GYERMEKKÉP AZ ÓKORBAN

Mezopotámiai gyermekkép
*szerepük a művelődés és a nevelés történetében kiemelkedő
*„Házasodj választásod szerint, gyermeked legyen szíved vágy szerint!”
*Hammurapi törvénykönyve
*gyermek:àtanulásra, fejlődésre képes lény: fontos a tanulás

Egyiptomi gyermekkép
*gyermeknevelés célja: az örök érvényű normák elsajátítása, az Istentől származó igazság
megismertetése
*gazdag gyermekáldás, tiltották a csecsemőgyilkosságot
*jövő letéteményeseinek tekintették őket
Indiai gyermekkép
*gyermek, mint fejleszthető lény
Kínai gyermekkép
*gyermekkor feladata: a szülők, az idősebbek és feljebbvalók iránti feltétlen tisztelet elsajátítása
Spártai gyermekkép
*nevelés legfőbb célja: állandó harci készenlétre való felkészítés
*Az állam befolyása: Taigetosz
* Nincs pólyázás
* Érzelemmentesség
Athéni gyermekkép
*Drakon, Szolón
*kalokagathia elve
*a gyermek a jövő szimbóluma
*a gyermek létezésének öröme
Római gyermekkép
*család, mint zárt egység: patria potestas
*Kr u II szàHadrianus
*374: halálos bűn a gyermekgyilkosság
• „ Aki megüti feleségét vagy gyermekét, az más szentségtelenségre is képes”
Kalokagathia elve:
<gör. ’szép’ ’és’ ’jó’> : a görög arisztokratikus nev. alapfogalma: a testi és lelki kiválóság
harmóniája. A testi kiválóság az ép, erős, egészséges és arányos test szépségén és ügyességén
alapszik, míg a lelki kiválóság az arisztokrata ifjú veleszületett képességeinek kiteljesítése és
állandó gyakorlása. A ~ megnyilvánulása az areté< gör. ’erény’: a férfi kiválóságát bizonyító
magatartás vagy tett; lat. virtus>. A ~ bevett fordítása: ’szépséggel párosult kiválóság’.

Gyermek fejlődésének szakaszai Rómában:

csecsemő neve--> infans ( beszélni nem tudó)

gyermekkor--> pueritia ( kb 15 éves korig)
felserdült ifjú--> adolescens
Mezopotámiai gyermekkép:

Mezopotámiában a gyermekekre úgy tekinthettek, mint tanulásra, fejlődésr képes lényekre,

akiknek műveltségétől, tudásától függ a város fennmaradása.
A tanulás állandó felügyeletet, szigorú figyelmet követelő nehéz munka, melyet gyakran
ösztönöznek veréssel, fenyítéssel.
Tovább él az a meggyőződés, hogy a jellem, az erkölcsiség hatékonyan formálható viselkedési
szabályok megtanítása révén, pusztán az értelemre irányuló hatás útján.

Egyiptomi gyermekkép:
A gyermekek nevelésének legfontosabb célja: az örökérvényű normáknak, az istentől származó
igazságnak a megismertetése. A gyereket ebbe a statikus világba, ebbe az örökkévaló
megingathatatlan rendbe kell „belehelyezni”, belenevelni.
A gyermekeknek Egyiptomban minél hamarabb felnőtté kell válniuk, s a felnőttek életszabályai
szerint kell élniük. A legnagyobb dícséretnek számított, ha egy gyerekről azt mondták, hogy
„felnőtt módra” beszél, mint egy „művelt férfi”: szabatosan, váltosztékosan.
Mindemellett az egyiptomiak érdeklődtek a gyermekkor sajátosságai iránt, foglalkoztatta őket
gyermekeik sebezhetősége, esendősége.
Ez a virágzó, gazdag birodalom megengedhette magának a növekvő népszaporulatot. Tiltották a
csecsemőgyilkosságot.
Spártai gyermekkép:

Spártában a nevelés legfőbb célja az állandó harci készenlétre való felkészítés volt. Olyan
harcosokat formáltak a gyermekekből, akiket a testi erőn és az edzettségen túl a fanatizmus
jellemzett.
A házasságkötés feltételeit is szabályozták az egészséges utódok érdekében. Az újszülöttel nem
saját szülei, hanem az állam, az életképtelennek tartott csecsemőket kitették a Taigetosz hegy
melletti barlangba.
A csecsemőket nem pólyázták be, azért, hogy testük szabadon fejlődjön. A kisgyerekek
szervezetét fokozatosan edzették, egyre nehezebb erőpróbák elé állították őket.
A nevelés kiterjedt a felnőttkorra is. A polisz úgy működött, mint egy katonai tábor: mindenki a
kötelességét végezte.
Athéni gyermekkép:

A város vezetői fontosnak tartották a gyerekek helyes nevelését. Drakón és Szolón elrendelték,
hogy minden szülő köteles gyermeke neveléséről gondoskodni, a megvalósítás mikéntjét
azonban nem szabályozta törvény.
Szolón kijelentése, miszerint a várost nem a falak, hanem a polgárai teszik várossá, jelzi a
nevelés és oktatás fontosságába vetett hitet.
A görögök hittek aban, hogy az egészséges , ép testben valóban erkölcsileg fejlett, tehát ép lélek
lakozik. Ezt nevezték a „kalokagathia” elvének, amely szerint tehát a „szép” és a „jó”
harmonikus egységben létezik.
A verést csak végső esetben alkalmazták, a fegyelmezés, a fenyítés szigorának nem elsősőrban a
bűnttés volt a célja, hanem a fejlődéshez szükségesnek tartott felügyelet biztosítása.
Római gyermekkép:

A római család zárt egységet alkotott, amelyben az apa feltétlen hatalommal rendelkezett: patria
potestas.
Hagyományosan a patria potestas révén a római apának törvényes joga volt arra, hogy
gyermekeit megölhesse, még akkor is, ha azok már felnőttkorba léptek.
Kr u II században Hadrianus elrendelte, hogy száműzni kell a gyermekét megölő apát. 374-ben
rendeletet hoztak arról, hogy bűntetni kell azt is, aki kisgyermekét sorsára hagyja. Ennek ellenére
gyakori volt a csecsemők-főleg a lányok-kitevése.
A rómaiak is nagy fontosságot tulajdonítottak gyermekeik felnevelésére. Foglalkoztak a
gyerekkor sajátosságaival, fejlődési szakaszokat különböztettek meg:
Csecsemő neve:infans( „beszélni nem tudó”)
Gyermekkor: pueritia: kb 15éves koráig
Felserdült ifjú: adolescens
A csecsemőt anyja dajkálta, s ő lett a gyermek első nevelője hétéves koráig. A fiúk nevelését
hétéves korukban apjuk folytatta. Megtanította őket írásra, olvasásra, számolásra, elsajátíttatta
velük a 12 táblás törvényeket, amelyek a rómaiak kötelességeit tartalmazták.

Készítette: Dakos Enikő Klára