1

Nagypéntek volt. Ebben az évben későn köszöntött be a tavasz.

A sötét vízfelszínen még mindig darabokra tört jégtáblák úsztak.
Kristoffer Bark bűnügyi felügyelő a hampetorpi kempingnél parkolt
le Toyota Camryjával, majd gyalog indult tovább a természetvédelmi
terület irányába. Látta, hogy a vinői komp közeledik a kikötő felé.
Kezével eltakarta a napot, s közben érezte, könnybe lábad a szeme.
Öt éve rótta már szakadatlanul a Hjälmaren tó partját. Kilométer-
ről kilométerre kutatva valami bizonyíték után, amely segíthet meg-
értenie, mi történt a lányával. A rendőrségi nyomozást megszüntették,
hiába próbálta megakadályozni. Személyesen kopogtatott be min-
denkihez, amíg valamennyi ingatlantulajdonossal nem beszélt abban
a körzetben, ahol valaki esetleg láthatta, mi történt. Követett minden
felbukkanó nyomot, minden megfigyelésnek utánajárt. Próbálta meg-
találni azokat a hajótulajdonosokat is, akik kint voltak a tavon öt
évvel ezelőtt, a nagypéntekre virradó éjszaka. És mindenkivel
beszélt, aki a környéken tartózkodott abban az időben.
A rendőrségnél kiszámolták a szélirányt, és hullakereső kutyák
segítségével, kutatóhorgonyos hajókkal keresték a lányt. Eredmény-
telenül. A tó vize sekély volt ugyan, de zavaros. Önkéntesek segít-
ségével még a tó közepét is átkutatták, és a polgárőrség is erőn felül
teljesített. Amikor ők is abbahagyták a keresést, Kristoffer az Eltűnt
Személyekért Egyesülettől kapott segítséget.
Mostanra azonban már mindenki feladta, kivéve ő és nyugdíjba
vonult kollégája, Börje Hansson, aki a Vera eltűnésével kapcsolatos
nyomozást vezette, és maga is Hampetorpban lakott, az Örebro váro-
sától bő harminc kilométerre fekvő kis halászfaluban. Börje időről

5
időre elkísérte Kristoffert a part menti sétáira. De ma, nagypénteken,
Vera eltűnésének ötödik évfordulóján nem.
A nyomozást két év után felfüggesztették, amikor Börje nyugdíjba
ment. A többség úgy vélte, Vera megfulladt, akárcsak a vele egy
csónakban ülő Matilda. Kristoffer azonban bizonyítékok hiányában
képtelen volt elfogadni ezt az elméletet. Aki az egész életét súlyos
bűncselekmények felderítésével töltötte, annak más gondolatok is
eszébe jutnak. Kristoffer minden lehetőséget nyitva akart hagyni –
egyet kivéve. Börje a nyomozás során megkérdezte tőle, el tudja-e
képzelni, hogy a lánya öngyilkosságot követett el. Ő pedig habozás
nélkül nemmel felelt. Verának számtalan oka volt élni, még az is
lehet, hogy gyereket várt. Kristoffer mindaddig nem volt hajlandó
tényként elfogadni Vera halálát, amíg a saját szemével nem látta a
holttestét. Mindaddig, amíg a leghalványabb esély is van rá, hogy
életben van. A lánya született túlélő volt. Két hónappal a kiírt idő
előtt született, felgyógyult egy szövődményes tüdőgyulladásból és
egy perforált vakbélgyulladásból. Vera imádta az életet, és semmi
jel nem utalt rá, hogy önként dobta volna el magától. Főleg nem a
saját leánybúcsúján, nagycsütörtökön, a rég várt, nagyszabású esküvő
előtt, amelyet nagyszombat estéjére terveztek. Számos jel arra utalt,
hogy a lány vízbe fulladt. De akkor hol lehet a holtteste?
Kristoffer természetesen másra is gondolt. Ha Vera esetleg össze-
veszett Rasmusszal, lehet, hogy önként szökött meg az esküvő elől,
és elrejtőzött. Rasmus azonban tagadta, hogy ilyesmi történt volna.
Esetleg elrabolhatta egy ismerős vagy ismeretlen személy, vagy cso-
port. De senki nem jelentkezett, hogy váltságdíjat kérjen érte. Kris-
toffer beszélt a lány valamennyi ismerősével, akit csak talált Vera
mobiltelefonjában és a számítógépén, valamint abban a régi notesz-
ben, amely a lánya íróasztalának legalsó fiókjában lapult. Beszélt az
osztálytársaival, a tanáraival és a lányokkal, akikkel focizni szokott.
Ám akkor és ott – öt évvel korábban, a nagypéntekre virradó éjjel
minden nyom eltűnt.
Kristoffert felváltva gyötörték a kétségek: vajon a lánya belefulladt
a tóba vagy valaki megmentette és magával vitte? Csak most jött rá,

6
amikor már ötödik éve járta a környéket és zaklatta a tópart lakóit,
hogy mennyi kellemetlenséget okozott ezzel. De muszáj volt meg-
tudnia, nem figyelt-e fel azóta valaki valamire. Persze azt hitték, elment
az esze. Hallotta, hogy csak úgy emlegetik, „az őrült zsaru”, és talán az
is volt: belebolondult a fájdalomba. De valahányszor ott sétált a part
mentén, végre nem kellett uralkodnia magán, levehette magáról a
mosoly álarcát. Hallották, hogy üvölt fájdalmában, és látták, ahogy
egy láthatatlan ellenséggel viaskodik, míg zokogva a földre nem rogy.
Muszáj volt ezt kiadnia magából, különben belerokkant volna.
A tó felől érkező jeges szélfuvallat az arcába mart és belecsípett
a fülébe. Kristoffer érezte, hogy a hideg bekúszik a kabátja alá, és a
ruharétegeken keresztül a csupasz bőrét mardossa. Felgyorsította
lépteit, és kocogni kezdett, hogy melegen tartsa a testét. A feje fölött
egy tengeri madár rikácsolt, és nagy ívben elszállt a nádason túlra,
majd eltűnt a víz felett. Feltámadt a szél.
Ha behunyta a szemét, még mindig látta maga előtt Verát. Élénk,
szürkéskék szemét, sötét szempilláit és szemöldökét. Széles mosolyra
húzódó száját. Szőke, vállig érő haját, amelyet általában kontyba
vagy lófarokba fogva viselt. Kis kora óta focizott, és Kristoffer gyak-
ran vitte el a lányokat a mérkőzésekre, és figyelte, ahogy a lánya
frizurája lobog odalent, a pályán. Hallotta, amikor a kocsi hátsó ülé-
sén titkokat sugdostak egymásnak, látta őket együtt örvendezni, és
szomorkodni is, miután összevesztek.
Vera húszéves volt, amikor eltűnt. Túl fiatal még ahhoz, hogy
férjhez menjen. Az utolsó vitájuknak ez volt a témája. Tiszta őrültség
abban az életkorban egy életre társat választani, amikor az ember
szervezetében tombolnak a hormonok, még tapasztalatlan, és min-
denáron le akar lépni otthonról. Kristoffer veszekedett vele és a nála
hét évvel idősebb Rasmusszal is. Kérte, hogy térjenek észre, és gon-
dolják át a dolgot. Rasmus arca égett a visszafojtott dühtől, mégis
hagyta Verát maga helyett is beszélni.
– Na és te, apa? Te is fiatalon nősültél, és még csak huszonöt vol-
tál, amikor én megszülettem.
Mire ő így felelt neki:

7
 – És nézd meg, mi lett az eredménye! Túl fiatal voltam még apá-
nak. Ugye nem vagy terhes?
– Az embernek nem muszáj megházasodnia, csak mert gyereket
vár – felelte a lány halvány mosollyal, de egyenes választ nem adott
a kérdésére. És már talán soha nem is fogja megtudni. Rasmus sem
tudta. Vera nem mondta neki, hogy gyereket várna. És nem foglalt
időpontot terhesgondozásra sem.
Körülbelül egy évvel Vera eltűnését követően Rasmus találkozott
egy másik lánnyal, és Londonban kapott állást egy fejvadász cégnél,
ahol kereskedőket toborzott. Úgy tűnt, elégedett a munkájával.
Kristoffer megállt, a tenyerével melegítette az arcát. Belülről kön�-
nyek mardosták a szemhéját. Nehéz lett volna megállapítani, hogy
a gyomrában érzett fájdalom izomláz volt-e a kocogás miatt, vagy
annak a szorításnak a kisugárzása, amit a mellkasában szokott érezni,
amikor Verára gondol. Már vagy ezredszer átpörgette magában, mi
történt azon a csütörtök éjjelen, öt évvel korábban.
Az a végzetes leánybúcsú nagycsütörtök éjjelén kezdődött és pén-
teken katasztrófával végződött. Vera legjobb barátnője, Matilda az
anyai nagyszülei házába szervezte az eseményt, Hampetorpba. Sven
és Rita arra az éjszakára kibérelt egy másik házat. Kristoffer évek
óta ismerte őket, mivel sokszor fuvarozta el Verát Matildához, aki
az iskolai szüneteket gyakran töltötte a nagyszüleinél. Az egész
leánybúcsú, csak lányok részvételével a városban kezdődött. Azután
kimentek Hampetorpba, és később Rasmus is csatlakozott hozzájuk
a barátaival. A buli résztvevői az egész estét és az éjszakát együtt
töltötték a kis házban. A barátaik szerint vidám és féktelen volt a
hangulat.
Vera Rasmusszal táncolt, amikor is hirtelen kirohant, és a csónak-
kikötő felé vette az irányt, majd beült egy kis farmotoros műanyag
csónakba. Matilda próbálta megállítani, és mivel nem sikerült, ő is
beült mellé. Rasmus és még néhány srác látta és követte is egy dara-
bon a lányokat, de túl részegek voltak ahhoz, hogy utolérjék őket.
Péntek reggel Sven, aki nem tudta, mi történt a bulin, kihajózott a
tóra. Előzőleg Börjével együtt vetették ki a hálókat, de ő nem tudott

8
aznap kimenni, hogy segítsen behúzni őket. Sven találta meg a fel-
borult csónakot, és az unokája, Matilda élettelen testét a vízben.
Szétterülő rozsdavörös hajával olyan volt, akár egy alvó angyal,
amikor kiemelte őt a vízből.
Kristoffer először azt hitte, a lánynak vérzik a feje, de a test kül-
sőleg sértetlen volt. Az igazságügyi orvosszakértő jelentése szerint
2,1 ezrelék volt a véralkoholszintje, a halálát pedig fulladás okozta.
A víz hőmérséklete 5 fok volt. A barátaik szerint mindkét lány részeg
volt. A túlélők tanúvallomása szerint Hallands Fläder köménylikőrt
ittak olcsó vodkával, Jägermeisterrel és némi körtelikőrrel vegyítve,
amely egy porlepte üvegben megmaradt. Egyéb drogot nem sikerült
kimutatni.
Kristoffer mély lélegzetet vett, mielőtt továbbment az ösvényen,
amely a házhoz vezetett, ahol öt évvel korábban a leánybúcsút tar-
tották. Az eset óta kétszer járt Svennél és Ritánál. Először nagypén-
tek reggelén, amikor megtudta, hogy Verának és Matildának nyoma
veszett, másodszor pedig Börjével együtt, pár évvel később, amikor
az idős házaspár meghívta őket egy kávéra.
Sven és Rita háza vörös volt, fehér verandával, szépen gondozott
kertjükben díszbokrok álltak, az utak kőből voltak kirakva és volt
ott egy kis tó is. A felhajtó fölötti kapuíven már csak a csupasz, tüs-
kés ágak emlékeztettek az ősszel még szépen virító vörös futóró-
zsákra. Az egyik vékony függöny mögött Kristoffer mintha valami
mozgást látott volna. Lehet, hogy otthon vannak. Valahányszor Rita
kint járt a kertben, úgy tett, mintha észre se venné őt, inkább besietett
a házba, hogy ne kelljen beszélgetnie vele. És idővel mindenki így
tett a környezetében. Az emberek elkerülték őt a gyászával együtt,
mintha az valami veszélyes, fertőző betegség lenne. Sven és Rita is
gyászolták az unokájukat, Matildát, és – a lány szüleihez hasonlóan
– ők is úgy vélték, Vera a felelős a haláláért. Mégis korrektül bántak
vele, és ha rájuk köszönt, visszaköszöntek neki.
Kristoffer továbbhaladt a göröngyös úton. A Sven és Rita háza
melletti épületben pár évvel ezelőttig Hedda lakott, egy nyugdíjas
tanárnő. Szép kis ház volt, fehérre festett verandával, zavartalan kilá-

9
tással a tóra. Hedda épp Vera eltűnésekor jött haza a kórházból a
combnyaktörése után. Denise, az unokája, ott volt vele, hogy segít-
sen neki a mindennapokban, majd később, amikor Hedda itt hagyta
ezt az árnyékvilágot, ő örökölte meg a házat.
Kristoffer megállt, hogy szemügyre vegye a látványt. A felhajtón
egy bézs színű Golf parkolt, régebbi modell. A lépcsőt meg kellett
volna már javítani, a ház tóra néző oldalát pedig átfesteni. Egy sárga
kenu állt a falnak támasztva. Egy póráz hevert a lépcsőn, a legalsó
fokán pedig egy kutyatál. Denise-nek vagy tényleg volt kutyája, vagy
csupán beruházott pár apró kellékbe, hogy ezzel tartsa távol a betö-
rőket. A terepen szolgálatot teljesítő kollégái szerint egyes betörők
listát vezetnek arról, van-e a háznál kutya, mivel az nagyobb elret-
tentő erővel bír, mint egy riasztó.
Kristoffer továbbment a kompkikötőbe. A vinői komp már beér-
kezett, és vagy tíz autó gördült le róla. Folytatta útját az aszfaltozott
téren, elhaladt a nyilvános vécék előtt, majd lekanyarodott a park
mellett, a bezárt fagyisbódé mögött, azután előre, a természetvé-
delmi terület felé. Mióta utoljára itt járt, süppedősebb lett a talaj.
Nedves volt, és Kristoffer már bánta, hogy nem húzott gumicsizmát,
amikor megérezte, hogy a félcipője beázott. Ez egy kis, nádassal
körbenőtt, privát, homokos partszakasz volt mindössze néhány száz
méternyire a mólótól, ahonnan Vera elkötötte a műanyag csónakot.
A háta mögötti ház düledezett, néhány szerszámoskamra még ennél
is rosszabb állapotban volt. Ment még egy darabig, majd megállt.
Meglátott valamit a homokban, félig egy fehér madártoll mögött.
Ahogy rásütött a nap, halványan csillogott. Kristoffer leguggolt, és
megérintette a tárgyat. A hidegtől és az izgalomtól remegett a keze.
Csak nézte az ezüstszínű fémből készült hajcsatot, amelyről már
lepergett a festék. A megfakult műanyag gyöngyszemek egy mada-
rat formáztak rajta. Reszkető kézzel vette fel, zsebre tette, és tekin-
tetével átfésülte a környéket. Verának volt egy ilyen hajcsatja. Kris-
toffer a puszta kezével kezdett ásni a jéghideg homokban, hátha talál
még valamit. Vajon ezt a hajcsatot viselte Vera az eltűnése éjsza­

10
káján? Nem volt benne biztos. Hosszú ruhában és fátyolban volt.
És mivel rögzítenek a hajba egy fátylat? Hajcsattal.
Kristoffer létrehozott egy Facebook-csoportot Vera azon barátai-
nak, akik még győztek válaszolni a kérdéseire. Meg kellett tudnia,
viselte-e a lánya a hajcsatot, amikor eltűnt. Ugyanakkor ő maga is
belátta, mekkora őrültség, amit művel. Egyik kollégája sem fogja
komolyan venni, ha elmondja nekik, mit talált. Bolyongásai során
számtalan tárgyat összegyűjtött már, amelyeknek lehetett jelentősé-
gük, de lehettek csupán szemetek is: elhagyott cipőket, egy rúzst,
egy tükröt, egy szakadt melltartót és egy műszálas bikinialsót, ame-
lyet megviselt már az időjárás, valamint egy horpadt PET-palackot,
amelyben a Vera által kedvelt márkájú narancslé volt.
Kristoffer egész addig folytatta az ásást, amíg a keze jéggé nem
dermedt, és el nem veszítette az érzékelőképességét. A szél felerő-
södött, és – ahogy az már lenni szokott a Hjälmaren felett – elég
gyorsan felkorbácsolta a hullámokat, amelyek kicsaptak a partra,
egészen odáig, ahol a férfi guggolt. A nádszálak szomorúan ingatták
a fejüket, suttogtak, zörögtek. Kristoffert fojtogatta a tehetetlenség,
hogy nem tudja, mi történt Verával. Felállt, és visszakiáltott a szélnek
és a hullámoknak.
– Megtalállak, Vera!
 2

Denise Groth nagypéntek reggelén sétálni indult a kutyájával. Erős

szél fújt, és magasra csaptak a Hjälmaren hullámai. Megállt, és
figyelni kezdett. Valami emberi hangot hallott a viharban, és azon
tűnődött, nem került-e bajba valaki. Nem segélykiáltás volt, inkább
dühödt üvöltés, egy erőteljes férfihang. Denise nem volt ugyan bátor
ember, de a kutyája társaságában közelebb mert menni hozzá.
Követte a parthoz vezető ösvényt, és aggodalmasan hallgatta a han-
got, amely elhalkult, majd teljesen meg is szűnt. A part menti nádas
ekkor hirtelen megzizzent. A kutya halkan morgott, majd ugatni kez-
dett, amikor egy erős testfelépítésű, ötvenes férfi közeledett Denise
felé. Jóval százkilencven centi fölött lehetett, és úgy bámult a nőre,
mint aki kísértetet lát. Sötétszőke, göndör haja elfedte az arca egy
részét, ahogy a heves szél előrefújta. Szürkéskék tekintete egyszerre
volt vad és elkeseredett. A füle és az arca kivörösödött a hidegtől.
Denise felismerte, mert annak idején részt vett a lánya keresésében.
Ám a férfi, köszönés helyett, jobbra kitért előle, amint meglátta a
kutyát. Láthatóan zaklatott állapotban volt.
– Történt valami? Valaki veszélyben van? – kiáltotta utána Denise,
halk hangját azonban elfújta a szél és a partot csapkodó hullámok
zaja. A férfi nem felelt, sőt még csak meg sem fordult. Kristoffer
Bark még mindig az eltűnt lányát, Verát kereste. Ő volt a zsaru, aki
sosem adta fel a kutatást, és sosem fejezte be a kérdezősködést. Egy-
párszor a nő nagyanyjának házába is elment, amikor az még élt, két
évvel korábban. Kérdéseket tett fel neki. Akkor még nyugodtnak és
összeszedettnek tűnt, a nőnek mégis megfájdult tőle a feje. Mostanra
azonban dühöngő őrültté változott.

12
 – Még jó, hogy te itt vagy nekem, Saba – simította végig a kezét
Denise labradorja halvány rozsdavörös bundáján, és elindult vissza
a nagyanyjától örökölt ház felé, ahol gyerekként a nyarait töltötte.
Miután a nővérével, Isabell-lel folytatott örökösödési vitájuk két évvel
ezelőtt véget ért, az övé lett a ház. Hedda nem hagyott végrendeletet,
a fia pedig csak Denise apja volt, és az ikertestvéréé, aki azonban
ötéves korában meghalt. Isabellnek más volt az apja. Hedda ugyan
egyformán bánt a testvérekkel, és talán úgy gondolta, osztozzanak
a házon egyenlő arányban a halála után, mivel azonban ezt nem fog-
lalta írásba, a jog szerint mindent Denise örökölt. Voltak pillanatok,
amikor lelkiismeret-furdalást érzett emiatt, és Isabell-lel még mindig
fagyos volt köztük a hangulat. Kissé magányosnak érezte magát, de
húsvétra idejön Albert, és három napig együtt lesznek. Már nagyon
hiányzott neki a férfi. Talán ez a titka egy szenvedélyes kapcsolatnak
– legyen alkalom arra, hogy hiányozzon a másik. Albert hétköznap
Finnországban dolgozott egy cégnél, logisztikai területen, és volt
egy bérelt lakása Örebróban, amit a tervek szerint felmond, ha össze-
költöznek Denise-szel a házába. Börje, Albert apja, aki nyugdíjas
rendőr volt, szintén Hampetorpban lakott. De a kapcsolatuk Albert-
tel annyira frissnek számított, hogy a férfi még nem beszélt az apjá-
nak a költözésről.
Denise megállt, és letört egy elszáradt gubót az ösvény mellett,
majd felemelte a szürke égbolt felé, úgy tanulmányozta. Egyszerű-
ségében is szép volt, ha az ember leszedte róla a hervadt szirmokat,
és csak a magházat tartotta meg. Textiltervezőként bárhol tudott
dolgozni, ha magával vitte a mintákhoz készített vázlatait. Az, hogy
a stockholmi egyszobás lakásából a tavaszi és a nyári hónapokra a
házba költözött, remek lehetőséget nyújtott az anyaggyűjtésre. Ha
kellőképp felszereli a házat, a lakását akár el is adhatja, és végleg
ideköltözhet.
Alberttel bő három hónapja, vízkeresztkor találkoztak az örebrói
kastélyban rendezett bálon. A hóvihar káoszt okozott a vasúti köz-
lekedésben, neki azonban mégiscsak sikerült eljutnia Stockholmból
Örebróba, hogy meglátogassa egyik volt osztálytársát, akivel újra

13
felvette a kapcsolatot a Facebookon. Együtt mentek el a bálba, amely
varázslatos volt. A várudvarba vezető utat fáklyákkal világították
meg, fényük visszatükröződött a várárok sötét vizében. Bent az
udvarban tüzet raktak. Engelbrekt idejéből származó, fényesre kopott
kőlépcsők vezettek fel az emeletre, ahol az ünnepséget tartották.
Denise alig vette le a kabátját, amikor Albert felkérte táncolni. Tény-
leg nagyon megváltozott azóta, hogy két évvel azelőtt, Szent Ivánkor
találkoztak, és igazán csinos volt a tökéletesen rászabott szmoking-
jában. Sötét, egyenes szálú haja rövidre volt nyírva, és szakállt
növesztett. Enyhe kancsalsága, amelyre Denise még gyerekkorából
emlékezett, most kifejezetten vonzónak tűnt. Orrnyerge egyenes volt,
álla markánsan kiugró, mosolya széles. Amit mindig is szeretett
Albertben, az a csendes, olykor kissé morbid humora volt.
A férfi egész este le sem vette róla a szemét, és hevesen megcsó-
kolta a táncparketten. Dicsérte a vörös ruháját, elegánsan feltűzött
haját, majd később, a hotelszobában búzavirágkék, selyem alsóne-
műjét is. Amikor aztán Denise elárulta, hogy ő maga varrta, a férfi
incselkedő mosollyal, különös alapossággal vizsgálta meg, még ki
is fordította, és kérte, hadd nézze meg belül a varrást, hogy ellen-
őrizhesse, valóban alapos munkát végzett-e. Azután megtörtént min-
den, amiről Denise tánc közben fantáziált. Kellemesen be volt csípve,
Albert pedig fantasztikus szeretőnek bizonyult.
Jennie persze megorrolt rá, mert magára hagyta este a bálban, és
nem is aludt nála, ahogy megbeszélték. De a legrosszabb az volt az
egészben, hogy a kutyáját, Sabát Jennie-nél hagyta, és nem ment érte.
Gyötörte a lelkiismeret, de mit tehetett volna? Akkor és ott hirtelen
olyan szerelmes lett Albertbe, hogy minden másról megfeledkezett.
Két napig ki sem szálltak a Stora Hotel franciaágyából, csak enni
mentek ki a szobából. A szálloda elegáns volt és megannyi titkot
rejtett. Azt beszélték, egy titkos járat vezet oda a kastélytól, egy sötét
alagút, a Svartå folyó alatt. Albert pedig a Fehér Asszony legendá-
jával riogatta őt.
– Hogy ki volt ő? Egy szerencsétlen nő, akit az akarata ellenére
férjhez adtak. Az esküvő vége felé azután előrement a szállodai

14
s­ zobába. A vendégek azt hitték, csak rendbe akarja szedni magát a
nászéjszaka előtt, neki azonban más tervei voltak. Végzett magával,
hogy ne kelljen elszenvednie a nászéjszakát, és együtt élnie egy fér-
fival, akit gyűlölt. Amikor a részeg férj belépett a szobába, újdonsült
nejét a kandalló szellőzőjére felkötve, holtan találta.
– Fejezd már be! – Denise-nek akaratlanul is eszébe jutott Vera,
aki már soha nem mehetett férjhez. Az ő arcát látta maga előtt, ami-
kor Albert ezt mesélte neki.
– Ha hideg fuvallatot érzel az arcodon a sötétben, az ő leheletét
érzed. Ha nyomás van a mellkasodon, és rémülten ébredsz, ő próbál
belenyomni a matracba, dühében, amiért a halál maradt számára az
egyetlen kiút. Reggel nézz a tükörbe, lehet, hogy kék-zöld foltok
tarkítják a nyakad.
– Hagyd már abba, megijesztesz!
– Én majd megvédelek minden rossz szellemtől és rossz szándékú
embertől, ha megígéred, hogy örökre az enyém leszel.
Denise csak nevetett ezen, Albert arca azonban komoly maradt.
– Komolyan mondom. Egyszer már elveszítettem, akit szerettem.
Soha többé nem szeretném ezt átélni. Nem bírnám ki.
– Miért hagyott el?
– Nem szeretnék beszélni róla. De tudnom kell, tényleg számít-
hatok-e rád. Hogy mostantól te és én összetartozunk.
– Igen, összetartozunk.
Amikor kimondta, Denise valóban úgy is gondolta, ám később
kételkedni kezdett benne, ahogy máskor is, amikor valami fontos
dologról kellett döntenie. Miért pont én? Mit lát bennem? És meddig
fog ez működni?

Amikor Denise hazaért a kis házba, készített magának egy forró

fürdőt az oroszlánlábakon álló fürdőkádba, amelyről kissé már leko-
pott az arany festék, és előtűntek alóla a barna rozsdafoltok. A für-
dőszoba még a hetvenes években készült, a kék különböző árnyala-
taiban játszó mozaikpadlóval, és a narancssárga alapon barna

15
násfamintás vízálló tapétával. Legfőbb ideje átalakítani, ehhez azon-
ban kölcsönt kell felvennie. De már így is alig jött ki a keresetéből,
és ha még kölcsönt is vesz fel, nehéz helyzetbe kerülhet, ha magasra
kúsznak a kamatok. A stockholmi lakás bérleti díját is fizetnie kell.
A házra pedig csaknem nyolcezer korona évente az ingatlanadó.
Csak a tóra nyíló kilátás miatt taksálták ilyen magasra az értékét.
Maga a ház azonban reménytelenül ódivatú volt már, de legalább a
sajátja. Alberttől nem akart pénzt kérni, mert még azt hinné, ezzel
ő is résztulajdonossá válik. Ilyen gyorsan pedig nem szeretett volna
haladni. Időre volt szüksége, hogy hozzászokjon az együttélés gon-
dolatához.
Denise arra gondolt, esetleg megkérdezi a szomszédját, Svent,
szerinte mennyibe kerülne átalakítani a fürdőszoba legszükségesebb
részeit. Rita ugyanis említette, mennyire ügyes kezű a férje. Nyug-
díjas mesterember volt, aki mindig valami elfoglaltságot keresett, de
sokszor nem volt neki, ilyenkor gyakran kihajózott a tóra. Denise
hátán futkosott a hideg, amikor belegondolt, micsoda szörnyűség
történt a férfi unokájával, Matildával. Sven és Rita azóta nem volt a
régi, mióta a lány vízbe fulladt Vera leánybúcsúján. Azelőtt vidám
bulikat csaptak, most azonban már jobban szerettek magukban lenni.
Denise a hálószobába ment, levetkőzött, és felvette a köntösét.
Saba játszani akart vele, és elszaladt a fél pár zoknijával a szájában.
Hát így tűnnek el a zoknijai! Ő azonban most inkább a fürdőszobába
ment, felakasztotta a köntöst a fogasra, majd belemerült a meleg
vízbe. A Kristoffer Barkkal kapcsolatos gondolatai aggasztották. Már
évek teltek el azóta, hogy a férfi lánya, Vera feltehetőleg vízbe ful-
ladt, ő mégis úgy üvöltötte a szélbe a fájdalmát, mintha csak most
történt volna. Ennek már sosem lesz vége? Van olyan fájdalom,
amely nem múlik el? Denise úgy gondolta, igen. Valahányszor eszébe
jutott az ikertestvére, még mindig megbénította a gondolat, pedig
sok-sok év telt már el a halála óta.
Megpróbálta kiverni a fejéből a Kristoffer Barkkal kapcsolatos
gondolatait, és a vacsorára koncentrált inkább. Mit szokás enni nagy-
pénteken? A nagyanyja, Hedda biztosan a főtt lazacot mondta volna.

16
A szokások szerint ilyenkor nem esznek húst, nagyszombaton este
pedig ugyanaz a menü, mint szenteste és Szent Iván-éj előestéjén:
hering burgonyával – ki tudja, mitől olyan ünnepi étel ez? –, majd
báránysült vagy sonka. Karácsonyi sonka, Szent Iván-éji sonka, hús-
véti sonka. Denise kissé rosszul érezte magát, ha ételre gondolt. Az
utóbbi hetekben a szokásosnál fáradékonyabb volt, és alig bírta
legyűrni a reggelijét. Három hónappal azelőtt ismét szedni kezdte a
mini fogamzásgátló tablettákat, és azóta nem menstruált. A gyanúja
egyre erősebb lett, és előző nap, amikor a városban járt, vett egy
terhességi tesztet.
Most, ahogy a kádban ült, utánaszámolt. Csak vízkereszt éjsza-
káján feküdtek le egymással védekezés nélkül. Egyesek éveken át
küzdenek azért, hogy gyerekük lehessen. Mennyi az esélye annak,
hogy teherbe esett? Végigsimított a hasán. Bántotta a lelkiismeret,
mert azóta nem is egyszer ivott alkoholt, alkalmanként akár egy fél
üveggel, vagy még annál is többet. Lehet, hogy valami baja esett a
gyereknek? És hogy viselné gondját egy babának? Az újdonsült szü-
lők hatalmas felelősséget vállalnak, amikor hazaviszik azt az apró
csomagot a szülészetről, és nem kapnak hozzá használati utasítást.
Ki kell bírniuk az ébren töltött éjszakákat, a pelenkacserét és… fel-
nőttkoráig gondoskodniuk kell róla. Az sem biztos, hogy megtart-
hatná a textiltervezői állását Stockholmban. Mi lenne, ha munka
nélkül marad? Tudta, hogy így is inog a széke, mióta a céget össze-
vonták egy smålandi textilüzemmel. A minőség ma már másodlagos
szempont. Csak az számít, hogy nyereséges legyen az üzlet. Ki kell
ismerni a piac változásait, és jól eladható termékeket kell gyártani.
Egyszerre kell gyorsnak és ötletesnek lenni. Az általa kitalált textil-
minta tehát bizonyára nagy siker lesz!
Denise besamponozta hosszú, szőke haját, majd gyorsan leöblí-
tette. Nem bírt tovább nyugodtan feküdni a kádban. Most kell elvé-
geznie a tesztet, hogy biztos legyen a dolgában! Mielőtt este kimegy
Albertért az állomásra, meg kell tudnia, várandós-e.
Még csak három hónapja voltak együtt, ő máris úgy érezte, ismeri
a férfi lelkének legmélyebb zugait is, mivel gyerekkorukban játszó-

17
pajtások voltak. De persze sok mindent nem tudott róla, a kamasz-
koráról, és Mariáról sem, arról a nőről, aki később összetörte a szí-
vét. Denise azonban szerelmes volt a férfiba, így mindent a javára
írt. Albert sokat dolgozott, hogy stabil anyagi alapokat teremtsen
maguknak. Gyakran felhívta őt, hogy megkérdezze, mit csinál, kivel
találkozik. Vajon csak óvni próbálja, vagy irányítani? Na de most
már tényleg elég az ostobaságokból! Hiszen Albert szereti őt, és a
közös jövőjüket tervezgeti. Denise huszonkilenc éves volt. Legfőbb
ideje, hogy gyereket vállaljon. Albert pedig fantasztikus férfi, és jó
apa is válik majd belőle. Vajon akar gyereket? Denise úgy vélte, igen.
Elvégre több gyerekre is rámosolygott, és beszélgetett, tréfálkozott
velük. De ez még nem került szóba köztük.
Denise kiszállt a fürdőkádból, elővette a fürdőszobaszekrényből
a terhességi tesztet, kicsomagolta, és figyelmesen elolvasta a hasz-
nálati utasítást. Azután ráült a vécére, és a tesztcsíkra vizelt.