Hogyan kezeljük a haragot?

Ha az apa észreveszi, hogy kezd méregbe gurulni – emlékeztetve magát, hogy ha a

harag lángra lobban, nem úgy végződnek a dolgok, ahogy akarja –
megpróbálhat „empátia gyors segélyt” nyújtani magának, reagálva a saját
érzéseire és szükségleteire. Ez a folyamat segít megérteni mélyebb
szükségleteinket, és felszabadítani érzéseinket, és felbecsülhetetlen értékű
segítséget nyújt ahhoz, hogy nyugodt viszonyban maradjunk.

-- Óóh! Olyan mérges vagyok! - jegyzi meg magában az apa - miért nem tud
igazságos lenni?

Tudván, hogy a harag ahelyett, amit szeretnénk, arra koncentrál, amit nem
szeretünk, a papa folytatja a vizsgálatot:

-- Zavarban vagyok, mert mindenki idefigyel. Csalódott is vagyok. Szerettem volna

jól érezni magam, és kapcsolatban lenni Annával.

Az önmagával való együttérzéssel a papának sikerült eltávolodnia haragjától,

tudomásul vette zavarodottságát és elfogadás iránti szükségét, és felismerte a
kapcsolat iránti szükségletét. Ez után az apa képes mérlegelni, hogy a különböző
cselekvési lehetőségek közül melyik felel meg leginkább szükségleteinek, ahelyett,
hogy indulatból cselekedne.

-- Apa (könnyed hangon): Szóval szeretsz magasan lenni, és döntéseket hozni? (Az
apa megint kapcsolatba kerül Anna szükségleteivel).

-- Anna: Igen!

-- Apa (mosolyogva): Hogy juthatnék fel hozzád? Másszak fel a csúszdán, vagy
inkább a létrán? (a papa talált egy stratégiát, amelyik megfelel Anna azon
kívánságának, hogy döntést hozhasson, és a saját kapcsolat iránti vágyának is).

-- Anna: Te nem jöhetsz fel ide, csak gyerekeknek szabad!

-- Apa: Szeretnék veled játszani, és mivel te nem jössz le, nekem kell kitalálni,
hogy jutok fel hozzád.

Az apa játékos marad, ez a stratégiája, hogy kapcsolatba legyen Annával. Anna

nem folytat hatalmi harcot, amíg az apa sem teszi.

-- Anna: - Mássz fel a csúszdán!

A papa úgy tesz, mintha próbálná, de nem sikerülne. Anna és a többi gyerek nevet.
Mindannyian folytatják a játékot, és a feszültség megszűnik.

Az apa nem engedett Anna kérésének – és saját szükségleteiről sem mondott le. A
háttérben meghúzódó szükségletek szinte sosem azok a dolgok, amiknek első
pillanatban látszanak („A csúszdán akarok maradni!” - ”Le kell jönnöd!”). Az
apának arra volt szüksége, és meg is valósította, hogy kapcsolatba kerüljön
Annával, és arra, hogy a többi gyerek szükségleteit is figyelembe vegyék. Annának
arra volt szüksége, hogy alkalma legyen dönteni, és játszhasson, és ezek is
megvalósultak.

Melyik ponton próbálnám megállítani a párbeszédet, hogy más irányba próbáljam

terelni a történéseket? Gyorsabban mozdulnék, veszélyhelyzetben, vagy amikor a
párbeszéddel töltött további idő komolyan gátolja a többieket szükségleteik
kielégítésében. A szülő figyelheti a többi gyereket: vajon játszanak, és jól érzik
magukat, vagy néhányan sírnak mérgükben? Rájuk figyelnek? Ha igen, kíváncsiak,
hogy oldja meg az édesapa és Anna a helyzetet, vagy bosszankodnak, és készen
állnak, hogy felugorjanak a csúszdára, és lelökjék a gyereket?

Megtörténhet, hogy az apa nem képes, vagy nem akarja tovább folytatni a
párbeszédet, és a helyzet tovább éleződik. Az is lehet, hogy végül úgy dönt, hogy
fizikai kényszert alkalmaz, és leveszi a gyereket. Még ekkor is jobb, ha a figyelmét
a saját védelem iránti igényére összpontosítja, mintha indulatból, vagy a büntetés
szándékával cselekszik. Így sokkal valószínűbb, hogy a cselekmény békés véget ér,
és jobban kapcsolatban maradnak egymás érzelmeivel és szükségleteivel.

Feszült helyzetekben nehéz időt szakítani, hogy megtaláljuk a kapcsolatot

gyermekeinkkel. Néha furcsának tűnik, hogy a magunk vagy gyermekünk
érzéseiről és szükségleteiről kezdünk el beszélni. Nem ismerek senkit, akit ilyen
szókinccsel (kifejezéseszköz-készlettel) neveltek volna fel. De nézzük, mit
nyertünk: ahelyett, hogy az édesapa, miután hatalmát érvényesítette, síró vagy
duzzogó gyerekekkel elhagyná a játszóteret, mindenki tovább játszik, a kapcsolat
helyreállt, és a gyerekek felbecsülhetetlen értékű tanítást kaptak: hogyan tudunk
együtt dolgozni azon, hogy mindenkinek az igényeit figyelembe vegyük. Ezek az
eszközök gyermekeink rendelkezésére fognak állni hét, tizenhét, vagy akár
harminchét éves korukban is, hogy békésen oldhassák meg problémáikat.