Ephraim Kishon

A pacsirta volt
Vidám szomorújáték zenével két részben

Személyek
Romeo Montague, balettmester (49)
Lırinc barát, franciskánus (98)
Ugyanaz a színész játssza

Júlia Montague-Capulet (43)

Lucretia, Júlia és Romeo lánya (14)
Dajka Júlia ifjúkorából (85)
Ugyanaz a színésznı játssza

William Shakespeare, halott költı (52)

Színhely: Verona 1623-ban

A szövegben elıforduló Shakespeare-idézetek (vagy célzások) NAGYBETŐVEL jelennek meg

és Mészöly Dezsı szép fordítását követik. Megfelelı fordítás híján nyersfordítás, pink
kiemelés.
A sárga kiemelés nyersfordítás, mőfordításra vár.

Elsı rész

A Montague házaspár lakása Veronában. Helyesebben egy nyomorúságos hálószoba, mely

egyszersmind konyhaként és étkezıként is szolgál. A bútorok, a színes falak és a lepusztult
oszlopok, melyek közé ruhaszárítókötelet feszítettek, Erzsébet- korabeli stílusúak.
A bútorzat egy konyhaasztal, két szék, egy kis pipereasztal, egy tőzhely és egy mosogatódézsa,
mely teli van piszkos edénnyel. Az egész környezet elhanyagolt, itt-ott még látszanak a
valamikori jólét nyomai.
Hátul van a fıbejárat. Jobbra és balra egy-egy kis ajtó, melyek a fürdıszobába, illetve
Lucretia szobájába vezetnek. Tovább mindkét oldalfalon rejtett tapétaajtók találhatók,
melyeken keresztül William Shakespeare szelleme közlekedik.
Reggel van, amikor felmegy a függöny. A szobában sötét van, csak egy napsugár tör át a
lyukas redınyön, és megvilágítja a széles dupla ágyat, rajta a takaróba csavart Montague
házaspárral. Halk háttérzene keveredik Romeo hangos horkolásával. Kint kakas kukorékol.
Romeo felül az ágyban, nagyokat ásít. Kövérkés testét csíkos hálóruha fedi, hálósipkája
félrecsúszott, szeme elé zoknit kötött, mely most a nyakán van. Leveszi hasáról a meleg vizes
ágymelegítı palackot, kimászik az ágyból és álmosan az ablakhoz botorkál, miközben olaszul
szidja a kakast. Felhúzza a redınyt – a színpad világos lesz – és kidobja a papucsát a nyitott
ablakon keresztül. A kakas ijedten csuklik, majd elnémul.
Romeo elkezdi egy halom ruha között a zokniját keresni.

ROMEO hol a zoknim… Santa Madonna… Mache porcheria che puzza… Júlia, nem találom
a zoknimat…
JÚLIA a takaró alatt marad, és nem válaszol
ROMEO (belebotlik ledobott kardjába) tegnap még itt volt… hol a zoknim, Júlia?
JÚLIA (a takaró alatt) nem tudom, Momo. Nem tudom.
ROMEO bocsáss meg, kedvesem. Nem akartalak felébreszteni. Aludj csak tovább,
báránykám…na az egyik megvan…oh! (felfedezi a hiányzó darabot a nyakán, és heves
köhögés közepette bemegy a fürdıszobába, ahol fülsiketítıen harákol)
Júlia felkel. Kócos szıke parókát visel hajcsavarókkal, felteszi a szemüvegét, kimászik az
ágyból, leveszi a hálóruháját, mely alatt a nappali ruháját hordja, leül a pipereasztalhoz,
kicseréli a parókát egy másikra, szintén szıke, de hajcsavaró nélkül és rendezett frizurával,
majd elkezdi kikészíteni az arcát, miközben úgy néz a közönségre, mint a tükörbe.
JÚLIA Momo, már megint elfolyatod az összes vizet! (A tőzhelyhez megy) Kérsz reggelit?
ROMEO (a fürdıszobából) Igen. Kávét. Forrón.
JÚLIA Jó. Kávé. Forrón.
ROMEO (kijön a fürdıszobából, fel van öltözve, vállig érı parókát hord. Kezében tartja az
ágymelegítıt és balettszerő mozdulatokat végez vele) Un – deux – trois és un – deux – trois és
alapállás és egy batement és un – deux…
JÚLIA Kérlek, hagyd abba, Momo! Már kora reggel megfájdul a fejem, Momo! Hagyd abba!
Lucretia még alszik! (közben a kopott reggelizı edényeket az asztalra rakja)
ROMEO Korábban kellet volna hazajönnie. Nem csak hajnali négykor.
JÚLIA Mikor?
ROMEO Négykor, négykézláb. Részegen, tántorogva, édes bortól bőzlött. A te lányod.
JÚLIA (Meghámoz egy nagy feketeretket, a héját a padlóra dobja) Egyedül van?
ROMEO (bekukkant Lucretia szobájába) Nem állapítható meg. Az ágy alatt fekszik.
(Visszamegy az asztalhoz) Tegnap új jelszót festett a házunkra: „Éljen a semmi!”
JÚLIA Mit jelentsen ez?
ROMEO Esetleg valami a társadalom ellen.
JÚLIA Egész nap magaddal szándékozol hurcolni az ágymelegítı palackot?
ROMEO Közöd? (eldobja)
JÚLIA (A tőzhelyhez megy, és megpróbálja becsukni az ajtaját, ami a darab folyamán
állandóan kinyílik.) Madre mia santissima! Ez a rohadt ajtó! Mikor fogod végre megjavítani,
Momo?
ROMEO Holnap. (Júlia mögé lép, és átöleli)
JÚLIA (Eltolja magától) Hagyj békén, Momo… engedj… tudod, nem szeretem ilyenkor…
Momo! Mi van veled?
ROMEO Semmi, semmi. Jól vagyok, ez minden. Gyönyörő családom van, szeretı hitvesem,
az asszonyok gyöngye. Szavamra, Júlia, még mindig úgy szeretlek, mint akkor a partin,
amikor pillantásod elıször reám esett. Hogy is mondtam akkor? (Hintázik a székén, majszolja
a retket és rágcsálva szaval)
AZ ÉGİ FÁKLYA İMELLETTE HALVÁNY!
ÚGY TÜNDÖKÖL A BARNA ÉJJEL ARCÁN,
MINT DRÁGAGYÖNGY A SZERECSEN FÜLÉN.
A KOLDUS FÖLDRE KÁR ILY ÉGI FÉNY!
A LÁNYOK KÖZT E TÜNDÉR ÚGY KIVÁLIK,
MINT HÓSZÍN HATTYÚ HOLLÓK KÖZT VILÁGÍT.
JÚLIA (Már ı is az asztalnál ül, régi újságot olvas, fel se néz): Igen, igen… tudom, Momo…
nagyon szép… Momo! Ne kezdd már megint ezt az ostobaságot!
ROMEO (még mindig rágcsálva)
A TÁNC UTÁN HOZZÁ LOPÓZOM ÉN-
ÉS DURVA JOBBOM ÜDVÖZÜL KEZÉN.
Hoppá! (Leöntötte magát kávéval, elkezdi dörzsölni a foltot)
JÚLIA Ó Romeo! Miért, Romeo? Miért nem tudsz vigyázni? Már megint egy folt van a
ruhádon!
ROMEO Senki sem veszi észre. És ha mégis, címernek vélik. Renaissance, tudod.
JÚLIA Mert mindig leeszed magad. Én meg egész nap a piszkos ruháidat moshatom. Én,
egyedül. Nincs szolgám, még egy cselédlány sincs. Húzd be a pocakod.
ROMEO (szomorúan) Ez már a behúzott pocakom…A kávé pocsék volt!
JÚLIA Adjál több pénzt jobb kávéra.
ROMEO Pocsék és büdös. (Szimatol) Tudod, mire emlékeztet ez a szag? A méregre, amit
akkor eladott nekem a patikus. Elıször nem akarta, de…
JÚLIA Az ég szerelmére, Momo! Hányszor kell még meghallgatnom ezt a régi történetet!
ROMEO Apropos, régi történet, Signora Montague. Milyen nap is van ma?
Júlia (szórakozott) Fél tíz múlt.
ROMEO A házassági évfordulónk!
JÚLIA Momo, útálok reggeli közben beszélgetni, tudod!
ROMEO Igen, és azt is tudom, hogy ma van az évfordulónk. Éppen harminc éve volt az
esküvınk.
JÚLIA (mint fent) Érdekes…(Észbe kap) Mit beszélsz? Az nem lehet!
ROMEO Nem? Kérdezd meg Lırinc barátot, a vén gazembert. Neki tudni kell, ı esketett
minket. Kérdezd meg!
JÚLIA Egy pillanat, Momo. 1594 október 16-án lettünk öngyilkosok. Stimmel?
ROMEO Stimmel.
JÚLIA És ma hányadika van?
ROMEO (számol) Rendben, akkor csak huszonkilenc éve és nyolc hónapja. Az is szép hosszú
idı. Vagy nem?
JÚLIA Szép… Ahogy vesszük. És most szeretnék nyugodtan újságot olvasni. (maga elé
morogja) Évforduló!... Ugyan már…
ROMEO (kedveskedve) Emlékszel még, hogyan is történt akkor a templomudvaron? Ha Isten
ments egy perccel késıbb nyitottad volna ki a szemedet, azt hittem volna, hogy meghaltál, és
megittam volna a mérget.
JÚLIA (olvas) Idd meg a kávét.
ROMEO Csak egy perccel késıbb és – kampec! Romeo Montague kimúlik. Te nem figyelsz!
JÚLIA (egykedvően) Dehogynem. Templomudvar. Méreg. Kimúl… Momo! Azt akarod
mondani, ha egy perccel késıbb ébredtem volna fel, akkor te… Az istenért…
ROMEO (egyetértıleg bólint) Kampec!
JÚLIA Kampec! Nem is merek rágondolni…
ROMEO Igen, igen. Fiatal, neurotikus és egzaltált, amilyen voltam, egy hajszálnyira attól,
hogy a nyitott sírodnál öngyilkosságot kövessek el.
JÚLIA (már újból szórakozottan) Borzalom, borzalom…
ROMEO Szerelmes voltam beléd. Fülig szerelmes. Eddig. (mutatja) Nem nézel ide!
JÚLIA (utánozza a mozdulatot, anélkül, hogy felnézne) Eddig.
ROMEO (feláll, kezében a kávéscsészével):
… SZERELMEM! HITVESEM!
LELKED MÉZÉT KISZÍVTA A HALÁL,
DE NINCS HATALMA BŐBÁJOD FELETT.

TEÉRTED, JÚLIÁM!
DERÉK VEGYÉSZ,
MILY GYORS A MÉRGED! – CSÓKKAL ALSZOM EL…
(Meg akarja csókolni Júliát)
JÚLIA Hagyd abba, Momo. Kérlek szépen.
ROMEO Nem is figyeltél rám.
JÚLIA Vegyész. Ital. Csók. Kampec.
ROMEO Olyan leírhatatlanul szép voltál… akkor, a nyitott sírnál… a fehér ruhádban, fehér
liliommal… mint egy alabástromszobor…
JÚLIA (olvas) Alabástrom…
ROMEO Egyszer csak megmozdultál. Elıször vakaróztál, itt (megvakarja a térdét), azután
felültél. Azt hittem, menten elájulok. Egész idı alatt kissé ideges voltam. Ennek az az
ellenszenves fickó az oka, aki a temetıbe is beszökött. Paris, a szeretıd.
JÚLIA (Egyszerre érdeklıdik): Ah, Paris! Micsoda férfi volt!
ROMEO (felháborodva): Hagyjuk! A kriptádban becsületes párbajban megöltem, és kész!
(Fogja a kardját, vívómozdulatokat tesz)
NEM NYUGHATOL? HÁT VÉDD MAGAD, FIÚ!
JÚLIA Momo, Momo! Ne vágj úgy fel! Hátulról szúrtad le!
ROMEO Mert elıl védekezett. Hideg a kávé.
JÚLIA Forró volt, amikor kitöltöttem.
ROMEO Hideg!
JÚLIA Forró!
ROMEO (Ordít): Hideg, hideg, hideg!
JÚLIA (Feláll, leszedi az asztalt): Tehát ha egy perccel késıbb térek magamhoz, te…
ROMEO Kampec!
JÚLIA Kár. (Beszórja az edényt a mosogatódézsába)
ROMEO Mi kár?
JÚLIA Ah, semmi! Vagyis minden. (Figyeli a maga elé meredı Romeót) Mire gondolsz?
ROMEO Szegény apám mondta azon a templomudvari éjszakán: „És eme buta liba miatt lett
majdnem öngyilkos a fiam!”
JÚLIA És az én atyám, Isten nyugosztalja, azt mondta rólad akkor: „Íme, az elsı
gyengeelméjő a családunkban”
ROMEO Egy csomó más mondása is volt. Mindenkinek, aki arra járt, elmondta, hogy az ı
legédesebb bosszúja a Montaguekon, hogy ezt a kis viperát a házukba küldte. És a kis viperán
téged értett, kedvesem.
JÚLIA (leszedi a ruhát a szárítókötélrıl): Ja, papának jó humora volt.
ROMEO Ez minden, ami volt neki. Hozomány? Nyoma sincs. Csak humor. És a lánya
dajkája, aki kuplerosnıként mőködött.
JÚLIA Kímélj meg a vén tehéntıl, jó?
ROMEO Még most is hallom, hogy duruzsolt:
MONDHATOM,
HOGY AKI EZT A LÁNYT MEGKAPJA EGYSZER,
AZT NAGY SZERENCSE ÉRI.
Nagy szerencse – kacagnom kell! (Dühöngve feláll) Porca Madonna che fregatura! Én,
Montague Romeo, Verona büszkesége, balett leckékkel keresem a kenyerem, mialatt a
feleségem családja pénzben úszik!
JÚLIA Sem a családom, sem én nem számítottunk arra, hogy egy koldushoz mentem
feleségül, aki a gazdag Montaguek leszármazottjának adja ki magát. (Útra készülıdik)
A következı párbeszéden látszik, hogy nap, mint nap ugyanabban a formában ismétlıdik.
ROMEO Hova mész?
JÚLIA A piacra. Veszek valami ennivalót. Hogy magadba tömjed.
ROMEO Hozzál retket.
JÚLIA Ha a zöldséges még hitelez. Te meg mosogassál le.
ROMEO Miért mindig én?
JÚLIA Mert nincs cselédünk, azért. Minden házban van cseléd, csak nálunk nincs.
ROMEO Mert nem bírják ki veled.
JÚLIA Mert nincs pénzed, hogy fizethessünk nekik. Ezért nézünk úgy ki, mint egy istálló.
(Félrerúgja a retekhéjat, amit az imént dobott le) Mit akarsz vacsorára?
ROMEO Mindegy. Valamit.
JÚLIA Köszönöm a felvilágosítást. Szándékodban áll elhagyni a házat?
ROMEO Talán.
JÚLIA Mikor jössz haza?
ROMEO Majd jövök
JÚLIA Adieu (Búcsúzóul homlokon csókolja)
ROMEO Retek.
JÚLIA Edény. (El)
Romeo kötényt vesz fel és ronggyal, kefével, de víz nélkül kezdi a tányérokat tisztítani. A
háttérbıl halkan felhangzik a Sorrento-dal zenéje.
Romeo reggeli dala
ROMEO
Arany színnel kel fel reggel
Rejtekhelyérıl a nap.
Makaróni és spagetti
Ez a reggeli adag.

Dühít engem ez a tányér,

Akutyaúristenit!
Mortadella dell’amore,
A személyzet hiányzik!

Fáj és szédülök
A mosogatóedény elıtt
És nézem a mosatlant…
Mint a tavaszi hó
Elolvad férfibüszkeségem
Én, szegény konyhatündér!

Régen játszottam a menıt

Most meg vadul mosogatok
Canelloni és lasagne
Csupa piszkos edényt…

Beszáradt lekvár
Teszi kínná az életem.
Mortadella dell’amore
A személyzet hiányzik.

Lucretia álmosan, kócos haja homlokpánttal leszorítva, hátán gitár, kibotorkál a szobájából,
a fürdıszoba felé veszi az irányt. Hippi kinézet, üveges tekintet. Rekedt, szétcigarettázott
hangon beszél.
ROMEO Már felébredtél, kislányom? Ilyen korán? Hol voltál egész éjjel? Már megint az
egyik gorilláddal?
LUCRETIA (apatikusan) Győlöllek.
ROMEO Hogyan, kérem?
LUCRETIA Győlöllek.
ROMEO Vagy úgy. Most bizonyára a házi feladatodat akarod elkészíteni. Szabadna
segítenem, könnyővérő leánykám?
LUCRETIA Vén barom. (Eltőnik a fürdıszobában)
ROMEO
Fáj és szédülök
A mosogatóedény elıtt
 És nézem a mosatlant…
Mint a tavaszi hó
Elolvad férfibüszkeségem
Én, szegény konyhatündér!
Hajdan magasságokban járva
Ily rosszul végzi Romeo…
Ravioli és Risotto –
Ráadásul dörzsi nélkül!
Így kétségben az öblítés elıtt
Üres és sivár a jövım
Mortadella dell’amore,
Akutyaúristenit…

Amikor befejezi a dalt, nagy robaj közepette megjelenik a fıbejáraton a Dajka, öreg és kövér,
süket és sánta, de töretlen életkedvő és nagybeszédő, egyik kezében egy óriási legyezı, a
másikkal botra támaszkodik. A nyakában nagy kereszt lóg, amit gyakran megcsókol.
DAJKA Júlia itthon van?
ROMEO (odamegy hozzá, támogatja) Nincs. Ülj le.
DAJKA Júlia itthon van?
ROMEO (hangosabban) Nincs. Ülj le és pihend ki magad.
DAJKA (pipiskedve egy párnára ereszkedik) Szégyen, igen szégyen! Öreg dajkája, aki
gondozta és táplálta, a popsiját hintıporozta, és mindig mellette volt, kénytelen besurranni a
házába, mint egy tolvaj. Mintha az én hibám lenne, hogy Magához ment feleségül. Mondja
meg Maga, Romeo úr, az én hibám? Kérdezett engem valamelyikük, hogy
összeházasodjanak-e?
ROMEO Jól van, jól van. Hogy van a kedves anyósom?
DAJKA Signora Capulet?
ROMEO Hál’ Isten, csak egy anyósom van. Hogy van? Talán beteg?
DAJKA Micsoda?
ROMEO Beteg!
DAJKA Ah, Romeo úr, én mondom, ez a kis boszorka, akit feleségül vett, ez a Júlia – itthon
van?
ROMEO Nincs.
DAJKA Én mondom, ez már tíz éves korában elkezdte meregetni a szemét a férfiak után.
Órák hosszat álldogált az erkélyen – az erkélyen, emlékszik még, Romeo úr – és kacsintgatott.
Nem, nem Magára, a férfiakra. Egy nimfomániákus, már tíz évesen az volt, szégyellem, hogy
ezt kell mondanom. Én mondom Magának, Romeo úr, nem gyıztem vigyázni rá. Ott volt az a
fiatal szerzetes, velünk szemben a kolostor udvarán…
ROMEO kétségbeesetten összekulcsolja a kezét, mögé lép, arra készül, hogy kihúzza a
kardját, de aztán mégsem.
DAJKA …és ez az ifjú szerzetes talált a kolostorudvaron egy csendes zugot, ahol minden
délelıtt meztelenül feküdt a napon, meztelenül, mint egy anyaszült, csak az imakönyv volt a
kezében, és ha elaludt, elıbb odatette az imakönyvet, tudja, hová. És ki ment mindig az
erkélyre kisurranva és kitekintgetve? A mi kis boszorkánk. Mondom neki: „Juli”, mondom,
„mit találsz olyan érdekesnek ott azon a férfin, hogy ilyen lelkesen nézegeted?” Azt mondja:
„Sajnos semmit”, mondja, „egész idı alatt azt keresem, de nem találom, mert sohasem
imádkozik…” (Nagyon élvezi) Érti, Romeo úr, mert odatette, az imakönyvet… és a mi kis
boszorkánk természetesen tudta, hogy egy szerzetesnek is…(Eláll a szava a nevetéstıl)
ROMEO (Ordít) Beteg az anyósom, vagy nem?
DAJKA Kicsoda?
ROMEO Signora Capulet. Egy öregasszony nyolcvan felett legalább egy kicsit beteg
lehetne!
DAJKA (tovább ömlik belıle a szó) Mondom az ifjú boszorkának: „Juli”, mondom, „mit
találsz azon az anyaszültszerzetesen?”
ROMEO Tudni akarom, hogy a vén banya beteg-e?
DAJKA Igen.
ROMEO Na végre. Szegény mama. Valami komoly?
DAJKA Reuma.
ROMEO Ez minden?
DAJKA Miért érdeklıdik utána ilyen erısen, Romeo úr? Valahányszor idejövök, errıl
kérdezısködik, és az én szegény öreg lábaim alig bírják a gyaloglást, nézze (felemeli a
szoknyáját) ezeket a visszereket…
ROMEO (visszahıköl) Hiszek szavadnak, jó dajka… És most mondd: Signora Capuletnek
nagyon sok pénze van, ugye? Sok kosár tele arannyal, ugye?
DAJKA Igen, ı egy valódi Madame Midas, ı az! Mindenütt arany, akárhová néz az ember.
ROMEO És az én hitvesem határtalan butaságában egy szót nem beszél vele az esküvınk óta.
DAJKA Na igen, haragszik a mamára, rossz néven veszi, hogy nem tiltották ıt elég
határozottan attól, hogy Magához menjen feleségül. De pénze van, meg kell mondjam. Pénz!
Pénz!
ROMEO Legalább súlyos reuma?
DAJKA Igen, Romeo úr. Nagyon súlyos.
ROMEO Mennyire sajnálom!
DAJKA Már nem tud egyedül menni. Minden nap nekem kell ıt az öreg kezeimmel a lépcsın
fel- és lecipelni, lépcsın fel - lépcsın le, lépcsın fel - lépcsın le…
ROMEO Hány kiló?
DAJKA Hetvenöt. Tavaly már lefogyott hetvenre, de aztán megint meghízott, mert én olyan
jól tápláltam. Tyúkleves. Nagyon jó tyúklevest fızök, azám!
ROMEO Tyúkleves! Egy nyolcvan éves hölgynek vigyázni kéne legalább a vonalaira, a
fenébe is!
DAJKA Igen, igen, kéne. De nem ügyel rá. Nagyon súlyos, reumás. És sok a pénze. Nagyon
sok a pénze. Ha a Signora, Isten ments, meghal, Romeo úr, akkor Maga és Júlia az egyetlen
örökösök…
ROMEO Rád is hagy valamit, ne aggódj.
DAJKA Azt hiszi?
ROMEO Bizonyára. (Elgondolkozva) lépcsın fel és lépcsın le…
DAJKA lépcsın fel és lépcsın le…
ROMEO Mondd, dajka, még sosem csúsztál meg a lépcsın?
DAJKA De, elıfordult.
ROMEO Azt gondolom: ha te a Signorát… (Gesztusok) lépcsın fel és lépcsın le…
DAJKA Igen, igen. Ez elıfordulhat.
ROMEO (hozzá bújik, cirógatni kezdi): Egy kis lépésváltás - egy apró piruett – (keresztet vet)
– egy csúszás – egy botlás – egy esés…
DAJKA És azt mondja nekem a kis boszorka: „Dajka”, azt mondja, „nem látom, mert egy
anyaszült meztelen imakönyv van rajta”, ezt mondja nekem ez a nimfomanuális
nıszemély…(Felsikít, mert Romeo simogatni kezdi) De Romeo úr! Mi jut az eszébe? Ne,
tényleg… Momo!
ROMEO Dajka, megırülök érted!
DAJKA Az Isten szerelmére, Romeo úr!
ROMEO Te egy igazi nı vagy, tudod. Egy valódi. Valódi és gömbölyő. Imádlak!
DAJKA Madre mia santissima! És mit fog szólni Júlia?
ROMEO Júlia? Csak csont és bır. Sosem volt a zsánerem.
DAJKA De Romeo úr! A szeme is kigúvadt, amikor a kis nimfát elıször meglátta, ott a
házunkban. Akkor teljesen magán kívül volt.
ROMEO Én?
DAJKA Ki más? És hogy is mondta akkor az erkély alatt? Várjon, mindjárt eszembe jut…
DE CSITT! MI FÉNY TÖR ÁT AZ ABLAKON?
NAPKELTE AZ – ÉS NYUGTA: JÚLIA
ROMEO (kijavítja) NAPJA.
KELJ TÜNDÖKLİ NAP, ÖLD MEG MÁR A HOLDAT,
MELY RÉG IRIGYEN SÁRGUL… satöbbi-satöbbi
Mindig ezt mondom. Ez az alapszöveg. Mindenkinél beválik. Júliánál is bevált. De nem
segített. Júlia frigid.
DAJKA Tényleg?
(Romeo a füléhez hajol. Sugdosnak, kétértelmő mozdulatokat tesznek, nevetgélnek)
ROMEO Nem, már nem volt szőz.
DAJKA Na igen, nem csoda. Annyi férfi után.
ROMEO Paris, mi? İ volt az elsı?
DAJKA (hamiskásan) Ah, Paris úr. Micsoda csinos fiatalúr. Nem olyan, mint Maga.
ROMEO Sajnos meg kellett ıt ölnöm. (Keresztet vet) És még ki volt? Mercurtio? Tybalt? Az
az ellenszenves bunyós, nyugodjék békében. (Keresztet vet)
DAJKA Igen, igen. Egy csomó férfi.
ROMEO De Benvolio nem! Benvolio ugye nem? İ nem tett volna ilyet velem. Mondd, hogy
ı nem volt.
DAJKA De. Volt.
ROMEO Nem!
DAJKA De, de!
ROMEO De nem ı volt az elsı! Mondd, ki volt az elsı, Dajka! Te mindent tudsz. Mondd el
nekem.
DAJKA Jól van, Romeo úr. De maradjon köztünk. Júlia itthon van? Nincs? (Félrehúzza
Romeót, bizalmasan) Tehát egy napon, sok, sok évvel ezelıtt, a mi kis boszorkányunk a
balkonon áll és áttekintget a kolostorfalon, egy anyaszült meztelen fiatal szerzetesre, aki ott
napozik. (Romeo csendben sírni kezd) Mondom neki: „Juli”, mondom neki, „mit találsz olyan
érdekesnek ott azon a férfin?” Azt mondja – jól figyeljen Romeo úr – vagy már elmeséltem
Magának ezt a történetet?
ROMEO (rezignált) Még soha.
JÚLIA (messzirıl. Hangszalagról): Momo, itt vagy? Momo…
DAJKA (megijed, felugrik, össze-vissza szaladgál): Ó Istenem, Istenem, ez Júlia… ha
észrevesz itt bennünket… úgyis annyira bizalmatlan… (Be akar mászni az ágy alá)
ROMEO (szintén pánikban) Ne ide! Ki az ablakon: Gyorsan, gyorsan…különben vallatni
kezd…(odavonszolja a Dajkát az ablakhoz, átsegíti a párkányon, a Dajka eltőnik, Romeo
utána kiált) És ne feledd, ha egyszer elcsúsznál a lépcsın és az anyósom, Isten ments, leesne,
nagyon sok pénz van a házban, elég kettınknek! Adieu, édesem…szeretlek…jer vissza
mielıbb, lehetıleg gyászban…(A Dajka botjával táncba kezd, énekel)

Romeo közjátéka

ROMEO
Fel és le, oda-vissza,
Az anyós ingatag,
Fel és le, oda-vissza,
Kedves Dajka, esdeklek,
 Egy kis véletlen botlás
A lépcsın, és nincs tovább,
Fel és le, oda-vissza,
Máris milliomos vagyok,
Máris milliomos vagyok!

ROMEO (hirtelen kétségbeesve veszi észre, hogy a Dajka itt felejtette a botját, és ”Dajka,
várjál!” kiáltással kiugrik az ablakon.
JÚLIA Momo! Nem segítenél? Mindent egyedül cipeljek? (Félig rakott bevásárlókosárral
belép az ajtón. Ugyanebben a pillanatban Lucretia gitárja hallatszik a fürdıszobából. Júlia
felháborodik) Micsoda? Még mindig a fürdıszobában vagy, Lucretia? Hihetetlen! Tizennégy
éves, és nincs jobb dolga. Nem szégyelled magad? Én a te korodban már majdnem özvegy
voltam! Mars kifelé! Ne kerülj a szemem elé, neveletlen kölyök! Csináld meg a leckéidet,
vagy valamit. Keményen megbüntetett engem a Jóisten ezzel a gyerekkel. De egy degenerált
Montaguetól nem várhatok jobbat. (Kopognak az ajtón) Ajjaj, ez Lırinc barát lesz. Egész
elfeledkeztem róla. (Az ajtóhoz siet, kinyitja) Lépjen be, atyám. Romeo nincs itthon.
BARÁT (belép, a csuha libeg a teste körül, a kapucni majdnem teljesen eltakarja az arcát,
minden mozdulata és -szava teljesen szenilis) Annál jobb, annál jobb. Nem is akarom látni ıt.
(Meginog, Júlia támogatja)
JÚLIA Foglaljon helyet, tisztelendı atyám.
BARÁT (leül) Félek tıle. Azóta, hogy titokban összeadtalak benneteket – saját
kívánságotokra, kéretik nem elfelejteni – üldöz a haragjával. Ha az utcán találkozunk, kıvel
dobál!
JÚLIA (egy zsámolyt lök alá) Bocsásson meg, atyám, a lakásunk állapota miatt. A cseléd
szabadságon van. Fizetés nélküli szabadságon.
BARÁT Az az érzésem, hogy legszívesebben meggyilkolna ez a fickó… a… hogy is hívják?
JÚLIA Romeo. Romeónak hívják.
BARÁT Helyes. Egy kedves, helyes fiú volt régen. Már elmúlt. Még magam elıtt látom,
mindig feketébe öltözve… Mindig a palota termeiben fel, s alá sétálva… könyvvel a
kezében… To be, or not to be…
JÚLIA Az egy másik, tisztelendı atyám.
BARÁT Ah? Az a koponyával, az nem ı?
JÚLIA Nem.
BARÁT Hogyhogy?
JÚLIA Kérem, ne most. Hosszú.
BARÁT Igen, igen. Hosszú, hosszú. Nem emlékezhetem mindenre pontosan…Miért is
vagyok én itt tulajdonképpen?
JÚLIA (letérdel elıtte) Gyónni szeretnék, tisztelendı atyám.
BARÁT Jó, jó. Csak gyónjál szépen. Gyere közelebb, leányom. (Magához húzza, a
következıkben megpróbálja simogatni, fogdosni.) A gyónás nagyon ünnepélyes dolog,
leányom. Szent dolog. Avagy ahogy annak idején eredetiben mondtam, második felvonás,
harmadik jelenet (váratlanul hangosan)
ZORD ÉJRE KÉK SZEMŐ REGGEL NEVET,
S ARANNYAL HÍMEZ MINDEN FELLEGET.
JÚLIA Mit jelent ez?
BARÁT Ha én azt tudnám. Talán a holnapi idıjárás elıjelzés… Mit keresel ott lent?
JÚLIA Gyónni szeretnék.
BARÁT Miért nem mondod azonnal? Ki kéne találjam? Akkor gyónjál, Ofélia.
JÚLIA Júlia.
BARÁT Nem baj. Láss neki.
JÚLIA Tisztelendı atyám, már nem szeretem a férjemet.
BARÁT (hosszú szünet után) És? Ez az egész gyónás?
JÚLIA Igen, tisztelendı atyám.
BARÁT (mérges lesz) És ezért hívtál ide engem? Ehhez kell neked gyóntatóatya? Ez így
teljesen természetes. Már nem szereti a férjét! Melyik asszony szereti még a férjét?
(Feltápászkodik) Ha megváltozik valami, leányom, ha például egy másik férfiba leszel
szerelmes, akkor tudasd velem. Most nincs itt az alkalom. (Keresztet vet Júliára) Absolve te
in nomine patris…et filii…et…et…elfelejtettem a nevét…
JÚLIA (visszanyomja a zsámolyra) Tisztelendı atyám, ez nem ilyen egyszerő. Az hogy nem
szeretem ıt, nem elég. Ki nem állhatom!
BARÁT Kit?
JÚLIA Romeot.
BARÁT Azt a fekete kabátost? A koponyával?
JÚLIA Igen. (megint letérdel) Ha tudná, milyen elkeserítı, hogy kiderült, egy teljesen
félkegyelmő emberhez mentem feleségül. El tudja ezt képzelni?
BARÁT Nem, leányom. Én még nem kerültem ilyen helyzetbe. Igaz, volt egyszer egy
kutyám, egy nagy dán dog, sok fekete folttal. Az is egy ilyen unintelligens állat volt. Ha azt
mondtam neki „Fel!”, akkor leült, ha azt mondtam „Ül!”, felugrott. És fordítva. Míg egy nap
gyengeség fogta el…(Julia maga elé mered. Lırinc barát megböki) Mirıl is beszélgettünk?
JÚLIA A buta férjemrıl. Halálra untat, tisztelendı atyám. Alig bírom nyitva tartani a
szememet, ha beszélni kezd. Arrébb vinné a kezét?
BARÁT Bizonyosan, leányom.
JÚLIA És mindig is ilyen volt. Szeretınek is buta volt.
BARÁT Igen, igen, ezt már akkor a cellában is megmondtam:
MINDNYÁJUNKNÁL HATALMASABB ERİ
ÁTHÚZTA SZÁMÍTÁSOMAT.
JÚLIA Nagyon találó. De ne szakítson félbe.
BARÁT Bocsánat.
JÚLIA (Arrébb löki a kezét, felemelkedik) Már az elsı alkalommal is, amikor abban a
nevetséges ruhában beóvakodott a házunkba – már akkor is butaságokat beszélt.
HA ILY SZENTSÉGES OLTÁRT MEGGYALÁZOK
GYARLÓ JOBBOMMAL, BŐNÖMÉRT VEZEKLEK:
ÍM, AJKAM, EZ A PIRULÓ ZARÁNDOK,
LETÖRLI CSÓKKAL RÚT NYOMÁT KEZEMNEK.
Na de kérem!
BARÁT Ez tényleg elég balga. De ha nem tévedek, te is értelmetlen dolgokat beszéltél:
SZAVAD, ZARÁNDOK, JOBBODAT NE SÉRTSE:
HISZ SIMÍTÁSA BUZGÓSÁG ADÓJA;
Vagy valami ilyesmit. Így van?
JÚLIA Mit tehettem volna, tisztelendı atyám. Abban az idıben ilyen stílben beszéltek,
legalábbis az én köreimben. Ezen kívül Romeo annak idején legalább elég csinos volt,
megvolt a saját haja és húsz kilóval könnyebb volt. Ma már ruha nélkül is nevetségesen néz
ki, mindenütt zsírpárnák, retekkel tömi magát tele, zoknival az arcán alszik, és ami a
legrosszabb: Egy ágymelegítı hıpalackba szerelmes.
BARÁT (nem hiszi el) Szerelmes?
JÚLIA Igen, tisztelendı atyám. Ez egy kifejezetten szexuális ügy, egy valódi szerelmi
viszony.
BARÁT Egy…
JÚLIA Egy ágymelegítıvel. Még nevet is adott neki. Lisa. Lisának hívja.
BARÁT (hitetlenül) Lisa?
JÚLIA Igen. És minden éjjel vele alszik.
BARÁT Mi nem jut eszébe ezeknek a dán királyfiaknak!
JÚLIA İ Montague, atyám. Romeo Montague.
BARÁT Helyes, helyes. Helsingörbıl. (Váratlanul kiáltva) Ül! (Júlia letérdel mellette) Nahát,
gyermekem, mi történt a férjeddel?
JÚLIA Kimondom kereken, tisztelendı atyám: impotens.
BARÁT
TE IS FIAM, BRUTUS…
JÚLIA Nem, ez megint máshonnan van.
BARÁT Ki?
JÚLIA Hosszú.
BARÁT Kár. Ez nagyon érdekelt volna. De nem változtat azon, hogy neked szexuális
problémád van. Persze, manapság mindenkinek. Ez az általános energiaválság. Már én sem
vagyok az, aki nyolcvanévesen voltam...
JÚLIA Tisztelendı atyám, most nem én hallgatom a maga gyónását. Segítenie kell nekem. A
férjem nem törıdik velem. Már huszonkilenc éve. És ha én mégis megpróbálom, nem kapok
mást, mint hogy: „Nincs nekem fejem ilyen dolgokhoz.” Tisztelendı atyám, nem bírom
tovább!
BARÁT Micsoda? Ó igen. Hogy ez a fekete királyfi már nem szeret.
JÚLIA İ csak magát szereti, a retket és Lisát.
BARÁT A régi szerelmi háromszög történet.
JÚLIA Adjon tanácsot, tisztelendı atyám.
BARÁT Tanácsot? (Feláll)
VONULJ KOLOSTORBA, OFÉLIA.
JÚLIA Milyen kolostorba?
BARÁT Ó igen, ott sok fiatal szerzetes van, és a szerzetesek nagyon hallgatagok. A trappisták
egyáltalán nem beszélnek…(Megbotlik, Júlia támogatja) Van néhány ismerısöm, akik
állandóan nıt akarnak. Várj csak, kitıl hallottam ilyet nemrég… Ki is volt az… igen:
Montague, a tánctanár!
JÚLIA Az a férjem.
BARÁT Hm. Akkor ı nem hozzád való.
JÚLIA És én mit tegyek, tisztelendı atyám? Nincs receptje számomra?
BARÁT Imádkozzál, leányom, imádkozzál. (Leül az asztalhoz, bemártja a lúdtollat egy
régimódi tintatartóba, receptet ír) Egy miatyánk…naponta háromszor…
JÚLIA Étkezés elıtt, vagy után?
BARÁT Felemelkedik, kezét áldólag Júlia fejére teszi): Benedicto te in nomine patris et
matris et filii et spiritus sancti et…et…Amen!
Közben halk egyházi zene szólal meg – Júlia énekel – Lırinc barát a háttérben áll.

Júlia dala
JÚLIA
Minden esetre létezik
Gyakorlatilag mindenkinek van
Ott fent egy védıszentje
Nyomorultaknak és beteg gyerekeknek
Béna marháknak és nem kevésbé
Apáknak, anyáknak, lányoknak, fiaknak!
Csak a frusztrált feleségeknek,
Akik utálják a férjüket,
Csak nekik nincs védıszentjük!
Santo Anonymo a széttört házasságokért
Hallgasd meg imámat
Állj mellém!
Meg kell értened, ha a házasság nem megy,
 Akkor a házasság
Állatkínzás!
Nem bírom már a férjemet sem hallani, sem látni
És a szagát még úgy sem bírom,
Szabadíts meg!
Santo Anonymo a széttört házasságokért
Hallgasd meg imámat!

Hozzád szól az imája

Egy asszonynak, akinek remeg a belsıje
Mert már nem bírja, nem bírja, nem bírja
Tovább,
Hogy egy férfi özvegye legyen,
Aki még él, még él, még él, még él….
BARÁT Jézus Krisztus Szupersztár!...
A színpad lassan elsötétedik, a zene Shakespeare-korabeli motívumokra vált. Azután ismét
teljes világítás. Este van. Az asztal szerény vacsorára terítve.
JÚLIA (sikertelenül próbálja becsukni a tőzhely ajtaját): Corpo di bacco! Che furbo bastardo!
(Kivesz a bevásárlókosárból egy nagy retket, hámozni kezdi, a héját a megszokott módon a
padlóra dobja)
ROMEO (belép, artikulálatlan morgással köszön, titokban csókot nyom az ágymelegítıjére):
Köszöntem, vagy mi!
JÚLIA Lehet.
ROMEO Csak ennyi mondanivalód van? (Júlia háborítatlanul hámoz tovább) Egész napi
kemény munka után holtfáradtan hazatérek, és a feleségemnek arra sincs érkezése, hogy
legalább rendesen üdvözöljön. Hogy legalább egy kicsit úgy tegyen, mintha érdekelné a férje
élete. Hogy egy emberi érzelmet mutasson. Hogy megkérdezzen, mi történt ma.
JÚLIA (unatkozva): Jó, mi történt ma.
ROMEO (az újság után nyúl): Ma? Semmi.
JÚLIA (mérges lesz): És ezért kellett kérdezısködnöm?
ROMEO Istenem, meg lehet néha próbálni.
JÚLIA Momo, tudod, mi vagy te?
ROMEO Valószínőleg egy tökkelütött.
JÚLIA Az hízelgés lenne. Te egy ellenszenves, kiállhatatlan idióta vagy. Az emberiség
söpredéke.
ROMEO Te pedig egy gonosz, alattomos kígyó vagy. Épp olyan, mint az anyád, aki meg
akart engem mérgezni.
JÚLIA Sajnos nem sikerült neki.
ROMEO Sajnos? (Kiabálva) Hah! Most kibújt a szög a zsákból!
JÚLIA (Visszakiabál) Tılem kint is maradhat! Bárki beleülhet, leginkább te!...
(A házastársi vita egyre élesebb, a tettlegesség határáig fajul. Vad, alig érthetı szitkok
repülnek a levegıben)
ROMEO Így kell egy családfıvel beszélni? Viselkedj, asszony, vagy aprófát csinálok ebbıl a
piszkos lakásból!
JÚLIA Úgy viselkedem, ahogy nekem tetszik! Nekem senki ne dirigáljon, te pedig a
legkevésbé! Tılem fogd a Lisádat és tőnj el. Nem fogok sírni utánad…Így bánni egy
asszonnyal, akinek magas a vérnyomása…Pfuj, pfuj, pfuj…
A rejtett fali ajtóban megjelenik Shakespeare, nem, mint kísértet, hanem lehetıleg az ismert
portréhoz hasonlít. Egy darabig komoran hallgatva figyeli a vitát. Amikor végre észreveszik
ıt, elcsitulnak kissé zavartan, de semmi esetre sem csodálkozva, vagy ijedten.
ROMEO İ kezdte.
JÚLIA Nem is igaz. İ.
ROMEO (W. Sh.-hez) Foglaljon helyet.
W. SH. Nem, Montague! Tartogasd figyelmességedet
Júliának. És te, Júlia, szintén így tégy.
Nem helyfoglalás okán állok itt, sokkal inkább
Benneteket jó modorra inteni.
Mert bizony mondom, cselekvéstek bánatot okoz.
(Hirtelen újra veszekedni kezdenek)
ROMEO Mindig, ha jön hozzánk valaki, nekem támadsz.
Eddig vagyok! (mutatja)
JÚLIA Tartsd a szád, te nevetlen fajankó! Végre illemet tanulhatnál!
W. SH. (dörgı hangon)
Kérlek mindkettıtöket, fejezzétek be a vitát!
És ne hagyjátok, hogy a győlölet epéje
Megkeserítse egyetértésetek borát!
JÚLIA (Romeóhoz) Már csak ez hiányzott nekünk.
ROMEO Csak te tehetsz róla.
JÚLIA Ne nevettesd ki magad.
W. SH.
Mióta az est árnyai elıkúsztak
És a sötétség lágy kendıvel
A nappalt betakarta, midın az éj elterült –
Egy órája már, hogy fülemet bántja
Vitátok hangos zaja
Mely arra késztet síromban, hogy forogjak,
Mint egy… na, mint egy…
ROMEO Motolla.
W. SH. Mint egy… akárhogy is.
Szerfölött forgok. (Dörögve) De nem a sírban!
Ne zavarjátok sírom nyugalmát!
JÚLIA Ez most órákig az idegeinkre fog menni. Húzd be a pocakod.
ROMEO Tartsd a szád, vagy nem állok jót magamért!
W. SH.
Most szállj az ég felé irgalmas szelídség,
Lángolj fel harag, légy vezérlım!
Nem bírom tovább nézni,
Amint legszebb szerelmes drámám,
Nevetséges bohóctréfává silányul,
Egy semmiség miatt, mely annyit sem számít
Mint egy toll, melyet egy pórnı
Egy liba fülébıl szakít.
ROMEO A libának nincs is füle.
JÚLIA Mr. Shakespeare, nagyon örvendtünk látogatásának, de ma sajnos sok dolgunk van.
ROMEO Nézzen be holnap, vagy holnapután, hátha akkor több idınk lesz.
W. SH. Idırıl beszélsz. Mire kell az idı? A nemes versezeteket,
Melyeket én adtam szátokba,
A bárdolatlan beszéd oktalan bátorságával,
A köznapi beszéddel helyettesíteni?
KIZÖKKENT AZ IDİ, Ó KÁRHOZAT…
 JÚLIA (félbeszakítja) Most ráadásul Maga idéz egy másik darabból.
ROMEO (Nem engedi Shakespearenek, hogy folytassa) Engedjen engem is szóhoz jutni,
Maestro! Nem áll jól magának, hogy bennünket szid. Mi tulajdonképpen az Ön teremtményei
vagyunk. Ön tett minket azzá, amik vagyunk.
JÚLIA Maga tehet errıl az egészrıl.
W. SH. Én lennék a bőnös? Mylord, ez az égre kiált!
Nem tőröm ezt a hangot!
(kihúzza magát, kitárja a karját)
Szóljatok, harsonák! És peregjenek a dobok!
(Harsonák, rövid dobpergés a háttérben)
Ti ketten, Romeo Montague, és Te
Julia Capulet, ti ketten azonnal
Változzatok vissza azzá,
Aminek hajdan teremtettelek Benneteket!
Ezüstfényő, viruló fiatalságotokban
A szerelem érzülete térjen vissza bennetek,
A költészet nemes varázsában!
JÚLIA Kész?
W. SH. Igen.
JÚLIA Akkor hadd mondjak én is valamit…(Újabb dobpergés) Csendet ott hátul! (Dobpergés
megszőnik) Mr. Shakespeare, itt nem Stratfordban van. Ha változtatni akar valamit a
darabjában, a párbeszédben, vagy a cselekményben, akkor nyugodtan beszélhetünk róla.
(Élesen) De itt ne kiabáljon. Ebben a házban csak egy embernek van joga kiabálni, és az én
vagyok.
ROMEO megköszörüli a torkát
JÚLIA És a férjem esetleg…Na igen, addig az eléggé provinciális záróképig a
templomudvaron – ott egyébként alaposan elvetette a sulykot a kettıs öngyilkosságunkkal –
tehát addig magának köszönhettük az életünket, ezt belátom. De attól kezdve a saját életünket
éltük, és senkinek nem tartozunk felelısséggel, Magának sem. (Romeóhoz) Igazam van?
ROMEO Mint mindig.
JÚLIA Legfıbb ideje, Mr. Shakespeare, hogy meglássa, milyen az élet, hogy a valóságtól
tanuljon. Peregjenek a dobok! (Dobpergés a háttérben) Mőködik! (kezet ráznak Romeóval)
W. SH. Nem a valóság a HIVATÁSOM.
A KÖLTİ SZEME A HIHETETLENRE NYÍLIK,
NÉZ AZ ÉGRE, NÉZ A FÖLDRE VISSZA.
JÚLIA Megint szöveget lop más darabból.
ROMEO Mit akarsz, övé a copyright.
W. SH. Ti voltatok az én két mesemadaram
És az én fantáziám álmodott meg benneteket
A szerelem hatalmának példájaként,
Szerelmesekként, amilyet a világ még soha
Nem ismert és többé nem is láthat.
Így látlak Bennetek, és nem, mint egy
Házaspárt a napi purparléban.
ROMEO És ki tehet róla?
JÚLIA Maga esketett minket össze a drámájában.
W. SH. De csak néhány napra, nagyságos asszony.
JÚLIA Vettük a bátorságot, hogy életben maradjunk. Miért kell ezt rossznéven vennie?
W. SH. Nem éltetek, életmódotok
Veszem rossz néven, Romeo és Júlia.
JÚLIA Még azt sem tudja, hogy elıször a nıt kell említeni. Különben a darab címe „Júlia és
Romeo” lett volna. (Romeóhoz) Egyébként is rosszul bánik a szerelmespárjaival. Egy csepp
szerencsét sem ír nekik. Megöli Antoniust és Kleopátrát…
ROMEO És mit mővel Othellóval és Desdemonával…
JÚLIA Vagy a szegény Oféliával. Nála a nık mindig szerelmesek lesznek, aztán – kampec!
ROMEO Kampec!
W. SH. Ily keserő véget ád a sors, nagyságos asszony,
A tragédia aranyszabálya
Mely nem változik, mint a csillag útja,
És mint a klasszikus egység
Tér és idı között a jó drámában.
ROMEO Magánál? Klasszikus egység?
JÚLIA Ezt csak úgy mondja. De hogy mi történik a darabjaiban a nıkkel, az nem érdekli.
ROMEO Összeszámolta már egyáltalán, hány hulla van a darabjaiban? Maga egy
tömeggyilkos.
W. SH. Hagyjátok abba gyalázásomat!
Hadd nyugodjon átkotok vihara.
Az öreg költı ifjú szelleme
Esküszik, hogy csak a javatokat akartam.
(Pityeregni kezd)
ROMEO Most jól megkaptuk.
JÚLIA Ki hívta ıt? (Shakespearehez) Jól van, jól van… Ki fog mindjárt sírni… Nem kell
mindent komolyan venni…
ROMEO (Ugyanúgy) Ez csak színház… és nem is a legrosszabb, tényleg nem… Talán nem
olyan jó, mint amilyenre Mészöly Dezsı fordította, de néhány színdarabját még ötven, sıt
száz év múlva is játszani fogják.
W. SH. (jól esik neki) Tényleg?
ROMEO Sosem jön jobb. (Mellé ül) Tulajdonképpen mikor halt meg?
W. SH. Nyugodjak békében már hetven éve. (Keresztet vet)
ROMEO (Júliához) Ahhoz képest egész jól néz ki?
JÚLIA Maximum öt évet gondoltam volna… Hozhatok inni valamit magának, Mr.
Shakespeare?
W. SH. Egy pohár Ginger Ale jól esne.
ROMEO Kettıt hozzál.
JÚLIA szervírozza
ROMEO Cheerio, öreg fiú. Mi újság odalent a hideg sírban?
W. SH. „Hideg” nem elég a föld állapotjának
Leírására, ahol a kukacokat táplálom,
Igazság szerint HIDEG AZ, NAGYON HIDEG.
ROMEO Cheers!
Isznak. Lucretia szobájából gitárhangok.
JÚLIA (Bőbájos mosollyal): Kisleányunk. Lucretia Maria Benvolia. Ujjgyakorlatokat játszik.
A gyerek olyan muzikális. (Váratlanul kiabálva) Fejezd már be!
W. SH. (meglepett)
Furcsállom, nem terveztem színemben
Júliának egy leányt…
JÚLIA Milyen jól is tette, Mr. Shakespeare! Kérem, bocsásson meg. (Berohan Lucretia
szobájába, ahonnan kihallatszik éles hangja) Azonnal hagyd abba ezt a borzalmas
macskazenét! Épp elég bajom van odakinn azzal az idiótával! Shakespeare láthatólag
megbántódott. Romeo kézjelekkel adja tudtára, hogy róla, Romeóról van szó. A két férfi
megretten a nıi perpatvartól, közelebb húzódnak egymáshoz, rágcsálni kezdik a vacsora
maradékát, bizalom ébred közöttük.
ROMEO Hallja? Így megy ez nap mint nap. Az agyamra megy.
W. SH. Hallom, bár nem kívánom hallani,
Szívem szerint fülemet bezárnám.
ROMEO Ah, William – ugye megengedi, hogy így szólítsam? – William, nem tudna engem
kimenteni ebbıl a pokolból?
W. SH. Hogy tenném, botor Romeóm?
ROMEO Írjon át bennünket!
W. SH.
Túl sokat kérsz, jó barát.
Ami könyvben táblák közé kötve áll,
Az nem hagyja átfogalmazni magát.
Elég az, mit a fordítóktól –
Ó AZ ÉN PRÓFÉTA LELKEM! – el kell viselnem.
Ha most még saját változtatással
A hamis sorsnak teret engednék,
Ki tudja, mi történne! Nem, ahogy áll, úgy áll.
ROMEO És nincs más módja, hogyan segíthetne rajtam?
W. SH.
Ah, Romeo! Még azt sem tudtam,
Ami engem illetett, hogy segítsek magamnak!
Már tizennyolc ifjú évemmel
Egy boldogtalan házassággal behálózva
Egy nıvel, ki huszonhat telet élt meg,
És ki nekem gyorsan elszálló fél év múlva
Gyermeket szült, ráadásul ikreket.
Volt ott szánom-bánom, sírás-rívás,
Három szájból köröttem,
Midın óhajtottam dolgomat végezni,
És verseimet papírra vetni.
Semmi sem segített. Csak még rosszabbá vált.
És tudod, mit tettem?
ROMEO Fogalmam sincs.
W. SH. Cserben hagytam
Titokban elszöktem
Londonba, ahol sok évet éltem
És az ördög bánta az asszonyt
Hacsak az asszony az ördögöt nem.
ROMEO Pszt! Jön.
JÚLIA ( megjelenik Lucretia ruhájában az ajtóban): Mondja csak, Mr, Shakespeare,
feltétlenül több szerepet kell játszanunk?
W. SH.
A takarékosság parancsa ez, nagyságos asszony.
Gondolja meg, mely szegény volt
A komédiás Erzsébet korában
Csak hitvány bér és szők határok.
JÚLIA De ez rettentıen megerıltetı.
W. SH.
Ez okból történt, hogy Júlia szerepét
Egy erıs ifjú játszta,
Kit a közeli fogházból hozattam.
JÚLIA Valóban, ez férfiszerep. (Vissza Lucretia szobájába) Elég volt, megmondtam!
Abbahagyni! Felállni!
ROMEO Mentsen meg, William! Maga írt bele engem a darabjába, most töröljön ki onnan!
Mentsen meg engem!
W. SH.
Nem mentettelek-e meg téged, Romeo,
Midın téged és Júliát a sírba
Tettelek Veronában a templomudvaron.
Nem volt ez menedék? Nem tettelek-é
Halálotok által halhatatlanokká benneteket?
Ha a sötét valóságban élnétek,
Ezen én sajna nem segíthetek!
LUCRETIA (Kibotorkál a szobájából, még mindig félálomban): Jól van, dılj le a
migréneddel. Úgyis csak ezt tudod. Győlöllek, ahogy ebben az életben anyát még nem
győlöltek. (Romeóhoz) Csak téged győlöllek esetleg még jobban. Ó, Istenem, adj erıt, hogy
győlölhessek!
ROMEO Megcsináltad már a leckét, te komisz kölyök?
LUCRETIA Minek kell lecke, vén bolond?
ROMEO Minek! Hogy tanulj valamit!
LUCRETIA És minek tanuljak?
ROMEO Hogy vidd valamire az életben.
LUCRETIA Élet. Te nem vagy magadnál! Mi az, hogy élet? (Kiáltva) Mi az, hogy élet?
ROMEO (Hívja) Júlia!
LUCRETIA Nem fog kijönni. Nem tud kijönni.
W. SH. (El van bővölve Lucretiától. A színpad elejére jön, mialatt Romeo és Lucretia a
háttérben gesztikulálva folytatják a vitát)
Mi történt velem? Ó, ez az angyali lény,
Melynek szépsége az égig ér,
És szívem tıle oly gyorsan ver,
Hogy lélegzetem is eláll.
Nem Júliára hasonlít, midın ıt
Ifjú hamvasságában
Megláttam és megalkottam? Nem Júlia ı?
Júlia! Júlia!
LUCRETIA (Félbehagyja a veszekedést az apjával, Shakespearere mutat) Ki ez?
ROMEO Egy angol turista. (Kiabál) Júlia! Miért nem jössz segíteni? (El Lucretia szobájába)
LUCRETIA Nem fog jönni, nem fog jönni! (Elıre megy, körbejárja Shakespearet vizsgáló
tekintettel, leejti a zsebkendıjét)
W. SH. (Felveszi, átnyújtja neki):
Minı megtiszteltetés ért!
Ím, itt a kendıd, fogadd el édes angyal,
És jobban vigyázz rá, mint Desdemona.
LUCRETIA Engem Lucretiának hívnak. Hi!
W. SH. (Meghajol, bizonytalan):
Mi az, hogy Hi? Haj, vagy micsoda? Engem William Shakespearenek hívnak.
LUCRETIA Vagy úgy.
W. SH.
De azoknak, kik a barátim, Willy vagyok.
LUCRETIA Yeah. (Ismét leejti a zsebkendıjét, Shakespeare ismét felveszi) Király, hogy ez a
fickó nem olyan tapló, mint a többiek. Nagyon sexy vagy, tudod?
W. SH.
Bár hallottam már ilyes szókat,
De még nem íly szívesen, nagyságos kisasszony.
LUCRETIA Gáz. Hívjál Lukynak.
W. SH.
HA A ZENE A SZERELEM TÁPLÁLÉKA,
Akkor neved muzsika nékem.
Ó, Luky, Luky. Ó gyönyörő hangzatok!
LUCRETIA Bírod, hogy ilyen csavarosan beszélsz? Mivel foglalkozol?
W. SH. Költı vagyok, nagyságos Luky kisasszony.
Komédiákat, szonetteket írok,
Melyek a szerelem örömérıl és kínjáról dalolnak.
LUCRETIA (megörül) Ah? Esetleg ez tıled van? (Énekel) „She loves me, yeah, yeah,
yeah…”
W. SH. Ez, my fair lady, sajnos nem.
Tán egy bértollnok mőve,
Kinek nevét és munkáját nem ösmérem.
LUCRETIA Kár. Na, tán majd megtanulod. (Leejti a zsebkendıt, W. Sh. felveszi) Willie – én
lelépek. (Shakespeare nem érti) El akarok szökni itthonról.
W. SH. Ó, hogy az ég óvja léptedet!
LUCRETIA Színésznı akarok lenni. Azt hiszem, az menıbb, mint a fő. Tehetséges vagyok!
Nem hordok melltartót! Még fel sem találták.
W. SH. Elbővölsz, meseszép hölgy! Elhomályosítod
Szemeimet szépségeddel.
Még Verona bástyái is
Meginognak, vagy leomlanak pillantásodtól.
LUCRETIA Sirály. Betépünk együtt?
W. SH. Sohse hallék édesebb kérdést
Mely összezavarja értelmem.
LUCRETIA Mi?
W. SH. Szolgálatodra állok a betépéshez.
LUCRETIA Király vagy! (Átöleli. Hosszú csók)
ROMEO (megjelenik az ajtóban, megrökönyödve megáll): Santa Maria! Questo maladetto
bordello! Shakespeare! William!...
LUCRETIA (elengedi Shakespearet) Mi az ábra?
W. SH. kétségbeesve áll, hangosan szipog Lucretia zsebkendıjébe.
ROMEO Csak tudni akarom, maga gyanús fickó, beletartozik a maga tér és idı egységébe,
hogy elcsábítsa a lányomat?
W. SH. (elırejön, a közönségnek beszél):
Félre: Ó, én kárhozott! Rajtavesztem!
Hogy húzom ki nyakam ebbıl a hurokból?
ROMEO Szintén félre: Most kirúgom.
LUCRETIA (Jógaállásban fejre áll): Daddy, szerelmesek vagyunk.
ROMEO Veled késıbb beszélek, te kéjnı.
W. SH.
Engem érjen az atyai harag
Villáma és vihara. Engem egyedül, ne ıt.
De engedd megmondanom, nemes Montague,
Hogy én a te szeretetreméltó
Leányodat híven szeretem
És minden szándékom a legbecsületesebb.
ROMEO (fejcsóválva) Egy magakorúbeli kísértet, Mr. Shakespeare, és egy tizennégy éves
lány!
W. SH.
Mérik-e egy asszony keblének
Gerjedelmét évei számával?
Én oly lelkesült vagyok, mintha magam lennék tizennégy!
ROMEO (karon fogja és az ajtóhoz húzza): Néhány napos hőtés jót fog tenni.
W. SH. (könyörögve) Momo!
ROMEO (kilöki): Adieu, Avoni Hattyú!
W. SH. Elmenék, de nem végleg,
Mert ez a kezdet vége!
LUCRETIA Ciao!
W. SH. Ciao! (El)
ROMEO (Lucretiához) Nem fogsz te vele sem be- sem kitépni.
LUCRETIA Miért nem? Ez egy csúcs pasi.
ROMEO Ez egy lúzer. És nem Romeo Montague lányához való.
LUCRETIA N izgasd fel magad. Nagyon jó színdarabokat ír. İ maga mondta.
ROMEO Igen? Tényleg? Olvastál akár egyetlen kritikát róla?
LUCRETIA El akarok vele utazni.
ROMEO Szóba sem jöhet. Ne felejtsd el, ez az ember az anyádat meg engem majdnem
kinyírt.
LUCRETIA Elmegyek vele és lefekszem vele.
ROMEO (Az asztalhoz ül, enni kezd): Elıbb csináld meg a leckédet.
LUCRETIA Te és anyu, ti ketten sosem fogtok megérteni engem. Ti csak a pénzre gondoltok,
meg az evésre, meg az örökös veszekedésetekre. De fogalmatok sincs arról, ami az élet
értelme! Romeo és Júlia! Mit tudtok ti a szerelemrıl!
ROMEO (tele szájjal) Nagyon jól kijövünk egymással, mama meg én.
LUCRETIA Egymás szagát sem bírjátok. Semmi közötök egymáshoz. Hazugok vagytok,
szélhámosok és reakciósok. A fenébe, miért nem váltok végre már el? (Kiáltva) Willie!
W. SH. (rögtön megjelenik, húzza magával Lucretiát):
Élj boldogul, üdvözlöm Signora Montaguet.
Mi lelépünk. Egyél csak nyugodtan!
ROMEO Nem! Ilyen nincs! (Felugrik, félrenyel, az ajtóhoz rohan) Luky, azonnal gyere
vissza! Vissza, ha mondom, te… TE RONGY, TE NYELVELİ CSELÉD… Hol hallottam már ezt? Igen
tényleg, az öreg Capulet mondta az én Júliámnak. Az még tudta, hogy kell bánni a
magadfajtával. (kikiabál az ajtón) Céda!
JÚLIA (Lucretia szobájából jön, nagyon nyugodt hangon kérdi Romeót) Momo, mi ez az
ordibálás. Nem gondolod, hogy a kiabálásnál és a szitkozódásnál jobb nevelési módszerek is
léteznek?
ROMEO Lelépett. Willievel.
JÚLIA Micsoda? És te csak úgy hagytad elmenni?
ROMEO Most told még ezt is rám! Te is nagyon jól tudod, hagy barátod és alkotód,
Shakespeare tehet róla. Te is csak tizennégy voltál, amikor anno megírt téged. Azóta is szereti
a kiskorúakat. Ismerjük a fajtáját. És a te lányod persze beleesett. Tényleg egy teljesen
félrenevelt gyerek.
JÚLIA (kedvesen helyesbíti) İ egy nehéz gyerek. Kommunikációs kihívásokkal küzd.
ROMEO Kommunika…micsoda?
JÚLIA Magatartásproblémák. Beilleszkedési zavarok. Beszédértési nehézségek.
ROMEO (értetlenül): Értem.
JÚLIA Ma majdnem minden gyerek ilyen.
Romeo és Júlia gyerek-duettje
MINDKETTEN:
Délen, vagy északon,
A hegyekben, vagy a tengernél:
Mindenütt és mindenfelé
Nehéz ma a szülıknek.
Mert a gyerekek, akiket szültek,
Kivétel nélkül akarják
A saját élvezetüket
Nem akarnak mást, csak örömet.
ROMEO
Kiskorúként talán naphosszat
Kimaradtam otthonról?
Éjszakánként fiatal lányok ablakában leselkedtem?
Talán véres utcai harcokban vettem részt?
Esetleg megöltem valakit?
MINDKETTEN:
De még hogy!
Tisztelt szülık, véssétek
Panaszunkat az emlékezetetekbe:
Alig két- háromezer éve
Ti is ifjak voltatok.
Gyerekeitek hibái
Sem nem újak sem különlegesek.
Hagyjátok a gyerekeknek az örömüket,
Hagyjátok békén ıket!
JÚLIA
De másrészrıl: volt olyan, midın ifjú voltam,
Ami fontosabb volt nekem, mint az iskola és
A tanulás?
Talán inkább ifjú szerzetesek
Után leselkedtem?
Lefeküdtem-e valakivel, akit csak
Az elızı nap ismertem meg?
MINDKETTEN:
De még hogy!
Kedves szülık hagyjátok a panaszt
És az emlékezést a haragra.
Nézzetek bizalommal
És jókedvően elıre.
A gyereknek is lesz gyereke
És akkor kvittek lesztek,
Mert akkor ık sem kevésbé
Fognak a gyerekeikkel
Értelmetlenül
Határtalanul
Borzalmasan
Kimerítıen,
Elképzelhetetlenül és kimondhatatlanul elviselhetetlenül
Szívszakasztóan küzdeni.

A dal befejeztével mindketten a szokásos dolgokat mővelik: Romeo a konyhaasztalnál,

teletömi magát retekkel, Júlia a fésülködıasztalnál krémezi az arcát, miközben a
nézıközönséget – mint már egyszer korábban – tükörként nézi.
ROMEO (kortyol a borból): Nem akarsz enni valamit, Júlia?
JÚLIA nem válaszol, kicseréli a nappali parókáját az éjszakaira, a hajcsavarókkal.
ROMEO Júlia! Akarsz-e enni.
JÚLIA Nem vagyok éhes. Gondjaim vannak, Momo. Ha a mi Lukynk tényleg elmegy ezzel a
fickóval…
ROMEO Pillanatnyilag, nem tehetünk mást, mint hogy várunk. Esetleg próbáljuk meg a saját
problémáinkat megoldani.
JÚLIA (a következı jelenetben alig figyel, szórakozottan válaszolgat): Igen, igen, problémák.
Kinek nincs.
ROMEO (iszik): A mi egyik problémánk az, drága Júliám, hogy elegem van. Mindenbıl.
JÚLIA Ilyen az élet.
ROMEO Sıt, már Lucretia is észrevette, hogy a házasságunk üressé vált. Üres és értelmetlen.
Sosem voltam hőtlen hozzád, Júlia, ennyi év alatt sosem simogattam más nıt, még
gondolatban sem. Csak téged! Fıleg gondolatban. Nem tudom, miért alakult így. De mégis
így alakult. Lehet, hogy nem kellett volna egy tizennégy évest elvenni. Tizenöt éveset sem.
Húszéveset sem. Leginkább senkit sem. Az ördög tudja. Bár az elsı éjszakánk remekül
sikerült. De azután – mintha elvágták volna.
JÚLIA keni az arckrémét, nem válaszol.
ROMEO Júlia, el kell válnunk. Bármennyire nehéz is lesz mindkettınknek, így kell lennie. Ez
az egyetlen kiút, ami még nyitva áll neked és nekem. Az egyetlen, a legjobb és a legtisztább
kiút. A válás. (Mélyet sóhajt) Így. Most kimondtam. Sorsom a kezedben van, Júlia, mondd ki
az ítéletet.
JÚLIA (lassan Romeóhoz fordul, elgondolkozva nézi) Momo, szükségem van egy
cselédlányra.
ROMEO értetlenül bámul
JÚLIA Kell nekem egy segítség a háztartásban. Egy lány nélkül nem bírom tovább. Végül is
csak két kezem van – és nézd meg, milyenek! (Kézkrémet ken)
ROMEO Figyeltél te rám? Tudod, mit mondtam?
JÚLIA Pontosan.
ROMEO Na, mit?
JÚLIA „Figyeltél te rám? Tudod, mit mondtam?”
ROMEO Helyes. Szóról szóra így van. És akkor is figyelni fogsz rám, ha érthetıbben
mondom. Na, figyelj. Én nem házasságra termettem. A házasság valami nıknek való dolog. A
nık házasodni akarnak – de mi, férfiak: nem! Szabadságot akarok, nemi életet élni, nagyon
intenzív nemi életet, érted? Nem formális házastársi köteléket, ami legjobb esetben is csak
intellektuális vonzódáson alapszik, érted?
JÚLIA Természetesen. Nem vagyok süket.
ROMEO Tehát? Mit mondtam?
JÚLIA Intellektuális vonzódás. Formális házastársi kötelék. Nem akarod. Intenzív nemi élet.
Akarod.
ROMEO Helyes. És mit szólsz hozzá?
JÚLIA (Abbahagyja a szépségápolást): Teszek neked egy kompromisszumos javaslatot,
Momo: hetenként háromszor.
ROMEO (páni félelemben): Mi – hetenként háromszor?
JÚLIA Hétfı, szerda, péntek. Ezzel már ki lennék segítve. És ezt megengedhetjük
magunknak, Momo. Nyolctól kettıig.
ROMEO (kétségbe esve): Nyolctól kettıig?
JÚLIA Igen. Akkor csak fél fizetés jár, és nincs betegbiztosítás. Muszáj egy cselédlányt
kapnom, Momo, különben összeomlok. Valakit, aki megcsinálja a reggelit, és az ágyba hozza
nekem. Mondj igent, Momo, könyörgök.
ROMEO (felrobban): Hogy is mondhatnék nemet, báránykám! Hogy állhatnék ellent az
arckrémnek, amit a sarki boszorkánykonyhában húsz koronáért árulnak. Útálom az arckrémet,
tudod. Útálom az összes krémet és útálom azokat a nıket, akik a krém alatt vannak. Csak
aludni akarok velük, és kész. És ha még többet akarsz tudni: Minden barátnıdet lefektettem,
mind megvolt nekem, és még a cselédeid is. Ezért nem maradtak nálunk, nem bírták
kielégíteni a hatalmas szexuális étvágyamat. Szabadságot akarok, és aki az utamba áll, azért
nem állok jót! (Júlia mögé lép és ujjait a nyaka köré fonja) Bocsásd meg, Istenem! Ez a vég,
Júlia!...
JÚLIA (a kozmetikával foglalkozik): Igen, jó… Egy kicsit lejjebb, balra…
ROMEO mechanikusan masszírozni kezdi.
JÚLIA Most kicsit feljebb… jobbra… igen, ott… ah, ez jól esik. Te egy kincs vagy, Romeo.
ROMEO (masszíroz és olaszul káromkodik): Megırülök. Nincs megoldás?
JÚLIA De, mondtam már: félnapos, hetenként háromszor.
ROMEO felnyög, az ágyra zuhan és elalszik.
JÚLIA (az arcát keni): hetenként egyszer kismosás… a többit még megbeszéljük. Rendben,
drágám? Köszönöm neked…(Megfordul, meglátja az alvó Romeót) Momo! Momo! Ebben a
házban senki sem figyel!...(Csóválja a fejét, befejezi a toalettet)Halk zene. A színpad
elsötétedik. Egy fénysugár a belépı Shakespearere esik, aki lassan elıre jön és a közönséghez
beszél.
W. SH.
Láttam a vidám játék elsı részét
A szenvedély folyásáról és az érzelmek hullámzásáról,
Két szerelmesrıl, kik hajdan éltük élték
De sajna szerelmük túlélték.
Látom, amint minden nı és férfi
A szerelem kötelékét tépi
És akkor is egymást szaggatja
Ha a neve Romeo és Júlia.
Szárnyalásuk, melyet eldaloltam,
Pokoljárássá vált legottan.
Amit ez a játék néktek tanít és mutat
Gondoljátok meg a szabadító utat
Élénk beszélgetésben, nem bután.
Találkozunk újra. A szünet után.
Függöny

Második rész

A színjáték minden részletében pontosan megfelel az elsı rész kezdıképének, addig a

pillanatig, amikor Romeo kidobja az ablakon a papucsát és ezzel hallgatásra bírja a kakast.
Azután visszatér az ágyba, az ágymelegítı palack után nyúl, majd ellöki és Júlia felé
tapogatózik, simogatni kezdi, hozzásimul, majd ráfekszik.
ROMEO Mit gondolsz egy reggeli ölelésrıl, szeretett hitvesem?
JÚLIA (felül az ágyban – rajta az ismert hálóing és a hajcsavarós paróka): Szép lenne egy
reggeli ölelés, szeretett uram.
ROMEO (duzzog) Mit jelentsen ez?
JÚLIA Hogy egyetértek.
ROMEO Mi… Mit akarsz tılem?
JÚLIA Én? Te feküdtél rám és te kérdezted: „Mit gondolsz egy reggeli ölelésrıl, szeretett
hitvesem?” És én azt feleltem: „Szép lenne egy reggeli ölelés, szeretett uram.”
ROMEO De máskor mindig azt mondod: „Momo, hagyj békén, nem szeretem ilyenkor, hagyd
abba, Momo, engedj el, Momo…”
JÚLIA Az régen volt. Most változott a helyzet. Javult. Tegnap este óta, amikor megígértél
nekem egy félnapos cselédet heti háromszor, egyszeri kismosással – azóta én csakis a tiéd
vagyok.
ROMEO vagy úgy. És most mit csináljunk?
JÚLIA Na mit, na mit? Felidézzük a fiatalságunkat. Legyen megint olyan, mint akkor, a
nászéjszakánkon, amikor elıször odaadtam magam. (Lefekszik) Kérlek.
ROMEO Hogy is volt? (Visszahúzódik) Nincs nekem fejem az ilyesmihez.
JÚLIA (feltérdel az ágyon, szaval):
MÁR MENNI KÉSZÜLSZ? MESSZE MÉG A REGGEL.
NE FÉLJ, SZERELMEM: NEM A PACSIRTA SZÓL!
A CSALOGÁNYUNK CSATTOG MINDEN ÉJJEL:
ROMEO Hol a zoknim?
JÚLIA AMOTT TANYÁZ A GRÁNÁTALMAFÁN.
HIDD EL, SZÍVEM, HOGY A CSALOGÁNY DALOL!
ROMEO A pacsirta volt.
JÚLIA NEM A PACSIRTA SZÓL!
A CSALOGÁNYUNK CSATTOG MINDEN ÉJJEL.
(A pipereasztal mellé ül)
ROMEO Semmi sem változott. Évtizedek múltak el – és te még mindig ragaszkodsz a
csalogányodhoz. Pedig már akkor megmondtam neked:
„PACSIRTA SZÓL, A REGGEL HÍRNÖKE.
NEM CSALOGÁNY AZ!”
Megmondtam, vagy nem? (El a fürdıszobába)
JÚLIA De, mondtad, (parókát cserél) én viszont rögtön kijavítottam a tévedést. Világos?
ROMEO (kiugrik a fürdıszobából) Csak egy valami világos: hogy te már akkor is egy
erıszakos fúria voltál. Emellett pedig olyan botfülő, hogy nem tudod a kacsa hápogását a
tücsök ciripelésétıl megkülönböztetni. A pacsirta volt!
JÚLIA A csalogány volt!
ROMEO Pacsirta!
JÚLIA Egy ostobaság nem az ismételgetéstıl válik okossá. De te semmi pénzért nem látod
be, hogy tévedtél. Jellemzı. A pacsirta volt!
ROMEO A csalogány volt, a csalogány…a pacsirta? Mi is volt az?
JÚLIA (hívja) William!
W. Sh. (a tapétaajtón jön be):
Ha nem lennék, ki vagyok, kérdeném
Mit mások kérdenek. „Ki szólít?”
De én azt kérdem: Mit kívántok Montagueék?
JÚLIA Legyen szíves magyarázza meg ennek a gyengeelméjőnek, milyen madár énekelt
magánál hajnalban a harmadik felvonás vége felé, a csalogány, vagy a pacsirta? Én pontosan
tudom, hogy a…
ROMEO Ne súgjál!
W. Sh (vonakodva)
Úgy tőnik nékem, arra a reggelre gondoltok
Midın elszállt az az éj, melyben
Elıször egymásnak ajándékoztalak bennetek…,
Ha nem csal meg elmém, úgy azon
Éjjel a madár, mely néktek dalolt…
Talán, bár ha jobban meggondolom, már napvilágnál
Történt, hogy az ének felhangzott…
JÚLIA Úgy látom, nem valami pontosan emlékszik, Maestro?
W. Sh.
Nem csoda, nagyság’s asszony. Sok éj,
Sok érzelem, mely tollamból ezen
Festett deszkákra folyt.
Hogy is tudhatnám, mely madár
Melyik reggel melyik dallamot fújja…
Mégis, jut eszembe, nem ez volt:
FEL, FEL! A PACSIRTA DALOL AZ ÉGBOLTON!
JÚLIA Másik darab!
W. Sh. (leül, memorizál):
I WISH IT WERE SLEEPING TIME, HAL AND ALL WERE WELL.
JÚLIA Mr. Shakespeare, ez nem a Sok hőhó semmiért? Elképzelheti, hogy történt azon az
éjjelen. Férjuram Mantovába akart szökni – én kétségbeestem – elsı és talán utolsó
alkalommal tarthatom ıt karjaimban – a sors kopog az ajtón – és nekünk, Romeónak és
Júliának, az évszázad szerelmespárjának nincs jobb dolgunk, mint egy fél óráig azon vitázni,
hogy a csalogány, vagy a fülemüle volt-e. Ezt nevezi maga dramaturgiának?
W. Sh.
Nem a meggondolatlanság, hidd el,
Sem a szószaporítás hiú vágya nem vezetett.
A párbeszédnek mély oka van!
A madarak szimbolikus parabolái
Az emberi szenvedélynek, az állati erınek
Hogy az állati ösztönnek ellenálljon.
Hogy így, per anima ad astra, világosságot
Leljenek a transzcendenciában.
(A nézıknek):
Mindenesetre így olvastam egy könyvben,
Melyet pallérozott elme szerzett
És amely drámáim
Allegorikus tartalmát elemzette.
Ki tudja, mit írunk?
ROMEO (A nézıknek): Évek óta azon gondolkodom, hogy ha valaki a nézıknek beszél,
tényleg azt hiszik hogy nem hallják ıt a színpadon. (hátralép)
W. Sh. Úgy teszek, mintha nem hallottam volna. (hátralép)
JÚLIA A csalogány volt!
ROMEO A pacsirta!
W. Sh. (békülékenyen)
Hagyjátok abba hitvány vitátok!
Érdemes-e nektek, jó híveknek
Egy madárfüttyért vívni,
Egy rég elhangzott trilláért?
JÚLIA Trilla a csalogányra emlékeztet.
ROMEO Ellenkezıleg.
JÚLIA Szabad kérdeznem, mi a csalogány ellenkezıje?
ROMEO Pacsirta. A pacsirta volt!
JÚLIA A csalogány volt!
W. Sh.
Kedveseim, álljatok le! Hadd lám
Ad-e a múzsa csókja ihletet olyan
Történetre, mely vitátok lezárja. Csókolj meg, Katám!
(hiábavaló várakozás után, vállvonogatva)
Nem csókol. Luky itthon van?
ROMEO és JÚLIA (egyszerre) Nincs!
JÚLIA Szeretnéd, mi?
ROMEO Hol marad az isteni szikra, maga rekedt hattyú?
W.Sh. (összeszedi magát):
Hát akkor Júlia megpróbálom, így valahogy:
Pacsirta, vagy csalogány,
Mindegy. Mindenütt csiripel a madár.
Hogy csalogány, vagy pacsirta
Nem számít annak, aki írta.
JÚLIA Azt sem tudja, mit beszél.
ROMEO És ez akarja bemesélni, hogy ı írta a Hamletet!
JÚLIA Gyakran mondják, hogy a darabjai nem is tıle származnak.
W. Sh.
Csalás! Hazugság! Alantas vád!
Rég ismérem, de nem tudom
AKKOR NEMESB-E A LÉLEK, HA TŐRI
BALSORSA MINDEN NYŐGÉT S NYILAIT;
VAGY HA KISZÁLL TENGER FÁJDALMA ELLEN,
S FEGYVERT RAGADVA VÉGET VET NEKI?
JÚLIA Ezt nevezem szövegnek! (Romeóhoz) Kérdés, hogy az ı szövege-e?
ROMEO Az övé, vagy nem, EZ ITT A KÉRDÉS. (Shakespearehez) Hogy magyarázza meg azt a
tényt, Mr. Shakespeare, hogy egyetlen kézirat sem maradt maga után?
W. Sh. (dadogva)
Hogy magyarázom? Mit lehet itt magyarázni?...
ROMEO Valamit. Akármit. Sok mindent. Például: Ki írta a maga darabjait?
(A következıkben Romeo és Júlia mind hevesebben ostromolják ıt, a végén szó szerint
sarokba szorítják)
JÚLIA Igen, tudni szeretnénk végre. Ki?
ROMEO Gyere, Willie, köpjél. Ki volt az? Francis Bacon?
JÚLIA Christopher Marlowe?
ROMEO Az ördögbe, tudni akarom, hogy Shakespeare mővei tıle származnak-e? Igen, vagy
nem?
W. Sh. (összeomlik) Nem.
JÚLIA Megcsíptük!
R. Gondoltam! Che furbo bastardo!
W. Sh.
Vallomás, jöjj elı keblembıl
Ne marjon a skorpió lelkiismeret!
Jobb a jogos becsmérelés, mint
A dicséret, alap nélkül.
ROMEO Jól van. Nem kell tovább erılködni. Beszéljen egyszerően, ahogy született.
W. Sh.
Ah, Montague, ez csak úgy jött nálam,
Mikor született, elébb, vagy utóbb,
Én meg nem mondhatnám.
De köszönet nemes tanácsodért.
Fárasztanak már a versezetek nagyon,
Egyszerőbb prózában. Tehát –
Fogalmatok sincs, mennyit szenvedtem életemben a lejárató kampánytól, és holtamban még
inkább. Nem nyughatom, állandóan meg kell fordulnom a sírban, mint egy propeller. És ami a
legrosszabb: a tudósoknak igaza van. Shakespeare mővei nem Shakespearetıl származnak,
hanem valaki mástól. Ez a másik vezette helyette a Globe színházat, helyette lépett ott fel,
egyáltalán mindent elvégzett helyette. İ volt William Shakespeare hasonmása.
ROMEO Hogy hívták?
W. Sh. William Shakespeare.
ROMEO (nem érti) Hogyan, kérem?
JÚLIA Micsoda?
W. Sh. Jól hallották. İt is William Shakespearenek hívták. Egy bosszantó véletlen, mely
azonban néha elıfordul, hogy két embernek ugyanaz a neve: William Shakespeare.ő
JÚLIA Akkor hárman vannak. A hasonmás… Shakespeare… és ı…
W. Sh. (ismét felveszi patetikus beszédstílusát):
Én vagyok, vagy nem én, ki mondhatná meg?
Ez úgy látszik, ı, a másik meg az.
Tartsatok csalónak, svindlernek, sarlatánnak
Tartsatok gazembernek, vagy az avoni hattyúnak.
Én, William Shakespeare, maradok, ki voltam,
És voltam, bár sosem léteztem.
De az aki maradok: William Shakespeare
Látja, hogy ti ezzel nem boldogultok.
A TÖBBI NÉMA CSEND. Shakespeare, légy az utódom!
És ismét így történik: Meghalok. (Meghal)
Romeo fölé hajol, meghallgatja a szívét, bólint és tapsol. Júlia is tapsban tör ki. Shakespeare
is feláll, meghajol, és eltőnik a tapétaajtó mögött.
JÚLIA Vén csaló
ROMEO Ripacs. (Látja, hogy Júlia távozni készül) A piacra mész?
JÚLIA Igen. Hogy teletömhesd magad.
ROMEO Vegyél retket.
JÚLIA Persze. Mosogassál.
ROMEO Miért pont én?
JÚLIA Mert nincs cselédünk. Szerezz nekem cselédet.
ROMEO Meg van már ígérve.
JÚLIA Elmész?
ROMEO Esetleg.
JÚLIA Mikor jössz haza?
ROMEO Majd jövök.
JÚLIA Mit szeretnél vacsorára?
ROMEO Mindegy. Valamit.
JÚLIA Retket?
ROMEO Igen. Retket.
JÚLIA És karalábét?
ROMEO (Váratlanul kitör): Igen, karalábét is.
JÚLIA Miért nem mondtad mindjárt? (El)
ROMEO (Utána ordít): Retek és karalábé, karalábé és retek, elmész, mikor jössz…Nem
jövök haza többé, nem bírom tovább ebben a házban, mi tart még itt…(Meglátja a „Lisa”-
nak hívott melegvizes palackot az ágyon, megváltozik a hangja és a viselkedése) Csak Te,
Lisa! Bocsáss meg nekem! Te vagy az én egyetlen kincsem! (Magához öleli) Szeretlek,
Lisa…
Romeo szerelmes dala Lisához
ROMEO
Szerelmes dalom, drága Lisa,
Szerelmes dalom csak a tiéd.
Párma, Pádua és Pisa
Ezt fújja, dalolja, kiáltja!
Az egész világon ez szóljon
Hencidától Boncidáig
A napig, a holdig és a csillagokig,
Hogy én a tied és te az enyém!
Kedves Lisa, drága Lisa,
Csak ki téged ismerhet,
Kedves Lisa, drága Lisa,
Tudja, mily forró a szerelem.
Mindig veled maradok én
Győrő és áldás nélkül is,
Kedves Lisa, drága Lisa,
Míg a hideg halál el nem választ.

Ti voglio tanto bene, tesoro mio… Emlékszem még az éjszakára, midın elıször töltöttem
meg ıt vízzel. Kint patakokban zuhogott, bent kutya hideg volt. Befektettem az ágyamba és
rögtön finom meleg kúszott fel bennem. Nem voltam többé magányos, megtaláltam életem
szerelmét: Lisát.

Kedves Lisa, drága Lisa,

Senki és semmi nem hasonlít hozzád.
Kedves Lisa, drága Lisa,
Puha vagy és gumilágy!
Szebben, mint ezer hegedő,
Szépen, mint az angyalok kara,
Kedves Lisa, drága Lisa,
Bugyogsz éjjel a fülembe…

Egyszer megcsalt engem. Tavaly egy jéghideg téli éjjelen folyni kezdett. Igazán meleget
akartam érezni, és tőzforró vízzel töltöttem ıt teli. Ettıl gyomorrontást kapott, és összeomlott.
Elvittem a javítóhoz, és ott történt meg. Este – nincs erım folytatni - este a kontár egy másik
palackot adott ki – amit még sosem láttam. Soha. Összecserélte a palackokat. Rohantam végig
a városon, mint egy ámokfutó, míg végre éjfél körül megtaláltam ıt egy gazdag uzsorás
ágyában, dio mio, che vergogna…

Napokig nem tudtam napirendre térni az ügy fölött, éjszakákon át szenvedtem. Megpróbáltam
más palackkal, de nem volt mit tenni, bigámistának éreztem magam, pedig én monogám
palackkapcsolatban élek…
Kedves Lisa, drága Lisa
Nem fagyok meg éjjelente,
Kedves Lisa, drága Lisa
Sosem kérded: alszol már?
Tudja meg az egész világ
Hogy még sehol és soha
Nem élt oly boldog pár,
Mint Lisa és Romeo!

A dal befejezése után Romeo kimegy, a palackot ledobja egy fotelba.

Lucretia szobájából hangos gitárszó hallatszik.
Júlia a fıbejáraton keresztül bejön bevásárlókosárral és retekkel, mint már az elıbb, beront
Lucretia szobájába, és azonnal megint kitör a botrány a színfalak mögött.
JÚLIA Elég a macskazenébıl! Csináld a leckédet!
LUCRETIA Győlöllek! Elmegyek Willievel!
JÚLIA Szó sem lehet róla! Nem engedem! Papa sem engedi! Itt maradsz! Érted? Pofon
csattan. Júlia beesik a színpadra.
JÚLIA Kígyót neveltem a keblemen, egy kígyót, aki kezet merészel emelni saját anyjára…
Ezt biztosan a te Williedtıl tanultad! Örömlány! Kéjnı! Kurva! (Kimerülten a díványra rogy,
amelyen a hıpalack feküdt, elırántja, dühösen rázza) És ez rád is vonatkozik! Elcsábítod a
gyermekem apját – elrabolod a szerelmemet – mi lehet benned olyan különleges – mit tudsz
te, amit én nem – várj csak, majd megmutatom neked… (A földre dobja a hıpalackot, és
ugrál rajta) Így – így – így! (Észrevétlenül belép Lırinc barát az ablakon keresztül)
BARÁT (Az ugrálás ritmusában) Hopp – hopp – hopp!
JÚLIA (Egy fotelhoz vezeti, kezet csókol) Bocsásson meg, tisztelendı atyám. Lisa kihozott a
sodromból. (Berúgja a hıpalackot az ágy alá)
BARÁT Miért vagy olyan izgatott? Te vagy az igazi feleség.
JÚLIA Mindenesetre. És éppen errıl van szó. El akarok válni!
BARÁT Micsoda bőnös gondolat, leányom, izé… hogy is hívnak?
JÚLIA Ofélia.
BARÁT Helyes. És miért vagyok én itt?
JÚLIA Hogy segítsen nekem, remélem. Nemrég panaszkodtam magának a házaséletem
pokláról. Bizonyára nem emlékszik rá.
BARÁT Emlékszem.
JÚLIA Tényleg?
BARÁT Igen, biztosan emlékszem, hogy elfelejtettem.
JÚLIA Haladás, mindenesetre. Egyébként azóta még rosszabb lett. (A barát lába elé mutat)
Ül?
BARÁT Természetesen.
JÚLIA (Letérdel) Kérdezni akarok valamit, atyám. Biztos Ön abban, hogy a házasságom
Romeóval érvényes?
BARÁT Teljesen biztos. Abszolút érvényes. Én magam adtalak össze benneteket.
JÚLIA És ha kiderül, hogy a férjem nem hálta el a házasságot?
BARÁT Az ilyen házasság is érvényes. Szomorú, de érvényes. Ha ı egy bőnözı lenne, volna
esély… Mondd csak, gyermekem: nem ı volt az, aki évekkel ezelıtt megfojtott egy szıke
nıt… Velencében…
JÚLIA Az egy másik volt, tisztelendı atyám.
BARÁT Igen, a velencei fojtogató, ı volt az?
JÚLIA Nem.
BARÁT Hosszú?
JÚLIA Igen, nagyon hosszú. Mit szólna egy kiskorú elcsábításához?
BARÁT Hm. Ki volt a kiskorú?
JÚLIA Én.
BARÁT És ki csábított el?
JÚLIA İ.
BARÁT Ki?
JÚLIA Romeo. Az a fekete kabátos a koponyával.
BARÁT Az esküvı elıtt csábított el?
JÚLIA Az esküvı éjjelén. Csak az esküvı éjjelén.
BARÁT Semmi sem segít. Házastársak közötti nem élet nem válóok. A házasságod érvényes.
JÚLIA De muszáj megszabadulnom tıle, muszáj…(Keresgéli a zsebet Lırinc barát
csuháján, belenyúl) Atyám, nem maradt az eredeti darabból egy kis méreg?
BARÁT Mi jut eszedbe, te neveletlen gyermek!
JÚLIA (Hízelegni kezd neki, amit ı növekvı élvezettel fogad) Csak egy kicsiség, Tisztelendı
atyám… csak néhány csepp, papa… éppen elég, hogy kissé hosszabb álomba merüljön… épp
úgy, mint akkor, maximum két napra… És mire felébred, én már hegyen-völgyön túl leszek…
na, papili?
Júlia, egyik kezével Lırinc barátot simogatva, a másik kezével elıhúz a barát zsebébıl egy
zöld méregflakont, felujjong, csókot nyom a barát arcára, aki ezt félreérti, és át akarja ıt
ölelni. Ebben a pillanatban kintrıl hallatszik Romeo hangja.
ROMEO (Hangszalagról) Júlia! Itthon vagy?
JÚLIA Az isten szerelmére, a férjem!
BARÁT Ez ırület! Minden elıadáson mindig éppen itt szakít félbe! (Csuháját összefogva
kiugrik az ablakon)
JÚLIA (Az asztalon két borospalack áll, a mérget a nagyobbikba önti. A szín elsötétül)
LOBOGJ TŐZ, FORRJ VÍZ
FORRÓ MÉREG ZUBOG
HOGY A VARÁZSLAT SIKERÜLJÖN
ÉS CÉLJÁT ELÉRJE…
Macbeth, harmadik boszorkányjelenet (El)
Shakespeare lép be III. Richard jelmezben.
W.Sh.
Balsikerem telét York napja
Dicsıséges nyárrá változtatta.
Itt az idı, hogy a színdarab folyása
Oly irányt vegyen, melyet már elterveztem.
Azok ketten, kik botorul
Új cselekményt képzelegtek,
Most majd megtudják, ki alkotta ıket
És ki dönti el, mi lészen végük.
Nem a szereplık határoznak,
A költı az, ki a színdarabot írja,
És annak végét meghatározza.
/A belépı Romeóhoz)
Fontos hír hozója vagyok, Romeo!
Egy hírnık közlé velem,
Ki kifulladva, pihegve jı,
Midın én a kísértetek óráján
Égi jeleket szoktam fogadni.
ROMEO Hagyjuk a részleteket, kérem. Mirıl megy itt a szó?
W. Sh. A „megy” csak halvány körülírása
Annak, mi történik. De aki eddig ment,
Az nem megy többé, és állni sem bír.
Fekszik. Más nem telik tıle.
Nem bír többet elviselni,
Nem érzi a világot körülötte.
ROMEO (reménykedve) Willie, csak nem…
W. Sh. Signora Capuletrıl szólok,
A nemes ház dicsı asszonyáról,
Kit a jó dajka nap, mint nap
Lépcsın fel, lépcsın le kísérget.
Fel és le, le és fel, míg ma reggel
A dajka, a hő szolga
Megbicsaklott, és terhét elejtette
A palota márvány lépcsıjén.
Nagy koppanás, nagy sorscsapás.
ROMEO (ragyog) Ez azt jelenti, hogy…
W. Sh. Az ég adjon neked erıt, hogy elviseld.
ROMEO Borzalom, borzalom. Ki gondolta volna.
W. Sh. Nem tudom, Montague, ki gondolta.
Hogy ki kívánta, kitalálom.
ROMEO Tragikus vég.
W. Sh. (fellengzısen)
Nem segít a halandón sem hatalom, sem vagyon,
Ha a márványlépcsın aláhanyatlik.
ROMEO Egy botlás!
W. Sh. Egy csuklás!
ROMEO Hanyatlás!
ROMEO Mily tragikus vég!
W. Sh.
ÁLLJ TALPRA HÁT, FIÚ!
Vigasztaljon mély gyászodban
A tetemes örökség, melyet a törvény
Hitvesednek megítél.
ROMEO És én még arra készülte, hogy elváljak tıle…
W. Sh. (intrikusan)
Ezt a szerencsétlenséget bizonyára
Elkerüléd. De ha – mondom „de” és „ha”
És mondom „Isten ments” – de ha mégis
Egy második szerencsétlenség Júliát sújtaná –
Ismét mondom: „ha” – akkor te
Az egész pénzt tarsolyodba tehetnéd.
ROMEO Egy szót sem tovább! Tovább!...
W. Sh.
Kedvtelve hallgatlak, Romeo.
Bár valóban nincs itt szóra szükség.
A tett az, mi segít. Vedd eme üvegcsét!
(Elıhúz egy vörös folyadékkal teli üveget)
ROMEO (Visszahıköl) Mi ez?
W. Sh.
Ez, mire szükséged van. Ne kérdezz, és cselekedj!
használtál te már ily mérget.
ROMEO Honnan vetted?
W. Sh. Hamlet atyjának fülébıl!
Mindig hordok magammal méregpalackot.
Minden esetre. Ha egy tragédia
Megakad a végénél.
Ez segít meglelni a kiutat.
ROMEO (vonakodva elveszi az üveget) Van hozzá használati utasítás?
W. Sh. A patikus – emlékszel rá –
Gondoskodott róla Mantuában.
(Olvassa a címkérıl)
HÖRPINTSD KI HIRTELEN, MI BENNE VAN.
ETTİL MINDEN KIS PORCIKÁD ELÖNTI
VALAMI HŐVÖS, ÓLMOS ZSIBBADÁS;
ROMEO Az enyémet?
W. Sh. (Nyomatékkal) Azét, aki kiissza. Érted?
ROMEO Félek…
W. Sh. TEMETNI JÖTTEM Júliát, de nem tégedet.
ROMEO Mégis ı a gyermekem anyja…
W. Sh. Tudom, tudom. Ámbár: Ki az apa?
Gondolt már valaha erre Romeo?
ROMEO Mester, maga egy szörnyeteg. Maga tényleg észrevesz minden gazságot.
Eltőnik a méreggel a lassan elsötétedı színpadon. Egy fénysugár esik Shakespearere, aki
néhány másodperc múlva elıre jön.
W. Sh.
Nem tévedsz nagyon, Romeóm!
Gazsággal és ravasz ármánnyal,
Gyilokkal és gonoszsággal
Telve vannak drámáim.

Shakespeare songja

W. Sh.
A világ egy Shakespeare-dráma,
Egy Shakespeare-dráma a világ.
Játsznak benne bőnt és bőnhıdést
Élet és halál játékát.
Megjelennek a nagy vadak,
Vagyonért, s hatalomért küzdve
Elveszejtik koronájuk, s fejük,
És nevet rajtuk a balga…

Figyeli a színjátékot
A mélyen tisztelt publikum
Hol nevetve, hol meg sírva,
Máskor néma csodálattal.
Egyszer csapkodja a térdét,
Máskor rémíti a játék,
És ez így van, és ez így van,
És ez így kell, hogy legyen!
Megjelenik király, s tolvaj,
Egy részeges, egy szerelmes mór,
Csupasz harag, igaz szerelem
İrület, szerencse együtt jár.
Hullahegyek halmozódnak
És lágy versezetek után
Egy bolond bódultan habog
S a reflektorba vigyorog.

Láthatja így a színházban

A mélyen tisztelt publikum
Hogy az élet milyen tarka
A sors pedig vak és néma.
A hatalmas nem csak nagy
A kicsi sem mindig az
És ez így van, és ez így van,
És ez így kell, hogy legyen!

A komédiások varázsában
Láthatjuk az embert
Borzalmasnak, csodálatosnak
A maga ellentmondásos valóságában.
A jókedvbıl mély gyász válik,
A szerelmesbıl házaspár.
Mi édes volt, keserő lesz,
És lapos, mi emelkedett…

Így látja viszont önmagát

A közönség a színpadon
Pontosabban azt amit
Önmagáról gondol.
Látja magát a tükörben
Felismeri szomszédját,
És ez így volt, és ez így van,
És ez így kell, hogy legyen!
Dobpergés a háttérben. Harangszó. A szín elsötétül. Fényeffektek Shakespeare alakján.
Magára veszi az ott heverı ágytakarót.
W. Sh. (síri hangon):
Júlia! Júlia!
JÚLIA (elıjön, edénnyel és mosogató ronggyal, takarítónı teljes vértezetben): Mi van?
W. Sh. (mint fent):
ÉN ATYÁDNAK SZELLEME VAGYOK;
JÚLIA (közömbösen) Tényleg?
W. Sh.
KÁRHOZVA, ÉJJEL BOLYONGNOM EGY KORIG,
S NAPPAL BEZÁRVA LENNI LÁNG KÖZÖTT,
JÚLIA Megérdemli.
W. Sh.
Nem vagy képes, s hajlamos a sajnálatra?
JÚLIA (miközben tovább dolgozik) Magát sajnáljam? Maga is látja, milyen sorsot
teremtett nekem. Ha csak egy kis elırelátás lett volna magában, akkor
megspórolhatta volna nekem ezt a szerencsétlen házasságot. De maga csak azzal
törıdött, hogy a „két ellenséges házat” kibékítse. Enyhülési politika, mi? Az én
kontómra!
W. Sh.
Ha én vagyok a bőnös, hibám
Ki fogom javítani. Figyelj rám, Júlia:
Meg kell szabadulnod Romeótól.
JÚLIA Mit nem mond. És miért, ily hirtelen?
W. Sh.
Az történt, hogy idıs anyád,
Signora Capulet, a nemes grófnı,
Leesett, lezuhant, röviden: meghalt
És már velem van a síri világban.
JÚLIA (közömbösen) Jó szórakozás. (közben félretolja Shakespearet az útból)
W. Sh.
Elzárod elmédet a hírtıl
És nem érted, mit jelent ez?
JÚLIA Vigyázat! itt még nedves.
W. Sh. (meggyızıen)
A grófnı elhunyt. De hátra maradt vagyona
De itt maradt az arany. A te aranyad.
Helyesebben. A tied lenne,
Ha Romeo nem létezne, kivel osztoznod kell.
Lehetséges, hogy ez a senki, ki téged elıbb
Elcsábított, majd megmérgezett, ez az állat
Most az én nehezen megszerzett aranyamat élvezze?
ORSZÁGOMAT EGY LÓÉRT?
JÚLIA (felmutatja a palackot a mérgezett borral): Nagyon kedve magától, de nem
szorulok rá elmés tanácsaira. Megvan a magam elképzelése. Tőnjön el, szívódjon
fel, kopjon le, csináljon, amit akar, de hagyjon engem végre békén. (Hangsúllyal)
Mr. Shakespeare! (Teljes fény a színpadon. Júlia kincsével el a fürdıszobába)
Sosem volt egy nagy színész, maradjon inkább az írás mellett!
W. Sh. (döbbenten áll, leveszi magáról az ágytakarót, kiabál) Lucretia! Luky!
Itthon vagy?...
LUCRETIA (a szobájából) Pillanat! Felhúzok valamit!
W. Sh. (Elırejön)
TILTSD MEG A NAPNAK, HOGY RAGYOGJON,
Tiltsd meg az asszonynak, aki szól,
Egy pillanatig készülne még –
Tiltsd meg neki, hogy egy órát szépüljön.
Addig is: rég várt alkalommal szolgál
Eme tisztes színház vezetése arra,
Hogy teljes tisztelettel felhasználjam,
A lehetıséget a nagyérdemő közönség
Megismertetésére Shakespeare-rel,
Ki nagyon is élénk, kísértet húsból és vérbıl.
Ki a klasszikusok poros kothornuszából
Örömmel alászáll és megédesíti
A játékot nézıinek.
(Elvegyül a nézık között, kezeket ráz, autogramokat osztogat, stb.)
Hogy van, nemes lord?
És İladysége? Örömét leli
Fáradozásinkban? Fogadja hálánkat!
A jelenet a közönséggel messzemenıen az uralkodó hangulat és a színész
rögtönzési készsége függvénye. Egy szövegjavaslat:
Jó estét uram – hogy is hívják? Örvendek. Dabljuh Shakespeare a nevem. Rég meg
akartam ismerni Önt – nekünk, szerzıknek nagyon fontos a szoros
közönségkapcsolat. Emellett ez a darab, mint ön is tudja, egyáltalán nem tılem van.
Én csak a néger vagyok,.. Hogy tetszik önnek, nagyságos asszony? Nagyon?
Csodálkozom – nem, el vagyok bővölve. És Önnek? Nem tetszik? Kár. Hasonló
esetekben mindig nagy kollégámra, Goethére kell gondolnom, ismert szavaira a
Götz von Berlichingen-bıl: „Ahol sok fény van, ott sok az árnyék is…” Van
kérdése?. Vagy problémája?
LUCRETIA (kilép a szobájából, farmerban, hátán gitár, kezében egy levél,
Shakespearet keresi): Willie! Hol vagy?
W. Sh. It jön az én problémám. Nagyon jól néz ki, nem gondolják?
LUCRETIA (kiált) Hey, Willie!
W. Sh.
A szenvedély hívószava! The show must go on! (visszamegy a színpadra)
A párbeszéd során azzal vádoltak,
Hogy nem értem a mesterséget.
Most bebizonyítom az ellenkezıjét azzal,
Hogy ezt a karcsú leányt férfiruhában jelenítem meg.
Ilyen viselettel és ravasz személycserékkel
Már Illyriában, az Ardennek hegyei közt is
Micsoda érdekfeszítı színjátékot őztem!
Ezt őzöm itt is. Ismét Lucretiához)
Hova vezet utad, legényke?
LUCRETIA Megbuggyantál? Hol van itt a legényke? Nem ismered meg már a te
Lukydat?
W. Sh. Miért öltöztél ily legényesen?
LUCRETIA Ez a rendes ruhám. Gyere, menjünk.
W. Sh.
A dráma feszült csomóját
Ne vágjuk itt még át. Megyünk hamarost.
LUCRETIA Nem, most azonnal. Nem akarok várni, Willie. Már megírtam a
búcsúlevelemet is. (az asztalra teszi) Lelépünk, eltőnünk, felszívódunk, nagyon
király lesz. (Az ablakhoz húzza) Te pedig színdarabokat fogsz írni nekem,
szebbeket, mint maminak, velem a fıszerepben, egyiket a másik után, okay?
W. Sh.
Mi tılem telik, megteszem, Lucretia.
De meggondolásra késztet a tapasztalat,
Mi történt anyáddal is…
LUCRETIA (félbeszakítja): Badarság! Várd csak meg azt a tapasztalatot, amit
tılem kapsz! Gyere, az élet vár! (Eltőnik az ablakban, kintrıl kiált) Gyere, Willie!
W. Sh. A test hívó szava. A lélek hiába védekezik. (utána ugrik)
ROMEO (kis szünet után besurran a fıbejáraton, ravaszul körülnéz): Júlia? Itthon
vagy? Nem? Annál jobb… (A palackot a vörös színő méreggel a kisebbik
borosüvegbe tölti) Így, ezt elintéztük. Mi legyen most? Mit csinál valaki, aki éppen
meg akarja mérgezni a nejét? (Kiáltva) Luky! Hol bujkálsz? Lustálkodsz, mi?
Csináld meg a leckédet! Nem, ne vitatkozz! (Feltépi a lányszoba ajtaját, bedugja a
fejét, visszafordul) Luky, kedvesem…
JÚLIA (idıközben kijött a fürdıszobából): Ne ordibálj annyira. Fáj a fejem.
ROMEO Luky elment… oh! (Észreveszi a levelet, felnyitja)
JÚLIA Na és. Biztosan megírja, hova ment. Jó gyerek.
ROMEO (olvas) „Utálatos szüleimnek. Willievel kilépek az világba és belépek az
életbe, mert meg akarom ismerni a szerelmet. Örökre elhagylak benneteket.
Minden rosszat kíván nektek a ti benneteket győlölı leányotok, Lucretia.”
(Összeomlik) El… Ezzel a gazemberrel… ezzel a senkivel…
JÚLIA Sosem szabadott volna Shakespearet beengedni a házunkba. Ez mindenbıl
tragédiát csinál.
ROMEO Lehet, hogy nem mindenbıl, de belılünk nagyon.
JÚLIA Elrabolja az egyetlen gyermekünket.
ROMEO Öregkorunk támaszát.
JÚLIA Biztosan Amerikába mennek… Felfedezték már Amerikát?
ROMEO Sajnos igen… Oh én szerencsétlen atya!
JÚLIA (Kiönt egy pohárral az általa megmérgezett borból): Itt van, szegény
Momóm. Jót fog tenni neked. Igyál!
ROMEO (A másik borosüvegbıl szervírozva): Csak veled együtt, kedvesem!
Egymást óvatosan kerülgetve kortyolgatnak, éles pillantásokat vetnek egymásra,
miközben láthatóan egyre részegebbek.
ROMEO Luky visszatértére! Egyedül, boldogan és terhesen.
JÚLIA Üres lesz a ház nélküle… Sosem halljuk többé a gitározását?
ROMEO Soha többé.
JÚLIA De szép. Csirio!
W. Sh. Megjelenik a háttérben, jeleket vált Romeóval, majd el.
ROMEO Elhagyott engem. Megalázott. Eltaszítom ıt magamtól. İ többé nem az
én lányom. Nem az én lányom – ı az én lányom?
JÚLIA Mit akarsz ezzel, Momo. Igyál.
W. Sh. Bejön a másik oldalon, jeleket vált Júliával, majd el.
ROMEO Egészségedre, Júliám. Tudod, gyakran elgondolkodtam rajta, vajon
Lucretia az én lányom-e? Egyáltalán nem hasonlít rám. Én sokkal nyugodtabb
vagyok… sokkal kiegyensúlyozottabb, sokkal szolidabb…
JÚLIA Sokkal nıiesebb…
ROMEO Igen, az is. De mégis érdekelne engem, hogy ı tényleg… hogy én…
röviden: ki a gyerek apja? Most már nyugodtan megmondhatod. Gyerünk, mondd
meg!
JÚLIA Minek felhánytorgatni a régi dolgokat…
ROMEO Ki volt az?
JÚLIA Ah, Momo. Itt ülünk mi, egy kétségbeesett házaspár, és nem tudjuk, Luky
hova ment. És te azt akarod tudni, honnan jött! (Részeg nevetésben tör ki)
ROMEO Mi olyan vicces ebben? Hagyd már abba a nevetést
JÚLIA nevet
ROMEO (összeszedi magát): Mindjárt elmúlik a nevethetnéked, szeretett hitvesem.
Akarod az igazságot hallani?
JÚLIA Mindig. Ne hagyd abba!
ROMEO Akkor figyelj. Lucretia nem a te lányod!
JÚLIA (kijózanodik) Micsoda? Hogyan?
ROMEO (félig maga elé): Egy pillanat… mindjárt meglesz!... Azt a kínos
felvilágosítást kell neked adnom, hogy Lucretia az én lányom, de a tiéd nem. Más
asszonnyal nemzettem ıt, és alád csempésztem. Csak rá kell nézned. İ a másik
asszony tükörképe. Sajnálom.
JÚLIA (növekvı élvezettel hallgatja): Te sajnálod? Én nem, én nem! Végre megvan
a válóok!
ROMEO Te válni akarsz?
JÚLIA Huszonkilenc éve, Momo. De most már elég. Vidd a retkedet, vidd a
Lisádat és kopj le! Válni akarok…
ROMEO De nem most, kedvesem!
JÚLIA Miért nem? (A közönségnek) Tulajdonképpen feleslegesen vitázom vele.
Néhány perc múlva úgyis vége. (Vissza Romeóhoz) Na? Miért utasítod el a válást?
ROMEO Mert a te szép emlékő asszonyanyád egy nagy, nagy örökséget hagyott
hátra, amibıl nekem, a te törvényes hitvesednek, a veronai jog szerint a fele jár. És
most gondolkozzál, hogy tehetsz-e valamit ellene. Közben én a színpad szélére
megyek. (Ezt teszi, a közönségnek beszél) Akármit is mond, néhány perc múlva már
mindegy. (Visszamegy Júliához)
JÚLIA Ilyen aljasságot nem hittem volna rólad, Momo. Te egy gazember vagy.
ROMEO Igaz, de egy gazdag gazember! És emiatt újra szeretlek… (közeledik
hozzá)
JÚLIA (visszalöki) Menjél! Menj innen! Te be vagy rúgva!
ROMEO (hátulról átöleli) Te is, báránykám. És én mégis szeretlek. Hogy is volt az
akkor az erkély alatt… Várj, hadd lássuk csak… Mit is mondtam ott…
JÚLIA Ne érj hozzám! Menj innen! Győlöllek!...
ROMEO Nem, nem ez volt. Egészen másképp hangzott. Júlia visszahúzódott az
ágy ellenkezı végére. Romeo, aki követi ıt, a közelebb esı ágyvégen marad.
Mindketten felveszik a hajdani szerelmi párbeszéd ritmusát, egyelıre anélkül, hogy
ezt észrevennék. De a játék elırehaladtával megragadja ıket ez a ritmus, saját
szavaik szépsége, az emlékezés szerelemükre. Végül Romeo már keresztben fekszik
az ágyon és fejét Júlia ölébe rejti.
R
Felnéztem reád, úgy suttogtam:
SZERELMEM KÖNNYŐ SZÁRNYÁN SZÁLLTAM ÉN.
A VÁGYNAK GÁTJA KİFAL NEM LEHET.
S MÍG VAN REMÉNYE, VAKMERİ A VÁGY;
JÚLIA
Mintha még most is hallanám hangodat
A kertbıl. És aztán azt kérdeztem tıled:
DE KI VEZÉRELT BALKONUNK ALÁ?
ROMEO
SZERELMEM HAJTOTT SZÜNTELEN FELÉD:
İ VOLT A LÁTNOK, ÉN CSAK A PUSZTA SZEM. –
JÚLIA
A ÉJ ÁLARCA ELTAKARJA ARCOM,
MÁSKÉPP SZEMÉREM PÍRJA FESTENÉ…
JÓ ROMEO,
LELKEDRE MOND D, HA CSAKUGYAN SZERETSZ!
ROMEO
A BOLDOGSÁGOS HOLDRA ESKÜSZÖM,
MELY SZÍNEZÜSTBE VONJA ITT A FÁKAT…
JÚLIA
A HOLDRA, JAJ, NE MONDJ A HOLDRA ESKÜT!
AZ KÖRBEJÁRVA VÁLTOZIK HAVONTA:
OLY VÁLTOZÓ LESZ MAJD SZERELMED IS….
HA TISZTESSÉGES SZÁNDÉK ÉL SZÍVEDBEN
ÉS HÁZASTÁRSADUL KÍVÁNSZ, ÜZEND MEG
AZZAL, KIT HOLNAP ELKÜLDÖK TEHOZZÁD:
HOL ÉS MIKOR LEGYEN AZ ESKÜVİNK.
ÉN MINDENEMET LÁBADHOZ TARÍTEM
S KÖVETLEK AZ EGÉSZ VILÁGON ÁT.
ROMEO
İ SZÓLÍTOTT, AZ ÉN EGYETLENEM!
EZÜST CSENGİ A KEDVES HANGJA ÉJJEL:
SÓVÁRGÓ FÜLNEK BÓDÍTÓ ZENE!
JÚLIA
ROMEO
R
SZÍVEM!
JÚLIA Momo, én megmérgeztelek.
ROMEO Én is téged.
JÚLIA Meg kell halnunk.
ROMEO De legalább együtt halunk meg.
JÚLIA Úgy szeretlek, mint az elsı napon.
ROMEO Szeretlek mindhalálig.
JÚLIA Ezt egyszerőbben is elérhettük volna.
ROMEO Már harminc évvel ezelıtt.
JÚLIA Úgy, ahogy Shakespeare kigondolta.
ROMEO İ tudta, mit akar…(A szívéhez kap): A méreg…
JÚLIA (szintén): Hatott… Momo!...
Átölelik egymást és lassan hátrahanyatlanak. A szín elsötétedik. Felhangzik a
Toscából a Pallosária (olaszul). Kezdetekor megjelenik Shakespeare egy
fénysugárban. A színpad közepén megáll, megvárja a zene végét.
W. Sh.
Itt eluralg az éjszaka. Nem virrad többé
Hajnal ennek a kettınek itt. Helyes, kiszállok
És hagyom szellemem Stratfordban békén pihenni.
Nem mutatkozom többé Verona utcáin.
Célomat elértem. A szerelmesek legendája
Végéig a megírt útját járja.
Általam ismét beteljesült a sorsa
Így halt meg Júlia és az ı Romeója.
(El)
A színpad kivilágosodik. Néhány másodperc letelik.
ROMEO (óvatosan felemeli a fejét): Elment már?
JÚLIA (felül): Igen, hál’ istennek. (leszáll az ágyról)
ROMEO (szintén, utánozza Shakespeare hanghordozását): „Itt eluralg az
éjszaka…” Az utolsó pillanatig azt hitte, hogy itt minden az ı akarata szerint
történt.
JÚLIA Remélem, meggyızte ıt a meghalási jelenetünk, és tényleg átköltözik
Stratfordba. Akkor végre megszabadulunk tıle.
ROMEO (tölt magának egy pohárral): Iszol valamit?
JÚLIA Köszönöm, nem. Mi volt egyébként az a büdös lé, amit a boromba töltöttél?
ROMEO Mint mindig, amikor egy színigazgató fontoskodik: málnaszörp.
JÚLIA Málnaszörp, Az annyira volt málnaszörp, mint egykor a pacsirta.
Szégyentelen hazudozó.
ROMEO Magad vagy szégyentelen. Éretlen retket hozol nekem, hogy egyem meg.
Majd megfulladtam tıle.
JÚLIA Bárcsak azt tetted volna!
ROMEO csak utánad, kedvesem!
Új házastársi veszekedés kezdıdik. Romeo és Júlia harci kakasokként esnek
egymásnak.
JÚLIA Az egész szerencsétlenség azért volt, mert te olyan zabálós vagy. Húzd be a
pocakodat.
ROMEO Én? Zabálós? A te fıztödön?
JÚLIA Kapd be!
ROMEO Fínom beszéd! Egy Shakespearei nıalak – és ilyen kifejezéseket használ!
JÚLIA Te, meg a Shakespeared, kibírnám nélkületek. És különben is, kell nekem
egy cseléd, hallod? Különben befejeztem!
ROMEO Na és, csak csináld, csak csináld – vége, vége, vége!
Halk zene kezdıdik, majd felerısödik, elnyomja a veszekedés hangját.
A Függöny lemegy, majd azonnal fel, Romeo és Júlia gyengéd ölelésben.
Legközelebb ismét veszekednek, harmadikra kezdıdnek a meghajlások, melyekhez a
Shakespearet játszó színész is csatlakozik.