Nagypénteki passiós istentisztelet1

Szentkirályszabadja, 2009. ápr. 10. 18 óra

Ének:
Jövök a kereszthez...

Virágvasárnap arról volt szó, hogy Jézus hogyan viszonyult a szenvedéshez. Láttuk, hogy amikor Jézus
bevonult Jeruzsálembe, tkp. a szenvedésbe és halálba vonult be, hiszen tudta, hogy ott ez vár rá.
Mégsem hátrált meg előle, nem menekült el, nem kerülte el, hanem céltudatosan tovább haladt felé.
Hogy miért tette ezt, azt tudjuk: azért, hogy megváltson minket a bűn és a halál hatalmából. De hogy
hogyan tette ezt, annak kevesebb figyelmet szoktunk szentelni. Virágvasárnap ezért azt néztük meg,
hogyan néz szembe Jézus a szenvedéssel, hogyan megy bele, és hogyan alakítja át – mert ezt teszi.

Láttuk, hogy nem a szenvedés tesz vele valamit, hanem Ő tesz valamit a szenvedéssel: a szívére vette, a
szívébe fogadta a szenvedést, és a szívében alakította át pozitív tényekké, erőkké. Mi volt ennek a titka?
Jézus szíve maga. A szíve olyan volt, mint egy kohó. Tudjuk, hiszen beszélt róla, hogy a szívében tűz
égett: az Isten iránt érzett féltő szeretet emésztő tüze, meg az irántunk érzett szeretet emésztő tüze. Ez a
szíve kohójában folyamatosan égő tűz végezte az átalakításokat. Bármilyen szenvedés is került be oda,
keresztül ment négy fázison:

1. Először is elfogadta realista módon, mint a teremtett világ egyik tényét.

2. Aztán az elfogadott szenvedést beépítette életébe, sőt, élet-tervébe, küldetésébe. De nemcsak
beépítette, hanem:
3. Fel is használta. Ahogyan a sas is felhasználja a vele szemben zúgó orkán erejét, mert a szárnyát
olyan szögbe állítja, hogy pontosan az őt lehúzni akaró vihar ereje repíti a viharzónák fölé.
4. Végül pozitív erőkké, pozitív tényekké alakította át.

Így születtek meg legcsodálatosabb példázatai: az elveszett juhról, elveszett drahmáról, és a tékozló
fiúról szóló példázatai. Akkor születtek meg ezek a példázatok, mind a három, amikor egyszer a
farizeusok be akarták sározni a jellemét. „Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük” - mondták rá
vádként. Ez amolyan „madarat tolláról...” féligazság. Ezzel a váddal akarják besározni. De Jézus nem
hajol el a felé dobott sártól, hanem elfogadja, s ennek az anyagából formálja ki az elveszett bárány, az
elveszett drahma és a tékozló fiú hármas példázatát. Piszokba akarják taszítani – és arról beszél, hogy az
Atya miként öleli ki a piszokból az elveszetteket!

De nézzünk most a keresztre.

Ige:
Lk 23, 26-46

Ott, a kereszten történik a legsötétebb igazságtalanság, amely valaha megtörténhetett. S íme: ott a
kereszten szíve kohójában minden igazságtalanságok gyógyszerévé változik át ez az igazságtalanság.
Ott fortyog a gyűlölet a legkeserűbben. De ott változik át a legédesebb szeretetté. Mert a szívére vette a
gyűlöletet és átváltoztatta, ha bele is hasadt. A világtörténelem legsötétebb órája így változik át – a
legvilágosabbá. A kereszt trónná és a vég – kezdetté. A halál életté.

Énekek:
Áll a Krisztus szent keresztje...
Ó, Jézus árva csendben...

Tanuljunk Jézustól és tanuljunk az Ő legelső követőitől. Tanuljuk meg tőlük a szenvedéseket átalakítani.
Jézus szenvedéstörténete után az ő szenvedéstörténeteikből is felolvasunk majd egy-egy részt, hogy
lássuk: Jézus nyomán, és Jézus segítségével hogyan alakították át az őket ért különféle szenvedéseket.

1 Dr. Gyökössy Endre elmélkedéseinek felhasználásával

Érdemes ezt megtanulnunk tőlük, mert a szenvedést úgysem kerülhetjük el. Valamit kezdenünk kell
vele, mert ha nem kezdünk vele semmit, a szenvedés fog minket kikezdeni.

Az egyes történetek után egy-egy énekkel ill. imádsággal fogunk majd válaszolni.

1. A megaláztatás átalakítása

Ige:
Mk 15, 21

Cirénei Simon az első ember, aki komolyan kapcsolatba került Jézus keresztjével. Éppen a mezőről tart
hazafelé, ruháján talán még érzik a mezők virágainak illata. Fogalma sincs, hogy mi vár rá néhány
pillanat múlva. Alig ér a Golgotához vezető úthoz, máris néhány goromba kéz nyúl felé. Majd arra
döbben, hogy egy porban elomló alak válláról az ő paraszti vállaira löknek egy nehéz keresztet. Jézus
keresztjét.

Ennek a jelenetnek az ad különös élt, hogy ez a Simon színesbőrű ember volt. Észak-afrikai cireneikai. És
éppen ezért választották őt. Még egy római baka sem nyúlt volna ehhez a kereszthez! A vezénylő
tisztben pedig van annyi diplomáciai érzék, hogy zsidóra nem téteti, mert ez politikai bonyodalmakhoz
vezetne. Úgyis elég feszült már a helyzet közöttük. Éppen kapóra jön egy gyanútlan, sötétbőrű ember.
Erre lehet, erre szabad ezt a megalázó terhet tétetni... Simon személyesen megaláztatását így még a faji
megaláztatás is súlyosbítja. S ez a kettő együtt a legmélyebb megaláztatás, ami csak embert érhet.

És itt következik a döbbenet. Míg Simon fölviszi a Golgotára Jézus keresztjét s míg végignézi
szenvedését (mert minden arra mutat, hogy végignézte): megérti a kereszt titkát! A keresztét, amelyet ő
segített felvinni a hegyre. Megértette vagy megsejtette Jézus titkát, hogy Jézus nemcsak szenvedett a
kereszten, hanem használta is keresztjét.

Megsejtette, hogy az a megszakadó szív egy szívet-szakasztóan drága kohó, amelyben a kereszt körül
tomboló gyűlölet rá, a színesbőrűre is kiáradó szeretették válik. Hogy az ott eláradó sötétség – Jézus
szívén keresztül – ragyogássá szűrődik. Röviden: megsejtette, hogy van értelme a szenvedésnek.

Ezért egész másképp jött le a Golgotáról, mint ahogyan oda föltántorgott. Mire leért, az ő szíve
kohójában is átalakult a személyét és faját ért megalázás: bizonyságtétellé alakult át. Honnan tudni ezt?
A bibliából. Mert fiai, Alexander és Rufus kerszetyénekké lettek. A römai levélben találkozunk a
nevükkel, mint hívők neveivel. Valóság tehát Simon átalakulása: kettős megaláztatásából két fia is
újjászületett.

Sőt még ennél is több történt. Két fiatal észak-afrikai, színesbőrű lett hívővé. Ők voltak talán az elsők,
akik egy lenézett és megvetett fajhoz először vitték el Jézus szenvedésének hírét. Szenvedésének okát,
lényegét, értelmét. Talán ezért tudnak még ma is úgy énekelni spirituáléikban a feketék, ahogy egyetlen
nép sem tud Jézusról énekelni. Egyszerre sírva és mosolyogva.

Gondold meg, bármelyikünkkel megtörténhet Simon esete! Egy nap gyönyörű reggelre ébredünk.
Minden ragyogó körülöttünk. Sőt még bennünk is. De csak egy pillanat és máris egy tragédia kellős
közepében vergődünk. Egy agyonlapító kereszt súlya alatt. És vinni kell valamilyen ismeretlen helyre.
Talán éppen a más keresztjét. Olyan keresztet, ami másra van szabva. Keresztet, amit nem is mi
választottunk. És mégsem lehet kibújni alóla. Tudnád úgy vinni, mint a lenézett feketék? Mert látod,
lehet így is szenvedni! Mint Simon és fiai.

Ének: Te drága Jézus...

Ima: Cirénei Simon imája

Krisztusom!
Nem így terveztem a jövőmet.
Nem akartam veled találkozni.
Nem akartam tudni, hogy ki vagy,
hogy miért gyaláznak és vernek téged.
Mégis feléd sodródtam,
és egyszer csak azon kaptam magam,
hogy az ostorcsapásokból nekem is jut,
kereszted súlya pedig a vállamra nehezedik.
El akartam onnan menni,
hisz semmi keresnivalóm nem volt ott.
Rád néztem, és mintha egy világ nyílt volna meg előttem!
Megláttam keresztedben az emberiség bűnét.
A saját bűneimet is!
Felismertem, hogy szenvedésedet értünk,
a mi bűneinkért vállaltad,
önként, szeretetből!
Most már vágyom arra, hogy melletted lehessek,
hogy én is hordozhassam keresztedet, ami az enyém is!
Köszönöm, Uram, hogy az élet forgatagában
akaratom ellenére mégis magadhoz vezettél!
Köszönöm, hogy felismerhettem benned az Üdvözítő Istent!
Köszönöm, hogy e találkozás által megváltoztattad az életemet!
Királyom, erősítsd meg lábamat,
acélozd meg akaratomat,
hogy méltó társad lehessek az úton!

2. A szegénység átalakítása

Ige:
ApCsel 3, 1-10

Péter és János apostoloktól alamizsnát kér egy éktelen koldus, aki az ékes kapuban ül. Végigkutatják
zsebeiket – és nincs semmijük.

Mit mondottunk volna mi? - Bocsánat, de igazán nincs – és sajnálkozva mennénk tovább.

S mit tesznek ők? Nem mentegetőznek és nem panaszkodnak, hanem átalakítják szegénységüket. Hitük
és szegénységük ötvözetéből szívük kohójában aranynál drágább ajándék születik. Ha pénzük lett volna,
sok pénzük, mennyivel kevesebbet kapott volna a a koldus!

Igen: a szegénység is fölhasználható. Isten bizonyos dolgokat olykor elvesz életünkből, hogy mi éppen
ezért többet vehessünk el – az Életből. Az igazi Életből.

Ének:
Lelki próbáimban...

3. A rágalom átalakítása

Ige:
ApCsel 6, 8-15

István diakónus még csak apostol sem volt. A zsidó nagytanács elé hurcolják és rágalmakkal borítják el.
Ugye nem könnyű hazug rágalmakat elviselni?

István elfogadja a szenvedésnek ez a formáját – és fölhasználja. Éppen az a sok mocsok szó, amivel
elborítják, kezd úgy tündökölni rajta, hogy „olyannak látják arcát, mint egy angyalét.” Minél többet
hazudnak ellene: annál ragyogóbbá válik. Amikor kövekkel borítják el, hogy összezúzzák és eltakarják
ezt a ragyogást: megkövezőiért imádkozik. És ez az imádság és ragyogó arc vezeti majd Sault a
damaszkuszi útra – ahol Pállá lesz, nagy apostollá.

Micsoda lélegzetelállító kohója Istennek: a véres követek alatt, István halálából – kel életre Saulból Pál!

Ének:
Jöjj, Szentlélek, szállj le rám...

4. Az üldözések átalakítása

Ige:
ApCsel 8, 4

István halálát a hívek szétszóratása követi. Kinek erre, kinek arra kell menekülnie. S íme, szétszóratásuk
szenvedése mivé alakul át: „széjjeljártak hirdetvén az Igét„ (8,4) Üldöztetésük szolgálattá ötvöződött!
Acélokká edződtek. Minél jobban ütötték őket, annál mélyebbre hatoltak Kis-Ázsia korhadó törzsébe.

Ének:
Amikor teljes sötétség...
5. A bilincsek fájdalmának átalakítása

Ige:
ApCsel 16,25-32

Pál és Szilász börtönben ülnek. Miért? Azért, mert a legjobbat akarták adni embertársaiknak, amit csak
adhattak: Jézus Krisztust. S most íme, ide jutottak. Nem panaszkodnak, ahogyan mi tennénk: „Ezt
érdemeltük Istentől? Hogyan engedheti ezt, amikor éppen Őt szolgáltuk? Hát így cserbenhagyja Isten az
övéit?” Nem! Nem panaszkodnak, hanem énekkel dicsőítik Istent. És énekükben olyan erő van, hogy
átfúródva a világmindenségen, Isten szívéig hatol. S mire Isten szívének kozmikus kohójában átalakulva
visszaér a földre: földrengéssé erősödik. - És szétrázza az egész börtönt.

Mire megvirrad, a börtönőr megtér. Egyik alapkövévé lesz a filippibeli gyülekezetnek. Ennek a
gyülekezetnek írja később Pál egyik legszebb levelét egy másik börtönből. Mert Pál nemcsak elfogadta a
bilincsek szenvedését, hanem Ura példáján és Lelkével át is alakította azt új emberekké, új gyülekezetté,
új levéllé. Míg maga is úgy megújult, hogy egyik helyen ezt írhatta: „Élek pedig többé nem én, hanem él
bennem a Krisztus” (Gal 2,20)

Ének:
Jézus nyájas...

6. Akadályok átalakítása

Ige:
ApCsel 16, 6-10

Egyre több és több akadály tornyosul az üldöző zsidóság részéről az ázsiai misszió elé. És ez a
vastagodó akadály-fal lesz Európa mentsége. Mert olyan erővel lendülnek át Európába a Krisztus-
követők, amilyen lendülettel ellenük törnek a kisázsiai zsinagógák, felbőszült tagjai. Emberileg szólva: a
kisázsiai akadályokból nőtt ki az európai misszió. Mert éppen ez a hívő szív egyik csodája – hogy az
akadályoztatás szenvedését tudja átalakítani szívében új lehetőségekké.
Ének:
Úr Jézus néz le rám...
 7. A testi szenvedés átalakítása

Ige:
2Kor 12, 7b

Végül nézzük az Újszövetség egyik legsajátosabb titkát, aminek megértéséből minden testileg szenvedő
testvérem annyit meríthet, hogy belegyógyulhat.

A sátán angyala valami tövist szúrt Pál testébe. Epilepszia? Trachoma? Nem ez a fontos. Háromszor kéri
Urát, hogy vegye el tőle. De Isten nem veszi el. Hány vallásos ember „hite” roppant bele nemleges
feleletbe! Mert nem értették meg, amit Pál megértett: hogy Isten senkit sem hagy válasz nélkül! Csak a
választ kell jól megértenünk. De mi rendszerint meg sem halljuk a nekünk nem tetsző választ...

Pálnak ezt válaszolta Isten – Ő meghallotta! -: „elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által
jut el céljához” (2Kor 12,9). Azaz: nem gyógyítlak meg, de odaadom erőimet, hogy felhasználd azokat, s
ne csak elviselni tudd a fájdalmakat.

Pál megértette ezt. Nem panaszkodik többé. Nem is kér többé, hanem ezt mondja: „ Nagy örömest
dicsekszem az én erőtlenségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért gyönyörködöm
Krisztusért az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és
szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. (9-10 v.).

Akinek van füle a hallásra, az megérti: Isten nemcsak válasz, de megoldás nélkül sem hagyja testi
betegségekben szenvedő gyermekeit! Csak nem mindig úgy felel, ahogy mi a szájában szeretnénk adni a
szót! Az Ő terve nem mindig egyezik a mi megoldási „tervezetünkkel”. Olykor például az a megoldása,
hogy meghagyja a betegséget – orvosságul. Akármilyen furcsán hangzik, de tényleg gyógyszerül – egy
még nagyobb baj és betegség ellen.
Lehet, hogy Pál magáénak tulajdonította volna sokféle és eredményes útjait és elbizakodott volna. De így
nyilván tudja, hogy ilyen tövissel két kilométernyi úton sem tudott volna szolgálni – egyedül! Isten tehát
olykor betegségekkel gyógyít valami nagyobb bajt, nyavalyát. Ha testi betegségeink gyógyulására
nemleges válasz érkezik, az nem azt jelenti, hogy Isten nem adott feleletet. Hanem azt, hogy ez a „nem”
a felelet! Egy időre vagy véglegesen – valami másért. Aki keresi, meg is találja, hogy miért. De ha
nemleges a válasz: erőt ad az elhordozásához, sőt a felhasználásához.

Testvérem! Testi bajok gyötörnek? Akkor először kérjed Istent, hogy vegye el a tövist. De ne fárasszad
soká az Urat! Pál is csak háromszor kérte. Ha nem veszi el, ezt kérd Tőle: Mutasd meg Istenem, mit
akarsz kezelni betegségemmel, hogy segítségedre lehessek! Majd azt kérjed, hogy testi szenvedésedet
felhasználhassad, átalakíthassad, mint Pál és azt mondhassad: „Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.”
(2Kor 12, 10)

Ének:
Atyám, két kezedben...

Valóság, hogy keresztünket használni is lehet, s a szenvedést át lehet alakítani! Átalakítható a

megaláztatás, a szegénység, a rágalom, az üldözés, a bilincs, az akadály, a testi szenvedés. Minden – testi
– szellemi szenvedés átalakítható!

S míg a szívünk kohójában minden átalakul: mi is átalakulunk az ő képére és hasonlatosságára. Ez az új

élet célja itt, ezen a földön. Így állítódik vissza a teremtettségbeli rend. S ennek a nagyméretű
átalakulásnak a szenvedés a tüzelőanyaga, és a szívünk a kohója. De csak akkor, ha a mi szívünk
kohójában is az Isten iránti féltő szeretet emésztő tüze ég. Mert csak ez a tűz képes átalakítani a
szenvedés tüzelőanyagát.

Imádság
 Énekek:
Királyi zászlók lobognak...
Áldott légy, Uram...
Jövök a kereszthez...

Szűcs László