FRANÇOIS DE LA ROCHEFOUCAULD

MAXIMÁK

FORDÍTOTTA
SZÁVAI JÁNOS

TARTALOM

MAXIMÁK

POSZTUMUSZ MAXIMÁK

KIHAGYOTT MAXIMÁK
 MAXIMÁK

1
Amit erénynek tartunk, az gyakorta különféle tetteknek és érdekeknek a véletlen által, vagy a
mi iparkodásunk nyomán létrejövő elegye. Vagyis a férfiak nem mindig bátorságból vitézek, s
a nők sem mindig erényességből erényesek.

2
A hiúság a hízelgés legnagyobb mestere.

3
Bármily sok fölfedezést tettünk is a hiúság birodalmában, mindig maradnak fölfedezetlen
területek.

4
A hiúság ravaszabb, mint a világ legravaszabb embere.

5
Hogy szenvedélyünk meddig tart ki, az éppúgy nem tőlünk függ, mint hogy meddig fogunk
élni.

6
A szenvedély gyakran megbolondítja a legfurfangosabb embert is, de éppoly gyakran okossá
teszi az ostobát.

7
A nagy és ragyogó tetteket a politikusok úgy állítják be, mint nagyratörő szándékok ered-
ményét, holott e tettek mögött többnyire a természet és a szenvedélyek állanak, így Augustus
és Antonius háborúját azzal magyarázzák, hogy mindketten világuralomra törtek, pedig lehet,
hogy csak a féltékenység volt mindennek az oka.

8
A szenvedély az egyetlen szónok, akinek mindig sikerül meggyőznie. Olyan, mint a természet
tévedhetetlenül érvényesülő törvényei: a legegyszerűbb ember, ha van benne szenvedély,
sokkal meggyőzőbb lehet, mint az az ékesszóló, akiből hiányzik a szenvedély.

2
 9
A szenvedélyekben mindig van valami igazságtalan és önérdekű, emiatt veszélyes követni
őket, s amikor a legértelmesebbnek látszanak, épp akkor kell a legjobban óvakodnunk tőlük.

10
Az emberi szívben szüntelen váltják egymást a szenvedélyek nemzedékei, vagyis ha az egyik
eltűnik, majd mindig a helyébe lép mindjárt egy másik.

11
A szenvedélyek sokszor hívják elő ellentétüket: a fukarság gyakorta pazarlássá válik, a
pazarlás fukarsággá, sokszor gyengeségből vagyunk határozottak, s félénkségből merészek.

12
Bármennyire is igyekszünk alázatosságnak és becsületességnek álcázni, az álcák mögül
mindig kisejlik a szenvedély.

13
Hiúságunknak jobban fáj, ha ízlésünket vonják kétségbe, mintha a véleményünket ítélik meg.

14
A legtöbb ember nemcsak hogy elfeledi a jótetteket és a bántásokat, hanem egyenesen meg-
gyűlöli azt, aki lekötelezte, viszont elfelejti gyűlölni azt, aki bántotta. A jótettek megjutal-
mazását s a rosszak megbosszulását oly nyűgnek tekinti, amelynek nem hajlandó alávetni
magát.

15
Az uralkodók jóindulata nagyon gyakran csak politika, a nép rokonszenvét kívánják
megnyerni vele.

16
Ez a jóindulat, melyet erénynek gondolnak, hol a hiúságból, hol a lustaságból, hol meg a
félelemből táplálkozik, legtöbbször mind a háromból egyszerre.

17
A boldog emberek azért mértékletesek, mert jó sorsuk jó kedéllyel áldotta meg őket.

3
 18
A mértékletesség: félelem a megvetéstől és irigységtől, amely azoknak jut, akik megrésze-
gülnek a boldogságtól, a mértékletesség: lelkünk erejének hiú fitogtatása. S végül, azok
mértékletessége - akik szerencséjük csúcsára értek: vágy, hogy szerencséjüknél is nagyobbnak
látsszanak.

19
Annyi erőnk mindig van, hogy a más baját elviseljük.

20
A bölcsek állhatatossága: képesség lelkük háborgásának eltitkolására.

21
A fővesztésre ítéltek néha olyan állhatatosságot és halálmegvető bátorságot mutatnak, amely
tulajdonképpen nem más, mint rettegés a halál gondolatától, vagyis állhatatosságuk és halál-
megvetésük: egy második szemkendő, mely elméjüket fedi el.

22
A filozófia játszva diadalmaskodik a múlt és a jövő bajain, a jelen bajai viszont játszva
diadalmaskodnak a filozófián.

23
Kevesen ismerik a halált; elfogadásában többnyire nem a lelki erő, hanem az ostobaság és a
hagyomány segít, a legtöbb ember csak azért hal meg, mert nem lehet nem meghalnia.

24
Amikor egy nagy ember sorozatos kudarcai nyomán feladja a harcot, akkor egyszerre
kiviláglik, hogy naggyá nem lelkének ereje, hanem féktelen becsvágya tette, és hogy a hősök,
hiúságukat nem tekintve, épp olyanok, mint minden más ember.

25
A jószerencsével élni, a balszerencsében kitartani - az elsőhöz sokkal több erő kell, mint a
másodikhoz.

26
A halál olyan, mint a nap: nem tudunk szembenézni vele.

4
 27
Szenvedélyeinkkel, gyakran még a legbűnösebbekkel is, szívesen dicsekszünk, de van egy
szenvedélyünk, az irigység, mely oly félénk és szégyenlős, hogy sohasem merjük bevallani.

28
A féltékenység, ha úgy vesszük, igaz és érthető indulat, hiszen nem kíván mást, mint meg-
őrizni, ami a miénk, vagy amiről azt hisszük, hogy a miénk; az irigység viszont puszta düh,
mely nem képes elviselni, hogy másnak is legyen valamije.

29
Rossz tetteinkért sokkal kevésbé üldöznek s gyűlölnek bennünket, mint jó tulajdonságainkért.

30
Erőnk több van, mint akaratunk, s gyakran csak azért ítélünk lehetetlennek egy-egy dolgot,
hogy saját magunk előtt fölmentsük magunkat.

31
Ha nem lennének hibáink, aligha lelnénk oly nagy élvezetet a mások hibáinak leleplezésében.

32
A féltékenységet a kétely táplálja, de mihelyt a kétely bizonyossággá lesz, vagy dühvé
változik, vagy önmagától elmúlik.

33
A gőg mindig kárpótolja magát, s még akkor sem veszít semmit, ha a hiúságról lemond.

34
Aligha bosszankodnánk a mások gőgösségén, ha mi magunk nem volnánk gőgösek.

35
Minden emberben egyformán sok a gőg, különbség inkább csak abban mutatkozik, ahogyan
ez a gőg megjelenik és láthatóvá válik.

36
A természet roppant bölcsen látta el testünket szervekkel, hogy boldogok lehessünk, majd
mellé adta még a gőgöt is, hogy megkíméljen hibáink felismerésétől.

5
 37
Ha szemrehányást teszünk valakinek, mert hibázott, akkor nem annyira a jóság, mint inkább a
gőg szól belőlünk, s kifogásaink korántsem a másik jó útra terelését, hanem inkább a magunk
tökéletességének fitogtatását célozzák.

38
Amikor ígérünk, reményeink irányítanak, amikor ígéreteink beváltásáról van szó, akkor
viszont a félelem.

39
Az érdek nagyon sok nyelven beszél és nagyon sok alakban nyilvánul meg, olykor még az
önzetlenség alakjában is.

40
Az érdek egyeseket elvakít, másokat viszont megvilágosít.

41
Aki apró-cseprő ügyekben merül el, az előbb-utóbb képtelenné válik nagy tettek véghez-
vitelére.

42
Nincs elegendő erőnk ahhoz, hogy mindenben az eszünkre hallgassunk.

43
Az ember sokszor hiszi, hogy vezére magának, holott mások vezérlik, s míg értelme egy
bizonyos célra törekszik, a szíve közben máshová vonzza.

44
Lelki erő és lelki gyengeség: e kifejezések pontatlanok, mert igazából a test különféle
szerveinek jó vagy rossz működését jelentik.

45
Kedélyünk hullámzásai még a szerencse forgandóságánál is furcsábbak.

46
A filozófusoknak az élethez való ragaszkodása vagy az élet iránti közönye nem más, mint
hiúságuk mértéke, amelyről éppoly fölösleges volna vitatkozni, mint a stílus vagy a színek
szépségéről.

6
 47
Amit a véletlentől kapunk, azt majd mindig a magunk érdemének tudjuk.

48
Az igazi öröm mindig a megközelítés, nem pedig a dolog maga, s boldoggá az tesz, amit
szeretünk, nem pedig az, amit a többiek szeretni valónak ítélnek.

49
Az ember sohasem olyan boldog, de nem is olyan boldogtalan, mint hinné.

50
Mindazok, akik kiválónak gondolják magukat, szívesen játsszák a szerencsétlent, csak hogy
meggyőzzék a többieket és egyúttal önmagukat is: valóban méltók a szerencse kegyére.

51
Mi sem tépázhatja meg jobban önbecsülésünket, mint ha rájövünk, hogy már nem tartjuk
jónak azt, amit nemrég még jónak tartottunk.

52
Hiába látszik úgy, hogy vannak nálunk szerencsésebbek és vannak szerencsétlenebbek,
igazából a jó és a rossz úgy oszlik meg, hogy valahol kiegyenlítik egymást.

53
Bármily adakozó a természet, egymagában aligha, inkább csak a szerencsével együtt képes
hősöket teremteni.

54
A gazdagság megvetése: a filozófusok titkolt vágya, hogy épp azon javak lebecsülésével állja-
nak bosszút a szerencsén, amelyektől az megfosztotta őket; olyan titok, amely megmentheti
őket a szegénység megaláztatásaitól; kerülő út, amelyen elérhetik azt a megbecsülést, amit
másképp csak a gazdagság adhatna meg.

55
A kegyencek iránti gyűlölet: a kegyek imádata. A kegyekben részesülők iránti megvetés
elmulasztja a kegyek iránt hiába áhítozók bosszúságát, és ha már a mások becsülésétől nem
foszthatjuk meg, legalább mi nem becsüljük le őket.

7
 56
Ha be akarunk kerülni a társaságba, mindent megteszünk, hogy úgy lássák, mintha már régóta
benne volnánk.

57
Sokan dicsekszenek nagy tetteikkel, noha a nagy tettek mögött többnyire pusztán a véletlen,
nem pedig valamely nagy szándék rejlik.

58
Úgy látszik, minden tettünket jó vagy rossz csillagzat alatt visszük véghez, s csillagzatunktól
függ, hogy azután megrónak vagy megdicsérnek-e érte.

59
Nincs oly szerencsétlen esemény, melyből az ügyes ember hasznot ne húzna, nincs oly
szerencsés esemény, amit az ügyetlen a maga hátrányára ne fordítana.

60
A szerencse mindig a szerencséshez szegődik.

61
Az ember boldogsága vagy balsorsa nemcsak szerencséjének, hanem kedélyének és természe-
tének is függvénye.

62
Az őszinteség: szívünk megnyitása. Roppant kevés az őszinte ember, s akit annak látunk,
többnyire az is csak színleli, hogy a mások bizalmát megnyerje.

63
Viszolygásunk a hazugságtól: gyakorta alig észrevehető törekvés arra, hogy megnyilvánulá-
sainknak súlyt adjunk, hogy minden szavunknak igazi hitelt szerezzünk.

64
Az igazság sohasem tehet annyi jót, mint amennyi bajt az igazság látszata okoz.

65
Az óvatosságot rengetegen magasztalják, holott a legcsekélyebb véletlennel szemben sem
nyújthat biztonságot.

8
 66
Aki ügyes, rangsorolja, s ennek megfelelően intézi ügyeit. Mohóságunk azonban gyakorta
megzavarja a rendet, egyszerre szaladunk százfelé, s oly fontosnak látjuk a jelentéktelent,
hogy miatta képesek vagyunk elszalasztani a fontosat.

67
Ami a józanság az észnek, ugyanaz az illendőség a testnek.

68
Nehéz a szerelmet meghatározni: annyit mondhatunk róla, hogy a lélekben: hatalomvágy, az
értelemben: rokonszenv, a testben pedig: rejtett és kényes vágy annak birtoklására, amit a
maga rejtélyességében szeretünk.

69
Ha van tiszta szerelem, amely más szenvedélyektől mentes, az a szerelem a szívünk leg-
mélyén lakik, s mi magunk sem tudunk róla.

70
Nincs álca, mely sokáig leplezhetné a szerelmet, nincs álca, mely sokáig színlelhetné a nem
létező szerelmet.

71
Nincs ember, aki ne szégyellne, hogy szeretett, amikor már nem szeret.

72
Ha hatásainak java részét nézzük, a szerelem inkább a gyűlöletre, mint a barátságra hasonlít.

73
Vannak nők, akiket sohasem szerettek, de olyan, akit csak egyszer szerettek, aligha akad.

74
Szerelem csak egyféle van, de az egyetlen szerelemnek ezernyi változata.

75
A szerelem, akár a tűz, csak folytonos mozgásban létezhet, s amikor már nem remél, de nem
is fél, akkor egyszerre kihuny.

9
 76
Az igazi szerelem olyan, akár a szellemjárás: mindenki beszél róla, de csak nagyon kevesen
látták.

77
A szerelem elnevezést egy sereg olyan dologra alkalmazzuk, amelyeknek aligha van több köze
a szerelemhez, mint a dózsénak a Velencében történtekhez.

78
Az igazság szeretete a legtöbb emberben nem más, mint rettegés az igazságtalanságtól.

79
Aki nem bízik önmagában, annak legjobb fegyvere a hallgatás.

80
Barátságainkban azért is vagyunk oly állhatatlanok, mert amilyen könnyű megismerni egy
elmét, éppoly nehéz megismerni egy lelket.

81
Szeretni csak önmagunkból kiindulva tudunk, és ha barátainkat jobban szeretjük önma-
gunknál, még mindig csak a magunk ízlését és hajlamát követjük, még akkor is, ha a barátság
csak ezen az egyetlenegy módon lehet igaz és tökéletes.

82
Ha ellenségeinkkel ki akarunk békülni, csak azért tesszük, hogy saját helyzetünkön javítsunk,
mert elegünk van már a háborúskodásból, s attól félünk, hogy hirtelen rosszra fordulnak a
dolgok.

83
Amit általában barátságnak neveznek, az nem más, mint egyfajta szövetség, az érdekek
kölcsönös védelme s kölcsönös szívességek; a barátság olyan kapcsolat, amelyből hiúságunk
mindig nyerni kíván valamit.

84
Barátainkban kételkedni: nagyobb szégyen, mint csalódni bennük.

10
 85
Gyakorta meggyőzzük magunkat, hogy szeretjük a nálunk hatalmasabbakat, holott barát-
ságunk kizárólag az érdeken alapul. Nem azért barátkozunk, mert nekik jót akarunk, hanem
csak azért, mert magunknak akarunk jót.

86
Bizalmatlanságunk: a mások csalfaságának az igazolása.

87
Ha nem csapnák be folyton egymást, aligha tudnának az emberek egymás társaságában élni.

88
Önzésünk aszerint növeli vagy csökkenti barátaink jó tulajdonságait, ahogyan meg vagyunk
elégedve velük, s érdemeiket is aszerint ítéljük meg, ahogyan velünk viselkednek.

89
Mindenki panaszkodik az emlékezetére, az ítélőerejére viszont senki sem panaszkodik.

90
Hibáink a mindennapi életben sokszor nagyobb hasznunkra vannak, mint jó tulajdonságaink.

91
Ha leküzdhetetlen akadályok tornyosulnak előtte, a legnagyobb becsvágy sem látszik becs-
vágynak.

92
Ha felvilágosítunk valakit, hogy kevesebbet ér, mint gondolná, azzal éppoly rossz szolgálatot
teszünk néki, mint tettek annak idején az athéni bolondnak, akit felvilágosítottak, hogy nem az
övé a kikötőbe befutó valamennyi hajó.

93
Az öregek, amikor már rossz példával nem tudnak elöl járni, szeretnek, a maguk vigaszára, jó
tanácsokkal szolgálni.

94
Aki méltatlan rá, azt a nagy név nem hogy fölemelné, hanem inkább lealacsonyítja.

11
 95
A rendkívüli érdem jele, hogyha még legádázabb irigyei is kénytelenek dicsérni.

96
Akad háládatlan ember, aki kevésbé vétkes hálátlanságában, mint az, aki jót tett vele.

97
Tévedtek a régiek, amikor azt gondolták, hogy az értelem s az ítélőképesség két különböző
dolog. Az ítélőképesség nem egyéb, mint a szellem fényének ereje; ez a fény a dolgok mélyére
hatol, mindent megvilágít, amit meg kell világítani, s észreveszi még az észrevehetetlent is. El
kell ismernünk tehát, hogy mindazt, amit az ítélőerőnek szoktunk tulajdonítani, igazából a
szellem világa teremti meg.

98
A saját szívéről mindig mindenki kész jót mondani, a saját eszéről viszont senki.

99
A szellem udvariassága: ha gondolataink tisztességesek és becsületesek.

100
A szellem illedelmessége: ha hízelkedésünket kellemes formában adjuk elő.

101
Gyakran megesik, hogy egyes dolgok annyira kész formában jelennek meg előttünk, amilyen
késszé a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtuk volna formálni őket.

102
Az ész a szívvel szemben mindig alulmarad.

103
Akik jól ismerik a saját eszüket, aligha ismerik jól a szívüket.

104
Minden embernek s minden ügynek megvan a maga távlata: némelyiket, hogy jól megítél-
hessük, közelről kell látnunk, másokat viszont csak úgy ítélhetünk meg, ha messziről vesszük
szemügyre.

12
 105
Nem az az okos ember, aki véletlenül akadt rá a jó megoldásra, hanem az, aki tudja, hol
találhat rá, majd rá is talál, s aztán fel is használja.

106
Akkor ismerünk valamit igazán, ha minden részletét ismerjük, és mert ezek száma szinte
végtelen, ismereteink mindig felületesek és tökéletlenek.

107
Ha azt mondjuk, nincsen bennünk semmi hiúság, tulajdonképpen az is hiúság.

108
Az ész aligha képes sokáig a szív szerepét játszani.

109
A fiatalok, heves vérűek lévén, gyakran változtatják felfogásukat, az öregek viszont megszo-
kásból nagyon ragaszkodnak a magukéihoz.

110
Semmit sem adunk oly szívesen, mint jó tanácsot.

111
Minél jobban szeretjük szeretőnket, annál közelebb állunk ahhoz, hogy meggyűlöljük.

112
Ahogy öregszünk, szellemünk gyarlóságai, akár arcunk hibái, egyre feltűnőbbé válnak.

113
Vannak jó házasságok, de boldog házasságok nincsenek.

114
Ha ellenségeink túljárnak az eszünkön, vagy ha barátaink elárulnak, vigasztalhatatlanok
vagyunk, ha viszont saját magunkat csapjuk be, és saját magunkat áruljuk el, annak még
örülni is tudunk.

13
 115
Saját magunkat becsapni úgy, hogy észre se vegyük, éppoly könnyű, mint amilyen nehéz
másokat becsapni úgy, hogy észre se vegyék.

116
Mi sem őszintétlenebb, mint mikor tanácsot kérünk vagy adunk: aki tanácsot ad, úgy tesz,
mintha mély tisztelettel volna barátja nézetei iránt, holott csak a maga nézeteit kívánja elfo-
gadtatni, a maga viselkedését jóváhagyatni; aki tanácsot ad, az heves és önzetlen buzgalom-
mal fizet az iránta mutatott bizalomért, holott tanácsaival legtöbbnyire csak a maga érdekeit, a
saját maga dicsőségét hajszolja.

117
Nincs agyafúrtabb ravaszság, mint amikor úgy teszünk, mintha beleesnénk a nekünk állított
csapdába, viszont sohasem csalattatunk meg oly könnyen, mint amikor azt hisszük, hogy mi
csapunk be másokat.

118
Ha eltökéljük, hogy sohasem csapunk be senkit, akkor annak tesszük ki magunkat, hogy
bennünket fognak folyvást becsapni.

119
Annyira hozzászoktunk, hogy mások előtt álarcot öltsünk, hogy végül már saját magunk előtt
is álarcban jelenünk meg.

120
Az árulás oka sokszor nem is annyira az árulás szándéka, mint inkább a gyengeség.

121
Az ember gyakran csak azért cselekszik jót, hogy utána büntetlenül tehessen rosszat.

122
Ha képesek vagyunk ellenállni szenvedélyeinknek, azt nem annyira a lelki erőnk, hanem
inkább szenvedélyünk gyengesége magyarázza.

123
Ha nem hízelegnénk önmagunknak, ritkán örülhetnénk bárminek is.

14
 124
A legügyesebb emberek egy életen át úgy tesznek, mintha megvetnék a ravaszkodást, holott
amikor alkalom kínálkozik rá és ha fontos érdekükről van szó, akkor alaposan élnek vele.

125
A folytonos ügyeskedés a kicsinyesség bélyegét viseli magán, s aki folyton azon ügyeskedik,
hogy valamit elleplezzen, az előbb-utóbb másutt fogja elárulni magát.

126
A folytonos ravaszkodás és árulás: az ügyesség hiányát jelzi.

127
Ha azt hisszük, mindig ravaszabbak vagyunk, mint a többiek, akkor biztosak lehetünk abban,
hogy előbb-utóbb túljárnak az eszünkön.

128
A túlságos ügyesség: álokosság, az igazi okosság: kipróbált ügyesség.

129
Ha nem akarjuk, hogy egy ügyeskedő túljárjon az eszünkön, olykor a rossz modor is megteszi.

130
A gyengeség az egyedüli hiba, amelyen nem lehet javítani.

131
Az olyan nőnek, aki csak a testi szerelemnek él, alighanem a legkisebb hibája, hogy a testi
szerelemnek él.

132
Könnyebb okosnak lenni mások helyett, mint okosnak lenni saját magunkért.

133
Az a jó másolat, amelyikből a rossz eredeti nevetségessége is kitűnik.

134
Jó tulajdonságaink miatt sohasem válhatunk oly nevetségessé, mint színlelt jó tulajdonságaink
miatt.

15
 135
Önmagunktól olykor éppúgy különbözünk, mint másoktól.

136
Vannak emberek, akik, ha nem hallanak a szerelemről, sohasem lettek volna szerelmesek.

137
Keveset szólunk, ha csak meg nem szólaltat a hiúság.

138
Inkább mondunk önmagunkról akár rosszat is, mint hogy semmit se mondjunk.

139
Ha csak kevés ember képes értelmesen és kellemesen társalogni, annak bizonyosan az az oka,
hogy alig van olyan, aki ne csak a maga mondandójára figyelne ahelyett, hogy a másiknak
felelne minél pontosabban. A legügyesebbek és legszívesebbek is beérik azzal, hogy figyel-
mes arcot öltsenek, de a szemükön és egész magatartásukon látszik, nem figyelnek oda, alig
várják már, hogy folytathassák beszédüket s nem veszik észre, hogy ha tetszeni akarnak a
másiknak, ha meg akarják győzni, akkor aligha választhatnak rosszabb módszert, mint az
önmaguk előtti tetszelgést, hiszen egy beszélgetést épp az tesz érdekessé, ha meghallgatjuk a
másikat és felelünk is neki.

140
A szellemes ember hamar zavarba jönne, ha nem vennék körül ostobák.

141
Gyakran dicsekszünk azzal, hogy sohasem unatkozunk, és annyira gőgösek vagyunk, hogy
semmiképp sem vélnénk magunkat rossz társaságnak.

142
A nagy elméket az jellemzi, hogy kevés szóval is sokat mondanak, a kisszerűeket viszont az,
hogy sokat beszélnek, és semmit sem mondanak.

143
Ha eltúlozzuk mások jó tulajdonságait, azt inkább a magunk érzéseinek túlbecsüléséből,
mintsem a mások megbecsüléséből tesszük, s igazából csak azért dicsérünk, mert mi magunk
dicséretre vágyunk.

16
 144
Dicsérni nem nagyon szeretünk, s érdek nélkül soha senkit nem is dicsérünk. A dicséret ügyes,
finom, álcázott hízelkedés, amely másképp elégíti ki a dicsérőt, és másként a dicsértet; a meg-
dicsért érdemei jutalmaként fogadja, a dicsérő viszont saját méltányosságát és ítélőképességét
kívánja bizonyítani vele.

145
Gyakran osztogatunk mérgezett dicséreteket; ezek, visszájukra fordulva, oly hibáit fedik fel a
dicsértnek, amiket másképpen nem mertünk volna szóba hozni.

146
Legtöbbször csak azért dicsérünk, hogy bennünket is dicsérjenek.

147
Kevés ember eléggé bölcs ahhoz, hogy a mérgezett dicséretnél többre becsülje a hasznos
kritikát.

148
Akad megrovás, amely dicséret, akad dicséret, amely megrovás.

149
A dicséret visszautasítása: felhívás újabb dicséretre.

150
A dicséret iránti vágyunk erényeinket táplálja, így a szellem, az érték, a szépség dicsérete
erősíti a szellemet, az értéket, a szépséget.

151
Nehezebb dolog kivédeni, hogy más uralkodjék rajtunk, mint nekünk uralkodnunk másokon.

152
Ha nem hízelegnénk folyton önmagunknak, nem lehetne ártalmunkra a mások hízelkedése.

153
Tehetségünket a természettől nyerjük, de szerencse nélkül nem sokra megyünk vele.

17
 154
Hibáink kijavításában eszünknél sokkal nagyobb hasznunkra lehet a szerencse.

155
Vannak érdemes és mégis visszataszító emberek, s vannak tökéletlenek, akik mégis rendkívül
vonzóak.

156
Vannak emberek, akiknek minden érdemük, hogy ostobaságokat mondanak s cselekednek, és
akik épp ettől hasznosak; ám ha felhagynának ezzel, mindent elrontanának.

157
A nagy emberek dicsőségét legjobban úgy tudjuk megítélni, ha megnézzük, milyen módon
jutottak el a dicsőséghez.

158
A hízelkedés: hamis pénz, melynek egyes-egyedül hiúságunk kölcsönöz értéket.

159
Nem elég, ha jó tulajdonságokkal bírunk, tudnunk kell azt is, hogyan bánjunk velük.

160
Bármily ragyogó is egy tett, nagynak csak akkor mondhatjuk, ha jelentős célt szolgál.

161
Ha azt kívánjuk, hogy valóban hatásos legyen, a tettnek és a szándéknak összhangban kell
állnia.

162
A középszer, ügyesen tálalva, hamar levesz a lábáról, s gyakorta több dicsőséget hoz, mint a
valódi érdem.

163
Számos cselekedet nevetségesnek látszik, holott rejtett oka igencsak bölcs és megalapozott.

164
Könnyebb a vágyott tisztséghez méltónak lenni, mint ahhoz, amelyet valóban gyakorlunk.

18
 165
Érdemeinkkel kivívjuk a jobb emberek megbecsülését, sikereinkkel kivívjuk a nagyközön-
ségét.

166
A világ többre becsüli az érdem látszatát, mint az érdemet magát.

167
A fukarság inkább ellentéte az ésszerűségnek, mint a bőkezűség.

168
A reménység, bármily csalóka is, legalább kellemes úton vezet el az élet végéig.

169
Bár kötelességünknek sokszor csak lustaságból és félénkségből teszünk eleget, a dicsőséget
mégis erényünk tudhatja magáénak.

170
Nehéz megítélni, hogy egy-egy rendes, őszinte, tisztességes cselekedet mögött a becsületesség
vagy csak az ügyesség húzódik-e meg.

171
Az erény úgy vész el az érdekben, ahogyan a folyó elvész a tengerben.

172
Ha az unalom különféle hatásait jól megvizsgálnánk, rájönnénk, hogy az unalom még az
érdeknél is gyakoribb oka a kötelességmulasztásnak.

173
Többféle kíváncsiság van: az egyik, mely arra sarkall, hogy tanuljuk meg, ami számunkra
hasznos, az érdekből táplálkozik; a másik, mely főképp azt szeretné tudni, amit mások tudnak,
a gőgből.

174
Jobban járunk, ha az eszünket arra használjuk, hogy elviseljük a bennünket ért bajokat, mint
hogy azon töprengjünk, miféle bajok is érhetnek.

19
 175
Az állhatatosság a szerelemben: igazából örök állhatatlanság, hiszen szívünk folyton válogat a
szeretett személy tulajdonságai közt, hol az egyiket, hol meg a másikat választva, vagyis
állhatatosságunk nem más, mint megállapodott, egyetlen személyhez kötődő állhatatlanság.

176
Kétféle állhatatosság létezik a szerelemben: az egyik, ha a szeretett lényben mindig újabb és
újabb szeretnivalót találunk, a másik - ha becsületbeli kérdésnek tekintjük, hogy állhatatosak
maradjunk.

177
A kitartás se megrovást, se dicséretet nem érdemel, hiszen nem több, mint ízlésünk és
érzékeink folytonossága, amely meg nem szakítható, de nem is megtanulható.

178
Új ismeretségek iránti vágyunk nem annyira a régiek meguntából vagy a változatosság
örömeiből fakad, mint inkább abból a félelmünkből, hogy akik nagyon jól ismernek, nem
csodálnak már eléggé, s abból a reményből, hogy akik nem ismernek elég jól, még jobban
fognak majd csodálni.

179
Néha csak azért panaszkodunk a barátainkra, hogy előre igazoljuk nemtörődömségünkét.

180
Megbánásunk: nem annyira sajnálkozás helytelen tettünk felett, mint inkább félelem tettünk
következményeitől.

181
Van következetlenség, amelynek oka értelmünk könnyelműsége vagy gyöngesége, következ-
ménye pedig minden idegen vélemény elfogadása: s van egy másikfajta, bocsánatosabb
következetlenség, amely a világ utálatából táplálkozik.

182
Az erényekben éppúgy jelen való a bűn is, mint ahogyan az orvosságban a méreg: a kettőt az
óvatosság adagolja s keveri össze, hogy azután eredményesen használhassa fel az élet nehéz
pillanataiban.

183
El kell ismernünk az erény javára, hogy nincs szörnyűbb nyomorúság, mint az, amelybe a bűn
taszítja az embert.

20
 184
Hibáinkat csak azért valljuk meg, hogy őszinteségünkkel helyrehozzuk azt a kárt, amelyet
hibánkkal a mások rólunk alkotott véleményében okoztunk.

185
Nemcsak a jónak, a rossznak is megvannak a maga hősei.

186
A bűnösöket nem mindig vetik meg, megvetik viszont, akiből hiányzik mindenféle erény.

187
Az erény neve éppannyi szolgálatot tehet az érdeknek, mint a bűnök.

188
A lélek egészsége éppoly ingatag, akár a testé; és ha látszólag mentesek vagyunk is minden
szenvedélytől, azért pusztításai veszélyének éppúgy ki vagyunk téve, mint az egészséges
ember a váratlan betegségnek.

189
Úgy látszik, a természet mindenki számára megszabja már születésekor, hogy bűnei és erényei
meddig terjedhetnek.

190
Nagy hibái csak nagy embernek lehetnek.

191
Azt mondhatnánk, hogy a bűnök úgy várnak bennünket életünk útján, mint megannyi vendég-
látó, akiknek mindegyikénél sorban meg kell szállnunk; s alig hinném, hogy a tapasztalat, ha
kétszer tehetnénk meg ugyanazt az utat, segítségünkre volna a bűnök megkerülésében.

192
Amikor már elhagynak bennünket bűneink, szeretnénk magunkkal elhitetni, hogy mi hagytuk
el őket.

193
Akárcsak a test, a lélek betegségeiben is gyakori a visszaesés; amit gyógyulásnak hittünk, az
gyakorta csak szünet, vagy a baj (természetének) megváltozása.

21
 194
A lélek hibái olyanok, mint a sebek a testen: gyógyítsuk bármily gondosan, a forradás mégsem
tűnik el, és a seb bármely pillanatban felszakadhat.

195
Sokszor csak azért nem adjuk át magunkat egyetlen rossz szenvedélynek, mert több van
belőle.

196
Ha nem tud róla senki más, hajlamosak vagyunk megfeledkezni hibáinkról.

197
Vannak emberek, akikről soha nem tudnánk rosszat képzelni, ha rajta nem kapnánk őket, de
olyan egy sincs, akin, ha rajtakapjuk, csodálkoznunk kellene.

198
Ha magasztalunk egyeseket, főként azért tesszük, hogy mások dicsőségét csorbítsuk. Condé
meg Turenne sem kapna annyi dicséretet, ha nem ócsárolni akarnák egyiket is, másikat is.

199
Ha nagyon vágyunk arra, hogy ügyesnek látsszunk, aligha leszünk ügyesek.

200
Ha nem szegődne mellé a hiúság, az erény aligha jutna messzire.

201
Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy meg tud lenni önmagában is, hogy nincsen szüksége
senkire; de még nagyobbat téved az, aki úgy gondolja, hogy őnélküle nem lehetnek meg a
többiek.

202
Az áltisztességes ember titkolja hibáit mások, sőt önmaga előtt is; a valódi tisztességes ember
pontosan ismeri és be is vallja őket.

203
A valóban tisztességes ember semmit sem vesz zokon.

22
 204
A nők szigorúsága: cicoma és festék, hogy még jobban kiemeljék szépségüket.

205
A nők tisztessége gyakorta nem más, mint ragaszkodás jó hírükhöz és nyugalmukhoz.

206
Az igazán tisztességes ember sohasem húzódozik más tisztességes emberek társaságától.

207
Az őrület az élet minden pillanatában a nyomunkban jár. Ha bölcsnek látunk valakit, csak
azért látjuk annak, mert őrültsége teljes összhangban áll életkorával és sorsa alakulásával.

208
Vannak ostoba emberek, akik jól ismerik magukat és ügyesen élnek ostobaságukkal.

209
Akiben nincs semmi bolondság, az nem is olyan bölcs, mint hinné.

210
Ahogy öregszünk, egyre bolondabbak és egyre bölcsebbek leszünk.

211
Vannak emberek, akik olyanok, mint a divatos dalok, melyeket nem sok ideig dalolunk.

212
A legtöbb ember csak a pillanatnyi sikerei vagy a szerencséje szerint ítéli meg embertársait.

213
Dicsőségvágy, félelem a szégyentől, a meggazdagodás reménye, vágy a kényelmesebb és
kellemesebb életre, mások lealacsonyításának szándéka - legtöbbnyire ez rejlik az oly híres
bátorság mögött.

214
Az egyszerű katonák bátorsága nem más, mint az a veszélyes hivatás, amelyet megélheté-
sükként választottak.

23
 215
Az igazi bátorság és a gyávaság: két olyan szélsőség, ameddig ritkán jutunk el. A kettő közti
térség roppant tág, és helyt ad mindenféle bátorságnak, a bátorságok közt pedig nem kisebb a
különbség, mint az emberi arcok és természetek között. Vannak emberek, akik szívesen
vesznek részt egy induló akcióban, de ha az soká tart, akkor ellankadnak s végül teljesen
elkedvetlenednek; vannak, akik megelégszenek azzal, ha a becsületnek eleget tettek, azután
viszont már semmit sem csinálnak. Vannak, akik nem mindig képesek leküzdeni a félelmüket,
másokat olykor iszonyú rettegés fog el, megint mások csak azért indulnak rohamra, mert nem
mernek ott maradni az őrhelyükön. Vannak, akik, kisebb veszélyeken edzve, bátran szembe-
szállnak a nagyobbakkal. Vannak, akik karddal bátrak, de a puskától félnek, mások kiállnak a
puskagolyók elé, tartanak viszont a kardvívástól. De ez a sokféle bátorság mind megegyezik
abban, hogy mivel az éjszaka növeli a félelmet, s elrejti a jót és a rosszat, óvatosságra szólít
fel. Van aztán egy másik, még általánosabb óvatosság, mert aligha találni olyan embert, aki,
ha bizonyos volna abban, hogy épen tér vissza, mindent megtenne, amit csak abban a helyzet-
ben megtehet, nyilvánvaló tehát, hogy a halálfélelem némileg csorbítja a bátorságot.

216
Az igazi bátorság: ha tanú nélkül is megtesszük, amit mások szeme láttára megtennénk.

217
A rettenthetetlenség: a lélek rendkívüli ereje, melynek segítségével fölülemelkedik azon a
zavarodottságon, ziláltságon, izgatottságon, mely a nagy veszélyek láttán támadhatna benne; a
hősök ezen erő révén őrzik meg nyugalmukat és józan ítélőképességüket a legváratlanabb és
legszörnyűbb veszélyek pillanatában is.

218
A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt.

219
Háborúban a legtöbb ember épp annyira bátor, hogy a becsület követelményének eleget
tegyen; annyit azonban, amennyi a meghirdetett cél diadalához szükséges, már nagyon
kevesen hajlandók kockáztatni.

220
Hiúság, szégyenkezés s legfőképpen a vérmérséklet - többnyire ebből áll a férfi bátorsága és
ebből a nő erényessége.

221
Az emberek féltik az életüket, és dicsőségre vágynak; innen, hogy a bátrak több ügyességgel s
furfanggal kerülik ki a halált, mint amennyi ügyességgel és furfanggal a pereskedők javaik
megőrzésén dolgoznak.

24
 222
Nincs ember, aki ne mutatná már élete legelső korszakában, hol rejlik testének s szellemének
legsebezhetőbb pontja.

223
A hála olyan, mint a kereskedők jóhiszeműsége: fenntartja az érintkezést, hiszen nem azért
fizetünk, mert illik kiegyenlíteni tartozásunkat, hanem azért, hogy később majd könnyebben
találjunk új hitelezőket.

224
Nem mindenki nevezheti hálásnak magát, aki eleget tesz a hála kötelességének.

225
Ha jót tettünk, s nem azt kapjuk viszonzásként, amit vártunk, annak csak az az oka, hogy a
jótevő gőgje és a megajándékozottak sehogysem képesek egyetértésre jutni a jótett árát
illetően.

226
Ha túl gyorsan próbáljuk tartozásunkat leróni, az már-már a hálátlanság egy fajtája.

227
A boldog emberek szinte sohasem változnak, mindig azt hiszik, hogy igazuk van, holott
balfogásaikat többnyire a szerencse igazítja helyre.

228
A büszkeség nem akar tartozni, a hiúság nem akar fizetni.

229
Ha sok jót kaptunk valakitől, viseljük el azt is, ha rosszat tesz nekünk.

230
Mi sem oly ragadós, mint a példa, és nincs olyan jó vagy rossz cselekedetünk, amely ne lelne
utánzókra. A jó tetteket versengésből utánozzuk, a rosszakat viszont engedve természetünk
romlottságának, melyet addig féken tartott a szégyen, de most a példa felszabadított.

231
Nincs nagyobb bolondság, mint ha az ember egyedül akar okos lenni.

25
 232
Bárhogyan is magyarázzuk bánatunkat, legtöbbnyire csak az érdek és a hiúság rejlik mögötte.

233
A bánatban mindig sok a képmutatás, így például annak ürügyén, hogy egy nekünk drága
személy elvesztését siratjuk, igazából saját magunkat siratjuk; sajnáljuk a rólunk való jó véle-
ményét, megsiratjuk javaink, örömeink, megbecsülésünk veszteségeit: vagyis a holtakért
hullatott könnyek igazából mindig az élőket siratják. Azért mondom ezt képmutatásnak, mert
az ilyenfajta bánatok esetében mindig saját magunkat csapjuk be. Van aztán másféle, kevésbé
ártatlan, mert másokra is kiterjedő képmutatás: azoknak a bánata, akik a gyönyörű és halhatat-
lan fájdalom dicsőségére vágynak; a mindent megemésztő idő hiába mulasztotta el valóban
volt bánatukat, ők makacsul tovább sírnak, panaszkodnak, sóhajtoznak, teljes gyászt öltenek, s
minden tettükkel igyekeznek meggyőzni a világot, hogy keserveiknek csak életükkel együtt
szakadhat vége. Ez a szomorú és fárasztó önáltatás leginkább a becsvágyó nőkben él; mivel a
dicsőséghez vezető utak zárva maradtak előttük, vigasztalhatatlan bánatuk mutogatásával
próbálnak híressé válni. Van aztán még egy fajta bánat, melyből bőven árad a könny, és
amelynek forrása könnyen el is apad: ilyenkor azért sír az ember, hogy tudják, milyen gyengéd
szívű, ilyenkor azért sír, hogy sajnálják, ilyenkor azért sír, hogy megsirassák, ilyenkor azért
sír, nehogy szégyenben maradjon, mert nem sírt.

234
Legtöbbnyire büszkeségből, s nem annyira értetlenségből utasítjuk vissza oly makacsul a
leginkább elfogadott véleményeket; a győzelmes párt első sorai már foglaltak, a hátsókból
viszont nem kérünk.

235
Barátaink kegyvesztésén nem sokáig szoktunk bánkódni, különösen ha alkalmunk nyílik arra,
hogy irántuk érzett gyengédségünket kimutathassuk.

236
Úgy látszik, mintha az önzés áldozatul esnék a jóságnak s megfeledkezne önmagáról, amikor
a mások javáért tevékenykedünk: holott ezzel csak a legbiztosabb utat választja, hogy célba
érjen. Ilyenkor látszólag adunk, igazából azonban uzsorakamatra kölcsönzünk, finom és
ravasz eszközökkel mindenkit megnyerünk magunknak.

237
Akiben nincs annyi erő, hogy rossz legyen, az igazán jó aligha lehet; minden másfajta jóság
legtöbbnyire csak lustaság vagy az akarat hiánya.

238
Az emberek nagy részével kevésbé veszélyes rosszat tenni, mint túl sok jót.

26
 239
Büszkeségünknek mi sem hízeleghet jobban, mint a nagy emberek bizalma, amelyet mindig a
magunk érdemének tudunk be, és sohasem gondolunk arra, hogy e bizalom leginkább
hiúságukból vagy titoktartásuk gyengeségéből táplálkozik.

240
A szépségtől elválasztott kellemességről azt mondhatnánk, hogy szimmetria, melynek szabá-
lyai ismeretlenek, láthatatlan kapcsolat az egyes vonások, az egyes vonások és a színek, illetve
a vonások és a személy egész megjelenése között.

241
A kacérság: a nők alaptermészete, amellyel azonban nem minden nő él, néhányukat vissza-
tartja a félelem vagy a meggondolás.

242
Gyakran vagyunk terhére másoknak, mikor azt hisszük, hogy sohasem lehetünk a terhükre.

243
Nem sok dolog van, mely önmagában lehetetlen; legtöbbször nem is az eszközök hiányoznak,
hanem a siker eléréséhez szükséges elszántság.

244
Az ügyességek ügyessége: ha mindig tudjuk a dolgok árát.

245
Nagyon nagy ügyesség, ha valaki titkolni tudja, hogy mennyire ügyes.

246
Amit nagylelkűségnek látunk: sokszor csak álcázott becsvágy, mely könnyen lemond a kis
célokról a nagyobb célok érdekében.

247
Az emberek legtöbbjénél látható hűség: az önzés mesterkedése a bizalom elnyeréséért, esz-
köz, amelynek segítségével a többiek fölé emelkedhetünk s a legfontosabb dolgok birtokosává
válhatunk.

248
A nemeslelkűség mindent megvet, csak hogy mindent megkaphasson.

27
 249
Hanghordozásunk, tekintetünk, egész megjelenésünk éppoly ékesszóló, mint szavaink meg-
választása.

250
Az igazi ékesszólás: ha mindent kimondunk, amit ki kell mondani, és csak azt mondjuk ki,
amit ki kell mondani.

251
Vannak emberek, akiknek még a hibáik is előnyükre válnak, s vannak olyanok, akik számára a
legjobb tulajdonságok is hátrányosak.

252
Az ízlés változása éppolyan gyakori, mint amilyen ritka a hajlamok változása.

253
Az érdeknek az erény éppoly alkalmas eszköze, mint a bűn.

254
Az alázatosság: gyakran csak tettetett behódolás, melynek célja a mások alávetése; a gőg
mesterkedése, mely megalázkodik, hogy fölemelkedhessek, és noha ezer alakban jelenik meg,
sohasem rejtőzködőbb s megtévesztőbb, mint amikor épp az alázatosság álcáját ölti magára.

255
Minden érzelemnek megvan a maga hangszíne, megvannak a maga gesztusai, megvan az
arckifejezése, és ez a hol jó, hol rossz, hol kellemes, hol pedig kellemetlen viszony teszi, hogy
van aki tetszik, van aki nem tetszik a többieknek.

256
Ki-ki a maga mesterségében: mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt,
hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egész
világ - megannyi álarc.

257
A komolyság: a test titkolózása, amely a szellem gyengeségeinek eltitkolására szolgál.

258
A jó ízlés inkább az ítélőerő, mintsem az értelem adománya.

28
 259
A szerelem örömét az adja, hogy szerethetünk, és boldoggá inkább a magunk szenvedélye
tesz, s nem az, amit mi ébresztettünk a másikban.

260
Az udvariasság: vágy arra, hogy velünk is udvariasak legyenek, és hogy udvariasnak tartsanak.

261
Az a nevelés, amit a legtöbb fiatal kap: felhívás önzésük megkettőzésére.

262
Nincs szenvedély, amelyben az önszeretet oly erőteljesen vezérelne, mint a szerelemben:
mindig könnyebben áldozzuk fel a másik nyugalmát, mint a saját magunkét.

263
Amit bőkezűségnek mondunk, az legtöbbnyire: az ajándékozás hiúsága, amit voltaképp
sokkal jobban szeretünk, mint az ajándékozást magát.

264
A szánalom nagyon gyakran: saját bajaink előérzete a mások bajaiban, lehetséges nehézsé-
geink okos előrelátása. Többnyire csak azért segítünk másokon, hogy rábírjuk őket, hasonló
esetben ők is segítsenek nekünk, vagyis a nékik tett szolgálatok igazából olyan javak, amiket
saját magunknak előlegezünk.

265
A csökönyösség a szűklátókörűségből táplálkozik; nehezen tudjuk elhinni azt, amit nem
látunk.

266
Tévedés volna azt hinni, hogy csak a leghevesebb szenvedélyek, mint a becsvágy és a
szerelem, képesek diadalmaskodni a többi szenvedély felett. A lustaság, bármily lanyha is,
gyakran mindegyiknél erősebb, előbb-utóbb minden célt s minden cselekedetet maga alá gyűr,
s azután apránként szétrombolja és elemészti a szenvedélyeket meg az erényeket.

267
Ha a rosszat hamar elhisszük anélkül, hogy előbb alaposabban megvizsgáltuk volna, annak
leginkább gőgösségünk és lustaságunk az oka; mindenáron bűnöst keresünk, s így arra, hogy a
bűnt előbb megvizsgáljuk, nem marad időnk.

29
 268
A legkisebb ügyekben sem fogadjuk el, hogy megítéljenek, ugyanakkor azt kívánjuk, hogy
hírnevünk és dicsőségünk olyan emberek ítéletétől függjön, akik féltékenységük, érdeklő-
désük, vagy korlátoltságuk folytán velünk teljesen ellentétesek; és csak azért vagyunk képesek
a legkülönfélébb módokon kockára tenni nyugalmunkat és életünket, hogy ők a javunkra
ítéljenek.

269
Nincs ember, akiben volna annyi okosság, hogy felmérje, mennyi rosszat képes tenni.

270
A megbecsülés, amit már elnyertünk: biztosítéka annak, amit még eztán szeretnénk elnyerni.

271
Az ifjúság folytonos részegség; az értelem láza.

272
Mi sem lehetne kiábrándítóbb, mint amikor jelentős érdemeket szerzett emberek apró-cseprő
ügyekkel szeretnék újra bizonyítani a maguk kiválóságát.

273
Akadnak a világban nagyrabecsült emberek, akiknek nincs más érdemük, mint a mindennapi
érintkezésben hasznos gyarlóságaik.

274
Az újdonság varázsa olyan a szerelemben, mint a hamvasság a gyümölcsön: múló fény, mely
hamar eltűnik s már nem tér vissza soha.

275
A természetes jóságot, mely szívesen dicsekszik érzékenységével, sokszor a legkisebb érdek
képes elhallgattatni.

276
A középszerű szenvedélyt mérsékli, a nagy szenvedélyt viszont éleszti a távollét, akár a szél,
mely a gyertyát eloltja, ám fellobbantja a tüzet.

30
 277
A nők sokszor hiszik, hogy szerelmesek, mikor még nem is azok: szenvedélynek hiszik mind-
azt, ami csak kacérság, az évődéseket, a széptevéssel járó izgalmakat, a szerelem örömének
természetes vágyát, no meg a visszautasítás fáradságát.

278
Azért elégedetlenek oly gyakran az emberek közbenjáróikkal, mert ezek majd mindig
elhanyagolják barátaik érdekeit, magát a közbenjárást tekintik becsületbeli ügyüknek és csakis
annak a sikerével törődnek.

279
Ha eltúlozzuk barátaink irántunk érzett szeretetét, azt többnyire nem hálából tesszük, hanem
azért, hogy fogalmat adjunk a magunk érdeméről.

280
A társaságba újonnan érkezőket gyakran csak azért illetik dicsérettel, mert titokban irigylik
azokat, akik már kivívták benne a helyüket.

281
A büszkeség, mely oly gyakran sugalmazója irigységünknek, gyakran szolgálja irigységünk
mérséklését is.

282
Van álcázott hamisság, mely oly pontosan adja vissza az igazságot, hogy alaposan tévednénk,
ha nem hagynánk becsapni magunkat általa.

283
A jó tanácsok hasznosításához olykor legalább annyi ész kell, mint saját magunk kormányzá-
sához.

284
Akad rossz ember, aki nem is volna olyan veszélyes, ha semmiféle jóság sem volna benne.

285
A nemeslelkűséget már elnevezése elég jól meghatározza, de mondhatnánk úgy is: a
nemeslelkűség a büszkeség józan esze és a legnemesebb út a dicséretek learatásához.

31
 286
Akiből egyszer már kiábrándultunk, azt lehetetlen újból megszeretnünk.

287
Ha egyazon ügyben több megoldást is találunk, akkor az nem annyira értelmünk termékeny-
ségét jelzi, mint inkább tisztánlátásunk hiányát. Amit képzeletünk elénk tár, azt értelmünk
mind megvizsgálja, de arra már képtelen, hogy rögtön kiválassza a legjobbat.

288
Vannak ügyek és vannak betegségek, amelyeknek az orvosság csak árt, és az az igazi okosság,
ha tudjuk, hogy mikor veszélyes az orvosság használata.

289
Semmihez sem kell annyi furfang, mint a tettetett egyszerűséghez.

290
Természetünkben mindig több hiba van, mint észjárásunkban.

291
A sikernek éppúgy megvan a maga ideje, mint a gyümölcsök érésének.

292
Az emberi természet olyan, mint a legtöbb épület: több oldalról is megtekinthető, innen
kellemes látványt nyújt, amonnan nagyon is kellemetlent.

293
A mértékletesség nem küzdhet meg a becsvággyal és nem is gyűrheti maga alá, a kettő
ugyanis sohasem találkozik. A mértékletesség a lélek lankadása és lustasága, míg a becsvágy a
lélek tettvágya és lobogása.

294
Mindig szeretjük azokat, akik bennünket csodálnak, de nem mindig szeretjük azokat, akiket
mi csodálunk.

295
Aligha ismerjük minden vágyunkat.

32
 296
Nehéz szeretnünk azokat, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz szeretnünk azokat,
akiket magunknál sokkal többre becsülünk.

297
Testünk nedvei rendezett és szabályozott körforgást végeznek, amely észrevétlenül alakítja s
formálja akaratunkat; az áramok egyesülnek, és lassan uralmuk alá hajtanak, s így anélkül,
hogy tudnánk róla, minden cselekedetünkben jelentős részt vállalnak.

298
A legtöbb ember hálája: titkolt vágy, hogy még nagyobb jótéteményekben részesüljön.

299
A kisebb tartozásoknak majd mindenki örömmel tesz eleget, sokan vannak, akik még a köze-
peseket is boldogan teljesítik, de alig van ember, aki nagy tartozásért ne fizetne hálátlan-
sággal.

300
Van bolondság, mely úgy terjed, akár a ragályos betegség.

301
Sokan megvetik a földi javakat, ám adni csak kevesen képesek.

302
Csak kis ügyekben merjük megkockáztatni, hogy ne higgyünk a látszatoknak.

303
Bármennyi jót mondanak is rólunk, újat aligha hallhatunk.

304
Legtöbbször megbocsátunk azoknak, akik untatnak bennünket, akiket viszont mi untatunk,
azoknak nemigen tudunk megbocsátani.

305
Az érdek, melyet bűneinkért vádolni szoktak, gyakran érdemelne dicséretet jó tetteinkért.

33
 306
Nemigen találkozunk hálátlanokkal, amíg képesek vagyunk jót tenni.

307
Magunk előtt büszkélkedni: tisztességes, mások előtt dicsekedni: nevetséges.

308
Erénnyé tették meg a mérsékletet, csak hogy féken tartsák a nagy emberek becsvágyát, a
középszerűeket pedig megvigasztalják sikertelenségükért és el nem ismertségükért.

309
Vannak ostobaságra született emberek, akik nemcsak a maguk választásából követnek el
ostobaságokat, hanem azért is, mert a sors rákényszeríti őket.

310
Az ember néha olyan helyzetbe kerül az életben, ahonnét csak némi bolondság árán képes
kivágni magát.

311
Ha egyes embereket sohasem látunk nevetségesnek, akkor bizonyosan nem jól figyeltük meg
őket.

312
A szeretők, bármennyit vannak is együtt, sohasem unatkoznak, mert folyton csak önmagukról
beszélnek.

313
Miképpen lehetséges, hogy arra, ami mivelünk történt, pontosan, minden részletében
emlékezünk, viszont képtelenek vagyunk visszaemlékezni arra, hogy ugyanazt hányszor
mondtuk el már ugyanannak a személynek?

314
Önmagunkról oly roppant élvezettel szoktunk beszélni, hogy joggal tarthatunk attól: az
élvezetből hallgatóinknak semmi sem marad.

315
Ha barátaink előtt nem merjük feltárni a lelkünket, annak nem annyira az irántuk érzett
bizalmatlanságunk, hanem inkább a saját magunk iránti bizalmatlanságunk az oka.

34
 316
Gyenge ember nem lehet őszinte.

317
Hálátlan embert lekötelezni - ez még nem olyan nagy csapás; becstelen ember lekötelezet-
tjének lenni viszont elviselhetetlen.

318
Az őrültség olykor gyógyítható, a fonák észjáráson viszont lehetetlen segíteni.

319
Barátaink és jótevőink iránti érzéseinket aligha őrizhetjük meg sokáig, ha túl gyakran
emlegetjük hibáikat.

320
Ha nem létező erényeikért magasztaljuk a fejedelmeket, akkor tulajdonképpen büntetlenül
szidalmazzuk őket.

321
Hamarabb szeretjük meg, aki gyűlöl bennünket, mint azt, aki jobban szeret, mint mi
szeretnénk.

322
Csak azok félnek attól hogy megvetik őket, akiket valóban meg lehet vetni.

323
Bölcsességünk, akárcsak vagyonunk, a szerencse függvénye.

324
A féltékenységben a szerelemnél több az önszeretet.

325
Ha bajba jutunk, s értelmünktől nemigen kaphatunk vigaszt, a gyengeség azért előbb-utóbb
vigaszt nyújt.

326
A nevetségesség a gyalázatnál is jobban meggyaláz.

35
 327
Kisebb hibáinkat azért valljuk be oly szívesen, hogy azt higgyék, nincsenek nagyobb hibáink.

328
Az irigység még a gyűlöletnél is kibékíthetetlenebb.

329
Olykor azt hisszük, gyűlöljük a hízelkedést, holott csak a hízelkedés módját gyűlöljük.

330
Ameddig szeretünk, mindig megbocsátunk.

331
Aki boldog, annak nehezebb hűnek maradnia szeretőjéhez, mint annak, akivel a szeretője
rosszul bánik.

332
A nőknek sejtelmük sincs a saját kacérságukról.

333
A nők csak azzal szemben igazán elutasítóak, akitől amúgy is viszolyognak.

334
A nők nehezebben képesek úrrá lenni a kacérságukon, mint szenvedélyükön.

335
A szerelemben majd mindig erősebb a gyanakvásnál az ámítás.

336
Van olyan szerelem, melynek végletessége még a féltékenységet is elhallgattatja.

337
Akadnak jó tulajdonságok, amelyek olyanok, mint az érzékek: akiből hiányoznak, sem
felfogni, sem megérteni nem tudja őket.

36
 338
Amikor túl erősen gyűlölünk, méltatlanabbá válunk még annál is, akit gyűlölünk.

339
Örömünk és bánatunk mértékét egyedül hiúságunk szabja meg.

340
A nők többsége nem arra használja az eszét, hogy okosabb, hanem arra, hogy még bolondabb
legyen.

341
A fiatalkori szenvedélyek éppúgy nem akadályai az üdvözülésnek, mint az öregkor langyos-
sága.

342
Szülőföldünk hanghordozása ott él nemcsak beszédünkben, de szellemünkben és szívünkben
is.

343
Nagy ember csak az lehet, aki képes üstökön ragadni szerencséjét.

344
A legtöbb embernek, akár a növényeknek, nem egy olyan tulajdonsága van, amelyet a véletlen
tesz láthatóvá.

345
Alkalom kell ahhoz, hogy bennünket megismerjenek, s még inkább ahhoz, hogy saját magun-
kat megismerhessük.

346
Ha vérmérséklete másképp parancsolja, aligha lehet rend egy nő lelkében s szívében.

347
Józan eszűnek jószerivel csak azokat tartjuk, akik a mi véleményünkön vannak.

348
Amikor szeretünk, gyakran abban is kétkedünk, amiben a legjobban hiszünk.

37
 349
A szerelem legnagyobb csodája, hogy a kacérságból is kigyógyít.

350
Ha be akar csapni valaki, leginkább azért haragszunk rá, mert nálunk okosabbnak hiszi magát.

351
Szakítani akkor a legnehezebb, ha már nem szeretjük egymást.

352
Azok társaságában, akikkel nem volna szabad unatkozni, majd mindig unatkozunk.

353
Tisztességes ember lehet őrült módjára szerelmes, de nem lehet szerelmes úgy, mint egy
ostoba.

354
Vannak gyarlóságok, amelyek ügyesen tálalva szebben mutatnak, mint akármely erény.

355
Ha elveszítünk valakit, megesik, hogy bár sajnáljuk, ám cseppet sem bánkódunk; máskor
viszont erősen bánkódunk, ám semmiféle sajnálatot sem érzünk.

356
Jó szívvel csak azokat szoktuk dicsérni, akik csodálnak bennünket.

357
A kicsinyes ember sokszor apróságokon bántódik meg, a tág látókörű viszont mindent
észrevesz, de nem sértődik meg soha.

358
A keresztény erények igazi próbája az alázatosság: ha nem vagyunk alázatosak, minden
gyarlóságunk megmarad, és a gőg legföljebb elleplezi őket mások előtt, de gyakran saját
magunk előtt is.

38
 359
A hűtlenségnek ki kellene oltania a szerelmet, s épp akkor nem volna szabad féltékenynek
lennünk, amikor megvan rá az okunk; féltékenységünkre ugyanis csak azok méltók, akikre
nincs miért féltékenykednünk.

360
Ha megcsalnak bennünket, hamarabb támad rossz hírünk, mint ha mi csalunk meg másokat.

361
A féltékenység együtt születik a szerelemmel, de nem mindig múlik el vele együtt.

362
A legtöbb nő nem azért siratja el halott szeretőjét, mert annyira szerette, hanem inkább azért,
hogy bebizonyítsa: méltó arra, hogy szeressék.

363
A bennünket ért bántások sokszor kevésbé fájdalmasak, mint amikor mi bántjuk saját
magunkat.

364
Azt többnyire tudjuk, hogy nem illik túl sokat beszélni a feleségünkről, de azt már nagyon
kevesen tudjuk, hogy még kevésbé illendő beszélni önmagunkról.

365
Akadnak természettől adott jó tulajdonságaink, amelyek rosszakká válnak, és vannak tanultak,
amelyek sohasem lesznek tökéletesek - így például javainkkal s hitelünkkel értelmünk hivatott
gazdálkodni, míg a jóság és a bátorság a természet adománya kell legyen.

366
Kételkedjünk bármennyire beszélgető társunk őszinteségében, mégis mindig azt hisszük, hogy
hozzánk őszintébb, mint másokhoz.

367
Kevés az olyan tisztességes nő, aki ne unná tisztességét.

368
A legtöbb tisztességes nő: elásott kincs, amely csak azért van biztonságban, mert senki sem
kutat utána.

39
 369
Erőfeszítéseink, hogy ne szeressünk, gyakran fájdalmasabbak, mint a szerelem keservei.

370
A gyáva ember sohasem tudhatja, meddig terjed a félelme.

371
Majd mindig a szerelmes hibája, hogy nem veszi észre, ha már nem szeretik.

372
A legtöbb fiatal azt hiszi, hogy természetes, amikor csak udvariatlan és goromba.

373
Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.

374
Alaposan tévedünk, ha azt hisszük, hogy szerelméért szeretjük szeretőnket.

375
A középszerű szellem többnyire elítél mindent, ami képességeit meghaladja.

376
Az irigységet az igazi barátság, a kacérságot az igazi szerelem képes elmulasztani.

377
A mélyenszántó gondolkodásnak nem az a hibája, ha nem hatol el a céljáig, hanem az, ha
túlhalad rajta.

378
Tanácsot adhatunk, de hasznosításába már nincsen beleszólásunk.

379
Érdemeink hanyatlásával ízlésünk is hanyatlásnak indul.

40
 380
A véletlen úgy tárja fel hol erényeinket, hol meg vétkeinket, ahogyan a fény világítja meg a
különböző tárgyakat.

381
Ha erővel vesszük rá magunkat, hogy hűségesek maradjunk ahhoz, akit szeretünk, az a
hűtlenségnél semmivel sem különb.

382
Tetteink olyanok, mint a sorvégi rímek: mindenki azzal rímelteti őket, ami néki tetszik.

383
Őszinteségünk nagyrészt abból áll, hogy szívesen beszélünk magunkról és hogy hajlandók
vagyunk feltárni nekünk kedvező szempontból gyarlóságainkat.

384
Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy még tudunk csodálkozni.

385
Aki túlságosan szeret, annak éppoly nehéz a kedvére tenni, mint annak, aki már alig szeret.

386
A legtöbbet épp azok tévednek, akik képtelenek elviselni, hogy tévedjenek.

387
Az ostoba ember ahhoz is ostoba, hogy jóságos legyen.

388
A hiúság, ha nem is fordít a visszájára minden erényt, legalábbis mindet megingatja.

389
Azért érezzük olyan elviselhetetlennek a mások hiúságát, mert sérti a mienket.

390
Hamarabb mondunk le érdekünkről, mint az ízlésünkről.

41
 391
A szerencsét többnyire csak azok tartják vaknak, akiknek sohasem jár a kedvében.

392
A véletlent ugyanúgy kell kezelnünk, mint egészségünket; örüljünk neki, ha kedvünkben jár,
legyünk türelemmel, ha ellenünk fordul, s komoly orvosságot csak akkor használjunk, amikor
végleg nem tehetünk másképp.

393
Katonaként olykor feledtetni tudja a polgár, honnan származik, az udvarban viszont soha.

394
Egyvalakinek túljárhatunk az eszén, de mindenkién aligha.

395
Olykor kevésbé fáj, ha megcsal, akit szeretünk, mint ha ki kellene ábrándulnunk belőle.

396
Ha nem választunk magunknak másodikat, sokáig kitartunk első szeretőnk mellett.

397
Aligha mernénk azt állítani, hogy nekünk semmiféle hibánk, ellenségeinknek viszont
egyetlenegy jó tulajdonsága nincsen; igazából azonban nem járunk messze attól, hogy így
gondoljuk.

398
Valamennyi hibánk közül a lustaságot valljuk be a legkönnyebben: elhitetjük magunkkal,
hogy megfér a legbékésebb erényekkel, s így nem árt a többi erénynek, csak éppen fel-
függeszti működésüket.

399
Van egyfajta emelkedettség, melynek semmi köze a ranghoz; olyasfajta magatartás ez, mely
megkülönböztet a többiektől s láthatólag nagy tettekre predesztinál; érték, melyet észrevét-
lenül adunk önmagunknak; e tulajdonságunkkal szerezzük meg a többiek tiszteletét, és e
tulajdonságunk az, amely inkább föléjük emel, mint a születés, a méltóság vagy akár a
legnagyobb érdem.

42
 400
Van olyan tehetség, mely nem jár emelkedettséggel, de emelkedettség, tehetség nélkül aligha
létezhet.

401
Az emelkedettség olyan a tehetségnek, mint a szép nőnek a ruha.

402
Ami a széptevésből a leginkább hiányzik, az a szerelem.

403
A véletlen olykor úgy hozza, hogy hibáink révén emelkedünk; viszont akadnak kényelmetlen
emberek, akiknek megbecsülését épp az jelenti, hogy megvásárolják távozásukat.

404
Úgy látszik, a természet olyanfajta tehetséggel és ügyességgel is megáldott bennünket,
amelyről sejtelmünk sincs; ezeket csak a szenvedélyek hivatottak láthatóvá tenni, s ekkor
olyan határozott és biztos ítélőképességgel is felruháznak bennünket, amilyenre a művészet
sem volna képes.

405
Akárhány évet éltünk is meg, minden új életkorba új és tapasztalatlan emberként érkezünk.

406
A kacér nők csak azért féltékenyek a szeretőjükre, mert titkolni akarják, más nőkre mennyire
irigyek.

407
Nem sok híja, hogy azokat, akik ravaszkodásainknak felülnek, éppoly nevetségesnek lássuk,
mint önmagunkat látjuk, amikor mások ravaszkodásának felülünk.

408
Azok az öregek, akik régen kedves emberek voltak, úgy válhatnak leginkább nevetségessé, ha
megfeledkeznek róla, hogy többé már nem azok.

409
Sokszor szégyellnünk kellene akár legkiválóbb tetteinket is, ha összes indítékunkba bele-
láthatna a világ.

43
 410
A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátainknak, hanem: ha
neki tárjuk fel az övéit.

411
Bármely gyarlóságunk megbocsáthatóbb, mint az a mód, ahogyan gyarlóságainkat rejtegetni
próbáljuk.

412
Bármily szégyenbe hoztuk is magunkat, mindig van módunk arra, hogy jó hírünket vissza-
szerezzük.

413
Nem tetszhet sokáig az az ember, akinek mindig egyformán jár az esze.

414
A bolondok és az ostobák mindig a hangulatuk szerint ítélkeznek.

415
Eszünket néha arra használjuk, hogy merész módon kövessünk el ostobaságokat.

416
A korral növekvő elevenség: már-már bolondság.

417
A szerelemből az kerül ki gyógyultabban, aki elsőnek gyógyul ki belőle.

418
A fiatal nőknek, ha nem akarnak kacérnak látszani, s az öregedő férfiaknak, ha nem akarnak
nevetségessé válni, sohasem szabad úgy beszélniük a szerelemről, mintha részük lehetne
benne.

419
Ha tehetségünknél kisebb feladatot kapunk, esetleg nagyobbnak látszunk, viszont mily
kicsinynek fogunk látszani, ha nálunknál nagyobb feladat elé kerülünk.

44
 420
Sokszor hisszük, hogy kitartóak vagyunk a bajban, holott csak elcsüggedünk és elviseljük, de
nem merünk szembenézni vele; mint az olyan gyáva, aki inkább megöleti magát, csak mert fél
védekezni.

421
A beszélgetést minden szellemességnél jobban élteti a bizalom.

422
Minden szenvedélyünk terem gyarlóságokat, de oly nevetségeseket, mint a szerelem, egyik
sem.

423
Kevesen képesek szépen megöregedni.

424
Szívesen dicsekszünk olyan gyarlóságokkal, melyek épp ellentétesek meglévő hibáinkkal; így
ha gyengék vagyunk, szívesen mondjuk csökönyösnek magunkat.

425
Az éleselméjűség olyan, mintha jóstehetséggel bírnánk, és ez értelmünk bármely más erényé-
nél jobban hízeleg hiúságunknak.

426
Az újdonság varázsa és a hosszú megszokás, bármily ellentétesek is, egyformán akadályoznak
abban, hogy barátaink hibáit meglássuk.

427
Legtöbb barátunk megutáltatja velünk a barátságot, a legtöbb hívő meggyűlölteti velünk a
hitet.

428
Barátainknak könnyen megbocsátjuk azokat a vétkeket, amelyek bennünket nem érintenek.

429
Egy nő, aki szeret, a legapróbb hűtlenségnél is könnyebben bocsátja meg, akár a legnagyobb
tapintatlanságot.

45
 430
A szerelem végén - akárcsak az életút végén - már nem az örömöknek, hanem csak a bajoknak
élünk.

431
A legkevésbé természetesek akkor vagyunk, ha mindenáron természetesnek akarunk látszani.

432
Ha tiszta szívből dicsérünk egy jó tettet, úgy teszünk, mintha nekünk is részünk volna benne.

433
A velünk született jó tulajdonságok legbiztosabb jele, ha irigység nélkül születtünk.

434
Ha barátunk becsapott, baráti megnyilvánulásait csakis közönnyel fogadhatjuk, viszont ha
bajba kerül, nem maradhatunk közönyösek.

435
A világot a véletlen s az emberek jó vagy rossz kedve igazgatja.

436
Könnyebb általánosságban megismerni az embert, mint egyetlen embert jól megismerni.

437
Ha meg akarunk ítélni egy embert, akkor ne jó tulajdonságait, hanem tetteit tekintsük.

438
Hálánkat néha oly lelkesen fejezzük ki, hogy avval nemcsak a nekünk tett szívességeket
viszonozzuk, hanem elérjük, hogy már a barátaink tartozzanak nekünk.

439
Ha pontosan tudnánk, mit kívánunk, akkor aligha kívánnánk oly sóvárogva bármit is.

440
A legtöbb nő azért nemigen képes barátságot kötni, mert aki már átélt egy szerelmet, annak a
barátság mindig ízetlen.

46
 441
A barátságban, éppúgy, mint a szerelemben, gyakorta nem az tesz boldoggá, amiről tudunk,
hanem amiről nem tudunk.

442
Gyengéinket, amelyeken nem tudunk úrrá lenni, szívesen láttatjuk erénynek.

443
Legféktelenebb szenvedélyeink is csillapulnak olykor, csak a hiúság nem ismer pihenést.

444
Az öreg bolond mindig bolondabb, mint a fiatal.

445
A gyengeség inkább ellentétes az erénnyel, mint a bűn.

446
A szégyent és a féltékenységet az teszi oly fájdalmassá, hogy elviselésében nem lehet segít-
ségünkre a hiúság.

447
Az illem valamennyi törvény közül a legjelentéktelenebb, s mégis a legtöbbre becsült.

448
A józan észjárású ember inkább aláveti magát a korlátoltnak, semmint hogy irányítani
próbálja.

449
Ha ránk köszön a szerencse, és anélkül, hogy reméltük volna, vagy minden átmenet nélkül,
egyszerre emel bennünket nagyon magas polcra, akkor szinte lehetetlen ott megmaradnunk s a
magas helyhez méltóan viselkednünk.

450
Azzal, hogy más gyengéinket sikerül leküzdenünk, gőgünk többnyire tovább erősödik.

451
Nincs elviselhetetlenebb ostoba, mint a szellemes.

47
 452
Nincs ember, aki kevesebbre becsülné saját jó tulajdonságait, mint az általa legtöbbre becsült
ember legjobb tulajdonságait.

453
Fontos ügyekben nem érdemes kedvező körülmények megteremtésén fáradoznunk, inkább az
adódó alkalmakat igyekezzünk kihasználni.

454
Aligha van helyzet, amelyben ne volna érdemes lemondanunk a rólunk elhangzó jóról, ha
ezzel elérjük, hogy a rossz se hangozzék el.

455
Bármennyire bizonytalan ítéletű is a világ, gyakrabban elismerő a hamis értékkel, mint
amennyiszer igazságtalan az igaziakkal szemben.

456
Az ostoba ember olykor lehet szellemes, helyes ítéletű viszont sohasem.

457
Jobban járnánk, ha olyannak mutatnánk magunkat, amilyenek vagyunk, ahelyett hogy olyan-
nak igyekeznénk látszani, amilyenek nem vagyunk.

458
Ellenségeink rólunk alkotott ítéletekkel közelebb járnak az igazsághoz, mint mi a magunké-
val.

459
A szerelem gyógyítására többféle orvosságot is használnak, ám egyik sem csalhatatlan.

460
Aligha vagyunk tisztában vele, hogy mi mindenre bír rá bennünket a szenvedély.

461
Az öregség: zsarnok, aki a halálbüntetés terhe mellett tilt el bennünket a fiatalság minden
örömétől.

48
 462
Ugyanaz a gőgünk, amely megveti mindazokat a gyengéket, melyektől mentesnek hisszük
magunkat, lenézi azokat a jó tulajdonságokat is, amelyekkel nem rendelkezünk.

463
Ha ellenségünket bajában megszánjuk, azt sokszor inkább gőgből, mint jóságból tesszük:
együttérzésünket kifejezve legelőbb azt akarjuk érzékeltetni, hogy mennyivel fölötte állunk.

464
A túlságosan jót éppúgy nem vagyunk képesek érzékelni, mint a túlságosan rosszat.

465
Bárcsak az ártatlanság is kapna annyi védelmet, mint a bűn.

466
A féktelen szenvedélyek közül a nőkhöz a szerelem illik legkevésbé rosszul.

467
A hiúság jóval több hozzánk méltatlan cselekedetre vesz rá bennünket, mint az értelem.

468
Vannak rossz tulajdonságok, amelyek nagy tehetséget teremnek.

469
Amit csakis az értelmünk kíván, azt sohasem kívánjuk igazán.

470
Jó tulajdonságaink éppoly bizonytalanok s kétségesek, mint a rosszak, hiszen a jók is, meg a
rosszak is az alkalom függvényei.

471
A nők, amikor először szerelmesek, még a szeretőjüket, később már inkább a szerelmet
szeretik.

49
 472
A gőgnek, mint minden szenvedélynek, megvannak a maga furcsaságai: szégyelljük félté-
kenységünket bevallani, arra viszont büszkék vagyunk, hogy féltékenyek voltunk, és hogy
képesek vagyunk a féltékenységre.

473
Bármily ritka is az igazi szerelem, még mindig nem olyan ritka, mint az igazi barátság.

474
Ritka az olyan nő, akinek a jósága tovább tart a szépségénél.

475
Bizalmunk alapja legtöbbnyire, hogy erősen vágyunk arra, hogy sajnáljanak vagy csodáljanak.

476
Irigységünk mindig hosszabb életű, mint azok boldogsága, akiket irigylünk.

477
Állhatatosságunk, amellyel a szerelemnek ellenállunk, olykor még hevesebbé és tartósabbá
teszi szerelmünket; a gyenge lelkűekből, akik folyvást új szenvedélyre gyúlnak, épp ez az
állhatatosság hiányzik.

478
A képzelet sohasem volna képes oly sok ellentétes hajlamot kitalálni, mint amennyi a
legtermészetesebb módon él mindannyiunk szívében.

479
Valódi szelídségre csak a nagyon határozott emberek képesek, akik szelídnek látszanak, azok
többnyire gyengék, s gyengeségük hamar keserűségbe fordul át.

480
A félénkség olyan gyarlóság, amelyre sohasem szabad figyelmeztetnünk azokat, akiket ki
akarunk gyógyítani belőle.

481
Nincs ritkább, mint az igazi jóság; még azok is, akik jóságosnak teszik magukat, legtöbbször
csak szívélyeskedők, vagy egyszerűen gyengék.

50
 482
Szellemünk lustaságból és megszokásból ragaszkodik ahhoz, ami könnyű vagy kellemes; ez a
megszokásunk határokat szab ismereteinknek, és még soha senki nem vette a fáradságot, hogy
olyan messzire terjessze ki szelleme határait, amennyire tehetné.

483
Rosszat mondani többnyire nem is rossz szándékból, hanem inkább hiúságból szoktunk.

484
Amikor szívünkben ott élnek még az elmúlt szenvedély emlékei, könnyebben lobbanunk új
szenvedélyre, mint akkor, amikor már teljesen kigyógyultunk belőle.

485
Azok, akikben éltek szenvedélyek, egész életükön át boldogok, és boldogtalanok, hogy kigyó-
gyultak belőle.

486
Érdek nélkül cselekvő embert még mindig hamarabb találunk, mint olyat, akiben nincs semmi
irigység.

487
Értelmünk mindig lustább a testünknél.

488
Kedélyünk nyugalma vagy háborgása nem annyira az élet fontos eseményeinek függvénye,
mint inkább annak, hogy a mindennapok jelentéktelen apróságait kellemesnek vagy kellemet-
lennek érezzük-e.

489
Bármily gonoszak is az emberek, sohasem merészelnének az erény nyílt ellenségeként
fellépni, ezért ha üldözni akarják, úgy tesznek, mintha az erény hamis erény vagy éppenséggel
bűn volna.

490
A szerelem gyakran változik át becsvággyá, a becsvágyból a szerelembe azonban nincs
visszatérés.

51
 491
A végletes fukarság majd mindig tévedés, nincs még egy szenvedély, amelyik gyakrabban
tévesztené el céljait, és amelyen a jelennek, a jövő kárára, ily nagy hatalma volna.

492
A fukarság gyakorta céljával ellentétes hatású: rengeteg ember van, aki bizonytalan s távoli
reményekért minden vagyonát föláldozza, mások viszont a jövendő nagy hasznáról mondanak
le a jelen kicsinyes érdekei miatt.

493
Úgy látszik, az ember kevesli gyarlóságait, sőt furcsa szokásokat véve föl, még szaporítja is
számukat, s azután oly gonddal ápolja valamennyit, hogy szokásai lassan természetes gyarló-
sággá válnak, olyanná, amelyen úrrá lenni már nem áll hatalmában.

494
Az emberek jobban ismerik gyengéiket, mintsem gondolnánk: ez abból tetszik ki, hogy
amikor a saját viselkedésükről beszélnek, sohasem tévednek, hiúságuk, mely máskor elvakítja,
ilyenkor megvilágosítja, s olyannyira tisztánlátóvá teszi őket, hogy eltitkolják vagy elhallgat-
ják mindazt, ami elítélendő volna.

495
A társasági életbe bekerülő fiatalok jobb, ha szégyenlősek vagy meggondolatlanok; a tuda-
tosság és magabiztosság hamar szemtelenséggé fajul.

496
Ha csak az egyik fél volna a hibás, a veszekedések sem tartanának soká.

497
Mit sem ér, ha valaki fiatal, de nem szép; mit sem ér, ha valaki szép, de nem fiatal.

498
Vannak emberek, akik oly könnyűek és üresek, hogy hiányoznak belőlük nemcsak a jó
tulajdonságok, de az igazi gyengeségek is.

499
A nők első kalandját többnyire csak a második után kezdik számon tartani.

52
 500
Vannak emberek, akik annyira elteltek önmagukkal, hogy amikor szerelmesek, akkor sem a
szeretett lénnyel, hanem kizárólag a maguk szenvedélyével foglalkoznak.

501
A szerelem, bármennyire is kellemes, inkább megnyilvánulásaiban, mint önmagában kedves.

502
A korlátoltság, ha becsületességgel párosul, még mindig elviselhetőbb, mint az álnoksággal
szövetkező szellemesség.

503
A féltékenység, amely minden baj közül a legfájdalmasabb, épp azokban nem kelt semmiféle
szánalmat, akik az okozói.

504
Eddig a látszólagos erények hamisságáról szóltunk, mondanunk kell tehát valamit a halál-
megvetés hamisságáról is, arról a halálmegvető bátorságról, amelyet a pogányok, állításuk
szerint, a saját erejükből merítenek, anélkül hogy ismernék egy jobb élet reményét. Különbség
van a halál gondolatának folytonos elviselése és megvetése közt, az első eléggé mindennapos,
a másik viszont, azt hiszem, sohasem őszinte. Igaz, minden lehetőt leírtak, hogy meggyőzze-
nek arról: a halál nem rossz, és a leggyengébbektől a hősökig ezernyi ember híres példája
támasztja alá ezt a felfogást, amelyet azonban, úgy gondolom, egyetlen józan ítéletű ember
sem hitt el soha, épp a mások és a magunk meggyőzésére fordított fáradság bizonyítja, hogy
aligha könnyű feladatról van szó. Megvethetjük az élet ezernyi megnyilvánulását, de aligha
lehet igazunk, ha megvetjük a halált, így azok, akik maguk választják a halált, bizonyosan
nem tekintik semmiségnek, és ha más úton közeleg, mint amit ők választottak, éppúgy meg-
lepődnek, mint a többiek.
Végtelen számú a bátor ember, de bátorságuk korántsem egyforma, aminek az az oka, hogy
képzeletükben a halál nem egyformán jelenik meg, az egyik pillanatban inkább jelen van, mint
egy másikban, ezért megtörténik, hogy amit megvetettek, amíg nem ismerték, rettegik,
mihelyt megismerik. Ha nem akarjuk elhinni, hogy a halál minden bajok legnagyobbika, akkor
nem szabad minden részletében végiggondolnunk. A legfurfangosabbak és a legbátrabbak
azok, akik a legtisztességesebb ürügyet találják meg ahhoz, hogy ne kelljen rágondolniok,
hiszen mindazok, akik olyannak látják, mint amilyen, iszonyatos dolognak tudják.
A halál kikerülhetetlensége tette oly kitartóvá a filozófusokat, úgy gondolták, menjünk jó
szívvel oda, ahová egyszer mindenképp el kell jutnunk; és minthogy örök életre semmiképpen
sem számíthattak, minden lehetőt megtettek, hogy megörökítsék hírüket, hogy megmentsék a
hajótörésből azt, amiért senki sem kezeskedhetik. Érjük be azzal, a külvilág kedvéért, hogy
nem mondjuk el saját magunknak mindazt, amit gondolunk, s hogy inkább bízunk a kedé-
lyünkben, mint azokban a szegényes okoskodásokban, amelyek elhitetnék velünk, hogy
közönyösen mehetünk a halálba. Vannak gyógymódok, amelyeket nem kell elutasítanunk - így
a méltó halál dicsősége, azután a remény, hogy bánkódni fognak utánunk, továbbá a vágy,

53
hogy jó emléket hagyjunk magunk után, a bizonyosság, hogy nem leszünk többé kitéve a
véletlen szeszélyeinek, de ezeket a gyógymódokat sem szabad csalhatatlannak hinnünk. Csak
annyira képesek megnyugtatni, amennyire a legegyszerűbb sövény lehet megnyugtató a
háborúban azoknak, akik közelítenek a csatatérhez; a távolból még azt hihetjük, fedezéket fog
nyújtani, ahogy viszont közelebb érünk, látjuk, nem sokat remélhetünk tőle.
Önámítás azt hinnünk, hogy a halál közelről is ugyanolyan, mint amilyennek a távolból hittük,
és hogy lelkünkben, mely csupa gyengeség, lesz annyi erő, hogy ne kelljen szenvednünk
minden megpróbáltatások legnagyobbikától. Saját hiúságunkat sem ismerjük eléggé, ha azt
hisszük, segíthet semmibe vennünk azt, ami szükségképpen meg fogja semmisíteni, s az érte-
lem, amelytől oly sokat remélünk, túlságosan gyenge lesz e helyzetben, semhogy meggyőzhet-
ne arról, amire vágyunk; sőt épp az értelem árul el bennünket a leggyakrabban, mert ahelyett,
hogy halálmegvetésre biztatna, inkább feltárja előttünk a halál szörnyűségét és iszonyatát, s
legfeljebb annyit hajlandó tanácsolni, hogy fordítsuk el tekintetünket, figyeljünk másra.
Cato és Brutus nevezetes módon tette, nemrégiben pedig egy lakáj táncra perdült a kivégző-
helyen, ahol utóbb kerékbe törték. Ha tehát az okok különböznek is, mindig ugyanahhoz az
eredményhez vezetnek, s akármily jelentős a különbség a nagy emberek és a közönséges
emberek közt, a halált, ezerszer láthattuk, mind egyformán fogadják, avval az egyedüli
különbséggel, hogy a nagy emberek halálmegvetése: a dicsőség iránti vágy, amely egy
pillanatra elvakítja őket, míg a közönséges emberek ostobaságukban nem mérik fel bajuk
igazi nagyságát, s ekként képesek másra gondolni.

54
 POSZTUMUSZ MAXIMÁK

505
Isten különböző tehetséggel áldotta meg az embereket, mint ahogyan különböző fákat ültetett
el a természetben, Egyszóval minden tehetségnek, mint ahogyan minden fának is, vannak
sajátos tulajdonságai és gyümölcsei. Vagyis, ahogyan a világ legremekebb körtefája sem tudja
megteremni akár a legközönségesebb almát sem, úgy nem képes adott esetben a legnagyobb
tehetség olyanra, amire egy közepes tehetség esetleg képes. Ezért oly nevetséges, ha valaki,
akiben nincsen rá képesség, szentenciákat próbál fogalmazni, amint hiába várjuk, hogy
tulipánok keljenek ki egy olyan virágágyásból, ahová nem ültettünk tulipánhagymákat.

506
Megszámlálhatatlanok a hiúság változatai.

507
Mindannyian szeretünk szebbet mutatni, mint amilyenek vagyunk.

508
Akik túl sokat emlegetik előkelőségüket, aligha gondolnak eleget előkelőségük eredetére.

509
Az eredendő bűn büntetéseként Isten megengedte az embernek, hogy hiúságát istenné tegye,
ezért aztán nincs pillanata életünknek, amikor ne gyötörne bennünket a hiúság.

510
A hiúság lelke: az érdek, vagyis ahogyan a lelkétől megfosztott test elveszíti képességét a
látásra, a hallásra, a tudásra, az érzésre, a mozgásra, ugyanúgy, ha lehet így mondani, az
érdektől megfosztott hiúság sem lát, nem hall, nem érez, nem is mozdul. Ekként lehetséges,
hogy az az ember, aki a maga érdekében képes körüljárni a földet, egyszerre megbénul,
amikor a mások érdekeiről van szó, ekként lehetséges, hogy amikor dolgainkról beszámolunk,
hallgatóink hirtelen elalusznak vagy lélekben messze távolodnak; ekként lehetséges, hogy
amikor beszédünkbe beleszövünk valami reájuk vonatkozót, hirtelen föltámadnak; így figyel-
hetjük meg beszélgetés vagy tárgyalás közben, hogyan távolodik el s hogyan támad fel egyet-
len pillanat alatt egy és ugyanazon ember aszerint, hogy saját érdeke közelít vagy távolodik-e
tőle.

511
Halandók módjára félünk mindentől, de úgy vágyunk mindenre, mintha halhatatlanok
volnánk.

55
 512
A lustaságot mintha maga az ördög tette volna számos erény szomszédjává.

513
Könnyen elhisszük, hogy a másiknak sok a hibája, mert mindig szívesen elhisszük, amire
vágyunk.

514
A féltékenység legjobb gyógymódja, ha megbizonyosodunk arról, amitől annyira féltünk,
ezzel ugyanis vége az életnek vagy vége a szerelemnek. Keserű orvosság, de még mindig
szelídebb, mint a kétség és a gyanú.

515
A remény és a félelem elválaszthatatlanok; nincsen félelem remény nélkül, sem pedig
reménység félelem nélkül.

516
Nem szabad megsértődnünk, ha mások eltitkolják előlünk az igazságot, hiszen mi magunk is
gyakran eltitkoljuk saját magunk előtt.

517
Az erények hamisságát bizonygató szentenciákat sokszor azért nem vagyunk képesek
elfogadni, mert azt hisszük, hogy a mi erényeink valódi erények.

518
A hatalmasok iránti hódolat: a hiúság másik arca.

519
A jó vége mindig rossz, a rossz vége mindig jó.

520
A filozófusok csak azért ítélik el a gazdagságot, mert úgy gondolják, hogy rosszra használjuk.
Csak mirajtunk áll, hogy büntetlenül jussunk hozzá s így is éljünk vele; hogy ne a bűnt táplálja
és szaporítsa, hanem, ahogyan a fa táplálja a tüzet, az erények érdekében működjék, s ezáltal
szebbé és ragyogóbbá tegye azokat.

521
Romlásunk nemcsak ellenségeinket, barátainkat is boldoggá teszi.

56
 522
Minthogy a világ legboldogabb embere az, aki nagyon kevéssel beéri, a nagyok és becsvágyók
e tekintetben roppant nyomorultak, hiszen ahhoz, hogy boldogok legyenek, a világ minden
kincsét meg kellene szerezniük.

523
Az ember nem olyannak teremtetett, mint amilyen; meggyőző bizonyítéka ennek, hogy minél
értelmesebb, annál jobban szégyelli magában érzéseinek s hajlamainak különösségét,
aljasságát és romlottságát.

524
Az emberi szívet bevilágító gondolatokat mindig azok vitatják a legjobban, akik félnek, hogy
valaki belelát a szívükbe.

525
A szeretett lénynek majd mindig nagyobb hatalma van rajtunk, mint saját magunknak.

526
Hamar megszóljuk a mások gyengéit, arra viszont ritkán veszünk erőt, hogy a magunk
gyengéit kijavítsuk.

527
Az ember oly nyomorult, hogy bár semmi sem annyira fontos számára, mint szenvedélyei
kielégítése, mégis folyton szenvedélyei zsarnokságára panaszkodik; képtelen elviselni
szilajságukat, de ugyanakkor igájukból szabadulni sem képes, viszolyog tőlük, de viszolyog a
gyógymódjaiktól is, nem hajlandó beletörődni sem a betegség kellemetlenségébe, sem pedig a
gyógyulás hosszadalmasságába.

528
Ami öröm és bánat bennünket ér, azt sohasem valódi mértéke, hanem inkább a saját érzé-
kenységünk mértéke szerint érezzük át.

529
A furfangosság: nagyon szegényes ügyesség.

530
Dicsérni leginkább azért szoktunk, hogy hasznot húzhassunk belőle.

57
 531
A szenvedélyek tulajdonképpen a hiúság különféle megnyilvánulásai.

532
Olykor annyira unatkozunk, hogy unalmunkról is megfeledkezünk.

533
Legtöbbször csak azért dicsérünk vagy szapulunk, mert illik dicsérni vagy szapulni.

534
Sokan vágynak jámborságra, alázatos viszont senki sem akar lenni.

535
A testi munka megóv a lelki bajoktól, ettől boldogok a szegények.

536
Az igazi gyötrelmek azok, amikről senki sem tud, a többit megenyhíti a hiúság.

537
Az alázatosság: oltár, amelyen Isten áldozatainkat várja.

538
A bölcsnek igen kevés kell a boldogsághoz, a bolond ellenben semmivel sem éri be, ezért,
hogy majd minden ember oly nyomorult.

539
Nem is azért küszködünk leginkább, hogy boldogok legyünk, hanem azért, hogy boldognak
lássanak.

540
Könnyebb kioltani az első vágyat, mint kielégíteni a megannyi utána következőt.

541
A bölcsesség az a léleknek, ami az egészség a testnek.

58
 542
Minthogy a földi hatalmasságoktól sem a testünknek egészséget, sem pedig a lelkünknek
nyugalmat nem kaphatunk, mindent túl drágán fizetünk meg, amit tőlük kapunk.

543
Mielőtt nagyon megkívánnánk valamit, jobb ha megnézzük, mennyire tette boldoggá
birtokosát.

544
Minden javunk közül legtöbbet ér az igazi barát, mégis utoljára jut eszünkbe, ha gazdagságra
vágyunk.

545
A szerető csak akkor látja meg kedvese hibáit, ha már elmúlt a varázslat.

546
Az óvatosság s a szerelem nem való egymáshoz; ahogyan nő a szerelem, úgy foszlik semmivé
az óvatosság.

547
A férjnek olykor kellemes, ha a feleség féltékeny, hisz folyvást arról esik szó, akit szeret.

548
Mily sajnálatra méltó az a nő, akiben együtt él erény és szerelem!

549
A bölcs előbb találja meg számítását a kívülmaradásban, mint a győzelemben.

550
Fontosabb az embereket tanulmányoznunk, mint a könyveket.

551
A boldogság és a baj rendszerint ahhoz szegődik, aki már boldog vagy aki már bajban van.

552
A tisztességes nő: elrejtett kincs, aki megtalálja, jobb, ha nem dicsekszik vele.

59
 553
Ha nagyon szeretünk, nehezen vesszük észre, hogy már nem szeretnek.

554
Saját magunkat csak azért szóljuk meg, mert dicséretre vágyunk.

555
Többnyire rettentően unatkozunk azok társaságában, akiket untatunk.

556
Talán sohasem olyan nehéz helyesen szólni, mint amikor szégyen a hallgatás.

557
Mi sem oly természetes és mi sem oly csalóka, mint azt hinni: szeretnek.

558
Szívesebben találkozunk azzal, akivel jót tettünk, mint azzal, aki velünk tett jót.

559
Valódi érzéseinket eltitkolni sokkalta nehezebb, mint olyat színlelni, amit nem is érzünk.

560
Az újrakezdett barátság több figyelmet igényel, mint az olyan, mely nem szakadt meg soha.

561
Az az ember, akinek senki sem tetszik, jóval szerencsétlenebb, mint az, aki nem tetszik
senkinek.

562
A nők pokla: az öregség.

60
 KIHAGYOTT MAXIMÁK

563
A hiúság: önmagunknak és minden dolognak saját érdekünket szolgáló szeretete, mely
önmaguk bálványozójává teszi az embereket, s amely ráadásul mások zsarnokává is tenné, ha
a sors módot adna rá. A hiúság saját magán kívül sohasem időzik, külső tárgyakon épp csak
meg-megáll, hogy mint a méh a virágon, kiszívja belőle, ami az övé. Mi sem oly féktelen,
mint a vágyai, oly rejtélyes, mint a céljai, oly ügyes, mint a viselkedése, engedményei
észrevehetetlenek, változásai valóságos metamorfózisok, finomságai túltesznek a vegytanon.
Mélységeibe, feneketlen szakadékaiba a legélesebb tekintet sem hatol le, ott lenn ezer és ezer
tervet forral, ott lenn sokszor önmaga számára is láthatatlan, ott lenn, tudtán kívül, sok-sok
szeretetet és gyűlöletet táplál és nevel, amelyek közül némelyik oly szörnyűségessé válik,
hogy amikor világra hozza, ő maga sem ismeri meg, vagy talán nem hajlandó beismerni. A
hiúságot elborító sötétségből erednek önmagáról alkotott nevetséges nézetei, onnan saját
magával kapcsolatos tévedései, tudatlansága, gorombasága, sületlenségei, onnan, hogy érzé-
seit halottnak hiszi, amikor csak alszanak, hogy amikor megtorpan, azt hiszi, nincs már semmi
kedve tovább rohanni, hogy mihelyt jóllakott, úgy érzi, semmire sincs már étvágya. De az a
sűrű sötétség, mely elrejti önmaga elől, nem akadályozza meg abban, hogy ne lássa, mi van
kívüle: e tekintetben a szemünkre emlékeztet, mely mindent fölfedez, csak épp a bensőnket
nem látja. Mert így van: legfontosabb érdekei terén és legfontosabb ügyeiben, ahol kívánal-
mainak erőszakossága a teljes figyelmet leköti, mindent lát, mindent megérez, mindent
meghall, mindent elképzel, mindent megsejt, mindenbe belelát, mindent kitalál, úgy hogy
már-már azt hisszük: mindegyik kívánsága valóságos és csak neki kijáró csoda. Mi sem
lehetne oly bensőséges és erős, mint vonzódásai, melyeket hiába is próbál elszakítani, amikor
nagy veszélyek leselkednek reá, másfelől viszont olykor pillanatok alatt s a legkisebb
erőfeszítés nélkül megteszi, amit addig nem tudott megtenni hosszú évek alatt - amiből nagy
valószínűséggel következtethetünk arra, hogy vágya önmagából fakad, s nem tárgyának
szépsége és kiválósága ébreszti fel, hogy ízlése az az érték, mely megemeli s egyúttal az a
cicoma, mely megszépíti, hogy mindig önmaga után fut, s amikor a néki kedves dolgokat
követi, mindig önmaga kedvére cselekszik.
A hiúság csupa ellentmondás: egyszerre parancsoló és engedelmes, őszinte s titkolózó,
könyörületes és kegyetlen, félénk és merész. Hajlamai, a mozgását irányító vérmérsékletek
különbözőségét követve, egymástól különbözőek, hol a gazdagság vonzza, hol meg az
élvezetek, életkorunknak, szerencsénk forgandóságának, tapasztalatainknak megfelelően
változik, de teljesen mindegy neki, hogy egyféle-e vagy többféle, mert ha kell, előbb szétága-
zik, majd újból egyesül, tetszése szerint. A hiúság csapodár, a külső okok okozta változásai
mellett rengeteg változása indul ki önmagából, csapodár csapodárságból, könnyelműségből,
szerelemből, az újdonság vágyából, beletörődésből és utálatból. A hiúság szeszélyes, néha azt
vesszük észre, hogy teljes lendülettel, erejét nem kímélve törekszik olyan dolgokra, amelyek
előnytelenek, sőt károsak számára, de mégis csinálja, mert úgy akarta. A hiúság furcsa, olykor
teljesen jelentéktelen tevékenységben merül el, olykor örömét leli a legérdektelenebb
dolgokban, s nem viszolyog az aljasságoktól sem.
A hiúság ott van az élet minden rétegében és minden pillanatában, mindenütt megél és
mindenből megél, még a semmiből is, alkalmazkodik mindenhez s elviseli a hiányt, összefér
még azokkal is, akik hadakoznak ellene, átlátja szándékaikat, s ami a legcsodálatosabb, velük

61
együtt gyűlöli magát, esküszik önmaga ellen s dolgozik a maga vesztén, mert kizárólag az
fontos számára, hogy létezzen, s még saját ellensége is hajlandó lenni, csak létezhessék.
Nem szabad csodálkoznunk tehát, ha néha a legteljesebb önmegtartóztatásba menekül, s evvel
önmaga elpusztítására szövetkezik, mert amikor az egyik oldalon elpusztítja magát, akkor a
másik oldalon növekszik, amikor azt hisszük, hogy feladja élvezeteit, igazából csak fel-
függeszti vagy megváltoztatja azokat, és amikor vereséget szenved s már úgy látszik, hogy
vége, akkor egyszer csak azt látjuk, hogy a vereségben diadalmaskodik. Ilyen hát a hiúság:
egész élete folytonos, megállíthatatlan mozgás, melyet leginkább a tenger képével szemléltet-
hetünk: az egymást váltó hullámhegyek és hullámvölgyek híven fejezik ki gondolatainak és
örök mozgásának egymásra torlódó pillanatait.

564
Szenvedélyeink: a vér melegének és hűvösségének különböző fokozatai.

565
Ha jó dolgunkban mértéket tartunk, csak azért tesszük, mert félünk a túlzásokat követő
szégyentől, vagy attól, hogy elveszítjük mind, amink van.

566
Az önuralom ugyanolyan, mint a mértékletesség: szeretnénk többet enni, de félünk attól, hogy
elcsapjuk a hasunkat.

567
Szívesen észrevesszük másokban azt a hibát, amit mások észrevesznek mibennünk.

568
A gőgösség, mikor már megelégelte saját mesterkedéseit és színeváltozásait, és mire már
egymaga eljátszotta az emberi színjáték valamennyi szerepét, egyszerre megmutatja termé-
szetes arcát, a büszkeségét, vagyis elmondható, hogy a büszkeség: a gőg megnyílása és
vallomása.

569
A kis dolgokban tehetséges ember képessége épp az ellenkezője a nagy dolgokban tehetséges
emberének.

570
Már az is boldogság, ha tudjuk, mennyire vagyunk boldogtalanok.

571
Ha önmagunkban nem találunk nyugalmat, fölösleges a nyugalmat másutt keresnünk.

62
 572
Az ember sohasem annyira szerencsétlen, mint hinné, és sohasem olyan boldog, mint remélné.

573
Boldogtalanságunkban sokszor az vigasztal a legjobban, hogy boldogtalannak láttathatjuk
magunkat.

574
Ha szerencsénkért magunk felelhetnénk, akkor felelni tudnánk azért is, hogy miképp élünk a
szerencsénkkel.

575
Hogyan felelhetnénk azért, amit majd a jövőben akarunk, ha még azt sem tudjuk pontosan,
amit a jelenben akarunk.

576
A szerelem olyan a szerelmes lelkének, mint más ember testének a lélek.

577
Minthogy az ember sohasem szabadon dönti el, hogy mikor kezd szeretni vagy mikor nem
szeret már, a szerelmes férfinak aligha áll jogában panaszkodni szerelmese állhatatlanságára,
sem a szerelmes nőnek a szeretett férfi könnyelműségére.

578
Az igazságosság nem más, mint félelem attól, hogy elveszik tőlünk, ami a miénk, innen a
mások érdekeinek megbecsülése és tisztelete; innen aggályos figyelmünk, nehogy őket kár
érje. Ez a félelem teszi, hogy a legtöbb ember beéri a születése és a jó sorsa folytán néki jutott
javakkal, mert ha nem félne, akkor folyvást a mások javaira vadászna.

579
A mértékletes bírák igazságszeretete: saját emelkedettségük imádata.

580
Az igazságtalanságot nem azért ítéljük el, mert viszolygunk tőle, hanem azért, mert hátrányos
helyzetbe hozhat bennünket.

63
 581
Amikor már kezd elegünk lenni a szerelemből, szinte örülünk szeretőnk hűtlenségének: végre
mi is megszabadulhatunk hűségünktől.

582
Ha barátaink boldogságának megörülünk, annak nem természetes jóságunk, sem pedig irántuk
érzett barátságunk a magyarázata, hanem inkább önzésünk, mely abba a reménybe ringat,
hogy talán bennünket is hasonló szerencse ér, vagy mi is hasznot húzhatunk a másik szeren-
cséjéből.

583
Legjobb barátaink balsorsa soha nincs egészen kedvünk ellenére.

584
Miként várhatnánk, hogy megőrizzék a titkunkat, amikor mi magunk sem vagyunk képesek
megőrizni.

585
Az elvakultság a gőg legveszélyesebb hatása, mert tovább táplálja s erősíti a gőgöt magát, s
lehetetlenné teszi azon gyógymódok felismerését, amelyek könnyíthetnének bajainkon és
segíthetnének gyarlóságainkon.

586
Aki már másoktól semmi értelmes dolgot nem remél, abból kiveszett az értelem.

587
Senki sem képes a többieket annyira sürgetni, mint a lusta; amikor saját lustaságával már
betelt, szeretne szorgosnak látszani.

588
Legalább annyi okunk van haragudni azokra, akik megmutatják nekünk, milyenek vagyunk,
mint a hajdani athéni bolondnak arra az orvosra, aki felvilágosította, hogy nem gazdag.

589
A filozófusok, köztük legelőbb Seneca, tanításaikkal aligha vetettek gátat a bűnnek, inkább a
gőg épülését szolgálták.

64
 590
Mibennünk sem elég erős a barátság, ha nem vesszük észre barátaink elhidegülését.

591
A bölcsek roppant okosak az olyan ügyekben, amelyek nem érintik őket, sokkal kevésbé
okosak viszont, ha a saját fontos ügyeikről van szó.

592
A furfangos bolondság a legfurfangosabb okosságból táplálkozik.

593
A mértékletesség: vagy az egészség szeretete, vagy képtelenségünk a nagyevésre.

594
Az emberi tehetség minden fajtájának, akárcsak a fáknak, van saját jellege s megvannak a
határai.

595
Soha olyan hamar el nem felejtünk valamit, mint amikor elegünk lesz abból, hogy beszéljünk
róla.

596
A dicséretet visszautasító szerénység igazából erős vágy, hogy még szebb dicséreteket
kapjunk.

597
A bűnök megszólását éppúgy az érdek szabályozza, mint az erények dicséretét.

598
Ha dicsérnek bennünket, akkor legalább igyekszünk az erény szellemében cselekedni.

599
Az értelem, a szépség, az ének dicsérete csak tovább tökéletesíti s erősíti mindegyiket, a
dicsérettől jobbak lesznek, mint önmagukban lettek volna.

65
 600
A hiúság mindig eléri, hogy aki éppen hízeleg nekünk, ne lehessen a leghízelgőbb minden
hízelgő között.

601
A harag különféle megnyilvánulásai közt nemigen teszünk különbséget, holott létezik könnyű,
szinte ártatlan harag, amely természetünk hevességéből táplálkozik, és létezik bűnös harag is,
amely tulajdonképpen a gőg dühe.

602
Nem azt nevezném nagy léleknek, akiben több az erény és kevesebb a szenvedély, mint a
többiekben, hanem azt, akinek nagyobbra tekintők a szándékai.

603
Az uralkodók úgy formálják az embereket, ahogyan a pénzt veretik: megjelölik, hogy mennyit
ér, így kénytelenek vagyunk az árfolyamuk, nem pedig valódi értékük szerint elfogadni őket.

604
A természettől való durvaság kevesebb embert tesz kegyetlenné, mint a hiúság.

605
Erényeinkről ugyanazt mondhatnánk, mint amit az olasz költő mond a nők tisztességéről,
mely legtöbbnyire nem más, mint a tisztességesnek látszás művészete.

606
Amit a világ erénynek mond, az többnyire nem más, mint szenvedélyeink teremtette fantom,
akinek becsületes nevet adunk, csak hogy büntetlenül tehessük, amit tenni akarunk.

607
Olyannyira elfoglaltak vagyunk önmagunk iránt, hogy gyakran erénynek hisszük azon gyarló-
ságainkat, melyeket erénynek álcáz a hiúság.

608
Vannak bűnök, amelyek ragyogásuk, gyakoriságuk és túlzásaik folytán ártatlanná, sőt dicső-
ségessé lesznek; innen hogy a nyilvános lopást ügyességnek, a jogtalan területszerzést hódítás-
nak mondhatják.

66
 609
Gyengéinket csak hiúságból szoktuk bevallani.

610
Az ember jósága és rosszasága sohasem szélsőségeiben mutatkozik meg.

611
Akik képtelenek nagy bűnök elkövetésére, azok nem könnyen gyanúsítanak ilyennel másokat.

612
A temetések pompája inkább az élők hiúságát, mintsem a holtak tiszteletét szolgálja.

613
Bármely bizonytalannak és változékonynak látszik is a világ, azért mégiscsak felismerhetők
benne bizonyos rejtett összefüggések és egy olyan rendszer, melyet a Gondviselés igazgat, s
amely megjelöli minden dolog helyét és további sorsát.

614
Az összeesküvők bátorsága: vakmerőség, a harc veszélyeiben való helytálláshoz viszont a
rendes bátorság is megteszi.

615
Azok, akik egy győzelmes csata okát akarnák meghatározni, úgy kell tegyenek, mint a költő,
aki az ég leányához fohászkodik, mert a győzelem nem földi eredetű. Számtalan cselekedetből
tevődik ugyanis össze, olyanokból, amelyek nem a győzelmet, hanem inkább a cselekvők saját
érdekeit szolgálják, így lehetséges, hogy a maga dicsőségén és felemelkedésén fáradozó
katona igazából a köz javát szolgálja.

616
Nem felelhet bátorságáért, aki még sohasem forgott veszélyben.

617
Hálánknak könnyebben szabunk határt, mint reményeinknek és vágyainknak.

618
Az utánzás sohasem szerencsés, vannak dolgok, amelyek eredeti formájukban elbűvölők,
utánzatként viszont roppant visszatetszők.

67
 619
Barátaink elvesztését többnyire nem azért sajnáljuk, mert oly nagyra becsültük őket, hanem
mert szükségünk volna még rájuk s különösen rólunk alkotott jó véleményükre.

620
Roppant nehéz megkülönböztetni az általános és mindenkire kiterjedő jóságot a furfangos
ravaszságtól.

621
Ahhoz, hogy mindig jók legyünk, arra is szükség volna, hogy a többiek azt higgyék, nem
árthatnak nekünk büntetlenül.

622
Aki túlságosan bízik abban, hogy mindig tetszeni fog, az sokszor épp emiatt nem fog tetszeni.

623
Nehezen hisszük el azt, amit nem látunk.

624
Mások iránti bizalmunk legnagyobbrészt a saját magunkba vetett bizalmunkból fakad.

625
Az általános fordulatok az emberi észjárást éppúgy megváltoztatják, mint a világ sorát.

626
A tökéletesség és a szépség alapja és meghatározója: az igazság. Egy-egy jelenség, bármiféle
természetű is legyen, csak akkor lehet szép és tökéletes, ha valóban az, ami, és ha minden
tekintetben olyan, amilyennek kell lennie.

627
Van olyan szépség, amely sokkal vonzóbb tökéletlenségében, mint teljes befejezettségében.

628
A nagylelkűség: a gőg nemes erőfeszítése, amellyel önmaga urává teszi az embert, csakhogy
azután mindennek az ura lehessen.

68
 629
A fényűzés és a túlzott udvariasság: az állam hanyatlásának biztos előjele, ilyenkor ugyanis a
kizárólag saját érdekeikkel törődő emberek teljesen elfordulnak a köz javától.

630
Szenvedélyeink közül a lustaságról tudunk a legkevesebbet, a lustaságról, mely valamennyi
közül a leghevesebb és a leggonoszabb, bár erőszakossága szinte észrevehetetlen, s a károk,
melyeket okoz, nemigen láthatók. Ha figyelmesen vizsgáljuk működését, észrevesszük, hogy
bármikor képes úrrá lenni érzéseinken, érdekeinken és örömeinken; a lustaság az az apró hal,
mely megállítja akár a legnagyobb hajót, szélcsend, mely a nagy ügyekre veszélyesebb, mint
bármely sziklazátony vagy a legnagyobb vihar.
A lustaság nyugalma: titkolt boldogsága a léleknek, mely egyszerre felfüggeszti legfontosabb
működéseit, feladja legkonokabb elhatározásait; ha igazán meg akarjuk világítani ezt a
szenvedélyünket, akkor azt mondhatjuk, hogy a lustaság: a lélek mennyei boldogsága, mely
minden veszteségén megvigasztalja, és felér számára minden kinccsel.

631
A különféle cselekedetekből, melyeket a véletlen összehoz, gyakran számos erény születik.

632
Szeretjük kitalálni a mások gondolatait, de nem szeretjük, ha mások kitalálják a mi gondo-
latainkat.

633
Ha túlzott megtartóztatással ügyelünk egészségünkre, az maga a legkellemetlenebb betegség.

634
Könnyebb szerelembe esni, ha még nem szeretünk, mint megszabadulni szerelmünktől,
amikor szeretünk.

635
A legtöbb nő inkább gyengeségből, mintsem szerelemből enged; innét, hogy a merész férfiak
általában több sikerrel járnak, mint a többiek, még ha nem is méltóbbak szeretetre.

636
A legbiztosabb módja, hogy ő szeressen: ha nem szeretjük szerelmesünket.

69
 637
Ama kölcsönös őszinteség, melyet a szerelmesek elvárnak egymástól, hogy mindjárt megtud-
hassák, ha a másik már nem szereti őket, igazából nem arra szolgál, hogy időben megtudják,
már nem szeretik őket, hanem arra, hogy biztosak lehessenek: míg az ellenkezőjét nem mond-
ják, szeretik őket.

638
A szerelemhez legpontosabban illő hasonlat a lázé, hiszen egyik fölött sincsen hatalmunk -
sem a hevességét, sem a tartósságát illetően.

639
A kevésbé ügyesek legnagyobb ügyessége, ha követni tudják az ügyesek viselkedését.

640
Valahányszor másnak tesszük a szépet, attól félünk, hogy összeakadunk szerelmünkkel.

641
Ha van erőnk bevallani, elnézőbben tekinthetünk saját hibáinkra.

-&-

70