Második fejezet

Görög és latin források a hellenizmus korától

a Kr. u. 3. századig
1.
Bevezetés

Ebben a fejezetben a görög és latin forrásokat fogjuk áttekinteni, mielőtt rá-

térnénk a következő részben ugyanennek a korszaknak a zsidó irodalmára.
A tárgyalt időszakot meglehetősen tágan határoztuk meg, aminek van egy
komoly kockázata: egy társadalomban jelentős változások mehetnek végbe
háromszáz év alatt. Mi a Kr. e. 1. századot és az első két keresztyén évszázadot
vizsgáljuk. Azért foglalkozunk egy hosszabb időszakkal, mert több hasonlósá-
got lehet felfedezni Jézus és tanítványainak kora és az őket körülvevő három
évszázad között. Mivel a könyv célja, hogy az Újszövetséget saját környezeté-
ben mutassa be, nem elhanyagolható, hogy a szülő–gyermek kapcsolat egyes
jellegzetességei nem változtak egy ilyen hosszú időszakon belül sem.
Úgy döntöttem, hogy a görög és a latin forrásokat együtt tárgyalom.
Jóllehet két különböző kultúrát képviselnek (később még rámutatok né-
hány eltérésre), a tárgyalt időszakban mégis sok közös vonásuk volt. Gon-
doljunk csak a görög nyelv elterjedtségére a Római Birodalomban. H. I.
Marrou ezt így fogalmazta meg (1956, 255): „Horatius korától fogva a ta-
nult rómaiak mindkét nyelvben járatosak voltak, a görögben is és a latin-
ban is”. A provinciákon Marrou szerint (256): „a görög kultúrának olyan
mérhetetlen tekintélye volt, hogy a római állam soha nem fektetett nagy
energiát abba, hogy keleti alattvalóira rákényszerítse a latin kultúrát.”
Ha arra gondolunk, hogyan bántak a rómaiak alattvalóikkal, elmond-
hatjuk, hogy két, egymást kiegészítő általános szabályt alkalmaztak: egy-
részt a római jog – nagy általánosságban véve – érvényes volt az egész
birodalomban; másrészt viszont „a rómaiak általában komolyabb változta-
tások nélkül átvették a leigázott területek jogrendjét”.1 Ahhoz, hogy össze-
hasonlítsuk az Újszövetséget saját környezetével, ismernünk kell, milyen
körülmények uralkodtak a Római Birodalomban.2

1
V. A. Tcherikover–A. Fuks 1957, vol. 1,7.
2
Beryl Rawson arra figyelmeztetett, hogy „bár keresztyén családok már a Kr. u. 1.
század közepén is éltek Rómában, nem volt komoly befolyásuk: Róma alapvetően egy
nem keresztyén társadalomnak számított a tárgyalt korszakban (1986b, 6). Megjegy-
zem, hogy ettől még nem hiábavaló a római társadalomnak mint az őskeresztyénség
környezetének tanulmányozása.
Bevezetés 55

Bevezetőül még említést kell tennem a forrásokban is megjelenő tár-

sadalmi különbségekre. Először is az idézett források főleg férfiak által
írt dokumentumok.3 Susan Treggiari véleményét többféle, családon belüli
kapcsolatról is elmondhatjuk (1991a, 183): „A görög-római szerzők, férfi-
ak lévén, nem voltak pontosak a férjek jellemzésében”. Másodszor, eltérő
mennyiségű anyagot találunk a különböző családi kapcsolatokról. Beryl
Rawson így érvel (1986b, 15–16): „legtöbbet a házastársi viszonnyal és a
férfi vezető szerepével foglalkoztak”. Harmadszor, gyermekektől nem sok
ókori írásmű maradt fenn. Rawson alábbi megjegyzése – bár túlzó – mégis
jogos figyelmeztetés (1991b, 7): „Gyakorlatilag nincs olyan anyag a római
világból, amit gyermekek írtak volna”. Látni fogunk kivételeket: leveleket,
melyeket fiak és leányok írtak szüleiknek.4
Korábban már említettem, hogy az egész dolgozatban a „gyermek” szó
kapcsolatot jelöl, és nem utal automatikusan az illető korára. A felnőtt nem
szűnik meg szülei gyermeke lenni. Ennek ellenére azt is látni kell, hogy
a „gyermekkor” külön életkorszak volt az ókorban. Él az az elképzelés is,
hogy „a gyermekkor mint külön fejlődési szakasz csak a modern korban je-
lent meg”,5 Emiel Eyben viszont egy általánosan elfogadott nézetet képvisel
(1991, 142): „Kétségtelen, hogy a rómaiak nemcsak a „gyermek-”, hanem
a „fiatalkort” is külön fejlődési szakasznak tekintették.”6 Én is ez utóbbival
értek egyet.7
Tanulmányunk szempontjából fontos az a környezet is, amelyben az
ókori gyermekek felnőttek. Számos ókori családkutató hangsúlyozza,
hogy a familia, római jogi kifejezés nem csak a szülőket és gyermekeket,
hanem másokat is magába foglalt (csakúgy, mint az oikos a görögben).
Beryl Rawson például ezt írja:8 „A római familia a házaspárból és a tő-
lük függőségben levőkből állt (nevezetesen a férj, felesége, még meg nem
házasodott gyermekeik, rabszolgák, szabadok és nevelt gyermekek, akik
3
Ezért különösen is értékesek a kivételek, pl. Periktioné és Phintüsz; ld. a 2., 4. és
5. szakaszt.
4
Peter Müller szóvá teszi, hogy milyen ritkán írnak az oktatásról (19992, 89): „Önál-
ló írások a gyermeknevelésről az egész görög-római világban meglehetősen ritkák. Az
egyetlen görög írás, amelyet ennek a témának szenteltek, egy Plutarkhosz neve alatt
átmentett értekezés Peri paidón agógés címmel.”
5
Ezzel a megjegyzéssel Suzanne Dixon (1991, 109) P. Ariés könyvére utal (Centuries
of Childhood, 1962).
6
Pl. Suzanne Dixon ír a „születési rítusokról és más rites de passage-ról”: „Tizenöt
évesen a fiúk egy szertartáson vettek részt, ahol letették a gyermekkori bullát és a tógát
(toga praetexta) és férfiruhát öltöttek magukra (toga virilis)” (1992,101). Számos görög ki-
fejezés is megkülönbözteti az életszakaszokat. Philón, Cher 114. a következő felsorolást
találjuk: brephos, pais, antipais, hébón, meirakion, prótogeneios, neanias, teleios anér (Ulrich
Luz 1997, III/123, több példáért ld. a 26. lábjegyzetet).
7
Ld. még Emiel Eyben cikkét: „Jugend” in RAC 19, 1999, 388–442.
8
1986b, 7; ld. még T. Wiedemann 1989, 143–44.
56 Görög és latin források a hellenizmus korától...

ugyanabban a háztartásban éltek).” A gyermekek gyakran egy olyan kö-

zösségben nőttek fel, ahol sokféle kapcsolatban álltak a körülöttük élők-
kel. Nemcsak szüleiktől tanultak,9 hanem másoktól is. A gyermekek sok
esetben olyan szorosan kötődtek dajkájukhoz, vagy a paedagogi-hoz, hogy
ezek a kapcsolatok felnőttkorban is megmaradtak.10 Ezeket az általános
szempontokat figyelembe véve térünk rá a szülő–gyermek kapcsolat tár-
gyalására.

2.
Szülő–gyermek viszony a gyakorlatban

a) Bevezető gondolatok • A következőkben az ókori társadalmi élet azon

jellemzőit fogom ismertetni, amelyek valószínűleg hatottak a szülő–gyer-
mek kapcsolatra is. Elöljáróban annyit mondok, hogy a forrásokból sokkal
többet megismerhetünk a felsőbb osztályokról (és talán a középosztály-
ról), mint az alsóbb rétegekről. Nem tehetünk mást, mint hogy követjük
a forrásokat, de közben ne feledkezzünk el arról, hogy esetleges, hogy
éppen milyen források maradtak fenn. A forrásokban felülreprezentáltak
a felsőbb rétegek, ami nem feltétlenül egyezik az őskeresztyénség társa-
dalmi összetételével, bár azt is meg kell jegyeznünk, hogy a felsőbb osztá-
lyok gyakran mintát adtak az alacsonyabb rétegeknek. Keresztyének min-

9
A fiát tanító apa szép példáját mutatja be Plutarkhosz a Marcus Cato, 20,4–7-ben
(ford. Máthé Elek): „Cato maga tanította írni-olvasni, noha volt képzett tanítója, egy
Khilón nevű rabszolga, aki több fiút oktatott. Cato, mint elmondja, nem tartotta helyes-
nek, hogy fiát egy rabszolga szidalmazza vagy tépázza a fülét, ha kissé nehezen ért meg
valamit, továbbá azt sem akarta, hogy fia az oly fontos tudást egy rabszolgának köszön-
je. Ezért maga tanította meg az írás-olvasásra, a törvények ismeretére, és gondoskodott
testedzéséről is, mégpedig nemcsak dárdavetésre, fegyverforgatásra és lovaglásra taní-
totta, hanem ökölvívásra is, s arra, hogy jól tűrjön hideget-meleget, és tudjon úszni az
erős sodrú folyó örvényei között. Elbeszéli azt is, hogy saját kezűleg nagy betűkkel írt le
számára egyes történeti eseményeket, hogy a fiú már odahaza megismerkedjék hazá-
ja történelmi hagyományaival. Illetlen beszédtől ugyanúgy óvakodott fia jelenlétében,
mint azok előtt a papnők előtt, akiket Vesta-szüzeknek neveznek” (ld. J. F. Gardner és
T. Wiedermann 1991,102).
10
J. F. Gardner és T. Wiedermann idéz egy sírfeliratot, amit egy paedagogus emelt né-
hai elöljárójának, „aki azon a napon halt meg, amikor a későbbi Claudius császár nőül
akarta venni” (1991, 105; CIL 10.6561): „Medullinának, Camillus lányának, Tiberius
Claudius Nero Germanicus jegyesének. A szabad Acratus, az ő paedagogus-a.”
Könyvünk bevezetőjében már szó esett róla, hogy nem foglalkozunk az oktatás téma-
körével. Azt viszont hangsúlyoznunk kell, hogy a gyermekekre nemcsak szüleik, hanem
mások is hatással voltak. Az oktatással kapcsolatban ld. H. I. Marrou monográfiáját A
History of Education in Antiquity, 1956; és P. Blomenkamp cikkét „Erziehung” in RAC 6,
1966, 502–559.
Szülő–gyermek viszony a gyakorlatban 57

den társadalmi osztályban voltak (a felsőbb osztályban is),11 ezért minden

forrás megfelel a céljainknak, nevezetesen, hogy Biblián kívüli anyagot
gyűjtsünk, és ebből megismerjük az őskeresztyének környezetét.
Az egyik forrás, amely betekintést ad az ókori életbe, a papiruszra írt
dokumentum. A papiruszleletek rendkívül fontosak kutatásunk szempont-
jából, hiszen pontosan meg lehet állapítani a korukat. A hivatalos szerző-
déseket, pl. házassági szerződéseket, maguk a szerzők dátumozták. Amikor
a papiruszokon szereplő anyagokkal foglalkozunk, nem szabad figyelmen
kívül hagyni, hogy ezek csak a társadalom egy szeletét reprezentálják. Egy-
részt földrajzilag is meghatározottak. A legtöbb papiruszt Egyiptomban
találták, ahol az éghajlat miatt fennmaradtak ezek a leletek. Ennek az az
előnye, hogy gyakran akár a feltárás helyének történetét, falvak életét is
megismerhetjük.
Egy másik szempont, hogy az ókorban kevesen tudtak írni. Számos
hivatalos iratban találunk záradékot arról, hogy ki írta le és írta alá
kinek a nevében. Az írástudatlanság miatt nem számíthatunk sok csa-
ládtagok között írt levélre. Inkább a közép- és felsőosztálybeliek tudtak
írni, akik megengedhették maguknak, hogy tanulmányokat folytassa-
nak. Ennek ellenére nem szabad alábecsülni az írni tudók számát, hi-
szen rengeteg ókori levél maradt fenn. Vannak nők által (és nőknek) írt
levelek is, amiből arra következtethetünk, hogy (voltak, akik) a lányukat
is taníttatták.12
Ebben a fejezetben először olyan hétköznapi példákkal találkozunk,
amelyek a valóságot mutatják be, majd rátérünk azokra a forrásokra,
amelyek a gyermekek számára „előírt” szabályokat tartalmazzák. Miként
az előző fejezetben, most sem szeretnénk kitérni a korszak társadalom-
történetére, hanem azokat a fontosabb elemeket igyekszünk megtalálni a
gyakorlati és a normatív példákban, amelyek szabályozták a gyermekek és
szüleik közötti kapcsolatot.

b) Az apa és az anya társadalmi szerepéből fakadó elvárások • Az előző

fejezetből már kiderült, hogy a hellenizmus előtti korban magától érte-
tődő volt a társadalom patriarchális beállítottsága. Ez ugyanígy marad
a most tárgyalt korszakban is. Nézzünk erre néhány példát, amelyekből
képet kaphatunk az apa és az anya társadalmi szerepéről is.

11
Ld. pl. Gerd Theissen 1977. tanulmányát, különösen a 46. oldalt: „Jézus köve-
tésében éppúgy megtaláljuk az új felső réteg szimpatizánsait és tagjait, mint a közép
rétegekhez tartozókat.” Tudjuk, hogy rabszolgák is voltak az őskeresztyének között (ld.
pl. az 1Kor 7,21–22; és a Filemonhoz írt levelet). A korinthusi gyülekezet társadalmi
összetételéről ld. G. Theissen 1989c (eredeti kiadás 1974).
12
Az említett jelenségre jó példát találunk a Válogatott papiruszok (Selected Papyri)
között (Loeb kiadása, 1970), amire még többször visszatérek ebben a fejezetben.