1.

FEJEZET

HUGO
1944 decembere

Meg fog halni, ez nyilvánvaló volt. Hugo Langley igye-

kezett érzelemmentesen kezelni a tényt. A Blenheim
bombázó bal szárnya kigyulladt, a lángok már a pilóta-
fülkét nyaldosták. Mögötte feküdt a navigátora, Phipps
repülőszázados a berendezéseire bukva. Sisakja alól vér
szivárgott, s végigfolyt az egyik arcán. Blackburn, a lö-
vész pedig már halott volt, a Messerschmittek támadásá-
nak első hulláma végzett vele a hátsó géppuskaállásban.
Hugo nem tudta biztosan, hogy őt is eltalálták-e. Mivel
az adrenalin még mindig ott lüktetett-zúgott az ereiben,
ezt nehéz volt megmondani. Lenézett vérfoltos nadrág-
jára, azon tűnődött, hogy amit lát, az vajon a saját vére
vagy Phippsé.
– A rohadt életbe! – mormogta. Nem akarta, hogy így
legyen vége, ilyen hamar. Arra számított, hogy egy nap
megörökli Langley Hallt s vele a címet, és mint Sir Hugo
Langley, a környék nemesura úgy élhet, hogy kiélvezi
ennek minden előnyét. Egy pillanatra eszébe jutott a
felesége és a fia, ám a képük vajmi kevés érzelmet ébresz­
tett benne. Az asszony jól meglesz nélküle. Továbbra is

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 7 2020. 02. 10. 14:37

 ott élhet a kastélyban az öregúrral, amíg nem talál magá-
nak valaki mást, ami kétségkívül meg fog történni. A fia,
ez a különös, csendes gyerek, még túl kicsi ahhoz, hogy
emlékezzen rá. Hősként emlegetik majd, pedig valójá-
ban egy átkozott bolond, könnyű célpont csupán, egy
balek. Gépével olyan küldetést teljesített, amelyet soha
nem lett volna szabad elvállalnia. Mindenki tudta, hogy
a Blenheimek elavultak, korszerűtlenek, gyorsaságban
nem veszik fel a versenyt az ellenség repülőivel. Márpe-
dig a Róma melletti bázisról a milánói vasúti pályaudvar
felé tartva több mint százötven kilométeren keresztül
németek által megszállt területek felett kellett repülnie.
Megpróbálta józanul felmérni a helyzetet. A Blen-
heim nem tud visszatérni a támaszpontra, még akkor
sem, ha sikerülne megfordítania ezt az ócska ládát, ami
esélytelen, tekintve, hogy ég az egyik motor, és csak egy
szárny használható. Viszont az is biztos, hogy nem fog itt
ülni és várni, míg grillcsirkévé sülve lezuhan a lángok­
ban álló géppel. Kinézett az ablakon, hogy felmérje az
alatta elterülő tájat, de semmit sem látott. Koromsötét
volt az éjszaka. Fölötte felhőtakaró. Holdtalan ég. Sehol
egy csillag. Odalent semmi fény. Ugyanakkor ellen­­sé­
ges gépeknek sem látta jelét, hacsak nem távolról kö­ve­
tik. De gyanította, hogy azok már elintézettnek tekintik
a dolgot; úgy gondolják, meghalt, nem érdemes foglal-
kozni vele. A gépe legutolsó, ismert pozíciója alapján úgy
vélte, már jócskán elhagyta Toscanát. Talán Pisa északi
részét is, és a német megszállás alatt álló terület fölött jár.
Hegyes-völgyes, vad vidék. Volt rá esély, hogy itt el­rej­

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 8 2020. 02. 10. 14:37

 tőz­het, és biztonságban eljuthat a tengerpartig, fel­téve,
ha sikerül úgy kiugrania a gépből, hogy az ejtőernyő ne
kapjon lángra. Akárhogy is, érdemes volt megpró­­­bá­l­ni.
Tapogatózva igyekezett kinyitni a kabin üvegtetejét.
A retesz engedett, ám a tető nem mozdult. Egy pillanatra
elfogta a rettegés, hogy csapdába került, és vagy megég,
vagy egy tűzgolyóba zárva a földbe csapódik – attól függ,
melyik következik be hamarabb. Teljes erejéből nekife-
szült, mire az üvegtető végre engedett és hátracsúszott.
Azonnal körbevették a lángok.
– Gyerünk, rajta! – nógatta önmagát. Hátrapillantott
Phippsre. – Bocs, öreg cimbora – mondta neki –, de nem
tudlak magammal vinni. – A vastag bőrkesztyűbe bújta-
tott ujjai alig akartak engedelmeskedni, amikor lehúzta
fejéről az oxigénmaszkkal ellátott pilótasisakot. Hirtelen
alig kapott levegőt, de mivel nem repült magasan, ezt in-
kább csak a pániknak tudta be. Fogta az ejtőernyőjét, és
megpróbálta magára csatolni. Úgy érezte, hogy megfa-
gyott körülötte az idő, mintha az élet lassított felvétellé
változott volna. Végre bekattant a heveder zárja. Lassan,
vigyázva megpróbált felállni, mire fájdalom hasított a lá-
bába. A francba. Szóval mégiscsak meglőtték. Így nincs
sok esélye arra, hogy elfusson és elrejtőzzön, de még
mindig jobb, mint élve elégni vagy lezuhanni. Kis sze-
rencsével olyan területen ér földet, amely nem áll a né-
metek ellenőrzése alatt. Az ellenség visszavonult az úgy-
nevezett Gót­-­­vonal mögé, amely pont Pisa északi része
fölött szelte át a félszigetet, az olaszok pedig többé nem
vo­ltak a szövetségeseik. Mivel egykor maga is Olasz-

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 9 2020. 02. 10. 14:37

 országban élt, Hugo kételkedett benne, hogy a hétköz-
napi emberek valaha is különösebben odalettek volna
a néme­tekért vagy a háborúért.
Felhúzta magát, kimászott a gépből, és lekuporodott
az ép szárnyra, távol a lángoktól; minden erejével ka-
paszkodnia kellett a süvítő, ostromló szélben. Még min-
dig nem tudta elszánni magát; lelki szemei előtt megje-
lent egy ólálkodó Messerschmitt, amely csak arra vár,
hogy őt leszedje, ha kiugrik. Fülelt, de nem hallott ellen-
séges gépre utaló, árulkodó zúgást, csupán a saját jobb
oldali motorja mély morgását – mivel a balnak már vége
volt. Megpróbálta felidézni a hajdani röpke ejtőernyős-­
kiképzésen tanultakat: hogyan kell elrugaszkodni és
hányig kell számolni, mielőtt meghúzza a kioldózsinórt,
hogy az ernyő ne akadjon bele a gépbe. Az elméjében re-
ménytelen zűrzavar uralkodott.
Nagy levegőt vett, és ellökte magát. Néhány másod­
percig szabadon zuhant. Azután meghúzta a zsinórt,
mire a kinyíló ernyő jókorát rántott rajta. Úgy érezte, so-
sem ér véget az ereszkedés. Valahol fölötte mély dörre-
nés jelezte, hogy a gépe üzemanyagtartálya felrobbant.
Figyelte, ahogy a Blenheim dugóhúzóban zuhan le­felé.
Magát a becsapódást nem látta, csak a hangját hal­lotta.
Egyszer csak körben hegyek sötét sziluettje tűnt fel – vé-
szesen közeledett a föld. Újból megpróbálta feleleve­ní­
teni az ejtőernyős-oktatáson hallottakat. Kitámasz­tani?
Gördülni? Úgy tűnt, iszonyú sebességgel fog földet érni.
Lehet, hogy nem nyílt ki teljesen az ernyő. Talán meg-
rongálta a tűz. Felpillantott: a halvány, fehéres kör ott

10

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 10 2020. 02. 10. 14:37

 lebegett fölötte. Épnek látszott. Ezután lefelé nézett,
meg­próbálta kifürkészni, milyen terepen fog landolni.
Csupán formákat tudott kivenni, magaslatokat – néhá­
nyat vele egy vonalban. És fákat. Rengeteg fát. Ke­leten
halványan derengett az ég, kiemelve a hegyek sötét kör­
vo­nalait.
Nyomát sem látta háztetőknek vagy településnek.
Ez legalább jó hír volt. Alkalmasint nem fogják azon-
nal felfedezni és elfogni. Ám ugyanígy az is lehetséges,
hogy fennakad a faágakon, és addig csüng ott tehetetle-
nül, míg rá nem találnak. Hallotta a szíve zakatolását a
mellkasában. Olyan csendes volt az éjszaka, hogy már-
már azt hitte, a dübörgés kilométerekre elhallatszik, és
elárulja őt bárkinek, aki ébren van e hajnali órán.
Majd ahogy lejjebb ereszkedett, hangokat is hallott:
a szél susogását az avarban, egy ág nyikorgását, távoli
kutyaugatást. Vagyis emberek vannak a közelben. Ha
földművelők, együtt kelnek a nappal. Az utolsó méterek
egy örökkévalóságnak tűntek. Elképzelte, hogy oda­lent
német katonák állnak az autójuk mellett, és a puská­
jukat rászegezve azt várják, hogy lőtávolba kerüljön,
amitől tanácstalannak és rettentően védtelennek érezte
magát.
Lassan ki tudta venni a formákat is: balra egy
szik­­laszirt magaslott ki a szelíd tájból. És fák – kopasz
fák borították a hegyoldalakat, lejjebb pedig még több
állt, szép szabályos sorokba ültetve. Ám sehol egy mező.
Sehol egy olyan terület, amely sima landolással kecseg-
tetne. Nem mintha számítana, gondolta keserűen. Nem

11

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 11 2020. 02. 10. 14:37

 értett annyira az ejtőernyőhöz, hogy képes legyen egy
ki­vá­lasztott helyen földet érni.
Gyorsan közeledett a föld. Már ki tudta venni a fák
sorait, amelyek a szemben lévő hegyoldalig nyújtóztak.
Alacsony, formás fák voltak, teljes levéldíszben, szem-
mel láthatóan gondosan művelték őket. Valamilyen ül-
tetvény lehetett, a sorok között elegendő hellyel a leszál-
láshoz, már ha a leszállást megfelelően tudja irányí­tani.
Nagyot nyelt a fagyos levegőből. Ágak akaszkodtak
belé, amelyek eltérítették a pályájáról. A talpa a földnek
csapódott. A lába összecsuklott alatta, az ernyő pedig
csak repítette-vonszolta tovább.
– Oldd le az ernyőt, te idióta! – rivallt magára. A he-
vederrel bajlódott, próbálta kioldani miközben az arca
neki-­nekicsapódott a fagyos földnek. Végül az ernyő
fenn­akadt valamin, és megállt. Hugo mozdulatlanul fe-
küdt, orrában érezte az agyagos föld illatát. Megpróbált
feltápászkodni, de hirtelen az egész testét elárasztotta a
lá­bá­ban izzó fájdalom. Az utolsó dolog, amit hallott, egy
madár éneke volt, amellyel a hajnalt köszöntötte, azután
Hugo elveszítette az eszméletét.

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 12 2020. 02. 10. 14:37

 2. FEJEZET

JOANNA
Anglia, Surrey, 1973 áprilisa

Apámra sosem gondoltam másként, mint egy öregem-

berre – egy idős, keserű, magányos és kiábrándult fér­
fira, aki réges-rég lemondott a világról. Amióta eszemet
tudom, mindig ősz volt a haja. Az arcát mély ráncok ár-
kolták, amitől állandóan mogorvának tűnt, még akkor
is, ha nagy ritkán vidám gondolatok jártak a fejében, és
enyhén bicegett. Így hát nem ért teljesen váratlanul a
távirat, amelyben a haláláról értesítettek. A döbbenetet
az életkora okozta: csupán hatvannégy éves volt.
Ellentétes érzelmek kavarogtak bennem, miköz­-
ben a Langley Hall felé vezető ösvényen lépkedtem.
A vi­dék a tavasz dicséretét zengte. A folyópart gyepét
kan­kalinok pettyezték. A mögötte húzódó erdőben már
kinyíltak az első harangvirágok. Az út mentén álló vad­
gesztenyék az első fényeszöld leveleiket bontogatták.
Azon kaptam magam, hogy ösztönösen fel-felpillantok
a gesztenyéket keresve, pedig a fényes, barna termések
majd csak ősszel jelennek meg a fákon. Gyerekkorom-
ban a falusi srácok botokkal jártak ki ide, hogy leverjék
a legnagyobb és legszebb tüskés, zöld golyóbisokat, hogy

13

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 13 2020. 02. 10. 14:37

 azután madzagra fűzve véget nem érő harcokat vívjanak
velük. Én is segítettem nekik gesztenyét gyűjteni, de a
csatákban már nem vehettem részt. Apám nem en­gedte,
hogy a falusi gyerekekkel játsszak, pedig az életünk sem-
mivel sem volt az övéknél előkelőbb.
Fölöttem feketerigó trillázott, valahonnan a távol-
ból pedig mintha kakukkot hallottam volna. Eszembe
jutott, hogy mindig füleltünk az év első kakukkszavára.
„Áprilistól szól a dalom” – mintha ezt mondogatta volna.
A madárfüttytől eltekintve szinte teljes csend ült
a tájon. Hallottam, ahogy a lépteim zaja visszaverődik
az utat szegélyező, magas sövényről. London szüntelen
zaja és nyüzsgése után szinte sokkoló volt az érzés, hogy
teljesen egyedül vagyok. Egyszerre rádöbbentem, hogy
milyen rég nem jártam már itthon. Több mint egy éve?
Karácsony óta biztosan nem, mert apa nem fogadta szí-
vesen Adriant, ezt elég egyértelműen a tudtomra adta,
én pedig konok voltam, és nélküle csak azért sem jöt-
tem el. Tulajdonképpen nem Adrian ellen volt kifogása.
Hogyan is lehetett volna egy olyan ember ellen, aki év­fo­
lyam­elsőként diplomázott a londoni University College
jogi karán, a Temple Bar egyik leghíresebb kamarájában
bojtároskodott, és a legjobb úton haladt afelé, hogy sike-
res ügyvéd legyen? Apám csupán azt nézte rossz szem-
mel, hogy együtt élünk. Régimódi ember volt, akit úgy
neveltek, hogy mindenkor helyesen cselekedjen. Az em-
ber nem él csak úgy együtt egy ellenkező nemű ember-
rel. Ildomos minél hamarabb összeházasodni, a szexszel
pedig várni a nászéjszakáig. Így viselkedik Langley Hall

14

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 14 2020. 02. 10. 14:37

 urának fia, amivel a jó erkölcs és makulátlan élet pél­
dáját mutatja a körülötte élő falusiaknak. Rettentően
furcsa és régimódi hozzáállás, amikor a világon minden-
ki más a szólásszabadság, az öltözködés szabadsága és
a szabad szerelem élvezetében tobzódik.
– Ostoba – motyogtam hangosan, nem is tudom, ma­
gamra vagy apámra utalva. Az biztos, hogy én is elég
os­­toba voltam, mert ha hallgatok apám intésére, most
nem lettem volna ebben a helyzetben. Kár, hogy meg-
halt, mielőtt az orrom alá dörgölhette volna, hogy „én
me­g­mondtam”. Megelégedésére szolgált volna.
Galambpár rebbent fel előttem a fűből, szárnyaik
úgy csattogtak, mint a kötélre teregetett ruha a szélben
– a zaj kizökkentett a gondolataimból. Aztán más hango-
kat is hallottam: egy távoli mezőn dolgozó traktor doho­
gását, az út túloldalán virágzó almafákon döngicsélő mé-
heket és valahonnan egy fűnyíró ritmikus zümmögé­sét.
A gyerekkorom hangjai voltak ezek, biztonságosak és
megnyugtatók. Mintha ezer év telt volna el azóta.
Áprilishoz képest szokatlanul meleg és napsütéses
volt az idő, már bántam, hogy a télikabátomat vettem fel.
De ez volt az egyetlen fekete holmim, és úgy gondoltam,
nem viselhetek másmilyen gyászruhát a szülőhelye­men.
Letöröltem egy izzadságcseppet a homlokomról. Taxiba
kellett volna ülnöm az állomáson. Ez a három kilomé­
ter valaha nem tűnt olyan soknak. Tizenegy éves koro­
mig gyalog jártam haza a faluban lévő iskolából, ami jó
másfél kilométerre volt a házunktól. Emlékszem, ami-
kor vakációkra jöttem haza az egyetemről, bőrönddel

15

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 15 2020. 02. 10. 14:37

 a kezemben is gond nélkül megtettem ezt a távolságot.
Rá kellett jönn­öm, hogy valószínűleg még mindig elég
gyenge vagyok. Ami érthető, hiszen nemrég engedtek ki
a kórházból. Azt mondták, beletelik némi időbe, míg a
törött bor­dáim összeforrnak. Arról, hogy a szívem men�-
nyi idő alatt gyógyul be, nem esett szó.
A fasort felváltotta a Langley-birtokot határoló ma-
gas téglafal, én pedig, ahogy elözönlöttek a hazatérés
em­lékei, akaratlanul is megszaporáztam a lépteimet.
Annak idején, az iskolából hazatérve az utolsó métere-
ket mindig futva tettem meg. Berontottam a konyhába,
mire anyám felnézett a tűzhely mellől, ahol mindig fő-
zött valamit. Körbeölelt a sütemény meleg, édes illata.
Nagy, fehér kötényt viselt, arca kipirult, és mindene lisz-
tes volt. Kitárta a karját, és szorosan magához ölelt.
– Mi volt az iskolában? – kérdezte. – Jó kislány voltál,
szót fogadtál a tanárodnak?
– Én mindig jó kislány vagyok. És mindig azt csiná-
lom, amit mondanak – feleltem. – És tudod, mi történt?
– tettem hozzá diadalmasan. – Ma egyedül én tudtam
megoldani egy hosszú osztást.
– Ügyes vagy. – Megpuszilta a fejem búbját, azután
mindketten felnéztünk, amikor apám belépett. – Egye-
dül ő tudott megoldani egy matematikapéldát – újsá­
golta büszkén anyám.
– Nos, ez természetes – felelte apám. – A többiek
mind falusi gyerekek. – Azzal bement a nappaliba, és le-
telepedett az újsággal. Anya rám nézett, megértően egy-
másra mosolyogtunk.

16

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 16 2020. 02. 10. 14:37

 Anyám emléke könnyeket csalt a szemembe. Men�-
nyi idő eltelt azóta, de még mindig fáj a hiánya. Más-
képp alakultak volna a dolgok, ha még élne. Ő tudta vol­na,
mit kell tennem és mondanom. Ő lett volna a ments­
vá­ram. Sietősen letöröltem a könnyeimet. Nem fo­gom
hagyni, hogy bárki sírni lásson.
Miközben ezen az emléken merengtem, hirtelen
véget ért a fal, és ott álltam Langley Hall hatalmas, sú-
lyos kovácsoltvas kapuja előtt. A túloldalán gondosan
ápolt virágágyakkal szegélyezett, gereblyézett út veze-
tett a há­zig. A Tudor-homlokzat téglái vörösen izzottak
a dél­utáni napsütésben. A fény megcsillant az ólomüveg
ablakokon. A kastély elülső része tiszta Tudor-stílusban
épült; a birtokot VIII. Henrik adományozta Sir Edward
Langley-nek, amiért az segítségére volt a kolostorok fel-
számolásában és kifosztásában. Igazság szerint ez az
épü­let is kolostor volt valaha, mielőtt az ősöm lerom­
bolta, elűzte a szerzeteseket, és a helyén gyönyörű, új
há­zat építtetett magának. Sejtenem kellett volna, hogy
egyszer beteljesedik rajtunk az átok.
A kastély nagyobb volt, mint azt a homlokzata alap-
ján gondolta volna az ember. A soron következő Lang-
ley-k két elegáns, György-stílusú szárnnyal, egy förtel-
mes viktoriánus saroktoronnyal és hátul egy hatalmas
üvegházzal bővítették. Mozdulatlanul álltam a rácsot
szorongatva, úgy bámultam, mint egy turista, mintha
először látnám és csodálnám meg a szépségét. A szülő-
házam. Négyszáz éve a Langley-k otthona. Én magam
per­sze sosem éltem ebben a házban, csupán a kicsi, sötét

17

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 17 2020. 02. 10. 14:37

 és szegényes kapuslakban, de az ebben rejlő iróniáról
nem vettem tudomást.
A kapu mellett a falon tábla hirdette: LANGLEY HALL
LEÁNYISKOLA. De én nem itt mentem be, hanem odébb,
egy kis ajtón, ahogy mindig is szoktam. A keskeny kerti
úton felmentem a kapuslakhoz, és lenyomtam a kilin-
cset. Zárva volt. Nem is tudom, mire számítottam. Apám
egyedül élt, amióta egyetemre mentem. Addig kettes­
ben laktunk itt, miután anyám tizenegy éves koromban
meghalt.
Álltam az ajtó előtt, és néztem a málló festéket, a
ko­szos ablakokat, a fűnyíróért kiáltó zsebkendőnyi gye-
pet, az elhanyagolt virágágyásokat, amelyekben csupán
néhány szál elszánt nárcisz árválkodott. Belém hasított
a lelkifurdalás. Túl kellett volna lépnem az ostoba büsz-
keségemen, és meglátogatni apámat. Ehelyett hagytam
magányosan meghalni.
Elbizonytalanodtam, nem tudtam, hogyan tovább.
Tavaszi szünet volt, az iskola zárva, ám a szolgálati la-
kásban lennie kellett valakinek, mivel a táviratot, amely-
ben azt írták, hogy apámra az iskola területén találtak
rá, erről a címről küldték. Feltételeztem, hogy az igaz-
gatónő, Miss Honeywell lehetett. Neki a kastélyban volt
egy lakrésze – ahogy apámtól tudom, valaha az volt a
ház legszebb hálószobája. Otthagytam hát a házikót, és
kelletlenül elindultam felfelé az úton, hogy szembenéz-
zek egykori ellenségemmel, még abból az időből, amikor
hét keserves évet töltöttem abban az iskolában. Mi­után
apámnak nem volt más választása, mint hogy eladja

18

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 18 2020. 02. 10. 14:37

 Langl­ey Hallt, amelyből azután bentlakásos lányiskolát
csináltak, megengedték neki, hogy az iskola rajztanára-
ként itt maradjon, és a kapuslakban lakjon. Azután, ami-
kor anyám meghalt, felajánlották, hogy bejáróként itt ta-
nulhatok. Felteszem, jót akartak vele, kedves gesztusnak
szánták. Apám boldog volt, hogy végre megfelelő lá­nyok
társaságába kerülök, és elsőrangú oktatásban része­­sü­
lök. Én a falusi iskolából – ahogy a legokosabb osztály­tár-
saim tették –, szívesebben mentem volna a helyi gim­ná­
ziumba, de apámmal képtelenség volt vitába szállni, ha
egyszer eldöntött valamit.
Így hát kaptam egy zöld-fehér egyenruhát csíkos
nyakkendővel, egy panamakalapot nyárra és egy szé-
les ka­rimájú, velúr fejfedőt a téli hónapokra meg egy, az
iskola címerével díszített blézert – a mi régi családi címe­
rünkkel, amelyet az iskola az épülettel együtt szerzett
meg. És ezzel megkezdődött a gyerekkorom leggyötrel-
mesebb időszaka. A Langley Hallt oktatási intézmény-
ként nem lehetett komolyan venni. Azokat a felsőbb
osztályokbeli lányokat várta, akik meg tudták fizetni,
őket készítette fel arra, hogy majd jól mehessenek férj-
hez. Persze a hatvanas évekről beszélünk, tehát ezt nem
mondták ki ilyen nyíltan. A gyakorlatban a lányok olyan
hasznos készségeket sajátítottak el, amelyeket kellemes
állásokban hasznosíthattak – a propaganda vagy a lap­
kiadás területén, a BBC-nél, esetleg galériavezetőként
vagy ruhatervezőként –, amíg meg nem ismerkedtek a
megfelelő vagyonnal rendelkező megfelelő férjjelölttel.

19

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 19 2020. 02. 10. 14:37

 Úgyhogy én a kezdetektől fogva minden szempont-
ból kiríttam közülük: bár apám arisztokrata volt, még-
is a suli rajztanáraként dolgozott. A kapuslakban éltem,
és ösztöndíjasként tanultam az iskolában. És ami a leg-
rosszabb: okos voltam, és ambiciózus. Kérdéseket tettem
fel a tanáraimnak, és nehezebb matekpéldákra vágytam.
Néhányan közülük kedveltek, és ösztönözték a tudás-
szomjamat. A lustább és képzetlenebb oktatók viszont
bosszantónak tartottak, és zavartam őket. Állandóan az
igazgatónőhöz küldözgettek, meg bezártak, és büntetés-
ből százszor le kellett írnom, hogy „tilos közbeszólnom,
amikor a tanárom beszél” vagy „nem kérdőjelezem meg,
amit a tanáraim mondanak”.
Tisztán emlékszem Miss Honeywell csontos, halál-
fejszerű arcára és hervadt, gúnyos mosolyára. „Szóval
úgy véled, hogy te jobban tudod, mint Miss Snode, így
van, Joanna?” Vagy: „Emlékeztetnélek arra, hogy csu­
pán az én jóakaratomnak köszönheted, hogy itt lehetsz,
mivel apád nem képes megfelelően gondoskodni rólad.”
Ez utóbbi kétségkívül igaz volt. Apám életében nem
fő­zött meg egy ebédet vagy vasalt ki egy inget. Anyám
mind­kettőnknek tökéletesen gondját viselte. Így hát
nem­­csak tanulni jártam Langley Hallba, hanem este
együtt kellett vacsoráznom a lányokkal, a tanulószobá-
ban kellett megírnom a házi feladatomat, és csak aludni
me­hettem haza. Örültem, hogy legalább ezt megenged-
ték. Az lett volna az utolsó csepp a pohárban, ha az ellen-
ségeimmel egy hálóteremben kell éjszakáznom.

20

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 20 2020. 02. 10. 14:37

 Nem mintha minden osztálytársam ellenem lett
vol­na. Voltak barátaim, hozzám hasonló csendes, tanul-
ni vágyó lányok. Olvastunk, könyveket cseréltünk, és be-
szélgettünk, miközben a birtokon sétáltunk. Ám a nép-
szerű lányok, akár a farkasok, falkába tömörültek, és
elő­szeretettel pécéztek ki bárkit, aki gyengébb volt ná-
luk. Egyértelművé tették, hogy én nem tartozom közé­
jük. „Bocs, de ennél az asztalnál nincs hely”, közölték,
ami­kor ebédnél helyet kerestem a tálcámmal.
A tornacipőmnek rejtélyesen nyoma veszett. A falka
csak vigyorgott, amikor bajba kerültem a hiányos felsze-
relésem miatt. Velük ellentétben én nem jártam ma­gán­­
teniszórákra, így gúnyt űztek az esetlen próbálko­­zá­saim­
ból, hogy eltaláljam a labdát. Fennhangon tárgyalták,
hová mennek síelni, vagy hogy épp a francia­országi nya-
ralójukba indulnak. Ahogy idősebbek lettünk, ezek a csí-
nyek megszűntek, egyrészt azért, mert sosem mutat­t am
ki, hogy bántanának, másrészt mert a fiúk és a bulik ke-
rültek előtérbe. Ezután azt vitatták fennhangon, ki me-
lyik bálba megy, melyik srác kap mesés autót a tizen­nyol­­­-
cadik születésnapjára, és ugrik át vele látogatóba, hogy
rávegye a lányokat, az éjszaka közepén szökjenek ki hoz-
zájuk. Az volt a gond, hogy ők mind ugyanabból a társa-
dalmi csoportból jöttek, és valamennyien egy kiter­jedt
családi vagy üzleti hálóhoz kapcsolódtak. Én a kevés kí-
vülálló közé tartoztam.
Így hát tűrtem a hatodik osztályig. A bennem égő
vágy és az életcélom hajtott. Egyetemre akartam menni,
jogot tanulni, zseniális és sikeres ügyvéddé válni, sok

21

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 21 2020. 02. 10. 14:37

 pénzt keresni és visszavásárolni Langley Hallt. Elkép­
zeltem, ahogy belekarolok apámba, és felvezetem a kerti
úton a kastélyig. „Újra a miénk”, mondanám neki. „Vis�-
szatérsz oda, ahová tartozol; a birtok ura vagy.”
Miss Honeywell-lel pedig közlöm, hogy „sajnálom,
de a félév végén el kell hagyniuk ezt a helyet”. És moso­
lyognék.
Visszatekintve ezen a naiv optimizmuson kellett
mo­solyognom. Apám halott. Én vagyok az utolsó a csa-
ládban. A cím kihalt, semmi értelme visszaállítani Lang-
ley Hall régi dicsőségét.
Nagy levegőt vettem, felsétáltam a széles lépcsőso-
ron az ajtóhoz, és megnyomtam a csengőt.

Rhys-Bowen-A-toszkan-gyermek-PRESS-2.indd 22 2020. 02. 10. 14:37