Cím: Az árulás forgatókönyve

Csapat: Legilimens
Kategória: Infidelity
Kulcs: „Bármit megkaphatsz az életben, ha minden mást feláldozol érte." – Grey’s anatomy
Korhatár: 18
Páros: Scorpius/Albus Severus, Scorpius/Harry
Műfaj: dráma
Figyelmeztetés: elvált!Harry, öngyilkosság, explicit szex, substance abuse/gyógyszerek
Tartalom: „Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a
lerombolásához.” Paolo Coelho

prológus

A test az ágyon hevert. Mint egy törött porcelánbaba, végtagjai természetellenes helyzetben.
Üres, élettelen szemek. A bőr a nyári barnaság ellenére sápadt, érintésre hideg.
És a vér rozsdavörös, mint valami furcsa tinta, groteszken elütve a csuklók fehérségétől. A
takaró zöldjét beszínező vérfoltok. Ismerős kés a földön. Nyugtató bájital a kisasztalon.
Fénykép kettőjükről épp a szív felett. A kép mozgott, a szív nem.

S a nap kegyetlenül sütött be a nyitott ablakon, az óra tovább ketyegett, az élet nem állt meg.
A fiú ujjait az egyik hideg kézre kulcsolta. Órák teltek el, mire valaki megtalálta. Még mindig
a padlón térdepelt. Szorításából nem engedett, mintha puszta akaraterővel kívánta volna saját
világához láncolni a másikat.
Egy könnyet sem ejtett.

egy

Scorpius hanyatt landolt az ágyon. Albus épp rajta. Alig kaptak levegőt a nevetéstől, de
egyikük sem hagyott fel a harccal. Méltóság kérdése volt. Nyúlánk termetük egyiküket sem
jutatta előnyhöz, de Albus kiskorától hozzá volt szokva a birkózáshoz, Scorpiusnak pedig
több száz évnyi mardekáros vér folyt az ereiben, így nem riadt vissza az aljas húzásoktól.

- Ha nem szállsz le rólam, menten hőgutát kapok – mondta Scorpius. A kezével legyezgette
magát.
- Csodálkozom, hogy nem teszel valami kettős kijelentést, hogy milyen meleg vagyok.
- Ez egy nem éppen burkolt célzás akart lenni, arra vonatkozóan, hogy be kéne szereltetnetek
egy légkondit vagy egy 24 órás hűtő varázslatot, esetleg házimanókat legyezőkkel…
- Ezzel fordulj apámhoz – mondta Albus az ablakpárkányra ülve.
- Én csak vendég vagyok, udvariatlanság lenne.
- Legyen. Bár nem sok reményt fűzök a dologhoz. Tudod, milyen régimódi… De ha másért
nem, lemehetünk házi fagylaltért. Nagyi főzte.
- Meggyőztél.
 ۞

Mint kiderült, mindenki a konyhába menekült a rekkenő hőség elől. Június vége volt, és
Angliát trópusi forróság tartotta a markában. Ahhoz képest, hogy Potterék nyaralója
közvetlenül a parton feküdt, a tenger felől nem fújt hűsítő szél.

A konyha tömöttnek tűnt, pedig csak öten voltak benne. Mintha az építéskor csak két főre
szánták volna. Érkezésükkor a többiek fagyit majszoltak. Scorpiusnak tetszett a jelenet
hétköznapisága. Nem voltak papírszalvéták, és senki nem feddte meg Jamest, amiért kézzel
szedegette ki a csokidarabokat a stracsatellából, vagy Lilyt, amiért jégkockát dugott le James
pólója hátulján. Scorpius örült, hogy itt töltheti az egész nyarat.

Apjának pár hónapra el kellett utaznia, hogy legújabb bájital kreációját népszerűsítse a
Kontinensen. Anyja májustól szeptemberig jótékonysági estek szervezésével volt elfoglalva,
és Scorpius amúgy sem szerette Asteria új férjét. Hatalmas sznob, épp az anyjához illett.

Mikor Albus az iskola végén felajánlotta, hogy eljöhetne velük együtt, hinni sem mert a
szerencséjének. Még kevésbé annak, hogy a szüleik beleegyeztek. Harry állítólag közölte
Dracóval, hogy egy gyerekkel több vagy kevesebb nem számít, és hallani sem akart bármiféle
anyagi hozzájárulásról. Scorpius persze tudta, hogy apja addig nem nyugszik, míg ki nem
egyenlíti a szívességet.

Meglepő volt, Harry mennyire jól érezte magát a négy tinédzserrel. Albus szerint csak
élvezte, hogy végre túl van a váláson, és pár hétre megszabadult az aurorosztagtól. Várva-várt
nyári szabadság, mondta. Ginny miatt kissé feszült volt a viszony Mrs Weasley-vel. Ronék
pedig két hétre Ausztráliába utaztak Hermione szüleihez a gyerekekkel. A kis házikó olyan
volt, mint egy menedék távol a város zajától.

- Milyen terveitek vannak mára? – kérdezte Harry.

- Hát biztos, hogy nem robbanós snapszlizni fogunk veled – motyogta Albus.
- Csak azért, mert apa nyert, még nem kell lehurrogni – mondta Lily.
- Scorpius nyert legtöbbször.
- Igen, Albus, tudjuk, hogy kettőtöket egy entitásnak veszed. Ha Scorpius nyer, akkor te
nyertél. Így működik az agyadban – vágott vissza James.
- Nekem legalább van barátom. Neked, mikor volt utoljára barátnőd, James, bölcsiben?
- Kackac. Majd meg szakadok a nevetéstől. A mardekáros humor, úgy tűnik, Voldemort óta
nem javult…
- Amikor végre befejeztétek a vitatkozást, valaki elmondhatja, hova készültök – szakította
félbe Harry. Nem tűnt dühösnek, de Scorpiusnak az volt az érzése, hogy Jamesnek nem kellett
volna felhoznia a tabutémát.
- Lesz egy buli azon a tengerparti szórakozóhelyen. Ott legalább van légkondi.

kettő
Üvöltő hangszórók. Füst. Neonfények. Izzadt testek. Dobszóra illeszkedő szívverés. Állandó
mozgás. Köré fonódó karok. Száraz ajkak a nyakán. Ismerős izmok maga mögött. Ujjak a
hajában. Simítás a hasán. Biztonságérzet.

- Hazaviszlek! – kiabálta Albus.

Nem! Nem, maradni akarok! A hang azonban csak a fejében visszahangzott. Hiába próbált
belekapaszkodni más táncolókba, kicsúsztak az ujjai közül. Albus keze, mint egy horgony
húzta maga után, át a tömegen. Eressz el, jól érzem magam! De barátja nem hallotta, vagy
nem akarta meghallani. A falak furcsán dőltek feléjük. Körülöttük a fiatalok arcai
elmosódottak, ruhájuk tele flitterrel, bőrrel és rikító színekkel, bőrükön elmosódott smink és
alapozó.
Egy vasajtó és mögötte a fekete éjszaka. A levegő még fülledtebb. Fojtogató páratartalom.
Zöld szemek.
- Visszahoppanállak a házba. Hallod?
- Többiek? – motyogta Scorpius. Arca Albus vállára dőlt. Súlya is ránehezedett.
- Még maradnak.
- Miért csak én vagyok kész?
Albus mosolygott. Mardekáros mosoly. Valamit titkol.
- Te is jól vagy? Ellazult és boldog? – kérdezte. A szavak nehezen jöttek, értelmetlen
egyveleget alkotva, de Albus mintha értette volna.
- Veled mindig az vagyok. – Megcsókolta Scorpius arcát. – És most különösen boldog
vagyok, ennyi bájital után nem csoda. Még Voldemort is kikelne a sírjából táncolni.
- Nem vicces. A fekete humor nem áll jól neked. – A szavak összefolytak. Szorító érzés,
lépcsők, puha ágy.
- Hozzak neked vizet?
- Menj vissza. Nem akarom neked is elrontani.
- Mi?
- Menj vissza nélkülem. Élvezd… helyettem is.
Csend. Egy csók. Csend.

Scorpiusnak zúgott a feje és szédült. Érezte a tapéta egyenetlen felületét, ahogy a folyosón
támolygott. És végre ott állt az ajtó, résnyire nyitottan. Scorpius az alvó alakot nézte.
Félmeztelen, csak egy boxer rajta, a lepedő a földre hányva. Enyhe szuszogás.
Scorpius fáradt volt, s előtte feküdt vágyainak tárgya. Eddig nem más, mint egy álom, távoli
és elérhetetlen. De itt volt az alkalom. Tudta, hogy nem hagyhatja ki.
Ráesett az ágyra. Meg kellett csókolni azokat az ajkakat, megtudni, hogy olyan forróak-e,
mint a mellkasa. Még forróbak és puhábbak voltak.

Harry felébredt, auror reflexei azonnali reakciót váltottak ki. Az ágy másik oldalára vetette
Scorpiust. Ő visszamászott.
- Scorpius, mit csinálsz? – Miközben Harry pislogott a sötétben a szemüvegét keresve,
Scorpius csókolta, ahol érte.
- Annyira vonzódom hozzád… olyan gyönyörű vagy, Harry… kívánlak.
Ezek az erős kezek, mennyire mások, mint Albus vékony, csontos kezei. Az izmok, melyek az
ujjai alatt megfeszültek. Harry kellemesen ránehezedő súlya, az arcán a borosta. Olyan
férfias. És ez az illat, napbarnította bőr, izzadtság és valami, ami csak Harry.
Keményebb bőr, a sötétben is érezhető sebhelyek.
- Hagyd abba! – mondta Harry teljesen maga alá gyűrve Scorpiust. – Be kell fejezned, most
azonnal.
- De, Harry, nem találsz szépnek? Nem látod, mit teszel velem? Megőrjítesz…
Scorpius közelebb húzta a férfit, érezte az összes porcikáját. Érezte, ahogy megmerevedik.
Kihasználva az alkalmat, Scorpius csípőjét feltolta, hogy Harry is tudja, milyen hatással van
rá. Harry viszonozta a lökést, újra és újra… Aztán hirtelen abbahagyta, emberfeletti
akaraterővel eltolta magától Scorpiust, és kiugrott az ágyból.
- Nem! Ezt nem tehetjük!
- Harry, gyere vissza – kérlelte. Még a szoba másik felében állva is olyan csodálatos volt. A
körvonalai, az izmok kontúrjai. A legjobb festő sem tudott volna tökéletesebbet alkotni. –
Gyönyörű vagy. Gyere vissza, kérlek!
- Ezért vagy vele? – kérdezte Harry. Scorpius nem látta az arcát, de a hangja szikrákat szórt.
- Tessék?
- Miattam vagy Albusszal? Azért jársz vele, hogy hozzám férkőzz?
Scorpiust ez úgy érte, mint egy pofon.
- Nem! Soha, de soha… szeretem Albust… a legjobb barátom… nem tenném azt vele.
Fel akart állni, el akart menni. Bárhova, csak el innen. Az alkohol hatása kezdett alábbhagyni,
és hirtelen nem értette, mit keres itt. Félelem lett rajta úrrá. Kitántorgott az ágyból, egyenesen
az ajtóhoz, megbotlott… aztán sötétség.

Torzonborz haj. Ez volt az első, amit érzett. Az erős, vastag hajszálak belegabalyodtak az
ujjaiba. Nem merte kinyitni a szemeit.
A második érzés a félelem volt. Mi van, ha Harry mellett feküdt, ha szembe kellett néznie
vele, és azzal, amit tett.
Harmadikként jött a megkönnyebbülés. Kicserepesedett ajkak csókolgatták a nyakát.
Harrynek hibátlan, nedves ajkai voltak. Albus mellett feküdt.
És csalódott volt. Ötödik volt a bűntudat.

Az éjjeliszekrényen büszkén állt a kettőjükről készült fénykép. Albus mosolygott rajta.

Scorpius érezte, hogy erőt vesz rajta a szégyen és szomorúság.

A reggeli dél körül volt aznap. Mindannyian megviseltnek tűntek. James szemei vörösek
voltak, Lily szeplői szembetűnőek fehér bőrével szemben. Albus szemei alatt hatalmas
karikák voltak. Harry… nem szólt semmit, nem nézett senkire, beletemetkezett a Napi
Kviddics tegnapi számába. Scorpius érkezésére sem reagált.
- Csak nem megjött a tegnapi este fénypontja! Scorpius, még Lily is jobban bírja nálad a piát
– mondta James.
- Lily tizedannyit sem ivott – szólalt fel Albus.
- Scorpius is tud beszélni, nem kell mindig a védelmébe szállnod.
Albus szemei összeszűkültek, de nem válaszolt. A beállt csendet Lily törte meg.
- És te, apa, mit csináltál, miután elmentünk?
- Korán lefeküdtem.
Scorpius szemei előtt újra lejátszódott a tegnapi jelenet. Felrémlett, ahogy valaki a karjaiba
vette és lefektette az ágyába. Emlékezett az erős karokra, és arra a szégyenteljes részletre,
hogy a részegség utolsó állomásaként Harry mellkasát nyaldosta, vállát harapdálta. Remélte,
hogy Harry aznap nem szándékozik strandra menni, különben lenne egy-két
magyaráznivalója.
James ötletére a többiek úgy döntöttek, hogy egy közeli mugli vidámparkba mennek, de
mikor Scorpius is kifejezte szándékát, hogy szívesen menne, Albus jóindulatúan, de
határozottan közölte vele, hogy csak rosszul lenne a hullámvasúton. Ezzel James is
egyetértett, mint mondta, hogy ő kviddics tapasztalatból tudja, milyen rossz másnaposan fel-le
repkedni. Harry persze úgy tett, mintha nem hallaná legidősebb fia italos kalandjait.
Végül rábeszélték, hogy aludja ki magát, és majd máskor eljön velük (a szavaikat idézve:
hosszú még a nyár). Scorpius kirekesztettnek érezte magát, és kezdett elege lenni Albus
babusgatásából.

Miután a többiek végre elindultak, Scorpius felment a szobájukba, remélve, hogy mire felkel,
Harry elmegy valahova. Harry azonban még mindig a konyhában olvasta a Napi Kviddicset.
Néhány kínos pillanat következett, ahol Harry neki háttal tevékenykedett. Végül Scorpius
nem bírta tovább.
- Ami a tegnapot illeti…
Harry tovább rakosgatta az edényeket.
- Nagyon részeg voltam.
- Feltűnt.
- Nem kellett volna megtörténnie.
- Nem.
Mikor Harry már azt hitte, hogy Scorpius elment, a fiú megszólalt.
- De élveztem.
- Az nem számít, Scorpius, ennek nem szabad újra megtörténnie.

három

Persze az eset megismétlődött. Ezúttal Scorpius korán reggel a fürdőszobába menet elfelejtett
kopogni. Náluk ugyanis a kúriában mindenkinek megvolt a maga saját fürdője, rányitott
Harryre. Neki háttal állt, de ennek ellenére kiszáradt a szája a látványtól. Harry épp javában
zuhanyozott, tetőtől talpig csurom vizes volt, s a cseppek csak kihangsúlyozták az
aurorkodásból kifolyóan szerzett izmait. Scorpius úgy állt az ajtóban, mint mikor először vett
kezébe pornó újságot. Izgatott volt, ugyanakkor kicsit félt is, hogy mit talál benne. Kissé
kábán behúzta maga mögött az ajtót, attól tartva, hogy James vagy Lily (vagy ami annál is
rosszabb) Albus rajtakapja, ahogy az apjuk után leskelődik.

A kattanásra Harry is felfigyelt. Scorpius látványa annyira meglepte, hogy egy kis időre még
csak meg sem próbálta betakarni magát.
- Mit csinálsz itt?
Annak a csodának vagyok tanúja, amit Harry Potternek neveznek – gondolta Scorpius, de
hangosan csak annyit mondott:
- Én…
Mint egy alvajáró, lábai Harry felé tartottak, miközben a kis hang nagyban tiltakozott. Ne
tedd! Ne tedd!
Harry, mintha kővé dermesztették volna, bámult Scorpiusra. De Scorpiusnak nem kerülte el a
figyelmét, hogy nem hátrált meg. Ott volt a tekintetében a vágy. És a félelem is.
- Scorpius, kérlek… ne gyere közelebb.
- Te vagy az erősebb. Én már tovább nem tudok ellenállni…

Scorpius nem tudta volna megmondani, végül melyikük tette meg azt a mérföldnek tűnő
távolságot, ami valójában csak néhány centiméter lehetett. Ilyen lehet, ha valaki az Imperius
hatása alá kerül – fordult meg a fejében. Úgy vonzódom hozzá, mint a mágnes két ellentétes
pólusa egymáshoz. Ennél a pontnál már Harrynek sem volt ellenvetése. Behúzta Scorpiust a
zuhany alá, s szinte karjaival emelte a falhoz, hogy aztán hozzápréselhesse magát. Scorpius
lábai automatikusan Harry csípője köré kulcsolódtak, kezeivel Harry fejét húzta közelebb.
Mint egy görög isten. Csak még jobb. Harry nem volt tökéletes. Hibái tették tökéletessé
Scorpius szemében. Az arcát keretező borostától, a testét borító kisebb sebektől és
karcolásoktól volt Harry az, ami. Durva tenyerei között bárki biztonságban érezte volna
magát, a kelleténél hosszabb körmök épp eléggé mélyedtek Scorpius csípőjébe és hátába,
hogy órák múlva is emlékeztesse a történtekre. Scorpius mindent érzett. A kis szőrszálakat
Harry mellkasán, a gödröcskét az arcán, a sebhelyet a homlokán, az apró mosolyráncokat
Harry szemei körül.

Érezte Harry izgalmát, a nekifeszülő súlyt, minden apró lökést, s ahogy saját pizsamája
nedvesen tapadt bőréhez. A forró víz csak tovább folyt, még sokkal az után is, hogy kábán
kitámolygott a zuhanyból.
Harry arcát kezei közé rejtette, így Scorpius nem láthatta megtört arckifejezését. Az igazat
megvallva nem is akarta látni. Elég volt, hogy együtt kellett élnie ezzel az érzéssel. Harry
mintha vonzotta volna a szélsőséges helyzeteket. Az imént vele együtt átélt pillanatok biztos,
hogy Scorpius legemlékezetesebbjei közé tartoztak. De ahogy vége lett, amint megérezte,
hogy Harry is elernyedt a karjaiban, majd elhúzódott tőle, Scorpius gyomra összeszorult. A
szégyen és megalázottság hullámokban tört rá, és egyetlen vágya volt kiszabadulni a
fürdőszobából, minél távolabb Harrytől.

Scorpius bekóválygott a szobájukba. Albus az ágyból szórakozottan figyelte.

- Jesszus, te aztán tényleg nem vagy koránkelő.
- Hat év alatt már feltűnhetett volna.
- Néztél ma már tükörbe?
- Miért?
- Mert szó szerint csurog rólad a víz. Talán ruhástul besétáltál a zuhany alá?
Belenézett a teljes alakos tükörbe és nem ismerte fel magát. Arcába két oldalt vér tolult,
mintha órákig a napon kviddicsezett volna. És valóban, vizesebb volt, mint Hugo Weasley,
miután lefröcskölte a víziszörny.
- Még nem ébredtem fel rendesen.

Albus kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait, majd végtelenül gyengéden kisimította a

Scorpius arcára tapadt szőke tincseket. Hosszan megcsókolta őt, majd szélesen elmosolyodott.
Scorpius érezte, hogy szíve hevesen ver. Mi van, ha megérzi rajta Harryt? S mikor látta, hogy
Albusnak fogalma sincs, mi történt pár perccel azelőtt, dühös volt Albusra, hogy képtelen
meglátni, ami a napnál is világosabb.
Albus az ágyéka felé nyúlva biztosította róla, hogy majd ő felébreszti Scorpiust. Ő azonban
határozottan eltolta a kezét.
- Nem fog menni.
Barátja nem hagyta magát ilyen egyszerűen lerázni. Kezeit végigcsúsztatta Scorpius nedves
mellkasán, majd a nyaka köré kulcsolta őket, testét hozzászorítva Scorpiuséhoz. Melegségével
körbefogta Scorpiust. Elégedetten sóhajtott, mintha nem zavarta volna, hogy vizes lesz.
Scorpius úgy érezte magát, mint akit egy gurkóval vertek fejbe.
- Máskor hagyd, hogy én gondoskodjak a reggeli problémádról – motyogta Albus a nyakába.
- Aki korán kel, aranyat lel – mondta Scorpius. Minden egyes szóval jobban utálta magát. De
ugyanakkor nem hazudott. Harry napbarnította testére gondolt, azokra a tapasztalt kezekre, és
arra az erőre, amely mint egy aura lengte körbe Harry egész lényét, miközben kezei egy
soványabb testet szorítottak, szája Albust csókolta, s becsukott szemmel Albus hajába túrva
úgy tehetett, mintha újra Harry karjaiban lenne.

négy

Scorpius minden tőle telhetőt megtett, hogy elkerülje Harryt. Úgy érezte, nem bírna a
szemébe nézni. Félt, hogy egyetlen pillantással elárulja magát. Egy ideig a módszer működött
is, de aztán kezdett gyanússá válni a többieknek, hogy nem jár a közös étkezésekre, nem
tartózkodik egy szobában Harryvel. Úgy beszéltek egymáshoz, mint két politikus, tisztes
távolságot tartva és természetellenes udvariassággal.

- Biztos, hogy ne adjak a fájdalomcsillapító bájitalomból? Van még vagy egy liter
összezsugorítva a fiókomban.
- Albus, csak napszúrásom van. És amúgy is, honnan van az a sok bájital?
- Azt kihagytad, hogy totálisan le vagy égve! Vörösebb vagy, mint James haja.
- Tudod, rám nem hatnak a mardekáros elkerülő taktikák. Nem válaszoltál a kérdésemre. –
Scorpius barátja hátának vonalát figyelte. Rettenetesen feszültnek tűnt.
- Kedves, hogy aggódsz miattam, de ez esetben te vagy a páciens. Remélem, ez nem egy
ravasz trükk, hogy ne kelljen velünk eljönnöd a hétvégére az Odúba anya eljegyzési partijára.
- Igen, csakis emiatt irányítottam a nap összes sugarát magamra! – mondta Scorpius
szarkasztikusan. A bőre tüzelt, és a homár túlságosan jó hasonlat lett volna rá ez esetben. –
Bár annyiban igazad van, hogy a nagymamád nincs túlságosan oda értem. Állandóan engem
néz.
- De hiszen csak azért szokott téged figyelni, mert szerinte nem eszel eleget a főztjéből!
Scorpius a fejét csóválta.
- Utál. Mégpedig azért, mert a szemében miattam egy harmaddal csökkent a potenciális
unokák száma a Potter-ágról.
- Találj ki valami hihetőbb szöveget.
- Jól van, nyertél! Nem akarok menni. Vagyis addig nem, míg alább nem hagy a hányingerem
meg normális színre vált a bőröm.
Albus kétkedve végignézett Scorpius meztelen felsőtestén.
- Nem akarlak elkeseríteni, de le fogsz hámlani. Mint egy albínó kígyó. Ami azt illeti,
Asteriának az árvák megsegítése helyett, inkább az ózonlyuk terjedése ellen kéne
rendezvényeket szerveznie. Különben a családod idő előtt napallergiában kihal.
- Megemlíteném, hogy a te családod sem a legjobb ellenpélda, tekintve Ginny fehér bőrét és a
szeplőket.
- Szóval, akarod, hogy ápolgassalak? – kérdezte Albus. – Itt maradjak nyugtató főzeteket
masszírozni habtestedbe? Tartsam a legyezőt, vagy végszükség esetén a vödröt?
- Nekem nagyon úgy hangzik, hogy valaki másnak sincs kedve a kerti partihoz.
Albus a hajába túrt. Akár Harryé is lehetett volna ez a mozdulat. Idegesen járkált fel-alá a
szobában.
- Gyűlölöm a családi összejöveteleket. A jópofizást. Az örökös képmutatást. És anyám új
férjjelöltje, egy vicc. Most komolyan, kivel akarja elhitetni, hogy nem apámnak akarja azt
mondani: baszd meg, én még vonzó vagyok, nálam fiatalabb pasit is tudok szerezni
magamnak.
Scorpiusban megállt az ütő.
- Fiatalabb nála?
- Persze, a fickó korban közelebb áll Teddyhez, mint anyámhoz.
Nem – gondolta. - Harry nem azért… csinálta, amit csinált, hogy visszavágjon az exének…
- Nincs kedvem egyedül aludni Ron szobájában. Egész éjszaka azon fog járni az agyam, hogy
fáj minden porcikád, és nincs, aki gondoskodjon rólad.
- Albus, már majdnem nagykorú vagyok. Elég, hogy egy anyám van…
- Mint mondtam, nincs, aki törődjön veled. Asteriát a páváitok jobban érdekelték, mint te.
- Harry is itt marad, nem? Ő felnőtt – futott ki a száján. Szinte vallomásnak tűnt, de Albus
csupán elfintorodott.
- Magáról is alig tud gondoskodni… de mit vagyok meglepve, végül is egy gardróbban nőtt
fel…
- Albus!
- Igen, tudom, hős és szent és árva és blablabla… – Albus keresztbe tette a kezeit a mellkasán.
Már rég volt, hogy utoljára kifakadt Harry ellen. Scorpius megijedt, hátha megsejtett valamit,
de mire megnyugtathatta volna barátját, az témát váltott. Ezek a hirtelen hangulatváltozások
voltak a legijesztőbbek.
- Rád fogok gondolni ma éjszaka, mikor kiverem.
- Tessék?
- Ron Chudley Kanonokos posztere lesz az arcod, arra fogok ráélvezni. – Albus ujjaival
végigsimított Scorpius arccsontján, az ajkain, szemhéján.
- Tudod, néha azt gondolom, apádban maradhatott valami perverz gén Voldemort után, amit
te megörököltél.
- A vaníliafagyiba is kiverhetem – mondta Albus egy félmosollyal. Scorpius beleborzongott
abba a tekintetbe. Albus zöld szemei annyi titkot rejtegettek.
- Vagy a zuhanyban is.
- Az annyira konzervatív – legyintett Albus.
- Szerintem menned kéne – sürgette Scorpius barátját, mielőtt kifejthette volna egyéb ötleteit.
Nagylábujjával megbökte a másik sípcsontját.
- Hát nem akarod hallani a többi alternatívámat? Hermione tisztára kiakadna, ha tudná, mire
használnék egy házimanót.
- Esetleg van valami a hátban, amit nem kéne ennem? – vágott közbe Scorpius. Albus
határozottan fura hangulatban volt.
- Ha visszajövök, frissen is megkaphatsz. A ház ajándéka, vagy hogy pontosabb legyek, a
testemé.
Csak mikor a többiek már elmentek, jutott eszébe, hogy Albusnak végül mégis sikerült
elterelnie a figyelmet a bájitalról.

Scorpius az üvegcsét forgatta a kezében. Parányinak tűnt. Vajon Albus több ilyet is rejtegetett
más fiókokban, vagy tényleg ilyen jól működött a Minimalizáló varázslat? A fiola csak
egyharmadáig volt tele. Scorpius emlékei szerint Albusnak egész nyáron semmilyen kviddics
balesete vagy bármiféle betegsége sem volt. És nem azt mondta, hogy ez fájdalomcsillapító
bájital volt? Márpedig mikor szórakozni mentek, az alkoholt mindig nyugtatókkal keverte.
Állítólag az „ütős” kombináció volt.
Soha nem hallgatott Scorpiusra, mikor apja figyelmeztetéseit ismételte neki. Veszélyes.
Függőséget okozhat. Halálos lehet.
Úgy tett, mintha nem hallaná. Csak nem akarta, hogy a testvérei tudjanak róla. És a hatásuk
külső szemlélőnek nem különbözhetett a tiszta alkoholétól.
Érintetlenül tette vissza az üveget.

Hangosan szitkozódott. Soha nem kellett volna egy szál sortban kviddicseznie, pláne nem a
déli órákban. A bőre húzódott, az arca égett, s a szája ki volt cserepesedve. A szobában még
mindig ötven fok lehetett. Megnyikordult az ajtó, és ott állt Harry.
Azon ritka pillanatok egyike volt ez, amikor Scorpiusnak egyetlen szó sem jutott eszébe.
Harry is érezhetően zavarban volt, de végül úgy tűnt, túltette magát rajta, mert végül félénken
elmosolyodott.
- Alábbhagyott a fejfájásod? Kell valami? Vagy vegyek napozás utáni krémet? Elmehetek a
faluba, ha gondolod.
Scorpius elnevette magát. Az ember ritkán látta a Potter imázs mögött az aggódó apukát,
pedig Harry ezen arca nem lapult messze a felszíntől.
Ez több volt, mint amit az anyja valaha megtett volna érte.
- Már sokkal jobban vagyok, csak kész szauna van ebben a szobában…
- Biztos ne hozzak semmit? Hibásnak érzem magam, hogy nem szóltam rád, hogy vegyél
valamit fel magadra a nap ellen.
- Harry, elsősorban én vagyok felelős a testi épségemért.
- Nem hiszem, hogy Draco méltányolná, ha nyár végén szeplősen mennél haza…
- Ne nevettess, mert attól is fáj az arcbőröm – mondta Scorpius, közben érezte az arcán
szétterülő széles mosolyt.

Hagyta magát rábeszélni egy jeges teára a konyhában, sőt sikeresen meggyőzte Harryt, hogy
egy kis rum sem árthat benne. Megvárták, hogy lemenjen a nap, majd lesétáltak a partra.
Scorpius a kertben hagyta a papucsát, és mezítláb gyalogolt a nedves homokban. A víz még a
meleg idő ellenére is hűs volt. Harry felvont szemöldökkel figyelte, ahogy először térdig,
majd derékig belemártózott, végül a fejét is a víz alá dugta.
- Nem akarsz bejönni? Ez lehűtene! – kiabálta.
- Most inkább kihagyom – jött a válasz. – De ha akarod, megfogom a pálcádat. Nem tudom,
mennyire vízállóak ezek az újfajták.
- Azt megköszönném – mondta. A fejében már az járt, hogy fogja lefröcskölni Harryt. –
Dobom!
A pálca elegáns ívben landolt Harry kezében, másodpercekkel azelőtt, hogy egy majd’ két
méteres hullám borította be a férfit. Harry köhögve és csuromvizesen állt újra talpra, mikor a
tenger lecsillapodott.
- Scorpius! A pálcáink bánhatták volna, ha nem reagálok időben! – mondta irritált hangon a
férfi. Ő csak nevetett. Az volt az érzése, hogy teljesen józanul soha nem merte volna ezt
megtenni.
- Bíztam benne, hogy változatlanul gyorsak a reflexeid. És ne mondd, hogy nem frissültél fel!
- A vizes ruha nem kifejezetten jó érzés…
- Akkor vedd le – felelte Scorpius egy fokkal halkabban. Visszavette Harrytől a pálcáját.
- Tudod mit? Pont ezt fogom tenni!
- Nem mered megtenni – csóválta a fejét, túljátszva a hitetlenkedést. De ez volt a mágikus
mondat, hogy az ember rávegyen egy griffendélest, hogy megtegyen valamit, amit egyébként
nem vállalt volna be.

Harry áthúzta pólóját a fején.

- Nagy ügy – vont vállat Scorpius. Ő is lefejtette magáról átázott trikóját. Bőre
megkönnyebbült, hogy megszabadulhatott az anyagtól. Kérdően feltolta az állát. Harry
lecsúsztatta sortját a csípőjén. A fiú nyelt egyet. Igen, a fehér alsó nem hagyott sok helyet a
képzeletnek. Ugyanis teljesen átlátszott.
Álomszerű volt nézni Harry vágyakozó arckifejezését, miközben ő is levette rövidnadrágját.
Önkéntelenül mentek közelebb egymáshoz, s Harry ujjai óvatosan simítottak végig Scorpius
vállain.
- Tiszta libabőr vagy. Fázol?
- Nem, de ha fel akarsz melegíteni, nem fogom visszautasítani – mormolta Scorpius. Engedte,
hogy Harry a teste köré vonja karjait.
Scorpius Harry válla fölött a hosszú, elhagyott partszakaszt figyelte. Jó volt tudni, hogy a
nyaraló körül volt véve védővarázslatokkal a rajongók és riporterek távoltartása végett.
Mellesleg nem fenyegetett az a veszély, hogy rajtakapják őket.
Biztonságban érezte magát. Beleolvadt a nagy tenyerekbe, és mikor Harry megcsókolta, ő
viszonozta az érintéseket. A korábban elfogyasztott alkohol már csak nyomokban volt meg
szervezetében, de még mindig könnyednek érezte magát, gondtalannak.
Meg sem lepődött, mikor Harry felemelte a földről, és egészen a dűnéken túlra vitte. Derékig
érő fű nőtt a strandnak ezen a részén. Könnyű takarót varázsolt a homokba, arra feküdtek
mindketten. Onnan már nem volt megállás, lekerült róluk az alsónemű, Harry saját testével
fedte be Scorpiust, csókokkal borította be bőrét, síkosított ujjaival titkos hangokat csalogatott
ki belőle. Mikor beléhatolt, a fiút elöntötte a forróság. Soha korábban ilyet nem tapasztalt,
nem érezte magában más izgalmát, mindig ő volt az aktív fél. De ez az intenzitás! A feltörő
érzések! Harry felszabadultsága és az eget rengető energia, ami közöttük mozgott. Dolgok,
melyek felejthetetlenné tették ezeket a perceket. Harry pihegése. Az izzadságcseppek az
arcán. A nedves szőrszálak a mellkasán. És azok a fájdalmasan gyengéd érintések… Scorpius
behunyta a szemeit. Álmodott.

Hihetetlen volt. A tény, hogy megadatott nekik ez a két nap távol a külvilágtól, a csodával
volt határos. Scorpius még mindig eksztázisban volt. A tengerparti kalandot órák múlva egy
hasonlóan izgalmas menet követte a seprűraktár poros asztalán, majd egy csókcsata az emeleti
folyosó falánál. Most mindketten örömittasan és kielégülten feküdtek az ágyon. Pontosabban
Albus duplaágyán.
Scorpius Harry haját próbálta kibogozni, de látva, hogy az eset reménytelen, Harry
szemöldökének kontúrjait rajzolta végig mutatóujjával.
Harry a kezet a szájához húzta, megcsókolva az ujjbegyet. Már csak egy hajszálnyi választotta
el a dorombolástól. Boldog volt.

A nap magasan járt az égen, s Scorpius is a fellegek között érezte magát. Az érett arcot
figyelte felülről, miközben Harryn mozgott, kezeivel Harry combjait szorította. Minden apró
mozdulattal újabb idegszálakat érintett, mélyen magában a gyönyör pontját stimulálta.
Már egyikük sem beszélt, se mocskos szavak, se gyengédek. Csend. Lélegzetek.
A pillanat hipnotikus ereje. A valódi megigézés. Földi varázslat.

S mikor a kéj betetőződött, Scorpius megértette, miért mondják, hogy mindannyian egyek
vagyunk. Parányinak érezte magát, ugyanakkor mintha eggyé vált volna a levegővel. Harry
arca is szinte ragyogott. Ha létezett tökéletes pillanat az életben, ez lehetett az.

- Befejeztétek végre? – szólt egy csendes hang az ajtóból. Scorpius ereiben meghűlt a vér.

öt

Ha létezett legrosszabb perc az életben, a következő az volt. Azokra a másodpercekre

Scorpius egész további életében emlékezett. Lassan megfordult, s meglátta Albust az ajtóban
állni keresztbetett kezekkel. Mosolygott. Tekintete tele volt méreggel. Zöld, bénító méreggel.

Lemászott Harryről, mielőtt az lelökhette volna magáról, majd hanyagul magukra vetette a
lepedőt. Albus szemei megvillantak, mikor tekintete saját takarójára esett. Ő és Harry levegőt
is elfelejtettek venni, míg végül Albus egyetlen szó nélkül kiment a szobából.
Scorpius úgy érezte, szívverése hangosabb, mint Albus lépteinek zaja a lépcsőn. Várta, mikor
jön el a világvége, mikor dől rájuk a ház. Semmi ilyesmi nem történt.
Viszont hallotta, ahogy Albus rosszul volt a kertben, minden újabb öklendezéssel saját
gyomra is mélyebbre süllyedt.
Mikor egymásra néztek, Harry arca tele volt rettegéssel.
- Bassza meg! Bassza meg! – hajtogatta egyfolytában. Scorpius csak nézte, ahogy a férfi
öltözik, de önmaga képtelen volt megmozdulni. A sokk hosszú percekig az ágyhoz láncolta.
Harry szó nélkül ment le a földszintre, s másodpercekbe sem telt, mire felhallatszott Albus
üvöltése. Zaklatottságában szinte értelmetlenül beszélt, Scorpius csak szavakat tudott kivenni.

… Szánalmas vagy… kapuzárási pánik… csalódtam benned… szégyellem, hogy a fiad

vagyok… szándékosan tetted… azok után, amiket el kellett viselnem… elrontottad az
életemet… milyen kín volt melletted felnőni… én soha nem mondtam semmit… a
legaljasabb, amit velem művelhettél… épp vele… soha nem fogok megbocsátani… látni sem
akarlak többé… teljes szívemből gyű-löl-lek!
Gyűlöllekgyűlöllekgyűlöllek! – visszhangzott a házban. Gyűlöllekgyűlöllekgyűlöllek! - Újra és
újra, még sokkal az után, hogy véget ért a párbeszéd. Harry mintha egész idő alatt meg sem
szólalt volna.

Scorpius remegett, miközben magára húzta a nadrágot. Kezein még mindig húzódott a bőr.
Elképzelte az arcát, az ellentétet a sápadtság fehérsége és a napégés vöröse között.
Tudta, hogy halogatja az elkerülhetetlent. Ezzel nem törődve dobálta be a ruháit csomagjába.
Nem voltak illúziói, hogy itt töltheti a nyár további részét. Abban is kételkedett, hogy újra
beteheti a lábát ebbe a házba.
Miért kellett Albusnak hamarabb hazajönnie? Tudta a választ. Mert meg akarta nézni, hogy
jobban van-e. Aggódott érzi. És helyette ezt kapta. Kettőjüket a saját ágyán in flagrante
delicto. Tettenérés.

Váratlanul Albus belépett az ajtón, s látva a megpakolt koffert, arca megfeszült. Tett egy
fenyegető lépést Scorpius felé.
- Azt akarom, hogy itt maradj és nézz szembe a tetted következményeivel. Nem hagyom,
hogy a gyávák kiútját válaszd. – Scorpiust megrémítette Albus nyugodt hangja. Most halkan
beszélt, nem úgy, mint korábban Harryvel.
- Sajnálom.
- Azért akartál szó nélkül elmenni?
- Azt hittem, könnyebb lenne neked.
- Nekem? Ne tégy úgy, mintha az én érdekeimet néznéd – mondta hűvösen.
Scorpius nem szólt semmit.
- Megbántad?
- Én… - Szerette volna azt mondani, hogy nem tenné meg újra. De a szavak nem akartak
jönni.
- Ő kényszerített rá. Hatalmas Harry Potternek nem lehet nemet mondani…
- Mi? Dehogy! Az én hibám.
Puff. Olyan gyorsan, hogy ideje sem volt védekezni, Albus egy hatalmas pofont adott neki.
- Ő a felnőtt! Tudta, mit csinál. Azt hiszi, mindent megtehet, csak mert egy hősnek van
kikiáltva… Egy bukott hős, ha engem kérdezel. Anti-apa. Mindent tönkretesz maga körül…
- Felelős vagyok a tetteimért! Engem hibáztass!
- Én is voltam így, azt hittem, én tehetek róla. De az ő hibája volt… Mindig ő vall kudarcot.
És most téged a ribancává tett, tudva, hogy a legjobb barátom vagy! Vagy barátságunk is csak
egy hazugság? Közelebb akartál kerülni hozzá, csak mindvégig az útban voltam?
- Nem, Albus! – rázta a fejét Scorpius. – Az egyetlen igaz barátom vagy. Hisz ismersz!
Mindent tudunk egymásról?
- Ezt gondolod? De épp előbb derült ki, hogy mennyi mindent nem tudok rólad… Mióta megy
ez? Mióta kényszeríti rád magát?
- Nem… nem kényszerített… hirtelen történt…
- Igen, ha hátba támadnak, az mindig váratlanul éri az embert…
- Tényleg sajnálom, Albus.
- De nem bántad meg. Miért van ez? Mert tapasztaltabb? Jobb szerető, mint én? Heves, és
nincs rád tekintettel?
- Ez nem igaz.
- … odaadtad magad neki. Nekem soha nem engedted.
- Ha akartad volna, nem tiltakoztam volna…
Albus elfintorodott.
- Mindig azt akartam, hogy neked a legjobb legyen. Soha nem erőltettem volna.
- Tudom! – mondta Scorpius reménytelenül. – Annyira megértő voltál. Azt éreztem, hogy
nem érdemellek meg.
- Pont ellenkezőleg van. Csak kényelemből vagy velem, bárkit megkaphatnál. Valaki jót,
egészet. Nem töröttet és csalódottat, mint én vagyok.
- Tényleg így érzel? – kérdezte hitetlenkedve. – Ennél nagyobb hülyeséget soha nem
hallottam.
- … nálam jobbat. Nem őt, aki az összes közül a legrosszabb!
- Mit tett ellened, amiért ennyire utálod?
- Inkább mit nem tett…
- Nézd, bármi is volt, ne csak őt hibáztasd.
- Te mindig ott voltál nekem. Az első naptól fogva mellettem voltál, jóban-rosszban.
- Ahogy te is.
- Akkor ne is fecséreljünk több szót erre.
Scorpius kérdően nézett a másikra.

Albus megcsókolta. De olyan volt, mintha nem a barátja lett volna, hanem egy idegen, aki
kegyetlenül préselte hozzá száját. Vasököllel szorította a karjait, s fogait élesen belevájta
ajkaiba. Büntető csók – mondta Scorpius elméje. Hosszú, szenvedélyes és fájdalmasan jó.
Ugyanolyan izgalmas volt, mint Harry csókjai. Albus végül szinte elszakította magát
Scorpiustól. Csoda, hogy nem vont vért.

- Most hagyj magamra – szólt továbbra is csukott szemekkel.

- Tessék? – kérdezte Scorpius értetlenül.
- Egyedüllétre van szükségem.
- Ja… persze, megértem.
- Idővel túlteszed magad rajta.
Harryn? – gondolta magában. Ha Albus megbocsát, soha többé nem is szólok Harryhez.
- Akkor én most távozom – mondta zavarában. Kiment az ajtón. Mikor visszanézett a
folyosóról Albus neki háttal állt. A tengert figyelte, s mintha azt suttogta volna, „én is”.

hat

Harry talált rá órák múlva. A nap addigra lement, mindent szürke homályba borítva. Scorpius
még mindig Albus élettelen ujjait szorította. S akkor sem engedte el őket, mikor Harry
próbálta elrángatni a holttesttől. Végül Harry eleresztette őt.
És sírt.
Scorpius nem nézett rá, és nem szólt semmit. Akkor és hetekig azután sem.

Scorpius nem ment el a temetésre. Később kiderült, Harry sem. Egymástól függetlenül, de
féltek mások reakciójától.

Azon a júliusi napon, mikor Albus Potter öngyilkos lett, Draco mindent hátrahagyva
zsupszkulccsal repült Angliába, hogy fia mellett álljon. A nyomozás hetekig elhúzódott. De
végül mind Harryt, mind Scorpiust felmentették a halált okozó testi sértés vádja alól. A
vizsgálat megállapította, hogy Albus saját akaratából végzett magával.
A sajtó napokon belül értesült a halálesetről, s másnap már minden címlap Albus halálával és
Harryék viszonyával volt tele. Biztos egy auror jó pénzért eladta a sztorit.
Albus Severus lett a meg nem értett hős. Harry hírnevének áldozata. Említés sem esett Albus
pszichés hátteréről, bizonytalanságáról, évek óta elhúzódó depressziójáról. A média mintha
elfelejtette volna, hogy egészen addig Albus volt Potterék feketebáránya, az agresszív
mardekáros különc. Egy szó sem jelent meg arról a pár évvel azelőtti esetről, mikor Albus
szétrugdosott egy riportert a tömeg szeme láttára. Hirtelen ő lett a szent.

Harryt kiáltották ki bűnbaknak. Rossz apa, bukott férj, önző, gyermekeivel szemben hanyag.
Máshol, mint részeges gyerekmolesztálót állították be, felhozva Ginny bűnösségét is, aki
hagyta, hogy egész nyárra egyedül maradhasson négy tinédzserrel. Scorpius ezeket csak az
újságokban olvasta. Harryt azóta nem látta, hogy saját apja kirángatta őt a szobából még
mindig sokkos állapotban. Addigra James és Lily is hazaért együtt Ronékkal. Harry
Scorpiushoz hasonlóan nem mozdult az ágy mellől. Dracót Hermione értesítette.

Scorpius nem emlékezett sokra a következő napokból. Két egyenruhás auror látogatta meg őt
a kúriában, de ő csak bólogatásra és fejrázásra volt képes. Hang nem jött ki a száján.
Az apja nagyrészt egyedül hagyta őt, az étkezésekkor csak a porcelán csörömpölése
hallatszott. Draco nem kérdezett tőle semmit, s Scorpius csak hetekkel később mesélt el neki
részleteket.
A lapokban róla úgy írtak, mint igaztalan barátról, a kis hímringyóról, a skorpióról, aki
megmérgezte a varázslóvilág hősét. Halálfalónak nevezték, aki ugyanolyan, mint az idősebb
Malfoyok.
Scorpius bocsánatot is kért apjától, amiért gyakorlatilag egy élet munkáját tette tönkre a
botránnyal. A család neve újra a porban hevert. Dracót attól fogva méregkeverőnek titulálták
bájitalmester helyett. Asteria felszívódott, amíg a botrány le nem csitult. Scorpius többé nem
nevezte az anyjának, miután a nő sajtóközleményben kitagadta, és a továbbiakban
elhatárolódott minden Scorpiusszal kapcsolatos eseménytől.

A nyár vége felé Scorpius végre kimerészkedett a kúriából. Az Abszolút poros volt, s az
utcákon lézengő varázslók barátságtalanul méregették őt, némelyek átkokkal fenyegetőztek,
mások az aurorokat akarták kihívni. Könnyen felismerték az újságokból. Scorpiust meglepte,
milyen hevesen gyűlölték. Egyesek a gyerekeiket meg a férjeiket is távolabb húzták, mintha
attól tartanának, hogy Scorpius elcsábítja őket.
Többször nem ment be a városba.

Scorpius eleinte vissza akart menni az iskolába. A magány kezdte megőrjíteni.

Osztálytársainak ellenszenve eltörpült volna önutálata mellett.
Végül Minerva McGalagony döntött helyette. A roxforti levél diplomatikusan ugyan, de
kifejtette, hogy nem szívesen látott személy az intézményben. A kézhezvételt követő nap
Scorpius apjával együtt elhagyta a Brit szigeteket.

hét
Milyen szokatlan volt angol földön járni! Még egy év távollét után is Scorpius első gondolata
ez volt: újra itthon.
Nem tervezett hazalátogatni, Dracónak is csak este szándékozott szólni róla, hogy Nagy-
Britanniában van.
Aznap reggel egyszerűen befészkelte magát a fejébe a gondolat, hogy meglátogathatná
unokabátyját. Egyedül Teddyn keresztül tartotta a kapcsolatot régi lakhelyével. Felkelés után
tehát rögtön fogta magát, és a nemzetközi zsupszhivatalba ment, ahol a last-minute út miatt
késedelmi felárral ugyan, de szerzett egy koradélutáni zsupszkulcsot Londonba. Amint kiért
az ottani hivatalból, meggondolta magát. Teddy lepukkant lakása helyett Godric’s Hollowba
ment. Tudat alatt mindig is ez volt az úti célja.

Ugyan csak egyszer, kiskorában járt a varázslófaluban, de kiismerte magát. Nem a híressé vált
házat akarta látni, ezért a főtér mögötti sikátorba hoppanált.
Könnyen megtalálta a temetőt.

Az utolsó ellenség, akit le kell győzni, a halál – mondta a felirat. És alatta idősebb Lily és
James Potteréhez hasonlóan egy név és egy dátum.

Albus Severus Potter, született 2006, január 9, meghalt 2023, július 21

Scorpius a fehér márványfeliratot nézve szomorúságot érzett. Nem tudta, hogyan máshogy
kellene reagálnia. A legjobb barátja, és ha őszinte akart magával lenni, a gyerekkori szerelme
feküdt itt. Úgy érezte, tavaly nyár óta keresztülment a gyásznak mind az öt fázisán. Sokk és
tagadás. Alku. Harag. Depresszió. Elfogadás.

Szó szerint megjárta a poklot. Tudta, hogy megérdemelte, de ettől nem volt könnyebb.
Mostanra beletörődött a veszteségbe.
Viszont tisztában volt vele, hogy addig nem fog tudni továbblépni, amíg el nem jön ide, hogy
békességben váljanak el útjaik, s majd egyszer, ha eljön az ideje, újra találkozzanak.

Nem véletlen ezt a napot választotta. Már hetek óta készült erre a dátumra, félt tőle. Pontosan
egy éve kezdődött minden. A tengerparti buli, a részegség, és az éjszaka, amikor vakmerően
bevetette magát Harry ágyába.

- Tudod, mennyit gondolkoztam rajta, hogy megérte-e? A válasz mindig „nem” volt. Nem
érte meg. Ugyanakkor nem bántam meg. Csak azt sajnálom, hogy így végződött.
Legszívesebben újraírnám azt a szombat délutánt. Ha lenne Időnyerőm… visszahoználak. De
néha azt kérdezem magamtól, jót tennék-e vele. Sokszor olyan boldogtalan voltál. És én…
nem szabadott volna, hogy rajtam múljon a boldogságod. Soha nem szabadott volna a hátad
mögött kavarni… de hogy reagáltál volna, ha a szemedbe mondom? Megmentette volna az
életedet? Nem vagyok biztos benne. De azt kívánom, bárcsak soha sem kételkedtél volna a
barátságunkban és az együtt töltött években. Bárcsak elbúcsúzhattam volna.

Érezte, hogy könnyek szöktek a szemébe. Könnyek, melyek egészen eddig a napig nem
akartak jönni. A cseppek végigfolytak az arcán, s a sírkövön landoltak. A sírás, mintha
felszabadította volna. A gyomra körül érzékelt szorítás kezdett lazulni. A márványlapra
helyezte az orchideacsokrot. Végigsimított a nap hatására kissé felhevült kövön. Indulni
készült.

- Beszélhetnénk?

Ez a hang… – gondolta. Érezte saját felgyorsuló szívverését. Megfordult. Harry épp akkor
húzta le magáról a Láthatatlanná tévő köpenyt.

A Potter-házzal ellentétes irányba indultak el a legelők mentén. A hőség miatt a helyiek mind
saját otthonukban hűsöltek. Senkibe nem botlottak út közben.

Scorpius hirtelen nem tudta, mit mondjon. Hosszú hónapokig arról álmodott, hogy újra
beszélhet Harryvel, de most hogy élőben állt mellette, nem jöttek a szavak.
A csodával volt határos ez a találkozás. Harry Potter tavaly augusztus óta minden jel szerint
megszűnt létezni. Az újságok ugyan még hónapokig cikkeztek az esetről, de a férfi eltűnt a
föld színéről. Ismerősei nem tudták, mi van vele. A családja a tárgyalás óta nem látta; úgy
tűnt, se szó, se beszéd kiürítette londoni lakását, és ismeretlen helyre költözött. Állítólag még
Ron és Hermione sem tudott a hollétéről.

Scorpius ismerte a címét, ennek ellenére nem látogatta volna meg magától. Legjobb tudomása
szerint Teddy volt az egyetlen, akinek sikerült felkutatnia Harryt. Megeskette Scorpiust, hogy
fejvesztés terhe mellett beszélhet csak Harryről. Teddy néhányszor meglátogatta keresztapját
abban az eldugott walesi faluban, ahova a külvilágtól menekült. Muglik között élt
magányosan. Teddy szerint Harry teljes mértékben felelősnek érezte magát, és inkább nem is
akart szembenézni Weasleyékkel, akikkel a válás óta amúgy is megromlott a viszonya. Nem
tudott volna barátai és gyermekei szemébe nézni. A fiú elmondása szerint egy idegroncs volt.

Harry valóban megviseltnek tűnt. Korábbi izmos alkata helyett most csont és bőr volt, szemei
karikásak, arca ráncosabb, mint azt évei megkövetelték volna.

Sokáig egyikük sem szólt. Ahogy a zöld mezők szélén haladtak, Scorpius azokra a végtelenül
hosszú hónapokra gondolt. Az idegen iskolára. Az ismeretlen nyelvre. A rémálmokra, tele
vérrel. Ábrándokra, ahol Albus még élt. És végül a soha nem szűnő, gyötrő bűntudatra. Vajon
Harry is így érzett?

Több száz méterrel később Harry elkezdett beszélni. Hatalmas megkönnyebbülés volt. Néha
mintha Scorpius saját gondolait visszhangozta volna.
- Meg akartam halni, de aztán azt gondoltam, nincs is nagyobb büntetés, mint elviselni ezt a
terhet. Tudatában lenni, hogy felelős vagyok… a haláláért. Elvettem tőle, ami számára a
legfontosabb volt, s cserébe a sors minden számomra fontos személyt elvett tőlem.
- De gyakran azt hiszem, egyébként is megtette volna. Végzett volna magával. Bár lehet, hogy
csak ezzel hitegetem magam.
- Nem, igazad van. Albust ismerve… megtörtént volna.
- Annyira kiegyensúlyozatlan volt. És mintha ezt mindenki más elfelejtette volna…

Harry nagy levegőt vett, kifújta. A távolba révedve szólalt meg újra. A hangja remegett.
- Albust egyszer elrabolta egy férfi. A nyaralóban voltunk, csak ő meg én. Hat éves lehetett.
Egy mugli volt és nem vitte messze, de így is órákba telt, mire megtaláltam őket. Soha nem
mondtam el senkinek. Sikerült elérnem, hogy a férfit bebörtönözzék gyerekkorú zaklatásáért.
De Albus engem hibáztatott – jogosan – hogy szem elől tévesztettem. Azt mondta, meg kellett
volna ölnöm azt az embert. Úgy gondolta, nem tettem meg mindent, ami Harry Potterként a
hatalmamban állt. A szemében apaként kudarcot vallottam.
- Sajnálom.
- Nálam jobban senki nem sajnálja. Az életét tettem tönkre. Akaratomon kívül az életét
vettem el.
- De hiszen nem tehettél róla! A gyerekek elkószálnak.
- Pár perc alatt történt. Csak bementem valamiért a házba, és mikor kijöttem, Albusnak már
nyoma sem volt. A férfi a saját kertünkből vitte el. Utána rakattam fel azokat a komplex
védővarázslatokat, mugli riasztóbűbájokat, s miegymást. Soha nem tudtam meg mit művelt
vele, de azután zárkózott és bizalmatlan lett. Soha nem volt ugyanaz a vidám, gondtalan
gyerek, mint korábban.
- Ezt soha nem említette nekem – mondta Albus Harry arcába nézve.
- Szégyellte. Napokig nem szólalt meg utána. Visszagondolva szólnom kellett volna
valakinek. Talán Ginnynek, Hermionénak. De féltem, hogy eljut a sajtóhoz. Féltem, hogy
rossz apának kiáltanak ki. Ironikus, hogy ez most be is következett – sóhajtott. - Utólag
belátom, hogy el kellett volna vinnem azonnal orvoshoz. Ahogy telt-múlt az idő, egyre
távolabbinak tűnt az eset. Úgy éreztem, rosszabb lenne, ha felbolygatnám a dolgot. Tudtam,
hogy Albust megviselné. Több kellemetlenséggel járt volna, mint jóval.
- Biztos az volt a gond, hogy csendben zajlott le az egész, titokban, mintha az ő hibája lett
volna. – Scorpius elvörösödött. – Mármint nem hibáztatlak.
- Teljesen jogos. Azt hiszem, az elfojtásból adódtak a további gondok. Emlékszel arra a
botrányra az Abszolúton? Az a bizonyos újságíró elkapta Lily kezét, és elkezdte kirángatni a
tömegből. Gondolom, exkluzív interjút akart. Mikor Albus meglátta őket… eszét vesztette.
Talán magát látta évekkel korábban abban a pillanatban, nem tudom. Soha nem láttam olyan
állapotban. Hirtelen elkezdte rugdosni a férfit. Három felnőtt kellett, hogy leráncigáljuk róla.
Le kellett fizetnünk a fickót, és így is hatalmas sajtóvisszhangot kavart az ügy.
- Ezek után végül kénytelenek voltunk elküldeni egy pszichológushoz. Én ragaszkodtam
hozzá, hogy nő legyen, mert a középkorú férfiakkal szemben Albus udvariatlan volt, és
kételkedtem benne, hogy megnyílt volna bármelyik előtt is. Egyedül az értük el, hogy egy
halom bájitalt kapott. Az utóbbi években már veszélyesen sokszor használta őket, nagy
mennyiségben. Párszor rajtakaptam, hogy magán kívül van, vagy hogy alkohollal keveri őket.
Azzal fenyegetett, hogy elmondja mindenkinek, ha elveszem a gyógyszereit. Ördögi kör volt.
A vége felé már hagytam volna, hadd tudja meg mindenki.

Scorpiusnek eszébe jutott valami.

- Akkor azért érintette ilyen rosszul, hogy mi ketten… hogy idősebb vagy…
- Szerintem azt hitte, kényszerítettelek. De ez is az én hibám volt, egy percre sem szabadott
volna elfelejtkeznem a múltról.
- Kettőnket látva megzavarodhatott. Igen, azok alapján, amiket mondtál, nem hiszem, hogy el
tudta képzelni, hogy önszántamból folytatok veled viszonyt.
Harry megtorpant. Scorpiusra nézett. A következő falut jelző táblánál álltak.
- Köszönöm, hogy elmondhattam neked. Azt hiszem, másokkal nem tudnék erről nyíltan
beszélni.
Scorpius érezte, hogy hónapok óta először őszintén mosolyog.
- Úgyszintén.
- Merre mész?
- Eredetileg Teddyhez indultam.
- Mehetünk együtt.
 epilógus

- Mi történt? – kérdezte Draco. Ugyan be nem vallotta volna, de már kezdett aggódni. Tavaly
nyár óta attól félt, Scorpius egyszer nem fog hazajönni. - Ezer éve nem láttalak így
mosolyogni.
- Azt hiszem, ideje továbblépnem.
- Ennek örülök – közölte Scorpius kipirult arcát látva. - Esetleg megtudhatom a kiváltó okot
is?
Harry – gondolta a fiú, hangosan azonban a biztos utat választotta.
- Albus is ezt akarta volna.
- És, mi a terv? Egy új kapcsolat? Felsőoktatás? Munkahely?
- Először hazaköltözök. Visszamegyek, ahova valójában tartozom.