“A természet rejtekezni szeret.

”
Hérakleitosz

De Occulta Philosophia

A ‘Titkos Bölcseletről’. Ezzel a címmel jelent meg 1531-ben H.C. Agrippa von Nettensheim
mindmáig idézett nagybecsű műve, amely három kötetével, a reneszánszkor - modern kori
kifejezéssel élve - alternatívnak mondható gondolkodásának a gyűjteményes kötete. Címében
először említi ilyen kontextusban az okkult kifejezést, melynek jelentése: rejtett, titkos. Sokan
úgy gondolnak erre a kifejezésre, hogy a rejtett szó arra utal, itt valami elzárt, régről
áthagyományozott titok felfedéséről van szó, amelyet titkos társaságok évezredeken át, ódon
márványtáblák rejtjelezett kőlapjain adtak át generációról, generációra, hogy egyszer
napvilágra kerülve felfedjék az ember teremtésének és az örök élet titkát. És mind a mai
napig, ha valaki meghallja az okkultizmus szót, rejtőzködő társaságok, mágikus ceremóniák,
időtlen bölcsességek, és valami félelmetes titok képzete jelenik meg lelki szemei előtt. Egy
félelmetes titok sejtelme: hogy tudniillik van valami, amit a világról tudni lehetne, de mi nem
tudjuk, de vannak ‘beavatottak’ akik viszont tudják, hogy mi az amit mi nem tudunk…

Az okkultizmus fogalma a mai ‘new age’ korában számos, korábban térben és időben
egymástól függetlenül fejlődő ezoterikus hagyományt takar. Gyűjtőneve ez mindazon
heterodox filozófiai, illetve vallási jellegű irányzatoknak, amelyeket a XVIII. századtól egyre
nagyobb hatalomra törő tudományos világkép kirekesztett szigorú és gyakran szűkös köreiből.
Az egyes ‘okkult’ irányzatokat saját korukban soha nem tartották titkosnak, hanem egytől-
egyig mindegyiket a ‘tudomány’ egyik új ágának vélték. Ezért jogosan használjuk azt a
kifejezést, amikor okkult tudományokról beszélünk, annak ellenére, hogy a naiv realizmuson
alapuló fizikalista modern tudomány eszméje nem tartja az okkult irányzatokat
tudományosnak. Ezen irányzatok mellőzésének oka, hogy a világ és az emberi természetnek
olyan rétegeire irányulnak, amelyek nem objektiválhatóak eléggé, és így nem felelnek meg a
tudományosság általános elvének, amely az általánosíthatóságot és a reprodukálhatóságot
tartja a legfontosabbnak.

Az ‘okkult’ rendszerek módszerei által kiváltott tapasztalatok általában a legvégső szintig

szubjektívek, ezért nem lehetnek a tudományosság tárgyai. A szubjektív jelleg alatt nem
pusztán az egyediséget kell érteni, és semmi képen sem a felszínes személyiséghez tartozó
egyedi individuális jellemvonásokból fakadó jellegzetességeket, amelyek gyakran
befolyásolják az okkult praktikák által generált egyedi tapasztalatokat. Mint arra C.G. Jung
mélylélektani tanulmányai jól rámutatnak, a tudat (lélek) mélyebb rétegeiben az egyedi
jellemvonások mögött rejteznek az archetípusos, univerzálisan az emberi létformára jellemző
tudattartalmak, amelyek pont univerzális jellegük miatt nagyon is generalizálhatók, így
megfelelnek a tudományos vizsgálat kritériumainak. Ettől függetlenül maguk az egyes
‘okkultnak’ tekintett rendszerek, mint pl. az Alkímia, az Asztrológia, a Kabbalah, a Tarot,
illetve a hindu Tantra vagy a kínai Ji-King, mind lefektették a maguk önálló teoretikus
alapjukat és a hozzá tartozó praxeológiájukat. Mindegyik rendszer, az önmaga lábán megálló,
komplex mágiko-religiózus hagyomány, amely önmagában is képes egy ember spirituális
fejlődését irányítani és beteljesíteni. Mégis, az európai szellem nem hagyta önmagukban
nyugodni mindezeket a rendszereket, és a késő középkortól azon munkálkodott, hogy ezeknek
az önálló ezoterikus hagyományrendszerek a szimbólumait és esszenciális tanításit
összeegyeztesse, és létrehozzon egy univerzális tudományt, amely képes feltárni és
megmagyarázni mind a makrokozmosz, mind a mikrokozmosz csodáit. Ez az univerzális
okkult tudomány a mágia. Az, az univerzális hagyományrendszer, amelynek célja feltárni az
ember és a világ legrejtettebb titkait. Persze ugyanez a modern tudományok célkitűzése is, és
ezért van, hogy az okkultizmus és a tudomány sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azt
egyesek gondolják: Mindkettő kiindulási alapja, hogy a világ jelenségei, jól rendszerezhető
törvények alapján működnek, és hogy ezeknek a törvényeknek az ismeretében a
jelenségvilágot előre eltervezett módon és eszközökkel befolyásolni lehet. Nem alapvetésük,
hanem inkább irányultságuk más.

Az egyetemes szintetizálásra való törekvés persze egyidős az emberrel, és ezért van, hogy
minden egyetemességre törekvő rendszer mindig is azt vallotta magáról, hogy mindenről tud
mindent. Nincs ez máshogyan az okkultizmus és a tudomány esetében sem. Történeti jellege
azonban mindig is korlátozta mindkettő mindentudását, így persze csak azokat az ismereteket
integrálhatta saját egyetemes rendszerébe, amely korában általánosan ismertek voltak. Így
lehetséges, hogy a reneszánsz korban az okkultizmus még csak elsősorban az asztrológiára és
a természetgyógyászatra (magia naturalis) épít, míg alig több mint száz év múlva már
elsősorban a Kabbalah és az Alkímia a vezérfonala. Pont, hogy a korai mágikus-tudományos
irányzatokból születnek meg a modern tudományos irányzatok: Az alkímiából a kémia, az
asztrológiából az asztronómia. A középkori, illetve a kora újkori tudósok, mai szemmel nézve
mind babonás mágusok voltak, akik szentül hittek az univerzum harmonikus egységében, és
tudományos felfedezéseiket mind az univerzális tudomány, a mágia szolgálatában érték el.
Minden nagy csillagász egyben asztrológus és okkultista is volt, és minden kémikus-fizikus
alkimista. Például Nikolausz Kopernikusz (1532-1592), akinek a heliocentrikus
világnézetünket köszönhetjük, megfigyelési adatai ellenére állította, hogy a bolygók
körpályán mozognak, miután a kört tartotta a legtökéletesebb geometriai alakzatnak, és Isten
művéhez csak ezt tartotta méltónak. Johannes Kepler (1571-1630) pedig, aki mellesleg
kiszámította a bolygók valódi pályagörbéjét, a platóni harmóniaelmélet tökéletes testei alapján
helyesbített a bolygók valódi helyzetén, hogy azokat az általa igaznak vélt harmonikus rendbe
állíthassa és lekottázhassa a szférák zenéjét.

A modern tudományokkal együtt minden okkult tudomány egyetlen egyetemes és

legfontosabb alapelve az, hogy a makrokozmosz és a mikrokozmosz szintjén ugyanazok a
törvények uralkodnak, és hogy világban rendezett harmónia uralkodik. Ezt, a mai univerzális
homogenitás általánosan elfogadott természettudományos alapelve, szilárdan is állítja: egy
150 millió fényévre található csillaghalmazban ugyanazok a természeti törvények kell, hogy
uralkodjanak, mint itt a szobámban ahol írom ezeket a sorokat. Ezt a törvényt az egyik
legősibbnek tartott okkultista mű, a Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított Tabula
Smargdina is rég lefektette már: „Kétség nélkül való biztos és igaz; hogy ami lent van az
megfelel annak ami fent van, és ami fent van az megfelel annak ami lent van, hogy az
Egyetlen varázsának műveletét végrehajtsa.”

A jelentős különbség a modern tudományok és a mágikus tudományok között az, hogy a

mágikusak azt állítják, hogy a világ harmóniájának megismerése által maga az ember is
harmonikussá válik, egész pontosan maga az ember válik ezzé a harmóniává, amely legbelső
valódi természetével azonos. Ha ezt megteszi akkor válik belőle – a Kabbalah nyelvén –
világember, ‘Adam Kadmon’. Ezért nem tesznek a mágikus rendszerek különbséget a külső
és a belső, a fenn és a lenn között, hanem hirdetik az univerzum homogén egységét, amelynek
isteni mása maga az ember.

A harmónia megteremtésének eszköze pedig maga a megismerés. A világ természetének

egyetemes feltárása, jónak és rossznak egyaránt. Ami az okkult rendszereket sokak szemében
feketére festi, az az a kérlelhetetlen törekvés, hogy az embernek az önmegvalósítás útján
kötelessége szembenézni Önmagával. Önmaga elrejtett, elzárt, titkos mélységeivel. Régi
okkult bölcsesség, hogy: „Az út felfelé, lefelé vezet.”, bensőnk, tudattalan tartalmaink,
primordiális félelmeink veszejtő labirintusán át. Ahogy az alkímia univerzális instrukciója
szól: „Solve et Coagula”, oldj és köss! Engedd el éned határait, lépj be bensőd ismeretlen
világába, nézz bele a személyiségeden túli, egyetemes emberi tudattartalmak világába! Találj
meg-oldást, anélkül, hogy én-képet örökre szétoldanád a feneketlen mélység oldószerében,
majd szilárdítsd meg mindazt, amit értékesnek találtál! Ha a megszilárdult értékeid nem
pusztán pillanatnyi éned ékességei, hanem valóban a transzmutált sáraranyból nyert bölcsek
köve, elnyered az örök élet titkát.

És itt válik nyilvánvalóvá miért válnak valóban okkultá, titkossá ezek a rendszerek. Mert a
személyiség birodalmán túllépve, a puszta énképet levetkőzve belépünk az archetipikus
szimbólumok és archetoposzok világába, ahol minden ‘jelenség’ halmozott
jelentéstartalommal bír. Ahol az igazodhat csak el, aki ért a szimbólumok, jelképek időtlen
nyelvén. A tudás így megvédi önmagát. Nem kell elrejteni, mert rejtjelezett világának határait
csak az lépheti át, aki képes elengedni felszínes öntudatát, teret engedve a mélyből feltörő
hatalmaknak, amelyek mindent elsöprő erejükkel átlényegíthetik, transzmutálhatják az
egyént, hogy egy teljesebb világ-emberré válva szertesugározhassa a létbirodalmak
mindegyik síkján az isteni rendet, az egyetemes harmóniát.

Tarr Bence László

www.tarrbencelaszlo.fw.hu