DömötörÁ.-Vizafogótól Tripoliszig0001

You might also like

Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 84

.

Domotor Akos

VIZAFOG6T6L TRIPOLISZIG
A f6varos XIII. keriiletenek helytorteneti olvas6konyve

BUDAPEST
1994

DOmotor

Akos

VIZAFOGOTOL TRIPOLISZIG
A f6vclrOSXIII. keriiletenek helytorteneti olvas6konyve

BUDAPEST 1994

Koszonetet monduI1.k a XIII. ken11eti onkonnflnyzatnak es a J6zsej Attila Muvel6desi Kozpontnak, hDgy a konyv megjeleneset tamogattak.

Fele16s szerkeszt6:

Szabo Mihaly

Kiadja: a' Petit Print Kft. 1439 Budapest, PC. 707 ISBN 963 8135 042 Fele16s kiado: a Kft. l1gyvezet6 igazgatoja Nyomdai munk.ak: MHMH Nyomda

EWsz6

GYANAN'T

A XIII. kenilet a f6varos eszaki reszen tenil el. Mar korai tortenelmi id6kben lakott tenilet volt. Innen kenilt el6 az un. angyalfoldi kincslelet, amely azt bizonyitja, hogy mar az 6skorban eltek emberek ezen a roldon. Elismeresre melt6 kultunlja a Mediterraneum fele mutatott. A Rakospatak dunai torkolata mellett allt hajdan a r6maiak Transaquincum nevt1 varacskaja. A kozepkor folyaman telepiilesek huz6dtak a Duna mellett: Szentlaszl6. Jen6 es Ojbecs. Majd a tortenelem vihara elsodorta ezeket a falvakat. Szentlaszl6 k6zseg epiileteinek es templomanak koveit Kecskemetre es Als6nemedibe hordtak el meg a t6rok uralom el6tt. A' h6doltscig idejen a Rakos mezeje hatalmas kaszaI6 volt. Hatarait az idegeneknek nem volt szabad atlepniiik. A torokok kit1zese utan erre a teriiletre az osztrak birodaloin orok6s tartomanyaib61 erkeztek telepesek. A XVIII. szazad masodik felenek osszeirasaib61 nev szerint ismeretesek azok a sz616sgazdak, akik nemcsak bort termeltek, hanem gazdaIkodasukkal megk6tOttek a hatalmas pusztasag fut6homokjat. Kiemelkedett a sik videkb61 a Nagy16portorony, amely mutatta az itt allomasoz6 tiizerseg jelent6seget. A Vacr61 ide telepedett tebolyda akkor vilcigviszonylatban elismert intezmeny volt. A kiegyezes utan gyorsul6 iitemben indult meg es folytat6dott a kiiltenilet iparosodasa. Az itteni sz616birtokosok t6kes vaIlalkoz6knak adtak el f6ldjeiket, akik szivesen hliz6dtak a Belvarosb61 ide, mert a kiiltenileten alacsonyabbak voltak a telekarak. fgy alakult ki a Haj6gyar, a Umg Gepgyar. a Schlick vasontode kepzett es tarsadalmi kerdesekre nyitott munkassciga. Az iparosodas fokoz6dasaval a kiiltenilet benepesedett es ipari jellegt1 kiilvarossa vaIt. 1938-ban ugy kezdte meg mt1kodeset a magdolnavarosi el6ljar6sag, hogy a Terezvaros kiiltelki reszeb61 es az Ojlip6tvarosb61 uj keniletet hoztak letre. Napjainkban a XIII. keriilet most pr6baIja megtalaIni helyet gyorsan lejatsz6d6 jellegvaItozasaban. Az ipari tevekenyseg atalakul, a szolgaItatas - mint a gazdaIkodas resze - er6s6dik. Kornyezetiink mUltja, lak6helyilnk ismerete segit benniinket a j6v6 utjainak a felismereseben.

A VIZAFOOO Es A SELWK
A Vizafogo a mai XIII. keriilet egyik legregibb fi'>ldrajzi elnevezese. A ki'>zepkorban a Ouna mellett kis halasztelept1les htizodott meg itt. az akkor meg mocsaras-erd6s teriileten. A vadban gazdag erd6s videket szivesen kereste fel Matyas kiraly is. Az itteni halaszok gyakran vetettek sZigonyukat hajdan a Oumiba is elkalandozo hatalmas halakra, a vizakra. amelyek korabban a Feketetengert61 nemcsak Angyalfi'>ldig,hanem meg a Csallokozig is eljutottak. A csalloki'>zi Ouna-ag hiedelmeinek csodalatos se1l6alakja valosagos hattereben a nagytestii vizak es a termeszetmagyarazo emben kepzelet ant. A Margitszigetr61 jo par ewel ezel6tt el6keriilt egy k6. Rajta dombormuves abrazolas volt lcithato. amint egy halasz hatalmas vizat tart a kezeben. Ez is bizonyitja. hogy a vizahalaszatnak kozepkorba nylilo emlekeit tarhatja fel a regeszet ezen a tajon. A Ouna-menti kicsinyke halasztelept1lest elsodorta ugyan a tOrok uralom. de az egyik XVIII. szazadi terkep egy vizatanyat tiintetett fel ezen a teriileten. Az 1830-as evek terkepeinek tanusaga szerint a Vizafogo a Rakos- patak kH oldalan a Ouna mellett volt: eszaknyugatra a "haszonberes fi'>ldek". delkeletre pedig a "maganyos telkek". Egy masik. ugyanebb61 az id6b61 szarmazo regi terkep a varosi haszonberes fOldeket "Juhasz Foldek" -nek tiintette fel. Meg negyven evvel kes6bb is juhokat legeltettek ezen a videken. A Vizafogo agyagos. kavicsos fi'>ldjenjo nehany teglavet6 muki'>di'>tt. A XVIII. szazad folyaman a Ouna gyakran elontOtte a Vizafogot, hiszen a folyam arhatara ezen a szakaszon egeszen kozel esett a vaci orszaguthoz. Kes6bb az lJjpesti es a Fels6 rakpart mellett. a Tutaj utcatol a Rakos-patakig huzodo Vizafogo-ved6gat lehet6ve tette a teriiletresz betelepiteset. A k6zepkori vizafogok emlekH - akiknek eszki'>zanyagat es modszereit az 18SQ-1890-es evek regi balatoni halaszati emlekeib61 ki'>vetkeztethetjt1k ki - a Vizafogo utca. a Vizafogo setany es ujabban a Vizafogo-Iakotelep 6rzik.

Feladat: 1. Keresd meg Budapest


b)

rerkepen a Vizajog6-lakotelepetJ 2. Mtkor es Iwl fogtak uizat utoyara Magyarorszt.lgon? a) a XVIII. szazadban, a TIszQban,

a XIX. szt1zadban, a DUntlban,


a TIszQban.

c) a XX. szazadban,

A LEHEL TER TORTENETEBOL


Mostanaban sok SzOesik a Lehel ter atalakitasar6l. Nos. ismerkedjunk meg ennek a teniletnek a korabbi t6rtenetevel! A mai Lehel-utea neve meg az egytk 1830-b61 szarmaz6 terkepen Varosi utkent fordul e16.amely nagv.Jab61 mer6legesen haladt az akkori Hajesar ut (a mai R6bert Karoly k6rUt) iranyaba. Abban az id6ben a Vizafog6n lev6 juhaszf6ldekr61 naponta erre terelgettek marhaikat az erdes szavu.. vaszongatyat visel6 allathajt6k. A mai Domus Aruhaz helyen es a szemben lev6 uteasarkon gyliltek 6ssze eredetileg a vasaroz6k. Mivel 1879 utan a Nagyl6portoronyutea neve Lehel vezer ut. majd Lehel utea lett. igy a piaeot is Lehel piaenak kezdtek nevezni. A regi Lehel piae - vagy ahogy kes6bb neveztek. Ris-Lehel piae - nem zavarta a XIX. szazad hetvenes eveinek kiskeresked6it. akiknek nevet a korabeli VI. kenileti el6~ar6sagi kervenyek hiven meg6riztek. . A Nagyl6portorony utea 6-ban volt szat6esboltja Kovacs Marits Katalinnak 1874-ben. 6t k6vette harom ewel kes6bb Haberdik Janosne Novotny Anna. aki Mvette az tizlet vezeteset. Mellette Seheibenbogen Janos kertesz arulta viragait. amelyeket a reg! Lehel piaera is kiszallitott. Hadd fOgyjon a porteka! Fordermayer Istvan szat6esboltjaba (L6portorony utea 14.) a k6myek ttizerei is bekukkantottak: akad-e ott a p6tkave mellett egy kis oIes6 kapadohany. es hatha megvillan ott a vasarl6k k6zt egy-"egy masam6d izgat6an fodros szoknyaja? . A Lehel utea masik vegenel. pontosabban a mai Vaei ut. Lehel utea es Taksony utea kozotti tenileten helyezkedett el a Regi Vaei temet6. amelyaz 1790-es evekt61 1847-ig. a Kerepesi temet6 megnyitasaig Pest legnagyobb es legszebb temet6je volt. Mellette a Ferdinand hid (kes6bb Elmunkas hid) t~an foglalta el a helyet a zsid6 temet6. A Reg! Vaei temet6 mar a XIX. szazad 30-as eveiben fokozatosan sirkertte vaIt: gyenilt az odatemetettek szama. de a szepen kifaragott siremlekeket egy ideig meg6riztek. Igaz ugyan. hogy az 1870-es evekben gyakran itt hUztak meg magukat ejszakara a szeles karimaju kalapot visel6 "jasszok". Ezek a mareona ku1telki betyarok az ej leple alatt esupan a haldokl6hoz igyekv6. utols6 kenetet felad6 karmelita szerzeteseket kimeltek meg. Az evtizedek soran az egykOri elhagyott Regi Vaei temet6 tenilete kinaIkozott termeszetes piae gyanant. A Lehel utea es a R6bert Karoly k6rUt sarkan. a keresztez6desnel. a sarkon lev6 hely ugyams beept1lt. korabbi miikMesi jellege megvaItozott az egykon allattartas megsziinesevel. A Ferdinand ter melletti Lehel piae kiteljedese is egyre inkabb

6sszezsugorodott. F6leg hazak. lak6- es gyarepiiletek foglaltak el k6rnyeket. Amikor a Ferdinand ter neve Ehnunkas terre valtozott. hivatalosan idetartozott a Lehel piac epiiletekkel k6riilvett k6ztenilete. A kenilet lakosai altalaban azt mondtak. hogy "kimegyek a Lehelre". mert az elmunkas sz6 nemigen honosodott meg a magyar nyelvben. A Lehel ter rekonstrukci6ja lenyegeben egy olyan telepiilesfejl6desre tesz pontot. amely a XIX. szazad els6 felet61 kezd6d6tt meg a Regi Vaci temet6 megsziintetesevel.

Feladat: Hol vannak az Elmunkds-Mzak a Lehel teren?

PETROVICSOK A REGI VACI UTON


Hej. ha a regi vaci orszagtit beszelni tudna. de sokat mondhatna nekiink akar csekely szaz vagy szazotven esztend6 mtiltanl De a gorongyos. saros. poros orszagtitb61 kovezett. kiepitett Vaci tit lett a gyorsan perg6 evtizedek folyaman. Ez a vegelathatatlan orszagtit Pest yarOS vaci kapUjat61 vezetett mar a kozepkorban eszak fele. mintegy kifejezve a kiilonfele regi6k jellegietessegeit fehnutat6 telepiilesek fejl6deSi iranyat. Ezen a hosszti orszagtiton ballagtak csordciikkal a marhahajcsarok. es felvertek a gorongyos tit porat. Ezen a vaci orszagtiton kozlekedtek a lopakod6 betyarok is. a felismerhetetlenseget szolgal6 festett lovaikkal. A vaci orszagutr61 a nepkolteszet is megemlekezett. Ezt idezem a kecskemeti gavallerok balladajab61: Varga Sandor, Kovacs Pista, Kocsis Antal meg Csutora, Elindultak messze utra: A sztirszab6 rablasara. Vasamapra virrad6ra Indultak a Vaci utra, A sztirszab6t megraboltak, A penzt negyfele osztottak. Ezen a hosszti titon bandukolt Vacr61 Pest fete if)tikoraban Pet6fi Sandor. Akkor meg eredeti csaladnevet. a Petrovicsot hasznalta. Ennek

az utnak emleket egy Ids negysoros versike, egy epigramma 6rizte meg. amelyben feltehet6en Kisfaludy Karoly hatasa erezhet6: Rakosnak szomorU mezejen jarvan, magyar, hallod, Fai kozott a szel mily keseregve nyogel? Oh nem szel nyogel ott, 6sid felisteni lelke Sir unok-ainak elkorcsosodasa f6lott! MegkOnnyiti a helytOrteneti kOvetkezteteseket. hogy az ifju Petrovics Sandor versehez pontos keltezest irt: ..Rclkos, 1839. apr. 30." Kisfaludy Karoly verseit az ifju meg selmeci diakoskodasa idejen ismerte meg. Val6szinuleg betert Pet6fi a mai Lehel piac helyen lev6 un. "Regi Vaci temet6"-be, ahol akkor Kisfaludy Karoly nyugodott. PeMfi 1847-ben irt Uti leveleiben megemlekezett arr61. hogy 1839 tavaszan. statiszta koraban Rakoson megfordult. de csak annyit irt. hogy itt "gyalogolt", es "talaIt" tizennegy peng6 forintot. Ez a summa akkoriban nem volt lebecsiilend6 Osszeg. Ki lehetett az a rejtelyes szemely, aid megkOnyOriilt az ehez6 es diderg6 ifjun? Teljes bizonyossaggal erre rna nem vaIaszolhatunk. Legut6bb olyan regi leveltan adatokra bUkkantam. amelyek nehany igen meresz kOvetkeztetesre adnak lehet6seget. Par hettel ezel6tt kezembe keriilt a regi Terezvaros lak6inak es telektulajdonOSainak listaja az 1830-as evekb61. A XIX. szazad els6 feleb61 nev szerint megemlithet6k. kik laktak akkor a Vaci uton. ime nehany kOziiliik: Gyertyanfy Krist6f, VOrOs Katalin. Kasselik Ferenc. Madarasz Janos. Fischer Janos, Pfluger Jakab, Kubicsek Ferenc ... A nevsorban az egyiknel rOgtOn megakadt a szemem: Petrovics Demeter. Foglalkozasakent keresked6 volt bejegyezve - es Szlav6niab61 szarmazott. Utananeztem a telekkOnyvben is. Terezvaros masodik telekkOnyveb61 Idderiilt. hogy "Demeter Petrovics" tulajdonos neven volt a telek meg 1835-ben is a Vaci ut mellett. Pet6fi tehat talaIkozhatott Petrovics Demeter keresked6vel es gyermekeivel a Vaci uton vagy kOmyeken 1839 tavaszan. de erre irasos bizonyitek nines. A szlav6niai keresked6 egyik fia azonban Petrovics Sandor nevet viselte az 1870-es evekben. KOzrejatszott-e ebben a ne- . vadasban a tisztelet Pet6fi irant? Bizonyosan. Korunkban a Vaci ut es a Lehel piac az ujabb atalakulas szakaszaba Iepett. Mit fog ez atalakulasr61 imi szaz-szawtven ev multan a heIytOrtenet-kutat6? TalaI-e versben. pr6zaban megirt emlekeket? Ki tudja?

Feladat: Keress

nehfmy

nepba.l1adtLt, amely a betycirokr6l

sz6U

A LEHEL UTCA Es AZ ETELKA-REGENY


A Lehel uteat korabban. az 1870-es evek el6tt Nagyl6portorony litnak hivt~. A Lehel piae es a D6zsa Gyorgy lit kozott egy messzir61 lathat6 toronyszeru epiilet emelkedett ki. amely a Nagyl6portorony nevet viselte. Szilksegesnek mutatkozott ez a megkiilonboztetes. mert mas epitmenyben is tartottak ezen a kornyeken robban6anyagot a honi katonasag szamara. A mai Domus Aruhaz mellett aIlt a Csaszart es KiraIyi Tlizerlaktanya. Hozzatartoztak ezek a veszelyes epiiletek. Erthet6 m6don sZigoruan 6rtztek 6ket. A L6portar utea mint vedett uteaelnevezes a reg tovatlint hist6ria emleke. Hallatara eszilnkbe jutnak az igen gyakran nagyothall6 regi tilzerek. Bizony-bizony az agylidorges nemigen hasznaIt a dobhartyanak. "Siiket. mint az Qgyu" - mondtak evtizedeken at a vegigszolgaIt tilzer hadfiakr61 nem titkolt mosolygassal. Eszmei feIjeknek bizonyultak azonban 6k. mivel nem hallottak meg karattyol6 hitvesilk fegyverropogasnaI kellemetlenebb. szunni nem akar6 poroleset. A F6varosi Kozmunkak Tanaesa. amely a XIX. szazad masodik feleben uteanevadassal is foglalkozott. ligy dontott. hogy a Nagyl6portorony lit nevet Lehel uteara vaItoztatja meg a mlilt szazad hetvenes evei folyaman. Mind ez ideig esak kovetkeztetni lehet. miert eppen Lehel vezer lett az lit nevad6ja. 1805-benjelent meg Dugonies Andras piartsta tanar. kivaI6 matematikus es nyelvesz. nagyhatasli Etelka-regenyenek harmadik kiadasa. Filskliti Landerer Mihaly nyomdajaban. Regenyirodalmunk kezdetet jelzi ez az aItOrtenelmi mu. amelynek felejthetetlen hatasa evtizedeken at vegiggyUruz6dott a hazai muvel6desben. Az Etelka-regenyben az ir6 Lehel vezert tobbszor emlitette. Szerinte meg Arpad-kori eleink helyeztek el a Rakos mezejen Attila kardjat egy pogany szentely k6zepen. Mivelhogy Dugonies igy fejezte be regenyet: "Hogy pedig annale a nagy
Istennek. ki aket a sok veszedel.embiil kisegitette. orok hI11I1.t cu:YanaJc. kabill egy olrt epitettek a Rokos mezejen. Folibe szUrtQ.k Atttla karcYat. MeUeje jaragtattak Eteltnek buzoganyat s kalpagJat. Az oltamak azon lapjara. mely Buda jelt jordul. e szavakat vesetttk:

A MAGYAROKISTENENEK". A f6varosi tanaesosok emlekezeteben nyilvan az Etelka-regeny embert kepzeletet felkelt6 reszletei eltek igen elevenen. amikor a Lehel utea elnevezese mellett d6nt6ttek. A val6sagos 16portorony es a kepzeletbeli oltar mint kiemelked6 epitmeny kapesol6dott 6ssze kepzettarsitas alapjan

E T E L K 1\.
E L S
-r

0 K 0 N Y V,
r .

'tlt'rA.

DUGONICS' ,
rQ

'ANDRAS ~ .
....

K I R A L Y I 0 K TAT 6.

~,

.,

r,

I r
HlIrmadik.

el

t!/~t~mben 14tolstS Ki-adds.

._-- ._--_._---

e.-I

POSONTBAN :/1 PES TEN , JOSXUTI LANDnRER MlilALY"


kl)lti~gevel es botaliv~J.

Az Etelb-re,6ay

efmJapja

a hajdani varosatyak nevad6 gyakorlataban. A Vaei iit mellett teIjeszked6 iparosodast tehcit egy hagyomanykeres6 romantika kiserte a kiegyezest kovet6 evtizedekben.

Feladat: A Lehel utca neve korabban Nagy16portorony itt volt. Melyik utca 6rzi most is a katonai hadianyag tarolasanak emleket?

A SZENT LAsZL6-PUSZTAT6L A SZENT LAszL6 UTCMG

A mai Drava utea es a Vaci iit metszespontjaban volt a kozepkorban Ujbecs telepiiles. amely a torok uralom folyaman pusztult eI. Ett6l eszakra Ujpest fele helyezkedett el Jen6 kozseg. Emleke ugyaniigy mar csak a miilte. A regi Pest es az emlitett telepiilesek. illet6leg a mai Ujpest kozt hiiz6dott hajdan az Arpad-hazi kiraIyok egyik birtoka. amelyet a mogyor6di apcitsagnak ajandekoztak. Ezt a teriiletet Nagy Lajos kiraIy uralkodasanak idejet6l fogva Szent Lasz16-pusztanak hivtak. Az elnevezes evszazadokon at meg6rz6d6tt. Bizonyitja a nev sziv6s megmaradasat. hogy I. Lip6t csaszar 1703-ban kiadott egyik kivaItsagleveleben emlitette a Szent Lasz16-imsztat. Meg a szazadfordu16 idejen akadtak helybeli 6regek. akik emlekeztek. hogy a Frangepan utca es a Hajdii utca keresztez6desenel allt a Szent Lasz16-major. Adamecz Gyula. Angyalf6ld helyt6rteneti ir6ja 1944-ben feltHelezte. hogy regebben a majorhoz vezet6 utat Szent Lasz16 uteanak neveztek. A regi terkepen ennek azonban semmi nyoma. Ketsegtelen teny. hogy mar a szazadfordu16 e16tt a vaei vasiitvonallal parhuzamosan halad6 uteat Szent Lasz16 uteanak hivtak. igy tehcit a nagy Arpad-hazi kiraIy emleket 6rz6 utca az eredeti Szent Lasz16-pusztcit6l keletre helyezkedik eI. Szent Lasz16 kiraIy al~ahoz szamos esoda fUz6dOtt. pI. a kiilOnOs taplaIekszerzes vagy a k6ve vaIt penzek mondaja. A kartzmatikus tulajdonsagokkal megaIdott nagy kiraIy egytk tette az volt. hogy kardjaval a sziklara iitOtt. es vizet fakasztott abboI. A kOzepkor vallasos elbesze-

10

MEGHIV6
f

BUDAPESTMAGDOLNAVAROSI SZENT LAsZL6 EG\7HAZKOZSEOONK ' . 'EG\7ESITETT MOKEDVELO OARDkJA, 1939 MARCIUS 5-EN ES 12.EN
1/2

8 6RAI

KEZDETTEL, A XIII.,SZENT NAO\7TERMEBEN

LAsZL6-UTCA SZINREHOZZA

26. SZAM AI.ATT A NAO\7SIKERU

LEva ",:

KULTURHAz

GYERMEKSZIV
CIMp 8ZINDARABOT, , ., MEL\7RE MEtT6sAOODAT NAO\7sAGODAT. SZERETETTEL

REJTELMEI
MEOliIVJA

Ho1l6ssy Jinns

Budapest,

VII., J~sika.u,

2n.

Szent Uu16 vizet 18k.sEt a uikW)61 . L..

-'"

11

lesgylijtemenye. az Arany legenda a vizfakasztas esodajat Jodocus remetevel es Szent Donattal kapesolatban emlitette. Mivel a vizfakasztas a regi kinai elbeszelesekben is el6fordul, azt lehet mondanunk. hogy Szent Laszl6 nernzeti azonossagtudatunk kifejez6desekent hidat kepezett a keleti szellemtorteneti hagyomanyok es a nyugati muveltseg kozott. A Szent Laszl6 utea 1950 es 1990 kozott a tragikus sorsti. szoeialdemokrata-kommunista munkasmozgahni vezet6. Mautner Sandor nevet visdte. A korabbi uteanev visszaallitasaban a nernzeti tortenelem es a helyi tradici6 irant erzett tisztelet fejez6dott ki. Feladat: 1. Sorold fel a Szent ULsz16r6l sz616 mondt.lkat!
2. Mit tudsz Szent ULszl6 k6penzetr6l?

AZ ELFELEJTETT ARENA UT
Ma mar egyre kevesebben emlekeznek az Arena tit elnevezeseilek eredetere. Az tit neve 1945-t61 D6zsa Gyorgy tit. amely a Varosligeten ttil a 16versenypalya mellett halad el. de a XIII. kerulethez esupan a Vaei titt61 a Vagany uteaig teIjed6 szakasza tartozik. A "helytorteneti felejtes"-nek egyik boesanatos peldajaval talaIkoztam Szalai Pal etkkeben. amely a Demokrata foly6irat 1990. evfolyamanak 2.. szamaban jelent meg. Ebb61 idezek: "Szemelyesen a legftijdalmasabb pont sztimomra a DOzsa Gyargy tit Arena titra val6 visszakeresztelese. Arena a DOzsa Gyorgy tit komyeken nines,. az arentikban bikauiadalokat
szoktak tartani, MagyarorszQgon pedig nincsenek bikauiadalok ... "

Sz6 sines r6la. hogy en a D6zsa Gyorgy tit visszakeresztelese mellett tomek landzsat. mar esak azert sem. mert jelkeppe n6tt nagy parasztvezer kiilonboz6 tajakr61 gyiilekez6 hada 1514-ben a Rakos mezejen taborozott. Ez pedig azt jelenti. hogy a nemzeti tortenelem egyik jelent6s mozzanata a XIII. keriilet helytortenetenek fontos reszet kepezi. Megis Szalai Pal eikkenek idezett reszehez nehany megjegyzest kivanok fmnL Az igaz. hogy jelenleg bikaviadalokat nem tartanak Magyarorsza,gon. de a XVIII. szazad vegen szokAs volt a regi Pest kiilteriileten. a Varosliget komyeken az allatvtadalok rendezese. Robert Townson Londonban. 1777ben kiadott magyarorszagt titlkonyveben mint szemtanti szAffiolt be

12

errOl Cikomyas mondatait egyszerusitve. igy sz61 a mUltb61az angol utaz6: "Vastunaponkent a pesti nep QlJatviadalban gyonyorkOdik. Tanl{ja
voltam annale a mulatstlgnak. amikor egy tgen szep vadbiktwal szembe magyar okrot tdlitottak. A bika rOgton megttLmadta es Levene az okrOt. A magyar okor nagy on is gyenge ellensege a vadbikt.Lnak".

Az utols6 cUlatviadalaz Arena uton 1904 jUniusaban volt. Igaz. hogy kudarccal vegz6dOtt. mert nemcsak a menekiilO torreador ugrott at az arena keritesen. hanem rnaga a bika is.

1l'elaclat: 1. Keresd Jetaz Ertelmezo Keztsz6ttLrbOl az arena sz6 jelen-.


tesetJ 2. Mit tudsz a spanyol bikaviadalokr6l?

EMBEUK' Es TEMPLOMAIK A XIII. KERULETBEN


A kOzepkorban AngyalfOldhelyen tObb telepiiIes volt. A Rakos-patak pesti torkolata komyeken helyezkedett el Szentlaszl6 kozseg. amelynek pusztatemploma meg a telepiiles elhaIasaval is ott emelkedett. mint sirb61 kinyUl6. veresre vesszOzott kez. amig koveit el nem hordtak Kecskemetre. Als6nemedibe epitOanyagnak. A Margit hid pesti hidfOje es a Drava utca kozti reszen fekiidt Ujbecs. kelet fele. a Rakos mezejen pedig JenO. Templomaikr61 melyen hallgatnak a tOrteneti forrasok. A vad prerive vaIt tajon homokviharok tomboltak. mignem a torok korban kaszaI6kat emlitenek a reg! idOk jog! iratainak OsszeaIlit6i elsargult pergamenjeiken. Jaj volt annak, akinek csordclja idegen fOldre tevedt! Nem hiaba rettegtek a birtokhatarokat Orz6ember alaku fejfakt61.Szellemkepiik megJelent az ejszakai szel siivitesekor. legtObbszOra rettegOk nyugtalan kepzeleteben. Egyesek hallani veltek a Margitsziget tajar61 a melybe siillyedt harangok szavat. "Sz6lJon az aggodalmat oszlat6 harangszO. men csak igy. tr.1nik el a gonosz" - gondoltak sokan. es hittek benne. Evszeizadokteltek el. mig a kiegyeus utan az egyregyorsu16iparosodas kUIOnfeletajakr61 idevonzotta az embereket. JOttek az osztrak orokOs

13

tartomanyokb61 tiroliak es felso-ausztriaiak. A Duna vize erre sodorta konnyli haj6ikat a Vizafog6 fele. Eszakr61. nepes csahidokb61 kiszakadva. lengyelek erkeztek. Erdok fOdte hegyes videkekrol igyekeztek ide szlovakok. hogy munkat kapjanak a Vaci lit melletti gyarakban. Amikor a karmelitak 1896 karacsonyan felaIlitottak a csodatevo Kisjezus szobrat kapolnajukban. gondoltak terezvarosi-kUltelki hiveik vegyes nemzetisegii osszetetelere. 300-400 fot befogad6 kapolnajukban rendes istentiszteleteiket magyar es szlovak nyelven tartottak. Milyen epiteszeti stilus felelt meg ezeknek az embereknek. akik nemelykor igen tavol eso fOldrajzi videkrol egymast61 eltero vallasi szokasokat hoztak magukkal? Igyekeztek ugyan mar61 holnapra varosiva valni. de gyermekeik sziiletesekor vagy a halaIelmeny megvillanasakor egykori szUlofOldjiik emleke nyugtatta meg oketo A XIII. keriileti katolikus templomok epiteszeti stilusaban valamifele mliltkereso kozosseg- es hagyomanyteremto erOfeszitest latok. Velemenyem szerint az 1899-ben. a Huba utca sarkan epiilt karmelita templom korai g6t stilusaban talaIkozott a j6tekony Palffy PaIne Kfrrolyi Geraldine gr6fno es a gyori zarda egykori fOnokenek. S06s Istvan atyanak torekvese. A torteneti Magyarorszag kozepkori kereszteny hagyomanyaval a Kfrrpat-medenceben lak6 nepek tortenelmileg letrejott szerves osszetartozasanak es egymasrautaltsaganak gondolatat sugallta az emberi let vegso kerdeseire megnyugtat6 vaIaszt ad6 es kifejezo vallasi-miiveszi jelkeprendszer. A huszas-harmincas evekben templomepito mozgalom indult meg. A kUltelek rohamosan vaIt kiilvarossa. majd onan6 keriilette. Ez a tele-

budapesti VI. kef. l\ills3 YAel-uti (tripoliszil ( - ". Szent P1ib41y ,I 'ianoyal oyblz.:. klJzseg

templ.om, . 'pit6s6hez t drJJ Uala


,
; . . " ....

1. .,,:
. "f '

.;

'.

to flll~r

., ~

14

~~----;-r~'
.t,

..

,j'

i.. ~ . (.

.4."

.~ ..

''';;O' ..

:.'"l:!:;P~N.

....,"' :ez;'l
.

'i~NGYALFOLD.
F6thi bazar.

piilesfejl6des magaval hozta a szakrcllisjellegu epitmenyek szamanak a novekedeset. 1924-ben avattak fel a baptista kapolnat a Jasz uteaban. A magdolnavarosi Szent Lciszl6-plebaniatemplom- a Beke teri templom - epitese 1929-ben kezd6dott el az alapk6 letetelevel Petrovaez Gyula texvei alapjan. A neog6t stilusu. latin kereszt alaprajzu. haromhaj6s epiilet f6tomyaval es ket mellektomyaval meghatarozta a keniletresz jelleget. Huszartomya szinte utalt arra a szereny' eletvitelre. amelyet a eisztereita szerzetesek val6sitottak meg t6bb evszazados tevekenyseguk soran. Az 1930-ban felszentelt Szent Mihaly-templomot Foerk Em6 epitesz neoroman stilusban texvezte. A kettomyii. latin kereszt alaprajzu. bazilikas elrendezesu templom monumentalis hatasa ellenere szerenyen huz6dik meg a Madarasz Uteai Gyermekk6rhaz mogott. EIs6 plebanosanak. Mester Jen6nek emleket az id6s hivek mai napig is meg6riztek. A 83 eves Lalrner J6zsefne Sebestyen Marta ehnondta nekem a Visegradi uteaban. }logy Mester Jen6 oeesenek. Maurer Laszl6nak fUszenizlete volt a Vaei-ut es a Gyongyosiut keresztez6desenel. Mester Jen6 plebanos emleket kometlen. embertisztel6 viselkedeseert szivlikbe zartak hivei. A Vaei tit 87. szam alatti vizafog6i Szent Marton-templom egeszen modem epiiletevel a XIII.kenilet legfiatalabb katolikus gylilekezetihelye. Nevad6ja. Szent Marton a nyugati kereszteny hagyomanyok fele. Szombath ely es a franeiaorszagi Tours iranyaba tereli tortenelemidez6 emlekezetunket. A katolikusok templomepitese mellett es utap mas vallasfelekezetek is megkezdtek szakrcllis epitmenyeik letrehozasat. Amig nem volt templomuk. iskolakban tartottak istentiszteleteiket: a reformatusok a Tutaj uteaban. az evangelikusok pedig Rimar Jen6 vallastanar es lelkesz vezetesevel az Oteg uteai polgart leanyiskolaban. A GOmbutea 7. szam alatt lev6 iskolaban is tartottak protestans istentiszteleteket. amig fel nem epult a reformatus templom 1933-ban. a Frangepan uteaban. Majd kozel egy id6ben. 1938-1940 kozOtt epUlt fel a kH templom. A reformatus templomot T6th Imre es Halaszy Jen6 .~piteszmemOk.az evangelikus templomot pedig Sandy Gyula muegyetemi tanar es Gerey Andor texvezte. Az evangelikus templomban' a polgarosod6 ember neoroman 1;nidici6ieltek tovabb es elevenedtek fel vilagra nyitott ablakaikkal. A pozsonyi uti reformatus templom enyhen emelked6 timpanonjaval es antikvitast idez6 oszlopsoraval az eur6pa! szellemiseget eppen ugy idezi. mint ahogy modem tomyaval az Ujvilagb61araml6 pragmatista felfogast a tarsadalmi kudareokkal es egyeni depresszi6val szemben. Hasonl6 gondolat fejewdott ki az izraelitak templomepiteseben tar'sadaimi szempontb61, amikor fontos szakrcilis epitmenyliket nem a Kohary uteaban. hanem a Hegedus Gyula utea 3. szam alaU epiteUek feI.

16

Eichbaum M6r alapit6 es dr. Weiss Samuel rabbi j61 lattak 1927-ben, hogy a. regi vallasi hagyomanyok akkor teremtenek hidat az emberek es kOzOssegeik szamara, ha a templom nem hivalkod6 epitmeny, hanem a varos tarsadaImaval egyiitt el. Feladat: MUyen stilusu templomok talLLlhat6k a XIII. kerii1etben?

AZ iJJPESTI IND6HAz
Es NEHANY MUEMLEK ANGYALFOLDON

A XIII. ken1let muemlekekben es muemlek jellegu epiiletekben meglehet6sen szegeny. Ezert kiilOnOsenfajdalmasan erint, ha ken1letiink jellegzetes epiileteit lebontjak. Mintha eletiink egy darabjat vettek volna el. Az ehnult evek esemenyei sajnalatosan ezt bizonyitjak. Ket epiilet Wnt el err61 a ten1letr61 - szinte nyomtalanul - szemiink e16l. Az Ojpesti rakparton egy vendegl6, a hires-nevezetes epitesz, Hlld Karoly alkotci&a volt. Egykori fenykepe az AngyalfOldiHelytOrteneti Gylijtemeny alland6 kiallitasanak egytk tabl6jan lathat6. Lebontasat csak sajnaIni lehet. A masik reprezentativ muemlek jellegu epiilet az ELMUvolt a Pann6nla utcaban. A Budapesti Elektromos Muvek egyik tulajdonakent meghatarozta a kOrnyek arculatat. Egyik fenykepesszel, Hajdu J6zseffel veglgbarangoltuk a hatalmas epitmenyegyiittes belsejet. TItokzatos, fOldalatt kanyarg6 folyos6l a Duna fele vezettek. A masodik vilaghaborU idejen sokan kerestek menedeket sejtehnesen ejfekete alagutjaiban. Itt-ott furcsa feltratu szOvegeket pillantottam meg a falakra ragasztott plakatokon. Hajdanan meg tOrOk ftlmesek forgattak itt. Korabbi tevekenysegiikre csak nehany arul6 nyom utalt. Olasz muveszek egy Mussolinl-ftlm forgatasat terveztek az epiilet belsejeben es kOrnyeken 199I-ben. De csak tervmaradt az elkepzeles,mert az ELMOepiiletenek lebonwat eldOntOttek, es az epitmeny nagyszen1 tegIait, hatahnas tart6fatt iziben nagy teheraut6kon elszaIlitottak. A XIII. ken11et ujfent szegenyedett egy muemlek jellegu ept1lettel. Az ujpestt ind6haz vegyes stilusu epitmeny a Vael ut20l. sz. alatt. Leveltar1iratokb61tudom, hogy 1831-ben Mildenberger Matyas budafoki sz6IOsgazdaepitett ezen a helyen egy csArdat. Meg betyarok is megfor-

17

dultak benne diszn6zsirral kent vaszongatyaban. Az elfogyasztott tiizes bor hatasara bizony neha fokosuk megvillant kerges markukban. De 1838-ban az cirviz elsodorta a sokat megelt csardat, es odalett Mildenberger gazda vagyona. Majd eltelt nehany evtized, mig Wagner Janos egy ketemeletes hatarcsardat teIVezett erre a helyre, az un. Felso-Bikaretre. igy lett ez az epiilet az 1866-ban megindult 16vasut vegaIlomasa. Ut6bb a Fovarosi K6zlekedesi Vallalat forgalmi epiiletekent hasznaItak. Kifele haladva a Vaci uton, a remiztol balra lehet megpillantani ezt az egykori ujpesti ind6hcizat. Egyesek trefasan "vadaszkastely" -nak hivjak, pedig sohasem volt az. Csak annak csUfoljak. Elso kepe egy 1866-b61 szarmaz6 metszet, amely a Magyarorszag es a Nagyvilag cimu lapban jelent meg. Mai aIlapotaval 6sszehasonlitva feltunik, hogy a tole balra emelkedo epiiletnek rna mar hult helye. Az ujpesti ind6hcizr61, homlokzatcir61, alaprajzar61 hiteles muszaki kepeket tett k6zze a Magyar Mern6k es Epitesz Egyesiilet K6z16nye 1887-ben. Unyegeben felepiteset es formajat tekintve az ujpesti ind6hciz a mai napig megorizte egyemeletes k6zeprizalitos architekturajat. Az epiilet reszletei olasz reneszansz stilusuak, el6csarnoka romantikus, fedeIszeke tiroli vadaszhcizakra emlekeztet6 alpesi stilusu. A 16vasut kocsijai baIr61 jobbra keriilhettek meg az ind6hciz epiiletet. Jobb oldalon sokciig megvoltak a vaskarikak, amelyekhez a kifaradt lovakat k6t6ttek. Telepiilest6rteneszek es f6ldrajztud6sok regi felismerese, hogy Budapest teIjeszkedesere evtizedek 6ta eszaki iranyban nyilik lehet6seg. A

Az Ujpesti ind6htz

18

Vaci lit mint a regi6 meghataroz6 vonala egyre nagyobb jelent6segre tesz szert. Az lijpesti ind6hciz kedves szinfoltja a fej16d6 teriiletnek. adhatna egyUttal torteneti tavlatokat. ha benne - mint a XIII. keriilet galeriajaban - festok. szobraszok es iparmuveszek mutathatnak be lij alkotasaikat. A telepillesfejlodes jelzett iranya a biztositek arra. hogy egy ilyen muveszi jellegu intezmenynek a jelentosege az elkovetkezendo evekben aIland6an novekedne.

Feladat: Sorolj fel at XIII. kerilleti miLemlek jeUegiL epiLletet!

BOLGARKERTESZEK A RAKOS-PATAK MENTEN


Ki ne tudna. hogy a bolgarkerteszek nagyon szorgalmas emberek. Nem tagadom. mindig volt mit a tejbe apritaniuk. de szabad idejilk meg lelegzetvetelnyi sem akadt. Az ontOzokerteszet Eur6pa-szerte az 6 nevilkhoz fUzodik. es elteIjedese szinten nekik koszonheto. Pedig a mez6gazdasag aItaluk alkalmazott m6dja nem bolgar talaImany. hiszen ezt a keleti eredetil mesterseget mar a mezopotcimiai tOrokok es a gorog6k is folytattak. A bolgarkerteszek az lij szakma ismeretevel egyiltt a g{')rog szakkifejezesek egy reszet atvettek. A bolgarkerteszek e16szor Sz6fia komyeken pr6baItak ervenyesillni. de hiaba. TeIjedesilket az ottani meglevo cehek akadaIyoztak. Ekkor elhataroztak. hogy mestersegilkkel a szomszedos Duna-melleki orszagokban pr6baIkoznak. Timovo videkerol es Drinapoly kozeleb61 az 1880as evekig 12 000 bolgarkertesz jeirta be Eur6pat. Angyalfoldon a bolgarkerteszek a Rakos-patak menten bereltek foldet. Az egyik XIII. keriileti lakos. Szab6 Sandor a Vaci lit 170/A-b61 meg mindig emlekezett Todor Ivanovra. akinek kerteszete es z61dsegilzlete volt a Frangepan utca. Roppentyil utca. a Hajdli utca es a Rakos-patak altal hatarolt terilleten. Mamcserov Frigyes. a neves fiImrendez6 elmondtao hogy apja itt elt mint bolgarkertesz. es magyar lanyt vett felesegiil. Nyolc munkatarssal egyiltt dolgozott. mert a kertet alland6an gondozni kellett. Csak igy lehetett a piacot folyamatosan friss f6zelekfelevel es gyilmolccsel ellatni.

19

Hegnith Gyula. a XIII. ken11et szorgahnas es hozzaert6 fenykepesze erdekes kepsorozatban orokitette meg a Megyeri temet6 srremlekeit. Az egyik fekete marvanyoszlopon kett6s kereszt lathat6. Alatta felirat: ..Itt
nyugszik StQ}anojf Peter (bulgar Junius 5-en." kerteszJ. elt 64 evet. Meghalt 1929.

A szorgahnas kerteszek j6zan eletfelfogasat tomoren foglaljak ossze bolgar kozmondasalk. Mint peldaul: .. A sz616skertnek nem imadsag keU, hanem kapa.. . Es a masik: .. A tUlbuzg6 szerrtet az Isterr sem szeretL" S vegiil: ..Ha eUenseged a birCLd. Isten legyen a segitseged." Feladat: 1. Mit tudsz a kerteszek munk4lar6l?
2. Hany kerilleten jolyik at a RCLkos-patak?

WRSZOMJAS SZENTJANOSBOGARAK A RAKOS-PATAKNAL


Bizonyara furesanak taIalja az olvas6 a fenti eimet. Arra gondolhat. hogy oIes6 figyelemkeltesre szolgal ez a .. blikkfangos" nehany sz6. Hogy a kitalaei6 mogott mennyi termeszettudomanyi igazsag es milyen jellegu muve16destorteneti tartalom rejlik. remelhet6en kiden11a eikk altal emlitett tenyekb61. A szen1;janosbogarak kegyetlenseger61Adameez Gyula AngyalfOldeimu konyveben olvastam. Felreertes ne essek. sz6 szerint idezem a monogrMia szerz6jet: .. A nyari ejszakCLkban szepen uilQgitb. artatlannak velt szentjanosbogar egyike a legnagyobb ragadoz6 rovaroknak. Csak csigCLkra vadfLszik. Paranyi.. csak Jll)gYitbval eszlelhet6. jull(;mkszenl szervevel a csigat egyetlen vagy robb. ctr6gatasnak bei1.1lJ sziutlssal holt-elevenne teszL Mihelyt a csiga mozdulatlanna. dermedtte OOlik. hamarosan lwzzajog. hogy kiill>nleges pepsztTlJevel jolyekormya tegye. s kenyelmesen sZflrcsolgetve issza ki hejcseszejeMl aldozatat. Eurt ta.1.tJltakaz angyaljOldi gyermekek armyi sok fires csigahlJZat a mez6kon reteken."

es

Adamecz Gyula sorai meglehetOsen fantasztikusnak tuntek elOttem. ezert felhivtam a Termeszettudomc1nyi MiLzeum Bogartaranak munkatarsat. Merkl Ott6 biol6gust. sziveskedjek felvilcigositast adni: igaz-e. hogy tlyen kegyetlet:lm6don vtselkednek a szen1;janosbogarak?A biol6gus szakszeru felvilagositasa szerint a szentjanosbogar igen rOvid tdeig elf

20

es nem fogyaszt esigakat. Lfuvcii azonban esigflkat ragadoznak. de kabit6 mereggel nem rendelkeznek. A nagyon rttkan el6fordul6 esigaev6 lagybogar sem termel merget taplaIekaul szolgaI6 aIdozatainak elkabitasara. Ha valaki ennel meg tobbre kivanesi. utananezhet a Kozep-Eur6pa bogarai eimu nemet nyelvt1 tobbkotetes kezikonyvben. Tehat Adameez Gyula kozleset a termeszettudomanyi tenyek birtokaban helyre kell igazitanunk. Fel kell igy menteniink a szentjanosbogarakat a mergezeses esigaoles vadja al6I. Tovabbra is marad azonban egy homaIyos pont. Miert vadolja az otven evvel ezel6tti varosi babona a szentjanosbogarakat a esigflk elpusztitasaval? Ebben a kerdesben igazit utba minket a muvel6destortenet es a neprajz. A kozepkorban a r6mal parasztok a Janos-napi kiengesztel6des iinnepen a taji nepszokas el6irasai ertelmeben rengeteg esigat fogyasztottak. Hitiik szerint ugy veltek. hogy a lenyelt. "gyomrukba eltemetett" esigaszarvakkal egy ideig veget vetnek a eivakodasnak. gonosz veszekedesnek. A esigaszarv ugyarus a gonoszsag okat jelentette a hagyomanyban. Ha arra a sz6Iasra utalok. miszertnt valakinek "letortk a szcpvat". rogton erthet6ve vaIik a szokas torteneti hattere. eredeti jelentese. A gonoszsagnak ugy vetettek veget elemk. hogy a esiga volt a bunbak. Elfogyasztottflk. es igy letortek a szarvat. Mivel erre regen Janos-napon keriilt sor. a nephagyomany elhalvanyodasaval a esigaoles a szentjanosbogarakhoz kapesol6dott. Feladat: Gyujts ossze neMny nepmondtLt, amelyek az Q.Uatokeredetet vagy szokasatt magyarQ.zz(;zk meg!

AZ ORDOGMALOM TORTENETIREJTELYE
A Rakos-patak Duna-parti torkolatanaI sok ertekes regeszeti lelet keriilt el6 az 1870-es evekben. Szamos r6mal kort belyeges tegla. feliratos k6. parkanytoredek bizonyitja. hogy itt a r6mal korban egy castellum (varaeska) aIlhatott. amely szoros kapcsolatban volt Aqumeummal. Pann6nia esaszari tartomany hatarvarosavai. Transaquincum Ietezeser61 mar a XIX.szc\zad els6 feleben tudtak a hazai regeszek. 1848-ban ugyanis a szabadsaghare viharos h6napjaiban

21

katonai jellegu sancarkok asasara keriilt sor Rakos-pataknaI. igy bukkantak e16egy negyszog alaku varacska alapjai a homokos foldbol. A r6mai kori varmaradvanyok mellett a Rakos-patak medreben malomkovet is talaItak. A helybeli lakosok a patak vajta medret Koszoriis-aroknak neveztek. A malomkovek es a Quadriburgium, Vincentia feliratu teglak arr61 arulkodtak, hogy a r6mai korban az Aquincummal szemben lev6 pesti oldalon elsosorban az ott aIlomasoz6, hatarorszolgaIatot teljesito legi6k katonai szamara lisztet or61tettek. A kozepkorban is fontos strategiai pont volt a Rakos-patak komyeke. A XIV-XVI. szazad idejen kesziilt landzsacsucsok, vasszekercek, lancok, sisaktoredekek, vaspatk6k es sarkantylik, kob61 kesziilt agyugoly6k, reztokok keriiltek el6 L...;.J innen, e homokos-iszapos talajb6l. Az Ordogmalommal mint foldrajzi elnevezessel MattI memokkari kapitany 1752-bol szarmaz6 terkepen talalkoztam eloszor. A torok kiuzese utan a gyeren lakott teriiletekre f6leg az osztrak orokos tartomanyokb61 jottek a betelepiil6k. Figyelemre melt6 egy salzburgi monda az ordogmalommal kapcsolatban, amely igy hangzik: Loffenauban volt egy fUreszmalom egy magas hegyen, ahol az ordog embereket akart szetfureszelni. Isten szerz6dest kot6tt az ordoggel, hogy az alvilagi szomy egy nagy b6rzsakban vizet hordjon a volgyb6l. Az ordognek ez nem sikeriilt, mert kozben egy angyallal talaIkozott, aki megallasra birta. Kozben a zsakb61 kifolyt a viz. Az Ordogmalom nevenek eredete a mai napig mondai homaIyba burkol6dzik elottiink. Ugyanugy, mint ahogy a Duna es Tisza kozt huz6d6 nepvandorlas korabeli nagy sancr61, a Csorsz arkar61 sem tudjuk, melyik nep alkotasa leheL Ezt a mesterseges arkot Ordog arkanak is hivtak, es ez a fOldrajzi neva Rakos-patak menten szinten el6fordul. Sokaig azt hittek, hogy a Csorsz szemelynev szlav eredetii, es a szlovak

22

csert (Ordog) sz6b61 keletkezett. Ezt a delibabos elkepzelest meggyazaen cafolta a nyelvtudomanyi sz6fejta kutatas. Val6szinu. hogy a betelepulak szellemi hagyomanyai kozrejatszottak az elnevezes letrejotteben es megmaradasaban.

Feladat: Melyik utca 6rzi az Ordagmalom emleket a XIII. kerilletben?

ENGL

Es ANGYALFOLD

Az Engl csaladnev korai pesti elafordulasaval a terezvarosi r6mai katolikus pIebani a szuletesi anyakonyveiben talaIkoztam. Eszerint Engl Peter tat. Andrast 1788. november 20-an kereszteltette meg. Erdekes. hogy a szemelyi adatokat bevezeta plebanos elabb Englt irt. majd Engelre javitotta ki a csaladnev form~at. Az anyakonyv adatai szerint Engl Peternek Metzler Magdolnat61 lanya is sZiiletett. akit 1792. okt6ber 19-en Katalinra kereszteltek. Az Engl csalad elteIj edeset bizonyitj a a regi Terezvarosban. hogy Engl Magdolna Ranzdorf Krist6ft61 sziiletett gyermeke 1793. augusztus 3-an itt kapta a Ferenc nevet. Nagyobbik fia. Jakab meg korabban. 1789-ben jott vilagra. Ezek a XVIII. szazad vegi csaladtOrteneti adatok bizonyitjak. hogy az Engl vagy Engel rokonsag a Terezvarosban elegge kiteIjedt volt. E nev hordoz6i feltehetaen Del-Tirolb61 szarmaznak. hiszen rna is ott van az Engelek fa "feszke". Tirolnak ezt a reszet vallasi hagyomanyaikat huen arza taljanok l~ak. Nemetiil a taj neve Bozen vagy Brixen. olaszul pedig Bolzano. A kovetkez6 leveltart adatok meg erdekesebbek az Engelsfeld (Angyalfold) fOldrajzi nev eredete szempontjab61. Pest varos telekkonyvi iratainak hatodik koteteben. amelyaz 1624 es 1821 kozotti evek adatait tartalmazza. azt az erdekes bejegyzest talaItam. miszerint Engl Istvan 1794-ben 1625 forintert hazat vasarolt a Hatvani kapun kivul Terezvaros kiiltelki reszen. Engl mar regi szalabirtokoskent szerepelt az 1770-es evek terezvarosi kiiltelki osszeirasaiban. A birtok ettal fogva gyarapodott. hiszen Engl Istvan az 1799 es 1811 kozti osszeirasokban mar harom szam alatt fordult e16. A kiegyezes utan a gyorsul6 iparosodas hatasara Pest eszaki iranyban teIjeszkedett. AJejl6desnek ez volt az egyetlen litja. A telekarak ezen a

23

teriileten is n5vekedesi tendeneiat mutattak. de a telekarszmt alaesonyabbnak tunt. mint masutt Pesten vagy Budan. A szazadfordul6 el6ttl evekben hiaba keressiik az Engl esaladot a telektulajdonosok k6zt. Budapest szekesf6varos kiilteriiletenek nyomtatott telekk5nyvi kivonataban. 1897-ben szerepel egy szamunkra erdekes adat. A VI. keriilet Vaei ut 63. sz. mellett az 1587/1. es az 1588/1. szamu telek Becz Bertalan es hitvese. Engl Jeanette neven volt. -A Terezvaros egyik kiiltelki reszenek nevad6ja. Eng! swl6birtokos esaladja j6szagan mar fokozatosan tuladott. mik5zben szuk 5tven esztend6 folyaman a taj neve Engelsfeld. majd tiik5rforditassal a keriiletresz f6ldrajzielnevezese Angya1f5ldlett.

Feladat: Gytljts a jOldrajzi nevek kozill tiiJcolj'ordittlsra vonatkoz6 peldtLkat! (PL Franzstadt=Ferencooros)

KAvEMERESEK A REGI ANGYALFOLDON


Mar 1821-ben. a Pesten megjelen6 Hasznos Mulatsagokban igy irt Kultsar Istvan A kaye t5rtenetenek r6vid rajzolatja eimu eikkeben: .. A
kcwe e16szor Jemenben jott hi.rbe~ A nepnek tudbsai papjai nyiloon eltek vele. mivel i1gy mondttik. 'hogy eletet geTjeszt6 ereje legyen." A

es

vilagon el6szor Konstantlnapolyban nyiltak kavehazak. majd Eur6paban. A Napkelet kedvene itala el6bb a polgarsag es nemsokara az egyszerii varosi nep k5zt is elteIjedt. . A mult szazad negyvenes eveiben Pest es Buda kavehclzaik5zUl a leghiresebb a Wurmhof (Wurm-udvar)volt. ahol el6kel6 emberek. gazdag keresked6k es hivatasos kartyazok fordultak meg. Egy nemet utaz6nak 1844-ben feltunt. hogy Pest-Budan a kavehazakban poharb61 ittak a hihetetleniil olesOn adott kavet. amib61 nem sajnaItak a eukrot. A XIX. szazad hetvenes eveiben egyre-masra adtak be kerelmeiket a vaIlalkozOk. a szorgahnas kiskeresked6k a VI. keriiletl elOijar6sagra. hogy kavemereseket nyithassanak. A Terezvaros bels6 reszein 1874-ben az alabbi kavemer6k emlitesevel taIalkoztam a korabeli elOijar6sflgi beadvanyokban: Arvay Laura (Gyar u. 17.). Ffann Ferenc (Gyar u. 8.). Strohm Fiil5p Janos (R6zsa u. 18.), Szedlaesek Jakab (Madi u. 8/B).

24

Urbanek Gyula (Vaci kOnit 50-54.), Weisz Jakab (Gyar u. 32.), Zinck J6zsefne (Gyar u. 22.). A szereny penzu kavemer6kt61 lenyegesen kiilonbowtt - anyagi helyzetet es tarsadalmi koriilmenyeit illet6len - SchObel Ferenc, aki a Vaci uti London Kavehaz tulaJdonosa volt a mult szazad hetvenes eveit61. A keresked6k korai szervezkedeset mutatta, hogy Pfann Ferenc a Kavemer6k Egyletenek tagjakent is tevekenykedett. Par ewel kes6bb Terezvaros kiilteriileten, a mai AngyalfOldOnis gyarapodtak a kavemeresek. Videkr61.mint peldaul Oroshazar61 es SaSz4mol()C~duJa

25

toraljaujhelyr61 j6ttek egyesek. hogy szereny kereskedelmi vcUlalkozasokban vegyenek reszt. A vallalkozasok egyik kedvelt fajtajaul kinalkozott a kaveheizi ipar. Viszonylag nem kellett hozza sok t6ke. A kiilteruletnek szamitott Angyalf6ld6n olcs6bb volt a telek. es az egyszerubb uzletepuletek IHrehozasahoz sem kellett sok befektetes. Igaz - szamolva a kiilvarosi szegenyseggel-, a mult szeizadban ezen a keruletreszen a kavemereshez gyakran "etelkif6zesi ipar" isjeirult. 1874 es 1877 k6z6tt a regi, megsargult el6ljar6sagi iratok k6ziil j6 nehany, az6ta feledesbe meruIt angyalf6ldi kavemer6 kiskeresked6t emlithetek, neveiket betilrendbe szedve: Fr6hlich Ignac (Vaci ut 47.), Hideg Istvanne Matuskovits Terez (Vaci ut 54.), Muller Sandor (Rakosarok u. 14.), Oeller Janosne Schmied Emma (Hajcsar ut 5.), Ott Cecilia (LOportorony ut 10.), Rezniczky J6zsefne Alapy Mana (LOportorony u. 38.), R6th Mina (Vaci ut 40.), Schoranetz Janos Lip6t (Rakospatak u. 25.), Zwim Samu (Vaci ut 57.). Vajon ki emlekszik rajuk? A szereny kis uzletekben megannyi mas es mas szamol6cedulat hasznaltak. Ha egymas melle allitjuk ezeket a szines picinyke papirlapokat. kirajzol6dik bel6luk a kor izles- es reklamvilaga. Egyik szamo16cedular61 r6vidke versikH idezek: Ferfinepseg mind csapodar, HoI idejar, hoI odajar, - de: HoI a FRANCK-os kavet issza Vagyik oda sZlve vissza! Bizony minden kavemeresnek rovid id6 alatt kialakult a tOrzskozonsege. Sok mindenr61 csevegtek ott a vendegek. Nemhiaba nevezte az egyik elmes ember a kavH - Gyomberi Dareizs J6nas 1845-ben kiadott anekdotajaban - enyhe gunnyal magyarositott neven ragalomlenek.

Feladat: Sorolj fel legalabb oifele kavemarkatJ

I'

A KULTELKIEK ELETMODJA A XIX. SZAZAD ELEJEN


~ #

Hogyan eltek a Terezvaros kiiltelki reszen? - meruIt fel a kerdes. Es mans ott a valasz ujabb. kHked6 kerdes formajaban: Egyaltalan megismerhet6 a hetkoznapi elet kHszeiz ev elmultcival?

26

Bevallom 6szinten. en is ketelkedtem.amikor nekilattam a F6varosi Leveltar pesti hagyateki mutat6inak attekintesehez. De az 1814-1831-ig teIjed6 id6szakb61 szarmaz6 hagyateki leltarakat tartalmaz6 391. szamu kotet eloszlatta aggodalmaimat. Pest. 1819. majus 3-i keltezessel Csink Katalin szemelyi targyainak leltara es arveresi jegyz6konyve: 1 merit6kanal, 1 iist. 1 emy6. 1 fazek, 1 villa. 3 kanal, 1 kavedaral6, 1 kekfestett szoknya. 1 kekfestett vaszonterit6, 1 feher pikeszoknya, 1 oreg asztal. A tetelek felsorolasa kozben feltarul el6ttiink a kiiltelkiek hetkoznapi eletm6dja. A mult szazad elejen a kekfestes altalanos volt. A varosi ruhaviselet darabjai koz6tt 'szeles elteIjedesnek 6rvendtek a kekfestessel kesziilt ruhadarabok: ingek. kend6k. szoknyak. A terezvarosi kiiltelki ruhaviselet kimondottan falusias jellegu volt. A nadragkent hordott gatya kendervaszonb61 es gyakran otthoni szov6szeken kesziilt. Ott J6zsef terezvarosi 1825. evi hagyatekaban 3 gatyanadrag (Gatya-Hose) szerepel. amelyet az arveresen Gefromer J 6zsefvett meg harom forint negyvennegy fillerert. nem lebecsiilend6 osszegert. Nagyon ertekes tOrteneti adat Reitteme szemeIyi targyainak leltara. amelyb61 kitunik. hogy mar ekkor f6ztek otthon kavet. Az otthoni kavef6zes alapul szolgalt a szat6csboltok kavemereseinek elteIjedesehez az 1870-es evekt61. A kiiltelki szegeny ember lakasberendezeset megismerhetjiik a korabeli vegrendeletekb61. fgy kezd6dik Juhasz Andras 1829. Szent Gyorgy hava 21-en osszeallitott testamentuma: "Mivel a HalJil bizonyos. az 1dO es Ora pedig bizonytalan lenne. azert en meg j6 es egesz eszemnel Leven
akartam Vagyonomjelill halcilomnak esetere kovetkezo Rendelest tennL.."

Majd 'a vegrendelet kovetkez6keppen folytat6dik: "A sarga Nyoszolyat puha jabul, benne leoo szalmazsakkal, 16szorrel kitomott Matraczczal.
als6 Dunyhilval, negy jeher behtizott Vankossal. egy jelso Dunyhilval. jeher Agyteritovel. ket Lepedovel. hozza tartozand6 Paplannal, Feher Szemelynek haszna16 teg1Jiz6 Vasat ket acellal. ket alacsony Gyertyatart6val, egy czinbol va16 Szenteltviztart6val, nagy jalon jilggo Tilkorrel, a jelesegemtol megmaradott U1daval minden ellentmondas nelkill elvihesse es teljes hatalommal birhassa."

Juhasz Andras lakasanak berendezesi targyait vegrendelete szerint az 6t husegesen apol6 asszonynak adta. A regi targyak meg egy ideig bizonyara tovabb szolgaltak uj tulajdonosukat.

Feladat: 1. Mit tudsz a M.aria VaLeria-teleprol?


2. Monclj meg egy hires (hirhedtJ budapesti zoo elejerol! lak6telepet a sza-

27

BESENY6 KovAcs A SCHLICK-NlCHOLSONBAN


Egytk nap tiszteletremeltO idOs asszony aIlitott be hozzam a HelytOrteneti GyUjtemenybe. Iratokat. regi fenykepeket hozott ajandekba. megO:rzesre. A reg! iratokb61. a korabbi hasznaIatt61 megviselt igazolvanyokb61kirajzol6dott BOsze Ferenc kovacs nehez elete. Deassy MihaIyne Mesapja. hiszen 0 volt hajdan egykor az tratok tulajdonosa. 1883. augusztus 30-an sziiletett a GyOr megyei Bezi kOzsegben. A BOsze csalad M6richidar61 szarmazott ..ErrOl olvashatunk G~rencser Zsigmond evangelikus lelkesz vazlatos kozsegtOrteneti ismerteteseben: ..... 1789-t6l ta1f.Llkozunk a Gerencser. Cstzmadta. B6sze csa1t.ldnak mint adak0z6knak a nevevel. A szornszedban levOArpas kOzsegArpad-kori tOrteneti tenyei bizonyitjak a BOsze csalad besenyO szarmazasat. Feri batyank GyOrben szerezte kenyerad6 szakrnajat. es itt szabadult fel egykori oklevele bizonysaga szerint. A sors ugy rendezte eletet. hogy

A caavargytr kfpe asUadfordu16

IdeJfn

28

a Schlick-Nicholson gyarban helyezkedett el. amely nem volt messze lakhelyet61. a Kartacs utca 2. sz. alatti lOs otth.onat61.Munkahelye a Schlick-fele vas5ntMe es a mez6gazdasagi gepeket gym6 Nicholson gyar egyesiileseb61j5tt letre 1912-ben. B6sze Ferenc itt vaIt szervezett munkassa. 1908. majus 9-en lepett be a Magyarorszagi Vas- es FemmUnkasok Sz5vetsegebe. Tagk5nyvenek mfu.odik oldalan ott olvashat6 VanczcikJanos titkar es Teszarsz Karoly elnok alciirasa. TArsaivalval6 egyiitterzeset bizonyitjcikszakszervezeti tagk5nyveben a beragasztott belyegek: 10 korona kiilonjaradekot fizetett B6sze Ferenc a munka nelkiili gyanpan kovacsok reszere. majd 1925-1926-t61 feltunnek a narancssarga szinu. "Vasas. ne hagyd magadI" feliratli 5000 koronas. majd a "Segitsd a munkanelkiilit!" feliratli 10 000 koronas szakszervezeti belyegek. . A Schlick-Nicholson gyarat 1927-ben felszamoltcik.A Bezi kozsegb61 szArmaz6. sziikszaviI beseny6 kovacs szinten munka nelkiil maradt. A szakszervezeti tagkonyv a kovacs eletenek err61 a szakaszar61 igy vall:
,,1928. em VI. 116 9. elnOksegi hattLrozat alapjan igenwogosult lesz segelyre 1929. evi VI. 116 9-t6l. " B6sze Ferenc arra kenyszeriilt a negyvenes evek elejet61. hogy Angyalfold5n kiviil, a Ganz Vagongyarban (X.. K6-

banyai lit 31.) vanaljon munkat. Nyugdijaztatasciig itt dolgozott a letbiztonsag remenyeben. Rokonszenves. vizsgaI6d6 pillantcisa. arcanak keleti vonasai lanyaban elnek tovabb. Feladat: Kik voltak a beseny6k?

MALMOK Es MALOMIPARI MUNKASOK


Valamikor a szeszelyesen csordogaI6 Rcikos-patak szamos alul csapott . vizimalom kereket forgatta. A patak dunai torkolata kozeleben. a transaquincum! V3.racska tajekcin a r6mai korban egy Csaszarmalomnak. nevezett .epitmeny ant. amely 6rlemenyevel a hatar6rseget teljesit6 legJ.onciriusokelliitasara szoIgaIt. Matti mern5kkari kapitany 1725-b61 szcirmaz6 terkepen - amely Pest varos akkon hatarat abrazolta - ket malmot fedezhettem fel a Rcikos-patak mellett: a Steuerbeck-malmot es a varos! ~ot.

29

A kiegyezes idejetal fokozatosan gyorsul6 iitemben a regi Pest eszaki reszen gym kiilvaros jott letre. Az iparosodashoz szorosan hozzatartoztak az egymas mellett sorakoz6 nagy gazmalmok: az Erzsebet, a Vikt6ria es a Budapesti Gazmalom. A gabonat. az alfOldi taj "acelos" termenyenek helyi feldolgozasat a gazhaj6zas es a keleti sik videk fele iranyul6 vasiiti hcil6zat tette lehetave. Egykor a Rcikos mezejere telepitett szalak homoktengerbe vezeta hataran gyakran lobbantak fel sejtelmes fennyel a verejtekeza fOldmuvesek eget perzsela budcirtiizei. A paprikaval meghintett. vorosesarany szinu zsirban remega, ropog6s, illatos feher kenyerrel fogyasztott birkahiis es a kedvre fakaszt6 vorosbor elacsalta a malmos n6tcikat is: Molnarlegeny voltam en, Annak se j6 voltam en. E16vettem a kupilt, Mind elmertem a buzat. Majd a korszakvcilt6 emberoltak a letiint mult homcilyaba burkoltcik a patkanyiiza, a falusi nep koreben babonas felelenunel ovezett, ordongosnek tartott molnarok rejtelyes al~at. Helyiikbe a neptOmeget jelent6 malomipari proletariatus lepett, amelynek terezvarosi kiiltelken lak6 tagjait az 1868-ban alakult es Ujpesten mukoda Ntalanos Munkasegylet soraiban mar megtalciljuk. 1890-ben majus elseje megiinneplese miatt Zvajdlik Janos molnarsegedet a Vikt6ria Gazmalomb61 ideztek tarsaival egyiitt tOrvenyszek ele. Az elsa nagy budapesti molnarsztrajk szakegyleti szervezai 1904 aprilisaban ket alkalommal jottek ossze a Visegrad utca 11. sz. alatti kerthelyisegben. Mivel akkor Pesten osztrcik molnarok es lengyel napszeimosok dolgoztak hazai tarsatkkal. az elaadasokat harom nyelven tartottcik. Az angyalfoldi malomipari munkassag Babelebal natt k.i az egyetertesig tisztul6 tarsadalmi osszefogas. A helyi malomipari munkassag tarsadalmi es politikai hagyomanyai kesabb sem szakadtak meg. A baloldali szocicildemokrata ifjusagi csoport resztvevaje. Kelli Istvan egy ideig a Vikt6ria Gazmalomban volt irodaszolga. A harmincas evekben hatekony tarsadalomformcil6 tevekenyseget vegeztek a Concordia Gazmalom munkasai. Ha megszegjiik a kenyeret, neha - legalabb augusztus 20-a tajan _ gondoljunk rajuk! Megerdemlik.

Feladat: Keresd ki a regi Budapest terkepen az egykori rnalmokat!

30

REGISORKERESKEDOK
Ketsegtelen teny. hogy a sorivas szokasa naIunk nemet hatasra teIjedt el. A XVIII. szazadb6l nev szerint ismeretesek a belvarosi sorf6z6k: Waller Gaspar Janos. Proberger Jakab. Aymeyer Karoly - valamennyien nemet foldr6l vandoroltak hazankba. A sorf6zes hasznot hajt6 tevekenysegnek bizonyult, hiszen az emlitett vallalkoz6k 1722 es 1746 kozott a regi Pesten a legdragabb hazakat vasaroltak meg vendeg16nek. A XIX: szazadban meg inkabb teIjedt a sorfogyaszt<is. Akkor mar nemcsak a Belvarosban. hanem Pest kiiltelki reszein is nyiltak kiskocsmak. SZiiksegesse vaIt ezeknek a kis boltoknak. paranyi szat6csiizleteknek borral. sOrrel val6 folyamatos ellatasa. Ezt az igenyt ismerte fel es elegitette ki a MOIVaorszagb6l szarmaz6 Braun Salamon. aki 1874. augusztus 29-en az alabbi kerelemmel fordult a VI. keriileti eloljar6saghoz: "Tisztelettel itt helyben a vQci boulevardi 52. szamu es a varosligeti jasoron jekv6 152. sz. alatti hiLzban sajat sargyaramban j6zatt samek
palaekokban valb nagy bani eladasara iizletet kivanvan nyitni, mid6n ezt az 1872. VIII. te. 4. paragrajusanak megfelel6en iLgyvedem aLtal a tekintetes kerilleti ELOljar6sagnak. mint illetekes iparhat6scignak bejelentenem. esedezem ... " - iIja. Ugyanakkor a kerelem tovabbi m~llekleteb6l

az is rriegtudhat6.- hogy Braun Salamon sorgyaros Vaci uti telepen 50-100 literes hord6kban tarolta az aItala e16allitott italt. amelynek forgalmazasa nem palackokban. hanem hord6szamra tortent. A terezvarosi eloljar6sag Braun Salamon gyarosnak iparkent "a samek hDrd6kbani arusitasat" engedelyezte. nyilvan azert. hogy vectje a kis iizletek italmer6 forgalmazasi tevekenyseget. Az el61jar6sag a sOrgyaros iigyvectje e16tt az egyik akkor illetekes es fennall6 helyhat6sagi szabaIyra hivatkozott. Ebb6l kovetkeztetni lehet. hogy az italmer6 kisvallalkoz6knak. a szat6csiizletek tulajdonosainak a gyarosokt6l val6 fiigg6sege egyre inkabb novekedett ezekben az evekben. A VI. keriileti (terezvarosi) el61jar6sagi iratok kozott kutatva bukkantam ra Taubner Karoly es David 1874 febru<iIjaban az els6foku iparhat6saghoz benylijtott kerelmere. Taubnerek ebben a keIVenyben bejelentettek. hogy a Vaci ut 65. szamu hazban abort es a sort lepecsetelt palackokban 6hajtjak arusitani. A hazai sorgymas fej16dese e16segitette a kiilteleknek szamit6 Angyalfold iizleti haI6zatanak letrejottet. Erdelyi M6roak a szazadfordu16 eveib6l szarmaz6 egyik fenykepen egy Pozsonyi uti kocsma l<ithat6. Kiils6 falan az egyik plakat a k6banyai polgan sort nepszerusitette. A vasar16kert foly6 versenges nemcsak a boltok tulajdonosai. hanem a sorgyarak kozott is megvolt. A korabeli

31

VEGRENDELET 1152-BOL.
Margit urnii a Il:muonhalmi Ap:hs;;'/-t uljan rendcli: emlekere ell Tengordi jobbac)'okat lelszabaditju. skik ennlvelokkal es l~kolt88sak a megjelenok('l. (A pt 11nonhalmi Apatsag leveltari

urt>s tor' (j1j(IIf'k. E. dlbnl ,.vlginti Idrlll!! Cenisle" (hun cl'cdclijenek (cnykCIll'.) Eteink

"~ugodl. JAkob
"edtr serrtl) a toros sorus

slokasokat

AzsiflbOl

hoztak magukkal. Bela: "A magyar scrl6zes torllmelc"-b61.

Dr. Bevilaqua-Borsody

s6rf6ust a magyarok mAr a honfogJa14se16tt lsmert~k

vicc szerint az elelmes es ravasz vendeg legyet csempeszett feUg elfogyasztott sOrebe. Miutan a szegyenkezo pincer rogton hozta az ujabb teli kors6t. az illet6 nyugodtan sziircsOlhette tovabb a finom italt. igy masfel kors6val ihatott egy kors6 araert. Feladat: Regen hogyan tciroltflk a sort?

HAJDANI KULTELKI TANKONYVIR6K


Hajdan. ropke SZelz esztend6vel eze16tt igen sokoldaltiak voltak a neptanit6k. Nemcsak a diszesen formaJ.tbetuk es a rejtelyes sz8mok vilagaban mozogtak irigylesre melt6 biztons3ggal a kackias b~szU oskolamesterek. hanem meg a hegedut is megsz6la1tattAkctganyprimas m6djara. ha ugy kivanta a siIVa vigad6. adta-teremtette vilAg.

32

A j6 pedag6gus emberteremt6 hatasa tanitvanyaiban folytatta eletet. es az er6t ad6 emlek tovabb gylin'izott a feln6tte valt. egykori diakok csaladi es rokonsagi koreiben. A Szent Laszl6 uti iskola igazgat6-tanit6janak. SChon J6zsefnek az emleket azonban meg az altala irt es osszeallitott tankonyvek is meg6riztek. Schon J6zsef a kiegyezes el6tt egy evvel kezdte meg tanit6i palyafutasat. es hosszu tanitas utem. 1899-ben valasztottak meg igazgat6nak. Trajtler Karoly tanit6tarsaval osszeallitott egy tankonyvet a Magyar ABC es olvas6konyv az elemi n.episkolak els6 osztQJya sZQ:mara cimmel, amely 1906-ban mar masodik kiadasban latott napvilagot. Schon J6zsef iskolaigazgat6 - aki az "iparostanoncok" egyik elmeleti osztalyat vezette - tankonyveben a magyar nepkolteszettel. J6kai M6r. Czuczor Gergely. Gyulai Pal es P6sa Lajos verses es pr6zai feldolgoz8.saival . A miniszleri engedelyezes SZlfma 54365/1906. ismertette meg kis tanit.vanyait. Hason16an sikeres. miiveltseget alapozO es hagyomanyteremt6 tankonyvir6i tevekenyseget fejtett ki Hajnal Adolf. a Vaci uti iskola igazgat6ja. Tobb AZ UJ TANTERV ~S UTASiTAS 8ZERINT szerz6tarssal egyiitt irt tankonyve. Olvas6konyv DR ALEXANDER BERNAT az elemi n.episkolak masodik osztQJya szamara, BARNA J6NA8, .ILl.JNAL ADOLF ~8 8RETVIZER LAJ08 1898-ban mar a tizedik kiadast erte meg. Evuzedeken at ebb61 a tankonyvIII. OSZTALY b61 ismertek meg a kiiltelki gyermekek az erkolcsJUSZKO BELA 31 RAJZAVAL es magatartasfonruU6 elbeszeleseket. amelyek e16segitettek '-az emberi BUDAPEST ST HIPFELlele KO~YVKIAD6HIV ATA 1. egyiittelest az iparkenilet tarka etnikai szalakkal at1906 sz6tt kulturajaban. Hajnal Adolf reszt vett olyan iskolai o1vas6kOny- ~ ...;... ...;..._---..;J vek OsszeaIlit:Asaban.ameR~gt taDk6DyY cfmJapja lyeket a fOvaros m. es IV.
KOZREMUKootSEVEL SZERKESZTETTEK

33

osztalyos kisdiakjai reszere jelentettek meg 1906-ban. A kiiltelki tanit6k reszvetele a favarosi tankonyvirasban hozzajeirult ahhoz. hogy az iskolai oktatas nem szakadt el az iparvaros helyi tarsadahnanak hus-ver va16sagat61.

Feladat: 1. Keress fel idOs lak6kat a XIII. kerilletbenl Milyen tankonyvekbOl tanultak? 2. Jegyezd fel regi iskolai emlekeiket!

A PANNONIA ALTALANOS IS KOLA TORTENETEBOL


4' ~"

Az iskola bejaratanal. a belsa fal sziirke marvanylapjan nagybetUs felirat adja tudtul, hogy az impozans epiilet szazadunk elejen. Barezy Istvan favarosi polgarmester iskolaepitO programjanak a kereteben jott letre. 1909 es 1912 kozott kileneven tervezett iskola koziil mindossze otvenot epiilt fel 967 tanteremmel es 31 359 000 korona koltseggel. Budapest koz6nsege kerelemmel fordult a favaros tanaesahoz, hogy jeiruljon hozza egy elemi iskola es 6voda epitesehez a Pann6nia. a Berzenezey es a Tutaj ute a altal hatarolt telken. Az engedely kiadasa meglehetasen elh fu6dott. mivel a kiszemelt telek a szazadfordul6 utani elsa evtizedben a legszeszgyar (gazgyar) tulajdona volt. Tartottak att61 is. hogy a telek mellett akkortajt elhalad6 korvasut gazmozdonyai tiizet okozhatnak. Vegiil az epitesi engedely kiadasara 1910. okt6ber 30-an keriilt sor. A tervezessel a neves epiteszt. Schulek Janost biztak meg, aki mar korabban bemutatta terveit a favaros tanaesanak. Az iskolaepiilet terveinek megval6sitasara biztositott 873 000 korona eleg esekelynek bizonyult. ezert meg ket alkalommal szavaztak meg az epitkezes folytatasara jelentas osszegeket. A munka a tornatermek felszerelesevel zeirult. A rovid ida alatt felepitett iskola harom emeleten 40 tanterem. harom szertar es ket tornaterem kapott helyet. Gondoskodtak a tanul6k nemek szerinti elkiiloniteseral az akkori nevelesi elveknek megfelelaen. A tanitas 1911 szeptembereben indult meg a Pann6nia Elemi Nepiskolaban. Az elsa bizonyitvanyokat 1912-ben adtak ki. Az iij epuletben polgan fiuiskola is miikodott.

34

Pann6nia

Alta1Anos Iskola

Az iskola tanit6inak megterheh~sere jellernzo volt. hogy az 1868. evi tOrveny ertelmeben meghatarozott 80 tanul6nal tObb jutott egy-egy tanerore. A betegsegek miatt erosen hullfunzott a tanul6k letszama a tanevek folyaman. Sot. fertozo betegseg kovetkezteben az 1918-19-es tanevben nehany hetig az egesz iskolat hat6sagilag zarva tartottak. A bukasok gyakorisagab61 es a sun1 mulasztasokb61 ad6dott. hogy a Pann6nia utcai iskolaban eletkori szempontb61 nem voltak egyontetu. osztalykozossegek. A tanul6k kozti eletkori kUlonbsegek nemelykor meg a harom-negy evet is meghaladtak. A trianoni torteneti valaszt6vonal hatasa elesen megmutatkozott a iskola tanul6inak nyelvi jellegeben. 1919 elott gyakori volt a szlovak. nemet anyanyelvt1 diak. Elvetve el6fordultak roman. lengyel vagy szerb anyanyelvt1ek. 1919 utan a nernzetisegi nyelveket beszel6k szama fokozatosan csOkkent. es a magyar anyanyelvt1seg kizar6lagossa valt. .KUlonosen figyelemreme1t6k szarnunkra a tanul6k szocialis koriilmenyei. A Pann6nia utcai elemi iskolat az als6bb tarsadalmi retegek gyermekei latogattak. Az 1913-14-es tanev egyik el6meneteli es mulasztclsi

35

napt6jaban ilyen bejegyzesek olvashat6k: ..AMargttsztgeten egyik teniszpalyan delutfm la.bdf.Ltszed, s &mtatt nem tud keUl> eredmenyt felmutatni. a tanuLasban. " - "Delutdn peksiLtemenyeket hord let Mzakhoz. Ez elvorya a tanuLaswl. s ezert gyenge." - "Delutdn doMnyt6zsdeben aM S ez tanuLasaban erezhet6. Ez id6 ota nagyot esett." Az els6 vUaghaboru k5vetkezteben 1915-ben jelent6sen csOkkent a sziiletesek szama. K5vetkezmenyei a Pannonia Elemi Nepiskolcibanis megmutatkoztak. Mig az 1919-20-as tanevben 13 osztcllyt nyitottak hat evfolyamon. addig 1925-ben mar esak nyolcat. Utszamuk nem haladta meg az akkor szokasos 40-45 tanulot. Az 1920-as evek vegere e~kkent a tanulok mulasztasa. Az iskolaba jaras rendszeresse vaIasa kedvez6en hatott a tanuImanyi eredmenyekre. joval kevesebb tanulo kenyszenilt evismetlesre. A Pannonia Elemi Iskola osztaIyain bellil is esokkent a tanul6k kOztl eletkorbeli kiil5nbseg merteke. A harmineas evekben mar lenyegeben azonos eletkoruak jartak meghataroz6 t5bbsegben az iskolai osztaIyokba. A Pannonia uteai iskolasok szamara az els6 nyaraltatasi akei6kat az 1919-20-as tanevt6l fogvaszeIVeztek.A Reformatus Egyletrendezeseben belf5ldi utazas kereteben Adasztevelre jutottak el a gyermekek. A VI. kenileti Ftird6gondoz6t61Cegledre es Balatonszabadiba utazhatott egyegy n5vendek. Az Orszagos Gyermekved6 Ligaj6voltab61a huszas evekben Svajeba es Hollandiaba utazhattak egyes gyermekek. K5ziiliik nehanyan egeszen j61 megtanultak franeiaul vagy hollandul. A belgiumi es hollandiai iidiiltetes 1928-ban megszl1nt. de a barati kapesolatok a nyugati fogad6 esaladokkal gyakran meg fel evszelzadonat megmaradtak. Kis attekintesemben nem targyalhatom a Pann6nia Elemi Nepiskola epiileteben ml1kod6polgclrifiuiskola tortenetet. megis meg kell emlitenem. hogy a harmineas evek elejet61.Mohaesy Istvan vezetesevel megtnwtott Diakelhelyez6 Akei6 kereteben szamos vegz6s n5vendeknek ajanIottak fel elhelyezkedesi lehet6seget ipart es kereskedelmi paIyan. A Diakelhelyez6 Akei6nak 1935-ben. tehat haromeves rendszeres ml1kodes utan 225 vaIlalattal volt kapesolata. A tanul6k f6leg a szereI6-. ml1szereszes vegyesipart munkahelyek irant erdekl6dtek. Csak keveseket vonzott a kereskedelem. a nyomdasz- vagy az elelmiszertpar. 1939-t61 egyre inkabb er6sOdott a mclsodik viJilghaboru hatcisa. A tanu161f)usagkatonat magatartasanak kialakitasat szolgaIta a magyaros intezeti sapka (Bocskai- vagy leventesapka) bevezetese. A tanu16k koswnt~skent ett61 az id6t61 fogva esak a katonai ttsztelgest alkalmazhattak. Tevekenysegiiket a tanarok kiilOnb0z6veunyszavat irflnyitottflk. Ekkor zajlottak Ie az els6 legvedelmi rtad6k. es a tanul6k 12 eves korukt61 kezdve leventekikepzesben reszesiiltek. A polgart fiuiskola tanul6i 1940-ben a Vaei utra voltak kenytelenek attelepiilni. mert a

36

Pann6nia utcai epiiletbe katonasagot szaIlcisoltak be. Molnar Zoltan tanar vezetesevel megszeIVeztek a Bajtarsi SzolgaIatot. amely a harcteren lev6 sziil6ket tartotta nyilvan. Ha a mai kor esemenytortenete valahonnan ismertnek tiinik. ez nem az urlenyek tevekenysegenek kovetkezmenye. Csak fel kell eleveniteniink legiijabb kori tortenelmiink nehany elfelejtett mozzanatat. hogy vilcigosabban lassunk jelenkorunk swvevenyeben.

Felaclat: Keszits jelveteleket neMny keriileti iskoltLrlJU

A OOMB UTCAI ISKOLA TORTENETEBOL


Az iskola Csata utcai oldalan emlektabla hirdeti. hogy a sokat megelt epitmeny hajdan Barczy Istvan poIg<irmester epitesi programjanak masodik ciklusaban. Baumhom Lip6t muepitesz teIVei szerint epiilt az 1910-1911. evek soran. A haromemeletes es 27 tantermes iskola felepitesenek klHtsege 744 000 korona volt. A felepiilt iskolaban 1911. szeptember 9-en kezd6dOtt meg a tanitas. 698 fiiitanul61ratkozott be. Az atlagos osztaIyletszam mai tapasztalataink szerint feltun6en magas volt: 55-60 tanul6 jart egy-egy osztaIyba. Az iskola els6 igazgat6ja Kovacs Bela lett. aki 1914-ig. az els6 vilcighaborii kitoreseig vezette ezt a fontos oktatasi intezmenyt. A GOmb utcai iskola kiemelked6 pedag6gusakent tartjuk szamon Drozdy Gy6z6 tanit6t. aki 1912 es 1947 kOwtt mint nernzetgyUlesi kepvisel6 tevekenykedett. hat evig az Amerikai Magyar Revizi6s Liga vezet6je volt. szerkesztette az iRAs cmu magyar lapot. elete soran 26 konyve jelent meg. a f6varosi szinhazak tobb szindarabjat adtak e16. Az iskola egyeves mukodese utan az intezmenyben a leanyiskola vezetesevel Vadasz Vilmost biztak meg. Az oktatasiintezmeny tevekenysege gazdagodott. amikor megalakult az iskolan kiviili Nepmuvelesi Bizottsag helyi szeIVe. amely kultiirdelutanok es ismeretteIjeszt6 el6adasok megrendezeset pr6baIta a komyeken lak6 sziil6kkel a kozOssegi kapcsolatok tavlatait megteremten1. Az egyik sziil6i ertekezleten hangzott el dr. LOnmd Le6 el6adasa Hogyan vect.ekezzilnJea ragQlyos betegsegek ellen? cimmel. Tribler Sarolta Csaltui es tskola cmen tartott el6adast.

37

Elismeressel tekintiink a mult helyi esemenyeire is. hiszen ezeken az ismeretteIjeszt6 el6adasokon az els6 vilaghaborU el6tt nem kevesebb. mint 200-250 sziil6 vett reszt. Ma mar esodalkozunk a reg lepergett evtizedek szamos esemenyen. Az els6 vilaghaborU el6tti evekben altalanos volt. hogy a munkasgyermekek mezitlab jartak iskolaba. A tel bealltaval, a zimank6s id6 bekoszontevel a szegeny gyermekek meg lyukas eip6vel sem mehettek el hazulr61. Kovacs Bela. a Gomb uteai nepiskola els6 igazgat6ja eip6javit6 miihelyt hozott IHre. ahol januart61 majus kozepeig ingyen javitottak a raszorul6 gyermekek eip6jH. Az 1912-es ev telen 414 eip6t talpaltak meg a szegeny munkasgyermekek szamara az iskolai eip6javit6 miihelyben.
Ha nem emlekezilnk. akkor a tarsadalomjormQl6 es kozossegteremt6 regiseg sqjat karunkra a mUIt mely kiLgaba hull. Ezert idezziik Huber

Antal tanit6 emlekH. aki 1915-ben az olasz fronton tiizersegi tiiz soran 6riilt meg. es az Angyalfoldi Tebolydaban fejezte be fOldi palyafutasat. Hagymasi Pal. a Gomb uteai iskola masik pedag6gusa 1917-ben h6skent halt meg a fronton. Westermayer Antalt. az iskola baloldali erzelmii nevel6jet a huszas evekben tobbszor meghureoltak. Az oktat6-nevel6 intezmeny tOrtenetehez az is hozz<itartozik. hogy az 1927/1928. tanevben itt tanitott Pogany Em6. a Szoeialdemokrata Part tagja. akinek emlekH szamos politikai targyU tanulmany es konyv 6rizte meg.

Feladat: Keress olyan hires embereket. akik AngyaljOld iskolaiban tanultak vagy tanitottak!

Feher kutya, autos Uldozes, szextilmok ...

GYERMEKALMOK A TUZER UTCABOL

Sokan ugy velik. hogy bolondsag az almokkal foglalkozni. Ha az emberek almait elvetjiik. kulturank jelent6s reszer61 nem vesziink tudomast. Csakhogy az aImok megfejtesehez tiszteletteljes alazattal es szakertelemmel kell kozeledniink. igy sem biztos. hogy kovetkezteteseink helyeseknek bizonyulnak.

38

LEGUJABB EGYPTOMI

ALMOS KONI"17.

Nezze komam asszony, tiz krajczarert mit nyerhetne, Tiz krajczarert mily gazdag asszony lehetne PESTElW, 1855
NyoDlalja es kiadja B u c s Ii n
. s kaphal6 Uri-alcza Jankovjoshilo
8 Z

k Y A I8

i0

szllglethiz kllnyveabolljaban

39

Nagyon 5niltem. amikor par ewel ezel6tt Bokorne Frisehfeld Marta tanarn6 a Tt"izer uteai AItalanos Iskolaban keresemre dolgozatot iratott a 14 eves gyermekekkel. A serdiil6 tanul6k arr61 szamoltak be irasaikban. hogy szoktak-e almodni. es ha !gen. akkor mit. A 28 diakdoIgozat behat6 tanulmanyozasa utan az alomelmenyek rendszerezesere es tipizalasara kenilt sor. Kideni1t. hogy a tizenevesek alomelmenyei nemi megoszlas szertnt lenyegesen kiil5nb5znek. A lanyok aImaiban meglep6 gyakortsaggal egy hagyomanyos jelkepnek szamit6 allat. a kutya szerepel. Napjaink angyalf5ldi serdiil6 lanyainal ez a tradieionalis szimb6lum megmaradt. Ajelkephez idezem Buesanszky Alajos Legujabb egyiptomi aImosk5nyvet. amelyet 1855-ben adott ki Pesten: "Ebet lLLtni gyonyonlseg. de a jeher Jobb. mint a mas szirul eb. " A 14 eves fiuknal egyik jellegzetes alomtema volt az aut6zas. a motorozas: a 17 fiu k5ziil negyen aImodtak err61. Az aut6. a motor ugymond nem hagyomanyos alom. igy erthet6 mOdon a reg! aImosk5nyvben nem emlitik. Viszont az aut6s iild5zes a modern kalandfilmek gyakran visszater6 reszlete. Az aut6 az angyalf5ldi tizenevesek aImaiban mind vagykent. mind elrtaszt6 elmenykent el6bukkant. Az iild5zes a fiuk masikjellemz6 alomtipusa - azonban a lanyoknal mar hianyzott. Nem 6hajtok ezzel kapesolatban messzemen6 freudista magyarazatokba bonyol6dni. de ugy fest a helyzet. hogy az 5reg beesi lelekelemz6 mesternek igaza volt. Ez a lelki jelenseg kapesolatban v~ a ferfiak nemi fejl6desevel. Az alomfajtak rendszerezeseb61 ugy tiinik. hogy a fiukban er6sebb az aggodalom a sziil6kt61 val6 esetleges elszakadas miatt. mint a lanyokban. Bar ilyen esekely adat birtokaban veszelyes lenne tulsagosan hatarozott k5vetkeztetest levonni. A lanyok szorongasos aImai alapjan feltetelezhet6. hogy benniik nagyobb a felel6ssegerzet. mint a fiukban. hogy tarsadalmi beilleszkedesiikre kisebb az esely. mint a fiuk eseteben. A szexualitas temak5reben jelent6s a vagyaImok jelentkezese. Er6s intenzitast mutatott mindket nemneI. A serdiil6knek a masik nemt61 val6 konzervativ elzark6zasa a varosi 1dscsalad kohezi6jat bizonyitja. ugyanakkor j elzi a szexuaIis fesziiltseg j5v6beni kulturaIt es az eletkomak megfelel6 feloldasanak sziiksegesseget. A kalandos utazasokt61 az angyalf5ldi uf6cskakig teIjed6. rendkiviil nagy sz6r6dast mutat6 alomtemak mind-mind bizonyitjak a televizi6zas es a vide6zas teIjedeset. amelynek emlekei a serdiil6k e.ueli alvasaban gyakran visszaternek.

Feladat:

AlmoskonyvekbOl

keresd ki neMny alDm Jel.entesetJ

40

HOGYAN SZULETETT AZ ANGYALFOLDI JOZSEF ATTILA SZiNHAz?


Kevesen tudjak rna mar. hogyan jott letre az els6 peremvarosi szinhaz Budapesten. A ket vilaghaborU kozt az iparvarossa fejl6d6 kiiltelken elenk kulturaIis tevekenyseget folytattak a munkcisotthonokban. A fasok Ipoly uteai keriileti osszejoveteli helyen vagy a kivcilt vasmunkasok Reitter Ferenc uteai otthonaban nemesak szakegyleti tagdijaikat fizettek be az ide latogat6k. hanem olykor-olykor a viharos sikereket arat6 sziniel6adasok bemutatasakor maradand6 elmenyben volt resziik. 1945 utan a Rakosi Matyas Kulturhciz a XIII. keriilet egy regi6janak mutatta be a helyi muvel6desuj lehet6segeit. es a mozizas egy kornyekre kiteIjed6 hatasat ereztette nem lebeesiilend6 sikerrel. Sz6116siMikl6s. az egykori tatai gyaros 1945 utan es az otvenes evek , elejen mint vcillalkoz6 szervezett cillami megbizasb61 kereskedelmi vcillalatokat. Ger6 Ern6. az MDP egyik akkori vezet6je kijelentette.hogy j6 Ienne letrehozni a peremkeriilet els6 szinhazat. hiszen a rendelkezesre cill6 epiilet amugy sines kihaszncilva. Szuromine. a XIII. Keriileti Tanaes nepmuvelesi osztcilyanak hajdani vezet6je Varga Sandorhoz. az Erkel Szinhciz'muveszeti vezet6jehez fordult segitsegert. A gyakorlati kerdesekhez. muszaki problemcikhoz nem ert6 muveszeti vezet6 a baratjat. Sz6116si Mikl6st ajcinlotta az epiilet atalakitascinak elvegzesere. illetve a jelent6s munkcilatok megszervezesere. Az indulas el6tt a terem akusztikcijat ugy pr6bciltak ki. hogy meghivtak Domahidy Laszl6 operahazi tagot. aki a kisszinpadon elenekelte a Bank banb61 a "Hazam. hazam" anat. fgy bizonyosodott be. hogy nagyon j6 akusztikcija van a teremnek. Az epiilet atalakitasa 1952-ben megindult. Mivel a XIII. Keriileti Tanaesnak esupan 27 000 fOrintja volt. a helyi vcillalatok ajcinlottak fel segitsegiiket. A legtobb tamogatast a Lang Gyar doIgoz6i nylijtottak. A Magyar Aeel az atepiteshez sziikseges anyagokat biztositotta. Az epiiletanyagok szaIlitascit a Vaei uti MEH-vcillalat vegezte el. Az Aut6teehnika Vcillalat tanul6i vciltott muszakban jottek doIgozni. es igy fejeztek be a bontasi munkcilatokat. A Betonutepit6 Vcillalatt61 foldtOr6 legIcilapaesot kiildtek. hogy kialakitscik a szinpad el6tti terseget. A felelmetes epit6kolosszust a Vasszerkezetek Gyaranak hozzaert6 munkasai szedtek Ie kes6bb. A szinhciz epitesi munkaIatai olyan gyorsan haladtak. hogy 1953. november 12-en megnyilhatott az els6 angyalfoldi szinhaz a Nernzeti

41

Szinhaz muveszeinek kozremukodesevel. Annyian jelentek meg a bemutat6 eloadason. hogy sokan kinn rekedtek a szinhazb61. Reszukre egymast kovet6 ket napon megismeteltek a bemutat6 el6adast. Angyalfold. a ..munkaskerulet orommamorban iinnepelt. Ekkor meg a killvarosi teatrumnak Deryne Szinhaz volt a neve. A tarsadahni osszefogassal felepiilt kiilvarosi szinhaz nagy lendillettel kezdte az evadot. Folytat6dott benne a munkcisotthonok hagyomanya. amelyben a muvel6des es a sz6rakozas helyi formcii evtizedekkel el6bb mar kialakultak. Sz6116siMikl6snak. a szinhaz megalapit6janak killonos erzeke volt. hogy kitalalja a nez6kozonseg igenyeit. 1953. november 15-et61 Herve NebaneSviragjat adtcik el6 az Operettszinhaz muveszeinek felleptevel - Hazy Erzsebettel. Greguss Zoltcinnal. Kiss Ilonaval. Zentai Annaval. Fekete Pallal. hogy esak a leghiresebb muveszeket emlitsem. A siker sosem maradt el. A Nebanesvirag 76 alkalommal kerult el6adasra az angyalfoldi szinpadon mindig telt haz mellett. . A masodik bemutat6 a Gill baba eimu operett volt. amelyre a darab szerz6je. a nepszeru Huszka Jen6 zeneszerz6 is ellatogatott zongoramuvesz leanyaval. A fellep6 muveszeket. Maleezky Oszkart. Greguss Zoltant. Koltay Valeriat. a kes6bb Drezdaba szerz6dott Karaesonyi Magdat szivebe zarta az angyalfoldi kozonseg. A belvarosi szinhazak vilagaban felfigyeltek az uj peremkeruleti teatrum sikereire. Sz6116si Mikl6s a nemreg letrehozott intezmenyt Deryne Szinhaznak nevezte el. Majd Szendr6 J6zsef. a Faluszinhaz akkori vezet6je ugy mondta. hogy vandortcirsulatokrajobban illik ez a nev. Ezutan kapta vegleges nevet az angyalfoldi J6zsef Attila Szinhaz. Szinhazi szakemberek pr6baltak a kiilvarosi teatrum sikerenek titkcit felfedni. Erre igy emlekezett Sz6116si Mikl6s. az egykOri szinhazalapit6:
..Egy alkalommal. a megnyitas uttm kb. Mrom hbnappal kaptam egy telefonertesitest a Fovtirosi OperettszinhQzb6l. Gaspar Margit. Kossuthdjjas ir6. akkori szin.htlzigazgatb kerte. legyek szives. morugam et mi az oka annak. hogy az angyaljOldi szinhQzban minden jegy elkelt j6val az eloodLlSok e16tt. Ntiluk az OperettszinMzban csak 36 sztizaLekkal megy az el6adcis. pedig hattagu szeroezOgtirdtyuk ra.firu1.ltpropagandista vezetovel dolgozik. de a szinMzijegyeket igy sem tudjtik eladnL Csak Ugy tudja magat fenntartani az OperettszinMz. hogy a miniszteriumtbl jelentekeny osszegiL szubvenci6t kap. Meg igy is raftzeteses az operett."

Gaspar Margit igazgat6n6 arra kerte Sz6116si Mikl6st. adja at munkam6dszeret az Operettszinhaz vezet6 propagandistajanak. Mire Sz6116si igy valaszolt: ..Nezze. igazgatbna. nem keU atadni a munkam6dszeremet.
Olyan el6adcisokat kelljatszani, amelyeket szere( a kozonseg. Ez az en titkom. ha ezt annak lehet neveznL"

42

A vaIasz nem tetszett Gaspar Margitnak. Talan a j5v6ben feny derul arra. hogyan lett a J6zsef Attila Szinhaz a Magyar Nephadsereg Szin'hazanak Kamaraszinhaza. es kerult a HOI).vedelmi Miniszterium katonai iranyitasa ala. .
Feladat: 1. Mtert kaphatta az angyaljOldi szinhQz J6zsej AttUa nevet?
2. Ki volt Deryne?

A REGI PESTEN ATUTAZO ORVOSQK

Szent Kozma es Szent Damjan a III. szazadi keresztenytild5zes soran martirhalaIt halt ket arab orvos volt. 6k lettek a k5zepkori Eur6paban az orvoslas es a gy6gyaszat ved6szentjei. A kegyetlen Diocletianus csaszar szornyti uralma alatt meg gondolni sem mertek volna arra. hogy a XVI. szazadban gy6gyit6 szerepiiket az "irgalmas baratok" rendje fogja majd atvenni a kontinens nyugati reszen. Ennek a spanyol-portugaI eredetU szerzetesrendnek - tObbek k5zt - a Margit hid budai hidf6je mellett volt az egyik k6rhaza. amelyhez epit6anyagokat a Vizafog6hangyaszorgalmli teglavet6i keszitettek es szcillitottak. Az irgalmasok k6rhaza a mai ORFI el6djekent szerepelt hazai orvost5rtenetiinkben. Azorvostudomanyi egyetem 1784-ben II. J6zsefrendelkezesere telepiilt at a budai kiraIyi varb61 Pestre. Talan ez is oka annak. hogy a tOrteneti Magyarorszag teruleter61, s6t meg Nyugat-Eur6pab61 is szamos gy6gyszeresz es orvos fordult meg a regi Pesten a XIX.szazad els6 evtizedeiben. Az fl.tutaz6nak.akar kenyes b6n1 herceg. vagy szelt61cserzett garaboncias diak volt aZ illet6. a varoskapitanynaI kellett jelentkeznie. Itt nevet. szemelyi adatait a jelenlev6,hivatalnok bevezette avaroskapitanyi protokolIumba. Ily m6don maradtak meg ezek a kimutatasok a vaskos b6rkotesekben a XVII.szazad elejet61kozel a kiegyezesig. Segitsegiikkel megallapithat6. hogy nev szerint ki. mikor fordult meg a reg! Pesten. Az liz erzesem. hogy 200-300 evvel ezel6tt alaposabb volt az ellen6rzes. mint manapsag. A hivatalos rendelkezesek es a pesti orvostudomanyi egyetem hatasara neves gy6gyszertfl.rakmukOdtek a f6varos keleti reszen. Az OsztrakMagyar Monarchia videki gy6gyszereszeiitt szereztek be boltjuk szamara a megfelel6 gy6gyaszati termekeket.

43

Az 1821-1822-es evekben pI. a kovetkez6 gy6gyszereszek jartak a regi Pesten: Steer. Joisvar61 Malleter. Svolla Ferenc. Bielitzb61 Fischer. Egyt61 egyig a Belvarosba igyekeztek a varoskapitanyi protokollum szeoot. ami szakmai-kereskedelmi elfoglaltsagukra enged kovetkeztetni ugy 170-180 ev eltelteveI. A tavoli B.alkanr61 ide igyekv6 Kullunesus es a nemet foldr61 erkez6 Hoffmann Janos gy6gyszeresz 1821-ben es 1822-ben a J6zsefvarosba tartott. ami talan a pesti egeszsegiigyi hal6zat fokozatos teIjedeset btzonyitja. A legtobb orvos a Belvarost kereste fel a XIX. szazad elejen az atutaz6 vendegek kozuI. Nem csoda. hiszen itt laktak a f6nemest el6kel6segek. tehet6s polgaii csaladok. amelyek egy-egy neves orvos tektntelyes osszegii honorariumat kt tudtak fizetni. nem is beszelve a tud6s orvosjelentekeny Utikoltsegeinek megteriteser6I. El6fordul a hazai orvosok koziil Sz6ts. Karakas -es Goldschmidt Ignac doktor neve a varoskapitanyi protokollumokban. aktk 1822 szeptemberebeIi es okt6bereben atutaztak a regi Pesten. es a Belvarosba igyekeztek. Nemely doktor. mint pI. Gertinger Daniel a Lip6tvarosban a polgan csaladokatkeresett fel 1823 janufujaban. A Belvarosba kiilfoldi neves orvosok is ellatogattak a mult szazad huszas evetben: Ganagasch doktor Bukarestb61. Cattani doktor Triestb61 es Ami Dono. a medtctna egyik hamburgi ktval6saga. A fejl6d6 egeszsegugy 1822 es 1824 kozott pesti utazasra osztOnozte Balogh Janos eszekt. Baky Antal abonyi es Baits Baltazar temesvan orvost is. Erdekes feladat volt rnegaIlapitanom: vajon a Terezvarosban az 1800as evek elejen ja.rtak-e orvosok. hiszen ez a keriilet 1764. evi alapitasaval mindenkeppen uj volt a regi Pesten. Kiilteriiletet pedigo amely most reszben a XIII. keriiletet kepezi. kevesbe tehet6s emberek laktak. KulfOldi orvos elOfordulasa ebben az uj keriiletben a XIX. szazad elejen ktvetelnek szamitott. Bergrneister tiroli orvos latogatasa 1821. augusztus 25-en a Terezvarosban velernenyern szerint rokoni kapcsolatokkal magyarazhat6. hiszen a torok uralorn utani betelepitesek osztrak on5kos tartomanyokb61 tOrtentek. igy tjroliak is erkeztek az elpusztult tersegbe. A Terezvarosba latogat6 orvosok aItalaban magyar videkr61 jottek. mint pI. Janicsar doktor. Fil6 J6zsef Gyongyosr61 vagy Gyomay doktor Bekescsanadr6I. A XIX. szazadi regi Pesten atutaz6 orvosok aIlomanyanak megoszlasa osszefiigg a keriileti lakossag retegeinek tarsadalmi kiilonbsegeiveJ..

Feladat:: 1. Mit tudsz olvasmanyaid alapjan a regi orvosokr6l?


2. Mi volt a varoskapitdnyi
sziikseg? protokollum. es miert volt ra

44

FLESCH ARMIN ES A MADARAsz GYERMEKKORHAz .

UTCAI

A f6varos k6zgyillese 1917 -ben fogadta el azt a telVet. amely egy csecsem6- es gyennekk6rhciz letesitesere vonatkozott. A k6rhciz penzugyi nehezsegek miatt azonban csak 192~ november I-jen kezdhette meg mukodeset. mert az epitkezes befejezese es a k6rhciz felszerelese akadcilyokba utkozott. A k6rhciz els6 igazgat6ja. dr. Flesch Anum 1926-ban. az epitkezes idejen k:;!.pta megbizasat. Flesch doktor kivcil6 gyennekgy6gyasz szakember volt. Nemet nyelven itt gyennekgy6gyaszati m6dszertani osszefoglalasat nemcsak itthon. de kUlfoldon is fontos tankonyvkent hasznaItcik ket vilaghaborU kozti evekben. A Borsod megyei Aszal6 kozsegb61 szarmaz6 Flesch Anntn konyvenek soraib61 es gy6gyit6 tevekenysegeb61 egeszseges gyennekszeretet sugarzott. Az OlVosi paIya megkezdese el6tt az aszal6i fiatalember szamos videki tragedia szemtanUja volt. amikor az elemi er6vel pusztit6 jaivanyok rengeteg gyenneket ragadtak el szeme lattara az el6k soraib6I.

A mai Madarasz Utcai Gyennekk6rhciz 1929-ben meg a R6kus K6rhciz egeszsegugyi fi6kintezmenye volt. Jelent6sege mindenkeppen emelkedett azaItal. hogy a f6varos egyik leszegenyebb kerlileteben. Angyalfoldon mukOdott. mivel igy hozzcijarulhatott az itt tapasztalt sajnaIatosan nagymervil gyennekhaland6sag csokkentesehez. A k6rhciz ez id6ben kb. 180-200 aggyal rendelkezett. de a gy6gyitas mellett a szocialis feladatokat is magaenek erezte. Az ev vegi unnepeken a kis betegek ajantlekkal terhettek haza szUleikhez. gondvisel6ikhez. Csak a szegenysegi bizonyitvanyt kellett bemutatniuk a szUl6knek. es a gyakran munka nelkUl teng6d6k gyennekei anyagi ellenszolgaItatas nelkUl kaphattak meg a szukseges ellatcist. Flesch Anntn igazgat6 rokonszenves egyenisege kivaI6 olVosprofeszszorokat vonzott ide. A k6rhcizban fejtette -ki aIdasos gy6gyit6 tevekenyseget a harmtncas-negyvenes evekben ket nagyszeru sebesz: Milk6 Vilmos es Schmidt Lajos. A. kes6bbi es a mai gyennekgy6gyaszat. neves egyenisegei - t6bbek kozott Fono Renee. Sarkany Jen6. Halasz Stefania. Baranyai Elza es Flesch Istvan - a mai Madarasz K6rhcizban mdult el OlVosi p aIycij an. A masodik vilaghaborU esemenyei kozott hozott nepellenes fasiszta tOlVenyek tavozasra kenyszeritettek dr. Flesch Anntnt. aki 1943. december I-jen nyugdijba vonult. A k6rhciz ujramegnyitasanak evfordul6-

45

jan. 1972-ben. tiszteletet es szeretetet kifejez6 e~ekezesiil felallitottak a k6rhaz els6 igazgat6janak emlektablajat. Somogyi mester szep es melt6 alkotasat. . Remeljiik. sor keriilhet a k5zeljov6ben arra is. hogy utcanev 6rtzze a gyermekbarat orvos. dr. Flesch Armin onfelaldoz6 tevekenysegenek emleket a XIII. keriiletben.

Feladat: Sorog jel tiz budapesti. k6rhQzat!

DEMONUZO FITYISZ A ROBERTBOL


Amikor Septimius Severus afrikai szarmazasli r6mal csaszar (193-211) Transaquincumnal. a mal Rakos-patak torkolatanal sikeresen visszaverte kitlin6en atszervezett hadseregevel a kvadokat. tanacsad6ja egyj6l kepzett es emberfeletti kepessegekkel rendelkez6 egyiptomi varazsl6 volt. A r6mal csaszar annak k5szonhette gy6zelmet. hogy tabori varazsl6ja homokvihart tamasztotta mal Madarasz utca. Gy5ngy5si lit k5myeken. A szerencsetlen barbarok felelmiikben megzavarodtak. es futasnak eredtek. A r6mal legi6k katonai erre viszont szamyakat kaptak. es kiszoritottak a barbar ellenseget. Az egyiptomi varazsl6k eredmenyeinek hatasara is teIjedt a soknemzetisegu es kiil5nfele vallasokkal tarkan atsz6tt Pann6niaban. a mal Dunantlilon az Izisz- es Ozirisz-kultusz. Aquincumb61. a r6mal kor emlekei k5ziil el6keriilt olyan k6tabla. amelyen a bevesett hieroglifak. a Champollion 6ta megfejtett kepirassal r5gzitett sorok az Izisz-kultusz gyakorlatar6l sz6lnak es bizonyitanak. Az egyiptomi vallasos jelkepek es ta!izman jellegu abrazolasok k5z0tt igen fontos szerepet jatszott az emberi szem hagyomanyos kepi megjelenitese. A gonosz pillantast61 val6 agg6das az egyiptomi halottkultusz szakralis emlekeib61 szemleletes m6don rajzol6dik ki. A gonosz pillantas hatasanak elharit6ja eszerint egy sajatos ember! mozdulat. a fityisz a hiivelyknek a mutat6- es a k5zeps6 ul1 k5ze illesztese. A r6maiak feltehet6en egyiptomi hatasra - termekenysegvarazsl6 jellegu. tObbnyire valamilyen femb61 kesziilt emberkefigurakat viseltek a nyakukba akasztva. hogy a felejiik rranyul6 gonosz pillantast lekOssek. es igy hatastalanitsak.

46

A RObert Karoly koruti Nyir6 Gyula Korhciz elmegyOgyintezeteben _ a helybeliek Robert korhcizkent emlegetik - a mar sajnos elhunyt dr. Haitseh Emil nagynevli ideggyogyasz peldasan meg6rzott szakmai konyvtaraban, az ir6asztalon egy fcib61faragott kest pillantottam meg, amely a konyvek lapjainak felvcigasara szolgaIt. Markolata fityiszt mutat6, faragott embert kezfej volt. Ett61 fogva mindig az embert mosoly gy6gyit6 erejere gondolok, meg akkor is, ha nines kedvem nevetn1.

Feladat: Mery el a H6sok teren lev6 Szepmiweszeti Milzeumba!


Nezd meg az egyiptomi kitIllitf.Lst!

NOSTENY FARKAS A nRAVA UTCABOL


A hetvenes evekben erdekes romai k6 tOredeke keriilt el6 epiiletbontaskor a Drava uteab61. A faragott kovon R6ma alapitasi mondajeinak reszlete, az ikerfivereket szoptat6 n6steny farkas volt lathat6. A vilagszerte ismert mondat Livius. a hires latin tOrtenetir6 (1. e. 59-17.; 157 konyvben irta meg R6ma tOrtenetet, munkcijab61 esak egyes reszletek rnaradtak fenn) els6kent jegyezte fel konyveben. Livius szertnt R6ma alapjainak lerakcisa kozben Romulus. gunyol6d6 testveret, Remust egy kapaval ugy vcigta fejbe, hogy az menten szOmyethalt. Ugyanilyen r6mai k6 keriilt el6 1971-ben, szinten egy regi epiilet falainak bontasa alkalmaval a Lehel utea 11. szam alatt. Ogy latszik, hogy Livius tortenelemkonyve - legalabbis annak legjellemz6bb resze. Romulus es Remus mondaja - kozismert volt a Vizafog6 kozeleben lev6 Contraaquineumban es a Rcikos-pataknaI felepitett Transaquineum melletti varaeska lak6i koreben. Sajnos a r6mai kort telepiilesek elpusztultak.

47

Kes6bb a tOrtenelem sor<in az epOJetek koveit elhordtilk az ide teleped6k. es epit6anyagnak felhaszmlltak. Elgondolom. hogy ezeknek a dombormuveknek milyen vaItozatosan alakult az ut6eletiik. Hogyan tekintettek Arpad honfoglal6 magyaIjai ezekre a r6mai faragott kovekre. amikor seregestiil atkeltek a Rakos-patak dunai torkolatanal Obudara? A gyermekeket szoptat6 vadaIlat tOrteneti mitosza ugyanis nem ant teljesen tavol eletnkt61. Kaukazusi vandorlasaik alkalmaval hasonl6 mittkus elbeszelesekkel ismerkedhettek meg az el6magyarok. A gruz hegyilak6k oregjei. a 100-150 eves akszakaIok meg rna is regelnek egy csodaIatos n6steny szarvasr61, amely valamikor. a tortenelem hajnalan varazslatos kepessegu fiucskat szoptatott a lOOdbevesz6. irdatlan erd6k rejteken. A kaukazusi fiucska targytorteneti rokonsaga Romulusszal rna is szembetlin6. . A magyar eredetmonda. a csodaszarvas mondaja is hasonl6. A ket fivert. Hunort es Magyart a csodaIatos szarvasiin6 - aki tulajdonkeppen 6sanya volt - az uj hazaba csalogatta. A mongolok titkos tOrtenetenek bevezet6jeben meg a maga tisztasagaban olvashat6 I. Dzsingisz kan szarmazasanak mondaja. akinek anat6s6k voltak a sziilet: "I. Dzsingisz kan szannazasa. Elt egy kekesszilrke
jarkas. 1d az eg rendeltetesebOl sZilletett. Felesege egy r6tes szarvasiln6 . volt. Atkeltek a Tenggisz taoon, megszalltak az Onon jOly6 jorrasanal. a Burkankaldun-hegynel. ott szilletett meg fwk. Batacsikan. .. " (A Mon-

golok 11tkos Tortenete. Forditotta Ligeti Lajos. Budapest.

1962 .. 9. old.)

"A hasonlb totem-mondakban nemcsak a ket 6sszill6t kepzelhetik el allatalakban, hanem nagy kozmikus er6ket is. igy kilzd peldaul a jekete es jeher saman egymassal filstos bikaalakJaban. A tor6k-tatar nepeknek. de reszben az obi-ugor nepeknek hitviltJ.gat valbsaggal ellepik az allatos 6s6k. tillati jormat 6lt6tt hatalmas er6k. E hitviltIg vetillete megvan a ml1veszetben is. a n?gi sziberiai ml1veszetben, de meg az azt mege16z6 szkittLban is sok az egymasba kapaszk0d6. egymast rep6. marcango16 allat:" (Lasz16 Gyula: A "kett6s honfoglalas". Budapest. 1978 .. 67. old.)

A keleti pusztakon vandorl6 el6magyarsag jelentekeny id6t tolt6tt ttirk nepek k6reben. Az egyik tadzsik-kazah-kirgiz nepi elbeszel6 k6ltemenyben. a Korogliban a halott anyja meheb61 sziiletett mitikus kisfiut egy ttinderi kanca assa ki a temet6 foldjeb61. hogy aztan tejevel tilplaIja. Ezek a r6mal kovek - amelyeken a Romulust es Remust szoptat6 n6steny farkast 6r6kitette ;neg a nevtelen szobrasz - a Rakos mezejet61 a Duna feM tart6 ~honfoglal6 magyarokat az azsiat h6senekek egyes reszleteire emlekeztethettek. Feladat: 1. Olvasd el a r6mai regek k6ztil Romulus es Remus mondaJat! 2. Melyik mondakat ismered eredetmondatnk. es kalandozaskori mondatnk k6zti1? a honjoglalas-

48

Angyalfoldi villamos
PADL6RA KOPNI TILOS!

A KULTELKI VILLAMOSOK ~ ~ ~ ~ REGENYES ELETRAJZABOL


Ami6ta 1846. augusztus 15-en megnyilt Budapest es Vac kozott az elso vasutvonal, egyre er6sodott a diiborg6 kozlekedesi jarmt1vek robogasa a f6varos iparosod6 peremkeriileteiben. Az egykori Szena tert61 (a mai Kalvin tert(1) Ujpestig docogott vegig el6szor 1866-ban a 16vasut. Negy , evvel kes6bb mar makadamburkolat keriilt a Vaci utra szelteben-hoszszaban, hogy el6segitse a folyamatossa vaI6 tOmegkozlekedest. A 16vasut meginditasat el6szor Karolyi Sandor gr6f szorgalmazta, hogy ezzel sajat rakospalotai birtokait osszekosse a f6varos bels6 teriileteivei. Karolyi gr6f. a vaIialkoz6 polgarsag es a munkavaIlalasban erdekelt iparossag erdeke a helyi kozlekedes fejlesztese teren osszefon6dott. Ennek a tarsadalmi erdekazonossagnak volt koszonhet6. hogy 1872. majus 13-an, ot evvel a kiegyezes utan megindult a Budapest-UjpestRakospalotai Vasut (BUR) lovakkal kozleked6 el6dje, megpedig az Arpad ut-Pozsonyi ut-rakospalotai Kossuth utca utvonalon. A sajatosan er~ dekes, de hasznos 16vasutat 1896-t61 a villamos vaItotta fei. A haI6zat gyorsul6 fOldrajzi kiteIjedesH hozta magaval, hogy a BUR Vasut kiepitette a Ferdinand ter-Lehel utca-Beke ut-Pozsonyi utUjpest, Varoshaza-Karolyi utca-Baross utca-Megyeri ut villamosvonalat, amely 1907. december 17-t61 uj vonallal. a M6ricz utca-6sz utca-Nagyvarad utca-Arad utca-R6zsa utca vonallal b6viilt. 1911. marcius 29-t61 a BUR Vasut tovabb hosszabbodott a Tutaj utca-Karpat utca-Drava utca-Vaci ut szakasszal. Ezutan a f6varosi es helyi kozlekedestortenetben nehany olyan vaItozas ant be. amely a tOmeget szaIlit6 villamosforgalom fejlesztesere szolgaIt. 1925. marcius 16-an aIlitottak fel a villamosvaIt6t a Kadar utcanai. . Az1927 vegen IHesitett rakospalotai hurokvagany a BUR Vasut folyamatos korforgalmat tette lehet6ve. A BUR Vasuttal uj jelrendszer teIjedt el es vaIt meghataroz6va. Az egykori falusias jellegt1 szekerezesnek meg az emleke is hirtelen szerteszH foszlott. A BUR Vasut villamoskocSijain 191O-t61betlijelzesek (A-t61H-ig) mutattak az utazni kivan6knak, milyen vonalon haladhatnak. 1930-ban megszt1nt a BUR-jaratok bett1jelzese. hogy majd 1939-ben a szamoknak adja at helyH. igy lett az "A" jelzest1 BUR-vonalb61 90-es, a "B"jelzest1b61

49

A margitszigeti

16vasut a szAzadfordu16n

93-as, a "C" jelzesl1bol 91-es villamos. Sot. meg a kocsik szmenek es a szamokjellegenek is megvolt az infonnaci6s erteke. A Budapest Varosi Villamos Vasutnak (a BVVV-nek) sarga szml1 es paros szamu kocsijai voltak. A Budapesti Kozuti VaspaIya Tarsasag (BKVf) szerelvenyeit barna szinerol es paratlan szamair61 lehetett felismerni. A nagyvarosi arg6nyelvben a mai napig tUjanak vagy sarganak hivjak a villamost. Valamikor tehat a sarga is lehetett barna.

Feladat: LQtogassatok

el a Kozlekedesi

MUzeumba!

ELTUNT KOCSMAK ...


Ezelott j6 fel evszazaddal a regi Terezvaros kiiltelki reszen az Ujlip6tvaros peremen tobb vendegl6 volt, mint manapsag. Az egykori cipeszsegect ur, majd kes6bb esztergaIyos, Herem Ferenc 82 eves koraban ugy emlekezett, hogy egyediil a Szabolcs utcaban 11 kocsmat szamlaIt ossze a huszas

50

evekben. melyben szinte kivetel neIkiil roviditalt lehetett kapni. Emlekezett egy regi fogadasra is. Fiatal fuvaros legenyek fogadtak (valamikor 1935-ben), hogy az egyikiik negy es fel deci brandyt hajt fel egyszerre. Az illeta. aki hamaIjaban horpintette fel a gyilkos. haromcsillagos italt. megnyerte ugyan a fogadast. de egy 6ra mulva holtan esett ossze. Meg egy napig sem tartott a piinkosdi kiralysag! Ma mar csak az oregek emlekeznek Tulokne kocsmajara a Csongor utcaban. Tulajdonosa 50-60 evvel ezel6tt egy mogorva csend6r volt. akinek telt kebhl nejeert val6saggal bolondultak az angyalfoldi jasszok, a komyekbeli vaganyok. De sok adaz verekedes robbant ki, akar csak egy epeked6 ferfiui tekintet miatt! A mai "virgonc" nyugdijasok. a harmincas evek gyermekei emlekeiben el meg. hogy elhalt a zaj a Keppel vendegl6ben, amikor belepett a vaskezu ember. Szegenynek egyik kezefejet levitte a gepi fUresz. Tudtak, akit meglegyint. az meg halala utan sem felejti el a magas fiivet a Tamay-reten. Se szeri, se szama a regi eltunt kocsmaknak. A Faludi ute a es a Tomori utca sarkan alIt a ket vilaghaborU kozotti evekben az Erd6s vendegl6, amely a tripoliszi vaganyok gyiilekez6helye volt. Annak idejen egy teljes csend6rorsot helyeztek oda, mert a "kozegek" egyediil at sem mertek lepni a kiiszobet. A mai Madarasz-telep helyen huz6dott meg a hires-nevezetes Pista bacsi vendegl6je. A hajdan ismert kocsma teljesen eltlint napjainkra. S hogy tovabb soroljam. a mai Volan palyaudvar helyen, a Vaci ut 122. alatt mukodott a messzi fOldon ismert Dani-csarda. A harmincas evekben meg olvashat6 vendeghivogat6 versere nemreg j61 emlekezett a Vaci ut 170/ A-ban lak6 Szab6 Sandor: A Dani-csardaban duskalhat gulyasban, meleg pogacsaban. Hungaria uttal szemben, legbeliil a teli kertben. A Dani-csardaban rendszeresen fellep6 ugynevezett "trottyos zenekar" emleket rna sem mosta el az id6 teljesen. Osztrak nepi dallamokat, nemet tajak polgan dalait sodorta a szel a Vaci uton, amelynek reszletei, orok nyugtat6nak tlin6 zenei motivumai egyes zsid6 vallasos enekekben is fellelhet6k mar a kozepkor 6ta. Talan Obadja prozelitanak, a zsid6 vallasra attert keresztenynek koszonhetjiik mindezt. aki az els6 heber dallamot feljegyezte? Ezeknek a daloknak a varazsa zsongott egy kisfiu fiileben, aki a Vaci ut I09-ben jatszott Attila new occsevel. Ez a kisfiu mint Paul Horbiger osztrak filmszinesz lett vilaghirU a nemet sz6rakoztat6ipari cegek koz-

51

remukodesevel. Attila occsenek gr6fno szerepeben fellepo lanyaval. Christiane Horbigerrel gyakran talalkozunk mostansag a teve kepemyojen. a Guldenburgok oroksege sorozatban. A Gomb utca elejen volt a hliszas-harmincas evekben Kolcsenyi Pal Paksi boroz6ja. Franciaorszagi utazasa elott a kolto. Illyes Gyula is tObbszor megfordult itt. Ebben az idoben a Lehel utca 26-ban lakott. es gyakran vitt errefele az litja. Meg aztan nyilvan kereste azt a hangulatot. ami dunantlili sziilofoldjere emlekeztette az iparkeriilet sokszinusegeben. A ket vilaghaborli kozti evtizedekben a Rezhenger Muvek bejarata mellett hliz6dott meg egy fab6des epiilet. a Pintes new kocsma. Nem csak italoz6kat vonzott. A jeitekot kedvelok is felkerestek. mert udvaran "spargakugli" volt elhelyezve. A Lomb utcaban a Berlinger vendeglo egeszen 1948-ig mukodott. A nagy kerthelyiseges vendeglobe az elsa vilaghaboru elott vasamaponkent rendszeresen ellatogatott a SZivaros Heredi - termeszetesen - gyermekeivel egyiitt. Mig a csemetek korben szaladgaltak. a papa felhajtotta hagyomanyos sZiirkebaratjat. Majd a csalad hazafele tartott. mert varta oket otthon a mama az elkesziilt vasamapi ebeddel. Istenem. ha elgondolom. hany kocsma Wnt el a mindennapok forgatagaban! Szinte nyom nelkiil. Az Arpad hid es a mai Dagaly fiirdo helyen volt hajdan a Schneck-csarda. Mig a harmincas evekben csavargozos kozlekedett Obuda es Angyalfold kozott. az eitutaz6k gyakran felkerestek. Idovel feltOltottek a partreszt. es a hangulatos kiskocsma 1946-ban lebontasra keriilt. A Vaci lit es a Dagaly utca sarkan levo nepbiifet a helybeliek egyszeruen csak Nejlon-csardanak hivtcik. Ma godor van a helyen. amelyben a gaz szinte embemagysaglira nott. Tobbnyire azonban iizletek foglaltak el a hajdani vendeglok helyet. A Szent Istvan korut es a Hegedus Gyula utca sarkan volt korabban a Vig Matr6z etterem. hetkoznapi neven Matr6z csarda. Helyet most egy Interag-iizlet fogla~a el. A Beke lit 5-ben a hajdani Halaszkert rna aut6szalon. pontosabban Kontakt Aut6kereskedes. Az Arpad Hid etterem a nyolcvanas evekben szunt meg a Vaci lit 132-ben. pedig kimondottan elit helynek szcimitott. Kapujaban. a bejaratnal feher glaszekesztyl1s portas allt. elozekeny fohajtassal fogadta a betero vendegeket. Aki hazatert onnan. gyakran tantorgott. Nemhiaba igaz a kozmondas: .. A kocsmaros ugyan jelsegiti
a kabatot. de az iLgyved Lehilzza r6Lad."

Feladat: 1. ird ki a teLejonkonyvb6L neMny

vendegL6 nevet! 2. MiOta mUkodnek ezek a vendegLat6helyek?

52

KULVARoSI ,. ,.KABARt
A VACI UTON

Sok mindenr61 elfeledkezunk manapsag. Es meg sokkal t6bb az, amelyr61 halvany tudomasunk sincs a multbol! Vajon ki tudna felidezni Reichmann Ede emleket. aki a terezvarosi cirkuszban az 1870-es evekben nemajatekaval elbuvolte a kozonseget? Nevet csupan egy porosodo. korabeli eloljarosagi irat 6rizte meg.

~I (VI, Vaei ul 97) 1932. evi aprilis h6 23an. I~R ~ VMUlTI :'V ~ SZERVEZETTA MUNKASOK OTTHONA ~ ~I szombalon esle ponlosan orai kezdellel, a t} -"" Vaei ill 97) 1931 mareius 28-an, szorn- ~ ~I Baralsag miikedvelogarda kozremiikodesevel IR ~:. bal~n este 7 Oral kezdettel, a .Baratsag l:l:: ~ A BAR E' ~ miikedvel?garda kozremiikodesevel ~fK Tt}:"" l:l:: ~f t} ~ MUIOROI EITET ~ ~I- rendez, amelyre a szaklarsakaf es hozzalar I~R ~ ~.'. k h l.~ "",:. ~ rendez, melyre a szaktarsa at ozz~ ar
~
7 (VI
:'V
A

~f

~f

'M E G H i V 0
SZERVEZETT A vACJUTI MUNKASOK OITHONA

t~~ t}~.
:

t}

~~~~~~~~~~~~~*~
ME6HIVO

m a:

lozoikal szerelellel

meghivja a rendeziiseg.

~f ~f

MUS 0 R:
1. Szavalat: Foldi Pe'er

ff
~
~

~I

t} ~. t}

IR ~

z6ikat szeretettel meghlVJa a rendezoseg Szfnre kertil:

cS

"1

0-

:'V

~
.~

A frakk
Boh6z.1 I fmvo.'sban. trta: Vadrlal Ld.szlo Szemel~:~~di J6zsef . ~I~::ke:i. . . Schachay /lanka Jambor . . . . . . Bees Ldszl6 Agosta, felesege ... Gavuro i.l1 dda Huzlicsek JU8zcsdk Ferene

~
~.' ~ ~:
~

2. HACSEK ES A PUCCS
T,;". Jd" VAONAILASZLO.

~I ~I ~I ~I ~I ~ ~I ~I
~

~j6,e~. : : : : : : : : : : : : : : : ~~Jc~scst~s~~renc
Pincer Varga Imre

t}
IK
~
~

t<::

I~

3. Miidalok: T6th Lujza

4.

RA.JTA-RA.JTA
V"",;, I <".,.",'". '''''.
TO",

RmO.

ECleri Kovach Piroska ... Vargane. haZ'o'ezetono . .


B' F" < T:~as. o:z'oi;a

..

Voros Manci T6t!l Luj:a

K I - L . . : : ~ : : : : : : : : Eredo~~s]O:::/ Rozi .......... : . .. S:as; lolan

pr~~~za~~;a~:'

~o~~;
..

~;~n'ci Silhavy

}o:se!

~f

6.

H;~~!?T~'?R~?S
Erdodi ]Ozse! ]uucJak Ferenc Toth Lujza

~f "."" E,""

~I ~I ~I ~ ~I ~I ~

L. y.

Tarlo I\o1enyhert . ,

Kende " ........ K.ndene ............. Citta . . . . . . . .. . Doktor . . . . .. .

Y.,., Mane'
Lajo,

Ke:lll'iJ

KONFERAL:

JU9Zc,ak.

IK:~.
IR
~
A:

I~ IR IR:: I~ I~: 12 loj IR~ .. ' I~ ~::~ I.A.:

~ .tt:
:"r

j:
~ ~

Szobahi.y.

Kacagni _ megha!ni
lrta: Ma:t Dane~hely
Kaiser lstwltl

Turai Mac"

Szinmn 1 f.olvonasbuu. Yv-;tte Besnal'd


Bt:lSDUrd, az atyju "

~o ~

:~~~f~~H:~~
Yvette ~~~~jep:;~;enc lJl.ire, obalany Turai Maca Torlenik: 187Qbe", Szilueszter enel';11 Parasztkomedia 1 COl vonasban. trtu: Torok Rezso
Szemelyek: Mihaly . . ..,

szem'IYek:~ " Haszler lea

'''''':
':Y'

~ ~ ~
~
0"",:

Lakodalom
.

"'-~
~

Erdodi J6zsel ~~j~~~~'k~JciGyuI" Bees Laszlo ~ ~

Az eloadasl ponlosan 7 orakor kezdjiik. Eloadas utan tane zaroraig. Ruhalar.


J;"," - "",.,,;.

Buffet.
"';,..,; ;,., D,.",> O.

R,. ""'"

I~ v: EWadas ulan lane zar6ralg R ~ Ruhalar - Burrel I~ ~~~~~~~~~~~~~~~~~'tl

~t::

~~:~R; ~
Pista.

le.ao:,a

a fia . . .

Az eWadast pontosan 7 6rakor kezdjiik

"'-~.
:'V

i:!:
53

Kevesen gondolnak arra. mi tOrtent szazadunk hannineas eveiben a miivelodes es sz6rakozas teren Angyalfoldon. A Vaei tit 97 -ben miikodott ugyanis a Vaei Uti Vasas Munkasotthon. ahol ebben az idoben evrol evre. h6napr61 h6napra kozertheto. az elet sanyariisagat feledteto vigjatekestek. sz6rakoztat6 musorok es kabarek megrendezesere kerult sor. A harmineas evek elejen. rovid ket esztendo leforgasa alatt hat N6ti Karoly-vigjatekkal, hat Torok Rezso-komediaval ismerkedhetett meg a nezokozonseg a munkasotthon mukedvelo szineszeinek kozremiikodesevel. Tovabbi nepszeru es divatos vigjatekir6k. pI. Laszl6 Mikl6s. a feledhetetlen emlekii Vadnai Laszl6. valamint Mihaly Istvan boh6zatait es treffut is eloadtak a munkasotthon szinpadan. Mindaddig erthetetlennek Wnt elottem a szinhazi jellegu tevekenyseg. amig a korabeli meghiv6k alapjan ossze nem hasonlitottam az eloadott angyalfoldi boh6zatok. vigjatekok szamait a fovarosi kabare 1901 es 1944 kozotti miisoraval. Az eredmeny meglepo volt. A humoros miisorszamok zommel a Terez Koriiti Szinpadr61 szarmaztak. Tehat az a boh6zat. amely a Terez koriit 46-ban elhangzott. ket-harom evi kesessel a Vaei Uti Munkasotthon szinpadara is eljutott. A belvarosi polgarsag vigjatekai. a korabeli divatos parasztkomediak fokozatosan aramlottak a varos peremere. Angyalfoldre. Vadnai trefas jelenetei - pI. A frakk vagy a Haesek es a puees - tObb szinpadot is megjartak. amig a vasmunkasok kabareszinpadara kerultek. Kiilonben a Vadnai-szamok sikerere mi sem jellemzobb. minthogy egyes reszletei meg a hatvanas-hetvenes evek fovarosi viecfolkl6Ijaban is felbukkantak. Az a mondat. hogy "afelesege tegnap rault egy egypeng6sre. es nyolcvan filler kilatszik bel6le". Vadnai egyik kabarejelenetebol szarmazik. Vegiil meg egy erdekesseg! A Terez Koriiti Szinpad zenei vezetoje a harmineas evek elejen Lanyi Viktor volt. Htiga. Lanyi Sarolta ir6n6 az elso vilaghaborii idejen Angyalfold egyik iskolajaban tanitott. Szemelyiik kozvetlen kapesolatban allt a kabare kiilvarosi letrejottevel.

Feladat: 1. Mit jelent a kabare? Keresd ki a jelenteset a Magyar Ertelmez6 Kezisz6tarb6l! 2. Ki irta a Kabare cimu musicalt?

54

SULLYEDOTERULETEKANGYALFOLDON

Atlantisz. az elsiillyedt kontinens - rejtely. A fold aIland6 mozgasa viszont konkret. szembeotl6 val6sag. igy van ez a XIII. keriiletben. a f6varos eszaki reszeben is. A kornyek fOldmozgasait vizsgaI6 geogrMia eredmenyei szerint a tersegben ket keriiletresz mutat folyamatos siillyedest. Az egyik a DagaIy fiird6 es kornyeke. A masodik vilaghaboru idejen egy lancos bomba fUr6dott a fOldbe a DagaIy utcaban. Ennek nyoman itt h6forras tOrt e16. A mellette mutatkoz6 toresvonal kornyeken a talaj folyamatos siillyedeset eszleltek. Bendefy Laszl6 fOidrajztud6s Budapest tersegeben vegzett. szekularts mozgasokra vonatkoz6 kutatasai szerint 14 ev alatt a DagaIy utca. a Roppentyli utca es a Beke ut kornyekenek felszine 10-20 millimeternel is tObbet siillyedt. A XIII. keriilet siillyedest mutat6 masik resze a Beke ter es kornyeke. Ezen a reszen a talaj a Rakos mezejenek pleisztocen vegi homo~a. amely kb. ket es fel milli6 evvel ezel6tt alakult ki. Vegeredmenyben ez a hatalmas siksag a magyar alfoldnek a folytatasa. ellentetben a Gyongyosi ut kornyekenek a fOldtorteneti jelenkorban. 25 ezer eve letrejott. holocen mocsaraval szemben. amelyet csupan a mult szazadban kezdtek feltOlteni. Ez a talajtOltes tette lehet6ve a teriilet fokozatos betelepiileset. Tulajdonkeppen a terseg talajtanilag ket reszre oszlik: a Duna melletti say. a Vizafog6 taja kotOtt. agyagos talajra hordott kavicstakar6val rendelkezik. A Rakos-mez6 keletre es6 siksaga pedig homokkal fedett. amelyet a mult szazad els6 feleig sz616telepitessel kotOttek meg. Az eredeti erd6takar6 helyebe tObbnyire akacosok keriiltek. A Rakos mezejenek termeszeti adottsaga. az alfo1di siksag mint termeszeti tenyez6 lehet6ve tette a Pestr61 kitelepiil6 ipari letesitmenyek fogadasat. A teriiletek tranzitjellege tovabb er6s6dik. mig az ipari letesitmenyeket a szoigaItat6 szerepu intezmenyek vaItjak fet A Duna-parti keriiletresz beepitesehez a vizafog6i ved6gat letrehozasa volt sziikseges. amely a vaci orszagut fejleszteset hozta magaval. es emelte vegiil is az ut jelent6seget a jellegeben es fOldrajzi kiteljedeseben vaItoz6 szallitmanyozasban.

Feladat: Mit tudsz Atlantiszr6t

az elsUUyedt jOldreszr6l?

55

ESKUvOI TAVIRATOK 1917-BOL A csANG6 UTCABA

Ambrus J6zsef. akit a baratai es ismer6sei KOnyvesJ6skakent emlegettek. naIa tett hitogatasom alkahnab61 egy paksametat ajandekozott nekem. Kidenilt. a kis papircsomag 55 regi taviratot tartahnaz. amelyek tOrteneti erteke abban rejlik. hogy egyiitt maradt mindaz 1917 okt6beret61, amiket az ifju Rosenbergeknek kiildtek rokonaik es ismer6seik a Csang6 utca 8-ba. eskiiv6jiik napjan. A taviratokat felad6k new szerinti csoportositasab61 kideriilt. hogy Rosenbergek Abaujszant6r61 jOttek fel a f6varosba. es a nagysziil6kkel rokoni kapcsolataikat apoltak. A taviratok felad6inak csaladnevei zOmmel kOzepnemet eredetiiek. Ebb61 a tenyb61 kOvetkeztetni lehetett a rokonsag nyugati polgan hovatartozasara. A magyar csaladnevek a gratulaI6k kOzOtt a videki eredetre utaltak (pI. Boromisza. Kovacs), vagy kifejeztek a videki polgarsag asszimilaci6s tOrekvesenek er6sseget (Szekely. Veig6. Fodor. Renyi). A f6varosban. er6s osztrak-nemet etnikai kOmyezetben. a kulturalis sokfeleseg kOzepette erthet6 m6don megmaradtak az els6 vilaghaborU idejen ezek a csaladnevek. mint Deutsch. Weisz vagy Herzog. Rosenbergek rokonsaga es ismeretsegi kOre mar 1917-ben Budapestre Osszpontosult. mint ah.ogy ezt a 35 tavirat mutatta. Erkeztek azonban j6kivansagok tavolabbr61 is: Becsb61, Eszekr61, Szabadkar61 vagy ErsekUjvarr6I. E Trianon el6tti polgarcsalad peldajan lehet latni a rokonseigi szaIak es az ismeretsegi kOr fOldrajzi kiteIjedeset. Erdekes az 55 tavirat sZOvegenek tartalom szerinti csoportositasa: 10 tavirat felad6ja csak "szivb61 gratulalt" az ifju pamak; 17-en kivantak sok szerencset; 10-en tartottak fontosnak a boldogsagot; 18-an szerencset es boldogsagot is kivantak az fiataloknak. A szerencse ilyen er6s hangsulyozasab61 a monarchia polgarsaganak letbizonytalansaga erezhet6 talan rna is. Es ez az erzes 1917-ben nem veletlen. Egyet tudok erteni Gutthard Imre t6kes vaIlalkoz6 j6kivansagaival: .. A boldogsQg nem mtaltmos beszerzesi cikk. De ezt szcillitsQJc boven az egek!" Odit6en hat ram rna is a pecsi Lefkovits bacsi fmom lakodalmi hUjjantaskent hat6 kedves tavirati s6haja: ..Mint mt.l.Jusinapsilteskor nyilik a vinig, iLgy viruljon eltetek. kiselje boldogsag!"

56

Rosenbergek eleteben. okt6ber kozepen igy kezd6dott a tavasz. Ennek azonban tobb mint 75 eve.

Feladat: oJ. Gyl1jts regi kepes levelezolapokat szilleidtot

nagyszilleidtol. .ismeroseidtol! 2. Mit lehet megtudni a regi levelekbOl. kepeslapokb6l? Lehet-e be16lilk kovetkeztetni a korabeli eLetmbdra?

AZ ORDOGBOCSKOR-SZIKLATOL ANGYALFOLDIG
BeszeIgetes Orsi Ferenc ir6val

A magyar tarsadalom tobb korosztaIyanak felejthetetlen muveszi elmenye volt a Tenkes kapitanya a hatvanas evek els6 felet61. A kalandokban b6velked6. Moszkvcit61Mong6limg. Nemetorszagt61 Vietnamig kirobban6 sikerrel bemutatott tevefilmsorozat es a szamos kiadasban megjelent torteneti kalandregeny val6di fogalomma vaiL Hatasara a keresked6kt61 tucatszamra kapkodtak el a turistak a karikas ostorokaL Divat lett kulfoldon akkoriban a kuruc kori versek olvasgatasa is. Sokan nem is gondolnak arra. hogy a Tenkes kapitanyanak szerz6je. a del-magyarorszagi Barcsr61 szarmaz6 ir6. Orsi Ferenc mar tObb mint 25 eve itt lakik a XIII. keruletben. - Mit adott Onnek Angyalfold? - kerdezem az ir6t61. - Ez a kerulet j6 otthont es kitiln6 lehet6seget biztositott. hogy eljunk es gyermekeinket neveljuk. Felesegem. aki els6 onfelaldoz6 olvas6m es legkovetkezetesebb biraI6m. rna is innen megy naponta az Elmunkas teri piacra. Korabban itt tanitott a Pozsonyi. majd a Gyongyosi uti aItalanos iskolaban. Voltam ugyan nehanyszor a szigligeti es a nagymarosi alkot6hazban. de regenyeimet. forgat6konyveirnet itthon. az Alig utcaban irtam. Azt mondhatom. hogy irasairnat Angyalfoldon ontOttem vegs6 formaba. - A korabbi emlekek elnek-e onben? - Hogyne! A Tenkes kapitanyanak elmenyei a sikl6si varhoz kot6dnek. Meg tizeves koromban egy tanev vegi iskolai kirandulas alkalmaval

57

ismerkedtem meg aZ 6don epiilettel, amely akkor a regi tulajdonosoke, a Benyovszky esalade volt. Hatalmas elfog6dottsag vett raj tam er6t. Tudtam, hogy egyszer ide vissza kell temem. Majd a masodik vilaghaboru utan, mar feln6ttkent lattam ujra a sikl6si varat. Lengyel hadifogolytabor volt. Hosszu id6 elteltevel - mint a Baranyai Tennekforgalmi Vanalat egyik dolgoz6ja - keriiltem ismH a sikl6si varhoz. A sok tortenelmi kalandot megeIt epiilet pineejeb61 krumpliraktart alakitottak ki, es egy ideig ebben dolgoztam konyvel6kent. - Engedje meg, hogy egy kis apr6sagra rcikerdezzek. A Tenkes kapitanya regenyben tobbszor is el6fordul az Ordogboeskor-szikla fOldrajzi elnevezes. Alaposan attanulmanyoztam a Baranya megye fOldrajzi nevei eimu vaskos kHkotetes forrasmuvet, de az ordoggel kapesolatos furesa szavak soraban ezt sehol sem talaltam. Ir6i lelemennyel van dolgunk ebben az esetben? - Tudja, az elet mindig gazdagabb, mint barmely kezikonyv. Sosem felejtem el Czomp6 Sandor baesit, a legjobb tanit6t Sikl6s komyeker61. 6 volt az, aki a nagyharsanyi monda mitikus szinhelyeit, az Ordogboeskor-ormot, az ordogszantast, a pokol gy6gyit6 kenes forrasanak helyet, a Biidos-TapoIcat megrnutatta nekem. Bizony az Ordogboeskor-szikla az el6 tajhagyomany resze. A szerves tradiei6 es a tortenelem kalandos szovevenyeb61 n6tt ki a Tenkes kapitanya. A hatvanas evek elejen' kivanesian ismerkedtem a teve mufajaval. Egyik korai tevejatekom egyenes adasban ment, mert akkor meg nem volt rogzitesi lehet6seg. Masik tevedramam kHszerepl6s volt, hiszen minel kisebb helyszinre, minel kevesebb szerepl6re kellett terveznem. Fontos egyeni inditekul szolgalt a kalandos iras vilagra segitesere, hogy gyermekeim abban az id6ben a szomszedba jartak a hHvegen tevezni. Az id6 tajt ment a Robin Hoodr61 sz616 tevesorozat. Amikor befejez6dott az erdekfeszit6 kalandok izgalmas sorozata, a fiam megkerdezte, tudsz-e ahhoz hasonl6 torteneteket. Igen, mondtam neki, es harom 6ra hosszat meseltem azt a eselekmenyt, amelyb61 aztan kialakult a Tenkes kapitanyanak tortenete. - A sikl6si var torteneti emIeke utan Angyalfold jelenkori romantikajanak felfedezese kovetkezett? - A Lehel ter es a piae komyeke a Prine, a katona filmregenyhez adta a hatteret. Akkor, a hatvanas evek elsa feleben Pestb61 j6forman semmit sem ismertem, esak lak6helyem kozvetlen komyeket. Nem tudtam masban gondolkodni, mint Lehel ter es k5myeke vilagaban. Prinehez minden megvolt itt, kezzelfoghat6 k5zelsegben. Ez a filmregeny volt Angyalf5lddel val6 hazassagk5tesem. A palyaudvari vagany alatt atmen6 alagut, a Bulcsu utca meghosszabbitasa el6fordul a Priner61 sz616 film-

58

Orsi Ferenc ir6 doIgoz6szobiiJiiban ben. Amikor modszeresen felterkepeztem a keIiiletet. bejartam a kornyeket. bebizonyosodott. hogy vannak itt teIiiletek. amelyekre kalandos jeleneteket lehet irni. - Vannak tervei a jov6ben is? - Kiilonosebb elkepzeleseim nincsenek. Egy szindarabot melengetek a szivemben. de mar regen nem ny(Iltam hozza. Mar eljutottam a hetvenhatodik oldalig. de meg ugy huszoldalnyi hianyzik. Viszont ettal a husz oldaltol fiigg az egesz mil.. Dgy latszik. nem erlel6dott meg bennem elegge a teljesseget meghatarozo lenyeg. Bucsuzom az iroto1. Tavozaskor megakadt tekintetem Tenkes kapitanyanak ostoran. amely a konyvek mellett ott fiigg a falon. Joles6 emlekeket ebreszt bennem.

Feladat: 1. Keresd ki az irora vonatkozo eletrajzi adatokat!


2. Kitalfllt szemely vagy valbsQgos volt a Tenkes kapitfmya?

59

SANTA FERENC

ANGYALFOLDROL

A J6zsef Attila ter kozeleben lakott tiz esztend6n at Santa Ferenc. a legujabb kori magyar szepirodalmi pr6za felel6ssegteljes es hatasos muve16je. Az 1955 es 1965 kozott az egykori nyomortelep. a Tripolisz szelen. a V6legeny utcaban eltaltott evek megmaradtak az ir6 emlekezeteben: "lgen szep esztend6k voltak ezek, amikor sokatjcirtam a J6zsej
Attila Muvelooesi Hcizba. Gyakran kerestem jel az ottam konyvtcirat."

Bar Santa Ferenc beszelgetesilnk alkalmaval hangsulyozta. hogy az angyalfoldi szegenyseg gyermekkoranak szomorU. erdelyi elmenyvilagat idezte fel lelkeben. ugy ereztem. a XIII. kerillet iparvarosi kulturaja osztanozte 6t a munkasember lenyegenek meghatarozasara: "A munkcisban nines olyasmi, lwgy en a mcisik helyebe akarok LepnL igy alakult ki az egyiitterzes a proletaricitusban, ami a legtermeszetesebb dolgok egyike. A munkcis ezert kepes sztrcijkolni, s6t megverni a sztrcijktOr6t."

Majd gondolatait a kovetkez6keppen folytatta a tarsadalombolcsel6 ir6: ..A munkcisscig a legtiszteletremelt6bb tcirsascig. Eppen a nmcstelenseg
hajtia 6ket arra, hogy er6s kozosseget kepezzenek. Aifog6 tiszt.cinlcitcisuk esupcin keres ertelmiseginek a tulajdona."

A kepzett mar6skent. esztergaIyoskent evtizedekig dolgoz6 Santa Ferenc belillr61 jov6 termeszetesseggel beszelt az ipari munkassagr61: "A
gycirban a munkcis el6tt a tOrtetes szinte ismeretlen jogalom, amely a termeszetes igyekezet jogalmcin kiviil esik. Mig az elood6 j6el6adb akar lenni, addig az esztergcilyos el6tt ismeretlennek tllnik a j6esztergcilyos jogalma."

Santa Ferenc szerintem Angyalfoldon jott. ra arra. hogy a szivehez kozel an6. latast61 vakulasig dolgoz6 parasztsag "maganakvaI6saga" mellett megszilletett itt a nagyvarosi nyomorb61 az onzes tagadasa. a szakmatisztel6 egymasrautaltsag. Ellenpontos m6dszerrel szerkesztett regenyeiben vagy laborat6riumi kiserletkent vegzett irasaiban e beszelgetes alkalmaval kifejtett gondolatok csupan rejtetten vannak jelen.

Feladat: 1. Keresd ki a Magyar lrodalmi Lexikon III. koteteb6l Scinta


Ferenc eletrajzi adatait! 2. Sorolj jel az ir6 alkotcisaibOl legalcibb Mrmat!

60

sszUk,hogy megtog Csatlakozom Odrla ink,hadmUvelti el ktlvetkeztetesre,h felszamoljuk ezek volt as soha nem den esetleges meg arra kepes,hogy g mozdulatait cssk elott all.Hogy pi sen ismertetni fo Odria: Talan nem tevedek konnyebben jutunk Tabornok: Elegend6nek tarts reprezentalna.Kik melyt illetoen. Salinas: Callos reszvetela nok ur.Senki es B /Rtlvid Carmona: /tudja,hogy meglepe /Mindenki fel Carmona: Valesco Plaza I Almagaro: Trafal? Tabornok: /hatradol a szekeben,halkan,redklvUl meg kell indokolnia. Benavides:

jelent6aeggel/

Ezt

/Bdrla homlok6hoz emelia kezet es rendkivUl konoentraltan nez maga ele,mint aki hirtelen emlekezni kivan valamire/ lJiiiii: /laesan,nyomatekkal/ Allamunk tortanete,az orazag oslakossaganak neprajza.az aleobb tarssdalmi retegek szociograt~aja,a tortenettudomany klvalosaga Almagro: /gunyosan,felhaborodva/ Baratsi tudosit6k kedvence.nyilatkozatok szuI6anyja .tsatverUnk es magasztaI6nk Cermano: /zavartalanul/ A passziv rezlsztenoia vezet5je,ezertanitvany mestere os igy tovabb /kolOolyan/ Nem trefalok,ura iml/Odriahoz/OdriaIOn nemregiben mondott nekem val.amlt,amikor ez az ember sz6be kertilt.Jol emlekszem? Odris: / lassen emeli fel a fejet es Carmanora nez.Kimerten,hangsulyosan/ Nyert.6rnagyl Odria: /Elenkseg,Odria ve~ignez a tarsasagon/ Gratulaljanak Carmonanakl/tabornokhoz/Nem tartottam meg

S6nta Ferenc fr6

LATOGATOBAN BALAZS ANNANAL


A Szent Istvan park Bauhaus-stilusu epitmenyei kozeleben lakik Balazs Anna. fzig-verig ir6. es nagyszeru ember. Szamara az iras felelossegteljes emberi tett. Mar kamaszlany koraban - mint masodik elemista kisdiak - elhatarozta, hogy a szegeny embereket fogja szolgalni konyveivel. fgy vallott errol rna is, amikor otthonaban nemregiben meglatogattam. _ Szenvedelyesen tanultam irni-olvasni, szinte szivtam magamba a nyomtatott betut. Its a mindennapi val6sagot. Egyszer anyam elvitt a Duna-partra, van ennek mar tObb mint hetven eve. Ott iilt egy asszony. Fonott kosar volt a kezeben. Hirtelen hozzaszaladt a kisfia. es egy falat kenyeret kert tole. "Nem adok - mondta az anyja hidegen -, mert ha most megeszed., kesobb nem lesz." Its nem adott neki. Annyira esodalkoztam azon. amit lattam es hallottam. Teljesen idegen volt szamomra mindez. Aztan anyamt61 megkerdeztem: "Miert nem adott kenyeret annak a szegeny kisfiUnakT "Mert nines neki" - hangzott a szukszavu valasz. "Hat akkor miert nem silt?" - faggattam anyamat, aki rendszeresen slitOtt otthon kenyeret. "Mert nines penze lisztre" - mondta. mikozben megsimogatta a fejemet... Maskor angolk6ros gyermekeket lattam 6budai jatszadozasaim es setaim alatt. akiket nyomorban elo munkassziileik a napfenyre tettek ki a pineelakasokb61. A konyvek olvasasa kozben minduntalan azon tepelodtem, megirom: ezek a gyemekek a szegenysegtol szenvednek. es ezert betegek. - Hogyan alakult elete az Obudan eltoltOtt gyermekkor onfeledt jatekai es szomorU elmenyei utan? - Egesz eletemben a szanalom iranyitott. Ez az alaperzes osztonzott. amikor a kozepiskola elvegzese utan szakmunkas lettem. Elmentem a munkasok koze, hogy velilk es ertilk eljek. Its nem bantam meg. Husz evet dolgoztam gyarban. de rossz embert soha nem talaltam a munkasok kozott. Akkor meg nem volt fUras es veszekedes. Abban az idoben a gyarak dolgoz6 tarsadalma nem valt kette: munkasokra es mel6sokra. - Volt kapesolata az angyalfOldi munkasokkal is? - Termeszetesen. Az egyik ujpesti munkas szaval6k6rust vezettem, amelynek tagjai gyakran ellatogattak Angyalfoldre. Csakhogy en a versek eloadasan es betanitasan tul foglalkozasaink elott negyed6ranyi rovid ismertetot is tartottam a pillanatnyi killpolitikai helyzetrol. Aztan kilene ilyen jellegu irodalmi-muveszeti esoportot szerveztem. Koztilk volt a szoeialista szineszesoport. Egyik baratunk. Vertes Jeno lakascin tartottuk rendszeresen pr6bainkat.

I'

I'

I'

I'

I'

62

nellZ, kor s5bb

hllt

utan feszin1 ki

hazamegyo/\ szemmel egyetlen t6bbet eAberei

csal,(Wj

ava

kerekre darDlt Mikor

nezett. sz6t hallottak

a ma, sem a

,hogy agyre a j6v6

besz61ni,

hogy

a diplom~E nyugtc

diplomes~lmagara

vessen,-kicsit

.
a legr~zabb tanu16k k6ze kerdezik.

+tanozik,

pedic
1

felel,

he a szulei

19az film

soha ~es~~

{~ondja .ecy-egy
rj.8S ~

nag~ban

l~tott

e vendeaeknek

k6sz6n~)

sZGpen,

~ert igy zajIott

1e sz~~sra a leG9yorsat
sGQnit csatorndn e1 n8

be a t~v~hez, 110gy tudott, hogy 6t nelyik

~u18ssz(
mlli

~ilycn

ani

6rdelcelte. volt

Sok

szin~sz nev4t

tUd1

gyedOl bol,
hozze. neu kos, rek

~s nag~1 odsadtssal

fUft-fer;
fente vtstl-olt, magu:< csak kozott .. ------~----------8 kclj)ott zsebpa

t[-\I--keske'nYS6s~re i'Jer eg'2sz

~
..

cSis::olta,

~ ... hzlJril is,


SGDLli

__ utst 0nV0-

.J

sO~~s2ersz~~;10t :. s~Bk
J.tfil,

aA~r-t

negszen3zni

nondog2ttt1~ dolgo!~Gt v~serol,

niJ.')3n ,19
flEB

take:fW(os eukr~okl-&

c kiS'?i~11

hasznos

kolti

per:ZEt, volt,

mea oleso,

haffi2.r

elron16

jete!<o~. el~gedetlenel~. ada se figyel,


e151, hanem

r~inden rendben LerontJc


&5

esak ~ Kriszti~n az egvilecon


a

tenit6lvoltek sen8it nen


ott el ,egy az de Addig e1 j.s soha

az~oszt61y el~D,
t6bbiek hogy

n{v6jet,

tud,

az

nem a

~gy

tesz,~intha
is.T6bb "'inek ez egyik

tanit6 vettek

S88

eg~lna
eles, se

elvonja valamiket, ~and6 r1~t

figye1met hogy is

{zben ke1l a~~

t61e sz6val

veszt1yBs volt aki hejsze8 szdja, a

e !,erdesre, VegD1

v61aszo1ni. a gyereknek
","

t8nit~n

enektanar, meg sem

. La

,tIM,AMi'rI"

z akaratos\,'61y6kc-4/~ taneri

36 haggja 6s ha11esa van, W-Q-<-LI'; .l/V ~n n,e", is normalis, szDleinek

mozdu1 ,,,,J.g a

er61k6d6tt I<ell 5ket, vinniDk e16bb ne

rebirta fi~t 8:(. sz6t

testD1ete,*~~~r';:rzti6n pszchiete;jeh.;'\;.-:'

"CJii

iskola

"

"L.
aztdn

t,

doktorn6

fogadta hogy

n"heny befolyesolje

besze1t

az

any~eva1,

kikGldte,

je1enieteve1

63

- Az Irodalmi Lexikon szerint 1942-ben Uitott napvilagot nyomtatasban els6 irasa. Felidezne szamunkra ezt a szivet-Ielket melenget6 elmenyt? - J61 emlekszem ra. EIs6 novellam megjelenese a Nepszavaban eleg nagy feltiinest keltett. Akkortajt uj es szokatlan jelensegnek sz<imitott. ha valaki gyari munkasr61 irt. Rogvest hivatott M6nus Illes. a Nepszava akkori szerkeszt6je. Karon fogott es vegigvitt a szerkeszt6seg munkatarsai kozott. Bemutatott mindenkinek: "Ez az az elvtflrsnO. aki azt a szep noveUQ.tirta" - mondta jelent6segteljesen. - Beszeljiink az on mai sikereir6l! Ebben az evben jelent meg A bukott lany cimt1 regenyenek harmadik kiadasa, melyben az egyeni-csaladi ziilles k6ros folyamatat, az alkoholizmus es a prostituci6 rombol6 hatasat mikroszkopikus pontossaggal. szinte tudomanyos reszletesseggel irta Ie. Konyveben - gondolom - a tarsadalom hus-ver val6sagab61 meritett. Val6jaban elt-e Oszk6ne, a bukott lany anyja? - A bukott lany. amelynek els6 kiadasa idestova husz evvel ezel6tt jelent meg, azert lett sikeres. mert akkoriban nem irtak ilyesmir61. A teljes val6sagot nem mertem magam sem leirni. Ennek az asszonynak ugyanis nem egy, hanem ket lanya lepett a ziilles utjara. Apjuk iszakossaga miatt az egesz csalad tOnkrement. A regenyben szerepl6 Oszk6ne Manaremeter61 jart be hozzam takaritani. Egy id6 utan eszrevettem. hogy rohamosan fogy. es mindig izgatott. L<ithat6an rossz idegallapotban volt. Szegeny n6 ezutan fokozatosan tarta ki e16ttem a fajdalmat. Az id6 elszaladt, de megallapodtunk az ir6n6vel. hogy a beszelgetest folytatjuk majd. Elindulasom el6tt nehany sort irt regenyenek cimoldalara: ..Szeretett angyaljOldi olvas6imnak ajcinlom ezt a konyvemet. amiben megprobciltam az alkohDlizmus es a prostitUci6 ellen tennL" Barcsak sikeri.ilne. Feladat: 1. Sorold Jel az trona alkotcisait!
2. Meseld el egyik kedvenc muve rovid tilrtenetet!

BESZELGETES GERGELY AGNESSEL


Ujlip6tvaros es Angyalfold talalkozasanal, ket letforma mezsgyejen el Gergely Agnes ir6. Negyven negyzetmeternyi otthonaban a nepi kulturab61 ismert hagyomanyos rend es tisztasag fogad. izes magyarsaggal formalt emlekezeset g6zolg6 k;:\ve mellett hallgatom.

64

- A Bekes megyei Endr6don sziilettem, de gyermekkorom els6 hat evet Zalaegerszegen tOltottem. Kiilonboz6 tajak kulturajM oltotta belem a zaj16 hazai elet. Sokgyokerusegb61 fakad6 emlekeimet rajongasig szeretem, hiszen ezek kotik bennem ossze az Alfoldet a Dunantullal. Ezert erzem magM61 ertetOd6nek a parkvaros olelkezeset a gyarvidekkel kozvetlen kornyezetemben. Hateves voltam, amikor esaladunk Budapestre kotozott. EIs6 benyomasom a f6varosr61 kimondottan lesujt6 volt. A napsiiteses videk, a szenaillatos taj utan poloskas alberlet, piszkos utea fogadott. BarMsagtalan pillantasokkal talaIkoztam. Egy ideig a Visegradi uteaban laktunk, ami meg akkor az V. keriilethez tartozott. A Szent Istvan parki gyermekek kezdetben nem is jatszottak velem, mivel en "kiilvarosi" kislanynak szamitottam. Barhogy is veszem, ez a szomoru j elenseg a tarsadalmi osztaIykiilonbsegekb61 szarmazott. Akkor hallottam, hogy a kornyeken lev6 Duna Park kavehaz mellett lak6 lanykak nem aIltak sz6ba az Ipoly utean tuliakkal. Az osztOnos tarsadalmi rendez6elv elVenyesiileset sokszor a fOldrajzi kiteIjedesben lehetett eszrevenni. - Hogyan alakult tovabbi elete? - A masodik vilaghaborut itt eltem meg. Az eletveszely szornyii e!menyeben reszesitett a szeszelyes sors. Videki tart6zkodas utan tizeneves fruskakent voltam gyermekotthonban, megismerkedtem fiatal lanykent a kollegiumi elettel, majd az alberlet sanyarusaga tarult elem. Most, ugy mondhatom, bar semmi masom sines - a temet6n kiviil -, mint ez a negyven negyzetmeteres lakas, megis kimondhatatlanul elegedettnek erzem magam. Mivel osztOnosen barlanglak6 vagyok, neha ugy gondolom, hogy meg nagy is a lakas. Bar ha el akarok ferni a konyhaasztal es a frizsider kozott, behlizott hassal kell kozlekednem. Tobb mint husz konyvet irtam ebben a kuek6ban - a XIII. keriiletben. A mamont6 ir6i tevekenyseg es szolidarts lak6tarsaim esaladias kozossegteremtese tette otthonna a hazat, amelyben lakom. - Kedves Agnes, legut6bbi, Riportnapl6 Eszakr61 cimu konyveben megemlit egy esetet. Hadd idezzem! Az iivegszemu gestap6s azt mondja a fogolynak: - Eleresztlek, ha megmondod, melyik szemem van ilvegb6l.
/ A jobb szeme. / Honnet tudod? / Az

nez ram baratsagosan."

Ezt a keseru humort egy husz evvel korabban napvilagot IMott kiesinyke londoni gyUjtemenyben IMtam viszont azzal a lenyegtelen kiilonbseggel, hogy ott a bal szem volt iivegb61. Szokott on a regenyeiben hasonl6 tOrteneteket, konnyekig kaeagtat6 vagy konnyekig keseru vieeeket megemliteni? - 6, igen. A Staei6k eimu regenyemben szamos korabeli vieeet, "m6kat", sz61asmondast, s6t meg reklamszoveget is felhasznaItam. Ezek

65

az eletm6dbeli apr6sagok sokszor egy korszak melyere vilagitanak. Nezze. tegnap jutott eszembe egy bargyu versike. amely az otvenes evek ectessegboltjainak zacsk6ira volt nyomtatva:

"Tobb edesseg: jobb egeszseg. Mosolyg6s arc, munkakeszseg. Munkakeszseg, tObb termeles: Eletnfv6-emelkedes. "
Ebben a kis versikeben a hibas kovetkeztetesek tarsadalmi korszakanak lenyege fejezodik ki. Ha t6bb edesseget fogyasztok. nem a fogaimat rontom vele. hanem vegso fokon att61 is no az eletszinvonal. - Eredmenyes ir6i tevekenysege utan. kerem. tekintsunk vissza a pcilyakezdes nehez eveire. illetve a tanitas oromteli pillanataira. - Magyar-angol szakos diplomamat a hazai t6rtenelem nehez idoszakaban. 1957-ben szereztem. Egyetemi tanulmanyaim befejezese utan allas nelki.il maradtam. Miert? Mindenutt megkerdeztek. reszt vettem-e az 1956-os tuntetesben. es en ezt nem tagadtam Ie soha. Nem csinciltam magamb61 host. sem martirt. de cillast nem kaptam sehol. Hosszu kilincseles utan egy val6di j6akar6m. Keri Laszl6 irodalomt6rtenesz professzor vcillalta ertem a felelosseget. fgy kaptam magyar-angol szakos diplomammal egeszsegtan-foldrajz tanciri allast Ujpesten. Boldog voltam. minden vagyam az volt. hogy egy ugynevezett kulvarosban tanithassak. - Milyennek talcilta munkahelye kornyezetet? - Ujpest. tapasztalataim szerint. nagyon hasonlit Angyalfoldhoz. bar egeszsegesebb. Ha mostansag kimegyek oda. kicsit megremulok. Nekem nem tetszenek az uj lak6telepek. Sajnalom a regi varosi kornyezetet. Ha meg egyszer kezdenem a pcilyamat. Angyalfoldon vagy Ujpesten lennek ismet tanar. Most mint ir6. akkor szolgcilok a legtisztessegesebben. ha munkciimat meg jobban megcsiszolom. mint eddig. ugy erzem-gondolom. most is tanit regenyeivel. Hiszen konyveiben az elmult evtizedek erzelmi-t6rtenett terkepet vazolja fel... Ezt akarom mondani. de kozben kikapcsolom a magn6t. Elbucsuzom. Kint az utcan meg mindig sorsformcil6 esemenyek jarnak az eszemben.

Feladat: 1. Az irOnD meZyik muveben ismered feZ k6zvetlen k6myezetedet?

2. Soroid feZ az iron6 alkotasait!

66

67

SZEGENYSEG TEGNAP ES MA

Erdekes es meglehet6sen szomorU feljegyzeseket tartalmaz6 kis fiizetke erkezett az AngyalfOldi Helytorteneti Gyiijtemenybe. Felad6ja Patek Alajos 73 eves nyugdijas. aki 1952 6ta boles el6releHassal 6rizte a vekony spargaval osszekotOtt papirlapokat. Patek bacsi 1937-ben mint szellemi sZiiksegmunkas a VI. Keriileti E16ljar6sag megbizasab61 rendszeresen felkereste az angyalfoldi nyomortanyak lak6it. Feljegyezte adataikat. hogy a nincstelensegben teng6d6k segelyhez (ingyenkenyerhez. -tejhez, olykor szereny ebecthez vagy csekely penzosszeghez) jussanak. igy vezetett el az akkor meg fiatal "eloljar6sagi helyzetfelmer6" utja _ a harmincas evek vegen a tripoliszi szegenyekhez a Petnehazy utcaba es kornyekere. Az emberi szenvedes leirhatatlan peldaival talaIkozott a Frangepan utca nyomortelepein. A kamralakasokban szalmazsakon fekiidtek a nyomor szamkivetettjei. Ki vesebajban szenvedett, ki pedig gyomorbeteg volt. Egy leilly szervi szivbajjal fekiildt otthon. mert nem fogadtak be a k6rhazba. Volt, aki asztmaja miatt nem tudott dolgozni. LegtObbjiiknek Damoklesz kardjakent fiiggott a feje felett a kilakoltatas. veszelye. Sokan

- '?:MUnKAS:-SORSJE09

Felhiv4s munkan~lk:iilieknek val6 gyiijt~sre

68

insegmunkan tengodtek. es igy legfeljebb hat pengo heti fizeteshez jutottak. Nevetseges osszeg volt ez. hiszen az egy szobaert jar6 lakber - az esetek tObbsegeben - 18 pengo karul mozgott. Nem csoda. hogy sokan rettegtek a lakberhatralek nyomaszt6 sulyat61. T6th Gyulane nyugdijas hazmestert az Idosek Balzac Utcai Klubjaban regi eleterol faggattam. - J61 emlekszem. hogyan vergodtiink a harmincas evekben - mondta a rokonszenves. eletvidam asszony -. hiszen a sziileim gyakran voltak munka nelkiil. Kesobb sem alakult valami r6zsasan a csalad helyzete. Edesapamat hetenkent csak harom napra alkalmaztak a Miiller-fele asztalosgyarban. utana meg "kizeccaltek". Tudja. mit jelentett ez? Ujra munka nelkiil maradt. Mi. gyermekek meg arulhettiink. ha napjaban egyszer nehany fott krumplit ehettiink. - Mondana valamit mai helyzeterol? - Nem banom. elmondom es oszinten. Havonta 3800 forint a nyugdijam. Ebbol a rezsi ezer forint. A fennmarad6 asszegbol nem tudnek megelni. ha a XIII. Keruleti Tanacs szocialis osztaIya nem tamogatna. Itt. az idosek klubjaban naponta at forintert ebedet es uzsonmit kapok. Megis azt mondom maganak: nem lehet a regi nyomort a mai helyzettel asszehasonlitani. Ez igaz. Az ut6bbi megaIlapitas megsem nyugtat meg. MotoszkaI bennem az aggaszt6 kerdes: a gazdasagi romlas fokoz6dasaval lepest tud-e tartani a javoben a raszorultak aIlami tamogatasa? Az elszegenyedes jelenkori iiteme ugyanis semmi j6t nem iger.

Feladat: 1. Kit lehet ma szegenynek nevezni?


2. Ismersz-e szegeny embereket a komyezetedben?

KIK VOLTAK A GYERMEKBARATOK?


A gyermekbaratok tOrteneterol igazan sokat tudunk. Val6ban? Ami6ta 1928-ban Madzsar J6zsef a Tarsadalmi Lexikonban pontos asszefoglalast adott errol a mozgalomr61. sot Gergely Ferenc a Csakazertis cimuszociaIdemokrata lap 1993. februar 6-7-i kiil6nszamaban megjelentette a gyermekbaratok tevekenysegenek t6rteneti kronol6giajat. ugy tiinik. mintha ez a tema mar minden reszleteben k6zismert lenne.

69

Ez azonban csak latszat. Nagyon erdekes. hogy Madzsar Jozsef meg sem emliti idezett attekinteseben a gyermekbaratok es a szabadk6muvesek kapcsolalat. amikor igy kezdi lexikonbeli szocikket: "A munkasok
elsa gyennekbanitcsoporgat 1908-ban, Gracban. a sajat gyennekeivel egy taborba vont kirandul6 proletar-gyenneksereggel alapitotta Anton AFRITSCH szerkeszta. Ebbal a csoportb6l jejlOdott 1911-ben az alser ausztriai Gyermekbarat-egyesillet, 1917-ben pedig az orszagos egyesillet... "

Gergely Ferenc kronologiaja joval korabbi id6pontra nyu.lik vissza:


,,1887. december 26. Vegleg megalakul a szabadkaml1vesek altal kezdemenyezett Gyennekbardt Egyesillet." Gergely Ferenc a tovabbiakban,

id6rendi osszefoglalo esemenytorteneteben nem emliti a magyarorszagi szabadk6muvessegnek a gyermekbarat-mozgalom e16kesziteseben jatszott szerepH. Eppen ezert nagyon jelent6snek tartom az alabbi nyomtatott dokumentum kozzetetelH. amelyre korabbi gyUjt6munkam soran talaltam. A korabeli nyomtatvany szovege a kovetkez6:
"MEGHiv6 a magyarorszagi symbolikus nagypdholy vedelme alatt dolgozo KONYYES KALMAN az elaiteletek legyazesehez cimzett Testverek es Tagoknak 1917. aprilis 3-an 7 6rakor tartand6 N()vERMUNKAJARA. Tdrgy: dr. Karman Elemer e16adasa: Mit tehetilnk az utca gyennekeiert? Szeretettel keTjilk a titkos testvereket es navereket. hogy e munkan a targy jontossaganal jogva minel nagyobb szamban megjelenni sziveskedjenek. Munka utan vacsora a tarsalg6ban. Testveri ildv6zlettel: Dr. Beke Man6 jamester

es

Gera Andor titkar."

Madzsar J6zsef igy irt a magyar gyermekbarat-mozgalom megindulasarol: "A Magyarorszagi Munkasok Gyennekbardt Egyesillete 1917.~
Junius 15-en alakult az 1913-ban Somogyi Bela altal alapitott Budapesti Gyennekildil16hely Egyesillet alapszabalyainak alapos atdolgozasa es az osztrdk pelda figyelembevetele utan."

Nos. Madzsar nem tudott volna a pesti szabadk6muvesek jelent6s kezdemenyezeser61? Ketlem. hiszen 6 maga emlitette a Tarsadalmi Lexikonban: Gyermekbarat lap elsa szerkesztaje dr. Karman Elemer bir6 volt." Tehat ugyanaz a szakember. aki a szabadk6muveseknel el6adast tartott err61 a temarol ugy ket es fel honappal a Gyermekbarat Egyesiilet megalakulasa e16tt. Gergely Ferenc kronologiajaban eleg reszletesen targyalta a gyermekbarat-mozgalom f6bb esemenyeit. de helyi. XIII. kenileti adatokkal es tenyekkel meg b6ven ki lehet egesziteni a gondosan osszeallitott torteneti
"A

70

sort. A korabeli napi sajt6 gyakran kozolt tud6sitasokat. hireket. adatokat a gyermekbaratokr61. En' esupan a mai XIII. kerillettel kapesolatos hiradasokban tall6zok. A Nepszava 1919. aprilis 26-i szamaban igy tud6sitott: "A Munklisok
Gyennekbarat Egyesillet 50. szamu csoporganak vezetasege e hi> 26-an. szombaton este 6 6rakor illest tartott a Csang6 utca 10. sz. alatt leva helyisegben. Az angyaljOldi IliA korzet es az I. korzet gyennekbarat megbizottjai ezen az ilLesen kepviseltettek magukat."

A Voros Ujsag 1919. junius 27-i szamab61 lehetett megtudni. hogy a Szent Laszl6 uti iskolaban MfontosugybenMbizalmi ertekezletet tartanak a Magyarorszagi Gyermekbarcitok EgyesUlet 52. szamu esoportjanak szervez6i. A Tanacskoztarsasag fennallasa idejen gyermekved6 6rseg megszervezeset ismertette dr. Karman Elemer a Voros Ujsag 1919. junius 27-i tud6sitasa szerint. A tanacskozt<irsasagi margitszigeti majalison Basa bacsi meselt az osszesereglett gyermekeknek. a Munkasok Gyermekszinhaza pedig folyamatos e16adasokat tartott. JelenWs volt tevekenyseguk a huszas-harmineas evekben is. A tripoliszi gyermekfurd6zteW akci6 kereteben esupan 1926 szeptembereben 2843 f6 vett reszt a fUrd6ztetesben. A Vag utca 12. sz. alatti Nephazban a SzUl6k Iskolaja programban a helyes rnplalkozasr61. a esaladi es a hat6sagi gondozas kerdeseir61 tartottak kozmuvel6desi el6adasokat. A Nephazban fiuk szamara kosarfon6 tanfolyamokat szerveztek. A dr. Karman Elemer altal szerkesztett Gyermekbarat eimu lap hiradasaib61 tudom. hogy a kerilleti munkasotthonok szukseg eseten segitettek a fiataloknak es vezeWiknek. igy helyezkedtek el ideiglenesen az Oteg uteai gyermekesoportok a szallit6munkasok Kerekes utcai helyisegeben. Gergely Ferenc kronol6giaja igen hianyos a gyermekbarat-mozgalom 1945 utam tevekenyseget illet6en. A Nepszava 1945. februar 18-i szamaban ertesitette tagjait. hogy a Magyarorszagi Munkasok Gyermekbarcit EgyesUlete megkezdte mukodeset a Kereskedelmi Alkalmazottak Orszagos Szovetsegenek helyisegeben. A korabeli sajt6 tudositasaib61 erz6dott. hogy a gyermekbarcitokban optimista tettvagy feszUlt. EgyesUletiik az ipari uzemekWI tehergepkoesikat kert. hogy udUltetesre tudjak vinni a gyermekeket. Reszt vettek a f6varosban a jarvanyok lekUzdeseben. 1945-ben. Szorgalmaztak az uzemi napkoziotthonok szervezeset. es gyUjtest inditottak a szegeny proletargyermekek reszere 1945 jUniusaban. Kar. hogy a kovetkez6 h6napok esemenyei nem igazoltak optimizmusukat. es ifjusagnevel6 hagyomanyaikra az ut6dok szervezetten nem epitettek az elkovetkezend6 torteneti id6szakban.

Feladat: Sorog fel regi !fjiLsagi szervezeteket!

71

AZ ALIG UTCAI IDOS HOLGY ES AZ ARANYSZARVAS


Mar kes6 6szi sziirkiilet boritotta be a Vaci utat. amikor Horveith Zsigmondne. leanykori neven Jambor Margit 82 eves nyugdijas holgy megkezdte egeszsegiigyi setajeit a nyolcvanas evek vegen. Az Alig utcab61 indult el kutyajaval. Meghivtam az elenk szemu holgyet, tegyen leitogatast a kozeli Helytorteneti Gyiijtemenyben. Margit neni eleget tett az invitcilasnak. es a kianitas megtekintese utan megeredt a nyelve. Alig gy6ztem jegyezni a regi mondaszeru tOrteneteket. Az id6s asszony elmondta. hogy lanykoraban gyakran kirandult. tobbnyire bareitn6ivel vagy a csaladdal. Egy alkalommal paratlan elmenyben volt resze a budai erd6ben. Pomp as aranyszarvast pillantott meg az evszeizados fak kozott. De amikor a fenseges anat ratekintett. csak egy pillanatra maradt allva. Egyszerre megrezzent a boz6t, majd a csodcilatos aranyszarvas eltlint a budai vadon erd6rengetegeben. Kicsit eltlin6dtiink az amulatba ejt6 elmeny felelevenitese utan. Mi maradt nekiink a szivet-lelket gyonyorkodtet6. kedves erdei szarvasokb61? Majd Margit neni folytatta a varosi reget: "Amikor azuttorovasutat
epitettek. a munkasok egy arannyal telt edenyt taliLltak a jOld melyen. Tudja, a kincs mindig. minden hetedik evbenjOlveti magat. A munkavezeto nagyon keveset jizetett nekik az aranyert. ezert a munkasok - aMnyan csak voltak - otthagytak az epitkezest. Emiatt biZony nagyon nehezen, ugyancsak nyOgve nye1.6sen keszillt el az uttorovasut."

Ezutan megint sokatmond6an hallgattunk. "Hat igen - sz61alt meg vegiil Margit neni -, a penzhit.Lny mindig okozott nehezsegeket. de nem a nagyapamnak." Its ezutan kovetkezett a szerzetesek elrejtett kincser61 szo16 monda valamelyik Pest komyeki telepiilesr61: "Nagyapam a barna csuMs baratok templomanak pincejebOl
rendszeresen hozott aranyat. amikor neki kellett. Azt mondtak rola. hogy

az ordOggel cimboraL az ordOggel kotQtt szovetseget. Egyszer meg az


ocsemnek is adott aranyat. Halala elott azonban nem mondta meg. hogyan lehet a pincebe lejutnL Hitiba kerestek masok a kincset. nem taliLltak meg."

Amikor Margit nenit a Vaci utra kikisertem. az oreg holgy veletleniil egy kutyapiszokba lepett. "No. akkor ebben maradunk" - sz6ltam, es tiszta szivb61 kacagni kezdtiink. Ogy ereztiik, hogy az ordog kincse ertektelen sarra valtozott kOrfllotttink.

Feladat: Kerdezz meg idos embereket. tudnak-e kincsekrol sz616 tOrteneteket

72

TILDY ZOLTAN LEVELE 1939-BOL

A Pozsonyi uti refonnatus templom. a Halaadas temploma 1944-ben szamos menekiiltnek adott atmeneti.otthont a szo\jet Voros Hadsereg el6renyomulasa idejen. Kopogtattak a szent hajlek kapujan sorsiildozott zsid6k. hogy menekiiljenek a verg6zos terrort61. Megbujtak a templom falain beliil szokott katonak. akik megelegeltek az esztelen verontcist. Bereczky Albert. a Halaadas templomanak refonnatus lelkesze nem tagadta meg t6liik a tamogatast. pedigj61 tudta. hogy eletet teszi kockara az. aki befogadja otthonaba a fasizmus es a masodik vilaghaborU el61 menekiil6ket. Ebben az id6ben Tildy Zoltcin refonnatus lelkesz. korabbi orszaggylilesi kepvisel6 elete is veszelybe keriilt. Az egykor Oxfordban tanult protestans teol6gus lelkesz kollegajat. Bereczkyt kereste fel segitsegert. Mig el nem mult a nagy vilaghaborUs vihar. Tildy Zoltan egy ideig a Pozsonyi uti templomban rejt6zkodott. hogymentse eletet nyilaskeresztes es naci iildoz6i e16!. A hivek es az iildozottek szeret6 hallgatasa ugy mentette meg a pusztulast61 a politikaval elkotelezett. tarsadalmi kerdesekre erzekeny papot. mint Nolai Szent Felixet a barlang bejaratara sz6tt p6khal6. A szent hajlek k6vamak bizonyult. Tildy ZOltan meg korabban. 1939. augusztus 2-an mint orszaggyulesi kepvisel6 korlevelet intezett barataihoz a munkasok erdekeben. Leveleben kovetkez6ket irta:
Kedves Bartitoril! TaUm tudomtissal birsz arr6l. hogy erek 6ta a parlamentben es a parlamenten kivill joglalkozom a mez6gazdasag munkaviszonyaival, ugy termelesi, mint szocitilis szempontbOl. Az ut6bbi hbnapok sortin. nagy erdekl6cl.esseL de aggodalommal is szemlelem a munktisviszonyok alakultistit. Nemcsak a magam videken, de amint egyes jelentesekb61, jelsz6laltisokbOl l!s cikkekbOl ltitom. az orszQ.g egesz terilleten meglep6 vtiltoztisok es aggaszt6 jelensegek is mutatkoznak ezen a. teren, amelyeknek rendezese nelkill. megitelesem szerint. nemcsak a ..magyar ttirsadalom. de az egesz mez6gazdastigi termeles nehez helyzetbe jutott. A munktisstig erdekeinek mindig sz6sz616ja voltam. de mindig hirdettem azt is. hogy eZek az erdekek becsilletes kielegitesehez csak akkor juthatnak. ha az egesz mez6gazdastigi termeles nagy probLemtiit is megolt:Yuk. Nagyon kerlek. legy j6 nekem minel kimeritt'>bben ttijekoztattist adni a magad videkenek helyzerer6l ebben a tekintetben. Milyenek a munktisviszOnyok? Nincs-e munktishitLny? M1lyenek a munkaberek? Mitjelent

73

azon a videken (00 volt) a nemetorszilgi munkaskivitel? Mit imak hnza a Nemetorszagba' kivitt munkasok? Killdenek-e penzt? MUyen a munkassag OOngulata altalaban? Voltak-e zavarok a leszerzOdott munkasokkal? MUyen a munkassag es a gazdak viszonya? Szivesen veszem, 00 leveledben egyeb kerdesekre is kiteljedsz es megirod azt is. hogy amennyiben adataidat jelhasznalnam. ezt nevedre valb hivatkozassal, vagy anelkill tegyem meg.

Szeretettel koszont igaz baratod:

rudy Zoltan o~zaggyu~sikepviseW A tilrsadahni kerdesek irant fogekony Tildy 1939-ben feltett ~erdesei egyiIttal valaszt adnak arra, miert iildoztek 6t a nyilasok 1944 masodik feleben.

Feladat: Mit tudsz rudy Zoltanrol?

A KEZFOGAs MINT A MUNKASSAG JELUPE


Jelkepeink kozott a kezfogas igen mely torteneti gyokerekkel rendelkezik. Mar pompeji falfestmenyeken talaIkozhattunk a romai jegygylirii abrazolasaval. A finom domboritassal keszitett kameakon, a gondosan vesett dragakoveken j6l ki lehetett venni a ket osszetett kezet, a hazassagra lep6 ifju par szeretette kristaIyosod6, segit6 cselekv6kepessegenek szimb6lumat. A r6mai hazass<igi szokas tovabbeleset szamos targyi emlek bizonyitotta, pI. a XV. szazad masodik feleb6l szarmaz6 arany "barcits<iggyt1rii", amelyet a pr<igai Iparmuveszeti Miizeumban 6riznek, vagy a svajci eljegyzesi-hazass<igi gylirii a XVI. szazad veger6I. A kezfogas szimb6lumaval kapcsolatos targyi emlekeink az eur6pai kozepkort6l meggy6z6en tamasztjak ala azt. a tenyt, hogy jelenkori karikagyliriink hazassagkotesi szertartasunkban r6mai hagyatek. A kez-

74

fogas szimb6luma a XIX. szazad masodik feU~ben fejl6dott tarsadalmipolitikai jelkeppe. 1875. majus 22 es 27 kozott talalkoztak az eisenachi part kiildottei a lassalleanusokkal Gothaban. els6 kozos kongresszusuk alkalmaval. Tobbnapos vita utan itt egyesult az Altalanos Nemet Munkasegylet a Nemet Szocialdemokrata Munkasparttal . .Az uj part neve 1890-ig: Nemet Szocialista Munkaspart volt. A part jelkepe az egyesi.iles emlekere a kezfogas lett. A nemet eredetU tarsadalmi-politikai kezfogas jelkepe hamar elteIjedt hazankban is. Kutatasaim soran az Orszagos Leveltarban megtalaltam a Magyarorszagi Altalanos Munkaspart egyik tagsagi igazolvanyat 1880b61. rajta a kezfogasmotivummaI. E jelkephek nem ez volt a legkorabbi hazai abrazolasa . .Az 1870 es 1900 kozott mukod6 K6farag6 Egylet zaszlajan fekete mustras brokat alapon. ezust ratettel abrazolt felh6k kozott - feltUnt ket egymasba fon6d6 kez. A Budapesti Badogossegedek Betegsegelyez6 Egyletenek hirnzett lobog6jan mar 1876-ban ezustaggal ovezve bukkant fel a ket egymasba kulcsolt kez . .Az uvegessegedek 1881-b61 szarmaz6 zaszlajan a kezfogast baberag ovezte. A Haj6sok Betegsegelyez6 es Temetkezesi Egyletenek 1895-ben felszentelt zaszlajan tOlgyfaaggal kozrefogott kormanykerek es horgony alatt volt lathat6 a kezfogas-abrazolas . .Az 1883-ban alapitott budapesti VasontOk Betegsegelyez6 es Temetkezesi Egyletenek zaszlajan ket lebeg6 angyal tartotta a magyar koronat. Alatta ket egymasba kulcsolt kezet abrazolt a gyakorlott hirnz6 sprengelt (alatoltOtt) aranyszallal. A kalaposok mustras brokatra hirnzett zaszlajan arany tolgy- es baberag koze kerult a kezfogas jelkepe 1889-ben . .Az egyik zaszl6rudra. amely 1889 es 1910 kozott volt forgalomban. 231 kiilonboz6 meretu rezlapocskat szogeltek. Nemelyik feliraton kirajzol6dott a ket egymasba kulcsolt kez vonala. A lapokon tObbek kozott ezeket a szovegeket lehetett kibetuzni: TICHY L6RINC. HARrMANN J. HAJOGyAR MUNKASAI. UJPESTI KALAPOSSEGEDEK EGYLETE. UJPESTI TUZOLTOEGYLET... .Az angyalfoldi munkasok igy nyt1jtottak barati jobbot ujpesti dolgoz6 tarsa.ik.qak a hazai nagyipari munkassag kialakulasanak idejen. A kezfogasjelkep fejl6destOrtenetehez hozzatartozik. hogy id6vel a ket osszefon6d6 kezbe. kozepre bekerult a fUgg6legesen tartott kalapacs. Ez a m6dosulas viszonylag koran kovetkezett be. hiszen a Cipesz 1889. majus elsejei szamaban a "kalapacsos" kezfogast fedezhettem feI. A szazadfordul6 utani evekben igy jelent meg a kezfogas jelkepe gyongyhaz anyagu inggombon vagy rez mandzsettagombon. A nep elkeseredeset jelezte a felette olvashat6 felirat: JOGOT A NEPNEK! A Katolikus Legenyegylet Vasas Cehenek harmincas evekb61 szarmaz6 festett es hengerelt zasz16rudjan a ket egymasba fon6d6 kezben kereszt

75

Pecs~t1enyomat a k~zfog4s motfvum4vat


l<ithat6. Ugyanezt a "keresztes" kezfogast alkahnaztak jelkepes abnlzolaskent az 6budai katolikus fodraszok. A munkasszolidaritas jelkepe nem szoritotta ki a vtlcigmegvaltasanak termeszetfolOtti eszmejet. Mint ahogy a Stromfela Garda zasz16avatasan 1927-ben a ,koszoniba foglalt kezfogas nem maradt tires jelkep. mert felirataval a .munka szentseget hirdette.

Feladat: Mit tudsz a szakszeroezetekr6l?

CZifjra Gyorgy

es

a hamelni patlainyfogo

A TRIPOLISZI vARAzsL6
Tripolisz a f6varos egyik kozismert nyomomegyede volt a szazadfordu16 6ta. Nevet az Angyalfoldi Nepkert e16djer6l. a Tripoliszhoz cirnzett kocsmar6l kapta. Nyomorenyhit6 akci6it ebben a keriiletreszben is vegezte a h uszas evek alatt a r6mai katolikus Caritas Egyesiilet. amelynek helyi vezet6jekent Uhlar Bela plebanos es Bozsonyi J6zsef segedlelkesz tevekenykedett. Az egyik tripoliszi kis hazik6ban lakott sziileivel a ket vilaghaboni kozotti id6szak nyomonisagos esztendeiben egy zenet kedve16. tehetseges kisfiu. Cziffra Gyorgy. akinek neve az6ta fogalomma valt. Muveszetet mindenki csodalja. Meltan btiszke ra az egesz vilcig.de csak az angyalfOldiek tudjak. hogy a vtlaghirii zongoramuvesz hajdan mint kis nebu16 a tripoliszi barakk-iskolaba jart. Egyik gyermekkori emleke nyoman eleg messze jutottam Angyalfoldt61.

76

Cziffra Gyorgy meg kisfiu volt, amikor otthon egy szakadozott, regi kalend<irium keriilt a keze iigyebe. Ahogy forgatni kezdte a megsargult lapokat, az 6don konyvben a hamelni patkanyfog6 mondajahoz ert. Hirtelen erdeklodes tamadt benne a tortenet irant, es moh6n olvasni kezdte. A Grimm testverek altal is feldolgozott monda roviden arr61 sz61, hogy 1240-ben Hameln varosaban szokatlanul elszaporodtak az egerek es a patkanyok. Varatlanul egy tarka ruhas, eziistsipos ember jelent meg, aki azt igerte, hogy kello fizetseg fejeben varazslatos m6don kivezeti a kartekonyes pusztit6 allatokat a hazakb61, az utccikon keresztiil. A yaros lak6i flit-fat igertek a varazsl6nak, csak szabaditsa meg oket a rengeteg patkanyt61. Amikor a kiilonos ember sipszavaval kivezette az allatokat, es fizetesre keriilt volna sor, a varoska polgarai nem valtottak be igeretiiket: nem fizettek ki az igert osszeget a varazsl6nak, aki szitkoz6dva tavozott. Kesobb ujra megjelent a patkanybuvolo, most mar vadaszruhaban. Varazslatos sipszavara osszegyiiltek a gyermekek, akik a tavoz6 idegent a yaros ,egyik kapujahoz. kovettek. Att61 fogva ezeknek a hamelni gyermekeknek nyoma veszett. A mondai tortenet megragadta a tripoliszi kis muzsikus fantaziajat.
"Vajon milyen dallamot jcitszhatott sipjcin a titokzatos varcizs16?" -

kerdezte magaban. Es rogtOn feltamadt benne a vagy: "En is szeret:nem ugy elbiwOlni az embereket. ahogy a hamelni varcizsl6 tetter A kerdes akkor vetodott fel, a vagy akkor fogalmaz6dott meg a tripoliszi kisfiu lelkeben, amikor megkezdodott a masodik vilaghaboru. Akkortajt a vacog6 tripoliszi egerek elott 6riasi patkanyokjelentek meg a tortenelem vilagszinpadan. Feladat: 1. Sorog fel legalcibb Mrom magyar vilf.lghinl muzsikust!
2. Sorog fel legalcibb hcirom magyar vilcighinl zeneszerz6t!

78

TARTALOMJEGYZEK
El6sz6 gyanant A Vizafog6 es a se1l6k A Lehel ter tOrteneteb6l Petrovicsok a regi Vaci uton A Lehel utca es az Etelka-regeny A Szent Laszl6-pusztcit6l a Szent Laszl6 utcciig Az elfelejtett Arena ut Emberek es templomaik a XIII. keriiletben Az ujpesti ind6haz es nehany muemlek Angyalf6ldon Bolgarkerteszek a Rakos-patak menten a Rakos-pataknaI Verszomjas szentjanosbogarak Engl es Angyalfold Kavemeresek a regi Angyalfoldon A kUltelkiek eletm6dja a XIX. szazad elejen Beseny6 kovacs a Schlick-Nicholsonban Malmok es malomipari munkasok Regi s6rkeresked6k Hajdani kultelki tankonyvir6k A Pann6nia Ntalanos Iskola tOrteneteb61

3
4

5 6 8 10 12 13
17

19 20 21 23 24 26 28 29 31 32

Az Ordogmalom tOrteneti rej teIye

34
37

A Gomb utcai iskola tOrteneteb61 GyermekaImok a TUzer utcab61 Hogyan szuletett az angyalfoldi J 6zsef Attila Szinhaz? A regi Pesten atutaz6 orvosok Flesch Armin es a Madarasz Utcai Gyermekk6rhaz Demonuz6 fityisz a R6bertb6l N6steny farkas a Drava utcab6l

38
41

43
45

46
47

79

A kiiltelki villamosok regenyes eletrajzab61 Eltilnt kocsmak Kiilvarosi kabare a Vaci tIton Siillyed6 teriiletek Angyalfold5n Eskiiv6i taviratok 1917-b61 a Csang6 utcaba Angyalfoldig Az Ordogbocskor-sziklat61

49
50 53 55 56 57

Santa Ferenc Angyalfoldr61 Ultogat6ban Balazs Annanal

60 62 64 68
69

Beszelgetes Gergely Agnessel Szegenyseg tegnap es rna Kik voltak a gyermekbaratok? Az Alig utcai id6s hOlgy es az aranyszarvas Tildy Zoltan levele 1939-b61 A kezfogas mint a munkassag A tripoliszi varazsl6 jelkepe

72
73

74
76

80

You might also like