A keresztekkel számos kutató több tanulmányban is foglalkozott, elsként
Oberschall Magda készített egy nagyobb lélegzet szintézist 1953-ban,2 majd több kisebb,
egy-egy aspektusát vizsgáló tanulmányt Lovag Zsuzsa,3 illetve Szatmári Imre tett közzé.4
A legnagyobb e témával foglalkozó m, mely a közép-kelet-európai térség egészére kiterjed
en gyjtötte össze a bizánci kereszteket 2001-ben látott napvilágot Radmilo Petrovi-
tól.5 Utóbb, 2004-ben a kárpát-medencei zarándokkeresztek egyes típusaira nézve vizsgálódott
Langó Péter és Türk Attila a Mindszent-Koszorús-dli hite-lesít ásatás eredményeinek
közzététele részeként.6 Jómagam a keleti kereszténységgel kapcsolatban gyjtöttem
össze a bizánci ereklyetartó és zarándokkereszteket.7
Original Title
Revesz Eva Bizanci Keresztek a X-XI Szazadi Sirokban Kozepkortorteneti Tanulmanyok 6 2010 189-201
A keresztekkel számos kutató több tanulmányban is foglalkozott, elsként
Oberschall Magda készített egy nagyobb lélegzet szintézist 1953-ban,2 majd több kisebb,
egy-egy aspektusát vizsgáló tanulmányt Lovag Zsuzsa,3 illetve Szatmári Imre tett közzé.4
A legnagyobb e témával foglalkozó m, mely a közép-kelet-európai térség egészére kiterjed
en gyjtötte össze a bizánci kereszteket 2001-ben látott napvilágot Radmilo Petrovi-
tól.5 Utóbb, 2004-ben a kárpát-medencei zarándokkeresztek egyes típusaira nézve vizsgálódott
Langó Péter és Türk Attila a Mindszent-Koszorús-dli hite-lesít ásatás eredményeinek
közzététele részeként.6 Jómagam a keleti kereszténységgel kapcsolatban gyjtöttem
össze a bizánci ereklyetartó és zarándokkereszteket.7
A keresztekkel számos kutató több tanulmányban is foglalkozott, elsként
Oberschall Magda készített egy nagyobb lélegzet szintézist 1953-ban,2 majd több kisebb,
egy-egy aspektusát vizsgáló tanulmányt Lovag Zsuzsa,3 illetve Szatmári Imre tett közzé.4
A legnagyobb e témával foglalkozó m, mely a közép-kelet-európai térség egészére kiterjed
en gyjtötte össze a bizánci kereszteket 2001-ben látott napvilágot Radmilo Petrovi-
tól.5 Utóbb, 2004-ben a kárpát-medencei zarándokkeresztek egyes típusaira nézve vizsgálódott
Langó Péter és Türk Attila a Mindszent-Koszorús-dli hite-lesít ásatás eredményeinek
közzététele részeként.6 Jómagam a keleti kereszténységgel kapcsolatban gyjtöttem
össze a bizánci ereklyetartó és zarándokkereszteket.7
a szerzk a szerkesztk RVSZ VA Zvvnvo[[cc.:c[ v \\1. .:v:vv .o[vn elen tanulmnyomban a biznci keresztekkel kapcsolatos vizsglataim eredmnyeit foglaltam ssze, mely kutatsok a trgytpus kapcsn a keleti keresztnysg krpt- medencei jelenltnek s szerepnek mlyebb megismersre irnyulnak. A biznci keresztekkel kapcsolatban is felmerlt annak lehetsge, hogy temetkezsi mellkletknt megjelense a srokban a keleti keresztnysg ismertetjegye, 1 gy ezt a tzist vettem vizs- glat al, a vizsglatok ezt igazoljk-e vagy cfoljk. A keresztekkel szmos kutat tbb tanulmnyban is foglalkozott, elsknt Oberschall Magda ksztett egy nagyobb llegzet szintzist 1953-ban, 2 majd tbb kisebb, egy-egy aspektust vizsgl tanulmnyt Lovag Zsuzsa, 3 illetve Szatmri Imre tett kzz. 4 A legnagyobb e tmval foglalkoz m, mely a kzp-kelet-eurpai trsg egszre kiter- jeden gyjttte ssze a biznci kereszteket 2001-ben ltott napvilgot Radmilo Petrovi- tl. 5 Utbb, 2004-ben a krpt-medencei zarndokkeresztek egyes tpusaira nzve vizsg- ldott Lang Pter s Trk Attila a Mindszent-Koszors-dli hite-lest sats eredm- nyeinek kzzttele rszeknt. 6 Jmagam a keleti keresztnysggel kapcsolatban gyjtt- tem ssze a biznci ereklyetart s zarndokkereszteket. 7 A biznci keresztek hossz hasznlat trgyak Eurpban, mr a IVV. szzadban megjelennek a balkni leletanyagban, s egsz Kzp-Kelet-Eurpban megtallhatk egszen a XIVXV. szzadig. 8 Bulgria 138 IVXIV. Oroszorszg 126 VIXV. Albnia 4 VIXIII. Lengyelorszg 11 XXIV. Makednia 44 IVVI., IXXV. Romnia 143 VVI., VIIIXV. Crna Gora 1 VII. Szerbia 184 IVXVI. Szlovnia-Karantnia 4 VVI., IXX. Horvtorszg 38 VVII., IXXIII. Bosznia-Hercegovina 14 VVI., IXXII. Magyarorszg 68 VIXIII. Csehorszg s Szlovkia 31 VIIIXII.
A biznci keresztek kt nagy csoportra oszthatk, az egyszer zarndokkeresztekre s az ereklyetart mellkeresztekre. Ez utbbinak egy korai, az n. jeruzslemi msnven szentfldi tpus, s a ksi kijevi tpusa ismert. 9 Mindegyik anyagt tekintve jelents tbbsgben bronzbl kszlt, de ismert nhny lombl, ezstbl, aranybl vagy vasbl kszlt pldny is, mely kszlhetett ntssel vagy lemezbl kalapltk. A Krpt-
1 VLYI 2000. 375. 2 OBERSCHALL 1953. 207251. 3 LOVAG 1980. 363372.; LOVAG 1999. 4 SZATMRI 1995. 219264. 5 PETROVI 2001. 6 LANG-TRK 2004. 365457. 7 RVSZ 2003.; RVSZ 2006. 8 PETROVI 2001. alapjn 9 SZATMRI 1995. J RVSZ VA 190 medencben a VI. szzadtl jelennek meg a leletanyagban, elbb a zarndokkeresztek, utbb az ereklyetart tpus. 10 A Krpt-medencbl tvennyolc ereklyetart mellkereszt ismert, melynek jelen- ts tbbsge szrvnylelet, 11 egyetlen pldny szrmazik telepfeltrsbl 12 s a tbbi mind temetbl. A temetbl szrmaz pldnyok pontos vizsglata azt mutatja, hogy br egy rsz szrvny (6), nem ismert a pontos srszm (10), illetve nem lehetett beazonostani az elhunyt nemt (2). Ahol ismert az elhunyt neme, az albbi a megoszls: t gyermeksrbl kerlt el, tovbb kett frfi s egy ni srbl szrmazik. Zarndokkereszt hetvenegy ismert, melynl ugyanaz figyelhet meg arnyait te- kintve mint az ereklyetart kereszteknl. Ngy kereszt leletkrlmnyeirl nincs adat, 13 elg nagy szm a szrvny, 14 ugyancsak egyetlen szrmazik teleprl, 15 a tbbsgk azonban
10 Anyaguk szerint: 74 bronzbl, 11 lombl, kett ezstbl s egy-egy aranybl s vasbl kszlt, valamint 37 esetben nem ismert az anyaga. A bronzbl kszlt pldnyok kzl hrom aranyozott, egy emailos s ara- nyozott, egy pedig zomncos, a vasbl kszlt pldny bronz berakssal kszlt. 11 Szrvny ereklyetart mellkeresztek lelhelyei: Bkscsaba-Jamina nttt bronz ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 216., 248.; SZATMRI 1995. 225226.; PETROVI 2001. 320. NO. 598.; RVSZ 2006. 49.); Bicske-Nagyegyhza nttt bronz ereklyetart mellkereszt, jeruzslemi tpus (LOVAG 1999. 2526. NO. 16.; RVSZ 2006. 49.); Dunaszekcs ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 247.; RVSZ 2006. 50.); Eger krnyke kt ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 216217., 248.; PETROVI 2001. 321. NO. 599600.; RVSZ 2006. 50.); rsekcsand-hajlloms bronz ereklyetart mellkereszt (FK 1962. 35. NO. 289.; RVSZ 2006. 50.); Felsszentivnpuszta Bagodi dl ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 217., 248.; RVSZ 2006. 50.); Hdmezvsrhely nttt bronz ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 218.; SZATMRI 1995. 234236.; RVSZ 2006. 51.); Jszdzsa-Kpolnahalom ereklyetart mellkereszt (STANCZIK 1975. 169.; RVSZ 2006. 51.); Kecskemt krnyke ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 213., 229., 247.; RVSZ 2006. 51.); Mak nttt bronz ereklyetart mellkereszt (SZATMRI 1995. 226227.; RVSZ 2006. 5152.); Oroshza nttt bronz ereklyetart mellkereszt, jeruzslemi tpus (FK1962. 54. NO. 674.; PETROVI 2001. 315316. NO. 587., 587/1.; RVSZ 2006. 52.); rszentmikls bronz ereklyetart mell- kereszt (MRT 9. 260261. 21/+ LELHELY; RVSZ 2006. 53.); Prahovo [Sr] kt bronz ereklyetart mellke- reszt. (PETROVI 2001. 127. 6869.; RVSZ 2006. 53.); Szny ereklyetart mellkereszt, jeruzslemi tpus (OBERSCHALL 1953. 217., 248.; LOVAG 1999. 24. NO. 6.; PETROVI 2001. 322. NO. 603.; RVSZ 2006. 54.); Tpibicske ereklyetart mellkereszt, jeruzslemi tpus (LOVAG 1971. 148.; LOVAG 1999. 24. NO. 7.; RVSZ 2006. 55.); Tatai bencs aptsg ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 213., 247.; PETROVI 2001. 320. NO. 597.; RVSZ 2006. 55.); Velem-Szentvid nttt bronz ereklyetart mellkereszt (KISS G 2000. 261 262., RVSZ 2006. 56.); Veszprm krnyke ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 217., 248.; PETROVI 2001. 322. NO. 604.; RVSZ 2006. 56.); Ngrd megye ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 249.); Ismeretlen lelhely tizenegy ereklyetart mellkereszt (OBERSCHALL 1953. 247249). 12 A jeruzslemi tpus ereklyetart mellkereszt a XI. szzadi Dunapentele-reghegyi teleplsrl szrmazik (OBERSCHALL 1953. 217., 248.; LOVAG 1971. 148.; BNA 1973. 80.; BNA 1991. 35.; LOVAG 1999. 2324. NO. 5.; PETROVI 2001. 322. NO. 602.; RVSZ 2006. 50.). 13 Keresztek, melyeknek nincs adatunk a leletkrlmnyekrl: Kosztol [Kostol, Sr] nttt bronz zarndokke- reszt (LANGTRK 2004. 430.); Novi Banovci [Sr] bronz zarndokkereszt (LANGTRK 2004. 430.); Szi- szek [Sisak, Sr] bronz zarndokkereszt (LANGTRK 2004. 431.); Velika Horvatska [Ho] nttt bronz za- rndokkereszt (LANGTRK 2004. 431.). 14 A harmincegy szrvny zarndokkereszt lelhelye: Borsd-Bencs aptsg zarndokkereszt (OBERSCHALL 1953. 213., 247.; RVSZ 2006. 61.); Cece-Menydpuszta nttt bronz zarndokkereszt (OBERSCHALL 1953. 234., 250.; LOVAG 1980. 363.; PETROVI 2001. 328. NO. 619.); Cik nttt bronz zarndokkereszt (LOVAG 1980. 363.; PETROVI 2001. 337. NO. 642.; RVSZ 2006. 61.); Galnta-Kertalja [Galanta, Slo] lom zarn- dokkereszt (LANGTRK 2004. 429.); Jankafalva nttt bronz zarndokkereszt (OBERSCHALL 1953. 234., 250.; LOVAG 1980. 366.; LOVAG 1999. 29. NO. 31.; PETROVI 2001. 326. NO. 614.; RVSZ 2006. 62.); Kis- kunhalas-Bodola zomncos bronz zarndokkereszt (FK1962. 48. NO. 565.; BLINT CS 1991. 234. NO. 127.; HAMPEL 1902. 305-306.; HAMPEL 1905. II. 646647.; HAMPEL 1907. 119.; RVSZ 2006. 62.); Muhi zarn- dokkereszt (OBERSCHALL 1953. 249.; RVSZ 2006. 63.); Nemeshany nttt bronz zarndokkereszt, elveszett (OBERSCHALL 1953. 234., 250.; LOVAG 1980. 366.; PETROVI 2001. 327. NO. 618.; RVSZ 2006. 63.); Novi Banovci [Sr] nttt bronz zarndokkereszt (LANGTRK 2004. 430.); Nyitra [Nitra, Slo] arany zarndokke- ZARNDOKKERESZTEK X-XI. SZZADI TEMETKEZSEKBEN 191 temetbl szrmazik. t temetbeli szrvny van, illetve t esetben nem ismert a pontos srszm. Kt srnl nem lehetett beazonostani az elhunyt nemt, a gyermeksr mellkleteknt elkerltek szma igen jelents (20), de elfordul hrom frfi s kt ni srban is. 3. tblzat TEMETBELI SZRVNY SRSZM NEM ISMERT ISMERETLEN NEM FRFI N GYERMEK, FIATAL X. 1 2 1 1 - 2 XXI. 2 3 - 1 1 1 ET. MK. XI.() 2 5 1 - - 2 X. 1 - 1 1 1 6 XXI. 4 2 1 2 1 14 ZK. XI.() - 3 2 - - - A temetk szempontjbl az albbiak szerint oszlik meg: kt magnyos srban, egy kiscsaldi, szmos nagy srszm honfoglal s templom krli temetben egyarnt kerl- tek el, melyek a fentiek szerint oszlanak meg az egyes korszakokban. 16 A temetkezsi szoks alapjn, ahol ismeret a kzelebbi leletkrlmny, az el- hunyt nemtl fggetlenl nyakban, nyak krnykn helyezkedett el a kereszt, feltehetleg nyaklnc rszeknt. Emellett egy-egy esetben volt a bal felkarcsont s a jobb kz mellett elhelyezve. 4. tblzat ISMERETLEN NEM FRFI N GYERMEK, FIATAL EREKLYETART MELLKERESZT - - - nyakban: 2 ZARNDOKKERESZT nyakban: 1 nyakban: 2 - nyakban: 17 13 kar mellett: 1 kz mellett: 1
reszt (OBERSCHALL 1953. 238.; SZKE 1962. 62.; RVSZ 2006. 64.), Pcs kk emailos, aranyozott bronz n- ttt zarndokkereszt (OBERSCHALL 1953. 229.; LOVAG 1999. 3031. NO. 37.; RVSZ 2006. 64.); Prahovo [Sr] kis zarndokkereszt-enkolpion (MESTERHZY 1990. 100103.; PETROVI 2001. 126. NO. 67.; RVSZ 2006. 64.); Szvaszentdemeter [Sremska Mitrovica, Sr] nttt bronz zarndokkereszt (OBERSCHALL 1953. 238., 250.; FK 1962. 67. NO. 912.; LOVAG 1980. 366.; PETROVI 2001. 328. NO. 620.; RVSZ 2006. 64.); Szkesfehrvr zarndokkereszt (OBERSCHALL 1953. 229.; PETROVI 2001. 335. NO. 638.; RVSZ 2006. 64.); Szny zarndokkereszt (PETROVI 2001. 332. NO. 628.; RVSZ 2006. 66.); Telegd nttt bronz zarndokke- reszt (OBERSCHALL 1953. 237., 250.; LOVAG 1980. 367.; LOVAG 1982. 161.; LOVAG 1999. 2930. NO. 32.; PETROVI 2001. 329. NO. 622.; RVSZ 2006. 66.); Tiszakeszi-Szdadomb bronzlemezbl kivgott zarndok- kereszt (OBERSCHALL 1953. 237., 251.; LOVAG 1980. 367.; PETROVI 2001. 330. NO. 623.; RVSZ 2006. 66.); Vl kismret zarndokkereszt (OBERSCHALL 1953. 236., 250.; RVSZ 2006. 67.); Vl krnyke aranyozott, nttt bronz zarndokkereszt (OBERSCHALL 1953. 234.; LOVAG 1980. 367368.; LOVAG 1982. 162.; LOVAG 1999. 30. NO. 36.; PETROVI 2001. 327. NO. 616.; RVSZ 2006. 67.); Versec [Vrec, Sr] egy nagymret, n- ttt bronz zarndokkereszt, egy bronz zarndokkereszt, egy nagymret, nttt bronz zarndokkereszt s egy bronzlemezbl kivgott zarndokkereszt (LANGTRK 2004. 431.), Veszprm-Vraj-Temethegy nttt bronz zarndokkereszt (OBERSCHALL 1953. 229.; LOVAG 1971. 146.; LOVAG 1980. 368.; LOVAG 1999. 23. NO. 2.; PETROVI 2001. 338. NO. 645.; RVSZ 2006. 68.); Ismeretlen lelhely kt kis zarndokkereszt. (OBERSCHALL 1953. 250.). 15 Veszprm-Ndortelepen egy nttt bronz zarndokkereszt kerlt el kt XXII. szzadi koh egyikbl (OBERSCHALL 1953. 237.; LOVAG 1980. 368.; PETROVI 2001. 339. NO. 646.; RVSZ 2006. 67.). 16 A temetk esetben az sat rgsz, publikcik adataira tmaszkodtam. 17 Az albbi elhelyezkedseket mind ide soroltam be: nyakban, mellkason, llnl, llkapocs alatt, llkapocs jobb oldaln, ll alatt, llkapocs kzelben, nyaklncon, koponya alatt, nyaklnc rsze vagy kzvetlenl a koponyacsontok mellett volt megtallhat a srban. RVSZ VA 192 Ugyanezen idszak bolgr temetiben, 18 ahonnan ismert keresztmellkletes sr, ugyan- csak megfigyelhetek a pogny rtus mellkletei (amulettek, tlvilgi traval, pnz-amulett) kisebb-nagyobb szmban. 19 A keresztmellkletek, ahol ismert a pontos leletkrlmny az lta- lam vizsglt esetekben gyermeksrbl, nyakban elhelyezve kerltek el. A XXI. szzadban igen nagy szmban vannak jelen a magyar leletanyagban a bi- znci keresztek, termszetesen mindkt tpusa egyarnt. Hasznlatukban eltrs nem fi- gyelhet meg, srmellkletknt, nyakban vagy annak krnykn eredenden nyaklnc rszeknt kerltek oda. Mr a X. szzadban a honfoglalst kveten megjelennek s egszen a XIII. szzadig megtallhatk. A trgytpus a Kzp-Kelet-eurpai leletanyagra jellemz, ezen a terleten bell is elssorban a keleti keresztny orszgokban kimagaslan magas az elfordulsuk (1. tbl- zat), ugyancsak srmellkletknt. A Krpt-medencben a lelet elterjedsi terlete (1. tr- kp) nem esik egybe az rott forrsok alapjn keleti, biznci trtsekkel sszefggsbe hozhat terletekkel. Ez ltszlag ellenttben ll azon felttelezssel, miszerint a trgytpus jelenlte a temetkezsekben a keleti keresztnysghez kthet. A biznci keresztekkel kapcsolatban az egyik nzetet Lovag Zsuzsa kpviseli, miszerint a biznci keresztek elterjedse a szentfldi zarndoklatokhoz ktdik. Ms nzet szerint a biznci korai trtsek nyomai a keresztek jelenlte. E nzetet vallotta Oberschall Magda, s kpviseli Szatmri Imre, Istvnovics Eszter, Kiss Gbor, Vlyi Katalin. A keresztnysgtl fggetlennek vli, kszerknt rtkelve a keresztek srbeli jelenltt a X. szzad vonatkozsban a Lang Pter Trk Attila szerzpros, 20 s ezt a nzetet kpviseli Fodor Istvn is. Vlemnyem szerint a lelettpus jelenlte a temetkezsekben egy folyamatot vzol fel, a keresztny trtseknek, a keresztnysg terjedsnek anonim, nem a vezets ltal tmogatott, rott forrsokban tetten nem rhet folyamatt, mely kznp kztt zajlott. A klpolitikai hely- zet a keleti trtseknek inkbb kedvezett, mely mr kezdett vehette a honfoglalst megelz-
18 Nem szabad azonban elfeledkezni, hogy a X. szzadra mr kzel fl vszzados mltra tekintett vissza a bolgrok keresztnysge, a IX. szzad kzepe tjn (864) vette kezdett a bolgr llam krisztianizcija. 19 Pliska nyugati erdfalnak dli szektor-beli IXXII. szzadi 80 sros keresztny rtus temet. A srok kzl csupn hat mellkletes. 10. nem beazonostott nem elhunyt srja. Mellklet: egy bronzkereszt, kt bronz flbeval, bronzgyngyk s ngy bronz karperec mellkletknt. Egyb mellkletek: flesgomb, karkt, gyngyk, gyr, flbeval. A 21. sr mellklete egy amulett mellkasnl. (DONEVA-PETKOVA 1984. 181 191.) Preslavi I. 16 sros keresztny rtus hamvasztsos s csontvzas temet. 15. hamvasztsos sr. Mel- lklet: korongolt urna, egy kermiaedny s egy rz enkolpion (ereklyetart mellkereszt). Egyb mellkle- tek: amulett, flbeval, kermia, gyngy. (VAAROVA 1976. 248258.) Nanovicai 51 sros keresztny rtus csontvzas temet. A srok kzl 28 mellkletes. 44. gyermeksrban hrom kereszt is volt mellkletknt el- helyezve: egy egyszer bronz kereszt jobboldalon, egy bronz enkolpion-kereszt balra s egy vas kereszt. Egyb mellkletek: gyngyk, karperec, gyr, flbeval, gomb. (VAAROVA 1976. 311326.) Tuhovisei 120 sros IXXI. szzadi keresztny rtus csontvzas temet egyik srjbl egy feliratos kereszt, felirata: , , , azaz Isten vd azt, aki ezt viseli!. Egyb mellkletek: pnz, flbeval, gyngyk, gomb, karperec, gyr, amulettek, pnzek: I. Baszileosz [876886] s VI. Le [886912] bronz pnzei. (VAAROVA 1976. 341.) Zlatogradi 11 sros keresztny rtus csontvzas temet. Egyik srjban egy bronz keresztecske. Egyb mellkletek: gyngyk, karperec, flbeval. (VAAROVA 1976. 342.) Gradesnicai 351 sros keresztny rtus csontvzas temet. Egyik srjnak mellklete volt egy bronz enkolpion-kereszt. Egyb mellkletek: flbeval, bronz gombok, karkt. (VAAROVA 1976. 345346.) Balgarevoi 46 sros ke- resztny rtus csontvzas temet. Egyik srjnak mellklete volt egy feliratos kereszt, felirata: , , , azaz Isten vd azt, aki ezt viseli! Egyb mellkletek: flbeval, karperec, gyngyk. (VAAROVA 1976. 351.) 20 A srba helyezett kereszteket kszerknt, pontosabban amulett szerepnek rtkelik. ZARNDOKKERESZTEK X-XI. SZZADI TEMETKEZSEKBEN 193 en. A trtsek kt tpusval lehet szmolni a X. szzadban: az n. anonim trtsekkel 21 s a fellrl tmogatott, ezltal az rott forrsokban is megjelen trtsekkel. Az anonim trtseket, illetve trt szerzeteseket motivlhatta a mrtromsg ko- ronjnak elnyerse, miknt a szzadot that ezredforduls vilgvge-vrs is, melynek kapcsn szmos trts indult, hogy a mg pogny npeket Krisztus hitre vezessk. 22
A biznci birodalom mindenkori diplomciai eszkztrnak egyik eleme volt a t- rts, mellyel a magyarsggal kapcsolatban is lt. Ez klnskppen a X. szzadban lehe- tett jelents, mikor egyrszt a magyarsggal egy j terlet, a Krpt-medence feletti befo- lyst is megszerezhettk ezltal, msrszt a magyarok ekkor mg nem kteleztk el vallsi- lag magukat. A X. szzad magyar klpolitikja 23 is elssorban a keleti trt-seknek ked- vezett, melyet mg erstettek a magyarsg korbbi, honfoglalst megelz kapcsolatai s az ott szerzett tapasztalatok is. A 953-ban magyarokhoz rkez Hierotheos mr a fellrl tmogatott trtst jelentette haznkban, kit a konstantinpolyi patriarcha, Theophylaktos Turkia ppk-v szentelt fel. Hierotheos, mint cme is mutatja, nem csupn Gyula tr- zsnek trtsre rkezett, hanem egsz Magyarorszg npnek grg hitre trtst kapta feladatul. 24 E nagyszabs feladatra, miknt azt az analgik alap-jn felttelezhetjk, nem egyedl rkezett s itt zajl munkja sorn tovbbi tantvnyokat nevelhetett a trt- munkt segteni. 25 A kereszt ebben a korszakban a hit kifejezje volt, mely ellenttben napjaink szoksval nem volt kereskedelmi rucikk, vagy divatkszer, hanem meggyzds, ho- vatartozs jelzsre szolglt. Ebbl kvetkezleg akr Jeruzslemben kszlt, akr egy utnzatokat gyrt kzelebbi mhely (Szerbia, Balkn) termke volt, mindenkpp a hitbeli hovatartozst jelezte a klvilg fel. A honfoglals kori srok esetben a keresztnysg egyes elemeinek, szoksainak, gondolkodsban val megjelensnek korai stdiumt jelzik, mikor mr az j valls is teret hdt, de mg a rgi is jelen van. Ennek tudhat be, hogy a mindenkori trsadalmak legs-
21 Az anonim trts rkezhetett kvlrl (Biznc, Bolgr Crsg), de szmolhatunk bels trtssel is. A honfogla- ls utn a magyarok kzt l, mr korbban keresztny hitre trt bolgr-szlv npessg is kzvettette seink- nek az ortodox keresztnysg gyakorlatt. (H. TTH 1995. 31.) Ennek a bels, bolgr-szlv trtsnek a nyoma a magyar nyelv szkincsnek legrgebbi, keleti rtusra utal rtege mint pldul kereszt, karcsony, panasz, pap, szombat, vdol, (H. TTH 1995. 30.) A bolgr npessg a fldrajzi nevek alapjn Melich Jnos s Kniezsa Istvn munkssga nyomn Budapesttl keletre a Bkk fennskig, a Brzsny, Cserht, Mtra, Bkk vonulattl dlre, a Duna-Tisza kzn, s ettl szakra, a Hernd vonalig terjed terleten, Erdlyben, vala- mint Szermsgben, Duna-Tisza kzn s a Tiszntlon felttelezhet. (H. TTH 2000. 23.) Egyelre probl- mt jelent a nyelvszet s a rgszet adatainak megoldsra vr ellentmondsa, miszerint a nyelvszet ltal fel- vzolt terleteken a bolgr npessg rgszeti hagyatka csak nhny helyen (pl. Hajd-Bihar megye), igen csekly mrtkben rhet tetten. A trts ezen irnyvonalnak elfogadsa ezen ellentmonds megoldsra, to- vbbi vizsglatra szorul. 22 Ennek jegyben indult el Adalbert trsaival (KOCZOWSKI 1994. 101111.), Jnos s Benedek remetk a lengyelekhez (HALMGYI 2009. 4., 5., 8.) s Querfurti Brn s trttrsainak - Quedlingurgi vknyv szerint 18 trsval - tjait is ez motivlta. Brn jrt 10031004-ben s 1004/10051008 kztt Magyar Kirlysgban, majd ezt kveten a bese- nyk kztt trtett (HALMGYI 2009.) termszetesen a nyugati trtsek jobban ismeretesek. 23 A honfoglalst kvet vtizedekben a magyarok tudatos bkepolitikt folytattak mind Biznc, mind a bolg- rok irnyban, mg nyugatra folyamatosan indultak kalandoz hadjratok. Biznc irnyban 927-tl vlto- zott a helyzet, s a bolgr-beseny szvetsgesekkel kzs hadjratok indultak. Simeon cr hallt kveten pedig, a biznci-bolgr szvetsg ltrejtte utn, a bolgrok ellen is. Vltozst a 943-ban megkttt t vre szl bkeszerzds hozott, melyek mg kt alkalommal hosszabbtottak meg tovbbi t-t vre 948-ban s 953-ban. MAKK 1996. 1417. 24 MAKK 1996. 17. 25 A trtk nem egyedl mentek, miknt ez megfigyelhet Metd s Konstantin-Cirill tevkenysgnl; de ugyanez jellemz a nyugati trtsekre is (Adalbert s trsai, Jnos s Benedek remetk). RVSZ VA 194 rlkenyebb, legvdtelenebb rsznl, azaz a gyermekek srjaiban jelenik meg elsknt. A ksbbiekben mr a keresztnysg meghonosodsrl van sz, mikor a folya-matban lv krisztianizci fokozatosan szortja ki a rgi vallst, de egyes elemei mg szoksszinten tovbblnek, fennmaradnak. Ennek tudhat be az a jelensg, hogy mind a magyar, mind az ltalam vizsglt bolgr temetkben a krisztianizci megindulst kve-ten akr tbb vszzad mltn is mg jelen vannak a pogny mellkletek (amulett, pnz-mellklet), s csak fokozatosan maradnak el a srok mellkletei kzl. BIBLIOGRFIA BLINT 1937. BLINT ALAJOS: A hdmezvsrhelyi ref. Gimnzium rgisggyjtem- nye VIXI. rsz. Dolgozatok 13 (1937). 28. BLINT CS 1991. BLINT CSAND: Sdungarn im 10. Jahrhundert. Budapest 1991. BR KRALO- VNSZKY 1959.a BIR ENDRE - KRALOVNSZKY ALN: Dunaalms Tatai-Gasse, Sandgrube. Archaeolgiai rtest 86 (1959) 209. BR KRALO- VNSZKY 1959.b BIR ENDRE - KRALOVNSZKY ALN: Dunaalms Tatai ti homokbnya. Rgszeti Fzetek I:11 (1959) 53. BOBEVA-SALKIN 1974. , . , .: . - . . 1974. . 173 . BNA 1973. BNA ISTVN: VII. szzadi avar teleplsek s rpd-kori magyar falu Dunajvrosban. Fontes archaeologici Hungariae. Budapest 1973. BNA 1991. BNA ISTVN: Dunapentele trtnete: a honfoglalstl a 19. szzad kzep- ig a mr eddig is ismert, valamint jonnan bevont adatok alapjn. Dunaj- vros 1991. DONEVA-PETKOVA 1984. -, : . In: . . 1984. FK1962. FEHR GZA RY KINGA KRALOVNSZKY ALN: A Kzp-Duna-medence magyar honfoglals- s kora rpd-kori srleletei: Leletkataszter. Rgszeti ta- nulmnyok 2. Budapest 1962. FODOR 1975. FODOR ISTVN: Verecke hres tjn. A magyar np strtnete s a honfog- lals. Budapest 1975. 259. FODOR 1982. FODOR ISTVN: In Search of a new Homeland. The Prehistory of the Hungarian People and the Conquest. Budapest 1982. FODOR 1985. FODOR ISTVN: Honfoglals kori temet Sndorfalvn. Elzetes kzle- mny. Acta Antiqua et Archaeologia V. (1985) FODOR 1996. seinket felhozd A honfoglal magyarsg. Killtsi katalgus. Szerk. FODOR ISTVN. Budapest 1996. GUBITZA 1910. GUBITZA KLMN: Bcsi honfoglalskori srleletekrl. Archaeolgiai rte- st 30 (1910) 169-172. HALMGYI 2009. HALMGYI MIKLS: Querfurti Brn, hittrt Kzp-Eurpban ( 1009). Kzirat 2009. HAMPEL 1902. HAMPEL JZSEF: Rgisgek a honfoglals korbl. Archaeolgiai rtest 22 (1902) 296316. HAMPEL 1905. HAMPEL JZSEF: Alterthmer des frhen Mittelalters in Ungarn. IIII. Braunschweig 1905. HAMPEL 1907. HAMPEL JZSEF: Ujabb tanulmnyok a honfoglalsi kor emlkeirl. Budapest 1907. HORVTH 1970. HORVTH BLA: Elzetes jelents az 1965-1968. vi tiszarvnyi feltr- sokrl. Archaeolgiai rtest 97 (1970) 128. ZARNDOKKERESZTEK X-XI. SZZADI TEMETKEZSEKBEN 195 H. TTH BICZ 1976.a H. TTH ELVIRA BICZ PIROSKA: Kiskunflegyhza-Kntordomb. Rg- szeti Fzetek I:29. (1976) 60. H. TTH BICZ 1976.b H. TTH ELVIRA BICZ PIROSKA: Kiskunflegyhza-Kntordomb. Archaeolgiai rtest 103 (1976) 299300. H. TTH 1995. H. TTH IMRE: A magyarsg korai kapcsolatai az ortodox szlvokkal. In: Az ortodoxia trtnete Magyarorszgon a XVIII. szzadig. Szerk. H. TTH IMRE. Szeged 1995. 2735. H. TTH 1995. H. TTH IMRE: Magyar-szlv kapcsolatok a IX-XI. szzadban. Partes populorum minores alienigenae. Szombathely 2000. 1126. ISTVNOVICS 2003. ISTVNOVICS ESZTER: A Rtkz honfoglals s rpd-kori emlkanyaga. Jsa Andrs Mzeum: Nyregyhza 2003. JSA 1892. JSA ANDRS: A krszi srmezrl. Archaeolgiai rtest 12 (1892) 171173. KISS A1983. KISS ATTILA: Magyarorszg honfoglals s kora rpd-kori temetinek leletanyaga 1. Baranya megye XXI. szzadi srleletei. Akadmiai Kiad: Budapest 1983. KISS G2000. KISS GBOR: Magyarorszg honfoglals kori s kora rpd-kori srleletei 2. Vas megye 10-12. szzadi sr- s kincsleletei. Szombathely 2000. KOCZOWSKI 1994. KOCZOWSKI, JERZY: Szent Wociech-Adalbert s a keresztny Eurpa kialakulsa az 100. v krl. In: Kelet-Kzp-Eurpa szentje: Adalbert (Vojtech-Wojciech-Bla): Vlogatott tanulmnyok. Szerk. Somorjai dm. METEM: Budapest 1994. 101111. KOVALOVSZKI 1965. KOVALOVSZKI JLIA: Oroshza s krnyke a magyar kzpkorban. In: Oroshza trtnete. Szerk. Nagy Gyula. Oroshza 1965. KRTI 1978 1979. KRTI BLA: Honfoglals kori magyar temet Szeged-Algyn. Elzetes beszmol. Mra Ferenc Mzeum vknyve 19781979/1. 323347. KRTI 1983. KRTI BLA: Biznci kapcsolatok. In: Szeged trtnete I. Szerk. Krist Gyula. Szeged 1983. 269271. KRTI 2001. KRTI BLA: Srok zenete. Honfoglal magyarok temetje Algy hatrban. Algy 2001. LANG TRK 2004. LANG PTER TRK ATTILA: Honfoglals kori srok Mindszent-Koszors-dln. Mra Ferenc Mzeum vknyve. Studia Archaeologica X (2004) 365457. LOVAG 1980. LOVAG ZSUZSA: Bronzene Pektoralkreuze aus der Arpadenzeit. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae XXXII (1980) 363372. LOVAG 1999. LOVAG ZSUZSA: Mittelalterliche Bronzegegenstnde des Ungarischen Nationalmuseums. Seria Archaeologica III. Budapest 1999. LRINCZY 1985. LRINCZY GBOR: Szegvr-Szlkalja X. szzadi temetje. Communicationes Archaeologicae Hungariae 1985. 141162. MAKK 1996. MAKK FERENC: Magyar klpolitika (8961196). Szegedi Kzpkortrtneti Knyvtr 2. Szeged 1996. 2 MANOVA 1964. , .: . VI. 1964. 4. . 2026. MASOV .n. , .: . , . XXXV ( ). MESTERHZY 1990. MESTERHZY KROLY: Biznci s balkni eredet trgyak a X-XI. szzadi magyar srleletekben. Folia Archaeologica 41 (1990) 87115. MRT 6. ECSEDY ISTVN KOVCS LSZL MARZ BORBLA TORMA ISTVN: Ma- gyarorszg rgszeti topogrfija 6. Bks megye rgszeti topogrfija. A szeg- halmi jrs IV./1. Budapest 1982. MRT 9. DINNYS ISTVN KVRI KLRA KVASSAY JUDIT MIKLS ZSUZSA TETTAMANTI SAROLTA TORMA ISTVN: Magyarorszg rgszeti topogr- fija 9. Pest megye rgszeti topogrfija. XIII/2. A szobi s a vci jrs. Budapest 1993. RVSZ VA 196 MRT 10.1. JANKOVICH B. DNES MEDGYESI PL NIKOLIN EDIT SZATMRI IMRE TORMA ISTVN: Magyarorszg rgszeti topogrfija 10.1. Bks megye rg- szeti topogrfija. Bks s Bkscsaba krnyke IV./3. Budapest 1998. NAGY 1969. NAGY RPD: Eger krnyki s Tisza-vidki beseny teleplsek a XXI. szzadban. Egri Mzeum vknyve 7 (1969) 138. NEPPER 1993. M. NEPPER IBOLYA: 9-10. szzadi bolgr-szlv leletek Hajd-Bihar megyben. In: Az Alfld a 9. szzadban. Szerk. Lrinczy Gbor. Szeged 1993. NEPPER 2003. M. NEPPER IBOLYA: Magyarorszg honfoglals kori s kora rpd-kori srleletei 3. Hajd-Bihar megye 10-11. szzadi srleletei I. rsz. Budapest-Debrecen 2002. OBERSCHALL 1953. OBERSCHALL MAGDA, BRNYN: Byzantinische Pektoralkreuze aus ungarichen Funden. In: Forschungen zur Kunstgeschichte und christlichen Archologie II. Baden-Baden 1953. 207251. PRDUCZ 1944 1945. PRDUCZ MIHLY: Csongrdi leletek. Az Alfldi Tudomnyos Intzet v- knyve I. (19441945) 138141. PETROVI 2001. PETROVI, RADMILO: Renik vizantijskih krstova. Beograd 2001. RVSZ 2003. RVSZ VA: A keleti keresztnysg jelenlte XXI. szzadban a Krpt- medencben. (Szakdolgozat.) Szeged 2003. RVSZ 2006. RVSZ VA: A keleti keresztnysg emlkei a 1011. szzadi krpt- medencei srleletekben. (Szakdolgozat.) Szeged 2006. RVSZ 2008. RVSZ LSZL: Magyarorszg honfoglals kori s kora rpd-kori srlele- tei. 5. Heves megye 1011. szzadi temeti. Budapest 2008. STANCZIK 1975. STANCZIK ILONA: Szolnok megyei rgszeti adatok Hild Viktor jegyzetei- bl. Szolnok 1975. STANOJEV 1989. STANOJEV, NEBOJA: Nekropole XXV. veka u Vojvodini. Novi Sad 1989. STOJANOVA SERAFIMOVA .n. . -: . , ( ). SZAB 19781979. SZAB JNOS GYZ: rpd-kori telep s temetje Sarud hatrban IV. A srok relatv s abszolt kronolgija. Egri Mzeum vknyve 1617 (1978 79) 8889. SZATMRI 1995. SZATMRI IMRE: Biznci tpus ereklyetart mellkeresztek Bks s Csongrd me- gyben. Mra Ferenc Mzeum vknyve. Studia Archaeologica I (1995) 219264. SZEMN 1988. SZEMN ATTILA: X-XI. szzadi filigrnos mellkeresztek. Mra Ferenc Mzeum vknyve 1988-1 (1989) 7594. SZKE 1962. SZKE BLA. A honfoglal s kora rpd-kori magyarsg rgszeti eml- kei. Rgszeti Tanulmnyok I. Budapest 1962. TARI 1995. TARI EDIT: rpdkori falusi templomok Cegld krnykn. Cegld 1995. TARI 2000. TARI EDIT: Inrcs, Szent Gyrgy templom. Rgszeti kutatsok Magyaror- szgon 2000. Budapest 2003. 149152. TOIK 1968. TOIK, ANTON: Altmagyarische Grberfeld in der Sdwestslowakei. Archaeologica Slovaca - Catalogi III. Bratislava 1968. TOIK 1971. TOIK, ANTON: Flachgrberfelder aus dem IX. und X. Jahrhundert in der Sdwestslowakei I. Slovensk Archaeologia XIX-1 (1971) TRK 1956. TRK GYULA: A szobi Vendelin-fldek XXI. szzadi temetje. Folia Archaeologica VIII. (1956) 130. VLYI 2000. VLYI KATALIN: Rgszeti emlkek. In: Eurpa s Magyarorszg Szent Istvn korban. Szerk.: Krist Gyula Makk Ferenc. Szeged 2000. 365385. VAAROVA 1976. , .: ( VIXI . ). 1976. VINSKI 1959. VINSKI, ZDENKO: Augrabungen in Vukovar. Archaeologia Iugoslavica III. (1959) 99109. ZARNDOKKERESZTEK X-XI. SZZADI TEMETKEZSEKBEN 197 1. trkp Ereklyetart mellkeresztek s zarndokkeresztek a Krpt-medencben RVSZ VA 198 TEMET, SR 26 DATLS, SSZ. SR LELETKRLMNY Algy X. sz., 83 105. sr: 6 v krli gyermek srja. Mellkletek: aranyozott ezst hajfonatkorong, dsztetlen lom zarndokkereszt (nyak- ban), szemfed, ruhadsz. 27 Bcs (Ba, Sr) XI. sz. (t.k.t.) S sr. Nem klnvlaszthat az egyes srok leletanyaga. Mellkletek: ezst zarndokkereszt. 28 Balatonmagyard- Fels-Koloni dl 213. sr: Kisgyermek srja. Mellkletek: lom zarndokke- reszt mellkason. 29 Besenytelek- Teplypuszta I. XXI. sz., 14 1. ni sr. Mellkletek: bal kulcscsonton egy lomkereszt, rombusz alak ruhadszek (10 db), krte alak ezstkarika, fles gomb. 30 Cegld- Nylflehalom XIXIII. sz., cca. 52 T: bronz ereklyetart mellkereszt (jeruzslemi tpus). 31 Csandpalota XIXII. sz., 27 S sr. Nem elklnthet az egyes srok anyaga. Mellkletek: bronz ereklyetart mellkereszt, Klmn denr. 32 Csongrd-Felgy- Gedahalom X. sz., 45 45. fiatal n srja. Mellkletek: nttt bronz zarndokkereszt, ezstgyr. 33 Detta (Deta, Ro) XXII. sz., tbb sr S. sr. Mellklet: lom zarndokkereszt. 34 Dunaalms X. sz., 13 S sr. Mellkletek: Bronz ereklyetart mellkereszt. 35 Felsjatt Tornc (Horny Jatov Torno- vec nad Vahom, Sl) IXXI. sz., 528 382. bolygatott sr: karjai a hason egymson keresztbe fektet- ve. Mellkletek: bronz ereklyetart mellkereszt, vascsat tre- dkei. 36 Fzesabony-Rti tanya, Koszprium domb X. sz., 1 Magnyos gyermeksr (kislny). Mellkletek: zarndokkereszt (elveszett) llcsont alatt, agyagedny. 37 Gyula-Tglagyr XXI. sz., cca. 170 T: nttt bronz ereklyetart mellkereszt (lehet temetbeli szrvny, de srlelet is). 38 Gyulavarsnd-Lapos- halom (Varsand, Ro) XXI. sz., cca. 80 S sr. Mellkletek: nttt bronz ereklyetart mellkereszt, rpd- kori pnzek (Salamon, Gza dux, ), torquesek, karperec, ken- gyel, hajkarika. 39 Hajddorog-Gyls X. sz. kzepe 2. fele 19. lenygyermek srja. Mellkletek: biznci tpus, dsztetlen zarn- dokkereszt, vkony ezstlnc tredkei. 40 Ibrny-Esbhalom X. sz. 197. kt lny kzs koporss srja. Mellkletek: lom zarndok- kereszt gyngysor kzepn, dirhemutnzat. 41 Ikervr - Virg u. XXI. sz., cca. 200 112. 4-5 ves kislny srja. Mellkletek: nyakban: vaslncocska tredkei, tfrt IV. szzadi rmai bronzpnz (308313), nttt lom zarndokkereszt. 42 Inrcs, Szent Gyrgy templom XIXII. sz. T: bronz ereklyetart mellkereszt ellapjnak tredke a szen- tlybeli sr feletti betltsi rtegbl. 43
26 t.k.t. = templom krli temet, S = srbl, T = temetbeli szrvny, SZM = srszm. 27 KRTI 19781979. 323347.; KRTI 2001. 23.; RVSZ 2006. 48., 61. 28 GUBITZA 1910. 169172.; STANOJEV 1989. 2223.; RVSZ 2006. 61. 29 LANG-TRK 2004. 429. 30 RVSZ 2008. 6370. 31 TARI 1995. 8587., RVSZ 2006. 49. 32 FK1962. 28. NO. 163; SZATMRI 1995. 240242.; RVSZ 2003. 100.; RVSZ 2006. 49. 33 PRDUCZ 19441945. 138141.; RVSZ 2006. 61. 34 FK1962. 31. NO. 227; LOVAG 1980. 363.; PETROVI2001. 314. NO. 582; RVSZ 2003. 98.; RVSZ 2006. 61. 35 FK1962. 3233.; BIR KRALOVNSZKY 1959.a 209.; BIR KRALOVNSZKY 1959.b 53.; RVSZ 2006. 49. 36 SZKE 1962. 62.; TOIK 1968. 168.; TOIK 1971. 168.; RVSZ 2006. 50. 37 NAGY 1969. 138.; RVSZ 2006. 62.; RVSZ 2008. 181. 38 OBERSCHALL 1953. 213., 247.; SZATMRI 1995. 222225.; RVSZ 2003. 100.; RVSZ 2006. 51. 39 MRT 10.1. 325. 2/XXXII.; OBERSCHALL 1953. 216., 248.; SZATMRI 1995. 225226.; PETROVI 2001. 320. NO. 598; RVSZ 2003. 99.; RVSZ 2006. 51. 40 FODOR 1996. 230.; RVSZ 2003. 102.; RVSZ 2006. 62. 41 ISTVNOVICS 2003. 99. 94. T.; LANG TRK 2004. 429. 42 KISS G2000. 4183.; RVSZ 2006. 48., 62. 43 TARI 2000. 152. ZARNDOKKERESZTEK X-XI. SZZADI TEMETKEZSEKBEN 199 Kiskunflegyhza- Kntordomb XXI. sz., cca. 60 S sr. Mellkletek: biznci tpus, nttt bronz zarndok- kereszt. 44 Klotar (Sr) X. sz. 2. fele XI. sz. 2. sr. Mellkletek: bronz zarndokkereszt, flbevalpr, s-vg hajkarika, bronz huzalgyr. 45 234. gyermeksr. Mellkletek: nttt bronz zarndokkereszt bal felkarcsont mellett, 6 db veggyngy (nyaklnc), tykto- js hjtredkek. 275. gyermeksr. Mellkletek: dsztetlen lom zarndokkereszt llnl, veggyngysor, I. Bla dux ezst denra. 770. gyermeksr. Mellkletek: nttt bronz zarndokkereszt llka- pocs alatt, nyitott bronz karika. Majs-Udvari rtek 46 960/970 XI/XII. sz. fordulja, 1137 1031. (220.) fiatal szemly srja. Mellkletek: nttt bronz zarn- dokkereszt llkapocs jobb oldaln, 2 db bronz s-vg hajkarika, aranyfst bevonsos veggyngyk, gerezdes bronz flesgomb, zrt bronz gyr, hzi serts csontdarabok. 47 Mindszent- Koszorsdl honfoglal temet (X. sz.), 3 1. gyermek NY-K tjols nyjtott vzas srja. Mellkletek: lcsontok, nyitott flbeval karika, rajtuk egy-egy kauri csiga, nyakban: 2 db szemesgyngy s egyenl szr bronz- lemezbl ereklyetart mellkereszt. 48 Miskolc-Repltr X. sz. 2. fele, 21 8. frfisr: rszben feldlt. Mellkletek: bronz ereklyetart mellkereszt. 49 T: nagymret, nttt bronz zarndokkereszt. T: nttt bronz zarndokkereszt. T: nttt bronz zarndokkereszt. Mitrovica- Mavanska (Sr) 50 X. sz. vge XI. sz. eleje T: bronz zarndokkereszt. Nagylak XI. sz., cca. 27 S sr. Mellkletek: bronz ereklyetart mellkereszt, ezst denr, s-vg hajkarika, flesgomb, gyr, karperec. 51 Nyrkarsz, Mr-ky- s Flp fldek XI. sz., cca. 10 S sr. Mellkletek: bronz ereklyetart mellkereszt, XI. szzadi pnzek, halntkgyr. 52 Nyrkarsz- Garahalom XI. sz., 1 1. bolygatott sr. Mellkletek: kismret, nttt bronz zarn- dokkereszt. 53 gyalla-Abadomb II. (Hurbanovo-Bohat, Sl) X. sz. 2. fele XI. sz. kz., 131 22. gyermeksr. Mellkletek: bronz zarndokkereszt. 54 S sr. Mellkletek: ereklyetart mellkereszt. Peceszentmrton (Snmartin, Ro) 55 XI. sz. (?) S sr. Mellkletek: ereklyetart mellkereszt tredke. Ptuj (Sr) X. sz. 2. fele 66. sr. Mellkletek: kis zarndokkereszt. 56