Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 8

XVI. évfolyam, 3. szám 2002.

március Ára: 49 Ft

Balmazújváros
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZSZOLGALATI LAPJA

Évszázados értékünk

Kossuth Lajos szobra


,... melyet a szabadságharc fél évszázados emlékére
emeltetett Balmazújváros hazafias lakossága. "

Kossuth Lajos szobra a legré­ Kiss György múlt századi


gebbi köztéri emlékmű Bal­ bronz alkotása új posztamenst
mazújvárosban. kapott, s az idők során eltűnt a
A polgári szabadságjogok szobrot egykor körülvevő ková­
kivívásának legjelesebb XIX. csoltvas kerítés is, melyet anno
századi magyar képviselője Kovács Béla újvárosi lakatos­
idén 200 éve született mester biztosított a köz javára.
Monokon, 170 éve lett ország- Ma, az új évezred hajnalán Új­
gyűlési képviselő és 160 éve városban a róla elnevezett teret
szervezte meg az első hazai díszíti a mellplasztika, s min­
iparműkiállítást. den évben itt emlékeznek meg
A Batthyány-kormány
pénzügyminisztere volt, majd a
az utódok a forradalomra, a sza­
badságharcra, s a XIX. század 2002. március idusa
hatalmat gyakorló Honvédelmi viharos éveire.
Bizottmány elnöke lett. "A demokrácia és semmi
Kossuth kezdeményezésé­
re mondta ki a Debrecenben az
más mint a demokrácia azonos
a szabadsággal. A demokrácián
Tisztelet és megemlékezés
országgyűlés a Függetlenségi kívül is találhatók többé vagy
Nyilatkozatban a Habsburg-ház kevésbé szabad intézmények,
Az 1848-49-es forradalom és eseményit, majd így szólt a bal­ keres újvárosi, itt letelepedett
trónfosztását. Ideiglenes állam­ de ezek mindig magukban fog­
szabadságharc emlékének tisz­ mazújvárosiakhoz: német és szlovák származású
fővé, kormányzó-elnökké vá­ lalnak egyenlőtlenségeket a kö­
telegtek Balmazújváros lakosai "1848 forradalmi mámora, családok fiai alkották, kik szív­
lasztották. telezettségek és a jogok tekinte­
március 15-én. A minden fal­ szabadságvágya, a haza iránti vel lélekkel álltak Kossuth
Régiónk lakossága hatal­ tében, kiváltságokat és mentes­
hangtól mentes ünnepség első kötelességtudat e város akkori zászlaja alá.
mas sikerű toborzókörútjának ségeket egyesek számára, má­
részének főszereplői a Művelő­ lakóinak szívét is áthatotta. De településünk nem csak
emlékét őrzi a mai napig leglát­ sok kirekesztésével. A demok­
dési Központ előtti téren a gye­ Balmazújváros népe nem katonákat adott a szabadság­
ványosabban. Alföldi látogatá­ rácián kívül is létezhetnek sza­
rekek voltak, a Kalmár Iskola csupán éltette a jobbágyfelsza­ harcnak, hanem 1848 januárjá­
sai után legendás történetek, badságok, de nem létezhet sza­
tanulói, akik mind tartalmában, badítást, hanem tevékenyen is tól itt képezték ki azt a tartalék­
dalok maradtak fenn, emléktáb­ badság." (Kossuth Lajos)
mind előadásmódjában színvo­ segítette a szabadságharccá szé­ hadsereget, mely a dicsőséges
lák, szobrok idézik fel ezeket az T.S.
nalas műsort adtak a jelenlévők lesedő forradalom nemes ügyét, tavaszi hadjáratot megindította
időket.
számára. Lelkesedésük magá­ mikor Kossuth Lajos kéziratos és megvívta."
Száműzetésének éveiben val ragadta a közönséget, így újságját olvasva, annak felhívá­ Ezután a tömeg átvonult a
sem felejtették el Magyarorszá­ valóban mindenki a 154 évvel sára saját soraiból létrehozta a Kossuth szoborhoz, ahol az ön­
gon, s amikor 1889-ben egy ezelőtti Magyarországon érez­ különböző rendű és rangú csalá­ kormányzat képviselői, intéz­
rendelet útján elvesztette állam­ hette magát. dok fiaiból álló nemzetőrséget. mények, társadalmi, civil szer­
polgárságát, felháborodás sö­
A tavasz és a forradalom Az újvárosiak helytállása, a vezetek és politikai pártok tag­
pört végig az az egész nemze­
köszöntése után Gál István pol­ lakosság egységének történelmi jai helyezték el a tisztelet és
ten.
gármester úr beszéde követke­ példája számunkra, hiszen az it­ megemlékezés koszorúit.
Öt évvel később Turinban
zett, aki felidézte a jeles napok teni nemzetőr századot tősgyö­
halt meg. A budapesti temeté­
sén megnyilatkozó hatalmas

Választás 2002
részvét megrettentette a Monar­
chia vezető köreit, így engedé­
lyezték emléke megőrzésének
néhány formáját.
Balmazújváros elsők kö­ A B a l m a z ú j v á r o s c í m ű ö n k o r m á n y z a t i lap R e m é l j ü k pártatlan tájékoztatásunk h o z ­
zött állított szobrot Kossuth La­ m á r c i u s i s z á m á t p á r n a p késéssel vehetik zájárul a minél n a g y o b b választási részvétel­
josnak. k é z b e olvasóink. E n n e k a l a p v e t ő oka, h o g y hez, és a v á l a s z t ó p o l g á r o k m e g f o n t o l t d ö n t é ­
A müvet 1898. március 15- eleget téve közszolgálati k ö t e l e s s é g ü n k n e k ,
én avatták fel, de azóta már há­ séhez.
ehavi s z á m u n k b a n k i e m e l t szerepet s z á n u n k
romszor áttelepítették. Az ere­ Terveink szerint l e g k ö z e l e b b április 15-
az április 7-i o r s z á g g y ű l é s i v á l a s z t á s o k n a k .
deti mészkő talapzat, melyet én j e l e n ü n k m e g és b e s z á m o l u n k a választá­
Gerenday Antal és fia készített Bemutatjuk a választókerület képviselője­
jelenleg a múzeumkertben ta­ löltjeit, információkat k ö z l ü n k a választás sok első fordulójának e r e d m é n y e i r ő l .
lálható, rajta Szabó Elek műkő­ rendjéről, és a területi listán szereplő j e l ö l ­
ből készült szobormásolatával. tekkel is m e g i s m e r k e d h e t n e k . Szerk.
NAPJAINK 2 0 0 2 . március

Lépjünk egyről a kettőre


Takács Erikának és az ő tettre kész segí­ pedig virtigli kormányos eréllyel vette zoló szétdarabolt fényképek időre törté­ 1. A PUSZTA LÁNYAI
tőinek köszönhetően újra folytatódik a kezébe a verseny irányítását. nő összerakása. No, és az ilyenkor elma­ Csapatfőnök: Kis Marianna
közel fél éven át tartó néphagyományt, Már a nyitás pillanatáról - a szó igazi radhatatlan fánkevő verseny. A nap Tagok: Kis Marianna, Nagy Gabriel­
népi kultúrát, helyi jellegzetességeket értelmében - elmondható volt, hogy: "na, egyik "húsbavágó" eseménye volt a la, Nagy Marianna, Radócz Judit, Só­
csokorba szedő vetélkedősorozat, amely ez is jól kezdődik." Merthogy a t. zsűri "disznólkodás" avagy kolbásztöltés alla lyom Zsanett, Szilágyi Katalin, Vágner
már a két évvel ezelőtti első próbálko­ maskarás bevonulása maga is muri volt. Balmazújváros. S a sütés után az íny­ Krisztina, Kis Katalin
záskor is nagy sikert aratva megmozgat­ No, és a versenyzők! Annyi humo­ csiklandozó finomságot savanyú ubor­ 2. KISS CSALÁD
ta a várost, híre pedig túljutott Újvároson ros leleményességet ritkán lát az ember. kával bevacsorázta a jónép. A vidám Csapatfőnök: Kiss Istvánná
is. Nem véletlenül a szlogenje: Lépjünk Divattervezőkhöz illő módon állították erőpróbához tartozott a tuskóhúzás és a Tagok: Kiss Istvánná, Kiss István,
egyről a kettőre! össze "tavaszi kollekcióikat", legújabb Mátyásokat felidéző jégtörés is. ifj. Kiss István, Kis János, Zilahi Anikó,
Az előrelépés nemcsak gazdasági "újvárosi irányzatként". Némelyik sze­ Mindezen feladatokon kívül komo­ Balogh László
értelemben lehetséges, hanem a szel­ replőt a jó szülőanyja sem ismerte volna lyabb gyűjtési és elméleti felkészülést 3. 48-AS OLVASÓ NÉPKÖR
lemi, népi hagyományok ápolásában meg. Titok, hogy honnan a csudából ka­ igényelt a farsanggal kapcsolatos tárgyi Csapatfőnök: Szilágyi Györgyné
is. Ez mindenkit érint. Merthogy a parták elő az öregszüléik idején hordott emlékek bemutatása, a néprajzi teszt és Tagok: Szilágyi Györgyné, Szilágyi
nép-fogalom nem csupán a régi érte­ hacukákat, komakendőt, gyöngyöspár­ keresztrejtvény, valamint a disznótoros Istvánná, Juhász József, Király István,
lemben vett falusi paraszt népet jelen­ tát, lajbit, subát, bundát, rámás piros totó kitöltése. Sillingné Balogh Anita, Silling László,
ti, hanem összemberközösséget. An­ csizmát, pruszlikot, csibukot, csuli kala­ Csak a tisztelet és elismerés hangján Szilágyiné Szombati Judit, Gál István
nak hagyományait, hagyományszerü pot, ityegö-fityegőket, pitykés mellénye­ szólhatunk a csapatok támogatóiról, leg­ 4. VÁROSHÁZI ALAKOSKODÓK
jelenségeit, ha azokat az emberek ma­ ket, keszkenőket, hímes bugyellárisokat, főbbképpen pedig azokról a versenyzők­ Csapatfőnök: Radóczné dr. Lajter
gukénak vallják és osztozni kívánnak bőrszeredást, miegymást. ről, akik középiskolai tanulóként, egye­ Ágnes
bennük. Ám a tréfás külsőségek mellett a 10- temi-főiskolai hallgatóként vagy munka­ Tagok: Radóczné dr. Lajter Ágnes,
Ilyen módon kell látnunk a vetélke­ 15 perces farsangi jelenetek is szinte bu­ helyi és családi kötelezettségek mellett Felhősiné Kállai Ilona, Felhősi András,
dősorozatot is, ahol tehát nem kizárólag gyogtak ajókedvtől, mókától. Nem teke­ szívvel, tehetséggel, közös erővel bizo­ Zákány Katalin, Prém Zoltán, Pál Judit,
ún. "paraszthagyományokat" keltenek tóriázva, hanem hamisítatlan népi szóki­ nyítják, hogy Balmazújvároson is léphe­ Bereczki Károlyné, Bereczki Ilona
életre a versenyzők, hanem lakóhelyük mondással, fricskákkal. Semmi szakra- tünk egyről a kettőre. 5. TÚ(L)ZOK
összkultúra hagyományait. így aztán raj­ mentírozással, ordináréskodással, he­ Ők igazán megérdemlik nevük fel­ Csapatfőnök: Varga Lászlóné
tuk kívül minden érdeklődőnek helye lyette igazi autentikussággal. sorolását, hogy még unokáik is olvashas­ Tagok: Varga Lászlóné, Karácsonyi
van ott. Március 30-án délután két óra­ Ugyanilyen könnyed hangulatban sák. Éva, Posta Andrea Zsuzsa, Horváthné
kor is mindenkit szeretettel várunk a 48- történt a farsangra jellemző vicces mon­ Kezdve a legfiatalabbakkal, a tájé­ Nagy Tünde, Szászné Veres Julianna,
as Népkörben. Különös tisztelettel sze­ dókák felismerése torzított felvételű ka­ kunkra is emlékeztető szép nevű csapat­ Majoros Ferencné, Vinczéné Vígh Irén,
retnénk invitálni azokat a prominens zettáról. Vagy a farsangi jelenteket ábrá­ tal: Rácz József, Varga László
személyiségeket, akik városunk életében 6. SZIVÁRVÁNY
meghatározó, felelősségteljes szerepet Csapatfőnök: Nagy Zoltán
vállaltak és végeznek. Kérjük, ismerjék Tagok: Nagy Zoltán, Gálné Hartman
meg szórakozva helyi hagyományainkat, Anikó, Haas-Brandt Gyula, Haas-
hogy illetékes alkalmakkor és helyeken Brandtné Juhász Szilvia, Lugosi Zoltán,
ezek által is prezentálhassák városunk Németiné Derzsi Mária
hírét-nevét. 7. ZEN-ÉSZ
Hiszen nincs mit szégyellenünk. Csapatfőnök: Zsúpos Gábor
Példa volt erre a február 23-ai első for­ Tagok: Zsúpos Gábor, Nóvák Mari­
duló is, amikor farsangi hagyományok anna, Kun Katalin, Koroknai Vera, Var­
felelevenítése volt célunk. Ez totál sike­ ga János, Kovács Attila, Kovácsné Ke­
rült. A szokványostól eltérő első perctől, nyeres Márta, Kovács Gergő.
a farsangi zenés-táncos záró hacacáréig.
Polgármesterünk - tengerészkapitá­ Őket zsűrizi: Nagy Károlyné, Árva
nyi jelmezben - j ó navigálást és szeren­ Erzsébet, Dr. Orcsik István, Rózsa Péter,
csés széljárást kívánva köszöntötte a Juhász Imre, Koroknai Tibor és Burai
néphagyományok hatalmas tengerén ha­ István zsűri elnök.
józásra induló versenyzőket. Szász Zsolt B.I.

Vámospércs Város Képviselő- j KÖZLEMÉNY


testülete "Elszármazottak talál­
Az utóbbi időben a csapadékmentes időjárás, valamint az emberi felelőtlenség, gondatlanság következtében jelentősen meg­
kozóját" szervez 2002. május nőtt az avar, parlag, nádas és az erdőtüzek száma.
A tüzek megelőzése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2002. március 13-án kezdeményezte a
25-én ( s z o m b a t o n ) .
Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumnál a tűzgyújtási tilalom elrendelését.
Várjuk azok jelentkezését, akik A további tüzesetek megelőzése érdekében az ország teljes területén lévő erdőkben és az erdőterületek határától számított
200 méteren belüli területen - a kijelölt tűzrakó helyeken is, - valamint a közút és vasút menti fásításokban mindennemű tűz­
szívesen visszajönnének egy gyújtás, beleértve a parlag és gazégetést is, 2002. március 16-tól, átmeneti időre tilos.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kéri a kiskert tulajdonosokat, hogy a ház körüli kerti munkála­
n a p r a régi életük színhelyére.
tokat fokozott figyelemmel végezzék, valamint a közúton utazókat, hogy égő cigaretta csikket és dohányneműt ne dobjanak ki
Jelentkezni lehet: F a g y a i B a r n a a járművek ablakán, mert a kiszáradt árokparton, vasúti töltések mellett keletkező tüzek sok esetben közvetlenül erdő és
mezőgazdasági területeket is veszélyeztetnek.
polgármesternél a z 5 2 / 5 9 1 - 5 0 3 - Felhívjuk továbbá az erdőben kirándulók, valamint a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét arra, hogy égő
dohányneműt eldobni nem szabad, azt minden esetben gondosan el kell oltani, mert a tilalmat megszegő szabálysértést köyet
as, és Szabó Jánosné m ű v e l ő d é ­
el.
si h á z igazgatónál, a z 5 2 / 5 9 1 - Dobson Tibor
tű.alezredes, szóvivő
038-as telefonszámon. Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
2 0 0 2 . március KÖZÉLET
Nemsokára itt van HÚSVÉT. Christus Ha elfogadták a tálat, az beleegyezés
surrexit.
Népünk a kereszténység felvétele
Ünnepek ünnepe volt az esküvőbe. Ha nem fogadták el, az
a házasság elutasítását jelezte.
óta ismeri a feltámadás liturgiáját. Az A tojáscserélés - ami csak fiú-fiú és
ünnep megnevezésére is azóta van sza- lány-lány között történhetett - a sírig­
vunk. Bár némely táj és népcsoport más- lítsék és elkergessék az ártó szellemeket, dig koszorú alakú volt. Okáról a Sándor­ tartó barátságot jelentette.
más alakváltozatot ismer. a természeti csapásokat. Útközben meg­ kódexben az áll: "Jézust az ő Atyja meg­ A húsvéthétfő (vízbevetöhétfő), azaz
Ősrégi magyarjaink, így a székely­ tisztították a kutakat, forrásokat kérvén a koszorúzta az ö istensége szerént dicső­ húsvét másnapja már a profán (világi)
ség, az északi csángóság és az Őrség né­ Mindenek Urát, hogy a jövőben is áldott ségének koszorújával..." jellegű örömök, vidámságok, tréfák, a
pe hozzánk, alföldiekhez hasonlóan min­ vízzel lássa el őket. A templomi szentelésre vitt ételeket tavaszi kikelet, és főleg a fiatalság ünne­
dig úgy nevezte a nevezetes ünnepet, Némely vidéken, de főleg a palócok kosarakba rakták és fehér abroszt tettek pe volt.
hogy húsvét. A moldvai csángóság sza­ körében szokás volt, hogy Jézus lelki rá. Új házasok esetén az új asszony Az e naphoz kötődő legjellemzőbb
vajárásában húszit. Göcsejben husit, tisztaságának jelképeként a menyecskék egyik legfontosabb kötelessége volt a szokás a húsvéthétfői zöldágküldés. El­
husiét. A jugoszláviai háború idején so­ és lányok fehérbe öltöztek. Fehér kendőt húsvéti abrosz kihímezése. sősorban Erdélyben (de láttam már Új­
kat szenvedett Kórógy reformátusainak kötöttek, fehér selyem szalaggal kötötték A húsvéti tojás az életet, az újjászü­ városon is) minden valamirevaló legény
ajkán húzsvéit. Ősi palóc falukban nagy­ át derekukat. letést jelképezte. A piros tojás pedig Jé­ bárhonnan és bárhogyan megszerzett
vasárnap - a húsvét. Erdélyi hagyomány a húsvét hajnali zus ártatlanul kihullott vérének szimbó­ szép fenyőágat tűzött kedvese kapujára.
Az ünnep megnevezés sokszínűsé­ napbanézés. Magaslatokra mentek föl a luma. Majd korán reggel a legény cimborák
géhez hasonlóan a magyarság hitvilágá­ fiatalok, hogy a Nap első sugaraiban A játékos tojáskoccintás úgy történt, fölkeresték a fenyőágas házakat, oda be­
ban, hiedelmeiben, szokásaiban is rend­ megpillantsák a húsvéti bárányt. hogy a piros tojást ketten összeütötték, mentek és a leányt alaposan megöntöz­
kívül sokszínűség volt. Számos népha­ A sok-sok kultikus jellegű húsvéti akié hamarabb összetört, átadta sajátját a ték, ekként szólva:
gyomány példázza ezt. Úgymint: Jézus­ étel közül legjellemzőbb volt a kalács, győztesnek.
keresés; örömtüzgyújtás; ételszentelés; torma, sonka, bárány, tojás - mint szim­ Mátkatálküldéskor az volt a kérdés, Feltámadott a Jézus, mondják az írások,
szentelt kenyér felemelés (panagia); ha­ bolikus ételek. A kalács húsvétkor min­ hogy elfogadják-e a kedves vonzalmát. Vízöntő hétfűre buzognak források.
tárkerülés; harmatjárás; zöldhordás­ Eljöttem hozzátok ifii'i létemre,
zöldágazás; lányok megvesszözése; go- Hogy harmatot öntsek egy szép növendéke,
nosztüző zajcsapás; étkezési szokások; Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben.
napbanézés; tojás koccintás; Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
komatálküldés; mátkatálküldés; tojás­ Virágozzék szépet, ékes virágokat,
cserélés; locsolás stb. Nyerjen az egekben fényes koronákat.
Lássunk néhányat:
Jézus-kereséskor éjfél körül gyüle­ Egy másik archaikus beköszöntő pe­
kezett a falu népe. Tengericsutkával vilá­ dig így szól:
gítva hajnalig keresték Krisztus szobor­
másolatát, melyet a beavatottak a legtá­ Húsvét másodnapján
volabbi határkereszthez tettek. A kere­ Az a kívánságom,
sők ott leltek rá, s utána a templomba E háznak népére
vitték. Majd ki-ki fölkereste elhunyt Ezer öröm, s annyi áldás szálljon.
hozzátartozóinak sírját.
A húsvéti határkerüléskor (határjá­ Legyen hát mindenkinek áldott,
ráskor) az Úr győzelmét, a feltámadást örömteli ÜNNEPEK ÜNNEPE.
vitték hírül a földeknek, hogy megfélem- Burai István

„A J O G N E MTUDÁSA N E M MENTESÍT"

A s z e r z ő d é s k ö t é s alapvető szabályai
A kötelmi jog a polgári jognak szerződés teljesítése érdekében gáltatóval szemben, a gázszol­ sultságot a szolgáltatás követe­ ga kiterjed a típus-szabadságra,
az a része, amely a kötelezett tanúsítania (adnia, létrehoznia, gáltatót pedig a lakossági és lésére és kötelezettséget annak azaz a felek nemcsak a törvény­
által a jogosultnak teljesítendő tennie, tűrnie, tartózkodnia) kommunális igények kielégíté­ teljesítésére. A tartalmi és jog­ ben külön nevesített szerződé­
szolgáltatásokra (a kötelmekre) kell. sére, következményben azonosságot sek valamelyikét választhatják,
vonatkozó szabályokat tartal­ A szerződéskötés szabadsá­ - a darabáru fuvarozót a fu­ fejezi ki, hogy az ilyen módon de több szerződés-típus elemeit
mazza. A kötelem a meghatáro­ gának alapelvét a Polgári Tör­ varozásra, a tehertaxi üzemben­ keletkezett kötelemre a szerző­ vegyíthetik is (vegyes szerző­
zott személyek között létrejövő vénykönyv rögzíti. A szerző­ tartóját annak rendelkezésre bo­ désre vonatkozó rendelkezése­ dések), illetve olyan megálla­
kötelmi jogviszonyból fakad, déskötési kötelezettséget tör­ csátása körében, ket megfelelően alkalmazni podást is köthetnek, amely sajá­
amely tipikusan szerződésen vény, kormányrendelet vagy a - a gépjármű üzembentartó­ kell. tos elemei folytán egyik típusba
alapul. Szerződés nélkül kelet­ törvény felhatalmazása alapján ját és a biztosítót a kötelező fe­ Egyoldalú jognyilatkozat sem sorolható (atipikus szerző­
kezik kötelmi jogviszony a kár­ - és annak keretében - kiadott lelősségbiztosítási szerződés kötelmi jogviszonyt csak a jog­ dés). A típus-választás szabad­
okozó magatartás, a jogalap önkormányzati rendelet írhat megkötésére, szabály kifejezett rendelkezése sága a szerződésbe foglalt j o ­
nélküli gazdagodás, a jogsza­ elő. A hatályos jogszabályi ren­ Szerződéskötési kötelezett­ esetén keletkeztet, azaz akkor, gok és kötelezettségek szabad
bály vagy hatóság rendelkezése delkezések alapján szerződés­ séget a felek szerződése is ke­ amikor a törvény mondja ki az alakítását jelenti. Éppen ezért
alapján és egyes egyoldalú jog­ kötési kötelezettség terheli letkeztethet. Ha ugyanis a felek egyoldalú kötelezettségvállalás annak eldöntésekor, hogy a fe­
nyilatkozatokból (pl. díjkitű­ - a távhötermelőt a távhős- előszerződést kötnek, annak teljesítésének követelésére szó­ lekjogvitájában mely szerződés
zés). zolgáltatóval. a szolgáltatót pe­ alapján a szerződés megkötésé­ lójogosultságot így a díjkitüzés (vagy szerződések) szabályait
A szerződés legfontosabb dig közüzemi szerződéskötési re kötelesek. és a közérdekű célra történő kö­ kell alkalmazni, nem a szerződő
jogi hatása, hogy kötelezettsé­ kötelezettség terheli a lakossági Ha maga a jogszabály vagy telezettségvállalás esetében. felek szóhasználata, a szerző­
get keletkeztet a szerződés tár­ fogyasztóval. hatósági határozat a jogosultat dés megnevezése, hanem annak
A szerződéses szabadság
gyának teljesítésére és jogosult­ és a kötelezettet megnevezve tartalma az irányadó.
- a vízmüvek működtetőit az polgári jogi alapelvének megfe­
ságot annak követelésére. A ivóvízellátás és szennyvízelve­ pontosan rendelkezik a szolgál­ lelően mondja ki a törvény,
szerződés tárgya a szerződés­ zetés szolgáltatására, tatásról, ennek jogi hatása hogy a felek szabad akarata ér­ (Sorozatunk következő részében
ben kikötött szolgáltatás, más­ - a villamos energia szolgál­ ugyanaz, mint a szerződésnek. vényesül a szerződés tartalmá­ a kölcsön szerződés alapvető
ként megfogalmazva az a ma­ tatására a szolgáltatót, Ilyen esetekben tehát a jogsza­ nak meghatározásában is. A tar­ szabályait tekintjük át.)
gatartás, amit a kötelezettnek a - a gázértékesítőt a gázszol­ bály (határozat) teremt jogo­ talom-meghatározás szabadsá- dr. Molnár Tibor ügyvéd
VÁLASZTÁS 2 0 0 2 . március

Tájékoztató Birkás József


MUNKÁSPÁRT
a választópolgárok számára
A Magyar Köztársaság elnöke a talmazó személyazonosító iga­ Tisztelt Választóim! egy romokban lévő volt tsz.-
soron következő országgyűlési zolvány vagy majort vásároltunk, és mező­
képviselőválasztások első for­ a) Lakcímigazolvány és Birkás József vagyok, a Mun­ gazdasági vállalkozásba kezd­
dulóját április 7. napjára, máso­ személyazonosító igazolvány káspárt országgyűlési képvise­ tünk, itt élünk, de kötődésünk
dik fordulóját április 21. napjá­ vagy lőjelöltje az Önök választókerü­ Újvároshoz változatlan.
ra tűzte ki. b) Útlevél vagy letében. A rendszerváltást az ország
Február 4. és 8. között min­ c) 2001. január l-jét köve­ 1955-ben születtem. Bal­ tragédiájaként éltem meg. Elő­
den választójogosult értesítést tően kiállított vezetői engedély mazújvároson nevelkedtem ször humorosan fogtam fel az
kapott arról, hogy a választók Édesapám kőműves volt, édes­ eseményeket, hiszen az Ország­
vagy
névjegyzékébe felvették. Az ér­ anyám tanár a darusi iskolában. házban bohóckodó honatyákon lyozni az ország gazdaságának
d) sorkatona esetén katonai
tesítő tartalmazta a szavazás Szakmai végzettségem mező­ a fél ország nevetett. Később idegen kézbe kerülését! Meg
igazolvány.
pontos helyére és idejére vonat­ gazdasági technikus. kiderült, hogy ez a komédia a kell állítani a tőke mindenható­
Kérjük, hogy a szavazat­
kozó információkat is. 1976-ban családot alapítot­ véres valóság. A '90-es évek ságát! A mezőgazdaság régi fé­
számláló bizottság munkájának
A választáson jelöltet aján­ tam. Feleségem is újvárosi szü­ elejének eseményei mélyen le­ nyét vissza kell adni! Rá kell
megkönnyítése érdekében az sújtottak. Nem értettem, hogy venni a mindenkori kormányt,
lani az értesítővel együtt meg­ letésű, korábban ügyviteli terü­
értesítőt is szíveskedjék a sza­ miért kell egy jól működő nép­ hogy ne tulajdonosként, hanem
kapott hivatalos ajánlószel­ leten dolgozott, két gyerme­
vazásra magával vinni, ennek künk született. gazdaságot, virágzó mezőgaz­ szolgálóként viszonyuljon or­
vénnyel március 15-ig lehetett a bemutatása azonban nem felté­ A mezőgazdaságot - ezen daságot anarchiába dönteni, szágunkhoz, népünkhöz!
kitöltött ajánlószelvénynek a je­ tele a szavazásnak. (És a szem­ belül az állattenyésztést - élet­ sok-sok jószéndékú embert
lölt, illetve a jelölő szervezet
üvegét se felejtse otthon!) hivatásomnak tekintem. Dol­ tönkretenni csak azért, hogy né­ Tisztelt Választópolgárok!
képviselője részére történő át­
A személyazonosság igazo­ goztam választókerületünk va­ hány ezer feltörekvő polgár a
adásával. Az ajánlószelvényre a
lása után a szavazatszámláló bi­ lamennyi településén. másik oldalán is megvajazhassa A Munkáspárt a munkások, pa­
választópolgár rávezeti családi­
zottság átadja a választópolgár­ 1980-ban kedvező ajánlatot a pirítósat! Azóta tudom, meg­ rasztok, értelmiségiek, alkalma­
as utónevét, lakcímét, személyi
nak a szavazólapot, melyet an­ kaptam Polgárról. Elfogadtam értettem, hogy nem csak pirí- zottak, kis- és kényszervállal­
azonosítóját (személyi, szám), a
nak jelenlétében bélyegzőle­ és azóta itt élek, a volt Novem­ tósvajazásáról van szó. kozók, munkanélküliek és
jelöltnek ajánlott személy csa­
nyomattal lát el. A szavazólap ber 7. MgTsz. ágazatvezetője, A mai Magyarország a tör­ nyugdíjasok pártja. Ezeket az
ládi és utónevét, a párt(ok) ne­
átvételét a választópolgár a majd főállattenyésztője lettem. tetők, a bárkin átgázolok tulaj­ embereket, Önöket kívánjuk
vét, vagy azt, hogy "független
névjegyzékben aláírásával iga­ A termelőszövetkezet tönk­ dona lett. Füstté váltak a régi képviselni a parlamentben! Eh­
jelölt". Az ajánlószelvényt az
zolja. A szavazatszámláló bi­ retétele után feladtuk kialakult szép ígéretek a nagy jólétről! hez kérem segítségüket, szava­
ajánló választópolgárnak saját
zottság szükség esetén megma­ egzisztenciánkat, ismét a nullá­ Meggyőződésem, hogy az utób­ zatukat!
kezűleg kellett aláírnia. A z
gyarázza a választópolgárnak a ról kellett indulnunk. Eladtuk bi évek átalakulásának gátat Üdvözlettel:
ajánlás nem vonható vissza. A z
szavazás módját. Polgáron lévő családi házunkat, kell szabni! Meg kell akadá- Birkás József
ajánlásért előnyt adni vagy
ígérni, valamint előnyt kérni, il­ A szavazólap kitöltéséhez
letőleg előnyt vagy annak ígé­ szavazófülke áll a választópol­
retét elfogadni tilos. gár rendelkezésére. A szavazó­
lap kitöltésének ideje alatt csak
Dr. Dohány László
A szavazás 6-tól 19 óráig
tart. Szavazni kizárólag szemé­
a szavazó tartózkodhat a szava­ CENTRUM PÁRT
zófülkében. Ha azonban a vá­
lyesen, a választópolgár értesí­
lasztópolgár nem tud olvasni, Nevem Dr. Dohány László And­ személlyel, civil szervezettel és
tőjén feltüntetett szavazókörben
illetőleg testi fogyatékossága, rás. 1957 június 28-án születtem intézménnyel működünk együtt és
lehet.
vagy valamely más ok akadá­ Polgáron, munkáscsalád gyerme­ ápolunk jó kapcsolatot, így többek
Aki a szavazás napján lakó­
lyozza a szavazásban, akkor keként. Édesapám autószerelő­ között a Balmazújváros -Nagyhát
helyétől távol, de Magyarorszá­ ként dolgozott 1970-ben bekövet­ Idősek Otthona és Értelmi Fogya­
gon tartózkodik, a lakóhely sze­ más választópolgár - ennek hiá­
kezett haláláig. 1979-ben nősül­ tékosok Rehabilitációs Intézetével
rint illetékes jegyzőtől kapott nyában a szavazatszámláló bi­
tem, feleségemmel két gyerme­ is.
igazolás birtokában más szava­ zottság két tagjának - segítségét künket neveljük. Több diplomával rendelke­
zókörben is szavazhat. Igazo­ igénybe veheti. Több, mint 25 éve dolgozom zem, az Államigazgatási Főisko­
lást — az első és a második for­ A jelöltre szavazni a jelölt, közigazgatási területen. VB titkár­ lán igazgatásszervezői diplomát, a tudnám segíteni ezen embereket
dulóra egyaránt - levélben ápri­ lista neve alatti, melletti vagy ként közreműködtem Folyás, Pol­ Pécsi Állam és Jogtudományi problémáik megoldásában a Cent­
lis 3-ig, személyesen április 5- feletti körbe tollal írt két, egy­ gár, Tiszagyulaháza és Újtikos te­ Egyetemen jogász diplomát sze­ rum Párttal közösen, amely arra
én (péntek) 16 óráig lehet kérni. mást metsző vonallal lehet (pl. lepülések önállóvá válásában, reztem. E felsőfokú végzettségek törekszik, hogy szakmai alapokon
x vagy +). jegyzőként pedig Polgáron és mellett több középfokú végzettsé­ nyugvó irányítása legyen az or­
A mozgásukban gátolt vá­
Tiszacsegén dolgoztam. Munkám get is szereztem. szágnak, hogy Magyarországot e
lasztópolgárok a jegyzőtől, ille­ Ha a választópolgár a sza­
során a Tiszatér Térségfejlesztési Kiskorom óta versenyszerűen problémákra választ adni tudó
tőleg a szavazatszámláló bizott­ vazólap kitöltését elrontotta, a
Társulás titkáraként e települések foglalkozom a sporttal. A balmaz­ tisztességes, alkotó emberek és hi­
ságtól kérhetik mozgóurna ki­ szavazatszámláló bizottságtól a mellett megismertem Egyek, Gör­ újvárosi sportszeretök labdarúgó­ teles politikusok irányítsák. Ezért
küldését. rontott szavazólap átadásával új beháza, Hortobágy és Újszentmar- ként ismerhettek meg. Sok emlé­ széthúzás helyett összefogást,
Azok a hajléktalanok, akik szavazólapot kérhet. A szava­ gita települések gondjait, problé­ kezetes mérkőzést játszottunk az gyűlölködés helyett szeretetet,
rendelkeznek települési szintű zólap kitöltése után a választó­ máit. Önök városának csapatával. Leg­ embertelenség helyett humaniz­
lakcímmel, a polgármesteri hi­ polgár borítékba teszi azt, és a 1998-ban Polgár város telepü­ hosszabb ideig Polgár város lab­ must, mellébeszélés helyett pedig
vatalban érdeklődhetnek, hogy szavazatszámláló bizottság lési képviselőjévé választottak. darúgó csapatának játékosa vol­ szakértelmet hirdet.
melyik szavazókörben szavaz­ előtti urnába helyezi. Ugyanezen év áprilisától - jelen­ tam, ahol jelenleg edző és a sport­ Szakmai programja közép­
leg is - a Hajdúszoboszlói Szociá­ egyesület vezetőségi tagja va­ pontjában a dolgozni akaró és fe­
hatnak. A választásokkal kapcsola­
lis Szolgáltató Központ intéz­ gyok. lelősen gondolkodó ember áll, le­
Szavazni a következő iga­ tos tudnivalókról a polgármes­
ményvezetője vagyok, ahol nap Úgy érzem, hogy eddigi be­ gyen az fiatal vagy öreg, vidéken
zolványok) bemutatásával le­ teri hivatalban működő válasz­ mint nap időskorú, hajléktalan, osztásaimból és megbízatásaim­ vagy városban élő. Az "Ésszerű
het: tási információ szolgálattól kér­ hátrányos helyzetű emberek, vala­ ból fakadóan jól ismerem az alkal­ változás programja" építeni sze­
Az érvényes lakcímet tar­ het bővebb felvilágosítást. mint gyermekek és családjaik mazottként dolgozó munkások retne úgy, hogy megtartja mind­
gondjainak megoldásán dolgo­ mindennapi gondjait, amelyen se­ azt, ami hosszú évek során a gya­
zom. A hátrányos helyzetű embe­ gíteni szeretnék. A jelöltséget korlatban bevált és jól működött
rek problémáinak kezelése során azért vállaltam, mert úgy érzem, és újragondolja, s Önökkel együtt
VÁLASZTÁS 2002 nagyon sok önzetlen, ezen embe­
rek érdekében tenni akaró magán­
hogy országgyűlési képviselőként
a jelenleginél is hathatósabban
megoldja mindazt, amelyen min­
denképpen változtatni kell.
2 0 0 2 . március VÁLASZTÁS

Gál István Kovács Imre


SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE KISGAZDAPÁRT
A KISGAZDA SZÖVETSÉG PÁRTJA

Tisztelt Balmazújvárosiak! Kovács Imre vagyok, Debre­ mezőgazdaságért, szövetség az


cenben születtem, 1949-ben. emberekért, szövetség Magyar­
Rendkívül fontos, hogy olyan or­ Négygyermekes munkáscsalád országért.
szággyűlési képviselőt válasszanak,
aki Önöket és nem más érdekeket gyermekeként nőttem fel. Ag­ Szövetség az egyetlen tör­
képvisel majd a Parlamentben! rármérnöki diplomát a debrece­ ténelmi párt eszmevilágának
Eddigi életpályám bizonyítja, ni Agrártudományi Egyetemen megmentéséért is. Mi egy
hogy én valóban ezer szállal kötő­ szereztem. Feleségem házior­ "megújult" Kisgazdapárt tagjai,
döm e városhoz, e tájhoz! Tősgyö­ vos Egyeken. Két leánygyer­ szimpatizánsai, képviselőjelölt­
keres balmazújvárosiként 1966. ja­
mekünk van, egyetemista, illet­ jei szövetséget kínálunk Önnek FOGLALKOZTATÁS
nuár 16-án itt születtem e városban,
ahol felmenőim is éltek és dolgoz­ ve végzett diplomások. közös céljaink elérésére. - a magyar ember boldoguljon
tak, s ahol én is élek szüleimmel és Gyakorló agrármérnökként Mi arra szövetkezünk, hogy Magyarországon
családommal, osztozva az itt lakók állami gazdaságban dolgoztam, olyan társadalmat építsünk, - mindenki dolgozhasson, aki­
örömeiben és gondjaiban. nek kora és egészségi állapota
mint állattenyésztési ágazatve­ amelyben valamennyiünk élete
Számomra természetes maga­
zető, 12 évig. Ezután közel öt békében, biztonságban, boldog­ megengedi
tartás a közösségért való aggódás és
tenniakarás, az idősebbek megbe­ Sokan aggódva kérdezik tőlem évig Környezetvédelmi Fel­ ságban teljen. - munkanélküli segélyt, szociá­
csülése és tisztelet a másik ember : "polgármester Úr , elmegy tőlünk ügyelőség munkatársa voltam. lis segélyt - egy átmeneti idő­
iránt, és nem csak kampány idején! Budapestre ?" A válaszom az, hogy Ezután 9 évig az Egyeki Önkor­ SZAVAZZON A JOBB-RA szak kivételével - megszüntetni
Öt gyermeket nevelő szüleim­ nem, éppen ellenkezőleg. mányzat Hatósági Irodavezető-
nek - akik emberségre és tisztesség­ Országgyűlési képviselőként -
jeként dolgoztam. Jelenleg har­ AGRÁRIUM SZOCIÁLIS ELLÁTÁSI
re tanítottak - kiváló iskolai ered­ mely tisztség havonta néhány napra
ményekkel háláltam meg a tanítta­ a fővárosba szólít - az eddigieknél madik éve az FVM. Munkatár­ - magyar földet csak magyar RENDSZER
tást. Dicsérettel érettségiztem, majd nagyobb lehetőségem lehet arra, sa vagyok, falugazdászként, gazda műveljen -alapszintű betegellátás, kórhá­
okleveles külkereskedelmi üzem­ hogy az Önök bizalmából a polgár­ mint köztisztviselő végzem zi ápolás. GYES, GYED, csalá­
- skanzen helyett munkahelyet
gazdászként két nyelvvizsgával mesteri hivatást tovább vállalva, munkámat. di pótlék állampolgári jogon
megszereztem első diplomámat. még többet tudjak tenni körzetünk a falun élőknek
- az induló és működő gazdasá­ - nyugdíjkorhatár leszállítása
1985-ben nősültem, feleségem fejlődéséért.
pedagógus, három gyermekünk A Kisgazdapárt a Kisgazda gok hitelterheinek jelentős nők esetében 55. férfiaknál 60
Haladéktalanul hozzá kell látni
van, lányunk már gimnazista, két fi­ tehát a sürgető feladatok megoldá­ Szövetség pártja nem csupán csökkentése évre
únk általános iskolás. sához: egy párt a sok közül, hanem el­ - egyenlő elbírálást az agrárium - egy gyermekre jutó családi
A Hortobágyi Halgazdaságban - Kevesebb adót kell levonni a sősorban valódi szövetség. Szö­ pótlék összege érje el a minden­
minden szereplőjének - legyen
társadalmi ösztöndíjasként meg­ keresetekből az SZJA 18%-ra csök­
vetség a vidékért, szövetség a végre agrárbéka kori minimálbért
szerzett gyakorlat és a diploma kentésével
megszerzése után a Hortobágyi Ál­ - A munkaadók terheit csök­
lami Gazdaságban dolgoztam üzlet­ kenteni kell a járulékfizetés 5%-al
kötő-műszaki vezetőként, tapaszta­ való mérséklésével
latokat szerezve többek között a me­ - Javítani kell a lakosság egész­
zőgazdasági termelés, feldolgozás,
szállítmányozás, a kereskedelem és
ségét. Puskás Ferenc
- Igénybe vehető lakástámoga­
az idegenforgalom területén is. tási rendszert a fiataloknak. MAGYAR IGAZSÁG ÉS ÉLET PÁRTJA
A gazdasági ismeretek mellett - Érdemes legyen tanulni. Akit
1994-töl közéleti tapasztalatokat is szülei szerény keresetükből a sokat
szereztem, az önkormányzati vá­ hangoztatott "tandíjmentesség"
lasztásokon képviselő lettem és vá­ mellett nagy anyagi áldozatokat TISZTELT desen eljuttatunk a Tisztelt Vá­
rosunk alpolgármesterévé válasz­ vállalva tanítattak, s főként ha hitelt BALMAZÚJVÁROSIAK! lasztókhoz. A jelenlegi terjede­
tottak. 1997-ben felkérésre elvállal­ is kellet felvennie a tanulásához, lemben csupán a legfontosab­
tam az Önkéntes Tűzoltó Egyesület diplomája megszerzéséhez, kapjon bakat említhetem:
Szeretettel köszönti Önöket
elnöki tisztét. méltó fizetést
Puskás Ferenc, a MIÉP képvi­ - Mindenkire kiterjedő, jól
1998-ban a négy jelölt közül - Kiszámítható, egyértelmű
nagy többséggel megválasztottak mezőgazdasági támogatási rend­ selőjelöltje. megszervezett egészségügyi el­
Balmazújváros polgármesterévé. szert. Polgáron születtem, általá­ látást. A z egészségügynek a
Eddigi munkám, e vidék sze­ - A termelőknek tudniuk kell nos iskolai tanár vagyok, angol nemzeti jövedelem 8-10 %-ával
retete erőt ad ahhoz, hogy hűen időben: mit érdemes termelni mi­ nyelvet tanítok. 1981-ben kö­ kell rendelkeznie, ami megfelel
képviseljem Önöket, megvédve a lyen költséggel, milyen támogatás­ töttem házasságot, negyedik az EU átlagának. élünk. A föld nem töke és nem
város és lakóinak érdekeit azoktól, sal és mennyiért gyermekünk két héttel ezelőtt áru, hanem létalap!
- Meg kell teremteni annak
akik azt csak névleg teszik. - A szövetkezeti üzletrészek ki­
született. Szüleim gazdálkodó lehetőségét, hogy a nők újra 55, - A MIÉP rendet akar. Erős,
Már polgármesterségem kez­ fizetése - bár rég megtörténhetett
detén kinyilvánítottam: hivatáso­ volna - csak ígéret maradt. Lejárt az emberek voltak. Talán tőlük a férfiak pedig 60 évesen me­ romlatlan rendőrséget, nemzet­
mat a köz nemes szolgálatának ideje a már többször megcsillantott, örököltem a föld szeretetét, hessenek nyugdíjba. őrséget. A kiszolgáltatott lakos­
tekintem és a parlamenti képvi­ visszavont, teljesítetlen ígéretek­ mert főállásom mellett földmü­ - A MIÉP nem a miniszte­ ságot mindenütt meg kell véde­
selőséget is - ha azt az Önök bizal­ nek! veléssel és állattartással is fog­ ri bársonyszékekért politizál. ni!
mából elnyerem - e város és körze­ Tisztelettel: lalkozom. Nekünk a hatalom nem a hata­ A választókerület viszony­
te lakóinak boldogulására akarom Gál István latában néhány fontos teendő:
A MIÉP olyan emberek lomért kell, hanem azért, hogy
ellátni. polgármester
pártja, akik az igaztalan vádas­ a nemzet érdekeit szolgálhas­ - Vendéglátás, idegenforga­
kodások közepette is dolgoz­ suk. lom, falusi turizmus fejlesztése
nak, időt, pénzt áldoznak, vál­ - Békében és barátságban (Tisza-mente, Hortobágy)
lalják a szolgálatot. Mindenféle akarunk élni minden szomszé­ - Életképes családi gazda­
gáncsoskodás, vádaskodás elle­ dunkkal, de semmilyen érdeket ságok kialakítása, támogatása
nére folyamatosan növekszik nem helyezünk a magyar érdek - Feldolgozóipar kialakítá­
népszerűségünk. Tisztán állunk fölé! sa, erősítése

VÁLASZTÁS 2002 a választók elé, semmiféle kor­


rupcióban, visszaélésben nem
Aki többet tesz, többet tud,
többet dolgozik, érvényesüljön
- Ne a multinacionális cé­
geket támogassa az állam a kü­
vagyunk érintettek. ennek megfelelően. lönféle kedvezményekkel, ha­
Részletesen kidolgozott - A föld a haza földje, nem a hazai kereskedőket.
programunk van, melyet rövi­ mindannyian belőle, rajta P u s k á s Ferenc
VÁLASZTÁS 2 0 0 2 . március

Dr. Tiba István Dr. Tömösváry Zsolt


FIDESZ - MAGYAR POLGÁRI PÁRT FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT
MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM
A Hajdú-Bihar Megyei Köz­
SIKEREINKET AZ ÖSSZE­ érdekli, mik az elképzelései" gyűlés területfejlesztésért fele­
FOGÁS EREJÉNEK KÖ­ városunk fejlődését illetően lős kisgazdapárti alelnökeként
SZÖNHETJÜK Az alábbiakban megismer­ dolgozom a vidék fejlesztésé­
A munkanélküliség négy év alatt tetem Önöket azokkal a felada­ ért. 33 éves, nős, a kisgazdapárt
8,7 %-ról 5,6 %-ra csökkent. tokkal, amelyeket a következő
mellett működő Független Ifjú­
Az infláció az 1997-es 18.4 években meg akarok oldani.
ság megyei elnöke, a párt me­
%-ról 2001 decemberére 6,8 %- - munkahelyteremtés,
gyei kampányfőnöke vagyok.
ra mérséklődött. A legnagyobb kormányzó­
Eddig már több mint hetve­ párt képviselőjeként tenni fo­ 1998-ban én magam is
nezren vették igénybe a tovább­ gok azért, hogy aki dolgozni Kiemeltei képviselem hogy egyike voltam annak a 82 kis­
tanulók számára teret nyitó Di­ akar. az itt a lakóhelyén tehesse az a 2674 ember, aki itt él és gazda országgyűlési képviselő­
ákhitelt. ezt meg. 800 milliós üzletrészét nem jelöltnek, akik az országgyűlési
A munkavállalók csaknem - szennyvíz-beruházás el­ kapta vissza azért, mert a volt képviselőválasztásokon vissza­
negyede, 880 ezer polgár szá­ indítása, Lenin TSZ felszámolása befeje­
léptünk a fideszes jelöltek javá­
mára jelent előrelépést a mini­ Fontos, hogy a megvalósu­ ződött 2001-ben hozzájuthas­
ra. A Független Kisgazdapárt­
málbér több mint kétszeresére ló beruházást követően a fize­ son az őt megillető pénzhez.
ban ezzel az öncsonkító döntés­ külföldi tőkések személyenként
emelt, 50000 forintos összege. tendő díjak megfizethetőek le­ - a megkezdett fürdőfejlesz­
350 ezer munkát vállaló gyenek mindenki számára. tés folytatása és kiegészítése a sel mindannyian, mind a 82-en 2.500. hektár földet is megsze­
nyugdíjas összesen évi 15.5 - sport és szabadidőcsar­ hozzá kapcsolódó szálláshely­ azt kívántuk elérni, hogy akár rezhessenek, és 3 éven belül tu­
milliárd forinttal gyarapodik, nok építése. teremtéssel. Ezzel a város végre saját jelöltségünk feláldozásán lajdonjogot szerezzenek a ma­
mert eltöröltük a nyugdíj beszá­ Évek óta levegőben van a elindulhatna azon az úton. keresztül is elérjük célunkat, gyar termőföldeken. Magunk
mítását az adóalapba. téma. Lehetőséget adna a város amely lehetővé teszi, hogy a be­ megbuktassuk azt a Horn-kor­ előtt látjuk a jövőt, amelyben
Az otthonteremtő támogatás lakóinak a sport és szabadidő vételeink nőjenek földrajzi mányt, amely 1997-ben olyan külföldi tőkések a tulajdonuk­
egyetlen év alatt ötszörösére hasznos és színvonalas eltölté­ adottságaink kihasználásával. földtörvény tervezetet kívánt az ban lévő értékes termőfölde­
emelte a családok által igénybe sére. Tovább nem halasztható! Vallom, hogy aki sokat országgyűlés elé terjeszteni, ken, román munkaerővel fillé­
vett hitelállományt, és megkét­ - a polgári kormány lehető­ markol, keveset fog, éppen
amely alapján lehetővé tették rekért dolgoztatnak hazánkban.
szerezte az épülő lakások számát. vé tette hogy a téesztagok végre ezért a fent felsorolt feladatok
volna, hogy külföldiek kivásá­ Ha az FKGP-t a Fidesz nem
Véleményem szerint ezen hozzájuthattak a jussukhoz. A megvalósítását tartom reális­
nak. rolhassák a lábunk alól utolsó szorítja ki a kormányból, a szö­
pozitív változásoknak feltétle­ szövetkezeti külső üzletrésze­
nül folytatódnia kell. ket nagyon sok családtól visz- Tisztelettel nemzeti kincsünket, a magyar vetkezeti üzletrészek kifizetése
Gondolom mindannyiukat szavásárolták. Dr. Tiba István termőföldet. Ez ellen a döntés ügyében az az eredeti kisgazda
ellen a Független Kisgazdapárt alapelv érvényesült volna,
szervezésben több mint amely szerint minden üzletrész-
Tóth József 400.000 aláírást gyűjtöttünk tulajdonos a pénzéhez jutott
össze, az aláírásokkal és de­ volna, a megszűnt szövetkeze­
MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT
monstrációinkkal sikerült elér­ tek után is. Ehelyett azonban az
nünk, hogy a Horn-kormány a lehetetlen helyzet alakult ki,
TIZENEGY TELEPÜLÉS Mit tettem az újvárosiakért, a meghátrált. hogy a balmazújvárosi Kossuth
SZOLGÁLATÁBAN hortobágyiakért, a 11 települé­ 1998-ban képviselőjelöltje­ Tsz üzletrészeseit kifizették,
sen élőkért! A körzet képvisele­ ink visszalépésével célunk tehát azonban a Lenin Tsz üzletrésze­
A térség szocialistáinak támo­ tére vállalkozom, annak akarok az volt, hogy a kommunista sei, több mint háromezer ember
gatásával indulok a tavaszi vá­ megfelelni. viszont nem jut a pénzéhez.
utódpártot nemzeti kormány
lasztáson. Naponta tapaszta­ Akik ismernek, tudják ró­
váltsa fel. Ezzel szemben 2002- Mindezek a problémák
lom, mennyire nehéz feladatra lam, hogy nagyon mélyről,
szántam el magam, hiszen bő­ ben a jelenlegi, magát nemzeti­ megoldásra várnak. Biztosít­
messziről indultam. Első gene­
séges a választék jelöltekből és rációs értelmiségi vagyok egy nek bemutató Orbán-kormány, sunk arra lehetőséget, hogy a
választási ígéretekből egyaránt. olyan családban, amelyik nem - a közalkalmazottak és az a napjainkban folyamatban lévő kisgazdapárt által képviselt esz­
Tudom, nem könnyíti a helyze­ túl j ó körülmények között élt. egészségügyben dolgozók bér­ uniós tárgyalásokon még a meiséget, értékrendet, amely
temet, hogy polgári vagyok. A Megtanultam tisztelni a mun­ emelésével, a hűség jutalommal Horn-kormányénál is súlyosabb szemben áll és egyenlő távolsá­
körzet legnagyobb lélekszámú kát, az egyszerű embereket. - az általános iskolások térí­ lépést tett, lehetővé tette, hogy got igyekszik tartani mindenfé­
településének bizalmát és vá­ 39 évesen, diplomás gé­ tés nélküli tankönyveivel, a diá­ külföldiek felvásárolhassák a le kommunista vagy más dikta­
lasztóinak támogatását elnyerni pészmérnökként, a családi vál­ kok ingyenes utazásával magyar termőföldet 3 éven be­ túrával és rezsimmel, gyerme­
komoly próbatétel. Bár gyakran lalkozás ügyvezetője vagyok. - a családi pótlék megeme­ lül. A magyar földek az uniós keink és unokáink is megörö­
megfordulok Balmazújvároson, Feleségemmel és két iskolásko­ lésével
jó néhány barátom él itt, isme­ földekhez képest köztudottan köljék, és megjeleníthessék
rú gyermekemmel Polgáron - a nyugdíjasoktól elvert 52
rem a város és az önkormányzat sokkal jobb minőségűek. A ezen a párton keresztül a ma­
élek. Soha nem vágytam el in­ milliárd visszaadásával, az öz­
hétköznapi gondjait, mégis úgy nen, mert itt nem egy arc va­ vegyi nyugdíj 50 %-kos emelé­ fideszes kormány jogszabályai gyar közéletben, mint a múlt­
érzem sokan fenntartással fo­ gyok a tömegből. sével, a rugalmas nyugdíjba vo­ azonban lehetővé teszik, hogy ban, úgy a jövőben is.
gadnak, mert nem vagyok hely­ A szocialisták színeiben, a nulási rendszerrel
beli. Ez igaz! Néhány kilomé­ párt egyik alapító tagjaként in­ - a szövetkezeti külső üzlet­
terrel arrébb élek, de a köves út dulok a választáson. A válto­ rész tulajdonosok mindegyike
vagy a szennyvízelvezető hiá­ zásra szavazok, mert egyetér­ kapja meg üzletrészének névér­
nya, a magas munkanélküliség, tek: tékét.
a fokozódó elszegényedés épp­ Az MSZP programja a tér­
- 3-400 ezer új munkahely
úgy sújt bennünket is! Sorsunk
számos ponton azonos a "vége­
ken" élőkével.
megteremtésével, a szociális
bérlakások építésével
- a vállalkozók adóterhei­
ség felemelkedését is szolgálja.
Az Önök támogatásával mindez
megvalósítható, ehhez kérem a
VÁLASZTÁS 2002
A képviselőséget olyan nek csökkentésével, a szeré­ segítségüket.
szolgálatnak tartom, amivel a nyebb jövedelműek adójának Tóth József
ciklus végén el kell számolni. mérséklésével Az MSZP képviselőjelöltje.
2 0 0 2 . március VÁLASZTÁS

Választás 2 0 0 2 Szavazókörök !
ÍJ
A területi listát állító
és választási bizottsági tagok ) s z e r v e z e t e k é s a jelöltek
l.sz.szk. Veres Péter (Kossuth tér 15.): FKGP MUNKÁSPÁRT MIÉP
Gimnázium, Szakközépiskola Dobi Istvánná 1. Samók Gyula 1. Birkás József 1. Laboda Antal
és Szakmunkásképző Szabados Imre 2. Oláh József 2. Mező Béla 2. Kapronczi Mihály
3. Szeifert Ferenc 3. Kiss Lajosné 3. Dr. Móri Antal
(Kossuth tér 15.): Besenyi Jánosné
4. Hamza Gábor 4. Kiss Jánosné 4. Puskás Ferenc
Dobi Anett
5. Béres László 5. Mihály János 5. Mester Antal
Bereczki Jánosné 12. sz.szk. Sportcsarnok
Szabados Imréné . (Sporttér u.):
FIDESZ-MDF MSZP KISGAZDAPÁRT
Hajzer Gyuláné 1. Dr. Nagy Sándor 1. Rezes Gábor
1. Kósa Lajos
l.sz.szk. Sportcsarnok Nádasdi László 2. Halász János 2. Dr. Juhászné Lévai Katalin 2.Kovács Imre
(Sporttér u.): Harangi Jánosné 3. Láyer József 3. Csontos János 3.Dr. Sáhy Erzsébet Anna
Ferenczi Jánosné 4. Arnóth Sándor 4. Szilágyi Péter 4.Magyar Balázs Attila
Németi Sándorné 13.sz.szk. Kossuth utcai 5. Dr. Pósán László 5. Dr. Molnár László 5. Szabó Dániel
Kiss Gáborné óvoda (Kossuth u.19.):
Szeifert Imre SZDSZ CENTRUM ÚJ BALOLDAL
3.sz.szk. Kossuth óvoda Nagy Lászlóné 1. Gál István 1. Dr. Radnai Ferenc 1. Dr. Szűrös Mátyás
Tar Gáborné 2. Fülöp Mihály István 2. Dr. Csikai Gyula 2. Majoros László
(Kossuth u.19.):
3. Köles Zoltán 3. Varga István 3. Dr. Sárközi István
Szerencsiné Kerekes Mária
4. Dr. Császi József 4. Dr. Dohány László 4. Varga Szabolcs
Tóth István 14.sz.szk. HERBÁRIA
5. Dr. Szöőr Gyula 5. Dr. Varga Gyula 5. Juhász György
Hűséné Berzéki Zsuzsa (Nádudvari u.56.):
Sóvágó Sándor
4.sz.szk. HERBÁRIA Szarvas Mária KÖZÜLETI KERETES HIRDETÉSEK
(Nádudvari u.56.): Takács Erzsébet
Vinczéné Vígh Irén A Balmazújváros című városi lapban mód nyílik fizetett keretes (lakossági, illet­
Juhász Ernőné 15.sz.szk. Központi Általános ve közületi hirdetések közzétételére. Hirdetési tarifák (áfa nélkül):
Nádasi Péter Iskola (Dózsa Gy.u.19-21.):
1/1 (egész oldal): 20000 ft
Németi József 1/2 (fél oldal) : 10000 ft
5.sz.szk. Altalános Iskola Fótos Imréné 1/4 (negyedoldal): 5000 ft
(Dózsa Gy.u.I9-21.): Erdei Imréné 1/8 3000 ft
Bekker Gyula 1/16 : 2000 ft
Vincze Irén 16.sz.szk. Bocskai István 1/32 1000 ft
Szabó Erzsébet Általános Iskola (Hortobágyi j A hirdetésfelvételei (a következő havi számba) minden hónap 30. napjáig.
út 6.): Kérésére házhoz megyünk. Telefon: 30 356-6282
6.sz.szk. Altalános Iskola Györfiné Juhász Éva
(Hortobágyi u.): Nádasdiné Tar Ilona

FELHÍVÁS!
Pál Imréné Farkasné Major Katalin PROGRAM
Gavallér Jánosné
Varga Zsoltné 17.sz.szk: Bolyai úti óvoda M á r c i u s 3 0 . : V á r o s i vetél­
(Bolyai u.59.): k e d ő II. forduló
7.sz.szk. Bolyai úti óvoda Nagy Istvánná A Széchenyi terv keretében "A középkorú magyar népes­
(Bolyai u.59.): Ifj. Sebők Károly ség idő előtti egészségromlásának és halálozásának bio-pszi-
Április 1 3 . , 14.30 ó r a : M e ­
Tar Sándor. Szabóné Szabó Ildikó cho-szociális meghatározói és a megelőzés lehetőségei" című,
Buglyó Józsefné sevár ó v o d a - a Hófehérke c. a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által
Árva Ferencné 18.sz.szk. Ságvári úti óvoda I előadás szervezett országos reprezentatív felmérésben való részvételre
(Ságvári E.u.36.):
8.sz.szk. Ságvári úti óvoda Csige László A vizsgálat célja az egészségromlásban szerepet játszó tár­
(Ságvári u.36.): Harangi István Április 18., 17.00 óra: N ö ­
sadalmi, lelki és életmódbeli összetevők elemzése és a haté­
Haranginé Ludman Éva Varga László vendékhangverseny kony beavatkozás módjainak vizsgálata, együttműködésben a
Varga Lászlóné Helye: P ó d i u m t e r e m helyi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel. A 14.000 fős
Radóczné Tóth Margit 19.sz.szk. Kalmár Zoltán mintát véletlenszerűen választotta ki a Népességnyilvántartó
Általános Iskola (Móricz Hivatal. A kérdőív kitöltése önkéntes, és az adatok szigorúan
9.sz.szk. Kalmár Zoltán Zs.u.l.): Április 15-21-ig: H ü l l ő k i ­ titkosak. Modellértékű, hogy ebben a munkában a Magatartás­
Altalános Iskola (Móricz Silling Péter állítás tudományi Intézet együttműködik az Állami Népegészségügyi
Zs.u.l.): Ticz Bálintné és Tisztiorvosi Szolgálattal (ÁNTSZ), és ezen belül is a Védő­
Dobi Zoltán Zsúpos László női Szolgálattal. A területen dolgozó védőnők végzik a kérdő­
Tar Zoltánná Április 20.: V á r o s i v e t é l k e ­
ív felvételét. A védőnők levélben fogják felkeresni a mintában
Kiss Gábor 20.sz.szk. Általános Iskola dő III. forduló szereplő személyeket, és a megadott időpontban a kérdezettel
(Vörösmarty u.36.): együtt töltik ki a kérdőívet. A vizsgálat sikere és az eredmé­
10.sz.szk. Altalános Iskola Silling Erzsébet nyek népegészségügyi hatása nagymértékben függ a lakosság
Április 2 4 . , 10.00 ó r a : M e ­
(Vörösmarty u.36.): Molnár Istvánná együttműködésétől. Kérjük ezért, hogy fogadják szívesen a vé­
Molnárné Nemes Margit Széchy Józsefné gyei elsősegélynyújtó ver­
dőnőket, és ezzel járuljanak hozzá egészségi állapotunk javítá­
Harangi Sándor seny a V ö r ö s k e r e s z t szerve­ sához.
Nagy Imre 21 .sz.szk. Nagyhát, Szociális zésében
Otthon:
Semmelweis Egyetem Országos Tisztifőorvosi
ll.sz.szk. Veres Péter Bagi Zoltán
Általános Orvostudományi Kar Hivatal
Gimnázium, Szakközépiskola Kovács Árpádné Április 2 6 . , 14.00 óra: Ta­
Magatartástudományi Intézet
és Szakmunkásképző Tar Sándorné n u l m á n y i verseny
SPORT / KALAUZ 2 0 0 2 . március

Idegenben továbbra is Mérkőzésről-mérkőzésre


százszázalékos a BFC Balmazújváros-Hajdúsámson 6-2 (4-1) Balmazújváros-Hajdúdorog 2-3 ( l - l )

BFC: Haász-Brandt (Szabó T. a 46. BFC: Haász-Brandt - Angyalos, Pál,


A balmazújvárosi labdarúgó együttes hét eddig úgy volt a Tisza csoport legsportsze- Fige, Sárközi (Uri a 62. percben) - Tóth G.,
percben) - Angyalos. Pál. Fige, Sárközi (Tóth
győzelem után két vereséggel fejezte be az rübb együttese, hogy még sárga lapokkal Kaszás (Nagy O. a 62. percben), Kovács, Do­
L. a 60. percben) - Tóth G. (Nagy 0. a 60.
előkészületi mérkőzések sorozatát, mégis sem tiltottakéi közülük senkit. Most igen, de bi (Tóth L. a 46. percben) - Nagy Cs., Bajusz
percben). Kaszás, Kovács. Dobi - Nagy Cs.,
elégedett lehet minden helyi szurkoló és ez bírói döntés eredménye volt. Az idegen­ (Szabó B. a 46. percben).
Bajusz.
Zolnai Lajos edző is. beli veretlenség megőrzése azonban elsősor­ Gólszerzők: Kovács a 2. percben, Nagy
Ha figyelembe vesszük azt az aranysza­ ban rajtunk múlik. A hazai nyitány után Gólszerzők: Nagy Cs. az 5. percben.
O. a 88. percben.
bályt, mely szerint ezeken a találkozókon Mádra látogatunk, ahol ismét két hazai pont Kovács a 6. percben. Bajusz a 21. percben,
Zolnai Lajos: A kéthónapos felkészülés
nem az eredmény, hanem a mutatott játék elvesztését feledtethetjük. Kovács a 37. percben, Fige az 59. percben,
okozta fáradalom meglátszott a csapat játé­
fontos, akkor a BFC teljes magabiztossággal Ha nem sikerül, az sem baj. Egy biztos, Nagy Cs. a 76. percben.
kán. Zavarólag hatott a bajnokság kezdési
vette az akadályokat. Az egyetlen kellemet­ jelenleg az NB III. egyetlen olyan csapata Zolnai Lajos: A megyei listavezetőt ma­ időpontjának folyamatos módosítása.
len meglepetés a Hajdúdorog ellen érte gár­ amely idegenben még 100 %-os, a Balmaz­ gabiztos játékkal sikerült legyőznünk. Ezen a
dánkat, de mint ahogy Zolnai Lajos is nyilat­ újváros. Ezt a címet már nem veheti el tő­ mérkőzésen a csapat a labdaszerzésben is je­ Balmazújváros-Zakarpatia
kozik mellékelt írásunkban, ez a találkozó lünk senki. Legfeljebb fölényesebbé tehetjük leskedett. 0-2 (0-0)
pontosan arra az időszakra esett, amikor bi­ előnyünket.
zonytalan volt a bajnokság kezdetének nap­ Következzen azonban először a hazai Balmazújváros-Berettyóújfalu 6-1 (4-0) BFC: Haász-Brandt - Angyalos (Nagy
ja, így maga a mester sem időzíthetett ponto­ mérkőzés! ("Lapzárta után" rovatunkban O. a 84. percben), Pál, Fige, Sárközi - Tóth G..
san. Az ukrán első osztályú Zakarpatia ellen olvashatját a végeredményt és a részletes tu­ BFC: Haász-Brandt (Szabó T a 46. Kaszás. Kovács. Dobi (Tóth L. a 74. percben)
helytállt a BFC, ezt a vereséget nem lehet a dósítást.) percben) - Angyalos, Pál. Fige, Sárközi (Tóth - Nagy Cs., Bajusz (Szabó B. a 63. percben)
negatívumok rovatába írni. L. a 63. percben) - Nagy O. (Molnár a 63. Zolnai Lajos: Együttesem bemutatta,
Emellett azonban csupa pozitívum a Érdekességek az őszről: percben). Kaszás, Kovács. Dobi - Nagy Cs., hogy megfelelő koncentrációval lehet maga­
csapat mérlege. Kilenc edzőmeccsen 39-szer Bajusz. sabb osztályú csapat ellen is jó teljesítményt
vette be ellenfelei kapuját együttesünk - Haász-Brandt László volt az egyetlen, nyújtani.
Gólszerzők: Nagy Cs. a 3. percben,
(4,33-as átlag) 16 ellenében. Az NB Ill-ra aki valamennyi mérkőzést végigjátszotta az Nagy Cs. az 5. percben. Kovács a 20. perc­
pályázó Hajdúsámson és Nagyhegyes egy­ ősz folyamán az első perctől az utolsóig. Az NB III. első tavaszi
ben, Bajusz a 37. percben. Molnár a 65. perc­
aránt 6-6 góllal hálójában távozott Balmaz­ fordulójában:
- Az őszi bajnokcsapatból nyolcan sze­ ben, Tóth L. a 80. percben.
újvárosból csakúgy, mint a szintén a megyei Záhony-Balmazújváros 0-1 (0-1)
repeltek minden találkozón: három védő Zolnai Lajos: A gyorsan szerzett két
élmezőny után loholó Berettyóújfalu. (Angyalos, Pál, Sárközi), két középpályás góllal sikerült meglepnünk az amúgy szerve­ BFC: Haász-Brandt - Angyalos, Fige,
A sikerek sorrendjében talán a "megye (Lós, Tóth Gábor) és két csatár (Nagy Csa­ zett csapat benyomását keltő BUSE-t. A mér­ Pál, Sárközi - Tóth G., Kaszás (Tóth L. a 69.
kettes" Hajdúszoboszlói Spartacusnak rúgott ba. Nagy Szabolcs).
kőzésen végig kiegyensúlyozott teljesítményt percben), Kovács, Loós (Dobi a 69. percben)
három gól tűnik kevésnek, de ne felejtsük el, - A mezőnyjátékosok közül Lós töltötte
nyújtottunk. - Bajusz, Nagy Cs.
ők csak egy rosszul sikerült sportpolitikai lé­ a legtöbb időt a pályán, 1156 percet (átlag
Gólszerző: Sárközi a 16. percben.
pésnek köszönhetően "dekkolnak" még min­ mérkőzésenként 88,9).
Balmazújváros-Hajdúszoboszlói Sparta­ Zolnai Lajos: Az első félidőben egyér­
dig a lista szerinti hatodosztályban. - Mint már megírtuk, az időközben tá­ telműen a mi akaratunk érvényesült, s ekkor
cus 3-1 ( l - l , 0-0, 2-0) - háromszor 30 per­
vozó Nagy Szabolcs volt a BFC legeredmé­ megszereztük a győztes gólt. A második já­
ces mérkőzésen
Ilyen előkészületek után virradt tehát nyesebb játékosa az ősszel (14 gól), a közép­ tékrész kiegyensúlyozott volt. Fontos, hogy
ránk az NB III-as bajnokság kezdetének nap­ pályások közül Kovács talált a legtöbbször a ezzel a győzelemmel továbbra is százszázalé­
ja, amely újfent nem okozott csalódást. A hálóba (6 alkalommal), két védő: Pál és Sár­ BFC: Haász-Brandt (Szabó T. a 31.
kosak maradtunk idegenben.
Záhony elleni őszi hazai döntetlent egy ide­ közi 2-2 alkalommal volt eredményes. percben) - Angyalos (Nagy O. a 61. percben),
genbeli győzelemmel "toroltuk" meg, nem is - Nyolc játékos iratkozott fel a góllövő­ Pál, Fige. Sárközi (Tóth L. a 61. percben) -
Lapzárta után:
akármilyen teljesítménnyel. A BFC gólszer­ listára: az említetteken kívül Nagy Csaba (9), Tóth G.. Kaszás, Kovács, Dobi (Szabó B. a
Balmazújváros-Rakamaz 1-2 (0-0)
zője, Sárközi László néhány nappal később Lós (3), Fige és Tar (l-l) találatot szerzett. 61. percben) - Nagy Cs., Bajusz. BFC: Haász-Brandt - Angyalos, Fige,
így nyilatkozott a találkozóról: "Akár öt gól­ - Az ősz csapata a következő volt: Gólszerzők: Dobi a 25. percben, Szabó Pál, Dobi - Tóth G. (Nagy O. a 75. percben).
lal is nyerhettünk volna, nagyon magabizto­ Haász-Brandt - Angyalos, Fige. Pál, Sárközi B. a 7S.percben, Bajusz a 79. percben. Kaszás. Kovács. Loós - Bajusz (Szabó B. az
sak voltunk. Én személy szerint azonban be­ - Tóth G., Kaszás, Kovács, Lós - Nagy Sz., Zolnai Lajos: Az eddigi ellenfeleink kö­ 54. percben). Nagy Cs.
gyűjtöttem a harmadik sárga lapomat, így Nagy Cs. zül a Spartacus képviselte a legjobb játékerőt, Gólszerző: Kovács tizenegyesből a 81.
nem játszhatok első hazai mérkőzésünkön." T. S. de ettől függetlenül ezt az akadályt is sikerrel percben.
Megszakadt tehát egy sorozat. A BFC (Bodnár László slalisztikái alapján) vette a gárda. Bodnár László

Kalmár-napok A N Y A K Ö N Y V
Balmazújváros
Közszolgálati havilap
Az iskola névadója tiszteletére az ra érkezők megtekinüiettek az is­ író versenye, valamint a 4-8. osz­ (január)
1989/99-es tanévben rendezte kola zsibongójában. tályos tanulók számára rendezett születés: 9 Kiadja Balmazújváros
meg először a Kalmár-napokat. Városi szintű helyesírási ver­ német nyelvű vers-, mese- és pró­ önkormányzata
névadó: Felelős kiadó:
Idén, február 18-a és 22-e senyt rendeztek a felső tagozatos zamondó verseny.
házasság: 2 Gál István polgármester
között került sor a Kalmár-napok tanulóknak. A győztesek: "Nemzeti értékeink, hagyo­
változatos programjának lebo­ Ferenczi Dániel 5.o. (Kalmár Z. mányaink..." címet adták a rende­ válás: Megbízott szerkesztő:
nyolítására. Iskola), Berecz Adél 6.0. (Kalmár zők az 5-6. osztályosok, a 7-8. Domokos János
haláleset: 3
A tanulók szaktárgyi vetélke­ Z. Iskola), Tóth Anita 7.o. (Bocs­ osztályosok műveltségi vetélke­
dői mellett kiemelkedő esemény kai I. Iskola), Fekete Rita 8.o. dőjének. A sok érdeklődő jelen­ Munkatárs:
Turi Sándor
volt február 19-én az Apáczai (Kalmár Z. Iskola). létében ünnepi hangulatban lezaj­
Tankönyvkiadó által szervezett Az alsó tagozatos kisdiákok lott vetélkedőn a győztes a 6.a. A szerkesztőség postacíme:
szakmai nap, melynek keretében megyei szintű matematikai verse­ osztály, illetve a 7.b. osztály csa­ R Ó L U N K ÍRTÁK 4060 Balmazújváros, pf.: 6
az iskola nevelői bemutató órákat nyére 16 csapat nevezett. A győz­ pata lett. Telefax: (52) 370-035
tartottak környezetismeretből, tes a nádudvari Kövy Sándor Al­ A tanulók szívvel-lélekkel Telefon: (52) 370-719
január
földrajzból. talános Iskola 1. csapata lett. A készültek a Kalmár-napok ren­ Pályázat újságíróknak - Napló, Készül a Kasmir Plan Bt.
Az első napon rendezték második helyen a Kalmár Zoltán dezvényeire. Bebizonyították, gondozásában
január 6., 1. oldal
meg az alsó tagozatos tanulók ré­ Általános Iskola 1. csapata vég­ hogy tanítóiknak, tanáraiknak ne­
Veres Péterre emlékeztek -
szére a rajzversenyt. A verseny zett. Harmadik lett holtverseny­ velési, oktatási tevékenysége ki­ Nyomtatás:
Napló, január 06., 3. oldal Wider Print, Debrecen
kapcsolódolt az Apáczai-naphoz. ben az álmosdi Bocskai István tűnő: a tudás az általános művelt­
Balmazújvároson vége a pihe­
A gyerekeknek az Apáczai köny­ Általános Iskola és a Kalmár Zol­ ség magasabb szintű elsajátításá­
nőnek - Napló, január 8., 11. ol­ Felelős vezető:
veikben található mesékből a szá­ tán Általános Iskola 3.b. osztá­ ra irányuló törekvésük az iskola Lunczer Sándor
mukra legkedvesebbet kellett le­ lyos csapata. növendékeinek demokratikus, dal
rajzolni. A rajzokat kiállították, humanista szellemű nevelését Nem a tolvaj, hanem a víz viszi ISSN 1417-4944
Színvonalas volt az iskola 2-
melyeket mái- a bemutató tanítás­ 3-4. osztályos tanulóinak helyes­ szolgálják. K.I. - Napló, január 11., 6. oldal

You might also like