Időmérés története:

-elve:

Az idő mérése mindig valamilyen állandó, stabil csillagászati vagy fizikai jelenség
alapján történik. Időmérésre használt csillagászati jelenségek:
- a Föld saját tengely körüli forgása
- a Föld Nap körüli keringése,
- a Hold Föld körüli keringése

Időmérésre használt fizikai jelenségek:

- az inga lengésideje
- kvarckristály rezgése
- atomok rezgése

A babiloniak már Kr. e. 2400-ban az évet 12 egyenlő részre és a napot 24 órára

osztották fel. Ők és tőlük függetlenül az egyiptomiak is 365 nap és 6 óra hosszúnak
mérték, ami nagyon jól megközelíti a pontos értéket.

A legkorábbi időmérő eszközöket a régi Egyiptomban találták fel. A napóra egy

egyszerű változatát az árnyékórát használták. Ez két farúdból állt: az egyik árnyékot
vetett a beosztással ellátott másikra.

Ugyancsak Egyiptomban alkalmazták a vízórát rövidebb időtartamok mérésére.

Az egyik edényből a víz az edény "geometriai méretei" (térfogat, magasság,
lukméret) által meghatározott időtartam alatt csepeg át a másikba.

Különösen a középkorban használták a homokórát rövidebb időtartamok mérésére.

Európában
a XIV. százat végén ezzel mérték a bírósági felszólalások, az egyetemi
hozzászólások vagy a büntetések idejét.

Ugyancsak a középkorban használtak a gyertyát is rövidebb időtartamok mérésére.

Először 900 körül említik, de bizonyára régebben is használták.
Az egyenletesen égő gyertyából azonos idő alatt azonos magasságú viaszoszlop
olvad le.

A 13. sz. végén mechanikus órák. Rugó, vagy súly működtette őket. (ingaóra)

Kisebb méretű mechanikus órák a 16. sz.-ban jelentek meg. Zsebórák és karórák
megjelenése.

A mindenki számára elérhető karórák a 20. században jelentek meg.

1970-es években terjedtek el a kvarcórák. Ezeknek a működése egy kvarckristály

rezgésén alapul.

Az emberek általában jobban szeretik a "mutatós" (analóg) megjelenítésű órákat,

ezért ma leggyakrabban olyan "digitális" órákkal találkozhatunk, ami "analóg"
kijelzésű. Ezekben egy kis elektrománes léptetgeti a mechanikus mutatómozgató fő
fogaskerekét. Az ilyen kvarcórák "mechanikája" megegyezik a "hagyományos
mechanikus" órákéval. A különbség "mindössze" annyi, hogy a másodpercenkénti
impulzust a kvarcoszcillátor jeléből leosztva, a mikroprocesszor vezérlésével egy kis
elektromágnes biztosítja.
A korszerű technika egyre nagyobb pontosságot igényel az időmérés terén is ezért
1955-ben kifejlesztették az úgynevezett atomórákat. Az SI 1 másodpercet úgy
definiálja, mint a 133-as tömegszámú cézium izotóp úgynevezett hiperfinom
átmeneti rezgési periódus-idejének 9.192.613.770-szeresét.