A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Julia Barrett: Presumption M. Evans and Company, Inc.

New
York, New York, USA

Copyright © 1993 by Julia Braun Kessler And Gabrielle Donnelly

All rights reserved

Fordította ARBANÁSZ ILDIKÓ

A borító P. S. Kröyer festményének felhasználásával készült

ISBN 963 9227 90 0

Hungarian translation © Arbanász Ildikó, 2001 Hungarian edition © Lazi Bt. 2001

A LAZI Bt. kiadása

A kiadásért felel: a kiadó ügyvezető igazgatója Lektor: Zsoldos Sándor Tördelőszerkesztő: Horváthné Tóth Judit
Tipográfia: Nyári István, Szilícium Grafika Felelős szerkesztő: Hunyadi Csaba

Szegedi Kossuth Nyomda Kft. Felelős vezető: Gera Imre

 Juli Barrett

Önteleltség

és önámítás

Lazi
KÖNYVKIADÓ
Szeged
 „Jane Austenről azt írták, hogy könyveit az elfojtott gyűlölet teszi igazán élővé. Ez mára végleg
elmúlt. Nem múlt azonban el az intelligencia, a méltóság és a stílus. "
DENIS DONOGHUE
 Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.

***

Pemberleyben most Georgiana is otthonra talált, s a két sógornő viszonya szakasztott olyan volt, amilyennek
Darcy remélte. Úgy megszerették egymást, ahogy kezdettől fogva szándékukban állt. Georgiana rendkívül sokra
becsülte Elizát, bár eleinte rémülettel vegyes csodálkozás fogta el, amikor sógornője élénk, játékos modorban
beszélt Darcy-val. Bátyja mindig olyan tiszteletet ébresztett őbenne, amely szinte már elnyomta a szeretetet - s
most azt kellett látnia, hogy nyíltan tréfálkoznak vele. Olyan tapasztalat volt ez, amellyel a leány eddig nem
találkozott. Elizabeth példájából azt is megtanulta, hogy egy asszony sok olyat engedhet meg magának a férjével
szemben, amit egy férfi nemigen tűrne el a húgától, kivált, ha az több, mint tíz évvel fiatalabb nála.
JANE AUSTEN: Büszkeség és balítélet (Szenczi Miklós fordítása)
Első

könyv
 ELSŐ FEJEZET

Ha igazat adunk annak az általánosan elismert igazságnak, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül
kell feleség, akkor minden bizonnyal a fordítottját is igazoltnak tekinthetjük - bármely kedvelt és tehetős hölgynek
hajlamosnak kell lennie, mi több, leküzdhetetlen vágyat kell éreznie aziránt, hogy helyzetén egy férj
felkutatásával jobbítson.
Hősnőnk azonban mégis abban a különleges helyzetben találta magát, hogy kétségbe kellett vonnia ezt az
önelégült kijelentést. Miss Georgiana Darcy, a derbyshire-i Pemberleyből, bár gyönyörű volt, művelt, sőt mi több,
hatalmas vagyon várományosa, tizenhét éves korában még mindig tartózkodott attól, hogy jövendő boldogságát
és ezzel együtt vagyonát egy ifjú kezébe helyezze. Jó oka volt erre.
Nem mintha sohasem kereste volna a szerelmet, egyáltalán nem. Volt idő, mikor másról sem álmodozott. Első
szerelmi kalandja azonban csak arra volt jó, hogy elcsüggessze. Mire betöltötte a kilencedik életévét, mindkét
szülőjét elvesztette, és így a szokatlanul csinos és kedves gyermek egyre jobban kötődött egyetlen bátyjához,
szerető gyámjához, Fitzwilliam Darcyhoz. Nevelőnők sora tanította, akik egytől-egyig könnyen kezelhetőnek, sőt
egyenesen szolgálatkésznek találták. Ez a helyzet azonban nagyrészt annak volt köszönhető, hogy soha egyikőjük
sem volt olyan tapintatlan, hogy a kisasszony kedve ellen való javaslattal állt volna elő.
Fájdalom, ez az engedékenység egyáltalán nem vált javára. Tizenöt éves korában a fejét annyira elcsavarta
figyelmességeivel egy George Wickham nevű fiatal, jóképű hadnagy, apja intézőjének fia, hogy meggondolatlan
hősnőnk hamarosan meg is szökött vele. Jobb nem is beszélni arról, mi történt volna, ha szeretett bátyja még
idejében tudomást nem szerez az ügyről.
 Szerencsére mindkét szökevényt időben megtalálták. Georgianát visszavitték szeretett Pemberleyjébe, bátyja
pedig azzal vigasztalhatta magát, hogy húgának nem esett baja, és még a szomszédság sem szerzett tudomást
arról a katasztrófáról, mely oly közelről fenyegette testvérét.
Ez az eset azonban felfedte a fiatal örökösnőben rejlő vakmerőséget is. Megtapasztalhatta a veszélyeit annak,
ha az ember ilyen meggondolatlanul veti bele magát a féktelen szenvedélyekbe. Georgiana legyőzöttnek érezte
magát. Megrettent saját romantikus szívétől.
Most, hogy virágzó fiatal nővé érett, külseje maradéktalanul beteljesítette a gyermekkori ígéreteket. Magas
volt, jó alakú, megjelenése minden szempontból kecses, elegáns. Mindezen tulajdonságai, valamint várható
öröksége igen csábítóvá tették. De bármennyire is élvezte az irigylésre méltó számban érkező kérői tucatjainak
heves rohamát, egyetlen egyet sem tüntetett ki figyelmével. Mosolygott mindegyikre, kedves volt legtöbbjéhez,
de egyiket sem kecsegtette komoly ígéretekkel.
Ennek ellenére nagy várakozással tekintett arra az estére, amikor majd bevezetik a társaságba; valójában már
alig várta. A tánc minden alkalommal hatalmas örömet szerzett neki, de emellett ott volt sógornőjének,
Elizabethnek kellemes társasága is, az Elizabeth révén a családba kerülő új rokonság érkezése, valamint az ország
minden részéből összesereglett fiatalemberek biztosra vehető rajongása, melyet ugyan szívesen fogad, de
elhatározásához híven nem viszonoz majd.
Ma estére ráadásul volt még egy fogadalma: a fiatal tiszttel történt szerencsétlen eset óta bátyja nagyon
szigorúan bánt vele, ezért Georgiana mindenképpen meg akarta mutatni, milyen sokat komolyodott az azóta
eltelt két év alatt. Bár tapasztalatlan volt, de buta soha, és most, miután elveszítette illúzióit és kijózanodott,
eltökélte, hogy leszámol gyengeségeivel. Ebben az elhatározásában szövetségesre is talált bátyja új
asszonykájának személyében.
 Georgianának úgy tűnt, hogy Elizabeth Bennet Pemberleybe érkeztével a nagy ház egész légköre
megváltozott. Az oly sokáig csöndes szobák megteltek kacagással. Bátyja pedig egyre többet tartózkodott otthon,
amivel nagy örömet szerzett húgának: kedvese gyámkodásának köszönhetően Darcy viselkedése észrevehetően
megváltozott. Könnyebben mosolygott, és alkalmanként még arra is volt példa, hogy hangos nevetését hallották.
Húga döbbenten figyelte ezt a változást. Bár nem nagyon merte oly közvetlen hangon szólítani bátyját, ahogy azt
Elizabeth tette, jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy testvére néha képes komolytalankodni is.
Hosszú, magányban, vagy legfeljebb egyik-másik nevelőnő társaságában eltöltött évei után Georgiana
határozottan örült ennek a változásnak. És ahogy bátyja egyre gyakoribb bolondozását figyelte és hallotta, egyre
nagyobb csodálatot érzett azok inspirálója iránt, különösen, ahogy barátságuk mindinkább elmélyült.
Épp ilyeneken mélázott, mikor meglepetésére tűnődéseinek tárgya jelent meg hálóköntösben szobája
ajtajánál.
-Nos, kedves Georgiana - kiáltotta Elizabeth Darcy -, készen állsz arra, hogy úgy köszöntsenek, mint a
legbájosabb és legszeretetreméltóbb teremtményt, akihez a szomszédságnak valaha szerencséje volt?
-Drága nővérem - mondta Georgiana meglepődve -, igazán nem hiheted, hogy Derbyshire annyira híján volna
a szépségeknek, hogy rólam ily módon gondolkodjanak!
~ Badarság! - volt a válasz. - A fiatal lányokról mindig így beszélnek, mikor bevezettetnek a társaságba: akkor
valóban ők a legszebbek kerek e világon. Mérget vehetsz rá, hiszen akárhány ilyen eseményen vettem részt, még
sohasem hallottam, hogy ennél kevesebbre taksáltak volna egy fiatal lányt, függetlenül attól, mennyire
csúnyácska vagy esetlen volt is.
- Ha így áll a dolog - válaszolta Georgiana mosolyogva -, megpróbálok olyan szép lenni, amint mondod. Úgy
tűnik, ezen az estén igen könnyű végrehajtani ezt a feladatot.
 -Neked, Georgiana, soha sem kell túl sokat fáradnod ahhoz, hogy csodálatosnak találjanak. A természet igen
bőkezűen ajándékozott meg, ennél több már egyszerűen pocséklás volna. Milyen nagyszerű bál lesz ma este!
Elvárom tőled, hogy minden táncot végigtáncolj, úgy látom, a szabód leginkább a cotillionhoz szabta a ruhádat.
-Felkészültem mindenből, drága Elizabeth. Sir Edward Stanton a régi táncokat kedveli, a fia, George azonban
legszívesebben a boulangert táncolja, Richard Brook pedig a reelért rajong. Mindegyikőjükkel táncolni fogok.
-Milyen fiatal és mégis milyen kötelességtudó - örvendezett Elizabeth. - Vajon tudatában vannak a derbyshire-i
ifjak annak, mekkora szerencséjük van ma este? De légy óvatos, Georgiana: ha túl gyorsan elvárásaik szerint
cselekszel, a férfiak hajlamosak ezt a butaságodnak betudni.
-Higgyenek, amit akarnak - felelte Georgiana. - Drága Elizabeth, táncolni fogok és hagyom, hogy akár minden
szem engem csodáljon, ha az örömet szerez a társaságnak. Nem szeretném, ha te és a bátyám
szégyenkeznétek amiatt, hogy társaságkerülő vagyok. De nem vagyok szerelmes, és könyörgök, ne kívánd,
hogy reménytelenül beleszeressek valakibe és elkötelezzem magam egy, egyetlen egy valaki mellett csupán
egyetlen átszórakozott este után.
-Ilyet aligha kérhetek, húgom - nevetett Mrs. Darcy. - Ha belegondolok, nem volna sok értelme, hogy én adjak
tanácsot az elhamarkodott véleményekkel kapcsolatban. Miután egy ilyen alkalommal már mindent rosszul
csináltam, amit csak lehetett, csak csodálkozom, ha jelen jósor-somra gondolok.
Ily módon megbizonyosodva fiatal barátja gondolatairól, továbbra is azon tűnődött, vajon mit hoz majd az este,
visszatért szobájába átöltözni.
 MÁSODIK FEJEZET

Pemberley ura, akit üzleti ügyei kis időre Londonba szólítottak, egy fiatal építész társaságában épp hogy
hazaérkezett. A Pemberley-birtok folyamatos törődést igényelt annak ellenére, hogy korának báját és a szerető
gondoskodás minden jelét magán viselte. Darcy már régóta keresett egy olyan építészt, aki értékelni tudja
mindezeket, és megállja majd, hogy javítson rajtuk. Úgy gondolta, James Leigh-Cooperben megtalálta ezt a ritka
tehetséget. Bár még harminc sem múlt, a fiatalember jó néhány jelentős ház megépítésében jeleskedett, és
Darcy, aki már évek óta csodálta tehetségét, boldog volt, hogy meg tudta nyerni magának.
Miután kényelmesen elszállásolta vendégét saját szobái egyikében, bizakodva látott neki a családi ügyek
intézésének. Azzal a biztos tudattal indult a Citybe, hogy a Georgiana számára rendezendő bál szervezési
munkálatai kitűnő kezekben vannak, és bármilyen akadály merüljön is fel, az ő kedves Lizzyje majd ott lesz, hogy
legyőzze azokat.
Őszinte öröm töltötte el annak láttán, milyen jól alkalmazkodik felesége Pemberley úrnőjeként ráhárult új
kötelezettségeihez. Lizzy eszessége, talpraesettsége és játékossága, melyek annak idején, akarata ellenére is,
megnyerték szívét, nyilvánvalóak voltak kezdettől fogva - az új, magas ranggal járó méltóság csupán még
szembetűnőbbé tette őket. Mindeddig „csak" szerette, most azonban a lány komolysága is rabul ejtette.
Elizabeth melegen, leplezetlen, őszinte szerelemmel üdvözölte férjét. Az együtt töltött rövid idő alatt férje lett
számára a minden. Most már csodálta, hogyan is gondolkodhatott róla annakidején úgy. Ő ellenszenves vagy
büszke? Soha! Mr. Darcy egészen biztosan a legkedvesebb, legnagylelkűbb és legszeretetreméltóbb férfi a
világon. Bárki, akinek egy csöpp esze is van, látja ezt.
 -Nos, Mrs. Darcy - szólalt meg az, aki ezeket a gyengéd gondolatokat ihlette, amint megérkezett -, készen áll
minden az esti mulatságra?
-Tökéletesen, köszönöm - válaszolta Lizzy. - Mrs. Langham fogfájással ágynak esett, a kocsonya nem akar
megdermedni, Arthur pedig azt a hírt hozta, hogy a zenészek Eatonban ragadtak. Tehát minden az elvárások
szerint alakul, ha figyelembe vesszük, hogy csak bolond lehet, aki manapság bált rendez.
- És a húgom? Hogy érzi magát?
- Egészen jól. Lelkes, és azt hiszem, felkészült, bármit is hozzon az este. Ki tudja - mondta mindentudó
ábrázattal -, milyen ifjú figyel majd fel Georgiana gyönyörű szemére?
Darcy nem tudta mosolygás nélkül megállni, amikor elértette a célzást, hogy ez volt az első dolog, ami miatt ő
is felfigyelt Elizabethre.
-Georgiana szeme szép? - kérdezte azonban mindössze. - Eddig ezt észre sem vettem.
-Ez azért van - válaszolta Lizzy játékosan -, mert a bátyja vagy, nem pedig az udvarlója. Én mindenesetre
szerencsésnek tartom magam, hogy csak lánytestvéreim vannak. Ami talán csapás volt apánknak,
hiúságunknak csak javára vált. Ha a bátyám lettél volna, egészen biztosan érzéketlen maradtál volna bájaim
iránt.
-Talán igazad van, Lizzy - mosolygott Darcy -, amit azonban határozottan észrevettem, az az, hogy hála a te
társaságodnak, milyen jelentős változás tapasztalható Georgiana viselkedésében. Eddig is tudtam, hogy
jókedvű lány, de ha most ránézek, már valami más is felfedezhető benne: eszesség, a szeleburdisága nélkül.
Hiszem, hogy értő irányításod mellett a női nem becsületére válik majd.
A szerelmesek így folytatták tovább beszélgetésüket Georgianáról, sokszor felemlegetve örömüket a lány
újonnan mutatkozó komolysága láttán. Nem kezdett vajon szorgalmasabban tanulni, vagy többet és szebben
kézimunkázni és zongorázni? Darcy azonban nemcsak húga fejlődésének örült, hanem annak is, hogy az ő
Elizabethjének köszön-
 hető mindez. Lizzy hatását látta minden változásban, minden javulásban, és öröme nem ismert határt. Egy
szerelmes férfitől azonban, főleg olyan valakitől, aki csak rövid ideje élvezi a házasság áldásait és örömeit, nem
igazán várható pártatlan ítélet. Ez alól pedig Fitzwilliam Darcy sem volt kivétel.
Ami Mrs. Darcyt illeti, Pemberleyben kezdődő új élete korántsem volt zökkenőmentes. Házasságával Elizabeth
Bennet, egy bájos, intelligens, hozománnyal azonban alig rendelkező nemeskisasszony váratlanul hatalmas birtok
úrnője és óriási vagyon tulajdonosa lett. A rang és pozíció ilyen gyors megszerzése, bármilyen örvendetes
fejlemény is, számtalan veszélyt tartogat még egy ilyen értelmes ifjú hölgy számára is. Röviden tehát,
Elizabethnek meg kellett tanulnia együtt élnie fatális jó szerencséjével.
Apja nemesember volt és elég nagy birtokot tudhatott magáénak Hertfordshire-ben; de Darcy sokkal előkelőbb
körökből származott, mint ő. Ok az angol arisztokrácia krémjét képviselték, míg Elizabeth csupán Darcy iránta
érzett határtalan szerelmével büszkélkedhetett.
Elizabeth elég éles eszű volt ahhoz, hogy már az elején észrevegye, Pemberleyben mindenki tisztában van
szerény származásával. Azonnal feltűnt neki, hogy a kocsisok, az inasok, a szobalányok és a szolgák felhúzzák
szemöldöküket, és titokban összemosolyognak, ha meglátják, hiszen eddig az egyszerű vidéki nemesember
lányánál csak sokkal magasabb rangú személyek utasításait kellett teljesíteniük.
Ráadásul még a szomszédság is hatalmas kíváncsisággal várta érkezését. Tudta, ő a tökéletes alanya
mindenfajta pletykának, ami feldobhatja a vidéki élet egyhangúságát, és a közönség csak egy ügyetlen
mozdulatra vagy helytelen gesztusra vár. Elizabeth elég céltudatos volt ahhoz, hogy eltökélje, nem teszi meg
nekik ezt a szívességet, attól azonban, hogy mindennek tudatában volt, a dolog még ugyanúgy zavarta.
Darcy nagynénje, Lady Catherine de Bourgh nyíltan ellenséges volt vele, Anne de Bourgh pedig
kötelességtudóan
 követte anyja példáját. Mások, akikben szánalom ébredt a méltadanság láttán, hogy a család kénytelen volt
olyasvalakit befogadni, aki pusztán szerelmet hozott a házasságba, szintén gyakran és nyilvánosan adtak hangot
nemtetszésüknek. Elizabeth igen sokszor tapasztalt ridegséget, sőt leplezetlen rosszindulatot a részükről.
Vidám természete úgy talált megnyugvásra, hogy egyszerűen kinevette saját helyzetét és szomszédai
butaságait. A kísérletek azonban, amellyel terhén akart könnyíteni, nem mindig jártak sikerrel. Fényűző
lakosztályának magányában gyakran sírva fakadt. Szorosan kötődött Hertfordshire-hez, ottani barátaihoz és
családjához; és míg apja szeszélyei, anyja értetlensége és hangulatváltozásai régen sokszor aggodalommal vagy
haraggal töltötték el, most mindkettőjük drága szeretetére emlékezett csak vissza. Még testvérei meggondolatlan
viselkedése is kedvesnek tűnt egyszeriben előtte. Ami annakidején túlzott szertelenségnek tetszett, most inkább a
fiatalság és öröm megbocsátható bolondságának tűnt a szemében. Ebből a megszépítő távolságból Longbourn
határozottan vonzó hely volt.
Bánatát azonban mélyen magába rejtette. Szilárdan tartotta magát ahhoz, hogy Darcy egyetlen könnycseppjét
sem láthatja meg. Tette a dolgát a házban és a ház körül, és ha sírhatnékja támadt, elvonult a kíváncsi szemek
elől.
 HARMADIK FEJEZET

Darcy baráti körében volt valaki, akit különösen nagyra tartott: Sir Geoffrey Portland. Apja egyik közeli barátja
volt, aki sohasem hagyta cserben fiatalabb barátját, még a leginkább embert próbáló időszakban, szülei
elvesztésekor sem. Darcy számára valójában apja helyére lépett, ha nem is a gyermeki érzelmek terén, de
legalábbis a mindennapok gyakorlatában.
Darcy számított tanácsaira és útmutatásaira, sohasem fordult hozzá hiába. Magára maradva sokkal fiatalabb
húga felnevelésének gondjával akkor, amikor még maga is a felnőtté válás előtt állt, szentül hitte, hogy Sir
Geoffrey támogatása nélkül nem lett volna képes megbirkózni a feladattal. Mivel barátja nem lakott túl messze,
minden otthoni nyűgével-bajával hozzá fordulhatott, és Sir Geoffrey egyiket sem ítélte jelentéktelennek annak
ellenére, hogy a vidéken egyébként igen nagy tekintélynek örvendett. Darcy feltétlen csodálattal tekintett rá, sőt
mi több, szerette.
Sir Geoffrey birtoka, Denby Park, jókora területet ölelt fel, amely Pemberleyvel is felvette a versenyt.
Kertjeiben a legfinnyásabb úriemberek is kedvükre sétálgathattak anélkül, hogy az elébük kerülő látvány akárcsak
egy pillanatra is nyugtalanító vagy kellemetlen lett volna. Hatalmas parkok voltak mindenfelé, szépen nyírt gyep
futott le egészen a víz pereméig, csodálatos kilátás nyílt a folyón túl fekvő erdőkaréjra és mögötte az azt átölelni
látszó dombokra. Sir Geoffrey évekkel azelőtt kereste fel Capability Brownt, hogy a modern kor minden
kényelmével felszerelje házát és kertjét, melyek még a Restauráció előtt kerültek a család tulajdonába. Az
eredmény pedig: harmónia kívül és belül, egyike Sir Geoffrey legféltettebb kincseinek. Valójában, hosszú évek óta
szinte csak ez az kincse maradt.
Az öregúr gyermektelen volt és özvegy, ezért gondolatai talán túlságosan is gyakran időztek a jövendő helyett
családja dicsőséges múltjánál. Jóképű férfi volt, nemes
 tartású, dölyfös arckifejezésű, ami miatt gyakran úgy tűnt, hogy különbnek tartja magát másoknál. És
tulajdonképp ez a benyomás egyáltalán nem volt hamis, mivel igen magasra tette a mércét, és véleménye szerint
csak nagyon kevesek tudtak annak megfelelni. Az elárvult, fiatal Darcyk azonban felkeltették együttérzését, és
olyan érzelmeket ébresztettek benne, amiket addig nem is ismert. Régi barátja gyermekeivel szemben minden
tartózkodása semmivé foszlott. Sajátjaként szerette őket.
Nem sokkal azelőtt tért haza Antiguából, a Nyugat-Indiákról, ahol családi ügyekben járt el, és bár ott értesült
keresztfia házasságáról, Elizabethet személyesen még sosem látta.
Darcy feleségével kapcsolatos aggodalmai nem voltak épp jelentéktelenek, és többnyire azon a levélen
alapultak, amit külföldön kapott kézhez Lady Catherine de Bourghtól. Barátsága Őladységével elég hosszú időre
nyúlt vissza ahhoz, hogy tudja, a hölgy erősen hajlamos a túlzásokra. Egyetlen téren, a társasági élet kérdéseit
illetően azonban mindig megbízhatónak bizonyult.
A Lady által leírt Elizabeth nagyon megijesztette. Egy fiatal, alacsony származású leány, szerencsétlen család,
kevés hozomány, és ahogy Lady Catherine hallotta, egy nagybácsi, aki Cheapside-ban visz boltot. Rögtön az első
híradás után, magától a vőlegénytől is érkezett egy levél, melyben Sir Geoffreynak magasztalta kedvese
szeretetreméltó jellemét, kivételes értelmét, vidámságát, röviden, tökéletességét minden tekintetben.
Menyasszonya, írta Darcy, megtestesíti mindazokat a dolgokat, amiket egy férfi remélhet megtalálni a nőben.
A második levél kevéssé csillapította Sir Geoffrey aggodalmát. Kívánta fiatal barátja boldogságát, de nagyon
félt attól, hogy Darcy talán kompromittálja magát ezzel a rangon aluli házassággal. Ha ténylegesen olyan
alacsony rangú kapcsolatokkal rendelkezik, amilyenekről Lady Catherine számolt be, akkor a longbourni Elizabeth
Bennet aligha lehet olyan kivételes fiatal lány, mint ahogy azt Darcy
 ecsetelte. Sir Geoffrey csak arra gondolhatott, hogy fiatal barátjának elvette az eszét a szerelem. Alapjában
véve úgy ismerte, mint aki rangjához méltóan viselkedik, és híven teljesíti kötelezettségeit Pemberley
örököseként. Mindazonáltal fiatal volt még, és így könnyen rászedhető.
Tűnődéseit azonban félbeszakította egy kocsi, mely Denby Park felé igyekezett. A libériás inas rajta legalább
olyan csinos és elegáns volt, mint tulajdonosa. Lady Catherine de Bourgh. Várta már érkezését, a látogatást jó
előre egyeztették leveleikben. Őladysége megítélése szerint biztosra volt vehető, hogy Pemberley új úrnője,
magára vállalva Georgiana belépőbálja megszervezésének nyilvánvalóan nem az ő képességeihez szabott
feladatát, egyszerűen nem lehet képes mindezeken felül a még olyan igényes vendégek megfelelő
szórakoztatására is, mint az ő társasága Rosingsból. A jó lady, jellegzetes tapintatával a nála alacsonyabb
rangúak irányában, úgy határozott, hogy inkább egy olyan háznál száll meg, ahol hozzá méltó házigazdát talál.
így tehát Sir Geoffrey péntekre várhatta érkezését, röviddel három óra utánra. A ház ura pedig, miután más kiutat
nem látott, elragadtatását fejezte ki a látogatás ötletére.
Amint észrevették a lovak közeledését, hívatta a szolgákat, hogy gondoskodjanak Őladysége kényelméről. Az
inasok egyik csomagot a másik után hordták be a házba, miközben Lady Catherine, aki sohasem viselte
türelemmel az utazás okozta kényelmetlenségeket, annak ellenére, hogy teljesen kifárasztotta Kentből induló
útjának izgalma, szükségét érezte, hogy maga irányítsa a munkálatokat. Hamarosan azonban igen bosszús lett,
mikor a hanyagság több jelét is megtapasztalta. Nem tudta nem észrevenni, hogy mindez annak köszönhető,
hogy Sir Geoffrey könnyített személyzete munkáján Denby Park restaurálásakor, ez pedig olyan különcség volt a
szemében, amit szívéből ellenzett. Mivel azonban Sir Geoffrey régi, megbecsült barátja volt, úgy érezte
kötelessége szóvá tennie, hogy soha még életében nem látott ilyen nemtörődöm cselédséget.
 Nem győzte dicsérni előrelátását, hogy magával hozta Sallyjét, aki őt és Anne-t fogja kísérni a látogatásuk
alatt. Sir Geoffrey talán elégedett, hogy ilyen agglegényes anarchiában élhet; de neki magának illett minden
tekintetben tökéletes kiszolgálást kapnia, ha megfelelőképpen akar megjelenni Pemberleyben.
- Anne, kedvesem - szólította lányát, amint Sallyt dolgára küldte -, azonnal vissza kell vonulnod a szobádba.
Betegnek látszol, így pedig nem okos dolog bálba menni, különösen nem pont erre az estélyre. Ha Pemberley nem
is az, ami régen volt, azért ne felejtsd el, hogy mi azonban még mindig de Bourghok vagyunk. Pihenj, kedvesem,
és mihamarább nyerd vissza egészséges színed. Hamarosan csatlakozom hozzád, hogy őrizzem nyugalmadat.
 NEGYEDIK FEJEZET

Lady Catherine a maga részéről mindaddig nem volt képes lefeküdni, míg Sir Geoffreyval nem váltott pár szót.
Unokaöccse késői házasságának ügye olyan teher volt számára, ami miatt nem nyughatott, míg nagylelkűen azt
meg nem osztotta öreg barátjával.
-No és. Sir Geoffrey - kiáltotta amint az öreg teáért csengetett -, ön mit szól mindehhez?
-Nem alkotnék véleményt mindaddig - válaszolta Sir Geoffrey -, míg ön fel nem világosít arról, hogy
tulajdonképpen milyen „mindehhez" kellene valamit szólnom. Ha a leánya arcszínére gondol, minthogy
legutoljára erről volt szó, nos akkor csak azt mondhatom, hogy nekem határozottan tetszett.
-Folyton úgy tesz, mintha nem értene engem, sir -bosszankodott a lady. - Nem gondolhatja komolyan, hogy
másról van szó, mint Darcy orcátlan behálózásáról.
-Ön megdöbbent, Madam! - kiáltott a sir. - A keresztfiam, ki csak nemrég házasodott, csak nem keveredett
bele valamibe máris? Bevallom, hogy engem zavarba ejtenek ezek a manapság divatos házasságok.
-Könyörgöm, legyen kicsit komolyabb, Sir! - volt a válasz. Lady Catherine gyakran összetévesztette Sir
Geoffrey cinikus humorát holmi bolondozással, és ezért aztán, nem értve a célzásokat, nagyon jókat mulatott
rajtuk. Fárasztó utazása és a téma kellemetlensége miatt azonban most nem volt kedve viccelődni. - Pontosan
a házassága az, amiről beszélek.
-Ó, igen - sóhajtotta a sir. - Félreértés ne essék, magam is erre gondoltam. Mindenesetre, Fitzwilliam Henry
Darcy már évekkel ezelőtt férfivá érett, és feltételezhetően tudja, mit csinál.
- Bolondság! - kiáltotta Őladysége. - Miss Elizabeth Bennet nem más, csak egy ravasz ifjú hölgy. A családjában
semmiféle nemesi viselkedést nem tanulhatott, és egy ilyen
 kapcsolat csak nyomorúságot szülhet. Becsületszavamra, ezek ott Longbournban ötkor ebédelnek!
Sir Geoffreyt a lady utolsó megjegyzése hallatán szólni sem tudott, Lady Catherine pedig azt gondolván, hogy
eredményesen vezette elő érveit, győztesen vonult vissza szobájába.
Néhány órával később, amikor Őladysége frissen felébredt, Anne pedig visszanyerte a Pemberleybe teendő
látogatáshoz kívánatosnak tartott arcszínét, megérkezett a csoport utolsó tagja is. Őfelsége Tengerészetének
kapitánya, a de Bourghok második unokatestvére, Thomas Heywood, ki a lady kocsija mögött lovagolt, azért
késlekedett, mert lova Lambtonnál elvesztette az egyik patkóját.
Lady Catherine szívélyesen üdvözölte, és sietett őt bemutatni vendéglátójának. A fiatalember jóképűsége és
eleganciája azonnal megragadta a figyelmet. Nem sokkal azelőtt tért vissza a Földközi-tengerről, ahol országa
védelmében jeleskedett.
- Minden tekintetben igen figyelemreméltó fiatalember
- suttogta a lady, miután mindenki bemutatkozott, Heywood kapitány pedig visszavonult a lady által már
biztonságosnak ítélt távolságra, azaz öt lépésnyire -, és egy igen tekintélyes birtok örököse. Alig várom, hogy
közelebbi kapcsolatba kerülhessünk vele - mikor ezt mondta, egy pillanatra Anne-re nézett, aki bár általában
sápadtka volt, most füle tövéig vörösödött anyja hangjára.
- Milyen csodálatos ez a szoba! - konstatálta a kapitány, ahogy végigsétált rajta. - A portré a kandalló fölött
igazán ragyogó. Csak nem Sir Joshua Reynolds keze munkája?
Sir Geoffrey boldog volt, hogy csak annyit kellett elmondania, hogy a kép szeretett feleségének fiatalkori
arcképe.
- Természetesen Reynolds - szögezte le Lady Catherine.
- Sir Geoffrey nem engedne kisebb művészt a nappalijába. A keret pedig, ahogy látja, rendkívül finom
munka. Külön ehhez a képhez rendelték meg Velencéből. És önnek igen sokáig kell keresnie, míg hasonlót talál
Anglia akár legelő
 kelőbb szalonjaiban, beleértve természetesen bizonyos szalonokat is, melyeket volt szerencsém magam is
megtekinteni a St. James's-ben.
Ily módon vitán felül megállapítva a Sir Geoffrey festményeit szegélyező keretek minőségét, Őladysége
csendes elragadtatásba zuhant saját művészi ízlésének felsőbbrendűségétől.
Sir Geoffrey azután végigvezette Heywood kapitányt Denby Park többi szobáin is, valamint a kerten, melyet
nem sokkal azelőtt Brown ügyes keze tett tökéletessé. A kapitánynak minden nagyon tetszett. A távolban felsejlő,
Palladio stílusában megépített híd, valamint a táj békéje a legromantikusabb gondolatokra ihlette. Olyan
csodáknak tűntek a szemében, melyekhez hasonlót utoljára Spanyolhonban és Itáliában látott. Az egybegyűlt
társaság legnagyobb örömére Lord Byron egyik versét kezdte szavalni:

„Kiérdemelve lakhelyét Emberszív szállta völgyeid,. Láng lelkek, melyek

fiaid Hős kezét vezették...”*

Mindeközben tekintetét végig a hölgyeken nyugtatta, ami Őladységét teljesen elbűvölte, a lánya arcát pedig
rózsaszín pírral festette meg. Maga Sir Geoffrey pedig megtapsolta és dicsérte műveltségét.
A lady szerint szépen mutattak így együtt. Köztük volt egy igazán kiváló ifjú, aki mind gondolataiban, mind
tetteiben nagyszerűnek tetszett.

Körmendy Gál fordítása

 ÖTÖDIK FEJEZET

Nem egészen tíz mérföldre Pemberleytől egy másik társaság is összegyűlt már az eljövendő bálra, bár ők
korántsem mutattak olyan harmonikus képet, mint az előzőek.
Pelham Hallba, Charles és Jane Bingley frissen szerzett birtokára jó néhány vendég érkezett már, köztük
Charles lánytestvérei, Miss Caroline Bingley és Mrs. Louisa Hurst, ez utóbbi férje, és természetesen Jane saját
rokonai, Kitty és Mary Bennet.
A háziasszony fáradhatatlanul igyekezett mindent megtenni kényelmükért, de ez a feladat sokszor igen
nehéznek bizonyult. Jane mindenki kívánságát szerette volna teljesíteni, de a társaság jó hangulatának
megőrzésekor csak jó szándékára számíthatott. Kedvessége azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy ennyire
különböző embereket békében egyesítsen. Az udvariassági szokások betartásán kívül nem nagyon tudott többet
elérni.
A nemrég Longbournból megérkezett Kitty és Mary Bennet feltétlen szükségét érezte, hogy testvérükkel
megvitassák az új pletykákat, Meryton városka ügyes-bajos dolgait az elmúlt hónapokból. Hosszan ecsetelték a
varrónő mulasztásait, a fehérnemű-kereskedő legújabb ritkaságait, főkötőjük szegélyének kidíszítését és
újradíszítését, de főként azon vitáztak, melyik ruhát öltsék majd magukra az elhozottak közül Georgiana báljára.
Miss Bingley szerencsére könnyedén felül tudott emelkedni az ilyen komolytalan vitákon. A maga részéről
London legjobb varrónőjének véleményére hagyatkozott, így a Bennet lányok kétségei őt egyáltalán nem
érdekelték.
- Akármit is mondasz, Mary - ellenkezett Kitty -, eltökéltem, hogy a pöttyös muszlint fogom ma este felvenni.
A ...shire-i Atkinson zászlós, talán még emlékszel rá, bámulattal csodálta, míg az ezred Merytonban állomásozott.
Ó, az a kedves ezred! Esküszöm, hogy mióta távoztak, az életem alig ér már valamit.
 - Nekem fel sem tűnt a hiányuk - válaszolta Mary. - Persze, ez már csak így van velem. Ha valaki az elme
valódi életét tanulmányozza, azt a földi hívságok vajmi kevéssé köthetik meg. Túlságosan lefoglalnak társadalmi
tanulmányaim ahhoz, hogy az egyének érdekeljenek.
A nővéreknek ehhez az eszmecseréjéhez Miss Bingley nem fűzött semmilyen megjegyzést.
-Mindegy, kedveseim - vágott közbe Jane -, ma este mindannyiunk számára jut elég szórakozás. Mióta Lizzy
Pemberleybe költözött, az a ház egészen derűs lett. Ráadásul Georgiana valóban csodaszép fiatal nővé érett.
-Én minden körülmények között jól akarom érezni magam - mondta Kitty, jelentőségteljes pillantással kísérve
kijelentését. - Ami rabul tudta ejteni Atkinson zászlóst otthon, az Derbyshireben sem maradhat hatástalan.
Ez a mondat végre szólásra bírta Miss Bingleyt is:
- Érthető az elhatározása, hogy itt mindenáron sikert akart elérni, most, hogy a ...shire elhagyta Merytont. A
családját illeti azonban a gratuláció - tette hozzá csípősen -, hogy az ön egyik közeli rokona nemrégiben
házasságra lépett az ezred egyik tisztjével. Dicséretes, hogy egy olyan fiatal lány, mint Lydia Bennet ilyen
sikeresen megragadta az első kínálkozó lehetőséget.
Jane elfordította a tekintetét, bántotta a húga szökésére tett célzás, de nem szólt semmit. Rögtön Charles
Bingleyvel kötött házassága után elhatározta, hogy bármilyen érzések is ébredjenek a szívében Caroline Bingley
vagy Louisa Hurst irányában, olyan szeretettel és szívélyességgel fogadja majd őket Pelham Hallban, mint
tulajdon testvéreit.
Kitty mindeközben csak nevetett.
- Nincs szükségem arra, hogy máris a lehetőségeimet fontolgassam - kiáltotta -, hiszen egyidős vagyok
Georgianával, bár engem sokkal hamarabb bevezettek a társaságba, mint őt. így nem tudok olyan izgatottságot
érezni, mint mások az én koromban. El tudod képzelni szegény Jane-t, aki huszonhárom évesen még nem volt
férjnél? Ha
 én lettem volna a helyében, drága Miss Bingley, bele kellett volna törődnöm abba, hogy vénlány maradok!
Megdöbbenve Kitty Bennet bárdolatlanságán, de még inkább attól a felismeréstől, hogy épp nemrég múlt
huszonnégy éves, Miss Bingley félrehúzódott a társaságtól. Még akkor is a válaszon tűnődött, amikor a bátyja és
Mr. Hurst visszaérkeztek a birtok megtekintéséből. Pelham Hall bár még ötven éves sem volt, magán viselte az
öreg házak minden eleganciáját. Tágas volt és csinos, és oly módon bútorozták be, hogy nem tűnt sem
hivalkodónak, sem pedig sivárnak, hanem tökéletesen megfelelt az új lakók ízlésének. Mr. Bingley nagyon büszke
volt rá. Ami pedig a kertet illette, semmi sem elégíthette ki jobban Mr. Bingleyt, mint hogy sógorának
megmutathassa a rózsaágyások, a lugas, a gyümölcsöskert minden csodáját és a lankás pázsitot, melynek
végében, a folyónál dámvadak szokták szomjukat oltani.
Mr. Hurst kellő méltósággal szenvedte el mindezt a szépséget, és végül el is nyerte jutalmát, mikor végre
elértek a sörfőzdéhez, ahol a sörfőző mesterrel megvitathatta az idei termést; no meg az istállókhoz, ahol
felmérhette sógora lóállományát. Miután ez utóbbit sokkal szegényesebbnek ítélte sajátjánál, kitűnő hangulatban
tért vissza a házhoz, és odáig vetemedett, hogy közvetlenül szólította meg a háziasszonyt.
- Mrs. Bingley, hadd fejezzem ki elismerésemet háztartásuk láttán. Bár nyilvánvalóan nem hasonlítható össze
Pemberleyvel, nincs okuk a szégyenkezni - ily módon kimerítve udvariassági szókincsét, némaságba süllyedt a
látogatás teljes fennmaradó idejére.
Charles Bingley körülnézett, és mivel csak olyanokat talált, akiket szeretett, nem tudta magában tartani
örömét.
- Milyen ragyogó alkalom ez a mostani! - kiáltotta. - Még sohasem volt a levegő ilyen tiszta; az almafák,
amiket épp az imént vizsgáltam meg, már kezdenek virágozni - azt hiszem, drága Jane-em, remek termésünk lesz
az idén. Ó, mennyire szeretem a vidéki életet! És a legjobb
 mindenekfelett, hogy itt van velünk mindkettőnk családja! Remélhet-e bárki ennél szebbet?
Jane, bár nem tudott teljes egészében egyetérteni ezekkel a megállapításokkal, örömmel üdvözölte férje
jelenlétét. Egybekelésük óta közös életük még a szerelmesek saját várakozásait is felülmúlta. Bingley szerint az ő
Jane-je, a világ legkedvesebb, legmelegebb szívű teremtése volt, férje könnyed természete ugyanakkor Jane
számára volt szüntelen forrása az elégedettségnek. Mr. Bingley megjegyzései jobb kedvre hangolták nem csak őt,
hanem az egész társaságot is. így amikor a házigazda megjegyezte, hogy milyen korai még az idő, és felvetette,
hogy öltözködés előtt akár játszhatnának egy parti whistet, meglepő módon mindenki vidáman reagált.
Miss Bingley, aki jobb kártyajátékos volt, mint társalgó, határozottan jobb kedvre derült.
- Jöjjön, kedves bátyám - mondta -, az ég szerelmére, hagyja már a csevegést, és inkább töltsünk játékkal egy
kellemes órát, mielőtt Pemberleybe indulnánk.
Ily módon elnyervén az egész társaság háláját, mivel a többiek boldogan észlelték modorának hirtelen
javulását, ő maga pedig mélységesen meg volt elégedve a saját magának tulajdonított ötlettel, a kártyaszobába
vezette őket, majd elrendezte a társaságot az asztal körül a játékhoz.
 HATODIK FEJEZET

Mrs. Darcy szüleinek távolmaradása a partiról nem kerülhette el senki figyelmét. Valójában mind Mr. Bennet-
nek, mind pedig Mrs. Bennetnek szándékában állt részt venni az eseményen, alig várták már, hogy útnak
induljanak
- Mr. Bennet azért, hogy viszontláthassa az ő Lizzyjét, Mrs. Bennet pedig azért, hogy sütkérezzen leánya
kiemelkedő pozíciójának fényében. Egy szerencsétlen merytoni esemény azonban, amely pont Derbyshire-be
tervezett indulásuk reggelén történt, Mrs. Bennet gyenge idegeire ment, és maradásra kényszerítette őket.
Mrs. Bennet először arra gondolt, talán Kitty és Mary maradjanak vele, de aztán engedve a lányok sürgető
kérésének, és megértve, milyen nyomorultul éreznék magukat, ha ki kellene hagyniuk a bált, úgy döntött,
megengedi a fiatal hölgyeknek, hogy elmenjenek. Sőt önzetlenül arra buzdította férjét, hogy kísérje el őket.
- Kedves, Mr. Bennetem - mondta a jó asszony -, hogyan foszthatnám meg fiatalabb, legpartiképesebb és
legkedvesebb leányaimat egy ilyen estélytől? Nem, menniük kell, és neked el kell kísérned őket. Nem számít, mi
lesz velem itthon, egyedül, elhagyatottan. Bridget talán hoz majd nekem egy tányér tyúklevest délután, ha Hill
emlékezteti rá
- persze az is lehet, hogy nem, de mivel az étvágyam is teljesen elment, nem is lényeges. Csak az
számít, hogy az apjuk elkísérje az én édes lányaimat a partira. Igen, menned kell. Végeztem.
Ilyen makacs önfeláldozás láttán Mr. Bennetnek nem volt más választása, mint hogy felajánlja, feleségével
marad. A nagylelkűen elfogadott javaslat következtében pedig az idősebb Bennetek otthon maradtak
Longbournban, lányaikat pedig Mrs. Hill gondjaira bízva küldték el.
Ezt a megoldást azonban nem csak azok tették szóvá, akik Elizabeth irányában pozitív érzéseket tápláltak.
Mrs. Celia
 Montague, Lady Catherine belső jó barátja, különösen meglepődött ezen.
- Milyen különös - jegyezte meg Elizabethnek rögtön, amint Pemberleybe érkezett -, hogy az ön tulajdon
édesanyja és édesapja nem tudott eljönni a bálra. Bizonyára nem érzik át az esemény nagyszerűségét. Vagy -
fejezte be mondandóját egy félmosollyal -, lehetséges volna talán, hogy saját körülményeik előkelőbb szórakozást
tudnak nyújtani számukra?
Elizabeth csak annyit volt képes válaszolni, hogy édesanyja gyengélkedik.
- Milyen nagyon kár! - mondta tovább Mrs. Montague, egy vékony, egyenes tartású, kifejezéstelen arcú nő a
magáét. - Annyira vártam már, hogy megismerkedhessem vele, hiszen olyan sokat hallottam már róla. Teljesen le
vagyok taglózva a csalódástól, hogy ezek után nem találkozhatom itt vele.
Valójában azonban Elizabeth sajnálta a legjobban, hiszen annyira vágyott már családja megnyugtató
jelenlétére, társaságára. Mrs. Montague hangját hallva azonban azzal a tudattal vigasztalta magát, hogy
bármekkora örömet szerzett volna is látogatásuk, ez alkalommal az aggodalmak úgyis felülmúlták volna őket. A
fájdalom, amit hiányuk felett érzett igen nagy volt, de nem tudta nem észrevenni, hogy jelenlétük talán még
nagyobb gyötrődést okozott volna.
Elizabeth meglehetősen kínosan érzete magát ezen az estén. Celia Montague megjegyzéseit könnyedén
hárította, de sajnos más gondokkal is meg kellett küzdenie. Folyton azon járt az agya - ha akarta sem tudta volna
elfelejteni -, hogy Sir Geoffrey Portland bármelyik pillanatban megérkezhet. Rá valóban oda kell figyelnie.
Nagy izgalommal várta a vele való találkozást. A sirnek Darcyhoz írt leveleiben róla is tesz említést, és bár
távolságtartóak ezek a sorok, azért a lehetőségig szívélyesek. Darcy ugyan több alkalommal biztosította arról,
hogy ők ketten kétséget kizáróan legalább akkora szeretettel visel-
 tétnek majd egymás iránt, mint amennyire ő maga szereti mindannyiukat, Elizabeth korántsem osztozott férje
jókedvű magabiztosságában. Ahogy hallotta. Sir Geoffrey igen kényes családja helyzetére, és Eliza még
túlságosan jól emlékezett egy hasonszőrű fiatalemberrel, a sir keresztfiával és tanítványával történt első
találkozására.
Így amikor ezt a bizonyos urat bejelentették, Elizának csaknem inába szállt a bátorsága. Elindult, és érezte,
hogy elpirul, de összeszedte magát, mire a vendég üdvözlésére került sor. Darcy már megelőzte, hogy elsőként
köszönthesse szeretve tisztelt, régi barátját, és örömmel vállalta magára a bemutatásokat is.
- Drága jó Henrym - szólította meg Darcyt Sir Geoffrey azon a néven, amelyen Pemberley urát annak
gyerekkora óta csak ő szólította. - Milyen boldogság téged végre viszontlátni. És ő lenne hát Mrs. Darcy - mondta
a feléjük közeledő Elizabethre tekintve. - Megértem a rajongásodat - folytatta aztán halkan.
Elizabeth megfelelően hálás volt a sir bókjaiért, amiket méltóságteljesen meg is köszönt, és bár szívesen szólt
volna még, csendben maradt. Jó néhány perc telt el, míg újra teljesen ura lett önmagának. Csak azután tudott
válaszolni Sir Geoffreynak arra a megjegyzésére, miszerint a tavasz abban az esztendőben igen korán érkezik;
valamint hogy az illendőség kívánalmai szerint érdeklődjék a sir egészségi állapota felől, és kifejezze csodálatát
birtoka iránt.
A nemesúr válaszai udvariasak voltak ugyan, de tekintete oly fürkészően vizsgálta a lányt, hogy Eliza szokásos
könnyedsége helyébe nagy zavarodottság lépett, melyen csak nehezen tudott úrrá lenni. Igencsak
megkönnyebbült, mikor háziasszonyi kötelezettségei az újonnan érkezett vendégekhez szólították, és mihelyst az
illendőség megengedte, végre otthagyhatta a sirt.
Sir Geoffrey egyedül maradván sem hagyta abba a lány tanulmányozását. Ám mindezt feltűnés nélkül tette,
egészen addig, amíg néhány perccel később Lady Catherine
 és a lánya is meg nem érkeztek. Akkor aztán az új Mrs. Darcyról kialakult képet kezdte vizsgáztatni.
A jó lady, miután a lehető leggyorsabban elintézte unokaöccse és ifjú párja üdvözlését, azon nyomban Sir
Geoffreyhoz sietett, hogy annak pártatlan véleményét kitudja.
- Hát nem veszítette el az én unokaöcsém az utolsó csöpp eszét is? - sopánkodott. - Megbabonázták, nemde.
Sir? Most már ön is láthatja! - tette hozzá feldúltan. - Egy feltörekvő, alacsony származású, neveletlen lány, mint
Pemberley úrnője! Egyszerűen tűrhetetlen! És a ruhája! Ugyan nem előnytelen, de már tavaly kiment a divatból.
Bár Sir Geoffrey még mindig nem foglalt állást, mindeddig nem érezte okát, hogy negatív véleményt mondjon.
- A viselkedése elfogadható, noha talán egy kicsit túl élénk - mondta a sir. - A szeme pedig valóban olyan
szép, mint amilyennek azt Henry lefestette.
Lady Catherine erre felhúzta az orrát, és magára hagyta Sir Geoffreyt, megállapítva magában, hogy minden
férfi egyformán bolond. Döntésképtelenek és megbízhatatlanok, és szörnyű könnyen áldozatává válnak a női
ravaszkodásnak. Még egy ilyen, általában jó ítélőképességű férfiút is, mint Sir Geoffrey, meg lehet téveszteni,
gondolta, méghozzá egy tizenkét hónapja divatjamúlt ruhával. Miután mindezeket végiggondolta, lányához fordult
és a tánc örömeire buzdította.
 HETEDIK FEJEZET

A terem erre az időre már jó sok vendégnek nyújtott szórakozást. Georgiana Darcy, miután udvariasan
köszöntötte vendégeit, már vezette is a táncosokat a báltermen keresztül, amint a zenészek belekezdtek egy
vidám airbe. Gyakran pillantott kedvesen Stantonék, Brookék és Middletonék és minden olyan vendég felé, akinek
a szeméből kiolvashatta az elismerést ruhája szabását, a haját díszítő szalagok elrendezését, vagy akár cipőjét
illetően.
Sir Edward Stanton, egy finom modorú, idősödő úriember, aki régóta élt már szomszédságukban, és közeli
barátjának mondhatta a lány édesapját, hamar észrevette Georgiana boldogságát.
- Pemberley végre újra megtelt élettel! Szomorú volt látni, hogy oly sokáig a csend uralta a házat. Milyen öröm
ezt látni!
Georgiana sugárzó jelenségnek tűnt a táncosok között, még a legfigyelmesebb szemlélő sem találhatott benne
kivetnivalót. Valóban hibátlan volt. Sokkal ígéretesebb beszédtéma volt a vendéglátók személye, akik éppen a
terem másik végében üdvözölték vendégeiket. A róluk alkotott, szintén egybehangzó vélemény azonban kevésbé
hangzott dicsérően. Mrs. Middleton, kit jóindulatáról ismertek, határozottan érvelt a rangon aluli házasságok ellen,
miközben barátai egyetértéssel bólogattak. Senki sem mert udvariatlannak mutatkozni azzal, hogy
megkérdőjelezi okoskodását.
Szerencsére épp ekkor érkezett meg Bingleyék népes társasága, és Elizabeth elsiethetett, hogy szeretett
nővérét, Jane-t a legmelegebb szavakkal üdvözölje. Mrs. Bingley férje osztozott a testvérek örömében, akik úgy
tűntek, és valóban úgy is érezték, mintha szokatlanul hosszú ideig kellett volna egymás hiányát elviselniük annak
ellenére, hogy csak néhány nap telt el azóta, hogy utoljára találkoztak.
 Jane mindent megcsodált, amit a teremben látott, dicsérte húga erőfeszítéseit, és csodálta annak nyugalmát
ebben a nagy forgatagban.
- Te tényleg a nyugalom szobra lehetnél, kedves Lizzy. És azt hiszem, a vacsora még anyánknak is becsületére
válna!
Elizabeth szívesen megosztotta volna nővérével mindazokat az aggodalmakat, amik a szívét nyomták, de
addigra már Caroline Bingley is ott toporgott Jane sarkában, és alig várta, hogy kifejezhesse elismerését a
háziasszonynak.
- Muszáj egyetértenem önnel, Mrs. Bingley - jegyezte meg rögtön, miután üdvözölte a ház asszonyát. - Igazán
becsületére válik Mrs. Darcynak az, ahogy elfogadta új életével járó kötelezettségeit. Ezt igazán nagy
teljesítménynek kell tekintenünk, figyelembe véve azt, hogy milyen kevés gyakorlata volt eddig benne. De már
jönnek is Kitty és Mary Bennet kisasszonyok, akik Pelham Hallból jöttek velünk együtt, hogy részt vegyenek az esti
mulatságon, és biztosítsák családjuknak mindazokat az előnyöket, amikkel egy ilyen előkelő társaság csak bírhat.
Elizabeth, bár meghökkent, elhatározta, hogy megőrzi nyugodt eleganciáját, így szólt:
- Kedves Miss Bingley, remélem legalább olyan jól fogja érezni majd magát, mint a húgaim. Férjem mindig úgy
tekintett önre, mintha a saját testvére volna; és Georgiana is megbízik sok tapasztalaton alapuló tanácsaiban. Ön
jóval azelőtt ismerte már Pemberleyt, minthogy én találkoztam volna Mr. Darcyval. Én magam csak azóta
ismerem, mióta az úrnője lettem.
Ezzel magára hagyta a döbbenten bámuló Miss Bingleyt és legfiatalabb húgaihoz sietett, hogy meghatódott
figyelemmel hallgassa meg négyszer vagy ötször is, miként számolnak be testvérei édesanyja betegségének és a
bál elmulasztásán érzett csalódásának szomorú híréről.
Kitty alig bírta leplezni izgalmát. Ám kis idő múlva még őt is annyira lenyűgözte a hely ragyogása, hogy
lehalkította a hangját, amikor beszélt.
 - Lizzy, milyen előkelő, milyen elegáns itt minden - suttogta izgatottan -, és mennyi-mennyi fiatalember!
Szerencse, gondolta Elizabeth, hogy ezen a bálon legalább az ifjakból nincs hiány. Kitty és Mary kedvükre
táncolhatnak, és egy perce sem kell petrezselymet árulniuk. Átnézett a termen, és elkapta férje pillantását,
jelezve, hogy a segítségére van szüksége. Darcy azonnal ráeszmélt házigazdái teendőire, és mivel tekintetével
hirtelenjében csak a Brook fiúkat sikerült elkapnia, őket citálta előre a bemutatáshoz. A húgok nagy örömére a két
fiú azonnal a táncparkettre kísérte őket az éppen akkor kezdődő tánchoz.
Látva testvérei boldogságát és a többi vendég jó hangulatát, Elizabeth úgy ítélte meg, hogy az est
szerencsésen alakul. Még az is felmerült benne, hogy talán ő is jól érezheti magát.
Hirtelen, egy pillanatra úgy tűnt, mintha csend ereszkedett volna a teremre. Thomas Heywood kapitány lépett
be. Minden szem rászegeződött, hiszen festőien mutatott tengerész-egyenruhájában, és minden szempontból
előkelő volt a megjelenése. Ő azonban vendéglátóit kereste a tekintetével, hogy érkezését bejelenthesse.
- Mrs. Darcy - mondta, miután a lehető leggyorsabban felé vette az irányt. - Nagyon vágytam már arra, hogy
megismerhessem önt, mióta tudomást szereztem Pemberleybe jöveteléről. Én is új vagyok ezen a vidéken, új, és
néha félek, saját angol szülőföldemen is, mivel csak nemrég tértem vissza egy hosszú és igen viszontagságos
tengeri útról.
Elizabethet ugyan meglepte kissé az a közvetlenség, amellyel a kapitány megszólította, de csak mindazt az
együttérzést mutatta ki felé, amelyet illendőnek érzett olyan valaki irányában, aki nem is olyan régen még a
hazájáért harcolt.
- Jó uram - válaszolta melegen -, Isten hozta önt. Őfelsége Haditengerészete derekasan helytállt ezekben a
nehéz időkben, így mindenképpen megérdemelnek minden megbecsülést az olyan kiválóságai, mint ön. Biztosak
vagyunk benne, hogy ön legalább az elkészített étkeket és italokat
 elfogadhatónak fogja találni, hiszen ön sokáig viselte már el nemes hivatásának élveit, úgy mint a sózott
disznóhúst és a kétszersültet. Ami aprócska szórakozásainkat illeti itt Derbyshire-ben, már nem szólhatok az
iménti biztonsággal. Mindazok után, amit ön a világban láthatott, csak remélni merem, hogy nem tűnünk
szemében porosnak és szürkének.
- Szavamra, lehetetlen! - kiáltotta a tiszt. - Egyetlen egy pillantás erre a szobára elég, hogy Málta és Gibraltár
összes bálterme unalmas hellyé zsugorodjon!
Elizabeth látta, hogy sógornője, Georgiana közeledik, ezért bemutatta neki a tisztet. Heywood kapitány bókjai
az alkalomhoz illők voltak, talán még egy kicsit túlzásba is vitte őket. Kijelentette, hogy el van kápráztatva. Azzal
mentegetőzött, hogy nincs hozzászokva ennyi szépséghez maga körül. Ismét átadva magát a költészet iránti
rajongásának, az elbájolt Georgianának elszavalta szeretett Byronjának legutóbbi versét:
Ahogy itt jár-kél, szép, miként
A csillagtüzes éjszaka.
Fénybe árnyat és árnyba fényt
Szűr arca, szeme, mosolya;
Oly szelíden ragyog felénk,
Ahogy a vad nappal soha. *

Aztán amint meghallotta, hogy a zenészek újra rázendítenek, Heywood kapitány nem késlekedett tovább.
Meghajtotta magát, kezét a hölgynek ajánlotta, és Georgiana megbeszélt partnere, a legidősebb Middleton-fiú
legnagyobb megdöbbenésére, elsuhant a lánnyal a táncparkett felé.

* Szabó Lőrinc fordítása

 NYOLCADIK FEJEZET

Csodálatos párt alkottak, az egész társaság figyelmét magukra vonták. Minden szem rájuk szegeződött, és sok
kéz indult, hogy leplezze a meginduló suttogást.
- Ki ez a merész fiatalember? - kérdezték többen is a kíváncsi társaságból.
Csak éppen Anne de Bourgh, aki egy másik fiatalemberrel táncolt, mulasztotta el a történteket. Lady Catherine
viszont, aki mindig is éberen őrködött a család jó híre felett és azonnal ugrásra készen állt, ha bajt szimatolt,
csendes nemtetszéssel az arcán felemelkedett a székéről. Magára vállalta a feladatot, hogy lánya számára
biztosítsa az előjogot a hetyke fiatal tisztet illetően.
Előrement unokaöccséhez, és a következő szavakat intézte hozzá:
- Mr. Darcy, szíves figyelmébe ajánlanám férjem unokatestvérét, Mr. Heywoodot. Gondolom, ön nem
emlékszik már rá, hisz még gyermekként, a Rosingsban tett látogatásai során találkoztak. Heywood valóban igen
figyelemreméltó ifjúvá sarjadt, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy nélkülöznie kellett a szülői szeretetet és
gondoskodást. Ő is, mint ön, korán vesztette el őket. Ő azonban valóban roppant sokat szenvedett. Csak nemrég
tudott elszabadulni egy kicsit a mediterráneumban vívott tengeri csaták borzalmaiból. Megtiszteltetés számunkra,
hogy eljött hozzánk megkérni szeretett Anne-ünk kezét. És mondhatom, bár vagyona ma már nem akkora, mint
az volt, mikor a szerettei még éltek, mégis teljességgel elegendő. Biztosíthatom róla, hogy Anne-t örömmel töltik
el a kapitány figyelmességei.
Ekkor Caroline Bingley közeledett hozzájuk kíváncsian. Ő maga is élénk érdeklődéssel követte az eseményeket
és egyenesen Mr. Darcyhoz intézte szavait:
- Mr. Darcy, Lady Catherine kuzinja nem rokona véletlenül a northumberlandi Heywoodoknak, akik régi jó is-
 meretségben vannak a Bingleykkel? Azonnal be kell mutatnia neki, hiszen rengeteg mondanivalónk lenne
egymásnak.
Így azonnal, ahogy a kapitány átadta Georgianát a számtalan rá váró udvarlók egyikének, már el is ragadták,
hogy figyelmét a legújabb bűbájoknak és csodáknak szentelhesse.
Miss Bingley igencsak csodálkozott azon, miért nem találkoztak már azelőtt. Valóban, a legjobb családoknak
szükségképpen találkozniuk kell valahol, akár a kapitány szülőföldjén. Herefordban, itt Derbyshire-ben, Londonban
vagy akár Bathban.
Fájdalom, magyarázta Heywood komor hangon, hogy oly szomorúan eltékozolta ifjú éveit a hánykolódó
hajókon, ahelyett, hogy az előkelők társaságát látogatta volna. Mindazonáltal biztosította Miss Bingleyt, miközben
minden egyes kimondott szavával egyre bizalmasabbá vált, hogy szándékában áll ezt pótolni, amilyen gyorsan
csak tudja azzal, hogy a vele éppen szemben ülőhöz hasonló bájos társaságot keres.
Caroline elpirult, de még időben összeszedte magát, és felhívta rá a kapitány figyelmét, hogy bőségesen akad
a környéken olyan szórakozás, melyben bármely értelmes és mélyérzésű férfi, mint amilyen nyilvánvalóan a
kapitány is volt, örömét lelheti. A pár rögvest megegyezett abban, reggel a kapitány átmegy Pelham Hallba, hogy
megbeszélhessék egy örömteli kirándulás részleteit. Lady Catherine csak pillanatokkal ez után tudta
visszaszerezni tengerészét.
A jó kapitány vágyakozó pillantást vetett Miss Bingleyre és kötelességtudóan visszakísérte kuzinját, Anne-t a
táncparkettre és méltóságteljesen táncolni kezdett az éppen soron lévő tánc ritmusára. Az egész társaság
egyetértett abban, hogy Mr. Heywood modora kifogástalan.
 KILENCEDIK FEJEZET

A következő reggelen Georgiana szokásos reggeli körsétáját rótta a Pemberley parkban. Mivel nagyon szerette
ezeket a sétákat, sógornője megérkezése óta folyton kereste az alkalmat, hogy együtt gyakorolják ezt az
időtöltést. Mindketten hasonlóan gondolkoztak az ilyen kirándulások természetét illetően, és egyetértettek abban,
hogy séta közben nemigen van szükség beszélgetésre. A táj szépsége annyira lenyűgözte őket, hogy mindenfajta
eszmecsere szinte betolakodásnak tűnt fel a szemükben. Sétáik bár csendesek, mégis szerető, meleg
hangulatúak voltak.
Ma azonban Georgiana magányra vágyott. Az előző este eseményei annyira felkavarták a gondolatait, hogy
most egyedül kellett lennie ahhoz, hogy mindent átgondolhasson. Ő, aki oly szilárdan eltökélte, hogy hajthatatlan
és megközelíthetetlen marad, úgy érezte, hogy gondolatai sokkal többször járnak Thomas Heywood kapitány
körül, mintsem az helyes volna.
Sokáig igen büszke volt arra, hogy nem tudták megingatni sem a fiatal Stantonok, vagy az idősebb Middleton,
sem pedig Richard Brook kiválóságai; a kapitány azonban felkészületlenül érte. Váratlan megjelenése, romantikus
jelleme, mindazok a kalandok, melyekben része volt, az a sok szenvedés, melyen bizonyára keresztül kellett
mennie - úgy tűnt, hogy minden, a kapitánnyal kapcsolatos körülmény, megbizsergette a fantáziáját. Hát még
amikor Lord Byron szavait tolmácsolta neki azon a hangon, olyan veszélyben érezte magát, amiről azt hitte, hogy
már régen nem árthat neki. Milyen álhatatlan teremtés is ő! Ilyen gyarló természete volna?
A friss tavaszi levegő pirosra festette az arcát, amint végigsétált a sáros, kavicsos úton a bokrok között,
felmászott a lankákra és lépteit a csalitos berek felé irányította. Nem telt bele sok idő, fiatalsága és a reggel
tökéletessége megtette hatását. Jobb kedvre hangolódott, és a legkorábbi,
 leggyengébb rügyeket kezdte el keresgetni, melyek mostanság kezdték megmutatni magukat. Ám alig hogy
lehajolt, suhogó hangra lett figyelmes, mely a mögötte levő orgona- és jázminbokrok felől hallatszott. Gyorsan
megfordult, hogy lássa, milyen madár vagy állat kotorászhat ott, de meglepetésére ehelyett egy férfi sziluettjét
látta kiemelkedni.
Magas úriembernek tűnt kinézete alapján, és úgy tetszett, meglepődött, hogy a lányt ott találja. Mindazonáltal
a férfi hamar összeszedte magát és udvariasan megszólította Georgianát.
- Nem akartam megzavarni önt, Miss Darcy. Nem gondoltam, hogy ilyen messze a háztól találok bárkit is
ebben a korai órában.
Georgiana megdöbbent. Egy idegen Pemberleyben, és milyen közvetlen hangot használ vele szemben!
- Előnyben van velem szemben, uram - válaszolta ridegen. - Én magam nem emlékszem, hogy be lettünk
volna mutatva egymásnak.
A férfi ezen csak nevetett.
- Az ön nyíltsága elbájoló, Miss Darcy, még feledékenységére is van mentség. Tegnap este, bármely
pillanatban vagy fél tucat hódolót számolhattam meg ön körül. Minket viszont tényleg bemutattak egymásnak,
maga Mr. Darcy tette ezt. James Leigh-Cooper vagyok.
Georgiana igencsak zavarban érezte magát. Őt emlékeztetni kellett találkozásukra, amint azonban az építész
élénk tekintetére esett a pillantása, csodálkozott, hogyan felejthette azt el. Az illem ily módon megsértését
általában megalázónak tartotta, de volt valami magabiztosság a fiatalember hangjában, ami megnyerő kinézete
ellenére is felzaklatta Georgianát.
-Biztosíthatom önt, Mr. Leigh-Cooper, hogy nem állt szándékomban megbántani - adta meg magát a lány. -
Túlságosan elfoglalt voltam egész este.
-Ezen nem is csodálkozom - mondta az építész, meghajtva magát. - Észrevettem, hogy minden szem önre sze-
 geződik és annyira élveztem ezt a képet magam is, hogy nem akartam tönkretenni a hatást azzal, hogy
közbeavatkozom. Bókjaim, úgy vélem, megfelelők a legtöbb alkalommal, de még én sem mernék versengeni
azzal, kinek fegyvertárába maga Lord Byron is beletartozik.
Georgiana elmosolyodott ezen a vidám beszéden. Ő is észrevette volna a kapitány iránta való érdeklődését?
-Ön Thomas Heywood kapitányra gondol. Tán nem szaval csodálatosan?
-De igen - felelte a férfi. - Olyan tökéletesen szavalt, hogy alig lehet észrevenni, hogy a verset egy sötét hajú
hölgyhöz írták, míg kegyed, Madam, feltűnően szőke.
Georgiana arca átmelegedett erre a csipkelődésre. Nem kevesebbről volt szó, mint hogy egy öntelt idegen
veszi a bátorságot, és kritizálni mer egy olyan nemes férfiút, mint Heywood kapitányt, Lady Catherine
unokaöccsét. És még Lord Byron versének is gáncsot vet! Már majdnem megkérdezte, vajon az építész
versolvasással mulattatja-e magát, míg a kapitány a haza védelmével van elfoglalva, de aztán önuralmat
erőltetett magára, és inkább Pemberleyre terelte a beszélgetést.
- Bátyám teljesen megbízik önben, Mr. Leigh-Cooper - kezdte. - Azon kevesek közé sorolja önt az angol
építészek között, akire nyugodtan rábízhatja szeretett birtokát.
Az építész elmosolyodott hallván a leereszkedő hangsúlyt a lány szavaiban, de komolyan válaszolt.
- Ez olyan bizalom, melyet nem vehetek félvállról. És esküszöm önnek, Miss Darcy, hogy nem kell
nyugtalankodnia amiatt, hogy bármilyen módon megpróbálnám átformálni mindazt a méltóságot, amely máris
Pemberley jellemzője. Szabadna ezt kicsit bővebben elmagyaráznom?
A férfi a karját nyújtotta, és mivel Georgiana túlságosan meg volt hökkenve ahhoz, hogy elutasítsa, hát
elfogadta azt. Az építész végigvezette a déli fasoron, át a tisztáson a folyó felé, ahol volt egy domb, amiről
mindketten megszemlélhették a látványt. Ennek a nagy magaslatnak a tetejéről csodálták meg a kilátást.
 - Ez - mondta Leigh-Cooper végigmutatva a tájon - az önök Pemberlyje. Nézze azokat a csinos falakat, látja
milyen elegánsan áll az épület az erdő előterében? Ez az a vonás, amit meg szeretnék őrizni; Alexander Pope
tanácsa szerint, „a hely szellemét mindenekben". Díszítsék csak mások az építés korának és a körülölelő tájnak
minden harmóniáját figyelmen kívül hagyva házaikat! Pemberleyt olyannak akarom látni, amilyen.
Így folytatta tovább is, lelkesen elemezgetve az Itáliából folyamatosan érkező hatásokat, a hatalmas, Palladio
stílusában épült villákat, melyek talán jól illenek a bőséges napfényben fürdő lombardiai alföldhöz, de kevésbé
szerencsések az angol élősövény-kertek között.
- Ami engem illet - zárta le végül mondandóját -, nem mondhatom, hogy követném bármelyik iskolát is, de
mindegyik stílusából válogatok, hogy megadjam mindazt a nagyságot, ami egy kastélyhoz illik, és előcsalogassam
mindazt a szépséget, ami a természetes táj sajátja. Csupán egy új híd és a déli fasor annyira kiszélesedik, hogy
feltárja az addig rejtező kilátást. Akkor pedig ön is sokkal szebb kilátást kap bájos házukra, éspedig mindenfajta
mesterséges beavatkozás nélkül.
Igazi érzések tükröződtek szavaiban, bár úgy tűnt, teljesen megfeledkezett a lány jelenlétéről. Georgiana úgy
érezte, őt is megérintette az a szenvedély, mely az építész szavait ihlette. A férfi pillantását követve úgy látta
Pemberleyt, mint még soha azelőtt. Ezzel együtt pedig, kénytelen volt bevallania magának, hogy egyre
elfogadhatóbbnak tartja magát a fiatalembert is.
 TIZEDIK FEJEZET

A páros már visszafordult és elindult a ház felé, amikor észrevették, hogy Mrs. Darcy közeledik a távolban,
oldalán egy igen csinos, egyenruhás tengerésztiszttel. Georgiana, aki nem figyelte, milyen későre jár az idő, mivel
minden figyelmét lekötötte a fiatal építész magyarázata, hirtelen tudatára ébredt, milyen illetlenséget követett el,
mikor ilyen sokáig időzött vele. Ő, kíséret nélkül, egy vadidegennel kószál a kertben! Nagy zavarban érezte
magát.
Az, hogy maga Heywood kapitány jött el meglátogatni őt, önmagában igen nagy megtiszteltetés volt. Neki
viszont, hogy őt így találja, kócosan, rendezetlen öltözékben, ráadásul egy másik úr tárasságában, bizonyosan
nem lesz oly örömteli.
A kapitány valóban korán érkezett, de azzal mentegette magát Mrs. Darcy előtt, hogy erején felüli próba volna
számára, ha túl sokáig kellene távol maradnia Pemberley elbájoló hölgyeitől. Miután megtudta, hogy a fiatalabbik
úrhölgy nemrég szokásos reggeli sétájára indult, ragaszkodott ahhoz, hogy megvárja őt a szalonban. Mrs. Darcy
megnyugtató szavai miszerint Georgiana hamarosan visszaérkezik, valamint a háziasszony kellemes társasága
könnyen feledtette az idő múlását egy ideig. Ám mivel Georgiana továbbra sem érkezett meg, és Heywood
kapitány - annak ellenére, hogy említést tett néhány reggeli teendőjéről - még mindig semmi jelét nem adta
annak, hogy távozni szeretne, Elizabeth azt javasolta, hogy keressék meg ők a lányt.
Bár a kapitány kitörő örömmel fogadta a javaslatot, világosan látszott, hogy türelmetlensége egyre nő.
- Drága Miss Darcy - kiáltotta -, milyen öröm újra látni önt, és milyen jó színben van ma! Érdemes volt várni
önre egy óránál is többet.
Georgiana szinte megnémult. Milyen kellemetlen, hogy így kell találkozniuk!
 Mrs. Darcy, amint észrevette fiatal barátnője zavarát, sietve bemutatta egymásnak az urakat, és
elmagyarázta, milyen megbízatást kapott Mr. Leigh-Cooper a Pemberley birtok felújításával kapcsolatban.
-És valóban - fejezte be Eliza -, szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy megnyertük ügyünknek ezt az
úriembert, kinek legutóbbi sikeréről Hardwycke Halinál bizonyára ön is hallott.
-Boldog Hardwycke Hall - jegyezte meg a kapitány -, jól emlékszem rá a gyermekkoromból. Micsoda nemes
feladat az építészé! És milyen tökéletes anyag ehhez Pemberley! Méreténél fogva könnyedén kialakítható
benne minden manapság divatos komfort. Micsoda lehetőség egy ambiciózus fiatalembernek! Egészen
biztosan madárházat is tervezett bele.
Leigh-Cooper egy kissé meglepetten azt válaszolta, hogy eddig még nem gondolt ilyesmire.
- Hogyan? - kiáltott a kapitány. - Nem lesz madárház! Miért nem, drága barátom, mikor Jenning
kisasszonyéban jávai fecskék, Loretta-cinkék és virginiai pacsirták vannak, nem is beszélve a kolibrikről és
paradicsommadarakról? Egész London erről beszél! Bizonyára önt is megérintette az új divat szele.
Leigh-Cooper figyelmesen, bár fenntartásokkal hallgatta a kapitányt, és csak annyit válaszolt, hogy ezen a
birtokon nem igazán találna alkalmas helyet egy ilyen egzotikus állatseregletnek.
A kapitány azonban hajthatatlan volt.
-Hogyhogy nem, drága barátom? - erősködött - Egy olyan képzett építész, mint ön, ha akarná, tucatnyi
megfelelő helyet találhatna.
-Lehet - válaszolta Leigh-Cooper alig hallható hangon -, hogy Pemberley is jobban járna, ha az ön divatos
kezébe kerülne.
Georgiana csalódottan hallgatta ezeket a szavakat. Nyomban elszállt az a szimpátia, ami csak az imént ébredt
benne Mr. Leigh-Cooper iránt: végül mégis kiderült, hogy
 csak egy mogorva fiatalember. Mi lelhette, hogy ilyen barátságtalan, ráadásul egy magánál jóval magasabb
rangú emberrel? És pont az ő társaságában kellett Heywood kapitánnyal összefutniuk!
A kapitány, miután egyszerűbbnek ítélte nem meghallani a fiatalember megjegyzését, maga volt a
megtestesült szívélyesség: - Biztos vagyok benne, hogy ön csodákra képes - mondta, majd hirtelen Georgianához
fordult. - Milyen öröm újra hamisítatlan angol arcot látni! Megénekelhetik az itáliai és spanyol szépségeket, de
számomra semmi sem hasonlítható össze az angol orcák rózsapírjával! - mondta, majd további hűhó nélkül,
hetykén visszakísérte a lányt a házhoz.
Mrs. Darcy ottmaradt Leigh-Cooperrel, de hamar a helyzet magaslatára emelkedett.
-Mr. Darcy és jómagam már régóta élvezettel figyeljük az ön művészetét - mondta, mikor elindultak a másik
kettő után. - Amikor Lady Hardwycket nem egészen két hónappal ezelőtt meglátogattuk, teljesen le voltunk
nyűgözve az ottani munkájától. Én ugyan nem láttam Hardwycke Hallt korábban, de Mr. Darcy biztosított róla,
hogy várakozáson felüli mértékben változott meg. Nekem különösen a könyvtáron végzett munkája tetszett.
Véleményem szerint, a könyv, mint az ember legjobb barátja, a ház leghívogatóbb szobáját érdemli, és éppen
ez az, amit önnek sikerült ott megvalósítania.
-Becsületére válik az ízlése, Madam - válaszolta a férfi megörülve Elizabeth szavainak. - Túlságosan is sokan
inkább a képtár-terem és a főlépcsőház pompájáért lelkesedtek. Bár kevesen veszik észre, de munkáim közül
én mindig az egyszerűbb szobákat kedveltem.
Elizabeth nem tudta nem észrevenni a magabiztosságot a férfi hangjában. Úgy tűnt, hogy ennek a
fiatalembernek nem sajátja a szerénység, de Eliza kész volt neki ezt megbocsátani, hiszen az építész nem csak
kitűnő tehetség volt, de őt is azon kevesek közé sorolta, akik megértették művészetét.
 - Ezek szerint akkor hasonló az ízlésünk. És mind Mr. Darcy, mind magam bízhatunk abban, hogy a
Pemberleyn végzett munkája, a modern felújításokkal ellentétben, nem hoz oly mértékű fejlesztést, hogy az már
átlépné az elviselhetetlenség határát.
Így folytatták tovább útjukat, élénken vitatva meg a túl sok fejlesztés bolondságait. A témán fellelkesülve
Leigh-Coopernek eszébe jutott az egyik legutóbbi felkérése.
-Nem fogja elhinni, de épp a minap utasítottam vissza egy megbízatást, mely szerint egy hölgy, kinek neve
ismerősnek tetszene önnek, arra kért, hogy tervezzek megfelelő szobát házitigrisének, amit Rangoonban,
Indiában élő férje ajándékozott neki.
-Pedig elhiszem - nevetett Eliza. - Ha én ilyen nőt vettem volna feleségül, én magam gondoskodnék arról, hogy
Rangoonban, Indiában maradhassak.
-Milyen szerencsések, akik a divatot követik, nem béklyózza meg őket a józan ész! Egyre inkább a külföldet
majmolják. Ahogy hallhattuk, manapság a madárházakért rajonganak Londonban. Az ember azt hihetné, hogy
a mi angol vidékeink annyira híján vannak a madaraknak, hogy importálnunk kéne azokat Virginiából és
Jáváról.
Már közel jártak a házhoz, mikor az építész ezeket mondta, és Eliza nem tudta elrejteni jókedvét. Úgy ítélte
meg, hogy nyers modora ellenére Mr. James Leigh-Cooper kétségtelenül figyelemreméltó ember. Sőt mi több,
egyenesen megkedvelte.
Második

könyv
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

Időközben Heywood kapitány, aki elöl sétált Georgianá-val, kihasználta a kedvező alkalmat, és kifejtette a
lánynak, mennyire szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen sikeresen lehorgonyzott - hiszen rövid idő alatt egy
rokonlélek társaságára akadt. Hamarosan belekezdett az elmúlt est örömteli részleteinek felemlegetésébe,
miközben folyamatosan hangoztatta, mekkora öröme telt mindenben.
- Én csak egy unalmas fickó vagyok - tette hozzá. - Be kell valljam, hogy sokkal jobban élvezem, ha a vihar a
tengeren ér, mint ha az önök szalonjaiból kell végignéznem. Mindazonáltal, az előkelő társaság iránti félelmem
egyszeriben elpárolgott, látva, mily melegen üdvözöl az ön sógornője, de különösen - s itt meghajtotta magát a
lány felé - az ön szavai segítettek.
Georgiana, akit halálra rémisztett ez a kedvesség, füle tövéig vörösödött.
- Akkor ébredtem rá - folytatta a kapitány -, hogy túl régóta vagyok távol drága Angliámtól. Ő, Miss Darcy,
csak nézzen azokra a robosztus tölgyekre, nemes nyírfákra és szánjon hosszúra nyúlt száműzetésem miatt. Milyen
szép is Pemberley!
És oly valóságos örömmel az arcán mosolygott a lányra, hogy az végre felbátorodott annyira, hogy válaszoljon.
- Az ön megjelenése a bálon - kezdte - mindazonáltal igen meglepett engem. Nagyon keveset tudtam arról,
hogy Nagynéném családja büszkélkedhet olyasvalakivel, aki ily hősiesen vesz részt a haza védelmében.
Heywood nagyon örült ennek a dicséretnek. A lány felé hajolt, és úgy tűnt, hogy még mondani szeretne neki
valamit. Ám ebben a pillanatban mindketten észrevették a korábban lehagyott másik párt, így a kapitány inkább
visszavonult.
- Milyen kellemes ez a reggel! - kiáltotta teljes szívéből. - És - folytatta hirtelen megváltoztatva hanghordo-
 zását - mennyire kellemetlen, hogy a körülmények nem teszik lehetővé, hogy továbbra is itt időzzem
Pemberleyben.
Mrs. Darcy ugyan meglepődött egy kicsit, mindazonáltal egy kis frissítőt ajánlott a kapitánynak eltávozása
előtt. Ezt azonban a kapitány határozottan, de udvariasan visszautasította. Pemberley vendégszeretete, és ebben
biztos volt, első osztályú; asztala, tudta, híres az egész vidéken; ám már így is túl soká késlekedett az útra
keléssel. Ezért aztán egy pillantást vetve Georgianára sietve eltávozott.
- Milyen szeleburdi fiatalember! - konstatálta Elizabeth az istállók irányában elsiető kapitányt figyelve. - Egyben
legalább igaza van: valóban kellemes ez a reggel. A tavaszi levegő csodálatos, és, azt hiszem, örömeinket csak
úgy fokozhatnánk, hogy rögvest bemegyünk a házba, s a további eszmecserét már a hideg sült és a sütemény
felett folytatnánk. Mr. Leigh-Cooper, ugye velünk tart?
A fiatalember boldogan elfogadta az invitálást. Hosszúra sikeredett a reggeli körútja, és jól esett volna valami
kis frissítő, mielőtt újra belefog a munkájába.
Elizabethnek nem kellett több biztatás. Mrs. Hedges galambpástétomot készített aznap reggelre - csak nem
egy viharfelhőt látott ott északon? -, és minden kétséget kizáróan, az építész divatbolond kliensei már őt is
megismertették a löncsölés új szokásával. Azonnal be kell menniük.
Leigh-Cooper nagyot nevetve követte Elizát a házba.
Georgiana alig tudta magában tartani izgatottságát. Már alig várta, hogy kettesben maradhasson Elizabethtel,
hogy kibeszélhesse magát. Mindig nagyra becsülte sógornője véleményét; és ma, frissen a reggeli sétától, fejében
immár rendezett gondolatokkal, biztos volt benne, hogy olyan képet mutat magáról, amelyet a másik csak
csodálhat. Milyen megfontoltnak és óvatosnak mutatta magát ma reggel, milyen kevéssé ingott meg Heywood
kapitány bókjaitól!
Mr. Leigh-Cooper azonban mindent elrontott. Azzal, hogy megzavarta őt ott a kertben, teljesen kizökkentette a
 gondolataiból, ráadásul amilyen faragatlanul viselkedett Heywood kapitánnyal. És most újra itt lábatlankodik, s
ami a legrosszabb, hogy mindezt Mrs. Darcy meghívására teszi! Ordítani tudott volna.
Ahogy a szalon felé igyekeztek, Mrs. Reynoldsszal találkoztak, aki egy Longbournból érkezett levelet
szorongatott. Elizabeth azzal a rossz előérzette vette el tőle, hogy talán valami rossz hírt tartalmaz. Bár egyikük
sem verte nagydobra, de ő és Jane is aggódtak, amiért édesanyjuk nem tudott eljönni az estélyre. Mrs. Bennet
idegei a nővérek régi jó ismerősei voltak, de az, hogy miattuk édesanyjuk egy pemberleyi bált elmulasztott,
valóban szerencsétlen körülményekre engedett következtetni.
Olyan nagy volt az aggodalma, hogy nem tudott várni addig a levél felbontásával, míg nyugodtabb
körülmények között olvashatja el azt. A többiek megértését kérte - olyan ügyről volt ugye szó, mely nem tűrt
halasztást -, hogy nem tud velük tartani, de biztos volt abban, hogy Miss Darcy gondoskodik majd vendégükről.
Ezzel szegény Georgianát magára hagyva a feladattal, elvonult, hogy nyugodtabb helyet keressen magának.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

A szalon, ahová Georgiana a gondjaira bízott vendéget vezette, egyértelműen a ház egyik legszebb szobája
volt. Ezen a reggelen pedig valóban az előnyös oldalát mutatta: az északi oldal felől érkező fény megvilágította a
bútorokat és a dísztárgyakat, míg a nagy ablakokból látható spanyol gesztenyefák a kertben, az erdős dombok a
távolban a tavasz zöldjének érzetét hozták el. Egyetlen sarkot sem borított homály, a szoba minden részlete
kellemes látványt nyújtott a szemlélőnek.
Miss Darcy azonban annyira neheztelt még, hogy érzéketlen maradt a fény és a látvány szépségei iránt. Újra
egyedül maradt ezzel a zavarba ejtő fiatalemberrel, aki most nagy nyugalommal áll a nagy kőkandalló előtt.
Elizabeth helyett tehát vele kell megelégednie, és még szívesen is kell viselnie.
Első dolga volt, hogy sietve frissítőket rendelt. Ám miután a szolgákat dolgukra küldték és megkérdezte Mr.
Leigh-Coopert, hogy vajon nem túl meleg-e a tűz, ő pedig megtisztelve érezte magát, hogy azt válaszolhatta,
hogy pont kedve szerint való, mindketten elhallgattak.
Georgiana arra várt, hogy az építész szólaljon meg, de úgy tűnt, hogy annak teljesen megfelel, ha pillantásuk
találkozik, és közben egy szót sem szólnak. Ez egészen addig tartott, míg egy idő után mindketten úgy érezték,
hogy a csend örökre beborítja őket.
Végül, miután rádöbbent arra a keserves tényre, hogy legalább egyiküknek fel kellene vetnie valami ártatlan
semleges beszédtémát, Georgiana azonnal felhasználta a jól nevelt iskolás lányok alaptételét, miszerint egy
megfelelő társaságban mindenki rokona mindenkinek.
- Igaz is, Mr. Leigh-Cooper, nem áll ön rokonságban véletlenül a devonshire-i Leighekkel? Mr. George Leigh, bár
még nem volt szerencsém találkozni vele, keresztapámnak, Sir Geoffrey Portlandnak közeli jó barátja.
 - Csodálom, hogy ezt kérdezi. A Leigh elég gyakori név. Lehet, hogy családjaink rokonságban vannak, de nem
tudom elgondolni, miért feltételezi ily könnyedén ezt a kapcsolatot.
Georgianát akarata ellenére is bosszantotta ez a hangnem.
-Mérget vehet rá, hogy ha ahhoz a családhoz tartozna, egészen bizonyosan tudna róla. Mr. Leigh első
unokatestvére magának Norfolk Hercegének.
-Valóban? Akkor talán azt képzeli, hogy bárkinek, akibe csöppnyi tehetség vagy érdem is szorult, feltétlenül
rokonságban kell állnia az arisztokráciával? Sajnálom, hogy csalódást kell önnek okoznom, kedves Miss Darcy,
de amennyire én tudom, családom nem büszkélkedhet egyetlen báróval vagy őrgróffal sem. Ennek ellenére
tartjuk magunkat annyira tiszteletreméltónak, mint mások; sőt sokaknál még többre is.
Georgiana nem tudta, mit válaszoljon. Mr. Leigh-Cooper önteltsége olyannyira nyilvánvalóvá vált itt a
nappaliban is, mint odakint a parkban. És mindez egy olyan fiatalembertől, aki bár különleges tehetséggel bír,
nem rendelkezik szinte semmilyen kapcsolattal előkelő körökben! Mr. Leigh-Cooper kétségtelenül ragyogó
tehetség volt; de makacsnak és túlságosan önhittnek tűnt. Amikor Pemberleyt szemlélték, mégis olyan
összhangot érzett vele. Milyen kár érte.
Némiképp oldódott a feszültség azzal, hogy a szolgák visszatértek a frissítőkkel. James Leigh-Cooper
bőségesen evett mindenből, étvágyát cseppet sem csökkentette az iménti beszélgetés. Semmi jelét nem adta
annak, hogy tudatában volna, hogy mondandója esetleg udvariatlan lett volna. Georgiana meglepődve szemlélte,
mint tűnik el a húsostál tartalma az építész gyomrában. Ezek szerint a fiatalember annyira azért nem büszke,
hogy megvesse a terített asztal örömeit.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

A Longbournból érkezett levél gondos elolvasása után legtöbben legfeljebb hálás megkönnyebbülést éreztek
volna Elizabeth helyében. Az írás tartalmazta Mrs. Bennet szívből jövő üdvözletét az ő drága Lizzyjének, valamint
áradozó spekulációit a bált, Lizzy ruháját és az ő nagyra becsült Fitzwilliamjének nagyvonalúságát illetően; majd
bevégződött azzal, hogy egészségi állapota szerencsésen rendezőzött és, hogy mindkét idősebb Bennetnek
szándékában áll Derbyshire-be látogatni két héten belül. Bárki örült volna ennek a jó hírnek.
Nem úgy Elizabeth. Túlságosan jól ismerte édesanyja könnyed kézírását, hogy fel ne fedezzen benne
valamiféle nyugtalanságot, amit talán más észre sem vett volna. Ráadásul az a hirtelenség, amivel Bennetek úgy
határoztak, hogy csatlakoznak lányaikhoz, valamint az a sor, melyben édesanyja azt írja, hogy „néminemű családi
nehézségek támadtak az elmúlt hetekben", olyan vészhelyzetre utalt, ami meghazudtolta a levél derűs
hangvételét. Annak ellenére, hogy Mrs. Bennet nem említette a nyugtalanság okát, lányát rossz előérzet fogta el.
Végtére is, nem volt az olyan régen, hogy Lydia indiszkréciója miatt a család jó híre kis híján odalett. Túl jól
emlékezett még Elizabeth a szerencsétlenség hosszú napjaira, és elborzadt attól, hogy esetleg újabb
megpróbáltatások várnak rájuk.
Az idő előtti aggodalom luxusát azonban megtagadták tőle a Pemberley úrnőjeként minden pillanatban
ráháruló elvégzendő feladatok. Félretette tehát gondolatait, és elsietett a szalon felé.
A két fiatalt a jóformán teljesen üres tálca mellett, beszélgetésbe merülve találta. Georgiana kipirult, tekintete
élénkséget tükrözött; a légkör tehát igen barátságosnak tetszett. Pedig néhány perccel ezelőtt, amikor magukra
hagyta őket, még úgy tűnt, sógornőjét egyáltalán nem nyűgözi le az építész társasága. Ilyen hamar elmúlt volna
ne-
 heztelése? Bár egy ilyen ember esetében, mint James Leigh-Cooper, tűnődött Elizabeth, akár még elő is
fordulhat. Egyszerűen ilyen volt a férfi stílusa. Amihez ért, arról sokat és jól beszél.
Amikor azonban közelebb ment, hogy megtudja, miről is folyik a társalgás, az egész jelenet rögtön más
színben tűnt fel.
- Nem mondhatja komolyan, Miss Darcy - mondta éppen az építész -, hogy az ön szemében a divatnak akkora
jelentősége van, hogy inkább lemondana a saját ízléséről, csakhogy azt kövesse.
Miss Darcy felháborodottan válaszolt volna éppen, amikor észrevette sógornőjét, és így inkább nem szólt
semmit. Mindketten felálltak, Georgiana pedig a megmaradt frissítőket ajánlotta Eliza figyelmébe.
James Leigh-Cooper gondolatai azonban még mindig a beszélgetés körül forogtak, ezért azonnal Mrs. Darcy
fordult.
-Asszonyom, az ön józan eszében bárki megbízhat - tört ki. - Miss Darcyval épp a biztos jó ízlés és a
könnyelmű divat egymással ellentétes erényeiről vitatkoztunk. Megkérhetem, hogy mondja meg, ön mely
irányba hajlik e tárgyat illetően?
-Szó sem lehet róla - válaszolta mosolyogva Elizabeth. - Semmi esetre sem vállalom a döntőbírói tisztet ebben
a vitában, különösen mivel szavai kétséget sem hagynak az álláspontja felől.
-Ön olvas a gondolataimban - hajolt meg a fiatalember beleegyezően. - Reméltem, hogy kellő pártatlansággal
vázolom a két álláspontot. Önnek azonban gyorsabban vág az esze, semhogy túljárhassak az rajta ilyen
ravaszkodásokkal.
-Ne szomorodjon el! - válaszolta Elizabeth, és kitört belőle a nevetés. - A ravaszkodás a mi nemünk legfőbb
fegyvere, és rosszul áll az olyan derék férfiaknak, mint amilyen ön is.
Georgiana, ahogy hallgatta ezt a beszélgetést, egészen meghökkent. Milyen udvarias, sőt barátságos az
építész!
 Meglepő, de sógornőjével szemben egészen előzékeny! Mennyire más volt, amikor még vele beszélt, azon
határozott hangon, olyan udvariatlan stílusban. Mit akarhatott ezzel?
- Mr. Leigh-Coopernek valóban nem szükséges nyugtalankodnia ravaszsága miatt - szólt közbe. - Egészében
véve azt mondhatjuk, hogy szokatlanul őszinte - talán túlságosan is az.
-Őszinteségem mindeddig többnyire a javamat szolgálta
-válaszolta a férfi mosolyogva, miközben a lányra nézett.
-Az illem azonban visszatart attól, hogy megjegyezzem például, milyen csodálatos hatással bír egy élénk
beszélgetés a kisasszonyok arcszínére.
Georgiana kétségbeesetten érezte, hogy még jobban elvörösödik ezekre a szavakra. Ám amikor sógornője felé
fordult látta, hogy az oly nagyon nevet, hogy nem veszi észre, mennyire kínos neki ez az egész, és így azt sem
várhatja el, hogy Eliza könnyítsen helyzetén. Mindet összevetve, a fiatalembert kimondottan zavaró jelenségnek
tartotta.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Jane a nővérééhez hasonló érzelmekkel fogadta a longbourni híreket. Ő is látta a kézírásban rejlő
nyugtalanságot és a szokásosnál is összeszedetlenebb gondolatokat. Valami nem volt rendben, és ez nagyon
megijesztette.
A férje azonban Jane minden balsejtelme ellenére is nyugodt maradt, és az ő kedvéért az asszony is
megpróbálta leplezni aggodalmát. Jó természete volt az az erény, amit Jane Bingleyben leginkább csodáltak, de
nem ez volt az egyeden. Felnövekedve, ahogy humorérzéke megedződött, Mr. Bennet gúnyolódásain és Elizabeth
kérlelhetetlen, minden bolondságot azonnal kiszúró tekintete mellett az ő látása is kitisztult, Jane szokatlan
mértékű empatikus képességeket fejlesztett ki magában. Röviden szólva, többet megértett, mint azt feltételezni
lehetett. Ám éppen kedves természete gátolta meg sokszor abban, hogy felfedje ezeket az észrevételeit.
Ráadásul, fiatalabb korában minden húgánál közelebbről élhette át az eltérő intellektus házasságra gyakorolt
hatásait, és ezért elhatározta, hogy ez a probléma soha sem árnyékolhatja be az ő kapcsolatát. Ugyan gyakran
szívesen szóba hozta volna Mr. Bingley előtt a társaságukban tartózkodók gyarlóságait, de mindig ellenállt a
kísértésnek. Semmi esetre sem akart okosabbnak tűnni, mint a férje.
Így okvetlenül egyet kellett értenie azzal is, hogy Bennetek érkezése a legnagyszerűbb hír Mr. Hurst idősödő
édesanyjának röviddel Márton-nap előtti látogatása óta; hogy minél hamarabb szét kell vinni a jó hírt a
szomszédok és a barátok körében, és hogy késlekedés nélkül fel kell hizlalni három - nem, inkább négy - kövérkés
tyúkot az alkalomra.
- És a legjobb az egészben az - zárta le Bingley -, hogy az ön szülei bennünket választottak Pemberley helyett,
és tették ezt ráadásul annak ellenére, hogy tudatában vannak annak, hogy kedves húgaink máris nálunk
tartózkodnak. Ó, kedves Jane, micsoda kiváltságban van részünk!
 -Magam is szívesebben gondolnám így, azonban azt kell feltételeznem, hogy választásuk nem azért esett
ránk, mert jobban kiérdemeltük volna, hanem mert rettegtek a másik lehetőségtől. Emlékezzen csak vissza,
hogy amikor legutóbb Pemberleybe látogattak, édesanyám valósággal lesoványodott a vendéglátójától való
félelmében.
-Igen, tapasztaltam már, hogy Darcy ilyen hatással van másokra, ennek ellenére kedvesnek és udvariasnak
ismerem őt. Nem tudom róla elképzelni, hogy Mrs. Bennetet meg tudná ijeszteni. Be kell valljam, hogy
édesanyját pedig mindig is rettenthetetlennek tartottam.
-Mindazonáltal, nem kell olyan kényelmetlenül éreznie magát itt nálunk Pelhamben. Önnél, Mr. Bingley, nincs
jobb természetű ember a világon.
-Ön pedig a legjobb szívű teremtés minden nő között - válaszolta lelkesen Mr. Bingley. - Kedvesem, micsoda
hír! Nem várhatok tovább, el kell mondanom Caroline-nak és Louisának.
Könnyen elhihetjük, hogy a szerelmesek mindent megtettek azért, hogy új vendégeiket a lehető
legszívélyesebben üdvözölhessék, és hogy őket minden kényelemmel ellássák. Jane feladata volt a konyhai és ház
körüli teendők megszervezése, míg Mr. Bingley vállalta, hogy szétviszi a hírt a szomszédságban.
A Mrs. Randallre háruló feladat úrnője szerint is igen nehéznek bizonyult. Nyomban hozzá kellett látnia a
fehérleves és a galambpástétom elkészítésének, meg kellett kóstolnia az eltett gyömbért, a fekete vajat tökéletes
hőmérsékletig kellett melegítenie, és készítenie kellett szilvás lepényt, egyensúly-tésztát, gyümölcstortát és
mindenféle édes roládokat, no meg zseléket. Mrs. Randall kijelentette, hogy nincs megelégedve a vadhússal, és
aggodalmaskodott a maradék disznóhús miatt; Mrs. Bingley pedig azon tűnődött, hogy vajon nem túl korai-e még
a bárány ilyenkor. Mindazonáltal mindkettő felvidámodott a beszélgetés hatására.
Eközben Charles Bingley, akinek még nagykabátját sem sikerült teljesen begombolnia, felkereste nővéreit, kik
ép-
 pen egy vidéki kirándulásról érkeztek haza. Caroline egészen barátságosnak tűnt, melegség és derű áradt
belőle, ami csak ritkán vált láthatóvá még a testvérének is. Nyilvánvaló volt, hogy Miss Bingleynek mondandója
van a számára, így alig tettek néhány lépést egymás felé, amikor a nővére élénk hangon így szólt hozzá:
- Kedvesem, az önök parkja egyszerűen csodálatos! Órákon keresztül sétálgattunk benne ide-oda.
Fantasztikus adottságai vannak ennek a helynek. No és az az érdekes örökzöld gyűjtemény, meg azok a virágzó
bokrok mindenfelé! Éppen most vitattuk azonban meg a dolgot társaságunk egyik tagjával, aki igen jó megfigyelő,
biztos ízlésű, és volt olyan nagylelkű, hogy rámutatott a park néhány hiányosságára. Drágám, egy kis rendszerre
volna szükség. Gondolnia kellene rá, ha azt kívánja, hogy valóban megbecsült ura akar lenni Pelham Halinak,
hogy mihamarabb kivágassa az istálló környékén lévő fákat. Biztosíthatom arról, hogy sokkal többet kell majd
törődnie a gyeppel, és a különböző facsoportokat is pontosabban kellene elrendeznie. A precizitás az, kedvesem -
ahogy a nagy tudású úriember bennünket felvilágosított -, a precizitás az, mely nélkülözhetetlen olyasvalaki
számára, aki követni akarja a divatot.
Mr. Bingley örült testvére észrevételeinek, bár nem egészen értette, miről is beszél. Caroline, aki eddig ritkán
szorult tanácsra akár testvére házának vagy annak életének elrendezését illetően, még sohasem fejtette ki
ennyire részletesen a véleményét az ő parkjairól. A tanács, amit ilyen hévvel fejtett ki az imént, egészen biztosan
egyik új ismerősétől származik, talán valaki olyantól, akivel mostanság ismerkedett össze Londonban.
- De kedves Caroline, mik vagyunk mi, hogy megváltoztassuk a természet csodás ajándékait? Sokkal
elegánsabbak így, ahogy vannak. Különben drága testvéreim - folytatta lelkesülten -, híreim vannak. Épp az imént
tudtam meg, abban a megtiszteltetésben részesülünk, hogy két hét sem telik bele és Jane szülei ellátogatnak
hozzánk. Hát nem
 csodálatos? Lehetőségeinkhez képest mindent meg kell tennünk, hogy jól érezzék magukat. Talán még egy
bált is rendezhetnénk itt Pelhamben, hogy bemutathassuk őket az ismerőseinknek. Nem gondoljátok, ezzel talán
jobban elérhetjük, hogy ismerjenek bennünket Derbyshire-ben, mint azzal, hogy kivagdossuk a fákat?
Mrs. Hurstöt borzasztóan felkavarta ez a hír. Olyannyira, hogy azonnal hangot is adott véleményének:
- Mr. és Mrs. Bennetet bemutatni a társaságban? Ezt bizonyára nem gondoltad komolyan, Charles.
Caroline alig tudta leplezni, mennyire mulattatja az ötlet.
- Drága, Charles, jobban tennéd, ha lakat alatt őriznéd őket, és reménykednél, hogy a szomszédság nem
szerez tudomást az ittlétükről.
Épp amikor ezeket mondta, feltűnt a kocsi, mely Kitty és Mary Bennetet hozta vissza reggeli kiruccanásukból.
Az előző esti bálon megismert Sophia Middletont látogatták meg, akit reggelre már legjobb barátjuknak és
bizalmasuknak tekintettek. Megérkezésük után azonnal berontottak a hallba, és szinte elsöpörték Jane-t.
-Jaj, sógor - mondta Kitty üdvözlésképpen -, micsoda reggel! Remekül szórakoztunk Sophiánál. És milyen
vidámak voltunk! Azt hiszem, Middleton Hall nagyobb, mint Pelham, de csak két hintójuk van, és a
gyümölcsösük is szerényebb. Mennyit nevettünk! És most meg Jane azt mondja, hogy mama és papa is
csatlakozik hozzánk. Mindenképpen bemutatom nekik Sophiát. Te nem úgy találod, Mary, hogy Frank Middleton
igen csinos fiatalember?
-Meglehet, hogy egyesek így tartják - válaszolta Mary -, sőt talán a legtöbb ember szemében annak tűnhet. De
pusztán a jóképűség engem még nem nyűgöz le. A magam részéről inkább az intellektus valódi vonzerejét
keresem.
Kitty nem figyelt rá. Sohasem érdekelte, amit Mary beszélt, testvéri figyelme mindössze addig terjedt, hogy
néha hozzá szólt.
- Istenem, mennyit nevettünk! Esküszöm, Sophia és én majd meghaltunk bele. Amikor kiöntötte a vizet
Watkins
 libériájára - hogy az milyen undok egy fickó. Még sohasem találkoztam ilyen kellemetlen fráterrel azelőtt.
Olyan hangosan nevettünk, hogy egészen biztosan még Pelhamben is lehetett hallani.
Caroline Bingley eleget hallott. Várta, hogy a Bennet lányok végre levegőt vegyenek, de mikor belátta, hogy
hiába, ő is beszélni kezdett.
- A reggeli kalandjukról adott beszámoló is bizonyítja, milyen jól fogják tölteni itt az idejüket - kezdte. - Szüleik
megérkezésével pedig az egész szomszédságot megismerhetik. Mindannyian érdeklődéssel nézünk elébe az
eljövendő ünnepségeknek - ezzel felállt, és Mrs. Hursttel együtt elsiettek a könyvtárszobába, hogy ott a
szaklapokból szerezzenek további ötleteket a park megújításához.
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Jane érzelmei a Bingley nővérek visszavonulásával kapcsolatban igen vegyesek voltak, leginkább azonban
nagy megkönnyebbülést érzett. Louisa rideg nyugalma, Caroline szív nélküli eleganciája annyira ráült az egész
társaság hangulatára, hogy ez az érzés csak a nővérek távozásával szűnt meg. A maga részéről szerette volna, ha
ez nem így lenne, a férjéről úgy vélte, hogy észre sem veszi, ám be kellett látnia, hogy ezek egyike sem volt
valóság. Bárhova is mentek Charles testvérei, körülöttük szinte lehűlt a levegő.
Ám alig gondolhatta végig az ő gyarlóságaikat és férje figyelemreméltó jóindulatát, amikor küldönc érkezett
egy újabb levéllel. A kézírásról azonnal felismerte, hogy az Lydia húgától származik. Nagy aggodalommal kezdte
olvasni.

Brighton,
Hétfő Április 22.
Drága Jane,
Milyen nagyszerű, hogy mama és papa rögtön hozzátok megy. Természetesen mi is várjuk már az alkalmat -
ahogy Mama is javasolta - hogy csatlakozzunk a család többi tagjához, és mivel drága Wickhamemnek is sikerült
eltávozást kapnia az ezredéből, semmi akadálya, hogy találkozzunk. Oly jó lett volna, ha korábban tudtunk volna
érkezni, és időben odaértünk volna a bálra! Milyen felhőtlenül boldogok lehettünk volna! Már alig várom, hogy
újra lássalak téged, no meg azt, milyen előkelően élsz. Mama már nagyon sokat mesélt Pelham Hall szépségeiről
és a csodás új ágytakaróitokról. Ha Ainsley őrnagy felesége megtudja, hová készülődünk, bizonyosan elemészti
majd az irigység. Ami pedig kedves Pemberleynket illeti, Wickham gyermekkori otthonát, úgy érzem, már szinte
én is ismerem. Nagyon várom már a hétvégét, drága nővérem.
Szeretettel:
Lydia
 Ezek a hírek még jobban növelték a káoszt Jane fejében. Nem csak szülei megérkezése fogja a Pelhamben már
eddig is uralkodó feszültséget fokozni, de - úgy tűnik - még Lydia és a férje is rásegítenek egy kicsit. Még egy
olyan nagylelkű jellem, mint Jane is megrettenhet ilyen kilátások láttán. Még saját férje sem lehet a segítségére.
Ha valaki olyan türelmes és jó kedélyű, mint ő, azzal csak tovább rontja a dolgokat. Ha segítség egyáltalán volna
ebben az esetben, azt biztosan nem otthon kellene keresnie.
Mindezt végiggondolva arra az elhatározásra jutott, hogy azonnal meglátogatja Lizzyt. Az ö okos testvére józan
gondolkodására mindig lehet számítani - ám, ha még ez sem volna elegendő, mert a helyzet annyira kellemetlen
-, akkor is mindig kéznél van Eliza talpraesettsége. Nem lehetnek olyan szörnyűek a nehézségek, hogy Lizzy ne
tudna valami mulatságot találni benne - mellette Jane legalább egy jóízű kacagásra bizton számíthat. Minél többet
töprengett ezen, annál jobban vágyott húga társaságára. Nem tudott és nem is várhatott tovább: késlekedés
nélkül Pemberleybe kell utaznia.
De nem fog egyedül menni. Elizabeth meglátogatása megfelelő alkalom lesz, hogy végre megvalósítsa egyik
régóta dédelgetett tervét. Kittynek és Marynek mindeddig sikerült elkerülnie, hogy osztozzanak a családi
kötelezettségek terhein. A maguk ostoba módján eddig abban lelték örömüket, hogy mindenki számára
bizonyítsák kezelhetetlenségüket, így szerezvén meg mindazon édes előjogokat, amelyeket csupán a tökéletesen
megbízhatatlanok élveznek. Itt volt már az ideje, gondolta Jane, hogy észre térítsék őket. Bár teljes szívéből
kívánta, hogy sikerüljön megváltoztatni testvéreit, tudta, hogy ő egyedül nem lesz képes erre. Egy ilyen nehéz
feladat, ha egyáltalán véghez vihető, Lizzy közreműködését kívánta meg.
Magával fogja tehát vinni a húgait is.
 TIZENHATODIK FEJEZET

Két nappal a bál után Sir Geoffrey Portland arra ébredt, hogy köszvény állt a lábába. A reggelt tehát ágyban és
igen rosszkedvűen töltötte. Biztosra vette, hogy a túl sok szórakozás volt nyomorúságának okozója.
Visszavonultan élt, ami véleménye szerint az egyetlen lehetséges életforma egy vidéki úriember számára. Egy kis
reggeli horgászat, mozgásnak a vadászat, kopóinak kedves társasága minden nap, esetenként még egy-egy este
a kártyaasztal mellett szűk körben, a barátaival: ez volt minden, amit elegendőnek és illőnek tartott.
Mindazonáltal odaadó keresztapa volt, és Georgiana kedvéért hősiesen alávetette magát a kényszerű
mulatozás minden megpróbáltatásának. Táncolt keresztlányával, ahogyan az kötelessége és kedve szerint való,
és táncolt Lady Catherinnel és annak lányával is. Csevegett; vacsorált; még Celia Montagueval is előzékenyen
viselkedett. Röviden, teljesítette a vagyonával járó összes kötelezettségét; és végül érezve mindezeknek az
erőfeszítéseknek az eredményét, hangosan felnyögött.
Már vagy tíz éve küzdött ezzel a betegséggel, de minden újabb rohamot olyan felháborodva fogadott, mintha
az első volna. A köszvénye szörnyen bántotta a hiúságát: véleménye szerint ugyanis attól csak a nála sokkal
öregebb emberek szenvedhetnek. És ráadásul még a vádlija formáján is rontott! Behívatta az inasát, és elküldte,
hogy hozzon neki kankalin főzetet, majd egész délelőttre átadta magát az édes pihenésnek.
Lady Catherine is rosszkedvűen ébredt, de amikor tudomást szerzett öreg barátja betegségéről, azonnal új
erőre kapott.
- Igazán sajnálom önt, kedves Sir Geoffrey - jelentette ki, amikor belépett a szobába. - Meg kell engedni, hogy
Sallyvel elkészíttessek önnek egy olyan orvosságot, amelynek egész Kent a csodájára jár. Semmi sem múlja felül
 ennek a pornak a gyógyhatását. Kagyló- és tojáshéjból készül, de a legértékesebb összetevője kétségtelenül a
kétunciányi szappan. Még le sem nyeli, és ez a keverék máris meggyógyítja. Hát nem szerencse, hogy elhoztam
önhöz az én Sallymet? - kiáltotta, miközben csengetett a szolgáknak.
Az állapota miatt szörnyen megszégyenült Sir Geoffreynak nem volt ereje ellenállni a jó lady segédkezésének.
Kétségtelen, hogy a keveréke igen hatásos, de, hogy valóban megfelelő magához a betegséghez, az még
kérdéses volt. Sir Geoffrey nyugodtan fogadta a lady féltő gondoskodását, aki azzal, hogy leült az ágya szélére és
beszélt hozzá, legalább elterelte egy kicsit a figyelmét feldagadt nagylábujja hasogató fájdalmáról.
Ráadásul, amikor a lady hamarosan ráterelte a beszélgetést a Pemberleyben töltött estére - ami
természetesen az ő sajátos, aprólékos gonddal kidolgozott verziójában hangzott el -, Sir Geoffrey már korántsem
bánta annyira, hogy az elmúlt két napot otthonos nyugalomban tölthette.
- Hát Anne szépsége nem tűnt-e fel mindenkinek a bálon? - kérdezte azonnal, és még mielőtt a sir
válaszolhatott volna hozzátette: - Biztos vagyok benne, hogy ilyen elegáns ruhát nem látott még Derbyshire
ebben az évszakban, de talán még a többiben sem. Ön tudja, Sir Geoffrey, hogy engem sokan az őszinteségemért
csodálnak. Nem tagadom, és nem is tudom elhallgatni ön előtt, hogy még sohasem láttam ilyen szépnek a
lányomat. Nem csoda, ha mindenki más is őt tartotta a legbájosabb teremtésnek. Igazán nagy örömmel töltenek
el a sikerei.
Sir Geoffrey egészségesen is gáláns úriember volt, így hát sanyarú állapotában még kevésbé jutott eszébe
ellentmondani.
- Valóban nem volt része a szomszédságnak sem ilyen fényes pemberleyi estélyben, mióta szegény Henry
szülei meghaltak - válaszolta inkább. Az igazat megvallva, Sir Geoffrey boldogsága igen rövid életű volt, hiszen
amint
 megismerte a felhőtlen örömet, már vége is lett azzal, hogy Lady Arabella eltávozott ebből világból.
- Hát nem voltak csodálatosak azok az idők, Lady Catherine? - folytatta. - Nem voltunk-e szépek és előkelőek?
Ön és Lewis, no meg én és az én drága Arabellám, és persze természetesen Fitzwilliam és Susan. Most pedig -
sóhajtotta - már csak mi ketten maradtunk, ön és én, aki még arra sem vagyok képes, hogy megforduljon az
ágyban.
Lady Catherine egy teljes pillanatig gondolataiba merült, de pusztán néhány kedves emlék nem téríthette el
jelenlegi céljától, azaz, hogy rámutasson mindazokra a hiányosságokra, amelyeket két nappal ezelőtt tapasztalt
maga körül. Ez a téma igen kedves volt a szívének, e téren verhetetlennek érezte magát, és úgy vélte, hogy a
bűnösökre kimondott ítéletei már önmagukban gyógyhatásúak függetlenül attól, hogy az adott pillanatban kihez
intézte monológját.
-És észrevette, kedves barátom, milyen botrányosan viselkedtek a legfiatalabb Bennet lányok? - fűzte tovább
a szót Lady Catherine. - Úgy viselkedtek, ahogy az egy ilyen neveletlen családtól elvárható, mint amilyen az
övé - ezzel az övével utalt csak Elizabethre, mert meghaladta lelkierejét, hogy Darcynak nevezze. - Már a
legelejétől fogva közönségesen viselkedtek, de ez a fiatalasszony egészen botrányos. Hogy mórikálta magát a
Middleton fiú előtt! Neveletlen leány! Tökéletesen meggondolatlan. És biztosíthatom önt. Sir Geoffrey, hogy
még a felét sem látta mindannak, ami történt. Vajon szegény unokaöcsémen is mindig így csimpaszkodnak?
-Drága asszonyom - válaszolta Sir Geoffrey -, önnek nem kell Henry helyett is aggodalmaskodnia. Henry
minden kétséget kizáróan úriember, aki helyzetének megfelelően kiváló neveltetésben részesült. Ne felejtse el.
Lady Catherine, hogy ő egyrészt az ön unokaöccse, másrészt pedig az én keresztfiam! Meg vagyok győződve
arról, hogy tudja, hol van a határa az olyan könnyelműségeknek, amit magunk is tapasztalhattunk, és nem
fogja engedni, hogy
 bárki is szégyent hozzon a nevére. Higgye el, hogy ha bármelyik Bennet átlépi ezt a határt, egyszer és
mindenkorra megszabadul tőlük.
Lady Catherine eltűnődött ezen a kellemes lehetőségen, és nyomban felvidámodott kissé. Sir Geoffrey azonban
szinte azonnal olyan dicshimnuszba kezdett bele, amelyben igen illetlen módon egyáltalán nem esett szó a lady
lányáról.
-Talán nem vígasztal bennünket, drága Lady Catherine - mondta meggondolatlanul a sir -, a mi kis
Georgianánk fejlődése? Milyen jól nézett ki az estélyen, nemde? Az a csinos alkat! Az az előkelő, büszke tartás!
Az ő viselkedése miatt legalább nem kell szégyenkeznie sem neki magának, sem pedig a családjának. És hogy
megbecsülték ezért? Nem vonzott-e minden tekintetet magára?
-Természetesen senki sem vitathatja, hogy szemrevaló teremtés - vágta rá Lady Catherine. - Ami az illeti, nem
mondhatnám, hogy mindenki csodálatát kivívta volna. Jobban tette volna az unokahúgom, ha egy bizonyos
valaki tekintetét nem ejti rabul, és inkább hagyta volna, hogy az mást is meglásson.
Szegény Sir Geoffrey, mivel még mindig igen fájt a lábujja és a lady magyarázatának is teljesen elveszítette a
fonalát, mit volt mit tennie, beleegyezően bólintott egyet. Szerencsére Lady Catherine ettől azonnal annyira
megkönnyebbült, hogy rögvest utasította Sallyt a hírneves orvosság kiadagolását illetően.
 TIZENHETEDIK FEJEZET

Jane, amint kieszelte húgai megnevelésének tervét és kellően megdicsérte magát annak nagyszerűségéért,
rögvest bele is fogott a megvalósításba. Bingley beleegyezését kérve, és azt megkapva, már szereltette is fel a
kocsit és írta is a levélkét Elizabethnek, melyben érkezésükről tájékoztatta testvérét. Amikor azonban hívta a
fiatalabb Benneteket, hogy csatlakozzanak hozzá a kiránduláson, a lányok még annyira sem voltak hajlandók a
kiruccanásra ezen a reggelen, mint amennyire Jane számította.
Kitty Frank Middleton hűségesen megígért látogatását várta, aki előző nap ünnepélyesen fogadta, hogy
Eatonból hazafelé menet útba ejti Pelham Hallt is, amennyiben még nincs túl késő. Maryt, mint mindig, most is
teljesen lefoglalta az elme valódi működése: az idő bizonyosan hidegebbre fordul, és különben is megígérte már
Bingleynek, hogy aznap este kártyázni fognak. Bárki azt gondolhatta volna, hogy nem akarták látni Elizabethet.
-Egyetlen vigaszom - mondta Mary, amikor végül mégis útra keltek -, hogy így legalább felhasználhatom az
alkalmat, hogy kedvemre ismerkedhessek Pemberley könyvtárával. Eddig sohasem volt alkalmam élvezni
annak gazdagságát, bár Darcy többször is felajánlotta, hogy töltsek el ott néhány hasznos órát.
-Kiváló gondolat - felelte Jane barátságosan, bár magában hozzátette: és ha téged meg lehetne arról győzni,
hogy kevesebbet olvass, a húgodat pedig arról, hogy egyáltalán könyvet vegyen a kezébe, akkor könnyebb
dolga volna Elizabethnek.
Imígyen fellelkesülve Mary a környező táj felé fordította a figyelmét. Tanulmányai azon a télen a botanikára
koncentrálódtak, ő pedig azonnal meg is ragadta a lehetőséget, hogy felhasználja frissen szerzett tudását.
- Egész végig zárt kocsiban akarunk utazni? - kérdezte, miközben még jobban összekucorodott a gyapjútakaró
alatt.
 - Nem egészen értem, miért kell ennyire elővigyázatosnak lennünk. Nem tudtátok, hogy Derbyshire bővelkedik
a medveszőlőben, törpemálnában és az apró békakontyban is? A magam részéről én inkább nem törődnék az
időjárással, csakhogy egy kicsit körülnézhessek a mezőkön. Mi értelme van akkor landaulette-tel utazni, ha fel kell
húzni a tetőt, akár egy közönséges csézánál?
Kitty erre felháborodva csak annyit válaszolt, hogy ő semmi estre sem akarja feleslegesen kitenni magát a szél
és a por támadásainak. Ha már ilyen messze kell utazniuk, legalább nem óhajt koszosan és csapzottan
megérkezni Pemberleybe. Természetesen Mary sem hagyta magát, és gúnyosan megkérdezte, hogy vajon volt-e
valaha még egy olyan dolog Kitty életében, amivel akár csak feleannyira törődött volna, mint a loknijaival. A
testvérek így civódtak tovább, egyikük a szellemi munkát kicsinyelte le, másikuk pedig a külcsín dolgában
mutatott érdektelenséget.
Jane-nek elege volt már mindkettőből, így csendesen hallgatta, ahogy a kocsi lassan haladt előre, a kátyúk és
gödrök ellenére is általában jó állapotúnak tartott tíz mérföldnyi úton. Mary unszolása ellenére a szél valóban
fagyos volt, az ég pedig igen komornak tűnt. Nem lehetett túl sokat látni az ablakon túli világból, akár még
virágozhattak is Mary növényei - ami ellentétben tanult húgával, Jane szerint igen valószínűtlen volt ilyen korai
időpontban -, akkor sem lehetett volna látni őket a mindent körülölelő köd miatt. Jane megadóan tűrte az utazást,
mely sem érdekes társalgással, sem pedig vigasztaló csönddel nem kecsegtette.
Húgai ostoba fecsegése egészen addig tartott, amíg Lamb-tonba nem értek, ahol is Jane végre úgy gondolta,
hogy elterelheti a figyelmüket a vita tárgyáról. A város feletti dombon állt a Mindszentek Temploma, melynek
nyolcszögletű tornya uralta a vidéket. Jane megszokta, hogy felhívja látogatói figyelmét az épület szépségére, ami
- a híresebb angol építményekhez hasonlóan - most különösen előnyös oldalát mutatta a komor égbolttal a háttér-
 ben. Kitty és Mary még eddig sohasem tették meg ezt az utat fényes nappal, és sajnálatos volna, ha
elhalasztanák a látványt a veszekedés miatt.
- Ó, kedves húgaim - kiáltotta Jane -, nézzetek előre! Itt van a vidék leghíresebb temploma. Hát nem
csodálatos azokkal a felhőkkel a háttérben?
A testvérek nem nagyon figyeltek rá.
-Meglehet - felelte Kitty nyűgösen. - Egy nagy kupac sötét felleg. És Mary még azt akarta, hogy botanikai
tanulmányai kedvéért nyitott kocsiban utazzunk.
-Meglehet, hát persze - gondolta Jane -, hogy is lehettem olyan bolond, hogy azt higgyem, bármelyikőtöket is
érdekelni fog egy olyan jelentéktelen dolog, mint a szépség és szentség emlékműve! - Szerencsére épp akkor
esett a tekintete valamire, ami talán még húgai kényes figyelmére is számot tarthatott. - És itt van az a hely -
tette hozzá hangosan, rámutatva a fogadóra, mely mellett éppen akkor haladtak el -, ahol a mi Lizzynk először
látta vendégül Mr. Darcyt és a húgát, Georgianát, majd két évvel ezelőtt.
Ez végre megragadta a fiatal hölgyek érdeklődését.
-Tényleg! - kiáltotta Kitty, miközben nyakát nyújtogatva próbált jobban látni. - Milyen ügyes a mi testvérünk,
hogy egy ilyen férfit fogott magának! Még elgondolni is nagyszerű, hogy Lizzy a környék leggazdagabb
asszonya! Ugyan a te férjed, Jane, sokkal szeretetreméltóbb, mint Mr. Darcy, de azt hiszem, hogy Lizzy
egyetlen csipkegallérja megéri, hogy eltűrje ezt a kellemetlen természetet. Meg aztán, Mr. Darcy olyan magas.
Nagyon tetszik, ha egy férfi ilyen magas termetű. Frank Middleton például messze a legmagasabb a testvérei
között. Kedves Lizzynknek csak gratulálhatunk a sikeréért: mostantól neked, Mary, és nekem is
tanulmányoznunk kellene őt.
-Lizzy valóban nagyon jó vásárt csinált magának - válaszolta Mary. - De a másik oldalt is meg kellene vizsgálni:
jól járt-e a férj? Véleményem szerint, nem tette volna rosszul, ha egy kicsit máshol is körülnéz, természetesen
anélkül, hogy elhagyná Hertfordshire-t.
 -Mit beszélsz? - kiáltott Kitty. - Nem gondolhatod komolyan, hogy talán az egyik Lucas lányt kellett volna
választania Lizzy helyett!
-Természetesen nem. Az esküvő óta azonban több esetben is alkalmam nyílt rá, hogy hosszasan
elbeszélgessek a sógorommal, és arra a felfedezésre jutottam, hogy Darcy igen művelt ember. Milyen kár,
hogy egy ilyen férfiút pusztán szellemességgel bele lehet csábítani egy olyan házasságba, ami nem nyújt
megfelelő intellektuális közeget számára. Ha a döntés meghozása előtt gondolt volna arra - folytatta Mary egy
sokatmondó pillantás után -, hogy a tréfás megjegyzések helyett olyan valakit keressen, akinek az értelem
kedvesebb, mint a puszta jókedv, akkor most sokkal boldogabbnak érezhetné magát.
Ez a beszéd Jane-t és Kittyt egyaránt megdöbbentette. Kitty válaszolt is volna, de Jane egy pillantásával belé
fojtotta a szót.
- Nézzetek inkább jobbra - mondta. - Az a magas épület az a malom, amiről tegnap este Mr. Bingley beszélt.
Nahát, egyre hidegebb van. Nos, legalább abban biztosak lehetünk, hogy Pemberleyben jól befűtött kandallók
várnak bennünket, ugye, Kitty?
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Az emberi érintkezés általában igen diszharmonikus, ha három emberről van szó. Két- vagy négyfős társaság
esetében valószínűsíthetően kiegyensúlyozott az arány, még ha adódnak is különbségek. A három azonban
szükségszerűen egyenlőtlenül oszlik el egy vita során. A testvérek esetében ez a tétel kétségtelenül
bebizonyosodott. Tekintet nélkül arra, milyen jelentős vagy triviális vitatkozásuk tárgya, az ő megosztottságuk
mindenképpen igen határozott és kemény volt. A háromszögből az a kettő, mely adott esetben egyetértett,
szövetségben diadalmaskodik, míg a magára hagyott és kiközösített harmadik csak tűr.
Ezért igen boldogok voltak a testvérek, amikor végre feltűntek a pemberleyi erdők. Az utazásnak már majdnem
vége, méltóságteljesen emelkedik a hatalmas kőépület az erdővel borított dombok előterében és az a kilátás,
hogy Elizabethtel együtt hamarosan egy sokkal szerencsésebb számú társaságot alkotnak majd, felvidította
mindannyiukat. Még Kitty is elfeledkezett magáról annyira, hogy teljes három percig beszélt anélkül, hogy akár
egyszer is említette volna Frank Middletont.
Ahogy átkeltek a patakon és közeledtek a bejárat felé, látták, hogy egy kisebb csoport áll már az ajtónál. Mr.
Darcy tanácskozott az intézőjével, Sámuel Merkinnel; de ott volt még Georgiana és Elizabeth is, és velük egy
délceg fiatalember, akit még sohasem láttak a testvérek. A pemberleyi homokfutó indulásra készen állt. Mr. Darcy
többször megindult felé, de Merkin mindannyiszor visszatartotta folytatva a beszélgetést. Mindannyian a közeledő
pelhami landaulette-et nézték.
- Pont jókor érkeztetek - kiáltotta Elizabeth a szívélyes üdvözlések után. - Mr. Darcy keresztapja
megbetegedett, és ő meg Georgiana épp ebben a percen indulnak, hogy meglátogassák. Ha csak fél órát késtek,
már nem találtátok volna itthon őket.Még annyit sem - mondta a férje. - Már húsz perce úton volnánk, ha Merkin
nem késleltette volna az indulást beszédével.
-Már csak ezért is dicséretet érdemelne - vágta rá Elizabeth játékosan. - Ha nem aggályoskodik annyit, akkor
egész estig kellene várnod, míg találkozhatnál a testvéreimmel.
-Ez nagyon is igaz - válaszolta Darcy, majd meghajolt a testvérek felé, és sietve felszállt a homokfutóra. -
Tegyen belátása szerint, Merkin. Az egészben az a legrosszabb, Leigh-Cooper - szólította meg a fiatalembert -,
hogy ön és én még csak el se kezdtük a megbeszéléseket a déli fasor ügyében, hiába terveztük ezt ma
reggelre. Mindegy. Lásson neki egyedül, és majd megbeszélünk mindent, ha visszatértem.
-Készséggel - felelte a fiatalember. - Már korábban is azt terveztem, hogy az új virágoskert környékének
szentelem a délutánomat. Miss Darcy - hajolt meg a lány felé - volt olyan kedves, hogy jó véleménnyel volt az
elképzeléseimről, amiket épp tegnap reggel vázoltam fel neki.
-Szavamra, bátyám - mondta Miss Darcy elpirulva -, Mr. Leigh-Cooper Pemberleyvel kapcsolatos tervei igazán
lelkesítőek. Úgy vélem, senki sem vonhatja kétségbe tökéletességét - mondta az építészre pillantva -, már ami
a munkáját illeti.
A figyelmes szemlélő, ezt a beszélgetést hallva, eltűnődhetett azon, hogy Miss Darcy vajon nem hangsúlyozta-
e ki különösen is mondatának utolsó szavait. A fiatalabb Bennetek azonban nem figyeltek, és Elizabeth is
túlságosan el volt foglalva a férjével. Ami Mr. Leigh-Coopert illeti, ő csak szélesen elmosolyodott, majd kezét
ajánlva besegítette a lányt a kocsiba. Elbúcsúztak, Sir Geoffreynak mielőbbi felgyógyulást kívántak, majd miután
kölcsönösen kifejezték sajnálkozásukat Darcyék elutazásával kapcsolatban, a homokfutó sebesen eltávozott.
Mrs. Darcy nyomban bevezette a házba az otthon maradtakat, miközben húgai folyamatosan csacsogtak.
Mihelyt
 ötösben maradtak, Kitty azonnal esdekelni kezdett nővérének, hogy a legteljesebb komolysággal mondaná
meg, hogyan is vélekedik legújabb főkötőjéről, Mary pedig, alig egy lélegzetvételnyivel lemaradva, nagylelkűen
hosszas fejtegetésekkel szolgált a hosszú folyosó minden egyes arcképével kapcsolatban a társaság épülésére, és
ráadásul mindeközben még némi könnyed csevegésre is sikerült időt szakítaniuk.
Hamarosan aztán Mr. Leigh-Cooper is elnézést kért, és eltávozott, hogy elvégezze a még rá váró reggeli
teendőket, így a Bennet nővérek magukra maradtak. Elizabeth kényelmesen elszállásolta testvéreit a szobáikban,
és visszavonult a szalonba, hogy ott várja meg őket.
Elsőként Jane csatlakozott hozzá. Már mindketten türelmetlenül várták az alkalmat, hogy bizalmasan
megbeszélhessék édesanyjuk levelét, tehát egyikük sem kerülgette sokáig a forró kását.
-Drága Lizzy - kezdte Jane -, akárhogy is próbálom, én nem tudom elhessegetni magamtól a félelmet, hogy
édesanyánk hirtelen látogatása olyan dolgot tartogat, amit eleddig nem vallott még be. A levele nem árult el
túl sokat - de nem így gondolod magad is?
-Dehogynem - értett egyet Elizabeth, noha egy félmosoly ott játszott az arcán. - Annál is inkább, mert a
levélből feltűnően hiányzott a panaszkodás. Mondd meg őszintén, kaptál már valaha olyan levelet
édesanyánktól, amelyből teljesen kimaradt volna a sopánkodás tönkrement idegei vagy apánk legutóbbi
megjegyzései miatt? Az idegrohamait már annyira megszoktam, hogy inkább a hiányuk az, ami megzavart.
-Jaj, Lizzy, te mindig csak bolondozol. De most talán túl korán nevetsz. Van még valami, ami még a te
jókedvedet is beárnyékolja.
-Ó, kedves Jane-em - kiáltotta Elizabeth -, túl sokáig lehettünk távol egymástól, ha ennyire félreértesz. Nem
hiheted, hogy érzéketlen vagyok a családunk iránt. De igazán, drága Jane, engedj meg egy kis
komolytalanságot a családi ügyekben, nehogy súlyuknál fogva mindkettőnket lehúzzanak a mélybe. Ismered
érzéseimet rokonainkkal
 kapcsolatban, de könyörgöm, ne kérd, hogy megjósoljam, hogy rigolyáik mely pillanatban pontosan hová
vezethetnek.
Jane mosolygott, de aztán átadta azt a levelet, amit előző nap kapott Lydiától. Az iromány elolvasása után
Elizabeth nem csak a tartalmán, hanem annak vidám hangvételén is felháborodott.
-Szörnyű ez a lány! - kiáltotta. - Még hogy felhőtlenül boldogok lehettünk volna! Egy cseppet sem javult! De
mit is várhatnánk a kedves Wickhamje társaságában? Még hogy alig várja, hogy találkozzon a családdal! Talán
elfelejtette, ami köztünk történt? És hogy beszélhet Pemberleytől ilyen bizalmaskodó modorban? Drága
Pemberley? Ez már tényleg sok!
-A levél valóban elkeserítő, beismerem. De könyörgöm, ne emészd magad túlságosan. Lydia és a férje
hozzánk jönnek, Pelham Hallba, és Darcynak még egy délutánig sem kell elviselnie Wickham jelenlétét. Mr.
Bingleyvel már gondoskodtunk elegendő szórakozásról. A legrosszabb, amire számíthatsz, hogy Lydia majd el
akarja kísérni anyát és apát, amikor ők Pemberleybe látogatnak.
-Szerinted megállnak ilyen hivatalos szinten, Jane? Emlékezz rá, hogy a drága Pemberleyről beszélsz. Még
valaki csodálkozna, hogy te, aki oly gyakori kedves vendég vagy itt, nem ismered olyan jól ezt a helyet, mint
Lydia, aki még sohasem járt erre. Jane, Jane, te túl jó vagy, és azt hiszem az elkövetkező napokban minden
határozottságodra szükségem lesz.
Elizabeth ugyanis egy pillanatra sem tudott elfelejtkezni saját gondjairól, különösen ami Sir Geoffrey
Portlanddel való még mindig bizonytalan ismeretségét illeti. A sir nagyon udvariasan, de igen tartózkodóan
viselkedett a bálon, és Elizabeth legjobbi igyekezete ellenére sem tudta megítélni, hogy vajon komor merevsége
csupán jellemének egy furcsasága-e, vagy pedig valódi ellenérzések jele. Darcy úgy tervezte, hogy ha Denby
Parkba ér, meghívja idősödő keresztapját magukhoz, Pemberleybe, amint a sir egészségi állapota azt megengedi.
Eliza már eddig is némi
 aggodalommal tekintett a látogatás elébe, most pedig hirtelen kifejezetten sok oka lett az aggódásra. Vajon
mit fog majd gondolni a sir látva anyja nagyravágyását és apja különcködéseit? Ráadásul mindezt most még
tovább bonyolította Lydia esetleges feltűnése! Ez több volt annál, amit akár a legélénkebb szellem is előre
átláthat.
-Az nem is kérdés, hogy számíthatsz a segítségemre - szólalt meg habozva Jane. - De várj, Lizzy, még nem
végeztünk. Van még valami, amivel foglalkoznunk kell, abban pedig a te közreműködésedre lesz szükségem.
Nem véletlen, hogy most magammal hoztam Kittyt és Maryt is. Még mindig annyira neveletlenek, oly könnyen
befolyásolhatók és meggondolatlanok. Szörnyű volna, ha ők is Lydia példáját követnék. Ám ennek ellenére
valahol mélyen még mindig kezelhetők. Még nincs túl későn megjavítani őket, bár el kell ismernem, hogy ez a
feladat meghaladja az erőmet. A tiédet azonban nem: te, Lizzy, ha akarod, akkor segíteni tudsz rajtuk. Ha
valaki erre képes, akkor az te vagy.
-Milyen különös dolgokat gondolsz te az én képességeimről! És azt hiszem, az ilyen bókot meg is illenék
köszönni, bár, bevallom, a feladat, amivel megbízol még ily hatalmas bizalom ellenére is bajos. Mindazonáltal,
igazad van. Kittyt és Maryt keményen kell fogni, és a te lágyszívűséged nem alkalmas az ilyenre. Jane, még
sohasem kívántam, lenne bár határozottabb természeted, de meg kell mondjam, most teljes szívemből ezt
szeretném.
Ebben a pillanatban, szinte végszóra az ajtó felpattant, és a szóban forgó hölgyemények jelentek meg a
szalonban. Kitty igen jókedvű volt, mivel úgy találta, hogy nagyobb a szobája Maryénél, és még a kilátás is szebb
onnan a parkra. Mary, akit egyáltalán nem hatottak meg Kitty érvei, váltig állította, hogy saját szobája jelentősen
tágasabb a húgáénál, és hogy az erdőre néző kilátás épp megfelelő a filozófiai tanulmányokhoz, amihez persze
Kittynek vajmi kevés köze volt szerinte.
Jane és Elizabeth egymásra pillantottak. Nagy fába vágták a fejszéjüket.
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

Lady Catherine, miután ellátta Sir Geoffreyt az általa elegendőnek tartott csodaszerrel, nyomban hozzálátott,
hogy javítson egy kicsit az öregúr háztartásán. A feladat azonban sajnálatos módon nem jelentette a várt kihívást
egyedülálló tehetségének. Egyetlen óra alatt gyökeresen megváltoztatta a varrónő napirendjét, felfedezett némi
hanyagságot az új inas libériáját illetően, akit el is küldött, hogy azonnal hozza rendbe magát, és meglátogatta a
szakácsot, akit épp azon az arcpirító pazarláson kapott, hogy az utolsó előtti kosárnyi almából hat egész darabot
készült felhasználni egy süteményhez. Anne-t kiküldte az udvarra a szélbe azzal a szándékkal, hogy ragyogó
arcszíne legyen, Heywood kapitány pedig már korábban kimentette magát és eltávozott. Ezek után nem sok
teendője akadt, így hát tüzetesen megvizsgálta az ezüstneműt, hogy nem lel-e rajta hanyagul ottfelejtett
rozsdanyomokat, és várta, hogy Sir Geoffrey végre észhez térjen, és illendő módon meggyógyuljon az
orvosságtól. Az idő nagyon lassan telt, ezért igazán megörült Darcy és Georgiana jövetelének.
- Unokaöcsém - üdvözölte Darcyt azonnal, ahogy az lelépett a kocsiról -, jókor érkeztetek, Sir Geoffreynak igen
nagy fájdalmai vannak. Bánkódni azonban fölösleges, hiszen én magam hoztam Rosingsból egy csodálatos
gyógyszert, amiről tudtam, hogy elbánik még a leggonoszabb ilyen jellegű nyavalyákkal is. Épp most várjuk, hogy
kifejtse hatását. A betegség azonban szörnyen megviselte keresztapádat. Azt kívánom, bárcsak több méltósággal,
türelemmel viselné nyomorúságát. A te feladatod lesz, Darcy, hogy ha lehet, jobb kedvre derítsd.
Darcy azonnal megnyugtatta a jó ladyt. Előfordult már korábban is, hogy ilyen állapotban találta Sir Geoffreyt,
és tudta, mi a dolga, azzal el is sietett a sir hálószobája felé, míg Georgiana a nagynénjével maradt, hogy
szórakoztassa.
 - Könyörgöm, nénikém, ne eméssze magát annyira. Bátyám, ahogy mondta, sokszor meglátogatta már Sir
Geoffreyt annak betegsége idején, és a társasága mindig nagy segítségnek bizonyult. Neki már több ízben sikerült
jókedvre hangolni a keresztapámat, amikor mások már sorra kudarcot vallottak.
- Ez felettébb különös - válaszolta a lady méltóságteljesen -, hiszen Darcynak magának is oly sokszor rossz a
hangulata. Bár, azt kell hinnem, hogy gyakori lehangoltsága miatt talán jobban megérti mások rosszkedvét is.
Georgiana nagy szeretetet és nem kevesebb tiszteletet érzett nagynénje iránt, de azt nem tűrhette, hogy
Darcyt valaki így kritizálja.
- Akármit is mondjon a bátyámról, ha bármikor hírét vette keresztapám betegségének, azonnal hozzá sietett,
és mellette állt. Talán a viselkedése nem mindig kifogástalan, de biztosíthatom, hogy meleg szíve van. Házassága
óta pedig a modora is sokat javult. Egész Derbyshire ezt beszéli. Csodálkozom, hogy éppen ön nem vette ezt
eddig észre.
Őladységét majd szétvetette a düh.
-Szavamra! - kiáltotta. - Ilyen merészség egy ilyen fiatal lánytól! Ez hallatlan! Igazán csodálkozom, és azt kell
higgyem, hogy az utóbbi időben valaki felettébb rossz példát mutathat önnek. Még az a sietség, amivel
keresztapját jött meglátogatni, annak szükségében sem feledtetheti ezt a szemtelenséget. Hát ez az
eredménye, láthatja. Manapság a fiatalok szinte semmit sem törődnek idősebb rokonaik egészségével és
kényelmével. Csak mennek a maguk feje után. Biztosíthatom, hogy ön sohasem lehet elég figyelmes, ha a
szüleiről vagy a gyámjairól van szó. Én magam tanítottam meg Anne-t gyermeki kötelességeire, így ő mindig
mindenben a rendelkezésemre áll, és biztos lehetek benne, hogy mindvégig támogatni fog. Ö igazán
kötelességtudó lány, és ön is jobban tenné, ha példát venne róla.
-Csak remélhetem, nénikém - válaszolta azonnal Georgiana - ,hogy a szeretet az, és nem a kötelesség, ami
en-
 gem ilyen sebesen ide hozott. Kötelességeinket könnyedén teljesíthetjük, én azonban szeretem annyira Sir
Geoffreyt, hogy semmi sem tarthatott volna ma vissza attól, hogy meglátogassam. Még gyalog is eljöttem volna,
ha nincs más megoldás. Az illem is ezt kívánná, én azonban jobb szeretem azt tenni, amit a szívem diktál.
-Legyen kissé óvatosabb, fiatal hölgy - válaszolta sértetten a lady. - Az ön hangvétele nemcsak, hogy
sajnálatosan tiszteletlen, de figyelmeztethetem, hogy nehezen boldogul majd a jövőben, ha ezen nem
változtat. Már sok, önhöz hasonló, éles nyelvű fiatal nőt láttam, akik magányos életük végén bánták már, hogy
korábban olyan pökhendiek voltak.
-A magány egyáltalán nem rettent, erről biztosíthatom, asszonyom.
-Vagy úgy, kisasszony. Hát akkor csak imádkozzon, hogy akadjon olyan férj, aki elviseli majd ezeket a
hóbortos gondolatokat.
-De hát miért, nénikém? - tört ki Georgianából, aki még a székből is felemelkedett nagy felindulásában. - Én a
magam részéről egyáltalán nem szándékozom férjhez menni. Ha betöltöm a huszonegyedik életévemet, akkor
hozzájutok az örökségemhez, ami pedig a helyzetemet illeti, mi múlhatná felül Pemberleyt? Hadd keressenek
más nők jól szituált férjet maguknak; én inkább saját egészségemre, intelligenciámra és rangomra fogok
támaszkodni! - Georgiana fellelkesültem folytatta, hisz közel egy év óta csak ez járt a fejében. - Nézze csak,
nénikém! Bátyám újabb és újabb kötetekkel gazdagítja folyamatosan a könyvtárunkat. Ugyan mi hasznom van
belőlük, ha nem olvasom őket? Vagy vegyük a zenetanáromat, akit éppen ön hozatott Londonból: herdáljam el
talán a gyakorlással töltött éveket azzal, hogy elhanyagolom a játékot? Aztán ott van Pemberley. Hamarosan
csodálatosan fel lesz újítva, és maga a híres James Leigh-Cooper dolgozik rajta. Költözzem talán el, mielőtt
élvezhetném munkája gyümölcsét? Drága nénikém, valóban különleges férfinak kell an-
 nak lennie, aki miatt feladnám mindezeket, és eleddig, biztosíthatom, még nem találkoztam ilyen férfival.
Láthatja - fejezte be mondókáját mosolyogva -, elég jól bebiztosítottam magam.
Lady Catherine még kereste a szavakat a dorgáláshoz, amikor egy szolga lépett a szobába Sir Geoffrey
üzenetével. Az öregúr kicsit jobban érezte magát, és keresztfia segítségével kis idő múltán a szalonba kívánt
jönni. Ez a hír igen jó hatással volt Őladységére, aki hol gyógymódjának csodálatos hatását ecsetelte, hol a
derbyshire-i patikusok ostobasága miatt sopánkodott, de legalábbis félretette kis időre a felháborodását.
Valójában, amikor Sir Geoffrey, Darcy karjára támaszkodva, megjelent a szalonban, a lady önnön
nagyszerűségében gyönyörködve már teljesen elfelejtette Gerogianát.
- És ha belegondolok - áradozott -, hogy a kamra legegyszerűbb alapanyagainak és Sallynek a segítségével
sikerült elérnem ezt a változást! Igazán mondhatom. Sir Geoffrey, hogy ön jobban néz ki, mint azelőtt, amikor a
köszvény ledöntötte a lábáról.
Sir Geoffrey udvarias biccentéssel jelezte egyetértését, és egyetlen pillanatra sem nézett keresztfiára, nehogy
Őladysége megsejtse, hogy az orvosságot mind szétosztották a lépcsőforduló orchideái között.
-Kedves Georgiana - mondta a sir hirtelen -, olyan szép vagy, mint édesanyád. Nem úgy találja. Lady
Catherine, hogy olyan, mintha a mi drága Susanünk tért volna vissza?
-Attól tartok, hogy a memóriája megcsalja önt, uram. Susan, bár mindig nagyon elegáns volt, sajnos nem
rendelkezett azzal a termettel és arcszínnel, mely az egészség természetes velejárója. Georgiana azonban
mindkettőnek birtokában van. Mindazonáltal - tette hozzá gyorsan - a szép külső igen kevéssé számít, ha nem
párosul megfelelő jó modorral. Ebben a tekintetben pedig, ahogy azt ma volt szerencsém megfigyelni,
unokahúgomnak még sok pótolnivalója akad.
 Darcy, abbéli igyekezetében, hogy elvonja nagynénje figyelmét a témáról, odáig vetemedett, hogy
megjegyzést tett az időjárásra.
- Nézzék csak! - mondta hirtelen az ablak felé véve az irányt. - Azt hiszem, tisztul az idő. Talán később akár ki
is ülhetnénk egy kicsit, Sir.
Lady Catherine azonban nem tágított.
- Gyakran voltam tanúja annak, hogy szép és magas rangú hölgyeknek nem sikerült tetszést aratniuk, csupán
mert nem az illemnek megfelelően viselkedtek. Minden nő tetszeni vágyik. Georgiana talán kivételnek tartja
magát, de nem az. Unokahúgom jobban tenné, ha példát venne Anne-ről. Ő megtestesíti mindazt, aminek a
lánynak lennie kell: illedelmes, engedelmes és szelíd. Még sohasem hallottam, hogy olyan hévvel beszélt volna,
mint az ön húga, Fitzwilliam.
Georgiana hallgatott.
-De hát nénikém - mondta Darcy -, nem tudom elképzelni, hogy húgom mivel sérthette meg önt ennyire, de
biztosíthatom, hogy nem akart rosszat. Nagyon fiatal még, és ezért elragadják néha az érzései, ugye,
Georgiana? - fejezte be mondandóját egy kedves mosoly kíséretében.
-Anne sohasem beszél meggondolatlanul - válaszolta Őladysége. - Annál én jobb tanítómestere voltam. És -
jutott hirtelen eszébe valami - Georgiana sem lehet menthetetlen eset még. Küldje el hozzám, amikor
visszatérek Rosingsba, és biztosíthatom, hogy már egy-két hét múlva tapasztalhatja nevelésem eredményét.
Ennek a csábító ajánlatnak további megvitatását félbeszakította Heywood kapitány és Anne megjelenése, akik
sétáikról tértek vissza. A kapitány remek hangulatban volt.
- Nézzék csak - rikkantotta -, kivel volt szerencsém összefutni a ház kapujában! Magával Miss Anne de
Bourghgal, aki kabátjába burkolózva hadakozott a szél ellen. Menynyire csodálom az ön kitartását, Miss de Bourgh
- majd amint észrevette Darcyt és Georgianát, rögtön üdvözlésükre sietett.
 - Mr. és Miss Darcy! - kiáltotta hevesen. - Mindketten itt, micsoda öröm! És Sir Geoffrey is milyen jó színben
van - bár ez nem csoda, ha ilyen kellemes látogatója érkezett.
Georgiana öröme határtalan volt, mikor megpillantotta a kapitányt. Nagyobb is volt annál, mint amire
számított, illetve pontosabban szólva, amennyire szerette volna.
Izgatottan válaszolt:
-Tévedésben van, uram, bár a bókot köszönöm. Keresztapám felépülését ne az én, hanem bátyám és nénikém
szolgálatainak tulajdonítsa. Én mindösszesen annyival járulhatok hozzá, hogy csodálom tehetségüket.
-Nagyon szép hozzájárulás ez - szólt a kapitány. - Meg vagyok győződve róla, hogy a legnagyobb hősök sem
lettek volna képesek véghezvinni akár negyedét is tetteiknek hű társaik bíztatása nélkül. És ha ezt figyelembe
vesszük, akkor az ön csodálata mindennél többet ér.
A dicshimnuszt követő pillantás, valamint annak szívélyes viszonzása ismét felébresztették Lady Catherine
korábbi aggodalmait.
- Anne valóban nagyon életvidám - mondta, miközben karon ragadta a kapitányt, és leültette maga mellé a
szófára -, ha csak egészsége engedi. Biztos vagyok benne, hogy ha nem gyengélkedne oly gyakran, ő volna Kent
egyik legügyesebb lovasa. Talán a következő kilovaglásnál el is kísérhetné. Hát nem nagyszerű ötlet, Anne?
Anne ugyan figyelmesen hallgatta a beszélgetést, de nem szólt közbe, és a végén szinte alig hallhatóan csak
annyit mondott:
- Igenis, asszonyom.
Harmadik

könyv
 HUSZADIK FEJEZET

Mindannyian egyetértettek abban, hogy a tavasz vidéken lehet, hogy szeszélyes, de semmiképpen sem
kellemetlen. A pemberleyi bált követő hetekben az időjárás jobbra fordult. Az addig oly fenyegetőn tornyosuló
felhők elvonultak, a nap kisütött, kirügyeztek a fák és még a mező füve is élénkebb zöldre váltott. A kitavaszodás
mellett azonban volt még valami, ami izgalomban tartotta a vidék lakóit: a Bennet szülők érkezése.
Az évszak szomorú ellenpontjaiként hatottak Bingleyék legújabb látogatói. Az elgyötört és nyúzott Bennet
házaspár maga is bevallotta, mikor kisegítették őket a kocsiból, hogy szörnyen el vannak csigázva. De a sok jó
barát üdvözlése, illetve, hogy nem kevesebb, mint három inas vitte a csomagjaikat, elegendő volt, hogy vigaszt
találjanak a csinos libériák látványában és szerencsés megérkezésükben.
Jane Bingley és szolgálatkész férje minden igényüket teljesítette, és késlekedés nélkül pihenni küldte őket. Jane
megnyugtatta szüleit, hogy bátran megvárhatják a másnap reggelt a hírekkel. Úgy legalább az egész család
hallhatja majd, hiszen Mr. és Mrs. Darcy voltak olyan kedvesek, hogy már rögtön másnapra meghívtak mindenkit
Pemberleybe. Mrs. Bennet, miután megnyugodva tudomásul vette ezt a megtiszteltetést, pihentető álomba
szenderült.
Így tehát másnap már kora reggel nagy társaság gyűlt össze, hogy elinduljanak a hatalmas birtokra.
- Drága Jane-em - kezdte Mrs. Bennet, amint megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyeli őket -, ó, ha
tudnád, milyen borzalmakat kellett kiállnom! Mennyi mindenen kellett keresztülmennem mostanában! Már
korábban meg kellett volna érkeznünk hozzátok, de elfelejtkeztem a frissen vetett gyepemről, és Bishop's
Stortfordnál kellett visszafordulnunk miatta. És Mr. Bennet is olyan mogorva volt egész úton, csakhogy nekem
fájdalmat okozzon. Hát
 van még egy nő, aki olyan boldogtalan, mint én? Fogadok, hogy emiatt vagyok ilyen sápadt!
Jane válaszolt volna, de mikor észrevette, hogy férje közeledik feléjük, elhalasztotta a dolgot. Ránézett az
anyjára, megfogta a kezét, és gyengéden megszorította, majd ennyit mondott:
- Nemsokára találkozunk a testvéremmel, anyám. Ne aggódjon, együtt kitalálunk valamit - majd gyorsan
vidámabb témára terelte a beszélgetést.
Így történhetett, hogy még sok-sok órával Bennetek megérkezése után - miután kölcsönösen üdvözölték
egymást, és kellően kicsodálkozták magukat második lányuk helyzetével kapcsolatban, és mindannyian
összegyűltek Pemberley szalonjában - sem tudták, milyen kellemetlen meglepetést tartogatnak számukra a
Bennet szülők.
Végül Mr. Bennet árulta el a rossz hírt.
-Ezekben a hetekben - kezdte komor hangon - sokat nyugtalankodtunk Philips nénikétek miatt. Félek, nem
tudom majd végigmondani, bár el kell mondanom nektek. Drágáim, a nagynénéteket megvádolták, hogy
kifizetetlenül vitt haza egy vég igen értékes csipkét a merytoni kalapostól: röviden, lopott.
-Philips néni? - kiáltotta Elizabeth nyugtalanul. - Drága apám, mit akar ezzel mondani? Igaz, hogy a néni egy
kicsit szórakozott természetű - hiszen ész dolgában Mrs. Philips még Mrs. Bennetet is alulmúlta -, de hogy
tolvaj volna, aki képes csipkét lopni a boltból? Ki vádolta meg ezzel és milyen jogon?
-Magam is egyetértek azzal - sóhajtotta az apja -, hogy ez felettébb különös eset. Tény azonban, hogy ezt
állították, és hogy a néni már meg is kapta a büntetését.
Ezekkel a szavakkal Mr. Bennet a mellényzsebéből előhúzta a The Hertfordshire Gazette egy gyűrött lapját
és átnyújtotta döbbenten álló lányainak. Az újságcikk a következőket adta hírül:
Hertford polgármestere, G. Potter, Esq., csütörtökön letartóztatta és a megyei fogházba
szállíttatta egy bizonyos
 nagy vagyonnal rendelkező és számos előkelő társaság ismeretségét élvező úriember feleségét,
azzal vádolva meg, hogy ellopott egy vég csipkét az egyik rőfösboltból.
Mrs. Bennet ezekután egy pillanatig sem tudta tovább türtőztetni magát. Kitörő könnyeivel küszködve kiáltotta:
-Lizzy, Jane, drága gyermekeim, hogy fogjuk túlélni ezt a szégyent! Mi késztethette a testvéremet arra, hogy
így cselekedjen? Az én saját testvérem! Csipkét lop Turneréktől! Micsoda szégyen - miközben a legidősebb
lányaim ilyen gazdagok és szerencsések! Mintha Jane nem küldött volna egy egész rőfnyi brüsszeli csipkét neki
tavaly karácsonyra! Mérget vehettek rá, hogy már az egész szomszédság erről beszél, másról sem hallani. Mi
lesz velünk, gyermekeim? Félek, hogy még hajadon húgaitokat tönkre fogja tenni ez az eset. Most már
sohasem fognak férjhez menni, örökké vénlányok maradnak. Mr. Bennet vagyonából pedig oly kegyetlenül
kiforgatták őket! Mi lesz velem? Biztosan megőrülök! - majd Kittyre és Maryre pillantva hangosan zokogni
kezdett.
-De asszonyom - szólt közbe Darcy, aki mindeddig komolyan és csendben figyelte Elizabethet, akit egyre
jobban és jobban hatalmába kerített az aggodalom, és Jane-t, aki teljesen megsemmisülten kapaszkodott férje
karjába, támogatást remélve. - Egészen biztosan valami tévedés lesz a dologban. Mrs. Phihps vagyonos
asszony: épp ezért valószínűtlen, hogy ilyen őrültségre vetemedett volna.
-Kétségtelen, hogy a sógornőm ártatlan - mondta Mr. Bennet. - Ezzel együtt börtönben van.
-Ebben az esetben az ügy további vizsgálatokat igényel. Könyörgöm, asszonyom, ne keseredjen el! Magam
látok munkához, éspedig késlekedés nélkül. Ez valóban igen gyászos ügy.
-Az ön szolgálatkészsége, uram, hálára kötelez - válaszolta Mr. Bennet. - Biztos voltam benne, hogy ha önhöz
fordulok, nagylelkűen és azonnal felajánlja majd segítségét. Mégis, a magam részéről úgy vélem, hogy többről
van szó, mint pusztán félreértésről. Nem tudok szabadulni at-
 tól a gyanútól, hogy sógornőm meghurcoltatása nem félreértés, hanem egy rossz tréfa, vagy inkább
rosszakarat eredménye.
- Mire gondol, uram? - kiáltott meglepetten Bingley. - Milyen rosszakaróról beszél? Ki volna az, aki be akarná
mocskolni a család jó hírét?
Mr. Bennet, bár hangja és mozdulatai gyengeségről árulkodtak, folytatta: - Bevallom, nem ismerek ilyet. Mégis,
milyen más magyarázat lehetne? Családunk szerencsecsillagának emelkedése nem maradt titokban a
szomszédság előtt. Bármelyik zsivány kitervelhette, hogy némi haszon fejében megszégyenít bennünket. És
mindez nem sokkal Lydia ostoba ügye után! Megszabadulhat valaha is a családunk a szégyentől?
-És mi van a bácsikámmal? - kérdezte Jane, amint ösz-szeszedte magát annyira, hogy megszólítsa az apját. -
Hogyan viseli mindezeket?
-Attól tartok, nem túl jól - válaszolta Mr. Bennet. - Nem képes megemészteni Philips néni bebörtönzését.
Állandóan csak a kiszabadításáról és az ügy eltussolásáról beszél. Még az is felmerült benne, hogy megpróbál
megállapodni a gazemberekkel, mármint a vádlókkal. Őszintén szólva, nem tudom, mit tanácsolhatnék neki.
Bár nénikétek kétségtelenül ártatlan, ez az eset teljesen tönkre fogja tenni a jó hírét; és ha pénzzel elkerülhető
volna egy ilyen botrány, talán Philips sógoromnak igaza lehet. Csak annyit tudok, hogy amíg a felesége
börtönben van, nincs nyugodása.
Ezt hallva, Mrs. Bennet újra jajveszékelni kezdett, mire a legidősebb lányok mindent megtettek, ami tőlük telt,
hogy megnyugtassák. Kitty és Mary, akik mindezidáig csendben és növekvő félelemmel követték a beszélgetést,
csatlakoztak anyjuk siránkozásához a maguk magasabb hangjával.
Az urak folytatták megbeszélésüket, Elizabeth pedig nem győzte csodálni férje rendíthetetlen nyugalmát.
Milyen magabiztosan kezeli az ügyet, milyen okosan kérdezgeti
 édesapját, milyen türelemmel viseli anyja kiszámíthatatlan jeleneteit! És mennyire becsületére válik, hogy ő,
aki hajdan úgy lefitymálta a családját, most ennyi kedvességgel és figyelemmel fordul hozzájuk. Mennyire illett
hozzá frissen megtalált együttérzése! Szörnyű volt ez az újabb csapás, mégis örömmel töltötte el, hogy férjét
ilyennek láthatta. Semmi szín alatt sem kívánt volna rosszat Philips nénikéjének; de az eset már megtörtént, és
kétségtelen, hogy ez az alkalom igen kedvező színben tüntette fel az ő Darcyját.
Annyira belemerült a gondolataiba, hogy csak az inas kopogtatása riasztotta fel belőle. A szolga Sir Geoffrey
Portland üzenetét hozta, aki lent várakozott, hogy üdvözletét tehesse a háziaknál. Elizabeth teljesen letaglózva
érezte magát. Az oly nagy aggodalommal várt második találkozása Sir Geoffreyval még mindig nem történt meg,
és annak elhúzódásával - bár Darcy biztosította, hogy betegsége és Denby Park-béli teendői miatt nem került még
sor rá - nyugtalansága egyre csak fokozódott. És Sir Geoffrey most itt volt. Ennél rosszabb pillanatban aligha
érkezhetett. Pont ilyen körülmények között kell találkoznia a családjával!
Férjére nézett, de nem tudta elkapni a tekintetét, így néhány pillanatnyi habozás után utasította az inast, hogy
engedje fel a látogatót.
Sir Geoffrey belépett a szobába. Megérezve eleganciáját és úriemberhez méltó modorát, a társaság azonnal
elcsendesedett. Még Mrs. Bennet és legifjabb lányai is elhallgattak. Sir Geoffrey kora reggel óta úton volt, intézte
birtokával kapcsolatos ügyeit, így most kipirultnak és látszólag teljesen egészségesnek tűnt. Tulajdonképp
szándékosan azért ezt a délelőttöt választotta látogatása időpontjául, hogy idejekorán megismerkedhessen Mrs.
Darcy frissen megérkezett és oly alaposan beharangozott szüleivel. Udvariasan köszöntötte a társaságot, nem
feledkezve meg a rég belésulykolt szabályokról, miszerint legyen mindig barátságos a nálánál alacsonyabb
származásúakkal.
 - Mélységesen sajnálom, Mrs. Darcy - mondta szinte azonnal -, hogy ilyen sokáig vártam, hogy tiszteletemet
tegyem önöknél. Ahogyan azt a keresztfiam már bizonyosan elmondta önnek, mostanában sajnos nem éreztem
jól magam, és csak az elmúlt napokban gyógyultam fel annyira, hogy elhagyhattam a házam.
Majd a Bennet szülők felé fordulva így folytatta:
-Úgy látom, épp jókor érkeztem ahhoz, hogy üdvözölhessem önöket, asszonyom, uram, itt Derbyshire-ben.
Egészen biztos vagyok benne, hogy minden kényelmet megtalálnak Pelham Hallban. Néhányan panaszkodnak,
hogy ezek a modern házak nem rendelkeznek a régiekre oly jellemző eleganciával, mindazonáltal gyakran
megvan az az előnyük, hogy ellenállnak az időjárás viszontagságainak.
-Milyen igaza van, Sir Geoffrey - kiáltotta Elizabeth. - Mi itt Pemberleyben túlságosan is jól tudjuk, hogy a mi
házunkon átsüvítő huzatot irigyli az egész szomszédság.
Sir Geoffrey finoman meghajtotta magát, jelezve, hogy értette a célzást.
- Valóban igen éles a huzat itt Pemberleyben - értett egyet -, bár ezért bőségesen kárpótolnak a szobák
méretei. Egy ilyen csodálatos épületért igazán elviselhetjük ezt a kis kényelmetlenséget. De azt hiszem,
felesleges a szépség megbecsülésére okítanom pont egy Mrs. Darcyt. Csak körül kell nézni Pemberleyben, és ez
azonnal nyilvánvalóvá válik bárki számára.
Elizabeth egy kicsit felbátorodott. Sir Geoffrey, minden várakozásával ellentétben, talán mégsem veti meg a
mókázást. Annyi azonban bizonyos, azzal, hogy tetszéssel beszél az újonnan, Eliza által berendezett házról, saját
ízléséről is sokat elárult. Talán mégsem oly reménytelen, hogy jó kapcsolatba kerüljenek.
- Sir Geoffrey, az ön látogatása valóban időszerű, bár nem pont azért, amiért ön gondolja - mondta Darcy. -
Éppen egy olyan ügyről beszéltünk, mely érinti családunkat is, és az ön véleményét is szívesen meghallgatnánk.
 Darcy tudta, hogy keresztapja igen bölcsen vélekedik a világ dolgairól, és sokra becsülte volna a tanácsát
ebben az ügyben is. Ennek ellenére nem akart többet elárulni Mr. Bennet beleegyezése nélkül.
Mr. Bennet azonban, látva, hogy Darcy tőle várja a felhatalmazást, csak megrázta a fejét, és másra terelte a
beszélgetést.
- Isten hozta, Sir Geoffrey - mondta szívélyesen. - Köszönjük érdeklődését, igen jól érzzük magunkat Pelham
Hallban. A magam részéről egy kis horgászást terveztem itt Pemberleyben az elkövetkező napokra. Talán ön is
hódol ennek a szenvedélynek?
Sir Geoffrey, nem sejtve semmit, örömmel ajánlotta fel saját tavát Denby Parkban, és megígérte Mr.
Bennetnek, hogy használhatja a felszerelését, amikor csak tetszik. Az udvarias társalgás tovább is így folytatódott
volna a sportról, ha Mrs. Bennet közbe nem szólt volna.
- Kedves Sir Geoffrey, az ön tava és az ön horgásztehetsége elhíresült már az egész környéken. De hát azt
hallottam, hogy nincs még egy olyan halállomány, mint amilyen a Denby-tavi. Azok a hatalmas, gyöngyházszínű
példányok! No de, ami önt illeti, Mr. Bennet, egyszerűen fel nem foghatom, hogy mi járhat a fejében! Mulatságról
beszélni, amikor a család ilyen súlyos helyzetben van!
Mr. Bennet és Elizabeth szomorú tekintettel néztek egymásra, de még mielőtt bármelyikük megszólalhatott
volna, Mr. Darcy válaszolt:
- Olyan időket élünk, Mrs. Bennet - mondta gyorsan -, amikor a vidéki élet legapróbb örömeit is meg kell
becsülnünk, hiszen megnyugvást, sőt - egyesek szerint talán - megkönnyebbülést hoznak. És ami ezt a kiváló
sportot illeti, én még jól emlékszem azokra a fantasztikus horgászatokra az ön Herfordshire-jében. Ugye, Bingley?
Mrs. Bennetet azonban nem lehetett ilyen könnyen elrettenteni, ám mivel félt annyira Dracytól, hogy ne őt
dorgálja meg, a társalgás legutóbbi résztvevőjére öntötte minden haragját.
 - Csalódtam önben, Mr. Bingley. Horgászatról csacsognak ilyenkor? Mr. Bennet hogy zaklathat fel ennyire? A
saját nővérem börtönben senyved és a család jóhíre odavan. Hát nincsenek tekintettel szegény idegeimre? Az én
saját vérem egy tolvaj!
Elizabeth rémülten lesütötte a fejét. Vajon mit gondolhat most Sir Geoffrey? Anyja indiszkréciója talán még
sohasem ütött meg ilyen mértéket; na és az a mód, ahogy ezt a családi szégyent bejelentette! Végre
összegyűjtötte bátorságát, és látogatójukra pillantott. Amit azonban annak arcában látott, minden félelmét
felülmúlta.
- Látom - mondta a sir hűvösen -, hogy látogatásom a legalkalmatlanabb időben történt. Bocsánatot kérek,
amiért egy olyan családi ügy közben zavartam meg önöket, amiről jobb, ha egyáltalán nem beszélnek mások
előtt. Távozom.
Majd biccentett, és elhagyta a szobát.
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

Georgiana semmit sem tudott arról, mik történnek a ház túloldalán. Pemberley könyvtára igen messze
helyezkedett el a fogadószobáktól, és úgy tervezték, hogy a legnagyobb nyugalmat biztosítsa az ott levőknek. A
szoba csendes volt, vidáman pattogott a tűz a kandallóban. Georgiana már jó pár órája ott tartózkodott, abban az
önmagáról tökéletesen megfeledkező szellemi állapotban, amely csakis a test összes igényeinek aprólékos
kielégítése után érhető el.
Annyira elmerült Scott költészetében, hogy szinte teljesen elfelejtkezett a pelhami társaság érkezéséről. Nem
volt ez szokatlan nála: megszokta már, hogy örömét lelje a magányban, amit hamar benépesített az általa
olvasott könyvek szereplőivel. Nem volt túl divatos dolog elárulni egy fiatal lány részéről, hogy szívesen tölti idejét
olvasgatással. Maga Lady Catherine többször is figyelmeztette, milyen veszélyes hatással lehet ez a szalonokban
folyó társalgásokra. Az igazat megvallva azonban, Georgiana nemigen tudott kellemesebb reggeli elfoglaltságot
elképzelni, mint azt, hogy ebben a kényelmes, nyugodt szobában kedvenc költőinek verseit olvasgassa.
Így aztán igen megdöbbent, amikor a súlyos mahagóni ajtó megcsikordult, és a határozott lépések hangja
látogató érkeztét jelezte. Oly hirtelen tért magához álmodozásából, hogy szinte elállt a lélegzete. James Leigh-
Cooper állt előtte.
- Úgy tűnik, mindig sikerül megzavarnom önt, Miss Darcy. Ugyanakkor biztosíthatom, nem akarok semmi
rosszat. Csak azért jöttem, hogy megnézzem a kápolna néhány régebbi tervrajzát, amiket a bátyja volt szíves
megmutatni nekem a megérkezésem napján. Megígérem, hogy egy perccel sem zavarom tovább annál, mintsem
az szükséges.
Georgianát annyira meglepték ezek a szavak, hogy barátságosan válaszolt az építésznek:
 - Inkább nekem illene bocsánatot kérnem - mondta, mielőtt összeszedhette volna magát. - Annyira
elmerültem a Marmionban, hogy azt sem tudtam, hol vagyok.
Az építész mosolyogva közelebb lépett hozzá.
-Ilyen hatással vannak önre Scott sorai? Ilyen mértékű érzékenység romantikus természetre utal. Magam is
nagy csodálója vagyok, de ha választhatok, szabadidőmben inkább honfitársa, Burns verseit olvasgatom.
Ismeri a munkáit?
-Burnst, a költőt! - kiáltotta Georgiana elpirulva. - Aligha várhatom a bátyámtól, hogy a könyvtárába
beengedje egy ilyen rossz hírű embernek a műveit.
-Mr. Dracynak becsületére válnak szigorú elvei - válaszolta azonnal az építész. - Ám, ha én is hozzáfűzhetnék
valamit, azt kell mondjam, hogy más mércével kellene mérni a költőt és mással a jellemes embert. Burns
költészetén pedig ott a zseni kézjegye.
Majd teljesen belemelegedve a témába így folytatta:
- Nem mintha tehetsége csak szerelmes verseiben volna nyilvánvaló. Ha kézbe venné komolyabb hangvételű
munkáit, mint amilyen például az Azért is, azért is, nehezen hiszem, hogy nem kavarná fel. Ha annyira csodálja
Scottot, Miss Darcy, mekkora hatással lenne önre Burns!
Georgiana szóhoz sem jutott meglepetésében. Az, hogy Heywood kapitány Byront szaval, az egyaránt kellemes
és helyénvaló; az azonban, hogy ez a fiatalember egy elvetemült korhely műveit javasolja neki, ráadásul azt
feltételezve, hogy az neki javára válna!
- Úgy tűnik, uram, hogy ön igen tájékozott ebben a témában. Csodálkozom széleskörű műveltsége láttán.
Talán bejáratos volt néhány nagyobb könyvtárba gyerekkorában?
Az építész hátrahőkölt.
- Egyetlen olyanba sem, ami kivívná az ön tetszését. Apám, bár nagy tiszteletnek örvendett, egyáltalán nem
volt gazdag ember. Mégis, legalább annyira szerette a könyveket, mint bárki más, és nagy gondot fordított arra,
hogy engem is megfertőzzön ezzel a szenvedéllyel. Műveltsége-
 met, Miss Darcy, nem Pemberley freskókkal díszített mennyezete alatt szereztem ugyan, de mindig kaptam
útmutatást ahhoz, hogy mit és hogyan olvassak.
Ezzel felállt, és a polcokról leemelt hatalmas vázlatkönyvekkel a hóna alatt sietve az ajtó felé indult.
Georgiana döbbenten ült. Szavai, úgy tűnik, mélyen megbántották a férfit, akinek szavai és gesztusai is erről
árulkodtak. Pedig eddig milyen kedvesen, sőt örömmel fogadta az ő bolondságait. Nem akart ő mást, csak egy
kissé rendreutasítani a férfit azért, ami túlságosan is rendíthetetlen önbizalomnak tűnt számára. Most azonban,
hogy sikerült megsértenie az építészt, nagyon elszégyellte magát önteltsége miatt, nem utolsósorban azért, mert
beszéd közben saját hangjában nagynénje. Lady Catherine de Bourgh hanghordozását vélte felfedezni. Ezt pedig
igen rosszul viselte.
Emiatt zavartan kezdett bele mondandójába: - Mr. Leigh-Cooper, könyörgöm, ne értsen félre. Hibát követtem
el, amikor ilyen kíváncsian kérdezősködtem, ugyanakkor egyáltalán nem állt szándékomban önt megbántani.
Építészként ismerem önt, és amikor hallom, hogy ilyen magabiztossággal képes beszélni ennyi különböző témáról,
bevallom, nagyon megzavar. Kérem, kísérjen el, hiszen sógornőm családja már bizonyosan vár rám.
Leigh-Cooper, aki addigra már visszanyerte nyugalmát, szívesen egyezett bele, hogy maga vezesse a lányt a
nagyterem felé. Keveset szóltak egymáshoz, míg le nem értek a tölgyfa lépcső aljára, és talán ugyanígy folytatták
volna útjukat végig az északi folyosón is, ha az építész továbbra is elviseli a köztük lévő csendet. Mivel azonban
jólneveltségét csak beszédessége múlta felül, erre nem volt képes. Társalgást kezdeményezett tehát egy általa
biztonságosnak ítélt témáról, azaz: a pemberleyi kápolna tökéletes arányiról, az abban található hársfametszetek
finom megmunkálásáról, valamint arról a kiváló ötletről, hogy az oltárt a helyben bányászott alabástromból
építették meg. Észrevéve, hogy visszatért az építész jókedve, Georgiana, okos
 női taktikával, úgy bátorította, hogy feszült figyelemmel hallgatta minden szavát.
A pár így ért el tehát a ház másik végébe, ahol is alkalmuk volt végignézni Mr. Darcy és Sir Geoffrey szalonból
való távozását. Amint közelebb értek hozzájuk, Georgiana látta, hogy bátyja és keresztapja is igen fel vannak
zaklatva. Nyomban nyugtalanság szállta meg.
- Drága bácsikám - kiáltotta -, nem mehet máris el, mikor még nem is üdvözölhettem! Mi a baj?
Bátyjára pillantott, tőle remélve magyarázatot az idősebbik rosszkedvére.
Azonban Sir Geoffrey szólalt meg először:
- Gyermekem, ne aggódj! Sajnos éppen akkorra időzítettem a megismerkedést bátyád új családjával, amikor
az a legalkalmatlanabb.
Majd Georgianára szegezve tekintetét nyomatékosan hozzátette:
-Ügyelj rá, kit választasz magadnak férjedül. Az olyan házasság, ami nem méltó a rangodhoz, csak
boldogtalanságot okoz, és végül szégyent hoz a fejedre.
-Könyörgöm, drága Sir - tört ki Darcy megrökönyödve -, ne menjen így el. Gondoljon arra, hogy mindannyian
védtelenek vagyunk az alaptalan vádaskodásokkal szemben, bármennyire feddhetetlen is az életünk. Engem,
de akár még önt is érheti ilyesmi!
Még sohasem volt tanúja Georgiana ilyen beszédnek bátyja és keresztapja között. Sohasem látta Sir Geoffreyt
ilyen félelmetesnek, ilyen zordnak; de tulajdon bátyját sem ennyire zavartnak keresztapja jelenlétében. Mi
okozhatta ezt?
- Te jó ég! - kiáltotta rémülten. - Azonnal mondják el, miről beszélnek! Kit vádolnak? Milyen szégyenről van
szó? Drága bácsikám, miért néz olyan szigorúan?
Válasz helyett a két férfi összenézett, majd Mr. Darcy tekintete Leigh-Cooperre siklott. Erre a fiatalembernek
hirtelen eszébe jutott, hogy rengeteg dolga van még a virágoskertnél, és a lehető legrövidebben kimentve magát,
távozott.
 - Nincs sok értelme - mondta Darcy, amint Leigh-Cooper eltávozott -, hogy titokban tartsuk előtted azokat a
híreket, amiket a Bennetek Hertfordshire-ből hoztak.
Sietve és halk hangon vázolta a körülményeket.
-És félek - fejezte be fejcsóválva -, hogy bármi is legyen a végeredmény, amellett hogy hiszek Mrs. Philips
ártatlanságában, gyűlöletes pletykálkodás indul majd el a szomszédságban, ami még rengeteg szenvedést
okoz majd Elizabethnek. A mi feladatunk lesz, Georgiana, hogy vigasztaljuk majd ezekben a nehéz időkben.
-Jaj, szegény sógornőm! - kiáltotta Georgiana. - Mit ki nem állhat most. Igazán sajnálom őt. De mondd csak,
bátyám, hogyan lehet egy ilyen a helyzeten javítani? Késlekedés nélkül cselekednünk kell!
Sir Geoffrey egyre dühösebb lett, ahogy ezt hallgatta, és nem állta meg, hogy ennél a pontnál közbe ne
szóljon.
- Épp ellenkezőleg, drága gyermekeim! - mondta megvető hangon. - Az egyetlen, teendőnk az, hogy
amennyire csak lehet, távol tartjuk magunkat ettől a sajnálatos ügytől. Henry, Lady Catherine nagynénéd
figyelmeztetett arra, milyen veszélyekkel jár, ha valaki egy rangjához nem méltó családdal kerül kapcsolatba.
Láthatod, mi lett belőle! A szokás és a józan ész ily módon felrúgása mindenképpen gyászos következményekkel
kell, hogy járjon. Georgiana, mint a te szerető keresztapád, a jövőd érdekében lelkedre kell kössem, hogy tanulj
ebből az esetből, és cselekedj megfontoltan.
Az öregúr ezzel megfordult, és sietve eltávozott.
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET

Saját korábbi tévedésének emléke - a majdnem szerencsétlenséggel végződő szökése az aljas Wickhammel -
és a fájdalom, amit ezzel bátyjának okozott, élénken élt Geor-gianában. Az alig halványuló emlék most újra éledt
az Elizabethet legutóbb sújtó szerencsétlenséggel. Sir Geoffrey távozásának körülményei igen megzavarták.
Nagybátyjának nyíltan ellenséges véleménye a Bennet család kínos helyzetét illetően, zord viselkedése és
udvariatlan távozása döbbenettel és riadalommal töltötte el. Tudta jól, hogy fiatalkori botlását bátyja még
legkedvesebb barátja előtt is titokban tartotta. Ha Sir Geoffrey tudomást szerzett volna arról a kínos esetről,
amibe ő belekeveredett, milyen más szemmel nézne most rá!
A Bennet szülők látogatása és az általuk okozott felfordulás nem adott alkalmat arra, hogy Elizabethtel
négyszemközt beszélhessen. Csak néhány nappal később, amikor Bennetek meghívására Pelhambe igyekeztek,
került sor a beszélgetésre. Úgy volt, hogy Darcy is elkíséri őket, de aztán fontos intéznivalóira hivatkozva
kimentette magát. Mindketten titkolt megkönnyebbüléssel fogadták mentegetőzését, bár különböző okok miatt:
Georgiana azért, mert végre kettesben maradhatott Elizabethtel, Elizabeth pedig azért, mert tudta, hogy amilyen
melegszívűnek és segítőkésznek mutatkozott a férje a szalonban történt események idején, most biztos nincs
szüksége további kellemetlenségekre, így tehát mindketten igen elégedettek voltak, hogy egyedül utazhatnak.
Alig tűnt el Pemberley a szemük elől, Georgiana már bele is kezdett:
- Alig merem mondani, drága Elizabeth, de olyan vagy, mint régen. Mégis, gyanítom, hogy jókedved sokkal
inkább önfegyelmednek és nem pedig valós hangulatodnak köszönhető. Fájdalommal tölt el, drága nővérem, ha
családod nehéz helyzetére gondolok. Azt kívánom, bárcsak
 valami hasznomat vehetned, akárha valami apró dologban. Nincs semmi, amiben segíthetnék?
Elizabeth, miközben azon tűnődött, hogy vajon miért pont ezzel a témával akarta barátnéja feldobni az utazást,
hálás volt annak állhatatosságáért.
- Kitartani - válaszolta mosolyogva -, ez minden, amit te vagy akár én tehetünk. Mr. Darcy már írt az én Philips
bácsikámnak, és amint tud, Hertfordshire-be indul, onnan pedig Londonba megy, hogy beszéljen az ügyvédjével.
A többi majd elválik. Hogy mit mondanak majd rólunk a derbyshire-i társaságban, azt nem tudom. De mondjanak,
amit akarnak - és fognak is, abban biztos vagyok -, csak remélni tudom, hogy te és én mindvégig ki fogunk
tartani. A keresztapád jóindulata az, melynek elnyerésében mindezidáig reménykedtem, ami mindent
tönkretehet.
Elizabeth reményvesztetten hagyta abba a beszédet. Georgiana, észrevéve Elizabeth megrendülését, kihúzta
magát, majd méltósággal és eleganciával így szólt:
- Keresztapám tetteiről nincs jogom véleményt mondani - mondta olyan felháborodással a hangjában, amit
Elizabeth korábban még sohasem tapasztalt tőle. - Ami azonban a Derbyshire-beli társaság véleményét illeti,
biztosíthatlak, hogy félelemre semmi okod. Végtére is vagyunk, akik vagyunk, drága Elizabeth. Nem szabad
kételkedned ennek a körülménynek a fontosságában.
Elizabeth elnyomott egy mosolyt. Még sohasem volt számára ilyen nyilvánvaló a kettejük neveltetése közötti
különbség. Ráadásul az a fajta büszkeség, ami először nyilvánult most meg Georgianánál, saját első találkozásaira
emlékeztette egy másik hajthatatlan fiatalemberrel, Georgiana bátyjával. Mindkettőben megvolt az a
magabiztosság, amit semmivel sem lehetett megtörni, és nem született még olyan Bennet, aki ezt
megrendíthette volna pusztán a bolondozásaival. Most meg se igen próbálná. Kellően komor hangon csak ennyit
mondott tehát:
 - Valóban nagyon bölcs vagy, kedvesem. Nem fogok elcsüggedni, tudva, hogy biztonsággal rábízhatom
boldogságomat és nyugalmamat családod jó hírére.
Kölcsönösen felvidámodva ezen a beszélgetésen, mindketten ugyanabban a pillanatban vették észre Pelham
Hall tornyát a távolban.
Mrs. Bingley már a küszöbön várta őket legifjabb testvéreivel, Kittyvel és Maryvel. Melegen üdvözölték
egymást, és Jane örült, hogy Miss Darcy is elfogadta szülei meghívását.
-Bár nem alakultak túl szerencsésen a dolgok mostanában a családunkban, te, Georgiana, mindenkor szívesen
látott vendég maradsz minálunk. Elizabeth, anya és apa a szalonban várnak rád.
-Isten hozott mindenkit! - kiáltotta férje ebben a pillanatban, aki éppen az istállóktól tért vissza kutyáival. -
Kitty, Mary, biztos vagyok benne, hogy már eleget szenvedtetek a komoly beszélgetésektől. Georgiana,
tisztelettel kérlek, sétálj velük egyet a kertben, és beszéljetek végre lényegtelen dolgokról egy kicsit. Bizonyára
megfordult már legalább egyikőtök fejében, hogy a divat szerint átalakítson egy főkötőt.
Georgiana nem fogadta kitörő örömmel ez a javaslatot. Abbéli igyekezetében, hogy segítségére lehessen a
családnak, és ami miatt Pelham Hallba utazott ezen a reggelen, sokkal hősiesebb szerepet képzelt magának,
mintsem hogy két hasonló korú leányzóval csevegve töltse el a napot. Ráadásul Kitty és Mary közvetlensége is
riasztotta. A Bennet lányok azonban, mivel már vagy tizenöt órája csak saját közvetlen családjuk társaságával
kellett beérniük, kitörő örömmel fogadták új társukat, és nyomban elvezették a kert irányába, miközben egy
pillanatra sem állt be a szájuk.
- Jaj, Miss Darcy - kezdte rá azonnal Kitty -, milyen fantasztikusan jó bál volt az önöké! Esküszöm,
mindösszesen öt perc ha volt, hogy nem táncoltam. Frank Middleton azt állította, hogy halálosan kimerítettem.
Istenem, milyen mulatságos ember! Sok bálon vettem részt már,
 Miss Darcy, legalább haton vagy nyolcon, de biztonsággal állíthatom, hogy az önöké volt eddig a
legcsodálatosabb.
Annak ellenére, hogy kényelmetlenül érzete magát, Georgiana örült a bóknak. Arra már korábban is rájött,
hogy tánca valószínűleg nagy feltűnést keltett, de hogy egy oly igen világi figura is elismerje ezt, mint Elizabeth
nővére, ez bőséges tápot adott megelégedettségének.
- Valójában - próbálkozott meg a válasszal -, biztos vagyok benne, hogy az önök jelenléte is hozzájárult a bál
sikeréhez.
Kitty nevetve ingatta a fejét.
- Bármely bál sikere nagyban múlik azoknak a hangulatán, akik részt vesznek benne. Amíg magam is ezek
közé tartozom, Miss Darcy, nem kell unalomtól tartani.
Csend követte ezt a kijelentést. Georgiana nem igen tudta, mit válaszoljon; Mary pedig, akinek általában sem
volt túl sok hozzáfűznivalója az olyan jelentéktelen témákhoz, mint a jó társaság, csendbe burkolódzott. Kitty
azonban nem bírta tovább egy idő után.
- Mondja, Miss Darcy, milyen az ön ideálja? Aki ilyen sok csinos fiatalemberrel van körülvéve, biztosan sok
rendkívülivel akad össze.
Georgiana nem szólt semmit, csak elfordította az arcát.
- Ugyan, Miss Darcy, igazán megbízhat bennünk, hiszen végtére is majdnem testvérek vagyunk.
Georgiana halkan mormogott valamit, amit ugyan nem lehetett érteni, de volt valami a hangjában, ami még
Kittyt is elbátortalanította.
Ahogy sétáltak tovább a parkban, mindannyian saját gondolataikba mélyedve, egy sarkon befordulva
döbbenten vették észre Caroline Bingleyt, akit nem más, mint maga Thomas Heywood kapitány kísért.
A pár már közel járt hozzájuk és úgy tűnt, igen jól szórakoznak, ám amikor észrevették a lányokat, hirtelen
elhallgattak, Heywood kapitány pedig elébük sietett, hogy üdvözölje őket.
 - Milyen nagyszerű dolog összefutni egy ilyen bájos társasággal - majd partneréhez fordulva hozzátette -,
ugye, Miss Bingley?
Majd egyenesen Miss Darcyhoz fordulva és neki címezve, kitörő lelkesedéssel így folytatta:
- Miss Bingley volt olyan kedves, és ígéretéhez híven megmutatta nekem a környék csodáit. Fantasztikus,
ahogyan az önök Derbyshire-je életre kelti a melankolikus hangulatot! A barlangok a szomorúságot idézik meg, az
út menti romos házikók pedig olyan magányosságot árasztanak, amely már szinte elviselhetetlen. De ön, Miss
Darcy, bizonyára jól ismeri ennek a vidéknek minden zegzugát, hiszen abban a szerencsében lehetett része, hogy
itt nőtt fel Derbyshire-ben.
Georgianát nagyon idegesítette ez a helyzet. Ha az a közömbösség, amivel ennek a fiatalembernek a
figyelmességeire reagál, valós érzelmeit tükrözi, akkor nem egészen értette, miért nyomasztja annyira, hogy a
kapitány oly barátságosan viselkedik másvalakivel is. Mégis, a kapitány bármennyire volt is élénk, látszott rajta,
hogy meg van riadva. Amikor pedig Georgiana ezt észrevette, nyomban meggyőzte magát, hogy zavarodottságot
a kapitány - és nem a saját helyzete - miatt érez. Nemigen állt szándékában még egyszer lekötni a szívét valaki
mellett, és így oka sem volt féltékenykedni. Egy pillanatnyi szünet után újra kész volt barátságosan és
természetesen viselkedni.
Alig pirulva így szólt:
- Nem büszkélkedhetem azzal, hogy akár egy futó ismeretségnél is jobban ismerném ezt a vidéket. Attól
tartok, hogy Pelham szépségeivel kapcsolatos ismereteim igencsak hiányosak.
Miss Bingley, aki mindezidáig szóhoz sem jutott, most megszólalt:
- Én úgy tudtam, hogy Miss Darcy jobban szereti a könyvek világát, és mivel Pemberley nagyhírű könyvtára áll
a rendelkezésére, kevéssé számíthatunk arra, hogy könnyed
 szórakozásokban lelje meg örömét. Nem így van, kedves Georgiana?
-Ön túloz, Miss Bingley - válaszolta Georgiana. - Bárcsak igaz volna, amit feltételez, azonban kifejezetten
kedvelem a reggeli sétákat, és különben sem merném azt állítani, hogy olvasmányaim komoly természetűek.
Bevallom, inkább a szórakozásért olvasok, nem pedig tanulási célzattal.
-Akárhogy is - erősködött mosolyogva Miss Bingley -, ön valóban sok-sok órát tölt a könyvek mellett, így
valamennyiünket tanítványának tekinthet.
Mary nem bírta tovább.
- A komoly tanulmányok mindazonáltal teljességgel különböznek az önök által említettektől. Csupán az, hogy
valaki magányosan olvasgat, még nem jelent tudományosságot. Az csak abban nyilvánul meg, amikor az egyén
már annyira belevetette magát, hogy még a szeme is megromlott tőle. Én a magam részéről már hozzá vagyok
szokva, hogy olvasás közben teljes intellektusomat az olvasottaknak szenteljem, és ahogy önök is láthatják, a
szemem valóban meg is sínylette ezt. Senki sem állíthatja, akinek kiváló a látása, hogy komoly tanulmányokat
folytat.
Miután senki sem válaszolt erre a kirohanásra, az egész társaság megfordult, és visszaballagott Pelham Hallba.
Miss Bingley karon ragadta Heywood kapitányt, de amint áthaladtak a hídon, a fiatalember szerét ejtette annak,
hogy megszabaduljon tőle, és Georgianának ajánlja fel a karját.
- Igen kellemes meglepetés, hogy önt itt találom - suttogta. - Ha csak sejtettem volna, boldogabb szívvel
jöttem volna ide ma reggel.
Elhatározása ellenére Georgiana érezte, hogy a szíve nagyot dobban ezekre a szavakra. Mindazonáltal
hajthatatlan maradt, hiszen úgy tűnt, hogy a kapitány szokatlanul szívélyes Miss Bingleyvel.
- Valóban - mondta hűvösen Georgiana. - Bár akár egy pillanattal ezelőttig is úgy látszott, hogy igen jól
szórakozik.
 - Ugyan, Miss Darcy! - tiltakozott nagyot sóhajtva a kapitány. - Bárcsak ismerné valós érzelmeimet a látszólag
könnyed bókok mögött! Az igazság az, hogy sok társasági alkalom kelt riadalmat bennem. De egy férfi, különösen
olyasvalaki, aki idegenek között kénytelen forgolódni, mint magam is, nem engedheti meg magának azt a luxust,
hogy félénk legyen. Viselkedésem talán mást sugall, de higgye el, valójában én természetemnél fogva oly
nehezen viselem a társasági élet gyönyöreit, hogy... De már eddig is túl sokat mondtam.
A kocsifelhajtó felé közeledtek már, és még mielőtt Georgiana annyira megnyugodott volna, hogy válaszolni
tudjon, egy kocsit vettek észre, amely a kapun áthajtva, egyenesen a bejárati ajtóhoz igyekezett.
- Milyen különös! - kiáltotta Kitty, aki épp akkor ért oda hozzájuk. - Szakasztott úgy néz ki, mintha Lydia
kocsija volna, ugye, Mary? De mégsem lehet az, hiszen úgy volt, hogy csak a hétvégén érkezik.
De amint jobban odanéztek, látták, hogy a kocsi megáll az ajtó előtt és, Georgiana megdöbbenésére maga
Lydia szállt ki belőle, akit nem más, mint a férje, George Wickham hadnagy kísért.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

Georgiana nagyon nyomorultnak érezte magát. Mekkora ostobaság volt Pelham Hallba jönnie éppen ezen a
napon! Nem elég, hogy a kertben összefutott Heywood kapitánnyal és Miss Bingleyvel, de most még azt a kínt is
ki kell állnia, hogy épp azzal az emberrel kell találkoznia, aki korábbi ostoba viselkedésének és szégyenének
okozója.
Füle tövéig vörösödött, és még a tekintetét sem merte felemelni, nehogy a társaság észrevegye, mennyire
zavarban van. Hát nem biztosította-e mindenki, hogy Elizabeth testvére és annak férje csak napokkal később
érkezik Pelham Hallba, illetve hogy a férfi sohasem tűnik fel az ő jelenlétében? Most udvariasnak lenni, bókokat
váltani, barátságot színlelni ez előtt az aljas gonosztevő előtt már tényleg meghaladta maradék erejét is. Sőt,
aggodalma annak ellenére is nőttön nőtt, hogy a jelenlevő társaságban senkinek nem lehetett tudomása korábbi
kapcsolatukról.
Kitty és Mary Bennet elrohantak testvérük kocsija felé, Georgiana azonban földbe gyökerezett lábbal állt, és
igyekezett összeszedni magát. Vele ellentétben, Miss Bingley igencsak megörült az újonnan érkezőknek. A
rosszhírű Wickhamék jelenléte, együtt Mr. és Mrs. Bennettel valószínűleg olyan szórakozásban részelteti majd,
amit eddig sajnos nélkülöznie kellett testvére szeretetre méltó házában.
- Jöjjön, kedves kapitány! - kiáltotta. - Láthatja, új vendégek érkeztek mihozzánk. Na most aztán mindketten
kellően kiszórakozhatjuk magunkat testvérem új családjának viselkedésén, különösen, ami az imént érkezett
brightoni brancsot illeti.
Heywood kapitány azonban észrevette Miss Darcy hirtelen jött sápadtságát, és nem tágított mellőle. Ehelyett
inkább a karját nyújtotta neki, és a ház felé vezette.
- Rosszul érzi magát? - kérdezte riadtan. - Azonnal megkeresem Mrs. Bingleyt és Mrs. Darcyt, hogy segítsen
önnek.
Ezzel elsietett, hogy teljesítse küldetését.
 Georgiana azonban nem menekülhetett. Akármennyire is lassította le lépteit, mire a bejárati ajtóhoz ért, a
hadnagy és felesége csak pár lépésnyire lehettek, így túl hamar kerültek szemtől szembe.
Mrs. Wickham öröme nem ismert határokat.
- Ó, kedves Miss Darcy! Mert ugye ön Georgiana Darcy? Annyira hasonlít a bátyjára. Hívhatom Georgianának,
igaz? Hát itt vagyunk, teljes három nappal korábban. Én még vártam volna az utazással, de Mr. Wickham már
indulni akart. „Egy perccel tovább sem bírtam volna távol maradni Derbyshire-től", mondta a hadnagy, és
láthatják, milyen igaza volt. Itt termünk, és önök megérkeznek, hogy üdvözöljenek bennünket. Jöjjön, kedvesem,
adja a karját.
Georgiana megrázkódott; Mrs. Wickham bizalmaskodása azonban csak a roham kezdete volt. Hátra volt még a
java, ezúttal maga a férj vette át a szót.
- Eltelt néhány év, amióta találkoztunk, Miss Darcy - vágott közbe a hadnagy, a közeli ismeretség minden
melegségével hangjában. - És csak csodálni tudom, milyen szépséges fiatal nő lett abból a törékeny kislányból,
akire emlékeztem. Valóban csak gratulálhatok ehhez a változáshoz.
Majd elégedett pillantással tekintve a parkra, így folytatta.
- Ha tudná, mennyire vágytam már arra, hogy ismét szülőföldem levegőjét lélegezhessem be! Bármikor is
erre járok, esküszöm, sietek, rohanok, hiszen így könnyebb az út is. Meg aztán - tette hozzá ravaszul -, ott az az
öröm, hogy az ember előbb fut össze a barátaival, mintsem azt remélni mernék.
Georgianának ugyan sikerült udvariasan válaszolnia Mrs. Wickham üdvözlésére, most azonban csak egyre
fogyó magabiztossággal igyekezett ellenállni a férje támadásainak. Szerencsére, épp ebben a pillanatban tért
vissza Heywood kapitány egy inassal a háta mögött.
Georgiana egy kissé megkönnyebbült, így képes volt arra, hogy kicsit összeszedje magát, és legalábbis
megpró-
 bálja bemutatni a házaspárt a kapitánynak. Az azonban udvariatlanul félbeszakította, mondván:
- Már van szerencsém ismerni ezt az urat. És most, ha megbocsát - biccentett Mrs. Wickhamnek, majd
azonnal bevezette Georgianát a házba, a szalon védelmébe.
A lány hálája a megmentéséért nem ismert határokat. Megpróbálta szavakba is önteni, még miközben a
kapitány az inassal karöltve igyekezett támogatni lépéseit.
-Heywood kapitány, adósa vagyok a szolgálataiért. Bár sohasem állt szándékomban megsérteni senkit sem
kedves sógornőm családjában, bevallom, boldog voltam, hogy akkor elmenekülhettem onnan, és köszönöm,
hogy segített nekem.
-Örömmel állok rendelkezésére. De hiszen ön reszket! További beszélgetés helyett menjünk inkább a
szalonba.
Gondoskodó buzgalmával a kapitány Georgiana szemében hősiesebbnek tűnt, mint valaha. Milyen gyorsan
cselekedett, csak hogy enyhítse szenvedéseit, milyen gyorsan megértette, anélkül, hogy akár egy szót is váltottak
volna egymással, hogy mire van szüksége. Mindez viszont olyan érzékenységre utalt a kapitány részéről, ami
ugyancsak próbára tette Georgiana elhatározását. Heywood kapitány tekintete, beszédének eleganciája, csiszolt
modora már eddig is arra engedtek következtetni, hogy nincs híján a lovagias erényeknek; ám a ma reggeli
kedves figyelmesség több volt ennél, és ez mindenképpen nagyobb figyelmet érdemelt.
Elizabeth és Jane, amikor látták Georgiana sápadt arcát és azt, hogy úgy kell betámogatni, azonnal leültették, s
addig vele maradtak, amíg csak össze nem szedte magát.
~ Drága húgom, mi történt? - faggatta Elizabeth. - Mitől sápadtál el annyira?
Ám ebben a pillanatban bejelentették az újonnan érkezetteket, ami azonnal választ adott Georgiana
rosszullétére, már legalábbis Mrs. Dracy számára.
- Kedvesem - mondta szinte azonnal. - Véleményem szerint, túlságosan közel ülsz a kandallóhoz. A szoba
levegője csak még tovább ronthatja az állapotodat.
 Ezzel megkereste a hatalmas szalon leglevegősebb és legtávolabbi sarkát, így mintegy elszeparálta
Georgianát a társaság többi tagjától.
Heywood kapitány oda is elkísérte, mivel nem szívesen mondott volna le a lány társaságáról. így ők ketten egy
teljesen külön csoportot alkothattak; és míg a Bennet család saját nyűgével-bajával volt elfoglalva, addig a
kapitány annyi közömbös témáról társalgott Georgianával, hogy az egyhamar visszanyerte jókedvét.
Mr. és Mrs. Wickham olyan könnyed magabiztossággal siettek be az ajtón, amely nyilvánvalóan árulkodott róla,
hogy milyen bizonyosak a meleg fogadtatásban. Nem is tévedtek, hiszen Mrs. Bennet őszintén áradozott
megérkezésükön, Mr. Bennet pedig komorsága ellenére olyan udvarias modorral palástolta érzelmeit, amely több
is volt, mint elég ahhoz, hogy két ily korlátozott érzékenységű alakot megtévesszen.
Elizabeth látta, hogy Mrs. Wickham szinte semmit sem változott, nem hervadt szépsége, de tapintata sem
fejlődött semmit. Zajosan járkált fel s alá a szobában, nevetett, csacsogott, bókokat követelt. Jane meghízott egy
kicsit, nem? Papa milyen ünnepélyes! Hát az nem furcsa, hogy Kitty és Mary még mindig nem házasodtak meg,
mikor ő már több mint egy éve férjes asszony.
Elizabeth legszívesebben undorodva fordult volna el, de akkor elkapta Caroline Bingley tekintetét, akinek a
szeméből olyan kifejezést olvasott ki, ami miatt rögtön meggondolta magát. Sokatmondóan nézett húgára,
remélve, hogy talán valamivel értelmesebb mederbe terelheti majd a beszélgetést, vagy legalább megakasztja
egy kicsit, ám ekkor meg Mrs. Bennet szólalt meg.
-Jaj, kedves gyermekem, milyen öröm az nekem, hogy minden leányomat magam mellett tudhatom,
különösen ezekben az időkben. Drága Lydiám, hallottál már szerencsétlenségünkről?
-Istenem, anya, hát persze. Kitty mesélte az előcsarnokban. Szörnyű ez az eset. Annyira megrázott a hír, hogy
majdnem elájultam.
 Majd rögtön ez után, a világ legvidámabb hangján szólítva meg legidősebb testvérét:
-Jane, szavamra, csodaszép ez a ruha! Na és az enyém hogy tetszik? Nézd csak a csipkét rajta, a drága jó
Wickham egyenesen Londonból hozta nekem.
-Csipke! - nyögte Mrs. Bennet. - Ti csipkéről beszéltek itt nekem? Ne felejtsétek, hogy csipke volt az is, ami
Philips nénikéteket ilyen szörnyű helyzetbe sodorta. A csipke, drága gyermekeim, a csipke fogja romlásba
dönteni egész családunkat! - kiáltotta, miközben árvízként törtek elő könnyei.
-A drága Philips néni - tette hozzá Wickham -, mennyire elszomorítja a szívemet, ha arra gondolok, hogy ő
most a hertfordshire-i börtönben senyved. Méghozzá lopás vádjával! Hallottam azonban, hogy idősödő asszony
lévén nem ritka, hogy furcsán, sőt néha egyenesen különc módon viselkedik. Szegény asszony! - fejezte be
sóhajtva, majd a nagy tükörhöz fordult és kisuvickolt csizmáját kezdte benne nézegetni.
Elizához hasonlóan Mrs. Bingley is egyre kényelmetlenebbül kezdte érezni magát, amiért a család szégyenét
idegenek füle hallatára tárgyalták ki. Heywood kapitány szerencsére annyira lefoglalta Georgianát, hogy aligha
hallhatott valamit, Caroline Bingley azonban, vendéglátója, nem tudta nem észrevenni, jobban szórakozott, mint
eddig bármikor a látogatása alatt. A társalgást azonnal el kell terelni erről a témáról.
- És hogy sikerült a ma reggeli kirándulás, Miss Bingley? - kérdezte Jane. - Elsétáltak a faluig, ahogyan
tervezték?
Miss Bingley, bár vonakodott félbehagyni egy olyan érdekes témát, mint a Bennetek családi botránya,
mindazonáltal felismerte a kérdésben rejlő lehetőséget, miszerint ily módon talán újra csatlakozhat Heywood
kapitányhoz, ami cseppet sem volt jelentéktelen körülmény.
- Csak a Drewsbury farmig - mondta, majd odafordulva a meglepett hadnagyhoz, aki éppen a közelben állt,
hoz-
 zátette -, jöjjön hadnagy, engedje meg, hogy megmutassam azt a helyet az ablakon keresztül.
Miss Bingley nyomban bele is karolt, és a szobán keresztül egészen addig vezette, ahol Heywood kapitány és
Miss Darcy beszélgettek éppen.
- Kedves Georgiana - szólt Miss Bingley, amint közelebb értek -, remélem jobban érzi már magát. Nem
gyakran láthatjuk önt ennyire gyengének, és mindenképpen becsületére válik, hogy nem ájult el itt mindenki
előtt. A kapitány valóban nagyon hatásos kúrával kezelhette, hiszen legalább az ön arca visszanyerte egészséges
színét.
Miss Darcyt ugyan meglepte ez a hang, de csak elmosolyodott. Ránézett a kapitányra, várva, hogy az
feldobjon valamilyen könnyedebb témát. Ezzel azonban csak még nagyobb bajt csinált, hiszen barátságos
pillantásával arra indította a merész hadnagyot, hogy újra közeledni próbáljon.
- Miss Darcy bájos arcát már igen régóta ismerem - mondta sokat sejtetően. - Csakúgy, mint egyéb bájait.
Mindig is jó barátok voltunk, ugye, Georgiana?
Georgiana halálra rémült, és nem tudta, mit válaszoljon. Hogy meri bárki is ilyen arcátlan közvetlenséggel
megszólítani, hogy a többit már ne is említsük? Heywood kapitány azonban észrevette a lány rémületét, előre
lépett és szigorú hangon szólt a hadnagyhoz.
- Mit enged meg- magának, uram! - mondta, majd Georgianához fordulva így szólt: - Elizabeth nővérének
igaza van. Valóban levegőtlen ez a szoba. Nem volna kedve sétálni egyet odakinn?
Ezzel kivezette Georgianát, aki azt sem tudta, mit tesz nagy zavarában. Ekkor suhant át ugyanis az agyán a
gondolat, hogy Heywood kapitány most már nem csak az érdeklődését köti le, hanem talán a szívét is.
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

Épp akkor, amikor Mr. Darcy és apósa londoni útjukra készülődtek, hogy ott beszéljenek az ügyvédekkel,
Charles Bingleynek eszébe jutott ígérete, miszerint bált rendez Pelham Hallban.
- Milyen sajnálatos volna, drága Jane - mondta a feleségének -, ha össze kellene törnünk a te és az én
testvéreim reményét, hiszen annyira megbíztak az ígéretemben. Családod helyzete miatt talán nem ez a
legalkalmasabb időpont egy bálra, de lelkiismeretem ellen volna, ha megtagadnám tőlük ezt az élvezetet,
különösen most, hogy Lydiával immár teljes a létszám. Te mit gondolsz erről, kicsi feleségem?
Jane, bár tudta, hogy édesanyja nemigen vágyhat most mulatságra, semmi kivetnivalót nem talált abban, amit
az ő szeretetreméltó férje helyénvalónak tart.
- Nem hiszem, hogy baj lenne belőle - válaszolta. - És milyen boldoggá teszed ezzel Kittyt és Maryt! Drága Mr.
Bingley, ön egy angyal!
Már csak Mrs. Bennet beleegyezését kellett kérniük.
Mikor Kittyt és Maryt elküldték ezzel a megbízatással, a lányok kegyeskedtek megértést tanúsítani anyjuk
komor hangulata iránt. Egyetértettek abban, hogy az időpont sajnálatosan kedvezőtlen a tánchoz, és a család
hangulata is túlságosan levert most egy ilyen frivol mulatozáshoz. És nehéz szívvel de beletörődtek, hogy
elmulasztják az alkalmat, hogy Derbyshire összes szemrevaló fiatalemberével megismerkedjenek! Mrs. Bennet
eleget hallott. Felpattant karosszékéből, és egy pillanat alatt mozgósította tartalék energiáit.
- Szegény kislányaim - nyögte -, kiknek ilyen elgyötört anyátok és még rendezetlen jövőtök van. Hogyan is
ellenkeznék veletek? Félek, hogy semmi értelme, de alávetem magam Bingley kedves ajánlatának.
Így tehát az ügy elrendeztetett, és mindenki dicsérte Mrs. Bennet bátorságát. Még Miss Bingley is
helyénvalónak érezte, hogy reflektáljon rá.
 - Egy bál épp az a dolog, ami mindannyiunkat felvidámíthat - mondta lelkes testvérének. - Ami pedig a
szomszédokat illeti, mondjanak, amit akarnak. Én a magam részéről gyűlölöm a pletykálkodást, és nem is
szoktam, nem is figyelek rá.
Addigra már az egész szomszédság tudott Bennetek legújabb szerencsétlenségéről; ugyanúgy nem lehetett
titokban tartani, mint például egy kormányváltást vagy Frank Middleton pointer szukájának megellését. Hiszen a
társaság diszkréciójának fogalma elérhetetlen és megvalósíthatatlan ideál, mindazonáltal legjobb szándékainkkal
együtt ez sem űzhető ki a vágyak világából.
Elizabeth Darcy, aki ezt igen jól tudta, kicsit kisebb lelkesedéssel nézett a bál elébe, mint Jane. Több nap is
eltelt már Sir Geoffrey Portland Pemberleyben tett látogatása óta, ám az öregúr távozásának körülményei még
mindig felzaklatták Eliza nyugalmát. Maga Mr. Darcy nem beszélt róla, de felesége biztos volt benne, hogy őt is
bántotta és elszomorította a sir udvariatlansága. És most találkoznia kell vele újra, ráadásul a szomszédság
vizslató szemei előtt! Ez mindenképpen elég ok volt a csüggedésre.
Georgiana Darcynak egészen más érzések kavarogtak a lelkében. Mikor tudomást szerzett a tervről, csak
örülni tudott neki, egyrészt mert ezzel könnyedén fittyet hánytak a családot ért szerencsétlenségre, másrészt
pedig bizonyos személyes okok miatt. A kínos eset ott reggel, Pelham Hallban még mindig kísértette. Nem
használtak a korábban oly hasznos gyógymódnak bizonyult álmatlan éjszakák, de még az sem segített, hogy
egész reggel Cowpert olvasgatva töltötte idejét. Tudta, hogy szigorúan tilos szerelembe esnie. Ennek ellenére a
kapitány arca és annak emléke, ahogy egy pillanat alatt a helyzet ura lett, újra és újra visszatért gondolataiba.
Bármilyen értelmes ifjú hölgynek el kell utasítania a túlságosan szoros kötődéseket, ám ha a fenti hölgy éppen
azon kapja magát, hogy egy ilyen veszélyes állapot felé közeleg, az alkalom megkívánja, hogy legalább az érzel-
 mek gyökereit vizsgálja meg a lehető legaprólékosabb gonddal. Az, hogy ismét találkoznia kellett a
kapitánnyal, ráadásul a táncparketten, feltétlenül pontos mércével kell szolgáljon majd a tekintetben, mennyire
öltött veszélyes mértéket Georgiana kötődése, ezért szilárd eltökéltséggel nézett elébe. Végül, mire elérkezett a
bál napja, izgalma már olyan méreteket öltött, hogy még Kitty is feladta egész életének alapvető szokását, hogy
kizárólag saját magával törődik, és megjegyzést fűzött sógornője állapotához.
- Milyen csodálatos - tette hozzá -, a ruhád olyan szép rózsaszín, hogy még a leghalványabb arcra is
ragyogást varázsol. Az én ugyanilyen színű ruhám, kedves Miss Darcy, igazi szenzáció volt ...shire-ben, amikor
legutóbb felvettem. Nemde, Mary? - azzal szokás szerint testvére felé fordult anélkül, hogy bármilyen választ várt
volna.
Elizabeth nevetve felelt neki:
- Mindig Maryt kérdezed, pedig alig hiszem, hogy meg tudna különböztetni egy rózsaszín ruhát a kanapé
kárpitjától. Kérdezted volna idősebb nővéredet, azonnal biztosítottalak volna arról, hogy mindkét ruha különösen
tetszetős. De, jaj, a megfelelő pillanat már elmúlt!
Elizabeth a világ minden kincséért sem engedte volna, hogy a társaság akár csak meg is sejtsen valamit komor
gondolataiból. Kedélye ugyancsak romlott, mióta férje és apja otthagyta a családot, kitéve Wickham hadnagy
köny-nyelműségének és Mr. Bingley védelmének, de őbenne egész életében ott rejlett egyfajta makacsság, ami
nem engedte, hogy megaláztatást szenvedjen el. Hát megengedhetné magának, hogy az összegyűlt társaság
ráijesszen, különösen most, mikor Mr. Darcy oly messze járt? Az, hogy önmagát ilyen szerencsétlen helyzetben
látja, kevés volt ahhoz, hogy megtörje makacsságát. Jöjjön, ami jön, határozta el, őt senki sem láthatja
megremegni.
Georgiana nagyon örült sógornője jókedvének. Elizabeth nem volt túl mókás kedvében a Pemberleyből
Pelhambe vezető úton, de úgy tűnt, mostanra humorérzéke ismét a régi, így Georgiana nyugodt szívvel láthatott
hoz-
 zá saját dolgához. Körülnézett a teremben, és szíve nagyot dobbant, amikor észrevette Heywood kapitány
érkezését, Catherine nénikéje. Sir Geoffrey és az unokatestvére, Anne társaságában. A kapitány megpillantotta és
elindult felé, de mielőtt akár egy lépést is tehetett volna, Miss Caroline Bingley keresztezte útját, aki azon
nyomban élénk társalgásba bocsátkozott.
A kapitány megtorpant, és modora hamarosan kellő élénkségről árulkodott ahhoz, hogy partnere kellőképp
megelégedjen. Udvariasan kellett viselkednie, hiszen Miss Bingleyt nem lehetett csak úgy otthagynia. Georgiana
rezignáltan saját, közvetlen társasága felé fordult.
-Hol lehet Frank Middleton? - kiáltotta Kitty, minden irányba forgatva a fejét. - Majdnem biztosra ígérte, hogy
korán érkezik, ha még idejében visszaér a krikettről. Az ott nem Miss Anne de Bourgh? Nahát! Milyen sápadt!
Képzeld el, anya, mi lenne, ha valamelyikünk így nézne ki.
-Miss de Bourgh megengedheti magának ezt a vézna termetet - válaszolta Mrs. Bennet. - De te, Kitty és
különösen te, Mary, sohase felejtsétek el, hogy az efféle kiváltság meghaladja édesapátok szegényes anyagi
lehetőségeit. Ha olyan gazdagok volnánk, mint a de Bourghok, akkor olyan betegesek is lehetnétek, amilyenek
csak akartok. No de itt jön Heywood kapitány.
Miután végre sikerült elszabadulnia Miss Bingleytől, a kapitány sietett, hogy tiszteletét tegye a csoportnál. Így,
amint átesett a kötelező üdvözléseken, sietve Georgianához fordult.
-Bízom benne, hogy teljesen felépült korábbi betegségéből.
-Nagyobb részt igen, köszönöm - válaszolta, de nyugtalanul vette észre, hogy egyre jobban elpirul. Bizonyára
a kapitány tekintetében tükröződő gyengédség volt az, ami annyira felkavarta.
-Nos, így akkor kérhetem, hogy a következő táncot nekem adja?
 Georgiana nem tudott ellentmondani. Hát nem pont a táncparkettet jelölte ki érzelmei tisztázásának
helyszínéül? Mosolyogva engedte tehát, hogy a táncolók közé vezessék.
Elizabeth, miután így megszabadult ifjú barátnéja peszt-rálásának kötelezettsége alól, immár nekiláthatott
örömteli feladatának, azaz Lady Catherine és Sir Geoffrey felkeresésének, akik éppen Mr. és Mrs. Bingley
társaságában állva beszélgettek.
- Mr. Darcy nagyon sajnálja, hogy nem lehet jelen - kezdte -, de édesapámat kellett Londonba kísérnie egy
halaszthatatlan ügy okán.
Lady Catherine jelezte, hogy már hallott valamit az esetről és hozzátette:
- Ehelyett azonban, feltételezem, abban az örömben részesülhetünk, hogy ma este megismerhetjük az ön
édesanyját és a brightoni rokonait. Véletlenül nem épp az ön édesanyja tart felénk?
Mrs. Bennet csatlakozott a társasághoz, és legelőször is Sir Geoffreyhoz intézte szavait.
- Az ön hirtelen távozása miatt nem volt alkalmam kimutatni tiszteletemet, mely az ilyen előkelő embereknek
kijár - mondta sajnálkozva. - Mr. Bennet nyomatékosan utasított, hogy helyette is tegyem ezt meg ma este.
Önmagát legalábbis már rég meggyőzte róla, hogy így kellett tennie. Aztán Lady Catherine-hez fordult.
- Nem bájos ez a ház, drága lady? Jane lányom nyilvánvalóan bátran versenyre kelhetne nővérével Derbyshire
legjobb háziasszonya címéért. Bár szerénység nélkül állíthatom, hogy magam is oly háztartást vezetek, mely híres
a környéken.
Sir Geoffrey nem szólt semmit. Szótlansága tetszett Mrs. Bennetnek, aki úgy ítélte meg, hogy ez jól illik az
ilyen fontos emberhez, mint ő. Elizabethnek azonban fájdalmat okozott a sir hallgatagsága.
- Édesanyám - vetette közbe Jane, látva Elizabeth zavarát - valóban jó hírű háziasszony Hertfordshire-ben.
Mindaz a tehetség, amivel testvérem és én e tárgyban
 rendelkezünk, az ő tanításának és instrukcióinak köszönhető.
Ekkor azonban Lydia, aki mindezidáig Kittyvel vihorászott veszélytelen távolságra a fenti társaságtól, most
elérkezettnek látta az időt, hogy csatlakozzon hozzájuk. A gondolatot azonnal tett követte, hiszen oly kevéssé
fertőzte még meg az udvariassági szabályok betartásának igénye, így szükségtelennek érezte, hogy addig
várakozzon, amíg be nem mutatják.
- Lady Catherine! - kiáltotta abban a pillanatban, ahogy megjelent, és mielőtt a meglepett lady akár egy szót
is tudott volna szólni. - Először találkozunk ugyan, de ön természetesen már régről ismeri az én férjem, hiszen
gyakran találkozhatott vele itt Pemberleyben, mikor ő még kisgyerek volt.
Majd szinte azonnal saját szavába vágott, és nevetve anyjához fordult.
- Jaj, mama, az csak nem Frank Middleton? Az a langaléta fickó, aki éppen most érkezett? Mit gondolhat most
Kitty? Egészen ostobának tűnik. Legalább gazdag?
Sir Geoffrey megdöbbent ezen a neveletlenségen, Jane pedig megalázva fordult el. Elizabethre maradt tehát a
feladat, hogy valahogy helyrehozza a dolgot, már ha tudja.
- Úgy hallom, Mrs. Middleton igazán jólelkű asszony - mondta röviden, miközben sokatmondó pillantást vetett
legfiatalabb húgára. Majd Lady Catherine-hez fordult és udvariasan azt kérdezte: - Nem az ő legidősebb lánya,
Lucy, Miss Anne de Bourgh legjobb barátja?
Ez a kérdése csak olaj volt a tűzre. Ha akarta volna sem tudott volna szerencsétlenebb névvel előrukkolni.
- Miss de Bourgh? - szakította félbe Lydia. - Éppen az imént láttam, a székében ült, és nagyon ramatyul nézett
ki. Régóta beteg. Lady Catherine? Gondoltak már arra, hogy ellátogatnak Bath gyógyvizeihez? Én ugyan mindig is
erős és egészséges voltam, de nagyon bíztató híreket hallottam Bathról a lerokkant tiszti feleségektől.
Lady Catherine nem tudta türtőztetni magát tovább.
 - Beteg?! - kiáltotta. - Kedves Mrs. Wickham, az én Anne-em még soha, egyetlen napra sem volt beteg. Ha egy
kicsit sápadtnak látszik is, az azért van, mert egy kicsit megfázott az elmúlt hetek gyakori kirándulásainak
egyikén, amikor kivételes barátjával, Heywood kapitánnyal bejárták a környező vidékeket.
Erre megfordult, hogy kikeresse a táncoló tömegből a fent említett fiatal párt, ám ehelyett azt látta, hogy lánya
csendesen üldögél egy sarokban, míg ugyanakkor Heywood kapitány Georgianával suhan a parketten át, aki talán
még sohasem volt ilyen szép. Azonnal meghozta döntését.
- Ami pedig Bathot illeti - folytatta -, az legjobb esetben is csak egy porfészek. Megvan a magunk gyógyforrása
Rosingsban. És Rosings az, ahova mi - bizton állíthatom, hogy mindnyájan - már hajnalban visszatérünk.
Nem vesztegetve több szót az egybegyűltekre, elvonult, hogy a vacsoraasztalnál keressen vigaszt.
Negyedik

könyv
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Lady Catherine oly kivételes eltökéltséggel ragaszkodott abbéli szándékához, hogy amilyen gyorsan teheti, elhagyja Derbyshire-
t, ezért a bál másnapjának reggelén Sir Geoffrey teljes háztartását felverte, készítsék elő távozását. Nem számított, hogy Heywood
kapitány a midlandi tavasz szépségeit magasztalva, elbóklászott volna még egy kicsit a környéken, sem az, hogy maga Lady
Catherine hívta meg Middletonékat Sir Geoffrey asztalához aznap estére, nem számított az sem, hogy Anne kinézetét annyira
megviselte, hogy legszebb álmából riasztották, hogy még az anyja is észrevette, Lady Catherine szerint az indulással egy percet sem
várhattak tovább. Még Sir Geoffrey sem kísérelt meg szembeszállni az akaratával. Ritkán volt túl jó kedvében délelőtt, így tehát oly
kurtán rendezte le a búcsúzást, amennyire az illem csak engedte, és hősiesen tűrte az elválás minden fájdalmát, azzal vigasztalva
magát, hogy miután elhal a kerekek zaja, ismét átadhatja majd magát agglegény élete nyugalmának, és újra ő rendelkezhet saját
háztartása felett.
Lady Catherine visszatért az ismerős rosingsi falak közé, és miután lánya pihenni tért, mopszlija, Toby pedig mellé heveredett,
úgy érezte eljött az idő, hogy kifejezze rosszallását Sir Geoffrey búcsúzkodáskor tanúsított viselkedését illetően.
- Ahogy öregszik - mondta ünnepélyesen -, Sir Geoffrey határozottan egyre faragatlanabb lesz. Ha nem ismerném jobban, ma
reggeli viselkedéséből azt a következtetést vonhatnám le, hogy jobban szereti a magányt, mint a társaságot. Túl sokat van egyedül.
A férfiak, Heywood kapitány, a nők társaságában nyújtják a legjobb képet magukról. Nélkülünk mogorvává és különccé válnak.
Vigyázzon, kedves kapitányom, nehogy agglegényként végezze. A férfiakat házasságra teremtették. Talán mi, nők keres
 sük azt nagyobb elánnal, mégis a férfiak azok, akik nagyobb hasznát látják.
A kapitány buzgón bólogatott. Az ő fajtája valóban igen szerencsétlen, magára hagyatva csupán szánalmas roncs, képtelen
bármiféle előrejutásra segítség nélkül. A gyengébbik nem felsőbbrendűségének érzékeltetésére elég, ha Lady Catherine-re
gondolunk, aki magára maradva is hosszú éveken át képes ügyesen elvezetni ezt a hatalmas birtokot és, ha jól hallotta a kapitány, a
szomszédos falut, Hunsfordot is!
Ily módon tanújelét adva annak, azért őt sem ejtették a fejére, a kapitány szerét ejtette, hogy Lady Catherine figyelmét kedvenc
témájáról szívének legkedvesebb témájára irányítsa. Míg nemének erényeit ecsetelte, Őladysége ékesszóló volt, ám amikor saját
magáról kezdett beszélni, már egyenesen szónoki magasságokba emelkedett.
- És teszem mindezt, kedves kapitány, egészen mióta özvegységre jutottam! Alighogy szegény Sir Lewis otthagyott gyászomban
összetörten, nekiláttam a birtokkal kapcsolatos ügyek tanulmányozásának. Megvizsgáltam, mi mindent csináltak rosszul, míg ő élt,
és kijavítottam a hibákat. Rosings most jobban prosperál, mint bármikor az alatt az idő alatt, amikor férjem irányítgatta az
ügyeket. A legnagyobb jótétemény, amit a birtokkal életében tett, az volt, hogy rám hagyta az egészet. Egy nő egyedül, minden
gondoskodó segítség nélkül is véghezvisz szinte bármit!
Heywood kapitány boldog tisztelettel hallgatta ezt a monológot, hiszen sokat okulhatott belőle. Komoly ábrázattal itta a
szavakat, és így maradt volna mindaddig, amíg Őladysége bírja szuflával, de szerencsére megmenekült ettől a sorstól, mert egy inas
látogatót jelentett be. Hunsford plébánosa, Mr. William Collins jött, hogy Őladységének bemutassa az új segédlelkészt, Mr. Sámuel
Beasleyt.
Mr. Collins már korábbi látogatása során megismerkedett a kapitánnyal, akiben saját nagyságához mérhető férfiút ismert meg.
Melegen üdvözölték egymást, kifejezve abbéli örömüket, hogy második találkozásukra ilyen ha-
 mar sor kerülhetett. Majd ezek után, Mr. Collins további késlekedés nélkül litániába kezdett, melyben vázolta, milyen csapások
érték Hunsfordot Őladysége távollétében: hogy a koca csak csenevész malacokat ellett, hogy a vihar tönkretette az almáskertet és
hogy legjobb harangozójának jobb keze bánta, hogy felborult egy kocsi.
- És ez utóbbi katasztrófa - fejezete be végül szomorúan csóválva a fejét -, mind között a legszörnyűbb. Mert ha a disznósült
odakozmál, vagy az alma megrothad, legfeljebb csak az emésztésben okoz némi problémát; de ha megfosztják az embert a
harangjáték élvezetének ártatlan örömeitől, az egész egyszerűen elviselhetetlen.
Lady Catherine igen felvidámodva hallgatta a birtokán esett csapásokat.
- Sajnálatos körülmények - értett ő is egyet. - Láthatja, Heywood kapitány, mekkora felfordulás fogad csupán két hétnyi
távollét után. Sir Lewis annak idején akár hónapokra is elutazhatott anélkül, hogy számottevő változások történtek volna az idő
alatt.
Jókedvre derülvén ezektől az emlékektől, figyelmét immár a plébánosra terelte.
- Ön igen rossz színben van, Mr. Collins - jelentette ki. - Csak nem vágatta le a haját, mióta elmentem.' Nagyon rosszul áll
önnek!
Mr. Collins valóban szinte megkopasztották, mégpedig oly módon, hogy az senkinek nem kerülhette el a figyelmét, bár
legtöbben udvariasan tartózkodtak volna attól, hogy megjegyzést tegyenek rá. Patrónusa éles szemének eme újabb bizonyítéka
mély tisztelettel töltötte el.
- Ez, Lady Catherine - mondta vidáman -, botor önfe-jűségem szomorú következménye, hisz nem hallgattam a tanácsára. Ön
bizonyára emlékszik még arra, hogy a legkomolyabban figyelmeztetett, ne alkalmazzam szegény Peplow fiát, mert, ahogy ön is
észrevette, túl közel ülnek a szemei ahhoz, hogy borbélyként megállja a helyét. Az ön távollétében azonban az én Charlotte-om
addig hajtogatta, meg kell szánni azt a fiatalembert, hiszen most ve-
 szítette el az édesapját, hogy nem tudtam nemet mondani. És most íme, itt van ön előtt az eredmény. Soha többet le nem ülök
addig egyetlen borbély székébe sem, amíg akkurátusan meg nem vizsgáltam a két szeme közti távolságot.
Lady Catherine, akit egyaránt mulattatott Mr. Collins hódolatteljes modora és mókás külseje, most végre képes volt
nagylelkűen figyelmet szentelni az ismeretlennek is. A semmitmondó külsejű, de értelmes tekintetű fiatalember meglepődve
hallgatta az iménti beszélgetést.
- No, és ez a fickó lesz nálam segédlelkész - fordult meg a székében a lady, hogy jobban szemügyre vegye. - Lépjen előbbre,
uram, ne lapuljon meg ott a sarokban. Nem állhatom a lapítókat.
A fiatalember habozás nélkül előlépett.
- Sámuel Beasley, asszonyom - mondta. - Egy hete érkeztem, és remélem, mihamarább Őladysége és a plébánia szolgálatába
állhatok. És szó sincs lapulásról, magam is osztom viszolygását attól, aki ilyesmit tesz. Csupán arra vártam, hogy illő módon be
legyek mutatva, mint ahogy azt az illem meg is kívánja tőlem.
Ha a figyelmes szemlélő Mr. Collins arcára tekint e beszéd alatt, láthatta volna, milyen szokatlanul váltogatják rajta a színek
egymást, kezdve a bíborvöröstől, egészen a holtsápadtig. Még sohasem hallotta a plébános, hogy valaki így beszélt volna Lady
Catherine jelenlétében. Figyelmes szemlélő azonban nem akadt, mert Mr. Beasley nyílt tekintetével, a kapitány pedig szeme
sarkából a ladyt figyelte, aki mindeközben döbbenten bámult a fiatal segédlelkészre.
A beállott rövid csendben még Toby is jobbnak látta, ha menedéket keres az asztal alatt.
Őladysége azonban, miután behatóan végigmérte a fiatalembert lornyonján át, csak ennyit jegyzett meg:
-Az akcentusa alapján, Mr. Beasley, úgy gondolom, ön nem idevalósi, és én sohasem tévedek az ilyenben. Ön Írországból jött,
ha jól sejtem.
-Írországból! - kiáltotta Beasley felháborodottan. - Legkevésbé sem! Önnek abban igaza van, hogy nem Dél-
 Angliából származom. De, hogy ír lennék! Yorkshire-ből jöttem, ahol ugyanúgy hisznek a tiszta üzletben és őszinte beszédben,
mint bárhol a civilizált világban. Mr. Collins hangosan felnyögött.
- Úgy hallom, Mr. Collins - jegyezte meg a lady, elfordítva tekintetét Beasleyről kétségbeesett plébánosa felé -, hogy Mrs.
Collins továbbra sem hajlandó figyelembe venni tanácsaimat az ön diétájával kapcsoltban. Kevesebb sült, mondtam neki, és egy
pohárka forralt bor, mielőtt lefekszik, és hamarosan tapasztalni fogja áldásos hatásukat. Látja, Mr. Beasley, igazam volt abban,
hogy nem közülünk való. Ahogy már mondtam korábban, én sohasem tévedek.
Ezután afelett örvendezvén, hogy megállapításának egy aprócska részlete megállta a helyét, a Lady kegyeskedett elfelejteni a
hatalmas baklövést, amit az összes többiben vétett, és figyelmét az egyházközség lényeges ügyei felé fordította.
- Elvárom öntől, Mr. Beasley - folytatta szinte azonnal -, hogy segítsen Mr. Collinsnak ott, ahol az elődje olyan csúfosan
leszerepelt. Természetesen a kutyák miatt kialakult tűrhetetlen helyzetre gondolok.
Mr. Beasley, bár gyors felfogású fiatalember volt, nemigen tudta palástolni megdöbbenését.
- A kutyák miatt, asszonyom? Hogy érti ezt?
- A kutyák miatt, tökfilkó! - válaszolta türelmetlenül a lady. - Valóságos istencsapása, amikor vasárnap reggelenként
elárasztják a templomot. Nem vette még észre? Szüntelenül csaholnak, nyüszítenek, megzavarják a csendet, és halálra idegesítik
szegény kis Tobymat. Az ön első megbízatása, Mr. Beasley, az lesz, hogy megszabadítsa a hunsfordi plébániatemplomot a
kutyáktól.
Beasley szikár alakja Lady Catherine fölé magasodott. Mindazonáltal csak meghajolt, mikor megkapta különös megbízatását.
Gyakorlatlannak tartotta magát ilyen ügyekben, de már alig várta, hogy Őladysége szolgálatára lehessen akár ilyen módon is.
 - Reméljük, úgy is lesz - volt a lady méltóságteljes válasza. - Ön legalább még fiatal, nem úgy, mint az öreg Woodthorpe. A
végén már annyira gyenge volt, hogy alig bírta felemelni a hurkot, hogy elkapja a bestiákat. Kinézete alapján önnek nem lesznek
ilyen gondjai.
Majd minden átmenet nélkül megkérdezte:
- Jól ért ön a zenéhez.'
- Szinte egyáltalán nem értek hozzá - válaszolta őszintén a segédlelkész. - A legjobb mesterekkel büszkélkedhettem, de még ők
sem tudtak javítani semmit kivételes botfülűségemen.
Őladysége teljesen kikelt magából hallva, hogy valaki ilyen hetykén ismeri be gyászos hiányosságait a papi adottságok terén.
- Botfüle van!? - kiáltotta. - De hát milyen fickót hozott ön Hunsfordba, Mr. Collins? Elfelejtette talán, hogy a templomi
zenekarnak sürgős szüksége van egy oboásra? És erre ön idehoz nekem egy süketet!
Az ilyen feltétlen rendreutasítás minden bizonnyal megtört volna egy Mr. Beasleynél gyengébb jellemet, ő azonban
rendíthetetlen maradt.
- Asszonyom - válaszolta hűvösen -, ön egy olyan embert láthat maga előtt, akinek az a szent kötelessége, hogy megtegyen
mindent, amit csak képes, közössége javára. Nincs felemelőbb dolog egy pap számára, mint a szolgálat. Épp ezért örömmel űzöm ki
a kutyákat a templomból, és még fel is söprök utánuk, ha azt kívánja. De már most azt tanácsolom, ne várja el tőlem, hogy a zene
terén is megálljam a helyem, mert az olyfajta tehetséget kíván, amivel én nem rendelkezem. Ha kedvében járhatnék ezzel is, higgye
el, megtenném, de mivel nem tudom, nem is érdemes több szót vesztegetni rá.
A villámcsapás sem veszélyeztette volna jobban a szobát. Lady Catherine nem volt hozzászokva, hogy ellentmondjanak neki,
ezért a yorkshire-i világos beszéde nyílt sértésként érte. Másokat talán lecsillapította volna a fiatalember szavainak őszintesége és
közvetlensége, mások
 talán elnézték volna, hogy híján van minden hízelgésnek; Lady Catherine azonban túlérzékeny természettel volt megáldva.
Röviden tehát, vérig volt sértve.
Felemelkedett székéből. Mr. Collins behúzta a nyakát, Heywood kapitány pedig mohó érdeklődéssel figyelte.
- Ami a szolgálatait illeti - mondta -, majd meglátjuk. Mindenesetre, előre figyelmeztetem, ne tétlenkedjék. Egyszer már
kénytelen voltam emiatt elküldeni egy szobalányt, alig egy hét után - pedig ő egyenesen Yorkból származott!
Megbizonyosodva arról, hogy az övé lett az utolsó szó, képes volt figyelmét a vitáról a lányára fordítania. Anne ugyanis, aki a
társaság szerint tűrhetően, anyja szerint pedig egyenesen ragyogóan nézett ki, épp akkor lépett be a szobába.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

A szellemesség elbűvölhet, a nemes viselkedés tiszteletet vagy akár félelmet is ébreszthet, hányattatások idején azonban,
amikor tettekre van leginkább szükség, semmi sem ér többet a józan észnél. Londonba érkezésének napján Mr. Darcy nyomban
felkereste Elizabeth Gardiner bácsikáját, akinek már régóta ismerte és csodálta nyugodt természetét és megbízhatóságát. Nem ez
volt az első alkalom, hogy Elizabeth férje szolgálatára lehetett a Bennet családnak, és Lydia szökésének embert próbáló napjaiban
Darcy megtanulta becsülni az idős férfi józan ítélőképességét, mely egyaránt mentes volt felesége rokonainak különcködésétől és a
sajátjai hiúságától.
Mr. Darcy és Mr. Gardiner hamar felismerték, hogy a jelen körülmények között szükségképpen ők ketten lesznek a család
támaszai. Mr. Bennet segítségére nem lehetett számítani, mert nemcsak, hogy megrázta ez az eset, de a kellő állhatatosságnak is
híján volt. Mr. Philipset pedig, aki még mindig Hertfordshire-ben volt felesége mellett, legalább annyira megviselte az ügy, mint
párját. A maradék két férfinek kell tehát cipelnie a család terhét.
-Milyen szerencse, Mr. Darcy - mondta Mrs. Gardiner Darcy londoni tartózkodásának harmadik napján -, hogy ön itt van és
segít nekünk. Mióta Lizzy elköltözött Longbournból, fivérem szinte remete életet él, és az igazat megvallva Philips sógorom
pedig sohasem volt igazán befolyásos ember. Önben azonban feltétel nélkül megbízunk.
-Drága Mrs. Gardiner - válaszolta meghatottan Darcy -, reménykedjünk, hogy nem csalatkoznak majd képességeimben. Ahogy
már említettem, az ügyvéddel folytatott konzultációim nem túl biztatóak. De mondja csak, Gardiner bátyám, hogy kerülhetett
az ön sógornője ilyen helyzetbe? Még ha feltételezzük is, hogy szórakozottságból véletlenül magával vitte a csipkét, miként
gondolhatja
 bárki is, hogy szánt szándékkal lopott? A boltos, az a Turner, nem ismeri talán már hosszú évek óta?
-Az öreg Mr. Turner ismerte - sóhajtotta Mr. Gardiner -, de mi most a fiatalabbikról beszélünk. Az öreg Turner múlt ősszel halt
meg, és a fia most az üzletvezető. Ő viszont Londonban nőtt fel, és mindezidáig senkit sem ismert Longbournban.
-Na de bácsikám, Mrs. Philips bizonyára nagy tiszteletnek örvend a környéken. Sokan tanúsítanák feddhetetlen jellemét. Sir
William Lucas például, aki elég, ha feleannyira ismerős a felsőbb körökben, mint amennyire azt hirdetni igyekszik. Az ifjabbik
Turner tán nem ad azoknak a szavára, akik még a St. James's-be is bejáratosak? Milyen modora lehet ennek a fickónak?
Mr. Gardiner mosolygott, de rögvest elmagyarázta, hogy bár sokan szólaltak fel sógornője ártatlansága mellett, a férfi
hajthatatlan maradt.
-Mind az érvek, mind pedig a könyörgés eredménytelen volt. Azt mondja, bíróság elé viszi az ügyet, hacsak a sógorom ki nem
fizeti az általa követelt összeget, azaz ezer fontot. Micsoda becstelenség! Ám mivel előfordulhat, hogy Mrs. Philipset bűnösnek
találják, és ebben az esetben a büntetése halál, vagy esetleg száműzetés a Botany-öbölbe, ezért Philips bátyám minden
tanácsom ellenére is hajlandó engedelmeskedni neki.
-Szavamra! Akkor az ifjabbik Turner egy gazember!
-Ami azt illeti - vágott közbe Mrs. Gardiner -, bevallom, magam is nagyon meg vagyok zavarodva. Mr. Gardinerrel
Longbournba látogattunk röviddel karácsony előtt. Úgy esett, hogy Mrs. Bennettel együtt ellátogattunk a szóban forgó boltba,
és vásároltunk is ezt-azt. Csodálkozom, hogy olyasvalaki, aki csak a szalagokhoz és kelmékhez ért, ki tud tervelni és végre is tud
hajtani egy ilyen zsarolási ügyet. Több van itt a háttérben - talán volt egy bűntársa.
Mr. Gardiner nem állhatta meg nevetés nélkül.
- Ugyan, drágám! - kacagott. - Nektek nőknek milyen jó a fantáziátok! Honnan szedted ezt a bűntárs-dolgot,
 csak nem valamelyik regényből? Talán az Udolpho rejtélyéből vagy az Otranto kastélyából?
Mrs. Gardiner szívesen visszavágott volna, hiszen a divatos regényekről való vitatkozás kedves időtöltése volt mindkettőjüknek,
Darcy azonban folytatta.
-Még ha így is van, Mrs. Philips helyzete akkor is válságos. Azt hiszem, nem szükséges említenem, hogy - ilyen nemes célra - az
összeg bizonyosan előteremthető. Nem erről van azonban szó. Nem járulhatunk hozzá, és nem is fogunk beleegyezni egy ilyen
becstelen üzletbe! Mivel az ön sógornője ártatlan, az igazság azt követeli, hogy utasítsa vissza ezt az ajánlatot.
-Egyetértek önnel, uram - mondta Mr. Gardiner. - Mr. Philips nem fog azért a bűntettért fizetni, amit a felesége el sem
követett. Az igazságot nem lehet pénzre cserélni, bár - tette hozzá sóhajtva - nem tudom, nem fizet-e a pénznél is nagyobb árat
ezért szegény sógornőm.
Mr. Darcy tudta, mennyire aggódik Elizabeth a nénikéje miatt, ezért igen nagy gonddal fogalmazta meg levelét másnap reggel,
nehogy véletlenül is említést tegyen Mr. Gardiner aggodalmairól. Felesége azonban túl könnyen átlátott tettetett vidámságán,
megsejtve a szavak mögött rejlő valóságot.
Ehzabeth nagyon el volt keseredve az utóbbi napokban. Férje távol volt, neki pedig nap nap után egyedül kellett tűrnie az egész
szomszédság szimpátia-rohamát. Mrs. Montague különösen szívén viselte a Bennet család sorsát, Lady Stanton sokatmondóan
csak annyit fűzött hozzá, hogy egy újabb botrány abban a családban aligha meglepő, figyelembe véve annak múltját. Sir Edward
Stanton pedig gyakorlatias természetéhez híven azt tanácsolta, hogy Elizabeth szüntessen meg mindenfajta kapcsolatot a
szerencsétlenség forrásával.
Ami Sir Geoffreyt illette, nos, az ő véleménye az üggyel kapcsolatban nyilvánvalóan semmit sem változott, és Elizabeth
fájdalmai ellenére sem enyhült köztük a feszültség. Máshol sem számíthatott több segítségre. Jane éppen ágy-
 nak esett, és édesanyja minden támogatására szüksége volt, hogy meg tudja szülni a pelhami ház és további kiterjedt birtokok
örökösét. Kitty és Mary továbbra is neveletlenül viselkedtek, Lydiával és férjével kapcsolatban pedig a legjobb, amit elmondhattak
az, hogy mindketten elutaztak. Georgiana kitartott ugyan Elizabeth mellett, de mivel ténykedése leginkább abban merült ki, hogy
udvariatlanul viselkedett a szomszédokkal, segítségének jótékony hatása igen kétséges volt. Elizabeth tehát teljesen magára maradt
a gondjaival.
Férje levelét olvasva nem tudta visszatartani a könnyeit, és a szalon jótékony magányában, jó néhány percen át engedte, hogy
az addig visszafojtott érzései felszínre törjenek. Hát nem, sohasem érnek véget családja megpróbáltatásai?
Ekkor hallotta meg, hogy valaki kopogtat az ajtón. Felemelte a fejét, s azonnal elkezdte törölgetni a könnyeit és összeszedni
magát, nehogy így találja a bejelentendő látogató. Az ajtóban azonban nem az inas állt, hogy új vendéget jelentsen be, hanem az
építész, James Leigh-Cooper.
A fiatalember, mikor észrevette Elizabethet, megtorpant a küszöbnél és maga sem tudta, hogy bemenjen vagy sem. Aggodalma
azonban hamarosan felülkerekedett bizonytalanságán, és belépett a szalonba.
-Ön beteg - mondta nagy gyengédséggel a hangjában.
-Hadd hívjam a szobalányát. Nem inna egy pohár bort? Vagy - egyszerre csak hátrahőkölt, amint észrevette magát
-talán zavarok.
- Ellenkezőleg! Kérem, maradjon egy kicsit. Nem vagyok beteg, köszönöm, de aligha lehet titok ön előtt, milyen nagy csapás
érte a családomat. Épp most kaptam levelet Mr. Darcytól, és a hírek nem túl biztatóak.
Hogy Mr. Leigh-Coopernek volt-e tudomása az ügyről vagy sem, azt nem árulták el az arcvonásai. Viselkedése igen előzékeny
volt.
- Biztos benne? Annyira sápadtnak látszik.
- Egészen biztos - válaszolta Elizabeth, és hálás volt a férfi szavaiból áradó őszinte melegségért. Majd minden
 átment nélkül sírni kezdett. A férfi csöndes részvéttel nézte a nőt, aki sírása csillapodtával azon vette észre magát, hogy
bizalmába fogadta ezt a kivételes fiatalembert, és az egész történetet elmesélte neki.
Az építész figyelmesen hallgatta, és keveset szólt. Végül megrázta a fejét, és komoly ábrázattal így szólt:
- A fiatal Turner, azt mondja, Londonban nőtt fel? Akkor kérem, bocsásson meg, hogy őszintén beszélek, de nem tudom
eltitkolni, mennyire meglepett ez a történet. Ne értsen félre, nem arra célzok, hogy az ön nénikéje követte el a bűntettet. Épp
ellenkezőleg, biztos vagyok benne, hogy ártatlan, mivel nem ez az első eset, hogy ilyen szélhámosságról hallok. Anglia, Mrs. Darcy,
megváltozott, építészként jól látom ezt mindenütt. De míg igen sok olyan változás van, melyet üdvözölhetünk, addig az
ellenkezőjére is bőségesen akad példa. London az, drága asszonyom, és nem az ön nagynénje, mely felelőssé tehető ebben az
ügyben. Kapzsiság és becstelenség uralkodik ott. Többször is láttam már, hogy az egyszerű, vidéki fiú - épp olyan, minden
valószínűség szerint, mint ez a Turner - felkerülve a nagyvárosba, rossz társaságba keveredik, és egyhamar elfelejtkezik vallási és
erkölcsi kötelezettségeiről. Amikor aztán visszatér egy oly ártatlan kisvárosba, mint amilyen például Meryton, ki tudja, mi mindent
el nem követ? Túl gyakran voltam tanúja annak, hogy az egyszerű vidéki ember áldozatául esik a városi ember ravasz
gonoszságának.
Elizabeth nagyon elcsodálkozott a férfi szavain.
- Azt akarja mondani, uram, hogy találkozott már a nénikéméhez hasonló esettel? Könyörgöm, árulja el, hogyan végződött a
dolog?
- Ha emlékezetem nem csal, kétszer is. Egyszer Dorset-ban és egy másik alkalommal magában Hardwycke Hallban. Ezek az
esetek nagymértékben hasonlítottak az ön nagynénje ügyéhez, bár a részletek természetesen különböztek. A Hardwycke-ügy
megoldódott, de ami a dorsetit illeti, nos... - szakítva félbe saját magát -, Mr. Darcynak
 és az ön nagybátyjának kétségtelenül a legjobb londoni ügyvédek állnak rendelkezésére.
Hangja ugyan kedves volt, Elizabeth mégis megremegett mondandója értelmétől.
-Úgy érti, hogy az egyik esetben a vádlott az életével fizetett?
-Legyen egészen nyugodt, Mrs. Darcy - mondta gyorsan az építész -, biztos vagyok benne, hogy a férje sohasem engedne meg
ekkora igazságtalanságot a Darcy családban.
Elizabeth talán megkönnyebbülhetett volna ezektől a szavaktól, de nem tudott. Bármennyire is igyekezett az építész, hogy
megnyugtassa, az igazság az volt, hogy egy, a nagynénjéhez hasonló szerencsétlennek végül igenis vérpad lett a jussa. Az a hír
azonban, hogy más ártatlanokkal is megtörtént már hasonló eset, óhatatlanul felkeltette az érdeklődését. A nagynénje tehát csak
egy volt a sok közül, akiknek ezt a megaláztatást el kellett viselniük. Elizabeth, de még a legtájékozottabb szomszédai sem
gyanították, hogy ilyen jellegű gazságok tucatszám esnek meg. Ráadásul épp Leigh-Cooper, egy ilyen őszinte ifjú ember az, aki
felnyitotta a szemét! Minden aggodalma ellenére kezdte a férfit egyre többre tartani.
- Amit most nekem elmondott, talán nagy fontossággal bír majd - mondta, hamar eldöntve, hogy Leigh-Cooperrel szemben
nem kell tartania magát a formaságokhoz. - Késlekedés nélkül tájékoztatnom kell Mr. Darcyt. Ugye megbocsát?
Ám abban a pillanatban, ahogy Eliza felállt, Georgiana rontott be a szobába. Kipirult arccal, szinte körül sem nézve kezdte:
- Drága Elizabeth, tudnál engem nélkülözni két hétig? Nénikém rosingsi meghívásán tűnődtem ma reggel, és arra jutottam,
hogy illetlenség volna a részemről, ha visszautasítanám kedves ajánlatát. Természetesen, ha nélkülözhetetlenek a szolgálataim,
akkor szíves örömest maradok. De elmennék, ha beleegyezel, hiszen Kent oly szép ilyenkor tavasszal. Drága Elizabeth, mondd,
hogy mehetek!
 Elizabeth természetesen nem volt vak, és észrevette milyen egyetértés alakult ki unokahúga és a délceg Heywood kapitány
között. Észrevéve Georgiana lelkesedését, szívesen kérdezte volna meg tőle, hogy Rosings különleges vonzereje vajon abban rejlik,
hogy Georgianának alkalma adódik udvariassági látogatást tennie nagynénjénél, vagy abban, hogy gyönyörködhet Kent
szépségeiben, netalán abban, hogy ott kedvére való társaságra lelhet. Mindezek ellenére igen szórakoztatta a dolog. Új barátjára
pillantott, James Leigh-Cooper azonban a kandalló kő-díszeinek tanulmányozásába mélyedt. Elfordított arcán félreérthetetlenül
tükröződött a neheztelés.
 HUSZONHETEDIK FEJEZET

Georgiana rosingsi látogatásának célja nem csupán a szórakozás volt. Igaz, hogy ott Heywood kapitány társaságát élvezhetné
ugyan, és az a kilátás, hogy idejét ismét az ő környezetében töltené, sem tűnt éppen elítélendőnek. Mégis, igazából egy sokkal
sürgetőbb küldetés foglalkoztatta. Szomorúan figyelte, mint emészti magát sógornője az utóbbi hetekben és azon a reggelen, ott a
könyvtárban kieszelt egy tervet, mely talán javíthatna valamit ezen a nyomorúságos helyzeten. Tudta, hogy nem oldhatja meg a
Bennet család problémáját, de eszébe jutott, van valami, ami segíthet. Elizabethnek mindenekelőtt szövetségesekre van szüksége,
és Georgianának talán sikerül megnyerni ügyüknek nagynénjét, magát Lady Catherine de Bourghöt.
Igen merész vállalkozás volt ez már csak azért is, mert Georgiana és Őladysége ritkán váltottak úgy szót egymással az elmúlt
években, hogy az ne fulladt volna szinte azonnal veszekedésbe. A hősies szándékkal felvértezett lány azonban teljesen elfelejtkezett
erről a körülményről. Ha már Rosingsban van, oly ékesszólóan fog könyörögni Elizabeth ügyéért, hogy nincs az az ellenállás, amely
ne törne meg ennek hallatán. Miután így meggyőzte Lady Catherine-t, az azonnal a Bennet család védelmezőjének kiáltja ki magát,
és ők ketten együtt, boldog egyetértésben (Georgiana képzelete nem ismert határokat) bizonyosan magát Sir Geoffreyt is meg
tudják nyerni. Akkor pedig egész Derbyshire Elizabeth segítségére siet majd. És ha terve kivitelezése közben Miss Darcynak még
arra is lesz alkalma, hogy Heywood kapitány társaságát élvezhesse, akkor igazán meg lesz elégedve a fejleményekkel.
Hősnőnk vidáman érkezett tehát Rosingsba. Nagynénje is jókedvűen üdvözölte, bár nem vesztegette az időt, és azonnal hangot
adott megdöbbenésének, amiért Georgiana három egész szolgával indult útnak.
 - Legfeljebb kettőnek mindenképpen elegendőnek kell lennie - mondta, amint unokahúga levette a főkötőjét. - Én magam is
csak Sallyvel utazom, pedig én aztán tényleg megengedhetnék magamnak többet is. Akárhogy is, nem látom be, miért kellett téged
kettőnél többnek elkísérnie. A különcködés, kedvesem, csak naplopó inasokat és elherdált javakat eredményezhet. Csak nem
Pemberley úrnője tanácsolta ezt neked.' Bár talán ő maga sincs tisztában az ilyen részletekkel.
Georgiana egy pillanatra sem felejtette el, milyen küldetéssel érkezett, ezért azonnal megragadta az alkalmat és mosolyogva
térdet hajtott:
- Drága nénikém, látom, hogy nevelésem már most elkezdődött. Hálás vagyok érte és igyekszem majd jó tanítvánnyá válni.
Őladysége meghökkenve fogadta ezt a tiszteletadást. Dorgálásai eddig csak dühöt vagy pimaszságot váltottak ki Georgianából.
Vajon mit jelenthet ez a váratlan előzékenység? Betegség jeleit kereste unokahúgán, de hiába. A lány szokás szerint most is majd
kicsattant az egészségtől.
- Örömmel látom, hogy mennyire megjavult a modorod, és remélem, ugyanilyen engedelmes leszel végig a látogatás alatt. Ha
így teszel, talán nem hozol szégyent a Darcy névre.
Majd szúrós pillantást vetve erre a különös teremtményre, eltávozott a szobából.
Georgiana egyedül maradt a pompázatos rosingsi házban, mely valójában híján volt mind a kényelemnek, mind pedig a valódi
eleganciának. így tehát nem érzett túl nagy késztetést arra, hogy bent töltse a délutánt. Megtudta, hogy kuzinja, Anne és Heywood
kapitány kilovagoltak, és mivel volt még két órája napnyugtáig, úgy határozott, a paplak felé veszi az irányt. Elizabeth úgyis a
lelkére kötötte, hogy adja át üdvözletét régi barátnéjának, Mrs. William Collinsnak.
Amint berendezkedett a szobájában és a lehető legkevesebb fáradsággal rendbe hozta ruháját, elhagyta a házat és
 addig sétált, amíg el nem érte a rosingsi birtok kapuját. Virágoztak az alma- és cseresznyefák, a levegő még a der-byshire-iénél
is édesebb volt. Örömmel fedezte fel, hogy Kent tavasszal legalább annyira csodálatos, mint amilyennek azt Elizabeth előtte
lefestette.
Nem sokkal ezután észrevette a plébániát körülvevő zöld cölöpkerítést és a babérsövényt. Vele szemben egy papruhás úr
bandukolt az úton, haja furcsán rövidre nyírva, aki, amint észrevette, harsány üdvözléssel és szélesre tárt karokkal sietett elébe.
- Addig éljek, ha ez nem Miss Georgiana Darcy - rikkantotta. - Ön nem ismer engem? Hát persze, hogy nem. Hogyan is
remélhetném, hogy egy magamfajta pap megmaradjon az olyasvalaki emlékezetében, mint ön! Nekem azonban nagy
megtiszteltetés, hogy önt ismerhetem. Nem más, mint az ön csodálatos gyámja. Lady Catherine de Bourgh mutatott be önnek az ön
bátyja és az én unokahúgom, a korábbi Miss Eliza Bennet esküvőjén. Tanulságos prédikáció volt, valóban; mondhatom, hogy a
püspök úr őszentsége ritkán beszél ilyen dagályosan. Magam is aligha tudtam volna hangosabban vezetni a szertartást.
Georgiana üdvözölte a plébánost, akire valóban nem emlékezett, majd hogy kijavítsa a feledékenységéből fakadó hibát, azonnal
dicsérni kezdte a kavicsos ösvény szélén virágzó bokrokat. A lány odavetett megjegyzése egészen lázba hozta Mr. Collinst. A kertet
saját maga tervezte: hát nem csodálatos mindaz, amit a saját keze munkájával teremtett? Jaj, de hiszen a kisasszony nem
alacsonyodhat le annyira, hogy megcsodáljon egy orgonabokrot, amely, mint azt egyébként Miss Darcy is megfigyelheti, különösen
szépen fest a késő délutáni szórt fényben. És bár az ő szerény próbálkozásai a rododendronok kapcsán talán valóban nem
méltatlanok egy ily csodálatosan előkelő szempár figyelmére - de ha esetleg a kisasszony méltóztatna elfáradni vele a zöldségeskert
felé, ott valóban láthatna olyan fehérrépákat és zöldbabokat, amelyeknek csak a látványába is beleremegne.
 - No de Miss Darcy - kapta össze magát Mr. Collins -, Pemberley földjének csodái bizonyosan felülmúlják az én szerény
eredményeimet. Mi, itt a plébánián mindig nagyon körültekintőek vagyunk, nehogy a kívánatos mértéknél jobban közszemlére
tegyük kertészeti talentumainkat, és nehogy ezzel véletlenül is kivívjuk a Rosings-beliek haragját.
Majd ezután sietve bekísérte vendégét, hogy feleségével is megismertesse.
Bár Georgiana néha hajlamos volt a szórakozottságra, abban egészen biztos volt, hogy még sohasem találkozott Mrs. Collinssal,
akit a gyermekágy távoltartott bátyja esküvőjétől. Elizabeth azonban sokszor emlegette, és mindig nagy szeretettel beszélt róla. A
plébános felesége huszonkilenc éves, sápadt és igen sovány teremtés volt, akinek régen megfakult már a szépsége. Az arcáról
azonban értelem sugárzott, szemében pedig megértés ült, amelynek ki kellett vívnia bárki elismerését.
- Látod, drágám - kiáltotta a férje, nem vesztegetve időt a formális bemutatásra -, kit találtam az ajtónk előtt? Nem mást, mint
Miss Georgiana Darcyt, aki épp most érkezett Rosingsba, és volt olyan kedves, hogy megtekintette a kertemet. Állítottam, hogy
nem érdemli meg a dicséretét, de ő ragaszkodott hozzá. Az aranyesőm kimondottan megragadta a képzeletét, ugye, Miss Darcy?
Georgiana leküzdötte afelett érzett döbbenetét, hogy Mr. Collins nemcsak iránta, de saját felesége iránt sem tanúsít egyáltalán
tiszteletet. Majd miután tudomásul vette, hogy felesleges a formális bemutatásra várni, közvetlenül Mrs. Collinst szólította meg.
- Mrs. Collins, kérem bocsásson meg, hogy bejelentés nélkül jelentem meg a házukban, de mihamarabb át szerettem volna
adni önnek sógornőm, Elizabeth legmelegebb üdvözletét. Oly nagy szeretettel beszél az önök barátságáról, hogy már alig vártam,
hogy magam is megismerkedhessem önnel.
Ha Mrs. Collins észre is vette férje udvariatlanságát, nem adta jelét. Komolyan, de kedvesen válaszolt:
 -Már én is nagyon vágytam rá, hogy találkozzam önnel, Miss Darcy. A drága Elizabeth gyakran és csodálattal ír magáról.
Könyörgöm, mondja el, mi újság Pemberleyben. Hogy van az én drága barátném? És az ön bátyja? Hogy haladnak Pemberley
felújítási munkálatai?
-Kitűnően - válaszolta Georgiana. - A munkával megbízott építész, Mr. James Leigh-Cooper legalább olyan szorgalmas, mint
amennyire tehetséges. Rengeteget haladt, annak ellenére, hogy bátyám már hosszú napok óta a városban tartózkodik.
-A városban? - kérdezte Mrs. Collins meglepetten. - Épp a minap írta Elizabeth, hogy a férje végre hazatért. Mi miatt kellett
ilyen hamar visszautaznia?
Amikor azonban meglátta Georgiana arckifejezését, Mrs. Collins gyorsan férjére pillantott és sietve folytatta:
- No persze, ki tudja, milyen gyakran kell az üzletembereknek utazgatniuk? És mondja, Miss Darcy, Mrs. Bingley jól viseli az
állapotát?
Mr. Collins nem tudott tovább várni.
- Drágám - vágott közbe, megrázva a csengőt szinte azelőtt, hogy felesége befejezte volna a beszédet -, hogy mi milyen
feledékenyek vagyunk! A vendégünk még nem is látta a fiunkat. Miss Darcy, felkészült arra, hogy hamarosan találkozik Longbourn
örökösével?
A dajka azonnal megjelent, karjában a szerencsés kedvezményezettel, egy tizenöt hónapos gyerekkel, aki annyira hasonlított
Mr. Collinsra - beleértve a frizuráját is -, hogy kétség nem férhetett az apa kilétéhez.
A szobába érve, a kisfiú rögtön az anyjára nézett, de Mr. Collins kapta fel és kezdte ringatni.
- Biztosíthatom, Miss Darcy, hogy az ifjabbik William nagy tettekre van hivatva. Te nem így gondolod, drága Charlotte? Már
most is nyilvánvaló különleges értelme. Nézd csak meg, hogy gügyörészik Miss Darcynak, hiszen máris felismeri, mekkora
megtiszteltetés, hogy szerény hajlékunkban tudhatjuk őt! Minden ízében igazi Collins!
 Így áradozott egész addig, míg végül a büszke kezdett anya tiltakozni.
- Mr. Collins, ön bizonyosan elűzi tőlünk Miss Darcyt, ha ezt így folytatja.
Majd Georgianához fordulva lágy hangon így szólt:
- Kérem, bocsássa meg egy rajongó apa túlkapásait. Minden öröme a kis William.
Georgiana azonnal megnyugtatta az anyát és megcsodálta a gyermeket. Mindazonáltal nem okozott számára túl nagy
megpróbáltatást, hogy elköszönjön tőlük, mondván, igyekeznie kell, ha sötétedés előtt vissza akar térni Rosingsba.
 HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

Miközben visszafelé igyekezett Rosingsba, Georgiana gondolatai új ismerősei körül jártak. Milyen kevés boldogságot tapasztalt
a hunsfordi lelkész és a felsége házában, milyen szerencsétlen páros! Az asszony levertsége, szorongása férje jelenlétében mind arra
utalt, hogy nem a kölcsönös szeretet és tisztelet jellemzi kapcsolatukat, hanem inkább a megváltoztathatatlanba való belenyugvás.
A férj annyira el van telve saját tehetségével, úgy is mint kertész és úgy is mint szülő, hogy szinte észre sem veszi a feleségét. Pedig
az asszony igen értelmesnek látszik. Valószínűleg arra használja minden erejét, hogy megóvja férjét a nyílt megaláztatásoktól.
Mennyire különbözött ez a kép attól, ami Pemberleyben tárult a szeme elé. Elizabeth és a bátyja, még nézeteltéréseik ellenére
is, harmóniában éltek. Egymás iránti gyengédségük kétségtelen volt. Ez leginkább szinte már szemtelen közvetlenségükben
nyilvánult meg, ami kezdetben meg is riasztotta Georgianát. Az évek múlásával azonban megértette, hogy ez a barátság legbájosabb
kifejezési formája. Az ő házasságuk valóban nagyon szerencsés volt.
Kevés Fitzwilliam Darcyhoz fogható férfi van Angliában, tűnődött. A derbyshire-i ifjúság kevés szórakozást nyújt egy
romantikus lélek számára a kártyapartik és vadászsikerek megvitatásán túl. Egy Harry Middleton vagy egy Róbert Stanton a bátyja
kisujjával sem ér fel. Ráadásul ez a báty is szerencsésnek mondhatta magát. Rátalált arra a nőre, aki bár rang szerint alacsonyabb
nála, minden másban felülmúlhatatlan. Georgiana saját társadalmi osztályán kívüli kalandja ezzel szemben majdnem akkora
katasztrófával végződött, hogy még mindig beleremegett, ha rágondolt. Darcy már megtalálta a párját. Vajon kiben találja meg
Georgiana a sajátját.'
Ahogy a hűvös esti levegőben sétált hazafelé, eltökéltsége egyre erősödött. Egy kényelmes otthon vagy biztos tár
 sadalmi pozíció talán elcsábíthat egy Charlotte Collinst annyira, hogy feláldozza érte lelki nyugalmát, Georgianának azonban
sohasem kell ilyen mélyre süllyednie. Ő előnyösebb házasságban reménykedett, különben soha nem megy férjhez. Mondjon a világ,
amit akar, ő, egy Darcy, aki immár az új század második évtizedében él, maga dönti el, hogy mi tetszik neki. Igaz, hogy Heywood
kapitány felkeltette az érdeklődését, de a hős kapitánynak igen kiválónak kell bizonyulnia ahhoz, hogy nagyobb figyelembe
részesítse.
Bokája már igen sajgott, mire a kastély lépcsőjéhez ért, jókedve azonban ismét a régi volt. Örömmel vette észre kuzinja és
Heywood kapitány közeledését, akik épp akkor tértek vissza a kirándulásukról. A kapitány nagyon csinos volt, és így lóháton még
elegánsabbnak tűnt.
- Kedves Miss Darcy! - kiáltotta, amint kölcsönösen üdvözölték egymást. - Milyen kár, hogy nem tarthatott velünk ma délután.
Miss Anne igazán nagy türelemmel viselte egy szegény tengerész szánalmas lovaglását. Azt hiszem, nagyon oda kellett figyelnie,
hogy ne előzzön le. Ha hasonló irgalmat remélhetek öntől is, azt javasolnám, holnap lovagoljunk ki hármasban.
Georgianának tetszett az ötlet, és a kapitány modora is olyan kedves volt, mint ahogyan emlékezett rá. Előbbi tűnődései,
valamint kiváló lovaglási technikájának tudata arra késztette, hogy pajkosan válaszoljon.
-Akkor én biztosan hamar eloszlatnám a reményeit. Figyelmeztetem, hogy ha én lovagolni megyek, akkor azt a testmozgás és
nem pedig a társaságomban levők öröméért teszem.
-Micsoda látvány lehet az! - lelkendezett a kapitány. - Semmi sem lehet elbűvölőbb látvány, mint egy szépséges fiatal lány
lovaglás közben.
Georgiana alig tudott ellenállni egy ilyen lelkes bóknak, ezért inkább a nagy bejárati ajtó mellett csendben álldogáló
unokatestvéréhez fordult.
- Nem álszerénység ez a kapitány részéről? - kérdezte. - Ha ilyen alázatosan menti magát szavaiban, tetteiben
 azonban kiválóan helyt áll, akkor, drága Anne, rokonságunk követeli, hogy ezt a turpisságot azonnal felfedd. Ám ha valóban
olyan rosszul lovagol, mint azt állítja, akkor igazán hősi tett volt a részedről azt elviselni egy egész délutánon át.
- Engem arra tanítottak - válaszolta Anne hűvösen -, hogy saját kívánságaim csak a második helyen állhatnak, a családom és a
társaságomban levők után. Ez hozzátartozik a jólneveltséghez.
Majd hátat fordított a kapitánynak, és halk hangon így folytatta.
- Történetesen tudom, bár anyámnak, úgy hiszem, nincs erről tudomása, hogy ha ön is megtanulta volna ezt a leckét fiatalabb
korában, elkerülhette volna azt a bizonyos kínos helyzetet.
Georgiana még sohasem hallott ilyen hosszú szónoklatot Lady Catherine lányának szájából, ráadásul unokatestvére szavai
nagyon meglepték. Anne-t gyerekkora óta ismerte, és tudta, hogy egynémely dologban igen figyelemreméltó teremtésnek
bizonyult. Ilyen volt például hallgatása, rendíthetetlen engedelmessége édesanyjának és, mindenek felett, unalmassága. Most
tapasztalhatta meg először, hogy a közömbös felszín nem közönyt, hanem rosszindulatot takar.
Heywood kapitány azonnal, ahogy észrevette a növekvő feszültséget az unokatestvérek beszélgetésében, igyekezett közbevágni.
A két hölgy közé lépett, és a késői órára hivatkozva sietve bekísérte őket a házba, majd megígérte nekik, hogy vacsora után, amelyet
egyaránt várt már a híres de Bourgh-konyha és a világ legbájosabb társaságának örömei miatt, ismét csatlakozik majd hozzájuk.
Így aztán mindhárman elvonultak szobáikba, hogy átöltözzenek. Nagyon jól tudták, Őladysége pontban fél hétkor szervíroztatja a
vacsorát és mindenkitől szigorúan elvárta, hogy pontosan érkezzék, kivéve persze Tobyt.
Georgiana tudta, mennyire ragaszkodik nénikéje a pontossághoz, ezért elhatározta, hogy megragadja az alkalmat
 és jó néhány perccel korábban ér majd le a szalonba. Szobalánya csöndesen és gyorsan ügyködött, így még arra is maradt ideje,
hogy levelet írjon Elizabethnek, melyben biztonságos megérkezéséről számol be. Amikor azonban már az asztalnál ült, maga előtt a
papírlappal, a délutáni események, a hunsfordi plébánia szépségei annyira lefoglalták gondolatait, hogy már hat is elmúlt, mire
Hannah-t végre behívta. Így aztán kifulladva, rendezetlen ruhában és jóval fél hét után érkezett meg a szalonba.
Őladysége fel s alá járkált a szobában. Szinte ugyanabban a pillanatban megragadta a csengőt, és kiadta a parancsot, „hozzák a
vacsorát, azonnal!", majd unokahúgához fordult.
- Hogy mik a szokások mostanában Pemberleyben, azt nem tudom, itt Rosingsban viszont tartjuk magunkat a szabályokhoz.
Itt az illem a legfontosabb, és mi sohasem várakoztatunk meg senkit. Remélem, képes lesz megtanulni ezt a leckét, mielőtt távozik.
Türelmetlenül várta unokahúga válaszát, de az csupa szelídség volt.
- Drága nénikém, kérem, bocsásson meg. ígérem, hogy jobban fogok igyekezni ezután. Sohasem szeretném megkockáztatni,
hogy ön esetleg nehezteljen rám. Az igazság azonban az, hogy elég figyelmetlen természetű vagyok. Csak néhány percre ültem le,
hogy - miként az illem is előírja - beszámoljak Mrs. Darcynak biztonságos megérkezésemről, és nem vettem észre, mennyire
elszaladt az idő.
Ennél a pontnál Anne de Bourgh köhintett egyet, a kapitány pedig elmosolyogta magát. Lady Catherine csalódottsága
határtalan volt. Már alig várta, hogy ismét ráleljen az ízére annak, milyen az, amikor unokahúgát bosszanthatja, ám miután ez a
szerény bocsánatkérés elrontotta a szórakozását, csak azzal vigasztalhatta magát, hogy az ebédlő felé menet megjegyezte: bizonyos
szalagokat talán jobban is megköthetett volna a szobalány, ha jobban odafigyelnének rá.
 Zsémbes hangulatban maradt az asztalnál is. Unokahúga kifogástalanul viselkedett, Őladysége gáncsoskodását is tisztelettel
fogadta. Elkeseredésében végül arra szánta el magát, hogy a Bennet családban történt legutóbbi botrányt hozta szóba.
- Sir Geoffreytól csak igen keveset tudtam meg - kezdte -, hiszen nyilván ő maga sem tekinthet egy ilyen ügyet alkalmas
társalgási témának, bár tény, hogy nem is hagyhatja figyelmen kívül. Hogy egy Darcy olyat vegyen el feleségül, akinek egy
közönséges tolvaj a rokona! Sosem hittem volna, hogy eljön az az idő, amikor majd örülni fogok szüleid halálának, Georgiana, de
bevallom, jobb, hogy ezt nem érhették meg.
Georgiana megdöbbent. Az ellene irányuló támadásokkal szemben még képes volt tartania magát, de, hogy szegény ártatlan
Elizabethről így beszéljen valaki, azt már nem tudta elviselni. Érezte, elvörösödik, és egyre nehezebben képes visszatartani magát.
Nem engedheti, hogy már a látogatás elején veszélyeztesse küldetését azzal, hogy magára haragítja a nénikéjét. Mégis hogyan
tudná fenntartani jókedvének látszatát?
Míg ő elkeseredett gondolataival küzdött, ismét Heywood kapitány volt az, aki csakúgy, mint korábban egyszer már, a
segítségére sietett.
- Őladysége bizonyára elnézi, hogy Őfelsége Tengerészetének szerény szolgája bátorkodik közbeszólni - kezdte -, és kérem az
ön türelmét is, Miss Darcy, hiszen nem tehetek úgy, mintha nem tudnám, mire gondolnak. Szólnom kell, jó hölgyek, mert úgy
érzem, rám hárul a feladat, hogy emlékeztessem önöket rá, nagyszerű hazánk egyik fő dicsősége az, hogy az angol jogrend nem
vélelmez bűnösnek sem férfiút, sem nőt. Én, aki már számos oly országban megfordultam, ahol ez nem így szokás, tanúsíthatom,
minálunk egy bűnnel megvádolt személy hírnevének tisztes védelme és biztonsága mellett várhatja, hogy igazságos döntés
nyilvánítsa majd ártatlannak vagy bűnösnek.
 Georgiana, akit ez a felszólalás a lelke mélyéig felkavart, vette a bátorságot, és nagynénjéhez fordult:
-Drága asszonyom - kiáltott fel -, az, hogy ön mindenfajta bűnt megvet, köztudott, és méltóképp elismert tény. Kérve kérem
azonban, hogy hallgasson a kapitány szavaira! O valóban sokat utazott, és minden bizonnyal számos dolgot látott. Szavaiból
úgy az eszme tisztasága, mint a tapasztalat súlya egyaránt sugárzik. Nem így van-e, kapitány.'
-Erről én nem tudok ~ felelte a kapitány a bóktól boldogan -, de amint Wordsworth, a költő, úgy magam is „jártam ismeretlen
népek közt, földeken túl a tengeren". Elértem végül Anglia kedves partjaihoz, hogy ma este számot adhassak múltbeli
élményeimről és megpihenhessek.
Őladysége, aki ritkán tudott ellenállni a kapitány kedves szavainak, különösen akkor, ha azok egyenesen a költészeten keresztül
szóltak hozzá, tőle szokatlanul hajlandó volt eltérni a témától, és a beszélgetést a szokásos mederbe terelve, leánya lovaglási
technikáját kezdte dicsérni. Majd közvetlenül ezután, mikor eszébe jutott, a délutáni kirándulás bármilyen szónál ékesebben mesélt
Miss de Bourgh képességeiről e téren, úgy döntött, egy anya szerepe csak az lehet, hogy érzékletesen ecsetelje leánya kiemelkedő
szellemét, amely a szalonbéli társalgásban is megmutatkozik. Ilyen csapongva folytatta mindaddig, míg végül maga a magasztalás
tárgya is hajlandó volt saját szavait hozzáfűzni.
- Heywood kapitány - kezdte, miközben hangja sem őszinteséget, sem pedig meggyőződést nem tükrözött -, biztosíthatom,
hogy ön legalább olyan kiváló lovas, mint amilyen rettenthetetlen a tengeren.
A beállott csendben a férfiú udvariasan meghajolt a fiatal hölgy felé.
Nem sokkal ezután átvonultak a szalonba. Úgy esett, hogy a kapitány Georgiana mellett foglalt helyet, és végre szót válthatott
vele anélkül, hogy akár a ház asszonya, akár annak lánya meghallhatta volna. Azonnal, szinte suttogva kezdte mondandóját:
 - Az ön váratlan felbukkanása Rosingsban igen nagy örömömre szolgál, bár bevallom, nem lepett meg igazán. Ugye
megbocsátja nekem, ha feltételezni bátorkodom, hogy tudom, mi látogatásának célja?
Georgiana meghökkent, de mindazonáltal imponált neki a férfi éles esze. Ilyen hamar kifürkészte volna, mit szándékozik tenni
a Bennet család jó hírének megmentése érdekében? Milyen okos lehet, ha ilyen jól megérti őt!
Válaszra azonban nem maradt ideje, mivel Lady Catherine épp feléjük tartott, és magának követelte a kapitány figyelmét
mindaddig, míg a kávét nem szervírozták. Később aztán kegyeskedett észrevenni unokahúgát is, akit azonnal a zongora elé ültetett,
hogy játékával szórakoztassa őt.
- Ön bizonyára tudja, mennyire rajongok a zenéért - mondta. - Azon kevesek közé számítom magam itt Angliában, kiknek
nagy tisztelettel hallgatnak a véleményére. Gyakran jut eszembe szomorúan, csakúgy, mint sokaknak, köztük igen előkelő
személyeknek, mekkora veszteség az, hogy nem tanulhattam zenét. Egészen biztosan kivételes tehetségnek bizonyultam volna.
Georgianának már majdnem sikerült végigjátszania egy dalt, amikor Őladysége nem bírta tovább, és félbeszakította, hogy
megjegyzéseket fűzzön előadásmódjához. Meg kellett jegyeznie, hogy a lány előmenetele igen figyelemre méltó. Megelégedéssel
állapította meg, hogy unokahúga megszívlelte a gyakorlás fontosságára tett megjegyzéseit. Most már csupán arra kell
figyelmeztetnie, hogy még többet kell gyakorolnia, ha el akarja érni azt a tökéletességet, amit Őladysége képviselhetett volna. Majd,
egy pillanatra nem feledkezve meg saját lányáról sem, hosszan kezdte magasztalni Anne tehetségét az erszénykötés és párnahímzés
terén.
A kapitány barátságosan vette tudomásul mindezeket a csodákat, és elismeréséről biztosította mind a ház asszonyát, mind
pedig annak leányát. így telt-múlt az idő. Georgiana sokszor nem látott át nagynénje ravaszságain,
 de az est végére még ő is észrevette, ezt a gáláns fiatalembert jó előre kiszemelték már, és éppen most puhítják, hogy majd
hamarosan megkérje kuzinjának kezét.
Különös módon, minden elhatározása ellenére, ez a felismerés nagyon felkavarta. Valójában oly rossz hangulata lett tőle
Georgianának, hogy azt sokan már egyenesen féltékenységnek is tarthatták volna.
 HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

A Rosingsban eltöltött további hetek sem okoztak kevesebb zavarodottságot Georgianában, mint az első nap. A balzsamos
levegő és az élvezetes, Hunsford környéki séták nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy jobban megismerje Thomas Heywood
kapitányt. Kirándulásaikon, melyeken mindig velük tartott szótlan kuzinja, Anne is, a kapitány félreérthetetlenül őt célozta meg
figyelmességeivel, bár akármit mondott is, egyszerre igyekezett vele mindkét hölgy kedvében járni.
A fiatal tiszt sokszor mesélt a tengeren töltött napjairól, az egzotikus kikötőkről és a csaták veszélyes pillanatairól. Elbűvölt
hallgatóságának az ilyen történetek ismeretlen világokról szóló romantikus történeteknek tűntek.
- Megérkeztünk Gibraltár sziklájához - kezdte egy alkalommal -, ahol a flottánk azonnal segítséget kért a károk kijavításához.
A szél kezdetben szelídnek mutatkozott. Keletről fújt, a szoros felől. Amikor azonban szemünk elől tévesztettük a helyőrséget,
lecsapott ránk a nyugati szél, és egyenesen az arcunka csapta a hullámokat. Hatalmas szélvihar kerekedett, ami megakadályozta,
hogy akár egy mérföldnyivel is előrébb jussunk.
Mivel mindkét hölgy szájtátva hallgatta, a kapitány ünnepélyesebb hangon folytatta a történetet.
- Ugyan ki készülhetett volna fel igazán egy ilyen heves viharra? Valójában egyáltalán nem hittem, hogy a barátaink
kimenekülhettek a veszedelemből, hiszen annyira megrongálódott az árbocuk.
Ezután azonban tapintata nem engedte, hogy folytassa, ezért elegánsan elsiklott a további borzalmak felett, és az események
folytatását nyugodtan rábízta a két ifjú hölgy felkorbácsolt fantáziájára
- Azok a napok azonban szerencsésen elmúltak, és most itt vagyok, az önök bájos társaságában.
 Röviden, viselkedése, járása, külseje egyaránt megnyerő volt, és ahogy bármiről képes volt mesélni, mindkét lelkes
hallgatóságából őszinte csodálatot vívott ki. Georgiana számára ő volt a legszeretetreméltóbb férfiú az egész ismeretségi körében.
Kevésbé bizonyult sikeresnek az az elképzelése, hogy Lady Catherine-t megnyerje Elizabeth ügyének, mivel Rosings úrnője
sokkal nehezebben elérhető ellenfélnek bizonyult, mint azt a lány remélte. A jó lady, egyházkerületének buzgó bírájaként szinte
mindig el volt foglalva a falu csip-csup ügyeivel. Fáradhatatlanul derítette fel bérlői össze-különbözéseinek, sérelmeinek és
panaszainak okát.
- Nem tűröm a civakodást a parasztjaim között - jelentette ki büszkén. - Neveletlen népség. Biztosíthatom, hogy ha magukra
hagynánk őket, mással sem törődnének csak a folytonos pörlekedéssel. Én vagyok az, aki magamra veszem a béke és nyugalom
fenntartásának felelősségét, és mert, hogy pontosan tudom, mi a kötelességem, nem engedhetem meg, hogy elnéző legyek.
Bármennyire zavarja is ez az én lelkem nyugalmát, nekik boldogoknak kell lenniük, különben előttem felelnek érte.
így aztán unokahúga csak a vacsoraasztalnál hozhatta szóba Elizabeth ügyét. És bár ezt hűségesen meg is tette, maga mellett
tudva egy okos és szerető szövetségest Heywood kapitány személyében, próbálkozásait a legnagyobb jóindulattal is
eredménytelennek tekinthette. Őladysége tántoríthatatlan volt.
Sőt mi több, egyre valószínűbbnek tűnt, hogy nénikéje makacssága nem csupán természetéből és a Bennet család iránt érzett
jogos ellenszenvéből adódik, hanem Heywood kapitányra vonatkozó tulajdonosi követeléseiből is. Georgiana eltökélte, hogy
egyetlen férfi irányában sem hajlandó különösebb érdeklődést tanúsítani, mégis azt vette észre magán, hogy igen nehezen viseli,
mikor Lady Catherine a kapitánnyal társalog vagy mikor a férfiú udvariasan Anne-re mosolyog.
 Épp ezért örömmel üdvözölt minden olyan eseményt, mely elterelte a figyelmét ezekről a dolgokról. Georgiana ott-
tartózkodásának negyedik hetében megtudta, hogy Charlotte Collinst hamarosan meglátogatja a testvére, Maria, akit barátja, Kitty
Bennet fog elkísérni. Georgiana ugyan eddig még nem találkozott Mariával, Elizabeth húgának élénk természete pedig igen
megrémisztette, mindazonáltal biztos volt benne, hogy a hölgyek jelenléte enyhíti majd a hármójuk között kialakult légkör egyre
fokozódó és nem mindig kellemes bizalmasságát.
A hertfordshire-i társaság megérkezése utáni reggelen Georgiana elment, hogy tiszteletét tegye Hunsfordban, de csak Charlotte
Collinst találta otthon. Maria és Kitty elmentek, hogy William úrfi gondos felügyelete alatt felfedezzék a falut, Mr. Collins pedig
mindeközben azon fáradt, hogy elősegítse a szomszédos családok közötti békét. Aznap ezt történetesen egy fél disznó elfogadása
révén valósította meg.
Azóta a bizonyos kellemetlen este óta Georgiana nem igazán vágyott arra, hogy újra ellátogasson a hunsfordi lelkészlakba, és
most, hogy egyedül volt a ház úrnőjével, eszébe jutott, ez mekkora illetlenség volt tőle. Mrs. Collins azonban változatlan szeretettel
üdvözölte, és nem sokkal később már a kert felé néző nappaliban ültek egy pohárka sherry és néhány szem sütemény felett.
- Elizabeth beszámolt nekem a családját ért szerencsétlenségről, és tudom, most nagyon el van keseredve - kezdte Charlotte
Collins, amint túlestek a kötelező formaságokon. - Nem tudok elég hálás lenni azért, amiért ezekben a nehéz időkben is ilyen
bizalommal fordulhatok új családjához, különösen a férjéhez és természetesen önhöz.
Georgianának ugyan jólesett a bók, de az illem megkívánta, hogy tiltakozzék.
- Ön valóban nagyon kedves. Túlságosan is, hiszen én igen keveset tudok tenni Elizabethért, és bizonyosan nem lehet ezt azzal
a segítséggel összemérni, amivel Elizabeth támogatott engem. A bátyám az, aki szüntelenül azon fárad, hogy
 segítségére legyen a sógornőmnek. Nem engedi, hogy a boldogtalanság legapróbb árnya is szelíd arcára vetüljön. Komolyan úgy
vélem, még önmagánál is jobban szereti.
-Igen, ez valóban igaz - felelte sóhajtva Mrs. Collins. - Egymás iránti szeretetük valóban nem mindennapi. Ha csak egy kicsivel
is kevésbé szeretném Elizabethet, bizonnyal féltékeny lennék. A házasság meghozta számára mindazt a jót, amelyet
megérdemelt. Bár nem is hiszem, hogy beérte volna kevesebbel.
-Kevesebbel beérni! - kiáltott Georgiana Darcy. - De hát miért, az ég szerelmére? Egy olyan nő, mint Elizabeth, miért ne
érdemelhetné meg, hogy rátaláljon arra a férfira Angliában, aki boldoggá teheti?
Akkor, amikor ezt mondta, már bánta is, hogy megszólalt, mert Charlotte Collins elpirulva fordult el tőle.
-Kedvesem - mondta egy pillanatnyi szünet után -, ön még nagyon fiatal. És ha megbocsát nekem, megemlítem, az ön helyzete
nagyon eltér sok más hölgyétől, beleértve az ön sógornőjét is.
-Elizabeth sohasem házasodott volna meg, ha nem szerelmes - ellenkezett Georgiana. - Egészen biztos vagyok benne, hogy
képtelen lett volna másként cselekedni.
-Meglehet - válaszolta a másik. Mrs. Collinsnak nem állt szándékában megsérteni fiatal látogatóját, ám a témával kapcsolatos
véleményéből nem engedett. Keserű tapasztalatai megtanították, hogy a házasságnak csak annyi köze van a szív dolgaihoz, mint
például a házkiadásnak vagy a vacsorakészítésnek. Már régen feladta romantikus elképzeléseit ezzel kapcsolatban, hiszen az
olyan nőnek, aki se nem szép, se nem gazdag, mindez csak álom maradhat.
-Az igazság az - folytatta nagyot sóhajtva -, hogy a szerencse rámosolygott Elizabethre, mint ahogy, ha másképpen is, de önre
is. Úgy alakult, hogy az ön sógornője ösz-szetalálkozott azzal az emberrel, aki boldoggá tehette, és önnek pedig van választási
lehetősége. Ha akarja, férjhez megy, ha akarja, nem. Nem mindenki ilyen szerencsés.
 Ami engem illet, nos az én esetem más volt. Én nem mindig voltam olyan, mint amilyennek most lát.
Szünetet tartott, nem tudva eldönteni, hogy folytassa-e, de mivel Georgiana még mindig nem szólt semmit, Mrs. Collins tovább
mesélt.
- Fiatalkoromban én is reméltem, mi több, alig vártam, hogy találkozzam és összeházasodjam azzal a fiatalemberrel, akinek
egészen odaadhatom a szívem, akivel megoszthatom mindenem. És valóban, húsz éves voltam azon a nyáron, mikor ez az ifjú
megjelent. Zenetanár volt, akit azért hozattak le Londonból, hogy a testvéremet, Mariát tanítsa hárfázni. Fiatal volt, magas termetű
és igen jóképű. Kölcsönös szimpátiánk mindjárt az elején nyilvánvalóvá vált, és nem egészen egy hónap múlva egymásba is
szerettünk. Megkérte a kezemet, és én örömmel mondtam igent. De szegény, amilyen kedves és jó volt, olyan kevés vagyonnal
rendelkezett. így aztán, amikor apámhoz folyamodott, hogy áldását kérje ránk, ő úgy döntött, elutasítja a kérését. Azt gondolta, ez a
házasság szégyent hozna a Lucas névre. Az ő rangja, társadalmi pozíciója, előkelő kapcsolata a St. James's-ben, magyarázta, mind
ellene szólnak. Fiatal voltam és kötelességtudó. Mindig megbíztam drága szüleim bölcsességében, és nem akartam ellenszegülni
akaratuknak, így aztán elváltunk egymástól. Azóta sem szerettem senki mást, Miss Darcy, és tudom, hogy senkit nem fogok soha
úgy szeretni, mint őt. No de hát, kedvesem - sóhajtotta -, mindez nagyon régen történt.
Georgiana annyira elérzékenyült, hogy egy szót sem tudott szólni. Megvárta hát, míg Mrs. Collins folytatja.
- Ha újra fiatal lehetnék, Miss Darcy, semmi, sem kötelesség, sem apám hiúsága nem tudna megakadályozni abban, hogy a
szívemre hallgassak. A szeretet nélküli élet, legyen az bármennyire megbecsült és biztos is, egy fabatkát sem ér.
Georgiana érezte az asszony fájdalmát, mégsem tudta, hogyan enyhíthetné. Borzasztóan szégyellte magát. Hogy ő, aki nemcsak
szép és fiatal, de még az anyagi független-
 ség felbecsülhetetlen ajándékával is bír, meg merte ítélni Mrs. Collinst! Még csak rágondolni is megalázó. Most, hogy már
ismeri az asszony szomorú történetét, csak szánalmat és csodálatot érzett iránta.
Szerencsére ebben a pillanatban meghallották, hogy a fiatalok hazaérnek a kirándulásból. A lányok zajosan rontottak be a
szobába, Maria karján Longbourn majdani örökösével, a pufók kis Williammel. Kitty hevesen üdvözölte Miss Darcyt, míg
barátnője, Maria azonnal megnémult amint ennek az előkelő személynek a közelébe került.
- Kedves Miss Darcy - kezdte Kitty szokásos közvetlenségével -, milyen jól érezte volna magát lent a faluban! Micsoda furcsa,
divatjamúlt ruhákat viselnek itt az emberek! Mondtam is Miss Lucasnak, ugye, Maria? „Istenem, Maria", mondtam, „ha Miss
Darcy velünk lehetne, menynyire élvezné ezt a látványt!" De talán majd holnap ön is csatlakozik hozzánk. Már teljesen ki vagyunk
éhezve egy komoly beszélgetésre.
Georgianának sikerült kibújnia a válasz alól, mert a kis William hangosan követelte, hogy nénikéje tegye végre le, és ezt azonnal
teljesíteni kellett. Mindenki csodálattal figyelte, amint az édesanyjához futott, hiszen egyet kellett érteni a büszke apával abban,
hogy valóban igen megnyerő kis lurkó.
Mrs. Collins eddigre összeszedte magát annyira, hogy bárki azt hihette volna, szerető, boldog házasságban él. Mikor felkapta a
gyereket, és össze-vissza csókolta, már ismét önmaga volt. Behívta a szolgát és frissítőket rendelt, a társaság pedig fürdött a gyerek
jókedvében.
Nem sokkal ezután maga a hunsfordi plébános, aki igencsak kifulladt egyházkerületében véghezvitt küldetésében, is
csatlakozott hozzájuk, mögötte lassabb léptekkel segédlelkésze, Mr. Beasley ballagott.
- Drága Mrs. Collins - kiáltotta izgatottan a lelkész -, micsoda disznóhúst szállítottam le Bridgetnek. Ilyet még biztosan nem
látott. Az öreg Martin mindenképpen nekem akarta adni, és a keresztényi szeretet arra kötelezett, hogy elfogadjam. Nem
szükséges, de emlékeztetnélek, kedvesem,
 hogy az udvariatlanság a pogányok sajátja, és ez különösen finom húsú disznó volt.
Aztán az egybegyűlt társaság felé fordult, és megpillantván Mrs. Darcyt, kitörő lelkesedéssel üdvözölte őt, majd rögtön azután a
fiát is. Csak ezután jutott el oda, hogy bemutassa Mr. Beasleyt a vendégeknek.
- Hát elképzelhető-e ennél szebb! - kiáltotta Mr. Collins.
- Az én drága kisfiam, Miss Georgiana Darcy, két bájos leány, ifjúságuk teljes szépségében, és természetesen - tette hozzá
sietve egy pillanatnyi szünet után - az az asszony, aki engem a világ legboldogabb férfiújává tett. Házasság, Beasley, házasság. Lady
Catherine volt olyan kegyes, hogy örökkön ezzel zaklatott, és én csak követni tudom a példáját ebben, mikor azt javasolom önnek,
hogy mihamarább házasodjon meg. Nincs ennél jobb a világon.
Mr. Beasley biccentett, és mosolyogva nyomban a lelkész feleségéhez fordult.
-Ha találnék egy olyat, mint Mrs. Collins, egy percig sem tétováznék. De attól tartok, egyetlen épeszű nő sem választana egy
ilyen férfit, mint én.
-Milyen kevésre becsüli ön saját magát - mondta Mrs. Collins mosolyogva. - Egy olyan egyenes ember, mint ön, többet ér száz
sima szájú udvaroncnál is.
-Agglegény éveimben - vágott közbe Mr. Collins ünnepélyesen - azzal kérkedtem magam előtt, hogy nagy tiszteletnek örvendek
a gyengébbik nemnél. Azok a napok persze elmúltak, kedvesem - sietett megnyugtatni a feleségét. - Mindazonáltal csak azt
mondhatom, hogy a finom hölgyek szívéhez az alázaton át vezet az út. Mérget vehet rá, Mr. Beasley, hogy akármit is mond erről
Mrs. Collins, egy nőnek sohasem lehet elégszer igazat adni.
-Akkor az én helyzetem igen szomorú - mondta a gondnok -, mivel képtelen vagyok úgy tenni, mintha egyetértenék, ha egyszer
nem értek egyet. Ami a szívemen, az a számon.
- Te jó Isten! Hogy gondolhatja komolyan azt, amit mond?
- kiáltotta Kitty, aki képtelen volt csendben maradni e kü-
 lönös beszéd hallatán. - Tegyük fel, olyasvalami jut az eszébe, amit jobb, ha mások nem hallanak. Nekem, például, többször
jutnak eszembe olyan dolog, amiket csak az emberszeretet miatt tartok meg magamnak. Hogyan lehet egy egyházi ember ilyen
kegyetlen?
A fiatalember kihúzta magát, és most először pillantott le a lányra. Szemében érdeklődés csillant.
- Kegyetlen? - kérdezte. - Az igazság kimondása, hölgyem, csak jót eredményezhet. Csak egynémely frivol ember képzeli azt,
hogy ez káros.
Kitty beharapta az ajkát, és elhallgatott. De később, a délután folyamán így nyilatkozott Mariának:
- Nem úgy találod, hogy ezek a komolytalan csinos fiúk, mint például Frank Middleton, egy kissé unalmasak? A megnyerő
külső ugyan lényeges dolog, de mindig is azt állítottam, hogy ami a fiatalembert még vonzóbbá teszi, az a szilárd jellem.
Maria annyira megütődött ezen a barátnőjétől igen szokatlan kijelentésen, hogy nem is tudta, mit válaszoljon.
 HARMINCADIK FEJEZET

Boldog esemény vidította fel az egyre jobban nekikeseredő Bennet családot, Jane Bingley ugyanis egészséges leánygyermeknek
adott életet.
Mrs. Bennet, aki szüntelenül lánya ágya körül sürgölődött, maga volt a megtestesült elégedettség, sőt első unokája láttán férje
öröme is legalább akkora volt, mint az övé.
-Igaz is, Mrs. Bennet - kezdte, mikor visszavonultak szobájukba, miután annyit babusgatták az újszülöttet, hogy végül még
Mrs. Bennet is megelégelte -, ön valóban fájdalmas meglepetéssel szolgálhat majd a szomszédságnak. Kevesen hinnék, hogy egy
olyan csinos asszony, mint maga, már az utódok második generációjával büszkélkedhet. Hogy fognak ezen csodálkozni! Mrs.
Bennet nagymama lett, kiáltják majd, de hát hogyan lehetséges ez!
-Mr. Bennet, ön valóban próbára teszi a türelmemet - tiltakozott a felesége, bár a megjegyzés hízelgett neki. - Lady Lucashoz
bizonyára jobban illik ez a szerepkör, mint hozzám, hiszen annyira ráncos és vézna. Hogyan büszkélkedik egész Merytonnak a
kis trónörökössel, William Collins fiatalúrral! És milyen csúnya az a gyerek, szinte fáj, ha látom. Kiráz a hideg, ha arra
gondolok, egy nap az övé lesz a mi Longbournunk. Mindazonáltal, nagy megelégedettséggel tölt el, Mr. Bennet, hogy ennek az
újszülött leánygyermeknek nem kell majd mindazokat a megpróbáltatásokat megélnie, ha majd egyszer felnő, mint a
mieinknek. Mr. Bingley és Jane tesznek majd róla. Mérget vehet rá, Mr. Bingley nem az az ember, aki csak úgy hagyja, hogy
barbár módon elpereljék utódaitól a vagyonát.
A büszke szülők már korábban elhatározták, hogy ha a gyermek lány lesz, kétségtelen kiválóságát leginkább azzal
harangozhatják be, hogy a keresztségben Darcy nagynénje nevét kapja. Miután valóban lányuk született és oly mértékben
beteljesítette a hozzá fűzött reményeket, bár maga Mr. Bingley javasolta az Elizabeth nevet, szíve mélyén tudta,
 a gyermek szépsége és kedvessége csakis lánya drága édesanyjához hasonlítható. Mindazonáltal titokban tartotta ezeket az
észrevételeit Mrs. Bingley előtt, aki már most felfedezni vélte a kis Eliza szemeiben nagynénje vidám természetének első szikráit,
különösen amikor a kislány ébren volt. Ami Mrs. Darcyt illette, ő leginkább annak örült, hogy nővérét anyaszerepben láthatta.
Ahogy Jane-t és a kislányt figyelte, eszébe jutottak Mrs. Gardiner szavai, aki valamikor régen azt mondta: „Ha volt valaha nő, aki
anyaságra termett, akkor az Jane Bennet."
Maga Elizabeth bátorsággal vészelte át ezeket a heteket, mialatt a szomszédság továbbra is részletekbe menően tárgyalta a
Bennet családot ért szerencsétlenséget és folyamatosan együttérzéséről biztosította a szégyentelen eseménybe keveredett Darcykat.
Fitzwilliam Darcy mindent megtett, hogy eloszlassa az őket beárnyékoló sötét felleget, de csak ritkán tudott Eliza segítségére sietni.
Philips néni esete és saját üzleti ügyei is gyakran szólították Londonba, és akkor is éppen a városban volt, amikor Bingleyék
bejelentették az örömteli hírt. Gardinerékkel együtt maga is sűrűn beszámolt a fejleményekről. Az ügyei a legjobb ügyvédek
foglalkoztak, Mr. Gardiner pedig folyamatosan támogatta és bíztatta sógornőjét, és igyekezett minél elviselhetőbbé tenni az
asszony helyzetét. Elizabeth nem kételkedett abban, hogy mindent megtesznek, amit csak lehet Mrs. Philipsért. Az eredmény
azonban még váratott magára, és a helyi pletykák terhe mellett nénikéje életéért való aggódása is nyomasztotta a lelkét.
Ezek a komor gondolatok foglalkoztatták akkor is, amikor egy este végül engedett Celia Montague ismételt kérésének, hogy
csatlakozzon társaságukhoz egy kártyázással töltött este erejéig. Elizabethnek nem volt nagy kedve játszani - hiszen sohasem lehet
tudni, ugye, Jane-nek mikor lehet rá szüksége -, ráadásul biztos volt benne, épp egy erős nátha kerülgeti. A könyörtelen házigazda,
Mrs. Montague, azonban nem fogadta el a kifogásait. Az idő gyönyörű, még egy beteg embernek sem ártana meg, hát mi lehetne
 kellemesebb, mint baráti társaságban eltölteni egy csendes estét? Ilyen unszolásra Elizabeth sem mondhatott nemet.
A Montague Hall bejáratához érve azonban meglepődve és nem kis komorsággal konstatálta a ház bejárata előtt várakozó
kocsisort, köztük Sir Geoffrey hintaját is. O és az öregúr az elmúlt hetekben ritka és tökéletes megegyezésre jutottak anélkül, hogy
akár egy szót is váltottak volna egymással. E szerint minden erővel azon voltak, hogy ne találkozzanak, ha ez mégis elkerülhetetlen
volt, mindent elkövettek, hogy az illem keretei között a lehető legjobban igyekezzenek keresztbe tenni egymásnak. Eliza feltételezte,
partnerének nincs tudomása arról, hogy ő is jelen lesz az estélyen ma este. Akármit is gondoljon róla, az öregúr sohasem volt
meggondolatlan, ezért ez a tapintatlanság még jobban elkeserítette.
A fényesen kivilágított Montague Hall zsúfolásig megtelt vendégekkel. Elizabeth, aki ennél sokkal csendesebb szórakozásra
számított, felvonult a lépcsőn. Bejelentették érkezését, ő pedig a tőle telhető legnagyobb udvariassággal köszöntötte vendéglátóját.
A szobában elviselhetetlen meleg uralkodott, és barátságos arcot alig néhányat látott. Belevegyült a tömegbe, udvariasan társalgott,
és azzal vigasztalta magát, hogy ekkora tömegben talán sikerül úgy eltöltenie ezt az estét, hogy egyetlen egyszer sem kerül szemtől
szembe ellenlábasával.
Jó néhány kártyaasztalt állítottak fel a szalonban, Eliza pedig miután teljesítette az összes udvariassági kötelezettségét, arrafelé
vette az útját, remélve, egy játékasztal mellett talán ő is találhat némi szórakozást még az este. Az ajtóhoz érve azonban
hátrahőkölt. Sir Geoffrey ült, szerencsére háttal neki, a hozzá legközelebb eső asztalnál, és nagy társaság hallgatta érdeklődéssel az
előadását. Elizabeth legszívesebben azonnal távozott volna, de az ajtóban összeverődött embertömeg megakadályozta ebben. Ha
tetszett, ha nem, hallotta, mit mond a férfi.
- Őszintén bevallom - mondta Sir Geoffrey -, hogy nekem sincs ínyemre ez a helyzet. Mivel azonban megvál-
 toztatni lehetetlen, megpróbálom magam annyira távol tartani ettől az esettől, amennyire csak képes vagyok, legalábbis míg az
ügy nem rendeződik valahogy. Sohasem bocsáthatom meg a meghurcoltatását egy olyan előkelő névnek, mint amilyen fiatal
barátomé.
Nem volt kétséges, kire vagy mire utalnak a szavai. Elizabeth néma gyötrelemben végignézett a társaságon, és Lady Stanton
gúnyos tekintetére esett a pillantása. Annyira elkeseredett, hogy még sírni sem volt képes. Sietve elbúcsúzott hát, és távozott.
Senkinek nem említette az esetet, de levertségén később sem tudott úrrá lenni. Egyetlen vigasza azokban, az időkben különös
módon Mr. James Leigh-Cooper volt. Miután Eliza már korábban a bizalmába avatta a férfit, és az így megtapasztalhatta a nőnek
családja iránt érzett fájdalma mélységét, a férfi aggodalma egy napra sem csillapult. Gondoskodása tulajdonképp szinte
rendkívülinek tűnt.
-Sajnálattal látom, asszonyom - kezdte másnap reggel is -, hogy szokásos jókedve még mindig nem tért vissza. Hát nem vidítja
fel a szívét újszülött unokahúga sem?
-Nem igazán - válaszolta Elizabeth önkéntelenül is elmosolyogva magát. - Bármennyire is lehet tökéletes, mint ahogy
kétségtelenül az is, mégsem - és kérem, hogy egy szót se említsen erről a nővérem előtt -, még az ő mosolya sem képes
elhallgattatni a szomszédságot.
-Jaj, drága, asszonyom - komorodott el az építész -, kérem, nyugodjék meg. Bár láthatná nemes famíliáinkat arról az oldalukról
is, ahonnan egy alázatos építésznek megmutatkoznak, mindjárt kevesebbet adna a szavukra! Maga Lady Stanton, akinek
néhány évvel ezelőtt egy mennyezetet terveztem, mutatott remek példát arra, amit az illendőség nevében legfeljebb „sajátos
ízlésvilágnak" nevezhetek. Ezt a kiváló munkát, például - mutatott a kandalló fölé akasztott képmásra, mely Georgiana Darcyt
ábrázolta -, bizonyára egy sötét sarokba száműzné, csakhogy kedvenc lovának képével, Mr. Stubbs festményével helyettesítse,
kinek művészetét, szerinte semmi sem múlhatja felül. Pe-
 dig remek ez a portré! Milyen kitűnően festette meg Sir Henry Raeburn Miss Darcy ragyogó szemeit!
Elhallgatott. Teljesen meg volt elégedve magával, hiszen nem csak hogy vigaszt nyújtott Mrs. Darcynak, hanem megvetésének
is hangot adhatott Anglia legelőkelőbb családjainak a művészi ízlés terén tanúsított hiányosságait illetően. Így megengedte
magának, hogy néhány percig a festmény tanulmányozásának szentelje magát. Látva, mennyire elmerül Georgiana arcképének
vizsgálatában, Mrs. Darcyt villámcsapásként érte az a felismerés, amit eddig csupán képzelete játékának tartott. A fiatal művész
korábban már többször tett fel furcsa, összefüggéstelen kérdéseket férje húgával, annak gyermekkorával, kedvenc olvasmányaival
és egyéb szórakozásaival kapcsolatban. Türelmetlenül faggatta arról is, vajon Georgiana mikor tér vissza Pemberleybe, és Elizabeth
tudta, hogy bár az építészt üzleti ügyei Londonba szólítanák, ilyen vagy olyan kifogásokra hivatkozva az utazást már több mint két
hete halogatja. Unokahúga iránti vonzódása eddig sem volt kétséges, Elizabeth most azonban azt is megértette, hogy a férfi fülig
szerelmes Georgianába.
Minél többet gondolkodott ezen a dolgon, annál jobban gyötörte a rossz előérzet. Igaz, Mr. Leigh-Cooper rendelkezett minden
csodálatra méltó tulajdonsággal, beleértve a jellem szilárdágát és a gyors felfogóképességet is, sőt figyelemreméltó volt az is, hogy
fiatal évei dacára, ilyen kiválóságnak bizonyult a művészetek terén. Elizabeth tehát rendívül előnyös választásnak ítélte volna, de
tudta, a Darcyk mindig is Darcyk maradnak, és túlságosan is jól látta, hogy Pemberley Anglia többi része fölé emelkedik. Egy
építész, legyen az bármennyire kiváló is saját hivatásában, a szemükben, még ezekben a modern időkben is, csupán egy egyszerű
iparos marad. Míg szíve szerint bátorította volna fiatal barátját, nem akart olyan reményeket kelteni benne, amik csak csalódáshoz
vezethettek. No meg, a reggeli levél híradása alapján, Pemberley még jó néhány hétig nélkülözni fogja Georgianát.
 Drága Elizabeth - kezdődött a levél -, bizonyára meg vagy lepve, hogy Londonból írok neked, hiszen legutóbbi levelemben
még arról számolhattam be, milyen kellemesen töltöm napjaimat Rosingsban. Valójában, úgy tekintem magam, mint akit
száműztek arról a kedves helyről, és nem más, mint az én jó nénikém szabta ki rám ezt a büntetést. De erről később, bővebben.
Talán legjobb, ha az elején kezdem. Kenti tartózkodásom nagyon békésen indult. Kívánságodnak eleget téve, azonnal
felkerestem régi barátnédat, Mrs. Collinst, kinek szavaiból és tanácsaiból, úgy hiszem, már eddig is sokat tanultam. Ami a férjét,
a kuzinodat illeti, nem sokat mondhatok. Mindössze talán annyit, hogy Mr. Collins, úgy tűnik, nagy kedvence a nénikémnek,
mivel minden apró kegyet nagy tisztelettel fogad.
Őladysége, bevallom, nagy elánnal fogott neki nevelésemnek, és remélem, engedelmes tanítványa voltam. Legalábbis
megpróbáltam. Azzal a szándékkal utaztam oda, hogy elnyerjem jóindulatát, de úgy tűnt, semmi örömét nem leli
engedelmességemben, sőt olykor egyenesen rossz szándékot tételezett fel rólam. Sajnálom, hiszen tudnia kell, hogy ezzel
igazságtalanul bánt velem.
Nem szükséges tovább magyarázkodnom. Valószínűleg Anne iránt érzett aggodalma felelős azért, hogy engem így
meggyötört. Az igazat megvallva, Elizabeth, nénikém igen hűvösen fogadott, és nem rejtette véka alá nemtetszését, mikor
kiderült milyen jó barátságban vagyok azzal a valakivel, akit - mint azt volt alkalmam megfigyelni - ő vejének szemelt ki.
Heywood kapitány, bevallom, igen vonzó fiatalember. Ez alatt a pár hét alatt jó barátok lettünk, miközben együtt hosszú sétákat
tettünk és kilovagoltunk, természetesen Anne társaságában. A kapitány nyílt és élénk beszédű, ízlésünk a könyvek és a zene
terén meglepően hasonló. Hiszem, sohasem unnánk meg egymás társaságát. Anne persze mindig velünk tartott.
Tegnap reggel volt szerencsém találkozni Mrs. Collinsszal, aki olyan dolgokba avatott be, melyekről kétségtelenül ne-
 ked is tudomásod van. Kegyetlenségnek tűnik, hogy egy olyan asszonynak, mint ő, ilyen szerencsétlen körülmények között
kell kiválasztania azt az embert, aki egy életen át a párja lesz. A plébániáról hazafelé tartva annyira elmerültem az élet és a
szerelem kérdésében és azokban a komoly gondolatokban, melyekről oly őszintén beszélgettünk korábban, hogy észre sem
vettem a kapitányt - az igazat megvallva, úgy nekiszaladtam, hogy majdnem fellöktem. Ő nagyon vidáman reagált a
történtekre, és mindketten szívből nevettünk szórakozottságomon. Felajánlotta a karját, hogy Rosingsba kísérjen, feltételezve,
hogy amint mondta, még egy éteri szemlélődésbe merült nimfa is kegyeskedhet foglalkozni olyan hétköznapi dolgokkal, mint
amilyen például Mrs. Eldridge vadpástétoma.
Ekkor történt, hogy egy kocsi rohant végig a fasoron, nénikém jövetelét hirdetve. Hunsfordi ügyeinek intézéséből tért vissza,
és - azt hiszem - nem szükséges ecsetelnem, mennyire fel volt háborodva vidám kettősünk láttán.
„Ön határozottan ziláltnak tűnik", mondta szokásos előkelő modorában. „Hannah nem fésülte meg, mielőtt elment
itthonról?"
A hangja egyáltalán nem volt barátságos, de a tőlem telhető legnagyobb tisztelettel és alázattal válaszoltam neki. „De igen,
asszonyom, bár tartok tőle, hogy a szél már tönkretette a munkáját. Igazán sajnálom, ha ezzel szégyent hoztam Őladységére a
falusiak előtt."
Kedves nénikémet azonban nem lehetett levenni a lábáról. „Fiatal hölgyeknek semmi keresnivalójuk sincs idekint, ilyen korai
órában. Anne sokkal jobban teszi, hogy a tanulmányoknak szenteli ezt az időt. Őt bizonyára nem láthatta még cigányként
kóborolni a vidéken, csapzott hajjal, sáros kötényben."
Bevallom, Elizabeth, hogy ez az utolsó kijelentése már több volt, mint amit el tudtam viselni. Szótlanul tűrtem ezidáig,
Griseldaként, de nénikém újabb és újabb szemrehányásai már tűrhetetlenek voltak.
 „Anne talán a tanulmányaival foglalkozik", mondtam erre, „bár amennyire én tudom, inkább az igazak álmát alussza. Bár
ez engem egy cseppet sem érint, hiszen akkor sétálok ki, amikor a kedvem tartja."
Nem mondtam mást, csak az igazságot. Ha Őladysége nem támadt volna nekem, nem kényszerültem volna rá, hogy így
beszéljek vele. Mindenesetre ilyen dühösnek még sohasem láttam.
„Önfejű lány!" kiabálta, és majd kipukkadt a méregtől. Vagy változtass hangnemet, vagy hagyd el Rosingsot ebben a
minutában!"
„Örömest. Hannah-t kell csak utasítanom, hogy készítse elő az indulásunkat, és megláthatja, egy órán belül már útra is
kelünk. További jó napot, nénikém."
Magad is láthatod, Elizabeth, hogy nénikém igen rosszul tette, mikor ilyen gyalázatosan bánt azzal, akinek csak az volt a
szándéka, hogy megfeleljen neki. Egyetlen vigaszom, hogy most Londonban lehetek a bátyámnál, aki maga is együtt érez velem
ebben a szörnyű órában, és amennyire drága jó szíve engedi, fel van háborodva nagynénje viselkedésén. Vagy legalábbis így
érez majd, ha visszatér Chancery Lane-i megbeszéléséről, és elétárom az egész történetet.
Szeretettel ölel téged,
Georgiana
Ötödik

könyv
 HARMINCADIK FEJEZET

- Drága Louisám - kezdte Caroline Bingley néhány nappal ezek után az események után -, el sem hiszed,
mennyire meg vagyok sértve. Amint befejeztem a reggelit, elindultam a Grosvenor Streetről, és amikor a Crook &
Besford's-hoz értem, még egészen jó hangulatban voltam. De ami aztán a boltban fogadott! A pult előtt
kanyargott a sor! Tizenöt teljes percig kellett várakoznom, mire méltóztattak kiszolgálni, és ami mindennek a
teteje, hogy ez idő alatt nem kevesebb, mint három olyan dámát vettem észre, akik divatosabb ruhában voltak,
mint én!
A hallatlan eseménytől porig sújtottan huppant le a kanapéra.
- Belegondolni is szörnyű, drága nővérem, hogy milyen elképesztően divatjamúlttá váltunk! Neked is tudnod
kell, hogy mily kevéssé megbízható a vidéki ízlés, vagy akárcsak a Bath-beli is - hiába igyekszik olyannyira
mímelni a nagyvárosok boltjait. Ha csak sejtettem volna is, hogy a várostól ily sokhónapos távollétem micsoda
eredményekkel jár, kétszer is meggondoltam volna, hogy ilyen sokáig a rendelkezésedre bocsássam-e
szolgálataimat Wiltshire-ben. Esküszöm az égre, hogy kifejezetten falusi bunkóvá vedlettem át. Nézd a ruhám
árnyalatát, egyszerűen tarthatatlan! És éppen nekem kell ilyenben mutatkoznom, aki oly elismerten biztos
szemmel állapítom meg az évszak színeit! Már ma délutánra idehívatom Mrs. Lambet, hogy alakítsa át.
Egyszerűen nincs mit tenni, át kell hímeztetni az egészet gyöngyökkel.
Caroline Bingleyről mindenki egyöntetűen vallotta, hogy kimondottan csinos ifjú hölgy. Remek iskolákba járt és
tetemes vagyon várt rá, mostanra pedig ráadásul elérte huszonnegyedik életévét, az eleganciának azt a kapuját,
ahová csak szinte minden más erény feláldozása árán lehetséges eljutni. Személye maga volt a tökély,
modorában nem lehetett kivetnivalót találni, legfeljebb, ha valakit
 annyira kukacos természettel vert meg a sors, hogy őszinte szívélyességet várt volna el tőle. Egyszóval, ő volt
a felsőbb társadalom élő megtestesítője.
Annak idején csalódottan vette tudomásul, hogy Mr. Darcy meggondoladanul Elizabeth Bennetet vette
feleségül őhelyette. Először csak botrányosnak tartotta a férfi választását - hiszen nem volt-e már elkötelezve
Anne-nél, a kuzinjánál? -, amikor azonban rájött, hogy Mr. Darcy álnokul nem őt, hanem mást részesített
előnyben, éktelen haragra gerjedt. Már régóta tudta, hogy fivére, Charles egy ostoba fajankó, de Fitzwilliam
Darcytól azért ennél mégiscsak többre számított. Egy ilyen előkelő társadalmi pozíciójú embernek legalább arra
lehetne gondja, hogy megfeleljen az elvárásoknak.
Caroline azonban tántoríthatatlanul haladt tovább az útján, és ennek megfelelően hamar megtalálta a módját
annak, miként kovácsoljon hasznot csalódásából. így történt, hogy minden erejét azoknak a dolgoknak szentelte
eztán, amiket a legjövedelmezőbbnek tartott az életben: előnyre szert tenni mindenben és bármi áron, csak a
saját társadalmi állásának megfelelőkkel érintkezni és megvetni minden alacsonyabb rangút, valamint rangjához
méltó vagy még előkelőbb férjet találni. Mr. Darcy talán kompromittálta magát, Miss Bingley azonban minden
körülmények között ragaszkodni fog az elveihez. Semmi sem tántoríthatta el szándéka megvalósításától.
Tekintélyes vagyona és legalább annyira figyelemreméltó szépsége alapján bizton számíthatott arra, hogy
előnyős házasságot köthet, mielőtt ifjú éveinek végére érne.
Mindeközben a végsőkig kiélvezte barátai megbecsülését, és boldogan tetszelgett a jó ízlés csalhatatlan
ítészének szerepében. Ily módon minőségében nagylelkűen beleegyezett abba is, hogy a telet Mr. Hurst
nemrégiben örökölt, szembetűnően hatalmas birtokán töltse, Wiltshire-ben, ellátva testvérét értékes tanácsaival a
ház berendezését illetően, miközben mindezért csupán annyit várt el, hogy nevét és tekintélyét dicsőítsék, és a
környék minden kényelmét
 élvezhesse. Innen látogatott el Hurstékkel Charles fivéréhez, Pelham Hallba is.
Unokahúga születését követően oly hamar tértek vissza Londonba, amennyire csak az illendőség az
megengedte. Mrs. Hurst ugyanis célozgatni kezdett rá, hogy „egy pillanattal sem képes tovább elviselni annak a
nőnek a jelenlétét". Természetesen Bingleyék másik vendégére, Mrs. Bennetre utalt ezzel a kijelentésével, kinek
viselkedése kimondhatatlanul irritálta.
-Eleddig türelemmel viseltem ennek a nőszemélynek az ostobaságait, unokája iránti majomszeretetét és
tolakodó kíváncsiságát fivérünk birtokával kapcsolatban. De ez a bizalmaskodó hang, amit velünk szemben
megenged magának, az egyszerűen tűrhetetlen!
-Annál is inkább, kedves Louisa - válaszolta egyetértően Miss Bingley, aki végre ismét hallathatta a hangját
kedvenc témájában -, mivel mi már a legelején világosan elmondtuk a véleményünket. Jane Bingleyt, tetszik,
nem tetszik, el kell viselnünk, mert bár neveltetése cseppet sem kielégítő, van annyira szép, hogy tetsszen
Charlesnak. De egy asztalnál ülni az anyjával több, mint amit a gyermeki kötelesség megkívánhat.
A testvérek jót nevettek ezen a megállapításon. Ritkán szórakoztak ilyen jól. Most, mikor visszatértek
Londonba, legkedvesebb időtöltésük az lett, hogy együtt gúnyolták a vidéki szokásokat, és így oly harmonikus
párt alkottak, ami teljességgel megfelelt a testvéri szeretetről vallott nézeteiknek.
- Milyen barna és durva a vidékiek bőre! - folytatta Miss Bingley. - Esküszöm, először majdnem
tehenészlánynak néztem a legidősebb Montague lányt. Az Akadémián eszünkbe sem jutott kitenni a lábunkat az
udvarra, hacsak nem épp krikettezni támadt kedvünk.
Kislány korában Miss Bingley a város egyik legjobb magániskolájában tanult. Nővére, aki nem részesülhetett
ebben a kiváltságban, mivel sajnos valamivel azelőtt elérte már a felnőttkort, mielőtt édesapjuknak sikerült
 volna megfelelő társadalmi rangot vásárolnia, azonnal visz-szavágott.
- A férjemnek az a véleménye - mondta némi éllel a hangjában -, hogy egyáltalán nem lehet ezt a két világot
összehasonlítani. A falusiak egyszerű emberek, és nagyon nehéz megérteni a lelkivilágukat. Mr. Hurst igényei
persze valóban magasak, hiszen Oxfordban tanult.
Miss Bingley, aki szívesebben kerülte a házasságról való társalgást, csakúgy, mint nővére a műveltség
kérdését, örömmel terelte vissza a beszélgetést londoni elfoglaltságaikhoz.
- Milyen csodálatos, hogy ismét a városban lehetünk! - kiáltotta nagy hévvel. - Bizonyára te is érzeted már,
mennyire sürgető a visszatérésünk. Természetesen nem csak a ruhatáram miatt. Gondolj például az
ablakfüggönyökre! Ha azt akarjuk, hogy a mieink legyenek a legszebbek egész Wiltshire-ben, akkor a következő
napokban a rőfösöknek kell szentelnünk magunkat.
Elégedetten hallgatva húga eltökélt szavait, Mrs. Hurst kedvesen válaszolt. A maga részéről biztosította
Caroline-t arról, minden erejével azon lesz, hogy helyet foglaltasson a szombati előadásra, nehogy páholy nélkül
maradjanak.
- Egy kissé felbolydult a dolog azóta, hogy Kean ennyire népszerű lett. Múlt héten például Lady Graftonnak
már nem jutott hely, ezért kénytelen volt egy másik előadást megnézni a Kisszínházban. Egy vacak kis darabot,
gyenge színészekkel, és ráadásul közönséges gyülekezet előtt!
Mindezek a fáradságos teendők arra szolgáltak, hogy nővérek egyetlen percet se kényszerüljenek magukra
hagyva, unalomban tölteni. Caroline Bingleynek emellett volt még egy várva várt programja arra a napra, amiről
még testvérének sem beszélt. Tudomására jutott, a fess Heywood kapitány elutazott Sir Geoffrey házából
Rosingsba, s azt is hallotta, hogy onnan pedig Londonba érkezik - ez a hír pedig igencsak számot tartott az
érdeklődésére.
Mr. Hurst nemsokára csatlakozott hozzájuk, és nagylelkűen elfogadott egy csésze teát, miközben tőle
szokatlan
 izgalommal és megdöbbenéssel mesélte el, mit tapasztalt, mikor Mr. Darcy közeli, Grosvenor téri házánál járt.
Szomszédját akarta meglátogatni, de az házon kívül volt. Ehelyett viszont ott találta az aznap különösen vidám
Mrs. Annesleyt, a család egykori nevelőnőjét. Mikor az asszony fényes jókedvének okát firtatta, megtudta, hogy
nem más, mint kis tanítványa, Georgiana Darcy érkezett meg váratlanul a bátyjához. Ezért örült hát olyannyira
Mrs. Annesley, hogy bárki azt hihette volna, hatalmas vagyont örökölt.
- Miss Darcy Londonban van? - kérdezte Caroline. - Egészen különös. Biztos voltam benne, hogy még jó ideig
Kentben marad. Ez a lány egy hétig sem képes nyugton maradni. Csodálkozom azon, mennyire szeszélyes. Miért
nem képes vidéken maradni, és a tanulmányaival meg zenével foglalkozni? Nincs már így is épp elég örökösnő
Londonban? Tartok tőle, hogy őt is csak a könnyed szórakozás vonzza, mint oly sokakat az ő korában.
Mrs. Hurst is szükségét érezte, hogy hangot adjon a fiatal hölggyel kapcsolatos félelmeinek. Bánatos hangon
tehát így szólt:
- Nem lehet nem észrevenni, mennyire neveletlen. Sokkal több dologról van véleménye, mint az fiatal kora
alapján illő volna, ráadásul szívesen is hangoztatja azokat. Tagadhatatlanul nyomot hagytak benne is a családját
ért legutóbbi hatások. Szegény Georgiana, pedig milyen bájos kislány volt. Bár nem csodálom, hogy egyre
önfejűbbé válik egy olyannak a társaságában. Biztosíthatlak, meglesz még ennek a böjtje.
 HARMINCKETTEDIK FEJEZET

Mr. Darcy már jól ismerte Mr. Gardiner józan ítélőképességét, most azonban, hogy a sajnálatos események
miatt maga is többet forgolódott Eliza bácsikájának társaságában, felfedezte, mennyire megértik egymást. Darcy
természetéből fakadóan inkább visszahúzódó volt és a legszűkebb baráti társaságán kívül nem is igen volt
hajlandó legyőzni természetét; ezért aztán igen gyakran arroganciával is vádolták meg. Mr. Gardiner
társaságában azonban sokkal könnyebben fejezte ki érzelmeit, mint szinte bármikor életében azelőtt.
Elizabeth bácsikája az üzleti életben tanúsított keménysége mellett a társaságban szellemes és szerény
embernek bizonyult, olyannak, aki elfogultság nélkül hozza meg döntéseit, és aki legutolsó alkalmazottjával is oly
szívélyes modorban beszél, mint magával Fitzwilliam Darcyval. Sir Geoffrey Portlandet, akit Darcy legalább
annyira tisztelt és szeretett, erősen korlátozta saját rangjához való ragaszkodása, ezzel szemben Edward Gardiner
sohasem a rang vagy a pozíció, hanem a tisztesség és viselkedés alapján ítélte meg az embereket. Ráadásul ő
volt az az ember, aki noha annak idején nem volt tudatában cselekedete súlyának, pusztán emberszeretetből
elvitte Elizabethet Derbyshire-be, és így Darcyhoz is. Furcsa is lett volna, ha ők ketten nem válnak szinte azonnal
jó barátokká.
Azokon a napokon, amikor látogatást tettek Darcy ügyvédjénél, szokásukká vált, hogy utána együtt
kényelmesen végigsétáljanak a Chancery Lane-en, át a Cityn, egészen Mr. Gardiner Gracechurch Street-i házáig.
Eközben persze megvitatták, már amennyire a kerekek zajától és az utcai árusok rikkantásaitól azt lehetett, az
ügy fejleményeit és minden felmerülő témát.
Néhány nappal Georgiana Darcy Londonba érkezése után, egy este, mikor maga a lány is hivatalos volt
Gardinerékhez vacsorára, sok minden aggasztotta a férfiakat: a kor-
 mány legújabb bolondságai, a koldusok megdöbbentő elszaporodása a Cityben, Mr. Nash egymás után
felbukkanó, szép, új épületei a West Enden. Kölcsönösen kielégítő társalgásuk meggyorsította lépteiket, és még
alig ütötte el az ötöt a Bow Bell, amikor már a Gracechurch Streeten jártak.
- Jaj, Mr. Gardiner - kiáltott a felesége, amikor beléptek a szalonba -, nem is érkezhetett volna jobbkor.
Frederick nem hajlandó abbahagyni Mary nyaggatását, Harriet pedig Richardot kergeti a szobákon keresztül. Itt az
idő, hogy végre fellépjen atyai szigorával.
Mr. Gardiner, aki túlságosan szerette a gyerekeit ahhoz, semhogy megharagudjon kópéságuk miatt, és
leginkább szórakoztatta csintalanságuk, szigorú ábrázatot erőltetett magára, és komoly léptekkel elindult a
gyerekszoba felé, hogy helyreállítsa a rendet.
Ez az alkalom lehetővé tette Mr. Darcynak, hogy végre négyszemközt beszéljen jó barátjával, Mrs. Gardinerrel.
Az unokahúgok kedvenc nénikéje vele is hamar megszerettette magát talpraesettségével és tapintatosságával.
-Mr. Gardinerrel már alig várjuk, hogy találkozhassunk Miss Darcyval. Eleddig nem igazán adódott alkalmunk
megismerni őt, bár Elizabeth gyakran szól dicsérőleg róla a leveleiben. Élénk teremtésnek írja le, olyannak,
akinek vág az esze, és szokatlanul erősen vonzódik a könyvekhez. Ez utóbbi oly tulajdonság, melyet, saját
bevallása szerint, újdonsült sógornője is irigyel tőle. Mindent összevetve tehát, elbűvölő személyiségnek tűnik.
-Kétségtelenül az is - sóhajtotta Darcy. - Ám ön is, Mrs. Gardiner, kinek oly sokszor volt alkalma fiatal
hölgyekkel foglalkozni, jól tudja, hogy sem a szépség, sem pedig az ész nem jár együtt szükségszerűen az
engedelmességgel. Valójában már az, ahogy idejött is, igen illetlen és helytelen. Catherine nénikéje, aki
valóban tekintélyt parancsoló asszony, bizonyára túl szigorú hangon beszélt vele. De hogy ezért Georgiana
rögtön összecsomagoljon és felutazzon Londonba? Sőt még azt várja, hogy helyeseljem a cselekedetét?!
Örülök, hogy itt van, de ez a viselke-
dés akkor is elfogadhatatlan egy fiatal lány részéről, és semmi szín alatt sem nézem ezt el neki.
-Természetesen minden körülmények között figyelembe kell venni a társadalmi konvenciókat - mondta
békítőleg Mrs. Gardiner. - De mint olyasvalaki, aki ennyi évvel a háta mögött talán rendelkezik némi
tapasztalattal hasonlóan önfejű fiatal hölgyek viselkedését illetően, bátorkodom javasolni, Mr. Darcy, hogy az
ilyen érzékeny virágot csak nagy körültekintéssel lehet nevelni. Elizabeth elmondta, hogy Georgiana
kivételesen érzékeny teremtés, és bármit is tegyen ön, ez az érzékenység végül ki fog ütközni.
-Mint ahogyan már most is ez történik - válaszolta Darcy, aki meghökkenve tapasztalta, hogy talán még
jobban megbízik ebben az asszonyban, mint a férjében, így aztán őszintén feltárta előtte a gondolatait.
-Bevallom önnek, asszonyom, hogy egy kissé zavarban vagyok. A nők teljességgel idegenek a számomra:
anyám meghalt, amikor én még gyerek voltam, és Georgiana, bár szívemből szeretem, mindezidáig túl fiatal
volt ahhoz, hogy igazi társaságom lehetett volna. Röviden, egész fiatalságomat úgy töltöttem, hogy csak
férfiak vettek körül. A másik nem a mai napig is titokzatosnak tűnik a szememben. Drága Elizabethemtől
nagyon sokat tanultam, de naponta döbbenek rá, milyen keveset értek még mindig. Minden bizonnyal egy
egész élet sem elegendő ahhoz, hogy mindent megtanuljak. Emellett nem csak rám volt Elizabeth jótékony
hatással. Ahogy én azt látom, Georgiana igen félénk és ügyetlen kislány volt, akinek, mint ahogy azt ön is
tapasztalhatta, még az is nehezére esett, hogy rendben kitöltse a teát mások jelenlétében. Magányában
azonban olvasmányai már kora ifjúságától fogva szenvedélyes, sőt drámai tettekre sarkallták. És most, hogy
feleségem bátorsága és talpraesettsége csak még jobban felbátorították, határozottan irányíthatatlanná vált. A
helyzet már Pemberleyben sem volt könnyű, erre tessék, ő most Londonban van, Elizabeth pedig Derbyshire-
ben és én, drága Mrs. Gardiner, már igazán azt sem tudom, mit csináljak vele.
 Mrs. Gardiner legszívesebben elnevette volna magát, látva, mennyire aggodalmaskodik Mr. Darcy az ilyen
fiatalos bolondság miatt, de megértvén, hogy a fiatalúr szíve mélyéig aggódik, összeszedte magát és komolyan
válaszolt.
- Könyörgöm, nyugodjon meg, kedvesem! A fiatalok merészsége gyakran okoz gyámjuknak keserves
gyötrelmeket, helyes útmutatással azonban ez gyakran olyan tulajdonságnak bizonyulhat, mely becsületére válik
mind a férfi, mind pedig a női nemnek. Feltételezem, Georgiana csak jót akar, és ha ki is jön a sodrából, azt nem
szándékosan teszi. Nem, nem kérdem, hogy az ön húgának függetlensége csakis csodálatot érdemel.
Nem telt bele sok idő, és Mrs. Gardinernek alkalma nyílott a fentinél közvetlenebb megfigyeléseket tenni,
hiszen a szóban forgó ifjú hölgy érkezését jelentették. Miss Darcy valóban olyan jó színben és hangulatban jelent
meg - örömmel üdvözölte ismét Elizabeth nagynénjét - oly keveset látni a drága nénit Pemberleyben - hát nem
csodálatos London ilyenkor tavasszal? -, hogy akarata ellenére még bátyja is örült a viszontlátásnak.
Mrs. Gardiner viszont alig tudta megdöbbenését palástolni. Elizabeth írt ugyan Georgiana fejlődéséről, de ez az
élénk fiatal hölgy teljesen más volt, mint az a félénk kislány, akit két nyárral ezelőtt megismert. Tekintete
nyíltságot tükrözött, beszéde pedig szerény és udvarias volt. A hozzájuk csatlakozó Mr. Gardiner láthatóan el volt
ragadtatva.
- Túlságosan régen találkoztunk - kiáltotta szinte azonnal, ahogy belépett. - És az eltelt idő, ha mondhatok
ilyet, Miss Darcy, csak még inkább beteljesítette önben azokat az ígéreteket, amelyek már az elején oly
nyilvánvalóak voltak. Mióta Elizabeth férjhez ment, Mrs. Gardiner és én több alkalommal terveztük, hogy
visszatérünk Derbyshire-be, de üzleti ügyeim ebben eleddig megakadályoztak. Határozottan állíthatom - mondta
meghajtva magát a lány felé -, hogy tovább nem tarthatnak fel.
Georgiana, miközben elpirult kissé hallva ezeket a meleg szavakat, mosolyogva válaszolt.
 - Félek, odahaza nem sok változást találnak majd. London, ahogy látom, már ez alatt a két év alatt is
rengeteget változott, de vidéken csak a növényzet váltja a színeit. De, drága Gardiner bácsi - folytatta halk,
izgatott hangon -, micsoda változások történtek az ön életében, mióta utoljára találkoztunk! Kérem, mondja meg,
hogy érzi magát szegény nővére?
Darcy arca megvonaglott ezekre a szavakra. Georgiana régóta megvetett mindenfajta diszkréciót, ez pedig a
bátyja szerint idegenekkel szemben is nehezen tűrhető, ily közeli kapcsolatban pedig egyenesen
megengedhetetlen. A l á n y hangja azonban annyi kedvességgel és melegséggel volt tele, hogy mindenkit
lefegyverzett volna vele, kivéve talán csak a legmegátalkodottabb szőrszálhasogatókat és azokat, akiket ily
szerető aggodalommal fűzi hozzá a testvéri kötelék.
Mr. Gardinertől távol állt, hogy megbántva érezze magát.
- Ne izgassa magát, Darcy. Mrs. Gardiner és jómagam bátorkodunk az ön húgát, csakúgy, mint önt, családunk
tagjának tekinteni. Őszintén beszélhetünk előtte. Tegnap látogattam meg Mrs. Philipset, Miss Darcy, és köszönöm
érdeklődését, tűrhető az egészsége. A börtöncellája kényelmesnek mondható, ha fényűzőnek nem is, és legalább
jól táplálják. Ami pedig a kilátásait illeti, ugyan ki mondhatna biztosat? Az ügye még hetekig nem kerül
tárgyalásra, Fordyce pedig nem bocsátkozik jóslásokba a végkimenetellel kapcsolatban. Mr. Philips még mindig
meg akar egyezni azzal az aljas Turnerrel, bátyja és jómagam pedig csak annyit tehetünk, hogy igyekszünk erről
lebeszélni. Mrs. Philips, az a szegény asszony, iszonyúan fel van háborodva. Megfosztották szabadságától,
ráadásul cellatársa nem tud ostábláz-ni. De hát - sóhajtotta - a testvérem mindig is bolond volt. Félek,
szerencsétlensége sem használt az elmeállapotának.
A következő helyszín az ebédlő volt. A Mrs. Gardiner kínálta vacsora bőséges és elegáns volt, és oly
természetességgel folyt a tálalás, hogy bárki azt hihette volna, hogy legalább annyi francia szakácsot tart, mint
amennyi Pemberleyben sürgölődik. A társalgás egy ilyen vidám asztal mellet csakis könnyed témákról folyhatott.
 -Már csak egyetlen személy hiányzik ahhoz, hogy tökéletes legyen a boldogságunk - kiáltotta Mrs. Gardiner. -
Kedves Mr. Darcy és drága Miss Darcy, gondolják csak el, milyen vidám volna a mi kis társaságunk, ha
Elizabeth is velünk lehetne!
-Oly ritkán látjuk az unokahúgunkat mostanában - tette hozzá egyetértőleg Mr. Gardiner. - Az ő boldogsága a
miénk is, de bevallom. Isten tudja, hányszor sopánkodtunk már azon Mrs. Gardinerrel, hogy miért kellett azt
Londontól jó százmérföldnyire megtalálnia. Mrs. Gardinert múlt évben lázas betegség döntötte le a lábáról,
hogy hiányoltuk akkor a mi drága Lizzynk áldásos jelenlétét. Attól függetlenül, mennyire örültünk is a
társaságának, milyen kényelmes volt, amikor csak üzenni kellett, és egy nap alatt megérkezett!
-Hálátlan gazember - nevetett a felesége -, azért örültél annyira Elizabethnek, mert jó szolgálatot tett nekünk
mint ápolónő? Nem - váltott komolyabb hangra -, ön túl természetesnek veszi a kellemes társaságot, Mr.
Gardiner, és ez érthető is. A férfiak, miközben a világ dolgaival foglalkoznak, megválogathatják barátaikat, hisz
oly sok emberrel találkoznak. Nekünk, nőknek azonban szegényesebb választék áll a rendelkezésünkre.
Szerencse kérdése, vajon a sors olyanokat is utunkba sodor-e, akik nem teljesen ellenszenvesek a
szemünkben. Hisz milyen ritka az, amikor olyan emberrel találkozhatunk, aki nem pusztán társasági
erényekkel büszkélkedhet, hanem sziporkázó szellemességével is üdítően hat ránk. Milyen ritka ez, és épp
ezért milyen értékes, amikor, mint Elizabethben, mindezt megtalálhatjuk!
Georgianát teljesen felkavarták ezek a szavak. Túlságosan is gyakran kényszerült olyanok társaságában időzni,
mint amilyen Caroline Bingley vagy Anne de Bourgh. Csak Elizabeth érkezésével adódott először lehetőség arra,
hogy valami jobbat találjon. És most végre Mrs. Gardinerben talált valakit, ki ugyanúgy hisz az értelem
felsőbbrendűségében, mint ő.
 - Valóban - kiáltotta csillogó szemekkel -, a lélek harmóniája többet ér a világi hívságoknál, és én ezért, a
ballada hölgyéhez hasonlóan, örömmel lemondanék a puha ágyról, és vándorolnék akár a cigányokkal is, ha
társaságukat kedvesebbnek találnám a többiekénél.
Darcy, aki fokozódó jókedvvel hallgatta ezt az eszmecserét, nem bírta ki, hogy közbe ne szóljon.
-Nem kétséges, hogy valóban így tennél, feltéve persze, ha magaddal vihetnéd nem egy, de rögtön mindkét
szobalányodat. Georgiana, romantikus hajlandóságoddal nincs semmi baj, de jobban tennéd, ha komolyabb
tanulmányokkal foglalkoznál, ahelyett, hogy költészettel tömnéd tele a fejedet.
-Azt kívánná inkább - vágott közbe Mrs. Gardiner -, hogy a húga könyv nélkül sorolja Oroszország és Kína főbb
folyóvizeit, vagy az ezekhez hasonló, manapság divatos, haszontalan tudományokkal bíbelődjön? Ön
tanulmányokról beszél, Mr. Darcy, de amit én annak nevezek, az nem az, ami véletlenszerű adatokkal árasztja
el a nőt, hanem ami inkább felébreszti benne a gondolkodás képességét és hatalmát. Ez az, ami igazán
csiszolja ízlését, beleneveli a szabályokat és végül, szerencsés esetben, rávezeti önmaga megismerésére. És
ha Georgiana ezt nem a történelmi könyvekben találja meg, hanem a verseskötetekben, akkor a költészet az,
amit olvasnia kell.
Georgiana csodálattal hallgatta. Ez az asszony el meri mondani azt, amire gondol, és tényleg meg is tette,
ráadásul úgy, hogy közben tudatában van, hogy Pemberley ura, Mr. Darcy minden egyes szavát figyelemmel
hallgatta. Annál is nagyszerűbb volt ráadásul ez a tette, mivel az ügy, amelynek védelmében felszólalt, Georgiana
saját gondolatait tükrözte. Itt van hát valaki, akivel igaz barátság fűzheti össze.
Darcy udvariasan meghajolt, jelezve, hogy tudomásul vette az asszony szavait. Behozták a fácánsültet, és a
vacsora mind az elme, mind pedig a gyomor legnagyobb megelégedésével folyt tovább.
 HARMINCHARMADIK FEJEZET

Heywood kapitány elhagyta Rosingsot, és Londonba utazott. Legnagyobb sajnálatára üzletei ügyei nem
engedték meg, hogy tovább is vidéken időzzön, hát útra kelt.
Már másnap a városba érkezett, és a George Streeten talált magának szállást, ahol mihelyt kényelmesen
berendezkedett, azonnal üzleti ügyei után indult. Elsőként a Grosvenor Streetre ment, de Mr. és Miss Darcy
távollétében be kellett érnie annyival, hogy üzenetet hagyott. Sokkal szerencsésebben járt Mr. és Mrs. Hurst
házánál, alig néhány lépésnyire az előzőtől. Ez a család odahaza volt, és szívesen, bár tény, hogy kissé
meglepődve és igen zavartan fogadták látogatójukat.
Mr. Hurst már a szalonban üldögélt, és mivel sikerült beazonosítania az emlékeiben Heywood kapitányt
Georgiana Darcy báljának vendégei közt, a tőle telhető legbarátságosabb modorban üdvözölte is őt.
-A hölgyek - mondta - bizonyára nagyon örülnek az ön látogatásának. Magam is hiányolom a jó társaságot,
hiszen ebben az évszakban London igencsak szűkmarkú ezen a téren. Nem kedveli ön véletlenül, uram, a
szerencsejátékokat?
-Volt idő, amikor szívesen ültem le játszani. Olyan szórakozás ez, melyet, bevallom, örömmel űzök, feltéve, ha
tiszteletre méltó társaságban, kellően magas tétekkel folyik a játék.
Olyan válasz volt ez, ami még Mr. Hurst érdeklődését is felkeltette.
- Brook's-ot elég tűrhetőnek tartom idén - ajánlotta -, de egy lyukas garast sem adnék White-ért. Kiváló
kakasviadalok vannak azonban a Gray's Inn-nél. Negyven fontot nyertem a múlt kedden, és mondhatom, nem
hallottam ilyen rikoltozást Szent Mihály napja óta.
Mr. Hurst, miután ilyen változatosan és aprólékos gonddal mutatta be a Cityben fellelhető szórakozási
lehetősé-
 geket, elhallgatott, a maga részéről teljesítvén vendéglátói kötelességét. Nem sokkal ezután a két hölgy is
csatlakozott hozzájuk. Miss Bingley igen jó színben volt és nagyon izgatottnak látszott, és ha a kellemes
tengerésztiszt értett volna a divathoz, azonnal észrevehette volna, hogy kalapkáján a díszítés a legfrissebb,
legdivatosabb árnyalatú. Hideg sültet és süteményt hozattak és fogyasztottak el jóízűen, majd élénk társalgás
vette kezdetét.
Miss Bingley kifejezte abbéli örömét, hogy láthatja a kapitányt, aki szerinte magával hozta Kent édes levegőjét
is. Ő maga is hosszasan időzött nemrégiben vidéken, de sokkal kevesebb haszonnal, mint a férfi. Milyen jó dolguk
is van az egyenruhás uraknak! Ő viszont, akinek lépést kell tartania a divattal, most kétségbeesve tapasztalja,
mennyire divatjamúlttá vált egész ruhatára. Heywood kapitány, más fiatalemberekhez hasonlóan, vajmi keveset
értett a női holmikhoz, de tudta, mi a kötelessége, így a hölgy ruhájára pillantva rögvest meg is jegyezte, milyen
jól illik ez a színárnyalat Miss Bingley szeméhez.
Caroline szerényen lesütötte pilláit, és arról faggatta a fiatalembert, hogy mi londoni tartózkodásának célja? A
kapitány nemigen tudott pontos választ adni erre a kérdésre, hiszen sok elintéznivaló merült fel, de remélte (és
ezt a kijelentését sokatmondó pillantással kísérte), hogy terveiben azok is szerepelnek, akiket immáron barátainak
mondhat. Miss Bingley felbátorodva ezeken a szavakon arról kérdezte, hogy rábírhatná-e arra, hogy velük
vacsorázzon aznap este. A kapitány közölte, fájdalom, már máshová ígérte el magát, de már alig várja, hogy
ismét a hölgyek társaságát élvezhesse, amire lehetőség szerint még a hét vége előtt sort kíván szakítani.
Mindannyiuk legnagyobb megelégedésével zárult a kapitány látogatása, aki indult, hogy más meghívásainak is
eleget tegyen.
Később azon az estén Caroline Bingley kiöntötte szívét a nővérének. Miután tűrhető hangulatban átvészelte
sógora társaságát a vacsora és az azt követő kártyaparti so-
 rán, és megbizonyosodott felőle, a ház ura elindul a Brook's-ba, hogy egész estéjét ott töltse, végre alkalma
adódott arra, hogy beszéljen nővérével a szívének oly kedves témáról.
- Nem tagadom, Louisa, már igen régóta számítottam arra, hogy Heywood kapitány megjelenik Londonban.
Sőt, a szívem mélyén teljesen biztos voltam abban, hogy eljön, hisz annyira kedves volt hozzám Derbyshire-ben.
Ó, kedvesem - mondta önelégültséggel a hangjában -, ha így folytatja, igen csak nagy veszélyben lesz szívem.
Mrs. Hurst, miközben figyelmesen hallgatta testvére szavait, nem állta meg, hogy ne gondoljon arra, milyen
nagyszerű volna, ha egy ilyen csinos tiszttel egészülne ki a társaságuk a következő heti színházlátogatásra.
- Gondolod, hogy A hetvenkedő katona megfelelő lesz a mi tenger járt barátunknak, Caroline? Vagy az
inkább a hadsereggel foglalkozik, és nem a tengerészettel?
És nehogy a húga azt higgye, hogy aki nem járt az Akadémiára, az műveletlen tuskó, mindjárt hozzá is tette:
- Milyen kár, hogy Mr. Keane nem inkább A viharban játszik.
Heywood kapitány eközben visszatért új szállására és örömmel látta, egy üzenet várja Miss Darcy kezeírásával,
aki levelében sajnálatát fejezi ki, amiért elmulasztották a találkozást, de reméli, a kapitány megtiszteli
társaságukat és elfogadja a másnapi zenés estélyre szóló meghívásukat, mely a Grosvenor Square-i házukban
kerül megrendezésre. Az úriember habozás nélkül elküldte beleegyezését.
Georgiana meglepetése hatalmas volt, mikor reggeli kocsikázásából hazatérve a kapitány kártyáját találta az
asztalon. Hát nem úgy tűnt, hogy esze ágában sincs Rosingsot elhagyni az ideig, még akkor sem, amikor ő nagy
dérrel-dúrral útra kelt? És mégis, itt van Londonban, és csupán pár percre az ő házuktól szállt meg. Máris fellázadt
volna, fel tudott volna lázadni Őladysége zsarnoksága ellen olyannyira, hogy búcsút intsen a ladynek is, a
lányának is? És ha így áll a dolog, történhetett mindez őmiatta? Újonnan
 szerzett józanságával azonban azonnal elvetette ezt a bolondos ötletet. Ha Heywood kapitány ily hirtelen
Londonba jött, akkor egészen biztosan valamilyen általa nem ismert hivatalos ügy lehet az oka, talán üzleti
ügyben, talán az Admiralitás parancsára érkezett a városba. Mindezek ellenére az tény maradt, hogy az úriember
a városban van, és a lány tagadhatatlanul örült a jelenlétének.
A rákövetkező este Georgiana jóval a kitűzött időpont előtt elkészült. A fiatal tiszt is pontosan érkezett, és
amint belépett a szalonba, észrevette, alkalom kínálkozik egy kis magánbeszélgetésre, azonnal bele is fogott. A
lány hirtelen távozása Rosingsból, kezdte, nagyobb bánatot okozott neki, mintsem azt ő gondolná. A gyakori
kilovaglások Kentben egyre fontosabbá kezdtek válni a számára, de azzal, hogy Georgiana elment, már semmi
örömet nem talált bennük.
Georgiana nem nagyon tudta, mit mondjon, ezért gyorsan témát váltott, és azt tudakolta, vajon a kapitányt
Londonba hozó ügyek nem kellemetlen természetűek-e. Ez a kérdés azonban teljesen megváltoztatta a
hangulatot.
- Alig merem elmondani önnek, Miss Darcy, milyen ügyben vagyok a városban. Olyan természetű dologról van
szó... ami... - ennél a pontnál hirtelen elhallgatott, és egy teljes percen át csendben maradt. Georgiana zavartan
nézett rá. Ha nem tudta volna jobban, még azt hihette volna, hogy a férfi kis híján megkérte a kezét! A kapitány
azonban felpattant, fel s alá kezdett járkálni a szobában, és közben alig hallható hangon mormogott bizonyos
dolgokról, melyek nagy teherként nehezednek rá, és hogy csakis Londonban találhat rájuk megoldást. Georgiana
zavarodottsága nőttön nőtt.
Hirtelen azonban a kapitány észrevette a lány megrökönyödését, és azonnal igyekezett jókedvre deríteni.
- Nem voltam egyedül a bánatommal az ön hirtelen távozása után - mondta igen élénk hangon. - „Meg
vagyok döbbenve és teljesen fel vagyok háborodva", mondta folyton az ön nagyra becsült nénikéje, vagy néha, a
változatos-
 ság kedvéért: „Fel vagyok háborodva és teljességgel meg vagyok döbbenve".
Georgianát nem úgy nevelték, hogy szórakozást találjon idősebb rokonai kigúnyolásában, és ezért roppant
mód meglepte a kapitány frivol stílusa. Aztán viszont eszébe jutott, hogy maga Elizabeth is többször nyilatkozott
játékos, sőt pajkos hangnemben bizonyos dolgokról és személyekről, ráadásul a kapitány álünnepélyes
előadásmódja is mosolyra késztette, annak ellenére, hogy kényelmetlenül érezte magát.
A fiatalember felbátorodva folytatta.
- Biztosíthatom, ilyen fokú udvariatlansággal Őladysége eddig még sohasem találkozott. Csak elképzelni is
szörnyű, hogy az ő egyik unokahúgának esetleg saját gondolata vagy véleménye is lehet! Igazán szégyellhetné
magát, Miss Darcy, ezért a vakmerőségért!
Lady Catherine személyének ily módon megidézése annyira szórakoztatta mindkettőjüket, hogy együtt
nevettek, míg Georgiana sóhajtva nem folytatta.
-Kedves nénikém! Az igazság az, uram, hogy félő, bármit is csináljak, sosem tudok a kedvére tenni. Sajnos,
már azt is egy nőhöz méltatlannak tartotta, hogy kimondjam, amit gondolok! Engedelmességem bizonyítására
azt várta volna, hogy álló nap csak kézimunkázzam, csendben, egy mukk nélkül.
-Nem látok erre sok reményt, Miss Darcy - felelte csodálattal a kapitány.
Majd végignézve a lányon, melegséggel a hangjában így folytatta:
- Csak most jutott eszembe, hogy eddig csupán vidéken találkoztunk, ahol Derbyshire és Kent mindkettőnket
körülölelt balzsamos levegőjével és harsogó zöldjével. Még sohasem láttam kegyedet itt, a csillogó nagyvárosban,
divatozó dámák között. És ha bátorkodhatom ilyet mondani, az összehasonlítás egy cseppet sem árt önnek. Épp
tegnap történt, miután önöket nem találtam itthon, úgy éreztem udvarias kötelességem, hogy meglátogassam
szomszédjukat,
 Mr. és Mrs. Hurstöt és az ő testvérüket, Caroline Bingleyt. Kétségtelenül divatosak és bájosak, de ön, aki oly
kevéssé látszik törődni ilyen lényegtelen dolgokkal, mint a divat, mégis - látszólag még behatóbban szemügyre
véve a lányt - van valami kegyedben, valami természetes könnyedség, ami elkíséri, akárhová is megy, legyen az
Bakewell vagy a Grosvenor Square.
Utolsó mondatát Mr. Darcy megjelenése szakította félbe. Először meghökkent, amikor látta, hogy húga már
megérkezett, és oly közvetlen módon társalog távoli unokatestvérével, mint ahogyan csak a legjobb barátaival,
hosszú ismeretség után szokott. Ennek ellenére kifogástalan udvariassággal köszöntötte vendégét, üdvözölte őt a
Grosvenor Square-i házban és kifejezte reményét, hogy a kapitány új szállásának közelsége Mr. Nash
építkezéseihez nem okoz kényelmetlenséget.
Az energikus kapitányt azonban nem lehetett eltántorítani.
- Csodálattal figyelem az ön gyámkodásának áldásos hatását ezen a fiatal teremtésen. Sir - fordult hozzá,
ámulattal a hangjában. - Neveltetésén dicséretesen látszik az ön szerető keze nyoma. Önuralmának magam is
tanúja voltam, mikor a minap szerencsém volt látni, mint ostorozza őt igazságtalanul nagyra becsült nénikéje,
Lady Catherine.
Nevető, szeretetteljes pillantást vetve Georgianára így folytatta:
- Ha Miss Darcy kiáll egy ügy mellett, akkor azonnal látszik, hogy milyen rettenthetetlen.
Sajnálatos módon, ez a dicsőítő beszéd nem azt a hatást érte el Mr. Darcynál, mint amire a tiszt számított.
- A nénikém - mondta Darcy hűvösen -, ha makacs is, igen figyelemreméltó asszony, és nem ajánlatos
félvállról venni. Különösen nem az unokahúga feladata, hogy gúnyolódjék rajta, akinek előmenetele és fejlődése a
lady szívügye. Georgiana személyiségéhez valóban hozzátartozik szókimondó hajlama, mindazonáltal még fiatal,
és nincs semmi szükség arra, hogy bátorítást kapjon a tiszteletlen
 ség terén. Bízom benne, hogy ön sem ért egyet elhamarkodott rosingsi távozásával.
A kapitány igen nyugtalannak tűnt.
- Uram - kezdte komolysággal a hangjában -, ön félreértette, amit mondtam. Nem szándékozom az ön húgát
okítani, hisz számomra úgy tűnik, nincs is rá szüksége. Minekutána pedig a nagynénje egyúttal az én jótevőm is,
gyermeki kötelességem, hogy jó szívvel tekintsek rá.
Majd elnyomva egy mosolyt, amint ismét Georgiana felé fordult:
- És az, hogy Miss Darcy és jómagam megengedtünk magunkat egy kis tréfálkozást Őladységével
kapcsolatban, még nem jelenti azt, hogy végzetes hibát követtünk volna el az illemmel szemben.
A könnyed visszavágás és a kapitány magabiztos hangja meghökkentette Mr. Darcyt. Adva volt egy
fiatalember, aki határozottan nagyobbra tartja saját véleményét az általánosan elfogadott udvariassági
szabályoknál, és látszólag senkitől sem fogad el tanácsot, még egy olyan előkelő személytől sem, mint Mr. Darcy.
Szerencsére épp ebben a pillanatban jelentették be Gar-dineréket, akik után nem sokkal a többi vendég is
megérkezett, köztük Hursték Miss Bingleyvel. így természetesen félbeszakadt a Mr. Darcy és Heywood kapitány
közti társalgás. A zenészek összegyűltek, a fiatalok pedig köréjük csoportosultak, hogy élvezzék a műsort.
Heywood kapitány könnyedén helyet foglalt háziasszonya és csinosan kiöltözött, határozottan figyelmesnek tűnő
barátnője, Caroline Bingley között.
 HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

Kevesen vannak, akik megválaszthatják a társaságot, amelyben jól érzik magukat. A hunsfordi paplakban,
Maria Lucas és Kitty Bennet folyamatos jelenléte, ha nem biztosított is Mrs. Collins számára épületes szórakozást,
mindenképpen megfelelőnek bizonyult ahhoz, hogy enyhítse férje elviselhetetlen figyelmességeit. Kitty széles
jókedve és Mariának a kis William minden egyes csínytevése láttán felharsanó nevetése olyan lármát
eredményezett, ami Mr. Collinsba gyakorlatilag belefojtotta a szót. Ha pedig Charlotte vigyázott, hogy ne nagyon
jöjjön elő hátsó szobájából, akkor akár egész délután elkerülhette őt.
Nagyon nyugtalan gondolatok foglalkoztatták a jó papot ezekben a napokban. Nem elég, hogy az
egyházkerület lakói továbbra is olyan udvariatlanok, hogy kitartanak szegénységük mellett, hanem most még
patrónusa zordon hangulatát is el kell viselnie.
- Milyen nagyon kínos volt Miss Georgiana Darcy legutóbbi viselkedése - mondta komoran odaadó feleségének
egyik reggel, amikor sikerült végre rábukkannia. - Szembeszegülni a nagynénjével, ilyen szemtelen módon
viselkedni! Hallatlan! Lady Catherine magasztos leereszkedése már önmagában dédelgetni való ajándék, úgy
bizony, ajándék, amelyre vigyázni kell! Milyen hálátlan ez a lány! És ha belegondolok, hogy én magam vezettem
végig a kertemen, szerény lakhelyemen, mutattam be hitvestársamnak és engedtem meg neki, hogy karjaiban
ringassa az én szemem fényét. Mérget vehet rá, Mrs. Collins, hogy ez még egyszer nem fog megtörténni. Elveim
és ünnepélyes fogadalmam miatt nem fogadhatok többé a házamban olyan embert, és nem tehetem ki a
családomat egy olyan ember látványának, aki képes volt ily botrányosan viselkedni idős rokonával. Amit
mondtam, megmondtam. Még akkor sem vagyok hajlandó megváltoztatni a döntésemet, ha a fiatal hölgy maga
könyörögne is, még akkor sem, ha
 az én, vagy akár a te életed múlna is rajta. Hacsak Lady Catherine maga nem tartaná helyesnek, hogy ezt
kérje tőlem - zárta le a monológját, mivel még időben eszébe jutott, hogy Georgiana végtére is Lady Catherine
unokahúga.
Miután ily módon tudomásul vette, hogy milyen túlkapásokra képesek még a legjobb családokba született ifjú
hölgyek is, figyelmeztette magát, és némi rémülettel a hangjában, a nálánál kevésbé tekintélyeseket:
- Bízom benne, drágám, hogy mind a te rokonod, mind pedig az enyém tudni fogja, hol a helye. Ami Maria
húgomat illeti, benne maradéktalanul megbízom, de mit tudsz Miss Kitty Bennetről? Megértette vajon, milyen
tisztelettel kell tekintenie az én kiváló patrónusomra?
Mrs. Collins szerencsére olyan megnyugtató válasszal tudott szolgálni, amellyel biztosíthatta, hogy a
beszélgetés a lehető leghamarabb véget ér.
- Kérem, nyugodjon meg, Mr. Collins. Mindkét hölgy oly félelemmel vegyes csodálatot érez Rosings úrnőjével
szemben, hogy jelenlétében aligha fognak egy szót is szólni, kivált nem valami pimaszságot. Ha sétálni mennek
is, mostanában ódzkodnak attól, hogy átlépjék a plébánia határait, nehogy összefussanak a ladyvel. Igazán
nagyszerű, hogy Mr. Beasley magára vállalta a szórakoztatásukat. Az ég tudja, milyen kevés ideje marad a
pihenésre. Istenáldása ő, az egyszer biztos.
Szavai nagyobb hatást értek el, mint amire számított. Férje ugyanis miután udvariasan egyetértéséről
biztosította, rögvest ki is mentette magát, mondván, van még egy kis elintéznivalója a könyvtárszobában, és ezzel
elvonult. Az igazat megvallva, Mr. Collins véleménye új segédlelkészéről cseppet sem volt olyan kedvező, mint a
feleségéé. Bármennyire remek fickó volt is, új megbízatásába oly elánnal vetette bele magát Hunsford
gondnokaként, hogy ez minden szempontból tékozlásnak tűnt. Mr. Collins magát az anglikán egyház több, mint
mintaszerű papjának tartotta, aki bármikor készségesen megkereszteli és összeadja vagyonos híveit, és csak egy
kicsivel kevésbé áll kész-
 ségesen a szegényebbek rendelkezésére. Ez a fiatalember azonban nem ismer határokat! Misszionáriusi
lelkesedéssel rohangászik a nyomorultak kunyhói között, tanítja válogatás nélkül bárki gyerekét, és ami a
legrosszabb, hogy így olyan hírnevet szerez magának az egyházkerületben, hogy előbb vagy utóbb Lady
Catherine-hez is eljut jótetteinek híre. Ezt igazán nem tűrhette. Mr. Collins azonban állhatatos ember volt, és
többek között olvasta Mr. Gisborne-nak a segédlelkész feladatkörével kapcsolatos értekezését, amiből világosan
kiderült, hogy legyen bár akármilyen áldásos ennek a fiatalembernek a tevékenysége, mindazonáltal sohasem
múlhatja felül plébánosát. Sovány vigasz volt ez, de ha nehéz idők járnak az emberre, még a szalmaszálba is
belekapaszkodik.
Miss Kitty Bennet kevésbé volt lesújtva, viszont annál nagyobb zavarban érezte magát Mr. Beasley
jelenlétében, aki annyira más volt, mint a többi fiatalember, akivel eddig megismerkedett. A merytoni tisztek vagy
akár Frank Middleton mind szellemes, huncut férfiak, akik sohasem igényeltek mást, mint kacér riposztokat és
ravaszkás pillantásokat. Mr. Beasley azonban komoly témákról szeret társalogni, és Kitty minden igyekezete
ellenére ragaszkodik hozzá, hogy ne színdarabokról, bálokról és pletykákról folyjon a szó, hanem azoknak a
szegényeknek a nyomorúságairól, akik között egész napját töltötte.
- Igen szép és megható azt látni - mondta egyik este, vacsora után -, mennyire élő valóság a kegyesség még a
legszegényebb viskókban is. Nem ritka, hogy esti órában térek be egyik-másik falusihoz, és igen gyakran azt
látom, hogy a család összegyűlik a kandalló körül, a családfő pedig a Bibliából olvas fel nekik. Szavamra, ez
valóban épületes szokás, és becsületére válna akár az előkelő házaknak is. De bevallhatom önnek, Miss Bennet,
hogyha gyakorlatiasabb dologban kérik tanácsomat, ami sok helyen megesik, igen nagy zavarban vagyok. Talán
ön és Miss Lucas elláthatnának tanáccsal e téren, sőt esetleg el is kísérhetnének
 ezekre a látogatásokra. Biztosíthatom, hogy a családok nagy megtiszteltetésnek tartanák.
Kitty döbbenten hallgatta, de már csak megszokásból is nevetve válaszolt.
- Ha lustaságunkat akarja ezzel gúnyolni, hát elérte a célját. Mégis, ha Miss Lucas és jómagam nem is érünk el
túl sok mindent az életben, rendszerint sikerül teljesítenünk szerény célunkat, és kimaradunk a bajokból. A
szegények meglátogatása az én családomban általában az idősebb testvéreinkre hárult. Meg különben is, egy
olyan csélcsap teremtés, mint amilyennek ön bizonyosan képzel engem, hogyan is lehetne segítségére egy ilyen
komoly egyházi férfiúnak. Könyörgöm, uram, ne gyötörjön ezzel tovább!
A lány csipkelődése nagyon bántotta a férfit. Távol állt attól, hogy gúnyolja őt. Mr. Beasley őszintén beszélt,
hiszen, nem lévén kenyere a komolytalankodás, más módot nem ismert.
- Láthatja, Miss Bennet - folytatta -, hogy amilyen jól megismertem a gyülekezeti tagokat és az ő lelki
szükségleteiket, agglegény lévén annyira nem tudom, miként segíthetnék rajtuk a legjobban mindennapi
nyomorúságaikban. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan vidám fehérszemély, mint kegyed, könnyebben
megértené, mire is van igazán szükségük. Például, árulja el, mit tenne, hogy a kisfiúk ne ütlegeljék folyton
egymást?
Majd bizakodóan a lány felé fordult, és elcsendesedve várta a választ a feltett kérdésre.
Ez a fajta figyelem annyira új volt Kitty Bennet számára, hogy tőle merőben szokatlan módon egy szót sem
tudott kinyögni. A fiatalember egyenessége oly természetes volt, oly töretlen bizalommal tekintett rá, hogy még
mielőtt az észrevette volna, már hatalmába is kerítette a lányt.
 HARMINCÖTÖTÖDIK FEJEZET

A Grosvenor Square-től nem egész egy mérföldnyire lakott egy asszony, aki fiatalabb éveiben Pemberleyben
tanította Miss Georgiana Darcyt a zene alapjaira. Az özvegy Mrs. Spencer abban különbözött utódaitól, hogy
szigorú fegyelemmel és a zene iránti rajongásától áthatva sikerült rávennie kis tanítványát, hogy komolyan
gyakoroljon nap mint nap. Mostanra azonban idős kora és az élet megpróbáltatásai miatt megromlott az
egészsége, és igen szerény körülmények között éldegélt a Shepherd's Market közelében.
Georgiana, mikor hallott erről Mrs. Annesleytől, lelke mélyéig megrendült, és együtt érző természetének
köszönhetően elhatározta, hogy még aznap reggel meglátogatja régi tanárát.
- Szegény asszony - kiáltotta -, ha elgondolom, hogy egyedül és nyomorúságos körülmények között kénytelen
tengetni az életét! Jaj, emlékszik, Mrs. Annesley, milyen vidám estéket töltöttünk Pemberleyben mi hárman és a
bátyám? Mennyire örülne Mrs. Spencer, ha Mr. Darcy is velünk jönne ma. Mindjárt meg is kérdezem tőle, hogy
csatlakozik-e hozzánk.
A könyvtárban foglalatoskodó Mr. Darcy azonban sajnálattal visszautasította a kérést. Ő maga is nagyon
kedvelte Mrs. Spencert, valóban szánta jelenlegi helyzete miatt, de annyira lefoglalták mind saját üzleti teendői,
mind pedig Mrs. Philips ügye, hogy még egy fél órácskát sem áldozhatott ilyen jótékony vállalkozásokra.
- Ezt a dolgot rád bízom, kedves húgom. Egészen biztos vagyok benne, hogy a te jelenléted örömet szerez
majd Mrs. Spencernek, és talán még vigaszt is nyújtasz neki nyomorúságos helyzetében. Jaj, milyen más lehet a
Jermyn Streeten lakni, mint egykor Pemberleyben.
Ezekben a napokban Mr. Darcy gondolatai gyakran időztek Derbyshire-ben. Túlságosan régóta volt már távol
 otthonától és szeretett feleségétől, türelmetlensége minden egyes nappal csak tovább nőtt. Üzleti ügyeinek
intézése tovább tartott, mint azt gondolta, és már alig várta, hogy viszontláthassa az ő Lizzyjét.
De sikerült újra visszaterelnie figyelmét a húgára, és kedves hangon így folytatta:
-Remélem, nem bánod, ha társaságunk lesz a teára. Ma délután ugyanis látogatónk érkezik Derbyshire-ből.
-Igazán? És ki lenne az? Őszintén remélem, hogy nem Mrs. Montague.
-Jobban tenné, Miss, ha az effajta tiszteletlenséget megfelelőbb alkalomra tartogatná - korholta a bátyja, de
kénytelen volt mosolyognia húga megjegyzésén. - Bár némi megkönnyebbüléssel tudathatom önnel, hogy nem
az előbb említett hölgyről van szó. Akiről én beszélek, az sokkal szívesebben látott vendég itt minálunk.
-Sokkal szívesebben? Csak nem az én sógornőmről, Eli-zabethről van szó?
-Sajnos őróla sem - válaszolta Darcy nagyot sóhajtva. - Mindazonáltal ez a valaki őróla is hírt hoz majd nekünk.
James Leigh-Cooper érkezik hozzánk, akit maga Mr. Nash hívatott Londonba, hogy konzultáljanak az új körtér
ügyében. Úgy tűnik, fiatal barátunk egyre nagyobb megbecsülésnek örvend az előkelő körökben is.
-Remélem, azért nem lesz addig annyira ünnepelt építész, hogy emiatt otthagyja Pemberleyt, mielőtt azt a mi
ízlésünkre alakította volna. Attól nem tartok, hogy az ehhez hasonló sikerek önteltté teszik majd, hiszen már
most az. Megengeded, bátyám, hogy elvigyem a hintót?
Így hát a két hölgy elindult a Jermyn Streetre, hogy megkeressék régi ismerősüket. A távolság ugyan nem volt
nagy, de az utca annyira tömve volt házalókkal és árusokkal, hogy szinte lehetetlenné vált a gyalogos közlekedés.
Végül egy keskeny, kanyargós utca végében megtalálták a házat, amelyet kerestek, ám annak szegényes
környezete és lerobbant külseje mindkettőjüket mélyen elszomorította.
 A látogatás végeztével, miután ahogy tudták, igyekeztek felvidítani az öreg hölgyet, Georgiana lesétált a
lakásból levezető keskeny lépcsősoron, és kilépett az utcára. Szíve mélyéig felkavarta drága barátnője szomorú
helyzete, és szilárdan eltökélte, a tőle telhető módon igyekszik majd könnyíteni Mrs. Spencer szenvedésein,
ugyanakkor igyekszik majd megbecsülni azt, hogy neki korántsem kell ilyen nyomorúságokkal szembenéznie.
Az utcára érve észrevették, hogy az addigra zsúfolásig megtelt elegánsan öltözött úriemberekkel, akik egy
környékbeli klubból siettek hazafelé, egymásnak büszkélkedve el az éjszakai whisten és makaón megszerzett
nyereményeikkel. Az emberáradat miatt néhány percre egy kapualjban kényszerültek menedéket keresni.
Végül a tömeg eloszlott, és ők ismét folytathatták útjukat. Az utca végén azonban ismét kénytelenek voltak
megállni, mert ismerős arcot véltek felfedezni a sarkon álló tengerész-egyenruhás fiatalemberben, aki láthatólag
várt valakire. Georgiana meghökkenve torpant meg. Az előtte álló férfi nem volt más, mint Thomas Heywood
kapitány.
A kapitány meglepetése talán még Georgianáénál is nagyobb volt. Elsápadt, és minden mozdulata zavaráról
árulkodott.
- Úgy éljek, ez Miss Georgiana Darcy! - kiáltotta, majd gyorsan összeszedte magát és nyugodtabb hangon így
folytatta: - Milyen különös, de egyben örömteli, hogy itt találom magukat, a városnak ezen a részén. Jómagam
csak igen ritkán járok errefelé. Ha bátorkodhatom megjegyezni, ez a hely igencsak messze esik a Bond Streettől
vagy a Grosvenor Square-től. Mi hozhatta önöket erre a nyomorúságos környékre?
És a kapitány olyan gyengéd kíváncsisággal nézett rá a választ várva, hogy Georgiana teljesen elfeledkezett
csodálkozni azon, vajon milyen ügyben járhat egy ilyen helyen maga a kapitány.
- Fájdalom, de szomorú küldetésben járunk - válaszolta. - Azért jöttem, hogy meglátogassam egyik volt
tanáro-
 mat, aki betegen, elhagyatottan él ebben az utcában. Megpróbáltam enyhíteni szenvedésein, de félek -
sóhajtotta -, napjai ezen a világon már meg vannak számlálva.
- Milyen gyöngéd, szerető szíve van önnek! - mondta a tiszt. - Sokan vannak, akik oly keveset törődnek az
ilyesmivel.
Majd hirtelen megváltozott a viselkedése, és sürgető hangon ágy szólt:
- Drága Miss Darcy, másokért való aggódása közben ne felejtkezzen el saját magáról sem! Ön sápadt és
elgyötört. Engedje meg, hogy nyomban elvezessem erről a helyről, és elkísérjem a Green Parkba. A
vadgesztenyefák különlegesen szépek ebben az évszakban. Jöjjön, nem fogadok el semmilyen kifogást,
mindannyian elmegyünk oda.
Megragadta a lány karját, és olyan sebesen lódult meg a park irányába, hogy egy kevésbé előzékeny úriember
esetében Georgiana talán már illetlen sietségnek tartotta volna. A virágzó gesztenyefák valóban pompás látványt
nyújtottak, a nap melege is kellemesen simogatta az arcukat, és amint hátuk mögött hagyták a Jermyn Streetet, a
kapitány is lassított léptein, és a helyzethez illően semmiségekről kezdett fecsegni.
- Észrevette már, Miss Darcy - mondta -, hogy a zene, melyet általában azért magasztalnak, mert még a
vadakat is megszelídíti, rendelkezik azzal a kevésbé áldásos tulajdonsággal is, hogy némelyeket szenvelgésre
késztet? Példának okáért, az önök máskülönben élvezetes estélyen, ott a Grosvenor Square-en, ön csendesen a
valóban kiváló zene hallgatásába merülten üldögélt. Másokat azonban annyira lefoglalt az, hogy látsszon rajtuk az
élvezet, itt a sorozatos sóhajtozásokra és eksztázistól csillogó szemekre gondolok, hogy aligha hihető, hogy akár
egyetlen hangot is meghallottak.
Georgiana igen jól mulatott, hiszen nyomban rájött, hogy ez a leírás Caroline Bingley viselkedésére illik.
- Milyen igaza van - felelte huncutul -, és önt uram, természetesen oly mértékben elandalíthatta a zene, hogy
 mit sem vett észre mindezekből. Jöjjön, versenyezzünk, melyikünk tud többet megnevezni az estélyen játszott
darabok közül!
A kapitány csak mosolygott, és továbbsétált. Mindketten oly lelkesen, olyan kölcsönös elégedettséggel
társalogtak, hogy Georgiana óhatatlanul elmerengett, vajon mi mindent mondana még lovagja, ha Mrs. Annesley
nem lenne velük. Úgy tűnt, igen gyorsan értek el a park kapujához, ahol a hintó már várt rájuk.
Ám épp a kapunál történt, hogy a kapitány megtorpant, majd hirtelen megragadta a lány karját, és
megpróbálta gyorsan félrevonni. Túl késő volt: George Wickham hadnagy toppant eléjük. Georgianának a
döbbentettől földbe gyökerezett a lába, és remegni kezdett. Ismét találkoznia kellett hát vele, sőt mi több, itt
Londonban, váratlanul. Hát már sohasem hagy neki békét ez az ember?
Maga a hadnagy azonban egyáltalán nem látszott meglepettnek. Sőt, olyan magától értetődő
természetességgel viselkedett, mintha egyenesen ő tervezte volna meg így a találkozást.
- Ó, hát itt van, Heywood! - kiáltott hirtelen. - Azt gondoltam... de nicsak, kiket hozott magával? Csak nem a
nagyra becsült Mrs. Annesley és az ő fiatal tanítványa, Miss Georgiana Darcy Pemberleyből?
Odafordult a hölgyekhez, hogy udvariasan üdvözölje őket, de mielőtt társalgásba elegyedhetett volna velük,
Heywood kapitány közbelépett, és Georgiana segítségére sietett.
- Nem tudtam, hogy ön Londonban tartózkodik, uram - mondta sietve, sokatmondó hangsúllyal. - Megbocsát
nekünk, ha nem vesztegetjük tovább kellemkedéssel az időnket. Sürgős dologban járunk, és Miss Darcy hintója
már vár ránk.
Ezzel karját nyújtotta a hölgyeknek, és sebesen elvezette őket.
Milyen más volt a kis társaság hangulata most, amidőn elhagyták a parkot, mint mikor vidáman és gondtalanul
 sétálgattak benne. Mrs. Annesleyt egészen megrázta ez az incidens, hiszen azonnal felismerte azt az embert,
aki majdnem romlásba döntötte fiatal úrnőjét. Georgiana hálásan támaszkodott a kapitány karjára, és annyira fel
volt zaklatva, hogy azt sem tudta, mit gondoljon. Londonban, ebben a hatalmas városban, csak úgy véletlenül
összefutni Heywood kapitánnyal és Wickham hadnaggyal? És mindez ugyanazon a reggelen!
Kevés szót váltottak, amíg el nem érték a kocsit, ahol Heywood kapitány, látva Georgiana zavarodottságát,
ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje őket egészen a Grosvenor Square-ig. Kedves ajánlkozását a hölgyek örömmel
fogadták. A kapitány rövid utazásuk alatt is figyelmességeivel halmozta el Georgianát, aki hamarosan sokkal
jobban érezte magát, olyannyira, hogy mikor megérkeztek a házhoz, azt kívánta, bárcsak hosszabb ideig tartott
volna az út.
- Uram, ön ismét megmentett a kellemetlenségektől - mondta fölindultan, mikor az ajtóhoz értek. - Ugye nem
hagy addig magunkra, mielőtt el ne fogadna egy kis frissítőt?
A kapitány hajlandónak mutatkozott, és együtt mentek fel az emeletre. Georgiana, aki már alig várta, hogy
elmondhassa a történteket a bátyjának, még szinte be sem lépett a szalonba, máris így kiáltott.
- Drága bátyám, hadd mondom el, mi történt velünk! A Shepherd's Market közelében összefutottunk a
kapitánnyal, és még szerencse, hogy nem mondjuk negyed órával később történt mindez, mert így legalább
biztonságban haza tudott bennünket kísérni azután a kellemetlen incidens után, ami a parkban történt.
Hirtelen zavartan elhallgatott. Mr. Darcy ugyanis nem volt egyedül. Georgiana legnagyobb meglepetésére,
mert hiszen már rég kiment a fejéből a reggeli beszélgetés, James Leigh-Cooper és egy ismeretlen fiatal úr is a
szobában tartózkodott.
Mindhárman felálltak, amikor belépett, Leigh-Cooper pedig odalépett mellé. A lány, akit teljesen lenyűgözött az
 építész egész megjelenéséből áradó kedvesség, még fel sem ocsúdott, máris nyújtotta felé a kezét, és meleg
szavakkal köszöntötte őt Londonban.
-Nos, húgocskám - mondta Darcy, amint szóhoz jutott -, úgy látom, hogy akárcsak a mi Leigh-Cooperünk, te is
hoztál magaddal valakit. Ha jól tudom, önök már ismerik egymást a kapitánnyal, de engedjék meg, hogy
bemutassam Mr. Leigh-Cooper régi jó barátját, Mr. Hugh Jonest, aki nemrégiben érkezett a kontinensről, ahol is
frontsebészként szolgált bátor katonáink között.
-Miss Darcy, önnek egész biztosan nem ismeretlen ez a név - vágott közbe Leigh-Cooper -, még ha az urat
magát nem is ismeri. Barátom ugyanis nemcsak a sebek be-kötözéséhez ért, de jártas a rímfaragásban is. Mint
a költészetért rajongó hölgy, Miss Darcy bizonyára olvasta már a verseit, melyekkel Mr. Jones a művelt
körökben is hírnevet szerzett magának.
-Leigh-Cooper túldicsér engem - mondta nevetve a fiatalember, és érdeklődve kezdte tanulmányozni a fiatal
hölgyet. - A barátom már sokszor említette, Miss Darcy, mennyire lelkesedik ön a kifinomult költészetért.
Kérem, nézze el neki, hogy verseimet a legjobb költők művei közé sorolta, szavai pusztán egy jó barát túlzásai.
Georgiana meg volt lepve, nem csak azért, mert Leigh-Cooper legjobb barátjának mondhatott egy ünnepelt
költőt, de azért is, mert ez a barát igen szerényen viselkedett.
- Ön igencsak téved, uram - mondta a lány sietve. - Olvastam és csodálom az ön verseit, a Vízesést például
vagy a Glendower halálát. Heywood kapitány, ön bizonyára még sorokat is tudna idézni a
Virágmenyasszonyból, tudja, amelyikben a férj azt veszi észre, hogy egy hatalmas csokor virágot ölel. Hát nem
volt megrendítő?
Ám amikor ezekkel a szavakkal a társához fordult, látta, hogy annak megváltozott egész viselkedése. A
kapitány összevont szemöldökkel, mogorván, némán figyelte a kandallónál álló két úriembert. Még sohasem látta
őt ilyennek a lány. Mi lelhette? Talán még mindig keserűsé-
 get érez, ha rágondol, milyen hangot használt vele korábban Leigh-Cooper? Georgiana nagyon helytelenítette
az építész akkori viselkedését, és talán jobban is haragudott volna most rá, ha nem csillapította volna
felháborodását az a különös gyanú, hogy a kapitány mostani dühe nem megsértett hiúságából, hanem sokkal
inkább féltékenységéből táplálkozik.
Elrejtette mosolygását, és újra megszólította a kapitányt:
-Sok alkalommal volt szerencsém az ön örömteli és élvezetes szavalásait meghallgatni. Igazán nem
mondhatja, hogy éppen ön ne ismerné egy olyan kiváló költő verseit, mint Mr. Hugh Jones.
-Természetesen nem ismeretlenek számomra az úriember művei. De, Miss Darcy, nekem most azonnal búcsút
kell vennem önöktől. Van még valami elintéznivalóm a város túlsó végében, amiről majdnem teljesen
elfeledkeztem. Ha megbocsátanak.
Majd szinte el sem búcsúzva a társaságtól, elrohant.
Georgiana csalódottsága határtalan volt. Mennyire megváltozott a kapitány arckifejezése! És ez a hirtelen
távozás! Hamar vigaszra talált azonban a hátramaradt két úriember elragadó társaságában és az éppen akkor
behozott, roskadásig megrakott tálca nyújtotta élvezetekben.
 HARMINCHATODIK FEJEZET

Georgiana remek hangulatban ébredt másnap reggel. Igaz, hogy az előző napi események okoztak némi
kellemetlenséget, de milyen könnyedén fordított rajtuk, milyen kellemessé tette mindezt Heywood kapitány.
Olyan férfi volt, akibe bárki beleszeretne, sőt, akibe látta már, minden esküvése ellenére, bele is szeretett.
Egy ilyen felismerés után más talán félt volna attól, hogy gyengéd érzelmei viszonzatlanul maradnak, Miss
Darcy azonban csak elégedettséget érzett. Ritkán fordult elő, hogy ne teljesült volna valamilyen kívánsága, hát
még ha ilyen fontos dologról van szó. Emellett, korábbi megpróbáltatásai óta, melyekbe ifjúságának szenvedélyes
érzelmei sodorták, már vagy két év is eltelt, és most már az érett személyiség felbecsülhetetlen tapasztalataival
rendelkezett. Tizennyolcadik életévéhez közeledvén már bölcsességgel és biztos ítélőképességgel adhatott
számot szerelméről.
Vidáman öltözködött és reggelizett hát, és túláradó boldogsága költészetet csalt az ajkaira. Lord Byron szavai,
melyeket oly gyakran hallott Heywood kapitánytól, jutottak eszébe:

„ Ó mily áldott a könnyű szél,

Mely illattal terhelve kél..."*

Még akkor is fülében csengtek ezek a sorok, amikor késő délelőtt kilépett a szobájából és lement a nappaliba,
ahol is a bátyjára várakozó James Leigh-Coopert találta.
- Ó, Mr. Leigh-Cooper - mondta vidáman -, hát nem gazdag-e költészetben a mi korunk? Ha arra gondolok,
hogy egy éven belül új verseket olvashatunk egyszerre Lord Byrontól és Mr. Hugh Jonestól is! Nem lelkesül az ön
szíve is, ha erre gondol?

* Körmendy Gál fordítása

 -Nem csak a költészetben van ez így, Miss Darcy - értett egyet az építész, boldog mosollyal szemlélve a lelkes
leányzót. - Épp azért jöttem, hogy Mr. Darcynak bemutassam saját hivatásom egyik képviselőjét, kihez fogható
kiválóság vagy jó száz éve nem született Angliában. Megígértem a bátyjának, hogy elviszem a Dover Streetre,
hogy bemutassam neki Mr. John Nasht. Ön is tudja, mennyire lelkesedik Mr. Darcy a fővárosban folyó
városszépítő munkálatokért.
-Igen változatos és illusztris körben forog, Mr. Leigh-Cooper. Tegnap is épp az ön jóvoltából üdvözölhettük azt
az embert itt a házunkban, aki méltán vallhatja magát Mr. Walter Scott walesi örökösének! Most pedig Mr.
Nasht fogja meglátogatni, aki, bátyám így mondta, az ön tanácsát kérve hívta Londonba. Milyen kapós ön
errefelé!
A fiatalember elpirult, és elnyomott egy mosolyt, de szokásos őszinteségével felelt.
- Sajnos egyik ismeretségben sincs különösebb érdemem. Jonest inaséveim óta ismerem, mikor is együtt
béreltünk lakást a Theobalds Roadon. Kiváló pajtás és egyenes ember, maga is meglátja majd. Ami Mr. Nasht
illeti, magam is alig ismerem, az ő patrónusa, a régensherceg volt olyan kedves, hogy felhívta rám a figyelmét.
Túlságosan előkelő volt Georgiana neveltetése ahhoz, hogy kifejezhesse meglepődését. Eleddig nem igen volt
tudomása volt Mr. Leigh-Cooper hírnevének nagyságáról.
- Ezek szerint, Mr. Nash még nem ér fel az ön tehetségével - mondta szívélyesen. - Az egész világ önről
beszél! Múlt kedd este például Heywood kapitány szólt csodálattal a Blayse Haliról, ami, azt hiszem, szintén sokat
köszönhet az ön tehetségének.
Ennek a névnek a puszta említése elég volt ahhoz, hogy az építész elkomorodjon.
- Meglep a kapitány elismerése - válaszolta hűvösen. - Nagyon is jól emlékszem ihletett tanácsaira
Pemberleyvel kapcsolatban. Hogyan tudna egy hozzá hasonló megfigye-
 lő bármi csodálatra méltót találni egy olyan kertben, amely még egy elefántketreccel sem büszkélkedhet?
Különös érzéke volt Mr. Leigh-Coopernek ahhoz, hogy először elbájolja, majd nyomban ezután fel is dühítse
Georgianát. Minden alkalommal ez történt, valahányszor csak találkoztak, ennek ellenére a lány már majdnem
elfelejtette, milyen tehetsége van mindehhez. Még akkor is ezen tűnődött, amikor bátyja belépett a szalonba és a
két úriember eltávozott.
Nem akart azonban túl sok időt vesztegetni arra, hogy Mr. James Leigh-Cooper furcsaságain tűnődjön. Sokkal
vidámabb feladat várta ennél: meg kellett osztania a híreket Elizabethtel. Késlekedés nélkül visszatért a
szobájába és tollat ragadott.
„Drága nővérem! Nagy örömömre szolgált tegnapi leveled, bár meg kell valljam, csodálom, hogy Kitty
meghosszabbította kenti tartózkodását, különösen azért, mert a falu igen kicsi, és úgy tudom, ő kimondottan
kedveli a divatos társaságot. Ennél jobban már csak az lepett meg, hogy, miként írod, rendszeresen látogatja a
szegényeket. Nem úgy ismertem, mint együtt érző jótevőt. Örömmel olvastam ugyanakkor a kis Eliza jó egészségi
állapotáról.
Elizabeth, nagyon fontos dolgot szeretnék elmondani. Bár bevallom, sokszor biztosítottalak arról az
elhatározásomról, hogy nem kötelezem el még egyszer magam senki mellett, mindazonáltal ezt az esküt, kedves
Eliza, - ám ebben a pillanatban Mrs. Barber lépett a szobába, és jelentette, hogy látogatók érkeztek. Georgianának
félbe kellett szakítania a levélírást.
A szalonban Mr. és Mrs. Hurst várta őt, az előző egy karosszékben üldögélt, az utóbbi a szobát rótta izgatottan.
Nyilvánvalóan látszott Mrs. Hurstön, mennyire csalódott, hogy a ház urát nem találta odahaza, s így csak a férje
csodálatára számíthatott. Mrs. Hurst mindig is tiszteletet parancsoló teremtés volt, kinek formás alakja és önnön
szépségébe vetett hite még jobban kiemelte ezt a tulajdonságát. Ma igazán ragyogó volt. Viselkedése oly
 könnyed, arca oly kipirult volt, hogy egy borongósabb napon akár fiatal lánynak is nézhették volna.
- Miss Darcy - kiáltotta, alighogy Georgiana helyet foglalt -, micsoda híreket hoztunk! Nem is fogja elhinni!
Nem, egészen biztosan nem fogja elhinni! Vagy igen, drágám? Hallania kell, az egészet, most rögtön!
Georgiana bár korábban neheztelt amiatt, hogy félbe kellett szakítania a levelét, most mégis fokozódó
érdeklődéssel hallgatta Mrs. Hurstöt, és azonnal teáért csengetett.
-Te jó ég! - kiáltotta. - Könyörgöm, mondja el, mi történt! Bízom benne, hogy semmi kellemetlen.
-Kellemetlen! Szűz Máriám, dehogy! Aligha lehetne egy hír ennél örvendetesebb, akár az én Caroline húgom,
akár pedig azok számára, akik többre tartják az ő boldogságát még a magukénál is. Drága Miss Darcy, a
húgom hamarosan férjhez megy.
-Miss Bingley férjhez megy? - Georgiana alig akart hinni a fülének. - Kérem, bocsássa meg őszinteségemet,
Mrs. Hurst, de én nem tudtam semmiféle különleges kapcsolatról.
-Tényleg nem? Milyen különös, hiszen már hetek óta udvaroltak neki. De önnek is egyet kell értenie velem,
hogy kivételes férfiúról van szó. Nagyon jól tudjuk, milyen tiszteletreméltó a családja és a kapcsolatai, a
vagyona, azt kell gondolnunk, igen tekintélyes, a modora megnyerő, szelleme ragyogó, és ahogy láttam, még
a fogai is szépek. Ugye, drágám? Merem azt állítani - mondta egy megelégedett sóhaj kíséretében -, hogy a
húgom és a kapitány szép pár lesznek, legalábbis addig, míg a kapitány arcát barnára nem cserzi a tengeri
szél.
Hogy mit érzett Georgiana ebben a pillanatban? Elképzelhetetlenül fájdalmas döbbenetet és leírhatatlan
nyomorúságot. Lehetséges, hogy Mrs. Hurst őróla beszél?
Egy lélegzetvételnyi szünet után, minden lelkierejét összeszedve megkérdezte:
- Bocsásson meg, Mrs. Hurst, de eszerint egy tengerésztisztről van szó?
-Hát persze, a jól ismert Heywood kapitányról! Csodálkozom, hogy nem vette észre, milyen kitartóan követte
húgomat még ide Londonba is. De hogy fog mulatni, ha elmondom, mi történt. Tegnap este úgy öt óra tájban -
vagy hat is volt már, Mr. Hurst? Nem, öt óra volt, mert ön éppen akkor indult a klubba, ahonnan épp késett, és
fel is idegesítette magát, mert Mr. Darlington volt olyan tapintatlan, hogy feltartotta a wiltshire-i aszály
fárasztó ügyével. Az ember azt gondolná, hogy a falusiak gondoskodnak magukról. Nos, öt óra volt, mikor
valaki olyan erősen dörömbölt az ajtónkon, hogy azt hittem már tűzvész pusztít Londonban, vagy Mrs.
Partridge kiöntötte a tintát az új ruhámra, mint annakidején Lady Sinclairére - már semmivel sem lehetett
megmenteni -, pedig Őladysége is csak egyszer viselte, mikor édesanyjánál volt látogatóban.
-Nos, ki más lehetett, mint a mi H. kapitányunk. Még azt sem várta meg, hogy bejelentsék, már rohant is
keresztül a halion, fel a lépcsőn, egyenesen az utca felőli szalonba, ahol Carohne kézimunkázgatott éppen.
Azokat a rózsaszín szalagokat viselte, amiket én ugyan nem tartok valami sokra, de neki a kedvencei, és
bizonyára tudja, hogy Caroline-nal egész egyszerűen nem lehet értelmesen beszélni, ha szalagokról van szó.
Jómagam éppen az udvar felőli szalonban foglalatoskodtam - a két szoba közötti ajtó pedig nem zár rendesen,
bár sokszor beszéltük, hogy meg kéne javíttatni. Emellett a beszélgetésük is igen izgatott, hogy ne mondjam,
zajos volt, így nem lehetett nem meghallani, mit beszélnek.
-Hogy rövidre fogjam, a mi gáláns kapitányunk viharos szavakkal szerelmet vallott Caroline-nak. Miss Darcy,
ön is bizonyára jól ismeri a szenvedélyek nyelvét. Caroline-t a legkedvesebb, legbájosabb, legszebb
teremtésnek nevezte, elmondta, hogy erősen küzdött, de elbukott, és már nem képes élni nélküle soha többé.
És persze, hogy lenne-e, lesz-e a felesége?
-Hogyan tudna ellenállni egy fiatal lány egy ilyen rohamnak? Hát a húgom biztosan nem tudott. Az igazat
 megvallva, nem is próbált. Az ember azt gondolhatná, hogy jobb neveltetésben részesült ott az Akadémián. Én,
aki csak egy kis leányiskolába jártam, hat teljes hónapig hagytam, hogy Mr. Hurst szenvedjen, mielőtt igent
mondtam volna, ugye, drágám? És újra így tennék, mert úgy tanították, hogy ezt követeli a tisztesség. Caroline
azonban - minden iskolája ellenére - egyszerűen csak annyit mondott: „Ó, igen".
-Ó, Miss Darcy, el sem tudja képzelni, miként hatott kérőjére ez a hirtelen beleegyezés. H. kapitány majdnem
megőrült a boldogságtól. Közölte, hogy egy perccel sem tud tovább várni, Caroline azonnal az övé kell, hogy
legyen. Az egyik jó barátja pap valahol Skóciában - még ma este oda fogja őt vinni és megesküsznek. Én
magam szégyelltem volna elfogadni egy ilyen javaslatot - micsoda sietség, semmi esküvői ruha, de ő megint
csak annyit mondott: „Ó, igen".
-Istenem, milyen jót nevettem, amikor Caroline és én jó éjszakát kívántunk egymásnak. Aztán később
hallottam, hogy kioson a házból, lábujjhegyen, mert attól félt, hogy esetleg összefut véletlenül a klubból
hazatérő Mr. Hursttel. De szerencséje volt, mert a férjem csak az első kakasszóval tért haza ~ ugye, drágám?
-, és a legjobb az egészben, hogy mostanra Caroline egészen biztosan férjes asszony lett. Ha arra gondolok,
Miss Darcy, mennyi időt eltöltött az Akadémián, és most meg menyasszonyi ruha nélkül megy férjhez! Az
enyémről egy teljes negyedévig beszéltek - Yorkshire egyes részein pedig még most is emlegetik. De ahogy
Mr. Hurst mondta, mikor elmeséltem neki mindezt a hazaérkezése után: „Az ön húga, kedvesem, már igencsak
benne van a korban. Nem szükséges a menyasszonyi ruha miatt tovább várni a házastársi boldogsággal."
Ugye, drágám?
-Na, mit szól mindehhez, kedvesem? Nem megmondtam, hogy olyan hírt hozok, ami majd meglepi? De jól érzi
magát, Miss Darcy? Olyan sápadtnak tűnik. Épp időben érkezik Mrs. Barber a teával, annyi szent.
Hatodik

könyv
 HARMINCHETEDIK FEJEZET

Georgiana csak addig volt képes elfojtani érzéseit, amíg a vendégek el nem mentek, utána azonban legyűrte a
szomorúság. Ő, akivel madarat lehetett volna fogatni akár csak fél órával azelőtt is, most nem tudta elképzelni,
hogy valaha még boldog lehet. Heywood kapitány, aki nemrégiben még vele sétált, neki kedveskedett
figyelmességeivel, végül mégis mást választott helyette.
Mrs. Hurst szavai visszhangoztak a fülében: „Csodálkozom, hogy nem vette észre, milyen kitartóan követte
húgomat még ide Londonba is." Caroline-t követte! S közben ő végig azt hitte, hogy érte utazott fel a városba. Az
emlékezés minden pillanata megaláztatást és fájdalmat okozott. Rosszul értelmezte volna a kapitány
figyelmességeit? Még mindig olyan komolytalan volna, hogy magát tévesen a férfi rajongása tárgyának képzelte?
Aprólékos gonddal zabolázta meg érzelmeit, s mindezt azért, hogy újra csalódnia kelljen? Volt idő, amikor
Georgiana még naiv volt, és elhitte, bármit is mondtak neki. Hogy az hogyan vezetett majdnem teljes
katasztrófához, sohasem felejthette. Heywood kapitány mellett azonban újra bízni kezdett érzéseiben, újra érezni
kezdte azt az édes bizonyosságot, hogy érzelmeit, ha nem is bölcsen, de illő, jó kezekbe adta. A kapitány családja
és társadalmi helyzete egyaránt elfogadható volt, emellett pedig a férfi egész viselkedése oly gyengédnek, oly
különlegesnek tűnt. Erre ez történik! Soha nem is állt szándékában elvenni őt feleségül. Megszökött, és pont egy
ilyen Carohne Bingleyvel. Georgiana hirtelen nem tudta eldönteni mi okoz neki nagyobb fájdalmat, az, hogy a férfi
becsapta, vagy az, hogy ő ennyire félreismerte.
A lány lelkében olyan heves vihar dúlt, hogy még a feje is megfájdult belé. Éppen szobájába akart
visszavonulni, amikor meghallotta bátyja kocsiját. Mennyire hiányzott most neki Ehzabeth! Bárcsak itt volna az ő
sógornője, hogy
 meghallgassa, és okos tanácsaival lássa el! Tudta jól, hogy Fitzwilliam Darcy teljes szívéből szereti, ám
vigasztaló szavak csak nehezen jönnek a szájára. Arról nem is beszélve, hogy az a gondolat, hogy újabb
megszégyenülését fel kell fednie előtte, több volt, mint amit el tudott viselni. Ám mielőtt elmenekülhetett volna,
Darcy már az ajtóban állt.
-Jaj, kedves húgom - kiáltotta Darcy szokatlan lelkesedéssel, amint belépett -, valóban milyen nagy
megtiszteltetés egy olyan lángésszel találkozni, mint Mr. Nash. Micsoda tehetség, micsoda elme! És mekkora
tisztelettel fogadta a barátunkat, Leigh-Coopert! Minden bizonnyal többet is hallasz majd a látogatásunkról ma
este, hiszen Gardinerékhez vagyunk hivatalosak vacsorára csakúgy, mint ő és Jones barátja. De Georgiana, te
nagyon sápadtnak tűnsz - mondta aggodalommal a hangjában, amint észrevette a lány szokatlanul beteges
színét. - Biztos, hogy nem vagy beteg? Van valami baj?
-Igen... nem... igen... - dadogta szegény Georgiana teljesen összezavarodva. - Attól tartok, nem érzem túl jól
magam, és kérem, ne haragudjanak meg rám, ha nem vacsorázom a társasággal ma este. Szeretnék azonnal
visszavonulni a szobámba.
-Ez nem vall rád, kedves húgom - válaszolta Darcy, miközben alaposabban szemügyre vette a testvérét. -
Gyengélkedésednek talán van valami köze Mrs. Hurst látogatásához, akit épp az imént láttam elhajtani a
kocsijával? Annyira elégedett volt magával, hogy az semmiképpen sem jelenthet jót.
-Egyáltalán nem azzal kapcsolatos! - mondta sietve Georgiana. - Már reggel óta gyötör a fejfájás. De bevallom,
Mr. és Mrs. Hurst valóban jártak nálunk, és olyan hírt közöltek, amely korántsem érdektelen a számunkra. Úgy
tűnik, hogy Caroline Bingley megszökött. Hamarosan férjhez megy, és nem máshoz, mint Thomas Heywood
kapitányhoz. Hát nem megdöbbentő?
-Elszökött? A kapitánnyal? Te jó Isten! Szavamra, ez lehetetlen! Egészen biztosan tévesen tájékoztattak.
 Georgiana ekkor már tényleg alig tudta visszatartani a könnyeit, de biztosította bátyját, hogy minden szava
igaz.
Amint Darcy rápillantott húga elgyötört arcára, egy csapásra megértette a lány elkeseredésének okát.
Georgiana beleszeretett a kapitányba. Most, hogy ez nyilvánvalóvá vált a számára, csodálkozott, miért nem vette
már ezt észre korábban. Úgy vélte, Heywood kapitány könnyen rabul ejthette a húga szívét. Fiatal volt és
meglehetősen jóképű, legalábbis Darcy így gondolta, na és az elbűvölő modora, mellyel pillanatok alatt be tud
hálózni egy ilyen befolyásolható fiatal lányt! Meg aztán nem jött-e el azonnal Georgianához, amint Londonba
érkezett, és nem volt-e vele különösen figyelmes a zenés estélyen, no és nem termett-e ott mintegy varázsütésre,
mikor Georgianának segítségre volt szüksége városi kalandja során? És képes volt így cselekedni anélkül, hogy
ezzel célja vagy tisztességes szándékai lettek volna? Kétségtelenül egy aljas gazember.
Dühe csillapodtával Darcy azonnal lelkiismeret-furdalást érzett. Ha csak egy kicsit is jobban odafigyelt volna,
talán már régen észreveszi, hogy ilyesmi várható. Tudván, hogy milyen konok a húga, bele kellett nyugodnia,
hogy kevés olyan dolgot mondhatott volna, ami megelőzhette volna a jelenlegi bánatát, és mégis, ha csak picit
jobban figyelt volna rá, legalább abban a megnyugtató tudatban lehetne hetek óta, hogy felkészült a veszélyre.
Legalább annyira hiányzott neki is Elizabeth, mint a testvérének. Ha a felesége itt lenne, bizonyosan
tolmácsolná gyengéd érzelmeiket a másik felé. Maga Darcy azonban bármennyire is szerette volna enyhíteni
Georgiana bánatát, nem tudta, hogyan fogjon hozzá. Igazi angol úrként képtelen volt arra, hogy testvérét
babusgassa, csak szánni tudta nyomorúságos helyzete miatt.
Ennek ellenére megtette, ami tőle telt.
- A kapitány egy csirkeforgó. Kétségtelenül elegáns és kiválóan ért a szavaláshoz, mindazonáltal egy hétpróbás
gazember. Egy ember, aki elkötelezi magát Rosingsba, majd
 szándékát félredobva a környék összes csinos hölgyének teszi a szépet, nem érdemel jobbat.
- Úgy hittem, Caroline Bingley jobban ad az illemre, hiszen oly gyakran hangoztatta, mennyire hiányzik ez a
hajlandóság másokból. Annál nagyobb bolondság, amit tett. Egy olyan ember, mint akihez hozzáment, csak
boldogtalanságot hozhat neki. Csak sajnálni tudom emiatt.
Majd összeszedve magát így folytatta:
- De hallani sem akarok többet erről az aljas fickóról, Georgiana. Nem érdemli meg, hogy foglalkozzunk vele.
Nem gondolod, hogy ha most pihensz egy kicsit, talán össze tudod szedni magad annyira, hogy velünk vacsorázz
Gardineréknél? Már alig várják, hogy találkozhassanak veled. Különben is, ott legalább biztosak lehetünk abban,
hogy szórakoztató társalgás vár ránk, és a társaság minden tagjának nemes szándékai vannak. Ugyan, húgom, fel
a fejjel! Ne felejtsd el, hogy végtére is Darcy vagy!
Darcy láthatóan oly őszinte szeretettel beszélt vele, bármennyire is voltak nyersek szavai, hogy a lány nem
tudott nem beleegyezni az esti programba. Szobája magányában azonban teljesen átadta magát fájdalmának.
Újra és újra végiggondolta minden egyes találkozását a kapitánnyal, elemezte a beszélgetések összes apró
részletét, hogy észrevegye a férfi csiszolt modora mögött megbúvó figyelmeztető jeleket. Ám mivel egyetlen ilyet
sem talált, álomba sírta magát.
Az alvás megkönnyebbülést hozott, de ébredéskor elemi erővel tört rá a magány érzése. A vacsoratársaságban
azonban csak a bátyjának volt tudomása arról, milyen szomorúság kínozza. Georgiana kötelességtudóan
mosolygott Gardinerékre és a vendégekre, megnyugtatta Mrs. Gardinert, aki sápadtsága miatt aggódott, és még
arra is rá tudta venni magát, hogy Mr. Gardinertől Philips néni ügye felől tudakozódjék.
- Szörnyű, milyen lassú az igazságszolgáltatás! - sóhajtotta az úriember. - És ha már mindennek vége lesz,
meglehet, hogy még a mostaninál is csúfosabb helyzetbe kerü-
 lünk. Nővérem állapota óráról órára rosszabbodik, félő, hogy teljesen megbolondul.
Kis időre még Georgiana is feledni tudta saját fájdalmát, mikor ezeket a szomorú híreket hallotta.
- Jaj, szegény asszony! - mondta szánakozva, hiszen saját nyomorúságának emléke mélyebb együttérzésre
indította.
-Miként mennek tönkre életek, és csak úgy, minden figyelmeztetés nélkül. Borzalmas még belegondolni is,
hogy elfogatása előtt csak egy órával is Mrs. Philips mit sem sejtve üldögélt a szobájában. És aztán minden
rosszra fordult.
-Drága barátaim - vágott közbe a bátyja, pillantásával figyelmeztetve a húgát -, nincs semmi ok az
elkeseredésre. Mr. Gardiner és én nem nyugszunk addig, míg nem látjuk, hogy Mrs. Philips biztonságban
otthon van és ostáblázik a férjével.
Majd hirtelen Mr. Leigh-Cooperhez és a barátjához fordulva, vidámabb témára terelte a beszélgetést.
-Nem avatnák be Mr. Gardinert is a Mr. John Nashsel folytatott reggeli beszélgetés részleteibe? Az az
elképzelése, uram, hogy Párizs és Bécs mintájára, sőt azokkal egyenesen versenyre kelve, Londont is feldíszíti
parkokkal és széles sugárutakkal. Bizonyára vannak néhányan Londonban, akik megvetik az építkezéseket a
velük járó kényelmetlenségek miatt. Bárcsak ők is maguk elé tudnák képzelni a végeredményt!
-Majd annakidején ők is meglátják - válaszolta Leigh-Cooper. - Mr. Nash tehetségét nem szabad alábecsülni.
London egyre szebb és szebb lesz a kezei alatt. Mi, építészek szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy tanúi
lehetünk ennek az újjászületésnek. Bár tény, hogy nem csak mi buzgólkodunk, ha építkezésről van szó.
Manapság szinte mindenki azzal kérkedik, hogy maga is a felújítási munkálatok szakértője, akár így van, akár
nem.
-Valóban úgy tűnik - mondta Mr. Gardiner nevetve -, hogy majd minden előkelőbb családot megfertőzött az
 építkezési mánia. Szinte már-már illetlenség olyanra bízni a házunk felújítását, aki ért is hozzá, ahelyett, hogy
magunk látnánk a dolognak.
- Nagyon is igaza van, uram - válaszolta Leigh-Cooper.
- Ezek az önjelölt építészek szégyent hoznak a hivatásunkra. Épp nemrégiben tanácsolta nekem egy ilyen
fiatalember, ha nem tévedek, az ön, illetve az ön nagynénjének a rokona, hogy építsek madárházat Pemberleybe.
Biztosított róla, hogy egyetlen londoni házából sem hiányzik ma már az ilyesmi.
- Heywood kapitányra gondol, ugye? - kérdezte Mrs. Gardiner, aki élénk érdeklődéssel hallgatta a
párbeszédet.
- Milyen elegáns, jóképű fiatalembernek tűnt a zenés esten, ugye, Georgiana? Mr. Gardinerrel mi is azt
tervezzük, hogy hasonló estélyt rendezünk valamikor az elkövetkezendő hetekben, és számítunk az ő jelenlétére
is. Találkozol vele addig, Georgiana?
Nem kérdezhettek volna ennél kellemetlenebbet tőle abban a pillanatban. Lehorgasztotta a fejét, és csak
annyit válaszolt, hogy nem nagyon számít arra, hogy látja a kapitányt mostanában.
- Nem-e? - kiáltotta Mr. Gardiner. - Ez különös, hiszen olyan figyelmes volt a családjával és főképpen önnel. De
igaz, hogy ez a tengerésznépség nyughatatlan egy társaság, örökösen kószálnak mindenfelé. Biztosan azért
hagyta el Londont, mert ügyei Doverbe vagy Portsmouthba szólították.
Georgiana nem tudta, hova nézzen zavarában. Darcy ugyan nem akarta szóba hozni, milyen hírrel állított be
hozzájuk Mrs. Hurst, most azonban már nem volt mit tenni.
- Meglepő híreket kaptunk ma reggel - mondta végül.
- Úgy tűnik, hogy a kapitány valóban elhagyta a várost, de nem abból az okból, amire ön gondol.
Elszökött, mégpedig Caroline Bingleyvel, akit, úgy hiszem, szintén jól ismernek.
Részéről itt le is zárta volna a témát, de a szókimondó Mrs. Gardiner nem tudta leplezni megdöbbenését.
 -A kapitány és Caroline Bingley? - kiáltotta. - Nem mondhatja komolyan. Azt hittem... de nem érdekes. Mikor
történt mindez? És hová mehettek?
-Keveset tudok az ügyről - válaszolta Darcy hűvösen. - Hogy mikor mentek el, nos, úgy vélem, az éjszaka. Arra
a kérdésére pedig, hogy hová mehettek, csak azt mondhatom, hogy talán a kapitány szülőfalujába, ami, ha jól
értettem, a herefordshire-i Wallingford. Többet nem tudok és nem is óhajtok megtudni erről az esetről.
A vadpástétom megérkezése némileg oldotta a kis társaság feszültségét, ám néhány perccel később a Darcy
jobbján helyet foglaló Mr. Hugh Jones csendesen megkérdezte:
-Bocsássa meg a merészségemet, uram - suttogta -, de jól értettem, hogy ön azt mondta, hogy ez a Heywood
kapitány, az a tiszt, akivel az ön házában találkoztam, a herefordshire-i Wallingfordból való?
-Úgy hiszem - felelte Darcy. - Bár az említett úr nagynéném rokona, én magam alig ismertem, és ez az
incidens sem győzött meg arról, hogy jobban meg kellene ismernem.
-Ön valóban bölcsen teszi, ha nem foglalkozik vele - válaszolta komoran a fiatal költő és elhallgatott, de
látszott, hogy súlyos gondolatok foglalkoztatják.
Mindeközben James Leigh-Cooper aggodalommal figyelte Miss Darcy arcát. Milyen meggondolatlan és
tapintatlan volt az imént! Leigh-Cooper olyan ember volt, akinek legfőbb jellemvonása az őszinteség. Néhányan,
akiket kevesebb tehetséggel áldott meg az ég, talán hízelgéssel vagy ajándékokkal juthatnak csak előbbre, ő
azonban saját géniuszának biztos tudatában rá sem hederített az ilyen lényegtelen dolgokra. Szerencséjére
Angliában a legtöbben hasonlóképpen vélekedtek tehetségéről, mint ő, bár gyakran okozott meglepetést vagy
zavart másokban egyenes beszédével. Nagyon jól tudta, hogy őszinte megjegyzéseivel Miss Georgiana Darcyt is
többször kihozta már a sodrából, de be kellett vallania magának, hogy igen élvezte ezeket a beszélgetéseket.
 Iménti pikírt megjegyzésével azonban, amivel igazán csak a társaságot akarta szórakoztatni, és némi pírt
szeretett volna csalni a lány arcára, váratlan és valódi fájdalmat okozott Miss Darcynak. Ha bárkit bántott is volna
meg ennyire, szégyellte volna magát, de hogy épp Georgiana legyen ez a valaki, azt alig bírta elviselni.
A hír, amelyre ilyen váratlanul fényt derített, mármint hogy Heywood kapitány álarcát levetve végül úgy jelent
meg, mint az a hitvány fickó, akinek mindig is gyanította, tulajdonképp még némi örömet is szerzett neki - ám
álljon itt Miss Darcy iránt érzett csodálata bizonyítékául, hogy riválisa megszégyenítésének órájában is csak egy
pillanatnyi diadalt érzett, és az is csak tovább növelte a lány iránt érzett aggodalmát.
Odafordult a lányhoz. Most nem azzal a szándékkal akarta megszólítani, hogy gyötörje, hanem, hogy vigaszt
nyújtson neki, ezért a tőle telhető legkedvesebb szavakkal szólt hozzá.
- Nem nyomasztja London, Miss Darcy? - kérdezte szokatlanul barátságos hangon. - Feltételezem,
szívesebben lélegezné már be Derbyshire hűvös levegőjét. A jövő hét elején Pemberleybe utazom, és szívesen
felajánlom a kocsimat az ön és kísérete számára. Velem tartana? A lovaimmal két nap alatt otthon lehetünk.
Georgiana nem tűrte, hogy szánakozzanak rajta, különösen nem Leigh-Cooper.
- Köszönöm, uram - válaszolta hevesen -, de engem az időjárás cseppet sem zavar, bárhol is legyek. Ha úgy
döntök, hogy visszatérek Pemberleybe, akkor azt a saját családom társaságában teszem és a saját kocsink
egyikén. Biztosíthatom, hogy számomra azok teljesen megfelelő sebességgel haladnak.
Olyan mély megalázás volt a hangjában, hogy Leigh-Cooper teljesen leforrázva fordult el tőle.
 A hölgyek nem sokkal ezután visszavonultak a szalonba. Georgiana nagyon is jól tudta azt, hogy
boldogtalansága miatt csúnyán viselkedett Mr. Leigh-Cooperrel, de nem volt hajlandó beismerni hibáját, mert
azzal csak fokozta volna rossz hangulatát. Épp ezért azt a kényelmes megoldást választotta, hogy az egész rémes
incidenst a férfi elviselhetetlenségének a számlájára írta.
- Csakugyan, Mrs. Gardiner - tört ki belőle, amint helyet foglaltak -, ha tudná, milyen megpróbáltatásokat kell
kiállnom ennek a fiatalembernek a társaságában. Kibírhatatlanul öntelt, és az elképzelései, bár tény, hogy
némelyik figyelmet érdemlő, teljesen hajlíthatatlanok. Azt hiszi, szakértő minden témában, és ön is láthatta,
milyen pimasz hangot enged meg magának velem, patrónusa testvérével szemben. Biztos vagyok benne, hogy
ellenállhatatlannak tartja magát. És bár készséggel elfogadom, hogy művelt, intelligens ember - némelyek
egyenesen lángésznek tartják -, mindazonáltal aligha megbocsátható ez az elviselhetetlen viselkedésmód.
Elhallgatott, bízva abban, hogy Mrs. Gardiner igazat fog adni neki. Az asszony azonban csendben maradt
néhány pillanatig, és mikor megszólalt, még akkor is komoly volt az arca.
- Általában, kedves Georgiana, nem szokásom ennyire nyíltan beszélni egy olyan fiatal személlyel, kit magam
is csak rövid ideje van szerencsém ismerni. Mindazonáltal, mivel úgy hiszem, egymás iránt táplált érzéseink
szívélyesek, ráadásul tudom, hogy Elizabeth is úgy tekint önre, mint tulajdon testvérére, ezért bizonyára
megengedi, hogy, bízva szíve jóságában, őszintén szóljak önhöz. Kedvesem, hogy utasíthatta vissza annak a
fiatalembernek az ajánlatát olyan sértő módon?
Georgiana elpirult, de könnyed hangon válaszolt.
- Biztosíthatom, drága asszonyom, hogy nem szükséges Mr. Leigh-Cooper érzékenysége miatt aggódnia.
Ellenáll
 ő minden támadásnak. Gondolja csak el, Mrs. Gardiner, milyen gyakran emlékeztetnek rá, hogy „hány virág
pirul látatlanul". Biztosíthatom, hogy az a személy most, hogy ilyen nagy hírnevet szerzett magának, már nem
egykönnyen hozható zavarba. Ha egyáltalán figyelemre méltatta azt, amit mondtam, merem állítani, hogy
ugratásnak vette.
-Vigyázz, Georgiana - mondta a másik komoly tekintettel -, nehogy túl nagy jelentőséget tulajdoníts a
társadalomban elfoglalt pozíciónak! Tudom, mit beszélek. A család, amelybe én születtem, sokkal előkelőbb
rangot mondhatott magáénak, mint a férjemé. Pusztán ilyen alapon családom minden egyes tagja többre
tartotta magát Mr. Gardinernél és nem csak a rang tekintetében, amiért ők maguk ugyan nem sokat tettek, de
minden más területen is. Túlságosan is gyakran voltam tanúja annak, miként alázzák meg. Drága jó anyám
még most is úgy tekint a házasságomra, mint a család hanyatlásának előidézőjére. Ennek ellenére még
sohasem találkoztam olyan férfiúval, aki felérne Mr. Gardinerrel, és nem tudom elképzelni, hogy boldogabb
házasságban élhetnék valaki mással, még ha Anglia minden kincsét és rangját is megkaphatnám vele. A világ
egyik legszerencsésebb teremtése vagyok, kedvesem. Most azonban nem rólam van szó, hanem inkább arról,
hogyan viselkedtél az előbb Mr. Leigh-Cooperrel.
-Kétségtelenül kiváló fiatalember. Ismeretlenül született, de kivételes képességével és példás szorgalmával
elérte azt, hogy mára már kikérik tanácsát, és tiszteletben tartják véleményét még az ország legelőkelőbb
emberei is. És mindezek mellett, sok felkapaszkodott tehetséggel szemben, ő megmaradt nyílt, egyenes
embernek, aki ugyanolyan lelkesedve beszél - mint azt volt szerencsém ma este hallani, az önök megérkezése
előtt - édesanyja és húga szokásos northumberlandi kirándulásáról, mint Mr. Nash Londonnal kapcsolatos
terveiről. Már csak ezért is jobban tenné, ha megbecsülné őt, hisz Mr. Leigh-Cooper önnel ellentétben nem
élvezhette az előkelő rang és gondos neveltetés előnyeit.
 - Még ezeknél a tulajdonságainál is fontosabb azonban az, hogy nagylelkű. Elfogadom, hogy viselkedése
olykor visszatetszést szülhet, ma este azonban, amikor önt megszólította, szándékai kétségtelenül igen nemesek
voltak. Igen rosszul tette, hogy ilyen durván utasította vissza. Tekintet nélkül arra, kinek mondja, az ilyen fajta
viselkedés cseppet sem válik az ön becsületére. De hogy épp Mr. Leigh-Cooper legyen az, aki oly messze áll az ön
pozíciójától, és aki oly őszintén igyekezett az ön kedvében járni!
Georgiana nyomorúságosan érzete magát. Hogy pont Mrs. Gardiner beszéljen vele így, és ráadásul erre
minden alapja meg is volt! Képtelen volt akár egy szót is kinyögni.
Mrs. Gardiner észrevette, hogy a lány félrefordítja az arcát, ezért csakhamar kedvesebb hangon folytatta.
-Kedvesem, látom, mennyire szomorú vagy, és biztos vagyok benne, hogy rossz hangulatod felelős kegyetlen
viselkedésedért. Kérlek, bízz egy nálad idősebb asszony szavában, és hidd el, hogy az idő végül begyógyítja
majd a sebeket. Még azokat is, ha megengeded, hogy továbbra is őszintén beszéljek, még azokat is, amiket,
gyanítom, te hordasz most a szívedben. Talán nem hiszel még nekem, de eljön az idő, amikor magad is
belátod ennek igazságát. Még egy szó, Georgiana, és befejezem. Bár lehet, hogy úgy döntesz, jó darabig nem
adod oda a szívedet senkinek, mikor eljön az idő, jól teszed, ha olyan férfit keresel magadnak, aki egy James
Leigh-Cooper állhatatosságával bír, és nem olyat, aki gyengéd szavakkal és érzelmes verssorokkal bűvöli el a
nőket.
-De kérlek, gyermekem - mosolyodott el végre Mrs. Gardiner -, ne nézz olyan bánatosan! Lehet, hogy túlontúl
szigorúan beszéltem veled, ám mindezt csak azért tettem, mert a javadat akarom, és tudnod kell, hogy a
bátyád úgyszintén. Biztosak vagyunk benne, hogy nem fogsz csalódást okozni.
Georgiana azonban képtelen volt viszonozni a szívélyes pillantást. Nem tagadhatta, hogy sok igazság volt
 Mrs. Gardiner szigorú bírálatában: szerelmi csalódása miatt most másokat is megbántott. Belátta, hogy nagyon
csúnyán viselkedett Mr. Leigh-Cooperrel, és ezzel magára vonta nagyra becsült új barátjának, Mrs. Gardinernek
neheztelését. Az egész nap egy rémálom volt, ráadásul most még dühös is volt magára.
Halántéka újra dobolni kezdett, és már semmi másra nem tudott gondolni, csak arra a pillanatra, amikor végre
búcsút mondhat a társaságnak, hazamehet és bezárkózhat szobája magányába. Mrs. Gardiner szánakozva nézte
társa gyötrődését, és különféle érdektelen dologról csevegve próbálta meg felvidítani, de Georgianát annyira
letaglózta az elkeseredés, hogy csak a legrövidebb válaszokra futotta erejéből.
Amint visszatértek az urak, azonnal odasietett Mr. Darcyhoz.
-Drága testvérem - suttogta elhaló hangon -, könyörgöm, nem térhetnénk már haza? Tudod, hogy egész nap
gyengélkedtem, és most szeretnék lepihenni, amilyen gyorsan csak lehet.
-Hogyan? - kiáltotta a jó Mr. Gardiner, aki meghallotta a lány előző szavait. - Miss Darcy is itt akar hagyni
bennünket? Ezt a két fiatalember is épp az imént fedezte fel, hogy sürgős dolguk akadt a városban, és most ön
is el akar menni, Miss Darcy? Haj, a mai fiatalság nemigen képes egy helyen megmaradni akár csak egy
órácskára is, ugye, Mrs. Gardiner?
-Azt hiszem - válaszolta csendesen a felesége barátságos pillantást vetve Georgianára -, hogy vendégünknek
valóban mennie kell. Egész nap gyengélkedett, így már annak is örülhetünk, hogy egyáltalán eljött. Legyen
olyan jó, és küldessen a kocsikért!
A hintók megérkeztek, a társaság pedig induláshoz készülődött. Georgiana képes volt szinte természetes
hangon elköszönni Mr. Hugh Jonestól és a házigazdától, s csak egy kicsit rendült meg, mikor Mrs. Gardinerre került
a sor. Majd összeszedte minden bátorságát, és odafordult az utol-
 só vendéghez. Nem sok olyan ember volt a világon, akinek most nem látta volna szívesebben az arcát maga
előtt. Az igazság azonban úgy kívánta, hogy legalábbis igyekezzen elválásuk előtt szívélyes hangot megütni.
Odalépett hát a férfihoz.
- Jó éjszakát önnek is, Mr. Leigh-Cooper! - mondta kedvesen. - Arra az esetre, ha már nem találkoznánk
Pemberleybe való elutazása előtt, jó utat kívánok. Mr. Nash bizonyára hiányolni fogja önt, de az ő vesztesége
egyúttal a mi nyereségünk is lesz.
A férfi azonban csak biccentett, és a lehető legrövidebben elbúcsúzva távozott.
 HARMINCKILENCEDIK FEJEZET

Amikor másnap reggel Georgiana felébredt, úgy tetszett, a város minden csillogása megfakult az éjjel.
Mindeddig az egészet egy nagy kalandnak érezte, minden egyes utca újabb csoda, amelyekben minden macskakő
a varázs apró szálaival játszik. Milyen más fényben tűnt fel London ma reggel! Komor kéményeinek látványa
szinte fájt kialvatlan szemének, a zsúfolt kereszteződések nem szórakozást, de halálos veszélyt ígértek. Nem is
csoda, ha gondolatai Derbyshire felé kalandoztak. Pemberleyben mindig nyugalmat talált, míg a hatalmas
parkban bolyongott, majd utána visszatérhetett új nővéréhez, akinek drága tanácsára sosem lett volna még talán
ekkora szüksége. Itt azonban odakinn veszély leskelt, bent pedig magányába zárva sehová sem menekülhetett
rettegő gondolatai elől.
E fiatal emberi lény eseménydús életében mindeddig kevés dolog okozott akkora felfordulást, mint az előző
este történései. A szomorúságot már ismerte Georgiana, de az önkritikával még nemigen találkozott. Mrs.
Gardiner szavai azonban, amelyeket olyan komolysággal intézett hozzá, mint azelőtt soha senki, lerángatták a
fellegekből. Bolondos álmodozásaiban Sir Walter Scott egyik románcának vagy mostanában esetleg Mr. Hugh
Jones valamelyik versének hősnőjeként tündökölt. Most azonban már látta, és nem is akárhogy, azzal a kegyetlen
tisztasággal, amellyel csak azok láthatnak, akik mindaddig vakok voltak, hogy mennyire önfejű és önző módon is
viselkedett annyi éven át. Az, amilyen könnyedén figyelmen kívül hagyta nevelőnői dorgálásait, amennyi
aggodalmat okozott a bátyjának, amilyen tiszteletlenül nagynénjével szemben viselkedett, és még az a tette is,
amelyre legbüszkébb volt, az, ahogyan mostanában Elizabethet védte a szomszédoktól is csak rosszindulatot szült
- sokkal többet ártott, mint használt. Most azonban mindez eltörpült amellett, amilyen leírhatatlanul bánt előző
este Mr. Leigh-Cooperrel. Még
 hogy ő hősnő! Csupán egy akaratos kislány volt, a saját módján éppoly öntelt, mint az oly sokszor kinevetett
Lady Catherine!
Nem talált már megkönnyebbülést abban sem, hogy felidézze a fiatal építésszel folytatott korábbi vitáit.
Meglehet, a férfi önteltnek tűnt, de mi volt ez őhozzá képest! Vallatni merte a családi kapcsolatairól, és még
érdeklődött is, hogy honnan szerezhette elsőrangú tudását és képzettségét! Megsemmisítő volt a gondolat. Ha ő
maga, a születés és rang minden előnyével képes volt ilyen udvariatlanul viselkedni, teljesen természetes reakció
volt csupán a férfi részéről, hogy megsértődjék.
Felsőbbrendűségük kérdései azonban tulajdonképp semmit nem jelentettek. James Leigh-Cooper akár
gőgösebbnek tűnik fel, mint ő maga, akár nem, sokkal többet nyomott a latban az, ami a férfi valójában volt: egy
tisztességes ember, állhatatos, aki a másik minden kellemessége ellenére is messze Heywood kapitány fölött áll.
Sokkal jobbat érdemelt volna tőle, mint amit kapott. Teljes joggal hagyta ott a búcsúzáskor. Valójában akkor sem
lehetne haragudni rá, ha ettől a naptól kezdve rá sem nézne a lányra, és a Pemberley előcsarnokában
elkerülhetetlen találkozások többé nem torkollnának a korábbi élénk beszélgetésekbe, hanem rideg meghajlások
és csend kísérné őket. Nagyot sóhajtott a gondolatra, és könnyei szabadon ömlöttek párnájára.
Annyira elmerült töprengéseiben, hogy észre sem vette, amikor aznap korán reggel egy kocsi állt megy a ház
előtt, és lépések zaja kopogott el bátyja dolgozószobája felé. Amikor azonban Hannah bevitte a tizenegy órai
postát, a nyitott ajtón át hangok szűrődtek be a lépcsőfordulóból, és az egyik hang éppen az volt, amelyre a
legkevésbé sem számított, hogy ilyen hamar hallgatja itt, a bátyja házában: James Leigh-Cooper hangja.
Összeszedte magát, és a lépcsőhöz rohant, most talán sikerül szívesen üdvözölnie, talán elkezdheti kárpótolni a
férfit korábbi modortalanságáért.
 Mihelyt azonban meglátta, hogy az építész Mr. Hugh Jones társaságában kilép az irodából és mindkét férfi arca
csupa komolyság, a bátorsága elszállt, és óvatosan visszahúzódva csak csendben várt, amíg el nem tűntek.
Csak azután jött elő, és szólította meg a bátyját.
- Kedves Fitzwilliam - kezdte -, attól tartok, hogy a fejfájásom mára sem enyhült. Kíváncsi vagyok, Derbyshire
levegője nem használ-e többet nekem, mint akár a legjobb londoni orvos is. Nem térhetnénk haza hamarosan?
Darcy figyelmesen hallgatta testvérét, a tekintete azonban nyugtalanságról árulkodott.
- Georgiana - kezdte, amint a lány befejezte mondandóját -, olyan dolog jutott a tudomásomra, mely különös
fontossággal bír, és amely téged ugyanúgy érint, mint Elizabethet, vagy engem. Jól tennéd, ha helyet foglalnál,
mielőtt megengeded, hogy elmondjak neked mindent, hiszen nemigen tudom, hol is kezdjem.
Georgiana megriadva bátyja szavainak komolyságától, hagyta, hogy testvére a szalonba vezesse. Amint
kényelmesen elhelyezkedett, Darcy belekezdett a történetbe.
- Georgiana, olyasvalamit kell most elmondanom neked, ami egyikőnk számára sem túl kellemes. Tisztában
vagyok, milyen fájdalmat okozott neked egy bizonyos úr nemrégiben. Az én tisztem lett, hogy további
felvilágosítást adjak erről a személyről, bár ezzel akaratlanul is fájdalmat okozok majd neked. Tegnap úgy
nyilatkoztam Heywood kapitányról, mint aljas hozományvadászról, ám akkor még elképzelni sem tudtam,
mennyire romlott is valójában az az ember.

Bármennyire volt is keserű a kapitány nevét hallani Georgianának, mégis úgy érezte igazságosnak kell lennie.
- Bátyám - kiáltotta -, mit akarsz ezzel mondani? Az, hogy Heywood kapitány megszöktette Miss Bingleyt
lehet, hogy meglepő, sőt esetleg helytelen, de ettől még aligha nevezhető aljas gazembernek. Nagyvilági ember,
aki el tudja dönteni, mit akar. Ha valaki szégyenletesen vi-
 selkedett ebben az ügyben, az én magam vagyok, hiszen tévesen úgy hittem, megbízhatom benne.
Mr. Darcy azonban türelmetlenül megrázta a fejét.
- Gyermekem, te még mindig nem érted. Heywood kapitány valóban elvtelen alak, hisz jóságos szavaid
ellenére ezt bizonyította már azzal is, ahogyan veled viselkedett. Mindazonáltal holmi léhaságnál sokkal súlyosabb
ellene a vád.
Georgiana nem válaszolt, mert már semmit sem értett.
-Emlékszel, drága húgom, bár talán saját gyengeséged miatt észre sem vetted, milyen hirtelenséggel távozott
el a két úriember Gardineréktől tegnap este? Távozásuk váratlanul ért mindenkit - hiszen Mr. Gardiner, ahogy
te is jól tudod, nagyon számított arra, hogy vacsora után lejátszunk egy parti whistet -, mindazonáltal sietős
indulásuk oka a vacsoraasztalnál mondottakban rejlett. Hogy könnyebben megértsd, az elején kell kezdenem.
-Úgy tűnik, Mr. Jonesnak belgiumi tartózkodása idején alkalma nyílt egy bizonyos Henry Burgess zászlóst is
kezelni. Jones megmentette ennek a hitvány fickónak az életét azzal, hogy eredményesen amputálta le az
egyik lábát. Ez a Burgess most Londonban él szánalmasan nyomorúságos körülmények között, és azt hiszem,
egy életen át fizet majd kicsapongó, züllött múltja miatt. A doktor, az a melegszívű ember, meglátogatja, ha
tudja, bár nem remélhet fizetséget szolgálataiért, és Mr. Burgess társasága sem túl inspiráló. Mindazonáltal Mr.
Jones kitart mellette.
-Úgy tűnik, hogy a fickó mostanában többször részegen azzal kérkedett, hogy valamilyen úton-módon pénzhez
fog jutni. Jones csak fél füllel hallgatta, amit mond, mert hiszen a költők figyelme gyakran elkalandozik,
ráadásul észrevette, hogy Burgess egy igazi hencegő, aki borgőzös állapotában nehezen különbözteti meg a
kitalációt a valóságtól. Ez a dolog azonban újra és újra felmerült. Kártyázás közben Burgess maga köré
gyűjtötte két régi cimboráját, mindkettő ugyanolyan hitvány és züllött, mint ő, akik mindent elkövettek volna,
hogy lecsendesítsék hite-
 lezőiket. Az egyik egy katona volt, aki nemrégiben házasodott be egy olyan családba, mely bár jelentős
vagyonhoz jutott, mit sem értett a világ dolgaiból. Emberünk pedig habozás nélkül tönkretette volna őket, ha erre
alkalom kínálkozik. A vállalkozó kedvű triumvirátus harmadik tagja pedig boldogan készített tervet arra, hogyan
könnyítsenek ezeknek a naiv vidékieknek a hirtelen jött gazdagsággal járó terhein. A terv, Georgiana, az volt,
hogy a család egy tagját csalárdul megvádolják azzal, hogy csipkét lopott a helyi boltból.
-Te jó Isten! - suttogta Georgiana teljesen elképedve. - Csak nem azt akarod ezzel mondani...
-Légy türelemmel, és hallgass végig, kérlek. A bűntettet hamarosan végre is hajtották a fiatal hertfordshire-i
boltos segítségével, akit velejéig megrontott már a nagyvárosi élet. A megvádolt hölgyet elfogták, és mind a
szabadsága, mind pedig drága élete veszélyben forgott volna addig, míg a férje ki nem fizeti érte az ezer
fontos summát. Ennek az égbekiáltó cselszövésnek az értelmi szerzője Burgess elmondása szerint egy
simabeszédű tengerésztiszt volt, Burgess gyermekkori jó barátja - gyermekkorát pedig a hertfordshire-i
Wallingford faluban töltötte. Jones elég jól ismerte az emberét, ezért egy szavát sem hitte el. Gondolhatod, mit
érezhetett akkor, amikor azt hallotta tőlem, hogy az elbűvölő Thomas Heywood kapitány, Őfelsége
Tengerészetének oszlopos tagja, szintén abból a faluból származik!
Amint Jones és Leigh-Cooper elköszöntek Gardineréktől, azonnal Burgess Covent Garden-i szállása felé vették
az irányt. Ott a zászlóst erősen borgőzös állapotban találták, mint ahogyan az már nála szokás volt ebben a
napszakban. Kitörő örömmel mesélte a legfrissebb híreket a barátjával megesett hihetetlen kudarcok sorozatáról.
Nem kellett sokat győzködni, hogy az egész történetet előadja.
- Úgy tűnik, hogy Heywood kapitányt a kontinensen is jól ismerték, és nem annyira hősként, mint ahogy
nekünk mesélte, hanem inkább mint szélhámost. Számos bűn nyo-
 masztotta a lelkét - köztük jó néhány olyan is, amely nem a te fülednek való -, de mindközül a
szerencsejátékok iránti szenvedélye bizonyult a legpusztítóbbnak. Sok évvel ezelőtt emiatt vesztette el minden
pénzét és családi birtokát is, és minden egyes esztendővel csak tovább gyarapította adósságait. Végső
elkeseredésében jött Angliába, amint azt a tengeri szolgálat engedte, hogy gazdag feleséget keressen magának,
akinek vagyonával majd kimászhat a slamasztikából.
-Az a csirkefogó Burgess igen jól szórakozott, miközben szerencsétlenül járt barátja sorsáról beszélt. Egy ideig
úgy tűnt, hogy egy kenti örökösnő is számításba jöhet, de Heywood kapitány csak addig táplálhatott
reményeket, míg a lány anyja így vagy úgy tudomást nem szerzett botrányos üzelmeiről, és el nem kergette a
háztól. Catherine nénikéd, akárki akármit is mond, érti a dolgát, ha a lánya hozománya forog kockán. Itt
Londonban ez a legújabb fejlemény elvonta egy időre a figyelmét hozományvadászattól, de csupán két nappal
ezelőttig.
-Épp itt, ebben a szobában történt, kedves Georgiana, hogy a kapitány lelepleződött, és aljas szándéka
nyilvánvalóvá vált. Valószínűleg Burgess több ízben, a kapitány füle hallatára dicsekedett el azzal, hogy
betegségével a kiváló költő-orvos, Hugh Jones kezeli. Arról azonban már fogalma sem volt, hogy ez a Jones
esetleg ismeretségben állhat azzal a családdal amelyet tönkre akart tenni. A kapitány igencsak megrémült,
mikor szemtől szembe találta magát vele, éppen a kérdéses család házában. Nem remélhette, hogy Burgess
megtartotta a titkukat az orvossal folytatott beszélgetései során! Feldúlt állapotban látogatta meg aznap este
Burgesst. Most, hogy egyre valószínűbbnek tűnt a lelepleződése, el volt szánva rá, hogy feladja
vállalkozásukat, kifizesse a boltost, ártatlannak nyilvánítsa a megvádolt hölgyet, és kiszálljon az egészből. A
zászlós azonban természetétől fogva vakmerő volt, amit bizonyára még tovább fokozott az addigra benyakalt
gin is, és mivel biztos volt benne, hogy csapatuk harmadik tagja nem en-
 gedne ilyen visszakozást, csak nevetett, és nagy kegyesen beleegyezett, hogy eggyel kevesebben osszák el
egymás közt a zsákmányt.
- Heywood sokáig maradt Burgessnél, és hosszan panaszkodott balszerencséje miatt, ami úgy tűnt, hogy
mindkettőjüket tönkre fogja tenni, hiszen hitelezőik nem ismertek irgalmat. Az ügyön nyert része nélkül Heywood
nem tudta, hová fordulhatna. Kapitányunk azonban nem hiába gyors észjárású fickó, nemsokára megoldást talált
nyomorult helyzetére. Állította, hogy van még Londonban egy örökösnő, ki habókos ugyan, és szépsége is
megfakult már, érzelmei felől azonban egészen bizonyos lehet. Sietett hát, hogy még azelőtt nyerje el a hölgy
kezét, mielőtt a családja tudomást szerezhetne botrányos ügyleteiről. Az elgondolást tett követte. Caroline
Bingley jövője tehát megpecsételődött, és félő, nem lesz túl boldog az élete.
Oly sokféle érzés kavargott Georgiana lelkében, amikor Darcy befejezte a történetet, hogy jó pár pillanatig
aligha tudta, mit mondjon. Csak percek múlva tért magához.
-Nagyon sajnálom Miss Bingleyt - sóhajtotta. - A kapitány sok szenvedést okozott nekem, de, azt hiszem,
szegény Caroline még rosszabbul járt. De bátyám, mondd, tényleg igaz, hogy Mrs. Philipset tisztázták a vád
alól és visszakapta a szabadságát? Ezek a szörnyű események legalább ennyi jót hoztak.
-Valóban szörnyűek, és még rosszabb is lehetett volna, különösen amiatt a .... Georgiana, van még valami,
amit el kell mondanom neked, bár sokáig gondolkoztam, hogy megtegyem-e, mivel tudom, fájdalmat okozok
neked azzal, amit most felfedni készülök előtted. Meg kell azonban tudnod az egész történetet, mert a
harmadik törvényszegő, drága húgom, olyasvalaki, akit attól tartok, te magad is igen jól ismersz, noha
ismeretségetek rendkívül szomorú természetű. A múltban ez az ember fájdalmas sebeket okozott neked. A
neve: George Wickham hadnagy.
 - Wickham hadnagy! - kiáltott Georgiana elfehéredve.
- Ó, drága bátyám! Pont ez az ember! Hát nem gyötört bennünket már eleget?
- Hitetlenségedet nem lehet csodálni - válaszolta Darcy.
- Kérlek, nyugodj meg! Biztosíthatlak, hogy nem téged akart megbántani, hanem rajtam próbált csupán
bosszút állni. Türelem, Georgiana, mindent meg fogsz tudni.
Darcy folytatta.
-Úgy tűnik, Burgess öröme csak nőtt a történet előrehaladtával, miközben barátaink egyre nagyobb rémülettel
hallgatták szavait. Egy órával odaérkezésük előtt Burgess hívatta Wickhamat, hogy vele is megossza Heywood
kapitány szökésének örömteli hírét. Legnagyobb meglepetésére azonban ez a fejlemény nem örömöt, hanem
dühöt ébresztett a jó hadnagyban. Szitkozódva kiabálta, hogy Burgess sültbolond, ha nem vette észre, hogy
Jones kapcsolatai keresztülhúzhatják a számításaikat. Majd aztán Burgess legnagyobb mulatságára szinte
tajtékzani kezdett. Az a család, akinek a szalonjában Jones feltűnt, a legszörnyűbb igazságtalanságokat követte
el ellene. Öntelt, büszke népség, akikhez egykor a legbensőbb barátság fűzte, és akik miatt elvesztette a
megélhetését, lemondani kényszerült mindazokról az előnyökről, amik jog szerint megillették, akik olyan
szegénységbe taszították, ahová különben sosem jutott volna. És most, végül még ezt, a legutolsó és legszebb
tervét is meghiúsítják. Ez egész egyszerűen tűrhetetlen!
-így dühöngött jó néhány percen keresztül, azt ordítozva, hogy addig nem nyugszik, amíg annyira tönkre nem
teszi őket, mint ők tették vele. Egész London előtt fogja meggyalázni a nevüket. Városszerte kitálal - bátorság,
Georgiana, minden bizonnyal ez lesz a legszörnyűbb rész - bizonyos indiszkréciókat, amelyeket ő saját maga
követett el a család egyik ifjú nőtagjával. Nem, addig nem nyugszik, amíg sárba nem tiporta Miss Georgiana
Darcy nevét.
Georgiana felkiáltott, szinte letaglózták ezek a szavak. A bátyja várt néhány pillanatig, amíg újra össze nem
szedte magát, majd folytatta.
 -Leigh-Cooper, e kiváló fiatalember felháborodva hallgatta Burgess elbeszélését. Ám amikor meghallotta, hogy
így pocskondiázzák a te neved, dühe nem ismert határokat. Torkon ragadta a nyomorult Burgesst, és
megfenyegette, ha azonnal nem árulja el, hol tartózkodnak jelenleg a többiek, istenuccse ellátja a baját. A
halálra rémült Burgess persze azonnal megfelelt minden kérdésére.
-Költő barátunk azt mondta, hogy még sohasem látta a barátját ilyen indulatosnak. Kirontott Burgess
szállásáról, és anélkül, hogy Jonest bevárta volna egyenesen az Edward Streetre rohant, ahol Wickham bérelt
szobát. Nem ecsetelem, mi következett eztán. Ismered Wickhamet, milyen hirtelen ember, ráadásul el is volt
keseredve; ám még így sem ért fel Leigh-Cooperrel. Anélkül, hogy hosszas magyarázatba kezdenék csak
annyit mondok, hogy Wickhamet most a Bow Street-i börtönben tartják fogva, és már körözik a bűntársait is.
Mr. Gardiner, aki alig tudta örömét leplezni, már elindult Hertfordba, hogy hazavigye a nővérét.
-Elképzelheted, drága Georgiana, mennyire vonakodtak fiatal barátaink attól, hogy beszámoljanak mindarról,
amit megtudtak. Wickhamről semmi jót sem tudtak mondani: született hazudozó és megrögzött bűnöző.
Különösen Leigh-Cooper ódzkodott attól, hogy elismételje ezt a becstelenséget. Kimondhatatlanul sokkal
tartozik a családunk az ifjú Jonesnak, de különösen a bátor és kiváló Leigh-Coopernek.
Georgiana egy szót sem tudott szólni. Amilyen hamar csak tehette, elsietett a szobájába, hogy nyugodt
körülmények között emészthesse meg a hallottakat.
Hetedik

könyv
 NEGYVENEDIK FEJEZET

Elizabeth Darcy férje minden londoni levelét türelmetlenül várta, ám egyik sem okozhatott nagyobb örömöt
annál, amelyet a elkövetkező napokban kapott. Micsoda megnyugvás! Nagynénje végre szabad, a Bennet család
neve tiszta, és amit már leginkább várt, drága férje is hazatér hozzá. Ez volt aztán a gyógyír minden kiállott
szenvedésére!
Az ezt megelőző hetekben Mrs. Darcynak a kínok kínját kellett elszenvednie. A szomszédság figyelő tekintete
és suttogó nyelve elől nem volt menekvés. Nap mint nap a család szégyenét tárgyalták minden házban, gondos
aprólékossággal színezgetve minden kicsiny részletet, miközben figyelmet sem szenteltek olyan apróságoknak,
mint az együttérzés vagy a tényszerűség. A napok lassan vonultak tova, neki pedig mind jobban hiányzott szerető
férjének támasza.
Még Jane, aki más körülmények között oly biztos pont lehetett volna, még ő sem tehetett szinte semmit, hisz
elborították a háza körüli teendők. Az ő élete valóban megváltozott a kis Eliza érkezésével. A gyermek gondozása
nemigen jelentett gondot, hiszen Jane született anyatermészet volt, lánykája pedig békés, nyugodt baba - a
problémát a felnőtt rokonság jelentette. Hol a szülei vitatkoztak rajta lelkesen, vajon hordott-e már a hátán ilyen
gyönyörű gyereket a föld, hol pedig Bingley magyarázta szerényen, hogy hát hiszen végül is csak egy baba, épp
olyan mint a többi, bár azt meg kell adni, hogy valóban feltűnően csinos, és megfigyelték már azt az egyszerűen
elbűvölő lelkesedést, amellyel a csörgőjét rázogatja? - és ez az áradozó társalgás minden egyes nap számolatlanul
ismétlődött. Szegény Jane-t minden oldalról körbezárták.
- Ó, kedves Elizabeth - mondta húgának -, úgy bánom, hogy oly kevés segítséget tudtam nyújtani a számodra
ezekben a napokban! Tudom, hogy nehéz terhet cipeltél, de drága nővérem, végre itt a megváltás ideje!
Nagynénénk szabad lesz! Menjünk is rögtön, és mondjuk el anyánknak!
-Csak ne olyan hevesen - felelte Elizabeth. - Mr. Darcy levelében áll még valami, amiről azt kérte, hogy
senkinek se beszéljek. Előtted, kedves Jane-em azonban nincsenek titkaim. Oly furcsa fordulatot vett ez a
história, hogy azt hiszem, nem is fogod elhinni. Jane, úgy tűnik, hogy a nagynéném tönkretételére vágyó
gyalázatos terv kiötlői közt nem más szerepel, mint a mi Wickham fivérünk.
-George Wickham tolvaj? - kiáltott fel rémülten Jane. - Lizzykém, te minden bizonnyal tévedsz. Meglehet, sőt
kétségtelen tény, hogy fivérünk sok tekintetben sajnálatosan hiányt szenved, de azt, hogy ily elvetemült lenne,
képtelen vagyok elhinni. Csak úgy lehetséges, hogy egy másik tisztről lehet szó, esetleg a saját ezredéből
valakiről, vagy egy másik hasonló nevű illetőről. Talán ez utóbbi a legvalószínűbb, hiszen számos más ember
viseli még ugyanezt a nevet.
-Édes Janem, igazi prófétává teszel a végén: megmondtam, hogy nem fogod elhinni, és látod, valóban nem
hiszed. Azonban nővérkém, még neked is szembe kell nézned a megváltoztathatatlannal, mert ő az, és nem
más. Ó, Jane, hogy szánom szegény Lydiát! Tudom, meggondolatlan, szédült leány volt, ám semmi olyasmit
nem tett soha, amivel ilyen szégyent érdemelt volna ki.
-Tényleg, szegény Lydia - sóhajtotta Jane. - Hogy szenvedhet most! Mi lesz most a férjével?
-Úgy tűnik, hogy ő már a törvény kezében van - felelte Elizabeth hasonló sóhajjal. - Ne csüggedjünk azonban,
nővérem! Mr. Darcy korábban már megmentette egyszer, és bizonyos vagyok benne, hogy ezúttal is
megkísérli. Ami a fiatal Turnert illeti, attól tartok, rajta már semmi sem segít.
-Igazán azt hiszem, hogy az a kedvesség, amit Mr. Darcy a családunk irányában tanúsít, példa nélkül áll -
mondta Jane. - Milyen szerencsések is vagyunk, hogy ő a bajnokunk! De édes Elizabeth, mit fog érezni anyánk,
ha meglátja, hogy kedvence ilyen mélyre kellett, hogy süllyedjen! És hogy e ténynek be kell árnyékolnia azt,
ami a legboldogabb hír lehetett volna! Hát sohasem mossa már le családunk magáról ezt a szégyent?
 Elizabeth csak némán megrázta a fejét, hiszen oly jól tudta már, hogy a szomszédság, amelynek ilyen
kiábrándító módon elapadt a pletyka forrása a régi botrány miatt, most azonnal, és természetes mohósággal fog
lecsapni az újra, amelyet talán csak a legválogatósabbak, és az ügyben közelről érintettek, nem érthetnek meg
soha. A következő napok mindezt szóról szóra igazolták is.
A megnyugtatás sem késett szerencsére soká. Még mielőtt a Bennet család ismét teljes elkeseredésbe zuhant
volna, mindannyiuk lelkén könnyített egy levél, amely Mr. Bennet számára érkezett kuzinjuk, Mr. Collins lakájos
otthonából.

Kedves uram!
Bensőséges kapcsolatunk és az emberiség szolgálatát diktáló hivatásom ismét abba a szörnyű helyzetbe
hoznak, hogy részvétemet kell nyilvánítanom önnek a családját ért szenvedések miatt. Mrs. Collinsszal együtt a
legmélyebben szánakozunk új szégyenén, amely minden bizonnyal annál is nagyobb bánatot jelent önnek, hiszen
minduntalan az eszébe kell, hogy jusson, az ön túlzott atyai engedékenysége volt az, amely az ön Lydia lányát
ilyen utakra vitte. Lelkészi tisztségemben nem mulaszthatom el, hogy emlékeztessem önt, én már jóval e toldott-
foldott házasság előtt megjósoltam, ilyen következmények lesznek várhatóak, most pedig a legmélyebb
szomorúság tölt el látván, hogy igazam volt.
Mily keserű a tudás, hogy egy ilyen mélyre zuhant ház örököse vagyok! Maga Lady Catherine volt olyan
kegyes, hogy hozzám leereszkedve őszinte együttérzéséről biztosítson, midőn ma reggel az ügyet, amelyről Mrs.
Collins Hertfordshire-ből kapott leveléből értesültem, a maga teljességében elétártam. S volt ez annál is nagyobb
kegy Őladysége részéről, mivel egy bizonyos rokona szintén érintettnek mondható ez ügyben - a tapintat azonban
azt kívánja, hogy többet ne mondjak. Jótevőmnek az ön Wickham fiának gazembersége felett érzett jogos
felháborodása nem ismert határokat. Tanácsa számomra az volt, hogy
 teljességgel határoljam el magam egy olyan megvetendő rokoni kapcsolattól, mint amilyen mindezek alapján
az öné. A hivatásomból fakadó nagylelkűség azonban nem engedi, hogy ne írjam meg önnek ezen együtt érző jó
tanács szívhez szóló szavait.
Miss Kitty Bennet felé bátorkodtam utalni rá, hogy hamarosan visszatérhetne családja szerető kebelére,
akiknek a megpróbáltatásoknak és szenvedéseknek ebben az órájában bizonyára nagyobb szükségük van most
rá, mint akár a feleségemnek, akár nekem magamnak. Ő azonban az ön engedékenysége miatt a tőle megszokott
makacssággal nem hajlandó távozni mindaddig, míg édesanyja nem kéri erre meg. Bizonyos vagyok benne, hogy
ön azonnal érte küldet.
Az ügy miatti terheimet tovább súlyosbítja, hogy minden látható jel szerint segédlelkészem, Mr. Beasley
erősen vonzódik az ön lányához, bár magamra vállaltam a feladatot, hogy felvilágosítsam őt egy ilyen kapcsolat
veszélyeiről. Sajnálattal kell mondanom, hogy szavaim süket fülekre találtak, mivel keményfejű, mogorva ember.
Mindezzel együtt azonban szép jövő vár rá, ezért nem tudom eléggé méltón kifejezni afeletti sajnálkozásomat,
hogy milyen szerencsétlen is az ön Kitty lánya, aki nővére oly sok szenvedést okozó házassága miatt most
elveszítette legutolsó reménysugarát is, hiszen gondolom ön is egyetért velem abban, ez után az utolsó ügy után
már mindenről lemondhat.
Milyen mélyen és őszintén szánom önt. Uram. Ám még most is, miközben e sorokat írom, drága jótevőm
tanácsa mind szilárdabbnak és józanabbnak tűnik. Tudomására kell tehát hoznom, drága Mr. Bennet, hogy
elhatárolom magam öntől és családjától attól a pillanattól kezdve, hogy Miss Kitty Bennet elhagyja Hunsfordot,
mindaddig, míg fel nem kell vállalnom Longbourn gondozásának feladatát. Maradok, kedves Uram... stb... stb...

Mr. Bennet azonnal magához szólította idősebb lányait, és átadta nekik ezt a sajátos híradást.
-Miféle csodával állunk vajon szemben? - kérdezte. - Megvallom, mélyen elcsodálkoztam Kitty levelein.
Határozottan úgy tűnik, mostanában olyan lelkesedéssel veti bele magát a hunsfordi egyházközség
szeretetszolgálatába, mint amilyennel rendszerint egy új főkötőt szokott kiválasztani. Mit mondjak, nem volt
könnyű írásaiban felfedezni azt a bolondos, tudatlan lánykát, aki oly hosszú ideje öreg éveim boldogsága volt.
Lehetséges volna, hogy ez a hirtelen változás nem is annyira Collinsék felsőbbrendű társaságának, mint ennek
az ifjú Beasleynek tulajdonítható? Ha pedig valóban sikerült megzaboláznia egy olyan lányt, mint Kitty,
micsoda kivételes úriember lehet vajon?
-Azért nem bíznék ebben annyira. Papa - mondta Elizabeth. - Charlotte írt nekem Mr. Beasleyről, és a leírása
alapján úgy tűnik, hogy adagon felüli értelemmel bíró férfiú, akinek ténykedését a környék minden
befolyásosabb embere nagyon jó szemmel nézi. Meglehet, ő szeretett bele Kittybe, de az, mit mondjak,
kevéssé valószínű, hogy a húgom olyan embernek adná magát, aki csupán értelmével és állhatatosságával
tűnik ki, és idővel pedig tisztes megélhetést nyújt majd számára.
-Túl szigorú vagy, Lizzy - szólt közbe Jane. - Már említettem korábban is, hogy sem Kitty, sem Mary nem
menthetetlen még. Lehet, hogy mi alig értünk el valamit, de ha ez a Mr. Beasley valóban ilyen sokoldalú
ember, akkor könnyen lehetséges, Kitty még nagy meglepetést fog okozni mindannyiunknak.
-Kittyről beszélgettek? - kérdezte Mary, aki épp ekkor lépett be a szobába édesanyja oldalán. - Milyen sokáig
marad Hunsfordban! El nem tudom képzelni, mi tarthatja ott. Hiszen semmi nincs arrafelé, csak búskomor,
imádkozó parasztok, és sehol egy könyv, csak a Biblia.
-A Biblia nem okozna kárt önnek sem, kisasszony - felelte rá az anyja. - Én magam is éppen a Bibliából
olvastam fel drága édesanyámnak, amikor Mr. Bennet először megpillantott, nem igaz, szerelmem? Kék
muszlinruha volt rajtam, szegélyén a világ legédesebb csipkéjével, iste-
 nem, még most is emlékszem, hogy nézett akkor rám! Azóta is különösen szeretem Jeremiás Siralmait.
- Még hogy a szent könyvek udvarlófogásra is használhatók! - mondta Mary. - No, ha nekem lenne ilyen
szándékom, én inkább úgy intézném, hogy Livius munkái fölött lessenek meg. Én azonban úgysem keresek ilyen
figyelmet - túlságosan elvonná a figyelmemet a Trisztán és Izolda tanulmányozásától.
Ennek hallatán Elizabeth az égre emelte tekintetét, Jane pedig alig állta meg, hogy el nem mosolyodjon.
- Hát - mondta végül Mr. Bennet -, most, hogy jobban belegondolok, valóban nem érdemes túl komolyan
vennem az ötletet, hogy megmaradó lányaim valaha is megkomolyodnak. Mindezzel együtt, egyelőre nem
küldetek Kittyért, ha másért nem, hát azért, hogy megadjam magamnak az örömet, hogy néhány nappal tovább
bosszanthatom a drága Collins kuzint.
 NEGYVENEGYEDIK FEJEZET

A legtöbb divatos házasságban a szerelem tüze lassanként szeretetté csendesedik. Miután a kapcsolat
szentesíttetett, az eskük elhangzottak, és az esküvői torták jóízűen elfogyasztásra kerültek, a szenvedélyes
pillantások jogot nyernek arra, hogy átadják helyüket a barátságos tekinteteknek, és az egykor hevesen verő
szívek is kényelmesebb, kellemesebb ütemre lassulnak.
Mr. és Mrs. Darcy azonban oly sajnálatosan nem tudta követni a divatot, hogy a férj hazatérése, bármennyire is
várták már mindketten, a valóságban minden elképzelésüket felülmúlta. Az ő kapcsolatukban ami ugratásnak
indult, csupán őszinte beszélgetéssé érett, a szellem és hajlandóság olyan összhangjává, amely Elizabethet soha
nem várt megelégedéssel ajándékozta meg.
Férjének a helyzete sem volt kevésbé irigylésre méltó.
-Én Lizzym - sóhajtott fel csakhamar. - A nélküled töltött hosszú hetek, úgy tetszett, örökké tartanak. És ha
belegondolok, hogy alig két éve még nem is ismertelek! Igen, azt hiszem, volt ilyen idő is, de az igazat
megvallva, már nem emlékszem rá.
-És ez nem is csoda - felelte a felesége -, ha végiggondoljuk, mennyi bonyodalmat okozott neked azóta a
családom. Azt hiszem, mi már mindörökké a kavarodás és a kellemetlenségek forrásai maradunk.
Tulajdonképp csodálom, hogy nem gondolsz vissza boldog nosztalgiával azokra az napokra, amikor még sosem
hallottál a Bennet családról.
-Ne mondj ilyet - kiáltotta a férfi. - Minden boldogságomat neked köszönhetem, az a segítség pedig, amelyet
alkalmam nyílt családod szolgálatában nyújtani, csupán halvány köszönet teérted, Lizzym! Sőt, az igazat
megvallva, én sem háríthatok el minden felelősséget magamtól az elmúlt évek szomorú történéseivel
kapcsolatban. Ha korábban felfedem Wickham jellemét, és kevésbé vagyok te-
 leintettél a magánügyeimre, hanem inkább a köz javán gondolkodom, akkor talán soha nem lett volna képes
tovább folytatni árulását. De hát így, hogy szegény húgom jó hírét kellett őriznem, mi mást tehettem volna?
-Nem tehettél volna másképp - nyugtatta meg a felesége -, te csak azt tetted, amit tenned kellett. A húgod
akkoriban valóban minden védelmet megérdemelt, hiszen oly fiatal volt még, és oly csúnyán eltévelyítették.
De Mr. Darcy, bennem most nem az akkori, hanem a mostani Georgiana ébreszti a legmélyebb együttérzést.
Korábban nem avattalak ugyan be, de megfigyeltem, ahogy mind jobban vonzódik ahhoz a gazember Heywood
kapitányhoz. Most pedig itt jár-kel, csendesebb és sápadtabb, mint valaha. Rettenetes ügynek tűnik. Nagyon
szenved, mondd?
-Attól tartok, igen - felelte komoran Darcy. - Ó, Lizzy, mennyire szükségünk lett volna rád Londonban!
Akármennyire szenved is a húgom, nekem semmit sem árulna el. Most végre itthon van, és abban bízom, hogy
hozzád fordul majd jó tanácsért. Én magam csupán a kínjait látom, és tehetetlenül merengek, vajon miért nem
osztja meg velem szenvedéseit.
-Milyen sokat tételezel te fel a testvéri szeretet hatalmáról! Hát nem tudod, hogy egy fiatal lány hamarabb
mond el bármit az angóra nyulának, mint a bátyjának? Különösen az ilyen jellegű ügyekben. De nyugodj meg,
beszélni fogok Georgianával, és megteszek érte mindent, amit tudok. A szíve még bizonyosan nem sérült
javíthatatlanul: tizennyolc évesen minél biztosabb benne az ember, hogy soha nem tér már vissza a jókedve,
annál biztosabb, hogy igenis visszatér.
Amikor azonban végre kettesben maradt kishúgával, Elizabeth rájött, hogy Georgiana bánatán nem lesz
könnyű úrrá lenni.
- Nem titkolhatom el előled, drága Ehzabeth - kezdett bele Georgiana szinte azonnal -, hogy szánalmasan
beleestem a helytelen ítélet, nem, az ostobaság csapdájába. Oly gyakran kérkedtem előtted, hogy mennyire
védett a szí-
 vem a gyengéd érzelmektől, és most tessék, minden gyengéd érzelmemet az arra a lehető legkevésbé
érdemesre pazaroltam. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy Heywood kapitányra gondolok. Egy gazember,
aki képes lett volna az én drága Lizzym nagynénjének vesztét okozni! És hozzám mégis oly figyelmes volt, oly
gyengéd. Minden tettéből, minden mondatából sugárzott vonzalma. Ó , milyen vak is voltam, hogy ilyen könnyen
be lehetett csapni néhány kedves szóval és gáláns cselekedettel! És mindeközben... - könnyekben tört ki.
-Ó , szegény húgocskám, túl korán kell megtanulnod az élet legkeserűbb leckéjét. Vigasztalódj legalább azzal,
hogy a kapitány nem csupán téged tévesztett meg, de mindannyiunkat - egy ideig még Catherine nénédet is.
Ha más jó nincs is benne, legalább előkelő társaságban vagy.
-Gonoszul kihasználtak minket - mondta Georgiana. - A kapitány mindannyiunkat az orrunknál fogva vezetett.
Amíg felém nem fordult, azt hittem, hogy Anne kuzinom a célpontja. Mindeközben pedig csak a romlásunkat
tervezte. A végére pedig kisült, hogy bármilyen vagyon megfelel neki, mindegy, milyen otrombán jut hozzá.
Csúnyán becsapott minket.
-Ne törjünk pálcát a kapitány felett csak azért, mert anyagi érdekei miatt keresett magának asszonyt. Egy
hozzá hasonló embertől, akinek drága szenvedélyei, kifinomult ízlése van, és nem szokott hozzá az
önmegtartóztatáshoz, ez az egy mindenképpen bölcs dolog volt. Amiért el lehet, sőt el is kell ítélnünk, az a
kétszínűsége. Akár az unokahúgoddal, akár veled, akár szerencsétlen nagynénémmel szembeni viselkedése
hazugságokra és megtévesztésre épült. Te, Georgiana, szerencsésen megmenekültél - képzeld el, hogy egy
Heywood kapitány mellett az életed mennyire nem lehetne nyugodt és békés.
-De drága Lizzy - tört ki ekkor Georgianából -, mi alapján ítélhető meg akkor egy ember? Heywood
kapitánynak nem csupán a modora volt elbűvölő, a családja is feddhetetlen volt, még kapcsolatban is állt az
enyémmel!
 Ha róla nem tételezhetjük fel, hogy igaz és egyenes, akkor kiről?
-Egy ilyen fontos kérdés - válaszolta Elizabeth - legalábbis pontos választ érdemel. Milyen furcsa mégis, hogy
ilyen pedig nincs. A kiemelkedő származás semmivel sem nyújt több garanciát az erényességre, mint mondjuk
a hajszínre, mint ahogy az előkelő modor sem biztosítja, hogy az illető egyben jóindulatú is. Egy ember értéke
nem a családjában, de nem is a modorában mutatkozik meg, hanem a tetteiben. Gondolj például a bátyádra,
vagy az én Gardiner bácsikámra, vagy hogy egy még jobb példát vegyünk, James Leigh-Cooperre, az építészre.
Neki aztán sem nemes családja nincs, mint az egyiknek, sem megnyerő modora, mint a másiknak, hogy ezek
révén juthatna előbbre, de, Georgiana, elég, ha a viselkedésére gondolsz. Ha jól tudom, akkora a szerepe
ennek a galád tervnek a felderítésében, hogy az szinte már hősiesnek nevezhető. Látod, kedvesem, van még
tartás az emberiségben, bár attól tartok, a mostani csalódásod miatt ebben valószínűleg kételkedsz.
-Igazán köszönöm az együttérzésed, Elizabeth - mondta Georgiana -, de ami azt illeti, nem vagyok méltó rá.
Sokat gondolkodtam, mióta elhagytuk Londont, illetve már azelőtt is, és gondolataimat legnagyobbrészt a te
kiváló Gardiner nénéd bölcsessége vezette. Ő szembesített azzal, milyen keveset is értek valójában az igazi
kedvességből. Oly keveset törődtem másokkal, és oly sokat magammal. Nővérem, én hiú voltam, ostoba és
öntelt, és ez vezetett oda, hogy engedtem olyan közeledéseknek, amelyek ellen ítéletem lázadt. Ráadásul,
amint azt te is tudod, nem is ez volt az első hibám.
Itt nagyot sóhajtott, aztán kis szünet után folytatta.
- Mostantól viszont többé nem fogok hibázni. Higgy nekem, Elizabeth, érzelmeimet ezentúl a józan ész, a
tisztesség és az önmérséklet irányítja majd. Minden gondolatom azon lesz, miként lehetnék a bátyám és a te
segítségedre.
 Elizabeth nagyon megörült e monológ hallatán. Csodálta a húga hangjából sugárzó eltökéltséget, és mivel
bizonyos volt benne, hogy az ilyen lelkes önfeláldozás viszonylag gyorsan el fog csendesedni, különben még
betegségnek tűnik, csak megfogta a lány két kezét, és melegen megszorította.
-De mondd csak - folytatta Georgiana egy pillanat múlva -, hogy van Philips nénikéd? Hát a - elpirult a
rettegett név gondolatára is, de aztán megkeményítette magát - szerencsétlen Wickham sógorod? Az, hogy
most börtönben van, bizonyosan legalább akkora teher a családnak, mint az előző volt.
-Még semmi sem bizonyos - felelte Elizabeth, és újra eszébe jutottak a saját gondjai. - Mr. Darcy remélte, hogy
a húgom kedvéért talán ismét közbenjárhat, és a hadnagy szabad lehet, de úgy tűnik, többről van szó, mint
amiről tudunk, vagyis magyarán az ügy olyan befolyást követel, amivel még a bátyád sem rendelkezik. Ami a
kapitányt meg a feleségét illeti, senki nem tudja, hol lehetnek, de valószínűleg átmenekültek a kontinensre.
Némi aggodalommal figyelte húgocskáját, hogyan fogadja a hírt arról, aki épp csak nemrég oly sok szenvedést
okozott neki. Georgiana azonban jóformán alig hallotta. Máris azzal volt elfoglalva, hogy kimódolja, milyen módon
léphetne elő ő a Bennet család bajnokaként mostani szorult helyzetükben.
 NEGYVENKETTEDIK FEJEZET

Georgianának szokása volt, hogy ha hosszabb távollét után visszaérkezett Pemberleybe, mihelyt tehette,
meglátogatta szeretett keresztapját. Sir Geoffrey Portlandet. A jó uraság pedig mindig nagy várakozással tekintett
a látogatás elé. Darcyt annak idején gyermekként szerette, most pedig férfiként becsülte, Georgiana bájos
arcocskája, kedves modora - igen, még széles jókedve is, ami miatt Lady Catherine oly morcos volt - azonban úgy
volt képes felvidítani, mint kevés dolog az életben.
Amikor azonban elérkezett az alkalom, és megkapta a bejelentkező levelet, már nem csupán fiatal barátja
társasága miatt örült a látogatásnak, hanem azért is, mert így legalább híreket kaphat Mrs. Fitzwilliam Darcyról.
Bármily kevéssé volt is hajlandó elismerni, az utóbbi hetek során szép lassan becsülni, sőt ne adj' isten, csodálni
kezdte Pemberley új úrnőjét. Arra számított, hogy amikor hetekkel korábban Darcy magára hagyta az asszonyt
Derbyshire-ben, az majd hozzá fog fordulni segítségért, amit az illem nevében ő majd képtelen lesz megadni neki.
Ezzel szemben kénytelen volt tudomásul venni, hogy a hölgy viselkedése nemhogy megalázkodóvá nem vált,
hanem néha kifejezetten gőgösnek tetszett. Elizabeth Darcy egyedül állta szenvedéseit, és nem mutatta, hogy
akár Sir Geoffrey, akár a szomszédság véleménye érdekelné. Fejét felszegte, és az minden apró részlet
tekintetében tökéletes ura maradt saját életének.
Sir Geoffrey született arisztokrata volt, és távol állt tőle, hogy tisztelettel tekintsen egy nálánál alacsonyabb
rangú személyre, ám minden szempontból el kellett ismernie, hogy ha Mrs. Darcy képes lett volna tanújelét adni
jó ízlésének azzal, hogy előkelőbb családban jön a világra, akkor csakis dicsérőleg lehetne róla nyilatkoznia.
Tartása, lelkiereje, és mindenekelőtt az, hogy nem volt hajlandó megadni neki a visszautasítás elégtételét, mind
egész egy-
 szerűen tökéletes lett volna, ha ezt a származása lehetővé tette volna. Ráadásul Sir Geoffrey, aki rendszerint
aggodalmasan tartotta vele a távolságot, egyszer véletlenül megpillantotta a nőt Celia Montague egyik esélyén,
és megfigyelte, hogy gyönyörű szemei csak még szebben ragyognak, amikor fellobban bennük az engedetlenség.
Az illendőség megakadályozhatta volna, sőt meg is akadályozta, hogy az ilyen gondolatok hatással legyenek
magatartására, de lelke legmélyén elismerte, hogy a hölgy, ha más nem is, de mindenképp méltó ellenfél.
Az azonban bizonyos volt, bármekkora önuralmat tanúsítson is Mrs. Darcy, hogy az sohasem fogja
meglágyítani Lady Catherine szívét, amint ez abból a levélből is világosan látszott, amelyet épp aznap reggel
kapott a Sir Őladységétől.

Kedves Uram!
Hát most mit szól a Bennetek önteltségéhez? Mivel az egész ország erről beszél, ön is bizonyosan
értesült legújabb dolgaikról. Köztudott, hogy én magam mennyire nem értek egyet a Bennet-
pereputty beemelésével köreinkbe, ám még az én legvadabb elképzeléseim közt sem szerepelt az,
hogy egy közönséges tolvaj is legyen köztük! Azzal, hogy legutóbb befogadták a gonosz és hálátlan
Wickhamet, mindent tönkretettek - micsoda kín ezt nekem leírni! -, még azt a megboldogult férjem
családjához tartozó szerencsétlen fiatalembert is, akit épp ön látott vendégül Denby Parkban.
Boldogtalan unokaöcsém, akinek tönkretételére Wickham szövetkezett, oly tévutakra tévedt,
amelyek bárki együttérzését felkeltenék, és szánni való kártyaadósságokba keveredett. Oly igen
megrendítő volt szerencsétlensége, hogy én magam is arra kényszerültem, hogy elküldjem őt
Rosingsból és az én Anne lányom közeléből. A kapitány azonban - ha más nem is, de - előkelő
származású ember volt, és micsoda szégyen, hogy épp Darcy inasának fia kellett, hogy a vesztét
okozza!
 Fájdalom, a Bennetek bűneinek sora itt még nem ér véget! E fárasztó család egy fiatalabb leánya,
aki jelenleg is a hunsfordi lelkészlakban tartózkodik, mindeddig oly sikeresen csavarta el az új
segédlelkészem fejét - aki egyébiránt tehetséges fiatalember, noha kissé talán túlságosan is lelkes a
vallás terén -, hogy komolyan kezdek aggódni miatta. Egy ilyen házasság azt jelentené, hogy nap
mint nap egy Bennetet kellene látnom - szinte bizonyos vagyok benne, hogy a leány épp e dac miatt
maradt itt. Bár elküldtem a plébánosomat, hogy figyelmeztesse Mr. Beasleyt a veszélyre, a
fiatalember kifejezett elégedetlenségem ellenére is hajthatatlan maradt.
Most hát ön is láthatja. Sir Geoffrey, hogy csak szenvedés származhat abból, ha valaki közeli
kapcsolatba keveredik a társadalom alacsonyabb osztályaival.
A magam részéről végeztem. Nem vagyok hajlandó tovább vitatkozni e témán, és a lehető
legnyomatékosabban felszólítom önt is, hogy mostantól kezdve semmilyen apropó kapcsán ne is
utaljon az ezekhez hasonló alantas emberekre, kivéve, ha mondanivalója kész megerősíteni ítéletem
helyességét.
Legmélyebb tisztelettel
az ön C. de Bourghja

Sir Geoffrey némi kiábrándultsággal olvasta a fenti levelet. Remélte, hogy talán lesz benne valamilyen utalás
arra nézve, hogy egy látszólag oly elegáns fiatalember, mint Heywood kapitány, hogyan vetemedhetett ilyen
alávaló tettekre. Wickham ténykedései, aki alacsony sorból származott, és gazdája engedékenysége is csak
elrontotta, nem lepték meg igazán, ám az, hogy egy Heywood kapitány ekkorát botoljék, az teljesen zavarba
ejtette a kiváló úriembert, és váltig remélte, hogy talán Lady Catherine felvilágosítással szolgálhat. Ez a levél
azonban csupán írójának tomboló dühéről világosította fel a Bennetek és azok minden családtagja iránt. Való igaz,
hogy Elizabeth Darcy kapcsolatai hagytak maguk után kívánnivalót, de még ők
 sem tehetők felelőssé a kontinens másik végén keletkezett kártyaadósságokért. Határozottan úgy vélte, hogy
Őladysége következtetései igazságtalanok - biztos volt benne, hogy fordított helyzetben Mrs. Darcy nem mondott
volna ilyeneket a Ladyről.
Vizsgálódásai folytatására azonban csak később nyílt alkalma, miután Georgianával a legmelegebben
üdvözölték egymást, a sir kifejezte aggodalmát drága keresztlánya arcszínével kapcsolatban, amely minden
bizonnyal közelmúltbéli nagyvárosi napjainak emléke még, valamint a szolga behozott egy tálcányi forró teát és
süteményt.
- Nemigen hihetem, kedves Georgianám - vágott bele -, hogy teljesen ismeretlenek maradtak előtted a
Bennet családban történt förtelmes események, olyan történések, amelyek nem csupán az imposztor Wickhamet,
de a te saját unokatestvéredet, Thomas Heywood kapitányt is magukkal rántották. Legyen ez lecke számodra,
lányom, hogy a tisztességes fiatal emberpalánta nem lehet eléggé óvatos társasága megválogatásában. Már saját
nagynénéd is ezt tanácsolta bátyádnak a házassága előtt, ám ő sajnálatos módon úgy döntött, hogy e jóindulatú
intelmet figyelmen kívül hagyja.
Sir Geoffrey nagy gonddal válogatta meg a szavait, tudva, Georgiana milyen nagyon ragaszkodik
sógornőjéhez, és biztos volt benne, hogy beszédének lezárása olyan kirohanáshoz vezet majd Elizabeth
védelmében, amely biztosan tartalmaz majd információkat Mrs. Darcy helyzetével kapcsolatban. Mekkora
csalódás volt tehát ezek után, amikor fiatal barátja előbbi monológjának első szavaihoz fűzte a sajátját.
- Drága Sir Geoffrey, ön a származást helyezi mindenek fölé, ám legutóbbi londoni tartózkodásom másra
tanított. Úgy hiszem, ön is hallott már Elizabeth nővérem Gardiner nagybátyjáról és nagynénjétől, akik a
Cheapside-on laknak. Mindketten rendkívül illedelmes és elegáns emberek. Míg mások, akik esetleg a
legszerencsésebb körülmények közé születnek... Nézze, bácsikám - folytat-
 ta mikor észrevette magát -, mostanában sokat gondolkodtam, és rájöttem, hogy az előkelő származás semmit
sem számít, valójában - itt megint megakadt egy pillanatra, ám aztán egy tökéletesen ideillő kép villant az eszébe
- semmivel sem nyújt több garanciát az erényességre, mint mondjuk a hajszínre.
Sir Geoffrey megütődött ezen a különös felvetésen.
- Kedves Georgianám, te még tapasztalatlan vagy - bökte ki végül. - Engedd meg azonban nekem, mint
idősebb és tapasztaltabb barátodnak, hogy figyelmeztesselek, nagyon veszélyes dolog nem a rang biztonságára
építeni.
Georgiana ebből rájött, hogy öreg barátja és ő immár nagyon különbözően gondolkoznak, de erőt vett magán,
és kitért az összetűzés elől. Most más célja volt. A Bennetek helyzete, bár megváltozott, korántsem oldódott még
meg, mivel úgy tűnt, Wickham annyi galádságot követett el, hogy már Darcy sem tudott rajta segíteni. A lány
azonban tudta, hogy Sir Geoffrey olyan befolyással bír, amivel Darcy nem, és ha sikerülne elérnie, hogy e
befolyásnak egy részét megmozgassa a hadnagy érdekében, micsoda örömöt okozhatna ezzel Elizabethnek! E cél
érdekében bevetette minden létező bűbáját, egészen addig, hogy belegyezést színlelt, noha lelke lázadt volna.
- Kétségtelen, hogy tapasztalatlan vagyok - felelte lágyan -, és az ön bölcsességét csak csodálni tudom. De
drága bácsikám, könyörgöm, ne nézzünk oly szigorúan azokra, akik nem olyan körülmények között nevelkedtek,
hogy élvezhetnék mindazon előnyöket, amiket mi. Van például közöttük egyvalaki, éspedig olyasvalaki, aki itt nőtt
fel közöttünk Derbyshire-ben, aki most szerencsétlenül sínylődik egy londoni börtönben. Való igaz, hogy Wickham
hadnagy saját gonoszságai révén érdemelte ez ki, ám bármilyen megrögzött alak legyen is, nem bírom elviselni,
ha így kell rágondolnom. Az apja kedves volt az én apámnak. Az ön egy szava. Sir Geoffrey, elég lenne, hogy
minden megváltozzon! Könyörgök, ha nem őmiatta, hát miattam tegyen valamit az érdekében!
 Sir Geoffrey nem kis meglepetéssel hallgatta ezeket a szavakat, hiszen jó két éve Georgiana nem is volt
hajlandó az egykori intéző fiáról beszélni, nemhogy a jólétével törődni. Úgy vélte, a lány gyengéd szívének újabb
bizonyítéka az, hogy így apellál az ő együttérzésére, ráadásul egy utolsó gazember érdekében. Minél tovább
latolgatta azonban a kérést, annál több hajlandóságot érzett rá, hogy teljesítse. Georgiana nem tévedett amikor a
sirbe vetette bizalmát: a kapcsolatai révén valóban kihozhatná a börtönből az ifjú csirkefogót, aki két héten belül
már egy Antiguába tartó hajó fedélzetén ülhetne. Sir Geoffrey sosem tudott igazán ellenállni keresztlányának,
különösen ha a lány kívánságának teljesítése olyan bonyolultnak látszott, hogy nyilvánvalóan sokat nőhetett
Georgiana szemében, ha ennek ellenére egykettőre megoldja. Ráadásul az is eszébe ötlött, hogy az ügy ily módon
elintézése nem csupán drága keresztlányának okozna örömet, hanem többek között a rendíthetetlen Mrs.
Darcynak is.
- Wickham rongy ember - mondta hát komoran -, de bármilyen nyomorult is, az legalább annyira a te apád
hibája is, mint az övé. Kétségtelenül gyenge jellemmel született, ám az én kedves barátom engedékenysége sem
segítette elő fejlődését. Mivel ő azonban már nem lehet köztünk, rám hárul a feladat, hogy elsimítsam ezt a
szerencsétlen helyzetet. Gyermekem, az ügyet mostantól én veszem kézbe.
Georgiana határtalan örömében szóhoz sem jutott. Megragadta öreg barátja kezét, majd hálásan a karjaiba
zárta az öregurat.
 NEGYVENHARMADIK FEJEZET

Az elkövetkező hetekben Georgiana, akit teljesen fellelkesített Sir Geoffreynál elért sikere ráébredt, hogy a
szenvedő szívre csodás hatással bír a fiatalság és az öndicséret ügyes keveréke. Bánata nem tűnt el nyomtalanul,
ám ahogy teltek a napok mind kevesebbet gondolkodott azon, mit veszített el, és mind többet azon, hogy milyen
szerencsés is ő, élete pedig visszazökkent a rendes kerékvágásba, csak épp a megszokottnál sokkal jobban
igyekezett hasznossá tenni magát az illendő elfoglaltságok terén. Könyveihez már kislánykora óta vonzódott, most
azonban ugyanilyen lelkesedéssel látott neki a zenedarabok kimásolásának, kézimunka-technikája
tökéletesítésének, és még Elizabeth arcképét is elkezdte megfesteni - egyszóval a jól nevelt ifjú hölgyek oly
tökéletes mintaképévé vált, hogy azt még a bátyja is észrevette, és nem is tudta mire vélni.
Elizabeth azonban őszintén örvendezett húga felépülésén.
-Örülök, Georgiana - mondta egyik reggeli sétájuk alkalmával -, hogy legalább a jókedv látszata már visszatért
hozzád. Meglehet, a szíved még nem vidám, de mérget vehetsz rá, hogy ha továbbra is úgy teszel, mintha az
lenne, egy idő múlva valóban az is lesz. Végső soron mindannyian esendő emberek vagyunk, és meglepődnél,
ha tudnád, mennyi bolondságot tudunk elhitetni magunkkal, ha csak egy kicsit is odafigyelünk.
-Remélem, hogy idővel ez a bölcsesség nekem is hasznomra válik majd - sóhajtotta Georgiana -, noha most,
édes Elizabeth, csak te tudhatod, mennyire nem vagyok még túl a bánatomon. Mégis, mindezzel együtt sem
vágyom rá, hogy ez megváltozzék. Hóbortos voltam, de ne hidd, hogy nem tanultam a hibáimból. Most már
magabiztosan tudok dönteni, hogy kit becsülhetek meg, és kit nem - és ezért köszönettel tartozom a derék
kapitánynak,
 még ha a leckét keserű szenvedések árán kellett is megtanulnom.
Nővére helyeselve bólogatott eltökélt hangja hallatán, és csak magában mosolyodott el arra a vidám
gondolatra, hogy Miss Georgiana Darcyt ebben az életben sem férfi, sem nő nem szedheti többé rá.
- Ne is vesztegessünk hát több szót az én fájdalmaimra!
-folytatta hamarosan Georgiana. - A bátyám épp most hozta a hírt, amely minden hírek között a legboldogabb.
Sir Geoffrey Portland maga lépett közbe Wickham hadnagy érdekében. Fogalmam sincs, hogyan sikerült
elérnie
-bár te is tudod, hogy a keresztapám sok helyen komoly befolyással bír -, az azonban csoda, hogy most a hét
végén a hadnagyot kiengedik a börtönből, és útra kél Antigua felé, hogy Sir Geoffrey cukorültetvényén
dolgozzék. Hát nem csodálatos dolog ez a Sirtől?
Elizabeth valójában már aznap kora reggel hallotta ezeket a fejleményeket, úgyhogy volt már elég ideje
ámuldozni rajta, és elmerengeni az eredetén. Az, hogy Sir Geoffrey így tegyen jót olyanokkal, akiket semmire sem
becsült, olyan körülmény volt, amire nem számított.
- Nagyon kedves tőle - értett egyet -, a családom számára pedig csodálatosan gyors megoldás. Lydia és
édesanyám ma indulnak Londonba, hogy jó utat kívánjanak a hadnagynak, a húgom, mihelyt lehet, követni
szeretné. Szörnyen hálás vagyok Sir Geoffreynak az érdekünkben tett lépéseiért, de be kell vallanom, meg vagyok
tőle zavarodva. Csak találgatni tudom, hogy vajon nem legújabb drága húgocskám kezét fedezhetem-e föl az
események ilyen örömteli fordulata mögött?
Georgiana fülig pirult, de határozottan tagadta ezt a lehetőséget, és gyorsan más témákról kezdtek
beszélgetni.
Csak valamivel később, szobája magányában engedte meg magának, hogy hosszasan és hatalmas örömmel
gondoljon vissza erre a beszélgetésre. Mióta meglátogatta Sir Geoffreyt, hatalmas volt a kísértés, hogy
eldicsekedjen vele nővérének, sikerült megnyernie ügyüknek az úriembert,
 de mindig ellenállt, mert attól tartott, hogyha esetleg Elizabeth reményei túl magasra szárnyalnak, abból csak
még nagyobb kín születhet, ha végül a sir ténykedése mégsem jár eredménnyel. Most, hogy Wickham szabadsága
már küszöbön állt, úgy döntött, egyáltalán nem említi meg saját szerepét, és inkább csak szíve mélyén dédelgette
a boldog tudatot, hogy végre sikerült hasznára lennie azoknak, akiket szeretett. Ez a tudás pedig csak annál
édesebb volt, mert nem kellett megosztania senkivel.
Georgianát már kislánykora óta arra ösztönözte természete, amit olvasmányai csak megerősítettek,
nevezetesen, hogy másra sem vágyott, mint jót tenni másokkal. Szerencsétlenségére azonban úgy kellett
felnőnie, hogy korabeli társai nemigen akadtak, őt magát pedig mindenféle kényelemmel elhalmozták, így az
önzetlenségre vajmi kevés lehetősége nyílt, és jó szándékú lendületét kénytelen volt a csodás tettek álmai közé
száműzni ahelyett, hogy gyakorlati megvalósításukkal törődhetett volna. Most életében először sikerült egy igazi
és nem is jelentéktelen szolgálatot tennie valaki másnak, ráadásul ez a másvalaki, Elizabeth nővére volt, akit
minden határon túl szeretett. Az már alig számított, hogy segítsége a visszahozhatatlan Wickhamen keresztül
nyilvánult meg, a lényeg az volt, hogy Elizabeth terhén sikerült könnyítenie. Könnyű hát elképzelnünk, milyen
elégedettséggel és boldogsággal töltötte ez el Georgiana szerető szívét.
Egy ilyen elképesztő siker könnyen oda vezethetett volna, hogy ifjú hősnőnk egy picit talán túlságosan is
gyorsan nyeri vissza önbizalmát, vagyis ismét túl sokat gondol magáról. Szerencsére azonban tökéletlenségének
ékes és közvetlen bizonyítékát sem veszíthette szem elől, hiszen kapcsolata James Leigh-Cooperrel azóta sem
változott. Talán egyszer látták egymást, mióta a lány visszatért Pemberleybe. A találkozás az ifjú építésszel
rövidke volt, a férfi stílusa pedig minden igyekezete ellenére is hideg és távolságtartó. Aztán eltűnt. Korábban oly
nagy igyekezettel próbált társalgást kezdeményezni vele, most azonban csak
 meghajolt és távozott, beszélgetéseiket az udvariasság által megkövetelt lehető legrövidebbre fogva.
Georgiana előre látta, ennek így kell lennie - és sajnos azt is nagyon jól tudta, hogy a rossz viszonyt ő maga idézte
elő -, ám a valóságban a korábbi őszinte pillantások helyét átvevő hűvös biccentések, a hosszas beszélgetéseket
felváltó közönyös „Jó napot, Miss Darcy"-k sokkal nagyobb fájdalmat okoztak neki, mint azt lehetségesnek hitte.
Egyik reggel épp kint sétált a parkban, és barátságuk el-hidegüléséről gondolkozott, meg arról, hogy ez miért
is okoz lelkében akkora háborgást, amikor észrevette Mr. Leigh-Cooper délceg alakját, amint épp az intézővel,
Merkinnel tárgyalt valamit. Pár pillanatig távolról figyelte őket. Az építész lelkesen magyarázott, de mihelyt a
másik távozott, egyszerűen mintha összetört volna. Georgiana sokszor látta már gőgösnek, a legutóbbi időben
pedig szófukarnak, ám még sohasem látszott rajta, hogy szomorú. Hirtelen elhatározással úgy döntött, odamegy
hozzá, és távolodó alakját megcélozva leszaladt a domboldalon.
- Mr. Leigh-Cooper - vágott bele azonnal, mihelyt utolérte -, nem tudom, és nem is akarom tovább tűrni a
köztünk lévő ridegséget. Azt hiszem, tulajdonképp mindig is barátok voltunk. Én megsértettem önt Londonban.
Ezt pontosan tudom, és kérem is, hogy bocsásson meg nekem. Könyörgöm, ne veszekedjünk örökké azon, ami
elmúlt. Mondja, meg tud nekem bocsátani?
Leigh-Cooper meglepődött, amikor észrevette a közeledő lányt, és döbbenete a szavai alatt sem csillapodott.
Azt sem tudta, hogyan kellene néznie. Miközben azonban a lányt bámulta, haragja, amely mindeddig jókora volt,
hirtelen csillapodni kezdett. Nagy hatással volt rá a lány mondanivalójának nyíltsága, és a ráemelt szemekben
csillogó őszinte kérlelés.
- Ó , kedves Miss Darcy - kezdte, de a feje búbjáig elpirult, és érzelmei nem engedték, hogy folytassa.
Georgiana látta zavarát, és megpróbált enyhíteni rajta.
 - Akkor ezt elrendeztük - mondta boldogan. - Mostantól ismét barátok lehetünk. Beszélgessünk hát úgy,
ahogy annak idején tettük. Ön, Mr. Leigh-Cooper, előadást tart arról, amiről óhajt, legyen az a lábunknál
csörgedező patak, a derbyshire-i márvány, vagy az ön Mr. Hugh Jones barátjának költészete, én pedig szavamat
adom, hogy odaadó figyelemmel fogom hallgatni. Milyen csodálatos ma reggel Pemberley! Vajon a szokatlanul
szép tavasz, vagy az ön keze munkája az, ami így megindít?
A férfinak most már sikerült nagyobb önfegyelemmel válaszolnia, és most hasznát vehette csodálatos
előadótehetségének is:
-Azt hiszem, kicsit mindkettő. Miss Darcy, nem az én képességeimet dicséri, ha ön boldogan pihenteti szemét
a patak fodrain, a gyönyörű gyepen, vagy azokon a gesztenyefákon, amelyek a dombon állnak. Élvezetében az
én részem csupán annyi volt, hogy szabadjára engedtem a táj költészetét. Túl sokáig sínylődtek e föld
természetes értékei az ember rájuk kényszerített rendszerében, bármily jó szándékkal is készült e rendszer.
Mióta ön elindult itthonról, én ezen értékek felszabadításán munkálkodtam, és azzal hízelgek magamnak, hogy
nem eredménytelenül. Jöjjön, hadd mutassak meg mindent - éppúgy, mint korábban, a karját nyújtotta, a lány
pedig boldogan elfogadta, és nem győzött eléggé örülni neki, hogy kettejük között helyreállt a bizalom.
Körbesétáltak a hatalmas parkban, a férfi eredményeit sorolta, a lányt pedig egyszerre bűvölték el szavai, és
ragadta meg a férfi álma. Most ébredt csak rá, hogy mióta hazatért Pemberleybe, még nem is sikerült
megcsodálnia a változásokat, annyira el volt foglalva saját bánatával.
-Valóban gyönyörű látvány - szólalt meg végül Georgiana. - Be kell valljam önnek, nem hittem, hogy azok a
tájak, amelyek közt a gyermekkoromat töltöttem, még szépíthetők tovább is, legyen bár olyan tehetséges az
alkotó, mint ön. Ám amint azt ön ma megmutatta nekem, ismét tévedtem. A természet valóban behódol az
emberi rendnek,
 még növekedni is képes alatta, mennyivel szebb azonban, ha szabadon engedjük, és nem csúfítjuk el
mesterséges keretekkel! Fájdalom, de oly sok dolgot gondoltam rosszul! Én azonban, Mr. Leigh-Cooper, már nem
ugyanaz vagyok, aki voltam, mikor Londonba indultam - hiszem, hogy sok mindent tanultam azóta. Láttam, a
divatos emberek bár nagyon kellemesek, a modor túlzott tökéletessége csak összezavarja a lelküket. Ó, milyen
hálás vagyok, hogy újra itthon lehetek, ahol a természet eleganciája díszlik, mely mentes minden kétszínűségtől!
Valóban, azt hiszem, hogy ma reggel az ön által tervezett tájat láthattam, oly sok hét után először tett igazán
boldoggá, és ezért őszinte köszönettel tartozom.
Komoly tekintettel nézett a fiatalemberre, aki pár pillanatig ismét szótlanul állt, annyi változáson ment át
hangulata a délelőtt során. Nehéz volt a szíve, és a lány felkereste. Haragos volt, és a lány meglágyította a szívét.
Megmutatta neki minden munkáját, a lány pedig őszintén csodálta. A lány figyelmességéhez és komolyságához
foghatót más nőben még nem tapasztalt: történjék hát bármi, most már szólnia kell.
- Miss Darcy - mondta -, a további hallgatás már meghaladja az erőmet. Úgy ismerem önt, mint egy színtiszta
jóságból gyúrt lényt, és bízom benne, hogy tisztessége képes lesz felülemelkedni olyan különbségeken, amelyek
végül úgy sem jelentenek semmit. Való igaz, hogy a helyzetünk különböző, de mit számít az? Egyenes ember
vagyok - mondták már azt is, hogy talán túlságosan az -, és most szólnom kell. Miss Darcy, ön tudja, hogy régóta
csodálom önt. Egyszerűen megkérdem hát öntől: elfogadja a szerelmemet?
Georgiana teljesen meg volt zavarodva. Lehetséges volna, hogy ez a nyakas fiatalember, aki oly kevéssé képes
udvariasan beszélni, és aki bármikor készen állt egy kis csipkelődésre vagy sopánkodásra, most itt áll előtte, és
gyengéden szerelmet vall? Hogyan is sejthette volna, hogyan is juthatott volna akár eszébe ilyen valószínűtlen
dolog?
 A férfi sem viselkedésével, sem pedig szavaival nem árulta el gyengéd szándékát eddig. És mégis, képes volt
mindeddig eltitkolni oly heves érzelmeket, hogy azok most a rangok gátjain át is a felszínre törtek! Ez igazán
minden várakozást felülmúlt.
Milyen nagy volt hát a csodálkozása akkor, amikor a férfi vallomása nyomán nem a felháborodás támadt fel
benne, hanem a boldogság olyan csodálatos szárnyalása, amiről nem is álmodta, hogy lehetséges lehet! Az
építész még alig fejezte be kérdését, amikor a lány a szerelmes szív minden hevével már igent is mondott rá.
 NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET

Létezik-e édesebb beszélgetés annál, mint amikor két teremtmény ráébred szerelmére? Boldog párocskánk
órákon át járta a parkot anélkül, hogy egy pillanatra is összekülönböztek, vagy akár csendben maradtak volna,
hiszen annyi mindent kellett elmesélniük egymásnak! A férfi végre kiönthette mindazokat az érzelmeket,
amelyeket hónapokon át - s azt hitte örökké - magába fojtott, a lány pedig nem győzött ámuldozni, hogy minden
férfiak e legjobbika és legcsodálatosabbika mennyi időn át ott állt előtte, ő pedig nem látta meg. E gondolatok
kifejezése és megértése olyan boldogsággal töltötte el őket, hogy addig ismételgették újra meg újra a szerelmes
szavakat, míg végül ezt már szilárd összetartozásuk legékesebb bizonyítékának is tekinthetjük - hiszen ha nem
lettek volna oly lángoló szerelmesek, valamelyikük biztosan halálra unta volna magát még mielőtt delet üt az óra.
-Én valóban azt hiszem, hogy már az első pillanatban beleszerettem önbe - mondta a férfi. - Akkor is így volt,
ha a viselkedésem ebből nem is árult el semmit. Igazából azt hiszem, hogy minél jobban szerettem önt, annál
erősebben éreztem, hogy ezt el kell titkolnom. Mégis a rabja lettem már akkor, amikor megláttam a bátyja
bálján, első pemberleyi napom estéjén. Ó milyen rég volt már! De hát hogy is ne estem volna rabul? Kegyed
maga volt a báj, és úgy körüldongták a csodálói, hogy bár a bátyja bemutatott minket, másnap reggel már
nem is emlékezett rám.
-Milyen öntelt voltam akkor - felelte Georgiana belepirulva az emlékbe. - Olyan kimért, olyan pimaszul
feledékeny! És épp önnel! Csodálom, hogy nem gyűlölt meg azonnal.
-Még hogy pimasz - istenemre, nem! A feledékenysége csak még jobban elbűvölt. Ön oly csodálatos volt,
teljesen elmerült az előző este győzelmeinek mámorában, nem is beszélve - tette hozzá kedves mosollyal,
amely mégis kérdőn kunkorodott - a jó Lord Byronról.
 Georgiana egy pillanatra meghökkent ettől a korábbi bolondságára tett célzástól. Legyűrte azonban első
válaszát, hiszen kettejük közt nem maradhatnak meg nem beszélt kérdések.
-Fájdalom - sóhajtotta -, a jó Lord szánalmasan tévútra vitt, és egy haszontalan férfiú segítségével könnyedén
cipelhetett volna tovább is. Mr. Leigh-Cooper, bár cseppet sem vágyom rá, hogy felélesszem fájdalmas
emlékeimet, szólnom kell az önnek az érdekemben véghezvitt londoni tetteiről. Nem, uram - emelte fel a
hangját, mert a férfi közbe akart vágni -, ezt most végigmondom. A bátyám mindent elmondott az ön és az ön
Jones barátja erőfeszítéseiről, amelyeket értem, és kicsit más módon, de Elizabeth nővéremért is tett. Ekkor
kezdtem megérteni, hogy ön mennyivel többet ér a legtöbb, sőt talán minden férfinél, bár a lelki nyugalmam
érdekében ezt a világért sem ismertem volna be. Ne higgye azonban, hogy az ön iránt érzett szerelmem
csupán rideg hálából fakad. Most már látom - mosolygott -, hogy azóta nő, növekszik, mióta először egymásba
futottunk. Mindazonáltal azokat a tetteket, amelyeket aznap este véghezvitt, soha nem fogom tudni
meghálálni, sem önt kellőképpen csodálni értük.
-Az én jutalmam az lesz, ha soha többé nem beszél róla. Ám - folytatta, amikor észrevette a lány
arckifejezésének változását, és hangjába némi sürgetés vegyült -, életem végéig az lesz a sorsom, hogy Mr.
Leigh-Cooper maradjak önnek, Miss Darcy? Drága Georgianám, nem tudnál inkább Jamesnek szólítani?
-Azt hiszem, megpróbálhatom - felelte a lány kacagva, oda sem figyelve már az arca színére -, hiszen az én
nevem is oly édesen hangzik a te szádból, drága James. És íme, sikerült! Létezett-e vajon két lény, akik
boldogabbak voltak, mint mi?
-Nem hiszem, hogy létezhetett - mondta a férfi pillanatnyi szünet után. - A sima beszédhez azonban nem
értek, Georgiana. Én csak azt tudom, hogy irántad érzett szerelmem biztos, és hogy semmi nem csillapíthatja
lángolásom.
 Azonban oly hirtelen tört rám a boldogság, hogy az enyémnek nevezhetlek, talán önző módon nem is hagytam
időt rá, hogy végiggondold mindazt, ami kapcsolatunkkal együtt jár. Nagylelkűséged nem engedi, hogy
megjegyzést tégy rá, az igazság azonban az, hogy a rangunk közti különbség nem fog elsikkadni. Még ha te
magad nem is tekinted lényegesnek, biztos lehetsz benne, mások annak fogják tekinteni. Biztos vagy benne,
drága Georgianám, egészen biztos, hogy ezt akarod választani?
És olyan józanul kérdő tekintettel nézett a lány szemébe, mintha a legkisebb kétsége is lenne a válasz felől.
Ám Georgiana nem bizonyult ingatagnak, hiszen ugyanerre a kérdésre már rengetegszer válaszolt a reggel
során.
-Ugyan mit jelent a rang a szerelem számára? - kiáltotta. - Nincs az a társadalmi helyzet, legyen bármilyen
előkelő is, amely versenyre kelhetne azzal a tökéletes megértéssel, amit most mi ketten érzünk. Drága James,
ketten együtt boldogabbak leszünk, mint azt bárki megérdemelné, a világ pedig nem számít!
-Elbűvölő a gondolat - kacagott a férfi -, de csak várd ki, Georgiana, míg az a jelentéktelen világ elkezd
beavatkozni, márpedig be fog, és sohasem tudhatjuk, hogy mikor és mi módon. Akkor, attól félek, majd
rájössz, hogy ez nem is olyan kicsiség.
-Ó , milyen kevéssé ismersz még engem, édes James. A mi családunkra nem az a jellemző, hogy hagyja, hogy
a szomszédság vezesse. Mondjanak mások, amit akarnak, te meg én boldogok leszünk, és punktum. Egyedül
attól tartok, hogy a bátyám ellenkezni fog, hiszen tudod, mennyire büszke, és talán túlságosan is aggódik
értem. Én azonban - és itt romantikus fantáziája újra szárnyalni kezdett - nem tartanám semmire a
szerelmünket, ha nem szállnék síkra érte. Lehet, hogy a bátyám nem fog egyetérteni velünk, de biztos lehetsz
benne, még a hét vége előtt legalább a beleegyezését mindenképp megszerzem.
Ilyen hatalmas elánnal készült fel Georgiana, hogy lebírjon minden ellenállást, amit bátyja tanúsíthat szerelme
 ellen. Hadd beszéljen csak szeleburdiságról, hadd tajté-kozzon az illendőségről, mondjon amit akar arról, hogy
mit jelent egy háttér nélküli férfihoz menni - ő csak annál meggyőzőbben fog esengeni szerelmeséért. Meglehet,
hogy James Leigh-Coopernek nincsenek előkelő rokonai, de szíve kitartása és szelleme ragyogása vitán felül áll.
Darcy végül el fogja ismerni a tekintélyét, ahogy ő is tette.
Képzelhetjük tehát az ifjú hölgy megrökönyödését, aki amint minden érvet előkészített és elszánta magát,
hogy szembenézzen a bátyjával, azt látta, hogy Darcy, magához térve első döbbenetéből, a lehető legmelegebb
szeretettel üdvözölte a kapcsolatot.
- Hát hogyne örvendeznék - mondta Darcy -, amikor én magam is olyasvalakinek köszönhetem minden
boldogságomat, akit először én is megvetettem, mint alsóbb körökből való személyt - az én kedves
Elizabethemtől beszélek természetesen. Megtagadhatom-e ezek után tőled ugyanezt az utat? Ráadásul az az
igazság - sóhajtotta -, bármit mondjak is, úgysem lennék képes eltántorítani téged eredeti szándékodtól.
Túlságosan is nagyra becsült Catherine nénédre ütöttél e tekintetben.
Ezután azonban komolyabb hangnemre váltott, úgy folytatta:
- Mindazonáltal nem tagadom, húgom, hogy nagyon meglepődtem. James Leigh-Cooper nagyszerű ember,
zsenialitását sem én, sem senki más Angliában nem vitatja, te azonban, Georgiana, legjobb tudomásom szerint
sohasem mutattál iránta különösebb érdeklődést, sőt talán egyfajta türelmetlenséggel viseltettél iránta. Tégy
bármit, drága húgom, de ne menj olyanhoz, akit nem szeretsz. Szereted őt, Georgiana?
A leányzó könnyekkel a szemében, a legkomolyabb hangján kijelentette, hogy James Leigh-Cooper a föld
minden kincsénél drágább a számára.
- Akkor gratulálok nektek, és áldásom rátok. Meglehet, hogy Leigh-Cooper vagyona nem ér fel a tiéddel, noha
az sem kicsi. Pénznek sohasem lesztek híjával. Annál azonban,
 hogy milyen a kedvesed helyzete, sokkal fontosabb, hogy szelleme és szíve milyen. Georgiana, alig találok
szavakat elégedettségemre, hiszen érzelmeid végre megpihentek, és épp olyasvalaki mellett, mint ő. Boldog
asszony leszel.
Elizabeth hatalmas örömmel fogadta a kapcsolat hírét. Túl régen figyelte már, hogy építész barátja mint
szenved a bizonytalan szerelemtől, most megdicsérhette húgát, amiért irgalmasságot gyakorolt, és elfogadta a
férfitól egy élet boldogságát.
- Boldog vagyok, hogy együtt látlak benneteket, kedvesem - mondta. - Egyetlen dologban biztosak lehettek: a
házasságotok sohasem fog néma duzzogásokba fulladni, mivel ez a fiatalember még talán összesen nem töltött el
tíz egész percet szó nélkül. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy azt mondjam, élénk, vidám házasságotok lesz.
Mr. Darcy és én már rég megegyeztünk, hogy nálunk senki emberfia nem lehet boldogabb, de testvéri
szeretetünk nevében felszólítalak, hogy igyekezzetek majdnem olyan boldognak lenni.
Annak megálmodása, hogy az ifjú pár milyen sikerrel felelt meg ennek az utasításnak, az olvasó fantáziájára
marad. Legyen elég annyi, hogy boldogságuk távolról sem vált szégyenére egy olyan párnak, akik pénzben
sohasem szűkölködtek, és akik kapcsolata, amely őszinte szeretetben és az ifjúság hevében kezdődött, minden
elmúló évvel kölcsönös bizalomban és megbecsülésben érett tovább.
A szomszédságnak sikerült némi gőggel elviselni a fiatalok szerencséjét, és dolguk az évek során csak
egyszerűbbé vált, hiszen Leigh-Cooper hírneve egyre nőtt, és mégiscsak micsoda dolog lett volna olyasvalakire
nézni szúrós szemmel, aki barátai közé sorolhatta a régensherceget is. Még Sir Geoffrey is felengedett, ha lassan
is. Látta, hogy szeretett keresztgyerekeit boldoggá teszi házasságuk, és végül kijelentette, hogy az ő kedvükért
hajlandó szemet hunyni az elkövetett illetlenségek felett olyannyira, hogy a végén mindenkivel beszélő viszonyba
került. Az igazat megvallva, nem is annyira Darcy és Georgiana érdekei, mint inkább
 Elizabeth társasága volt az, ami idáig vitte, ám mivel az igazat soha nem kellett megvallania, mind ő, mind
pedig arisztokrata barátai abban a boldog tudatban szállhattak a sírba, hogy a sir szokatlanul leereszkedő volt, de
mindannyian megőrizték csorbítatlan felsőbbrendűségüket.
Mr. és Mrs. Darcy boldogsága nem sokkal a házasság után teljesedett be, amikor Pemberleyben feltűnt a kis
Elizabeth Bingley unokatestvére. Geoffrey Fitzwilliam Darcy jó természetű, barátságos gyerkőc volt, bár furcsán
komoly. Édesanyja ezt azonban nagy büszkeséggel a gyermek csecsemőkorban merőben szokatlan
bölcsességének tudta be, és különös gondot fordított rá, hogy annyit nevettesse, hogy a gyermek még ötéves
kora előtt leszokjon róla.
Lydia Wickham számtalan könny és elrebegett ígéret közt, hogy mihelyt lehetősége nyílik rá, követi őt,
elbúcsúzott a férjétől. Mihelyt összegyűjtött elég pénzt, már repül is hozzá - aztán mihelyt felgyógyul az elválás
okozta megrázkódtatásból - aztán mihelyt befejezi a szőnyeget, amit még Szent Mihály-nap előtt ígért
édesanyjának. Nem telt bele sok idő, és világossá vált számára, hogy ennyi „mihelyt" végül egyetlen „sohává"
adódik össze, és valóban, amikor Lydia felfedezte, hogy a házasság előnyei kiválóan élvezhetők egy férj fölösleges
részvétele nélkül is, azonnal úgy döntött, hogy a továbbiakban szilárdan kitart édesanyja mellett. Feleségi
teendőit pedig arra korlátozta, hogy néha vetett egy pillantást távoli szerelmese képére és ejtett néha egy-egy
könnycseppet, ha nosztalgiázott, vagy ha mások is látták.
Mrs. Bennet, aki boldog volt, hogy kedvenc leánya visszatért hozzá, hamarosan visszazökkent régi, kellemes
életébe. Számos hasznos estét töltöttek el hármasban, az időközben teljesen helyrejött Mrs. Philips társaságában,
olyan fontos teendőkkel, mint a whistezés vagy annak megvitatása, hogy mekkora valószínűséggel szállásolnak el
újabb ezredet Merytonban.
Mary, aki ily módon már nem volt többé édesanyja egyetlen támasza, elvonult a hunsfordi plébániára, hogy
 Kitty nővére mellett lehessen. Kitty valóban hozzáment Mr. Beasleyhez, és mivel a házasság mind
vérmérsékletén, mind gondolkodásmódján jelentősen javított, melegen fogadta nővérét. A kedvességet Mary
kötelességtudóan viszonozta, és levest osztott a szegényebb családoknak Kitty konyhájáról, valamint oly épületes
előadásokat tartott számukra, hogy állapotuk alig valamivel romlott megérkezése után.
Ami a kapitányt és Mrs. Heywoodot illeti, őket többé nem látták Angliában. Bingley, húga leveleiből sokat
hallott Európa-szerte tett utazásaikról, a rengeteg látnivalóról, valamint hogy milyen előkelően fogadták őket
minden fővárosban. E híradásokat mindig kíváncsian olvasta és csodálta, bár kivételes természete nem engedte
meg, hogy azon tűnődjék, hogy ha valóban olyan lelkesek volta kezek a fogadtatások, akkor a párocska vajon
miért nem maradt soha egy helyen egy évnél tovább.
Lady Catherine, aki már régóta megjósolta unokahúga szomorú végzetét, most az egyszer nem lett tőle
boldog, hogy igaza lett - együtt érző szívét összetörte Georgiana szánalmas látványa, aki éppúgy, mint korábban
a bátyja, nem az osztály és rang megőrzésének okán házasodott. Még azok a hírek sem hatották meg, amelyek az
évek során beszámoltak róla, hogy a párocska milyen divatos a londoni társaságokban. Őladysége számára egy
homályos születésű ember soha semmilyen körülmények között nem válhat a felsőbb osztály tagjává, mindegy,
mennyire pártfogolják a St. James's-ben. Amint gyakorta mondogatta is Anne lányának, aki nagyon okosan
tartózkodott attól, hogy bármelyik kuzinja példáját követve bajba keveredjen, hogy a nem egyenlők közti
házasság felér egy nyilvános megszégyenítéssel. Soha nem szabad ilyesmibe vágni, de még csak belegondolni
sem, hiszen végső soron semmi mást nem ér el vele az ember, mint a magasztos célok szempontjából
jelentéktelen boldogságot, és több megelégedést, mint ami akár illendő, vagy elvárható volna.
És milyen igaza lett!