1.

fejezet

A csuklyások

Hagymakonty birodalmát egy nagyobb félsziget és több

kis sziget alkotta. A birodalom élén kerek egy évtizede
II. Pergamen Fülöp ült, állt – a szóbeszéd szerint néha
lótott-futott is. Hogy a király milyen alkalmakkor adta a
fejét lótás-futásra, csak sejteni lehet, az újságokban alig
található erre utaló leírás, pontosabban egy-két kullogó
félmondat. Ha furdal a kíváncsiság, keresd fel a félszige-
tet, a világító könyvtoronyból kikölcsönözhető bármelyik
Hagyma-lap kívánt példánya.
Hagymakonty vára három és fél évszázada épült a róla
elnevezett félsziget tengerbe nyúló sziklatömbjére. Előtte
fügefák, boglyas berkenyebokrok, mögötte szelíd geszte-
nyefák álltak. A várkert közepén álló kúttól a várkapuig
többsoros sövénylabirintus vezetett, ahol annak idején
II. Pergamen Fülöp szó szerint belebotlott Annába, aki
aztán a felesége és gyermekei anyja lett.

5
 A birodalom legelhivatottabb alattvalói a Királyi Bo-
londérium tagjai voltak. Éltek-haltak Hagymakontyért,
a könyvekért, a világító könyvtoronyért, a szedres pitéért
és a füstölt lazacért.
Tüske, az udvari főbolond, Zápor, az udvari főbolond-
helyettes, Filkó és Sipka, a két bolondériatanonc sokszor
húzta fel a sátrát a királyi várkertben. Hol „Légy te is bo-
lond!”-napokat, hol „Bolondozás ütemszóra” nevű nagy
sikerű viccversenyt szerveztek az érdeklődők számára.
Ugye most azt kérdezed, miért kell egy királyi udvarba
ennyi bolond? Hagymakontyban ez évszázados hagyo-
mánynak számított. Az egymás után uralkodó királyok mel-
lett a bolondok voltak a birodalom pillérei, akikre mindig
számítani lehetett. Humorukkal, bölcsességükkel és ráter-
mettségükkel a legnagyobb bajban is példásan helytálltak.
Történt egyszer, hogy a király úgy határozott, követni
kell a külhoni bolondozási etikettet, haladni kell a korral,
így a Bolondérium tagjai évente egyszer kötelesek voltak
bolondozási továbbképzőn részt venni. A továbbképző
június első hétvégéjére esett. A bolondok napközben
buzgón jegyzeteltek, szívták magukba a sok új és divatos
bolondságot, és amikor leszállt az este, egymás között fa-
viccbajnokságot rendeztek. A második, kissé unalmasra
sikeredett nap éjjelén Zápor a holdat bámulta, Filkó a sát-
rában mocorgott, Tüske a sátrában nem mocorgott, Sipka
szemére nem jött álom.

6 7
 ‒ Filkó, nem tudnál halkabban forgolódni? ‒ suttogta
Zápor.
‒ Most vagyok a leghalkabb üzemmódban ‒ súgta vis�-
sza Filkó.
‒ Akkor ne forgolódj! ‒ sziszegte a foga között Zápor.
‒ Hogy mit ne csináljak? ‒ értetlenkedett Filkó.
‒ Azt mondta, ne forgolódj! ‒ kapcsolódott be a vitába
Sipka.
‒ Kérdezd meg tőle, mégis mit csináljak, ha nem tudok
elaludni! ‒ duzzogott Filkó.
‒ Hallom, amit mondasz. A sátrad mellett ülök ‒ csó-
válta a fejét Zápor.
‒ Jó, akkor újra megkérdezem: mégis mit csináljak? ‒
dugta ki a fejét a sátrából Filkó.
‒ Bámuld a holdat! Holdtölte van ‒ mutatott felfelé
Zápor.
Filkó kiugrott a sátrából, és Zápor mellé kuporodott.
Sipka is csatlakozott hozzájuk. Együtt kémlelték az eget.
‒ Milyen erősen világít! ‒ hunyorgott Sipka.
‒ Ühüm! ‒ helyeselt Zápor.
‒ Elzsibbadt a nyakam ‒ szólalt meg pár perc után Filkó. –
Megyek, és megmozgatom a csontjaim.
Azzal felpattant, és körbeszaladta a sátrakat egyszer,
kétszer, háromszor, aztán megállt, és lenézett az öbölre.
A sötét vízen túl a hold a kopasz hegyekre ült, a magas-
ból is jól lehetett látni, ahogy meg-meggyűrődik a tenger.
8 9
A halászfaluban néhol még pislákolt egy-egy lámpa, hal-
latszott, ahogy csapódnak az ajtók, kattannak a zárak.
Filkó a sziklaszirt széléhez araszolt, hallgatta a moraj-
lást, és nézte a lába alatt elterülő falut. Kis idő múlva
szokatlan fénymozgásra lett figyelmes. Mintha egy apró
fáklya lángja indult volna útnak a világító könyvtoronyból
a sziklákon át a tenger felé.
‒ Hé, hééé! ‒ lóbálta a karját a társai felé.
‒ Mi van már megint? ‒ suttogta Zápor.
‒ Gyertek ide! ‒ sürgette őket Filkó.
Zápor és Sipka ráérősen feltápászkodott.
‒ Nézzétek! ‒ mutatott a kikötő felé Filkó.
‒ Mit nézzünk? ‒ dörzsölte a szemét Sipka.
‒ Nincs itt a szemüvegem ‒ tapogatta a fejét Zápor.
‒ Nem is hordasz szemüveget! ‒ csodálkozott Filkó.
‒ Nem? ‒ csodálkozott Zápor.
‒ Nézzétek már! ‒ mutatott újra a kikötő felé Filkó.
‒ A könyvtornyot? ‒ hunyorgott Zápor.
‒ Egy fáklyás. Lehet, hogy a főkönyvész, Ékezet pakolá-
szik ‒ töprengett Sipka.
‒ Éjjel? ‒ hitetlenkedett Zápor.
‒ Romantikus pakolászás ‒ mosolygott a bolondtanonc.
‒ Valamit cipel ‒ nyújtogatta a nyakát Zápor.
‒ Ott megy még egy zsákos – mutatta Filkó. – Ketten
vannak.
‒ Az meg micsoda? ‒ intett a fejével Sipka.

‒ Mármint mi micsoda? ‒ értetlenkedett Filkó.
‒ Nem hiszem el, hogy nem látjátok! ‒ mérgelődött
Sipka.
‒ Honnan a stoppolt zokniból tudnánk, mire gondolsz?
‒ nézett a bolondtanoncra Zápor. ‒ Nincs sasszemünk.
‒ Nem kell sasszeműnek lenni, hogy észrevegyél egy
ekkora hajót! ‒ dohogott Sipka.
‒ Ha látod, hogy hajó, akkor mi a csudának kérdezed,
hogy micsoda? ‒ akadékoskodott Zápor.
10
‒ Nőtt a sötét alakok száma. Már hárman vannak – sut-
togta Filkó.
‒ A könyvtoronyból cipelnek valamit a hajóra ‒ tette hoz-
zá Zápor, és a sziklaszirt szélén álló üvegház mellé lépett.
‒ Fölöttébb gyanús! Szóljunk a királynak! Fel kell éb-
reszteni a lovagokat, majd ők intézkednek – indult a vár
felé.
– Nem tűnt fel, hogy a király és a lovagok egy hete nin-
csenek a várban? Most nekünk kell cselekednünk. Bátra-
ké a szerencse! Ki kell derítenünk, mi folyik odalent ‒ mu-
tatott a partra vezető ösvény felé Zápor.
– Hát akkor mire várunk még? Gyerünk, indulás! – kiál-
totta Sipka.
‒ Át kéne öltöznünk. Pizsamában mégse mehetek ‒ hú-
zogatta a nadrágját Filkó.
‒ Rendben, addig felébresztem Tüskét. Pár perc múlva
találkozzunk az üvegház mellett ‒ suttogta Zápor.
Sipkáék engedelmesen bólintottak.
‒ Főbolond uram! – szólt be halkan Zápor Tüske sát-
rába. – A könyvtorony körül valami nincs rendben. Ki
kell nyomoznunk, mi történik odalent. – Amikor nem
kapott választ, felhúzta a sátor cipzárját, és rázni kezdte
az alvó főbolondot: – Tüske, ébredj már! Tüske! A kikötő-
ben valami nem stimmel. Mennünk kell!
„Veszett ügy, nincs mit tenni” – gondolta, és gyorsan
magához vette a sátrából a zsákját.
11
 Sipka időközben cipőt húzott, és egy elemlámpát meg
egy nagyobb könyvet is előkotort a párnája alól. Filkó ru-
hát váltott, nyakába hosszú sálat tekert, és egy kis tömött
zsákot dobott a vállára. Zápor lett kész a leghamarabb, az
ódon üvegház mellett várta a többieket.
‒ Fázol? ‒ nézett Filkó sáljára Sipka.
‒ Még fázhatok ‒ vont vállat a barátja.
‒ Már azt hittem, elaludtatok – morgolódott Zápor. –
Induljunk végre!
‒ Fegyvert nem viszünk? ‒ torpant meg Filkó.
‒ De, többfélét is. Ahogy ismerlek, nálad is van néhány.
Mind bőrkötéses. Majd ha szócsatázni kell, elővesszük őket.
– Ó, azokra nem lesz szükség, köztudott, hogy a favic-
ceid halálosak – fordult Sipkához Zápor. – Már megint
könyvekkel tömted tele, mi? – mutatott Filkó zsákjára.
– Ha úgyis a könyvtártoronyba megyünk, visszaviszek
néhányat – vonta meg a vállát Filkó.
‒ És Tüske? ‒ torpant meg Sipka.
‒ Senki sem tud kibújni a saját bőréből. Olyan mélyen
alszik, ahogy szokott. Ágyúval sem tudnánk kiugrasz-
tani a sátrából – legyintett Zápor, és megindult az öböl
felé.
Filkó menet közben meg-megállt, a fejét ráérősen be-
letúrta egy-egy babérrózsa közé.
– Mégis mit csinálsz? – kérdezte Sipka.
– Nyomozok.
12
– Gyorsabban haladnánk, ha nem botlanék beléd min-
den percben.
– Nem haragszom meg, ha kikerülsz – veregette meg
Sipka vállát Filkó, és már el is tűnt két babérfa között.
– Siessetek már! – mordult rájuk Zápor. – Még felszedik
a horgonyt, és ki tudja, merre siklik el az a hajó?! Iparkod-
jatok, és maradjatok csendben!
A várkertből a tengerparti halászfaluba egy tekervé-
nyes, meredek ösvényen lehetett lejutni. Kő nem pat-
tant, ág sem reccsent a három bolond nyomában. Meg
kell hagyni, mesterei voltak a surranásnak. A keskeny,
sziklás ösvény felénél lehettek, amikor Filkó hirtelen
megállt:
– Pontosan mit is akarunk mi ott lent csinálni?
– Elállni az útjukat! – rázta az öklét Sipka.
– Mivel? A bolondsipkáddal? – vihogott Filkó.
– Nagyon vicces.
– Van tervünk? – fordult Záporhoz Filkó.
– Persze hogy van – felelte a főbolondhelyettes. – Sem-
mi hangoskodás, semmi eszeveszettség! Minden apró
mozgásra figyeljetek, és azonnal rejtőzzetek el, ha ve-
szély fenyeget! Én a csónakház melletti leanderek mögé
húzódom, onnan próbálok bejutni a könyvtártoronyba.
Ti osonjatok a hajóig! Lehetőleg a sziklatömb bal olda-
lán másszatok le, ott könnyebb lejutni. Miután leértetek,
másszatok fel a hajóra, és bújjatok el! Ha a zsákosok ki-
13
 lépnek a toronyból, követem őket, és én is megpróbálok
mielőbb feljutni a fedélzetre. Megértettétek?
– Értettük! – vágta rá egyszerre Sipka és Filkó.
– Egy icipici részletkérdés… Ha támadnak a zsákkal,
vagy ami benne van, akkor mégis mi a teendőnk? – érdek-
lődött Filkó.
– Bolondi közelharc: addig viccelődni, amíg ki nem
nyúlnak.
A halászfalut kisebb narancsliget választotta el a kas-
télykertből induló ösvénytől. A fák előtt egymásnak tá-
maszkodó kőházak álltak, közöttük macskaköves utcák
kanyarogtak. A falu főterén egy szökőkút, mellette kender-
pálmák, a pálmák árnyékában kőpadok. Itt-ott leanderek
és bodorrózsák illatoztak.
A falu főterétől jobbra, a tengerből kigömbölyödő szikla-
tömbön magasodott Hagymakonty birodalmi könyvtára, ami
egyben világítótorony is volt. Jobb és bal oldalán kőlépcsők
vezettek a tengerbe. A magas épületet a part felől egy széles
pallón lehetett megközelíteni. Általában itt horgonyoztak
le hajóikkal a könyvtárba igyekvők, és ide húzódtak be
a tengerészek is, ha egy hosszú út után kedvük támadt
olvasgatni. Itt várták meg a napfelkeltét, hogy felhúzhassák
a horgonyt, és újra tengerre szálljanak. A birodalom kisebb
szigeteire is innen vitték a kölcsönözni kívánt könyveket.
Innen a kőházaktól és a róluk lefutó murva fürtöktől
nem lehetett látni, mi történik a kikötőben. A torony,

14 15
ahogy minden este, fényben úszott. Az épülethez vezető
palló két oldalán fáklyák égtek. Két fekete csuklyás, egy
langaléta és egy zömök alak lépett ki az épületből. Hátu-
kon zsákot cipeltek, amit a sziklatömb bal oldali lépcső-
fokára pakoltak. Zápor intett két társának, hogy köves-
sék. Nem veszítve szem elől a csuklyásokat, megindult a
főtér felé.
Sipka a főtér közepén álló kúthoz vette az irányt. Filkó
a cipője orrát figyelve tipegett mögötte, de egy óvatlan pil-
lanatban Sipkába botlott, megtántorodott, és a szökőkút-
ban landolt. A tenger morajlása valamennyire elnyomta
a csobbanást, de a zömök idegen gyanút fogott. Letette a
zsákot, intett a társának, és a pallón át a part felé indult.
Sipka észrevette a közeledő csuklyást: beugrott a kútba, és
egy gyors mozdulattal lenyomta a kimászni akaró Filkót.
– Mit csinálsz, te bolond? – értetlenkedett Filkó.
– Egy szót se!
Zápor a főteret körbeölelő kenderpálmák közé húzódott.
Hallotta a csobbanást, de a pálmalevelektől nem látta, mi
történt. Azonnal az egyik kőpad mögé bújt, tekintetével
Filkót és Sipkát kereste.
A langaléta a sziklatömb széléhez ért, ledobta a zsák-
ját, és társa felé fordulva mozdulatlanul várt. A könyvto-
ronyból hallatszó füttyszó törte meg a csendet. A zömök
erre megfordult, és intett a társának, hogy folytathatja
a cipekedést. A langaléta újra a vállára kapta a zsákot,
16
és lesietett a kőlépcsőkön, miközben egy sötét felhőfosz-
lány úszott el a hold előtt.
Sipka és Filkó mozdulatlanul hasalt a vízben.
Zápor időközben úgy döntött, a pálmafák mögött vis�-
szakúszik a szökőkútig, hogy kiderítse, mi történt a tár-
saival. A zömök csuklyás felemelt a pallóról egy fáklyát,
és a szökőkút irányába fordult. Kitartóan figyelt, de úgy
tűnt, nem vett észre semmit. Gondosan visszahelyez-
te a fáklyát, és visszasétált a könyvtártoronyhoz, ahol
a langaléta közben már felcipelte a zsákokat a hajóhoz.
Mire a zömök a sziklatömbhöz ért, üres zsákokkal szelte
felfelé a lépcsőfokokat.
Sipka nem mert felemelkedni, Filkó sem mozdult.
– Mi a csuda történt veletek? – suttogta a szökőkút ala-
csony kőtámlájára támaszkodva Zápor.
– Most is ott áll a csuklyás a pallón? – súgta vissza Sipka.
– Nem, visszamentek a toronyba. Kimászhattok.
Sipka elengedte Filkót.
– Ez aztán remek ötlet volt! – pöfögött Filkó. – Most itt
állunk csuromvizesen.
– Ne nyafogj, nyár van! Pár perc, és megszáradsz – vere-
gette meg a vállát Sipka, mire Filkó megcsúszott, és újra
beesett a vízbe. – Nahát, ma nagyon szórakozott vagy! ‒
nevetett Sipka.
– Szerencséd, hogy egy jól nevelt bolonddal van dolgod
– sziszegte Filkó, és kiugrott a szökőkútból.
17
 – Elég! Öt perc tanácskozás, indulás a leander mögé! –
mutatott a terebélyesebb bokorra Zápor.
– Tanácskozás? Mintha eddig nagyon siettél volna! – mo-
tyogta Filkó, és csavarni kezdte göndör fürtjeiből a vizet.
– Egyik kutya, másik eb. Gyertek már! – intett a bokor
mögül Zápor.
Sipka és Filkó is behúzódott a főbolondhelyettes mellé.
– Nincs időnk felesleges vitákra, sietnünk kell. Ahogy
megbeszéltük, másszatok fel a hajóra, és bújjatok el! Mi-
után kijöttem a toronyból, kétszer huhogok. Huhogjatok
vissza, hogy tudjam, hol vagytok! Semmi hősködés vagy
bolondéria! – mondta, és már el is indult a leanderek mö-
gött.
– És Tüskével mi lesz? – suttogott utána Sipka.
– Mi lenne? – vont vállat Zápor. – Alszik, mint a tej. Ezt
most nélküle kell elintéznünk.
Sipka és Filkó leült egy leander mögötti kőpadra, onnan
lesték Záport. A kőpad előtt terebélyes, piros virágú lean-
derek nőttek. A főbolondhelyettes jobbra indult, végigha-
ladt a bokrok mellett, aztán egyszer csak megtántorodott,
és arccal a homokba zuhant.
– Jól kezdődik! – nevetett Sipka.
– Az ott a folytatás, ez volt a kezdet – mutatott a vizes
ruhájára Filkó.
Zápor feltápászkodott, leemelte a fejéről a sapkáját,
és leporolta a nadrágját. Amikor megbizonyosodott róla,
18
hogy a csuklyások nincsenek a közelben, átszaladt a pal-
lón. Épp az ajtóra készült tapasztani a fülét, amikor az
ajtó hirtelen kicsapódott, és telibe találta. Tántorodás,
zuhanás, csattanás. A főbolondhelyettes mozdulatlanul
feküdt a torony előtt. Filkó már ugrott volna, hogy Zápor
segítségére siessen, de Sipka vállon ragadta.
– Várj! Oda nézz! – suttogta.
Két csuklyás tűnt fel az ajtóban. Az egyik összekötözte
a földön heverő bolond kezét, és a hátára emelte. A másik
becsukta a torony ajtaját, és magához vette a főbolondhe-
lyettes zsákját. Alaposan körbenéztek, és amikor meggyő-
ződtek róla, hogy senki sem figyeli őket, a fekete vitorlás-
hoz indultak.
– Engedj már, Sipka! Nem látod, hogy elviszik Záport?
Segítenünk kell.
– Használd az eszed, Filkó! Ha most odarohansz, min-
ket is elkapnak. Ne félj, kiszabadítjuk!