Magna Mater – Az anyaság misztériuma

Delphoi, a görögség legszentebb beavatási helyének neve, a ‘delphüsz’ szóval hozható

kapcsolatba, amelynek jelentése: anyaméh. Központi szentélyének közelében megannyi
omphalosz, fogadalmi köldök-kő utal arra, hogy nemcsak a jóslatkérés szent helyéül, hanem a
szellemi újjászületés helyeként is szolgált a megannyi ókori zarándok számára, aki a Világ
mitikus szellemi központját, köldökét lelte megtalálni a Földanya méhében. Gaia, vagy Rheia
a Nagy Anyaistennő, a Magna Mater görög istennője, aki a mindenség és az istenek
szülőanyja. Ő a földi létezés fenntartója, aki földi testet ad az égi természetű lényeknek:
nekünk. Nekünk embereknek. Formát-adó törődő kezei nyomát, egyetlen végtelen kötelékkén
ott viseljük magunkon mindnyájan, testünk eredetének, geometriai központjában. A
köldökünkben. És ha köldökünk csonkjáról a láthatatlan fonál, amely az anyák végtelen
láncolatán át összeköt bennünket minden korok anyáival, rég le is hullott testünk oltáráról, az
örök kötelék mégis köt bennünket; határtalan téren és a végtelen időn át.

Mindenki anyától született. Minden ember és állat, minden magasabb rendű érző lény. A
létbelépés kapuja ez. Maga a nőiség; amely képes a szellemi befogadására, hogy
megtermékenyülve általa, formát és testet adjon neki. Az emberek világában mindenki csakis
ezen a kapun át érkezhetett, és ez az aranykapu, amelyen átbújva az emberi világ
megszületett. Az archaikus gondolkodás jól ismerte ennek a misztériumát. Ezért van, hogy az
anya és az anyag szó minden szent nyelvben rokon és talán rokon értelmű is. Mint például a
latin mater és a materia szavaink. Utal ez arra, hogy az anyag egyben tápláló és védelmező
közegünk is, amelyben megtestesülve megpihenhet szellemünk, csakúgy mint jó anyánk ölén.
Nem véletlen, hogy a legmagasabb isteni minőséget szinte minden vallásban egyetemesen a
galaktotropusza, a gyermekét szoptató anyaistennő jelképezi, akinek tápláló teje maga az égi
táplálék, az isteni adomány. És ha még kultuszát időközönként háttérbe is szorítja valamiféle
erőszakos férfi-hérosz világmegváltó, jámbor türelemmel, töretlen folytonossága lévén
visszatér örökkön. És, hogy a hét szabad művészet közül a filozófia jelképe miért pont a
gyermekét szoptató anya, talán magyarázni sem kell.

A valódi bölcsesség forrása, a valódi teremtés origója mindig az anya-isten-nő. Az ember, a

teremtmény, csakis általa léphet erre a földre, és bizonnyal erre is utal a héber ádám (ember)
szó jelentése is, mely ‘vörös földet’ jelent. A vörös szín, mely a vér és ezáltal az élet örök
jelképe, emlékeztessen mindnyájunkat, hogy anyánk vére táplált bennünket, és vele egyetlen
körbe zárva nyugodtunk szívén kilenc holdidőn át. És, hogy az egyetlen ős-anya, a magna
mater vére folyik mindnyájunkban. Bármennyire abszurdnak tűnik, de igaz ez a képtelenség.
S megannyi tudós elme, eme rettentő sejtelem nyomát kutatva, a DNS-be zárt emlékezés
nyomain fel is kerekedik, hogy meglelje az ős-Afrikában minden népek ős-anyját. S mily
érdekes a rátalálás; a külső világban is meglelhető mindaz, amit valójában a bensőnkben
kellene keresnünk. Mert hiába leli meg a tudóstársadalom az emberiség ős-anyját egy képzelt
őskor, képzelt ős-emberében, ez a köldökzsinór térben és időben befelé vezet.

Belső utakon - a jelképek üzenete

Az anyagi megtestesülés kapujának minden időkben a barlang archetoposza felel meg, míg az
anyaság ősképe a nemkülönben barlangszerű, mandula formájú mandorla, amelynek
ragyogásával övezve oly gyakran látjuk magát az uralkodó Krisztus-királyt. A barlang-
mandorla kapuján át belépve kezdődik az örök labirintus, a föld méhe, melynek csavarodó
belein át visszatérhet a tudat a maga magzati állapotába, mely egyben az élet-halál kapuja is.
Az anyaméh, amelyen át minden ember a világra érkezik valódi dimenzió-kapu, melyen
keresztül a túlvilági lét kezdődik. Nem véletlen, hogy az anyaméh szimbolikusan analóg a híd
vagy a csónak jelképeivel, utalván arra, hogy valahonnan távolról, egy másik partról
érkezünk. Mint ilyen, a nő a túlvilág kapujának őrzője. S mint minden kapuőr, figyelmeztet
arra az archaikus mágikus hiedelemre, mely szerint a küszöbre lépni tilos, csak átlépni lehet
rajta. Nincs megállj! Ha valaki megfogant, létbe lépett, meg is kell, hogy testesüljön –
megszületnie mindenkinek meg kell! Ezt a jelentéstartalmat használja ki az ábrázolás, mikor
mandorlás-Krisztussal díszítik a templomok kapuit: „Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül.”

A túlvilágról érkezünk tehát, és anyává lenni annyit jelent: megnyílni a határtalan végtelen
felé, hogy befogadhasd a végtelent. A szellemet. Ami testet akar ölteni. És a testetöltésben, az
anyagivá válásban, idegen szóval a materializálódásban, az emberi természet magára veszi a
kettőséget: égi és földi természetű, isteni és állati természetűvé válik. Isteni szelleme állati
testet ölt, amely sokszor mint büntetés, vagy maga a bűnbeesés jelenik meg. Ezért van, hogy
sok hagyományban a fogantatást és születést előidéző nemi aktust bűnnek fogják fel, ami
egyben a szűziesség túlvilági erényként való felfogását is értelmezhetővé teszi. Aki anyává
válik, szükségszerűen megnyitja magában a túlvilág kapuját, amely a teremtés törvénye
szerint csukva áll. A mesék más nyelvén szólva, felfedi a szivárványt, amire halandó nem
léphet. Persze érdemes megjegyezni, hogy a Freud-i pszichoanalízis értelmében mindezen
képzetek mögött a férfiak kasztrációs félelme áll, amely fél elvenni a nő szüzességét.

Egy biztos, ahhoz hogy a kapu megnyílhasson, áldozatra van szükség. Ezért van, hogy a
legtöbb mítoszban a barlang szájánál őrállat vagy sárkány áll, aki mint pl. a minoszi
labirintus Minotaurusza, emberáldozatot követel, vagy a Heszperiszek aranyalmát rejtő kertjét
őrző Ládon, akit Héraklész kell, hogy megöljön. De hasonlóan ott a bibliai (sárkány)kígyó,
aki Évát őrzi Ádámtól, s hogy megkaphassa őt, bűnbe kell, hogy essen. Persze a
pszichoanalitikus felfogásban a sárkány minden esetben maga a férfiúi nemi szerv, amely a
barlang száját vigyázza, hogy mások be ne léphessenek rajta. Mégis, ha a kapu feltárul és
belépünk rajta, a túlvilági tündérkertek várnak odaát.

Anya és lánya

Az ember kettős természetéből fakadóan, szerepei is kettősek maradnak. Bennük van az éltető
és a pusztító, a felemelő és a lehúzó. És nincs ez másként az anyaság kérdésében sem, amit
oly kézzelfogható módon az anya és a banya szavaink hasonlósága és ellentétes értelme is
felfed. Életadó szellemmel áthatott természete mellett, benne rejlik az éjfekete sötétség, maga
a sárkányság, amely csábító rontásával megrontja és a látszólagos halálnak adja a testetöltött
szellemet. Ilyen sárkányi minőség csak az anyákban lakozik, akik már megnyitották bensőjük,
és szabadjára engedték szexuális energiáik minden kígyótáncát.

És ezért van, hogy a férfiak szemében a női nem, mindig hármas természetében testesül meg.
Hasonlóan a Hold három plusz egy fázisához, a női minőség is három plusz egy stádiumon
megy keresztül, a férfiak szemében. A nőiséggel való első találkozás egy férfi életében, az
anyai aspektussal való találkozás, majd a szeretői minőséggel, majd a feleség minőséggel, aki
mások anyjává válik, és ott az érintetlen, szűzi közös leány-gyermek aspektus. A makulátlan,
érintetlen titkokat őrző jövendő. Ő az eljövendő idők záloga, aki akkor is lesz, amikor már a
szülők meghaltak. Szűzi titka a jövendő generációk titkait hordozza, amelynek felfedése a
nemző atyák számára szigorú tabu minden kultúrában. A férfiúi természet mégis egészen más
minőségben vonzódik a női princípium ilyen jellegű megnyilvánulásához; és a szülő anyák
érzik ezt. Ezért lesznek többnyire féltékenyek lányuk apjukhoz fűzött kapcsolatára.
Mikor összekerülnek, anya és leánya, kapcsolatuk ellentétes alapállapotuk, és minőségük
miatt biztosan vészterhes lesz. Ez a pszichológiából ismert Elektra-komplex, ami a férfiak
Ödipusz-komplexéhez hasonlóan, az anya-leánya összeférhetetlenséget jelenti. Az ellentétek
hátterében minden esetben a férfiúi nemhez való viszony rejtezik, és a titkos bölcsesség, az
anyaág misztériumának tudásféltése, amelyet az anyák a lányaik elől akarnak rejteni. Ezért
van, hogy egy anya-leány kapcsolat vagy nagyon jól működik, vagy egyáltalán nem. Ha az
anya képes megosztani titkos bölcsességét leányával, ha őt is felnőtt anya-isten-nőként kezeli,
kapcsolatuk jól működő lesz, ha azonban ez az alapállás hiányzik, kapcsulatuk biztosan
zátonyra fut. Legalább is egy ideig.

Egy bizonyos, a legtöbb anya-leány kapcsolat akkor kerül a megfelelő mederbe, amikor a
leány is anyává válik. Ilyenkor születik meg a felismerés, hogy ők mindeddig csak
minőségeikben voltak mások, de mindvégig ők voltak az élet és az emberi világ kapuőrzői.
Ilyenkor ébred rá mindenki, hogy kapcsolatuk a legmélyebb közös gyökérből táplálkozott.
Éppen ezért, az anyáknak érdemes felismerni, hogy lányaik is anyák, csak az idő homálya
feledteti ezt a tényt. És jó ha megérthetik, hogy ez az anyagi világ az ő közös világuk, és,
hogy anyaságuk egymás világát nem kisebbíti, hanem épphogy folyton növeli, a végetnemérő
folytonosság Ariadné-fonalával.

Tarr Bence László

www.tarrbencelaszlo.fw.hu