Öt

November 2. Szombat

Kedves Naplóm,

Amikor ma reggel felkeltem, annyira furcsán éreztem magam. Nem tudom, hogy írjam le. Egy
részről, annyira gyenge voltam, hogy amikor megpróbáltam felállni, az izmaim nem tudtak
megtartani. De más részről,… kellemesen éreztem magam. Annyira kényelmesnek, annyira
kipihentnek. Mintha arany fényen sodródtam volna. Az se érdekelt, ha többé meg se
mozdulnék.

Aztán eszembe jutott Stefan, és megpróbáltam felkelni, de Judith néni visszaküldött az ágyba.
Azt mondta, Bonnie és Meredith órákkal ezelőtt elmentek, és annyira mélyen aludtam, hogy
nem tudtak felkelteni. Azt is mondta, hogy amire szükségem van, az a pihenés.

Szóval, itt vagyok. Judith néni behozta a tv-t, de nem szeretném nézni. Inkább csak feküdnék
itt és írnék, vagy csak feküdnék.

Várom, hogy Stefan hívjon. Azt mondta, hívni fog. Vagy talán nem mondta. Nem emlékszem.
Amikor hívni fog, nekem muszáj…

November 3. Vasárnap (10:30)

Épp most olvastam újra a tegnapi írásomat, és sokkolt. Mi ütött belém? Abbahagytam a
mondat közepén, és most nem tudom, mit akartam mondani. És nem is fejtettem ki semmit az
új naplómról vagy bármi másról. Teljesen szét lehettem esve.

Mindenesetre, ez a hivatalos indulása/kezdete az új naplómnak. A drogériában vettem ezt az

üres könyvet. Nem olyan szép, mint a másik volt, de megteszi. Feladtam a reményt, hogy
valaha is újra látom a régit. Akárki is lopta el, nem fogja visszahozni. De amikor eszembe jut,
hogy elolvassák minden belső gondolatomat, és érzéseimet Stefan iránt, meg akarom ölni
őket. Miközben egy időben ezzel, belehalok a megaláztatásomba.

Nem szégyellem, hogy hogyan érzek Stefan iránt. De ez privát. És vannak benne dolgok arról,
milyen, amikor csókolózunk, amikor karjában tart, és tudom, hogy nem akarná, hogy bárki
más is elolvassa.

Természetesen, nincs benne semmi a titkáról. Még nem jöttem rá akkor. Nem jöttem rá addig,
csak amikor valóban megértettem őt, és összejöttünk, végül aztán igazán összejöttünk. És
most külön vagyunk egymástól. Úgy érzem, mintha egész életemben vártam volna rá.

Talán azt gondolod, hogy borzasztó vagyok, amiért szeretem, figyelembe véve, hogy mi is ő.
Vad/robbanékony tud lenni, és tudom, hogy van néhány dolog a múltjában, amit szégyell. De
velem szemben sose lenne képes erőszakos lenni, és a múltnak már vége. Annyi bűne van, és
belül annyira sebzett. Meg akarom gyógyítani.
Nem tudom, most mi fog történni, csak örülök, hogy biztonságban van. Elmentem ma a
panzióhoz, és megtudtam, hogy a rendőrség tegnap ott járt. Stefan még mindig gyenge volt, és
nem tudta használni a Hatalmát, hogy megszabaduljon tőlük, de nem vádolták semmivel.
Csak kikérdezték. Stefan azt mondta, barátságosak voltak, ami szerintem gyanús. Az összes
kérdés tömören összefoglalva mind erre kérdezett rá: hol voltál aznap este, mikor az idős
embert megtámadták a híd alatt, és aznap este, amikor Vickie Bennett-tet a romos
templomban, és aznap, mikor Mr. Tanner-t meggyilkolták az iskolában?

Nincs semmi bizonyítékuk ellene. A bűntények pont azután kezdődtek, hogy Fell’s Church-be
jött, és akkor mi van? Ez nem bizonyít semmit. Veszekedett Mr. Tanner-rel aznap este. És
újfent, mi van akkor? Mindenki vitatkozott Mr. Tanner-rel. Ő eltűnt, miután Mr. Tanner testét
megtalálták. Most visszajött, és tisztán látható, hogy őt magát is megtámadták, ugyanaz az
ember, aki a többit is elkövette. Mary elmondta a rendőrségnek, hogy milyen állapotban volt.
És ha valaha is megkérdeznek minket, Matt, Bonnie, Meredith és én mindannyian tanúsítani
tudjuk, hogy találtuk meg őt. Egyáltalán nincs is többé semmi ügy ellene.

Stefan és én beszéltünk erről, és más dolgokról is. Annyira jó volt újra vele lenni, még akkor
is, ha fehérnek és fáradnak látszott. Még mindig nem emlékszik, hogy végződött a csütörtök
este, de a legnagyobb része úgy volt, ahogy gyanítottam. Stefan elment megkeresni Damon-t
csütörtök este, miután engem hazavitt. Veszekedtek. Stefan végül félholtan végezte egy kútban.
Nem kell zseninek lenni hozzá, hogy kitaláld mi történt a kettő között.

Még mindig nem mondtam el neki, hogy péntek reggel elmentem megkeresni a sírkertbe
Damon-t. Azt hiszem, jobb, ha holnap mondom el. Tudom, hogy ki fog borulni tőle, főleg, ha
meghallja, mit mondott nekem Damon.

Nos, ez minden. Fáradt vagyok. Ezt a naplót jól el fogom rejteni, nyilvánvaló okokból.

Elena megállt, és az utolsó sorra nézett az oldalon. Majd hozzátette:

Ui: Kíváncsi vagyok, ki lesz az új Európai történelem tanárunk.

Bedugta a naplót a matraca alá, és leoltotta a villanyt.

Elena úgy sétált végig a folyosón, mintha valami furcsa vákuumban lenne. Az iskolában
általában minden oldalról üdvözléssekkel bombázták, „szia Elena” jött „szia Elena” után,
akárhova ment. De ma a lopva siklottak félre a tekintetek, ahogy közeledett, vagy az emberek
hirtelen nagyon elfoglaltak lettek valamivel, ami megkívánta, hogy hátat fordítsanak neki.
Egész nap ez történt.

Megállt az Európai történelem terem ajtajában. Már néhány diák benn ült, és a táblánál egy
idegen állt.

Ő maga is majdnem úgy nézett ki, mint egy diák. Vörösesszőke haja volt, kicsit hosszan
viselte, és atletikus felépítése volt. A táblára ezt írta fel: "Alaric K. Saltzman." Ahogy
megfordult, Elena észre vette azt is, hogy kisfiús mosolya volt.

Mosolygott végig, ahogy Elena leült, és a többi diák betöltötte a termet. Stefan köztük volt,
tekintete találkozott Elenáéval, ahogy helyet foglalt mellette, de nem szóltak egymáshoz.
Senki nem beszélt. Síri csend volt a teremben.
Bonnie Elena másik oldalára ült le. Matt csak néhány padnyira volt, de egyenesen előre
nézett.
Az utolsó két ember, aki bejött Caroline Forbes és Tyler Smallwood volt. Együtt sétáltak be,
Elenának nem tetszett Caroline arcának kifejezése. Tudta, hogy az a macskaszerű mosoly, és
azok az összeszűkült zöld szemek nagyon is jók. Tyler jóképű, inkább húsos vonásai
ragyogtak az elégedettségtől. Az elszíneződés a szeme alatt, melyet Stefan ökle okozott, már
majdnem eltűnt.

-Oké, kezdetnek, miért nem rendezzük ezeket a padokat köralakba?

Elena figyelme visszapattant a terem elejében lévő idegenre. Még mindig mosolygott.
- Gyerünk, csináljuk! Így majd mind láthatjuk egymást, amikor beszélgetünk. -szólt.
A diákok csendesen engedelmeskedtek. Az idegen nem Mr. Tanner asztalánál ült, helyette
odavitt egy széket a körbe, és megfordítva, lovagló ülésben rátelepedett.
- Most.- szólalt meg.- Tudom, mind kíváncsiak vagytok rám. A nevem a táblán van: Alaric K.
Saltzman. De szeretném, ha Alaric-nak szólítanátok. Később egy kicsit többet elárulok majd
magamról, de most szeretném megadni a lehetőséget nektek a beszélgetésre.
- A mai valószínűleg egy nehéz nap mindannyitok számára. Valaki, akit szeretettek, elment,
és ez biztos fáj. Lehetőséget akarok rá adni, hogy megnyíljatok, és megosszátok ezeket az
érzéseket velem és az osztálytársaitokkal. Szeretném, ha kapcsolatba lépnétek a fájdalommal.
Aztán elkezdhetjük megépíteni a saját, bizalomra épülő kapcsolatunkat. És most, ki szeretné
kezdeni?

Rábámultak. Senki nem mozdult semmit, pislogáson kívül.

- Nos, nézzük… mi a helyzet veled?- Még mindig mosolyogva, bátorítóan intett egy
csinos, szőke hajú lány felé.- Mutatkozz be, és mondd el, mit érzel a történtekkel
kapcsolatban.
A lány zavartan állt fel.
- A nevem Sue Carson, és ..hu,- mély levegőt vett, és kitartóan folytatta.- És félek. Mert akárki
is ez az őrült, még mindig szabad. És én lehetek a következő.- Azzal, leült.
- Köszönjük, Sue. Biztos vagyok benne, hogy sokan az osztálytársaid közül osztják az
aggodalmad. Jól értem, hogy néhányan éppenséggel ott voltatok, mikor a tragédia
bekövetkezett?
Padok csikorogtak, ahogy a diákok nyugtalanul mozgolódtak.
Azonban Tyler Smallwood felállt, ajkai egy mosolyban húzódtak vissza erős, fehér fogairól.
- Legtöbbünk ott volt.- szólt, és szemeivel Stefan felé bökött. Elena látta, ahogy a
többiek követték tekintetét.
- -Rögtön azután értem oda, hogy Bonnie felfedezte a testet. És amit érzek, az
aggodalom a közösségért. Egy veszélyes gyilkos van az utcákon, és eddig senki nem
tett semmit, hogy megállítsa. És..- Elhallgatott.
Elena nem volt biztos benne, de úgy érezte, Caroline jelzett neki, hogy ezt tegye. Caroline
hátra dobta aranybarna haját, és keresztbe tette hosszú lábait, ahogy Tyler újra elfoglalta
helyét.
- Oké, köszönjük. Tehát, a legtöbben ott voltatok. Ez kétszer olyan nehézzé teszi.
Meghallgathatjuk azt, aki tulajdonképpen megtalálta a holttestet? Itt van Bonnie?-
nézett körbe.
Bonnie lassan felemelte a kezét, majd felállt.- Feltételezem, én fedeztem fel a testet.- szólt.-
Úgy értem, én voltam az első ember, aki ráismert, hogy tényleg halott, és nem csak játssza.
Alaric Saltzman kissé ijedtnek tűnt.
- Nem csak játszotta? Gyakran játszotta meg, hogy halott?
Kuncogni kezdtek, és újra felvillantotta azt a kisfiús mosolyt. Elena elfordult és Stefan-ra
pillantott, aki összehúzta szemöldökét.
- Nem-nem. – mondta Bonnie, - tudja, ő egy áldozat volt. A Kísértet Házban. Szóval
így is úgy is vérrel volt beborítva, csak hogy az művér volt. És ez részben az én hibám
volt, mert ő nem akarta magára tenni (folyatni), de én azt mondtam, muszáj neki. Ő
lett volna a Véres Hulla. De ő csak azt hajtogatta, hogy túl piszkos, és addig, míg
Stefan nem jött, és megvitatta vele…- elhallgatott.- Úgy értem, megbeszéltük vele, és
végül beleegyezett, hogy megteszi, majd a Kísértet Ház kinyitott. És egy kicsivel
később észre vettem, hogy nem ült fel és ijesztgette a gyerekeket, amikor kellett volna,
így odamentem és megkérdeztem, mi a gond. És nem válaszolt. Csak- csak bámulta
tovább a plafont. Majd megérintettem- és borzalmas volt. A feje csak úgy…
lehanyatlott (lepottyant, leejtett). Bonnie hangja megingott, és elment/elhalkult. Nyelt
egyet.

Elena felállt, Stefan és Matt is, és még pár ember. Elena Bonnie-hoz sietett. (Bonniért nyúlt)
- Bonnie, minden rendben. Bonnie, ne, minden rendben.
- És tiszta vér lett a kezem. Vér volt mindenhol, annyira sok vér…- hisztérikusan
szipákolt.
- Rendben, az idő lejárt.- szólt Alaric Saltzman. Sajnálom, nem akartalak ennyire
elszomorítani titeket. De úgy gondolom, a jövő folyamán valamikor kezelnetek kell
ezeket az érzéseket. Az világos, hogy ez egy eléggé felkavaró tapasztalat volt.
Felállt, és körbe sétált a kör közepében idegesen széttárva majd összecsukva kezeit. Bonnie
még mindig csendesen szipogott.
- Tudom-, mondta,- a kisfiús mosoly teljes erővel tért vissza.- Szeretném, ha a tanár- diák
kapcsolatunk jól indulna, távol ettől az egész légkörtől. Mit szóltok hozzá, ha mindannyian
eljönnétek hozzám ma este, és megbeszélhetnénk ezt fesztelenül (hétköznapian, barátilag).
Talán csak megismerhetnénk egymást, talán beszélnénk arról, ami történt. Még egy
barátotokat is elhozhatjátok, ha akarjátok. Mit szóltok?
Még harminc másodpercig mereven néztek, vagy tovább. (Még harminc másodperc bámulás
következett, vagy több.) Majd valaki megszólalt:
- Magánál?
- Igen..oh elfelejtettem. Én hülye. A Magnólia (fa)soron, a Ramsey házban lakom.-
felírta a címet a táblára.- Ramseyék a barátaim, és kölcsönadták nekem a házat, amíg
vakációznak. Charlotteville-ből jöttem, az igazgatótok pénteken hívott fel, hogy át
tudom-e venni itt a helyet. Lecsaptam a lehetőségre. Ez az első igazi tanári munkám.
- Oh, ez mindent megmagyaráz-, mondta Elena suttogva.
- Igen?- kérdezte Stefan.
- Akárhogyis, mit gondoltok? Jó elgondolás?- Alaric S. végig nézett rajtuk.
Senkinek nem volt szíve visszautasítani. Elszórt „igeneket” és „perszéket” lehetett hallani.
- Nagyszerű, akkor megbeszéltük. Én biztosítom a frissítőket, és mind megismerjük
egymást. Oh, egyébként…-kinyitotta az osztálynaplót és átfutott rajta.- Ebben az
osztályban a részvétel a felét teszi ki a végső osztályzatotoknak.- Feltekintett és
elmosolyodott.- Most már mehettek.
- A vakmerősége/bátorsága- motyogta valaki, ahogy Elena kiment az ajtón. Bonnie
mögötte volt, de Alaric S. hangja visszahívta.
- Itt maradnának azok a diákok egy percre, akik megosztották gondolataikat ma velünk?
Stefan-nak is mennie kellett.
- Jobb, ha utánajárok, mi a helyzet a fociedzéssel.- szólt.- Valószínűleg törölték, de
jobb, ha biztosra megyek.
- Ha nem törölték, úgy gondolod, elég jól vagy hozzá? Elena aggódott/érdeklődött.
 - Jól leszek.- válaszolt kitérően Stefan. De Elena észrevette, hogy az arca még mindig
fáradt (nyúzott) volt, és úgy mozgott, mintha fájna valamije.- Találkozunk a
szekrényednél.- szólt.
Elena bólintott. Mikor a szekrényéhez ért, látta, ahogy Caroline két másik lánnyal
beszélget a közelben. Három pár szem követte Elena mozdulatait, ahogy elpakolta a
könyveit, de mikor feltekintett, ketten közülük hirtelen elkapták a tekintetüket. Csak
Caroline bámulta tovább, kissé félrehajtott fejjel, amint valamit suttogott a két másik
lánynak.
Elená-nak elege volt. Becsapta a szekrényét, és egyenesen a csapat felé sétált.
- Hello Becky, Hello Sheila- szólalt meg. Majd súlyos nyomatékkal: - Hello Caroline.
Becky és Sheila elmotyogott egy hello-t, és hozzátettek még valamit arról, hogy menniük
kell. Elena még csak meg sem fordult, hogy lássa őket elsomfordálni. Caroline-on tartotta
a szemeit.
- Mi folyik itt?- kérdezte,
- Mi folyik?- Caroline nyilvánvalóan élvezte ezt, próbálta olyan hosszan elhúzni,
amennyire csak lehetséges.- Mi folyik itt kivel?
- Veled, Caroline. Mindenkivel. Ne tetetesd, hogy nem művelsz semmit, mert tudom,
hogy igen. Az emberek egész nap kerülnek engem, mintha pestises lennék, és te úgy
festesz, mintha épp most nyertél volna a lottón. Mit tettél?
Caroline ártatlanul érdeklődő arckifejezése eltűnt, és macskaszerűen mosolygott.
- Mondtam neked, mikor az iskola elkezdődött, hogy idén megváltoznak a dolgok, Elena.
-mondta.- Figyelmeztettelek, hogy véges lehet az időd a trónon. De ezt nem én csinálom.
Ami történik az egyszerű természetes kiválasztódás. A dzsungel törvénye.
- És mi is történik?
- Nos, mondjuk csak, hogy egy gyilkossal való járás megbéklyózhatja a szociális
életedet.
Elena mellkasa összeszorult, mintha Caroline megütötte volna. Egy pillanatra, a késztetés,
hogy visszaüssön Caroline-nak majdnem ellenállhatatlan volt. Aztán, fülében lüktető vérrel,
így szólt összeszorított fogai közül:
- Ez nem igaz. Stefan nem tett semmit. A rendőrség kikérdezte, és tisztázódott.
Caroline vállat vont. A mosolya most leereszkedő(/támogató) volt.
- Elena, ismerlek óvoda óta. -mondta- szóval a régi idők kedvéért, adok néhány tanácsot
neked: dobd Stefant. Ha rögtön most megteszed, épp elkerülöd, hogy komplett
társadalmi leprás legyél. Máskülönben, te is vehetsz magadnak egy kis csengőt, hogy
csengethess az utcán.
Harag kerítette hatalmába (ejtette túszul) Elenát, ahogy Caroline megfordult és elsétált,
aranybarna haja úgy úszott a lámpák (világítás) alatt, mintha folyadék volna. Elenának
megjött a hangja.
- Caroline.- a másik lány megfordult,- Mész a buliba ma este a Ramsey házba?
- Azt hiszem. Miért?
- Mert ott leszek. Stefan-nal. Találkozunk a dzsungelban. Ezúttal Elena volt az, aki
elfordult.
Távozásának magasztossága/méltósága kissé megrongálódott, amikor meglátott egy karcsú,
árnyékolt alakot a folyosó távoli végében. Egy pillanatra habozott, de ahogy közelebb ért,
felismerte Stefant.
Tudta, hogy a mosoly, melyet rávillantott, erőltetettnek tűnt, Stefan visszapillantott a
szekrények felé, ahogy egymás oldalán kisétáltak az iskolából.
- Szóval törölték a fociedzést? -kérdezte.
Stefan bólogatott.- Mi volt az az előbb?- szólt csendesen.
 - Semmi. Megkérdeztem Carolinet, hogy jön-e a bulira ma este. Elena hátrahajtotta a
fejét, hogy felnézhessen a szürke, komor égre.
- És erről beszélgettetek?
Elena emlékezett, mit mondott neki Stefan a szobájában. Jobban lát, mint egy ember, és
jobban is hall. Elég jól, hogy hallja a 40 lábnyival (a folyosón) arrébb beszélteket?
- Igen- mondta kihívóan, még mindig a felhőket szemlélve.
- És ez az, ami miatt ilyen dühös lettél?
- Igen,- válaszolta újra, ugyanazon a hangon.
Érezte a tekintetét magán.
- Elena, ez nem igaz,
- Nos, ha tudsz olvasni a gondolataimban, akkor nincs szükséged rá, hogy kérdezősködj,
igaz?
Most már egymással szemben voltak. Stefan feszült volt, szája elkeseredett/mogorva, zord
vonalként húzódott.
- Tudod, hogy nem tennék ilyet. De azt hittem, te voltál az, aki annyira nagyra van az
őszinteséggel a kapcsolatokban.
- Rendben van. Caroline a szokásos rosszindulatú önmaga volt, és eleresztette a száját a
gyilkosságról. Na és? Miért érdekel?(Mit törődsz vele?)
- Mert- mondta Stefan egyszerűen, durván,- igaza lehet. Nem a gyilkossággal
kapcsolatban, hanem veled kapcsolatban. Veled és velem kapcsolatban. Rá kellett
volna jönnöm, hogy ez fog történni. Nemcsak ő, ugye? Egész nap ellenségességet és
félelmet érzek, de túl fáradt voltam, hogy megpróbálkozzak, és kielemezzem. Úgy
gondolják, hogy én vagyok a gyilkos, és rajtad töltik ki.
- Nem számít, mit gondolnak! Nincs igazuk, és rá fognak erre jönni végül. És aztán
minden úgy lesz, mint rég.
Egy vágyakozó mosoly jelent meg (húzta szét) Stefan szájának sarkában.
- Igazán hiszel benne, ugye? Elfordította tekintetét, és arca megkeményedett.- És mi
van, ha nem fognak? Mi van, ha csak rosszabb lesz?
- Miről beszélsz?
- Jobb lenne…- Stefan mély levegőt vett, és óvatosan folytatta.- Jobb lenne, ha nem
találkoznánk egy ideig. Ha úgy gondolnánk, nem vagyunk együtt, békén hagynának.
Elena rábámult.- És úgy gondolod, meg tudod ezt tenni? Nem találkozni, vagy nem beszélni
mégis milyen hosszú ideig?
- Ha szükséges—igen. Úgy tehetnénk, mintha szakítottunk volna. Összeszorította
állkapcsát.
Elena még egy pillanatig nézte őt. Majd megkerülte, és közelebb lépett hozzá, annyira közel,
hogy majdnem egymáshoz értek. Stefan-nak le kellett néznie rá, szemei most csak néhány
inchnyire voltak a lányétól.
-Csak egyetlen- szólt Elena- esetben jelentem be az iskola többi tagjának, hogy szétmentünk.
Csak akkor, ha azt mondod, nem szeretsz, és nem akarsz látni. Mondd meg, Stefan, most
azonnal. Mondd, hogy nem akarsz többet velem lenni.
Stefan nem vett levegőt. Lenézett Elená-ra, zöld szemei csíkosak voltak, mint a macskáé,
zölddel, malahittal és magyal zölddel árnyalva.
- Mondd ki- szólt Elena,- Mondd el, hogyan leszel (érzed majd magad) nélkülem,
Stefan. Mondd el—
Sosem tudta befejezni a mondatot. Elvágta (el lett vágva:P), amikor Stefan szája
meg/lerohanta az övét.