Minden változott. Nem volt ez másképp az iparban, a gazdaságban, a városok és társadalmak struktúrájában sem.

A reneszánsz elnevezés a középkort követő új kultúrtörténeti korszakot és egyben az erre az időszakra jellemző
művészeti korstílust jelöli. A szó, amely újjászületésként fordítható, jól érzékelteti a reneszánsz két fontos jellemzőjét:
tudatos szembehelyezkedését a középkorral és az antik kultúrához való visszatérés igényét. A reneszánsz
történelemszemlélet értelmezése szerint a műveltség normájának tekintett antikvitást egy barbár korszak követte. Ezt
a köztes, átmeneti időszakot felváltó új korszaknak az a feladata, hogy a kizökkent történelmet visszatérítse helyes
irányába, és ismét érvényre juttassa a tökéletesnek tekintett antik kultúra eszményeit.

Az észak-olasz városok ipari termelése áttért a manufakturális formára. A tulajdonosok kezében így jelentős tőke
halmozódott fel. A kézműipar és a kereskedelem révén meggazdagodott polgárság függetlenítette magát a feudális
uraktól, több város köztársasággá alakult át. A városok vezetését többnyire a pénzváltókból lett bankárok, a
pénzarisztokraták irányították, mint például Firenzét a Mediciek (ahonnan elindult a reneszánsz). Máshol zsoldos
hadak vezéreiből kerültek a városok élére egyeduralkodók, a kultúra, a művészet akkori legnagyobb pártfogói.

A földrajzi felfedezéseknek köszönhetően megindult a világkereskedelem. A lengyel Nicolaus Kopernikusz (1473-

1543) kiterjesztette kutatásait a világegyetemre: Nap központú világképet jelentett ki az 1543-ban megjelent A bolygók
állásáról című művében. Ez volt az első nyílt és eredményes ellentmondás az egyházzal szemben. Elszakadt
egymástól a hit és a tudás.

Állam- és jogelméletek születtek, melyek a szabadság, a természetjog, az egyén, a törvény, a politika és az erkölcs
kérdéseit vizsgálták. Így lehetőség nyílt arra, hogy kialakuljon az elemző, modern társadalomfelfogás.

Itt kell megemlítenem Niccolo Machiavelli (1469-1527) nevét. Olasz író, drámaíró, államférfi, filozófus. Mint
Firenzében politikai vezető szerepet betöltő személy írja értekezéseit, követségleírásait, hadügyi javaslatait. Mindezen
művek bevezetők csupán fő műveihez. A háború művészete (1521) katonai értekezése, Az első évtized terzinákban
megírt krónikája, illetve A fejedelem (1513) 26 fejezetben megírt értekezése, mely a legnagyobb hatást tette az
utókorra, az uralkodókra.

A fejedelemben a történelem hatóerőit, az események okait az emberi természet megnyilvánulásaiban (virtus,

szerencse, szabad-akarat) látja. A fejedelem feladata az erős állam létrehozása, a szilárd törvények betartása. Ez a
Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről (1531) című művének alapja.

Magyar reneszánsz:

A reneszánsz és vele együtt a humanizmus hatása Magyarországon is korán jelentkezett. Már a 15. század első
felében feltűnnek az új szellemiség nyomai, de igazi kibontakozása Hunyadi Mátyás (1458-1490) uralkodása alatt
következett be. Az udvartartás meghatározó alakjai Antonio Bonfini, aki a magyarok történetét Mátyás kérésére írja
meg, illetve Janus Pannonius az első európai rangú költőnk.

A humanizmus mellett fontos és maradandó kultúrtörténeti hatása volt a 16. században a reformációnak. Ekkor
gazdag prédikációs és levélirodalom született, kialakult a drámairodalom egy sajátos neme a vitadráma. Kiemelkedő
jelentőségű a zsoltárirodalom, amely Marot és Béza ószövetségi zsoltárfordításaira megy vissza. Szkhárosi Horváth
András a protestáns énekszerzők egyik legkiválóbbja, Sztárai Mihály zsoltárátdolgozásai mellet több ószövetségi
történetet is megverselt (Az Holofernes és Judit asszony históriája). A sorból kiemelkedik Bornemissza Péter, aki az
Elektra lefordítása mellett magyar nyelvű világi líránk első mesterei közé tartozik. A 16. századi magyar protestáns
irodalom és műveltség egyik nagy összefoglalója volt Szenci Molnár Albert (1574-1634), aki 1604-ben első modern
szótárként megírta a latin-magyar, magyar-latin szótárt. Szenci Molnár pályájának legmaradandóbb alkotása a
teljes Zsoltárok könyvének magyar versben való megszólaltatása volt.

A magyar reneszánsz utolsó nagy alakja Balassi Bálint (1554-1594), aki a magyar lírában jelentős újításokat vitt
végbe. Meghonosította az udvari költészetet, önálló strófaszerkezetet hozott létre, s feltételezhetően
kötetkompozícióban gondolkozott. Verseinek jelentős része, illetve drámája a jellegzetes reneszánsz téma, a
szerelem körül forgott. Lírai műveiben nagyon sok olyan panelt találunk, amelyek az európai költészetben gyakoriak
voltak. Így Balassi nevéhez fűződik, hogy líránkba beépült a petrarcai szerelmi költészet. Balassi verseit
hagyományosan három témára osztjuk: szerelmes versek, istenes versek, vitézi énekek.

Balassi az első magyar nyelvű költőnk, aki már nem meglévő dallamra írta verseit (ld. históriás énekek), hanem írásai
szövegversként születtek, azaz kizárólag a nyelven keresztül fejtették és fejtik ki hatásukat az olvasóra.

Forrás: Sulinet, Repeta