A mennydörgés fiai vagy a Mennyei Atya gyermekei vagyunk?

- avagy: bibliai szempontok az ún. „cigánykérdéshez”

Szentkirályszabadja, 2009. március 8.

Úrnapi istentisztelet

L. 2Kir 1, 1-17/a
T. Lk 9, 51-56

Olyan jó ötletem támadt: ma van nőnap, és a Lk-sorozatban a soron következő történet, a 8, 1-3 alapján
Jézus női követőiről szól. Gondoltam, micsoda nagyszerű ötlet kihasználni ezt a rendkívüli lehetőséget,
éppen nőnapon beszélni Jézus női követőiről. Hálás téma, kellemes téma. De Isten keresztülhúzta ezt az
én zseniális ötletemet, és ehelyett a hálás és kellemes téma helyett egy kifejezetten hálátlan és
kellemetlen témát hozott elém. Egy olyan témát, amit itt nálunk, Magyarországon, napjainkban csak
cigánykérdésnek vagy romaügynek neveznek. Elég csak az elmúlt néhány hét eseményeire
visszagondolnunk, arra, ami itt Veszprémben történt, vagy arra, ami a tőlünk távolabbi
Tatárszentgyörgyön, máris mindenki tudja, miről beszélek. Tudom, hogy aki akár csak szóba hozza ezt a
témát mostanában, az darázsfészekbe nyúl. Ennek ellenére szóba kell hozni, mert Isten Igéjének van
mondanivalója erről is. Mást és másképpen beszél róla, mint országunk jelenlegi vezetői és politikusai,
mást és másképpen beszél róla, mint a média, és mást és másképp beszél róla, mint amit a saját
tapasztalataink mondatnak velünk.

Hogy miben van Isten igéje mondanivalójának mássága, azt a mai igénk alapján így fogalmaztam meg:
Nem a mennydörgés fiaiként, hanem a Mennyei Atya gyermekeiként kell megközelítenünk ezt a kérdést. Én a mai
ige fényében úgy látom, hogy a legnagyobb baj éppen azzal van, hogy ebben a kérdésben országunk
vezetői is, a média emberei is, meg mi magunk is a legtöbb esetben már eleve úgy közelítjük meg a
kérdést, mint a mennydörgés fiai, és szinte csak mennydörögni tudunk róla – akármelyik oldalon is
álljunk. Természetesen ebben az esetben is igaz, hogy tisztelet a kivételnek.

A mai igehirdetésben nem megmagyarázni szeretném ezt az elszomorító jelenséget, megoldást sem
fogok mutatni. Ehhez túlságosan is összetett a kérdés. Egyetlen dolgot szeretnék: bibliai szempontokat
behozni az ún. „cigánykérdéshez”. Meggyőződésem, hogy ez vezethet csak el a megoldáshoz, enélkül
nem lehet alapvetően orvosolni a bajokat. De ennek első lépése az, hogy mi, akik keresztyéneknek
tartjuk magunkat, mi igazítjuk ki a sok esetben torz és eltorzított gondolkodásmódunkat a bibliai
szempontok figyelembe vételével. Nekünk nem mennydörgés fiaiként kell mennydörögni ebben a
kérdésben, ahogyan körülöttünk ezt sokan teszik, hanem a Mennyei Atya gyermekeiként kell a Biblia
szavát Jézus lelkületével magunkévá tenni és hirdetni. Nézzük hát a történetet, és az abból adódó
szempontokat.

1. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus elhatározza: Galileából felmegy Jeruzsálembe. Galilea
Palesztinának a legészakibb tájegysége volt, Jeruzsálem pedig a déli országrészt jelentő Júdeában volt. A
kettő közé ékelődött be Samária. A legrövidebben tehát úgy lehetett Galileából Jeruzsálembe jutni, ha
Samárián ment át az ember. De a zsidók nem ezen a legrövidebb úton jártak, inkább kikerülték egész
Samáriát, és Kelet-Jordánián át közlekedtek Galilea és Júdea között. Ennek az volt az oka, hogy a két
népcsoport, zsidók és samáriaiak évszázadok óta ellenséges viszonyban álltak egymással. Kr. e 722-ben
az asszírok megtámadták Izráelt. A támadásban az északi királyság megszűnt, a lakosságot, különösen
is a felső, vezető réteget fogságba hurcolták. Helyükre az asszírok ázsiai népeket telepítettek. Ezek
keveredtek az őslakossággal, így keletkezett Samária népe. Később ugyan a samáriaiak is felvették az
egyistenhitet, de külön templomot építettek a Garizim hegyén (330 körül). A fogságból visszatérő
zsidóság nem vállalt velük közösséget, lenézte és megvetette őket. Tetézte a bajt, hogy Kr. e. 128-ban
lerombolták a samáriaiak templomát. A két népcsoport közötti feszültség tovább nőt, amikor a római
megszállás idején a samáriaiak róma-barát politikát kezdtek folytatni. Innentől kezdve aztán
mindennapossá váltak a villongások és összetűzések. Pl. nem sokkal Jézus színre lépése előtt a
samáriaiak azzal okoztak botrányt, hogy a páska ünnepén emberi csontok szétszórásával
megszentségtelenítették a jeruzsálemi templomot. Emellett folyamatosan zaklatták is azokat, akik
Galileából a jeruzsálemi templomba Samárián, tehát a legrövidebb úton akartak eljutni. Ezek után nem
meglepő, ha a zsidók inkább nagy ívben elkerülték Samáriát.
Amikor azonban Jézus határozza el, hogy Galileából Jeruzsálembe megy, úgy dönt, hogy nem tesz
kitérőt, hanem Samárián fog keresztül menni. Jézus ezzel szándékosan és tudatosan olyan területre lép,
amely évszázados feszültségektől terhelt. Lám, valamikor a rövidebb út nem könnyebb, hanem
nehezebb. Jézus ezzel a lépésével azonnal a nemzeti, vallási és politikai gyűlölködés középpontjába
kerül. Miért teszi ki magát ennek? Mert csak úgy fejtheti ki hatását ezen a nehéz terepen is, ha rámegy,
ha szembenéz vele.

Ebből jön az első bibliai szempont az ún. cigánykérdéshez: bármilyen puskaporos legyen is most a
hangulat ezen a téren, bármilyen nagy legyen is az az évszázados feszültség, ami a két népcsoport,
magyarság és cigányság között most különösen is kezd kiéleződni, szembe kell nézni vele. Abból nem
származik semmi jó, ha ezt a témát elkerüljük nagy ívben, ha nem akarunk róla tudomást sem venni. Ez
nemhogy nem old meg semmit, hanem csak tovább fokozza a bajt. De persze, nem mindegy, hogyan
nézünk szembe vele. Nem mindegy, milyen hatások érnek minket, és ezek milyen véleményt formálnak
ki bennünk.

2. A történet azzal folytatódik, hogy egy samáriai faluban elutasítják Jézust. Amikor közeledtek ehhez a
faluhoz, Jézus követeket küldött maga előtt, hogy gondoskodjanak szálláshelyről. A samáriaiak
azonban, amikor megtudták, hogy Jeruzsálembe tart, a régi, már beidegződött magatartással reagálnak:
ellenségesen elutasítják őt.

Ebből újabb bibliai szempontot érthetünk meg: aki mer szembenézni kellemetlen, sőt, többszörösen is
feszültségekkel terhelt kérdésekkel, és ezzel együtt meri vállalni a robbanásig feszült helyzetet, az
számíthat rá, hogy sokan ezért ellenségesen és elutasítóan fognak vele bánni. Még azok közül is, akiknek
éppen a javára cselekedne.

3. De nézzük tovább. A követek visszatérnek Jézushoz, és elmondják neki, amit tapasztaltak. Jézus
tanítványai közül erre jónéhányan felháborodnak. Különösen is kettőnek nem ismer határt a
felháborodása. Őket név szerint is megemlíti a Biblia: egy testvérpárról, Jakabról és Jánosról van szó.
Amikor Jézus annak idején őket is elhívta a tizenkettes tanítványi körbe, a Boanerges nevet adta nekik,
ami azt jelenti, a mennydörgés fiai (Mk 3, 17). Jézus már akkor jól ismerte őket, és valószínű, hogy
személyiségük vagy vérmérsékletük legjellegzetesebb vonására, heves és indulatos természetükre hívta
fel ezzel az elnevezéssel a figyelmet. Elsősorban az ő figyelmüket. Mintha azt mondaná ezzel nekik:
vigyázzatok, mert az a ti legnagyobb kísértésetek, az a ti gyöngétek, hogy mennydörögtök. És lám: a
mennydörgés fiai elnevezés nem véletlen, nagyon is találó. A mennydörgés fiai, amikor sérelem éri
nemzeti, vallási és politikai érzületüket, elkezdenek mennydörögni, és ettől még az sem tartja őket
vissza, hogy amúgy Jézus követői. Mit is mennydörögnek, mégpedig magának Jézusnak? „Uram, akarod-
e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?” (54. vers) Ezt a „lángeszű” megoldást nem
maguktól találták ki. Egy konkrét vallási minta szerint gondolkodnak. Illés próféta esete „villan” az
eszükbe, akiről a lekcióban olvastuk, hogy két esetben is tűzet kért az őt elfogatni akaró király
parancsnokaira és katonáira. Nos, Jézusnak ez a két tanítványa, Jakab és János, a mennydörgés fiai Illés
prófétához hasonlóan akarják elintézni az ügyet.

Ebből újabb bibliai szempontot ismerhetünk fel. Amikor bármilyen kérdésben véleményt formálunk,
sohasem csak és kizárólag a „magunkét mondjuk”, mindig a „másokét is mondjuk”, mert befolyással
vannak és hatnak ránk bizonyos minták. Különösen is így van ez, amikor valamilyen sérelem ér, vagy
amikor valamilyen kényes kérdésben kell állást foglalnunk.

Itt van Jakab és János. Az ő álláspontjukat is alapvetően meghatározza egy konkrét vallási minta, Illés
próféta egykori cselekedete. De nem csak ez. Ehhez hozzá járul az is, hogyan gondolkodtak a samáriai
kérdésben kortárs honfitársaik. Hogyan gondolkodtak a zsidó nép vezetői, a szanhedrinnek, a
nagytanácsnak a tagjai? Hogyan gondolkodtak a kor média-emberei, az írástudók? Ez mind-mind hatott
a mennydörgés fiaira, és befolyásolta őket abban, hogy milyen állást foglalnak a samáriai kérdésben. A
végeredmény megdöbbentő és siralmas. Mennydörgés fiaiként mennydörögnek, és a mennyből, vagyis
Istentől kérnek tüzet, hogy pusztítsa el azokat, akik nemzeti, vallási és politikai érzéseikben
megsértették őket. Azt kívánják, hogy az Isten tüzes nyila csapjon a samáriaiakba.
Mit jelent ez ránk nézve? Azt, hogy nekünk is számolni kell azzal, hogy amikor a mi samáriai
kérdésünkben, az ún. cigánykérdésben véleményt formálunk, akkor mi sem csak a magunkét, hanem a
másokét is mondjuk. Igenis hatással van ránk, amit a mi népünk vezető mondanak. Akkor hatással van
ránk, ha nem értünk velük egyet. Sajnos, ki kell mondanom, hogy ebben a kérdésben hihetetlen hozzá-
nemértéssel találkozunk a részükről. Jelenleg az a legnagyobb baj, hogy nem akarják, vagy nem tudják
orvosolni a helyzetet. A lehető legnagyobb esztelenség, sőt bűn az, amit csinálnak. Mert mit csinálnak?
Mentegetik az egyik népcsoporthoz tartozó elkövetőket. A végeredmény szempontjából mindegy, hogy
melyik népcsoporthoz tartozókat. Jézus a bűnösöket nem mentegette, hanem megmentette. A kettő
között óriási a különbség, ég és föld. A mentegetéssel nem segítünk, csak rontunk a bűnös helyzetén. A
mentegetéssel csak lovat adunk a bűnös alá, akarva-akaratlanul bátorítjuk arra, hogy lehet tovább
folytatni azt a bűnt, amit eddig folytatott. Akinek volt vagy van gyermeke, és egy kicsit is odafigyelt a
nevelésére, az tudja, hogy így működik a dolog. Amíg valakit mentegetnek, addig nem lehet
megmenteni. Az ún. cigánykérdés esetében pedig már nem kis rosszaságokról van szó. Itt pusztuló és
pusztító életekről van szó, akiket nem mentegetni, hanem megmenteni kell, legyenek akár magyarok,
akár cigányok. Az ország jelenlegi vezetőinek ezért megdöbbentően felelőtlen a hozzáállása az ún.
cigánykérdéshez. És ezzel akarva vagy nem akarva, de arra ösztönöznek, hogy a mennydörgés fiaiként
mi is mennydörögjünk. Sőt, azt is megmondják, hogy kire kellene mennydörögnünk. Szerintük azokra
kellene mennydörögnünk, akik néven nevezik a dolgokat, és akik mernek szembe nézni az ún.
cigánykérdéssel.

De ugyanilyen felelőtlenséget tapasztalunk korunk írástudóinak, a média embereinek nagy többségénél

is. Ők hihetetlenül egyoldalúan tájékoztatnak minket. Sajnos, az objektívük túlságosan is szubjektív.
Mégpedig szó szerint bántóan szubjektív. Mert csak a bántásokról és bántódásokról, csak a rossz, a
negatív példákról számolnak be, mert véleményük szerint ennek van hír-értéke. Pedig a sok tényleg
megrázó, elkeserítő esemény mellett vannak felemelő kezdeményezések és ígéretes megoldások is.

- Uszka egy kis falu Szabolcsban. 417 lelkes, 80 %-uk roma. Nincs bűnözés, nincs alkohol, nyerőgép, nincs
verekedés, nem káromkodnak, nem beszélnek csúnyán. Az utcák, porták tiszták, mindenki dolgozik. A meseszerű
faluba 1974-ben egy szabadkeresztyén lelkipásztor érkezett, aki azt az elhívást kapta Istentől, hogy szólítsa meg az
ott lakó, elhanyagolt, nélkülöző lakosságot. Megtérések kezdődtek, elsősorban a cigányság körében. Hamarosan a
kocsma is bezárt, mert a kocsmáros is megtért. Néhány évvel ezelőtt a lelkipásztor meghalt, helyét egy roma hívő
vette át. Új gyülekezeti ház épült, mert a régi kicsi volt. A gyülekezet azóta is virágzik. Napjainkban Uszkán is
nagy az elszegényedés, a munkanélküliség, de dologtalan embert nem látni. A legtöbben uborkatermesztéssel
foglalkoznak. A jó termést is Istentől kérik el, és előfordult, hogy abban az évben takarítottak be rekord termést,
amikor pedig jégeső is volt. Sokat javított a helyzeten az is, hogy öt évvel ezelőtt egy nyugdíjas ENSZ
agrárszakértő költözött a faluba, hogy segítsen. Megalakította a falufejlesztési egyesületet, és rendkívül sikeresen
öngondoskodásra neveli a helyieket.

Vannak tehát gyógyulásról szóló gyógyító példák is. De ezekről nem, vagy csak elvétve számolnak be.
Ahogyan arról sem szokásuk tudósítani, hogy milyen kiváltó okok vannak a felszín alatt. Pl. nem
tudósítanak arról, hogy a cigányság is, meg a magyarság is egyre inkább elveszíti identitását. Mindkettő
népcsoport egymástól függetlenül is nagy bajban van. Olyan ez, mint amikor két fuldoklónak kellene
egymáson segítenie, de jelenleg úgy tűnik, hogy a túlélésért, a felszínen maradásért folytatott
küzdelemben inkább lenyomják egymást kétségbeesésükben. És nem, vagy csak elvétve tudósítanak
arról, hogy a Magatartáskutató Intézet munkatársainak komoly vizsgálatai szerint a magyar lakosság 75-
80 % mára már értékrend nélküli, nem vezérli semmilyen valamire való, előre vivő értékrend.
Svédországban ez az arány 20-25%. Nos, ilyen és ehhez hasonló bajok húzódnak meg az ún.
cigánykérdés felszíne alatt. De ezekről nem nagyon esik szó a médiában. Miért nem? Miért nem? És a
felemelő és kezdeményezésekről, ígéretes, bíztató megoldásokról miért nem láthatunk tudósításokat?
Mert akkor egy kicsit árnyaltabban látnánk a kérdést? Akkor egy kicsit javulhatna a közérzetünk, és
kicsit megnyugodnának a kedélyeink? Itt ez a tét! Ez is a média felelőssége lenne. Azonban a jelenlegi
felelőtlen magatartásukkal akarva vagy akaratlanul, de csak tüzelik az embereket: magyarokat is,
cigányokat is. Ezzel tehát ők is a mennydörgés fiaivá tesznek minket, ha nem vigyázunk. Márpedig
nagyon kell vigyáznunk, mert a felelőtlenség következtében feltüzelt emberek közül egyre többen
veszítik el a fejüket, és ők már nemcsak kérik a tüzet, mint Jakab és János, hanem már dobják is a másik
házára.
És ott vannak azok a magyar (?) politikusok is, akik még mindig nem fáradtak abba bele, hogy
hangoztassák egyik rögeszméjüket, hogy mi, magyarok, rasszisták meg antiszemiták vagyunk. Ezeket a
véleményeket nem akarom minősíteni, csak jelzem, hogy nagyon sok ember gondolkodására ez is
hatással van. És tulajdonképpen mindegy is, hogy ezek a rögeszmék igazak-e vagy sem. A kérdés az,
hogy hova vezetnek? Mennyiben szolgálják az ún. cigánykérdés megnyugtató rendezését? Ugye, nem
kell mondanom, hogy semennyire...

Mindezek mellett vegyük számításba még saját tapasztalatainkat is, amelyek vagy jók, vagy semlegesek,
vagy rosszak. De a saját tapasztalatból -akármilyen legyen is- nem szabad általánosítani. A saját
tapasztalatnál mindig figyelembe kell venni, hogy az a valóságnak csak a felénk eső része, de sohasem a
teljes valóság. Amit mi „a” valóságnak tartunk, az mindig konstruált valóság, alkotott valóság, a
valóságról általunk alkotott kép. Mások ugyanarról más képet alkotnak.

Nos, tehát, ahogyan Jakab és János a samáriai-kérdésben nemcsak a magáét, hanem a másokét is
mondta, hozzájuk hasonlóan az ún. cigánykérdésben mi is mondjuk a másoktól hallott, másoktól
közvetített véleményeket. De a legnagyobb baj ezekkel jelenleg az, hogy az esetek nagy részében csak
megerősítik bennünk, hogy mennydörgés fiaiként mennydörögjünk mi is. Ahelyett, hogy
megnyugtatnának, csak feltüzelnek.

4. A történet azzal ér véget, hogy Jézus megfordul, a mennydörgés fiainak szemébe néz, meginti őket, és
azt mondja nekik: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek
életét elveszítse, hanem hogy megmentse.” (55-56. vers) Jézus tehát egészen más szemlélettel közelíti meg az
egész kérdést. A valóságról általunk alkotott képpel, vagyis a mi konstruált valóságunkkal szemben Ő
konstruktív szemlélettel, építő szemlélettel tekint minden samáriai kérdésre – így a cigánykérdésre is.
Azt nézi, hogyan lehet ezt a kérdést mindkét fél számára építő módon megoldani. És Jézusnak erre
igazából egyetlen válasza van: minden a lelkületen múlik. Nem az anyagiakon, nem a felzárkóztatási
programokon, nem a szigorításokon. Ezeken is, de csak akkor, ha a lelkület már rendben van.

Ebből jön a mai utolsó bibliai szempontunk. Milyen lélek, milyen lelkület lakik bennünk – ez itt a döntő
kérdés. Eddig gondolatokról volt szó, olyan gondolatokról, amelyeket a saját gondolatainknak tartunk,
de láttuk, hogy mások helyes vagy helytelen gondolatai mennyire befolyásolják. Most pedig
megérkeztünk a lelkület kérdéséhez, amit Jézus hoz szóba, és egy egészen új tényezőként teszi hozzá a
samáriai kérdéshez. És bizony, ez az új tényező jobban számít, mint az eddigiek. Mert „fontos a
gondolat, de még fontosabb az a lelkület, ami dajkálgatja a gondolatokat. Együtt érző lelkület nélkül az
igazságok borotva élesek lehetnek, de inkább sebeznek, mint gyógyítanak.”1

Az ún. cigánykérdés döntően lélek-jelenlét kérdése. Hogy magyarok és cigányok számára egyaránt építő
módon lehet-e megoldani, az attól függ, hogy milyen lélek van jelen bennünk. A mennydörgés pusztító
lelkülete emberi életek lerombolását és elveszítését okozza. Jézus Lelke, lénye, lelkülete az emberi életek
megmentését és épülését szolgálja. Ha Jézust követjük, nem lehet kérdés, hogy milyen léleknek kell jelen
lennie bennünk. Ha Jézust követjük, akkor nem maradhatunk a mennydörgés fiai. Helyette a Mennyei
Atya gyermekeivé kell lennünk, és úgy is kell viselkednünk. Ez vezethet el a megoldás felé. Ámen.

Szűcs László

1 Farkas József: Szántsatok magatoknak új szántást, a szerző második kiadása, 13. old.