A többlet jutalma

Bajánsenye, 2009. június 21. vasárnap 10 óra

vendégszolgálat

T. Lk 2, 21-24

Amikor családlátogatás során vagy egyszerűen csak az utcán olyan egyháztaggal találkozom, aki nem
nagyon jár istentiszteletre, már előre tudom, mit fogok hallani. Az öntudatosabbak általában ezt mondják:
„hiszek én Istenben, nem kell ahhoz templomba járni.” Vagy ezt: „otthon is lehet imádkozni”.

Az udvariasabbak vagy azok, akikben ilyenkor megmozdul valami és talán szégyellik is egy kicsit az
elmaradásukat, rendszerint így beszélnek: „Jaj, tiszteletes úr, ne haragudjon, de annyi a dolgom, ugye
megérti... Szeretnék én jönni, tisztelem én az Istent, de hát ugye mindig van valami. Hol a rokonok
jönnek, hol mi megyünk; ebédet kell főzni, mindig ott van a sok munka, soha nem érek a végére, stb...”

Egyszóval: elkezdenek magyarázkodni, mentegetni magukat, kifogásokat sorolni – sokszor már azt
megelőzően, mielőtt bármit is mondanék....

Ellenpéldák:
− Veleméri r. katolikus templom csodálatos freskói és megvilágításuk
− Szentgyörgyvölgyi református templom festett fakazettás mennyezete és karzatai
Akik ezeket kigondolták, és hosszú, fáradtságos munkával megvalósították, megmutatni akarták a
hitüket, meg akarták mutatni, mit jelent nekik az Istennel való kapcsolatuk.

Számomra éppen ez mutatja leginkább, hogy ki az, aki igazán szereti és tisztei az Urat, és ki az, aki nem.
Aki nem vagy nem igazán szereti és tiszteli Őt, az megmagyarázni akarja ezt. AKI IGAZÁN SZERETI ÉS
TISZTELI AZ URAT, AZ PEDIG MEGMUTATNI AKARJA EZT.

Jézus földi szüleinek imént felolvasott példája ez utóbbiról szól. Arról, hogy akik igazán szeretik és
tisztelik az Urat, azokban ott ég a vágy, hogy meg is mutassák ezt.

Ebben a történetben József és Mária nem akarnak megmagyarázni semmit. Talán észrevettük, hogy még
csak meg sem szólalnak. Viszont annál inkább meg akarják mutatni az Isten iránti szeretetüket és
tiszteletüket. És ezért nem is szükséges, hogy ők erről bármit is mondjanak, mert mindaz, amit ebből
megmutatnak, beszél helyettük is.
Miről beszél az ő történetük? Miről üzen az ő példájukon keresztül az Úr? Három dologról: 1. Először
arról, hogy akik meg akarják mutatni az ÚR iránti szeretetüket és tiszteletüket, azok ezt akkor is
megteszik, ha az életkörülményeik nehezek; 2. Másodszor: ezt akkor is megteszik, ha a vallási előírások
szerint kevesebb is elég volna; 3. Harmadszor pedig: az ilyeneket az Úr megáldja.

1. Nézzük az elsőt: Jézus szülei nehéz életkörülmények között éltek, de ez sem

akadályozta őket abban, hogy megmutassák az ÚR iránti szeretetüket és tiszteletüket.

a, Nehéz életkörülményeikhez tartozott a lakóhelyük. Az állandó lakásuk ugyanis az ország északi

részén volt. Galilea vidékének Názáret nevű városában. A zsidó területek közül Galileának volt a
legrosszabb híre. Vallási szempontból is, mert sok pogány lakott itt, és politikai szempontból is, mert az
itt élő zsidók közül nagyon sokan a zélótákhoz és szikáriusokhoz tartoztak, akik sica-t, vagyis kis tört
hordtak a ruhájuk alatt. Ők állandóan lázadoztak Róma uralma ellen, és rendszeresen követtek el
politikai jellegű orgyilkosságokat. Sokszor megtámadták a gyűlölt római birodalom katonáit is.
Olyasféle partizánakciókat folytattak ellenük, mint napjainkban Irakban a muzulmán szélsőségesek az
amerikai katonák ellen. Ezeknek a csoportoknak Galilea volt a központja. Ilyen állandóan nyugtalan és
forrongó helyen kényszerültek élni Jézus szülei.

b, Nehéz volt József munkája is. Ácsként dolgozott, ami sokkal összetettebb és nehezebb munkát
jelentett, mint napjainkban. Mert egy ácsnak akkoriban szinte ezermesternek kellett lennie. Házépítésnél
nemcsak a tetőszerkezet összeállítása volt a feladata, hanem az összes egyéb faszerkezet elkészítése is.
Így például az ajtókat, ablakokat, de még a bútorokat is ő csinálta. Emellett a városkapukat is az
ácsoknak kellett megépíteni. Sőt, a különféle mezőgazdasági szerszámok: a cséphadaró, eke stb.
elkészítése és javítása is az ácsok munkaköréhez tartozott.

c, Mindezekkel együtt nehéz volt Jézus szüleinek a megélhetése is, mert József a sok munkával is csak
kevés pénzt tudott keresni. A család szegénységének egyik jelével éppen a mai igénkben találkozunk,
amikor arról esik szó, hogy József és Mária az áldozat bemutatására „két galambot” visz. Rendes esetben
egy galambot és egy bárányt kellett volna vásárolniuk és feláldozniuk, de erre nem volt pénzük. A
mózesi törvények azonban lehetővé tették, hogy ha valakinek „nem telik bárányra”, akkor adhat
helyette galambot vagy gerlét. (III. Móz 12,8)

Jézus szülei tehát egy rossz hírű, veszélyes lakóhelyen, és a sok munka ellenére is szegényen éltek. De
amikor megszületik elsőszülött fiúgyermekük és 8 napos lesz, mégis sok figyelmet, időt és energiát
fordítanak arra, hogy az Úr iránti szeretetüket és tiszteletüket megmutassák.

Ez ugyanis nem azon múlik, hogy milyenek az életkörülményeink, hanem azon, hogy milyen a szívünk
állapota. Telve van-e Isten szeretetével és tiszteletével? Akkor lesz ezzel tele a szívünk, ha személyesen
átéljük, hogy Isten szeret és tisztel minket. Ezzel kezdődik az egész. Ennek az átélése nélkül nem fogunk
tudni igazi szeretetet és tiszteletet érezni Isten iránt. Nem lesz mit megmutatni. Helyette jön a
magyarázkodás. Ha viszont egyszer is átéljük személyesen, hogy Isten szeret és tisztel minket, akkor
megjelenik bennünk egy belső vágy, igény, késztetés arra, hogy erre válaszul megmutassuk, hogy mi is
szeretjük és tiszteljük Őt. És ez tulajdonképpen független attól, hogy éppen milyen életkörülmények
között élünk.

2. Nézzük a második üzenetet. Isten ebben arról szól, hogy akik meg akarják mutatni az
iránta való szeretetüket és tiszteletüket, azok ezt akkor is megteszik, ha a vallási
előírások szerint kevesebb is elég lenne. Amikor egy zsidó családban az első fiúgyermek
megszületik, jóval egyszerűbben és gyorsabban is eleget lehet tenni az ilyenkor szokásos vallási
kötelezettségeknek, mint ahogy azt Jézus szülei tették. Minden ilyen esetben három vallási kötelezettség
volt: az egyik a gyermekre vonatkozott, a másik az anyára, a harmadik az apára.

a, Az elsőszülött fiúgyermekre az vonatkozott, hogy 8 napos korában körül kellett őt metélni. Két
jelentése volt ennek:
- Az Ábrahám szövetségéhez való tartozás.
- A Mózes törvényének való elkötelezés, ami egyúttal a gyülekezetbe való felvétellel is együtt járt.
b, Az anyára az a törvény vonatkozott, ami a szülő nők tisztulását írja elő (III. Móz 12,2-8). Eszerint az
anya a fiúgyermeke születése után 7 napig tisztátalannak számított. További 33 napon keresztül pedig
az ún. „kultuszképtelenek” sorába tartozott. Ez azt jelentette, hogy a házában kellett tartózkodnia, szent
dolgokat nem érinthetett és istentiszteleti alkalmakon sem vehetett részt.
A 40 napos tisztulási idő letelte után áldozatot kellett bemutatnia a tisztulásért. Ennek egyszerűen az
volt a módja, hogy egy szolgálatot teljesítő papnak át kellett adnia egy egyéves bárányt égő áldozatul,
meg egy galambot bűnért való áldozatul. Azt már előbb láttuk, hogy ha nem telt neki bárányra, akkor
azt szintén galambbal helyettesíthette, és akkor elég volt két galambot átadni a papnak.

És itt mindjárt két többletet is láthatunk Mária és József részéről:

Az egyik abban mutatkozik meg, hogy a törvény szerint az áldozati állatokat vidéken is át lehetett adni
bármely papnak, nem kellett ehhez felzarándokolni a jeruzsálemi templomba. Tehát az is tökéletesen
elég lett volna, ha Mária és József ott, ahol éppen tartózkodtak, Betlehemben, ott adják át egy papnak a
galambokat. De ők ehhez mégis felmentek a jeruzsálemi templomba.

A másik többlet pedig az, hogy elég lett volna csak Máriának bemutatnia az áldozatot. József jelenlétére
ehhez egyáltalán nem volt szükség, és ez nem is volt szokás. Hiszen a törvény szerint csak az anya
számított tisztátalannak a szülés után, így csak neki kellett az áldozatot bemutatnia. A történetünkben
azonban Mária mellett ott találjuk Józsefet is. Olyan férj ő, aki a törvény teljesítésében is sorsközösséget
vállal a feleségével, nem hagyja őt magára eben sem. Nem külön-külön, hanem együtt tisztelik és
imádják Istent!

c, Az apára pedig az a törvény vonatkozott, ami az elsőszülött fiúgyermek kiváltásáról szól. Ennek
hátterében az az ószövetségi gondolat áll, hogy Izraelben mind az emberek, mind az állatok elsőszülöttje
az ÚRé. És ugyanígy a termés zsengéje, legelső része is.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az állatok első kölykét, és a termés zsengéjét fel kellett áldozni
Istennek. Az elsőszülött fiúkat pedig Isten papi szolgálatára kellett volna odaadni. Viszont ezt a
szolgálatot Lévi törzsének tagjai, a léviták vették át. Ha egy elsőszülött fiú a Lévi törzséből származott,
akkor a származása jogán valóban pap is lett. Ha pedig más zsidó törzsből származott, akkor ki kellett őt
váltani a papi szolgálat kötelezettsége alól. Ez a kiváltás az apa kötelessége volt. A kiváltás pedig úgy
történt, hogy az apa elsőszülött fia születése után 5 ezüst sekelt fizetett egy papnak.

Jézus szüleinek részéről itt mutatkozik meg a harmadik többlet. A kiváltáshoz ugyanis nem is kellett
elmenni a jeruzsálemi templomba és a gyermeket sem kellett oda elvinni. Elég lett volna, ha József ott,
ahol van, Betlehemben megkeresi a legközelebbi papot, és kifizeti neki az 5 sekelt. Ennyivel is
tökéletesen megfelelt volna a kiváltás törvényének. József azonban nem intézte el ennyivel.

Ahogyan Mária is Jeruzsálemben, a templomban akarta az áldozati állatokat átadni, úgy József is ott
akart a kiváltási törvénynek eleget tenni – még akkor is, ha ez több idővel stb. járt. Ezért is mentek
együtt és vitték magukkal a gyermeket is. És itt van részükről a negyedik többlet. Mert amikor ott
vannak a jeruzsálemi templomban, végül is nem olvasunk arról, hogy József kiváltotta volna Jézust.
Ehelyett „bemutatták őt az Úrnak”. Miért? Mert ezzel éppen azt mutatják meg, hogy Jézust nem akarják
kiváltani, nem akarják mentesíteni a papi szolgálatból. Mert tudják, vagy legalábbis sejtik, hogy Jézus
különleges módon Istennek szentelt személy. Ezért a bemutatáskor átadják, teljesen felajánlják Istennek.
(Vö. 1 Sámuel 1, 27-28.)

Összefoglalva az eddigieket: a vallási rendelkezések teljesítéséhez tökéletesen elég lett volna, ha Jézus
szülei a tisztulásért való áldozatot és az elsőszülöttért fizetendő váltságpénzt átadják egy helyi papnak,
és azután rögtön indulnak is haza Názáretbe, hogy József mihamarabb munkába állhasson.

És mindez még érthető is lett volna, hiszen Józsefék szegények voltak, és nagy szükségük volt rá, hogy
József amint lehet, ismét dolgozzon. Ne kísérgesse ő Máriát, és ne vándorolgassanak Jeruzsálembe,
amikor ott helyben is, pillanatok alatt túl lehet lenni a vallási előírások teljesítésén. Egy iparos ember ezt
különösen nem engedheti meg magának.

Igen testvérek, mi sokszor így gondolkodunk, amikor vallási vagy hitbeli kötelességeik teljesítéséről van
szó. Csakhogy Józsefék nem túl lenni akartak rajta, nem azt nézték, mi az a legkevesebb, amivel még
éppen megfelelnek, hanem örömmel és hálával megélni akarták az egészet, megmutatni ebben is az ÚR
iránti szeretetüket és tiszteletüket. Nagy különbség, minőségi különbség van aközött, amikor csak túl
lenni akarunk valamin, meg aközött, amikor átélünk, megélünk valamit teljes szépségében,
mélységében.

Józsefék az ő helyzetükben valóban érthetetlenül cselekszenek. De azért egy pillanatra gondolkodjunk el

ezen. Ami érthetetlen, az csak rossz lehet, csak helytelen lehet, vállalhatatlan? Amikor például egy
édesanya akkor is szereti a gyermekét, ha az rossz útra tér – ez is érthetetlen. De mégsem gondoljuk,
hogy rosszul cselekszik.

Nem lehet, hogy mégiscsak Józsefnek és Máriának van igaza, amikor igenis megengedik maguknak azt a
„luxust”, hogy nehéz helyzetükben is megmutatják az ÚR iránti szeretetüket és tiszteletüket? És akkor is
megteszik ezt, ha a vallási előírások szerint kevesebb is elég lenne?

Mit nyertek volna azzal, ha ezt elhagyják? Ha a vallási előírásoknak csak formálisan, csak a
legszükségesebb mértékben tesznek eleget? Mi változott volna ettől? Semmi. Hazamennek és minden
marad a régiben.
És mit nyertek azzal, hogy igenis megélték az egészet? Mit nyertek? Valami olyat, amit másképp nem is
lehet megnyerni – csak így. Áldást nyertek. No, testvérek, itt ez a tét. Ha csak minimálisan teszünk
eleget hitünkből fakadó kötelességeinknek, akkor nem fog attól változni semmi az életünkben... Ha
viszont szívvel-lélekkel megélni szeretnénk a hitünket, akkor csodálatos változásoknak nézhetünk elébe,
mert áldást nyerünk, áldottak leszünk.

3. És ez a harmadik üzenet: akik meg akarják mutatni az ÚR iránti szeretetüket és

tiszteletüket, azokat az ÚR megáldja. A történet folytatásában láthatjuk, hogy a jeruzsálemi
templomban, ahova nem volt szükséges elmenniük, és mégis elmentek, rögtön ahogy beléptek, Isten
egyik áldott embere, Simeon fogadta őket. És miután prófétált Jézusról „megáldotta őket” - az egész
családot. Ez az áldás pedig láthatóan, mérhetően megmutatkozott az életükben, egészen pontosan
gyermekükön, Jézuson. Hiszen ezt olvassuk róla:

„A kisgyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, megtelt bölcsességgel és az Isten kegyelme volt
rajta.” (Lukács 2,40)

Micsoda hatékony, láthatóan és mérhetően is megragadható áldás! Ez az áldás itt növekedést ad,
fejlődést visz véghez, erőt közöl, bölcsességet ajándékoz, kegyelemet áraszt! Az igazi, Istentől jövő áldás
sohasem csak szép szó, vagy egy formális köszöntés, vagy egy gesztus, hanem mindig ilyen
valóságosan, láthatóan és mérhetően is megnyilvánul az életünkben.

Ez Isten válasza azoknak, akik meg akarják mutatni iránta való szeretetüket és tiszteletüket. Megáldja
őket. Hát „csak” ez maradt volna el, ha Jézus szülei csupán minimálisan és formálisan teljesítik
kötelességüket. Az áldás!

József és Mária áldást nyertek. Áldottak lettek, és áldássá lettek. Isten áldása volt József munkáján. Isten
áldása volt Mária anyai teendőin. És áldássá lettek egymás számára, és gyermekük számára is.

Ezt nyerhetjük el mi is, ha merünk érthetetlenül cselekedni az ÚRért. Ha merünk nehéz helyzetünkben is
a megszokottnál, a minimálisnál többet vállalni érte. Ha nem túl lenni akarunk a Vele való kapcsolatunk
ápolásán, hanem szívvel-lélekkel megélni azt.

Azzal fejezem be, hogy József és Mária életében nemcsak annyiban mutatkozott meg az ÚR áldása, hogy
áldott lett a munkájuk és áldássá lettek egymás és gyermekük számára, hanem ennél egy sokkal
magasabb szinten is kitűnt az életükben az ÚR áldása.

Abban, hogy a legcsodálatosabb isteni terv részesei lettek. Mert Isten rajtuk keresztül gondoskodott
arról, hogy emberré, kisgyermekké lett Fia tökéletesen felnőhessen ahhoz a páratlan feladathoz, ami reá
várt. Isten a legáldottabb földi szülőket adta Neki.

Jézus szüleinek ez a magatartása innentől pedig már túlmutat önmagán, előre mutatott arra, amit mi
nyertünk Jézusban. Az ő magatartásuk csak előképe annak, hogy Isten Jézusban adta a legnagyobb
többletet. Isten Jézusban minden eddiginél többet adott. Azóta is felülmúlhatatlanul többet. Többlet
szeretetet, többlet kegyelmet, többlet figyelmet. Amely mindig több, mint ami tőlünk telik, mindig több,
mint amit megérdemlünk, mindig több, mint amennyit remélünk. Áldott legyen érte!

Ámen.

Szűcs László