Professional Documents
Culture Documents
Sztúpa Magi
Sztúpa Magi
Biztosan hallottatok már pl.: a Kambodzsában lévő sztúpa komplexumról, amely több
száz sztúpából áll, vagy az Indonéziában lévő sztúpa komplexumról, ez az ország
ma már muszlim. Például ott van a leghíresebb sztúpa komplexum Laoszban
Vantoban így hívják és Burmában több száz sztúpa és egész Ázsiában mindenütt.
A legrégibb sztúpákat, amiket ismerünk 250 évvel a Buddha halála után építették.
Ezeket egy indiai király, Asóka építette, aki elfoglalta a szomszédos országot,
bevezette ott a buddhizmust, ő egy buddhista király volt. Azokban az országokban,
amiket elfoglalt sztúpákat és győzelmi oszlopokat épített.
A képen látható sztúpát is Asóka építette 250 évvel a Sákjamuni Buddha halála után,
ezt a részét a sztúpának, a felső részét. Ez egyáltalán nem hasonlít a tibeti
sztúpákra, még akkor is, ha ez Katmanduban van. Bár sokan, akik jártak talán már
Katmanduban tibeti sztúpát láthattak ott. És lehet, hogy sokan voltak Katmanduban,
de nem tudtatok az Asóka sztúpák létezéséről, 5 van belőlük és ezekben vannak a
Buddha relikviák legeredetibbjei, hiszen nem sokkal a Sákjamuni Buddha halála után
építették ezeket.
Ahhoz, hogy egy sztúpát meg lehessen építeni 3 körülménynek a teljesülésére van
szükség:
• kell egy külső feltétel, ami a forma
• kell belső feltétel, ami a sztúpa megtöltését jelenti
• és amikor ezek készen vannak, meg kell történni a felavatásnak, a
felszentelésnek.
Mert amikor azt mondjuk, hogy felavatás, akkor arra gondolunk, hogy jön egy láma
vagy jön a polgármester és átvág egy szalagot, de az igazi felavatás, ez egy
ceremónia, amit rabne pudzsának hívnak.
Amikor ezt összehasonlítod egy szobor megtöltésével, akkor ez az az állapot, amit
úgy hívnak, hogy a szobor kinyitja a szemeit.
És amikor ez a rabne pudzsa megtörténik, ez az a pillanat, amikor a sztúpa életre
kel, és olyanná válik, mint a pozitív energiák állandó generátora, amik mindig jönnek
belőle. Nem számít, hogy nappal van, vagy éjjel, hogy felkapcsolod a lámpákat a
sztúpánál vagy sem, ez mindig ott van.
És ez a három feltétel mindenképpen szükséges. Ezt mindig egy órához hasonlítom,
hogy ha először is felépítjük a külső formát, mondjuk egy szép Rolexet, ugye ott van
a külső forma, de meg kell építenünk a belső mechanizmusát az órának, ahhoz hogy
az óra legyen. De egészen addig, míg például a régi óráknál fel nem húzod az órát,
el nem indítod a mechanizmusát, az egész addig még nem óra, csupán – mondjuk –
egy dísztárgy. Abban a pillanatban, hogy felhúzod az órát – ti-tak-tik-tak – elkezd
ketyegni.
3
(Kép 8 sztúpáról)
Tehát amit el akartam Nektek mondani az az, hogy a különböző fajta sztúpák a
Sákjamuni Buddha élettörténetét vezetik végig, ez a sztúpa olyan, mintha a Buddha
egy trónon ülne.
Ez a része, amit mutattam mindig állandó része a sztúpáknak, ez egy oroszlán trón,
és ha majd felkapcsoljuk a villanyokat és megnézzük a tankákat itt a teremben, akkor
láthatjátok, hogy a Buddhák is rajtuk ilyen oroszlán trónon ülnek.
Ezek, amiket itt láttunk tibeti sztúpák és ezeknek 8 fajtája van, mind a 8-at itt
láthatjuk, és a 8 különböző fajta a Buddha életének különböző fázisát, eseményét
mutatja be, és mind a 8-on maga a Buddha ül és ez az, amiről szeretnélek Titeket
meggyőzni.
III. Ez a harmadik sztúpa, amit úgy hívnak, hogy Labak-ducsen Sztúpa. (Kép).
Ez a sztúpa azt jeleníti meg, hogy amikor a Buddha elérte a megvilágosodást a
legelső dolog az volt, amit tett, hogy az anyjára gondolt. Mert tudjuk azt, hogy az
anyja Mája hét nappal Buddha születése után meghalt, és őt az anyjának a
lánytestvére nevelte fel.
Természetes, hogy a Buddha anyja egy nagyon különleges nő volt, hiszen ez egy
nagyon különleges dolog, hogy egy Buddhának ad életet, így a halála után egy
isteni világban született meg. Abban az isteni világban született meg, amit
Indiralognak hívtak. Abban a világban 33 isten volt, és az uralkodó istenét
(főistent) így hívták.
És sokszor olvasom könyvekben vagy újságokban, hogy ő a Tusita nevű
Birodalomban született. Ez nem így van. Úgy tartják, hogy minden egyes Buddha,
4
mielőtt megszületik, ebben a Tusita nevű Birodalomban időzik, és onnan jön ide,
hogy elérje a megvilágosodást. És Sákjamuni Buddha miután itt a mi világunkban
elérte a megvilágosodást elment ebbe az Indiralog nevű birodalomba és isteni
világba, hogy tanításokat adjon az anyjának.
Addig volt ott ebben az isteni világban, míg az anyja is és az istenek el nem érték
a megvilágosodást, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy erre az időre eltűnt és
nem volt itt, mert ez a mi gondolkodásunkkal elég nehezen felfogható, de
valószínűleg meditációban ült egy bizonyos ideig, amíg ez megtörtént és ezután
újra indította az aktivitását.
Láthatjátok, hogy ez a sztúpa nagyon hasonlít a Megvilágosodás sztúpához, de
ezen középen van egy lépcső, ami azt jelképezi, hogy a Buddha ebből az isteni
világból visszajött a mi világunkba, hogy tanítson.
Ez a sztúpa, amit Labab ducsennek hívnak, azt jeleníti meg, amikor a Buddha az
isteni világból visszajött.
Tasigomen „az értékes ajtó”, vagy „ezer ajtó” elnevezés arra utal, hogy ennyi
módon közelíthetjük meg, ennyi mód, vagy technika áll rendelkezésünkre, arra,
hogy fejlődjünk. Ezt szimbolizálják azok a kis kapuk a sztúpa elején, amiből lehet
108 vagy 54.
Tehát ezek azok a kapuk, az a sok kapu, amin keresztül a dharma elérhet
hozzánk, vagy amiken keresztül mi beléphetünk és elérhetjük a megvalósítást.
Ilyen fajta sztúpát épített a Rinpocse Grazban. Legközelebb amikor ott jártok
tudni fogjátok, hogy ez milyen fajta sztúpa és hogy a Buddha aktivitásának milyen
fajtáját fejezi ki.
VII. Ez a sztúpa egy újabb nagyon fontos eseménye a Buddha életének, ezt úgy
hívják, hogy „Győzelmi sztúpa”, Namgyalma sztúpa. Ez az élet győzelmét
szimbolizálja a halálon, és ez azt jeleníti meg, hogy a Buddha úgy döntött, hogy a
lehető leghosszabb ideig marad velünk, azért, hogy a lények javára válhasson,
mert neki meg volt a képessége, hogy maga döntsön az életének a hosszáról.
6
De ehhez mindig kell egy kívánság is, hogy akarjuk a Buddhát, hogy maradjon,
hogy a javunkra váljon, de természetesen azoknak a kívánsága ez, akik
szeretnék, hogy segítsen nekik. És úgy tartják, hogy Anandának, a szívéhez
legközelebb álló tanítványának elmondta azt, hogy valójában addig tudja
meghosszabbítani az életét, ameddig rá szükség van, ez végtelen.
Ezt 3-szor mondta el Anandának és mindháromszor nem igazán hallotta ezt meg,
mert úgy tartják, hogy hallását (fülét) valamiféle akadály takarta el. Így Buddha az
életét 3 hónappal hosszabbította meg csupán, a tanítványai kívánságára
megadta legutolsó tanításait és aztán meghalt. Ez a sztúpa itt azonban nem a
halálát, vagy amit úgy is hívnak, hogy parinirvána, nem ezt szimbolizálja, hanem
azt a képességét, hogy képes lett volna meghosszabbítani az életét, ameddig
csak akarja. Ezért is hívják úgy, hogy Hosszúélet sztúpa, vagy Namgyalma
sztúpa.
És Namgyalma egyike a 3 Hosszúélet formának a buddhizmusban. Ott van
Amitájusz formája, akit mindannyian ismertek, ez a Vörös atlétikus forma, a Fehér
Tara, akinek szintén meg van a képessége, hogy meghosszabbítsa az életünket
és Namgyalma pedig egy másik hatkarú forma, aki szintén meghosszabbítja az
életünket. Tehát ez a Győzelmi sztúpa vagy hosszú élet sztúpa.
VIII. Ez a Buddha életének utolsó eseményét jeleníti meg, ugye azt, amikor megvált
a testétől, amit úgy is hívnak az ő esetében, hogy parinirvána.
Az előző sztúpát a Hosszúélet sztúpát Wupperhalban épített e Rinpocse.
Ilyen sztúpát azonban sehol nem találni itt nyugaton annak ellenére, hogy 19-et
építettünk. És miért van ez? Azért mert nem igazán szerencsés csupán
szimbolikusan bemutatni a Buddha halálának pillanatát, mert ez egy olyan
sztúpa, amit csak akkor lehet megépíteni, hogy ha mind a 8 sztúpa egymás
után sorban ott van.
Tehát láthatjuk, hogy ez az a pillanat, amikor a parinirvána sztúpa ott van az
összes sztúpával együtt.
Ez talán valami olyan, ami úgy tűnik számotokra, hogy nagyon esztétikus,
buddhista emlékművek, de remélem, hogy most már azért sokkal többet jelent
számotokra, mert ez a 8 építmény valójában Sákjamuni Buddha élettörténete,
ahol minden aktivitását bemutatják.
Ez itt Bhutánban van – egyébként talán vannak itt olyan barátok, akik ott voltak
velünk –, minden alkalommal, amikor egy csoport Bhutánba megy, ide elmegyünk és
körbe megyünk.
Tehát itt van sorban az összes sztúpa, amikről beszéltünk és mindegyik sztúpán ott
ül Sákjamuni Buddha, mindegyiken különböző aktivitást jelenít meg. Talán azért van
három lépcső, mert háromszor mondta el Sákjamuni Buddha Anandának, hogy meg
akarja hosszabbítani az életét, háromszor nem hallotta, majd a végén három
hónappal hosszabbította meg az életét.
És most itt szeretnék beszélni azokról a külső feltételekről, amik ahhoz kellenek,
hogy egy sztúpa igazán sztúpa legyen, ne csak egy egyszerű emlékmű. Minden
egyes sztúpánál amit itt most bemutattunk, az építésének minden egyes lépése, a
méretei, az arányai, minden dolognak, mindig ugyanolyannak kell lennie, függetlenül
attól, hogy mikor építették.
A sztúpákon semmilyen arány nem változhat meg, tehát pl.: az is meg van, hogy az
a legalsó lépcsőnek hányszorosának kell lennie a fölötte lévő lépcsőnek. Aztán
láthatjuk, hogy ott van ez a 4 lépcső, aminek szintén nagyon szigorúan meg vannak
szabva az arányai, hogy a 2. lépcső mennyivel rövidebb az elsőtől és így tovább, és
a sztúpának minden egyes részletének az egymáshoz való arányai nagyon
részletesen vannak leírva. Ha bármit megváltoztatnánk, például a méretét, az
arányait, a sztúpának már a sztúpa jelentését változtatnánk meg.
Itt ugye beszélünk a három testtel elkövethető pozitív cselekedetről, a négy beszédre
vonatkozó pozitív cselekedetről és a három tudatra vonatkozó pozitív cselekedetről.
Ezek mind bele vannak kódolva ebbe az alaplépcsőbe. A következő három lépcső a
menedéket jeleníti meg, ugye a Buddha, a Dharma és a Szangha. A 4 lépcső pedig
egyben – mert ott ugye négy van – az az, amit úgy nevezünk, hogy a 4 mérhetetlen.
Ez ugye a mérhetetlen együttérzés,
a mérhetetlen szeretet,
a mérhetetlen öröm,
a mérhetetlen elfogulatlanság.
Mindenben sokkal több jelentés van, mint amit elmondtunk, és ez mind jelen van. Az
a rész, ami feljebb van, amit pumbának hívnak, az a 7 ágat szimbolizálja. És a
sztúpának minden egyes sarkán, minden egyes pici részletében benne vannak a
tanítások. Ott vannak a szkandák, a Buddha erényei, az üresség különböző 16
formája is jelen van itt. Például ott van felül a 23 aranykarika, mit jelentenek ezek? Az
első 10 karika az első 10 boddhiszattva szintet jeleníti meg. Az utolsó három pedig
azt a fajta tudást jeleníti meg, amit a megvilágosodással érünk el, hogy ismerjük a
múltat, a jelent és a jövőt.
És aztán ott van az ernyő, ami olyan, mint egy győzelmi zászló, és a legmagasabb
öröm győzelmét hirdeti a szenvedés felett. És aztán ott van a hold, fölötte van egy
nap, a hold a legmagasabb bölcsességet jeleníti meg. A nap pedig a legmagasabb
együttérzést.
És aztán a legtetején ott van az az utolsó az ékkő, ami a megvilágosodott tudat
maga, ez már a megvalósítás tiszta állapota, az elpusztíthatatlan tudat.
És ahogy már talán említettem, minden egyes sztúpának van egy úgymond belső
élete, ebben a legfontosabb elem az úgynevezett életfa középen.
9
Most már kezditek érteni, hogy miért kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy egy sztúpát
építhessetek. Mert például előfordulhat, hogy technikai szempontból talán jobb lenne,
hogy ha valahol akárcsak 5 cm-t változtatnánk a sztúpa formáján, de hogyha nincs
meg igazán az ismereted, akkor előfordulhat, hogy a 6 paramitából valamelyiket
kihagyod, vagy talán a 7 ágból lehagysz párat és csak 5 marad. Értitek ezt?
De az is lehet, hogy a tanításokat alapvetően változtatod meg, a szerkezetét ezze
akár úgy mondjuk, hogy a legnagyobb tanítások kerülnek alulra, a legalacsonyabb
szintű tanítások pedig felülre. Elmondtam már, hogy egyrészt a Buddha teljes
élettörténete bele van kódolva a sztúpákba, másrészt Buddha teljes tanítása benne
van a sztúpákban.
A teste is bele van kódolva a sztúpákba, és így egy emberi test van belekódolva
ebbe a meditációs testbe. És ami még ettől több, az az, hogy az egész univerzum,
az egész világegyetem és minden, amit kozmológiáról tudunk benne van egy
sztúpában.
Biztos vagyok benne, hogy már mindannyian láttatok mandalákról képeket. A
mandalák olyanok, mint a különböző tisztaföldek geometriai megjelenítései. És most
egy pillanatra képzeljétek el, hogy egy repülőn repültök, vagy egy helikopteren a
sztúpa felett és most van az a pillanat, hogy épp a sztúpa fölött állunk pontosan.
Akkor mi az, amit látunk: a sztúpa alapja lesz ugye ez a legkülső négyzet, majd
láthatunk kisebb négyzeteket, amik a lépcsők, és látni fogunk egy kört is, ami a
pumba.
Majd látni fogunk egy kisebb kört is, ami a legalsó gyűrű, és látni fogunk egy pontot
az egész közepén, ami maga az az ékszer, ékkő a teteje a sztúpának.
Így hogyha a sztúpákat ebből a felülnézetből és két dimenzióban nézzük, akkor ezek
a különböző tisztaföldeknek a megjelenései. Például a Kalacsakra sztúpa az maga a
világegyetem megjelenítése.
Az életfa pedig középen nem más, mint az „axis mundi”, ami körül minden forog. És
azután itt van az a kép, az a rajz, amit ismerhetünk bármelyik Buddhizmus ma
újságból, olyan cikkek, amik arról beszélnek, hogy a sztúpák ugye az 5 alapelemet is
szimbolizálják, a földet, a vizet, a tűzet, a levegőt és a tudatot.
És a mai naptól most már azt is tudjátok, hogy ez igen így van, de csupán egy oldala
a sztúpa szimbolikájának. És túl kevés lenne csupán azt mondani, hogy a sztúpa az
5 elemet szimbolizálja. Legközelebb, amikor ezt olvassátok, egyből eszetekbe
juthat, hogy aki ezt írta valószínűleg nem tudott túl sokat a sztúpákról. De ezt nem
azért mondom, hogy kritizáljunk bárkit is, csupán arról van szó, hogy ez tényleg egy
jelentőségteljes építmény. De hát honnan is tudhatná az, aki írta.
Ugye ott van az alsó rész az oroszlán trón, ez egy ilyen nagyon szilárd része a
sztúpának, ami a föld elemet szimbolizálja, ez a következő része a sztúpának az a
kerek rész a pumba, az a víz elemet szimbolizálja, mert ugye a víz mindig lefelé
10
folyik, mindig ilyen kerek is, ugye sosem fog felfelé menni a víz, hacsak nem egy
kútról vagy egy gejzírről van szó. És ott van az a felső rész, ezek a gyűrűk, amik már
igencsak fent vannak, és ezek a tűz elemet szimbolizálják, hiszen a tűz mindig felfelé
megy, amikor meggyújtjuk és nem lefelé, mint a víz. És aztán ott van a nap és a
hold, ami már annyira magasan van, amit a benalmadénai sztúpáknál is láthattunk.
Ezek szinte elérhetetlen magasak és ezek így már a levegőt szimbolizálják és az
ernyő is.
És a legfelső elem maga a tudatosság, ami a buddhizmusban hozzátartozik az
alapelemekhez, itt öt van és nem négy és nem arról beszélünk, hogy a
világegyetemünk hogyan jelent meg, hanem arról beszélünk, hogy mi miből jelent
meg, mik azok az elemek, amiből felépül és a buddhizmus úgy gondolja, hogy ahhoz
hogy a világ létrejöjjön nem csak a 4 elem kell, hanem a tudatosság is szükséges.
Én nem vagyok annyira okos, amilyennek kinézek, mindent, amit tudok nem
könyvekből tanultam, hanem mindent Lopön Csecsu Rinpocsétól tanultam 9 alatt,
1994-től 2003-ig, amikor is ebben a 9 évben 19 sztúpát építettünk fel.
Az első sztúpát, amit egy kalacsakra sztúpa, Karma Gönben építettünk. Ez egy 3
hónapos építkezés volt, amire 2 éven keresztül készültünk fel. Miután ezt sikeresen
befejeztük, a sztúpa fel lett avatva a Rinpocse a Frankfurt közelében lévő házunkban
ült, a konyhában.
Ott ültem én meg a férjem Vojtek, a Rinpocséval együtt és meg akartuk mutatni a
Rinpocsénak, hogy mi most már igazán tudjuk, hogy mi egy sztúpa. Úgyhogy Vojtek
neki is kezdett és elkezdett arról beszélni, hogy a sztúpa az ugye az öt elemet
szimbolizálja, és az a része ez, az a része az, és azután a Rinpocse nézett, majd
elkezdett nagyon nevetni. Majd azt mondta: - Ti nyugatiak mindent azonnal akartok
tudni. És aztán egyből be is kategorizáljátok azt, amit tudtok, és akkor azt képzelitek,
hogy ezt mos már tudom és a következő szintre léptek. És aztán 1994-ben az első
sztúpa építésekor a Rinpocse elmondta nekünk, hogy a sztúpákról való tudás
annyira mély, hogy még az sem lenne elég ahhoz, hogy mindent elmondjak a
sztúpáról Nektek, hogyha több hónapon keresztül itt ülnénk ebben a konyhában és
erről beszélnénk.
És csupán a körülmények miatt tudok a sztúpáról többet mint Ti. Talán napokig tudok
a sztúpákról beszélni, mert teljesen elkápráztattak és ez látszik is, de nem tudok
mindent. Minden alkalommal, amikor egy sztúpa megépült tanultam valami keveset
és azt láttam, hogy ennek soha nincs vége.
Ez olyan, mintha a megvilágosodott tudatról tanulnánk, mert a sztúpa ezt
szimbolizálja. Tehát először is az első feltétel, aminek itt teljesülnie kell az, hogy ez a
fajta tökéletes kivetülése a sztúpának jelen legyen.
És aztán ott van a második feltétel, ami a sztúpa belső élete. Az összes sztúpa
annyira meg van töltve, hogy semmilyen üres hely nincs bennük, és bizonyos
szabályok szerint van megtöltve, amit csak megvalósított mesterek ismernek. A
sztúpa különböző szintjeibe különböző töltés kerül, hogyha ezeket összekevered,
olyan lesz, mint a kisgyerek, aki játszik, de nem igazán építesz igazi sztúpát.
Először, amikor egy láma kiválasztja a helyét a sztúpának, akkor felajánlásokat tesz
azon a helyen lévő energiának. És csupán az, hogy bizonyos lényeket nem
láthatunk, és nem hallhatunk és nem érinthetjük meg őket, ez még nem jelenti azt,
hogy nincsenek ott.
És ezek a lények egy ilyen benalmadénai vagy karma-göni helyen lehet, hogy már
évtizedek, évszázadok óta ott élnek, és egyszercsak mi jövünk és az ő
megkérdezésük nélkül a buldózereinkkel elkezdjük összerombolni az otthonaikat.
11
Ezért van az, hogy az első lépés az, hogy egy megvalósított láma felajánlást tesz
ezeknek a lényeknek, úgymond beszél velük és ők elfogadják ezeket a felajánlásokat
és hajlandóak együttműködni békében.
Máskülönben pl.: a Nágák nagyon ártalmasak lehetnek számunkra ha engedélyük
nélkül tesszük ezt a területükön. É ha ezt a lépést kihagyjuk, akkor különböző
akadályok jelenhetnek meg az építés során, mondjuk megbetegszik, aki elkezdte
építeni, vagy mondjuk a víz nem érkezik meg, amit rendeltünk, mert csődbe megy a
cég, tehát különböző ilyen fizikai formában megjelenő akadályok jelenhetnek meg.
régóta nem járt erre senki, aki nekik segített volna és most itt van ez az idős ember,
aki értük tett valamit.
Erre még azt mondtam volna, hogy hát oké értem, de akkor a Rinpocse megkérdezte
tőle, hogy hogy néztek ki ezek a lények, mire az mondta, hogy félig kutya és félig hal
és akkor én azt mondtam, hogy ez nem lehet igaz.
Erre a Rinpocse még részletesebben belement és megkérdezte, hogy milyen
színűek voltak. Nem hittem el! És a Rinpocse azt is megkérdezte, hogy mi volt a
bőrükön, erre is válaszolt a hölgy és a Rinpocse azt mondta neki, hogy te Nágákkal
találkoztál.
Azt is tartják, hogy ezeket a felajánlásokat a nágáknak fiatal menstruáció előtt álló
hölgyeknek kell odahelyezniük. Alapvetően a nágák nagyon félnek tőlünk, logikus is,
tehát nagyon félnek tőlünk, a kisgyerekektől nem annyira, talán a kisfiuktól inkább,
mert azok rosszalkodnak, de ezért van az, hogy úgymond a legkedvesebb emberek
ajánlják ezt fel nekik, a kislányok, mert ők a legártatlanabbak, mert ők a
legbájosabbak.
Tehát úgy tartják, hogy a nágák a föld alatti vízfolyásokban élnek, és a fiúk megölik a
békákat, halakat és azt nem szeretik. De mi lányok ugye ha találunk egy békát
inkább megcsókoljuk, hátha herceggé válik. A fiuk pedig egyesével elkezdik
kihúzgálni a lábaikat.
És ez a hölgy valószínűleg már 30-on felül volt és nagyon ártatlannak tűnt, ártatlan
személyiségnek, hiszen gondoljatok bele, ott építettük a sztúpát, kemény munkát
végeztünk és persze, hogy senkinek nem jutott eszébe, hogy születésnapja van –
akkoriban még nem is volt ennyi mobiltelefon – és ő mégis ezért sírt.
Van egy anekdota, azt tudni kell, az fontos, hogy ezeknél a felajánlásoknál nagyon
precízen meg van, hogy milyen irányba és mit kell felajánlani és hogyan és mikor, ezt
csak megvalósított lámák csinálhatják, majd egy pudzsa is tartozik ehhez, aminek az
a lényege, hogy valójában ilyenkor közlik a nágákkal, hogy nekik szól ez a felajánlás,
hogy megértsék, hogy ez az övék.
És, hogy a sztúpát lépésről-lépésre építjük, ezzel egy időben történik minden egyes
szinten a megtöltése is, az építkező csapat mellett van egy másik csapat, aki ezért a
töltésért felelős.
Az alsó részben a sztúpának olyasmiket teszünk bele, ami minket, mint emberi
lényeket szimbolizál. Ezért van az, hogy néha láthattok fényképeket ilyen sztúpa
építkezéseken, amint ebbe a részbe különböző feszközök kerülnek. De ez nem a mi
agresszivitásunkat fejezi ki, hanem a védelmező tulajdonságunkat.
Gyógynövényeket is helyezünk erre a részre, amik azt jelenítik meg, azt
szimbolizálják, hogy mi, mint emberi lények rendelkezünk azzal a képességgel, hogy
törődjünk a testünkkel.
Mezőgazdásági eszközöket is idehelyezünk, amik azt szimbolizálják, hogy mi
dolgozunk, munkát végzünk az életünk során.
Minden darab, amit beleteszünk a sztúpába, ezeknek tisztának kell teljesen lenniük,
minden egyesnak és ezeket ki kell főzni.
Azok, akik résztvesznek egy sztúpa építésében, az valójában olyan, mintha
buddhista gyakorlatokat végeznének, a tudatukkal dolgoznának és az egyik ilyen
dolog a sztúpa építése közben az, hogy a merev elképzelésekkel dolgozik olyan
módon, hogy olyan dolgokat csinál, amiket soha nem csinálna, soha máskor és
ráadásul még közben azt is mondják neked, hogy a világ legjelentőségteljesebb
dolgát végzed épp.
13
És ami elképesztő ebben az az, hogy ott állsz egy nagy fazék mellett, amiben egy
fegyver fő és mindeközben te lényegében egy teljes univerzumot építesz, ez elég
összezavaró. Így ezek a sztúpa építések a Rinpocséval minden szinten összezúzták
az elképzeléseinket.
A sztúpa középső része az, amit kincseskamrának hívnak, és ahogy a neve is
mutatja ide kerülnek azok a dolgok, amik számunkra, mint emberi lények számára a
legértékesebbek.
Természetesen ilyenkor olyan felajánlásokat kapunk, amik ékszerek, arany, ezüst
ékszerek, és ezeket nem azért kapjuk, nem azért várjuk, hogy szépen akarunk
felöltözni, hanem azért, mert számunkra – főleg a nők számára – olyan dolgok, amik
értékesek, vagy értéket képviselnek. És természetesen ezeket is kifőzzük (de emberi
felajánlásokat, áldozatokat nem teszünk!!).
Minden este az építkezés után a Rinpocse leült, arról kezdett el beszélni, hogy mik
azok a dolgok, amikre másnap szüksége lesz, olyanokat kért, mint 50 kagyló,
amelyik mindegyik jobb oldalra csavarodik, vagy bizonyos méretű tükröt, aminek
nincs műanyag kerete, mustármagokat, különböző fafajtákat, pl.: porított szantálfa,
szárított virágszirmok.
A sztúpa belseje úgy néz ki, mint egy mandala, amin pl.: különböző szimbólumok
vannak, amint pl.: a győzelmi zászló és csak a Rinpocse tudta azt, hogy mi, hova
kerül és miért.
Meg kellett várnunk mire lefekszik a személyzet, ami elég sokáig tartott, és akkor
elkezdtük a kifőzést, de amikor végeztünk késő éjszaka, rájöttünk arra, hogy volt egy
probléma, nem tudjuk, hogyan szárítjuk meg az ékszereket.
Gondoljátok el mennyi arany volt ott és ezek ilyen arany láncok, tehát eléggé olyan
dolgok, hogy nehezen tudtuk elképzelni, hogy hogyan száradnak meg, és a ház
tulajdonosa kitalálta, hogy tegyük be a sütőbe, úgyhogy már sütöttünk is, de a
sütőben nem volt elég hely, úgyhogy ami nem fért be, kitettük az asztalra és a
házigazda hajszárítókat hozott, így hajnal 4-kor hajszárítóval szárítgattuk az
ékszereket.
Természetesen az lett volna a legegyszerűbb, ha a napra bízzuk ezt a munkát, de
ezt nem tehettük, mivel a személyzet miatt nem tudtuk nappal csinálni, már 4 óra és
az elsők, akik felkelnek 6-kor kelnek, így igencsak sietnünk kellett.
Képzeljétek el azt a helyzetet, amint ülünk egy 60 éves férfi házában, aki nagyon-
nagyon gazdag, rengeteg ékszer van körülöttünk, és hajnali 4-kor szárítjuk ezeket és
ez a nagyon gazdag férfi retteg attól, hogy egyszer csak megjelenik a személyzet.
Ez egy olyan helyzet, ami nagyon összezúzza az elképzeléseket.
És aztán reggel végeztünk ugye, és jött is a személyzet, de ugye a rengeteg
ékszerből itt-ott elhagytunk egyet-egyet, és akkor a személyzet hozta, hogy találtak
egy fülbevalót a sütőben, vagy a földön és hát mindig én voltam ott a kifogás –
Margarítának hívtak engem ott – és mindig rám fogták, hogy ó, hát ez az enyém,
meg ez is, igen, mert én éjjel sütöttem.
Egyike a legelképesztőbb dolgoknak az volt, amikor a Rinpocse az egyik este azt
mondta, hogy másnapra egy vörös kecske vizeletére és egy fehér tehén székletére
van szükség.
Nem tudom hogyan, de ez egy igaz történet, egy srác megszerezte, nem tudom,
hogy hogyan talált vörös kecskét és meddig ült ott, míg produkált valamit.
Rengeteg dolog van, ami összezúzza az elképzeléseinket.
És aztán jön az a rész, amikor megjelenik az életfa, ami az egésznek a közepe, ami
az ülő Buddhának a gerince, illetve az univerzum tengelyeként működik és a fő
energia csatorna is. A Rinpocse azt mondta, hogy azon a napon, amikor belehelyezik
az élet fáját, azon a napon a kívánságok erősen teljesülnek, úgy hogy tegyünk erős
kívánságokat és legyünk ott.
Aztán jön az a pillanat, amikor az életfa tetejére a legeslegértékesebb relikviákat
helyezik. Aztán rákerül a 13 gyűrű, az ernyő, a hold és a nap, és az ékkő. És akkor
úgy néz ki, mintha a sztúpa kész lenne, de valójában nincs kész, mert még hiányzik
a rabne pudzsa ami beindítja a sztúpát.
Ez a sztúpa nem ebben a kalpában, hanem az előző kalpában jelent meg. Az elmúlt
kalpa a végéhez ért és az utolsó Buddhát így hívták, hogy Nambalcik. Az ő idejében
jelent meg ez a sztúpa.
Akkoriban természetesen Katmandu, mint város még nem létezett, az egész egy tó
volt, amiből csak egy domb állt ki, és ezen a dombon volt egy fa, aminek volt egy
virága és ezen a világon jelent meg ez a kristálysztúpa.
Nambalcik után jött az a Buddha, akit Tuktorcsennek hívtak és aztán jött Tan csing
Jang nevű Buddha, és akkor lett vége a kalpának.
Aztán jött a mi kalpánk és a sztúpa azóta ott van. Az első Buddha neve a mi
kalpánkban Karvagyik. Aztán jött a következő Buddha, és a sztúpa még mindig ott
állt.
Aztán jött a Kasjapa Buddha. Az ő idejében úgy döntöttek, hogy ezt a kristálysztúpát
lefedik, hogy megvédjék.
A szútrák szerint a Kasjapa idején az emberi élet időtartama 20.000 év volt.
Kasjapa Buddha előre látta, hogy a mi Buddhánk idejében az emberek élete sokkal
rövidebb és az érzékeik sokkal intenzívebbek lesznek, és rövidebb időbe lesz
minden besűrítve, és ez a sztúpa ebben az időben veszélybe kerülhet, így azt
befedték és sokszor átépítették.
Többször átépítették azt a részt, amivel betakarták, ezért van az, hogy a régészek
többfajta adatokkal is rendelkeznek.
Ezért van az, hogy amikor körbejárjuk a sztúpát, akkor Katmanduban az egész
hegyet járjuk körbe. És valójában mi is az amikor körbejárunk egy sztúpát, ez
valójában a pozitív benyomások fölhalmozása.
Miért is megyünk körbe a sztúpa körül, azért mert ilyenkor a Buddhát járjuk körbe,
nyitottságunkat és odaadásunkat fejezzük ki, hálánkat, és ily módon pozitív
benyomásokat halmozunk fel.
Ez a hagyomány a régi Indiából származik, a magas rangú emberek a
találkozásokkor ahelyett hogy kezet fogtak volna, vagy azt mondták volna, hogy Hy!
(hello), ehelyett körbejárták azt a személyt, aki felé tiszteletüket akarták kifejezni.
Minél többet tudsz a sztúpákról, annál inkább elkápráztatóbbá válnak számodra.
És most fogok Nektek mesélni egy másik nagyon fontos sztúpáról a világban, ez is
Katmanduban van, Bodhna.
Nem sokkal Guru Rinpocse ideje előtt volt egy hölgy Katmanduban, akinek csirkéi
voltak, és szeretett volna építeni egy sztúpát. Megkapta a földet Katmandu királyától
és elkezdte építeni, de sajnos nem tudta befejezni, mert előtte meghalt.
Ez egy nagyon erőteljes hölgy volt, akinek 4 fia volt, 4 különböző apától. Amikor ez a
hölgy meghalt a 4 fia vette át tőle a sztúpa befejezését.
És két olyan pillanat van, amikor különösképpen teljesülnek a kívánságaid egy
sztúpánál, az egyik amikor belekerül az élet fája, a másik pedig maga a felavatásnak
a pillanata.
Úgyhogy mindenki kívánságokat tett a felavatásnál, hogy ez a 4 fiú továbbra is
dolgozzon a dharmáért és azt is mondják, hogy az embernek hálát kell mutatni azon
a napon, azok felé, akik azt építették.
Úgyhogy mindenki megkapta a „köszönet adagját”, kivéve egy elefántot, és egy
ökröt, akik pedig nagyon sokat segítettek az építkezésnél, mert mindent a hátukon
cipeltek, és morcosak lettek, és ők is tettek kívánságokat, hogy elpusztuljon a
dharma a jövőben.
És miután mindannyian meghaltak, az egyik fiúnak a következő inkarnációja volt
Guru Rinpocse. A másik fiú volt a dharma király Triszong Decsen, egy másik fiú
pedig a Triszong Decsen főminisztere, aki segített a dharmát bevezetni Tibetben. A
negyedik pedig a nagyszerű mester és tudós volt Sakeresita.
Az elefánt és az ökör közül valamelyik megszületett, mint Lang dharma király, aki
Tibetbe behívta a muzulmánokat, akik sok mindent elpusztítottak Guru Rinpocse
után.
A két állat közül az egyik Langdharma király volt, a másik pedig a főminisztere.
Ugyanakkor a sztúpa még mindig áll.
Itt pedig azt lehet olvasni, amit Láma Ole mondott a Benalmadénai sztúpa
felavatásakor, ez pedig a következő:
„Lopön Csecsu Rinpocse úgy döntött, hogy befekteti mindazt az energiát, amit Ázsia
nem követelt meg tőle, ezekbe a szimbolikus építményekbe, amik a legmélyebb
jelentést hordozzák, és amiket sztúpának hívnak.
A benalmadénai ünneplés emléket állít a legnagyobb és legcéltudatosabb ilyen
épületének a Nyugati világban.
És itt van az, amit Lopön Csecsu Rinpocse mondott a sztúpákról.
18
Amit Sákjamuni Buddha maga mondott a sztúpa körül járva való gyalogolásról.
Ezek a sztúpa körül sétálásnak a hasznai:
• mentesek leszünk a 8 kedvezőtlen körülménytől,
• nemes családba fogunk születni,
• jó gazdasági helyzetünk lesz,
• mentesek leszünk a zavaró érzelmektől,
• boldogan fogjuk gyakorolni a nagylelkűséget,
• jól fogunk kinézni, vonzóak leszünk,
• gyönyörű bőrünk lesz,
• és mások boldogak lesznek csupán attól, hogy látnak minket,
• hatalmunk lesz a világ felett,
• és a dharma királya leszünk,
• mindig boldog újraszületésünk lesz,
• és lelkesedni fogunk Buddha tanításaiért,
• csodákat fogunk végrehajtani,
• és így tovább!