2019. december 20.

, péntek

A holttest az év egyik legsötétebb időszakában került elő, amikor a

nap cserben hagyja az északi sarkkörön élőket, és esze ágában sincs
fényt adni nekik. A Katonai Bázishoz vezető út áthalad a Piteälven
folyón, a meztelen, fej nélküli testet a híd lábazatában találták meg.
Egy lányé, esetleg fiatal nőé lehetett… vajon hol húzódik a határ,
talán a nagykorúságnál? Bárhogy hangozzon is a válasz, mindenki
rögtön tudta, kihez tartozott egykoron ez a test.
Sofia Hellstennek hívták, és még a tizennyolcat sem töltötte be.
A  korábbi polgármester, Hilding Hellsten lánya volt, aki 1980-
ban egy késő nyári zivataros napon, mintegy negyven éve tűnt el a
könyvtárból hazafelé menet. Tornazsákját, tele kölcsönzött könyvvel
Gransel közelében egy árokban találták meg néhány nappal később,
de a lánynak nyoma veszett. Egészen addig a ködös, borús decem-
beri napig, amikor a világ tejfehér ködbe burkolózik, és minden szí-
nét veszti. A lány ruhái, iskolatáskája és pénztárcája pontosan ott vol-
tak, ahol a fejnek kellett volna lennie.
A  kisváros lakói számára a test megtalálása jelenthetett volna
egyfajta lezárást, általános megkönnyebbülést. Hiszen a Sofia Hells-
ten után keletkezett űr mindannyiuk előtt közel négy évtizeden át
nyílt sebként tátongott, és csak akkor gyógyulhatott be, amikor az
eltűnt személy előkerül, és fény derül az igazságra. Ebben mindenki
egyetértett. De egy hídlábazatban megtalált csonka test nem hozhat
megkönnyebbülést. Az esetről beszámoló valamennyi híradásból
végtelen gyász és elfojtott düh áradt. Még a Svéd Állami Televízió is
felküldött Stockholmból egy stábot a messzi északra.
A  négy nő számára, akik valaha Sofia Hellstennel együtt meg-
alapították az Északi Sarkkör Könyvklubot, a híd lábazatából előke-

5
rült tetem rendkívül felkavaró volt. Évtizedekig szunnyadó indulato-
kat szabadított fel, és életeket szaggatott darabokra, bár ezek az
életek talán sosem voltak teljesen épek.
Vannak, akik úgy gondolták, hogy minden az egyik iskolatárssal,
Wiking Stormbergjel kezdődött. A fiúba az öt lány közül többen sze-
relmesek voltak. Mások inkább a társadalmi osztálykülönbséget
okolták, a lányok előtt álló eltérő lehetőségeket.
De kérdés, hogy valójában nem a Lolitával kezdődött-e minden.
VLADIMIR NABOKOV
LOLITA

Választotta
CARINA BURSTRAND

1980. április 18. péntek

Április, a legszeszélyesebb hónap.
A folyóvölgyben élők az áprilisi időjárásra azt mondják: ovegolant,
egyenetlen. Bizonytalan, mint a háromlábú tehén. Örökkévalósá-
got ígérő, euforikusan ragyogó nappalok váltakoznak fagyos, viha-
ros éjszakákkal, amikor jégeső sem kizárt, és borítékolható a bús-
komorság.
Arra a szürke péntek reggelre keserű pára ereszkedett. A felfordu-
lás és a nyugtalanság párája.
A ház lépcsőjét egy centi vastag jégpáncél borította, az a fajta, amit
csak akkor vesz észre az ember, amikor már koppan a farokcsont.
Carina hunyorogva nézett a lába elé, úgy tűnt, a ház előtti járda sincs
jobb állapotban, az úttesten viszont egyenetlen, világosbarna homok-
sávot pillantott meg. Lendületet vett, és ugrott. Iskolatáskája nekivágó-
dott a hátának, Carina megcsúszott, és nagyot esett. Pár centire mel-
lette szemétszállító autó dübörgött el, a sofőr dühösen nyomta a dudát.
Carina bemutatott a kukásautó tátongó hátoldalának. Miközben fel-
tápászkodott, és a fenekét masszírozta, rájött, hogy hiba volt nem
számolni a táska súlyával. Annak a sok könyvtári könyvnek ma jár
le a kölcsönzési határideje. A túloldali járdán két kisiskolás röhögve
mutogatott rá. Jaj de vicces. Carina nekik is beintett. Idióták!
Óvatos léptekkel, bicegve indult lefelé a Kvarndammsvägenen, a
táska szíja minden második lépésnél erősen bevágott a nyakába. Kel-
lemetlen volt, és keveredett más testi érzetekkel: a menstruáció előtti
hasfájással, a sajgó hátsó és a korgó gyomor nyűgjével. Bár volt ott-
hon étel, lepénykenyér a spájzban, aludttej a hűtőben, képtelen volt
Ulrikával együtt reggelizni.
– Ez baromira be fog kékülni!
Hirtelen nagyot dobbant a szíve. Wiking Stormberg vigyorogva
csusszant el mellette a járda jégpáncélján. Két karját szélesre tárva
egyensúlyozott, mintha gördeszkázna. Carina a válla mögé dobta
a haját, és egy pillanatig nem kapott levegőt. Csak most vette észre,
hogy lefagy a füle. Ugye nem vörös a hidegtől? És egyáltalán,
kisminkelte magát ma reggel?
– Kedves tőled, hogy törődsz a hátsómmal.
– Te, Benny ugye nem jött haza ma éjjel?

10
 Carina nagyot nyelt, és vállat vont.
– Szerinted egy ágyban alszunk? Mert a vérfertőzés nyilván
akkor a legmenőbb, ha a szűk családban marad, mi?
Igyekezett lépést tartani Wikinggel, de nagyon fájt a hátsója.
– Tegnap éjjel apám és Lars-Ivar szedték fel a Swamp előtt. Kris-
terrel láttuk.
Wiking új lendületet vett, és folytatta a csúszást a jeges járdán,
piros mintás gyapjúsapkája úgy világított, mint valami stoptábla.
Alakja lassan szétfolyt, és eltűnt a távolban. Homályos háromszög
szürke háttér előtt.
Nagy ügy. Legalább tudja, hogy a mihaszna bátyja mégsem pat-
kolt el az éjjel. Már korábban is számtalanszor előfordult, hogy
Wiking faterja, Stenträsk rendőrparancsnoka begyűjtötte Bennyt, és
hagyta, hogy a zárkában aludja ki részegségét.
Wiking formátlan kontúrja megállt a buszmegállónál, és mások-
kal is szóba elegyedett, hasonlóan elmosódott alakokkal. Carina hal-
lotta a nevetésüket. Tudta jól, hogy szemüvegre lenne szüksége,
hiszen az iskolai nővér szemvizsgáló tábláján csak a három legfelső
sort tudta elolvasni. Elsős kora óta ugyanaz a tábla lógott a falon
ugyanazokkal a betűkkel, csak akkor még a legkisebbek sem jelen-
tettek neki gondot: MRTVFUENCXOZD. Már másodikban kívülről
fújta, és harmadikra, amikor már nem látta a legapróbbakat, rég az
emlékezetébe véste. Könyvet még mindig tudott olvasni, és a közeli
tárgyakkal sem volt gond. Arra sem volt szüksége, hogy lássa, mi van
a táblára írva, megjegyezte, amit hallott.
– Jók a jegyeid – mondta neki a pályaválasztási tanácsadó kilen-
cedikben a kötelező elbeszélgetésen. – Ha hároméves tagozaton
folytatod, akkor majd mehetsz egyetemre. Mit szólnál a társadalom-
tudományi tagozathoz? Szerintem az illene hozzád.
Mintha a műszálas sálat viselő, inkontinenciaproblémával küzdő
nyanyának fogalma lenne arról, hogy mi illik hozzá.
– Az irodai vagy a kereskedelmi szakirány tökéletesen megfelel –
válaszolta Carina, majd felállt, és kisétált az ajtón. A világ bármely pont-
ján lehet irodában vagy boltban dolgozni. Mert el fog költözni innen, és

11
megkeresi a kenyerét, amint lehetősége nyílik rá. Csináltat magának
kontaktlencsét, és lesz egy ajtaja, amit magára zárhat, jobban mondva
egy ajtó, amellyel kizárhatja Ulrikát. És akkor végre elkezdhet élni.
A háta mögül hallotta, hogy megérkezik a Norrbottens Trafik vál-
lalat busza. Kissé lelassította lépteit, hogy Wiking Stormberg hangos
társaságának legyen ideje felszállni, mielőtt ő odaér. Mindazokat,
akiknek a szakmai oktatása (közlekedéstechnika, egészségügy, gáz-
és vízvezeték-szerelés) speciális termet igényelt, naponta levitték
busszal Älvsbynbe – közelebb a tengerhez és a jövőhöz. A Stenträski
Gimnázium és Szakközépiskola az általános iskola mellett műkö-
dött, és csak a legáltalánosabb elméleti tárgyakat oktatták itt.
Tavasszal fog érettségizni. Addig alig két hónap van hátra.
Persze az érettségi nem a legpontosabb kifejezés, mert azt már Svéd-
országban eltörölték. Eredetileg is csak azoknak a fejére került a fehér
diáksapka, akik hároméves tagozatra jártak. Nem mintha érdekelné.
Úgyse tenné a fejére azt a nevetséges micisapkát soha az életben.
– Szia, Carina! Este könyvklub!
Susanne kiáltott rá valahonnan a buszra tülekedő tömegből.
Humán tagozatra járt, a félklasszikus változatra – Latin my ass –, és
ilyen nem volt a stenträski gimiben. Carina nem látta Susanne-t a
tömegben, de azért üdvözlésre emelte a karját. Persze hogy ott lesz
este, hisz épp arról a könyvről fognak beszélgetni, amit ő ajánlott.

Korábban érkezett, mint mindig. A könyvtár Carina iskolája, a Kvarn-

dammsskolan épülete mellett, a városháza és a rendőrség közös
tömbjében működött. Még nem volt nyitva, de Astrid, a könyvtá-
rosnő beengedte.
– Az Áttetsző testekből végül találtam egy példányt. Még mindig
érdekel? Megrendeljem?
Nabokov utolsó előtti befejezett regénye. Még hogy érdekli-e?
– Igen, köszönöm – válaszolta, és nagy puffanással a visszavételi
pultra tette az iskolatáskáját. – Nálam maradhat ma estig a Lolita?
Csak amíg megbeszéljük, azután itt hagyom.

12
 Az északi sarkkörről elnevezett könyvklub – ami nem Carina
ötlete volt – havonta egyszer, pénteken tartotta összejövetelét a
könyvtár legbelső termében, az ifjúsági részleg mögött. Ezt a szobát
általában mesedélutánokra és barkácsolásra használták. Bútorzata
törpéknek való székekből és asztalokból állt, mindenütt harsány gye-
rekkönyves plakátok függtek. A könyvklub tagjai legtöbbször inkább
átcipeltek néhány babzsákot az ifjúsági részlegről.
– Persze, jó lesz így. De kérlek, rakd majd vissza a polcra, a
helyére! Már írom is be, hogy visszaadtad.
Astrid határozott, gyakorlott mozdulatokkal pipálta ki a könyvkupac
egyes tételeit. Carina a karórájára pillantott. Mickey egér két keze –
vagy mancsa? – a nyolcasra és a kilencesre mutatott, tehát még három-
negyed órája van a becsengetésig. A Lolitát visszatette a táskájába.
Ami azt illeti, Nabokov Ada című regényét sokkal jobbnak és érde-
kesebbnek gondolta, de mivel nem talált svéd fordítást, a szerző leghíre-
sebb könyvét választotta, amikor rá került a sor. Az igazat megvallva az
Ada néhány klubtagnak – a neveket most hagyjuk – túl bonyolult lett
volna. Varázslatos, szinte szédítő érzés volt követni a testvérek, Ada és
Van Veen szerelmének történetét a két alternatív világban, Demoniában
és Antiterrában. Annyira szeretett volna beszélgetni erről a könyvről
valakivel, de valószínűleg egész Norrbotten megyében senki más nem
olvasta. Legalábbis rajta kívül soha senki nem kölcsönözte ki, még
könyvtárközi kölcsönzéssel sem, ezt Astrid ellenőrizte. Bár a fordítás
pocsék volt, mégiscsak a Lolita tűnt a legjobb választásnak, mivel meg
tudták szerezni öt példányban. Nabokov lendületes stílusa és bonyolult
szójátékai egyszerűen zseniálisak, a regény tele van szellemes francia
hivatkozásokkal és egy sor őrült asszociációval. A regény a regényben
egy őrültek házában íródott, hát persze hogy kicsit őrültre sikeredett.
Carina kiválasztotta az egyik asztalt a kézikönyvtár mögötti dolgo-
zósarokban, elővette a tolltartóját és az iskolai füzeteit. Már nem sok
dolgozat volt hátra, de ma például lesz egy a számológép használatá-
ból. Bár gondoskodott magának nyári diákmunkáról, minden tárgyból
a legjobb jegyet szerette volna kapni. A fő ok, amiért a kétéves keres-
kedelmi és számviteli képzés mellett döntött, az volt, hogy félidőben

13
hosszabb gyakorlatra küldték őket, ami reményei szerint egyenes út
egy álláshoz, amint elvégezte az iskolát. És igaza volt. Nyáron gyakor-
latilag teljesen egyedül kezeli majd a városháza telefonközpontját.
A képzés számviteli része elsősorban a kézi és elektronikus szá-
mológépek és a könyvelőprogramok használatát tanította meg, hogy
az eszközöket minél könnyebben, gyorsabban tudják majd használni.
Boldoguljanak a százalék- és költségszámítással, ki tudják számolni
a fizetéseket, ne okozzon gondot a kamatszámítás, a valutaátváltás, a
számlakészítés és a leltározás. Mindez gyerekjáték volt.
Carina átnézte az órai jegyzeteit, és megállapította, hogy mindent
tud. Így aztán elővette a regényt, lehunyta a szemét, és azokra a
helyekre gondolt, amelyeket Lolita és Humbert amerikai utazásuk
során bejártak: New Orleans, Poplar Cove, Little Iceberg Lake, Coal-
mont, Tennessee… Az összes helyszínt kikereste piros iskolai atla-
szában, legalábbis megpróbálta, mert egyik-másik olyan jelentékte-
len volt, hogy nem szerepelt a könyvben.
Egy napon majd ellátogat ezekre a helyekre. Nemsokára, nem-
sokára, nemsokára kiszabadul a börtönből, és oda utazik, ahova csak
akar, az egész világ nyitva áll majd előtte.
Találomra felütötte a regényt. Rábökött a jobb oldalra, és döbben-
ten olvasta, amit a véletlen és a tudatalattija választott.
„Vajon nem avatkoztam bele valamiképp a sorsába azzal, hogy
azt a magam kéjéhez kötöttem? Ez egy nagy és rettenetes kérdés ma
is, és örökre.”*
Lehetséges, hogy a vágy sorsokat irányít?
Bárcsak tudná!

Az olvasókör tagjai, az öt lány, elsőtől egy osztályba járt. Hárman

közülük, Birgitta, Susanne és Agneta már korábbról ismerték egy-
mást. Norrbotten megyében az 1960-as években sajátos gyermekfel-
ügyeleti szolgáltatást vehettek igénybe a szülők. Az önkormányzat

*  Békés Pál fordítása.

14
bébiszittereket fizetett, akik egyszerre több gyerekre is felügyeltek a
saját otthonukban. A  három lányét Sigrid Kinnunennek hívták, és
játszhattak a nappalijában, de nem mehettek fel az emeletre.
Az Északi Sarkkör Könyvklub hetedik osztályban alakult meg.
A diákok a szabadon választható feladat elnevezésű tantárgy kereté-
ben mélyedhettek el egy témában. Rendkívül széles keretből válo-
gathattak. Voltak, akik a horgászatot, mások a néptáncot vagy épp a
főzőszakkört választották. De a legrangosabb területnek az irodalom
számított. Ennek ellenére az egész felső tagozatból mindössze ők
öten jelentkeztek. Pedig nagy presztízst jelentett a körhöz tartozni.
Aki önként vállalta, hogy pénteken az utolsó két órában irodalmi
vitákba bocsátkozik, nemcsak a diákok, de a tanárok elismerésére is
számíthatott. Különös elhivatottságot és talán kiemelkedő intelligen-
ciát is tulajdonítottak nekik. Persze néhányan azért a „stréber” jelző-
vel illették őket, de mégsem számítottak kakukktojásnak. Ez annak
volt köszönhető, hogy a szülők egy részét nagy tisztelet övezte a
városban, másrészt mind az öten határozottan csinosnak számítottak.
Minden kétséget kizáróan Carina volt közülük a legnagyobb könyv-
moly. Úgy falta a regényeket, mint más az áfonyás pitét. Birgitta, akinek
édesanyja orvosként dolgozott Piteåban, édesapja pedig a Katonai Bázis
igazgatója volt, a legbecsvágyóbb. Susanne azért csatlakozott, mert Bir-
gitta és Carina is tagok lettek. Agneta írói álmokat dédelgetett. Egyszó-
val mind a négy lány logikus és érthető okból választotta az irodalmat.
Sofia esetében már nem volt ennyire egyértelmű a helyzet. A töb-
biek számára sosem derült ki, miért a könyvekre esett a választása,
mondjuk, a „színek és formák” témakör helyett. Mindannyiuknak
megfordult a fejében, bár sejtésüknek soha nem adtak hangot, hogy
Sofia helyett valójában a szülei döntöttek. Édesapja, mint már említet-
tük, stenträsk polgármestere volt, ráadásul póttag a Szociáldemokrata
Párt nagy hatalommal bíró belső körében, a Végrehajtó Bizottságban.
Tehát nagy presztízst jelentett az Északi Sarkkör Könyvklub tag-
jának lenni. De mire erre az iskola többi tanulója rájött, és világossá
vált, hogy akár jobb jegyeket is szerezhetnek, addigra az olvasókör
tagjai már senkit nem engedtek be maguk közé. Ha mások is szeret-

15
nének elmélyülni az irodalomi szövegekben, akkor indítsanak saját
könyvklubot, ne rájuk csimpaszkodjanak.
Tehát így kezdődött, és a következőképpen folytatódott.
A lányok minden héten elolvastak egy könyvet, majd péntekenként
előre egyeztetett szempontok alapján megvitatták. A találkozókról rövid
jegyzőkönyv készült. Már kezdettől minőségi irodalmat választottak,
néhány kivételtől eltekintve, ugyanis ha Susanne vagy Sofia volt soron,
általában Carolyn Keene és Jackie Collins került napirendre.
A találkozót a könyvet választó klubtag vezette. Röviden bemu-
tatta a művet, megosztotta benyomásait a többiekkel, majd szép sor-
ban mindenki elmondta a véleményét. Ezután következett a külön-
böző részletek és értelmezési szempontok megvitatása. Általában
regényt olvastak, de néha más műfajokba is belekóstoltak.
Az Északi Sarkkör Könyvklub tagjai kiváló bizonyítvánnyal zár-
ták a felső tagozat harmadik osztályát. Csak Agneta jelentett kivételt,
ugyan ötöse volt svéd nyelvtanból és irodalomból, de bizonyítványá-
nak átlaga mindössze 2,9 lett.
Amikor ballagás után Astrid felajánlotta nekik, hogy találkozói-
kat ezután is tarthatják a könyvtárban, a lányok gondolkodás nélkül
igent mondtak. De megbeszélték, hogy középiskolásként már csak
havonta egyszer jönnek össze, mert valószínűleg sokkal többet kell
majd tanulniuk. Hogy valóban többet tanultak-e, az már más kérdés.
A könyvklubot és a tagjait körülölelő dicsfény az évek során némi-
leg halványult. Már nem akartak mások is csatlakozni, az iskolába új
tanárok érkeztek, a régieknek pedig új tanítványai lettek. De egyre
inkább megmutatkoztak a lányok közti különbségek is. A  korábbi
kötelék, melyet a közös gyerekkor és az elszigeteltség font szorosra,
lazulni látszott.
Beköszöntött az új évtized, 1980-at írtak, és ők szokásukhoz
híven egész évre kijelölték az olvasmányaikat. Carina és Agneta
nyárra befejezik iskolai tanulmányaikat, és talán el is költöznek
Stenträskből. A könyvklub jövője bizonytalanná vált.
Egy olyan időszak kapujában álltak, amely elkerülhetetlen válto-
zásokat hozott az életükben.