Thanh Thuy és az almalé

Ma három gyerek, két kislány és egy kisfiú jött hozzánk a faluból Thanh Thuyjal játszani.
Mind a négyen kiszaladtak a házunk mögötti domboldalra hancúrozni. Egy jó óra múlva
jöttek csak vissza, és inni kértek. Elővettem az utolsó üveg házi almalevünket, és töltöttem
nekik egy-egy pohárral, Thanh Thuynak, mint házigazdának, utoljára. Az ő poharába került az
üveg alján maradt gyümölcspép. Mikor észrevette a lebegő rostokat, elhúzta a száját és
közölte, hogy nem kéri. Így aztán a kislány ivás nélkül ment vissza a rétre barátaival játszani.
Fél óra múlva éppen a szobámban meditálok, amikor hallom, hogy hív. Egy pohár hideg vizet
próbált engedni magának, de még lábujjhegyen sem éri el a vízcsapot. Emlékeztetem az
asztalon levő almalére, és kérem, hogy azt igya meg. Megfordul és alaposan szemügyre veszi
a poharat: a gyümölcshúsdarabkák szépen leülepedtek, a nedű ismét tiszta és csábító.
Odamegy az asztalhoz, és két kézzel szájához emeli a poharat. Miután megissza az almalé
felét, visszateszi a poharat az asztalra, és így szól:
– Ez még ugyanaz az almalé, Szerzetes bátyó?
– Bizony ugyanaz – mondom –, csak most már tiszta és finom, mert ült kicsit.
Thuy újra a pohárra néz:
– Tényleg finom. Ő is meditált, mint te, Szerzetes bátyó?
Elnevetem magam és megsimogatom a fejét:
– Mondjuk inkább, én utánzom őt, amikor ülök; ez közelebb jár az igazsághoz.

Minden este, amíg Thuy a lefekvéshez készülődik, én ülök és meditálok. Megengedtem neki,
hogy a szobámban aludjon, nem messze az ülőpárnámtól. Megállapodtunk, hogy amíg én
ülök, ő szépen, csendben lefekszik. Ebben a békés légkörben könnyen elnyomja az álom, öt-
tíz perc és már alszik is. Amikor befejezem az ülést, betakarom.
Thanh Thuy vietnami menekültek gyermeke. Most lesz négy és fél éves. Apjával kelt át a
tengeren és érkezett Malajziába tavaly áprilisban, míg az anyja Vietnamban maradt.
Franciaországba érkezése után édesapja több hónapra nálunk hagyta, amíg ő munkát keresett
Párizsban. Megtanítottam neki a vietnami ábécét és néhány otthon kedvelt népdalt. Feltűnően
intelligens. Két hét alatt annyira megtanult olvasni, hogy lassan ki tudja betűzni Lev Tolsztoj
„Bolondok országa” című meséjét, amit franciából fordítottam le vietnamira.
Thanh Thuy minden este látja, hogy ülök. Csak annyit mondtam neki, hogy “ülő meditációt
végzek”, de hogy mit jelent ez valójában, vagy hogy miért csinálom, arról egy árva szót sem
szóltam neki. Amint látja, hogy arcot mosok, felveszem a köntösöm és meggyújtok egy illatos
füstölőt, már tudja, hogy hamarosan meditálni fogok, és ez azt jelenti, hogy eljött a fogmosás,
pizsamába bújás és szó nélküli lefekvés ideje. Még soha nem kellett erre külön
figyelmeztetnem.
Thuy minden bizonnyal azt hiszi, az almalé is “ül” egy kicsit, hogy kitisztuljon – épp ahogy
„Szerzetes bátyó” is szokott. Kérdéséből ítélve úgy hiszem, ez az alig négy és fél éves kislány
minden magyarázat nélkül érti a meditáció értelmét: az almalé kitisztul, ha pihen egy kicsit;
ugyanígy elménk is kitisztul, ha egy kicsit meditálunk. Ez a tisztaság felüdít minket, erőt és
derűt meríthetünk belőle. Ahogy felüdülünk, környezetünk is felüdül. A gyerekek is szívesen
vannak velünk, nem csak egy kis csoki vagy mesehallgatás kedvéért. Azért szeretnek a
közelünkben lenni, mert érzik a belőlünk áradó üdeséget.

Este vendég érkezett. Töltök neki egy pohárral a maradék almaléből, és leteszem a meditációs
terem közepén álló asztalra. Thuy már mélyen alszik. Azt javaslom a barátomnak, hogy
üljünk egy kicsit nyugodtan, csendben, mint az almalé.

Thich Nhat Hanh: Szívem, a Nap - részlet a könyvből