Frederick Forsyth

A HÁBORÚ KUTYÁI
I. P. C.
KÖNYVEK
A mû eredeti címe: The Dogs of War
Copyright © Damsbrook Production Ltd., 1974
Fordított: Rakovszky Zsuzsa
Címlapterv: Cséve Gábor
Hungarian translation © Rakovszky Zsuzsa, 1992
Fõszerkesztõ:
Ivanics István
Szerkesztõ: Talpas János
Mûszaki szerkesztõ: Hupján Mária
Kiadja az I. P. C. Könyvek Kft.
Szikra Lapnyomda. Budapest (95-6842)
Felelõs vezetõ: dr Csöndes Zoltán vezérigazgató
ISBN 963 635 034 5
HU ISSN 0865 2929
Megjelent 21,1 (A/5) ív terjedelemben

Kiáltsd: Pusztítás! és oldd el a háború kutyáit."

(Shakespeare: Julius Caesar)
Hogy -t halálomról ne értesítsék,
Értem gyászba ne öltözzön,
Hogy megszentelt földbe ne temessenek,
Hogy a lélekharangot nekem meg ne húzzák,
Hogy holtomban meg ne látogassanak,
Hogy gyásznép a síromhoz ne kísérjen,
Hogy virágot a síromra ne ültessenek,
Hogy senki ember rám ne emlékezzék,
Ez végakaratom."
(Thomas Hardy: A weydoni asszonyvásár)

Giorgiónak és Christiannak és Schleenek

És Nagy Maréknak és Fekete Johnnynak,
És a többieknek, kik jeltelen sírokban nyugszanak.
Mi legalább megpróbáltuk.

PROLÓGUS
Aznap éjjel sem a hold, sem a csillagok nem világítottak a dzsungel felett. A nyugat-a
frikai sötétség beburkolta az apró repülõtéren álldogáló, szétszórt csoportokat, mint valam
es bársonytakaró. Az összefüggõ felhõréteg szinte súrolta az irokófák csúcsát. A várakozók
ogy még ne oszoljanak széjjel a felhõk, amelyek eltakarták õket a bombázók elõl.
Az ütött-kopott, öreg DC-4-es az imént landolt a szûk térségben a leszállópálya- fényeiné
mindössze az utolsó tizenöt másodpercre gyújtottak fel a kedvéért, és most vakon, köhögõ mo
ndult a kifutópálya végérõl a pálmalevéllel fedett kunyhók felé.
A központi erõk MiG-17-es típusú, éjszakai harci gépe alighanem valamelyik keletnémet p
ezette a hat közül, akik az elmúlt három hónapban érkeztek, hogy felváltsák az egyiptomiaka
ik rettegtek az éjszakai repüléstõl zúgva szelte az eget nyugati irányban. A felhõtakaró
a gépet a várakozók elõl, a pilóta se láthatta a leszállópályát. Tekintete mindhiába kutat
után, amelyek hunyorgása leszállni készülõ gép jelenlétérõl árulkodott volna. A kifutópály
A gurulópályán haladó DC-4-es pilótája sem hallotta a fölötte szálló vadászgép süvöltését
t, hogy lássa, merre halad. A sötétségbõl kiáltás harsant: Lámpákat eloltani! , de fölös
pilóta, amint sikerült tájékozódnia, amúgy is kikapcsolta a lámpáit, a fölöttük szálló vad
földnyi messzeségben járt. Dél felõl ágyúk dörögtek, pedig a front már korábban összeomlott
elõk, akiknek nem volt ennivalójuk, és az utóbbi két hónapban már lõszerük sem, elhajigáltá
ket, és bevették magukat a védelmet kínáló dzsungelbe.
A DC-4-es pilótája fékezett. Vagy húszméternyire állt meg a Super Constellationtól, amely
t parkolt a hangár elõtti betonon. Kikapcsolta a motort, és kimászott a pilótafülkébõl. Egy
kai rohant oda hozzá. Suttogva beszélgettek. A két férfi a sötét térségen át elindult az eg
yobb csoport felé, amelynek körvonalai valamelyest kiváltak a pálmaerdõ feketeségébõl. Ahog
férfi feléjük lépdelt a betonon, a csoport szétvált, és utat engedett a DC-4-es fehérbõrû
i így szembekerült: a középen álló férfival. A pilóta soha nem találkozott vele, de sokat h
róla, és még ebben a sûrû sötétségben is, amelyben csak néhány cigaretta parazsa világított
ismerte: igen, õ az, akit keres.
A pilóta nem viselt sapkát, ezért tisztelgés helyett csak kissé meghajtotta a fejét. Ilye
mit még sose tett egy néger elõtt. Maga se értette, mi ütött belé.
Van Cleef kapitány vagyok mondta angolul. Beszédén érzõdött, hogy dél-afrikai.
A tábornok üdvözlésképpen bólintott. Dús, fekete szakálla súrolta csíkos, terepszínû zubb
Kockázatos dolog volt ma éjszaka felszállnia, Van Cleef kapitány jegyezte meg szárazo
A szállítmánnyal pedig kissé késett.
Lassan, mély hangon beszélt. Kiejtése nem afrikaira, inkább valamelyik elõkelõ angol magá
kola egykori növendékére vallott. Van Cleef kínosan feszengett, és újra feltette magának a
, amelyet már vagy százszor is megpróbált megválaszolni, míg a vastag felhõrétegen: át manõ
gépével: hogy voltaképpen mit is keres itt.
Semmiféle szállítmányt nem hoztam, uram. Nem is lett volna mit.
Ismét olyasmit tett, amit sosem hitt volna magáról. Megesküdött, hogy nem fogja a fickót
am -nak szólítani. Hogyisne, egy kaffert! Egyszerûen ki csúszott a száján. Mégiscsak igaza
a többi zsoldos pilótának, akikkel Libreville-ben, a hotel bárjában találkozott. Ez a feket
más, mint a többi.
Hát akkor miért jött? kérdezte a tábornok halkan. Talán a gyerekekért? Van itt néhá
iket az apácák szeretnének biztonságba helyezni, de ma éjjel már nem várunk több Caritas-gé
Van Cleef megrázta a fejét, aztán rádöbbent, hogy fölöslegesen, mert a sötétben úgyse lát
avarba esett, aztán hálát adott a sorsnak, hogy értelmetlen mozdulatát eltakarta a sötétség
a testõrök szorosabban markolták a karabélyukat, és rámeredtek.
Nem. Önért jöttem. Mármint ha csakugyan távozni akar.
A tábornok hosszan hallgatott. A pilóta érezte, hogyan méregéti õt a sötétben, egy pillan
még a szeme fehérét is látta megvillanni, amikor egyik kísérõje a szájához emelte a cigaret
Értem. A kormánya utasította?
Nem felelte Van Cleef. Az én ötletem volt.
Újabb hosszú szünet következett. Van Cleef látta, ahogy a tõle néhány lépésnyire álló sza
lassan bólogat, de nem tudta, azért-e, mert felfogta, amit hallott, vagy elképedésében.
Nagyon hálás vagyok önnek szólalt meg végül az afrikai. Nem lehetett könnyû útja. A
hogy van saját gépem. A Constellation. Remélem, eljutok vele arra a helyre, ahová emigráln
i szándékozom.
Van Cleef fellélegzett. Gyanította, hogy igen súlyos politikai bonyodalmakat okozhat
ott volna, ha a tábornok kíséretében repül vissza Libreville-be.
Megvárom, amíg fölszáll mondta, és újra meghajtotta a fejét. Szeretett volna kezet rá
nokkal, de nem tudta, elfogadná-e az a feléje nyújtott kezet. Nem is sejtette, hogy a
tábornok is pontosan ugyanezen tépelõdik. Megfordult hát, és visszatért a gépéhez.
A pilóta távozása után a fekete férfiak csoportja egy darabig szótlanul álldogált.
Mi oka lehet rá egy dél-afrikainak, aki ráadásul még fehér is, hogy ilyesmire vállalkoz
ezte egyik minisztere a tábornokot.
A csoport vezetõje egy pillanatra elmosolyodott. Ragyogó fogai megvillantak a sötétben
.
Azt hiszem, ezt már soha nem fogjuk megtudni mondta.

Kissé távolabb, a hangár elõtti térségen, egy pálmacsoport védelmében öt férfi ült egy dzsi
te, ahogy a sötét emberi alakok kiválnak a bozótból, és elindulnak a repülõ felé. Parancsno
er sofõr mellett ült, és mind az ötüknek cigaretta füstölt a szájában.
Úgy látom, dél-afrikai gép lehet szólalt meg a parancsnok, és odafordult a dzsip háts
négy fehér férfi egyikéhez. Janni, menj és kérdezd meg a pilótát, nem tudna-e helyet szor
k!
A magas, durva csontozató, tagbaszakadt férfi kimászott a dzsip hátsó ülésérõl. Akár a tá
tõtõl talpig a dzsungelben használatos terepszínû uniformisba volt öltözve, amelynek túlnyo
d anyagában elszórva barna csíkok húzódtak. Zöld vitorlavászon lovaglócsizmát viselt, nadrá
te a csizma szárába, övén kulacs és Bowie-kés, vállán három, a FAL-karabély tárainak való t
dhárom üres volt. Ahogy a dzsip orrához ért, a csoport vezére utánaszólt.
Hagyd itt a FAL-t! mondta, és kinyújtotta a kezét, hogy átvegye a karabélyt. És Jan
legyél, jó? Ha nem tudunk elrepülni ezzel a vén jószággal, ezek itt napokon belül darabokr
zaggatnak bennünket.
A Janni nevû férfi bólintott, megigazította a sapkáját, és odaballagott a DC-4-eshez. Van
eef kapitány meg se hallotta a közeledõ lépteket, olyan halkan járt gumitalpú csizmájában.
Naand, meneer.
Van Cleef, amikor az afrikai-holland szavakat meghallotta, megpördült, és a mellette
álló nagydarab férfira meredt. Még a sötétben is ki tudta venni bal váll-lapján a fekete-f
oponyát és lábszárcsontokat ábrázoló emblémát. Óvatosan bólintott.,
Naand. Jy Afrikaans?
A magas férfi biccentett.
Jan Dupree vagyok mondta, és kezet nyújtott.
Kobus Van Cleef felelte a pilóta, és megrázta a feléje nyújtott kezet.
Waar gaan-jy nou? kérdezte Dupree.
Libreville-be. Amint azok beszállnak. És maga?
Janni Dupree elvigyorodott.
Én jól benne vagyok a pácban. Én is meg a társaim is. Ha a központiak elkapnak, kinyírn
nnünket. Nem tudna elvinni minket?
Hányan vannak? kérdezte Van Cleef.
Összevissza öten.
Lévén õ maga is zsoldos, még ha repülõ is, Van Cleef nem habozott. A törvényenkívülieknek
sze kell tartaniuk.
Rendben van, szálljanak be! De siessenek! Amint a Connie felszállt, mi is indulunk
.
Dupree köszönetképpen biccentett, és visszaügetett a dzsiphez. A másik négy fehér ott áll
soportban az autó motorháza körül.
Rendben van a dolog, de most mindjárt be kell szállnunk mondta nekik a dél-afrikai.
Oké, dobjátok be a felszerelést az autó hátuljába, és menjünk mondta a vezér. Ahogy a
tölténytáskák puffanva estek egymás után a kocsi végébe, a férfi odahajolt az alhadnagyi pa
iselõ feketéhez, aki a volánnál ült.
Isten vele, Patrick! mondta. Attól félek, el kell válnunk egymástól. A dzsipet lökj
valahol a vízbe. A puskákat ássa el biztos helyre, és hagyjon ott jelet! Dobja el az egy
enruháját, és rejtõzzék el a dzsungelben! Érti?
Az alhadnagy, akit egy évvel korábban mint közlegényt soroztak be, és elõléptetését nem a
hette, hogy késsel-villával is tudott bánni, hanem annak, hogy kitûnõ harcos volt, komor bó
intással jelezte, hogy megértette az utasításokat.
Isten vele, uram!
A négy másik zsoldos is elbúcsúzott a sofõrtõl, és elindultak a DC-4-es felé.
A csoport vezére éppen utánuk eredt volna, amikor a parkoló betonja mögött húzódó bozót s
zaladt oda hozzá lélekszakadva.
Õrnagy úr!
A zsoldos megfordult. Az egyik apácát felismerte: néhány hónappal korábban találkozott ve
amikor a harc még abban a körzetben tombolt, amelyben a nõvér a kórházat vezette, õneki pe
ki kellett üríttetnie az épületet,
Mary Joseph nõvér? Mit keres maga itt?
 Az idõs ír apáca, kezét a férfi zubbonyának ujjara téve, komolyan, sürgetõen magyarázni k
férfi bólintott.
Megpróbálom. Többet nem ígérhetek mondta, amikor az apáca befejezte.
Átsietett a betonon, és odalépett a dél-afrikai pilótához, aki a DC-4-es szárnya alatt ál
. A két zsoldos hosszú perceken át-tárgyalt. Végül az egyenruhás férfi visszasietett a vára
z.
Azt mondja, rendben van, de sietnünk kell, nõvér. Amint lehet, fel akar szállni a géppe
.
Áldja meg a jóisten! mondta a fehér apácaöltözéket viselõ alak, majd gyors utasítások
a társának. Az odaszaladt a repülõ hátsó részéhez, és mászni kezdett fölfelé az utasbejárat
rán. A másik visszaszaladt a parkoló betonja mögött álló pálmacsoport árnyékába, ahonnét rö
ora lépett elõ. Mindegyik csomagot tartott a karjában. Amikor a DC-4-eshez értek, a csom
agokat föladták a létra tetején várakozó nõvérnek. A mögötte álló másodpilóta figyelte; ami
om csomagot sorban lerakja egymás mellé, majd mogorván maga is nekiállt segíteni. Egymás ut
vette át a csomagokat a repülõgép farokrésze alól feléje nyúló kezekbõl, és bevitte õket a
A jóisten áldja meg! suttogta az ír apáca. Az egyik csomag kevéske híg, zöld ürüléket
agából, rá a másodpilóta kabátujjára.
Hogy az a keserves... sziszegte a másodpilóta, de azért folytatta a munkát.

A zsoldosok vezére, egyedül maradva, a Super Constellation felé fordult, amelynek hátsó lép
sõjén hosszú sorban kapaszkodtak fölfelé a menekülõk, fõként a legyõzött nép vezetõinek rok
ján kiszûrõdõ bizonytalan fényben megpillantotta azt az embert, akivel beszélni akart. Ahog
elindult feléjeképpen a férfin volt a sor, hogy felkapaszkodjék a lépcsõn, miközben mások,
re az a sors várt, hogy ottmaradjanak és elrejtõzzenek a dzsungelben, készenlétben álltak,
ogy elhúzzák majd a lépcsõt. Egyikük odakiáltott a felszállni készülõ férfinak.
Uram! Shannon õrnagy van itt:
A tábornok a közeledõ Shannon felé fordult, és még ebben a drámai pillanatban is sikerült
solyodnia.
Mi az, Shannon, szeretne velünk tartani?
Shannon a tábornok elé lépett, és tisztelgésre emelte a kézét. A tábornok biccentéssel ny
z üdvözlést.
Nem, uram, köszönöm. Találtunk valakit, aki elvisz minket Libreville-be. Csak el akart
am- búcsúzni öntõl.
Igen. Hosszú harc áll mögöttünk. Most, sajnos, alighanem vége szakad: Legalábbis néhány
tudom elhinni, hogy a népem most már örökké szolgaságban fog élni. Mondja csak, maga és a k
egkapták a járandóságukat?
Igen, uram, köszönöm. Mindent megkaptunk, az utolsó garasig felelte a zsoldos. A tábo
k komolyan bólintott.
Hát akkor isten velük. És köszönök mindent, amit tenni tudtak.
Odanyújtotta a kezét Shannonnak. A két férfi keret rázott.
Lenne itt még valami, uram mondta Shannon. A fiúk és én, amíg a dzsipben üldögéltün
dolgot. Ha valaha még egyszer... szóval, ha szüksége lenne ránk, csak szóljon. Mindnyájan
k. Elég, ha egy szót szól. A fiúk azt akarták, hogy ezt mondjam meg önnek.
A tábornok hosszú másodpercekig mereven nézte.
Ez a mai éjszaka csupa meglepetés mondta lassan. Maga talán még nem tudja, de magas
ngú tanácsadóimnak a fele, a gazdagok kivétel nélkül mindnyájan éppen ma éjjel lopóznak át
lakon, hogy behízelegjék magukat az ellenségnél: Egy hónapon belül a többiek nagy része is
fogja õket. Köszönöm az ajánlatát, Mr. Shannon. Nem fogom elfelejteni. Hát akkor isten vel
sok szerencsét!
Azzal sarkon fordult, és fölment a lépcsõn. Éppen abban a pillanatban lépett a Super Cons
ellation homályosan megvilágított belsejébe, amikor a négy motor egyike hörögve beindult. S
non hátralépett, és még egyszer, utoljára tisztelgett annak a férfinak, akinek a szolgálatá
fél esztendõt töltött.
Sok szerencsét suttogta maga elé. Szükséged lesz rá...
Sarkon fordult, és visszasietett a várakozó DC-4-eshez. Amikor az ajtó becsukódott mögött
Van Cleef beindította a motort, de még egy darabig nem mozdult a betonról, hanem figye
lte, ahogy a Super Connie sötét, csapott orrú sziluettje végigdübörög a kifutópályán, elhal
-es orra mellett, majd a levegõbe emelkedik. Egyik gép sem gyújtotta ki a fényszóróit, ám a
uglas pilótafülkéjébõl a dél afrikai ki tudta venni a Constellation vezérsíkjait, amint a p
t dél felé távolodva eltûnnek a felhõtakaró biztonságában. Csak akkor indult el a DC-4-esse
pityergõ rakományával a felszállópálya felé.
Egy óra is eltelt, mielõtt Van Cleef utasította a másodpilótát, hogy kapcsolja be a pilót
en a világítást. Mindaddig egyik felhõpadtól a másikig manõvereztek. A gép ki-kitört a sûrû
, villámgyorsan átsuhant a lepelfelhõk szélfúttá foszlányai között, hogy újra a vastag felh
essen menedéket, de mindig gondosan kerülte, hogy hosszabban idõzzön a holdsütötte, fehér s
t, ahol valamelyik cirkáló MiG észrevehette volna. Van Cleef csak akkor járult hozzá, hogy
bekapcsolják a világítást, amikor már messze kinn voltak az öböl felett, és jó néhány mérf
hagyták a partot.
A kigyulladó lámpák kísérteties látványt világítottak meg az utastérben, akár Doré is raj
na ilyent valamelyik különösen rosszkedvû idõszakában. A repülõgép padlóját átázott, összem
tták. Egy órával korábban ezekbe a plédekbe voltak burkolva azok a csomagok, amelyeket az
ismeretlen emberek föladogattak az apácának. A csomagok tartalma ott vonaglott sorban
az utastér mindkét oldalán: negyven apró gyermek, az éhezéstõl összezsugorodott, kiszáradt,
ult testtel. Mary Joseph nõvér, aki addig a pilótafülke ajtaja mögött kuporgott, fölállt, é
kezdett a csonttá soványodott csecsemõk között. Minden gyerek homlokán ragasztószalag éktel
ett, a vérszegénységtõl okkervörösre színezõdött hajuk vonala alatt. A ragasztószalagra gol
inden adatot felírtak, amire a Libreville környéki árvaház kíváncsi lehet. Rajta volt a gye
kek neve és száma, ha a rangja nem is. A veszteseknek különben sincs rangjuk.
A gép farokrészében az öt zsoldos hunyorogni kezdett a fényben, majd szemügyre vették uta
aikat. Az elmúlt néhány hónapban jó néhányszor tárult a szemük elé hasonló látvány. Mind az
de egyikük sem adta jelét. Az ember végül mindenhez hozzászokik. Kongóban, Jemenben, Katan
an, Szudánban... mindig ugyanaz a történet, mindig a gyerekek. És az ember sose tehet se
mmit, így morfondíroztak magukban, és elõhúzták a cigarettájukat.
Most, hogy bekapcsolták a világítást, egymást is szemügyre vehették, valójában elõször az
ste rájuk sötétedett. Egyenruhájukon az izzadság és a vörös fold foltokat hagyott, arcuk el
olt a fáradtságtól. Vezérük ültében nekivetette a hátát a mosdó ajtajának, lábát egyenesen
l a pilótafülke felé fordult és tekintete a gép törzsét pásztázta. Carlo Alfred Thomas Shan
hívták; harminchárom éves volt, szõke haját rosszul nyírt kefefrizurában viselte. A trópuso
lmesebb, ha az ember rövidre nyíratja a haját, így nem tapad meg benne az izzadság és nem e
ik bele a tetû. Shannont keresztnevének kezdõbetûi után Catnek, Macskának becézték; Tyrone
származott, Ulster környékérõl. Apja annak idején egy kevésbé ismert angol magániskolában t
y beszédén nem érzõdött a jellegzetes észak-írországi kiejtés, öt évet töltött a brit tenge
d megpróbálkozott a polgári élettel. Hat évvel a történet kezdete elõtt egy londoni kereske
cég Ugandái kirendeltségéhez került. Egy szép reggelen csöndesen becsukta a számlakönyveit
Landroverébe, és nyugatnak hajtott, a kongói határ felé. Egy héttel késõbb zsoldosnak jele
ett Stanleyville-ben, Mike Hoare ötödik kommandójába.
Hoare rövidesen távozott, és John-John Peters vette át a helyét. Shannon összekülönbözött
el, és északnak indult, hogy csatlakozzon Denard-hoz Paulisban; két évvel késõbb részt vett
stanleyville-i lázadásban, majd amikor a francia fejsebet kapott és Rhodesiába szállították
elcsapott Jacques Schramme-hoz, a Fekete Jacques-hoz, az ültetvényesbõl lett belga zso
ldoshoz. Részt vett a Bukavu felé tartó hosszú menetelésben; így jutott el Kigaliba. Miután
Vöröskereszt hazaszállította, sürgõsen jelentkezett egy másik afrikai háborúba, ahol már sa
zászlóalja élén harcolhatott. Ám a gyõzelemhez késõ volt a gyõzelemhez mindig késõ volt.
A balján ülõ férfiról sokan úgy tartották, senki nála jobban nem kezeli az aknavetõt a Za
zakra. A nagydarab Jan Dupree huszonnyolc éves volt, és Paarlból származott. Elszegényedet
t hugenotta családjának õsei Mazarin dühe elõl menekültek a Jóreménység fokára abban az idõ
Franciaországban megszûnt a vallásszabadság. Éles vonású arcát orra uralta, amely merész í
keskeny szája fölé. Ez az arc most még megviseltebbnek tûnt, mint máskor, a kimerültség mél
t vésett bele, szemhéja leereszkedett fakókék szemére, vörösesszõke szemöldökébe és hajába
padtak. Végigpillantott a repülõ törzsében fekvõ gyermekeken, bliksems" (rohadékok), morog
ga elé a gazdagok és kiváltságosok világát értette ezen, akiket a föld minden bajáért fel
tt , majd megpróbált elaludni.
Mellette Marc Vlaminck nyúlt el, a Csöpp Marc, ahogyan hatalmas termete miatt neve
zték. Ez az Ostendébõl származó flamand férfi kis híján két méter magas volt, és több mint
t. Voltak, akik hájasnak vélték, holott nem volt az. Az ostendei rendõrök, többségükben bék
emberek, akik inkább félreállnak a baj útjából, rettegtek tõle, a város asztalosai és üvege
an szeretetteljes elismeréssel adóztak a Csöpp Marcnak, mivel senkinek nem köszönhettek an
nyi megrendelést, mint õneki. Úgy tartották, könnyû megállapítani, melyik bárban játszadozo
söpp Marc jókedvében; elég, ha az ember megszámolja, hány iparosra volt szükség a helyreáll
 Egyházi árvaházban nevelkedett, ahol a papok megpróbáltak tekintélytiszteletet verni a ho
szúra nyúlt fiúba, és igyekezetükben olyan kitartónak bizonyultak, hogy végül Marc veszítet
türelmét, és tizenhárom éves korában sikerült akkora ökölcsapást mérnie az egyik nádpálca-
ogy az zsák módjára dõlt el a kockaköveken.
Ezután egyik javítóintézetbõl a másikba került, majd egy idõre a fiatalkorúak börtönébe,
z város felsóhajtott a megkönnyebbüléstõl, amikor Marc jelentkezett az ejtõernyõsökhöz. Egy
annak az ötszáz embernek, akiket Laurent ezredes vezetésével ledobtak Stanleyville-ben,
hogy kiszabadítsák a misszionáriusokat, akiket a helyi szimba törzsfõnök, Christophe Gbenye
azzal fenyegetett, hogy elevenen sütteti meg õket a város fõterén.
Negyven perccel azután, hogy földet ért a repülõtéren, Csöpp Marc megtalálta az élethivat
tel késõbb meglógott, nehogy visszaszállítsák a belgiumi kaszárnyába, és csatlakozott a zso
oz. Csöpp Marc itt nemcsak óriási öklének és vallanak vette jó hasznát; kitûnõen bánt kedve
l, a kézi páncéltörõvel is; olyan könnyedén forgatta, mint kisfiú a borsópuskáját.
Aznap éjjel, amikor elhagyta az enkláve területét, és Libreville felé repült, éppen harmi
volt.
A belgával szemben, a gép törzsének túloldalán Jean-Baptiste Langarotti ült, és kedvenc f
atosságával igyekezett elütni a várakozás óráinak unalmát. Ez az alacsony, sovány, de izmos
arna bõrû férfi Korzikán, Calvi városában született és nevelkedett. Tizennyolc éves korában
a hadsereg besorozta és bevetette az algériai háború százezer appelé-jének egyikeként. Amik
kötelezõ tizennyolc hónap felét letöltötte, jelentkezett hivatásosnak, késõbb pedig átirány
yarmati Ejtõernyõs Alakulathoz, Massu tábornok rettegett vörössapkásaihoz, akiket egyszerûe
neveztek: les paras". Huszonegy éves volt, amikor beütött a mennykõ, és a francia gyarmat
hadsereg né hány egysége felsorakozott egy mindörökké francia Algéria ügye mögött, ezt az
az adott pillanatban az OAS nevû szervezet testesítette meg. Langarotti csatlakozot
t az OAS-hoz, majd dezertált, és az 1961. áprilisi puccs bukása után illegalitásba vonult.
om évig bujkált álnéven Franciaországban; ekkor elfogták, és négy évet töltött börtönben, á
elõször a párizsi Santé, majd a tours-i és végül az Ile de Ré-i tömlöc sötét, ablaktalan c
tûrte a fogságot, a ennek nyomait két börtönõre haláláig fogja viselni. Miután több ízben f
, mert rátámadt a börtönõrökre, a kiszabott büntetést az utolsó napig letöltötte. Amikor 19
abadult, többé semmitõl nem félt a világon, kivéve a szûk, zárt tereket, cellákat és üregek
egfogadta, hogy még egyszer nem fog börtönbe kerülni, még akkor sem, ha az életébe kerül, é
at üldözõjét magával viszi a halálba, ha azok" ismét el akarnák kapni. Még három hónapot s
lábon, amikor Afrikába repült, abban a meggyõzõdésben, hogy ott a helye valamelyik háborúba
ivatásos zsoldosként csatlakozott Shannonhoz. Aznap éjjel, amikor a DC-4-esen Librevil
le felé tartott, harmincegy éves volt. Amióta kiszabadult a börtönbõl, kitartóan gyakorolt
al a fegyverrel, amelynek használatát még Korzikán tanulta meg kisfiú korában, majd késõbb,
mellékutcáiban valóságos hírnévre tett szert általa. Bal csuklója körül széles bõrpántot vi
re nemigen lehetett megkülönböztetni attól a fajta fenõszíjtól, amelyen a régimódi borbélyo
vájukat szokták élesíteni. A szíjat két patentgomb tartotta a helyén. Ráérõ perceiben lecsa
fordította, hogy patentes fele kerüljön belülre, és a bal ökle köré tekerte. Most is ott vo
iközben igyekezett elütni az idõt addig, amíg megérkeznek Libreville-be. Jobb kezében kést
tott, jó tizenöt centis pengéjû, csontnyelû kést amelyet olyan boszorkányos gyorsasággal fo
tt, hogy az már régen visszakerült ruhaujj-tokjába, mire az áldozat ráébredt, hogy halott.
enge egyenletes ritmusban mozgott elõre-hátra a fenõszíjon, és, minden súrlódó mozdulattól
ett. Ez a mûvelet megnyugtatta Langarotti idegeit, mindenki mást viszont alaposan föli
degesített, de senki sem panaszkodott. Senki, aki jobban ismerte, nem akart szóváltásba
keveredni ezzel a halk szavú, szomorú mosolyú kis emberrel.
Langarotti és Shannon közé szorulva ült a társaság legidõsebb tagja, a német Kurt Semmler
yvenéves volt: õ tervezte annak idején, az enklávéban töltött elsõ napokban azt a koponyás-
tos jelvényt, amelyet a zsoldosok és az általuk kiképzett afrikai újoncok viseltek. És õ vo
az is, aki öt mérföldes körzetben megtisztította a terepet a központi csapatoktól, úgy, hog
at vert le a frontvonal mentén; és minden karóra egy elõzõ nap elesett kormánykatona fejét
te. Ezután egy hónapig az övé volt az egész harctér legcsendesebb szelete. Semmler 1930-ban
született. A hitleri Németországban nevelkedett, apja, egy müncheni mérnök, késõbb a Todt-s
zet tagjaként az orosz fronton pusztult el. Tizenöt éves korában Kurt a Hitlerjugend lel
kes tagja volt, mint ahogy az volt szinte az ország egész ifjúsága tizenkét évi Hitler-ural
m után, és egy nála fiatalabb gyerekekbõl és hetven fölött járó öregekbõl álló kis csapat p
eladata az lett volna, hogy megállítsa George Patton tábornok tankoszlopait; ehhez min
den felszerelése egyetlen páncélököl és három ócska karabély volt. Nem csoda, ha Semmler ez
adatot nem tudta végrehajtani. Serdülõkorát Bajorországban töltötte, amerikai megszállás al
it gyûlölt. De fanatikusan vallásos anyja iránt is ingerültséget érzett; az asszony azt sze
te volna; s fia fiából pap lesz. Tizenhét évesen megszökött hazulról. Strasbourgnál átlépte
a határt, és jelentkezett az idegenlégióba, amelynek toborzóirodáját éppen azért helyezték
gba, hogy útba essen a szökött németeknek és belgáknak. Egy évet töltött Sidi-bel-Abbesben,
z expedíciós haderõvel Vietnamba indult. Nyolc évvel és Dien Bien Phuval a háta mögött, fél
egényebben, amelyet a tourane-i (Da Nang-i) orvosok távolítottak el, szerencsére anélkül, h
gy a végsõ megaláztatásnak Hanoinál még szemtanúja lehetett volna, visszarepült Franciaorsz
mikor teljesen felépült, Algériába küldték, ahol mint õrmester a francia gyarmati hadsereg
tjének is az elitjéhez, az idegenlégió elsõ ejtõernyõs ezredéhez került. Egyike volt annak
nyi embernek, akik kétszer is túlélték már az ezred teljes megsemmisítését Vietnamban, elõs
r az még csak egyetlen zászlóaljból állt, és késõbb, amikor teljesen feltöltötték. Semmler
rt tisztelt: Roger Faulques ezredest, aki már az eredeti ejtõernyõs ezrednél is szolgált,
amely mindössze száz emberbõl állt, amikor megsemmisítette az ellenség, és Le Bras parancsn
t, egy másik veteránt, aki most a Gaboni Köztársaság gárdáját irányította, és ügyelt rá, ho
an gazdag állam Franciaország csatlósa maradjon. Még Marc Rodin ezredes, egykori elöljárója
elveszítette elõtte a tekintélyét, amikor az OAS felmorzsolódott.
Semmler ott volt az elsõ ejtõernyõs ezredben, amikor az egy emberként masírozott a puszt
ulásba az algíri puccs idején, és késõbb maga Charles de Gaulle oszlatta fel egyszer és min
korra. Ment, ahová francia tisztjei vezették. Algéria függetlenségének kikiáltása után, 196
emberében Marseille-ben elfogták, és két évet töltött börtönben. A harctéren szerzett kitün
ek négy sorban borították uniformisát mentették meg a még rosszabb sorstól. Amikor 1964-b
z év után elõször civilben, kilépett a börtönkapun, megkereste egy régi zárkatársa, és aján
ki: vegyen részt egy bizonyos csempészvállalkozásban a Földközi-tengeren. A következõ három
tekintve attól az egytõl, amelyet egy olasz börtönben töltött azzal foglalkozott, hogy al
olt, aranyat, és alkalmilag fegyvert juttatott a Földközi-tenger egyik végébõl a másikba. A
or végül már-már sikerült meggazdagodnia az Olaszország és Jugoszlávia közt folyó cigaretta
n, társa eladót és vevõt egyaránt kijátszva meglépett a pénzzel, de elõbb még a gyanút Semm
te. Semmler, több tucat harcias úriemberrel a nyomában, felkéredzkedett egy Spanyolországb
a tartó hajóra, onnan egyik buszról a másikra szállva Lisszabonba menekült, ahol felvette a
kapcsolatot egy fegyverkereskedõ barátjával, és útnak indult Afrikába, hogy részt vegyen a
an, amelyrõl az újságokban olvasott. Shannon kapva kapott rajta, hiszen tizenhat év tapa
sztalatával a háta mögött mindnyájuknál többet tudott a dzsungelharcról. Most a Libreville
rtó gépen õ is álomba merült.
Még két óra volt napkeltéig, amikor a DC-4-es megérkezett a repülõtér fölé. A gyerekek ny
egyetlen hangot lehetett tisztán kivenni: egy férfi fütyült. Shannon volt az. Társai tudtá
, hogy mindig fütyül, valahányszor akcióra készül, vagy éppen túl van rajta. Azt is tudták,
a dallam, amit fütyül, mert egyszer megmondta nekik: Spanyol Harlem", ez volt a címe.

A DC-4-es két kört írt le a libreville-i repülõtér fölött, miközben Van Cleef a földi irány
zélt. Az öreg teherszállító végiggördült a kifutópályán, majd megállt a végén, ahol egy kat
odott az orra elé. A benne ülõ két francia tiszt intett Van Cleefnek, hogy kövesse õket a g
rulópályán túlra.
Eltávolodtak a repülõtér fõépületétõl, és néhány kunyhó felé közeledtek, amelyek a repülõ
tt jelt adtak a kapitánynak, hogy állítsa le a DC-4-est, de ne kapcsolja ki a motort.
Másodperceken belül lépcsõt támasztottak a gép hátsó bejáratának, és a másodpilóta belülrõl
z ajtónyílásban egy ellenzõs katonasapka jelent meg. Tulajdonosa undorodva fintorgatta a
z orrát, amikor megcsapta a-gépben terjengõ bûz. A francia tiszt tekintete végül megpihent
z öt zsoldoson: intett nekik, hogy kövessék a kifutópálya végéig. Amikor az öt férfi kiszál
zt intett a másodpilótának, hogy csukja be az ajtót. A DC-4-es minden további nélkül megfor
t, és újra gurulni kezdett a fõépület irányába, ahol a francia vöröskereszt ápolónõinek és
csoportja már várta a kicsiket, hogy elvigyék õket egy gyermekgyógyászati klinikára. Ahogy
epülõ elhúzott mellettük, az öt zsoldos köszönetet intett a pilótafülkében ülõ Van Cleefnek
cia tiszt nyomába szegõdött.
Egy óra hosszat kellett várakozniuk az egyik kunyhóban, kényelmetlen, egyenes hátú faszék
n kuporogva, miközben egész sor fiatal francia katona kukkantott be az ajtón, hogy egy
pillantást vessen a rettenetesekre", les affreux"-re, ahogy a francia zsargon nevez
i õket. Végül meghallották, hogy egy dzsip csikorogva fékez odakint, és a folyosón õgyelgõk
gva vigyázzba vágták magukat. Amikor kinyílt az ajtó, barnára sült, kemény arcú katona lépe
ta. A magas rangú tiszt õzbarna trópusi egyenruhát viselt, ellenzõs sapkájának karimáját ar
t fogta körbe. Shannonnak feltûnt átható, fürgén ide-oda járó pillantása, rövidre nyírt acé
szárny alakú ejtõernyõs embléma, amelyet öt sor harctéri kitüntetése fölé tûzve viselt az
evette, hogy Semmler rugóként pattant fel és úgy állt, mintha nyársat nyelt volna, öt ujja
gyenesen mutatott lefelé azon, ami valaha egyennadrágjának varrása volt. Shannonnak semm
i kétsége nem maradt afelõl, hogy látogatójuk maga a legendás Le Bras.
A vietnami és algériai veterán mindnyájukkal kezet rázott, de Semmler elõtt valamivel hos
zabban idõzött.
Alors, Semmler? mondta lágyan, lassú mosollyal. Szóval még mindig harcol. De most m
m segédtisztként. Kapitány lett, amint látom.
Semmler zavarban volt.
Oui, mon commandant, pardon, colonel. Csak átmenetileg.
Le Bras töprengve bólogatott. Aztán megszólalt, ezúttal mind az ötüknek címezve a mondani
Kényelmesen el fogom szállásolni önöket. Alighanem mindegyikükre ráférne egy fürdõ, bor
ennivaló. Gondolom, nincs-más ruhájúk, errõl is gondoskodni fogunk. Sajnos, egy ideig kényt
lenek lesztek a szállásukon maradni. Puszta óvintézkedés. A városban nyüzsögnek az újságíró
n kapcsolatot kerülniük kell velük. Amint megoldható, elintézzük, hogy visszatérhessenek Eu
Ezzel mindent elmondott, amit közölni kívánt, és elhallgatott. Majd jobb kezét sapkájának
nzõjéhez emelve szalutált az öt mereven álló férfinak és távozott.
Egy órával késõbb az öt férfi miután zárt teherautón eljutott a szállodáig, ahová-a hát
ott be elfoglalta a szállását, öt szobát a Gamba Hotel legfelsõ emeletén. A nemrégiben ép
száz méternyire állt a repülõtértõl, vagyis több mérföldnyire a város központjától. A fiata
hogy étkezniük is a legfelsõ emeleten kell majd, és további utasításig nem tehetik ki a lá
. Egy órán belül visszatért, törülközõket; borotvát, fogkrémet és fogkefét, szappant és mos
magával. Egy adag kávét már korábban felküldtek nekik; azt férfi hálásan merült bele a mél
anillatú fürdõvízbe, hat hónap óta elõször.
Délben megérkezett a hadsereg borbélya, és egy tizedes, karján egész halom nadrággal; ing
, atlétatrikóval, alsónadrággal és zoknival. Az öt férfi fölpróbálta a ruhákat, kiválasztot
szükségük volt, a tizedes pedig távozott a maradékkal.
Egy órakor a tiszt visszatért, négy pincér kíséretében, akik feltálalták az ebédet, és a
lmeztette az öt férfit, hogy nem szabad kilépniük az erkélyre. Ha a bezártság unalmát torna
rlatokkal akarják enyhíteni, megtehetik, de csak a szobájukban. Megígérte, hogy este ismét
ljön, könyvekkel és képesújságokkal, bár mint mondta, azt néni ígérheti, hogy angol vagy af
land nyelvûek is lesznek köztük.
Az öt férfi olyan alaposan belakmározott, ahogyan már hat hónapja, az utolsó szabadságolá
nem, majd ledõltek az ágyra és elaludtak. Miközben a számukra oly szokatlan matracokon, a
szinte hihetetlen ágynemû közt horkoltak, Van Cleef a DC-4-essel fölemelkedett a felszálló
yáról a szürkületben, egy mérföldnyire húzott el a Gamba Hotel ablakaitól, majd délnek ford
privi és Johannesburg irányába. Neki nem volt már több munkája.

Az öt zsoldos négy hetet töltött a szálloda legfelsõ emeletén. Eddig tartott, míg az újságí
irántuk az érdeklõdésüket, és visszatértek a különféle szerkesztõségekbe, mivel a szerkesz
nem látták, hogy embereik tovább idõzzenek egy olyan városban, ahonnét nincs mirõl tudósíta
Egy este, minden elõzetes bejelentés nélkül, beállított egy francia kapitány, Le Bras par
snok tisztikarának tagja. Szélesen rájuk vigyorgott.
Uraim, jó hírem van az önök számára. Még ma éjjel elrepülnek Párizsba. Valamennyiüknek
nk az Air Afrique 23.30-as járatára.
Az öt férfi, aki már csaknem megõrült az unalomtól a bezártság hetei alatt, hangosan élje
Az út Párizsig tíz óra hosszat tartott. A gép csak Dpualábán és Nizzában szállt le, Másna
óra elõtt kiléptek a Le Bourget repülõtéren a februári reggel metszõ hidegébe, A repülõtér
búcsút egymásnak. Dupree úgy döntött, hogy a reptéri busszal átmegy az orlyi repülõtérre, é
vált az SAA Cape Town-i járatára. Semmler úgy határozott, vele tart az Orlyra, és visszatér
henbe, legalább egy látogatás erejéig. Vlaminck közölte, hogy õ a Gare du Nord felé igyeksz
hol felszállt az elsõ brüsszeli expresszre, amelyiknek van csatlakozása Ostendébe. Langaro
tti a Gare de Lyonra indult, hogy ott felszáll jön egy marseille-i vonatra.
Ne veszítsük szem elõl egymást! mondták és mindnyájan Shannonra pillantottak. Õ volt
az õ dolga volt, hogy új munkát, új szerzõdést, új háborút keressen számukra. És ha közülük
smirõl, ami az egész csoportot érinti, és fel akarja venni valamelyik társával a kapcsolato
, az is magától értetõdõen Shannonhoz fog fordulni.
Én egy ideig Párizsban maradok mondta Shannon. Itt könnyebben találok valami átmene
, mint Londonban.
Tehát címet cseréltek, poste restante címeket, vagy olyan kocsmákét, ahol a csapos tovább
a az üzenetet, vagy megõrzi a levelet mindaddig, amíg a címzett be nem néz egy italra. Aztá
elváltak, és ki-ki ment a maga útján.

Szemlátomást semmi nem szivárgott ki, így a repülõtéren egyetlen újságíró sem várta õket. V
tt az érkezésükrõl, és ez az ember ott várakozott a bejárat elõtt, amikor Shannon utolsónak
a repülõtér épületébõl.
Shannon!
A férfi francia módra ejtette a nevét, és a hangja egy csöppet sem volt barátságos. Shann
megfordult. A szeme egy pillanatra összeszûkült, ahogy meglátta a tõle tízlépésnyire álló a
tagbaszakadt férfi lecsüngõ bajuszt viselt, és nehéz télikabáttal védekezett a hideg ellen.
dult Shannon felé; amikor megállt, már csak kétlépésnyire voltak egymástól. Ha valaki látja
ntetüket, azt kell gondolnia, hogy nem sok jóindulat van bennük egymás iránt.
Roux szólalt meg Shannon.
Tehát visszajöttél.
Igen. Visszajöttünk.
És vesztettetek vicsorgott a francia gúnyosan.
Nem sok esélyünk volt mondta Shannon.
Adnék egy jó tanácsot, barátom morogta Roux. Menj szépen haza. Ne rontsd itt a leve
m lenne bölcs dolog. Ez az én városom. Ha itt valaki szerzõdést kínál, én fogok elõször hal
fogom megszerezni. És én fogom kiválasztani, hogy kikkel osztozom rajta.
Válaszképpen Shannon elindult a járdaszélen várakozó taxik felé, odalépett az elsõhöz, és
a csomagját a hátsó ülésre. Roux követte, arca szederjes volt a dühtõl.
Ide hallgass, Shannon! Én figyelmeztettelek...
Az ír megfordult, és újra a másik arcába nézett.
Nem, te hallgass ide, Roux. Addig maradok Párizsban, amíg nekem tetszik. Már Kongóban
sem nagyon imponáltál, és nem imponálsz most sem. Úgyhogy eredj a pokolba
A taxi elhajtott, Roux dühösen bámult utána. Aztán elindult a parkoló felé, ahol a saját
ját hagyta, és közben magában morgott.
Beindította a motort, bekapcsolta a sebességváltót, majd néhány pillanatig kibámult a szé
Egy szép napon megölöm a rohadékot dörmögte magában. Ám ez a gondolat se hangolta job

ELSÕ RÉSZ
A KRISTÁLY-HEGYSÉG
ELSÕ FEJEZET
Jack Mulrooney fölkönyökölt a favázas, vitorlavászon tábori ágyon, és a szúnyoghálón át fel
ly keleten, a fák koronája fölött lassan világosodott. Az enyhe szürkületbõl kezdtek kirajz
a tisztás fölé tornyosuló fák körvonalai. Megszívta a cigarettáját, magában átkokat szórt a
mint minden sokat tapasztalt afrikai veterán, újra és újra eltûnõdött, mi bírhatta rá, hog
atérjen erre a dögletes kontinensre.
Ha csakugyan õszintén megvizsgálta volna az indítékait, be kellett volna látnia, hogy kép
en másutt élni, különösen Londonban vagy bárhol Angliában. Nem tudná megszokni a városokat,
ket és a szabályokat, az adókat, a hideget Mint minden vén afrikai róka, õ is hol szerette,
hol gyûlölte ezt a helyet, amely az elmúlt negyedszázadban beleette magát a szervezetébe, a
csak a malária, a whisky és a rovarcsípések milliói.
1945-ben, huszonöt éves korában hagyta el Angliát. Elõzõleg öt évet töltött a Királyi Lég
elõ, ebbõl néhányat Takoradiban, ahol részenként odaszállított Spitfire-okat rakott össze,
vábbrepülhessenek Kelet-Afrikába, és onnan kerülõ úton a Közel-Keletre. Ekkor ismerkedett m
rikával. Amikor leszerelték, felvette az obsitot, istenhozzádot mondott a fagyos Londo
nnak, ahol éppen bevezették a jegyrendszert, és 1945 decemberében hajóra szállt Nyugat-Afri
a felé. Valakitõl azt hallotta, hogy Afrikában az ember megcsinálhatja a szerencséjét.
A szerencséjét ugyan nem csinálta meg, de miután bejárta az egész kontinenst, koncessziót
erzett egy kis ónbányára a Benue Plateau-n, nyolcvan mérföldnyire a nigériai Jostól. Amíg M
szükségállapot uralkodott, az ónnak jó ára volt. Jack együtt dolgozott bennszülött munkásai
az angol klubban, ahol a gyarmati hivatalnokok feleségei átpletykálkodták a birodalom végn
apjait, megállapították róla, hogy valóságos suvickos" lett, és hogy ez igazán szégyenlet
zság az volt, hogy Mulrooney csakugyan kedvelte az afrikai életformát. Szerette az õserdõt
, a négereket, akik ügyet se vetettek rá, ha káromkodott, ordítozott velük vagy éppenséggel
on vágta õket, ha nem dolgoztak tisztességesen. Viszont gyakran el is üldögélt köztük, ivot
maborukból, és tiszteletben tartotta a törzsi tabukat. Nem viselkedett velük leereszkedõen
. Bányászati joga 1960-ban járt le, körülbelül ugyanakkor, amikor az ország kikiáltotta a f
nségét. Ekkor munkafelügyelõi állást vállalt egy cégnél, amely egy nagyobb és hatékonyabb ó
közelben. Manson Részvénytársaság volt a cég neve, és amikor 1962-ben az õ koncessziójuk i
Mulrooneyt felvették a cég állandó alkalmazottai közé. Ötvenéves volt, izmos, termetes fér
ycsontú és erõs, mint a bivaly. Hatalmas keze megkérgesedett és sebhelyek borították, amely
t a sokéves bányászmunka alatt szerzett. Az egyikkel most beletúrt elvadult, foltokban õszü
hajába, a másikkal elnyomta a cigarettáját a nedves, vörös földön, amin a tábori ágya állt.
sodott, nemsokára fölkel a nap, gondolta. Hallotta, hogy szakácsa az imént rakott tüzet pró
ja fújtatva életre kelteni a tisztás másik oldalán.
Mulrooney bányamérnöknek nevezte magát, bár sem bányászati, sem mérnöki diplomája nem vol
t viszont egy tanfolyamot mindkét tárgyból, és ezenkívül rendelkezett még valamivel, amit e
tlen egyetem sem tud nyújtani huszonöt évi kemény tapasztalattal. Arany után kutatott a R
ndon, réz után Ndola közelében; kutat fúrt Szomáliában, ahol a víz igen nagy kincs, Sierra
n pedig gyémánt után túrta a földet. Ösztönösen felismerte, ha egy tárna bedõléssel fenyege
jelenlétét pedig szinte a levegõbõl megorrontotta. Vagy legalábbis õ ezt állította, és ha m
felhajtotta szokásos húsz üveg sörét valamelyik kocsmában a város éjszakai negyedében, nem
mber, aki a szavát kétségbe merte volna vonni. Õ volt az utolsó a régi érckutatók közül. Ti
t vele, hogy a Manson Rt. a jelentéktelenebb feladatokat juttatja neki, azokat, am
elyeket a dzsungel mélyén, az ember nem járta vidéken, a civilizációtól sok mérföldnyire ke
zni, amelyek nem fontosak, de szükségesek. Nem bánta. Jobb szeretett egyedül dolgozni: e
z volt az életformája.
Annyi bizonyos, hogy legutóbbi feladata is pontosan ilyen volt. Három hónapon át kutat
ott a Kristály-hegység nevezetû hegylánc lábánál, Zangaro köztársaság belsejében, a nyugat-
gerpartnak ebben az apró enklávéjában.
Azt az utasítást kapta, hogy elsõsorban magának a Kristály-hegységnek a környékét derítse
ora hegyekbõl álló lánc, amelynek púpos tagjai két-háromezer méter magasságba emelkedtek, á
köztársaság egész térületét, és párhuzamosan húzódott a tengerparttal, negyven mérföldnyir
ylánc választotta el a parti síkságot az ország belsejétõl. Mindössze egyetlen ponton szaka
g a hegyek sora: ezen a nyíláson át vezetett az ország egyetlen útja a köztársaság belsejéb
eny földút, amely a nyári napsütésben olyan keményre égett, mint a beton, télen pedig valós
vánnyá változott. A hegyeken túl a vindu törzs élt, szinte kõkorszaki elmaradottságban, kiv
gy szerszámaikat fából készítették. Mulrooney járt már egy-két vad helyen, de megesküdött v
olyan fejletlenséggel, mint Zangaro hátországában, még sehol sem találkozott.
A hegysor túloldalán emelkedett az a csúcs; amelyrõl a többi a nevét kapta. Még csak nem
volt a legmagasabb. Negyven évvel-korábban egy magányos misszionárius behatolt az ország b
elsejébe, áthaladt a bércek közt tátongó egyetlen nyíláson, majd délnek fordult, és megpill
y hegyet, amely kissé távolabb helyezkedett el a többitõl. Elõzõ éjjel esett, sõt, csak úgy
t; egyike volt azoknak a nagy esõzéseknek, amelyek jóvoltából az esõs évszak öt hónapja ala
rület évi csapadékmennyisége 500 mm fölé emelkedett. Amikor a pap megpillantotta; úgy látta
egy valósággal szikrázik a reggeli napsütésben, azért elnevezte Kristály-hegynek. Ezt fel i
egyezte a naplójába. Két nappal késõbb lebunkózták és megették. Naplóját a gyarmati hadsere
a meg egy, év múlva; a falu lakói talizmánnak használták. A katonák kötelességszerûen lerad
ut a föld színérõl, majd visszatértek a tengerpartra, és a naplót továbbították a missziós
maradt fenn a név; amelyet a pap adott a hegynek, még ha egyéb jócselekedeteirõl el is fel
edkezett a hálátlan világ. Késõbb az egész hegysort errõl az egyrõl nevezték el.
A misszionárius azonban nem kristályt látott szikrázni a reggeli napsütésben, hanem vízfo
k miriádját, ahogy az elõzõ napi felhõszakadás után a víz lezúdult a hegyoldalon. A többi h
gyanígy csorgott lefelé az esõvíz, ám ott eltakarta a sûrû növényzet, amely úgy borította a
nt valami vastag; zöld takaró, ha az ember messzirõl nézte, de gõzölgõ pokolnak bizonyult;
valaki a fák közé hatolt. Annak a hegynek az oldalán azonban; amely csak úgy szikrázott az
zernyi apró patakföl, lényegesen ritkább volt a vegetáció. Ám sem a papnak, sem annak a fél
t fehérnek akik valaha is arra jártak; nem jutott eszébe eltöprengeni azon; vajon miért.
Miután három hónapot töltött a Kristály-hegyet körülvevõ dzsungel párás poklában, Mulroon
 Azzal kezdte, hogy megkerülte az egész hegyet, és fölfedezte, hogy átjáró nyílik a hegy-t
re nézõ oldala és a hegylánc többi része között; vagyis, a Kristály-hegy a fõ hegylánctól k
agában áll. Mivel alacsonyabb volt, mint a tenger felé esõ legmagasabb csúcsok, a túloldalr
nem lehetett látnia. És semmilyen más szempontból sem volt szembeszökõ, kivéve, hogy az old
több lefelé futó patak esett egy mérföldre, mint bármelyik más; tõle északra vagy délre eme
n:
Mulrooney végigszámolta õket, a Kristály-hegyen is, a többin is. Semmi kétsége sem maradt
sõ utána többi hegy oldalán is csorgott le víz, de nagy részét felitta a talaj. A többi heg
gyanig öt-hat méter vastag humuszréteg borította, míg a Kristály-hegyet szinte semmi. Benns
t munkásai, a helyben toborzott vinduk egy sor lyukat fúrtak a hegyoldalba a magával h
ozott talajfúróval; húsz különbözõ helyen is megvizsgálta, csakugyan annyival vékonyabb-e a
-hegyet borító talajréteg, mint a többi. Kísérletei eredményébõl az okát is ki tudta követk
Évmilliók során a talajt az elmorzsoló szikla és a szélhordta por formálta, és bár minden
kadás lesodorta a törmelék egy részét a patakokba, a patakokból a folyókba, a humusz egy ré
iscsak megmaradt az apró repedésekben, ahol nem érte el a lefelé rohanó ár, amely medreket
t a lágy sziklába. Ezek a medrek aztán csatornákként mûködtek, az esõvíznek az a része tehá
folyt a hegyoldalon, megtalálta a maga medreit, és mind mélyebbre és mélyebbre vájta õket;
esõvíz egy részét pedig elnyelte a hegyoldal, tehát az is érintetlenül hagyta a humusz egy
Így a talajréteg egyre növekedett, minden évszázadban vagy évezredben vastagabb lett. A ma
arak és a szél magvakat hoztak, azok megtalálták a földdel teli repedéseket és ott szárba s
ek, gyökereik pedig hozzásegítették a földréteget, hogy megtapadjon a hegyoldalakon. Amikor
Mulrooney ott járt, a hegyeken már elég vastag volt a talajréteg ahhoz, hogy táplálja a hat
lmas fákat és indázó kúszónövényeket, amelyek valamennyi hegy lejtõit és csúcsát elborított
ivéve egyet.
Ezen a hegyen a víz nem tudott medret vájni, hogy patak legyen belõle, de nem itta f
el a sziklás felület sem, legkevésbé a kelet felé nézõ, legmeredekebb oldalon, amely az ors
elseje felé esett. Ezen az oldalon a föld csak a mélyedésekben gyûlt fel, és ezekben a mély
kben cserje sarjadt, fû és páfrány. A növényzet szívósan közelített egymás felé, a kúszónöv
yt alkottak a csupasz sziklafelületek fölött, amelyeket az esõs évszakban a lefelé zuhogó v
ndszeresen tisztára mosott. Ezeket a csillámló vízfoltokat látta a misszionárius, mielõtt m
alt. A különbség oka egyszerû; ez a különálló hegy másféle anyagból volt, õsrégi, gránitkem
n lágyból, mint a fõ hegylánc késõbb keletkezett tagjai.
Mire Mulrooney körbejárta a hegyet, errõl minden kétséget kizáróan megbizonyosodott. Két
artott, és ezalatt meggyõzõdött róla, hogy összesen hetven patak folyik lefelé a Kristály-h
ldalán. Ezek legtöbbje három fõpatakban egyesült, amely kelet felé haladva a hegyek lábánál
ta az utat a mélyebb völgybe. Mulrooney még valamit észrevett. A hegyrõl lefelé igyekvõ pat
k partján a talaj színe más volt, mint a többi hegyen, és más volt a növényzet is. Egyes nö
semmiféle hatást nem tett ez a környezet, másokkal egyáltalán nem lehetett itt találkozni,
het a többi hegyen, más patakok mentén buján tenyésztek. Általában a Kristály-hegy oldalán
akok mentén sokkal gyérebb volt a növényzet, mint a többi hegyoldalon. Márpedig ennek oka n
m lehetett a termõtalaj hiánya, hiszen itt éppen elég volt belõle.
Vagyis ez a talaj különbözött valamiben a többitõl, valamiben, amitõl ezeknek a patakokna
partján satnyábban fejlõdik a növényzet.
Mulrooney nekilátott, hogy sorra fölrajzolja a térképére azt a hetven patakot, amelyek m
egragadta a figyelmét. Homok- és kavicsmintát is vett a patakok medrébõl, elõször a felszín
kavicsból, majd lefúrt egészen az alapkõzetig.
Minden alkalommal két vödröt töltött meg kaviccsal, majd a mintát kiborította egy vízhatl
nyvára, kupacba rakta és felnegyedelte, így történt a mintavétel. Elõször kupacot formált,
lapáttal a kupacot négyfelé osztotta, a négy kupacból kettõt elvett, újra összekeverte õke
halmot tornyozott belõlük. Ezt is négyfelé osztotta, és addig ismételte az eljárást, amíg
ott egy nagyjából egy kiló súlyú kupacot, amely a minta keresztmetszetét alkotta. Ezt kiszá
ta, beletette egy polietilénnel bélelt vászonzsákba, lepecsételte és gondosan megcímkézte.
ap alatt hét mázsa homokot és kavicsot gyûjtött össze hatszáz vászonzsákba a hegyoldal hetv
kjának medrébõl. Aztán nekiállt, hogy magát a hegyet is megvizsgálja.
Már ekkor bizonyos volt benne, hogy ha a zsákjaiban tárolt kavicsot laboratóriumi vizs
gálatnak vetik alá, hordalékos ónt fognak találni benne, amelynek mikroszkopikus részecskéi
b tízezer év alatt mosta le a víz a hegyoldalból, ami arra utal, hogy a Kristály-hegy mélyé
assziterit, vagyis ónérc rejlik.
Mulrooney több részre osztotta a hegyoldalt, és megpróbálta azonosítani, honnét erednek a
takok, és melyek azok a sziklafelületek, amelyek táplálják õket a, nedves évszakban. A hét
sztában volt vele, hogy a szikla belsejében nem rejtõzik nagyobb telér, hanem alighanem
olyasvalamivel van dolga, amit a geológusok szórt ércvonulatnak neveznek. Az ásványosodás j
leit mindenütt meg lehetett figyelni. A kúszónövényzet szétágazó indái alatt olyan sziklafe
talált, amelyeket úgy hálóztak be az érczsinórok centiméteres vastagságú erei, mint hajszá
iszákos orrát: a puszta sziklafelületet, egyik négyzetmétert a másik után, tejfehér kvarcer
ték át.
Minden, amit maga körül látott, azt kiáltotta: ón". Újra, háromszor is megkerülte az egé
, és az, amit látott, megerõsítette feltevésében, hogy szórt ércvonulattal van dolga: minde
gtalálta a sötétszürke sziklában a fehér érczsinórokat. Kalapáccsal és vésõvel mély lyukat
ott is ugyanarra bukkant. Néha sötét foltokat vélt felfedezni a kvarcban, ez is azt biz
onyította, hogy ónnak kell ott lennie.
Ekkor istenigazában nekilátott a vésésnek; ahogy haladt, meg is jelölte a felületeket, am
lyekkel már végzett. Mintát vett a tiszta fehér kvarcerekbõl, és a biztonság kedvéért az al
az erek közötti sziklákból is. Három hónappal azután, hogy elõször tette a lábát a hegyeke
befejezte a munkát. Újabb hét mázsa kõzetmintát gyûjtött össze. A sziklából és a hordalékbó
nd a tizennégy mázsát, részletekben, háromnaponként szállították arról a táborhelyrõl, ahol
artózkodott, a fõ táborhelyre oda, ahol most feküdt, várva a hajnalt , és sátorponyva al
kban fölhalmozva helyezték el.
A reggeli és a kávé után a szállítómunkások, akikkel elõzõ nap megegyezett, eljönnek majd
elszállítják a leleteit, vissza az ösvényre, amelyet nem átallották látnak nevezni, és amel
e az ország belsejét a tengerparttal. Ott, az egyik útmenti faluban várakozott az õ kéttonn
teherautója, amelynek kulcsa és gyújtáselosztója, nehogy a kocsinak lába keljen, a hátizsák
ejtõzött. Remélhetõleg mûködni fog, hacsak a bennszülöttek azóta nem verték szét apró darab
kenyerezte a falu törzsfõnökét, hogy tartsa rajta a szemét. Ha a mintáit sikerül felraknia,
a akad húsz hordár, akik felvonszolják a billegõ jármûvet az emelkedõkön és kirángatják az
három napon belül a fõvárosban lehet. Onnét táviratozik majd Londonba, aztán ja néhány nap
zhat a társaság bérelt hajójára. Sokkal jobban szeretett volna északnak fordulni a tengerpa
ti mûúton, és autóval tenni meg a hátralévõ száz mérföldet a szomszédos köztársaságig ame
epülõtere és légi úton szállítani haza a mintáit. Ám a Manson Rt, és a zangarói kormány ú
gymással, hogy a mintákat be kell vinnie a fõvárosba.
Jack Mulrooney fújtatva feltápászkodott a tábori ágyról, félrecsapta a szúnyoghálót, és r
Hé, Dingaling, mi lesz már azzal a rohadt kávéval?
A vindu szakács, aki az egészbõl kizárólag a kávé" szót értette, rávigyorgott a tûz mell
ntegetett. Mulrooney nagy léptekkel átvágott a tisztáson, vitorlavászon mosdóvödre felé, kö
karózott, mert a szúnyogok ellepték izzadó felsõtestét.
Rohadt Afrika morogta maga elé, és vizet loccsantott az arcára. De azért elégedett vo
Bizonyosra vette, hogy hordalékos ónt és óntartalmú kõzetet is sikerült találnia. Csak az
menynyi a kõzet ón tartalma tonnánként. Most, hogy az ón ára tonnánként 3300 dollár, az el
kalkulátoroknak kell eldönteniük, tartalmaz-e a kõzet annyi ónt, hogy érdemes legyen tábor
i a dzsungelben, odaszállítani a bonyolult gépezeteket és a munkásokat, arról nem is beszél
hogy a tengerparttal való jobb összeköttetés kedvéért keskeny vágányú vasutat kellene épít
a semmibõl. És annyi bizonyos, hogy nehezen megközelíthetõ, isten háta mögötti helyrõl van
t rendesen, most is a fontok, shillingek és pennyk játsszák majd a legnagyobb szerepet
a tervek kidolgozásában, elfogadásában vagy elvetésében. A világ már csak ilyen. Újabb mos
apott agyon a felsõ karján, majd belebújt a pólójába.
Hat nappal késõbb Jack Mulrooney ott állt egy kis kereskedelmi hajó korlátjánál a hajót
on Rt. bérelte , és beleköpött a vízbe, miközben Zangaro partjai sebesen távolodtak tõle
Rohadt disznók morogta. Mellén és hátán egész sor elkékült véraláfutás éktelenkedett,
esen lehorzsolódott a bõr: a hotelra támadó katonaság puskatusainak nyomát viselte.
Két napjába került, míg a mintát eljuttatta a dzsungel mélyérõl az ösvényre, és újabb két
gött és izzadt, míg sikerült a teherautót a hepehupás talajon elnoszogatni az ország belsej
tengerpartra. Az esõs évszakban ez teljesen lehetetlen lett volna; most, a száraz idõsza
kban, amelybõl még egy hónap volt hátra, a betonkeménységûre száradt sár barázdáin a Merced
darabokra rázódott. Három nappal korábban kifizette és szélnek eresztette vindu munkásait,
ga lavírozott végig a nyekergõ teherautóval a földeit utolsó szakaszán az aszfaltútig, amel
ostól csak tizennégy mérföldnyire kezdõdött. Onnét egy óra alatt beért a városba és a száll
Igaz, ezt az építményt csak igen nagy jóindulattal lehetett szállodának nevezni. A függet
ség kikiáltása óta a város legelõkelõbb vendégfogadója népszállóvá züllött, de azért még mi
ahová beállította a teherautót, majd lelakatolta, és föladta a táviratot. Az utolsó pillana
sípte eh Hat órával azután, hogy a táviratot föladta, elszabadult a pokol, és elnöki rendel
lezárták a kikötõt, a repülõteret és minden egyéb közlekedési útvonalat.
A felfordulás elsõ jeleit akkor észlelte, amikor egy csapat katona rongyokba öltözve, pu
skákkal hadonászva betört a szállodába, és fosztogatni kezdett a szobákban. Nem volt értelm
kérdezni tõlük, mit akarnak, mert válaszként csak ordítoztak valamilyen számára teljesen ér
en nyelven, bár úgy tetszett, ugyanazt a vindu dialektust beszélik, amelyet a munkásaitól
hallott az elmúlt három hónapban.
Mulrooney nem tagadta meg magát: amikor másodszor sújtott rá valamelyik katona a puska
tussal, odavágott. Az ökölcsapástól a hozzá legközelebb álló katona végigrepült a fél folyo
da többi tagja megvadult. Csak az isteni gondviselésnek köszönhetõ, hogy egyetlen puskát se
sütöttek el, no meg annak, hogy a katonák szívesebben használták a fegyverüket, bunkósbotk
ntsem a ravasz és a biztonsági zár bonyolult mechanizmusával bajlódjanak.
Mulrooneyt a rendõrségi laktanyába vonszolták, ahol egy darabig ordítoztak vele, majd két
napra ottfelejtették egy föld alatti cellában. Mulrooney nem is tudta, milyen szerencséj
e volt. Egy svájci üzletember, a köztársaság ritka külföldi vendégeinek egyike látta, amiko
colták, és aggódott az életéért. Ez az ember értesítette a svájci követséget a városban m
i és észak-amerikai követség mûködött, a svájci szerencsére köztük volt , az pedig felvett
ot a Manson Rt.-vel. A cég nevét a svájcitól tudták meg, aki viszont Mulrooney holmijai köz
bukkant rá.
Két nappal késõbb megérkezett északról a hajó, amelyre Mulrooney várt, és a svájci konzul
t rávennie a helyi hatóságokat, hogy engedjék szabadon az angolt. A tárgyalások sikerét két
vesztegetéssel biztosította, mint ahogy az is kétségtelen, hogy a Manson Rt. késõbb állta
zámlát. Ám Jack Mulrooney mégis vigasztalhatatlan volt. Amikor kiszabadult, teherautóját fe
törve találta, mintáit pedig szerteszórva az egész parkoló területén. A kõzetdarabokat korá
elölte, így azokat újra össze tudta gyûjteni, ám a homok, a kavics és törmelék összekevered
encsére a körülbelül ötven felhasított zsák mindegyikének tartalma félig érintetlen maradt,
ecsételte, és magával vitte õket a hajóra. A vámosok, a rendõrök és a katonák a hajót is
lsó szögig, ordítoztak egy sort a legénységgel, de továbbra sem közölték, voltaképpen mit k
A svájci konzulátus rémült tisztviselõje, aki Mulrooneyt visszavitte a fogdából a szállodáj
ta neki, hogy azt rebesgetik, merényletet kíséreltek meg az elnök ellen, és a katonaság mos
azt a magas rangú tisztet keresi mindenfelé, akinek a lelkén állítólag a merénylet száradt
inek nyoma veszett.

Négy nappal azután, hogy elhagyta a clarence-i kikötõt, Jack Mulrooney, még mindig kõzetmin
t dajkálva, egy kereskedelmi repülõgép fedélzetén megérkezett Angliába és leszállt Lutonban
t teherautón elküldte Watfordba, hogy ott analizálják, õt magát pedig a társaság orvosa viz
tetõtõl talpig, majd munkaadója hozzájárult, hogy megkezdje háromhetes évi szabadságát. Mu
Dulwichba utazott, a nõvéréhez, hogy a három hetet vele töltse. Már az elsõ hét végén halá
ozott.

Pontosan három héttel késõbb Sir James Manson, a Brit Birodalom Lovagja, a Manson Egyesült
Bányászati Részvénytársaság elnöke és ügyvezetõ igazgatója hátradõlt bõr karosszékében, a
tizedik, legfelsõ emeletén lévõ tágas, több helyiségbõl álló irodájában, újabb pillantást
verõ jelentésre, és felsóhajtott: Atyaisten!
De senki nem válaszolt neki.
Fölemelkedett széles íróasztala mögül, átvágott a helyiségen, majd megállt a délre nézõ p
és lepillantott az alant elterülõ Cityre, az õsrégi fõváros szívét alkotó négyzetmérföldre
birodalomnak a központjára, amely még mindig kiterjed az egész világra, bármit állítsanak i
smérlõi. Az odalenn rohangáló, komor szürke ruhába és fekete keménykalapba öltözött bogarak
a ez a terület talán csak a munkahelyét jelentette, unalmas, fárasztó, emberpróbáló robot s
ahol egész fiatalságát, férfikorát és középkorú éveit töltötte, mindaddig, míg nyugdíjba n
l és reményteli egyének számára ez volt a lehetõségek palotája, ahol az érdemet és a kemény
sel és anyagi biztonsággal jutalmazzák. A romantikus lelkek számára kétségkívül azt a helye
tette, ahol a nagy kalmár-kalandorok házai állnak, a pragmatikusuk számára a világ legnagyo
b piacát, míg a baloldali szakszervezeti vezetõk szemében a henye, semmirevaló gazdagok la
khelyét, akik beleszületnek a vagyonba és a kiváltságokba, és fényûzésben lustálkodjak át a
es Manson cinikus volt és realista, õ tudta, mi a City valójában: egész egyszerûen dzsungel
és ebben a dzsungelben õ a párducok egyike.
Bár született ragadozó volt, korán ráébredt, hogy bizonyos szabályokat látszatra tisztele
kell tartania, még akkor is, ha titokban ízekre szaggatja õket. Hogy az üzleti életben is,
akárcsak a politikában, mindössze egyetlen parancsolatot kell figyelembe venni, a tiz
enegyedikét: Ne hagyd, hogy rajtacsípjenek!" Ennek a legfontosabb parancsolatnak a be
tartásával érdemelte ki, hogy egy hónappal ezelõtt rákerült az Év Kitüntetettjeinek Listájá
ték. A kitüntetésre a Konzervatív Párt terjesztette fel (állítólag az ipar területén szerze
, valójában azokért a tekintélyes összegekért, amelyekkel a pártkasszát gyarapította titkon
tási reklámhadjárat céljaira), s a Wilson-kormány azért hagyta jóvá, mert Manson támogatta
politikájukat. Azt pedig, Hogy ekkora vagyonra tett szert hogy cége részvényeinek huszonö
százaléka az õ kezében volt, hogy az õ irodája foglalta el az épület legfelsõ szintjét, ho
illiomosnak mondhatta magát , annak köszönhette, hogy a kettes számú Viselkedési szabályt
gályosán betartotta.
Manson hatvanegy éves volt, alacsony, erõszakos, akár egy buldózer; kifogyhatatlan ene
rgiáját és gátlástalan kíméletlenségét a nõk igen vonzónak találták, versenytársai rettegté
hogy úgy tegyen, mintha mélységesen tisztelné a pénzvilág és a politikai élet rendjét, a C
állam hatalmasságait, bár tisztában volt vele, hogy mindkét szervezetben csak úgy nyüzsögn
ok az emberek, akiknek a nyilvánosság elõtt viselt maszkja mögött tökéletes erkölcsi gátlás
jlik. Ezekbõl az emberekbõl jó néhányat a cég igazgatótanácsában is alkalmazott, köztük az
atív kormány két volt miniszterét. Egyik sem ódzkodott tõié, hogy igazgatói fizetésén felül
is zsebre vágjon, amelyet Manson kajmán-szigeti vagy bahamai bankszámlájukra utaltatott
át, sõt egyikük, Manson tudomása szerint, magánéletében annak a szokásnak hódolt, hogy õ s
l a vacsorát három-négy, bõrholmikba öltözött prostituáltnak, miközben mindössze bóbitát, k
yt viselt. Manson úgy vélte, ez a két ember még hasznára lehet, hisz meglehetõsen nagy befo
yással és kitûnõ összeköttetésekkel rendelkeztek, és híján voltak mindenféle kényelmetlen e
usnak. A közvélemény mindkettõt úgy ismerte, mint feddhetetlen közhivatalnokot. James Manso
tehát a Cityben uralkodó szabályok értelmében tiszteletre méltó üzletembernek számított
ezek a szabályok még csak nem is emlékeztetnek azokra, amelyekhez az emberiség többi része
gazodik.
Ez azonban nem volt mindig így, ezért mindazok; akik megpróbálták megismerni Manson múltj
egyik falba ütköztek a másik után. Családjáról és gyermekkoráról szinte semmit nem lehetett
Manson tett róla, hogy ez így is maradjon. Legfeljebb annyit árult el, hogy egy rhodes
iai mozdonyvezetõ fia, aki Észak-Rhodesiában, a mai Zambiában nevelkedett, nem messze a
nagy területeket elfoglaló ndolai rézbányáktól. Azt sem titkolta, hogy már gyermekként dolg
kezdett a bányában, és vagyonának alapjait a rézbõl szerezte. Ám azt, hogy hogyan, soha nem
ta el.
Valójában már egészen fiatalon, még húszéves kora elõtt otthagyta a bányát, mert ráébredt
z emberek, akik odalenn a föld mélyén, a bányagépek örökös zúgásában teszik kockára az élet
gnak pénzhez jutni, legalábbis hagy összeghez nem. Arra csak a föld fölött lehet szert tenn
, és még ott sem a bánya hivatalnokaként Már tizenévesen belevetette magát a pénzügyekbe, t
zta a pénz felhasználásának és manipulálásának módjait, és ezek az éjszakai stúdiumok rádöb
arészvényekkel egy hét alatt több pénzt lehet szerezni, mint amennyit egy bányász egész éle
keres.
Részvényügynöki pályafutását a Randon kezdte, miközben illegálisan néhány gyémántot is ár
pentett egy-két pletykát, melyeknek hatására a kispénzû tõzsdézõk a zsebükbe nyúltak, és el
rült bányát egy-két baleknak. Vagyonának alapjait itt vetette meg. Amikor a második világhá
t ért, Manson már Londonban volt, és kiépítette a megfelelõ kapcsolatokat a rézre éhes Angl
amely éppen akkor próbálta az iparát újra talpra állítani. 1948-ban megalapította saját bán
z ötvenes évek közepén jegyeztette be, és tizenöt éven belül érdekeltségei az egész világra
Manson elsõként vette észre, hogy Harold Macmillan ideje alatt Afrikában új szelek kezden
ek fújdogálni, hogy a fekete köztársaságok rövidesen kikiáltják függetlenségüket, és vette
t, hogy közelebbrõl megismerkedjék az új, hatalomra éhes afrikai politikusok legtöbbjével,
ben a többi citybeli üzletember még ott tartott, hogy hevesen kárhoztatta a korábbi gyarma
tok függetlenségi törekvéseit.
Amikor ezekkel az újonnan fölbukkant politikusokkal megismerkedett, látta, hogy jól össz
eillenek. Azok pontosan tudták, hogyan szerezte õ a vagyonát, õ pedig tudta, mennyire ke
ll komolyan venni õket, amikor fekete testvéreik iránti elkötelezettségüket hangoztatják. T
tában volt vele, mit akarnak, és azok is tisztában voltak vele, hogy õ mit akar. Manson
tehát komoly összegekkel hizlalta az új politikusok svájci bankszámláját, azok pedig mélyen
lul adták el a Manson Rt.-nek az országuk területén fekvõ bányák koncesszióját. A Manson cé
t.
James Manson vagyona a társaságon kívül jó néhány más forrásból is táplálkozott. Legutóbb
 hoztak neki egy Poszeidón nevû ausztráliai nikkelbánya részvényei. 1969 késõ nyarán a Posz
yei négy shillingen álltak, amikor Mansonnak a fülébe jutott, hogy Közép-Ausztráliában egy
soport ércet talált egy bizonyos földdarabon, amelynek bányászati joga a Poszeidón tulajdon
n volt. Manson úgy döntött, vállalja a kockázatot, és tekintélyes summát fizetett ki azért
t, hogy lopva átnézhesse az ország belsejébõl érkezõ elsõ jelentéseket. Ezekbõl kiderült, h
találtak, méghozzá sokat. Nikkelbõl voltaképpen sose volt hiány a világpiacon, de ez nem a
yozza meg a tõzsdézõ kisembereket, hogy felvásárolják a részvényeket, s ezeknek az árát ren
, nem pedig a befektetõi verik fel a csillagos égig.
Manson felvette a kapcsolatot svájci bankjával; Ez az intézmény annyira diszkrét Volt, h
ogy létezését mindössze egy aprócska arany cégtábla tudatta a világgal, nem nagyobb egy név
amely egy apró zürichi utcában, a bank vastag tölgyfa bejárata mellett szerénykedett a falo
. Svájcban nincsenek tõzsdeügynökök; a bankok bonyolítanak le minden befektetést. Manson ut
tta dr. Martin Steinhofert, a Zwingli Bank befektetési osztályának vezetõjét, hogy vásárolj
számára 5000 darab Poszeidón-részvényt. A svájci bankár kapcsolatba lépett a Joseph Sebag é
evû, nagy tekintélyû londoni céggel, és a Zwingli bankház nevében leadta a megrendelést. A
idón-részvények öt shillingen álltak, amikor az üzletet megkötötték.
A vihar szeptember vége felé tört ki, amikor nyilvánosságra került, milyen hatalmas menny
ségû nikkelt találtak Ausztráliában. A részvények ára emelkedni kezdett ebben az ügyesen
t pletykák is segítettek , majd az égig szökött. Az emberek tülekedtek a Poszeidón-részvén
ames Manson eredetileg úgy tervezte, akkor adja el õket, amikor elérik az 50 fontot, ám
az ár olyan nagy ívben emelkedett, hogy úgy döntött, vár még egy darabig. Végül úgy látta,
k el a csúcsot, és utasította dr. Steinhofert, hogy kezdje áruba bocsátani õket, 100 fontér
zvényenként. A diszkrét svájci bankár ezt meg is tette, és rövidesen meg is szabadult tõlük
ntos átlagáron. Valójában a részvények ára egészen 120 fontig emelkedett, mielõtt a józan é
edett, és a részvények ára visszaesett 10 fontra. Manson nem bánta, hogy 20 fonttal kevese
bbet kapott értük, mert jól tudta, hogy a részvényeket akkor kell eladni, amikor az áruk mé
em ért fel a csúcsra, mert ilyenkor kínálkozik a legtöbb vevõ. Miután mindazokat kifizette,
iknek szolgálatait az ügyben igénybe vette, 500 000 fontot vágott zsebre tisztán. A pénz mé
ost is ott lapult biztonságban a Zwingli Bankban.
Mármost angol állampolgárok számára tiltja a törvény, hogy bankszámlát nyissanak külföldö
rrõl az államkincstárt értesítenék, mint ahogy azt is, hogy hatvan nap leforgása alatt félm
ont nyereségre tegyenek szert anélkül, hogy a profit után hatalmas adói fizetnének. Ám dr.
inhofer svájci lakos volt, és tudta tartani a száját. Végül is a svájci bankokat ezért talá
Ezen a bizonyos februári délutánon Sir James Manson visszaballagott az íróasztalához, újr
elevetette magát ár pompás bõr karosszékbe, és ismét tanulmányozni kezdte az elõtte heverõ
elentés hatalmas, viasszal lepecsételt borítékbán érkezett, neki" címezve, Szigorúan bizal
lzéssel. Egy bizonyos dr. Gordon Chalmers írta alá, a Manson. Rt. kutatási, geotérképészeti
intaelemzési osztályának vezetõje. Ez az intézmény egy London környéki épületben mûködött.
k a mintáknak az elemzésérõl számolt be, amelyeket egy bizonyos Mulrooney hozott magával eg
Zangaro nevezetû helyrõl három héttel korábban.
Dr. Chalmers nem volt híve a szócséplésnek. A jelentés rövid volt és célratörõ. Mulrooney
hegyet, amely 600 méter magas, alja körülbelül 1000 méter átmérõjû. A hegy Zangaro belsejé
zzá hasonló hegyekbõl álló lánc része, bár kissé elkülönül tõlük. A hegyet alkotó kõzet érc
tan ugyan, de egyenletes eloszlásban. Maga a kõzet vulkáni eredetû, és több millió évvel ré
mint a környezõ hegyeket alkotó mészkõ és tufa.
Mulrooney a hegy minden pontján számos kvarczsinórt talált, és ebbõl ón jelenlétére követ
. Mintát vett a kvarcból, az alapkõzetbõl, valamint a hegy tövében folyó patakok ágyának ka
kvarczsinórok csakugyan tartalmaznak ónt, bár kis mennyiségben. Ám ennél jóval érdekesebbn
k az alapkõzet. Ezt különféle teszteknek vetették alá, amelyekbõl kiderült, hogy az alapkõz
s, a kavicsmintákban is elõfordul jelentéktelen mennyiségû nikkel. Viszont jelentõs mennyis
latinát is tartalmaznak. A platina jelenléte valamennyi mintában kimutatható, és viszonyla
g egyenlõen oszlik el. A világ ez idõ szerint ismeretes, platinában leggazdagabb kõzete Dél
Afrikában, a Rustenberg-bányákban található, ennek platinakoncentrációja kõzettonnánként 0,
ncia. A Mulrooney által vett minták átlagos koncentrációja 0,81 troy-uncia. Maradok tiszte
ettel, stb. stb...."
Sir James Manson éppoly jól tudta, mint mindenki, aki bányászattal foglalkozik, hogy a
platina a világ harmadik legértékesebb fémé, és hogy unciájáért a világpiacon 130 dollárt
. Azzal is tisztában volt, hogy szerte a világon egyre növekszik az igény a platina iránt,
így annak ára a következõ három évben alighanem unciánkénti 150 dollárra fog emelkedni, sõ
lül valószínûleg 200-ra. Az nem valószínû, hogy újra elérje a 300 dolláros csúcsot, mint 19
t az már irreálisan magas volt.
Fogta a jegyzettömbjét, és osztott-szorzott. Kétszázötvenmillió köbméter szikla, köbméter
számítva, az ötszázmillió tonna. És ha csak fél uncia (14,17 g) platinát tartalmaz is kõze
, az akkor is kétszázötvenmillió uncia. Még ha az új lelõhely hírének hatására le is esik a
kilencven dollárra, és ha unciánként ötven dollárra van is szükség ahhoz, hogy azon az iste
mögötti helyen kitermelje és finomítsa, az akkor is annyi, mint...
Sir James Manson újra hátravetette magát a székében, és halkan füttyentett.
Uramisten! Egy tízmilliárd dollárt érõ hegy!

MÁSODIK FEJEZET
A platina fém, és mint minden fémnek, megvan az ára. Az ár alapvetõen két tényezõtõl függ
mennyire nélkülözhetetlen ez a fém a termelési folyamatokban, amelyeket a világ különbözõ
szükségletei határoznak meg, és attól, hogy mennyire ritka maga a fém. Márpedig a platina
n ritka. A világ teljes évi platinatermelése, eltekintve a már felhalmozott készletektõl, a
elyek mértékét elõállítóik gondosan titokban tartják, alig múlja felül a másfél millió unci
A platina legnagyobb része, valószínûleg több mint kilencvenöt százaléka, három forrásból
-Afrikából, Kanadából és Oroszországból. Mint általában, ezen a téren is Oroszország a legk
az együttmûködésre. A termelõk szeretnék a platina világpiaci árát viszonylag egyenletes s
tartani, hogy képesek legyenek hosszú távú befektetési terveket készíteni, és eldönteni, mi
yagépeket vásároljanak, és milyen új bányákat kezdjenek kitermelni, abban a biztos tudatban
ogy a piac nem omlik váratlanul össze, csak mert valaki hirtelen nagy mennyiséget bocsát
áruba a felhalmozott platinakészletekbõl. Az oroszok azonban, ismeretlen mennyiségû készle
kel, amelynek tekintélyes részét bármelyik pillanatban piacra dobhatják, ha éppen kedvük tá
ozzá, állandó áringadozást idéznék elõ.
Abból az 1 500 000 unciányi platinából, ami a világban évente eladásra kerül, az oroszok
350 000 unciával részesednek. Vagyis õk uralják a piac huszonhárom-huszonnégy százalékát, a
jelenti, hogy meglehetõsen nagy befolyással vannak rá. Platinájukat a Szojuzprom külkeresk
edelmi vállalaton keresztül bocsátják áruba. Kanada körülbelül 200 000 unciányit dob piacra
Készleteik kizárólag az International Nickel bányáiból származnak, és úgyszólván az egészet
z amerikai Engelhardt Industries vásárolja fel. Ha azonban az USA-ban váratlanul megnõne
a platina iránti kereslet, ezt a többletet Kanada valószínûleg nem bírná fedezni.
A platina harmadik forrása Dél-Afrika. Évente csaknem 950 000 unciányit bocsátanak belõle
uba, így õk dominálnak a piacon. Ha az impalai bányákat nem számítjuk, amelyeket éppen akko
tottak meg, amikor Sir James Manson az irodájában üldögélve a világ platinakészleteinek elo
tûnõdött, és csak az ezt követõ években kezdtek fontos szerepet játszani, a platinakiterme
a Rustenberg-bányák voltak, innét származott az évi mennyiség jóval több mint a fele. Ezek
a Johannesburg Consolidated irányítása alatt állnak, ennek a cégnek ugyanis a részvények o
n nagy százaléka van a kezében, hogy gyakorlatilag õk igazgatják az összes bányát. A Rusten
bányákból származó fémet a londoni székhelyû Johnson-Matthey finomítja és bocsátja áruba az
Mindezt James Manson éppolyan jól tudta, mint bárki. Jóllehet, mielõtt Chalmers jelentése
az íróasztalára került, nem üzletelt platinával, éppoly jól ismerte a világpiaci helyzetet,
hogy egy agysebész is tisztában van a szív mûködésével. És tudta azt is, hogy az amerikai E
ardt Industries fõnöke, a színes egyéniségû Charlie Engelhardt, akit a nagyközönség elsõsor
a Nijinsky nevezetû, bámulatos versenyparipa tulajdonosát ismert, miért kezdett újabban pl
atinát vásárolni Dél-Afrikában. Azért, mert Amerikának rövidesen sokkal többre lesz szükség
mint amennyit Kanada képes produkálni a hetvenes évek közepéig. Manson ebben bizonyos vol
t.
A platina iránti kereslet pedig azért fog megnõni, talán megháromszorozódni a hetvenes év
közepére és végére Amerikában, mert létezik egy kipufogócsõ néven ismeretes fémtárgy.
A hatvanas évek végére a környezetszennyezés az Egyesült Államok minden részén komoly pro
politikusok beszédeiben csak úgy röpködtek az olyan, tíz évvel korábban még teljesen ismer
kifejezések, mint légszennyezés", ökológia", környezetvédelem": aki csak adott magára,
ni ezek miatt. A törvényhozásra egyre növekvõ nyomás nehezedett, hogy korlátozza, csökkents
nyezetszennyezést, és Mr. Ralph Nadernek hála, a gépkocsi számított az elsõ számú közellens
on bizonyos volt benne, hogy ez a mozgalom a hetvenes évek elején tovább erõsödik majd, és
975-re, legkésõbb 1976-ra minden amerikai autóst törvény fogja kötelezni, hogy gépkocsijába
an szerkezetet alkalmazzon, amely a kipufogógázt megtisztítja ártalmas összetevõitõl. Azt i
yanította, hogy elõbb vagy utóbb olyan nagyvárosok, mint Tokió, Madrid és Róma is csatlakoz
fognak ehhez a mozgalomhoz. De az igazi nagy fogás Kalifornia lesz.
A gépkocsiból kiáramló kipufogógáz három összetevõbõl áll: mindháromból ki lehet szûrni a
ttõbõl egy kémiai folyamat, az oxidáció révén, a harmadikból redukciós eljárás segítségével
azásához katalizátorként szereplõ anyagra van szükség, az oxidációhoz a gázokat el kell ége
endkívül magas hõfokon, oxigén segítségével, vagy alacsony hõfokon, mint amilyen a kipufogó
uralkodik. Az alacsony hõfokú égetéshez szintén katalizátor szükséges, akárcsak a redukció
gyetlen eredményes katalizátor pedig a platina.
Sir James Manson két dologra magától is rájött. Jóllehet a kutatók máris dolgoznak, és a
s években mindvégig dolgozni fognak a kipufogógázokat semlegesítõ szerkezetnek azon a fajtá
amelyhez nem nemesfémet kell alkalmazni katalizátorként, nem valószínû, hogy valóban hatéko
zerrel állnak elõ 1980-nál korábban. Vagyis még tíz évig azokat a légtisztító szerkezeteket
kénytelenek alkalmazni, amelyekben elsõsorban a platina szolgál katalizátorként, és minden
gyes ilyen szerkezethez egytized unciányi tiszta platinára lesz szükség.
De Manson abban is bizonyos volt, hogy amikor az Egyesült Államokban törvényt hoznak a
rról, hogy minden új autóba szigorú teszteknek alávetett légtisztító berendezést kell szere
tól a bizonyos évtõl kezdve márpedig úgy érezte, ez 1975-nél tovább aligha várat magára
másfél millió unciával több platinát fog igényelni, mint korábban. Ez annyit jelent, hogy
platinatermelését meg kell kétszerezni, és az amerikaiaknak sejtelmük sem lesz róla, honné
zerezzék be ezt a többletet.
James Manson úgy vélte, neki van egy ötlete. Tõle bármikor megvehetik. És tekintve, hogy
légtisztító berendezések minden fajtájához a platina egyszerûen nélkülözhetetlen lesz még
át, és így a világpiacon a kereslet messze meg fogja haladni a kínálatot, alighanem igen c
inos árat fognak fizetni érte nagyon-nagyon csinos árat.
Mindössze egyetlen probléma maradt. Száz százalékig bizonyosnak kell lennie benne, hogy
a Kristály-hegy bányászati joga egyes-egyedül az õ kezébe kerül. Csak az a kérdés, hogyan.
A szokásos módszer az lett volna, hogy elutazik abba a köztársaságba, ahol a hegy találha
megkéri az elnököt, hogy fogadja, megmutatja neki a felmérésrõl készült jelentést, és alku
Manson Rt.-nek juttatja a bányászati jogot, a szerzõdésben szerepelni fog egy olyan záradé
, miszerint a kormány is részesedik a profitból, amivel megtölthetik az államkincstárat, ug
anakkor az elnök svájci bankszámlája is rendszeresen tetemes összegekkel fog növekedni. Ige
, ez lenne a szokásos módszer.
De még ha el is tekintünk attól, hogy a világ valamennyi bányatársasága, ha megorrontja,
rejt a Kristály-hegy, licitálni kezd a bányászati jogokért, amitõl a kormány részesedése a
Mansoné pedig alaposan lecsökken, van az ügyben három olyan szereplõ, aki mindenkinél jobba
szeretné rátenni a kezét az új platinaforrásra, akár azért, hogy elkezdje kitermelni, akár
hogy ezt mindörökre lehetetlenné tegye: a dél-afrikaiak, a kanadaiak, és mindnyájuknál ink
z oroszok. Ha ugyanis a piacon egyszer csak újabb jelentõs platinakészletek bukkannak
fel, akkor az oroszok részesedése jelentéktelenné zsugorodik a világ platinatermelésében, m
l jócskán veszítenek hatalmukból, befolyásukból és bevételi lehetõségeikbõl ezen a téren.
Manson halványan emlékezett rá, hogy valahol hallotta már Zangaro nevét, ám rá kellett éb
e, hogy szinte semmit nem tud errõl a távoli, jelentéktelen helyrõl. Elõször tehát arra van
ség, hogy minél többet tudjon meg róla. Elõrehajolt, és lenyomta a házi telefon gombját.
Miss Cooke, jöjjön be, kérem!
A nõ már hét esztendeje volt a személyi és magántitkára, de még mindig Miss Cooke-nak nev
Sõt korábban sem jutott eszébe senkinek, amikor Miss Cooke még csak egyike volt a cégnél d
lgozó számtalan titkárnõnek, hogy keresztneve is lehet. Pedig volt. Marjorynak hívták. Csak
ogy egyáltalán nem úgy festett, mint az a fajta nõ, akit az ember Marjorynak szólít.
Pedig igenis hívták Marjorynak a férfiak, réges-régen, a háború elõtt, amikor még fiatal
. Talán még flörtöltek is vele, belecsíptek a fenekébe, az õsidõkben, harmincöt évvel azelõ
or történt. Aztán jött a háború öt éve, amikor Marjory mentõautót vezetett üggyel-bajjal az
borított utcákon át, és megpróbálta elfelejteni azt a gárdatisztet, aki soha nem tért vissz
kerque-bõl, majd újabb húsz esztendõ, mialatt nyomorék, folyton lamentáló anyját ápolta, ez
oz kötött zsarnokot, aki a könnyeit használta fegyverként, és ez alatt az idõ alatt Miss Ma
ry Cooke elveszítette a fiatalságát és mindazokat a tulajdonságait, amelyek a férfiakat csi
kedésre ösztönözhették volna. Most, ötvennégy évesen, férfias szabású kosztümökben járt, gy
komor, és a Manson Rt.-nél végzett munkája jelentette számára az egész életet, a tizedik em
a vágyai netovábbját, a terrier pedig, amellyel megosztotta Chigwell kertvárosában találhat
gondosan tisztán tartott lakását, és amely vele egy ágyban aludt, a gyermeket és a szeretõt
Így hát soha senki nem szólította Marjorynak. A fiatal menedzserek a háta mögött aszalt a
k nevezték, a fiatal titkárnõk vén tyúk"-nak. A többiek, köztük munkaadója, Sir James Mans
Miss Cooke többet tudott, mint amennyit hajlandó volt valaha is elárulni neki vagy bárki
másnak, Miss Cooke-nak szólították. Miss Cooke belépett az irodába, és betette maga után a
ajtót, amely így, becsukva mintha maga is a lambéria része lett volna.
Miss Cooke, úgy értesültem, hogy az elmúlt néhány hónapban egy kisebb felmérést végezte
egyetlen emberrel, azt hiszem, Zangaróban.
Igen, Sir James, így van.
Ó, tehát maga is tud róla.
Miss Cooke természetesen tudott róla. Soha nem felejtett el semmit, ami átment a kezén
.
Igen, Sir James.
Helyes. Akkor kérem, nézzen utána, ki szerezte meg nekünk a felméréshez a kormány enged
Szerepelni fog a jegyzeteim között, Sir James. Máris megnézem.
Tíz percen belül vissza is tért. Elõször a határidõnaplójában ellenõrizte a dolgot, amely
gymutatója is volt, majd a személyzeti osztállyal is egyeztette, amit talált.
Mr. Bryant volt az, Sir James. Miss Cooke a kezében tartott cédulára pillantott. Ri
hard Bryant, a nemzetközi szerzõdési osztályról.
Gondolom, benyújtotta a jelentését?
Feltétlenül be kellett nyújtania, így írja elõ a szabályzatunk.
Legyen kedves, Miss Cooke, küldje be nekem a jelentést.
Miss Cooke ismét távozott, és a Manson Rt. feje íróasztala mellõl kibámult a szemközti ab
a londoni Cityre lassan leszálló késõ délutáni szürkületbe. A középsõ emeleteken sorra kig
z alsó emeleteken egész nap égtek , de itt, a felsõ szinten még villany nélkül is lehetett
a maradék téli nappal fényénél. Ám olvasni már nem. Sir James Manson felkattintotta az íróa
olvasólámpát, amikor Miss Cooke visszatért, s az asztalára helyezte a kért jelentést, majd
ott.
A jelentés, Richard Bryant mûve, hat hónappal korábbról keltezõdött, és a cégnél szokásba
an íródott. Beszámolt róla, hogy a nemzetközi szerzõdési osztály vezetõjének utasítására Cl
aro fõvárosába repült, és ott, miután egy hetet töltött egy szállodában, tétlenségre ítélve
llgatást kérnie a természeti kincsek miniszterétõl. A következõ hat napban még háromszor be
e, minden alkalommal hosszasan, míg végül elnyerte a beleegyezését ahhoz, hogy a Manson Rt
. egy képviselõje belépjen az ország területére, és ott ásványok után kutasson a Kristály-h
felmérendõ területet szándékosan nem határozták meg pontosabban, hogy a kutatócsoport kedv
rint utazgathasson az országban. Ezt további alkudozás követte, melynek során a miniszter
végre felfogta, semmi esélye rá, hogy a társaságtól megkapja azt az elképesztõ õszszeget, a
eménykedett, valamint hogy semmi elõzetes jele nem mutatkozik, hogy a felmérendõ területen
bármiféle ásvány elõfordulna. Végül a miniszternek és Bryantnak sikerült megállapodnia az
Ahogy az már lenni szokott, a szerzõdésben szereplõ szám a fele volt annak, ami valójában-g
cserélt, a különbözet ugyanis a miniszter privát bankszámlájára került.
Ez volt minden. Az egyetlen dolog, amit a jelentésbõl az országról megtudott, az volt,
hogy ott is akadnak korrupt miniszterek. Na és akkor mi van, gondolta Sir James M
anson; manapság mindez akár Washingtonban is lejátszódhatott volna. Csak akkor Bryantnak
összehasonlíthatatlanul nagyobb összeggel kellett volna elõrukkolnia.
Újra elõrehajolt, hogy lenyomja a házi telefon gombját.
Miss Cooke, legyen szíves, szóljon Mr. Bryantnak, hogy kéretem.
Elengedte a gombot, és egy másikat nyomott meg.
Martin, jöjjön be egy percre, legyen szíves!
Martin Thorpe-nak két percébe tellett, hogy fölérjen a saját, kilencedik emeleti irodájáb
usztaránézésre senki meg nem mondta volna, hogy egyike a pénzvilág csodagyerekeinek, és ked
enc pártfogoltja egy hagyományosan kegyetlen és rámenõs üzletág egyik legkegyetlenebb és le
bb üzletemberének. Sokkal inkább úgy festett, mint egy elõkelõ magániskola atlétacsapatának
tánya: megnyerõ volt, fiús, nyílt arcú, hullámos, fekete hajjal és mélykék szemekkel. A tit
aló srácnak" nevezték, azok az igazgatók azonban, akik azon vették észre magukat, hogy bizt
snak vélt opciókat halásztak el az orruk elõl, vagy hogy a cégük szép lassan átcsúszik egy
ges részvényes kezébe, akik mögött valójában Martin Thorpe rejlik, kevésbé elismerõ nevekke
Külseje ellenére Thorpe soha nem járt magániskolába, nem volt atléta, csapatkapitány pedi
képp nem. Azt sem tudta, mi fán terem a váltófutás, ám azt fejbõl megmondta, hogyan állnak
yek a Manson Rt. fennhatósága alá tartozó leányvállalatoknál a nap bármely órájában. Huszon
olt, tele becsvággyal és elszántsággal. Tervei valóra váltásának zálogát a Manson Rt.-ben é
Mansonban látta; kizárólag azért volt lojális a cégéhez, mert kivételesen magas fizetést h
mek kapcsolatokra tehetett szert, és Sir James Manson mellett olyan helye volt, ah
ol elõbb-utóbb biztosan ölébe hull a nagy lehetõség".
Mire Thorpe belépett az irodába, Sir James a zangarói jelentést már a fiókjába csúsztatta
yedül Bryant jelentése feküdt elõtte az íróasztalán.
Barátságosan rámosolygott pártfogoltjára.
Martin, lenne itt valami, amit diszkréten kellene elvégezni. Sürgõsen szükségem van rá,
et, hogy egy fél éjszakába is beletelik, míg elkészül.
Sir Jamesre egyáltalán nem lett volna jellemzõ, ha megkérdi, nincs-e valami programja
Thorpe-nak aznap estére. Ezt Thorpe is tudta; az ilyesmi együtt járt a magas fizetéssel.
Nem probléma, Sir James. Semmi olyan elfoglaltságom nincsen, amit egy telefonnal l
e ne lehetne mondani.
Helyes. Az a helyzet, hogy átnéztem néhány régi jelentést, és köztük rábukkantam erre i
pal ezelõtt az egyik emberünket elküldték egy Zangaro nevû helyre. Nem tudom, miért, de sze
etném tudni. Ez az ember megszerezte a kormány beleegyezését, hogy odamenjen tõlünk egy kis
csoport, és ásványlelõhelyek után kutasson egy még föl nem térképezett területen, amely egy
egység nevû hegylánc mögött fekszik. Mármost arra lennék kíváncsi, vajon elõzõleg, vagy az
idejûleg, vagy az azóta eltelt hat hónapban szóba került-e ez az ügy a tanácsban.
A tanácsban?
Igen. Szóba került-e valaha az igazgatótanácsban, hogy mi kutatásokat folytatunk Zangar
n? Erre lennék kíváncsi. Nem biztos, hogy szerepel a napirendi pontok között. Át kell majd
nie a jegyzõkönyveket. Megeshet, hogy csak futólag említette valaki, egyéb ügyek" címszó a
hogy át kell néznie az elmúlt tizenkét hónap igazgatótanácsi üléseirõl készült összes felje
ki kell derítenie, ki hagyta jóvá Bryant utazását hat hónappal ezelõtt és milyen indokkal,
is, ki küldte oda azt a mérnököt és miért. A felmérést egy Mulrooney nevû ember végezte. Ró
tnék megtudni egyet-mást... az anyagát megtalálja a személyzeti osztályon, a dossziéjában.
en?
Thorpe meglepõdött. A feladat messze esett az õ munkaterületétõl.
Igen, Sir James, de mindezt Miss Cooke feleannyi idõ alatt el tudná végezni, vagy el
végeztetné valakivel...
Igen, csakugyan. De én azt akarom, hogy maga csinálja. Ha maga néz utána valaminek a s
zemélyzeti osztályon vagy a tanácstermi jegyzõkönyvekben, azt fogják hinni, hogy a dolognak
a pénzügyekhez van köze. Tehát nem fogják szellõztetni.
Thorpe agyában világosság gyûlt.
Úgy érti... találtak valamit arrafelé, Sir James?
Manson kibámult az idõközben tintafeketére sötétült égre, és a vakító fények alatta elter
y jelezte, hogy a közvetítõk és ügynökök, hivatalnokok és kereskedõk, bankárok és adóbecslõ
ealkuszok, vevõk és eladók, ügyvédek, sõt, egyes irodákban minden bizonnyal törvényszegõk i
lmasan dolgoznak tovább ezen a téli délutánon, várva a fél hatot, szabadulásuk bûvös óráját
Ez ne érdekelje szólt rá nyersen a mögötte álló fiatalemberre. Csinálja, amit mondt
Martin Thorpe vigyorgott magában, amikor kisurrant az iroda hátsó kijáratán, és lefelé ig
ezett a lépcsõn, a saját irodahelyisége felé.
A ravasz csirkefogó mormogta magában.
Sir James Manson hirtelen hátrafordult, amint a házi telefon hangja megtörte legbelsõb
b szentélyének dupla üveggel védett, hangszigetelt csendjét.
Mr. Bryant várakozik idekint, Sir James.
Manson átvágott a szobán. Ahogy elhaladt a villanykapcsoló mellett, felkapcsolta a közpo
nti világítást. Az íróasztalához érve lenyomta a házi telefon gombját.
Küldje be, Miss Cooke.
Jelentéktelenebb vezetõket három okból hívathattak be a tizedik emeleti szentélybe. Elõsz
t, hogy utasításokat adjanak nekik vagy meghallgassák valamilyen jelentésüket: ez a normáli
ügymenethez tartozott. Másodszor azért, hogy Sir James megizzassza és apró darabokra tépje
et: ez maga volt a pokol. Harmadszor azért, mert a vezérnek kedve támadt a jóságos nagybács
t játszani legkedvesebb beosztottjai valamelyikével; ez biztató volt.
Amikor Richard Bryant, aki harminckilenc éves korára a középszintig vitte, és aki hozzáér
l végezte a munkáját, ám az állására nagy szüksége volt, az iroda küszöbére lépett, tisztáb
em lehet róla, hogy Sir James a három közül az elsõ okból hívatta. A másodikra gyanakodott,
esen megkönnyebbült, amikor úgy látta, hogy a harmadikról lesz szó.
Sir James mosolygó arccal sietett elé az iroda közepérõl, hogy üdvözölje.
Jöjjön csak, Bryant. Jöjjön.
Ahogy Bryant belépett, Miss Cooke becsukta mögötte az ajtót, és visszavonult a saját íróa
oz.
 Sir James Manson intett a beosztottjának, hogy foglaljon helyet az egyik fotelbe
n, amely jó távol állt az íróasztalától, a tágas iroda tárgyalások számára fenntartott rész
indig töprengve, mirõl lehet szó, belesüppedt a fotelbe, a szarvasbõrrel bevont párnák közé
n a falhoz lépett, kinyitott rajta két ajtót, amely mögött gazdag készleteket rejtegetõ bár
y tárult fel.
Iszik valamit, Bryant? Gondolom, itt az ideje; a nap már régen lement.
Köszönöm, uram. Ööö... whiskyt kérnék, ha lehetne.
Helyes. Én is azzal mérgezem magam a legszívesebben. Csatlakozom magához.
Bryant az órájára pillantott. Háromnegyed öt volt; azt a trópusokon dívó alapelvet, hogy
ber napszállat után hajtja föl az elsõ pohár italt, aligha a londoni téli délutánokra gondo
ogalmazták meg. Emlékezett viszont egy vállalati mulatságra, amikor Sir James metszõ gúnnya
ostorozta a sherry-ivás szokását, és egész este skót whiskyt nyakalt. Érdemes odafigyelni
ilyen dolgokra, állapította meg magában Bryant, miközben a fõnöke két szép régi kristálypoh
g töltött kedvenc Glenlivetjével. A jeges vödörhöz természetesen hozzá sem nyúlt.
Kér bele vizet? Vagy egy kis szódat? szólt hátra. Bryant odasandított, hogy lássa, me
egbõl töltenek neki.
Malátawhisky az, Sir James? Akkor nem, köszönöm, tisztán kérném.
Manson helyeslésképpen többször is bólintott, és odavitte a két poharat. Aztán koccintott
ajd a whiskyt ízlelgették. Bryant még mindig arra várt, hogy a fõnöke elkezdje a beszélgeté
zt Manson is észrevette, és úgy nézett a beosztottjára, mint egy nyers modorú, ám aranyszív
si.
Nem kell aggódnia, amiért felhívattam ide kezdte. Csak annyi történt, hogy átböngés
zal régi jelentést, ami itt hevert a fiókomban, és a magáé is a kezembe került, vagy legalá
az egyik közülük. Alighanem megkaptam elolvasásra, amikor megérkezett, aztán elfelejtettem
isszaadni Miss Cooke-nak, hogy iktassa...
A jelentésem? csodálkozott Bryant.
Hogyan? Ja, igen, az, amelyiket akkor nyújtott be, amikor megjött arról a helyrõl... n
a, hogy is hívják? Zangaro? Ugye, ez a neve?
Igen, uram, Zangaro. Hat hónapja jártam ott.
Aha, csakugyan. Hat hónapja, hát persze. Úgy látom, az a fickó, az a miniszter alaposan
megizzasztotta.
Bryant kezdte kellemesen érezni magát. A szoba meleg volt, a fotel rendkívül kényelmes,
a whisky pedig akár egy régi barát. Elmosolyodott, ahogy visszagondolt a Zangaróban történt
kre.
De azért sikerült megszereznem az engedélyt a felméréshez.
De még mennyire mondta Sir James elismerõ hangon, õ is elmosolyodott, mintha régi, ke
ves emlékek járnának a fejében. Tudja, a magam idejében én is gyakran csináltam ilyesmit.
én is mindenféle zûrös helyen, hogy kikaparjam a gesztenyét... De Nyugat-Afrikában soha. L
galábbis nem azokban a régi idõkben. Késõbb persze jártam ott. De már csak akkor, amikor ez
egész beindult.
Körbemutatott a fényûzõ irodában, jelezve, hogy mit ért ezen az egészen".
Manapság túlságosan is sok idõt töltök idefenn... eltemetkezem a papírmunkába folytat
mes. Voltaképpen irigylem magukat, fiatalabbakat, hogy járják a világot, és a régi jó mód
el kötnek üzletet. Meséljen valamit errõl a zangarói útról.
Hát ami azt illeti, ott csakugyan a régi jó módszereket kellett alkalmaznom. Miután pár
l töltöttem abban az országban, nem csodálkoztam volna, ha azt látom, hogy a helybeliek ka
rikával az orrukban szaladgálnak mondta Bryant.
Csak nem? Te jó isten... Szóval zûrös hely ez a Zangaro?
Sir James Manson ismét hátradõlt, így arcát árnyék borította, és Bryant most már annyira
érezte magát, hogy nem vette észre, amint fõnöke szeme megvillan a feszült figyelemtõl, am
llentmondott hangja megnyugtató csengésének.
Így van, Sir James. Az országban teljes a felfordulás... amióta öt éve kikiáltották a f
et, folyamatosan süllyednek vissza a középkorba.
Eszébe jutott még valami, amit a fõnöke jegyzett meg egy alkalommal néhány embere füle ha
tára.
Ez is klasszikus példája annak a jelenségnek, hogy manapság a legtöbb afrikai köztársas
lyan csoportok kerülnek hatalomra, akiket a teljesítményük alapján egy városi szemét-lerako
y irányításával sem bíznánk meg. Aminek, persze, az átlagember issza meg a levét.
Sir James, aki ugyanúgy felismerte, mint bárki más, ha a saját szavait hallotta vissza
valakinek a szájából, elmosolyodott, felállt, az ablakhoz lépett, és lenézett az utcán nyü
e.
. Na és ki irányítja a dolgokat Zangaróban? kérdezte csöndesen.
Az elnök. Vagy talán helyesebb lenne diktátornak nevezni felelte Bryant a székébõl. A
ra már üres volt. Egy Jean Kimba nevezetû fickó. Õ nyerte meg az elsõ és egyben utolsó vá
melyet öt évvel ezelõtt, közvetlenül a függetlenség kikiáltása elõtt tartottak, a gyarmat
. Egyesek szerint úgy, hogy terrorcselekményekkel meg fekete mágiával félemlítette meg a vá
ztókat. Tudja, uram, meglehetõsen elmaradott társaság... Legtöbbjük azt sem tudta, mi fán t
m a szavazás. És most már nem is lesz rá szükségük, hogy megtanulják.
Ez a Kimba... kemény fickó, ugye? kérdezte Sir James.
Hogy kemény, az nem kifejezés, Sir James. Õrült, a szó szoros értelmében. Dühöngõ õrült
rtban szenved, sõt a tetejébe alighanem paranoiás is. Teljesen egyedül irányítja az országo
egy fejbólintó Jánosokból álló kis klikktõl körülvéve. Ha valamelyik összerúgja vele a patk
n más módon felkelti a gyanakvását, az rövidesen a régi gyarmati rendõrlaktanya valamelyik
lájában találja magát. Azt beszélik, Kimba személyesen felügyel a kínvallatásukra. Még soha
m került onnan elõ élve.
Hm, micsoda világban élünk, Bryant... És ezeknek a fickóknak ugyanolyan szavazati joguk
van az ENSZ-ben, mint Angliának vagy Amerikának... Mégis, van valaki a kormányban, akine
k a tanácsaira hallgat ez a Kimba?
A saját népébõl senkiére. Ott vannak, persze, a hangok, azokra hallgat... Legalábbis ez
ondja az a néhány helybeli fehér, akik kitartottak és ott maradtak Zangaróban.
Hangok? csodálkozott Sir James.
Igen, uram. Azzal eteti a népét, hogy isteni hangokat hall. Hogy beszélgetni szokott
az Istennel. Legalábbis szó szerint ezt állította a helybelieknek is, és a külföldi diplom
ak is.
Úristen, szóval ez is egy efféle morfondírozott Manson, és közben még mindig lebámult
Néha már kénytelen vagyok arra gondolni, nagy hibát követtünk el, amikor ezeket az afrik
kat bemutattuk az Úristennek. Manapság minden második vezetõjük azt képzeli magáról, hogy t
iszonyban van vele.
Ezenkívül, egyfajta hipnotikus félelemmel is alátámasztja az uralmát. Az emberek azt hi
k, van valami nagy erejû talizmánja, vagy vuduja, vagy varázsszere, vagy mi az ördöge... I
szonyú rettegésben tartja õket.
No és mi a helyzet a külföldi diplomatákkal? kérdezte az ablaknál álló férfi.
Hát, uram, azok ki se dugják az orrukat a követségekrõl. Úgy fest, hogy ugyanannyira re
gnek annak az õrültnek a kegyetlenségétõl, mint a helybeliek. Van abban a fickóban valami a
zanzibári Abeid Karuma sejkbõl, a haiti Papa Doc Duvalierbõl és a guineai Sekou Touréból...
Sir James lassan, megfontoltan visszafordult az ablaktól.
Miért éppen Sekou Touréból? kérdezte félrevezetõén szelíd hangon.
Bryant most már elemében volt. Örült, hogy alkalma nyílik megcsillogtatni azokat az isme
reteit, amelyeket az afrikai politikai helyzet gondos tanulmányozása során szerzett, és
ezzel bebizonyítani a munkaadójának, hogy munkaidõ után is hosszú órákat tölt a házi felad
Hát, az a fickó már-már kommunistának is tekinthetõ, Sir James. Politikai pályafutása s
n csak egyetlen embert bálványozott: Lumumbát. Ezért van az oroszoknak olyan nagy befolyás
uk az országban. Hatalmas követséget mûködtetnek, ahhoz képest, milyen jelentéktelen helyrõ
szó. Ha Zangaro egy kis valutára vágyik, most, hogy az ültetvények a hozzá nem értõ igazga
tt mind tönkrementek, az odavetõdõ orosz halászhajóknak adják el a terményeiket. A halászha
rsze, valójában, elektronikus kémhajók, vagy élelmet szállítanak a tengeralattjáróknak... k
engeren találkoznak velük, és felfrissítik az élelmiszerkészleteiket. És persze az a pénz,
a terményeikért kapnak, szintén nem az emberek zsebébe kerül, hanem Kimba bankszámlájára,
Ez nem hangzik igazán marxista módszernek tréfált Manson.
Bryant szélesen elvigyorodott.
Ahol a pénz és a korrupció megjelenik, ott a marxizmus véget ér felelte. Mint rende
De azt mondja, az oroszok erõsek Zangaróban, ugye? Nagy a befolyásuk? Kér még egy whisk
t, Bryant?
Meg se várva Bryant válaszát, a Manson Rt. feje újra telitöltötte a két poharat Glenlivet
.
Igen, Sir James. Kimba gyakorlatilag nem ért semmihez, amit nem ismer a saját tapa
sztalatából, márpedig az kizárólag a saját országára terjed ki, meg esetleg egy vagy két kö
kai államban tett látogatásra. Ezért amikor külpolitikáról van szó, néha konzultál másokkal
or három tanácsadóját szokta megkérdezni, három feketét a saját törzsébõl. Kettõt Moszkvába
harmadikat Pekingben. Vagy egyenesen az oroszokhoz fordul. Egyik este elbeszélgett
em egy kereskedõvel a szálloda bárjában, egy franciával. Szerinte nincs nap, hogy az orosz
nagykövet vagy valamelyik tanácsadója meg ne jelenne az elnöki palotában.
Bryant még tíz percig maradt az irodában, de Manson ekkor már csaknem mindent tudott,
amire szüksége volt. Öt óra huszonötkor kikísérte Bryantot, ugyanolyan elõzékenyen, mint ah
adta. Amikor a férfi távozott, Manson intett Miss Cookenak, hogy jöjjön be.
Van a cégnek egy Jack Mulrooney nevû alkalmazottja, egy ásványkutatással foglalkozó emb
mondta. Most tért visszamegy afrikai munkáról, alig három hete... Odakint három hónapot t
a dzsungelben, úgyhogy megeshet, hogy még mindig szabadságon van. Próbálja meg elérni odaha
a, legyen szíves. Holnap délelõtt tíz órakor beszélni szeretnék vele. Másodszor, kerítse el
r. Gordon Chalmerst, a mintaelemzési osztály fõnökét. Talán még ott éri Watfordban, a labor
an. Ha nem, hívja fel otthon. Holnap tizenkettõre itt legyen nálam! Mondja le minden e
gyéb délelõtti elfoglaltságomat, és hagyjon rá idõt, hogy délben Chalmersszel bekapjak vala
gy vendéglõben. Legjobb lesz, ha Wiltonnál, a Bury Streeten foglaltat asztalt. Köszönöm, ez
minden. Néhány percen belül már itt sem vagyok. Intézkedjék, hogy tíz perc múlva a bejárat
n a kocsi.
Amikor Miss Cooke visszavonult, Manson egy másik gombot nyomott le a házi telefonján
.
Ugorjon fel egy percre, Simon, legyen szíves! mormolta.
Simon Endean a maga módján ugyanolyan megtévesztõ jelenség volt, mint Martin Thorpe. Fed
dhetetlen családi háttérrel rendelkezett, de a jól nevelt maszk mögött egy East End-i gengs
ter erkölcsei rejtõztek. Csiszolt modora és kíméletlensége mellett éles ésszel is meg volt
Szüksége volt rá, hogy egy James Mansont szolgáljon, mint ahogy James Manson is, miközben
fölfelé kapaszkodott a csúcsra, vagy azért küzdött, hogy megtarthassa ott a helyét a világ
lalkozói között, elõbb-utóbb rászorult egy Simon Endean szolgálataira.
Endeanhez hasonló embereket tucatjával lehet találni a legelegánsabb és legelõkelõbb West
d-i kártyaklubokban: gátlástalan, sima modorú kalandorok, akik nem mehetnek el egy milli
omos mellett úgy, hogy ne hajbókolnának elõtte, se egy táncosnõ mellett úgy, hogy ne hagyná
ajta egy-két kék foltot. A különbség mindössze annyi volt, hogy Endean intelligenciája segí
vezetõ beosztásig vitte, egy igen exkluzív kártyaklub fõnökének a jobbkezeként.
Õ nem azt az ábrándot dédelgette, mint Thorpe, hogy multimilliomos lesz belõle. Úgy vélte
gyetlen millió is megteszi, és amíg azt megszerzi, legjobb, ha Manson árnyékában éldegél, í
mibõl fizetnie a hatszobás kéglit, a Corvette-et, a lányokat. Õ is a kilencedik emeletrõl
ezett, és õ is a belsõ lépcsõház felõl, azon a bükkfa ajtón lépett Manson irodájába, amelye
szokott közlekedni.
Sir James?
Figyeljen, Simon: én holnap egy Gordon Chalmers nevû fickóval ebédelek. Az egyik kutató
kkal. Õ a legjelentõsebb tudósunk Watfordban, a laboratórium vezetõje. Tizenkettõre jön. De
dig szeretném megismerni az anyagát. A személyzeti dossziéját is, persze, de bármi egyebet
s, amit fel tud hajtani. A magánéletérõl, a családjáról, hogy van-e vele valami bibi... és
nekfölött, hogy nincs-e sürgõsen szüksége pénzre a fizetésén felül. A politikai nézeteirõl
neki. Ezek a tudós fickók többnyire baloldaliak. No, azért nem mindegyik. Elcseveghetne
Erringtonnal ,a személyzeti osztályról ma este, mielõtt hazamegy. Éjszaka pedig nézze át a
ssziéját, aztán hagyja az íróasztalomon, hogy reggel átfuthassam. És holnap reggel azonnal
djen el a családi környezetével foglalkozni. Feltétlenül telefonáljon nekem 11.45 elõtt. Vi
? Tudom, hogy nem sok idõt hagytam a feladatra, de fontos az ügy.
Endeannek arcizma se rándult, míg Manson utasításait hallgatta, de mindent jól elraktároz
tt a fejében. Tudta, miért van szüksége ezekre az információkra a fõnökének, aki gyakran bí
asonló feladattal: Sir James Manson soha nem találkozhatott úgy se baráttal, se ellenségge
l, hogy elõtte mindent meg ne tudott volna az illetõrõl, a magánéletét is beleértve. Nemegy
r elõfordult, hogy ellenfelére éppen jólinformáltságával kényszerítette rá az akaratát. End
, és távozott. Egyenesen a személyzeti osztályra sietett. Történetesen Martin Thorpe éppen
or hagyta el az irodát, amikor Endean belépett, de nem futottak össze.
Miközben a Rolls-Royce, volánjánál a sofõrrel, tovasiklott a Manson Rt. bejárata elõl, és
al a Ritz Szálló mögött lévõ Arlington House felé igyekezett, ahol harmadik emeleti lakoszt
meleg fürdõ és a Caprice-bõl felhozatott vacsora várta, Sir James Manson hátradõlt és rágy
nap esti elsõ szivarjára. A sofõr átnyújtotta neki az Evening Standardet. Éppen elhagyták a
aring Crosst, amikor a hírügynökségi jelentések között Mansonnak megakadt a szeme egy rövid
zdésen. A lóversenyeredmények között rejtõzött. Sir James többször egymás után elolvasta. K
tók forgatagára, a görnyedt járókelõkre, akik csoszogva igyekeztek az állomás felé, vagy ne
törtettek a buszmegállóhoz a szemerkélõ februári esõben, hogy hazatérjenek edenbridge-i vag
enoaksi otthonukba, miután újabb izgalmas napot töltöttek a Cityben.
Miközben kifelé bámult, agyában egy ötletcsíra kezdett kialakulni. Bárki más csak nevet r
egy legyintéssel intézi el az egészet. Sir James Manson azonban nem olyan volt, mint
bárki más. Õ huszadik századi kalóz volt, és büszke is volt erre. A kilencpontos betûnagysá
edett cím az esti lap jelentéktelen hírecskéje fölött egy bizonyos afrikai köztársaságra ut
m Zangaróra, egy másikra. Errõl a másikról sem tudott jóformán semmit. Nem hallott róla, ho
t valaha bármilyen ércet találtak volna. A cikk címe így hangzott:
Újabb puccs egy afrikai országban"

HARMADIK FEJEZET
Martin Thorpe ott várakozott fõnökének külsõ irodájában, amikor Sir James kilenc óra után ö
egérkezett, és követte õt a belsõ helyiségbe.
No, mit talált? kérdezte Sir James Manson, még mielõtt kibújt volna vikunyakabátjából
ztotta volna a gardróbszekrénybe. Thorpe már korábban elõhúzta a jegyzetfüzetét; most felüt
gfelelõ lapon, és felolvasta elõzõ esti vizsgálódásának eredményeit.
Egy évvel ezelõtt kutatócsoportot küldtünk az egyik afrikai országba, amely Zangarótól
tre fekszik. A csoporthoz légi felmérõ egység is tartozott, amelyet egy francia cégtõl bére
. A megvizsgálandó terület közel esett Zangaróhoz, egy része éppenséggel a határ mellett fe
nos, csak igen kevés topográfiai térképünk van errõl a területrõl, légi felvételeink pedig
m voltak. A pilóta semmiféle támponttal nem rendelkezett, így csak a sebesség és a repülési
apján tudott következtetni arra, hogy a terület melyik része fölött jár.
Egyik nap, amikor a hátszél erõsebb volt, mint azt az idõjárás-jelentés alapján várni leh
a pilóta többször is oda-vissza repült a felmérendõ terület fölött, majd amikor kedvére kif
gát, visszatért a bázisra. Azt azonban nem is sejtette, hogy valahányszor a hátába kapta a
zelet, átrepült a határon, és negyven mérföldnyire behatolt Zangaro területére. Amikor a lé
elt elõhívták, kiderült, hogy jócskán túllépte a felmérésre ki jelölt terület határát.
Ki jött erre rá? A francia cég? kérdezte Manson.
Nem, uram. Õk egyszerûen elõhívták a filmet, és minden megjegyzés nélkül továbbadták ne
a szerzõdésben kikötöttük. A saját légi felmérési osztályunknak kellett azonosítania, pont
területrõl készültek a felvételek. Õk döbbentek rá, hogy minden sorozat végén egy olyan te
képei szerepelnek, amelyik nem tartozik a felmérendõ területhez. Ezért ezeket a képeket fél
obták, vagy legalábbis egy helyre csoportosították. Onnan jöttek rá, hogy a képek egy része
a mi felmérési területünkön készült, hogy egy hegylánc volt látható rajtuk, márpedig azon a
ncsenek hegyek.
Aztán az egyik ifjú zseni még egyszer szemügyre vette ezeket a képeket, és felfedezte, ho
y az egyik hegyen, amely kissé távolabb állt a fõ vonulattól, a növényzet sûrûsége és jelle
ik a környezetétõl. Ha az ember a földön jár, nem veszi észre az ilyesmit, de egy ötezer mé
asságból készült légi felvételen úgy kiütközik, mint egy söralátét a biliárdasztalon.
Tudom, hogy megy az ilyesmi mordult rá Sir James. Folytassa.
Elnézést, uram, én errõl semmit sem tudtam. Nekem mindez újdonság volt. A lényeg az, ho
fotók közül vagy fél tucatot megmutattak valakinek a geofotó osztályon, aki kinagyította õk
megerõsítette, hogy a vegetáció egy kisebb területen, elsõsorban egy körülbelül 600 méter m
yjából kúp alakú hegyen, különbözik a környezetétõl. Mindkét osztály jelentést írt az ügyrõ
ráfiai osztály vezetõjének. Õ megállapította, hogy a kérdéses hegylánc a Kristály-hegység,
valószínûleg a Kristály-hegy, amelyrõl a hegylánc a nevét kapta. Aztán továbbította az aktá
i szerzõdési osztályhoz. Willoughby, az osztály fõnöke odaküldte Bryantot, hogy kérjen enge
felméréshez.
Nekem errõl egy szót sem szólt mondta Manson. Idõközben leült az íróasztala mögé.
Írt egy feljegyzést, Sir James. Itt van nálam. Ön akkor éppen Kanadában járt, és csak e
múlva vártuk vissza. Amit ír, abból világosan kiderül, hogy úgy véli, minimális esély van c
y a felmérésbõl valami kisüljön, de ha már így az ölünkbe esett néhány ingyen légi felvétel
otó osztály úgy gondolta, biztosan megvan az oka, miért más a növényzet ezen a területen, n
kinthetjük kidobott pénznek a felmérésre fordított költségeket. Willoughby arra is utal, ho
nem árt, ha ez a Bryant szerez egy kis gyakorlatot, ugyanis ez volt az elsõ alkalom,
hogy önállóan végzett el ilyen feladatot. Egészen addig mindig csak Willoughbyt kísérte.
Ez minden?
Majdnem. Bryantnak megszerezték a vízumot, és hat hónappal ezelõtt elutazott Zangaróba,
gkapta az engedélyt, és három héten belül újra itthon volt. Négy hónappal ezelõtt a terepfe
tály beleegyezett, hogy egyik emberüket, egy képesítés nélküli talaj- és bányakutatót, bizo
Mulrooneyt visszahívják valami ghanai feltárásról, és elküldjék, hogy nézzen körül a Krist
feltéve, hogy a dolog olcsón megoldható. Mulrooney három héttel ezelõtt tért vissza, és má
yi kõzetmintát hozott magával, amit azóta is a watfordi laboratóriumban vizsgálnak.
Értem mondta Sir James Manson kis szünet után. Az igazgatótanács hallott errõl vala
Semmit, uram. Túlságosan jelentéktelen ügynek tekintették volna. Tizenkét hónapra vissz
g átnéztem minden tanácsülés jegyzõkönyvét, és minden egyéb iratot is, amit a tanács elé te
beleértve azokat a feljegyzéseket és leveleket, amelyeket a tanács tagjai kaptak ugyaneb
ben az idõszakban. Sehol még csak nem is említik. Az egész felmérés olyan olcsó volt, hogy
tségei senkinek sem szúrtak, szemet, elvesztek a többi õszszeg között. A kezdeményezés sem
vezéstõl indult ki, hiszen a légi felvételeket ajándékba kaptuk a francia cégtõl és a szívó
ruktól. Az elejétõl a végéig ad hoc jellege volt a dolognak, sose érte el azt a szintet, ho
y a tanács foglalkozzék vele.
James Manson szemmel látható elégedettséggel bólintott.
Helyes. Ez a Mulrooney okos fickó?
Válaszként Thorpe átnyújtotta Jack Mulrooney személyzeti dossziéját.
Nincs diplomája, uram, de rengeteg gyakorlati tapasztalatot szerzett. Sokat próbált,
vén afrikai róka.
Manson sebesen lapozgatott Jack Mulrooney dossziéjában. Pillantása végigfutott az életra
jzi adatokon, majd azokon a feljegyzéseken, amelyek azóta készültek Jack Mulrooneyról, hog
y belépett a céghez.
Hát tapasztalata, az van morogta Manson. Ne becsüljük le a vén afrikai rókákat. Én
on kezdtem, egy bányában. Mulrooney egyszerûen megmaradt ezen a szinten. Úgyhogy csak ne
gúnyolódjon, fiam, az efféle emberek igen hasznosak lehetnek. És sok mindent észrevesznek
.
Elbocsátotta Martin Thorpe-ot, majd ezt mormogta magában:
Na és most lássuk, mi mindent képes észrevenni Mr. Mulrooney... "
Lenyomta a házi telefon gombját, és kiszólt Miss Cooke-nak:
Megjött már Mr. Mulrooney?
Igen, Sir James, idekinn várakozik.
Vezesse be, kérem.
Sir James melegen üdvözölte Mulrooneyt, és odavezette a székekhez, ahol elõzõ este Bryant
ült. Miss Cooke-ot, mielõtt visszavonult volna, megkérte, hogy csináljon egy kávét mindket
ejüknek. Mulrooney személyi anyagából kiderült, hogy szenvedélyes kávéivó.
Jack Mulrooney éppolyan furcsán festett egy londoni irodaépület legfelsõ emeletének fényû
ahelyiségében, mint ahogy Thorpe festett volna a dzsungel sûrûjében. Keze jócskán kilógott,
bátujjából, és szemlátomást nem tudta hová tenni. Szürke haját vizes fésûvel simította a ko
válkozás közben pedig megvágta magát. Most találkozott életében elõször azzal az emberrel,
"-ként szokott emlegetni. Sir James minden kedvességét latba vetette, hogy enyhítsen alk
almazottja zavarán.
Amikor Miss Cooke belépett a tálcával, amelyen porceláncsészék sorakoztak a hozzájuk illõ
nával, tejszínhabos kancsóval és cukortartóval, és Fortnum and Mason-kekszek egész sorával,
otta, amint a fõnöke éppen azt mondja az írnek:
... pontosan errõl van szó, barátom. Maga tud valamit, amit nem taníthatunk meg, se én,
se más, ezeknek az egyetemrõl frissen kikerült taknyosoknak. Maga huszonöt évnyi, keserves
en megszenvedett tapasztalattal rendelkezik arról, hogyan kell kikaparni azt a nyo
morult fémet a földbõl, és belerakni a szállítókasba...
Mindenki szereti, ha méltányolják, és ez alól Jack Mulrooney sem volt kivétel. Sugárzó ar
bólintott. Amikor Miss Cooke kiment, Sir James Manson a kávéscsészékre mutatott.
Nézze, micsoda semmi kis vackokat hoznak ide nekem! Valaha jókora, tisztességes bögrébõ
ttam a kávét. Most meg ilyen gyûszûket adnak az embernek. Emlékszem, egyszer a Randon, a h
armincas évek vége felé, talán akkor még maga sem kezdte el a szakmát...
Mulrooney egy óra hosszat maradt Sir Jamesnél. Amikor elhagyta az irodát, úgy érezte, az
öreg mégiscsak derék fickó, bármit is beszéljenek róla. Sir James Manson is úgy vélte, hog
oney igen derék fickó... legalábbis a saját szakmájában, ami abból áll, és mindig is abból
hogy kõzetdarabkákat farag le a sziklákból, és nem tesz fel kérdéseket.
Mielõtt távozott, Mulrooney még egyszer megismételte a véleményét.
Biztos, hogy ón van ott, Sir James. Vágják el a nyakamat, ha tévedek. Egyedül az a kérd
i lehet-e úgy termelni, hogy anyagilag megérje.
Sir James a vállára csapott.
 Ezen ne aggódjék! Amint Watfordból megjön a jelentés, mindennel tisztában leszünk. És n
n, ha csak egy unciányit is le tudok belõle juttatni a tengerpartra olcsóbban, mint a
piaci értéke, akkor kibányásszuk. Na és magával mi a helyzet? Milyen kalandos helyre indul
egközelebb?
Még nem tudom, uram. Még három nap van hátra a szabadságomból, aztán jelentkezem az iro
Szeretne megint külföldre menni? mosolygott rá Sir James sugárzó jóakarattal.
Igen, uram. Õszintén szólva, az idegeimre megy ez a város, az idõjárás, meg minden.
Vissza vágyik a napfényre, igaz? Úgy hallom, kedveli az isten háta mögötti helyeket...
Igen, kedvelem. Ott az ember a maga ura lehet.
Az már igaz mosolygott Manson. De még mennyire! Majdhogynem irigylem magát. Azazhog
, az ördög vigye el, nagyon is irigylem. Na mindegy, majd meglátjuk, mit tehetünk.
Két perccel késõbb Jack Mulrooney már messze járt. Manson utasította Miss Cooke-ot, hogy
dossziéját küldje vissza a személyzeti osztályra, aztán felhívta a könyvelést, és utasítot
Mulrooneynak utaljanak ki 1000 font prémiumot, és gondoskodjanak róla, hogy még a jövõ hét
t megkapja. Aztán felhívta a terepfelmérést.
Milyen felméréseket készülnek indítani a következõ néhány napban? kérdezte minden bev
Három ilyen felmérés állt küszöbön, az egyik Kenya legészakibb részének egy távoli nyúlvá
máli határhoz, ahol a déli napfényben valósággal megsül az ember agya, mint tojás a serpeny
zaka megfagy a csontjában a velõ, keményre, mint a blackpooli sziklák, és ahol sifta gonos
ztevõk portyáznak. A munka hosszan, akár egy évig is eltarthat. Ketten már kis híján felmon
k a cégnek, amikor megpróbálták ilyen hosszú idõre odaküldeni õket.
Küldjék Mulrooneyt mondta Sir James, és letette a kagylót.
Az órára pillantott. Tizenegyet mutatott. Sir James dr. Gordon Chalmers személyzeti
dossziéjáért nyúlt, amelyet Endean elõzõ este az íróasztalára készített.
Chalmers kitüntetéssel végezte a Londoni Bányamérnöki Fõiskolát, amely a maga nemében ali
a legjobb a világon, még ha ezt Witwatersrand szívesen vitatja is. Geológiából, késõbb kémi
tt diplomát, majd húszas éveinek közepén doktorátust. Miután kandidátusként további öt évet
belépett a Rio Tinto Zinc kutatási osztályára, ahonnét hat évvel késõbb a Manson Rt. elhal
alighanem úgy, hogy magasabb fizetést kínált neki. Az elmúlt négy esztendõben Chalmers volt
cég kutatási osztályának vezetõje. Ez az osztály Hertfordshire-ban mûködött, Watford külvár
sziéhoz útlevélkép méretû fotót is csatoltak; a rajta látható férfi harmincas éveinek végén
vörös szakálla fölött a szeme haragosan nézett a kamerába. Tweedzakót viselt és sötétlila
yapjú nyakkendõje félrecsúszott. 11.35-kor megcsörrent Sir James Manson magántelefonja. A v
nal túlsó végérõl egy nyilvános telefonállomás szabályos tárcsahangjainak bugását hallotta,
pottyant az automatába, és megszólalt Endean. Két percig beszélt, egyetlen felesleges szó n
. Amikor befejezte, Manson elismerõen morgott.
Ezt hasznos tudni mondta. Most pedig jöjjön vissza Londonba. Még egy- feladatom van
a maga számára. Mindent meg akarok tudni a zangarói köztársaságról. Mindent az égvilágon. I
ngaróról.
Sir James betûzte az ország nevét.
Kezdje azzal a nappal, amikor fölfedezték, és onnét haladjon elõre. Mindent tudni akaro
róla, a történelmét, a földrajzát, a fekvését, a gazdasági életét, hogy milyen növényeket
ilyen ásványkincseik vannak, ha vannak egyáltalán, mi a politikai helyzet, mennyire elma
radottak. Koncentráljon a függetlenség kikiáltását megelõzõ tíz esztendõre, és még inkább a
a. Mindent tudni akarok, amit csak lehet, az elnökükrõl, a kormányról, a parlamentrõl, ha u
yan létezik, a közigazgatásról, a végrehajtó hatalomról, az igazságszolgáltatásról és a pol
Van "három dolog, ami mindennél fontosabb. Az elsõ: derítse ki, mekkora befolyásuk van az
oroszoknak vagy a kínaiaknak, vagy a helybeli kommunistáknak az elnökre. A második: sen
kinek, aki akár csak a legtávolabbi kapcsolatban is áll az országgal, nem szabad megtudn
ia, hogy érdekel az a hely, tehát ne személyesen tájékozódjék; a harmadik pedig: semmi körü
t ne árulja el, hogy a Manson Rt. kíváncsiskodik. Használjon álnevet. Világos? Helyes. Akko
jelentkezzék, ha végzett, minél hamarabb, de legkésõbb húsz napon belül. A könyvelésen az
e vegyen fel pénzt, és legyen diszkrét. Vegye úgy, hogy szabadságon van; majd késõbb kárpót
Manson letette a kagylót, majd felhívta Thorpe-ot, hogy további utasításokkal lássa el. T
orpe három percen bélül már ott is volt a tizedik emeleti irodában, és a fõnöke íróasztalár
a kívánt dokumentumot: egy levél indigómásolatát.

Tíz emelettel lejjebb dr. Gordon Chalmers kilépett egy taxiból a Moorgate sarkánál, és kifi
ette a sofõrt. Kényelmetlenül érezte magát sötét öltönyében és télikabátjában, de Peggy meg
a megfelelõ öltözék, ha az ember az igazgatótanács elnökével tárgyal és ebédel.
Miközben megtette az utolsó néhány lépést a Manson Rt. székházának bejárata felé, megakad
gy plakáton, egy Evening Newst és Evening Standardet áruló újságos bódéján. A plakát szöveg
halmers ajka keserû mosolyra húzódott, de azért mindkét lapból vásárolt egy példányt. A hír
oldalon szerepelt, hanem a lap belsejében. A plakát mindössze ennyit közölt: A Thalidomide
bébik szülei kártérítést sürgetnek".
A cikk további részleteket közölt a címben foglaltakról, de nem volt valami hosszú. Chalm
megtudta belõle, hogy ismét nem vezetett eredményre az a maratoni tárgyalássorozat, amely
et annak a négyszázegynéhány angol gyermeknek a szülei, akik tíz évvel ezelõtt a Thalidomid
gyógyszer miatt nyomoréknak születtek, folytattak azzal a céggel, amely a gyógyszert piacr
a dobta. A tárgyalásokat, írta a lap, egy késõbbi idõpontban" folytatják.
Gordon Chalmers gondolatban visszatért Watford környéki házába, ahonnét aznap reggel elin
ult, Peggyhez, a feleségéhez, aki most múlt harminc, de negyvennek látszott, és Margarethe
z, a lábatlan, félkarú Margarethez, aki rövidesen betölti a kilencedik évét, és egy pár kül
van szüksége, és arra a speciálisan megépített házra, amelybe, hosszú várakozás-után, végr
és amelynek részletei havonta egész vagyont tettek ki.
Egy késõbbi idõpontban mordult rá Chalmers valamilyen nem létezõ személyre, és az újs
emétkosárba gyömöszölte. Amúgy is ritkán olvasta az esti lapokat. Jobban kedvelte a Guardia
a Private Eye-t és a baloldali Tribune-t. Miután csaknem tíz évig figyelte, hogyan próbálj
egy csaknem pénztelen szülõkbõl álló csoport sarokba szorítani a Distillers óriáscéget, és
elõle a nekik járó kártalanítást, Gordon Chalmers igen keserû dolgokat gondolt magában a na
rõl. Tíz perccel késõbb ott ült szemközt az egyik legnagyobbal.
Sir James Manson Chalmers gyanakvását nem tudta olyan könnyen elaltatni, mint Bryantét
és Mulrooneyét. A tudós jól megmarkolta a söröspoharát, és keményen állta Sir James pillan
villámgyorsan átlátta a helyzetet, és amikor Miss Cooke elébe tette a whiskyjét és távozot
rátért a lényegre,
Gondolom, dr. Chalmers, már kitalálta, hogy miért hívattam.
Sejtem, Sir James. A Kristály-hegyrõl írott jelentésem miatt.
Pontosan. Mellesleg, nagyon helyesen tette, hogy személy szerint nekem küldte el,
lepecsételt borítékban. Nagyon helyesen.
Chalmers vállat vont. Azért járt el így, mert tudta, hogy minden fontosabb analízis ered
ményének egyenesen az elnök asztalára kell kerülnie, a cégnél ez volt szokásban. Ez volt a
szerû eljárás.
Két dolgot szeretnék kérdezni magától, és szeretném, ha nagyon határozottan válaszolna
r James. Mondja, ezek az eredmények teljesen megbízhatóak? Semmilyen más értelmezése nem
etséges azoknak a teszteknek, amelyeket a mintákon végzett?
Chalmers nem botránkozott és nem sértõdött meg. Jól tudta, hogy a laikusok szemében a tud
nkája ritkán áll távol a fekete mágiától, következésképp túl nagy pontosságot sem várnak tõ
róbálta megértetni velük, mekkora pontosságot igényel a szakmája.
Teljesen. Elõször is, egész sor olyan teszt van, amelynek a segítségével ki lehet mutat
a platina jelenlétét, és ezek a minták valamennyin átestek, ugyanazzal az eredménnyel. Máso
or, nemcsak hogy minden ismert tesztet elvégeztem minden egyes mintán, ráadásul meg is i
smételtem õket. Elvben, persze, valaki machinálhatott a hordalékkõzetbõl vett mintákkal, de
kõzetek belsõ szerkezetével aligha. A következtetéseim megbízhatóak és minden tudományos ké
lül állnak.
Sir James Marison tiszteletteljesen meghajtott fejjel hallgatta végig a leckét, ma
jd csodálata jeléül bólintott.
A második kérdésem: hány ember ismeri a laboratóriumban a Kristály-hegybõl származó kõz
zésének eredményét?
Senki jelentette ki Chalmers határozottan.
Senki? visszhangozta Manson. Ne mondjon már ilyet, hiszen valamelyik asszisztens
e bizonyára...
Chalmers nagyot húzott a sörébõl, és megrázta a fejét
Nézze, Sir James, amikor a mintákat megkaptuk, elhelyeztük õket a rekeszekben, ahogy s
zoktuk, és félretettük. Mulrooney a hozzájuk csatolt jelentésében megemlítette, hogy szerin
a kõzetek ismeretlen mennyiségû ónt tartalmaznak. Mivel a minták elemzése igen csekély jele
nek ígérkezett, az egyik kezdõ asszisztensemet állítottam rá. Mivel még tapasztalatlan, fel
ezte, hogy vagy ónt talál, vagy semmit, ezért csak azokat a teszteket végezte el, amelye
kkel az ón jelenlétét lehet kimutatni. Amikor ezeknek nem volt pozitív eredménye, szólt nek
m, és közölte, mi a helyzet. Megmagyaráztam neki, hogy hogyan csinálja, de az eredmény megi
t negatív volt. Meg akartam leckéztetni, hogy ne engedje magát hipnotizálni a bányakutató v
ményétõl, és ismertettem vele még néhány lehetséges tesztet. Ezeknek is negatív volt az ere
laboratórium éjszakára bezárt, de én késõig maradtam, így egyedül én voltam jelen, amikor
a tesztek pozitív eredménnyel. Éjfélre tisztában voltam vele, hogy a patakágyból származó k
nta, amelybõl fél fontnál is kevesebbet használtam fel, kis mennyiségben platinát tartalmaz
Ekkor bezártam a labort éjszakára.
Másnap a fiatal asszisztensnek másik megbízást adtam, a Kristály-hegy kõzeteinek elemzésé
ig én magam folytattam. 600 zsáknyi folyami kavicsról és törmelékrõl, és több mint 300 külö
volt szó, amelyek a hegy különbözõ pontjairól származtak. Mulrooney fényképeinek segítségé
hattam magamnak az egész hegyrõl. A szórt érclerakódás a képzõdmény minden egyes részében j
int ahogy azt meg is írtam a jelentésemben.
Chalmers dacos mozdulattal felhajtotta a sörét.
Sir James Manson egyfolytában bólogatott, és ügyesen színlelt bámulattal nézett a tudósra
Ez hihetetlen szólalt meg végül. Tudom, hogy maguk, tudósok szeretnek higgadtak és
agosak maradni, de az ember azt hinné, egy ilyen lelet még magát is felizgatja. Megesh
et, hogy világméretû új platinalelõhelyet találtunk. Tudja, milyen gyakran esik meg ez egy
itka nemesfémmel? Tíz évben egyszer, sõt olykor egy egész emberélet is beletelik...
Ami azt illeti, Chalmerst csakugyan felizgatta a felfedezése, és három héten át késõ éj
olgozott, hogy a Kristály-hegybõl származó minden egyes kavics- és kõzetmintával végezzen,
t nem szívesen vallotta be. Vállat vont.
Hát, annyi bizonyos, hogy a Manson Rt. jócskán fog profitálni belõle mondta.
Nem feltétlenül mondta James Manson csöndesen. Ezzel elsõ alkalommal sikerült Chalmer
kizökkentenie az egykedvûségébõl.
Hogyhogy? kérdezte. De hiszen ez egész vagyont jelent.
Igen, csakhogy ez a vagyon a földben van felelte Sir James. Felállt, és az ablakhoz
sétált. Sok mindentõl függ, hogy ki szerzi meg, ha ugyan megszerzi valaki egyáltalán. Tud
fennáll a veszélye, hogy még évekig nem bányásszák ki, vagy kibányásszák és felhalmozzák.
be kissé, ezekbe a dolgokba, kedves doktor úr...
Dr. Chalmers beavatása harminc percig tartott. Sir James elárasztotta pénzügyi és politi
kai adatokkal, jóllehet a tudós egyik területen sem érezte igazán otthon magát.
Tehát így áll a helyzet fejezte be Sir James. Minden esély megvan rá, hogy tálcán f
z orosz kormánynak a lehetõséget, ha mi most a tudomásukra hozzuk.
Dr. Chalmers, akinek nem volt különösebb baja az orosz kormánnyal, könnyedén megvonta a v
.
A tényeken nem tudok változtatni, Sir James!
Manson szemöldöke magasba szaladt.
Szent isten, doktor, hát persze hogy nem! Meglepett pillantást vetett az órájára. M
egy! kiáltott föl. Gondolom, éhes. Mert én az vagyok. Menjünk, kapjunk be valami ebéde
Eleinte arra gondolt, hogy a Rollsba ülteti a doktort, de azok után, amit Endean t
elefonált neki Watfordból ma reggel, miután a helyi újságárustól megtudta, hogy Chalmers a
bune rendszeres olvasója, a taxi mellett döntött.
Az ebéd, amit bekaptak, pástétomból, szarvasgombás omlettbõl, vörösboros mártással tálalt
valamint máglyarakásból állt. Manson jól sejtette: Chalmers helytelenítette ugyan az effél
yûzést, ugyanakkor igen jó étvágya volt. És még õ se tudott változtatni a természet egyszer
evezetesen, hogy egy kiadós étkezés után az embert a jóllakottság, elégedettség és eufória
el, erkölcsi ellenállása viszont gyengül. Manson arra is jól számított, hogy egy olyan embe
, aki általában csak sört szokott inni, meglesz a hatása, ha valamilyen testesebb vörösbort
rendel neki, és csakugyan, a két üveg Côte du Rhône alaposan megoldotta Chalmers nyelvét. H
sszasan beszélt mindenrõl, ami csak fontos volt számára, a munkájáról, a családjáról, és ar
ja a világot.
Amikor Chalmers rátért a családjára és az új házukra, Sir James Manson érezte, hogy itt a
elelõ pillanat: kellõképpen részvétteljes képet vágva megemlítette, emlékszik rá, hogy látt
t egy utcai televíziós interjúban, egy évvel ezelõtt.
Kérem, ne haragudjon mondta. Csak most ébredtem rá... Úgy értem, a kislányával kapc
.. micsoda szörnyû tragédia.
Chalmers biccentett, és az asztalterítõre meredt. Eleinte lassan, késõbb egyre jobban be
lemelegedve beszélni kezdett a fõnökének Margaretrõl.
Nem hiszem, hogy el tudja képzelni, mit jelent ez mondta egy ponton.
Azért megpróbálhatom felelte Sir James csöndesen. Tudja, nekem is van egy lányom. P
, õ már idõsebb.
 Tíz perccel késõbb, amikor szünet állt be a beszélgetésben, Sir James Manson egy összehaj
ott papírlapot húzott elõ a belsõ zsebébõl.
Igazán nem is tudom, mit mondjak, hogy félre ne értsen kezdte zavartan , de... nézze
etesen tisztában vagyok vele, mennyi idõt és fáradságot szentel maga a cégnek. Tudom, hogy
ilyen gyakran túlórázik, és nyilván a család problémái is megviselik az idegeit, és kétségk
erset is. Úgyhogy ma reggel ezt a megbízást adtam a magánbankomnak.
Egy levél indigómásolatát nyújtotta oda Chalmersnek, aki olvasni kezdte. A szöveg tömör é
olt. Utasította a Coutts Bank igazgatóját, hogy minden hónap elsõ napján ajánlott küldemény
jon át tizenöt darab, egyenként 10 font értékû bankjegyet dr. Gordon Chalmers lakáscímére.
szerint ezt az összeget minden hónapban folyósítaniuk kell a következõ tíz évben, hacsak e
ezõ értelmû rendelkezés nem érkezik.
Chalmers felpillantott. Munkaadója arcáról kizárólag együttérzést és némi zavart lehetett
i.
Köszönöm mondta Chalmers halkan.
Sir James egy pillanatra Chalmers karjára tette a kezét, majd megrázta.
No jó, akkor errõl most ne beszéljünk többet. Igyon inkább egy konyakot!
Visszafelé tartva, a taxiban Manson felajánlotta, hogy kiteszi Chalmerset annál az áll
omásnál, ahol fel tud szállni a watfordi vonatra.
Nekem még vissza kell mennem az irodába, hogy zöld ágra vergõdjem ezzel a zangarói üggy
a maga jelentésével mondta Sir James.
Chalmers kibámult a taxi ablakán a Londonból kifelé tartó, péntek délutáni forgalomra.
Mihez fog kezdeni vele? kérdezte.
Hát, nem is tudom. Persze, szívem szerint egyáltalán nem küldeném el. Nem látnám szíves
a hatalmas kincs idegen kezekbe kerülne, márpedig ez fog történni, ha a maga jelentése me
gérkezik Zangaróba. De hát elõbb-utóbb el kell küldeném nekik.
Mialatt a taxi behajtott az állomás elõterébe, mindkét férfi hosszasan hallgatott.
És én... tehetnék valamit? kérdezte a tudós.
Sir James Manson nagyot sóhajtott.
Igen felelte kimért hangon. Hajítsa ki a Mulrooney-féle kõzetmintákat ugyanúgy, aho
yen más kõzetet, zsákot kihajítana. Semmisítse meg az elemzés közben készült feljegyzéseit,
betûig. Fogja a jelentése másodpéldányát, és készítsen róla pontos másolatot, egyetlen elté
nyi szerepeljen benne, hogy a tesztek szerint a kõzetek rossz minõségû ónt tartalmaznak, m
inimális mennyiségben, amelyet nem lehet gazdaságosan kitermelni. Égesse el az eredeti j
elentésnek azt a példányát, amelyet magánál tartott. És minderrõl senkinek ne szóljon egy s
A taxi fékezett. Mivel egyik utasa se moccant, a sofõr elhúzta a vezetõülést a kocsi háts
elrekesztõ ablakot, és hátrahajolt az utastérbe.
Itt vagyunk, fõnök.
Ünnepélyes esküt teszek magának mormolta Sir James Manson. Elõbb vagy utóbb a polit
lyzet meg fog változni, és a Manson Rt. benyújtja az árajánlatot a bányászati jogért, ponto
, ahogyan azt a normális üzleti életben tenni szoktuk.
Dr. Chalmers kilépett a taxiból, és visszapillantott a hátsó ülésen maradó fõnökére.
Nem bizonyos, hogy megtehetem, uram mondta. Át kell gondolnom a dolgot.
Manson bólintott.
Hát persze. Tudom, hogy igen sokat kérek magától. Nézze, beszélje meg a dolgot a felesé
Biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni.
Azzal behúzta az ajtót, és utasította a sofõrt, hogy vigye a Citybe.
Sir James aznap este a külügyminisztérium egyik alkalmazottjával vacsorázott. A klubjába
itte, amely nem tartozott a legelõkelõbb londoni klubok közé, mivel Manson semmi hajlandósá
ot nem érzett rá, hogy megpályázza az establishment" valamelyik hagyományos bástyájának ta
l azután klubtársai kiközösítenék Különben sem tartotta fontosnak, hogy fölfelé törekedjék
nglétrán, és ki nem állhatta azokat a pózoló majmokat, akiket az ember a csúcson talált, ha
utott odáig. A dolgoknak ezt a részét a feleségére hagyta. A lovagi rangnak megvolt a hasz
na, de ezzel a maga részérõl befejezettnek tekintette a dolgot.
Adrian Goole-t is megvetette, szõrszálhasogató idiótának tartotta. Éppen ezért hívta meg
rára. Ezért, és azért, mert Goole a külügy gazdasági hírszerzésénél dolgozott.
Évekkel azelõtt, amikor cégének tevékenysége Ghánában és Nigériában elért egy bizonyos sz
mesnek felkínáltak egy helyet a City Nyugat-Afrika Bizottságának belsõ körében, és õ el is
. Ez az intézmény valaha, és még most is egyfajta szakszervezete volt azoknak a Londonba
n székelõ, jelentõsebb cégeknek, amelyek különféle ügyleteket bonyolítottak le Nyugat-Afrik
el ezt a bizottságot sokkal jobban érdekelte a kereskedelem, következésképp a pénz is, mint
például a Kelet-Afrika Bizottságot, idõrõl idõre áttekintette Nyugat-Afrika kereskedelmi és
tikai életének fontosabb eseményeit, már csak azért is, mert ez a kettõ hosszú távon többny
függött egymással, és tájékoztatta a külügy- és a nemzetközösségi minisztériumot, hogy véle
n politika szolgálná legjobban az angol érdekeket az illetõ térségben.
Sir James Manson a maga részérõl nem így fogalmazott volna. Õ azt mondta volna, a szerve
zetnek az a célja, hogy tájékoztassa a kormányt, hogyan tanácsos eljárnia a világnak azon a
annak érdekében, hogy a profit növekedjék. És neki lett volna igaza. Már a nigériai polgár
ején is tagja volt a bizottságnak, és hallotta, hogy a különféle bankok, bányák, olajtársas
üzletágak képviselõi amellett kardoskodnak, hogy a háborúnak gyorsan véget kell vetni, ami
yet jelentett azzal, hogy a központi csapatoknak minél hamarabb gyõzniük kell.
Mint az várható volt, a bizottság azt javasolta a kormánynak, hogy a központi csapatokat
támogassák, feltéve, hogy azok meggyõzõen bizonyítják alkalmasságukat, és feltéve, hogy ez
eli brit források is megerõsítik. Aztán nyugodtan hátradõltek a székükben, és figyelték, ah
mány, a külügyminisztérium tanácsát követve, újabb hatalmas felfordulást hoz létre Afrikába
t hat hónap helyett harminc hónapig tartott, Harold Wilsontól pedig, ha már egyszer elköte
lezte magát valamilyen politika mellett, éppoly kevéssé lehetett várni, hogy elismerje, ha
az alárendeltjei valamilyen hibát követtek el, mint azt, hogy a holdba repüljön.
Manson annak idején tekintélyes bevételtõl esett el, mivel a bányákban lehetetlen volt fo
ytatni a munkát abban az idõszakban, mint ahogy a már kibányászott anyagot is képtelenség v
eljuttatni a tengerpartra az összevissza közlekedõ vonatokon, ám MacFazdean, a Shell-BP
tulajdonosa még nála is jóval többet veszített az olajkitermelés szünetelése miatt.
Adrian Goole idõtlen idõk óta a bizottság összekötõje volt a külügyben. Most ott ült Jame
al szemközt, az étterem egyik fülkéjében, mandzsettájából pontosan az elõírásos három centi
pedig mélységes érdeklõdés tükrözõdött.
Manson közölte vele az igazság egy részét, de attól õrizkedett, hogy a platina szót kiejt
itartott az ónnal kapcsolatos mese mellett, ám ezúttal nagyobb mennyiségrõl beszélt. Érdeme
enne kitermelni, mondta, de õszintén szólva visszariasztja a dologtól, hogy az elnök annyi
ra hallgat az orosz tanácsadóira. A zangarói kormány részesedése a profitból csinos kis sum
enne ki, ami csak megerõsítené hatalmában a zsarnokot, aki jóformán nem is egyéb, mint a ru
ik dróton rángatott bábuja... Ilyen körülmények között ugyan ki akarná növelni az ország va
keresztül a hatalmát és a befolyását? Goole mindent gondosan elraktározott az agyában. Ünn
arckifejezése mélységes aggodalomról tanúskodott.
Átkozottul nehéz döntés jegyezte meg együttérzõen. Nézze, én csak csodálni tudom a
politikai érzékét. Pillanatnyilag Zangaro koldusszegény és jelentéktelen ország. De ha meg
dagodna... nem, magának teljesen igaza van. Micsoda dilemma! Mikor kell elküldenie n
ekik a felmérésrõl készült jelentést és az elemzések eredményét?
Elõbb vagy utóbb morogta Manson. Csak az a kérdés, mit tehetek. Ha megmutatják az o
követségnek, a gazdasági tanácsadójuk alighanem ráébred, hogy az ónt érdemes kitermelni. Ak
árajánlatokat fognak kérni. Valaki tehát meg fogja kapni a bányászati jogot, és segít a di
ak meggazdagodni, akkor pedig ki tudja, milyen nehézségeket fog okozni a Nyugatnak?
Megint csak ott vagyunk, ahonnét elindultunk.
Goole egy darabig töprengett a dolgon.
Gondoltam, jó, ha maguk ott a külügynél tudnak róla mondta Manson.
Igen, igen, köszönjük. Goole még mindig a gondolataiba merült. Mondja kérdezte vé
ha a jelentésben a kõzettonnánkénti ónmennyiségnek csak a fele szerepelne?
A fele?
Igen. Ha annak a kõzettonnánkénti tiszta ónmennyiségnek, amit a mintákban találtak, csa
ven százalékát tüntetnék fel a jelentésben?
Hát... akkor arra a következtetésre jutnának, hogy ilyen mennyiségû ónt már nem lehet g
an kitermelni.
És a kõzetminták származhatnának például egy mérföldnyivel odébb fekvõ területrõl is, n
Gondolom, igen. De az én bányakutatóm a lehetõ legdúsabb kõzetmintákat találta.
Na igen, de tegyük fel, hogy mégsem erõsködött Goole. Tegyük fel, hogy nem ott vett
ahol valójában, hanem egy mérföldnyivel odébb. Akkor megeshetne, hogy az óntartalom csak az
ven százaléka lenne annak, ami a jelentésben szerepel, vagy nem?
De igen. Alighanem csakugyan annyi lenne, vagy még annyi sem. De hát végül is onnét vet
mintát, ahonnét...
Ellenõrizte valaki? kérdezte Goole.
Nem. Egyedül volt.
És maradt valami felismerhetõ nyom ott, ahol dolgozott?
 Nem felelte Manson. Egy-két vesét a sziklában, amit azóta már benõtt a dzsungel.
e jár arra teremtett lélek sem. Mérföldekre esik mindenféle lakott helytõl.
Néhány pillanatra elhallgatott, hogy rágyújtson egy szivarra.
Tudja, Goole, maga ördögien okos fickó. Pincér, még egy konyakot, legyen szíves.
Mikor a klub lépcsõjén elváltak egymástól, mindketten igen jó hangulatban voltak. A portá
intett egy taxit Goole-nak, aki hazafelé igyekezett Mrs. Goole-hoz, a Holland Park
-i házukba.
Még csak annyit mondta a külügy embere, mielõtt beszállt a taxiba , hogy errõl senki
e szóljon egyetlen szót se. Nekem a minisztériumban készítenem kell ugyan feljegyzést róla,
igorúan titkosat, persze, de ettõl eltekintve a dolog köztünk marad maga és a külügy közö
Természetesen helyeselt Manson.
Nagyon hálás vagyok, hogy úgy döntött, tájékoztat errõl a dologról. Nem is sejti, menny
yíti a munkánkat, ha tudjuk, mi folyik gazdasági téren. Szép csöndben majd rajta tartom a s
emem Zangarón, és ha bármiféle változás mutatkozik a politikai helyzetben, ígérem, maga hal
elõször. Jó éjszakát.
Sir James Manson utánanézett a taxinak, ahogy az végighajtott az úton, majd odaintette
magához a nem messze várakozó Rolls-Royce-át.
Maga hall róla elõször... utánozta gúnyosan a külügyest. Hát ezt eltaláltad, fiacsk
m elindítani a változást.
Behajolt az utasülés mellett lévõ ablakon Craddockhoz, a volán mögött ülõ sofõrjéhez.
Ha annak idején a Birodalom megteremtését is efféle kis nyavalyásokra bízták volna, Cra
, mostanra legfeljebb a Wight-szigetet sikerült volna gyarmatosítanunk.
Tökéletesen igaza van, Sir James felelte Craddock.
Amikor a fõnöke betelepedett a hátsó ülésre, a sofõr elhúzta a kettejüket elválasztó abla
Gloucestershire-be, Sir James?
Gloucestershire-be, Craddock.
Az esõ újra szemerkélni kezdett, amikor az elegáns, csillogó limuzin átsuhant a Piccadill
n, majd végig a Park Lane-en, az A-4-es és Nyugat-Anglia irányába igyekezve, hogy hazaszál
lítsa Sir James Mansont tíz hálószobás kastélyába, amelyet egy hálás cég vásárolt neki tíz
000 fontért. Ugyanitt volt található a felesége és tizenkilenc éves leánya is, ám e kettõt
agának köszönhette.

Két órával késõbb Gordon Chalmers ott feküdt felesége mellett, kimerültén és haragosan, mer
két órát veszekedéssel töltötték. Peggy Chalmers hanyatt feküdt az ágyon, és a plafont bám
Nem tehetem mondta Chalmers már vagy ezredszer. Lehetetlenség, hogy egyszerûen fogj
m magam, és meghamisítsak egy bányászati elemzést, csak azért, hogy segítsek annak a rohadt
mes Mansonnak még több pénzt keresni.
Hosszú szünet következett. Mindezt már vagy tucatszor megbeszélték azóta, hogy Chalmers m
utatta Peggynek, mit írt Manson a bankárjának, és elmondta neki, milyen feltételektõl függ
agi biztonságuk a jövõben.
Ugyan, mit számít az? suttogta az asszony Chalmers mellett a sötétben. Mindent össz
mit számít az egész? Hogy Manson kapja-e a bányászati jogot, vagy az oroszok, vagy senki s
e... Hogy az árak emelkednek-e vagy esnek... Mit számít ez? Végül is csak kõdarabokról meg
emcsékrõl van szó.
Peggy Chalmers ráborult a férje felsõtestére, és szemével arcának homályosan derengõ körv
utatta. Odakinn az éjszakai szél hevesen rázta az öreg szilfa ágait, amely mellé új házukat
tele speciális felszerelésekkel nyomorék lányuk számára.
Amikor Peggy Chalmers újra megszólalt, szenvedélyes könyörgés volt a hangjában.
De Margaret nem kõdarab, és én se vagyok pár ércszemcse... Szükségünk van arra a pénzre
most, és a következõ tíz évben. Kérlek, drágám, kérlek, csak most az egyszer, verd ki a fe
ogy milyen nagyszerû levelet írhatnál minderrõl a Tribune-nak, vagy a Private Eye-nak, és
tedd meg, amit kér!
Gordon Chalmers egy darabig némán bámult a függönyrésen betekintõ ég csíkjára. A függönyt
gészen, hadd jöjjön be egy kis levegõ.
Rendben van mondta végül.
Megteszed? kérdezte az asszony.
Igen, az isten verje meg, megteszem.
Megesküszöl rá, drágám? Szavadat adod?
Újabb hosszú szünet következett.
 Szavamat adom szólalt meg végül a halk hang az asszony feje felett. Peggy férje mells
zetébe temette az arcát.
Köszönöm, drágám! És ne gyötörd magad miatta. Kérlek. Egy hónapon belül már nem is fogs
d meglátod.
Tíz perccel késõbb Peggy mélyen aludt. Kimerítette a minden esti küszködés, hogy Margaret
gfürdesse és lefektesse, és a férjével folytatott, szokatlan veszekedés. Gordon Chalmers to
bra is a sötétségbe bámult.
Mindig õk nyernek suttogta keserûen egy idõ múlva. A rohadékok, mindig õk nyernek.
Másnap, szombaton, beült kocsijába, az öt kilométerre fekvõ laboratóriumba hajtott, és a
tól teljesen eltérõ jelentést írt a zangarói köztársaság számára. Aztán elégette a jegyzete
jelentést, majd kitalicskázta a kõzetmintákat a szemétdombra, ahonnét a helybeli építési vá
jd elszállítja õket, hogy betonutakhoz és kerti ösvényekhez használja fel. Az új jelentést,
levélben, megcímezte Sir James Mansonnak a vezérigazgatói irodába, aztán hazament, és igye
ett elfeledkezni az egészrõl.

Hétfõn Sir James megkapta az új jelentést, és kiadta bankárjának az utasítást, hogy kezdje
Chalmersnek a megjelölt összeget. A jelentést leküldték a nemzetközi szerzõdésekhez Willou
ak és Bryantnak. Bryantot utasították, hogy másnap utazzék Zangaróba, és a jelentést adja á
nce-ben a természeti kincsek miniszterének. A jelentéshez a társaság egy levelet is csatol
t, amelyben õszinte sajnálatát fejezte ki.
Kedd este Richard Bryant már ott várakozott a londoni Heathrow repülõtér egyes számú épül
BEA légitársaság gépére, amelyen Párizsba kellett repülnie, ahol majd ellátják a megfelelõ
és továbbrepül az Air Afrique gépén. Úgy ötszáz lépésnyire tõle, a hármas épületben Jack M
tte a hátizsákját, és elindult az útlevélellenõrzés felé, hogy elérje a BOAC Nairobiba tart
gépét. Nem mondhatni, hogy boldogtalan lett volna. Elege volt már Londonból. Várta Kenya,
a napsütés, a dzsungel. Talán még oroszlánt is fog látni.
A hét végére csak két ember maradt Angliában, aki tisztában volt vele, mit rejt a Kristál
egy belseje. Ezek közül az egyik szavát adta a feleségének, hogy mindörökre hallgatni fog.
ik már a következõ lépését tervezgette.

NEGYEDIK FEJEZET
Simon Endean belépett Sir James Manson irodájába, kezében egy testes mappával, amelyben ot
t volt az õ Zangaróról írott százoldalas jelentése, ezenkívül egy dossziényi nagy méretû fé
s. Amikor közölte fõnökével, hogy mit hozott, Manson helyeslõén bólintott.
Ugye senki nem tudta meg, amíg az anyagot összeszedte, hogy kicsoda maga és kinek do
lgozik? kérdezte.
Nem, Sir James. Álnevet használtam.
És Zangaróban sem értesülhetett róla senki, hogy valaki egy dossziét állít össze róluk?
Nem. A meglevõ irattári anyagot használtam, bár nem valami sok van belõle, néhány egyet
yvtárat idehaza és Európában, a közkézen forgó kézikönyveket, és az egyetlen létezõ zangaró
t maga Zangaro adott ki, még a gyarmati idõkben, és öt éve elavult. Mindenütt azt állította
gy egyszerûen anyagot gyûjtök a doktori disszertációmhoz, amely a gyarmati és gyarmatosítás
Afrika egészének helyzetével foglalkozik. Semmi nyomot nem hagytam.
Helyes mondta Manson. A jelentését majd késõbb elolvasom. Most legyen szíves, fogla
ze a legfontosabb tényeket élõszóban.
Endean válaszként kivette az egyik térképet a mappából, és szétterítette az íróasztalon.
tengerpart megfelelõ szakaszát ábrázolta; Zangaro meg volt jelölve rajta.
Amint látja, Sir James, az ország a tengerparton fekszik, két másik közé ékelõdve; észa
ten ez a köztársaság határolja, a rövid, déli oldalán pedig ez a másik. Itt, a negyedik old
csupán a tenger. Olyan alakja van, mint egy gyufásdoboznak, amelynek egyik rövid oldalát
alkotja a tengerpart, a hosszabbak befelé, a szárazföld felé húzódnak. A határokat teljese
yesen szabták meg még a régi gyarmati idõkben, és csak a térképen léteznek. Valóságos földr
al nem rendelkezik, és mivel jóformán egyáltalán nincsenek utak az országban, a határon min
e egyetlen ponton lehet áthaladni... itt, azon az úton, amelyik észak felé, a szomszédos o
rszágba vezet. Minden szárazföldi forgalom itt lép be az országba és itt is hagyja el.
Sir James Manson hosszan tanulmányozta a térképen látható enklávét, és morgott valamit.
Mi a helyzet a keleti és a déli határral?
 Arrafelé nincsenek utak, uram. Nem lehet átjutni se ki, se be, hacsak nem akar az
ember egyenesen átvágni a dzsungelén, márpedig az nagyrészt áthatolhatatlan bozótosból áll.
Az ország területe 19 200 négyzetkilométer, 120 kilométernyi tengerparttal és 160 kilomét
mélységben húzódó hátországgal. A fõvárosa Clarence; arról a hajóskapitányról nevezték el,
kétszáz évvel ezelõtt, hogy friss vizet vegyen. A partszakasz közepén fekszik, hatvan kilo
erre az északi és a déli határtól.
A fõváros mögött húzódik az a keskeny parti síkság, amely az egyetlen mûvelhetõ terület a
eltekintve azoktól a parányi irtásoktól, amelyeket a bennszülöttek vágnak a dzsungelben. A
n túl folyik a Zangaro folyó, mögötte a Kristály-hegység lába következik, majd maguk a hegy
a hegyeken túl, egészen a keleti határig, sok-sok kilométer hosszan a dzsungel.
Milyen egyéb közlekedési lehetõségek vannak? kérdezte Manson.
Gyakorlatilag nem is léteznek utak felelte Endean. A Zangaro folyó az északi határn
ed, és az ország egész területén a tengerparthoz meglehetõsen közel halad, míg el nem éri a
t, közvetlenül a déli határ közelében. A torkolatánál áll néhány kõgát és egy-két viskó...
ot, innét szállították külföldre az épületfát. Rakpartot azonban nem építettek, és az épüle
orlatilag megszûnt a függetlenség kikiáltása óta. Mivel a Zangaro folyó úgyszólván párhuzam
a tengerparttal, mintegy száz kilométeren keresztül, egyre keskenyebb szöget zárva be vel
e, gyakorlatilag kettévágja az országot: a nyugati oldalon húzódó keskeny síkság egy mangro
goványba torkollik, amely gyakorlatilag az egész tengerpartot megközelíthetetlenné teszi a
kisebb és nagyobb hajók számára egyaránt, a folyón túl pedig az ország belseje kezdõdik. A
alaha uszályok közlekedtek, manapság azonban ezzel senki nem foglalkozik. A tõlük északra f
kvõ köztársaság modern fõvárosa a tengerparton áll, és mélyvízi kikötõvel rendelkezik, a Za
kolata viszont teljesen eliszaposodott.
És az épületfaexport? Azt hogyan bonyolították le?
Endean elõvette a mappából a köztársaság nagyobb léptékû térképét, és az asztalra fektett
egyével megjelölte a Zangaro folyó torkolatát.
A fát az ország északi részében termelték ki, a folyóparton, vagy a hegylánc nyugati lá
mindig jó faanyagot lehet találni, de a függetlenség kikiáltása óta senkit nem érdekel a do
A rönköket leúsztatták a folyón a torkolatig, és ott tárolták. Amikor a hajók megérkeztek,
oztak a tengeren, és a fatutajokat motorcsónakokkal vontatták a hajókig. A fát a saját mozg
ruikkal emelték a fedélzetre. Minden alkalommal valóságos kis hadmûveletet hajtottak végre.
Manson élénk érdeklõdéssel vizsgálhatta a nagy léptékû térképet. Alaposan a fejébe véste
partvonalat, a vele csaknem párhuzamosan, tõle harminc kilométerre haladó folyót, az áthat
lhatatlan mangrove-ingovánnyal borított területet a tengerpart és a víz között, és a folyón
yláncot. Felismerte a Kristály-hegyet is, de ezt nem említette Endeannek.
Mi a helyzet a fõútvonalakkal? Mégiscsak kell lennie belõlük néhánynak.
Endean belemelegedett a magyarázatba.
A fõváros egy rövid félsziget tenger felõli végén fekszik, a tengerpart közepén. A nyíl
néz. Van egy kis kikötõje, az egyetlen valódi kikötõ az országban, és a félsziget a város m
ozik az ország alapterületéhez. Egyetlen útjuk van, amely végighalad a félsziget gerincén,
kilométerre benyúlik a szárazföldbe. Egyenesen keletnek tart. Aztán jön az útelágazás itt.
út jobbra fordul, és dél felé halad. Tíz kilométer hosszan ki van építve, aztán a következ
ilométeren földút lesz belõle, majd a Zangaro torkolatánál egyszerûen megszûnik létezni.
Az út másik ága balra fordul és észak felé halad a folyótól nyugatra elterülõ síkságon, e
határig. Itt van az egyetlen átkelõhely, ahol vagy egy tucat álmos és korrupt katona õrzi a
határt. Beszéltem egy-két utazóval, akik elmondták, hogy ezek a fickók amúgy sem képesek el
ni, mi áll egy útlevélben, úgyhogy fogalmuk sincs róla, van-e valakinek vízuma, vagy sem. A
ember egyszerûen megvesztegeti õket egy-két fonttal, ha át akar jutni.
Mi a helyzet az ország belsejébe vezetõ úttal? kérdezte Sir James. Endean odamutatott
új javai.
Még csak nem is jelölik a térképen, olyan Jelentéktelen. Ami azt illeti, ha az ember az
elágazás után elindul az északnak tartó úton és megtesz rajta tizenöt kilométert, talál egy
elyik elágazik jobbfelé, és a hátországba vezet. Egyszerû földút. Átvág a síkság hátralevõ
aro folyón, egy düledezõ fahídon keresztül...
Vagyis kizárólag ezen a hídon lehet átjutni a folyón az ország egyik részérõl a másikba
ir James.
Endean vállát vont.
Szárazföldi jármûvön igen. De jóformán nincs is jármûforgalom. A bennszülettek kenun ke
garón.
Manson témát váltott, bár a szemét egy pillanatra sem vette le a térképrõl.
 Na és mi a helyzet az itt élõ törzsekkel? kérdezte.
Kettõ van belõlük felelte Endean. A folyótól keletre, az ország belseje a vindu tör
t illeti, a keleti határon túl is élnek vinduk. Mint mondtam, a határokat teljesen önkényes
n jelölték ki. A vinduk gyakorlatilag még mindig a kõkorszakban élnek. Szinte soha nem kel
nek át a folyón, nem hagyják el a saját bozótos vidéküket. A folyótól nyugatra esõ, a tenge
azt a félszigetet is beleértve, amelyen a fõváros áll, a kadzsák birodalma. A kadzsák gyûlö
indukat, és viszont.
Mekkora a népesség?
Az ország belsejében úgyszólván lehetetlen összeszámolni. Hivatalosan az ország összlak
000 fõ. Azaz 30 000 kadzsa és vélhetõleg 190 000 vindu. De ezek a számok puszta becsléseken
alapulnak, bár lehetséges, hogy a kadzsákat csakugyan pontosan megszámolták.
Akkor hogy az ördögbe tarthattak választásokat? kérdezte Manson.
Ez egyike a Teremtés nagy rejtélyeinek felelte Endean. Különben is kész cirkusz vol
egész. Az emberek fele azt sem tudta, mit jelent a szavazás, vagy hogy kire szavaz v
oltaképpen.
Mi a helyzet a gazdasággal?
Már csak nyomokban létezik felelte Endean. A vindu országrészben nem termelnek az é
n semmit. Legtöbbjük azon vegetál, ami a jamgyökér- meg a kasszavaültevényeken terem, ott,
l a nõk kiirtották a bozótot. Minden munkát az asszonyok végeznek, nem mintha az valami so
k lenne. A férfiak csak akkor dolgoznak, ha alaposan megfizetik õket, ilyenkor kapha
tóak a teherhordásra. Különben legfeljebb vadásznak. A gyerekek egytõl egyig maláriásak, tr
ak, bilharziásak és rosszul tápláltak.
A parti síkságon a gyarmati idõkben rossz minõségû kakaót, kávét, gyapotot és banánt term
Az ültetvények a fehérek tulajdonában voltak, és õk is igazgatták õket, de bennszülött munk
lmaztak. Nem volt valami kiváló minõségû, amit termeltek, de ahhoz elég volt, hogy az állan
rópai felvásárlótól a gyarmati hatóságok szert tegyenek némi kemény valutára, amibõl ki tud
zt a kevés importcikket, amit behoztak. Mióta kikiáltották a függetlenséget, az elnök állam
a az ültetvényeket, majd elkergette róluk a fehéreket, és odaadta õket a kipróbált pártembe
Mára jóformán nyomuk sem maradt, benõtte õket a gyom.
Az adatokat ismerjük?
Igen, uram. A függetlenség kikiáltása elõtti utolsó évben kakaóból, ami a legfontosabb
t, 30 000 tonnát adtak el. Tavaly mindössze 1000 tonnát termeltek, és arra sem akadt vásárl
Azóta is ott rohad a földeken.
És a többi termékük, a kávé, a gyapot és a banán?
A banán- és kávétermesztés gyakorlatilag megszûnt, mert senki nem foglalkozik vele. A g
otba beleesett az üszög, és nem volt ellene semmilyen növényvédõ szerük.
És most milyen a gazdasági helyzet?
Katasztrofális. Az ország csõdbe ment, a pénzük értéktelen papírfecni, nem exportálnak
it, és senkinek nem engedik meg, hogy importáljon. Egy darabig az ENSZ, az oroszok és
a régi gyarmati hatalom küldtek nekik segélycsomagokat, de mivel ezeket a kormány minden
esetben eladja más országoknak, a kapott pénzt pedig zsebre teszi, már õk is abbahagyták.
Igazi banánköztársaság, mi? mormolta Sir James.
A szó minden értelmében. Korrupt, erkölcstelen és brutális. A környezõ nyílt tenger ige
halban, de õk nem értenek a halászathoz. Mind a két halászhajójukon fehér ember volt a kapi
Az egyiket összeverték a hadsereg huligánjai, ezért mindketten odébbálltak. Aztán a hajómo
erozsdásodott, és a két hajót sorsára hagyták. A bennszülöttek most mind proteinhiányban sz
k. Nincs annyi kecskéjük és csirkéjük sem, hogy mindenkinek jusson.
Mi a helyzet az egészségüggyel?
Egyetlen kórházuk van Clarence-ben, amelyet az ENSZ mûködtet. Más kórház nincs is az or
.
Orvosok?
Két zangaróinak volt orvosi diplomája. Az egyiket letartóztatták, és a börtönben pusztu
A másik elmenekült az országból. Az elnök a misszionáriusokat is elûzte, mondván, hogy impe
sta befolyást gyakorolnak, pedig fõként betegápoló rendek mûködtek náluk, nemcsak papok és
k. Az apácák régebben folytattak ápolónõképzést, de õket is elûzték.
Hány európai van az országban?
A belsejében valószínûleg egy sem. A parti síkságon van két agronómus, akiket az ENSZ k
A fõvárosban van vagy negyven diplomata, ebbõl húsz az orosz követségen, a többi megoszlik
francia, a svájci, az amerikai, a nyugat- és keletnémet, a cseh és a kínai követségek közöt
t ha a kínaiakat is a fehérek közé számítjuk: Ettõl eltekintve, ott van öt személy az ENSZ-
 a kórházat mûködtetik, további öt technikus az elektromos áramfejlesztõnél, a repülõtér ir
erõmûnél és így tovább. És aztán van még néhány kereskedõ, menedzser, üzletember, lehetnek
itartanak, abban a reményben, hogy javulni fog a helyzet.
Ami azt illeti, volt valami hûhó hat héttel ezelõtt, és az egyik pasast az ENSZ-tõl félho
a verték. Az öt technikus, amelyik nem a kórházban dolgozik, azzal fenyegetõzött, hogy felh
gy a munkával, és menedéket kértek, ki-ki a saját követségén. Lehet, hogy már nincsenek az
. Ebben az esetben rövidesen megszûnik az áram- és vízszolgáltatás meg a repülõforgalom is.
Hol van a repülõtér?
Itt, a félsziget tövénél, a fõváros mögött. Nem felel meg a nemzetközi követelményeknek
mber repülõn akar odautazni, az Air Afrique-kal kell röpülnie a Zangarótól északra fekvõ ál
ahonnét hetente háromszor indul egy kis kétmotoros gép Clarence-be. Az összekötõ járatot eg
ncia cég mûködteti, bár manapság aligha fizetõdik ki neki.
Melyik országgal tart fenn Zangaro baráti diplomáciai kapcsolatot?
Endean megrázta a fejét.
Egyikkel sem. Olyan gyalázatos állapotban Van az ország, hogy senki nem érdeklõdik irán
Még az Afrikai Egységszervezet is kínban van miattuk. Amellett olyan jelentéktelen hely
, hogy soha senki még csak szóba se hozza. Egyetlen újságíró be nem teszi a lábát, úgyhogy
n sose lehet találkozni a nevével. A kormány fanatikusán fehérellenes, ezért senki nem akar
a odaküldeni a szakembereit. Senki nem fektet be, mert az elsõ pártjelvényt viselõ jöttment
bármit elkonfiskálhat. A pártnak van egy ifjúsági szervezete, amelyik bárkit félholtra verh
ha ahhoz szottyan kedve, ezért mindenki rettegésben él.
Mi a helyzet az oroszokkal?
Õk tartják fenn a legnagyobb követséget, és valószínûleg õk diktálják jórészt az elnök
galma nincs semmirõl. A zangarói tanácsadói nagy részét is Moszkvában képezték ki, de az el
szerint sose tanult ott.
Lenne egyáltalán lehetõségük rá, hogy jobban éljenek? kérdezte Sir James. Endean elgo
bólintott.
Azt hiszem, igen: ha ügyesen szerveznének és ha jól kiaknáznák a lehetõségeiket, akkor
számára tûrhetõ jólétet biztosíthatnának. Az ország lélekszáma alacsony, az emberek kevésse
lehetnének az élelmezésben és a ruházkodásban, és egy tisztességes helyi gazdaság alapjait
ethetnék. Mindehhez még egy kevés kemény valutára is szert tehetnének, amibõl beszerezhetné
az egy-két fontosabb luxuscikket. Minderre meglenne a módjuk, és különben is, az emberek
olyan igénytelenek, hogy még a jótékonysági és segélyszervezetek is elláthatnák õket mindaz
e szükségük van, ha nem kellene attól tartaniuk, hogy az embereiket bántalmazzák, a felszer
lésüket összetörik, vagy elrabolják, az adományaikat pedig ellopják, aztán a kormány eladja
znot zsebre vágja.
Azt mondja, a vinduk nem hajlandóak keményen dolgozni. Na és a kadzsák?
Õk sem felelte Endean. Egész nap csak üldögélnek, és ha valaki görbén néz rájuk, ke
beveszik magukat a bozótba. A parti síkságon, ahol élnek, minden megterem, amire szükségük
, úgyhogy nekik minden úgy jó, ahogy van.
De akkor ki dolgozott az ültetvényeken a gyarmati idõkben?
Ó, hát a gyarmatosító hatalom behozott valahonnét vagy 20 000 néger munkást, akik le is
pedtek és még mindig ott élnek. Ha a családtagjaikat is számítjuk, úgy 50 000-en lehetnek.
sose kapták meg a gyarmati hatalomtól a választójogot, így nem is szavazhattak, amikor a fü
getlenséget kikiáltották. Ha valamilyen munkára van szükség, azt még mindig õk végzik el.
Na és hol laknak? kérdezte Manson.
Úgy 15000-en még mindig az ültetvényeken, a kunyhóikban, bár már semmiféle említésre mé
maradt, most, hogy az egész termelés lerobbant. A többiek lassanként beszivárogtak Clarenc
e-be, és abból élnek, ami éppen adódik. Viskótelepeken laknak, szétszórva a fõváros mögött,
tõ út mentén.
A következõ öt percben Sir James Manson az elõtte fekvõ térképet bámulta, és mélyen eltöp
bizonyos hegyrõl, egy tébolyult elnökrõl, a Moszkvában kiképzett tanácsadók klikkjérõl és
tségrõl. Végül, felsóhajtott.
Micsoda nyomorúságos hely.
Enyhén szólva mondta Endean. Még mindig szokásban van náluk, hogy rituális, nyilván
et tartanak a fõtéren összesereglett nép elõtt. Az elítéltet széles pengéjû késsel aprítják
yû társaság.
És mit tudunk arról a fickóról, aki ezt a földi paradicsomot létrehozta?
Válaszként Endean elõhúzott egy fényképet, és letette a térképre.
A képen Sir James Manson egy középkorú afrikait látott selyemcilinderben, fekete szalonk
abátban és csíkos nadrágban. A fotó szemlátomást az elnök beiktatásának napján készült, miv
tisztviselõ is ott álldogált a háttérben, egy jókora palota lépcsõin. A fényes fekete selye
alatt látható arc nem kerek volt, hanem hosszú és sovány; orra mindkét oldalán mély ráncok
k. Az elnök szája sarka lefelé görbült, amitõl olyan lett az arckifejezése, mintha mélysége
ytelenítene valamit. De a leginkább figyelemre méltó a szeme volt. Pillantásában volt valam
üveges merevség, amit gyakran lehet megfigyelni a fanatikusok szemében.
Õ az mondta Endean. Közveszélyes õrült, amellett rosszindulatú, mint egy csörgõkígy
a Papa Docja. Próféta, akinek látomásai vannak és a holtak szellemével társalog, népének fe
a a fehér ember igája alól, megváltó, csaló, rabló, rendõrfõnök és gyanúsítottak kínvallató
ra bírni, a Mindenható hangok és látomások útján érintkezik vele, Minden és Mindenki magass
Õfõméltósága Jean Kimba elnök.
Sir James Manson hosszan bámulta annak a férfinak az arcát, aki anélkül, hogy tudna róla,
tízmilliárd dollár értékû platina fölött rendelkezik.
Nem hiszem gondolta magában , hogy a világ észrevenné, ha ez az ember távozna belõle.
Szólni nem szólt egy szót sem, de mindazok után, amit Endeantõl hallott, úgy döntött, hog
ozásról személyesen fog gondoskodni.
Hat évvel korábban az a gyarmatosító hatalom, amelyik a most Zangarónak nevezett enkláve
t uralkodott, egyre inkább tudatára ébredt a világközvélemény helytelenítésének, és úgy dön
a az országnak a függetlenséget. Kapkodva végezték az elõkészületeket, egy olyan népesség k
ek semmiféle tapasztalata nem volt az önigazgatás terén. Az általános választásokat, valami
függetlenség kikiáltását már a következõ évre kitûzték.
A zûrzavarban öt politikai párt jött létre. Kettõ közülük teljességgel törzsi alapon: az
otta magáról, hogy a vinduk érdekeit képviseli, a másik azt, hogy a kadzsákét. A másik háro
n alakította ki politikai platformját, és azt hangoztatták, hogy valamennyi zangaróit szer
etnék megnyerni eszméiknek, tekintet nélkül a törzsi ellentétekre. Ezek egyike a konzervatí
soportosulás volt, vezetõje már a gyarmati uralom alatt is hivatalt töltött be, és a volt g
armatosítók erõsen támogatták. Azt ígérte, hogy továbbra is szoros kapcsolatot fog fenntart
z anyaországgal, amely egyebek között a helybeli papírpénz értékét is garantálta, és megvás
ortképes terményeket. A második, a centrista párt, kicsi volt és gyönge; egy értelmiségi ve
, egy professzor, aki végzettségét Európában szerezte. A harmadik, radikális pártot egy oly
ember irányította, aki korábban sok évet töltött a közveszélyes bûnözõk számára fenntartott
z ember volt Jean Kimba.
Szárnysegédei között akadt kettõ, akik valaha Európában tanultak, és itt az oroszok, akik
igyeltek rájuk a gyarmatosításellenes utcai tüntetéseken, felvették velük a kapcsolatot, és
t folyósítottak nekik, hogy befejezhessék tanulmányaikat a Moszkva környékén mûködõ Patrice
Egyetemen. Ez a két ember még jóval a választások elõtt titokban elhagyta Zangarót és Európ
Itt találkozott néhány moszkvai megbízottal, és megbeszéléseket folytattak velük. Tárgyalá
ménye tekintélyes pénzösszeg volt, valamint egész sor, erõsen gyakorlati jellegû jó tanács.
Kimba és emberei a pénzt arra használták fel, hogy politikai gengszterbandákat szervezte
k a vindukból, a kisebbségben lévõ kadzsákra pedig ügyet sem vetettek. Ezek a gengszterband
az ország belsejében láttak munkához, ahol nem mûködött semmiféle rendõrség. A rivális párt
istája ért csúnya véget a banda kezei között, amely valamennyi vindu törzsfõt is végiglátog
Miután néhány embert nyilvánosan megégettek vagy megvakítottak, a törzsfõk felfogták, mi
. A dolog logikája pofonegyszerû volt: az ember azt teszi, amit az kíván tõle, akinek megv
an a hatalma hozzá, hogy fájdalmasan megtorolja az ellenszegülést, a gyöngékre és erõtlenek
dig ügyet sem vet, vagy kigúnyolja õket. Így azután, mikor eljött a választás napja, a törz
arancsolták az embereknek, hogy Kimbára szavazzanak. A vindu szavazatok egyértelmû többsége
biztosítottak számára, a rá leadott szavazatok száma messze meghaladta az egyesült ellenzé
a kadzsák együttes szavazataiét. Fölényét tovább növelte, hogy korábban rábeszélte valamenn
orozzák meg kettõvel azoknak a számát, akik állításuk szerint a falujukban élnek, így a vin
azók száma megkétszerezõdött. A gyarmati hatóságok végrehajtottak ugyan egy elnagyolt népsz
falvak lélekszámát úgy állapították meg, hogy a törzsfõnököknek kellett nyilatkozniuk a fal
erek számáról.
A gyarmatosító hatalom alaposan melléfogott. Ahelyett, hogy lekopírozták volna a francia
példát, és gondoskodtak volna róla, hogy az õ pártfogoltjuk nyerje az elsõ, kulcsfontosság
t, majd pedig aláírtak volna egy kölcsönös segítségnyújtási szerzõdést, ami lehetõvé tette
fehér ejtõernyõs század maradjon az országban, és biztosítsa a Nyugat-barát elnök hatalmát
zetéig, engedték, hogy legádázabb ellenségük nyerje meg a választásokat. Egy hónappal késõb
beiktatták mint Zangaro elsõ elnökét.
Ami ezután történt, az szigorúan a hagyományos forgatókönyvet követte. A négy másik párto
, mivel megosztották a lakosságot", késõbb pedig a négy pártvezetõt koholt vádak alapján l
. Mind a négyen a börtönben pusztultak el, kínvallatás közben, de elõbb még átadták a pártk
, a felszabadítónak. A gyarmati hadsereg és rendõrség tisztjeit abban a pillanatban szélnek
eresztették, amint létrehoztak egy kizárólag vindukból álló hadseregfélét. Ugyanakkor elboc
okat a kadzsa katonákat is, akikbõl a gyarmati idõkben a csendõrség nagy része állt, és teh
ról is gondoskodtak számukra, hogy hazaszállítsák õket. A hat teherautó, miután elhagyta a
elindult a Zangaro folyó partjának egy elhagyatott pontja felé, ahol hamarosan dörögni ke
zdtek a géppuskák. Ezzel nem is maradt több katonai kiképzésben részesült kadzsa az országb
A fõvárosban a többnyire kadzsa eredetû rendõrök és a vámosok maradhattak, ám a fegyverei
tték és minden lõszert elvettek tõlük. Most már minden hatalom a vindu hadsereg kezében vol
ezzel kezdetét vette a rémuralom. Mindehhez tizennyolc hónapra volt szükség. Elkezdõdött a
armatosítók birtokainak, vagyontárgyainak és üzleteinek kisajátítása, és a gazdasági élet t
nak indult. Egyetlen képzett vindu sem volt, aki a köztársaság kis számú vállalkozásának bá
kár csak tûrhetõ hatékonysággal irányítani tudta volna, s a birtokokat amúgy is a Kimbát tá
berek között osztották fel. Amikor a gyarmatosítók elhagyták az országot, az ENSZ küldött n
ikust, hogy legalább az alapvetõ szolgáltatásokat biztosítsák, ám ezek a kegyetlenkedések h
amelyeknek szemtanúi voltak, elõbb-utóbb levélben kérték kormányukat, hogy hívja vissza õke
Néhány gyors, célratörõ terrorcselekmény elég volt hozzá, hogy a félénk kadzsák teljesen
de még a folyón túl, a vinduk földjén is vad kegyetlenséggel végeztek néhány törzsfõnökkel
, mit ígértek nekik a választások elõtt. Ezek után a vinduk egyszerûen vállat vontak, és vi
k a dzsungelbe. Rájuk úgyse volt emberemlékezet óta soha különösebb hatással semmi, ami a f
történt, megtehették hát, hogy egyszerûen vállat rándítsanak. Kimba és hívei a vindu hadse
párt kiegyensúlyozatlan, rendkívül veszedelmes tinédzserekbõl álló ifjúsági szervezetének
zárólag saját javukra és hasznukra irányították az országot Clarence-bõl.
Némely módszerük, amellyel megpróbáltak pénzre szert tenni, egyszerûen döbbenetes volt. S
Endean jelentésében szerepelt néhány dokumentum arról az esetrõl, amikor Kimba, haragjában,
rt nem kapta meg idejében a részesedését valamilyen üzletbõl, letartóztatta az érdekelt eur
tembert, és börtönbe vetette, majd üzent a feleségének, hogy amennyiben nem fizet váltságdí
g fogja kapni postán elõbb a férje lábujjait, majd a kézujjait és a füleit. Az asszony bebö
férjétõl is kapott egy levelet, amely mindezt megerõsítette, így aztán férje üzlettársaitól
a kívánt félmillió dollárt, és kifizette Kimbának. A férfit szabadon eresztették, ám orszá
attól rettegve, mit fognak a dologhoz szólni a fekete-afrikai országok az ENSZ-ben, a
rra kérte, hogy hallgasson a dologról. A sajtó nem szimatolt meg semmit. Egy másik alkal
ommal a volt gyarmati hatalom két állampolgárát tartóztatták le és verték össze az egykori
i rendõrség kaszárnyájában, amelybõl azóta katonai laktanya lett. Csak akkor engedték szaba
t, amikor kormányuk csinos összeggel vesztegette meg az igazságügyi minisztert, és a pénz e
y része minden kétséget kizáróan Kimba zsebébe vándorolt. A két embernek állítólag az volt
nem hajoltak meg, amikor Kimba autója arra haladt.
A függetlenség kikiáltása óta eltelt öt évben Kimba minden potenciális ellenfelét kiirtot
számûzetésbe kergette, és ennek az utóbbi csoportnak még szerencséje volt. Ennek következt
országban egyetlen orvos, mérnök vagy más szakember nem maradt. Már eleve nem sok volt be
lõlük, és Kimba minden tanult emberben lehetséges ellenfelet gyanított.
Az évek során rögeszmésen rettegett attól, hogy meggyilkolják, és soha nem hagyta el az o
ot. A palotájából is csak ritkán lépett ki, és amikor mégis, mindig jókora védõkísérettel.
n néven nevezendõ lõfegyvert felkutattak és elkoboztak, még a vadászpuskákát is, így a benn
kevésbé juthattak hozzá fehérjetartalmú ételekhez. Betiltották a töltények és a puskapor i
, így az ország belsejében élõ vindu vadászoknak, akik puskaport vásárolni jöttek a fõváros
kellett hazatérniük, és használhatatlanná vált puskáikat kénytelenek voltak szögre akaszta
nyhóikban. Még machetét is tilos volt bevinni a fõváros területére. Ha valakinél ilyesmit t
, halállal bûnhõdött.
Amikor végre áttanulmányozta a hosszas jelentést, kellõképpen szemügyre vette a fõváros,
palota és Kimba fényképét, és egy darabig töprengett a térképek felett, Sir James Manson ú
ta Simon Endeant. Endean oldalát kezdte nagyon fúrni a kíváncsiság, miért érdekli annyira a
ez az isten háta mögötti ország, és megkérdezte Martin Thorpe-ot, akinek kilencedik emeleti
irodája szomszédos volt az övével, mi lappang a dolog mögött. Thorpe válaszként elvigyorodo
mutatóujjával megveregette az orrát.
Thorpe nem volt egészen biztos a dolgában, de úgy érezte, sejti, mirõl van szó. Annál min
férfinak több esze volt, semhogy kérdéseket tegyen fel fõnökének olyankor, amikor az a fejé
tt valamit, és információkra volt szüksége.
Amikor Endean másnap reggel jelentkezett Mansonnál, fõnöke ott álldogált kedvenc helyén,
edik emeleti irodájának panorámaablaka elõtt, és lenézett az utcára, ahol szorgos törpék sz
k a dolguk után.
Van két dolog, amirõl szeretnék többet megtudni, Simon mondta Sir James Manson minden
bevezetõ nélkül. Visszasétált az íróasztalához, amelyen ott feküdt Endean jelentése.
Említette, hogy volt a fõvárosban valami felfordulás úgy hat-hét hete. Ugyanerrõl az es
gy másik beszámolót is hallottam, olyasvalakitõl, aki éppen ott volt, amikor történt. Szeri
azt beszélték, hogy valaki merényletet kísérelt meg Kimba ellen. Mi történt valójában?
Endeannek nagy kõ esett le a szívérõl. Õ is hallott az esetrõl a saját forrásaitól, de ol
entéktelennek találta, hogy nem vette bele a jelentésébe.
Valahányszor az elnök rosszat álmodik, mindig; letartóztatnak pár embert, és elterjed a
, hogy valaki meg akarta gyilkolni mondta. Többnyire mindössze arról van szó, hogy ürüg
an szüksége, mert le akar csukatni és ki akar végeztetni valakit. Ebben az esetben, január
vége felé, a hadsereg fõparancsnokával, Bobi ezredessel akart végezni. Valaki megsúgta nek
m, hogy valójában azért különböztek össze, mert Kimba nem kapott elég nagy sápot egy bizony
kozásból, amit Bobi ütött nyélbe. Érkezett ugyanis egy hajórakomány gyógyszer az ENSZ-kórhá
dsereg a szállítmányt már a rakparton elkobozta, és ellopta a felét. Az eset Bobi lelkén sz
; a szállítmány ellopott részét eladta egy másik országban, a feketepiacon. A dolog valahog
imbának is a fülébe juthatott. Különben is, az ENSZ-kórház igazgatója, aki tiltakozott Kimb
set miatt, és benyújtotta a lemondását, a hiányzó gyógyszerek valódi értékét is közölte. Má
asabb volt, mint amit Bobi Kimbának bevallott.
Az elnök dührohamot kapott, és elküldte néhány testõrét, hogy kutassák fel Bobit. Azok az
st tûvé tették érte, és közben letartóztattak mindenkit, aki útjukba akadt vagy akinek vala
em tetszett a képe.
Mi történt Bobival? kérdezte Manson.
Elmenekült. Beült a dzsipjébe, és meg se állt a határig. Ott a dzsipet sorsára hagyta,
rülte az átkelõhelyet, és átvágott a bozóton.
Melyik törzsbõl való?
Félvér, fura módon. Félig vindu, félig kadzsa. A vinduk alighanem lerohanták valamelyik
dzsa falut úgy negyven évé, és õ ennek a gyümölcse.
Kimba hadseregében lett belõle tiszt, vagy már a régi, gyarmati idõkben is az volt? k
te Manson.
A gyarmati csendõrségnél a káplárságig vitte, tehát valamilyen kezdetleges kiképzésben
ellett. Aztán, még a függetlenség kikiáltása elõtt, kirúgták a csendõrségtõl részegeskedés
miatt. Amikor Kimba hatalomra került, rövidesen visszavette, mert szüksége volt legalább e
gy emberre, aki meg tudja különböztetni a puska egyik végét a másiktól. A gyarmati idõkben
szerette kadzsának mondani magát, de amint Kimba hatalomra került, megesküdött rá, hogy tes
estül-lelkestül vindu.
És Kimba miért tartotta meg a hadseregnél? Bobi már kezdettõl õt támogatta?
Abban a pillanatban, amint Bobi felismerte, honnét fúj a szél, jelentkezett Kimbánál, é
et esküdött neki. Vagyis sokkal jobb szimata volt, mint a gyarmati kormányzónak, aki min
daddig nem hitte el, hogy Kimba nyeri a választásokat, míg az eredmények be nem futottak
. Kimba azért tartotta meg Bobit, és azért nevezte ki a hadsereg parancsnokának, mert mégi
s jobban festett, ha olyasvalaki hajtja végre a megtorlást Kimba kadzsa ellenfelein,
aki maga is félig kadzsa.
Milyen a fickó? kérdezte Manson.
Nagydarab, brutális alak felelte Endean. Emberbõrbe bújt gorilla. Azt nem mondhatni
hogy esze lenne, de van benne valami alattomos, állati ravaszság. Kimbával való ellentéte
mindössze két tolvaj veszekedése a zsákmányon.
De a nyugatiak képezték ki? Nem kommunista? firtatta Manson.
Nem, uram. Nem kommunista. Egyáltalán nem érdekli a politika.
Megvesztegethetõ? Hajlandó pénzért együttmûködni?
Mérget vennék rá. Most alighanem elég szerényen él. Alig hinném, hogy túl sok pénzt tud
elraktározni Zangarón kívül. A nagy pénzek mind az elnök zsebébe kerülnek.
És most hol van? kérdezte Manson.
Nem tudom, uram. Valahol számûzetésben.
Helyes mondta Manson. Kerítse elõ, a föld alól is.
Endean biccentett.
El kell mennem hozzá?
Egyelõre nem felelte Manson. Lenne itt még egy dolog. A jelentése ragyogó, mindenre
terjed, egy részletet kivéve. A katonai helyzetet. Részletes információra van szükségem arr
ilyen a katonai helyzet az elnök palotájában, annak környékén és a fõvárosban. Mekkora a ha
a rendõrség, van-e az elnöknek saját testõrsége, hol vannak elszállásolva, mennyire értik
kat, milyen szintû kiképzésben részesültek, mennyi a tapasztalatuk, milyen fokú ellenállás
, ha megtámadják õket, milyen fegyvereik vannak, tudják-e kezelni õket, vannak-e tartalékai
, hol van a fegyverraktár, és õrzik-e, vannak-e páncélautóik és tüzérségük, az oroszok képe
sereget, vannak-e speciális kommandótáborok Clarence-tõl távol, szóval, ami azt illeti, az
ilágon mindent tudni akarok.
Endean döbbenten bámult a fõnökére. Ha megtámadják õket" ez a félmondat megragadt a fe
miben sántikál az öreg, töprengett, de az arca egykedvû maradt.
Ez azt jelenti, hogy valakinek személyesen kell odautaznia, Sir James.
Igen, egyetértek. Nincs véletlenül egy más névre szóló útlevele?
Nincsen, uram. De különben sem tudnám ezt a fajta információt megszerezni. Erre csak ol
asvalaki képes, akinek megbízható az ítélete katonai dolgokban, ráadásul az afrikai hadsere
et is jól ismeri. Éri nem katonáskodtam; a világon semmit nem tudok a hadseregrõl és a fegy
erekrõl.
Manson ismét az ablaknál állt, és lebámult a Cityre.
Tudom mondta csöndesen. Ezt a jelentést csak egy katona tudja elkészíteni.
Hát, Sir James, alig hinném, hogy talál olyan katonát, aki vállalkozik erre a feladatra
Ráadásul egy hivatásos tiszt útlevelében szerepel a foglalkozása is. Hol találok olyan kat
aki hajlandó Clarence-be utazni és beszerezni ezt a fajta információt?
Vannak ilyenek mondta Manson. Zsoldosoknak hívják õket. Bárkiért harcolnak, aki elé
fizeti õket. Márpedig én hajlandó vagyok fizetni. Tehát keressen nekem egy zsoldost, akibe
n van elég ész és vállalkozó szellem. A legjobbat akarom.

Cat Shannon az ágyán hevert, egy kis montmartre-i hotelben, és nézte, hogyan száll fel cig
arettájának füstje a mennyezet felé. Unatkozott. Jó néhány hét eltelt, mióta visszatért Afr
tán volt a pénze: amit korábban megtakarított, azt arra költötte, hogy beutazza Európát, és
on valami új munkát találni.
Rómában ellátogatott egy katolikus szerzetesrendhez, ahol már ismerték, mert arra gondol
t, esetleg elutazhatna az õ megbízásukból Dél-Szudánba, ahol egy repülõteret akartak létreh
dzsungelben, hogy legyen hol leszállni a gyógyszer- és élelmiszerszállítmányokkal. Shannon
udta, hogy három különbözõ zsoldoscsoport is harcol Dél-Szudánban, az északi arabok ellen k
k oldalán. Bahrel-Gazarban két további angol zsoldos, Ron Gregory és Rip Kirby vezette a
dinka törzs egy kisebb hadmûveletét: aknákat telepítettek a szudáni hadsereg által használ
k mentén, abban a reményben, hogy felrobbantják velük az angol Saladin páncélautókat. Délen
egyenlítõi tartományban Rolf Steiner tartott fenn egy tábort a bennszülöttek számára, elvbe
, hogy azok ott sajátítsák el a fegyverforgatás mûvészetét, de róla már hónapok óta nem leh
ni semmit. Keletre, a Nílus felsõ folyásánál volt egy másik, sokkal hatékonyabb tábor, ahol
zraeli képezte ki a bennszülötteket és látta el õket szovjet gyártmányú fegyverekkel azokbó
mas készletekbõl, amelyeket az izraeliek 1967-ben zsákmányoltak az egyiptomiaktól. A három
-szudáni tartományban folyó harcok lekötötték a szudáni hadsereg és légierõ tekintélyes rés
m körül öt egyiptomi vadászrepülõ-század állomásozott, amelyeket így nem lehetett bevetni a
ek ellen a Szuezi-csatornánál.
Shannon Párizsban felkereste az izraeli követséget, és negyven percen át beszélt a katona
attasénak. Az attasé udvariasan meghallgatta, udvariasan megköszönte, majd éppolyan udvar
iasan kikísérte. Mondani mindössze annyit mondott, hogy a dél-szudáni lázadók mellett nem m
izraeli tanácsadók, ezért nem tud segíteni. Shannon bizonyos volt benne, hogy a beszélgeté
t felvette magnóra, és elküldi Tel-Avivba, de abban kételkedett, hogy õ maga még hallani fo
a dolog felõl. Azt kénytelen volt elismerni, hogy az izraeliek elsõrangú katonák, és a hír
rzésben is ügyesek, viszont Fekete-Afrikáról semmit nem tudnak, és Ugandában, de alighanem
utt is, kudarcot fognak vallani.
Szudántól eltekintve más lehetõség nemigen kínálkozott. Pletykákban nem volt hiány: azt b
CIA zsoldosokat bérel a kambodzsai antikommunista meók kiképzésére, és a perzsa-öböli se
lyike is megelégelte, hogy angol katonai tanácsadókra legyen utalva, és zsoldosokat kere
s, akiknek csak õk parancsolnának... Azt rebesgették, olyan embereket akarnak, akik ha
jlandóak harcolni a sejkek oldalán a hátországban, vagy akik megszerveznék a palotájukban a
biztonsági szolgálatot. Shannon nem hitt ezekben a történetekben; egyrészt nem ment el az
esze, hogy megbízzon a CIA-ban, másrészt az arabok sem jobbak, ha dönteniük kell valamiben
.
 A Perzsa-öböltõl, Kambodzsától és Szudántól eltekintve kevés hely jöhetett számításba, és
semmiféle ígéretes háború. Ami azt illeti, úgy látta, hogy egy visszataszító békeidõszak á
pedig nem marad más hátra, mint testõrködést vállalni valamelyik európai fegyverkereskedõ m
t. Már kapott is ajánlatot az egyiktõl Párizsban, aki úgy érezte, veszélyben forog az élete
gbízható védelmezõre van szüksége.
Amikor meghallotta, hogy Shannon a városban tartózkodik, a fegyverkereskedõ, aki tud
ta, hogy Shannon a gyorsaságáról és ügyességérõl közismert közvetítõt küldött hozzá, és ajá
ska nem utasította ugyan vissza kereken, de nem is nagyon lelkesedett a dologért. A
fegyverkereskedõt tulajdon ostobasága sodorta bajba: elkövette azt a csacskaságot, hogy
miután egy hajórakomány fegyvert indított el az ír Köztársasági Hadseregnek, megsúgta az an
k, hol fog a hajó kikötni. Az angolok jó néhány embert letartóztattak, és a provók begurult
ztán kiszivárgott valami a belfasti biztonsági szervektõl, ha ugyan annak lehet nevezni õk
et, és a provók most már tajtékzottak. Az ember elsõsorban azért szokott testõrt szerzõdtet
ogy elijessze az ellenfeleit mindaddig, amíg a kedélyek lecsillapulnak, és az ügyrõl minde
nki elfeledkezik. Shannon rászegezett fegyvere valószínûleg minden hivatásost arra ösztönzö
lna, hogy hazatakarodjék, amíg még életben van, de a provók veszett kutyák, és valószínûleg
rik õt annyira, hogy kitérjenek az útjából. Így megeshet, hogy tûzpárbajba keverednek, és a
a rendõrség valószínûleg nem örülne neki, ha valamelyik utcájukban vérzõ ír forradalmárok h
hegyén-hátán. Mi több, Shannon ulsteri protestáns volt, akinek aligha hitték volna el, hogy
csak a munkáját végezte. De azért az ajánlat még fennállt.
Beköszöntött március, és már tíz nap el is telt belõle, ám az idõjárás még mindig nyirkos
mindennap zuhogott vagy legalábbis szemerkélt az esõ, és Párizs barátságtalannak tûnt. Ebbe
osban csak szép idõben lehet a szabad ég alatt tartózkodni, ha viszont az ember betér vala
hová, az sokba kerül. Shannon igyekezett a lehetõ legjobban gazdálkodni maradék dollárjaiva
. Meghagyta a telefonszámát vagy egy tucat embernek, akik talán hallanak valamit, ami õt
érdekelheti, aztán egy halom papírkötésû regénnyel visszavonult a szállodai szobájába.
Ott feküdt, a plafont bámulta, és az otthonára gondolt. Nem mintha még mindig lett volna
otthona, de jobb szó híján így nevezte azt az elvadult fûvel és satnya fákkal borított ter
amely Tyrone és Donegal határán húzódik, mivel onnét származott.
Egy Castlederg nevezetû kis falu közelében született és nevelkedett, amely Tyrone megye
területén fekszik, de nincs messze a donegali határtól. Szülei háza egy mérföldnyire állt a
egy domboldalon, és ablakai nyugat felé, Donegalra néztek.
Donegalról úgy tartják, ennek a vidéknek a teremtését Isten elfelejtette befejezni. Az a
y fa, amely itt nõ, elhajol kelet felé, és egészen meggörbül az Atlanti-óceán felõl érkezõ
tromától.
Apja egy lenfonó tulajdonosa volt, amely jó minõségû ír vásznat gyártott, és amolyan föld
tt a környéken. Protestáns volt, viszont szinte valamennyi munkás és helybeli farmer katol
ikus, és mivel Ulsterben e két fajta soha nem érintkezik, a gyermek Carlónak egyetlen játs
zótársa sem akadt. Más fiúk helyett a lovakkal barátkozott hát, márpedig abból ezen a vidék
eteg akadt. Tudott lovagolni, mielõtt biciklizni megtanult volna; már ötéves korában volt
egy saját pónija, és még mindig emlékezett rá, hogyan lovagolt be rajta a faluba, amikor fé
ennyért sörbetport akart venni az öreg Mr. Sam Gailey édességboltjában.
Amikor nyolcéves lett, Angliába küldték egy bentlakásos intézetbe, az anyja kívánságára,
volt és jómódú családból származott, így a következõ tíz évben kifogástalan angollá vált,
nyoma sem maradt ulsteri származásának. Az iskolai szünetekben hazatért a lápvidékre, a lov
oz, de mivel Castlederg környékén egyetlen hasonló korú fiút sem ismert, a vakációkat magán
bár egészségesen töltötte: többnyire lóháton ült egész nap, és sebesen ügetett a szélben.
Huszonkét éves volt és tengerészgyalogos õrmester, amikor a szüleit elveszítette: autóbal
t szenvedtek a belfasti úton. A temetésre hazautazott, és igen elegáns látványt nyújtott fe
e övével és lábszárvédõjével, fején a kommandósok zöld barettjével. Aztán talált valakit, a
trapált, csõd szélén álló lenfonót, lezárta a házat, és visszatért Portsmouthba.
Mindez tizenegy évvel ezelõtt történt. A tengerészgyalogságnál leszolgálta az öt esztendõ
dõt, aztán visszatérve a civil életbe, egyik munkahelyrõl a másikra sodródott, mígnem végül
elõi állást vállalt egy kiterjedt afrikai érdekeltségekkel rendelkezõ londoni kereskedelmi
latnál. Míg ledolgozta az egyéves próbaidejét Londonban, kiismerte a vállalat szerkezetének
nomságait, megtanulta, hogyan kell bezsebelni és elhelyezni a profitot, holdingtársaságo
kat felállítani, és hogy mik egy diszkrét svájci bankszámla elõnyei. A Londonban töltött év
ezték az ugandai kirendeltség igazgatóhelyettesének, ahonnét egyetlen szó nélkül lelépett,
nekivágott Kongónak. Az elmúlt hat évben Shannon a zsoldosok életét élte: gyakran volt tör
kívüli lény, akit legjobb esetben pénzért felfogadható katonának, a legrosszabban bérgyilko
tekint a közvélemény. Az volt a baj, hogy amint egyszer az emberrõl megtudták, hogy zsoldo
s, többé nem térhetett vissza a normális életbe. Nem mintha nem akadt volna állás a számára
lyik kereskedelmi vállalatnál: ha minden kötél szakad, bármikor találhat magának helyet, ak
is, hogy álnéven jelentkezik. De még ha idáig nem is megy el, bármikor elszegõdhet teheraut
ofõrnek, biztonsági õrnek, végsõ esetben akár fizikai munkára is. A valódi problémát az jel
hogy úgy érezte, nem lenne képes kitartani egyik állásban sem: elképzelhetetlen volt, hogy
tt rostokoljon egy irodában, teljesítse egy sötét öltönyös emberke utasításait, miközben va
kinéz az ablakon, eszébe jut a dzsungel, a szélben hajladozó pálmafák, az izzadságszag és a
t, az emberek, akik nyögve vonszolják át a dzsipet a folyón, a félelem fémes íze a támadás
vad, kegyetlen öröm utána, amikor ráébred, hogy életben maradt. Minderre jól emlékezni, és
sszatérni a fõkönyvekhez, a helyiérdekû vasúthoz ez volt az, ami lehetetlennek tûnt. Tudt
gy ha erre a sorsra jutna, agyongyötörné a vágyakozás korábbi élete után. Mert Afrika éppúg
szti a fullánkját, mint a cecelégy, és amint egyszer a méreg belekerült a szervezetedbe, so
a többé nem lehet nyomtalanul kiûzni onnan.
Shannon tehát csak hevert az ágyon, rágyújtott egy újabb cigarettára, és azon töprengett,
jöhetne a következõ megbízása.

ÖTÖDIK FEJEZET
Simon Endean tisztában volt vele, hogy valahol Londonban léteznie kell annak a kulcs
nak, amelynek segítségével az ember minden információhoz hozzájuthat, ami csak ismeretes az
emberiség számára, egyebek között egy elsõ osztályú zsoldos nevéhez és címéhez is. Nehézség
t idõnként, hogy az ember nem tudja, hol kezdje a keresést, és kit kérdezzen meg elõször.
Endean egy óra hosszat ült töprengve az irodájában, miközben egyik kávét a másik után itt
axiba ült és a Fleet Streetre hajtatott. Egy barátja segítségével, aki az egyik legnagyobb
ondoni napilap üzleti rovatánál dolgozott, bejutott a lap archívumába, ahol az újságkivágás
lták, és kikért a könyvtárostól néhány dossziét, amelyeket át akart tanulmányozni. A követk
mban töltötte, egy mappa fölött töprengve, amelyben minden olyan újságcikk szerepelt, amely
elmúlt tíz évben Angliában a zsoldosokkal kapcsolatban megjelent. Voltak itt cikkek Kat
angáról, Kongóról, Jemenrõl, Vietnamról, Kambodzsáról, Laoszról, Szudánról, Nigériáról és R
ommentárok, szerkesztõségi cikkek, színes riportok és fényképek. Endean valamennyit elolvas
és különösen nagy figyelmet fordított a cikkek íróinak nevére.
A dolgoknak ebben a fázisában még nem egy bizonyos zsoldos neve után kutatott. Különben i
, a legtöbbjüknek sok neve volt, és Endean abban is bizonyos volt, hogy többnyire nem a
valódi nevükön szerepelnek. Olyasvalakit keresett, aki szakértõ ebben a témában, olyan újsá
riportert, akinek a cikkeibõl kiderül, hogy a szerzõjük tudja, mirõl beszél, aki kiismeri m
gát az egymásnak ellentmondó kijelentések és állítólagos hõstettek zavarba ejtõ labirintusá
an ítéletet alkotni. Mire a két óra letelt, megtalálta a nevet, amelyet korábban soha nem h
llott.
Három cikkre is bukkant az elmúlt három évbõl, ugyanarról a témáról; mindhármat ugyanaz a
agy amerikai újságíró írta. Úgy tûnt, a cikkek szerzõje érti a dolgát; legalább fél tucat k
soldosról írt, de egyiket sem dicsérte az egekig, és nem is igyekezett pályafutásukat olyan
izgalmas színben feltüntetni, hogy az olvasónak borsóddzék a háta. Endean feljegyezte az új
vét és a három újság címét, ahol a cikkek megjelentek. Az a tény, hogy három helyre is írt,
lt, hogy embere alighanem szabadúszó.
Endean másodszor is felhívta újságíró barátját, és sikerült tõle megtudnia a cikkek írójá
ban élt, Észak-Londonban.
Besötétedett, mire Endean elhagyta a Manson Rt. épületét, majd Corvette-jével kihajtott a
föld alatti parkolóból, és észak felé indult, hogy megkeresse az újságíró lakását. Amikor o
nem égett a villany, és csengetésére nem jött ki senki. Endean remélte, hogy az újságíró n
külföldön, és ebben a hitében az alagsorban lakó asszony is megerõsítette. Endean örömmel l
a ház nem nagy, nem is elegáns, mert abban bízott, hogy a riporternek, mint általában a sz
abadúszóknak, nem jön majd rosszul egy kis mellékkereset. Úgy döntött, másnap reggel újra k
fogja.

Simon Endean másnap reggel, kevéssel nyolc óra után megnyomta az újságíró kaputelefonjának
fél perccel késõbb a falapba illesztett fémrostélyon át hallotta az újságíró hangját:
Tessék!
 Jó reggelt szólt bele Endean a rostélyba. Harris a nevem, Walter Harris. Üzletember
gyok. Beszélhetnék önnel néhány szót?
A kapu kinyílt. Endean elindult fölfelé a negyedik emeletre, ahol már tárva állt a lépcsõ
lóra szolgáló ajtó. Az ajtóban ott volt a férfi, akivel beszélni akart Mihelyt elhelyezkedt
a nappaliban, Endean rögtön a tárgyra tért.
Üzletember vagyok, a Cityben dolgozom hazudta szemrebbenés nélkül. Mondhatnám úgy i
itt most barátaim egy csoportját képviselem, akiknek van egy közös tulajdonságuk: mindnyáj
nak üzleti érdekeltségeink vannak egy bizonyos nyugat-afrikai államban.
Az újságíró bizalmatlanul bólintott, és kortyolt a kávéjából.
Mostanában mind gyakrabban érkeznek hozzánk olyan jelentések, hogy ebben az országban p
ccs fenyeget. Az elnökük mérsékelt és egészen tûrhetõ politikus, legalábbis a többivel össz
nagyon népszerû az országban. Az egyik barátom, szintén üzletember, úgy hallotta az egyik
kásától, hogy a puccsot, ha sor kerül rá, alighanem a kommunisták fogják végrehajtani. Tud
?
Hogyne. Folytassa csak.
No már most, az a benyomásunk, hogy a hadseregnek legfeljebb a töredéke csatlakozna a
puccshoz, hacsak nem olyan gyorsan történik, hogy kitör a zûrzavar, és vezetõ nélkül maradn
ként fogalmazva, fait accompli esetén a hadsereg nagy része alighanem belenyugodna a h
elyzetbe, amint ráébredtek, hogy a puccs sikeres volt. Ám, ha sor kerül rá, de félig-meddig
sikertelen, akkor, ebben mindnyájan biztosak vagyunk, a hadsereg az elnököt támogatná. Min
t azt ön is bizonyára tudja, a tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy mindig a támadást köve
sõ húsz óra a sorsdöntõ.
És nekem mi közöm mindehhez? kérdezte az újságíró.
Mindjárt rátérek arra is mondta Endean. Az az általános vélemény, hogy egy puccs cs
lehet sikeres, ha az összeesküvõk elõször az elnököt gyilkolják meg. Ha az elnök életben ma
ccs kudarcra van ítélve, sõt, talán meg sem próbálkoznak vele, ami a legszerencsésebb válto
Ezért létfontosságú, hogy az elnöki palota biztonságáról gondoskodjanak. Tájékozódtunk néhá
minisztériumban, de õk úgy vélik, szóba sem jöhet, hogy a külügy támogassa egy hivatásos an
kiküldését, aki vállalná, hogy tanácsadóként gondoskodik a palotának és környékének a bizt
Tehát? Az újságíró ismét kortyolt a kávéjából, és cigarettára gyújtott. Úgy vélte, lá
az nagyon is sokat.
Tehát az elnök hajlik rá, hogy egy hivatásos katonát alkalmazzon, aki szerzõdésben kikö
elek alapján megszervezné a palota biztonságát, az elnök személyét is beleértve. Olyan embe
res, aki odautazna, a lehetõ legalaposabban átvizsgálná a palotát és az összes biztonsági b
ezést, és ha úgy látná, hogy valahol hézagosak azok az intézkedések, amelyek jelenleg érvén
ak az elnök személyét illetõleg, betömné a lyukat. Azt hiszem, zsoldosoknak hívják az ilyen
reket, akik jó katonák ugyan, de nem szükségképpen a hazájuk zászlaja alatt harcolnak...
Az újságíró bólogatott. Nem kételkedett benne, hogy a történet, amelyet ez a magát Harris
ezõ ember elõadott, meglehetõsen távol esik az igazságtól. Elõször is, ha csakugyan a palot
enne szó, az angol kormány aligha ellenezné, hogy szakértõt küldjön oda, akinek a tanácsai
biztonságosabbá tehetõ a meglevõ rendszer. Másodszor, létezik egy tökéletesen megbízható c
n, a Sloane Street 22. szám alatt, amelynek Watchguard International a neve, és pont
osan ez a specialitása.
Néhány mondatban minderre fel is hívta Harris figyelmét, ám az egyáltalán nem jött zavarb
Hm mondta , úgy látom, jobb lesz, ha nyílt kártyákkal játszom.
Bizony jobb mondta az újságíró.
Tudja, abba még csak belemenne a külügy, hogy egy tanácsadót küldjenek oda, de ha az úg
hogy a palota biztonsági õrségének alapos továbbképzésre van szüksége, ráadásul igen gyorsa
y angol tiszt számára, akit a kormány küldött ki, politikai lehetetlenség ezt a feladatot e
látni. Ugyanez lenne a helyzet akkor is, ha az elnök hosszabb idõre alkalmazni kívánná az i
letõt a vezérkarában. Ami a Watchguardot illeti, valamelyik volt kommandósuk remekül megfe
lelne, de ha kinevezik a biztonsági õrség tisztjének, és a lázadók ennek ellenére puccsal p
ak, akkor kérdéses, hogy mit tegyen harc esetén. Maga is tudja, mit gondolna Afrika több
i része, ha egy olyan vezérkari tiszt keveredne bele a harcokba, aki a Watchguardtól jöt
t, amelyrõl a legtöbb fekete azt tartja, hogy szoros kapcsolatban áll a külügyminisztériumm
l; viszont egy egyszerû kívülálló jelenléte, még ha nincs is akkora tekintélye, érthetõ len
ben, és nem tenné ki az elnököt annak, hogy a mocskos imperialisták eszközének titulálják.
Tehát mi a kívánsága? kérdezte az újságíró.
Szeretném megszerezni egy jó zsoldoskatona nevét mondta Endean. Olyasvalakiét, akib
van intelligencia és vállalkozó szellem, és alapos munkát végezne a béréért.
 És miért énhozzám fordult?
A barátaim közül az egyik emlékezett a nevére. Olvasott magától egy cikket néhány hónap
Az volt a benyomása, maga szakértõ ebben a kérdésben.
Abból élek, hogy cikkeket írok mondta az újságíró.
Endean tapintatosan elõhúzott a zsebébõl 200 fontot tízfontosokban és letette az asztalra
Akkor most írjon nekem mondta.
Mit? Egy újságcikket?
Nem, egy feljegyzést, írja le azoknak a nevét és a pályafutását, akiket ajánl. Lehet él
a úgy kívánja.
Inkább leírom mondta az újságíró. Odasétált abba a sarokba, ahol az íróasztala állt,
m fehér papírral egyszobás lakásának ezt a sarkát használta dolgozószobának. Becsavart eg
z írógépbe, majd ötven percen keresztül folyamatosan írt, miközben bele-belekukkantott az í
la mellett heverõ dossziékba. Aztán felállt, odalépett a várakozó Endeanhez, és átnyújtott
sûrûn teleírt lapot.
Ezek a legjobb emberek manapság. A régi generáció, akik még Kongóban kezdték hat évve
az új, feltörekvõ nemzedék. Azoknak a nevét, akik nem tudnának egy szakaszt irányítani, ne
tem fel a listára. Egyszerû nehézfiúkkal nem mennének sokra.
Endean elvette a lapokat, és elmélyülten tanulmányozni kezdte. Ez állt rajtuk:

LAMOULINE EZREDES. Belga, feltehetõleg a kormány embere. 1964-ben érkezett Kongóba, Csõmbe
idején, valószínûleg a belga kormány jóváhagyásával. Elsõ osztályú katona, talán nem is zs
telmében. Õ állította fel a (francia nyelvû) hatodik kommandót, és 5 is vezette 1965-ig; ek
átadta a parancsnokságot Denardnak, és távozott az országból.
ROBERT DENARD. Francia. Rendõrségi, nem katonai háttérrel. 1961-62-ben részt vett a katang
ai függetlenségi harcokban, valószínûleg mint csendõrségi tanácsadó. A mozgalom bukása és C
tán távozott. Õ irányította Jemenben Jacques Foccart oldalán a francia zsoldosok hadmûvelet
. 1984-ben visszatért Kongóba, és csatlakozott Lamouline-hez. Lamouline után õ irányította
atodik kommandót, 1967-ig. Nem nagy lelkesedéssel, de részt vett a második stanleyville-
i felkelésben (zsoldoslázadás), 1967-ben. Súlyosan megsebesült a fején, saját katonájának e
zapattanó lövedékétõl. Rhodesiába szállították kezelésre. Megpróbál visszatérni a képbe, és
lolo déli részébõl inváziót indít a zsoldosok élén Kongó ellen. A hadmûveletet el kellett h
egyesek szerint a CIA keze volt a dologban. Amikor mégis sor kerül rá, kudarcot vall.
Azóta Párizsban él.
JACQUES SCHRAMME. Belga. Ültetvényesbõl lett zsoldos. Beceneve Fekete Jack. 1961 elején
saját egységet hoz létre katangaiakból, és kiemelkedõ szerepet játszik a katangai független
kvésekben. A mozgalom bukása után az utolsók között menekül Angolába. Katangai katonáit is
iszi. Angolában megvárja Csombe visszatérését, majd visszatér Katangába. 1964 65-ben a szim
dók ellen folytatott harcok során az õ 10. kommandója többé-kevésbé önálló. Az elsõ, 1966-o
e-i felkelésben (katangai lázadás) nem vesz részt, vegyes, zsoldos katangai csapata sértet
len marad. 1967-ben kirobbantja a második stanleyville-i lázadást, amelyhez késõbb Denard
is csatlakozik. Denard megsebesülése után osztozik vele a parancsnokságon, õ vezeti a buka
vui menetelést. 1968-ban hazatelepítik, azóta nem vállalt zsoldosként feladatot.
ROGER FAULQUES. Hivatásos francia katonatiszt, igen sok kitüntetéssel. A függetlenségi har
cok alatt küldték Katangába, valószínûleg a francia kormány. Késõbb Denard parancsnoka, ami
a jemeni francia hadmûveletet vezeti. A kongói zsoldos hadmûveletekben nem játszott szer
epet. Francia utasításra kisebb akciót indít a nigériai polgárháborúban. A vakmerõségig bát
i csaknem teljesen megnyomorították.
MIKE HOARE. Angolból lett dél-afrikai. A katangai függetlenségi harcokban fizetett tanácsa
dóként szolgál, szoros barátságba kerül Csombéval. 1964ben, amikor Csõmbe másodszor is hata
ut, visszahívja Kongóba, ahol megszervezi az angol nyelvû ötödik kommandót, és csaknem mind
irányítja a szimbák elleni háború alatt. 1965 decemberében visszavonul, és átadja a paranc
ot Petersnek. Jómódú, félig-meddig nyugalomba vonult.
JOHN PETERS. 1964-ben, az elsõ zsoldosháborúban csatlakozik Hoare-hoz. Parancsnokhelye
ttességig viszi. Nem ismer se félelmet, se irgalmat. Hoare számos tisztje nem volt haj
landó Peters alatt szolgálni, és otthagyta az ötödik kommandót. 1966-ban gazdagon vonul vis
za.
N. B.: A fönti hat személy a régi gárdához" tartozik, vagyis olyan emberek, akik még a kat
ai és kongói háborúkban parancsnoki rangot értek el. Az alábbi öt személy fiatalabb. Roux-t
, aki már negyven-egynéhány éves, de õt is a fiatalabb" generációhoz sorolhatjuk. Valamenn
alacsonyabb rangban szolgáltak Kongóban, vagy csak azóta jutottak hírnévhez.
ROLF STEINER. Német. Zsoldosként elõször Faulques csoportjában, a nigériai polgárháborúban
. Faulques távozása után is ott maradt, és õ vezette a csoport maradványait kilenc hónapon
lbocsátották. Jelentkezett Dél-Szudánba.
GEORGE SCHROEDER. Dél-afrikai. Hoare és Peters alatt szolgált az ötödik kommandóban, Kongób
annak dél-afrikai kontingensében játszott kiemelkedõ szerepet. Õt választották vezetõjükne
s után. Peters beleegyezett és átadta a parancsnokságot. Néhány hónappal késõbb a kommandót
ték és hazaküldtek. Azóta nem hallani róla. Dél-Afrikában él.
CHARLES ROUX. Francia. Nagyon kezdõ a katangai függetlenségi harcokban. Hamar távozik, és
Angolán keresztül érkezik Dél-Afrikába. Ott marad, majd dél-afrikai katonákkal tér vissza,
1964-ben Hoare alatt harcoljon. Összekülönböznek, Roux Denard-hoz csatlakozik. Elõléptetik
irányítják a hatodik kommandó kiegészítõ egységéhez, a 14. kommandóhoz mint parancsnokhelye
t vesz a katangaiak 1966-os stanleyville-i felkelésében, ahol az egységét csaknem teljes
en megsemmisítik. Peters csempészi ki Kongóból. Légi úton tér vissza, néhány dél-afrikai tá
87 májusában csatlakozik Schramrne-hoz. Részt vesz az 1967-es stanleyville-i felkelésben
is. Denard megsebesülése után jelentkezik az összevont 10. és 6. kommandó parancsnokául. N
fogadják el. Bukavuban egy utcai tûzharcban megsebesül, lemond és Kigalin át távozik. Azóta
mmilyen akcióban nem vett részt. Párizsban él.
CARLO SHANNON. Brit. Hoare alatt szolgált az ötödik kommandóban, 1964-ben. Peters alatt
nem hajlandó szolgálni. Átirányítják Denard-hoz, 1966ban csatlakozik a 6,-hoz. A bukavui me
etelés idején Schramme-nál szolgál. Az ostrom alatt mindvégig harcol. 1968 áprilisában az u
sók közt szállítják haza. Önként jelentkezik a nigériai polgárháborúba, ahol Steinerhez osz
or Steinert 1968-ban elbocsátják, átveszi a parancsnokságot a csoport maradványai fölött. M
végig õ irányítja. Állítólag Párizsban él.
LUCIEN BRUN. Alias Paul Leroy. Francia, de jól beszél angolul. Nem hivatásos tisztként s
zolgált az algériai háború alatt a francia hadseregben. Leszerel. Feltûnik Dél-Afrikában, 1
-ben, majd önként jelentkezik Kongóba. 1964-ben érkezik a dél-afrikai egységgel, csatlakozi
Hoare 5. kommandójához. Jól harcol, 1964 végén megsebesül. 1965-ben visszatér. Nem hajland
ers alatt szolgálni; 1966 elején átirányítják Denard-hoz és a 6.-hoz. 1966 májusában távozi
egérzi a küszöbönálló felkelést. A nigériai polgárháborúban Faulques alatt szolgál. Megsebe
Visszatér, és saját egységet akar. Elutasítják. 1968-ban hazatelepítik. Párizsban él. Igen
gens, és erõsen érdekli a politika.
Endean befejezte az olvasást és felpillantott.
Ezek közül az emberek közül bármelyiket meg lehet szerezni erre a feladatra? kérdezte
ságíró megrázta a fejét.
Nem hinném. Mindenkit fölírtam, aki alkalmas lenne rá. De hogy vállalják-e, az már más
függ, mekkora feladatról van szó, hány embert kellene irányítaniuk. Az idõsebbek számára a
s is fontos. Aztán az is számít, mennyire van szükségük a munkára. Az idõsebbek közül néhán
szavonultak, és van mit aprítaniuk a tejbe.
Mutassa meg, kik azok kérte Endean.
Az újságíró a válla fölé hajolt, és végigvezette az ujját a listán.
Elõször nézzük a régi gárdát. Lamouline-t soha nem fogja megszerezni. Gyakorlatilag min
s a belga kormány embere volt, kemény veterán, akit az emberei tisztelnek. Ma már vissza
vonult. A másik belga, Jacques Schramme, a Fekete Jack, szintén visszavonult, és egy t
yúkfarmot igazgat Portugáliában. A franciák közül Roger Faulques a francia hadsereg talán l
b kitüntetéssel dekorált veteránja. Õt is tisztelik az emberei, akik alatta harcoltak, akár
az idegenlégióban, akár máshol, a többiek pedig úriembernek tekintik. Ám a sok sebesülése m
omorék, és az utolsó megbízásával kudarcot vallott, mert átadta a parancsnokságot egy aláre
k, aki elszúrta a dolgot. Ha az ezredes ott lett volna, valószínûleg nem így történik.
Denard Kongóban jól szerepelt, de nagyon csúnya fejsebet kapott Stanleyville-ben. Õ már
nem a régi. A francia zsoldosok még mindig kapcsolatban állnak vele, hátha juttat nekik
valami zsírosabb falatot, de a dilolói fiaskó óta sehol nem kapott parancsnoki tisztet v
agy másféle megbízást. Nem is csodálom.
Most nézzük az angolszászokat. Mike Hoare visszavonult, és jómódban él. Ha egy milliós mu
ak neki, talán kísértésbe lehet vinni, de még ez sem biztos. Amikor utoljára bevetette magá
igériában, mindkét félnek felajánlotta a szolgálatait, félmillió fontért. Egyikük sem alkal
hn Peters szintén visszavonult, egy gyárat igazgat Szingapúrban. Mind a hatan kerestek
egy halom pénzt a hõskorszakban, azokra a kisebb-nagyobb technikai szakértelmet kívánó fel
datokra azonban, amelyekre manapság szükség van, egyikük sem képezte át magát, egyesek azér
rt nem fûlik hozzá a foguk, mások azért, mert nem is lennének képesek rá.
És mi a helyzet a másik öttel? kérdezte Endean.
Steiner jó katona volt, de sokat hanyatlott. Fejébe szállt a hûhó, amit a sajtó csapott
e, és az ilyesmi sosem tesz jót egy zsoldosnak. Kezdi elhinni magáról, hogy csakugyan ol
yan félelmetes, amilyennek a vasárnapi újságok beállítják. Roux felhúzta az orrát, amikor D
ebesülése után nem õ kapta meg a stanleyville-i parancsnokságot. Azt állítja, hogy õ az öss
ncia zsoldosok vezetõje, de Bukavu óta senki sem alkalmazta. A maradék kettõ már jobb: min
dketten a harmincas éveikben járnak, tanultak, intelligensek, és van bennük annyi határozo
ttság, hogy más zsoldosokat is tudnak irányítani. Mellesleg, a zsoldosok csak olyan para
ncsnok alatt harcolnak, akit maguk választottak. Vagyis semmi értelme felbérelni egy r
ossz zsoldost, hogy toborozzon csapatot magának, mert senki nem akar hallani sem a
rról, hogy egy olyan fickó alatt szolgáljon, akibõl egyszer már kifogyott a szusz. Tehát fo
tos, hogy hogyan szerepelt valaki az elõzõ harcokban.
Lucien Brun, alias Paul Leroy, alighanem megfelelne maguknak. Vele csak az a b
aj, hogy sosem lehet tudni, nem köpi-e be a dolgot a francia titkosszolgálatnak, a S
DECE-nek. Ez nagy baj lenne?
Igen, nagy mondta Endean kurtán. Kihagyta Schroedert, a dél-afrikait. Vele mi a he
lyzet? Azt mondja, õ irányította az 5. kommandót Kongóban?
Igen mondta az újságíró. A végén, a legeslegvégén. És szépen föl is bomlott a paran
sõrangú katona, de megvannak a maga korlátai. Például kitûnõen tudna irányítani egy zsold
, ha az része egy jó vezérkarral rendelkezõ dandárnak. A harcban megállja a helyét, de korl
. Nagyon csekély a képzelõereje, nem az a fajta, aki önállóan tervez meg egy hadmûveletet a
mmibõl. Szüksége van a törzskari tisztekre, hogy azok intézzék az adminisztrációt.
És Shannon? õ is angol?
Angol-ír. Új fiú; az elsõ parancsnoki megbízását csak egy évvel ezelõtt kapta, de jól e
Képes az eredeti gondolkodásra, és jó adag arcátlan merészség van benne. És szervezni is t
inden részletre gondol.
Endean felállt, és menni készült.
Egyet áruljon még el mondta már az ajtóban. Ha maga szervezne... ha magának kéne ke
egy embert egy bizonyos vállalkozásra, arra, hogy felbecsüljön egy bizonyos helyzetet, k
it választana?
Az újságíró fölvette a reggelizõasztalon heverõ jegyzetlapokat.
Cat Shannont mondta habozás nélkül. Ha ilyesvalakire lenne szükségem, vagy ha hadmû
akarnék megszervezni, biztos, hogy a Macskát választanám.
Hol van most ez a Shannon? kérdezte Endean.
Az újságíró megadta egy párizsi szálloda és egy bár nevét.
Bármelyikben próbálkozhat mondta.
No és ha Shannon nem lenne hozzáférhetõ, vagy valami más okból nem lehetne alkalmazni,
lenne a második a listáján?
Az újságíró egy darabig töprengett.
Ha Lucien Brun nem jöhet számításba, akkor csak egy ember marad, aki egészen biztosan e
hetõ, és a szükséges tapasztalata is megvan: Roux.
Tudja a címét? kérdezte Endean.
Az újságíró belelapozott egy kis noteszbe, amit az imént vett elõ az íróasztalfiókjából.
Roux-nak lakása van Párizsban mondta, és megadta Endeannek a címet. Néhány másodpercc
allotta, ahogy Endean léptei lefelé kopognak a lépcsõn. Fölvette a telefont, és tárcsázott.
Carrie? Szia, én vagyok. Ma este elmegyünk valahová. Valami drága helyre. Kifizették eg
riportomat.
Cat Shannon lassan, töprengve ballagott a Rue Blance-on a Place Clichy irányába. Az ut
ca mindkét oldalán sorakozó kis bárok már kinyitottak, köszönõembereik ott álltak az ajtóba
atták, hogy térjen be, és nézze meg Párizs leggyönyörûbb lányait. A lányok pedig, akiket mi
nkább lehetett nevezni, mint gyönyörûnek, a csipkefüggönyök mögül kukucskáltak a sötétedõ u
múlt, de ilyenkor, március közepén korán esteledni kezd, és hideg szél fúj. Az idõjárás épp
nnon hangulatához.
Áthaladt a téren, betért egy másik mellékutcába, és a szállodája felé igyekezett, amelyne
yetlen elõnye a Párizs háztetõire nyíló szép kilátás volt, ugyanis a Montmartre csúcsának k
annonnak még mindig dr. Dunois járt az eszében, akit egy héttel korábban keresett fel, hog
y tetõtõl talpig kivizsgálja. Dunois valaha ejtõernyõs és katonaorvos volt, de idõközben he
ett belõle, és egy francia expedíció tagjaként, mint a csoport orvosa, megmászta a Himalájá
Andokot.
Késõbb, önkéntesként, számos kemény helyzetben látott el orvosi feladatokat Afrikában, ah
tileg, kizárólag a szükségállapot ideje alatt, a Francia Vöröskereszt tagjaként dolgozott.
alálkozott a zsoldosokkal, akik közül jó néhányat õ foltozott össze egy-egy ütközet után. M
úgy ismerték, mint a zsoldosok orvosát. Ha valamelyikük megbetegedett, vagy kivizsgálásra
olt szüksége, rendszerint az õ párizsi rendelõjét kereste fel. Ha éppen megszedték magukat,
e volt a zsebük pénzzel, ott helyben, dollárban fizettek. Ha nem, Dunois többnyire elfel
ejtette elküldeni a számlát, ami elég szokatlan egy francia orvostól.
Shannon befordult a szálloda ajtaján, és a portáspulthoz lépett, hogy elkérje a kulcsát.
az öregember volt szolgálatban.
Ah, monsieur, valaki telefonált önnek Londonból. Egész nap hívta. Üzenetet is hagyott.
Az öreg egy cédulát vett ki a kulcsrekeszbõl, és odaadta Shannonnak. A rajta olvasható sz
vakat az öreg jegyezte fel szokásos macskakaparásával; szemlátomást lebetûzték neki a szöve
cédulán mindössze ennyi állt: Légy óvatos Harrisszel!", aláírásként pedig annak a szabadús
zerepelt, akit Shannon jól ismert az afrikai harcokból, és akirõl tudta, hogy Londonban
lakik.
Egy másik úr is kereste, m'sieu. Ott vár önre a társalgóban.
Az öregember az apró helyiség felé mutatott, amely az elõcsarnoktól különválasztva, egy b
olyosó túloldalán helyezkedett el. Shannon egy körülbelül vele egykorú férfit látott, aki a
i üzletemberek szokásos, komor szürke öltönyét viselte, és leplezetlenül õt nézte. Az a kön
an, amellyel látogatója felemelkedett, amikor Shannon belépett a társalgóba, már egyáltalán
emlékeztetett londoni üzletemberre, mint ahogy a férfi széles, kisportolt válla sem. Shann
on jó néhány hasonló fickóval találkozott már életében. Mindig idõsebb, gazdagabb embereket
k.
Mr. Shannon?
Igen.
Az én nevem Harris. Walter Harris.
Beszélni akar velem?
Már két órája várok önre ebbõl a célból. Itt beszélhetnénk, vagy a szobájában?
Itt is jó lesz. Az öreg portás nem tud angolul. A két férfi helyet foglalt egymással sz
t.
Endean kényelmesen elhelyezkedett, és keresztbe vetette a lábát. Cigarettacsomagot húzot
t elõ, és odakínálta Shannonnak. Shannon a fejét rázta, és a saját cigarettája után nyúlt,
dolta a dolgot.
Úgy tudom, ön zsoldos katona, Mr. Shannon.
Igen.
Az a helyzet, hogy valaki önt ajánlotta nekem. Londoni üzletemberek egy csoportját képv
selem. Egy bizonyos feladattal szeretnénk megbízni valakit. Egyfajta küldetéssel. Olyan
emberre van szükségünk, aki ért a katonai ügyekhez, és aki külföldre utazhat anélkül, hogy
tene. Ezenkívül arra is képesnek kell lennie, hogy értelmes jelentést készítsen arról, amit
lát, hogy elemezze a katonai helyzetet, és tartsa a száját.
Nem szoktam pénzért ölni mondta Shannon kurtán.
Ezt nem is kívánjuk öntõl felelte Endean.
Helyes, tehát mi lenne ez a küldetés? És mennyit fizetnek? kérdezte Shannon. Nem látt
mét, hogy körülményeskedéssel vesztegesse az idejét. Az elõtte ülõ férfi nem úgy festett, m
botránkozik, ha valaki a nevén nevezi a gyereket. Endean egy pillanatra elmosolyodot
t.
Elõször is Londonba kell jönnie, ahol megkapja a szükséges felvilágosításokat. Kifizetj
ségét és az egyéb kiadásait, akkor is, ha nem fogadja el az ajánlatunkat.
Miért kell ehhez Londonba utazni? Ez a hely miért nem felel meg? kérdezte Shannon.
Endean jókora füstfelhõt fújt a levegõbe.
A dologhoz néhány térképre és egyéb dokumentumra is szükség van felelte. Nem akarta
hozni õket. Ezenkívül konzultálnom kell a partnereimmel, és jelentenem kell nekik, hogy ma
ga elfogadta-e az ajánlatunkat, vagy nem, ha úgy adódik.
Egy darabig hallgattak, majd Endean egy köteg százfrankost húzott elõ a zsebébõl.
Ezerötszáz frank mondta. Körülbelül százhúsz font. Ebbõl fedezni tudja a londoni re
oda vagy oda-vissza, ahogy önnek megfelel. És egy éjszakát egy szállodában. Ha meghallgatta
az ajánlatunkat, és nem felel meg önnek, újabb száz fontot kap a fáradságáért, hogy eljött.
adja, késõbb is megbeszélhetjük a további díjazását.
Shannon bólintott.
Helyes, akkor Londonban. Mikor?
Holnap felelte Endean, és felállt. Bármilyen idõpontban érkezhet mondta indulóban
stock Hillen szálljon meg, a Post House Hotelben. Én lefoglalom a szobáját még ma este, am
int visszatértem. Holnapután, pontban reggel kilenckor felhívom önt a szobájában, hogy talá
zót beszéljünk meg aznap délelõttre, egy késõbbi idõpontra. Világos?
Shannon bólintott, és zsebre vágta a pénzt.
Brown névre foglalja le a szobát. Keith Brown névre mondta.
A férfi, aki Harrisként mutatkozott be, kilépett a hotelbõl, és elindult lefelé a dombold
lon, taxi után nézelõdve.
Nem látta értelmét, hogy megemlítse Shannonnak: aznap délután, korábban három óra hosszat
tett egy másik zsoldossal, egy Charles Roux nevezetû emberrel. Nem említette azt sem,
hogy bár a francia szemmel láthatólag kapva kapott volna az ajánlatán, õ úgy látta, nem Rou
egfelelõ ember erre a feladatra; azzal a határozatlan ígérettel távozott tõle, hogy késõbb
megkeresi, és tudatja, hogyan döntött.
Huszonnégy órával késõbb Shannon ott állt szobája ablakánál, a Post House Hotelben, és ki
sõbe, az elsuhanó jármûvekre, amelyek Camden Townból igyekeztek a Haverstock Hillen át Hamp
teadbe és azokba a kertvárosokba, ahonnét vezetõik bejártak dolgozni a belvárosba.
Reggel az elsõ géppel érkezett; a Keith Brown névre szóló útlevelét használta. Már réges-
volt beszerezni egy hamis útlevelet, a zsoldosok közt szokásos módszerrel. 1967 végén Jacq
es Schramme, a Fekete Jacques csapatában harcolt Bukavunál; a kongói hadsereg körülvette,
majd hónapokig ostrom alatt tartotta õket. A zsoldosok nem szenvedtek ugyan vereséget,
de elfogyott a lõszerük, és el kellett hagyniuk ezt a tóparton fekvõ kongói várost, ahonné
hídon keresztül egyszerûen átsétáltak a szomszédos Ruandába. Itt megadták magukat, miután
t garantálta, hogy nem esik bántódásuk, bár erõsen kételkedtek benne, hogy a Vöröskereszt b
tartani a szavát.
Ezután közel hat hónapig Kigaliban, egy internálótáborban kellett vesztegelniük, miközben
ereszt a ruandai kormánnyal huzakodott a hazaszállíttatásukról. Mobutu, a kongói elnök azt
elte, hogy adják ki neki a zsoldosokat, ám õk megfenyegették a ruandai kormányt, hogy ha íg
dönt, puszta kézzel lerohanják a ruandai hadsereget, visszaszerzik a fegyvereiket, és m
aguk gondoskodnak róla, hogy hazajussanak. A ruandai kormány el is hitte nekik, hogy
képesek rá és ebben igaza is volt.
Amikor végre megszületett a döntés, hogy hazaszállítják õket Európába, a brit konzul ellá
táborba, és ridegen közölte velük, hogy el kell koboznia az útlevelüket. Õk ugyanolyan ride
zt felelték, hogy mindenük odaveszett Bukavuban, a tó túlpartján. Miután repülõn hazaszállí
ondonba, a külügyminisztérium közölte Shannonnal és társaival, hogy mindannyian 350 fonttal
rtoznak a repülõjegyért, és hogy soha többé nem kapnak új útlevelet.
Mielõtt elhagyták a tábort, mind a hat férfit lefényképezték, ujjlenyomatot vettek tõlük,
a nevüket. Ezenkívül egy nyilatkozatot is alá kellett írniuk, amelyben kijelentik, hogy so
ha többé nem teszik be a lábukat Afrikába. Ezekrõl a dokumentumokról másolatokat készítette
den afrikai kormány kapott belõlük egyet.
Nem nehéz kitalálni, hogyan fogadták a zsoldosok mindezt. A táborban mind a hatan sûrû sz
kállt és bajuszt növesztettek, sõt a hajukat se vághatták le hónapokig, mert a hatóságok mé
adtak a kezükbe, attól félve, hogy azzal felfegyverkezve újra a hadiösvényre lépnek. Vagyi
fényképekrõl nem lehetett felismerni õket. Amikor ujjlenyomatot vettek tõlük, mindegyikük
amelyik társa nevét adta meg, majd újfent nevet cseréltek. Aminek az lett az eredménye, ho
gy minden egyes azonosító dokumentumon egy bizonyos zsoldos neve, egy másik ujjlenyoma
ta és egy harmadik fényképe szerepelt. Amikor pedig végül azt a nyilatkozatot kellett aláír
k, amelyben megfogadják, hogy sose térnek vissza Afrikába, olyasféle neveket használtak, m
int Sebastian Weetabix és Neddy Seagoon.
Shannon se mutatkozott hajlamosabbnak, mint a társai, hogy eleget tegyen a külügymin
isztérium követeléseinek. Mivel még mindig nála volt az elveszett" útlevele, megtartotta,
dve szerint utazgatott vele, amíg le nem járt. Aztán megtette a szükséges lépéseket, hogy ú
elet szerezzen; meg is kapta az útlevélosztálytól, egy születési bizonyítvány segítségével,
Somerset House-i anyakönyvi hivataltól szerzett be, a szokásos öt shillingért. A születési
onyítvány egy csecsemõ adatait tartalmazta, aki agyhártyagyulladásban halt meg Yarmouthban
, körülbelül abban az idõben, amikor Shannon született.
(Ha az olvasó többet akar megtudni errõl a módszerrõl, amelyet a De Gaulle tábornok ellen
merénylettel megbízott bérgyilkos is alkalmazott, olvassa el A sakál napja címû regényemet
Amikor aznap reggel Londonba érkezett, Shannonnak elsõ dolga volt fölhívni azt a bizon
yos újságírót, akit még Afrikából ismert. Megtudta tõle, hogyan vette fel vele Walter Harri
apcsolatot. Megköszönte neki, hogy õt ajánlotta, és megkérdezte, nem tudná-e megadni egy jó
yomozó iroda nevét. Délután el is ment az irodába, és letétbe helyezett húsz fontot, azzal,
másnap reggel majd megtelefonálja utasításait.
Endean, ahogy megígérte, másnap reggel pontban kilenckor telefonált a szállodába, ahol ka
csolták Mr. Brown szobáját.
A Sloane Avenue-n van egy Chelsea Cloisters nevû háztömb közölte Endean minden beveze
kül. Kibéreltem benne a 317-es számú lakást, hogy ott beszélhessünk. Kérem, legyen ott po
tizenegyre. Várjon az elõcsarnokban, amíg meg nem jövök, mert nálam van a kulcs.
Azzal letette a kagylót. Shannon az éjjeliszekrényén heverõ telefonkönyvbõl kikereste a n
ozóiroda számát, és tárcsázott.
Legyen az emberük negyed tizenegyre a Sloane Avenue-n, a Chelsea Cloisters elõcsar
nokában mondta. Lehetõleg a saját jármûvén jöjjön.
Motoron fog menni közölte az iroda vezetõje.

Egy órával késõbb Shannon ott találta a nyomozóiroda emberét a bérlakásokból álló ház elõcs
meglepetésére a detektív tizennyolc-tizenkilenc éves, hosszú hajú fiatalember volt. Shannon
bizalmatlanul méregette.
Mondja, érti a dolgát? kérdezte. A fiú bólintott. Úgy tûnt, tele van lelkesedéssel. S
t remélte, hogy a lelkesedéshez némi tapasztalat is járul.
Helyes, akkor hagyja a bukósisakját odakinn a motorján mondta. Az emberek általában
szoktak ide bukósisakkal bejönni. Aztán üljön le amoda, és tegyen úgy, mintha újságot olvas
A fiúnál nem volt újság; Shannon odaadta a magáét.
Én az elõcsarnok másik oldalán fogok ülni. Tizenegy körül bejön majd egy férfi, odabóli
ztán együtt megyünk fel a liften. Jegyezze meg jól magasak ezt a férfit, hogy újra felismer
e. Alighanem egy fél órával késõbb fog kijönni. Addigra magának az utca túloldalán kell len
motorkerékpárja nyergében, fején a bukósisakkal, és úgy kell tennie, mintha a gép nem akarn
ndulni. Érti?
Igen. Értem.
A férfi vagy a saját kocsijába fog beszállni, valahol itt a közelben ebben az esetben
gyezze fel gyorsan a rendszámot , vagy taxiba ül. Mindkét esetben kövesse, és nézze meg, h
egy. Maradjon a nyomában mindaddig, amíg láthatólag el nem érte a végcélját.
A fiú élénk figyelemmel hallgatta az utasításokat, majd elfoglalta a helyét az elõcsarnok
li sarkában, és az újságja mögé rejtõzött.
A portás a homlokát ráncolta ugyan, de békén hagyta. Jó néhány ilyen találkozót látott má
ultja mögül.
Negyven perccel késõbb Simon Endean belépett a kapun. Shannon észrevette, hogy egy tax
iból szállt ki a ház elõtt, és remélte, hogy a fiú is észrevette. Felállt, és odabólintott
an nagy léptekkel elhaladt mellette, és megnyomta a lift hívógombját. Shannon csatlakozott
hozzá, és közben látta, hogy a fiú kikukucskál az újságja mögül.
Az isten szerelmére", gondolta Shannon, és gyorsan elejtett valami megjegyzést a pocsék
idõrõl, nehogy a magát Harrisnak nevezõ ember hátrapillantson az elõcsarnok felé.
A 317-es számú lakásban Endean letelepedett egy fotelbe, majd kinyitotta az aktatáskáját,
egy térképet vett elõ. Kiterítette az ágyon, és felszólította Shannont, hogy jól nézze meg
három percig tanulmányozta a térképet, és az eszébe vésett minden részletet. Ekkor Endean
zdte a kioktatását.
Ügyesen keverte a tényeket a puszta koholmányokkal. Még mindig azt állította, hogy néhány
l üzletember konzorciumát képviseli, akiknek érdekeltségük van Zangaróban, és valamennyiük
zenvedte Kimba elnök uralmát, olyannyira, hogy némelyikük teljesen ki is szállt mindenfajt
a üzleti vállalkozásból.
Ezután Endean ismertette Shannonnal, mi játszódott le a köztársaságban a függetlenség kik
. Ezúttal csak az igazat mondta, nagyjából ugyanazt, ami a Sir James Manson számára készíte
jelentésében szerepelt. A nagyágyút azonban a végére tartogatta.
A zangarói hadsereg néhány katonatisztje kapcsolatba lépett a helyi üzletemberek egy cs
portjával... mellesleg az üzletember kihalófélben lévõ állatfajnak számít Zangaróban. Eláru
ccsot terveznek Kimba ellen. A helyi üzletemberek egyike megemlítette ezt az én csopor
tom egy tagjának, és feltárta elõttünk a problémájukat. Lényegében arról van szó, hogy ezek
katonai szempontból nézve nincsenek kiképezve, hiába kaptak tiszti rangot, és nem tudnak
hozzáfogni Kimba uralmának megdöntéséhez, mert az túlságosan sok idõt tölt a palotája falai
ahol körülveszik a testõrei.
Hogy õszinte legyek, egyikünk sem bánná, ha Kimbának leáldozna, és ugyanígy érez az orszá
új kormány csak használna a gazdasági életnek, és egyáltalán, az országnak. Szükségünk van
i elmegy oda, és részletesen felbecsüli a katonai és a biztonsági helyzetet a palotában, a
alota környékén és a legfontosabb intézményekben. Minden részletre kiterjedõ jelentésre van
imba katonai erejérõl.
Hogy továbbadják a maguk katonatisztjeinek? kérdezte Shannon.
Nem a mi tisztjeink. Zangarói tisztek. Az a helyzet, hogy ha egyáltalán megpróbálkoznak
a puccsal, jobb, ha tudják, mire számíthatnak.
Shannon mindannak, amit Endeantõl hallott, az egyik felét elhitte, de a másikat nem.
Ha azok a tisztek, akik ott vannak a helyszínen, nem tudják felbecsülni a helyzetet,
nem alkalmasak arra, hogy végrehajtsanak egy puccsot, gondolta. De nem szólt egy szót
sem.
Turistaként kell odamennem mondta. Nincs más megfelelõ álcázás.
Így van.
Nem hinném, hogy nyüzsögnének arrafelé a turisták. Miért ne mehetnék oda valamelyik bar
az utazójaként?
Ez nem lehetséges mondta Endean. Ha bármi hiba csúszna be, elszabadulna a pokol.
Úgy érted, ha engem elfognának", gondolta Shannon, de csöndben maradt. Megfizetik érte,
ogy kockázatot vállaljon. Sõt, éppen ezért fizetik, és a tapasztalataiért.
Akkor beszéljünk a díjazásról mondta kurtán.
Tehát elvállalja?
Ha a pénzben megegyezünk, igen. Endean helyeslõén bólintott.
Holnap reggel ott lesz a szállodájában a retúrjegy Londonból a szomszédos ország fõváro
. Vissza kell utaznia Párizsba, és szereznie egy vízumot ebbe a szomszédos országba. Zang
ro olyan szegény, hogy mindössze egyetlen követsége van Európában, szintén Párizsban. De ha
akar zangarói vízumot szerezni, az egy hónapba is beletelik. A szomszédos ország fõvárosába
zont van egy zangarói konzulátus. Ott készpénzért is vásárolhat vízumot, és csak egy órájáb
vesztegeti a konzult. Tudja, hogy mennek ezek a dolgok.
Shannon bólintott. Nagyon is jól tudta.
Tehát megszerzi a vízumot Párizsban, aztán felszáll az Air Afrique-ra. A helyszínen meg
rzi a zangarói vízumot, és az összekötõ járattal elrepül Clarence-be. A jegyért készpénzzel
nap a jegyekkel együtt 300 fontot is küldünk a szállodájába, francia frankban, a költségeir
Ötszázra lesz szükségem mondta Shannon.
Legalább tíz napot kell ott töltenem, talán többet is, attól függõen, mikor találok csa
repülõhöz, és mennyi ideig tart megszerezni a vízumot. Ha alkalmilag meg kell vesztegetne
m valakit, vagy tovább kell maradnom, a háromszázból nem tudom fedezni a különbözetet.
Rendben van, tehát ötszáz, francia frankban. Plusz ötszáz fizetségképpen mondta Endea
Ezer mondta Shannon.
Dollárban? Úgy tudom, maguk amerikai dollárban szoktak számolni.
Fontban mondta Shannon. Ez 2500 dollárt jelent, vagyis két hónapi rendes fizetést,
bályszerû szerzõdés esetén.
De maga csak tíz napot fog ott tölteni tiltakozott Endean.
Viszont egész idõ alatt komoly veszélyben fogok forogni vágott vissza Shannon. Ha e
hely csak fele olyan rossz, mint amilyennek leírta, akkor bárki, akit egy ilyesfajt
a küldetésen rajtacsípnek, mérget vehet rá, hogy meg fog halni, méghozzá igen fájdalmasan.
t akarja, hogy vállaljam a kockázatot, akkor fizessen!
Rendben van, tehát ezer font. Ötszáz most, és ötszáz, amikor visszatért.
Honnét tudjam, hogy megkeres, amikor visszajöttem? kérdezte Shannon.
 Honnét tudjam, hogy maga egyáltalán odamegy? vágott vissza Endean. Shannon ezen eltöp
gett egy pillanatig. Aztán bólintott.
Rendben van, tehát a felét most, a felét utána.
Tíz perccel késõbb Endean elhagyta a lakást. Shannont figyelmeztette, hogy várjon öt perc
t, mielõtt maga is távozik.

A nyomozóiroda vezetõje délután három órakor tért vissza az ebédjérõl. Shannon negyed négyk
Ó, igen, Mr. Brown mondta a hang a telefonban. Beszéltem az emberemmel. Odakinn vár
kozott, ahogy maga meghagyta neki, és amikor a megfigyelt személy elhagyta az épületet,
felismerte, és a nyomába szegõdött. A megfigyelt személy beszállt egy várakozó taxiba, az e
m pedig követte a Citybe, Itt a megfigyelt személv elküldte a taxit, és bement egy épületbe
Miféle épületbe?
A Manson Rt. székházába. A Manson Egyesült Bányászati Rt. központjába.
És sikerült megtudniuk, hogy ott dolgozik-e? kérdezte Shannon.
Nagyon úgy fest a helyzet mondta az ügynökség vezetõje. Az épületbe nem tudta követ
em, de azt észrevette, hogy a portás tisztelgett, amikor a megfigyelt személy belépett, és
kitárta elõtte az ajtót. Ugyanakkor ügyet sem vetett egy sereg titkárnõre és néhány szemlá
sonyabb rangú ügyintézõre, akik éppen akkor indultak ebédelni.
A fiú ügyesebb, mint amilyennek látszik ismerte el Shannon. Jó munkát végzett. Shan
további utasítást adott az irodának, és még aznap délután feladott számukra 50 fontot ajánl
n. Ugyanakkor nyitott egy bankszámlát is, amelyen 10 fontot hagyott letétben. Másnap reg
gel további 500 fontot helyezett el a számláján, majd este visszarepült Párizsba.

Dr. Gordon Chalmers nem volt szokva az italhoz. Ritkán ivott a sörnél erõsebbet, és ha mégi
, alaposan megoldódott a nyelve, mint azt Sir James Manson, a munkaadója maga is tap
asztalhatta, amikor együtt ebédeltek. Azon az estén, amikor Cat Shannon Le Bourget-n áts
zállt az Air Afrique Nyugat-Afrikába tartó DC-8-asára, dr. Chalmers egy régi egyetemi barát
al vacsorázott, aki szintén természettudós volt, és szintén az alkalmazott kutatás területé
zott.
Semmi különösebb okuk nem volt arra, hogy együtt vacsorázzanak. Néhány nappal korábban vé
szefutott egykori csoporttársával az utcán, és megállapodtak, hogy beülnek valahová vacsorá
Tizenöt éve mindketten fiatal egyetemisták voltak, nõtlenek, és mindketten keményen dolgo
tak a disszertációjukon. Tele voltak õszinte aggodalommal a világ sorsa iránt, mint oly so
k fiatal tudós. Akkor, az ötvenes évek közepén ez az aggodalom elsõsorban a hidrogénbombára
yarmatosításra irányult. A két fiatal számtalan tiltakozó menetben vett részt a nukleáris l
elés! kampány szervezésében, és tagjai voltak mindenféle mozgalomnak, amely követelte a gya
ti rendszer azonnali felszámolását és a világbékét. Mindketten komolyak voltak, elkötelezet
telve erkölcsi felháborodással a világ állapotán, és ebben egyikük sem változott. Ám e felh
mindketten belekeveredtek némileg az ifjúkommunista mozgalomba is. Chalmers idõközben k
inõtt belõle, megházasodott, családot alapított, jelzálogkölcsönt szerzett a házára, és las
adt a középosztály alkalmazotti rétegébe.
Annyi nyomasztó gond nehezedett rá az elmúlt két hétben, hogy ezúttal valamivel többet iv
annál a pohár bornál, amit mindig elfogyasztott a vacsorájához lényegesen többet. Barátj
jóindulatú volt, szelíd barna szemû, észrevette, hogy valami nyomja a lelkét, és megkérdezt
m segíthetne-e valamiben.
Már a konyaknál tartottak, amikor dr. Chalmers úgy érezte, feltétlenül meg kell osztania
gondjait barátjával, aki maga is tudós, nem úgy, mint a felesége, és megérti a problémáját
esen a lelkére kötötte, hogy senkinek egy szót se szóljon a dologról, az pedig mély rokonsz
vel és együttérzéssel hallgatta.
Amikor Chalmers nyomorék kislányáról beszélt neki, és arról, mekkora szükségük van a pénz
tudják fizetni a számára szükséges, költséges felszereléseket, a férfi szeme elhomályosult
tõl. Átnyúlt az asztalon, és megszorította dr. Chalmers karját.
Ne gyötörd magad a dolog miatt, Gordon! Tökéletesen érthetõ. Mindenki más ugyanezt tett
na a helyedben mondta neki. Chalmers, mire elhagyták az éttermet, és külön-külön hazaindu
sokkal jobban érezte magát. Könnyített a lelkén; hogy valakivel megoszthatta a gondját.
Bár õ is megkérdezte régi barátját, mivel töltötte az egyetemista koruk óta eltelt éveket
issé kitérõ választ adott. Chalmerset annyira nyomasztották a saját bajai no meg az ital
tompította a megfigyelõképességét , hogy nem erõltette a részleteket. De még ha kitartóbba
a is, akkor sem valószínû, hogy a barátja elárulja neki: õ korántsem olvadt bele a burzsoáz
int Chalmers, ellenkezõleg elkötelezett tagja maradt a pártnak.

HATODIK FEJEZET
A Convair 440-es, amely az összekötõ forgalmat bonyolította le Clarence és a szomszédos fõv
közt, az öböl felett meredeken bedõlt, és megkezdte az elõkészületeket a leszálláshoz. Shan
gondoskodott róla, hogy a gép bal oldalán kapjon helyet, jól látta a várost, ahogy elrepült
fölötte. Háromszáz méter magasból vehette szemügyre Zangaro fõvárosát, amely a félsziget cs
ett el. Háromfelõl az öböl pálmákkal szegélyezett vize határolta, a negyedik oldalon a föld
a zömök félsziget, amely mindössze tizenhárom kilométer hosszan nyúlt ki a szárazföldbõl.
A földnyelv a tövénél mintegy öt kilométer széles volt, és a partvidék mangrove-ingoványá
t ki, csúcsánál pedig, ahol a város épült, mindössze másfél kilométer széles. Oldalát szint
zában benõtte a mangrove, és csak a csúcs közelében adta át a helyét egy rövid szakaszon a
s tengerpartnak.
A város a félsziget teljes szélességét elfoglalta, hosszában pedig másfél kilométerre ter
ett. A városnak a félsziget felõli végérõl kiindulva egyetlen út haladt végig a szárazföldi
t megmûvelt földdarabok szegélyezték.
Szemmel láthatólag a jobb épületek mind a félsziget tenger felõli oldalán álltak, ahol a
ri szél enyhítette a hõséget. A magasból nézve kiderült, hogy ezek az épületek mind külön,
ldas telken épültek. A városnak nyilvánvalóan a félsziget felé esõ részén volt a szegényneg
gtetejû viskók ezrei szegélyezték a keskeny, sáros sikátorokat. Shannon elsõsorban Clarence
zdag negyedét igyekezett megfigyelni, ahol valaha a gyarmati tisztviselõk laktak; ny
ilván itt kell lennie minden fontos épületnek, és ezen a néhány másodpercen kívül más alkal
sz rá, hogy ebbõl a szögbõl szemügyre vegye.
A város legszélén, ott, ahol anélkül, hogy erre bármiféle geológiai magyarázatot lehete
találni két hosszú, görbe, kavicsokkal borított földcsík szaladt ki a vízre, mint egy sza
két szarva, vagy egy fülbemászó csápjai, egy apró rév helyezkedett el a kis öböl part felõ
Shannon látta, hogy az öblöt alkotó két földcsík mentén a vizet felkavarja a szél, ám az ö
sima és nyugodt. Kétségkívül ez a kis öböl, amelyet a természet mintha csak utólag, puszta
bõl csapott volna hozzá a félszigethez, csábíthatta arra elsõsorban a tengerészeket, hogy i
horgonyozzanak le.
A kikötõ közepét, amely pontosan szemben volt az öböl nyílt tengerre nézõ kijáratával, sz
egészében egyetlen beton rakpart foglalta el és valamiféle áruraktár. A beton rakparttól
a esõ terület szemmel láthatólag a bennszülöttek halászterülete volt: a kavicsos partszakas
gymást érték a hosszú kenuk, a száradni kiterített halászhálók, a rakparttól jobbra pedig a
yezkedett el, amely mindössze néhány rozzant, a nyílt tenger felé mutató famólóból állt.
A raktárépület mögött egy kétszáz lépésnyi, burjánzó fûvel benõtt terület húzódott, amely
torkollt, az út túloldalán pedig a házak kezdõdtek. Shannon futó pillantást vethetett egy f
gyarmati stílusú templomra, és egy másik, fallal körülvett épületre, amely valaha a kormán
a lehetett. A falon belül hatalmas udvart is látott, amelyet fészerszerû barakkok vettek
körül ezek szemlátomást a legutóbbi idõkben nõttek ki a földbõl.
Ebben a pillanatban a Convair újra vízszintes helyzetet vett fel, a város eltûnt Shann
on szeme elõl, és megkezdték a leszállást.
Shannonnak már elõzõ nap sikerült némi tapasztalatot szereznie a Zangaróban uralkodó álla
ról, amikor turistavízumért folyamodott a szomszédos fõvárosban. A konzul némileg meglepõdv
adta, mert nem szokott hozzá a vízumért folyamodó turistákhoz. Shannonnak egy ötoldalas kér
kellett kitöltenie, amelyen minden elképzelhetõ adatára rákérdeztek, többek között a szülei
evére is. Ezt a rovatot Shannon, mivel fogalma sem volt róla, hogyan hívhatták Keith Bro
wn szüleit, találomra töltötte ki.
Amikor az útlevelét átnyújtotta, az elsõ és második oldal között egy nagy címletû bankjeg
mely azonnal a konzul zsebébe vándorolt. Ezután a konzul minden elképzelhetõ szögbõl szemüg
ette az útlevelét, áttanulmányozta minden oldalát, a fény felé tartotta, kifordította, elle
a hátulján a valutaengedélyt. Mikor már vagy öt percet eltöltött ezzel, Shannon kezdett at
artani, hogy valami baj van. Lehetséges, hogy az angol külügyminisztérium éppen most követe
t el valamilyen hibát? Aztán a konzul ránézett:
Maga amerikai jelentette ki.
Shannon mélységes megkönnyebbüléssel ébredt rá, hogy a konzul analfabéta.
További öt percen belül elkészült a vízuma. Ám ami a clarence-i repülõtéren következett,
olt ennyire mulatságos.
Shannonnak nem volt bõröndje, mindössze egy kézitáskája. A repülõtér fõ (és egyetlen) épü
elhetetlen volt, és csak úgy nyüzsögtek a legyek. Vagy egy tucat katona õdöngött az épületb
rendõr. Szemlátomást különbözõ törzsekbõl származtak. A rendõrök igyekeztek a háttérben mar
s alig szóltak, és a falnak dõlve álldogáltak. A katonák viszont felkeltették Shannon érdek
közben egy újabb végtelen hosszú kérdõívvel bajlódott (ugyanazzal, amelyet már az elõzõ nap
son is kitöltött), majd átesett az egészségügyi és az útlevél-ellenõrzésen, ahol a hatóság
szintén kadzsák voltak, akárcsak a rendõrök, Shannon mindvégig a katonákon tartotta fél sz
A baj a vámnál kezdõdött. Egy civil ruhás férfi fogadta, és kurtán egy mellékszoba felé i
hogy Shannon, táskájával a vállán, belépett a helyiségbe, négy katona is utánavonult. Ekkor
rá, mit talált olyan ismerõsnek bennük.
Réges-régen, Kongóban már találkozott ugyanezzel az arckifejezéssel, ezzel a fenyegetésse
ami ezeknek az õskori szinten élõ afrikaiaknak a szemébõl sugárzott, akik fegyvert kaptak a
kezükbe, és érezték a hatalmukat, ugyanakkor teljesen kiszámíthatatlanok voltak, tökéletese
rûtlenül reagáltak mindenre, mintha egy idõzített bomba ketyegett volna bennük. Mielõtt hoz
tak volna a kongóiak a katangaiak, a szimbák a misszionáriusok, a kongói hadsereg a szim
bák lemészárlásához, Shannon ugyanezt a fenyegetõ ürességet látta a szemükben, a hatalom ér
elyik pillanatban, minden ésszerû magyarázat nélkül átcsaphatott dühöngõ erõszakba. És most
ta Kimba elnök vindu katonáinak szemében is.
A civil vámos ráparancsolt Shannonra, hogy rakja le a táskáját egy rozoga asztalra, aztán
elkezdte átvizsgálni a tartalmát. A vizsgálat olyan alapos volt, mintha elrejtett fegyve
rek után kutatna, mindaddig, amíg föl nem fedezte a villanyborotvát. Kivette a dobozából, m
jd lenyomta a gombját. A nemrégiben feltöltött Remington készülék vadul zümmögni kezdett. A
rezzenéstelen arccal zsebre rakta.
Miután a táskával végzett, intett Shannonnak, hogy a zsebeit is ürítse ki. Shannon kirakt
a kulcsait, a zsebkendõjét, az aprópénzét, a pénztárcáját és az útlevelét. A vámos azonnal
elõvette az úticsekkeket, egy pillantást vetett rájuk, felhorkant, és visszaadta õket. Az a
rópénzt a tenyerébe söpörte, majd zsebre vágta. A tárcában két ötezres bankjegy volt franci
frankban, és néhány százas. A katonák közelebb nyomultak, még mindig egyetlen szó nélkül,
hálásuk hallatszott a perzselõ melegben. A puskájukat úgy markolták, mint a bunkósbotot, de
zott, hogy elfogta õket a kíváncsiság. Az asztal mögött álló civil eltette a két ötezer fra
egyik katona pedig kivette a tárcából a kisebb címleteket.
Shannon a vámos szemébe nézett. A férfi visszanézett rá. Aztán felhúzta a trikója szélét,
adrágja övébe dugott 9 mm-es vagy talán 7,65-ös Browning agyát, és megkopogtatta.
Rendõrség mondta, és továbbra is mereven bámult Shannonra. Annak viszketett a tenyere
ogy betörje az alak orrát. Közben magában azt mondogatta: Csak nyugalom, öregem, nyugalom!
Lassan, nagyon lassan odamutatott az asztalra, ahol a maradék holmija hevert, és f
elvonta a szemöldökét. A civil bólintott, Shannon pedig elkezdte fölszedegetni és visszarak
sgatni a táskájába. Mögötte a katonák hátrahúzódtak, de még mindig két kézzel markolták a p
esújthassanak rá vagy hasba vághassák vele, amihez éppen kedvük támad.
Úgy érezte, egy örökkévalóság telt el, míg végre a civil az ajtó felé intett a fejével, é
yta a helyiséget. Érezte, ahogy az izzadság széles patakokban csorog a gerince mentén alsón
drágja felé.
Odakinn, a nagycsarnokban viszontlátta azt a másik fehér turistát, aki a géppel érkezett,
egy amerikai lányt, aki elé kijött egy katolikus pap. Mivel a pap folyékonyán beszélte az a
rikai partokon elterjedt tört angolt, és bõbeszédûen magyarázkodott a katonáknak, a lány na
baj nélkül megúszta a vámvizsgálatot. A pap felnézett, és elkapta Shannon pillantását. Sha
ssé felhúzta a szemöldökét. A másik átnézett Shannon válla fölött, a helyiség irányába, aho
mént kilépett, és alig észrevehetõen bólintott.
Odakinn, a repülõtér elõtt elterülõ apró, forró téren jármûnek nyoma sem látszott. Shanno
l késõbb lágy, ír-amerikai kiejtéssel beszélõ hang szólalt meg a háta mögött.
Elvihetem a városba, fiam?
Beszálltak a pap autójába, egy bogárhátú Volkswagenbe, amelyet az a biztonság kedvéért eg
get árnyékában rejtett el, jó néhány méternyire a kijárattól. Az amerikai lány felháborodva
méltatlankodott: valaki kinyitotta a retiküljét, és átnézte a tartalmát. Shannon hallgatot
Tisztában volt vele, milyen közel jártak hozzá mindnyájan, hogy agyba-fõbe verjék õket. A p
ENSZ-kórház személyzetéhez tartozott, ahol egyszerre töltötte be a káplán, a szociális gon
orvos szerepét. Mindentudó pillantást vetett Shannonra.
Magát jól kizsebelték.
Eléggé mondta Shannon. A tizenöt angol font értékû összeg elvesztése nem izgatta külö
tonaság fenyegetõ viselkedését mindkét férfi észrevette.
Az embernek itt óvatosnak kell lennie, nagyon-nagyon óvatosnak mondta a pap halkan
. Foglalt szobát valamelyik hotelben?
Amikor Shannon nemmel válaszolt, a pap a Függetlenség Szállóhoz hajtott vele. Clarence-b
en ez volt az egyetlen hotel, ahol európaiak is megszállhattak.
Az igazgató, Gomez, elég tisztességes fickó mondta.
Ha egy afrikai városba új ember érkezik, az ott lakó európaiak többnyire meghívják, hogy
son el a klubba, keresse fel õket a bungalójukban, igyon egyet velük, vagy jöjjön el az az
napi estélyre. A pap azonban, bármilyen segítõkész is volt különben, semmi hasonlót nem jav
. Ez is olyasmi volt, amit Shannon gyorsan megtanult Zangaróról: hogy az uralkodó atmo
szféra a fehérekre is megtette a hatását. Az elkövetkezõ napokban sok minden mást is megtud
, a java részét Gomeztõl.
Még ugyanaznap este összeismerkedett Jules Gomezzel, aki valaha a szálló tulajdonosa, új
abban pedig az igazgatója volt. Gomez ötvenéves volt, és pied noir (fekete lábú), azaz algé
i francia. Csaknem tíz évvel korábban, Francia-Algéria végnapjaiban, közvetlenül az összeom
Gomez még gyorsan eladta virágzó mezõgazdasági gépgyárát. A pénzzel visszatért Franciaorsz
y év múlva belátta, hogy többé nem képes Európában élni, és keresett egy másik afrikai orsz
telepedett. Zangaróra esett a választása. Mindez öt évvel a függetlenség kikiáltása elõtt t
r még gyanítani se lehetett, mi következik. Megtakarított pénzébõl vásárolta a szállodát, a
k során egyre magasabb szintre fejlesztett.
A függetlenség kikiáltása után a helyzet megváltozott. Három évvel Shannon érkezése elõtt
urtán-furcsán közölték, hogy a szállodáját állami tulajdonba veszik, õt pedig a helyi pénzn
kártalanítani érte. Gomez soha nem kapott egy fillért sem, de a zangarói pénz amúgy sem ért
, mint a papír, amire nyomták. Ám Gomez ott maradt a szállodában, mint igazgató, attól a te
sen alaptalan reménytõl vezérelve, hogy egy napon a helyzet, jobbra fordul, és valami mégi
scsak megmarad számára abból, ami egyetlen vagyona volt a világon, és nem fog nyomorogni ör
g napjaira.
Bár õ volt az igazgató, a portáspultnál és a bárban is õ látta el a szükséges teendõket.
n találkozott vele.
Könnyen megnyerhette volna Gomez barátságát, ha megemlíti, milyen baráti kapcsolat fûzi n
olt OAS-taghoz, az idegenlégió katonáihoz és a Kongóban harcolt zsoldosokhoz. Ehhez azonba
n le kellett volna lepleznie magát, és el kellett volna árulnia Gomeznek, hogy nem egy
szerû angol turista, akinek akadt öt nap ráérõ ideje, és azért röpült ide északról, mert kí
e a Zangaro nevezetû, isten háta mögötti országra. Shannon úgy döntött, inkább megmarad az
turista szerepében.
Késõbb azonban, amikor becsukott a bár, meghívta Gomezt, igyon meg valamit vele a szobájá
an. Érthetetlen módon, a repülõtéri katonák meghagytak neki egy üveg whiskyt, amit az aktat
hozott. Gomeznek, amikor meglátta, fölragyogott a szeme. Egyebek mellett az ország a
whisky importját sem engedhette meg magának. Shannon gondoskodott róla, hogy Gomez többe
t igyon belõle, mint õ. Amikor megemlítette, hogy puszta kíváncsiságból jött el Zangaróba,
elhorkant.
Kíváncsiságból? Hát érdekes hely, szó se róla. Vagy inkább ijesztõ...
Franciául beszéltek, és egyedül voltak a szobában, de azért Gomez lehalkította a hangját,
or ezt mondta, és közelebb hajolt Shannonhoz. A zsoldost újra elfogta az az érzés, hogy mi
ndenki, akivel itt találkozik, iszonyatosan retteg, kivéve a katonaság gátlástalan huligánj
it és a titkosrendõrt, aki a repülõtéren a vámos szerepében tetszelgett. Mire Gomez benyaka
a whisky felét, beszédesebb lett, és Shannon óvatosan próbálkozni kezdett, hogy valamit ki
zedjen belõle. Gomez sok mindent megerõsített abból, amit Shannon a magát Walter Harrisnek
nevezõ embertõl hallott, sõt különbözõ, többnyire hátborzongató történetekkel is kiegészít
ztalatából.
Megerõsítette, hogy Kimba elnök csakugyan a városban van, ahonnét manapság úgyszólván ki
i a lábát, legfeljebb olyankor, ha nagy néha ellátogat a szülõfalujába, amely a folyón túl,
uk földjén fekszik; ott lakik az elnöki palotában, abban a jókora, fallal körülvett épületb
lyet Shannon a repülõrõl látott.
Mire Gomez hajnali kettõkor búcsút vett tõle, és visszaimbolygott a saját szobájába, Shan
ovábbi értékes információkat szedett ki belõle. Jóllehet a polgári rendõrség, a csendõrség
gyvert visel, Gomez megesküdött rá, hogy ezekhez a fegyverekhez nincsen töltényük. Ezek az
mberek ugyanis kadzsák, ezért Kimba, aki betegesen retteg egy fegyveres felkeléstõl, gon
doskodott róla, hogy összesen se legyen egy darab lõszerük. Kimba jól tudja, hogy soha nem
harcolnának mellette, és nem akarja megadni nekik a lehetõséget, hogy ellene harcoljana
k. Az oldalfegyver nem volt egyéb színpadi kelléknél.
Gomez azt is elárulta, hogy a városban minden hatalom Kimba vinduinak kezében van. A
rettegett titkosrendõrség tagjai rendszerint civil ruhában járnak, és automata pisztolyt
hordanak, a katonáknak puskájuk van, amit Shannon már maga is látott a repülõtéren, az elnö
otaõrsége pedig géppisztolyokkal van felszerelve. Az utóbbiak mindnyájan a palota-területén
knak, testestül-lelkestül hûségesek Kimbához, aki soha ki nem teszi a lábát anélkül, hogy e
at testõr ott ne hemzsegne körülötte.
Másnap reggel Shannon sétára indult. Néhány másodperc múlva észrevette, hogy egy tíz-tize
fiúcska szökdécsel mellette. A gyereket Gomez küldte utána, hogy miért, azt Shannon csak k
tudta meg. Elõször azt hitte, Gomez idegenvezetõnek adta mellé a fiúcskát, bár egy szót se
tak beszélni egymással, ennek tehát nem sok értelme lett volna. Valójában Gomez egészen más
küldte el vele a gyereket, és ezt a szolgáltatást minden vendégnek biztosította, akár kért
nem. Ha ugyanis az illetõ turistát bármilyen okból letartóztatták és elhurcolták, a fiúcska
n átvágott a bozóton, és értesítette Gomezt, aki aztán tudatta a történteket a svájci vagy
követséggel, hogy azok minél hamarabb, még mielõtt a turistát félholtra vernék, tárgyalni
senek szabadon bocsátásának feltételeirõl. A fiúcskát Boniface-nak hívták.
Shannon az egész délelõttöt járkálással töltötte, a kisfiú mindvégig ott ügetett a sarkáb
otta meg õket. Jármûvet jóformán nem is láttak, és az elnöki palotát környezõ utcákban járó
koztak. Shannon kapott Gomeztõl egy kis várostérképet, amely még a gyarmati idõkbõl maradt
, és annak segítségével sikerült azonosítania Clarence legfontosabb épületeit. Ahogy elhala
város egyetlen bankja, egyetlen postahivatala, fél tucat minisztériuma, a rév és az ENSZ-kó
ház elõtt, mindenütt hat-hét katonából álló csoportot látott õdöngeni a lépcsõkön. Benn a b
tért, hogy pénzre váltsa az egyik úticsekkjét, észrevette, hogy az elõcsarnokban matracokat
lnak, ebédidõben pedig kétszer is szemtanúja volt, hogy egy-egy katonának a bajtársai odavi
znek egy tál ételt. Shannon ebbõl arra következtetett, hogy a katonák ott élnek abban az ép
en, amelyet õriznek. Ezt aznap este Gomez is megerõsítette.
Mind a hat követség elõtt posztolt egy-egy katona, bár a hat közül három a porban hevert,
yen aludt. Délre Shannon megállapította, hogy körülbelül száz katona lehet a városközpontba
nkét csoportban szétszórva. Azt is megfigyelte, milyen fegyver van náluk. Mindegyiknek M
auser típusú 7,92-es puskája volt, a legtöbb rozsdásnak és piszkosnak tûnt. A katonák szürk
ot és inget, vászoncsizmát, hevederövet és csúcsos sapkát viseltek, amely kissé az amerikai
ball-játékosokéra emlékeztetett. Kivétel nélkül vedlettek, vasalatlanok, mosdatlanok és nem
mi megnyerõek voltak. Shannon becslése szerint kiképzésük szintje, fegyverismeretük, harcra
foghatóságuk a nullával egyenlõ. Ez a fegyelmezetlen huligánokból álló csõcselek csak arra
a bátortalan kadzsákat megfélemlítse fegyvereivel és brutalitásával, de valószínûleg még so
l a puskájukat, és egészen bizonyos, hogy órájuk sem tüzeltek olyanok, akik tudják, mit csi
k. Úgy tûnt, csak azért állnak õrt, hogy a polgári lakosságot visszariasszák a lázadástól,
arcba keverednének, alighanem kereket oldanának.
Legnagyobb érdeklõdéssel azonban a tölténytáskájuk állapotát tanulmányozta. Ez ugyanis ür
az oldalukhoz, egy árva töltény nem volt benne. A Mauserekben természetesen volt tölténytá
de abba mindössze öt lõszer fér.
Délután Shannon a révet vette szemügyre. Innét, a földrõl másként festett, mint a levegõb
ifutó, természetes kikötõt alkotó két homokpad a tövénél körülbelül hat méter magas volt, c
magasan emelkedett ki a vízbõl. Shannon elsétált mindkét földnyelvnek a végéig. Mindkettõt
g, hogy derékig érõ elvadult cserje borította, amely a hosszú száraz évszakban barnára pörk
a levegõbõl nem lehetett látni. Mindkét földnyelv körülbelül tizenöt méter széles volt a cs
méter a tövénél, ahol kinyúlt a szárazföldbõl. Ha az ember arccal a rév felé fordult, mindk
csúcsáról belátta az egész partszakaszt.
A betonozott terület a kikötõ közepén helyezkedett el, mögötte húzódott meg az áruraktár.
tak a régi famólók, némelyik már régen elrothadt, támpilléreik úgy meredtek ki a vízbõl, má
borította õket, mint a törött fogak. Az áruraktártól délre volt az a kavicsos partszakasz,
a halászkenuk hevertek. Az egyik homokpad csúcsáról az elnöki palotát nem lehetett látni,
t eltakarta az áruraktár, a másikról azonban a palota legfelsõ emelete világosan kivehetõ v
. Shannon visszasétált a révhez, és megvizsgálta a halászkikötõként szolgáló partszakaszt.
e partra szállni, töprengett lustán, olyan enyhén lejt a part a vízig.
A raktár mögött a beton véget ért, és egy derékig érõ cserjével borított terület kezdõdöt
yalogösvény és egy teherautók számára kikövezett út szabdalt darabokra, és amely egészen a
t. Shannon a kövesutat választotta. Ahogy felért a lejtõ tetejére, ott látta maga elõtt vag
száz méternyire a régi gyarmati kormányzó palotájának teljes homlokzatát. Haladt még száz m
e a tengerpartot szegélyezõ utat. Az elágazásnál katonák csoportja várakozott, összesen nég
ek szemlátomást fegyelmezettebbek és jobban öltözöttek voltak, mint a hadsereg tagjai, és A
7-es Kalasnyikov géppisztolyokkal voltak felszerelve. Némán- figyelték, amint Shannon jo
bbra fordul az úton, és elindul a szállodája felé. Odabólintott nekik, de rezzenéstelen arc
néztek vissza rá. A palotaõrség.
Balra pillantott, miközben továbbment, és jól eszébe véste a palota részleteit. Harminc m
széles homlokzatán a földszinti ablakokat befalazták, és ugyanolyan piszkosfehérre meszelté
mint magát az épületet. A legszembeszökõbb egy magas, széles, vasalt faajtó volt, amelyet s
te bizonyosan késõbb vágtak az eredeti épületbe. A befalazott ablakok elõtt terasz húzódott
gesen, mert immár nem lehetett kijutni oda. Az elsõ emeleten hét ablakból álló sor futott v
g a homlokzat teljes hosszában, három jobb, három bal felõl, egy pedig a fõbejárat felett.
legfelsõ emeletnek tíz, jóval kisebb ablaka volt. Fölöttük ereszcsatorna és vörös cseréppe
nyeregtetõ.
Shannon észrevette, hogy a bejárat elõtt további õrök õdöngenek, és az elsõ emeleti ablak
(amelyek úgy tûnt, acélból vannak, de ezt ilyen messzirõl nem lehetett biztosan megállapít
), le vannak eresztve. Szemmel láthatólag az útelágazásnál közelebb senki nem mehetett az é
z, kivéve, ha valami hivatalos dolga volt ott.
Azzal fejelte be a délutánt, hogy közvetlenül naplemente elõtt messzirõl körbejárta a pal
illantása minden oldalról az új, két és fél méter magas falba ütközött, amely a fõépület mi
van méter hosszan húzódott a szárazföld felé, ahol a negyedik, hátsó fal összekötötte õket.
egész együttesnek egyetlen más bejárata sem volt. A fal mindenütt két és fél méter magas v
Shannon pontosan meg tudta állapítani, összehasonlítva a fal mellett fel-alá sétáló õr mag
a tetejét üvegcseréppel hintették be. Tudta, hogy a falon soha nem láthat be, de eszébe ju
ott a kép, amelyet a levegõbõl látott, és csaknem elnevette magát.
Rávigyorgott Boniface-rá.
Képzeld, öcsi, ez az idióta azt képzeli, biztonságban van, mert egy nagy fallal vette k
magát, aminek üveggel szóratta fel a tetejét, és csak egy bejárat van rajta. Valójában pedi
zorította magát egy téglából épült egérfogóba, egy szép, nagy, minden oldalról zárt mészárs
A fiú szélesen vigyorgott, bár egy szót sem értett az egészbõl, és mutogatással Shannon t
ta, hogy szeretne hazamenni, mert éhes. Shannon bólintott, és elindultak, égõ lábfejjel és
gó lábikrákkal, vissza a szállodába.
Shannon nem készített feljegyzéseket, se térképeket, de minden részletet elraktározott a
en. Visszaadta Gomeznek a térképét, és vacsora után csatlakozott a franciához a bárban.
A bárban már ott ült két kínai a követségrõl, némán söröztek az egyik hátsó asztalnál, íg
két szót tudott váltani egymással. Amellett az ablakok is nyitva voltak. Késõbb azonban Gom
z, aki társaságra vágyott, fogott egy tucat sörösüveget, és meghívta Shannont a szobájába,
emeletre. Ott kiültek az erkélyre, és kinéztek az éjszakába, az alvó városra, amely az áram
att szinte teljesen sötét volt.
Shannon nehezen tudta eldönteni, bizalmába avassa-e Gomezt, de végül úgy határozott, inká
nem. Megemlítette neki, hogy járt a bankban, és vért izzadt, mire sikerült beváltania egy ö
nfontos csekket. Gomez felhorkant.
Mindig ez van mondta. Rég nem láttak errefelé úticsekket, de külföldi valutát se ig
A bankban csak látniuk kellett.
Mostanában aligha. Kimba az ország teljes pénzkészletét magánál tartja, a palotában.
Shannon hegyezni kezdte a fülét. Két órájába telt, amíg Gomez elejtett megjegyzéseibõl me
hogy Kimba az ország egész lõszerkészletét is magánál tartja, a kormányzó palotájának egyk
ncéjében, és hogy csak neki van kulcsa hozzá; továbbá, hogy az országos rádióadót is oda te
hogy közvetlenül a saját szobájából intézhessen szózatot az országhoz és a nagyvilághoz, és
aki nem tartozik a palotához, ne keríthesse hatalmába. Egy ország rádióállomásé mindig kulc
et játszik a puccsokban. Shannon azt is megtudta, hogy Kimbának nincsenek se páncélautói,
se tüzérsége, és hogy a fõvárosban szétszórt száz katonán kívül még további száz állomásozi
ezetõ út mentén, a bennszülött városrészben, a többi pedig elszórva a kadzsák falvaiban, a
a Zangaro folyón átvezetõ híd között. Ez a kétszáz ember jelenti az egész hadsereg felét. A
a kaszárnyában található, ami valójában nem is kaszárnya, hanem a régi rendõrségi laktanya
rre a palotától: alacsony, nádkerítéssel körülvett bádogkunyhók sora. Ebbõl a négyszáz embe
adsereg; Kimba személyi testõreinek száma negyven és hatvan között mozog. A palota udvarába
a falnak támaszkodó kalyibákban laknak.
Zangaróban töltött harmadik napján Shannon a régi rendõrlaktanya felderítésére indult. Go
udta: a laktanyát csakugyan nádkerítés vette körül, ám Shannon betért a közeli templomba, o
lenül belopakodott a harangtoronyba, felszaladt a téglából épült csigalépcsõn, és a magasbó
lantást vetett a laktanyára. Két kalyibasorból állt, amelyet itt-ott száradni kiakasztott r
hák ékesítettek. A sor egyik végén néhány égetõkemence helyezkedett el, rajtuk kondérokban
gott. Vagy negyven ember õdöngött a kalyibák között; szemlátomást mindnyájan unatkoztak és
volt fegyver. Lehet, hogy a kalyibákban hagyták a puskájukat, de Shannon gyanította, ho
gy inkább a fegyverraktárban lehetnek, egy apró kõbunkerben, amely a kalyibáktól nem messze
esett. A tábor többi felszerelése elképesztõen kezdetleges volt.
Aznap este Boniface nélkül indult sétára: ekkor találkozott a katonával. Egy óra hosszat
a sötét utcákon, amelyek, szerencséjére, soha nem ismerték a közvilágítást, és megpróbálta
zni a palotát.
Hátulról és oldalról sikerült alaposan szemügyre vennie. Megbizonyosodott róla, hogy ezen
három oldalon nem cirkálnak õrjáratok. Amikor elölrõl is megpróbálta megközelíteni, két pal
ta fel, akik kurtán az értésére adták, jobb, ha hazatér a szállodájába. Észrevette, hogy az
on a révtõl a palota kapujáig vezetõ emelkedõn még hárman üldögélnek. És ami ennél is fonto
tta azt is, hogy onnét, ahol vannak, nem láthatják a kikötõt, csak az emelkedõ csúcsát, és
ikötõ földnyelvein túl elterülõ tengert, sõt még az ötszáz méternyire elterülõ vizet is csa
holdvilágnál, bár ha fény gyúlna a vízen, azt azért kétségkívül észlelnék. A sötétben Shann
t el a palota kapujáig, amely onnét százméternyire, a szárazföld felé volt, de feltételezte
y mint általában, most is két õr áll elõtte. Azoknak a katonáknak, akik megszólították, oda
mag cigarettát, majd elindult hazafelé.
Ahogy a szálló felé igyekezett, néhány kocsma elõtt haladt el, amelyekben petróleumlámpa
t, majd az út sötétbe borult. Vagy száz métert tett meg a sötétben, amikor egy katona megál
. Szemlátomást részeg volt, és épp az imént vizeit az út menti árokba. A Mausert két kézzel
tusánál megmarkolva, odaimbolygott Shannonhoz. A felkelõ hold fényénél Shannon egészen tis
látta, hogy közeledik feléje. A katona morgott valamit. Shannon nem értette, mit mond, d
e feltételezte, hogy pénzt követel.
Hallotta, hogy a katona a sör" szót motyogja, többször egymás után, és még néhány érthet
g. Aztán, még mielõtt Shannon a pénzéért nyúlhatott vagy továbbmehetett volna, a katona ráv
tt, és a puskacsövet Shannon felé lendítettél Ettõl kezdve minden gyorsan, hangtalanul tört
Shannon megragadta a fegyver csövét, és ellökte a gyomrától, miközben olyan erõsen megránto
gy a katona elveszítette az egyensúlyát. A férfit szemlátomást meglepte Shannon reakciója,
esmihez nem volt szokva. Amikor visszanyerte az egyensúlyát, õrjöngve rikoltozni kezdett
, megfordította a puskát, megragadta a csövénél, mintha bunkósbot lenne, és lesújtott vele.
non közel lépett, megragadta a katona két karját, hogy elvegye az ütés lendületét, majd a t
gyomrába rúgott.
Ettõl kezdve nem volt visszaút. Ahogy a fegyver kiesett a katona kezébõl, Shannon fele
melte jobb karját, és tenyere élével a katona állcsontja alá vágott. Hallotta, ahogy reccse
nyakcsigolya. Karjába és vállába éles fájdalom hasított; mint késõbb kiderült, az erõfeszí
zakadt egy izom. A zangarói elvágódott, mint egy zsák.
Shannon jobbra, majd balra nézett az úton, de nem látott senkit. A holttestet belelökt
e az árokba, és vizsgálgatni kezdte a puskát. Elõrángatta a tárból a töltényeket, egyiket a
A harmadikat már nem követte negyedik. A töltényûrben sem volt lõszer. Eltávolította a zava
eltartotta a fegyvert a hold fényébe és belenézett a csõbe. Több hónap alatt fölgyülemlett
, sarat, port, kormot, rozsdát és talajszemcséket látott benne. Helyére csúsztatta a zavart
visszarakta a három töltényt, a puskát az árokba hajította a holttest után, és hazaindult.
Hát ez egyre szebb, mormolta, miközben beóvakodott az elsötétített szállodába, és lefeküd
n. Szinte bizonyos volt benne, hogy a rendõrség, még ha ki is vizsgálja az ügyet, nem jut
semmire. Azt fogják hinni, a katona akkor törte ki a nyakát, amikor beleesett a vizesáro
kba, ujjlenyomatokról pedig, ez kétségtelen, soha életükben nem hallottak.
De azért a következõ napon, fejfájásra hivatkozva, a szállodában maradt, és Gomezzel besz
t. Másnap reggel pedig elhagyta a szállodát, a repülõtérre sietett, és a Convair 440-essel
szarepült északra. Már a repülõn ült, és nézte, hogyan tûnik el Zangaro a gép szárnya mögöt
len eszébe villant Gomez egy odavetett megjegyzése.
Zangaróban egyáltalán nem bányásznak és soha nem is bányásztak semmit.
Négy órával késõbb ismét Londonban volt.

Leonyid Dobrovolszkij nagykövetnek hetente meg kellett jelennie Kimba elnöknél, és ilyen
kor mindig kissé kényelmetlenül érezte magát. Akárcsak a legtöbb embernek, aki a diktátorra
kozott, neki se volt kétsége afelõl, hogy az elnök õrült. A legtöbb diplomatával ellentétbe
an Leonyid Dobrovolszkijnak utasítása volt moszkvai feletteseitõl, hogy minden rendelk
ezésére álló módszerrel igyekezzék tûrhetõ kapcsolatokat fenntartani a kiszámíthatatlan afr
tikussal. Most ott állt az elnök dolgozószobájában, a palota elsõ emeletén, a széles mahagó
l elõtt, és várta, hogy Kimba valami jelét adja: eljutott a tudatáig a jelenléte.
Közelrõl nézve Kimba sem olyan termetes, sem olyan jóképû nem volt, mint azt a hivatalos
rcképei elhitetni igyekeztek. A hatalmas íróasztala mögött kuporogva valóságos törpének tûn
inkább, mert moccanatlanul ült székén. Dobrovolszkij várta, hogy az elnök valamilyen életj
t adjon. Tudta, hogy a mozdulatlansága kétféleképpen érhet véget. Megeshet, hogy Zangaro ur
megfontoltan és világosan kezd el beszélni, mintha tökéletesen épelméjû lenne, de az is le
hogy kataton némasága dühödt rikoltozásba fog átcsapni, és úgy fog õrjöngeni, mint akit a g
szállt meg, aminthogy csakugyan azt hitte magáról, hogy földöntúli hatalmakkal tart kapcso
atot.
Kimba lassan bólintott.
Beszéljen, kérem mondta.
Dobrovolszkij föllélegzett. Az elnök ma szemlátomást hajlandó meghallgatni, amit mondani
zül. De tudta, hogy a rossz hír még hátravan, és ezt neki kell közölnie. Ez könnyen megvált
tja a helyzetet.
Elnök úr, kormányomnak olyan információ jutott ,a birtokába, miszerint az a bányafelmér
tés, amelyet egy angol cég küldött a közelmúltban Zangaróba, valószínûleg nem felel meg a t
nnak a vizsgálatnak az eredményérõl beszélek, amelyet a Manson Bányászati Rt. folytatott az
szágban néhány héttel ezelõtt.
Az elnök kissé kidülledõ szeme továbbra is teljesen kifejezéstelenül meredt az orosz nagy
re. Egy árva szóval sem jelezte, hogy emlékszik az ügyre, amely miatt Dobrovolszkij felk
ereste.
A nagykövet ezután lefestette, milyen bányászati felméréseket folytatott a Manson Rt. Zan
aróban, és utalt az errõl készült jelentésre, amelyet egy bizonyos Mr. Bryant adott át a te
eti kincsek miniszterének.
A dolog lényege tehát, excellenciás uram: kormányom utasított, hogy közöljem önnel, tud
erint a jelentés nem a tényeknek megfelelõen ismerteti, mit találtak a felmért területen, k
lebbrõl a Kristály-hegy körzetében.
Elhallgatott, mivel több mondanivalója nemigen maradt. Amikor Kimba megszólalt, olya
n higgadtan és összefüggõen beszélt, hogy Dobrovolszkij ismét fellélegzett.
Mennyiben nem felel meg a jelentés a tényeknek? suttogta.
A részletekrõl nincsenek megbízható ismereteink, excellenciás uram, de logikus feltétel
ek tûnik, hogy miután az angol cég nem tett semmiféle erõfeszítést annak érdekében, hogy me
ze öntõl a bányászati jogot, a benyújtott jelentés valószínûleg azt állítja, hogy nincsenek
érdemes érclelõhelyek ezen a területen. Ha a jelentés pontatlan, akkor valószínûleg ebbõl
ontból az. Más szavakkal, bármit tartalmaztak is a bányamérnök által vett kõzetminták, felt
nagyobb mennyiségben tartalmazták, mint ahogy azt az angolok közölték önnel.
Újabb hosszú szünet következett. A nagykövet dühkitörésre számított, ám az elmaradt.
Becsaptak suttogta Kimba.
Természetesen vágott közbe sietve Dobrovolszkij biztosat csak akkor tudhatunk a dol
gról, ha kiküldünk egy kutatócsoportot, hogy õk is kõzet- és talajmintákat vegyenek ugyaner
erületrõl. Kormányom utasításának értelmében alázatosan kérem excellenciádat, engedélyezze,
dlovszki bányászati kutatóintézet munkatársai felkeressék Zangarót, és kiszálljanak ugyanar
rületre, amelyet az angol mérnök megvizsgált.
Kimbának hosszabb idõre volt szüksége, hogy megeméssze ezt az ajánlatot. Végül bólintott.
Megadom az engedélyt mondta. Dobrovolszkij meghajolt. A mellette álló Volkov, hivata
losan a követség másodtitkára, valójában a KGB helyi fõrezidense, éles pillantást vetett rá
A második dolog, amelyrõl beszélnünk kell, az ön személyes biztonságának kérdése mond
kij. Ezzel végre sikerült felkelteni a diktátor érdeklõdését. Ezt a témát Kimba mindig is r
molyan vette. Fölkapta a fejét, és gyanakvó pillantással nézett körül a helyiségben. Három
nysegédje, aki az oroszok mögött álldogált, összerezzent.
Az én biztonságom? kérdezte Kimba szokásos, suttogó hangján.
A legnagyobb tisztelettel szeretném megismételni a szovjet kormány véleményét, miszerin
lsõrendû fontosságú, hogy excellenciádnak módjában álljon tovább vezetni Zangarót a béke és
elyen már olyan bámulatra méltó haladást tett eddig is mondta az orosz. A hízelgésnek ez
ata nem volt szembeszökõ; Kimba mindenkitõl elvárta, és nem is mulasztotta el senki, hogy
e várakozásnak eleget tegyen.
Hogy továbbra is garantálni tudjuk excellenciád pótolhatatlan személyének biztonságát,
ettel arra a közelmúltban leleplezett, rendkívül veszélyes árulásra, amelyet hadseregének e
tisztje követett el excellenciád ellen, ismét azt javasolnám a legnagyobb tisztelettel,
engedélyezze követségem egyik tagjának, hogy beköltözzön a palota területére, és segítséget
lenciád személyes testõrségének.
Amikor Dobrovolszkij Bobi ezredes árulására" utalt, Kimba kizökkent korábbi, transzszerû
potából. Hevesen remegni kezdett, bár az oroszok nem tudták megállapítani, vajon a félelemt
vagy a dühtõl. Aztán beszélni kezdett, eleinte lassan, suttogva, ahogy szokott, aztán gyor
sabban, egyre emelkedõ hangon, miközben a terem másik végében meghúzódó zangaróiakra meredt
ndat után átcsapott a vindu nyelvjárásba, amelyet csak a zangaróiak értettek, de a lényeget
oroszok már amúgy is tudták: Kimba úgy érzi, szüntelenül fenyegeti a hûtlenség és az árulá
zellemek figyelmeztették rá, hogy minden zugban összeesküvõk leselkednek, õ azonban tökélet
ismeri mindazokat, akik hûtlenek hozzá, vagy gonosz terveket forgatnak a fejükben, és el
van szánva, hogy kiirtja õket, hogy írmagjuk se maradjon; hosszan ecsetelte azt is, m
ilyen módszerekkel fogja ezt véghezvinni. Vagy fél óráig folytatta ebben a hangnemben, mie
lõtt végre lecsillapodott és visszatért arra az európai nyelvre, amit az oroszok is ismert
ek.
Amikor a palota kapuján át kiléptek a napfénybe, majd beszálltak a követségi kocsiba, min
férfi verítékezett, részben a hõségtõl, mert a palota légkondicionáló berendezése megint el
ben a Kimba társaságában eltöltött idõ miatt. Az elnök mindig ilyen hatással volt rájuk.
Hála istennek, ezen túl vagyunk morogta Volkov a kollégájának, miközben elhajtottak a
felé. És ami a legfontosabb, megkaptuk az engedélyt. Már holnap beköltöztetem az emberem
Én pedig idehozatom a bányamérnököket, amilyen gyorsan csak lehet mondta Dobrovolszki
Remélem, csakugyan bûzlik valami a körül az angol jelentés körül. Ha mégsem, nem tudom, hog
om kimagyarázni az elnöknek.
Volkov felmordult.
Szerencsére ez a maga dolga mondta.

Shannon Knigthsbridge-ben bejelentkezett a Lowndes Hotelbe, ahogy abban Walter Ha

rrisszel" az elutazása elõtt megállapodtak. Úgy egyeztek meg, hogy Shannon tíz napig lesz
távol, Harris pedig minden reggel pontban kilenc órakor felhívja a szállodát, és Mr. Keith
rown után érdeklõdik. Shannon délben ért a szállodába, ahol megtudta, hogy aznap reggel, há
l azelõtt hívták elõször. Ez azt jelentette, hogy ez a nap még az övé.
Miután hosszasan idõzött a fürdõkádban, átöltözött és megebédelt, az volt az elsõ dolga,
yomozóirodát. Az iroda vezetõje néhány másodpercnyi töprengés után visszaemlékezett a Keith
e, és Shannon hallotta, amint az íróasztalán a dossziék között keresgél. Végül megtalálta a
Igen, Mr. Brown, itt van nálam a jelentés. Kívánja, hogy postán küldjük el önnek?
Inkább nem felelte Shannon. Nagyon hosszú?
Nem, körülbelül egy oldal. Beolvassam?
Igen, legyen szíves.
A férfi megköszörülte a torkát és olvasni kezdett.
Azt követõen, hogy ügyfelünk megbízott minket, másnap reggel irodám munkatársa a Manson
alatti parkolójának bejárata közelében várakozott. Szerencséje volt, mivel a megfigyelt sz
, aki elõzõ nap az ügyfelünkkel folytatott megbeszélést követõen taxin távozott a Sloane Av
ezúttal autón érkezett. Munkatársunk látta, amint behajt a parkolóba vezetõ alagútba. Minde
t kizáróan a megfigyelt személy volt az. Egy Chevrolet Corvette-et vezetett. Munkatársun
k feljegyezte a kocsi rendszámát, miközben az lefelé hajtott a rámpán. Késõbb felvettük a k
tot a rendszám-nyilvántartó iroda egyik tagjával, aki úgy tájékoztatott bennünket, hogy a j
jdonosa Simon John Endean, South Kensington-i lakos. A férfi kis szünetet tartott, m
ajd megkérdezte: Kívánja, hogy megadjuk a címét, Mr. Brown?
Nem feltétlenül felelte Shannon. Azt sikerült kideríteniük, mit csinál ez az Endean
kó a Manson Rt.-nél?
Igen felelte a magándetektív. Megérdeklõdtem egy barátomtól, aki a közgazdasági rov
yik újságnál. Endean Sir James Manson jobbkeze, a Manson Egyesült Bányászati Részvénytársas
igazgatójáé.
Köszönöm mondta Shannon, és letette a telefont.
Egyre cifrább, mormolta, ahogy kilépett a szálloda elõcsarnokából, és nagy léptekkel elin
a Jermyn Street felé, hogy beváltson egy csekket, és néhány inget vásároljon magának. Ápril
je volt, bolondok napja, a nap ragyogóan sütött, a Hyde Park Corner füve alig látszott a s
ok nárcisztól.
Mialatt Shannon távol volt, Simon Endean se vesztegette az idejét. Fáradozásainak eredményé
épp aznap délután közölte Sir James Mansonnal a Moorgate-re nézõ, tizedik emeleti irodájáb
Bobi ezredesrõl sikerült megtudnom valamit mondta a fõnökének, amikor belépett. A bán
vezérigazgatója a homlokát ráncolta.
Kicsodáról?
Bobi ezredesrõl. A zangarói hadsereg elõzõ parancsnokáról. Jelenleg számûzetésben él, J
lnök mindörökre kitiltotta az országból. Sõt, mellesleg elnöki rendelettel halálra is ítélt
t. Ön kívánta, hogy derítsem ki, hol bujkál.
Manson ekkor már az íróasztalánál ült. Biccentett, hogy emlékszik a dologra.
Helyes. Na és hol bujkál? kérdezte.
Emigrációban él, Dahomeyben felelte Endean. Vért izzadtam, míg sikerült a nyomára j
, hogy túlságosan feltûnõvé vált volna a kérdezõsködésem. Mindenesetre kiderült, hogy Bobi
an ütötte fel a tanyáját, valami Cotonou nevû helyen. Valószínûleg van egy kis pénze, de al
sok, különben õ is Genfben lakna, kõfallal elkerített villában, mint a többi gazdag emigrán
y aprócska villát bérel, ahol csöndesen meghúzza magát, valószínûleg azért, mert ez a legbi
ja, hogy a dahomeyi kormány ne szólítsa fel a távozásra. Azt rebesgetik, Kimba a kiadatását
e, de eddig még senki nem tett semmit az ügyben. Ráadásul elég messze van ahhoz, hogy Kimb
a elhiggye, semmilyen veszély nem fenyegeti a részérõl.
És mi van a zsoldossal, ezzel a Shannonnal? kérdezte Manson.
Ma vagy holnap kell visszatérnie felelte Endean. A Lowndesben foglaltam neki szo
bát, tegnaptól kezdve, a biztonság kedvéért. Ma reggel kilenckor még nem érkezett vissza. H
ap reggel, ugyanabban az idõben, újra próbálkozom.
Próbálkozzék most! mondta Manson.
A szálloda közölte Endeannel, hogy Mr. Brown csakugyan megérkezett, de elment valahová.
Sir James Manson a másik vonalon hallgatta a beszélgetést.
Hagyjon üzenetet neki mordult rá Endeanre. Hívja föl újra ma este hétkor!
Endean lediktálta a portásnak az üzenetet, majd mindkét férfi letette a telefont.
Látni akarom a jelentését, amilyen gyorsan csak lehet rendelkezett Manson. Holnap d
e el kell készülnie. Elõbb maga találkozzék vele, és olvassa el a jelentését. Nézze meg, mi
yan pontra kitért-e, amit megadtam magának. Aztán hozza ide a jelentést. Shannont tegye
jégre két napra.
Shannon nem sokkal öt óra után kapta meg Endean üzenetét, és a szobájában várta, hogy az
lhívja. Az este hátralevõ részét vacsora után és lefekvés elõtt azzal töltötte, hogy a Zang
zott anyagot rendezgette: egy sor kartonpapírra felskiccelt vázlatot a papirost Párizs
ban vásárolta, a repülõtéren , néhány méretarányos rajzot, amelyeket úgy készített, hogy k
larence meghatározott pontjai között, egy zangarói útikönyvet, amelyben néhány érdekes lát
is szerepelt, bár valóban érdekes csak egy volt közülük, az, amelyiknek aláírása így hangzo
nciája, a gyarmati kormányzó lakóhelye", és 1959-ben készült, ezenkívül Kimba rendkívül híz
arcképét, annak az igen kevés árucikknek egyikét, amelybõl nem volt hiány az országban.
Másnap, amint az üzletek kinyitottak, végigsétált a Knightsbridge-en, és vásárolt magának
eg egy csomag géppapírt, majd a délelõttöt azzal töltötte, hogy legépelte a jelentését. Hár
az elsõben idõrendben haladva beszámolt az útjáról, a másodikban részletesen, épületrõl épü
st, és néhány vázlatot csatolt hozzá, a harmadikban pedig ugyanilyen részletesen beszámolt
atonai helyzetrõl. Megemlítette, hogy légierõnek és haditengerészetnek nyomát sem látta, és
omez tudomása szerint csakugyan nem is létezik az országban egyik sem. Nem beszélt viszo
nt arról a sétáról, amit a félsziget végébe, a bennszülöttek kalyibavárosába tett, ahol sze
a szegényebb kadzsák kunyhóinak csoportját és azokat a viskókat, ahol a vendégmunkások ezre
tak családjukkal, akik sok-sok kilométerre fekvõ szülõhazájuk nyelvén beszéltek.
A jelentés végén összefoglalta útjának tanulságait.
Kimba megbuktatásának problémáját maga Kimba egyszerûsítette le jelentõs mértékben. A kö
jelentõs része, a folyón túl fekvõ, vinduk lakta terület mind politikai, mind gazdasági sz
ontból tökéletesen értéktelen. Ha Kimba elveszítené az uralmat a parti síkság felett, amely
zág gyér készleteinek java részét megtermeli, ezzel az egész országot elveszítené. Tovább m
mberei nem tudnák megtartani a síkságot, ha a félszigetet elveszítenék, tekintettel a telje
kadzsa népesség irántuk táplált ellenséges érzéseire, sõt gyûlöletére, amelyeknek ugyan a
em mernek hangot adni, de ott vannak a felszín alatt. Ha pedig a fõváros, Clarence elv
eszett, a vindu erõk nem tudnák tovább védelmezni a félszigetet. És végül semmiféle katonai
nem maradna Clarence városában, ha õ és csapatai elveszítenék a palotát. Röviden, teljes ce
izációra törekvõ politikájával Kimbának sikerült azoknak a célpontoknak a számát, amelyek b
szág elfoglalásához szükség van, egyetlenegyre csökkenteni! a palotára és az azt körülvevõ
. Itt található mind õ, mind a testõrsége, a fegyverraktár, az államkincstár és a rádióállo
A palotának és környezetének elfoglalását és megsemmisítését mindössze egyetlen akadály h
al, amely az egész területet körülkeríti. Ezt a falat kell megrohamozniuk a támadóknak.
A fõkaput esetleg be lehetne törni, ha valaki egy kellõképpen súlyos teherautóval vagy bu
dózerrel egyenesen nekihajt, és ha a vezetõ vállalja a kockázatot, hogy a kísérletért az él
zet. Nem láttam nyomát, hogy akár a polgárság, akár a hadsereg körében akadna ilyen vállalk
em, vagy a célnak megfelelõ jármû. Egy további lehetõség, hogy több száz bátor és önfeláldo
elszerelve átjut a palota falán és elfoglalja az épületet. Ilyen harci szellemnek se láttam
nyomát. Több valódi esélyt kínálna és viszonylag kevés áldozattal járna az a változat, ha e
l lõnék a palotát, és csak aztán rohamoznák meg. Ilyen tûz ellen a fal nem nyújt védelmet,
zõleg, csapdába ejti a benn tartózkodókat. A bejáratot páncéltörõ gránáttal be lehetne zúzn
ett fegyvereknek, sem a kezelésükre alkalmas személyeknek nem láttam nyomát a helyszínen. A
fentiekbõl elkerülhetetlenül adódnak az alábbi következtetések:
Bármely csoportnak vagy frakciónak, amely az országon belül Kimba uralmának megdöntésére
lomátvételre tör, õt és testõrségét a palota területén kell megsemmisítenie. E cél érdekébe
szükségük olyan technikai szinten, amelyet õk maguk még nem értek el, és ennek a segéderõn
rszág határain túlról, az összes szükséges felszereléssel ellátva kell a helyszínre érkezni
ek a feltételeknek eleget tesznek, Kimba uralmát alig egyórás tûzharcban meg lehet dönteni.
Tud róla ez a Shannon, hogy semmiféle zangarói csoportnak nem áll szándékában megdönten
kérdezte Sir James Manson másnap reggel, miután elolvasta a jelentést.
Én nem mondtam neki felelte Endean. Úgy tájékoztattam, ahogy ön meghagyta. Mindössz
t közöltem vele, hogy a hadsereg egy része szembefordul Kimbával, és hogy a zangarói ügyekb
dekelt üzletembereknek az a csoportja, amelyet képviselek, hajlandó fizetni azért, hogy
valaki katonai szempontból felbecsülje, mekkora esélyük van a sikerre. De ez az ember ne
m bolond. Nyilván észrevette, hogy Zangaróban nem akad ember, aki véghez tudná vinni a dol
got.
Tetszik nekem ez a Shannon mondta Manson, és behajtotta a jelentést tartalmazó dossz
iét. Szemlátomást nem ijed meg a saját árnyékától, legalábbis erre vall, ahogy azzal a ka
t. És jól is ír ráadásul, röviden és célratörõen. Mármost az a kérdés, képes lenne-e az egé
hajtani.
Volt egy megjegyzése, ami fontos lehet vetette közbe Endean. Azt mondta, amikor a
zangarói hadsereg színvonaláról faggattam, az annyira alacsony, hogy amúgy is a technikai
segéderõnek kellene az egész dolgot nyélbe ütni, aztán tálcán átnyújtani a hatalmat az új g
Tényleg ezt mondta? No lám töprengett Manson. Akkor máris gyanítja, hogy más célból
Manson még mindig töprengett, amikor Endean megszólalt.
Kérdezhetek valamit, Sir James?
Mit akar tudni? kérdezte Manson.
Mindössze ennyit: voltaképpen miért küldtük ezt az embert Zangaróba? Mi szüksége van ön
elentésre arról, milyen katonai erõkkel lehetne Kimbát megdönteni és elpusztítani?
Sir James Manson egy darabig némán bámult kifelé az ablakon. Végül azt mondta:
Szóljon Martin Thorpe-nak, hogy jöjjön föl.
Míg Thorpe-ra várakoztak, Manson az ablakhoz sétált, és kinézett az utcára, ahogy mindig
tette, ha valamin törte a fejét. Endeant és Thorpe-ot fiatal korukban õ maga vette fel a
céghez, késõbb pedig egyre magasabb fizetéshez és tisztségekhez segítette õket. Ezt nemcsa
intelligenciájuknak köszönhették, bár mindkettõnek bõven kijutott belõle, hanem annak, hogy
James a sajátjához hasonló gátlástalanságot érzékelt bennük. Úgy látta, õk is készek semmib
rkölcsi parancsot egyetlen cél a siker érdekében. Õk is zsoldosok, akárcsak Shannon, va
ga. Négyük közölt csak a siker mértékében és a társadalmi tekintély szempontjából van külön
tot formál a másik háromból, hogy azok végezzék el helyette a piszkos munkát, a cég pénzén,
õt szolgálva. A kérdés most az: rájuk bízhatja-e ezt az ügyet, élete legnagyobb fogását. A
rpe belépett az irodába, Sir James úgy döntött, hogy nem tehet mást. Tudta, hogyan biztosít
a lojalitásukat.
Hellyel kínálta két alkalmazottját, õ maga azonban állva maradt. Amíg beszélt, háttal áll
az ablak felé nézett.
Azt szeretném, ha nagyon alaposan átgondolnák, amit kérdezek, és csak aztán válaszolnán
yen messzire hajlandók elmenni annak érdekében, hogy fejenként ötmillió font kerüljön a szá
egy svájci bankban?
A szobában csend lett, a tíz emelettel lejjebb tovazúgó forgalom zaja légyzümmögésnek hat
Endean a fõnökére bámult, majd lassan bólintott.
Igen-igen messzire mondta halkan.
 Thorpe nem válaszolt. Tudta, hogy itt a pillanat, amelynek kedvéért a Citybe jött, csa
tlakozott Mansonhoz, és enciklopédikus tudásra tett szert az üzleti élettel kapcsolatban.
A nagy fogás, a minden tíz évben egyszer adódó nagy szlem". Bólintott õ is.
De hogyan? suttogta Endean. Válaszul Manson a fali széfjéhez lépett, és két jelentést
lõ. A harmadik, Shannoné, ott feküdt az íróasztalán, amely mellé most leült, és beszélni ke
Egy órán át, folyamatosan beszélt. Az elején kezdte, majd felolvasta az utolsó hat bekezd
dr. Chalmersnek a Kristály-hegy kõzetmintáiról készült jelentésébõl. Thorpe halkan füttyen
Úristen!
Endeannak további tíz percre és a platinával kapcsolatos tudnivalók összefoglalására volt
ahhoz, hogy átlássa a helyzetet. Ekkor õ is hatalmasat sóhajtott.
Manson beszámolt két alkalmazottjának arról, hogy elküldte Mulrooneyt Észak-Kenyába, hogy
kenyerezte Chalmerset, s hogy Bryant a második clarence-i útján átadta a meghamisított jel
entést Kimba miniszterének. Hangsúlyozta, , mily én erõs az oroszok befolyása Kimbára, és b
Bobi ezredes számûzetésérõl, akinek, ha megfelelõ körülmények között tér vissza az országba
gy õ kövesse Kimbát az elnöki székben.
Thorpe kedvéért Manson felolvasta Endean Zangaróról készült, átfogó beszámolóját és Shann
zefoglalását.
Ha sikert akarunk elérni, két szigorúan titkos, párhuzamos akciót kell elindítanunk m
végül. Az egyikben Shannon, mindvégig Simon utasításait követve, hadmûveletet indít a pa
zes tartozékai elfoglalására és megsemmisítésére, Bobi pedig, Simon társaságában, másnap re
a hatalmat, és elfoglalja az elnöki tisztet. A másikban Martinnak meg kell vásárolnia egy
már csak formálisan létezõ, úgynevezett alvó" céget, anélkül, hogy fölfedné, kinek a tulaj
t.
Endean összeráncolta a homlokát.
Azt értem, hogy az elsõ akciónak mi a célja, de mi szükség a másodikra? kérdezte.
Magyarázza el neki, Martin mondta Manson. Thorpe vigyorgott. Õ a maga fürge észjárásá
nnal felfogta, mi a célja Mansonnak.
Sir James egy olyan cégre gondol, Simon, amely igen régi, nincs említésre méltó vagyona
yakorlatilag beszüntette a mûködést, és a részvényei igen olcsók, mondjuk egy shillinget ér
abonként.
Akkor mi értelme megvenni? kérdezte Endean, aki még mindig nem értette a dolgot.
Tegyük fel, hogy egy ilyen cég Sir James tulajdonába, kerül, úgy, hogy magukat meg nem
evezõ képviselõi, egy svájci bank mögé rejtõzve, vagyis kifogástalanul legálisan, titokban
számára, és ennek a cégnek van mondjuk egymillió, egyenként egy shilling értékû részvénye.
a többi részvényes, az igazgatótanács vagy a tõzsde bármit megorrontana, Sir James a svájci
on keresztül ebbõl az egymillióból felvásárol hatszázezer részvényt. Ezek után Bobi ezredes
, pardon, Bobi elnök eladja ennek a cégnek egy bizonyos, Zangaróban fekvõ terület kizáról
bányászati jogát. Kiszáll egy új kutatócsoport egy feddhetetlen hírû, bányászatra szakosodo
tól, és felfedezi, mit rejteget a Kristály-hegy. Mit gondolsz, mi történik X cég részvényei
amint ez a hír eljut a tõzsdére?
Endean most már értette.
Felmegy az áruk mondta vigyorogva.
De fel ám mondta Thorpe. Egy kis segítséggel egy shillingrõl darabonként száz fontr
edhet. Akkor most számolj! Hatszázezer részvény, darabonként egy shillingért, az annyi, min
harmincezer font. Ha viszont eladja ezt a hatszázezer részvényt, darabonként száz fontért
pedig ez a legkevesebb, amit megadnak majd érte , mit gondolsz, mennyit vág zsebre? K
emény hatvanmillió fontot. Jól mondom, Sir James?
Jól bólintott Manson vigyorogva. Persze, ha a részvények, felét, apró pakettekre os
legkülönfélébb embereknek adnám el, a cég irányítása, amely a bányászati koncessziót megka
s a kezemben maradna. Egy nagyobb vállalat azonban azzal is megpróbálkozhat, hogy egy
tételben felvásárolja mind a hatszázezer részvényt.
Thorpe elgondolkodva bólintott.
Igen, ha valaki 60 millió fontért megkap egy ilyen céget, az elmondhatja, hogy jó vásár
sinált. De kinek akarja eladni, Sir James?
Saját magamnak felelte Manson. Thorpe-nak leesett az álla.
Saját magának?
A Manson Rt. tenné a legmegfelelõbb árajánlatot, így a koncesszió szigorúan angol kézbe
, a Manson Rt. pedig egy értékes új szerzeménnyel gazdagodik.
De hisz akkor önmagának fog kifizetni hatvanmillió fontot mondta Endean.
Nem mondta Thorpe csöndesen. A Manson Rt. részvényesei fognak kifizetni Sir Jamesne
 hatvanmillió fontot anélkül, hogy tudnának róla.
Ugye van valamilyen szakkifejezés, amellyel az efféle mûveleteket illetni szokták? ké
zte Endean.
Igen, csakugyan használnak egy bizonyos szót az effélére a tõzsdén ismerte be Thorpe.
Sir James Manson mindkettejüket megkínálta egy pohár whiskyvel, majd a sajátja után nyúlt
Tehát benne vannak, uraim? kérdezte halkan. A két fiatal egymásra nézett, majd bólint
Akkor igyunk a Kristály-hegyre!
Mindhárman felhajtották a whiskyjüket.
Jelentkezzenek nálam holnap reggel, pontban kilenckor mondta Manson, amikor két al
kalmazottja távozni készült. A hátsó lépcsõhöz vezetõ ajtóban Thorpe visszafordult.
Tudja, Sir James, ez a dolog iszonyúan veszélyes. Ha egyetlen szó is kiszivárog...
Sir James Manson háttal állt az ablaknak, amelyen át a lenyugvó nap sugarai ferdén tûztek
az iroda szõnyegére. Szétvetette a lábát, öklét a csípõjéhez szorította.
Felrobbantani egy bankot vagy egy páncél-, autót mondta , arra minden hülye képes. D
obbantani egy egész országot... úgy érzem, ebben van valami elegancia.

HETEDIK FEJEZET
Vagyis azt akarja mondani, hogy a zangarói hadseregben nincs olyan elégedetlen cso
port, amelyik Kimba elnök megbuktatására törne.
Cat Shannon és Simon Endean Shannon szállodai szobájában ültek, és délelõtti kávéjukat sz
an megállapodásuk szerint kilenckor felhívta Shannont, és utasította, hogy várja meg a köve
zõ telefonhívását. Miután Sir James Manson kioktatta a teendõire, visszahívta Shannont, és
egy órára találkozót beszélt meg vele.
Így van bólintott a zsoldos kérdésére. Információinknak ez az egy részlete megválto
be viszont, miért lenne ez olyan nagy különbség. Maga mondta, hogy a hadsereg színvonala
amúgy is olyan alacsony, hogy a technikai segéderõknek maguknak kell elvégezniük az egész m
nkát.
Márpedig pokolian nagy különbség mondta Shannon. Megrohamozni és elfoglalni a palot
egy dolog. Meg is tartani egészen más. Ha leromboljuk a palotát és kinyírjuk Kimbát, ezzel
gyszerûen hatalmi vákuumot teremtünk. Kell valaki, aki ezen a ponton belép és átveszi a hat
lmat. A zsoldosoknak még csak mutatkozniuk sem szabad napvilágnál. Szóval ki veszi át a ha
talmat?
Endean újra bólintott. Nem hitte volna, hogy ennek a zsoldosnak a politikához is van
érzéke.
Van egy emberünk, aki szóba jöhet mondta óvatosan.
Odahaza vagy számûzetésben?
Számûzetésben.
Nos, a támadást követõ nap reggelén ott kell lennie a palotában, és közhírré kell tenni
ogy megbuktatta a diktátort, és átvette a hatalmat.
Ez megoldható.
Aztán van még valami
Micsoda? kérdezte Endean.
Arra van szükség, hogy az új rendszerhez hû csapatok jelenléte, azoké, amelyek, ugye, e
aka a puccsot végrehajtották, szembeszökõ legyen. A támadást követõ nap hajnalán nekik kell
az õrséget. Ha õk nem mutatkoznak, akkor mi pácba kerülünk egy csoport fehér zsoldos, bes
a palotába, akik politikai okokból nem mutatkozhatnak, és ellentámadás esetén el van vágva
ukra a visszavonulás útja. Mármost a maguk emigránsa... van-e ilyenfajta katonai ereje,
amelyet magával vihet az országba, amikor a puccsra sor kerül? Vagy amit gyorsan össze t
ud toborozni a fõvárosban?
Azt hiszem, ezt ránk kell bíznia mondta Endean mereven. Mi mindössze egy tervezetet
kérünk magától, amelyben megjelöli, mire van szükség egy támadás megindításához és sikeres
Ezt megtehetem vágta rá Shannon habozás nélkül. De mi a helyzet az elõkészületekkel
sel, honnét szedik az embereket, a fegyvert, a lõszert?
Erre is ki kell térnie a tervezetében. Induljon el az alapoktól, és folytassa egészen a
palota elfoglalásáig és Kimba haláláig.
Muszáj Kimbát kinyírni?
Persze felelte Endean. Szerencsénkre már rég kiirtott mindenkit maga körül, akiben
vagy vállalkozó szellemet gyanított ahhoz, hogy a riválisa legyen. Következésképp õ az egy
, aki képes lenne újra összeszedni a katonaságot és ellentámadást indítani. Ha õt eltesszük
nem lesz képes az embereket hipnotizálni, hogy engedelmeskedjenek neki.
Igen. A dzsudzsuja is vele hal.
Micsoda?
Semmi. Maga ezt úgysem értené meg.
Azért megpróbálhatná elmagyarázni mondta Endean hidegen.
A pasasnak dzsudzsuja van mondta Shannon , vagy legalábbis az emberek ezt hiszik.
A szellemektõl kapta, és olyan nagy az ereje, hogy megóvja az ellenségeitõl, legyõzhetetle
né teszi, megvédelmezi, ha megtámadják, még a haláltól is. Kongóban a szimbák úgy hitték, h
nek, Pierre Mulelének is dzsudzsuja van. Azzal hitegette õket, hogy ereje a híveire is
kiterjed, és azokat is halhatatlanná teszi. Az emberek bevették. Azt képzelték, a puskago
lyók leperegnek róluk, mint a víz. Hullámokban támadtak nekünk, az agyuk teljesen ködbe bor
a daggától és a whiskytõl, hullottak, mint a legyek, de azért csak jöttek és jöttek. Ugyan
helyzet Kimbával; Amíg azt hiszik róla, hogy halhatatlan, csakugyan az is. Mert az emb
erei a kisujjukat sem mozdítják ellene. Amint megpillantják a holttestét, az lesz a vezér,
aki megölte, mert neki erõsebb a dzsudzsuja.
Endean döbbenten meredt rá.
Ezek tényleg ennyire elmaradottak?
Nem mondanám. Mi is ugyanezt tesszük, amikor szerencsepatkókban meg ereklyékben hiszünk
meg abban, hogy az isteni gondviselés éppen a mi oldalunkon áll. Ha rólunk van szó, vallás
ak nevezzük az ilyesmit, ha róluk, vademberek babonájának.
Ez most lényegtelen szakította félbe ingerülten Endean. Ha így áll a helyzet, eggye
unk van, hogy ezt a Kimbát ne hagyjuk életben.
Ami azt jelenti, hogy a palotában kell lennie, amikor támadunk. Ha az ország belsejébe
n van, nem megyünk semmire. A kutya se áll a maguk embere mellé, ha Kimba még életben van.
Úgy hallottam, nemigen jár ki a palotából.
Igen mondta Shannon , de biztosra kell mennünk. Ha van olyan napja az évnek, amikor
egészen biztosan ott találjuk, az a függetlenség napja. Mérget vehet rá, hogy annak az elõ
a palotában alszik.
És ez mikor lesz?
Három és fél hónap múlva.
Meg lehet indítani az akciót erre a napra? kérdezte Endean.
Kis szerencsével igen. Jobban örülnék, ha legalább két héttel több idõm lenne.
A tervet még nem fogadtuk el jegyezte meg Endean.
Az igaz, de ha be akarják juttatni az új embert a palotába, akkor az egyetlen megoldás
, ha kívülrõl intézünk támadást az épület ellen. Akarja, hogy az elejétõl a végéig minden s
rvben, a várható költségek és az idõrend is?
Igen. A költségek nagyon fontosak. A... hm... társaim tudni szeretnék, mire számíthatna
Helyes mondta Shannon. ötszáz fontért megcsinálom.
Már megkapta a bérét mondta Endean hidegen.
Igen, a zangarói útért, és azért, hogy elkészítettem a jelentésemet a katonai helyzetrõ
ssza Shannon. Most viszont egy egészen új jelentést vár tõlem, olyat, ami nem szerepelt a
elõzetes megbeszéléseinkben.
Ötszáz font egy kicsit sok néhány teleírt papírlapért.
Ostobaság. Nagyon jól tudja, hogy ha a cége egy ügyvéddel, építésszel, könyvelõvel vagy
szakemberrel konzultál, annak is tiszteletdíjat kell fizetni. Én a háborúnak vagyok a szaké
tõje. A tudásomért és a tapasztalataimért fognak megfizetni mert én tudom, hol találhatók
obb emberek, a legjobb fegyverek, hogyan kell õket a helyszíni-e szállítani, és így tovább.
kerül ötszáz fontba, és ha saját maguk akarnák megszerezni ugyanezeket az információkat, a
uplájába és tizenkét hónapjukba kerülne, ráadásul nem is sikerülne, mert nincsenek meg a ka
aik.
Endean felállt.
Rendben. A pénzt ma délután megkapja. A küldöncünk fogja elhozni. Holnap péntek. A társ
hét végén szeretnék elolvasni a jelentését. Legyen szíves, készítse el holnap délután háro
k jönni érte.
Amikor Endean mögött becsukódott az ajtó, Shannon a szájához emelte a kávéscsészéjét, min
tõt mond.
A viszontlátásra, Mr. Walter Harris, alias Simon Endean suttogta gúnyosan.
Nem elõször adott érte hálát az égnek, hogy a sors összehozta a barátságos és bõbeszédû s
el. Egyik hosszú éjszakai beszélgetésük alkalmával Gomez beszélt a jelenleg emigrációban él
desrõl. Megemlítette azt is, hogy Kimba nélkül Bobi egy nagy nulla lenne. A kadzsák gyûlöli
mert a hadserege, Kimba parancsára, igen kegyetlenül bánt velük, de a vindu katonák se eng
edelmeskednének neki. Shannonnak magának kellett tehát megoldania a problémát, honnét szere
zen olyan, feketékbõl álló csapatokat, akik hajlandóak a támadás utáni reggelen átvenni a h
.

Endean küldeménye, az ötven darab tízfontost tartalmazó vastag, barna boríték, néhány percc
a után érkezett a szállodába. Taxin hozták, és a Lowndes Hotel portáspultjánál adták le. Sh
számolta a bankjegyeket, belegyûrte õket a zakója belsõ zsebébe, és munkához látott. Ráment
utánja, és az éjszaka nagy része is.
A szobájában dolgozott, az íróasztalnál, amelyre kiterítette a vázlatait és néhány térkép
elvárosáról, a kikötõrõl, a rév környékérõl, a gazdagok lakónegyedérõl, valamint az elnöki
hosszan töprengett fölöttük.
A hagyományos katonai megoldás az lett volna, ha a csapatot a félsziget tövénél, a száraz
közelében dobják partra, utána rátérnek a Clarence-bõl az ország belsejébe vezetõ útra, és
lakú útelágazást. Ezzel elvágnák a félszigetet és a fõvárost az utánpótlástól, ugyanakkor a
meglepetésben rejlõ elõnyöket.
Shannonnak megvolt az az óriási elõnye, hogy ismerte Afrikát és az afrikai katonákat, és
n elegendõ merészség és eredetiség volt. Ezzel a fajta észjárással érdemelte ki Hoare az Õr
nevet, holott a kongói zsoldosvezér által alkalmazott taktika pontosan illeszkedett az
afrikai terep és ellenállás követelményeihez, amelyek szöges ellentétet alkotnak európai m
elõikkel.
Ha egy hagyományos fogalmakban gondolkodó európai katonai szakértõ betekinthetett volna
Shannon terveibe, bizonyosan vakmerõnek és reménytelennek ítéli õket. Shannon arra számítot
gy Sir James Manson, aki soha nem teljesített katonai szolgálatot legalábbis a Ki kics
odában erre nézve semmiféle utalást nem talált , el fogja fogadni a tervét. Shannon tudta,
gy a terv jó, és hogy ez az egyetlen járható út.
Három olyan tényt vett számításba az afrikai hadviseléssel kapcsolatban, amelyet saját bõ
ult meg. Az elsõ az volt, hogy az európai katonák sötétben is jól és pontosan teljesítik a
atukat, ha elõzõleg alaposan kioktatták õket, mire számíthatnak, míg az afrikai katonákat,
a saját terepükön harcolnak is, gyakran szinte megbénítja a sötétben lappangó ellenségtõl v
A második az volt, hogy az afrikai katonáknak, ha összezavarodtak, hosszabb idõre van szük
ségük hozzá, hogy visszanyerjék a lélekjelenlétüket, újra hadrendbe álljanak és ellentámadá
mint az európaiaknak, ami a meglepetés okozta bénultság szokásos idejét még jobban meghossz
ja. Harmadszor pedig az afrikai katonákat a tûzerõ és a vele járó zaj olyan pánikba ejti, h
rémületükben hanyatt-homlok elmenekülnek anélkül, hogy ráébrednének, milyen kis számú elle
valójában szemben.
Shannon lassan, módszeresen haladt elõre, és mivel nem tudott jól gépelni, két ujjal pöty
te a szöveget az írógépén. Hajnali két órakor a szomszédos szoba lakója nem bírta tovább; m
falat, és követelte, legyen végre csend, mert aludni szeretne. Shannon öt perccel késõbb be
ejezte a munkát, összerakta a jegyzeteit, és lefeküdt. A szomszédját az írógép kopogásán kí
is zavarhatta. Munka közben, de még az ágyában fekve is Shannon egyfolytában egy panaszos
kis dallamot fütyörészett. Ha kialvatlan szomszédja zeneértõ lett volna, felismeri a Span
Harlem" dallamát.

Martin Thorpe is álmatlanul feküdt az ágyában aznap éjjel. Tudta, hogy hosszú és fárasztó h
két és fél napon keresztül azzal az egyhangú és idõrabló feladattal lesz elfoglalva, hogy
cédulát a másik után tanulmányozza, míg át nem nézte mind a négyezerötszázat. A cédulákon
vántartó Irodánál bejegyzett cégek alapvetõ adatai fognak szerepelni.
Két olyan ügynökség is van Londonban, amely ügyfeleinek információkat szolgáltat a különb
rõl. Az egyik a Moodies, a másik az Exchange Telegraph, amelyet mindenki csak Extelkén
t ismer. A Manson Rt. székházában, Thorpe irodájában megvoltak az Exteltõl származó összes
k, mivel a Manson Rt. kereskedelmi tevékenysége nélkülözhetetlen részeként rendszeresen igé
vette az Extel szolgáltatásait. Ám a megvásárolandó cég után kutatva Thorpe úgy döntött, ho
shoz fordul, az anyagot pedig az otthonába küldeti, részben mert úgy vélte, a Moodies megbí
hatóbb információkat nyújt az Egyesült Királyság területén bejegyzett kisebb cégekrõl, rész
okokból.
Csütörtökön Sir James Manson kioktatta a teendõire, Thorpe pedig egyenesen egy ügyvédi ir
 sietett. Az iroda, Thorpe megbízásából, de anélkül, hogy a nevét fölfedték volna, megrende
oodies kartotékainak teljes készletét. Thorpe kétszázhatvan fontot fizetett a kartotékokért
még ötvenet azért a három szürke iratszekrényért, amelyben házhoz szállítják õket, ezenkívü
iroda honoráriumát is. Egy kis bútorszállító vállalatnak pedig megbízást adott, hogy péntek
nek egy kis teherautót a Moodies irodájához, mert úgy értesítették, hogy a kartotékrendszer
gra elkészül.
Ahogy ott feküdt Hampstead Garden-i elegáns, különálló kertvárosi házában, õ is a hadjára
te; nem olyan részletesen, mint Shannon, mert ehhez nem volt elegendõ információja, hane
m általánosságban. Csak éppen az õ fejében nem géppisztolyok és aknavetõk jártak, mint Shan
nem névleges részvényesek és részvénycsomagok.

Shannon péntek délután, pontban három órakor átnyújtotta a kész tervet Endeannek. Tizennégy
tett ki, ebbõl négy vázlat volt, kettõ a szükséges felszerelések listája. Egy pillanatra e
a a kísértés, hogy a mappa borítójára ráírja: Sir James Manson saját kezébe", de ellenállt
telme nem lett volna, ha pusztán a vicc kedvéért elárulja, hogy ismeri megbízója kilétét; ö
zt súgták, elõnyös szerzõdésre számíthat, ha a bányacézár õt bízza meg a feladattal.
Ezért továbbra is Harrisnek nevezte Endeant, és az üzlettársai"-ról beszélt a fõnöke" h
ean átvette tõle a dossziét, majd arra kérte, hogy a hét végén ne hagyja el a várost, vasár
kezdve pedig legyen telefonközelben.
Shannon a délután hátralévõ részét bevásárlással töltötte, de az esze folyvást azon járt,
an olvasott arról az emberrõl, akirõl most már tudta, hogy a megbízója: Sir James Manson, a
maga erejébõl meggazdagodott milliomos és iparmágnás.
Úgy érezte részben kíváncsiságból, részben pedig azért, mert gyanította, hogy egy napon
zekre az információkra , hogy fontos lenne minél többet megtudnia Sir James Mansonról, és
is, miért bérel fel egy zsoldost, hogy az támadást indítson a kedvéért Zangaróban.
Mindabból, amit a Ki kicsodában olvasott, leginkább az a tény ragadt meg az agyában, hog
y Mansonnak van egy lánya, aki nincs még húszéves, vagy éppen hogy betöltötte. A délután a
lé járt, amikor Shannon belépett egy telefonfülkébe a Jermyn Streeten, és felhívta azt a ma
omozó irodát, amelyikkel elsõ, chelsea-i találkozásuk után figyeltette Endeant.
Az ügynökség vezetõje szívélyesen fogadta korábbi ügyfelének telefonhívását. Tudta, hogy
Mr. Brown azonnal és készpénzben fizetett. Az ilyen klienst meg kell becsülni. Ha õ úgy lát
jónak, hogy mindig telefonon adja ki a megbízást, nem személyesen, az az õ dolga.
Mondja, hozzá tudnak férni egy meglehetõsen átfogó újságcikk-archívumhoz? kérdezte Sh
Ha kell, igen ismerte el az iroda fõnöke.
Egy fiatal hölgyrõl szeretnék rövid leírást kapni. Biztos vagyok benne, hogy egyszer-ké
szerepelt valamelyik londoni lap pletykarovatában. Mindössze egy-két adatra van szükségem
, arra, hogy mi a foglalkozása és hol lakik. De ez gyorsan kellene.
A vonal másik végén néhány másodpercig csönd volt.
Ha csakugyan szerepeltek ezek az adatok valamelyik újságban, akkor valószínûleg telefon
n is ki tudom deríteni mondta a detektív. Hogy hívják a hölgyet?
Miss Julie Mansonnak. Sir James Manson lánya.
A magándetektív eltöprengett. Emlékezett rá, hogy ügyfelének elõzõ megbízása is egy olyan
natkozott, akirõl késõbb kiderült, hogy Sir James Manson belsõ munkatársa. Azt is tudta, ho
y egy órán belül meg tudja szerezni Mr. Brownnak a kért információt.
Megállapodtak a szerény honoráriumban, és Shannon megígérte, hogy egy órán belül ajánlva,
elküldi. A magánnyomozó úgy döntött, megbízhat kliense ígéretében, és arra kérte, hívja vis
lõtt.
Shannon befejezte a bevásárlást, és pontban ötkor visszahívta a nyomozóirodát. Néhány más
lül már tudta is, amire kíváncsi volt. Eltûnõdve tért vissza a szállodájába, és felhívta az
nnak idején beajánlotta Mr. Harris"-nek.
Hello szólt bele kurtán a kagylóba , én vagyok az, Cat Shannon.
Ó, hello, Cat: válaszolta az újságíró meglepetten. Hol csavarogtál mostanában?
Erre-arra felelte Shannon. Csak meg akartam köszönni, hogy engem ajánlottál ennek a
rris nevû fickónak.
Semmiség. Valami munkát kínált?
Igen, egy-két napra valót felelte Shannon óvatosan. Már végeztem is vele. De most l
nem üres a pénztárcám. Nincs kedved velem vacsorázni?
Miért ne? felelte az újságíró.
Mondd csak kérdezte Shannon , még mindig azzal a lánnyal jársz, akivel legutóbb?
 Igen, azzal. Miért?
Manöken, ugye?
Igen.
Ide hallgass mondta Shannon , lehet, hogy bolondnak fogsz tartani, de nagyon sz
eretnék megismerkedni egy lánnyal, aki szintén manöken, de eddig nem találtam senkit, aki
bemutatna neki. Julie Mansonnak hívják. Megkérdeznéd a barátnõdet, nem ismeri-e véletlenül?
Az újságíró eltöprengett.
Szívesen. Felhívom Carrie-t és megkérdezem. Honnét beszélsz?
Egy telefonfülkébõl. Fél órán belül visszahívlak.
Shannonnak szerencséje volt. Barátja közölte, hogy a két lány még a manökenképzõ iskolábó
t, ráadásul ugyanaz az ügynökség szokta kiközvetíteni õket. Egy óra múlva Shannon, most már
az újságíró barátnõjétõl megtudta: Julie Manson beleegyezett, hogy vele vacsorázik, feltéve
rrie és barátja is velük tartanak. Megegyeztek, hogy Carrie lakásán találkoznak nyolc után.
Shannon és az újságíró néhány perc eltéréssel érkeztek Carrie Maida Vale-i lakására, majd
dultak vacsorázni. Az újságíró egy Baker and Oven nevezetû, apró marylebone-i pinceétteremb
glaltatott asztalt. A vacsora az a fajta volt, ámít Shannon a legjobban kedvelt: hat
almas adag angol bélszín zöldségkörettel, amit két üveg Piat de Beaujolais-val öblítettek l
emcsak az étel nyerte el a tetszését, hanem Julie is.
Apró termetû lány volt, nem sokkal lehetett több százötven centinél, és hogy magasabbnak
agas sarkú cipõt viselt és nagyon egyenesen tartotta magát. Tizenkilenc éves volt, legalább
s ezt állította. Szemtelen, kerek arcocskája, ha akarta, angyali ártatlanságot sugárzott, h
pedig azt hitte, senki sem látja, rendkívül erotikus kifejezést öltött.
Szemlátomást el volt kényeztetve, és hozzászokott, hogy minden az õ szája íze szerint tör
ghanem azért, vélte Shannon, mert a szülei mindig mindent megengedtek neki. De szórakozt
ató volt, és csinos, és ennél többet Shannon nem várt a lányoktól. Hosszú, sötét haját leer
e, egészen a derekáig leért, ruhája alatt pedig szemlátomást igencsak formás test rejtõzött
az õ képzeletét is foglalkoztatja a férfi, akivel ismeretlenül randevúzott.
Bár Shannon megkérte a barátját, hogy ne beszéljen róla, mi a foglalkozása, Carrie-nek mé
ak kicsúszott a száján, hogy Shannon zsoldos. De a vacsora alatt folyó beszélgetés során si
t elkerülniük ezt a témát. Mint általában, Shannon most is kevesebbet beszélt, mint a többi
mit mái csak azért is könnyen megtehetett, mert Julie és a magas, vörösesbarna hajú Carrie
get fecsegett.
Amikor elhagyták az éttermet, és újra kiléptek az utcák hideg, éjszakai levegõjébe, az új
y õ és a barátnõje hazahajtanak a lakására. Odaintett egy taxit, és megkérdezte Shannont, h
nné-e Julie-t, mielõtt visszatár a szállodájába. Amikor a zsoldos beszállt a taxiba, az újs
ntott.
Azt hiszem, sínen vagy suttogta. Shannon válaszként morgott valamit.
Amikor megérkeztek Julie mayfairi lakása elé, a lány megkérdezte, nem akar-e Shannon fel
jönni egy kávéra. A zsoldos kifizette a taxit, és felkísérte a lányt a szemlátomást luxusla
ak amikor már a pamlagon ültek, és a Julie készítette, förtelmes kávét kortyolgatták, akkor
szóba a lány elõször, mivel keresi Shannon a kenyerét.
Shannon hátradõlt a pamlag sarkában, Julie pedig a pamlag szélén kuporgott, és a férfi fe
rdult.
Öltél már embert? kérdezte.
Igen.
Harc közben?
Néha. Többnyire.
Hányat?
Nem tudom. Nem számoltam.
Julie többször is nagyot nyelt, míg ezt az információt megemésztette.
Még soha nem ismertem senkit, aki embert ölt volna.
Azt nem tudhatod vágott vissza Shannon. Mindenki, aki részt vett valamilyen háborúb
alighanem ölt- már embert.
Vannak sebhelyeid?
Ezt is gyakran kérdezték Shannontól. Ami azt illeti, csakugyan volt néhány sebhely a hátá
a mellén, amelyeket különféle puskagolyók, akna- és gránátszilánkok hagytak rajta. Bólintot
Van néhány.
Mutasd meg! - kérte a lány.
Nem.
Ne légy már ilyen! Mutasd meg, mert másképp nem hiszem!
 Julie felállt. Shannon rávigyorgott.
Megmutatom az enyémet, ha te is megmutatod a tiédet kántálta gúnyosan, ahogy a gyerek
szokták az óvodában.
Rajtam nincsen sebhely tiltakozott Julie sértõdötten.
Mutasd meg, akkor majd elhiszem! mondta Shannon kurtán, és megfordult, hogy üres kávé
zéjét letegye a pamlag mellett álló asztalra. Ruhazizegést hallott. Amikor megfordult, maj
dnem a torkán akadt az utolsó korty. A lánynak egy másodpercre se volt szüksége ahhoz, hogy
lehúzza a cipzárat a ruhája hátán. A ruha gyûrött csomóban hevert a bokájánál. Alatta mindö
s harisnyát viselt, és egy vékony aranyláncot a derekán.
Látod mondta lágyan , nincs rajtam semmiféle sebhely.
Igazat beszélt. Alacsony, formás, fiatal teste makulátlanul tej fehér volt a lába fejétõl
zen fekete, dús hajáig, amely a vállára, omlott és csaknem leért a derekáig. Shannon nyelt
et.
Azt hittem, te még apuka édes pici lánya vagy mondta.
Julie kuncogott.
Mind azt hiszik, különösen apuka mondta.
Most rajtad a sor.

Ugyanebben az órában Sir James Manson a könyvtárszobában ült vidéki kastélyában, amely Notg
lutól nem messze, a dimbes-dombos gloucestershire-i vidéken helyezkedett el. A térdén ot
t feküdj: Shannon dossziéja, könyökénél pedig egy pohár szódás konyak várakozott. Éjfél fel
y Manson már régen lefeküdt. Manson kivárta, amíg, magányosan, a könyvtárában nyugodtan átt
atja Shannon haditervét. Ellenállt a kísértésnek, hogy már hazafelé úton, az autóban belené
y hogy korábban, a vacsora ideje alatt félrevonuljon vele. Ha valamire erõsen akart ko
ncentrálni, szívesebben foglalkozott vele az éjszakai órákban, márpedig erre a dokumentumra
igencsak koncentrálni akart.
Felütötte a mappát, és félretette a térképeket meg a vázlatokat. Aztán belefogott a szöve
így hangzott:

Elõkészületi fázis. Az alábbi tervezet a következõ információk alapján készült: Mr. Walter
angarói köztársaságról készült jelentése, saját zangarói utam és az errõl készült jelentése
felvilágosítások, amelyeket Mr. Harristõl az akció céljára vonatkozólag kaptam. Nem állt mó
kintetbe venni olyan adatokat, amelyek csak Mr. Harris elõtt ismeretesek, de velem
nem közölte õket. A legfontosabb ilyen jellegû információk közé tartozik mindaz, ami a tám
ténik, és az új kormány hivatalba helyezésének módja is. Lehetséges, hogy ezek az események
elõkészületeket igényelnek, amelyeket szükséges a támadás tervébe is beleépíteni, erre azon
ett okok miatt, nem volt módom.
Az akció célja. Támadás elõkészítése, megindítása és véghezvitele a Clarence-ben, Zangaro
elnöki palota ellen; a palota megrohamozása és elfoglalása, és az elnöknek, valamint a palo
an elszállásolt személyi testõrségének megsemmisítése. Továbbá az ország fegyverkészletének
, valamint államkincstárának és rádióállomásának birtokba vétele (mindezek szintén a palota
atók). Végül olyan helyzet kialakítása, amelyben a fegyveres õrség vagy a hadsereg esetleg
en maradó tagjai a városon kívül szóródnak szét, és nem áll módjukban sikeres ellentámadást
A támadás módszere. A clarenee-i katonai helyzetet tanulmányozva meggyõzõdtem arról, hogy
zárólag a tengerrõl lehet támadást indítani, és annak közvetlenül a palota ellen kell irány
gvizsgáltam azt a lehetõséget is, hogy a felszerelést és az embereket légi úton juttassuk e
repülõtérre, de elvetettem. Elõször is, az indulás helyén az illetékes hatóságok nem adnák
edélyt ilyen mennyiségû fegyver szállításához egy kereskedelmi légi járaton, mivel sejtenék
ját. Még ha találnánk is olyan hatóságot, amely engedélyezi a felszállást, nagy lenne a koc
gy feljelentenek bennünket vagy kiszivárogtatnak valamit.
Másodszor: egy szárazföldi támadás semmiféle elõnnyel nem jár, viszont igen sok a hátrány
hogy a támadók fegyveres hadoszlopban az északi határon át hatoljanak az országba, arra le
ne szükség, hogy az embereket és a fegyvereket becsempésszük a szomszédos köztársaságba, am
hatékony rendõrsége és biztonsági rendszere van. Így rendkívüli, sõt elfogadhatatlan mérték
z idõ elõtti felfedeztetés és letartóztatás kockázata. Az sem kecsegtetne több sikerrel, ha
hol a zangarói tengerparton szaunánk partra, és onnét menetelnénk Clarence-be. Elõször is,
artot sûrû mangrove-ingovány szegélyezi, amelyen a csónakok nem tudnak áthatolni, az öblök
olyan aprók, hogy nem lehet megtalálni õket a sötétben. Másodszor, gépjármûvek híján a tám
 vezetõ hosszú utat gyalog kellene megtenniük, így a védõk elõre értesülnének a küszöbönáll
napvilágnál nyilvánvalóvá válna a támadók csekély létszáma, ami keményebb ellenállásra ösz
Végül fontolóra vettem azt a lehetõséget, hogy a fegyvereket és az embereket titokban jut
atjuk a köztársaság területére, és ott elrejtjük a támadás éjszakájáig. Ennek sincs reális
t ilyen mennyiségû fegyver túlságosan nagy súlyt jelent, részben mert ilyen nagy számú, ism
en turista jelenléte elkerülhetetlenül feltûnne és a hatóságok is értesülnének róla; ezenkí
vhez arra lenne szükség, hogy a támadókat valamely zangarói szervezet is támogassa, márpedi
lyen szervezet nem létezik.
Következésképp, úgy vélem, az egyedüli reális lehetõség, ha a támadást könnyû csónakokkal
t egy, a nyílt tengeren horgonyzó hajóról bocsátunk le, és partraszállás után azonnal megro
k a palotát.
A támadáshoz szükséges kellékek. A támadó csapatnak legkevesebb tizenkét emberbõl kell ál
k aknavetõkkel, páncéltörõkkel és gránátokkal vannak fölszerelve, ugyanakkor géppisztollyal
lkeznek közelharc céljára. A támadóknak hajnali kettõ és három óra között kell partra száll
a clarence-i lakosság feltehetõen alszik, de még elég idõ van hajnalig ahhoz, hogy napkelt
ekor már nyomát se láthassák a fehér zsoldosoknak.

A jelentés további hat oldalon részletezte, hogyan képzeli Shannon a terv megvalósítását,
an lehet szert tenni a szükséges személyzetre, a fegyverekre és lõszerre, valamint a kisegí
felszerelésekre, azaz rádiókészülékekre, rohamcsónakokra, jelzõfényekre, egyenruhákra, heve
elmiszerkészletekre, mennyibe fog kerülni mindez, és hogy miként lehet megszállni a palotát
szétszórni a hadsereget.
A támadókat szállító hajóról a következõket írta: A fegyvervásárlást leszámítva, a terv
beszerzése. Mindent megfontolva úgy vélem, helytelen lenne hajót bérelni, mivel annak legén
sége megbízhatatlannak bizonyulhat, a kapitány bármelyik pillanatban meggondolhatja magát,
és biztonsági szempontból is kockázatot jelent, hogy azok a hajók, amelyeket ilyen célokra
ki lehet bérelni, alighanem jól ismertek a Földközi-tenger partján fekvõ országok hatóságai
zt javasolnám, még ha így többe kerül is, hogy vásároljanak meg mindenestül egy kis teherha
legénységet olyan emberekbõl állítsák össze, akiket megbízóim fizetnek, akikre ráhagyatkozh
iket hajózási körökben törvénytisztelõ személyekként tartanak számon. Egyébiránt a teherhaj
ba bocsáthatják, így ez a megoldás hosszú távon még olcsóbbnak is bizonyulhat.

Shannon hangsúlyozta azt is, mekkora szükség van a teljes titoktartásra az akció egész idej
alatt. Mivel nem vagyok tisztában megbízóim kilétével, Mr. Harristõl eltekintve", mutatot
ajánlatos lenne, abban az esetben, ha a tervezetet elfogadják, hogy továbbra is Mr. Ha
rris legyen az egyetlen közvetítõ kapocs megbízóim között és köztem. A szükséges pénzösszeg
kezébõl lenne tanácsos átvennem, és én magam is így továbbítanám a költségelszámolásokat.
néhány helyettesre, õk sem tudhatnak semmit az akció természetérõl, a végcéljáról még kevé
míg tengerre nem szálltunk. Még az érintett partszakasz térképét is csak indulás után szaba
itánynak átadni. A fenti terv nagy súlyt helyez a biztonsági szempontokra, ezért amikor cs
ak lehetséges, a szükséges vásárlásokat legálisan, a nyílt piacon kell lebonyolítani, csupá
erek beszerzése történhet illegális úton. Így egy esetleges nyomozás minden fázisban zsákut
ollik. A teljes tervvel csak én magam, Mr. Harris és megbízóim lennénk tisztában, és ha a l
osszabb eset következik be, akkor sem tudnám azonosítani megbízóimat, sõt, valószínûleg Mr.
t sem."
Sir James több ízben is bólintott és elismerõen mormogott a fentieket olvasva. Hajnali e
gykor újabb pohár konyakot töltött magának, és a két külön lap után nyúlt, amelyeken a költ
erepeltek. Az elsõ lapon ezt olvasta:
Látogatás Zangaróba felderítés céljából. Két jelentés elkészítése.
Megtörtént 2 500 font
Az akció parancsnokának honoráriuma 10 000 font
A személyzet többi részének
szerzõdtetése és fizetségük 10 000 font
Az ügyintézés összes költségei,
útiköltségek, hotelszámlák stb.
a parancsnok és alárendeltjei számára 10 000 font
Fegyver vásárlás 25 000 font
Hajóvásárlás 30 000 font
 Kiegészítõ felszerelések beszerzése 5 000 font
Tartalék 7 500 font
Összesen: 100 000 font
A második lapon az egyes feladatok végrehajtásához szükséges napok számát becsülte fel Sh

Elõkészítõ szakasz:
A személyzet toborzása és összegyûjtése.
Bankszámlák nyitása.
Külföldi székhelyû cég megvásárlása 20 nap
Beszerzési szakasz:
A fentiekben felsorolt valamennyi tétel
beszerzése 40 nap
Összegyûjtési szakasz:
A felszerelés és a személyzet összegyûjtése a hajón. Az indulás napjával ér véget, 20
Hajózási szakasz:
Az akcióhoz szükséges valamennyi személy és
felszerelés eljuttatása vízi úton a kiindulási helyrõl
Clarence környékének parti vizeire 20 nap

Sir James Manson kétszer is elolvasta a jelentést, majd egy hosszú órán át csak ült, egy Up
Corona szivart szíva, és dolgozószobája falának pompás lambériájára, a polcokon sorakozó,
kötött könyvek gerincére meredt. Végül a dossziét bezárta fali széfjébe, és felment lefekü

Cat Shannon hanyatt hevert az elsötétített hálószobában, és lustán simogatta a lány testét,
g keresztbe feküdt az övén. Ez a test apró, de igen érzéki volt, mint arról az elmúlt órába
n megbizonyosodott. Bármivel is töltötte Julie az idejét abban a két évben, amely a tanulmá
i befejezése óta eltelt, annak aligha volt sok köze a gép- és gyorsíráshoz. Olyan étvággyal
ussal vehette bele magát a szex különbözõ formáinak kipróbálásába, hogy ahhoz csak kiapadha
ergiája és beszélõkedve volt" mérhetõ két fogás közt szinte egyfolytában áradt belõle a s
Ahogy Shannon megsimogatta, megmoccant, és játszani kezdett a férfi testével.
Fura mondta a férfi eltöprengve , ebbõl is látszik, milyen idõket élünk. Órák óta va
és még semmit sem tudok rólad.
Julie egy pillanatra abbahagyta a férfi ingerlését.
Mit akarsz tudni? kérdezte, aztán folytatta elfoglaltságát.
Hogy hol laksz felelte Shannon. Gondolom, nem ez a kégli az egyetlen lakásod.
Gloucestershire-ben mormogta a lány.
Mit csinál az öreged? kérdezte Shannon lágyan. Nem kapott választ,
Shannon belemarkolt a lány hajába, és odahúzta az arcát a magáéhoz.
Au, ez fáj. A Cityben dolgozik. Miért?
Tõzsdeügynök?
Nem, valami bányászattal foglalkozó cégnek az igazgatója. Az a szakterülete, ez meg az
. Na, most figyelj!
Fél órával késõbb lehengeredett a férfiról.
Ez hogy tetszett, szivi?
Shannon felnevetett. A lány látta, ahogy a fogsora fehéren megvillan a sötétben.
Tetszett mondta lágyan , rendkívül tetszett. Mesélj valamit az öregedrõl.
Apuról? Ó, csak egy unalmas öreg üzletember. Fél életét egy dohos irodában tölti a City
Vannak üzletemberek, akik érdekelnek. Mesélj róla, milyen az öregúr...

Sir James éppen a délelõtti kávéját kortyolgatta nagy élvezettel vidéki kastélyának délre n
szán azon a szombati napon, amikor Adrian Goole felhívta. A diplomata saját kenti otth
onából beszélt.
Remélem, nem bánja, hogy hétvégén zavarom mondta.
Dehogyis, egy csöppet sem felelte Manson, korántsem az igazságnak megfelelõen. Tudj
hogy bármikor hívhat.
 Már tegnap este, az irodájában fel akartam hívni, de sehogy se tudtam elszabadulni egy
konferenciáról. Biztosan emlékszik még, mirõl beszéltünk nemrégiben... tudja, annak a felm
z eredményérõl, amelyiket valahol Afrikában folytatott a cége. Emlékszik, ugye?
Manson tartott tõle, hogy Goole ragaszkodni fog hozzá, hogy a telefonban végigcsinálja
az egész biztonsági hókuszpókuszt.
Emlékszem, hogyne felelte. Ahhoz tartottam magam, amit a vacsora alatt javasolt.
Az adatokat megváltoztattuk egy kissé, és az így feltüntetett mennyiséggel már nem lenne g
aságos bármihez is kezdeni. A jelentést elküldtük, õk átvették, és azóta semmit sem hallott
Goole következõ szavainak sikerült kizökkenteniük Sir James Mansont hétvégi nyugalmából.
Ami azt illeti, mi hallottunk valamit mondta a hang a telefonvonal másik végén. Sem
i olyasmit, ami igazán aggasztó lenne, de azért furcsa. Tudja, a nagykövetünk, aki arra a
helyre és még másik három, kisebb köztársaságban van akkreditálva, nem lakik ott. De azért
resen küld jelentéseket, amelyeket a legkülönbözõbb forrásokból gereblyéz össze, többek köz
zágok diplomatáival folytatott, rutinszerû kapcsolatai segítségével. A legutóbbi jelentésén
része, amely az ottani gazdasági helyzettel foglalkozik, tegnap az íróasztalomra került. A
zt rebesgetik, hogy a szovjet kormány engedélyt kapott egy saját bányafelmérõ csoport küldé
ersze, lehetséges, hogy nem ugyanazt a területet akarják átvizsgálni, amit a maguk embere.
..
Sir James Manson a telefonra meredt, miközben Goole tovább fecsegett. Egy ér a bal h
alántéka közelében vadul lüktetni kezdett.
Tudja, Sir James, megfordult a fejemben, hogy ha ezek az orosz fickók ugyanazt a
területet mérik fel, mint a maguk emberei, lehet, hogy nem egészen arra az eredményre j
utnak. Szerencsére csak jelentéktelen mennyiségû ónról van szó. Mégis, arra gondoltam, jobb
tud róla. Halló! Ott van még...?
Mansonnak nagy erõfeszítéssel sikerült elérnie, hogy a hangja normálisan csengjen.
Igen, itt. Elnézést, csak elgondolkodtam. Nagyon rendes magától, Goole, hogy felhívott.
Nem hinném, hogy ugyanarra a területre szállnának ki, ahová az én emberem. De azért nagyon
ves, hogy értesített róla.
Elmondta a szokásos udvarias frázisokat, majd letette a kagylót, és lassú léptekkel vissz
tért a teraszra, miközben fejében csak úgy száguldoztak a gondolatok. Véletlen lenne? Lehet
es. Ha a szovjet kutatócsoport olyan területre száll ki, amely több mérföldnyire esik a Kri
tály-hegytõl, akkor puszta véletlenrõl van szó. Ha viszont egyenesen a Kristály-hegy felé v
ik az útjukat, anélkül, hogy elõzõleg légi felvételeket készítenének, amelyekrõl kiderülne,
területnek a vegetációja különbözik a környezetétõl, az már nem lesz véletlen, hanem isten
neki nem áll módjában kideríteni, minden kétséget kizáróan megbizonyosodni róla anélkül, ho
ne leplezné: továbbra is érdeklõdik a Kristály-hegy után. Márpedig ez végzetes lenne.
Eszébe jutott Chalmers, ez az ember, akirõl azt hitte, hogy sikerült a pénzzel betömnie
a száját. A fogát csikorgatta. Chalmers fecsegett volna? Szántszándékkal? Akaratlanul? Nagy
kedve lett volna hozzá, hogy szóljon Endeannek, vagy Endean valamelyik barátjának, intézze
el ezt a Chalmerset. De az semmin sem változtatna. Azonkívül semmi bizonyítéka nincs rá, h
gy kiszivárogtatott valamit.
Persze, megtehetné, hogy felhagy a terveivel, és többet nem is gondol rájuk. Megfontol
ta ezt a lehetõséget, aztán újra eszébe jutott az a nagy halom színtiszta arany, ami ennek
szivárvány õs tervnek a végén vár rá. James Mansont kemény fából faragták: nem tarthatott
ahol tartott, ha szokása lett volna meghátrálni csak azért, mert valamivel nagyobb a koc
kázat, mint számította, különösen, ha az még nem is bizonyos.
Leült a nyugszékbe az idõközben kihûlt kávé mellé, és eltöprengett. Eltökélte, hogy folyt
gkezdett, de számításba veszi azt a lehetõséget, hogy az orosz bányamérnökök is a Kristályh
fognak kutatni, ott, ahol Mulrooney, és õk is észreveszik a vegetációban mutatkozó különbs
ost tehát egy új szemponttal is foglalkoznia kell, a szoros határidõvel. Gondolatban utána
számolt, és arra az eredményre jutott, három hónapjuk van. Ha az oroszok rájönnek, mit rejt
Kristály-hegy, egy pillanat alatt ott terem egy mûszaki támogatást" nyújtó, alighanem szép
portjuk, amelynek a fele, ebben nem kételkedett, a KGB kemény fiúiból fog állni.
Shannon szerint legkevesebb száz napra van szükség az akcióhoz, de eredetileg azt mond
ta Endeannek, ha lenne még további két hete rá, sokkal biztosabban nyélbe tudná ütni. Hát n
sz rá további két hetük. Sõt, ami azt illeti, ha az oroszok ezúttal gyorsabbak lesznek a sz
kásosnál, talán még száz napjuk sem.
Újra a telefonhoz lépett, és felhívta Simon Endean t. Az õ hétvégéjét már elrontották; se
m látott rá, miért ne dolgozhatna Endean is egy sort.
Endean hétfõ reggel felhívta Shannont a szállodában, és délután kettõre találkozót beszélt
kis St. John's Wood-i bérházban. A lakást aznap reggel bérelte ki, Sir James Manson utasítá
a, aki elõzõleg, vasárnap délután hosszasan magyarázta neki a helyzetet. A lakást egész hón
vette, Harris névre, készpénzben fizetett érte, és hamis adatokat adott meg, amelyeket a k
utya sem ellenõrzött. A lakásra igen egyszerû okból esett a választása: olyan telefonja vol
amely semmiféle központba nem volt bekötve.
Shannon pontban kettõkor, érkezett, és a magát még mindig Harrisnek nevezõ férfit már ott
a a lakásban. A telefon egy asztali mikrofonkészüléken lógott, ami lehetõvé tette, hogy a s
an tartózkodó egy vagy több ember és a vonal túlsó végén lévõ személy beszélgetést folytath
Konzorciumunk vezetõje elolvasta a jelentését mondta Endean Shannonnak , és beszélni
magával.
Fél háromkor megcsörrent a telefon. Endean bekapcsolta a gép beszélgetés" feliratú gombj
vonalban megszólalt Sir James Manson hangja. Shannon tudta már, kivel fog társalogni,
de ennek nem adta semmi jelét.
Ott van, Mr. Shannon? kérdezte a hang.
Igen, uram.
Nézze, elolvastam a jelentését, és egyetértek az ítéleteivel és a következtetéseivel. H
g ezzel a vállalkozással, hajlandó lenne végrehajtani?
Igen, uram felelte Shannon.
Van néhány dolog, amit meg kell beszélnünk. Látom, a költségvetésben tízezer fontot uta
ak.
Igen, uram. Õszintén szólva, nem hinném, hogy akadna bárki, aki olcsóbban megcsinálja,
gtöbben többet kérnének. Még ha volna is valaki, aki alacsonyabb összeget tüntet fel, úgy v
z a személy is legalább tíz százalékot juttatna önmagának, csak, éppen elrejtené a beszerzé
hol nem lehet ellenõrizni.
Egy darabig csönd volt, aztán a hang újra megszólalt:
Rendben van. Elfogadom. No és mit tud nyújtani nekem ezért a tízezer fontért?
A tudásomat, a kapcsolataimat, azt, hogy ismerõs vagyok a fegyverkereskedõk, fegyver
csempészek és zsoldosok körében. És ezzel a pénzzel megvásárolja a hallgatásomat is arra az
, ha valami hiba csúszna a végrehajtásba. Ezért a pénzért én három hónapig kutya keményen f
ozni, és állandóan abban a veszélyben fogok forogni, hogy letartóztatnak és börtönbe csukna
, ezért a pénzért megkockáztatom, hogy otthagyom a fogamat.
A hang a vonal túlsó végén egyetértõen morgott,
Meggyõzött. Mármost ami a pénzügyeket illeti: a százezer fontot át fogom utaltatni egy
bankszámlára, amelyet Mr. Harris fog megnyitni ezen a héten. A pénzt részletekben fogja fo
lyósítani akkor, amikor szüksége lesz rá az elkövetkezõ két hónapban. Erre a célra magának
ania vele a megfelelõ kommunikációs csatornákat. Mr. Harrisnek jelen kell lennie, amikor
maga a pénzt átadja valakinek, vagy elismervényt kell kapnia.
Ez nem lesz minden esetben lehetséges, uram. A fegyverkereskedelemben néni szokás el
ismervényt adni, különösen nem a feketepiacon, és a legtöbb ember, akivel dolgom lesz, elle
ezné, hogy Mr. Harris jelen legyen. Nem az õ világukból való. Azt javasolnám, használjunk a
setek többségében úticsekkeket vagy átutalási számlákat. Másrészt, ha Mr. Harrisnek minden
l jelen kell lennie és alá kell írnia a csekket, valahányszor felveszek vagy befizetek v
alamelyik bankban ezer dollárt, akkor vagy követnie kell engem mindenhová, amit én a saját
biztonságom szempontjából elfogadhatatlannak tartok, vagy pedig nem készülünk el száz napo
elül.
Újabb hosszú szünet következett.
Hogy érti azt, hogy a saját biztonsága szempontjából? kérdezte a hang.
Úgy értem, uram, hogy én nem ismerem Mr. Harrist. Nem fogadhatom el, hogy õ viszont ol
yan dolgokat tudjon meg rólam, amelyek alapján letartóztattathat valamelyik európai városb
an, ön megtette a szükséges intézkedéseket a saját biztonsága érdekében. Nekem is meg kell
a magaméit. Ez azt jelenti, hogy egyedül, felügyelet nélkül kell utaznom és dolgoznom.
Maga óvatos ember, Mr. Shannon.
Bizonyára, hisz még életben vagyok. A hang zordan felkuncogott.
És én honnét tudjam, hogy nyugodtan magára bízhatok ekkora összeget?
Sehonnét, uram. Az esetek egy részében Mr. Harris megteheti, hogy csak alacsony összeg
eket ad át nekem egy-egy alkalommal. De a fegyverekért készpénzben kell fizetni, és csak a
vásárló lehet jelen. A másik lehetõség az lenne, ha megbízná Mr. Harrist, hogy õ személyes
el az akciót, vagy ha egy másik hivatásost bérelne fel. De akkor ugyanúgy nem tudná, hogy a
ban a másikban megbízhat-e.
Igaza van, Mr. Shannon. Mr. Harris...
Igen, uram szólt bele a kagylóba azonnal Endean.
Ha végeztek Mr. Shannonnal, legyen szíves, azonnal jöjjön be hozzám. Mr. Shannon, a fel
dat a magáé. Száz napja van rá, hogy ellopjon egy országot. Kereken száz napja.

MÁSODIK RÉSZ
A SZÁZ NAP
NYOLCADIK FEJEZET
Miután Sir James Manson letette a kagylót. Simon Endean és Cat Shannon jó néhány percig csa
ültek és némán bámultak egymásra. Shannon tért magához elõször.
Mivel együtt kell majd dolgoznunk mondta Endeannek , valamit már most tisztáznunk ke
l. Ha valaki, bárki akár csak egy szót is kifecseg errõl az akcióról, az végül egészen bizt
fülébe jut valamelyik nagyhatalom titkosszolgálatának. Valószínûleg a CIA-nak, de legalábbi
angol SIS-nek, esetleg a francia SDECE-nek. És akkor fújhatjuk. Akkor se maga, se én n
em tehetünk semmit, ezt az ügyet egyszer és mindenkorra leállítják. Tehát hallgatni fogunk,
nt a sült hal.
Beszéljen csak a maga nevében vágott vissza ingerülten Endean. Én sokkal többel vag
elve benne, mint maga.
Oké. Akkor elõször tárgyaljunk a pénzrõl. Holnap Brüsszelbe repülök, és nyitok egy új b
l Belgiumban. Holnap estére már vissza is jövök. Akkor hívjon föl, és én megmondom, melyik
an van és milyen néven. Aztán egy átutalásra lesz szükségem, legalább tízezer font értékben
tére összeállítom a teljes listát, hogy mire fogom költeni. Fõként fizetési csekkekre a mun
számára meg letétekre, ilyesmire.
Hol hívjam föl? kérdezte Endean.
Ez a második dolog, amit meg kell beszélnünk mondta Shannon. Szükségem van egy álla
, ahová a telefonjaim és a leveleim befutnak.
Mit szólna ehhez a lakáshoz? Tudja valaki, hogy magának valami köze van hozzá?
Endean korábban erre nem gondolt. Most eltöprengett rajta.
Én vettem ki. Egy hónapot elõre kifizettem ; mondta.
Jelent valamilyen problémát, hogy a lakásbérleti szerzõdésen a Harris név szerepel? k
hannon.
Nem.
Akkor átveszem magától, így egy hónapra ki van fizetve a lakbér kár lenne veszi hagyn
or pedig a hónap lejár, a következõket már én fogom fizetni. Van kulcsa a lakáshoz?
Hogyne, persze. Valahogy csak be kellett jönnöm.
Hány kulcsa van?
Válaszként Endean a zsebébe nyúlt, és elõhúzott egy kulcskarikát, amelyen négy kulcs függ
ilvánvalóan a ház bejáratát nyitotta, kettõ pedig a lakás ajtaját. Shannon átvette õket.
Akkor most arról, hogyan tartjuk a kapcsolatot mondta. Ide bármikor telefonálhat. L
het, hogy itthon leszek, lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy éppen külföldön tartózkodom. Fö
teszem, hogy a saját telefonszámát nem akarja megadni nekem. Az lesz a legjobb, ha egy
poste restante postacímet keres valahol Londonban, olyat, amelyik útba esik hazafelé
vagy az irodájába menet, és naponta kétszer benézhet, nem jött-e távirata. Ha sürgõsen besz
l magával, megtáviratozom a telefonszámot, ahol elérhet, és az idõpontot, amikor megtalál o
Világos?
Igen, holnap estére elintézem. Van még valami?
Mindössze annyi, hogy az akció során mindvégig a Keith Brown nevet fogom használni. Bár
yen postája érkezik Keith aláírással, az tõlem van. Amikor felhív, mondjuk egy szállodában,
Brownt keresse. Ha úgy jelentkeznék be a telefonba, hogy Itt Mr. Brown beszél", akkor sür
gõsen tegye le a kagylót. Ez azt jelenti, hogy baj van. Magyarázza ki magát, hogy rossz
számot kapcsoltak. Pillanatnyilag ennyit akartam mondani. Legjobb lesz, ha most vi
sszamegy az irodájába. Hívjon fel itt ma este nyolckor, akkor beszámolok róla, mit intéztem
Néhány másodperccel késõbb Endean már a St. John's Wood-i utca járdáján állt, és taxi utá
Szerencsére Shannon nem fizette be a bankszámlájára azt az ötszáz fontot, amelyet elõzõ h
tt át Endeantõl a támadás tervének elkészítéséért, és még volt is belõle négyszázötven font
szállodaszámlát is elõbb-utóbb ki kell fizetnie, gondolta, de az ráér.
Felhívta a BEA légitársaságot, és retúrjegyet foglalt a másnap reggel induló brüsszeli já
taosztályára. A gép délután négykor érkezik vissza Londonba, így hatra a lakásán lehet. Miu
oglalást elintézte, telefonon feladott négy táviratot külföldre: egyet Dél-Afrikába, Paarlb
yet Ostendébe, egyet Marseille-be, egyet Münchenbe. Mindegyikben ennyi állt: Sürgõsen hívj
l Londonban 507-0041-es számon éjfélkor következõ három nap bármelyikén Stop Shannon". Végü
axit rendelt, és visszahajtott a Lowndes Hotelbe. Kijelentkezett, kifizette a számláját,
és távozott, ahogy jött, ismeretlenül.
Nyolckor Endean felhívta, ahogy megállapodtak, õ pedig elmondta Manson jobbkezének, mi
t végzett aznap. Megbeszélték, hogy Endean másnap este tízkor újra hívja.
Shannon a következõ két órát azzal töltötte, hogy felderítette a háztömböt, ahol a lakása
ezõ utcákat. Felfedezett néhány apró éttermet, köztük két olyat, amelyik nem esett messze S
's Wood fõutcájától. Az egyikben kényelmesen megvacsorázott. Tizenegyre már haza is ért.
Megszámolta a pénzét még mindig több mint négyszáz fontja volt , félretett háromszázat
a következõ napi költségekre, aztán gondosan megvizsgálta minden holmiját. A ruháiban nem v
emmi feltûnõ, egyik sem volt régebbi három hónaposnál, a legtöbbet pedig az utolsó tíz napb
a itt Londonban. Nem volt nála pisztoly, nem kellett hát töprengenie, hova rejtse, és a
biztonság kedvéért még azt az írógépszalagot is megsemmisítette, amelyet a jelentése legépe
t, és egyik tartalék szalagját tette a gépbe.

Bár Londonban aznap este korán sötétedett, a dél-afrikai Cape tartományban még mindig világ
lt ezen a meleg, nyári estén. Janni Dupree kocsijában sebesen elhúzott Seapoint mellett,
és Cape Town felé tartott. Neki is Chevroletje volt, akárcsak Endeannek, régebbi, de na
gyobb és mutatósabb. Használtan vásárolta annak a pénznek egy részébõl, amellyel négy hétte
vissza Párizsból. A napot úszással és horgászással töltötte egy barátja hajóján Simontownb
afelé tartott Paarlba. Valahányszor lejárt egy megbízatása, mindig örömmel tért vissza ide,
id idõ után a város elkerülhetetlenül untatni kezdte, ugyanúgy, mint tíz évvel azelõtt, ami
hagyta el.
Dupree a Paarl völgyében nevelkedett, és míg iskolába nem került, azzal töltötte az idejé
azokban a gyér és rosszul termõ szõlõskertekben ugrándozott, amelyeket a szüleihez hasonló
rek mûveltek. Megtanulta, hogyan lehet becserkészni a madarakat a völgyben, és meglõni õket
Pieternek, klonkie"-jának, színes bõrû játszótársának a társaságában. A fehér fiúknak ugya
gy a színes bõrû gyerekekkel játsszanak, mindaddig, amíg nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy
megértsék, mit jelent, hogy az emberek bõrszíne különbözõ.
Pieternek hatalmas barna szeme, gubancos, dús, göndör fekete haja és mahagóniszínû bõre v
Két évvel volt idõsebb Janninál, és elvben neki kellett volna megvédelmeznie. Valójában azo
egyforma magasak voltak, mert Janni a fizikai fejlõdésben elõbbre tartott a koránál, és gyo
san eldõlt, hogy kettejük közül az övé a vezetõ szerep. Az ehhez hasonló nyári napokon húsz
t a két mezítlábas fiú felszállt arra az autóbuszra, amely a part mentén haladva Cape Agulh
a tartott, oda, ahol az Atlanti- és az Indiai-óceán végül találkozik, kieveztek a nyílt víz
ott érdes farkú halakat horgásztak.
Janni, miután elvégezte a paarli fiúgimnáziumot, komoly problémát jelentett a szüleinek.
san nagyra nõtt, agresszív volt, nyughatatlan, állandóan verekedésekbe keveredett, és olyan
kíméletlenül kaszált hatalmas ökleivel, hogy kétszer is a rendõrbíró elé került. Átvehette
szüleitõl a farmot, és mûvelhette volna apjával együtt a zömök, apró tõkékbõl álló szõlõt,
Elrémítette azonban a kilátás, hogy ebbõl az apró birtokból próbáljon megélni, ahol mindös
bõrû fiú segít neki a munkában, és ahol idõ elõtt megöregedne és meggörnyedne a háta. Tize
an önként jelentkezett a hadseregbe. Alapkiképzést Potchefstroomban kapott, majd áthelyezté
Bloemfonteinbe, az ejtõernyõsökhöz. Itt ébredt rá, mihez szeretne kezdeni az életével, itt
adáselfojtó rohamkiképzés során, amelyet Pietersburg környékén, a préribozót kemény világáb
ttesei is úgy látták, alkalmas rá, hogy hivatásos katona legyen, egyetlen dologtól, a garáz
eltekintve. Amikor egy alkalommal Dupree tizedes eszméletlenre vert egy õrmestert,
parancsnoka megsokallta a dolgot, és lefokozta közlegénnyé.
Dupree elkeseredésében megszökött. Egy East London-i bárban fogták el, ahol alaposán össz
e a katonai rendõrség két tagját, aztán hat hónapot töltött egy büntetõzászlóaljnál. Amik
gyik esti újságban észrevett egy hirdetést. Jelentkezett egy kis durbani irodában, és két n
al késõbb elrepült Dél-Afrikából a katangai Kamina bázisra. Huszonkét éves korában zsoldos
azóta eltelt hat évben az is maradt.
 Ahogy a kanyargós úton Franshoeken át a Paarl-völgy felé hajtott, azon töprengett, nem
-e otthon egy levél Shannontól vagy a fiúk közül valamelyiktõl azzal a hírrel, hogy új megb
adt. De amikor a postára ért, nem volt számára semmi. Felhõk gyülekeztek a tenger felõl, és
vegõ távoli mennydörgéstõl reszketett.
Dupree érezte, hogy aznap este esni fog, elered a kellemes, hûsítõ, zápor, és felpillanto
t a Paarl-sziklára, amelyrõl annak idején, amikor õsei ideérkeztek, elnevezték a völgyet és
st. Gyerekkorában gyakran nézte ámulva ezt a sziklát, amely száraz idõben fakószürke volt,
úgy csillogott a holdfényben, mint egy óriási gyöngyszem. Ilyenkor a hatalmas, csillogó-vi
logó szikla mellett jelentéktelenné törpült az alatta elterülõ kisváros. Bár szülõvárosa, a
rát töltötte, nem nyújtotta neki azt az életet, amire vágyott, mégiscsak ez volt az otthona
alahányszor meglátta, hogyan csillog a Paarl-szikla a fényben, mindig érezte, hogy újra it
thon van. Aznap este azonban azt kívánta, bár inkább másutt lenne, útban egy újabb háború f
Azt viszont nem tudhatta, hogy másnap reggelre Shannon távirata, amely egy újabb háborúb
a szólítja, ott fogja várni a paarli postahivatalban.

Marc Vlaminck, a Csöpp Marc nekidõlt a bárpultnak, és felhajtott egy újabb korsóval a habzó
amand sörbõl. A kocsma a barátnõjéé volt; ahogy Marc kinézett a helyiség utcára tekintõ abl
hogy Ostende vöröslámpás negyede szinte teljesen néptelen. Jeges szél fújt a tenger felõl,
i turistaforgalom még váratott magára. Marc unatkozott.
Amikor hazatért a trópusokról, az elsõ hónapban nagyon élvezte, hogy újra otthon van, újr
ró fürdõket vehet, és elbeszélgethet a barátaival, akik benéztek hozzá a kocsmába. Még a he
s érdeklõdött iránta, de õ elküldte õket a pokolba. Semmi szüksége nem volt rá, hogy ujjat
tóságokkal, márpedig tudta, hogy nem lenne többé nyugta tõlük, ha valami olyasmit mondana v
tenne, amivel kínos helyzetbe hozná õket a Brüsszelben akkreditált afrikai diplomaták elõt
Ám néhány hét alatt ez a tétlen életmód minden vonzerejét elveszítette. Pár nappal ezelõt
alamelyest az unalmán, amikor leütött egy matrózt, mert az megsimogatta Anna fenekét, márpe
ig Marc a nõnek ezt a testrészét saját kizárólagos tulajdonának tekintette. Az emlék hatásá
e ötlött valami. Hallotta, hogyan kopog Anna papucsos lába fönn az emeleten, miközben taka
rít abban a kis lakásban a kocsma fölött, amelyben együtt éltek. Nagy lendülettel felállt a
, felhajtotta maradék sörét a fedeles fémkupából, és odakiáltott a csaposnak:
Ha jönne valaki, szolgáld ki!
Aztán feldübörgött a hátsó lépcsõn. Miközben felfelé haladt, nyílt az ajtó, és a táviratk
jta.

Felhõtlen tavaszi este volt, a levegõ éppen csak egy kicsit csípõs, és a marseille-i régi k
ize sima, akár az üveg. A kikötõ közepén, amely alig egy-két másodperccel elõbb még tükörké
a parti bárok és kávéházak fényét, egyetlen hazatérõ halászhajó vert tajtékos hullámokat m
szétterjedtek az egész kikötõben, míg nagyot loccsanva el nem haltak a már lehorgonyzóit ha
zsén. Az autók lelakatolva álltak a Canebiére teljes hosszában, ablakok ezreibõl fövõ hal s
adt, az öregemberek ánizslikõrjüket szürcsölgették, a heroinárusok szapora léptekkel haladt
kátorokban jövedelmezõ céljaik felé. Egyszóval ez is olyan este volt, mint a legtöbb.
A magát Le Panier-nek nevezõ fortyogó üstben, ahol a legkülönbözõbb nyelvû, és nemzetiség
tek, s ahová csak rendõr nem teheti be a lábát, Jean-Baptiste Langarotti egy kis bárban ült
egy sarokasztalnál, és egy hosszú pohárból jégbe hûtött Ricard-t szürcsölgetett.
Õ nem unatkozott annyira, mint Janni Dupree vagy Marc Vlaminck. A börtönben töltött évek
latt megtanulta, hogy érdeklõdjék a legapróbb dolgok iránt is, így sokkal jobban viselte a
osszú tétlenséget, mint a legtöbb ember.
Mi több, még munkát és kereseti lehetõséget is sikerült találnia, így a megtakarított pén
volt. Állandóan takarékoskodott, és a spórolt összeg egyre növekedett egy svájci bankszáml
rõl senki sem tudott. Egy szép napon majd megveszi belõle Calviban azt a kis kocsmát, am
ire régen fáj a foga.
Egy hónappal ezelõtt egy régi jó barátját, akit még az algériai harcok idejébõl ismert, l
egy jelentéktelen vétségért: egy bõröndöt találtak nála,... melyben tizenkét darab negyven
tõzött, az a fajta, amelyet a francia hadseregnél használtak. Les Baumettes-bõl üzenetet kü
Jean-Baptiste-nak. Arra kérte, vigyázzon" arra a lányra, akinek a keresetébõl ez a bebört
barát rendes körülmények között élni szokott. Tudta, hogy a korzikaiban megbízhat, nem fogj
ni. Marie Claire kedves, jól megtermett, nyíltszívû teremtés volt. Lola néven ûzte a szakmá
ténként a Tubano környékén, egy bárban tanyázott. Egészen megkedvelte Langarottit, talán me
n alacsony volt, és csak az volt a bánata, hogy nem tángálja el õt idõnként olyan alaposan,
ogy börtönben raboskodó barátja szokta. Langarotti alacsony termete nem jelentett hátrányt
lány õrzésében azokat az alvilági figurákat ugyanis, akik esetleg szemet vethettek Lolár
m- kellett felvilágosítani róla, kicsoda õ.
Lola tehát boldog volt, hogy õ a legjobban õrzött lány a városban, és Jean-Baptiste is el
tten múlatta az idõt mindaddig, amíg megérkezik a következõ megbízás. A zsoldosszakmában mû
artotta ugyan néhánnyal a kapcsolatot, de mivel õ maga még új volt a pályán, inkább abban b
hogy majd Sharinon kap valami újabb megbízást. Shannon az a fajta volt, akit a kliense
k hamarabb megtalálnak.
Nem sokkal azután, hogy visszatért Franciaországba, Langarottit megkereste Charles R
oux Párizsból, és arra akarta rávenni a korzikait, kötelezze el magát, hogy csak vele fog d
lgozni, és ezért cserébe felajánlotta, hogy õ választhat elsõként, amint beérkeznek a megbí
nagy hangon kijelentette, hogy fél tucat megbízásra van éppen kilátása, de a korzikai nem
ondott az ajánlatára sem igent, sem nemet. Késõbb utánajárt, és kiderítette, hogy Roux-nak
a szája nagy, azóta, hogy 67 õszén hazatért Bukavuból egy golyóütötte sebbel a karjában, eg
gbízást sem kapott.
Langarotti felsóhajtott, az órájára pillantott, felhajtotta a maradék italt, és felállt.
je volt, hogy elinduljon Loláért a lakásukra, és elkísérje a bárba, ahol dolgozik, aztán mé
art nézni az éjszaka is nyitva tartó postahivatalba, hátha jött egy távirat Shannontól.

Münchenben még hidegebb volt, mint Ostendében, Marc Vlaminck lakhelyén. Kurt Semmler a Táv
ol-Keleten, Algériában és Afrikában töltött évek alatt fázékonyabbá vált, és most térdig ér
s borzongott, ahogy az éjszaka is nyitva tartó postahivatal felé sietett. Minden regge
l és este benézett, hogy megérdeklõdje, nem jöttre postája, és minden alkalommal abban remé
ett, hogy levél vagy távirat várja valamilyen új megbízás hírével, vagy azzal a felszólítás
en fel egy bizonyos személyt abból a célból, hogy megtárgyalják, milyen feltételek mellett
almazná õt zsoldosként egy bizonyos feladatra.
Amióta Afrikából visszatért, tétlenül, mély unalomban töltötte az idejét. Mint a legtöbb
ivatásos katona, õ sem kedvelte a polgári életet. Rosszul állt rajta a civil ruha, megvete
tte a politikát, és olyan életre vágyott, amelyben a szigorú rend merész akciókkal váltakoz
szülõvárosába való Visszatérés elkedvetlenítette. Mindenütt hosszú hajú, ápolatlan és fegy
yosokat látott, akik transzparensekkel hadonásztak és jelszavakat üvöltöztek. Nyoma se volt
annak a céltudatosságnak és elkötelezettségnek, hogy a haza és vezére dicsõségét szolgálják
otta az õ gyermekkorát és ifjúságát, mint ahogy annak a rendszeretetnek sem, amely a katona
életet jellemzi.
Ennél még az is jobb volt, amikor csempészkedéssel foglalkozott a Földközi-tengerén. Ez a
abad életforma mégiscsak kínált némi aktivitást, nem volt veszélytelen, és azzal a kellemes
töltötte el, hogy valamilyen akciót megtervezett, és végrehajtott. Ahogy gyors motoros ha
jóján könnyedén siklott az olasz partok felé két tonna amerikai cigarettával a fedélzeten,
b visszaképzelhette magát a Mekongra, amint harcba indul a légióval Xoa Binh folyami kalóz
ai ellen.
München semmi ilyesmit nem nyújtott neki. Túl sokat ivott, túl sokat cigarettázott, néha
elkeresett egy-egy prostituáltat, és egyre jobban haragudott a világra.
Aznap este semmi sem várta a postahivatalban. A következõ nap reggelén azonban megváltoz
ik a helyzet: Shannon távirata már útban volt München felé a sötétbe borult Európán kereszt

Éjfélkor Marc Vlaminck felhívta Shannont Ostendébõl. A belga postaszolgálat nagyszerûen mûk
még este tízkor is kiviszi a táviratokat. Shannon mindössze arra utasította Vlaminckot, ho
gy várja másnap reggel a brüsszeli repülõtér kijáratánál egy autóval, és megadta neki a rep
Belgium számos elõnyt kínál azok Számára, akik diszkrét, de törvényes bankszámlát kívánna
szág területén. Még a svájci bankrendszernél is többet, jóllehet ez utóbbi körül jóval na
korántsem olyan gazdag vagy hatalmas, mint Németország, és nem is semleges, mint Svájc, B
elgium mégis lehetõvé teszi, hogy korlátlan mennyiségû pénz érkezzék az országba vagy távoz
, hogy a kormány ellenõrizni kívánná vagy közbeavatkoznék. A bankok éppolyan diszkrétek, mi
ciak: ennek köszönhetõen a belga bankok, akárcsak a luxemburgiak vagy a liechtensteiniek
, egyre növekvõ pénzforgalmat bonyolítanak le, lassanként háttérbe szorítva a svájciakat.
Shannon másnap reggel, amikor Belgiumba érkezett, arra kérte Marc Vlaminckot, hogy h
ajtson: vele a brugge-i Kredietbankhoz. Ez a városka autón hetven perc alatt elérhetõ Brüs
szelbõl.
A nagydarab belgát szemmel láthatólag majd szétvetette a kíváncsiság, de magába fojtotta.
en Brugge felé hajtottak, Shannon futólag megemlítette, hogy szerzõdést kínáltak neki, és n
sra lesz szüksége. Érdekli-e õt a dolog?
A Csöpp Marc igent intett hát persze, hogy érdekli. Egyelõre semmi többet nem mondhat a
tervezett akcióról, közölte Shannon, csak annyit, hogy nem pusztán harcról van szó, hanem a
gészet nekik kell elõkészíteniük is. Ezért hajlandó felkínálni Vlamincknak a szokásos havi
t, plusz költségtérítést a következõ három hónapra. Az elsõ két hónapban nem lesz rá szüksé
otthonukat, mindazonáltal a feladat már ez alatt az idõ alatt is igényel néhány órányi kock
lást itt, Európában. Ez-természetesen nem nevezhetõ szigorúan véve zsoldosmunkának, de azér
ell hajtani. Marc felmordult.
Nem vagyok hajlandó kirabolni egy bankot mondta. Legalábbis nem ennyi pénzért.
Ilyesmirõl szó sincs. Mindössze arra van szükség, hogy valaki feljuttasson néhány fegyv
gy hajó fedélzetére. Nekünk magunknak kell végrehajtanunk. Amint kihajóztunk, egyenesen Afr
kába tartunk, egy jó kis csetepaté felé.
Marc elvigyorodott.
Hosszabb hadjáratról van szó, vagy gyorsan elintézzük, és már ott se vagyunk?
Le kell rohannunk a célpontot felelte Shannon. Ha sikerül, akkor egy hosszabb szer
zõdésre is van kilátásunk. Nem tudom biztosra ígérni, de nagyon úgy fest a helyzet. És jóko
m is kinéz.
Oké, benne vagyok mondta Marc, miközben behajtottak Brugge fõterére.
A Kredietbank központi irodája a Vlamingstraat 25. szám alatt található, Brugge egyik szû
, központi utcájában. Az utcát szegélyezõ házak sora a tizennyolcadik századi flamand építõ
zetes stílusában épült, és ma is kifogástalan állapotban van. A legtöbb ház földszintjét üz
kították, de az elsõ emelettõl fölfelé a homlokzatok akár egy régi mester festményére is od
Amikor a bankba értek, Shannon bemutatkozott a külföldi számlaosztály vezetõjének, Goosse
nak, és átnyújtotta neki a Keith Brown névre szóló útlevelét, hogy a személyazonosságát iga
ven percen belül-már meg is nyitotta a folyószámláját, amelyen 100 font sterling letétet he
zett el készpénzben, közölte Goossensszel, hogy rövidesen át fognak utalni számára Svájcból
ntot, és úgy rendelkezett, hogy ebbõl ötezret utaljanak tovább a londoni bankszámlájára. Ke
rown néven jó néhány aláírást hagyott a banknak az azonosítás kedvéért, és megállapodott Go
y ha telefonon rendelkezik, azzal bizonyítja a személyazonosságát, hogy fordított sorrendb
en elmondja a számlaszáma tizenkét számjegyét, utána pedig az elõzõ napi dátumot. Ezzel a m
képes lesz élõszóban utasítani a bankot, hogy utaljon át vagy fizessen ki bizonyos összege
anélkül, hogy újra Brugge-be kellene utaznia. Aláírt egy formulát, amelyben biztosította a
nkot, hogy semmi kára nem származhat a fent említett kommunikációs módszer alkalmazásából,
yezett, hogy a számlaszámát minden alkalommal odabiggyeszti az aláírása alá vörös tintával,
or írásbeli utasítást ad a banknak, hogy ezzel is bizonyítsa az irat hitelességét.
Fél tizenkettõre mindezzel elkészült, és csatlakozott a bank elõtt várakozó Vlaminckhoz.
jókora szelet húst ettek, mellé az elmaradhatatlan sült krumplit a Café des Arts-ban, a fõt
n, a városházával szemközt található kávéházban, aztán Vlaminck visszavitte a kocsiján Shan
eli repülõtérre. Mielõtt elváltak volna, Shannon 50 fontot adott készpénzben a flamandnak,
ghagyta, hogy másnap szálljon fel az Ostende és Dover között közlekedõ kompra, és este hatr
yen az õ londoni lakásán. Egy órát kellett várnia a gépére, de uzsonnaidõre így is Londonba

Simon Endean sem töltötte tétlenül a napot. Reggel az elsõ géppel elrepült Zürichbe, ahol n
ccel tíz után szállt le a Kloten repülõtéren. Egy órán belül ott állt a Talstrasse 58. szám
andelsbank zürichi központi irodájának egyik ablakánál, és folyószámlát nyitott a saját nev
példányt hagyott a banknál az aláírásából, és megállapodott a tisztviselõvel, hogy valahány
sítást ad a banknak, aláírás gyanánt egyszerûen odaírja, a számlaszámát a levél aljára, köz
lá. A levél keltének napját zöld tintával fogja írni, a számlaszámot természetesen feketéve
ett a számlán ötszáz fontot, amelyet készpénzben hozott magával, és közölte a banktisztvise
egy héten belül százezer fontot fognak átutalni a számlájára. Végül utasította az Union Ba
y amint ez az összeg megérkezett, azonnal utaljanak át belõle tízezer fontot egy belgiumi
bankszámlára; a számát majd késõbb, levélben fogja közölni. Aláírt egy hosszú megállapodást
lmenti a bankot az égvilágon minden, még a bûnös hanyagság következményének felelõssége aló
ogi értelemben minden garanciáról lemondott. De Endean különben is jól tudta, hogy semmi ér
me beperelni egy svájci bankot egy svájci bíróság elõtt.
A Talstrassén taxiba ült, és a repülõtérre hajtatott. Amikor a Zwingli Bank elõtt elhalad
, egy lepecsételt levelet csúsztatott a bank ajtajának levélnyílásába.
A levelet, amely harminc percen belül dr. Martin Steinhofer kezében volt, Sir Jame
s Manson írta. Ott szerepelt rajta az aláírás, amellyel megállapodásuk értelmében Manson a
banknak szóló minden írásos utasítását ellátta. Manson arra kérte dr. Steinhofert, haladékt
aljon át százezer fontot Mr. Simon Endean bankszámlájára, az Union Bankba, és arról értesít
ogy Sir James másnap, szerdán, fel fogja õt keresni az irodájában.
Endean kevéssel hat óra elõtt már vissza is érkezett a londoni repülõtérre.

Martin Thorpe aznap, kedd délután kimerültén érkezett meg az irodájába. Az egész hétvégét é
azzal töltötte, hogy módszeresen áttanulmányozta a 4500 kartotékot, amelyen a Moodies a lon
oni tõzsdén nyilvántartott társaságok adatait feltüntette.
Minden figyelmét arra összpontosította, hogy egy megfelelõ alvó" céget keressen, ezért k
oknak az apróbb társaságoknak az adatait tanulmányozta gondosan, melyeket régebben alapítot
ak, azóta jócskán lerobbantak és kevés vagyonuk volt; azokét, amelyek az elmúlt három évben
ségesek voltak, sõt, esetleg csõdbe is mentek, vagy tízezer fontnál kevesebb profitot term
eltek. Ráadásul olyan társaságot szeretett volna találni, amelynek piaci tõkeértéke kétszáz
alatt van.
Martin Thorpe két tucat olyan céget talált, amelyik megfelelt ezeknek a követelményeknek
, és ezek kartotékját megmutatta Sir James Mansonnak. Feltételesen rangsorolta is õket, eg
ytõl huszonnégyig, azon az alapon, mennyire látszanak megfelelõnek.
De ezzel még nem intézett el mindent, és a délután közepe felé a Cégek Házába sietett, a
ra. ,
A levéltárosnak felküldte a listáján szereplõ elsõ nyolc cég nevét, és minden név után me
yesen megszabott díjat, miután neki is, mint a társadalom bármely tagjának, joga volt megv
izsgálni bármely cég teljes dokumentációját. Amint az olvasóteremben üldögélve a nyolc vask
kezesét várta, végigfutotta a legújabb hivatalos tõzsdei híreket, és elégedetten állapított
gy a nyolc közül egyiknek a részvényei sem állnak magasabban darabonként három shillingnél.
Amikor a dossziék megérkeztek, felütötte a listáján elsõként szereplõ cégét, és hosszasan
eljegyzések felett. Három olyan adatra volt kíváncsi, amelyet a Moodies kartotékjai nem tün
ettek fel. Tudni akarta, hogyan oszlanak el a tulajdonosok között az egyes cégek részvénye
i, mert nem akart olyan céget választani, amelyet különbözõ cégek tagjaiból álló igazgatóta
g akart bizonyosodni arról is, hogy a részvénytulajdonosok száma nem szaporodott a közelmúl
ban egyetlen személlyel vagy csoporttal sem, ami arra utalt volna, hogy egy másik Ci
ty-beli ragadozó is feni a fogát a vállalatra.
Mire a Cégek Háza este bezárt, Thorpe hetet átnézett a nyolc dossziéból. Megtehette volna
ogy másnap a maradék tizenhetet is áttanulmányozza. Ám képzeletét már megragadta a listáján
ként szereplõ cég, és enyhe izgalomba jött. Papíron minden nagyszerûnek látszott az õ szemp
alán túlságosan is nagyszerûnek, és éppen ez volt a bökkenõ. Annyira elõnyösnek tûnt, hogy
miért nem csapott le valaki már réges-régen. Kell valahol rejtõznie valami bibinek, de Mar
tin Thorpe bizonyos volt benne, hogy õ, amilyen leleményes, megtalálja a módját, hogy kiküs
je, Márpedig ha ez sikerül... akkor megvan a tökéletes megoldás.

Simon Endean este tízkor telefonált Cat Shannon lakására. Kölcsönösen beszámoltak egymásnak
ig végzettekrõl. Endean közölte Shannonnal, hogy az akcióhoz szükséges százezer font még az
, zárás elõtt megérkezik svájci bankszámlájára, és Shannon megadta Endeannek Belgiumban, a
i Kredietbankban Keith Brown néven nyitott számlájának a számát, melyre kéri a tízezer font
.
Endean, miután letette a telefont, néhány percen belül megírta a Handelsbanknak szóló meg
elet, amelyben hangsúlyozta, hogy az összeget azonnal át kell utalni, de semmilyen körülmén
ek között nem szabad felfedniük a belga bank elõtt a svájci számlatulajdonos nevét. Az átut
rán, amelyet kéretik telexen lebonyolítani, kizárólag a számlaszámra hivatkozhatnak: A leve
expressz adta fel a Trafalgar Square-i, éjszaka is nyitva tartó postahivatalban néhány
perccel éjfél elõtt.

Háromnegyed tizenkettõkor újra csengett Shannon lakásán a telefon. Semmler hívta Münchenbõl
nnon közölte vele, hogy mind az ötük számára sikerült munkát találnia, ha igényt tartanak r
ud személyesen Münchenbe utazni. Semmler váltson másnapra jegyet a londoni repülõjáratra, é
yen ott nála este hatra. Megadta a címét, és megígérte, hogy megtéríti a németnek a költség
n döntsön is, ha pedig úgy határoz, hogy nem vállalkozik a munkára, a visszafelé, Münchenbe
pülõjegyének árát is kifizeti. Semmler megígérte, hogy eljön, és Shannon letette a kagylót.
A következõ telefonáló Langarotti volt Marseille-bõl. Benézett a postára, nem érkezett-e
restante küldeménye, és kézhez kapta Shannon táviratát. Másnap este hatra Londonban lesz,
és jelentkezik Shannon lakásán.
Janni Dupree hívása késõn futott be, fél órával éjfél után. Õ is beleegyezett, hogy össze
nba repül, de mivel tizenháromezer kilométer távolságról érkezik, másfél napnál elõbb nem é
ak péntek este fog jelentkezni Shannon lakásán.
Miután az utolsó telefonhívás is befutott, Shannon olvasott még egy órát, aztán lámpát ol
volt az elsõ nap vége.

Sir James Manson nem a turistaosztályon repült Zürichbe ezen a szerda reggelen, hanem
az elsõn, mégpedig az üzletemberek körében közkedvelt Trident Three gépen, ahol bõségesen m
eggelizett. Még nem volt dél, amikor egy tiszteletteljes bankhivatalnok bekísérte dr. Ma
rtin Steinhofer lambériával borított irodájába.
A két férfi tíz éve ismerte egymást, és ez idõ alatt a Zwingli Bank számos ügyletet bonyo
Manson megbízásából olyan helyzetekben, amikor Sir Jamesnek arra volt szüksége, hogy más n
vásároljon részvényeket, mert ha kitudódott volna, hogy a tranzakció mögött õ rejtõzik, a r
egháromszorozódott volna. Dr. Steinhofer nagyra becsülte ügyfelét. Felállt a székébõl, hogy
fogjon vele, majd odakísérte egy kényelmes karosszékhez.
A svájci üzletember cigarettával kínálta Mansont, majd kávét hozatott, és két pohárka Kir
t. Csak amikor a titkár mögött becsukódott az ajtó, hozta szóba Sir James, mi járatban van.
Az elkövetkezõ néhány hétben szeretném megszerezni az érdekeltség túlnyomó részét egy k
y részvénytársaságnál. A nevét pillanatnyilag még nem tudom megadni, mert nem sikerült megt
a megfelelõ eszközt célom végrehajtására. De remélem, hogy ez csak rövid idõ kérdése.
Dr. Steinhofer némán bólintott, és belekortyolt a kávéjába.
Eleinte egészen jelentéktelen ügyletrõl lesz szó, amelyben viszonylag alacsony pénzössz
erepel. De okom van feltételezni, hogy késõbb olyan hírek érkeznek majd a tõzsdére, amelyek
igen érdekes hatása lesz az illetõ cég részvényeinek értékére folytatta Sir James.
Nem lett volna értelme, hogy elmagyarázza a svájci bankárnak a londoni tõzsdei részvényüg
k játékszabályait, hiszen az éppolyan jól ismerte õket, mint Manson, csakúgy, mint a világp
lebonyolódó összes vásárlások és eladások szabályait.
Az angol társasági törvény szerint, ha valaki megvásárolja egy bejegyzett részvénytársasá
ek tíz százalékát, vagy ennél többet, tizennégy napon belül fel kell tárnia a személyazonos
zgatótanácsa elõtt. Ennek a törvénynek az a célja, hogy a közvélemény tájékozódhassák afelõ
kában van egy-egy részvénytársaság, és a részvények mekkora részével rendelkeznek a tulajdo
Ezért bármely jó nevû londoni tõzsdeügynökség, valahányszor részvényeket vásárol egy ügyf
lmében tájékoztatja a cég igazgatóit, hogy hívják a kliensét, kivéve ha a vásárolt részvény
i a cég alaptõkéjének tíz százalékát. Ebben az esetben a vásárló névtelen maradhat.
Ha egy iparmágnás ki akarja játszani ezt a törvényt, és titokban meg akarja szerezni az u
almat egy cég fölött, megpróbálkozhat azzal, hogy másokkal vásároltatja fel magának a részv
mely jó hírû tõzsdei cég rövidesen ilyenkor is kideríti, hogy valójában egyetlen ember áll
nnyiségû részvény felvásárlása mögött, csak a megbízottai mögé rejtõzött, hogy eleget tegye
Ám egy svájci bankra nem érvényesek az angol törvények, be kell viszont tartania a saját,
tkosságra vonatkozó rendelkezéseit, így egyszerûen nem hajlandó felfedni, ki áll azok mögöt
ek mögött, amelyeket ügyfeleiként feltüntet, és minden egyebet, is titokban tarthat, még ha
anítja is, hogy ezek az állítólagos vásárlók valójában nem léteznek. Mindkét férfi tisztába
yletek minden finomságával.
Hogy a szükséges részvényvásárlásokat lebonyolíthassam folytatta Sir James , hat üzl
l társultam. Õk fogják megvenni számomra a részvényeket. Valamennyien úgy döntöttek, hogy b
nyitnak a Zwingli Banknál, amelyen mindnyájan elhelyeznek egy kisebb összeget, és arra kér
ik önt, szíveskedjék a vásárlási ügyletet lebonyolítani a nevükben.
Dr. Steinhofer letette a kávéscsészéjét és bólintott. Mint derék svájci polgár, mélységes
semmi értelme megszegni a törvényt olyankor, amikor legális kiskaput is lehet rajta talál
ni, persze csak amennyiben nem svájci törvényekrõl van szó. Azt is belátta, hogy semmi érte
nem lenne merõ vigyázatlanságból felverni a részvények árát, még egy kis jelentõségû tranz
z ember a pfennigeknél kezdi a takarékoskodást, és jó, ha egész életében tartja magát ehhez
yhoz, mert különben sose gazdagodna meg.
 Ez nem okoz problémát közölte óvatosan. Ezek az urak is személyesen fogják felkeres
ot, hogy megnyissák a számlájukat?
Sir James hatalmas, illatos szivarfüstfelleget fújt a levegõbe.
Könnyen megeshet, hogy nem érnek rá személyesen ideutazni. Én magam már kijelöltem a pé
gbízottamat, aki képviselni fog a tranzakció során. Hiszen érti, hogy megtakarítsam magamna
az idõt és a fáradságot... Könnyen lehet, hogy hat partnerem is õrá fog hagyatkozni. Van e
llen önnek kifogása?
Dehogyis, dehogyis mormolta dr. Steinhofer. Megtudhatnám, ki az ön pénzügyi megbízo
Mr. Martin Thorpe. Sir James Manson elõhúzott a zsebébõl egy vékony borítékot és átad
k.
Ez itt a meghatalmazásom, annak rendje és módja szerint közjegyzõileg hitelesítve, két
l és a sajátommal. Magánál természetesen megvan az aláírásom, össze tudja hasonlítani vele.
megtalálja Mr. Thorpe teljes nevét, és az útlevelének a számát, amellyel a személyazonossá
lni fogja. A jövõ héten, de legkésõbb tíz napon belül õ is ellátogat Zürichbe, hogy véglege
odást. Ettõl kezdve minden ügyben õ fog képviselni, és az aláírása ugyanannyit ér, mint az
ben van ez így?
Dr. Steinhofer egy darabig elmélyülten tanulmányozta a borítékban talált egyetlen papírla
, aztán bólintott.
Természetesen, Sir James. Semmiféle nehézséget nem látok.
Manson felállt, és elnyomta a szivarját.
Akkor én elbúcsúzom, dr. Steinhofer, és az ügyek irányítását a továbbiakban Mr. Thorpe
m, aki természetesen minden egyes lépése elõtt konzultálni fog velem.
Kezet ráztak, és dr. Steinhofer titkára lekísérte Sir James Mansont az utcára. Ahogy a ne
tölgyfa ajtó csöndesen becsukódott mögötte, Sir James feltûrte a gallérját, hogy védekezzé
ci város még mindig fagyos levegõje ellen, beszállt a rá várakozó bérelt limuzinba, és utas
sofõrt, hogy vigye a Baur au Laeba ebédelni. Jól fõznek itt Zürichben, gondolta, de azért s
vár egy hely. Még egy tisztességes bordély sincs benne.

Szergej Golon fõosztályvezetõ aznap délelõtt nem volt jókedvében. Reggelije mellé egy lev
is kapott a postával, amelyben arról értesítették, hogy a fiát nem vették fel az egyetemre,
z a hír családi veszekedést váltott ki. Ettõl viszont felszökött a gyomorsava, amellyel áll
küszködött, és gondoskodott róla, hogy az egész napja irgalmatlan kínlódások közt teljen. R
kárnõje betegszabadságon volt.
Ha kinézett apró irodájának ablakán a külügyminisztérium nyugat-afrikai osztályáról, látt
va szeles bulvárjait még mindig latyakká olvadt hó borítja, amely a ködös reggeli fényben p
sszürkén derengett, csüggedten várakozva a tavaszi olvadásra
Se nem tél, "se nem tavasz jegyezte meg az õr a minisztérium épülete alatt elhelyezke
rkolóban, amikor Golon befurakodott Moszkvicsával két másik autó közé.
Golon helyeslést mormogott, majd beszállt a liftbe amely felvitte a nyolcadik emel
etre, hogy hozzáfogjon az aznap reggeli munkához. Mivel a titkárnõje beteg volt, maga elé
vette a dossziéhalmot, amelyet az épület különbözõ részeibõl hoztak számára, és kezdte sorr
ben egy gyomorsavtablettát forgatott lassan a szájában.
A harmadik dossziét a miniszterhelyettes titkársága különösen figyelmébe ajánlotta. A bor
anazzal a hivatalnoki kézírással, az alábbi szavak szerepeltek: Kérjük a követendõ eljárás
elindítását". Golon komoran átfutotta a dossziét. Észrevette, hogy a memorandumot eredetile
a külföldi hírszerzési osztály bocsátotta ki és küldte át az osztályukra, és hogy a minisz
alapján már adott is bizonyos instrukciókat Dobrovolszkij nagykövetnek, amelyeket az, a
csatolt távirat tanúsága szerint, végre is hajtott. Az engedélyt megkaptam, jelentette a n
agykövet, sürgõs intézkedést kérek.
Golon felhorkant. Mivel az õ nagyköveti kinevezése nemrég kútba esett, szilárdan hitte: a
akkreditált diplomaták mindnyájan szentül meg vannak gyõzõdve róla, hogy az õ vacak kis ál
nél nincs fontosabb pontja a világnak.
Mintha más gondom nem is lenne morogta. Máris megakadt a szeme a következõ dosszién.
ta, hogy az a Guineai Köztársasággal kapcsolatos anyagot tartalmazza, ahonnét a szovjet
nagykövet egyik táviratot a másik után küldte, hogy figyelmeztessen a Conakryban egyre növe
võ kínai befolyás veszélyére. Mármost, töprengett Golon, ez legalább csakugyan fontos dolog
el összehasonlítva teljesen jelentéktelen kérdésnek tûnt, található-e nagyobb mennyiségû ón
vagy sem. Arról nem is beszélve, hogy ónban a Szovjetunió igazán nem szûkölködik.
Mindazonáltal Dobrovolszkijnak felsõbb jóváhagyásra volt szüksége ahhoz, hogy lépni tudjo
olon, mint lelkiismeretes állami hivatalnok, kész volt eljárni az ügyben. Felhívatott egy
gépírónõt, és lediktált egy levelet a szverdlovszki bányászati kutatóintézet igazgatójának,
sítással, hogy küldjön ki egy geológusokból és bányamérnökökbõl álló kutatócsoportot Zangar
csakugyan van-e érclelõhely a kérdéses területen. Meghagyta az igazgatónak, hogy tudassa v
le, amint a csoport a megfelelõ felszerelésekkel ellátva készen áll az indulásra.
Átfutott a fején, hogy idõvel intézkednie kell az illetékes igazgatóságon azzal kapcsolat
is, hogyan juttassák él a kutatócsoportot Nyugat-Afrikába, de nem foglalkozott ezzel a
gondolattal. Torkában idõközben elcsitult az égõ, kínzó érzés, és észrevette, hogy a szorga
zetelõ gyorsírónõnek egészen csinos a térde.

Cat Shannonnak nyugalmas napja volt. Késõn kelt, aztán a West End-i bankjába sietett, és fö
vette csaknem mind az ezer fontot, amely a számláján volt. Bízott benne, hogy rövidesen újr
visszafizetheti ezt az összeget, sõt, még többet is, ha megérkezik az átutalás Belgiumból.
Ebéd után felhívta barátját, az újságírót, aki érezhetõen meglepõdött, amikor meghallotta
ittem, elutaztál mondta.
Miért utaztam volna el? kérdezte Shannon.
Hát, mert a kis Julie égen-földön keres. Úgy látszik, nagy hatást tettél rá. Carrie azt
szünet nélkül rólad beszél. Felhívta a Lowndes Hotelt, és ott azt mondták neki, hogy kikölt
edet sem hagytad meg.
Shannon megígérte, hogy felhívja a lányt. A barátjának megadta a telefonszámát, de a címé
d udvarias fecsegés után rátért arra, amit valójában kérni akart.
Megtehetem éppen mondta a barátja bizonytalanul. De õszintén szólva azt hiszem, job
ne, ha elõbb felhívnám, és megkérdezném, rendben van-e a dolog.
Hát akkor hívd fel mondta Shannon. Mondd meg neki, hogy rólam van szó, hogy beszéln
retnék vele, és hajlandó vagyok odautazni, ha rám tud szánni néhány órát. Mondd meg neki, h
zavarnám, ha nem tartanám fontosnak a dolgot.
Az újságíró beleegyezett, hogy érdeklõdik telefonon, aztán visszahívja Shannont, és megad
az illetõ telefonszámát és címét, ha az úgy dönt, hogy hajlandó beszélni Shannonnal.
Délután Shannon levelet írt Goossens úrnak a Kredietbankba, hogy közölje vele: az a terve
hogy két-három üzlettársának a Kredietbankot adja meg postacímként, õ pedig telefonon tart
kapcsolatot velük, hogy megérdeklõdje, nem érkezett-e hozzájuk levele. Továbbá néhány level
Kredietbankon keresztül készül postázni az üzlettársainak; ebben az esetben a borítékot Go
s úrnak fogja címezni arról a helyrõl, ahol éppen tartózkodik. Arra kéri Goossens urat, hog
neki címzett borítékból vegye ki a másik, megcímzett, de felbélyegzetten borítékot, és kül
ge-bõl a megadott címre. Végül meghagyta Goossensnek, hogy a szükséges bank- és postaköltsé
onja le a számlájáról.
Délután ötkor Endean hívta telefonon. Shannon beszámolt róla, mit Végzett aznap, azt azon
elhallgatta, hogy az újságíró barátjával is beszélt, akirõl különben sem tett említést soh
Közölte vele, hogy négy kiválasztott munkatársa közül hármat aznap estére vár Londonba, hog
tájékoztatásban részesüljenek, és hogy a negyedik is legkésõbb péntek este megérkezik.
Martin Thorpe immár ötödik napja dolgozott keményen, de legalább most a végére ért felada
A City Roadon átnézte a hátralévõ tizenhat cég dokumentációját is, és elkészített egy másod
, amelyen már csak öt cég neve szerepelt. A lista elsõ helyén az a cég állt, amelyiken elõz
egakadt a szeme. Az iratok átnézésével a délutáni órákban végzett, és mivel Sir James Manso
t vissza Zürichbõl, Thorpe úgy határozott, hogy a nap hátralévõ részére szabadságolja magát
eredményt majd másnap délelõtt ismerteti a fõnökével, késõbb pedig nekilát, hogy áttanulmá
tott cég felépítését, és alaposan utánanéz, miért ennyire alacsony az árfolyama. Késõ délut
Hampstead Garden-i házába, és nekifogott, hogy megnyírja a gyepet.

KILENCEDIK FEJEZET
A négy zsoldos közül Kurt Semmler érkezett elsõként a londoni Heathrow repülõtérre. A Lufth
epült Münchenbõl. Amint átjutott a vámon, megpróbálta felhívni Shannont, de az nem vette fe
elefont. Semmler úgy döntött, ott marad a repülõtéren. Beült az étterembe, az ablak mellé,
ott a kettes épület forgalmi elõterére. Idegességében egyik cigarettáról a másikra gyújtott
a kávéja mellett üldögélve az Európa felé induló gépeket figyelte.
Marc Vlaminck néhány perccel öt óra után jelentkezett telefonon Shannonnál. A Macska végi
llantott egy listán, amelyen három, a-lakása közelében található hotel szerepelt, és beolva
 telefonba az egyiknek a nevét. A belga betûrõl betûre lejegyezte a szálloda nevét a Victor
a pályaudvar telefonfülkéjében. Néhány perccel késõbb az állomás elõtt odaintett egy taxit,
a elé tartotta a papírdarabot.
Semmler tíz perccel Vlaminck után telefonált. Shannon neki is lediktálta egy szálloda n
vét, és a repülõtér bejárata elõtt õ is taxiba szállt.
Utolsóként Langarotti jelentkezett be, néhány perccel hat óra elõtt, a repülõtéri busz Cr
Road-i végállomásáról, õ is taxin hajtatott a szállodájába.
Hétkor Shannon sorra felhívta mindhármukat, és meghagyta nekik, hogy harminc percen be
lül gyülekezzenek a lakásán.
Csak akkor fedezték fel mindhárman, hogy a másik kettõt is odahívták, amikor Shannon laká
ték egymást. Látva, hogy a többiek is ott vannak, szélesen elvigyorodtak, részben örömükben
viszontlátják a barátaikat, részben pedig azért, mert most már bizonyosak voltak benne: ha
hannon mindhármukat Londonba hozatta, ráadásul garantálta, hogy az útiköltségüket is megtér
r alighanem van pénze. Talán fúrta az oldalukat a kíváncsiság, ki lehet a megbízójuk, de an
eszük volt, semhogy megkérdezzék.
Elsõ benyomásukat csak megerõsítette, amikor Shannon közölte velük, hogy Dupreet is odare
lte Dél-Afrikából, hasonló feltételekkel. Ha Shannon egy ötszáz fontos repülõjegyet is hajl
eni, ez azt jelenti, hogy nem babra megy a játék. Körbeülték Shannont, és figyeltek.
A megbízás úgy szól mondta a Macska , hogy az akciót a kezdet kezdetétõl nekünk kell
nünk. Nincs elõkészítve, és csak akkor lehet végrehajtani, ha mindent mi magunk csinálunk.
a feladatunk, hogy megrohamozzunk egy várost az afrikai tengerparton. Gyors, célratörõ,
kommandó típusú támadásra lesz szükség. Szitává kell lõnünk egy bizonyos épületet, meg kell
i kell nyírnunk benne mindenkit, aki él és mozog, aztán vissza kell vonulnunk.
A három zsoldos reakciója pontosan olyan volt, amilyenre Shannon számított. A három férfi
helyeslõ pillantásokat váltott egymással. Vlaminck szélesen elvigyorodott, és megvakarta a
ellét; Semmler azt mormolta, Ez igen", és egy újabb cigarettára gyújtott az elõzõrõl. Shan
megkínálta, de õ sajnálkozva megrázta a fejét. Langarottinak arcizma se rándult; tekinteté
nnonra függesztette, és késének pengéjét finoman húzogatta a bal csuklóját övezõ fekete bõr
Shannon leterített egy térképet a padlóra. A három zsoldos körülülte, és figyelmesen néze
szabadkézzel rajzolt térkép a tengerpart egy szakaszát ábrázolta, és néhány épületet a szár
alon. Még csak nem is volt egészen pontos, mivel Shannon nem rajzolta rá azt a két görbe fö
dnyelvet, amelyrõl a clarence-i kikötõt fel lehetett ismerni. Ahhoz azonban így is megfe
lelt, hogy a három, zsoldos számára világos legyen, milyen típusú hadmûveletre lesz szükség
A zsoldosvezér húsz percen keresztül magyarázott. Nagy vonalakban ismertette a tervet,
amelyet megbízójának benyújtott, és biztosította róla három társát, hogy ez céljuk elérésé
ja, azok pedig egyetértettek vele. Uticéljuk felõl egyikük sem érdeklõdött. Tudták, hogy Sh
úgyse mondaná meg, és fölösleges is lenne. Nem azért, mert nem bízik bennük, egyszerûen a
kedvéért, így ha valami kiszivárogna a tervbõl, õket senki nem gyanúsíthatja.
Shannon franciául beszélt, azzal az erõs akcentussal, amelyre még Kongóban, a hatodik ko
mmandónál tett szert. Tudta, hogy Vlaminck tûrhetõen beszél angolul, mivel éneikül az osten
kocsmában nem boldogulna, és hogy Semmler angol szókincse körülbelül kétszáz szóból áll. Á
szinte egyáltalán nem beszélte a nyelvet, így egyedül a francia volt az, amit mindnyájan me
tettek, kivéve, ha Dupree is jelen volt. Neki mindent le kellett fordítani.
Tehát errõl lenne szó mondta Shannon, amikor befejezte. Ami a fizetést illeti, mind
n 1250 dollárt kaptok havonta, az elsõ havit holnap reggel, ezenkívül megtérítik a szállás-
zási költségeiteket, amíg Európában vagytok. Megbízónk nem fukarkodik a pénzzel. Az elõkész
csak két olyan feladatot kell végrehajtanunk, amely törvénybe ütközik, mert a tervet úgy ké
em el, hogy az elõkészületek túlnyomó többsége szigorúan legális legyen. Az egyik az, hogy
utni a belga francia határon, a másik pedig az, hogy fel kell juttatni néhány ládát egy haj
alahol Dél-Európában. Mindkét feladatban valamennyien részt veszünk. A fizetésetek három hó
arantálva van, ezenkívül siker esetén mindnyájan kaptok fejenként ötezer dollárt. Tehát mit
hozzá?
A három férfi egymásra nézett. Vlaminck bólintott.
Én benne vagyok mondta. Már tegnap is megmondtam. Jól hangzik a dolog.
Langarotti újra megfente a kését.
Remélem, az akció nem sért francia érdekeket? kérdezte. Nem akarok emigrációba kény
Szavamat adom rá, hogy nem az afrikai francia érdekeltségek ellen irányul.
D'accord mondta a korzikai egyszerûen.
Kurt, te mit szólsz hozzá? kérdezte Shannon.
Mi a helyzet a biztosítással? kérdezte a német. Nekem nem fontos, mert senkim sincs
e mi lesz Marckal?
A belga bólintott.
Igaz, nem szeretném, ha Anna egy fillér nélkül maradna mondta.
Általában az volt a szokás, hogy a zsoldosokat a megbízó biztosította, 20 000 dollárra ha
setén, és hatezerre, ha elveszítenék valamelyik végtagjukat.
Nektek magatoknak kell biztosítást kötnötök, de olyan magas összegre köthetitek, amekko
ak akarjátok. Ha bármi történnék valamelyikünkkel, a többi megesküszik mindenre, ami szent,
véletlen baleset következtében beleesett a tengerbe. Ha valamelyikünk súlyosan megsebesül,
de életben marad, valamennyien megesküszünk rá, hogy a sebesülését a fedélzeten szerezte, a
valami gépezetet kellett elmozdítania a helyérõl. Mindnyájan egy Európa és Dél-Afrika közt
ri út idejére biztosítsátok be magatokat, amelyet utasként fogtok megtenni egy kis teherha
jón. Rendben?
A három férfi bólintott.
Benne vagyok mondta Semmler.
A négy férfi kezet rázott, és ezzel meg is kötötték a megállapodást. Ezután Shannon rátér
egyes emberek feladata.
Kurt, te pénteken megkapod az elsõ fizetési csekkedet és még ezer font költségtérítést.
utazz le a Földközi-tengerhez és nézz jól körül egy megfelelõ hajó után. Egy kis teherhajó
amelyik semmi gyanús dologba nem keveredett korábban. Ezt jól értsd meg, csak feddhetet
len múltú jármû felel meg. Olyan, amelyiknek rendben vannak a papírjai, és legálisan megvás
Száz és kétszáz tonna között lehet a súlya: parti hajó legyen vagy átalakított halászhajó.
szakad, akkor a haditengerészet egy átalakított hajója is megteszi, de lehetõleg ne úgy néz
ki, mint egy torpedónaszád. Nem gyorsaságra van szükség, hanem megbízhatóságra. Az a fajta
en, amelyikre feltûnés nélkül fel lehet pakolni valamilyen szállítmányt a Földközi-tengeren
r is, ha az a szállítmány fegyver. Általános teherszállító hajóként legyen bejegyezve, amel
kisebb cég vagy a saját kapitánya a tulajdonosa. Az ára ne legyen több 25 000 fontnál, és e
n már benne kell lenniük az esetleg szükséges javításoknak is. Mától számítva legkésõbb hat
készen kell állnia rá, hogy a szükséges üzemanyaggal és élelmiszer-készletekkel ellátva el
egy Cape Town-i útra. Világos?
Semmler bólintott, és azonnal törni kezdte a fejét, kit ismer hajózási berkekben, akihez
ordulhatna.
Jean-Baptiste... Mondd, melyik várost ismered a legjobban a Földközi-tenger mentén?
Marseille-t vágta rá Langarotti habozás nélkül.
Rendben van. Pénteken te is megkapod a fizetésedet, plusz ötszáz fontot. Elutazol Mars
eille-be, megszállsz egy kis szállodában, és körülnézel, hol lehetne három nagyméretû, felf
gumicsónakot vásárolni, ugyanolyan fajtát, mint amilyent a Zodiac gyárt. Azt a típust, ame
yiknél a tengerészgyalogság rohamcsónakjainak tervrajzát vették alapul, és átalakították ví
a. Mind a hármat más és más helyen kell megvásárolnod, aztán tedd be õket egy szolid hajózá
raktárába, azzal, hogy Marokkóba fogjuk továbbítani õket. A szállítmány célja: vízisízés és
gy tengerparti fürdõhelyen. Csak fekete csónakot vásárolj! Ezenkívül szerezned kell még hár
telepes farmotort. A csónakoknak egytonnányi terhet kell elbírniuk. A motoroknak a csóna
kokat ilyen megterhelés mellett, legalább tíz csomó sebességgel kell vinniük, nagy tartalék
el. Körülbelül hatvan lóerõre van szükségünk. És ami nagyon fontos nézz utána, hogy víz a
t lehessen hozzájuk illeszteni, hogy a jármû zajtalanul közlekedhessen. Ha ilyen motort
nem árulnak, akkor egy szerelõvel csináltass három kipufogócsõ-meghosszabbítót, a szükséges
elepekkel, hogy azokat illeszthessük a motorokhoz. Raktározd el õket ugyanabban a vámházba
n, a kivitel céljaként ugyanazt jelöld meg, mint a gumicsónakoknál. Minderre az ötszázból a
fogja futni. Nyiss egy bankszámlát, és írd meg nekem a nevet és a számlaszámot, erre a cím
majd átutaltatom a pénzt. Mindent más cégnél vásárolj, és nyújtsd be nekem a költséglistát!
re a címre! Rendben?
Langarotti bólintott, és újra fenegetni kezdte a kését.
Marc! Talán emlékszel rá, egyszer említetted, hogy ismersz valakit Belgiumban, aki 194
5-ben megfújt ezer vadonatúj Schmeisser géppisztolyt, egy német raktárból, és a fegyverek f
még mindig nála van. Arra kérlek, hogy pénteken, miután megkaptad a fizetésedet és ötszáz
utazz vissza Ostendébe, és keresd meg ezt az embert! Tudakold meg, hajlandó-e eladni.
Száz darabra van szükségem, kifogástalan állapotban. Száz dollárt fizetek darabonként, ami
magasabb, mint a rendes ára. Ha sikerült megtalálnod az emberünket, és megbeszéltél vele eg
alálkozót a számomra, tudasd velem, de kizárólag levélben, ezen a címen. Világos?
Fél tízre mindent megtárgyaltak. A zsoldosok betanulták, feljegyezték és megértették Shan
tasításait.
 Mit szólnátok egy vacsorához? kérdezte Shannon. Társai harsány helyesléssel fogadták
tot, mivel utoljára a repülõn ettek ebédet vagy szendvicset, és mindnyájan éhesek voltak. S
non levitte õket a sarokra, a Paprika nevû étterembe. Továbbra is franciául beszéltek, de s
nki ügyet sem vetett rájuk, legfeljebb néha pillantottak át hozzájuk más asztaloktól, amiko
négy férfi hangos nevetésben tört ki. Látszott rajtuk, hogy valami izgalomba hozta õket, d
senki nem akadt a vendégek között, aki gyanította volna, hogy a sarokban üldögélõ csoport
an ilyen emelkedett hangulatbán, mert rövidesen újra harcba indulnak Shannon, a Macska
vezetésével.

A Csatornán túl is akadt egy férfi, akinek egyfolytában Carlo Alfred Thomas Shannon járt a
z eszében, ám az õ gondolatai korántsem voltak barátságosak. Lakásában, a Place de la Basti
elében húzódó, elõkelõ sugárutak egyikén fel-alá járt a nappaliban, és azokon a híreken töp
k az elõzõ hét folyamán jutottak tudomására, és azon az apró információn, amelyet alig néhá
kapott Marseille-bõl.
Ha az újságíró, aki annak idején Charles Roux-t ajánlotta Simon Endeannek másodikként a s
etõ zsoldosok közül, alaposabban ismerte volna ezt a francia férfit, alighanem kevésbé híze
eírást adott volna róla. Õ azonban csak néhány alapvetõ tényt tudott Roux-ról, a jellemérõl
semmit. Nem tudta azt sem, és így nem is mondhatta el Endeannek, hogy Roux milyen e
ngesztelhetetlenül gyûlöli azt a másik férfit, akit ajánlott: Cat Shannont.
Miután Endean távozott Roux lakásáról, a francia két teljes hétig várta, hogy újra jelent
e hiába. Roux kénytelen volt arra következtetni, hogy látogatója, aki Walter Harrisnek nev
ezte magát, vagy feladta a tervet, amit a fejében forgatott, vagy valaki mást bízott meg
a feladattal.
Roux ennek a második feltevésnek az alapján kezdett nyomozni. Megpróbálta kideríteni, ki
ehetett az, akire az angol üzletember választása esett õhelyette. Kutatása során tudomására
tt, hogy Shannon Párizsban van, és egy kis montmartre-i szállodában lakik, a saját nevén. E
a hír megrázta, mert azután, hogy találkoztak a Le Bourget-i repülõtéren, Shannonnak nyomá
zítette, és feltételezte, hogy nincs már Párizsban.
Ekkor, pontosan egy hete, megbízta egyik emberét, akirõl tudta, hogy hûséges hozzá, kezdj
n kiterjedt nyomozásba Shannon után. Ezt az embert Henri Alainnek hívták, és korábban õ is
ldos volt.
Alain huszonnégy órán belül visszatért a hírrel, hogy Shannon kiköltözött a montmartre-i
eltûnt. Két további hírt is közölt Roux-val: aznap délután, amikor Roux-t felkereste lakás
oni üzletember, Shannonnak is látogatója volt, valamint, hogy e találkozás másnapján délelõ
tt. A szálloda portása, csekély készpénz ellenében, hajlandó volt személyleírást adni errõl
Roux a szíve mélyén most már bizonyos volt benne, hogy az az ember, aki Shannont a Montm
artre-on felkereste, azonos azzal, aki õnála is járt.
Tehát Mr. Harris két zsoldost is felkeresett Párizsban, holott csak egyre volt szüksége.
És ennek eredményeképpen Shannonnak nyoma veszett, õt, Roux-t pedig ejtették. Roux dühét c
fokozta, hogy éppen Shannon kaparintotta meg elõle a megbízást, mert õt mindenkinél-jobban
gyûlölte.
Meghagyta Henri Alainnek, hogy még négy napig figyelje a montmartre-i szállodát, de Sh
annon nem tért vissza. Ekkor Roux más taktikával próbálkozott. Emlékezett néhány újságcikkr
en Shannon neve együtt szerepelt Langarottiéval, a korzikaiéval, az enklávéban folyó harcok
végnapjaiban. Roux feltételezte, ha Shannon ismét munkába állt, ugyanezt teszi Langarotti
is. Ezért Henri Alaint elküldte Marseille-be, hogy keresse meg a korzikait, és a segítségév
l próbálja kideríteni, hol rejtõzhet Shannon. Alain éppen az imént tért vissza azzal a hírr
ogy aznap délután Langarotti elutazott Marseille-bõl, méghozzá Londonba.
Bon, Henri! mondta Roux az informátorainak. Mindössze ezt akartam tudni. Ha megint
szükségem lesz rád, majd szólok. Addig is, ugye, annak a montmartre-i szállodának a portás
esíteni fog, ha Shannon netalán visszatérne?
Arra mérget vehetsz mondta Alain, és felállt, hogy távozzék.
Ha hallasz valamit, azonnal hívj fel!
Miután Alain távozott, Roux átgondolta a helyzetet. Az a tény, hogy Langarotti éppen Lon
donba utazott, az õ számára csak egy dolgot jelenthetett: hogy a korzikai csatlakozott
Shannonhoz. Ez viszont annak a jele, hogy Shannon zsoldosokat toboroz, vagyis s
emmi kétség, megkapta a megbízást. Roux egyáltalán nem kételkedett abban, hogy ez csak a Wa
r Harris-féle megbízás lehet, amelyet úgy vélte, neki kellett volna megkapnia. És Shannon a
arcátlanságát még azzal is tetézte, hogy felfogadott egy francia zsoldost, méghozzá Franci
szágban, holott Roux azt a saját kizárólagos vadászterületének tekintette.
Egy további okból is meg akarta szerezni a Harris-féle megbízást. Azóta a bukavui ügy óta
volt munkája, és érezte, hogy rövidesen elveszíti a befolyását a francia zsoldostársadalom
a nem szerez nekik valamilyen megbízást. Ha Shannon nem tudná folytatni a munkát, ha teg
yük fel, örökre kiesne a forgalomból, akkor Mr. Harris feltehetõleg visszatérne Roux-hoz, é
fogadná fel, ahogyan azt már eredetileg is tennie kellett volna.
Roux nem vesztegette tovább az idejét: felhívott egy párizsi számot.

Ezalatt Londonban a vacsora a vége felé közeledett. A négy férfi tekintélyes mennyiséget me
ott az asztali borból, mivel a legtöbb zsoldoshoz hasonlóan õk is az egyszerûség hívei volt
A Csöpp Marc magasba emelte a poharát, és rákezdett a Kongóban gyakran hallott pohárköszön
Vive la mort, vive la guerre,
Vive le sacré mercenaire"
Shannon hátradõlt a székén. Õ megõrizte a józanságát, míg a többiek leitták magukat, és m
rengett, micsoda pusztítást fog véghezvinni, amikor ráuszítja e válogatott vérebfalkát Kimb
otájára, és elszabadul a pokol. Némán õ is magasba emelte a poharat, és ivott a háború kuty

Charles Roux negyvennyolc éves volt, és nem kis mértékben örült, bár e két ténynek semmi kö
lt egymáshoz. Nem valószínû, hogy valaha is elmebetegnek nyilvánították volna, de alighanem
legtöbb pszichológus abban megegyezett volna, hogy igen kiegyensúlyozatlan személyiség. An
nak alapján jutottak volna erre a megállapításra, hogy Roux-ban volt egy jó adag nagyzási h
rt, de hát ugyanez jó egynéhány emberrõl elmondható, akiket mégsem csuknak elmegyógyintézet
környezetük többnyire valamilyen barátságosabb névvel illeti õket, legalábbis gazdag és hír
k esetében. Mondjuk, egyszerû egocentrizmust lát a dologban.
Az elõbb említett pszichológusok valószínûleg egy árnyalatnyi üldözési mániát is felfedez
x-ban, és egy szigorú vizsgáló talán még odáig is elmegy, hogy kijelenti, a francia zsoldos
pszichopata hajlamok vannak. De hát Roux-t soha életében nem vizsgálta meg szakképzett ps
zichológus, kiegyensúlyozatlanságát pedig rendszerint gondosan elrejtette kétségtelen intel
igenciája és jókora ravaszsága mögé, így soha senkinek nem jutott eszébe, hogy az elmeállap
assa.
Ezekrõl a hajlamokról a felszínen legfeljebb annyi árulkodott, hogy Roux szívesen tulajd
onított magának olyan tekintélyt és befolyást, amelyekkel a valóságban korántsem rendelkeze
ovábbá hogy túlértékelte önmagát, ami abban nyilvánult meg, hogy úgy vélte, õ soha-semmifél
ett el, minden bajért azok voltak a felelõsek, akik más nézeteket vallottak, mint õ, valam
int engesztelhetetlen gyûlöletet táplált mindazok iránt, akik véleménye szerint vétettek el
Ez a vétek gyakran csak valami csekélység-volt, vagy még annyi sem, és a gyûlölt személy
n bûne abban merült ki, hogy Roux-nak az útjában állt, ám ami Shannont illeti, õt Roux lega
okkal utálhatta.
Roux valaha fõtörzsõrmester volt a francia hadseregnél, egészen addig, amíg bizonyos hián
zösszegek miatt a harmincas évei vége felé el nem bocsátották.
1961-ben Roux, aki odahaza nem tudott mihez kezdeni, repülõjegyet váltott Katangába, és
ott jelentkezett a katangai függetlenségi mozgalom akkori vezetõjénél, Csombénál mint tapas
lt katonai tanácsadó. Abban az évben ért tetõpontjára az ásványokban gazdag tartomány, Kata
lme, hogy kiválhasson a nagy területû, anarchikus, függetlenségét nemrégiben kikiáltott Kon
yan a késõbbi zsoldosvezérek közül itt, a katangai harcok zûrzavarában kezdték meg a pályaf
például Hoare, Denard és Schramme. Bármennyire is szeretett hencegni Roux katangai hõstet
teivel, valójában jelentéktelen szerepet játszott az eseményekben, és amikor végre a nagy h
lmú ENSZ-nek sikerült megfékeznie a martalócbandákat, amit csak politikai, és nem katonai m
zerekkel tudott elérni, Roux is azok közé tartozott, akiknek menniük kellett.
Mindez 1962-ben történt. Két évvel késõbb, amikor Kongó, mint egy kiütött tekebábu, ellen
mmunisták által támogatott szimbák ölébe pottyant, Csombét hazahívták az emigrációból, immá
ga, hanem egész Kongó élére. Csõmbe Hoare-ért küldetett, és Roux is azok között volt, akik
k Kongóba, hogy Hoare alatt szolgáljanak. Roux-nak, lévén francia, voltaképpen a francia n
yelvû hatodik kommandóban lett volna a helye, de mivel a közbeesõ idõt Dél-Afrikában töltöt
b az ötödikhez csatlakozott. Itt rábízták egy század vezetését, egyik szakaszparancsnoka pe
gy fiatal írországi angol, bizonyos Shannon lett.
 Roux és Hoare között három hónappal késõbb szakításra került sor. Roux-t, aki meg volt gy
váló parancsnoki képességeirõl, azzal bízták meg, hogy rohanjon le egy útakadályt, amelyet
emeltek. Roux önállóan készítette el a támadás tervét, amely katasztrofálisnak bizonyult.
zsoldos hagyta ott a fogát, és több mint húsz katangai sorkatona. A balsikert részben a hi
bás tervezés okozta, részben az a tény, hogy Roux egész idõ alatt tökrészeg volt. Részegség
az volt a magyarázata, hogy Roux minden hencegése ellenére, titokban félt az ütközetektõl.
Hoare ezredes jelentést kért Roux-tól, de amikor megkapta, észrevette, hogy az több pont
on nem egyezik az ismert tényekkel. Hoare magához hívatta az egyetlen életben maradt sza
kaszparancsnokot, Carlo Shannont, és alaposan kikérdezte. A Shannontól hallottak hatására
berendelte Roux-t, és ott helyben elbocsátotta.,
Roux északra utazott, és Paulisnál csatlakozott a Denard vezetése alatt álló hatodik komm
ndóhoz. Azt állította, azért kellett elhagynia az ötödiket, mert a tehetségtelen angolok ne
ták elviselni egy francia parancsnok szellemi fölényét, Denardnak pedig csöppet sem esett
nehezére elhinni ezt a magyarázatot." Kinevezte Roux-t egy kisebb kommandó parancsnokh
elyettesévé. Ez a kommandó névleg a hatodik irányítása alatt állt, valójában azonban teljes
n volt. Ez volt a watsai tizennegyedik kommandó, amely Tavernier parancsnoksága alat
t mûködött.
1966-ban Hoare nyugalomba vonult és hazautazott, Tavernier pedig lemondott a tiz
ennégyes parancsnoki tisztjérõl, és átadta Wautier-nek, aki maga is belga volt, akárcsak Ta
ernier. Roux parancsnokhelyettes maradt, és meggyûlölte Wautier-t, Nem mintha a belga
valamivel megbántotta volna; Roux pusztán azért utálta, mert korábban azt remélte, Tavernie
távozása után õ kapja meg a parancsnoki tisztet. Nem így történt.
A tizennegyedik kommandó legénységét javarészt katangai sorkatonák alkották; ez volt a ke
apata a kongói kormány elleni 1966-os felkelésnek. A felkelés katonai tervét Wautier készít
e el, méghozzá igen jól, és minden esélye megvolt a sikerre. Jack Schramme, a Fekete Jack"
egyelõre csak azért nem bocsátkozott bele saját, javarészt katangaiakból álló tizedik komma
a kalandba, mert meg akarta várni, hogyan fordulnak a dolgok. Ha a lázadást Wautier ve
zeti, valószínûleg gyõzedelmeskedik. Ha az akció sikeresnek ígérkezik, alighanem Fekete Jac
s csatlakozik hozzá a maga tizedik kommandójával, és megdönti a kongói kormányt. Hogy megin
a felkelést. Wautier Stanleyville-be vezényelte a tizennegyediket, mart ott, a Kongó
folyó bal pariján állt az a hatalmas fegyverraktár, amelyben elegendõ lõszer volt ahhoz, ho
y évekre biztosítsa az uralmat Közép- és Kelet-Kongó felett annak, aki a birtokába jutott.
Két órával az ütközet elõtt Wautier parancsnokot agyonlõtték. Halálának körülményeit sose
, valójában azonban Roux lõtte tarkón. Egy okosabb ember akkor lefújta volna a támadást, de
ux ragaszkodott hozzá, hogy átvegye a parancsnokságot, és a felkelés katasztrófába torkollo
Csapatai nem jutottak át a folyó bal partjára, a kongói hadsereg pedig, amikor megtudta
, hogy a fegyverraktár még mindig az õ birtokában van, támadásba lendült, és az utolsó embe
rtotta Roux egységét. Schramme áldotta a szerencséjét, hogy saját embereit nem engedte rész
enni ebben a kudarcot vallott vállalkozásban. A rémült, szökésben lévõ Roux John Petersnél,
ol nyelvû ötödik kommandó új parancsnokánál keresett menedéket, aki szintén nem vett részt
tt felkelésben. Peters kötszerekbe bugyolálva, angolnak álcázva csempészte ki a kétségbeese
ux-t az országból.
Az egyetlen repülõ, amelyik elhagyni készült Kongót, Dél-Afrikába tartott, Roux tehát oda
Tíz hónappal késõbb visszatért Kongóba, ezúttal öt dél-afrikai társaságában. Hírét vette a
adásnak, és Kindu közelében, a tizedik kommandó fõhadiszállásán csatlakozott Schramme-hoz.
tört az újabb felkelés, ezúttal Schramme és Denard részvételével, Roux ismét Stanleyville-b
. Denard órákon belül megsebesült: a fején találta el egy golyó, amelyet egyik embere lõtt
ellert kapott. A küzdelem egy kulcsfontosságú pillanatában tehát a hatodik és a tizedik kom
andó egyesített erõinek vezetõje harcképtelenné vált. Roux kijelentette, hogy egy franciát
enül elõnyben kell részesíteni a belga Schramme-mal szemben, és mivel meg volt gyõzõdve ról
gy õ a jelenlévõ legjobb parancsnok, és az egyetlen, aki a zsoldosokat irányítani tudja, je
entkezett a fõparancsnoki tisztségre.
A posztot végül is Schramme kapta, nem azért, mert õ tudta legjobban irányítani a fehérek
hanem azért, mert õ volt az egyetlen, akire a katangaiak hallgattak, márpedig a katan
gai sorkatonák nélkül a maroknyi európai túlságosan nagy túlerõvel állt volna szemben.
Roux-t két okból utasították vissza. A katangaiak gyûlölték és nem bíztak benne, mert eml
hogyan vezette a pusztulásba elõzõ évben az õ honfitársaikból álló egységet. A zsoldosok t
dig, aznap éjjel, amikor Denard-t hordágyon föltették a Rhodesiába tartó repülõre, magának
nak az egyik századparancsnoka, Shannon volt az, aki felszólalt Roux kinevezése ellen.
Shannon tizennyolc hónappal azelõtt hagyta ott az ötödik kommandót, és csatlakozott a hato
ikhoz, mert nem akart Peters alatt szolgálni.
A zsoldosok másodszor is megpróbálták megkaparintani a fegyverraktárt, de megint sikerte
lenül. Schramme ekkor úgy döntött, gyalog teszik meg a Stanleyville-tõl Bukavuig vezetõ hos
zú utat ez az üdülõváros a Bukavu-tó partján fekszik, a szomszédos Ruanda Köztársaság hat
a minden rosszra fordul, lehetõséget kínált a visszavonulásra.
Roux ekkor már valósággal vadászott Shannonra. Schramme, hogy szétválassza õket, Shannon
dát bízta meg az elõõrs kockázatos feladatával, amelynek utat kellett törnie a zsoldosokból
angaiakból és a sereghez tartozó egyéb, sok ezer személybõl álló menetoszlop számára, akikn
tt verekedniük magukat a kongóiakon, hogy eljussanak a tóig. Roux az oszlop végén kapott f
eladatot, így a két ellenség nem akadt össze.
Végül is Bukavu városában találkoztak. Itt a zsoldosok letáboroztak, a kongóiak pedig min
oldalról körülvették õket, csak a város mögött fekvõ tó felé maradt szabad az út. Itt játs
7 szeptemberében az alábbi eset:
Roux részeg volt. Kártyázott, de mivel nem bírt odafigyelni a játékra, veszített, és Shan
csalással vádolta. Shannon azzal vágott vissza, hogy Roux éppolyan tehetségtelen a pókerben
mint a szimba úttorlaszok megtámadásában, és mindkét esetben ugyanabból az okból vallott k
ot: azért, mert gyáva. Az asztal körül ülõ csoportban néma csönd lett, miközben a többi zso
ott a fal mellé. Ám Roux meghátrált. Mereven bámulta Shannont, miközben a fiatalabb férfi n
odtan felállt és az ajtó felé sétált. Amikor azonban az ír hátat fordított neki, Roux a 45-
nyúlt, amelyet mindnyájan maguknál hordtak, és célba vette Shannont.
Shannon gyorsabb volt nála. Megperdült, elõrántotta a pisztolyát, és rálõtt a hosszú tere
Roux-ra. Ahhoz képest, hogy csípõbõl, fordulás közben tüzelt, jó lövés volt. A golyó. Roux
fúródott, kevéssel a válla alatt, és lyukat ütött a bicepszébe. Roux karja tehetetlenül lóg
iról vércseppek hullottak a padlón heverõ Coltra, amelynek nem tudta többé hasznát venni.
Tudod, van még valami, amit nem felejtettem el kiáltotta oda Shannon a terem túlsó vé
Jól emlékszem rá, mi történt Wautier-val.
Ez a tûzpárbaj Roux zsoldosi pályafutásának a végét jelentette. Elhagyta Kongót, a folyón
on Ruandába menekült, kocsin Kigaliba, a fõvárosba vitette magát, és az elsõ repülõvel viss
anciaországba, így nem volt jelen, amikor a zsoldosok novemberben végül kifogytak a lõszer
bõl és Bukavu elesett, s megúszta a kigali internálótáborban töltött öt hónapot is. Ugyanak
t arról is, hogy visszaadja a kölcsönt Shannonnak.
Mivel õ érkezett elsõként vissza Bukavuból Párizsba, Roux számos interjút adott, amelyekb
lkes szavakkal ecsetelte saját hõsiességét, eldicsekedett a harcban szerzett sebével, és az
bizonygatta, alig várja, hogy visszatérhessen, és ismét emberei élére állhasson. A dilolói
kó, melynek során a nemrégiben felépült Denard déli irányból, Angola felõl próbált egy ross
hadmûvelettel betörni Kongóba, hogy könnyítsen Bukavunál körülzárt emberei helyzetén, és az
ezt követõen a hatodik kommandó korábbi parancsnoka gyakorlatilag visszavonult, elültette
Roux-ban a meggyõzõdést, hogy teljes joggal tekinti magát a francia zsoldosok vezérének.
kongói fosztogatások során jó sok pénzt szedett össze, és titokban gondosan megõrizte.
Pénze segítségével komoly tekintélyre tett szert azoknak a kocsmatöltelékeknek és csava
körében, akik szerették zsoldosnak hinni magukat, és ezek az emberek hûségesek is voltak h
zzá, persze csak addig, ameddig a pénze tartott.
Henri Alain is ezek közé tartozott, csakúgy, mint következõ látogatója, aki Roux telefonh
elent meg az egykori zsoldos lakásán. Õ is zsoldos volt, de egy másik fajtából.
Raymond Thomard gyilkos volt, mind hajlamaira, mind hivatására nézve. Õ is járt Kongóban,
amikor a rendõrség elõl menekült, és Roux felfogadta, hogy vele végeztesse a piszkos munkát
iután többször is kapott tõle kisebb összegeket, és szilárdan hitte, hogy Roux nagymenõ, Th
hûséges volt hozzá, már amennyire hûséges lehet az, akit megvásároltak.
Lenne valami munkám a számodra mondta Roux Thomard-nak. Egy ötezer dolláros megbízá
l?
Thomard elvigyorodott.
Naná, fõnök! Ki az a fickó, akit ki kell nyírni?
Cat Shannon.
Thomard-nak elfancsalodott a képe. Roux gyorsan tovább beszélt, mielõtt a másik valami e
llenvetést tehetett volna.
Tudom, hogy Shannon kemény fiú. De te még keményebb vagy. Ráadásul õ nem tud rólad. Meg
ked azt a címet, ahol biztosan felbukkan, ha legközelebb Párizsba jön. Csak meg kell várno
d, amíg kilép a kapun, és kényelmesen célba veheted. Ismer téged látásból?
Thomard megrázta a fejét.
Soha nem találkoztunk felelte. Roux Hátba veregette.
 Akkor nincs miért aggódnod. Majd megkereslek, és tudatom veled, mikor és hol fogod meg
találni.

TIZEDIK FEJEZET
A levél, amelyet Simon Endean kedd este adott fel, csütörtök délelõtt érkezett meg a zürich
delsbankba. A benne foglalt instrukcióknak megfelelõen a bank telexen tízezer fontot u
talt át a brugge-i Kredietbankba, Mr. Keith Brown számlájára.
Délre a telex már Goossens úr íróasztalán volt, aki sürgönyileg ötezer fontot utalt át Lo
r. Brown West End-i bankjába. Valamivel négy óra elõtt Shannon felhívta a bankját, hogy érd
jék, és megtudta, hogy az átutalt összeg már várja. Magát a bankigazgatót kérte meg, tegye
etõvé, hogy másnap háromezerötszáz fontot felvehessen készpénzben. Az igazgató közölte, más
zenkettõkor a kívánt összeg a rendelkezésére fog állni.

Ugyanaznap reggel, kevéssel kilenc óra után, Martin Thorpe megjelent Sir James Manson
irodájában, és átnyújtotta neki a dossziét, amely az elõzõ szombaton megkezdett vizsgálódás
yét tartalmazta.
A két férfi közösen átnézte a rövid listát; hosszan tanulmányozták a dokumentumokat, amel
rpe kedden és szerdán fénymásoltatott le a Cégek Házában. Amikor befejezték, Manson hátradõ
, és a mennyezetre bámult.
Ami a Bormacot illeti, kétségkívül igaza van, Martin mondta , de hogy lehetséges, ho
fõrészvényestõl nem vették meg a részvényeit már réges-régen?
Ezt a kérdést Martin Thorpe is számtalanszor feltette magának az elmúlt nap és éjszaka so
A Bormac Korlátolt Felelõsségû Kereskedelmi Társaságot 1904-ben alapították, hogy áruba b
zoknak a hatalmas gumiültetvényeknek a termését, amelyeket a múlt század utolsó éveiben hoz
re, és amelyeken kínai kulikat alkalmaztak rabszolgamunkára.
Az ültetvényeket egy vállalkozó szellemû, kíméletlenül célratörõ, Ian Macallister nevû sk
akibõl késõbb, 1921-ben Sir Ian Macallister lett. Az ültetvények Borneóban feküdtek, innét
a nevét a cég.
Mivel Macallister jobban értett a vállalkozások létrehozásához, mint az üzlethez, 1903-ba
döntött, hogy társul egy csoport londoni üzletemberrel. A következõ évben létrejött a Borm
illió részvényt bocsátott ki. Macallister, aki az elõzõ évben feleségül vett egy tizenhét é
venezer részvényt kapott a félmillióból, felvették az igazgatótanácsba, ezenkívül élete vég
radt a gumiültetvények irányítása.
Tíz évvel a cég megalapítása után a londoni üzletemberek egy sor igen jövedelmezõ szerzõd
okkal a vállalatokkal, amelyek a brit hadiipart látták el a szükséges gumimennyiséggel, és
zvények értéke a négyshillinges kibocsátási árról két fontra emelkedett. A háborús fellendü
tott. Ezután a Bormacra egy darabig kevésbé jó idõk jártak, mindaddig, amíg a húszas évekbe
autóláz hatására ugrásszerûen meg nem növekedett a kereslet a gumikerekek iránt. Ekkor a ré
téke ismét emelkedni kezdett. A cég újabb részvényeket bocsátott ki, megduplázva a meglevõk
zel a forgalomban lévõ részvények száma egymillióra emelkedett. Sir Ián részesedése pedig h
rre. Ezt követõen a cég többé nem bocsátott ki új részvényeket.
A gazdasági válság idején a gumi ára, csakúgy, mint a részvények értéke, ismét csökkent,
n érte el újra az eredeti szintet. Ugyanebben az évben az egyik kínai kulin kitört az õrüle
széles pengéjû parangjával igen kellemetlen mûveletet hajtott végre az alvó Sir Ianon. A s
iróniája, hogy Sir Ian végül is vérmérgezésbe halt bele. Az ültetvények irányítását az iga
tte át, de belõle hiányzott elhunyt gazdája lendülete. És ahogy az árak emelkedtek, úgy csö
termelés. A második világháború kapóra jöhetett volna a cégnek, de az 1941-és japán megszá
további szállítmányok útját.
Ám a cég fölött akkor szólalt meg a lélekharang, amikor 1948-ban az indonéz nacionalista
galom magához ragadta a hatalmat a Holland-Kelet-Indiákon, és elûzte a hollandokat Borneóró
. Amikor végül meghúzták a határt Indonéz-Borneó és a brit uralom alatt álló Észak-Borneó k
az indonéz oldalra kerültek, ahol tüstént államosították õket anélkül, hogy kártalanítást
tük.
A következõ húsz éven a cég csak nagy nehezen evickélt át: tulajdona idegen kezekben, pén
ava részét felemésztette a Szukarno elnök rendszerével folytatott terméketlen pereskedés, m
en a részvények értéke egyre zuhant. Abban az idõben, amikor Martin Thorpe a cég dokumentum
it tanulmányozta, a részvények egy shillingen álltak, az elõzõ év során pedig a legmagasabb
melyet elértek, egy shilling három penny volt.
Az igazgatótanácsnak öt tagja volt; a cég szabályai kikötötték, hogy a határozatképességh
elenléte elegendõ. A dokumentumokban a cég címe is szerepelt; mint kiderült, egy régi, city
eli ügyvédi iroda épületében van a székhelyük, és az ügyvédek egyike tölti be a cég titkárá
enkívül tagja az igazgatótanácsnak is. Régi irodahelyiségeiket a bérleti díjak emelkedése m
régen feladták. Az igazgatótanács csak nagy ritkán ült össze. Az üléseken az elnök volt jel
ussexben élõ idõs ember, Sir Ián egykori igazgatóhelyettesének az öccse. Az igazgatóhelyett
japánok kezétõl esett el a háborúban, és a részvényeit az öcs örökölte. Az elnök mellett je
ken a cég titkára, a citybeli ügyvéd, és nagy néha a három másik igazgató valamelyike is, a
amennyien távol éltek Londontól. Ritkán akadt bármiféle megtárgyalnivaló; a cég bevétele jó
zárólag azokból az alkalmanként beérkezõ, megkésett kártalanítási összegekbõl állt, amelyek
rto tábornok vezetése alatt álló indonéz kormány fizetett nekik.
Az öt igazgatónak együttesen se volt több a birtokában a tizennyolc százalékánál annak az
lió részvénynek, amelynek ötvenöt százaléka hat és fél ezer részvénytulajdonos között oszlo
ország legkülönbözõbb pontjain éltek. Jócskán akadt köztük férjes asszony és özvegy. Kétsé
vagy ügyvédi irodájának iratládájában már hosszú évek óta lapultak ilyen, mindenki által el
eket tartalmazó dossziék.
Ám Thorpe-ot és Mansont nem ezek érdekelték. Ha úgy akartak volna tulajdontöbbségre szert
nni, hogy elkezdik a piacon felvásárolni ezeket a részvényeket, akkor elõször is évekig tar
t volna a dolog, másodszor, rövidesen feltûnt volna néhány embernek, akik szintén figyelemm
l kísérték a citybeli mozgásokat, hogy valaki szemet vetett a Bormacra. Nem, õket egyes-eg
yedül az a háromszázezer részvénybõl álló csomag érdekelte, amely özvegy Lady Macallister t
volt.
A legrejtélyesebb az volt, miért nem vette meg valaki tõle már évekkel ezelõtt az egész p
ttet, hogy megszerezze az egykor virágzó gumiárusító cég maradványait. Minden szempontból e
en megfelelt volna a célnak, mivel a társaság alapszabályát olyan sokértelmûen fogalmazták
hogy az Anglián kívül bármely más ország természeti kincseinek bármilyen formában történõ k
sított.
Az öreg hölgy testvérek között is megvan nyolcvanöt mondta végül Thorpe. Kensington
egy hatalmas, sivár, öreg háztömbben, ahol hûséges öreg társalkodónõje gondoskodik róla, va
hívják manapság az ilyet.
Nyilván már mások is meg akarták venni tõle a részvényeket töprengett Sir James. Va
aszkodik hozzájuk annyira?
Talán egyszerûen csak nincs kedve eladni õket vélte Thorpe , vagy nem tetszettek nek
zok az emberek, akik meg akarták venni. Furcsák tudnak lenni az öregek.
Persze nemcsak az öregek viselkednek ésszerûtlenül, ha értékpapírok vagy részvények eladá
van szó, gondolta Manson. A legtöbb tõzsdeügynök réges-régen tisztában van vele: megeshet,
hiába kínál elfogadható, sõt elõnyös árat az ügyfelének, az nem hajlandó üzletet kötni, eg
t nem rokonszenves neki az ügynök.
Sir James Manson nagy lendülettel elõredõlt a székében, és rákönyökölt az íróasztalára.
Martin, keresse meg azt az öregasszonyt! Derítse ki, kicsoda, hogyan gondolkodik,
mit szeret és mit utál, milyen az ízlése, és mindenekfölött, hogy mi a gyenge pontja. Kell,
gy legyen egy gyenge pontja, valami apróság, ami túl nagy kísértést jelentene a számára, és
a kedvéért eladná a részvényeit. Lehet, hogy nem a pénz lesz az, sõt valószínû, hiszen pén
is kínáltak neki. De valaminek lennie kell!
Thorpe felállt, hogy távozzék, de Manson egy intéssel visszaparancsolta a székébe. Az író
la fiókjából hat darab formanyomtatványt vett elõ.
Mind a hat tökéletesen egyforma volt: ezeket a nyomtatványokat kellett kitöltenie anna
k, aki csekkszámlát kívánt nyitni a zürichi Zwingli Bankban.
Röviden, tömören elmagyarázta, mit kíván Thorpe-tól, az pedig bólintott.
Repüljön a kora reggeli járattal, és akkor holnap estére már itthon is lehet szólt Ma
zó alkalmazottja után.

Simon Endean néhány perccel két óra után felhívta a lakásán Shannont, a zsoldos pedig részl
beszámolt róla, mit végzett idõközben. Manson jobbkeze elégedett volt Shannon precíz beszám
és a részleteit lefirkantotta egy jegyzettömbre, hogy késõbb maga is jelentést tehessen Si
Jamesnek.
Amikor befejezte, Shannon elsorolta, mire lesz szüksége a továbbiakban.
Legyen szíves, küldjön át a svájci bankjából ötezer fontot telexen az én luxemburgi ban
délig, Keith Brown névre, a Banque de Luxembourg központi fiókjába mondta Endeannek , és
t, szintén telexen, szerda reggelig Hamburgba, a Landesbank központi fiókjába.
Szûkszavúan elmagyarázta, hogy annak az ötezer fontnak a nagy része, amelyet átutaltatott
Londonba, már elment az elõzetes kiadásokra, a másik ötezerre pedig tartalékként van szüksé
ge-ben. A két további ötezres, amelyet Luxemburgba és Hamburgba akar átutaltatni, elsõsorba
arra kell, hogy azoknak, akikkel kapcsolatba lép, hitelesített csekkel tudja bizonyít
ani, hogy van pénze, mielõtt megkezdenék az alkudozást. Késõbb a pénz nagy részét át lehet
Brugge-be.
Ha kívánja, részletes beszámolót készíthetek az eddig elköltött pénzrõl, meg arról, mir
a még meglevõ összegeket mondta Endeannek , de akkor meg kell adnia a postacímét.
Endean megadta a címet, ahol aznap reggel postafiókot nyitott magának Walter Harris
néven, és megígérte, hogy egy órán belül utasítást küld Zürichbe, hogy utalják át a kért ös
a és Hamburgba Keith Brown számára.

A nagydarab Janni Dupree öt órakor jelentkezett telefonon a londoni repülõtérrõl. Õ tette m

a leghosszabb utat: elõzõ nap Cape Townból Johannesburgba repült, ahol a Holiday Innben
töltötte az éjszakát, majd az SAA egyik járatával érkezett Londonba. A hosszú út során a gé
leszállt, egyszer Luandában, Portugál-Angolában és egyszer az Isla do Solon, hogy ne kellj
en átrepülnie egyetlen fekete-afrikai ország fölött sem. Shannon meghagyta neki, hogy száll
on taxiba, és hajtasson egyenesen a lakására.
Mialatt Dupree útban volt, Shannon felhívta a másik három zsoldost a szállodájukban, és o
ta õket is.
Hat órakor újra mindnyájan együtt voltak, üdvözölték dél-afrikai kollégájukat, és némán f
on Dupree-nek is elmondta mindazt, amirõl õk már értesültek elõzõ este. Amikor a feltételek
ghallotta, Janni arca mosolyra húzódott.
Szóval megint harcolni fogunk, Macska? Rám számíthatsz!
Derék fiú vagy. A következõkre akarlak megkérni: maradj itt Londonban, és keress magadn
egy kis egyszobás lakást. Majd holnap segítek. Végignézzük a hirdetéseket az Evening Standa
en, és estére már találunk is neked valamilyen szállást.
Azt szeretném, ha te szereznéd be minden ruhanemûnket. Ötven darab pólóra lesz szükségünk
lsónadrágra, ötven pár könnyû nejlonzoknira. Aztán kell még mindenkinek egy tartalék is min
ehát az összesen száz. Késõbb majd odaadom a listát. Azután szükségünk lesz ötven gyakorlón
g terepszínûre, és ugyanilyen dzsekire. Azután ötven- darab gyakorlózubbonyra, olyanra, ame
yiken elöl cipzár van, és szintén terepszínû.
Mindezt teljesen nyíltan meg tudod vásárolni valamelyik kempingüzletben, sportboltban
vagy katonai felszereléseket árusító áruházban. Manapság már a hippik is katonai dzsekiben
k a városban, és a vidéki vadászatokon is azt viselik az emberek.
A trikókat, a zoknikat és az alsónadrágokat megvásárolhatod ugyanabban a boltban, de a na
rágokat és a zubbonyokat különbözõ helyeken kell megvenned. Aztán szükség lesz még ötven da
ttre, és ötven pár csizmára. Nadrágból nagy méreteket vegyél, késõbb legfeljebb felhajtjuk
a zubbonyok fele nagyméretû legyen, a másik fele közepes. A csizmákat a kempingfelszerelés
árusító boltban vásárold meg. Nem azokra a nehéz, angol katonai csizmákra van szükségem, h
sszú szárú, zöld vászoncsizmákra, az elölfûzõs, vízálló fajtából.
Ami a hevedereket illeti, ötven darab hevederes övre, tölténytáskára, és hátizsákra lesz
ból a fajtából, amelyikben könnyû csõváz van, hogy ki lehessen támasztani; Ha egy kicsit át
õket, éppen elférnek bennük a páncéltörõ gránátok. És végül szükségünk lesz ötven darab kö
Késõbb majd odaadom errõl is a teljes listát.
Dupree bólintott.
Oké. Mennyibe fog mindez kerülni?
Körülbelül ezer fontba. A következõképpen láss hozzá: a londoni telefonkönyvben a Katon
címszó alatt találsz majd egy sor üzletet és árulerakatot. Ezekben vásárold meg a dzsekike
zubbonyokat, az öveket, a sapkákat, a hevedereket, a hátizsákokat és a csizmákat. Mindegyik
t másik üzletben rendeld meg. Fizess készpénzzel, és az árut azonnal vidd magaddal. Ne add
eg a valódi nevedet nem mintha bárki is kíváncsi lenne rá , és ne hagyd meg a valódi cím
gvetted a holmit, helyezd el egy szabályos áruraktárban, csomagoltasd ládákba, mint exportá
andó árut, és vedd fel a kapcsolatot négy különbözõ fuvarozási céggel, olyanokkal, akiknek
rlatuk rakományok külföldre szállításában. Bízd meg õket, hogy a négy különálló küldeményt
gy marseille-i teherhajózási céghez, ahol Mr. Jean-Baptiste Langarotti fogja átvenni.
Melyik marseille-i cégre gondolsz? kérdezte Dupree.
 Még nem tudjuk felelte Shannon, és a korzikaihoz fordult:
Jean, ha majd megtaláltad azt a teherhajózási céget, amelyiket a csónakok és a motorok
itelével meg akarsz bízni, küldd meg a teljes nevüket és címüket postán ide Londonba, egy p
lakásomra, egyet pedig Jan Dupree-nek, poste restante, a Trafalgar Square-i posta
hivatalba. Megjegyezted?
Langarotti felírta a címet, miközben Shannon lefordította az utasításokat Dupree számára.
Janni, ugorj be a postára néhány napon belül, és nyittass magadnak egy postafiókot. Néz
minden héten, míg Jean levele meg nem érkezik. Aztán utasítsd a teherszállítókat, hogy küld
a marseille-i céghez vámzár alatt, azzal, hogy Marseille-bõl tengeri úton mennek tovább kü
re, mint Langarotti tulajdona. Mármost ami a pénzt illeti... épp az imént értesültem róla,
y a szükséges összeget átutalták Brüsszelbõl.
A három európai zsoldos elõhúzott egy-egy papírszeletet a zsebébõl, Shannon pedig elkérte
ee repülõjegyének az utasnál maradó szelvényét. Ezután négy levelet vett föl az íróasztalár
a Goossensnek, a Kredietbank igazgatójának, és nagyjából ugyanazt tartalmazták. Arra utasít
a Kredietbankot, hogy utaljanak, át egy bizonyos pénzösszeget USA-dollárban Mr. Keith B
rown számlájáról egy bizonyos Mr. X-ére.
Az üresen hagyott helyre Shannon beírta az Ostendébõl, Marseille-bõl, illetve Cape Townbó
Londonba és vissza szóló repülõjegyek árát. A levelek arra is utasították Goossens urat, h
ljon át 1250 dollárt a megadott névre a megadott bankba, a levél kézhezvételének napján, ma
s 5-én és június 5-én úgyszintén. Mind a négy zsoldos lediktálta Shannonnak a saját bankja
aknem minden esetben egy svájci bankét, és Shannon oda-gépelte õket az üresen hagyott helye
re.
Amikor befejezte, mind a négy zsoldos elolvasta a saját levelét, aztán Shannon aláírta õk
külön borítékba helyezte, majd a borítékot lepecsételte, és odaadta az érintettnek, hogy õ
zemélyesen.
Végül mind a négyüknek a kezébe nyomott készpénzben ötven fontot, hogy abból fedezzék lon
kodásuk költségeit a következõ két napban, és meghagyta nekik, hogy másnap délelõtt tizeneg
ak rá londoni bankjának bejárata elõtt.
Amikor a négy férfi mögött becsukódott az ajtó, Shannon leült, és hosszú levelet írt egy
személynek Afrikába. Felhívta az újságírót, aki megadta neki az illetõ afrikai postacímét,
ehhez telefonon az engedélyét kérte. Shannon még aznap este expressz feladta a levelet,
majd egyedül megvacsorázott.

Martin Thorpe közvetlenül ebéd elõtt nyert bebocsáttatást dr. Steinhoferhez, a Zwingli Bank
igazgatójához. Mivel Sir James Manson korábban jelezte az érkezését, Thorpe is olyan kivéte
ett fogadtatásban részesült, mint a fõnöke.
Thorpe átnyújtotta a bankárnak a bankszámla nyitásához szükséges hat formanyomtatványt. V
yi a követelményeknek megfelelõen ki volt töltve és aláírva. Egy-egy külön cédulán ott állt
ulajdonosok két-két aláírása, azonosítás céljából: Adams, Ball, Carter, Davies, Edwards és
Mindegyik nyomtatványhoz két levelet is csatoltak. Az egyik egy aláírt ügyvédi meghatalma
volt, amelyben Adams, Ball, Carter, Davies, Edwards, illetve Frost urak felhata
lmazzák Mr. Martin Thorpe-ot, hogy a bankszámlájukkal kapcsolatos minden ügyben õ járjon el
helyettük. A másik levelet Sir James Manson írta alá, és arra utasította benne dr. Steinhof
rt, hogy minden egyes üzlettársának számlájára utaljon át ötvenezer fontot Sir James saját
.
Dr. Steinhofer sem olyan naiv nem volt, sem pedig annyira újonc a bankszakmában, h
ogy fel ne figyelt volna arra a meglepõ véletlenre, hogy Sir James hat üzlettársának" a ne
e éppen az ábécé elsõ hat betûjével kezdõdik. Ám nem esett nehezére meggyõzni magát, hogy h
üzlettárs netán nem létezne, neki ehhez semmi köze. Ha egy vagyonos angol üzletember úgy d
hogy megkeresi a kiskaput a saját társasági törvényük valamelyik idegesítõen szõrszálhasoga
usán, ez kizárólag az õ dolga. Arról nem is beszélve, hogy dr. Steinhofer egész sor citybel
etemberrõl tudott olyan dolgokat, amelyek napfényre kerülése esetén az angol kereskedelmi
minisztérium az évszázad hátralevõ részében egyébbel se foglalkozhatna, mint ezeknek az ügy
kivizsgálásával. És még egy jó oka volt rá, hogy egyetlen szó nélkül nyújtsa a kezét és ve
hat ûrlapot. Ha annak a cégnek a részvényei, amelyet Sir James titokban próbál megvásároln
jelenlegi szintrõl csillagászati magasságokba fognak emelkedni márpedig dr. Steinhofer s
emmilyen más célját nem tudta elképzelni ennek a tranzakciónak , akkor mi akadályozná meg
i bankárt abban, hogy õ maga is vásároljon néhányat ezekbõl a részvényekbõl?
A cég, amelyet kiszemeltünk, a Bormac Kereskedelmi Társaság közölte Thorpe csöndesen.
lta a cég helyzetét, és megemlítette, hogy háromszázezer részvény, azaz a cég alaptõkéjének
a Lady Macallister tulajdonában van.
Jó okunk van azt hinni, hogy néhányan már megpróbálták rábírni ezt az idõs hölgyet rész
lytatta Thorpe. Úgy látszik, eddig még senki nem járt sikerrel. Mi azért teszünk még egy
a nekünk sem sikerül, akkor sem mondunk le a tervünkrõl, csak kénytelenek leszünk egy másik
vitézlett cég után nézni.
Dr. Steinhofer némán figyelt, szivarral a szájában.
Mint tudja, dr. Steinhofer, egyetlen vásárló nem veheti meg ezeket a részvényeket anélk
ogy fel ne fedje a kilétét. Ezért négyen fogják megvásárolni õket, Mr. Adams, Mr. Ball, Mr.
er és Mr. Davies, akik így valamennyien a cég hét és fél százalékának birtokába jutnak. Azt
, ha ön járna el mind a négyük nevében.
Dr. Steinhofer bólintott. Ez volt a szokásos eljárás.
Természetesen, Mr. Thorpe.
Megkísérlem rávenni az öreg hölgyet, hogy a részvények átruházását bizonyító okiratot ú
a vásárló neve nem szerepel. Ennek egyszerûen az az oka, hogy akadnak Angliában néhányan, k
az idõs hölgyek között, akik a svájci bankokat meglehetõsen... hogy is mondjam csak?... tit
kzatos, intézményeknek találják.
Biztos vagyok benne, hogy ön baljósat akart mondani segítette ki az ügyfelét elõzéken
Steinhofer. Tökéletesen megértem önt. Mindenesetre amint beszélt a hölggyel, tudni fogju
hogyan lehet a dolgot a legsimábban lebonyolítani. De kérem, mondja meg Sir Jamesnek,
hogy ne aggódjék. A vásárlást négy különbözõ személy nevében fogjuk nyélbe ütni, a társaság
tben tartásával.
Amint azt Sir James Manson elõre látta, Thorpe csakugyan visszaért Londonba, mire be
esteledett, és megkezdhette hétvégi pihenõjét.

A négy zsoldos a járdán várakozott, amikor Shannon, néhány perccel déli tizenkét óra elõtt,
bankból. Kezében négy darab barna borítékot tartott.
Marc, ez itt a tiéd. Ötszáz font van benne. Mivel te otthon fogsz tartózkodni, a te köl
ségeid lesznek a legalacsonyabbak. Ezért ebbõl az ötszázból futnia kell rá, hogy vásárolj e
rautót, és kibérelj egy lezárható garázst. Még néhány további dolgot is vásárolnod kell. A
a borítékban. Kerítsd elõ azt az embert, akinek az eladó Schmeisserei vannak, és hozz össz
ele! Körülbelül tíz napon belül felhívlak a kocsmában.
Az óriás termetû belga bólintott, majd odaintett egy taxit, hogy a Victoria pályaudvarra
hajtasson, ahonnét az ostendei komphoz csatlakozó vonat indult.
Kurt, ez a boríték a tiéd. Ezer font van benne, mert neked többet kell majd utazgatnod
. Negyven napon belül találnod kell egy megfelelõ hajót. Telefonálj vagy táviratozz, de min
két esetben légy nagyon elõvigyázatos! Ha levelet írsz a lakásomra, abban nyíltan beszélhet
a figyelik a postámat, akkor így is, úgy is végünk.
Jean-Baptiste, itt a te ötszáz fontod. Ebbõl negyven napig kell kijönnöd. Vigyázz, bajb
e keveredj! Jobb, ha távol maradsz a szokásos helyeidtõl! Ha sikerült megfelelõ csónakokat
motorokat találnod, levélben tudasd velem! Nyiss valahol egy bankszámlát, és írd meg, hogy
ol van. Ha úgy látom, hogy a megfelelõ típust választottad, és az ára is elfogadható, átuta
a pénzt. És ne feledkezz meg a teherhajózási vállalatról! Mindent törvényesen intézz az egé
n!
A francia és a német átvették a pénzüket és az utasításokat, és õk is taxit kerestek, hog
t a londoni- repülõtérre, ahonnét Semmler Nápolyba, Langarotti pedig Marseille-be utazott
tovább
Shannon karon fogta Dupree-t, és kettesben végigsétáltak a Piccadillyn. Shannon odacsúsz
tatta Dupree-nek a borítékját.
A borítékodban ezerötszáz fontot fogsz találni, Janni. Ezerbõl fedezned kell a bevásárl
tározás költségeit, továbbá a csomagolást és a teherszállítást Marseille-be, és még maradni
A maradék ötszázból könnyedén ki tudsz jönni a következõ hónapban, esetleg hat hétben. Azt
a hétfõ reggel azonnal nekilátnál a bevásárlásnak! Nézd ki a boltok címét a közületi telefo
líts össze belõlük egy listát, és jelöld meg õket egy térképen! Harminc napon belül el kell
okkal, mert azt akarom, hogy negyvenöt nap múlva Marseille-ben legyen minden.
Shannon megállt, hogy vegyen egy esti lapot. A Kiadó lakások" rovatnál nyitotta ki, és m
gmutatta Dupree-nek azt a több hasábnyi hirdetést, amelyek mind kisebb-nagyobb, bútorozo
tt vagy bútorozatlan lakásokat kínáltak.
Ma estére találj magadnak szállást, és holnap tudasd velem a címet!
 A Hyde Park Corner közelében elváltak egymástól.

Shannon az estét azzal töltötte, hogy részletes elszámolást készített Endean számára, mire
a pénzt. Rámutatott, hogy a Brugge-bõl átutalt ötezer font nagy részét a költségek már fele
maradék néhány száz fontot pedig a londoni számláján szándékozik hagyni tartalékként.
Végül felhívta Endean figyelmét, hogy a neki járó tízezerbõl eddig még egyetlen fontot se
fel, és azt javasolta, hogy vagy utaltassa át ezt az összeget közvetlenül a saját svájci ba
zámlájáról Shannon svájci bankjába, vagy fizesse be a Keith Brown néven fenntartott belga b
számlájára.
A levelet még aznap, péntek este postára adta.
Mivel a hétvégéje szabad volt, Shannon felhívta Julie Mansont, és megkérdezte, nem akar-e
vele vacsorázni. Julie éppen szülei vidéki házába készült a hétvégére, de felhívta õket, és
gy. Mire elkészült, elég késõre járt, ezért maga ment kocsin Shannonért. Élénkpiros MGB-jén
ekénél ülve a lány hetykének és elkényeztetettnek tûnt.
Foglaltál valahol asztalt? kérdezte.
Igen. Miért?
Most az egyszer együnk valami olyan helyen, ahová én szoktam járni javasolta Julie.
galább bemutathatnálak néhány barátomnak.
Shannon a fejét rázta.
Ezt felejtsd el mondta. Ezt már ismerem. Nem vagyok hajlandó eltûrni, hogy egész es
y bámuljanak rám, mint valami egzotikus állatra az állatkertben, és mindenféle hülyeségeket
zenek, például azt, hogy öltem-e már embert. Utálom az ilyesmit.
Julie durcásan elbiggyesztette a száját.
Cat, drágám, kérlek!
Szó sem lehet róla!
Tudod mit, nem mondom meg senkinek, hogy mi vagy és mivel foglalkozol. Egyszerûen
titokban tartom. Na, gyere már! Arcról senki nem fog ott felismerni.
Shannon ellenállása gyöngülni kezdett.
Egy feltétellel mondta. A nevem Keith Brown! Világos? Keith Brown. Ennyi. Semmi töb
et nem árulhatsz el arról, kicsoda vagy hová való vagyok. És arról sem, hogy mi a foglalkoz
m. Érted?
Julie kuncogott.
Óriási mondta. Nagyszerû ötlet. A Titokzatos Férfi személyesen. Na jöjjön, kedves M
own.
A Trampsba vitte Shannont, ahol a lányt szemlátomást mindenki jól ismerte. Johnny Gold
felállt az ajtó melletti asztaltól, amikor beléptek, és arcon csókolta üdvözlésként. Shann
et rázott, amikor Julie bemutatta neki.
Örülök, hogy megismerhetlek, Keith. Érezd jól magad.
Leültek a bárral párhuzamosan elhelyezett egyik asztalhoz. A vacsorát a ház különlegesség
kivájt ananászban szervírozott rákkoktéllal kezdték, Shannon szemben ült a teremmel, így n
tan mustrálgathatta a többi vendéget; a legtöbben, hosszú hajukból és hanyag öltözékükbõl í
a szórakoztatóiparban vagy annak valamilyen határterületén dolgoztak. Másokról lerítt, hogy
etemberek fiatalabb nemzedékéhez tartoznak, és szeretnének divatosnak látszani, vagy egy m
anöken, esetleg egy kis színésznõ kegyeire pályáznak. Az utóbbiak csoportjában Shannon isme
ot pillantott meg. Az illetõ a terem túlsó végében ült, egy nagyobb társasággal, így Julie
tta.
A rákkoktél után Shannon elnézést kért Julie-tól, és felállt. Lassan kisétált az ajtón, é
elé indult, mintha a mosdóba igyekezne. Pillanatokon belül egy kéz nehezedett a vállára,
ogy hátrafordult, Simon Endean arcába nézett.
Megõrült maga? sziszegte összeszorított foggal a citybeli kemény fiú.
Shannon tettetett csodálkozással, ártatlanul meredt rá.
Nem, nem hinném. Mibõl gondolja? kérdezte.
Endean kis híján megmondta, de még idejében észbe kapott. Arca falfehér volt a dühtõl. El
rte a fõnökét, és tudta, hogy Manson valósággal bálványozza az õ állítólag ártatlan kicsi l
ta képzelni, hogyan reagálna rá, ha a fülébe jutna, hogy az Shannonnal járkál vacsorázni, n
yba is bújt vele.
Ám Endean mattot kapott. Feltételezte, hogy Shannonnak fogalma sincs róla, kicsoda õ v
alójában, Mansonnak pedig nyilván még a létezésérõl sem tud. Nem szólhat rá Shannonra, hogy
békét Julie-nak, mert a zsoldos nyilván beszámolna róla a lánynak, az pedig elárulná, kicso
dean. Lenyelte hát a mérgét.
Mit csinál maga itt? kérdezte megjuhászodva.
Vacsorázom felelte Shannon, és még mindig csodálkozó arcot vágott. Ide hallgasson,
ha kedvem támad elmenni vacsorázni, az kizárólag énrám tartozik. Semmi tennivalóm nem mara
a hétvégére. Ki kell várnom a hétfõt, hogy Luxemburgba repülhessek.
Endean egyre dühösebb lett. Hogyan magyarázza meg: nem az a baja, hogy Shannon nem töl
ti minden idejét a feladataival.
Ki az a lány? kérdezte végül. Shannon vállat vont.
Julie-nak hívják. Egy kávéházban találkoztunk két napja.
Csak úgy fölszedte? kérdezte Endean elborzadva.
Igen, úgy is lehet mondani. Miért?
Semmi. De legyen óvatos a lányokkal, minden lánnyal. Jobb lenne, ha egy darabig békét h
gyna nekik, mindössze errõl van szó.
Harris, maga csak ne aggódjék az én biztonságom miatt. Ne féljen, nem jár el a szám, se
ban, se másutt. Mellesleg, azt mondtam neki, hogy Keith Brownnak hívnak; a szabadságom
at töltöm Londonban, és az olajszakmában dolgozom.
Válaszként Endean sarkon fordult, , ráförmedt Paolóra, mondja meg a társaságának, hogy el
ett mennie, és az utcára vezetõ lépcsõ felé sietett, mielõtt még Julie Manson felismerte vo
Shannon nézte, ahogy kilép az ajtón.
A tiedbe mormogta halkan , méghozzá annak a rohadék Sir James Mansonnak a legnagyobb
fúrógépével!
Kinn az utcán Endean halkan káromkodott. Egyebet úgyse tehetett, legfeljebb fohászkodh
atott, hogy igaz legyen, amit Shannon errõl a Keith Brown-ügyrõl mondott és hogy Julie M
anson egy árva szót se meséljen az apjának az új fiújáról.
Manson és a lány csaknem hajnali háromig táncoltak, majd ahogyan hazafelé tartottak Shan
non lakására, sor került köztük az elsõ veszekedésre.
Shannon közölte a lánnyal, jobban teszi, ha egy szót sem szól az apjának arról, hogy egy
ldossal jár, sõt, még csak a nevét sem említi.
Abból, amit elmondtál róla, úgy tûnik, hogy bálványoz téged. Ha meghallaná a dolgot, va
ene valahová messzire, vagy gyámság alá helyeztetne.
Válaszként a lány ugratni kezdte Shannont. Komoly képet vágva kijelentette, hogy õ tud bá
az apjával, mindig is tudott, és különben is, mulatságos dolog lehet, ha az embert gyámság
helyezik, legalább belekerül a neve az összes újságba. Ráadásul Shannon úgyis biztosan eljö
puskával a kezében, és megszöktetné.
Shannon nem tudta, komolyan beszél-e a lány, és attól félt, túlságosan messzire ment, ami
szántszándékkal felbosszantotta Endeant aznap este, bár egyáltalán nem számított rá, hogy
i fognak. Már bent ültek Shannon nappalijában Julie-val, de még mindig vitatkoztak.
Különben sem tûröm, hogy valaki elõírja nekem, mit tehetek, és mit nem nyilatkoztatta
y, miközben a kabátját a karosszékre hajította.
Márpedig tõlem tûrni fogod sziszegte Shannon. Szépen befogod a szádat, és egy árva
z el rólam az apádnak. Világos?
Válaszként a lány kiöltötte a nyelvét.
Ha megpukkadsz, akkor is azt teszem, amit akarok! makacskodott, és hogy szavait
alátámassza, toppantott. Shannont elfutotta a méreg. Felkapta a lányt, megperdítette, a ka
rosszékhez rángatta, leült, és a térdére fektette Julie-t. Ezután öt percig csak két hangot
tt hallani a nappaliban, a lány sikítozását és Shannon kezének csattogását Julie bõrén. Ami
resztette, a lány hangosan zokogva a hálószobába rohant, és bevágta maga után az ajtót.
Shannon vállat vont. Akárhogyan is, a kocka el van vetve, és õ semmit nem tehet, ha Ju
lie beszélni akar. Kiment a konyhába, kávét készített, és lassan kortyolgatta, közben kibám
ablakon a kertek túloldalán álló házak hátsó falára. Az ablakok csaknem mind sötétek voltak
n's Wood tiszteletre méltó lakosai ilyenkor már az igazak álmát aludtak.
Amikor Shannon belépett a hálószobába, nem égett a villany. A dupla ágy legtávolabbi sark
az ágynemû enyhén domborodott, de Shannon semmiféle hangot nem hallott, mintha a lány viss
zafojtaná a lélegzetét. Amikor félúton volt az ágy felé, a lába beleakadt a lány padlón hev
lépéssel késõbb pedig véletlenül belerúgott a cipõjébe. Shannon leült az ágy szélére, és a
zászokott a sötéthez, lassanként ki tudta venni Julie arcát a párnán, ahogy tágra nyílt sze
gyelte õt.
Rohadt alak vagy suttogta Julie. Shannon föléje hajolt, kezét az álla alatt húzódó mé
ztatta, és lassan, kitartóan cirógatni kezdte.
Engem még soha életemben nem ütött meg senki.
 Talán azért lettél ilyen mormolta a férfi.
Miért, milyen vagyok?
Egy elkényeztetett kislány.
Nem is igaz. Néhány másodpercig hallgatott. De igen, tényleg az vagyok.
Shannon tovább cirógatta.
Te, Macska...
Tessék!
Tényleg komolyan gondoltad, hogy apa elszakítana tõled, ha megmondanám neki, hogy együt
járunk?
Igen, és most is úgy gondolom.
És tényleg azt hitted, hogy el akarom mondani neki?
Úgy gondoltam, nem lehetetlen.
És ezért lettél olyan mérges?
Igen.
Szóval azért vertél el, mert szeretsz?
Gondolom, igen.
Julie oldalt fordította a fejét, és buzgón nyalogatni kezdte Shannon tenyerét.
Jaj. Macska, gyere gyorsan az ágyba! Úgy kívánlak, hogy egy percig se tudok várni!
Shannonnak még csak félig sikerült levetkõznie, amikor Julie lehajította magáról a takaró
ltérdelt az ágyon, simogatni kezdte a férfi mellkasát, és két csók között azt mormogta:
Siess, siess!
Hazug csirkefogó vagy, Shannon!", gondolta magában a férfi, ahogy elnyúlt hanyatt az ágy
n, és engedte, hogy a mohó és megbûvölt fiatal lány birtokba vegye a testét.
Két órával késõbb, amikor keleten, Camden Town fölött az ég már halványan derengeni kezde
latlanul feküdtek egymás mellett, és Shannon sokért nem adta volna, ha rágyújthat egy cigar
ttára Julie békésen elvackolódott a férfi könyökhajlatában, vágyát pillanatnyilag sikerült
ie.
Szeretnék kérdezni valamit mondta,
Mit?
Miért élsz te úgy, ahogy élsz? Miért kell zsoldosnak lenned és fel-alá rohangálnod a vi
ogy harcolj más emberek ellen?
Nem én tehetek róla, hogy vannak háborúk, hanem a világ, amelyben élünk. A világot olya
ek vezetik és kormányozzák, akik úgy tesznek, mintha erényes és jellemes lények lennének, p
csak önzõ csirkefogók, õk indítják a háborúkat, mert még több profitra, vagy még több hatal
csak megvívom õket a számukra, mert így szeretek élni.
De miért pénzért? A zsoldosok pénzért harcolnak, nem?
Nemcsak a pénzért. A csavargók, azok igen, de ha melegre fordul a helyzet, akkor eze
k a naplopók, akik szeretnek azzal dicsekedni, hogy õk zsoldosok, rendszerint elhúzzák a
csíkot. A legjobbak közülünk többnyire azért harcolnak, amiért én is: élvezik ezt az életf
héz körülményeket, a küzdelmet.
De mi szükség van egyáltalán háborúkra? Miért nem tudnak az emberek békességben élni?
Shannon megmoccant, és összevont szemöldökkel bámult fel a sötétben a mennyezetre.
Azért, mert a világon kétfajta ember él: a ragadozók és a növényevõk. És mindig a ragad
csúcsra, mert õk hajlandók harcolni érte, hogy odajussanak, és mindazokat az embereket va
gy dolgokat, akik az útjukba állnak, széttépik. A többiekbõl ehhez hiányzik a lelkierõ, a b
vagy a mohóság és a kíméletlenség, így azután a világot a ragadozók kormányozzák, belõlük l
. És ezeknek az embereknek semmi sem elég. Mindig folytatniuk kell a dolgot, hogy még
többet szerezzenek abból a valamibõl, amit bálványoznak. A kommunista világban mert ne pr
lhitetni magaddal, hogy a kommunista vezetõk békeszeretõ emberek a hatalomra megy ki m
inden. Hatalom, hatalom és még több hatalom, és nem törõdnek vele, hány embernek kell elpus
lnia azért, hogy megszerezzék. A kapitalista világban a pénz a minden. Egyre több és több p
ell: egyre több olajat, aranyat, értékpapírt és részvényt kell szerezni, ez a cél, még akko
a hazudni, lopni, vesztegetni és csalni kell értük. Ha megorrontják, hogy valahol elég sok
van belõle, és csak háború segítségével tudják megkaparintani, akkor háború lesz. A többi,
tt eszmények, az csak dajkamese.
De vannak emberek, akik eszményekért harcolnak. A Vietkong például. Olvastam az újságba
Igen, akadnak ilyen emberek, és a kilencvenkilenc százalékukat egyszerûen átverték. Aká
azokat, akik odahaza lelkesednek a háborúért. Az igazság mindig a mi oldalunkon van, a
másik oldal mindig a rossz ügyért harcol, Washingtonban és Pekingben, Londonban és Moszkváb
n. De tudod, mit mondok én? Ezeket a szerencsétleneket csak elbolondították. Azt hiszed,
 azok a kiskatonák Vietnamban az életért, a szabadságért, a boldogsághoz való jogért haltak
A fenét: a Wall Streetéi Dow Jones-indexért halnak meg, mindig is azért haltak meg. Na és
azok az angol katonák, akik Kenyában, Cipruson vagy Ad énben pusztultak el? Gondolod,
hogy azok az Istent, a királyt és Angliát éltetve rohantak a csatába? Nem, úgy kerültek az
a az idegen vidékekre, hogy az ezredesük odavezényelte õket, az ezredest meg a hadügyminis
ztérium rendelte oda, annak pedig a kormány adta ki a parancsot, hogy védelmezzék meg az
angol gazdasági érdekeket. És mi lett belõle? Azok a helyek visszakerültek azoknak a tula
jdonába, akiké mindig is voltak, és ki törõdött vele, hány angol kiskatona pusztult el a ha
an? Ez az egész egy nagy átverés, Julie Manson, egyetlen nagy átverés. És én csak abban kül
hogy nekem senki nem parancsolhatja meg, hogy hova menjek és kinek az oldalán harcol
jak. Ezért gyûlölik annyira a politikusok, meg az egész rendszer a zsoldosokat. Nem azért,
mert mi több embert pusztítunk el, mint õk; sõt, ami azt illeti, jóval kevesebbet. Hanem
azért, mert nekünk nem parancsolhatnak; hiába is próbálnák, úgysem engedelmeskednénk. Mi ne
kra lövünk, akikre õk lövetni akarnak, nem akkor kezdjük el, amikor õk ránk parancsolnak, é
is akkor hagyjuk abba. Ezért vagyunk mi törvényenkívüliek: akkor harcolunk, ha fizetnek ér
e, és magunk választjuk meg a megbízóinkat.
Julie felült, és megsimogatta a férfi kemény, izmos, sebhelyes mellét és vállát. Hagyomán
eltetésben részesült, és mint olyan sokan mások az õ nemzedékébõl, képtelen volt akár csak
megérteni a világnak, amelyet maga körül látott.
És mi a helyzet azokkal a háborúkkal, amikben az emberek biztosan a jó ügyért harcolnak
dezte. Olyasmikre gondolok, mint a Hitler elleni háború például... akkor tényleg a jó ügy
coltak vagy nem?
Shannon felsóhajtott, és bólintott.
Igen, csakugyan. Az az ember tényleg egy elvetemült csirkefogó volt. Csak ne felejtsük
el, hogy mindaddig, amíg a háború ki nem tört, a nyugati világ nagyfejûi rengeteg acélt ad
el a németeknek, aztán még több acélt adtak el azért, hogy a szövetségesek felmorzsolhassá
rt, és vagyonokat kerestek az egészen. És a kommunisták se voltak jobbak semmivel. Sztálin
megnemtámadási szerzõdést kötött Hitlerrel, aztán várta, hogy a kapitalizmus meg a nácizmu
szépen elpusztítják egymást, és õ átveheti a hatalmat a romjaik fölött. Csak amikor Hitler
szágot is megtámadta, akkor döntöttek úgy azok a hû-de-idealista kommunisták szerte a világ
hogy a nácizmus csúnya dolog. Arról nem is beszélve, hogy harmincmillió ember életébe kerül
sikerült elpusztítani Hitlert. Egy zsoldos ugyanezt egyetlen golyóval elintézte volna,
az pedig nem kerül többe egy shillingnél.
De végül is mi gyõztünk, vagy nem? A jó ügyért harcoltunk, és gyõztünk.
Azért gyõztünk, te ártatlan kis angyal, mert az oroszoknak, az angoloknak és az amerika
aknak több puskájuk, tankjuk, repülõgépük és hajójuk volt, mint Adolfnak. Ezért és csak ezé
van több fegyvere, akkor õ gyõz, és tudod, mit mondok éh neked? Akkor ma a történelemkönyv
t írnák, hogy neki volt igaza, és mi képviseltük a rossz ügyet. A gyõzteseknek mindig igazu
an. Hallottam egyszer egy kedves kis mondást: Isten mindig a nagy zászlóaljak oldalán áll.
Ez a gazdagok és a hatalmasok, a cinikusok és a balekok szentírása. A politikusok ebben
hisznek, az úgynevezett színvonalas újságok ezt prédikálják. Az igazság pedig az, hogy a r
er áll a nagy zászlóaljak oldalán, már csak azért is, mert õ maga hozta létre és fegyverezt
t. És azoknak a millióknak, akik ezt a szemetet olvassák, sose jut eszébe, hogy Istennek
, mármint ha létezik egyáltalán, az igazsághoz, az igazságossághoz és a részvéthez mégiscsa
, mint a puszta, nyers erõhöz, és hogy az igazság és az igazságosság talán éppen a kis szak
ldalán van. Nem mintha ez bármit is számítana. A nagy zászlóaljak mindig gyõzni fognak, a
y" sajtó ezt mindig lelkesen ünnepli, a növényevõk pedig mindig hisznek neki.
Macska, te lázadó vagy mormolta a lány.
Igen. Mindig is az voltam. Nem, nem mindig. Csak azóta, amióta hat bajtársamat temet
tem el Cipruson. Csak akkor kezdtek kételyeim támadni vezetõink bölcsességével és gerincess
kapcsolatban.
De nemcsak te ölsz meg másokat, te magad is ott pusztulhatsz. Megölhetnének valamelyik
hiábavaló háborúban.
Igen, pedig itt is leélhetném az életemet valamelyik hiábavaló városban, mint egy felhú
iki egér. Egész életemben hiábavaló kérdõíveket töltögetnék ki, hiábavaló adókat fizetnék,
kusok és közhivatalnokok az ablakon szórhassák ki a pénzemet választási szempontból hasznos
elefántokra. És hiábavaló pénzt kereshetnék egy hiábavaló irodában, és mindennap, reggel-es
atozhatnék hiába a munkahelyemre, amíg ki nem érdemlem a hiábavaló nyugdíjamat. Akkor már i
magam módján élek, és a magam módján halok meg.
Szoktál a halálra gondolni? kérdezte a lány.
 Hát persze. Sokszor. Te nem?
De igen. De én nem akarok meghalni. És azt sem akarom, hogy te meghalj.
A halál nem is olyan nagy dolog. Ha az ember sokszor került közel hozzá, és megúszta, a
r hozzászokik a gondolathoz. Mondok én neked valamit. A minap rendet csináltam a fiókjai
mban itt a lakásban. Az egyiknek az aljáról elõkerült valami újság, úgy egyéves lehetett. M
a szemem az egyik híren, és olvasni kezdtem. Tavalyelõtt télen történt a dolog. Volt egy ö
ember. Egyedül lakott egy alagsori szobában. Egy napon halva találták. Már legalább egy het
halott volt. A halottkémnek a többi lakó azt mondta, az öreget soha senki nem látogatta, é
õ maga sem igen tudott kimozdulni a lakásból. A kórboncnok szerint már legalább egy éve éh
. És tudod, mit találtak a nyelõcsövében? Kartonpapír-darabkákat, Egy zabpelyhes doboz kart
apírját rágcsálta, hogy valami táplálékhoz jusson. Hát egyet mondok, bébi: velem ez nem fog
i. Ha halnom kell, hadd haljak a magam módján. Szívesebben múlok ki a világból golyóval a m
emben, vérrel a számban és pisztollyal a kezemben, a végén még oda vágva nekik: Dögöljetek
an vagytok!", mint hogy egy vizes alagsori szobában lassanként sorvadjak el, és a végén a
szám kartonpapírral legyen tele.
De most már aludj, drágám, mindjárt hajnalodik.

TIZENEGYEDIK FEJEZET
Shannon a következõ hétfõn néhány perccel déli egy óra után érkezett meg Luxemburgba. A rep
szállt, és a Banque de Credithez hajtatott. A Keith Brown névre szóló útlevelével igazolta
emélyazonosságát, és közölte, hogy azt az ötezer fontot kívánja fölvenni, amelyet korábban
.
Kis ideig várnia kellett, amíg bankhivatalnok körülnézett a telexszobában, és megtalálta
alásról szóló telexet. Csak néhány perce érkezett Zürichbõl. Ahelyett, hogy az egész ötezre
volna készpénzben, Shannon mindössze ezer fontnak megfelelõ összeget vett föl luxemburgi fr
nkban, a fennmaradó négyezer fontot pedig letétbe helyezte. Miután aláírta az ehhez szükség
pot, a banktól négyezer font értékû hitelesített csekket kapott cserébe.
Épp annyi ideje maradt, hogy bekapjon valamit ebédre, máris sietnie kellett a Hougst
raatra, ahol a Láng és Stein könyvvizsgáló cég munkatársai már várták.
Luxemburg, akárcsak Belgium és Liechtenstein, rendkívül diszkrét, mondhatni titkos szolgá
tatásokat kínál cégalapítási és bankügyekben a befektetõk számára; más országok rendõrsége
ehézségek árán tud bármiféle információt kipréselni belõlük. Mindent összevéve el lehet mon
alaki egy Luxemburgban bejegyzett céggel kapcsolatban nyomoz, és nem tudja kimutatni
, hogy az megszegte a nagyhercegség törvényeit, vagy minden kétséget kizáróan nem bizonyítj
róla, hogy igencsak nemkívánatos jellegû, illegális nemzetközi tevékenységet folytat, szóva
y külföldi rendõr azt próbálná firtatni, ki az illetõ cég tulajdonosa vagy igazgatója, luxe
részrõl szûkszavú elutasításban részesülne. Ezt a fajta szolgáltatást kívánta most Shannon
Három nappal korábban találkozót beszélt meg Emil Steinnel, a rendkívül jó hírû és megbíz
tulajdonosával. Erre az alkalomra Shannon frissen beszerzett acélszürke öltönyét, fehér ing
z egyik jó nevû angol magániskola nyakkendõjét viselte. Hóna alatt aktatáskát szorongatott,
imes egy példányát. Ha valakinél ezt az újságot látják, ez az európaiakban mindig azt a ben
lti, hogy az illetõ feddhetetlen brit polgár.
A következõ néhány hónapban magyarázta Shannon az õszülõ luxemburginak társaimmal,
k egy csoportjával, üzleti tevékenységet kívánunk folytatni a Földközi-tenger térségében, v
olországban, Franciaországban és Olaszországban. Ebbõl a célból szeretnénk létrehozni egy h
társaságot itt, Luxemburgban. Mint azt ön is nyilván sejti, elég sok bonyodalmat okozhat,
hogy angol állampolgárok és angliai lakosok vagyunk, de Európa más országaiban kívánunk üzl
enységet folytatni, ahol a legkülönbözõbb pénzügyi törvények vannak érvényben. Már csak az
s tanácsosnak látszik a holding-társaságot Luxemburgban bejegyeztetni.
Mr. Stein bólintott; hozzá volt szokva az efféle kívánságokhoz. Már jó néhány hasonló hol
jegyeztek be kicsiny hazájában, és cégéhez úgyszólván napjában fordultak ezzel a kéréssel.
Ez nem jelenthet problémát, Mr. Brown mondta a vendégének. Nyilván tudja, hogy a cé
yzése során a Luxemburgi Nagyhercegség törvényeit a legmesszebbmenõkig tiszteletben kell ta
tanunk. Ha azonban ennek a feltételnek megfelel, a holding-társaság akadálytalanul birto
kolhatja egész sor, másutt bejegyzett cég részvényeit, és a cég ügyeibe semmiféle külföldi
erhet betekintést.
Nagyon kedves. Talán ha lenne szíves röviden vázolni, mire van szükség itt Luxemburgban
y ilyen cég megalapításához mondta Shannon.
 A könyvvizsgáló néhány másodperc alatt elhadarta a szükséges feltételeket.
Az angliai jogszokástól eltérõen Luxemburgban minden korlátolt felelõsségû társaságnak
hét részvényese és három igazgatója kell hogy legyen. Viszont gyakran megesik, hogy a köny
zsgáló, akit a cég bejegyzésére felkérnek, egyszersmind az igazgatótanács elnöki tisztjét i
lja, fiatalabb cégtársai pedig a másik két igazgatói tisztet töltik be, míg a részvényesek
a személyzetébõl kerülnek ki. Persze mindegyikük csak jelképes mennyiségû részvényt birtoko
n az a személy, aki létre kívánja hozni a céget, mindössze a hét részvényes egyike lesz, jó
akorlatilag õ irányítja a vállalatot, lévén a részvények legnagyobb része az õ birtokában.
A részvényeket rendes körülmények között be kell jegyeztetni, csakúgy, mint a részvényese
abban az esetben, ha bemutatóra szóló részvényeket bocsátanak ki, nem szükséges bejegyezte
fõrészvényes nevét. Ennek csak az a bökkenõje, hogy a bemutatóra szóló részvény pontosan a
amire a neve utal, és a fõrészvényes ilyen esetben is a cég irányítója. Ha az illetõ elves
vényeit, vagy ellopják tõle, akkor az új tulajdonos automatikusan a cég irányítójává válik
kinek is joga lenne firtatni, hogyan jutott hozzájuk. Tud követni, Mr. Brown?
Shannon bólintott. Pontosan erre a formára volt szüksége ahhoz, hogy Semmler megvásárolha
sa a hajót, egy ellenõrizhetetlen cég háta mögé bújva.
A holding-társaság folytatta Mr. Stein , mint arra a neve is utal, nem folytathat k
ereskedelmi tevékenységet, mindössze ahhoz van joga, hogy más cégek értékpapírjait birtokol
alán az ön üzlettársai is más cégek részvényeinek birtokában vannak, és ezeket szeretnék be
és Luxemburgban elhelyezni?
Nem, még nem felelte Shannon. Azt reméljük, hogy szert tehetünk néhány, már fennáll
területen, ahol tevékenykedni kívánunk, vagy más korlátolt felelõsségû társaságokat alapíth
zek részvénytöbbségét Luxemburgban akarjuk elhelyezni megõrzésre.
Egy órán belül meg is kötötték a megállapodást, Shannon bemutatta Steinnek a négyezer fon
kcsekkjét, hogy bizonyítsa a fizetõképességét, és ötszáz font készpénzt letétbe helyezett n
Stein elvállalta, hogy azonnal hozzálát a holdingtársaság megalapításához és bejegyzéséhe
kálatokhoz. Miután átnézte a már bejegyzett cégek testes listáját, hogy megbizonyosodjék ró
név még nem szerepel rajta, úgy döntöttek, hogy a cég neve Tyrone Holdings SA lesz. A cég
jes tõkéjét negyvenezer font értékû részvény jelenti, amelybõl azonban csak ezer font érték
i azonnal, méghozzá ezer, darabonként egy font értékû, bemutatóra szóló részvény formájában
részvény és az igazgatótanács elnöki tisztje. Egy-egy részvényt kap Láng és egy ifjabb cég
m ember alkotja az igazgatótanácsot. A cég három másik alkalmazottja mint utóbb kiderült,
mennyien titkárnõk szintén kap egy-egy részvényt, míg a fennmaradó 994 részvény Mr. Brown
a lesz, így a céget õ fogja irányítani, és az igazgatótanács az õ utasításait fogja végreha
Megállapodtak, hogy tizenkét nap múlva összehívják valamennyi részvényest, hogy annak ren
módja szerint megalapítsák a vállalatot. Abban az esetben, ha Mr. Brown ebben az idõpontba
n nem tudna Luxemburgba utazni, írásban tudatja velük, milyen késõbbi dátum felelne meg nek
. Amikor ebben is megegyeztek, Shannon elhagyta az irodát.
Még zárás elõtt visszaért a bankba, és visszaadta a négyezer fontos csekket azzal az utas
, hogy a pénzt utalják át a brugge-i bankszámlájára. Bejelentkezett az Excelsiorba, és Luxe
rgban töltötte az éjszakát. A másnap reggeli hamburgi gépre már korábban lefoglaltatta a je
most a szállodaportással odatelefonáltatott a repülõtérre, hogy megerõsítse a megrendelést.
gba kellett repülnie: ezúttal fegyvereket keresett.

A fegyverkereskedelemnél talán csak a kábítószer-kereskedelem a jövedelmezõbb üzlet, nem me

, hogy a világ különbözõ kormányai is alaposan kiveszik belõle a részüket. 1945 óta úgyszól
ekintélye függ tõle, hogy sikerült-e saját hadiipart kialakítaniuk, következésképp ez az ip
nnyira felvirágzott és olyan rohamosan terjedt, hogy a hetvenes évek elejére egyes becslés
ek szerint földünkön minden egyes férfira, nõre és gyermekre esett egy lõfegyver. A fegyver
ban egyszerûen lehetetlenség, hacsak nincs éppen háború, nem emelni a kínálatot a kereslet
ntje fölé, aminek logikus következményeként a felesleget vagy exportálják, vagy igyekeznek
szítani valahol, vagy mindkét megoldást alkalmazzák egyidejûleg. Mivel kevés kormány kíván
s belekeveredni valamilyen háborúba, ugyanakkor a hadiiparukat se akarják visszafogni,
mert sohasem lehet tudni, mikor lehet rá mégis szükség, évek óta elsõsorban a fegyverexpor
szerét alkalmazzák. Ebbõl a célból minden nagyhatalom ügynökök igen jól fizetett csoportjai
ztatja, akik bejárják a földgolyót, és megpróbálnak meggyõzni róla minden uralkodót, akihez
jutniuk, hogy még nincs elegendõ fegyvere, vagy ami van, az nem elég korszerû, és ki kell
cserélnie modernebbre.
Az nem érdekli az eladókat, hogy például Afrikában a fegyverek kilencvenöt százalékát nem
asználják, hogy az illetõ országot megvédjék a külsõ agresszió ellen, hanem arra, hogy a di
ját népét engedelmességre kényszerítse. A fegyverkereskedelem, amely az egymással versengõ
ti országok profitéhségének logikus következményeként született meg, késõbb, amikor a Szovj
is beszállt a világ fegyvergyártói és exportálói közé, éppilyen logikusan a hatalomért foly
repévé vált.
A világ minden nagyhatalmának fõvárosában naponta mérlegelik, mekkora nyereséggel és poli
haszonnal járna egy-egy fegyvereladás, és ezek a szempontok kibogozhatatlanul összefonódn
ak. Az egyik nagyhatalom például fegyvert ad el A köztársaságnak, de B-nek már nem. Ezek ut
a rivális nagyhatalom kezét-lábát töri, hogy fegyvert adjon el B-nek, de A-nak a világért s
Errõl az eljárásról azt állítják, hogy segíti a hatalmi egyensúly fenntartását és ezáltal
ofitszerzés szempontjából a fegyvereladás minden idõben elõnyös, hiszen mindig nyereséggel
egyetlen korlátozó tényezõt az jelenti, ha politikai szempontból nemkívánatos, hogy ennek
y annak az országnak bizonyos típusú fegyverek legyenek a birtokában. A politikai célszerûs
a gazdaságosság folyton változó szempontjai szorosra szövik a szálakat az egyes országok k
nisztériumai, és hadügyminisztériumai között szerte a világon.
Ha egy ország saját hadiipart akar kialakítani, nincs nehéz dolga, feltéve, hogy csak a
legalapvetõbb cikkeket gyártja. Viszonylag egyszerû puskákat, gépfegyvereket és a hozzájuk
tozó lõszert, valamint kézigránátot és pisztolyt elõállítani. Az ehhez szükséges mûszaki sz
fejlettség és a felhasznált nyersanyag mennyisége nem túl magas, ám a kisebb országok többn
inkább készen vásárolják a fegyvereket a nagyobbaktól, mivel a belsõ kereslet nem elég ahho
gy a gyártás kifizetõdõ legyen, és jól tudják, hogy a maguk alacsony technikai színvonaláva
portra semmilyen lehetõségük nem nyílna.
Ennek ellenére az elmúlt két évtizedben igen nagy volt és egyre növekedett azoknak a köze
méretû országoknak a száma, amelyek saját, jóllehet csak a legalapvetõbb cikkek elõállítás
gyvergyárakat hoztak létre. Mivel a bonyolultabb fegyvereket jóval nehezebb elõállítani, az
knak az országoknak a száma, amelyek erre vállalkoznak, már lényegesen alacsonyabb. Kézifeg
vereket nem nehéz készíteni, viszont ágyúkat, páncélautókat és tankokat igen; egy teljes ha
rt igen bonyolult megteremteni, a modern vadászrepülõgépek és bombázók elõállítása pedig
zebb. Egy ország hadiiparának a színvonalát abból lehet megállapítani, melyik az a fegyver,
elynek az elõállítására már nem képes; mindazt, ami ezt a mûszaki színvonalat meghaladja, a
országnak külföldön kell megvásárolnia.
A nyugati világ legjelentõsebb fegyvergyártó és exportáló országai az Egyesült Államok,
glia, Franciaország, Olaszország, Nyugat-Németország (ez utóbbi, az 1954-es párizsi megálla
értelmében, bizonyos típusú fegyvereket nem gyárthat). Svédország. Svájc, Spanyolország. B
Izrael és Dél-Afrika. Svédország és Svájc semlegesek ugyan, de azért igen jó minõségû fegy
ortálnak; Izrael és Dél-Afrika sajátos helyzetük miatt jelentõs hadiipart alakítottak ki, m
szeretnék elkerülni, hogy válság esetén másokra legyenek utalva, ezért mindkét ország csak
t exportál. Az összes többi említett ország a NATO-hoz tartozik, és közös védelmi politika
et. Nehezen meghatározható mértékben ugyan, de a külpolitikájukat is igyekeznek összehangol
ami a fegyvereladásokat illeti, és ha bárki fegyvervásárlási szándékkal fordul valamelyikü
pos vizsgálaton kell átesnie, mielõtt az engedélyt megadják. Hasonlóképpen egy kis fegyverv
szágnak minden esetben alá kell írnia egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a vásáro
lt fegyvereket nem fogja továbbadni egy másik országnak anélkül, hogy erre elõbb írásbeli e
t kért volna az eladótól. Másként fogalmazva, bárkinek, aki fegyvert akar vásárolni, sok ké
ll felelnie, méghozzá nem is a fegyvereladási hivatal, hanem a külügyminisztérium kérdéseir
tkezésképp az ily módon létrejövõ üzleteket úgyszólván kizárólag kormányok kötik kormányokk
A kommunista országokban gyártott fegyverek többnyire azonos szabványúak, és fõként a Szo
nióból és Csehszlovákiából származnak. Kína, amely csak a közelmúltban jelent meg a fegyver
a már szintén magas technológiai szintet ért el, Mao gerillaháborúval kapcsolatos elméletév
hangban. A kommunisták fegyvereladási politikája egészen más, mint a nyugatiaké, õk elsõsor
olitikai befolyásra kívánnak szert tenni, nem pénzre, így jó néhány szovjet fegyverszállítm
kötés eredményeképpen, hanem ajándékként érkezik egy-egy országba, hogy megszerezze a szovj
a az ottani hatalom jóindulatát. Mivel a kommunisták azt vallják, hogy a hatalom a fegyv
erek csövébõl sarjad, és mivel a hatalom mindennél fontosabb számukra, ezek az országok nem
k szuverén kormányoknak adnak el fegyvert, hanem úgynevezett felszabadítási" szervezetekne
is, ha azok politikailag elnyerik a tetszésüket. A legtöbb esetben ilyenkor sem eladásról
, hanem ajándékozásról van szó. Vagyis egy kommunista, marxista vagy szélsõbaloldali mozgal
a világ bármely részén nyugodtan számíthat rá, hogy soha nem fog kifogyni a gerillahadvisel
szükséges felszerelésbõl.
A skála közepén elhelyezkedõ semleges Svájc és Svédország maguk szabják meg önmaguk számá
atárokat, amelyeken belül fegyverkereskedelmet folytatnak, és erkölcsi alapon, saját elhatá
ozásukból korlátozzák fegyverexportjukat, õk az egyedüliek, akik ezt teszik.
Mivel az oroszok állami forrásból származó árujukat nemcsak kormányoknak, hanem egyéb sze
teknek is rendelkezésre bocsátják, a Nyugat azonban ehhez túlságosan szemérmes, a magán-feg
rkereskedõk is belépnek a képbe. Az oroszoknak nincsenek privát fegyverkereskedõik, ez az
emberfajta kizárólag Nyugaton terem. Ha valaki fegyvert akar vásárolni, ezektõl az üzletemb
rektõl beszerezheti, ám ha ezek meg is akarnak maradni a szakmában, helyesen teszik, h
a szoros kapcsolatot tartanak fenn saját országuk hadügyminisztériumával, mert különben az
doskodik róla, hogy eltûnjenek a színre". A magán-fegyverkereskedõnek amúgy is érdekében ál
alkalmazkodjék annak az országnak a kívánalmaihoz, amelyben él, hiszen õ maga is valószínû
szerzi be a készleteit, és joggal tarthat attól, hogy ezek a források elapadnak, ha ujj
at húz a kormánnyal, arról a veszélyrõl nem is beszélve, hogy esetleg sokkal drasztikusabb,
módon vonják ki a forgalomból.
Az engedéllyel mûködõ fegyverkereskedõ tehát, aki többnyire szülõföldje állampolgára és l
zultál a kormányával, mielõtt fegyvert ad el valakinek. Többnyire nagyobb cégek folytatják
a fajta kereskedelmet, amelyeknek megvannak a saját jelentõs készleteik.
Ez a magán-fegyverkereskedelem legmagasabb szintje. Egy kissé mélyebben már gyanúsabb ha
lak úszkálnak. Egy szinttel a legfelsõ alatt helyezkedik el az az engedélyezett kereskedés
t folytató fegyverárus, akinek nincs saját raktára, viszont koncessziót kap valamelyik nag
y, rendszerint a kormány tulajdonában vagy ellenõrzése alatt álló fegyvergyártó cégtõl. Az
képviseli a megrendelõt, és a pénzbõl leszedi a sápot. Miután a kormánytól kapja a koncessz
eg is akarja tartani, kénytelen annak kívánalmaihoz igazodni. Ez nem akadályozza meg az
engedélyezett fegyverkereskedõt abban, hogy idõnként túljárjon a kormány eszén, bár ha az r
gra, rövidesen kivonja az illetõt a forgalomból, hogy az már meg is esett két olyan fegyve
rkereskedõvel, akiknek pedig jó nevük volt a szakmában.
A tó fenekén, az iszapban lapulnak a feketepiac fegyverkereskedõi. Ezek maguk döntik e
l, kivel kötnek alkut, hiszen amúgy sincs engedélyük. Törvényesen ezért egyáltalán nem is t
ak raktáron fegyvert. Hogy mégis meg tudnak maradni a szakmában, annak köszönhetik, hogy n
agy szüksége van rájuk a titkos vásárlóknak, azaz azoknak az embereknek vagy szervezeteknek
akik és amelyek nem tartoznak semmiféle kormányhoz és nem is képviselik egyiket sem, így k
rmányközi megállapodást nem áll módjukban kötni, akiket és amelyeket semmilyen nyugati korm
látna szívesen, még hallgatólagosan sem a fegyvervásárlók között, ugyanakkor valamelyik ko
a kormányt sem sikerült rávenniük, hogy ideológiai okokból támogassa az ügyüket mindezek
ségük van fegyverekre.
Létezik egy bizonyos, végfelhasználói bizonyítvány" nevezetû dokumentum, amely a fegyver
kedelemben kulcsszerepet tölt be. Ez az irat azt bizonyítja, hogy a fegyvervásárlás a végf
asználó" részérõl vagy nevében történik, ez pedig a nyugati világban kizárólag valamely szu
ehet. Ennek az igazolásnak a meglétét csak olyan esetekben nem firtatják, amikor valamel
yik kémszolgálat egyszerûen odaajándékozza a fegyvert egy nem hivatalos hadseregnek, vagy
amikor az egész ügy a feketepiacon bonyolódik le. Az elsõ esetre példa lehet a Castro-elle
nes gerilláké, akiknek a Disznó-öbölben a CIA ingyen juttatott fegyvert; a kongói zsoldosha
seregé, amelyet ismét csak a CIA fegyverzett fel: a másodikra azok a fegyverszállítmányok,
elyeket különbözõ európai és amerikai magánszemélyek küldenek Írországba, az Ír Köztársaság
A végfelhasználói bizonyítványnak, nemzetközi dokumentum lévén, nincsen meghatározott for
kja, mérete vagy kötött megfogalmazása. Mindössze egy írott dokumentumra van szükség valame
szág kormányának egy hitelesített képviselõjétõl, amely tanúsítja, hogy vagy e dokumentum f
vagy Mr. X., a fegyverkereskedõ felhatalmazást nyert az illetõ kormánytól arra, hogy engedé
yt kérjen a fegyvereket eladó kormánytól bizonyos mennyiségû fegyver megvásárlására és expo
A végfelhasználói bizonyítványról tudni kell, hogy vannak országok, amelyek a lehetõ legs
ban ellenõrzik e dokumentum hitelességét, míg mások a nem sokat kíváncsiskodó" eladók kate
znak. Mondani sem kell, mint minden más dokumentumot, ezt a bizonyítványt is lehet ham
isítani. A fegyverkereskedelemnek ebbe a világába lépett most be Shannon, amikor Hamburg
ba repült.
Az összeg, amelyet fegyvervásárlásra fordíthatott, túlságosan alacsony volt ahhoz, hogy f
eltse a nagy, törvényes, engedélyezett fegyverkereskedõk érdeklõdését, akik többnyire milli
t bonyolítanak le. A magán-fegyverkereskedõk egykori királya, Sam Cummings, az Interarmc
o tulajdonosa, aki a háborút követõ két évtizedben elegáns monacói lakosztályából irányítot
ereskedelmi birodalmát, majd visszavonult, hogy munkájának gyümölcseit élvezze, aligha foga
ná lelkesen az ajánlatát, mint ahogy a bécsi dr. Strakaty sem, aki a határ túloldalán, Prág
Washington utca 11. szám alatt található Omnipol kizárólagos külföldi ügynöke; és aligha l
zerencséje a müncheni dr. Langensteinnel, a római dr. Perettivel vagy a brüsszeli M. Cam
mermundttal. Alapos megfontolás után úgy döntött, hogy inkább két hamburgi kereskedõvel tár
A fegyvercsomaggal, amelyet vásárolni kívánt, az volt a baj, hogy rögtön látszott rajta,
soda: egyetlen akció lebonyolításához szükséges készlet, és nem is kellett kiváló katonai s
nni ahhoz, hogy valaki rájöjjön, miféle célt szolgál: egyetlen épület rövid idõ alatt törté
fegyverek mennyisége meg sem közelítette azt a szintet, amely egy hivatásos katona számára
ihetõvé tette volna, hogy a megrendelés mögött valamelyik kis ország honvédelmi minisztériu
Shannon ezért úgy döntött, hogy két, még kisebb részre hasítja a megrendelést, oly módon,
egyes kereskedõktõl megrendelt árufajták legalább egymással összhangban álljanak. Az egymás
kbõl álló fegyvercsomag azonnal elárulta volna a vásárlás célját.
Az egyik személytõl, akit felkeresni készült, négyszázezer darab 9 mm-es töltényt kívánt
t a fajtát, amelyet egyaránt lehet automata pisztolyhoz és gépkarabélyhoz használni. Ez a m
nnyiség túlságosan nagy és súlyos volt ahhoz, hogy a feketepiacon vásárolja meg, ahhoz pedi
hogy a hajóra rakja, mindenféle bonyolult csempészkedéshez kellett volna folyamodnia. Az
viszont könnyûszerrel elhitethetõ, hogy egy kis ország rendõrségének van rá szüksége; ha u
a csomagban nem szerepel egyszersmind olyan lõfegyver is, amelybe beleillik a töltény
, az esetleges kellemetlen kérdésekre egyszerûen azt lehet válaszolni, hogy a már meglévõ f
verek lõszerkészletének utánpótlásául szolgál.
A lõszer beszerzéséhez Shannonnak olyan engedélyezett fegyverkereskedõre volt szüksége, a
ek módjában áll ezt a kis megrendelést egy halom másik, jelentõsebb közé becsúsztatni. Enne
bernek, jóllehet rendelkezik engedéllyel, hajlania kell rá, hogy egy nem egészen tiszta
alkuba is belemenjen, és elfogadjon egy hamisított végfelhasználói bizonyítványt. Ezen a po
n kamatoztak a nem sokat kérdezõsködõ országokra vonatkozó ismeretei.
Tíz évvel korábban még hatalmas fegyverkészletek voltak magánkézben szerte Európában, úgy
ekete", azaz illegálisan birtokolt fegyverek, amelyek még azokból a gyarmati háborúkból mar
dtak, amelyeket a franciák Algériában vagy a belgák Kongóban vívtak.
Ezeket a készleteket azonban a hatvanas évek során felemésztették a különbözõ illegális h
és háborúk, elsõsorban a jemeni és a nigériai. Shanonnak tehát most olyan személyt kellett
ia, aki hajlandó elfogadni egy hamisított végfelhasználói bizonyítványt, és benyújtani azt
ert eladó kormányzatnak, méghozzá egy olyannak, amelyik nemigen vagy egyáltalán nem kérdezõ
Alig négy évvel ezelõtt a legismertebb ilyen kormány a cseh volt; ez az ország, bár most k
mmunista uralom alatt állt, ragaszkodott ahhoz a régi cseh hagyományhoz, hogy mindenki
nek ad el fegyvert, aki csak jelentkezik. Négy évvel ezelõtt az ember még besétálhatott Prá
egy dollárral telitömött bõrönddel, beállíthatott az Omnipol fõhadiszállására, kiválaszthat
e volt, és néhány órával késõbb már fel is vihette a vásárolt készleteket valamelyik keresk
at fedélzetére. Ilyen egyszerû volt a dolog. De amióta 1968-ban az oroszok lerohanták az o
rszágot, a KGB alaposan megvizsgált minden potenciális vásárlót, és túlságosan is sok kínos
fel.
Két másik ország is akadt, amelyiknek az volt a híre, hogy nem tesz különösebb erõfeszíté
ak érdekében, hogy kiderítse, honnét származik valójában a végfelhasználói bizonyítvány, am
ak neki. Az egyik Spanyolország volt, amelyrõl régen köztudomású, hogy kapva kap a lehetõsé
ha kemény valutára tehet szert, és ahol a CETME-mûvek a legkülönfélébb fegyvereket állítja
ket aztán a spanyol hadügyminisztérium mindenkinek a rendelkezésére bocsát, aki vásárolni a
elõlük. A másik, amely még újnak számított a fegyverpiacon, Jugoszlávia volt.
Jugoszlávia csak néhány évvel korábban kezdte meg a fegyvergyártást, és szükségképpen ham
tott arra a pontra, amikor a saját hadseregét már sikerült teljesen felszerelnie hazai f
egyverekkel. Ebbõl logikusan következett a túltermelés (hiszen az alig néhány éve, hatalmas
ségek árán létrehozott fegyvergyárakat nem lehetett egyszerûen bezárni), a többletet pedig,
zetesen, exportálni szerették volna. Mivel csak nemrégiben jelentek meg a fegyverpiaco
n, így fegyvereik minõségérõl senki nem tudhatott bizonyosat, a kemény valutára viszont ige
ak szükségük volt, a jugoszlávok azt a bölcsességet tették magukévá, amely szerint ne kérd
r nem fogsz hazugságokat hallani", valahányszor fegyvereket igényeltek tõlük. A jugoszlávok
jó minõségû könnyû aknavetõt és könnyen kezelhetõ páncéltörõket gyártottak (ez utóbbi megte
a cseh RPG 7-re).
Mivel a jugoszláv fegyverek csak nemrégiben jelentek meg a piacon, Shannon arra számít
ott, egy kereskedõ rá tudja beszélni Belgrádot, hogy kis mennyiséget is eladjon belõlük, va
s mindössze két hatvan mm-es aknavetõt és száz lövedéket, plusz két páncéltörõt és negyven
dtan hivatkozhat arra, hogy még nem ismeri ezeket a fegyvereket, ezért ki akarja próbáln
i õket, és ha beválnak, vissza fog térni egy nagyobb megrendeléssel.
Az elsõ tételért Shannon egy olyan fegyverkereskedõhöz kívánt fordulni, akinek engedélye
rá, hogy a madridi CETME-vel kereskedjék, ugyanakkor nem zárkózott el az elõl sem, hogy eg
y hamisított végfelhasználói bizonyítványt elsüssön. Ami a második tételt illeti, Shannon t
akirõl Hamburgban, aki ügyesen segített a gyermekcipõben járó jugoszláv fegyvergyártásnak a
ogy megvethesse, a lábát a piacon, és azóta is jó kapcsolatokat tartott fenn az ottani gyár
kal, bár engedélye nem volt.
Rendes körülmények között semmi értelme olyan fegyverkereskedõhöz fordulni, akinek nincs
ye. Ha nem képes a saját, illegális készleteibõl kielégíteni a megrendelõt ez viszont azt
i, hogy a fegyverekre nem kap exportengedélyt , csak egyféleképpen lehet hasznát venni: h
a hamisított, de látszatra kifogástalan végfelhasználói bizonyítványt tud szerezni azoknak,
erre maguk nem képesek, aztán pedig rábeszéli valamelyik engedéllyel rendelkezõ fegyverker
skedõt, hogy fogadja el ezt a dokumentumot. Ekkor az engedélyezett fegyverkereskedõ a
kormány jóváhagyásával a saját, törvényesen fenntartott készleteibõl eleget tehet a megrend
egszerezheti az exportengedélyt, vagy a hamisítványt a saját nevével és hitelével alátámasz
yújthatja valamelyik kormánynak. Megesik azonban, hogy más hasznát is lehet venni a nem
engedélyezett fegyverkereskedõnek: sokat segíthet, hogy alaposan ismeri a piacot, és tud
ja, hogy adott pillanatban hová kell fordulni valamilyen megrendeléssel, ha az ember
biztosra akar menni. A listáján szereplõ második hamburgi kereskedõt Shannon efféle inform
reményében tervezte meglátogatni.
Amikor a Hanza-városba megérkezett, Shannon elõször benézett a Landesbankba, és meggyõzõd
hogy az ötezer font már ott várja. A teljes összeget fölvette, bankcsekk formájában, majd
Atlantic Hotelbe sietett, ahol szobát foglalt. Úgy döntött, ez alkalommal nem látogat el a
Reeperbahnra; mivel fáradt volt, korán megvacsorázott és lefeküdt.

Johann Schlinker, akit Shannon másnap délelõtt felkeresett szûk és szerény irodájában, alac
kövérkés, joviális ember volt. Szeme barátságosan és kedélyesen csillogott, olyannyira, ho
annonnak tíz másodpercébe tellett, amíg eldöntötte: nem szabad gondolkodás nélkül megbíznia
ngolul beszéltek, de valójában a dollárok nyelvén, amely a fegyverpiac valamennyi szereplõj
k közös nyelve.
Shannon megköszönte a fegyverkereskedõnek, hogy hajlandó volt fogadni õt, és hogy személy
nosságát igazolja, átnyújtotta neki a. Keith Brown névre szóló útlevelét. A német belelapoz
visszaadta Shannonnak.
Na és mi járatban van nálunk? kérdezte.
Önt ajánlották nekem, Herr Schlinker, mint olyan üzletembert, aki híres a megbízhatóság
nai és rendõri felszerelésekkel való kereskedelem terén.
Schlinker elmosolyodott és bólintott, de a hízelgés szemlátomást semmiféle hatást nem tet
Megkérdezhetném, hogy ki ajánlott önnek?
Shannon annak a párizsi ismerõsének a nevét adta meg, aki szoros kapcsolatokat tartott
fenn bizonyos afrikai politikai erõkkel, egy bizonyos titkos szervezet képviseletében
, amelyet a francia kormány mûködtetett. A két férfi korábban Afrikában találkozott, amikor
non ott harcolt, és egy hónappal hamburgi útja elõtt felkereste Párizsban, hogy elbeszélges
enek a régi szép idõkrõl. Egy héttel a hamburgi út elõtt Shannon újra felhívta, és valóban
i, hogy a keresett árucikkért Schlinkerhez forduljon. Shannon közölte vele, hogy a Brown
nevet fogja használni.
Schlinker felvonta a szemöldökét.
Megbocsát, ha egy pillanatra magára hagyom? kérdezte, és kiment a helyiségbõl. Shanno
lotta, ahogy a szomszédos fülkében kattogni kezd a telexgép. Schlinker csak harminc perc
múlva tért vissza, mosolygó arccal.
Egy párizsi barátomat kellett felhívnom, üzleti ügyben mondta nagyon szívélyesen. K
assa.
Shannon pontosan tudta, hogy Schlinker egy párizsi fegyverkereskedõnek telexezett,
akit megkért, hogy hívja fel a francia ügynököt, és kérdezze meg tõle, csakugyan minden re
van-e Keith Brown körül. A kérdésre szemlátomást igenlõ választ kapott.
Szeretnék egy tétel 9 mm-es töltényt vásárolni mondta Shannon minden köntörfalazás né
gy nem jelentõs megrendelésrõl van szó, de az a helyzet, hogy nemrégiben felkeresett bizon
yos afrikaiak egy csoportja, akiknek lõszerre van szükségük, a saját céljaikra, és ha minde
megy, a jövõben újabb, lényegesen jelentõsebb megrendelésekre is sor kerülhet,
Milyen mennyiségû lõszert kíván vásárolni? kérdezte a német.
Négyszázezer darabot.
Schlinker grimaszt vágott.
 Hát ez nem valami sok mondta egyszerûen.
Igen, tudom. Pillanatnyilag nem áll módomban jelentõsebb értékben lõszert vásárolni. Re
et azonban, hogy ez a mostani kis befektetés késõbb jelentõsebb dolgokhoz vezet.
A német bólintott. Volt már példa az ilyesmire. Az elsõ megrendelés többnyire jelentéktel
lekre vonatkozott.
Miért fordultak önhöz ezek az emberek? Hiszen ön nem kereskedik fegyverrel vagy lõszerr
l...
Az a helyzet, hogy általános katonai tanácsadóként szerzõdtettek. Amikor felmerült az a
honnan szerezhetnék be a szükséges készleteket, megkértek, hogy utazzam Európába, és találj
ra valakit mondta Shannon.
De végfelhasználói bizonyítvánnyal nem rendelkezik? kérdezte a német.
Nem, sajnos, nem. Azt reméltem, ezt a problémát meg lehet majd oldani.
Ó, hogyne, kétségkívül mondta Schlinker. Ez nem jelenthet problémát. Igaz, így hoss
lik és többe kerül, de meg lehet oldani. Ezt a megrendelést a raktárkészleteimbõl is ki tud
elégíteni, de azokat a bécsi telephelyemen tartom. Ha ezt a megoldást választja, akkor nem
is lesz szüksége a végfelhasználói bizonyítványra. Vagy beszerezhetjük ezt a dokumentumot,
or ön a szokásos, legális csatornákon keresztül folyamodhat az engedélyért.
Jobb szeretném a második megoldást választani mondta Shannon. Az árut tengeri úton
jd szállítani, és ilyen mennyiségû lõszert eljuttatni Ausztriából Olaszországba, ott pedig
i a hajó fedélzetére, igen kockázatos vállalkozás. Olyan ismeretekre lenne hozzá szükség, a
el én nem rendelkezem. Ráadásul az, akinek a birtokában az árut megtalálják, ha leleplezõdi
sszú börtönbüntetésre számíthat. Arról nem is beszélve, hogy nyilván felismernék, hogy a sz
tárából származik.
Schlinker elmosolyodott. Tisztában volt vele, hogy ez a veszély nem fenyegeti, de
amit a határátkelés veszélyeirõl mondott, abban Shannonnak igaza volt. Most, hogy a világot
a Fekete Szeptember terroristái tartották rettegésben, Ausztria, Németország és Olaszország
ndkívül idegesen reagált arra a lehetõségre, hogy valaki ismeretlen rendeltetésû szállítmán
tasson át a határaikon.
Ami Shannont illeti, egy percig sem bízott benne, hogy Schlinker, miután egyik nap
eladta neki a lõszert, nem jelenti fel másnap valamelyik kormánynál. Ha azonban hamisítot
t végfelhasználói bizonyítványt használ, a németnek is tartania kell majd magát az alku ráe
hiszen a hamis dokumentumot õ nyújtotta be a hatóságoknak.
Igen, talán igaza van szólalt meg Schlinker végül. Helyes, tehát akkor megkapja a k
nnyiségû 9 mm-es töltényt, ezerdarabonként hatvanöt dollárért. A bizonyítványokért további
fel, és még további tízet a fedélzetre juttatásért.
Shannon gyors fejszámolást végzett. Ha a szállítmányt a fedélzetre juttatják, ez azt jele
hogy egy füst alatt az exportengedélyt is megkapja és a vámkezelésen is átesik. A lõszer hu
nhatezer dollárba kerül, ehhez jön az ötezerkétszáz dolláros többletköltség.
Milyen formában kéri a fizetséget? kérdezte.
Az ötezerkétszáz dollárra most azonnal szükségem lesz, mielõtt megteszem a szükséges lé
a Schlinker. Ebbõl kell fedeznem a bizonyítvánnyal kapcsolatos költségeket, ezenkívül a s
azási és adminisztrációs költségeimet. A lõszer árát egy összegben fogom kérni, itt az irod
amikor már be tudom mutatni önnek a bizonyítványt, de még mielõtt az árut megvásárolnám. Mi
yel rendelkezõ fegyverkereskedõ én fogok vásárlóként fellépni kliensem, a bizonyítványon me
kormány nevében. Amint az árut kifizettem, igen valószínûtlen, hogy a kormány, amelyik ela
, visszavegye és a pénzt visszafizesse. Ezért arra van szükségem, hogy még a vásárlást mege
apjam a teljes összeget. Ezenkívül szükségem lesz az árut külföldre szállító hajó nevére is
m tölteni az exportengedély érdekében benyújtott kérvény... A hajónak menetrendszerû utas-
herszállítónak kell lennie, vagy valamelyik bejegyzett hajózási társaság tulajdonában lévõ,
herszállító hajónak.
Shannon bólintott. Ezek kemény feltételek voltak, de ha az embernek vaj van a fején, n
em válogathat. Hiszen ha csakugyan egy szuverén kormányt képviselne, akkor nem is kellet
t volna Schlinkerhez fordulnia.
Mennyi idõre van szükség azután, hogy átadtam a pénzt, ahhoz, hogy az árut útnak lehess
ni? kérdezte.
Madridban ezek a dolgok elég lassan mennek. Körülbelül negyven napra, de annál többre s
iképpen felelte a német.
Shannon felállt. Megmutatta Schlinkernek a bankcsekket, hogy bebizonyítsa a fizetõképe
sségét és megígérte, hogy egy órán belül visszatér, és elhozza az ötezerkétszáz USA-dollárt
ennek megfelelõ összeget német márkában. Schlinker a márkát választotta, és amikor Shannon
t a pénzzel, kiállított számára egy szabályos elismervényt.
Amíg Schlinker az elismervény megírásával foglalatoskodott, Shannon a kávézóasztalkán hev
eteket nézegette. A bennük szereplõ árucikkek más cég termékei voltak, olyané, amely szemlá
m katonai jellegû pirotechnikai eszközök árusítására szakosodott, abból a fajtából, amelyet
t a fegyver" kategóriába sorolni, valamint a vagyonvédelmi társaságok által használt legkü
szerelésekre, többek között ólmosbotokra és gumibotokra, kézi adó-vevõre, könnygázsprayre,
hasonlókra.
Amikor- Schlinker átnyújtotta az elismervényt, Shannon megkérdezte:
Van önnek kapcsolata ezzel a céggel, Herr Schlinker?
Schlinker szélesen elvigyorodott.
Én vagyok a tulajdonosa mondta. A nagyközönség elsõsorban ebben a minõségemben isme
Jobb álcázást kitalálni se lehetne, ha az ember raktára tele van Vigyázat robban!" felir
kal, gondolta magában Shannon. Érdekelte a dolog. Gyorsan felírt egy darab papírra néhány á
ikket és megmutatta Schlinkernek.
Ezeket is szeretném külföldre szállíttatni. Tart ön ilyeneket raktáron? kérdezte.
Schlinker szeme végigfutott a listán. Két rakétakilövõ szerkezet szerepelt rajta, abból a
sból, amelyet a parti õrség szokott használni a vihar jelzõ rakéták felbocsátásához, tíz ma
zitású és idõtartamú, magnéziumfénnyel égõ és ejtõernyõkhöz erõsíthetõ jelzõrakéta, két, sû
ejû ködkürt, négy éjszakai távcsõ, három, legkevesebb öt mérföld hatáskörzetû kézi adó-vevõ
Természetesen szólalt meg végül. Valamennyibõl tartok raktáron.
Szeretném megrendelni a listán szereplõ cikkeket. Miután ezek nem minõsülnek fegyvernek
eltehetõleg semmi problémát nem jelent az exportálásuk?
Az égvilágon semmit. Bárhová nyugodtan elküldhetem, egy hajóra pedig különösen.
Remek mondta Shannon. Mennyibe kerülne ezt az egészet vámõrizetben Marseille-be szá
, egy külkereskedelmi vállalkozóhoz?
Schlinker kikereste a katalógusból a listán megjelölt cikkeket, és minden tétel mellé oda
az árat, majd megtoldotta a szállításért járó tíz százalékkal.
Négyezernyolcszáz dollárba mondta végül.
Tizenkét napon belül jelentkezni fogok mondta Shannon. Legyen szíves, addig csomago
tassa be az egészet, hogy szállítható állapotban legyen. Késõbb majd megadom a marseille-i
reskedõ címét, és elküldöm az ön nevére szóló, négyezernyolcszáz dolláros bankcsekket. Úgy
c napon belül a fennmaradó huszonhatezret is ki tudom önnek fizetni a lõszerszállítmányért,
tudom adni a hajó nevét.
Másik hamburgi kapcsolatával Shannon aznap este együtt vacsorázott az Atlantiéban. Alan
Baker szülõhazájából, Kanadából a háború után Németországba, települt át, és német nõt vett
nökként mûködött, majd a háború utáni elsõ években többször is átlépte oda-vissza a szovjet
risnyát, órát és menekülteket juttatott át a határ egyik oldaláról a másikra, így sodródott
yverkereskedelembe: ismeretségbe került néhány apró, nacionalista vagy antikommunista part
izáncsoporttal, amelyek Közép- és Kelet-Európában tovább folytatták az ellenállást azzal a
ogy míg a háború alatt a németek ellen, most a kommunisták ellen harcoltak.
Legtöbbjüket az amerikaiak pénzelték, de Bakert ez nem zavarta; németnyelv-tudását és a k
dós taktikával kapcsolatos ismereteit felhasználva titokban tekintélyes mennyiségû fegyvert
juttatott el hozzájuk, aztán jókora összegrõl szóló csekkeket zsebelt be ezért az amerikaia
mikor ezek a csoportok végül lassanként elfogytak, Baker az ötvenes évek elején Tangerben t
lálta magát, ahol a háború során elsajátított csempésztudását arra használta, hogy parfüm-
mányokat juttasson Olaszországba és Spanyolországba a Marokkó északi partján található, akk
mzetközi és vámszabad kikötõbõl. Végül, amikor egy csempészbandák közötti viszály során a h
yedt, Baker kénytelen volt felhagyni az üzlettel, visszatért Németországba, ahol azzal fog
lalkozott, hogy közvetítõként lépett fel bármilyen alkuban, ha az egyik félnek volt valami
dnivalója, amit a másik meg akart vásárolni. Legutóbbi bravúrja az volt, hogy sikerült fegy
t vásárolnia Jugoszláviától egy észak-spanyolországi baszk szervezet számára.
Shannonnal akkor ismerkedett meg, amikor lõfegyvert szállított Etiópiába, Shannon pedig é
pen nem tudott mit kezdeni magával azt követõen, hogy 1968 áprilisában visszatért Bukavuból
aker Shannont a valódi nevén ismerte.
Csöndesen figyelt, míg Shannon elmagyarázta, mire van szüksége. Alacsony, sovány, inas fé
volt, pillantása ide-oda járt a tányérja és a zsoldos között.
Igen, meg lehet oldani mondta, amikor Shannon befejezte. A jugoszlávok készségesen
lhinnék, hogy egy új vásárló szeretne venni tõlük két aknavetõt és két páncéltörõt, hogy ki
obb tételt vásárolna belõlük. Ez egészen hihetõen hangzik. Az nem jelent gondot, hogyan sze
m meg tõlük a holmit. Remek viszonyban vagyok a belgrádi fejesekkel. És gyorsak is szokt
ak lenni. De bevallom, pillanatnyilag valami mással van problémám.
Mivel?
A végfelhasználói bizonyítvánnyal mondta Baker. Volt egy kapcsolatom Bonnban, egy b
os kelet-afrikai ország diplomatája, aki az égvilágon bármit aláírt, amit az orra elé tette
ltéve, hogy jól megfizették, és ráadásul pár szép, nagydarab német lányt is feltálaltak nek
télyen, mert azokat szerette. De két héttel ezelõtt, sajnos, hazarendelték, és eddig még ne
ikerült pótolnom.
Szokták a jugoszlávok firtatni, hogy ki a végfelhasználó?
Baker a fejét rázta.
Egy csöppet sem. Ha a dokumentum rendben van, a többire nem kíváncsiak. De a bizonyítvá
a azért szükség van, és a megfelelõ kormánybélyegzõnek is ott kell lennie rajta. Azt azért
edhetik meg maguknak, hogy ezzel se törõdjenek.
Shannon egy percre eltöprengett. Eszébe jutott, hogy ismer valakit Párizsban, aki eg
yszer azzal dicsekedett, hogy tud valakit az egyik követségen, aki hajlandó végfelhasználói
bizonyítványokat elõállítani.
Ha én szereznék megfelelõ bizonyítványt valamelyik afrikai országból, azt elfogadnák?
Baker megszívta a cigarettáját.
Gond nélkül mondta. Ami az árat illeti, egy hatvan mm-es aknavetõnek 1100 dollár da
. Mondjuk 2200 dollárért kapsz egy párat. A lövedékek darabja huszonnégy dollár. A megrende
del az az egyetlen baj, hogy túlságosan kicsi összegekrõl van szó. Nem emelhetnéd meg a löv
k számát százról háromszázra? Nagyon megkönnyítené a dolgokat. Senki nem lõ ki mindössze sz
sem, ha csak ki akarja próbálni õket.
Rendben van mondta Shannon. Veszek háromszázat, de többet egy darabbal se. Különben
a keretet, és a saját bérembõl kell pótolnom a különbözetet.
Ez az utóbbi állítás nem volt igaz, hiszen Shannon eleve fenntartott bizonyos összeget a
z esetleges többletköltségekre, és tudta, hogy a kialkudott tízezret biztosan megkapja. De
azt is tudta, hogy ez az érv Baker számára eldönti a dolgot.
Helyes mondta Baker. Tehát akkor 7200 dollárba fognak kerülni a lövedékek. A páncél
ezer dollár, vagyis a kettõ kétezer. A gránátok darabja negyvenkét dollár ötven cent. Negy
arabra lesz szükséged, tehát az akkor... lássuk csak...
Ezerhétszáz dollár mondta Shannon. Az egész összesen tizenháromezer-egyszáz dollár.
És ehhez jön még a tíz százalék, Macska, hogy a holmit feljuttassuk a hajódra. És ebben
benne a végfelhasználói bizonyítvány. Ha tudnék szerezni, húsz százalékot számítanék. Ne ke
lentéktelen megrendelésrõl van szó, de az utazásra meg a zsebbõl fizetendõ kiadásokra akkor
gyanannyit kell költenem. Voltaképpen tizenöt százalékot kellene kérnem tõled egy ilyen kis
grendelésért. Tehát az összesen tizennégyezer-négyszáz dollár. Kerekítsünk tizennégy és fél
n?
Maradjunk csak a tizennégyezer-négyszáznál mondta Shannon. Én szerzem be a bizonyít
ostázom neked az összeg ötven százalékával együtt. További huszonöt százalékot akkor fogok
ha a holmi Jugoszláviában becsomagolva várja a szállítást, a maradék huszonötöt pedig akkor
r a hajó kifut a kikötõbõl. Dollárra szóló úticsekkben megfelel?
Baker ugyan jobb szerette volna, ha Shannon az egészet elõre kifizeti, de mivel ne
m volt engedélye a fegyverkereskedésre, nem voltak irodái, raktárhelyisége, se üzleti címe,
nt Schlinkernek, õ csak alkuszként fog közremûködni az üzletben, és egy másik, ismerõs kere
ll felhasználnia, hogy megvegye számára a kívánt árut. Mivel azonban a feketepiacon mûködöt
len volt elfogadni a felkínált feltételeket, azaz az alacsonyabb részesedést és azt, hogy a
összegnek csak egy részét kapja meg elõre.
Ebben a szakmában a legrégibb trükkök egyike, hogy valaki megígéri, hogy teljesíti a megr
elést, nagy önbizalmat tanúsít, biztosítja a vásárlót saját feddhetetlenségérõl, felveszi a
obb elõleget, aztán kereket old. Jó egynéhány barna és fekete bõrû potenciális fegyvervásár
t már az ilyesmi Európában. Baker jól tudta, hogy Shannon ennek a trükknek nem dõl be; ráad
a tizennégyezer-négyszáz dollár túlságosan alacsony összeg ahhoz, hogy érdemes legyen eltûn
ta a színrõl.
Oké. Abban a pillanatban, amint megkaptam tõled a végfelhasználói bizonyítványt, nekilá
A két férfi felállt.
Mennyi idõre van szükség attól kezdve, hogy ajánlatot teszel nekik, odáig, hogy a hajót
lehessen indítani? kérdezte Shannon.
Úgy harminc-harmincöt napra felelte Baker. Mellesleg, hajód van már?
Még nincs. Gondolom, szükséged lesz a nevére. Amikor a bizonyítványt elküldöm, megírom
is.
 Ha nem sikerül találnod addig, én tudok egy nagyon jót, amit ki lehet bérelni. Kétezer
kérnek egy napra, és ebben minden benne van. A legénység, az élelem, és ami még vele jár. E
nek téged és a szállítmányodat bárhova a világon, és úgy hallgatnak róla, mint a sült hal.
Shannon átgondolta a dolgot. A hajónak húsz napig kell idõznie a Földközi-tengeren, húsz
, amíg célba jut, és újabb húsz, amíg visszatér. Ez százhúszezer márkát jelent, vagyis tize
. Olcsóbb, mintha az ember venne egy hajót. Csábító ajánlat. De sehogy se tetszett neki az
et, hogy legyen egy ember, aki nem vesz részt az akcióban, de az õ kezében van a fegyver
ek beszerzésének egy része, a hajó, és ráadásul az úticélt is ismeri. Ha ebbe belemegy, Bak
y azt az embert, akitõl ki kell bérelnie a hajót, gyakorlatilag a partnerévé teszi.
Értem mondta óvatosan. Hogy hívják a hajót?
San Andreának felelte Baker.
Shannon elkomorodott. Ezt a nevet hallotta már Semmlertõl.
Cipruson van bejegyezve? kérdezte.
Igen, ott.
Akkor ne is beszéljünk róla mondta kurtán.
Miközben kifelé haladtak az étterembõl, Shannon egy pillanatra meglátta Johann Schlinker
t, aki az egyik ablakfülkében vacsorázott. Egy másodpercig arra gondolt, a német kereskedõ
alán õt követte, ám Schlinker egy másik férfi, minden jel szerint egy nagyra becsült ügyfél
ült az asztalnál. Shannon félrefordította a fejét, és nagy léptekkel elhaladt az asztaluk
lett.
A szálloda kapujában kezet rázott Bakerrel.
Rövidesen hallani fogsz rólam mondta. De nehogy cserbenhagyj!
Ne aggódj, Macska! Bennem igazán megbízhatsz mondta Baker.
Sarkon fordult, és sietve elindult az utcán.
Még mit nem morogta Shannon, és bement a szállodába.
Ahogy fölfelé igyekezett a szobájába, egy pillanatra sem ment ki a fejébõl annak a férfin
az arca, akit a német fegyverkereskedõ társaságában látott az étteremben. Tudta, hogy valah
már látta, de képtelen volt rájönni, hogy hol. Aztán félálomban beugrott. Az az ember az Ír
Hadsereg vezérkari fõnöke volt.
Másnap, szerdán reggel, Shannon visszarepült Londonba. Aznap virradt fel az akció kile
ncedik napja.

TIZENKETTEDIK FEJEZET
Martin Thorpe körülbelül ugyanakkor lépett be Sir James Manson irodájába, amikor Cat Shanno
Hamburgban felszállt a londoni gépre.
Lady Macallister mondta bevezetésként, és Sir James intett, hogy üljön le.
Alaposan átfésültem a hölgy múltját folytatta Thorpe. Úgy van, ahogy gyanítottam, m
tak nála olyan emberek, akik szerették volna megvenni a Bormac Kereskedelmi Társaság részvé
yeit, amelyekbõl harminc százalék az õ birtokában van. Úgy látszik azonban, mindkét jelentk
szul fogott a dologhoz, és nem ért célt. Az öreg hölgy nyolcvanhat éves, félig-meddig szeni
, és roppant zsémbes. Legalábbis ezt beszélik róla. Ráadásul erõs skót akcentussal beszél,
en egy dundee-i ügyvéd jár el helyette. Itt a teljes jelentésem, amit róla írtam.
Odanyújtotta Sir Jamesnek a bõrkötéses mappát. A Manson Rt. feje néhány perc alatt végigf
a tartalmán. Eközben többször is felhorkant, és egy alkalommal azt mormogta:
Ó, hogy az a magasságos
Amikor befejezte az olvasást, felnézett.
Én mégis meg akarom venni azt a háromszázezer Bormac-részvényt jelentette ki. Azt m
a többiek rosszul fogtak a dologhoz. Hogy érti ezt?
Úgy látszik, az öreg hölgynek kizárólag egyetlen dolog fontos az életben, és ez nem a p
vagyona van. Egy skót földesúr lánya, és több földet hozott a házasságba, mint készpénzt.
kívül a szülõk rendezték el egymás között. Amikor az apja meghalt, õ örökölte a földet, egy
lhagyatott mocsárvidéket. Az elmúlt húsz évben azonban a halászati meg a vadászati jog fejé
gész kis vagyont zsebelt be néhány városlakó sportembertõl, ezenkívül a föld egy részét ela
yárat építsenek rá, és ez még többet hozott a konyhára. A pénzt a tõzsdeügynöke befektette
öreg hölgynek van mit aprítania a tejbe. Gondolom, az a két ember, aki meg akarta venni
a részvényeit, csak pénzt kínált, semmi egyebet. Az viszont nem érdekli.
Na és mi az ördög érdekli? kérdezte Sir James.
Nézze meg a második oldalon a második bekezdést, Sir James. Látja, mire gondolok? A fér
halálának évfordulóján minden évben megjelentet egy közleményt a Times-ban; megpróbált szob
i neki, de a londoni kerületi tanács nem engedte. A szülõvárosában emlékmûvet emeltetett. A
szem, ez a rögeszméje annak a vén rabszolgahajcsárnak az emléke.
Igen, alighanem igaza van. Szóval mit javasol?
Thorpe felvázolta az ötletét, és Manson eltöprengve hallgatta.
Igen, talán így sikerül mondta végül. Történtek már ennél furcsább dolgok is. Csak
ha megpróbálkozik vele, és az öreglány mégse hajlandó eladni a részvényeket, aligha mehet v
ozzá egy más szellemben megfogalmazott ajánlattal. De ha egyszerûen csak készpénzt kínálunk
dolom, ugyanúgy elutasítja, mint az elõzõ két ajánlatot. Rendben van, csinálja úgy, ahogy j
a. Csak szerezze meg tõle valahogy azokat a részvényeket!
Azzal útjára bocsátotta Thorpe-ot.

Shannon nem sokkal tizenkettõ után ért vissza londoni lakására. A lábtörlõn egy távirat hev
ngarottitól jött, Marseille-bõl. Aláírásként ennyi szerepelt rajta: Jean", és Keith Brownn
címezve. Tartalma mindössze egy címbõl állt, egy szálloda és egy utca nevébõl, ahol a korz
vallon néven szobát vett ki, nem messze a városközponttól. Shannon helyeselte Langarotti e
lõvigyázatosságát. Ha az ember bejelentkezik egy francia szállodába, ki kell töltenie egy û
t, és ezeket a nyomtatványokat a rendõrség késõbb begyûjti. Valószínûleg eltöprengtek volna
y régi jó ismerõsük, Langarotti hogyan került ilyen messzire szokásos vadászterületétõl.
Shannonnak tíz percébe telt, amíg sikerült megtudnia a külföldi tudakozótól Langarotti ho
k telefonszámát, és feltárcsázta a szállodát. Amikor M. Lavallont kérte, közölték vele, hog
r nincs odahaza. Shannon üzenetet hagyott Lavallon számára: arra kérte, hívja fel Mr. Brow
nt Londonban, amint visszatért. Korábban mind a négy társának megadta a telefonszámát, és b
ltatta velük.
Aztán, szintén telefonon, feladott egy táviratot Endean Walter Harris néven fenntartot
t poste restante címére, amelyben tudatta megbízójával, hogy újra Londonban van, és szeretn
egbeszélni vele valamit. Sürgönyzött Janni Dupree-nek is abba az egyszobás lakásba, amelyet
az bérelt. A táviratban meghagyta neki, hogy amint kézhez vette, jelentkezzék nála.
Aztán felhívta a svájci bankját, és megtudta, hogy tízezer font fizetségének felét átutal
számlájára a Handelsbank, egy magát meg nem nevezõ számlatulajdonos számlájáról. Shannon tu
csak Endean lehet. Vállat vont. Bevett szokás, hogy ilyen korai idõpontban a kialkudo
tt bérnek csak a felét fizetik ki. A Manson Rt. puszta méretét, valamint azt a mohóságot, a
ellyel Kimba bukását Sir James szemlátomást szorgalmazta, elegendõ garanciának találta arra
ogy késõbb, ha az akció már elõbbre haladt, megkapja a pénz másik felét is.
A délutánt azzal töltötte, hogy legépelte a luxemburgi és hamburgi útjáról szóló, részlet
luxemburgi könyvvizsgáló cég és a két fegyverkereskedõ nevét nem említette. A jelentéshez r
ségkimutatást csatolt.
Elmúlt négy óra, mire befejezte. Utoljára Hamburgból hazafelé a Lufthansán evett délelõtt
endvicset. A hûtõszekrényben talált fél tucat tojást, megpróbált omlettet csinálni, de fört
ikeredett. Shannon kihajította, és lefeküdt aludni.
Néhány perccel hat után arra ébredt, hogy Janni Dupree csönget az ajtaján, öt perccel kés
ig megszólalt a telefon. Endean hívta, aki éppen akkor találta meg a postán a táviratát.
Endean felfigyelt rá, hogy Shannon nem tud nyíltan beszélni.
Van valaki magánál? kérdezte.
Igen.
A megbízásával kapcsolatos ügyben?
Igen.
Akar velem személyesen találkozni?
Azt hiszem, nem ártana mondta Shannon. Mit szólna a holnap délelõtthöz?
Oké. A tizenegy óra megfelel?
Tökéletesen mondta Shannon.
Odamenjek?
Részemrõl semmi akadálya.
Tizenegyre ott leszek mondta Endean, és letette a kagylót.
Shannon a dél-afrikaihoz fordult:
Hogy haladsz, Janni? kérdezte.
Dupree-nek abban a három napban, ami eltelt, sikerült egy-két dolgot elintéznie. Megre
ndelte a száz zoknit, trikót és alsónadrágot, és pénteken már mehetett is az áruért. Talált
amely katonazubbonyokat tartott raktáron, és meg is rendelt belõlük ötvenet. Ugyanennél a
nél megvehette volna a zubbonyhoz illõ nadrágot is, de Dupree, ahogy azt Shannon megha
gyta, egy másik üzletet keresett, hogy ott szerezze be a nadrágokat, nehogy valamelyik
eladó észrevehesse, hogy teljes egyenruhakészletet vásárol. Dupree szerint ugyan nem látsz
ttak valami gyanakvónak, de Shannon úgy döntött, ragaszkodni kell az eredeti elképzeléshez.
Janni közölte, hogy számos cipõüzletben járt, de a keresett vászoncsizmákat sehol nem tal
hét hátralévõ részében tovább kísérletezik, a jövõ héten pedig keresni kezdi a baretteket,
yhevedereket és hálózsákokat is. Shannon meghagyta neki, hogy lépjen érintkezésbe az elsõ s
eskedõjével, és amint lehet, indítsa útnak Marseille-be az alsónemûbõl és zubbonyokból álló
e, hogy a következõ negyvennyolc órában megszerzi Langarottitól azt a marseille-i címet, ah
vá az, áruküldemény t el kell juttatnia.
Mielõtt a dél-afrikai távozott, Shannon legépelt egy Langarottinak szóló levelet, és megc
e a valódi nevére, a marseille-i fõpostára. A levélben a korzikait egy hat hónappal korábbi
szélgetésükre emlékeztette, amikor is a pálmafák tövében a fegyvervásárlásra fordult a szó.
kkor megemlítette, hogy ismer valakit Párizsban, aki az egyik afrikai köztársaság párizsi k
tségén dolgozó diplomatától tud végfelhasználói bizonyítványt szerezni. Shannon ennek az em
nevére és a címére volt kíváncsi.
Amikor befejezte a gépelést, odaadta a levelet Dupree-nek, és meghagyta, hogy még azna
p este, expressz adja fel a Trafalgar Square-en. Elmagyarázta, hogy maga vinné a pos
tára, de nem hagyhatja el a lakást, mert várja, hogy Langarotti odatelefonáljon Marseill
e-bõl.
Shannon igencsak megéhezett, mire nyolc órakor Langarotti végre felhívta. A hangja ali
g hallatszott, annyira recsegett a telefon, amelyet talán még személyesen a francia te
lefonhálózatnak, az elavultság e remekmûvének alkotója hozott létre.
Shannon, gondosan megválogatva a szavait, megkérdezte Langarottitól, hogy halad. Mie
lõtt a négy zsoldost annak idején útjára bocsátotta, figyelmeztette õket, hogy semmi körülm
ne beszéljenek nyíltan a telefonban a megbízásukról.
Bejelentkeztem egy szállodába, és küldtem neked egy táviratot a címemmel mondta Langa
.
Tudom. Megkaptam kiáltotta Shannon.
Béreltem egy motort, és azon járom azokat az üzleteket, amelyekben olyasmit árulnak, am
re szükségünk van hallotta Langarotti hangját. Minden kategóriában három gyártó cég köz
i. Három csónakgyártó cég nevét és címét is megkaptam, és mindegyiknek írtam, hogy küldjene
kbõl. Úgy egy héten belül meg fogom kapni õket. Akkor a legmegfelelõbbet megrendelem a hely
kereskedõktõl, a gyártó nevének és a márkanévnek a megjelölésével közölte Langarotti.
Jó ötlet mondta Shannon. Mi a helyzet a másik árucikkel?
Az attól függ, hogy az elsõ fajtából melyiket választjuk a reklámfüzetek alapján. A ket
zkednie kell egymáshoz. De ne aggódj! Ebbõl a második fajta árucikkbõl sok ezret találni it
part mentén a boltokban, minden elképzelhetõ gyártmányból és fajtából. Most, hogy jön a ta
szes kikötõ minden boltjában egymást érik a legújabb modellek.
Helyes, nagyszerû ordította Shannon. Akkor most ide figyelj! Szükségem van egy jó c
melyik hajón árut szállít külföldre. Korábban kell a név, mint gondoltam. Rövidesen néhány
zállítani innen, néhány másikat pedig Hamburgból.
Ilyet nem lesz nehéz találni mondta Langarotti a vonal túlsó végén. De azt hiszem,
loni cím talán jobb lenne. Nyilván sejted, miért.
Shannon csakugyan sejtette. Langarotti a szállodában bejelentkezhetett álnéven, de ahh
oz, hogy valamilyen árut a kikötõbõl egy kis teherhajón útnak indíthasson külföldre, a szem
olványával kell bizonyítania a kilétét. Mi több, az elmúlt egy évben a marseille-i rendõrsé
tõsen megszigorította a kikötõk ellenõrzését, és új fõnököt neveztek ki a vámõrség élére is
. Mindkét intézkedésnek az volt a célja, hogy lecsapjanak a heroinkereskedelemre, amely
a New Yorkkal fenntartott kapcsolat franciaországi fõhadiszállásaként az utóbbi idõben Mars
le-t használta. Ha a vámosok kábítószer után kutatva átvizsgálják a hajót, és fegyvereket t
tte, a sors iróniájaként olyasmi buktatná le õket, amiben nem is vétkesek.
Igazad van, te ismered jobban a terepet mondta Shannon. Amint megvan a név és a cím
táviratozd meg nekem. Aztán lenne még egy dolog. Küldtem ma a nevedre egy expressz leve
let a marseille-i fõpostára. Ha elolvastad, tudni fogod, mire van szükségem. Táviratozd me
g azonnal annak az embernek a nevét és a címét, amint megkaptad a levelet. Péntek reggelre
oda kell érnie.
Oké felelte Langarotti. Ez minden?
Igen, pillanatnyilag. Küldd el azokat a reklámfüzeteket, amint megkaptad õket, és csato
d a saját megjegyzéseidet meg az árakat. Nem szabad túllépnünk a keretet.
 . Rendben. Viszlát! kiáltotta Langarotti, és Shannon letette a kagylót. Egyedül vacsor
a Bois de St. Jeannál, és korán lefeküdt aludni.
Endean másnap délelõtt tizenegykor megjelent Shannon lakásán, és egy órát töltött a jelen
tségkimutatások tanulmányozásával, és azzal, hogy mindkettõt megtárgyalja Shannonnal.
Ez rendben lenne mondta végül. Hogy haladnak a dolgok?
Jól felelte Shannon. Még nagyon az elején tartunk a szervezésnek, persze. Csak tíz
kezdtem meg a munkát, de már sok mindent végeztem. Szeretnék minden megrendelést feladni
a huszadik napig, ami azt jelentené, hogy az árunak teljes negyven napja marad rá, hog
y megérkezzék. Ezek után húsz napot kell hagynunk arra, hogy valamennyi részszállítmányt be
k, és feltûnés nélkül felrakjuk a hajóra. Ahhoz, hogy a tervezett idõpontban megindíthassuk
kciót, a hajónak a nyolcvanadik napon útnak kell indulnia. Mellesleg, rövidesen újra pénzre
lesz szükségem.
Még van három és fél ezer fontja Londonban, és hétezre Belgiumban vetette ellen Endea
Igen, de rövidesen egész sor kifizetést kell elintéznem.
Elmagyarázta, hogy ki kell fizetnie Johann"-t, a hamburgi fegyverkereskedõt, akinek
tizenkét napon belül meg kell kapnia a még hátralévõ huszonhatezer dollárt; jár még ezenkí
yezernyolcszáz dollár is Johann"-nak, a támadáshoz szükséges kiegészítõ felszerelésekért.
megszerzi a végfelhasználói bizonyítványt Párizsból, ezt el kell küldenie Alan"-nak, és ug
kell utalnia a számára hétezerkétszáz dollárt, a jugoszláv fegyverek árának ötven százalék
Sok kicsi sokra megy mondta. A komoly tételeket természetesen a fegyverek és a hajó
lentik. Körülbelül a teljes összeg felét teszik ki.
Rendben van mondta Endean. Beszélek a társaimmal, és írok egy intézvényt, hogy utal
abb húszezer fontot a belga bankszámlájára. Akkor elég lesz az átutaláshoz, ha én odatelefo
vájcba, így órák alatt hozzáférhet, amikor szüksége lesz rá.
Felállt, és távozni készült.
Van még valami?
Nem, nincs felelte Shannon. A hétvégén újra külföldre kell utaznom. A jövõ hét nagy
zek. Utána akarok nézni, mi a helyzet a hajóval, és hogy sikerült-e megfelelõ gumicsónakoka
farmotorokat találni Marseille-ben és géppisztolyokat Belgiumban.
Sürgönyözzön a szokott címre, amikor elutazik, és amikor visszajött mondta Endean.

A Cottesmore Gardens felett, a Kensington High Streettõl nem messze található, nagy ki
terjedésû lakás nappalija komor sötétségbe borult, mivel az ablakokat súlyos függönyök taka
a tavaszi napsütést. Az alig néhány centiméternyi résen át valami kis fény mégiscsak beszi
már amennyit a vastag neccfüggöny átengedett belõle. A négy, szabályos négyszögben elhelyez
kal tömött karosszék között valamennyi késõ Viktória korabeli darab számtalan apró aszt
alaposan megrakva a legkülönfélébb dísztárgyakkal. Voltak ott gombok réges-régen átlõtt eg
demrendek, amelyeket egykori tulajdonosuk régen kiirtott pogány törzsek ellen folytato
tt, régen elfelejtett csetepatékban szerzett; üveg papírnehezékek böktek oldalba drezdai po
celánbabákat, régen meghalt, jól nevelt felföldi szépségeket ábrázoló kámeák mellett legyez
az arcok, amelyeket valaha hûsítettek, réges-régen nem pirulnak már ki a báli muzsikától.
A színehagyott brokáttal borított falakon az õsök portréi nézték a látogatót. Montrose-ok
le-ek, Farquharok és Frazerek, Murrayk és Mintoe-k. Csak nem lehet ez az egész jeles tár
saság ennek az egyetlen özvegyasszonynak az õse, töprengett Thorpe. Ámbátor a skótoknál soh
lehet tudni...
Egy kép azonban nagyobb volt az összes többinél; óriási keretben függött a kandalló fölöt
szemlátomást soha nem gyújtottak be, és egy skót szoknyát viselõ férfit ábrázolt. Kétségkív
ték, mint a többi megfeketedett régiséget, de az idõk folyamán már így is elszínezõdött. A
ofaszakállal keretezett arcból szúrós szem bámult le a szobára, mintha tulajdonosa éppen eg
ulit pillantott volna meg, aki volt olyan arcátlan, hogy összeessék a fáradtságtól az ültet
másik végén. A portré alatt a következõ felírás volt olvasható: Sir Ian Macallister, a Brit
lom Lovagja.
Martin Thorpe lassan újra Lady Macallisterre pillantott. Az öreg hölgy az egyik székbe
n kuporgott, és mint mindig, most is a mellére lecsüngõ hallókészüléket babrálta. Thorpe me
t figyelemmel próbálta kihámozni a skót akcentusú, a tárgytól minduntalan elkalandozó motyo
irõl beszélhet Lady Macallister.
Mások is jártak már nálam, Mr. Martin mondta éppen. Thorpe ugyan kétszer is bemutatko
neki, de az öreg hölgy ragaszkodott a Martin megszólításhoz. De én nem látom be, miért ke
ladnom azokat a részvényeket. Ezeket az ültetvényeket, amelyek az értéküket adják, még a fé
otta. Most meg idejönnek azok az emberek, és azt mondják, meg akarják venni a céget, és más
lgokat akarnak csinálni vele... házakat akarnak építeni, és mindenféle ostoba vállalkozásba
i. Én ebbõl semmit nem értek, és nem vagyok hajlandó eladni nekik...
De Lady Macallister...
Az öreg hölgy folytatta, mintha nem is hallotta volna Thorpe közbeszólását, mint ahogy cs
kugyan nem is hallotta, mert a hallókészüléke az örökös babrálástól szokás szerint most sem
n. Thorpe kezdte megérteni, hogy a többi reménybeli vásárló miért adta fel a dolgot, és mié
más cégek után.
Tudja, az én drága férjem, nyugodjék békében, nem tudott sok mindent hagyni rám, Mr. Ma
Amikor azok a borzalmas kínaiak megölték, én éppen Skóciában nyaraltam, és soha nem is men
issza arra a helyre. Azt mondták, okosabb, ha nem teszem. De azt mondták nekem, hogy
a birtok a cég tulajdona, a férjem pedig a cég nagy részét rám hagyta. Tehát ez az egyetle
em tõle, érti, ugye... Csak nem adhatom el szegény férjem egyetlen hagyatékát...
Thorpe-nak már a nyelve hegyén volt, hogy a cég teljesen értéktelen, de még idejében rádö
hogy erre nem szabad hivatkoznia.
Lady Macallister... kezdte újra.
Beszéljen bele egyenesen a hallókészülékébe; Olyan süket, mint az ágyú figyelmeztette
lister társalkodónõje.
Thorpe köszönetet intett a fejével, és most, elsõ alkalommal alaposabban szemügyre vette
társalkodónõt. A hatvanas évei vége felé járhatott, és olyan fáradtnak és elnyûttnek látsz
an azok az emberek, akik valaha függetlenek voltak anyagilag, de azután, a szerencse
forgandóságának jóvoltából elszegényedtek, és ha nem akartak éhen halni, el kellett fogadn
alárendelt helyzetet valaki más, rendszerint egy elkényeztetett, követelõzõ munkaadó mellet
akinek van annyi pénze, hogy mások szolgálatait megfizesse.
Thorpe felállt, közelebb lépett a karosszékében kuporgó, szenilis öregasszonyhoz és odaha
a hallókészülékéhez.
Lady Macallister, azok az emberek, akiket képviselek, nem akarják megváltoztatni a cég
et. Éppen ellenkezõleg, egy csomó pénzt akarnak belefektetni, hogy újra gazdag és híres leg
. Azt akarják, hogy a Macallister-ültetvényeken újra elinduljon a munka, akár elhunyt férje
idejében...
Bár már egy órája beszélgettek, az öregasszony szemében most elõször gyulladt ki halványa
m fénye.
Mint a férjem idejében...? kérdezte.
Igen, Lady Macallister ordította Thorpe.
Oda mutatott, ahol a falon a zsarnok képmása függött. Újra akarjuk teremteni az élete m
, olyannak, amilyennek õ is szeretné... Azt akarjuk, hogy a Macallister-ültetvények az õ él
tének és munkájának emlékmûvei legyenek.
De az öregasszony esze idõközben megint elkalandozott.
Nem akarták megengedni, hogy emlékmûvet állítsak neki motyogta sírós hangon. Pedig
, írtam az illetékes hatóságoknak. Megmondtam, hogy én fogom fizetni a szobrot, de azt mon
dták, nincs rá hely. Egy rakás szobrot felállítottak, de az én Ianom szobrának nincs hely.
Ha az ültetvények és a cég újra gazdagok lesznek, akkor majd neki is állítanak szobrot
orpe a hallókészülékbe. Ha a cég gazdag lenne, ragaszkodhatna az emlékmûhöz. Alapítványt
it Sir Ian Macallister-alapítványnak hívnának, és akkor az emberek soha nem felejtenék el..
Ezzel a trükkel már megpróbálkozott egyszer, de akkor az öregasszony nyilván nem hallotta
meg, vagy nem fogta fel, mit mond neki. Most azonban meghallotta.
Rengeteg pénzbe kerülne motyogta sírósan. Én nem vagyok gazdag asszony.
Valójában rendkívül gazdag volt, de feltehetõleg nem volt tudatában.
Nem önnek kell majd fizetnie érte, Lady Macallister nyugtatgatta Thorpe. A cég fede
né a költségeket. De elõbb újra terjeszkednie kell. És ahhoz pénzre van szükség. A barátaim
pénzt fektetni a cégbe...
Nem tudom, nem tudom nyüszítette az öregasszony. Szipogni kezdett, és a batiszt zsebk
ndõjét keresgélte a ruhaujjában. Én nem értek ezekhez a dolgokhoz. Bárcsak itt lenne az é
anom. Vagy Mr. Dalgleish. Mindig õ mondja meg nekem, mit kell csinálnom. Mindig õ írja a
lá a papírokat helyettem, Mrs. Barton, szeretnék visszamenni a szobámba...
Már éppen ideje szólt a házvezetõnõ-társalkodónõ kurtán. Na gyerünk szépen, itt az
nk egy kicsit. És bevegyük az orvosságunkat.
Fölsegítette az öregasszonyt a karosszékbõl, kitámogatta a nappaliból, majd végig a folyo
nyitott ajtón keresztül Thorpe hallotta a társalkodónõ határozott, szenvtelen hangját, amin
ba parancsolja védencét, és az öregasszony tiltakozását, amikor belé akarta diktálni az orv
.
Egy idõ után Mrs. Barton visszatért a nappaliba.
Sikerült lefektetnem, most egy kicsit pihenni fog mondta.
Thorpe legbánatosabb mosolyával nézett fel rá.
Úgy látom, kudarcot vallottam mondta szomorúan. Pedig higgye el, azok a részvények
en értéktelenek mindaddig, amíg valami új vezetés némi készpénz segítségével életre nem pum
Jó sok pénz kell hozzá, ami azt illeti, de az üzlettársaim erre hajlandók lennének.
Az ajtó felé indult.
Sajnálom, hogy annyi kényelmetlenséget okoztam mondta.
Annyi baj legyen, már hozzászoktam válaszolta Mrs. Barton, de az arca ellágyult. Már
nem esett meg vele, hogy valaki bocsánatot kért az okozott kényelmetlenségért. Nem inna
gy csésze teát? Én rendszerint ilyenkor teázom.
Thorpe-nak valami homályos ösztön azt súgta, fogadja el a kínálást. Ahogy ott ültek a teá
fölött a hátsó konyhában, a házvezetõnõ birodalmában, Martin Thorpe majdhogynem otthon érez
z a konyha nem is különbözött túlságosan a tulajdon anyjáétól, odahaza Battersea-ben. Mrs.
Lady Macallisterrõl mesélt neki, az örökös siránkozásáról, a hisztériás rohamairól, a makac
yen idegesítõ megküzdeni az öregasszony kényelmesen szabályozható süketségével.
Nem képes õ felfogni a maga kifinomult érveit, Mr. Thorpe; még az sem jutott el a tuda
táig; amikor azt ígérte ott a nappaliban, hogy szobrot állítanak annak a vén emberevõnek.
Thorpe meglepõdött. A csípõs nyelvû Mrs. Bartonnak szemlátomást megvolt a maga véleménye
król, és ki is mondta, amikor a munkaadója nem hallhatta.
De ha maga mond valamit neki, azt megteszi felelte.
Nem kér még egy csésze teát? kérdezte az asszony. Miközben kitöltötte, csöndesen megj
ghiszem azt, hogy megteszi. Nélkülem nem boldogulna, és ezt õ is nagyon jól tudja. Ha itth
agynám, soha az életben nem találna másik társalkodónõt. Manapság már nem olyan könnyû. Az
hajlandók ennyi mindent eltûrni valakitõl.
Nem lehet valami kellemes élete mellette, Mrs. Barton...
Hát nem felelte a társalkodónõ kurtán. De legalább fedél van a fejem fölött, van mit
it fölvennem. Valahogy elboldogulok. Az életben mindennek megvan az ára.
Például az özvegységnek? kérdezte Thorpe gyöngéden.
Igen, annak is.
A kandallópárkányon, az ébresztõóra mellett egy fiatal férfi képe állt, a Királyi Légierõ
ruháját viselte. Birkabõr dzsekiben, nyakában pöttyös sállal, széles mosollyal nézett a sze
y bizonyos szögbõl némileg emlékeztetett Martin Thorpe-ra.
A fia? kérdezte az üzletember, és fejével a kép felé intett.
Mrs. Barton bólintott, és õ is a kép felé pillantott.
Igen. Franciaország fölött lõtték le 1943-ban.
Õszintén sajnálom.
Régen történt. Az ember mindenhez hozzászokik.
Tehát nincs már itt, hogy gondoskodjék magáról, ha az öregasszony elhuny.
Nincs.
Akkor ki fog gondoskodni magáról?
Valahogy majd csak elboldogulok. Biztosan hagy rám valamit a végrendeletében. Végtére i
tizenhat éve vagyok mellette.
Igen, hogyne, persze. Nyilván gondoskodni fog magáról, semmi kétség.
Thorpe még egy órát töltött a hátsó konyhában, és jócskán felvidulva távozott. Az üzletek
san már zártak, de azért a sarki telefonfülkébõl még betelefonált a Manson Rt. központjába,
n belül Endean el is intézte, amire a kollégája kérte.
A West Enden egy biztosítási ügynök beleegyezett, hogy aznap este túlórázni fog, és másna
tízkor fogadja Mr. Thorpe-ot.

Ugyanezen a csütörtök estén Johann Schlinker Hamburgból Londonba repült. A találkozót azn
lõtt, telefonon beszélte meg. Jobbnak látta, ha londoni kapcsolatát otthonról, és nem az ir
dájában hívja föl.
Az iraki nagykövetség diplomatájával este kilenckor találkozott, hogy együtt vacsorázzana
Költséges vacsora volt, annál is inkább, mert a német fegyverkereskedõ egy borítékot is átn
z irakinak, amelyben ezer fontnak megfelelõ összeg volt német márkában. Cserébe õ is átvett
borítékot az arabtól, és megvizsgálta a tartalmát. A dokumentum levél formájában íródott, a
eres levélpapírján. Azt közölte mindazokkal, akiket illet, hogy az aláírót, aki az Iraki Kö
ondoni nagykövetségének diplomatája, országának belügyminisztériuma felszólította és felhat
ogy megbízza Herr Johann Schlinkert négyszázezer darab 9 mm-es töltény megvásárlásával abbó
ogy hajón Irakba szállítsák és az ottani rendõrség készleteit feltöltsék. A dokumentumot a
írta alá, de szerepelt rajta az Iraki Köztársaság pecsétje is, amely rendes körülmények kö
követ íróasztalán szokott heverni.
A levél továbbá leszögezte, hogy a lõszervásárlás csakis és kizárólag az Iraki Köztársasá
soha, semmilyen körülmények között nem fogják a vásárolt árut, vagy annak egy részét bárme
vagy magánszemélynek továbbadni. Vagyis az irat szabályos végfelhasználói bizonyítvány volt
Amikor elváltak egymástól, már túlságosan késõ volt hozzá, hogy a német fegyverkereskedõ
Londonban töltötte az éjszakát, és másnap délelõtt szállt föl a Hamburgba induló repülõgépr

Péntek délelõtt tizenegykor Cat Shannon felhívta Marc Vlaminckot Ostendében, a kocsma fölöt
alálható lakásában.
Sikerült megtalálnod azt az embert, akit említettem? kérdezte, miután bemutatkozott.
ban már figyelmeztette a belgát is, hogy legyen óvatos, ha telefonon beszél.
Igen, megtaláltam felelte a Csöpp Marc. Felült az ágyban; Anna még aludt mellette. A
sma rendszerint hajnali három és négy óra között zárt, úgyhogy mindketten rendszeresen dél
k.
Hajlandó tárgyalni az áru eladásáról? kérdezte Shannon.
Azt hiszem felelte Vlaminck. Még nem beszéltem vele a dologról, de egy üzlettársam
zt mondta, hogy hajlandó üzletet kötni bárkivel, ha az illetõt egy közös ismerõs ajánlja.
Még mindig van nála abból az áruból, amirõl beszéltünk?
Igen hangzott a válasz Belgiumból. Még van neki.
Remek mondta Shannon. Akkor elõször személyesen ismerkedj meg vele, és közöld, hogy
y ügyfeled, aki szeretne vele üzletet kötni. Kérd meg, hogy szakítson idõt a következõ hétv
lálkozóra az ügyfeleddel. Gyõzd meg róla, hogy ez a bizonyos személy, egy Brown nevû angol,
gbízható ember és elõnyös üzletet kínál. Tudod, mit kell ilyenkor mondani. Mindegy, hogyan,
keltsd fel az érdeklõdését az üzlet iránt. Mondd neki azt, hogy az ügyfeled szeretne látni
mintapéldányt az árujából, és ha az megfelel a követelményeknek, tárgyalni kíván az eladás
eirõl. A hét vége felé majd felhívlak, hogy közöljem, hol vagyok éppen, és mikor tudok odam
ogy mindkettõtökkel találkozzam. Világos?
Hát persze felelte Marc. A következõ két napban dûlõre viszem a dolgot, és megállap
találkozó idõpontjában, egyelõre még csak feltételesen, de mindenképpen valamikorra a köve
.
Ezután a két zsoldos szokás szerint minden jót kívánt egymásnak, majd letették a kagylót.

Fél kettõkor Shannon lakására távirat érkezett Marseille-bõl. A szövegben egy francia szemé
és címe szerepelt. Langarotti azt ígérte, felhívja az illetõt, és személyesen beajánlja ná
nt. A távirat végül közölte, hogy Langarotti már megkezdte egy megfelelõ hajózási ügynök fe
t reméli, öt napon belül meg tudja küldeni Shannonnak az illetõ nevét és címét.
Shannon feltárcsázta az UTA légitársaság irodáját a Piccadillyn, és helyet foglaltatott m
a következõ vasárnap éjfélkor, a párizsi Le Bourget repülõtérrõl Afrikába induló gépre. A B
ap, szombat reggel induló párizsi gépre váltott jegyet. Késõ délutánra mind a két jegyet ki
készpénzben.
Abból az összegbõl, amit visszahozott Németországból, kétezer fontot elhelyezett egy borí
és becsúsztatta a kézitáskája fenekére a bélés alá, mivel az angol államkincstár képviselõ
ereken nem veszik jó néven, ha a brit állampolgárok, amikor elcsatangolnak az országból, tö
t visznek magukkal a megengedett huszonöt font készpénznél és háromszáz font értékû úticsek
Ebéd után Sir James Manson behívatta Simon Endeant az irodába. Éppen befejezte Shannon j
elentésének olvasását, és kellemesen meglepte, milyen gyorsan halad a zsoldos a tizenkét na
pal korábban benyújtott tervezet megvalósításával. Végignézte a költségkimutatást is, és va
jóváhagyta. Ám még ennél is nagyobb megelégedéssel töltötte el a Martin Thorpe-pal folytat
sszú telefonbeszélgetés. Thorpe a fél éjszakát és a délelõtt egy részét egy biztosítási ügy
Azt mondja, Shannon a jövõ hét nagy részében külföldön lesz? kérdezte Endeant, amikor
az irodájába.
Igen, Sir James.
Helyes. Van itt valami, amit- elõbb-utóbb el kell végezni, minél elõbb, annál jobb. Veg
elõ valamelyik szabványos munkavállalói szerzõdésünket, azt a fajtát, amelyet az afrikai ké
k alkalmazásánál szoktunk használni. Ragassza át a Manson Rt. nevet egy csík fehér papírral
a helyére a Bormac nevét. Állítsa ki Antoine Bobi névre, akit egyéves idõtartamra alkalmaz
nyugat-afrikai képviselõnkként, havi ötszáz fontért. Amikor készen van, mutassa meg nekem!
Bobi névre? csodálkozott Endean. Bobi ezredesre gondol, Sir James?
Igen, õrá. Nem szeretném, ha a leendõ zangarói elnök elkószálna valamerre. Jövõ héten,
ga elutazik Cotonouba, hogy beszéljen az ezredessel, és meggyõzze róla, hogy a Bormac Ke
reskedelmi Társaságot, amelyet maga képvisel, annyira lenyûgözte az õ szellemi és üzleti zs
itása, hogy szeretné igénybe venni a szolgálatait és nyugat-afrikai konzultánsként alkalmaz
Ne aggódjék, esze ágában sem lesz azt firtatni, mi fán terem ez a Bormac, vagy hogy csaku
gyan maga képviseli-e. Ha csak egy kicsit is ismerem ezeket a fickókat, akkor kizárólag
a szép kövér fizetés fogja érdekelni; ha nem a legjobban áll anyagilag, akkor mennyei manná
elent majd a számára.
Mondja neki azt, hogy a kötelességeit majd késõbb közöljük vele, pillanatnyilag alkalmazá
z az egyetlen feltétele, hogy nem mozdul ki dahomeyi házából, ahol jelenleg lakik, a követ
kezõ három hónapban, vagy a maga következõ látogatásáig. Gyõzze meg róla, hogy ha türelmese
emelni fogjuk a fizetését. Közölje vele, hogy a pénzt a helyi bankszámlájára fogjuk befizet
ahomeyi frankban. Kemény valutát semmi körülmények között nem kaphat kézhez, mert akkor ese
kereket oldana. Ja és még valami: ha elkészült a szerzõdéssel, csináltasson róla fotómásola
az eredeti cég nevének nyoma se maradjon rajta, és csak a másolatokat vigye magával. Ami
a keltezést illeti, gondoskodjék róla, hogy az évszámból az utolsó szám olvashatatlan legye
szatolja el saját kezûleg.
Endean az eszébe véste Sir James utasításait, és távozott, hogy hozzálásson Antoine Bobi
es hamis indítékok alapján történõ félfogadásához.

Ugyanezen a péntek délutánon, néhány perccel négy óra után, Thorpe úgy lépett ki a sötét ke
ból, hogy kezében tartotta a négy, részvényátruházásról tanúskodó okiratot, amelyre szükség
callister mind a négyet annak rendje és módja szerint aláírta, tanúként pedig Mrs. Barton s
epelt rajtuk. Volt nála ezenkívül egy meghatalmazólevél is, szintén az öregasszony aláírásá
arra utasítja Mr. Dalgleisht, az öreg hölgy dundee-i jogtanácsosát, hogy a levél bemutatásá
n, valamint ha Mr. Thorpe igazolta a személyazonosságát és átnyújtotta a megfelelõ csekket,
. Dalgleish adja át neki a részvények átruházását tanúsító igazolást.
A részvények átvevõjének neve az átruházási okiraton üresen maradt, ám ezt Lady Macallist
tte észre. Túlságosan lefoglalta a gondolatait az a veszély, hogy Mrs. Barton összecsomago
l és távozik. Mielõtt leszállt volna az éjszaka, az üresen hagyott helyen ott szerepelt a Z
ingli Bank névleges társaságának a neve Adams, Ball, Carter és Davies urak képviseletében.
etkezõ hétfõn esedékes zürichi látogatás után ezt a bank bélyegzõje és dr. Steinhofer ellen
a még kiegészíteni, és Thorpe négy hitelesített csekket hoz majd Svájcból, amelyek tanúsítj
négy névleges cégtulajdonos mindegyike átutalta saját bankszámlájáról a Bormac részvénykész
alékáért járó összeget.
Sir James Mansonnak darabonként két shillingjébe került a háromszázezer részvény megvásár
ek darabját a tõzsdén egy shilling egy pennyn jegyeztek, azaz összesen harmincezer fontb
a. További harmincezerbe került neki ezt az összeget egyetlen délelõtt három bankszámlára
lták, egyszer felvették készpénzben, majd egy órával késõbb újra befizették egy frissen meg
zámlára , hogy megvásároljon egy évjáradékot, amely biztosítja egy idõs házvezetõnõ-társal
végéig kényelemben, gond nélkül éljen.
Mindent összevéve, Thorpe véleménye szerint a dolog nagyon is megérte. Ami még ennél is f
osabb, senki nem jöhet rá, hogy az õ keze van a dologban. Thorpe neve sehol, egyetlen
dokumentumon sem szerepelt, az évjáradékot egy ügyvéd folyósította, márpedig az ügyvédet az
az ember, hogy tartsa a száját. Thorpe bizonyos volt benne, hogy Mrs. Bartonnak is v
an annyi esze, hogy ugyanezt tegye. És mindennek tetejébe a dolog semmilyen törvénybe ne
m ütközött.

TIZENHARMADIK FEJEZET
Benoit Lambert, akit barátai és a rendõrök csak Bennyként ismertek, az alvilág jelentéktele
agja, valamint önjelölt zsoldos volt. Valójában mindössze egyszer töltött huzamosabb idõt a
dos katonák világában, akkor, amikor a rendõrség vadászott rá Párizsban és környékén, ezért
Afrikába tartó repülõgépre, és jelentkezett Kongóban a Denard vezetése alatt álló hatodik
 Furcsa módon a zsoldosvezér megkedvelte ezt a bátortalan emberkét, és olyan helyet adott
neki a fõhadiszállásán, amelynek jóvoltából nem fenyegette az a veszély, hogy közel kerül
ny ebben az állásban hasznosította azt az egyetlen tehetségét, amellyel rendelkezett. Valós
s varázsló volt a beszerzés terén. Képes volt tojást elõteremteni ott is, ahol nem voltak t
, és whiskyt ott, ahol nem volt szeszfõzde. Bármilyen katonai egység fõhadiszállásán jó has
t venni az ilyen embernek, és a legtöbb helyen tartanak is egyet. Benny csaknem egy év
ig maradt a hatodik kommandónál, egészen 1967 májusáig, amikor megszimatolta, hogy baj kész
nevezetesen, hogy Schramme tizedik kommandója rövidesen fellázad a kongói kormány ellen.
Benny, mint késõbb kiderült, jól sejtette, hogy Denard és a hatodik kommandó is bele fog ke
eredni a csetepatéba, és így mindenkinek, a fõhadiszállás személyzetét is beleértve, komoly
esz rá, hogy kivegye a részét a valódi küzdelembõl. Benny Lambert számára tehát eljött a pi
ogy fürgén kereket oldjon az ellenkezõ irányba.
Nagy meglepetésére nem akadályozták meg benne, hogy odébbálljon.
Amikor visszatért Franciaországba, mindenkivel igyekezett elhitetni, hogy õ zsoldos,
késõbb pedig szívesen nevezte magát fegyverkereskedõnek. Zsoldos ugyan végképp nem volt, á
a fegyvereket illeti, kiterjedt ismeretségei révén idõnként csakugyan képes volt fegyvert
zerezni, többnyire pisztolyt az alvilág számára, de néha még egy láda puskát is. Ráadásul ö
dett egy afrikai diplomatával, aki, bár nem ingyen, hajlandó volt többé-kevésbé elfogadható
használói bizonyítványt szerezni neki. Ez a dokumentum a nagykövet saját levélpapírján íród
pelt rajta a követség bélyegzõje is. Tizennyolc hónappal történetünk idõpontja elõtt ezzel
sekedett egy bárban Langarottinak.
Ennek ellenére Benny Lambert igencsak meglepõdött, amikor egy péntek este meghallotta
a korzikai hangját a telefonban. Langarotti egy másik városból hívta fel csak azért, hogy k
e vele, másnap vagy vasárnap Cat Shannon meg fogja õt látogatni a lakásán. Lambert hallott
Shannonról, de még többet arról az emésztõ gyûlöletrõl, amelyet Charles Roux táplált az ír
iránt, és a zsoldosok egymás között már régen rebesgették, hogy Roux kész jól megfizetni b
megsúgja neki, hol lehet Shannont megtalálni, ha az ír zsoldos netán felbukkanna Párizsban
. Rövid megfontolás után Lambert megígérte, hogy otthon marad a hét végén, és fogadja Shann
Igen, azt hiszem, meg tudom szerezni azt a bizonyítványt jelentette ki, amikor Sha
nnon elmagyarázta neki, mire van szüksége, A kapcsolatom még mindig Párizsban van. Elég g
ran akad dolgom vele...
Ez ugyan nem volt igaz, mert valójában igen ritkán kellett az afrikaihoz fordulnia,
de azért biztos volt benne, hogy jó pénzért meg tudja szerezni tõle az igazolást.
Mennyi lesz? kérdezte Shannon kurtán.
Tizenötezer frank felelte Benny Lambert.
Egy frászt felelte Shannon, méghozzá franciául. Ez is egyike volt azoknak a kifejezés
ek, amelyeket Kongóban szedett fel. Ezer fontot adok, és ezzel is túl van fizetve.
Lambert gyors fejszámolást végzett. Frankra átszámítva a jelenlegi árfolyamon az valamive
b, mint tizenegyezer.
Rendben van mondta végül.
De ha egyetlen szót elköpsz a dologról, elvágom a nyakadat, mint egy csirkének mondta
annon. Vagy nem is: inkább a korzikaira bízom a dolgot. Õ ugyanis a térdednél fogja kezde
i.
Egy szót sem szólok senkinek, isten bizony! erõsködött Benny. Fizetsz ezer fontot,
napon belül megszerzem a levelet. És senkinek nem szólok egy szót sem.
Shannon leszámolt az asztalra ötszáz fontot.
. Font sterlingben kapod közölte. A felét most, a felét akkor, amikor eljövök a bizo
Lambert már éppen tiltakozni akart, de idejében rádöbbent, hogy semmi értelme. Az ír zsol
nem bízik benne.
Fel foglak hívni szerdán mondta Shannon. Addigra legyen itt a levél, és akkor megka
a másik ötszázat.
Amikor Shannon mögött becsukódott az ajtó, Benny Lambert töprengeni kezdett, mit tegyen.
Végül úgy döntött, megszerzi a levelet, zsebre vágja a bére hátralevõ részét, és csak azut

A következõ este Shannon az éjféli géppel Afrikába repült. Hétfõ reggel érkezett meg.
Ezután hosszú autóút következett az ország belsejébe. A taxiban forróság volt, és a jármû
Még mindig csak a forró évszak közepe felé jártak, az olajpálma-ültetvények fölött az ég o
mint a mátyásmadár tolla, és egyetlen felhõ sem látszott rajta. Shannon" nem bánta. Jó volt
tt lenni Afrikában, még ha csak másfél napig is, még ha hat órát is kellett repülnie éjszak
kül.
Itt minden ismerõs volt számára, sokkal inkább, mint Nyugat-Európa nagyvárosaiban. Ismert
a zajokat és a szagokat, ismerõs látvány volt, ahogy a falusiak az út szélén a piac felé i
znek, asszonyok libasorban, korsójukat vagy batyujukat a fejük tetején egyensúlyozva, ho
gy az egy pillanatra sem billen meg.
Minden egyes faluban, amelyik mellett elhaladtak, már állt a szokásos reggeli piac;
az árusok kirakták a portékájukat a rozoga bódék pálmalevéltetejének árnyékába, a falusiak
tak és fecsegtek, vásároltak és eladtak, a nõk felügyeltek a bódékra, míg a férfiak leültek
megbeszélték fontos ügyeiket, amelyeket rajtuk kívül senki más nem értett, a meztelen, barn
gyerekek pedig ott szökdécseltek a porban a szüleik lába és a bódék között.
Shannon mindkét ablakot kinyitotta. Hátradõlt, beszívta a nedvesség és a pálmák szagát, a
füstjét és a barna, poshadt folyók gõzeit, amelyek felett áthaladtak. A repülõtérrõl már f
kapott telefonszámot; tudta, hogy várják. Néhány perccel dél elõtt megérkezett a villa elé,
az országúton járók szeme elõl elrejtve, egy kis magánpark mélyén rejtõzött.
Az õrök megállították a bejáratnál, tetõtõl talpig megmotozták, még mielõtt kifizethette
és belépett volna a kertbe. Odabenn ismerõs arcot pillantott meg; az illetõ annak az em
bernek a kíséretéhez tartozott, akit meglátogatni készült. A szolga szélesen elvigyorodott,
intott. Shannont a park területén álló három épület egyikéhez kalauzolta és bevezette egy ü
a. Shannon fél óráig magában ült és várakozott.
Kibámult az ablakon. Érezte, ahogy a légkondicionálóból áradó hûvösség megszárítja a ruhá
ak ajtónyikordulást hallott, és szandálos lábak puha lépteit a háta mögött a csempéken. Meg
A tábornok nemigen változott azóta, amikor utoljára látta a sötét felszállópályán. Ugyana
lt viselte, és ugyanazon a mély basszus hangon szólalt meg.
Lám, Shannon õrnagy, ilyen hamar visszatért! Nem tudott meglenni nélkülünk?
A tábornok most is évõdött, mint rendesen. Shannon elvigyorodott, és kezet rázott vele.
Azért jöttem, uram, mert szükségem van valamire. És azért, mert lenne valami, amirõl az
zem, beszélnünk kell. Egy ötlet motoszkál a fejemben.
Nem hiszem, hogy egy magamfajta emigráns sokat tehetne önért mondta a tábornok , de
dig szívesen meghallgatom az ötleteit. Ha jól emlékszem, többnyire jók szoktak lenni.
Van valami mondta Shannon , amivel ön itt, az emigrációban is rendelkezik, és ami ne
hasznomra lehet. Népének hûsége. És nekem emberekre van szükségem.
A két férfi átbeszélgette az ebédidõt és a délután nagy részét. Már a sötétség is leszáll
ztak, miközben Shannon frissiben lefirkantott vázlatai ott hevertek elõttük az asztalon.
Semmit nem hozott magával Londonból, csak tiszta, fehér lapokat és néhány színes filctolla
Megeshetett volna, hogy a vámnál megmotozzák.
Mire lement a nap, megegyeztek a fõbb pontokban, éjszaka pedig részletesen kidolgozták
a tervet. Már hajnali háromra járt az idõ, amikor taxit rendeltek, hogy Shannont vissza
vigye a tengerpartra, a repülõtérre, ahonnét a hajnali géppel Párizsba repül.
Amikor a teraszon, a várakozó autó és álmos sofõrje fölött búcsút mondtak egymásnak, újra
Jelentkezni fogok, uram mondta Shannon.
Én pedig azonnal elküldöm a megbízottaimat felelte a tábornok. Hatvan napon belül o
nek az emberek.
Shannon holtfáradt volt. Kezdett megmutatkozni rajta az állandó utazgatás, az álmatlanul
töltött éjszakák, az egymást váltó repülõterek és szállodák hatása, és a folytonos találko
nden erejét. A délnek tartó autóban elaludt, két nap óta elõször, aztán Párizs felé, a repü
A gép túlságosan sok helyen leszállt; égy órát töltött Ouagadougou-bán, egyet Mauritániában
a mögötti repülõtéren, majd egy újabbat Marseille-ben, így Shannon nem tudta rendesen kialu
magát. Néhány perccel este hat elõtt érkezett meg a Le Bourget repülõtérre, így végzõdött
.

Amikor Shannon leszállt Párizsban, Martin Thorpe éppen akkor ült fel a Glasgow, Stirling
és Perth felé tartó éjszakai gyors hálókocsijába. Innen késõbb át kellett szállnia a dunde
, mivel Dundee-ban mûködött Dalgleish és Dalgleish urak nagy múltra visszatekintõ ügyvédi i
Thorpe aktatáskájában ott lapult az a dokumentum, amelyet az elõzõ héten Lady Macallister
láírt, és amelyen Mrs. Barton szerepelt tanúként, csakúgy, mint a zürichi Zwingli Bank álta
ocsátott csekkek, szám szerint négy, mindegyik egy hétezerötszáz fontos összegrõl, amely ép
gendõ volt ahhoz, hogy megvásároljon hetvenötezret Lady Macallister Bormac-részvényei közül
Huszonnégy órára lesz szükségem, gondolta, miközben behúzta elsõ osztályú hálókocsijának
ezzel a King's Cross pályaudvar nyüzsgõ peronjának látványát. Huszonnégy óra múlva pontot t
 az ügynek a végére: a részvények odahaza lesznek teljes biztonságban, és három hét múlva ú
lenik meg az igazgatótanácsban, egy bábu, aki azt teszi, amit õ és Sir James Manson kívánna
e. Martin Thorpe végigdõlt a priccsen, aktatáskáját a párnája alá helyezte, és felbámult a
re. Igencsak ínyére volt a dolog.

Aznap, kedd este, valamivel késõbb, Shannon éppen kicsomagolt egy párizsi szállodában, amel
nem esett messze a Madeleine-tõl, a város szívétõl. Kénytelen volt hûtlenné válni szokásos
re-i rejtekhelyéhez, mivel ott Carlo Shannonként ismerték, most pedig a Keith Brown ne
vet használta. De ez a Plaza-Surene is egészen jó választás volt. Már megfürdött és megboro
t, és éppen vacsorázni indult. Korábban telefonon foglalt asztalt a Restaurant Mazagranb
an ezt a vendéglõt kedvelte a legjobban ezen a környéken , és Madame Michelle megígérte
készíti el számára a vesepecsenyét, ahogyan szereti, körítésnek fejes salátát kér majd, és
e Chirouble-t, hogy leöblítse...
A két meghívásos telefonbeszélgetés, amelyet megrendelt, szinte egy idõben futott be. Elõ
M. Lavallon volt a vonalban Marseille-bõl, ismertebb nevén Jean-Baptiste Langarotti.
Találtál már hajóügynököt? kérdezte Shannon, miután üdvözölték egymást.
Igen felelte a korzikai. Toulonban. Méghozzá egy nagyon jót, igen jóhírût és ügyese
vámraktáruk van a kikötõben.
Betûzd a nevét kérte Shannon. A ceruza és a papír már ott volt készenlétben.
Agence Maritime Duphot betûzte Langarotti, és lediktálta a címet. Az árut küldesd a
, és jól olvashatóan tüntesd fel rajta, hogy Monsieur Langarotti tulajdona.
Shannon letette a kagylót, és a következõ pillanatban már ott volt a vonalban a szálloda
elefonközpontosa, hogy bejelentse: egy bizonyos Mr. Dupree hívja Londonból.
Épp most kaptam meg a táviratodat ordította Janni Dupree.
Shannon lebetûzte neki a touloni hajóügynök nevét és címét, és Dupree gondosan leírta.
Remek mondta végül. Az elsõ láda a négybõl már itt áll vámkezelve, útra készen. Maj
ynöknek, hogy indítsa útnak a holmit minél elõbb. Ja igen, és sikerült csizmákat is találno
Helyes mondta Shannon , nagyszerû.
Még egy telefonhívást kért, ezúttal egy ostendei kocsmába. Tizenöt percet kellett várnia,
t Marc hangját meghallotta.
Párizsban vagyok közölte Shannon. Mi a helyzet azzal az emberrel, akinek az áruját
tném megnézni?
Rendben van felelte Marc. Felvettem vele a kapcsolatot. Hajlandó találkozni veled,
és megbeszélni az árat meg az egyéb feltételeket.
Helyes. Csütörtök estére vagy péntek reggelre Belgiumban leszek. Mondd meg neki, hogy p
ek délelõtt szeretnék találkozni vele a szobámban a reggelinél, a Holiday Inn Hotelben, nem
messze a repülõtértõl.
Ismerem a helyet mondta Marc. Rendben van, megmondom neki, és a válasszal visszahív
ak.
Holnap tíz és tizenegy között hívjál mondta Shannon, és letette a kagylót.
Csak ezek után bújt bele a zakójába, és indult el a rég várt vacsora és a rég óhajtott, z
éjszakai nyugalom felé.

Míg Shannon aludt, Simon Endean is dél felé, Afrikába repült egy éjszakai járattal. Hétfõn,
reggeli géppel érkezett Párizsba, ahol taxiba vágta magát, és egyenesen a Victor Hugó sugar
a dahomeyi követségre hajtott. Itt kitöltött egy terjedelmes, rózsaszínû ûrlapot, amelyen
pos turistavízumért folyamodott. Éppen elkészült vele, és még be tudta adni a tisztviselõne
elõtt a konzulátus kedd délutáni fogadóórája lejárt volna, és még el tudta kapni az éjféli
ameyn keresztül Cotonouba indult. Shannont nem lepte volna meg túlságosan, ha megtudja
, hogy Endean Afrikába repült, mivel amúgy is feltételezte, hogy a számûzött Bobi ezredes a
hanem szerepet játszik Sir James Manson terveiben, és azt is sejtette, hogy a zangarói
hadsereg egykori parancsnoka most valahol a mangrovéval benõtt partok mentén idõzik. Ám h
a Endeannek jut tudomására, hogy Shannon az imént tért vissza egy titkos utazásról, melynek
során Afrikának ugyanabban a részében, ahová õ is készült, meglátogatta a tábornokot, aligh
aznap éjjel olyan nyugodtan az UTA DC-8-asának fedélzetén, jóllehet még altatót is bevett,
y zavartalan legyen az álma.
Marc Vlaminck másnap délelõtt negyed tizenegykor felhívta Shannont a szállodájában.
Hajlandó találkozni veled, és magával fogja hozni a mintapéldányt mondta a belga. A
hogy én is ott legyek?
Hát persze felelte Shannon. Ha megérkezel a szállodába, érdeklõdj a portán, melyik
kik Mr. Brown. És még valami... Megvetted azt a teherautót, amit kértem tõled?
Igen, miért?
Látta már ez a bizonyos úriember? Vlaminck néhány másodpercig töprengett.
Nem felelte aztán.
Akkor ne hozd magaddal Brüsszelbe. Bérelj kocsit, és vezess te magad. Vedd fel õt útköz
. Érted?
Igen felelte Vlaminck, még mindig zavartan. Minden úgy lesz, ahogy kívánod.
Shannon, aki még ágyban volt, de már lényegesen jobban érezte magát, csöngetett a reggeli
aztán szokása szerint öt percre beállt a zuhany alá. Négy percig gõzölgõen forró vizet eres
a, aztán hatvan másodpercig jéghideget. Amikor kilépett a fürdõszobából, a kávé és a kifli
ya melletti asztalkán. Az éjjeliszekrényen található telefonon két számot tárcsázott, elõbb
mbert-ét Párizsban, aztán Stein úrét a luxemburgi Láng és Stein cégnél.
Megkaptad a levelet? kérdezte Lambert-t. A kis csirkefogó hangjából feszültség érzõdö
Igen, tegnap. Szerencsére az emberem éppen ügyeletes volt hétfõn, és aznap este találko
vele. Tegnap estére el is hozta az iratot. Mikor akarod átvenni?
Ma délután felelte Shannon.
Rendben van. Elhoztad a tiszteletdíjamat?
Ne aggódj, nálam van.
Akkor gyere el hozzám három óra körül mondta Lambert.
Shannon egy pillanatig gondolkodott.
Nem, inkább itt akarok veled találkozni mondta, és megadta Lambert-nek a szállodája n
Jobbnak látta, ha valamilyen nyilvános helyen találkozik az apró emberkével. Nem kis megl
epetésére Lambert azonnal beleegyezett, hogy felkeresi Shannont a hotelben, és a hangj
a valósággal lelkesen csengett. Shannon érezte, hogy valami nincs rendjén, de nem tudta
eldönteni, micsoda. Azt nem is sejtette, hogy most adta meg a kis párizsi szélhámosnak a
zt az információt, amit az Roux-nál akart értékesítem.
Stein úr éppen a másik vonalon beszélt, amikor befutott a hívás. Shannonnak nem volt kedv
várni, ezért közölte, hogy majd újra hívja, így is tett, egy órával késõbb.
Arról a gyûlésrõl szeretnék beszélni önnel, amelyen megalapítjuk a holding-társaságomat
Holdingsot kezdte.
Ó, igen, Mr. Brown szólalt meg Stein a vonal másik végén. Minden rendben van. Milye
nt felelne meg önnek?
Holnap délután felelte Shannon. Megállapodtak, hogy a gyûlésre Stein irodájában kerül
órakor. Shannon leszólt a portára, hogy foglaljanak neki egy helyet a másnap reggel kil
enckor induló Párizs Luxemburg expresszre.

Õszintén szólva furcsának találom a dolgot, igen-igen furcsának...

Az idõsb Mr. Duncan Dalgleish külseje és modora pontosan illett az irodájához, az irodája
viszont úgy festett, mintha már Sir Walter Scott végrendeletét is itt olvasták volna fel.
Mr. Dalgleish gondosan, hosszasan vizsgálgatta a négy részvényátruházó okiratot, amelyen
állt Lady Macallister és Mrs. Barton, a tanú aláírása. Többször is elmormolta, bánatos han
gy Ahá", és helytelenítõ pillantásokat vetett a Londonból érkezett fiatalemberre. Szemláto
esett meg vele, hogy egy zürichi bank csekkjeit tartsa a kezében, hüvelyk- és mutatóujja
közé csippentve tanulmányozta õket. Újra a négy átruházó okiratot kezdte nézegetni, majd me
Meg kell értenie, Lady Macallisternek már korábban is tettek ajánlatot ezeket a részvén
et illetõen. A múltban mindig úgy látta jónak, hogy konzultáljon az ügyben a Dalgleish cégg
mindkét esetben helyesebbnek láttam, hogy lebeszéljem a részvények eladásáról...
Thorpe-nak átfutott az agyán, hogy alighanem Mr. Duncan Dalgleish más kliensei is egés
z halom értéktelen részvényt õrizgetnek a fiókjukban Mr. Dalgleish tanácsának jóvoltából, d
a is udvarias képet vágott.
Annyit azért el kell ismernie, Mr. Dalgleish, hogy azok az urak, akiket képviselek
, csaknem a kétszeresét fizették az értékpapírok jegyzett értékének. Ami pedig Lady Macalli
lleti, szabad akaratából írta alá az okiratokat, és meghatalmazott engem, hogy átvegyem önt
részvényeket, ha elõzõleg átadtam egy vagy több, összesen harmincezer font értékû csekket.
csekkeket ön a kezében tartja.
 Az öregember újra felsóhajtott.
Igen, csak olyan furcsa, hogy nem kérte ki elõzõleg a véleményemet mondta szomorúan.
én vagyok a tanácsadója minden üzleti ügyében. Ezért is vagyok az általános jogi képviselõ
De attól még az aláírása tökéletesen érvényes erõsködött Thorpe.
Valóban, az én ügyvédi meghatalmazásom csakugyan nem érvényteleníti az õ, jogát arra, h
szerint aláírjon bármit.
Akkor viszont igen hálás lennék, ha átadná nekem a részvényeket, hogy visszatérhessek L
mondta Thorpe.
Az öregember lassan felemelkedett a helyérõl.
Megbocsát egy pillanatra, Mr. Thorpe mondta méltóságteljesen, és visszavonult a belsõ
ozószobájába. Thorpe tudta, hogy Londonba telefonál, és azért fohászkodott, hogy Lady Macal
ter hallókészüléke nélkülözhetetlenné tegye Mrs. Barton tolmácsi szolgálatait a telefonban.
eletelt, amíg az öreg ügyvéd visszatért. Kezében egy tekercs öreg, megsárgult részvényutalv
t.
Lady Macallister megerõsítette az ön állításait, Mr. Thorpe. Nem mintha egy pillanatig
kételkedtem volna a szavában, ezt meg kell értenie... De úgy éreztem, kötelességem beszélni
iensemmel, mielõtt egy ilyen nagy jelentõségû tranzakciót lebonyolítok.
Hogyne, természetesen felelte Thorpe, és kinyújtotta a kezét a részvények után. Dalgl
yan nehezen vált meg tõlük, mintha az övéi lettek volna.
Egy órával késõbb Thorpe már a vonaton ült, amely Angus megye tavaszi napfényben fürdõ sz
t robogott vele hazafelé, Londonba.

Vagy tízezer kilométerre Skócia hangával benõtt dombjaitól, Simon Endean egy kis bérelt vil
üldögélt, Cotonou elõkelõ negyedében, és szemközt vele ott tornyosult Bobi ezredes ormótla
a. Endean a reggeli géppel érkezett, majd szobát foglalt az Hotel du Portban. A szálloda
izraeli igazgatója segített neki megtalálni a házat, ahol az emigráns zangarói katonatiszt
ette a számûzetés keserû kenyerét.
Bobi görnyedt tartású, lomha mozgású óriás volt, hatalmas kezekkel; szemébõl primitív, ko
indulat sugárzott. Endeannek kedvére való volt a tulajdonságoknak ez az együttese. Számára
indegy volt, milyen katasztrofálisnak bizonyul Zangaro számára, ha Bobi követi az elnöki s
zékben az ugyancsak katasztrofális Jean Kimbát. Õ azért jött, hogy egy olyan embert találjo
aki majd hivatalosan, bagóért átengedi a Bormac Kereskedelmi Társaságnak a Kristály-hegy kö
ek bányászati jogát, feltéve, hogy neki magának csinos összeget utalnak át a privát bankszá
t az embert pedig megtalálta.
Az ezredes havi ötszáz fontért készségesen elvállalta a Bormac nyugat-afrikai konzultánsá
isztjét. Úgy tett, mintha gondosan tanulmányozná a szerzõdést, amelyet Endean magával hozot
az angol örömmel észlelte, hogy amikor a második oldalra fordít, amelyet Endean fejjel le
felé tûzött be az elsõ és a harmadik közé, arcizma se rándul. Bobi tehát teljesen, vagy maj
ljesen írástudatlan.
Endean elmagyarázta neki a szerzõdés feltételeit. Lassan, tagoltan beszélt, azon a legal
apvetõbb francia szavakból és elefántcsontparti tört angolságból álló keveréknyelven, amely
getés során mindvégig használtak. Bobi komolyan bólogatott, és apró szemével, amelynek fehé
ek hálózták be, elmélyülten tanulmányozta a szerzõdést. Endean a lelkére kötötte, hogy a vi
nnak közelében kell maradnia az elkövetkezõ kéthárom hónapban, vagy mindaddig, amíg Endean
l nem keresi.
Az angol üzletember kiszedte Bobiból, hogy még mindig rendelkezik érvényes zangarói diplo
ata-útlevéllel; még abból az idõbõl maradt nála, amikor a honvédelmi miniszter, Kimba unoka
e oldalán egy alkalommal látogatást tett külföldön.
Még mielõtt a nap lement volna, Bobi odafirkantott valamit a szerzõdés aljára, amit kis
jóindulattal az aláírásának is lehetett tekinteni. Nem mintha az aláírása olyan sokat számí
a. Bobi majd csak késõbb értesül róla, hogy a Bormac hatalomra fogja õt juttatni a bányásza
gokért cserébe. Endean gyanította, hogy ha elég jól megfizetik, Bobi nem fog akadékoskodni.
Másnap hajnalban Endean már újra repülõn ült, és hazafelé tartott Párizs, majd London fel

Shannon, ahogy megállapodtak, a szállodában találkozott Benny Lambert-rel. Beszélgetésük rö

célratörõ volt. Lambert átnyújtott Shannonnak egy borítékot. Shannon, amikor feltépte, két
t talált benne. Tökéletesen egyformák voltak, és mindkettõn ott díszelgett a Togói Köztársa
agykövetségének címere és fejléce.
 Az egyik lap üres volt, mindössze a nagykövetség pecsétje és a követ aláírása volt láthat
ik lapra egy levelet gépeltek, amelynek írója kijelenti, kormánya felhatalmazta rá, hogy i
génybe vegye szolgálatait, és felkérje, folyamodjék ország kormányához a csatolt list
rci fegyverek megvásárlása ügyében. A levelet a szokásos nyilatkozat zárta, amelyben a levé
lenti, hogy a fegyvereket kizárólag a Togói Köztársaság fegyveres erejénél fogják felhaszná
milyen harmadik személyre vagy szervezetre nem fogják átruházni. Ez a lap is alá volt írva,
a köztársaság címere is ott díszelgett rajta.
Shannon biccentett. Biztos volt benne, hogy Alan Baker az üres helyre be tudja m
ajd írni a saját nevét, mint megbízott ügynökét, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot pedig
eket áruba bocsátó országét anélkül, hogy az utólagos beírás tényének bármi nyoma maradna.
k az ötszáz fontot, amivel még tartozott, és távozott a kávézóból.

Mint a legtöbb gyönge jellem, Lambert is határozatlan volt. Már három napja minden pillana
tban közel járt hozzá, hogy felhívja Charles Roux-t, és közölje vele, hogy Shannon a városb
n, és végfelhasználói bizonyítványt akar szerezni. Tudta, hogy a francia zsoldost mélységes
kelné ez a hír, de azt már nem, hogy miért. Feltételezte, hogy azért, mert Roux Párizst és
t lakó zsoldosokat a sajátjának tekinti. Aligha venné jó néven egy külfölditõl, ha az ott p
ereket vagy fegyvereket szerezni valamilyen akcióhoz anélkül, hogy Roux-t is bevegye l
egalább a felével az üzletbe, vagy még inkább mint az akció fõnökét. Roux-nak meg sem fordu
jében, hogy õt senkinek esze ágában sincs megbízni valamilyen akció elõkészítésével.
Ám Lambert félt Roux-tól, és úgy érezte, mégiscsak szólnia kellene neki. Hajszál híján me
aznap délután, és meg is teszi, ha Shannon nem hozza magával az ötszáz fontot, amivel még t
ozott. Ám ha ilyen körülmények közt figyelmeztette volna Roux-t, akkor a kis szélhámos búcs
hatott volna az ötszáz fontjának, és abban is biztos volt, hogy Roux-tól korántsem kapna ek
ora összeget csak azért, mert besúgta neki Shannon címét. Azt azonban nem tudta Lambert, h
ogy Roux megbízást adott Shannon meggyilkolására, így aztán tudatlanságában egy másfajta öt
zott meg benne.
Igazán senki nem állíthatja, hogy Benny Lambert ragyogó koponya lett volna, most azonb
an úgy érezte, rátalált a tökéletes megoldásra. Elõbb bezsebeli a teljes ezer fontját Shann
tán azt mondja Roux-nak, hogy az ír zsoldos megpróbálta õt rávenni, szerezzen neki végfelha
bizonyítványt, õ azonban kapásból visszautasította a kérést. Volt azonban a dolognak egy b
Lambert elég sokat hallott Shannonról ahhoz, hogy õtõle is tartson, és attól félt, ha Roux
lveszi a kapcsolatot az ír zsoldossal közvetlenül azután, hogy Lambert találkozott vele a
szállodában, Shannon azonnal kitalálja, kitõl szerezte Roux az értesüléseit. Lambert ezért
, megvárja a másnapot.
Amikor végül is közölte Roux-val Shannon tartózkodási helyét, már késõ volt. Roux azonnal
onált a szállodába, álnéven, és megkérdezte, ott lakik-e Mr. Shannon. A fõportás, legjobb t
zerint, azt válaszolta, hogy ilyen nevû ember nem lakik a szállodában.
Amikor keresztkérdéseknek vetették alá, a halálra rémült Lambert azt állította, hogy õ vo
em járt a szállodában, de Shannon, amikor felhívta, ezt a címet adta meg tartózkodási helye
Kevéssel kilenc óra után Roux embere, Henri Alain, megjelent a Plaza-Surene portáján, ah
ol megtudta, hogy annak az egyetlen angol vagy ír embernek a személyleírása, aki az elmúlt
éjszakát a szállodában töltötte, pontosan megegyezik Cat Shannonéval; hogy az illetõ Keith
n néven jelentkezett be és az útlevele is erre a névre szólt, és hogy a portán keresztül le
lt egy jegyet a reggel kilenckor induló luxemburgi expresszvonatra. Henri Alain még
valamit megtudott: azt, hogy elõzõ délután Mr. Brownnak találkozója volt a szálloda kávézój
ancia ismerõsével, és megkapta az illetõ személyleírását is. Délre visszatért Roux-hoz, és
i mindenrõl, amit megtudott.
A francia zsoldosvezér lakásán Roux, Henri Alain és Raymond Thomard haditanácsot tartott
. Roux mondta ki a végsõ döntést.
Ezúttal elszalasztottuk, Henri, de- megvan rá az esély, hogy még mindig nem tud róla, h
gy keressük. Könnyen megeshet, hogy legközelebb is ebben a szállodában fog megszállni, ha P
zsban kell töltenie az éjszakát. Azt akarom, hogy barátkozz össze valakivel a szálloda szem
zetébõl. Legközelebb, ha az az ember bejelentkezik oda, tudni akarok róla, de azonnal. V
ilágos?
Alain bólintott.
Hát persze, fõnök. Felmérem a terepet, és legközelebb tudni fogunk róla, még akkor is,
telefonon foglal szobát.
Roux Thomard-hoz fordult.
 Ha legközelebb beteszi ide a lábát, Raymond, végezned kell a csirkefogóval. Addig is le
ne itt még egy kis munka számodra. Ez a szarházi Lambert összevissza hazudozott nekem. Már
az elmúlt este is szólhatott volna, és akkor mára pontot tehettünk volna az ügy végére. A
lyás alighanem átvette a pénzt Shannontól, aztán megpróbált tõlem is leszakítani valamit eg
znavehetetlen információért. Gondoskodj róla, hogy Benny Lambert ne nagyon tudjon sétálgatn
az elkövetkezõ hat hónapban.

A cég megalapítása, amely a késõbbiekben a Tyrone Holdings nevet viselte, sokkal rövidebben
elintézõdött, mint azt Shannon lehetségesnek hitte volna. Minden olyan gyorsan történt, hog
szinte véget is ért, mielõtt megkezdõdött volna. Shannont beinvitálták Stein úr magánirodá
ott ült Láng úr, az ifjabb cégtárs. A fal mellett három titkárnõ álldogált, mint utóbb kide
elenlévõ könyvvizsgáló saját titkárnõi. Miután így mind a hét részvényes jelen volt, Stein
galapította a céget. Shannon átnyújtotta az ötszáz fontos egyenleget, és ezzel kibocsátottá
er részvényt. Minden jelenlévõ aláírta, hogy megkapta a maga egy darab részvényét, majd a r
átadták Steinnek, aki beleegyezett, hogy a cég széfjében fogja tárolni õket. Shannon 994 r
t kapott egy tömbben, amelyet egyetlen papírlap képviselt, és aláírásával igazolta az átvét
aját részvényeit zsebre vágta. A társaság alapszabályát és alapítólevelét az elnök és a cég
jd mindkettõbõl kerül egy-egy példány a Luxemburgi Nagyhercegség Cégnyilvántartójának iratt
titkárnõt visszaküldték a munkájához. Az igazgatótanács három tagja ülést tartott, amelyen
ság céljait, az ülés jegyzõkönyvét papírra vetették, majd a titkár felolvasta, az elnök ped
zel meg is voltak. A Tyrone Holdings hivatalosan megalakult.
A másik két igazgató kezet; rázott Shannonnal, miközben Mr. Brown-nak szólították, majd t
. Stein úr kikísérte Shannont az ajtóig;
Ha majd ön és üzlettársai úgy döntenek, hogy megvásárolnak egy céget választott mûködés
a Tyrone Holdings tulajdonába menjen át mondta Shannonnak , akkor önnek ide kell utazni
a, átnyújtania nekünk egy csekket a megfelelõ összegrõl, és meg kell vásárolnia az újonnan
részvényeket, darabonként egy fontért. A formaságokat nyugodtan ránk bízhatja.
Shannon rögtön megértette. Bármilyen vizsgálatnak gátat fog vetni az a tény, hogy Stein ú
saság elnöke. Két órával késõbb sikerült elkapnia a Brüsszelbe tartó esti gépet. Néhány per
már be is jelentkezett a Holiday Innbe.

Marc Vlaminck másnap délelõtt néhány perccel tíz után bekopogtatott Shannon szobájába. M. B
ként mutatta be a társaságában lévõ férfit. Amikor Shannon ajtót nyitott, és meglátta a küs
ert, úgy érezte, mintha valami kabaréjelenet két szereplõjét látná. A nagydarab Marc torony
gasodott társa fölé, és minden tagja izmoktól duzzadt. A másik férfi kövér volt, rendkívül
ta hájtömeg, amellyel az ember a revüszínpadokon vagy a falusi búcsúk mutatványosbódéiban s
találkozni. Csaknem teljesen gömb alakúnak látszott, akár egy keljfeljancsi. Ha az ember j
obban megnézte, csak akkor látta, hogy ezt az óriási tömeget két, ragyogóra suvickolt cipõb
tott, aprócska lábfej hordozza, és hogy a gömb alsó része lábbá válik szét. Ha mozdulatlanu
etlen tömbnek tetszett.
Egyedül M. Boucher feje rontotta el egyenletesen gömb alakú testének szabályos körvonalát
z apró fej, amely a gömb tetején ült, kiszélesedõ redõkben folyt lefelé a gallérjára, és el
szemlélõ elõl, mígnem számos tokája végre nyugodtan megpihenhetett a vállán. Shannonnak né
cébe került, amíg felismerte, hogy a hájas emberkének karja is van, mindkét oldalán egy-egy
hogy az egyik alatt mintegy tizenöt centi széles, elegáns diplomatatáskát szorongat.
Fáradjanak be! mondta Shannon, és utat engedett nekik.
Elõször Boucher lépett be az ajtón, kissé oldalt fordulva, hogy beférjen az ajtónyíláson,
alami kerekeken görgõ, kamgárnöltönybe bújtatott, hatalmas labda. Marc követte, és amikor e
a Shannon pillantását, rákacsintott. Kölcsönös bemutatkozások és kézfogások következtek. Sh
el kínálta Boucher-t a karosszékben, de az inkább az ágy szélére telepedett. A tapasztalat
sé tette: tudta, hogy a karosszékbõl nem egykönnyen bírna feltápászkodni.
Shannon mindhármuknak kávét töltött, aztán egyenesen a tárgyra tért. A Csöpp Marc némán h
Boucher úr, barátom és üzlettársam már valószínûleg közölte önnel, hogy a nevem Brown,
e angol vagyok, és barátaim egy csoportját képviselem, akiknek az a szándékuk, hogy nagyobb
mennyiségû gépkarabélyt vagy géppisztolyt vásároljanak. Vlaminck úr volt szíves megemlíteni
ehoz önnel, aki rendelkezik a megfelelõ mennyiségû, eladó géppisztollyal. Úgy tudom, hogy S
eisser típusú, 9 mm-es kaliberû géppisztolyokról van szó, amelyeket még a háború idején gyá
soha nem használták õket. Tudom, hogy ebben az esetben nem lehet szó arról, hogy a fegyve
rekre exportengedélyt szerezzünk, és ezt a megbízóim is elfogadják, és készek e tekintetben
en felelõsséget magukra vállalni. Helyesen írtam le a helyzetet?
Boucher lassan bólintott. Gyorsan nem is tudott volna.
Abban a helyzetben vagyok, hogy csakugyan szállítani tudok ebbõl az áruból egy nagyobb
ennyiséget mondta óvatosan. Abban teljesen igaza van, hogy kiviteli engedélyrõl szó sem
het. Ezért ügyelnem kell rá, hogy üzlettársaim személyazonossága ne kerüljön nyilvánosságra
egállapodást kössünk is, ragaszkodnom kell a készpénzfizetéshez, és ahhoz, hogy megtegyük a
sági intézkedéseket saját üzlettársaim érdekében.
Hazudik, villant át Shannon agyán. Semmiféle üzlettársak nem állnak Boucher mögött. Egyed
z áru, a maga zsebére dolgozik.
Boucher úr fiatalabb és karcsúbb korában a belga SS tagja volt: a namuri SS-laktanyában
dolgozott szakácsként. Azért választotta ezt a pályát, mert valósággal a szenvedélye volt a
a háború elõtt jó néhány állásából kirakták, mert az ételbõl, amit fõzött, több jutott a sa
lakon át a vendég tányérjába. A háborús évek éhezõ Belgiumában Boucher a belga SS-egység ko
döntött a megszállt országokban a nácik számos helyi SS-csoportot toboroztak. Az ifjú Bou
sejtette, hogy ha valahol, az SS-nél nyilván lesz elegendõ ennivalója. 1944-ben, amikor
a németek visszavonultak Namurból a határ felé, egy teherautónyi vadonatúj Schmeissert indí
tak útnak a fegyverraktárból kelet felé, ám a teherautó felmondta a szolgálatot. Arra nem m
dt idejük, hogy megjavítsák, ezért a rakományt becsúsztatták az egyik közeli bunkerbe, és a
t berobbantották. Boucher mindennek szemtanúja volt. Néhány évvel késõbb visszatért a helys
ellapátolta a törmeléket, és magához vette az ezer darab lõfegyvert.
Azóta ott lapultak egy csapóajtó mögött, Boucher vidéki villája garázsának padlója alatt.
a szüleitõl örökölte, akik az ötvenes évek közepén haltak meg. Azóta különbözõ idõpontokba
issert eladogatott, úgyhogy a fegyverraktára" félig már kiürült.
Ha jó állapotban vannak, százat szívesen megvásárolnék belõlük mondta Shannon. Magá
fizetnék, az ön által megjelölt pénznemben. Bármilyen ésszerû feltételt jelöl is meg az áru
olatban, alkalmazkodni fogunk hozzá. Ugyanakkor mi is igényt tartunk a teljes titokt
artásra.
Ami az áru állapotát illeti, monsieur, minden egyes darab vadonatúj. Még mindig abban a
zsírban vannak, amelyben a gyárból kikerültek, ugyanabba a zsírbiztos papírzacskóba csavarv
még a pecsét is rajtuk van érintetlenül. Igaz, hogy harminc éve készültek, de ennek ellenér
ezek a legjobb fajta géppisztolyok, amelyeket valaha gyártottak.
Shannonnak nem kellett elmagyarázni, mi az a 9 mm-es Schmeisser. Õ ugyan személy sze
rint úgy vélte, az izraeli Uzi valamivel jobb, bár nehezebb. A Schmeisser lényegesen job
b, mint a Sten, és kétségkívül legalább olyan jó, mint a modern angol Sterling. Az amerikai
cakot, vagy a szovjet és kínai kereplõt semmire sem tartotta. Uzihoz vagy Sterlinghez
szinte lehetetlen hozzájutni, vagy ha mégis, legfeljebb használtan.
Megnézhetném? kérdezte.
Boucher, hevesen zihálva, a térdére helyezte a magával hozott fekete diplomatatáskát, meg
orgatta a kombinációs zár kerekeit, majd fölpattintotta a csatokat. Felemelte a táska fede
lét, és elõrenyújtotta. Azzal nem is próbálkozott, hogy õ is felálljon.
Shannon felállt, átvágott a szobán, a táskát lerakta az ágya mellett álló asztalra, és ki
lõle a Schmeissert.
Igazán szép példány volt. Shannon végigsimított a sima, kékes-fekete fémen, megragadta a
hogy kipróbálja, milyen könnyû. Kihajtotta a válltámaszt, többször egymás után felhúzta a f
szemmel hunyorítva belenézett a csõbe. A csõ belseje hibátlan, és érintetlen volt.
Ez a mintapéldány zihálta Boucher. Természetesen a gyári zsírozástól megtisztíttatt
k egy vékony olajréteg van rajta. De a többi is ugyanilyen. Vadonatúj.
Shannon letette a fegyvert.
Szabványos, 9 mm-es töltény kell hozzá, azt pedig könnyû szerezni mondta Boucher segí
Köszönöm, tudom mondta Shannon. És mi a helyzet a tölténytárakkal? Azokhoz nem lehe
akárhol hozzájutni.
Minden fegyverhez öt darab tölténytárat adok közölte Boucher.
Ötöt? kérdezte Shannon tettetett csodálkozással. Nekem többre van szükségem. Legalá
Elkezdõdött az alkudozás. Shannon szemrehányást tett a fegyverkereskedõnek, hogy nem képe
legendõ tölténytárról gondoskodni, a belga hevesen tiltakozott, mondván, ha többet adna ötn
dusbotra jutna. Shannon hetvenöt dollárt ajánlott darabonként a Schmeisserekért, amelyekbõl
száz darabot kívánt vásárolni; Boucher azt állította, ennyiért csak akkor adja, ha Shannon
b kétszázötven darabot vásárol, ha viszont csak százat, akkor százhuszonöt dollárnál olcsób
atja darabját. Két órával késõbb megállapodtak, hogy Shannon száz darab Schmeissert vásárol
ként száz dollárért. Megegyeztek abban is, hogy a következõ szerdán este, sötétedés után ta
megjelölt helyen, és a fegyverek átadásának a részleteirõl is megállapodtak. Amikor Shanno
ajánlotta Boucher-nek, hogy Vlaminck autóján hazaviszik, a kövér ember inkább taxit hívott,
zzal vitette be magát Brüsszel központjába, hogy onnét egyedül menjen haza, Egyáltalán nem
bizonyos benne, hogy ez az ír zsoldos, aki, erre mérget mert volna venni, az IRA emb
ere, nem viszi el õt valami csendes helyre, hogy ott kiszedje belõle, hol van a titk
os fegyverraktára. És Boucher-nek igaza is volt. A bizalom ostoba és fölösleges gyöngeség a
llegális fegyverkereskedelemben.
Vlaminck kikísérte a kövér embert a szálloda elõcsarnokán át a bejáratig, és végignézte,
eszközt rejtegetõ diplomatatáskáját szorongatva beszáll a taxiba. Amikor visszatért a szob
Shannon már csomagolt.
Most már érted, miért nem akartam, hogy a teherautóval hozzad ide? kérdezte.
Nem felelte a másik.
Szerdán, amikor elmegyünk a fegyverekért, a teherautóra fogjuk felrakni õket magyaráz
annon. Semmi értelme, hogy Boucher a valódi rendszámtáblát meglássa. Légy szíves, szerezz
kat szerda estére, jó? Csak egy óra hosszat lesz rá szükség, de ha Boucher netán mégis köpn
valakinek, akkor egy másik teherautóra fognak vadászni.
Oké, Macska, meglesz. Két napja kibéreltem a lezárható garázst. És az a másik dolog is
már rendelve. Elvigyelek valahová? Egész napra kibéreltem az autót.
Shannon nyugat felé, Brugge-be vitette magát Vlaminckkal, és megkérte, várjon rá egy kávé
amíg õ elmegy a bankba. Goossens úr éppen ebédelt, így a két zsoldos is betért ebédelni eg
erembe a fõtéren, majd Shannon fél háromkor visszament a bankba.
Még mindig hétezer font volt a Keith Brown-féle számláján, de kilenc napon belül ki kell
etnie kétezer fontot, a négy zsoldos havi járandóságát. Kiállított egy csekket Johann Schli
nevére, majd borítékba helyezte egy Schlinkernek szóló levéllel együtt, amit még elõzõ este
zobájában megírt. Arról értesítette benne Schlinkert, hogy a mellékelt, négyezernyolcszáz d
sekk azoknak a különbözõ hajózási és életmentõ felszereléseknek az ára, amelyeket egy hétte
elt, és megadta a németnek annak a touloni hajóügynöknek a nevét és címét, ahová az árut kü
ogy vámkezeljék, majd M. Jean-Baptiste Langarotti átvegye. Végül közölte Schlinkerrel, hogy
következõ héten telefonon fog érdeklõdni nála, rendben van-e a megrendelt 9 mm-es töltények
használói bizonyítványa.
Egy másik levelet is írt, Alan Bakernek Hamburgba. Ebben is volt egy csekk hétezerkéts
záz dollárról, Baker nevére, a levélben pedig Shannon kijelentette, hogy ez az összeg telje
mértékben fedezi a kikötött ötvenszázalékos elõleget, amelyben megállapodtak azon árucikke
ként, amelyek megvásárlásáról egy héttel korábban, az Atlantiéban, vacsora közben tárgyalta
a togói kormány végfelhasználói bizonyítványát, és az ugyanebbõl a forrásból származó üres
Bakernek, hogy azonnal bonyolítsa le a vásárlást, és megígérte, hogy rendszeresen érdeklõd
telefonon, hogyan haladnak a dolgok.
Mindkét levelet expressz ajánlva adta fel a brugge-i postahivatalban.
Amikor már mindkettõ a postaláda mélyén hevert, Shannon és Vlaminck továbbhajtott Ostendé
tt megittak két korsó sört az egyik bárban a kikötõ közelében, majd Shannon jegyet váltott
z esti kompra Doverbe.
A komphoz csatlakozó vonatról éjfélkor szállt le a Victoria pályaudvaron, és szombat hajn
egykor már a saját ágyában aludt. Elalvás elõtt még táviratozott Endean poste restante cím
közölje: visszatért, és úgy véli, találkozniuk kellene.

A szombat reggeli postával expresszlevél érkezett a dél-spanyolországi Malagából. Keith Bro

ak címezték, ám a megszólítás így szólt: Kedves Cat!". Kurt Semmlertõl jött, és a német az
erült egy átalakított motoros halászhajót találnia, amely húsz évvel korábban, egy angol ha
zült, angol állampolgár a tulajdonosa, és Londonban jegyezték be. Angol zászló alatt közlek
harminc méter hosszú és nyolcvan tonna a holtsúlya. Egy nagy, központi rakodótere van közé
egy másik, kisebb a hajófenéken. Magánjachtként van bejegyezve, és újra be lehet soroltatn
ereskedelmi hajóként. Semmler még azt is közölte, hogy a vízi jármû húszezer fontba kerül,
két tagját érdemes lenne felfogadnia az új tulajdonosnak. Abban is bizonyos volt, hogy a
másik két matróz helyett is sikerül megfelelõ embert találnia.
Azzal zárta a levelet, hogy a malagái Palacio Hotelben szállt meg, és arra kérte Shannon
t, értesítse, mikor érkezik, hogy õ is megvizsgálja a hajót. A hajó neve Albatross volt.
Shannon felhívta a BEA irodáját, és helyet foglaltatott magának a hétfõ reggeli malagái j
Mivel a visszatérés idõpontját még nem tudta, úgy határozott, hogy a visszafelé szóló repü
en fog fizetni a repülõtéren. Aztán sürgönyzött Semmlernek a szállodájába, és tudatta vele
ját és a repülõjárat számát.

Endean, miután benézett a postájáért és megtalálta a táviratot, még aznap délután felhívta
ap este, vacsoraidõben találkoztak Shannon lakásán. Shannon egy újabb, hosszas jelentést ny
ott át Endeannek az idõközben végzett munkáról, valamint egy elszámolást a szükséges kiadás
Ha azt akarja, hogy a következõ hetekben továbbhaladjak a munkával, újabb összegeket ke
utalnia mondta Shannon. Elértünk abba a fázisba, amikor a legnagyobb beruházásokra kell
rt kerítenünk a fegyverekre és a hajóra.
Mennyire van szüksége most azonnal? kérdezte Endean.
Kétezerre a fizetésekre, négyezerre a csónakokra és a motorokra, négyezerre a géppiszto
a, és valamivel több mint tízezerre a 9 mm-es töltényekre. Ez valamivel több, mint húszezer
egokosabb, ha mindjárt harmincra kerekítjük, mert különben a jövõ héten újra jöhetek a több
Endean a fejét rázta.
Húszezret kap mondta. Ha többre van szüksége, bármikor jelentkezhet nálam. Mellesle
etnék már látni is valamit a holmiból, amit beszerzett. A hónap végére ötvenezer fontra fog
amit költött.
Ez lehetetlen felelte Shannon. A töltényeket még nem vásárolták meg, se a csónakoka
otorokat, és így tovább. Sem az aknavetõket, a páncéltörõket és a géppisztolyokat. Mindezek
színen kell készpénzben kifizetni, vagy pedig elõre. Ezt az elsõ jelentésemben már elmagyar
az üzlettársainak.
Endean hidegen vizsgálta Shannont.
Azt ajánlom, vásároljon is valamit ezért a rengeteg pénzért sziszegte.
Shannon keményen visszanézett rá.
Ne fenyegessen, Harris! Akadt már néhány ember, aki megpróbálta; a hozzátartozóik egy v
t költhettek koszorúra. Mellesleg, mi a helyzet a hajó árával?
Endean felállt.
Közölje velem, melyik hajóról van szó, és kitõl fogják beszerezni. Közvetlenül fogom át
a svájci bankszámlámról.
Ahogy óhajtja felelte Shannon.
Egyedül, kiadósán megvacsorázott, és korán nyugovóra tért. Vasárnap nem lesz semmi dolga.
rítette, hogy Julie hazautazott a szüleihez Gloucestershire-be. Shannon a kávéja és konyak
ja mellett üldögélve mélyen elmerült gondolataiban: az elkövetkezõ hetek eseményeit tervezg
és megpróbálta maga elé képzelni a zangarói elnöki palota elleni támadást.
Vasárnap, késõ délelõtt, Julie Manson úgy döntött, felhívja új barátját a londoni lakásán
dahaza van-e. Odakinn a tavaszi esõ kitartóan hullott, elfüggönyözve elõle a gloucestershir
-i tájat. Pedig azt hitte, aznap felnyergelheti csinos új heréltjét, amelyet egy hónapja k
apott az apjától, és galoppozhat egy sort a kastélyt övezõ nagy parkban. Azt remélte, a lov
fokozni fogja azt a kellemes érzést, amely amúgy is eláradt minden tagjában, valahányszor
szébe jutott a férfi, akibe belehabarodott. De az esõ elmosta a lovaglás lehetõségét. Julie
a nem maradt más, mint hogy az öreg ház helyiségeiben bolyongjon, az anyját hallgassa, aki
jótékonysági bazárokról és az árvák megsegítésére alakult bizottságokról csacsogott, vagy
re, a zuhogó esõbe.
Apja korábban a dolgozószobájában volt, de néhány perce Julie látta: kimegy az istállóhoz
a sofõrrel beszéljen. Mivel az anyja hallótávolban volt, úgy döntött, nem az elõcsarnokból
efonálni, hanem az apja dolgozószobájában lévõ készüléket használja.
Már felemelte a kagylót, amikor az üres szobában körbejáró pillantása megakadt az itatóst
papírhalmon. A tetején egy különálló dosszié feküdt. Elolvasta a címet, majd szórakozottan
edelét, és végigpillantott az elsõ oldalon. Hirtelen meglátott egy nevet, amitõl kõvé derme
iközben a telefon még mindig vadul sípolt a fülében. Shannon nevét olvasta a lapon.
Mint a legtöbb fiatal lány, Julie is szívesen fantáziált annak idején az intézet hálóterm
. Ilyenkor mindenféle veszélyes vállalkozások hõsnõjeként látta magát, s a kalandok legtöbb
az, aki megmentette a szeretett férfit valamilyen borzalmas végzettõl, amiért mindhalálig
tartó szerelmet nyert jutalmul. A lányok többségétõl eltérõen azonban Julie soha nem nõtt f
n. Mivel Shannon kitartóan kérdezgette az apjáról, félig-meddig már sikerült az ifjú kémnõ
látnia magát, aki szeretõje megbízásából információkat szerez a tulajdon apjáról. Ezzel csa
baj, hogy mindaz, amit az apjáról tudott, vagy személyes jellegû volt Sir Jamest a lánya
elsõsorban az elnézõ apuka szerepében ismerte , vagy pedig rettentõ unalmas. Az üzleti ügy
emmit nem tudott. És most, egy esõs vasárnap délelõtt, egyszerre csak ott hevert elõtte éle
nagy lehetõsége.
Pillantásával végigpásztázta a dosszié elsõ oldalát, de egy szót sem értett. Számokat lát
t, azután másodszor is a Shannon nevet, majd számos bankot említett a szöveg név szerint, k
alkalommal pedig egy Clarence nevû embert. Ennél tovább nem jutott. Hallotta ugyanis,
hogy valaki lenyomja az ajtó kilincsét.
Julie összerezzent, gyorsan becsapta a dossziét, hátralépett az íróasztaltól, és csacsogn
dett a süket telefonba. Az apja állt az ajtóban.
Jaj de jó, Christine, ez igazán csodálatos lesz, drágám. Akkor hétfõn találkozunk. Most
csicseregte a telefonba, aztán letette a kagylót.
Apja komor arckifejezése megenyhült, amikor látta, hogy a betolakodó a lánya. Átvágott a
egen, és leült az íróasztala mögé.
Hát te miben sántikálsz itt? kérdezte megjátszott szigorúsággal.
Válaszként Julie apja nyaka köré fonta két puha karját, elõrehajolt és arcon csókolta.
Csak felhívtam egy barátnõmet Londonban, apu csicseregte vékony, kislányos hangon.
nem tudtam nyugodtan telefonálni az elõcsarnokból, ezért idejöttem.
Aha. Ha jól tudom, neked is van telefonod a saját szobádban. Úgyhogy leszel szíves azt
asználni a magánbeszélgetéseidhez.
Jól van, jól, apucikám! Julie a dosszié alatt heverõ papírlapokra pillantott, de olya
betûkkel írták õket, hogy nem tudta elolvasni, és különben is, többnyire számoszlopokból ál
az egyes bekezdések címét tudta kivenni. Bányászati költségekre vonatkoztak. Aztán az apja
tt.
Hagyd abba ezt a csúnya, unalmas munkát, és segíts inkább felnyergelni Tamerlánt mond
lie. Mindjárt eláll az esõ, és akkor kimehetek lovagolni.
Sir James felmosolygott a lányára, aki a szeme fénye volt.
Történetesen ezzel a csúnya, unalmas munkával keresem meg mindnyájunk számára a kenyérr
ruhára valót felelte. De azért majd jövök. Csak pár percet adj még, aztán utánad megye
Amikor becsukódott mögötte az ajtó, Julie Manson megállt, és nagy lélegzetet vett. Ezt Ma
Hari se csinálhatta volna jobban, gondolta.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET
A spanyol hatóságok sokkal hajlamosabbak arra, hogy szemet hunyjanak a turisták viselt
dolgai felett, mint azt általában hinni szokták. Ha meggondoljuk, hány millió skandináv, n
t, francia és angol özönlik Spanyolországba minden tavasszal és nyáron, és mivel már csak a
számok törvénye alapján is feltételezhetjük, hogy ezek között akadnak olyanok, akik rosszb
ikálnak, a hatóságoknak elég alkalmuk nyílik rá, hogy az elnézést gyakorolják. Az olyan jel
n szabályszegésre, mint amikor például valaki két karton cigarettát visz magával a megenged
egy helyett, amire egy londoni repülõtéren azonnal lecsapnának, Spanyolországban csak váll
t rándítanak.
A spanyol hatóságok mindig is hajlottak arra a nézetre, hogy egy turistának keményen meg
kell dolgoznia azért, hogy Spanyolországban bajba kerüljön, de ha veszi magának a szüksége
adságot, a spanyolok minden tõlük telhetõt megtesznek, hogy a következmények rendkívül kell
enek legyenek számára. Négy olyan árucikk van, amit egyetlen turistának sem ajánlatos magáv
vinnie az országba: a fegyver és/vagy robbanószer, a kábítószer, a pornográf kiadványok és
nista propagandaanyag. Más országok talán rossz néven veszik, ha valakinél két üveg vámment
nyak is van, de semmi kifogásuk a Penthouse magazin ellen, Nem így Spanyolország. Más or
szágok talán eltérõ fontossági sorrendet állítanak fel, ám Spanyolország, mint azt minden s
kedélyesen elismeri, egészen más.
A malagái repülõtéren, ezen a napsütötte hétfõ reggelen a vámos mindössze futó pillantást
ontosokból álló, ezer font értékû bankjegykötegre, amely Shannon útitáskájában lapult. Ha e
tában volt is, hogy a pénzt Shannonnak a londoni repülõtéren át kellett csempésznie a vámon
y Malagába hozhassa, ennek semmi jelét nem adta. Különben is, ez London baja. Miután a Sex
y Girls vagy a Soviet News példányaira nem bukkant rá Shannon útitáskájában, intett, hogy a
tas továbbmehet.
Kurt Semmler, aki már három hete cirkált a Földközi-tenger mellett, alaposan lebarnult.
Még most is sovány volt, mint a piszkafa, és egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Ez a sz
olyan idegfeszültségre vallott, amelyet meghazudtolt harc közben tanúsított hidegvére. Ám
barnította bõrével most roppant kiegyensúlyozottnak tûnt, és barna arcából valósággal világ
szeme, rövidre nyírt szõke haját pedig még világosabbra szívta a nap.
 Amikor a repülõtérrõl Malaga városközpontjába hajtottak a taxin, amelyet Semmler Shannon
e elõtt lefoglalt, a német elmondta, hogy bejárta Nápolyt, Genovát, Vallettát, Marseille-t,
Barcelonát és Gibraltárt, felkereste régi ismerõseit, akiknek valami közük volt a kis hajók
z, végignézte az eladó hajók listáját néhány tökéletesen megbízható ügynöknél, sõt néhány h
n horgonyoztak, meg is nézett. Vagy húszat szemügyre vett, de egyiket sem találta megfel
elõnek. További egy tucatról hallott, amelyek azokban a kikötõkben horgonyoztak, ahol még n
m járt, de ezeket kapásból elvetette, mert a kapitány nevébõl nyilvánvaló volt, hogy gyanús
k. Vizsgálódásai eredményeképpen összeállított egy hét hajóból álló listát, amelyen az Alba
szerepelt. Arról, hogyan fest voltaképpen, a német csak annyit tudott mondani, úgy látta,
hogy minden rendben van vele.
Semmler a Palacióban foglaltatott szobát Shannonnak, Brown névre. Shannon elõször bejele
ntkezett a szállodába, aztán, kevéssel négy óra után, átballagtak az Acera de la Marina tér
alának szélsõ árkádjai alatt, a kikötõbe.
Az Albatross egy móló mellett horgonyzott a kikötõ túlsó végében. Olyan volt, amilyennek
er leírta, fehérre festett törzse csillogott az erõs napfényben. Felmentek a fedélzetre, és
mmler bemutatta Shannont a hajó tulajdonosának és kapitányának, George Allennek, aki körülv
tte õket a jármûvén. Shannon rövidesen arra a következtetésre jutott, hogy az Albatross nem
nagy ahhoz, hogy megfeleljen a céljainak. Volt egy kapitányi kabin, amelyben két embe
r számára volt hely, két egyszemélyes kabin, és egy szalon, ahol matracokat és hálózsákokat
tt volna a földre fektetni.
A hátsó raktárt minden további nélkül át lehetne alakítani hálóhelyiséggé, ahol további h
de a hajó négyszemélyes legénysége és az öt zsoldos számára igencsak szûk lenne a hely, go
annon, és átkozta magát, amiért nem figyelmeztette Semmiért, hogy még további hat emberre s
ak, akiket szintén el kell helyezni valahol.
Shannon átnézte a hajó iratait, úgy látszott, rendben vannak. Angliában jegyezték be, és
Kereskedelmi Kamara bizonyítványa is megerõsítette. Shannon egy órát töltött Allén kapitán
tárgyalta a fizetési feltételeket, megvizsgálta azokat a számlákat és elismervényeket, amel
anúsították, milyen sokat dolgoztak az Albatrosson az elmúlt néhány hónapban, és ellenõrizt
aplót.
Kevéssel hat óra elõtt hagyták el a hajót Semmlerrel. Gondolataiba merülve ballagott viss
a a szállodájába.
Mi a baj? kérdezte Semmler. Minden tiszta a hajó körül.
Nem az a gond mondta Shannon. Nagyon kicsi. Magánjachtként van bejegyezve. Nem egy
hajózási társaság tulajdona. Az nyugtalanít, hogy esetleg a kiviteli hatóságok nem fogják
erni, hogy alkalmas egy halom fegyver szállítására.
Mire visszaértek a szállodába, már késõ volt ahhoz, hogy Shannon lebonyolítsa azokat a te
onbeszélgetéseket, amelyeket szükségesnek talált, ezért megvárta velük a másnap reggelt. Ke
lenc óra után felhívta Londonban a Lloyd's céget, és megkérte, nézzenek utána, szerepel-e a
atross a nyilvántartott jachtok listáján. Csakugyan rajta volt, mint 74 tonnás, kisegítõ ké
cos vitorlás; báziskikötõként Milford szerepelt, tartózkodási helyeként pedig Hooe. Mindkét
Angliában van.
De akkor mi az ördögöt keres itt?", töprengett Shannon, aztán eszébe jutott, milyen form
kívánta tõle a fizetséget a kapitány. Második, Hamburggal folytatott telefonbeszélgetése az
tötte a dolgot.
Nein. Magánjachtot semmi esetre se mondta Johann Schlinker a vonal másik végén. Túl
nagy a valószínûsége, hogy nem fogadnák el a hatóságok, hogy kereskedelmi alapon árut szál
Oké. Mikorra van szüksége a hajó nevére? kérdezte Shannon.
Amint lehet. Mellesleg megkaptam a pénzátutalást a megrendelt árucikkért. Azonnal ládák
omagoljuk, és amint megküldte nekünk a francia címet, vámzár alatt oda fogjuk továbbítani.
elvégeztem a másik küldemény megrendeléséhez szükséges papírmunkát, és amint ön átutalja a
azonnal megrendelem azt is.
Mi a legkésõbbi idõpont, ameddig megküldhetem az áruszállító hajó nevét? ordította Sh
ba.
Schlinker kis ideig némán gondolkodott.
Ha öt napon belül megkapom a csekkjét, azonnal folyamodhatok a vásárlási engedélyért. A
e a kiviteli engedélyhez van szükség. Vagyis ezt követõen tizenöt napon belül.
Meg fogja kapni mondta Shannon, és letette a kagylót. Semmlerhez fordult, és elmagya
rázta neki, mi történt.
Sajnálom, Kurt. A tulajdonosnak olyan bejegyzett cégnek kell lennie, amelyik tenge
ri teherfuvarozással foglalkozik, nem magánszemélynek, és a hajó engedélyezett teherhajó ke
legyen, nem magánjacht. Tovább kell keresned. Tizenkét napon belül szükségem van a névre. L
b húsz napon belül meg kell küldenem ennek a hamburgi embernek a hajó nevét.
A két férfi este, a repülõtéren vált el egymástól. Shannon visszatért Londonba, Semmler p
dridba, s onnét Rómába, majd Genovába repült, a következõ kikötõbe, ahol körül akart nézni.
Shannon csak késõ este ért a lakására. Mielõtt lefeküdt volna, felhívta a BEA-t, és helye
lt a másnap déli brüsszeli gépre. Aztán felhívta Marc Vlaminckot, és megkérte, várja másnap
a repülõtéren; érkezése után azonnal el kell vinnie õt Brugge-be, hogy felkereshesse a ban
, aztán pedig a Boucher-vel megbeszélt találkozóra, hogy átvehesse a fegyvereket.
Ezzel a huszonkettedik nap is véget ért.

Mr. Harold Roberts hasznos ember volt. Hatvankét éve született angol apától és svájci anyát
cban nõtt fel, miután apját kisgyermekkorában elveszítette, így megõrizte mindkét állampolg
atalon a bankszakmában helyezkedett el, majd húsz évet töltött Svájc egyik legnagyobb bankj
k zürichi fiókjában. Ezt követõen a bank kinevezte londoni fiókja igazgatóhelyettesévé.
Ez közvetlenül a háború után történt, és pályafutásának következõ húsz éve alatt Mr. Robe
t a bank befektetési osztályán, majd az egész londoni fiók igazgatójaként vonult nyugalomba
tvanéves korában, mikor is úgy döntött, hogy Angliában marad, a nyugdíját pedig svájci fran
szi fel.
Amióta visszavonult, számos kényes ügyben járt már el, nemcsak korábbi munkaadóinak, hane
vájci bankoknak a megbízásából is. Ezen a szerdán is egy ilyen megbízást vállalt el.
A Zwingli Bank hivatalos levelet írt a Bormac elnökének és titkárának annak érdekében, ho
. Roberts bemutatkozhassak náluk, és Mr. Roberts különbözõ iratokkal azt is tanúsítani tudt
gy a Zwingli Bank alkalmazottjaként tevékenykedik Londonban.
Két további találkozóra is sor került Mr. Roberts és a cég titkára között: a másodikon Lu
cég elnöke, Sir Ian Macallister távol-keleti, idõközben elhunyt igazgatóhelyettesének öccs
részt vett.
Megállapodtak, hogy soron kívüli igazgatótanácsi ülést tartanak, amelyet a Bormac titkárá
ybeli irodájába hívtak össze. Az ügyvédtõl és Luton õrnagytól eltekintve még egy igazgató e
hogy feljön Londonba és jelen lesz az ülésen. Bár már két igazgató is határozatképes volt,
nesen a többséget jelentette. Megfontolták a határozati javaslatot, amelyet a titkár vetet
t fel, és tanulmányozták a rendelkezésükre bocsátott dokumentumokat. Kétségtelen volt, hogy
négy láthatatlan részvényes, akinek érdekeit a Zwingli Bank képviseli, birtokában van a ré
k harminc százalékának. Cáfolhatatlan tény volt az is, hogy a Zwingli Bankot bízták meg érd
képviseletével, a bank pedig vitathatatlanul Mr. Robertset bízta meg ugyanezzel.
A vitát végleg eldöntötte az a pofonegyszerû érv, hogy ha egy üzletemberekbõl álló konzor
andó volt ilyen nagy részét felvásárolni a Bormac részvényeinek, akkor nyugodtan el lehet h
i, ha a bankjuk azt állítja a nevükben, hogy szeretnének friss tõkét pumpálni a cégbe, és ú
kelteni azt. Ez az eljárás aligha lesz káros hatással a részvények értékére, márpedig mind
zgató részvényes is volt egyszersmind. Mr. Robertset felvették az igazgatótanácsba mint a Z
ingli Bank érdekeit képviselõ, névleges igazgatót. Senkinek nem jutott eszébe, hogy megvált
assa a cég alapszabályát, amely kikötötte, hogy a határozatképességhez két igazgató jelenlé
lehet most már hat és nem öt igazgatója volt a cégnek.

Keith Brown úr lassanként rendszeres látogatónak számított Brugge-ben, és a Kredietbank nag

becsült ügyfeleként tartották számon. Goossens úr, mint rendesen, most is barátságosan fog
és megerõsítette, hogy aznap reggel csakugyan megérkezett Svájcból a húszezer fontos átuta
annon tízezer dollárt felvett készpénzben, huszonhatezer dollárról pedig kiállított egy ban
ket a hamburgi Johann Schlinker nevére.
Egy közeli postahivatalból feladta ajánlottan a csekket Schlinkernek egy levél kíséretébe
amelyben arra kérte a fegyverkereskedõt, hegy vásárolja meg Spanyolországban az árut, amibe
megállapodtak.
Még négy órájuk maradt Marc Vlaminckkal a Boucher-vel való találkozó elõtt. Hogy agyonüss
beültek az egyik brugge-i kávéházba, és kényelmesen megteáztak, majd mielõtt besötétedett,
ltak.
Van egy elhagyatott útszakasz Brugge és Gént között, amely negyven kilométernyire kezdõdi
eletre. Mivel az út lapos vidékek, szántóföldek között kanyarog, a legtöbb autós szívesebbe
az új, E5-ös autóutat, amely szintén összeköti a két várost, ahogy Ostendébõl Brüsszelbe h
mentén a két zsoldos megtalálta azt az elhagyatott farmot, amelyrõl Boucher beszélt, jobb
an mondva azt a megfakult jelzõtáblát, amely a farmhoz vezetõ ösvényt jelölte; magát a farm
takarta egy facsoport.
Shannon elgurult az ösvény mellett, és leparkolt, Marc pedig kiszállt, és elment, hogy e
llenõrizze a helyzetet a farmon. Húsz perccel késõbb, amikor visszatért, közölte, hogy a fa
csakugyan elhagyatott, és semmi jele, hogy bárki is járt volna ott az utóbbi idõben. Annak
se látta jelét, hogy kellemetlen fogadóbizottság várná a két vásárlót.
Láttál valakit a házban vagy a melléképületekben? kérdezte Shannon.
A ház elõl-hátul le van lakatolva. Semmi nyoma, hogy valaki ott járt volna. Benéztem a
sûrbe és az istállókba is. Ott sem találtam egy lelket sem.
Shannon az órájára pillantott. Már besötétedett, és még egy órájuk volt a találkozóig.
Menj vissza, és figyeld fedezékbõl a terepet rendelkezett. Én majd innen tartom sze
l az elülsõ bejáratot.
Amikor Marc távozott, Shannon még egyszer megvizsgálta a teherautót, öreg, ütött-kopott j
olt, de azért még használható, a motort pedig nemrégiben vizsgálta meg egy jó szerelõ. Shan
ivette a két hamis rendszámtáblát a kesztyûtartóból, és szigetelõszalaggal odaragasztotta a
endszámtáblák fölé. Könnyen le lehet majd szedni õket, gondolta, amikor a teherautó már mes
farmtól, mert nem akarta, hogy Boucher megjegyezhesse az igazi rendszámot. A tehera
utó mindkét oldalán jókora plakát díszelgett, amelyrõl szintén könnyen fel lehetett ismerni
eket is könnyen és gyorsan el lehet távolítani. A kocsi hátuljában hat zsák krumpli hevert,
elynek megvásárlásával Shannon korábban megbízta Vlaminckot, és egy széles deszkalap, amely
a helyére csúsztatnak, könnyen lehet belsõ hátoldalnak használni. Shannon elégedett volt a
emle eredményével, és újra elfoglalta õrhelyét az út mentén.
A teherautó, amelyre várt, öt perccel nyolc óra elõtt bukkant fel az úton. Ahogy lelassít
és befordult a farmra vezetõ ösvényre, Shannon tisztán látta, hogy a sofõr a kormánykerék
és mellette azt a hatalmas gömb tetején ülõ apró gömböt is kivette, amely nem lehetett más
Boucher. Az autó piros féklámpái eltûntek az ösvényen. Boucher szemlátomást semmi rosszban
a fejét.
Shannon három percet-adott neki, aztán õ is letért a teherautóval a betonúiról, rá az ösv
ikor a farmhoz ért, Boucher teherautója már az udvar közepén állt, világító oldallámpákkal.
kapcsolta a motort, és lelépett a vezetõülésrõl. Az oldallámpáit õ is égve hagyta, kocsiján
méternyire lehetett Boucher teherautójának hátuljától.
Monsieur Boucher kiáltott bele Shannon a sötétbe. Õ maga is árnyékban állt, jó messzi
csilámpáinak fényétõl.
Monsieur Brown zihálta Boucher, és elõcsámpázott a sötétségbõl. Shannon látta, hogy
, egy tagbaszakadt embert. Shannon úgy taksálta, hogy alighanem könnyedén képes súlyos terh
ket emelgetni, de a mozgása lassú. Marc viszont, mint azt Shannon már többször tapasztalta
, egy balett-táncos könnyedségével tud mozogni, ha kell. Ha melegre fordul a helyzet, ne
m lesz nehéz dolguk.
Magánál van a pénz? kérdezte Boucher, és közelebb totyogott.
Shannon válaszként a teherautója vezetõülése felé intett.
Ott van benn. És maga elhozta a Schmeissereket?
Most Boucher intett párnás kezével a saját kocsija felé.
Ott vannak a hátuljában.
Azt javaslom, hogy mindketten rakjuk le a földre, amit hoztunk, a két teherautó közé
dta Shannon. Boucher a kísérõjéhez fordult, és valamit mondott neki flamandul, amit Shanno
n nem tudott követni. A férfi odament a kocsi hátuljához, és felnyitotta. Shannon izmai me
gfeszültek. Ha Boucher-ék valami meglepetést tartogatnak, most kell elõrukkolniuk vele,
amikor a kocsi ajtaja kinyílik. De semmi sem történt. Saját kocsija lámpáinak tompa fényéné
os, négyszögletû ládát pillantott meg, és egy nyitott tetejû kartondobozt.
A barátját nem hozta el? kérdezte Boucher; Shannon füttyentett. A Csöpp Marc elõlépet
eli csûr mögül, és csatlakozott hozzájuk. Néhány pillanatig hallgattak, aztán Shannon megkö
torkát.
Akkor cseréljük ki, amit hoztunk mondta. Benyúlt a sofõrülésre, és elõhúzott egy vask
rítékot. Készpénz, ahogyan kérte. Húszdolláros bankjegyekben, ötven darab kötegenként. Tí
Ott maradt Boucher közelében, miközben a kövér ember végiglapozta valamennyi bankjegyköte
. Kövérségéhez képest meglepõ fürgeséggel számlálta meg a bankjegyeket, majd minden egyes k
ldalzsebébe süllyesztett. Amikor elérkezett az utolsóhoz, újra elõvette a bankjegycsomókat,
indegyikbõl találomra kihúzott egyet. Apró zseblámpájának fényénél alaposan megvizsgálta õk
hamisak-e. Egyik sem volt az. Végül bólintott.
Minden rendben mondta, és odaszólt valamit a segítõtársának, mire az ellépett a teher
jtajától. Shannon intett a fejével Marcnak, aki odament, leemelte az elsõ ládát, és letette
fûre. Zsebébõl feszítõvasat vett elõ, és felfeszítette a tetejét. Zseblámpája fényénél megb
hogy a tíz darab Schmeisser csakugyan ott fekszik egymás mellett a ládában. Az egyiket e
lõvette, ellenõrizte az elsütõszerkezetet, az ütõszeget és a závárzatot. Visszatette a gépp
a ládába, és visszacsukta rá a fedelét.
Húsz percbe telt, amíg mind a tíz ládát végignézte. Míg ezzel foglalkozott, M. Boucher ta
akadt segítõtársa ott állt a közelében, Shannon pedig négy méternyire Boucher könyökétõl. V
t a nyitott tetejû dobozba is. Ebben volt a Schmeisserekhez járó, ötszáz darab töltény tár.
Egyet találomra kiválasztott, és megnézte, illeszkedik-e, nem egy másik fajta géppisztoly
a való-e. Aztán Shannonhoz fordult, és bólintott.
Minden rendben közölte.
Megkérné a barátját, hogy segítsen rakodni? mondta Shannon Boucher-nek. A kövér ember
ta az utasítást a segítõtársának. További tíz percen belül a tíz lapos láda és a tölténytár
ndoboz ott sorakozott Marc teherautójában. Felrakodás elõtt a két tagbaszakadt flamand odéb
tette a krumpliszsákokat, és Shannon hallotta, amint pár szót váltanak flamandul, majd Bo
ucher kísérõje felnevet.
Amikor a fegyveresládákat már felrakták, Marc a deszkalapot olyan helyzetbe csúsztatta,
hogy az hátsó falat alkotott a teherautó közepén. Ekkor Marc kést húzott elõ a zsebébõl, és
az elsõ krumpliszsákot, majd a vállára lódította és kiborította a tartalmát a kocsi hátulj
abadult krumplik vadul görögtek, míg meg nem találták a ládák sarkai közötti réseket, és ki
. A másik belga nagyot nevetett, és nekiállt segíteni Marcnak.
Annyi krumplit hoztak magukkal, hogy az jócskán elfedte a tíz fegyveresládát és a töltény
artondobozt. Ha valaki benézett volna az autó hátuljába, ott semmi mást nem lát krumplin kí
A zsákokat behajították a sövénybe.
Amikor végeztek, a két férfi együtt jött vissza a kocsi elejére.
Rendben van, mehetünk mondta Marc.
Ha nem bánja, mi indulunk el elõször mondta Shannon Boucher-nek. Végtére most nálun
z áru, ami bajba keverhet bennünket, ha megtalálják.
Megvárta, amíg Marc beindította a motort, és megfordította a kocsit úgy, hogy az orra mos
a fõútra visszavezetõ ösvény felé nézett, csak aztán lépett el Boucher oldala mellõl, és u
teherautóra. Amikor az ösvény közepén jártak, ahol egy különösen mély gödör tátongott, ame
nagy gonddal, igen lassan kellett áthaladnia, Shannon odasúgott valamit Marcnak, kölc
sönkérte a kését, leugrott, és elrejtõzött az ösvényt szegélyezõ bokrok között.
Tíz perccel késõbb felbukkant Boucher teherautója. Az is lelassított, jóformán egészen me
hogy áthaladhasson a gödrön. Shannon elõcsusszant a bokrok közül, amikor a kocsi elhaladt m
llette, beérte, lehajolt, és a kést belevágta a hozzá legközelebb esõ hátsó kerékbe. Miközb
a bokrok között, hallotta, amint a gumi vadul sziszeg, miközben lelappad. A fõúton csatlak
ozott Marchoz, ahol a belga éppen akkor tépte le a plakátokat a jármû oldaláról, és szedte
hamis rendszámtáblákat a kocsi elejérõl és hátuljáról. Shannonnak semmi baja nem volt Bouch
mindössze azt szerette volna, ha van egy jó fél óra elõnye vele szemben.
Fél tizenegyre a két zsoldos újra Ostendében volt. A krumplival teli teherautót otthagytá
a lezárható garázsban, amelyet Vlaminck korábban, Shannon utasításainak megfelelõen bérelt
a Kleinstraaton beültek Marc kocsmájába, és habzó söröskorsókat köszöntöttek egymásra, mik
csorát készítette. Shannon most látta elõször ezt a jó felépítésû asszonyt, Marc barátnõjét
soldosok, ha társaik nõismerõseivel találkoznak, rendkívül udvariasan viselkedett vele.
Vlaminck a városközpont egyik szállodájában foglalt szobát Shannonnak, de a két zsoldos m
káig együtt iszogattak. Sorra vették a régi csatákat és csetepatékat, és idézgették a régi
merõsök, ütközetek és hajszálon múló megmenekülések emlékét, idõnként nagyokat nevetve azok
sszatekintve, mulatságosnak tûntek, és komoran bólogatva, ha valamelyik emlék még mindig fá
lmas volt. A kocsma mindaddig nyitva tartott, ameddig Marcnak ihatnékja volt, a je
lentéktelen halandók pedig ott ültek körülöttük, és hallgatták.
Már nem volt messze a hajnal, mikor aludni tértek.
A Csöpp Marc másnap késõ délután felhívta Shannont a szállodájában, és együtt reggeliztek
agyarázta a belgának, hogy a Schmeissereket úgy kell becsomagolni, hogy át lehessen õket c
sempészni a belga határon Franciaországba, ahol valamelyik dél-franciaországi kikötõben fog
ajd hajóra rakni.
Elküldhetnénk õket krumplisládában vetette fel Marc.
Shannon a fejét rázta.
A krumplit zsákban szokás szállítani, nem ládában mondta. Arra pedig végképp nincs
szállítás vagy berakodás közben felboruljon valamelyik láda, és az egész mindenség kipotyog
kem jobb ötletem van.
Fél órán keresztül magyarázta Vlamincknak, mi a szándéka a géppisztolyokkal. Végül a belg
.
Rendben mondta, amikor pontosan megértette, mit akar Shannon. Reggelenként, mielõtt
a kocsma kinyit, dolgozhatok a garázsban. Mikor szállítjuk õket délre?
Május 15. körül mondta Shannon. A pezsgõútvonalat" fogjuk használni. Majd idehozom
tiste-ot, hogy segítsen, és Párizsban átrakodunk egy olyan teherkocsira, amelyik Francia
országban van bejelentve. Azt szeretném, ha május 15-ére minden be lenne csomagolva és elõ
enne készítve a szállításra.
Marc elkísérte Shannont a kikötõbe. Taxiba ültek, hiszen a teherautót mindaddig nem haszn
atták újra, amíg el nem indul utolsó útjára Ostendébõl Párizsba, rakterében az illegális fe
al. Shannon gyalogosan is minden különösebb nehézség nélkül megválthatta Doverbe szóló jegy
mpra. Kora estére már ismét Londonban volt.
A nap hátralévõ részében részletes jelentést készített Endean számára, de azt nem említet
olta a géppisztolyokat, vagy hogy hol tárolja õket. A jelentéshez költségkimutatást is csat
, feltüntetve, mennyi pénz maradt még brugge-i bankszámláján. Mindezt feladta arra a poste
estante címre, amelyen keresztül kapcsolatot tartott Sir James Manson jobbkezével.
A péntek reggeli postával jókora csomag érkezett Jean-Baptiste Langarottitól. Három európ
cég reklámfüzeteit tartalmazta. Mindhárom cég impregnált, felfújható, félmerev gumicsónakok
, azt a fajtát, amelyre Shannonnak szüksége volt. Némelyiket úgy reklámozták, hogy alkalmas
tengeri mentõcsónaknak, motorcsónaknak vagy vízisízõk vontatására, másokat úgy, hogy kiránd
mélytengeri búvárkodáshoz valók, gyors segédhajónak és más effélének lehet használni õket.
yik sem említette, hogy valamennyi típust egy olyan terv alapján alakították ki, amely ere
detileg tengeri kommandóknak szolgált gyors és könnyen mozgatható támadó jármû gyanánt.
Shannon valamennyi reklámfüzetet nagy érdeklõdéssel tanulmányozta át. A három cég közül a
k hat raktára is volt az Azúr-parton, és úgy tûnt, ez a típus felel meg legjobban Shannon c
ainak. Legnagyobb modelljük egy öt és fél méter hosszú kishajó volt, és ebbõl két darabot a
lítani tudtak. Az egyiket Marseille-bõl, a másikat Cannes-ból. A francia gyártó cég reklámf
gy képet is közölt a legnagyobb méretû típusról, egy öt méter hosszú motorcsónakról, amint
emelve, hátsó felével a vízbe merülve szeli a kék hullámokat.
Langarotti a levelében azt állította, hogy egy ebbõl a típusból is kapható egy nizzai haj
elszereléseket árusító üzletben. Hozzátette, hogy az angol gyártmányú modelleket külön meg
ni, és végül, hogy bár mindegyik típusból több példány is kapható, valamennyi élénk narancs
kizárólag feketét keres. Közölte még azt is, hogy valamennyi típus mûködtethetõ ötven lóerõ
l, és hogy a számukra szükséges motorból hét különbözõ típus is kapható ott helyben és azon
Shannon hosszú levélben válaszolt. Utasította Langarottit, hogy vásárolja meg az olasz cé
k azt a két modelljét, amelyet azonnal szállítani tud, és vásároljon egy harmadik, francia
mányú csónakot is. Erõsen a lelkére kötötte a korzikainak, hogy amint megkapta a levelét, a
l hívja fel a raktárakat, és nagyon határozottan rendelje meg az árut, valamint hogy mindké
üzletnek küldje el ajánlva letétként az ár tíz százalékát, ezenkívül vásároljon három moto
tmányból, de mindhármat más és más üzletben.
Utánanézett, mibe kerülnek az egyes tételek. A teljes összeg meghaladta a négyezer fontot
Ez azt jelentette, hogy túl fogja lépni a kisegítõ felszerelésekre szánt, ötezer fontnyi k
eretet, de ez nem aggasztotta. A fegyvereket a tervezettnél olcsóbban sikerült megvásároln
ia, és abban reménykedett, hogy ugyanezt elmondhatja majd a hajóról is. Közölte Langarottiv
l, hogy négyezerötszáz font értékû összeget fog rövidesen átutalni a számlájára, és meghagy
bból, ami a csónakok és a motorok megvásárlása után maiad, vegyen egy tûrhetõ állapotban lé
ytonnás teherautót, de elõbb gyõzõdjön meg róla, hogy az be van jelentve és biztosítva van.
Ezzel a teherautóval a korzikai bejárhatja a tengerpartot, és megvásárolhatja a három fel
ható rohamcsónakot és a három farmotort, és személyesen el is szállíthatja a touloni fuvaro
ez, hogy ott vámkezeljék. Az egész szállítmánynak május 15-re ott kell lennie a vámházban,
készen. Ugyanennek a napnak a reggelén Shannonnak találkoznia kell Langarottival Párizs
ban, abban a hotelben, ahol rendszerint meg szokott szállni. Langarottinak a teher
autót is magával kell vinnie a találkozóra.
A zsoldosvezér aznap még egy további levelet is elküldött. Ez a brugge-i Kredietbanknak
szóló megbízás volt, hogy utaljon át kétezerötszáz fontot francia frankban Jean-Baptiste La
tti úr számlájára, a marseille-i Sociéte Genérale Bank központi fiókjába. Mindkét levelet m
tán expressz feladta.
Amikor visszaért a lakására, Cat Shannon hanyatt vágta magát a pamlagon, és a mennyezetet
bámulta. Fáradtnak és üresnek érezte magát: az elmúlt harminc nap feszültsége most kezdett
ajta. Ami a beszerzéseket illeti, úgy tûnt, minden a tervek szerint halad. Alan Baker
már valószínûleg javában intézi az aknavetõk és páncéltörõk beszerzését, amelyeket június e
jd elszállítaniuk Jugoszláviából; Schlinker már alighanem Madridban van, és annyi kilenc mi
méteres töltényt vásárol, hogy a Schmeissereknek egy évig is lenne mivel tüzelniük. Shannon
g azért rendelt ilyen mennyiségû lõszert, hogy a spanyol hatóságokban ne keltsen gyanút, a
célja felõl. A lõszerekre július közepére vagy legkésõbb végére meg kell kapnia a kiviteli
feltéve, hogy május közepéig meg tudja küldeni a németnek a szállító jármû nevét, és a madr
kivetnivalót nem találnak az illetõ hajóban vagy annak legénységében.
Vlaminck biztosan becsomagolta a géppisztolyokat, olyan formában, hogy azokat el l
ehessen szállítani Belgiumon és Franciaországon át Marseille-be, és június 1-jén fel lehess
kodni a hajóra. A rohamcsónakokat és a motorokat is ebben az idõpontban kell majd berakn
i Toulonban, azokkal a segédfelszerelésekkel együtt, amelyeket Schlinkertõl rendelt.
A Schmeissereket ugyan át kell majd csempészni a határon, de ettõl eltekintve minden m
ozzanat feddhetetlenül legális. De ez nem jelenti azt, hogy nem csúszhat valami hiba a
lebonyolításba. Megeshet, hogy a két kormány valamelyike nehézséget támaszt, például húzza
agy nem hajlandó eladni a fegyvert, mert nem találja kielégítõnek a benyújtott dokumentumok
t.
Aztán ott vannak a ruhák, amelyeket Dupree feltehetõleg éppen most igyekszik beszerezn
i Londonban. Legkésõbb május végére azoknak is ott kell lenniük a touloni vámházban.
De a legnagyobb problémát mégiscsak a hajó jelenti. Semmlernek idõben meg kell találnia a
megfelelõ hajót, pedig most már csaknem egy hónapja hiába keresi.
Shannon felkászálódott az ágyról, és telefonon táviratot küldött Dupree bayswateri lakásá
ta neki, hogy rövidesen jelentkezzék. Ahogy lerakta a kagylót, a telefon megcsörrent,
Szia, én vagyok az.
Halló, Julie üdvözölte a lányt Shannon.
Hol csavarogtál, Macska?
Messze, külföldön.
Itt leszel a városban hétvégén? kérdezte a lány.
Igen. Valószínûleg. Valójában Shannonnak semmi teendõje nem volt mindaddig, amíg Semm
jelentkezik azzal a hírrel, hogy talált egy megfelelõ hajót. Egyelõre még azt sem tudta, m
rre járhat éppen a német.
Helyes mondta a lány. Akkor töltsük együtt a hétvégét. Van egy-két ötletem, hogy mi
Talán a fáradtság tette, de Shannonnak ezúttal kissé lassú volt a felfogása.
Mire gondolsz? kérdezte.
A lány orvosi precizitással és részletességgel elkezdte kifejteni, hogy mire, míg Shannon
félbe nem szakította azzal, hogy jöjjön egyenesen a lakására, és mutassa be a gyakorlatban.

Bár Julie alig bírta magában tartani a hírt, ami egy hete a tudomására jutott, a viszontlát
galmai közepette egy idõre elfeledkezett róla, milyen fontos mondanivalója van szeretõje s
zámára. Már éjfélre járt, amikor eszébe jutott. Odahajolt a félálomban szendergõ zsoldos ar
suttogta:
Ó, most jut eszembe, hogy a napokban láttam valahol a nevedet...
Shannon válaszként csak morgott valamit.
Egy papírlapon makacskodott a lány. A férfi még mindig nem mutatott semmi érdeklõdést
eresztbe vetett karjai között a párnába temette.
Megmondjam, hogy hol?
Shannon reakciója nem volt valami biztató. Újra csak morgott valamit.
Egy dossziéban apu íróasztalán.
Ha az volt a szándéka, hogy meglepje a barátját, akkor ez sikerült neki, Shannon egyetle
n mozdulattal felpattant a lepedõrõl, szembefordult a lánnyal, és- keményen megragadta min
dkét karját. Olyan merõen nézte, hogy az megrémült.
Jaj, ez fáj mondta, bár a férfi ezzel szemlátomást a legkevésbé sem törõdött.
Miféle dossziéban?
Hát egy dossziéban szipogta Julie, aki közel járt a síráshoz. Én csak neked akartam
Shannon megnyugodott, arckifejezése megenyhült.
Mit kerestél te apád íróasztalán? kérdezte.
Hát, te mindig apuról faggattál, és amikor megláttam ezt a dossziét, csak úgy rámjött v
elenéztem. Aztán megláttam a nevedet.
Mondj el mindent, az elejétõl kezdve kérte Shannon gyöngéden.
 Amikor befejezte, elõrehajolt, és karját a zsoldos nyaka köré fonta.
Szeretlek, Mister Macska suttogta. Csak a te kedvedért csináltam az egészet. Rosszu
tettem?
Shannon egy pillanatig lázasan gondolkodott. Julie máris túl sokat tud. Csak két módja v
an, ha meg akarja akadályozni, hogy eljárjon a szája.
Tényleg szeretsz? kérdezte.
Tényleg.
És ugye nem akarod, hogy valami kellemetlenség érjen engem azért, mert te tettél vagy m
ndtál valamit?
Julie elhúzódott a férfitól, és mélyen a szemébe nézett. A helyzet egyre jobban emlékezte
okra a jelenetekre, amelyekrõl iskolás lány korában fantáziáit.
. Soha mondta mély átéléssel. Egy szót sem árulnék el soha. Bármit tegyenek is velem
Shannon a meglepetéstõl pislogni kezdett.
Senki nem akar semmit se tenni veled mondta. Csak arról van szó, hogy nem szabad e
lárulnod az apádnak, hogy ismersz engem, vagy hogy kutattál az iratai között. Nézd, õ azzal
tt meg, hogy információkat szerezzek bizonyos afrikai bányászati lehetõségekkel kapcsolatba
. Ha megtudná, hogy ismerjük egymást, akkor kirúgna, és másik állás után kellene néznem. Eg
k is, messze innét, Afrikában. Tehát, ha valamit megtudna rólunk az apád, akkor el kellene
mennem innen.
Ez a kijelentés megtette a lányra a kívánt hatást. Nem akarta elveszíteni a férfit. Shann
ugyan jól tudta, hogy egy napon, méghozzá rövidesen, mindenképpen mennie kell, de egyelõre
em látta értelmét, hogy ezt közölje Julie-val.
Egy szót sem szólok senkinek bizonygatta a lány.
Lenne itt még egy-két dolog mondta Shannon. Azt mondod, egy címet is láttál azon a
pon, amelyiken az ásványok ára volt feltüntetve. Mi volt ez a cím?
Julie a homlokát Táncolta a nagy igyekezettõl, hogy visszaemlékezzék a szóra.
Az az anyag, amit a golyóstollakba szoktak tenni. A drága golyóstollakat reklámozó hird
tésekben mindig szerepelni szokott.
Tinta? igyekezett segíteni Shannon.
Nem, hanem patina mondta a lány.
Platina igazította helyre Shannon, töprengõ pillantással. És még egy: mi volt a dos
rata?
Ó, arra jól emlékszem mondta a lány boldogan. Olyan volt, mint valami mesének a cím
istály-hegy.
Shannon mélyet sóhajtott.
Légy jó kislány, Julie, csinálj egy kávét. Miközben hallgatta, hogyan csörömpöl a lány
csészével, nekidõlt az ágy fejtámlájának, és kibámult a londoni éjszakába.
Te ravasz csirkefogó mondta magában. Nem fogod ilyen olcsón megkapni, Sir James, sz
em lehet róla...
És a sötétségben fölnevetett.

Ugyanezen a szombat délutánon Benny Lambert hazafelé poroszkált a szállására. Az estét eg

edvenc kávéházában töltötte, a barátaival iddogálva. Jó néhány kört fizetett abból a pénzbõ
pott, és amit idõközben átváltott frankra. Jó érzés volt eldicsekedni a nagy fogással és pe
ni az áhítatosan figyelõ felszolgálólányoknak. Õ maga is ivott, többet a kelleténél, ezért
yelt rá, hogy kétszáz lépésnyi távolságból egy autó lassan követi. Azzal se sokat törõdött,
rre a lakásától, egy elhagyott telek mellé érve az autó gyorsított, és beérte.
Mire tiltakozni kezdett volna, az óriás, aki kiszállt az autóból, már be is tuszkolta az
lhagyatott telekre, egy deszkakerítés mögé, amely tízméternyire húzódhatott az úttól.
Benny tiltakozó kiáltásai rövidesen elhaltak, mert a férfi körbependerítette, és még mind
llérjánál tartva a kis embert, öklével gyomorszájon vágta. Benny Lambert összecsuklott, és
az ismeretlen elengedte a gallérját, lehanyatlott a földre. A fölé tornyosuló alak, akinek
rcát a kerítés árnyéka sötétbe borította, ekkor egy félméteres vasrudat húzott elõ az övébõ
adta a vonagló Lambert-t a bal combjánál, és felrántotta a lábát. A vasrúd tompa puffanássa
tt le a kis ember térdkalácsára: támadója minden erejét beleadta az ütésbe, és a csont dara
t. Lambert egyetlen, átható sikolyt hallatott, mint egy csapdába esett patkány, aztán eláju
t. Azt már nem is érezte, hogy az idegen a másik térdkalácsát is darabokra töri.
Húsz perccel késõbb Thomard felhívta a megbízóját egy közeli, éjszaka is nyitva tartó káv
Roux a vonal másik végén figyelmesen hallgatta, majd bólintott.
 Helyes mondta. De nekem is van valami újságom a számodra. Arról a szállodáról van s
annon meg szokott szállni. Henri Alain épp az imént telefonált, hogy kaptak egy levelet
Mr. Keith Browntól. 15-e éjszakájára szobát foglal. Érted?
15-ére mondta a másik. Helyes. Vagyis 15-én ott lesz.
Igen, és te is ott leszel mondta a hang a vonal másik végén. Henri tartja a kapcs
t a hotelbeli ismerõsével, te pedig ott fogsz posztolni nem messze a hoteltõl, aznap dél
tõl kezdve.
Meddig? kérdezte Thomard.
Mindaddig, amíg Shannon ki nem jön a kapun, egyedül felelte Roux. És akkor szép kén
n célba veszed. Tõlem pedig ötezer dollárt kapsz érte.
Thomard kissé mosolygott magában, amikor kilépett a telefonfülkébõl. Ahogy a söntésben ál
sörét kortyolgatta, érezte bal hóna alatt a pisztoly nyomását. Ettõl még szélesebben elmoso
. Ez a pisztoly néhány napon belül valóságos kis vagyont fog szerezni számára. Ebben egésze
onyos volt.
Mi sem lesz könnyebb és simább, bizonygatta magának, mint lelõni valakit, még ha Cat Shan
on is az, aki még soha az életben nem látta õt, és nem tud róla, hogy õ a közelében van.

Vasárnap késõ délelõttre járt, amikor Kurt Semmler telefonja befutott. Shannon meztelenül,
yatt feküdt az ágyán, Julie pedig a konyhában sürgölõdött; reggelit készített.
Mr. Keith Brown? kérdezte a központ.
Igen, én vagyok.
Egy bizonyos Mr. Semolina keresi Genovából. Shannon felpattant az ágyból, majd az ágy s
e kuporodva a füléhez szorította a kagylót.
Kapcsolja, kérem! mondta a központosnak. A német hangja csak gyöngén jutott el hozzá,
zért a vonal viszonylag zörejmentes volt.
Carlo?
Igen. Mi újság, Kurt?
Genovában vagyok.
Azt tudom. Van valami újság?
Megtaláltam. Ez alkalommal biztos vagyok benne. Pontosan az, amire szükséged van. De
valaki más is szeretné megvenni. Túl kell licitálnunk, ha kell nekünk a hajó. De tényleg j
e tudsz utazni, hogy megnézd?
Egészen biztos vagy a dologban, Kurt?
Igen. Egészen biztos. Bejegyzett teherhajó, egy Genovában székelõ hajózási társaság tul
intha az Isten is nekünk teremtette volna.
Shannon néhány pillanatig töprengett.
Holnap odamegyek. Hol szálltál meg?
Semmler megmondta.
Az elsõ géppel, amelyiken van hely, odarepülök. Nem tudom, mikor érkezem. Maradj délutá
zállodában, majd telefonálok. Foglalj nekem is szobát.
Néhány perccel késõbb már a BEA jegyfoglalási irodájával beszélt. Megtudta tõlük, hogy az
lyel Genovába juthat, az Alitalia milánói járata, amely másnap reggel kilenc óra ötkor indu
Milánóban csatlakozása van a genovai járathoz, amely délután egy órakor érkezik meg a váro
annon csak az odaútra váltotta meg a jegyét.
Vigyorogva fogadta a kávéval visszatérõ Julie-t. Ha a hajó csakugyan megfelelõ, a követke
zenkét napban le tudja bonyolítani a vásárlást, és 15-ére Párizsban lehet, hogy Langarottiv
lálkozzék. Semmler közben elõkészíti a hajót a tengeri útra, és június elsejére mind a megf
mind elegendõ mennyiségû üzemanyagról és élelmiszerrõl gondoskodni fog.
Ki volt az? kérdezte a lány.
Egy barátom.
Miféle barátod?
Egy üzlettársam.
Mit akart?
El kell mennem, hogy meglátogassam.
Mikor?
Holnap reggel. Olaszországba.
Mennyi idõre?
Nem tudom. Két hétre. Talán hosszabb idõre is.
Julie grimaszt vágott a kávéscsészéje fölött.
 És én mit csináljak olyan sokáig? kérdezte.
Shannon elvigyorodott.
Majd csak találsz magadnak valamit. Úton-útfélen akad belõle.
Te rohadék mondta a lány könnyed, társalgó hangon. De ha menned kell, gondolom, akk
nned kell. Ami azt jelenti, hogy már csak egy napunk van holnap reggelig, úgyhogy, d
rága Kandúrmacskám, azt igyekezni fogok a legjobban kihasználni.
Miközben a csészéjébõl a párnára borult a kávé, Shannon azon töprengett, hogy Kimba palot
romlása valóságos vakációnak fog tûnni azzal összehasonlítva, mennyi fáradságába kerül Sír
anyos kislányának a kielégítése.

TIZENÖTÖDIK FEJEZET
A genovai kikötõ késõ délutáni napfényben fürdött, amikor Cat Shannon és Kurt Semmler kifiz
isofõrt, és a német végigvezette munkaadóját a rakpart mentén, oda, ahol a Toscana nevû mot
hajó horgonyzott. A part menti forgalomban használt, öreg vízi jármû valósággal eltörpült a
horgonyzó, két-háromezer tonnás teherszállító mellett, de ez nem okozott gondot. Shannon t
sztalt szeme azonnal látta, hogy a hajó épp elég nagy az õ céljaira.
A hajó orrában aprócska orr-rekesz emelkedett, amelynek tetejétõl másfél méteres lejtõ er
tt a fõfedélzetig. Ennek középpontjában jókora négyszögletes fedélzeti nyílás vezetett a ha
helyezkedõ, egyetlen rakodótérbe. A hátsó részben emelkedett az apró hajóhíd, alatta pedig
t a legénységi és a kapitányi kabinok húzódtak meg. A hajónak rövid, zömök árboca volt, ame
yetlen emelõdarut erõsítették, csaknem függõlegesen. Hátul, jobbfelõl, a tat fölött lógott
az egyetlen mentõcsónak.
A Toscana rozsdás, öreg jószág volt, oldalán a festék több helyütt felhólyagzott az erõs
tt lehámlott a sós hullámok állandó ostromától. De bármilyen apró, öreg és viharvert volt i
benne a legfontosabb tulajdonság, amelyre Shannonnak szüksége volt: a névtelensége. Hozzá h
sonló, apró teherszállító hajók ezrei járnak-kelnek rendszeresen Haifa és Gibraltár, Tanger
, Monrovia és Simonstown között, hogy lebonyolítsák a part menti forgalmat. Nagyjából minde
k ugyanúgy fest, egyik sem vonja magára a figyelmet, és csak nagy ritkán jut eszébe bárkine
is, hogy valami más céljuk is lehet, mint hogy jelentéktelen szállítmányokat juttassanak e
egyik kikötõbõl a másikba.
Semmler felvitte Shannont a fedélzetre. Eljutottak a hajó farába, ahol a kabinlépcsõk a
legénységi szállás sötétjébe vezettek. Semmler lekiáltott, aztán mindketten elindultak lefe
aljánál izmos, elszánt arcú, negyvenes éveinek közepe felé járó férfit találtak. A férfi bi
lernek, és alaposan megnézte magának Shannont.
Semmler kezet rázott vele, és bemutatta Shannonnak.
Carl Waldenberg, az elsõ tiszt. Waldenberg kurtán biccentett, és kezet fogott Shanno
nnal.
Hát eljött, hogy szemügyre vegye a mi jó öreg Toscanánkat? kérdezte.
Shannon elégedetten észlelte, hogy a férfi, bár némi akcentussal, de jól beszél angolul,
fest, mint aki hajlandó elszállítani a rendeltetési helyére egy rakományt akkor is, ha az n
m szerepel a hajórakomány-jegyzéken, persze, csak ha jól megfizetik. Nem lepte meg, hogy
a német tengerész olyan nagy érdeklõdéssel vizsgálgatja. Semmler már közölte vele röviden
et: a hajó legénységének elárulta, hogy megbízója azért kívánja megszemlélni a hajót, mert
ni. Az elsõ tiszt számára pedig a hajó új tulajdonosa fontos személy. Minden egyébtõl eltek
, Waldenbergnek a saját jövõje miatt is fõhetett a feje.
A jugoszláv gépész kinn járt valahol a parton, találkoztak viszont a matrózzal, egy tizen
s olasz fiúval, aki a priccsén heverészve egy pornográf újságot olvasgatott. Az elsõ tiszt
várta meg amíg az olasz kapitány visszatér, hanem õ maga vezette õket körbe a Toscanán.
Shannont három dolog érdekelte: elég nagy-e a hajó ahhoz, hogy tizenkét ember elférjen ra
ta, még akkor is, ha kinn alusznak a fedélzeten, a szabad ég alatt; mekkora a nagyobbi
k rakodótér, és vajon el lehet-e rejteni néhány ládát a padló alá a hajófenékben; és a moto
n van-e ahhoz, hogy elvigye õket Afrikáig.
Waldenberg egy pillanatra összevonta a szemöldökét, amikor Shannon kérdéseit meghallotta,
de azért udvariasan válaszolt rájuk. Arra már magától is rájött, hogy a Toscana nem utasoka
szállítani, akik hajlandók jó pénzt fizetni azért a kiváltságért, hogy pokrócokba csavarva
en háljanak, az Isten szabad ege alatt; és az sem túlságosan valószínû, hogy a Toscana komo
szállítmánnyal vágjon neki az útnak Afrika túlsó végéig. Ilyen távolságra általában nagyobb
az árut. A part menti forgalmat lebonyolító kis hajóknak az az elõnyük, hogy igen gyorsan
ehet felrakni rájuk az árut, amelyet aztán két napon belül eljuttatnak néhány száz kilométe
lságra. A nagy hajóknak több idõre van szükségük a kikötõben, míg megfordulnak. De amikor i
zú útról van szó a Földközi-tengertõl egészen Dél-Afrikáig , egy nagyobb hajó, a maga na
könnyedén behozná a kikötõben elvesztegetett idõt. Az exportõrök számára a Toscanához haso
ljebb ezer kilométeres távra felelnek meg.
Miután megnézték a hajót, leültek a hajóoldalban, és Waldenberg megkínálta õket egy üveg
et a hajóhíd mögött felállított ponyvasátor árnyékában fogyasztottak el. Most kezdõdött csa
zában az alkudozás. A két német megállás nélkül hadart az anyanyelvén; szemlátomást a tenge
e Semmlert, õ pedig válaszolt. Végül Waldenberg éles, kutató pillantást vetett Shannonra, m
újra Semmlerre fordította a tekintetét, és lassan bólintott.
Lehetséges mondta angolul.
Semmler Shannonhoz fordult, hogy õt is beavassa.
Waldenberg arra volt kíváncsi, hogy miért akar valaki, akinek nincs gyakorlata a ker
eskedelmi áruszállításban, egy közelebbrõl meg nem jelölt áruszállítására alkalmas teherhaj
ondtam neki, hogy üzletember vagy, és nem tengerész. Úgy véli, az általános teherszállítás
ckázatosabb vállalkozás, semhogy egy gazdag ember pénzt fektetne bele, hacsak nincs vala
milyen határozott terve. Shannon bólintott.
Jól fején találta a szöget. Kurt, szeretnék veled beszélni.
A hajó hátuljába vonultak félre, és a korláton kihajolva beszélgettek, míg Waldenberg a s
yolgatta.
Hogy tetszik neked ez a fickó? mormolta Shannon.
Érti a dolgát vágta rá habozás nélkül Semmler. A kapitány egyszersmind a tulaj is,
r és vissza akar vonulni. Ezért akarja eladni a hajót, hogy az érte kapott pénzbõl éljen há
tében. Ami azt jelenti, hogy szükségünk van egy kapitányra. Az az érzésem, Waldenberg szíve
lvállalná, és én is szívesen látnám õt ezen a poszton. Úgy ismeri a hajót, mint a tenyerét.
is ismeri. Csak az a kérdés, hajlandó-e olyan árut is szállítani, ami némi rizikóval jár.
em, hogy igen, ha jól megfizetik érte.
Gyanít már valamit? kérdezte Shannon.
Gyanít bizony. Ami azt illeti, azt hiszi, azzal foglalkozol, hogy illegális bevándor
lókat csempészel be Angliába. Persze, nem szeretné, ha letartóztatnák, de ha megfizetik, sz
rintem vállalja a kockázatot.
Elõször meg kell szereznünk a hajót. Azt késõbb is eldöntheti, akar-e maradni. Ha nem a
másik kapitányt kell keresnünk.
Semmler a fejét rázta.
Ez így nem lesz jó. Elõször is, akkor annyit elõre el kell árulnunk neki, hogy nagyjábó
, mi lesz a dolga. Ha ezek után nem hajlandó maradni, semmi garancia nincs rá, hogy ne
m jár el a szája.
Ha megtudja, mi lenne a dolga, és aztán nem áll kötélnek, akkor csak egy irányban távoz
nnét mondta Shannon, és mutatóujjával a tat alatt hullámzó olajfoltos vízre bökött.
Van egy másik szempont is, Macska. Sokat nyernénk vele, ha ezt az embert megszerez
nénk. Jól ismeri a hajót, és ha úgy dönt, hogy marad, könnyen rá tudja beszélni a kapitányt
künk adja el a Toscanát, és ne a helyi hajózási társaságnak, amelyik már szintén körbeszima
kapitány ad a véleményére, mert az öregfiú azt szeretné, ha a Toscana jó kezekben maradna,
ik Waldenbergben.
Shannon fontolóra vette Semmler érveit, és meggyõzõnek találta õket. Az idõ már igencsak
atta, és szerette volna megszerezni a Toscanát. Az elsõ tiszt ebben segíthet neki, és nyil
ván irányítani is megbízhatóan tudná. Sõt, a saját elsõ tisztjét is maga választaná meg, és
, hogy az is rokon lélek legyen. És mindettõl függetlenül, van egy hasznos bölcsesség, amit
m árt szem elõtt tartani, ha megvesztegetünk valakit: elég, ha azt az embert megvásárolod,
ki az alárendeltjeinek parancsol, õ majd gondoskodik róla, hogy azok ne okozzanak gond
ot. Shannon úgy döntött, ha lehet, megnyeri magának Waldenberget. Visszaballagtak Semmle
rrel a ponyvasátorhoz.
Õszinte leszek magához, uram mondta a németnek. Szent igaz, nem azért akarom megven
a Toscanát, hogy földimogyorót szállítsak rajta. Az is igaz, hogy lesz egy kis rizikó, amik
r a szállítmányt felrakjuk majd. A kirakodás már teljesen veszélytelen lesz, mert akkor a h
jó nem olasz felségvizeken fog járni. Szükségem lenne egy jó kapitányra, és Kurt Semmler az
, maga érti a dolgát. Tehát térjünk a lényegre. Ha az enyém lesz a Toscana, felkínálom önne
yi posztot. Hat hónapra garantálom a fizetését, ami a duplája lesz a mostaninak, ezenkívül
ötezer dollárt jutalmul az elsõ út után, amely tíz hét múlva esedékes.
Waldenberg egyetlen szó nélkül hallgatta végig Shannont. Aztán elvigyorodott, és feltápás
tt a székébõl. Kezet nyújtott Shannonnak.
Uram, íme a kapitánya.
Remek mondta Shannon. Csak ne feledkezzünk meg arról, hogy elõbb még meg kell szere
m a hajót.
Nem gond közölte Waldenberg. Mennyit hajlandó rákölteni?
Mennyit ér?
Amennyit a piacon megadnak érte felelte Waldenberg. A konkurencia kijelentette,
hogy maximum huszonötezer fontot hajlandó fizetni, egy fillérrel se többet.
Én megadom érte a huszonhatezret jelentette ki Shannon. Mit gondol, belemegy a kap
itánya?
Meghiszem azt. Beszél olaszul?
Nem.
Spinetti meg angolul nem beszél. Nem baj, majd én tolmácsolok. Elrendezem a dolgot a
z öregúrral. Ha megadja érte a huszonhatezret, és ráadásul én leszek a kapitánya, biztosan
ja magának. Mikor tudna találkozni vele?
Nem lehetne holnap reggel? kérdezte Shannon.
Rendben, tehát holnap tízkor, itt a fedélzeten.
Kezet ráztak, majd a két zsoldos elhagyta a hajót.

A Csöpp Marc Vlaminck elégedetten foglalatoskodott a bérelt garázsban. A lezárt teherautó o

akinn állt a sikátorban. Marc a garázs ajtaját is becsukta és lelakatolta, nehogy valaki m
egzavarja munka közben Már a második délutánt töltötte itt egyedül, és a munka elsõ részéve
.
A garázs hátsó fala mellett vastag gerendákból munkapadot barkácsolt, és mindennel felsze
te, amire szüksége volt. A szerszámokat a Shannontól kapott ötszáz fontból vásárolta, akárc
erautót és a többi kelléket. A fal mentén öt jókora hordó álldogált. Mind az öt élénkzöldre
lamennyin ott díszelgett a Castrol olajtársaság emblémája. Üresek voltak, Marc már így vásá
igen olcsón, a kikötõben, az egyik nagy olajtársaságtól.
Az elsõ hordó fenekébõl kör alakú lemezt vágott ki, majd a hordót felfordította: most a
elével nézett felfelé, a csavaros fedél pedig a padlóra került. A lyuk körül öt centi széle
ott: mindössze ennyi maradt abból, ami eredetileg a hordó feneke volt.
A teherautóból Marc már korábban kihozott két, Schmeisserekkel teli ládát, és a húsz dara
toly már csaknem készen állt rejtekhelyének elfoglalására. Minden egyes fegyvert széles szi
elõszalaggal bugyolált be egyik végétõl a másikig, és mindegyikhez hozzáragasztott öt darab
. Ezután vastag polietilénzacskóba csúsztatta õket, amelybõl kiszivattyúzta a levegõt, és s
san átkötötte, majd egy újabb, nagyobb zacskóba tette, és azt is bekötözte spárgával. Úgy s
ebben a csomagolásban a fegyverek szárazon maradnák mindaddig, amíg ismét napvilágra nem ke
nek.
Fogta a húsz zömök csomagot, és két vastag hevederrel egyetlen jókora csomóba szorította
e, aztán bedugta a tátongó lyukon és lassan leeresztette a hordó fenekére. A hordók kétszáz
sek voltak, és mindegyikben elegendõ hely volt húsz Schmeissernek meg a hozzájuk tartozó tö
ténytáraknak, sõt, valamennyi hely még maradt is a hordó fala mellett.
Amikor az elsõ csomagot elrejtette, hozzálátott, hogy újra lezárja a hordót. A kikötõben
javító mûhelyben új ónozott lemezkorongokat vágatott, és most elõször is egy ilyet illeszte
rdó kilyukasztott tetejére. Jó félórányi reszelésre és ráspolyozásra volt szüksége, míg a k
illeszkedett, mindenütt szorosan tapadt a peremhez, és takarosan elfedte azt az öt cen
ti sávot, amely az elõzõ hordófenékbõl maradt. Ekkor bekapcsolta a gõzforrasztót, amelyet e
tartalmazó flakon és egy égõ mûködtetett, fogott egy lágy forrasztódrótot, és nekilátott,
rassza az egyik ónozott lemezt a másikhoz.
Fémet fémhez hegeszteni korántsem lehetetlen, és ha az a cél, hogy minél szilárdabban ill
kedjék, többnyire ezt is teszik. Ám ha egy hordó korábban olajat vagy valami más, gyúlékony
adékot tartalmazott, a fém belsõ felületén mindig visszamarad belõle egy réteg. Amikor ezt
melegítik, ami a hegesztéshez elengedhetetlen, ez a réteg gõzzé válik, ami igencsak robbaná
szélyes. Ha egy ónozott fémlapot egy másikhoz gõzzel forrasztanak hozzá, a csatlakozás nem
z ugyanolyan szilárd, de ez alacsonyabb hõmérsékleten is megoldható. Feltéve, hogy a hordók
a késõbbiekben nem fektetik az oldalukra, és nem hajigálják õket ide-oda, ami erõs mozgást
elõ a belsejükben, jó sokat kibírnak anélkül, hogy a forrasztás helyén felnyílnának.
Amikor végzett, Marc a megmaradt részeket eltömte forrasztófémmel, és amikor kihûlt, az e
t festékszóróval pontosan olyan zöldre festette, amilyen a Castrol-olajoshordók színe szert
 a világon. Megvárta, amíg megszárad a festék, majd óvatosan az új alapzatára állította a h
avarta a fedelét, fogta az egyiket az odakészített nagy üzemanyagkannák közül, és gépolajat
hordóba.
A smaragdzöld, sûrû, ragacsos, nyúlós folyadék bezúdult a nyíláson, majd bugyogva csordog
a réseken át a hordó fenekére. Lassan minden üres teret kitöltött a hordó oldala és a hordó
géppisztolycsomagok között; hangtalanul becsusszant minden kis résbe, amely az egyes feg
yverek között nyílt, és átitatta a hevedert és a zsineget. Jóllehet Marc minden egyes polie
zacskóból kiszívta a levegõt, mielõtt szorosra csavarta volna a nyakat, a zacskók belsejébe
a tölténytárakban, a fegyverek csövében és a závárzatban továbbra is maradt néhány légbubor
yozták a nehéz fémet, és amikor a hordó megtelt gépolajjal, az otromba fegyvercsomag szinte
súlytalanná vált, úgy úszkált a sûrû folyadékban, mint egy emberi test a hullámokon, majd l
lyedt a felszín alá.
A belga két üzemanyagkanna tartalmát is elhasználta. Amikor a hordó csordultig megtelt, ú
y becsülte, belsejének héttized részét foglalta el a csomag, háromtized részét az olaj. Hat
itert töltött bele a kétszáz literes hordóba. Végül fogta a zseblámpáját, és végigpásztázot
elületén: simán, zölden, aranyos fényreflexekkel csillogott vissza rá. Semmi jele nem volt,
mit rejteget a hordó belseje. Várt még egy órát, aztán megnézte, hogyan sikerült a forraszt
rdó fenekén. Semmi nem szivárgott ki, az új fémlap szorosan zárt.
Nemtörõdöm jókedv lett úrrá rajta, amikor kitárta a garázs ajtaját, és a teherautót vissz
lyére. Nem maradt más teendõje, mint a két, német cégjelzéssel ellátott láda megsemmisítése
vált fémlap eltüntetése. Az utóbbit behajítja a kikötõ vizébe, az elõbbieket meg majd eltüz
tudta, hogy a dolog mûködni fog, és hogy kétnaponként el tud készíteni egy hordót. Vagyis
5-re meglesz, ahogy Shannonnak megígérte. Jó érzés volt, hogy újra dolgozik.

Ivanov doktor haragos kedvében volt, nem elõször, és feltehetõleg nem utoljára.
Ez a szörnyû bürokrácia! fakadt ki a reggelizõasztal mellett. Ez a szörnyû, õrjítõ,
ia, ami ebben az országban uralkodik, ez egyszerûen hihetetlen!
Persze, igazad van, Mihail mondta a felesége csitítóan, és még egy csésze teát töltöt
jüknek. A tea erõs volt, sötét és keserû, ahogy a férje szerette. Ivanov felesége békés, ny
mészetû asszony volt, és sokszor kívánta, fékezhetetlen vérmérsékletû tudós férje bárcsak j
nyelvére, vagy legalább az otthonára korlátozná ezeket a kifakadásokat.
Ha a kapitalisták tudnák, mennyi idõbe telik ebben az országban beszerezni egy közönség
yacsavart, megszakadnának a röhögéstõl!
Halkabban, szívem intette az asszony, és megkavarta a cukrot a saját teáscsészéjében.
olyan türelmetlen.
Hetek teltek el azóta, hogy az igazgató behívatta Ivanovot tölgyfaberakású irodájába, ame
intézetnek, ennek a szibériai szûzföldek kellõs közepén létesített, laboratóriumokból és l
as épületkomplexumnak a központjában helyezkedett el, és közölte vele, hogy egy kutatócsopo
kell vezetnie Nyugat-Afrikába, és a kutatóút elõkészítésérõl neki magának kell gondoskodnia
Márpedig ez annyit jelentett, hogy félbe kell hagynia azt a munkát, amin éppen dolgozo
tt, és ami mélységesen érdekelte, és ugyanezt kell tennie két fiatalabb kollégájának is. Iv
szétküldte a kérvényeket a fél tucat gazdasági igazgatóságnak, amelyek a szükséges felszere
illetékesek voltak, a tõle telhetõ legudvariasabban válaszolt kicsinyes kérdéseikre, aztán
, mindig csak várt, hogy a megrendelt felszerelés megérkezzék, és elõkészíthessék a szállít
dején, még Nkrumah uralma alatt, Ghánában már részt vett egy hasonló kutatásban, így tisztá
vele, mi mindenre van szükség ahhoz, hogy az ember a dzsungel mélyén dolgozni tudjon.
Akkor már ezerszer inkább a hó mondta akkoriban a csoport vezetõjének. Én a hideget
jobban bírom, mint a meleget.
De azért elvégezte, méghozzá idõben, amit rábíztak. A csoportja készen állt az útra, a fe
egérkezett, az utolsó víztisztító tablettáig és tábori ágyig, és becsomagolva várta a száll
szerencséje van, gondolta, odaér, elvégzi, amit rábíztak, és a kõzetmintával együtt haza i
lõtt a csípõs õszi hideg felfalná a szibériai nyár rövid, de páratlan szépségû napjait. Ám
ezében tartott, azt tudatta vele, hogy errõl szó sem lehet.
Személyesen az igazgató írt neki, és õ nem is haragudott rá, mert tudta, hogy mindössze a
szkvából kapott utasításokat továbbítja. Sajnos, a szállítási fõhatóság úgy döntött, hogy i
etû kutatás céljaira a csoport nem veheti igénybe a menetrendszerû közlekedési eszközöket,
a külügyminisztérium úgy érzi, nem áll módjában utasítani az Aeroflotot, hogy bocsásson eg
a csoport rendelkezésére. Tekintettel a közel-keleti helyzet alakulására, arra sincs lehe
tõség, hogy valamelyik Antonov típusú, katonai teherszállító gépet használják.
 Következésképp, folytatódott a Moszkvából érkezett utasítás, tekintettel a kutatáshoz szü
ennyiségû felszerelésre és a Nyugat-Afrikából hazaszállítandó, még ennél is nagyobb mennyis
elmerül a tengeri út lehetõsége. Az illetékesek úgy határoztak, leghelyesebb, ha a csoporto
gy olyan, a Távol-Kelet felé tartó szovjet teherszállító hajó juttatja el a helyszínre, ame
halad a nyugat-afrikai partok mellett. Amikor haza akarnak térni, egyszerûen közlik Do
brovolszkij nagykövettel, hogy eleget tettek a feladatuknak, a nagykövet pedig utasítj
a valamelyik hazafelé tartó teherszállítót, hogy tegyen egy kitérõt, és vegye fel a három e
kutatócsoportot és a kõzetmintákat tartalmazó ládákat. Az indulás helyérõl és idõpontjáról
ak kapni, és megkapják azokat a bonokat is, amelyek feljogosítják õket arra, hogy ingyenes
en vegyék igénybe azokat a tömegközlekedési eszközöket, amelyeken a kiindulás helyéül szolg
thatnak.
Az egész nyár rá fog menni tajtékzott Ivanov, miközben a felesége felsegítette rá pré
ját és kucsmáját. Az egész rohadt nyáron távol leszek. Odalenn meg éppen kifogom az esõs

Másnap reggel Cat Shannon és. Kurt Semmler újra a Toscana fedélzetén voltak, és most, elsõ
alommal, Alessandro Spinetti kapitánnyal is találkoztak. Görnyedt öregember volt, arca a
kár az összeszáradt dió, de a trikója még mindig hordónyi mellkason feszült, feje tetején p
ecsapva ült a fehér sildes sapka.
Rögtön belefogtak az alkudozásba, mielõtt még a kapitány ügyvédje átkísérte volna õket az
ak a keskeny mellékutcáknak az egyikébe, amelyek jobbra-balra leágaztak a lármás, nyüzsgõ V
amsciról. Hogy ne legyünk igazságtalanok a Signorhoz, el kell ismernünk, hogy az õ irodája
egalább a Via Gramsci elõkelõbbik végéhez esett közel, és ahogy feléje igyekeztek, azokban
ban, amelyek mellett elhaladtak, lépésrõl lépésre csinosabb és drágább prostituáltakat látt
Olaszországban bármilyen ügy, amelynek a joghoz valami köze van, a csiga lassúságával hal
leginkább egy köszvényes csigáéval.
Az üzlet feltételeiben már korábban megállapodtak. Carl Waldenberg tolmácsolta Spinetti k
pitánynak, mit kínál Shannon: huszonhatezer fontot készpénzben, amelyet a kapitány abban a
znemben vagy abban az országban vehet át, amelyikben kedve tartja; elsõ tisztje számára le
gkevesebb hat hónapra felajánlja a kapitányi posztot, elsõ tiszti fizetésének a kétszeresét
egénység két másik tagjának, a gépésznek és a matróznak fölkínálja a lehetõséget, hogy azon
at hónapig a hajón maradjanak, vagy ha erre nem vállalkoznak, a matróz ötszáz, a gépész ped
er font végkielégítést kap. A kapitány elfogadta Shannon feltételeit.
A szíve mélyén Shannon már tisztában volt vele, hogy a matrózt igyekszik majd távozásra b
iszont minden tõle telhetõt megtesz, hogy ott tartsa a gépészt, egy mogorva szerbet, aki
Waldenberg szerint úgy tud bánni a motorral, hogy akár a pokolba meg vissza is eljutt
atná a hajót, ezenkívül ritkán szól és még ritkábban kérdezõsködik, és mindennek a tetejébe
nek egészen rendben a papírjai, tehát szüksége van az állásra.
Hogy az adója kisebb legyen, a kapitány már réges-régen lefizette a szükséges száz fontot
galapította a Spinetti Maritimo hajózási társaság nevû apró magáncéget. Száz darab szokásos
ott ki, amelybõl kilencvenkilenc az övé volt, az ügyvédjéé, Signor Pontié pedig egy, plusz
ság titkárának tisztje. Amikor tehát a Toscanát, a társaság egyetlen vagyontárgyát eladták,
jelentett a Spinetti Maritimo hajózási társaság áruba bocsátásával, ami Shannon céljainak
gfelelt.
Az már jóval kevésbé volt ínyére, hogy öt napon át kellett tanácskoznia az ügyvéddel, míg
tet elintézték. És ez még mindig csak az elsõ lépés volt.
Már benne jártak a májusban, és elérték a harmincegyedik napot Shannon száznapos magánnap
mire Ponti elkezdte megfogalmazni a szerzõdéseket. Mivel az üzletet Olaszországban ütötték
e, és a Toscana is ott volt bejegyezve, a szerzõdésnek az ide vonatkozó olasz jogszabályok
at kellett figyelembe vennie, márpedig ezek korántsem egyszerûek. Három szerzõdést is megfo
almazott Ponti: az elsõt a Spinetti Maritimo és annak valamennyi vagyontárgya eladásáról a
uxemburgi Tyrone Holdings cégnek, egy másikat, amelyben a Tyrone Holdings felkínálja Car
l Waldenbergnek a kapitányi tisztet hat hónapra, a megállapodásban kikötött fizetésért, és
madikat, amelyben garantálja a legénység másik két tagjának az eddigi fizetést vagy a végki
Ez az eljárás négy napot vett igénybe, miközben Ponti úgy viselkedett, mint aki meg van gyõ
róla: ezzel minden létezõ sebességi rekordot megdöntött, jóllehet az összes érintettek a l
gyorsabban szerették volna tetõ alá hozni az üzletet.

A nagydarab Janni Dupree, amikor ezen a napsütéses májusi délelõttön kilépett a tábori fels
eket árusító áruház ajtaján, ahol az utolsó megrendelést is leadta, elégedett volt az élett
helyezte a kívánt összeget a megadott számú hálózsákért. Az áruház a következõ napra ígért
, és ugyanaznap délután kellett Dupree-nek elmennie egy másik áruházba London keleti szélén
y átvegye a katonai típusú hátizsákokat és baretteket tartalmazó két nagy kartondobozt.
Három jókora csomag, bennük a legkülönfélébb felszerelésekkel, már útban volt Toulon felé
becsülte, hogy az elsõ alighanem megérkezett, a másik kettõ még úton van. Másnap délutánra
k is be lesz csomagolva, és a hajóügynöknél várja a továbbszállítást, ami azt jelenti, hogy
ad egy szabad hete. Elõzõ nap levelet kapott Shannontól, amelyben az meghagyta neki, h
ogy május 15-re számolja fel londoni lakását, és repüljön Marseille-be. Ott egy szállodában
t megszállnia, a francia kikötõben, és megvárnia, amíg Shannon jelentkezik. Dupree kedvelte
a pontos utasításokat: így nem maradt rá módja, hogy hibát kövessen el, és ha valami mégis
rül, az nem-az õ lelkén szárad. A jegyét már megváltotta, és most alig várta, hogy leteljen
hét. Örült, hogy újra akcióba léphet.

Amikor Signor Ponti végre végzett a szükséges papírmunkával, Cat Shannon egész sor levelet
sátott útnak genovai szállodájából. Az elsõ Johann Schlinkernek szólt, és közölte benne, ho
zonyos hajót, amely a lõszert elszállítja Spanyolországból, Toscanának hívják, és a genovai
Maritimo hajózási társaság tulajdona. Arra kérte Schlinkert, közölje vele, pontosan mi a f
verszállítmány állítólagos úticélja, hogy a kapitány ennek megfelelõen állíthassa ki a hajó
A levélben minden lényeges részletet megadott a Toscanáról. Elõzõleg már utánanézett a Ll
i Nyilvántartásban, amelynek egy példányát a genovai angol alkonzul irodájában tanulmányozt
ogy a Toscana csakugyan szerepel-e benne. Megígérte Schlinkernek, hogy tizenöt napon b
elül jelentkezik nála. Írt egy levelet Alan Bakernek is, hogy az közölhesse a jugoszláv hat
kkal a szállító jármû nevét és egyéb adatait, s így kiállíthassák a kiviteli engedélyt. Azt
l majd a hajórakomány-jegyzéken: hogy a hajó rakományával a jugoszláv kikötõbõl Loméba, Tog
kszik.
Steinnek, a Tyrone Holdings elnökének is küldött egy hosszú levelet, amelyben arra kérte,
hogy négy napon belül készítse elõ egy igazgatótanácsi ülés iratait, amelynek napirendjén k
pel. Az egyik, hogy a cég megvásárolja huszonhatezer fontért a Spinetti Maritimót és annak
zes vagyontárgyait, a másik pedig, hogy a cég további huszonhatezer darab egy font értékû,
utatásra szóló részvényt bocsát ki Mr. Keith Brown számára, egy huszonhatezer fontos hitele
csekk ellenében.
Lefirkantott pár sort Maré Vlamincknak is, akivel tudatta, hogy a rakomány elszállítását
endébõl május 20-ra kell halasztaniuk, Langarottit pedig arról értesítette, hogy párizsi ta
zójukra csak 19-én kerülhet sor.
Végül Simon Endeannek is küldött egy levelet Londonba, amelyben arra kérte, hogy négy nap
múlva találkozzék vele Luxemburgban, és ott bocsássa rendelkezésére a huszonhatezer fontnak
gfelelõ összeget, hogy megvásárolhassa azt a hajót, amely az akció személyzetét és felszere
yszínre szállítja.

Május 13-a estéje enyhe volt, de hûvös. Jean-Baptiste Langarotti teherautója már sok száz m
t hagyott maga mögött, miközben Hyéresbõl nyugat felé hajtott, és elért a Toulonba vezetõ ú
akaszára. Lecsavarta a kocsi ablakát, és beszívta a jobb felõl húzódó hegyekbõl érkezõ feny
t. Akárcsak Dupree Londonban, aki aznap este készült Marseille-be repülni, akárcsak Vlamin
ck, aki Ostendében most végezte az utolsó simításokat az ötödik, fegyvereket tartalmazó ola
rdón, Langarotti is elégedett volt az élettel.
Teherautója hátsó terében ott hevert az utolsó két farmotor, amelyet készpénzért vásárolt
kipufogócsõvel szerelt fel, hogy zajtalanul közlekedhessenek. Azért igyekezett Toulonba,
hogy ezeket is leadhassa a vámraktárban. A Maritime Duphot raktárában már ott várakozott a
három fekete, felfújható gumicsónak, mind lezárt ládában, és a harmadik farmotor. Ugyanott
ott az a különféle ruházati cikkekkel teli négy nagy láda is, amely az elmúlt két hét során
ondonból Langarotti nevére. Vagyis Langarotti is elkészült idõben a feladatok ráesõ részéve
Sajnálta, hogy ki kellett költöznie a szállodájából. Három nappal korábban az ajtóban vél
tott egy régi, alvilági barátjával, és így kénytelen volt valamilyen ürüggyel gyorsan kihur
i. Most egy másik hotelban lakott. Tudta, hogy értesítenie kellene errõl Shannont, csakh
ogy fogalma sem volt róla, merre járhat éppen. De voltaképpen ez nem is lényeges. Negyvenn
yolc órán belül, 15-én, amúgy is találkozni fog fõnökével Párizsban, a Plaza-Surene hotelbe
Május 14-én a luxemburgi igazgatótanácsi ülés meglepõen gyorsan ment végbe. Shannon jelen s
lt. Korábban felkereste Stein urat az irodájában, és átadta neki a Spinetti hajózási társas
oscana nevû hajó megvásárlásával kapcsolatos dokumentumokat, valamint a Tyrone Holdings tár
nak kifizetendõ, huszonhatezer fontos hitelesített csekket.
Harminc perccel késõbb Stein úr már vissza is érkezett az igazgatótanács ülésérõl, és áta
a huszonhatezer darab, bemutatóra szóló Tyrone Holdings-részvényt. Megmutatta neki azt a b
orítékot is, amelyben a dokumentumok rejtõztek, amelyek tanúsították, hogy a Tyrone megvásá
a hajót, valamint a Tyrone Holdings csekkje Signor Alessandro Spinetti nevére. Lera
gasztotta a borítékot, amely Signor Giulio Pontinak volt címezve, annak genovai irodájába,
és átnyújtotta Shannonnak. Még egy iratot is átadott neki: eszerint az igazgatótanács úgy
ott, hogy Herr Kurt Semmlert nevezi ki a Spinetti Maritimo hajózási társaság ügyvezetõ igaz
atójává.
Két nappal késõbb az olasz ügyvéd irodájában véglegesítették a megállapodást. A Toscana e
tott csekket beváltották, és a Tyrone Holdings a Spinetti Maritimo most már legálisan is s
zázszázalékos tulajdonosává válik. Ennek megfelelõen Signor Ponti ajánlott levélben elküldt
tti Maritimo száz rendes részvényét Luxemburgba, a Tyrone-társaság irodájába. Ezenkívül Sig
átvett egy kis csomagot megõrzésre Shannontól, és elhelyezte a fali széfjében. Két aláírás
Shannontól, jobban mondva Keith Browntól, hogy ellenõrizni tudja, csakugyan tõle érkezik-e
majd a levél, amelyben a csomag további sorsáról rendelkezik. Bár ezt Ponti nem tudta, a
csomag a Tyrone részvény többségét tartalmazta: 26 994 darabot.
Carl Waldenberg megkapta a kapitányi posztot és a hat hónapra szóló szerzõdést: utóbbit a
b gépész úgyszintén. Mindkét férfinak kifizették készpénzben egyhavi fizetését, a további ö
feltételesen Signor Pontinál maradt megõrzésre.
Az olasz matrózt minden különösebb nehézség nélkül sikerült rábeszélni, hogy fogadja el a
atpénzt, plusz száz font jutalmat, majd pedig váljon meg a hajótól.
Shannon újabb ötezer fontot utaltatott át Genovába a brugge-i bankszámlájáról; ebbõl fede
oscanán maradó két tengerész fizetését. A maradékot pedig, mielõtt 18-án elhagyta Genovát,
lernek, és kioktatta teendõjérõl.
Mi a helyzet a legénység két hiányzó emberével?
Waldenberg már a kezébe vette az ügyet közölte Semmler. Úgy véli, a kikötõben nyüzs
berek, akik szívesen eljönnének a Toscanára. Úgy ismeri ezt a helyet, mint a tenyerét, és a
is tudja, mire van szükségünk. Kemény, rátermett emberekre, akik nem sokat kérdezõsködnek,
teszik, amit mondanak nekik, különösen, ha tudják, hogy a végén pénz üti a markukat. Ne agg
a hét végére szerez két alkalmas embert.
Helyes. Nagyszerû. Te pedig készítsd fel a Toscanát a tengeri útra. A motornak generálj
a és karbantartásra van szüksége. Fizesd ki a kikötõi díjat, a papírok legyenek rendben, és
pitány neve szerepeljen rajtuk. A hajórakomány-jegyzékre vezesd fel, hogy Toulonban fogj
uk fölvenni a rakományt, és Marokkóba szállítjuk. Gondoskodj az üzemanyagról. És az élelemr
ell, hogy elég legyen a legénységnek és még egy tucat embernek. Legyen tartalék ivóvíz, sör
cigaretta. Ha elkészültél, vidd el a hajót Toulonba. Legkésõbb június 1-jére ott kell lenne
s odaérek addigra Marckal, Jean-Baptiste-tal és Jannival. A hajóügynökségen, az Agence Mari
ime Duphot-n keresztül tartsd velem a kapcsolatot. A kikötõ környékén van az irodájuk. Ott
kozunk. Sok szerencsét!

TIZENHATODIK FEJEZET
Jean-Baptiste Langarotti annak köszönhette életét, hogy idejében megorrontotta a rá leselke
veszélyt. Aznap, amikor elõször jelent meg a párizsi szállodában, csak üldögélt csöndesen-
t idõpontban a szálló halljában, és egy képesújságot lapozgatott. Két óra hosszat várt Shan
zsoldosvezér nem bukkant fel.
A korzikai mindenesetre megérdeklõdte a portán, megjött-e már Shannon; bár az egy szóval
említette, hogy az éjszakát a szállodában akarná tölteni, mégis megeshetett, hogy már korá
ezett és kivett egy szobát. A portás utánanézett a nyilvántartásban, és közölte Langarottiv
semmiféle londoni illetõségû Mr. Brown nem lakik a hotelban. Langarotti feltételezte, hogy
Shannont valami feltartóztatta, és majd a következõ napon, a megbeszélt órában jelenik meg
találkozón.
A korzikai tehát másnap, 16-án is ott ült a szálloda halljában a megbeszélt idõpontban. S
n ezúttal se bukkant fel, valami más azonban felkeltette a figyelmét. A hotel személyzetén
ek egy tagja két alkalommal is bekukucskált a helyiségbe, majd amikor Langarotti felpi
llantott, eltûnt, mint a kámfor. Langarotti megint várt két órát, de mivel Shannon nem érke
t meg, ismét elhagyta a szállodát. Ahogy végigment az utcán, az egyik sarokház kapujában eg
fit látott, aki érthetetlen érdeklõdéssel, mereven bámulta az egyik kirakatot, amelyben nõi
t tettek közszemlére. Langarottinak az volt az érzése, az illetõ férfi valahogy nem illik a
képbe ezen a tavaszi reggelen a csöndes mellékutcában.
A következõ huszonnégy órát a korzikai azzal töltötte, hogy bejárta azokat a párizsi kocs
ol a zsoldosok szoktak gyülekezni, és igyekezett kiszagolni, mi van a levegõben. A kor
zikai maffiának megvoltak a maga emberei a párizsi alvilágban, és Langarotti ezekkel jó ka
pcsolatot tartott fenn. Mindennap hûségesen elzarándokolt a szállodába, és az ötödik-nap re
azaz 19-én Shannon csakugyan fel is bukkant.
Az elõzõ este érkezett repülõn Genovából, Milánón keresztül. Az éjszakát a szállodában tö
vében volt, és kávézás közben elmondta zsoldostársának, hogy sikerült megvásárolnia az akci
hajót.
Semmi probléma nem adódott? kérdezte Langarotti. Shannon csak a fejét rázta.
Nem, semmi.
De itt, Párizsban igen.
Mivel ezen a nyilvános helyen mégse fenhette a kését, a kis korzikai ültében az ölében ny
ta a kezét. Shannon letette a kávéscsészéjét. Tudta, ha Langarotti problémáról beszél, akko
komoly baj lehet.
Éspedig? kérdezte halkan.
Vérdíjat tûztek ki a fejedre mondta Langarotti.
A két férfi egy darabig némán ült. Shannon az imént hallott hírt fontolgatta. Barátja nem
otta félbe a töprengését. A korzikai többnyire csak akkor beszélt, ha kérdezték.
Tudod, hogy kicsoda? kérdezte Shannon.
Nem. És azt sem, hogy ki ácsingózik rá. De jó sok pénz néz ki neki: ötezer dollár.
Mostanában történt?
Úgy hallottam, az elmúlt hat hétben. Azt nem lehet tudni, hogy a megbízó, akinek itt ke
l lennie valahol Párizsban, a maga nevében jár-e el, vagy õt is valaki mozgatja a színfala
k mögül. A hírforrásaim úgy vélekednek, hogy ellened csak egy nagyon jó, vagy egy nagyon os
a bérgyilkos vállalhatta el a megbízást. De annyi bizonyos, hogy valaki elvállalta. És vala
i nyomozott utánad.
Shannon csöndesen átkozódott. Abban nagyjából bizonyos volt, hogy a korzikai igazat beszé
. Annál sokkal óvatosabb ember, semhogy megbízhatatlan információkkal dobálóddzék. Megpróbá
emlékezni olyan incidensre, ami valakiben akkora tüskét hagyott, hogy õt el akarja tetet
ni láb alól. Csak az volt a baj, hogy számtalan ilyen ok létezett, köztük olyanok, amelyekr
neki sejtelme sem lehet.
Módszeresen végiggondolta a számba jöhetõ lehetõségeket. Megeshet, hogy a most folyamatba
akcióhoz van a dolognak köze, de az is, hogy az indíték valahol a múltban rejlik. Elsõként
elõbbit vette fontolóra.
Kiszivárgott volna valami? Megorrontotta volna valamelyik ország hírszerzése, miben sánt
ikál? Hogy puccsot készít elõ egy afrikai országban? És ezt úgy akarják egyszer és mindenko
akadályozni, hogy kiütik az akció parancsnokát? Még az is átfutott az agyán, hogy esetleg S
James Mansonnak jutott a fülébe, hogy Shannon többszörösen defloreálta a lányát mármint h
rõl egyáltalán szó lehet egy olyan kitanult kis Lolita esetében, amilyen Julie Manson. Sha
nnon mindkét lehetõséget elvetette. Megeshet az is, hogy az illegális fegyverkereskedele
m sötét világában sértett meg valakit, és az úgy határozott, hogy egyszer és mindenkorra le
le, miközben õ maga a háttérben marad. Ehhez azonban arra lett volna szükség, hogy valakive
összeszólalkozzék egy alku során, hogy perpatvarba keveredjenek a pénz miatt, hogy nyílt s
i összecsapás vagy legalábbis fenyegetések elõzzék meg a dolgot. De semmi ilyesmi nem törté
Shannon megpróbálta emlékezetébe idézni a régmúlt harcok és háborúk eseményeit. Az volt a
az ember soha nem tudhatta, mikor haragítja magára valamelyik nagy szervezetet anélkül,
hogy ez szándékában állna. Megeshet, hogy valaki, akit lelõtt, a CIA vagy a KGB ügynöke vol
Mindkét szervezet híres arról, hogy nehezen felejt, és mivel tagjai a világ legvadabb és le
gátlástalanabb alakjai közül kerülnek ki, olyankor is ragaszkodnak a megtorláshoz, amikor a
nak a bosszún kívül semmiféle gyakorlati haszna nincs. Shannon jól tudta, hogy a CIA határo
atlan idõre szóló vérdíjat tûzött ki Bruce Rossiter fejére, aki Leopoldville-ben egy bárban
gy amerikait, mert az kihívóan bámult rá. Mint késõbb kiderült, az illetõ a helyi CIA-banda
k tagja volt, bár Rossiter ezt nem is sejtette. Ám ez nem sokat segített rajta. A CIA
még mindig vadászott rá, és Rossiter még mindig bujkált.
 A KGB se jobb. Bérgyilkosokat küldenek szét a világ minden tájára, hogy likvidálják a ren
t, vagy azokat a korábbi ügynököket, akik az egész világ elõtt leleplezõdtek, és így korább
tudták megvédelmezni õket. Ráadásul a KGB-nek semmiféle gyakorlati hasznot nem kell húznia
yilkosságból, nemcsak olyankor öl, ha például meg akar akadályozni valakit abban, hogy a bi
tokában lévõ információt nyilvánosságra hozza. Elég nekik az egyszerû bosszú.
Ott volt még a francia SDECE és az angol SIS. A franciáknak az elmúlt két év során százsz
lett volna rá alkalmuk, hogy eltegyék láb alól, és õk bizonyára gondosan ügyeltek volna rá
valahol az afrikai dzsungel mélyén történjék a dolog. Ráadásul aligha egy párizsi megbízót
, kockáztatva ezzel, hogy valami kiszivárog. Megvannak a saját, rátermett embereik erre
a célra. Az még ennél is kevésbé volt valószínû, hogy az angolok keze lenne a dologban. Õk
heletükig ragaszkodni szoktak a törvényességhez, és így úgyszólván kormányszinten kellene e
iük, ha valakit el akarnak tetetni láb alól, és különben is, csak végszükség esetén folyamo
z a módszerhez. Csak akkor, ha létfontosságú, hogy valamilyen információ kiszivárgását mega
, vagy ha ilyen piszkos módszerekre van szükség ahhoz, hogy a szolgálatba vetett bizalma
t fokozzák, és nagy néha olyankor, ha meg kell torolniuk, hogy valaki, akinek a kilétével
tisztában vannak, végzett egy emberükkel, holott tudta, kivel van dolga. Shannon bizon
yos volt benne, hogy sose tett el láb alól egyetlen angol titkos ügynököt sem, így legfelje
b az jöhetett számításba indítékként, hogy valakik el akarják kerülni valamilyen kínos botr
nását. Az oroszok és a franciák bízvást gyilkolnának ilyen okokból, az angolok azonban nem.
n hagyták Stephen Wardot, aki így bíróság elé került, és csaknem megbuktatta a Macmillan-ko
életben hagyták Philbyt azok után, hogy leleplezõdött, és Blake-et is; Franciaországban va
Oroszországban a két áruló minden bizonnyal a közúti balesetek áldozatainak számát szaporít
a.
Ami azt jelenti, hogy csak valamilyen magánszervezetrõl lehet szó. Esetleg a korzika
i maffiáról? Nem, mert akkor Langarotti aligha tart ki mellette. Legjobb tudomása szer
int se az olasz maffiának, se az amerikai szindikátusnak nem zavarta a köreit. Vagyis
ezek szerint csak egy magánszemélyrõl lehet szó, akinek valami magántermészetû elszámolniva
ad vele. Ha nem valamelyik kormány titkosszolgálata a megbízó, és nem is valamelyik nagy m
agánszervezet, akkor csak egy magánember lehet az. De kicsoda, az isten szerelmére?
Langarotti még mindig némán figyelte Shannont, várva, hogy az valamit mondjon. Shannon
igyekezett unott képet vágni, mintha a hír nem lenne rá különösebb hatással.
Tudják, hogy itt vagyok Párizsban?
Azt hiszem, igen. Az a gyanúm, azt is tudják, hogy ebben a hotelben szoktál megszállni
. Mindig itt veszel ki szobát. Ez hiba. Én pedig már négy napja itt várok rád, ahogy meghag
tad...
Nem kaptad meg a levelemet, amelyikben megírtam, hogy mára kell halasztanunk a talál
kozót?
Nem. Egy héttel ezelõtt ki- kellett költöznöm a marseille-i szállodámból.
Ó! Folytasd!
Amikor második alkalommal jöttem ide, valaki figyelte a szállodát. Elõzõleg megérdeklõd
gérkezett-e már Mr. Brown. Vagyis itt, a hotelben kell lennie valakinek, aki értesítette
õket. Az az ember tegnap és ma is figyelte az épületet.
Átköltözöm egy másik hotelbe mondta Shannon.
Lehet, hogy ezzel le tudod rázni, de az is lehet, hogy nem. Valaki megtudta, hog
y a Keith Brown nevet használod, így másutt is megtalálnak. Mennyi idõt kell itt töltened P
zsban a következõ néhány hétben?
Elég sokat ismerte be Shannon. Több alkalommal is el kell itt intéznem bizonyos dol
okat, ráadásul két napon belül el kell hoznunk Marckal a cuccot Belgiumból Toulonba, Párizs
n keresztül.
Langarotti vállat vont.
Megtörténhet, hogy elveszítik a nyomodat. Nem tudhatjuk, milyen ügyesek, vagy hogy hány
n vannak. Egyáltalán, kik azok. De az is megeshet, hogy másodszor is megtalálnak. Akkor
pedig meggyûlik a bajunk, falán még a rendõrséggel is.
Ezt nem engedhetem meg magamnak. Most nem. Azzal a szállítmánnyal, amit Marc teherau
tóján fuvarozunk, semmiképpen mondta Shannon.
Józan ember lévén sokkal szívesebben jutott volna egyezségre azzal, aki vérdíjat tûzött k
e. De bárki legyen is, az már úgy döntött, a keményebb módszert választja.
Shannon még így is megpróbálta volna, hogy szót értsen az illetõvel, de ehhez elõször ki
derítenie a kilétét. Márpedig ezt kizárólag egyetlen embertõl tudhatta meg: attól, aki elv
, hogy végez vele. Ezt közölte is a korzikaival, aki komoran bólintott.
 Igen, mon ami, azt hiszem, igazad van. El kell csípnünk a bérgyilkost. De elõbb ki kel
l csalogatnunk a fedezékébõl.
Segítesz nekem, Jean-Baptiste?
Hát persze felelte Langarotti. Bárki legyen is az, semmi esetre sem a maffia. Az e
nyéimnek semmi bajuk veled, úgyhogy melletted állok.
A két zsoldos csaknem egy órát töltött azzal, hogy tanulmányozták Párizs térképét. Aztán
köszönt. A nap folyamin marseille-i rendszámú teherautóját a megbeszélt helyen leparkolta.
Késõ délután Shannon lement a szálloda poftájára, és megkérdezte, hogyan lehet eljutni eg
yos, nem messze fekvõ, jól ismert étterembe. Gondoskodott róla, hogy hallótávolságban legye
szálloda személyzetének az a tagja, akirõl Langarotti beszélt neki. A fõportás elmagyarázt
rre találja meg az éttermet.
Gyalog is eljutok oda? kérdezte Shannon.
Hogyne, uram. Olyan tizenöt perces út, vagy legfeljebb húszperces.
Shannon megköszönte, és a portán lévõ telefonon asztalt foglalt az étteremben Brown névre
ap este tíz órára. Egész nap ki sem mozdult a hotelbõl.
Kilenc óra negyvenkor, egyik kezében az útitáskájával, a másik karján könnyû esõköpennyel
lodából, és elindult az utcán az étterem irányába. De nem ment egyenesen az étterembe. Átha
utcán, amelyek még keskenyebbek voltak, mint az, amelyikben a szállodája állt. Sietve lépde
t mindaddig, míg maga mögött nem hagyta a többi járókelõt, majd befordult az elsõ kerület u
elyekben alig volt világítás, és teljesen néptelének voltak. Itt már ráérõsen haladt, meg-m
dni a kivilágított kirakatok elõtt. Addig húzta az idõt, míg jócskán el nem múlt tíz óra. E
nézett hátra, de néha hallotta, amint mögötte, a rosszul világított utca csöndjében egy bõr
sszan a kövezeten. Tudta, hogy bárki legyen is az, nem Langarotti. A korzikai olyan óv
atosan tudott járni, hogy még egy porszemet sem kavart fel.
Már tizenegy óra is elmúlt, amikor elérte azt a sötét, szûk sikátort, amelyrõl Langarotti
neki. Az utca bal felõl nyílt, és egyáltalán nem volt közvilágítás. Túlsó végét egy sor kik
lójában zsákutca volt. Kétfelõl sima, magas falak szegélyezték. Ha máskor esetleg beszûrõdö
a sikátor túlsó végébõl, ezt most elzárta az a jókora francia teherkocsi, amely ott parkol
n, de nyitott hátsó ajtóval. Shannon a teherautó üresen tátongó hátsó része felé lépdelt, é
hátrafordult.
Mint a legtöbb, harchoz szokott ember, õ is jobb szeretett szembenézni a veszéllyel, m
int a háta mögött tudni azt. Tapasztalatból tudta, hogy még olyankor is tanácsosabb szembef
rdulni a veszélyforrással, amikor az ember hátrál, így legalább rajta tudja tartani a szemé
Amint haladt végig a sikátoron, háttal az utca torkolatának, érezte, hogy a nyakán fölborzo
a szõr. Ha rosszul számította ki ellenfele várható reakcióit, könnyen otthagyhatja a fogát
tudta, hogy nem számított rosszul. Miközben végigjött a néptelen utcákon, a mögötte lopakod
dig tisztes távolból követte, olyan alkalomra várva, mint amilyen most kínálkozott.
Shannon a földre hajította a táskáját és az esõköpenyét, és szemét a testes árnyra szegez
ogta szeme elõl a sikátor túlsó végébõl beszûrõdõ, függõleges lámpafényt. Türelmesen várt.
szívében, minden hangtalanul fog lebonyolódni. Az árnyalak megállt, felmérte a helyzetet,
szemlátomást igyekezett megállapítani, van-e Shannonnál pisztoly. De a nyitott teherautó lá
a megnyugtatta a bérgyilkost. Feltételezte, hogy Shannon azért parkolt az elhagyatott
mellékutcában, hogy minél kevesebb feltûnést keltsen, és egész idõ alatt, amíg õ követte, a
lé igyekezett.
A sikátor végén tornyosuló árny halkan megindult Shannon felé. Shannon a sötétben is ki t
venni a jobb kezét, amelyet most elõhúzott az esõköpenye zsebébõl, és valamit tartott benne
arca árnyékban volt, az egész emberbõl csak a körvonalait látta, de az így is nyilvánvaló v
gy ellenfele jól megtermett férfi. Az árny lecövekelt a macskaköves zsákutca kellõs közepén
melte a pisztolyát. Néhány másodpercig várt, Shannonra szögezve a fegyvert, aztán lassan le
sztette kinyújtott karját, mintha csak meggondolta volna magát.
Árnyékba borult, fekete arca még mindig Shannonra meredt, miközben lassan elõredõlt, és t
ereszkedett. Megesik néha, hogy valaki a lövéshez ezt a testtartást veszi fel, hogy biz
tosabb legyen a keze. A bérgyilkos megköszörülte a torkát, újra elõredõlt, és tenyérrel föl
zét maga elé, a macskakövekre helyezte. A 45-ös Colt fémesen csörömpölve hullott az utca kö
san, mint egy muzulmán, amikor Mekka felé fordul, a bérgyilkos lehajtotta a fejét, és most
elõször nem 6hannonra meredt, hanem a kõre. Halk, bugyborékoló hang hallatszott, mintha v
alamilyen folyadék spriccelne sebesen a kövezetre, majd a férfi karja és combja elernyed
t. Elõrezuhant, bele az aortájából lövellõ vér tócsájába, aztán csöndesen elaludt, mint egy
Shannon még mindig mozdulatlanul állt a teherautó ajtaja elõtt. Most, hogy a férfi a föld
e hanyatlott, a sikátor másik végébõl egy fénypászma hullott az utca sötétjébe. Megcsillant
i hosszú csiszolt, fekete csontnyélen, amely a földön heverõ férfi esõköpenyes hátából állt
felõl, a negyedik és ötödik borda közül.
A Macska felnézett. Most egy másik alakot is megpillantott a lámpa fényénél. Az apró, kar
y mozdulatlanul állt, még mindig vagy tizenöt lépésre a holttesttõl, ott, ahonnan a kést el
otta. Shannon kifújta a levegõt, és Langarotti zajtalanul odasietett hozzá.
Azt hittem, elkésel morogta Shannon.
Non. Én soha nem késem el. Egyetlen pillanatig sem volt rá esélye, hogy elhúzza annak a
coltnak a ravaszát, amióta kiléptél a szállodából.
A teherautó rakterében már korábban leterítettek egy jókora, vastag ipari polietilénbõl k
pedõt egy vízhatlan ponyva fölé. A ponyva körben ki volt lyuggatva, hogy könnyebb legyen eg
etlen csomaggá összekötözni, és a túlsó végében jó csomó madzagot és téglát halmoztak fel.
dta a holttest egyik karját és lábát, fölemelték, és belökték a kocsiba. Langarotti bemászo
ogy visszaszerezze a kését, miközben Shannon rácsukta az ajtót. Hallotta, amint Langarotti
belülrõl ráfordítja a zárat.
Langarotti átmászott a vezetõülésre, és beindította a motort. Lassan kifarolt a sikátorbó
cára. Megfordult a kocsival, de mielõtt elhajtott volna, Shannon odalépett a sofõrfülke ab
lakához.
Megnézted a pasast?
Meg.
Ismered?
Igen. Raymond Thomard a neve. Egyszer, rövid idõre, õ is lenn volt Kongóban, de inkább
osi ürge. Hivatásos bérgyilkos, másodosztályú. Nem az a fajta, akit egy tekintélyes megbízó
a. Sokkal valószínûbb, hogy a saját fõnökének dolgozott.
És az kicsoda? kérdezte Shannon.
Roux felelte Langarotti. Charles Roux.
Shannon halkan, vadul káromkodott.
A rohadék, agyalágyult, ostoba, kétbalkezes hülye! Az egész akciót meghiúsíthatta volna
zért, mert õt nem vették be a játékba.
Néhány pillanatig némán töprengett. Roux-t meg kell leckéztetni, de úgy, hogy soha többé
jusson beleütni az orrát a zangarói ügybe.
Siess mondta a korzikai, aki még mindig járatta a motort. Szeretném, ha az ügyfelün
lhelyeznénk a nyughelyén, mielõtt még valaki erre jönne.
Shannon végre döntött. Néhány percen át gyorsan, parancsolóan magyarázott Langarottinak.
zikai bólintott.
Oké. Ami azt illeti, még tetszik is nekem a dolog. Ezzel jó idõre elvesszük a kedvét a
aszkodástól annak a csirkefogónak. De így ötezer frankkal többe fog kerülni.
Vedd úgy, hogy máris megkaptad mondta Shannon. Most siess. Három órán belül a Porte
Chapelle-i metróállomásnál találkozunk.

Mint abban korábban megállapodtak, Marc Vlaminckkal ebédidõben találkoztak a Dinant nevû ap
dél-belga városkában. Shannon elõzõ nap felhívta a bélgát, megadta neki a szükséges utasít
eszélte a találkozót. A Csöpp Marc aznap reggel búcsúcsókot lehelt Anna arcára, Anna pedig
e nyomta a bõröndjét, amelybe elõzõleg szeretõ gonddal becsomagolta Marc ruháit, és egy éle
es dobozt, amelybe fél cipót, némi vajat és egy nagy darab sajtot csomagolt uzsonnára. Aztá
, ahogy szokta, a lelkére kötötte, hogy vigyázzon magára.
Senki nem állította meg a teherautót, amelynek hátsó terében öt darab kétszáz literes ola
lt, színültig tele Castrol-féle gépolajjal, jóllehet egész Belgiumon áthaladt. Erre nem is
t volna semmi okuk. Marc jogosítványa is, a kocsi papírja és a biztosítás is mind rendben v
lt.
Mikor vágunk neki a határnak? kérdezte Shannon a belgát, ahogy a három férfi ott ült
fölött a fõutca egyik kávéházában.
Holnap reggel, valamivel napfelkelte elõtt. Az a legcsöndesebb idõszak. Kialudtatok
magatokat az éjszaka?
Nem.
Akkor a legjobb lesz, ha pihentek egy sort mondta Marc. Majd én vigyázok mind a két
teherautóra. Éjfélig nyugodtan alhattok.

Charles Roux sem érezte magát aznap túlságosan kipihentnek. Elõzõ nap egész este, attól kez
hogy Henri Alain felhívta telefonon, és közölte vele, hogy Shannon elindult a szállodából a
erembe, Thomard jelentkezését várta. Thomard-nak éjfélkor kellett volna felhívnia azzal a h
el, hogy elvégezte, amivel megbízta, de a telefon csak nem akart megszólalni. Mint aho
gy nem szólalt meg hajnali háromkor sem, és napkelte után sem.
Roux borotválatlanul, kétségek közt hányódva õgyelgett a lakásban. Jól tudta, hogy nyílt
Thomard nem veheti fel a versenyt Shannonnal, de abban is bizonyos volt, hogy még
az ír zsoldost is könnyû lesz elintézni, amikor valamelyik elhagyatott utcán a vendéglõ fe
yekszik.
Tíz óra felé, amikor Langarotti és Shannon az üres teherautóval már baj nélkül átjutott B
Valenciennes-tõl északra, Roux végül is nadrágba bújt, felvette az ingét, és beszállt a lif
gy lemenjen a ház elõcsarnokába, és megnézze, nem érkezett-e postája.
Nem vette észre, hogy valaki hozzányúlt volna a postaládája zárjához. A körülbelül harmin
agas, húsz centi széles és húsz centi mély levélszekrény az elõcsarnok falára volt erõsítve
lakóé között.
Semmi jel nem mutatott arra, hogy a levélszekrényt felnyitották volna, ha mégis, csak ál
kulccsal tehették. Annyi azonban bizonyos, hogy felnyitották.
Roux megforgatta a kulcsot a zárban, és kitárta a levélszekrény ajtaját.
Vagy tíz másodpercig mozdulatlanul állt. Semmi nem változott rajta, csak arcának szokásos
pirospozsgás színe sápadt krétafehérre. Hipnotizáltán bámult maga elé, és azt suttogta: M
mon Dieu...", újra meg újra, mint valami varázsigét. A gyomra felfordult, és pontosan úgy é
te magát, mint annak idején Kongóban, abban a pillanatban, amikor kötszerekbe csavarva f
eküdt a hordágyon, és a kongói katonák a személyazonosságát firtatták, araikor John Peters
zte az országból, ahol a biztos halál várt rá. Vizelési inger fogta el, szeretett volna els
aladni, de mozdulni sem tudott, csak a verejték verte ki a félelemtõl. Szinte álmatag sz
omorúsággal, félig lehunyt szemekkel, Összepréselt ajkakkal Raymond Thomard levágott feje b
lt vissza rá a levélszekrénybõl. Roux nem volt kényes, de oroszlánszívû sem. Bezárta a levé
visszament a lakásába, és alaposan nekilátott a konyakosüvegnek, kizárólag egészségügyi ok
g orvosságra volt szüksége.

Alan Baker kilépett a jugoszláv állami fegyvergyár irodájából a ragyogó belgrádi napfénybe.
volt a dolgok alakulásával. Amint kézhez kapta Shannon hétezerkétszáz dollárját és a végfel
onyítványt, azonnal ahhoz a legálisan mûködõ fegyverkereskedõhöz fordult, akinek alvállalko
rábban is dolgozott. Akárcsak Schlinker, ez az ember is úgy vélte, a megrendelésben szerep
lõ fegyver- és pénzmennyiség nevetségesen csekély, de Bakernek sikerült meggyõznie róla, ho
vásárló elégedett lesz az elsõ szállítmánnyal, késõbb még többet is rendel az áruból sok
Az illetõ tehát beleegyezett, hogy Baker Belgrádba repüljön, és ott bejelentse fegyvervás
igényét, és hogy felhasználja a megfelelõ nevekkel annak rendje és módja szerint kitöltött,
elhasználói bizonyítványt, valamint a kereskedõ megbízólevelét, amelyben Bakert jelöli meg
ként.
Ez annyit jelentett, hogy Bakernek le kell mondania a saját fizetsége egy részérõl, de e
z volt az egyetlen módja, hogy fogadják Belgrádban, és különben is, ilyen kis tételekrõl lé
százalékos haszonkulcsot kalkulált a fegyverek árába.
Baker öt napon át tárgyalt Pavloviæ úrral, ám ez az idõszak meghozta a maga gyümölcsét. E
ott az állami fegyverraktárba is, ahol kiválasztott két aknavetõt és két páncéltörõt. Mindk
lt a szabványos lõszer; ezt is meg lehetett kapni ugyanabban a raktárban, egy-egy láda hús
z darab páncéltörõbe, illetve tíz darab aknavetõbe való lövedéket tartalmazott.
A jugoszlávok minden további nélkül elfogadták a togói végfelhasználói bizonyítványt; jól
az engedélyezett fegyverkereskedõ, sõt valószínûleg Pavloviæ úr is jól tudta, hogy az mindö
téktélen papírdarab, mindnyájan úgy tettek, mintha a togói kormány alig várná, hogy kipróbá
jugoszláv gyártmányú fegyvert. Pavloviæ azt kívánta, hogy Baker az egész összeget elõre, ké
esse ki, így Baker átadta neki mindazt, ami a Shannontól kapott hétezerkétszáz dollárból ma
azután, hogy kifizette az útiköltségét, plusz ezer dollárt a saját zsebébõl. Tisztában volt
gy amikor megkapja Shannontól a hátralévõ hétezerkétszáz dollárt, megtérülnek a költségei,
ezett fegyverkereskedõ kifizetése után is négyezer dollár tiszta haszna marad.
Délelõtti beszélgetései során meggyõzõdött róla, hogy az árura meg fogja kapni a kiviteli
és hogy azt katonai teherautókon fogják az ország északnyugati részében fekvõ Ploèe kikö
szállítani. A kis kikötõváros nem messze feküdt Dubrovniktól és Splittõl, a két híres üdülõ
A Toscanának itt kell majd kikötnie június 10-ét követõen valamikor, hogy a rakományt fel
esse a fedélzetére. Baker jókedvûen és gondtalanul szállt fel a Münchenen át Hamburg felé t
 hogy hazarepüljön.

Johann Schlinker aznap reggel, május 20-án Madridban volt. Egy teljes hónappal korábban
már megtelexezte spanyol állampolgárságú madridi partnerének, pontosan milyen mennyiségû ki
mm-es lõszerre van szüksége, késõbb pedig, amint kézhez kapta Shannontól a huszonhatezer do
, személyesen is a spanyol fõvárosba röpült, és vitte magával az iraki végfelhasználói bizo
A spanyol hatóságok jobban ügyeltek a formalitásokra, mint azok, akikkel Alan Bakernek
volt dolga Belgrádban. Két kérvényt is be kellett nyújtania a leendõ vásárlónak, az elsõbe
gvásárlását, a másikban a külföldre szállítását kellett kérvényeznie. A képvényeket három h
adni, és az ezt követõ húsz napban alaposan átvizsgálta õket az a három madridi minisztériu
yik ezekben az ügyekben illetékes. Elõször a pénzügyminisztérium kívánt megbizonyosodni ról
z áru ellenértékét képezõ tizennyolcezer dollár csakugyan megérkezett a megfelelõ bankba, m
y valutában. Néhány évvel korábban kizárólag amerikai dollárt fogadtak el, újabban azonban
jobban örült a német márkának.
Másodjára a külügyminisztérium elé került az ügy. Nekik az volt a dolguk, hogy ellenõrizz
lyan ország-e a leendõ fegyvervásárló, amellyel Spanyolország ellenséges viszonyban van. Ir
al ilyen szempontból nem volt probléma, hiszen a spanyol fegyvertermelés nagy részét amúgy
s az arab országok vásárolták meg, amelyekkel Spanyolország mindig is szoros baráti kapcsol
tokat tartott fenn. A külügyminisztérium tehát habozás nélkül áldását adta rá, hogy Irak me
anyol gyártmányú, 9 mm-es töltényeket.
Végül pedig a hadügyminisztériumnak kellett igazolnia, hogy a megvásárolandó áruk között
an tétel, amely a titkos cikkek listáján vagy az exporttilalom alá esõ fegyverek között sze
el. Lévén egyszerû, kézifegyverbe való lõszerrõl szó, ezt a lehetõséget eleve ki lehetett z
Bár semmiféle kényes kérdés nem merült fel a szállítmánnyal kapcsolatban, mégis tizennyol
ellett várni, hogy az iratok átmenjenek a három minisztérium kezén, útjuk során mind több é
tát termelve, mígnem elkészült a végsõ dosszié, és a megfelelõ szervek jóváhagyásuk jeléül
kor a töltényeket tartalmazó ládákat elszállították a CETME gyárából, és Madrid környékén,
uraktárában helyezték el. Ezen a ponton a hadügyminisztérium vette át az irányítást, közele
yverkiviteli osztály vezetõje, Antonio Salazar ezredes.
Schlinker azért utazott Madridba, hogy személyesen nyújtsa be a kiviteli engedélyre vo
natkozó kérvényt. Amikor megérkezett, már a birtokában volt a Toscanára vonatkozó valamenny
t, így a hétoldalas kérdõívet könnyedén kitöltötte, majd visszatért a Hotel Mindanaóban bér
német úgy látta, a hajóval kapcsolatban sem merülhet fel semmiféle nehézség. A Toscanának s
m volt a rovásán, kis hajó volt ugyan, de egy bejegyzett hajózási társaság, a Spinetti Mari
o tulajdona, mint azt a Lloyd's Hajózási Nyilvántartás is megerõsítette. A kérvény szerint
16. és 20. között kíván Valenciában horgonyt vetni, hogy felvegye a rakományt, onnét pedig
esen továbbindul Latakiába, egy szíriai kikötõbe, ahol az irakiak átveszik a szállítmányt,
utókon Bagdadba juttatják. A kiviteli engedély megszerzése sem tarthat tovább két hétnél, e
edig a hatóságoknak engedélyezniük kell, hogy a ládákat elszállítsák a katonai raktárból, é
ek egy katonatisztet, aki tíz fõbõl álló fegyveres kíséretet biztosít a rakománynak, míg az
a valenciai rakpartot. Ez utóbbi óvintézkedés, amely három évvel korábban lépett érvénybe,
megakadályozni, hogy a baszk terroristák rátegyék a kezüket a szállítmányra. Azt aztán végk
rette volna a spanyol kormány, ha Corunában a madridi töltényeket fordítják a Guardia Civil
ellen.
Schlinker, miközben hazafelé készülõdött Hamburgba, elégedetten állapította meg magában,
idi partnere kitûnõen alkalmas rá, hogy ápolja a szívélyes viszonyt a hadügyminisztériummal
pedig idõben ott lesznek Valenciában, várva a Toscana érkezését.

Eközben Londonban is végbement egy találkozó; amelynek látszólag semmi köze nem volt az elõ
hez. Az elmúlt három hét során Mr. Harold Roberts, a Bormac Kereskedelmi Társaság kinevezet
igazgatója, aki a társaság részvényeinek harminc százalékát birtokolta, sûrûn kereste az e
õrnagy társaságát. Gyakran vitte el ebédelni, sõt egyszer még guildfordi otthonában is meg
ta. Vagyis egészen összebarátkoztak.
Beszélgetéseik során Roberts semmi kétséget nem hagyott afelõl, hogy ha a társaság fel ak
kodni a padlóról, és vissza akar kerülni az üzleti élet vérkeringésébe, akár a gumikeresked
kár valamely más ágazatba, akkor jó adag friss tõkét kell belefektetni. Ezt Luton õrnagy is
látta. Amikor elérkezettnek érezte az idõt, Mr. Roberts azt javasolta az elnöknek, hogy bo
csássanak ki egy csomag új részvényt, egy a kettõhöz arányban, vagyis összesen félmillióval
zvénykészletet.
Az õrnagyot ez a merész terv az elsõ pillanatban megrémítette, de aztán-Mr. Roberts megny
gtatta, hogy a bank, amelyet képvisel, meg fogja találni a szükséges friss tõkét. Mr. Rober
s még hozzátette, abban az esetben, ha az új részvények egy részére a már meglévõ vagy az ú
nem tartanának igényt, a Zwingli Bank névértékén megvásárolja a különbözetet ügyfelei számá
Az õrnagy szemében végül is az az érv bizonyult döntõnek, hogy ha új részvényeket bocsáta
akkor a Bormac rendes részvényeinek ára is emelkedni fog, talán még a kétszeresét is eléri
lenlegi értéknek, az egy shilling három pennynek. Luton õrnagynak eszébe jutott a saját szá
er darab részvénye, és beleegyezett a tervbe. És mint az gyakran megesik az olyan emberr
el, akinek ellenállása egyszer már meggyengült, a továbbiakban ellenvetés nélkül elfogadta
ts minden javaslatát.
Az új igazgató felhívta a figyelmét, hogy ketten együtt már határozatképesek, tehát össze
gy igazgatótanácsi ülést, és a döntés, amelyet hoznak, kötelezõ érvényû lesz a cég számára.
szkodott hozzá, mégiscsak küldtek egy-egy levelet a többi négy igazgatónak is, amelyben egy
zerûen bejelentették, hogy tanácsülést szándékoznak összehívni, hogy ott megtárgyalják a cé
intettel új részvények kibocsátásának a lehetõségére.
Amikor végül is sor került az ülésre, kizárólag a cég titkára, a citybeli ügyvéd jelent m
atot elfogadták, és bejelentették, hogy új részvények kibocsátására készülnek. Arra nem vol
a részvényeseket összehívják, mivel azok már réges-régen jóváhagyták a cég tõkéjének növel
valósult meg.
Elsõként a már meglevõ részvényeseknek kínálták fel az új részvényeket megvételre, és meg
olást a megfelelõ számú új részvény jegyzésérõl. Arra is feljogosították õket, hogy olyan r
enek, amelyeket eredetileg más részvényeseknek kínáltak fel, de azok nem tartottak rá igény
Egy héten belül a Zwingli Bank továbbította a cég titkárának a megfelelõ iratokat és csek
Adams, Ball, Carter és Davies urak aláírásával. Mind a négyen úgy döntöttek, hogy megvásáro
et az új részvényekbõl, azt a mennyiséget is beleértve, amelyet-már meglévõ részvényeik jóv
i számukra részvényeket parin kellett kibocsátani, ami azt jelentette, hogy négy shillinge
t érnek darabonként, és miután a már meglévõket ennek kevesebb mint egyharmadán jegyezték,
ott különösebben elõnyös üzletnek vásárolni belõlük. Két citybeli spekuláns mégis felfigyel
e, és megpróbált jegyezni, mert feltételezték, hogy valami van a levegõben. Sikerült is vol
nekik a dolog, ha Mr. Roberts nem lép közbe. Õ már benyújtotta igényét a Zwingli Bank nevéb
nden olyan részvényre, amely megmarad azután, hogy a Bormac már meglevõ részvényesei felvás
annyit, amennyit akartak.
Valami walesi idióta hajlandó volt még ezen az igen magas áron is megvenni ezret az új ré
zvényekbõl, további háromezret pedig tizennyolc, az ország egymástól távol esõ pontjain lak
vásárolt meg vagy azért, mert a legegyszerûbb számtani mûveletekkel sem voltak tisztában,
azért, mert telepatikus képességekkel rendelkeztek. Mr. Roberts, mint kinevezett igaz
gató, nem volt abban a helyzetben, hogy vásároljon magának, mert neki eredetileg sem vol
tak részvényei. Május 20-án délután háromkor, vagyis amikor lejárt az az idõpont, ameddig a
ek bejelenthették igényeiket, Mr. Roberts mind a 296 000 részvényt elõjegyezte a Zwingli B
ank számára, a bank pedig két ügyfele számára megvásárolta õket. A két ügyfelet történetese
rostnak hívták. A bank ismét névleges cégének számláját használta.
Egyetlen esetben sem szegték meg a társasági törvénynek azt az elõírását, hogy a részvény
elkezõ személy vagy cég nevét nyilvánosságra kell hozni. Adams, Ball, Carter és Davies urak
hetvenötezer darab volt a birtokában az eredeti részvényekbõl és ötven-ötvenezer az újonna
sátottakból. De mivel a forgalomban lévõ részvények száma egymillióról másfél millióra emel
nél sem volt több tíz százaléknál, így névtelenek maradhattak. Edwards és Frost urak fejenk
yvennyolcezer részvényt birtokoltak, így egy hajszállal õk is alatta maradtak a tízszázalék
tárnak.
Amit a nagyközönség, de még az igazgatóság sem gyaníthatott, az volt, hogy a Bormac részv
hétszázkilencvenhatezer, azaz a túlnyomó többség, Sir James Manson birtokában volt. Martin
rpe-on keresztül õ irányította a hat nem létezõ részvényest, akik olyan nagy mennyiséget vá
Bormac részvényeibõl. Õk pedig Martin Thorpe-on keresztül utasíthatták a Zwingli Bankot a c
kapcsolatos ügyekben, Mr. Robertset pedig szerzõdés kötelezte a bank szolgálatára. Megbízo
ikon keresztül a hat láthatatlan ember, a Zwingli Bank mögé rejtõzve, amely viszont Harold
Robertset mozgatta, arra használhatta a céget, amire akarta.
Sir James Mansonnak hatvanezer fontjába került, hogy megvásárolja az eredeti háromszázeze
részvényt, és további százezerbe, hogy az újonnan kibocsátott félmillió nagy része is az õ
Ám amikor majd a részvények darabja eléri a száz fontot márpedig el fogja érni, amint a
c a zangarói bányászati koncesszió birtokában, véletlenül" felfedezi a Kristály-hegyet ,
nek nyolcvanmillió font üti a markát.
Mr. Roberts elégedett emberként hagyta el a Bormac irodáját, miután meghallotta, milyen
mennyiségû részvényt jegyeztek hat svájci székhelyû részvényese számára. Amikor dr. Martin
ek átnyújtja a részvényutalványokat, ebben bizonyos volt, csinos kis prémiumban részesül ma
eddig sem szûkölködött éppenséggel, mostantól kezdve biztos lehetett benne, hogy nyugdíjas
n lesz mit aprítania a tejbe.

Dinant-ban Shannon és Langarotti kevéssel a sötétség leszállta után arra ébredt szendergésé
arc igyekszik felrázni õket. A két zsoldos az üres francia teherkocsiban feküdt hanyatt, s
zétvetett tagokkal.
Mennünk kell figyelmeztette õket a belga.
Shannon az óráját nézte.
Azt hittem, napkelte elõtt akarsz indulni morgott.
Akkor kell átjutnunk a határon magyarázta Marc. Ki kell keverednünk ezekkel a teher
sikkal a városból, mielõtt valakinek szemet szúrnak. Az éjszaka hátralevõ részén leparkolha
lahol az út mentén. Így is tettek, de egyik zsoldos sem aludt el újra. Ehelyett egyik ci
garettáról a másikra gyújtottak, és kártyáztak (Marc hozott magával egy paklit a teherautó
rtójában). Ahogy ott ültek egy belgiumi országút mentén a sötétben, a fák tövében, és a haj
ak, miközben a hûvös éjszakai levegõ legyezte az arcukat, mindhárman szinte úgy érezték, is
an vannak, a dzsungelben, és rövidesen harcba indulnak. Az illúziót mindössze a délnek, Fra
ciaország felé tartó autók látványa törte meg, amelyek fényszórói fel-felvillantak a fák kö
Ahogy ott ültek tétlenül, belefáradva a kártyázásba, de túlságosan feszülten ahhoz, hogy
ak, és várták a hajnalt, mindhárom zsoldos régi, jól bevált szokásához folyamodott, hogy el
dõt. A Csöpp Marc annak a sajtos kenyérnek a maradványait rágcsálta, amelyet még Anna, a ba
csomagolt be számára. Langarotti tovább élesítette a kését. Shannon a csillagokat bámulta,
kan fütyörészett.

TIZENHETEDIK FEJEZET
Nem jár túl sok nehézséggel, ha valaki egy illegális áruszállítmányt akar átjuttatni a belg
határon, még akkor sem, ha ez a szállítmány feketén vásárolt fegyverekbõl áll.
Ez a határvonal La Panne-tól, a tengertõl indul, és a luxemburgi határnál, Longwy közeléb
et. A sok kilométer hosszú határ délkeleti végének nagy része vadban gazdag, sûrû erdõkön k
Az erdõben vagy húsz mellékút és ösvény szeli át a határt, és korántsem õrzi mindegyiket
Ennek ellenére, mindkét kormány igyekszik valamelyes ellenõrzést gyakorolni e fölött a sz
sz fölött is, ezért létrehozták az úgynevezett douanes volantes"-t, a mozgó vámot. Ez anny
nt, hogy a vámosok egy csoportja találomra kiválaszt egy-egy ösvényt vagy keresztutat, és o
t ideiglenes vámházat ütnek fel. Ha az ember az állandó vámõrségen halad át, joggal számíth
kocsiból legfeljebb egyet fognak megállítani és átvizsgálni. Ami viszont a mozgó vámszolgá
lleti, ha õk megtelepednek egy máskülönben elhagyatott út valamelyik oldalán, akkor ott azo
a napon minden áthaladó jármûvet ellenõriznek. Lehet választani a kétfajta kockázat közül.
A harmadik lehetõség az, hogy az ember keres egy olyan utat, ahol egészen biztosan n
em állomásoznak vámosok, és egyenesen áthajt. A nemzetközi áruszállításnak ezt a módját kül
zek kedvelik, akik francia pezsgõvel üzletelnek, ezek ugyanis semmi okát nem látják, miért
nák fel erre az italra, amelyhez az emberek képzeletében a jókedv és vigasság kapcsolódik,
ismerten rossz humorérzékkel rendelkezõ belga vámhatóságok figyelmét. A bártulajdonos Marc
nck tisztában volt ennek az útvonalnak a létezésével. Úgy is hívták, hogy a pezsgõútvonal.
Ha az ember Namurból, ebbõl a valaha erõdítményként szolgáló belga városkából dél felé in
lyó vonalát követve, elõször Dinantba ér, onnét pedig az út úgyszólván egyenesen szalad a h
az elsõ, Givet nevû francia városig. Az úttal párhuzamosan a francia terület egy nyúlványa
e Belgium alhasába; ezt a francia korridort három oldalán belga terület veszi körül. Ugyana
kor sûrû erdõ borítja, amelyet számtalan ösvény és földút szel át. A Dinant-ból Givetbe hal
vámház sõt, ami azt illeti, kettõ, egy belga és egy francia, úgy négyszáz méternyire egy
t látótávolságon belül.
Kevéssel napkelte elõtt Marc abbahagyta a térképek tanulmányozását, és röviden közölte Sh
ean-Baptiste-tal, hogyan juthatnak át észrevétlenül a határon. Amikor mindkét férfi megérte
pontosan mire van szükség, elindultak konvojban: a belga teherautó, amelyet Marc vezet
ett, haladt elöl, a másik két zsoldos pedig kétszáz méteres távolságból követte a francia t
n.
Dinant-tól délre az út tûrhetõen kiépült, és az út mentén úgyszólván egyik falu a másikat
ti sötétségben ezek a falvak csöndben húzódtak meg, belemosódva az éjszakába. A hatos kilom
nant-tól délre, egy keresztút ágazott le jobb felé a fõútról: Marc erre a mellékútra kanyar
ttõl kezdve nem látták többé a Meuse folyót. Négy és fél kilométeren keresztül egyenletes m
dombok között, sûrû erdõn át vezetett az út, üde, késõ májusi lombok alatt. Az út párhuzam
atárral, és egyenesen beleszaladt a vadon kellõs közepébe. Vlaminck hirtelen elkanyarodott
bal felé, a határ irányába, majd három-négyszáz méterrel odébb az út szélére kormányozta a
, és hátrament a francia teherautóhoz.
Aztán csipkedjétek magatokat mondta. Nem akarok itt sokáig várakozni. A hülye is ki
, hova igyekszem, ha meglátta az ostendei rendszámtáblát.
Elõremutatott az úton.
Ott a határ, pontosan másfél kilométernyire. Húsz percet adok nektek, közben úgy teszek
tha kereket cserélnék. Ha addig nem jöttök meg, visszamegyek Dinant-ba és ott találkozunk a
kávéházban.
A korzikai bólintott, és benyomta a kuplungot, A terv úgy szólt, hogy ha a belga vagy
a francia vámõrség mozgó útakadályt állított fel, akkor az elsõ teherautó megáll, és engedi
. Mivel semmi kifogásolhatót nem visz magával, nyugodtan továbbmehet dél felé, ahol rátér a
t-be tartó fõútvonalra, ott ismét északnak fordul, és az állandó határállomáson át visszaté
a határ bármelyik oldalán vámõrséget találnak, akkor nem térhetnek vissza húsz percen belü
útra, ahol Marc parkolt.
Másfél kilométerrel késõbb Shannon és Langarotti meglátta a belga vámházat. Az út mindkét
es acélrúd meredt fel, betonba ágyazva. A jobb oldali mellett apró, üvegbõl és fából készül
a vámosok behúzódhattak, a sofõrök pedig érinek ablakán nyújtották be az irataikat. Ha a vá
tban lett volna, akkor a két fémrúdon egy fehér-piros csíkos sorompót fektettek volna át, h
elzárja az utat. Ám sorompónak nyoma sem volt.
Langarotti lassan araszolt át a határon, miközben Shannon a vámbódét fürkészte. Egy lelke
látott. A francia oldalon már nem volt ilyen egyszerû a helyzet. Fél kilométeren át az út d
ok között kanyargóit, így a belga vámháztól nem lehetett átlátni ezt az útszakaszt. Aztán o
ncia határra. Itt se pózna, se bódé nem volt, mindössze egy útpadka, ahol a francia vámosok
rkolni szoktak. A padka most üres volt. Öt perc telt el a húszból. Shannon intett a korz
ikainak, hogy menjen elõre még két kanyart, de ott sem láttak senkit. Keleten a fák koronáj
fölött derengeni kezdett az ég.
Fordulj vissza szólt Shannon idegesen a korzikainak. Allez.
Langarotti egy szûk kanyarba kormányozta az autót, csaknem egészen megfordult, hátrált eg
keveset, aztán nekivágott a Belgium felé vezetõ útnak, olyan sebességgel, mint a legjobb f
jta pezsgõ üvegébõl kilõtt dugó. Mostantól kezdve minden perc számított. Elviharzottak a fr
adka, majd a belga õrhely mellett, és ezerötszáz méterrel odébb megpillantották Marc várako
rautójának körvonalait. Langarotti felvillantotta a fényszórókat, két rövid és két hosszú j
és Marc rakétasebességgel beindította a motort. Egy másodperccel késõbb már elõttük szágul
cia határ felé.
Jean-Baptiste, ezúttal valamivel ráérõsebben, szintén megfordult és követte. Ha Marc elég
san hajt, négy perc alatt maga mögött hagyhatja a veszélyes zónát, még így, a tonnányi súly
is. Ha ebben a kulcsfontosságú öt percben felbukkan valahonnét egy vámos, akkor pechjük va
. Marc persze megpróbálhat kimagyarázkodni, azt állíthatja, hogy utat tévesztett, és fohász
t, hogy az olajoshordók az alapos vizsgálatnál se fedjék fel titkukat.
De a második út során sem találkoztak egyetlen vámossal sem. A francia vámosok útpadkáját
ilométeren át az út egyetlenegyszer sem kanyarodik. Néha még itt is megesik, hogy a franci
a vámosoknak eszükbe jut járõrözni, de aznap reggel nem járt arra egy lélek sem. Langarotti
te a belga teherautót, és kétszáz méteres távolságból követte. Öt kilométer után Marc egy ú
fordult, és hat kilométeren át további mellékutakon kanyargott, míg végül egy meglehetõsen
a ért ki. Az út mentén jelzõtáblát pillantottak meg. Shannon látta, hogy Marc Vlaminck kiny
a karját a kocsi ablakán, és a tábla felé int, amelyen a Givet felirat alatt a nyíl abba a
irányba mutatott, ahonnan jöttek, míg a másik nyíl fölött, amelynek hegye azt az irányt je
, amerre haladtak, a Reims nevet olvashatták. Az elöl haladó teherautóból fojtott üdvrivalg
hangját sodorta hozzájuk a szél.
Soissontól kissé délre, egy út menti kávézó betonparkolójában rakodtak át a belga jármûrõ
két teherautó nyitott ajtókkal, egymásnak háttal megállt, és Marc átrakta az öt olajoshordó
a másikba. Shannonnak és Langarottinak együttesen is nehezen sikerült volna kimozdítani õke
a helyükbõl, annál is inkább, mert a rakomány súlya összepréselte a belga autó rugóit, így
ata nem volt egy szinten. Marénak azonban sikerült egyedül is boldogulnia: hatalmas ke
zeivel egyik hordót a másik után ragadta meg, és az alsó peremükön egyensúlyozva, nagy ívbe
ette õket a francia teherautóra.
Jean-Baptiste betért a kávézóba, és reggelit hozott: néhány hosszú, ropogós francia kenye
jtot, gyümölcsöt és kávét. Shannonnál nem volt kés, így mindnyájan Marcét használták. Langa
használta volna a magáét étkezéshez. Neki is megvoltak a maga nemesebb érzései, és soha nem
ta volna meg azzal a nevezetes kést, hogy narancsot hámozzon vele.
Kevéssel tíz óra után újra nekivágtak az útnak. Ezúttal másféle haditervet követtek. A la
elga teherkocsit rövidesen egy kavicsbányába irányították, és otthagyták, de elõbb leszedté
ndszámtáblát és egy patakba hajították. Egyébiránt a kocsi eredetileg amúgy is francia gyár
Ettõl kezdve a három zsoldos ugyanazon a jármûvön folytatta az útját. Langarotti vezetett.
píron az övé volt a kocsi, és jogosítványa is volt. Ha megállítják, egyszerûen azt mondja,
dó gépolajat szállít egy barátjának Toulon közelébe, ahol az illetõnek farmja és azon három
an. A másik két utas pedig autóstopos, akiket útközben szedett fel.
Elhagyták az A1-és autóutat, rátértek a Párizst megkerülõ mûútra, majd az A6-oson délnek,
non, Aix és Toulon irányába hajtottak.
Párizs déli peremén jobb felõl egy jelzõtáblát pillantottak meg, amely az orlyi repülõtér
ta az utat.
Shannon kiszállt a kocsiból, és kezet rázott két társával.
Tudjátok a teendõtöket? kérdezte.
Mindketten bólintottak.
Jól elrejtjük, amíg meg nem érkezel Toulonba. Ne aggódj, senki nem fog rábukkanni a kic
e, ha egyszer én eldugtam mondta Langarotti.
A Toscanának legkésõbb június 1-re meg kell érkeznie, de talán elõbb odaér. Addigra én
szek veletek. Emlékeztek, hol kell találkoznunk? Akkor sok szerencsét!
Shannon a vállára vetette az útitáskáját, és miközben a teherautó megindult dél felé, õ g
egyik közeli garázsig. Innét felhívta a repülõteret, taxit rendelt, és egy óra múlva jött
i, hogy az Orlyra vigye. Készpénzért megvette a Londonba szóló jegyet, és mire lement a nap
már otthon volt St. John's Wood-i lakásán. A száz napból eddig negyvenhat telt el.

Bár Endeannek megtáviratozta, hogy újra otthon van, az csak huszonnégy órával késõbb, hétfõ
t. Megállapodtak benne, hogy kedd délelõtt találkoznak.
Shannonnak egy órájába került, amíg Endeannek mindenrõl beszámolt. Elmagyarázta azt is, h
z összes pénzt el kellett költenie, azt az összeget is, amelyet Londonban, készpénzben tart
tt, és azt is, ami még a belgiumi bankszámláján maradt.
Mi a következõ lépés? kérdezte Endean.
Legkésõbb öt napon belül vissza kell térnem Franciaországba, és ellenõriznem, ahogy a s
sõ részét felrakják a Toscanára közölte Shannon. Ebben a rakományban kizárólag törvénye
ek, eltekintve attól, amit az olajoshordókba rejtettünk. Biztos vagyok benne, hogy az
a négy láda, amelyikbe az egyenruhákat és a hevedert csomagoltuk, minden nehézség nélkül fe
jutni a fedélzetre még akkor is, ha a vámnál átvizsgálják. Ugyanez vonatkozik a Hamburgban
lt, nem katonai jellegû holmira. A rakománynak ez a része kizárólag olyan árucikkekbõl áll,
yeket rendes körülmények között minden hajó magával visz hosszabb utakra: jelzõrakétákból,
kbõl és hasonlókból. A felfújható gumicsónakokat és a farmotorokat Marokkóba kívánjuk száll
a hajórakomány-jegyzékben ez fog állni. Ez is tökéletesen törvényes. Az öt olajoshordót az
el fogjuk felrakni, hogy az üzemanyagkészlethez tartoznak. Öt hordó olaj valamivel több a
szokásos mennyiségnél, de ez nem okozhat problémát.
És ha mégis? kérdezte Endean. Ha a touloni vámosok nekiállnak alaposan megvizsgálni
at?
Akkor végünk mondta Shannon egyszerûen. A hajót zár alá helyezik, hacsak a kapitány
a bizonyítani, hogy fogalma sem volt róla, mi van a hordókban. Az exportõrt letartóztatják.
Az akciónak pedig befellegzett.
Miután ráköltöttünk egy rakás pénzt jegyezte meg Endean.
Miért, mire számított? Azoknak a fegyvereknek valahogy fel kell jutniuk a hajóra. Ez a
z olajoshordós megoldás az elképzelhetõ legjobb. Mindvégig tisztában voltunk vele, hogy ezz
l a kockázattal számolnunk kell.
Megvásárolhatta volna a géppisztolyokat legálisan is, Spanyolországon keresztül mondt
ean.
 Csakugyan ismerte el Shannon , de akkor komoly esély lett volna rá, hogy nem fogadjá
el a megrendelést. Ha egy helyen vásárolom a lõfegyvert meg a hozzá való töltényt, abból m
következtetni egyre-másra. Világos lett volna, hogy egy csoport akarja használni egy biz
onyos alkalomra: más szóval, hogy egy kisebb hadmûveletrõl van szó. Ezen az alapon Madrid
visszautasíthatta volna a megrendelést, vagy alaposan szemügyre vehette volna a végfelha
sználói bizonyítványt. Aztán megrendelhettem volna a fegyvereket Spanyolországban, és vehet
volna töltényt feketén". Akkor viszont a lõszert kellett volna fölcsempésznem a fedélzetr
z sokkal nagyobb rakomány. Akárhogyan is, csempészés nélkül nem úszhattuk volna meg, vagyis
ndenképpen rizikóval járt volna a dolog. Különben is, ha rajtacsípnek, én és az embereim vi
l a balhét, nem maga. Gondoskodott róla, hogy magához egyik szálon se lehessen eljutni.
Akkor se tetszik nekem a dolog csattant fel Endean.
Miért, mi a baj? gúnyolódott Shannon. Csak nem szállt inába a bátorsága?
Nem.
Akkor ne idegeskedjen. Maga semmi mást nem veszíthet, csak egy kis pénzt.
Endeannek csaknem kiszaladt a száján, mennyi az a kis pénz", amit õ és a megbízója veszí
, de még idejében észbe kapott. A józan ész is azt diktálta, hogy ha a zsoldos esetleg bört
kerül, minél kevesebbet tud, annál jobb.
Ezután még egy órán keresztül pénzügyekrõl tárgyaltak. Shannon elmagyarázta Endeannek, ho
Schlinkernek ki kellett fizetnie a teljes õszszeget, Alan Bakernek a felét, ezenkívül k
i kellett adnia a zsoldosok második havi fizetését, ötezer fontot át kellett utalnia Genová
a, hogy a Toscanát felkészítsék az útra; mindez együtt, valamint a saját utazási költségei
ték a brugge-i bankszámláján lévõ összes pénzt.
Ja tette hozzá , és kérem a fizetésem második felét is.
- Miért éppen most? kérdezte Endean.
Mert jövõ hétfõtõl kezdve abban a veszélyben forgók, hogy letartóztatnak, és ezt követõ
visszatérni Londonba. Ha a hajóra minden különösebb hûhó nélkül fel tudunk rakodni, akkor e
n Brindisibe megyünk, ahol gondoskodom róla, hogy feljuttassam a jugoszláv fegyvereket
a fedélzetre. Ezután jön Valencia, és a spanyol lõszerek berakodása. Aztán irány az akció
. Ha elõbb végzek, mint ahogy terveztem, inkább kinn a nyílt tengeren ütöm el a maradék idõ
nt hogy egy kikötõben várakozzam. Attól a másodperctõl kezdve, hogy felrakodtunk, azt szere
ném, ha a hajó a lehetõ legkevesebb idõt töltené a kikötõben.
Endean átgondolta, amit hallott.
Megbeszélem a megbízóimmal mondta végül.
Azt akarom, hogy a pénz még ezen a héten a svájci bankszámlámra kerüljön jelentette k
, a költségekre szánt összeg maradékát pedig legyen szíves átutalni a brugge-i számlára.
Mint kiszámították, ha Shannon megkapja a teljes fizetségét, akkor Svájcban húszezer fönt
d az eredeti összegbõl.
Shannon elmagyarázta, miért kell neki mind.
Mostantól kezdve egy köteg nagy címletû úticsekkre van szükségem, amerikai dollárban, é
denhová magammal kell vinnem. Ha bármiféle nehézség adódik mostantól kezdve, az csak olyan
legû lehet, hogy valakit bõkezûen meg kell vesztegetnem, ha el akarom simítani a problémát.
Szeretném eltüntetni a maradék nyomokat is, hogy ha véletlenül lebukunk, ne tudják felgombo
yítani az ügyet. Az is megeshet, hogy a hajó legénységét kell menet közben lepénzelnem, ha
om venni õket, hogy kitartsanak a hajón azután is, hogy rájönnek, mire készülünk valójában,
rre legkésõbb a tengeren rá kell jönniük. Ezenkívül ott van még a jugoszláv fegyverekért já
e... ez így együtt kitesz húszezer fontot.
Endean beleegyezett, hogy mindezt a megbízói elé tárja, és majd értesíti Shannont a dön
Már másnap telefonált, hogy közölje: mindkét átutaláshoz megkapta az engedélyt, és a sváj
is elküldték levélben a szükséges utasításokat.

Shannon telefonon helyet foglalt magának péntekre a london-brüsszeli gépre, majd vasárna
p délelõttre a Brüsszel-Párizs-Marseille járatra.
A szerda éjszakát Julie-val töltötte, és vele maradt csütörtökön napközben és éjjel is. A
t, a lakás kulcsát egy levél kíséretében visszaküldte az ingatlanügynöknek, és útnak indult
te ki a repülõtérre piros MGB-jén.
Mikor jössz vissza? kérdezte, amikor a Beszállás feliratú bejárat elõtt álltak a kett
k a vámkezelés számára fenntartott területén.
Nem jövök vissza felelte Shannon, és megcsókolta a lányt.
Akkor hadd menjek veled.
 Nem lehet.
Tudom, hogy vissza fogsz jönni. Nem faggattalak, hogy hová kell menned, de tudom,
hogy valami veszélyes helyre. Nem üzleti ügyrõl van szó, legalábbis nem egyszerû üzletrõl.
vissza fogsz jönni. Muszáj!
Nem, nem fogok visszajönni mondta Shannon csendesen. Keress valaki mást magadnak,
Julie.
A lány szipogni kezdett.
Nekem nem kell senki más! Szeretlek. De te nem szeretsz engem. Ezért mondod, hogy
nem akarsz látni többet. Biztosan másik nõ van a dologban, lefogadom, hogy errõl van szó. M
st ahhoz a másikhoz mész...
Nincs semmiféle másik nõ mondta Shannon, Julie haját simogatva. Egy repülõtéri rendõr
osan félrenézett. Az indulási oldal várótermében gyakran látni könnyeket. Shannon tudta, ho
m egy másik nõt fog rövidesen a karjaiban tartani, hanem egy géppisztolyt, annak acélja fo
gja hûvösen, megnyugtatóan simogatni a mellét az éjszakában. Julie még mindig sírt, amikor
on búcsúzóul homlokon csókolta, és megindult az útlevélellenõrzés felé.
Harminc perccel késõbb a Sabena gépe utolsót fordult Dél-London felett és elindult Brüssz
a hazája felé. Jobb szárnya alatt Kent vidéke terült szét a napfényben. Ami az idõjárást i
idei május gyönyörû volt. A gép ökörszemablakán át Shannon látta, hogy mérföldekre valóság
orítja a vidéket; az almafák, körtefák és cseresznyéskertek mindenütt rózsaszín és fehér vi
A Weald szívét átszelõ, kígyózó ösvények mentén a galagonya már bizonyosan kivirágzóit, a
fehéren világítanak, a tölgyfák között gerlék zsivajognak. Shannon jól ismerte a környéket,
ezelõtt, amikor Chathamben állomásozott, vett magának egy öreg motorbiciklit, hogy felderí
se a Lamberhurst és Smarden között bõven található, õsrégi kocsmákat. Jó vidék ez, nagyon j
aki végleg le akar telepedni valahol, feltéve, hogy az ember olyan letelepedõs fajta.
Tíz perccel késõbb az egyik utas, aki a gép hátsó végében ült, odaintette a légikisasszon
sen tiltakozott, mert az elülsõ sorok valamelyikében valaki egyfolytában egy monoton kis
dallamot fütyült.

Péntek délután Cat Shannonnak két órájába került, hogy felvegye a Svájcból átutalt összeget
a bankszámláját. Két hitelesített csekket vett át, mindkettõ ötezer fontról szólt. A csekk
bárhol másutt új bankszámlát nyithatott, errõl pedig további úticsekkeket vehetett fel; am
ik tízezret illeti, azt már amúgy is ötszáz dolláros úticsekkek formájában vitte magával, é
llenjegyeznie kellett, ha készpénzre akarta váltani valamelyiket.
Az éjszakát Brüsszelben töltötte, másnap reggel pedig Párizson át Marseille-be repült.
A repülõtéren taxiba szállt, és a város szélére, ahhoz a kis szállodához vitette magát, a
tti valaha Lavallon néven megszállt, és ahol Janni Dupree, Shannon utasítását követve, jele
g is tartózkodott. Amikor Shannon megérkezett, Dupree éppen nem volt odahaza, Shannon
tehát megvárta, amíg este hazatért, aztán az általa bérelt kocsin mindketten Toulonba hajto
k.
Ezzel véget ért az ötvenkettedik nap.
A szélesen szétterülõ francia tengeri kikötõ meleg napfényben fürdött.

Vasárnap a hajóügynökség irodája nem tartott nyitva, de ez nem okozott gondot. Úgy beszélté
hogy az iroda elõtt, az utcán találkoznak, és csakugyan, pontban kilenc órakor Shannon és D
pree megpillantotta a közeledõ Marc Vlaminckot és Langarottit. Hetek óta most elõször volta
együtt mind a négyen: már csak Semmler hiányzott, õ most százötven kilométerre lehetett, é
t mentén igyekezett a Toscanán gõzerõvel Toulon felé.
Shannon tanácsára Langarotti egy közeli kávézóból fölhívta a révkapitányságot, és megtudt
na ügynöke már sürgönyzött Genovából; a hajó hétfõ délelõtt fog megérkezni, és horgonyzóhel
en.
Aznapra semmi tennivalójuk nem maradt, ezért Shannon kocsiján a parti úton Marseille-b
e hajtottak, és a napot azzal töltötték, hogy Sanary macskaköves halászkikötõjében bóklászt
volt a meleg, és a festõi városkában mindenütt vakációs hangulat uralkodott, Shannonban nem
gedett fel a feszültség. Fürdõnadrágot csak Dupree hozott magával, aki a jachtkikötõ mólójá
t is ugrott a vízbe. Azt mondta, a víz még mindig átkozottul hideg. Késõbb, június és júliu
mán, amikor a turisták elkezdenek Párizsból délre özönleni, majd fölmelegszik. De addigra õ
amennyien egy másik kikötõvárosban készülnek a döntõ ütközetre, egy városban, amely nem sok
annál, amelyikben éppen idõztek, de jó néhány kilométerre van tõle.
 Shannon a nap legnagyobb részében a belgával és a korzikaival üldögélt Charley kocsmájána
t D'Etainnek a teraszán, a napfényben sütkérezett, és a következõ napi teendõin töprengett.
et, hogy a jugoszláv vagy a spanyol szállítmány nem érkezik meg, vagy legalábbis nem idõre,
gy valamilyen, eddig még nem sejtett bürokratikus okból feltartják, de ez még nem jelenti
azt, hogy õket letartóztatják Jugoszláviában vagy Spanyolországban. Lehet, hogy egy-két nap
fogságban lesznek, amíg a hajót átkutatják, de ez minden. A másnap reggel várható események
gészen más a helyzet. Ha valakinek eszébe jut, hogy megvizsgálja, mit rejtenek az olajos
hordók, akkor hónapokig, esetleg évekig izzadhat majd Les Baumettesben, abban a hatalm
as, félelmetes külsejû börtönerõdben, amely mellett vasárnap elhaladt, amikor Marseille-bõl
onba hajtott.
Mindig a várakozás a legnehezebb, gondolta magában, aztán kifizette a számlát, és három z
stársát az autóhoz szólította.
A végén minden simábban ment, mint gondolták. Toulonról köztudott, hogy a haditengerészet
jói is ebben a hatalmas kikötõben horgonyoznak, ahol az eget valósággal elsötétítik a franc
otta hadihajóinak magasba nyúló, óriási felépítményei. A touloni kikötõben õgyelgõ járókelõ
zen a hétfõn a Jean Bart nevezetû cirkáló kötötte le, amelyik éppen egy karib-tengeri útról
a, és teli volt matrózokkal, akik kézhez kapták a hátralékos bérüket, és most lányokra kész
Azon a hosszú, széles sétányon, amely a luxushajók kikötõjére nézett, a kávéházak tömve v
l, akik a mediterrán országok lakóinak legkedvesebb idõtöltését ûzték: figyelték a körülött
zínû holmikba öltözött csoportjaik ott ültek a kávéházak teraszának ponyvái alatt, és a kik
chtokat bámulták, amelyek között éppúgy megtalálhatóak voltak az apró, farmotorral mûködõ m
int a dúsgazdagok csillogó, agárkarcsú verseny vitorlásai.
A keleti rakpart mentén vagy tucat halászhajó horgonyzott, tulajdonosaik úgy döntöttek, a
nap nem mennek ki a vízre. Mögöttük húzódott a vámházak, áruraktárak és révkapitányi irodák
ora.
Ezeken túl terült el az az apró, szinte észrevétlen kereskedelmi kikötõ, ahol a Toscana,
sel dél elõtt, becsusszant a számára fenntartott helyre.
Shannon megvárta, amíg a hajó kiköt. Egy bakon üldögélt, úgy ötvenméternyire, ahonnét tis
délzeten föl-alá járkáló Semmiért és Waldenberget. A szerb gépészt sehol sem látta, õ valós
en idõzött, észrevett viszont két másik alakot is a fedélzeten, akik a kígyózó kötélzet kif
latoskodtak. Alighanem a legénység két új tagja, akiket Waldenberg szerzõdtetett.
Egy kis Renault zúgott végig a rakparton, majd a kikötõhíd elõtt lefékezett. Sötét öltöny
francia szállt ki belõle, és felsietett a Toscana fedélzetére. Az Agence Maritime Duphot
képviselõje. Kisvártatva elhagyta a hajót, nyomában Waldenberggel; a két férfi odaballagott
vámházhoz. Csaknem egy óra telt el, mielõtt újra felbukkantak. A hajóügynök az autójához si
városba hajtott, a német kapitány pedig visszatért a hajója fedélzetére.
Shannon még harminc percet adott nekik, aztán õ is felballagott a kikötõhídra, és onnét a
anára. Semmler intett neki, és a két férfi leereszkedett a legénységi szalonba vezetõ lépcs
Mi a helyzet? kérdezte Shannon, amikor letelepedtek. Semmler vigyorgott.
Minden simán ment mondta. A papírokat, átírattam az új kapitány nevére, a hajómotor
t hajtattam végre, vásároltam egy csomó fölösleges plédet, és egy tucat habszivacsmatracot.
i nem tett fel kellemetlen kérdéseket. A kapitány még mindig azt hiszi, hogy illegális bevá
dorlókat fogunk Angliába csempészni. Genovában a Toscana szokásos hajóügynökén keresztül bé
elyet itt a kikötõben, a hajórakomány-jegyzéken pedig az áll, hogy vegyes, sporthoz és kika
olódáshoz szükséges felszereléseket viszünk magunkkal Marokkóba, ahol nyaralás céljából a t
fogunk táborozni.
És mi a helyzet a gépolajjal? Semmler elvigyorodott.
Meg volt már rendelve, aztán felhívtam a céget, és töröltem a rendelést. Amikor nem érk
, Waldenberg el akarta halasztani az indulást egy nappal, hogy megvárja. Én azonban ne
m egyeztem bele, és meggyõztem, hogy majd itt, Toulonban szerzünk gépolajat.
Remek mondta Shannon. Csak aztán ne engedd, hogy Waldenberg megrendelje. Mondd n
eki, hogy te majd elintézed, így nem fog csodálkozni, ha megérkezik. Na és az az ember, ak
i feljött a hajóra?
Az volt a hajóügynök. Még mindig a vámraktárban õrizteti a holmit, és a szükséges irato
tte. Ma délután fogja elküldeni az árut, két teherautóban. A ládák olyan kicsik, hogy mi ma
is be tudjuk rakodni õket az emelõdaru segítségével.
Helyes. Bízd rá meg Waldenbergre, hogy a szükséges adminisztrációt elvégezzék. Egy óráv
gy a holmit felraktuk, megérkezik majd egy olajtársaság teherautója a gépolajjal, Langarot
tival a volánnál. Maradt annyi pénzed, hogy ki tudod fizetni?
Igen.
 Akkor fizesd ki a teljes összeget készpénzben, és kérj róla egy aláírt elismervényt. Üg
senki se lökdösse feleslegesen a hordókat, amikor felrakják õket. Más se hiányzik nekünk, m
ogy az egyiknek kiessen a feneke. A kikötõben mindenki térdig járna Schmeisserekben.
Mikor szállnak fel a fiúk?
Ma este, sötétedés után. Külön-külön. Csalj Marc és Janni száll most fel. Jean-Baptiste
artom egy darabig. Az övé a teherautó, és van még valami, amit itt helyben kell elintéznünk
ikor indulhat el a hajó?
Bármikor. Akár ma este is. El tudom intézni. Ami azt illeti, nem is rossz dolog ügyvez
etõ igazgatónak lenni.
Ne éld bele magad túlságosan. Csak a világot csapjuk be vele.
Oké, Macska. Mellesleg, hová megyünk innét?
Brindisibe. Jártál már ott?
Meghiszem azt. Többször csempésztem cigarettát Olaszországból Jugoszláviába, mint ahány
tedben ebédeltél. Ott milyen rakományt kell felvennünk?
Semmilyet. Meg kell várnotok, amíg táviratozom. Én Németországban leszek. A brindisi ré
tányságon keresztül megtáviratozom majd nektek, onnét hová kell továbbmennetek, és melyik n
kell odaérnetek. Akkor egy helybeli hajóügynökkel sürgönyöztetned kell abba a bizonyos jugo
kikötõbe, és horgonyzóhelyet kell foglaltatnod a Toscanának. Nem lesz baj belõle, ha Jugos
láviába kell menned?
Nem hinném. Különben sem fogok kiszállni. Ott is fegyvereket veszünk fel?
Igen. Vagy legalábbis ez van a tervben. Csak reménykedhetek, hogy a fegyverkereske
dõm meg a jugoszláv hatóságok nem köptek bele a levesünkbe. Megvannak a térképek, amelyekre
d lesz?
Igen. Mindet megvettem Genovában, ahogy meghagytad. Hanem az az érzésem, hogy Walden
berg rá fog jönni, mit rakodunk be Jugoszláviában. Akkor arra is rájön, hogy nem illegális
dorlókat szállítunk. Abban semmi furcsát nem talált, hogy motorcsónakokat, farmotorokat, ad
evõket és ruhanemût viszünk magunkkal, de a fegyver az egészen más tészta.
Tudom mondta Shannon , így majd valamivel többet kell fizetnünk neki. De azt hiszem,
nem sokat fog okoskodni. Végül is te meg én is ott leszünk a fedélzeten, és Janni és Marc i
Különben is, addigra azt is meg kell mondanunk neki, mi rejtõzik az olajoshordókban. Akk
or már éppen eléggé bele lesz keveredve, már csak azért se szállhat ki. Milyen a két új emb
Semmler bólintott, és elnyomta az ötödik cigarettáját. A szûk szalonban kék volt a levegõ
Jó, Két olasz. Kemény fiúk, de fegyelmezettek. Azt hiszem, a carabinierik mind a kettõt
keresik valamiért. Legalábbis alig bírtak magukkal az örömtõl, hogy felkerülnek a hajóra és
nek szem elõl. Alig várták, hogy kinn legyünk a tengeren.
Helyes. Akkor biztosan nem szeretnék, ha partra tennénk õket egy idegen országban. Ez
annyit jelentene, hogy amint fülön csípik õket papírok nélkül, rögtön haza is toloncolják,
a rendõrség karjaiba.
Waldenberg csakugyan jól választott. Shannon mind a két új emberrel találkozott egy pill
anatra, és kurtán odabiccentettek egymásnak. Semmler az egyszerûség kedvéért úgy mutatta be
nont, mint a központ képviselõjét, és Waldenberg tolmácsolt neki. A két új ember, Norbiatto
elsõ tiszt, és Cipriani, a matróz, semmilyen további részletre nem volt kíváncsi. Shannon m
eszélt néhány dolgot Waldenberggel, majd távozott.
A délután közepe felé megjelent az Agence Maritime Duphot két teherautója, és odagördült
nához. Az a férfi kísérte, aki már délelõtt is járt a hajón. A vámházból elõjött egy franci
szorongatva, és nézte, amint a ládákat a hajó emelõdaruja a fedélzetre lendíti. Négy láda
abíró ruhadarabokat, öveket, csizmákat és sapkákat tartalmazott, a nyári tábor marokkói mun
; háromban nagy méretû, felfújható gumicsónak rejtõzött, sport és kirándulás céljára, három
zzel a céllal, két ládában különféle jelzõrakéták, messzelátók, gázzal mûködõ ködkürt, rádi
k. Az utolsó ládák a bejegyzés szerint a hajó készleteit tartalmazták.
A vámtiszt minden egyes tételt kipipált, amint felrakták, miután tisztázta a hajóügynökke
az áru egy része Németországból vagy Angliából származik, és az újraexportálás során vámzá
helyben vásárolták, és nem vámköteles. A vámtiszt még azzal sem fáradt, hogy belenézzen a l
erte ugyanis az ügynököt, hiszen naponta akadt dolga vele.
Amikor mindent felraktak a hajóra, a vámtiszt lepecsételte a hajórakomány-jegyzéket. Wald
nberg mondott valamit Semmlernek németül, az pedig lefordította franciára. Elmagyarázta az
ügynöknek, hogy Waldenbergnek gépolajra van szüksége a hajómotor számára. Genovában megren
yan, de nem érkezett meg idejében.
A hajóügynök jegyezgetett valamit a noteszában.
Mennyi kellene?
 Öt hordó felelte Semmler. Waldenberg szerencsére nem értett franciául.
Minek annyi? kérdezte az ügynök. Semmler felnevetett.
Ez a vén kaszni úgy falja az olajat, mint a dízelt. Azonkívül miért ne szereznénk be it
szabb idõre a készleteinket?
Mikorra van rá szükségük? kérdezte az ügynök.
Ma délután öt óra megfelelne? kérdezte Semmler.
Legyen inkább hat felelte az ügynök, és feljegyezte a noteszába a mennyiséget, a fajt
gy hány órakor esedékes a szállítás. Felnézett a vámtisztre. Az bólintott. Nem érdekelte a
idesen faképnél is hagyta õket. Kicsit késõbb az ügynök is beszállt a kocsijába és elhajtot
a két teherautóra!
Öt órakor Semmler elhagyta a Toscanát, az egyik parti kávézóba sietett, ahonnét felhívta
séget, és lemondta a megrendelt olajat. A kapitány közölte, felfedezett egy teli hordót a h
jóraktár végében, és úgy véli, az jó néhány hétre fedezi a szükségleteket. Az ügynök nem ör
tiltakozott.
Hat órakor egy teherautó hajtott végig óvatosan a rakpart mentén, majd megállt a Toscanáv
szemközt. A kormánynál. Jean-Baptiste Langarotti ült élénkzöld kezeslábasban, amelynek hátá
ol felirat ékeskedett.
Kinyitotta a teherautó hátsó ajtaját, majd gondosan legördítette az olajoshordókat a háts
llesztett pallón. A vámház ablakából az ügyeletes vámtiszt kikukucskált a zajra.
Waldenberg elkapta a pillantását, és odaintett neki. Elõször a hordókra mutatott, aztán a
jóra.
Oké? kérdezte, majd súlyos német akcentussal hozzátette: Ca va?
A vámtiszt bólintott, aztán visszahúzódott az ablakból, hogy felírja az eseményt a jegyze
. Waldenberg utasítására a két olasz matróz csúsztatót helyezett a hordók alá, és egyenként
õket a fedélzetre. Semmler szokatlanul buzgón segédkezett, egyensúlyban tartotta a hordóka
, miközben azok átlendültek a hajókorlát felett, és odakiáltotta németül, a hajtókart forga
rgnek, hogy óvatosan engedje le õket. A hordók sorra tûntek el a Toscana sötét, hûvös rakod
mélyén. Rövidesen visszatették a nyílás fedelét a helyére, és jól rászorították.
Langarotti, amint a hordókat lerakta, azonnal elhajtott a teherkocsiján, és azóta már me
ssze járt. Néhány perccel késõbb a kezeslábas a város szívében, egy szemetesláda mélyén lap
a rakpart másik végébõl, a kikötõbakon üldögélve visszafojtott lélegzettel figyelte a berak
an szeretett volna õ is segíteni, akárcsak Semmler, mivel a tétlen várakozás szinte fizikai
fájdalmat okozott neki, rosszabb volt, mintha maga is részt vett volna a munkában.
Amikor a berakodás véget ért, a Toscanán visszaállt a nyugalom. A kapitány és három ember
alsó fedélzeten tartózkodtak, a gépész került egyet, hogy szippantson néhányat a sós levegõ
sszatért a dízelgõzbe. Semmler fél órát adott nekik, majd leosont a rakpartra, és csatlakoz
Shannonhoz. Három sarokkal odébb találkoztak, ahol a kikötõbõl már nem látták õket.
Nem megmondtam? vigyorgott Semmler. Nem volt semmi probléma.
Shannon bólintott, és megkönnyebbülten vissza vigyorgott. Õ jobban tudta, mint Semmler,
mi minden forgott kockán, azonkívül õ nem ismerte olyan jól a kikötõben szokásos eljárásoka
német.
Mikor tudod felvenni a fiúkat?
A vámhivatal kilenckor zár. Éjfél és egy óra között jöjjenek. Ötkor indulunk. Ez már bi
Helyes mondta Shannon. Gyere, keressük meg õket, és igyunk egyet! Szeretném, ha min
orsabban visszaérnél a Toscanára, hátha még beüt valamilyen vizsgálat.
Kizárt dolog.
Mindegy. Jobb, ha semmit sem kockáztatunk. Azt szeretném, ha úgy ügyelnél a rakományra,
nt tyúkanyó a csibéjére. Senkit ne engedj közel azokhoz a hordókhoz, amíg azt nem mondom, h
lehet. Majd a jugoszláv kikötõben közöljük Waldenberggel, mi van a hajóján.
A megbeszélt helyen, egy kávéházban találkoztak a másik három zsoldossal, és jó néhány sö
ak hûsítõnek. A nap épp lenyugvóban volt, és a hatalmas medencében, amelyben a touloni kikö
zik, legfeljebb enyhe szellõ borzolta néha a levegõt. Néhány vitorlás piruettezett messze k
nn, a tengeren, amikor a legénységük úgy fordította õket, hogy telibe kapják a következõ sz
. Semmler nyolckor elbúcsúzott a társaitól és visszatért a Toscanára.
Janni Dupree és Marc Vlaminck éjfél és egy óra között csöndesen fellopózott a hajóra, ö
Toscana újra kisiklott a nyílt tengerre. Shannon és Langarotti a rakpartról figyelte.
Langarotti tíz óra körül kivitte Shannont a repülõtérre, hogy elérje a gépét. Miközben me
k, Shannon megadta a korzikainak az utolsó utasításokat, és átadta a végrehajtásukhoz szüks
t.
Jobb szeretnék veled menni mondta Jean-Baptiste , vagy a hajóval.
 Tudom mondta Shannon , de szükségem van egy ügyes emberre, aki lebonyolítja a dologn
ezt a részét. Ez létfontosságú. Éneikül az egész terv kútba esik. Megbízható emberre van sz
eked még az az elõnyöd is megvan, hogy beszélsz franciául. Ezenkívül kettõt jól ismersz az
közül, és az egyik pötyög valamit franciául. Janni be se tehetné oda a lábát a dél-afrikai
Marcra szükségem van, hogy megrendszabályozza a legénységet, ha makacskodnának. Tudom, hog
te a késeddel jobban elintéznéd õket, mint õ puszta kézzel, de nem akarom, hogy harcra ker
a sor, csak azt, hogy meggyõzze a legénységet, tegyék, amit parancsolnak nekik. Kurtra
pedig azért van szükségem, hogy ellenõrizze a navigációt, ha Waldenberg megijedne és ki aka
szállni. Ami azt illeti, ha minden a legrosszabbul alakul, és Waldenbergtõl meg kell
szabadulnunk, Kurtnak kell átvállalnia a kapitányi teendõket. Tehát csak te maradsz.
Langarotti beleegyezett, hogy vállalja a küldetést:
Rendes fiúk azok tette hozzá egy kicsit több lelkesedéssel. Örülök, hogy újra látha
Amikor a repülõtéren elváltak, Shannon még egyszer a lelkére kötötte az óvatosságot.
Az egész terv kútba eshet, ha nem kapunk erõsítést a helyszínen. Tehát minden azon múli
jól végzed-e a dolgod. Minden elõ van készítve.
Egyszerûen tedd azt, amit mondtam, és ha valamilyen probléma merül fel, találj rá megoldá
menet közben. Egy hónapon belül látjuk egymást.
Búcsút vett a korzikaitól, átsétált a vámon, és fölszállt a Párizson át Hamburgba tartó g

TIZENNYOLCADIK FEJEZET
Úgy értesültem, hogy június 10-e után bármikor elszállíthatod az aknavetõket és a páncé
formációt tegnap telexen is megerõsítették közölte Alan Baker Shannonnal.
Shannon elõzõ nap érkezett meg Hamburgba. Délelõtt felhívta Bakert, és megállapodtak, hog
t ebédelnek.
Melyik kikötõbõl? kérdezte Shannon.
Ploèéból.
Honnét?
Ploèéból. P-1-o-è-e-nek írják, és Plocsénak ejtik. Apró kis kikötõváros, éppen félúton
Shannon eltöprengett. Meghagyta Semmlernek, hogy még Genovában szerezze be a szükséges h
ajózási térképeket a jugoszláv partvonal teljes hosszáról, de korábban azt hitte, valamelyi
yobb kikötõben fognak berakodni. Remélte, a németnek van olyan térképe is, amelyiken szerep
lnek a Ploèéba vezetõ vízi utak, vagy legalábbis Brindisiben tud szerezni egyet.
Mekkora ez a Ploèe?
Nagyon kicsi. Egyáltalán nincs szem elõtt. Mindössze egy tucat mólóból és két nagy árur
ugoszlávok rendszerint ezt a kikötõt használják a fegyverexporthoz. Amikor legutóbb vettem
gy tétel fegyvert Jugoszláviában, repülõn szállíttattam el, de már akkor is közölték velem,
tengeri utat választom, akkor Ploèéban kell berakodnom. Egy kis kikötõ jobban megfelel err
e a célra. Ott szinte mindig van hely, ahová a hajó beállhat, és a berakodás is gyorsabban
egy. Ráadásul a vámnál is csak egy kisebb egység teljesít szolgálatot, rendszerint egyetlen
acsony rangú vámtiszt tart ügyeletet, és ha õ megkapja a maga ajándékát, gondoskodik róla,
órán belül minden a hajóra kerüljön.
Oké, tehát Ploèe, június 11-én mondta Shannon. Baker feljegyezte a dátumot.
A Toscanával minden rendben van? kérdezte. Szerette volna, ha sikerül üzletet kötnie
arátja számára, aki a San Andreát akarta bérbe adni, de azt is elhatározta, hogy megjegyzi
agának a Toscanát, és utóbb majd felhasználja. Shannonnak a késõbbiekben aligha lesz szüksé
után lezajlott az akció, ebben Baker bizonyos volt. Neki azonban mindig jól jön egy megbíz
ható hajó, amelyen a szállítmányait eljuttathatja az isten háta mögötti öblökbe.
Nagyon jó kis hajó mondta Shannon. Most éppen egy olasz kikötõbe tart, ahol telexen
levélben értesíteni tudom, hogy mi lesz a következõ állomás. Nálad van valamilyen probléma
Baker kissé fészkelõdni kezdett.
Csak egy mondta. A szállítmány árával.
Mi van vele?
Tudom, hogy korábban rögzített árakról beszéltem, összesen tizennégyezer-négyszáz dollá
láviában az elmúlt hat hónapban változott a rendszer. Ahhoz, hogy a szükséges adminisztráci
en elkészüljenek, egy jugoszláv partnert kellett szerzõdtetnem. Legalábbis névlegesen a par
nerem, valójában azonban egy újabb közvetítõ.
És? kérdezte Shannon.
És most neki is fizetnem kell azért, hogy segítsen a megfelelõ papírokat átjuttatni a b
rádi hivatalos helyeken. Ezért cserébe elintézi, hogy a szállítmány idõre, minden bürokrati
dékoskodás nélkül megérkezzék, és én úgy gondoltam, ez megéri a többletköltséget, Ezért bel
lkalmazom. Az illetõnek a sógora a külkereskedelmi minisztériumban dolgozik. Vagyis ez úja
bb módja annak, hogy leszedjék a sápot. De mit várhat az ember manapság? A Balkán még mindi
alkán, de mostanában nagyon kikupálódtak.
Mennyivel fog így többe kerülni?
Ezer font sterlinggel.
Dinárban vagy dollárban kell fizetni?
Dollárban.
Shannon átgondolta a dolgot. Megeshet, hogy Baker igazat mond, de az is, hogy eg
yszerûen saját magának akar valamivel több pénzt kipréselni. Ha igazat beszél, és õ nem haj
adni a különbözetet, ezzel arra kényszeríti Bakert, hogy a saját részesedésébõl fizesse ki
közvetítõt. Ekkor azonban Bakernek olyan kevés marad, hogy elveszítheti az érdeklõdését az
t iránt, és nem fog többé törõdni vele, sikerül-e nyélbe ütni vagy sem. És Shannonnak még m
volt Bakerre, egészen addig, amíg el nem jön az óra, amikor a Toscana, fehér tajtéksávot hú
aga után, kihajózik a ploèei kikötõbõl Spanyolország felé.
Rendben van mondta végül. Ki ez a partner?
Egy Ziljak nevû fickó. Most éppen azzal foglalkozik, hogy felügyeli a szállítmányt, amí
m jut Ploèéba, és ott a vámraktárba. Amikor a hajó megérkezik, õ fog gondoskodni róla, hogy
ikerüljön a raktárból, átmenjen a vámon, és fel a hajóra.
Azt hittem, ez a te dolgod.
Az is, de kénytelen voltam bevenni ezt a jugoszlávot üzlettársnak. Becsszavamra, Macsk
a, nem hagytak más lehetõséget.
Akkor majd én személyesen fogom kifizetni, úticsekkekben.
Azt nem tanácsolom mondta Baker,
Miért?
Ezt a szállítmányt állítólag a togói kormány vásárolta, nem? Vagyis feketék. Ha felbukk
ember, és a vak is latja, hogy nála van a kassza, akkor alighanem megszimatolják, hogy
valami bûzlik. Elmehetünk együtt Ploèéba, ha úgy kívánod, vagy elmehetek én egyedül is. De
jössz, akkor úgy kell szerepelned, mint az én segítõtársamnak. Arról nem is beszélve, hogy
csekkeket csak bankban lehet beváltani, és ez Jugoszláviában azt jelenti, hogy felírják az
lletõ nevét és személyi számát. Ha az, aki be akarja váltani a csekkeket, jugoszláv állampo
or kényelmetlen kérdéseket tesznek fel neki. Sokkal jobb lenne, ha Ziljak készpénzt kapna,
mint ahogy azt is kért.
Rendben van, beváltok egy-két csekket itt Hamburgban, és dollárban fogom kifizetni Zil
jakot mondta Shannon. De te a magadét csekkekben fogod megkapni. Nem szívesen sétálgato
egy halom készpénzzel a zsebemben. Különösen nem Jugoszláviában. Ott nagyon kényesek az il
re. A biztonsági szolgálat is felfigyel a dologra. Azt hiszik, az ember egy kémszervez
etet akar létrehozni. Tehát turistaként fogunk odautazni, és úticsekkeket viszünk magunkkal
Felõlem mondta Baker. Mikor akarsz indulni?
Shannon az órájára pillantott. Másnap már június elseje volt.
Holnapután mondta. Elrepülünk Dubrovnikba, és eltöltünk egy hetet a tengerparton. A
fér egy kis pihenés. Vagy ha úgy akarod, utánam jöhetsz 8-án vagy 9-én, de egy nappal sem
Bérelek majd egy autót, és tizedikén a part mentén fölmegyünk Ploèéba. Majd intézkedem, ho
ana még aznap éjjel, vagy 11-én kora reggel ott legyen.
Egyedül kell menned felelte Baker. Nekem itt, Hamburgban van dolgom. Majd 8-án csa
tlakozom hozzád.
De egy nappal se késõbb mondta Shannon. Ha 8-án nem érkezel meg, érted jövök. És ig
gudni fogok.
Ott leszek ígérte Baker. Még tartozol nekem egy rakás pénzzel, ne felejtsd el. Eddi
sak költöttem erre az üzletre. Éppen annyira fontos nekem, hogy minden simán menjen, mint
neked.
Shannon azt is akarta, hogy Baker pontosan így érezzen.
Gondolom, van elég pénzed, hogy kifizess? kérdezte Baker, miközben egy kockacukorral
szadozott.
Shannon meglobogtatott egy nagy címletû dollárcsekkekbõl álló csekkfüzetet Baker orra elõ
fegyverkereskedõ elmosolyodott.
Felkeltek az asztaltól, és kifelé menet betértek az étterem telefonfülkéjébe, ahonnét fel
y hamburgi utazási irodát, amelynek az volt a specialitása, hogy turistautakat szervez
ett németek ezrei számára az adriai tengerpartra. Az irodától megtudakolták a jugoszláv üdü
 legjobb szállodájának nevét. Shannon közölte Bakerrel, hogy valamelyikben meg fogja találn
Keith Brown néven.

Johann Schlinker éppolyan bizonyos volt benne, mint Baker, hogy meg tudja szerezni
Shannonnak a kért fegyvereket, bár fogalma sem volt róla, hogy az ír zsoldos Bakerrel i
s üzleti kapcsolatban áll. A két férfi kétségkívül tudott egymásról, talán már találkoztak
yalták meg egymással üzleti ügyeiket.
A valenciai kikötõrõl lehet csak szó, bár ezt még tisztázni kell, és a spanyol hatóságo
beleegyeznek-e mondta Schlinker. Madrid közölte velem, hogy valamikor 16-a és 20-a köz
érkezik meg a szállítmány.
Én jobb szeretnék 20-án berakodni mondta Shannon. Meg kell szereznie az engedélyt,
y a Toscana 19-én napközben vagy a 20-ára virradó éjszaka ott horgonyozhasson, és reggel be
akodhassunk.
Rendben van mondta Schlinker. Majd tájékoztatom a madridi partneremet. A szállításs
erakodással kapcsolatos ügyeket rendszerint õ intézi, és egy elsõ osztályú szállítási ügynö
nciában, aki igen jól ismeri a vámosokat. Semmiféle probléma nem lehet.
Nem is ajánlom mondta Shannon. A hajót egyszer már feltartóztatták, és ha 20-án rak
akkor még éppen annyi idõm lesz, hogy célba érjek vele a saját szerzõdésemben kikötött idõ
egy nappal sem több.
Ez nem volt igaz, de Shannon semmi okát nem látta, Schlinker miért ne hihetne el.
Ott akarok lenni a rakodásnál közölte a fegyverkereskedõvel.
Schlinker elbiggyesztette a száját.
Messzirõl, persze, figyelheti mondta. Ebben nem akadályozom meg. De mivel a megren
delõ állítólag egy arab kormány, nem állhat elõ azzal, hogy maga az, aki megvásárolta az ár
Ezenkívül én magam is Valenciában akarok felszállni a hajóra közölte Shannon.
Ez még nehezebb lesz. A kikötõ egész területe le van zárva lánckerítéssel. Csak a hatós
be rajta. Ahhoz, hogy felszálljon a hajóra, át kell esnie az útlevél-ellenõrzésen. Ráadásul
a hajó lõszert is szállít, a kikötõhídnál a Guardia Civil is ott fog õrködni.
Tegyük fel, hogy a kapitánynak még egy emberre van szüksége. Felvehet egy új matrózt ot
yben?
Schlinker eltöprengett.
Azt hiszem, igen. Kapcsolatban áll azzal a céggel, amelynek a hajó a tulajdonában van?
Papíron nem mondta Shannon.
Ha érkezés után a kapitány értesítené róla az ügynököt, hogy a legénység egyik tagjának
bból a kikötõbõl, ahol legutóbb lehorgonyoztak, hazautazzék az anyja temetésére, és hogy ez
er Valenciában fog újra felszállni a hajóra, ezt, gondolom, senki nem kifogásolná. De ehhez
arra van szükség, hogy legyen egy hivatásos tengerészigazolványa. Ráadásul az igazolványnak
ját nevére kell szólnia, Mr. Brown.
Shannon néhány percig gondolkodott.
Rendben van, meg tudom oldani mondta aztán.
Schlinker a naptárában lapozgatott.
Történetesen éppen Madridban leszek 19-én és 20-án mondta. Egy másik üzleti ügyben.
otelben fogok megszállni. Ha szüksége van rám, ott megtalál. Ha 20-án rakodnak be, akkor, v
n rá esély, hogy a konvoj meg a kíséret, amelyet a spanyol katonaság biztosít a számára, 19
ka elindul az áruval a tengerpartra, és hogy napkeltére oda is érnek. Ha mindenáron ott ak
ar felszállni a hajóra, gondolom, jobb, ha azelõtt teszi, hogy a katonai konvoj megérkez
ne a kikötõbe.
19-ére én is odaérhetek Madridba mondta Shannon. Akkor magától megtudhatom, csakugy
en elindult-e a szállítmány. Ha elég gyorsan vezetek, elõbb érek Valenciába, mint õk, és mi
nvoj megérkezik, én már a Toscana fedélzetén lehetek, mint szabadságról visszatért tengerés
Ez kizárólag magán múlik felelte Schlinker. Ami engem illet, én arra fogom utasítan
eimet, hogy 20-án hajnalra szervezzék a szállítást és a berakodást, a megszokott eljárások
. Fia kockázattal jár, hogy maga felszáll a hajóra a kikötõben, ez már a maga dolga. Ezért
vállalhatom a felelõsséget. Mindössze felhívom rá a figyelmét, hogy azokat a hajókat, amely
gyvert szállítanak Spanyolországból, a hadsereg és a vámhatóságok át szokták vizsgálni. Ha
emetlenség támad a berakodásnál vagy a vámkezelésnél maga miatt, ez engem nem érdekel. És m
... Miután felrakták a fegyvereket, a hajónak hat órán belül el kell hagynia a kikötõt, és
ig nem térhet vissza spanyol vizekre, amíg az árut ki nem rakodták. És a hajórakomány-jegyz
is kifogástalannak kell lennie.
 Az lesz jelentette ki Shannon. Akkor találkozunk 19-én reggel, Madridban.

Mielõtt elhagyta volna Toulont, Kurt Semmler átadott egy levelet Shannonnak, hogy te
gye postára. A levelet Semmler írta a Toscana genovai hajóügynökeinek. Arról értesítette õk
y az eredeti terv némileg módosult, és a Toscana Toulonból nem egyenesen Marokkóba indul,
hanem elõbb kiköt Brindisiben, hogy ott további áruszállítmányt vegyen fel. A rendelést, kö
mler az ügynökökkel, õ maga szerezte Toulonban, és mivel sürgõs szállításról van szó, megle
, míg a Toulonból Marokkóba szállítandó, vegyes rakomány nincs szoros határidõhöz kötve. Mi
ti Maritimo ügyvezetõ igazgatója, Semmler fõnökként utasíthatta az ügynököket. Megbízta õke
nek Brindisibe, és foglaljanak horgonyzóhelyet a Toscanának június 7-re és 8-ra, valamint
hogy kérjék meg a révkapitányságot, hogy a Toscanára címzett küldeményeket õrizzék meg szám
amíg a hajó le nem horgonyoz a kikötõben.
Ez a bizonyos küldemény Shannon levele volt, amelyet Hamburgban írt meg és adott postára
. Signor Kurt Semmlernek címezte, a Toscanára, a brindisi révkapitányság postájával.
A levélben Shannon tudatta Semmlerrel, hogy Brindisibõl Ploèéba kell továbbhajózniuk, Jug
szlávia adriai tengerpartjára, és ha még nincs olyan térképe, amely feltünteti a Korèula-sz
északra fekvõ veszélyes tengerszorost, amelyen át kell majd hajózniuk, akkor szerezzen be
egyet ott helyben. A Toscanának június 10-én estére kell Ploèéba megérkeznie, de elõzõleg
foglalni számára a szükséges horgonyzóhelyet. A genovai ügynököket viszont nem szükséges é
loèei kitérõrõl.
Végezetül még egy fontos feladattal bízta meg Semmiért. Közölte a német excsempésszel, ho
van egy érvényes kereskedelmi tengerészigazolványra, amely Keith Brown matróz nevére szól,
van pecsételve, és az olasz hatóságok bocsátották ki. Szükség van ezenkívül egy olyan hajó
zékre is, amelyen az áll, hogy a Toscana Brindisibõl egyenesen Valenciába hajózik, és miutá
tt árut vett fel, továbbindul a szíriai Latakiába. Semmlernek bizonyára vannak régi ismerõs
Brindisiben, akiktõl meg tudja szerezni ezeket a dokumentumokat.
Mielõtt Hamburgból Jugoszláviába repült volna, Shannon megírt még egy további levelet is
nba, Simon Endeannek. Ebben arra kérte Endeant, találkozzék vele Rómában, június 16-án, és
n magával néhány tengerészeti térképet.

Eközben a Toscana állhatatosan pöfögött a Bonifaciói-szoroson, ezen a keskeny, áttetszõen k

engercsíkon át, amely Korzika déli csücskét választja el Szardínia északi végétõl. A nap pe
de a könnyû szél enyhítette valamelyest a hõséget. Marc Vlaminck derékig meztelenül a fõ ra
atának fedelén hevert szétvetett tagokkal, egy nedves törülközõn. Janni Dupree, akit a nap
dig téglavörösre égetett, a ponyva alatt állt, az árbocszerkezetnek vetett "háttal, és tize
g sörét kortyolgatta aznap délelõtt. Cipriani, a matróz, a hajókorlátot festette fehérre a
kesz körül, míg Norbiatto, az elsõ tiszt, a hajófenékben szundikált a priccsén, mivel elõzõ
olgálatban volt.
Ugyancsak a hajó mélyében, a gépház fojtogató hõségében Grubic, a gépész valamilyen gépal
ott, amelynek a rendeltetésével csak õ maga volt tisztában, de amelyre bizonyosan szükség v
lt ahhoz, hogy a Toscana kitartóan haladhasson nyolccsomós sebességgel a Földközi-tengere
. A kormányosfülkében Semmler és Carl Waldenberg hideg sört iszogatva, változatos pályafutá
mlékeit cserélték ki egymással.
Jean-Baptiste Langarotti is szívesen velük tartott volna. A hajókorláton kihajolva fig
yelhette volna, hogyan bukkannak elõ, majd tûnnek el szülõhazájának szürkésfehér, napégette
rti tájai, amelyektõl most alig hét kilométer választotta el a Toscanát. Ám õ sok ezer kilo
volt éppen, Nyugat-Afrikában, ahol most kezdõdött az esõs évszak, és a felhõk a fojtogató
e ólomszürkén terültek a táj fölé.

Amikor Alan Baker június 8-án este felkereste Shannont dubrovniki hotelszobájában, a zso
ldos éppen a tengerpartról tért haza. Alan Baker fáradtnak és porosnak látszott.
Cat Shannon ezzel szemben most sokkal jobban festett, és jobban is érezte magát. Egy
hetet töltött a jugoszláv fürdõhelyen, ahol úgy élt, mint bármelyik turista: napozott, és
ap több ezer métert úszott. Ráadásul optimista kedvében volt.
Amikor beköltözött a hotelbe, táviratozott Semmlernek Brindisibe, és arra utasította a né
et, hogy értesítse róla, megérkezett-e oda a Toscana, és hogy megkapta-e a levelét, amelyet
még Hamburgból írt a brindisi révkapitányság címére. Aznap reggel kapta meg Semmler választ
 Toscana szerencsésen megérkezett Brindisibe, Shannon levelét megkapta, és annak utasításai
szerint járt el, a hajó 9-én reggel indul útnak, és 10-én éjfélre ér célba.
Shannon kivett egy szobát Bakernek a szállodában éjszakára, és most a teraszon iddogáltak
iközben a zsoldos beszámolt a fejleményekrõl a hamburgi fegyverkereskedõnek. Baker mosolyo
gva bólintott.
Remek. Negyvennyolc órával ezelõtt Belgrádban táviratot kaptam Ziljaktól. A ládák megér
oèéba, és most az állami raktárban vannak õrizet alatt, nem messze a rakparttól.
Az estét Dubrovnikban töltötték, másnap reggel pedig taxit béreltek, és azon vitették mag
a száz kilométerre fekvõ parti városba, Ploèéba. A kocsi alaposan összerázta a csontjaikat;
, mintha négyszögletes kerekei lennének és öntöttvas rugózata, de azért kellemes útjuk volt
erpart mentén, ahol mérföldeken át nem láttak Inast, csak sziklákat és vizet, félúton pedig
tak a Slano nevû kisvároson, ahol megálltak egy kávéra, és hogy kissé kinyújtóztassák elgém
gjaikat.
Ebédidõre már el is foglalták szállodai szobájukat, és ott várakoztak a terasz ernyõi ala
délután négykor újra kinyitott a révkapitányság.
A kikötõ széles, mély, kék vízre nézett, parti oldalán pedig egy Pelje ac nevezetû, hossz
ott, amely Ploèétól délre nyúlik ki ívben a szárazföldbõl, majd párhuzamosan fut a tengerpa
kon a félsziget csúcsa és a szárazföld közé esõ nyílást szinte teljes egészében elzárta a H
iget, és csak egy keskeny sávon át lehetett behajózni a lagúnába, amelynek partján Ploèe ép
csaknem ötven kilométer hosszú lagúna, amelynek kerületét kilenctized részben szárazföld a
valóságos paradicsoma az úszóknak, horgászoknak és vitorlázóknak.
Ahogy a révkapitányság felé lépkedtek, egy apró, ütött-kopott Volkswagen fékezett csikoro
méternyire tõlük, és hangosan rájuk dudált. Shannon megdermedt. Ösztönei az elsõ pillanatba
ták, hogy valami baj történt, valami, amitõl egész idõ alatt rettegett, valami fennakadás a
dminisztrációban, hogy a hatóságok az utolsó pillanatban leállították az egész ügyet, és ho
szan tartó kihallgatásoknak néz elébe a helyi rendõrségen.
Az a férfi, aki kikászálódott az apró kocsiból, és vidáman integetett feléjük, éppenségge
etett volna, de ez mégsem volt valószínû, mert a legtöbb keleti és nyugati totalitárius áll
, úgy tûnik, halálbüntetés terhe mellett tilos a rendõröknek mosolyogni. Shannon Bakerre pi
ntott, és látta, hogy annak válla elernyed a megkönnyebbüléstõl.
Ziljak motyogta csukott szájjal, és a jugoszláv elé sietett, hogy üdvözölje. A jugosz
arab, hanyagul öltözött férfi volt, olyanforma, mint egy kedves, fekete bundájú medve. Mind
karjával átölelte Bakert. Amikor bemutatkoztak, kiderült, hogy Kemal a keresztneve, és Sh
annon gyanította, hogy török vér csörgedezhet az ereiben. Ez nagyon is megfelelt neki; ked
velte ezt a típust, rendszerint jó harcosok és megbízható bajtársak, és egészséges utálat é
enfajta bürokrácia iránt.
A segítõtársam mutatott Shannonra Baker. Ziljak kezet rázott vele, és valami ismeretl
nyelven mormogott, feltehetõleg szerbül vagy horvátul. Baker és Ziljak németül beszélgettek
ivel ezen a nyelven Jugoszláviában a legtöbb ember tud egy keveset. Angolul Ziljak nem
értett.
Ziljak segítségével felzörgették a vámõrség parancsnokát, aki a vámraktárba kísérte õket.
lamit az ajtónál álló õrnek, és segítségével az épület sarkában fölfedezték a ládákat. Tize
ik nyilván a két páncéltörõt rejtette, két másik a két aknavetõt, a hozzájuk járó talplemez
ettel együtt. A többi ládában lõszer volt: négyben tíz-tíz páncéltörõbe, a maradék hatban p
avetõbe való lövedék. Friss épületfaládák voltak, amelyeken semmiféle felirat nem jelölte,
lmaznak, mindössze a sorozatszámukat és a Toscana" szót nyomták rájuk sablonnal.
Ziljak és a fõvámos karattyoltak valamit a saját nyelvjárásukban, mivel szemlátomást ugya
beszélték szerencsére, mivel Jugoszláviában több tucat különbözõ dialektust használnak, m
ekbõl is hét van, és ez nemegyszer okoz nehézségeket.
Végül Ziljak Bakerhez fordult, és akadozó németséggel néhány mondatot mondott neki. Baker
olt valamit, Ziljak pedig fordította a vámos számára. Az elmosolyodott, mindnyájan kezet rá
tak, és elváltak egymástól. Odakinn a napsütés olyan erõvel kólintotta fõbe õket, mint a gõ
Mirõl volt szó? kérdezte Shannon.
A vámos azt kérdezte Kemaltól, kinéz-e neki is egy kis ajándék magyarázta Baker. Ke
ele, hogy ha az adminisztrációban nem lesz fennakadás, és holnap reggel be lehet rakodni
, akkor igen csinos ajándék üti a markát.
Shannon már odaadta Bakernek a Ziljaknak járó ezer font felét, amely a jugoszláv közremûk
norálta az üzlet zökkenõmentes lebonyolításában. Baker félrevonta a jugoszlávot, és odacsús
a pénzt. A jókedélyû Kemal már eddig is úgy festett, mint aki szíve szerint a keblére ölel
t, és ezek után az irántuk tanúsított jóindulata csak tovább fokozódott. Elindultak a száll
 hogy egy kis slivovicával ünnepeljék meg a sikert. Baker volt az, aki egy kis" slivovi
cáról beszélt. Ha Ziljak is használta ugyanezt a kifejezést, nem gondolta komolyan. Jókedvû
goszlávok soha nem egy kis" slivovicát isznak. Ötszáz fonttal a zsebében Ziljak megengedhe
te magának, hogy egy egész üveg tüzes szilvapálinkát rendeljen, hozzá pedig egyik tál mogyo
ajbogyót a másik után. Ahogy a naplemente és az este az Adria felõl elöntötte a város utcái
háborús éveit, amikor Tito partizánjaival együtt rejtõzött és vadászott az ellenségre a bo
gyekben.
Bakert alaposan megizzasztotta, amíg lefordította, milyen hõstetteket követett el a túlár
dó kedélyû Kemal Dubrovnik mögött, Montenegróban, azokban a hegyekben, amelyek elõterében m
tek, a hercegovinai tengerparton, és Boszniában, a Splittõl északabbra fekvõ hûvösebb, gazd
bb, erdõs vidéken. Még mindig élvezte a gondolatot, hogy valaha felszólítás nélkül lelõhett
ha bemerészkedik valamelyikbe ezek közül a városok közül, ahová most a bátyja képviseletéb
, akibõl kormánytisztviselõ lett. Vajon elkötelezett kommunista-e, kérdezte Shannon, tekin
tve, hogy egykor partizán volt. Ziljak figyelmesen hallgatta, ahogy Baker, aki az e
lkötelezett" szót jó"-ra cserélve fel, lefordította neki a kérdést. Aztán öklével a mellér
Guter Kommunist! kiáltotta tágra nyitott szemmel, és önmagára mutatott. De rögtön meg
misítette szavai hatását, mert szélesen elvigyorodott, hátra vetette a fejét, és harsány rö
ki, majd egy újabb pohár slivovicát eresztett le a torkán. Az elsõ ötszáz fontot, amelyet
er már átadott neki, az övébe gyûrte, és az kidudorodott az összehajtogatott bankjegyektõl.
non is felnevetett, és magában azt kívánta, bár ez az óriás is velük tartana Zangaróba. Az
ember volt, akinek jó hasznát vehetnék.
Nem is vacsoráztak, hanem éjfélkor bizonytalan léptekkel a rakpartra ballagtak, és figye
lték, hogyan fut be a Toscana a kikötõbe. Megkerülte a kikötõ falát, és egy órával késõbb m
yzott a helyben bányászott kõbõl összerótt, egy szál móló mellett. A tatrekeszbõl Semmler l
ikötõ lámpáinak homályos fényébe. Valamennyien lassan odabólintottak egymásnak. Waldenberg
állt, és az elsõ tiszttel beszélgetett. Már megkapta a Shannon levelében foglalt utasítást
y a beszédet Semmlerre kell hagynia.
Miután Baker Ziljakkal visszatért a szállodába, Shannon felosont a hajóhídra, és onnét a
y apró kabinjába. A rakparton senki sem vett észre semmit. Semmler bekísérte Waldenberget,
aztán magukra zárták az ajtót.
Shannon lassan, gondosan elmagyarázta Waldenbergnek, mit kell a Toscanának valójában f
elvennie a fedélzetére Ploèéban. A német kapitány jól fogadta, amit hallott. Egy arcizma se
zdült mindaddig, amíg Shannon be nem fejezte.
Még soha nem szállítottam fegyvert mondta azután. Azt állítja, ez a szállítmány leg
re legális?
Teljesen közölte Shannon. Belgrádban vásárolták, teherautókon szállították ide, és
en jól tudják, mit tartalmaznak a ládák. Máskülönben nem kaphattunk volna kiviteli engedély
engedély nem hamisítvány, és nem is vesztegettünk meg senkit érte. A jugoszláv törvények é
rakomány teljesen legális.
És mi a helyzet annak az országnak a törvényeivel, ahová visszük? kérdezte Waldenberg
A Toscana soha a közelébe se fog menni annak az országnak, ahol ezeket a fegyvereket
állítólag fel fogják használni felelte Shannon. Ploèe után még két további kikötõt is
i, mindkettõt azért, hogy árut vegyünk fel. Mint tudja, ha egy hajó csak azért köt ki valah
hogy rakományt vegyen fel, nem szokták átvizsgálni, hacsak a hatóságokat nem értesítette v
, hogy valami bûzlik.
De azért már volt rá példa mondta Waldenberg. Ha felveszem ezt a holmit a hajóra, é
ományjegyzékben nincsenek megemlítve, viszont átkutatják a hajót és felfedezik, akkor a haj
alá helyezik, engem pedig börtönbe csuknak. Arról nem volt szó, amikor megállapodtunk, hogy
fegyvereket kell vinnem. Manapság, amikor mindenki retteg a Fekete Szeptembertõl meg
az IRA-tól, a hajókon folyton fegyverek után kutatnak.
De nem azokban a kikötõkben, ahová csak új rakományt felvenni térnek be mondta Shanno
Mindegy, fegyverek egyáltalán nem szerepeltek a megállapodásunkban kötötte az ebet a
Waldenberg.
De abba belement volna, hogy illegális bevándorlókat szállítson Angliába mutatott rá
.
Azok nem illegálisak mindaddig, amíg angol földre nem teszik a lábukat mondta a kapit
. És a Toscanának nem kellett volna behajóznia a brit felségvizekre. Azok az emberek mot
orcsónakon is partra juthattak volna. A fegyver viszont egészen más. Az már a hajón is törv
be ütközik, ha nem szerepel a rakományjegyzéken. Miért nem vetetjük fel rá? Nyugodtan ráírh
ogy fegyvert szállítunk legálisan Ploèéból Togóba. Senki nem tudná késõbb bebizonyítani, ho
 elõre megadott útiránytól.
Ha már eleve is fegyver van a hajón, a spanyol hatóságok nem engedik meg, hogy kikössön
lenciában vagy bármelyik más spanyol kikötõben, még átutazóban sem. Akkor meg végképp nem,
ki, hogy további fegyvereket vegyen fel. Vagyis nem vezethetjük rá a fegyvereket a rak
ományjegyzékre.
Na és melyik kikötõben jártunk, mielõtt Spanyolországba érkeztünk? kérdezte Waldenber
Brindisiben felelte Shannon. Odamentünk, hogy felvegyünk egy szállítmányt, de az ne
ett meg idõben. Ezért a tulajdonos arra utasította magát, hogy hajózzon tovább Valenciába,
t vegyen fel rakományt, amit Latakiába szállít. És maga természetesen engedelmeskedett.
És mi van akkor, ha a spanyol rendõrség átkutatja a hajót?
Az égvilágon semmi okuk nincs rá, hogy ezt tegyék mondta Shannon. De ha mégis eszük
a, a ládáknak odalenn kell lenniük a fenéktérben.
Ha ott megtalálják õket, akkor nekünk befellegzett mutatott rá Waldenberg. Azt hinn
y a baszk terroristáknak visszük. Börtönben rohadnánk meg.
Hajnali háromig folyt a vita. Shannonnak kerek ötezer fontjába került, hogy jobb belátásr
bírja Waldenberget. A pénz felét a berakodás elõtt, a másik felét pedig azután kellett áta
ogy elhagyták Valenciát. Azért, hogy az afrikai kikötõben is kikössön, Waldenberg nem kért
mert az nem jelenthetett nehézséget.
Ugye, a legénységet magára bízhatom? - kérdezte Shannon.
Igen, rám bízhatja õket közölte Waldenberg határozottan. Shannon tudta, hogy ezt nyug
elhiheti.
Amikor visszatért a szállodába, Shannon kifizette Bakernek a fegyverekért járó összeg har
ik negyedét, azaz háromezerhatszáz dollárt, aztán megpróbált aludni egy keveset. Nem ment k
n. Olyan meleg volt az éjszaka, hogy szakadt róla a verejték. Lelki szemei elõtt pedig a
Toscana lebegett, amint ott horgonyoz a kikötõben, miközben a fegyverek a vámházban várnak
a szállításra, és azért fohászkodott, hogy minden sikerüljön. Úgy érezte, most már nagyon k
oz: mindössze három rövid ceremónián kell még átesnie, és aztán már senki sem állíthatja me
is szeretnék.
A berakodás hét órakor kezdõdött. A nap már magasan járt az égen. Egy puskával felfegyver
s kíséretében, aki ott lépkedett mellettük, a ládákat targoncákon szállították a kikötõbe,
saját emelõdarujával lendítette fel õket a fedélzetre. A ládák nem voltak túlságosan nagyok
n a rakodótérben Vlaminck és Cipriani könnyedén a megfelelõ helyzetbe igazította õket, miel
ekkel rögzítették volna a rakodótér padlóján keresztül. Kilenc órára a berakodás már be is
délzeti nyílás fedelét a helyére illesztették.
Waldenberg utasította a gépészt, hogy fûtse be a kazánt, és annak ezt nem is kellett kéts
mondani. Shannon késõbb megtudta, hogy a gépészen hirtelen kitört az idegesség, amikor hár
al azután, hogy elhagyták Brindisit, megtudta, hogy szülõhazája felé tartanak. Szemlátomást
mi okból körözte a hazai rendõrség. Egész idõ alatt ki se dugta az orrát a gépházból, bár n
nki.
Miközben figyelte, amint a Toscana kipöfög a kikötõbõl, Shannon odacsúsztatta Bakernek a
adék háromezerhatszáz dollárt és a Ziljaknak szánt második ötszáz fontot. Arról azonban egy
ott, hogy Vlaminck titokban felfeszítette öt, találomra kiválasztott ládának a tetejét, ami
felrakták õket a hajóra. Meggyõzõdött róla, hogy csakugyan a megrendelt áru van bennük, ma
ntett Semmlernek, aki fölötte álldogált a fedélzeten, Semmler pedig kifújta az orrát, mert
en a jeladásban egyeztek meg Shannonnal arra az esetre, ha minden rendben van. Meg
eshetett volna, hogy a ládákban egyszerûen ócskavasat találnak. Történt már ilyesmi a fegyv
eskedelem világában nem is egyszer.
Baker, amikor megkapta a pénzét, odacsúsztatta Ziljaknak az ötszáz fontját, mintha csak õ
kapná, a jugoszláv pedig gondoskodott róla, hogy a vámosok fõnöke ne maradjon vacsora nélkü
kor Baker és angol segítõtársa" csöndesen elhagyták a várost.
Shannon naptárában abból a száz napból, amelyet Sir James Mansontól a puccs végrehajtásár
t, ez volt a hatvanhetedik.
Amikor a Toscana kiért a nyílt tengerre, Waldenberg kapitány kezelésbe vette a legénységé
Egyenként behívatta õket a kabinjába, és csöndesen elbeszélgetett velük. Amirõl egyikük sem
ha úgy döntene, hogy nem hajlandó tovább szolgálni a Toscanán, valami szerencsétlen kimenet
aleset érte volna. Kevés alkalmasabb hely van rá, hogy valakit nyomtalanul eltüntessenek
, mint egy hajó, amelyik a nyílt tengeren halad egy sötét éjszakán, és Vlaminck és Dupree g
kodtak volna róla, hogy a fedélzeten senki más ne mehessen a hajókorlát közelébe, amikor az
letõ vizet ér. Talán az õ jelenlétükön is múlott a dolog, de annyi bizonyos, hogy senki sem
t, aki ne állt volna kötélnek.
 Waldenberg szétosztott köztük ezret a két és fél ezer fontból, amelyet úticsekkben kapott
nontól. A Jugoszláv gépész, aki boldog volt, hogy minél távolabb kerülhet a szülõhazájától,
ga kétszázötven fontját, a nadrágzsebébe gyûrte, és visszatért a gépházba. Nem helyeselt, d
ltakozott. Az elsõ tisztet, Norbiattót, jócskán kihozta a sodrából a gondolat, hogy esetleg
egy spanyol börtönbe kerül, de azért bezsebelte a maga hatszáz fontját, és arra gondolt, me
ivel közelebb jutott ezzel ahhoz a céljához, hogy egy napon neki is saját hajója legyen. A
matrózt, Ciprianit, úgyszólván boldoggá tette a kilátás, hogy egy csempészáruval dugig tel
og szolgálni; zsebre vágta a maga százötven fontját, túláradó lelkesedéssel megköszönte, és
otyogta: Ez ám az élet! Nem volt valami nagy képzelõereje, és semmit sem tudott a spanyol
viszonyokról.
Amikor mindez lezajlott, a ládákat feltörték, és azzal töltötték a délutánt, hogy átvizsg
at, majd polietilénbe csavarták, és elrejtették a hajófenék mélyén, a rakodótér padlója ala
sének görbületében. Utána visszarakták a helyére azt a néhány padlódeszkát, amelyet ehhez e
ozdítaniuk, és olyan ártalmatlan rakományt tornyoztak fölébük, mint a ruhanemû, a gumicsóna
farmotorok.
Végül Semmler közölte Waldenberggel, hogy a legjobb lesz, ha az öt Castrol olajoshordót a
hajóraktár leghátsó részében helyezik el. Amikor azt is elárulta, miért, Waldenberg végül m
veszítette a béketûrését, és olyan kifejezéseket használt, amelyeket leginkább sajátosként
k.
Semmler végül is megbékítette. Késõbb kettesben ültek és sörözgettek, miközben a Toscana
rantói-szoros és a Jón-tenger felé haladva szelte a hullámokat. Végül Waldenberg hahotázni
tt.
Schmeisserek mondta , a rohadt életbe, Mensch, azok jó régen szóltak utoljára.
Hát most megint szólni fognak jelentette ki Semmler. Waldenberg sóvárgó képet vágott.
Tudja mondta végül , kezdem sajnálni, hogy én nem szállhatok partra magukkal.

TIZENKILENCEDIK FEJEZET
Amikor Shannon megérkezett, Simon Endean éppen a Timest olvasta. Még Londonban vásárolta,
mielõtt elindult volna Rómába. Az Excelsior Hotel hallja csaknem teljesen üres volt. Azo
k a vendégek, akik késõ délelõtti kávéjukat itták, inkább kiültek a teraszra, és onnét figy
el mellettük Róma kaotikus forgalma, és megpróbálták túlkiabálni a gépkocsik zaját.
Shannon csak azért választotta Rómát, mert Dubrovnikbõl, kelet felõl érkezve könnyen megk
volt, és nyugatra, Madrid felé haladva is útba esett. Most azon töprengett, miért zengenek
az útikönyvek ódákat errõl a városról. Pillanatnyilag legalább hét különféle sztrájk volt
a köztisztaságiaké, és a város valósággal bûzlött az erõs napsütésben az utcákon és a siká
ajigált gyümölcstõl és másféle szeméttõl.
Shannon leereszkedett a londoni üzletember mellé a fotelbe, és élvezte a szálloda halljáb
n uralkodó hûvösséget, ami igencsak jólesett neki azok után, hogy az elmúlt órát egy veszte
an töltötte, õrjöngve a hõségtõl és a tehetetlen dühtõl. Endean az ír szeme közé nézett.
Jó ideje nem adott hírt magáról mondta hidegen. A megbízóim már kezdtek arra gyanak
y meglépett. Ez nem volt bölcs dolog magától.
Semmi értelme nincs, hogy hírt adjak, hacsak nincs valami különleges mondanivalóm. Nem
hatja el egy hajótól, hogy átrepüljön a víz felett. Idõbe telik, amíg eljut Toulonból Jugos
a közbeesõ idõszakban nem akadt semmi jelentenivalóm mondta Shannon. Errõl jut eszembe,
hozta a térképeket?
Természetesen.
Endean dagadó diplomatatáskájára mutatott, amely ott hevert mellétté a széken.
Amikor megkapta Shannon hamburgi levelét, néhány napot azzal töltött, hogy ellátogatott a
londoni Leadenhall Streetre, a három legjobb térképészeti szaküzletbe, és ott három különbö
n olyan térképeket vásárolt, amelyeken együttesen Afrika egész partvonala rajta volt, Casab
ancától Cape Townig.
Mi az ördögnek kell magának ilyen sok térkép? kérdezte bosszúsan. Egy vagy kettõ is
ett volna.
Biztonsági okokból közölte Shannon kurtán. Ha valamelyikünket átkutatnák a vámnál,
gálnák valamelyik kikötõben, és egyetlen térképre bukkannának, ebbõl mindent kitalálnának,
enki nem jöhet rá, még a hajó kapitánya és legénysége sem, melyik partszakasz az, amelyik v
fontos számomra. Egészen a legutolsó pillanatig, amikor majd meg kell mondanom nekik.
De akkor már késõ lesz. Itt vannak a diák is?
 Igen, persze.
Shannon azzal is megbízta Endeant, hogy készíttessen diákat az összes fényképrõl, amelyet
hozott Zangaróból, egyebek közt a Clarence-rõl és a zangarói tengerpart többi részérõl kész
atairól is.
Maga Shannon már a londoni repülõtéren vásárolt vámmentesen egy diavetítõt, és Toulonban
a Toscana fedélzetére.
A jelentésben, amelyet átadott Endeannek, részletesen beszámolt mindenrõl attól a pillana
tól kezdve, hogy elhagyta Londont. Szerepelt a jelentésben brüsszeli útja, a Schmeissere
k és egyéb felszerelések berakodása a Toscanára Toulonban, Schlinkerrel és Bakerrel folytat
tt hamburgi megbeszélései, és a jugoszláv fegyverszállítmány ploèei berakodása, amely néhán
rábban történt.
Endean némán hallgatta végig. Idõnként feljegyzett valamit a noteszába, hogy felhasználja
saját, Sir Jamesnek szóló jelentésében.
Hol van most a Toscana? kérdezte végül.
Éppen kissé délnyugatra kell járnia Szardíniától, útban Valencia felé.
Shannon azt is elmondta Endeannek, mit tervez a következõ három napra. Miután Valenciába
n felrakták a hajóra a négyszázezer darab kilenc mm-es töltényt a géppisztolyokhoz, elindul
a végcéljuk felé. Azt azonban nem említette, hogy egy embere máris Afrikában van.
Valamit feltétlenül meg kell tudnom magától mondta. Mi történik a támadás után? Mi
n? Mi magunk nem tarthatjuk sokáig a palotát. Rövidesen át kell vennie a hatalmat az új ko
rmánynak, be kell fészkelnie magát a palotába, és közhírré kell tennie a puccsot.
Mi már mindenrõl gondoskodtunk mondta Endean szemrebbenés nélkül. Sõt, ami azt ille
egész akciónak az a célja, hogy hatalomra segítsük az új kormányt.
Diplomatatáskájából három, sûrûn telegépelt lapot húzott elõ.
Itt vannak az utasításai. Attól a pillanattól kezdve lépnek érvénybe, hogy elfoglalta a
tát, és a hadsereget meg az õrséget megsemmisítette vagy szétszórta. Olvassa el, tanulja be
ztán semmisítse meg a lapokat, még mielõtt megválunk egymástól itt Rómában. Az utasításokat
ll õriznie.
Shannon szeme fürgén végigfutott az elsõ oldalon. Kevés olyasmit talált rajta, ami meglep
e volna. Már régen sejtette, hogy ez a Manson nevezetû fickó Bobi ezredest akarja az elnök
i székbe juttatni, és jóllehet az iromány az új elnököt mindig csak X-ként emlegette, Shann
y pillanatig sem kételkedett benne, hogy Bobiról van szó. A terv többi része egyszerûnek íg
ett, legalábbis Shannon szempontjából.
Endeanre pillantott.
És maga hol lesz eközben? kérdezte.
. Százhatvan kilométerre északra onnét, ahol maga felelte Endean.
Shannon ebbõl megtudta, hogy Endean ott fog várakozni a Zangaróval északon szomszédos köz
saság fõvárosában. Ebben az országban mûút vezetett végig a tengerparton a zangarói határig
b Clarence-ig.
Biztos benne, hogy meg fogja kapni az üzenetemet? kérdezte.
Van egy hordozható rádióadó-vevõm, amelyik meglehetõsen széles kört fog be, és elég nag
raun-féle típus, a legjobb, ami csak a piacon kapható. A hatótávolságán belül bármit képes
ltéve, hogy a megfelelõ csatornán és hullámhosszon sugároznak. A hajó rádiójának elég erõsn
e ahhoz, hogy akár ennek a távolságnak a kétszeresére is tisztán hallható üzenetet közvetít
Shannon biccentett, és tovább olvasott. Amikor befejezte, a gépelt lapokat lerakta a
z asztalra.
Megfelelõnek tûnik mondta. Egy dolgot azonban tisztáznunk kell. Én az üzenetet a me
hullámhosszon és idõpontokban fogom sugározni a Toscanáról, az pedig ott fog horgonyozni v
lahol nem messze, talán nyolc-tíz kilométerre a parttól. De ha maga nem tudja venni az a
dást, mert túl nagy a zörej, az nem az én lelkemen fog száradni. Magának kell gondoskodnia
a, hogy fogni tudja az adást.
Maga törõdjön csak azzal, hogy leadja az üzenetet felelte Endean. Ezt a frekvenciát
rábban, a gyakorlatban kipróbáltuk. Ha a Toscana rádiója ezen a hullámhosszon közvetíti az
it, azt az én készülékemen százhatvan kilométeres körzetben fogni lehet. Talán nem mindjárt
de ha harminc percen át ismételgeti, feltétlenül meg fogom hallani.
Oké felelte Shannon. Akkor már csak egy dolgot szeretnék mondani. Megeshet, hogy a
angarói határra nem jut el annak a híre, mi történt Clarence-ben. Ez azt jelenti, hogy a h
atárállomáson vindu katonákkal fog találkozni. Az már a maga dolga, hogyan jut át rajtuk. A
táron túl, és különösen Clarence közelében, feltehetõleg még szétszórt vindu csoportokba sz
n, akik a dzsungelbe sietnek, hogy ott elrejtõzzenek, de azért még veszélyesek. Mi van a
kkor, ha ezek feltartóztatják?
Nem fognak feltartóztatni jelentette ki Endean. Lesz segítségem.
Shannon feltételezte, hogy a segítség attól a csapattól fog származni, amelyik Sir James
egbízásából már egy ideje abban a köztársaságban bányászati munkálatokat folytatott. Õk maj
k teherautóról vagy dzsiprõl cégük embere számára, sõt, feltehetõleg egy vagy két ismétlõ v
hannon most elõször kezdte gyanítani, hogy a visszataszító külcsín alatt Endeanben némi bát
lappanghat.
Shannon betanulta a kódszavakat és azoknak a hullámhosszoknak a számát, amelyekre szükség
olt, aztán Endean segítségével elégette a papírlapokat a férfivécében. Egy órával késõbb bú
egyéb mondanivalójuk nem volt egymás számára.

Öt emelettel Madrid utcái fölött Antonio Salazar ezredes, a spanyol hadügyminisztérium expo
tirodájának vezetõje az íróasztalánál ült, és elmélyülten tanulmányozta az elõtte fekvõ dos
i volt, egyszerû ember, akinek lelkében minden megfontolástól mentes, feltétlen hûség uralk
tt Spanyolország, az õ szeretett Spanyolországa iránt. Az ezredes számára minden, ami helye
és illendõ, minden, ami valóban spanyol, egyetlen emberben, az apró termetû, idõs generali
szimuszban testesült meg, a Pardo lakójában. Antonio Salazar tetõtõl talpig francóista volt
Az ezredes ötvennyolc éves volt, így már csak két éve volt hátra a nyugdíjig. Annak idejé
ok közé tartozott, akik együtt léptek partra Fuengirolánál Francisco Francóval, amikor még
ern Spanyolországnak ez a Caudillója lázadónak és számkivetettnek számított, aki felettesei
ilalma ellenére tért vissza Spanyolországba, hogy ott háborút indítson a madridi köztársasá
yzat ellen. A tábornok hívei ekkor még alig néhányan voltak, Madrid halálra ítélte õket, és
akugyan ott is hagyták a fogukat.
Salazar õrmester jó katona volt. Bármit parancsoltak neki, végrehajtotta, két csata vagy
kivégzés között misére ment, és mélyen hitt Istenben, a Szûzanyában, Spanyolországban és F
Agy másik hadseregben, egy másik korszakban Salazar legfeljebb fõtörzsõrmesterként vonul
yugállományba. Ám itt a polgárháború végére kapitány lett belõle, és az ultrák egyikeként a
ozott. Munkás- és parasztcsaládból származott, mûveltsége a nullával egyenlõ. Ám mégis ezre
vitte, és ezért hálás volt. Ráadásul egy olyan feladattal is megbízták, amely Spanyolorszá
igorúan titkos, és egyáltalán nem illik szóba hozni. Soha egyetlen spanyol sem tudhatja me
g semmilyen körülmények között sem, hogy Spanyolország fegyvert exportál, méghozzá jókora m
, és szinte bárkinek, aki hajlandó vásárolni tõle. Nyilvánosan Spanyolország mindig is kárh
a nemzetközi fegyverkereskedelmet, mondván, hogy az erkölcstelen és csak arra jó, hogy to
vábbi háborúkat robbantson ki a már amúgy is háborúk dúlta világban. Titokban azonban jó so
belt be ebbõl a forrásból. Antonio Salazar volt olyan megbízható ember, hogy õ ellenõrizze
ezzel járó adminisztrációt, hogy eldöntse, mikor lehet megadni a kiviteli engedélyt és miko
em, és hogy tartsa a száját.
Az a dosszié, amely most elõtte feküdt, már négy hete nála volt. A benne található iratok
részét ellenõriztetnie kellett a honvédelmi minisztériummal, ahol megállapították, anélkül,
ták volna, miért tették fel nekik a kérdést, hogy a kilenc mm-es lõszerek nincsenek rajta a
titkos fegyverek listáján; a külügyminisztérium, anélkül, hogy tudta volna, mi célból, mege
hogy nem ellenkezik az ország külpolitikai irányvonalával az, hogy az Iraki Köztársaság kil
mm-es töltények birtokába jusson; végül a pénzügyminisztérium egész egyszerûen annyit közö
bizonyos pénzösszeget dollárban csakugyan befizettek a Banco Popularba egy meghatározott
bankszámlára.
A legfelsõ lap a dossziéban egy folyamodvány volt arra nézve, hogy bizonyos ládákat Madri
ból Valenciába szállíthassanak, majd egy Toscana nevû hajó fedélzetén külföldre vihessenek.
a következõ lap pedig a kiviteli engedély volt, amelyet õ maga írt alá korábban.
Salazar felpillantott az elõtte álló tisztviselõre.
Miért változtatták meg a helyszínt? kérdezte.
Mindössze arról van szó, ezredes úr, hogy a valenciai kikötõben a következõ két hétben
s szabad horgonyzóhely. Már így is egészen teli van.
Salazar ezredes morgott valamit. A magyarázat elfogadhatónak tûnt. A nyári hónapokban Va
lencia mindig is túlzsúfolt volt, innét exportálták ugyanis a szomszédos Ganciában termett
k narancsot. De az ezredes nem kedvelte a változásokat. Szerette, ha minden úgy történik,
ahogyan az a nagykönyvben írva van. Ez a fegyvermegrendelés egyáltalán nem tetszett neki.
Kicsi volt, túlságosan is kicsi, ha egy ország egész rendõrségének szánták. Ezer rendõr egy
eti gyakorlaton elhasznál ennyit egy óra alatt. Ráadásul Schlinkerben sem bízott, akit jól
smert, és aki egy másik halom megrendelés közé csúsztatta be ezt, abban a reményben, hogy a
tóság nem figyel fel rá. Volt köztük például egy, amelyben Szíria jelentette be az igényét
ab gránátra.
Az ezredes újra belelapozott a dossziéba. Odakinn a templomtorony órája elütötte az egyet
Az ezredes ilyenkor szokott ebédelni. Továbbra sem vett észre semmi rendellenességet az
iratokban, a végfelhasználói bizonyítványt is beleértve. Mindegyiken rajta volt a megfelel
ecsét. Ha csak egyetlen gyanús jelet talált volna, a bizonyítványban, a szállító jármûben v
i társaságban... De minden, rendben lévõnek látszott. Az ezredes nagy lélegzetet vett, odaf
rkantotta a nevét a szállítási engedély aljára, aztán az egész dossziét a tisztviselõ kezéb
Rendben van dörmögte , tehát Castellon.

Az áru nem Valencia, hanem Castellon kikötõjében lesz mondta Johann Schlinker két nap
késõbb. Nem tehettünk mást, ha ragaszkodnak hozzá, hogy 20-án rakodjunk be. Azon a héten
nciában nincs szabad hely.
Hol van ez a Castellon? kérdezte Shannon.
Hatvanöt kilométerrel följebb a tengerparton. Kisebb, mint Valencia, és csöndesebb. Val
eg jobban megfelel a maga céljainak. Azt hiszem, a berakodás meg a be- és kihajózás is gyo
rsabban fog menni. A valenciai hajóügynököt már értesítettük. Megígérte, hogy személyesen u
astellonba, hogy felügyeljen a berakodásra. Amikor a Toscana bejelentkezik rádión a vale
nciai kikötõ-felügyeletnél, azok közölni fogják vele, hogy tovább kell mennie Castellonba.
onnal továbbindul, ez legfeljebb kétórányi plusz utat jelent.
És én hol fogok fölszállni rá?
Ez már a maga dolga mondta Schlinker. Én mindenesetre értesítettem a hajóügynököt,
ana egyik matróza, aki tíz nappal korábban,
Brindisiben hagyta el a hajót, rövidesen visszatér, és megadtam neki a Keith Brown nev
et. Mi a helyzet az irataival?
Minden rendben felelte Shannon. Az útlevél is, a kereskedelmi tengerészigazolvány i
Az ügynököt megtalálja Castellónban a vámházban, 20-án reggel, amint kinyitottak közö
. Se?or Moscarnak hívják.
És mi a helyzet Madridban?
A szállítási parancs úgy rendelkezik, hogy 19-én, azaz holnap este nyolc óra és éjfél k
l az árut egy teherautóra, a hadsereg felügyelete alatt. Éjfélkor indul útnak katonai kísér
, és úgy idõzítik, hogy reggel hat órára érjen a castelloni kikötõ kapuja elé, ugyanis a ki
it. Ha a Toscana idõben odaér, akkor éjszaka már ott fog horgonyozni. A ládákat egy polgári
herautó fogja szállítani, annak a fuvarozási cégnek az autója, amelyhez hasonló esetekben m
ig fordulni szoktam. Nagyon jó, tapasztalt emberei vannak. A szállítási igazgatónak meghag
ytam, hogy figyelje, mikor indul el a konvoj a raktártól, és amint elindultak, azonnal
szóljon ide telefonon.
Shannon bólintott. Semmit nem talált a tervben, ami kudarccal fenyegethetett.
Majd visszajövök mondta, és távozott. Aznap délután egy nagy teljesítményû Mercedest
ik nemzetközileg ismert bérautó-ügynökségtõl, amelynek kirendeltsége volt Madridban.
Másnap este fél tizenegykor ismét ott ült Schlinkerrel a Mindanaóban, és várták a telefon
indketten nagyon nyugtalanok voltak, mint általában mindenki, amikor egy gondosan ki
dolgozott terv sikere vagy bukása valaki mástól függ. Schlinker épp annyira aggódott, mint
hannon, bár nem ugyanabból az okból. Tudta, hogy ha valami elõre nem látott katasztrófa üt
akkor elrendelhetik, hogy nézzenek alaposan utána az általa benyújtott végfelhasználói biz
ványnak is, márpedig ezt a próbát a dokumentum aligha állja ki, különösen, ha a vizsgálat k
a bagdadi belügyminisztériumot is megkérdezik a hitelesség felõl. Márpedig ha ebben az ügyb
lebukik, akkor más, számára sokkal jövedelmezõbb, Madriddal kötendõ üzletei is kútba esnek.
a, nem elõször, bárcsak ne fogadta volna el Shannon megbízását, de a legtöbb fegyverkereske
asonlóan Schlinker is annyira pénzéhes volt, hogy semmiféle ajánlatot nem tudott visszauta
sítani, ha az hozott valamit a konyhára. Szinte fizikai fájdalmat okozott volna neki,
ha megteszi.
Elérkezett az éjfél, de a telefon még mindig, nem szólalt meg. Aztán fél egy lett. Shanno
el-alá járkált a szobában, és tehetetlen dühében a kövér németre vicsorgott, aki csak üldög
whiskyt a másik után itta. Húsz perccel egy elõtt végre megszólalt a telefon. Schlinker va
gal rávetette magát. Néhány spanyol szót mondott a kagylóba, aztán várt.
Mi van? förmedt rá Shannon.
Moment válaszolta Schlinker, és intett neki, hogy maradjon csöndben. Aztán valaki más
beleszólt a kagylóba a vonal másik végén, akinek Schlinker szintén spanyolul válaszolt, am
Shannon semmit sem értett. Végül Schlinker elvigyorodott. Gracias", mondta a kagylóba több
zör egymás után.
Minden rendben van mondta, amikor letette. A konvoj tizenöt perccel ezelõtt hagyta
el a raktárát, és most katonai kísérettel útban van Castellon felé.
De Shannon már ott sem volt.
A Mercedes könnyedén beérhette a konvojt, még ha az a Madridtól Valenciáig tartó hosszú a
ig tartani tudja is a száz kilométeres óránkénti sebességet. Shannonnak negyven percébe ker
amíg megtalálta Madrid hosszan elnyúló külvárosaiból a kivezetõ utat, és joggal feltételezt
konvoj sokkal jobban ismeri a terepet. Ám az autóúton a Mercedes már 180-nal tudott szágu
ldani. Shannon nyitva tartotta a szemét, miközben teherautók százai mellett húzott el, átsü
a sötétségen, a tengerpart felé. Hatvan kilométerre volt Valenciától, és éppen átrobogott
na nevû városon, amikor megtalálta, amit keresett.
Kocsija fényszóróinak fényében feltûnt a katonai dzsip, amely egyenletes távolságból köve
fedett, nyolctonnás teherautót, és amikor elhúzott mellettük, egy nevet is látott a teherau
oldalán, annak a fuvarozási cégnek a nevét, amelyet Schlinker megadott neki. A teherautó e
lõtt egy másik katonai jármû haladt, egy nagy, négyajtós, hatüléses kocsi, amelynek hátsó ü
atiszt terpeszkedett egymagában. Shannon a gázra taposott, és a Mercedes elsüvített a part
felé.
Valenciánál rátért arra a körútra, amely félkörívben megkerülte az alvó várost, majd a je
tt a Barcelonába vezetõ, E26-os mûútra. Most ismét narancsszínû teherautók és korán kelõ ga
araszolgatott. Elhaladt Sagunto, a csodálatos római erõd mellett, amelyet a légionáriusok
a hegy szikláiból faragtak ki, majd késõbb a mórok az iszlám fellegvárává alakítottak. Kevé
lõtt hajtott be Castellonba, ahol rátért arra az útra, amerre a Puerto feliratú jelzõtábla
atott.
A castelloni kikötõ öt kilométernyire fekszik magától a várostól, egy keskeny, nyílegyene
mely a városközpontból a tengerhez vezet. Az út végén egyszerûen lehetetlen föl nem fedezni
t és a kikötõt, mivel az égvilágon semmi egyéb épület nem áll ott.
Mint a földközi-tengeri réveknél gyakori, ez is három kikötõbõl áll: az egyik a teherhajó
jachtoké és kirándulóhajóké, a harmadik a halászhajóké. Castellonban a kereskedelmi kikötõ
sik, ha szembefordulunk a tengerrel, és mint minden spanyol kikötõt, ezt is kerítés fogja
körül, a kapuknál pedig éjjel-nappal a Guardia Civil felfegyverzett emberei õrködnek. Az el
erített térség közepén van a révkapitányság, mellette pedig egy fényûzõ jachtklub, amelynek
oldalon a kereskedelmi kikötõre néz, másik oldalon a vitorlások számára fenntartott kikötõ
és a halászkikötõre. A révkapitányság szárazföld felõli oldalán egy sor raktárépület húzód
Shannon balra fordult, az autót megállította az út mentén, kiszállt, és elindult a kikötõ
kerítés mentén félúton megtalálta a fõbejáratot, és mellette a bódéjában szunyókáló õrt. A
a. Kissé odébb bekukucskált a kerítés láncszemei között, és nagy kõ esett le a szívérõl, me
edence túlsó végében horgonyzó Toscanát. Letelepedett a kerítés tövébe, hogy megvárja a hat
Háromnegyed hatkor újra ott volt a fõbejáratnál. Rámosolygott a Guardia Civil emberére, é
bólintott neki, de az hidegen, mereven nézett vissza rá. A kelõ nap fényénél jól látta a va
yire parkoló tiszti autót, teherautót és dzsipet, amely körül hét-nyolc katona sürgölõdött.
egy polgári autó érkezett, megállt a bejáratnál, és tülkölt. Apró termetû, fürge emberke k
Shannon odalépett hozzá.
Se?or Moscar?
Sí.
Engem Brownnak hívnak. Én vagyok az a matróz, aki itt akar visszaszállni a hajójára.
A-spanyol összeráncolta a homlokát.
Por favor? Que?
Brown erõsítgette Shannon. A Toscanáról.
A spanyol arca megenyhült.
Ah, sí. El marinero. Jöjjön, kérem!
A kapu kinyílt, és Moscar felmutatta az igazolványát. Néhány percen keresztül karattyolt
rel és a vámossal, akik kinyitották a kaput, és Shannonra mutogatott. Shannon több ízben is
ki tudta venni a marinero" szót; útlevelét és kereskedelmi tengerészigazolványát alaposan
zsgálták. Aztán követte Moscart a vámhivatalba. Egy órával késõbb a Toscana fedélzetén volt
A hajó átkutatása kilenc órakor kezdõdött, minden figyelmeztetés nélkül. A rakományjegyzé
n átvizsgálták. Mindent rendben találtak. Lenn a rakparton ott állt a madridi teherautó, me
lette a tisztet szállító kocsi és a dzsip. A kíséret kapitánya, egy vékony, sárgás arcbõrû,
fi, aki úgy festett, mint egy mór, tanácskozott valamit a két vámtiszttel. Aztán a vámosok
ntek a fedélzetre. Moscar követte õket. Ellenõrizték a rakományt, hogy csakugyan azokból az
ból áll-e, amelyek a jegyzéken szerepeltek. Minden zugba bekukkantottak, ám a fõ rakodótér
lódeszkái alá nem néztek be. Benyitottak a hajóraktárba, egy másodpercre rámeredtek a lánco
oshordók és festékeskannák zûrzavarára, majd becsukták az ajtót. Az egész egy óráig tartott
elte õket, mi szüksége van Waldenberg kapitánynak hét emberre egy ilyen kis hajón. Az elmag
arázta nekik, hogy Dupree és Vlaminck a cég alkalmazottai, akik lekéstek a hajójukat Brind
isiben, és majd útban Latakia felé, Máltán teszi ki õket. A tengerészigazolványuk azért nin
mert minden holmijuk a saját hajójukon maradt. Amikor a vámosok a hajó nevét firtatták, Wa
denberg egy olyan hajót említett, amelyet a brindisi kikötõben látott. A spanyolok elhallg
attak és tanácstalanul a fõnökükre pillantottak. Az lenézett a katonák kapitányára, vállat
hagyta a hajót. Húsz perccel késõbb megkezdõdött a berakodás.
Fél egykor a Toscana kisiklott a castelloni kikötõbõl és a San Antonio-fok felé fordított
kormányrúdját. Cat Shannont most, hogy túl volt a nehezén, elfogta az émelygés, mert tudta
ogy innen már gyakorlatilag semmi nem állíthatja meg. A hajó farában, a korlátnak dõlve néz
hogy a Castellontól délre fekvõ narancsligetekkel borított zöld síkság lassan eltûnik a sze
amint a hajó a nyílt tenger felé igyekezett. Carl Waldenberg odalépett mellé.
Ez volt az utolsó kikötés? kérdezte.
Az utolsó, ahol be kellett rakodnunk valamit mondta Shannon. Az afrikai partokon
még föl kell vennünk néhány embert, de kinn fogunk horgonyozni a nyílt vízen, és az embere
orcsónakon jönnek ki a hajóhoz. Bennszülött rakodómunkások. Vagy legalábbis ezen a címen fo
lszállni.
Nekem csak a Gibraltári-szorosig vannak térképeim ellenkezett Waldenberg.
Shannon benyúlt cipzáras ballondzsekijébe, és elõhúzott egy csomó térképet, a felét annak
ségnek, amelyet Endean adott át neki Rómában.
Ezekkel mondta, miközben átnyújtotta õket a kapitánynak el tud jutni egészen Freeto
ierra Leonéig. Ott fogunk lehorgonyozni azokért az emberekért. Úgy igyekezzék, hogy július
odikára ott legyünk. Akkorra beszéltük meg a találkozót.
A kapitány visszaindult a kabinjába, hogy nekilásson kidolgozni a tervet, milyen útvon
alon és sebességgel haladjanak. Shannon egyedül maradt a korlátnál. Sirályok köröztek a tat
enyérmorzsákra vadászva, amelyeket Cipriani hajigált nekik a hajókonyháról, ahol éppen az e
zítette. A madarak visongva, rikácsolva csaptak le a tajtékos hullámokra egy-egy kenyér- v
agy zöldségdarabért. Ha valaki ott áll és hallgatózik, egy másik hangot is hallhatott volna
sirályok vijjogásán kívül: valaki a Spanyol Harlem" címû dalt fütyörészte.

Messze északra egy másik hajó is éppen akkor szedte fel a horgonyt, és a révkalauz irányítá
elé igyekezett az arhangelszki kikötõbõl. A Komarov motoros hajó még csak tízesztendõs volt
mint ötezer tonnás.
A hajóhídon barátságos, meghitt hangulat uralkodott. A kapitány és a révkalauz egymás mel
ltak, és nézték, hogyan tûnnek tova a kikötõ oldalán a mólók és a raktárépületek, majd a ny
etõ csatornát kezdték figyelni. Mindkét férfi egy csésze gõzölgõ kávét tartott a kezében. A
alauz utasításait követve haladt a megszabott útvonalon, balján a radarernyõ hol fölvillant
ol elhomályosodott, hol a finoman hullámzó óceánt fogta be, amely elõttük elterült, hol a p
húzódó jégtömböket, amelyek soha, még a legnagyobb nyárban sem olvadtak fel.
A hajó farában két férfi támaszkodott a korlátnak a sarló-kalapácsos zászló alatt, és fig
az orosz sarki kikötõ lassan eltûnik a messzeségben. Dr. Ivanov fekete cigarettájának össz
sált kartonpapír szopókáját a fogai közé szorította, és beszívta a csípõs, sós tengeri leve
aposan felöltözött a hideg ellen, mert a Fehér-tenger felõl érkezõ szélben még most, június
olt tanácsos rövid ujjú inget viselni. Ivanov mellett az egyik fiatal technikus álldogált,
aki alig várta, hogy elindulhasson elsõ külföldi útjára, és most a fõnökéhez fordult.
Doktor elvtárs mondta.
Ivanov kivette fogai közül a papiroszka csikkjét, és a tajtékzó hullámokba pöccentette.
Barátom mondta , azt hiszem, itt, a hajón, nyugodtan szólíthat Mihail Mihajlovicsnak
De az intézetben...
Most nem vagyunk az intézetben. Egy hajó fedélzetén vagyunk. És az elkövetkezõ néhány h
leszünk zárva egymással itt is, a dzsungelben is.
Értem mondta a fiatalember, de azért nem hagyta magát elhallgattatni. Járt már vala
ngaróban?
Nem felelte a fõnöke.
És Afrikában? makacskodott a fiatalabbik.
Igen, Ghánában.
 És milyen volt?
Tele dzsungelekkel, mocsarakkal, moszkitókkal, kígyókkal, és olyan emberekkel, akik eg
y szót sem értenek abból, amit mondunk nekik.
De angolul csak értenek makacskodott a technikus. És mi mindketten tudunk angolul.
Nem, Zangaróban angolul sem értenek.
Ó... A fiatal technikus mindent elolvasott Zangaróról, bár ez nem volt valami sok, ab
an az enciklopédiában, amelyet az intézet hatalmas könyvtárából kölcsönzött ki.
A kapitány azt mondja, ha minden jól megy, huszonkét napon belül megérkezünk Clarence-b
Aznap ünneplik a függetlenségük kikiáltásának évfordulóját.
Süssék meg a függetlenségüket! mondta Ivanov, és odébb sétált.

Amikor elhaladtak az Espartel-fok mellett, és óvatosan kiaraszoltak a Földközi-tengerrõl a

z Atlanti-óceánra, Shannon a Toscana rádióján feladott egy sürgönyt Gibraltárba, hogy onnét
Londonba. Mr. Walter Harris volt a címzett. A táviratban mindössze ennyi állt: örömmel ért
hogy a fivére teljesen felgyógyult". Ebben a mondatban állapodtak meg arra az esetre,
ha a. Toscana idõben útnak indul. Ha a szöveg a fentitõl némileg eltérõ felvilágosítást ad
Mr. Harris fivérének egészségi állapotával kapcsolatban, ez azt jelentette volna, hogy a T
scana útra kelt ugyan, de késésben van, vagy valami nehézség adódott. Ha Endean egyáltalán
féle táviratot nem kap, ez azt jelentette volna, hogy a hajót nem engedték tovább a spanyo
l felségvizekrõl.
Aznap délután Sir James Manson és Endean megbeszélést tartott az elõbbi irodájában.
Nagyon jó mondta a pénzmágnás, amikor Endean jelentette neki a hírt. Mennyi ideje v
ogy célba érjen?
Huszonkét nap, Sir James. Most tartunk a hetvenötödik napnál abból a százból, amelyre s
szerint az akcióhoz szükség van. Shannon úgy tervezte, hogy a nyolcvanadik napon hagyja
el Európát, és így húsz napja marad az útra. Úgy becsülte, hogy tizenhat-tizennyolc napot
k a tengeren tölteni, számolva az esetleges rossz idõvel vagy egy legfeljebb kétnapos üzem
zavarral, így négy nappal elõbbre tart, még a saját számításai szerint is.
Elõbbre akarja hozni az akciót?
Nem, uram. A támadás napja továbbra is a századik. Ha úgy adódik, a fölösleges idõt val
a tengeren fogja tölteni.
Sir James Manson fel-alá járkált az irodájában.
És mi a helyzet a bérelt villával? kérdezte.
Mindent elrendeztünk, Sir James.
Akkor nem látom értelmét, miért õdöngene továbbra is itt Londonban. Menjen át megint Pá
zerezzen egy cotonoui vízumot, repüljön oda, fogja az új alkalmazottunkat, Bobi ezredest
, és vigye magával erre a helyre a zangarói határ mentén. Ha meg akarna lépni, kínáljon nek
b pénzt. Rendezkedjenek be a villában, aztán készítse elõ a teherautót és a vadászfegyverek
ikor megkapja Shannon üzenetét, hogy támadni készül, világosítsa fel Bobit, mi vár rá. Vegy
y a bányászati koncessziót már mint Bobi elnök írja alá, datálja egy hónappal késõbbre, azt
nd a három példányt ajánlva, de külön borítékban, ide az irodámba. Bobit gyakorlatilag tart
t alatt, amíg meg nem jön Shannon második üzenete, hogy minden rendben. Akkor lépnek maguk
a színre. Errõl jut eszembe, mi a helyzet a testõrrel, akit magával visz? Készen áll?
Igen, Sir James, Azért a pénzért, amit kap, mindenre készen áll.
Milyen a fickó?
Keményebb már nem is lehetne. Éppen ilyet akartam.
Tudja, azért még adódhatnak problémák. Shannon körül ott lesz az összes embere, legaláb
akik életben maradnak a csata után. Még szolgálhatnak egy-két kellemetlen meglepetéssel.
Endean elvigyorodott.
Shannon emberei Shannont fogják követni mondta. õvele pedig tudok bánni. Mint minde
soldosnak, neki is megvan az ára. És én fel fogom kínálni neki... csak éppen Svájcban, jó m
Zangarótól.
Amikor Endean mögött becsukódott az ajtó, Sir James Manson lebámult a Cityre, és azon töp
gett, vajon csakugyan minden embernek megvan-e az ára, vagy mégis akad, aki ellen tu
d állni a pénznek vagy a megfélemlítésnek. Sir James még soha nem találkozott ilyennel. Mi
it meg lehet venni, és akit nem, azt meg lehet törni", mondta neki hajdanán egyik ment
ora. Sir James jó néhány éve, amióta ilyen gazdag volt, figyelte a politikusokat, tábornoko
at, újságírókat, szerkesztõket, üzletembereket, minisztereket, vállalkozókat és arisztokrat
kásokat és szakszervezeti vezetõket, fehéreket és feketéket, munka és szórakozás közben, de
 nem talált, aki megváltoztatta volna ezt a véleményét.

Sok évvel ezelõtt egy spanyol utazó, amikor hajójáról a szárazföld felé pillantott, megláto
gyet, amely háta mögött a kelõ nappal mintha oroszlánfejre hasonlított volna. El is nevezte
Oroszlánhegynek, majd továbbhaladt. A név rajta ragadt a földdarabon, és az országot rövide
Sierra Leoneként ismerték. Késõbb egy másik ember, aki más megvilágításban, vagy más szeme
ugyanezt a hegyet, elnevezte Mount Aureole-nak, a dicsfény hegyének. Ez a név is rajta
ragadt. Még ennél is késõbb, és még szárnyalóbb fantáziáról téve tanúbizonyságot, egy fehé
apított várost. Freetownnak, Szabadvárosnak keresztelte el, és a várost még ma is így hívjá
vetett horgonyt, ötszáz méterre a Sierra Leone-i partoktól és Freetowntól, a Toscana motoro
hajó Shannon magánkalendáriumának nyolcvannyolcadik napján, július 2-án, kevéssel déli tiz
tán.
Amióta elindultak a spanyol kikötõbõl, Shannon ragaszkodott hozzá, hogy a rakományhoz sen
i se nyúlion, érintetlenül és felbontatlanul várakozzék a hajófenékben. Attól tartott, hogy
g Freetownnál átkutatják a hajót, bár ez igencsak szokatlan eljárás lett volna, hiszen a To
na sem nem rakodott ki, sem árut nem vett fel. A lõszeres ládákról eltávolították a spanyol
eket; csiszolókoronggal addig csiszolták õket, amíg elõ nem bukkant a ragyogóan fehér fa. E
olyan jeleket festettek rájuk, amelyek szerint a ládák olajfúró alkatrészeket tartalmaznak
a kameruni tengerpart olajkútjai számára.
Shannon csak egyetlen feladat elvégzését engedélyezte az alatt az idõ alatt, míg a hajó d
tartott. A ruhanemûket tartalmazó csomagokat szétválogatták, és azokat, amelyekben a hátiz
és a hevederek voltak, felnyitották. Cipriani, Vlaminck és Dupree néhány napon át azon buz
kodtak, hogy zsákvarrótûk és tenyérgyûszûk segítségével szétszabdalták és átalakították a h
keskeny zacskókkal látták el õket, amelyekben elfért egy-egy páncéltörõ gránát. Ezeket a fo
smerhetetlen csomagokat most a festékeskamrában tárolták a felmosórongyok között.
A többi hátizsákot is átalakították. A zsákrészt levágták róluk, és csak a vállpántokat h
asra és derékra feszülõ szíjakkal együtt. Minden egyes vállpántra csíptetõket erõsítettek,
z övre, hogy késõbb ezekbe a keretekbe egy teljes rekesz aknagránátot tudjanak majd felhel
yezni, és így egy-egy ember képes legyen egyszerre húsz darabot a hátán hordozni.
A Toscana, amikor már tíz kilométerre volt a parttól, bejelentkezett a freetowni révkapi
tányságon, ahol megadták neki az engedélyt, hogy az öbölben lehorgonyozzon. Mivel nem volt
i- vagy berakodásra váró szállítmánya, semmi oka nem volt rá, hogy a kikötõ II. Erzsébet ki
ezett rakpartján foglalja mások elõl az értékes helyet, Csak azért érkezett, hogy további l
t vegyen fel.
Azok az alkalmi teherhajók, amelyek a tengerpart kisebb kikötõibõl épületfát szállítanak,
at-afrikai parton többnyire Freetownt részesítik elõnyben, amikor fel akarnak venni néhánya
ezek közül az izmos rakodómunkások közül, akik jól értenek a hajókötélzet és a csörlõ keze
dulnak útnak, és visszafelé is ott teszik ki õket, fizetésükkel a zsebükben. A partvonal so
záz apró öblében és beszögellésében, ahol parti darut többnyire semmi kincsért nem lehet sz
hajóknak a saját óriásdaruikat kell használniuk az áru berakodásához. Azok kezelése pedig
sen nehéz munka, különösen az izzasztó trópusi hõségben; a fehér tengerészek rendszerint úg
õk tengerésznek szegõdtek a hajóra, nem pedig rakodómunkásnak. Megeshet, hogy helyben nem
ikerül munkásokat találni, ezért a hajók többnyire Sierra Leonéból visznek rakodókat. Ezek
d ég alatt alszanak a fedélzeten, maguk kotyvasztják a táplálékukat, és a tatról kihajolva
kodnak. A freetowni hatóságok egy csöppet sem voltak meglepve, amikor a Toscana közölte, h
ogy rakodómunkások felvétele céljából kíván kikötni.
Ahogy a horgonykötél zörögve leereszkedett, Shannon az öblöt körülvevõ partvonalat vizsgá
melyet szinte teljes hosszában elfoglaltak a fõváros nyomornegyedének kalyibái.
Az eget felhõk borították. Bár nem esett, a felhõk alatt olyan párás hõség volt, mint egy
ban, és Shannon érezte, hogy az izzadtságtól az inge szorosan a felsõtestéhez tapad. Ez mos
antól kezdve megint így lesz, gondolta. Pillantása végigpásztázta a vízre nézõ városrészt,
ontjában egy hatalmas szálloda magasodott az öböl fölé. Ha Langarotti egyáltalán megérkezet
r most ebben a szállodában várakozik. Nyilván õ is a tengert fürkészi. De talán még nem is
be. Ha alkonyatig se jön meg, ki kell találniuk valamit, miért akarnak tovább idõzni a kikö
en, például azt mondhatnák, hogy elromlott a frizsiderük. Elképzelhetetlen, hogy továbbhajó
nak ebben a melegben, ha nem mûködik a hûtõ. Shannon elfordította tekintetét a szállodáról,
t a kis segédhajókat figyelte, amelyek a rakparthoz kikötött nagy Elder Dempster körül sürg
.
A korzikai már akkor megpillantotta a partról a Toscanát, amikor az horgonyt vetett,
 és most éppen útban volt a város felé. Már egy hete megérkezett Freetownba, és vele voltak
azok az emberek, akikre Shannonnak szüksége volt. Nem voltak ugyan Sierra Leone-i be
nnszülöttek, de ezzel senki nem törõdött. Mindenféle törzsbõl akadtak olyanok, akik elszegõ
kodómunkásnak vagy hajósinasnak.
Két órakor egy apró dereglye indult a Toscana felé a vámháztól: hátuljában egy egyenruhás
Amikor felkapaszkodott a Toscana fedélzetére, kiderült, hogy õ a vámparancsnok helyettese:
vakítóan fehér zoknit viselt, khakiszínû rövidnadrágja és zubbonya frissen vasalva, váll-l
sak úgy szikráztak, és csúcsos sapkája mereven ült pontosan a feje közepén. E lenyûgözõ ölt
ete térdét és sugárzó ábrázatát hagyta szabadon. Shannon üdvözölte, bemutatkozott mint a tu
iselõje, hosszan rázogatta a vámtiszt kezét, majd bevezette a kapitány kabinjába.
Ott már várta a három üveg whisky és a két karton cigaretta. A vámtiszt legyezgette magát
eket sóhajtott örömében, amikor a légkondicionáló hûvös leheletét megérezte a bõrén, és a s
pillantást vetett az új hajórakomány-jegyzékre, amely szerint a Toscana Brindisiben gépalk
trészeket vett föl, és ezeket az AGIP olajtársaság part menti fúrótornyaihoz szállítja, a k
partok közelébe. Jugoszláviáról vagy Spanyolországról egy szó sem esett az új jegyzékben.
ek még rajta felfújható motorcsónakok, farmotorok és különféle trópusi ruházati cikkek, val
jfúrók. Visszafelé Elefántcsontparton, San Pedrónál a Toscana kakaót és kávét kíván felvenn
atér Európába. A vámtiszt rálehelt hivatali pecsétjére, aztán ráütötte a hajórakományjegyzé
messze járt, ajándékai a tarisznyájában lapultak.
Néhány perccel hat óra után, amikor a hõség már enyhült, Shannon egy csónakot vett észre,
orsan távolodott a parttól. A csónak közepén a két bennszülött, akik az utasokat a várakozó
okták szállítani, erélyesen forgatta az evezõket. A csónak hátuljában hét másik afrikai ült
tett batyuját szorongatva. A csónak orrában hunyorgott az egyetlen európai. Ahogy a csónak
ot a két evezõs nagy szakértelemmel a Toscana oldalához irányította, Langarotti fürgén felk
a vízig lecsüggõ létrán.
Egyik batyut a másik után lendítették fel az imbolygó csónakból a teherhajó fedélzetére,
afrikai is felmászott a létrán. Jóllehet a part látótávolságon belül volt, Vlaminck, Dupree
er, minden óvatosságról megfeledkezve, hátba veregette az érkezõket, és kezet rázott velük.
ikaiak boldogan vigyorogtak, és szemlátomást õk is éppannyira örültek a találkozásnak, mint
dosok, és elsõ tisztje csodálkozva figyelte õket. Shannon intett a kapitánynak, hogy indíts
el a Toscanát a nyílt tenger felé.
Sötétedés után, amikor csoportokban üldögéltek a fõfedélzeten, és hálásan élvezték a hûvö
en a Toscana délnek tartva szelte a hullámokat, Shannon bemutatta az újonnan érkezetteke
t Waldenbergnek. A zsoldosok mindnyájan jól ismerték õket, és õk is a zsoldosokat. A hét af
aiból hat fiatal férfi volt, a nevük Johhny, Patrick, Jinja. Vasárnap, Bartholomew és Timo
thy.
Valamennyien harcoltak a zsoldosok oldalán, valamennyit egyik vagy másik európai kat
ona képezte ki személyesen, valamennyi számos csatában tette próbára erejét és ügyességét,
ebb tûzben is kitartottak. És mindnyájan rendíthetetlenül hûségesek voltak vezetõjükhöz. A
dõsebb férfi volt, kevesebbet mosolygott, méltóságot és önbizalmat sugárzott. Shannon Dokt
szólította. Õ is hûséges volt vezetõjéhez és népéhez.
Hogy állnak a dolgok odahaza? kérdezte Shannon.
Doktor Okoye szomorúan csóválta a fejét.
Rosszul felelte.
Holnap munkához látunk mondta neki Shannon. Megkezdjük az elõkészületeket.

HARMADIK RÉSZ
A TRÓFEA
HUSZADIK FEJEZET
A tengeri út hátralévõ részében Cat Shannon egyfolytában dolgoztatta az embereit. Csak a kö
frikai volt kivétel, akit Doktor"-nak szólítottak. A többieket csoportokra osztotta, és mi
degyik csoportot más és más feladattal bízta meg.
Marc Vlaminck és Kurt Semmler az öt zöld Castrol-olajoshordót nyitotta fel. Kiverték az
aljára forrasztott fémlapot, és elõhúzták belõle a terjedelmes, húsz Schmeissert és száz da
t tartalmazó csomagokat. A megmaradt gépolajat kisebb kannákba öntötték, mivel az út során
 lehetett rá.
Vlaminck és Semmler a hat afrikai katona segítségével lefejtette a védõburkot mind a száz
isztolyról, majd egyenként megtisztogatta õket a rájuk tapadt olajtól és zsírtól. Mire ezt
kát befejezték, a hat afrikai többet tudott a Schmeisser mûködési mechanizmusáról, mintha h
s kiképzésen vettek volna részt.
Kinyitották a kilenc mm-es lõszert tartalmazó elsõ tíz ládát, majd mind a nyolcan körülül
délzeten, és töltényeket nyomogattak a tárakba, harmincat-harmincat mindegyikbe, egészen ad
ig, amíg mind a tizenötezret el nem helyezték a rendelkezésükre álló ötszáz tölténytár vala
or a Schmeisserekbõl nyolcvanat félretettek, Jean-Baptiste Langarotti pedig a hajófenékb
en tárolt bálákból elkezdte összeválogatni az egyenruhakészlethez tartozó darabokat. Minden
t két darab trikót, két alsónadrágot, két pár zoknit, egy pár csizmát, egy nadrágot, egy ba
gy zubbonyt és egy hálózsákot tartalmazott. Amikor ezzel elkészült, az egészet batyuba göng
egy-egy Schmeissert és öt darab teli tölténytárat viaszosvászonba burkolt, egy polietilén z
kóba csúsztatta, majd az egész csomagot belegyömöszölte a hálózsákba. A hálózsák nyílását b
s zsák lett, és mindegyik belsejében ott rejtõzött egy katona teljes ruházata és fegyverzet
Húsz darab egyenruhakészletet és húsz Schmeissert, darabonként öt tölténytárral együtt fé
Ez lesz majd a rohamcsapat felszerelése, jóllehet csak tizenegyen lesznek, legfeljeb
b a legénységbõl vethetnek be még valakit szükség esetén. Langarotti, aki a hadseregnél meg
ben megtanult bánni a tûvel-cérnával, átszabta az egyenruhákat, míg azok pontosan illettek
sapat tagjaira.
Dupree és Cipriani, a matróz, akirõl kiderült, hogy egészen használható asztalos, szétsze
néhányat azok közül a ládák közül, amelyekben korábban a lõszer volt, aztán a farmotorok fe
figyelmüket. Mindhárom Johnson típusú, hatvan lóerõs szerkezet volt. A két férfi olyan fado
at eszkábált a ládákból, amelyek pontosan illeszkedtek a motorok fölé, és a dobozokat a mag
hozott matracokból kivágott habszivaccsal bélelték ki. Mivel a kipufogók zaját már amúgy i
entõsen tompította a kipufogócsõ víz alatti meghosszabbítása, most azt a mechanikus zajt is
melyet a motor burkolatának rázkódása okozott, halk zümmögéssé csendesítették a rájuk erõsí
Amikor Vlaminck és Dupree végzett ezekkel a feladatokkal, azokkal a fegyverekkel k
ezdtek foglalkozni, amelyeket a támadás éjszakáján készültek használni. Dupree kiszedte a l
aknavetõt, és tanulmányozni kezdte a célzószerkezetet. Korábban soha nem használt jugoszláv
yú aknavetõt, de megkönnyebbülten tapasztalta, hogy egészen egyszerû a szerkezetük. Elõkész
ven darab lövedéket, majd ellenõrizte és kiélesítette a gyújtót minden egyes lövedék orrába
Az így elõkészített lövedékeket visszatette a dobozukba, a két dobozt egymás fölött elhel
ette a hevederben, amelyet korábban a katonai típusú hátizsákokból készített.
Vlaminck a maga két páncéltörõjére koncentrált, amelyek közül csak egyet kellett használn
szakáján. Ebben az esetben is az volt a Legnagyobb kérdés, mekkora súlyt bír el a hátán, mi
z egész fegyverzetet a hátukon kell a helyszínre szállítaniuk. Vlaminck az orr-rekesz tete
jén állva, a tat fölé meredõ zászlórúd csúcsát használva fix pontként, célzókorongját a p
san beállította a fegyver nézõrését, amíg biztos nem volt benne, hogy egy kétszáz méternyir
lövésbõl legalább egyszer eltalál. Már eldöntötte, hogy az afrikaiak közül Patrickot válas
, mert korábban is harcoltak együtt, és elég jól ismerték egymást ahhoz, hogy jól össze tud
olgozni. Az afrikai a hátizsákján kívül tíz páncéltörõ gránátot is visz majd magával, a saj
is beszélve. Vlaminck a saját csomagját még megtoldotta két lövedékkel, amelynek Cipriani
rt két, az övhöz erõsíthetõ táskát.
Shannon elsõsorban a kiegészítõ felszerelésekre fordította a figyelmét. Megvizsgálta a ma
os jelzõrakétákat, és elmagyarázta Dupree-nek, hogyan mûködnek. Minden egyes zsoldosnak ado
egy iránytût, kipróbálta a gázmûködtetésû ködkürtöt, és ellenõrizte a hordozható rádiókészü
Mivel még maradt fölösleges ideje, Shannon úgy rendelkezett, hogy a Toscana két napig a
nyílt tengeren horgonyozzon, egy olyan térségben, ahol a hajóradar szerint harminc kilomét
eres körzetben nem volt másik vízi jármû. Ahogy a hajó szinte mozdulatlanul vesztegelt a ny
vízen, enyhén emelkedve-süllyedve a hullámverésben, mindenki kipróbálta a saját Schmeisser
ehéreknek ez semmi gondot nem okozott; vagy fél tucat különféle automata fegyvert használta
a maguk idejében, és ezek között csak jelentéktelen különbségek vannak. Az afrikaiaknak ho
b idõbe telt hozzászokni a Schmeisserekhez, mivel legtöbbjük mindaddig nem ismert mást, cs
ak a. 7,92-es ismétlõ Mausert vagy a NATO szabványú 7,62-es öntöltõ puskát. Az egyik Schmei
rendszeresen beragadt, ezért Shannon a vízbe hajította, és egy másikat adott az illetõnek.
inden egyes afrikai fejenként kilencszáz darab töltényt lõtt ki, amíg hozzászoktak, hogy bi
san tartsák a Schmeissert a kezükben, és valamennyien kigyógyultak abból a bosszantó szokás
amelyre az afrikai katonák hajlamosak, nevezetesen, hogy behunyják a szemüket, amikor
a fegyvert elsülik.
 Az öt üres, nyitott tetejû olajoshordót annak idején félretették, hogy majd késõbb felhas
st ezeket a hordókat a hajó tatja mögött vízre bocsátották, hogy rajtuk gyakorolhassák a cé
. Mire a lõgyakorlat végére értek, valamennyi férfi, fehérek-feketék egyaránt, száz méteres
yedén szitává tudta lõni a hordókat. Négy hordó ily módon használhatatlanná vált és elsülly
g Marc Vlaminckra várt. Amikor kétszáz méternyire távolodott a hajó mögött, Marc szétterpes
szilárdan megvetve a Toscana tatján, a páncéltörõt jobb vállára emelte, jobb szemét összeh
z irányzékhoz szorította. Számításba véve a fedélzet mozgását az enyhe hullámverésben, kilõ
Az elsüvített a hordó teteje fölött, és hatalmas tajtékot verve belecsapódott az óceánba.
edék telibe találta a hordót. Óriási csattanást hallottak, és a robbanás zaja visszhangot v
hatolt el a figyelõ zsoldosok és a legénység füléhez. Ónszilánkok záporoztak a vízbe azon a
ahol korábban a hordó úszkált, és a nézõk torkából kitört az éljenzés. Vlaminck széles vigy
z fordult, lerántotta a szemüvegét, amelyet azért tett fel, hogy megvédje a szemét a szilán
tól, és letörölte arcáról a koromfoltokat.
Azt mondtad, hogy egy ajtót kell betörnünk?
Igen, egy nagy, vastag faajtót.
Gyufaszálakban fogom átnyújtani neked, erre mérget vehetsz mondta a belga.
Mivel ilyen nagy zajt csaptak, Shannon úgy rendelkezett, hogy a Toscana hajózzon t
ovább másnap, majd két nappal késõbb újra horgonyt vetettek. A közbeesõ idõben a zsoldosok
három rohamcsónakot, és felfújták õket. Most ott hevertek egymás mellett a fõfedélzeten. B
m csónak sötétszürke volt, orr-részük narancssárgán világított, és a gyártó cég nevét is ug
festették az oldalukra. Ezeket a részeket a zsoldosok a hajóraktárban talált fekete festék
el mázolták be.
Amikor másodízben is lehorgonyoztak, kipróbálták mindhárom gumicsónakot. Ha nem rakták fe
otor fölé a fadobozokat, a Johnsonok motorjának zúgása még négyszáz méterrõl is odahallatsz
canára. Ha viszont a helyükre tették a dobozokat, és a motorokat csak negyedgõzzel mûködtet
harminc méternyirõl is alig hallottak valamit. Húsz perc után, félgõzzel haladva a motorok
alában túlmelegedtek, de ha a teljesítményüket még jobban visszafogták, harminc percig is k
rtottak. Shannon egy alkalommal két órát töltött a vízen az egyik csónakban, ellenõrizte a
ségváltó szerkezetet és kipróbálta, hogyan lehet a zaj és a sebesség ideális arányát elérni
y teljesítményû motorok elég nagy mozgásteret engedtek számára, úgy döntött, soha nem fogja
jesítõképességük egyharmadánál nagyobb sebességen mûködtetni, embereinek pedig azt tanácsol
ikor a célba vett területen a tengerparthoz közelednek, az utolsó kétszáz méteren csak negy
zel haladjanak.
Kipróbálták az adó-vevõket is hat kilométeres körzetben, és az erõs légköri zavarok és a
fel-felhangzó távoli mennydörgés ellenére az üzenetet hallani lehetett, ha elég lassan és t
mondták be a mikrofonba. Shannon az afrikaiakat is kivitte a vízre a gumicsónakokban,
hogy hozzászokjanak a mozgáshoz különbözõ sebességen, napvilágnál és éjszaka.
A legfontosabbak az éjszakai gyakorlatok voltak. Egyik alkalommal Shannon négy zso
ldostársával és a hat afrikaival öt kilométerre távolodott a Toscanától, amelynek mindössze
csúcsán égett egy apró lámpa. Miközben távolodtak a hajótól, a tíz férfinak be volt kötve a
r levették a kötést, tíz percet kaptak, hogy a szemük hozzászokjon a sötét tenger és égbolt
ielõtt a csónak elindult volna visszafelé. A motort minimális sebességre kapcsolták, és a c
ban halotti csend uralkodott. A rohamcsónak csöndesen siklott az apró fény felé, amely a T
oscana hollétét jelezte. Shannon egyik kezében a kormányrudat szorongatta, a másikkal a se
bességet tartotta szilárdan a csónak teljesítõképességének egyharmadán, majd az utolsó méte
egynegyedére lassította. Érezte, milyen feszültség uralkodik az elõtte ülõ emberekben. Õk
, hogy pontosan ilyen lesz majd, amikor valóban elindulnak a támadásra, és hogy még egy esé
yt nem fognak kapni.
Amikor ismét a Toscana fedélzetén álltak, Carl Waldenberg odalépett Shannonhoz. Némán fig
ték, ahogy a legénység zseblámpafénynél felvontatja a rohamcsónakot a hajóra.
Jóformán egy hangot sem hallottam mondta a kapitány. Legalábbis mindaddig nem, amíg
méternyíre meg nem közelítették a hajót, pedig igencsak füleltem. Hacsak nem nagyon éberek
el fogják érni a partot, bárhová igyekezzenek is. Mellesleg, hol akarnak kikötni? Ha tovább
akarok haladni, újabb térképekre van szükségem.
Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha mindent elmondok mondta Shannon. Az éjszaka hátr
alévõ részében át fogjuk venni a teendõinket.
A legénység (a gépész kivételével, aki ezúttal is a gépházban aludt), a hét afrikai és a
hajnalig némán hallgatta Shannont a hajószalonban, aki részletesen elmagyarázta nekik a tám
dás tervét. Elõzõleg odakészítette a diavetítõt és a diákat, amelyek egy részén azok a fény
k, amiket saját maga készített Zangaróban, másokon azok a térképek és térképvázlatok, amike
vagy saját kezûleg készített.
Amikor befejezte, egy percre néma csend lett a fülledt kabinban, ahonnét a cigaretta
füst kékesszürke karikái a nyitott örökszemablakon át kisodródtak a nem kevésbé fülledt, pá
Végül Waldenberg szólalt meg.
Gott im Himmel! sóhajtotta. Ettõl mindenkinek megoldódott a nyelve. Egy órába is bele
t, mire Shannon minden kérdésre válaszolt. Waldenberg azt akarta, hogy ha valami hiba
csúszik a tervbe, a túlélõk még jóval hajnal elõtt visszatérjenek a hajóra, hogy mire a nap
a Toscana már hetedhét határon túl járjon. Shannon megnyugtatta, hogy ebben biztos lehet.
A maga szaván kívül semmi bizonyíték nincs, hogy csakugyan nincs se haditengerészetük,
szádjuk mondta Waldenberg.
Akkor kénytelen lesz a puszta szavamra elhinni mondta Shannon. Tényleg nincs nekik
.
Csak azért, mert maga nem látott hadihajót...
Mondom, hogy nincs csattant fel Shannon. Órákon át beszélgettem olyan emberekkel, a
évek óta itt laknak. Nincs se haditengerészetük, se ágyúnaszádjuk.
A hat afrikai nem kérdezett semmit. Õk majd annak a zsoldosnak a nyomába szegõdnek, ak
i vezeti õket, és bíznak benne, hogy az tudja, mit csinál. A hetedik, a Doktor, csak ann
yit kérdezett kurtán, hogy õ hol fog tartózkodni a támadás ideje alatt, és azonnal belenyug
tt, amikor Shannon közölte vele, hogy a Toscana fedélzetén. A négy zsoldos feltett néhány,
ztán technikai jellegû kérdést, amelyet Shannon hasonló szakszerûséggel válaszolt meg.
Amikor a szalonból visszatértek a fedélzetre, az afrikaiak elnyújtóztak a hálózsákjukon,
udtak is. Shannon gyakran irigyelte azt a képességüket, hogy bárhol, bármikor, szinte bármi
yen körülmények között tudtak aludni. A Doktor visszavonult a kabinjába, és ugyanezt tette
biatto is, mert legközelebb õ volt õrségben. Waldenberg visszatért a hídra, és a Toscana új
indult célja felé, amelytõl már csak háromnapi út választotta el.
Az öt zsoldos a hátsó fedélzeten, a legénységi szállás mögött verõdött össze, és addig be
már magasan járt. Valamennyien helyeselték a támadás tervét, és elhitték, hogy Shannon min
részletesen és pontosan felderített. Ha bármi változás történt azóta, ha a város vagy a pal
jét idõközben megerõsítették, akkor megeshet, hogy valamennyien otthagyják a fogukat. Keves
veszedelmesen kevesen voltak ehhez a feladathoz, és a tervtõl való legkisebb eltérés is a
kudarcot jelenthette. De mindnyájan elfogadták, hogy vagy húsz percen belül gyõzelmet ara
tnak, vagy azonnal vissza kell térniük a csónakjaikhoz, és lélekszakadva távozni, mármint a
nak, akiknek ez módjában áll. Tudták, hogy senki nem fogja gondjaiba venni õket, ha megseb
esülnek, és ha valamelyikük rábukkan egyik súlyosan sebesült társára, aki nincs mozdítható
annak csak egy kötelessége marad: hogy megadja neki az utolsó ajándékot, amelyet egyik zs
oldos a másiknak adhat, a gyors, fájdalommentes halál tehetõségét, amelyet mindnyájan szíve
n választottak, mint a fogságba esést és a lassú kínhalált. Ez is egyike volt a zsoldosélet
inek, és mindnyájan megtették már korábban is.
Kevéssel dél elõtt elváltak egymástól, és aludni tértek a kabinjukba.

A kilencvenkilencedik nap reggelén mindnyájan korán ébredtek. Shannon a fél éjszakát ébren
Ott állt Waldenberg mellett a hídon, és figyelte, hogy az aprócska radar képernyõjén lassa
kibontakozik a part.
Azt szeretném, ha a fõvárostól délre közelítenénk meg a partot annyira, hogy már szabad
is látható legyen mondta a kapitánynak , és a délelõtt folyamán észak felé haladjunk, pá
parttal, hogy délre már földközelben legyünk, ezen a ponton.
Ujjával a tenger egy pontjára bökött, Zangaro északi partvonalának közelében. A tengeren
z nap alatt a német kapitány elnyerte Shannon bizalmát. Waldenberg azóta, hogy a ploèei ki
kötõben átvette a pénzét, mindenben tartotta magát a megegyezésükhöz. Szívvel-lélekkel azon
, hogy az akció teljes sikerrel járjon. Shannon bízott benne, hogy a tengerész készenlétben
fogja tartani a hajót, hat kilométerre a parttól, Clarence-tõl kissé délre, mialatt a tûzha
folyik, és ha az adó-vevõ segítségével S.O.S.-jeleket adnak neki, megvárja, amíg azok a zso
k, akiknek sikerült elmenekülniük, a motorcsónakjukon visszatérnek a Toscanára, mielõtt tel
gõzzel nekivág a nyílt tengernek. Shannon a saját emberei közül egyet sem nélkülözhetett;
soldos sem maradhatott a harc ideje alatt a hajón, ezért meg kellett bíznia Waldenberg
ben.
A hajó rádióján már sikerült megtalálnia azt a hullámhosszot, amelyen megállapodásuk érte
enetet kellett közvetítenie Endeannek, aznap délben.
A délelõtt lassan telt. A hajó teleszkópján át Shannon figyelte, ahogy elmarad mögöttük a
o folyó torkolata; nézte a mangroveerdõk alacsony, hosszú vonalát, amely végighúzódott a sz
on. Tíz óra felé észrevette azt a nyílást az erdõség zöld vonalában, ahol Clarence városa f
e nyomta a teleszkópot Vlamincknak, Langarottinak, Dupree-nek és Semmlernek. Mindegy
ik némán tanulmányozta a város piszkosfehér foltját, majd átadta a teleszkópot a körvetkezõ
oldosok sûrûbben gyújtottak cigarettára, mint szoktak, és tétlenül õdöngtek a fedélzeten, f
nottan a várakozástól; most, hogy már ilyen közel voltak a célhoz, arra vágytak, hogy halad
anul akcióba léphessenek.
Délben Shannon sugározni kezdte az üzenetet. Lassan, tisztán beolvasta a rádió mikrofonjá
Az üzenet mindössze egyetlen szóból állt, és így hangzott: Banánfa". Öt percen keresztül
dpercben bemondta, majd öt perc szünetet tartott, azután újra kezdte. Harminc percen belül
három alkalommal, mindig öt percen át sugározta az üzenetet, és remélte, hogy Endean a szá
! meg fogja hallani. Ebben a szóban árrá az esetre állapodtak meg, ha Shannonnak és embere
inek sikerül idejében megérkezniük a megbeszélt helyre, és másnap kora hajnalban elindulnak
arence és Kimba palotájának ostromára.

Harmincöt kilométerre a Toscanától, a víz túloldalán Simon Endean meghallotta az üzenetet B

féle tranzisztoros rádióján, összecsukta az antennát, és szállodai szobájának erkélyérõl vi
Itt hozzáfogott, hogy lassan, gondosan elmagyarázza a zangarói hadsereg egykori ezred
esének, hogy huszonnégy órán belül õ, Antoine Bobi lesz a zangarói elnök. Délután négy órak
, boldogan vigyorogva és kuncogva a gondolattól, hogyan fog bosszút állni mindazokon, ak
ik szerepet játszottak az õ számûzetésében, megállapodott Endeannel. Aláírta azt az okirato
yben tíz évre átengedi a Bormac Kereskedelmi Társaságnak a kizárólagos bányászati jogot a K
egységben; mindezért a Bormac évente egy elõre megállapított összeget fizet a zangarói közt
valamint profitot a kibányászott ércmennyiség után. Bobi éberen figyelte, amint Endean egy
csekket helyez el egy borítékban, majd lepecsételi. A csekket egy svájci bank hitelesített
e, és benne félmillió dollárt utaltak át Antoine Bobi bankszámlájára.
Clarence-ben egész délután javában folytak a másnapi függetlenségi ünnep elõkészületei. A
rabhoz, akik csúnyán összeverve hevertek cellájukban az egykori gyarmati rendõrség épülete
, behallatszott a Kimba Hazafias Ifjúsági Szövetség tagjainak ordítozása, akik ott masírozt
felettük a város utcáin. Jól tudták, hogy másnap Kimba utasítására, az ünnepi szertartások
fogják verni õket a város fõterén. Minden középületen, feltûnõ helyen ott függtek az elnök
ei, és a diplomatafeleségek máris kezdték felfedezni önmagukon a migrén elsõ jeleit, hogy m
legyen ürügyük távol maradni az ünnepségekrõl.
Az elsötétített, õrökkel körülvett palotában Jean Kimba elnök egyedül üldögélt íróasztalá
y a holnapi nappal elkezdõdik uralkodásának hatodik éve.

A délután folyamán a Toscana, fedélzetén a gyilkos rakománnyal, megfordult, és lassan elind

a part mentén visszafelé, délnek.
A hídon Shannon a kávéját szürcsölgette, miközben elmagyarázta Waldenbergnek, pontosan ho
l majd várakoznia a Toscanával.
Maradjon a határ északi oldalán napnyugtáig mondta a kapitánynak. Este kilenckor in
l újra, és átlós irányban közelítsen a part felé. Naplemente és kilenc óra között leeresztj
rohamcsónakot, miután elõbb elhelyeztük bennük a szükséges felszerelést. Ezt a feladatot zs
l kell elvégeznünk, de jó messze, legalább tizenöt kilométerre a szárazföldtõl. Amikor kile
ra elindítja a hajót, nagyon lassan kell majd haladnia, annyira, hogy csak hajnali k
ettõkor érkezzék meg arra a pontra, amely hat kilométernyire van a szárazföldtõl és másfél
a félszigettõl. Ezen a ponton a városból nem lehet látni a hajót. Ha kioltja az összes fén
, senki nem fogja észrevenni. Tudomásom szerint a félszigeten nincs radarkészülék, hacsak n
m horgonyoz éppen egy hajó a kikötõben.
De még ha horgonyoz is, akkor sincs feltétlenül radar rajta dörmögte Waldenberg. A te
rpartot és a parti vizeket ábrázoló térképei fölé hajolt, és körzõ és vonalzó segítségével
lságokat. Mikor oldjuk el az elsõ csónakot a hajóról, hogy elinduljon a partra?
Kettõkor. Azon lesz Dupree a segítõtársaival meg az aknavetõjével. A másik két csónakot
b fogjuk eloldozni, hogy azok is elinduljanak a part felé. Rendben van?
Rendben mondta Waldenberg. Addigra ott leszünk.
De pontosan ezt a helyet kell megtalálnunk mondta Shannon. Clarence fényeit nem fo
gjuk látni, még ha netán égnének is, mindaddig, amíg meg nem kerültük a földnyelvet. Egésze
sak az iránytûkre hagyatkozhatunk, a haladási irány és a sebesség alapján kell kikalkulálnu
ol vagyunk, amíg csak meg nem látjuk a part körvonalait, de akkor már valószínûleg úgy száz
leszünk tõle. Minden a fényviszonyoktól függ: hogy felhõs lesz-e az ég, sütni fog-e a hold,
nek-e csillagok.
Waldenberg bólintott. A többit már tudta. Ha meghallja, hogy megkezdõdött a tûzharc, át k
manõvereznie a Toscanával a kikötõ bejáratán, hét kilométert kell haladnia, aztán Clarence
kilométerre déli irányban újra horgonyt kell vetnie. Ettõl kezdve az adó-vevõjét kell figye
Ha minden jól megy, napkeltéig a helyén kell maradnia. Ha a helyzet rosszra fordul, b
e kell kapcsolnia a lámpákat az árboc csúcsán, az orron és a hajó farán, hogy mutassák az u
isszatérõ katonáknak.
Aznap este korán leszállt a sötétség, mert az ég felhõs volt, és a hold nem mutatkozott e
a kora hajnali órákig. Már elkezdõdtek a nagy esõzések, és az elõzõ három nap alatt jó néhá
zeltek át. Az idõjárás-jelentés szerint, amelyet élénk érdeklõdéssel hallgattak a rádión, a
rt mentén idõnként heves széllökésekre lehetett számítani, tornádó azonban nem fenyegetett.
sak azért kellett fohászkodniuk, nehogy egy újabb heves zápor zúduljon a nyakukba, miközben
a nyitott gumicsónakokban ülnek, vagy éppen a palota ostroma folyik.
Napnyugta elõtt leemelték a fõfedélzeten sorba rakott felszerelésrõl a sátorponyvát, és a
eszállt a sötétség, Shannon és Norbiatto hozzálátlak, hogy elõkészítsék a rohamcsónakok leb
a csónakot eresztették vízre, amely Dupree-nek jutott. Nem lett volna értelme, hogy a h
ajódarut használják; a víz szintje mindössze három méterrel volt alacsonyabban, mint a fedé
legalacsonyabb pontja. Az emberek saját kezükkel eresztették le a teljesen felfújt csónako
t, majd amikor az neki-nekiütõdve a Toscana oldalának a lassú hullámverésben, ott imbolygot
a vízen, Semmler és Dupree leereszkedtek bele.
A két férfi leemelte a tatról és a helyére rángatta a súlyos farmotort, majd erõsen odacs
zták az ülés támlájához. Mielõtt a hangfogó fadobozt ráhelyezték volna, Semmler beindította
, és néhány percig futtatta. A szerb gépész korábban már mind a három motort átvizsgálta, é
n simán szaladtak, mint egy varrógép. Amikor a fafedelet rátették, a motorzaj halk zümmögés
ult.
Semmler fölmászott, és leadták a felszerelést a lenn várakozó Dupree-nek. Közte volt a ké
etõ talplemeze és irányzéka, és a két vetõcsõ. Dupree negyven aknagránátot vitt magával a p
mához, és húszat a laktanyáéhoz.
Dupree ezenkívül jelzõ- és világítórakétákat is vitt, valamint az egyik gázmûködtetésû kö
szakai távcsövét. Schmeisserét a vállára vetette, övébe pedig öt teli tölténytárat dugott.
kai kísérõje, Timothy és Vasárnap szállt be a rohamcsónakba.
Amikor mindezzel elkészültek, Shannon lebámult a három arcra, amelyek a zseblámpa halvány
fényénél néztek rá vissza.
Sok szerencsét szólt utánuk halkan. Válaszként Dupree magasba emelte az egyik hüvelyk
bólintott. Kezében a rohamcsónak vontatókötelével, Semmler néhány lépést tett hátrafelé a k
ben Dupree odalenn a jármûvet tartotta egyensúlyban. Amikor a csónak a teljes sötétségben k
távolodni kezdett a Toscanától, Semmler a vontatókötelet hozzácsomózta a hajó hátsó korlátj
mbert pedig rábízta a hullámokra.
A második csónak hamarabb vízre került, mert az emberek kezdtek belejönni a dologba. Ezút
al Marc Vlaminck mászott le Semmlerrel, hogy a helyére igazítsa a farmotort, mert ebbe
n a csónakban nekik kellett útnak indulni. Vlaminck magával vitte az egyik páncéltörõt és t
gránátot, ebbõl kettõt a saját testéhez erõsített, a másik tízet segítõtársa, Patrick cipe
is ott lógott a saját Schmeissere, övén pedig öt tölténytár, nyitott táskákban. Nyakán éjs
t, egyik combjához pedig a második adó-vevõt erõsítette. Mivel õ volt az egyetlen, aki besz
etül és franciául, és angolul is tûrhetõen tudott, a fõ támadást intézõ csoport rádiósának
Amikor a két fehér már elfoglalta a helyét a csónakban, Patrick és Jinja, akiknek Semmiért
ll majd támogatniuk, szintén lecsusszantak a Toscanáról, és õk is a helyükre ültek.
Dupree a saját vontatókötelét továbbadta Semmlernek, aki jó erõsen hozzábogozta a saját c
Most a két felfújható csónak egymás mögött imbolygóit a hullámokon a Toscana nyomában, csa
i távolságra, de a benne ülõk egy szót sem szóltak egymáshoz.
Langarotti és Shannon a harmadik, utolsó csónakba szálltak be. Õket Bartholomew és Johnny
kísérte. Az utóbbi nagydarab, vigyorgó fiatalember kitûnõ harcos volt, aki azért kapott kap
i rangot elõzõ alkalommal, amikor együtt harcoltak, mert Shannon ragaszkodott hozzá, ám Jo
hnny továbbra sem volt hajlandó saját csapatot vezetni, holott a rangja erre most már fe
ljogosította volna, hanem inkább Shannon közelében maradt, hogy rá vigyázzon.
Mielõtt Shannon, aki utolsóként szállt be a csónakba, leereszkedett volna a létrán, Walde
rg kapitány sietett oda hozzá a hajóhíd irányából és megrángatta a kabátujját. A német félr
, és csöndesen odasúgta neki:
 Lehet, hogy nehézségeink lesznek. Shannon egy pillanatra mozdulatlanná dermedt a gon
dolattól, hogy valami fenyegeti az-akció sikerét.
Mi történt? kérdezte.
Van itt egy hajó. A nyílt vízen horgonyoz, Clarence közelében, de messzebb a parttól, m
mi.
Mikor vette észre?
Már elõbb mondta Waldenberg , de azt hittem, délnek tart a part mentén, akárcsak mi,
elindul észak felé. Egyiket sem tette.
Biztos ebben? Semmi kétsége nincs felõle?
Teljesen biztos. Amikor leereszkedtünk a part mentén, olyan lassan haladtunk, hogy
ha az a másik hajó az ellenkezõ irányba tartana, akkor most már messze járna tõlünk. Ha vi
északnak tart, akkor már elhaladt volna mellettünk. De nem moccan.
És nem is sejti, miféle hajó az, vagy hogy honnan jöhetett?
A német csak a fejét rázta.
Akkora, mint egy teherhajó. Nincs semmi mód rá, hogy megtudjuk, mi járatban van, hacsa
k fel nem vesszük vele a kapcsolatot.
Shannon néhány percen át töprengett.
Ha teherhajó lenne, amelyik árut szállít Zangaróba, akkor is a nyílt vízen horgonyozna
lig, míg be nem engedik a kikötõbe? kérdezte.
Waldenberg bólintott.
Nagyon valószínû. Az apróbb kikötõkben ezen a partszakaszon gyakran megesik, hogy nem e
dik be éjszaka a hajókat. Valószínûleg reggelig kinn marad a nyílt vízen, és akkor majd eng
kér, hogy kiköthessen.
Ha maga látta õket, akkor valószínûleg õk is láttak bennünket, igaz? kérdezte Shannon
Alighanem felelte Waldenberg.
A gumicsónakok is látszhatnak a radarján?
Nem valószínû felelte a kapitány. Ahhoz nem emelkednek ki eléggé a vízbõl.
Akkor a terv szerint járunk el mondta Shannon. Most már késõ bármin is változtatni.
ll feltételeznünk, hogy mindössze egy teherhajóról van szó, amelyik idekinn várja meg a reg
t.
Meg fogják hallani a fegyverropogást mondta Waldenberg.
És mit tehetnek ellene?
A német elvigyorodott.
Hát nem sokat. Ha nem sikerül az akció, és maguk nem érnek vissza napkelte elõtt, távcs
l, képesek lesznek azonosítani a Toscanát.
Hát akkor sikerülni fog az akció. Járjon el mindenben úgy, ahogy megbeszéltük.
Waldenberg visszament a kapitányi hídra. A középkorú afrikai doktor, aki mindeddig csend
ben figyelte a fejleményeket, most elõlépett.
Sok szerencsét, õrnagy úr mondta tökéletes angolsággal. Az Isten legyen önökkel.
Shannonnak kis híján kiszaladt a száján, hogy jobban örülne egy Wombat típusú reaktív löv
még idejében észbe kapott. Tudta, hogy ezek az emberek a vallást nagyon komolyan veszik
. Ezért csak rábólintott az afrikai szavaira.
Reméljük mondta, és lekúszott a létrán a csónakba.
Amikor lentrõl a sötétségbõl felnézett, nem látott mást, csak a Toscana tatjának elmosódó
Teljes csend volt, csak a hullámok loccsanása hallatszott, ahogy nekiverõdtek a csónako
k vulkanizált törzsének. A hajó kormánylapátja mögött idõnként megcsobbant a víz. A szárazf
hang nem hallatszott, mivel a part jócskán hallótávolságon kívül esett még, mikor pedig el
nek, hogy meghallják a nevetést vagy a kiáltozást, valószínûleg jóval elmúlik éjfél, és ha
ncséjük lesz, mindenki aludni fog. Nem mintha Clarence-ben túl gyakran lehetett volna
nevetést hallani, de Shannon jól tudta, milyen messzire elhat akár egyetlen éles hang is
a víz fölött éjszaka, éppen ezért mindenkinek a lelkére kötötte, a csónakokban ülõknek csa
scanán maradóknak, hogy legyenek teljes csöndben. A dohányzást is megtiltotta.
Az órájára pillantott. Háromnegyed kilenc. Hátradõlt, és tovább várakozott.
Kilenckor a Toscana törzsébõl halk, mormogó hang tört föl, és a víz a tat mögött forrni é
ni kezdett. A hajó mögött támadó, fehéren derengõ tajték nekicsapódott Shannon csónakja töm
egindultak; ha a csónak oldala mellett lenyújtották a kezüket, érezték az ujjaikon, hogyan
mlik hátrafelé a víz. Öt órájuk volt rá, hogy megtegyék a hátralévõ ötven kilométer távolsá
Az ég még mindig felhõs volt, a levegõ pedig akár egy régi melegházban, ám a felhõtakarób
ezett lyukon át egy kevés sápadt csillagfény mégiscsak átszûrõdött. Shannon halványan ki tu
Vlaminck és Semmler csónakját a háta mögött, a hatméteres kötél túlsó végén, mögötte pedig
a követte a Toscana nyomdokvizét.
Az elkövetkezõ öt óra lidércnyomásnak tûnt. Semmi más dolguk nem volt, mint figyelni és h
i, semmi mást nem láttak, csak a sötétséget és a tenger csillámlását, semmi mást néni hallo
a Toscana öreg dugattyúinak dohogását a hajó rozsdás törzsében. Hiába volt a könnyû csónak
ngatása, egyikük sem tudott elaludni, mert az akció minden résztvevõjében egyre nõtt a fesz
De valahogy azért csak eltelt az öt óra. Shannon órája két óra öt percet mutatott, amikor
scana motorjának zaja hirtelen elhalt. A hajó lelassult, míg végül már csak egy helyben rin
atózott a vizén. A hátsó korlát felõl halk füttyszó hallatszott a sötétben. Waldenberg így
nal, hogy megérkeztek arra a pontra, ahol a csónakokat el kell oldozniuk. Shannon hátr
afordította a fejét, hogy jelezzen Semmlernek, de úgy látszik, Dupree is meghallotta a füt
tyszót, mert néhány másodperccel késõbb hallották, hogy a motor köhögve beindul, és a csóna
ezd a part felé.
Rohamcsónakja kormányánál ülve a nagydarab Janni beállította a sebességet a csavarfoganty
l, míg bal kezét, benne az iránytûvel, igyekezett olyan szilárdan tartani, ahogy csak bírta
Tudta, hogy hét kilométert kell megtennie, rézsût a part felé haladva, és hogy meg kell pr
ia annak a földnyelvnek a csúcsán, a külsõ, északi oldalán partot érni, amely félkörívben h
arence-i kikötõt. Tudta, hogy ezzel a sebességgel, a megszabott útvonalon, harminc perc
alatt kell odaérnie. A huszonötödik percben csaknem teljesen le kell állítania a motort, és
meg kell próbálnia puszta szemmel tájékozódnia, miközben partra száll. Ha a többiek egy órá
eki arra, hogy felállítsa az aknavetõit és világítórakéta-kilövõit, akkor pontosan abban a
an kell elhaladniuk a földnyelv csúcsa mentén a saját céljuk felé igyekezve, amikor õ elkés
közbeesõ órában rajta és két afrikai kísérõjén kívül egy árva lélek sem lesz a zangarói pa
arra, hogy tökéletes csendben állítsák fel az ütegeket.
Huszonkét perccel azután, hogy eloldozta a csónakját a Toscanától, Dupree halk pssz"-t h
ott a csónak orrából. Timothy adott jelet, aki az õr szerepét töltötte be. Dupree az irányt
lantott, és amit látott, arra indította, hogy gyorsan csökkentse a sebességet. Közel jártak
parthoz, alig több mint háromszáz méternyire, és a felhõtakaróban keletkezett résen át besz
csillagfényben mélyebb feketeség vonala vált ki a szemük elõtt a sötétségbõl. Dupree nem gy
i a szemét, hogy kivegye, mi lehet az, miközben újabb kétszáz méterrel közelebb kormányozta
parthoz. Mangroveerdõ volt, Dupree hallotta, hogy a víz kotyogva hullámzik a gyökerek köz
t. Jobb felõl a távolban az erdõ véget ért, és ameddig a szem ellátott, egyetlen, egyenes v
l húzódott a tenger és az éjszakai ég között a szemhatáron. A félsziget északi csúcsától mi
e ért partot.
Körbefordította a csónakot, s a motort még mindig igen alacsony sebességen tartva, gyako
rlatilag hangtalanul újra a tenger felé indult. A kormányrudat úgy mozgatta, hogy szemme
l tarthassa a félsziget partvonalát mindaddig, amíg el nem érte a végét annak a földnyelvne
amelyen Clarence városa állt, majd lassan újra a part felé igyekezett. Amikor már csak kéts
méternyire volt tõle, ki tudta venni a hosszú, alacsony, kaviccsal borított földnyelvet;
harmincnyolc perccel azután, hogy levált a Toscanáról, kikapcsolta a motort, és engedte, h
ogy a rohamcsónak saját lendületét követve odasodródjék a talajhoz. A csónak halk csikorgás
artot a kavicson.
Dupree halkan a csónak orrába lépett, ügyelve, hogy neki ne ütközzön a feltornyozott fels
eléseknek, átlendítette a lábát a peremen, majd kilépett a homokba. A vonatókötél után tapo
markába fogta, nehogy a csónak elsodródjon a parttól. Öt percig mindhárom férfi mozdulatlan
fülelt, nem hall-e valamilyen hangot a város felõl, amely, tudták, ott rejtõzik valahol az
elõttük emelkedõ, alacsony, cserjével benõtt kavicsfal túloldalán, vagy négyszáz méternyir
De egy hangot sem hallottak. Érkezésük szemlátomást senkit sem riasztott fel.
Amikor errõl megbizonyosodott, elõhúzott az övébõl egy kötélbontó vasat, és mélyen beleve
sos partba, majd a vontatókötelet jó erõsen hozzácsomózta. Aztán fölegyenesedett, és deréks
ajolva nekiiramodott a kavicsfalnak. Mindössze öt méterrel emelkedett legmagasabb pont
ján a tenger fölé, és térdig érõ cserje borította, mely suhogva verõdött a csizmájának. De
okozott gondot, mert elnyomta a partnak loccsanó hullámok zaja. Amikor felért a kikötõ eg
yik oldalát alkotó földnyelv gerincére, még mindig meggörnyedve, Dupree lenézett. Baloldalt
földnyelv húzódott hosszan, míg el nem tûnt a sötétségben, elõtte pedig újból víz terült el
e, amely olyan sima és rezzenéstelen volt, mint egy tükörlap. A földnyelv vége jobb felé es
, és Dupree úgy tíz méternyire állt tõle.
Dupree visszatért a rohamcsónakhoz, és odasúgta a két afrikainak, hogy teljes csöndben ke
djék meg a kipakolást. Ahogy egyik csomag a másik után érkezett meg a partra, Dupree minde
gyiket fölemelte és egyenként felvitte õket a földnyelvre. Minden egyes fémdarabot zsákvász
rított, nehogy hangot adjanak, ha véletlenül összekoccannak.
 Amikor már minden fegyvert összeszerelt, Dupree nekilátott, hogy beállítsa õket. Gyorsan,
némán dolgozott. A földnyelven, mint azt Shannontól tudta, volt egy kerek, lapos terület.
Itt állította fel az elsõ aknavetõt. Tudta, ha Shannon mérései pontosak, márpedig bízott be
hogy azok, akkor a palota udvarának közepe pontosan 721 méternyire esik tõle. Iránytûje seg
el pontosan betájolta az aknavetõt abba az irányba, amelybe Shannon mérései szerint az elnö
i palotának esnie kellett, és gondosan úgy igazította aknavetõjének szögét, hogy az elsõ tá
dék olyan közel csapódjék be a palota udvarának középpontjához, amennyire csak lehetséges.
Tudta, hogy ha fellövi a világítórakétát, még akkor sem fogja látni az egész palotát, csa
meletét, tehát nem tudja majd megfigyelni, hol csapódik be az akna. Ám a robbanás után fels
lángokat látni fogja, és ez éppen elég.
Amikor az elsõvel végzett, a második aknavetõt is beállította. Ezzel a laktanya barakkjai
vette célba, a talplemezét pedig úgy tízméternyire helyezte el az elsõétõl. Tudta, pontosa
yen irányban és távolságra esik a laktanya ettõl az aknavetõtõl, és azt is, hogy ennek a po
a már nem életbevágó, mert az volt a terve, hogy találomra lõje be az egykori rendõrlaktany
gész területét, hogy a zangarói hadsereg pánikba essen, és szétszóródjék a szélrózsa minden
y, aki az õrmestere volt, amikor utoljára együtt harcoltak, ezzel a második aknavetõvel eg
yedül is elboldogul majd.
Vagy egy tucat aknát halmozott fel a második aknavetõ mellett, Timothyt mellé ültette, és
még néhány utolsó utasítást suttogott a fülébe.
A két aknavetõ között állította fel a két világítórakéta-kilövõt és mindegyiknek a csövéb
, a többi nyolcat lerakta a közelben, hogy kéznél legyenek. Állítólag minden egyes rakéta h
percig világít, ezért ha õ akarja kezelni az aknavetõt is, a világítórakétákat is, ugyancsa
és ügyesen kell dolgoznia. Vasárnap ott áll majd mögötte, õ fogja adogatni az aknákat, ame
t a lövegállás mellett gúlába halmozott.
Amikor mindezzel végzett, az órájára pillantott. Hajnali két óra múlt húsz perccel. Shann
másik két fiú alighanem itt vannak valahol partközeiben, és a kikötõ felé igyekeznek. Dupr
gta a kézi adó-vevõjét, teljes hosszában kihúzta az antennát, bekapcsolta a készüléket, és
minc másodpercet, amíg bemelegszik. Ettõl kezdve egy pillanatra sem kapcsolja majd ki
a készüléket. Amikor elkészült, lenyomta háromszor az adásgombot, egy-egy másodperces szüne
Ezerhatszáz méterre a parttól, Shannon az elülsõ rohamcsónak kormányánál ült, és mereven
lé a sötétségbe. Balján Semmler csónakja zárt rendben követte. Semmler hallotta meg elsõkén
térde közé szorított adó-vevõ zümmögõ jelet ad, háromszor egymás után. Csöndesen Shannoné
aját csónakját, úgy, hogy a két csónak legömbölyített pereme egymáshoz súrlódott. Shannon f
t. Semmler odasziszegett neki, aztán odébb kormányozta a csónakját, hogy meglegyen köztük a
méter távolság. Shannon megkönnyebbült. Tudta, hogy Semmlernek sikerült fognia Dupree jelzé
víz túloldaláról, és hogy a megtermett dél-afrikai elkészült a feladatával, és most õket v
el késõbb, amikor ezer méternyire voltak a parttól, Shannon pillantása elkapta Dupree zseb
lámpájának gyors felvillanását, bár az égõt vastag anyagba bugyolálták, és csak egy tûszúrá
rajta, amelyen átsüthetett a fény. A jelzést jobb felõl pillantotta meg amibõl arra követke
tett, hogy túlságosan messzire haladtak északi irányban. A két csónak ugyanabban a pillanat
an fordult jobbra. Shannon megpróbált visszaemlékezni rá, pontosan hol látta a fényt, hogy
tõle száz méterrel jobbra esõ pontot vegye célba a csónakjával. Dupree meghallotta a két f
or halk zümmögését, mivel már csak háromszáz méternyire voltak a földnyelv csúcsától, és új
a zseblámpáját. Shannon észrevette, és néhány fokkal módosította haladásának irányát.
Két perccel késõbb, miközben a motorok teljesítõképességüknek már csak a negyedén mûködte
hangosabbak, mint egy dongó zümmögése, a két csónak elhaladt a földnyelv csúcsa mellett, a
upree kuporgott, ötvenméternyire tõlük. A dél-afrikai észrevette a csónak nyomdokvizének cs
és látta, ahogy a buborékok a kipufogócsövekbõl felszállnak a felszínre, aztán a csónakok
tek a kikötõ bejáratán át, majd átvágtak a kikötõ nyugodt, sima vizén, a túloldali raktárép
A part felõl még mindig nem hallatszott semmiféle hang, amikor Shannonnak már sikerült na
gy nehezen kivennie a raktárépület tömbjét, amint sötéten kirajzolódott az árnyalatnyival v
horizonton. Shannon jobb felé fordította a csónak orrát, és a halászkikötõ kavicsos földjé
t, a bennszülöttek kivájt kenui és felfüggesztett halászhálói között.
Semmler is partra vezette a csónakját, egy-két méternyire Shannonétól. Mindkét motor ugya
ban a pillanatban kapcsolt ki. Akárcsak Dupree, a két másik csónak összes utasa is mozdula
tlanul várakozott néhány percen át, nem riadóztatja-e valaki az õrséget. Erõltették a szemü
megbizonyosodjanak róla, csakugyan felfordított kenuk púpos hátát látják-e a sötétben, nem
egy lesben álló, rájuk várakozó csoportnyi katonát. De senki sem állt lesben. Shannon és Se
kilépett a csónakból, mindegyik leszúrt egy kikötõvasat a homokba, és jó erõsen hozzákötöt
A többiek követték õket.
 Gyerünk mormolta Shannon, aztán elindult elõttük. Átvágott a parti fövényen, és felka
a a kétszáz méter magasan elterülõ sík földdarabra, amely a kikötõt elválasztotta Jean Kimb
a merült palotájától.

HUSZONEGYEDIK FEJEZET
A nyolc férfi mélyen meggörnyedve felszaladt a cserjével borított domboldalon, és kiért a s
rületre. Fél három volt, és egyetlen ablak sem világított a palotában. Shannon tudta, hogy
emelkedõ csúcsa és a palota között félúton, úgy kétszáz méternyire, elérik a tengerparti ut
legalább két palotaõr várakozik majd. Úgy számított, aligha tudják mind a kettõt teljes cs
intézni, ha viszont lövöldözés kezdõdik, akkor az utolsó száz métert a palota faláig hason
l majd megtenniük, így is lett.
A víz túlpartján, magányos õrhelyén, a nagydarab Janni Dupree arra a lövésre várt, amely
számára a jelet, hogy akcióba lépjen. Azt az utasítást kapta Shannontól, bárki adja is le
sõ lövést, vagy bármennyi kövesse is a késõbbiekben, õ az elsõt tekintse jeladásnak. Ott ku
jelzõrakéta-kilövõ mellett, és arra várt, hogy az elsõ jelzõfényt fölküldhesse. Szabad kez
nagránátot szorongatta.
Shannon és Langarotti jócskán maga mögött hagyta a másik hat embert, mire az útelágazásho
máris csurgott róluk a verejték. Arcukat korábban szépiával feketére festették, de most az
dság csíkokban mosta le róla a festéket. Fejük felett a felhõkben nyílt hasadék idõközben n
tt, és több csillag sütött át rajta, így, bár a holdat még mindig felhõk takarták, a palota
térségen halvány világosság derengett. Százméternyi távolságból Shannon ki tudta venni a t
olódó vonalát, az õrt azonban mégsem vette észre, és megbotlott benne. Az ember ugyanis a f
és szunyókált.
Shannon túlságosan lassúnak bizonyult, és a jobb kezében szorongatott kommandótõrt sem ke
te elég ügyesen. Visszanyerte ugyan az egyensúlyát, de a vindu õr is fürgén pattant fel, és
epetésében rövid kiáltást hallatott. A kiáltásra felébredt a társa is, aki szintén a magasr
rejtõzött, egy-két méternyire. Felpattant, hörgött egyet, ahogy a korzikai kése átmetszette
rkát a nyaki verõértõl a vénáig, aztán újra a földre roskadt. Néhány másodpercig fuldoklóit
az õrt, akiben Shannon megbotlott, a vállán érte a tõre. A férfi még egyszer felordított,
ohanni kezdett.
Száz méterrel elõbbre, nem messze a palota kapujától, újabb kiáltás hangzott fel, aztán h
ahogy egy puskán elhúzzák a zárat. Sose derült ki; ki tüzelt elõször. A palota kapujából t
adott lövés és a Shannon géppisztolyából leadott, fél másodperces sorozat fülsiketítõ zaja
. A golyók szinte kettészelték a rohanó alakot. Messze a hátuk mögött sistergõ hang hallats
aztán valami vijjogás, és két másodperccel késõbb a fejük fölött vakító fehér fénybe borul
y pillanatra tisztán látta maga elõtt a palotát, a kapujában álló két emberi alakot, és hal
ahogy háta mögött a hat ember szétválik, és jobb- és baloldalt legyezõ alakban elõrerohan.
d a nyolcan hasra vágódtak, és kúszni kezdtek a fûben.
Janni Dupree abban a pillanatban, amint letépte az elsütõzsinórt az elsõ rakétáról, ellép
akétakilövõ mellõl, és miközben a rakéta vijjogva emelkedett az ég felé, belecsúsztatta az
navetõ csövébe. A tompa puffanás, amit a lövedék hallatott, amikor elindult röppályáján a p
egybeolvadt a világítórakéta csattanásával, amely valahol a szárazföld fölött robbant fel,
vá a társai idõközben már elértek, legalábbis Dupree ezt remélte. Fogta a második aknát, hu
lenézett a palota felõl sugárzó fénybe, és megvárta, amíg az elsõ lövedék becsapódik. Négy
t magának; úgy becsülte, minden egyes akna tizenöt másodpercet tölt majd a levegõben. Tudta
ogy ezt követõen képes lesz minden két másodpercben kilõni egyet, ha Vasárnap egyenként, de
san és ritmikusan adogatja õket.
Az elsõ, próbaként kilõtt aknagránát a palota frontjának jobb oldalán a tetõpárkányt talá
gasan ahhoz, hogy Dupree lássa a becsapódást. Nem hatolt be a falon, mindössze a cserepe
ket szakította le az ereszcsatorna fölött. Dupree az aknavetõ fölé görnyedt, néhány rovátká
ekerte az állítható célzóberendezés gombját, és miközben a fény sisteregve kialudt, becsúsz
ik lövedéket az aknavetõ csövébe. Odalépett a másik rakétakilövõhöz, leszakította az elsütõ
a a rakétát, majd újabb kettõt ejtett a két kilövõ csövébe, mielõtt még fel kellett volna p
A második világítórakéta a palota fölött robbant szét ragyogó fényt árasztva, és négy máso
ik akna is becsapódott. Pontosan a palota frontjának közepét találta el, de a lövés rövidre
rült, a bejárat fölött csapódott a tetõcserepek közé.
Most már Dupree is hevesen izzadt, és a csavar nedvesen csúszkált az ujjai között. Változ
ott valamelyest az irányzékon: most az aknavetõ csöve hajszálnyival a föld felé lejtett, ho
valamivel távolabb érjenek célba a lövések. Az ágyúkkal ellentétben ugyanis az aknavetõnek
nagyobb a hatótávolsága. Dupree harmadik aknája már útban volt, mielõtt a világítórakéta f
volna, és teljes tizenöt másodperce volt rá, hogy egy harmadik jelzõfényt is a magasba küld
tegyen néhány sietõs lépést befelé a földnyelven, mûködésbe hozza a ködkürtöt, és még idejé
sa, hová csapódik a lövedék. Ezúttal simán átröpült a palota teteje felett, és mögötte, az
ott be. Dupree egy másodperc töredékéig a fölvillanó láng vörösét is látta, aztán kialudt a
m számított. Tudta, hogy a távolság és az irány pontosan megfelelõ volt. Nem történhet meg,
gy túlságosan rövidre sikerült lövéssel a saját társait találja el, akik most valahol a pal
lehetnek.
Shannon és emberei hason feküdtek a fûben, miközben a három világítórakéta fénybe borítot
, majd Janni lövései becsapódtak. Eszükbe se jutott felemelni a fejüket addig, amíg a dél-a
kai aknagránátjai ott röpködtek a fejük fölött.
A második és a harmadik robbanás között azonban Shannon megkockáztatta, hogy fölemelje a
. Tudta, hogy tizenöt másodperce van a harmadik akna becsapódásáig. A harmadik világítóraké
látta, a palotát, és észrevette, hogy az emeleten két szobában is kigyulladt a fény. Amiko
második akna dörejének visszhangja elhalt, sikoltások és kiáltások hangzavara tört fel az
. Most elõször és egyúttal utoljára lehetett hallani a palota védõinek hangját, mielõtt a r
zaja minden mást elnyomott.
Öt másodpercen belül felbõgött a ködkürt. Elnyújtott, tébolyodott üvöltése messzire hangz
láról, a kikötõt övezõ földnyelvrõl, és olyan vad jajongással verte fel az afrikai éjszakát
elátkozott lélek szabadult volna el a pokolból. Szinte még a palota udvarába becsapódó akn
robaját is elfojtotta, a sikoltozást pedig egyáltalán nem lehetett hallani többé. Amikor S
annon újra felemelte a fejét, a palota frontján nem látta újabb becsapódás nyomát. Feltétel
ogy Janninak ezúttal sikerült a tetõ fölött átröpítenie a lövedéket. Úgy egyeztek meg, hogy
t után Janni nem kísérletezik több próbalövéssel, hanem rögtön áttér a gyorsabb ritmusra. S
otta, hogy a háta mögött, a tenger felõl rákezdi az aknavetõ. A lövések kitartó, tompa puff
angzott, mint a szívdobogás. Ezt a hangot a ködkürt mély, monoton jajongása kísérte. Shanno
ta, hogy a kürtnek hetven másodpercre elegendõ üzemanyag van a gáztartályában.
Janninak nyolcvan másodpercre lesz szüksége, hogy mind a negyven aknát kilõje. Úgy egyezt
k meg, ha félidõ után bármikor tíz másodpercre szünet áll be, Janni fölhagy a bombázással,
lota felé rohanó társait darabokra szaggassa egy késõn jövõ lövedék. Shannon biztos volt be
gy Janni nem fogja elügyetlenkedni a dolgát.
Amikor tizenöt másodperccel azután, hogy az elsõ lövések eldördültek, a lövedékek kezdték
ni a palotát, a fûben hasaló nyolc ember elõtt megvilágosodott az egész látkép. Többé nem v
ilágítórakétákra, mert az aknák hatalmas csattanással becsapódtak a palota mögött elterülõ,
arba, és két másodpercenként vörös fényben izzó tûzgolyók szálltak a magasba. Egyiküknek se
, kivéve Marc Vlaminckot.
Marc a bal szélen helyezkedett el a fûben hasaló nyolc férfi sorában, csaknem pontosan s
zemközt a palota fõbejáratával. Most felegyenesedett, gondosán célzott, és kilõtte az elsõ
páncéltörõ hátsó végébõl csaknem hét méter hosszú lángnyelv csapott ki sisteregve, és a ki
méretû lövedék nekivágódott a fõbejáratnak, magasan, a dupla ajtó jobb felsõ sarkának közel
kiszakította a falból a sarokvasat, és vagy egy négyzetméternyi lyukat ütött a fába.
Patrick, aki Vlaminck mellett térdelt, kicsúsztatta a gránátokat hátizsákjából, szétrakta
kezdte õket egyenként föladogatni. A második már a levegõben megbillent, és az ajtó fölött
ütõdve robbant. A harmadik a lakatot találta el. Úgy tûnt, mintha a két ajtószárny a leveg
e fölszállni a becsapódás ereiétõl, aztán visszaereszkedtek elgörbült sarokvasukra, darabok
ottak és bedõltek.
Janni Dupree a lövedékei felénél tartott, és a palota teteje fölött most már állandóan vö
ett. Valami égett odabenn az udvaron; Shannon gyanította, hogy alighanem az õrök barakkj
ai. Amikor az ajtó feltárult, a fûben kuporgó férfiak látták a bolthajtásos folyosó túlsó v
A lángok elõterében két emberi alak imbolygott, de még mielõtt kiléphettek volna a kapun,
csuklottak.
Marc négy további páncéltörõ lövedéket lõtt a nyitott kapun át a folyosó túloldalán lángo
bolthajtásos folyosó egyenesen az udvarba vezet. Shannon ekkor vethetett egy pillan
tást elõször arra, mi történik a kapu mögött.
A zsoldosvezér odaordított Vlamincknak, hogy hagyjon föl a tüzeléssel. A belga már hetet
lhasznált a tizenkét gránátjából, és Shannon nem tudhatta, nincs-e a zangarói katonaságnak
egy páncélautója valahol a városban, bár Gomez annak idején az ellenkezõjét állította. De
agyszerûen szórakozott, és nem engedte megzavarni magát. Újabb négy lövedéket lõtt be a föl
az emeletre, maid diadalmasan megállt a palotával szemben, kezében utolsó gránátjával és a
l, miközben Dupree aknái süvöltve szálltak el a fejük fölött.
Ebben a pillanatban a ködkürt üvöltése nyüszítéssé halkult, maid egészen elhalt. Vlaminck
s törõdve, Shannon odakiáltott a többieknek, hogy induljanak a palota felé. Shannon, Semml
er és Langarotti rohanni kezdtek a füves térségen át, mélyen meghajolva, kibiztosított Schm
serüket elõrenyújtva, ujjúkat szilárdan a ravaszon tartva. Nyomukban Johnny, Jinja, Bartho
lomew és Patrick száguldott. Most, hogy nem kellett többé a páncéltörõ lövedékeket cipelniü
is leakasztották a géppisztolyaikat, és követték a többieket.
Amikor húsz méterre voltak a kaputól, Shannon megállt, és várta, hogy Dupree utolsó aknáj
becsapódjék. Idõközben felhagyott a számolással, így nem tudta, hány van még hátra, ám az u
után beálló hirtelen csönd arról árulkodott, hogy Dupree végleg beszüntette a tüzelést. Egy
cig a csend szinte fülsiketítõ volt. A ködkürt üvöltése, az aknák és Marc lövedékeinek zúgá
ja után ijesztõ csönd lett. Jóformán rá se ébredtek: az egész hadmûvelet öt percig sem tart
Shannon egy pillanatig azon töprengett, vajon Timothy kilõtte-e a maga tucatnyi ak
náját a laktanyára, a katonák szétszóródtak-e már, ahogy sejtette és vajon a város lakói mi
nak a pokoli hangzavarról, amitõl alighanem kis híján megsiketültek. Töprengésébõl a követk
a riasztotta fel, amelyek a feje fölött robbantak, egyik a másik után, Shannon nem késleke
dett tovább. Talpra szökkent Gyerünk! , kiáltotta oda társainak, és futva tette meg a há
métert a parázsló fõbejárat felé.
Egyfolytában tüzelt, miközben áthaladt a kapun. Inkább csak érezte, mint látta, hogy balr
an-Baptiste Langarotti, jobbról pedig Kurt Semmler csatlakozik hozzá. Ahogy átjutottak
a boltíves folyosón is, olyan látvány tárult eléjük, hogy az egy pillanatra mindenkit kõvé
ztett. A folyosó keresztülvágott a fõépületen, és egyenesen az udvarra vezetett. Az udvar f
lángok még mindig ragyogó fényességet árasztottak a palota mögött elterülõ térségre, és a
gvilágítottak, mintha Dante Poklának valamelyik jelenete lett volna.
Kimba õrei aludtak, amikor az elsõ gránátok becsapódtak. A lövések zajára kirohantak az u
falához támaszkodó barakkjaikból a kikövezett térség közepére. Itt érte õket a harmadik akn
gyors egymásutánban követõ negyven. Az egyik fal tetejére létra vezetett, amelynek fogairól
megcsonkított emberi test függött, akiket hátulról ért a robbanás, amikor éppen megpróbált
ni a fal tetejére. A többiek telibe kapták a kockaköveken felrobbanó lövedékeket, amelyekne
yilkos acélrepeszei a szélrózsa minden irányába szétrepültek.
Halomban hevertek az emberi testek. Egy részükben volt még némi élet, a legtöbb azonban h
lott volt. Az udvar hátsó falánál két alaposan összezúzódott katonai teherautó és három pol
orakozott, köztük az elnöki Mercedes. A palota személyzetébõl néhányan, akik szemlátomást m
artak az udvarban dühöngõ pokol elõl, a fõbejárat körül csoportosultak, amikor Vlaminck pán
törte a kaput. Most szétszórva hevertek a fedett, boltíves folyosón.
Jobb- és baloldalt további boltíves folyosók nyíltak, ezek láthatólag azokhoz a lépcsõkhö
k, amelyeken fel lehetett jutni az emeletre. Anélkül, hogy Shannon utasítására vártak volna
Semmler befordult a jobb oldali, Langarotti a bal oldali boltív alá. Hamarosan mind
két oldalról hallani lehetett a géppisztolyropogást, ahogy a két zsoldos megtisztította az
meletet.
Az emeletre vezetõ lépcsõk tövében jobbról is, balról is két-két ajtó nyílt a palota föld
eibe. Kiáltva, hogy a sebesült vinduk sikoltozásán és Semmler géppisztolyának kelepelésén á
allják, Shannon utasította a négy afrikait, hogy legyen gondjuk a földszintre. Azt monda
nia se kellett nekik, hogy mindenre lõjenek, ami él és mozog. Alig várták már, hogy indulha
sanak: vadul forgatták a szemüket, mellkasuk zihált.
Shannon lassan, óvatosan áthaladt a boltíves folyosón, és kilépett a fõépület mögött fekv
a palotaõrök bármiféle ellenállást akarnak tanúsítani, annak errõl az oldalról kell érkezn
te a küszöböt, bal felõl egy üvöltõ emberi alak rohant feléje, puskával a kezében. Talán cs
a esett vindu próbált menekülni, de Shannonnak nem volt ideje, hogy megbizonyosodjék róla.
Megperdült, és tüzelt. A férfi kétrét görnyedt, és már halott szájából vértajték freccsent
. Az udvar és az egész palota vértõl és félelemtõl, izzadságtól és haláltól bûzlött, de min
or szaga, amely a zsoldosok számára a legmámorítóbb illat a világon.
Inkább megérezte, mint hallotta háta mögött a lépéseket. Megperdült. Azon az oldalajtón,
imént Johnny berohant, hogy a palota földszintjét is megtisztítsa a még életben lévõ vindu
y férfi lépett ki. Shannonnak késõbb úgy kellett összerakosgatnia a kaleidoszkópszerû emlék
, hogy mi is történt voltaképpen, amikor a férfi elérte a boltív alatti, kockaköves rész kö
ugyanabban a pillanatban látta meg Shannont, amikor az õt, és késlekedés nélkül rálõtt a p
, amelyet csípõmagasságban, a jobb kezében szorongatott.
Shannon érezte, hogy a golyó röptében enyhén horzsolja az arcát. Fél másodperccel késõb
, de ellenfele fürge volt. Miután rálõtt Shannonra, a földre vetette magát, odébb gurult, é
 tüzelõállásba emelkedett. Shannon Schmeissere öt lövést adott le egymás után, ám a golyók
nfele teste fölött. A Schmeisser tára kiürült. Mielõtt még az elõtérben hasaló férfi újra l
a, Shannon belépett egy kõoszlop mögé, elhajította a tárat, és újat csúsztatott a helyébe.
t elõ az oszlop mögül. Ám a férfi már eltûnt.
Shannon csak ekkor ébredt tudatára, hogy a derékig meztelen, mezítlábas férfi nem afrikai
volt. Felsõtestén a bõr még a folyosó félhomályában is fehéren világított, haja sötét volt,
Amikor a pisztolyos férfi kirohant a rommá lõtt palotából, Marc Vlaminck éppen a boltíves
lyosó felé lépdelt. Páncéltörõjét mindkét kezével a melléhez fogta, csövébe illesztve ott v
A pisztolyos férfi még csak meg sem állt. Miközben rohant kifelé, gyorsan kilõtte az utols
golyót a tölténytárból. Késõbb megtalálták a fegyvert a magas fûben: kilenc mm-es Makarov
ténytára üres.
A belgának mindkét golyó a mellébe fúródott, és az egyik a tüdejét érte. A fegyveres már
llette, és most a füves térségen rohant lélekszakadva, hogy eljusson odáig, ahová már nem é
világítórakéták fénye, amelyeket Dupree még mindig egyfolytában eregetett fölfelé. Shannon
nt Vlaminck, mintha lassított filmen mozogna, a rohanó férfi után fordul, felemeli a páncél
, gondosan a jobb vállára illeszti, céloz és lõ.
Ritkán lehet valaki a szemtanúja annak, hogy egy akkora páncéltörõgránát, mint amilyen a
zláv RPG 7-bõl kirepült, egy embert derékon talál. Semmi más nem maradt belõle, mint néhány
bka.
Shannonnak újra hasra kellett vágódnia, nehogy a belga utolsó lövésének lángjai szénné ég
ig a földön feküdt, nyolc méternyire a belgától, amikor a Csöpp Marc kiejtette kezébõl a fe
és arccal elõre, kiterjesztett karokkal a bejárat elõtti kemény földre zuhant.
Ekkor az utolsó világítórakéta fénye is kialudt.
A nagydarab Janni Dupree, miután az utolsót is kilõtte a tíz világítórakétából, fölegyene
Vasárnap! ordította.
Háromszor is kiáltania kellett, míg a tõle tíz lépésnyire álló afrikai meghallotta. Mindh
félig megsüketült, zúgott a fülük a lövedékek és a ködkürt süvöltésétõl, Dupree azért kiált
jon a helyén, és vigyázzon az aknavetõkre és a csónakra. Aztán intett Timothynak, hogy köve
ügetni kezdett a homokos földnyelven a cserjék és bokrok között a szárazföld felé. Bár töb
ki, mint a másik négy zsoldos együttvéve, semmi okot nem látott rá, hogy kimaradjon a valód
setepatéból.
Ráadásul még mindig az volt a feladata, hogy elhallgattassa a kaszárnya lakóit, és nagyjá
mlékezett rá a Toscanán látott térképek alapján, hogy merre van a laktanya. A két férfinak
került, hogy elérjenek az országútig, amely a félsziget egyik végétõl a másikig haladt. Du
helyett, hogy jobbra, a palota felé fordult volna, balra tért, a laktanya frányába. Felh
agytak a futással, normális tempóban lépdeltek az út két oldalán, Schmeisserük csövét elõre
ogy abban a pillanatban lõhessenek, amint valaki az útjukat állja.
A baj az elsõ útkanyar után leselkedett rájuk. Kimba hadseregének az a kétszáz katonája,
t ide, a laktanyába kvártélyoztak be, húsz perccel korábban, amikor Timothy elsõ aknái becs
ak a kalyibáik közé, szétszóródtak, és belevetették magukat az éjszaka sötétjébe. Ám a söté
tucat ember újra összegyûlt. Most ott álltak az útszélen, és halkan, suttogva tanácskoztak.
em zúg annyira a fülük, Dupree és Timothy már elõbb is meghallották volna õket, így azonban
belebotlottak a csoportba, mire meglátták a sugdolózó árnyakat a pálmafák tövében. Tízen m
voltak, mert álmukból verte fel õket a lövések zaja. A másik kettõ éppen õrt állt, amikor
tört, õk fel voltak öltözve, és fegyver is volt náluk.
Az elõzõ napi felhõszakadástól olyan lágy volt a talaj, hogy Timothy tizenkét aknájának l
belefúródott a földbe anélkül, hogy teljes erõvel robbantak volna. A kanyar után várakozó v
tonák nem veszítették el teljesen a fejüket. És egyikük ráadásul egy kézigránátot szorongat
A dél-afrikai csak akkor kapott észbe, amikor a katonák, meglátva a sötétben Dupree fehér
derengõ arcát, amelyrõl a fekete festéket réges-régen lemosta a verejték, hirtelen mozgásba
tek. Dupree elordította magát: Lõj! , és tüzet nyitott a csoportra. Négyet azonnal lekas
a Schmeisserbõl rájuk zúduló lövedékek. A másik nyolc futásnak eredt, de Dupree golyói köve
közé, és újabb kettõ elhanyatlott. Futás közben egyikük hátrafordult, és elhajította, amit
orongatott. Még soha nem használta, és nem is látta, hogy mások hogyan használják. Ám ez vo
nden öröme és büszkesége, és mindig remélte, hogy egy napon majd elhajíthatja.
A gránát felrepült a levegõbe, eltûnt a szemük elõl, majd amikor lehullott, telibe talált
othy mellét. Az afrikai elsõ, ösztönös reakcióját követve magához szorította a tárgyat, ame
miközben hátrazuhant, majd a földön ülve rádöbbent, hogy mit tart a kezében. Azt is látta,
z a bolond, aki elhajította, elfelejtette kihúzni az ütõszeget. Timothy egy alkalommal s
zemtanúja volt, amint egy zsoldos elkapott egy gránátot. Azt is látta, hogy azonnal viss
zahajította az ellenség felé. Timothy feltápászkodott, kihúzta az ütõszeget a gránátból, és
zire csak bírta, elhajította a menekülõ vindu katonák után.
A gránát másodszor is a magasba repült, de ezúttal egy fának ütközött. Tompa csattanás ha
, és a gránát földet ért, jóval közelebb, mint ahová Timothy szánta. Ugyanebben a pillanatb
i Dupree, géppisztolyában friss tölténytárral, a menekülõ vinduk nyomába eredt. Timothy rák
hogy figyelmeztesse, de Dupree azt hitte, az afrikai csak diadalordítást hallatott.
Nyolc lépést rohant elõre a fák közé, csípõbõl tüzelve, és két lépésnyire lehetett a gránát
. Sokkal többre nem is emlékezett. Még érzékelte a villanást és a robbanás hangját, és érez
lami fölkapja és odábbhajítja, mint egy rongylabdát. Ezután valószínûleg elveszítette az es
kor magához tért, az úton feküdt. Valaki ott térdelt mellette, és az ölében tartotta a fejé
, hogy a torkát forróság önti el, akárcsak gyerekkorában, amikor lázas volt, és hogy valami
yugtató, álmosító, félálomszerû érzés vész erõt rajta. Hallotta, hogy egy hang ismételten,
lamit neki, de a szavakat nem tudta kivenni:
Sajnálom, Janni, úgy sajnálom...
A nevét felismerte, de ez volt minden. A hang valamilyen idegen nyelven beszélt, n
em a sajátján. Szemét lassan arra fordította, aki az ölében tartotta a fejét, és a fák közö
világosságban ki tudta venni a sötét arc körvonalait. Elmosolyodott, és afrikai-holland an
anyelvén, egészen tisztán ejtve a szavakat, megszólította:
Halló, Pieter!
Fölfelé bámult, a pálmafák koronája közt tátongó nyíláson át, amikor a szél végre félreha
lõbukkant a hold. Hatalmasnak látszott, mint Afrikában mindig. Janni érezte az útmenti, esõ
atta növényzet szagát, és látta, hogy a hold csillogva ül az ég közepén, mint egy óriási gy
sak a Paarl-szikla esõ után. Milyen jó újra itthon lenni, gondolta Janni Dupree. Elégedett
en lehunyta a szemét, és a következõ pillanatban halott volt.

Fél hatkor már eléggé kivilágosodott az ég, és a palotában lévõ férfiak kikapcsolhatták a z
t nem lehet állítani, hogy napvilágnál az udvarban látható jelenet megnyugtatóbban festett
na. De legalább elvégezték, amire vállalkoztak.
Vlaminck holttestét bevitték a palotába, és a földszinti elõcsarnokból nyíló szobák egyik
ki. Mellette Janni Dupree feküdt, akit három afrikai hozott fel a tengerparti útról. Jo
hnny is halott volt, nyilván õt is az a fehér testõr lõtte le meglepetésszerûen, akit néhán
rccel késõbb telibe talált Vlaminck utolsó páncéltörõ gránátja. A három holttest egymás mel
tt.
Semmler intett Shannonnak, aki követte a németet az elsõ emeleti, legnagyobb hálószobába.
Semmler zseblámpájának fényét egy emberi alakra irányította, akit akkor kaszált le géppiszt
amikor az megpróbált az ablakon át elmenekülni.
Igen, õ az mondta Shannon.
A halott elnök udvartartásából mindössze hatan maradtak életben. Ezekre az egyik pincében
kkantak rá, mert inkább ösztönösen, mint józan megfontolást követve rájöttek, hogy itt vann
agyobb biztonságban az egekbõl zuhogó tûzesõtõl. Ezt a hat embert munkára fogták: segíteniü
rendet rakni. A palota frontján elhelyezkedõ szobákat átvizsgálták, Kimba több barátjának
etének szanaszét heverõ holttestét lecipelték az udvarra, és odahajították a hátsó fal mell
maradványait nem tudták mivel pótolni, ezért a helyébe kiakasztottak egy jókora szõnyeget a
gyik díszterembõl, hogy eltakarja az arra járók elõl a benti látványt.
Öt órakor Semmler az egyik motorcsónakon visszatért a Toscanára, a másik kettõt maga után
atva. Mielõtt útnak indult, kézi adó-vevõjén felvette a kapcsolatot a Toscanával, és leadta
azt a rejtjelzett üzenetet, amely tudatta, hogy minden rendben.
Fél hétre már vissza is tért az afrikai doktorral, valamint a három motorcsónakkal, amely
ket ezúttal alaposan megpakolt. Elhozta a még megmaradt lövedékeket, a maradék nyolcvan Sc
hmeissert tartalmazó nyolcvan csomagot, és a csaknem egytonnányi kilenc mm-es lõszert.
Shannon egy levélben megküldte Waldenbergnek további utasításait, amelyek értelmében a To
na hat órakor az alábbi három szót kezdte sugározni azon a hullámhosszon, amelyet Endean ha
lgatott: papaja, kasszava és mangó. Ezek sorrendben a következõket jelentették: az akció a
erveknek megfelelõen ment végbe, a siker teljes, Kimba halott.
Amikor az afrikai doktor végigjártatta szómét az éjszakai vérontás nyomain, felsóhajtott.
Gondolom, ezt nem lehetett elkerülni mondta.
Nem, nem lehetett elkerülni erõsítette meg Shannon, és arra kérte az idõsebbik férfit
hozzá a feladathoz, amelynek elvégzésére magukkal hozták.
Kilenc órára már csaknem befejezték a romok eltakarítását, de a városban még semmi sem mo
A vinduk eltemetését késõbbre Kellett halasztani. A három motorcsónakból kettõ visszatért a
a, ahol felrakták õket a fedélzetre, majd elraktározták a hajófenéken, míg a harmadikat a k
m messze, egy apró öbölben rejtették el. A földnyelv csúcsán minden nyomot eltüntettek, ame
aknavetõk jelenlétérõl árulkodott volna, a csöveket és a talplemezeket bevitték a palotába
akilövõket és a ládákat, amelyekben odaszállították õket, beledobták a tengerbe. Mindent és
t beköltöztettek a palotába, mely belülrõl ugyan valóságos romhalmaz volt, kívül azonban ne
t rajta más nyoma az éjszakai ostromnak, mint az, hogy a tetõn két helyen szétporlottak a
cserepek, három ablak betört, és a bejárati kapu darabokban hevert.
Tíz órakor Semmler és Langarotti csatlakozott Shannonhoz a központi ebédlõben, ahol a zso
dosvezér éppen végzett a lekváros kenyérrel, amelynek hozzávalóit a palota konyhájában talá
két férfi jelentést tett Shannonnak. Semmler közölte, hogy a rádiósszoba sértetlen, eltekin
falba fúródott néhány golyótól, ám a rádióadó továbbra is használható. Az alagsorban Kimba
jó néhány tölténytárat kilõttek, míg végre a zár engedett. Az államkincstár minden jel szer
zéfben rejtõzött, amely a pince hátsó falánál állt, míg a központi fegyvertár ott hevert fe
falak mentén elegendõ lõfegyver és töltény, hogy egy két-háromszáz emberbõl álló hadsere
eresztül biztosítva legyen.
És most mi lesz? kérdezte Semmler, amikor befejezte beszámolóját.
Várunk mondta Shannon.
Mire?
Shannon a fogát piszkálta egy használt gyufával. Janni Dupree és a Csöpp Marc járt a fejé
akik most odalenn feküsznek kiterítve, és Johnny, aki soha többé nem fogja elhajtani egyet
len szántóvetõ kecskéjét sem, hogy így gondoskodjék a vacsorájáról. Langarotti lassan húzog
bal öklét övezõ bõrpánton.
Az új kormányra felelte Shannon.

Az amerikai gyártmányú egytonnás teherautó, amely Simon Endeant hozta a szomszédos országbó
perccel egy óra után érkezett meg a palota elé. A kormánynál is egy európai ült, Endean pe
ellette kuporgott, és egy nagyöbû vadászpuskát szorongatott. Shannon hallotta, hogyan hördü
el a motor, amikor a teherautó letért a part menti útról, és lassan elindult fölfelé a palo
fõbejáratához, ahol a szõnyeg súlyosan csüngött a párás levegõben, hogy eltakarja az egykor
elyén tátongó nyílást.
Az egyik emeleti ablakból figyelte, ahogy Endean kimászik a teherautóból, gyanakodva körü
kémlel, szemügyre veszi a szõnyeget és az épület frontján éktelenkedõ egyéb sebhelyeket, az
esen megnézi a bejárat elõtt õrt álló nyolc fekete alakot. Endean útja nem volt teljesen zö
ntes. Miután reggel fogta a Toscana rádióüzenetét, két órájába került, amíg sikerült meggyõ
est, hogy a puccs lezajlott, és neki néhány órán belül vissza kell térnie a hazájába. Bárho
is szert Bobi annak idején ezredesi rangjára, aligha a személyes bátorságával érdemelte ki
ndeannek viszont megvolt az oka a vakmerõségre; joggal remélhette, hogy egy zsák arany üti
a markát, amikor két-három hónap múlva fölfedezik" majd, hogy a Kristály-hegy platinát re
Fél tízkor indultak el a szomszédos ország fõvárosából a százhatvan kilométerre fekvõ Cla
urópában ezt a távolságot két óra alatt meg lehet tenni; Afrikában ehhez jóval több idõre v
délelõtt közepe táján érkeztek meg a határhoz, ahol alkudozni kezdtek a vindu õrséggel, me
ajlandók õket átengedni. Az õrség még semmit sem tudott az elõzõ éjszaka végrehajtott puccs
zredes, akinek arcát nagy és igen sötét napszemüveg takarta és hálóingre emlékeztetõ, bõ, f
lt, Endean inasának szerepét játszotta, mivel a fekete bõrû szolgáktól Afrikában soha nem k
evelet a határátkelésnél. Endean és kísérõje iratai rendben voltak. Ez utóbbi nagydarab Eas
vagány volt, akit azzal ajánlottak be Endeannek, hogy Whitecapel környékén õ a legretteget
ebb testõr, korábban pedig õ hajtotta be a Kray-banda követeléseit. Ernie Locke igen csino
s összeget vágott zsebre azért, hogy Endean életét védelmezze. Inge alatt pisztolyt rejtege
ett, amelyet ott helyben, a Manson Rt. bányászati vállalkozásának helyi kirendeltsége segít
szerzett. Mivel kísértésbe ejtette felkínált összeg, akárcsak Endean, õ is elkövette azt a
ogy feltételezte: az, aki az East Enden megállta a helyét az alvilágban, ugyanilyen jól me
g fogja állni a helyét Afrikában is.
Miután átkeltek a határon, a teherautó egészen jó ütemben haladt elõre mindaddig, amíg ti
ométerre Clarence-tõl az egyik kerék defektet nem kapott. Miközben Endean puskával a kézben
t állt, Locke kereket cserélt, Bobi pedig ott kucorgóit a kocsi hátuljában a ponyva alatt.
Ekkor kezdõdött a baj. A Clarence-bõl menekülõ vindu katonák egy csoportja észrevette õket
gy fél tucat golyót kilõtt rájuk. A lövedékek nem találtak célba, kivéve egyet, amely átlyu
a pótkereket, amit Locke éppen akkor szerelt föl. Az utat így elsõ sebességen, egy lapos k
rékkel fejezték be.
Shannon kihajolt az ablakból, és lekiáltott Endeannek. Az fölnézett.
Minden rendben van? kérdezte.
Hát persze felelte Shannon. De lehetõleg gyorsan tûnjön el szem elõl. Eddig még sen
mutatkozott, de rövidesen megjelenik valaki, hogy körülszimatoljon.
Endean bevezette Bobi ezredest és Locke-ot a szõnyeg mögé, aztán elindultak az emeletre,
ahol Shannon várta õket. Amikor már mindnyájan ott ültek az, elnöki ebédlõben, Endean fels
Shannont, mondja el részletesen, hogyan zajlott le az elõzõ éjszakai csata. Shannon ele
get tett a kívánságának.
Mi van Kimba palotaõrségével? kérdezte Endean.
Válaszként Shannon odavezette a csukott spalettájú hátsó ablakhoz, kilökte az egyik spale
és lemutatott az udvarra, ahonnét felhallatszott a döglegyek vad zümmögése. Endean lepilla
tott, aztán hátrahúzódott.
Ez az összes? kérdezte.
Az összes felelte Shannon. Végeztünk velük.
És a hadsereg?
Húsz ember halott, a többi szétszóródott, mindnyájan hátrahagyták a fegyvereiket, kivév
-két tucatot, akinek ismétlõ Mausere van. EL semmi gondot nem jelenthet. A fegyvereket
összeszedtük és behoztuk a palotába.
Az elnöki fegyvertár?
A pincében van, a mi birtokunkban.
És az országos rádióadó?
Lenn a földszinten. Sértetlen. Az áramvezetékeket még nem próbáltuk ki, de úgy láttam,
ak van egy külön, dízelmeghajtású áramfejlesztõje.
Endean elégedetten bólintott.
Akkor más nincs is hátra, csak az, hogy az új elnök bejelentse a tegnap éjszakai puccs
ikerét, aztán kormányt alakítson és átvegye az irányítást mondta.
És mi a helyzet az elnök biztonságával? kérdezte Shannon. A hadseregnek a maradéka
ott, és ha netán visszaszivárognak is, akkor sem biztos, hogy az összes vindu szolgálni ak
ar az új fõnök alatt.
Endean elvigyorodott.
Visszajönnek azok, amint a fülükbe jut, hogy az új ember átvette a hatalmat, és ha látj
y csakugyan õ a fõnök, ugyanúgy fogják szolgálni, mint az elõdjét. Addig ez a csoport is me
l, amit maga összetoborzott. Végtére ezek is feketék, és nincs, a világon olyan európai dip
ata, aki képes lenne megkülönböztetni egyik feketét a másiktól.
Maga meg tudja? kérdezte Shannon. Endean vállat vont.
Nem ismerte be , de mit számít? Mellesleg, hadd mutassam be az új zangarói elnöknek.
A zangarói ezredes felé intett, aki széles vigyorral az arcán a jól ismert szobában nézel
A zangarói hadsereg volt parancsnoka, a tegnap éjszakai puccs sikeres végrehajtója, le
galábbis a világ szemében, és Zangaro új elnöke: Antoine Bobi ezredes.
Shannon felállt, szembefordult az ezredessel, és meghajolt. Bobi vigyora még szélesebb
lett. Shannon az ebédlõ hátsó falán nyíló ajtó felé intett.
Nem kívánja az elnök úr megtekinteni az elnöki irodát? kérdezte. Endean fordított Bob
Bobi bólintott, és cammogva megindult a csempézett padlón az ajtó felé. Az ajtó bezárult
másodperccel késõbb egyetlen lövés csattanása hallatszott.
Amikor Shannon visszatért a szobába, Endean egy pillanatig csak ült, és némán meredt rá.
Mi volt ez? kérdezte aztán, teljesen fölöslegesen.
Egy lövés felelte Shannon.
Endean talpra szökkent, átrohant a szobán, és megállt a dolgozószoba nyitott ajtajában. A
or hamuszürke arccal megfordult, alig bírt megszólalni.
Maga lelõtte suttogta. Végigcsináltuk ezt az egész rohadt cirkuszt, és akkor maga l
Maga õrült, Shannon, dühöngõ õrült!
Az utolsó szavaknál már ordított dühében és döbbenetében.
Fogalma sincs róla, hogy mit csinált, maga hülye, kétbalkezes, elmebeteg, idióta zsoldo
Shannon hátradõlt az ebédlõasztal mögött álló karosszékben, és unottan nézte Endeant. Sze
, hogy a testõr keze becsusszan a bõ ing alá. A második lövést Endean hangosabbnak érezte,
t közelebbrõl hallotta. Ernie Locke valóságos hátrabukfencet csinált, majd elterült a csemp
a rekeszizmából szivárgó vércsíkkal gazdagítva a régi padlómozaik mintázatát. Azonnal megh
ugyan lágy részekbe fúródott, de darabokra törte a gerincét. Shannon elõhúzta a kezét az as
, és a kilenc mm-es Makarovot a tölgyfa asztal lapjára fektette. A csõ végébõl kék füst kíg
 Endean görnyedten ült, mintha hirtelen összement volna. Azzal már eddig is tisztában vol
t, hogy búcsút mondhat a vagyonnak, amelyet Sir James Manson ígért neki arra az esetre,
ha sikerül elnököt csinálni Bobiból, de ezt most tovább súlyosbította az a felismerés, hogy
nnál veszedelmesebb emberrel még életében nem találkozott. Ám erre egy kicsit késõn jött rá
Endean háta mögött, a dolgozószoba ajtajában Semmler bukkant fel, a folyosóra nyíló ajtón
Langarotti lépett be az ebédlõbe. Mindketten egy-egy kibiztosított Schmeissert tartottak
a kezükben, és a csövét Endeanre szegezték. Shannon felállt.
Jöjjön mondta. Elviszem kocsin a határig. Onnan nyugodtan gyalogolhat.
Az udvarban álló két zangarói katonai teherautó kerekei között akadt egy, amelyet nem lyu
ztottak ki a lövések. Most ezt szerelték fel arra a kocsira, amelyen Endean az országba ér
kezett. A sofõrfülke mögötti részrõl leszedték a ponyvát, és három afrikai katona kuporgott
utó platóján, kezükben géppisztolyt szorongatva. Másik húsz, egyenruhába öltöztetve és felf
, a palota mögött sorakozott fel.
Az elõcsarnokban, nem messze a szilánkká lõtt bejárattól, egy civil ruhás, középkorú afri
lálkoztak. Shannon bólintott neki, és néhány szót váltott vele.
Minden rendben van, Doktor?
Igen. Eddig minden. Megbeszéltem az embereimmel, hogy küldenek száz önkéntest, aki segí
endet csinálni. További ötven ember érkezik ma délután, hogy ellássuk õket egyenruhával és
sel. A magas rangú- zangarói tisztviselõk listájáról héttel felvettük a kapcsolatot az otth
és beleegyeztek, hogy felesküsznek az új rezsimre. Ma este gyûlést fognak tartani.
Helyes. Talán jó lenne, ha szánna rá egy kis idõt, és megfogalmazná az új kormány elsõ
leményét. Minél elõbb közhírré kell tennünk. Kérje meg Mr. Semmiért, hogy nézze meg, mûködi
tudja megcsinálni, akkor a hajó rádióját fogjuk használni. Van még valami ezenkívül?
Van mondta a "doktor. Mr. Semmler azt mondja, az a Komarov nevû orosz hajó, amelyi
k a part mentén vesztegel, ismételten engedélyt kért, hogy kiköthessen.
Shannon néhány pillanatig gondolkodott.
Kérje meg Mr. Semmlert, hogy küldje el a Komarovnak a következõ üzenetet: ENGEDÉLY BEL
LAN IDÕRE MEGTAGADVA STOP" mondta.
Shannon búcsút intett a doktornak, és visszakísérte Endeant a teherautóhoz. Õ maga ült a
mögé. Megfordult a kocsival, majd nekivágott a határ felé vezetõ országúinak.
Ki volt ez? kérdezte Endean savanyúan, miközben a kocsi végigszáguldott a félszigeten
haladt a bevándorló munkások lakta nyomornegyed mellett, ahol szemlátomást igen nagy volt
a sürgés-forgás. Endean megdöbbenve látta, hogy minden egyes keresztútnál egy katona áll õr
ztollyal a vállán.
A férfi, akivel az elõcsarnokban találkoztunk? kérdezte Shannon.
Igen.
Dr. Okoye.
Gondolom, a törzs varázslója.
Ami azt illeti, Oxfordban szerezte a diplomáját.
A barátja?
Igen.
Több szó nem esett köztük mindaddig, amíg el nem érték az észak felé tartó autóutat.
Rendben van szólalt meg végül Endean. Tönkretette a legnagyobb és legígéretesebb pu
elyet valaha véghezvittek. Magának, persze, fogalma sincs róla, hogy mit mûveit. Ahhoz túl
ságosan nehézfejû. Én már csak azt szeretném tudni, hogy miért tette. Miért, az isten szere
Shannon eltöprengett, miközben igyekezett egyenesben tartani a teherautót a hepehupás
országúton, amelybõl jóformán csak földút maradt.
Két hibát is elkövetett, Endean mondta végül kimérten. Endean összerezzent, amikor me
ta a valódi nevét. Feltételezte, hogy mivel zsoldos vagyok, egyben bugris is. Az eszébe
se jutott, hogy mindketten zsoldosok vagyunk, Sir James Mansonnal és azoknak az em
bereknek a legtöbbjével együtt, akiknek hatalmuk van ebben a világban. A második hibát akko
követte el, amikor feltételezte, hogy minden fekete ember egyforma, csak azért, mert
maga nem tudta megkülönböztetni õket.
Nem értem, mirõl beszél.
Maga minden hozzáférhetõ anyagot áttanulmányozott Zangaróval kapcsolatban. Tudott arról
hogy él itt több tízezer bevándorló munkás, és hogy gyakorlatilag õk tartják életben ezt az
De az már eszébe se jutott, hogy ezek a munkások külön közösséget alkotnak. Õk itt a harmad
a legértelmesebb és a legszorgalmasabb törzs az országban. Ha csak egy szemernyi esélyt k
apnak rá, szívesen beleszólnak az ország politikai életébe. Mi több, arra sem jött rá, hogy
ngarói hadsereget, következésképp az ország meghatározó erejét ebbõl a harmadik közösségbõl
zni, mint ahogy ez valójában meg is történt. Azok a katonák, akiket látott, nem vinduk, és
is kadzsák. Mire maga a palotába ért, ott már ötvenen voltak belõlük egyenruhában és felfe
ve, és ma estére újabb ötvennel gyarapodik a számuk, öt napon belül négyszáz fõnyi új katon
rence-ben. Ezek a katonák, természetesen még nincsenek kiképezve, de ahhoz így is elég talp
aesettek, hogy megõrizzék a törvényességet és a rendet. Mostantól az övék az igazi hatalom
z országban. Múlt éjszaka csakugyan puccs történt, de nem annak érdekében, hogy Bobi ezrede
erüljön hatalomra.
Hát akkor ki kerül hatalomra?
A tábornok.
Miféle tábornok?
Shannon közölte a tábornok nevét. Endean tátott szájjal, elborzadva meredt rá.
Az nem lehet... Hiszen az vereséget szenvedett, számûzetésben él...
Pillanatnyilag igen. De ennek nem kell örökké tartania. A bevándorolt munkások az õ nép
rtoznak. Afrika zsidóinak szokták nevezni õket. Másfél millió él belõlük szétszórva ezen a
. A legtöbb országban õk végzik a munka oroszlánrészét, és nekik van a legtöbb eszük. Itt,
a nyomornegyedben élnek, Clarence külvárosában.
Az a féleszû, az az idealista nyomorult...
Vigyázzon a szájára! figyelmeztette Shannon.
Ugyan miért?
Shannon hátrafelé intett a fejével.
Azok ott mögöttünk szintén a tábornok katonái.
Endean hátrafordult, és belenézett a három szenvtelen arcba, amely a három Schmeisser csö
e fölött meredt rá.
De angolul nem tudnak, vagy igen?
A középsõ mondta Shannon türelmesen valaha gyógyszerész volt. Aztán beállt katonána
eségét és a négy gyerekét halálra gázolta egy Saladin páncélautó. Az a fajta, tudja, amelyi
vis-cég gyárt Coventryben. Érthetõ, ha nem kedveli azokat, akik a dolog mögött álltak.
Endean néhány kilométeren keresztül hallgatott.
Mi fog most történni? kérdezte.
A Nemzeti Megbékélés Bizottsága veszi át a hatalmat mondta Shannon. Négy vindu és n
tagja lesz, és kettõ a bevándorolt közösségbõl. De a hadsereg azokból a fickókból fog állni
ott ül maga mögött. Ez az ország lesz a bázisuk és a fõhadiszállásuk. Az újonnan kiképzett
indulnak el majd egy napon, hogy megbosszulják, amit velük tettek. Megeshet, hogy ma
ga a tábornok is itt üti fel a rezidenciáját, és gyakorlatilag õ fogja kormányozni az orszá
.
És magé, azt képzeli, hogy mindezt megússza?
Maguk azt képzelték, hogy ezt a nyáladzó gorillát, ezt a Bobit juttatják hatalomra, és
. Ez az új kormány legalább viszonylag tisztességes lesz. Ami azt az érckészletet illeti, a
it a Kristály-hegy rejt, történetesen tudom, hogy platináról van szó. Semmi kétség, az új k
végül is rá fog bukkanni. És ki is fogja termelni. De ha kell maguknak, akkor fizetniük k
ell érte. Tisztességes árat, a piaci árát. Ezt közölje majd Sir Jamesszel, ha hazaér.
Az út bekanyarodott, és felbukkant elõttük a határállomás. Afrikában a hírek telefon nélk
an terjednek, és a vindu határõrök már kereket oldottak. Shannon megállította a teherautót,
mutatott.
A hátralévõ utat gyalog kell megtennie.
Endean lekászálódott a teherautóról. Maró gyûlölettel nézett vissza a kormány mögött ülõ
Még mindig nem magyarázta meg, miért tette mondta. Elmondta, hogy mit tett és hogya
de azt nem, hogy miért.
Shannon maga elé meredt.
Csaknem két éven keresztül mondta töprengve figyeltem, hogyan pusztul éhen legkeves
millió, de talán egymillió kis kölyök az olyan emberek miatt, mint maga meg Manson. Mindez
alapjában véve azért történt, hogy maga meg a fajtája nagyobb profitot vághasson zsebre né
vetemült és tökéletesen korrupt diktátor segítségével. És mindez a törvény és a rend, a jog
sság nevében. Lehet, hogy katona vagyok, lehet, hogy gyilkos vagyok, de szadista, az
nem. Idõvel rájöttem, hogyan történik mindez, és miért, és kik állnak mögötte. A felszínen
akás politikus és diplomata mûve, de nem egyebek õk ketrecnyi pózoló majomnál, akiket semmi
nem érdekel, csak a minisztériumaik közötti kis csetepaték, meg hogy újraválasszák õket. A
mögött a profitéhes üzletemberek irányítják az egész komédiát, az olyanok, mint a maga drá
Mansonja. Hát ezért tettem. Mondja meg Mansonnak, ha majd találkozik vele! Szeretném, h
a tudná! Ezt én üzenem neki. Személyesen. És most szedje a lábát!
 Tíz lépés után Endean hátrafordult.
Nehogy még egyszer betegye a lábát Londonba, Shannon! kiáltotta. Mi tudjuk, hogyan
nk el a magafajtával!
Attól ne féljen! kiáltotta Shannon. Aztán magában mormogva még hozzátette: Nem is l
m.
Megfordult a teherautójával, és visszaindult a félsziget és Clarence felé.

EPILÓGUS
Az új kormányt annak rendje és módja szerint beiktatták, és mindent összevéve emberségesen
irányította az országot. Az európai újságok jóformán meg sem említették a puccsot. Mindössz
e-ban jelent meg egy rövid hír, amely közölte, hogy a zangarói hadsereg lázadó egységei a F
nség Napjának elõestéjén megdöntötték Kimba elnök hatalmát, és hogy az általános választáso
át az ország irányítását. Arról azonban egy szót sem írtak, hogy egy szovjet bányászati ku
megtagadták a beutazási engedélyt, és hogy az új kormány idõvel meg akarja tenni a szüksége
déseket a Kristály-hegy bányászati felmérése érdekében.
Janni Dupree-t és Marc Vlaminckot, a Csöpp" Marcot a félsziget csúcsán temették el, a pá
tövében, ahol mindig az öböl felõl fúj a szél. A sírjuk, Shannon kérésére, jeltelen maradt.
ttestét a rokonai vitték magukkal, akik saját szokásaiknak megfelelõen elsiratták és elteme
Simon Endean és Sir James Manson mélyen hallgattak róla, hogy milyen szerepet játszott
ak az ügyben. Nyilvánosan amúgy sem tiltakozhattak volna a történtek ellen.
Shannon odaadta Jean-Baptiste Langarottinak azt az ötezer fontot, ami a hadmûvelet
re szánt összegbõl a pénztárcájában maradt, és a korzikai visszautazott Európába. Amikor Sh
ljára hallott róla, éppen útban volt Burundi felé, hogy kiképezze azokat a hutu partizánoka
akik meg akarták dönteni a tuszik diktatúráját, amelynek Micombero állt az élén.
Voltaképpen nem a pénz miatt tettem mondta Shannonnak, amikor búcsút vettek egymástól
asem a pénz miatt.
Shannon levelet írt Genovába Signor Pontinak Keith Brown néven, és utasította, hogy azok
nak a bemutatóra szóló részvényeknek, amelyek a Toscana tulajdonjogát biztosították, a felé
Waldenberg kapitánynak, a másik felét pedig Kurt Semmlernek. Egy évvel késõbb Semmler a ma
a részét eladta Waldenbergnek, aki jelzálogkölcsönt vett fel, hogy ki tudja fizetni. Semml
er újra háborúba indult. Dél-Szudánban érte a halál, amikor Ron Gregoryval és Rip Kirbyvel
an éppen egy aknát fektettek le, hogy felrobbantsanak egy szudáni Saladin páncélautót. Az a
na felrobbant. Kirby ott helyben elpusztult, Semmler és Gregory pedig súlyosan megse
besült. Gregory az etiópiai angol követség segítségével hazajutott, de Semmler ottveszett a
sungelben.
Shannon utolsó cselekedete az volt, hogy levelet, küldött Langarottival svájci bankjának
, amelyben utasította, hogy utaljon át ötezer fontot a dél-afrikai Paarl városába, Janni Du
ree szüleinek, ötezret pedig egy Anna nevû asszonynak, akinek kocsmája van a Kleinstraat
on, Ostende vöröslámpás negyedében.
Shannon egy hónappal a puccs után halt meg, úgy, ahogy annak idején Julie-nak bevallot
ta, hogyan szeretne távozni az élõk sorából: fegyverrel a kézben, a vér ízével a szájában é
a mellében. Ám a pisztoly, amelybõl a golyó kirepült, a sajátja volt. Nem a harc kockázatai
eszélyei végeztek vele, hanem a filteres végû kis fehér rudacskák... Ezt tudta meg dr. Duno
s-tól, amikor nála járt párizsi rendelõjében. Egy éve van hátra, mondta neki az orvos, ha n
t életet él, és talán hat hónapja, ha továbbra sem kíméli magát; s az utolsó hónap szörnyû
ehát, amikor a köhögése rosszabbodott, elindult egyedül, a dzsungel felé. Csak a pisztolya
olt nála, meg egy vaskos boríték, benne géppel teleírt lapok, amelyet néhány héttel késõbb
londoni barátjának.
A bennszülöttek akik látták, amint egymagában ballag, és késõbb bevitték a holttestét a
lították, hogy Shannon fütyörészett, miközben a dzsungel felé lépdelt. Egyszerû parasztok v
jamgyökér- és kasszavatermelõk, nem tudhatták, hogy amit hallottak, a Spanyol Harlem" címû
cska volt.