ALAI N ROBBE-GRILLET

RADÍROK
A

EUROPA KÖNYVKIADÓ
ALAIN ROBBE-GRILLET
LES GOMMES
© 1953 BY LES EDITIONS DE MINUIT
© HUNGARIAN TRANSLATION BY
FARKAS MARTA 1 975

„A mindenek felett őrködő idő ellenedre

FORDITOTTA is megoldást talált."
FARKAS MARTA
Szophoklész
AZ UTOSZOT IRTA
POR PÉTER
PROLOGUS
I

A kávéházi félhomályban a tulaj az asztalokat,

székeket, hamutartókat és szódavizes üvegeket ra-
kosgatja; reggel hat óra van.
Nem bánja, hogy még alig látni, hiszen azt sem
tudja, mit csinál. Még alszik. A legkisebb mozdu-
latait is, melyeket ez egyszer nem befolyásolnak az
emberi szándékok ingadozásai, ősrégi törvények
szabályozzák: minden másodperc egy-egy befeje-
zett mozdulat: oldallépés, a szék harminc centi-
méterre, három törlővonás, félfordulat jobbra, két
lépés előre, minden másodperc másodpercet jelent,
tökéleteset, egyformát, hibátlant. Harmincegy. Har-
minckettő. Harminchárom. Harmincnégy. Harminc-
öt. Harminchat. Harminchét. Minden másodperc
pontosan a maga helyére.
Sajnos, nemsokára már nem az idő lesz az úr.
Néhány pillanat múlva a nap legelenyészőbb ese-
ményei is azon igyekeznek majd, hogy tévedés- és
kétség-holdudvarukba burkolózva fokozatosan ki-
kezdjék a tökéletes rendet, alattomosan felcserél-
jék a dolgokat, időeltolódást, zavart lopjanak be
ide is, oda is, eltérítsék a dolgokat eredeti irányuk-
tól, lassan-lassan megalkossák művüket — tél eleji,
terv nélküli és céltalan, érthetetlen szörnynap.
De most még korán van ehhez, az utcai ajtót
alighogy kireteszelték, a színen megjelent egyetlen
szereplő még nem tért magához. Ez az a pillanat,
amikor a műmárvány asztalokon töltött éjszaka
után a tizenkét szék csendesen levándorol a földre.

9
Egyelőre semmi több, a díszleteket gépies mozdu-
latokkal teszi helyére egy kar.
Amikor minden kész, kigyúl a fény . . .
Nagydarab ember áll ott: a tulaj, és éppen azon
igyekszik, hogy magára ismerjen az asztalok és
székek között. A pult fölött, a hosszú tükörben be-
teges képmás: a tulaj arca, zöldes, vonásai kuszák,
májbajosan és kövéren lebeg az akváriumban.
A másik oldalon, a kirakatüveg mögött is ott a
tulaj, lassan beleolvad az utca derengésébe. Nyil-
ván ez az árnyalak tette rendbe az imént a helyisé-
get; most már eltűnhet. A tükörben még ott resz-
ket, bár már majdnem teljesen szétesett a szellem-
tiikörkép; és ott túl az árnyak elmosódó litániája
hallik egyre bizonytalanabbul: a tulaj, a tulaj, a tu-
laj ... A Tulaj, szomorú, fényudvarába fúló csil-
lagköd.
A tulaj nagy kínlódva a felszínre evickél. Találom-
ra kihalász néhányat a körülötte lebegő törmelékek
közül. Felesleges sietnie, ebben az időpontban nem-
igen van áramlat.
Előredőlő testtel, két kézzel rátámaszkodik az
asztalra, még most sem ébredt fel teljesen, szeme
isten tudja, hová mered: az a tökkelütött Antoine,
a reggeli svédtornájával. Na meg a múltkor, teg-
nap, a rózsaszín nyakkendője. Ma kedd van:
Jeannette csak később jön.
Fura kis folt: ócska vacak ez a márvány, minden
meglátszik rajta. Olyan, mintha vér lenne. Tegnap
este Daniel Dupont; innét kétlépésnyire. Meglehe-
tősen sötét ügy: egy betörő nem ment volna direkt
a kivilágított szobába, a pasas meg akarta ölni,
ez holtbiztos. Személyes bosszú, vagy micsoda?
Mindenesetre ügyetlen volt. Ez tegnap történt.
Nemsokára megnézi majd az újságban. Ja, Jean-
IO
nette később jön. Vetet vele még ... nem, majd
holnap.
Szórakozottan végigtörli a fura foltot, inkább
csak alibiként. Bizonytalan, vízmélyi körvonalak
vonulnak, nem lehet hozzájuk férni; lehet, hogy
egyszerűen lyukak.
Jeannette-tel rögtön begyújtat a kályhába; az
idén hamar beköszöntött a hideg. A gyógyfűkeres-
kedó azt mondja, hogy ha július tizennegyedikén
esik, akkor hamar itt a hideg; lehet, hogy így van.
A másik tökkelütött, Antoine, akinek mindig igaza
kell legyen, természetesen mindenáron az ellenke-
zőjét akarta bebizonyítani. És a gyógyfűárus mar
kezdte felhúzni az orrát, négy-öt pohár fehér bor
teljesen betesz neki; de hát Antoine se lát, se hall.
Szerencsére azonban ott volt a tulaj. Ez tegnap
történt. Vagy vasárnap? Vasárnap: Antoine kalap-
ban volt; nagyon betyárosan néz ki a kalapjában!
A kalapjában meg a rózsaszín nyakkendőjében! De
nézd csak, hiszen tegnap is rajta volt a nyakkendő-
je. Nem. Na és aztán, ki a fenét érdekel?
Egy zsémbes törlőcsapás megint lesopri az asz-
talról a tegnapi port. A tulaj kiegyenesedik.
A kirakatüvegen észreveszi a „Kiadó szobák"
felirat visszáját; tizenkét éve hiányzik belőle két
betű, tizenkét éve akarja pótoltatni. Már Pauline
idejében is így volt; amikor idejöttek, azt mond-
ták . . .
Különben is mindössze egyetlen kiadó szoba van,
így tehát ez mindenképpen hülyeség. Pillantás a
faliórára. Fél hét. Fel kell költeni a pasast.
— Munkára, lusta disznó!
Ez alkalommal majdnem hangosan beszélt, az
ajka undorodó fintorra húzódott. A tulajnak rossz
kedve van; nem aludta ki magát.
Őszintén szólva elég ritkán van jókedve.
I I
Az első emeleten, a folyosó legvégén a tulaj beko-
pog az ajtón, vár néhány másodpercet, és mivel vá-
laszt nem kap, megint kopog, többször is és kicsit
hangosabban. Az ajtó túloldalán berregni kezd az
ébresztőóra. A tulaj jobb kezében megáll a mozdu-
lat, úgy hallgatózik, gonoszan lesi az alvó reak-
cióit.
De az óracsörgést nem állítják el. Körülbelül
egy perc elteltével néhány elvetélt hangot ad még
ki, és csodálkozva, magától megáll.
A tulaj ismét kopog: megint semmi. Résnyire
kinyitja az ajtót és bedugja a fejét: a nyomorúságos
reggeli fényben épp csak ki lehet venni az ágyat,
a rendetlen szobát. Belép hát a szobába, és alapo-
san körülnéz: semmi gyanús, csak az üres, kétsze-
mélyes ágy, párna nincs rajta, a hengerpárna kö-
zepén egyetlen mélyedés, a takarók az ágy végébe
vetve; a fésülködőasztalon a zománcozott pléhla-
vór tele piszkos vízzel. Jó, az embere már elment,
végül is az ő dolga. Nem az étkezőn át ment ki,
tudta, hogy olyan korán még nincs meleg kávé, és
végeredményben nem köteles bejelenteni, ha el-
megy. A tulaj vállvonogatva távozik; nem szereti
az olyanokat, akik idő előtt felkelnek.
Odalent egy pasas ácsorog, olyan imilyen-amolyan,
meglehetősen ágrólszakadt, nem törzsvendég. A tu-
laj a pultja mögé ballag, meggyújt még egy lám-
pát, és a legkevésbé sem udvariasan bámulja a
vendéget; már készül a képébe vágni, hogy ha ká-
vét akar, korán jött.
—Wallas úr itt van, kérem?
—Már elment válaszol a tulaj; ebben a me-
netben mégiscsak ő nyert.
—Mikor? — mondja a férfi kicsit döbbenten.
—Ma reggel.
—De hány órakor?
12
Nyugtalan pillantást vet az órájára, aztán a fali-
órára.
—Fogalmam sincs — mondja a tulaj.
—Nem látta, amikor elment?
—Ha láttam volna, akkor tudnám, hány órakor
ment el.
Sajnálkozó fintor húzza alá a könnyű sikert.
A másik pár pillanatig gondolkodik, aztán még
ennyit mond:
—Ezek szerint azt sem tudja, mikor jön haza?
A tulaj válaszra sem méltatja. Új alapokról tá-
mad:
—Mit parancsol?
—Egy feketét — mondja a férfi.
— Ilyenkor még nincs kávé — mondja a tulaj.
Azt meg kell adni, hogy remek áldozat, szomorú
kis pókarca van, állandóan azon küszködik, hogy
összefoldozza megtépett intelligenciája rongyait.
Különben is, honnét tudhatja, hogy Wallas előző
este ide érkezett, ebbe a Földmérők utcájabeli sö-
tét kocsmába? Itt valami bűzlik.
Mivel a tulaj pillanatnyilag minden kártyáját
kijátszotta, a továbbiakban nem foglalkozik a ven-
dégével. Szórakozott képpel törölgeti az üvegeit,
és mivel a másik nem fogyaszt semmit, eloltja
előbb az egyik, aztán a másik lámpát is. Most már
elég világos van.
A férfi valami érthetetlen mondatot motyogott, az-
tán elment. A tulaj megint ott áll a romjai között,
a márványon a foltokkal, a mocsoktól itt-ott raga-
dós mázolt székekkel, a kirakatüvegen a hiányos
felirattal. De ő önmaga makacsabb kísértetek, a
szemét bántó borfoltoknál sötétebb foltok prédája.
Egy mozdulattal el akarja űzni őket, de hiába;
minden lépésnél beléjük botlik. Egy karmozdulat,
elveszett szavak zenéje, Pauline, az édes Pauline.
13
 Az édes Pauline különös körülmények között
halt meg sok-sok évvel ezelőtt. Különös? A tulaj
a tükör fölé hajol. Mi különöset lát maga ebben?
Rosszindulatú vigyor torzítja el egyre inkább az
arcát. A halál mindig különös, nem? A fintor egy-
re kifejezőbb lesz, vízköpő torz álarcába merevedik,
és egy pillanatig magamagát bámulja. Aztán az
egyik szeme becsukódik, a száj elhúzódik, az arc
egyik fele görcsbe rándul, még undorítóbb szörny-
kép alakul ki, hogy aztán hamarosan felolvadjon és
nyugodt, majdnem mosolygó képnek adja át a he-
lyét. Pauline szeme.
Különös? Talán nem a világ legtermészetesebb
dolga? Vegyük csak ezt a Dupont-t, sokkal különö-
sebb, ha nem hal meg. A tulaj egész csendesen ne-
vetni kezd, néma, vidámság nélküli nevetéssel,
mintha egy alvajáró nevetne. Körülötte az ismerős
kísértetek is rákezdenek; mindegyik beleadja a ma-
ga vihogását. Sőt, egy kicsit erősebben is rázendí-
tenek, nagy röhögve böködik a könyökükkel egy-
más oldalát és nagyokat csapnak a másik hátára.
Most aztán hogyan hallgattassa el őket? Szép szám-
mal összegyűltek. És otthon vannak.
A tulaj mozdulatlanul áll a tükör előtt, nézi ma-
gát, ahogy nevet; minden erejével azon igyekszik,
hogy ne lássa a teremben nyüzsgő kísérteteket, a
vigadó sereget, az apró szívszúrások elszabadult lé-
gióját, ötvenévnyi rosszul megemésztett élet salak-
ját. Elviselhetetlen lett a zajongásuk, iszonyatos
szamárbőgés- és csaholáskoncert, és hirtelen, a vá-
ratlanul lehulló csöndben egy fiatal nő tisztán ki-
vehető kacagása.
— Az ördögbe is!
A tulajt saját kiáltása rántja ki a rémálomból;
megfordul. Természetesen híre sincs itt sem Pau-
line-nak, sem a többieknek. Fáradt pillantását kö-
rülhordozza a termen, amely békésen várja az ez-
14
után érkezőket, végignéz a székeken, ahová majd a
gyilkosok és áldozataik ülnek, az asztalokon, ahol
áldozni fognak.
Itt van Antoine; ez is jól kezdődik.
— Hát az újságot tudod-e?
Még csak bólintás sem jelzi a választ. A tulaj ma
reggel nem valami kellemes társaság. Azért csak
vágjunk bele a dologba.
— Egy bizonyos Albert Dupont-t tegnap este
megöltek itt az utca sarkán.
—Danielt.
—Mi az, hogy Danielt?
— Daniel Dupont-t.
— Dehogyis, mondom, hogy Albert-t; itt a ...
—Először is senkit sem öltek meg.
— Nahát, ez mindennek a teteje! Mit tudsz te
az egészről, mikor ki sem dugod az orrod a bol-
todból?
—Innét telefonáltak. A vén szolgáló. Az ő tele-
fonjuk nem adott vonalat. Könnyű sebesülés a kar-
ján.
(Szegény hülye, aki mindig mindent tud.)
— Na, pedig meghalt! Nézd csak meg az újság-
ban: meghalt, ha mondom.
—Van nálad újság?
Antoine a felöltője zsebében keresgél, de aztán
eszébe jut:
—Nem, ott hagytam a feleségemnek.
— Hát akkor meg mit ellenkezel: Danielnek hív-
ják és egyáltalán nem halt meg.
Antoine nincs megelégedve a dolgok ilyetén ala-
kulásával. Csak áll ott, és azon töri a fejét, mi
meg;yőzőbbet mutathatna fel, mint ez az ironikus
kaccantás, de a tulaj nem hagy neki időt a gondol-
kodásra.
—Iszol valamit, vagy lelépsz?
15
 Az összeütközés már valószínűleg komolyabb
méreteket öltene, amikor ismét nyílik az ajtó, és
belép egy gömbölyded, vígan hadonászó, rongyok-
ba öltözött egyén.
— Szerbusztok, fiúk. Figyeljetek csak, mondok
egy találós kérdést.
— Jól van, ismerjük már — mondta Antoine.
—Dehogy ismered, fiacskám — mondja nyugod-
tan a jólélek. — Senki sem ismeri. Senki, hallod?
Fehér bort, főnök!
A jóember arckifejezése után ítélve valóban cso-
dálatos lehet az a találós kérdés. Hogy egy szót se
veszítsenek belőle, szótagolva meséli el, mint egy
tollbamondást:
— Melyik az az állat, amelyik reggel . . .
De senki sem hederít rá. Máris többet ivott a
kelleténél. Persze amúgy jópofa ember, de a két
másiknak nem áll tréfára a kedve: egy ember éle-
téről van szó közöttük!
2 nak, az ablakok keskenyek, az emberek komolyak.
A Földmérők utcája hosszú, egyenes utca, ócska,
két-három emeletes házak szegélyezik, és a házak
elhanyagolt homlokzatából ítélve lakóik szerény
anyagi körülmények között élnek: ezek a házak
munkásoknak, kistisztviselőknek vagy egyszerű ha-
lászembereknek adnak otthont. Az üzletek nem va-
lami csillogóak, és eszpresszó is alig akad, nem
mintha az itteniek különösebben önmegtartóztató
népek lennének, hanem inkább azért, mert szíve-
sebben járnak máshová inni.
A Szövetségesekhez címzett kávézó (italmérés és
kiadó szobák) az utca legelején van, a Io-es szám
alatt, csupán néhány háznyira a körúttól és a szű-
kebb értelemben vett várostól, úgyhogy a környé-
16
kén az épületek proletár jellege többé-kevésbé pol-
gári elemekkel keveredik. A körút sarkán igazán
szép, nagy kőépület emelkedik, szemben pedig a
Földmérők utcája z-es szám alatt, egyemeletes, kes-
keny kertcsíkkal körülvett villaszerű kis ház. A vil-
lának stílusa nemigen van, de jólét, sőt bizonyos
fényűzés árad róla: a vaskerítéssel párhuzamosan
futó, embermagasságnyira nyesett kecskerágósövény
zárja cl teljesen a külvilágtól.
A Földmérők utcája kelet felé véget nem érően
és egyre ridegebben nyúlik cl, és egészen kültelki,
valóban nyomorúságos városrészbe torkollik: sáros
utak rácsozzák a rozsdás pléhlemezből, ócska desz-
kákból és kátránypapírból összetákolt putrik közti
területeket.
Nyugat felé, a körúton és a hozzá tartozó csator-
nán túl terül el a város, a magas téglaépületek kö-
zött futó, kissé szűk utcák, a felesleges díszeket
mellőző középületek, a merev templomok, a fantá-
ziátlan kirakatok. Egészében időálló, itt-ott gazdag,
mégis zord benyomást kelt; a presszók korán zár-
Pedig ez a szomorú város nem unalmas: csator-
nák és medencék bonyolult hálózata hozza idáig az
észak felé alig hat kilométerre levő tengert, a mo-
szatok szagát, a sirályokat, sőt néhány könnyebb
hajót is, part menti kereskedőhajót, uszályt, kisebb
vontatót, amelyek előtt hidak és zsilipek egész sora
nyílik meg. A víz, a mozgás levegősebbé teszi az
agyakat. A raktárak és dokkok sora fölött eljut
hozzájuk a kikötőből a teherhajók dudája, és da-
gálykor a teret, a kísértést, a lehetséges vigaszát
hozza.
Mivel keményfejűek az emberek errefelé, megelég-
szenek a kísértéssel: a lehetőség. lehetőség marad, a
hajókürtök régóta reménytelenül szólongatják őket:
z A radírok.
I?
 A hajók legénységét külföldről toborozzák; az
idevalósiak inkább a szárazföldön kereskednek, és
még a legvakmerőbbek sem távolodnak el úgy har-
minc mérföldnél messzebbre a partoktól, ha hering-
halászatra mennek. A többi megelégszik a hajókür-
tök hangjával, meg azzal, hogy a hajók rakományát
becsli tonna szerint. Még csak ki sem mennek meg-
nézni őket, messze van. A vasárnapi séta a körútnál
véget ér: a Christian-Charles úton át jutnak a kör-
úthoz, aztán a csatorna mentén végigsétálnak az új
tejcsarnokig vagy a Gutenberg-hídig, ennél tovább
nemigen.
Ettől délebbre vasárnaponként szinte kizárólag a
környékbeliekkel találkozni. Hétközben csak a
munkába siető kerékpárosok hada zavarja meg a
csendet.
Reggel hétkor a munkások már elmentek; a körút
majdnem teljesen kihalt.
A csatorna partján, a Földmérők utcáját lezáró
forgóhíd mellett két férfi áll. A hidat éppen kinyi-
tották, hogy átengedjenek egy halászhajót; a csörlő
mellett egy matróz most készül hozzá, hogy vissza-
eressze.
A másik nyilván arra vár, hogy emez befejezze a
műveletet, de nemigen lehet sietős az útja: jobbra,
vagy százméternyire, a két partot összekötő gyalog-
járóhídon már rég folytathatta volna az útját. A fér-
fi alacsony, és meglehetősen elnyűtt, fakult posz-
tój ú, hosszú, zöldes kabát van rajta. Háttal áll a
matróznak, nem a hajót nézi; a hídfő mellett a kor-
látként szolgáló könnyű vasrácshoz támaszkodik.
A csatorna olajos vizét bámulja a lába alatt.
Ezt a férfit Garinatinak hívják. Az imént ő ment
be a Szövetségesek nevű kávézóba, hogy az után a
bizonyos Wallas után érdeklődjék, akit már nem
talált ott. Ugyancsak ő a tegnapi ügyetlen gyilkos,
Ió
aki csak könnyű sebet ejtett Daniel Dupont-on.
Aldozata abban a kis villában lakik, amelynek a
vaskerítése az utca sarkát alkotja, éppen a háta
mögött.
A vaskerítés, a kecskerágósövény, a házat körülfutó
kavicsos sétány ... Nem kell megfordulnia, hogy
mindezt lássa. Az emeleti középső ablak a dolgozó-
szobáé. Maga előtt látja az egészet: eleget magolta
a múlt héten. Különben nem volt semmi értelme.
Bona most is, mint mindig, alaposan tájékozó-
dott mindenről, neki csak aprólékos gonddal végre
kellett hajtania Bona parancsait. Illetve kellett vol-
na, mert az egész az ő hibájából bukott el: Du-
pont-t valószínűleg csak kis karcolás érte, és nem-
sokára visszatérhet a kecskerágói mögé, ismét bele-
bújhat a dossziéiba meg a papírjaiba a zöld borjú-
bőr kötésű könyvei között.
Az ajtó mellett a villanykapcsoló gombja, por-
celán és fém alátéten. Bona megmondta, hogy oltsa
el a villanyt; nem tette, és ezzel mindent elrontott.
A legkisebb mulasztás ... De olyan biztos ez? Az
igaz, hogy a folyosón égett a villany; de ha a szo-
bában sötét lett volna, Dupont talán akkor sem
tárta volna ki teljesen az ajtót, hogy felkattintsa a
villanyt. Talán? Ki tudja! Vagy mégis megtette
volna? És a legkisebb mulasztás elég volt. Talán.
Garinati azelőtt soha nem járt abban a házban,
de Bona olyan pontos felvilágosításokat adott, hogy
ő behunyt szemmel is tájékozódni tudott volna. Hét
óra előtt öt perccel a Földmérők utcája felől nyu-
godtan odasétált a házhoz. Egy lélek sem járt a kör-
nyéken. Belökte a kerti kaput.
Bona megmondta: „A riasztócsengő nem fog
működni." Így is volt. A csengő néma maradt. Pe-
dig aznap reggel, amikor elment a villa előtt „iga-
zán felesleges, hogy állandóan arrafelé csavarogj"),
*
2
I9

suttyomban kinyitotta a kaput, hogy mégis tudja,
és nagyon jól hallotta a csengőt. Nyilván délután
vágták el a vezetéket.
Már az is hiba volt, hogy reggel kipróbálta a ka-
put; amikor este belépett a kertbe, egy pillanatra
megijedt. De a csend megnyugtatta. Hát csakugyan
kételkedett?
Óvatosan behajtotta a kaput, nem zárta kilincsre,
csak egészen behajtotta, és jobb felé megkerülte a
házat, a füvön ment, hogy ne csikorogjon a kavics
a léptei alatt. Este éppen c s ak dereng a világosabb
sétány a két virágszegély meg a kecskerágósövény
szépen nyesett teteje között.
A dolgozószoba ablaka, tehát az első emeleti kö-
zépső ablak a csatorna felé eső oldalon, ragyogóan
ki van világítva. Dupont még az íróasztalánál ül.
Minden úgy megy, ahogy Bona megmondta.
Garinati a garázs falához lapul a kert végében és
var, a szeme az ablakon. Néhány perc múlva az
éles fényt halványabb váltja fel: Dupont most ol-
totta el az asztalán levő nagy lámpát, és a csillár-
nak csak az egyik körtéjét hagyta égve. Hét óra;
most lemegy vacsorázni.
Az első emeleti lépcsőpihenő, a lépcső, az elő-
szoba.
Az ebédlő a földszinten balra van. A zsaluk be-
hajtva. A ház hátulsó frontján a konyhaablak zsalui
is zárva vannak, de a rések közül halvány fény
szivárog ki.
Garinati odamegy a kis üveges ajtóhoz, közben
vigyáz, nehogy a folyosóról kiszűrődő fény ráessék.
Ugyanebben a pillanatban becsukódik az ebédlő aj-
taja. Ez már Dupont lenne? Gyorsan leért az eme-
letről. Vagy az öreg cseléd? Nem, ő most jön ki
a konyhából. Szóval Dupont volt.
Az öregasszony az előszoba túlsó vége felé in-
dul, de a keze üres, tehát még várni kell. Majdnem
20
azonnal vissza is jön, az ebédlő ajtaját félig nyit-
va hagyja maga mögött. Bemegy a konyhába, és
hamarosan újra megjelenik, két kézzel tart egy ha-
talmas levesestálat, ismét belép az ebédlőbe, és ez
alkalommal becsukja maga után az ajtót. Most.
Bona azt mondta: „Majdnem öt perced van,
hogy feljuss az emeletre. A vénasszony megvárja,
hogy Dupont megegye a levesét." Nyilván a más-
napi tennivalókat mondja el neki Dupont, és mi-
vel az asszony kicsit süket, ez egy kis időbe kerül.
Garinati csendesen beoson a házba. „Ha nagyon ki-
nyitod az ajtószárnyat, a sarokvasak csikorognak."
Hirtelen vad vágy keríti hatalmába, hogy mégis ki-
próbálja; hogy kicsit jobban kinyissa, épp csak egy
picit; épp csak hogy megtudja, mennyi a lehetősége.
Néhány foknyira. Csak egyfoknyira, egyetlenegyre;
hogy pici helyet adjon a hibalehetőségnek ... De a
kéz okosan megáll. Inkább majd ha kifelé jön.
Nem valami elővigyázatosak ebben a házban:
akárki bejöhetne.
Garinati csendesen becsukja az ajtót. Óvatos
léptekkel oson a padlódeszkákon, a kreppgumi tal-
pak alig érzékelhető, suhogó hangot adnak. A lép-
csőn és az első emeleten mindenütt vastag szőnye-
gek vannak, ott még kényelmesebb lesz a járás.
Az előszobában ég a villany; ott fenn a lépcsőpi-
henőn is. Több probléma nincs is. Most felmegy,
megvárja Dupont-t és megöli.
A konyhaasztalon, fehér tányéron három vékony
sonkaszelet. Kannyű vacsora; nagyon helyes. Felté-
ve, ha nem eszi meg az egész tál levest. Nem sza-
bad sokat enni, ha az ember álomtalan álomba akar
merülni.
A folyamat könyörtelenül folytatódik. Kiszámított
mozdulatokkal.
A tökéletesen beállított gépezet működésében a
2I
legkisebb meglepetés sem fordulhat elő. Mindössze
a szöveget kell követnie mondatról mondatra, és
az ige beteljesedik és Lázár felkel a sírjából, nya-
kig gyolcsba csavarva . . .
Aki most nagy titokban halad a célja felé, hogy
teljesítse a parancsot, nem ismeri sem a félelmet,
sem a kétséget. Már saját teste súlyát sem érzi.
Léptei zajtalanok, mint a pap léptei; szőnyegen
vagy padlón szabályosan, személytelenül, végzete-
sen sorjáznak.
Két pont között a legrövidebb út az egyenes.
olyan könnyű léptekkel, hogy ráncot sem
vetnek az óceánok felszínén. Ebben a házban hu-
szonegy lépcsőfok vezet az emeletre, két pont kö-
zött a legrövidebb út ... az óceánok felszíne .. .
Hirtelen felkavarodik az eddig kristályosan áttet-
sző víz. Ebben a törvény megszabta díszletben, ahol
a színész egy hajszálnyira sem tér le az útjáról sem
jobbra, sem balra, egy másodpercet sem tölt tét-
lenül, meg nem pihen, hátra nem pillant — a szí-
nész most egy mondat közepén hirtelen elhall-
gat ... kívülről tudja minden este eljátszott szere-
pét; ám ma nem hajlandó továbbmondani. A többi
szereplő dermedten áll körülötte, felemelt karral
vagy félig behajlított lábbal. A megkezdett ütem
örökre ott marad a muzsikusok hangszerén ... Va-
lamit tenni kéne, mondani valamit, akármit, sza-
vakat, amelyek nincsenek benne a szövegkönyv-
ben ... De ahogy minden este, most is befejező-
dik a megkezdett mondat, pontosan az előírt for-
mában, a kar visszahull, a láb befejezi a mozdula-
tát. A zenekari árokban ugyanolyan buzgón játsza-
nak tovább a muzsikusok.
A lépcsőházban huszonegy fa lépcsőfok van,
meg egy fehér kölépcső legalul, ez szemmel látha-
tóan szélesebb a többinél, lekerekített szélén bo-
nyolult díszítésű rézoszlop áll, oszlopfő gyanánt
22
bohócfej szolgál, három csengettyű fityeg a bohóc
sapkáján. Valamivel feljebb a súlyos, fényezett
karfát csavart, lent enyhén kihasasodó rudakból ál-
ló fakorlát tartja. Két szélén gránátvörös csíkkal
díszített, szürke szőnyeg fedi a lépcsőt és folyta-
tódik az előszobában egészen a bejárati ajtóig.
A szőnyeg színe, valamint az oszlop rézgombja
nem szerepelt Bona leírásában.
Minden lépést mérlegelve jönne ugyanitt valaki
más . . .
A hatodik lépcsőfok fölött szemmagasságban kis
kép függ a falon. Viharos, éjszakai tájat ábrázoló
romantikus tájkép: villámfény ragyogja be egy to-
rony romjait; a torony lábánál kivehető a dörgés
ellenére álomba merült két alak; vagy agyoncsapta
őket a villám? Lehet, hogy kiestek a toronyból.
A képkeret faragott, aranyozott fából készült, és
az egész elég régi benyomást kelt. Bona erről a
képről sem beszélt.
A lépcsőpihenő. Ajtó jobbra. A dolgozószoba.
Pontosan olyan, amilyennek Bona leírta, talán va-
lamivel még kisebb és zsúfoltabb: mindenütt
könyv, könyv, a falakat majdnem mind zöld bor-
júbőrbe kötött könyv borítja, mások papírkötésben
gondosan oszlopokba rakva a kandallón, egy egy-
lábú kerek asztalkán, sőt a földön is; megint ma-
sok csak úgy odavetve az asztal szélére meg két
bőrfotelre. A hosszú, hatalmas, sötétbarna tölgyfa
asztal játszva megtölti a szoba fennmaradt részét.
Teljesen beborítják a dossziék es irományok; a kö-
zepén ott a nagy, ernyős lámpa, de az most nem ég.
A mennyezeten egyetlen körte világít a burában.
Garinati az ajtótól nem megy egyenest az asz-
talhoz, a zöld faltól falig szőnyeggel borított kis
szabad helyen (itt ugyanis recseg a padló), hanem
hátulról megkerült a fotelt, átsiklik a kerek asztal-
23
ka és egy könyvoszlop között, és a másik oldalról
közelíti meg az asztalt.
„Az asztal mögött állsz, mindkét kezeddel a
széktámlát fogod, és rögzíted magadban minden
tárgy, így az ajtó helyzetét is. Van időd: Dupont
fél nyolc előtt nem megy fel a dolgozószobába.
kor teljesen biztos vagy mindenben, odamégy és el-
oltod a mennyezeti világítást. A kapcsoló a bejá-
ratnál van, az ajtókeret oldalán; a fal felé kell
nyomni a gombot, mert ellenkező irányba nyomva
még két villanykörte gyullad ki. Ezután ugyanazon
az úton visszamész a szék mögé, pontosan ugyan-
abba a helyzetbe, ahogy előzőleg álltál; jobb ke-
zedben a felhúzott revolver, tekintetedet az ajtó f e-
lé irányítod. Amikor Dupont kinyitja az ajtót, a
világos folyosón élesen kirajzolódik az alakja az aj-
tónyílásban, te a sötétben láthatatlan leszel, így bal
kezeddel a szék hátára támaszkodva kényelmesen
célozhatsz. Háromszor lősz, a szívébe, aztán külö-
nösebb sietség nélkül elmész; a vénasszony semmit
sem hall meg az egészből. Ha találkoznál vele az
előszobában, vigyázz, hogy meg ne lássa az arco-
dat; erőszak nélkül told el az utadból. Senki más
nem lesz a házban."
Két pont között — az egyetlen út.
Kissé szabálytalan kockaféle, fényes, szürke lá-
vakő tömb, az oldalait mintha a használat fényesí-
tette volna ki, az élei letompultak, tömör, kemény-
nek látszó, olyan súlyos, mint az arany, ököl nagy-
ságú; papírnehezék? Ez a szoba egyetlen dísztár-
gya.
Könyvcímek: „Munka és szervezettség", „A vál-
ság (1929) fenomenológiája", „Adalékok a gazda-
sági válságokról írt tanulmányhoz", és a többi is
ugyanilyen. Nem valami érdekes.
Villanykapcsoló az ajtókeret oldalán, porcelán és
nikkelezett fém, háromféleképp állítható.
1ii
24
Éppen írt, egy fehér papírlap tetején három szó:
„nem tudják megakadályozni" ... Akkor ment le
vacsorázni; biztos nem találta meg a helyes kifeje-
zést, aminek ezután kellett volna következnie.
Lépések a lépcsőpihenőn. A villany! Most már
késő, hogy odamenjen. Nyílik az ajtó és Dupont
bambán bámul rá .. .
Garinati vaktában rálőtt egy menekülő testre.
A legkisebb mulasztás ... Talán. A matróz éppen
most fejezte be a karos csörlővel a műveletet; a
forgóhíd összezárult.
Garinati a korlátra támaszkodik, meg sem moc-
can. Nézi, mint csapkod a lábánál az olajos víz a
rakpart egy beugrásában; szemét sodródott itt asz-
sze: kátrányfoltos fadarab, két régifajta, amolyan
közönséges dugó, egy narancshéjdarabka meg más,
apróbb, félig már szétrohadt, nehezen felismerhető
törmelék.
3
Az ember nem hal bele csak úgy hipp-hopp egy kis
karsérülésbe. Ugyan mar! A tulaj közönyös és visz-
szautasító mozdulattal húzza fel lomha vállát: ír-
hatnak, amit akarnak, de ezt nem fogják vele elhi-
tetni, ezek készakarva az emberek megtévesztésére
kiagyalt információk.
„Október 27., kedd. — Tegnap este sötétedés után
vakmerő betörő hatolt be Daniel Dupont Sr lakhe-
lyére, a Földmérők utcája 2-es számba. A tulajdonos
azonban rajtakapta a gonosztevőt, aki menekülés
közben több revolverlövést adott le Dupont úrra ..."
Az öregasszony lihegve szaladt ide. Valamivel
nyolc óra előtt történt; a kávéház üres volt. Nem,
az iszákos még ott szunyókált a sarokban; már nem
volt kit nyúzzon a találós kérdéseivel; a többiek
1 25
mind hazamentek vacsorázni. Az öregasszony meg-
kérdezte, hogy telefonálhat-e. Persze hogy telefo-
nálhat; a tulaj megmutatta neki a készüléket a fa-
lon. Az asszony kezében egy cetli volt, arról tár-
csázta a telefonszámot, miközben tovább beszélt:
otthonról nem lehet telefonálni, szombat óta rossz a
telefon. „Otthon", az a sarki kis ház, a körbefutó
sövénnyel. Nehéz lenne megmondani, hogy tulaj-
donképpen kihez intézte a szavait. Talán hozzá?
A részeges alak mindenesetre nyíltan fütyült az ügy-
re; az asszony pedig mintha szélesebb körű hallga-
tósághoz akart volna szólni, valahol messze, talán
egy nagy téren összegyűlt tömeghez; vagy a hallásnál
mélyebb érzékre akart a tulajban hatni? Szombat
óta, és még senki sem jött megjavítani a telefont.
— Halló! Beszélhetnék Juard doktor úrral, ké-
rem?
Most még hangosabban kiabált, mint amikor azt
mesélte, hogy micsoda szörnyű kellemetlenségek
érték.
— A doktor úr azonnal jöjjön ki. Valaki megse-
besült. Azonnal, hallja, kérem? Egy sebesült! Hal-
ló! Hallja? ...
ó mindenesetre nem úgy nézett ki, mint aki na-
gyon jól hall. A végén odanyújtotta a tulajnak a
póthallgatót, és neki tolmácsolnia kellett a klinika
válaszait. Az öregasszony nyilván süket. A tulaj
szájáról olvasta le a szavakat.
— Daniel Dupont úr, Földmérők utcája kettő.
A doktor úr ismeri. Az asszony kérdően nézett rá.
—Rendben van, jön.
Aztán miközben kifizette a telefonálásért járó dí-
jat, tovább hadart. Nem olyan benyomást keltett,
mint aki elvesztette a fejét az ijedségtől, inkább
kicsit túlfűtött volt. Amikor Dupont úr vacsora
után felment a dolgozószobájába, egy gonosztevőt
26
talált odabent a dolgozószobájában — micsoda vak-
merő népek vannak —, ahonnét nemrég húzta ki a
lábát és ahol a villany még akkor is égett! Mitakart
ez az ember, kérdem én. Könyvet lopni? A gazdája
épp csak hogy be tudott ugrani a szomszéd szobá-
ba, ahol a revolverét tartotta; csak a karját súrolta
a golyó. És amikor újból kijött a folyosóra, a betörő
már olajra lépett. Es ami a legfantasztikusabb, ő,
az asszony, az egészből semmit sem látott, semmit
sem hallott. Merre mehetett az az ember? Micsoda
vakmerő népek vannak. „Vakmerő betörő hatolt
be ..." Szombat óta nem működött a telefon.
ó vette magának a fáradságot, hogy reggel elro-
hanjon a postára, hogy javítsák meg a telefont, per-
sze eszük ágában sem volt kijönni. Vasárnap meg,
jó, ünnepnap — de még akkor is ügyeletet kellene
tartaniok, éppen az ilyen estekre. Egyébként, ha
jól meg lenne szervezve a javítószolgálat, rögtön
kijöttek volna. Dupont úr éppen szombaton egész
délután várt egy fontos hívást; és még azt sem tud-
ta, vajon őt hívhatják-e, mivel péntek óta senki
sem telefonált .. .
Átfogó terv a posta-, távíró- és távbeszélő-szol-
gálat újjászervezésére. Első cikkely: biztosítsanak
ügyeletet a sürgős esetekre. Nem. Egyetlen cikkely:
Dupont úr távbeszélő-készüléke állandóan tökéle-
tesen fog működni. Vagy még egyszerűbben: min-
den, mindig rendesen fog működni. Es a szombat
reggel is szépen a helyén marad és a rákövetkező
hétfő estétől hatvan hatvanperces óra választja el.
Az öreg hölgy legalább szeptemberig visszament
volna az időben, ha a részeg, akit az asszony kiabá-
lása felébresztett, közbe nem lép. Egy ideje Oda-
adóan figyelte az asszonyt, majd egy szünetet ki-
használva azt mondta:
— Tudja-e, anyó, hogy egy postaalkalmazott szá-
mára mi a dolgok netovábbja?
27
 Az asszony feléje fordult.
— Nos, fiacskám, nem lehet sok dicsekedniva-
lója.
— De hát nem rólam van szó, anyó, nem rólam!
Azt kérdeztem, tudja-e, mi a dolgok netovábbja
egy postaalkalmazott számára?
Ünnepélyes hangon, bár bizonyos nehézségek
árán ejtette ki a szavakat.
—Mit mond?
A tulaj magyarázatképpen a homlokát ütögette.
—Ja, úgy. Mindenesetre furcsa időket élünk.
Most már nem is csodálkozom, hogy olyan rosszul
működnek a posták.
Ezalatt Jeannette begyújtott a kályhába és a te-
rem megtelt füsttel. A tulaj kinyitja az utcai ajtót.
Hideg van. Borult az ég. Mintha havazni akarna.
Kilép a járdára és a körút felé néz. Jól látni in-
nét a sarki ház vaskerítését meg a sövényt. A csa-
torna partján, a hídfőnél egy ember könyököl a
korláton, háttal errefelé. Vajon mire vár? Hogy ar-
ra ússzon egy bálna? Az egész emberből csak egy
hosszú, színehagyott kabátot látni; olyan, mint an-
nak a ma reggeli pasasnak volt. Lehet, hogy ő az,
várja, hogy a másik visszajöjjön!
Mi a csuda ez a betörősztori? Súlyosabb volt a
sebesülés, csak az öregasszony nem tudta? Vagy
nem akarta megmondani? Betörő! Nemigen hihető
az egész. Na és aztán. Végül is mi a fenét törődik
vele?
A tulaj megint előveszi az újságját:
„ ... A súlyosan sérült áldozatot azonnal egy
környékbeli klinikára szállították, ahol anélkül,
hogy visszanyerte volna eszméletét, meghalt.
A rendőrség nyomozást indított a gyilkos személy-
azonosságának megállapítására. Egyelőre nem sike-
rült a nyomára akadni.
28
Daniel Dupont, a hadikereszt tulajdonosa és az
Érdemrend lovagja, ötvenkét éves volt. Egy idő-
ben a jogi egyetem tanára volt, és számos, eredeti
gondolatokban gazdag közgazdasági művet is irt,
többek között a termelés szervezéséről."
Meghalt anélkül, hogy visszanyerte volna az esz-
méletét. Hiszen el se vesztette. Újabb vállvonoga-
tás. Kisebb sérülés a karján. Ugyan már! Az ember
nem hal meg csak úgy hipp-hopp.
4
Kis hallgatás, majd Dupont Juard doktorhoz for-
dul, és azt kérdezi:
—És maga, doktor, mit gondol a dologról?
De a doktor kitérő fintort vág; nyilván semmit
sem gondol.
Dupont folytatja:
—Maga mint orvos, gondolja, hogy ártana az
utazás? Ez itt (a bepólyált bal karjára mutat), ez
nem köt ágyhoz, es úgysem én vezetek. Másrészt
magának sem lesz kellemetlensége a rendőrséggel:
még ma reggel megkapják a parancsot — ha ugyan
már meg nem kapták —, hogy többé ne foglalkozza-
nak az ügyemmel, hanem egyszerűen iktassák a ha-
lotti bizonyítványomat, amit maga elküldött nekik,
és szépen engedjék, hogy a „holttestemet" a fővá-
rosi rendőrségre szállítsák. Maga csak átadja nekik
a belőlem kivett golyót. Úgy tudják, hogy a golyó a
mellemet érte: maga kitalál egy olyan helyzetet,
amiből az egész körülbelül hihető lesz. Pillanatnyi-
lag másra nincs szükségük, mivel nem kell igazi
nyomozást folytatniok. Van valami ellenvetése?
A kis doktor bizonytalan mozdulattal jelzi, hogy
nincs, és most helyette a harmadik szereplő szólal
meg. Felöltőben ül a sebesült ágya fejénél egy vas-
z9
széken; nem úgy néz ki, mint aki nagyon jól érzi
magát a bőrében.
—Vajon nem ... hogy is mondjam? ... egy ki-
csit nem ... túl romantikus? Nem lenne okosabb,
ha azt csinálnánk ... ha azt mondanánk ... szóval,
ha nem lennénk ilyen titokzatosak?
—Ugyan, éppen ellenkezőleg, óvatosságból va-
gyunk kénytelenek így tenni.
—Az emberekkel, az olvasóközönséggel szemben
megértem az óvatosságot. Teljesen indokolt, hogy a.
sajtóval ezt közöljük és hogy még a klinikán belül
is megőrizzük a titkot. Bár nem tudom, vajon csak-
ugyan sikerül-e ... Hiába szeparált ez a szoba .. .
— Persze hogy sikerül — szakítja félbe Dupont.
— Mondom, hogy a doktoron és a feleségén kívül
nem találkoztam senkivel; és rajtuk kívül soha sen-
ki nem jár erre.
A doktor bólint.
— Pcrsze, persze ... — folytatja a feketekabátos,
de nem nagy meggyőződéssel. — Mindenesetre a
rendőrséggel szemben vajon érdemes-e ... meg-
őriznünk érdemes-e ... ugyanúgy .. .
A sebesült valamivel feljebb húzódzkodik az
ágyán:
— Érdemes, mondtam már! Roy-Dauzet ragasz-
kodott hozzá, hogy így csináljuk. A csoporton kívül
pillanatnyilag nincs más támasza, a saját rendőrsé-
gére ugyanúgy nem számíthat, mint bármi másra.
Egyébként csak átmeneti intézkedésről van szó: a
főnökök, vagy legalábbis egyes főnöktik itt is és
mindenütt tudni fognak a dologról; de ma még
nem nagyon tudjuk, kiben bízhatunk ebben a vá-
rosban. Amíg másképp nem rendelkeznek, jobb, ha
mindenki halottnak hisz.
—Igen, persze ... Es Anna, az öregasszony?
—Ma reggel azt mondták neki, hogy az éjszaka
meghaltam, hogy olyanfajta furcsa sebesülésről volt
30
szó, amelyik eleinte nem látszik súlyosnak, de aztán
könyörtelenül elviszi az embert. Nehezen szántam
rá magam, hogy ilyen megrázkódtatást okozzak ne-
ki, de mégis helyesebb volt. Ha valaki kikérdezi,
belezavarodik a hazugságaiba.
—De azt közöltetted az újságokkal, hogy:
„Meghalt anélkül, hogy visszanyerte volna az esz-
méletét."
Most a doktor szól közbe:
— Nem, ezt nem én mondtam nekik. Valószínű-
leg egy rendőrtisztviselő cifrázta ki a dolgot. Nem
is közölte minden lap.
—Mindenképpen ... igen, szerintem minden-
képpen kellemetlen. Egyvalaki tudja, sőt, ketten is
tudják, hogy nem vesztetted el az eszméletedet: az
öreg Anna és az a pasas, aki rád lőtt.
—Anna nem olvas újságot; különben pedig még
ma elutazik a lányához, ott nem lesz kitéve tapin-
tatlan kérdezősködésnek. Ami pedig a gyilkosomat
illeti, ő csak azt látta, hogy bezárkóztam a szobám-
ba; nem tudhatja, hogy pontosan hol ért a golyója.
Csak örül, ha megtudja, hogy meghaltam.
—Persze, persze ... De magad mondod, hogy
milyen remekül meg vannak szervezve, hogy a fel-
derítőszolgálatuk .. .
—Főleg azért hisznek az erejükben, a sikerben.
Hát segítsünk nekik. Es mivel a rendőrség ez idáig
teljesen tehetetlennek bizonyult, majd nélkülük bol-
dogulunk, legalábbis egyelőre.
—Jó, jó, ha úgy gondolod, hogy .. .
—Ide figyelj, Marchat, ma éjjel majdnem egy
óra hosszat beszéltem telefonon Roy-Dauzet-val.
Alaposan mérlegeltük a döntésünket, az összes kö-
vetkezményével együtt. Ez számunkra a legjobb le-
hetőség.
— Igen ... Talán ... Es ha lehallgatták a be-
szélgetéseteket?
31
 — Megtettük a szükséges óvintézkedéseket.
— Igen ... a szükséges óvintézkedéseket ... per-
sze.
— Akkor térjünk vissza az iratokra: fcltéticnül
szükségem van rájuk még ma este, de természete-
sen én nem mutatkozhatom a ház körül. Azért hi-
vattalak, hogy megtedd nckcm ezt a szívességet.
—Igen, igen . persze ... De látod, ez is in-
kább a rendőrség dolga lenne .. .
— Ugyan már! Meg most már késő. Különben
nem tudom, mitől félnél. Odaadom a kulcsokat, és
ma délután, amikor Anna mar elment, szép nyu-
godtan besétálsz. Két aktatáskára való sincs az
egész. Azonnal idehozod a papírokat. Én egyenest
innét utazom el, két óra felé, azzal a kocsival, amit
Roy-Dauzet küld értem; éjfélre már nála is vagyok.
A kis doktor feláll, kisimítja fehér köpcnyén a
ráncokat.
—Most mar nincs rám szükségük, ugye? Elme-
gyek, megnézem egy szülőnőmet. Nemsokára visz-
szaj övök.
Az aggodalmaskodó felöltős is feláll, hogy kezet
fogjon az orvossal:
—Viszontlátásra, doktor úr.
—Nagyon örültem, uram.
—Te mcgbízol ebben az alakban?
A sérült a karjára pillant:
—Azt hiszem, rendesen megcsinálta a műtétet.
—Én nem a műtétről beszélek.
Dupont széles mozdulatot tesz az ép kezével:
— Mit mondjak? Régi barát; másrészt, ezt te is
láttad, nem fecsegő fajta.
— Nem, azt nem ... fecsegőnek nem fecsegő . .
—Mitől félsz? Hogy elmegy és fclad? Miért:
Pénzért? Nem hiszem, hogy olyan buta lenne, hogy
még jobban belekeveredjen ebbe az ügybe, mint
32
amennyire már eddig kénytelen volt. Nyilván más
vágya sincs, mint hogy minél előbb elutazzam.
— Nem valami ... Nem úgy néz ki ... hogy is
mondjam? ... Mintha nem lenne egyenes ember.
—Mit ki nem találsz! Orvosnak néz ki, kicsit
sokat dolgozó orvosnak, ennyi az egész.
— Azt mondják .. .
-
Persze hogy azt mondják! Különben az ország
összes vagy majdnem összes nőgyógyászáról azt
mondják. És aztán annak mi köze ehhez az ügy-
höz?
—Igen ... persze.
Csend.
—Mondd csak, Marchat, végképp semmi ked-
ved a papírokat elhozni?
—Dehogynem ... de van ... Persze, úgy gondo-
lom, nem egészen ... veszélytelen a dolog.
— Számodra teljesen veszélytelen! Épp azért
nem csoportbelit kérek rá. Veled semmi bajuk! Na-
gyon jól tudod, hogy nem öldösnek összevissza
akárkit és akármikor. Kilenc napja rendszeresen,
naponta meggyilkoltak egy embert, és minden al-
kalommal este hét és nyolc óra között, mintha va-
lami szabály szerint cselekednének. Én vagyok a
tegnapi áldozat, és az én ügyem elintézettnek lát-
szik. A mai napra mar kiszemelték az új áldozatot,
és az természetesen nem te vagy — talán nem is eb-
ben a városban van. Hiszen fényes nappal mész el
hozzám, olyan időpontban, amikor senkinek sincs
mitől tartania.
—Igen, igen ... persze.
—Elmész?
—El, elmegyek ... hogy szívességet tegyek ne-
ked ... ha már úgy gondolod, hogy ez feltétlenül
szükséges ... Azt sem szeretném persze, ha olyan
látszata lenne, hogy a ti csoportotoknak doigo-
3 A radírok
33
zom ... Igazán nem a.legalkalmasabb a pillanat,
hogy az emberről azt higgyék, túl jóban van vele-
tek ... nem? Ne felejtsd el, hogy én alapjában so-
ha nem értettem egyet veletek ... Persze ezt nem
azért mondom, mintha védelmembe akarnám venni
ezeket a ... ezt a ...
Az orvos a szabályos lélegzetvételt hallgatja. A fia-
tal nő alszik. Majd egy óra múlva visszajön. Most
még csak nyolc óra van. Dupont azt mondta, csak
este hétkor távozik a klinikáról. Miért éppen őt
hívta? Akármelyik orvos ... Balszerencse.
Este hétkor. Még egy hosszú nap. Miért éppen őt
keresik fel az ilyen ügyekkel? Visszautasítsa?
Ugyan, hiszen már belement. Megint meg fogja
tenni, amit kérnek tőle. És aztán? A másik pasas-
sal nem volt választása! Igazán más sem hiányzott
neki, mint ez az újabb história.
A másik. Nem lehet olyan könnyen kisiklani a
keze közül. Várni kell. Ma este hétig.
Dupont igazán könnyen belerántja a barátait az
ilyen kalandokba! Marchat szerint ez egész egysze-
rűen gátlástalanság; és a tetejében még elvárná,
hogy ő el legyen ragadtatva! Na és a felesége? És
ha a felesége menne oda? Ma este hétig van rá
ideje, hogy felvegye vele a kapcsolatot, a feleségé
-
vel vagy akárki mással.
Ahogy kifelé indul a kis fehér szobából, még a
sebesült felé fordul:
— Hát a feleséged, ő tud a dologról?
— Az orvos levélben értesítette. Igy becsülete
sebb volt. Tudod, milyen régen nem találkoztunk.
A feleségem biztosan nem is akarja majd látni a
„tetememet". E tekintetben nem lesz semmi baj.
Evelync. Vajon most mit csinál? Lehet, hogy
34
mindennek ellenére mégis eljön? Bár egy halott
nem az ő esete. Kinek juthat még eszébe? Az is
igaz, hogy senki sem tudja, melyik klinikáról van
szó. Csupán azt kell majd mondani, hogy nem er-
ről. Ma este hétig.
5
Ha mindenki egyetért, akkor minden a legnagyobb
rendben van. Laurent felügyelő becsukja a dossziét
és elégedetten teszi a bal oldali oszlop tetejére. Le-
zárt ügy. Neki személyesen semmi kedve foglalkoz-
ni vele.
Az általa végeztetett nyomozás teljesen ered-
ménytelen volt. Tisztán kivehető, bőséges ujjlenyo-
matokat találtak, amelyeket mintha kedvtelésből
hagytak volna rajta mindenen; valószínűleg a gyil-
kos ujjlenyomatai, de a megfelelőjét nem találták
meg a rendőrség óriási nyilvántartásában. A többi
nyom, amit összeszedtek, a nyomozás követendő
irányára vonatkozóan semmi útmutatást nem adott.
A besúgók révén sem kaptak semmi felvilágosítást.
Ilyen körülmények között merre keressenek? Egyál-
talán nem valószínű, hogy a gyilkos a város vagy
a kikötő gyanús köreihez tartozna: a nyilvántartás
olyan bőséges, annyi a besúgó, hogy nemigen csúsz-
hat ki egy gonosztevő a hálóból. Laurent ezt hosz-
szú tapasztalat alapján tudja. Rendes körülmények
között most már tudnia kellene valamit.
Akkor viszont? Magányos kezdő? Amatőr?
Őrült? Az ilyen esetek igen ritkák; meg aztán az
amatőröknek rögtön a nyomára bukkan az ember.
Természetesen az is elképzelhető megoldás lenne,
hogy olyan emberrel van dolguk, aki valahonnét
messziről kizárólag azért jött ide, hogy végrehajtsa
3*
35
ezt a gyilkosságot, aztán rögtön el is utazott. Vi-
szont egy ilyen jól végrehajtott feladatot nyilván
alaposan elő kellett készíteni . . .
Szóval ha a központi szervek teljes egészében át
r most is ugyanott van, de az arc, amelyet az előbb
akarják venni az ügyet, olyannyira, hogy még a
vizsgálat előtt az áldozat tetemét is elveszik tőle,
i
ám legyen. Nehogy azt higgyék, hogy sírni fog utá-
na. Számára ez most mar olyan, mintha nem is tör-
tént volna bűncselekmény. Lényegében akkor is
pontosan ugyanez lenne a helyzet, ha Dupont ön-
gyilkos lett volna. Az ujjlenyomatok valaki ujjle-
nyomatai, és mivel a merénylőt élő ember nem
látta .. .
Sőt mi több: az égvilágon semmi sem történt!
Öngyilkosság után legalább hulla marad; nos, ez
esetben a hulla minden előzetes figyelmeztetés nél-
kül távozik, és tőle magas helyen azt kérik, hogy
ne ártsa bele magát az ügybe. Remek!
Senki nem látott és nem hallott semmit. Most
már áldozat sincs. Ami pedig a gyilkost illeti, az
égből pottyant ide, és már biztosan messze jár az
oda visszavezető úton.
6
A szétszórt morzsaszemek, a két dugó, a megfeke-
tedett, apró kis fadarab: most mintha emberi arc
rajzolódna ki belőlük, rajta a narancshéjdarabka a
száj. A mazut visszfénye egészíti ki a különös bo-
hócarcot, célbadobóbaba-ábrázatot.
Az is lehet, hogy mesebeli szörny: oroszlán feje.
nyaka, melle, mellső lába, teste a nagy farokkal é,
sasszárnyakkal. A vadállat nyálát csorgatva közelc-
dik egy alaktalan préda felé, amely valamivel tá-
volabb nyúlik el a vízen. A két dugó és a fadarab
6
3
alkottak, teljesen szétfoszlott. A falánk szörnyalak
is. A csatorna vízszínén most már csak Amerika
bizonytalan körvonalú térképe maradt, az is csak
nagy jóindulattal.
„És ha villanyt gyújt, még mielőtt teljesen ki-
nyitná az ajtót?" Bona szokás szerint nem tűr el-
lenvetést. Vitának nem volt helye. Pedig ez gya-
korlatilag olyan, mintha Dupont meggyújtotta vol-
na a villanyt: Garinati oltogathatta volna, ameny-
nyit csak jólesik, ha a másik, amikor megérkezik,
még az, ajtó teljes kinyitása előtt ismét villanyt
gyújt, az eredmény ugyanaz lenne. Akkor is csak
akkor látta volna meg, amikor a szoba már f ény-
árban úszik.
Na és aztán! Bona mindenképpen tévedett: lé-
vén, hogy ő, akinek a megbízást adta, ncm oltotta
el a villanyt.
Elfelejtette? Vagy tán készakarva tette? Sem ez,
sem az. Éppen el akarta oltani a villanyt; épp a
következő pillanatban oltotta volna el. Dupont túl
hamar jött fel. Pontosan hány óra is volt? Nem cse-
lekedett elég gyorsan, mindössze erről van szó; vi-
szont ha nem volt elég ideje, az lényegében megint
csak számítási hiba, Bona hibája. Hogyan fogja
most rendbe hozni a dolgot?
Dupont-ba valószínűleg beleszaladt a golyó, de
ez nem akadályozta meg abban, hogy fedezékbe
szaladjon; Garinati tisztán hallotta, amint ráfor-
dítja a kulcsot. Neki nem maradt más hátra,
mint hogy elmenjen. A szürke faltól falig szőnyeg,
a huszonkét lépcsőfok, a csillogó karfa, a végéri
a rézgombbal. A dolgok megint veszítettek valamit
szilárd voltukból. A revolverlövésnek olyan külö-
nös zaja volt; valószerűtlen, mesterkélt zaja. Akkor
37
először használt „hangtompítót". Pukk! Mint egy
légpisztoly; egy legyet sem lehetett volna elriasztani
vele. És rögtön utána minden vattával lett teli.
Bona talán már tudja is. Az újságokból? A reg-
geli lapoknak túl későn történt; és ki venné magá-
nak a fáradságot, hogy erről a nem létező bűntény-
ről tudósítson? „Gyilkossági kísérlet: tegnap este
valaki hangtompítós pisztollyal rálőtt egy védtelen,
tanárra ..." Bona mindig mindent tud.
Garinati, ahogy a múlt éjszaka hazament, pár soros
levélkét talált a főnöktől: „Miért nem jött el utána,
ahogy megbeszéltük? Munkám van a maga szá-
mára: különleges ügynököt küldtek a nyakunkra!
Egy bizonyos Wallas urat, aki az akciók színhelyén
bérel szobát. Ma reggel kellett volna jönnie! Min-
den rendben. Holnap, kedden, tíz órakor várom.
J. B." Az az ember érzése, mintha már akkor tud-
ta volna, hogy sikerült a merénylet. Egyszerűen
képtelen elképzelni, hogy neki valami nem sikerül
Ha egyszer elhatározott valamit, lehetetlen, hol*••
meg ne történjék. „Ma reggel kellett volna jön-
nie!" Ellenkezőleg! Ideje, hogy megérkezzék.
Nem okozott nagy nehézséget, hogy megtalálja
ezt a Wallast, de őt is elszalasztotta. Persze köny-
nyen megtalálja majd megint. De minek? Mit
mond neki? Ma kora reggel, amint módszeresen át-
fésülte utána a városnegyedet, végig az volt az ér-
zése, hogy valami siirgőset kell közölnie vele; már
nem is tudja, mit. Mintha azzal bízták volna meg,
hogy segítsen neki feladata végrehajtásában.
Munkára. Először is el kell döntenie, hogyan
hozhatja helyre a tegnapi ballépését. Randevú tíz
órakor. Bona nagy jelentőséget tulajdonított a nap-
nak és a percnek, amikor Dupont-t meg kellett vol-
na ölni. Annyi baj legyen; ez egyszer bele fog nyu-
38 39
godni a változtathatatlanba. Hát a többiek, akiket
Garinati nem ismer, az egész szervezet Bona köriil,
sőt fölötte, ez az óriási gépezet most megáll őmiat-
ta? Majd megmagyarázza, hogy nem tehet róla,
hogy nem volt ideje, hogy nem úgy történt a dolog,
ahogy eltervezték. De még semmi sincs veszve: hol-
nap, talán már ma este, Dupont meg fog halni.
Igen. Újra elmegy és megvárja a kecskerágósövény
mögött, a könyvekkel és papírokkal telezsúfolt dol-
gozószobában. Fesztelenül, világos fejjel és újjá-
születve tér vissza a helyszínre, óvatosan, „minden
lépését gondosan mérlegelve". Az asztalon ott a
kocka alakú kő a használattól legömbölyített sar-
kaival, fénylő lapjaival...
A vihar megvilágította, romos torony.
Huszonegy fa lépcsőfok, egy fehér kölépcső.
A folyosó padlódeszkái.
Félig nyitott ajtó, odabenn három szelet sonka
egy tányéron.
Az ebédlő zsalugáterei zárva vannak; a konyha-
ablaké is, réseik között halvány fény dereng át.
A füvön megy, hogy a sétány kavicsai ne csiko-
rogjanak a léptei alatt; a gyalogút világosan kivá-
lik a két virágszegély közül. A dolgozószoba abla-
ka, az első emeleten a középső, fényesen ki van vi-
lágítva.
Dupont most is ott van.
A bejárati rácsos kapunál a néma csengő.
Öt perc múlva hét óra.
A véget nem érő Földmérők utcájára hering és
káposztaleves szaga árad be a kivilágítatlan külvá-
rosból és a nyomorúságos viskók között húzódó
utak alkotta sáros négyszögekből.
A sötétség beálltával Garinati ott bolyongott a ki-
tűzött időpont jüttét várva a feneketlen kikötőme-
dencék mocskos vegetációja és vashuzalai között. A szürke lávakő kocka.
A szobájában hagyta a Bonától kapott írott utasí- Az elvágott figyelmeztető csengő.
tásokat, réges-rég kívülről tudja őket. A káposztaleves-szagú utca.
Ezek a papírok — a kert és a ház pontos vázlata, A valahol nagyon messze, a rozsdás bádogtetők
a helyszínek aprólékos leírása, a végrehajtandó mű- közé vesző, sáros utcák.
veletek részletezése — ezek a papírok nem Bona
,

kézírásával íródtak; ő csak a közvetlenül a gyilkos- Wallas.

ságra vonatkozó utasításokat írta le saját kezűleg. „Különleges ügynök" . . .

Garinati nem tudja, a többinek ki a szerzője, job-

ban mondva, kik a szerzői, mivel többen is be kel-
lett hogy hatoljanak a villába, hogy ott a szükséges
megfigyelések birtokába jussanak, megtudják, mi
hol van, tanulmányozzák a házi szokásokat, és még
azt is kipuhatolják, melyik padlódeszka hogyan vi-
selkedik a léptek alatt. Valaki a délután folyamán
a rácsos kapu csengőjét is elrontotta.
A kis üveges ajtó mély hangon felnyögött. Gari-
nati menekültében annyira rohant, hogy a kelleté-
nél kicsit jobban kinyitotta.

Azt még meg kell tudni, vajon . .

Azonnal vissza kell mennie. A süket vénasszony

most egyedül van. Fel kell mennie és magának kell
meggyőződnie a dologról. Meg kell néznie, hogy ha
a szoba sötét, a mit sem tudó kéz pontosan melyik
pillanatban gyújtja fel a villanyt.
Más az ő helyében ... Mit sem tudó. A saját
keze.
A gyilkos mindig visszatér . . .

És ha Bona megtudja? Itt sem lenne szabad

ácsorognia! Bona. Bona. Bona .. Garinati ki -

egyenesedik. Elindul a hídon.

Mintha havazni készülne.
Más az 6 helyében minden lépését gondosan mér-
legelve, világos fejjel és fesztelenül végrehajtaná,
amit az elkerülhetetlen igazságszolgáltatás kíván.

40
ELSŐ FEJEZET
Wallas a híd feljáratánál a karfának dől. Még fia-
tal, magas, nyugodt férfi, arcvonásai szabályosak.
A ruhája, meg az, hogy látszólag cél nélkül ődöng,
a kikötő felé utolsónak igyekvő munkásokból út-
közben enyhe csodálkozást vált ki: ebben az idő-
pontban, ezen a helyen mintha nem lenne egészen
helyénvaló, hogy valaki nem munkaruhában van,
nem kerékpáron közlekedik és nem látszik rajta
sietség; keddi napon, kora reggel az ember nem in-
dul el sétálni, különben ebben a kerületben az em-
ber nem is sétál. A helytől es időtől való ilyetén
függetlenségben van valami meghökkentő.
Wallas pedig arra gondol, hogy nincs valami
meleg, es biztosan kellemes a sima aszfalton, szél
iránt karikázni, hogy felmelegedjék az ember; de
továbbra is ott áll a híd vaskorlátjára akaszkodva.
Egyik fcj a másik után fordul feléje. Megigazítja a
sálját és begombolja a kabátgallérját. A fejek egy-
más után fordulnak vissza tőle és tűnnek el. Ma
nem tudott megreggelizni: abban a vendéglőben,
ahol szobát talált, nyolc óra előtt nincs kávé. Gé-
piesen az órájára pillant, és megállapítja, hogy most
se jár; tegnap este fél nyolckor megállt, ami iga-
zán nem könnyítette meg az utazást meg a többi
dolgot. Időnként megáll, nemigen tudni, miért
— néha, de mindig olyankor, ha ütés éri —, és aztán
magától elindul, szintén nem tudni, mitől. Nem lát-
ni, hogy el volna törve benne valami, hetekig is el-
jár egyfolytában. Szeszélyes; eleinte ez elég idege-
sítő; aztán meg lehet szokni. Most fél hét lehet.
4í
Vajon a tulajdonosnak eszébe jut, hogy bekopog-
jon, ahogy megígérte? A biztonság kedvéért Wallas
felhúzta a kis ébresztőórát, amelyet elővigyázatos-
ságból magával hozott, és végül is valamivel előbb
kelt fel: mivel úgyse aludt, hát éppen rögtön mun-
kához is láthatott. Most egyedül van, mintha a ke-
rékpárosok útközben elvesztették volna. A sárga
fényben határozatlanul nyúlik el előtte ez az utca,
ahonnét a körútra jutott; balra szép, kőből épült,
ötemeletes ház áll a sarkon, vele szemben keskeny
kertcsíkkal körülvett téglaházacska. Ott ölték meg
tegnap azt a bizonyos Daniel Dupont-t a mellébe
lőtt golyóval. Pillanatnyilag Wallas nem is tud töb-
bet az ügyről.
Múlt éjszaka későn érkezett ide, ebbe az alig
ismert városba. Egyszer már volt itt, de csak né-
hány órára, még gyerekkorában, és nem emlékszik
rá pontosan. Valami zsákutcaszerű csatornavégző-
désről maradt benne emlékkép; az egyik rakpart-
nál egy használaton kívüli, ósdi hajó — vitorlás hajó
váza? — horgonyzott. Nagyon alacsony kőhíd zárja
le a bejáratot. Nyilván nem ez a híd volt: ez alatt
nem tudott volna átmenni a hajó. Wallas vissza-
indul a városközpont felé.
Ahogy átmegy a csatornán, megáll, megvárja,
míg elmegy a kikötő felől visszatérő villamos, ame-
lyen csillog-villog az új festék — sárga meg piros,
aranyos szegéllyel; teljesen üres: most az ellenkező
irányba mennek az emberek. Ahogy Wallas elé ér,
aki azt várja, hogy átmehessen az úton, a villamos
is megáll, és Wallas éppen szemben találja magát a
vaslépcsővel; ekkor pillantja meg maga mellett a
gázlámpaoszlopra erősített táblát: „Állandó meg-
állóhely" és a villamos vonalát jelző 6-os számot.
Csengő szólal meg, és a kocsi lassan továbbindul,
csikorog a karosszéria. Ügy néz ki, mintha a mai
napot befejezte volna. Tegnap este a pályaudvarró !
6
4
kijövct a villamosok annyira zsúfoltak voltak, hogy
nem tudott jegyet váltani; a kalauz a bőröndök
miatt meg sem tudott moccanni a kocsiban. A többi
utas némi tanakodás után megmutatta neki a Föld-
inérők utcájához legközelebb eső megállót, többsé-
üknek fogalma sem volt róla, hogy ilyen utca egy-
talán létezik; sőt, valaki azt mondta, nem is eb-
en az irányban van. Elég sokat kellett gyalogolnia
a gyéren kivilágított körúton, és amikor végre meg-
találta, észrevette azt a még nyitva tartó kávéházat,
ahol szobát kapott — persze nem valami kényelme-
set, de hát neki megfelelt. Mindent összevetve sze-
rencséje volt, mert ebben a kihalt negyedben ko-
rántsem lett volna könnyű szállodát felhajtania.
A kávéház kirakatuvegén zománcfestékkel ki volt
írva: „Kiadó szobák", a tulajdonos mégis csak ha-
bozva válaszolt; mintha nem szívesen adta volna a
szobát, vagy csak rosszkedve volt. Az úttest másik
oldalán Wallas befordul egy faburkolatú utcára,
amely valószínűleg a központ felé visz: Brabanti
utca, mutatja a kék utcatábla. Wallasnak elutazása
előtt nem jutott ideje rá, hogy térképet szerezzen a
városról; ma reggel, alighogy kinyitnak a boltok,
venni akar egyet, de kihasználja, hogy van egy kis
ideje, mielőtt a rendőrségre menne, ahol a rendes
hivatali idő csak nyolckor kezdődik, hogy az utcák
zavaros hálózatán megpróbáljon egyedül kiigazod-
ni. Ez az utca itt fontosnak látszik, bár keskeny,
valószínűleg jó hosszú, a távolban összeolvad a
szürke éggel. Igazi télies ég; mintha havazni ké-
szülne.
Mindkét oldalon pucér téglaházak sorakoznak,
mindegyik egyszerű, nincs rajtuk sem erkély, sem
párkányzat, sem semmiféle dísz. Itt csak a legszük-
ségesebbel találkozni: egybefüggő falak, rajtuk
négyszögletes nyilások ütnek rést; az egésznek nincs
47
szegényszaga, csupán a munka és a takarékosság
érződik rajtuk. Különben túlnyomórészt kereskedő-
házak.
Szigorú homlokzatok, apró, sötétvörös, tartós,
egyhangú, türelmes téglák gondosan összehordott
tömege: egy garas a „Gyantatermő Fafajták Cég"
nyereségéből, egy garas a „Louis Schwob Fa-
export"-ból, a „Mark es Lengler" vagy a „Borex"
részvénytársaságból. Fakivitel, gyantatermő fa, ipa-
ri fa, exportfa, gyantatermő fakivitel, az egész ne-
gyed fakereskedéssel foglalkozik; téglákká halmo-
zott sok ezer hektár fenyőerdő nyújt hajlékot a ha-
talmas számlakönyveknek. Mindegyik ház egy kap-
tafára épült: öt lépcsőfok vezet a beszögellésben el-
helyezett, lakkozott ajtóhoz, amelyet fekete táblács-
kák vesznek körül, rajtuk aranybetűkkel a cégjelzé-
sek; balra két ablak, jobbra egy, és efölött négy-
emeletnyi egyforma ablak. Lehet, hogy az irodák
között van egy-egy lakás is? Mindenesetre semmi
külső jel nem utal rá. A még félig alvó alkalmazot-
taknak, akik egy órán belül elözönlik az utcát, a
megszokás ellenére nagyon nehéz lesz megkülön-
böztetni a maguk kapuját; vagy talán az első út-
jukba kerülő bejáraton bemennek, hogy aztán ahogy
jön, Louis Schwob vagy Mark és Lengler fáját
exportálják? Talán nem az a lényeg, hogy lelkiis-
meretesen elvégezzék a munkájukat, hogy az apró
téglácskák tovább halmozódjanak, éppúgy, mint aa
óriási könyvekben a számjegyek, és így az épülct-
hez még egyemeletnyi fillérecske összejöjjön; még
néhány száz tonna pontos összeadás es levél:
„Uraim, f. hó .. -i levelükre válaszolva ..." kész-
pénzfizetés, egy fenyőért öt tégla.
A hosszú sor csak a tökéletesen egyforma, egy-
másra merőleges utcák kereszteződésénél szakad
meg, ahol épp csak annyi hely van, hogy be lehes-
48
en siklani a pénztárkönyvek oszlopai és a számoló-
gépek közé.
De itt egy mélyebb bevágás, amelyet a víz váj az
égetett agyaglapokon keresztül: itt húzódik végig a
rakparton a házoromzatok védelmi vonala, ahol a
nyílások ösztönösen összébb húzódnak, és vasko-
sabbak a védőbástyák. E keresztutca közepén lát-
szólag mozdulatlan csatorna folydogál, egyenes vo-
nalú folyosó, amelyet az emberek még meghagytak
az anyatónak, a fával megrakott dereglyék számára,
amelyek lassan úsznak le a kikötő felé; egyben e
kiszáradt földek fülledt levegőtlenségében utolsó
menedék az éjszaka számára, az álom vize, feneket-
len, a tengerből ide felhozott tengerzöld víz, ame-
lyet láthatatlan szörnyek rohasztanak.
A kikötőcsatornákon és gátakon túl az óceán el-
szabadítja a szörnyek süvítő örvényét, melynek for-
gatagát itt két megnyugtató védőfal tartja féken.
Azért jó lesz vigyázni és nem nagyon előrehajolni,
ha az ember nem akarja beszippantani a lehe-
letét . . .
Nemsokára folytatódik a téglaházak sora: Janeck
utca. Ez tulajdonképpen ugyanaz az utca, csak a
csatorna másik oldalán folytatódik: ugyanolyan
zord, az ablakok ugyanúgy helyezkednek el, ugyan-
olyan ajtók és ugyanolyan felírások ugyanolyan fe-
kete üvegtáblácskákon. Silbermann es Fia, papír-
ipari fakivitel, egymillió-kétszázezer tőke; készlet-
raktár: Saint-Victor rakpart négy és hat. Egy rako-
dódokk mentén daruk sora mögött gondosan fel-
halmozott farönkök, távolabb fém járműcsarnokok,
mazut- es gyantaillat. A Saint-Victor rakpart vala-
hol ott lehet északnyugat felé.
Egy útkereszteződés után táj valamelyest meg-
változik: egy orvos éjszakai csengője, néhány bolt,
4 A radírok
49
kicsit változatosabb építészet teszi lakhatóbbá ezt
a környéket. Jobbra utca nyílik, az előzőknél éle-
sebb sarkot formál; talán be kellene fordulni? In-
kább végigmegy ezen itt, aztán még mindig irányt
változtathat.
A föld felett leheletnyi fiistszag. Cipész cégtáb-
lája; az „Élelmiszer" szó barna alapon sárga betűk-
kel. Bár a szín továbbra is kihalt, az ember jelen-
létének érzése fokozatosan erősödik. Egy földszinti
ablakban a függönyöket szériagyártásról árulkodó
allegorikus tárgyú jelenet díszíti: egy pásztor ki-
szedi az elhagyott gyermeket, vagy valami hasonló.
Tejbolt, fűszerüzlet, hentes, megint egy fűszerüzlet;
pillanatnyilag csak leeresztett vasredőnyüket látni,
közepén a szürke fémlemezbe vágva tányér nagy-
ságú szép csillagos csipke, mint amilyet a gyerekek
csinálnak hajtogatott papírból. Kicsi, de tiszta, ala-
posan kisikált, gyakran festett boltok; majdnem
mind élelmiszerüzlet: okkersárga pékség, kék tej-
csarnok, fehér halasbolt. Csak a színük meg az
oromzaton kiírt nevük különbözteti meg őket egy-
mástól.
Aztán megint nyitott zsaluk és az az olcsó csip-
kefüggöny: egy fa alatt ókori ruhában két pásztor
birkatejjel itat egy pucér kisgyereket.
A zárt'zsalugáterek között, a téglafalak tövében
Wallas magányosan folytatja útját, egyforma, ruga-
nyos, biztos léptekkel. Megy. Körülötte még nem
indult meg az élet. Pedig az imént a körúton már
találkozott a kikötő felé karikázó munkások első
hullámával, de azóta senki sem akadt az útjába: a
hivatalnokok, a kereskedők, a családanyák, az isko-
lába induló gyerekek még csendesek a csukott há-
zakban. A kerékpárok eltűntek és a velük megkez-
dett nap néhány mozdulatnyit visszahúzódott, mint
50
az alvó, aki az imént kinyújtotta a karját, hogy el-
hallgattassa az ébresztőórát, és mielőtt igazán fel-
ébredne, még néhány perc haladékot engedélyez
magának. Egy pillanat még, és felpattannak a
szemhéjak, a valótlan álomból ébredő város egy-
szerre utoléri a kikötő ritmusát, és mihelyt kiküszö-
bölődik ez a disszonancia, megint mindenki számá-
ra ugyanannyi lesz az idő.
Wallas, a szokatlan sétáló, átlépked ezen a töré-
keny szüneten. (Igy van az is, aki nagyon későig
marad fenn éjszaka, és aztán gyakran már nem is
tudja, milyen nap az a kétes idő, amelyben léte
folytatódik; a munkától és virrasztástól fáradt agya
hiába próbálja a napok egymásutánját összeállítani:
holnapra kellene befejeznie a tegnap este elkezdett
munkát, tegnap és ma között már nincs meg a jelen
helye. Végül teljesen kimerülten leveti magát az
ágyra és elalszik. Később, amikor majd felébred,
megint természetes mai napjában találja magát.)
Wallas megy tovább.
2
Wallas csak megy tovább, nem tér le az útjáról,
nem is lassítja az iramot. Előtte egy asszony megy
át az úttesten. Egy öregember a járdaszélen hagyott
üres kukát cipeli be a kapualjba. Az egyik kirakat-
' ban három sorban négyszögletes tálak, rajtuk min-
denféle marinírozott ajóka, füstölt spratt, sózott és
fűszerezett, nyers vagy főtt, szárított, sült, savanyí-
tott, göngyölt meg nem göngyölt hering. Valamivel
odébb fekete felöltős és kalapos úr lép ki egy ház-
ból és jön vele szembe; érett kor, jómód, olykor ne-
héz emésztés; csak pár lépést tesz és máris belép
egy nagyon tiszta kinézetű kávéházba, amely biz-
tosan barátságosabb annál a másiknál, ahol íí töl
tötte az éjszakát. Wallasnak eszébe jut, hogy éhe,,
de úgy dönt, hogy valami nagy, modern helyen fog
reggelizni, az egyik téren vagy sugárúton, amelyek,
mint mindenütt, itt is a város szívét képezik.
A most következő keresztutcák ezt az utcát egy-
értelműen tompaszögben metszik, tehát nagyon is
visszavinnék, majdnem oda, ahonnét jött.
Wallas szeret gyalogolni. A kezdődő tél hidegé-
ben szeret egyenest előremenni, szeret átmenni ezen
a számára ismeretlen városon.
Néz, hallgat, szagol; ez a mindig megújuló érint-
kezés a folyamatosság édes érzését önti belé: ahogy
egyre előbbre jut, felgöngyölíti útjának megszakí-
tatlan vonalát, nem ésszerűtlen és összefüggéstelen
képek egymásutánját, hanem egybefüggő szalagot,
ahol minden alkotórész, még a legesetlegesebb is
rögtön beleilleszkedik a szövedékbe, még az is,
amelyik clőször lehetetlennek vagy fenyegetőnek,
vagy anakronisztikusnak, vagy csalókának tűnhet;
szép okosan sorakozik mind egymás után, és a szö-
vet lyuk vagy bctoldás nélkül, lépteinek egyenletes
ütemére nyúlik egyre hosszabbra. Mcrt valóban ő
megy itt; az ő testéhez tartozik ez a mozgás, nem a
háttereket alkotó függönyhöz, amelyet esetleg egy
gépmester mozgat; figyelheti tagjaiban az ízületek
játékát, az izmok folytonos összehúzódását, és ő
maga szabályozza lépteinek ütemét és hosszúságát:
lépésenként fél másodperc, méterenként másfél lé-
pés, percenként nyolcvan méter. Tudatosan halad
az elkerülhetetlen, tökéletes jövő felé! Régen na-
gyon gyakran előfordult vele, hogy a kétség és te-
hetetlenség bűvkörébe került, de most csak megy;
itt találta meg időbeni folytonosságát.
Egy iskolaudvar falán három megsárgult plakát,
pici betűkkel nyomtatott politikai beszéd három
egymás mellé ragasztott példánya, fent az óriási
52
„Polgártársak, figyelem! Polgártársak, figyc-
! Polgártársak, figyelem!" Wallas ismeri ezt az
égész országban terjesztett és már jó régi plakátot:
alamelyik szakszervezeti vezető kirohanása a
tök ellen vagy a liberálisoké a védővámrend-
ellen, az a fajta irodalom, amit soha senki el
nem olvas, kivéve nagy néha egy-egy öregurat, aki
megáll, felteszi a szemüvegét, és gondosan kisilabi-
zálja az egész szöveget, szeme a sorok elejétől a vé-
géig sétál, majd kicsit hátrál, hogy fejcsóválva az
egészet áttekintse, visszateszi a szemüvegét a tok-
jába, a tokot a zsebébe, aztán tétován továbbindul,
hogy vajon a lényeg nem kerülte-e el a figyelmét.
A megszokott szavak között itt-ott gyanús kifejezés
meredezik, mint egy-egy jelzőlámpa, és az így oly
alattomosan megvilágított mondat egy pillanatra
mintha rengeteg mindent rejtene, vagy egyáltalán
semmit. Harminc méterrel odébb az autósiskolát
jelző tábla hátulját látni.
Az utca ezután újabb, az előzőnél szélesebb csa-
tornát szel át, rajta lassan közeledő vontatóhajó két
uszályt vonszol a víz színén Tengerészkék matróz-
zubbonyos és egyensapkás férfi zárta most le a híd
bejáratát a szemben levő rakparton, és a híd szabad
vége felé igyekszik, ahol Wallas épp elindul.
—Siessen uram, kinyitjuk a hidat! — kiáltja felé
a férfi.
Wallas, ahogy egymás mellé érnek, odabólint
neki.
—Nincs valami meleg ma reggel!
—Kezdődik — feleli a férfi.
A vontató üdvözlésként halkan felbúg: Wallas a
fémgerendák fölött szétfoszló füstpamacsot pillant
meg. Kinyitja a kis rácsajtót. Villanycsengő jelzi,
hogy a másik oldalon az alkalmazott mindjárt meg-
indítja a gépezetet. Abban a pillanatban, amikor
53
Wallas becsukja maga mögött a kis ajtót, a járda-
szétnyílik mögötte, a hídpálya motor- és fogaske
rék-csikorgás közepette mozgásba lendül.
Wallas végül igen széles főútvonalra ér, amely na-
gyon hasonlít a hajnalban már érintett körútra, csak
a csatorna hiányzik, azt most egészen fiatal fákkal
beültetett járda helyettesíti az úttest közepén; öt-
hat emeletes bérházak váltakoznak szerényebb,
majdnem parasztház jellegű építményekkel és szem-
mel láthatóan ipari célokat szolgáló épületekkel.
Wallas csodálkozik, hogy ismét ilyen külvárosias
egyvelegbe botlik. Ahogy átmegy az úttesten, hogy
jobb felé, ebbe az új irányba térjen, még jobban
meghökken, mert ezt olvassa a sarokház oldalán:
„körút". Értetlenül fordul meg.
Nem keringhetett körbe, mivel a Földmérők ut-
cájától kezdve mindig teljesen egyenesen ment elő-
re, nyilván túlságosan lent délen vágta le a város
egy szeletét. Meg kell kérdeznie, merre kell
mennie.
Járókelők sietnek a dolgaik után, Wallas inkább
nem tartja f el őket. Egy kötényes asszonyra esik a
járdát
választása, aki az utca másik oldalán
nem tudja, ho-
a boltja előtt. Wallas odamegy, de
gyan kérdezze meg, amit akar: pillanatnyilag nincs
pontos célja; attól pedig visszariad, hogy a rendőr-
ség felől érdeklődjék, ahová valamivel később men-
nie kell, nem annyira hivatali clővigyázatból, ha-
nem inkább azért, mert szeretné megőrizni kényel-
mes semlegességét, ahelyett hogy könnyelműen fel-
ébressze az emberekben a félelmet vagy egyszerűen
a kíváncsiságot. Ugyanez áll az Igazságügyi Palo-
tára, amely, ahogy megtudta, a főkapitánysággal
szemben van, de amelynek soványka műemlékhíre
nem indokolná eléggé az érdeklődését. Az asszony
54
kiegyenesedik, ahogy meglátja maga mellett; nyeles
keféje mozgását is megállítja.
—Bocsánat, asszonyom, hogy jutok el a főpos-
tához?
A nő pillanatnyi gondolkodás után válaszol:
—A főpostához: mit ért azon, hogy főposta?
—Azt akarom mondani, hogy a nagy posta.
Úgy látszik, nem ez a jó kérdés. Lehet, hogy több
nagy posta is van és egyik sincs a központban. Az
asszony a nyeles keféjét nézegeti, és azt mondja:
—Van itt egy posta egész közel, a körúton. (Al-
lával arra int.) Általában oda járunk. De most még
biztosan zárva van.
A kérdésének tehát mégis volt értelme; csak egy
olyan posta van, ahol egész éjjel működik a távíró-
hivatal.
—Igen, pontosan erről van szó, kell lennie olyan
postának, amelyik a táviratoknak állandóan nyitva
tart.
Sajnos, ez a kijelentés felkelti a hölgy rokon-
szenvét:
—Ó, táviratozni akar!
A seprűjére pillant, míg Wallas azt hiszi, meg-
ússza egy nem túl meggyőző „igennel".
—Remélem, nincs baj? — mondja a hölgy.
A kérdést nem kifejezetten kérdő hangsúllyal
tette föl, inkább csak mint enyhén kétkedő színe-
zetű udvarias óhajt, de aztán elhallgat, és Wallas
úgy gondolja, feltétlenül felelnie kell.
—Nincs, nincs — mondja —; köszönöm.
Megint csak hazugság, mivel az éjjel meghalt egy
ember. Meg kell vajon magyaráznia, hogy nem csa-
ládtagjáról van szó?
—Akkor viszont — mondja az asszony —, ha nem
sürgős, van itt egy postahivatal, amelyik nyolckor
nyit.
Íme, hová vezet, ha az ember mindenfélét kitalál.
55
Kinek küldene hát táviratot és abban is mit közöl-
ne? Micsoda kerülővel tudna most visszakozni?
A hölgy, látván, milyen elégedetlen képet vág, vé-
gin hozzáteszi:
—A Christian-Charles úton van egy posta, de
nem tudom, kinyit-e hamarabb, mint a többi; meg
aztán, amíg innen odaér .. .
Az asszony most figyelmesen végignézi, mintha
az esélyeit latolgatná, hogy vajon célba ér-e nyolc
óra előtt; aztán másfelé pillant és megint a nyeles
kefe szélét vigyázza. Az egyik pamacs félig szét-
esett, és így oldalt néhány tarackszál meredezik.
Végül kihirdeti a vizsgálat eredményét:
—Ugye nem idevaló az úr?
— Nem — vallja be kénytelen-kelletlen Wallas —,
nemrég jöttem. Mutassa meg, legyen szíves, merre
van a központ, aztán majd csak eligazodom.
A központ? Az asszony megpróbálja elképzelni,
hol is van; a seprűjét, majd a vízzel teli vödröt né-
zegeti. A Janeck utca eleje felé fordul és abba az
irányba int, ahonnét Wallas jött.
— Azon az utcán induljon el, aztán a csatorna
után balra befordul a Berlin utcába és odaér a
Prefektúra térre. Aztán a sugárutakon megy to-
vább; végig egyenesen.
A prefektúrát kellett volna kérdeznie.
— Köszönöm, asszonyom.
— Nincs ám közel, tudja. Okosabban tenné, ha
villamossal menne, nézze, ott a megálló .. .
—Nem, nem, majd gyorsan megyek, így legalább
felmelegszem. Köszönöm, asszonyom.
—Igazán nincs mit, uram.
Belemártja a seprűjét a vízbe és tovább sikálja a
járdát. Wallas ellenkező irányba folytatja azl
útját.
56
A megnyugtató folyamat megint helyreállt. Most az
irodai dolgozók éppen elindultak otthonról, kezük-
ben ott a műbőr aktatáska, benne a hagyományos
három szendvics délre. Ahogy átlépik a ház küszö-
bét, az égre pillantanak, és barna kötött sáljukat
szorosabbra húzva útnak indulnak.
Wallas érzi az arcán a hideget; még nincs itt a
metsző, jeges hideg ideje, amely az arcot fájdalmas
maszkká bénítja, de már mintha megkezdődne a
szövetekben valami összehúzódás-féle: a homlok
összeszorul, a haj töve közelebb kerül a szemöldök-
höz, a két halánték mintha össze akarna érni, az
agy megpróbál jámbor kis felületi csomóvá csökken-
ni a két szem között, valamivel az orr felett. Az ér-
zékek ennek ellenére korántsem zsibbadtak: Wallas
nagyon is figyelmes tanúja marad a látványnak,
amely mit sem vesztett rend- és folytonosság-minő-
ségéből; ellenkezőleg, a vonal talán még szigorúbb
lesz, apránként levetkezi díszeit és gyengeségeit. Az
is lehet persze, hogy ez a tervrajz-pontosság puszta
illúzió, csak az üres gyomor idézi elo.
Wallas mögött Diesel motor közeledik ... berre-
gése végül teljesen betölti a fejét, aztán a nehéz ka-
mion fojtogató füstfelhőt húzva maga után hamaro-
san el is hagyja.
Kerékpáros várakozik a fehér korlát mögött a szét-
nyitható híd bejáratánál, mellette a gépe; a híd
most ereszkedik vissza a helyére. Wallas megáll a
férfi mellett, és ő is a hídpálya eltűnőfélben levő
alját nézi. Amikor megint megpillantják az úttest
felszínét, a kerékpáros kinyitja a rácskaput és be-
tolja rajta a kerékpárja elejét. Wallashoz fordul:
— Nincs valami meleg ma reggel — mondja.
—Nincs bizony — mondja Wallas —, kezdődik!
—Mintha havazni akarna.
57

— Azért most még furcsa lenne.
— Na, hát engem nem lepne meg — mondja a
kerékpáros.
Mindketten a hídpálya vasszegélyét bámulják,
amely egész lassan az utca szintjére ereszkedik. Ab-
ban a pillanatban, ahogy leer, a zaj hirtelen meg-
szűnik; ekkor felharsan az áthaladást engedélyező
villanycsengő. A kerékpáros, ahogy átmegy a rács-
kapun, még megismétli:
—Nem lepne meg.
—Talán mégis — mondja Wallas. — Minden jót!
—Jó napot, uram— mondja a kerékpáros.
Nyeregbe ugrik és eltávolodik. Vajon tényleg es-
ni fog a hó? Most még nyilván nincs elég hideg;
csak a hirtelen időváltozás éri váratlanul az embert.
Wallas a hid közepén találkozik a matrózzubbonyos
alkalmazottal, aki a sorompóját megy kinyitni.
—Máris visszafelé, uram?
— Hát igen — feleli Wallas —; épp annyi időbe
telt, mint a hídfelnyitás. A prefektúra arra van,
ugye?
A másik félig megfordul. „Mi telt épp annyi
időbe? — gondolja. Így szól:
— Igen, igen, arra. A Berlin utcán menjen, az a
legrövidebb.
—Köszönöm, uram.
—Kellemes sétát, uram.
Miért nincs a másik oldalról automatikus vezér-
lése ennek a sorompónak? Wallas most jön rá, hogy
a Janeck utca nem is egyenes: valójában észreve-
hetetlen kanyarsorozattal dél felé fordul. A jelző-
táblán — rajta két gyerek fogja egymás kezét, há
tukon iskolatáska — ott látni egy fordítva felragasz-
tott és széttépett reklámcédula maradványait.
A kettős kapu után — leányiskola, fiúiskola — az
iskolaudvar falát vadgesztenyefák, rozsdavörös fa-
58
ilz
és szétpattant terméshéjak rejtik szem elől;
kisfiúk gondosan összegyűjtötték a fénylő héjú
agokat, megannyi játék és munka forrását. Wallas
megy a szemben levő járdára, hogy megnézhesse
balra nyíló utcák nevét.
egyik útkereszteződésnél Wallas megpillantja az
őbbi rossz emésztésű urat, éppen megy át az út-
testen. Reggeli után sincs jobb színben; talán nem
is a gyomorbántalmai, hanem a gondjai miatt néz ki
en rosszul. (Fabiusra hasonlít!) Feketében van:
postára megy, hogy gyásztáviratot adjon fel.
—Ó, táviratról van szó? Remélem, nincs semmi
j?
—Haláleset, asszonyom.
A szomorú úr elmegy Wallas előtt és befordul a
keresztutcába: Berlin utca, Wallas követi.
Ezek szerint reggel jóval clőbb be kellett volna
fordulnia, ahogy ennek az utcának az irányából lát-
ja. A fekete hát szemmel láthatóan ugyanolyan se-
bességgel megy, mint Wallas, és mutatja neki az
utat.
fekete felöltős férfi átmegy a bal oldali járdára
es befordul egy kis utcába; így Wallas szem elől
veszti. Kár, mert jó útitárs volt. Szóval ncm távira-
tozni ment a postára, hacsak nem tud egy rövidebb
utat, amely egyenest a Christian-Charles útra visz.
Mindegy, Wallas szívesebben követi a város nagy
iitőereit, annál is inkább, mcrt semmi oka rá, hogy
elmenjen arra a bizonyos postára.
Nyilván sokkal egyszerűbb lett volna, ha rögtön
megmondja az asszonynak, hogy a város főbb út-
59
 vonalait szeretné bejárni, mivel először van itt; de
vajon nem indította volna valami lelkiismereti
aggály arra, hogy a régi útjáról is beszéljen? — a
napsütötte utcácskákról, ahová elkísérte az anyját,
az alacsony házak között a csatornadarabkáról, az
elhagyott hajótestről, arról a rokon hölgyről (anyja
nővére vagy féltestvére?), akivel találkozniok kel-
lett —, úgy nézett volna ki, mintha gyermekkori em-
lékei után futna. Ha pedig turistának mondja ma-
gát, az azonkívül, hogy ebben az évszakban egy
művészetkedvelő számára teljesen semmitmondó
városban valószínűtlen lenne, még nagyobb veszé-
lyeket rejtene magában: hová el nem vezették vol-
na a hölgy kérdései, ha már a posta elég volt, hogy
egész természetesen távirat szülessen belőle, azért
is, hogy elkerülje az újabb magyarázkodást, meg
azért is, mert nem szeretett volna ellentmondani
neki. Micsoda képzeletbeli kalandokba bele nem
rángatnák a végén, pusztán azért, mert udvarias és
tapintatos szeretne lenni!
—Ugye, nem idevaló az úr?
— Nem, detektív vagyok, tegnap este érkeztem,
hogy egy politikai gyilkosság ügyében nyomozzak.
Ez még valószínűtlenebb lenne, mint a többi.
„A hírszerzőnek — mondogatja Fabius — a lehető
legkevesebb nyomot kell hagynia az emberek emlé-
kezetében; fontos tehát, hogy minden körülmények
között úgy viselkedjék, ahogy az átlag." A nyomo-
zóirodában és az egész minisztériumban hírhedt ka-
lil
rikatúra Fabiust „gondtalan járókelőnek" ábrázol-
ja: szemébe húzott kalappal, nagy sötét szemüveg-
gel és földig lógó, rikító álbajusszal; az illető két-
rét görnyedve, „feltűnés nélkül" mászik a földön,
kint a mezőn, a döbbenten bámuló háziállatok
között.
Ez a tiszteletlen kép valójában a munkatársak-
6o
nak az öreg főnök iránti őszinte csodálatát rejti.
„ Már nem a régi", gyónják meg neked édeskésen
az ellenségei; de azok, akik napról napra vele dol-
goznak, nagyon jól tudják, hogy bizonyos megma-
g yarázhatatlan önfejűségek ellenére a kiváló Fabius
méltó maradt a híréhez. Mégis, a kissé elavult
módszerekhez való ragaszkodásán kívül maguk a
hívei is szemére vetnek néha valamiféle határozat-
lanságot, beteges óvatosságot, ami miatt örökké
kétségbe vonja a legbiztosabb adatokat is. Csodá-
latos szimattal mutatta ki egy-egy gyanús helyzet-
ben a legkisebb érzékeny pontot, szenvedélyes len-
dület röpítette a rejtély gócához, aztán pedig kime-
ríthetetlen türelemmel állította megint össze a le-
meztelenített cselekményláncolatot — s mindez
időnként mintha rögeszmés, terméketlenítő szkep-
ticizmusba hajlana. Már azt is mondogatták, hogy
irtózik az egyszerű megoldásoktól, most pedig azt
suttogják, hogy már nem hisz semmilyen megoldás
létezésében.
A mostani ügyben például, amelynek pedig iga-
zán világos a célja (hogy leleplezzék egy anarchista
szervezet vezetőit), elejétől fogva túl sokat habo-
zott, és úgy látszott, mintha kedve ellenére foglal-
kozna csak az egésszel. Még abban sem zavartatta
magát, hogy alárendeltjei előtt igazán hóbortos
megjegyzéseket ejtsen el, hol úgy tett, mintha az
összesküvést véletlenek sorozatának tartaná, hol
meg a kormány fondorlatos ötletének. Egy szép na-
pon hidegen kijelentette, hogy ezek emberbarátok,
és csak a közjó érdekében tnunkálkodnak!
Wallas nem szereti ezeket a vicceket, amelyek
csak arra jók, hogy hanyagsággal, sőt összejátszás-
sal vádolhassák az irodát. f) természetesen nem vi-
seltethet olyan vak hódolattal Fabius iránt, mint
egyes kollégái: nem ismerte az ellenséges ügynökök
6t
 11
ellen folytatott harc dicsőséges évci idején, a há- 1 tóhadjáratról —, amit azok ellen az emberek ellen
ború alatt. Wallas csak nemrégiben tagja a nyomozó- vezetnek (de kik?), akiknek politikai szerepük két-
irodának, azelőtt a belügyminisztérium más terüle- ségtelenül nagyon fontos, bár nem hivatalos, és
tén dolgozott, és csak véletlenül került erre a hely- akik éppen ezért részesülnek is ... bizonyos ...
re. Ez idáig főképpen abból állt a munkája, hogy
különböző teozófiai társulatok tevékenységét figyel- A Prefektúra tér nagy, négyszögletes, három oldal-
te, amelyekre Roy-Dauzet, a miniszter, hirtelen rál árkádos házakkal szegélyezett tér; a negyedik
megorrolt; Wallas hónapokat töltött azzal, hogy el- oldalon áll a prefektúra, ez a csiga- és fésűkagyló-
járt a bennfentesek összejöveteleire, mindenféle díszekkel szerencsére nem túlságosan agyonzsúfolt
vad brosúrákat tanulmányozott és félbolondok ro- kőépület, amely mindent összevetve tulajdonkép-
konszenvét próbálta megnyerni; küldetését nemrég en mértéktartóan csúnya.
fejezte be, mégpedig ezeknek a különben teljesen A tér közepén ráccsal védett alacsony talapzaton
ártalmatlan társulatoknak a működéséről írt terje- ronz szoborcsoport áll, két ló húzta görög kocsit
delmes jelentésével. ábrázol, benne több, valószínűleg szimbolikus alak-
Tulajdonképpen ennek a rendőrségnek, amely az r kal, amelyeknek természetellene s tartása egyálta-
igazinak csak a perifériáján mozog, legtöbbször na- lán nincs összhangban a vágta feltételezhető sebes-
gyon is békés a szerepe. Eredetileg azért alapítot- ségével.
ták, hogy kizárólagos célja a kémelhárítás legyen, A másik oldalról indul a Királynő útja, ahol a
de a fegyverszünet után amolyan gazdasági rendőr- ványadt lombok már elhullajtották leveleiket. Ezen
ség lett, amelynek fő feladata az volt, hogy a kar- a környéken alig jár valaki az utcán; az a kevés
tellek üzelmeit ellenőrizze. A későbbiekben aztán bebugyolált járókelő meg a fák fekete ágai idő
valahányszor egy pénzügyi, politikai, vallási vagy előtti télies jelleget adnak a negyednek.
más csoportosulásról azt gondolták, hogy veszélyez- Az Igazságügyi Palota sem lehet messze, mert a
teti az állam biztonságát, működésbe lépett a nyo- varos, ha a külvárost nem számítjuk bele, nyilván
mozóiroda, és két-három esetben is értékes segítő- nem nagyon nagy. A prefektúra óráján hét óra múlt
társnak bizonyult a kormány számára. alig több mint tíz perccel, Wallasnak tehát bő há-
Most viszont egészen másról van szó: kilenc nap romnegyed órája van, hogy felderítse a környéket.
alatt kilenc erőszakos haláleset történt egymás A sugárút végén egy régi mellékcsatorna szürke
után, ezek közül legalább hat jellemző jegyekkel vize még csak fokozza a vidék jeges nyugalmát:"
ellátott gyilkosság. A különböző bűncselekmények 1 Ezután a valamivel szélesebb Christian-Charles
közötti hasonló vonások, az áldozatok személye és- 1út következik, néhány szép áruházzal és mozival.
a fenyegető levelek, amelyeket annak a szervezet Villamos halad el, túl csendes közeledtét időnként
nek más tagjai is kaptak, amelynek ez a bizonyos- két-három éles csengetés jelzi.
kilenc ember is állítólag a tagja volt, mind világo Wallas a város megsárgult térképét nézegeti,
san arra utal, hogy azonos ügyről van szó: szőr amely egy hirdetőtáblára van erősítve, a közepén
nyű megfélemlítési kampányról — sőt tökéletes ir- forgatható vaspálca. Nem veszi igénybe sem ezt a

62 63
segédeszközt, sem a kis dobozt a papírtekercsre
írt utcanevekkel, hiszen különösebb nehézség nél-
kül fel tudja térképezni az útvonalát: a pályaudvar,
a körút alkotta enyhén nyújtott kör, a Földmérők
utcája, a Brabanti utca, a körúthoz csatlakozó Ja-
neck utca, a Berlin utca, a prefektúra. Most majd
a Christian-Charles úton megy tovább, és mivel van
ideje, kitér balra, hogy aztán az V. Lajos-csatorna
mentén jöjjön vissza, majd a keskeny csatorna mel-
lett, amely ezzel az utcával, a Koppenhága utcával
fut együtt; az előbb ezen a csatornán jött át. Ami-
kor befejezi a körútját, elmondhatja, hogy kétszer
vágott át külön-külön a városon, a körúton belül
eső területen. A körúton túl kelet és dél felé ter-
peszkedik a sűrűn lakott, nem valami csalogató
külváros, de északnyugat felé a belső kikötő szám-
talan medencéje, délnyugatnak pedig a sportpá-
lyák, egy liget, sőt állatkerttel élénkített városi
park teszi levegőssé a várost.
A Janeck utca végétől rövidebb úton is el lehe-
tett volna ide ;utni, de az bonyolultabb lett volna,
és a seprűs hölgy jól tette, hogy a prefektúra felé
irányította. A bús képű feketefelöltős ott kanyaro-
dott el és veszett bele a szűk, kanyargós utcácskák
zűrzavarába. Wallas már majdnem odébbáll, ami-
kor eszébe jut, hogy még meg kell keresnie az Igaz-
ságügyi Palotát; szinte azonnal fel is fedezi a pre-
fektúra mögött, amellyel a térbe torkolló apró kis
utca, az Oklevél utca köti össze. A főkapitányság
tényleg éppen szemben van. Wallas mar nem érzi
magát olyan idegennek az így kicövekelt területen,
amelyen immár könnyedebben mozoghat.
Lejjebb a sugárúton elmegy a posta előtt. Zár-
va. A hatalmas kapun fehér keménypapír felirat;
„8-tól 19 óráig megszakítás nélkül nyitva." Befor -
dul a körútra, és majdnem azonnal ismét találkozik
64
a vízzel, és a nyomába szegődik: vonzza és fenn-
tartja őt a víz, ő pedig a visszfények és árnyak
szemlélésébe merül.
Amikor Wallas másodszor bukkan ki a Prefektúra
térre, az óra öt perc múlva nyolcat mutat. Épp any-
nyi ideje van, hogy az Oklevél utca sarkán bemen-
jen az eszpresszóba és gyorsan bekapjon valamit.
A hely korántsem olyan, mint amilyennek elkép-
zelte: ezen a vidéken, úgy látszik, nem sokra be-
csülik az üveget, a nikkelt és a neonvilágítást. Ez a
nagy eszpresszó is, amelyet csak a kirakatból beszi-
várgó fukar világosság és néhány falikar szerényke
fénye világít meg, meglehetősen szomorú benyo-
mást kelt komor faburkolatával és gyéren párná-
zott, sötét műbőrrel bevont padjaival. Wallas új-
ságot hozat magának; éppen csak el tudja olvasni.
yorsan átfutja a cikkeket:
1 „Súlyos közúti baleset a delfi országúton."
„Holnap új polgármestert választ a tanács."
„A jósnő rászedte ügyfeleit."
„A burgonyatermés a legjobb esztendőkét is fe-
lülmúlta."
„Elhunyt városunk egy polgára. Vakmerő betörő
hatolt be tegnap sötétedés után Daniel Dupont úr
házába ..."
Laurent, a felügyelő, valószínűleg rögtön fogad-
ja majd, ahogy megérkezik, hála Fabius ajánlóleve-
lének. Csak nehogy megsértődjön az ügyeibe való
etén beavatkozás miatt: ügyesen kell majd tálal-
a a dolgokat, különben azt kockáztatja az em-
r, hogy ellenséget szerez magának, vagy legalább-
elveszti a támogatását, ami pedig most nélkülöz-
etlen számára. Valóban nem lesz könnyű — bár
az előző nyolc bűncselekmény során a helyi rendőri
szervek tanúbizonyságot tettek tökéletes tehetetlen-
ségükről, mivel egyetlen nyomot sem találtak, sőt
5A radírok
65
két esetben balesetnek könyvelték el a végén a
gyilkosságot -, nem lesz könnyű teljesen félreállí-
tard őket; mindennek ellenére ők képviselik az
egyetlen lehetséges információforrást az esetleges
„gyilkosokkal" kapcsolatban. Másrészt viszont ok-
talanság lenne azt a hitet támasztani bennük, hogy
gyanúsak.
Wallas meglát egy nyitott papírüzletet, gondol
egyet, bemegy. Egészen fiatal lány áll föl, hogy ki-
szolgálja; eddig a pult mögött ücsörgött.
- Parancsol?
Kicsit durcás, szép arca van és szőke haja.
- Szeretnék egy nagyon puha radírt, ceruzarajz-
hoz valót.
- Azonnal, uram.
A falon végigvonuló fiókok felé fordul. A tar-
kóján feltűzött haja miatt hátulról idősebbnek lát-
szik. Beletúr az egyik fiókba, és letesz Wallas elé
egy sárga, hosszúkás, rézsútosan elmetszett, iskolá-
soknak való, közönséges radírgumit. Wallas meg-
kérdezi:
- Speciálisan rajzhoz való eszközöket nem tarta-
nak?
- Ez rajzradir, uram.
Félmosollyal még bátorítja is. Wallas kézbe ve-
az-
szi a radírt, hogy figyelmesebben megvizsgálja,
tán a lányra néz, a szemére, picit nyitott, húsos szá-
jára. Most ő is elmosolyodik.
- Én olyat szerettem volna ...
A lány kicsit félrebillenti a fejét, mintegy hogy
jobban megértse, amit Wallas mondani fog.
- .. ami valahogy puhább.
- De uram, biztosíthatom, hogy ez remek ceru
zaradír. Minden vevőnk meg van vele elégedve.
mondja Wallas. - Kipróbálom. Ment'
- Jó
nyi ez?
Fizet, aztán elmegy. A lány az ajtóig kíséri
66
-Nem, nem gyerek már: a csípője, a járása majd-
nem asszonyos.
Ahogy Wallas az utcára ér, gépiesen gyömöszölni
kezdi az ujjai között a radírt; tapintásra is tisztán
érezni, hogy vacak. Különben meglepő lett volna,
ha ilyen szerény boltocskában talál ... Kedves volt
az a lány ... A hiivelykujjával kicsit ledörzsöli a
radír végét. Egyáltalán nem ilyet keres.
Ahogy Laurent leteszi az íróasztalára a dossziékat,
elfedi velük a kis radírdarabkát. Wallas leszögezi:
- Szóval nem talált semmi komolyat.
- Úgy is mondhatja: semmit - feleli a felügyelő.
- És most mit óhajt tenni?
- Semmit a világon, hiszen ezentúl nem én veze-
tern az ügyet!
Laurent felügyelő ironikusan lesújtott mosollyal
kíséri ezeket a szavakat. Mivel a másik hallgat,
folytatja:
- Nyilván tévedtem, amikor azt hittem, felelős
vagyok a város közbiztonságáért. Ez a papír (egy
levelet lobogtat meg a két ujja között) félre nem
érthető szavakkal arra kér, hagyjam a tegnap esti
bűnügy felderítését a fővárosra. Nekem is ez min-
den vágyam. Most pedig, ugye, a miniszter, ahogy
maga mondja - vagy legalábbis az az iroda, amely
közvetlenül az ő irányítása alatt áll -, magát kül-
di ide, hogy a nyomozást folytassa, nem „helyet-
tem", hanem a „segítségemmel". Mire következ-
tethetek ebből? Legfeljebb arra, hogy ennek a se-
gítségnek arra kell korlátozódnia, hogy a birtokom-
ban levő felvilágosításokat átadjam magának
- amit már meg is tettem -, és hogy a továbbiak-
ban szükség esetén a rendőrségem megvédje magát.
5*
67
 Laurent megint elmosolyodik, és hozzáteszi:
— Most tehát maga mondja meg nekem, mit fog
tenni, persze ha nem titok.
A felügyelő az asztálát beborító papírhalmok
mögé süppedve a fotel karfájára könyököl, és be-
széd közben lassan, szinte óvatosan dörzsöli össze a
kezét; aztán rátenyerel a szanaszét heverő papírla-
pokra, kövér, rövid ujjait szétterpeszti, amennyire
csak tudja, égy várja a választ, közben állandóan
a látogatóját nézi. Alacsony, testes emberke, az ar-
ca rózsás és a feje kopasz. Szeretetre méltó modor-
ra épp csak egy nagyon kicsit erőltetett.
— Azt mondta az előbb, hogy a tanúk : -
kezdi Wallas.
Laurent rögtön felemeli a kezét, hogy félbesza-
kítsa.
— A szó szoros értelmében vett tanúkról nem
beszélhetünk — mondja, és jobb tenyerével végig-
simítja bal mutatóujját —, nemigen nevezhetjük ta-
núnak az orvost, aki nem tudta magához téríteni a
sebesültet, sem az öreg, süket házvezetőnőt, aki
nem is látott semmit.
— Magát az orvos értesítette?
—Igen, Juard doktor telefonált a rendőrségre
tegnap este kilenc körül; az a nyomozó, akivel az
orvos beszélt, lejegyezte, amit mondott — az imént
maga is megismerkedett ezzel az irattal —, aztán
pedig felhívott engem. Én azonnal elrendeltem a
helyszíni szemlét. A nyomozók a ház első emeletén
négy sorozat friss ujjlenyomatot találtak: a ház-
vezetőnőét és három másfélét, amelyek nyilván-
valóan férfikéztől származnak. Ha igaz, hogy na-
pok óta idegen nem ment fel az emeletre, ezek az
ujjlenyomatok lehetnek (az ujján számolja) : először,,
az orvoséi, a lépcsőkarfán és Dupont szobájában
könnyedek és kevés van belőlük; másodszor, ott-
vannak Dupont ujjlenyomatai, ezeket az egész ház
68
megtalálni;
ban harmadszor pedig a gyilkoséi, ame-
lyek szép számban előfordulnak és nagyon élesen
kivehetők a karfán, a dolgozószoba ajtógombján és
odabent is bizonyos bútorokon, főképp a szék hát-
támláján. A háznak két bejárata van; az orvos jobb
hüvelykujjának ott van a nyoma az elülső bejárati
csengőn, és a gyilkos jobb hüvelykjének a lenyoma-
ta a hátsó ajtó kilincsén. Amint látja, minden rész-
letről tájékoztatom. Végül a házvezetőnő is alátá-
masztja, hogy egyrészt az orvos a főbejáraton ment
be, másrészt ő a hátsó ajtót nyitva találta, amikor a
sebesült hívására felment az emeletre, holott az az
ajtó pár perccel azelőtt még zárva volt. Ha úgy
gondolja, biztonság kedvéért levetethetem Juard
doktor ujjlenyomatait
. . .
— A halottét is, gondolom?
— Hát azt is levetethetném, ha a holttest a ren-
delkezésemre állna — feleli Laurent nyájas képpel.
Wallas csodálkozó tekintetét látva megkérdezi:
b
tu — Maga nem tud róla? A holttestet a nyomozás
irányításával egy időben elvették tőlem. Azt hittem,
ez annak a szervezetnek az érdeke, amely magát is
ideküldte.
Wallas szemmel láthatóan megdöbbent. Más
ügyosztály is foglalkozna ezzel az üggyel? Laurent
nyilvánvaló elégedettséggel fogadja ezt a feltétele-
zést. Vár, keze laposan az íróasztalán nyugszik; jó-
indulatú arckifejezésébe együttérzés vegyül. Wallas
nem is erőlteti ezt a pontot, folytatja:
— Azt mondta az előbb, hogy Dupont, amikor
megsebesült, az első emeletről hívta az öreg házve-
zetőnőt; ahhoz, hogy az asszony a süketsége elle-
nére meghallja, Dupont-nak elég hangosan kellett
kiabálnia. Az orvos mégis úgy állítja be, mintha
nagyon legyengítette volna a sérülése, mintha nem
is lett volna magánál.
— Igen, tudom; mintha itt ellentmondás volna;
69
de az is lehet, hogy ahhoz még volt ereje, hogy elő- magába eresztett egy másik golyót. Több szempont-
keresse a revolverét és segítségért kiáltson, aztán ból is különös ember volt.
pedig sok vért vesztett, amíg a mentőket várta: az — A lövedékek helyzetéből meg kell hogy tudjuk
ágyterítőn elég nagy vérfolt volt. Az orvos érkezé- állapítani, igazak-e ezek a feltételezések — jegyzi
sekor semmiképpen nem lehetett eszméletlen, mivel meg Wallas.
állítólag azt mondta neki, hogy nem látta jól a tá- — Igen, néha meg lehet állapítani. Meg kellene
madója arcát. A sajtóban megjelent hír összezavar- kapnunk az eredményt a golyók és az állítólagos
ja a dolgokat: az áldozat csak a műtét után nem áldozat revolverének a vizsgálatáról. Nekem csak
nyerte vissza többé az eszméletét. Különben persze a halotti bizonyítvány van a kezemben, amit ma
el kell majd mennie ahhoz az orvoshoz. Ugyancsak reggel az orvos küldött; pillanatnyilag ez az egyet-
meg kellene kérnie azt a hölgyet ... (megnézi a len biztos tárgyi bizonyíték. A gyanús ujjlenyoma-
dosszié egyik lapját) Smite-nét, hogy tisztázzon né- tok akárkié lehetnek, aki a nap folyamán a házve-
hány kérdést; a magyarázatai meglehetősen zava- zetőnő tudta nélkül ott járt; ami pedig a hátsó aj-
rosak voltak: aprólékos részletezéssel főleg valami tót illeti, amiről az asszony a nyomozóknak beszélt,
javításra szoruló telefonkészülék történetét mesélte azt talán a szél nyitotta ki.
el, amelynek látszólag semmi köze az ügyhöz, leg- — Maga tényleg azt hiszi, hogy Dupont öngyil-
kos lett?
alábbis első pillantásra. A nyomozók nem is erői-
tették a dolgot, jobbnak látták megvárni, hogy az — Én semmit sem hiszek. De az a véleményem,
asszony megnyugodjék egy kicsit; azt sem mondtál. hogy a rendelkezésemre álló adatok alapján ez nem
meg neki, hogy a gazdája meghalt. lehetetlen. Ebben a különben szabályosan kiállított
A két férfi egy pillanatig némán ül. Aztán me halotti bizonyítványban semmi magyarázat nincs a
gint a felügyelő veszi át a szót, közben finoman halált okozó sérülés jellegére nézve; és amint ma-
nyomkodja a hüvelykujja ízeit. ga is látta, az orvostól és a házvezetőnőtől tegnap
— Tudja, tulajdonképpen öngyilkos is lehetett. este kapott felvilágosítások ezen a téren nagyon
gy is
Magába lőtt egy — vagy több — revolvergolyót, de bizonytalanok. Magának mindenekelőtt ezeket a
nem tudta teljesen megölni magát; aztán, amint ez részleteket kell majd kiderítenie. Sőt, alkalmasint
akran előfordul, me ondolta magát, és se ítsé a fővárosi törvényszéki orvostól megkaphatja azo-
get hívott, és akkor megpróbálta gyilkosságnak fel- kat a pontos adatokat, amelyek még érdekelhetik.
Wallas azt mondja:
tüntetni sikertelen öngyilkossági kísérletét. Vagy az
és ez inkább összhangban van azza'. — A maga segítsége kétségkívül megkönnyítette
is lehet
volna a munkámat.
amit a jelleméről tudunk —, hogy előre megrendez
— De drága uram, hiszen számíthat rám. Mihelyt
te a dolgokat,
g és sikerült olyan halálos sebet ejtenie
valakit le akar tartóztatni, küldök magának két-há-
magán, amely néhány percig még életben hagyja rom megbízható embert. Türelmetlenül várom a hí-
hogy gyilkosság mítoszát hagyja örökül az emberek
nek. Erre azt mondhatja, meglehetősen nehéz olya n Kását; kérje a 124 z4 et, ez közvetlen vonal.
pontosan kiszámítani egy pisztolylövés következ '
ményeit; talán, amíg a házvezetőnő orvosért ment
70 71
Pufók gyerekarcán még szélesebb a mosoly. Apró
keze kifeszített tenyérrel, szétterpesztett ujjal nyug-
szik az asztalon. Wallas felírja: „C. Laurent,
124-24." Közvetlen vonal, de vajon mivel köti őt
össze?
Wallas ismét felméri elszigetelt helyzetét. Az
utolsó kerékpáros rajok is elhúznak a munkahelyük
felé; egyedül maradt, csak egy gyenge korlát tartja,
otthagyja hát ezt a támasztékot is, és elindul a ki-
halt utcákon át a választott irányba. Látszólag sen-
kit sem érdekel a vállalkozása: az ajtók zárva ma-
radnak, az ablakokból egyetlen arc sem hajol ki,
hogy őt nézze. Pedig szükségszerű ezen a helyen a
jelenléte: senki más nem foglalkozik a gyilkosság-
gal. Ez az ő ügye; messziről küldték ide, hogy F
eredményesen levezesse.
A felügyelő, csakúgy, mint a ma reggeli munka-
sok, megdöbbenve — talán ellenségesen — nézi őt '
és elfordítja a fejét: az ő szerepe befejeződött:
számára nincs bejárás a téglafalakon belülre, arra
a területre, ahol ez a történet játszódik; szavai
csak azt akarják Wallasszal érzékeltetni, hogy szin-
te lehetetlen oda behatolnia. De Wallas bizakodik.
Bár most úgy látszik, neki még nehezebb a dolga
— idegen ebben a városban, nem ismeri sem a tit-
kait, sem a kacskaringóit —, tudja, hogy nemhiába
küldték ide: ha megtalálja a rést a falon, habozás
nélkül hatol előre a célig.
Lelkiismerete megnyugtatására még megkérdezi:
—Maga mit tett volna, ha folytatta volna a nyo-
mozást?
- Ez az ügy nem tartozik a hatáskörömbe — fe-
leli a felügyelő —, pontosan ezért veszik cl tőlem.
—Akkor maga szerint mi a rendőrség szerepe?
Laurent valamivel gyorsabban dörzsölgeti a
kezét.
7 2 73
Mi a gonosztevőket a törvény által többé-ke-
ésbé megállapított határok közé szorítjuk vissza.
- Hát akkor?
—Ez itt kicsúszik a kezünk közül, nem tartozik
:közönséges gonosztevők kategóriájába. A város
bűnözőit én mind ismerem: meg vannak számozva
a kartotékjaimon; mihelyt megszegik azokat a fel-
tételeket, amelyeket a társadalom szab nekik, letar-
tóztatom őket. Ha Dupont-t közülük ölte volna
meg valamelyik, hogy kirabolja, vagy akár, hogy
egy politikai párttól pénzt kapjon érte, azt hiszi,
több mint tizenkét órával a gyilkosság után még
mindig ott tartanánk, hogy azon töprengünk, vajon
nem öngyilkosságról van-e szó? Nem valami nagy
ez a kerület, besúgóban pedig nincs hiányunk. Nem
mindig sikerül megakadályoznunk a bűncselek-
ményt, sőt néha sikerül elszöknie a bűnözőnek, de
legalább a nyomát kivétel nélkül mindig megtalál-
juk, most viszont névtelen ujjlenyomatokkal és aj-
tócsapkodó huzatokkal vagyunk körülvéve. Itt a
felderítőink semmi segítséget nem nyújtanak. Ha
terrorista szervezetről van szó, ahogy maga is bi-
zonygatja, kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy
ezek megóvták magukat a fertőzésektől. Ilyen érte-
lemben tiszta a kezük, tisztább, mint a rendőrségé,
amely olyan bizalmas kapcsolatokat tart fenn azok-
kal, akikre felügyel. Nálunk a feddhetetlen rendőr
és a bűnöző között az összes átmenettel találkozik
az ember. Rajtuk nyugszik az egész rendszerünk.
Sajnos azonban azt a revolvergolyót, amely Daniel
Dupont-t megölte, egy másik világból lőtték ki!
—Pedig tudja, hogy nincs tökéletes bűncselek-
mény. Meg kell keresni a hibát, mert annak valahol
lennie kell.
—Hol keressük? Ne ringassa magát illúziókban,
drága uram: szakemberek műve ez, szemmel látha-
tóan nemigen bíztak a véletlenre semmit; és ami
végképp használhatatlanná teszi azt a pár halvány
nyomot is, amink van, az az, hogy egyszerűen le-
hetetlen bármivel is összevetni ezeket a nyomokat.
—Ez mar a kilencedik eset — mondja Wallas.
- Az, de abban egyetért velem, hogy csak az ál-
dozatok politikai nézetei és haláluk időpontja ad
lehetőséget az összekapcsolásukra. Én különben
nem vagyok annyira meggyőződve róla, mint ön,
hogy ez a közelítés valami valóságos dolognak felel
meg. És még ha feltételezzük is, semmivel sem ju-
tottunk clőbbre: mire mennék vele például, ha ma
este még egy, ugyanilyen névtelen gyilkosságot kö-
vetnének el a városban? Ami pedig a központi
szerveket illeti, nekik sincs több esélyük ra, mint
nekem, hogy valami eredményre jussanak: ugyan-
azok a kartotékjaik és ugyanolyan módszereik van-
nak. Elvették tőlem a holttestet, nos, annál is szí-
vesebben adom át nekik, mivel maga mondja, hogy
másik nyolc holttestük is van, és azokkal sem tud-
nak mit kezdeni. Még mielőtt meglátogatott volna,
az volt az érzésem, hogy az ügy nem erre a rendőr-
ségre tartozik, és az, hogy maga itt van, csak meg-
erősít ebben a meggyőződésemben.
Wallas azonban Laurent nyilvánvaló állásfogla-
lása ellenére is makacskodik: ki lehetne kérdezni
az áldozat rokonait és barátait. Ám a másik ezen
a téren sem hiszi, hogy bármi hasznos nyomra
akadnának:
—Azt mondják, Dupont nagyon magányosan élt
a könyvei és a vén cselédje társaságában. Alig-alig
ment el otthonról és csak ritkán fogadott látogatót.
Volt-e egyáltalán barátja? Ami pedig a rokonait il-
leti, nem tudunk róluk, kivéve a feleségét .. .
Wallas elcsodálkozik:
—Volt felesége? Hol volt a bűntény időpont -
jában?
—Nem tudom. Dupont csak néhány évig volt
74
nős, de mivel a felesége sokkal fiatalabb volt nála,
nyilván nem tudta elviselni remete természetét.
Nagyon hamar elváltak. De úgy tudom, időnként
azért még találkoztak; kérdezze hát meg az asz-
szonyt, mit csinált tegnap este fél nyolckor.
—Ezt nem gondolja komolyan.
—Dehogynem. Miért ne? Az asszony jól ismerte
a házat és a volt férje szokásait; így ő bárki más-
nál könnyebben elkövethette titokban a bűncselek-
ményt. És mivel jelentős hagyatékot várhatott a
férjétől, tudtommal ő az egyik azon kevesek közül,
akiknek érdeke fűződhetett az eltüntetéséhez.
—Akkor miért nem beszélt róla?
—Hiszen maga azt mondta, hogy politikai gyil-
kosságról van szó!
—Az asszony részt vehetett benne.
—Természetesen. Miért ne?
Laurent felügyelő ismét derűs hangon cseveg.
Félmosollyal az ajkán mondja:
—Az is lehet, hogy a házvezetőnő ölte meg és
aztán kiagyalta az egész történetet, Juard doktor
közreműködésével, akinek — közbevetőleg — nem
is olyan túl jó a híre.
—Ez elég valószínűtlennek látszik — jegyzi meg
Wallas.
—Sőt, teljesen valószínűtlennek, de tudja, hogy
a valószínűtlenség ncm zárhatja ki a gyanút.
Wallas úgy találja, ez az ironizálgatás egysze-
rűen ízléstelen. Másrészt viszont belátja, hogy az
égvilágon semmi lényegeset nem tud kivenni ebből
a hatáskörére féltékeny tisztviselőből, aki eltökélte,
hogy a kisujját sem mozdítja az érdekében. Vajon
valóban csak ki akarja húzni magát az ügyből?
Vagy netán el szeretné bátortalanítani a vetélytár-
sait, hogy aztán maga vezesse le a saját külön nyo-
mozását? Wallas feláll, hogy elbúcsúzzon; először
75

elmegy ahhoz az orvoshoz. Laurent megmondja,
hol találhatja meg:
—Juard-klinika, Korinthosz utca tizenegy.
A prefektúra túloldalán van, nem túl messze innét.
— Nekem úgy rémlik — mondja Wallas —, mint-
ha az újságban azt olvastam volna, hogy „egy kör-
nyékbeli klinika".
Laurent kiábrándult mozdulatot tesz:
- Ó, tudja, az újságok! Különben nincs is olyan
messze a Földmérők utcájától.
Wallas feljegyzi a címet a noteszába.
—Tényleg van egy újság — teszi hozzá a felügye-
lő —, amelyik összekeverte a keresztneveket és a
város egyik legnagyobb fakereskedőjének, Albert
Dupont-nak a halálhírét hozta le. Ma reggel kicsit
meglepődhetett, amikor a saját dicséretét olvasta a
róla írt nekrológban!
Laurent feláll a fotelből. Kacsint:
— Én ugyan nem láttam a holttestet; lehet, hogy
Albert Dupont-é.
Ezen az ötleten remekül elszórakozik, túltáplált
testét csak úgy rázza a nevetés. Wallas udvariasan
mosolyog. A felügyelő végre lélegzethez jut és ba-
rátságosan kezet nyújt.
— Ha megtudok valami újabbat — mondja -; ér-
tesítem. Melyik szállodában lakik?
— Egy kávézóban vettem ki szobát, a Földmérők
utcájában, két lépésre a villától.
—Nocsak! Ki ajánlotta?
- Senki; véletlenül fedeztem fel. Földmérők ut-
cája tíz;
—Telefon van?
—Azt hiszem, igen.
— Hát akkor megtalálom a telefonkönyvben, ha
van valami mondanivalóm.
Laurent nem is vár, megnyálazza a mutatóujját,
és gyorsan lapozni kezdi a könyvet.
76
—Földmérők, itt van ni. Tízes szám: A Szövet-
égerekhez címzett kávézó?
—Igen, az.
—Telefon: kettőszázkettő nulla három. De hát
ez nem szálloda.
—Nem — mondja Wallas —, de kiadnak néhány
szobát.
Laurent az egyik polcról kiválaszt egy lajstromot.
Egypercnyi eredménytelen keresgélés után azt kér-
dezi:
—Furcsa, nincs is bejelentve; sok szoba van?
Nem, nem hiszem feleli Wallas. — Látja,
nincs is olyan jól megszervezve a maguk rendőr-
sége!
A felügyelő arcát széles mosoly ragyogja be:
—Sőt, nem tartja bámulatosnak, hogy micsoda
hírforrásaink vannak? Az első ember, aki abban a
kávéházban alszik, magától jön el hozzám, hogy je-
lezze a dolgot, időt sem hagy rá a szálló tulajdo-
nosának!
—Miért az első ember? Tételezzük fel, hogy a
gyilkos tegnap ott szállt meg, mit tudna róla?
—A szállodás bejelentette volna, mint ahogy
nemsokára magát is be fogja jelenteni. Délig meg-
teheti.
—És ha nem teszi? — kérdi Wallas.
—Nos, akkor levehetnénk a kalapunkat a maga
tehetsége előtt, hogy ilyen gyorsan lefülelte a város
egyetlen illegális garniszállóját. Ez végeredmény-
ben még rossz is lenne magának; maga lenne az
első komoly gyanúsított, akivel találkozom: most
érkezett a városba, húsz méterre szállt meg a bűn-
cselekmény színhelyétől, és mindez a rendőrség
tudta nélkül!
—De én csak tegnap este tizenegykor érkeztem
— tiltakozik Wallas.
—Hogy bizonyítja, ha nincs bejelentve?
77
 — A bűncselekmény pillanatában száz kilométer-
re voltam innét; ezt ellenőrizni lehet.
—Természetesen! A jó gyilkosoknak talán nincs
mindig alibijük?
Laurent visszaül az íróasztala mögé, és örömtől
sugárzó arccal nézegeti Wallast. Aztán váratlanul
nekiszegezi a kérdést:
—Van revolvere?
—Van — feleli Wallas. — Kivételesen hoztam
magammal a főnököm tanácsára.
—Minek?
— Sose lehet tudni.
— Ez igaz, sose lehet tudni. Meg tudná mutatni,
kérem?
Wallas odanyûjtja neki a héthatvanötös automa-
ta pisztolyt: külföldi gyártmányú, nagyon elterjedt
modell. Laurent kiveszi belőle a tárat, és gondosan
megvizsgálja. Végül anélkül, hogy Wallasra nézne,
szinte magától értetődően jegyzi meg:
— Hiányzik belőle egy golyó.
Visszaadja a fegyvert a tulajdonosának. Aztán
nagy sebesen összekulcsolja a kezét, a két tenyerét
széthúzza, de az ujjai továbbra is össze vannak
fűzve, majd megint közel viszi egymáshoz a két
csuklóját, és egyik hüvelykujját dörzsölgeti a má-
sikkal. Szétválik, majd kinyújtózik a két kézfej;
halk roppanással összecsukódik, ismét kinyílik és
végül szabályosan szétterpesztett ujjakkal laposan
az asztalra fekszik.
— Igen, tudom — feleli Wallas.
A felügyelő az imént odébb tolta az asztalt be-
borító dossziéhalmot, hogy átnézhesse a lajstromait,
így megint előbukkant a szürkés radírgumi — talán,
tintaradír —, melynek rossz minőségéről egy-két fé-!
nyes kopás tanúskodik.
78
Amint becsukódik az ajtó, a felügyelő apró léptek-
kel visszamegy a foteljához. Elégedetten dörzsöli a
kezét. Szóval Roy-Dauzet vitette el a holttestet!
Ez az összeesküvése história valóban méltó a vén
olond hóbortos képzeletéhez. Most telehinti az
országot titkos ügynökei és detektívjei seregével, a
nagy Fabiusszal és társaival.
Politikai bűntény? Persze ez is egyféle magyará-
t lenne nyomozása teljes sikertelenségére, már-
int az ő, Laurent nyomozásának sikertelenségére
`— mindenesetre a kifogást jónak találja —, de na-
gyon tart a miniszter beteges hazudozásra való haj-
lamától, így csak még jobban örül, ha mások, és
nem ő, vonják fel a vitorláikat e veszélyekkel teli
vizeken. Nem esik nehezére elképzelni, milyen za-
varos közegben vergődnek majd előre: hogy mást
ne mondjunk, nagyon úgy látszik, hogy a sürgősen
a helyszínre küldött bizalmi embernek fogalma
sincs róla, hogy a holttestet ripsz-ropsz a főváros-
ba szállították — nem színlelte a meglepetést. Ez a
Wallas, úgy tetszik, csupa jó szándék; de mire
megy majd vele? Különben mi is pontosan a megbí-
zatása? Egyáltalán nem volt fecsegő; mit tud va-
lójában ezekről a „terroristákról"? Talán semmit;
és ez nem véletlen! Vagy netán parancsot kapott,
hogy hallgasson? Talán. Fabius, Európa legrava-
szabb kopója, kimutatta, hogy ő, Laurent, a gengsz-
terbanda zsoldjában lenne? Az ilyen lángésztől
minden kitelik.
Eleinte úgy intézik a dolgot, mintha az lenne a
fő gondjuk, hogy a rendőrség állítsa le a nyomo-
zást (ez volt a legsürgősebb: még azt is elrendelték,
hogy egyszerűen hagyja ott a villát, le se pecsételje
a tárgyakat, őrt se állítson holott a vén cseléd, aki
;
egyedül marad a házban, nem néz ki teljesen épel-
79
méjűnek), aztán pedig úgy tesznek, mint akik na-
gyon kíváncsiak a véleményére. Nos, ezt kényte-
lenek lesznek továbbra is nélkülözni.
Mielőtt leülne, a rendőrtiszt kicsit rendet tesz az
íróasztalán; összerakja a telefonkönyveket, a külön-
álló papírlapokat visszateszi a dossziékba. A „Du-
pont" jelzésű dosszié a bal oldali oszlopra kerül, a
lezárt ügyek közé. Laurent újból a kezét dörzsöli,
és magában ezt ismételgeti: , Remek!"
;
Am nem sokkal később, éppen amikor végez a pos-
tával, az őr bejelenti Juard doktort. Ez meg mit
akar már megint! Nem tudják végre békén hagyni
ezzel az üggyel, amellyel semmi áron sem akar fog-
lalkozni?
Laurent-t megdöbbenti az orvos fáradt arca.
- Felügyelő úr - kezdi az majdnem suttogva -,
a szegény Dupont halálával kapcsolatban jövök.
Juard doktor vagyok.
- De doktor úr, mi már dolgoztunk egyszer
együtt, ha nem csal az emlékezetem.
- Ó, „dolgoztunk"! - mondja a kis doktor sze-
rényen. - Olyan keveset tudtam segíteni. Nem is
hittem volna, hogy ön még emlékszik rá.
- Mindent megtettünk, ami tőlünk telt, doktor
úr - mondja a felügyelő.
Leheletnyi szünet után az orvos mintegy kénysze-
redetten folytatja:
- Elküldtem magának egy halotti bizonyítványr,
de gondoltam, hogy talán személyesen is beszélni
akar velem ...
Elhallgat. Laurent nyugodtan nézi, keze az író-
asztalon, egÿik ujjával szórakozottan dobol rajta
- Nagyon jól tette, doktor, hogy eljött - mondja
végül.
Udvariasságból odavetett, üres bátorítás csupán
Juard doktor kezdi bánni, hogy olyan gyorsan ide-
8o
loholt, ahelyett hogy bölcsen megvárta volna a
rendörség hívását. Hogy időt nyerjen, megtörli a
zemüvegét, és sóhajtva folytatja:
s
- Én ennek ellenére nem tudom, mit mondhat-.
nék erről a különös bűntényről.
Ha nincs mit mondania, miért jött? Inkább ma-
gától jelentkezett, semmint hogy úgy tűnjön, fél a
v allatástól. Azt hitte, pontos kérdéseket fognak fel-
tenni neki - amelyekre előre felkészült -, és most
itt van, hagyják, vágja ki magát, mintha elkövetett
volna valamit.
- Miért „különös"? - kérdi a felügyelő.
Ó nem találja különösnek. Az orvost találja kü-
lönösnek, hogy itt áll és csűri-csavarja a dolgot,
üres mondatokat pufogtat, ahelyett hogy egyszerűen
elmondaná, amit tud. De miről? Nem idézték be,
hogy tanúskodjék. Főleg attól fél, nehogy a rendőr-
ség kimenjen és a klinikáján kutakodjék: hát ezért
jött ide.
- Azt akarom mondani, hogy nem közönséges
bűntény; a mi városunkban ritkán gyilkolnak. Es
az is nagyon ritka, hogy egy betörő, aki lakott vil-
lába hatol be, annyira megzavarodjék a tulajdonos
láttán, hogy úgy érezze, meg kell ölnie.
És azért sem maradt otthon, mert feltétlenül meg
akarta tudni, mégpedig pontosan, hogy a többiek
mit tudnak és mit nem.
- Azt mondja, „betörő"? - kérdi Laurent meg-
lepődve. - Elvitt valamit?
- Nem, tudtommal semmit.
- Ha viszont nem vitt el semmit, nem betörő.
- Felügyelő űr játszik a szavakkal - makacsko-
.
dik a kis doktor -: nyilván el akart vinni egyet-
mást.
- Ó, „el akart"! Maga ugyan hamar elintézné
. a dolgot!
6 A radírok
8r
 A felügyelő szerencsére rászánja magát, hogy fel-
hagy a némasággal és megkérdezi:
;
— Ugye, a házvezetőnő értesítette magát?
—Igen, az öreg Smite-né.
— Nem találta furcsának, hogy nőgyógyászt hív
egy sebesülthöz?
= Istenem, felügyelő úr, én sebész vagyok; a há-
ború alatt sok hasonló műtétet végeztem. Dupont
ezt tudta is: a kollégium óta jó pajtások marad-
tunk.
—A, Daniel Dupont a barátja volt? Bocsásson
meg, doktor úr.
Juard félig-meddig tiltakozó mozdulatot tesz:
—Azért ne túlozzunk; régóta ismertük egymást,
ennyi az egész.
Laurent folytatja:
—Egyedül ment el az áldozatért?
—Egyedül, mert nem akartam az ápolókat za-
varni ezzel: nagyon kevés emberem van. Szegény
Dupont nem úgy festett, mint aki életveszélyes ál-
lapotban van; Smite-nének és nekem csak támogat-
nunk kellett, le tudott jönni a lépcsőn .. .
—Még tudott járni? Nem azt mondta tegnap
este, hogy nem volt eszméleténél?
— Nem, felügyelő úr, ezt egész biztosan nem
mondtam. Amikor odaértem, a sebesült az ágyán
fekve várt rám; beszélt velem és mivel ragaszko-
dott hozzá, én is beleegyeztem, hogy hordágy nélkül
szállítsam el, hogy a lehető legkevesebb időt ve-
szítsük. A kocsiban, útközben gyengült el hirtelen.
Addig a pillanatig ő maga bizonygatta, hogy nem
komoly a sebe, de akkor megértettem, hogy a szí-
vét érte a golyó. Azonnal megoperáltam: a golyó
a szívkamra falába ékelődött, még megmenekülhe-
tett. A szív akkor állt meg, amikor kivettem a go-
lyót; minden erőfeszítésem kárba veszett, hogy
visszahozzam az életbe.
8z
doktor halálos kimerülten souajt.
- Talán valami szívelégtelenség volt az oka?
De az orvos a fejét rázza:
—Nem biztos: egészséges embert is elvihet egy
ilyen jellegű sebesülés. Inkább szerencse kérdése.
—Mondja, doktor úr — kérdezi Laurent, pilla-
natnyi tűnődés után — meg tudná körülbelül álla-
pítani, milyen messziről adták le a lövést?
- Öt méterről ... Tízről — mondja Juard kitérő
hangsúllyal. — Nehéz pontosan megmondani.
- Mindenesetre — összegezi a felügyelő — egy
menekülő embertől meglehetősen ügyes lövés.
- A véletlen ... — mondja az orvos.
Más sebesülés nem volt, ugye?
Nem, csak ez.
Juard doktor még néhány kérdésre válaszol.
Azért nem telefonáltak azonnal a rendőrségre,
mért a villa telefonja nem működött; aztán amikor
beértek a klinikára, a sérült állapota nem hagyott
neki időt a telefonálgatásra. Smite-né egy közeli
kávéházból hívta fel őt. Nem, nem tudja, hogy hív-
ják a kávéházat. Megerősíti azt is, hogy a holttestet
egy rendőrségi teherautó vitte el, és végezetül át-
adja a felügyelőnek az egyetlen tárgyi bizonyítékot,
ami a birtokában maradt: egy kis selyempapírgom-
bócot .. .
—Elhoztam önnek a golyót — mondja.
Laurent megköszöni. A vizsgálóbírónak nyilván
szüksége lesz az orvos vallomására.
Pár kedves szót váltva köszönnek el egymástól.
Laurent elnézi az ápró fekete fémkúpot, héthatvan-
ötös lövedék, ugyanúgy nyugodtan származhatna
Wallas pisztolyából, mint bármelyik ilyen típusú
fegyverből. Ha legalább a hüvelyt megtalálták
volna...
6*
83
 Ennek a Juard doktornak a viselkedésében hatá-
rozottan van valami furcsa. Amikor Laurent-nak
először akadt dolga vele, nem tudta teljesen legyőz-
ni ezt az érzést: az orvos zavart mondatai, gyanús
magyarázatai, elhallgatásai végül arra késztették,
hogy valami komédiázást tételezzen fel. Most már
látja, hogy ez a doktor természetes magatartása.
Vajon a szemüvegétől van ilyen mesterkélt kinézé-
se? Vagy hódolatteljes udvariassága, alázatossága,
a „felügyelő uram"-jai okozzák? Ha Fabius látná,
habozás nélkül a bűntársak közé sorolná! És
Laurent maga talán nem próbálta az imént ösztönö-
sen még inkább megzavarni váratlan kérdéseivel?
Szegénynek igazán nem volt rájuk szűksége: az ö
szájában a legegyszerűbb szavak is gyanús színeze-
tet kapnak.
Olyan kcveset tudtam segíteni ..."
A véletlen most mar másodszor sodorja a kis
doktort meglehetősen zavaros helyzetbe. Laurent
csak akkor nyugszik meg teljesen, ha majd meg-
kapja a fővárosból a törvényszéki orvos vélemé-
nyét. Ha Dupont öngyilkos lett, a szakember felis-
meri, hogy a lövést közvetlen közelről adták le: ezt
Juard is tudja, és most barátságból megpróbálja el-
fogadtatni a gyilkosság elméletét. Azért jött ide,
hogy a kijelentései okozta hatást felmérje; fél, hogy
a holttest még most, a műtét után is elárulhatja az
igazságot. Úgy látszik, arról nem tud, hogy a hulla-
szállító autó más cél felé vitte a holttestet.
Valóban hű barát. Tegnap este is azt kérte, hogy
„az elhunyt iránti tiszteletből" a sajtó ne csapjon
túl nagy zajt e körül a „napihír" körül. Különben
igazán nem volt mitől tartania: a reggeli lapok csak
rövid lapzárta előtti hírt tudtak közölni; ami pe
dig az esti kiadásokat illeti, bőven lesz idejük, hogy
megkapják a klikk utasításait. Bár Daniel Dupont
84
egyetemi tanár volt és visszavonultan élt, ahhoz az
iparos-kereskedő nagypolgári réteghez tartozott,
amely egyáltalán nem szívesen veszi, ha életét vagy
halálát az utcán tárgyalják. Nos, nincs olyan újság
az egész országban, amely azzal dicsekedhetne,
hogy tökéletesen független tőlük ; még kevésbé eb-
ben a vidéki városban, ahol teljhatalmú tömbjükön
még csak rés sincs. Hajózási vállalkozók, papírgyá-
rosok, fakereskedők, selyemgyárosok mind kéz a
kézben menetelnek közös érdekeik védelméért. Az
igaz, hogy Dupont könyveiben kimutatta rendsze-
rük gyengéit, de inkább tanácsokról volt szó, mint
támadásról, és még azok is, akik nem fogadták meg
ezeket a tanácsokat, tisztelték a professzort.
Politikai bűntény? Ennek a félrehúzódó ember-
nek vajon tényleg volt valami titkos befolyása,
ahogy egyesek mondták róla? De még ebben az
esetben is Roy-Dauzct-nak kell lenni, hogy hasonló
lehetetlenségeket összehalmozzon valaki: naponta
ugyanabban az időpontban egy-egy gyilkosság .. .
Szerencsére ez alkalommal hallucinációit nem val-
lotta meg a bűnügyi rendőrségnek. Laurent-nak
rossz emléke fűződik a miniszter legutóbbi hóbort-
jához: nagy mennyiségű fegyvert és lőszert hajóz-
tak ki — állította ő — a kikötőben, egy forradalmi
szervezet számlájára; azonnal le kellett állítani ezt
az üzletelést és letartóztatni a bűnösöket! Majdnem
három héten át a rendőrség alig állt a lábán a fá-
radtságtól: a raktárakat aprólékosan átvizsgálták,
a hajófenekeket az utolsó szögig átkutatták, egyen-
ként kinyitották a ládákat, a gyapotbálákat szét-
bontották (aztán megint összegöngyölték), mert a
súlyuk meghaladta a szokásosat. Az összes zsákmá-
-
nyuk két be nem jelentett revolver volt és az a va-
dászpuska, amelyet egy szerencsétlen utas eldugott
a poggyászába, hogy ne kelljen vámot fizetnie. Sen-
85
ki sem vette komolyan az ügyet, és néhány nap el•
teltével .a rendőrségen mulatott az egész város: ; .
A felügyelő nem dobja be magát egyhamar ha-
sonló kalandba.
6 tévedt, ahol a hirtelen kanyarok és kitérők miatt
Ahogy Wallas kilépett a rendőrségről, fejét ismét
elöntötte az az ürességérzet, amelyet eleinte a hi4
degnek tulajdonított. Akkor azt gondolta, .hogy ta-
lán az éhgyomorra tett hosszú gyaloglásnak is sze-
repe volt benne; és ezt később sem ellensúlyozta a
futtában bekapott reggeli. Hogy eredményesen gone
dolkodhasson a felügyelő szavain és a saját gondo-
lataiban is rendet teremtsen, úgy vélte, nem árt,
ha komolyabb ebédet eszik. Bement hát egy söröző-
be, amit egy órával azélőtt már kinézett magának
és jó étvággyal elfogyasztott egy adag sonkás rán;
tottát két tojásból, fekete kenyérrel. Ezalatt a fel-
szolgálónő clmagyarázta neki, hogy jut cl a legké=
nyelmesebben a Korinthosz utcába. A Prefektúra
teret díszítő szobor előtt elmentében elolvasta a ta-
lapzat nyugati oldalára vésett feliratot: „Az Allam
Szekere — V. Daulis szobrász."
Könnycn megtalálta a klinikát, de Juard doktor
nemrég ment el. Az ápolónő, aki beengedte, mcg,
kérdezte, mit óhajt; ő azt felelte, hogy személyesen
kíván a doktorral beszélni; erre az ápolónő azt
ajánlotta, forduljon Juard-néhoz, aki — mondta
szintén orvos és különben is ő igazgatja a klinikát.
Wallas úgy vágta ki magát, hogy nem orvosi prob-
léma miatt jött. Ezen a magyarázaton az ápolón5
minden látható ok nélkül elmosolyodott, de aztán
nem kérdezett többet. Nem tudja, mikor jön vissza
a doktor; nézzen vissza később, vagy tclefonáljun
86
Míg becsukta az ajtót,:az ápolónő azt motyogta, de
ég hangosan, hogy Wallas is meghallja:
_ Egyformák ezek mind!
Visszasétált a térig, és jobb felől megkerülte a
prefektúrát; azt tervezte, hogy a Földmérők utcája
felől megy ki a körútra, de pici utcák útvesztőjébe
sokkal hosszabb utat tett meg, mint amekkorát kel
lett volna. Miután átment egy csatornán, végre is-
merős negyedbe jutott: a Brabanti utcába, a fake -.
reskedők pucér téglából épült házai közé. Egész
úton görcsösen arra figyelt, hogy el ne tévessze a jó
irányt; és amikor átment a körúton és utána ott
találta magát a kecskerágósövénnyel körülvett kis
villa előtt; hirtelen baljóslatúnak tetszett neki: a
ház, holott reggel éppen az lepte meg, hogy milyen
vonzó; Megpróbálta elűzni ezeket az oktalan gon-
;
dolatokat, a fáradtsága rovására írta őket, és el-.
határozta, hogy ezentúl vill'amossal közlekedik a
osban.
bben a pillanatban vette :észre,' hogy idestova
félórája gondolatban kizárólag az ápolónő arcával
és hangsúlyával foglalkozik: udvarias arc es háng,
de mintegy tele burkolt célzásokkal. Szinte mintha
azt feltételezte volna róla, hogy éppen megértő or-
t keres isten tudja, milyen feladatra.
Wallas végigmegy a sövény mellett, a vaskeritésen
kívül, és megáll a kapunál, ahonnét egy percig el-
nézi a ház homlokzatát. A földszinten két ablak
van, az emeleten három, az egyik (a bal oldali) f&
lig nyitva.
Amikor belép a kertbe, várakozása ellenére nem
szólal meg semmiféle figyelmeztető 'csengő. Becsuk-
1a maga mögött a kaput, átmegy a kavicsos körön-
,
dön, aztán fel a négy lépcsőfokon az ajtóig..•Meg-
nYomja a csengő gombját; távoli berregés felel ne-
8/
ki. A fényezett tölgyfa ajtó közepén négyszöglete s ,
üvegezett nyílás van, az üveget viszont cif ra vasal•
kotmány védi: egymásba fonódó virágszárakra ha-
sonlító valami, hosszú, karcsú levelekkel ... persz e
füstfelhőket is ábrázolhat .. .
Néhány másodperc múltán Wallas újra csenget.
Mivel nem nyitnak ajtót, bepislant a kémlelőlyu-
kon, de odabent semmit sem tud kivenni. Erre fel-
néz az első emeletre. A bal oldali ablakon egy öreg-
asszony hajol ki egy picit, épp csak annyira, hogy
észre lehessen venni.
— Kit keres? — kiált le, amikor látja, hogy fel-
fedezték. — Itt már senki sem lakik. Jobban tenné,
fiam, ha elmenne.
Kimért, gyanakvó hangon beszél, ennek ellené•
re azonban sejteni lehet, hogy van mód a megpuhí-
tására. Wallas a legbarátságosabb arcát ölti ma-
gára:
— Ugye, ön Smite-né?
—Tessék?
— Smite-nének tetszik lenni? — ismételi kicsit
hangosabban.
Az asszony most úgy válaszol, mintha már régen
értette volna a kérdést:
—Az vagyok hát! Mit akar tőle, mármint Smite•
nétől? — Es választ sem várva, éles hangján még
hozzáteszi: — Ha a telefon miatt jött, inkább most
rögtön megmondom, fiam, hogy későn érkezett: itt
már senki sem lakik!
— Nem, asszonyom, nem erről van szó. Szeret
nék beszélni magával.
—Nekem nincs időm fecserészni! Éppen csoma
golok.
A kiabálás Wallasra is átragad, most majdnen
olyan hangosan üvölt, mint az asszony. Nem hagy' ,
ja magát:
88
—Ide figyeljen, Smite-né, csak néhány apróbb
felvilágosítást szeretnék kérni.
Úgy látszik, az öreg hölgy még most sem szánta
rá magát, hogy fogadja. Wallas hátrál egy kicsit a
lépcső tetején, hogy az asszony kényelmesebben
szemügyre vehesse; illendő öltözete biztosan a ja-
vára billenti a mérleget. Valóban, a házvezetőnő,
mielőtt eltűnne a szobájában, végül kijelenti:
—Nem értem, fiam, miket magyaráz. Inkább le-
megyek.
Am jó idő eltelik, és semmi figyelemre méltó
nem történik. Wallas már majdnem kiabálni kezd
az asszonynak, attól való féltében, hogy megfeled-
keztek róla, amikor a kémlelőnyílás üvege hirtelen
kinyílik, anélkül hogy az előszobából a leghalvá-
nyabb neszt is hallotta volna, és az idős asszony
arca odatapad a vasrácshoz.
—Szóval a telefon miatt jött, mi? — sivítja ma-
kacsul (és anélkül, hogy lehalkítaná a hangját, bár
most már mindössze félméternyire van a férfitól).
— Egy hete várjuk magát, fiacskám! De remélem,
nem valami szanatóriumból jön, mint az a másik
tegnap este?
Wallas kicsit meghökken.
—Hát szóval — kezdi, azt hivén, hogy az asszony
a klinikára céloz — voltam ott, de ...
Az öreg házvezetőnő rögtön méltatlankodva fél-
beszakítja :
—Hogyhogy? Hát a postánál csak bolondok
vannak? És persze maga is minden kávéházba be-
nézett, mielőtt idejött volna?
Wallas nyugalmat erőltet magára. Laurent sza-
vaiból kiderült, hogy a hölgy időnként furcsa dol-
gokat mond, de azt azért nem hitte volna, hogy
ennyire bolond. Szép lassan el kell neki magyarázni
a dolgot, a szavakat gondosan kiejtve, hogy fel-
fogja az értelmüket:
89
 - Nézze, asszonyom, téved, ha~. .
De Wallasnak hirtelen eszébe jut, hogy ma dél ,
előtt két kávéházba is bement — azonkívül, ahol
aludt; ezek a.tények, le sem tagadhatja őket, bár
azt nem érti, miért hányják a szemére. Ami a pos-
tát illeti, ezen a téren biztosabb a dolgában - de
talán nem érdeklődött, hogy hol van a központi
postahivatal? Be ugyan nem ment, de hát be sem
mehetett volna, mivel zárva találta ... De végül
is csak nem jön zavarba ezektől a nevetséges 'vá=
daktól?
• Félreértés történt. — kezdi megint. Engem
nem a posta küldött. (Ezt legalább nyugodt lelki ,
ismerettel állíthatja.)
— Hát akkor miről regél itt nekem, fiacskám?
kérdi a gyanakvó arc.
Ilyen körülmények között nem lesz könnyű aki ,
hallgatás! Gazdája meggyilkolása talán megzavarta
a házvezetőnő eszét.
- Mondom, hogy nem a telefon miatt jöttem
ismétli Wallas, és igyekszik türelmes maradni.
—. Jó, jó rikoltja az asszony minek üvölt,'
hallja! Nem vagyok süket! (Nagyon jól látni,: hogy
a szájáról olvassa le a szavakat.) És ha nem a te-
lefonról van szó, felesleges' volt a . telefónról be-
szélni.
Wallas inkább nem folytatja a témát, hanem\rö-
viden elmondja, miért jött. Nagy meglepetésére a
legkisebb erőlködés nélkül megértett magát az asz-
szonnyal: Smite-né beleegyezik, hogy Wallas be-
menjen. De ahelyett, hogy kinyitná az ajtót, < to-
vábbra is az arcát félig eltakaró vasrács mögül
kémleli a férfit. Most éppen be akarja csukni az
üveget, de a nyíláson át mégodaszól Wallasnak,
hangjában árnyalatnyi szemrehányással (nern kel;
lett volná már régen tudnia?) :
— Nem ezen az ajtón 'lövünk be, fiam: Ezé ra-
9 0
gyon nehéz nyitni-csukni. Igazán megkerülheti a,
házat.
Es a kémlelőlyuk rövid csattanással bezárul.
Wallas, amíg lemegy a lépcsőn a kavicsos sétány-
hoz, érzi, hogy az előszoba homályából tovább kém- 1
leli az asszony tekintete:
Ezalatt a vén Anna apró léptekkel igyekszik a
konyha felé. Ez az úr rendesebbnek néz ki, mint az
a másik kettő, aki tegnap este :jö tt , a vörös képé-
vel meg az otromba cipőjével. Mindenhová bemen-
tek, mindenütt mesterkedtek valamit, és még csak
meg sem hallgatták, amit az ember mondott. Neki
közelről kellett figyelnie őket, mert félt, hogy el-
visznek ''valamit, a képük ugyanis semmi jót nem
ígért. Es ha ők a bűntársak, akik azért jöttek, amit
a gonosztevő menekülés közben nem tudott ` elra-
bolni? Ez itt nem néz ki olyan agyafúrtnak és
jócskán belegabalyodik a felesleges megjegyzések-
be, mielőtt?kibökné a lényeget , de az biztos, hogy
udvariasabb. Dupont úr mindig azt akarta, hogy az
elülső ajtón engedjék be a látogatókat. De a zárak
túl bonyolultak. Most, hogy meghalt, igazán meg-
kerülhetik a házat.
Wallas odaér a kis üveges ajtóhoz, amelyről a fel-
ügyelő beszélt. Behajlított mutatóujjával kopog az
üvegkockán. Mivel az öreg házvezetőnő megint el-
tűnt, megpróbálja lenyomni a kilincset; az ajtó
nincs bezárva. Meglöki az ajtószárnyat, nyikorog a
sarokvasain, mint egy lakatlan — talán kísértetjár-
ta - házban, ahol minden mozdulat baglyok és de-
nevérek raját röppenti fel. De amint megint becsu-
ódik az ajtó, a csendet nem zavarja semmiféle
rnysuhogás. Wallas habozva tesz néhány lépést;
a félhomályhoz lassan hozzászokik a szeme, rásik-
lik a faburkolatra, a bonyolult párkáriyzatokra, a
lépcsőház küszöbén trónoló rézoszlopra, a szőnye-
9t
gekre, mindarra, ami a század elején egy polgári
otthon díszét jelentette.
Wallas összerezzen, amikor hirtelen meghallja
Smite-né hangját: a folyosó végéről szólítja. Meg-
fordul és észreveszi a kis ajtó függönyén kirajzoló-
dó alakot. Egy pillanatra átsuhan rajta az az érzés,
hogy csapdába került.
A konyhába vezetik be, élettelen, makettre ha-
sonlító konyhába: tökéletesen kisuvickolt tűzhely,
hibátlan falfestés, a falon vörösréz lábossorozat,
az ember nem is merné használni őket, olyan gyö-
nyörűen ki vannak fényesítve. A mindennapi fő-
zésre semmi jel nem utal; az a pár tárgy, ami
nincs a faliszekrényekbe zárva, az is mintha örök-
től fogva ott állna a polcokon.
A feketébe öltözött idős hölgy, bár posztópapucs-
ban van, majdnemhogy elegáns; különben a papu-
cson kívül semmi egyéb nem mutat arra, hogy itt-
hon van és nem éppen üres lakást néz. Wallast ma-
gával szemben ülteti le, és rögtön rá is kezdi:
— Nahát, micsoda eset!
Am ahelyett, hogy megrendülés érződne belöle,
a túl harsogó hang úgy zeng, mint egy színházi je- t akarta, hogy az az ember
lenetben egy ügyetlen felkiáltás. Most megesküd-
ne rá az ember, hogy a lábossor tényleg úgy van
odapingálva a falra. Daniel Dupont halála most
már nem más, mint elvont esemény, amiről bábuk
beszélnek.
— Meghalt, ugye? — ordítja a házvezetőnő, de
olyan erővel, hogy Wallas néhány centimétert hát-
rál a székén. Már részvétnyilvánításon gondolko -
dik, de az asszony nem hagy rá időt, hogy el is
mondja, kicsit jobban feléje hajolva folytatja:
— Hát majd én megmondom magának, fiam, majd
én megmondom, ki ülte meg!
— Maga tudja, ki ölte meg Dupont-t? — döbben legalább két órába telt, amíg az ágytakarót kipu-
meg Wallas.
92
—Juard doktor! Az az alattomos képű orvos,
kit magam hívtam ki, mert — igaz is — elfelejtet-
tem mondani: elvágták a telefont. Igen! Tegnap-
előtt óta ... nem, még régebben; most mar ma-
gam sem tudom. Ma van ... hétfő .. .
—Kedd javítja ki félénken Wallas.
—Hogy mondja?
—Ma kedd van — ismétli Wallas.
Az asszonynak mozog az ajka, ahogy Wallas sza-
vait követi, aztán hitetlenül tágra mereszti a sze-
mét. Végül túlteszi magát a dolgon: néha kisebb
engedményeket kell tenni a makacs gyerekeknek.
—Jó, tegyük fel, hogy kedd. Szóval, ahogy
mondtam magának, a telefon ... vasárnap, szom-
bat, péntek ... óta nem működik.
—Tényleg azt mondja, asszonyom — szakítja fél-
e Wallas —, hogy Juard doktor gyilkolta meg
Daniel Dupont-t?
—Persze hogy azt mondom, fiam! Különben is
mindenki tudja, hogy gyilkos; menjen és kérdezzen
meg akárkit az utcán. Ó, most bizony sajnálom,
hogy Dupont Orra hallgattam; mindenáron azt
jöjjön ide — tudja, neki
megvoltak a maga elképzelései, és egyáltalán nem
érdekelte, hogy én mit gondolok róluk. Szóval az
emberek olyanok, amilyenek; most már nem fogok
rosszat mondani róla ... Itt voltam, éppen moso-
gattam a vacsoraedényt, amikor meghallottam,
hogy szólít az emeletről; útközben láttam, hogy va-
laki kinyithatta az ajtót — azt, amelyiken maga is
bejött az előbb. Dupont úr a lépcsőpihenőn állt — és
élt, tudja! —, csak a bal karját tartotta a melléhez
hajlítva és a keze volt kicsit véres. A másik kezé-
ben tartotta a revolverét. A tíz körmömmel kellett
a szőnyegről felvakarnom az apró vérfoltokat, és
93
coltam, mert amikor visszajöttem, ott találtam
Dupont urat — amikor visszajöttem a telefonálás-
ból. Tudja, a vér nem jön ki könnyen; szerencsére
azonban nem vérzett nagyon. Azt mondta: „Épp
csak a karom sebesült meg egy kicsit; ne nyugtalan-
kodjék, nincs komoly baj." Magam akartam ápolni,
de nem hagyta, amilyen csökönyös volt — mond-
tam már —, és el kellett mennem, hogy kihívjam azt
a vészmadár orvost, aki elvitte őt a kocsiján. Azt
sem akarta, hogy a lépcsőn lefelé támogassuk. De
amikor bementem a klinikára, ma kora reggel, hogy
fehérneműt vigyek be neki, rögtön megértettem,
hogy meghalt. „Szívbénulás", azt mondta az az an-
gyalcsináló! És nem vetette fel a büszkeség, nem
bizony, édes fiam. Nem akadékoskodtam; de azért
nagyon szeretném tudni, ki ölte meg, ha nem ő!
Most az egyszer igazán jobban tette volna Dupont
0413 int aki elejétől fogva tökéletesen tisztában volt
úr, ha rám hallgat . .
nyitó ápolónő még csak be sem engedte; Ott állt
az ajtónyílásban, készen rá, hogy becsukja: mintha
csak őr lenne, aki fél, hogy egy idegen erőszakkal
'próbál behatolni; de közben igyekezett vissza is
tartani Wallast:
—Milyen ügyben, uram?
— A doktor úrral szerettem volna beszélni.
- Juard-né az irodában van, mindig 6 fogadja
a pácienseket.
—De én nem vagyok páciens. Személyesen kell
beszélnem a doktor úrral.
Juard-né is orvos, uram. Ő a klinika igazgató-
ja, úgyhogy 6 szükségképpen tud minden...
Amikor végül azt mondta neki, hogy nincs szük-
sége a klinika szolgálataira, az ápolónő elhallga-
tott, mintha megtudta volna azt, amit akart; és
olyan ember enyhén fölényes mosolyával nézett rá,

Az öregasszony hangja majdnem győzelemittas. vele, mit akar a másik. Udvariasságába szemtelen-
A gazdája valószínűleg nem hagyta beszélni, hogy ség vegyiilt.
meg ne süketüljön ettől a félelmetes hangerőtől; — Nem, uram, a doktor úr nem mondta meg,
most próbálja pótolni az elmulasztottakat. Wallas ikor jön vissza. Nem hagyná meg a nevét?
igyekszik egy kis rendet teremteni ebben a szóözön- — Felesleges, a nevem semmit sem mondana
ben. Ûgy látszik, Smite-nét jobban idegesítették a eki.
kimosandó foltok, mint a gazdája sérülése. Nem Tisztán hallotta: „Egyformák ezek mind!"
győződött meg róla, vajon valóban a karján érte-e — ... azt mondta az az angyalcsináló ...
a golyó; különben Dupont nem is hagyta, hogy túl
közelről megnézze; és a vér a kezén nem sokat bi- Az emeleten, a folyosó faltól falig szőnyegén az
zonyít. A mellén sérült meg, és nem akarta pánikba öregasszony megmutogatja neki az alig észrevehető,
ejteni a házvezetőnőjét. Még arra is képes volt, akármitől eredhető öt-hat picike folt nyomait.
hogy megtévessze az asszonyt, hogy egyenesen tart- Wallas megkérdezi, hogy a nyomozók, akik előző
sa magát és kimenjen a mentőkocsiig; talán éppen este itt voltak, elvitték-e az áldozat revolverét.
ez az erőfeszítés végzett vele. Az orvosnak persze Már hogy vitték volna el? — kiált fel Smite-
semmi esetre sem lett volna szabad ezt megenged né. — Csak nem képzeli, hogy hagytam, hogy az a
-

nie. Nyilvánvaló, hogy az orvost kellene kérdezni. két alak kipakolja az egész házat? Visszatettem a
„Juard-klinika. Szülészet. Nőgyógyászat." Az ajtót fiókjába. Még szüksége lehetett volna rá.

94
 Wallas látni szeretné. Bevezetik a hálószobába:
elég nagy szobácska, ugyanolyan személytelen és di-
vatjamúlt fényűzés uralkodik benne, mint a tele-
kárpitozott, függönyözött es szőnyegezett ház többi
részében. Tökéletes csend uralkodott ebben a villá-
ban, mindent megtettek, hogy a legkisebb zajt is le-
tompítsák. Vajon Dupont is posztópapucsban járt?
Hogyan sikerült ezzel a süket cseléddel beszélnie
anélkül, hogy a hangját felemelte volna? Nyilván
szokás dolga. Wallas megállapítja, hogy az ágyte- Î
rítőt kicserélték — nem lehetett ilyen tökéletesen
kipucolni. Minden olyan tiszta és minden ugyanúgy
a helyén van, mintha még semmi sem történt
volna.
Smite-né kinyitja az éjjeliszekrény fiókját, és
odaad Wallasnak egy pisztolyt, amit ő az első
szempillantásra felismer: ugyanaz a modell, mint
az övé, komoly védekező fegyver, nem játékszer.
Kiveszi a tárat, és látja, hogy egy golyót kilőttek
belőle.
— Dupont úr rálőtt a menekülőre? — kérdezi, bár
előre tudja a választ: amikor Dupont visszajött a
revolverével, a gyilkos már eltűnt. Wallas szívesen
megmutatná a fegyvert Laurent felügyelőnek, de a
házvezetőnő habozik, hogy odaadja-e neki, aztán
vállrándítással mégis enged:
—Vigye el, fiam. Most már nincs kinek hasznára
legyen.
— Nem ajándékot kérek magától. Ez a pisztoly
tárgyi bizonyíték, tetszik érteni?
—Vigye csak, mondom, ha már annyira ragasz
-
kodik hozzá.
— Azt nem tudja, hogy a gazdája régebben
használta volna valami más célból?
—Ugyan mi másra használta volna, fiacskám?
Dupont úr nem az az ember volt, aki szórakozás`
96
ból a revolverével lövöldözik a házban. Nem,
szerencsére! Neki is megvoltak a maga hibái,
de...
Wallas a kabátzsebébe csúsztatja a pisztolyt.
A házvezetőnő elengedi a látogatóját; már nincs
mit tudatnia vele: a volt gazdája nehéz természete,
a vérfoltok kényes mosása, a gyilkos orvos, a tele-
fontársaságnál uralkodó hanyagság ... Mindezt
már többször elismételte; most be kell fejeznie a
csomagolást, hogy le ne késse a kétórás vonatot,
amivel a lányához utazik. Az idő nem éppen kel-
lemes ahhoz, hogy az ember vidékre menjen; ennek
ellenére sietnie kell. Wallas a karórájára pillant:
most is fél nyolcat mutat. Dupont szobájában a
kandallón levő bronz ingaóra szintén megállt a
gyertya nélküli gyertyatartók között.
A különleges ügynök többszöri kérésének enged
ve Smite-né végül elhiszi, hogy a ház kulcsait a
rendőrségnél kell hagynia; meglehetősen kénysze-
redetten adja át neki a kis üveges ajtó kulcsát.
Majd ő bezárja, amikor elmegy. A házvezetőnő az
elülső ajtón át hagyja el a házat, annak a kulcsai
neki is megvannak. Ami pedig a kerti kaput illeti,
annak régóta nem működik a zárja.
Wallas egyedül marad a dolgozószobában.
Dupont ebben a pinduri szobában élt, csak aludni
és enni ment ki innét, délben és este hétkor. Wallas
odamegy az asztalhoz; úgy látszik, a nyomozók
semmit sem túrtak Össze: az írómappán ott a tiszta
papírlap, amelyre Dupont csak néhány szót írt:
„nem tudják megakadályozni ..." — „ ... a ha-
lált", természetesen. Ez a szó nem jutott eszébe,
amikor vacsorázni indult a földszintre.
7 A radírok
97
MÁSODIK FEJEZET
 enyleg lépéseket hall; a lépcsőn közeledő lépése-
ket. Valaki felfelé jön. Valaki lassan jön felfelé —
inem: kényelmesen; vagy talán óvatosan? Úgy rém-
lik, hogy közben fogja a karfát. Valaki, aki kiful-
lad a gyors lépcsőjárástól, vagy valaki, aki elfá-
radt, mert messziről jött. Férfiléptek, de könnyűek,
s a szőnyeg nagyrészt felfogja a hangjukat — emiatt
időnként mintha félénkek vagy talán lopakodóak
lennének.
Ez a benyomás azonban nem tart soká. Közelebb-
ről határozott, talán leplezetlen lépteket ismerni fel
bennük: derűs gondolkodású férfi lépteit, aki nyu-
godtan jön felfelé!
A három utolsó lépcsőfokot nagyobb lendiilet-
tel teszi meg, nyilván igyekszik, hogy hamar fenn
teremjen a lépcsőpihenőn. A férfi most ért az ajtó
elé; egy pillanatra megáll, hogy lélegzethez jus-
son...
(... egy erősebb és három apró koppantás ...)
Am a férfi csak pár másodpercet vár és már in-
dul is felfelé a következő lépcsősoron. A léptek el-
távolodnak az épület felső régiói felé.
Nem Garinati volt az.

Pedig tíz óra van: Garinatinak most kellene ide-

érnie. Sőt, már majdnem egy perce itt kellene len-
nie; ez már sok. Ezeknek a lépteknek a lépcsőház-
ban az 6 lépteinek kellett volna lenniök.
Ő is ilyenféleképp jár a lépcsőn, csak még keve-
sebb zajjal, mintegy határozottabban teszi a lábát
IOI
egyik fok után a másikra, hátsó gondolat nélkül,
anélkül hogy a legkisebb .. .
Nem! Garinatit lehetetlen továbbra is azonosí-
tani egy fikcióval: ma estétől másnak kell átven-
nie a feladatát. Legalább pác napig távol kell majd
tartani innét és ellenőrizni; azután talán rábízhat-
nak valami új feladatot, persze olyat, ami nem jár
különösebb kockázattal.
Már napok óta kicsit fáradtnak látszott. Fejfá-
jásokról panaszkodott; és egyszer-kétszer különö
szavakat ejtett cl. Az utolsó találkozás során pcdi
már alig lehetett vele zöld ágra vergődni: nyugta
Ian, sértődékeny volt, állandóan rég tisztázott rész-
letekről kérdezősködött, és mindennek a tetejében
többször is teljesen értelmetlen ellenvetéseket tett,
és bosszankodott, hogy ő olyan künnycdén vissza-
verte őket.
A munkája is megsínylette a dolgot: Daniel Du-
pont nem halt meg azonnal — ezt minden jelentés
megerősíti. Ennek persze semmi jelentősége nincs,
lévén, hogy a végén csak meghalt, sőt mi több,
„anélkül, hogy visszanyerte volna az eszméletét";
de a terv szempontjából van ebben valami szabály
talan: Dupont nem az előre megállapított időpon
ban halt meg. Ennek kétségkívül Garinati idege
cége az oka. Utána pedig nem jött el a megbeszél
találkozóra. És végül ma reggel az írásbeli idéz'
ellenére késik. Nyilvánvaló, ez az ember megvált
zott.
Jean Bonaventure — más néven Bona — egy Or
szoba közepén ül egy kerti széken. Mellette bőr a
tatáska hever, lapjával a padlón — fenyőfa padi
semmi egyéni jel nem különbözteti meg a tiibbitű.
kivéve azt, hogy nyilvánvalóan senki sem tanti'
tisztán. A falakat viszont nagyon jó állapotb
levő, ha ugyan nem vadonatúj tapéta borítja, rai
102
egyforma, apró tarka csokrok vidítják a gyöngy
szürke papírt. Még a mennyezetet is szemmel látha-
tóan nemrégen meszelték; középen villanykörte lóg
eg
y szál dróton.
Függönytelen, négyzet alakú ablak világítja meg
a szobát. Két ajtó, mind a kettő nyitva, az egyik
eg y sötétebb szobába nyílik, a másik a kis előszo-
bába, amely a lakás bejárati ajtajához vezet. Eb-
ben a szobában egyáltalán nincs bútor, ha a két
összecsukható, szokás szerint sötétzöldre festett vas-
széket nem tekintjük. Bona az egyik vasszéken ül;
a másik, úgy két méterre szemben vele, üres.
Bona nem úgy van öltözve, mint aki otthon van,
sőt felöltője szorosan, nyakig be van gombolva, ke-
zén kesztyű, a kalapja is a fején.
Egyenes háttal, mozdulatlanul ül a kényelmet-
len széken, és vár, sem összekulcsolt keze a térdén,
sem a padlóra tapadó lába nem árul cl türelmetlen-
séget. Maga elé néz, az cső okozta kis pöttyökre
az ablaküveg porán, és még távolabbra, túl az utca
másik oldalán emelkedő műheliCk hatalmas, kékre
festett üvegteteje, a külvárosok szabálytalan épü-
letei fölé, amelyek a kémények és villanyoszlopok
tüskézte, szürkés látóhatár felé gomolyognak.
Altalában igénytelen és meglehetősen érdektelen
ez a táj, de ma reggel a havat hozó napok szürkés-
sárga ege szokatlan méretekkel ruházza fel. Egyes
körvonalak kiélesednek, mások elmosódnak; itt-
ott behorpadnak a térségek, váratlan tömegek buk-
kannak elő; az, egész metszet sík sorozatba szerve-
ződik, amelyen a hirtelen megvilágított, kiemelke-
dő részek azonnal el is veszítik természetességüket
— és talán valóságos voltukat —, mintha ilyen éles
vonalak csak a festészetben fordulhatnának elő.
A távolságok itt annyira csalókák, hogy szinte ér-
zékelhetetlenek lesznek, és még azt sem lehet meg-
állapítani, milyen irányban változott meg az érté-
I03
kük: széthúzódtak-e vagy összezsugorodtak — vagy
mindkettő egyszerre —, vagy netán valami új minő-
ségre tettek szert, amely már nem a geometria bi-
rodalmához tartozik... Ilyesmi történik néha el-
pusztult városokkal: valamilyen kataklizma követ-
kezményeképpen századokra megdermednek — vagy
csak néhány másodpercre az összeomlásuk előtt;
szemhunyorításnyi habozás az élet és a között, amit
mar másképp hívnak: után, előtt, örökkévalóság.
Bona néz. Nyugodt tekintettel vizsgálja a művét.
Vár. Lesújtott a zsibbadt városra. Daniel Dupont
tegnap meghalt, meggyilkolták. Ma este ugyanab-
ban az időpontban ugyanolyan bűntény visszhang-
zik majd erre a botrányra, s végül kizökkenti a
rendőrséget megszokott kerékvágásából, az újságo-
kat némaságukból. Egy hét leforgása alatt a szer-
vezet az ország minden pontján elhintette a nyugta-
lanságot, de az illetékesek még úgy tesznek, mint-
ha azt gondolnák, hogy elszigetelt bűntényekről, je-
lentéktelen balesetekről van szó. Szükség van erre
a nagyon valószínűtlen egybeesésre, ami most van
készülőben, hogy kitörjön a pánik.
Bona fülel. A léptek elhallgattak az ajtó előtt.
Csend. Senki.
Halkan, de tisztán kivehetően felhangzik a meg-
beszélt jel... egy határozott koppantás, három,
alig érzékelhető, gyors kopogás, egy határozott kop-
pantás.
— Ne is beszéljünk róla, hiszen minden rendbe
jött.
De Garinati nem nagyon fogta fel a szavak értel-
mét; erőlködik: megteszi megint, és ez alkalommal
nem fog célt téveszteni. Végül kiszalad a száján a
vallomás: el fogja oltani a villanyt, ha ez az elő-
vigyázatosság annyira nélkülözhetetlen, bár más
szemszögből nézve . . .
— Nem oltotta el a villanyt? — kérdezi Bona.
1 04
- Nem tudtam. Dupont hamarabb jött fel. Arra
is alig volt időm, hogy megnézzem magam körül a
tárgyakat.
—Annak ellenére, hogy látta, amint lement, és
ma ga rögtön utána fel is ment?
—Azt is meg kellett várnom, hogy az öreg cse-
léd kimenjen a konyhából.
Bona nem szól. Garinati nagyobb hibát követett
mint gondolta. A félelem kuszálta össze a tet-
, mint ahogy most is a félelem kuszálja össze a
mondatait:
—Én rögtön felmentem. Nyilván nem volt éhes.
És a sötétben hogyan láthattam volna? De megte-
szem megint, és ez alkalommal .. .
Elhallgat, bátorítást les főnöke merev arcán.
Miért hagyta hirtelen abba a tegezést, holott na-
pok óta tegezi? A villanykapcsoló buta kis részlet
pán, ürügy .. .
El kellett volna oltania — mondja Bona.
—Visszamegyek, eloltom a villanyt. Ma este
visszamegyek.
—Ma este mar másra vár a feladat.
Nem, rám vár: nekem kell befejeznem a mun-
at, amit elkezdtem.
—Összevissza beszél, Garinati. Mit akar mon-
dani?
—Visszamegyek a villába. Vagy megkeresem
másutt, ha bujkál. Meg fogom találni és megölöm.
Bona már nem a látóhatárt fürkészi, tekintete
Garinati arcára tapad.
—Tényleg azt mondja, hogy most fogja Daniel
Dupont-t megölni?
—Esküszöm.
—Ne esküdözzön, Garinati: már késő.
—Soha nem .. .
Soha nem késő. Az elhibázott tett magától visz-
szatér kiindulópontjára, amikor megint esedékes
IOj
lesz ... Vissza kell fordítani a mutatót, és az e l_
ítélt újra megteszi színpadias mozdulatát, ismét
mellére bök: „Ide lőjetek, katonák!" És ismét .
— Maga nem olvas újságot? — kérdi Bona.
Lehajol, kivesz valamit az aktatáskájából Gari
nati elveszi az összehajtogatott újságlapot, amit a
másik odanyújt neki, és beleolvas egy rövid cikkbe :
„Vakmerő betörő hatolt be tegnap sötétedés
után ..." Lassan, figyelmesen olvas; amikor a vé..
gére ér, a biztonság kedvéért elölről kezdi, ho gy
semmi ne kerülje el a figyelmét: „Vakmerő betö
rő ..." Bonára pillant, aki most másfelé néz, vala
hová a feje fölé; nem mosolyog.
Garinati még egyszer elolvassa a cikket. Halkan
mondja:
— Meghalt. Természetesen. És én eloltottam a
villanyt.
Na hagyjuk, ez az ember őrült.
— Ez nyilván tévedés — mondja Garinati —, én
csak megsebesítettem.
— Belehalt. Magának szerencséje volt.
—Talán téved az az újság!
— Nyugodjon meg: megvannak a magam hírfor-
rásai. Daniel Dupont meghalt, végeredményb
alig valamivel később a kelleténél.
Bona hallgat egy kicsit, majd némileg megen
hülten hozzáfűzi:
—Mégiscsak te ölted meg.
Ahogy a kutyának odavetnek egy csontot.
Garinati megpróbál valami magyarázatot kics íp
karni belőle; nem egészen biztos a dologban; szcj
retné közölni az aggályait. De a főnök hamaros
ráun a gyenge ember „nyilván"-jaira, és „talán'
jaira:
— Na, most már hagyja abba, legyen szíves.
is beszéljünk róla, hiszen rendbe jött a dolog.
IO6
—Megtalálta azt a Wallas nevű egyént?
—Tudom, hol töltötte az éjszakát.
Most, délelőtt mit csinál?
— Ma délelőtt el kellett . .
—Kicsúszott a keze közül. És nem is akadt a
nyomára?
—Ide kellett jönnöm és ...
—Elkésett. Mindenképpen több órányi ideje
volt. Most mit gondol, hol és mikor találja meg?
Garinati erre már nem tud mit felelni.
Bona jóindulat nélkül nézi:
—Tegnap este el kellett volna jönnie és beszá-
molnia nekem. Miért nem jött el?
Meg akarja magyarázni a vereségét, a villanyt,
azt, hogy kevés volt az ideje ... De Bona nem
hagyja szóhoz jutni; keményen félbeszakítja:
—Miért nem jött el?
Garinati éppen ezt akarta elmondani, de hogyan
lehet valamit megértetni valakivel, aki nem akar-
ja meghallgatni az embert? Pedig azzal a bizonyos
villannyal kell kezdenie, ami mindennek az oka:
Dupont túl hamar gyújtotta fel a villanyt es fel-
fedezte lit, még mielőtt lőni tudott volna, így az-
tán nem .. .
— Hát az a Wallas, akit ideküldtek nekünk, mit
csinált, amióta megérkezett?
Garinati előadja, amit tud: a Földmérők utcá-
jában, a Szövetségesek kávéházban a szobát, azt,
hogy ma reggel nagyon korán elment . . .
— Hagyta, hogy kicsússzon a keze közül. Es nem
!bukkant a nyomára?
Természetesen ez teljesen igazságtalan: semmi
sem utalt arra, hogy ilyen korán elmegy, es egyál-
talán nem könnyű egy ilyen nagy városban megta-
lálni valakit, akit az ember sosem látott.
Különben pedig mi értelme ez után a rendőr
107

után kémkedni, aki úgysem tud többet tenni, mint
a többiek? Nem lenne jobb a ma esti munkával
foglalkozni? De Bona hallgat; úgy tesz, mintha
nem is hallaná. Garinati azért csak folytatja: hely-
re akarja hozni a hibáját, visszamegy Daniel Du-
pont-hoz és megöli.
Bona mintha meglepődne. Már nem a látóhatárt
fürkészi, tekintete Garinati arcára tapad. Aztán le-
hajol az aktatáskájához, kinyitja, és összehajtoga-
tott újságlapot vesz elő:
— Maga nem olvas újságot?
Garinati értetlenül nyújtja ki a kezét.
Még a léptei is megváltoztak: fáradtak, majd-
hogynem gyámoltalanok; elvesztették a tartásukat.
Zajuk nagyon lassan halkul el a lépcsőházban.
A távolban két férfi — talán kéményseprők vagy
tetőfedők — készíti elő a korai telet, olyan szürkés-
kékek, mint a kémények és a tetők, összeolvadnak
velük, annak ellenére, hogy egy kicsit ide-oda mo-
zognak, különben mozgásuk irányát a nagy távolság
miatt nem lehet megállapítani.
A földszintről felhallatszik, amint becsukódik az
épület kapuja.
A zár nyelve kattan egyet, ahogy visszaugrik az üt-
közőbe; az ajtószárny ugyanakkor súlyosan neki-
csapódik a keretnek és az egész fatömeg nagy
zajjal megremeg, váratlan rezonanciákat teremt
még az eresztékekben és az oldalsó tokokban is.
Am a lárma, amilyen gyorsan született, olyan gyor
san ül el; ekkor az utca csendjében halk fütty hal-
latszik — mintha gőz süvítene vékony, állandó sípo-
lással —, nyilván a szemben levő műhelyekből, de
olyan jól eloszlik a levegőben, hogy semmiképpen
Ios
sem lehet a hang pontos forrását megállapítani,
annyira nem, hogy végül azon gondolkodik az em-
ber, vajon nemcsak a füle zúg-e.
Garinati bizonytalanul áll az ajtó előtt, amelyet
z imént csukott be maga után. Nem tudja, most
elyik irányba induljon el ezen az utcán, ahol áll,
es amely az egyik oldalon, csakúgy, mint a mási-
kon ... Hogyan lehet Bona annyira biztos Daniel
Dupont halálában? Fel sem merült, hogy ez kér-
déses lehet. Pedig a reggeli lapok tévedése — vagy
hazugsága — könnyen és sokféleképpen megmagya-
rázható. Különben ilyen komoly ügyben senki sem
elégedne meg ilyen jellegű információval, és telje-
'i sen nyilvánvaló, hogy Bona maga járt utána a do-
lognak, vagy bizalmi emberei révén kapott felvilá-
gosítást. Garinati viszont tudja, hogy áldozata nem
úgy nézett ki, mint aki halálosan megsebesült —
mindenesetre nem vesztette el azonnal az eszméle-
tét, és kicsi a valószínűsége, hogy elvesztette volna,
mielőtt a segítség megérkezett. Hát akkor? A bi-
zalmi emberek tévedtek? Talán Bona bizalma nem
mindig elég.
Garinati a jobb fülére tapasztja a tenyerét, több-
r váltakozva hol elzárja, hol megnyitja a levegő
járatát; aztán a másik fülével folytatja ... Hogy
főnöke olyan biztos benne, az persze megzavarja
egy kicsit; ő sem tökéletesen biztos benne, hogy a
professzort csak a karján találta el; a halálos lövés-
sel is megtehetett néhány lépést, hogy létfenntartó
ösztöne irányítására fedezékbe vonuljon, és kicsit
távolabb is összeeshetett .. .
Garinati újra bedugja a fülét, hogy megszabadul-
jon ettől az idegesítő zajtól. Most mindkét kezével
-
próbálkozik, egy percig szorosan a feje mindkét ol-
dalára tapasztja a tenyerét.
Amikor leveszi a kezét, a fütty megszűnik. Óva-
san indul el, mintha félne, hogy túl élénk mozdu-
IOg
latokkal ismét feltámasztja a zajt. Talán Wallas ten • • • Hogy felbecsülje, a valószínűség szerint
megadná neki a rejtély kulcsát. Hiszen amúgy is há n y lakója van a háznak, hátrapillant; látja, amint
meg kell találnia. Parancsot kapott rá. Ezt kell a hímzett csipkefüggöny éppen visszahullik — elhúz-
tennie. ták, hogy kényelmesebben nézelődhessenek. Ha az
illető tegnap egész nap lesben állt, értékes tané le-
De hol keresse? És hogy ismerje meg? Semmilye n hetne. De ki lenne annyira kíváncsi, hogy esteledés
személyleírást nem kapott róla, a város pedig nagy. után is valami gyanús járókelő jövés-menését lesse?
Azért mégis úgy dönt, hogy a központ felé indul, Meghatározott okának kellene lennie, például, hogy
akkor azonban vissza kell fordulnia. sikoltás, rendellenes zaj ... vagy akármi felkeltse
Néhány lépés, és ismét ott találja magát az előtt az ember figyelmét.
az épület előtt, ahonnét nemrég kijött. Idegesen a
füléhez kap: hát már soha nem áll meg ez a pokoli Fabius, miután becsukta maga mögött a kerti ka-
gép? put, a környéket kémleli, de ezt senki észre nem
venné rajta: békés biztosítási ügynök, aki éppen ki-
felé jön egy ügyféltől és jobbról is, halról is meg-
3 Tézi az eget, hogy honnét fúj a szél ... Azonnal
feltűnik neki egy gyanús egyén, aki a függönyök
Wallas már félig hátat fordít, amikor hallja, hogy mögül kémlel utána egy második emeleti ablakrá-
a zár nyelve visszapattan az ütközőben; elengedi a ma mellől. Fabius rögtön elkapja a tekintetét, ne-
vaskilincset es felpillant a vele szemben levő házra, hogy a másik gyanút fogjon, és közönyös léptekkel
Azonnal felismeri egy második emeleti ablakban a körút felé igyekszik. Am amint átmegy a hídon,
azt a hímzett függönyt, amelyre reggeli sétája so- jobb felé indul, hogy egy kanyargós útvonalon kö-
rán többször is felfigyelt. Nem lehet valami egész- rülbelül egy óra múlva megint visszajusson a kör-
séges egy csecsemőt juh tőgyéből itatni: a lehető útra; egy percet sem veszít, átmegy a csatornán,
legkevésbé higiénikus. A csipke laza szemei mögött mégpedig azon a keskeny hídon, amely ezen a he-
Wallas mozgást vesz észre, egy alak sejlik fel; va- lyen éppen átvezeti. Aztán végiglopakodik a házak
laki figyeli, majd amikor látja, hogy felfedezték, mentén és visszaérkezik kiindulási pontjára, a
észrevétlenül visszahúzódik a sötét szobába, hogy Földmérők utcájának a sarkán levő ház elé.
elbújjon a tekintetek elől. Néhány másodperc múl- Magabiztos képpel lép be a háznak a csatorna
va már csak két buzgó pásztort látni az ablakban felé nyíló kapuján es a házmester ajtajához megy,
amint egy újszülött fölé hajolnak. bekopog. Redőny- és napernyőgyártó cég képvise-
Wallas végigmegy a kert vaskerítése mellett a l lője; szeretné megkapni azoknak a bérlőknek a név-
híd felé, es közben arra gondol, hogy egy ilyen pol- sorát, akiknek délre néznek az ablakaik, aminek
gári módon lakott, nagy házban mindig számíthat következtében korlátlanul ki vannak téve a nap
rá az ember, hogy legalább egy lakó éppen kifelé , emésztő sugarainak: megsárgult tapéták, elhalvá-
bámul az utcára. Öt emelet, emeletenként két lakás nyult fényképek, összeégett függönyök, vagy még
néz a déli homlokzat felé, ezenkívül a földszin•1 ennél is rosszabb dolgok — mindenki hallott mar
I 1 III
mesterművekről, amelyek baljós zajjal egyszerr e
csak megrepednek, az ősök arcképeiről, amely e k
hirtelen bandzsítani kezdenek és a család kebelé•
ben felkeltik a nyugtalanságnak azt az érzését;
melynek fatális következményeként elégedetlensé g ,
rosszkedv, veszekedések, betegség, halál telepszik
közéjük .. .
- De hiszen most tél lesz - jegyzi meg találóan
a házmester.
Ezen ne múljon: Fabius teljesen tisztában van
vele, csakhogy ő már a tavaszi kampányt készíti
elő, különben pedig a téli nap, amitől a legkevésbé
fél az ember, éppen a legveszélyesebb!
Wallas erre a gondolatra elmosolyodik. Átmeg y
az utca másik oldalára, és elindul a körúton. Az
épület főbejárata előtt kék kötényes, békés és kedé-
lyes képű, kövér férfi tisztogatja a kapu rézkilin-
csét - nyilván a házmester. Wallas felé fordul, ó
meg válaszul udvariasan bólint. A férfi ravaszkás
szemhunyorítással mondja:
- Ha fázik, hát itt van még a csengő is, azt is
ki kell szidolozni!
Wallas barátságosan ránevet:
- Meghagyom magának holnapra, még szüksége
lesz ni: nagyon úgy néz ki, hogy vége a szép na-
poknak.
- Most már bizony tél lesz - feleli visszhang
gyanánt a házmester.
Es odaadással folytatja a fényesítést.
Am Wallas ki akarja használni a jókedvét, hogy
beszédbe elegyedjen vele:
- Mondja csak, ugye maga az épület másik szár•
nyával is foglalkozik?
- Hát persze! Gondolja, hogy nem vagyok clé
nagydarab, hogy két csengőt is rendben tartsak?
- Nem azért mondom, hanem az egyik ablak'
II2
ban mintha anyám öreg barátnőjét láttam volna.
Szívesen felmennék és üdvözölném, ha biztos len-
n ék benne, hogy nem tévedek. A második emeleten
utolsó lakás ...
Baxné? - kérdi a házmester.
- Igen: Baxné! Akkor mégis ő volt. Furcsa,
hogy milyen véletlenek vannak: tegnap róla beszél-
tünk evés közben, és éppen azt kérdeztük, vajon mi
van vele.
- De hát Baxné nem öreg ...
- Nem, dehogy! Egyáltalán nem öreg. Azt
mondtam, hogy „öreg barátnője", de nem a korára
értettem. Azt hiszem, felmegyek hozzá. Bizonyára
nem nagyon elfoglalt, ugye?
- Baxné? Állandóan az ablakban lóg, az utcát
nézi. Ellenkezőleg, örülni fog magának.
És a férfi rögtön ki is tárja a kaput, aztán tréfás
ceremóniával meghajol:
- Erre, Hercegem! Ez is ugyanoda visz: a két
lépcsőház egymásba nyílik. Második emelet huszon-
négy.
Wallas megköszöni és bemegy. A házmester is
utánamegy, becsukja a kaput, és belép a lakása aj-
taján. Befejezte a munkáját. A csengőt majd más-
kor fényesíti ki.
Wallast bizonytalan korú nő fogadja - tulajdonkép-
pen lehet, hogy még fiatal -, egyáltalán nem lepő-
dik meg a látogatásán, pedig Wallas egy kicsit félt
tőle.
Megmutatja rendőrigazolványát, és egyszerűen
elmondja, hogy egy nehéz nyomozás arra kényszerí-
ti, hogy kicsit a véletlenre bízva magát a környé-
ken mindenkit kikérdezzen, akiről elképzelhető,
hogy a leghalványabb útmutatással is szolgálhat.
Az asszony kérdezősködés nélkül bevezeti egy ódi-
vatúan bútorozott, túlzsúfolt fogadószobába, helyet
8
A radirok I
[3
mutat neki egy kárpitozott széken. Maga is leül
le szemben, de bizonyos távolságra, és összekulc,, ;t
kézzel, komolyan néz rá, vár.
Wallas beszél: tegnap este bűntény történt az
éppen szemben levő magánvillában.
Baxné illedelmes képpel kissé meglepődik, és zab
varbajön.
— Nem olvas újságot? — kérdi Wallas.
—Nem, nagyon ritkán.
Ahogy ezt mondja, majdnem szomorú félmosolyt
küld felé, mintha általában nem lennc módja hoz-
zájutni napilapokhoz, vagy nem lenne ideje elolvas
ni őket. A hangja olyan, mint az arca, puha és her-
vadt. Wallas most az ő régi ismerőse, aki hosszú tá.
vollét után eljött, hogy meglátogassa őt a fogadó
napján; közös barátjuk halálhírét hozza, ő pedig jól
nevelt közönnyel sajnálkozik az elvesztésén. Dél-
után öt óra van. Nemsokára teával kínálja.
— Igazán szomorú eset — mondja az asszony.
Wallas viszont nem részvétnyilvánításért jött, így
pontosan teszi fel neki a kérdést: az ablaka olyan
fekvésű, hogy láthatott vagy hallhatott valamit.
— Nem — mondja —, én nem vettem észre sem
mit.
Igazán sajnálja.
Nem figyelt fel legalább valakire, aki errefelé
lézengett, aki gyanúsan viselkedett, és akiről szee
mélyleírást adhatna: például egy olyan járókelőre, ^
aki esetleg feltűnő figyelmet tanúsított a villa!
iránt?
— Ó, uram, ezen az utcán soha nem jár scnki.j
A körúton, ott más, ott bizonyos időpontokban
sokan járnak; gyorsan mennek és rögtön el is tűn
nek. Errefelé senki se jön.
— Pedig tegnap este mégiscsak kellett erre
nie valakinek — mondja Wallas.
11
- Tegnap ... — Érezni, hogy az emlékeiben ke-
r , — Hétfő volt?
—Vagy tegnapelőtt, vagy akár a múlt héten:
crt úgy néz ki a dolog, hogy jól előkészítették a
űntényt. Igy például használhatatlan volt a tele-
fon: ez lehet szabotázs is.
—Nem — mondja az asszony egypercnyi gondol-
odás után — , én nem vettem észre semmit.
egnap este egy ballonkabátos férfi valamit bab-
Alt a bejárati kertkapun. Alig lehetett látni, már
majdnem beesteledett. Megállt a sövény szélénél, a
sebéből valami kis tárgyat vett elő, lehetett fogó
agy reszelő, gyorsan bedugta a karját a két felső
ács között, hogy belülről elérje a kapu felső ré-
szét ... Fél percig sem tartott az egész: rögtön visz-
za is húzta a kezét, és ugyanolyan nemtörődöm
éptekkel folytatta az útját.
ivel a hölgy annyira bizonygatja, hogy nem tud
emmit, Wallas arra gondol, hogy elbúcsúzik tőle.
ermészetesen igazán rendkívüli véletlen lett vol-
na, ha éppen a kellő pillanatban ott lett volna az
ablaknál. Sőt, ha jobban belegondolunk, volt-e
egyáltalán „kellő pillanat"? Meglehetősen valószí-
nűtlen, hogy a gyilkosok fényes nappal idejöttek
volna, hogy szép nyugodtan előkészítsék a táma-
dást — felderítsék a helyszínt, álkulcsot készítsenek,
vagy árkokat ássanak a kertben, hogy elvághassák
a telefonvonalat.
Mindenekelőtt azt a Juard doktort kell meghall-
gatni. Csak azután lehet majd — ha erről az oldal-
ról semmi nyomot nem talál és ha a felügyelő sem
tud semmi újat — a bérház más lakóit is kikérdezni.
A legkisebb lehetőséget sem szabad elszalasztani.
Addig is megkérjük Baxnét, ne cáfolja meg a ház-
mester előtt az iirügyül szolgáló mesét.
8*
IIf
 Hogy egy kicsit elnyújtsa a szünetet, mielőtt
folytatná zarándokútját, Wallas még feltesz két-hé.
rom kérdést; különböző zajokra hívja fel a fiatal-
asszony figyelmét, amelyek tudtán kívül is megüt-
hették a fülét: revolverlövés, sietős léptek a kavi-
cson, ajtócsapódás, gépkocsi motorja ... De az asz-
szony tagadólag int, és furcsa kis mosolyával
mondja:
- Ne részletezze túlságosan: a végén még elhite-
ti velem, hogy végignéztem az egész rémes esetet.
Tegnap este egy ballonkabátos férfi valamit ma-
tatott a kapun és ma reggel óta nem hallani a fi-
gyelmeztető csengő berregését, ha kinyitják a ka-
put. Tegnap egy férfi ... A végén nyilván kiadja
majd a titkát. Különben nem is igen tudja, mi
tartja vissza.
Wallas a beszélgetés kezdete óta szeretné vala-
hogy udvarias formában megkérdezni, vajon az
utóbbi napokban sokat volt-e az asszony az ablak-
ban; most feláll. - Megengedi? - Odamegy az ab-
lakkerethez. Bizony, ebben a szobában látta meg-
libbenni a függönyt. Most újra maga elé képzeli a
pásztoros képet, amely helyenként és ilyen közelről
már mintha nem is ugyanaz lenne. Felemeli az
anyagot, hogy jobban lássa.
Ebből az új szögből nézve a gondosan ápolt kert
közepén olyan a villa, mintha valami optikai mű-
szer lencséje lehatárolná. Tekintete felkúszik a
magas kémények, a palatető felé - ezen a vidéken
a palatető előkelő jelleget kölcsönöz a házaknak -,
a faragott kőszegélyekkel csinosan körbefuttatott
téglahomlokzat felé; faragott kő az ablakok felett
kiugró záródísz, az ajtó árkádíve és a négy feljárati
lépcsőfok is. Lentről nem lehet ilyen tökéletesen 61-
vezni az arányok összhangját, az egészben érezhető
szigort - mondhatnánk, szükségszerűséget
melynek egyszerűségét alig-alig zavarja - vagy ta-
IIú
lán éppen kiemeli? - az erkélyek bonyolult vas-
r ácssorozata. Wallas megpróbál valami rajzot kihá-
mozni az egymásba fonódó kacskaringókból, ami-
kor a háta mögött meghallja a lágyan unott hangot,
amint kijelenti, mintha jelentéktelen és a tárggyal
össze nem függő dolog lenne:
- Tegnap este egy ballonkabátos férfi .. .
Wallas az első pillanatban nem is akarta elhinni,
hogy egy ilyen későn jött visszaemlékezés komoly
lehet. Kissé megrökönyödve fordult vissza az asz-
szony felé: most is olyan túl nyugodt volt az arca,
előkelő fáradtság áradt róla. Ugyanolyan társaság-
beli hangon folytatták a beszélgetést.
Wallas tapintatosan hangot adott a csodálkozá-
sának, hogy az asszony előzőleg többször is kijelen-
tette, hogy semmit sem vett észre. Az asszony erre
azt felelte, hogy az ember mindig habozik, mielőtt
valakit a rendőrség kezére adna, de mihelyt kide-
rült, hogy gyilkosról van szó, elhallgattatta az ag-
gályait.
Maradt tehát a legvalószínűbb magyarázat: Baxné
nyugodt külseje kicsit túl élénk képzelőerőt takar.
Ám mintha az asszony kitalálta volna ezt a gondo-
latot - és hogy tanúvallomásának súlyt adjon -,
azt mondta, hogy rajta kívül legalább még egy em-
ber látta a gonosztevőt; mielőtt még kijutott volna
a körútra, egy szemmel láthatóan részeg férfi jött
ki a kis kávéházból - húsz méterre balra -, és eny-
hén dülöngélve elindult ugyanabba az irányba; éne-
kelt vagy hangosan beszélt magában. A gonosztevő
hátrafordult és a részeg valamit odakiáltott neki,
közben nagyon igyekezett utolérni a másikat, de az
többé rá sem hederített, hanem folytatta az útját a
híd felé.
Sajnos, Baxné képtelen volt részletesebb sze-
mélyleírást adni róla: ballonkabátos férfi, világos
I17
puhakalapban. Ami pedig véletlen útitársát illeti,
úgy rémlik, gyakran találkozott vele a negyedben ;
szerinte a környék összes italboltjában ismerhetik.
Wallas az épület másik kijáratán, a Földmérök
utcája felőlin lépett ki, aztán átment az úttesten,
hogy megvizsgálja a kerítés kapuját: meggyőződhe-
tett róla, hogy a riasztóberendezést letörték, hogy
a kapu nyitásakor ne jöjjön létre érintkezés, és úgy
találta, hogy ez kinyújtott karral nem mindennapi
izomerőt igénylő munka lehetett.
Ahogy felpillant, megint ott látja a hímzett csip-
keszemek mögött Baxné körvonalait.
4
— Jó napot — mondja Wallas, ahogy becsukja maga
után az ajtót. A talaj nem válaszol.
Mozdulatlanul áll a helyén. Zömök fclsőteste
szélesre terpcsztett, kinyújtott karjára támaszkodik;
keze a pult szélébe kapaszkodik, mintegy, hogy a
teste előre ne rugaszkodjék — vagy össze ne essen.
Amúgy is rövid nyaka teljesen eltűnik felhúzott
válla között; a feje majdnem fenyegetően lóg előre,
a száját kicsit beharapja, a tekintete üres.
— Nincs valami meleg ma! — mondja Wallas,
csak hogy mondjon valamit.
Odamegy az öntöttvas kályhához, de az ő test-
tartása kevésbé riasztó, mint ennek az óvatosságból
a pultja mögé zárkózó szelindeknek. Az izzó fém
felé tartja a kezét. Nyilván jobban tenné, ha m á-
sutt érdeklődne az iránt, amit meg akar tudni.
— Jó napot — mondja ekkor egy hang a háta
mögött, borízű, de jóindulattal teli hang.
A terem nem valami világos, és a fafűtéses kály
ha, amelynek havas időben rossz a huzatja, kékes
köddel sűríti a levegőt. Wallas, amikor bejött, nem
a I`9
vette észre a férfit. A szoba sarkában levő asztalra
omolva ül a magányos vendég, s most örül, hogy
végre akadt valaki, akivel beszélhet. Őneki pedig
me g kell ismerkednie a részegessel, akit Baxné ön-
igazolásképp említett. De az most őt nézi, kinyitja
a száját, és esetlen nehezteléssel mondja:
— Tegnap miért nem akartál dumálni?
Én? — kérdi Wallas meglepődve.
A, hát azt hiszed, nem ismerlek meg? — kia-
bálja a férfi, és az arcát nevető fintor deríti fel.
A pult felé fordul, és megismétli: — Azt hiszi, nem
is merem meg!
A talaj továbbra is üres tekintettel, mozdulatla-
nul áll.
—Maga ismer engem? — kérdi Wallas.
—De ismerlek ám, öregem! Még ha nem is vol-
tál valami udvarias ... — fontoskodva számol az
ujján — tegnap.
—Ó — mondja Wallas —, itt valami tévedés le-
het.
—Azt mondja, tévedés! — üvölt a részeg a tulaj
felé. — Hogy én tévedek!
És mennydörgő hahotára fakad.
Ahogy kicsit lecsillapodik, Wallas érdeklődni
kezd, csak hogy belemenjen a játékba:
—Hol is volt csak? És hány órakor?
—Na, az órával engem nem szabad cukkolni!
Sose tudom, hány óra ... Még nem volt egészen
sötét. És itt
.. volt, itt ... itt ... itt ... ahogy kimen-
tem innét
A jóember minden újabb „itt"-nél hangosabban
sikolt, ugyanakkor jobb karjával bizonytalan, szé-
les mozdulatokkal az ajtó irányába mutogat. Az-
tán hirtelen megnyugszik, és majdnem halkan te-
szi hozzá, szinte magamagának:
—Ugyan hol lett volna?
Wallas lemond róla, hogy kihúzzon belőle vala-
mit, de a terem kellemes hőmérséklete miatt mégi s
marad még. Leül a szomszéd asztalhoz.
—Tegnap abban az időpontban én több mint
száz kilométerre voltam innét .. .
A felügyelő lassan ismét dörzsölni kezdi a te-
nyerét:
—Természetesen! A jó gyilkosoknak talán;
mindig alibijük?
Elégedett mosoly. Most a két kövérkés kéz szét-
terpesztett ujjakkal az asztalra simul .. .
— Hány órakor? — kérdi a részeg.
—Akkor, amikor maga mondja.
— Hiszen éppen ez az, én nem mondtam, hány
órakor! — kiált fel diadalmasan a részeg. — Fizetsz
egy rundot.
„Fura egy játék" — gondolja Wallas. De nem
mozdul. A tulaj most megrovó pillantással néz ra.
— Nem igaz az egész — vonja le a következtetést
a részeg, fáradságos agymunkával töltött percek
után. Méregeti Wallast, és megvetően hozzáteszi:
— Még csak kocsid sincs.
—Vonattal jöttem — mondja Wallas.
—Vagy úgy — mondja a részeg.
Jókedve elszáll; mintha kimerítette volna a vita,
Azért még tolmácsolja a tulajnak, de egészen ko-
mor hangon:
— Azt mondja, vonattal jött.
A tulaj nem felel. Most másképpen áll: a feje
felemelve, a karja lelóg, látni rajta, hogy cselekedni
készül. Tényleg, felkapja a törlőrongyát és végig-
húzza egypárszor a pulton.
— Mi a különbség — kezdi nehézkesen a ré-
szeg —, mi a különbség a vasút ... a vonat és egy
üveg fehér bor között?
A pohárnak beszél. Wallas gépiesen töri a fejét
a különbségen.
— Nos? — veti oda hirtelen a szomszédja, akit
közben felvidított a győzelem lehetősége.
—Nem tudom — mondja Wallas.
—Szóval szerinted semmi különbség? Hallja-e,
főnök, szerinte nincs különbség!
—Én ezt nem mondtam.
—De igen! — ordítja a részeg. — A főnök a tanú
rá! Azt mondtad! Fizetsz egy rundot!
—Fizetek egy rundot — egyezik bele Wallas. —
Főnök, adjon két pohár fehér bort.
—Két fehéret! — ismétli a társa, újra jókedvre
derülve.
—Ne fáradj — mondja a tulaj —, nem vagyok
süket.
A részeg egy hajtásra kiitta a poharát. Wallas
csak most kezdi inni a sajátját. Csodálkozik, hogy
olyan jól érzi magát ebben a koszos ivóban; vajon
csak azért, mert meleg van? Az utca éles levegője
után enyhén zsibbadt, jó közérzet járja át a testét.
Úgy érzi, tele van jóindulattal ez iránt a részeg
csavargó iránt, sőt még a tulaj iránt is, aki pedig a
legkevésbé sem igyekszik elnyerni senki rokonszen-
vét. Le nem venné a szemét a vendégéről, annyi
gyanakvást sűrít a tekintetébe, hogy végül Wallas
mégiscsak egy kicsit zavarba jön tőle. A találós
kérdések kedvelője felé fordul, de azt, úgy látszik,
az imént betermelt bor visszasüllyesztette komor
töprengéseibe. Wallas, reménykedve, hogy felvidít-
ja, megkérdezi:
—Nos, mi a különbség?
—Milyen különbség? — Most mintha teljes sö-
tétség borulna a részegre. — Mi között?
—Hát a vonat és az üveg között?
—Ja, igen ... az üveg ... — mondja lagymata-
gon a másik, mintha nagyon messziről jönne visz-
I2I
sza. — A különbség ... Nos, óriási a különbség
A vonat! A kettő egyáltalán nem ugyanaz . . .
Nyilván jobb lett volna előbb kikérdezni, és csak
utána adni neki inni. A jóember most tátott száj-
jal bámul az űrbe, egyik könyöke az asztalon, arra
támasztja elbutult fejét. Érthetetlen szavakat mo-
tyog; aztán nyilvánvaló erőfeszítéssel, hogy világo-
san ejtse a szavakat, sikerül elmondania, persze
szünetekkel és újrakezdésekkel:
—Ne nevettesd ki magad a vonatoddal ... Ha
azt hiszed, hogy nem ismertelek meg ... Nem is-
mertelek meg ... Épp amikor innét kimentem
Együtt mentünk egész úton ... egész úton ... Túl
kényelmes lenne! Nem elég más kabátot felvenni
Ezek után homályosabbá válik a monológ. Vala-
mi talált gyermekre hasonlító szó többször is előfor-
dul, nem tudni, mi az értelme.
A részeg félig alszik az asztalon, még néhány
érthetetlen mondaton kérődzik, amelyeket felkiál-
tások és súlyosan visszahulló vagy az emlékek kö-
dében szertefoszló, elmosódó mozdulatok szakíta-
nak félbe.
Magas, ballonkabátos alak megy előtte a kerítés
mellett.
—Hé! Nem hallasz? Hé! Barátocskám!
Ez tisztára süket!
—Hé, te! Hé!
Na, végre meghallotta.
—Várjál már egy kicsit! Találós kérdésem van a
számodra!
Ajjaj! nem valami kedves fickó. Fura, mennyi-
re nem szereti senki a találós kérdéseket.
—Hé, várj meg! Majd meglátod: nem nehéz.
Nem nehéz! Senki se találja ki őket.
—Hé, barátocskám!
I22
—Na, jól megfuttattál!
A férfi hirtelen mozdulattal kirántja magát a
orításából.
sz
—jól van, na! Ha nem akarod, hogy karon fog-
alak .. . Ejnye, ne menj már olyan gyorsan! Hadd
j
fújjam ki magam, hogy eszembe jusson a kérdés . . ,
Ám a másik fenyegető félfordulatot tesz, és a ré-
szeg egylépésnyire eltávolodik tőle.
— Melyik az az állat .
.
Elcsuklik a hangja, ahogy észreveszi a férfi
riasztó arcrándulását: szemmel láthatóan arra ké-
. . .
szül, hogy miszlikbe aprítsa. Okosabbnak tartja, ha
v isszavonul, közben csillapító szavakat mekeg; de
. ..
amint a másik megint útnak indul, miután a hatást
kielégítőnek találta, a részeg ismét a nyomába sze-
gődik, ott trappol és nyöszörög mögötte.
— Ej, hová sietsz annyira! ... Hé! ... Ne menj
olyan gyorsan! ... Hé! ...
A járókelők megállnak, utánuk fordulnak, félre-
állnak, hogy utat engedjenek ennek a meghökkentő
párnak: a magas, erős férfi — csak úgy feszül rajta
a ballonkabát, világos posztókalap van a fején,
amelynek lehajtott karimája eltakarja az arca felső
részét — biztos léptekkel, lesunyt fejjel megy, keze a
zsebében; különösebben nem is siet és mintha a
legcsekélyebb figyelemre sem méltatná azt a sze-
mélyt — pedig érdekes alak —, aki hol jobboldalt,
hol baloldalt, a legtöbbször mögötte üget, váratlan
kanyarok tömegét írja le, úgy látszik, kizárólag
azért, hogy a másik mellett egyáltalán megálljon a
,két lábán. Különben úgy-ahogy sikerül is neki, de
komoly tornamutatványok árán, közben kétszer-há-
romszor annyi utat lohol be, mint amennyi szüksé-
ges lenne, olyan hirtelen megugrásokkal és fékezé-
sekkel, hogy az ember minden pillanatban attól fél,
hogy orra esik. Az állandó nehézségek ellenére,
amelyekkel lépten-nyomon megküzd, még kiselő-
123
adásokat is tart, igaz, hogy töredékeseket, de mind_
szalagok örvénye ropköd elő, amivé végül is az öl-
végig kivehetőek bennük egyes mozzanatok: „Hé► ' tözete maradványai szétfoszlottak.
várj meg ... találós kérdést feltenni ..." és valami A kis embernek sikerül őrült erőfeszítéssel el-
„talált gyerek"-hez hasonló. Nyilvánvaló, hogy so. k a pni a férfi egyik karját; teljes erővel ráakaszko-
kat ivott. Alacsony, pocakos; meghatározhatatla n dik, eltökélte, hogy nem hagyja kicsúszni a keze
ruhadarabokba van bugyolálva, azok is többnyire közül; Wallas hiába akarja lerázni, már nem tud
cafatokban lógnak rajta. zabadulni. A részeg akkora erővel kapaszkodik
s
Am az előtte haladó férfi idönként minden elő- belé, amekkorát senki se nézett volna ki belőle;
zetes figyelmeztetés nélkül hátrafordul, és a részeg am amikor egy görcsös rángásban a feje a földhöz
ember rémülten hátrál egy lépést, hogy ütőtávolsá- ütődik, hirtelen elengedi őt, a keze kinyílik és a
gon kívül kerüljön; aztán, mihelyt úgy találja, teste elnyúlva, élettelenül zuhan a földre .. .
csökkent a veszély, csökönyösen lohol tovább, is- A tulaj nem hatódik meg különösebben a jele-
mét igyekszik utolérni a másikat, sőt néha bele is neten. A részeg valószínűleg nem először kap ilyen
próbál kapaszkodni, hogy visszatartsa, vagy pedig rohamot. Erős marok rántja fel és teszi vissza a
egy lépéssel lehagyja, hogy egy másodperc múlva székére, közben egy nedves törlőruha abban a pil-
megint messze a háta mögött trappoljon — mintha lanatban feléleszti. A jóember mintha varázsütésre
az időt akarná utolérni. meggyógyult volna; végigsimít az arcán, mosolyog-
va körülnéz, és kijelenti, szavait a tulajhoz intézve,
Most mar majdnem teljesen beesteledett. A gyére>4 aki közben visszament a pultjához:
elszórt gázlámpákból és a néhány üzletből előszü — Engem is meg akart ölni!
remlő fény csak kétes, foszlányos világosságot ad, Mivel úgy látszik, nem haragszik rá a gyilkos-
azt is átkelőhelyek keskenyebb-szélesebb sávjával sági kísérlet miatt, Wallas, akit kezd érdekelni ez
szegélyezett fekete foltok szakítják meg, ahová az ember, kihasználja az alkalmat, hogy néhány fel-
nem szívesen merészkedik be az ember. világosítást kérjen az esetről. Szerencsére a részeg-
A kis, imbolygó ember mégis makacsul követi a nek most sokkal világosabb a feje, mint az esése
másikat, bár talán véletlenül kezdett ebbe a vál- előtt; figyelmesen hallgatja és szívesen válaszol a
lalkozásba, és maga se tudja meg soha, mi indítot- kérdésekre: igen, tegnap este sötétedés után talál-
ta rá. kozott Wallasszal, amikor kilépett ebből a kávé-
Az elérhetetlen, széles hát lassan-lassan félelme- házból; követte, utolérte és elkísérte, bár Wallas
tes méreteket ölt. A pici, L alakú szakadás a bal- nem volt valami barátságos; a kelleténél kicsit na-
lonkabát jobb vállán annyira megnő, hogy most a gyobb, világos posztókalapot viselt és szűk ballon-
kabát egyik szárnya teljesen leválik, és úgy lobog kabátot, amelynek a bal vállán L alakú szakadás
az ember után, mint egy templomi zászló, viharos volt.
csattogással és szárnyalással veri a lábát. A kalapja
„Tegnap este egy ballonkabátos férfi ..." Szó-
pedig, amely már az előbb is egészen belecsúszott
val ő volt a részeg csavargó, akit Baxné látott az
a képébe, most hatalmas haranggá nő, ahonnét ablakából, és maga a gonosztevő nem
lenne más,
mint egy óriási medúza csápjai, összegabalyodott Mint ...
Wallas nem tudja megállni, hogy el ne
1 24
12j

mosolyodjék a lehetetlen következtetésen. Ki I
het-e egyáltalán jelenteni, hogy az illető rá haso
lít? Nehéz megbízni egy ilyen tanú ítélőképessé
gében.
Ez itt mindenesetre csökönyösen összetévesz
őket, bár Wallas újra meg újra tagadja a dolg o
Épp elég sokáig ment mellette az illető - mon
ja -, hogy másnap is felismerje. Az útvonalukra
natkozó meglehetősen bizonytalan utalások szerint
valószínűleg először a Brabanti utcán mentek, az-
tan véges-végig a Janeck utcán, egészen a körútig,
ahol is Wallas állítólagos alteregója a részeg sze-
rint bement egy postahivatalba.
A részeg pedig állítólag visszajött inni a Szövet-
ségesekbe.
A tulaj úgy találja, itt valami bűzlik: miért nem
akarja elismerni ez az alak, hogy látták előző nap?
Nyilván valami titkolnivalója van ... Tegnap este?
Ő a tettes! Éppen akkor jött ki a kis villából, ami
kor az öreg meglepte; elment vele a város másik
végébe, hogy megszabaduljon tőle, aztán pedig nyu-
godtan visszajött ide aludni. Most persze nagyon
szeretné tudni, mire emlékszik a másik a kirucca-
násból. Valószínűleg még túl jónak is találja az em-
lékezőtehetségét, hiszen épp most próbálta meg ki-
nyírni: beverte a fejét ... ez a legegyszerűbb . . .
Egészen biztos, hogy ő a tettes.
Sajnos azonban az időpontok nem egyeznek:
amikor az öreg cseléd iderohant, hogy a mentőket
hívja, lehetett úgy ... Akkor is jobb óvatosnak len-
ni és rögtön bejelenteni ezt a furcsa vendéget a
rendőrségen; ha délig nem jelenti, meg is büntethe
tik a hanyag szállodatulajdonost, és ha bármi tör.
tépnék . . .
A tulaj fogja a telefonkönyvet, hosszasan tanul' a levéltárcáját, hogy megmutassa a személyazonos-
126
ányozza, közben a pult fölött gyanakvó pillantá-
kat vet az asztalok felé. Végül tárcsáz.
- Halló! Idegeneket ellenőrző hivatal?
Egyidejűleg vádló pillantással bámul Wallasra.
- Itt a Szövetségesek kávéház, Földmérők utcá-
Io . Egy vendéget akarok bejelenteni.
. .
Hosszú szünet. A részeg elképesztően nagyra tat-
a száját. A pult mögül hallatszik, amint egy víz-
j apb61 egyenletesen csöpög a víz a kagylóba.
;
' - Igen, naponként, és egy szoba.
- Előfordul.
- Majd elküldöm a bejelentőt, de jobb szeret-
ném, ha a lehető leghamarabb rendeznénk a dol-
got ... Főleg mivel az illető nem az a kimon-
dott.. .
Az a gátlástalanság, ahogy ez az ember az ő je-
lenlétében róla beszél, annyira meghökkentő, hogy
Wallas már majdnem tiltakozik - amikor ismét a
ölébe cseng a felügyelő ironikus hangja:
- Hogy bizonyítja, ha nincs bejelentve?
Végül is, ha a tulaj azt hiszi, árt neki, hát téved:
éppen ellenkezőleg, ha elmulasztaná bejelenteni,
lehetővé tenné, hogy Laurent folytassa kisded tré-
fálkozását. És annál a furcsa emberkénél sohase le-
het tudni, hol ér véget a tréfa, se azt, hogy hol kez-
dődik. Bár Wallas úgy találja, nemigen van értel-
me, hogy odafigyeljen ezekre az apróságokra, bizo-
nyos elégtétellel tölti el, hogy ezen a ponton igazol-
ták a szavait.
- Wallasnak hívják. Dupla ve, a, két el, sz.
Wallas. Legalábbis ő ezt állítja.
-
Tudatosan bántó ez a mondat - sőt, sértő - , és
ahogy a tulaj közben végigméri a vendégét, ezzel
végül arra kényszeríti, hogy közbelépjen. Előveszi
I 27
sági igazolványát a szállásadójának, de alig kezdi
meg a mozdulatot, eszébe jut a hivatalos okiratot tele fiókban kezd kutatni. A bejelentőlapjait kere-
levő fénykép: egy nálánál jóval idősebb egyént a
rázol, aki a tömör, barna bajusza miatt operettb
törökre hasonlít.
Ez a nagyon is feltűnő különös „ismertetőj
természetesen összeegyeztethetetlen volt Fabiusn
a felderítő ügynökök külső megjelenéséről alkot
elképzelésével. Wallasnak le kellett vágnia a
juszát, és ettől az arca teljesen megváltozott, m
fiatalodott, idegenek számára szinte felismerhe
len lett. Még nem volt ideje, hogy kicseréltesse
régi iratait; ami pedig a rózsaszín igazolványt ill
— a minisztériumi belépőt — természetesen lehe
,
leg nem kell használnia.
Úgy tesz hát, mintha megnézne valamit a tar
jából találomra előhúzott jegyen — a vonatje
visszaútra jogosító szelvényén —, és az egésze
világ legtermészetesebb arckifejezésével visszadu
ja a zsebébe. Tulajdonképpen úgy viselkedik, mi
aki nem is hallja, mi folyik a telefonnál.
Különben a tulaj veszi észre, hogy a gyanúsít
tásai kezdenek ellene fordulni, és a vonal más
végén feltett kérdések kezdik kihozni a sodráb
— De nem, hiszen mondom, hogy tegnap este
kezett!
— Igen, csak ma éjszaka! Ha a tegnap éjszakára nem is tudja, tényleg látott-e valamit. Am a köd-
kíváncsi, kérdezze meg tőle.
—Én mindenesetre figyelmeztettem magukat!
A részeg is szeretné elmondani a magáét; fé
felemelkedik a székről:
—Engem meg meg akart ölni! ... Hé! Azt
mondja meg nekik, hogy engem meg akart ölni!
De a tulaj válaszra sem méltatja. Leteszi a ka
lót, visszamegy a pultja mögé, és egy papírok
1 2$
i de már nagyon régen nem volt rájuk szüksége,
most nehezen találja meg őket. Ha majd végre
alász egy pecsétes, sárga, régi papírt, Wallasnak
kell töltenie, fel kell mutatnia a személyazonos-
i igazolványát, meg kell magyaráznia az átala-
lását. Csak azután mehet el, hogy megkérdezze
ban a postahivatalban, nem láttak-e tegnap este
ballonkabátos férfit
. . .
A részeg akkor majd újra elalszik a széken, a tu-
végighúzza a törlőruhát az asztalon, és a mo-
gatókagylóban elmossa a poharakat. Ezúttal gon-
sabban zárja majd el a vízcsapot, és a cseppek,
elyek metronómiitemre csapkodták a víz felszí-
nem csöpögnek tovább.
A jelenetnek vége lesz.
`Szélesre terpesztett, kifeszített karjára támaszko-
zömök fclsőtesttel, a pult szélét markoló kézzel,
relógó fejjel, kicsit félrefitult szájjal a tulaj to-
bb bámul majd a semmibe.
kvárium zavaros vizében futó árnyak suhan-
nak — hullámmozgás, melynek körvonaltalan léte
magamagától szétfoszlik — és aztán az ember már
,
folt megint felbukkan és két-három kört ír le a
nyben, hogy hamarosan ismét visszatérjen és bele-
olvadjon az algafüggöny mögött a protoplazma-
lységbe. Egy végső, gyorsan elenyésző kavargás
pillanatra megremegteti a tömeget. Ismét nyu-
t minden. Míg csak hirtelen elő nem bukkan egy
alak, és álomarcát az üveghez nem tapasztja . .
uline, az édes Pauline ... alig pillantotta meg;
Már ő is eltűnik, hogy átadja a helyét más kísérte-
A radirok 129
teknek és káprázatoknak. A részeg találós kérdést
tesz fel. Vékony ajkú férfi ül a széken, nyakig sz o .
rosan begombolt,felöltőben, egy csupasz szoba kö-
zepén. Mozdulatlan arca, térdén összekulcsol
kesztyűs keze a legkisebb türelmetlenségről s
árulkodik. Van ideje. Semmi meg nem akadályo
hatja, hogy megvalósuljon a terve. Látogatót vá
nem egy nyugtalan, menekülő, jellemerő nélkü
ember látogatását, hanem olyan valakiét, akire szá.
míthat az ember: őrá bízza a ma esti, a második
feladat végrehajtását. Az elsőnél a háttérben tar-
tották, de munkáját hiánytalanul elvégezte; Gari-
nati pedig arra sem volt képes, hogy eloltsa a vil-
lanyt, holott mindent aprólékos gonddal előkészí-
tettek a feladat végrehajtásához. Ma meg még a rá-
bízott ember is kicsúszik a keze közül.
—Hány órakor?
— Fogalmam sincs róla — mondja a tulaj.
—Nem látta, amikor elment?
— Ha láttam volna, tudnám, hány órakor
ment el!
A tulaj a pultjára támaszkodik és azon töpreng,
vajon értesítenie kell-e Wallast erről a látogatásról.
Nem. Csak intézzék el a dolgaikat egymás között:
őrá ugyan semmi üzenetet nem bíztak.
Különben is, Wallas már kiment a kis kávéház-
ból, hogy ismét színre lépjen.
6 utcán, így fellép a vaslépcsőre és leül bent a kocsi-
Wallas megint a híd felé megy. Havas ég alatt nyú-
lik el előtte a Brabanti utca és házainak szigorú
-
homlokzatsora. Most minden alkalmazott a számla
könyvek és a számológépek előtt ül és dolgozik: a
számok oszlopokba rendeződnek, a fenyőrönkök
magasra halmozódnak a rakpartokon; gépies kezek
13 0
irányítják a darukat, a csigasorokat, az összeadó
é k billentyűit, másodpercnyi időveszteség nél-
g pe
k;;l, zökkenő és hiba nélkül; teljes üzemmel dolgo-
k a fakereske dés.
Az utca kihalt és csendes, mint kora reggel. Csak
kapuk előtt, az aranyfeliratos fekete táblák alatt
ló autók árulkodnak a téglafalak mögött folyó
u nkáróL
A többi változás — ha van egyáltalán —
áthatatlan: a lakkozott fakapuk ugyanolyanok,
yanúgy trónolnak az öt lépcsőfok fölötti beugró-
an, nem változtak a függönytelen ablakok sem —
)rettő baloldalt, egy jobboldalt, és fölöttük négy tel-
j esen egyforma, négyszögletes nyílásokkal ellátott
melet. A munkához kicsit sötét van ezekben az
irodákban, ahol — takarékosságból — nem gyújta-
ak villanyt, és a rövidlátó arcok a vaskos számla-
"nyvek fölé hajtják szemiivegiiket.
Wallas érzi, hogy mélységes kimerültség lesz úr-
rá rajta.
hogy átmegy a körutat kettészelő csatornán, meg-
1, hogy megvárja, míg elmegy előtte a villamos.
Elöl a járat számát jelző táblán 6-os számjegy
van, cinóber alapon sárga színnel. Az új festéstől
csillogó kocsi pontosan ugyanolyan, mint amelyik-
kel ma reggel ugyanezen a helyen találkozott. Mint
ma reggel az a másik, ez is megáll Wallas előtt.
Wallasnak nincs kedve megtenni azt a hosszú,
unalmas utat, végig a Brabanti utcán és a Jancck
ban: ez a villamos csak közelebb viheti a céljához.
Wallas nézi, mint vonulnak el előtte a csatorna
rtján sorakozó házak.
Am amikor a kalauz már hozzá közeledik, Wal-
s észreveszi, hogy tévedett: a 6-os villamos nem
körúton folytatja az útját, ahogy ő hitte; ellenke-
cg, az első megálló után rögtön letér róla, hogy
13i
bevegye magát a déli külvárosba. Es mivel a körút-
nak ezen a nem nagyon forgalmas szakaszán, amely
a Janeck utca másik végéhez visz, egyetlen villam os
sem jár, Wallas meglehetősen tanácstalan — a pos.
tahivatal, amiről a részeg beszélt, a Janeck utcába n
van. A kalauz húzza ki a bajból, megmutatja neki a
várost behálózó közlekedési vonalak térképét: Wal-
las ahelyett, hogy egyenest a postára menne, előbb
Juard doktor klinikájára néz be — és ez minden
szempontból előnyösebb. A 4-es villamos, amelyre
a következő megállónál lehet átszállni, arrafelé v i.j
szi majd.
Megköszöni, kifizeti a jegy árát, és leszáll.
Körülötte most is ugyanolyan a díszlet: a körút,
a csatorna, a szabálytalan épületek ...
— Erre azt mondta neki a nő, hogy ha így van, ak-
kor szedje a sátorfáját!
—Es a férfi elment?
— Dehogy ment. Nagyon szerette volna tudni,
vajon igaz-e, amit a nő elmesélt neki. Először azt
mondta, hogy hülyeség az egész, meg hogy nem hi-
szi el és hogy majd meglátják; de mikor megértette,
hogy a többiek nemsokára visszajönnek, megijedt,
hogy rossz vége lesz a dolognak, és eszébe jutott,
hogy vásárolnia kell. Vásárolni! Ismerjük a vásár-
lásait. Erre tudod, mit válaszolt neki a nő? „Csak
ne rohanj olyan nagyon — azt felelte neki —, mert
még megjárod és aztán fizethetsz!"
—Ó, és mit akart ezzel mondani?
— Hát hogy még találkozhat a másikkal, érted:
a kocsiról van szó meg az összes többi cuccról!
—Na de ilyet!
Wallas menetirányban ül, az ablak mellett; a
jobbján üres a hely. A két hang — népi csengésű
női hangok — a mögötte levő ülésről jön.
raz
_ „Sok szerencsét", ezt kiabálta utána, amikor
elment.
—Es a férfi találkozott a másikkal?
—Hát ezt még nem lehet tudni. Mindenesetre,
ha találkozott vele, nagy patália lehetett!
—Na de ilyet ...
—Holnapra mindenesetre megtudjuk, remé-
lem.
Úgy látszik, sem az egyik, sem a másik asszony-
nak nem fűződik különösebb érdeke az ügy megol-
dásához. A szóban forgó szereplők nem a rokonaik,
nem is a barátaik. Sőt, azt is érezni, hogy a két
asszony élete nincs kitéve ilyen drámai események-
nek, hanem arról van szó, hogy a kisemberek sze-
retik a nagy bűnözők és a királyok életének dicső
eseményeit bogozgatni. Hacsak nem egyszerűen va-
lamelyik napilap folytatásos regényéről beszéltek.
A villamos szigorú építmények lábánál kanyarog,
azután a központi kerületekbe jut, amelyekről Wal-
las már megállapította, hogy viszonylag kellemes
részei a városnak. Útközben megismeri a prefektú-
rához vezető Berlin utcát. A kalauz felé fordul, aki
majd szól, hogy mikor kell leszállnia.
Az első dolog, amit megpillant, egy élénkpiros táb-
rajta hatalmas nyíl alatt ez a felirat:
A VICTOR HUGO PAPIRUZLETBEN
Minden megvan
Tanuláshoz
Raizboz
Irodába.
Victor Hugo utca 2/b
(innen too méterre balra)
Minőségi írószerek.
I;;
Ezzel a kitérővel messzebb kerül a klinikától,
mivel nincs percre kiszámítva az ideje, elindul a j
zett irányba. Befordul egy másik reklámtábla pá
rancsára -, és meglát egy üzletet, melynek ultra m
dern stílusa és reklámozási igyekezete elárulja, ho
nemrég nyílt meg. Különben fényűzése és nagy m
retei eléggé meglepőek ebben a kicsit félreeső, bá
a város nagy ütőereinek közelében fekvő kis utcá.
ban. A kirakati rész - műanyag és alumínium - ri
kítóan új, és bár a bal oldali kirakat csupán me
lehetősen mindennapi golyóstoll-, levélpapír- és
kolásfüzet-kiállítás, a jobb oldali feltétlenül mag
ra vonja az arra őgyelgők figyelmét: egy „művészt
ábrázol, amint „természet után" rajzol. A kirakat
baba szorgalmasan dolgozik a festőállványa elő
munkanadrágja merő festékfolt, az arcát nem is la
ni a „bohémes", hatalmas szakálltól, éppen hátra
lép egy kicsit, hogy pillantásával egyszerre fehilelje j
művét és modelljét, így végzi az utolsó simításokat)
egy rendkívül finom vonalú tájképgrafikán, amely
valójában egy mestermű másolata lehet. Dombot
ábrázol, rajta egy görög templom romjai emelked-
nek ciprusok között; az előtérben itt is, ott is osz-!
loptöredékek hevernek; távolabb, a völgyben, dia-
dalíveivel és palotáival egy egész város tűnik elő -
mindez, a távolság és a zsúfoltság ellenére, ritka
gondos részletességgel van ábrázolva. Am a férfi'
előtt a görögös táj helyett díszlet gyanánt egy hu-
szadik századi városi útkereszteződés hatalmas
fényképlenyomata trónol. A kép minősége és iigYo
elhelyezése annál is inkább meghökkentő valóságot
kölcsönöz a látképnek, mivel éppen annak a rajt
nak a tagadása, amelyet állítólag reprodukál; b
Wallas hirtelen felismeri a helyet: a magas épült
tokkel körülvett villa, a vaskerítés, a kecskerág
sövény a Földmérők utcájának a sarkán levő
gánvilla. Hát persze.
134
Wallas belép.
- Nahát! - kiált fel -, furcsa egy kirakatuk van!
_ ugye, milyen jópofa?
A fiatalasszony teljesen elragadtatott kaccantás-
1 fogadja.
- Tényleg - hagyja rá Wallas - elég különös.
- Felismerte? Téba romjai.
- Főleg a fénykép megdöbbentő. Nem gondolja?
_ b, persze. Nagyon jó fénykép.
Az arca inkább arról árulkodik, hogy semmi kü-
öset nem talál benne. De Wallas többet szeretne
ni róla:
- Bizony az - mondja -, szakértő munkája.
- Az, természetesen. A nagyítást egy ilyen mun-
ra felszerelt laboratóriummal csináltattam.
- A negatívnak is rendkívül tisztának kellett
ennie.
- Igen, valószínűleg.
Az eladónő most már udvariasan hivatalos te-
kintete azt kérdezi: „Mit parancsol, uram?"
- Egy radírgumit szeretnék - mondja Wallas.
- Igen. Milyen fajtát?
Hát éppen ez az. Wallas megint nekilát, hogy
elmondja, milyen radírt keres: puha, könnyű, mor-
zsolható legyen, amely nem formátlanodik cl, ha
összenyomják, hanem porrá dörzsölhető; könnyen
elvágható radírt, amely a törés mentén fényes és si-
ma, mint a gyöngykagyló. Hónapokkal ezelőtt lá-
tott egy ilyet egy barátjánál, de az nem tudta meg-
mondani, honnét való a radír. Azt hitte, könnyű-
szerrel vehet magának ilyet, de azóta is hiába kere-
si.
Sárgás kocka volt, két-három centiméteres élek-
kel, enyhén lekerekített sarkokkal - talán a hasz-
nálattól. A gyártó cég neve az egyik lapjába volt
belenyomva, de már nem lehetett elolvasni, annyira
e
lmosódott: csak a két középső betűt tudták kisila-
135
bizálni: „di"; legalább két betű lehetett előtte és
kettő utána.
A fiatalasszony megpróbálja kiegészíteni a nevet,
de nem sok sikerrel. Jobb híján megmutogatja az
üzlet összes radírját — és igazán szép gyűjteménye
van —, meleg szavakkal dicséri mindegyik előnyeit,
Am mind vagy túl puha, vagy túl kemény: „kenyér-
galacsin" radírok, amelyek annyira formálhatóak
mint a plasztilin, vagy pedig szürkés, száraz anyag-
ból készültek, az ilyen viszont kaparja a papírt
legjobb esetben tintaradírnak jó; aztán közönsége s
ceruzaradírok, fehér vagy nem fehér gumiból, hosz•
szabb-rövidebb téglalapok.
Wallas habozik, hogyan kanyarodjon vissza ah-
hoz a témához, ami annyira foglalkoztatja: még úgy
nézne ki, mintha csak azért jött volna, hogy isten
tudja, milyen felvilágosításokat szerezzen a villa
fényképéről, és még egy apró kis radírgumira sem
akar költeni, inkább hagyja, hogy az egész boltot
felforgassák egy titokzatos márkájú, képzelt tárgy
miatt, amelynek képtelenek voltak kiegészíteni a
nevét — és nem véletlenül! Ravaszsága nagyon is
átlátszó lenne, mivel a névnek csak a középső szó-
tagját adta meg és így áldozatának szinte megtil-
totta, hogy kételkedjék a cég létezésében.
Megint kénytelen lesz tehát venni egy radírt,
akármilyet, amivel aztán nem tud mit kezdeni, lé-
vén nyilvánvalóan másféle, mint amit 6 keres, és
mivel másmilyenre egyáltalán nincs szüksége — még
akkor sem, ha bizonyos tulajdonságai hasonlítanak
is rá —, neki csak az kell.
— Ezt kérem — mondja -; talán ez is megfelel
a célnak.
—Meglátja, nagyon jó radír. Minden vásárló
meg van vele elégedve.
Semmi értelme tovább magyarázkodni. Most
vissza kellene terelni a beszélgetést a ... De a szín•
1 36 . r 37
játék olyan gyorsan pereg tovább, hogy nemigen jut
ideje a gondolkodásra: „Mennyivel tartozom?"
Előveszi a tárcájából a bankjegyet, cseng a márvá-
n yon az aprópénz ... Téba romjai ... Wallas meg-
kérdezi :
—Lehet metszetekről reprodukciókat kapni?
—Nem, pillanatnyilag csak képes levelezőlap-
;aim vannak. — Rámutat két telerakott forgatható
képeslaptartóra. — Ha óhajtja, nézegesse meg: van
néhány múzeumi festmény; az összes többi a város-
ról vagy a környékről készült. De ha érdekli önt a
dolog, jó párat én fényképeztem. Nézze csak, csi-
náltattam egyet azzal a negatívval is, amelyikről az
előbb beszéltünk.
Kihúz egy képeslapot és odaadja neki. Tényleg
erről készült a kirakatbeli is. Az előtérben ezen még
a csatornapartot alkotó kockakövek is látszanak,
meg a korlát vége a kis forgóhíd feljáratával.
Wallas arcán csodálattal teli kifejezés Omlik el:
—Nagyon szép villa, nem gondolja?
—Hát istenem, szépnek szép — felel nevetve az
asszony.
És Wallas elmegy, magával viszi a képes levele-
zőlapot — amelyet a bejövet ráhalmozott dicséretek
után mindenképpen meg kellett vennie — és a kis
radírgumit, amely most már ott pihen a reggel vá-
sárolt mellett a zsebe mélyén — az is legalább olyan
felesleges, mint ez a másik.
Wallas siet; már majdnem dél lehet. Ebéd előtt
még lesz ideje Juard doktorral beszélni. El kell ka-
nyarodnia balra, így jut a Korinthosz utcába, de
ezen az oldalon az első utca csak egy másik kereszt-
utcába visz, és félő, hogy eltávolodik a céltól; in-
kább elmegy a következő kereszteződésig. A klini-
kán tett látogatása után megkeresi azt a postahiva-
talt a Janeck utca végén; oda gyalog is mehet, nincs
.
nagyon messze. Először is meg kell tudnia a ponto s
időt.
Az úttest közepén éppen ott áll egy szolgálato s
rendőr, nyilván azért, hogy egy iskola kijárata előtt
a forgalmat irányítsa (nincs itt elég kocsi, ami kü-
lönben indokolná a jelenlétét ennél a másodlago s
jelentőségű útkcreszteződésnél). Wallas néhány le-
pést tesz visszafelé, és odamegy a rendőrhöz. Az
katonásan tiszteleg.
— Mondja meg, legyen szíves, hány óra van?
kérdi Wallas.
— Negyed egy — feleli a férfi habozás nélkül.
Talán éppen most nézte meg az óráját.
—A Janeck utca messze van innét?
—Az a házszámtól függ, ahová menni akar.
—A legvégére, a körút felőli részére.
— Akkor nagyon egyszerű: elmegy az első útke-
reszteződésig, ott jobbra fordul és rögtön utána bal-
ra; azután egyenesen tovább. Hamar odaér.
—Ugye van ott egy postahivatal?
— Igen ... A körúton, a Jon,s utca sarkán. De
nem érdemes odáig elmenni, van közelebb is
posta .. .
— Nem, nem, tudom, de ... nekem arra a postá-
ra kell mennem ... levelem van ott.
—Akkor hát az elsőn jobbra, utána az elsőn bal-
ra, aztán egyenesen. Nem tévedhet el.
Wallas megköszöni, és folytatja az útját, de
ahogy az útkereszteződéshez ér és balra akar for-
dulni — a klinika felé — , eszébe jut, hogy mivel ezt
a részletet nem említette a rendőrnek, az azt fogja
hinni, hogy világos és ismételt magyarázatai ellen
re rossz irányba megy. Wallas megfordul, hogy lás-
sa, figyelik-e: a férfi nagy karlengetéssel emlékez -
teti, hogy először jobbra kell fordulnia. Ha most a
másik irányba megy, őrültnek, hülyének fogják néz
ni, vagy azt hiszik, szereti a rossz vicceket. Talán
1 38
még utána is szaladnak, hogy visszatereljék az
egy enes útra. Az pedig valóban nevetséges lenne,
h ogy most visszamenjen és megnyugtassa a rendőrt.
Wallas mar indul is jobb felé.
Ha már ilyen közel van ahhoz a postához, nem
o
kosabb, ha azonnal odamegy? Különben is elmúlt
dél, és Juard doktor éppen ebédel; a postán vi-
szont, ahol egyfolytában nyitva vannak, senkit sem
fog zavarni.
Mielőtt eltűnnc, észreveszi, hogy a rendőr igen-
lően bólint felé — hogy biztosítsa: jó irányba megy.
Hülyeség ilyen helyre közlekedési rendőrt állíta-
ni, ahol nincs is irányítani való forgalom. Az isko-
lás gyerekek ilyenkor már hazamentek. Van itt egy-
általán iskola?
Ahogy a rendőr előre megmondta, Wallas rögtön
egy újabb kereszteződéshez ér. Ha itt jobbra kanya-
rodna, a Bernadette utca határozottan visszafelé
vinné, és így kisebb vargabetűvel a Korinthosz ut-
cába juthatna; de pillanatnyilag nemigen lehet kö-
zelebb a klinikához, mint a postához, ezenkívül
nem ismeri elég jól a negyedet: még a végén össze-
futna a rendőrrel. A poste restante meséje nem va-
lami híres: ha ebbe a postahivatalba kuldette vol-
na a levelezését, tudta volna a címét, így meg csak
úgy körülbelül tudta, merre van.
Micsoda balszerencse kényszeríti ma egész nap,
hogy útközben mindenütt indokolja az úticéljait?
Vajon a város utcáinak különleges elhelyezkedése
miatt kell állandóan kérdezősködnie, hogy aztán
minden egyes válasz után újabb kitérők felé irá-
nyítsák? Egyszer már bolyongott itt, ezek között a
váratlan clágazások és zsákutcák között, ahol még
biztosabban eltéved az ember, ha véletlenül sike-
rül egyenes irányba mennie. Csak az anyja ideges-
kedett emiatt. Végül kijutottak ahhoz a zsákutca-
1 39
szerű csatornához: a napfényben alacsony házak
HARMADIK FEJEZET
nézegették vén homlokzatukat a zöld vízben. N yá.
ron lehetett, iskolai szünidőben: megszakították az
útjukat (mint minden évben, akkor is délebbre, a
tengerpartra mentek), hogy meglátogassanak e gy
rokon nénit. Uigy rémlik neki, hogy a rokon örökö-
södési ügy vagy valami hasonló miatt meg volt
sértve. De vajon tudta-e valaha is pontosan? Már
arra sem emlékszik, hogy a végén találkoztak-e a
hölggyel, vagy dolgavégezetlenül továbbutaztak
(csak pár órájuk volt két vonat között). Különben
igazi emlékek-e ezek? Gyakran el is mesélhetté
neki: „Emlékszel, amikor elmentünk ..."
Nem. Azt a csatornarészt a saját szemével látta,
és a csatorna csendes vizében tükröződő házakat is,
meg a nagyon alacsony hidat, amely a bejáratát le-
zárta ... és az öreg hajócsontvázat is ... De az le-
het, hogy az egész máskor és másutt történt — vagy
akár álmában.

Itt a Janeck utca és az iskolaudvar fala, ahol a vad-

gesztenyefák a lombjukat hullatják. „Polgártársak,
figyelem!" És itt a tábla, amely az autósoknak las-
sítást parancsol.
A billenőhíd bejáratánál a tengerészkék zubbo-
nyos, egyensapkás alkalmazott ismerősként int neki.
 talában, most is csendes a nagy ház.
A földszinten a süket, vén házvezetőnő befejezi a
va
csorakészítést. Posztópapucsot visel, nem hallat-
szik, amint a folyosón jön-megy — a konyha és az
ebédlő között ingázik, egyetlen terítéket helyez el
a hatalmas asztalon, mindig ugyanolyan rendben.
Hétfő van: a hétfői vacsora egyszerű szokott
lenni: zöldségleves, esetleg sonka és valami megha-
tározhatatlan ízű „krém" vagy karamellás rizs ...
De Daniel Dupont-t nem nagyon érdekli az
evés.
Az íróasztalánál ül, a revolverét vizsgálgatja.
Nem szabad berozsdásodnia — sok-sok éve már,
hogy senki sem használta. Dupont óvatosan babrál
vele; kinyitja, kiveszi a golyókat, gondosan kipu-
colja a szerkezetét, ellenőrzi, működik-e; végül a
helyére illeszti a tárat, és a rongyot az egyik fiókba
teszi.
Aprólékos ember, szereti a gondos munkát. Egy
golyó a szívbe, ez okozza a legkevesebb zavart. Ha
megfelelő módon lövik — hosszasan beszélt erről
Juard doktorral —, a halál azonnal beáll és nagyon
kicsi a vérveszteség. Így a vén Annának kevesebb
lesz a foltok eltávolításával; az asszony szá-
ez a legfontosabb. Dupont tudja jól, hogy
szereti őt.
ülönben úgy általában nemigen szerették. Eve-
• . • Mellesleg nem ezért öli meg magát. Tel-
mindegy, hogy nemigen szerették. Csak úgy,
iért üli meg magát — unalmában.
143
 Dupont néhány lépést tesz a tengerzöld faltól fa ,
lig szőnyegen, amely elnyeli a zajokat. A kis dol ga
zószobában nemigen van hely a sétára. Minden 01•
dalról könyvek veszik körül: jog, társadalmi jo g
alkotás, politikai gazdaságtan ... balról lent, a'
nagy könyvespolc végén sorakozik az a néhány kö,
tet, amelyekkel ő maga gazdagította a sorozatot
Nem sok. De azért volt néhány elgondolása. Ki ér-
tette meg őket? Az ő bajuk.
Megáll az íróasztal előtt, és belepillant a leve.
lekbe, amelyeket most írt: egyet Roy-Dauzet-nal r,
egyet Juard-nak ... kinek is meg? Talán a felesé
gének? Nem; és azt, amit a miniszternek írt, nvih
ván már előző nap feladta .. .
Megáll az íróasztala előtt, és még egy utolsó pil.
lantánt vet arra a levélre, amelyet Juard doktornak
írt. Világos, meggyőző levél: megadja az összes
szükséges magyarázatot, hogyan kell gyilkosságnak
feltüntetni az öngyilkosságát.
Dupont eleinte arra gondolt, hogy balesetet tet.
tet: „a professzor régi revolvere tisztogatása küzbea
a szívébe lő és meghal". De mindenki átlátott vol•
na rajta.
A bűntény nem olyan gyanús. Es az ember szá-
míthat Juard-ra és Roy-Dauzet-ra, hogy megőrzik)
a titkot. A fakereskedők klikkjének nem kell majd
kényszeredett képet vágnia, ha a neve beszélgetés
közben felmerül. Ami a doktort illeti, a múlt he±i
megbeszélésük után valószínűleg nem fog csodál'
kozni; talán megértette a dolgot. Semmiképpe^
sem tagadhatja meg egy halott baráttól ezt a szi'
vességet. Igazán nem kívánnak tőle bonyolult do:
got: át kell szállítania a holttestet a klinikára, e;,
azonnal értesítenie kell Roy-Dauzet-t telefonon:
utána pedig: jelentést írni a városi rendőrsége
és közleményt a helyi lapoknak. Egy miniszter
rátsága néha nagyon hasznos lehet: nem lesz s
144
orvényszéki orvos, sem semmiféle nyomozás. És
később (ki tudja?) még az orvosnak is hasznára vál-
hat ez a cinkosság.
Minden rendben van. Dupont-nak mar csak le
kell mennie vacsorázni. A hangulatán nem szabad
me glátszania semminek, hogy a vén Anna nehogy
gyanút fogjon. Kiadja a másnapi rendelkezéseit;
szokásos pontosságával rendez néhány részletkér-
dést, amelyeknek most már nincs jelentőségült.
Fél nyolckor visszamegy az emeletre és percnyi
időveszteség nélkül szíven lövi magát.
Itt Laurent megáll; még mindig van egy homá-
lyos pont: Dupont vajon rögtön meghalt-e vagy
m?
Tegyük fel, hogy csak megsebesítette magát:
Ínég volt annyi ereje, hogy másodszor is lőjön, mi-
el az orvos azt állítja, hogy le tudott menni a lép-
őn és kiment a mentőautóig. És ha feltételezzük,
hogy a revolver rozsdás volt, a professzornak más
lehetőségei is maradtak: például felvághatta az
reit; az ilyenfajta embertől kitelik, hogy készen
tart egy pengét arra az esetre, ha a pisztoly bedög-
lik. Allítólag nagy bátorság kell hozzá, hogy va-
laki véget vessen az életének, de azt könnyebben
feltételezi az ember valakiről, mint azt, hogy ilyen
H
irtelen meggondolja magát.
Ha viszont sikerült mindjárt megölnie magát,
miért találta volna ki a doktor és a vén házvezető-
nő ezt a történetet: a sebesült Dupont segítségért
kiabál a lépcső tetejéről, és bár addig látszólag nem
forgott veszélyben az élete, a klinikára érkezve hir-
telen meghal. Az ember gondolhatja azt is, hogy
Juard azért részesítette előnyben ezt a változatot,
hogy aztán ne vethessék a szemére, hogy halottat
'llított el: Dupont-nak életben kellett lennie,
gy neki joga legyen elszállítani; másrészt a saját
'án kellett kimennie a kocsiig, hogy a hordágy-
to A radírok
145
vivőknek ne legyen miért beavatkozniok; végül az
a rövid idő, amíg még élt, lehetőséget adott az á
dozatnak, hogy állítólag ő maga mesélje el a
kosság körülményeit. Lehetséges, hogy maga
pont ajánlotta a levelében ezt az óvintézkedé
Csak az a furcsa, hogy ma reggel a doktor is any.
nyira ragaszkodott ehhez, hogy a szavaiból kid e
rült: először nem találta súlyosnak a sérülést - é
így mindennek ellenére kissé meglepő, hogy D u
pont mégis meghalt. Ami a házvezetőnőt illeti, úg
látszik, még csak fel sem tételezte, hogy az áldozat
belehalhat a sérülésébe. Már az is megdöbbcntö
lenne, ha Dupont vagy Juard olyan megoldást vá.
lasztott volna, amely az öregasszony cinkosságát is
feltételezi, de az még megdöbbentőbb lenne, ha az
asszony ilyen ügyesen játszotta volna el a szerepéta
nyomozók előtt, alig néhány órával a tragédia után,
Van persze még egy lehetőség: Dupont akkor
lőtt másodszor, amikor a klinikára érkezett - igy
Smite-né semmiről sem tudott, és az orvosnak fi-
gyelembe kellett vennie, amikor a saját vallomását
kidolgozta, hogy mit fog vallani az asszony. Saj-
nos azonban, ha az hihető is, hogy a doktor bele-
egyezett, hogy barátja öngyilkosságát takargassa,
nehéz elképzelni, hogy maga tette volna lehetővé,
hogy befejezze az öngyilkosságát.
Foglaljuk tehát össze: biztosra kell venni, hogy
Dupont a doktor, illetve a házvezetőnő segítsége
nélkül ölte meg magát; tehát akkor tette, amikor
egyedül volt, azaz: vagy a dolgozószobájában fél
nyolckor, vagy a hálószobájában, mialatt a házve-
zetőnő a klinikára telefonált egy közeli kávéház'
ból. Attól fogva, hogy az öregasszony hazaért, Da
pont-nál végig volt valaki - először a házvezetőnő ,
aztán a doktor -, és mind az egyik, mind a másik
megakadályozta volna, hogy még egyszer megkísé
relje. Az is lehet, hogy az első golyót a dolgozószo'
146
an, a másodikat meg a szobájában lőtte ki, de
semmit sem lendítene az ügyön, lévén, hogy az
os érkezésekor semmiképpen sem látszott súlyo-
sérültnek. A házvezetőnő őszinteségét józan
el tényleg nem lehet kétségbe vonni (az igazság
argatásában csak a doktor cinkos). Dupont,
ikor elhagyta otthonát, nem volt halott, úgy-
gy még járni is tudott - ezt a doktor is kényte-
volt megemlíteni, nehogy a házvezetőnő meg-
udtolja. Különben mindezt előre is kiszámíthat-
: mivel a házvezetőnőt nem volt szabad beavat-
titokba, el kellett kerülni, hogy szembe találja
át a revolverét szorongató hullával - ez ugyan-
agyobb lehetőséget nyújtott volna neki, hogy ki-
lja: öngyilkosság történt, ezenkívül azt az or-
hívhatta volna, akit éppen akar - sőt még a
dőrséget is.
A megoldás tehát a következő: Dupont mellbe
lövi magát, tudja, hogy halálos a lövés, de annyi
ideje még marad, hogy gyilkost kiabáljon. Kihasz-
nálja a házvezetőnő siiketségét, hogy elhitesse vele,
a gyilkos kimenekült a házból. Azután nyugodtan
megvárja, hogy orvos barátja megérkezzék és elma-
gyarázza neki, mit kell tennie az ő halála után.
Juard elviszi a sebesültet, és akarata ellenére meg-
próbálja megmenteni ...
Valami még mindig nem stimmel: ha Dupont olyan
jó bőrben volt, nem lehetett annyira biztos benne,
hogy gyógyíthatatlan a sérülése.
És megint visszakanyarodunk ahhoz a feltétele-
zeshez, hogy Dupont a látszólagos sikertelen kísér-
.
let után az utolsó pillanatban visszarettent a halál-
tól. Rosszul célzott; látszatra könnyű sérülést oko-
zott magának, de az is eléggé megrémítette ahhoz,
.
hogy lemondjon a tervéről. Segítségért kiabált hát,
de mivel nem akarta bevallani az igazságot, kitalált
10*
14 7
egy lehetcticn mcrénylethistóriát. Mihelyt meg;
zett az orvos, rohant, bogy megoperáltassa
a klinikán, ahhoz sem volt türelme, hogy meg\
a hordágyat. A sérülése azonban súlyosabb
mint hitték, és egy óra múlva mar meg is halt
nemcsak a házvezetőnő kijelentései őszinték
egy nyitott ajtót is láthatott, amelynek nem k,
volna nyitva lennie), hanem az is lehetséges,
az orvoséi is azok: egy nőgyógyász nem köteles
revenni, hogy a golyót közvetlen közelből lőtte.
A miniszter, aki viszont ismeri az ügy hátterét, há-
la egy még idejében megérkezett levélnek, leállt
totta a nyomozást és elvitette a holttestet.
Laurent felügyelő nagyon jól tudja, hogy mo
megint elölről fogja kezdeni az egész okoskodó
mivel éppen ez a megoldás tetszik neki a legke
bé. Hiába jut reggel óta minden újabb kísérlet
gén ehhez a megoldáshoz, nem hajlandó elfogadni:
Bármilyen valószfnűtlenséget szívesebben elhinne,
mit ezt az oly gyakori hangulatváltozást, amit alta-
lában az életösztönnek tulajdonítanak, de ami any-
nyira nem egyeztethető össze a professzor egyénisé-
gével, az oly sok esetben bizonyított bátorságaval,
a háború alatt a fronton való helytállásával, a ma-
gánéletben tanúsított állhatatosságával, a soha meg
nem rendült jellemességével. Elhatározhatta, bog
megöli magát; meg lehettek az okai, hogy álcázza
az öngyilkosságát; de nem visszakozhatott hirtoien,
mikor már belefogott.
Am ezt az egyet kivéve már csak egy magyarázat
maradt: a gyilkosság; és mivel nincs elképzelhető
gyilkos, mégis el kell fogadni Wallas elképzelését
,
a titokzatos célokat szolgáló és elfoghatatlan ü
szeesküvőkből álló kísértet-„banda” elméletét
Laurent felügyelő magában nevetgél, annyira
londosnak találja a miniszter e legutóbbi ötletét.
1
4 8 149
az ü gy úgy is elég zavaros lenne, ha nem bonyolfta-
aák hasonló hulyeségekkel.
Az meg tényleg nagy marhaság, hogy továbbra
s gyötörje magát egy olyan talánnyal, amit hál' is-
ennek levettek a válláról. Különben is ideje, hogy
e
bédelni induljon.
De a gömbölyű kis ember nem tudja rászánni
m agát, hogy elhagyja az irodát. Úgy gondolta, még
a délelőtt folyamán hírt kap Wallastól, ám az sem
s zemélyesen, sem telefonon nem jelentkezett. Talán
a különleges ügynököt is megölték a gengsztcrek?
rökre eltűnt, elnyelte az éji homály?
Lényegében semmit sem tudnak erről a Wallas-
, sem küldetése pontos mibenlétéről. Mi szüksége
It például arra, hogy mielőtt munkához lát, el-
jön Laurent-hoz? A felügyelőnek csak az orvos
öreg cselédasszony vallomása van a birtoká-
a főváros megbízottja egyenest őket is kikér-
e l ette volna. És nem kellett engedélyt kérnie,
hogy bemenjen a halott házába — tárva-nyitva áll,
csak egy félbolond asszony őrzi.
Ebből a szempontból nyugodtan elmondhatjuk,
hogy a minisztérium hallatlanul könnyelmű: egy
bűnü,gyben az ember nem ... De nem éppen ez a
nemtörődömség a legjobb bizonyíték arra, hogy On-
gyilkosságról van szó és hogy ők ott ezt pontosan
tudják? Ez azért a későbbiek során kellemetlensé-
geket okozhat nekik az örökösökkel.
Akkor viszont mit keres itt Wallas? Talán Roy-
Dauzet rendelkezéseit tévesen továbbították, és a
kiváló Fabius ily módon indította el ezt azellennyo-
mozást? Vagy a különleges ügynök is tudja, hogy
Dupont öngyilkos lett? Lehet, hogy egyszerűen az a
feladata, hogy a Földmérők utcájabeli villából fon-
papírokat szerezzen meg, és a főkapitányságon
látogatása csak az udvariasság jele volt. Ha
an udvariasság, hogy valaki eljön és mindenféle
gyerekes mesékkel bolondot csinál egy magas rangú
hivatalnokból .. .
De mégsem! Wallasról lerí, hogy őszinte: komo.
lyan hisz abban, amit mesél; ami pedig váratlan
látogatását illeti, nem megint azt bizonyítja-e, hog y
Laurent-nal igenis bizalmatlanok a fővárosban?
A felügyelő éppen itt tart elmélkedéseiben, amikor
különös egyén érkezik.
Anélkül, hogy a szolgálatban levő altiszt bárkit
is bejelentett volna, anélkül hogy akár csak kopog.
tattak volna, Laurent észreveszi, hogy az ajtó csen-
desen kinyílik, az ajtónyílásban megjelenik eg y fej,
és aggodalmas pillantás méri fel a szobát.
- Mi az? - kérdi a felügyelő, és már azon van,
hogy kidobja a faragatlan tuskót.
Am az hosszú ábrázatát felé fordítja és muta
ujját függőlegesen a szája elé téve csendet kér,
parancsoló és egyszersmind könyörgő, bohócos arc-
játékba kezd. Közben teljes mivoltában belép a
szobába, aztán mérhetetlen körültekintéssel becsuk-
ja az ajtót.
- Na de mit akar, uram? - kérdi a felügyelő.
- Már azt sem tudja, haragudjék, nevessen vagy
idegeskedjék. De úgy látszik, látogatóját halálra
rémítette, hogy olyan hangosan szólt rá. Az ugyanis
igyekszik a lehető legkisebb zajt ütni, ezért pateti-
kusan feléje nyújtja a kezét, nyugalomra intve a
felügyelőt, közben lábujjhegyen odasettenkedik az
íróasztalhoz. Laurent, aki már felállt, ösztönösen a
fal felé hátrál.
- Ne féljen, uram - suttogja az ismeretlen -,
főleg nehogy behívjon valakit. A vesztemet okozn
Javakorabeli, magas, sovány férfi, tiszta feket
ben. Kimért hangja és tisztes polgári öltözéke val
melyest megnyugtatja a felügyelőt.
- Kihez van szerencsém, uram?
I50
_ Marchat, Adolphe Marchat a nevem, keres-
k e dő vagyok. Elnézését kérem, hogy így betörtem,
felügyelő úr, de nagyon fontos közölnivalóm van,
és mivel jobbnak találtam, hogy eljárásom senki-
ne k se jusson a tudomására, gondoltam, a súlyos
körülmények felhatalmaznak rá, hogy .. .
Laurent egy mozdulattal, ami azt jelenti, hogy
„ebben az esetben ez egész természetes!", félbesza-
kítja, de bosszankodik: mar felfigyelt rá, hogy a hi-
v atalsegédek váltása nincs megfelelően biztosítva
a két műszak között; rendet kell majd teremtenie
ezen a téren.
- Üljön le, uram - mondja.
$s ő is a megszokott módon elhelyezkedik, ke-
zét a papírok közé, az íróasztalára fekteti.
A látogató leül a felajánlott karosszékbe, de mi-
vel úgy találja, hogy túl messze van a felügyelőtől,
a szék legszélére ül, és amennyire csak tud, előre-
dől, úgy, hogy ne kelljen hangosan beszélnie, mégis
megértsék:
- A szegény Dupont halálával kapcsolatban jöt-
tem...
Laurent egyáltalán nem lepődik meg. Anélkül,
hogy teljesen tudatában lett volna, ezt a mondatot
várta. Felismeri, mintha már előre meghallotta
volna. A folytatása érdekli:
- Jelen voltam szerencsétlen barátunk utolsó
perceinél .. .
- A, ön Daniel Dupont barátja volt!
- Ne túlozzunk, felügyelő úr, mindössze régóta
ismertük egymást. És szerintem a kapcsolataink ép-
pen...
Marchat elhallgat. Aztán hirtelen elhatározással,
(drámai, de ugyanolyan halk hangon kijelenti:
- Felügyelő úr, ma este meg fognak gyilkolni!
M ost viszont Laurent emeli égnek a karját. Még
csak ez hiányzott!
I5 I
 - Mi ez már megint, micsoda tréfa?
- Ne kiabáljon, felügyelő úr, és mondja meg
őszintén, úgy nézek ki, mint aki viccel?
Tényleg nem agy néz ki. Laurent visszateszi
kezét az asztalra.
- Ma este - folytatja Marchat - el kell mcnn
egy olyan helyre, ahol várni fognak a gyilkos
- azok, akik tegnap este Dupont-ra lőttek -, és
rajtam a sor .. .
Felmegy a lépcsőn - lassan.
Mindig is baljóslatúnak találta ezt a házat. A nia.
gas mennyezetek, a sötét faburkolatok, a sarkokban
megsűrűsödő homály, amit a villanyfény soha nem
tud kiűzni, mindez még csak növeli a szorongást,
amely a belépés pillanatától hatalmába keríti az
embert.
Marchat ma este olyan részletekre is felfigyel,
amelyek ez idáig nem tűntek fel neki: nyikorgó aj-
tók, nyugtalanító távlatok, megmagyarázhatatlan
árnyékok. A karfa alján egy bolondfej fintorog.
Lépcsőfokról lépcsőfokra egyre lassabban megy
felfelé. A villám sújtotta tornyot ábrázoló kis fest-
mény előtt megáll a halálraítélt. Most nagyon sze-
retné tudni, mit jelent ez a kép.
Egy perc múlva már késő lesz, mert már csak öt
lépcsőfok van előtte, és akkor odaér, ahol meg fog
halni.
A felügyelőt egyáltalán nem rémíti meg látogatója
gyászos hangja. Pontos adatokat kér: kinek kellene
megölnie Marchat-t? Hol? Miért? Es honnét tudja?
Másrészt Juard doktor nem említette, hogy 6 is ott
volt a klinikán; miért nem? Laurent alig-alig tit-
kolja, mit gondol; majdnem bizonyos benne, hogy
hibbanttal van dolga, aki talán nem is ismerte a
professzort és akit csak üldözési mániája vezethe'
152
tett ilyen értelmetlen elképzelésekhez. Ha nem fél-
pe tôle, hogy megvadul az őrült, rögtön kidobná.
Ezalatt Marchat nagy hévvel magyaráz. Nagyon
oly, amit mond. Sajnos vannak bizonyos dol-
kg , amelyeket nem teregethet ki, de könyörögve
kéri a felügyelő segítségét: lehetetlen, hogy hagy-
ják, hogy így megöljenek egy ártatlan embert!
Laurent kezdi türelmét veszteni:
- Hogyan segítsek magán, ha semmit sem mond-
hat cl?
Végül Marchat elmeséli, hogy véletlenül a Juard-
klinika előtt járt, a Korinthosz utcában, amikor a
doktor odaért a sebesülttel. Kíváncsiságból oda-
ment ő is, és ráismert Daniel Dupont-ra, akivel kü-
lönböző körülmények között, közös barátoknál ta-
lálkozott már. Felajánlotta, hogy segít bevinni a se-
besültet a klinikára, mivel a doktor egyedül volt.
orvos különben az ő határozott kérésére nem
'lt a közbelépéséről: nem akarta, hogy a neve
rmi módon is belekeveredjék ebbe a bűnténybe.
az események alakulása arra kényszeríti, hogy
endőrség védelme alá helyezze magát.
Laurent meghökkent: Juard doktor ezek szerint
ogadta volna egy járókelő segítségét, holott kép-
személyzet állt rendelkezésére?
Nem, felügyelő úr, akkor nem volt ott senki.
t Nocsak? Hány óra volt tulajdonképpen?
Marchat néhány másodpercnyi habozás után vá-
ol:
Nyolc óra körül lehetett, talán fél kilenc; nem
nám pontosan megmondani.
Juard kilenckor telefonált a rendőrségre, hogy
lentse a halálesetet. Laurent megkérdezi:
Nem inkább kilenc óra után volt?
Nem, nem: kilenckor szegény Dupont már
halt.
tóval Marchat egészen a műtőig felment.
153
A doktor azt állította, hogy nincs szüksége asszisz_
tensre a műtéthez, amelyről különben akkor nné,
nem tudta, milyen rendkívül súlyos lesz. Dupon t ,
aki a legrosszabbtól tartott, kihasználta az altat<i;
előtti néhány pillanatot, és elmesélte a merénylet
körülményeit. Marchat-nak meg kellett ígérnic ,
hogy a hallottakat nem hozza nyilvánosságra, bár
nem érti, miért kell titkolózni a rendőrség előtt .
Mindenesetre ügy hiszi, nem lesz szószegő, ha 1c-
leplezi a felügyelő előtt, milyen küldetéssel bízt 3.
meg a professzor őt, akit ilyen jellegű kalandra, é,
ezt ismételten hangsúlyozza, semmi .nem teszi külö-
nösebben alkalmassá! Arról van szó, hogy még ma
be kell hatolnia a Földmérők utcájabeli kis villá
ba, hogy onnét bizonyos dossziékat elhozzon és az-
után átadja őket egy nagyon közismert politika.
személyiségnek, akinek a számára ezek a papírok
hallatlanul fontosak.
Laurent két dolgot nem ért. Először is miért ke
titokban tartani ezt az akciót? (Az örökösök m
att?) Es másrészt mi benne olyan veszélyes? Ami
pedig a „merénylet körülményeit" illeti, Marchat
megnyugodhat: könnyű rekonstruálni őket!
Amikor ezt hozzáteszi, a felügyelő — aki válto-
zatlanul öngyilkosságra gondol — cinkos képpel r-
kacsint a másikra. Most már nemigen tudja, mit
gondoljon erről a Marchat-ról: a barátja halálá-
val kapcsolatos pontos részletek alapján, amiket
elmond, az ember kénytelen elhinni, hogy előző este,
tényleg ott volt a klinikán; viszont a többi, amit
elmond, annyira értelmetlen és ködös, hogy nehéz
elhessegetni azt a feltételezést, hogy őrült.
A kereskedő, akit a cinkosság feléje irányuló je -
lei felbátorítanak, most egy terrorista szervezetről
és egy olyan politikai csoport ellen indított harcról
beszél — burkolt szavakkal —, amely ... amelyet . •
15 4
Laurent végül megérti, hova akar kilyukadni, ki-
s egíti hát zavarából:
—Olyan politikai csoport, amelynek a tagjait
m ódszeresen kiirtják, egyenként, minden este fél
n yolckor!
És Marchat-nak, aki nem veszi észre a felügyelő
szavait kísérő ironikus mosolyt, szemmel láthatóan
nagy kő esik le a szívéről.
—Cb — mondja —, sejtettem, hogy tud a dologról.
Ez nagyon leegyszerűsíti a dolgokat. Csakis kelle-
metlen következményei lehettek volna, ha a rendőr-
ség elől eltitkoljuk az igazságot, ahogy ezt Dupont
akarta. Hiába mondtam el százszor is, hogy meg-
győződésem szerint éppen a rendőrségre tartozik az
egész — és nem rám! —, képtelen voltam rávenni,
hogy hagyjon fel nevetséges titkolózásával. Hát
ezért kezdtem komédiázni; és mivel ön ugyanabban
hangnemben válaszolgatott, ncm volt könnyű ki-
ásznunk belőle. De most már legalább szót ért-
hetünk.
Laurent belemegy a játékba. Meglehetősen kí-
váncsi rá, mi fog ebből az egészből kisülni.
—Szóval ön azt mondta, hogy Daniel Dupont
a halála előtt titkos megbízatást adott önnek, ame-
lyet ha végrehajt, az élete forog kockán?
Marchat tágra mereszti a szemét. „A halála
előtt?" Most már egyáltalán nem tudja, mit kell
elhallgatnia.
—Nos — sürgeti Laurent —, miért gondolja, hogy
csapdát állítanak önnek abban a házban?
—A doktor, felügyelő úr, Juard doktor! Ő min-
dent hallott!
Juard doktor jelen volt, amikor Dupont elma-
gyarázta, milyen fontosak a szóban forgó dossziék,
és hogy mit kell velük csinálni. Mihelyt megértette,
gY Marchat-nak kell elhoznia őket, valami ne-
tséges ürüggyel elpárolgott, elment telefonálni a
155
banditák Főnökének, hogy figyelmeztesse. Marchat
óvatosságból jó hangosan elmondta többször i s
hogy nem tartozik a csoporthoz, de látta, hogy
doktor nem hitte el; olyannyira, hogy a többiek
rögtön el is határozták, hogy a kereskedő lesz a m a
esti áldozat. És ezt a rendőrségnek kutya köteles-
sége megakadályozni, mert ez tévedés, tragikus té-
vedés: soha semmilyen kapcsolata nem volt a cso.
porttal, még csak a rendszerüknek sem a híve, e s
ncm akarja .. .
—Jól van, jól van — mondja Laurent —, nyugod-
jék meg. Maga hallotta, amit a doktor a telefonba
mondott?
—Nem ... azaz: hallani nem hallottam, de
csak rá kellett nézni, látszott rajta, hogy mire ké-
szül.
Hát ez tényleg ugyanaz az eset, mint Roy-
Dauzet. De honnét ered ez a tömeges őrület? Ami
Dupont-t illeti, érthető, hogy kényelmesnek találta,
ha a titokzatos anarchistákat vádolja; bár akkor is
jobban tette volna, ha saját kezűleg küldi el a pa-
pírjait, mielőtt megöli magát. De vannak más ho-
mályos pontok is. Azt azonban, sajnos, nem re-
mélheti, hogy ennek a jóembernek a kikérdezése
révén meg lehet világítani őket.
A felügyelő, hogy megszabaduljon tőle, jó mód-
szert ajánl, melynek segítségével kicsúszhat gyilko-
sai keze közül: mivel csak pontosan fél nyolckor öl-.
hetnek, egyszerűen más időpontban kell elmenni a
dossziékért.
A kereskedő már erre is gondolt, de nem lehet
olyan könnyen elmenekülnie egy ilyen hatalmas
szervezet elől: majd bezárják az orgyilkosok, míg
elérkezik a kivégzésére kiszemelt idő; ott vannak
már és várják; a doktor ugyanis nem mondta meg
— mivel maga sem tudta —, hány órakor megy maid
Marchat a professzor lakására .. .
156
Maga hallotta, amit a doktor a telefonba
mondott?
—A szó szoros értelmében nem hallottam ; csak
néha egy-cgy szót ... De abból, amit megértettem,
ö s szeállítottam az egész beszélgetést.
Laurent-nak kezd elege lenni a dologból, és ezt
eg yre inkább érezteti is látogatójával. Az szintén
eg yre idegesebb; emiatt aztán időnként majdnem
megfeledkezik a suttogásról meg az óvatosságról:
—Nyugodjak meg, nyugodjak meg! Jó vicc! Ha
maga reggel óta az órákat számolná, hogy mennyi
ideje van még hátra, mint én .. .
—Nocsak — mondja Laurent —, miért csak reg-
gel óta?
A kereskedő „tegnap este áfát" akart mondani.
Gyorsan helyesbít: egész éjjel le sem hunyta a sze-
mét.
Ebben az esetben a felügyelő kijelentheti: iga-
!'zán rosszul tette. Nyugodtan alhatott volna: leg-
alább annyira nincsenek gyilkosok, mint amennyire
összeesküvés sincs. Daniel Dupont öngyilkos lett!
Marchat pár pillanatig úgy ül, mint akit fejbe
kólintottak. De aztán hamar összeszedi magát:
—De hiszen ez lehetetlen! Allíthatom magának,
hogy szó sincs öngyilkosságról.
—Úgy? És honnan tudja?
—Ő maga mondta .. .
—Azt mondta, ami neki tetszett.
—Ha öngyilkos akart volna lenni, még egyszer
egkísérelte volna.
—Felesleges lett volna, hiszen így is meghalt.
—Igen ... Persze ... Nem, ez tényleg lehetet-
len! Láttam, hogy Juard doktor elment tclefonál-
ni
. .
—Hallotta, amit a doktor a telefonba mondott?
—Persze, mindent hallottam. Gondolhatja, hogy
egy szót sem szalasztottam el! A piros dossziék, a
^5,
dolgozószoba irattartója, a részletesen leírt áldo-
zat, aki magamagától sétál bele a csapdába . . .
— Akkor menjen oda most: nincs itt „a gyilkos-
ság pillanata"!
— Mondom, hogy már várnak.
— Hallotta, amit a doktor . . .
2 za, és minden alkalommal meg van győződve róla,
A kereskedő elmegy. Most már kialakult a vélemé-
nye. Dupont-nak volt igaza: a felügyelő a gyilkosok
zsoldjában áll. Másképpen nem magyarázható a
viselkedése. Azzal akarta elaltatni Marchat gya-
nakvását, hogy nincs is összeesküvés és hogy Du-
pont öngyilkos lett. Öngyilkos! Szerencsére Mar-
chat idejében félbeszakította a vallomását . . .
De mégsem! Attól nem kellett tartania: a fel-
ügyelő nagyon jól tudja, hogy Dupont nem halt
meg, mivel Juard doktor mindenről értesíti őket.
Úgy tesznek, mintha halottnak hinnék, hogy né-
hány nap alatt könnyebben a végére járhassanak az
egésznek. Most azt akarják, hogy Marchat besétál-
jon a kis villába, hogy a professzor helyett egyelőre
őt végezzék ki.
Nos, nagyon egyszerű az ügy: nem megy el a
dossziékért — sem fél nyolckor, sem máskor (mert
nem olyan marha, hogy beleessen a felügyelő csap-
dájába: a gyilkosok kétségkívül egész délután les-
ben állnak.) Maga Dupont sem fog tovább ma-
kacskodni, ha megtudja, pontosan mi is a helyzet.
Roy-Dauzet kénytelen lesz egy másik megbízottat
ideküldeni!
Marchat nem fogja beérni ezekkel a negatív in-
tézkedésekkel; a gyilkosok könnyűszerrel találná
nak alkalmat, hogy megbosszulják a sikertelen gyil
kossági kísérletüket. Be kell biztosítania magát
1 58
minden újabb kísérlet ellen. Erre a legjobb mód-
szer az, ha a lehető leghamarabb elhagyja a várost
meghúzódik valami isten háta mögötti vidéki
lyukban. Talán még okosabban tenné, ha felszállna
az első hajóra és a tengeren túl kötne ki.
A m Marchat kereskedőnek nem ez az első elhatá-
rozása. Reggcl óta egyik döntést a másik után hoz-
hogy az a legjobb, amelyiknél éppen kikötött.
Op Beavassa — vagy ne — a rendőrséget a titokba;
azonnal elmeneküljön a városból — vagy várjon; ér-
tesítse — vagy ne — a professzort erről az elhatáro-
zásáról; menjen el rögtön a Földmérők utcájába a
dossziékért — vagy egyáltalán ne menjen el ...
Valójában még nem mondott le véglegesen róla,
hogy megtegye barátjának ezt a szívességet. És ál-
landóan ott találja magát a sövénnyel körülvett vil-
la előtt, hogy újra meg újra nekirugaszkodjék ...
Belöki a súlyos tölgyfa ajtót, amelynek a kulcsát
Dupont odaadta neki. Felmegy a lépcsőn — las-
san...
Am lépcsőfokról lépcsőfokra lassabban halad.
Soha nem ér fel.
Most teljes bizonyossággal tudja, mi vár rá, ha
egészen a dolgozószobáig megy. Nem megy odáig.
Értesíti a professzort és visszaadja neki a kulcsait.
Útközben azonban eltöpreng a vállalkozás nehézsé-
gein: Dupont — ismeri - nem akarja majd elfo-
gadni az érveit. És ha Juard doktornak, aki nem
fogja elmulasztani, hogy hallgatózzék az ajtó mö-
gött, sikerül kihallgatnia a beszélgetésüket és így
megtudja, hogy Marchat visszalép, ő ráadásul
-
utolsó esélyeit is elveszti, hogy megmeneküljön a
-
gyilkosoktól; ugyanis ahelyett, hogy fél nyolcig les-
nének rá a csapdánál, ahová el kellene mennie,
159
már most követni kezdik, úgyhogy még arra sem
lesz lehetősége, hogy elbújjék vagy elmeneküljön.
Mégiscsak jobb lenne rögtön odamenni, mert le ,
het, hogy most még nem állnak lesben a gyilkoso
Felmegy a lépcsőn. A nagy ház, mint általába n ,
most is csendes .
3 teremtett a járdán; most hajszálnyira visszaemelke-
Mielőtt a billenő hídpálya végleg visszatérne nyu-
galmi helyzetébe, még néhány, lehcletnyi rezgé s
rázza meg. A kerékpáros nem törődik ezzel a szinte
érzékelhetetlen mozgással, már át is ment a kiska-
pun, hogy folytassa útját:
— Jó napot, uram.
Ahogy felugrott a gépére, „jó napot"-ot kiáltott
„viszontlátásra" helyett. Két-három mondatot vál-
tottak a hőmérsékletről, amíg várták, hogy ismét
szabad legyen az út.
A híd egyik vége emelkedett csak fel: a szerke-
zet forgástengelye a csatorna másik odalán van.
Alltak, néztek felfelé a hídpálya alatt futó fém
hosszgerendák és kábelek tömege után, amint fo-
kozatosan tűntek el a szemük elől.
Azután leereszkedett előttük a hid szabad vége,
amely az úttestnck mintegy a metszetét mutatta; és
hirtelen megpillantották a sima aszfaltfelületet,
amely a másik part felé futott a karfával szegélye -
zett két járda között.
Pillantásuk lassan tovább ereszkedett, ahogy a híd
mozgását követték, míg a kocsikerekek kifényezte
két vaspálya pontosan egy szintre nem ért. A mo - Kerületi postahivatal: csupán hat apró ablak és
tor- és fogaskerék-csikorgás rögtön meg is szűnt,
és a csendbe beleberregett a villanycsengő, jelezvén
a gyalogosoknak, hogy ismét átmehetnek a hídon
z6o
_ Engem ugyan nem lcpne meg! — ismételte a
k e rékpáros.
_ Talán mégis. Sok szerencsét!
_ Jó napot, uram.
De a korlát túlsó felén látni lehetett, hogy még
ne m fejeződött be minden: a tömeg bizonyos rugal-
m assága révén a hídpálya a gépezet megállásakor
nem ereszkedett végleges helyére; még néhány má-
sodpercig folytatta a mozgását, talán egy centime-
ternyit lejjebb szállt, így kisebb szintkülönbséget
dett, és így a fémszegély néhány milliméterrel az
e gyensúlyi helyzet fölé került; és az egyre inkább
elhaló, egyre kevésbé kivehető rezgések — de ame-
lyekről nehéz lett volna megállapítani, mikor szűn-
nek meg — így rojtoztak ki egy jó ideje befejező-
dött jelenséget egy egészen illuzorikus szilárd
helyzet egyik es másik felének egymást követő oda-
és visszamozgásával.
A híd most nyitva áll a forgalom előtt. Egyetlen te-
herhajó sem kér utat alatta. A tengerészkék zubbo-
nyos alkalmazott, más dolga nem lévén, elrévedő
képpel bámulja az eget. A közeledő gyalogos felé
pillant, felismeri Wallast, picit bólint neki, mint
olyasvalakinek, akit naponta látni szokott.
A billenő rész szélét jelző rés két oldalán a fém-
pályák mozdulatlannak látszanak és érezhetően egy
szinten állnak.
A Janeck utca végén Wallas befordul jobbra a kör-
útra. Vagy húsz méterrel odébb nyílik a Jonas ut-
ca, a sarkán tényleg ott a kis postahivatal.
három telefonfülke; a bejárat és a telefonfülkék
között nagy, fényevesztett tükör és alatta enyhén
lejtős, hosszú pult, ezen töltik ki az íveket.
«A radírok
i6
 Ebben az időpontban üres a terem, és az alk a t.
mazottak felé cső oldalon két idős hölgy patyolat,
tiszta asztalkendő fölött szendvicset rágcsál. Walla s
úgy gondolja, okosabb, ha csak akkor fog hozzá a
nyomozáshoz, ha majd valamennyi alkalmazott itt
lesz. Fél egykor visszajön. Valamikor úgyis meg
kell ebédelnie.
Egy „Felhívás" felé indul, amit nemrégen ra-
gaszthattak ki, és hogy ne lássék céltalannak, hog y
bejött, úgy tesz, mint aki érdeklődve tanulmányo z
-zaplkáto.
A felhívás olyan törvénycikkeket tartalmaz, ame.
lyck bizonyos részletmódosításokat jelentenek he,
ezeket a miniszter a posta, a távirat- és a távbeszé-
lő-hálózat átszervezésére hozta — szóval semmi
olyan nincs bennük, ami a közönségre nézve — ki•
véve néhány kétes szaktekintélyt — hasznos ]enne.
Az avatatlan előtt ezeknek a módosításoknak a
pontos értelme nem valami világos, olyannyira
nem, hogy Wallas végül azon gondolkodik, van-e
valójában különbség a dolgok új állása és a között,
ami addig volt.
Amikor kimegy a postáról, az az érzése, hogy a
két hölgy megrökönyödve bámul rá.
Wallas visszafelé indul, és a Janeck utca másik ol-
dalán megpillant egy nem valami nagy, de a leg
modcrnebb felszereléssel ellátott önkiszolgáló etter- -
met. A falak mentén nikkelezett ételosztók sorakoz
nak ; a terem túlsó végén pénztár, ahol a fogyasztók
külön erre a célra készült érméket kapnak. A terem
teljes hosszában kétsornyi kerek kis műanyag asztal
a padlóhoz erősítve. Az asztalok előtt vagy tizcnőt '
ember áll — ezek mindig váltakoznak —, gyors, pon s
tos mozdulatokkal esznek. Fehér laboránsköpenye
lányok szedik le a tányérokat és törlik le utána az
162
ü , asztalokat. A fehérre mázolt falakon számta-
Jan példányban ott a felhívás:
„Szíveskedjenek sietni. Köszönjük."
Wallas körüljárja az ételosztó készülékeket.
Mindegyikben cseréptányérok sora egymástól
eg yenlő távolságra levő, egymás fölé helyezett
üveglapokon. A tányérokon legfeljebb egy salátale-
vélnyi eltéréssel pontosan egyforma ételek. Vala-
hányszor elfogy egy oszlop, hátulról arc nélküli
kezek töltik fel az üres helyeket.
Wallas már az utolsó ételosztónál jár, de még
mindig nem döntött. Különben alig-alig van jelen-
tősége, hogy mit választ, mert a különböző ételek
Csak az alkotórészeknek a tányéron való elrendezé-
Ilében különböznek egymástól; az alap a pácolt
bering.
A heringkirakatban Wallas hat, egymás fölé he-
lyezett példányban a következő összetételt pillantja .
meg: margarinos kenyérbélágyon ezüstöskék bőrű,
(,zéles heringfilé terpeszkedik; jobboldalt öt cikk
1iaradicsom, baloldalt három keménytojás-karika;
a tetején, gondosan kiszámított helyen, három szem
fekete olajbogyó. Ezenkívül mindegyik tálcán van
egy kés es egy villa. A kenyérkorongokat biztosan
méretre szelték.
Wallas bedobja az érmét a nyílásba és megnyom
egy gombot. Kellemes villanymotorbúgással az
egész tányéroszlop kezd leereszkedni; a lenti üres
rekeszben felbukkan, majd megáll az a tányér,
elynek most már ő a tulajdonosa. Megfogja a
ellette levő evőeszközökkel együtt, és az egészet
szabad asztalra teszi. Miután ugyanilyen módon
ozzájutott egy szelet ugyanolyan kenyérhez — de
ez sajtos —, végül egy pohár sörhöz, elkezdi apró
kockákra vágni az ennivalóját.
Egy tökéletesen szimmetrikus paradicsompél-
dány géppel hibátlanul elmetszett cikke.
nx
163
 A külső, tömör és egyöntetű, szép vegyipiros hús
szabályos vastagságban fut körbe a fényes héjréte g
és az egyforma nagy, sárga magokat tartalmazó rész
között, amelyeket vékony, zöldes kocsonyaréteg tart
össze a középső kidomborodó rész mentén. A p a.
radicsom közepe enyhén szemcsés, halvány rózsa.
szín, és az alsó horpadástól indul egy fehér érnya_
lábbal, az egyik ér egészen a magokig felhúzódik -
talán kicsit bizonytalanul.
Egészen fent alig látható sérülés történt: a hej
egy csücske egy-két milliméteren felszakadt a hús-
ról és alig észrevehetően levált róla.
A szomszéd asztalnál három férfi eszik, három
vasutas. Előttük az egész rendelkezésre álló helyet
hat tányér és három pohár sör foglalja el.
Mindhárman apró kockákat vágnak egy-egy sze-
let sajtos kenyérből. A három másik tányér mind-
egyikén olyan héring-paradicsom-keménytojás-
olajbogyó-együttes van, mint a Wallasé. A három
férfi egyforma magas és egyforma testes, ezenkívül
minden részletében egyforma az egyenruhájuk is
kis eltéréssel még az arcuk is egyforma.
Némán esznek, gyors, pontos mozdulatokkal.
Megeszik a sajtot, utána mindegyikőjük megissza
a fele sörét. Rövid párbeszéd alakul ki:
- Mit mondott, hány óra volt?
- Körülbelül nyolc lehetett, talán fél kilenc.
- És senki sem volt ott? De hiszen ez lehetet-
len! Ő maga mondta nekem .. .
- Azt mondta, ami neki tetszett. i44
Atcsoportosítják a tányérokat, és nekilátnak a
második fogásnak. De pár pillanat múlva az, aki
elsőnek szólalt meg, abbahagyja az evést, hogy le'
szögezze: .l1
- Ez mindenképp teljesen valószínűtlen.
164 dl
Ezután elhallgatnak, belemerülnek a szeletelés
ko moly feladatába.
Wallasnak kellemetlen érzése támad a gyomra
táján. Túl gyorsan eszik. Igyekszik kényelmeseb-
ben folytatni az evést. Valami meleget kell majd in-
n i a , különben egész délután fájni fog a gyomra. Ha
innét elmegy, kávét iszik valahol, ahol le lehet ülni.
Amikor a vasutasok végeznek a második tányér-
ral is, az, aki az előbb megmondta az időpontot, is-
mét felveszi a beszélgetés fonalát:
- Mindenesetre tegnap volt.
- Nocsak! Honnét tudja?
- Maga nem olvas újságot?
- 6, tudja, az újságok!
Kiábrándult legyintés kíséri a mondatot. Mind-
hármójuk arca komor, de szenvedélytelen; egyfor-
ma, semleges hangon beszélnek, mintha saját sza-
vaiknak sem szentelnének túl nagy figyelmet. Nyil-
ván eléggé érdektelen dologról van szó - vagy
olyasmiről, amit tízszer is megrágtak már.
- Hát a levéllel mit kezd?
- Szerintem az a levél semmit sem bizonyít.
- Hát akkor sohase fognak bebizonyítani sem-
Egyforma mozdulattal isszák ki maradék sörö-
ket. Aztán libasorban indulnak a kijárat felé.
Wallas még hallja:
- Holnap majd meglátjuk, remélem.
Wallas forró kávét iszik egy kávéházban, amely a
megtévesztésig hasonlít a Földmérők utcájabelihez
- nem túl tiszta, de jó meleg.
Hiába igyekszik kilábalni ebből a vattaszerű
rosszullétből, ami miatt nem tudja komolyan átgon-
dolni a dolgait. Biztosan valami megfázás lappang
benne. És éppen ma nem érzi magát ; ,elemében
holott általában megússza az összes ilyenfajta ki-
165
sebb bajt! Pedig szokása szerint jól ébredt; a dél-
előtt folyamán lett rajta lassan úrrá valami neheze n
lokalizálható rossz érzés. Eleinte az éhség, aztán a
hideg rovására írta a dolgot. De eszik és melegszik,
és mégse képes legyőzni a kábultságát.
Pedig hát teljes szellemi frisseségére szüksé ge
van, ha valami eredményt akar elérni; mert ez
idáig nem sokat haladt, bár bizonyos mértékig mel.
léje szegődött a szerencse. A jövőjére nézve pedig
hallatlanul fontos, hogy most éleslátásról és ügyes-
ségről tegyen tanúbizonyságot.
Amikor néhány hónappal ezelőtt belépett a nyo-
mozóirodához, főnökei nem titkolták előtte, hogy
lényegében próbaidőre veszik fel, es hogy a későbbi
helyzete főleg attól függ, hogy sikeresen fog-e mű-
ködni. Ez a bűnügy az első komoly eset, amit rá-
bíznak. Természetesen nem egyedül ő foglalkozik
vele: mások és más irodák is — azoknak ő még a lé-
téről sem tud — dolgoznak ugyanezen az eseten; de
mivel megadták neki a lehetőséget, teljes buzgalom-
mal bele kell vetnie magát.
A Fabiusszal való első kapcsolatfelvétel nem volt
valami bátorító, Wallas a minisztérium egy másik
részlegétől jött, ahol nagyon jó véleménnyel voltak
róla; ezt az álláscserét azért ajánlották neki, hogy
egy súlyosan beteg ügynököt helyettesítsen.
—Így tehát be óhajt lépni a nyomozóirodába.
Fabius beszél. Határozatlan arckifejezéssel mére-
geti az újoncot, szemmel láthatóan attól fél, hogy az
nincs feladata magaslatán.
—Nehéz munka ez — kezdi komoly hangon.
—Tudom, uram — feleli Wallas —, de en min-
dent megteszek .. .
—Nehéz és kiábrándító.
Habozva, lassan beszél, nem hagyja, hogy a vá-
laszok, amelyeket különben mintha meg se hallana,
eltereljék a figyelmét.
166
_ Jöjjön közelebb; majd meglátjuk.
Íróasztala fiókjából furcsa szerszámot szed élő,
a mely mintha a tolóláb meg a szögmérő leszárma-
zottja lenne. Wallas odamegy és előrehajtja a fejét,
h ogy Fabius elvégezhesse a homlokán a szokásos
m éréseket. Ezt a formaságot szabály írja elő.
Wallas tudja, úgy-ahogy már maga is felvette a
méreteit egy duplavonalzóval: valamivel meghalad-
ja a kötelező ötven négyzetcentimétert.
—Száztizennégy ... Negyvenhárom.
Fabius elővesz egy darab papírt es számolni
kezd.
—Lássuk csak. Száztizennégyszer negyvenhárom. '
Háromszor négy az tizenkettő; háromszor egy az
három meg egy az négy; háromszor egy az három.
Négyszer négy az tizenhat; négyszer egy az négy
meg egy az öt; négyszer egy az négy. Kettő; négy
meg hat az tíz; nulla; öt meg három az nyolc meg
egy az kilenc; négy. Négyezer-kilencszázkettő .. .
Ez bizony nem megy, fiacskám.
Fabius szomorúan bámul rá, es a fejét csóválja.
—Pedig én is elvégeztem a számításokat, uram,
és ... — ellenkezik udvariasan Wallas.
—Négyezer-kilencszázkettő. Negyvenkilenc
négyzetcentiméternyi homlokfelület; tudja, hogy
legalább ötven kell.
—Pedig, uram, én ...
—Na, mivel ajánlották magát, mégis felveszem,
de csak próbaidőre. Talán a kitartó munka néhány
milliméterrel kitágitja a fejét. Majd az első na-
gyobb ügye után határozunk a sorsáról.
Fabiusnak hirtelen nagyon sietős, felkap az asz-
taláról valami dátumbélyegző-félét, előbb rányom-
ja egy bélyegzőpárnára, aztán aláírása jeléül idege-
sen odacsapja új ügynöke áthelyezési papírjára, az-
után ugyanezzel a gépies mozdulattal, vadul odabé-
IYegez Wallas homloka közepére, és ezt üvölti:
167
 - Megfelelt!
Wallas riadtan ébred. A homloka nekikopp ant
az asztal szélének. Kiegyenesedik és undorod va
felhörpinti a kihűlt kávémaradékot.
Megnézi a kistányér alá csúsztatott blokkot, {el_
áll és kifelé menet odadob a pultra egy fémpénzt.
Kimegy, meg sem várja, hogy visszaadjanak. „Meg_
felelt" a kiszolgálás, ahogy mondta .. .
- Nos, uram, megtalálta azt a postát?
Wallas megfordul. Még rövid szunyókálása hatása
alatt áll, észre sem vette a kötényes asszonyt, aki
most a kirakatüveget pucolja.
- Persze, persze; köszönöm szépen.
A Seprűs hölgy, aki ma reggel a járdát mosta ép-
pen ezen a helyen.
- És nyitva volt?
- Nem. Csak nyolckor nyitott.
- Akkor jobban tette volna, ha rám hallgat! Itt
van a Jonas utcai posta, az is ugyanúgy megfelelt
volna.
- Hát igen! Annyi baj legyen, legalább sétáltam
- mondja Wallas, és közben már indul is.
Továbbra is a Jonas utca felé veszi az irányt, köz-
ben azon gondolkodik, milyen úton-módon tudna
felvilágosításokat szerezni a szakadt ballonkabátos
férfiról. Viszolygása és Fabius tanácsai ellenére
kénytelen lesz felfedni, hogy detektív: lehetetlen
beszélgetést kezdeményezni egymás után hat alkal-
mazottal valami semmitmondó ürüggyel és mintegy
véletlenül. Az lenne tehát a legjobb, ha a posta-
mesterhez fordulna, hogy hívja össze az alkalmazot -
takat egy kisebb értekezletre. Wallas megadja majd
a férfi személyleírását, aki valószínűleg tegnap este
fél hat és hat között itt járt - sajnos, éppen csúcs-
forgalom idején. Baxné és a részeg kijelentései
168
alapján - és ezen a ponton egyezett az állításuk -
a kerítésjelenet sötétedéskor játszódott le, tehát öt
óra körül.
A kalap, a ballonkabát, a hozzávetőleges testal-
kat, a megjelenés... Pontosan nemigen tud sem-
mit. Vajon hozzátegye-e, hogy a férfi hasonlít hoz-
zá? Ezzel azt kockáztatja, hogy feleslegesen meg-
zavarja a tanúkat, mert ez a hasonlóság épp eléggé
esetleges - és mindenképpen szubjektív.
Most az összes alkalmazott a helyén van, bár a
falióra alig fél kettőt mutat. Wallas ügybuzgó képet
vág, úgy vonul el a kis ablakok előtt, és elolvassa a
fölöttük levő feliratokat:
„Illetéklerovás. Nagybani bélyegárusítás. Portó-
bélyeg. Postacsomagok. Légiposta."
„Postacsomagok. Bélyegárusítás. Pénzeslevelek.
Expresszlevelek. Ajánlottlevél- és csomagfelvétel."
„Bélyegárusítás. Utalványárusítás: űrlapok,
csekklapok, nemzetközi utalványok."
„Takarékbetét. Járadékszelvények. Életjáradék
és nyugdíj. Bélyegárusítás. Mindenféle utalványok
befizetése."
„Táviratfeladás. Távirati küldemények utalvány-
árusítása és befizetése. Távbeszélőszámla-befizetés."
„Táviratfeladás. Csőposta. Poste restante. Bé-
lyegárusítás."
Az ablak mögött a fiatal lány felkapja a fejét és
ránéz. Rámosolyog, és egy fali rekeszsor felé for-
dulva azt mondja:
- Van levele.
Miközben szétválogatja az egyik kis rekeszből
elővett borítékcsomót, hozzáteszi:
- Nem ismertem meg rögtön ebben a kabátban.
- Ma bizony nincs meleg - mondja Wallas.
- Most már itt a tél - válaszol a lány.
Amikor odaadja neki a levelet, tréfásan úgy tesz,
mintha hirtelen ragaszkodna a szabályzathoz,
megkérdezi:
- A jegye, uram?
Wallas a felöltője belső zsebéhez nyúl. Előfizete,
cédulája természetesen nincsen, azzal fogja magy a _
rázni, hogy elfelejtette magához venni a másik ka-
bátjából. De nincs is ideje végigjátszania komédiát :
- De hiszen tudja, hogy tegnap este visszaadt a
- mondja a lány. - Most már nem lenne szabad át-
adnom a postáját, hiszen lejárt az előfizetése, de
mivel a maga számának még nincs új tulajdonosa
így nem olyan vészes.
Gyűrött borítékot nyújt oda neki: „André V.
úrnak, 5. sz. Postahivatal, Jonas utca 2. 326 D.
szám." A bal sarokban a „csőposta" jelzés áll.
- Régen érkezett? - kérdezi Wallas.
- Éppen azután, hogy ma reggel itt járt. Három-
negyed tizenkettő lehetett, vagy dél. Látja, mégis
jól tette, hogy eljött, annak ellenére, amit mondott.
Még csak a feladó sincs rajta, hogy visszaküldjük.
Nem tudtam volna mit csinálni vele.
- Tíz óra negyvenkor adták fel - jegyzi mel ii
Wallas, ahogy kisilabizálja a bélyegzőket.
- Tíz negyvenkor? ... Még reggel meg kellett
volna kapnia. Nyilván valami kis késés volt a to-
vábbításban. Jól tette, hogy még utoljára eljött.
- Ó - mondja Wallas -, valószínűleg nem is
olyan fontos. ^
4 úr lenne a gyilkos. Mit tud maga pontosan? Egy kép-
- Szerintem ez a levél az égvilágon semmit sem bi-
zonyít.
Laurent szélesre tárt tenyerével szétsimítja a papír
lapot az íróasztalán.
- Hát akkor sohase bizonyítunk be semmit.
170
- De hiszen éppen ezt mondtam az imént -
j egyzi meg a felügyelő. Szinte vigasztalásképpen
m ég hozzáteszi: - Tegyük fel, már csak azért is ,.
b og y különböző oldalairól tekintsük a dolgot: ez-
zel a levéllel bármit bizonyíthatunk - mindig bebi-
zonyíthatjuk, amit csak akarunk -, például azt,
b og y maga a gyilkos: a postáskisasszony felismerte
m agát, és a neve is eszébe jut az embernek erről az
óvatos „V. S."-ről. Nem hívják magát véletlenül
Andrénak?
Wallas tehát megint visszapottyant a felügyelő
szellemi tornái közé! Azért jólneveltségből mégis
válaszol:
- Bárki, bármilyen néven küldheti magának a
postáját. Csak elő kell fizetni egy postafiókszámra;
az ügyfél valódi kiléte senkit sem érdekel. Ez az
alak ugyanúgy mondhatta volna, hogy Daniel Du-
pont-nak, vagy Laurent felügyelőnek hívják. Csak
az a sajnálatos, bogy nem fedeztük fel előbb, hol
vette át a postáját: még ma délelőtt is elkaphattuk
volna. Ismétlem, a lehető leggyorsabban el kell kül-
deni egy detektívet a Jonas utcába, hogy ott vár-
jon, hátha visszamegy; de mivel ő maga jelentette
be, hogy többé nem megy, talán felesleges lesz ez
az elővigyázatosság. Nem marad más hátra, mint
idehívatni es kikérdezni azt a lányt. Talán ad majd
némi útbaigazítást.
- Csak ne ragadtassuk el magunkat - kezdi Lau-
rent -, csak ne ragadtassuk el magunkat. Tulajdon-
képpe n egyáltalán nem értem, miért éppen ez a V. S.
zelődő nő és egy részeg férfi révén jutott oda, hogy
egy postafióknál másvalaki levelét átvegye. (Köz-
bevetőleg jegyzem meg, hogy ez teljesen szabályta-
lan: ebben az országban a rendőrségnek nincs joga
magánlevelezéseket kiadatni; ehhez bírói határozat
kell.) Na de hagyjuk. Kinek címezték azt a levelet?
17 r
Egy olyan férfinak, aki hasonlít magára. Másr, .
maga állítólag hasonlít (de itt gyanúsabb a tanúva.
lomás) egy olyan egyénre, aki tegnap este öt ó ra
felé elment a kis villa előtt és „benyúlt a kerítés rá-
csán". Ezenkívül maga úgy értette, hogy ezután az
illető elment arra a postahivatalra. Jó. Itt tényleg
valami véletlen egybeesésről lenne szó — amit a szó.
ban forgó levélnek kellene megvilágítania. De mi is
van pontosan ebben a levélben? Hogy a feladó (aki
J. B.-t ír alá) korábban várja ezt az „André
V. S."-t, mint ahogy előzőleg megállapodtak
— („déli háromnegyed tizenkettőtől") —, sajnos
azonban a találkozó helyét nem jelöli meg; hogy a
G betűvel jelölt harmadik személy kiesése követ-
keztében V. S.-nek az egész délutánjára szükség
lesz, hogy elvégezzen egy feladatot, amelyről azon-
ban mi itt semmit sem tudunk, hacsak azt nem,
hogy egy részét már tegnap elvégezték (különben
vallja be, elgondolkodtató, vajon mit kellene még
befejezni Dupont meggyilkolásán.) Ezeken kívül
egyetlen kis mondatot találok itt, amelynek sem
maga, sem en nem vagyunk képesek kibogozni az
értelmét, de amelyet mintha mellékesen vetettek
volna csak oda — ebben egyetért velem. Végül,
hogy teljes legyen a kép, jegyezzük meg, hogy a
maga által fontosnak tartott mondatok egyikében
van egy olvashatatlan szó — hét- nyolc betűs „cllip-
szisre", vagy „eltűnik"-re hasonlít, de nyugodtan
lehet „előny", „éhkopp", „ilyen", vagy ezer más.
Ezután Laurent kijelenti, hogy a poste restante
használata legalább annyira nem utal szükségsze
rűen gyilkos szándékokra, mint az álnév használata.
A város hat postahivatala együttvéve több ezer
ilyen előfizetőt tart nyilván. Ezek egy része mia'
— felügyelő véleménye most már teljesen kialakult:
den valószínűség szerint körülbelül a negyede — ki"
zárôlag szerelmes vagy hasonló jellegű leveleket
I 72
vált. Körülbelül ugyanennyi valóságos vagy fiktív
ker eskedelmi-emberbaráti vállalkozással kell szá-
IDolni, úgymint: házasságközvetítő ügynökségek, ál-
lásközvetítő irodák, hindu fakírok, csillagjósok, lel-
ki klinikák ... stb. A többit, mondjuk, több mint
felét, üzletemberek teszik ki, ezeknek csak kis há-
n yada igazi szélhámos.
A csőpostán küldött levelet a 3-as számú posta-
hivatalban adták fel, ez a belső kikötő és az észak-
keleti raktár forgalmát bonyolítja. Mint mindig,
itt is faeladásról vagy valami ezzel kapcsolatos üz-
letről van szó: árverés, szállítás, berakodás vagy
valami más. Mivel az árfolyamok nagyon is érezhe-
tően változnak napról napra, a közvetítőknek élet-
bevágóan fontos, hogy gyorsan ki tudják használni
ezt; néha egy ügylet huszonnégy órás késése tönkrc-
tehet egy embert.
J. B. bizományos kereskedő (talán zugkereskedő,
de ez nem biztos). G. és André V. S. a két ügynö-
ke. Tegnap együtt dolgoztak egy üzlet lebonyolítá-
sán, amit ma este fejeznek majd be. Mivel G. köz-
reműködését mellőznie kell, V. S.-nek az előre meg-
beszéltnél előbb kell működésbe lépnie, nehogy ki-
fusson az időből.
S
Wallas ismét egyedül megy az utcán.
Most Juard doktorhoz indult; ahogy Laurent az
imént megint elmondta: ez az első teendő. Végül
-
sikerült elérnie, hogy a helybeli rendőrség segítsen
a postahivatal megfigyelésében és a fiatal alkalma-
zott kikérdezésében. De azt tapasztalhatta, hogy a
nincs terrorista szervezet, Daniel Dupont öngyilkos
lett. Ez a felügyelő számára az egyeticri ésszerű
173
magyarázat; azt elfogadja, hogy pillanatnyil ag
egyes „apróbb részletek" nehezen egyeztethetők
össze ezzel az elmélettel, de minden újabb ténye•
ző, ami a tudomására jut, rögtön megint csak az ön•
gyilkosság bizonyítékává válik a szemében.
Így van ez például azzal a revolverrel is, amely et
Wallas a professzornál talált. A fegyver kalibere
megegyezik az orvos által kilőtt golyó kaliberévq),.
és a golyó hiányzik is a tárból. Végül, amit nagy on
fontosnak talál, a revolver rozsdás. Ez a rendőrfő.
nökség laboratóriumában végzett megállapítás sae.
rinte lényegbevágó: megmagyarázza, miért-nem lőtt
másodszor is Dupont, miután az első golyóval csak
megsebezte magát. A hüvely, ahelyett hogy rende-
sen kilökődött volna, beszorult; ezért nem találták
meg a dolgozószobában a földön. Ami pedig a mar-
kolaton talált meglehetősen zavaros ujjlenyomato•
kat illeti, elhelyezésük nem összeegyeztethetetlen a
felügyelő feltételezte mozdulattal: a mutatóujj a ra-
vaszon, mintha maga elé akarna lőni, de a könyök
előreugrik és a csukló visszagörbül, úgy, hogy a cső
egy picit ferdén éppen a két borda közé nyomul.
E kényelmetlen helyzet ellenére szilárdan kell tar-
tani a fegyvert, hogy jól a helyén maradjon .. .
Kábító ütés a mellén, utána rögtön nagyon élcs fáj-
dalom a bal karjában; aztán semmi — csak rosszul-
lét, de az biztos, hogy nem a halál. Dupont döbben-
ten bámulja a revolverét.
A jobb karját szabadon tudja mozgatni, az agya
teljesen világos, a teste többi része ugyancsak vála•
szolna, ha felszólítaná rá. Pedig biztos benne, hogy
a szíve táján érzékelte a csattanást és a sebesülést.
Meg kellett volna halnia; ezzel szemben ott ül aa
asztalnál, mintha mi sem történt volna. Nyilván
irányt változtatott a golyó. A lehető leghamarabb
végezni kell a dologgal.
1
74
smét maga felé irányítja a csövct; a mellénye
sz
övetéhez nyomja, oda, ahol az első lyuknak is
lennie kellene. Fél, hogy nem sikerül, ezért teljes
erejével begörbíti az ujját ... De most semmi sem
történik, az égvilágon semmi. Hiába nyomja gör-
c
sösen a kakast, nem kel életre a fegyver.
Leteszi hát az íróasztalra és néhány ujjgyakorla-
tot végez, hogy meggyőződjék róla, vajon a keze
n
ormálisan működik-e. A revolver rozsdásodott be.
Az öreg Anna épp leszedett az ebédlőben, s bár
nagyothall nyilván meghallotta a dörrenést. Mit
,
csinál most? Kiszalad, hogy segítségért kiabáljon?
Vagy feljön az emeletre? Olyan nesztelenül jár a
posztópapucsban. Tennie kell valamit, mielőtt ide-
érne. Ki kell vágnia magát ebből a lehetetlen hely-
zetből.
A professzor megpróbál felállni, könnyen sikerül
neki. Menni is tud. Elmegy a kandallóig, hogy meg-
nézze magát a tükörben; odébb tesz egy könyvosz-
lopot. Meglátja a lyukat, kicsit feljebb van a kel-
leténél: a mellény szakadt szövetén egészen kicsi
vérfolt, szinte semmi. Csak be kell gombolnia a za-
kóját és nem is látszik. Egy pillantás az arcára:
nem, igazán nem néz ki rosszul. Visszamegy az író-
asztalához, eltépi a levelet, amit vacsora előtt Juard
doktornak, a barátjának írt, és a szemétkosárba
dobja ...
Daniel Dupont a dolgozószobájában ül. A revolve-
rit tisztítja.
Óvatosan bánik vele.
Ellenőrzi, hogy a szerkezete jól működik-e, és
visszateszi a tárat a helyére. Azután a rongyot az
egyik fiókba teszi. Aprólékos ember, szereti a gon-
dos munkát.
Feláll és néhány lépést tesz a tengerzöld faltól
falig szőnyegen, amely elnyeli a zajokat. A kis dol-
175
gozószobában nemigen van hely a sétára. Minde n
oldalról könyvek veszik körül: jog, társadalmi jo g _
alkotás, politikai gazdaságtan ... balra lent, a nag y
könyvespolc végén sorakozik az a néhány kötet
amelyekkel maga gazdagította a sorozatot. N em
sok. De azért volt néhány elgondolása. Ki értette
meg őket? Az ó bajuk; nem ok ra, hogy kétségbe-
esésében megölje magát! A professzor kicsit me g_
vetően elmosolyodik, ahogy eszébe jutnak a hóbor.
tos gondolatok, amelyek az előbb, amíg a revolver
a kezében volt, hirtelen eszébe ötlöttek ... Azt hit-
ték volna, baleset.
Megáll az íróasztala előtt, és még egy utolsó pil.
lantást vet az imént megírt levélre: egy belga kol-
légának írta, akit érdekelnek az ő elméletei. Vilá-
gos, száraz levél; minden szükséges magyarázat
benne van. Talán majd vacsora után hozzáír még
pár melegebb szót.
Mielőtt lemenne, vissza kell tennie a pisztolyt az
éjjeliszekrény fiókjába. Gondosan becsomagolja ab-
ba a rongydarabba, amelyet az előbb szórakozott-
ságból eltett. Aztán eloltja a nagy ernyős lámpát az
íróasztalán. Hét óra van ...
Amikor vacsora után felment, hogy befejezze a le-
velét, ott találta a gyilkost. Rá várt. Jobban tette
volna, ha a zsebében hagyja a revolvert ... De hát
ki mondta, hogy éppen aznap vizsgálta át a fegy-
vert? Akkor kivette volna a régi hiivelyt, ami miatt
elakadt a szerkezet. A laboratórium csak azt jelez-
te, hogy a fegyvert „jól rendben tartották", és hogy
a hiányzó golyót „a közelmúltban" lőtték ki, tehát
az utolsó tisztítás után — ez pedig lehetett néhány
hete is, sőt néhány hónapja. Laurent így magyaráz - országban szétszórva él. Többségük semmilyen hi-
ta: Dupont tegnap tisztította a fegyvert, azért, hogy
még aznap este használja.
Wallas most arra gondol, hogy meg kellett voln
1 tevő befolyással rendelkeznek. Közgazdászok, pénz-
176
cudu . győzni a felügyelőt. A felügyelő érvei sok
mindenben nem állják meg a helyüket, és ezt bizto-
san be is lehetett volna bizonyítani neki. Ehelyett
Wallas hagyta, hogy felesleges vitákba bonyolódja-
na k másodlagos kérdésekről — sőt olyanokról, ame-
lyeknek semmi közük a bűnescthez — és amikor vá-
,
zolni akarta az ügy főbb vonalait, olyan félszeg
m ondatokat nyögött ki, hogy a titkostársaság-ügy
és az időre végrehajtott gyilkosságok elmélete telje-
sen valószínűtlennek, alaptalannak, „ügyetlen ko-
holmány"-nak hangzott az ő szájában.
Ahogy beszélt, egyre inkább érezte, milyen hihe-
tetlen, amit előad. Különben talán nem is a szavain
múlt; más, gondosabban megválasztott szavak
ugyanerre a sorsra jutottak volna; csak ki kellett
óket ejtenie, hogy az embernek ne legyen kedve ko-
molyan venni őket. Így Wallas oda jutott, hogy már
meg sem próbált a tcrmészetszerûleg eszébe jutó
kőzhelyek ellen küzdeni; tulajdonképpen ezek is fe-
leltek meg a legjobban a célnak.
s mindennek a tetejében ott volt szemben vele
a felügyelő remekül szórakozó arca, akinek szem-
mel látható hitetlenkedése végképp lerombolta el-
méleteinek valószínűségét.
Laurent elkezdett pontos kérdéseket intézni hoz-
zá. Kik az áldozatok? Mi volt pontosan a szerepük
az államapparátusban? Hirtelen és tömeges eltűné-
sűk nem támaszt-e máris jelentős űrt? Hogyan le-
hetséges, hogy a szalonokban, az újságokban, az ut-
cán senki sem beszél erről?
Valójában remekül meg lehet magyarázni. Olyan
esoportról van szó, amely, bár elég népes, az egész
vatalos funkciót nem lát el; állítólag semmi közük
a kormányhoz, ennek ellenére közvetlen és számot-
emberek, ipari konzorciumok főnökei, testületi ka-
0 A radíros 177
marák vezetői, jogászok, mérnökök, mindenfél e
technikusok — meghúzódnak a háttérben, és leg.
gyakrabban nagyon csöndes életmódot folytatnak;
a nevüket a tömegek alig ismerik, az arcukat pedig
egyáltalán nem. De az összeesküvőket ez nem té-
veszti meg: bennük magát a nemzet gazdasági-p o,
litikai rendszerének a tartószerkezetét kezdhetik ki.
Magasabb helyeken mindent megtettek, hogy mos:
tanáig titkolják a helyzet súlyosságát; az eddig fel-
jegyzett kilenc gyilkosságot agyonhallgatták, sőt
közülük többet balesetnek tüntettek fel; az újságok
némák; a közélet látszólag rendes mederben folyik
tovább. Mivel egy olyan hatalmas és annyira szer-
teágazó szervezetben, mint a rendőrség, tartani le-
hetett a titoktartás megszegésétől, Roy-Dauzet
jobbnak találta, ha nem közvetlenül a rendőrséget
bízza meg a terroristák elleni harccal. A miniszter
jobban bízik az ellenőrzése alatt álló különböző fel-
derítő szervekben, amelyeknek legalábbis a káde-
rei személy szerint hű emberei.
Wallas jól-rosszul megfelelt a felügyelő kérdései-
re, ám a lényegbevágó titkokat nem árulta el. De
ő maga is tisztában van álláspontja gyengéivel.
A háttérben mozgó személyiségek, akik titokban
irányítják az országot, a gyilkosságok, amelyekről
mindenki mélyen hallgat, az igazi rendőrség perifé-
riáján működő bonyolult rendőri szervezetek, végűt
a terroristák, akik titokzatosabbak, mint az összes
többi együttvéve — hát igazán elegendő, hogy za-
varba hozzon egy tisztviselőt, aki a tények talaján
áll, és mindezekről most hall először ... És ha az
egész történetet az utolsó betűig úgy találták volna
ki, akkor is megvolna benne a lehetőség, hogy bárki
elhiggye vagy ne higgye el, és a következetes eltéré-
sek, bármelyik irányban hatnának, ezért a lényegét
nem változtatnák meg.
Laurent ott ül rózsásan és kövéren roppant hiá
178
tatos karosszékében, fizetett besúgói és kartotékjai
között; annyira egyértelműen utasította vissza az
ü gy nököt, hogy az hirtelen úgy érezte, már-már a
puszta léte is veszélyben forog: maga is egy ilyen
me gfoghatatlan szervezet tagja lévén, lehet, hogy ő
akár az összeesküvés, csupán egy gazdag fantá-
ziával megáldott miniszter teremtménye; minden-
e setre, úgy látszik, a felügyelő ide akarja lefokozni.
U gyanis a felügyelő sutba dobva a kíméleteskedést
vagy óvatosságot, most már nyíltan kifejtette a vé-
leményét: megint egy Roy-Dauzet-féle képzelgéssel
van dolguk; az a tény, hogy olyan emberek is, mint
Fabius, hisznek benne, nem elegendő ahhoz, hogy
az egész megálljon a lábán. Különben az ügy más
hívei szertelenség dolgában még rajta is túltettek,
mint például Marchat, aki annyira meg van győ-
ződve róla, hogy ma este fél nyolckor meghal,
hogy még csakugyan meghal .. .
A kereskedő felbukkanása természetesen mit
sem javított a helyzeten.
Wallas elment, és elvitte magával a halott revol-
verét. Laurent nem akarta, hogy otthagyja: nem
tudott volna vele mit kezdeni; Wallas vezeti a nyo-
mozást, legyenek hát nála a „tárgyi bizonyítékok".
A laboratórium a felügyelő kérésére olyan állapot-
ban adta vissza a fegyvert, ahogyan megtalálták,
tehát a működését akadályozó üres töltényhüvely-
lyel együtt.
Wallas megy. Minduntalan meglepi, hogy milyen
furcsán helyezkednek el az utcák ebben a városban.
A prefektúrától ugyanazon az útvonalon ment, mint
ma reggel, mégis az az érzése, hogy sokkal régebben
gyalogol, mint előszőr, hogy a főkapitányságtól
Juard doktor klinikájához jusson. De mivel a ke-
rület összes utcája egyforma, nem merne meges-
küdni rá, hogy csakugyan pontosan ugyanazokon az
12*
179
utcákon ment át. Fél, hogy túlságosan clkaayat o.. csillogó szem, fekete haj, elég ritka típus errefelé —
dott balra, és így elment a mellett az utca mellett, ínkább a dél-európai vagy balkáni nőkre emlé-
amelyiket keresi. keztet.
Elhatározza, hogy bemegy egy boltba, és meg. — Hát istenem, szépnek szép.
kérdezi, hol a Korinthosz utca. Kis könyvesbolt, de Kis kaccantással mondja, mintha Wallas az
levélpapírt, ceruzát és festéket is árul gyerekeknek. imént valami gáláns tréfát engedett volna meg ma-
Az elárusítónő feláll, hogy kiszolgálja: gának. A felesége? Furcsa lenne. Laurent nem azt
—Parancsol? mondta, hogy az asszonynak most üzlete van? Vagy
évvel
— Szeretnék egy nagyon puha rajzradírt. tizenöt fiatalabb a férjénél ... barna haja,
—Azonnal, uram. fekete szeme van ... ő az!
Wallas kisiet a könyvesboltból. Néhány méter,
Téba romjai. és útkereszteződéshez ér. Szemben vele ott a piros
A város fölött emelkedő dombon egy műkedvelő plakát: „A Victor Hugo papírüzletben ..."
festő helyezte el az állványát a ciprusok árnyékában, Itt szállt le a villamosról ebéd előtt. Ismét el-
a szétszórt oszloptöredékek között. Gondosan fes- indul a nyíl irányába a Victor Hugo papírüzlet felé.
teget, tekintete pillanatonként visszatér a modellre:
nagyon vékony ecsettel rengeteg részletet dolgoz ki,
amelyeket szabad szemmel alig lehet látni, de a ké-
pen meghökkentő erővel hatnak. Rendkívül éles le-
het a látása. Meg lehetne számolni a rakpartot al-
kotó köveket, a házoromzat tégláit, sőt a tetőpalá-
kat is. A kerítés sarkánál kecskerágósövény levelei
csillognak a napon; a nap itt-ott kiemeli a leve-
lek körvonalait. Hátul egy cserje nőtt a sövény fölé,
lombjavesztett kis cserje, minden egyes ágát csillo-
gó vonal jelzi a fény felőli oldalon és sötét vonal az
árnyékoson. A fényképet télen vették fel, kivétele-
sen napfényes napon. Vajon mi oka lehetett a fia-
talasszonynak, hogy épp ezt a villát fényképezze le?
— Nagyon szép kis villa, nem?
— Hát istenem, szépnek szép.
Ő nem lakhatott benne Dupont előtt, hiszen
professzor huszonöt éve ott lakik és úgy örökölte a
nagybátyjától. Vagy cseléd volt ott az asszony?
Wallas maga előtt látja a boltosnő kicsit kihívó,
vidám arcát; harminc, maximum harmincöt éves, ,
kellemes, gömbölydedre érett kor; meleg areszín
Ióo
T GYEDIK FEJEZET
Egészen lent, éppen függőlegesen a tekintet irányá-
ra, egy kábel a víz felszínén.
Ha az ember kihajol a korláton, látja, amint nyíl-
eg yenesen, feszesen bukkan elő a pillér alól: azt
hinnéd, hüvelykujjnál alig vastagabb; de a távolság
megtévesztő, ha nincs összehasonlítási alap. A sod-
rott huzalágak csavarodásai szabályosan követik
egymást, és azt a benyomást keltik, hogy nagy se-
bességgel haladnak. Talán száz csavarodás is elő-
fut másodpercenként? ... Valójában ez sem lenne
számottevő sebesség, mindössze egy alaposan kilépő
emberé — a csatornán uszályokat húzó vontató-
hajóé.
A fémkábel mögött a víz zöldesen, sűrűn, gyen-
gén csapkod a már eltávolodott vontató barázdájá-
ban.
Az első uszály még nem bukkant elő a híd alól,
a kábel most is ott fut a víz színén, és semmi nem
utal rá, hogy nemsokára félbe kell szakadnia. Am
a vontatóhajó most odaér a következő kis hídhoz,
és hogy átmehessen alatta, kezdi leereszteni a ké-
ményét.

- Daniel szomorú ember volt ... Szomorú és ma-

gányos ... De nem olyan, mint aki öngyilkos lesz,
egyáltalán nem olyan. Majdnem két évig éltünk
együtt a Földmérők utcájabeli villában — a fiatal-
185
asszony kelet felé nyújtja a karját, ha ugyan nem
T oldalát sem hagyta homályban. Daniel semmi olyat
egyszerűen a válaszfal túloldalán levő, kirakatbeli
nagy fényképre mutat -, és ez alatt a két esztendő
alatt soha csüggedés vagy kétség nem látszott ra j_
ta. Ne higgye, hogy ez csak a látszat: természetén e k
alapkifejezése volt ez a derű.
- Az imént azt mondta, szomorú volt.
- Igen. Nyilván nem ez a megfelelő szó. Ne m
volt szomorú . Vidám sem volt, az biztos: ha az
ember belépett a kertkapun, a vidámság elvesztett e
az értelmét. Akkor viszont a szomorúság is, nem?
Nem is tudom, hogy fejezzem ki ... Unalmas? Ez
sem igaz. Nagyon szívesen hallgattam, amikor be-
szélt, amikor elmagyarázott valamit ... Nem, Da-
niellel azért volt elviselhetetlen az élet, mert az em-
ber magányosnak, végérvényesen magányosnak
érezte őt. Magányos volt és nem szenvedett tőle.
Nem neki találták ki a házasságot, sem semmiféle
köteléket. Nem volt barátja sem. A karon a diákok
élvezték az előadásait, de ő még arcról sem ismerte
őket ... Miért vett el engem feleségül? ... Én na-
gyon fiatal voltam és bizonyos csodálattal néztem
fel erre a nálam idősebb férfira; körülöttem min-
denki csodálta. Egy nagybátyám nevelt, Daniel
időnként eljött vacsorázni hozzá ... Nem is tudom,
miért mesélem ezt el magának, holott igazán nem
érdekelheti.
- Dehogynem, dehogynem - tiltakozik Wallas,
— Épp ellenkezőleg, tudnunk kell, elképzelhető-e az
öngyilkosság; lehetett-e valami oka rá, hogy meg-
ölje magát, illetve, képes lehetett-e rá, hogy ok nél-
kül öngyilkos legyen.
- Ó, azt már nem! Neki mindig volt oka min-
denre, a legkisebb mozdulatát is okkal tette. Ha
abban a pillanatban nem is volt világos, később rá•
jött az ember, hogy mégis volt oka, méghozzá pon -
tos, hosszasan érlelt oka, amely a kérdés egyetlen
i 86
nem tett, amit jó előre el ne határozott volna, és a
döntései mindig okosak voltak; és természetesen
meg fellebbezhetetlenek ... Inkább azt mondhat-
n a m , hogy fantáziája nem volt, de egészen rendkí-
vüli módon nem ... Mindent összevetve, csak az
erényeit vethettem a szemére ... hogy soha nem
c selekedett meggondolatlanul, soha nem változtatta
me g a véleményét, soha nem tévedett.
- Mégis azt mondta, hogy a házasság tévedés
volt, nem?
- Hát igen, természetesen, az emberekkel való
kapcsolatában követett el hibákat. Sőt, azt is
mondhatnám, csak hibákat követett el. De végered-
ményben arról se ő tehetett: a tévedése csak abban
állt, hogy azt hitte, mindenki olyan észlény, mint ő.
- Talán megkeseredett egy kicsit, hogy nem ér-
tették meg?
- Maga nem tudja, milyen ember volt. Rendit-
hetetlen. Biztos volt benne, hogy igaza van, és ez
elég is volt neki. Ha másoknak úgy tetszik, hogy
ábrándokban ringassák magukat, hát csak tessék.
- Ahogy öregedett, megváltozhatott; maga az-
óta nem találkozott vele .. .
- Dehogynem, többször is találkoztunk; válto-
zatlanul ugyanolyan volt. A munkáiról beszélt, az
életéről, arról a kevés emberről, akivel még össze-
jött. A maga módján boldog volt; mindenesetre
mérhetetlen távolságra az öngyilkosság gondolatá-
tól; meg volt elégedve szerzetesi életével, a vén,
süket házvezetőnője és a könyvei társaságával .. .
A könyvei ... a munkája ... egyedül ezért élt! Is-
meri a házat, milyen komor és néma, hogy ki van
bélelve szőnyegekkel, mennyire tele van divatja-
múlt díszítésekkel, amelyekhez nem nyúlhattam
hozzá. Mihelyt belépett az ember, kényelmetlenül
érezte magát, fojtogató érzése támadt, emiatt aztán
187
elment a kedve a tréfálkozástól, a nevetéstől, a dal-
tól ... Húszéves voltam ... Daniel viszont, úgy
látszik, jól érezte ott magát és nem értette, hog y
más másképpen lehet vele. Különben nemigen lé-
pett ki a dolgozószobájából, ott meg senkinek nem
volt szabad zavarnia őt. Még a házasságunk legele.
jén sem jött ki onnét, csak amikor hetente három.
szor bement előadást tartani, aztán alighogy haza-
ért, megint felment és bezárkózott; gyakran még az
éjszaka egy részét is ott töltötte. Én csak étkezések
idején láttam, amikor lejött az ebédlőbe, kínos pon-
tossággal délben és este hétkor.
— Amikor az előbb bejelentette a halálhírét, külö-
nös hatást keltett bennem. Nem is tudom, hogyan
magyarázzam meg ... Mi különbség lehet az élő
Daniel és a halott Daniel között? Hiszen életében
is alig volt benne élet ... Nem mintha nem Lett
volna egyéniség vagy jellem ... De soha nem élt.
— Nem, még nem találkoztam vele. Majd ha itt vé-
geztem, elmegyek hozzá.
—Hogy hívják?
—Juard doktor.
— Nocsak! Ő operálta meg, ugye?
— Ő.
—Ó ... Furcsa.
—Nem jó sebész talán?
— Dehogynem ... Azt hiszem.
—Ismeri?
— Csak névről ... Azt hittem, nőgyógyász.
—És ez régen történt?
— A városban akkor kezdtek beszélni róla, ami-
kor...
88
^
çallasnak hirtelen az a kellemetlen érzése támadt,
hog y hiába vesztegeti az idejét. Abban a pillanat-
ban, amikor fejbe kólintotta az a gondolat, hogy
a Victor Hugo utcai papírüzlet talán a volt Dupont-
ae boltja, ez a véletlen csodaszerűnek tűnt a sze-
m ében; rohanvást visszament az üzletbe, ahol az
első szavaknál kiderült, hogy helyes volt a feltéte-
lezése. Nagyon örült, mintha nem remélt szerencse
lendített volna hatalmasat a nyomozáson. Az, hogy
életlenül botlott útközben ebbe a hölgybe, mit sem
v
v
áltoztatott az értesülések fontosságán, amelyeket
j oggal várhatott tőle az ember: ha Wallas komo-
lyan gondolta volna, hogy értékes nyomra bukkan-
hat az asszony révén, már reggel óta kereste volna
az elvált feleség címét, akinek létezését Laurent
felügyelő már jelezte neki. Akkor sürgősebbnek
találta, hogy először másokat kérdezzen ki — pél-
dául Juard doktort, akivel egyelőre nem sikerült
találkoznia.
Wallas most rájön, miért is volt értelmetlen az
iménti reménykedése. Kicsit tanácstalanul áll most
- nemcsak azért, mert látja, hogy hiú remény volt,
hanem főleg, mert zavarba jön, hogy hamarabb ész-
re nem vette. Az üzlet mögötti irodában ül, szem-
ben ezzel a nyájas fiatalasszonnyal, és azon gondol-
kodik, mi a csudának jött ide — talán önkéntelenül.
Közben félni kezd, hogy nem találja ott a dok-
tort a klinikán. És ahogy feláll és elnézést kér, hogy
nem maradhat itt tovább csevegni, ismét elcsodál-
kozik az apró, torokból jövő kaccantáson, amely
úgy hat, mintha ki tudja, micsoda cinkosság rejlene
mögötte. Pedig az iménti ártatlan mondatában sem-
mi kétértelműség nem volt ... Wallasban kétségek
támadnak, ezért megpróbálja felidézni a mondatát,
de nem sikerül: „El kell hogy ... El kell ..."
Az ajtó csengője vet véget keresgéléseinek, mint-
189
ha csak az időt akarná eszébe juttatni. Ám ahelyet t
hogy megszabadítaná, még csak késlelteti; ugyanis
a papírkereskedő hölgy rögtön el is tűnik a boltj a
irányában, néhány, mosollyal kísért szóval magá ra
hagyva Wallast:
— Egy pillanat, kérem. Ki kell szolgálnom egy
vevőt.
„Sajnálom, asszonyom, hogy kénytelen va-
gyok ... Egy pillanat kérem, el kell ... El kell
hogy menjek ... El kell ... El kell ..."
Semmi oka nem volt rá, hogy így nevessen.
Wallas hát megint leül és nem tudja, mit csi-
náljon, amíg a hölgy visszajön. A félig nyitva ha-
gyott ajtón át hallja, amint az asszony rövid, hiva-
talos hangú mondattal fogadja a látogatóját — kü-
lönben a szavakat nem értette, mivel azt a szobát,
ahol Wallas van, folyosó- és előszoba-koszorú vá-
lasztja el az üzlettől. A továbbiakban egyetlen szó
sem jut el hozzá. A vevőnek nyilván tompább a
hangja, a fiatalasszony pedig hallgat — vagy suttog.
De miért suttogna?
Wallas akaratlanul is hegyezi a fülét és próbálja
elképzelni a jelenetet. Egymás után peregnek a sze-
me előtt a különböző jelenetek, többnyire néma-
filmszerűek, vagy olyan halkan suttognak bennük,
hogy az ember egyetlen szót sem képes kivenni -
ez még inkább kiemeli némajáték és karikatúra, ha
ugyan nem groteszk jellegüket. A tetejében majd-
nem az összes elképzelése olyan szembeszökően va-
lószerűtlen, hogy maga a szerzőjük is kénytelen el-
ismerni, hogy inkább őrületről, semmint ésszerű
gondolkodásmódról árulkodnak. Egy pillanatig ag-
gasztja is a dolog: vajon az ő mestersége nem ép-
pen az-e, hogy ... „Nehéz munka ... Nehéz és ki-
ábrándító ... Na, mivel ajánlották magát, próba -
időre mégis felveszem ..."
Természetesen ez az egész nem veszedelmes; h
19 0
komoly dologról lenne szó — aminek köze van az
ő ügyéhez —, nem hagyná, hogy az esze hasonló
képzelgések mezejére tévedjen. Semmi oka nincs rá,
h ogy az üzletben mondottak iránt érdeklődjék.
Mégis, akarata ellenére fülel, de hiába, mert
m ost már az égvilágon semmit sem hall, csak meg-
h a tározhatatlan zajokat, amelyekről legalább any-
n yira nem lehet tudni, honnan jönnek, mint hogy
milyen természetűek ... Mindenesetre semmi olyat
nem hall, ami a torokból jövő kis kaccantásra ha-
sonlít ... a meleg, kihívó nevetésre .
.
Este van. Daniel Dupont hazatér az előadásáról.
A lába elé néz, eltökélt léptekkel megy fel a lép-
csőn, alig-alig érezni a járásán valami enyhe fá-
radtságot. Ahogy fölér az emeletre, gondolkodás
nélkül a dolgozószobája ajtaja felé indul ... Össze-
rándul, amikor meghallja maga mögött az érkezését
üdvözlő, torokból jövő, apró kis kaccantást. A lép-
csőforduló félhomályában — nem tartotta fontosnak,
hogy villanyt gyújtson — nem vette észre a kedves
fiatal nőt, aki szobája nyitott ajtajában őrá vár . . .
a kis turbékoló nevetésével, amely mintha egész
testéből fakadna ... kihívó, cinkos nevetés ... a
felesége.
Most Wallas is elűzi maga elől ezt a képet.
A hálószoba ajtaja becsukódik a buja feleség mö-
gött. Daniel Dupont szelleme folytatja útját a dol-
gozószoba felé, a lába elé néz, a kezét már ki is
nyújtja az ajtógomb felé, éppen le akarja
nyomni ...
A boltban még mindig ugyanolyan meghatároz-
hatatlan a helyzet. Wallas hosszúnak találja az időt,
gépiesen feltolja a mandzsettája szélét, hogy meg-
nézze az óráját. Ekkor jut eszébe, hogy megállt az
órája, és tényleg, most is áll: változatlanul fél nyol-
cat mutat. Felesleges beigazítani, amíg magától el
nem indul.
191
 Szemben vele, a fiókos szekrényen, egy hag yo0
mányos, mázatlan fehér porcelán dísztárgy két ol-
dalán két bekeretezett arckép lóg. A bal oldali j a .
vakorabeli férfi szigorú arcát ábrázolja; kicsit el-
fordul, majdnem profilban látszik, és mintha a sze.
me sarkából a kis szobrot figyelné — ha ugyan netp
a másik fényképet: az régebbi, erről tanúskodik a
sárgult papír és a rajta levő személyek divatjamúlt
öltözete. Elsőáldozó ruhás kisfiú néz fel egy mag as
asszonyságra, akin múlt századi divat szerint
agyoncicomázott ruha van és nagy, szertelenül ékes
kalap. Valószínűleg az anyja: nagyon fiatal any a ,
a gyerek kissé tétova csodálattal bámulja — mar
amennyire meg lehet ítélni a fakult fényképről,
amelyen az arcvonások sokat vesztettek élettelisé-
gükből. Ez a hölgy nyilván a ház asszonyának az
anyja is; a szigorú úr talán Dupont. Wallas még az
arcát se ismeri a halottnak.
Ha közelről nézi az ember, a fényképet megfog-
hatatlan mosoly világítja meg, nem is lehet ponto-
san megállapítani, vajon a száj vagy a szem moso-
lyog-e ... Más szögből nézve a férfinak majdhogy-
nem sikamlós lesz az arckifejezése, és így van ben-
ne valami közönséges, elégedett, kicsit visszataszító
vonás. Daniel Dupont hazatér az előadásáról. Só
lyos léptekkel megy fel a lépcsőn, mégis érezni lép-
teiben a sietséget. Ahogy felér az emeletre, balra
fordul, a hálószoba felé, belöki az ajtaját, azt a fá-
radtságot sem veszi magának, hogy kopogjon ...
Am közvetlenül mögötte egy kamasz körvonalai
bontakoznak ki a dolgozószoba sötétjéből. Két re-
volverlövés csattan. Dupont egyetlen hang nélkül
összeesik a folyosó szőnyegén.
Az ajtókeretben feltűnik a fiatalasszony:
— Nem várattam meg túlságosan? — kérdezi me
leg hangon.
19 2
_ - Dehogyis — feleli Wallas —; de most ínár tény-
leg el kell mennem.
Az asszony egy mozdulattal megállítja:
—Csak egy pillanat! Tudja, mit vásárolt az il-
lető? Találja ki!
—Kicsoda?
Nyilván a vevő. 1 s természetesen egy radírgumit
vett. Mit talál az asszony olyan meglepőt ebben?
—Hát az a vevő, aki most ment el?
—Nem tudom — mondja Wallas.
—Azt a képeslapot! — kiált fel a fiatalasszony.
_ Azt a lapot vette meg, amelyiken a villa van,
amilyet maga is vásárolt ma reggel!
A torokból jövő nevetés most mintha soha nem
akarna véget érni.
Amikor belépett a boltba, beteges külsejű kis em-
ber volt bent, szegényesen öltözve, koszos kalap-
ban és hosszú, zöldes kabátban. Nem mondta meg
rögtön, mit akar, mindössze bizonytalan „jó na-
pot"-ot motyogott a foga között. Tekintetével kör-
befutotta a helyiséget, és a természetesnél egy haj-
szállal hosszabb gondolkodási idő után úgy döntött,
hogy odamegy a képes levelezőlapok állványához;
nagy nyugalommal nézegetni kezdte. Valami olyas-
mit mondott, hogy:
— ... egy lapot választani . .
—Kérem — felelte az asszony.
Am az illető olyan természetellenesen viselke-
dett, hogy a végén mar majdnem odahívta Wallast
valamilyen ürüggyel, csak hogy megmutassa, nincs
egyedül, amikor a jóember megragadt az egyik lát-
képnél ; kihúzta a tartóból és gondosan vizsgálgatta.
-
Aztán szó nélkül odatett a pultra egy fémpénzt (a
flapok ára ki volt írva) és elment, magával vitte a
elfedezését. A Földmérők utcájabeli kis magán-
1
3 A radírok
193
villa volt az, a „gyilkosság háza". Furcsa egy y
vő, nem?
Amikor Wallas végre el tud menni, már fel s
merül a kérdés, hogy nyomára bukkanjon a különb
fényképkedvelőnek. A Victor Hugo utca mindké
oldala üres. Képtelenség kideríteni, hogy az isme
retlen melyik irányba indult el.
Wallas rátér tehát a Juard-klinika felé vezető út-
ra — vagy legalábbis arra, amelyikről azt gondolja,
oda visz, ugyanis nem kérdezte meg az utat a fia-
talasszonytól és — különösebb ok nélkül — inkább
nem megy vissza hozzá még egyszer.
13ppen befordul a következő utcán, amikor észre-
veszi, hogy előtte, egy egészen közeli útkeresztező-
désnél ott áll a zöld kabátos kis ember, és a járda
közepén a képes levelezőlapját nézegeti. Wallas fe-
léje indul, bár nem határozta el pontosan, mit fog
tenni; a másik most nyilván észrevette, mert meg-
indul és hamarosan el is tűnik jobb felé. Wallas
néhány másodperc múlva odaér az útkereszteződés-
hez; meggyorsította a lépteit. Jobboldalt hosszú,
egyenes utca nyúlik a távolba, egyetlen üzlet vagy
kapuboltozat sincs, ahol el lehetne rejtőzni; az ut-
ca tökéletesen kihalt, csak egészen messze egy ma-
gas ballonkabátos járókelőt látni, aki gyors léptek-
kel távolodik.
Wallas elmegy az első keresztutcáig és minden
irányban nézelődik. Itt sincs senki. A kis ember fel-
szívódott.
3
Wallas makacsul keresi. Módszeresen felderíti ai
összes szomszédos utcát. Azután, mivel még mindig
nem akart felhagyni vele, bár az esélyei, hogy az is
meretlen nyomára bukkan, most már egészen C1-
194
szöek; visszamegy oda, ahonnét indult, aztán
vissza,
ínt kétszer-háromszor is átmegy egy-egy
❑ képtelen elszakadni attól az útkcresztező-
1, ahol utoljára látta.
ivel meglehetősen elégedetlen a kalandjával,
sak akkor határozza el, hogy elmegy arról a hely-
ről, amikor egy órás cégtábláján meglátja, mennyi
az idő: éppen annyi ideje van, hogy elmenjen a fő-
k a pitányságra, ahol Laurent az ő jelenlétében fogja
kihallgatni a postaalkalmazottakat, akiket az ő ké-
résére sürgősen beidézett a rendőrségre.
Am ahogy megy az úton, Wallas ismét felidézi
emlékezetében a képeslapvásárló felbukkanásának,
majd eltűnésének a körülményeit — a járda közepén
ácsorgó kis embert, aki két kézzel szorongatja és
mereven bámulja a fényképet, egészen közel tartja
az arcához, mintha valami titkot remélne felfedez-
ni rajta - és aztán a minden irányban üres utcákat.
Wallast úgy felidegesítette, hogy olyan makacsul
loholt egy árnykép után, hogy most hiába próbálja
ezt az eseményt a maga helyére tenni; ha jól meg-
gondoljuk, jelentéktelen ügy. Valószínűleg valami
bolondos alak, aki bűnügyi dokumentumokat gyűjt;
ebben a békés kisvárosban nem sok gyűjtenivalója
lehet; a reggeli lapokban elhíresztelt gyilkosság
nem remélt szerencse a számára; ebéd után elment
megnézni a „gyilkosság házát", és hazafelé menet
a szemébe ötlött a papírbolt kirakata, felismerte a
villát; rögtön be is ment, de nem tudta, mit kérjen
az eladónőtől, odament hát a képeslapállványhoz,
hogy időt nyerjen, ahol meg is találta vágyainak ne-
továbbját ; azonnal megvette a lapot és nem tudta
megállni, hogy már útközben ne bámulja. Ami pe-
dig az eltűnését illeti, arra még természetesebb a
magyarázat: miután befordult az útkereszteződés-
nél,
h rögtön az utca elején bernent az egyik házba —
azaérkezett.
,3.
1 95
 Ez az elmélet igazán helytálló — sőt, a legh e l yt-
állóbb —, de Wallas szünet nélkül visszatér a zöld
kabátos kis ember látványához, aki ott áll a járd a
közepén, mintha ottlétében lenne valami megdö t.
hetetlen, amit semmivel sem lehet igazán megm a.
gyarázni — bármilyen helytálló legyen is az a ma-
gyarázat.
A főkapitányságon Laurent és Wallas azzal kezdi,
hogy megegyeznek azokban a kérdésekben, amelye.
ket majd feltesznek a postahivatal alkalmazottai-
nak: mit tudnak arról az emberről, aki André
V. S.-nek nevezi magát? Ismerik-e őt a negyedben?
Tudják-e, hol lakik? Mióta van fiókszáma a Jonas
utcában? Gyakran jön-e a postájáért? Sok levelet
kap? Honnét érkeznek a küldeményei? Végül:
miért nem jön el többet? Megindokolta? Mikor jött
utoljára? ... stb. Ezeken kívül össze kell állítani a
lehető legpontosabb személyleírást a szakadt bal-
lonkabátos férfiról.
Beengedik a szomszéd helyiségben várakozó al-
kalmazottasat. Hárman vannak; a hatos ablaknál
dolgozó fiatal lányt Juliette Dexternek hívják, ko-
moly, higgadt arca bizalomgerjesztő; aztán követ-
kezik Emilie Lebermann, ötvenegy éves hajadon, ó
a szomszéd ablaknál van és nagyon érdekli, ami kö-
rülötte történik; behívtak egy másik asszonyt is, aki
már nem dolgozik a postánál: Jeannét.
Jeanne, hála egykori iskolai végzettségének, a
nyár folyamán kisegítő volt a Jonas utcai postahiva
talban; és szeptemberben, amíg Dexter kisasszony
szabadságon volt, helyettesítette 51 az ablaknál. Az
ember kénytelen azt hinni, hogy nem voltak töké
letesen megelégedve a munkájával, mivel a posta
vezetősége ncm óhajtotta folytatni a kísérletet és
lemondott a szolgálatairól. Jeannéban, aki jelenleg
egyszerű cseléd egy körúti kereskedőnél, semmi k"
196
serűség nem maradt e balszerencsés kimenetelű kí-
sérlet után. Jobban szereti a kétkezi munkát.
A jobb fizetés reménye vitte rá, hogy odahagyja;
három hónap elteltével bizonyos megkönnyebbülés-
sel tért vissza hozzá: a postánál eltöltött idő alatt
o lyan munkafajtákkal ismerkedett meg, amelyeket
egy kicsit mind különösnek talált, bonyolultak és fe-
leslegesek voltak, mint mondjuk, egy kártyajátsz-
m a; a belső műveletek még inkább, mint az ablak-
nál folyók, bizonyos titkos szabályoknak voltak alá-
vetve, és többféle, legtöbbször érthetetlen szertar-
tást kellett elvégezni velük. Jeannénak eddig na-
gyon nyugodt alma volt, de alig dolgozott néhány
hétig az új szakmában, lidércnyomásos rémálmok
kezdték gyötörni: valami titokzatos írással írt köte-
teket kellett emlékezetből leírnia, de időhiány miatt
mindent összezagyvált, eltorzította az írásjeleket és
összekeverte a sorrendjüket, úgyhogy állandóan
elölről kellett kezdeni az. egészet.
Most ismét visszanyerte nyugalmát, és a posta
már szinte teljesen visszaváltozott a szemében azzá
a titok nélküli üzletté, ahol bélyeget és postai le-
velezőlapot árulnak, amikor hirtelen megjelent egy
^
rendőrnyomozó és elkezdte faggatni, hogy mit csi-
nált az előző hónapban. Gyanakvása, bizalmatlan-
sága, félelme egyből visszatért: szóval tényleg meg-
rovást érdemlő dolgok folytak a Jonas utcai posta-
hivatalban. Emilie Lebermann-nal, volt kolléganő-
jével ellentétben, akit a botrány reménye mérhetet-
- lenül feldob, Jeanne nagyon kelletlenül ment el a
kapitányságra, és szilárdan eltökélte, hogy épp csak
annyit mond, amennyit feltétlenül kell, hogy neki
magának kellemetlenségei ne támadjanak. Külön-
ben is egyszerű az egész: nem látott és nem is tud
semmit.
Mindamellett nem lepődik meg túlságosan, hogy
a felügyelő irodájában találkozik a jól öltözött úr-
19;
ral (aki viszont gyanúsan elhallgat egyet-mást);
aki
ma reggel megkérdezte tőle, merre kell menni
„főpostára", hogy — amint mondta — táviratot ad-
jon fel. Szóval belekeveredett ebbe az ügybe! Min-
denesetre nem kell félnie, hogy ő elárulja a rendőr-
ségnek a délelőtti bolyongásait.
Ma mar ez a harmadik alkalom, hogy találkozik
vele, de a férfi nem ismeri meg; mivel eddig kö-
tényben és kalap nélkül látta, ezen nem is lehet
csodálkozni.
Jeanné boldogan tapasztalja, hogy a felüg ye lő
először Juliette Dextert kérdezi ki —. különben na-
gyon kedvesen.
— Ismeri, kérem, azt a postafiók-előfizetőt -
mondja —, aki André V. S. néven küldeti magának
a leveleit . . .
A lány nagyra mereszti a szemét és a távirat-
feladó felé fordul. Már nyitja is a száját ... de
mégsem szólal meg, és úgy ül tovább is, egyenes
derékkal a székén, és egyik férfiról a másikra .néz,
Wallasnak tehát azzal kell kezdenie, hogy elmagya-
rázza, hogy ő nem André V. S., amitől aztán a lány
még jobban elcsodálkozik:
- De ... az a levél ... az előbb? ...
Igen, ő vette át a levelet, de őt akkor látták elő-
ször a Jonas utcában. Kihasználta, hogy annyir ha-
sonlít a szóban forgó előfizctőre.
— Úgy ... úgy ... — hajtogatja a vénkisasszony
kicsit clfulladva.
Jeanné viszont változatlanul tartózkodóan visel-
kedik, egyre a padlót nézi maga előtt.
A fiatal lány tanúvallomása egyértelmű: a uwgát
André V. S.-nek nevező :férfi szakasztott olyan , let, hogy a másik nem sokkal őelőtte járt ott, késő
mint Wallas. Ő nem is tétovázott, amikor Wallas
megjelent az ablaknál — annak ellenére, hogy más
ruhában volt.
193
A másik férfi nagyon szerényen volt öltözve, és
kicsit szűk volt neki a ruhája. Majdnem mindig ho-
színű ballonkabátban látták, nagyon feszült a
es
szél vállán; ahogy jobban belegondol, Wallasnál
testesebb lehetett.
— És szemüveget hordott.
Ezt a vénkisasszony teszi hozzá. De Dexter kis-
asszony tiltakozik: André V. S. soha nem viselt
s
zemüveget. A kolléganője kitart a véleménye mel-
lett: nagyon jól emlékszik, egyszer még meg is je-
gyezte, hogy úgy néz ki a szemüvege miatt, mint
egy orvos.
—Milyen szemüvege volt? — kérdi Laurent.
Vastag teknőckerestes szemüveg, enyhén színe-
zett üveggel.
—Milyen volt a színezés?
—Olyan füstszürke.
—A két üveg pontosan egyforma színű volt,
vagy pedig az egyik valamivel sötétebb, mint a
másik?
Ennyire nem figyelte meg, de tényleg elképzel-
hető, hogy az egyik üveg sötétebb volt. Nem lehet
jól látni az ügyfeleket — ha a postaablaknál állnak,
a hátuk mögül jön a fény —, de most már emlék-
szik, hogy .. .
Laurent megkérdezi Juliette Dextert, pontosan
hány órakor volt ott utoljára az igazi előfizető.
—Körülbelül fél hat, hat felé — feleli a lány — ,
mindig olyantájt jött; a hónap elején talán kicsit
később, akkor még nem sötétedett olyan korán.
Mindenképpen csúcsforgalom idején.
Wallas félbeszakítja: ő mintha úgy értette volna,
hogy a lány azt mondta ncki, amikor átadta a leve-
délelőtt.
—Igcn, így van — mondja a lány kis gondolko-
199
dás után -, az még nem maga volt. Valamivel ti-
zenegy óra után jött, ahogy az előfordult időnké n
az esti látogatásain kívül is.
Rendszeresen jött-e minden este? És miótaa?
Nem, nem jött rendszeresen: néha több mint egy
hétig nem látták, aztán négy-öt napig minden este
ott volt, sőt, néha délelőtt is. Amikor jött, az azt
jelentette, hogy üzenetet vár; a távolléte idején so _
sem jött postája. Főleg csőpostán kapott levelet,
ezenkívül táviratokat, ritkán rendes levelet; a cső-
posta természetesen a városból érkezett, a táviratok
a fővárosból vagy máshonnét.
A lány elhallgat, mivel senki nem kérdez tôle
többet, majd hozzáteszi:
- Már ott kellett volna lennie a csőpostájának,
amikor ma délelőtt eljött. A központi elosztó hibá-
ja, hogy nem találta ott.
De mintha Wallasnak szólna a szemrehányása.
És nem tudni, vajon a hangján átütő sajnálkozás-
színezet annak a sürgős levélnek szól-c, amely nem
jutott el a címzetthez, vagy pedig általában a posta
rossz működésének.
. ui
Dexter kisasszony akkor látta először a szűk bal-
lonkabátos férfit, amikor október elején visszajött
a szabadságáról; de akkor már bizonyos ideje hé-
relte a postafiókot. Mióta? Nem tudná pontosan
megmondani; természetesen a posta irattárában
könnyű lesz megtalálni az időpontot. Azt meg,
hogy vajon már szeptemberben is járt-e oda a férfi,
azt a helyettesétől kell megkérdezniök.
Sajnos, Jeanne nem emlékszik rá; annak idején
nem jegyezte meg az André V. S. nevet, es arra sem
,
emlékszik, hogy valaha is látta volna ezt az arcot
- Wallasét - szemüveggel vagy anélkül.
Lebermann kisasszony viszont úgy gondolja
200
bogy akkoriban már odajárt, sőt régebben is, mert-
bogy éppen azt a megjegyzését az orvoskinézetéről
legalábbis augusztusban tette, mivel augusztusban
v ett fel új asszisztenst Gélin doktor, és ő először
a zt
hitte, az a férfi az .. .
_ Meg tudná mondani - kérdezi tőle a felügye-
lő _, hogy a jobb oldali vagy a bal oldali üveg
v olt sötétebb?
A vénkisasszony néhány másodpercet vár, mi-
előtt felelne.
- Azt hiszem - mondja végül -, hogy a bal ol-
dali volt.
- Különös - mondja töprengve Laurent -; gon-
doljon csak vissza: nem inkább a jobb?
- Várjon csak, felügyelő úr, várjon! Azt mond-
tam: a „bal oldali", szánomra a bal oldali: neki
tehát az a jobb szemén levő üveg volt.
- Vagy úgy, akkor jó -mondja a felügyelő.
Most azt szeretné tudni, vajon a homokszínű bal-
lonkabát jobb válla nem volt-e tegnap este elsza-
kadva. A lány nem figyelt oda, amikor a férfi meg-
fordult, szemből viszont nem látott rajta szakadást.
Lebermann kisasszony ellenben utánanézett, ahogy
elment: a jobb vállán valóban volt egy L alakú
szakadás.
Végül a táviratok tartalmát illetően sincsenek
egy véleményen: az első nagyon rövid és nagyon
mindennapi szövegekre emlékszik - előző dolgok
megerősítése, vagy más irányú utasítások, találko-
zók -, semmi olyan adat nem volt bennük, amiből
következtetni lehetne rá, hogy milyen jellegű ügyek-
râl van szó; a második hölgy hosszú üzenetekről
beszél, gyanús mondatokról, amelyeknek biztosan
megállapodás szerinti értelmük volt.
- A táviratok mindig rövidek az ár miatt -
,
mondja Juliette Dexter, mintha mit sem hallott vol-
20I
na abból, amit a kolléganője az imént kijelentet t
- Ncm szokták feleslegesen ismételgetni azt, amit
a másik már tud.
Jeannénak nincs véleménye arról, hogy mit
kás és mit nem szokás írni táviratban.
Amikor Wallas és Laurent egyedül marad, mérl eg.
re teszik, amit megtudtak. Gyorsan kész a mérleg,
ugyanis az égvilágon semmit sem tudtak meg,
André V. S. soha semmi olyat nem mondott a p os .
táskisasszonynak, aminek segítségével a nyomára
akadhatnának vagy véleményt alkothatnának a te-
vékenységéről; nem fecsegett feleslegesen. Másrészt
nem valószínű, hogy a környékről való: legalábbis
ott senki sem ismeri.
Lebermann kisasszony a kihallgatás végén el•
mondta személyes véleményét is: gyanús műtéteket
végző orvos. - Tudják, furcsa orvosok vannak erre-
felé - tette hozzá cinkos képpel.
Nincs rá okuk, hogy eleve elvessék ezt a feltéte-
lezést, de Laurent megjegyzi, hogy az ő elképzelése-
nek - amely szerint egész egyszerűen fakereskedés-
ről lenne szó - mégis nagyobb az esélye, hogy meg-
-
feleljen a valóságnak; ez különben összeegyeztethe
tőbb azzal a módszerrel is, ahogyan az üzeneteket
csoportosították.
Ezenkívül az továbbra sem bizonyosodott be,
hogy ez az André V. S. ugyanaz a személy,
Baxné estefelé a kis villa kerítése előtt látott.
A ballonkabát hátán a szakadás, amiről a ré
beszélt, alkalmas lehetett volna az azonosítást
a fiatal postáskisasszony kijelentette, hogy ő
látta; nos, ezen a ponton lehetetlen a vénkisas
tanúvallomására támaszkodni, és maga a ball
bát - a szakadás nélkül - nem elegendő bizony
mint ahogy nem az - meg kell hogy mondjuk
202
allashoz való hasonlatossága se, ami, ha döntő
j elentőségűnek kellene felfognunk, ugyanúgy oda
is v ezethetne; hogy \Vallast vádoljuk.
ípallas, mielőtt elmenne a felügyelőtől, átnézi a
rendőri jelentést, amelyet a két nyomozó közül az
eg yik írt, akik tegnap este a halott lakásán az első
enymegállapításokat készítették.
t
- Majd meglátja - mondta Laurent, amikor át-
adta neki a kis gépelt papírköteget - , nagyon ér-
dekes munka. Ez a fiú persze egy kicsit fiatalka;
érzik rajta, hogy ez az első bűnügye. Megjegyzem,
ezt a jegyzőkönyvet magánszorgalomból írta, lévén,
hogy a - mi nyomozásunk hivatalosan abbamaradt.
Sőt, szerintem, valószínűleg külön nyomozást is
folytatott a saját szakállára, azután, hogy paran-
csot kapott a nyomozás megszüntetésére. Az újon-
cok buzgalma, érti, ugye?
Míg Wallas nekilát a jegyzőkönyvnek, a felügye-
lő még néhány talán ironikus - megjegyzést tesz
a fiatal nyomozó következtetéseiről és arról, hogy
milyen jóhiszeműen elfogadta olyan emberek sugal-
mazásait, akik „egészen nyilvánvalóan a bolondját
járatták vele".
A szöveg így kezdődik: „Október huszonhatodi-
kán, hétfőn .este huszonegy óra nyolc perckor ..."
Az első oldalak részletesen, de kitérők és magya-
rázatok nélkül mondják el Juard doktor telefonját,
a professzor haláláról és magáról a merényletről
adott felvilágosításaival. Ezután a villának és kör-
nyékének hallatlanul pontos leírása következik: a
Földmérők utcájának sarka, a kecskerágósövényes
kiskcrt a kcrítéssel, a két bejárati ajtó - az egyik
elöl, a másik a ház hátsó oldalán -, a földszinti
helyiségek elrendezése, a lépcső, a szőnyegek, az
emeleten a dolgozószoba, ebben a szobában a búto-
rok helyét is aprólékosan feltünteti. Következnek a
203
 vérfoltok,
rendőri megfigyelések: ujjlenyomatok ,
tárgyak, amelyek mintha nem a rendes helyükön
vagy nem a rendes helyzetükben lennének ...
gül a 3-as számú ujjlenyomatok — a jobb kéz, ujjai
szintén világosan kivehetők egy hét-nyolcszáz gra m.
mos kocka alakú papírnehezéken, amely a kézíráso s
papírlaptól balra található körülbelül tíz centimé-
terre".
Kivéve ezeket a túlzottan aprólékos megjegyzé.
seket, eddig körülbelül azoknak az első rendőrnyo-
mozói jelentéseknek a tartalma olvasható itt, ame.
lyeket Laurent ma reggel Wallasszal megismerte-
tett. Két új nyom mégis szerepel: a kerti kapu riasz-
tócsengőjének nemrég történt kikapcsolása (ami vi-
szont Wallas számára nem újság) és a villa nyugati
oromzata mellett húzódó keskeny pázsiton talált
friss lábnyomok; fel vannak jegyezve a lábnyomok
méretei és a léptek átlaghosszúsága is.
Ez alkalommal a házvezetőnő szavait valamivel
nagyobb figyelemmel hallgatták meg. Wallas még
siettében is ráismert az öregasszony kedvenc kifeje-
zéseire az idézett mondatokban. A telefonvonalban
beállt zavar és Smite-né hiábavaló erőfeszítései a
vonal megjavítására — főleg ezek teljes történelmi
áttekintése olvasható itt.
A házvezetőnő tanúvallomása után a buzgó nyo-
mozó az utca másik sarkán levő bérház házmesterét
kérdezte ki, és „a no-es szám alatt, mintegy hisz -
méterre levő kis kávézó", a Szövetségesek tulajdo
nosát. A házmester azokról beszél, akik a villába
jártak; délutánonként gyakran elüldögél — főleg, ha-
jó idő van — a kapuja előtt, éppen a kert bejáratá
val szemben; így hát tapasztalhatta, hogy nagyon -
kevesen jártak az áldozathoz: a postás, a villany
óra-leolvasó, időről időre egy roló- vagy porszívó•
ügynök, végül négy-öt úr, akiket első pillantásra ne-
héz megkülönböztetni az utazó ügynököktől — mert
204
ugyanazt a fajta öltönyt és ugyanolyan bőr aktatás-
kát hordanak —, de akik valójában városbeli pol-
g árok, tanárok, kereskedők, orvosok stb. Az em-
ber érzi, hogy a szerző mindezt a felesleges beszé-
de t csak a tárgyilagosság megőrzése céljából idézi;
és bár nagyon igyekszik, hogy a következő részt
is hasonló pártatlansággal adja elő, világos, hogy
az viszont nagyon is szívügye. Egy fiatalemberről
van szó, egyetemihallgató-típus, de nagyon egysze-
rűen öltözik, alacsony, sőt egy kicsit nyápic is; ez
a fia állítólag többször is járt ott a nyár folyamán,
aztán több mint egyhónapos szünet után, október
második hetében háromszor egymás után — azon a
héten, amikor olyan meleg volt: mivel annak a szo-
bának az ablaka, ahol Dupont tartózkodott, nyitva
volt, a házmester hallhatta, hogy e látogatások so
rán a beszélgetés hangneme gyakran fel-felcsap; az
utolsó nap viharos veszekedés vetett véget a talál-
kozásnak. A házmester úgy gondolja, főleg a fiatal-
ember kiabált; a fiú nagyon idegesnek látszott, és
talán kicsit sokat ivott — néha a professzortól távoz-
tában betért a Szövetségesek kávéházba. Végül pe-
dig a gyilkosság előtt két nappal egy barátjával vé-
gigment a csatorna mellett — a másik nála sokkal
magasabb és erősebb volt, és biztosan idősebb is.
Megálltak a kis .ház előtt, és a diák rámutatott az
egyik emeleti szobára; szemmel láthatóan rendkívül
felajzott volt, élénken magyarázott valamit a má-
siknak, közben fenyegető mozdulatokat tett.
Bár Smite-né nagyon süket (és „kissé furcsa"), és
mintha „egyáltalán semmit sem tudna gazdája láto-
gatóiról", lehetséges, hogy meg tudja mondani,
hogy hívják azt a fiatalembert es hogy miért
járt od a .
Újból ki kellene hallgatni a házvezetőnőt; sajnos
azonban elment a városból. A nyomozó jobb híján
megpróbálta szóra bírni a Szövetségesek kávézó tu-
s
lajdonosát; közbevetőleg megjegyzi; hogy ,;ebbe n a
foglalkozási ágban általában nagyon tájékozottak a
vendégek magánéletének dolgában A tulajdon os
nak nem akaródzott beszélni, és a rendőrnek min,
den türelmét és diplomáciai képességét latba kellett
vetnie, hogy megtudja a rejtély kulcsát: .'
.
Dupont vagy húsz évvel ezelőtt ;;rendszeres kap-
csolatot tartott fenn" egy „szerény körülmények kö-
zött élő" asszonnyal, aki bizonyos idő után fiút
szült neki. A professzor „mindent megtett, hog y a
sajnálatos esemény ne következzék be" '(?) és bár
.
ezzel akarták rákényszeríteni a házasságra, konokul
ellenállt. Mivel nem talált más módot rá, hogy vé-
get vessen „üldöztetéseinek",'nem sokkal ezután fe-
leségül vett egy rangjabeli lányt. Am a törvénytelen
gyerek megnőtt, és újra feltűnt azzal a szándékkal,
hogy jelentős támogatást csikarjon ki, és „ez volt az
oka a viharos veszekedéseknek, amelyeknek a
szomszédok is hallották a:visszhangját".
A nyomozó azzal kezdi a következtetéseit, hogy
kimutatja, hogy Daniel Dupont bizonyos dolgok-
ban „maga is meghamisította a valóságot":
„A tárgyi nyomok egyszerű vizsgálata — írja -
bizonyítja, anélkül hogy a tanúk által megvilágított
tényeket segítségül kellene hívnunk, hogy:
Először is két merénylő volt, nem egy: a kis ke-
zű (3-as számú ujjlenyomatok) es kis lábú ember
(nyomok a pázsiton), aki olyan aprókat lépett, nem
lehet ugyanaz, aki szükségszerűen magas es erős
kellett hogy legyen, tehát aki a villanycsengő érint-
kező vezetékét eltépte a kerti kapunál; másrészt ha
az .első kénytelen volt a pázsiton menni, hogy ne
csikorogjon a lába alatt a kavics, ez azért történt,
mert valaki mar ment mellette a fasor útjának teg-
laszegélyén; ha egyedül van, ő megy azon a sze'
les és kényelmes tipegőn.
Másodszor, kettejük közül legalább az egyik
206
jararos volt a házba, nem vált tehátisrneretlen bű-
0y0.: szemmel láthatóan tökéletesen tisztában volt
a .helyszínnel és a házi, szokásokkal:
Harmadszor, a professzor biztosan fel is ismerte;
az állította ugyanis, hogy akkor támadták meg,
t
m ég mielőtt ideje lett volna rá, hogy teljesen kinyis-
sa az ajtót, így magyarázta, hogy gyilkosa arcát
nem látta, a valóságban azonban bement a dolgo-
ószobájába és beszélt a két férfival: sőt, vereked-
z
tek is, amint erre a szobában talált rendetlenség
((elborított könyvoszlopok, odébb lökött szék stb.)
és a papírnehezéken talált ujjlenyomatok utalnak
(3-as szám).
• Negyedszer, a gyilkosság indítóoka nem a rablás:
valakinek, aki olyan jól ismerte a házat, tudnia kel-
lett, hogy ebben a szobában semmi ellopnivaló
nincs.
Dupont nem akarta feljelenteni a gyilkosát, mert
az nagyon közel állt hozzá. Sőt a lehető legtovább
titkolta; hogy milyen súlyosan megsebesült, azt re-
mélte, hogy barátja, Juard doktor kihúzza a baj-
ból es hogy elkerülik a botrányt. Ezért hitte tehát
a házvezetőnő, hogy csak a karján érte könnyű sé-
rülés.";
É s megelevenedik az egész jelenet. A fiatalem-
ber, mintán hiába hivatkozott a jogra, a gyermeki
szeretetre, szánalomra, hiába próbálkozott végül
zsarolással, végső elkeseredésében elhatározta, hogy
erőszakhoz folyamodik. Mivel ő maga gyenge és fél
az apjától; erre a vállalkozásra egy nála erősebb es
idősebb barátja segítségét szándékozott igénybe
venni; akit úgy fog majd bemutatni, mint védőügy-
védjét, de aki inkább a bérence. Október huszonha-
todikára, hétfő este fél nyolcra állapodtak meg a
vállalkozás végrehajtásában . . .
Daniel Dupont odaér a 'dolgozószoba ajtaja elé,
lába elé néz, kezét az 'ajtágomb felé nyújtja, már
2 07
éppen elfordítaná, amikor hirtelen belenyilall ez a
gondolat: „Jean odabent várja őt!" A professz or
megáll, a lélegzetét is visszatartja. Jean talán nem
egyedül jött: hiszen a múltkor nem fenyegette- e
meg, hogy magával hozza az „ügyintézőjét"? Az
ember nem tudhatja, mire nem képesek ezek a mai
gyerekek.
Óvatosan félfordulatot tesz, és lábujjhegyen oda-
megy a hálószobához, hogy megkeresse a revolve-
rét, amit a háború óta az éjjeliszekrénye fiókjában
tart. De abban a pillanatban, amikor ki akarja biz-
tosítani a fegyvert, aggályai támadnak: csak nept
fog a fiára lőni; inkább csak megijeszti vele.
Amikor megint kint van a folyosón, a kezében
levő pisztoly súlya mintha összehasonlíthatatianul
nagyobb lenne, mint az iménti félelem, ami épp
csak meglegyintette; sőt ehhez képest a hirtelen
ijedség teljesen el is tűnik: miért jött volna el a fia
ma este? Különben Dupont nem fél tőle. Zsebébe
csúsztatja a fegyvert. Holnaptól kezdve rögtön sö-
tétedés után bezáratja a villa ajtóit.
Lenyomja a kilincset és belöki a dolgozószoba aj ,
taját. Jean várja odabent.
Ott áll a szék es az íróasztal között. A papírjait
olvasgatta. Egy másik férfi kicsit távolabb, a
könyvszekrény előtt áll zsebre dugott kézzel elég-
rossz külsejű pasas.
- Jó estét - mondja Jean.
A szeme szemtelenül és egyszersmind félénken
csillog; megint ihatott. A szája rosszul sikerült mo•
solyra fintorodik.
- Mit csinálsz te itt? kérdi Dupont szárazon.
-
- Beszélgetni jöttem - mondja Jean. - Ő (az
állával arra bök), 6 itt Maurice ... az ügyvédem
(újabb fintor).
- Jó estét - mondja Maurice.
- Ki engedte be magukat?
208
- Nincs szükségünk senkire - mondja Jean , -
is mertük a házat.
Ami azt jelenti: „Családtag vagyok!"
- Nos, akkor ugyanazon az úton el is mentek -
mondja nyugodtan a professzor. - Az sem nehe-
z
ebb; ismeritek az utat.
- Ncm megyünk el most rögtön - mondja Jean
azért jöttünk, hogy beszélgessünk ... hogy üzlet-
ről beszélgessünk.
- Ezt a témát már kimerítettük, fiam. Most pe-
dig elmész.
Dupont eltökélt arccal közeledik a fia felé; lát-
j a , mint árasztja el a fiú szemét a félelem ... a fé-
lelem es a gyűlölet ... Megismétli:
- Most pedig elmész.
Jean felkapja az első keze ügyébe eső tárgyat: az
éles sarkú, súlyos papírnehezéket. Meglóbálja -
mindjárt odavág vele. Dupont hátrál és a revolvere
felé nyúl.
Am Maurice meglátja ezt a mozdulatot, es mar
ott is terem előtte, s ő veszi célba:
- Engedd el és vedd ki a kezed a zsebedből.
Aztán elhallgatnak. Dupont megőrzi méltóságát,
érzi, hogy nem engedelmeskedhet ennek a megvető
hangú felszólításnak - a tegezésnek - a fia előtt.
- Már itt is van a rendőrség - mondja. - Tud-
tam, hogy itt vártok rám. Mielőtt bejöttem volna
ide, a szobámba mentem telefonálni.
- Ar zsaruk? - mondja Maurice. - Én nem hal-
fok semmit.
- Nyugodt lehet, hogy nemsokára meghallja.
- Addig bőven van időnk a magyarázkodásra!
- Egyik pillanatról a másikra itt lesznek.
- Aj telefonvonal két napja el van vágva -
mondja Jean.
Most győz benne a düh. Egy villanásnyi idő alatt
4
4A radírok
209
minden elvégeztetik: a professzor hirtelen mozd i,
lata, ahogy előkapja a revolverét, a melle közepé-
be csapódó golyó, és a fiatalember éles kiáltása :
- Ne lőj, Maurice!
4 ilkost .. .
Am a főnök mintha nem lenne meggyőzve. N em
meri vita nélkül elvetni segédje feltételezését, mert
soha nem lehet tudni: ha éppen ez lenne az ig az
mit gondolnának róla? Meg aztán valahogy-ság,
csak magyarázni kell az ügy sötét pontjait és ellent-
mondásait ... Az zavarja ebben az elméletben,
hogy túl magasan álló személyeket kever bele, sőt
vádol - akiket mindenképpen veszélyes megtámad-
ni, akár ártatlanok, akár bűnösök. Azt mondja:
- Mi itt nem szoktunk ... az elnökség felderítő
szolgálatánál nem szoktunk ilyen bizonytalan gya-
nú alapján dolgozni.
Szívesen megeresztene még csak úgy közbevető-
leg néhány rosszindulatú tréfát a nyomozóiroda es
a „nagy Fabius" rovására, de türtőzteti magát: ta-
lán nem ez a megfelelő pillanat.
Abban a reményben, hogy legalább ideiglenesen
eltérítheti segédjét arról a lejtős útról, amelyiken el
akar indulni, azt javasolja neki, hogy végezzen
helyszíni nyomozást: így személyesen beszélhet a
rendőrség helybeli tisztviselőivel és az orvossal, aki
Dupont professzor tanúvallomását és egyúttal utol-
só sóhaját hallotta; azt is megnézhetné, vajon az
áldozat villájában nem fedezhető-e fel valami újabb
nyom; ezenkívül ... De a segédje csak a fejét ráz-
za tagadása jeléül. Teljesen felesleges, hogy az ide-
jét vesztegesse az Északi-tenger ködei alatt szundi -
tó, sivár vidéki városban. Semmit, az égvilágon
2I0
$emmít sem látna. Itt, a fővárosban játszódott a
d rá m a ... Itt játszódik a dráma.
„Azt gondolja, hogy félek" - állapítja meg ma-
gában a főnök; de mindegy. Hétköznapi hangon
m ondja:
- Néha görcsösen igyekszik az ember, hogy a
- valahol messze fedezze fel - folytatja a se-
gédje -, holott csak ki kell nyújtania a kezét.
- Ne felejtse el, hogy a gyilkosság mégiscsak ott
történt .. .
- Ott történt, ott, ahogy bárhol másutt is történ-
hetett volna, és lényegében ahogy bárhol másutt
történt is, naponta, egyszer itt, egyszer ott. Mi tör-
tént Dupont professzor magánvillájában, október
huszonhatodikán este? Olyan esemény mása, má-
solata, egyszerűen egy példánya, amelynek az ere-
detije és a kulcsa másutt van. És ma este megint,
mint minden este .. .
- Azért ez mégsem ok rá, hogy elhanyagoljuk
azokat a nyomokat, amelyeket ott találhatnánk.
- Hát mit találnék, ha odamennék? Csak vissz-
fényeket, árnyakat, szellemeket. És ma este me-
gint . . .
Ma este újabb példányt csúsztatnak finoman az
ajtónk alá, szabályos, hiteles aláírással ellátott és
hivatalból hitelesített példányt, éppen csak annyi
helyesírási hibával és rossz helyre tett vesszővel,
amennyi ahhoz kell, hogy a vakok, a gyávák, a
„gonosz süketek" tovább várhassanak és mcgnyug-
tathassák egymást: „Ez nyilván nem egészen
Ugyanaz, nemde?"
A segéd, hogy megpróbálja meglágyítani a főnö-
két, mé g ezt mondja:
- Nemcsak mi foglalkozunk ezzel az üggyel. Ha
nem cselekszünk gyorsan, azt kockáztatjuk, hogy
e
gy másik iroda megelőz bennünket .. , talán a
4*
211
nagy Fabius, aki megint a haza megmentője sze
pében tetszeleghet majd ... és aki le fog tartózt
tatni minket, ha rájön, hogy mi tudtuk az igazsá g
de gondosan titkoltuk ... Biztos lehet benne, hog y
bűnrészességgel fogják vádolni.
Am a főnök mintha nem lenne meggyőződv e .
A foga között mormolja, gyanakvó és kétkedő arc-
cal:
— ... az igazságot ... az igazságot ... az igaz-
ságot.
i
Jeanne óvatos pillantást vet a posta felé. Nyu
van a körúton.
De régebben is minden ilyen nyugodtnak lát-
szott, mégis történt valami arrafelé, ötvenméter-
nyire innét, a Jonas utca sarkán. Még szeptember-
ben kezdődött — különben a felügyelő nem idézte
volna be ma délután. Talán tudtán kívül részt vett
becstelen üzelmeikben. Mindenesetre neki semmi
haszna nem volt az egészből.
Biztosan átadott ő is néhány levelet annak a fcr-
finak, anélkül hogy felfigyelt volna rá: elég baja
volt azzal, hogy ellenőrizze az előfizetési jegyek
számát, nemhogy az előfizetők képét tanulmányoz
za. Sőt mi több, az illető nyilván gyakran jött: lat-
szik, hogy a Dexter kislány jól ismerte. Persze a
férfi azt mondta, hogy nem ő volt, és Jeanne nyil-
ván nem fogja az ellenkezőjét állítani! Elég na-
gyok már, hogy egyedül intézzék el a dolgaikat.
Pedig neki, Jeannénak, bizonyítéka van ra, hogy
tényleg az a férfi volt: ma reggel azért akarta
mindenáron, hogy egy másik postát mutasson ncki,
mert oda már nem mehetett vissza, hiszcn ro t ün
felismerték volna.
212
mikor Jeanne ebéd után ismét találkozott vele,
nyira fáradt volt, hogy az asztalra borulva el-
l udt. Mit csinált egész délelőtt? Nyilvánvaló, hogy
ve1n a táviratfeladásba fáradt bele. Es miért csa-
v
argott megint errefelé?
Emilie azt mondja, orvos — lehet. Jól öltözött,
komoly embernek látszik. Jeanne megpróbálja Wal-
last a vénkisasszony által leírt vastag szemüveggel
e lképzelni; tényleg, úgy nagyon is hihető, hogy or-
vos. Ami viszont, ahogy a dolgok állnak, nem zárja
ki, hogy bűnöző legyen.
„Fura orvosok vannak errefelé, tudja." Hát ez
az. És a tetejében nem is tudnak valami sokat:
'ttuk a járvány idején is. De ez itt agyafúrt fickó.
ég a felügyelőt is sikerült megdolgoznia: kicsibe
múlt, hogy nem ő vezette a kihallgatást! Olyan ma-
gabiztosan válaszolgatott a Dexter kislánynak, hogy
az szegény mar meg sem mert mukkanni. Most már
nem sok esélyük van, hogy megtalálják a bűnöst.
Jeanne elmereng azon a különös helyzeten, ami-
kor maga a bűnös veszi a kezébe a nyomozás irá-
nyítását. Mivel nem tud a szédítő gondolat végére
járni, elszántan másfelé néz — és máson kezd gon-
dolkodni.
-
Hatalmas erejű hang tölti be a csarnokot. Láthatat-
lan hangszórókból zuhog alá, mindenfelől odacsa-
pódik a felhívásokkal és reklámokkal telezsúfolt fa-
lakra, amelyek még jobban felerősítik, visszaverik,
megsokszorozzák, egész visszhang- és rezonancia-
kísérettel látják el (a visszhangok többé-kevésbé
eltolódnak), amiben aztán az eredeti üzenet el is
vész — óriási, csodálatos, érthetetlen és rémiiletet
keltő szózattá alakul.
213
 Amilyen hirtelen kezdődött, olyan hirtelen s
nik meg a szörnyű lárma, ismét átadva helyét
tömeg szervezetlen morajának.
Mindenfelé siető emberek. Nyilván kitaláltá
vagy úgy hiszik, hogy kitalálták — a bejelentés
telmét, mert a nyüzsgés megkétszereződött. A ko r .
látozottabb mozgások közepette, amelyekre mi e.
denki a teremnek csak nagyon kis részét használj a
fel — egy menetrend és egy pénztári ablak, egy hir-
detmény és egy újságosbódé közti részt, sőt meg
ennél is meghatározatlanabb területeket —, az itt-ott
girbegurba, tétova, szaggatott, véletlenszerű ődön-
gésekkel tarkított mozgások közepette, ebben a
nyüzsgő tömegben, amelybe idáig alig-alig vágott
utat egy-egy jelentősebb mozgási pálya, most ko-
moly áramlatok különböztethetők meg; az egyik
sarokban libasor képződött, amely az egész csarno-
kot határozott ferde egyenesként szeli át; távolabb
elszórt akaratok egyesülnek egymást hívó és gyors
léptű emberi nyalábokba, melyeknek hulláma szé-
les utat vág, hogy az egyik kijárati lengőajtóba u
közzék; egy asszony pofon csap egy kisfiút, egy
lázasan kutat töméntelen zsebében az imént meg-
vett jegye után; mindenütt kiabálnak, bőröndöket
vonszolnak, sietnek.
Juard doktornak nincs sem bőröndje, sem jegye.
A vonatok menetrendje sem érdekli. Nem értette,
mit mondott a hangszóró. Se járkálása, se által:ihan
a viselkedése nem módosult számottevően ahhoz
képest, amilyen az előbb volt: öt lépést tesz a fal
mellett a büfé és a telefonfülkék között, megf or-
dul, két lépést tesz az ellenkező irányba, az órájára
néz, felpillant a nagy faliórára, folytatja az útját
az első fülkéig, megfordul, megáll, pihen néhány
másodpercet ... és rögtön ismét megindul apró
lépteivel a büfé felé. Valakit vár, de az nem jön.
2 I4
jból felhangzik az előzetes recsegés, és az egész
arnok egy pillanat alatt zúgni kezd az isteni hang
fától. Éles, erős hang; figyelmesen kell hall-
', hogy az ember rájöjjön, hogy nem érti, amit
utóbbi üzenet rövidebb az előzőnél. A tömeg-
n semmilyen észrevehető változást nem idéz elő.
Juard doktor előbb mozdulatlanná merevedik, az-
tán megint elindul a telefonfülkék felé.
Ám ezek a szavak, amelyek mintha nem érték
volna cl a céljukat, bizonytalan, kényelmetlen ér-
zést keltenek benne. Ha a felhívás nem az utasok-
nak szólt, akkor talán őrá vonatkozott: „Juard dok-
tort kérik a telefonhoz." Nem is gondolt rá, hogy
ilyen szörnyhang hívhatja. És ha jobban meggon-
oljuk, tényleg nem valószínű, hogy a pályaudvar
'vatalos hangszórói vonatindulások között magán-
llegű beszélgetések közvetítését vállalják.
Amikor megint odaér a fülkesor elé, észreveszi,
gy a fülkéken nincsenek számok, amelyek segít-
gével meg lehetne különböztetni őket, következés-
képpen a hang sem mondhatta volna meg pontosan,
melyik készüléket kell felvennie. Mindegyik hallga-
tót fel kellene most vennie sorban egymás után .. .
Ez persze nem megoldhatatlan, és ha egy vasutas
megkérdezné, mit csinál, ő megmagyarázná, hogy
nem mondták meg, melyik telefonon hívják. Tulaj-
donképpen mi sem természetesebb ennél. Sajnos
fenáll annak a veszélye, hogy kihallgat valami más
telefonbeszélgetést, es így belekeveredik valami új
drámába, mintha az a helyzet, amelyben jelenleg
vergődik, nem lenne már így is elég bonyolult.
Visszagondol arra a baljós napra, amikor ugyan-
ilyen tévedés folytán megismerkedett azzal az em-
berrel: rossz számot tárcsázott, és az események ha-
marosan olyan vad iramban követték egymást,
hogy a nem tudott kievickélni belőlük; addig-ad-
2I5
dig, míg 6 a végén beleegyezett, hogy ... Mellesleg
az az ember egyálalán nem adott neki lehetőség et
a választásra.
Hát összesen egy sebész van a városban, hog y
Dupont is hozzá menekült? Éppen őhozzá, a „ban-
da orvosához"! Ez az elnevezés, bár nem valami
szabatos, eléggé összecseng azzal a lelkiállapottal,
ami benne is megmaradt az óta az egyetlen találko-
zás óta; úgy érzi, hozzájuk van kötve; és mivel az
meg sem fordul a fejében, hogy felhasználja elle•
nak, amit tud, helyzetének csak a másik oldalát ve-
heti számításba: a markukban van, ki van szolgál•
tatva nekik. A legkisebb ballépés, és megpróbálnak
megszabadulni ettől az immár feleslegessé vált szö-
vetségestől. Ha tudnák például, hogy legújabb ál-
dozatuk tegnap este óta az ő klinikáján bujkál . .
Miért nem jön már ez a Wallas? Juard türel-
metlenkedik. Nem ő sürgette a találkozást; ű csak
a helyszínt kötötte ki, hogy a különleges ügynök a
klinikától minél távolabb nyomozgasson. Túl sokan
köröznek a tetszhalott körül.
A kis doktor néha egészen elcsodálkozik, hogy
még nem robbant ki a katasztrófa. Már vagy húsz
órája, hogy Dupont-nak ncm lenne szabad élnie; és
ő, Juard, aki menedéket adott neki ... Nem tudott
visszaélni a professzor bizalmával és kiadni Or az
ellenségeinek. Különben hol is találta volna meg
őket? Erre fog hivatkozni, meg majd azt is mondja,
hogy nem tudta, honnét jött a golyó, azt mondja
majd ... De mindez mire való? Annak az ember-
nek nem szokása, hogy hosszadalmasan mérlegelje
alattvalói sorsát. Juard az első pillanattól megértet
te, bár nem vallotta be magának, hogy halálra ítélte
saját magát, amikor segítséget nyújtott a professzor
nak — a tetejében olyan segítséget, amelyet nevet-
ségesnek tart: azt az embert nem lehet olyan kön
nyen rászedni.
216
És mindennek ellenére a mai nap zavartalanul
telt el. Az idő a rendes kerékvágásban folyik.
D u pont teljes nyugalommal várja a miniszter ígérte
kocsit. Ahogy közeledik az indulás időpontja, úgy
tér vissza akarata ellenére is a kis doktor bizalma.
Most viszont attól fél, hogy ez a Wallas, akire
i g azán semmi szükségük nem volt, az utolsó pilla-
n atban megtalálja bolygatni a dolgokat; idegesíti a
késés is, amire igazán nem számított, mikor a kü-
lönleges ügynök egy fél órával ezelőtt olyan maka-
csul sürgette. Juard kihasználhatná a késést, hogy
elmenjen anélkül, hogy találkoztak volna, annyival
is inkább, mert szakmai kötelezettségei nem enge-
dik, hogy estig itt ácsorogjon; de nem szánja rá ma-
gát: a nyomozó bármelyik pillanatban megérkez-
het, és ha ncm talál itt senkit, megint beállít a Ko-
rinthosz utcába — azt viszont mindenáron el kell
kerülni.
A kis doktor folytatja az ingajáratot a büfé és a
telefonfülkék között, öt lépés az egyik irányban, öt
a másikban. Nem tudja, mit tegyen ... Szünetet
tart. Megnézi az óráját, bár alig húsz másodperc-
cel ezelőtt nézte meg a nagy villanyórát. Elha-
tározza, hogy meddig vár még; de egyik határidőt
a másik után lépi túl — és nem megy el.
A villanyórától balra félméteres, vörös nagybe-
tűkkel a következő felirat olvasható:
„Ne álljuk el a kijáratot."
Ezzel szimmetrikusan, sárga alapon kék betűk-
kel ez a hirdetés: „Ne utazzon el Le Temps
nélkül."
-
Juard hirtelen arra gondol, hogy a bolondját járat-
.
ják vele; olyan hevesen zuhan rá ez a magától érte-
tődő gondolat, hogy majdnem fizikai rosszullétet
-
okoz, olyasmit, mint amikor a lépcsőn rosszul lép
az ember, és hirtelen elveszti az egyensúlyát.
I 2I7
 Az bizonyos, Wallasnak esze ágában sincs p
tosan megjelenni ezen a lehetetlen találkán: a
nika érdekli! Most épp ott van, és mindent vég
szaglász; mivel a házkutatási parancsot felmuta
senki sem mer szembeszállni vele. Juard azzal cs
megerősítette a különleges ügynök gyanúját, ho
ezt a szokatlan helyet választotta - a pályaudva
várócsarnokát -, és egyúttal szabadon hagyt a
terepet kíváncsisága kielégítésére.
Talán még van rá idő, hogy megakadályozz a
hogy Dupont-t felfedezzék. Nincs egyetlen percny
vesztegetni való idejc. Amíg átmegy a csarnokon és
azon gondolkodik, hogyan hozhatná rendbe a dol-
gokat, újabb aggodalom keríti hatalmába: ez a
Wallas nem is igazi detektív, azért keresi a pro-
fesszort, hogy végezzen vele ...
A kis doktor megáll, hogy gondolkodjék. ^
Az újságárus előtt áll, úgy tesz, mintha a kira-
katát nézegetné. Ne utazzon el Le Temps nélkül.
Azzal az ürüggyel lép be az újságoshoz, hogy mc,
veszi az esti kiadást.
A pult fölé hajló vevő kiegyenesedik és kicsit
hátrébb áll, hogy helyet adjon neki a pici kis üzlet-
ben; aztán felkiált:
- A, doktor úr - mondja -, már kereste
magát.
Igy hát Juard doktor harmadszor is elmesélte,
hogy fedezték fel a betörőt a dolgozószobában, a
revolverlövést, a „könnyű sérülést", a műtőasztalon
bekövetkezett halált. Most már kívülről tudja a
meséjét; tudja, hogy természetesebben mondja el
most, mint reggel a felügyelő irodájában; és amikor
külön kérdést tesznek fel neki, nem jön zavarba,
könnyedén világítja meg a kívánt részletet, még ha
hirtelen kell kitalálnia is. A mese lassan-lassan úgY
kiterebélyesedett az agyában, hogy automatikusan
sugallja neki a jó válaszokat; maga választja ki sa-
218
át pontos és homályos részleteit - éppen úgy, mint
h o gy a valóság tenné hasonló körülmények között.
uard néha egészen közel áll hozzá, hogy maga is
e!higgye.
Wallas különben nem akarja megnehezíteni a
olgát. A történethez illő beszélgetést folytat vele:
átszik, hogy már jól ismeri az eseményeknek ezt a
áltozatát és nincs szándékában vitatkozni.
- Körülbelül meg tudná mondani, milyen mesz-
ziről adták le a lövést?
- Úgy Ot-hat méterről; nehéz pontosan megmon-
dani.
- Szemből érte a lövés?
- Igen, éppen szemből, a negyedik és ötödik
borda között. Ahhoz képest, hogy menekülő ember
adta le, ügyes lövés volt.
- Más sérülés nem volt, ugye?
- Nem, csak ez.
A párbeszéd könnyedén folyik - olyan könnye-
én, hogy szinte már nyugtalanító, mint egy csapda
túl iigyes álcázása. Juard azon gondolkodik, vajon
Wallas nem tud-e többet, mint amennyit bevall.
Nem nyilvánvaló-e, hogy a különleges ügynök is-
a teljes igazságot? Nem küldték volna ide a
rosból egy egyszerű betörés miatt. Akkor vi-
szont mit akar kihúzni a doktorból? Az orvos nagy
óvatosan néhány burkolt kérdést tesz fel, így pró-
bálja megtudni, szükség van-e rá, hogy tovább foly-
tassák a komédiázást; de Wallas továbbra is bezár-
kózik eredeti megállapodásaik keretébe, akár azért,
mert biztosabbnak ítéli őket, akár azért, mert nem
értette meg a Juard doktor által hozzá továbbított
egyezményes jeleket, akár valami más miatt.
A kis doktor főleg azzal szeretne tisztába jönni,
milyen védelmet várhat a rendőrségtől. A beszél-
getésükön terpeszkedő félreértés ellenére neki Wal-
las igazán rokonszenves; de nem hiszi, hogy közre-
zig
működése hatásos lehet egy olyan nagy hatalmú
szervezettel szemben. Még csak egyenruhája sincs.
Ami pedig a rendőrkapitányság nyomozóit illeti,
bár első pillantásra nagyobb a tekintélyük, Juard
jobban ismeri már őket, semhogy ne tudná, mihez
tartsa magát velük kapcsolatban és hogy mit vá r
-hatőlük.
Az a viszonylagos bizalom, amit Wallas ébreszt
benne, nem zárja ki, hogy résen legyen: az állító-
lagos „különleges ügynök" nyugodtan állhat annak
az embernek a zsoldjában.
Ezzel szemben az sincs kizárva, hogy teljesen
őszinte, és azt sem tudja, mi történt valójában.
Juard visszamegy a klinikára. Sem felvilágosítást,
sem ígéretet nem tudott Wallasból kicsikarni. Egy.
re kevesebb a reménye, hogy ha bajba kerül, bárme-
lyik hatóság támogatást nyújt neki. Hamarabb el-
ítélnék, mint bűntársat.
Bármerre is fordul, minden oldalról egyaránt bű-
nös. Csak végzetes kimenetelét látja a dolgoknak.
E különféle veszélyekhez képest a különleges
ügynök, aki először váratlan félelmeket ébresztett
benne, most, ha jobban meggondolja, alig-alig tűnik
veszélyesnek, ha ugyan nem egyenest a megmentő-
jének érzi. Sőt, Juard már azon a ponton van, hogy
szemrehányást tesz magának saját bizalmatlansága
miatt: nem kellett volna-e elmondania az igazságot,
amelynek lényegét, végül is, úgy látszik, Wallas
minden valószínűség szerint nem ismeri.
Am a kis doktornak most eszébe jutnak az utol-
só szavak, amelyeket elmentében odavetett: „Néha
görcsösen igyekszik az ember, hogy a gyilkost ..."
Rögtön meg is bánta, mert túl egyértelműen - sok-
kal egyértelműbben, mint ahogy azt előre átgondol
ta volna - vonatkoztak a jelenlegi helyzetre. Most
viszont örül, hogy kiszaladtak a száján. Így Wallas.
220
hála neki, birtokába jutott a rejtély kulcsának; ha
l posan elgondolkodik rajta és le tudja vonni a
a a
kö v etkeztetéseket, nem indul el hamis nyomon.
Juard nak viszont úgy rémlik, hogy a különleges
-
ügynök nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a
m ondatának.
A Korinthosz utcában az orvos bemegy Daniel
D u pont-hoz a kis fehér szobába. Klinikai szokás
szerint nem kopogtat. A professzor háttal áll az aj-
tónak, és ősszerezzen, ahogy meghallja.
- Megijesztett.
- Bocsásson meg - mondja Juard - úgy jöttem
,
be, mintha otthon lennék. Máson járt az eszem.
Dupont valószínűleg le s föl sétált az ágy és az
ablak között. Kényszeredett képet vág.
- Jól van a karja? - kérdi Juard.
- Jól, nagyon jól.
- Hőemelkedése van?
- Nem, nincs. Nagyon jól vagyok.
- Jobb lenne, ha nem mozogna túl sokat.
Dupont nem válaszol. Másra gondol. Az ablak-
hoz megy, elhúzza az egyik függönyt - csak néhány
centiméternyire -, hogy ki tudjon nézni az utcára,
de őt ne vehessék észre.
- Marchat nem jön - mondja.
- Majd csak megérkezik - mondja az orvos.
- Igen ... Sietnie kellene.
- Még van ideje.
- Van ... Dc nem sok.
Dupont elengedi a függöny szélét. A könnyű
anyag visszahullik, a hímzés rajzolata ismét kisimul
rajta. Mielőtt teljesen mozdulatlanná válnék az
anyag, néhány alig-alig észlelhető lengés lebegteti
-
meg - az is hamar elhal - remegésnek sem igen
,
mondható.
A professzor lassan leengedi a karját, mint aki-
22I
nek nincs semmi tennivalója — nincs hát semmi oka,
hogy siettesse a mozdulatait. Vár valakit, aki nem
jön; hogy leplezze idegességét — és részben, hog y
uralkodjék rajta —, kényszeríti magát erre a túlzott
fegyelmezettségre. Leengedi a karját.
A keze nem lóg természetesen, hanem felkúszik
a combján, elidőzik a zakó aljánál, kicsit felemeli,
ismét lecsúszik, majd megint fel, kívülről a zakó
mellett, végül eltűnik a zsebben.
Dupont visszafordul az orvos felé.
7
Megpillantja az arcát a kandalló fölötti tükörben
és a márványlapon kettős sorban a tárgyakat: a
szobrocskát és a tükörképét, a réz gyertyatartót és a
tükörképét, a dohányszelencét, a hamutartót, a má-
sik szobrocskát — amelyen egy szép harcos éppen
egy sárkányt akar eltiporni.
Az atléta a sárkánnyal, a hamutartó, a dohány-
szelence, a gyertyatartó . .. Kiveszi a kezét a zsebé-
ből és kinyújtja az első szobrocska felé — gyermek
vezet egy öreg vakot. A tükörben a keze tükörképe
közeledik a kezéhez. Egy pillanatig mindkettő této-
ván megáll a levegőben a réz gyertyatartó fölött.
Aztán a tükörkép és a kéz szófogadóan leereszke-
dik, egyik a másikkal szemben, a tükör felületétől
egyenlő távolságra, a márványlapnak és a márvány
lap képének a szélére.
A vak a gyermekkel, a réz gyertyatartó, a do-
hányszelence, a hamutartó, a sárkánytipró atléta.
A kéz ismét a bronz vak felé közeledik — a kéz
tükörképe a vak tükörképe felé ... A két kéz, a
két vak, a két gyerek, a két gyertyátlan gyertya
tartó, a két cserépszelence, a két hamutartó, a két
Apolló, a két sárkány...
222
Dupont még egy darabig vár. Aztán eltökélten
elkapja a bal oldali szobrocskát, és a cserépszelen-
et teszi a helyére.
A dohányszelence, a vak a gyerekkel, a gyertya-
rtó, a hamutartó, a szép atléta.
Elnézi a művét. Valami még most is bántja a
szemét. A dohányszelence, a vak, a gyertyatartó. . .
Ez utóbbi két tárgyat kicseréli egymással. A cserép-
szelence és a tükörképe, a vak és a tükörképe, a
g yertyatartó, a sárkányos atléta, a hamutartó.
Végül a kis piros hamutartót néhány centiméter-
rel eltolja a márványlap sarka felé.
Garinati kimegy a szobájából, lakatra zárja az aj-
taját és lefelé indul a lépcső hosszú csigavo-
nalán.
Egy csatorna partja. A partot szegélyező gránitkő
kockák; a por alatt itt-ott fekete, fehér és rózsaszí
nes kristályszemek csillannak meg. Jobboldalt, va-
lamivel lejjebb, ott a víz.
Gumival bevont villanydrót rajzol függőleges vona-
lat a falra.
Lejjebb meg kell kerülnie egy emeleti párkány-
zatot, ezért kilencvenfokos szöget ír le egyszer,
majd még egyszer. De azután, ahelyett hogy kö-
vetné a visszaugró sarok vonalát, elválik a faltól,
-
és egy fél méteren a levegőben hullámzik.
Még lejjebb újra a függőleges falra tapad, leír
még két-három sinusoid ívet — hogy végül egyenes
vonalban ereszkedjen lefelé.
A kis üveges ajtó nagyot nyikordult. Garinati ab-
-
béli igyekezetében, hogy elmeneküljön innét, a kel-
leténél kicsit jobban kinyitotta.
A szürke lávakő kocka. Az elvágott figyelmez-
223
tető csengő. A káposztaleves-szagú utca. Nag y()
messze, a rozsdás bádogtetők közé vesző sá-
ros utak.
A munkából hazatérő kerékpárok. A kerékpárf o
-lyamvégiökrúton.
- Maga nem olvas újságot? - Bona az aktatáskáj a
felé hajol .. .
Garinati bedugja a fülét, hogy ne hallja ezt az
idegesítő zajt. Most mind a két kezét egy pillanatig
légmentesen a feje két oldalára tapasztja.
Amikor elveszi a kezét, megszűnik a sípolás.
óvatosan indul el, mintha attól félne, a hirtelen
mozdulatokkal ismét felidézi a zajt. Néhány lépést
tesz, és megint az előtt az épület előtt találja ma-
gát, ahonnét az imént kijött.
Néhány lépést tesz, felnéz egy csillogó üzletre, és
megpillantja a Földmérők utcájának a sarkán álló
téglaházat. Nem maga a ház ez, csak a hatalmas
fénykép, amelyet ügyesen a kirakatba állítottak.
Daniel Dupont urat keresem, kérem.
- Mit mond?
Bona hangosabban is elismételné:
- Daniel Dupont urat keresem!
- Igen, itt lakik. Mit óhajt?
- Csak érdeklődöm, hogy mi van vele ... Ér-
deklődöm, hogy mi van vele!
_ ja, vagy úgy. Igazán kedves. Dupont úr na-
gyon jól van.
Miért menne el Bona érdeklődni, hogy mi van
vele, amikor a professzor meghalt?
Garinati elnézi, mint tűnik el fokozatosan a híd-
pálya alatt a fémgerendák és kábelek tömkelege.
A csatorna másik partján szabályosan dorombol a
felvonóhíd óriási géprendszere.
Csak bele kellene dugni egy kemény tárgyat
- akár egészen pici is lehetne - az egyik fontos fo-
gaskerék-rendszerbe, és elrontottgép-csikordulással
megállna az egész. Egy picike, nagyon kemény tár-
gyat, amely ellenállna a zúzódásnak; a szürke láva-
kő kockát. . .

Belép. De mi haszna? A javítóbrigád rögtön a helyszí-

A boltban senki sincs. A helyiség túlsó végében nen teremne. Holnap minden ugyanúgy menne,
egy ajtó nyílik, azon jön be egy barna fiatalasszony, mint eddig - mintha mi sem történt volna.
kedvesen rámosolyog. Ó a falakat borító polcok fe-
- Daniel Dupont urat keresem, kérem.
lé fordul. - Mit mond?
Kirakat, teli bonbonnal, mind rikító színű papírba Bona felemeli a hangját:
- Daniel Dupont urat!
csomagolva és széles, kerek vagy tojásdad dobozba
- Jól van, na! Mit ordít? Nem vagyok süket!
osztva.
Kirakat, teli kiskanállal, tucatjával a sok kiska- Mit akar Dupont úrtól?
- Csak érdeklődöm, hogy mi van vele
nál - párhuzamos sorokban, aztán legyező vagy . . .

- Hogy mi van vele? De hiszen meghalt, fiacs-

négyszög alakban, napsugárformában .. .
Bona elmenne a Földmérők utcájába és becsön: kám! Meghalt, érti? Itt már senki sem lakik, el-
késett.
getne a kis villa kapuján. A vén cselédasszony
A kis üveges ajtó nagyot nyikordul.
végén meghallaná és ajtót nyitna neki.
's A radírok
224 225
I-logy mondjon valamit annak a Wallasnak? Mit ÓTÖDIK FEJEZET
is mondana neki? Előveszi a kabátzsebéből a ke-
peslapot, és megáll, hogy jól szemügyre vegye. Szin-
te meg lehetne számolni az előteret alkotó kisze-
gélyen a gránitkristályokat.
Összegyűrt papírgalacsin — véres, piszkos. Két-
szer-háromszor belerúg.
Négy aranyozott csavarral felerősített fekete
iivegtáblácska. A jobb felső csavarról leesett a csa.
varfejet takaró díszítőrózsa.
Fehér lépcsőfok.
Egy tégla, egy közönséges tégla, a falat alkotó
sok ezer tégla közül az egyik.
Mindössze ennyi marad Garinatiból délután öt
órára.

A vontatóhajó most ér a következő kis híd alá, és

hogy át tudjon menni alatta, kezdi leereszteni a ké-
ményét. Egészen lent, éppen függőlegesen a tekintet
irányára, az egyenes, feszes kábel még mindig ott
vonul a víz színén, alig vastagabb, mint az ember
hüvelykujja. Alig észrevehetően az apró, kékeszöld
hullámok fölé emelkedik.
És egyszerre csak tajtékot tolva maga előtt elő-
bukkant a híd árkádja alól az uszály tömpe orra,
majd lassan távolodik a következő kis híd felé.
A híd karfáján kihajló kis ember, a hosszú, zöl-
des kabátban, most kiegyenesedik.

2 z6
 $s immár esteledik — és leszáll az északi-tengeri
hideg köd, hogy elaludjon benne a város. Szinte
pe m is volt nappal.
Miközben Wallas végigsétál az egymás után ki-
világosodó kirakatok előtt, megpróbálja kiválogat-
ni annak a jelentésnek a használható elemeit, ame-
lyet Laurent mutatott neki. A szó szoros értelmé-
ben a „fejét tenné" rá, hogy a gyilkosság indítóoka
nem a rablás. De mi értelme annak az elképzelés-
nek, hogy a gyilkosok ketten voltak? Azzal igazán
nem jutnak előbbre, ha azt feltételezik, hogy a vég-
zetes pisztolylövést leadó ember nem ugyanaz,
mint aki az ismerős utat megmutatta a kerten és a
házakon keresztül. Különben a lábnyomok a gye-
pen nem jelentenek túl meggyőző érvet. Ha valaki
már ott ment a sétány téglaszegélyén, a másik nyu-
godtan mehetett mögötte vagy inkább előtte, állító-
lag csak az ismerte az utat. Ilyen elrendezésben a
^

leginkább elképzelhető a két éjszakai vándor fel-

vonulása. Mindenesetre a gyepen senkinek sem
kellett mennie; ha valaki mégis ott ment, holtbiz-
tos, hogy valami más oka volt rá, vagy teljesen ok
nélkül tette.
Wallas érzi, amint a reggel óta felgyülemlett fá-
radtság kezdi elzsibbasztani a lábát. Nincs hozzá-
szokva, hogy ilyen hosszú gyalogtúrákat tegyen. Jó
sok kilométert megtehetett, míg ide-oda járkált a
Város egyik végétől a másikig, méghozzá nagyobb-
részt gyalog. A rendőrkapitányságról kijövet a Ko-
rinthosz utca felé indul az Oklevél utcán át, a pre-
229
fektúrát érintve és a Pásztorlány utcán át; ott akad
el a három utcából adódó kereszteződésnél: az
egyik utca, ahonnét jött, és szemben vele két má-
sik lehetőségként az egymással derékszöget alkotó
két utca. Emlékszik rá, hogy már kétszer átment
ezen a helyen: először jó irányban, másodszor vi•
szont eltévedt; de már nem tud visszaemlékezni,
melyik utcán indult cl először — különben a lattő
rendkívül hasonlít egymásra.
A bal oldaliba fordul hát be, és a villamossínek
miatt megtett néhány kitérő után megint ott találja
magát — és sokkal hamarabb, mint hitte volna — az
Igazságügyi Palota terén, a főkapitánysággal szem-
ben.
Laurent épp abban a pillanatban lép ki a kapun;
meglepődik, hogy Wallast megint ott találja, holott
már egy negyedórája elment tőle. De nem kér ma-
gyarázatot tőle, hanem felajánlja a különleges ügy-
nöknek, hogy elviszi a kocsiján a klinikához, lé-
vén, hogy maga is arrafelé megy.
Két perccel ezután Wallas becsönget a s i-es
szám kapuján. Ugyanaz az ápolónő nyit ajtót, aki
ma reggel olyan bennfentes szemtelenséggel noszo-
gatta, hogy maradjon ott, annak ellenére, hogy a
doktor nincs a klinikán. Most a mosolyából megér-
ti, hogy megismerte. „Mind egyforma!" Wallas azt
mondja, hogy személy szerint Juard doktorral sze-
retne beszélni; erősen hangsúlyozza, hogy sürgős
ügyben jár itt és átad egy névjegyet, amelyen az is
szerepel, hogy: „A belügyminisztérium nyomozó
-
irodája."
Egy meglehetősen sötét helyiségben kell várakoz
-
nia, afféle szalonkönyvtárban. Mivel senki sem
mondja neki, hogy foglaljon helyet, a bekötött
könyvekkel telerakott polcok előtt sétál le s föl,
közben szórakozottan elolvas egy-egy címet. E;f
230
egész polc a pestisről szóló művekkel van tele —
történclmi és orvosi könyvekkel.
Egy nő megy át a szobán, aztán két másik asz-
szony meg egy szemüveges, sovány kis ember, aki
láthatólag nagyon siet. Végre visszajön az ápolónő,
és — mintha elfelejtette volna — megkérdezi tőle,
mire vár. Azt feleli, hogy Juard doktort várja.
— De hiszen a doktor úr most ment el, nem
látta?
Nehéz elhinni, hogy az ápolónő nem a bolondját
járatja vele. Hogyan találhatta volna ki, hogy az
a férfi, akit látott, Juard doktor, amikor nem is is-
meri.. És az ápolónő miért nem jelentette be, hogy
ő itt van, ahogy kérte?
— Ne haragudjon, uram; azt hittem, a doktor úr
beszélt magával, mielőtt elment volna. Szóltam ne-
ki, hogy itt van. Nagyon súlyos esethez hívták és
egyetlen percet sem veszíthetett. Mivel a doktor úr
rendkívül elfoglalt a késő délutáni órákban, azt
kérdezteti, meg tudná-e őt várni pontosan fél öt-
kor a pályaudvar várócsarnokában a telefonfülkék
és a büfé között; ez az egyetlen lehetőség, hogy
még ma találkozzék vele: ide csak késő este jön
vissza. Amikor láttam, hogy a doktor úr bejön a
szalonba, azt hittem, ő maga mondja meg, hogyan
találkozhatnak.
A kis doktor kifelé menet suttyomban végigmér-
te. „Fura orvosok vannak errefelé."
Mivel ideje volt bőven, Wallas elment Marchat ke-
reskedő lakására. De hiába csengetett. Igazán nem
volt fontos a dolog, mivel Laurent elmondta neki
annak a beszélgetésnek a lényegét, amelyet a magát
halálra ítéltnek hivő férfival folytatott. Wallas
mégis szerette volna maga megítélni, hogy vajon
ép e szellemileg az illető vagy sem. Laurent úgy
-
mutatta be, mint kötnivaló bolondot, és ahogyan az
23I
irodájában viselkedett, az legalábbis részben indo.
kolta ezt a véleményt. De néhány ponton Walla s
nem olyan biztos benne, mint a felügyelő, b ogy
Marchat félelmei alaptalanok: nagyon is valószínű,
hogy estére megint meggyilkolnak valakit.
Wallas visszament a földszintre, és megkérdezt e
a házfelügyelőt, nem tudja-e, mikor tér haza a la_
kója. Marchat úr kocsival utazott el több napra a
családjával; nyilván egy közeli rokona halálhírét
kapta; „Szegény ember egészen odavolt."
A kereskedő a város déli részén lakik, nem mesa-
sze a fakereskedők negyedétől. Innét Wallas a pá.
lyaudvar felé vette az útját, ismét a Berlin utcán és
az Igazságügyi Palota terén át. Azután egy véget
nem érő csatorna partján gyalogolt — a másik par-
tot régi házak szegélyezték, vize jó néhány évszá-
zada morzsolgatja a nyugtalanítóan a víz fölé dőlő
keskeny oromzatokat.
Amint belépett a pályaudvar várócsarnokába, röb
tön megpillantotta a nikkelezett kis boltocskát, ahol
egy fehér kötényes fiú szendvicset és ásványvizet
árult. Ötméternyire jobbra volt egy telefonfülke -
de csak egyetlenegy. Elkezdett le s föl sétálni, köz-
ben sűrűn pillantgatott a falióra szárnlapjára.
A doktor késett.
A várócsarnok tele volt mindenfelé igyekvő em-
berekkel. Wallas egy hajszálnyit sem mozdult el az
ápolónő által jelzett helyről, mert a tömeg olyan
sűrű volt, hogy félt, nem veszi észre a doktort, ha
megérkezik.
Wallas már idegeskedni kezdett. Rég elmúlt a meg-
állapodás szerinti idő, és az a kellemetlen benyo -
más, amit a klinikán tett látogatása keltett benne,
percről percre erősödött. Nyilván félreértés történt.
Az ápolónő rosszul adta át az üzenetet.
23 2
Telefonálni kellene a Korinthosz utcába, hogy
ma gyarázatot kérjen. Mivel az ott levő üvegezett
fülkében nem volt telefonkönyv, Wallas megkér-
dezte a limonádéárustól, hol kereshetne ki egy tele-
fonszámot. A férfi, miközben tovább osztogatta az
üvegeket és számolta a pénzét, rámutatott a csarnok
egy ik pontjára, ahol Wallas, bármennyire erőlkö-
dött is, mindössze egy újságárust tudott felfedezni.
Az volt az érzése, hogy a fiú nem értette meg, mit
keres. Azért mégis belépett a picurka bódéba, ahol
természetesen híre sem volt semmiféle telefon-
könyvnek. A képeslapok és színes fedelű kalandre-
gények között néhány írószer is ki volt rakva; Wal-
las kérte, hadd nézze meg a radírokat.
Ebben a pillanatban nyitotta ki az ajtót Juard
doktor. A csarnok másik végében várt eddig, ott,
ahol az igazi büfé van és egy egész sor telefonfülke.
A doktor semmi újat nem tudott mondani. Wal-
las óvatosságból nem akart az összeesküvésről be-
szélni, és Juard pusztán csak azt ismételte el, amit
reggel a felügyelőnek már elmondott.
Wallas az Allomás téren egészen természetesen
ugyanarra a villamosra szállt, mint előző este, ame-
lyik a Földmérők utcája felé vitte. Ugyanannál a
megállónál szállt le, és most a körúton megy to-
vább, amely a kis téglaházhoz és a Szövetségesek
kávézó nyomorúságos szobájához viszi. Megint sű-
rő sötét van. Wallas egy lépéssel sem jutott előbb-
re, mint amikor tegnap este ugyanezen az úton meg-
érkezett.
Belép az utca sarkán emelkedő nagy kőépületbe.
Hogy válaszolhasson a házmester keresztkérdéseire,
kénytelen lesz megmutatni a rózsaszín igazolványát,
sőt ugyanebből az okból még a ma reggeli kis fül-
233
lentést is be kell vallania anyja és Baxné állítólag os
barátságáról.
Abból, ahogy a szívélyes, kövér ember fogadj a
Wallas látja, hogy megismerte. Amikor elmondj a
miért jött, a házmester elmosolyodik, és egyszerű en
ennyit mond:
- Rájöttem én már ma reggel, hogy a rendőr.
cégtől jött.
A jóember aztán elmagyarázza, hogy mar járt itt
egy nyomozó, aki kikérdezte őt és annak már eh
mondta, hogy nem tud semmiről. Erre Wallas arról
a kamaszról beszél, akiről a házmester elmondta,
hogy milyen nyugtalanítóan viselkedett. A másik
csak az égnek emeli a karját:
- „Nyugtalanítóan!" - ismétli.
Éppen az tűnt fel neki, hogy a nyomozó akkora
jelentőséget tulajdonított annak a fiatalembernek,
amekkorát ő igazán nem ... stb. Wallas, amint azt
várta is, most megállapíthatja, hogy Laurent fel-
ügyelő nem tévedett, amikor alárendeltjéről azt fel-
tételezte, hogy rosszkor jött rá a „buzgóság". Te-
hát a házmester nem azt mondta, hogy veszeked-
tek ezeken a találkozásokon, hanem hogy néha
„hangosan beszéltek". Azt sem mondta, hogy a
diák részegnek látszott. Igen, azt látta, hogy cgyik
diáktársának errefelé járva megmutatta a kis villát,
de azt nem mondta, hogy a mozdulata fenyegetö
lett volna; ő csak „széles mozdulatokról" beszélt,
ahogy szenvedélyes vagy ideges hasonló korú fiúk
viselkednek. A házmester végül még hozzáfűzi,
hogy a professzor mar régebben is - bár őszintén
szólva ritkán - fogadott otthon diákokat a kartól.
A kávéházban meleg van és bár sűrű a levegőa-
- füst, emberi lehelet és fehérbor-gőz -, vendégm
rasztaló a terem. Sokan vannak: öt-hat vendég ne'
vet és kiabál egyszerre; Wallas úgy jött ide vissza
,
234
mint valami menedékbe; szeretné, ha találkát adott
volna valakinek; órák hosszat várna itt az értel-
metlen viták zajában, és közben egyik grogot a má-
sik után inná ennél a kicsit elszigetelt asztalnál. . .
- Üdv - mondja a részeg.
- Jó napot.
- Megvárakoztattál - mondja a részeg.
Wallas elfordul. Itt sincs elszigetelt asztal, ahol
nyugta lehetne.
Nincs kedve felmenni a szobájába, amely gyá-
szos helyként él az emlékezetében, és amely valószí-
nűleg nagyon hideg. Odamegy a pulthoz, ahol há-
rom férfi könyököl.
- Ejnye - kiabál a háta mögött a részeg -, nem
ülsz ide?
A három férfi egyszerre fordul feléje és feszte-
lenül végigméri. Az egyik olajos szerelő-kezeslábast
hord, a másik kettőn vastag, széles gallérú, tenge-
részkék szövetzubbony van. Wallas arra gondol,
hogy polgári öltözéke elárulja, hogy detektív. Fa-
bius azzal kezdte volna, hogy matróznak öltözik.
... Fabius belép. Kék matrózruhában van és a
csípőjét ringatva jár - képzeletbeli hajóhimbálások
emlékeként.
Máma nem valami nagy a fogás - veti oda a
társaságnak. Mintha a tenger összes heringje kon-
zervdobozban volna már .. .
A három pasas döbbenten és gyanakodva bámul
ra. A kályha előtt ácsorgó két másik vendég abba-
hagyja a beszélgetést - pedig izgalmas lehetett -,
hogy ők is megnézzék maguknak Fabiust. A tulaj
végigcsap a pulton a törlőruhájával.
- Ide ülsz-e hát - szajkózza a részeg a csend-
ben -, kapsz egy találós kérdést.
A két tengerész, a szerelő, a kályha előtti két
másik, mind visszasüpped előző időtöltésébe.
235
 ■111111111.1111/
- Adjon, legyen szíves, egy grogot - mondj a
Wallas a tulajnak.
És leül az első asztalhoz, háttal, hogy ne láss a
a részeget.
- Változatlanul kedves vagy - állapítja meg
amaz.
- Nyugodtan mehetek ferde vonalban a csator-
nához viszonyítva - mondja valaki - és mégis
egyenesen. Na!
A tulaj újabb rundot szolgál ki a pultra könyök-
16 három férfinak. A másik kettő folytatja a vitá-
ját: a ferde szó jelentésében tér el a véleményük.
Mindegyik úgy próbálja kiharcolni az igazát, hogy
túlharsogja a másikat.
- Megengeded, hogy én beszéljek?
- De hiszen mást sem csinálsz, mint beszélsz!
- Nem érted: azt akarom mondani, hogy mehe-
tek egyenesen, annak ellenére, hogy ferde vonalban
- a csatornához viszonyítva ferdén.
A másik töpreng egy kicsit, és higgadtan meg-
jegyzi:
- Akkor beleesel a csatornába.
- Szóval nem vagy hajlandó válaszolni?
- Ide figyelj, Antoine, mondhatsz, amit akarsz,
nekem ez magas: ha ferdén mész, akkor teljesen
egyenesen mész! Még ha egy csatornához vagy
akármihez viszonyítva is.
A szürke köpenyes, gyógyszerészsapkás emberke
úgy találja, hogy az az érv, amit most a másik fe-
jéhez vágott, cáfolhatatlan. Ellenfele undorodva
von vállat:
- Életemben nem találkoztam még ilyen hü-
lyével.
A tengerészek felé fordul; ám azok tengerész
szaknyelvükön fel-felkiáltva beszélgetnek és nagyo-
kat hahotáznak. Antoine odamegy ahhoz az asztal
-
hoz, ahol Wallas iszogatja a grogját; tanúnak hívja
236
- Hallotta ezt, uram? Íme egy pasas, aki állító-
j ag művelt ember, és nem ismeri el, hogy egy vonal
lehet egyszerre ferde és egyenes.
- ri gy .
- Maga elismeri?
- Nem, nem - siet Wallas a válasszal.
- Hogyhogy nem? Egy ferde vonal olyan vo-
nal .
- Persze, persze. Azt akartam mondani, hogy
nem ismerem el, hogy valaki ne ismerje el.
- Ja, akkor jó ... jó.
Antoine nem úgy néz ki, mint aki tökéletesen elé-
gedett ezzel a szerinte túlságosan körmönfont állás-
foglalással. Azért csak odaveti a társának:
- Hallod ezt, te gyógyfüves !
- Az égvilágon semmit sem hallok - feleli nyu-
godtan a gyógyfűkereskedő.
- Ez az úr egyetért velem!
- Azt nem mondta.
Antoine egyre idegesebb.
- Magyarázza már meg neki, mit jelent az, hogy
„ferde" - kiáltja Wallasnak.
- „Ferde" - ismétli Wallas kitérően. - Ennek
több jelentése lehet.
- Ez az én véleményem is - hagyja helyben a
gyógyfűkereskedő.
- De hát - kiált fel Antoine tűrelmét vesztve - ,
ha egy vonal egy másikhoz képest ferde, az mégis-
csak jelent valamit!
Wallas megpróbál pontos választ fogalmazni:
- Azt jelenti - mondja -, hogy nullafokostól és
kilencvenfokostól eltérő szöget alkotnak.
A gyógyfüves ujjong.
- Ezt mondtam én is - összegezi. - Ha szög
van, az nem egyenes.
- Életemben nem találkoztam még ilyen hiilyé-
Vel - mondja Antoine.
237
 - Na hát én ismerek egy jobbat ... Megeng e_
ded . . .
A részeg feltápászkodik az asztal mellől, hog y
bekapcsolódjék a beszélgetésbe. Mivel nem áll biz-
tosan a lábán, gyorsan leül Wallas mellé. Lassa n
beszél, hogy ne akadozzon a nyelve:
- Mondd csak, melyik az az állat, amelyik rel
gel apagyilkos . : .
- Már csak ez a barom hiányzott - kiált fel An-
toine. - Fogadjunk, hogy még azt sem tudod, mi
az a ferde vonal!
- Neked van ferde képed - mondja a részeg
kedves hangon. - A találós kérdéseket én teszem
fel. Van egy találós kérdésem, kizárólag az én öreg
haverom részére .. .
A két vitatkozó a pulthoz megy, újabb hívekre
lesve. Wallas hátat fordít a részegnek, de az ennek
ellenére ujjongó hangon, gondosan formálva a sza-
vakat, folytatja:
- Melyik az az állat, amelyik reggel apagyilkos,
délben vérfertőző és este vak?
A pultnál mindenki vitatkozik, de mind az öten
egyszerre beszélnek, és Wallas csak egy-egy mon-
datfoszlányt tud elcsípni.
- Na - noszogatja a részeg -, nem találod ki?
Pedig nem nehéz: reggel apagyilkos, délben vak ...
Nem ... Reggel vak, délben vérfertőző, este apa-
gyilkos. Nos? Melyik állat az?
Szerencsére odajön a tulaj, hogy elvigye az üres
poharakat.
- Ma éjjelre is kiveszem a szobát - mondja ne-
ki Wallas.
- És fizet egy rundot - teszi hozzá a részeg. De
ezt az ötletet senki sem nyugtázza.
- Na, mi van, süket vagy? - kérdi a részeg. -
Hé, haverom! Délben süket, este vak, mi az?
- Hagyd békén - mondja a tulaj.
238
- Es reggel sánta - egésziti ki hirtelen nagyon
komolyan a részeg.
_ Mondom, hogy hagyd békén.
Jól van na, nem csinálok én semmi rosszat:
eszek egy találós kérdést.
A tulaj végigtörli az asztalt.
- Az idegeimre mész a találós kérdéseiddel.
Wallas elmegy. Nem annyira határozott tennivaló,
mint inkább a rejtvénygyártó jóember űzi el a kis
kávéházból.
A hideg és a sötét ellenére, a fáradtsága ellenére
is inkább sétál. Össze akarja gyűjteni azt a néhány
adatot, amit a nap folyamán itt-ott felszedett.
Ahogy elmegy a rácsos kerítés előtt, felpillant az
,iramár kihalt villára. Az utca szemben levő olda-
lán Baxné ablaka ki van világítva.
- Hé! Várjál meg! Hé, haverom!
A részeg jön utána.
- Hé, te ott! Hé!
Wallas meggyorsítja a lépteit.
- Várj egy kicsit! Hé!
A vidám hang fokozatosan elhalkul.
- Ej, te, hova sietsz? ... Hé! ... Ne siess any-
nyira! ... Hé ... Hé! ... Hé! ...
Nyolc kövér, rövid ujj sétál finoman ide-oda egy-
máson, a jobb kéz négy ujjának a háta a bal kéz
négy ujjának a belső felén.
A bal hüvelykujj a jobb körmét simogatja, előbb
Puhán, aztán egyre erősebben. A többi ujj helyet
cserél, a bal kéz négy ujjának a háta a jobb ujjak
belső felét dörzsöli hevesen. Egymásra borulnak,
os
szegabalyodnak, tördelik egymást; a mozgás fel-
239
gyorsul, bonyolultabbá, lassan-lassan rendszertel en,
ne válik, hamarosan olyan zavaros lesz, hogy má r
semmit sem lehet kivenni az ujjpercek és tenyerek
nyüzsgéséből.
— Tessék — mondja Laurent.
Ujjait szélesre tárva, rányomja a kezét az íróasztal
ra. A hivatalsegéd az, levelet hoz.
— Felügyelő úr, ezt úgy csúsztatták be a porta
ajtaja alatt. Az van ráírva, hogy „Nagyon sürgős",
meg hogy „Szigorúan bizalmas".
Laurent átveszi a sárga borítékot. Alig lehet et.
olvasni a ceruzával odakapart címzést: „Szigorúan
bizalmas. Felügyelő úrnak. Nagyon sürgős."
—A portás nem nézte meg, ki hozta a levelet?
—Nem tehette, felügyelő úr; ott találta az ajtaja
alatt. Talán már egy negyedórája vagy még régeb-
ben ott volt.
— Rendben van, köszönöm.
Miután a hivatalsegéd kiment, Laurent megta-
pogatja a borítékot. Mintha elég kemény lap lenne
benne. Odaviszi a villanyfényhez, hogy átnézzen
rajta. Semmi rendelleneset nem lát. Rászánja ma-
gát, hogy a papírvágó késével kinyissa.
Képes levezelőlap van benne, XIII. Lajos-stílus-
utánzatú kis házat ábrázol egy hosszú, kormos kül-
városi utca és egy nagyon széles út sarkán, talán
egy csatorna partján. A lap hátulján, szintén ceruzá-
val, ez az egy mondat: „Ma este fél nyolckor ta-
lálkozunk." Női írás. Aláírás nincs.
A rendőrség naponta kap ilyen leveleket — név--
telen leveleket, sértéseket, fenyegetéseket, kijelen -
téseket —, a legtöbbször nagyon zavaros tartalom -
mal, általában iskolázatlanok vagy bolondok kül -
dik őket. A képes levelezőlap szövege szűkszavú
ságával és pontosságával tér el a többitől. A talál
ka helye nincs megjelölve; valószínűleg a fény '
2
40
pen látható utcasarok lesz az — legalábbis ezt le-
h e t feltételezni. Ha Laurent felismerné a helyet,
talán e1 is küldcne egy-két rendőrt a mondott idő-
pontban; de nem érdemes nagy nyomozást indítani,
hog y végül — a legjobb esetben — rátehessék a kezü-
ket valamelyik halászhajóra, amely öt kiló csempé-
szett tubákdohányt tesz partra.
Még abban is biztosnak kellene lennie, hogy a
kiküldött rendőr valóban megbírságolja azt a so-
kis
v ányka bűncselekményt. A felügyelő nagyon jól
tudja, hogy sok apró tilos üzlet élvezi a rendőrök
jóindulatát, akik megelégszenek azzal, hogy a ma-
guk szerény részesedését zsebre vágják. Csak súlyos
törvénysértések esetén követelik meg tőlük a töké-
letes meg nem alkuvást. Nem tudni, vajon a bűnök
létrájának másik végén hogyan viselkednének .. .
ha például egy olyan jellegű politikai szervezet,
amilyet Wallas leírt, kérné a ... Szerencsére a kér-
dés fel sem merül.
A felügyelő felveszi a telefonkagylót és a fővárost
kéri. Tiszta vizet akar önteni a pohárba. Kizárólag
a központi szervek adhatnak felvilágosítást — ha
mar megtörtént a boncolás.
Elég gyorsan kapcsolják, de egyik számról a má-
sikra küldözgetik, anélkül hogy sikerülne a felelős
személyt utolérnie. Az a hivatalfőnök, aki aláírta
a holttest átszállítását engedélyező levelet, azt
mondja, forduljon a törvényszéki orvosi szolgálat-
hoz; ott viszont úgy látszik, semmiről sem tudnak.
Egyik készülékről a másikra kapcsolják, végül eljut
a rendőrfőnök irodájáig, ahol valaki — pontosan
nem tudja, hogy ki — hajlandó meghallgatni a kér-
dését : „Milyen távolságból lőtték ki a golyót, ame-
lyik Daniel Dupont-t megölte?"
„
Egy pillanat, kérem, tessék a vonalban ma-
radni."
i6
4itlpdírok
24 T
 Meglehetősen hosszú, különböző zajokkal tarkí- lakikhez, akiket már képtelen megkülönböztetni
tott csend után jut csak a fülébe a válasz: egymástól, de akik eredetileg tisztán megkülönböz-
„Héthatvanötös golyó, szemből lőtték, körülbe- tethető és jellemezhető egyének voltak. Neki magá-
lül négy méterről." nak pontosan megadott szerepe van, talán főszere-
Ez a válasz ugyan semmit sem bizonyít, hacsak pe, esetleg hivatalos szerepe. Az emlék hirtelen
azt nem, hogy jól megtanulták a leckét. egé-
szen élesen beugrik; egy másodperc töredéke alatt
rendkívül kézzelfoghatóvá válik az egész jelenet.
Azután Wallas ismét meglátogatja Laurent-t.
De micsoda jelenet? Már hallja is a saját hangját:
Úgy látszik, a különleges ügynöknek semmi monda- — És mindez régen történt?
nivalója nincs a számára. Úgy jött vissza ide, mint Rögtön e1 is tűnt az egész,, a gyűlés, a lépcsők,
akinek nincs hová mennie. Elmeséli, hogy Marchat a templom, a négyszögletes tér az épületeivel
kereskedő megszökött, hogy találkozott Juard-ral, együtt. Soha még ilyet nem látott.
hogy meglátogatta Dupont elvált feleségét. A fel. Nagyon barna fiatalasszony csinos arca bukkan
ügyelő most is elég gyanúsnak találja a doktor vi- fel a téren — a Victor Hugo utcai papírkereskedőnő,
selkedését, mint mindig, valahányszor dolga akad az apró, kaccantó torokhang visszhangja. Az arc
vele. Ami pedig az elvált feleséget illeti, azzal min- azonban komoly.
denki tisztában van, hogy nem tud semmit. Wallas Wallas és az anyja végre odaér ahhoz a csatorna-
leírja a papírkereskedőnő különös kirakatkompozí- holtághoz: az alacsony házak a zöld vízben néze-
cióját, és Laurent nagy meglepetésére ugyanolyan getik ósdi homlokzatukat a napfényben. Nem ro-
képes levelezőlapot húz elő a zsebéből, mint ami- kon nénit keresnek, hanem egy férfirokont, akit ő
lyet az imént hozott a hivatalsegéd. A felügyelő fel- úgyszólván nem is ismer. Azon a napon sem talál-
veszi az íróasztaláról az ismeretlen nő által küldött kozott vele. Az apja volt az. Hogy is felejthet-
példányt. Valóban ugyanolyan lap. Megmutatja te el?
Wallasnak a lap hátoldalára írt mondatot.
Wallas összevissza bolyong a városban. Nyirkos,
hideg éjszaka van. Az ég
3
egész nap sárga, alacsony,
füstös volt — havat ígért —, de nem havazott, és
most letelepednek a novemberi ködök. Az idén ha-
A jelenet pompeji stílusban épült városban játszó- mar beköszönt a tél.
dik, abban is egy négyszögletes téren, a tér túlsó
Az utcasarkokon vörhenyes fényköröket vetnek
felén templom áll (vagy színház, vagy valami ha-
anak,
villanyok,
h ogy épp csak annyi világosságot áraszta-
sonló), a többi oldalán pedig különböző kisebb épü -

a járókelő el ne tévedjen. Amikor az

letek, melyeket széles, kövezett utak választanak el
ember átmegy az úttesten, nagyon oda kell figyel-
egymástól. Wallas már nem is tudja, honnét merül ° e, hogy meg ne botoljék a járdaszegélyben.
1

fel benne ez a kép. Hol a tér közepéről, hol v alami

Azokban a városnegyedekben, ahol több az üzlet,
lépcsőn, de nagyon hosszú lépcsőn állva beszél vs'
*Heni idevalósi elámul, milyen szegényesen vannak
16+
242
243

kivilágítva a kirakatok. Nyilván nem kell odacsa_
logatni a vevőket, hogy rizst és mosószappant ve _
gyenek. Ezen a vidéken kevés a luxuscikkárus.
Wallas belép egy túlzsúfolt, poros üzletbe, ame,
lyet inkább mintha áruraktározásra és nem kiske-
reskedelemre szántak volna. A bolt legmélyén cg s,
kötényes férfi éppen ládát szögel. Abbahagyj a a
kalapálást, hogy valahogy megértse, milyen radirt
szeretne venni Wallas. Többször is bólogat a ma-
gyarázat közben, mintha maga is nagyon jól tudná,
miről van szó. Azután szó nélkül a bolt másik végé.
be megy; útközben rengeteg mindent odébb kell
tennie, hogy célhoz érjen. Egymás után több fiókot
is kinyit, majd becsuk, gondolkodik egy percet, fel-
kapaszkodik egy kétágú létrára, ismét kutatni kezd,
de ott sem jár több sikerrel.
Visszamegy a vevőjéhez: elfogyott az ilyen ra-
dírja. Nem is olyan régen még volt neki, még a
háború előttről maradt egy tétel belőle; biztosan
mind eladták, hacsak valaki el nem tette valahová:
„Annyi minden van itt, hogy az ember már semmit
sem talál."
Wallas visszamerül az éjszakába.
Hiszen vissza is sétálhatna éppen a magányos villa
felé.
Ahogy a felügyelő is megjegyezte, Juard doktor
viselkedése nem egészen világos, bár nemigen lehet
tudni, mi lehetne a titkos szerepe. Amikor átment
a szalonkönyvtáron a kis doktor, megnézte magá-
a rö-
nak Wallast, de úgy te tt , mintha nem látná
vidlátó szemüvegével; pedig azért ment ki arra-
le-
felé, hogy megnézze őt. És a félórával később
folyt beszélgetésiik során Wallas többször is meg"
ütődött azon, hogy Juard milyen különösen fejezi
ki magát: olyata volt, mint aki másra gondol. «t.
2
44
néha mint aki másról beszél. „Rossz a lelkiismere-
te" — mondja Laurent.
Az is lehet, hogy Marchat, a kereskedő, nem
olyan bolond, mint amilyennek kinéz. Mindent ösz-
Sz evetve okosan tette, hogy óvatosan fedezékbe vo-
nult. Furcsa, hogy a doktor az elbeszélésében még
csak nem is utal rá, hogy Marchat ott volt a sebe-
sült érkezésekor a Korinthosz utcában; ellenkező-
leg, mindig is azt állította, hogy senki segítségére
nem volt szüksége; pedig a felügyelő tanúsága sze-
rint Marchat nem találhatta ki a professzor halálá-
val kapcsolatos részleteket, amelyeket elmondott.
Ha Juard akárhonnan is, de tudná, hogy ma este
Marchat-t is gyilkos merénylet fenyegeti, akkor
tényleg minden oka meglenne rá, hogy eltitkolja,
hogy a kereskedő előző este ott volt a klinikáján.
Hiszen nem tudja, hogy Marchat már beszélt erről
a rendőrségen.
Es a poste restante levél, amelyet felfedeztek,
valóban erre az ügyre vonatkozott — Wallas az első
pillanattól meg volt győződve róla. Felszólítás a kö-
vetkező gyilkosságra — a ma estire —, amelynek
(e szerint a gondolatmenet szerint) ugyanebben a
városban kell megtörténnie. A nyomozó következte-
téseiből, amelyeket Wallas Laurent irodájában el-
olvasott, ez felelhet meg tehát a valóságnak: a
Daniel Dupont ellen elkövetett merényletben két
bűntárs szerepelt — a címzett (André V. S.) és a le-
vélben G kezdőbetűvel jelölt személy. Ma este az
előbbi egyedül dolgozna. És Marchat joggal félt
attól is, hogy már jóval a végzetes időpont előtt
kezdődik a lesben állás — ezt támasztják alá a szin-
tén a levélben olvasott „egész délután" szavak.
Hátravan még a képeslap, amelyet oly titokza-
tos módon a rendőrkapitányság portásának ajtaja
alá csúsztattak. Nagyon is kétséges, hogy maguk az
245
összeeskűvők igyekeztek volna bűntettük szín
lyéről és időpontjáról értesíteni a rendőrséget.
beleillik a programjukba, hogy előre jelezzék
kosságaikat és minél nagyobb botrányt kavarja
körülöttük (a belügyminisztériumban és az elnök,
gen már kaptak bizonyos üzeneteket, amelyek a
szervezet vezetőitől származtak), de a képeslap le-
leplezés lenne, meghiúsíthatná a tervüket — hacsak
nem érzik magukat annyira erősnek, hogy azt hi-
szik, ezentúl már senkitől sem kell félniök. Az em-
ber már-már azt gondolja, hogy a felügyelő kettős
játékot űz, amit viszont, másfelől, nagyon nehéz el-
képzelni.
A valószínűségnek jobban megfelelne, ha elfo-
gadná azt, amiben Laurent annyira biztosnak lát
szik: hogy Marchat figyelmeztetni akarta őket.
i a pázsiton megy — ez kényelmesebb, mint a tégla-
A kereskedő, mielőtt elhagyta a várost, utolsó kí-
sérletként így próbálta rábírni a rendőrséget, hogy
figyeltesse a halott házát.
A kis doktor gyanús viselkedése, a kereskedő fé-
lelme, a levél különböző célzásai ... Az ezekből a
jelekből levonható következtetések csak soványka
bizonyosságot jelentenek. Wallas tudja ezt. Azzal
meg különösen tisztában van, hogy a kapitányságon
hagyott képeslap milyen nagy hatást gyakorolt rá - A nagy ház egészen csendes.
bár az a lap nem szuszakolható be ésszerűen az el.
méletébe. De tulajdonképpen nincs más válaszosa,
mint hogy elmenjen a találkára. Mivel pillanatnyi -
lag más nyom egyáltalán nincs, semmit sem veszít
vele, ha ezen indul el. A zsebében ott a villa egyik
kulcsa — a kis üvegajtóé —, amit Smite-né átadott
neki. Marchat elmenekült és így szabad utat nyitott
neki: maga fogja eljátszani a kereskedő szerepét,
hogy kiderítse, vajon csodálatosképpen eljön-e va
laki, hogy meggyilkolja. Most örül, hogy magával
hozta a revolverét.
246
— Így van, az ember sosem tudhatja — mondta
g únyosan Laurent.
Wallas odaér a kerítés kapuja elé.
Hét óra van.
A környéken minden sötét. Az utca kihalt. Wallas
n yugodtan kinyitja a kaput.
Ahogy belép, óvatosan teljesen behajtja maga
mögött, de nem csukja be, hogy nyoma legyen, hogy
erre jött.
Felesleges lenne zajt csapnia és így magára von-
nia egy esetleges késői járókelő figyelmét a körúton.
Hogy ne csikorogjon a kavics a lába alatt, Wallas
szegély. Jobboldalt kerüli meg a házat. A sötétben
éppen csak a két virágágyás közötti világosabb ker-
ti utat meg a kecskerágósövény szépen nyesett te-
tejét lehet kivenni.
A kis ajtó üvegét most fazsalu védi. A kulcs
könnyedén fordul a zárban. Wallas meglepődve ta-
pasztalja, hogy betörő-magatartást vesz fel: ahe-
lyett, hogy szélesre tárná az ajtót, keskeny résen
oson be. Kiveszi a kulcsot, és puhán becsukja az
ajtót.
Jobbra a konyha, beljebb, balra az ebédlő.
Wallas ismeri az utat; sötétben is eligazodna. Mégis
meggyújtja a zseblámpáját és a keskeny fénynyaláb
után indul. Az előszoba fekete-fehér négyzetlapok-
kal és rombuszokkal van kikövezve. A lépcsőt grá-
nátvörösszegélyű szürke futószőnyeg fedi.
A villanylámpa fénykörében felbukkan egy sö-
tét tónusú, szemmel láthatóan elég régi kis fest-
mény. Lidérces éjszaka. A vihar baljós villáma
megvilágítja a romos torony lábánál heverő két fér-
fit. Az egyiken királyi öltözet, koronája ott csillog
247
mellette a fűben; a másik egyszerű parasztembe r.
A mennykő egyazon halállal sújtotta őket.
Wallas már majdnem elfordítja az ajtó gombját, de
megtorpan: ha a gyilkos már valóban Ott áll les-
ben az ajtó mögött, butaság lenne egy különlege s
ügynök részéről, hogy így belesétáljon a kelepcéb e;
ha mar eljött a találkára, szabályszerűen kell ye .
gigjátszania a játékot. A zsebébe csúsztatja a kezét,
hogy elővegye a fegyverét, amikor eszébe jut a má-
sik revolver, amit reggel óta magával cipel; Daniel
Dupont-é, de az rozsdás, és ha védenie kellene az
életét, semmire se menne vele. Itt nem lehet té-
vedni.
Valójában nem is áll fenn ennek a veszélye.
Dupont pisztolya a felöltője bal zsebében van: elő-
ször is oda tette, és aztán, amikor visszahozták a
laboratóriumból, megint. Mivel soha nem volt a
kezében egyszerre a két fegyver, nem is keverhette
őket össze.
A biztonság kedvéért ott nyomban megnézi őket
a lámpája világánál. Minden kétséget kizáróan fel-
ismeri a saját revolverét. Attól sem félne, hogy
megpróbáljon lőni egyet a halott fegyverével -
tényleg az a rozsdás. Majdnem visszateszi a zsebé-
be, amikor eszébe jut, hogy értelmetlen dolog to-
vább cipelni ezt a nehéz tárgyat. Bemegy hát a ha-
lószobába és a helyére teszi a revolvert, az éjjeli-
szekrény fiókjába, ahonnét ma reggel a vén házve-
zetőnő elővette.
A dolgozószobában Wallas megnyomja az ajtó -
keret mellett a villanykapcsolót. A csilláron kigyúl
egy villanykörte. A vén házvezetőnő, mielőtt itt-
hagyta volna a házat, az összes ablakdeszkát bezár-
ta; kintről tehát nem látni majd a fényt.
Felhúzott pisztolyával a jobb kezében Wallas
végignéz a kis szobán. Természetesen senki sem
248
újt el. Minden a helyén. Smite-né valószínűleg fel-
állítgatta a könyvoszlopokat, amelyekről a nyomozó
jelezve, hogy össze voltak dúlva. A papírlap,
a melyre a professzor mindössze három szót írt, el-
tűnt, az írómappába vagy az egyik fiókba tehették.
Az üvegszerű, éles, gyilkos sarkú kőkocka szép
rendesen áll a tintatartó es a jegyzettömb között.
Csak a szék került kissé távolabb az íróasztaltól,
mintha valaki épp le akart volna ülni.
Wallas a széktámla mögött helyezkedik el és az
ajtó felé néz; jó helyzetből várhatja így az állító-
lagos gyilkos érkezését. Még okosabb lenne eloltani
a villanyt; a különleges ügynöknek így lenne ideje
r a, hogy meglássa az ellenfelét, még mielőtt az őt
felfedezné.
Wallas gondosan felméri megfigyelőhelyéről a
különböző bútorok helyét. Az ajtóhoz megy, meg-
nyomja a kapcsolót, majd a sötétben visszabotorkál
eredeti helyére. Ellenőrzi a helyzetét: szabad kezét
az előtte ]evő szék támlájára teszi.
4
Azért nem bukkannak a gyilkos nyomára, mert
Daniel Dupont-t nem ölték meg; az öngyilkosságát
viszont lehetetlen következetesen rekonstruálni .. .
Laurent gyorsabban simogatja a kezét... És ha
Dupont nem is halt meg?
A felügyelő hirtelen megérti, miért volt olyan
furcsa az a „sebesülés", miért tették lehetetlenné,
hog y a rendőrség megnézze a „holttestet", miért
Folt olyan zavart Juard doktor. Dupont nem halt
'l eg; csak eszébe kellett hogy jusson ez a lehetőség.
Az egész ügy okai még nem teljesen világosak,
de a kiindulópont megvan: Daniel Dupont nem
halt meg.
249
 Laurent felveszi a kagylót, és a 202-03-at hívj a ,
- Halló,. Szövetségesek kávézó?
- Az - feleli egy komor, majdnem síri hang,
- Wallas úrral szeretnék beszélni.
- Wallas úr, az nincs itt - jelenti ki undorral a
hang.
- Nem tudja, hol van?
- Honnan tudnám? - mondja a hang. - Nem
vagyok a dajkája.
- Itt a rendőrkapitányság. Van egy vendége,
akit Wallasnak hívnak, nem?
- Igen, ma délelőtt be is jelentettem - mondja
a hang.
- Nem erről van szó. Azt szeretném tudni, hogy
ez az úr ott van-e a maga üzletében. Talán felment
a szobájába?
- Felküldök valakit, hogy nézze meg - feleli
kényszeredetten a hang. Egy perc múlva kárörven-
dő színezettel teszi hozzá: - Nincs ott!
- Rendben. Akkor a. tulajdonossal szeretnék be-
szélni.
- Én vagyok az - mondja a hang.
- A, maga az! Maga mesélte az egyik nyomozó:
nak azt a marhaságot a Dupont professzor állítóla-
gos fiáról?
- Nem meséltem én semmit - tiltakozik a hang.
- Azt mondtam, hogy néha idejött egypár fiatalem-
ber a pulthoz, különböző korúak; némelyik bőven
volt olyan fiatal, hogy annak a Dupont-nak a fia
legyen ...
- Mondta azt, hogy van fia?
- De hát én azt honnan tudnám, hogy van-e fia:
Az az úr ncm volt a vendégem, és még ha vendég
lett volna, akkor sem akadályozhattam volna meg ,
hogy akár a negyed összes kurvájának gyereket csi-
náljon ; már elnézést, uram. - A hang hirtelen ille
delmessé vált, igyekezett helyesbíteni: - A nyom°'
250
zó úr azt kérdezte, jártak-e hozzám fiatalemberek;
m ondtam, hogy jártak. Tizenhat éven felülieknek
engedi a törvény. Azután azt mondogatta, hogy
a nnak a Dupont-nak esetleg volt egy fia; hogy a
kedvébe járjak, én is azt mondtam, amit ő, és hogy
tényleg lehet, hogy egyszer-másszor bejött ide
inni...
- Jól van, majd beidézzük magát. De ezentúl vi-
gyázzon, hogy mit mond; és próbáljon meg kicsit
u dvariasabb lenni. Wallas úr nem mondta, hánykor
megy haza?
Csend; a másik letette a kagylót. A felügyelő ar-
cára már fenyegető mosoly ül ki ... amikor végre
meghallja a hangot: „Csak annyit mondott, hogy
ma este is itt alszik."
- Köszönöm. Majd újra felhívom.
Laurent leteszi a hallgatót. A kezét dörzsöli. Sze-
rette volna rögtön bejelenteni a felfedezését a kü-
lönleges iigynöknek. Már előre örül a hitetlenkedő
megdöbbenésének, amikor Wallas ezt hallja majd a
vonal másik végéről: „Dupont nem halt meg.
Dupont Juard doktornál bujkál."
5
- Lent vár a kocsi - mondja Juard.
Dupont feláll és rögtön indul is. Útra öltözött.
Nagykabátjának csak az egyik ujját tudta felhúz-
ni, a doktor aztán úgy-ahogy összegombolta a vá-
szoncsíkkal feikötött sebesült karja fölött a gom-
bokat. Széles karimájú posztókalapot visel, amely
teljesen eltakarja a homlokát. Még a sötét szem-
üvegbe is beleegyezett, hogy senki se ismerhesse
fel; csak egy orvosi szemüveget találtak a klinikán,
az egyik üvegje nagyon sötét, a másik világosabb,
251
ettől aztán olyan komikusan néz ki a professzo r ,
mint egy melodráma áruló hőse.
Mivel Marchat az utolsó pillanatban megtagad-
ta a megígért segítséget, Dupont-nak magának kell
elmennie a kis villába, hogy összeszcdje a papírjait.
Juard úgy intézte, hogy a klinika folyosói üresek
legyenek, amikor a barátja kimegy. Dupont szeren-
csésen ki is jut a kapu előtt várakozó nagy fekete
hullaszállítóhoz. A sofőr melletti ülésre ül — így
kényelmesebben, időveszteség nélkül szallhat ki és
vissza.
A sofőr fekete kórházi egyenruhában és fényes
ellenzőjű, lapos sapkában van. Valójában nyilván
Roy-Dauzet egyik többé-kevésbé hivatalosan alkal-
mazott „testőre" lehet. Különben a férfi hatalmas
válla, kimért viselkedése, kemény, zárkózott arca a
filmek bérgyilkosait idézi. Úgyszólván ki se nyitotta
még a száját; átadta a professzornak a miniszter le-
velét, így bizonyítva, hogy tényleg ő az, akit vártak,
és mihelyt a doktor bccsapja a kocsi ajtaját, elindít-
ja a kocsit.
—Előbb haza kell ugranom — mondja Dupont. -
Majd mutatom az utat. Forduljon jobbra ... me-
gint jobbra ... Balra ... Kerülje meg ezt az épüle-
tet ... Forduljon erre ... A második utca jobb-
ra ... Most egyenest tovább .. .
Néhány perc alatt kifutnak a körútra. Dupont
megállítja a kocsit a Földmérők utcájának a sarkán.
— Ne itt várjon — mondja a sofőrnek. — Nem
akarom, hogy észrevegyék, hogy idejöttem. Köröz-
zön, vagy négyszáz méterrel odébb álljon meg. Pon-
tosan félóra múlva legyen itt megint.
— Rendben, uram — mondja a férfi. —Óhajtja,
hogy leparkírozzak és elkísérjem?
- Köszönöm, felesleges.
Dupont kiszáll, és gyors léptekkel a kertkapu - Természetesen hazudott. Félelmében elmenekült.
hoz megy. Hallja, amint a hullaszállító eltávolodik.
zsz
A férfi nem „testőr": kitartott volna amellett, hogy
elkíséri. A külseje megtévesztette a professzort, és
m ost megmosolyogja a saját romantikus képzeletét.
Az se biztos, hogy azok a híres testőrök egyáltalá-
ban léteznek.
A kcrtkapu nincs becsukva. A zárja még rossz, a
kulcsot nem lehet használni; de a kilincsét azért be
lehetett volna kattintani. Az öreg Anna nagyon ha-
nyag az utóbbi időben, ha ugyan nem valami gye-
rek szórakozott a kapu nyitogatásával, miután An-
na elutazott — egy gyerek vagy egy csavargó.
Dupont felmegy a házhoz vezető négy lépcsőfokon,
hogy meghizonyosodjék: legalább a bejárati ajtó
csakugyan be van zárva; elfordítja a nagy rézgom-
bot és a vállával is erősen befelé nyomja az ajtót,
mert tudja, hogy nehezen forognak a zsanérok; mi-
vel biztos akar lenni az eredményben, és mivel az
egyetlen ép karja miatt szokatlan mozdulatokra
kényszerül és nem bízik magában, kétszer-három-
szor is nekikezd, de nem mer túl nagy zajt csapni.
A nagy bejárati ajtó jól be van reteszelve.
Marchat-ra bízta ennek az ajtónak a kulcsait, és
a kereskedő még csak azt a fáradságot sem vette
magának, hogy elutazása előtt visszavigye őket.
Dupont-nál már csak a kis üveges ajtó kulcsai ma-
radtak: meg kell hát kerülnie a házat. Léptei alatt
enyhén megcsikordul a kavics az esti csöndben. Mi-
nek is számított arra a nyúlszívű Marchat-ra. Egész
délután azzal idegesítette magát, hogy várta; végül
felhívta otthon telefonon, de senki se vette fel a
kagylót; végre háromnegyed hétkor, nem tudni,
honnét, telefonált neki Marchat: bocsánatot kért,
de kénytelen volt sürgős üzleti ügyben elutazni.
Dupont gépiesen elfordítja a kis ajtó gombját, az
ajtó simán kinyílik. Nem volt kulcsra zárva.
2 i3
 A házban sötétség és csend.
A professzor leveszi a szemüvegét, mert zavarj a ,
Megáll a z előszoba-bejáratánál és próbálja megér-
teni a helyzetet ... Marchat mégis eljött? Nem, hi-
szen nála az elülső bejárati ajtó kulcsai vannak . .
És ha a vén Anna nem utazott el, ilyenkor a kony-
hában lenne ... nem biztos ... mindenesetre égve
hagyta volna a villanyt a folyosón vagy a lépcső-
házban .. .
Dupont kinyitja a konyhaajtót. Senki. Felkat-
tintja a villanyt. Minden úgy van elpakolva, ahogy
olyan házban szokás, ahol már nem lakik senki.
És a zsalugáterek mindenütt zárva. Dupont villanyt
gyújt az előszobában. Menet közben kinyitja a sza-
lon és az ebédlő ajtaját. Persze senki. Felfelé indul
a lépcsőn. Talán Anna elfelejtette bezárni a kis aj-
tót, amikor elment. Pár hónapja kicsit kótyagos
kezd lenni.
Az emeleten bemegy a házvezetőnő szobájába.
Világosan látszik, hogy a szobát hosszú távollétre
tették rendbe.
Amikor a professzor a dolgozószoba elé ér, vissza-
tartja a lélegzetét. Tegnap este ott várt rá a gyil-
kos.
Igen, csakhogy tegnap este nyitva volt a kis ajtó:
annak az embernek nem volt szüksége kulcsra, hogy
bejöhessen; ma este viszont fel kellett volna törnie
a zárat, és Dupont semmi ilyet nem vett észre. $s
ha az az ember most is nyitva találta az ajtót, az
mindenesetre azt jelenti, hogy a vén Anna nem
zárta be ... Nemigen lehet ilyen érvekkel meg -
nyugtatnia magát; egy szakmabeli kényelmesen ki-
nyitja az összes egyszerű zárat, ha van egy koteg
álkulcsa. Valaki bejött a villába, és most a dolgo -
zószobában vár rá, ugyanott, ahol tegnap, hogy be-
fejezze a művét.
254
Tárgyilagosan nézve semmi nem zárja ki, hogy
legyen. A professzor nem örül a dolognak; most
sajnálja, hogy a fővárosból nem küldtek neki
igazi testőrt. De az eszébe se jut, hogy lemenjen
kül, hogy a szükséges dossziékat magához vegye.
archat azt mondta neki a telefonban, hogy a
r endőrfelfigyelő nem akarta elhinni, hogy gyilkos-
ság történt: meg van győződve róla, hogy öngyil-
kosságról van szó. Dupont visszafordul. Megy és
megkeresi a revolverét. Tegnap este, amikor a kli-
nikára indult, ott hagyta az éjjeliszekrényen .. .
Ahogy belépne a hálószobába, ismét megáll: talán
ebben a szobában lesnek rá.
Ezek a többé-kevésbé alaptalan félelmek idege-
sítik a professzort. Türelmetlen mozdulattal fordít-
ja el az ajtógombot; azért óvatosságból nem nyitja
ki rögtön az ajtót, hirtelen benyúl és előbb meg-
gyújtja a villanyt, aztán dugja csak be a fejét a nyí-
láson, készen arra, hogy elosonjon, ha valami rend-
elleneset tapasztal .. .
De a szoba üres: sem az ágy mögött, sem a fió-
kos szekrény mellett nem bujkál haramia. Dupont
csak a saját arcát látja a tükörben, még mindig
szorongás ül rajta, amit most már nevetségesnek
talál.
• Azonnal odamegy az éjjeliszekrényhez. A revol-
ver már nincs ott a márványlapon. A fiókban talál-
ja meg, a szokott helyén. Nyilván ma sem 15 vele
^ többet, mint tegnap, de sosem lehet tudni: ha teg-
nap este nála lett volna, amikor feljött az ebédlő-
ből, bizony annak rendje és módja szerint használta
volna.
b A professzor megbizonyosodik róla, hogy nem
iztosították be a revolvert, majd határozott léptek-
kel, kezében a fegyverrel visszaindul a dolgozószo-
ba felé. Fél karral kell majd dolgoznia — szeren-
cséré a jobbal. Először zsebre kell tennie a revol-
255
 Wallast elvakítja a fény, csak egy kar gyors
verét, aztán résnyire kinyitni az ajtót, meggyújta n i
m ozdulatát látja, amint egy nagy revolver csövét
a csillárt, és a lehető leggyorsabban előkapnia re-
volvert, miközben egyetlen hirtelen mozdulattal b e . r áirányítja, egy lövő férfi mozdulatát ... Wallas a
földre vetődik, és ugyanabban a pillanatban meg-
rúgja az ajtót. Ezen a kis komédián — felesleg e;
nyomja a kakast.
komédia lesz, mint az iménti — előre elmosolyodik.
Sietnie kell, különben a kocsi ott fogja várni a ke-
rítés előtt. Ahogy kinyújtja a kezét az ajtógomb 6
felé, rápillant az órájára. Még van húsz perce: ép-
A férfi teljes hosszában előrebukik, jobb karja ki-
pen fél nyolc van.
nyújtva, balja maga alá hajlítva. Keze most is gör-
csösen szorítja a revolver agyát. Nem mozdul.
Wallas hallgatja a szíve dobogását. Mivel egészen
Wallas feláll. Tart tőle, hogy a másik tetteti ma-
közel áll az ablakhoz, hallotta, hogy autó áll meg a
gát, ezért óvatosan közeledik hozzá, a fegyverét rá-
ház előtt, hallotta, hogy kinyílik a kertkapu, az-
szgezi, és nem tudja, most mit kell tennie.
tan súlyos léptek alatt csikorog a kavics. A férfi a Megkerüli a testet, igyekezve kívül maradni az
bejárati ajtón próbált bejönni. Hiába rázta, nem
esetleges újabb lövés hatósugarán. A férfi most sem
nyílt ki, aztán megkerülte a házat. Wallas így te-
mozdul. A kalapja úgy maradt a fejébe nyomva.
hát megtudta, hogy nem Marchat, a kereskedő gon-
A jobb szeme félig nyitva, a másik a földet nézi;
dolta meg a dolgot és jött el mégis a halott papír-
az orra kicsit szétlapul a szőnyegen. Ami az arcá-
jaiért; nem Marchat volt az, sem más, akit Marchat ból látszik, szürke. Meghalt.
vagy az öreg házvezetőnő küldött volna. Olyan va-
Wallas idegességében felhagy minden óvatosság-
laki volt, akinek nincsenek meg a villa kulcsai.
gal. Lehajol és a pulzust keresve megfogja a férfi
A csikorgó léptek elhaladtak az ablak alatt.
csuklóját. A kéz elengedi a nehéz pisztolyt és pu-
A férfi hátramegy a kis ajtóig, amelyet a különleges
hán hagyja, hogy megfogják. A pulzus nem ver.
ügynök éppen neki hagyott nyitva. A zsanérok hal-
A férfi tényleg meghalt.
kan nyikorognak, ahogy benyomja az ajtószárnyat.
Wallas arra gondol, hogy me kell néznie a holt-
A férfi, hogy biztos legyen benne, hogy áldozata
test zsebeit. (Mit keresne bennük?) Csak a kabát
nem csúszik ki a keze közül, minden útjába eső he-
jobb zsebéhez tud hozzáférni. Belenyúl, es egy fe-
lyiségbe benéz, előbb a földszinten, majd az eme-
kete szemüveget húz elő, amelynek egyik üvege na-
leten. gyon sötét, a másik sokkal világosabb.
Wallas most megpillantja az elviselhetetlen las-
— Meg tudná mondani, hogy a jobb oldali üveg
súsággal szélesedő fénycsikot az ajtófélfa mellett.
volt a sötétebb, vagy a bal oldali?
Wallas odacéloz, ahol a gyilkos majd felbukkan,
A bal üveg ... a jobb oldalon ... A jobb üveg
a megvilágított ajtókivágásban kirajzolódó sötét a bal oldalon ...
alakra .. .
A bal üveg a sötétebb. Wallas leteszi a szem-
De a férfi természetesen nem bízik a sötétbe bur-
üveget a földre és feláll. Nincs kedve tovább foly-
kolózó szobában. Egy kéz nyúlik ki, a villanykap -

csoló felé tapogatózik .. .

A radírok
256 257
tatni a kutatást. Inkább le szeretne ülni. Nagy on ¢jjeliszekrény fiókja szélesre kihúzva. Nincs benne
fáradt. revolver.
Jogos önvédelem. Látta, hogy a férfi rálő. Látta, Wallas felveszi a kagylót. 124-24. „Közvetlen
hogy begörbül az ujja a kakason. Érzékelte, milye n vonal." A vonal másik végén rögtön megszakad a
hosszú idő telt el, amíg reagált és lőtt. Biztos volt csengetés.
benne, hogy a reflexei nem voltak elég gyorsak. — Halló! — mondja egy hang.
Azt viszont el kell ismernie, hogy ő lőtt elsőnek. —Halló, itt Wallas, azért .. .
Nem hallo tt a a saját revolverlövése előtt a mási- —A, remek, éppen magával akartam beszélni.
kat; és ha a két lövés éppen egy pillanatban dör- Itt Laurent. Nagy felfedezést tettem, soha nem ta-
rent volna, akkor most látszana az eltévedt golyó lálná ki! Daniel Dupont! Egyáltalán nem halt meg!
nyoma a falon vagy a könyvek gerincén. Wallas Érti? — Szótagolva ismétli: — Daniel Dupont nem
felemeli a függönyt az ablakról: az üvegek is érin- halt meg!
tetlenek. Ellenfelének nem volt ideje lőni.
Ki mondta, hogy a kis villában nem működik a
Csak érzékeinek feszültsége miatt támadt abban telefon?
a pillanatban az a benyomása, hogy lelassultak a
mozdulatai.
Wallas a tenyerébe fekteti a fegyvere csövét;
tisztán érzi, hogy meleg. Visszamegy a holttesthez,
és lehajol, hogy megtapogassa az ott hagyott re-
volvert. Teljesen hideg. Ahogy jobban odanéz,
Wallas észreveszi, hogy a felöltő bal karja üres. Ki-
tapogatja a szövet alatt a kar formáját. Fel volt
kötve a karja? „Könnyű sérülés a karon."
Értesítenie kell Laurent-t. Ez most már a rendőr-
ségre tartozik. Most, hogy meghalt valaki, a külön-
leges ügynök nem dolgozhat tovább egyedül.
A felügyelő már nyilván nincs az irodájában.
Wallas megnézi az óráját; hét óra harmincötöt mu-
tat. Ekkor jut eszébe, hogy fél nyolckor állt meg az
órája. A füléhez emeli és hallja a halk ketyegést.
Valószínűleg a dörrenés indította el — vagy az ütés,
ha hozzácsapta valamihez, amikor a földre vetette
magát. Felhívja a felügyelőt az irodájában; ha már
nincs o tt , valaki biztosan meg tudja mondani, hol
találja meg. A hálószobában látott telefont.
Az ajtó nyitva van. A szobában ég a villany. Az

258
L G • ... IN • I • • • in • Ili is
A kávézó félhomályában a tulaj szétrakja az aszta-
lokat, székeket, hamutartókat, szódavizes szifono-
kat; reggel hat óra van.
A tulaj még nem ébredt fel teljesen. Rosszked-
vű; nem aludt eleget. Tegnap este meg akarta vár-
ni, hogy a vendége hazajöjjön, mielőtt bereteszeli az
ajtót; de hiába virrasztott késő éjszakáig, végül is
bezárta az üzletet és elment lefeküdni, anélkül hogy
az az átkozott Wallas hazatért volna. Arra gondolt,
talán letartóztatták a vendégét, lévén, hogy a
rendőrség már kereste.
Wallas csak ma reggel érkezett meg — tíz perce
lehet —, kimerülten, nyúzott arccal, alig állt a lá-
bán. „A zsaruk keresték" — mondta a tulaj, ahogy
ajtót nyitott neki. A másikat nem rendítette meg
a hír; mindössze annyit válaszolt: „Igen, tudom;
köszönöm", és egyenest felment a szobájába. Túl
udvarias ahhoz, hogy becsületes legyen. Jól tette,
hogy hat óráig nem jött haza: ha a tulaj nem kelt
volna már f el, biztos, hogy nem kászálódott volna
ki az ágyából, hogy beengedje. Különben sem vesz
Eel több szállóvendéget, túl sok a baj velük. Már
az is szerencse lesz, ha ez itt nem szakaszt a nyaká-
ba kellemetlenségeket a zűrös dolgaival.

A tulaj, alighogy meggyújtja a villanyt a teremben,

látja, hogy belép egy nyomorúságosan öltözött, ala-
csony kis ember, a kalapja koszos, a kabátja is
meglehetősen ... Az a pasas az, aki tegnap reggel

263
itt volt, ugyanebben az időpontban. Ugyanazt a
kérdést teszi fel, mint előző nap:
- Wallas úr itt van, kérem?
A tulaj habozik, nem tudja, vajon szállóvendég&
nek az lenne a kellemetlenebb, ha most zavarják,
vagy ha elszalasztja azt a férfit, aki már huszon-
négy órája keresi. Ez itt nem úgy néz ki, mint aki
jó hírt hoz.
- Odafönt van, menjen fel. A folyosó végén van
a szobája, az első emeleten.
A beteges képű kis ember a jelzett ajtó felé in-
dul, a helyiség túlsó vége felé. A tulajnak idáig fel
sem tűnt, milyen rugalmas, nesztelen léptekkel jár .
Garinati becsukja maga mögött az ajtót. Keskeny
előszobában van, egy másik ajtó - az utcára néző -
fölött a piszkos ablaküvegen némi fény szivárog be.
A lépcső vele szemben van. Ahelyett, hogy arra in-
dulna, végigmegy a folyosón és nesztelenül kinyitja
az ajtót. Ismét kint áll a járdán. Wallas odafent
van, csak ennyit akart tudni.
Ma nem engedi, hogy kicsússzék a keze közül;
be tud majd számolni Bonának a legkisebb hely-
változtatásáról is. Az utóbbi napokban nagyon is
megérdemelte a főnök szemrehányásait és megveté-
sét. Bona ezért nem akart vele beszélni Albert
Dupont, a fakereskedő elintézéséről, amit „André
úr" tegnap este magára vállalt. Úgy tetszik, jó mun-
kát végzett.
De az ő munkája, Garinatié, sem volt olyan
rossz, mint hitte. Saját szemével kellett látnia áldo-
zata holttestét, hogy tökéletesen biztos legyen a ha-
lálában. Már mindenféléket képzelt. A professzorra
leadott lövése annak rendje-módja szerint halálos
volt.
Bona bosszankodni fog, ha megtudja (előbb
-
26 4
utóbb meg fogja tudni, mint mindig), hogy Ga-
'nati, ahelyett hogy a különleges ügynököt követte
olna, azzal töltötte az estéjét, hogy veszélyes ki-
ándulásokat tett a város összes kórházában és kli-
nikáján, Daniel Dupont holttestét keresve.
A saját szemével látta a holttestet. Ez volt az
utolsó hiba, amit elkövetett. A jövőben nem hagyja
majd, hogy ilyen butamód megrendüljön a Bonába
vetett hite. Fenntartás nélkül engedelmeskedni fog
a parancsainak. Ma pedig: árnyként követi Wal-
last. Igazán nem nehéz.
És nem is fog sokáig tartani: Wallas az első vo-
nattal elutazik. Most ott ül az ágya szélén, a tér-
dére könyököl, feje a tenyerében nyugszik. Levetet-
te a cipőjét, mert fájt a lába; megdagadt a sok gya-
loglásban.
Ez a mai átvirrasztott éjszaka kimerítette. Min-
denhová elment a felügyelővel, aki rögtön vissza-
vette az ügy irányítását, és fontosságának tudatá-
ban intézkedett. Éjszakai utazásaik során Wallas
többször is elaludt a kocsiban. Amióta sikerült visz-
szaszereznie a hiányzó holttestet. Laurent, éppen
ellenkezőleg, teljesen elemében volt: olyan erőbe-
dobással dolgozott, amilyenre egynapos kollégája
nemigen hitte volna képesnek - főleg fél kilenctől
fogva, amikor megtudta, hogy meggyilkolták a mil-
liomos kereskedőt.
Wallas viszont már semmit sem csinált. Azért
maradt ott, mert nem mondták neki, hogy men-
jen el.
Amikor felhívta az irodát, maga Fabius vette fel
a kagylót. Wallas beszámolt róla, hogy hogyan tett
eleget a megbízatásának, és megkérdezte, lehetsé-
ges-e, hogy visszahelyezzék régi szolgálatába. Meg
akarta előzni Fabiust: ez után a szerencsétlen ka-
land után úgysem tartották volna meg azon a ké-
^r
265
nyes helyen. Mivel az ügyészségnek pillanatnyil ag
nincs rá szüksége, még a délelőtt folyamán vissza-
megy a fővárosba.
Rendkívül fáradt: elvesztegetett napjának egy-
egy töredéke vissza-visszatér, egyre kínozza ;
„ ... és ha abban a pillanatban arra gondoltain
volna, hogy ... és ha ..." Fejének türelmetlen
mozdulatával elűzi ezeket a gyötrő gondolatokat.
Most már késő.
Negyvenháromszor száztizennégy. Négyszer há-
rom az tizenkettő. Négyszer négy az tizenhat. Ti-
zenhat meg egy az tizenhét. Negyvenhárom. Negy-
venhárom. Kettő. Hét meg három az tíz. Négy meg
három az hét. Hét meg egy az nyolc. Nyolc meg
egy az kilenc. Négy. Négyezer-kilencszázkettő.
Nincs más lehetőség. „Négyezer-kilencszázkettő . . .
Nem megy, fiacskám. Negyvenkilenc négyzetcenti-
méternyi felület: tudja, hogy legalább ötven kell."
Egyetlen négyzetcentiméter — csak ez a nevetsé-
ges kis terület hiányzott.
Még mindig maradt két négyzetmillimétere, amit
nem használt fel. Két utolsó kis négyzetmillimétere.
Két négyzetmilliméternyi álom ... Nem sok. A csa-
tornák zöldes vize egyre emelkedik, kiárad, átlép a
gránitkő rakpartokon, elönti az utcákat, az egész
városra szétteríti a szörnyeit és a sarát. . .
Wallas feláll: ha továbbra is itt marad, nem mo-
zog, tényleg elalszik. A zakója belső zsebéből ki
akarja venni a fésűjét, de olyan ügyetlenek a moz-
dulatai, hogy a fésűtokkal együtt kirántja a levél-
tárcáját is, abból meg kihullik néhány papír. A sze-
mélyazonossági igazolványáról az az arc néz rá
vissza, amely valaha az övé volt; odamegy az öltö-
zőasztalhoz, hogy megnézze magát a tükörben, és
összehasonlítja az arcát a fényképpel: az álmatlan
-
ság megvénítette a vonásait és helyreállította a ha-
266
sonlóságot. Különben felesleges lenne kicserélni a
fényképet, mindössze a bajuszát kell majd megnö-
veszteni. Nincs úgynevezett „alacsony homloka",
csak a haja nőtt be a homlokába.
Ahogy visszateszi az iratokat a levéltárcájába,
nem találja a vonatjegy retúrszelvényét. Megnézi,
nem maradt-e az ágy mellett a földön; aztán végig-
kutatja az összes zsebét; még egyszer átkutatja a
levéltárcát. Emlékszik rá, hogy a nap folyamán ott
látta. Nyilván kiejtette, amikor pénzt vett elő.
A jegy volt az egyetlen bizonyítéka arra is, hogy
pontosan hány órakor érkezett a városba.
Fabius a telefonban nem fogadta olyan drámaian
a hírt, mint ahogy Wallas gondolta. Az ügynöke
fele beszámolóját sem hallgatta végig. A főnök új
nyomon járt; most a következő gyilkosságról van
szó, a ma estiről, amit valószínűleg a fővárosban
fognak végrehajtani — legalábbis ő úgy gondolja.
Wallas kezdi unni a dolgot. Hallja a papfrkeres-
kedőnő torokból jövő nevetését — inkább idegesítő,
mint kihívó.
— El kell mennem ...
„Az ember néha mindenáron ott akarja felfedez-
ni a gyilkost ..." Az ember mindenáron fel akarja
ledezni a gyilkost, közben nem is történt gyilkosság.
Az ember mindenáron fel akarja fedezni . . .
„ ... valahol messze, holott a saját mellére kellene
böknie ..." Honnét bújnak elő ezek a mondatok?
Ez nem a papírkereskedőnő nevetése; lentről jön
a lárma — valószínűleg a kávéházból.
Antoine nagyon büszke a viccére. Jobbra-balra fo-
rog, hogy lássa, vajon egész hallgatósága kellő-
képpen kiélvezte-e. Csak a gyógyfűkereskedő nem
nevet, hanem csak ennyit mond:
— Hülyeség. Nem értem, miért ne eshetne a hó
már októberben is.
267
 De Antoine az imént észrevett egy címet abban
az újságban, amelyet az egyik tengerész olvas, és
felkiált:
— Na, mit mondtam?
— Na, mit mondtál? — kérdi a gyógyfuves.
— Hé, főnök, mit mondtam? Hogy Albert
Dupont halt meg! Nézd csak meg, hogy nem Ah
bert-nek hívják-e és hogy meghalt-e vagy sem.
Antoine kiveszi a tengerész kezéből az újságot,
és átnyújtja a pult fölött. A tulaj csendben olvasni
kezdi a kérdéses cikket: „Mint minden este, gyalog
tért haza ..."
— Nos — mondja Antoine —, kinek volt igaza?
A tulaj nem felel; nyugodtan tovább olvas.
A többiek folytatják vitájukat a korai télről.
Antoine türelmetlenkedni kezd, megismétli hát:
—Nos?
— Nos — mondja a tulaj —, jobban tennéd, ha vé-
gigolvasnád, mielőtt itt vihogsz. Ez egyáltalán nem
ugyanaz az eset, mint a tegnapi. Ez itt tegnap este
történt; és a tegnapi tegnapelőtt. Meg aztán ez itt
nem betörő, aki a lövést leadta, hanem „egy kocsi
megcsúszott és elgázolta a járda szélén ... ' „ ... a
kis teherautó sofőrje visszakormányozta járművét
az eredeti irányba és elmenekült a kikötő felé
Ahelyett, hogy marhaságokat beszélsz, inkább ol-
vasd el a cikket. Attól nem lesz jobb, ha összekeve-
red a tegnapot a mával.
Visszaadja az újságot, és összeszedi az üres po-
harakat, hogy elmossa őket.
— Csak nem akarod elhitetni velünk — mondja
Antoine —, hogy minden este megölnek egy-egY
Dupont nevű pasast.
— Nem egy tarka kutya van a világon — kezdi
bölcselkedően a részeg.
268
Wallas megborotválkozik, majd lemegy, hogy igyon
egy csésze meleg kávét. Mostanra biztosan meg-
főzték már. Az első, akit beléptekor meglát, a ta-
lálós kérdéses ember; ma éjszaka hiába próbálta
felidézni a találós kérdését: „Melyik az az állat,
amelyik reggel ..."
—Jó reggelt — mondja a részeg, szokásos vidám
mosolyával.
—Jó reggelt — feleli Wallas. — Egy feketét le-
gyen szíves, főnök.
Valamivel később, mialatt ő a kávéját issza az
asztalnál, a részeg odamegy és beszélgetésbe próbál
elegyedni vele. Wallas végül megkérdezi:
— Hogy is volt az a tegnapi találós kérdés? Me-
lyik az az állat ...
A részeg el van ragadtatva, leül vele szemben,
és az emlékezetében kutat. Melyik az az állat ...
Az arca hirtelen felderül; kacsint, úgy jelenti ki,
végtelenül ravasz képpel:
— Melyik az az állat, amelyik fekete, repül és
hat lába van?
— Nem — mondja Wallas —, nem ez az.
Törlőruha-suhintás. A tulaj vállat von. Hát né-
melyiknek csakugyan sok ráérő ideje van.
De gyanakszik a vendége jámbor viselkedésére.
Egy polgárember titkolni való ok nélkül nem bérel
ilyen szerény helyen szobát. Ha takarékoskodni
akart volna, nem is kellett volna a szobát kiven-
nie, hiszen az egész éjszakát házon kívül töltötte.
É s miért akart tegnap este az a rendőrségi pasas
beszélni vele?
— Én vagyok a tulajdonos.
—A, maga az! Maga mesélte az egyik nyomozó-
nak azt a marhaságot a Dupont professzor állítóla-
gos fiáról?
— Nem meséltem én semmit. Azt mondtam,
z8 A radirok
269
t
hogy néha idejött egypár fiatalember a pulthoz, kü-
kis hajók, amelyek a hatalmas hullámok kénye-ked-
lönböző korúak; némelyik bőven volt olyan fiatal, e
hogy a fia legyen .. . szerint ringatják törékeny terhüket, a régi hor-
dókat, a döglött halakat, a csigákat és a kötélzetet,
— Mondta azt, hogy van fia?
a mentőöveket, a száraz kenyeret, a késeket és az
— De hát én azt honnan tudnám, hogy van-e fia? embereket.
—Rendben. Akkor a tulajdonossal szeretnék be-
szélni.
—Én vagyok a tulajdonos.
—A, maga az! Maga mesélte azt a marhaságot a
professzor állítólagos fiáról?
—Nem meséltem én semmit.
—Mondta azt, hogy van fia?
—De hát én azt honnan tudnám, hogy van-e fia.
Én csak annyit mondtam, hogy mindenféle korú
fiatalember járt ide.
—Maga mesélte ezt a marhaságot vagy a tulaj-
donos?
—Én vagyok a tulajdonos.
—Maga az, marhaság, fiatalember, professzor a
pultnál?
—Én vagyok a tulajdonos!
—Rendben. Szeretnék bőven fia, nagyon régen,
állítólagos fiatal halott asszony, különös körülmé-
nyek között .. .
—Én vagyok a tulajdonos. Én vagyok a tulajdo-
nos. Én vagyok a tulajdonos, én vagyok ... a tu-
lajdonos ... a tulajdonos .. .
Az akvárium zavaros vizében titokzatos árnyak
suhannak. A tulaj mozdulatlanul áll a helyén. Zö-
mök felsőteste szélesre terpesztett, kinyújtott karjá-
ra nehezedik; a keze a pult szélébe kapaszkodik; a
feje szinte fenyegetően előrebillen, a száját kicsit
elhúzza, a tekintete üres. Körülötte ismerős szelle-
mek keringőznek, mint az éjjeli lepkék, amelyek
egy lámpaernyőhöz csapódnak körbe-körbe, mint a
porszemek a napsugárban, mint a tengeren sodródó

270
 ^

UTO SZO

„Amikor az ember utánozni akarta a járást, felta-

lálta a kereket — ami viszont nem hasonlít a Láb-
hoz": a századelő művészetének látványos kísérle-
tei, fordulatai, kiáltványai s meghatározó forradal-
mai mind mintha Apollinaire tüneményes para-
doxonjára, vagyis a képzelet gáttalan szabadságá-
nak és teremtő erejének ihletésére születtek volna.
Az az irányzat viszont, az új regénye, melynek
egyik legelső alkotását olvashatjuk e kötetben, va-
lósággal kihívóan ellentétes ars poeticát hirdet és
követ: a fantázia helyett a tényeket, s a tényeknél
is szárazabb tárgyakat, a játék helyett a leírás kö-
nyörtelenül részletező pontosságát választotta ve-
zéreszményéül. Az avantgarde az írók és hőseik me-
rész és kötetlen önkényét teremtette meg, a nou-
veau roman viszont épp az ellenkező véglettel, a
hibátlanul konvencionális tárgyak uralmával, az al-
kotó és a szereplők tárgyhoz kötött rabságával hök-
kenti meg olvasóját.
Rabságuk persze szándékolt, tudatos rabság; ám
nyomása, mondhatni, így annál súlyosabb. Ez utób-
bi megállapítást alighanem némi fenntartással fo-
gadnák csak el az új regény — egyébként erősen teo-
retikus érdeklődésű — írói. Céljuk ugyan, ellentét-
ben a közhiedelemmel, nem valamiféle személyte-
len — elítélőbb szóval: dehumanizált — objektivitás;
sőt maga Alain Robbe-Grillet többször kifejti, hogy
műveiben mindig a világnak egy adott személy és
egy adott helyzet tekintetében, illetve körében meg-
jelenő tárgyait és tárgyviszonyait törekszik leírni.
2
73
Azt viszont, amit az ilyen értelmű szubjektivitásban
lát és láttat, vagyis a tárgyak, vonalak és síkok a
meghatározott szituációból, stílszerűen szólva: a
meghatározott szögből tekintett elrendeződését már
valóban megfosztja nemcsak bárminemű — rajtuk
kívül eső s tágabb, vagy bennük rejlő s mélyebb —
jelentéstől, hanem, mindennél határozottabban,
akármilyen érzelmi, affektiv értéknek még a lehe-
tőségétől is. Minden korábbi regény — fejtegeti
Robbe-Grillet — a tárgyak „romantikus lelkét" áb-
rázolta; holott miként „a világ nem jelent semmit,
és nem is abszurd; a világ egyszerűen van", úgy a
tárgyaknak jelenlétük és csak jelenlétük van, em-
beri transzcendenciát, antropomorfikus érzelmi
vagy értelmi értéket pedig csupán egy olyan világ-
ban — és egy olyan világképben — nyerhettek, ame-
lyet az ember fölényesen uralt.
Flaubert csodálatos regénye, az Érzelmek isko-
lája azonban — az a mű, amelyre joggal hivatkozik
az új regény iskolája, de nagyon egyoldalúan, na-
gyon a maga képére formáltan interpretálja — már
más világot rajzol: Frédéric Moreau nemhogy nem
irányítja, de még csak nem is szenvedi, inkább csak
megéli önnön históriáját. Megszakadt az organikus
kapcsolat, amely az embert a történelemmel, a vi-
lággal, minden körülötte és vele játszódó folyamat-
tal egybefűzte, s így a hős kívül került még önnön
történetén is: a szobák, evések, ruhák, találkozá-
sok s a közben jószerint mindenkitől függetlenül
bekövetkező kicsi és nagy események négyszáz la-
pos sokasága végül azt a Semmit rajzolja ki, amely
a hősöket egész életükben körülveszi.
Az új regény mintha erről a pontról indulna el.
Lemond jószerint mindenről, amit a műfaj lényegé -
nek hittünk, a megjelenített világ bővérű életszerű
-
ségéről, cselekmény és jellemek egymást hitelesítő
szerves fejlődéséről, az embernek és a világnak ar-
274
r61 a kapcsolatáról, melynek Frédéric Moreau leg-
alább a szétfoszlását, a megszűntét, a visszáját ve-
gigélte, s e dinamikus modell helyett a regényt egy
állapot, egy helyzet körülírásának kísérleti terepévé
teszi. A
modell, amelyik így létrejön, szikárabb a
18. század szellemes filozófiai regénv parabo-
láinál. A
hős, vagy inkább: a szereplő, önnön tör-
ténetének mintegy a művön kívüli fókuszában áll,
szinte egy tekintettel, egy látószöggel azonos, mind-
azt, ami vele bekövetkezett, legyen az valóságos
esemény vagy csak lehetősége, látszata annak, a
képek, szögek és síkok változásain méri, vagyis a
tárgyakon, amelyeknek aprólékos ábrázolása vi-
szont, végső
soron, az ember körüli igencsak rit-
kás levegőjű teret vetíti vissza és rajzolja körül.
Író és hőse a tárgyak — hol gunyoros, hol go-
nosz — csapdájában alkotják, illetve élik meg tör-
ténetüket: nem egészen jogtalan hát e világkép,
vagy egyszerűen e technika nyomasztó hatásáról is
beszélnünk, még ha valóban hibátlanul tárgysze-
rűek is — tehát érzelemmentesek is — a leírások, s
még
ha Robbe-Grillet nem kevés iróniát kever is a
kompozíció egészéhez és részelemeihez.
Ez az eredeti kettősség, a következetesen érze-
lemmentes tárgyszerűségnek, és mégis gyakran nyo-
masztó hatásának kettőssége azonban, ha kiegészít-
jük egy másik, már érintett kétértelműséggel, azzal,
hogy meghökkentő hatást épp minden meghökken-
tés alapforrásának, a fantázia képalkotó szabadsá-
Lgának és szeszélyének elképesztően következetes
ikerülésével érnek el, már egy mélyebb, az irány-
zat egészét meghatározó, alapvető paradoxonra —
kicsit Apollinaire paradoxonjának visszájára — is
ávilágít. Nem csupán a klasszikus regényképzettől
ló eltérésről van itt szó — ezt a fajta összehason-
ást Robbe-Grillet elutasítja —, hanem egy másfaj-
élet- és irodalomlátásról, amely állító tételei el-
275
lenére — ezek tehát a világnak és tárgyainak önma-
gukban való jelenlétét mondják ki — jellegét mégis
nagy nyomatékú negatív hangsúlyaitól kapja, azok-
tól, amelyek az ember és a környezet kapcsolatát
s vele bárminő transzcendencia lehetőségét tagad-
ják. Az új regény íróinak e negativitás, ama sokat
emlegetett Semmi megformálásának, minden ko-
rábbinál közvetlenebb, direktebb megformálásának
esztétikai paradoxonját kellett megoldaniuk.
A megfosztottság, a nézésre, a tekintetre redu-
káló személy ábrázolásának eszménye viszont már
magának a mű megalkotásának még legtágabb lehe-
tőségeit is kérdésessé teszi. Ezért oldja fel Alain
Robbe-Grillet bármilyen műalkotás tartalmának
hagyományos képzetét: felfogásában az opus csu-
pán önnönmaga megírásának folyamatával azonos,
tartalmán megszületésének, megírásának módját
kell értenünk, fordulatait és történéseit nem belső
törvényszerűségek és nem külső mondanivaló, ha-
nem az írói önkény szabályozza. Önkényen persze
tulajdonképpen azt érti, amit régen képzeletnek ne-
veztek; de szerepét így egy szűk sávra, a mű pere-
mére szorult cselekmény sávjára korlátozza, funk-
ciója pedig legfőképp ironikus: a cselekmény oly
mértékben önkényes, esetleges, hogy elveszti súlyát
és jelentőségét, mintegy alkalmat szolgáltat a szö-
veg létrejöttéhez.
A mérnöki pontosság, a tökéletes leírás regény-
irodalma így — újabb paradoxonként — egyszer -
smind a tökéletes esetlegesség birodalma is, a tár-
gyak csapdájában és útvesztőjében a hőssel bármi-
kor bármi megtörténhetik, mint ahogy ennek a re-
génynek alakjai sem tudják, mi az, ami feltételezés
és mi a valóság, azt sem, ki kicsoda, sőt végül azt
sem, hogy kicsodák ők maguk; utcákba, parkokba
,
kerítésekbe és kabátokba kapaszkodva, személycse
-
réken és személyazonosításokon át kábán kergetik
276
egymást, mindenki mindenkit, de senki sem tudja
pontosan, hogy kit, Alain Robbe-Grillet írói min-
denhatóságának iróniája pedig — egyébként ez az
irónia műveinek egyik legfőbb erénye — még külön
groteszk meglepetéseket is tartogat a számukra.
Úgy hangzik, mintha egy rendkívül mozgalmas
regény cselekményét foglaltuk volna össze. Holott
már A radírok sem az, későbbi alkotásai némelyi-
kében pedig jószerint egyetlen lépést sem tesznek a
szereplők: e regényforma újabb kétértelműségéhez
jutottunk.
Robbe-Grillet legtöbb regényének témája ugyanis
tulajdonképpen rettentő izgalmas; csakhogy a mű
maga végképp nem arról szól, a történésnek mint-
egy az — és csak az — a funkciója, hogy keretet,
lehetőséget, alkalmat, ürügyet teremtsen arra, ami
valójában elbeszéltetik, illetve leíratik. A radírok
témája egy gyilkosság és egy nyomozás históriáját
ígéri. A kéjleső egy — esetleg megtörtént, esetleg
képzelt — kéjgyilkosság lelki drámáját. A féltékeny-
ség rései-ről pedig azt hihetnénk, hogy a bizonyos-
ságot kereső kétely megszállott hajszáját követi vé-
gig. Az útvesztő cselekménye viszont kifejezetten
bonyolult képletet rajzol, nem csupán egy vereség
utáni menekülés kalandos krónikája, hanem króni-
kája — illetve krónikája lehetne — egy történet, egy
regény megszületésének is. És sorolhatnánk tovább,
de említsük csak a nálunk is bemutatott filmjét, a
Trans-Europa Express-t, amely például egy kábí-
tószeres — illetve végül mégse kábítószeres — cso-
mag átcsempészésének nyakatekert története.
Valójában azonban mindez alkotásainak csak ki-
indulása, ama szituációja, amelyből a szereplők néz-
nek: az a redőny, amelynek résein a féltékeny férj
a napsugárból és az árnyékokból próbálja megtudni
az igazságot, az az útkereszteződés, amelynek sar-
kán a kéjleső utánanyomoz, mi történt — egyszóval
277
az a látószög, amely a tárgyi világ valamilyen meg-
jelenítését lehetővé teszi. A mű maga aztán, s ki-
vált a későbbi novellák és regények (Les instanées,
La maison de rendez-vous stb.), már nélkülöz min-
den külső és minden belső cselekményt, a (jelzett)
cselekmény és a (valóságos) szöveg szétválnak egy-
mástól. A külső és belső némaság közegében egy-
formán intonált s egyébként ezen a közegen belül
ragyogó stílusú leírások meg nem szakadó során át
a könyv nem is szól másról, mint az így látott tár-
gyakról, melyeknek leheletnyi változásai alkalma-
sint a történet vagy a látásmód — a beállítás — vál-
tozását, a tárgyak csapdájának teljes bekattanását
vagy kinyíltát jelzik. Fölötte mozgalmas témakere-
tük ellenére nem alaptalanul — és persze nem min-
den malícia nélkül — jósolta egy angol kritikusa,
hogy Alain Robbe-Grillet utolsó regénye egy búto-
rozott szoba históriáját, az ágy és a karosszék idill-
jét fogja majd elbeszélni.
Kísérleti regény — a szó valódi értelmében. Kiin-
duló szemlélete, látásmódja — közösen más mű-
vészeti ágak némely törekvésével — tárgyias abszt-
rakció, az élet pillanatainak és folyamatának tárgyi
absztrakciója — s ennek megfelelően nagyon abszt-
rakt (ellenzői szerint: nagyon vértelen) regényalak-
zatot teremtett. Hiányzik belőle, amit minden nagy
irodalom mozgatójának vélünk: az író egzisztenciá-
lis érdekeltsége, az, ami a tárgyi leírások, az egyre
tovább és tovább — a groteszkig — írt, tartalmuka*
pedig épp e nyelvi túlcsigázással nyerő ábrázolások
modern klasszikusának — s Robbe-Grillet egyik leg-
főbb példaképének —, Kafkának még legrövidebb
novellát vagy akár naplójegyzeteit is áthatja. He-
lyette mást nyújt: végighalad egy logikus gondolat-
meneten, s lemondva még arról is, hogy e gondolat-
menet kiindulását vagy láncszemeit művében akár-
csak utalásokkal felidézze vagy megjelenítse, az ily
278
módon kisarkított absztrakt zárótétel megjelenítésé-
nek kísérleti terrénumává változtatja a regény mű-
faját.
Az olvasó érdeklődését az újfajta forma, maga
az újfajta modell hivatott felkelteni. A többféle
kétértelműség, átjátszatás, irónia és stílusbravúr re-
gényenként változó látásszögének és változó kombi-
nációjának felfejtése pedig csakugyan szellemi él-
ményt jelent, ha a létrejött mű kicsit száraz és vér-
telen marad is. Hatását erőszakolt lenne hát —
ahogy némelyek állítják — az ars poetica ellenére
kényszerűen mégis érvényesülő elemekre, mondjuk
az érzelmek átszivárgó erejére, a ködösen vagy át-
tételesen felsejlő társadalomképre visszavezetni.
A radirok a mérnökből lett író clső, s így leghagyo-
-
mányosabb regénye; a külső témakeret valóságos
épikus hatása és funkciója itt még a legelevenebb.
A mű két szerencsés ötleten, két igazi írói teli-
találaton alapszik. Az első maga a téma, vagyis a
műforma: Robbe-Grillet detektívregényt írt, tehát
azt a műformát újította fel, melynek Poe híres el-
beszélése (A Morgue utcai kettős gyilkosság) és
Sherlock Holmes kalandjai óta hagyománya és lé-
nyege, hogy az eseménysort a tárgyakból, a tár-
gyakban megrögződő nyomokból rekonstruálja és
építi ki. A leírások így nem önértékűek és öncélúak
ebben a regényben, és ha szokatlanul részletezőek
és elnyújtottak is, kapcsolatuk még közvetlenebb a
cselekménnyel: Wallas és Garinati valóban a vil-
lanykapcsolók, lámpafények, utcakereszteződések,
napszemüvegek, paradicsomszeletek és kabátrepe-
dések nyomvonalait követve próbálhatnak csak
meg a tárgyak útvesztő csapdájában tájékozódni.
Végül azonban egyáltalán nem sikerül kiismer-
279
niük magukat: a könyv egyszersmind teljes paró-
diája is a detektívregény műformájának. Tökélete-
sen felborítja a gyilkos — az áldozat — és a nyomozó
hagyományos szereposztását: A radírok ban min-
- Dupont fia, és így, amikor — akarata ellenére — le-
denki mindenkit üldöz, Wallas Garinatit, Garinati
Wallast, a felügyelő a nyomozót, a nyomozó az or-
vost, és így aztán a látszólag semleges, de több-
ször ismétlődő találkozásokat is, mint amilyen pél-
dául Wallasé az asszonnyal, aki őt útbaigazítja, a
körkörös üldözés részének látjuk.
Csakhogy: mindenki tökéletesen el is téveszti a
célját, s ezzel a szerepek még jobban öszekevered-
nek. A gyilkos elvéti az áldozatát, aki viszont végül
maga építette útvesztőjének csapdájába esik; a tár-
gyak és feltételezések nyomvonala mind téves
irányba mutat, a halott valójában él, a gyilkos való-
jában ártatlan, a felügyelő a döntő pillanatban nem
találja meg Wallast, a nyomozó gyilkossá válik: a
keményen csattanó befejezés sem szünteti meg az
eltévesztések sorozatának nyílt parodisztikus hatá-
sát. Annál is kevésbé, mert ami magát a krimicse-
lekményt illeti, az olvasó az első pillanattól kezdve
mindennel tisztában van: így aztán számára a lázas
hajsza egy félreértés körül óhatatlanul paródiává
válik, magának a cselekménynek a paródiájává.
Ez a furcsán kifordított téma, a jelek félreisme-
résének és a visszájára forduló nyomozásnak témá-
ja azonban Edgar Wallace vagy Georges Simenon
regényein túl (utóbbinak egyik krimijére egyébként
utal is A radírok cselekménye) már egy másik al-
kotást is eszünkbe juttathat, azt, amit Babits a
világirodalom első detektívregényének nevezett:
Oidipusz király történetét; Szophoklész drámájá-
nak ilyfajta felelevenítése Alain Robbe-Grillet má-
sik szerencsés ötlete.
Számtalan, különböző dimenziójú párhuzamot és
utalást épít be a regénybe. A könyv ötrészes — öt -
zBo
felvonásos — tagolása és a mottó a legkülsődlege-
sebbek. Olvasás közben azonban lassan feldereng
előttünk, hogy Wallas, a hajdan elhagyott gyermek:
lövi, apagyilkossá válik. Őrá vonatkozik hát a
Szfinksz hajdani rejtélyének abszurdan csengő újra-
fogalmazása: ő az, aki reggel vak (hiszen fogalma
sincs, mibe került, mit csinál), délben vérfertőző
(hiszen tulajdon nővérével, Evelyne-nel kacérko-
dik, és anyjának fényképe erotikus képzettársításo-
kat kelt benne), este pedig apagyilkos. A cselek-
mény menete pontosan őrzi az antik hagyomány
zárt időegységét. Folyamatosan játszódik, 24 óra
alatt ér véget, sőt még hozzá újabb illúzióként va-
lamiféle időnkívüliséget is sugall, a nyomozó órája
pontban Garinati lövése pillanatában megáll (fél
nyolckor) és másnap, amikor ugyanebben a pilla-
natban ő süti el a pisztolyt, újra megindul.
Így válik érthetővé a regény címe: Wallas-Oidi-
pusz saját múltját vágyná a radírokkal eltörölni, de
hiába, belefut önnön sorsának csapdájába, hiszen
még a radírok is, amennyire az egyetlen szótagból
— di — sejthetjük, az ő nevét viselik.
Nyelvi párhuzamok, kisebb analógiák egyébként
regény egészét végigkísérik. Wallas, akinek neve
ersze a detektívregény-írót idézi, a Korinthosz
úton sétál, az egyik ablakban a függöny hímzése
két antik pásztort ábrázol, akik egy meztelen új-
szülöttet tejjel itatnak, a város legnagyobb szobrát
egy Daulis nevű művész alkotta (a tragédiában
Daulia városát említik), Garinati kandallójának le-
írása viszont, a vak öregember képe, aki egy kisfiút
vezet, Teiresziászt juttatja eszünkbe; egy kirakat
utóbb felidézett emlékéhez Wallas Théba romjai-
nak képét társítja, a fárasztó hajsza végén pedig a
hős észreveszi, hogy bokája megdagadt; Oidipusz
neve dagadtlábút jelent, ama pásztor nevezte el
28I
így őt, aki az elhagyott újszülöttet összekötözött
lábbal Kithaeron erdős völgyei között megtalálta és
tejjel megitatta.
S mindezzel csak a történet egészen nyilvánvaló
párhuzamait említettük. Hozzátehetjük azonban,
hogy számos leírás, egy lépcsőé, egy kis téré való-
ságos görög helyszíneket rajzol (a Földmérők utcája
viszont Kafka Kastélyára utal), hogy a szavakban,
hasonlatokban, akár csak egy megnevezés, egy uta-
lás tartamára, állandóan a görög tragédia motívu-
mai térnek vissza, sőt olyan is akad közöttük, ame-
lyeket maga az író nem is szándékozott beleírni s
még utólag sem vett észre, hanem egy kritikusa,
Jean Ricardou fedezett fel.
Felkutatásukat az olvasóra bízzuk. Annál is in-
kább, mert épp ez az intellektuális játék — az író és
az olvasó közös intellektuális játéka, munkája és
szellemi élménye — a könyv legfőbb célzata. A for-
dulatos cselekmény már ebben az első regényben is
csalóka: Alain Robbe-Grillet, egyaránt elvetve a
külső és a belső motiválást, nem sorsot ír meg, ha-
nem az írói önkény szabályozta — esetleges — sors
többnyire geometrikus tárgykoordinátáit rögzíti.
Bár nem olyan erősen, mint a későbbi művekben,

i
a cselekmény és a szöveg már itt is elválnak egy-
mástól, a cselekmény a mű peremére, keretébe szo-
rul, a többszörös irónia-, illetve rájátszás-sorozat,
az, hogy a krimicselekmény-t egyszersmind paródiá-
ba fordítja, pedig általánosabb célt is szolgál, magát
a cselekményt mint regényalkotó elemet idézőjelbe
teszi és megfosztja hagyományos érvényétől. A re-
gény a megírás folyamatával, a szöveggel azonos; s
ahogy az író az ilyen értelemben és szerepben te-
kintett szöveg kimunkálását látja hivatásának, úgy
az olvasóra e szöveg felderítésének feladata vár.

Fór Péter
A kiadásért felel az Európa Könyvkiadó igazgatója
Felelős szerkesztő: Pór Judit
Műszaki szerkesztô: B. Vad Ágnes
Műszaki vezető: Siklós Béla
Készült: 9000 példányban, 11,9 (A/5) ív terjedelemben,
Garamond betűvel EU-d-7475
74.3229.66-14-2 Alföldi Nyomda, Debrecen
ISBN 963 07 0341 6
ALAIN ROBBE-GRILLET
A RADÍROK
A radírok Robbe-Grillet első regénye, s egyszersmind
a megújuló francia regényírás, az „új regény" egyik
lehetséges útjának úgyszólván iskolaműve.
Robbe-Grillet ezúttal egy detektívtörténetnek is be-
illő alapszöveten hajtja végre a kísérletet, szerkeszti
meg a szerkezetében élő, a szerkezeti elemek megéle-
désének egymásutánjából életre kel8öntörvényű művet,
ha úgy tetszik, hagyományos értelemben is nagyszerű
stilusban, remek figurákkal és nosztalgikus képekkel.

MODERN KONYVTAR : MODERN KÖNYVTÁR

E LOKÉSZÜL ;
(A sorrend és a k

loana Orlea: rcon Az elhibázott tett magától visszatér

rvo Valtor _■beszél€ kiindulópontjára, amikor megint
Forte Münzer T esedékes Tesz...