Richard Bach:

A Messiás Kézikönyve

Emlékeztető a Fejlett Lélek számára

Távlat - használd, vagy vesd el.

Ha a könyvben idáig értél, elfelejted, hogy ami körülvesz, nem a
valóság. Gondold meg ezt.
Ne feledd, honnan jöttél, hová tartasz, és miért teremtetted a
zűrzavart, melynek közepében ülsz.
Szörnyűséges halál vár rád, ne feledd. Sokat tanulhatsz, s élvezni is
jobban fogod, ha a tényeket eszedben tartod. Halálodat mégis
komolysággal kezeld. Ha nevetve mégy a vesztőhely felé,
fejletlenebb létformák nem értenek, s bolondnak tartanak még a
végén.
Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz.
Cselekedni: bizonyságot tenni arról, hogy tudod.
Tanítani: emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól.
Valamennyien tanulók, cselekvők, tanítók vagytok.
Kötelességed minden életben egy van csupán:
Légy hü magadhoz.
Hűnek lenni bármi vagy bárki máshoz: nemcsak lehetetlen, hanem
ismertető jegye a hamis messiásnak.
A legegyszerűbb kérdések a legfontosabbak.
Hol születtél? Hol van otthonod? Mit teszel?
Gondolkodj el e kérdéseken néha, és figyeld, miként változik, amit
felelsz.
Azt tanítod legjobban, amit magadnak kell leginkább megtanulnod.
Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit
mondasz, még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.
Barátaid jobban ismernek téged találkozástok első percében, mint
ahogy ismerőseid megismerhetnek ezer év alatt.
A legkönnyebb elkerülni a felelősséget, ha kijelented: "Enyém a
felelősség."
Életutadon a benned élő, tanuló lény vezet, a játékos szellem, aki
igazi önmagad.
Ne fordulj el a lehetséges jövőktől, mielőtt meg nem bizonyosodtál,
hogy nincs mit tanulnod belőlük.
Szabadságodban áll meggondolnod magad. Választhatsz másik
jövőt, vagy másik múltat.
Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked.
A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.
A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az
egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.
Ritka, hogy egy család tagjai egyazon fedél alatt nevelkedjenek.
Bizonygasd saját korlátaidat, s bizony, szert teszel rájuk.
Képzelj el egy világot, mely szép és igaz és tökéletes, aztán pedig
lásd be ezt: a Létező ezt sokkal jobban elképzelte már, mint te most.
A felhő nem tudja, miért épp erre száll, s miért épp ily sebesen.
Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a
célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra
szállsz, hogy túlláss a láthatáron.
Nem kél olyan vágy benned, melyhez ne kelne erő is benned valóra
váltani. Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte.
A világ leckekönyv, amelyben az összeadást gyakorolhatod. Ez nem
valóság, de kifejezheted benne a valóságot is, ha úgy kívánod.
Úgyszintén szabad ostobaságot írnod belé, vagy hazugságokat, de
lapjait ki is szakíthatod.
Az eredendő bűn: korlátozni a Létezőt.
Ne tedd.
Ha gyakorolod az elképzelt létet, megérted majd, hogy a képzelt
személy sokszor valódibb, mint az az ember, kinek teste van, és
szíve dobog.
Lelki- ismereted méri önzésed őszinteségét.
Hallgasd figyelmesen.
Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy
magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad
áll.
Az igazságnak, melyet kimondasz, múltja s jövője sincs. Létezik, s
nincs is több dolga ennél.
Íme próbája annak, hogy földi küldetésed véget ért-e már:
Ha élsz: még nem.
Azért, hogy szabadon, boldogan élhess, fel kell áldoznod az
unalmat. Nem mindig könnyű ez az áldozat.
Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új
találkozáshoz. S az új találkozás, bár percek vagy életek múlnak el
közben, barátok számára bizonyosság.
Megmérheted tudatlanságodat azon, hogy mennyire hiszel
igazságtalanságban és sorscsapásban.
Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak
nevezi.
Minden mi e könyvben áll, lehet tévedés is.
Richard Bach: Jonathan, a Sirály (részletek)

...az unalom meg a félelem és a

harag az oka annak, hogy a
sirályok élete oly rövid.
Az dönti el, milyen lesz a
következő világunk, hogy mit
tanultunk meg a mostaniban. Ha
mit sem tanultál, a következő
világod pontosan olyan lesz, mint
ez itt. Ugyanezekkel a korlátokkal
és ólomsúlyokkal küzdesz majd.
A mennyország nem valamiféle
hely, nem is valamilyen idő. A
mennyország azt jelenti: tökéletes.

Abban a pillanatban kezdesz majd

ismerkedni a mennyországgal,
amikor eléred a tökéletes
sebességet.

A titok abban rejlik, hogy a

korlátainkat sorjában,
türelmesen győzzük le... Amit
összehoztál, az annyi, hogy
túl gyorsan cserélté
tudatszintet.
Meg kell tanulnod az igazi
sirályt látni, a jót
mindvalahányban, és segíteni
nekik, hogy ők is meglássák
magukban. Ezt értem
szereteten. Ennek a nyitját
megtalálni, az az öröm.
Arra van szükséged, hogy
tovább keresd önmagad,
mindennap egy kicsit fedezz
fel belőle, a valódi Fletcher
sirályból, aki előtt nincsenek
korlátok. Ő a te oktatód. Őt
kell megértened, szerinte kell
élned.
 Ne higgy a szemednek. Amit
azzal látsz, csupa korlát. Az
értelmeddel nézz, ébredj rá,
amit úgyis tudsz már, és
meglátod, hogyan kell repülni.

Részlet Richard Bach: Minden és mindenki Egy

című könyvéből

Hang nélkül, füst nélkül lángoló napszínű oszlop

lüktetett a talaj fölött, egy méterre se az öregtől.
- ... és add a világnak úgy, amiképpen néked adatott –
hangzott egy szelíd hang a fényből -, add
mindeneknek, kik vágyják az igazságot, honnan
jövénk, mi létünk értelme, s mely irányt követendjünk
útban örökkévaló otthonunkba.
Pár méterre a remetétől megtorpantunk, lenyűgözött a
látvány. Életemben egyetlenegyszer láttam ilyen
ragyogást, évekkel korábban. Akkor kápráztatott el
egy véletlen felvillanása annak, amit még a mai napig
is csak úgy tudok megfogalmazni: szeretet. Ez a fény
itt, ami most láttunk, ugyanolyan volt, olyan sugárzó,
hogy mellette a világ lábjegyzetté töpörödött,
jelentéktelen, mellékes megjegyzéssé.
A következő pillanatban a fény eltűnt. Ahol láttuk,
most a földön aranyszín lapok hevertek, szépen
formált betűkkel teleírt kézirat.
A remete némán, csukott szemmel térdelt, nem vett
tudomást rólunk.
Leslie odalépett, lenyúlt a fénylő lapokért, felszedte
őket....
Azt hittük, rúnákat vagy hieroglifákat fogunk látni, de
angol szavak álltak a kéziratban. Hát persze,
gondoltam. Az öreg franciául olvasná őket, egy perzsa
meg farsziul. Így kell lennie ennek a
megvilágosodással – nem a nyelv számít, csupán az,
hogy a gondolatok kapcsolatba kerülhessenek
egymással.
Fény-teremtmények vagytok, olvastuk. Fényből
érkeztek, fénybe fogtok távozni, és minden
lépéseteket örök létezésetek fénye kíséri.
Leslie lapozott.
Saját választásotok szerint tartózkodtok most egy
magatok teremtette világban. ami szívetek vágya, az
válik valóra, és amilyenekké lenni törekedtek,
olyanokká lesztek.
Ne féljetek, ne rettentsen benneteket a sötétség,
puszta látszat az, sem a gonoszság, csalóka látomás
az, sem a halál, üres köpeny az. Csupán ti állítottátok
magatok elé mindezeket próbatételekként.
Fenőköveknek választottátok őket, általuk élesítitek,
edzitek szellemeteket. tudnotok kell, hogy mindig és
mindenhol veletek van a szeretet valósága, és
gyarapodó tudásotokat használva bármelyik
pillanatban hatalmatokban áll változtatni a
világotokon.
És így folytatódott, sok száz oldalon át. Döbbenten
lapozgattuk, bele-beleolvastunk.
Formákat teremtő élet vagytok. Kard vagy az évek
terhe éppúgy nem okozhatja halálotokat, mintha egy
szobából egy másikba mennétek át. Minden egyes
szobában újabb mondanivalót tanultok, hogy
mondhassátok, minden egyes átjáróban újabb dalt,
hogy dalolhassátok.
Leslie rám nézett, csillogott a szeme. Ha ez az írás így
hat ránk, huszadik századi emberekre, micsoda
hatása lenne azokra, akik ebben a században élnek,
hányadik is lehet ... a tizenkettedik!
Megint a kéziratba mélyedtünk. semmi rituális szöveg,
sehol semmi szertartásrend, sehol egyetlen átok,
könyörgés tüzes mennykövekért az ellenség fejére,
elpusztításukért, egyetlen katasztrófa-beígérés sem a
hitetleneknek, sehol egy könyörtelen Attila-isten.
Említés sem tétetik templomokról, papokról, rabbikról
vagy gyülekezetekről, zsolozsmákról, miseruhákról,
megszentelt ünnepekről. Ez az írás szeretettől áthatott
belső énünknek szólt, csak ennek a belső lénynek.
Ha ezek a gondolatok ebben a században elterjednek,
gondoltam, és ráébresztik az embereket, hogy felül
lehet emelkedni hiteken, felismerik a szeretet hatalmát
és nem lesz többé rettegés. Kimaradhat a sötét
középkor a történelemből!
Az öregember kinyitotta a szemét, most meglátott
bennünket, de félelem nélkül nézett ránk, mintha már
végig elolvasta volna a kéziratot. Rám pillantott, aztán
a tekintete hosszan elidőzött Leslie-n.
- Én Jean-Paul Le Clerc vagyok – szólalt meg. Ti meg
angyalok.
Meglepetésünkben megnémultunk, az öreg pedig
vidáman elnevette magát. – Láttátok a Fényt? –
kérdezte.
- Itt az üzenet – nyújtotta feléje a feleségem a
kéziratot.
- A megvilágosító sugalmazás, igen. – Úgy hajolt meg
Leslie előtt, mintha emlékezne rá, mintha legalábbis
Leslie biztosan angyal volna. – Aki kész olvasni,
megtudja belőle az igazságot, aki megfogadja, életet
ad annak. Gyermek voltam, amikor a Fény megígérte,
hogy azon a napon, amikor ti megjelentek, megkapom
a kéziratot. megvénültem mire csakugyan
megérkeztetek, és megjött az írás is.
- Meg fogja változtatni a világot – mondtam.
Furcsán nézett rám. – Nem.
- De hát azért kaptad őket...
- Próbatételként kaptam – felelte.
- Próbatételként?
- Messze földeket bejártam – nézett ránk -, százféle hit
írásait tanulmányoztam Kínától a magas északi
tájakig. És a sok olvasás ellenére megtanultam egyet-
mást. Minden vallás fényárban kezdődik. De a fényt
csak a szívek őrzik tartósan. Pergamenlapok nem
képesek megőrizni.
- De hát itt vannak, a kezedben tartod őket... –
mondtam. - Olvasd! Gyönyörű!
- Amit a kezemben tartok, az csupán pergamen –
felelte. - Ha ezeket a szavakat a világ tudomására
hozod, azok, akik már ismerik a bennük foglalt
igazságokat, örömmel és megértéssel fogadják majd.
Csakhogy mielőtt útjukra bocsátanánk ezeket a
lapokat, nevet kell adnunk nekik. És ez a vesztüket
fogja okozni.
- Ha egy szépséges dolognak nevet adunk, ezzel a
vesztét okozzuk?
Meglepetten nézett rám. – Nem, a dolgokat elnevezni
általában nem rejt veszélyeket. De ha ezeknek az
eszméknek nevet adunk, ezzel új vallást alapítunk.
- Miért?
Mosolyogva kezembe nyomta a kéziratot. – neked
adom...? – kérdően pillantott rám.
- Richard.
- Én ezeket a lapokat, amelyeket magától a Szeretet
Fényétől kaptam, ezennel neked adom, Richard.
Akarod-e te is továbbadni, a világnak, az embereknek,
akik vágynak rá, hogy megismerjék, amit e lapok
tudatnak, nekik, akik nem részesülhettek a kegyben,
hogy itt legyenek, amikor a megvilágosító sugalmazás
érkezett? Vagy meg akarod tartani őket egyedül
magadnak?
- Természetesen tovább akarom adni Őket!
- És milyen nevet fogsz adni az adományodnak?
Vajon hová akar kilyukadni, csodálkoztam. – Fontos
ez?
- Ha te nem adsz neki nevet, majd adnak mások. Úgy
fogják hívni: Richard könyve.
- Értem. Jó. Elnevezhetem bárminek..., mondjuk,
Lapoknak.
- És gondozni is fogod majd a Lapokat? Vagy elnézed,
hogy mások szerkesztgessék, amit nem értenek,
megváltoztassák, kihagyják belőle, ami nem tetszik?
- Dehogy! Egyetlen szót sem szabad megváltoztatni!
Hiszen a Fénytől valók! Semmi változtatás nem lesz!
- Biztos vagy benne? Egy-két sort se fognak
megváltoztatni, ha alapos ok van rá? “Ezt így nem
fogják megérteni”, “Ezzel megsérthetünk valakit”, “Az
üzenet nem világos”?
- Nincs változtatás!
Kérdően felhúzta a szemöldökét. – És ugyan ki vagy
te, hogy ennek érvényt is szerezhess?
- Itt voltam, amikor az üzenet érkezett – vágtam rá. – A
saját szememmel láttam, ahogy a kézirat megjelent!
- Szóval – mondta lassan – te lettél A Lapok őrizője?
- Nem feltétlenül kell nekem lennem. Ha megígéri,
hogy nem változtat az üzeneten, akárki is lehet.
- De valakiből csak lesz A Lapok őrizője?
- Lehet. Gondolom, igen.
- És ezzel létrejött a laphívők rendje. Mindazok, akik az
életük árán is meg akarnak óvni egy
gondolatrendszert, óhatatlanul a rend tagjává lesznek.
Csakhogy minden új rend, minden új szervezet
változás. Változás, mely világunk eddigi rendjének
végét jelenti.
- A Lapokon semmi nincs, ami bárkit vagy bármit
fenyegetne – mondtam. – Szeretetet hirdetnek meg
szabadságot.
- A szeretet meg a szabadság a félelem meg az
elnyomás végét jelenti.
- Hát persze – vágtam rá ingerülten. Mire akar ez a
vénember kilyukadni? És Leslie miért nem szól egy
szót sem? Ő nem úgy látná, hogy ez...
- Akik hasznot húznak a félelemből meg az
elnyomásból – mondta Le Clerc -, gondolod, ők is
örülnek majd a Lapoknak?
- Azt nem hiszem, de csak nem hagyhatjuk, hogy ez
a ... Fény ... kárba vesszen?
- Ígéred, hogy óvni fogod a Fényt? – kérdezte az öreg.
- Természetesen!
- És a többi laphívő, a barátaid, ők is óvni fogják?
- Igen.
- És ha a félelem és az elnyomatás haszonélvezői
meggyőzik a királyt, hogy országa vesztére törtök, ha
megrohanják a házatokat, ha karddal rontanak rátok,
akkor hogyan fogjátok megvédeni a lapokat?
- Elmenekülök előlük! Megmentem a Lapokat!
- És ha üldöznek, elfognak, sarokba szorítanak?
- Ha harcolnom kell értük, hát harcolni fogok –
fogadkoztam nekihevülten. – Létezik fontosabb is az
életnél. Vannak eszmék, amelyekért érdemes akár
meghalni is.
Az öregember nagyot sóhajtott. – És így kezdődik
majd a Nagy Lapvédő Háború – mondta szomorúan. –
Vértek és kardok, pajzsok és lobogók, paripák és
gyújtogatás, vértől csatakos utcák. A háború hosszú
lesz és pusztító. Lelkes hívők ezrei fognak csatlakozni
hozzátok, mit ezrek, tízezrek! Harcra készek, erősek,
merészek. Ám a Lapok eszméin felbőszül minden
uralkodó, aki megfélemlítés és szellemi sötétség által
tartja fenn a hatalmát. Tízezrek támadnak majd rátok.
Végre derengeni kezdett, mit is akar mondani nekem
Le Clerc.
- Hogy megismerjenek benneteket – folytatta -, és ti is
felismerhessétek egymást, szükségetek lesz egy
jelképre. Mit fogtok jelképül választani? Mi leng majd
a lobogótokon?
Nőtt bennem az aggodalom, de még nem adtam fel.
- A Fény jelét – vágtam rá. – A láng.
- És így leend – mondta, mintha egy még megíratlan
történelemkönyvből olvasna fel hangosan -, hogy
Frankhon földjén összecsap A Láng Jele A Kereszt
Jelével, és a Láng kerekedik felül, dicső győzelmet
arat, és a Kereszt városaiból néhányat porrá éget.
Hanem azután a Kereszt szövetkezik a Félholddal, és
egyesült seregeit özönölnek délről és keletről és
északról is, százezer állig felfegyverzett harcos tör
rátok, nyolcvanezretekre.
Álljon meg a menet, akartam közbeszólni. Már tudtam,
mi következik.
- És a Kereszt minden egyes meggyilkolt katonájáért
és a Félhold minden egyes lemészárolt harcosáért,
akiket a nagyszerű ajándék védelmében megöltetek,
száz ember gyűlöl meg benneteket. Apjuk, anyjuk,
feleségük, lányaik, fiaik és barátaik, mind gyűlölni
fogják a lapvédőket és a nyomorult Lapokat, hiszen
szeretteiknek meg kellett halniuk miattuk, és minden
lapvédő gyűlölni fog minden keresztényt meg minden
átkozott Keresztet, minden mohamedánt meg minden
átkozott Félholdat, mivel azok meg az ő szeretteik
pusztulásának okozói.
- Nem! – kiáltottam. Igaz volt minden szava.
- És a Nagy Háború idején oltárok épülnek,
katedrálisok égretörő tornyai emelkednek majd a
Lapok tiszteletére. Akik fejlődésre, a megismeréssel
járó megértésre vágytak, azon veszik majd észre
magukat, hogy újabb babonaságok, újabb tiltások
kötik gúzsba szellemüket: Harangok és jelképek,
előírásos mozdulatok és kántálás, szertartások, imák,
ornátusok, tömjénfüst meg perselyekbe hullajtott
aranypénzek. Arany, még pompásabb templomokra,
arany a kardokra, a nem hívőket megtéríteni, a
lelküket megmenteni.
- És arra is kell majd arany, Lapok első őrizője, hogy
ha meghalsz, megformálják belőle a képmásodat.
Hatalmas szobrokat, óriási freskókat, festményeket
kell alkotni, hogy a halhatatlan művészet őrizze e
magasztos pillanat emlékét...
Nem! gondoltam. Lehetetlen!
Csakhogy nem lehetetlen volt, hanem elkerülhetetlen.
- Ha ezeket a lapokat a világ tudomására hozod, újabb
hatalmas vallás támad, újabb papság, újabb Mi és
újabb Ők, újabb gyilkos ellentét. Mához száz évre
milliónyi áldozata lesz e szavaknak, amelyeket most a
kezünkben tartunk; mához ezer évre sokszor
tízmilliónyi. És mindez ezek miatt a lapok miatt.
Az öregember hangjában nem csengett keserűség,
sem cinizmust, sem elkeseredést nem lehetett benne
felfedezni. Okulva azon, amit egy hosszú létidő során
tanult, Jean-Paul Le Clerc bölcs nyugalommal
egyszerűen tudomásul vette a tényeket.
Leslie megborzongott.
- Tegyem rád a zekémet? - kérdeztem.
- Nem, köszönöm – mondta. – Nem a hidegtől van.
- Nem, nem a hidegtől – bólintott Le Clerc. Lehajolt a
tűzhöz, felvett egy üszkös gallyat és az aranyszín
lapokhoz érintette. – Mindjárt megmelegszel.
- Ne! – elrántottam a lapokat. - Elégetnéd az
igazságot?
- Az igazságot nem lehet elégetni. Bárki, aki keresi,
mindig fellelheti – felelte az öregember. – Csak ezeket
a lapokat lehet elégetni. Rajtatok áll, választhattok.
Akarjátok, hogy a laphit legyen a következő vallás a
világon? – Elmosolyodott. – ti lehetnétek az új egyház
első szentjei...
Leslie-re néztem, a bennem támadt rémületet láttam
az ő szemében is.
Kivette az öreg kezéből az izzó fadarabot, és a kézirat
sarkaihoz érintette. A gally parazsa hirtelen vakító
fehér nap-virággá nyílt, elejtettük a kéziratot, lángolva
hullt a földre. Pár pillanatig égett még, aztán hamuvá
szürkült.
Az öregember megkönnyebbülten sóhajtott fel. –
Áldott nap ez a mai! Milyen ritkán is adódik alkalom,
hogy megmentsük a világot egy új vallástól!
Aztán reménykedő mosollyal a feleségemre nézett. –
Most megmentettük, ugye?
Leslie visszamosolygott rá. – Megmentettük, Jean-
Paul Le Clerc. Egyetlen hang nincs a történelemben a
laphívőkről vagy a háborújukról.