Bevezető
Legkisebbek népmeséi
Köszönöm ezt a könyvet azoknak a gyerekeknek,
akik már hallgatták ezeket a meséket,
és szeretettel ajánlom azoknak,
akik még nem…
Milyen népmesét olvassak az egyéves kisfiamnak? Mit meséljek a kétéves
kislányomnak? Vannak olyan népmesék, amelyek kiscsoportos óvódá-
soknak valók? Sokszor és sokan tették fel nekem ezeket a kérdéseket az
elmúlt húsz évben. Ez a kötet született válaszként, amelyben a világ min-
den tájáról válogattam össze a legkisebbek népmeséit.
Miért kellett ennyi idő hozzá? Mert a népmeséknek csak nagyon kis
hányada szól gyerekekhez, s ebből a kevésből még kevesebb az egészen
kicsikhez. Mielőtt nekiálltam a válogatásnak, elolvastam húszméternyi
mese-, mondóka-, népdal- és népijáték-gyűjteményt, hogy megtaláljam
a kötetben szereplő gyöngyszemeket, ráadásul mindegyiket kipróbáltam
a gyakorlatban is. Meséltem anyának és szíve alatt hordott magzatának,
szülés-születés közben mindkettőjüknek, újszülötteknek, karonülőknek,
már tipegő picinkéknek és óvodásoknak.
A válogatás négy legfontosabb szempontja a következő volt: hogy csak
tiszta forrásból merítsek, a történetek a legkisebbek számára is befo-
gadható hosszúságúak legyenek, és azokra a kérdésekre adjanak választ,
amelyek őket érdeklik, s hogy tágra nyílt szemmel hallgassák a mesét.1
Minden mesélés lehetőség a játékra és a varázslatra. Minden kiválasztott
mese alkalmat teremt arra, hogy nyelvünk különleges ritmusa, dallama utat
találjon a gyermekekhez. A jó meséléshez elengedhetetlen az idő,
a türelem és a nyitott szív, valamint egy biztonságos hely, ahol a szó lélektől
lélekig szállhat, és egymásba fonódhatnak a tekintetek. A mondókák, nép-
dalok, találós kérdések ugyanazon a szimbolikus nyelven beszélnek, mint a
mesék, segíthetnek abban, hogy kinyíljanak a meseértő szívek, a meselátó
szemek, a mesehalló fülek. Ezért mindegyik mese egy mondókával kezdő-
dik, melyet többször is elmondhatunk a gyerekekkel együtt a mesélés előtt.
1
A válogatás további szempontjairól, módszertani ötletekről, a mesékkel
kapcsolatos érdekességekről a kötet végén olvashatnak bővebben az érdeklődő
felnőttek.
5
 A mesék megbeszélésére, a tanulság levonására nincs szükség. Csak
mesélni kell, ölbe venni a gyereket, mellé bújni, s körülölelni a meseszóval.
S ha ez így történik, ő biztosan tudja majd (vagy legalábbis pontosan érzi),
hogy miről szólt a mese.
A különböző fejezetek, mesetípusok a kisgyermekek számára ismerős
nyelven beszélnek a testet öltésről, az emberről, a világról, és arról, hogy
mi dolgunk a Földön, miért vagyunk itt. A mesék és a hozzájuk kapcsoló-
dó mondókák, dalok, találós kérdések megmutatják a kicsiknek a születés
csodáját, azt, hogy milyen a testünk, mit jelent a család, hogy a legkisebb
is lehet a legügyesebb, hogy embernek születni jó. Megismerkednek a
Nappal, a Holddal, a csillagokkal, a Földdel, a növényekkel, a madarakkal,
az állatokkal, az őket körülölelő világgal.
Az olykor képtelen kalandok képessé teszik a mesék icinke-picinke hall-
gatóit képzelőerejük mozgósítására, így szüleik, nagyszüleik, testvéreik,
bölcsődei gondozóik vagy óvodapedagógusaik segítségével, bátran baran- Itt vagyok,
ragyogok!
golhatnak a népmesék birodalmában.

Bajzáth Mária

6
Én kicsike vagyok,
nagyot nem mondhatok.
Szüleim kertjében most nyílni akarok…
Hazudós mese
magyar népmese
Valamikor régen, mert nem most, mert most Mártonnak szólítanak, akkor
még Ádám voltam, elmentem kaszálni a rétre; jött értem az öreganyám:
– Gyere haza, édes fiam, megszületett édesapád!
Hazamentem, elkezdett otthon a nagyanyám sopánkodni:
– Jaj, édes fiam, eggyel többen vagyunk, de nincs elég liszt!
Fogtam magamat, elmentem a malomba kocsival, odaértem a ma-
lomba, azt mondta a molnár, hogy még várni kell, mielőtt rám kerülne az
őrletés2. A malomudvarban két nagy nyárfa volt, azon seregélyek fészkel-
tek; nagyon szép fiai voltak. Hát, mit csináljak unalmamban? Gondoltam,
kiszedem őket. Felmásztam; de hát egy lyukban voltak, kivájtam a lyukat,
és belebújtam értük. Mivel nyár volt, ingben-gatyában voltam, ott be-
leraktam a madarakat a bögyömbe, kibújtam a fából, a seregélyek meg-
érezték, hogy a szabadban vannak, szárnyra keltek, és elvittek magukkal.
Vittek nagyon hosszú időn keresztül, végül egy patak fölé értem. Ott as-
szonyok mostak a patakban, és azt mondták, hogy távozz, sátán3, én meg
úgy értettem, hogy tágíts4, Ádám! Megtágítottam a gatyámat, a seregé-
lyek elröpültek, én meg beleestem a patakba, így születtem Mártonnak.
2
Őrlést végeztet. Őrlés: valamit, például gabonát megőrölnek.
3
Rossz szellem, ördög.
4
Itt: „vonulj vissza, távozz!”
10
Húzz, húzz engemet,
én is húzlak tégedet,
amelyikünk elesik,
az lesz a legkisebbik.
Mese a kislányról, aki belepottyant a sárba
francia népmese
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú meg egy kislány. Egy szép
napon elindultak sétálni egy igen-igen régi, igen-igen sáros, igen-igen csú-
szós úton.
Mentek, mendegéltek, és egyszer csak, zsupsz! A kislány megcsúszik, és
belepottyan a sárba.
A kisfiú elébe áll, megfogja a két kezét, és elkezdi húzni, húzni. De oly
erősen húzza, hogy egyszer csak, hopp! Fölrántja a kislányt, ő maga meg,
zsupsz! Megcsúszik, és máris ott csücsül a sárban.
Erre a kislány elébe áll, megfogja a két kezét, és elkezdi húzni, húzni...
De olyan erősen húzza, hogy egyszer csak, hopp! Fölrántja, ő maga meg,
zsupsz! Megcsúszik, és máris ott csücsül a sárban.
A kisfiú elébe áll, megfogja a két kezét, és elkezdi húzni, húzni... De oly
erősen húzza, hogy egyszer csak, hopp! Fölrántja a kislányt, ő maga meg,
zsupsz! Megcsúszik, és máris ott csücsül a sárban.
Erre a kislány elébe áll... és így tovább, ameddig meg nem unjátok!
11
 Ez elment vadászni,
ez meglőtte,
ez hazavitte,
ez megsütötte,
ez az icike-picike mind megette!

Az öt jó barát
burmai népmese

Ma este, kedveseim, az öt jó barátról mesélek nektek.

Volt egyszer négy fivér, s azoknak egy kísérőjük. Ez a kísérő nem szolga
volt: lévén erősebb és tapasztaltabb a többinél, ő lett hát a vezetőjük, irá-
nyítójuk.
A kísérőt Tömzsinek hívták, mivel kicsi volt, zömök és erős. Az első
fivérnek Kötekedő volt a neve, mert mindenkibe belekötött. A második
fivért úgy hívták, hogy Több a többinél, ő volt ugyanis a legmagasabb
Tátogóba szuszogó, valamennyiük közül. Kincstárnoknak nevezték a negyedik fivért, mert ta-
szuszogóba pillantó, karékos volt és gondos. Az ötödiket meg Kisöcsénknek becézték, mert ő
pillantóba kopogó, volt a legkisebb és a legfiatalabb.
kopogóba sík mező, Vándorútra indult az öt jó barát, véghez is vittek jó néhány vitézi
síkmezőbe cserbokor. tettet, míg útjukon egy aranyvárosba értek, melynek igen nagy hatalmú
Mi az? királya volt.
(Száj, orr, szem, szempilla, homlok, haj) – Miért szednénk apránként a babért? – kérdezte Tömzsi. – Hódítsuk
meg a királyságot, írjuk be nevünket a történelembe!
Egyetértett vele a többi, el is mentek az aranyváros kapuja elé. Köte-

A kutak
guineai népmese
kedő belekötött a királyba, és csakhamar csatára is keltek. Egyik oldalon
a király és fegyveresei, a másikon meg az öt jó barát. A csatában Több a
többinél jeles vitézi cselekedeteket vitt véghez. Sikerült is legyőzniük
a királyt, a város meghódolt az öt jó barátnak.
Létezik egy kút: ötfajta vize van. Egyik vize édes, másik vize sós. Van vize, Hanem melyikük legyen most a király? A négy fivér Tömzsit választotta
amelyik íztelen, s van, amelyik keserű. Az ötödik vörös, mint a vér. Ez volna uralkodóul, mert ő a vezérük, hanem az nem vállalta; azt mondta,
a kút a fej! uralkodjon inkább Kötekedő, hisz ő kezdte a nagy csatát, mikor bátran
belekötött a királyba.

12 13
 De bizony Kötekedő sem állt kötélnek, ő meg azt ajánlotta, legyen a ki- Hüvelykujjam almafa,
rály Több a többinél, hisz ő valóban többet harcolt a többinél a csatában. Mutatóujjam megrázta,
De az meg figyelmeztette őket, milyen gazdag a város, úgyhogy legyen Középső ujjam felszedte,
inkább Kincstárnok, a jó gazda az uralkodó. Kincstárnok azonban Kis- Gyűrűsujjam hazavitte,
öcsénket ajánlotta, mert az olyan kicsi, gyenge és tehetetlen, hogy egy- Kicsi ujjam mind megette,
magában, fivérei segítsége nélkül soha nem találna magának királyságot. megfájdult a hasa tőle.
Az ám, csakhogy Kisöcsénk nagyon is aprócskának érezte magát ahhoz,
hogy király legyen.
Elvitatkoztak egy ideig, aztán megállapodtak, hogy társkirályokként
uralkodnak majd a városon.
No, nézzétek csak a kezeteket, kedveskéim! Benneteket is szolgál öt jó
Mese a kezed öt ujjáról
erdélyi szász népmese
barát. A hüvelykujj nem más, mint Tömzsi, aki zömök és erős. Mutatóuj-
jatok meg Kötekedő, hiszen ha pöröltök valakivel, ezt az ujjatokat szege- Piki (a mutatóujj), Liki (a középső ujj), Csiki (a gyűrűsujj) és Miki (a kisujj)
zitek neki. Középső ujjatok vajon kicsoda? Több a többinél, mert ő a leg- elmentek egyszer a mezőre, és fivérüket, Tokit (a hüvelyujjat) otthon
hosszabb az ujjak közül. A következő meg Kincstárnok, mert ha nagyok hagyták. Hiába mondta nekik Toki, hogy ne induljanak el nélküle, mert
lesztek, ezen viselitek majd a gyűrűt. És végezetül: ott a kisujjatok, aki még bajba keverednek, mégis megtették.
pici, gyönge és alázatos; bizony ő a Kisöcsénk! Piki így szólt:
És az öt jó barát mind szolgál benneteket, s ha nagyok lesztek, meg- – Én majd mutatom az utat.
szerzi majd nektek az aranyvárost, aranytrónt! Liki, mint valamennyiük között a legnagyobb, folytatta:
– Én majd előttetek állok, és irányítlak benneteket.
Csiki megtoldotta:
– Én viszem majd utánatok a kincseket.
A sort a kis Miki zárta ezekkel a szavakkal:
– Én meg majd az okos tanácsaimmal segítelek benneteket!
Így hát útra keltek: legelöl Piki, utána jött Liki, őt követte a gyűrűkkel
borított Csiki, s leghátul ballagott a kis Miki.
Rövid idő múlva egy vízpartra értek, de a hidat elsodorta az ár, ott
álldogáltak hát jó ideig, és egyre várták, hogy a víz majd csak elfogy. Az
azonban folyton-folyvást folyt, és egyáltalán nem látszott úgy, mintha ki
akarna apadni.
Akkor a kis Miki így szólt Likihez:
– Eredj, te hosszújancsi, járkálj föl-alá a parton a gólyalábaiddal, és

14 15
nézd meg, nem találsz-e gázlót5 vagy pallót6, ami átvinne a folyón! Míg te
ez után jársz, mi többiek megpróbálunk csónakot építeni.
Azzal a három kicsi elindult csónaknak való fát keresni. Szerencsére ta-
láltak egy nagy diót.
– Ha legalább fel tudnánk nyitni – mondta a kis Miki –, akkor nyomban
készen is lenne a csónak!
Erre aztán Piki és Csiki kétfelől megmarkolták a diót, és lám, amikor
összeszedték minden erejüket, húzták, ráncigálták, a dió egyszerre csak
felpattant. Nyomban fogták az egyik fél dióhéjat, jól kivájták, és levitték
a folyóhoz. Eközben visszajött Liki is, mondván:
– Semerre sincs sem gázló, sem lúd!
– Most már nincs is rá szükség! – mondta a kis Miki.
Valamennyien beleültek a dióhéjba. A legkisebbik kormányzott, a töb-
biek meg eveztek, így aztán szerencsésen át is értek a túlsó partra.
Ott kiszálltak, tovább vándoroltak, és egyszer csak egy nagy kerthez
értek. Be is mentek nyomban a kertbe, ahol egy nagy hordót találtak szín-
ültig tele mézzel. Piki belenyúlt a hordóba, és megkóstolta. Mivel a méz jó
édes volt, újra meg újra belenyúlt, és szüntelenül nyalakodott.
Végül a többiek elunták a dolgot, és tovább akartak menni, Piki azon-
ban nem akart jönni, hogy mutassa nekik az utat; Liki hiába adta ki paran-
csait, Csiki meg félt a rablóktól, és a kis Miki így szólt:
– Piki rosszul végzi a dolgát, és ha vége az lesz, hogy majd még pórul
járunk!
Mielőtt még észbe kaphattak volna, máris jött egy nagy csúnya medve,
és fenyegetően brummogta:
– Na, ti tolvajok, most végre megfogtalak benneteket! Megálljatok
csak, majd adok én nektek mézet! Egy pillanat alatt felfallak mindnyája-
tokat!
Az ujjacskák erre úgy megrémültek, hogy mukkanni sem mertek. De
aztán mégis csak megeredt a szavuk. Térdre estek a medve előtt, és ke-
gyelemért könyörögtek:
– Nem tudhattuk, mackó, hogy ez a mézes kert a tiéd!
5 7
Folyó vagy állóvíz sekély, lábbal átjárható szakasza.
6 8
Vastag fából készült keskeny híd.
16
De minden rimánkodás hiábavaló volt. A medve már éppen neki akart
fogni, hogy sorban lenyelje őket, amikor a kis Mikinek okos ötlete támadt:
– Kedves mackó! – szólalt meg. – Mi öten vagyunk testvérek, s a leg-
idősebb fivérünk, Toki otthon maradt. Hát, ha már meg kell halnunk, kér-
lek, várj legalább addig, amíg őt is idehívom, hogy együtt halhassunk meg
mindnyájan!
A mohó mackónak megtetszett az ötlet. Semmi kifogása nem volt az
ellen, hogy egy jó falattal többre tegyen szert.
Így hát az incifinci kis Miki hazafutott, és segítségül hívta Tokit.
Toki először szörnyen haragudott, mondván:
– Minek is mentetek el? Nem megmondtam nektek már akkor, hogy ez
lesz belőle? Most aztán ficánkolhattok7!
A kicsi azonban addig-addig kérlelte, hogy végül is megkönyörült raj-
tuk, felmarkolt egy nagy buzogányt, és Miki után indult. Amikor aztán
odaértek a mézes kerthez, valamennyien egyszerre rontottak rá a med-
vére, és a nagy, erős Toki agyoncsapta a buzogánnyal. Aztán együtt haza-
mentek, és mind az öten nagyon-nagyon boldogok voltak.
Ettől kezdve a többi négy ujj soha el nem indult sehová az erős Toki
nélkül, nem is érte őket soha semmi baj. Liki ezután mindig középen ma-
radt, ezért is hívják mindmáig középső ujjnak. A nagy kövér Toki és a kis
Miki őrt állva mindig a két szélen mennek, mivel amaz az erejével, emez
az agyafúrtságával8 védi a többieket.
A kicsit mindig bevonják a tanácskozásba, ha valami okosat akarnak
kisütni. Ezért is mondják mind a mai napig, hogyha valakinek bölcs ötlete
támadt, hogy: „A kisujjából szopta!”
Örömében fürge mozdulatokat tesz.
Ravasz, furfangos, okos.
17
 Úton megyen két karó,
azon felül nagy hordó,
azon felül kis hordó,
azon felül ákom-bákom,
azon felül szörcsöm-börcsöm,
azon felül illom-pillom,
azon felül két kis domb,
azon felül sűrű erdő, abban lakik siska disznó!

Az óriás burgundi répa

magyar népmese

Megmásztam öt hegyet, Egyszer volt egy egylábú ember, elindult szerencsét próbálni. Amint ment
egy dundit, az úton, egyszer csak talált egy óriási nagy burgundit9. Hozzáfogott ki-
egy magasat, húzni, de nem bírta. Arra ment egy kétlábú ember, és kérdezte az egylábú
egy hegyeset, embert:
egy ékeset, – Mit csinálsz te itt?
egy icike-picikét, Mondja az egylábú:
és ez nekem pont elég. – A burgundit akarom kihúzni, de nem bírom.
Odament a kétlábú ember is, húzták, de nem bírták. Arra ment egy há-
romlábú ember, kérdezte a két embert:

Mese az öt lábujjról
erdélyi szász népmese
– Mit csináltok?
Azt mondta az egylábú ember:
– Gyere ide, segíts! A burgundit akarjuk kihúzni, de nem bírjuk.
Odament a háromlábú ember is, húzták a burgundit, de nem bírták.
Tudod-e, hogy a nagy lábujjad miért olyan kövér, és a többi miért olyan Arra ment egy négylábú ember, és kérdezte:
sovány? – Mit csináltok?
Elmondom neked a történetüket. Azt mondta az egylábú ember:
Ez (a kis lábujjad) elment egyszer az erdőbe, ez (a második) fogott egy – A burgundit akarjuk kihúzni, de nem bírjuk.
nyuszit, ez (a középső) hazavitte, ez (a negyedik) megsütötte, és ez a csúf, Odament a négylábú ember is, húzták a burgundit, de nem bírták. Arra
kövér (a nagyujjad) egymaga megette az egészet. Szép dolog volt ez? ment egy ötlábú ember, és azt kérdezte:
Bizony nem volt szép.
Ezért is nem szíveli a többi lábujjad mind a mai napig azt az egyet! 9
Itt: nagyra növő takarmányrépa.

18 19
 – Mit csináltok? – Gyere ide te is!
Azt mondta az egylábú ember: Odament a tizenkét lábú ember, akkor azt mondta az egylábú:
– A burgundit akarjuk kihúzni, de nem bírjuk. – Nosza, pajtások, húzzuk hát ki ezt a burgundit, most már tizenketten
Odament az ötlábú ember is, hogy öten majd csak kihúzzák a burgun- vagyunk!
dit, de öten se bírták. Arra ment egy hatlábú ember, és kérdezte: Megfogták. Azt mondta a tizenkét lábú ember:
– Mit csináltok? – Rajta!
Azt mondta az egylábú ember: Mikor elkiáltotta magát a tizenkét lábú ember, hogy: „rajta!”, akkor
– A burgundit akarjuk kihúzni, de nem bírjuk. megrántották a burgundit, és mind hanyatt estek, mert kihúzták a föld-
Odament a hatlábú ember is, húzták hatan a burgundit, de hatan se ből. Aztán elosztoztak rajta, majd összeverekedtek, mert úgy osztották,
bírták kihúzni. Arra ment egy hétlábú ember, és kérdezte: hogy akinek ahány lába volt, annyi kocsi burgundit kapott. Így az egylábú
– Mit csináltok? csak egy kocsi burgundit kapott, pedig ő húzta legtöbbször. Aki nem hiszi,
Azt mondta az egylábú ember: járjon utána!
– A burgundit akarjuk kihúzni, de nem bírjuk.
Odament a hétlábú ember is, húzták heten, de heten se bírták kihúzni
az óriási nagy burgundit. Arra ment egy nyolclábú ember, és kérdezte:
– Mit csináltok?
Azt mondta az egylábú ember:
– A burgundit akarjuk kihúzni, de nem bírjuk.
Odament a nyolclábú ember is, húzták nyolcan, de nem bírták kihúzni
az óriási nagy burgundit. Arra ment egy kilenclábú ember, és kérdezte:
– Mit csináltok?
Azt mondta az egylábú ember:
– A burgundit akarjuk kihúzni, de nem bírjuk.
Odament a kilenclábú ember is, de bizony kilencen se bírták kihúzni.
Arra ment egy tízlábú ember, megkérdezte ő is:
– Mivel kínlódtok ott annyian?
Azt mondta az egylábú ember:
– Gyere ide te is, akkor majd megtudod, hogy mivel kínlódunk!
Odament a tízlábú ember is, húzták tízen, de még tízen se bírták kihúz-
ni a nagy burgundit. Arra ment egy tizenegy lábú ember is, húzták tizen-
egyen, éppen csak hogy egy kicsikét megmozdították a földben a burgun-
dit. Leültek, megpihentek. Addig, amíg pihentek, arra ment egy tizenkét
lábú ember. Megkérdezte őket:
– Mivel kínlódtok itt ennyien?
Azt mondta az egylábú ember:

20 21
21