Vgzsk rszlet A hpelyhek lassan hullottak krltte. A Roxfort egsz udvara fehr volt, amerre a szem elltott.

Taln mg soha nem volt ilyen vilgos, mint most, ahogyan a fehr htakarn szikrzan csillantak meg a tli nap sugarai. Tnyleg olyannak ltszott, mintha beszrtk volna mugli csillmporral. A szivrvny minden szne felbukkant benne: egyszer pirosas csillanst ltott, a kvetkez pillanatban viszont megeskdtt volna, hogy kk villant a sok fehrben. Varzslatos ltvnyt nyjtott, pedig a mginak semmi kze nem volt hozz. Valahogy megnyugtatta a tudat, hogy valami ennyire egyszer dolgot lvezni tud. Valamit, amit mg a muglik is ltnak s szeretnek. Kitrta kt karjt, lehunyta a szemt s arct az g fel fordtotta. Nhny msodpercenknt apr, hideg kristly hullott az arcra, hogy aztn pillanatok alatt el is olvadjon. Ht itt vagy? krdezte egy ismers hang, de Dahlia nem fordult fel. Mg lvezni akarta ezt a gynyr pillanatot, s tudta, hogy a bartjt ez egyltaln nem zavarja. Gynyr, igaz? suttogta, br a szeme mg mindig csukva volt. gy rezte azonban, hogy egsz letben emlkezni fog a havas Roxfortra. Igen. Tnyleg az.