1

JÁNOS EVANGÉLIUM

Ján. 1. Az örökkévaló Ige testté lett.

Ján. 1,1 Kezdetben [már] vala az Ige1 és az Ige [logosz] vala az

Istenben, és Isten maga vala az Ige.
Ján. 1,2 Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] az Isten.
Ján. 1,3 Minden [a mindenség] Őáltala lett [teremtetett; rajta keresztül
támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi
sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett; létrejött; s egyetlen létező
sem lett Őnélküle]2
1
Ige (logosz): - egyszerre jelent szót és dolgot is (SZPA); - speciális értelemben:
az Isteni Kifejeződés (vagyis Krisztus)
2
És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben
teremté Isten az eget (mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1) De ezt csak: „Hit által
értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése)
által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a
láthatatlanból (nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3) Mert: „Az
Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR igéje
alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő
parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9) És az Úr szava így beszél önmagáról:
„Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett (alkotott) engem; az ő munkái (művei)
előtt (réges) régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől
fogva (Az ősidőkben formált engem kezdetben, a föld keletkezése előtt). Még
mikor semmi mélységek (abüsszosz: feneketlen mélység) nem voltak, születtem
vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak. Minekelőtte a
hegyek leülepedtek volna (mielőtt a hegyek helyükre kerültek), a halmoknak
(létrejötte) előtte (meg)születtem. Mikor még nem csinálta vala (nem alkotta
meg) a földet és a mezőket (a rónákat), és a világ porának kezdetét (legelső
porszemét sem). Mikor készíté (megszilárdította) az eget, ott valék. mikor felveté
a mélységek színén a kerekséget (amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött).
Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek (felbuzogtak) a
mélységeknek forrásai; Mikor felveté a tengernek határit (határt szabott a
tengernek), hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját (a víz át ne léphesse
partját), mikor megállapítá e földnek fundamentomait (amikor kimérte a föld
alapjait). Mellette valék mint kézmíves (mint kedvence), és gyönyörűsége valék
mindennap, játszva ő előtte (az Ő színe előtt) minden időben (mindenkor).
Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.
És (ezért) most fiaim, hallgassatok engemet (rám), és (mert) boldogok, akik az
én útaimat megtartják (megőrzik)” (Péld. 8,22-32) Ő lett hústestté: „És az Ige
(logosz) (hús)testté lett és lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk (és
láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala
kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14) Pál apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő)
 2
Ján. 1,4 Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek
világossága [fénye]
Ján. 1,5 És a világosság [fény] a sötétségben fénylik [világít;
felragyog; tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt. [nem fogta
fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni,
hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva tartani. A görög szöveg szerint:
A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]3
Ján. 1,6 Vala [föllépett; megjelent] egy Istentől küldött ember [kit
Isten maga mellől küldött el], kinek neve János.
képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született (az
elsőszülött minden teremtmény közül). Mert Őbenne teremtetett minden, ami
van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek
(trónusok), akár uraságok (uralmak), akár fejedelemségek, akár hatalmasságok;
mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és
minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,15-17) „Mert Őbenne lakozik az istenségnek
egész teljessége testileg. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék”
(Kol. 2,9; 1,19) Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te
teremtetted (alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és
mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz
életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6)
Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova), megváltód és
alkotód, anyád méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr,
aki mindent cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jehova), alkottam mindent). Aki az
egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem
ki az eget, magam tettem szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24) A feltámadott
dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet
angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten
teremtésének kezdete (ktiszisz arkhé: a teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14) És:
„Minekutána az Isten sok rendben (sokszor) és sokféleképpen szólott hajdan
(régen) az atyáknak a próféták által, ez utolsó (ezekben a végső) időkben szólott
nékünk (hozzánk) Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is
teremtette. Aki az Ő (Isten) dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az
ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s) szavával fenntartja
(hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle a
(mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,1-3) Ő: „Aki, mikor
Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel
egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez
hasonlóvá lévén (és magatartásában is embernek bizonyult)” (Fil. 2,6-7) Agur
elmélkedése: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda
fogta (szedte) össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő
köntösébe? Ki állapította (határozta) meg a földnek minden határit? (talán
tudod) Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?”
(Péld. 30,4) És a hústestté lett Ige válasza: „És (mert) senki sem ment fel a
mennybe, hanemha (csak) az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia (az
Emberfia.), aki a mennyben van” (Ján. 3,13) Az apostolon keresztül folytatódik
 3
Ján. 1,7 Ő jött tanúbizonyságul [tanúként; tanúságtétel végett], hogy
bizonyságot tegyen [tanúskodjék] a világosságról [a fényről], hogy
mindenki higgyen Őáltala [rajta keresztül mindenki hihessen].
Ján. 1,8 Nem ő vala a világosság [fény], hanem jött, hogy bizonyságot
tegyen [csak tanúságot kellett tennie] a világosságról [a fényről]4
Ján. 1,9 [Az Ige] az igazi világosság [a fény], eljött [érkezőben] volt
már a világba, amely megvilágosít [és fénybe borított, beragyogott]
minden [e világra jövő] embert [Ő jött el a világba].

a kijelentés: „Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is
szállott a föld alsóbb részeire? (erre a földre). Aki leszállott vala, ugyanaz, aki
fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket (a mindenséget) betöltsön”
(Eféz. 4,9-10) János apostol megvallása: „Ami kezdettől fogva vala, amit
hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (megfigyeltünk), és
kezeinkkel (is) illettünk (megtapintottunk), az életnek Igéjéről. És (mert) az élet
megjelent és (mi pedig) láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért)
hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és (most
pedig) megjelent nékünk. Amit (tehát) hallottunk és láttunk, (azt) hirdetjük
néktek (is), hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk
az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3) János apostol
elragadtatásban így látta az Urat: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala
egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek (Hűnek) és Igaznak, és
igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő
fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga (és
fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül). És
vérrel hintett (mártott) ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik
(Ez a név adatott neki: az Isten Igéje)” (Jel. 19,11-13)
3
Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a világba (Az Ige volt az igazi
világosság), amely megvilágosít minden (e világra jövő) embert (ő jött el a
világba). A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt”
(Ján. 1,9-10) Ézsaiáson keresztül már hangzik az ígéret: „De nem lesz (nem
marad) mindig sötét(ség) ott, ahol most szorongatás (elnyomás) van. Először
megalázta Zebulon (A név jelentése: Ő a megadott menyasszonyi váltságdíj)
és Nafthali (jelentése: harcok, küzdve, harcolva) földjét, de azután megdicsőíti
a tenger útját (a tenger felé vivő utat), a Jordán túlsó partját (a Jordánon túli
részt) és a pogányok határát (területét). A nép, amely sötétségben jár vala, lát
nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény (világosság)
ragyog fel fölöttük! (Ésa. 9,1-2) Az Evangélium bizonyságtétele az ígéret
beteljesedéséről: „Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé (a tenger
melléke), a Jordánon (jelentése: az alájövő, siető; lejövő) túl, a pogányok
Galileája (jelentése: csekély, alacsony, megvetett). A nép, amely sötétségben
ül (lakik) vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és
árnyékában ülnek (laknak) vala, azoknak világosság támada” (Mát. 4,15-16)
Dávid megvallása Istennek: „Mert nálad van az (örök)életnek forrása; a te
világosságod (fényed) által látunk világosságot” (Zsolt. 36,10) „Mert te
 4
Ján. 1,10 A világban volt [jött] és a világ általa lett [jött létre,
teremtetett; rajta keresztül támadt], de a világ nem [mégsem] ismerte
meg [ismerte föl] őt.
Ján. 1,11 Az övéi közé [saját tulajdonába] jöve, és az övéi [saját
tulajdonai] nem fogadák be őt5
Ján. 1,12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot,
jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten
fiaivá legyenek [gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében
hisznek;
gyújtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én
sötétségemet (Mert te gyújtasz nekem mécsest Uram, fénysugarat ad nekem
Istenem a sötétségben)” (Zsolt. 18,29) Mert: „Az igazakra (becsületesekre
//egyenes, nyílt őszinte//) világosság fénylik (ragyog) a sötétben (is): attól aki
irgalmas, kegyelmes és igaz(ságos)” (Zsolt. 112,4) És: „Világosság támad fel (és
fényözön árad) az igazra (a megigazultra), és az egyenes (tiszta) szívűekre
öröm” (Zsolt. 97.11
4
És az ő bizonyságtétele így hangzott, amikor farizeusok kérdezgették Jánost, Ő
így: „Felele nékik János, mondván: Én vízbe merítek be; de köztetek van, akit ti
nem ismertek. Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó,
hogy saruja szíját megoldjam. És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem,
hogy vízbe alámerítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és
rajta megnyugodni, az az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és
bizonyságot tettem (arról), hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,26-28.33-34) És:
„János bizonyságot tett Őróla, és kiáltott, mondván (és azt hirdette): Ő vala
(az), akiről mondám: Aki utánam jő, előttem lett (megelőz engem), mert előbb
volt nálamnál. Ő az, akiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, aki előttem
lett (megelőzött engem), mert előbb volt nálamnál. És én nem ismertem őt; de
hogy megjelentessék Izráelnek (hogy ismertté legyen Izráel előtt), azért jöttem
én, aki vízbe merítek be” (Ján. 1,15) A Máté írása szerinti Evangélium is
bizonyságot tesz Bemerítő Jánosról, és arról, akit ő hirdetett: „Azokban a
napokban pedig eljöve [megjelent; fellépett; feltűnt] Bemerítő János [jelentése:
az Úr megkegyelmezett], aki prédikál vala [és ezt hirdette; tanítván] Júdea
pusztájában [a Júdeai-sivatagban]. És ezt mondja [és így prédikált; ezt hirdette]
vala: Térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg
gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé] mert elközelített a
mennyeknek országa [királysága, uralma]. Én ugyan vízbe merítelek be titeket
megtérésre [hogy más felismerésre térjetek; a gondolkozás(mód) megváltoztatás
végett], de aki utánam jő, [a nyomomba lép], erősebb [hatalmasabb] nálamnál,
akinek saruját hordozni sem vagyok méltó [alkalmas; megfelelő]; ő Szent
Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,1-2.11) Márk bizonyságtétele
így hangzik: „Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én
követemet [(angelosz): hírnökömet; angyalomat; küldöttemet] a Te orcád
[színed; személyed] előtt, aki megkészíti [hogy előkészítse] a Te útadat előtted.
Előáll [megjelent] vala János, bemerítvén a pusztában [(erémosz): sivatagban,
sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] és prédikálván a megtérésre [mely az
 5
Ján. 1,13 Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából
[ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől
[Istenből] születtek6
Ján. 1.14 És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt)
sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett
szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya
egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött
dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz): Isten
szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása] és
új felismerésre térésről] szóló alámerítkezést [vagyis: hirdette a
gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést,
visszafordulást Isten felé] a bűnöknek [céltévesztésnek, a cél
ELVÉTÉSÉNEK] bocsánatára. [eltörlésére; elengedésére]. És prédikála [ezt
hirdette], mondván: Utánam jő, aki erősebb [hatalmasabb] nálam, akinek nem
vagyok méltó [elegendő], hogy lehajolván [leborulva], sarujának szíját
megoldjam [kifűzzem]” (Márk. 1,2.4.) Ő jött azért, hogy hirdesse: „Betelt az
idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az
evangéliumban” (Márk. 1,15) A Lukács írása szerinti Evangélium így ad hírt
Bemerítő János szolgálatáról, meghatározva az időt is, amikor szolgálatát
elkezdte: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig,
mikor Júdeában Poncius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes
fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes
fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás. Annás
és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a
pusztában. És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba (a Jordán egész
környékén) prédikálván (hirdetve) a megtérésre való bemerítést a bűnöknek
bocsánatára; Mikor pedig a nép (reménykedve) várt és szívükben mind azon
gondolkoztak (azt fontolgatták) János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus.
Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan bemerítlek titeket vízbe; de eljő,
aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét (szíját)
megoldjam: az majd bemerít titeket Szent Szellembe és tűzbe: Kinek
szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe
takarja (takarítja), a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok
egyebekre (másra) is intvén (buzdította) őket, hirdeté az evangéliumot a népnek”
(Luk. 3,1-3.15-18). Malakiás próféta már őróla prófétált: „Ímé, elküldöm én az
én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem az utat, és mindjárt (hamar)
eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki után vágyódtok), és a
szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön (jön már), azt mondja a
Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak szívét pedig
az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal (hogy
pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)
5
És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: Ez az égnek
(mennynek) és a földnek eredete (teremtésének a története), amikor teremtettek.
Mikor az Úr Isten a földet és az eget (mennyet) teremté (megalkotta)” (1 Móz.
2,4) Az apostol bizonyságtele: „És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet (Te
 6
igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami megegyezik, megfelel a
tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »akit kegyelem és igazság tölt be«7
Ján. 1,15 János (tanú)bizonyságot tett Őróla, és kiáltott, [és azt
hirdette] mondván: Ez vala [Ő volt az], akiről mondám [hirdettem]:
Aki utánam jő [nyomomba lép; megelőz engem], előttem lett,
[nagyobb nálam] mert előbb volt nálamnál.
Ján. 1,16 És az ő teljességéből vettünk [részesültünk; kaptunk;
merítettünk] mindnyájan [mindannyian abból kaptunk, akivel Ő volt

vetettél, Uram, alapot a földnek) és a te kezeidnek művei (alkotása) az egek;

Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha”
(Zsid. 1,10-11) Dávid megvallása: „Régente fundáltad a földet (Te vetettél
hajdan alapot a földnek), s az egek is a te kezednek munkája (alkotása). Azok
elvesznek (elpusztulnak), de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha;
mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak” (Zsolt. 102,26-27) Ezért:
„Tieid az egek (a menny), a föld is a tied: e világot minden benne valóval te
fundáltad (te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti.)” (Zsolt. 89,12)
Mert: „Az Úré a föld s annak teljessége (és ami betölti); a föld kereksége s
annak lakosai. Mert ő vetette meg alapját (ő alapította azt) a tengereken, ő
rögzítette (és megerősítette) a folyókon” (Zsolt. 24,1-2) „Mert Őtőle, Őáltala és
Őreá nézve vannak mindenek. [mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és
Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség] Övé a dicsőség
mindörökké. [a dicsőség Neki jár a (világ)korszakokban] Ámen” (Róm. 11,36)
Őhozzá kell megtérni, mondja a bálványimádókhoz szólva Pál apostol: „…azt
az örvendetes üzenetet (evangéliumot) hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól
(ezekből a hiábavaló dolgokból) az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet
(az eget), a földet, a tengert és minden azokban valókat” (Csel. 14,15)
6
Így valósult meg a prófécia, amelyről Pál apostol is bizonyságot tesz, a
Rómabeliekhez szólva: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a
tenger fövenye, amely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és
lészen, hogy ahol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik
nékik: Élő Istennek fiai!” (Hós. 1,10) „Hóseás szerint is ezt mondja az Úr: Azt a
népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem
szeretek, szeretett népemnek; és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam
nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni”
(Róm. 9,25) Isten több prófétán keresztül kijelentette, hogy: „Az én
tulajdonommá lesznek - mondja a Seregek Ura - azon a napon, amelyet elhozok.
Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki
tiszteli őt” (Mal. 3,17) És Pál apostol kifejti, a prófécia megvalósulását: „Mert
mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik
Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Mivel pedig fiak vagytok,
Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!”
Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is
Krisztus által” (Gal. 3,26-27; 4,6-7) Péter apostol bizonyságtétele: „Áldott az
Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint
 7
8
tele] kegyelmet is kegyelemért [kegyelem fejében] [kegyelmet
kegyelemre halmozva].
Ján. 1,17 Mert a törvény Mózes által adatott [Mózes közvetítette], a
kegyelem pedig és az igazság [a valóság] Jézus Krisztus által lett [a
Krisztus Jézuson át támadt; Jézus Krisztus által valósult (jelent) meg;
jött létre,]9
Ján. 1,18 Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú [Isten], aki
az Atya kebelében [ölén] van [nyugszik], az jelentette [nyilatkoztatta]

újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból (a halottak

közül) való feltámadása által” (1 Pét. 1,3) A kijelentés így folytatódik: „És aki
hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az
hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten
bizonyságot tesz Fiáról” (1 Ján. 5,10) János apostol bizonyságtétele: „Lássátok
milyen nagy szeretetet adott nékünk (tanúsított irántunk) az Atya, hogy Isten
fiainak (gyermekeinek) neveztetünk (és azok is vagyunk)! A világ azért nem
ismer minket, mert nem ismerte meg Őt” (1 Ján. 3,1) Pedig: „Az ő akarata szült
minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje
legyünk” (Jak. 1,18) Az újjászülő beszéd pedig: „…az igazság beszéde, mely az
evangélium” (Kol. 1,5) És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból
születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23) „Nem az
igazságnak cselekedeteiből (nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért),
amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg (üdvözített)
minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által (újjászülő
és megújító fürdője a Szent Szellem által), Melyet (akit) kitöltött reánk bőséggel
(gazdagon) a mi megtartó (Üdvözítőnk) Jézus Krisztusunk által; (Tit. 3,5-6)
7
Mert: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta (elküldte) Isten az
ő Fiát, aki asszonytól lett (született), aki törvény alatt (a törvénynek alávetve)
lett. Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot (hogy
Isten fiaivá legyünk)” (Gal. 4,4-5) És így küldte el. A Názáretbeli Mária: „És
szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyezteté (fektette) őt a jászolba,
mivelhogy nem vala nékik helyük a vendégfogadó háznál (mivel a szálláson
nem volt számukra hely)” (Luk. 2,7) És tette ezt Isten azért: „Mivel tehát a
gyermekek (hús)testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett
azoknak, hogy a halál(a) által megsemmisítse (működésképtelenné tegye) azt,
akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat,
akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-
15) János apostol bizonyságtétele így hangzik: „Ami kezdettől fogva vala, amit
hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (megfigyeltünk), és
kezeinkkel (is) illettünk (megtapintottunk), az életnek Igéjéről. És (mert) az élet
megjelent és (mi pedig) láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért)
hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és (most
pedig) megjelent nékünk. Amit (tehát) hallottunk és láttunk, (azt) hirdetjük
néktek (is), hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk
az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3) „Mert úgy szerette
 8
ki Őt. [Ő jelentette ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette
nyilvánvalóvá]10
Ján. 1,19 És ez a János tanú(bizony)ságtétele [tanúsága], amikor a
zsidók [júdeaiak] papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy
megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te?
Ján. 1,20 És [erre] megvallá és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem
én vagyok a Krisztus [a Messiás].
Ján. 1,21 És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Illés vagy-e te? És monda
[kijelentette]: Nem vagyok. A próféta vagy-e te? És ő felele: Nem.

Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen. Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik (az nem
jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van),
mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18) „Az
által lett nyilvánvalóvá (abban nyilvánul meg) az Isten (hozzánk való) szeretete
bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk
általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent (Ez a szeretet, és
nem az, ahogy mi szeretjük Istent), hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az
ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért” (1 Ján. 4,9-10) „És mi láttuk és
(mi) bizonyságot teszünk (arról), hogy az Atya elküldte a Fiút a világ
üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14) És a kijelentés így folytatódik: „Aki az ő
dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az ő valóságának (lényének)
képmása, aki hatalma(s) szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki
(miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a
magasságban” (Zsid. 1,3) „És minden versengés nélkül (közismerten,
elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki)
megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott)
(hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben (pneuma:
szellemben). Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak.
hirdettetett a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon,
felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16) „Isten ugyanis, aki ezt mondta:
„Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben,
hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán” (2Kor.
4,6) Beteljesült a prófécia: „És megjelenik az Úr (JHVH=Jehova) dicsősége, és
minden (hús)test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt (Az ÚR
//JHVH=Jehova// maga mondja ezt)” (Ésa. 40,5)
8
„Mert: tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség; Mert
Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti
is ehhez a teljességhez, mert Ő a feje minden fejedelemségnek és
hatalmasságnak” (Kol. 1,19-20; 2,9) És tette ezt Isten: „Kegyelme [amelybe
befogadott, vagy amellyel megáldott minket] dicsőségének magasztalására,
amellyel megajándékozott [elfogadottá tett, felkarolt] minket ama Szerelmesben,
[az ő szerelmes Fiában]” (Eféz. 1,6) „Mely az Ő teste (szóma = lénye),
teljessége Őnéki [amely telítve van azzal], aki mindeneket betölt mindenekkel.
[mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,23)
 9
Ján. 1,22 Mondának azért néki [így tovább faggatták]: Kicsoda vagy?
Hogy megfelelhessünk [választ kell vinnünk] azoknak, akik minket
elküldöttek [megbízóinknak]: Mit mondasz magad felől?
Ján. 1,23 Monda [ezt felelte]: Én kiáltó szó [hang] vagyok a pusztában
[sivatagban]. Egyengessétek az Úrnak útját [készítsetek egyenes utat
az Úrnak], amint megmondotta Ézsaiás próféta.
Ján. 1,24 És a küldöttek a farizeusok közül valók voltak:

9
De: „Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb
reménység, amely által közeledünk az Istenhez (Mert a törvény semmit sem tett
tökéletessé. Viszont egy jobb reménységet támaszt, amely által közeledünk
Istenhez)” (Zsid. 7,19) „Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett
(nevelőnk volt Krisztusig), hogy hitből (hit által) igazuljunk meg” (Gal. 3,24)
„Hogy miképpen uralkodott [uralomra jutott] a bűn [a céltévesztés] a halálra,
[halált hozva] azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság [megigazulás] által
az örök életre [A természetfeletti életre; az életnek egy más létezési formájára] a
mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm. 5,21) Az Úr Jézus kijelentése: „.. Én
vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én
általam” (Ján. 14,6)
10
Mózes kéri az Urat: „És mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te
dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád
előtt menjen el (elvonultatom előtted egész fenségemet), és kiáltom előtted az
Úr nevét (és kimondom előtted az ÚR (JHVH=Jehova) nevét): És könyörülök
(irgalmazok), akin könyörülök (akinek irgalmazok), kegyelmezek, akinek
kegyelmezek. Orcámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem
ember, élvén (úgy, hogy életben maradjon). És monda az Úr: Ímé van (itt) hely
énnálam; állj a kősziklára. És mikor átmegy (elvonul) előtted az én dicsőségem,
a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg
átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de
orcámat nem láthatod (senki sem láthatja meg)” (2 Móz. 33,18-23) A testté lett
Ige – az Úr Jézus – kijelentése: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki
sem ismeri a Fiút (senki sem tudja, kicsoda a Fiú), csak az Atya; az Atyát sem
ismeri senki (és senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya), csak a Fiú, és (az)
akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Mát. 11,27 és Luk 10,22) Mert: „Nemhogy
(mintha) az Atyát valaki (bárki) látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát”
(Ján. 6,46) „Kié (Övé) egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen
(megközelíthetetlen) világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem
látott, sem nem láthat: akinek tisztesség (övé a tisztelet) és örökkévaló hatalom.
Ámen” (1 Tim. 6,16). Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől
van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent” (1 Ján. 4,7)
És bár: Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten (lakik
bennünk, és) bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé lett bennünk” (1 Ján.
4,12)
 10
Ján. 1,25 És megkérdék őt [s tovább kérdezgették] és mondának néki:
Miért merítesz vízbe tehát, ha te nem vagy a Krisztus [a Messiás], sem
Illés, sem [pedig] a próféta?
Ján. 1,26 Felele nékik János, mondván: Én [csak] vízbe merítek be; de
köztetek van [áll az], akit ti nem ismertek.
Ján. 1,27 Ő az, aki utánam jő [nyomomba lép], aki előttem lett, akinek
én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.
Ján. 1,28 Ezek Béthabarában lettek [Betániában történtek], a Jordánon
túl [túlsó partján], ahol János [tartózkodott, mikor] vízbe merít vala11
11
Az Úr Jézus így szól a farizeusokhoz: „Ti elküldtetek Jánoshoz, és (Ő)
bizonyságot tett az igazságról” (Ján. 5,33) János apostol vallástétele: „Ha
elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert
az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról. Aki hisz az
Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában (abban megvan ez a
bizonyságtétel). Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban
a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9-10)
Maga Bemerítő János is így tesz bizonyságot önmagáról: „És mikor be akará
végezni János az ő tisztét (és bevégezte pályafutását), monda: Kinek gondoltok
engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó
megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,25) Az Úr Jézus bizonyságtétele
Bemerítő Jánosról: „Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között
nem támadott nagyobb Bemerítő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek
országában, nagyobb nálánál. A Bemerítő János idejétől (napjaitól) fogva pedig
mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért (a mennyek országa
erőszakot szenved), és az erőszakoskodók ragadják el azt (és az erőszakosok
igyekeznek hatalmukba keríteni. Más értelmezési lehetőség: a mennyek országa
erővel nyomul előre, de elragadják az erőszakosok). Mert a próféták
mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala. És, ha be akarjátok venni (ha
akarjátok, fogadjátok el), Illés ő, aki eljövendő vala. Akinek van füle a hallásra,
hallja” (Mát. 11,11-15) „És megkérdezék őt az ő tanítványai, mondván: Miért
mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Jézus pedig
felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít; De
mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt
mívelék vele, amit akarának. Ezenképpen az ember Fiának is szenvednie kell
majd ő tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Bemerítő Jánosról szóla
nékik” (Mát. 17,10-13) A Márk írása szerinti Evangélium is erről tesz
bizonyságot: „És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy
előbb Illésnek kell eljőnie? Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb
eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy
sokat kell szenvednie és megvettetnie? De mondom néktek, hogy Illés (már el) is
eljött, és azt cselekedték (tették) vele, amit (csak) akartak, amint meg van írva ő
felőle” (Márk. 9,11-13) Illésről pedig – aki diadalt aratott a Baal-próféták felett
– ez lett megírva: „És követet külde Jézabel (jelentése: nem otthonos nálunk
//idegen vallás//) Illéshez, mondván: Ezt cselekedjék (úgy bánjanak) velem az
istenek és úgy segéljenek (most és ezután is), ha holnap ilyenkor úgy nem
 11
Ján. 1,29 Másnap [amikor] látá János Jézust őhozzá menni, és [hogy
Jézus feléje tart], monda [így szólt: nézzétek]: Ímé az Istennek ama
Báránya, aki elveszi [hordozza; magára veszi; eltávolítja] a világ
bűneit [(hamartia): céltévesztését]!12
Ján. 1,30 Ez [Ő] az, akiről én ezt mondám: Én utánam jő [nyomomba
lép] egy férfiú [aki nagyobb nálam], aki előttem lett, mert előbb volt
nálamnál.
Ján. 1,31 És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék
[nyilvánvalóvá (ismertté) legyen] Izráelnek [megismertessem
Izraellel; kijelentessék Izraelben], azért jöttem én, aki vízbe meritek
be.
Ján. 1,32 És [ezután] bizonyságot tőn [tanúsította] János, mondván:
Láttam a Szellemet leszállani [leereszkedni] az égből, [mennyből]
mint egy galambot [galamb alakjában]; és megnyugovék Őrajta [s
rajta is maradt]13
cselekszem a te életeddel, mint ahogy te cselekedtél azoknak életekkel mind
egyig. Amit mikor megértett (megijedt), felkelvén (elindult) elméne, vigyázván
az ő életére (hogy mentse az életét,). És méne (és elérkezett) Beersebába, amely
Júdában volt; és ott hagyá az ő szolgáját. Ő pedig elméne a pusztába egynapi
járóföldre, és elmenvén leüle egy fenyőfa alá (egy rekettyebokorhoz), és
könyörgött, hogy hadd haljon meg, és monda: Elég! Most óh Uram, vedd el az
én lelkemet (életemet); mert nem vagyok jobb az én atyáimnál (elődeimnél)!” (1
Kir. 19,2-4)
12
Az apostolok intik Krisztus népét, hiszen Isten Báránya eltörölte már a bűnt:
„Tisztítsátok [takarítsátok] el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává,
aminthogy kovász nélkül valók vagytok; [hiszen mentesek is vagytok a
kovásztól; g. (adzümosz): kovásztalan, azaz (átvitt értelemben) nem romlott,
nem megrontott] mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, [pászkaáldozatunk] a
Krisztus, megáldoztatott [föláldoztatott; megöletett már] érettünk” (1 Kor. 5,7)
„Tudván, hogy nem veszendő holmin (dolgokon), ezüstön vagy aranyon
váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből (életmódotokból);
Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén” (1 Pét.
1,18-19) Ábrahám – a hit atyja – már tudta, hogy az áldozati Bárányról Isten
gondoskodik majd: „És szóla Izsák Ábrahámhoz, az ő atyjához, és monda:
Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák: Ímhol van a tűz
és a fa; de hol van az égőáldozatra való bárány? És monda Ábrahám: Az Isten
majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten
együtt” (1 Móz. 22,7-8)
13
A Máté írása szerinti Evangélium további részletekkel szolgál: „Akkor eljőve
[érkezett] Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy bemeríttesse magát
Őáltala. János azonban visszatartja vala őt, [erősen ellenállt] mondván: Nékem
kell [nekem van arra szükségem, hogy] általad bemerítkezzem [hogy te bemeríts
engem], és [mégis] te jössz én hozzám? Jézus pedig felelvén, monda néki:
Engedj most [hadd történjék ez most így], mert így illik nékünk minden
 12
Ján. 1,33 És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe
merítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta
megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe14
Ján. 1,34 „És én láttam, és bizonyságot (tanúságot) tettem (arról),
hogy ez (Ő) az Isten Fia”
Ján. 1,35 Másnap ismét ott állt vala János és kettő az ő tanítványai
közül;

igazságot betöltenünk. [így illik teljesítenünk az egész igazságot]. Ekkor engede

néki. És Jézus bemerítkezvén [miután alámerítkezett], azonnal kijöve [feljött] a
vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő [János] látá az Istennek
Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé [az égből szózat
hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én
gyönyörködöm [akiben kedvem telik; kiben én megengeszteltettem]” (Mát.
3,13-17) Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt] azokban a
napokban, eljöve [odament] Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette
magát János által a Jordánban. És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket
megnyilatkozni [meghasadni], és a Szellemet, mint egy galambot [galamb
alakjában] Őreá leszállani [és rajta megnyugodni]. És szózat lőn az égből
[mennyekből pedig egy hang hallatszott]: Te vagy az én szerelmes [kedvesen,
drágán, nagyon szeretett, drága] fiam, akiben én gyönyörködöm [tebenned
telik kedvem; akiben én megengeszteltettem]” (Márk. 1,9-11) Lukács is
bizonyságot tesz: „Lőn (történt) pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett,
és Jézus is bemeríttetett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég. És leszálla ő reá
a Szent Szellem testi ábrázatban, mint egy galamb (galambhoz hasonló testi
(szómatikó = személy alakjában), és szózat lőn (hang hallatszott) mennyből, ezt
mondván: Te vagy amaz én szerelmes (szeretett) Fiam, te benned
gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22) Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az
én szolgám, akit gyámolítok (támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel
(akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek”
(Ésa. 42,1) Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és
értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr
ismeretének és félelmének (szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2) Dávid így prófétált
erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma
nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7)
14
A feltámadott Úr parancsa a tanítványainak: „És velük összejővén (és együtt
volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik, hogy el ne menjenek (ne
távozzanak el) Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet
úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban
Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva (nemsokára). És vesztek
erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és (azután) lesztek nékem tanúim
úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind
végső határáig” (Csel. 1,4-5.8) És ez így következett be: „És mikor a pünkösd
napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának (ugyanazon a helyen). És
 13
Ján. 1,36 És ránézvén Jézusra, amint ott jár [járt-kelt] vala, monda [s
mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt]: Ímé [nézzétek] az
Isten Báránya!
Ján. 1,37 És hallá őt a két tanítvány, amint szól vala, és [e szavak
hallatára] követék Jézust [nyomába szegődtek].
Ján. 1,38 Jézus pedig hátrafordulván és látván [észrevette], hogy
követik azok, monda nékik [megszólította őket].
Ján. 1,39 Mit kerestek [mit akartok]? Azok pedig mondának [így
feleltek] néki: Rabbi, (ami megmagyarázva azt teszi [jelenti]: Mester)
hol lakol [hol van a lakásod; (maradandó szállásod)]?
Ján. 1,40 Monda nékik: Jöjjetek és lássátok [gyertek, nézzétek] meg.
Elmenének és megláták [megnézték], hol lakik; és nála maradának
azon a napon: vala pedig körülbelül tíz óra [körülbelül délután négy
óra volt ekkor].
Ján. 1,41 A kettő közül, akik Jánostól ezt hallották, és őt követték vala,
András volt az egyik, a Simon Péter testvére.
Ján. 1,42 Találkozék ez [reggel] először a maga testvérével, Simonnal,
és monda [elújságolta] néki: Megtaláltuk a Messiást (ami
megmagyarázva azt teszi: Krisztus [azaz: Felkent];
Ján. 1,43 És vezeté [odavitte] őt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén
[ráemelte tekintetét], monda [s így szólt hozzá]: Te Simon vagy, a Jóna
[jelentése: galamb] fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (a mi
megmagyarázva [lefordítva]: Kőszikla). (minek fordítása Petrosz,
azaz Kő)15

lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése

(hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből), és eltelé
(amely betöltötte) az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős
tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül (majd valami lángnyelvek jelentek
meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre). És
megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni (beszélni) más
(különféle) nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4)
15
Aki az Úrral találkozik, az új nevet, és új feladatot kap: „És ne neveztessék
ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek
sokaságának atyjává teszlek téged” (1 Móz. 17,5) Így történt ez Jákóbbal is: „…
Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél
Istennel és emberekkel, és győztél” (1 Móz. 32,28) Így történt ez Pál apostollal
is: „Elméne azért Anániás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul
atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen
jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Szellemmel” „… Saul,
ki Pál is, megtelvén Szent Szellemmel…” (Csel. 9,17; 13,9)
 14
Ján. 1,44 A következő napon [másnap] Galileába akart menni [Galilea
felé tartott] Jézus; és [ekkor] találkozék Fileppel, és monda néki
[felszólította: Gyere]: Kövess engem!
Ján. 1,45 Filep pedig Bethsaidából [jelentése: halászat, vagy
halfogás háza], az András és Péter városából való volt [származott].
Ján. 1,46 Találkozék Filep [jelentése: aki a lovakat kedveli //vagyis:
a testi erőt//] Nátánaellel [jelentése: Isten ajándéka], és monda néki.
Aki felől írt Mózes a törvényben [nomosz /héberül: Tóra/): Isten
útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki]. és a próféták
[vagyis az egész Ószövetség], megtaláltuk a názáreti [Náceret = "ág,
hajtás"] Jézust, Józsefnek fiát.
Ján. 1,47 És monda néki [erre megjegyezte] Nátánael: Názáretből
támadhat-e [jöhet-e] valami jó? Monda néki [felelte] Filep: Jer és lásd
meg [gyere és győződjél meg róla]!
Ján. 1,48 [Amikor] Látá Jézus Nátánaelt őhozzá menni [amint feléje
tartott], és monda ő felőle: Ímé egy igazán [igazi; valóságosan]
Izráelita, akiben hamisság [semmi álnokság; csalárdság; kétszínűség;
ravaszság] nincsen16
Ján. 1,49 Monda néki [megkérdezte tőle] Nátánael: Honnan ismersz
engem? Felele Jézus és monda néki: Mielőtt hítt téged Filep, láttalak
téged, amint a fügefa alatt voltál (A fügefa alatt ülni, képes
kifejezésnek számít az írástudományban, azt jelenti: „a tóra
igéjével foglalkozni. //Jubileumi kommentár//).
Ján. 1,50 Felele [erre felkiáltott] Nátánael és monda néki: Rabbi
[azaz: Mester], te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!
Ján. 1,51 Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám néked:
láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.
Ján. 1,52 [Majd hozzátette] És monda néki: Bizony, bizony [Ámen,
Ámen] mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget,
és az Isten angyalait [hírvivő követeit], amint felszállnak és leszállnak
az ember Fiára17

16
Nátánael – már Dávid éneke szerint is – egy boldog ember, mert: „Boldog
ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít (akinek az ÚR nem rója fel bűnét),
és lelkében (sztomati: szájában) csalárdság (álnokság) nincsen. (Zsolt. 32,2)
17
Egy előképben mutatja be Isten Igéje, hogy mit jelent az eget a földdel
összekötő létra: „Jákób (jelentése: aki a másik helyére lép) pedig kiindula
Beérsebából (jelentése: szerződés kútja), és Hárán (jelentése:
megvilágosított) felé tartott. És juta egy helyre, holott meghála (egy olyan
helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát), mivelhogy a nap lement vala: és vőn
egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.
És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri
 15
2. A kánai menyegző

Ján. 2,1 És harmadnapon menyegző [lakodalom] lőn a galileai

[jelentése: csekély, alacsony, megvetett] Kánában [jelentése: nád;
nádas]; és ott volt a Jézus anyja [is];
Ján. 2,2 És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a
menyegzőbe [a lakodalomba].
Ján. 2,3 És [hamar] elfogyván a bor [mert kevés volt], a Jézus anyja
monda [megjegyezte] néki: Nincs [több] boruk.
Ján. 2,4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony
[Mi dolgunk nekünk egymással, miért mondod ezt nekem, vajon énrám
tartozik ez, vagy terád. Ez az én dolgom nem a tiéd, miért avatkozol
bele]? Nem jött még el az én órám [az én időm]
Ján. 2,5 Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek,
megtegyétek.
Ján. 2,6 Vala pedig ott hat kőveder [kőből készült víztartó, víztároló
edény; vizes kőkorsó] elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint
[A zsidók tisztálkodási szokásának elvégzésére], melyek közül egybe-
egybe két-három métréta fér vala [egyenként két vagy három (métréta,
folyadék mérésére használt űrmértéke, kb. 40 liter) víz fért]19
Ján. 2,7 Monda nékik [megparancsolta a szolgáknak] Jézus: Töltsétek
meg a vedreket [a vizeskorsókat] vízzel. És megtölték azokat színig
[csordultig].
Ján. 2,8 És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak.
És vittek.
Ján. 2,9 Amint pedig megízlelé [megkóstolta] a násznagy a borrá lett
[borrá változott] vizet, és [ő] nem tudja vala, honnét van, (de a
szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá [odahívta] a
násznagy a vőlegényt,

vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon. És ímé az Úr áll
vala azon (odafönt) és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak
Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet amelyen fekszel néked adom és a te
magodnak. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel
nyugotra és keletre, északra és délre, és tebenned és a te magodban áldatnak
meg a föld minden nemzetségei. És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek
téged valahova (akárhova) menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem
hagylak téged, míg be nem teljesítem amit néked mondtam (megígértem)” (1
Móz. 28,10-15)
19
A kővedrek azért álltak ott: „Mert a farizeusok és (általában) a zsidók mind, a
régiek rendelését követve, nem esznek, hanemha kezüket erősen megmossák (egy
maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományaihoz)” (Márk. 7,39)
 16
Ján. 2,10 És monda néki [s szemére vetette]: Minden ember a jó [a
legjobb, a kitűnő (az eszményi jó)] bort adja [szolgálja] fel először, és
mikor [a vendégek] megittasodtak [és már részegek], akkor az
alábbvalót [akkor hozzák az olcsó bort, a silányabbat, a rosszabbat].
Te [pedig] a jó [a legjobb; a kitűnő (az eszményi jó)] bort ekkorra
[mostanáig, a jelenre] tartottad20
Ján. 2,11 Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé [szó szerint: a
jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte meg
csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így jelentette ki, és vele láthatóvá
tette, és ezzel kinyilvánította, kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és
[erre] hívének benne az ő tanítványai.
Ján. 2,12 Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei
és tanítványai; és ott maradnak [ott tartózkodtak] néhány napig21
Ján. 2,13 Mert közel vala a zsidók húsvétja [a zsidók ünnepe, a
Pászka], és [ezért] felméne Jézus [is] Jeruzsálembe.
Ján. 2,14 És ott találá [a kalmárokat; kereskedőket] a templomban [a
szenthelyen] az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat,
amint [asztalaiknál] ülnek vala [akik ott telepedtek le]:
Ján. 2,15 És (káka)kötélből ostort [korbácsot] csinálván [ostort font],
kiűzé mindnyájukat [és kizavarta, kihaj(í)totta őket] a templomból [a
szenthelyről], az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók [a
nyerészkedők] pénzét kitölté [szétszórta], az asztalokat pedig feldönté
[felborította; felforgatta];
Ján. 2,16 És a galambárusoknak monda: Hordjátok el [vigyétek ki]
ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává
[vásárcsarnokká. Ne csináljatok piacot az én Atyám házából]22
20
A kánai menyegző – ahol a bort – az örömöt az Úrral való örök együttélés adja
– előképe a mennyei menyegzőnek, ahol a menyasszony: „Csupa ékesség
(csupa dísz) a királylány odabent, vont aranyból van (arannyal van átszőve) a
ruhája. Hímes öltözetben (hímzett ruhákban) viszik (vezetik) a királyhoz, szüzek
vonulnak utána, az ő társnői (barátnői); néked hozzák őket (így vonulnak
hozzád). Bevezetik őket (ujjongó) örömmel, vígsággal; bemennek (úgy vonulnak
be) a király palotájába” (Zsolt. 45,14-16)
21
Mert az Úr Jézus a galileai Kapernaumba költözött, a Máté írása szerint:
„Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett [fogságra
vitetett; kiszolgáltatták], visszatért [visszavonult; félrevonult] Galileába. És
odahagyva [elhagyva] Názáretet, elméne és lakozik [letelepedett] a tengerparti
Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva], a Zebulon [jelentése:
lakás, lakóhely, magasságos] és Nafthali [jelentése: harcok, küzdve,
harcolva] határain [vidékére költözött]” (Mát. 4,12-13)
22
Máté így ad hírt a történtekről: „És beméne Jézus az Isten templomába, és
kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a
 17
Ján. 2,17 Megemlékeznek [eszébe jutott] pedig az ő tanítványai/nak,
hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet [buzgóság]
emészt [eléget] engem23
Ján. 2,18 Felelének azért a zsidók [akik azonban szót emeltek] és
mondának néki [és ezekkel a szavakkal fordultak hozzá]: Micsoda jelt
[csodajelet] mutatsz nékünk [annak igazolására, hogy ezeket mered
tenni], hogy ezeket cselekszed [hogy jogod van ilyeneket tenni]?24

pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá (felborította). És

monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig
azt latroknak barlangjává tettétek. És menének hozzá vakok és sánták (és bénák)
a templomban; és meggyógyítá őket” (Mát. 21,12-14) Márk is bizonyságot tesz:
„És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni
azokat, akik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait,
és a galambárusok székeit pedig felforgatá (felborította); És nem engedi vala,
hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül. És tanít vala, mondván nékik:
Nincsen-e megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép
között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt” (Márk. 11,15-17) Lukács is ír
erről: „És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni (az árusokat) azokat, akik adnak
és vesznek vala abban, Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak
háza (legyen); ti pedig azt latroknak (rablók) barlangjává tettétek” (Luk. 19,45-
46) Azokról így szól az Úr, akik megőrzik a szövetséget: „Szent hegyemre
viszem föl ezeket, és megvidámítom őket (és örömet szerzek nekik) imádságom
házában; … mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!”
(Ésa. 56,7) Az Úr így szól az Ő népéhez: „Nemde loptok, öltök (gyilkoltok) és
paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok (tömjéneztek) és idegen
istenek után jártok, akiket nem ismertek: És eljőtök (ide), és megálltok előttem e
házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk;
hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok
barlangjává lett-e ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én
is látok (majd én is annak nézem), azt mondja az Úr” (Jer. 7,9-11)
23
Ez pedig így lett megírva: „Atyámfiai előtt (testvéreim számára) idegenné
lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé (anyám fiai sem ismernek rám). Mivel a te
házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullnak
reám” (Zsolt. 69,9-10)
24
Az Úr Jézustól a zsidók állandóan mennyei jelt kértek. Az Úr a Benne való
hitre hívja a zsidókat, s a válaszuk: „Mondának azért néki: Micsoda jelt
mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk néked? Mit művelsz?” (Ján. 6,30) Az
Úr Jézus hatalommal szólja Isten igéjét, és: „...az írástudók
[törvénymagyarázók] és farizeusok...” válasza: Mester [Tanító], (csoda)jelt
akarnánk látni te tőled. Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna
nemzetség jelt kíván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele.
Mert amiképpen Jónás (jelentése: galamb) három éjjel és három nap volt a
cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel
 18
Ján. 2,19 Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok [romboljátok;
bontsátok] le [ezt] a templomot, és három nap alatt megépítem [újra
felépítem] azt.
Ján. 2,20 [A zsidók megütköztek ezen, és] Mondának azért a zsidók:
Negyvenhat esztendeig [éven át] épült ez a templom, és te három nap
alatt megépíted azt?
Ján. 2,21 Ő pedig az ő [saját] testének [(szóma):lényének]
templomáról szól [beszélt, mondta ezt] vala25
Ján. 2,22 Mikor azért [miután] feltámadt [életre kelt] a halálból [a
halottak közül], megemlékeznek [visszaemlékeztek] az ő tanítványai,
hogy ezt mondta [amit ekkor mondott]; és hívének az írásnak, és a
beszédnek [annak a (logosz): Igének], amelyet Jézus mondott vala26
Ján. 2,23 Amint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen,
sokan hívének az ő nevében, látván [figyelve] az ő jeleit [a csodákat],
amelyeket cselekszik [tett] vala.
Ján. 2,24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájuk, amiatt,
hogy ő ismeri mindnyájokat,

lesz a föld gyomrában” (Mát. 12,38-40) Az Úr Jézus ötezer embert etet meg:
„És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén, kérik őt, hogy
mutasson nékik mennyei jelt” (Mát. 16,1) Az Úr Jézus négyezer embert etet
meg: „És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni (és vitatkozni kezdtek
vele), mennyei jelt kívánván (követelve) tőle, hogy kísértsék őt” (Márk. 8,11) Az
Úr Jézus démonokat űz, de: „Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak
(követeltek) tőle” (Luk. 11,16)
25
És Hogy mit jelent az Úr Jézus válasza, azt Pál apostolon keresztül jelenti ki a
Szent Szellem, így szólva a mindenkori hívőkhöz: „Ti pedig a Krisztus teste
[szóma = teljes lénye] vagytok, és tagjai rész szerint [melosz = egy-egy
funkciót végző tagja vagyunk, egyenként]” (1 Kor. 12,27) „Mert az Ő testének
(szómato = az Ő személyiségének, teljes lényének) tagjai vagyunk, az Ő
testéből (szarx = húsából) és az Ő csontjaiból valók” (Eféz. 5,30) Mert Isten:
„… Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, Mely az Ő teste
(szóma: lénye), teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel” (Eféz. 1,
22.23) És hogy ki Ő, erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Nem tudjátok, hogy
ti Isten temploma [(naosz): templom magva, vagyis a Szentek Szentje, a
legfőbb szentély] vagytok, és az Isten Szelleme bennetek lakik?” (1Kor. 3,16) És
pontosítja a Szent Szellem, hogy Ő hol is lakik: „Avagy nem tudjátok-é, hogy a
ti testetek (szóma = személyiségetek, legbelső énetek) a bennetek lakozó Szent
Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?
(1 Kor. 6,19)
26
Ez pedig akkor történt, amikor beteljesült az Úr Jézus ígérete: „Ama
Vigasztaló (Pártfogó) pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya,
Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket
mondottam néktek” (Ján. 14,26)
 19
Ján. 2,25 És mivelhogy nem szorult rá [nem volt szüksége arra], hogy
valaki [bárki] bizonyságot tegyen [tanúskodjék, tanúságot tegyen] az
emberről; mert magától is tudta [jól], mi volt [és mi lakozik] az
emberben [mi van a szívükben]27

Ján. 3. Szellemből újonnan születni

Ján. 3,1 Vala pedig a farizeusok közt egy [(Phariszaiosz): elkülönülő,

vagyis kirekesztően vallásos] ember, a neve Nikodémusz, [jelentése:
diadalmas a népe között]; a zsidók [(iúdaiosz): júdeai, Júdeában
élők] főembere [egyik vezetője volt, a nagytanács, a Szanhedrin
tagja]:
Ján. 3,2 Ez jöve Jézushoz [egy] éjjel, és monda néki: Mester [Rabbi],
tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti [hiszen
senkinek sincs hatalmában, hogy ezeket] a jeleket [csodákat],
amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.
Ján. 3,3 Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony [igazán] mondom
néked: ha valaki újonnan nem születik [nem származik fentről], nem
láthatja [nem képes meglátni, felfogni] az Isten országát [Isten
Királyságát; birodalmát; királyi uralmát].
Ján. 3,4 Monda néki Nikodémusz: Mi módon születhetik az ember, ha
vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és
születhetik-é?

27
Már Mózesen keresztül kijelentette az Úr: „… mert tudom az ő gondolatát
(ismerem szándékát), amely szerint cselekszik már most is (amelyet már most
készít), minekelőtte bevinném őt arra a földre, amely felől megesküdtem vala
(amelyet esküvel ígértem neki)” (5 Móz. 31,21) És hogy ki az, aki ismeri az
ember gondolatait, és szíve szándékait, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje:
„Én, az Úr (JHVH=Jahve) vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket
vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint és cselekedeteinek
gyümölcse szerint. (és mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a
gyümölcse szerint megérdemli)” (Jer. 17,10) Dávid így tesz vallást az Úrnak:
„Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet
(vagy ha felállok), messziről érted gondolatomat (messziről is észreveszed
szándékomat). Járásomra és fekvésemre ügyelsz (szemmel tartod), minden
utamat jól tudod (gondod van minden utamra). Mikor még nyelvemen sincs a
szó, immár egészen érted azt (te már pontosan tudod) Uram! Elől és hátul
körülzártál engem (minden oldalról körülfogtál), és fölöttem (rajtam) tartod
kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos (igen magas), nem érthetem
azt (nem tudom felfogni)” (Zsolt. 139,1-6) „… mert egyedül csak te ismered
minden embernek szívét” (1 Kir. 8,39)
 20
Ján. 3,5 Felele Jézus: Bizony, bizony [igazán] mondom néked: Ha
valaki nem születik [nem származik] víztől és Szellemtől [vízből és
Szellemből], nem mehet be [nem tud, nem képes bemenni] az Isten
országába [Isten királyságába; birodalmába].
Ján. 3, 6 Ami testtől született, test az [ami hústestből van nemzve
(amit hústest hoz létre), hústest az]; és ami [Szent] Szellemtől született
[Szent Szellemből jön létre], szellem az.
Ján. 3,7 Ne csodáld [ne csodálkozz], hogy azt mondám néked:
Szükség [(dei): szükségszerű] néktek újonnan [felülről] születnetek
[fentről kell származnotok]28

28
Azt is kijelenti Isten Igéje, hogy honnan ismerhetők meg a felülről született
emberek: „Aki felülről [Istentől] jött, feljebb való mindenkinél. [hatalmasabb;
mindeneknek fölötte van]. Aki a földről való [a földről származik], földi az [a
földhöz tartozik] és földieket szól; aki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél.
[mindeneknek fölötte van]. És arról tesz bizonyságot [Ő arról beszél; arról tesz
tanúságot], amit látott [ami felől látást kapott] és hallott; és az Ő
bizonyságtételét [amit mond] senki sem fogadja be. Aki az Ő bizonyságtételét
befogadja, [azt, amit mond] az megpecsételte [az elismeri], hogy az Isten igaz.
Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja [Isten szavait közvetíti; az
Isten igéit hirdeti]; mivelhogy [neki] az Isten nem mérték szerint, mérték nélkül
adja a [Szent] Szellemet” (Ján. 3,31-34). Arról is bizonyságot tesz Isten Igéje,
hogy hogyan lehet újjá születni: „Valakik pedig befogadák őt (az Urat, vagyis a
Szent Szellemet /2 Kor. 3,17/), hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada
azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [Isten
gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből,
sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából
[vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,12-13). Az új
teremtésről, vagyis a szellemi emberről így beszél az Úr: „Nincsen azért immár
semmi kárhoztatásuk [elmarasztaló ítéletük; mert nincsen helye velük szemben,
de nem is érvényesül ellenük semmiféle elmarasztaló, halálos ítélet] azoknak,
akik Krisztus Jézusban vannak, [élnek] kik nem (hús)test szerint járnak, hanem
Szellem szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet [a természetfeletti élet]
szellemének törvénye megszabadított [felszabadított a kötelékekből, és szabaddá
tett] engem a bűn és a halál törvényétől. Mert a (hús)test szerint valók [élők (a
húshoz igazodók)] a (hús)test dolgaira gondolnak. [a hús dolgain jár az eszük; a
hústest dolgaira összpontosítanak; (A (hús)testi ember bizony (hús)testiekre
vágyik) törekszik, ragaszkodik, és teljesen lekötik a hús dolgai, ügyei, vágyai] a
Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. [de a Szellemhez igazodók a
Szellem dolgaival törődnek (a szellemi ember ellenben szellemiekre törekszik)]”
(Róm. 8,1-2.5). „Azért ha valaki [mindenki, aki] Krisztusban van, új [(kainosz):
ismeretlen, szokatlan, meglepő] teremtés az [új teremtmény]; a régiek [az
eredeti, kezdeti, ősi] elmúltak [a régi megszűnt, tovatűnt], ímé, újjá lett minden
[valami új valósult meg; új jött létre; új állt elő]” (2 Kor. 5,17). Dávid próféciája
is így hangzik: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem
 21
Ján. 3,8 A szél [a Szellem; arra] fú, a hová [amerre] akar, és annak
zúgását hallod [Más fordítás: A Szellem ahol akar, ott fuvall és a
hangját hallod], de nem tudod, honnan jő és hová megy [és hová tart]:
így van mindenki, aki [a Szent] Szellemtől született [aki Szellemből
származott (lett)]29
Ján. 3,9 Felele Nikodémusz (Jelentése: aki legyőzi a népet) és monda
néki: Mi módon lehetnek ezek [hogy történhetnek meg ezek; hogyan
képesek ezek létrejönni]?

magunk; (az övéi vagyunk) az ő népe és az ő legelőinek juhai (nyája) vagyunk”

(Zsolt. 100,3). És Pál apostol folytatja a kijelentést: „Mert az Ő alkotása
[remek(műv)ei] vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó
cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk [azok
szerint éljünk]” (Eféz. 2,10). „Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson
minket minden hamisságtól (gonoszságtól), és tisztítson önmagának
kiváltképpen való népet (a maga népévé), jó cselekedetekre igyekezőt (törekvőt)”
(Tit. 2,14). Hiszen: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az
ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18). Ez a menyei Atya
akarta, amit cselekedni kell: „Mert [mindenki] aki cselekszi az én mennyei
Atyám akaratát, az nékem [mind] fitestvérem [fivérem], nőtestvérem [nővérem]
és [az én] anyám” (Mát. 12,50). Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság
beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5). És ti: „…nem romlandó, hanem
romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által”
(1Pt. 1,23). És aki már újonnan – vagyis a Szent Szellemtől, és Isten Igéje által –
született, az ilyen megvallást tesz: „Áldott (imádni való) az Isten és a mi Urunk
Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága (könyörületessége,
gyengéd, szerető irgalma) szerint újonnan szült minket élő reménységre (ez
biztos várását jelenti valaminek, ami be is fog következni. Itt: az Isten ígéreteire
irányuló, ember fölött álló, „földöntúli” remény) Jézus Krisztusnak a halálból
való feltámadása által” (1Pét 1,3). „Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket,
amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet
részeseivé legyetek…” (2 Pét. 1,4). Aki: „nem az általunk véghezvitt igaz
cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító
fürdője a Szent Szellem által” (Tit. 3,5). Így valósult meg a prófécia, amely az új
teremtésnek figyelmeztetés is: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon
tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd
megtudjátok…” (Ésa. 43,18-19). „Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a
régiek ingyen sem említtetnek (a régire nem is emlékeznek), még csak észbe sem
jutnak” (Ésa. 65,17). És itt már: „Nincs [többé] zsidó, sem görög [hellén, azaz:
pogány]; nincs (rab)szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan
egyek vagytok [eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28). „Mert hiszen
egy Szellem által [egy Szellemben] mi mindnyájan egy testté [szóma =
személlyé] meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, [hellének, vagyis
pogányok;] akár szolgák, [rabszolgák] akár szabadok; és mindnyájan egy
Szellemmel itattattunk meg. [valamennyiünket egy Szellem itatott át]. (1 Kor.
 22
Ján. 3,10 Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem
tudod ezeket [és mégsem tudsz ezekről, és nem érted]?30
Ján. 3,11 Bizony, bizony [igazán] mondom néked, amit tudunk, azt
mondjuk [mi arról beszélünk; mi azt hirdetjük], és amit látunk, arról
teszünk bizonyságot [és azt mondjuk el]; és a mi bizonyságtételünket
[tanúságtételünket; amit mondunk] el nem fogadjátok.
Ján. 3,12 Ha a földiekről szóltam [ha földi dolgokról beszéltem]
néktek és nem hisztek, mi módon [hogyan] hisztek, ha a mennyeiekről
szólok [ha mennyei dolgokról beszélek] néktek?
12,13). Mert: „… akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Nincs
zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti
mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,27-28). És hogy mi a
feladatuk, arról már a prófétákon keresztül így szólt az Úr: „A nép, amelyet
magamnak alkoték (formáltam), hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,21).
29
Mert: „Ahogyan nem ismered a szél útját, vagy a csontok formálódását a
terhes asszony méhében, éppúgy nem ismered Isten munkáját, aki mindent
alkotott” (Préd. 11,5). „Mert ki ismerheti [tudhatja; láthatja] meg az emberek
közül azt, ami az emberben van? [benső dolgait, lényegét]? Egyedül az emberi
szellem, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van,
[titkait; benső, titkos dolgait] csak Isten Szelleme” (1Kor. 2,11). Csak az Istenből
születetett ember képes felismerni a Szent Szellem munkáját: „Érzéki ember [az
itt szereplő pszükh i kosz görög szó jelentése: pusztán emberi, testi. Olyan
ember, akinek életét emberi (természeti) elgondolásai, szempontjai, (vagyis
a saját emberi értelme, akarata, érzelmei) irányítják] pedig nem foghatja
meg [nem fogja fel; (nem fogadja el)] az Isten Szellemének dolgait: mert
bolondságok néki [balgaságnak tartja; oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség
az számára]. Meg sem értheti [nem képes megérteni (megismerni)] mivelhogy
szellemileg ítéltetnek meg. [szellemileg kellene megvizsgálni]. Mert ki ismerte
meg [látta át; érte fel] úgy az Úr gondolatát, [értelmét] hogy őt kioktathatná?
[taníthatná] Bennünk pedig Krisztus értelme van. [g: núsz: értelem,
gondolkozás, megértés; gondolkozásmód, vélekedés; Itt szellemi értelem; a
szív értelme. A Krisztus értelmét csak az új teremtés részesei birtokolják, de
ez nem egy statikus állapot, hanem dinamikus, azaz állandó újulásra van
szüksége] [Mi azonban birtokában vagyunk Krisztus értelmének]. (1 Kor.
2,14.16)
30
Azért kérdezi ezt az Úr Jézus, mert aki Isten népét, vagyis a Krisztus népét
tanítja, annak érteni kell a próféciákat, hiszen a próféták mind az új teremtésről,
és létrejöttének módjáról beszélnek: „Szívedet és utódaid szívét körülmetéli
Istened, az ÚR, szeretni fogod Istenedet, az URat teljes szívedből és teljes
lelkedből, és élni fogsz” (5 Móz. 30,6). „És hintek reátok tiszta vizet, hogy
megtisztuljatok, minden tisztátalanságotoktól és minden bálványaitoktól
megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet (léḇ: szív, a szellemi lényünk
középpontja. Isten keresésének, az Ige befogadásának szerve), és új
szellemet adok belétek, és elveszem (eltávolítom) a kőszívet (hús)testetekből, és
adok néktek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem,
 23
Ján. 3,13 És senki sem ment [jutott] fel a mennybe, hanemha az, aki a
mennyből szállott alá [aki a Mennyből jött le], az embernek Fia, aki a
mennyben van31
Ján. 3,14 És amiképpen [(kathósz): ahogyan] felemelte Mózes a
kígyót a pusztában [a sivatagban], akképpen [(hútó hútósz): így, ilyen
módon] kell [(dei): szükséges; szükségszerű] az ember Fiának
felemeltetnie.
Ján. 3,15 Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut]
Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): elpusztít, tönkretesz,
megsemmisít, romlásba visz], hanem örök élete legyen [Őbenne]32

hogy az én parancsolatimban járjatok (rendelkezéseim szerint éljetek) és az én

törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek (megtartsátok és teljesítsétek)” (Ezék.
36,25-27). „Azután kitöltöm majd Szellememet minden emberre. Fiaitok és
leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat
látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm Szellememet abban az időbe”
(Jóel. 2,28-29). „Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra;
kiöntöm (kiárasztom) Szellememet a te magodra (utódaidra), és áldásomat a te
csemetéidre (sarjadékaidra)” (Ésa. 44,3). Az Úr Jézus jelenti ki a próféciák
jelentését: „Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai
ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők
valának az Őbenne hívők: mert még nem vala (még nem adatott a) Szent
Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítették meg” (Ján. 7,38-39)
31
Az Úr Jézus a második ember, aki nem teremtetett, hanem Istenből születetett:
„Az első ember földből való [porból formált], földi [és a porból alkották]; a
második ember, az Úr, mennyből [égből] való. [mennyei]” (1 Kor. 15,47). Ő: „…
az egyszülött Fiú [Isten], aki az Atya kebelében [ölén] van [nyugszik]…” (Ján.
1,18). Pál apostol bizonyságtétele: „Ez okáért mondja az Írás: Fölmenvén
[(anabainó): felmegy, felemelkedik, felszáll] a magasságba... Az pedig, hogy
fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire
[hogy előzőleg le is szállt erre a földre]” (Eféz. 4,8-9)
32
És így folytatja az Úr Jézus: „Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az
embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem
magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok. És én, ha
felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt pedig azért mondá,
hogy megjelentse (hogy jelezze), milyen halállal kell meghalnia” (Ján.
8,28;12,32).Az Úr Jézus egy előképben mutatja be, hogy miért, és hogyan kell
meghalnia. Izráel népe zúgolódott az Úr ellen, vagyis céltévesztő lett: „Bocsáta
azért az Úr a népre tüzes kígyókat (mérgeskígyókat), és megmardosák a népet,
és sokan meghalának Izráel népéből. Akkor méne a nép Mózeshez, és
mondának: Vétkeztünk (ḥṭ': téved, eltéveszti a célt, elhibáz, megbotlik,
félrelép; eltéved, letér az útról), mert szólottunk az Úr ellen és te ellened;
imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye (távolítsa) el rólunk a kígyókat. És imádkozék
Mózes a népért. És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót
(vörösréz-kígyó), és tűzd (emeld) fel azt póznára (nés: rúd, pózna): és ha
 24
Ján. 3,16 Mert úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen
odaadni, átadni, teljesen összekötni magát, eggyé válni. Vagyis
teljesen odaszánni, feloldódni a szeretetben] Isten e világot
[(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is],
hogy az Ő egyszülött [egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne
[a Fiúban], el ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen
[(ekhó): birtokol].
Ján. 3,17 Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra
[(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is],
hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy
megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem
azért, hogy megmentse őket általa].
Ján. 3,18 Aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el nem kárhozik
[nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán) hatalma
alatt]. Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg
elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a
kárt hozó a (sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó):
nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött
Fiának nevében [Isten egyetlen Fiában]33

valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon (Más fordítás: Az ÚR

pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára.
Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra). Csinált azért
Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar
vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada” (4 Móz. 21,6-9). Ez
megmaradt egészen Hóseás király (Jelentése: megmentés, szabadítás; Jahve a
szabadítás; Isten segít; akinek az Úr a segítsége) uralkodásáig, aki: „Ő
rontotta le a magaslatokat (ő szüntette meg az áldozóhalmokat), törte el
(összezúzta a szent) oszlopokat (maccéḇáh: oszlop, szerencsét hozó. Kananeus
bálvány, más „faragott és öntött képek” társaságában. Tiszteletben,
(imádatban) részesített oszlop), és vágta ki az Aserát (kivágatta a szent fákat),
és törte össze (és darabokra törette) az érckígyót (a rézkígyót) is, amelyet Mózes
csinált. Mert mind az ideig az Izráel fiai jó illatot tettek (tömjéneztek: jelképezi
a hívők imádságait) annak, és nevezték azt Nékhustánnak (jelentése: rézből
való kígyó). Egyedül az Úrban, Izráel Istenében bízott, és ő utána nem volt
hozzá hasonló Júda minden királyai között sem azok között, akik őelőtte voltak.
Mert az Úrhoz ragaszkodott, és el nem hajlott (nem tért el) ő tőle, és megőrizte
(megtartotta) az ő parancsolatait, amelyeket az Úr Mózesnek parancsolt vala.
És vele volt az Úr mindenütt és ahova csak ment, előmenetele volt (és minden
vállalkozása eredményes volt). És elszakadt (fellázadt) Assiria királyától, és
nem szolgált néki” (2 Kir. 18,4-7)
33
Erről így prófétál Ézsaiás, kijelentve azt is, hogy ki a mi Atyánk: „Mert egy
gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és
hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság
 25
Ján. 3,19 Ez pedig a kárhoztatás [az ítélet pedig azt jelenti], hogy a
világosság e világra jött [hogy a fény behatolt a világba, az emberek
közé], és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot
[a fényt,]; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának [mert gonosz
dolgokat tettek]34
Ján. 3,20 Mert minden, aki hamisan cselekszik [aki gonosz, hitvány,
romlott dolgokat tesz], gyűlöli a világosságot [a fényt] és nem megy
[ki] a világosságra [fényre], hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek

atyjának (Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének! Uralma

növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett,
hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól
mindörökké. A seregek Urának buzgó (féltő) szerelme mívelendi (viszi véghez)
ezt! Beszédet (egy igét) küldött az Úr Jákóbnak, és leesett Izráelben (eljutott
Izráelhez)” (Ésa. 9,6-8). „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt)
sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és
láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét.
[mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel
[(kharisz): Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való
megnyilvánulása] és igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami megegyezik,
megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »Más fordítás: akit kegyelem és
igazság tölt be«” (Ján. 1.14). „Az által lett nyilvánvalóvá (abban nyilvánul meg)
az Isten (hozzánk való) szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az
Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük
az Istent (Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent), hanem hogy ő
szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért” (1
Ján. 4,9-10). János apostol bizonyságtétele: „És mi láttuk és (mi) bizonyságot
teszünk (arról), hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14).
Pál apostol is Isten szeretetéről tesz bizonyságot: „Az Isten pedig a mi hozzánk
való szerelmét [agapéját, isteni természetét] abban mutatta meg, [azzal
bizonyítja] hogy [abban az időben] mikor még bűnösök [céltévesztők] voltunk,
Krisztus [már akkor] érettünk meghalt” (Róm. 5,8). És: „Aki hisz a Fiúban, örök
élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik] a Fiúnak,
nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,36). „Aki hisz az
Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek,
hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot
tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk
az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg
az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12). És ismét: „Aki hisz a
Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik]
a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,36). Az
Úr Jézus bizonyságtétele küldetéséről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy
aki az én beszédemet (az én igémet) hallja és hisz abban, aki engem elbocsátott
(elküldött), örök élete van; és nem megy a kárhozatra (ítéletre), hanem
általment a halálból az életre.” (Ján. 5,24). „Az pedig annak az akarata, aki
 26
[nehogy kiderüljön, mit csinált; le ne lepleződjenek, rá ne
bizonyuljanak cselekedetei]35
Ján. 3,21 Aki pedig az igazságot cselekszi [aki az igazságot követi, az
igazsághoz szabja tetteit], az a világosságra megy [kimegy a fényre],
hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek [hogy látsszon, amit
tesz], hogy Isten szerint való cselekedetek [Más fordítás: A világosság
megmutatja, hogy Isten által tette ezeket a dolgokat; és hogy tetteiről
nyilvánvalóvá legyen, hogy Istenben tette őket]

elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz Őbenne, örök élete
legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek:
Aki énbennem hisz, örök élete van annak” (Ján. 6,40.47). De: „… ha valaki
hallja az én beszédeimet és nem hisz (és nem tartja meg azokat), én nem
kárhoztatom (nem ítélem el) azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam
(elítéljem) a világot, hanem hogy megtartsam (hogy megmentsem) a világot.
Aki megvet (elvet) engem és nem veszi be (és nem fogadja el) az én beszédeimet,
van annak, aki őt kárhoztassa (annak van ítélő bírája): a beszéd (az az ige),
amelyet szólottam, az kárhoztatja (ítéli el) őt az utolsó napon” (Ján. 12,47-48).
„Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem
hogy megtartsa (hogy megmentse)” (Luk. 9,56). „Mert azért jött az embernek
Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (az elveszettet)” (Luk. 19,10).
Pál apostol megvallása: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy
Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa (üdvözítse) a bűnösöket, akik
közül első vagyok én” (1 Tim. 1,15). már a próféta így dicséri az Urat: „Kicsoda
olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának
büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy
kegyelmet ad” (Mik. 7,18). //Ö az Üdvözítő, ami azt jelent: a görög szótéria
szavak (amelyek pontosan megfelelnek a héber jásá; jesuá jelentésének)
tartalmazzák a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől,
ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából,
bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi
lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét
(bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság,
megtartatás;//
34
Pedig: „… a világosság [fény] a sötétségben fénylik [világít; felragyog;
tündöklik], de a sötétség nem fogadta be azt. [nem fogta fel; nem ismerte meg;
fel nem tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva
tartani. A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a
világosság fölött]” (Ján. 1,5). Mert: „Az igazi világosság eljött volt már a
világba (Az Ige volt az igazi világosság), amely megvilágosít minden (e világra
jövő) embert (ő jött el a világba). A világban volt és a világ általa lett, de a világ
nem ismerte meg őt” (Ján. 1,9-10)
35
Ezek azok: „… akik ellenségei a világosságnak, nem ismerik útjait, nem
maradnak ösvényein” (Jób. 24,13)
 27
Ján. 3,22 Ezután elméne Jézus az ő tanítványaival a Júdea földére; és
ott időzik [tartózkodott] velük, és bemerített. [Más fordítás: Ott
maradt velük, és alámerítette az embereket].
Ján. 3,23 János pedig szintén alámerített vala Énonban [jelentése:
forrásokban gazdag], Sálemhez közel [jelentése: üdv / így a mondat
értelme ez lenne: „források az üdvösség közelében/], mert ott sok
volt a víz. És oda járulnak és alámerítkeztek.
Ján. 3,24 Mert János még nem vetteték a tömlöcbe [ekkor még nem
zárták börtönbe]36
Ján. 3,25 Vetekedés [vita] támada azért a János tanítványai és a
judeaiak [(iúdaiosz): Júdeában élők] között a mosakodás [a
megtisztulás] felől.
Ján. 3,26 És menének Jánoshoz és mondának néki: Mester; [Rabbi,
látod]! Aki veled vala a Jordánon túl, akiről te bizonyságot
[tanúságot] tettél, ímé Ő alámerít [most ő is bemerít], és hozzá megy
mindenki [és mindenki tódul hozzá].
Ján. 3,27 Felele János és monda: Az ember semmit sem vehet
[szerezhet; semmit sem vallhat a magáénak; nem tulajdoníthat
magának], hanem ha a mennyből adatott néki.
Ján. 3,28 Ti magatok vagytok a bizonyságaim, [tanúim; ti
tanúsítjátok] hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem
hogy Őelőtte küldettem el [hanem hogy előfutár (küldött) vagyok
Őelőtte]37
36
Lukács röviden így számol be János börtönbe vetéséről, és annak okáról:
„Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem, megfeddetett (megintetett) ő tőle
Heródiásért, az ő testvérének, Filepnek feleségéért és mindama gonoszságokért
(és minden gonosz tettéért), amiket Heródes cselekedett, Ez még azzal tetézte
mindezeket, hogy Jánost tömlöcbe vetteté (csukatta)” (Luk. 3,19-20) Mert azt
mondta neki Bemerítő János, idézve Isten Igéjét: „A te fiútestvéred feleségének
szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az” (3 Móz. 18,16) „Ha
pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés(t követ el) az; az ő
fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok (gyermektelenek) legyenek” (3
Móz. 20,21)
37
Bemerítő János így tesz bizonyságot a Megváltóról: „János (tanú)bizonyságot
tett Őróla, és kiáltott, [és azt hirdette] mondván: Ez vala [Ő volt az], akiről
mondám [hirdettem]: Aki utánam jő [nyomomba lép], előttem lett (megelőz
engem), mert előbb volt nálamnál [nagyobb nálam]” (Ján. 1,15). Bizonyságot
tesz a júdeaiak előtt is: „És ez a János tanú(bizony)ságtétele [tanúsága], amikor
a zsidók [júdeaiak] papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy
megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És [erre] megvallá és nem tagadá; és
megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus [a Messiás]. Monda: Én kiáltó szó
[hang] vagyok a pusztában [sivatagban]. Egyengessétek az Úrnak útját
[készítsetek egyenes utat az Úrnak], amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján.
 28
Ján. 3,29 Akinek jegyese [menyasszonya] van, vőlegény az [akié a
menyasszony, az a vőlegény]; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll
[csak vár és figyel] és hallja őt, örvendezve [ujjongva] örül a vőlegény
szavának [és nagyon örül, amikor hallja a közeledő vőlegény hangját].
Ez az én örömem immár betelt [teljessé lett; Ugyanúgy örülök most én
is]38
Ján. 3,30 Annak [a Krisztusnak] növekednie kell, nékem pedig alább
szállanom [kisebbé válnom].
Ján. 3,31 Aki felülről [Istentől] jött, feljebb való [hatalmasabb]
mindenkinél [mindeneknek fölötte van]. Aki a földről való [a földről
származik], földi az [a földhöz tartozik] és földieket szól; aki a
mennyből jött, feljebb való [az felette van mindeneknek; hatalmasabb]
mindenkinél39
1,19-20.23). Az Úr Jézus is bizonyságot tesz Bemerítő Jánosról: „Mert ő az,
akiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én (hírvivő) követemet [(angelosz):
angyalomat] a te orcád [színed] előtt, [aki megkészíti előtted [hogy előtted járva
előkészítse] a te útadat” (Mát. 11,10). És bemerítő Jánosban beteljesült a
prófécia, amely így lett megírva: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és
megtisztítja előttem az utat. És mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti
kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a
Seregeknek Ura” „Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az
Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak
szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal”
(Malak. 3,1; 4,5-6)
38
Pál apostolon keresztül jelenti k a Szent Szellem, hogy ki a vőlegény, és ki a
menyasszony: „Igen, én „eljegyeztelek” benneteket Jézus számára, és arra
törekszem, hogy úgy vigyelek hozzá, mint tökéletes menyasszonyát” (2 Kor. 11,2)
39
Akik a földről származnak, vagyis a hústesti emberek: „Azok a világból valók;
azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájuk” (1 Ján. 4,5). Mert: „Az
első ember földből való [porból formált], földi [és a porból alkották]; a második
ember, az Úr, mennyből [égből] való. [mennyei]” (1 Kor. 15,47). Erről így tesz
bizonyságot Isten Igéje: Ő pedig nem más, mint a Krisztus: „mert senki sem
ment fel a mennybe, hanemha (csak) az, aki a mennyből szállott alá, az
embernek Fia (az Emberfia), aki a mennyben van” (Ján. 3,13). „Felül minden
fejedelemségen és hatalmasságon és (ható)erőn és uraságon és minden néven
mely neveztetik [és valamennyi névnél, amelyet segítségül hívnak] nemcsak e
világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a következendőben [ami még
KÖRÜL fog venni; az eljövendő (világ)korszakban] is” (Eféz. 1,21). Maga az
Úr Jézus is bizonyságot tesz származásáról, és a zsidók származásáról, így
beszélve hozzájuk: „És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok (lentről
származtok), én onnét felül való vagyok (én pedig fentről származom); ti e
világból valók vagytok (származtok), én nem vagyok e világból való (én nem e
világból származom)” (Ján. 8,23). Dávid próféciája kijelenti azt is, hogy kijött
el erre a földre. „Mert te vagy, Uram (JHVH=Jehova), a legfenségesebb az
 29
Ján. 3,32 És arról tesz bizonyságot [Ő arról beszél; Arról tesz
tanúságot], amit látott [ami felől látást kapott] és hallott; és az Ő
bizonyságtételét [de amit mond] senki sem fogadja be.
Ján. 3,33 Aki az Ő bizonyságtételét [azt, amit mond] befogadja, az
megpecsételte [elismeri], hogy az Isten igaz [(aléthész): valóságos].
Ján. 3,34 Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja [Isten
szavait közvetíti; az Isten igéit (réma: kijelentés) hirdeti]; mivelhogy
[neki] az Isten nem mérték szerint adja a [Szent] Szellemet [nem
méricskélve, hanem mérték nélkül adja]40
Ján. 3,35 Az Atya szereti a Fiút, és az Ő kezébe adott mindent41

egész földön, magasan fölötte vagy minden istennek” (Zsolt. 97,9)

40
Az Úr Jézus kijelentése: „Aki megvet (elvet) engem és nem veszi be (és nem
fogadja el) az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa (annak van ítélő
bírája): a beszéd (az az ige), amelyet szólottam, az kárhoztatja azt (az ítéli el őt)
az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött
engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. És tudom,
hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem (úgy
hirdetem), amint az Atya mondotta vala nékem” (Ján. 12,48-50) Az Úrnak
Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az
evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam,
hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását,
hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat (a megkínzottakat). Hogy hirdessem
az Úrnak kedves esztendejét” (Luk. 4.18). Már Ézsaiáson keresztül így szólt az
Úr Jézusról: „Ímé (ez) az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én
választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam ő
belé (Szellememmel ajándékoztam meg), törvényt beszél (útmutatást hirdet) a
népeknek” (Ésa. 42,1). és folytatja Ézsaiás az Úr Jézusról: „Az Úr Isten
Szelleme van (nyugszik) én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a
szegényeknek örömöt (örömhírt) mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört
szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek
megoldást (és szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr jókedvének
(kegyelmének) esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak
minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet (fejdíszt)
a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a
csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak,
az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3)
41
Az Úr Jézus már földi szolgálata alatt így imádkozott, kijelentve, hogy: „…
Hálákat adok néked [magasztallak, dicsőítelek; áldalak téged; Vallást teszek
rólad], Atyám, mennynek és földnek Ura. Hogy elrejtetted [titokban tartottad,
eltitkoltad] ezeket [az igazságokat] a bölcsek és az értelmesek [okosok, éles
eszűek] elől, és a kisdedeknek [de kiskorúak (újjá születettek) előtt]
megjelentetted [de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek; és
kijelentetted, kinyilatkoztattad (leleplezted, láthatóvá tetted) (ezeket) a
kisgyermekeknek (a kisdedeknek, a kicsinyeknek)]. Igen, [valóban így van]
 30
Ján. 3,36 Aki hisz a Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti]
élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik;
(apeitheó): nem hisz (szándékosan és önfejűen); rábeszélhetetlen,
makacs] a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta42

Ján. 4. Jézus és a samáriai asszony

Ján. 4,1 Amint azért [észrevette, és] megtudta az Úr, hogy a farizeusok
[jelentése: elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos
Atyám, mert így volt kedves te előtted [mert így láttad jónak; mert így tetszett
neked; mert ezt te is így láttad helyesnek]. Mindent nékem adott át az én Atyám,
és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú,
és akinek a Fiú akarja megjelenteni [kijelenteni, leleplezni; akinek szeme elől a
Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,25-27). Lukács bizonyságtétele szerint ez
akkor történt, amikor a hetven tanítvány győztesen visszatért: „Azon órában
örvendeze (és így ujjongott) Jézus a Szent Szellem által, és monda: Hálákat
adok néked (és magasztallak), Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted
ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted (felfedted a
gyermekeknek). Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted (és így láttad
jónak). Mindent nékem adott (át) az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a
Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú
akarja megjelenteni” (Luk. 10,21-22). Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő
kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem
enged (nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja
marad rajta” (Ján. 3,35-36). És: „Amiként te hatalmat adtál néki minden
(hús)testen (minden halandó felett), hogy örök életet adjon mindennek, amit néki
adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent,
és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján. 17,2-3). Pál apostol bizonyságtétele:
„Mert mindent az ő lábai alá vetett [Isten] Mikor pedig azt mondja, hogy
minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül [annak kivételével], aki
neki mindent alávetett. [aki a mindenséget alá rendelte] Mikor pedig minden
alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [Istennek] aki neki
mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. [amikor azonban alá
fogja rendelni a mindenséget, akkor majd maga a Fiú is alá fogja rendelni magát
Annak, aki a mindenséget alá rendelte, hogy az Isten legyen minden
mindenekben]” (1 Kor. 15,27-28). A feltámadott Úr átadja ezt a hatalmat a
kihívottak közösségének, az eklézsiának: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla
nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén
azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az Atyának, a
Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt,
amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ
végezetéig. Ámen” (Mát. 28,18-20). És hogy ez a hatalom – amelyet visszaad
Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a felkenté,– azaz a
fiúé – arról így beszél az Ige: „sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván:
Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy
 31
emberek zárt csoportja, szektája] meghallották, hogy Jézus [Héb.
Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) Józsué
neve görög formában] több tanítványt szerez és merít (víz)be, mint
János [jelentése Jahve kegyelmes],
Ján. 4,2 Jóllehet Jézus maga nem merítette (víz)be az embereket,
hanem csak a tanítványai,
Ján. 4,3 Elhagyá Júdeát [jelentése: vallásos emberek szimbóluma] és
elméne ismét Galileába [jelentése: a pogányok körzete]43

gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és

méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent
alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most
ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy
az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése
miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből
mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9). Erről tesz bizonyságot a Szent
Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz
vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél,
dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain,
mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek
vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein
jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-
10). Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely
Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az
egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő
legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert
Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti
is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és
hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10)
42
Pál apostol idézi Habakuk prófétát: „… miképpen meg van írva: Az igaz [a
megigazult vagy megigazított] ember pedig hitből él. [Olyan hit, amely Istennek
emberi ésszel fel nem érhető segítségében (csodáiban) tud bizakodni]” (Róm.
1,17). Így szól a prófécia: „Ímé, felfuvalkodott, nem igaz őbenne az ő szelleme;
az igaz (megigazult) pedig az ő hite által él” (Hab. 2,4). Az Úr Jézus kijelentése
az örök élet feltételéről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én
beszédemet (igémet) hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott (elküldött),
örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] van; és nem megy a
kárhozatra (sőt ítéletre sem megy), hanem általment a halálból az életre” (Ján.
5,24). „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz
benne, örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] legyen; én pedig
feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem
hisz, örök élete [egy más minőségű, természetfeletti élete] van annak” (Ján.
6,40.47). János apostolon keresztül megerősíti Isten a kijelentést: „Akié a Fiú,
azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján.
5,12)
 32
Ján. 4,4 Ehhez Samárián [jelentése: őrtorony, őrhegy] kell vala pedig
általmennie44
Ján. 4,5 Megy vala azért Samáriának [jelentése: őrtorony, őrhegy]
Sikár [jelentése: megkenés, felkenés] nevű városába, annak a
teleknek [annak a birtoknak, annak a helynek] szomszédjába [vagyis
a közelébe], amelyet Jákób [jelentése: aki a másik helyére lép] adott
vala az ő fiának, Józsefnek [jelentése: megsokasítás]45
Ján. 4,6 Ott vala pedig a Jákób forrása [vagyis a Jákób kútja]. Jézus
azért, az utazástól [amelyet gyalog tett meg] elfáradva [úgy, ahogyan
43
Amikor bemerítő Jánost börtönbe vetették, az Úr Jézus folytatta az
Evangélium hirdetését: „Minekutána pedig János tömlöcbe (vagyis fogságba)
vettetett, elméne Jézus Galileába, (és így hirdette), prédikálván az Isten
országának evangéliumát, És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek
országa; térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban” (Márk. 1,15). És
mindez akkor történt, amikor: „Tibériusz császár [vagyis Cézár, (jelentése:
Tiberből, mint a folyók istenéből)] uralkodásának [vagyis kormányzásának]
tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius [Jelentése: tengerből
való] Pilátus [jelentése: hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett] volt a
helytartó [a kormányzó]. És Galileának [jelentése: csekély, alacsony,
megvetett; a pogányok körzete] negyedes fejedelme Heródes [jelentése:
hősies]. Iturea [jelentése: nomádok földje; túl a határokon] és Trakhónitis
[jelentése: vad, köves, sziklás vidék; göröngyös terület] tartományának pedig
negyedes fejedelme az ő testvére Filep [jelentése: aki a lovakat //a testi erőt//
kedveli]. Abiléné [jelentése: keserűség, szenvedés ligete, siratóhely] negyedes
fejedelme meg Lisániás [jelentése: a fájdalom, szomorúság feloldója, a
gondok összetörője; ami elhajtja a bánatot; bánatot elűző; gondűző,
fájdalmat csillapító]” (Luk. 3,1)
44
Samáriában pogányok laktak, mert a babilóniai fogságra vitelkor Assiria
királya elhurcolta Babilóniába a zsidókat: „És más népet telepített be Assiria
(jelentése: foglyok, megkötözöttek) királya Babilóniából (jelentése: zűrzavar;
összevisszaság, rendbontás), Kutából (jelentése: megőrzés, kincs), Avából
(jelentése: lerombolás; visszafordulás), Hámátból (jelentése: erődítmény, vár,
falaktól körülvett; központi város) és Sefárvaimból (jelentése: számos
magaslat). És beszállítá (és letelepítette) őket Samária városaiba az Izráel fiai
helyett, akik (vagyis: azok) birtokba vették Samáriát, és annak városaiban
laktak (és letelepedtek városaiban)” (2 Kir. 17,24). És mindez azért történt:
„Mert kettős gonoszságot követett el (kétszeres rosszat cselekedett) az én
népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak (és
víztartókat vájjanak) maguknak; és repedezett kutakat (repedezett falú
víztartókat) ástak, amelyek nem tartják a vizet” (Jer. 2,13). Júda már a királyság
idején bálványimádó lett: „Asának (jelentése: bántó, fájdalmat okozó; mások
szerint Isten a gyógyító; Isten teremtett), a Júdabeli királynak
harmincegyedik esztendejében (lett Omri Izráel királya, és) uralkodik Omri
(jelentése: támadó) Izráelben tizenkét esztendeig; Thirsában (jelentése:
tájékozódási pont) uralkodik hat esztendeig. És megvevé áron a Samaria
 33
volt], azonmód leült a forráshoz [vagyis letelepedett a kút mellé].
Mintegy hat óra vala [azaz, dél felé járt az idő].
Ján. 4,7 Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki
Jézus: Adj innom!
Ján. 4,8 Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót
vegyenek.
Ján. 4,9 Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni
zsidó [vagyis júdeai] létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?!
Mert a zsidók [vagyis a júdeaiak ugyanis] nem barátkoznak [még csak
nem is nem érintkeztek, szóba sem álltak] a samáriaiakkal46

hegyét Sémertől (jelentése: őriző) két tálentom ezüstön. és építe a hegyre, és

nevezé a várost, a melyet építe, Sémernek, a hegy urának nevéről, Samariának.
És gonoszul cselekedék Omri az Úr szemei előtt, és gonoszságával meghaladta
mind az őelőtte valókat. És jár Jeroboámnak (jelentése: akinek nagy népe van),
a Nébát (jelentése: megpillantás, pillantás) fiának minden útján és az ő
bűnében, amellyel vétekbe ejtette (azaz: céltévesztésbe vitte) az Izráelt,
(hiábavalóságokkal bosszantva, és) haragra indítván az Urat, Izráel Istenét az ő
bálványozásai által” (1 Kir. 16,23-26).
45
Ézsauval - testvérével - való találkozása után, újra visszatért Sikem városáig:
„Azután Jákób, (a Mezopotámiai: jelentése: két folyó közt) Paddan-Arámból
(jelentése: magasság síksága, mezeje) jövet, (minden bántás nélkül) épségben
eljutott Sikem (jelentése: hegyhát) városáig, amely Kánaán (jelentése:
megalázás, leigázás) földjén van, és (letelepedik, vagyis) tábort ütött a város
előtt. A mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert (és ahol sátorát felvonta), megvette
Hámornak (jelentése: szamár), Sikem apjának a fiaitól száz pénzért” (1 Móz.
33,18-19). Izráel halála előtt arról beszél fiának, amikor két fia legyilkolta
Sikem lakosságát, mert megerőszakolta Sekhem, a Khivveus Khámornak, az
ország fejedelmének fia Dinát, a húgukat: „És mondá Izráel Józsefnek: Ímé én
meghalok, de az Isten veletek lesz és visszavisz titeket a ti atyáitok földére. Én
pedig adok néked egy osztályrészt a te atyádfiainak része felett (vagyis egy
hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek), melyet az Emoreustól (jelentése:
hegyi lakó, csúcson lakó) vettem fegyveremmel (karddal) és kézívemmel (íjjal)”
(1 Móz. 48,21-22). Amikor megszabadította Isten Izráel fiait Egyiptomból: „A
József csontjait pedig, amelyeket felhoztak vala Izráel fiai Egyiptomból,
eltemették Sikemben, a mezőnek abban a részében, amelyet szerzett vala Jákób
Hámornak, a Sikem atyjának fiaitól száz pénzén; és lőnek a József fiainak
örökségévé” (Józs. 24,32)
46
Isten Igéje ismét kijelenti, hogy ki jött el hústestben: „Mert [ugyanis] Isten
nem személyválogató [részlehajlás; protekció nincs nála]” (Róm. 2,11). Péter
apostol Kornélius házában így beszél: „Péter pedig megnyitván száját, monda:
(Most kezdem igazán megérteni, és) Bizonnyal látom (is), hogy nem
személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben (és minden nép között)
kedves Őelőtte, aki Őt féli és igazságot cselekszik” (Csel. 10,34-35). A zsidók
azért nem érintkeztek a samáribelikkel, mert azt tartották, hogy démon van
 34
Ján. 4,10 Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát
[és tudnád], és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom! Te
kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet47
Ján. 4,11 Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened
[hiszen merítő edényed sincs], és a kút mély: hol vennéd tehát az élő
vizet?
Ján. 4,12 Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál
[jelentése: aki a másik helyére lép], aki nékünk adta ezt a kutat, és
ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?
Ján. 4,13 Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik,
ismét megszomjúhozik:

bennük. És ezt tartották az Úr Jézusról is. Ő pedig így felelt: „Aki az Istentől
van, hallgatja (és meghallja) az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert
nem vagytok az Istentől valók. Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem
jól mondjuk-é mi, hogy te samáriai vagy, és ördög van benned?” (Ján. 8,47-48)
47
Az ajándékról így szól a Szenet Szellem: „Mert úgy szerette [(agapaó): Ez azt
jelenti: magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magát, eggyé
válni. Vagyis teljesen odaszánni, feloldódni a szeretetben] Isten e világot
[(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő
egyszülött [vagyis az egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [vagyis a
Fiúban], el ne vesszen [és el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [vagyis:
(ekhó): birtokolja az örök életet]” (Ján. 3,16). Ő – az egyszülött Fiú - adja az
élet vizét is – vagyis a Szent Szellemet: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig
feláll Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és
igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek
annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának
az Őbenne hívők: mert még adatott a Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem
dicsőíttették meg” (Ján. 7,37-39). Ő az, aki a királyiszékben ül: „És monda az,
aki a királyiszéken (vagyis a trónuson) ül vala: Ímé mindent újjá teszek (és
mindent újjáteremtek). És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek
(megbízhatók) és igazak. És monda nékem: Meglett (megtörtént). Én vagyok az
Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének
forrásából ingyen” (Jel. 21,5-6). És amikor ez megtörténik: „És azon a napon
lesz, hogy élő vizek jőnek ki Jeruzsálemből, felerészük a napkeleti tenger felé,
felerészük pedig a nyugati tenger felé, és nyárban és télben is úgy lesz” (Zak.
14,8). „És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala,
mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki (mert
trónusából ered)” (Jel. 22,1). „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak
többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi (más) hőség: Mert a Bárány, aki a
királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi
őket (vagyis elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz); és eltöröl Isten az ő
szemeikről minden könnyet” (Jel. 7,16-17). „És a Szellem és a menyasszony ezt
mondják: Jövel! És aki (csak) hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik,
jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel. 22,17)
 35
Ján. 4,14 Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha
örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki,
örök életre buzgó [és örök életre szökellő] víznek kútfeje [és forrása]
lesz őbenne48
Ján. 4,15 Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy
meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide [vizet] meríteni!
Ján. 4,16 Monda néki Jézus: Menj el, hívd [el] a férjedet, és jöjj ide
[vissza]!
Ján. 4,17 Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki
Jézus: Jól mondád, [ez igaz] hogy: Nincs férjem;
Ján. 4,18 Mert öt férjed volt, és a mostani, [akivel most élsz, az sem]
férjed: ezt igazán mondtad. [és most igazat mondtál, ezt őszintén
mondtad].
Ján. 4,19 Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.
Ján. 4,20 A mi (ős)atyáink ezen a hegyen imádkoztak [itt borultak le,
és imádták Istent]; és ti [zsidók azonban] azt mondjátok, hogy
Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni [és Istent imádni] kell49

48
Mert ez a prófécia is az Úr Jézusban teljesedett be: „Ímé, az Isten az én
szabadítóm! Bízom, és nem félek (és nem rettegek); mert erősségem és énekem
az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító
kútfejéből” (Ésa. 12,2-3). „És vezérel téged az Úr szüntelen, (kopár földön is jól
tart téged, és) megelégíti egész lényedet nagy szárazságban is, és csontjaidat
megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek
vize el nem fogy” (Ésa. 58,11)
49
Az Úr Jézus szüleiről tesz bizonyságot Lukács: „Az ő szülei pedig évenként
feljártak Jeruzsálembe a húsvét [vagyis a pászka-bárány] ünnepére [a szokásnak
megfelelően]” (Luk. 2,41). Mert így hangzott Isten törvénye: „Hanem azt a
helyet keressétek fel, és oda menjetek, amelyet kiválaszt Istenetek az ÚR
valamennyi törzsetek közül, hogy oda helyezze nevét, és ott lakjék” (5 Móz.
12.5). Mikor Salamon megépítette a jeruzsálemi templomot, és imádkozott:
„Megjelenék pedig az Úr Salamonnak azon éjjel, s monda néki: Meghallgattam
a te könyörgésedet, és e helyet magamnak áldozat házául választottam” (2
Krón. 7,12). És: „Ezt mondta neki az ÚR: Meghallgattam imádságodat és
könyörgésedet, amikor könyörögtél előttem. Megszentelem ezt a templomot,
amelyet építettél, hogy ott legyen az én nevem mindörökké. Ott lesz a szemem és
a szívem is mindenkor” (1 Kir. 9,3). Az Úr Jézus kijelenti, hogy milyen
áldozatról szól a prófécia: Hanem nékem ma és holnap és azután úton kell
lennem; mert nem lehetséges, [és nem engedhető meg] hogy a próféta
Jeruzsálemen kívül vesszen el” (Luk. 13,33) A templomról pedig, ahol az Úr
lakik így tesz bizonyságot az apostolok, a Krisztus népéhez szólva: „Nem
tudjátok, hogy ti Isten temploma [(naosz): templom magva, vagyis a Szentek
Szentje, a legfőbb szentély] vagytok, és az Isten Szelleme bennetek lakik?”
(1Kor. 3,16). És pontosítja a Szent Szellem, hogy Ő hol is lakik: Az Úr pedig a
 36
Ján. 4,21 Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra
(vagyis bekövetkezik az az idő), amikor sem nem ezen a hegyen, sem
nem Jeruzsálemben imádjátok [majd Istent], az Atyát50
Ján. 4,22 Ti [samáriaiak] azt imádjátok, akit nem ismertek; mi
[júdeaiak azonban] azt imádjuk, akit ismerünk: mert az üdvösség a
zsidók (vagyis a Júdabeliek) közül támadt [Más fordítás: mert a
megmentés a Júdabeliek közül ered, hiszen a Júdeaiak közül való, aki
a szabadulást hozza]51

Szellem [Az Úr ugyanis Szellem]” (2 Kor. 3,17). „Avagy nem tudjátok-é, hogy a
ti testetek (szóma = személyiségetek, legbelső énetek) a bennetek lakozó Szent
Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?
Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben (szómati =
egész valótokban)” (1 Kor. 6,19-20) Pál apostol megvallása: „...Mert mi az élő
Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és
járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (2Kor. 6,16) „Kik
fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő
maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik
szent templommá az Úrban; Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a
Szellem által” (Eféz. 2,20-22) Ezért „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel
szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek
kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,5)
50
De: „Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, amelyben mindazok, akik a
koporsókban (a sírokban) vannak, meghallják az ő szavát” (Ján. 5,28)
51
Azért mondja ezt az Úr Jézus, mert a samáriaiak imádták az Urat, de a saját
isteneiket is: „De azért mindenik nép külön isteneket csinált magának (vagyis
megcsinálta a maga istenét is), és behelyezték azokat a magaslatok házaiba (az
áldozóhalmokon levő templomokba), amelyeket a Samaritánusok építettek,
mindenik nemzetség (és mindegyik nép) a maga városában, amelyben lakott. De
miután az Urat is tisztelték (és szolgálták az ő isteneiket is ama népek szokása
szerint, akik közül elhurcolták volt őket, és) a magaslatokra papokat állítottak a
maguk tömegéből, akik ő érettük áldoztak a magaslatok házaiban” (2 Kir.
17,29.32-33). Pedig: „… nyilvánvaló (és ismeretes), hogy a mi Urunk Júdából
támadott (Júda törzséből származott), amely nemzetségre nézve (ebből a törzsből
származó papokról) semmit sem szólott Mózes a papságról” (Zsid. 7,14). Pál
apostol vallástétele: „Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a
körülmetélkedésnek az Isten igazságáért (alétheia = valóságáért, vagyis
igéjéért). [Más fordítás: Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság
szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását] hogy megerősítse [valóra
váltsa; szilárdakká tegye] az atyák(nak tett) ígéreteit. A pogányok [a népek, és
nemzetek] pedig (gyengéd, szerető) irgalmasságáért [és könyörületéért]
dicsőítik [és magasztalják] Istent, amint meg van írva: Annakokáért vallást
[vagyis megvallást] teszek rólad [és magasztallak] a pogányok [a népek, és
nemzetek] között, és dicséretet éneklek [és zsoltárt zengek] a te nevednek”
(Róm. 15,8-9)
 37
Ján. 4,23 De [közel az idő], és eljő az óra, [sőt már itt is van] és az
most vagyon, amikor az igazi [a valódi] imádók szellemben, és
igazságban [azaz: valóságban, vagyis – a Szent Szellem által adott –
Igében] imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő
imádóiul.
Ján. 4,24 Az Isten szellem: és akik őt imádják, szükség, hogy
szellemben és igazságban [azaz: valóságban, vagyis Isten Igéjében]
imádják52
Ján. 4,25 Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő, aki
Krisztusnak [vagyis Felkentnek] mondatik [és Krisztusnak neveztetik];
mikor Ő eljő, megjelent [és hírül ad] nékünk mindent [és mindent
tudtunkra fog adni].
Ján. 4,26 Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek53
Ján. 4,27 Eközben megjövének az ő tanítványai; és csodálkoznak [és
nagyon meglepődtek, amikor látták, hogy Jézus], asszonnyal beszélt;
mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel [vagy hogy mit akart tőle]?
Vagy: Mit [és miért] beszélsz vele?
Ján. 4,28 Ott hagyá azért az asszony a vedrét [vagyis a vizeskorsóját],
és elméne a városba, és monda az embereknek:
Ján. 4,29 Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent,
amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?
Ján. 4,30 Kimenének [kitódultak az emberek] azért a városból, és
hozzá menének [és odasereglettek hozzá].
Ján. 4,31 Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester
[vagyis: Rabbi], egyél!
Ján. 4,32 Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, amit egyem,
amit ti nem tudtok [és nem ismertek].
Ján. 4,33 Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki
valaki enni?
52
Azért szükséges, hogy Szellemben imádják az Atyát, mert: „… a Szellem …
segítségére van [segítségére siet] a mi erőtlenségünknek [a mi szellemi
gyengeségünkben]. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk.
[hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell (helyesen) tennünk, nem
tudjuk]. De maga a Szellem esedezik [és jár közben] miérettünk kimondhatatlan
[és összefüggéstelen; nem egybefüggő, nem értelmesen elmondott beszéddel], és
fohászkodásokkal [és szavakba nem önthető, emberileg megfoghatatlan
sóhajtozásokkal]. [S Ő] Aki pedig a szíveket vizsgálja, [fürkészi; kutatja] tudja,
mi [mit kíván, és mire irányul] a Szellem gondolata [elgondolása, törekvése]
mert Isten [tetszése, és akarata] szerint [és Istenhez igazodva] esedezik [jár
közben; könyörög; emel szót] a szentekért” (Róm. 8,26-27). „Az Úr ugyanis
Szellem…” (2 Kor. 3,17)
53
És ismét mondja az Úr: „… Látod őt, és aki veled beszél, ő az” (Ján. 9,37)
 38
Ján. 4,34 Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratát
cselekedjem [és teljesítsem], aki elküldött engem, és az ő dolgát
elvégezzem, [és befejezzem azt a munkát, amivel megbízott]54
Ján. 4,35 Ti nem azt mondjátok-é [amikor elvetitek a magot], hogy
még négy hónap és eljő az aratás [ideje, és a betakarítás]? Ímé,
mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a
tájékokat [a mezőket], hogy már fehérek [és készek, megértek] az
aratásra.
Ján. 4,36 És aki arat, jutalmat nyer [és már most megkapja a bérét], és
az örök életre gyümölcsöt gyűjt [és begyűjti a termést az örök (a

54
Mikor gyermekkorában a szülei keresték, már akkor így válaszolt: „Ő pedig
monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy
nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai [és
hogy Atyám házában kell lennem]” (Luk. 2,49). És feladata továbbá az atyának
feltétel nélküli engedelmesség, és annak eredménye: „Mert miképpen egy
embernek engedetlensége [figyelmetlensége] által sokan bűnösökké
[céltévesztők] lettek: [sok embert a céltévesztés állapotába döntötte] azonképpen
egynek engedelmessége [szófogadása, szolgálatkészsége] által sokan igazakká
lesznek [és meg is igazultak]” (Róm. 5,19). Mielőtt a Golgotára ment, így
imádkozott, megvallva, hogy elvégezte a rábízott feladatot: „Én dicsőítettelek
(és megdicsőítettelek) téged e földön: (azzal, hogy) elvégeztem a munkát, a
melyet reám bíztál, hogy végezzem azt” (Ján. 17,4). A munkát, amit az Úr
Jézusnak el kell végeznie, már Ézsaiáson keresztül kijelenti a Szent Szellem:
„Az Úr Isten (Uramnak, az Úrnak) Szelleme van (és nyugszik) énrajtam azért,
mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak (hogy az
alázatosaknak elnyomott, szerencsétlen, nyomorultaknak örömhírt, és győzelmi
hírt vigyek, és mondjak). Elküldött, hogy bekössem a megtört szíveket, hogy
hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és
szabadon bocsátást); Hogy hirdessem az Úr jókedvének (és kegyelmének)
esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót;
hogy tegyek Sion gyászolóira (fejdíszt), adjak nékik ékességet a hamu (és
gyászfátyol) helyett. Örömnek kenetét (és illatos olajat) a gyász helyett,
dicsőségnek palástját (és öröméneket) a csüggedt szellem helyett, hogy igazság
fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak (az ÚR ültetvényének), az Ő dicsőségére
(akik őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3). És hogy ez megtörténhessen, le kell tenni, és
értük oda kell adni az életét: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem (és
odaadom) az én életemet, hogy újra felvegyem (és visszavegyem) azt. Senki sem
veszi (és nem is veheti) azt el én tőlem, hanem én teszem le (én adom oda) azt én
magamtól. Van hatalmam letenni (és odaadni) azt, és van hatalmam ismét
felvenni (és ismét visszavenni) azt. Ezt a parancsolatot vettem (és ezt a küldetést
kaptam) az én Atyámtól” (Ján. 10,17-18). És az Úr Jézus kijelenttette, hogy
mindezt elvégezte: „Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett!
És lehajtván fejét, kibocsátá (kilehelte) Szellemét” (Ján. 19,30)
 39
természetfeletti) életre]; hogy mind a vető, mind az arató együtt
örvendezzen.
Ján. 4,37 Mert ebben [az esetben] az a mondás [az a logosz: az a
kijelentés] igaz [és valóságos], hogy más a vető, más az arató.
Ján. 4,38 Én annak az aratására küldtelek titeket, amit nem ti
munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.
[Más fordítás: Én azért küldtelek el titeket, hogy betakarítsátok azt a
termést, amiért nem ti dolgoztatok. Mert mások dolgoztak vele, ti
pedig learatjátok az ő munkájuk gyümölcsét]55
Ján. 4,39 Abból a városból pedig sokan hivének benne a
Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot
tett vala [és aki így tanúskodott], hogy: Mindent megmondott [és
elsorolt] nékem, amit [valaha] cselekedtem
Ján. 4,40 Amint azért oda mentek hozzá a Samaritánusok, kérék őt,
hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.
Ján. 4,41 És sokkal többen [jutottak hitre, és] hivének a maga
beszédéért [az Ő logoszáért, Igéjéért],
Ján. 4,42 És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te
beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy
bizonnyal ez a világ üdvözítője [Szabadítója, Megváltója, és
Megmentője], a Krisztus.
Ján. 4,43 Két nap múlva pedig kiméne onnét, és elméne Galileába
[jelentése: a pogányok körzete].
Ján. 4,44 Mert [bár] Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a
prófétának nincs tisztessége [és nincs becsülete] a maga hazájában.
Ján. 4,45 Mikor azért beméne Galileába, befogadták őt a
Galileabeliek, mivelhogy látták vala mindazt, amit Jeruzsálemben
cselekedett az ünnepen; mert ők is elmentek vala az ünnepre56
55
És így folytatja az Úr Jézus: „Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a
munkás kevés; [Imádkozzatok hát, és] kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy
küldjön munkásokat az ő aratásába” (Luk. 10,2)
56
Az Úr Jézus az evangéliumban sehol nem Júdeát, hanem Galileát nevezi
szűkebb hazájának. A pusztai kísértés után Galileába (jelentése: csekély,
alacsony, megvetett; a pogányok körzete) költözött, ahogy erről Máté
beszámol: „És odahagyva [elhagyva] Názáretet, elméne és lakozék
[letelepedett] a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon, és Nafthali határain”
(Mát. 4,13). Máté így ír erről: „És hazájába érve [visszatért a saját városába,
és], tanítja vala őket az ő zsinagógájukban [(szünagógé): gyülekezés (helye)],
annyira, hogy álmélkodnak és [megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon
kívül voltak a megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan] ezt mondják vala:
Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők [és honnan van csodatevő ereje]?
Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése:
 40
Ján. 4,46 Ismét a galileai Kánába [jelentése: nádszál, nád; nádas]
méne azért Jézus, ahol a vizet borrá változtatta. És volt Kapernaumban
egy királyi ember [egy királyi tisztviselő], akinek a fia beteg vala.
Ján. 4,47 Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett,
hozzá méne és kéré őt, hogy menjen el és gyógyítsa meg az ő fiát;
mert halálán vala [mert haldoklott].
Ján. 4,48 Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok,
nem hisztek.

keserűség, szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy

mást kiszorító, más helyébe lépő], Józsénak [jelentése: felmagasztalt],
Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek;
akiért hálát adnak]? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e?
Honnét vannak tehát ennél mindezek. [És honnan kapta mind e hatalmat]? És
megbotránkoznak vala ő benne [és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe
és csapdába estek]. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül
[és megbecsülés híján; és nem vetik meg a prófétát, nem becsülik, és nem
tisztelik], hanem csak az ő hazájában [a saját szülővárosában] és házában”
(Mát. 13,54-57) Márk bizonyságtétele: Az Úr Jézus feltámasztja Jairus leányát:
„És (Jézus akkor) kiméne (és eltávozott) onnét, és méne az ő hazájába, és
követék őt az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a
zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét
vannak ennél ezek (és honnan veszi ezeket)? És mely bölcsesség az, ami néki
adatott, (és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak) hogy ily
csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a
fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e
itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala ő benne. Jézus pedig
monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül (és nem vetik meg a prófétát
másutt) csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában”
(Márk. 6,1-5). Lukács a felháborodás, és megütközés okáról is bizonyságot tesz:
„És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint,
szombatnapon a zsinagógába, és felállt olvasni. És adák (és odanyújtották) néki
az Ézsaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, (és megkereste azt a helyet,
és) arra a helyre nyita, ahol ez vala írva. Az Úrnak Szelleme van én rajtam,
mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem.
Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak
szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon
bocsássam a lesújtottakat (a megkínzottakat). Hogy hirdessem az Úrnak kedves
esztendejét. És behajtván a könyvet (vagyis ekkor összegöngyölítve a
könyvtekercset), átadá a szolgának, és leült. És a zsinagógában mindenek
szemei őreá valának függesztve. Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett
be ez az Írás a ti hallástokra. És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle (és
egyetértettek vele), és elálmélkodnak kedves beszédein, amelyek szájából
származtak (majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti), és
mondának: Avagy nem a József fia-é ez? És monda nékik: Bizonyára azt a
 41
Ján. 4,49 Monda néki a királyi ember [a királyi tisztviselő]: Uram, jöjj,
mielőtt a gyermekem meghal.
Ján. 4,50 Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a
szónak [a logosznak, az igének], amit Jézus mondott néki, és elment.
Ján. 4,51 Amint pedig már megy vala, elébe jövének az ő (rab)szolgái,
és hírt hoznak néki, mondván, hogy: A te fiad él.
Ján. 4,52 Megtudakozta azért tőlük az órát, amelyben
megkönnyebbedett vala [vagyis hogy mikor lett jobban a gyermek]; és
mondának néki: Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz [vagyis hogy
előző nap délután egykor múlt el a láza];
Ján. 4,53 [Visszaemlékezett], és megérté azért az atya, hogy abban az
órában, amelyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a te fiad él. És hitt ő,
és az ő egész háza népe.
Ján. 4,54 Ezt ismét második jel gyanánt tevé. [és ez volt a második
csoda, amit tett] Jézus, mikor Júdeából Galileába ment57

Ján. 5. A hitetlenség gyökere az emberek

dicsőítése

Ján. 5,1 Ezeknek [az eseményeknek] után ünnepük vala a zsidóknak

[(iúdaiosz): júdeaiaknak], és felméne Jézus Jeruzsálembe.

példabeszédet (és közmondást) mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg

magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is
cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem
kedves az ő hazájában” (Luk. 4,16-24)
57
Kánában változtatta az Úr borrá a vizet: „Ezt az első jelt a galileai Kánában
tevé [szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte
meg csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így jelentette ki, és vele láthatóvá tette, és
ezzel kinyilvánította, kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és [erre] hívének benne
az ő tanítványai” (Ján. 2,11). Már Ézsaiás prófétán keresztül kijelentette az Úr:
„Mert mint leszáll (és lehull) az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér,
hanem megöntözi a földet, és termővé, és gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a
magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Így lesz az én beszédem (az én igém
rémám = kijelentésem), amely számból kimegy. nem tér hozzám üresen, hanem
megcselekszi, (és véghezviszi) amit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová
küldöttem (és eléri célját, amiért küldtem)” (Ésa. 55,10-11)
 42
58
Ján. 5,2 Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál [(probatikosz): a
juhok részére fenntartott kapu, amelyen át Jeruzsálembe hajthatták
őket] egy tó [(kolümbéthra): medence, víztároló], amelyet héberül
Bethesdának [Jelentése: irgalom, könyörület, kedvesség, kedvezés,
kegyelem háza] neveznek. Öt tornáca [öt oszlopcsarnoka] van.
Ján. 5,3 Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok
[(khólosz): sorvadásosak; rokkant, nyomorék, bénák,
megmerevedettek, paralízisben szenvedők] nagy sokasága [nagy
tömege], várva a víznek megmozdulását [(kinészisz): felkavarását].
Ján. 5,4 Mert időnként angyal [az Úr angyala] szálla a tóra [víztároló],
és felzavarta [felkavarta] a vizet: aki tehát először [legelsőként] lépett
bele a víz felzavarása [felkavarás] után, meggyógyult, akárminemű
betegségben volt [bármilyen betegség gyötörte is].
Ján. 5,5 Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolc esztendőt töltött
[szenvedett] betegségében [harmincnyolc esztendő óta feküdt
betegen].
Ján. 5,6 Ezt amint (meg)látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta,
hogy már sok idő óta úgy van [hogy már hosszú ideje van ebben az
állapotban]; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni [egészséges lenni]59
Ján. 5,7 Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem [nincs senkim],
hogy amikor a víz felzavarodik [felkavarodik], bevigyen engem a
tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem.
Ján. 5,8 Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj
[járkálj, sétálgass]!

58
Az Úr Jézus kijelentése a juhkapuról: „Újra monda azért nékik Jézus: Bizony,
bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhok kapuja. Én vagyok a kapu: ha
valaki én rajtam át megy be, megtartatik (vagyis: üdvözül) és bejár és kijár
majd, és legelőt talál (Ján. 10,7.9). És Pál apostolon keresztül folytatódik a
kijelentés: „Aki (a mi Urunk Jézus Krisztus) által van a menetelünk is [megnyílt
számunkra az út; szabadon járulhatunk] hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben
[most] állunk [élünk; vagyunk] és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni
dicsőség részesei lehetünk” (Róm. 5,2). A juhkapuról így hangzik a prófécia:
„És fölkele Eliásib (Jelentése: Isten újra helyreállít, visszahelyez; Isten
visszahoz; Isten az, aki megfizet; megbocsát), a főpap és atyjafiai, a papok és
építik a juhok kapuját; ők szentelik meg azt és állítják fel annak ajtait. Építik
pedig a kőfalat a Meáh (jelentése: száz) toronyig, amelyet megszentelnek, s
azután Hanánel (jelentése: Isten kegyelmes; Isten ajándéka, Isten
megkegyelmezett, kedvezett) tornyáig; A sarok felső szobája, és a juhok kapuja
között pedig javítgatnak az ötvösök és a kereskedők” (Nehem. 3,1.32)
59
Mert: „… nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt
mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.
(Zsid. 4,13)
 43
Ján. 5,9 És azonnal meggyógyult az ember, és felvevé nyoszolyáját, és
jár [és fel-alá járkált] vala60 Aznap pedig szombat [(sabbat =
nyugalom, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás napja] vala.
Ján. 5,10 Mondának azért a zsidók [a júdeaiak] a meggyógyultnak:
Szombat [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól
való megnyugvás napja] van, nem szabad [és nincs megengedve]
néked a nyoszolyádat hordoznod!
Ján. 5,11 Felele nékik: Aki meggyógyított engem, az mondá nékem:
Vedd fel a nyoszolyádat, és járj [és járkálj].
Ján. 5,12 Megkérdék azért őt: Ki az az ember, aki mondá néked: Vedd
fel a nyoszolyádat, és járj [és járkálj]61
Ján. 5,13 A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus
félre vonult, sokaság [vagyis nagy tömeg] lévén azon a helyen.
Ján. 5,14 Ezek után találkozék vele Jézus a templomban [(hieron):
szent helyen, / a templom területén], és monda néki: Ímé
meggyógyultál; többé ne vétkezzél, [(méketi): nehogy még tovább is
(hamartanó): eltéveszd a célpontot] hogy rosszabbul ne legyen
dolgod [(kheirón): nehogy valami rosszabb, súlyosabb, fájóbb,
nagyobb, gonoszabb ne történjék veled]62
Ján. 5,15 Elméne az az ember, és hírül adá [részletesen beszámolt] a
zsidóknak [a júdeaiaknak], hogy Jézus az, aki őt meggyógyította.
60
Mert Róla szól a prófécia: „… megszabadítja a kiáltó szűkölködőt (a
segítséget kérő szegényt); a nyomorultat, akinek nincs segítője. Könyörül a
szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők életét megszabadítja” (Zsolt. 72,12-
13)
61
Hogy ki a gyógyító, arról így prófétál Dávid: „Áldjad én lelkem az Urat, és el
ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet,
meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3)
62
És így folytatódik a kijelenés: „Mikor pedig a tisztátalan [a gonosz,
szentségtelen] szellem kimegy az emberből, víz nélkül való [sivár; száraz]
helyeken jár [és bolyong; és vándorol], nyugalmat [és csillapodást] keresve, és
nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én [elhagyott] házamba, ahonnét
kijöttem. És oda menvén, üresen [és gazdátlanul], kisöpörve és fölékesítve [sőt
feldíszítve] találja azt. Akkor [nyomban] elmegy [és elsiet] és vesz maga mellé
más hét szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és [mind] bemenvén, ott lakoznak;
és ennek az embernek [sorsa pedig rosszabbra fordul, és az ő], utolsó [vagyis
későbbi] állapota gonoszabb [és rosszabb] lesz az elsőnél [és mint az előző volt]
…” (Mát. 12,43-45). Péter apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket, hogy
soha ne maradjon üres a házatok, azért: „Mint most született csecsemők, a tiszta
(csalárdságtól mentes, szellemi) hamisítatlan (megtéveszthetetlen) tej (Isten
igéje) után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek. (az üdvösségre, amíg majd
megmenekültök)” (1Pét 2:2)
 44
Ján. 5,16 És emiatt üldözőbe vevék [(diókó): követték, és
megfigyelték] a zsidók [a júdeaiak] Jézust, és meg akarták őt ölni63
hogy ezeket művelte szombaton [(szabbaton) a heti pihenőnapon, a
világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja]64
Ján. 5,17 Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig [(arti):
amíg jelenleg] munkálkodik [szüntelenül megszakítás nélkül
(ergadzomai): működik, és cselekszik], addig én is munkálkodom
[szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működök, és
cselekszem].
Ján. 5,18 E miatt aztán még inkább [életére törtek], és meg akarták őt
ölni a zsidók [és még inkább azon voltak, és (dzéteó): és igyekeztek, és
arra törekedte a júdeaiak, hogy megöljék]. Mivel nem csak a
szombatot [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól
való megnyugvás napját] rontotta [törte, és szegte] meg, hanem az
Istent is saját Atyjának mondotta, [és így] egyenlővé tévén magát az
Istennel65
63
Az Úr Jézus minden csodatételénél: „A farizeusok… tanácsot tartának ellene,
hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik
Jézust]” (Mát. 12,14). Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak
elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon,
mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre,
megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat
koholnak (és terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet
végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen
az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)
64
A Törvény ugyanis így rendelkezett: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd
minden dolgodat (mindenféle munkádat); De a hetedik nap az Úrnak a te
Istenednek szombatja (az ÚRnak nyugalomnapja). Semmi dolgot se tégy
(semmiféle munkát ne végezz) azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád,
se szolgálóleányod, se barmod (se állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon
belől van. Mert hat napon teremté (alkotta meg) az Úr az eget és a földet, a
tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig (megpihent)
megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszenteli azt” (2
Móz. 20,9-11). „És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és
kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért
parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat (a nyugalom) napját
megtartsad.” (5 Móz. 5,15), De így folytatja az Úr Jézus: a jócselekedet, a
nyomorultakon való segítés nem munka, ezért: „… Szabad [és megengedhető]
tehát szombatnapon [is] jót [nemes, eszményi szép dolgot] cselekedni [és tenni]
(Mát. 12,12). Sőt, Jakab apostolon keresztül így folytatódik a kijelentés: „Aki
azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak” (Jak. 4,17)
65
Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, és bármit mond, a judeaiak meg akarják
ölni: „Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért,
 45
Ján. 5,19 Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom
néktek: a Fiú semmit sem tehet [semmit sem képes tenni] önmagától,
hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik,
ugyanazokat hasonlatosképpen [hozzá hasonló módon] a Fiú is
cselekszi.
Ján. 5,20 Mert az Atya szereti a Fiút [és kedvét leli a Fiúban, és a
barátja], és mindent megmutat néki, amiket ő maga cselekszik; és
ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csodálkozzatok
[sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti megdöbbenjetek]66
amit a ti atyátoknál (hallottatok, és) láttatok. Felelének és mondának néki: A mi
atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az
Ábrahám dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert
(olyan valakit), aki az igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam.
Ábrahám ezt nem cselekedte. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek (Más fordítás: Ti
ugyanazt cselekszitek, mint atyátok…). Mondának azért néki: Mi nem
paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten. Monda azért nékik Jézus:
Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől
származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem”
(Ján. 8,38-41). És amikor egyértelműen kijelenti magát: „Én és az Atya egy
vagyunk. Ismét köveket ragadnak azért a zsidók, hogy megkövezzék őt. Felele
nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik
dologért köveztek meg engem? Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért
nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre
Istenné teszed magadat. Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti
törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá,
akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), Arról mondjátok-é ti,
akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivel hogy azt
mondám: Az Isten Fia vagyok” (Ján. 10,30-36). Ez pedig így lett megírva: „Én
mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan” (Zsolt.
82,6). A kihallgatáson a főpap kérdésére, hogy Ő-e az isten Fia, így válaszol az
Úr Jézus: „Monda néki Jézus: Te mondád. Én Vagyok…” (Mát. 26,64). És
emiatt halálra ítélik Őt: „Hallátok a káromlást [az istenkáromlást]. Mi tetszik
néktek [mi a ti véleményetek erről]? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt
mindnyájan” (Márk. 14,64). Amikor búcsúzik az Úr Jézus tanítványaitól, így
jelenti ki magát nekik: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még
sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon
mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az
Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok
néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő
cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya
én bennem van; ha pedig (másért) nem, magukért a cselekedetekért higgyetek
nékem” (Ján. 14,9-11)
66
Már az Úr Jézus alámerítkezésekor így szólt Isten: „… Ez amaz én szerelmes
fiam, akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik, akiben én
megengeszteltettem]” (Mát. 3,17). Az Úr Jézus kijelentése: „Mindent nékem
 46
Ján. 5,21 Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti
[életre kelti őket, és élővé teszi, életet adva nekik], úgy a Fiú is, akiket
akar, megelevenít [és életre kelti azokat, akiket akar, életet adva
nekik]67
Ján. 5,22 Mert az Atya nem ítél senkit [(krinó): vagyis nem választ el,
és válogat ki, nem különít el, és választ ki; nem emel ki, és nem ítél
meg, vagyis nem hozza helyre a helytelent]. Hanem az ítéletet
[(kriszisz): a megkülönböztetést, különbségtételt, döntést, és

adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem
ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [és kijelenteni,
leleplezni, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,27). Mert:
„Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak)
örök élete van; aki pedig nem enged (és nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem
lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36). És: „Amiként te
hatalmat adtál néki minden (hús)testen (vagyis minden halandó felett), hogy
örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy
megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust”
(Ján. 17,2-3). Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett
[Isten]. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy
azon kívül [vagyis annak kivételével], aki neki mindent alávetett. [Aki a
mindenséget alá rendelte]. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú
is alávettetik annak, [vagyis Istennek] aki neki mindent alávetett, hogy az Isten
legyen minden mindenben. [Más fordítás: Amikor azonban alá fogja rendelni a
mindenséget, akkor majd maga a Fiú is alá fogja rendelni magát Annak, aki a
mindenséget alá rendelte, hogy az Isten legyen minden mindenekben]” (1 Kor.
15,27-28). A feltámadott Úr átadja ezt a hatalmat a kihívottak közösségének, az
eklézsiának: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott
minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká
minden népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek
nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek:
és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen” (Mát.
28,18-20). És hogy ez a hatalom – amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az
Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige:
„Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy
megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre
kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg,
mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit
sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy
minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre
kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és
tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért
megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9). Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem
Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az
emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel
 47
megítélést, vagyis: hogy helyrehozza a helytelent] egészen a Fiúnak
adta [teljesen a Fiúra bízta];
Ján. 5,23 Hogy mindenki úgy tisztelje [(timaó): értékelje, és becsülje]
a Fiút, miként tisztelik [(timaó): értékelik, és becsülik] az Atyát. Aki
nem tiszteli [(timaó): értékeli, és becsüli] a Fiút, nem tiszteli [(timaó):
értékeli, és becsüli] az Atyát, aki elküldte őt.
Ján. 5,24 Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet
[(logoszomat): igémet] hallja [(akúó): és hallgat rá, megérti, és
felfogja] és hisz annak, [(piszteuó): és bízik abban], aki engem
elbocsátott [(pempó): elküldött], örök [az örökkévalóságon át tartó,
vagyis természetfeletti] élete van. És nem megy a kárhozatra [vagyis
(kriszisz) az ítéletre], hanem általment a halálból az életre68

és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába

alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég
madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi
Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10). Hiszen
Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról
neveztetik – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet,
elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett
az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az
istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a
teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol.
1,18-19; 2,9-10). Hiszen: „Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] Isten vala.” (Ján.
1,2). Maga az Úr Jézus jelenti ki, hogy: „Én és az Atya egy vagyunk (Görög: Én
ugyanis az egyetlen Atya vagyok)” (Ján. 10,30).
67
Mert: „Így is van megírva: Lőn [teremtetett] az első ember, Ádám [jelentése:
(vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az utolsó Ádám megelevenítő
[éltető] Szellemmé” (1 Kor. 15,45)
68
És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy
annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete [egy más minőségű,
természetfeletti élete] legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony,
bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete [egy más minőségű,
természetfeletti élete] van annak” (Ján. 6,40.47). János apostolon keresztül
megerősíti a kijelentést a Szent Szellem: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs
meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12). Mert az az Isten
akarata: „Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el
ne vesszen [(apollümi): el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön], hanem örök
élete legyen [Őbenne]. Mert úgy szerette Isten e világot [(koszmosz):
univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött
[egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el ne vesszen [el ne
pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó): birtokol]. Mert nem azért küldte
az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem,
beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket],
hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem
 48
Ján. 5,25 Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő [(erkhomai):
bekövetkezik] az idő, és az most [(nün): jelenleg] vagyon, mikor a
halottak hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik] az Isten
Fiának szavát [(phóné): hangját, beszédét]. És akik hallják [(akúó):
meghallják, felfogják, és megértik], élnek [(dzaó): életre kelnek]69
Ján. 5,26 Mert amiként az Atyának élete van önmagában [önmagában
birtokolja az életet], akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen
önmagában, [hogy önmagában bírja az életet]. »Más fordítás:
Ahogyan az Atya az élet forrása, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy
az élet forrása legyen«70

azért, hogy megmentse őket általa]. Aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el
nem kárhozik [nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán)
hatalma alatt]. Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg
elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a
(sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis
végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött Fiának nevében [Isten egyetlen
Fiában]. Aki hisz a Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti] élete van;
aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; (apeitheó): nem hisz
(szándékosan és önfejűen); rábeszélhetetlen, makacs] a Fiúnak, nem lát
életet, hanem az Isten haragja marad rajta”(Ján. 3,15-18.36). „Aki hisz az Isten
Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá
tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten
az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és
ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten
Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12).
69
És azt kérdezi az Úr Jézus: „Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem
hallgatjátok (sőt hallani sem bírjátok) az én szómat (logoszomat: igémet). Aki az
Istentől van, hallgatja (meghallja, felfogja, és megérti) az Isten beszédeit (réma:
kijelentését). Azért nem hallgatjátok (és nem halljátok meg, és nem fogjátok fel,
és nem értitek meg) mert ti nem az Istentől valók vagytok” (Ján. 8,43.47)
70
És folytatódik a kijelentés az igéről, aki testté lett, vagyis hústestbe öltözött:
„Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága
[fénye]. [Az Ige] az igazi világosság [a fény], eljött [érkezőben] volt már a
világba, amely megvilágosít [és fénybe borított, beragyogott] minden [e világra
jövő] embert [Ő jött el a világba]. A világban volt [jött] és a világ általa lett [jött
létre, teremtetett; rajta keresztül támadt], de a világ nem [mégsem] ismerte meg
[ismerte föl] őt” (Ján. 1,4.9-10). Aki így beszél Istenhez önmagáról: „Bőrbe és
húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át” (Jób. 10,11). És Aki kijelenti,
hogy: „Engem Isten Szelleme alkotott, a Mindenható (életereje) éltet” (Jób.
33,4). De a Krisztusban újjászületettek megvallhatják, hogy: „De tudjuk azt is,
hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük, és
felismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban
vagyunk. Ő az igaz Isten és az örökélet” (1 Ján. 5,20)
 49
Ján. 5,27 És (telj)hatalmat [(exúszia): felhatalmazást, hatalmat,
tekintélyt, jogot, jogosultságot] ada néki az ítélettételre is [(kriszisz):
döntésre, megkülönböztetésre, különbségtételre, változásra],
mivelhogy embernek fia [mert ember]71
Ján. 5,28 Ne csodálkozzatok [és ne lepődjetek meg] ezen: mert eljő
[(erkhomai): megérkezik, bekövetkezik] az óra [az alkalmas idő],
amelyben mindazok, akik a koporsókban [a sírokban] vannak,
meghallják [(akúó): felfogják, és megértik] az ő szavát [az ő hangját,
és beszédét].

71
Dániel így prófétál az emberről: „Nézem, míg királyi székek tétetnek (és
trónokat állítottak föl), és az öregkorú leül, ruhája hófehér, és fejének haja, mint
a tiszta gyapjú; széke tüzes láng (a trónja olyan volt, mint a lángoló tűz), ennek
kerekei (mint az) égő tűz. Tűzfolyam (fakadt, és) foly és jő (áradt) vala ki az ő
színe felől; ezerszer ezren szolgálának néki, és tízezerszer tízezren állának
előtte; ítélők ülnek le, és könyvek nyittatának meg. Látám éjszakai látásokban,
és ímé az égnek felhőiben, mint valami emberfia jőve; és méne az öregkorúhoz,
és eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget (és királyi uralmat) és
országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma
örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik (és
királyi uralma nem semmisül meg)” (Dán. 7,9-10.13-14). János apostol a
mennybe való elragadtatásakor, így látja az öregkorút, kijelentést nyer az is,
hogy ki Ő: „Megfordulok azért, hogy lássam a szót (és hogy milyen hang szólt
hozzám), amely velem beszél; megfordulván pedig, láték hét arany
gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő
ruhába (hosszú palástba volt) öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az ő
feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei
olyanok, mint a tűzláng” (Jel. 1,12-14). Az Úr Jézus így beszél az ítéletről, a
megkülönböztetésről: „Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és
ő vele mind a szent angyalok [a hírnökök, követek], akkor beül majd az ő
dicsőségének királyiszékébe [és helyet foglal fönséges trónján]. És elébe [az Ő
színe elé] gyűjtetnek mind a népek [a nemzetek], és elválasztja [és el fogja
különíteni] őket egymástól, miként a pásztor elválasztja [és elkülöníti] a juhokat
[vagyis a birkákat, és a bárányokat] a kecskéktől [vagyis a kecskebakoktól]. És a
juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja
a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek [és
vegyétek örök birtokul] ez országot [ezt a királyságot], amely számotokra
készíttetett [amelyet nektek készítettem] a világ megalapítása [a világ kezdete,
teremtése] óta [és a világ levetése óta]. Akkor szól majd az ő bal keze felől
állókhoz is: Távozzatok tőlem [az én színem elől], ti átkozottak, az örök [az
örökkévalóságon át tartó] tűzre, amely az ördögöknek [vádló, rágalmazó,
uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló, vagyis a sátánnak] és az ő
angyalainak [hírnökeinek, követeinek, és küldötteinek] készíttetett. [és
készenlétben áll]” (Mát. 25,31-34.41)
 50
Ján. 5,29 És kijőnek. akik a jót [(agathosz): szeretetre méltó dolgokat]
cselekedték, az élet feltámadására [az életet jelentő feltámadásra, a
már most jelenlévő élet birtoklására]. Akik pedig a gonoszt
[(phaulosz): értéktelen, hitvány, haszontalan, hatástalan] művelték
[(prasszó): "praktizál", azaz ismételten vagy szokásosan gyakorol, és
jól érzi magát benne], a kárhozat [(kriszisz): döntés,
következményeként elszenvedett válság, krízis] feltámadására72
Ján. 5,30 Én semmit sem cselekedhetem [és semmit sem vagyok képes
tenni] magamtól. amint hallok, úgy [és a szerint] ítélek [(krinó):
döntök, határozok el], és az én ítéletem [(kriszisz): döntésem]
igazságos [(dikaiosz): jogos, méltányos, pártatlan]. Mert nem a
magam akaratát keresem [(theléma): nem a saját elhatározásomat
követem], hanem annak akaratát [(theléma dzéteó): elhatározását
72
Pál apostol így inti a mindenkorban élő keresztényeket: „Mert nékünk
mindnyájunknak meg kell jelennünk [és leplezetlenül kell odaállnunk, és
láthatókká kell lennünk (hogy nyilvánvalóvá váljon, és manifesztálódjon az,
ami eddig nem volt nyilvánvaló. (Egy „átvilágítás” történik)] a Krisztus
ítélőszéke [vagyis díjkiosztó emelvénye] előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a
szerint, amiket e testben (lényében, személyében) cselekedett, vagy jót, vagy
gonoszt [rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen,
hitvány dolgokat]” (2 Kor. 5,10) És Ő: „Tettei szerint fizet az embernek:
mindenki azt találja, amit keresett” (Jób. 34,11) „Mert minden cselekedetet az
Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az”
(Préd. 12,16) Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az ítélet, vagyis a
megfizetés: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az
ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő (hús)testének, a (hús)testből arat
veszedelmet; aki pedig vet a szellemnek, a szellemből arat örök életet” (Gal.
6,7-8) „Mert a (hús)test szerint valók a (hús)test dolgaira gondolnak; a Szellem
szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a (hús)testnek gondolata halál; a
Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a (hús)test gondolata
ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem
engedelmeskedik, mert nem is teheti.” De mi „…atyámfiai, nem vagyunk adósok
a (hús)testnek, hogy (hús)test szerint éljünk: Mert, ha (hús)test szerint éltek,
meghaltok; de ha a (hús)test cselekedeteit a Szellemmel megöldökölitek, éltek”
(Róm. 8,5-7.12-13) A Szellem gondolata élet: „Ha pedig az őrálló látja a
fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a
fegyver s utolér közülük valakit, ez a maga vétke miatt éretett utol, de életét az
őrálló kezéből kérem elő. És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel
házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben. Ha
ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem
szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal
meg, de életét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent az ő
útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal,
de te megmentetted a te életedet” (Ezék. 33,6-9)
 51
kutatom, vizsgálom, törekszem, igyekszem követni], aki elküldött
engem, az Atyáét.
Ján. 5,31 Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem
nem igaz [Más fordítás: ha én magamról tennék bizonyságot, akkor az
én bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem volna érvényes].
Ján. 5,32 Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a
bizonyságtétel [és hiteles a tanúsága], amellyel bizonyságot tesz
rólam [amellyel rólam tanúskodik]73
Ján. 5,33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról
[Más fordítás: Ti Jánoshoz követeket küldöttetek el, és előttetek áll az
ő bizonyságtétele, melyet ő az igazságról (alétheia: a valóságról) tett].
Ján. 5,34 De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt [azonban én
nem fogadok el emberektől tanúságtételt, mert mellettem nem ember
tanúskodik]; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok
[(szódzó): megmeneküljetek, megszabaduljatok, és életben
tartassatok].
Ján. 5,35 Ő az égő [(kaió): a fellángoló] és fénylő [(phainó):
felragyogó] szövétnek [és világító fáklya] vala, [ő volt a mécses, mely
égett, ragyogott, és világított] ti pedig csak egy ideig [csak ideig-
óráig] akartatok örvendezni [gyönyörködni és ujjongani] az ő
világosságában [az Ő fényében]74
73
Már előbb is kijelentette az Úr Jézus, hogy: „… Bizony, bizony mondom
néktek: a Fiú semmit sem tehet [semmit sem képes tenni] önmagától, hanem ha
látja cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik, ugyanazokat
hasonlatosképpen [hozzá hasonló módon] a Fiú is cselekszi” (Ján. 5,19). „Mert
azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem
annak akaratát, aki elküldött engem” (Ján. 6,38)
74
Mert János jött, igen: „Ő jött tanúbizonyságul [tanúként, tanúságtétel végett],
hogy bizonyságot tegyen [tanúskodjék] a világosságról [a fényről], hogy
mindenki higgyen Őáltala [rajta keresztül mindenki hihessen]. Nem ő vala a
világosság [fény], hanem jött, hogy bizonyságot tegyen [csak tanúságot kellett
tennie] a világosságról [a fényről]” (Ján. 1,7-8). És az ő bizonyságtétele így
hangzott, amikor farizeusok kérdezgették Jánost, Ő így: „Felele nékik János,
mondván: Én vízbe merítek be; de köztetek van, akit ti nem ismertek. Ő az, aki
utánam jő, aki előttem lett, akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját
megoldjam. És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe
alámerítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta
megnyugodni, az az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot
tettem (arról), hogy ez az Isten Fia” (Ján. 1,26-28.33-34). És: „János
bizonyságot tett Őróla, és kiáltott, mondván (és azt hirdette): Ő vala (az), akiről
mondám: Aki utánam jő, előttem lett (megelőz engem), mert előbb volt
nálamnál. Ő az, akiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, aki előttem lett
(megelőzött engem), mert előbb volt nálamnál. És én nem ismertem őt; de hogy
 52
Ján. 5,36 De nékem nagyobb bizonyságom van [nagyobb tanúságtétel
szól mellettem] a Jánosénál. Mert azok a dolgok [(ergon): azok a
feladatok és cselekedetek], amelyeket rám bízott az Atya, hogy
elvégezzem [hogy teljesítsem, és hogy véghezvigyem] azokat, azok a
dolgok [azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket én cselekszem,
tesznek bizonyságot rólam [és arról], hogy az Atya küldött engem75
Ján. 5,37 Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam.
Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát [(eidosz):
megjelenését, látható formáját, vagyis Őt magát] nem láttátok76
megjelentessék Izráelnek (hogy ismertté legyen Izráel előtt), azért jöttem én, aki
vízbe merítek be” (Ján. 1,15). Márk arról tesz bizonyságot, hogy Jánosban
teljesült be a prófécia: „Amint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az
én követemet [(angelosz): hírnökömet; angyalomat; küldöttemet] a Te orcád
[színed; személyed] előtt, aki megkészíti [hogy előkészítse] a Te útadat előtted.
Előáll [megjelent] vala János, bemerítvén a pusztában [(erémosz): sivatagban,
sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] és prédikálván a megtérésre [mely az
új felismerésre térésről] szóló alámerítkezést [vagyis: hirdette a
gondolkodásmód megváltoztatására való bemerítést. Visszatérést,
visszafordulást Isten felé] a bűnöknek [céltévesztésnek, a cél
ELVÉTÉSÉNEK] bocsánatára. [eltörlésére; elengedésére]. És prédikála [ezt
hirdette], mondván: Utánam jő, aki erősebb [hatalmasabb] nálam, akinek nem
vagyok méltó [elegendő], hogy lehajolván [leborulva], sarujának szíját
megoldjam [kifűzzem]” (Márk. 1,2.4). Hiszen Malakiás próféta már őróla
prófétált: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja (egyengeti) előttem
az utat, és mindjárt (hamar) eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek (aki
után vágyódtok), és a szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön (jön már),
azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja (téríti), a fiak
szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal
(hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök)” (Malak. 3,1; 4.6)
75
És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… Megmondtam néktek, és nem
hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok
tesznek bizonyságot rólam” (Ján. 10,25). János apostol pedig így ír: „Ha
elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert
az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9)
76
Mózesnek jelenti ki az Úr, hogy miért nem láthatja Őt ember, és egyben
kijelentést nyer az is, hogy miért kellett emberként eljönnie: „És mondá Mózes:
Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem,
hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr
nevét… (Más fordítás: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom
előtted az ÚR /vagyis Jahve / nevét). Orcámat azonban nem láthatod - mondta
-, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (2 Móz. 33,18-
20). Éppen ezért a Hóreben megjelenő Istent sem láthatta a nép sem: „Akkor ti
közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal
égett, sötétség, felhő és homály borította. És szóla az Úr néktek a tűz közepéből.
A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem
 53
Ján. 5,38 Az ő igéje [(logosza)] sincs maradandóan [és nem marad]
bennetek: mert akit ő elküldött, ti annak nem hisztek.
Ján. 5,39 Tudakozzátok [(ereunaó): kutatjátok, tanulmányozzátok, és
megpróbáljátok megérteni] az írásokat, mert azt [(dokeó):
gondoljátok, és] hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek
azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam [Más fordítás: pedig azok
rólam tesznek bizonyságot]77
Ján. 5,40 És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen [hogy
életet kapjatok, és nyerjetek]!
láttok vala” (5 Móz. 4,11-12). János apostolon keresztül erősíti meg a Szent
Szellem a kijelentést: „Az Istent soha senki nem látta… ” (1 Ján. 4,12). És Pál
apostol bizonyságtétele erről: „Övé egyedül a halhatatlanság, aki
megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott,
és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen” (1Tim. 6,16).
77
Mózes lepel nélkül csak az Úrral beszélt: „És lőn, amikor Mózes a Sinai
hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről
leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele
(Istennel) szólott. És amint Áron és az Izráel minden fiai meglátták Mózest, hogy
az ő orcájának bőre sugárzik: féltek közelíteni (közel menni) hozzá. Mózes
pedig megszólítá (hívta) őket, és Áron és a gyülekezetnek fejei (vezetői) mind
hozzá menének, és szóla (beszélt) velük Mózes. Azután az Izráel fiai is mind
hozzá járulának (közel mentek hozzá), és megparancsolá nékik mindazt, amit az
Úr mondott (meghagyott) néki a Sinai hegyen. Mikor pedig elvégezte Mózes
velük a beszédet, leplet tőn orcájára. És mikor (valahányszor) Mózes az Úr
elébe (színe elé) méne, hogy vele szóljon (beszéljen), levevé a leplet, míg kijőne.
Kijövén pedig, elmondá az Izráel fiainak, ami parancsot kapott. És (mivel) az
Izráel fiai láták a Mózes orcáját, hogy sugárzik a Mózes orcájának bőre; Mózes
a leplet ismét orcájára borítá, mígnem beméne, hogy Ővele (Istennel) szóljon
(beszéljen)” (2 Móz. 34,29-35). És így folytatódik a kijelentés: „De
megtompultak [megkérgesedtek; érzéketlenné váltak] az ő elméik [érzékeik;
gondolkozásuk; értelmük; felfogóképességük]. Mert ugyanaz a lepel [fedél;
fátyol] mind e mai napig ott van [megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [az
Ószövetségen, amikor olvassák; (anagnószisz): - felolvasás (eredeti jelentése:
felismerés)] felfedetlenül [s rajta is marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el;
[De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai
napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti
hatályát]. Sőt mind máig, amikor csak olvassák Mózest, lepel [fátyol] borul
[fedél vettetett] az ő szívükre, [takarja szívüket]. Mikor pedig megtérnek [amint
odafordulnak] az Úrhoz lehull a lepel. [eltűnik (elvétetik) a fátyol (fedél)]” (2
Kor. 3,13-16). Az Emmausi tanítványok az Úr Jézus halála után – amikor még
nem kapták meg a Szent Szellemet – sem értették, hogy történhetett, hogy
Mesterüket kivégezték. Az Úr Jézusnak kellet elmagyarázni az Írásokból a
történteket. És Ő: „… elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva,
magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik minden írásokban [a teljes
Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,27). És kijelentés az
 54
Ján. 5,41 Dicsőséget [(doxa): elismerést, tisztességet, megbecsülést,
dicséretet] emberektől nem nyerek [és nem fogadok el].
Ján. 5,42 De ismerlek benneteket, [és rólatok viszont tudom] hogy az
Istennek szeretete nincs meg bennetek:
Ján. 5,43 Én az én Atyám nevében [(onoma): hatalmával, és
tekintélyével] jöttem, és nem [mégsem] fogadtatok be engem; ha más
jőne a [(idiosz): saját] maga nevében, azt befogadnátok.
Ján. 5,44 Mi módon [(pósz): és hogyan] hihettek ti [hogy volnátok
képesek hitre jutni], akik egymástól nyertek dicsőséget [(doxa):
tekintélyt, tisztességet megbecsülést, dicséretet]. És azt a dicsőséget
[(doxa): méltóságot, tekintélyt, tisztességet megbecsülést, dicséretet],
amely az egy [(monosz): az egyetlen, az egyedüli] Istentől van, nem
keresitek [(dzéteó): kutatjátok, nem törekedtek utána, és nem vágytok
rá]?
Ján. 5,45 Ne állítsátok [nehogy azt gondoljátok, (dokeó): ne
feltételezzétek, és ne higgyétek], hogy én vádollak majd benneteket az
Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek.
Ján. 5,46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar):
ugyanis] énrólam írt ő.
Ján. 5,47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én
beszédeimnek [(réma): kijelentéseimnek, élő igéimnek]78
értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett (nem elég világos) a mi evangéliumunk,
azoknak leplezett (csak azok számára nem világos), akik elvesznek. Akikben
(ezeknek) e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit (gondolkozását, mert
hitetlenek), hogy ne lássák (és így nem látják meg) a Krisztus dicsőséges
evangéliumának (a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium) világosságát, aki az
Isten képe (képmása)” (2 Kor. 4,3-4)
78
Egy példázatban így szól az Úr: „… Van Mózesük és prófétáik; hallgassák
azokat [és hallgassanak rájuk]. De: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak,
[még] az sem győzi meg őket [és még annak sem adnának hitelt, és még annak
sem hisznek majd], ha valaki a halottak közül feltámad” (Luk. 16,29.31). Az Úr
Jézus a tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén Mózestől és
minden prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik
minden írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk.
24,27). Hiszen már az Édenben így hangzik az ígéret a „mag”-ról a céltévesztett
ember számára: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted,
átkozott légy minden barom (vagyis minden állat) és minden mezei vad között;
hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést
szerzek (és támasztok) közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő
magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz.
3,14-15). Ezt a „magot” kapja meg Ábrahám, és örökli Jákób, és Izsák: „Hogy
megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint
az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod
 55
Ján. 6. Az örök élet beszéde

Ján. 6,1 Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren [Jelentése: csekély,
alacsony, megvetett, a pogányok körzete], a Tiberiáson [jelentése: a
Tiberből (mint a folyók istenéből)] túl.
Ján. 6,2 És nagy sokaság [nagy tömeg] követé [(akolútheó):
csatlakozott hozzá, és kísérte] őt, mivelhogy látják vala az ő

örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te

magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én
beszédemnek” (1 Móz. 22,17-18). Ez a „mag” fiúgyermekként fog belépni a
világba: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az
ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek,
örökkévalóság atyjának, (örökkévaló Atyának) békesség fejedelmének! Uralma
növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett,
hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól
mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” (Ésa. 9,6-7). Az
lesz a jel, hogy beteljesedett az ígéret, hogy szűztől fog születni: „Ezért ád jelt
néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt
Immánuelnek, aminek jelentése: velünk az Isten” (Ésa. 7,14). Ez a gyermek
Dávid magvából származik: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és
támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik, mint király, és bölcsen
cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. Az ő idejében
megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, amellyel
nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk (a mi megigazulásunk)!” (Jer. 23,5-6). Ő
király lesz: „És az én szolgám, Dávid lesz a király ő rajtuk, s egy pásztora lesz
mindnyájuknak; és az én törvényeim szerint járnak, s parancsolataimat
megőrzik és cselekszik” (Ezék. 37,24). És egyben próféta is lesz: „Prófétát
támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül olyat, mint én:
azt hallgassátok” (5 Móz. 18,15). És így folytatja az Úr Jézus: „… Ezek azok a
beszédek [(logoszok): igék], melyeket szóltam [és beszéltem] néktek, mikor még
veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes
törvényében. [Isten útmutatásában, tanításában, amelyet az Igében jelentett ki], a
prófétáknál [az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknél] és a
zsoltárokban én felőlem” (Luk. 24,44). Agrippa királynak – a fogságban – is ezt
hirdeti Pál apostol: „Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a
templomban. De Istentől segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot
tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül,
amikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni:
Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából első,
világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak” (Csel. 26,21-23). De a
judeaiak (vagyis a zsidók) – testi emberek lévén: „… inkább szerették az
emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét (Más fordítás: mert többre
becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét)” (Ján.
 56
csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken [vagyis ahogyan
a betegeket meggyógyította]79
Ján. 6,3 Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival.
Ján. 6,4 Közel vala pedig húsvét [(paszkha): a pászka], a zsidók
[(iúdaiosz): júdeaiak] ünnepe.
Ján. 6,5 Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy
sokaság [nagy (nép)tömeg közeledik], és jő hozzá, monda Filepnek
[jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli]: Honnan vegyünk
kenyeret, hogy ehessenek ezek?
Ján. 6,6 Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga
tudta, mit akar [hogy mit szándékozik] vala cselekedni.
Ján. 6,7 Felele néki Filep: Kétszáz dénár [a dénár római ezüstpénz.
Értéke egy munkás napszámának felelt meg] áru kenyér nem elég
ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset [hogy
mindegyiknek jusson egy-két falat].
12,43). Pál apostol – szellemi ember lévén – megvallása pedig így hangzik:
„Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól…
[Más fordítás: [Emberi elismerésre nem törekedtünk sem a tiétekre, sem a
másokéra…]” (1 Thess. 2,6).
79
És özönlöttek hozzá az emberek, mert az Úr Jézus nem csak szavakkal hirdette
Isten országát, hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek életében: „És
bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten
országának evangéliumát [a mennyek a királyságának örömhírét], és gyógyítva
a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [és minden
fogyatékosságot; rosszullétet, minden bajt,és gyengeséget,és krónikus jellegű
fizikai rendellenességet az emberi szervezetben]. És elterjede az ő híre egész
Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül,
nyomorúságosan] valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben
[súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínylődőket [akiket
különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket],
ördöngösöket [ördögtől (démonoktól) megszállottakat; démonizáltakat,
epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és
meggyógyítja vala őket. És nagy sokaság [nagy sereg, egy egész tömeg] követé
őt [és szegődött nyomába; csatlakozott hozzá; és csapatostul kísérték]
Galileából és a Tízvárosból [Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a
Jordánon túlról [való tartományokból]” (Mát. 4,23-25). „És nagy sokaság megy
vala hozzá, vivén magukkal sántákat (bénákat), vakokat, némákat, csonkákat
(nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezték (oda
tették) őket a Jézus lábai elé; és (Ő) meggyógyítá őket” (Mát. 15,30). Az
emberek pedig – hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá: „Az est
beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst (sok megszállottat), és egy szóval
kiűzé a tisztátalan szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget; Hogy
beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi
erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket” (Mát. 8,16-17).
 57
Ján. 6,8 Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter
testvére:
Ján. 6,9 Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két
[sózott] hala; de mi az ennyinek?
Ján. 6,10 Jézus pedig monda: Ültessétek [vagyis telepítsétek] le az
embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülének [letelepedtek
a fűbe] azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren.
Ján. 6,11 Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a
tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a
[sózott] halakból is, amennyit akarnak vala.
Ján. 6,12 Amint pedig betelének [és jóllaktak], monda az ő
tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi
el ne veszszen [és semmi ne menjen kárba].
Ján. 6,13 Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt
árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők
után80
80
Nagy tömeg gyűlt össze, hogy hallgassa az Úr Jézust, és meggyógyuljanak
betegségeikből, ezt Máté így írja le: „Mikor pedig esteledett [és későre járt az
idő], hozzá menének az ő tanítványai, mondván: Puszta [sivár, lakatlan,
elhagyatott] hely ez, és az idő már elmúlt [és későre jár]. Bocsásd el a sokaságot
[a tömeget; és küldd el az embereket], hogy menjenek el a falvakba és vegyenek
maguknak eleséget [vagyis élelmet]. Jézus pedig monda nékik: Nem szükség
elmenniük; adjatok nékik ti enniük. Azok pedig mondának néki: Nincsen itt
[egyebünk], csupán öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig monda: Hozzátok
azokat ide hozzám. És mikor megparancsolá a sokaságnak [a tömegnek], hogy
üljenek [és telepedjenek] le a fűre, [kezébe] vevé az öt kenyeret és két halat, és
szemeit az égre emelvén, hálákat ada [és megáldotta]; és megszegvén [megtörte]
a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak [a
tömegnek]. És [miután] mindnyájan evének, és megelégednek [és jóllaktak]; és
felszedték a maradék [a letört] darabokat, tizenkét teli kosárral. Akik pedig ettek
vala, mintegy ötezren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül” (Mát.
14,15-21). Márk bizonyságtétele:Az apostolokat szolgálatra küldi ki az Úr: És
amikor az apostolok (visszatértek és) összegyülekeznek Jézushoz, és elbeszélnek
néki mindent, azt is, amiket cselekedtek (amiket tettek), azt is amiket tanítottak
vala. Ő pedig monda nékik: Jertek el (velem) csupán ti magatok valamely
puszta (és lakatlan) helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a
járó-kelők (akik elindultak, és akik odaérkeztek), hogy még evésre sem volt
alkalmas idejük. És elmenének hajón egy puszta (és lakatlan) helyre csupán ő
maguk. A sokaság pedig meglátá (vagyis meglátták és felismerték) őket, amint
mennek vala, és sokan megismerik Őt; és minden városból egybefutnak (és
összefutottak) oda gyalog, és megelőzik őket, és hozzá gyülekeznek. És
(kiszállván), és kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert
olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani.
Mikor pedig immár nagy idő vala (és az idő már későre járt), hozzámenvén az ő
 58
Ján. 6,14 Az emberek azért látva a jelt [a csodát], amelyet Jézus tőn,
mondának: Bizonnyal ez ama próféta [(prophétész): Isten előtt álló,
Isten jelenlétében élő, aki Tőle vesz Igéket, és az Ő nevében szóló,
isteni akaratot közvetítő személy], aki eljövendő vala a világra81
Ján. 6,15 Jézus azért, amint észrevevé, hogy jőni akarnak és őt
elragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.
Ján. 6,16 Mikor pedig estveledék, lemenének az ő tanítványai a
tengerhez,

tanítványai mondának: Puszta (és lakatlan) ez a hely, és immár nagy idő van (és
az idő már későre jár): Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő (és a
környező településekre a) majorokba és falvakba, vegyenek maguknak kenyeret
(és ennivalót); mert nincs mit enniük. Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok
nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú (azaz:
kétszáz dénár, kétszáz napszám áru) kenyeret, hogy enni adjunk nékik? Ő pedig
monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. (Amikor
megnézvén), és megtudván, mondának: Öt (kenyerünk van) és két halunk. És
parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként (egy-egy
csoportba) a zöld pázsitra (a zöld fűre). Letelepednek azért szakaszonként,
százával és ötvenével (százas és ötvenes csoportokban). Ő (Jézus) pedig vette
vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada (és
megáldotta); és megszegé (vagyis megtörte) a kenyereket és adá tanítványainak,
hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között. Evének azért
mindnyájan, és megelégednek (és jól is laktak); És maradékot is szednek fel (és
összeszedték a kenyérdarabokat) tizenkét tele kosárral, és a halakból is (ami
maradt). Akik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezren valának (csak) férfiak.
(Márk. 6,30-44). Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus által tett csodáról:
„Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek néki mindent, amit cselekedtek (és
tettek). És azokat maga mellé vévén, elvonult (velük külön) magányosan a
Bethsaida nevű városnak puszta helyére. A sokaság pedig ezt megtudván (és
amikor észrevette), követé őt (és utánament): és Ő (Jézus) örömmel fogadván
őket, szóla (és beszélt) nékik az Isten országáról, és akiknek gyógyulásra volt
szükségük (a gyógyulásra szorulókat), azokat meggyógyítá. A nap pedig
hanyatlani kezdett; és a tizenkettő őhozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a
sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló (és a környező településekre a) falvakba
és majorokba (hogy ott) megszálljanak, és eledelt találjanak (és élelmet
szerezzenek), mert itt puszta (és lakatlan) helyen vagyunk. Ő pedig monda
nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt
kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt
(ennek) az egész sokaságnak. Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda
pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével (vagyis
ötvenenként). És akképpen cselekednek (és így tettek), és leültették valamennyit.
Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, (feltekintett az égre és) a
mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé (és megtörte); és adá a
tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék. Evének azért és megelégednek (és
 59
Ján. 6,17 És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl
Kapernaumba [Jelentése: Vigaszfalva]. És már sötétség volt, és még
nem ment vala hozzájuk Jézus.
Ján. 6,18 És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala, [mert erős
szél fújt, és a hullámok egyre magasabbak lettek].
Ján. 6,19 Mikor azért huszonöt, vagy harmincz futamatnyira
beevezének [kb. 5-6 km-re, tehát a tó közepe táján voltak], megláták
Jézust, amint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és
megrémülének.
jóllaktak) mindnyájan; és (azután) felszedték, ami darabok maradtak tőlük,
tizenkét kosárral” (Luk. 9,10-17). Dávid így prófétál az Úr Jézus tetteiről:
„Dicsérjétek az Urat… Nagyok az Úrnak cselekedetei (és tettei); kívánatosak
mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban (és kikutathatják, akiknek csak
kedvük telik benne). Dicsőség és méltóság az ő cselekedete (az Ő munkája
fenséges és ékes), és igazsága megmarad mindvégig (és örökre). Emlékezetet
szerzett az ő csudálatos dolgainak (és emlékezetessé tette csodáit); kegyelmes és
irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről
örökké” (Zsolt. 111,1-5). „Mindenki szemei tereád vigyáznak (és mindenki
várakozva néz rád), és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet,
és megelégítesz minden élő(lény)t ingyen (kegyelmesen). Igaz az Úr minden ő
útjában (mert az Úrnak minden útja igaz), és minden dolgában kegyelmes (és
minden tette jóságos)” (Zsolt. 145,15-17). „Adjanak hálát az Úrnak az ő
kegyelméért (és szeretetéért), és az emberekkel tett csodáiért, mert megitatta a
szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket” (Zsolt. 107,8-9). Egy előképben pedig
így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről: „(Egyszer) jöve pedig egy férfi
Baál Sálisából (jelentése: a harmad ura), és hoz vala az Isten emberének első
zsengék kenyereit (vagyis az első termésből készült kenyeret), húsz
árpakenyeret, és megzsendült (meg friss) gabonafejeket az ő ruhájában (vagyis
a tarisznyájában). De ő (vagyis Elizeus: jelentése: az én Istenem üdvösség,
szabadító) monda: Add (oda) a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája:
Minek (és hogyan) adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add (oda) a
népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő
eleikbe adá, és evének, és még maradt (mert még hagytak) is belőle, az Úrnak
beszéde szerint (ahogyan az ÚR megmondta)” (2 Kir. 4,42-44). A szabadban
összegyűlt tömegnek szólta az Úr Jézus az igét, betöltve azt a próféciát, amely
azt mondja: „Szerezd el kivül a te dolgodat, és készíts elő a te meződben;
annakutána építsd a házadat” (Péld. 24,27). És a Lukács Evangélium mutatja
meg, hogy miről is szól a prófécia, és a tömeg etetése: „Akkor monda az Úr a
szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez [és a kerítésekhez; és az
ösvényekre], és kényszeríts bejőni mindenkit [és kényszerítsd az embereket,
hogy jöjjenek el, és unszolj mindenkit, hogy bejöjjön], hogy megteljék az én
házam” (Luk. 14,23)
81
Mert azt mondta a nép, hogy: „… Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az
Isten megtekintette [és meglátogatta] az ő népét [Más fordítás: és: Eljött Isten,
hogy segítsen az Ő népének]” (Luk. 7,16). „… Ez Jézus, a galileai Názáretből
 60
Ján. 6,20 Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!
Ján. 6,21 Be akarák azért őt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama
földnél vala, amelyre menének82
Ján. 6,22 Másnap a sokaság, amely a tengeren túl [vagyis a túlsó
parton] állott vala, látva, hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy,
amelybe a Jézus tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az
ő tanítványaival a hajóba, hanem csak az ő tanítványai mentek el,

való próféta” (Mát. 21,11). Az emmausi tanítványok is csak a megígért prófétát

látták Benne, és így válaszoltak a feltámadott Úrnak:„És monda nékik: Micsoda
dolgok? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki
próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép
előtt” (Luk. 24,19). Hiszen így hangzott Isten ígérete Mózesen keresztül:
„Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet
adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha
valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én
megkeresem azon (és azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,18-19).
82
Máté bizonyságtétele így hangzik: Az ötezer ember megvendégelése után az
Úr: „És mindjárt [és nyomban] kényszeríti Jézus az ő tanítványait [és
megparancsolta a tanítványainak], hogy szálljanak a hajóba [vagy a bárkába],
és menjenek át előre a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot [a tömeget].
És amint elbocsátá a sokaságot [a tömeget], felméne a hegyre, magányosan
imádkozni, [hogy egyedül imádkozzon]. Mikor pedig beestveledék [már
teljesen], egyedül vala ott. [Más fordítás: közben besötétedett, s ő ott volt
egymagában]. A hajó [vagy a bárka] pedig immár a tenger közepén vala [már
messze, több stádiumnyira eltávolodott a parttól], a haboktól háborgattatva [és a
hullámok között hányódott, küszködött a hullámokkal]; mivelhogy a szél szembe
fújt vala, [mert ellenszél volt]. Az éjszaka negyedik részében [a negyedik
éjszakai őrváltáskor, reggel három és hat óra között] pedig [a víz tükrén elindult
feléjük], és hozzájuk méne Jézus, a tengeren [a vízen] járván. És mikor látták [és
észrevették] a tanítványok, hogy ő a tengeren jár, megrémülnek [és
megrettentek, megijedtek, megriadtak, azt] mondván: Ez kísértet; és a félelem
miatt kiáltoznak [és ijedtükben felkiáltottak; és félelmükben össze-vissza
kiabáltak]. De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne
féljetek! Péter pedig felelvén néki [így szólt hozzá, és] monda: Uram, ha te
vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken [a habokon]. Ő pedig
monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, [vagyis a bárkából, elindult], és jár
vala a vizeken [a habokon, és Jézus felé ment], hogy Jézushoz menjen. De látva
a nagy szelet [és hogy milyen erősen fúj a szél], megrémült [vagyis amikor
azonban az erős szélre figyelt, és nézett, megijedt, megriadt, félt]; és amikor
kezd vala merülni [és süllyedni kezdett], kiálta, [és hangosan kiált, rikolt, sikít,
ordít] mondván: Uram, tarts meg [ments meg] engem! Jézus pedig azonnal
kinyújtván [felé a] kezét, megragadá [vagyis megfogta, és elkapta] őt, és monda
néki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És amikor beléptek [és beszálltak] a hajóba
 61
Ján. 6,23 De jöttek más hajók Tiberiásból [jelentése: Tiberből mint a
folyók istenéből] közel ahhoz a helyhez, ahol a kenyeret ették, miután
hálákat adott az Úr:
Ján. 6,24 Mikor azért látta a sokaság [a néptömeg], hogy sem Jézus,
sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és
elmenének Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva],
keresvén Jézust. Ján. 6,25 És megtalálván őt a tengeren túl [vagyis a
túlsó parton], mondának néki: Mester [vagyis Rabbi], mikor jöttél [és
hogy kerültél] ide?
[vagyis a bárkába], elállt [és elült] a szél. A hajóban levők pedig hozzámenvén,
leborulának előtte [és térdre borulva imádták, és megvallották], mondván:
Bizony, [valóban] Isten Fia vagy” (Mát. 14,22-33). Ez a megtapasztalás indítja
arra Péter apostolt, hogy így bátorítson: „Minden gondotokat (nyugtalanságot,
aggodalmat) Őreá vessétek (és minden gondotokkal forduljatok hozzá), mert
néki gondja van reátok (és gondoskodik rólatok, és törődik veletek)” (1Pét 5,7).
És Pál apostol is arra buzdít, hogy: „Semmi felől ne aggódjatok [semmi gondot
ne hordozzatok; semmi felől ne tépelődjetek; ne nyugtalankodjatok]…” (Fil.
4,6). Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatételéről: „És mikor
beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, ő pedig egymaga a szárazon (vagyis
a parton egyedül). És látá őket, amint vesződnek (és meglátta, hogy mennyire
küszködnek) az evezéssel; mert a szél szembe fúj vala velük (mert ellenszelük
van); és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva (vagyis a
negyedik éjszakai őrváltás idején, a tengeren járva közeledett feléjük); és el akar
vala haladni (és el akart menni) mellettük. Azok pedig látván őt a tengeren járni,
kísértetnek vélték (kísértetnek hitték), és felkiáltanak; Mert mindnyájan látják
vala őt és megrémülnek (és megrettenek). De ő azonnal megszólítá őket, és
monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. Ekkor beméne (vagyis beszállt)
hozzájuk a hajóba, és elállt (és elült) a szél; ők pedig magukban szerfölött
álmélkodnak és csodálkoznak vala” (Márk. 6,47-51). Mert Ő az, akiről így
hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait (és tetteit), és az ő csodáit a
mélységben (és a mélységes tengeren). Szólott ugyanis és szélvészt támaszt (és
szavára forgószél támadt), amely felduzzasztá a habokat (és fölemelték őket a
hullámok). Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek (majd a mélybe zuhantak);
lelkük elolvadt az ínségben (és kétségbeestek a veszedelemben). Szédülnek (és
imbolyognak) és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze
vész vala (és bölcsességük egészen odalett). De az Úrhoz kiáltanak az ő
szorultságukban (az ő nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeti őket (és
kiszabadította őket szorult helyzetükből). Megállítá a szélvészt, hogy
csillapodjék (és lecsendesítette a forgószelet), és megcsendesedtek a habok (és
elcsitultak a hullámok). És örülnek, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok
elsimultak), és vezérli őket az ő kívánságuknak partjára (és a kívánt kikötőbe
vezette őket)” (Zsolt. 107,24-30). Hiszen Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az
egeket, és a tenger hullámain tapos (és a tenger hullámhegyein lépdel)” (Jób.
9,8) Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram?
És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a
 62
Ján. 6,26 Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom
néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket [(szémeion): és
csodákat] láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és
jóllaktatok.
Ján. 6,27 Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az
eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád
majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten. [Más fordítás: Ne
veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó
eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével
igazolta az Isten]83
Ján. 6,28 Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait
cselekedjük [hogy Istennek tetsző dolgokat tegyünk]?
Ján. 6,29 Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga [és a Neki
tetsző dolog], hogy higyjetek abban, akit ő küldött84
dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak),
te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10). Már Ézsaiáson keresztül így bátorít az
Úr: „És most, oh Jákób (jelentése: aki a másik helyére lép), így szól az Úr, a te
Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak
téged, enyém vagy! Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok
el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel
téged” (Ésa. 43,1-2).
83
Lukács bizonyságot tesz az Úr Jézus elpecsételéséről: „Lőn (történt) pedig,
hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemeríttetett, és imádkozott,
megnyilatkozik az ég. És leszálla őreá a Szent Szellem testi ábrázatban, mint
egy galamb (azaz galambhoz hasonló testi (vagyis személy) alakjában, és szózat
lőn (és hang hallatszott) a mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes
(szeretett) Fiam, te benned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22). Mert Ő az: „Akin
az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme,
tanácsnak és hatalomnak (és erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének
(a szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2). Dávid így prófétált erről: „Törvényül
hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged”
(Zsolt. 2,7). Az Úr Jézus kijelentése: „Aki elküldött engem, maga az Atya is
bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát
[(eidosz): megjelenését, látható formáját, vagyis Őt magát] nem láttátok” (Ján.
5,37). Péter apostol a Szent Szellem kitöltésekor így szól az ott lévőkhöz:
„Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket [ezeket az igéket (logoszokat)]. A
názáreti Jézust [(héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a
megváltó) Józsué neve görög formában], azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot
nyert [akit az Isten igazolt] előttetek erők [(dünamisz): erő-megnyilvánulások,
csodatevő erők], csodatételek [(terasz): csoda, természetfölötti dolog] és jelek
[(szémeion): ismertetőjelek] által, melyeket Őáltala cselekedett Isten ti
köztetek, amint magatok is tudjátok” (Csel. 2,22).
84
És megismétli János apostol, hogy mi az Istennek tetsző dolog: „Ez pedig az ő
parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében...” (1
 63
Ján. 6,30 Mondának azért néki: Micsoda jelt [és milyen csodát]
mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz?85
Ján. 6,31 A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van
írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök.
Ján. 6,32 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek:
nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja
majd néktek az igazi [(aléthinosz): valóságos; a valódi] mennyei
kenyeret86

Ján. 3,23).
85
Az Úr Jézus minden csodatette után és minden esetben jelet, vagyis csodát
kérnek tőle. Amikor négyezer embert etet meg hét kenyérből és néhány halból:
„És hozzá menvén a farizeusok és sadduceusok, kísértvén, kérék őt, hogy
mutasson nékik mennyei jelt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor esteledik,
azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz;
mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az
idők jeleit pedig nem tudjátok? E gonosz és parázna nemzetség (és nemzedék)
jelt kíván (és követel); és nem adatik néki (más) jel, hanemha a Jónás
prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne” (Mát. 16,1-4). Az Úr Jézus
démonokat űz, a sokaság álmélkodik, de: „Mások meg, kísértvén őt, mennyei
jelt kívánnak (és követeltek) tőle” (Luk. 11,16). „És kijövének (hozzá) a
farizeusok, és kezdék őt faggatni (és vitatkozni kezdtek vele), mennyei jelt
kívánván (és követelve) tőle, hogy kísértsék őt. Ő pedig szellemében (a szelleme
mélyéről) felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség (és ez a
nemzedék)? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek (és
nemzedéknek). És ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra
méne” (Márk. 8,11-13). Az Úr Jézus ostorral űzi ki a kufárokat a templomból és
a zsidók válasza: „... Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?”
(Ján. 2,18). „Mikor pedig az (egyre nagyobb) sokaság hozzá gyülekezik, kezdé
mondani: E nemzetség (és nemzedék) gonosz (nemzedék): jelt kíván (és
követel), de (más) jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele.
Mert miképpen Jónás jelül volt (és jellé vált) a Ninivebelieknek, azonképpen lesz
az embernek Fia is (jellé) e nemzetségnek (és nemzedéknek). A Délnek
királynéasszonya felkél (és feltámad) majd az ítéletkor e nemzetség (és
nemzedék) férfijaival, és kárhoztatja (vagyis elítéli) őket: mert ő eljött a földnek
széléről ( a föld végső határáról), hogy hallhassa a Salamon bölcsességét; és
ímé nagyobb van itt Salamonnál. Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak
majd fel e nemzetséggel (és nemzedékkel), és kárhoztatják (vagyis elítélik) ezt:
mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt
Jónásnál” (Luk. 11,29-32). Pál apostol így beszél a hitetlen emberről: „És
miközben a zsidók (vagyis a júdabeliek) jelt [vagyis csodajeleket] kívánnak. A
görögök [hellének, vagyis pogányok] pedig bölcsességet keresnek [és
követelnek].” De mi a legnagyobb csodát hirdetjük nekik, mert: mi [pedig] a
megfeszített [oszlopra feszített] Krisztust hirdetjük, [és prédikáljuk] aki a
zsidóknak (a júdabelieknek) ugyan megütközés, [vagyis tőr, kelepce, sértő,
 64
Ján. 6,33 Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és
életet ád a világnak [(koszmosz): a teremtett világnak, a látható
világnak].
Ján. 6,34 Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a
kenyeret!
Ján. 6,35 Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama
kenyere [ho artos ho zón: az az élővé tevő hatalom]; aki hozzám jő,

bántó dolog, botlás köve] a pogányoknak [a nemzeteknek] pedig bolondság,

[balgaság; oktalanság, képtelenség] (1Kor. 1,22).
86
A pusztai vándorlás alatt az Úr mannát adott Izráel fiainak enni: „Mikor pedig
a harmatszállás megszünék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának,
aprók, mint a dara a földön. Amint megláták az Izráel fiai, mondának
egymásnak: Mán ez! Mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez
az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül. Az Izráel fiai pedig negyven
esztendőn át evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mind addig,
míg a Kánaán földének határához jutának” (2 Móz. 16,14-15.35). De a nép
hamar ráunt a mennyei kenyérre, és így panaszkodott: „Visszaemlékezünk a
halakra, amelyeket ettünk Égyiptomban (olcsón, szinte) ingyen, az ugorkákra és
dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra. Most pedig a
mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb, mint
manna. A manna pedig olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe, pedig
mint a bdelliomnak színe (hasonló az illatos gyantacsepphez). Kiomol vala
pedig (és elszéledt) a nép, és szedik vala a mannát, és őrlik vala
kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfőzik vala fazékban, és
csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos
kalácsé. Mikor pedig a harmat leszáll vala a táborra éjjel, a manna is mindjárt
leszáll vala arra” (4 Móz. 11,5-9). Ezért nehémiás így tesz bűnvallást
Istenünknek: „És kenyeret az égből adál nékik éhségökben, és vizet a
kősziklából hozál ki nékik szomjúságokban; és mondád nékik, hogy menjenek be
és bírják a földet, melyre nézve fölemelted kezedet (esküre), hogy nékik adod. Ők
pedig, a mi atyáink, felfuvalkodának, (vagyis a mi őseink azonban gőgösek
voltak), és megkeményíték nyakukat és nem hallgaták parancsolataidat. És
vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csudatételeidről,
amelyeket velök cselekedtél, hanem megkeményíték nyakukat, és arra adák
fejöket, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban. De te
bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy
kegyelmességű, és el nem hagytad őket” (Nehem. 9,15-17). Dávid így énekel
erről: „És ráparancsolt a felhőkre ott fenn, és az egek ajtait (az égi kapukat)
megnyitotta. És hullatott reájuk mannát (mannaesőt) eledelül, és mennyei
gabonát adott nékik. Angyalok kenyerét ette az ember, bőséggel vetett nékik
(Más fordítás: Isteni kenyeret evett mindenki, eledelt küldött, hogy jóllakjanak)”
(Zsolt. 78,23-25). A kenyérhez pedig húst is adott az Úr: „Kérésükre fürjeket
hozott, és mennyei kenyérrel tartotta jól őket” (Zsolt. 105,40). Pál apostol így
 65
semmiképen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem
szomjúhozik soha87
Ján. 6,36 De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem
hisztek.
Ján. 6,37 Minden, amit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, aki
hozzám jő, semmiképen ki nem vetem [azt én nem küldöm el, és
semmiképpen nem taszítom el].
Ján. 6,38 Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam
akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.
Ján. 6,39 Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit
nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt
az utolsó napon.

beszél a testi keresztényekhez: „És mindnyájan egy [és ugyanazt a] szellemi

eledelt ették” (1 Kor. 10,3). És a szellemi embernek kijelenti, hogy ezek: „…
csak árnyékai [(szkia): vagyis itt: a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a
valóságra homályosan utaló jel] a következendő [a jövendő] dolgoknak, de a
valóság [(szóma): teljes lényetek, személyetek, az énetek] a Krisztusban van”
(Kol. 2,17.
87
Mert: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké
meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó
[és örök életre szökellő] víznek kútfeje [és forrása] lesz őbenne” (Ján. 4,14).
Mert ez a prófécia is az Úr Jézusban teljesedett be: „Ímé, az Isten az én
szabadítóm! Bízom, és nem félek (és nem rettegek); mert erősségem és énekem
az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító
kútfejéből” (Ésa. 12,2-3). „És vezérel téged az Úr szüntelen, (kopár földön is jól
tart téged, és) megelégíti egész lényedet nagy szárazságban is, és csontjaidat
megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek
vize el nem fogy” (Ésa. 58,11). És így folytatja az Úr: „Oh mindnyájan, kik
szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és
egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet. Miért adtok pénzt
azért, ami nem kenyér, (és keresményeteket) és gyűjtött kincseteket azért, ami
meg nem elégíthet (amivel nem lehet jóllakni)? Hallgassatok, hallgassatok
reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék teljes lényetek kövérségben (mert
élvezni fogjátok a kövér falatokat). Hajtsátok ide füleiteket (figyeljetek rám) és
jertek hozzám; hallgassatok (rám), és élni fogtok, és szerzek veletek örök
szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint” (Ésa.
55,1-3). És hogy ki szólt aprófétán keresztül azt János apostolon keresztül jelenti
ki a Szent Szellem: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta,
mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. Aki hisz én
bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.
Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az őbenne hívők:
mert még nem adatott a Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték
meg” (Ján. 7,37-39).
 66
Ján. 6,40 Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy
mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen; és én
feltámaszszam azt az utolsó napon88
Ján. 6,41 Zúgolódának azért a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak; judaisták]
ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből
szállott alá.
Ján. 6,42 És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi
ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből
szállottam alá?89
88
És így folytatja az Úr Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én
beszédemet [(logoszomat): igémet] hallja [(akúó): és hallgat rá, megérti, és
felfogja] és hisz annak, [(piszteuó): és bízik abban], aki engem elbocsátott
[(pempó): elküldött] örök [az örökkévalóságon át tartó, vagyis természetfeletti]
élete van. És nem megy a kárhozatra [vagyis (kriszisz) az ítéletre], hanem
általment a halálból az életre. Én semmit sem cselekedhetem [és semmit sem
vagyok képes tenni] magamtól. amint hallok, úgy [és a szerint] ítélek [(krinó):
döntök, határozok], és az én ítéletem [(kriszisz): döntésem] igazságos
[(dikaiosz): jogos, méltányos, pártatlan]. Mert nem a magam akaratát keresem
[(theléma): nem a saját elhatározásomat követem], hanem annak akaratát
[(theléma dzéteó): elhatározását kutatom, vizsgálom, törekszem, igyekszem
követni], aki elküldött engem, az Atyáét” (Ján. 5,24.30. Mert az az Isten akarata:
„Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne
vesszen [(apollümi): el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön], hanem örök élete
legyen [Őbenne] (Ján. 3,15).
89
Az Úr Jézust nem fogadják el Názáretben sem, erről így számol be Máté: „És
[visszatért a saját városába, és] hazájába érve, tanítja vala őket az ő
zsinagógájukban [a gyülekezés helyén], annyira, hogy álmélkodnak és
[megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől,
szörnyülködtek, és feldúltan] ezt mondják vala: Honnét van Őbenne ez a
bölcsesség és az erők. [És honnan van csodatevő ereje]? Nem ez-é amaz
ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség,
szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy mást
kiszorító, más helyébe lépő], Józsénak [jelentése: felmagasztalt], Simonnak
[jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát
adnak]? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak
tehát ennél mindezek. [és honnan kapta mind e hatalmat]? És megbotránkoznak
vala őbenne [és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe és csapdába
estek]” (Mát. 13,54-56). Márk bizonyságtétele: Az Úr Jézus feltámasztja Jairus
leányát: „És (Jézus akkor) kiméne (és eltávozott) onnét, és méne az ő hazájába,
és követék őt az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a
zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét
vannak ennél ezek (és honnan veszi ezeket)? És mely bölcsesség az, ami néki
adatott, (és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak) hogy ily
csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a
fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e
 67
Ján. 6,43 Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás
között!
Ján. 6,44 Senki [(údeisz): vagyis egyetlen egy férfi, vagy nő] sem jöhet
én hozzám [(dünamai): mert nem képes rá], hanemha az Atya vonja
[(helküó helkó): és vonzza] azt, aki elküldött engem; én pedig
feltámasztom azt az utolsó napon [(eszkhatosz): vagyis az ember
életének utolsó, végső napján]90
Ján. 6,45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől
tanítottak lesznek. Valaki azért [(ún): valóban] az Atyától hallott, és
tanult [(manthanó): és megértette, amit tanult], én hozzám jő91

itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala őbenne. Jézus pedig

monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül (és nem vetik meg a prófétát
másutt) csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában. Nem is
tehet vala ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén
kezeit (Más fordítás. Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül,
hogy néhány beteget - kezét rájuk téve - meggyógyított). És csodálkozik vala
azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül (sorra) járja vala a (környező)
falvakat, tanítván” (Márk. 6,1-6). Mert aki azt hiszi, hogy ismeri Őt, az így
nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, (róla)
senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27).
90
És így folytatódik a kijelentés arról, aki magához vonzza az embert: „És én,
ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok” (Ján. 12,32). Mert
megnyitja a szíveket, hogy meghallják, és megértsék az Igét: „És egy Lidia
nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk.
Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, amiket Pál mond vala”
(Csel. 16,14). És hogy ki nyitja meg a szíveket, arról így szól Isten igéje: „Az
Úr pedig a Szellem…” (2 Kor. 3,17)
91
Mert: „… szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az
Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből
megtérnek hozzám” (Jer. 24,7). És megismétli az Úr: „És adok nékik egy szívet,
és új szellemet adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok
nékik hússzívet; Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék
és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenök”
(Ezék. 11,19-20). És ezután már: „… nem tanítja többé senki az ő felebarátját,
(sem egyik ember a másikat) és senki az ő atyjafiát, (sem ember az embertársát)
mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem,
kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és
vétkeikről többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,34). Az apostol megismétli a
próféciát, amely Krisztusban beteljessedett: És nem tanítja kiki az ő felebarátját
és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan
megismernek engem a kicsinytől nagyig” (Zsid. 8.11). És az Úr gyermekeihez
így szól az Úr: „És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. És az a
kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra,
hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre,
 68
Ján. 6,46 Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van [aki
az Atya mellől származik], az látta az Atyát, [annak volt alkalma látni
az Atyát]92
Ján. 6,47 Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök
élete [vagyis természetfeletti élete, az életnek egy más létezési
formája] van annak93
Ján. 6,48 Én vagyok az életnek kenyere.
Ján. 6,49 A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.

úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok ő

benne” (1 Ján. 2,20.27). „És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy
lesz fiaid békessége” (Ésa. 54,13).
92
Mert: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében
van, az jelentette [és nyilatkoztatta] ki Őt. [Ő hirdette meg félreérthetetlenül, és
tette nyilvánvalóvá]” (Ján. 1,18). Mózes kéri az Urat: „És mondá Mózes:
Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr: Megteszem,
hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el (és elvonultatom előtted egész
fenségemet), és kiáltom előtted az Úr nevét (és kimondom előtted az ÚR
(JHVH=Jahve) nevét): És könyörülök (irgalmazok), akin könyörülök (akinek
irgalmazok), kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Orcámat azonban, mondá, nem
láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén (vagyis úgy, hogy életben
maradjon). És monda az Úr: Ímé van (itt) hely énnálam; állj a kősziklára. És
mikor átmegy (elvonul) előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába
állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet
elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod (mert
senki sem láthatja meg)” (2 Móz. 33,18-23) A testté lett Ige – az Úr Jézus –
kijelentése: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút
(senki sem tudja, kicsoda a Fiú), csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki (és
senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya), csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja
megjelenteni” (Mát. 11,27 és Luk 10,22). És az Úr Jézus újra -és újra kijelemti
az Atyát a Júdabelieknek: „Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és
mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én
magamtól nem jöttem, de igaz az, aki engem elküldött, akit ti nem ismertek. Én
azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok (tőle származom), és ő küldött (el)
engem” (Ján. 7,28). „Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus:
Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én
Atyámat is ismernétek” (Ján. 8,19). És az Övéinek: „Ha megismertetek volna
engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt,
és látjátok őt. Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és az elég
nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél
meg engem, Filep? Aki engem lát, látja az Atyát; mimódon mondod azért te:
Mutasd meg nékünk az Atyát?” (Ján. 14,7-9). „Övé egyedül a halhatatlanság,
aki hozzáférhetetlen (megközelíthetetlen) világosságban lakozik; akit az
emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség (és övé a
tisztelet) és örökkévaló hatalom. Ámen” (1 Tim. 6,16). Szeretteim, szeressük
 69
Ján. 6,50 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki
egyék belőle és meg ne haljon.
Ján. 6,51 Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá;
ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet
én adok, az én (hús)testem, amelyet én adok a világ életéért.
Ján. 6,52 Tusakodának azért [és vitatkozni kezdtek] a zsidók
[(iúdaiosz): júdeaiak] egymás között, [és ezt kérdezték]: mondván:
Mimódon adhatja ez nékünk [enni] a (hús)testét, hogy azt együk?94

egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istenből

született, és ismeri az Istent” (1 Ján. 4,7) És bár: Az Istent soha senki nem látta:
Ha szeretjük egymást, az Isten (lakik bennünk, és) bennünk marad, és az Ő
szeretete teljessé lett bennünk” (1 Ján. 4,12).
93
És így folytatódik a kijelentés: „Mert úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti:
magát teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magát, eggyé válni] Isten
e világot [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy
az Ő egyszülött [az egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el
ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó): örok életetet
birtokoljon]. Aki hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el nem kárhozik [nem
esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt]. Aki pedig
nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt], immár
elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a (sátán) hatalma alatt],
mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg elutasította Őt] az
Isten egyszülött Fiának nevében [Isten egyetlen Fiában]” (Ján. 3,16.18). És:
„Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem
engedelmeskedik] a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad
rajta” (Ján. 3,36). „Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában.
Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a
bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a
bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában
van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg
abban” (1 Ján. 5,10-12). Az Úr Jézus bizonyságtétele küldetéséről: „Bizony,
bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet (az én igémet) hallja és hisz
abban, aki engem elbocsátott (elküldött), örök élete van; és nem megy a
kárhozatra (ítéletre), hanem általment a halálból az életre.” (Ján. 5,24). Mert:
„Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút
és hisz Őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt az utolsó napon”
(Ján. 6,40).
94
Ugyanis a törvény kimondta: „És ha valaki Izráel házából, vagy a köztük
tartózkodó jövevények közül valamiféle vért megeszik: ellene fordulok annak az
embernek, aki a vért megette, és kiirtom azt az ő népei közül. Mert a
(hús)testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy
engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez
engesztelést. Azért mondtam Izráel fiainak: Senki se egyék vért közületek; a
köztetek tartózkodó jövevény (és idegen) se egye meg a vért” (3 Móz. 17,10-14).
 70
Ján. 6,53 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek:
Ha nem eszitek az ember Fiának (hús)testét, és nem iszszátok az ő
vérét, nincs élet bennetek.
Ján. 6,54 Aki eszi az én (hús)testemet és issza az én véremet, örök
élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
Ján. 6,55 Mert az én (hús)testem bizony [valóságos] étel és az én
vérem bizony [valóságos] ital.
Ján. 6,56 Aki eszi [megrágja] az én (hús)testemet, és iszsza az én
véremet, az én bennem lakozik és én is abban [mert az énbennem
marad, és én őbenne].
Ján. 6,57 Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által
élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.
Ján. 6,58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem úgy,
mint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának [mert ez a kenyér
másként hat, mint az atyáitok kenyere]: aki ezt a kenyeret eszi, él
örökké.
Ján. 6,59 Ezeket mondá a zsinagógában, amikor tanít vala
Kapernaumban.
Ján. 6,60 Sokan azért, akik hallák ezeket az ő tanítványai közül,
mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?
Ján. 6,61 Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az
ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat
[(szkandalidzó): tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, bűnre, elpártolásra,
elégedetlenségre csábít, felháborít]?
Ján. 6,62 Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani [vagyis
felemelkedni, felmenni] oda, ahol elébb [vagyis előzőleg] vala?!95
Ján. 6,63 A Szellem az, aki megelevenít, [aki (dzóopoieó): életet ad,
életre kelt], a (szarx: hús)test nem használ semmit: a beszédek
[(rémák): a kijelentések], amelyeket én szólok néktek, Szellem és
[halhatatlan] élet.

95
Már korábban kijelnette az Úr Jézus, hogy honnan jött: „És senki sem ment [és
jutott] fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá [aki a Mennyből
jött le], az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13). Mert az Úr Jézus a
második ember, aki nem teremtetett, hanem Istenből születetett: „Az első ember
földből való [porból formált], földi [és a porból alkották]; a második ember, az
Úr, mennyből való, [mennyei]” (1 Kor. 15,47). Ő: „… az egyszülött Fiú [Isten],
aki az Atya kebelében van…” (Ján. 1,18). Pál apostol bizonyságtétele: „Ez
okáért mondja az Írás: Fölmenvén [(anabainó): felmegy, felemelkedik,
felszáll] a magasságba... Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy
előbb le is szállott a föld alsóbb részeire [hogy előzőleg le is szállt erre a
földre]” (Eféz. 4,8-9).
 71
Ján. 6,64 De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert
eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki
elárulja [aki ki fogja szolgáltatni] őt96
Ján. 6,65 És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én
hozzám [(dünamai): senki sem képes rá hogy hozzám jöjjön],
hanemha az én Atyámtól van megadva néki.
Ján. 6,66 Ettől fogva sokan visszavonulának [(aperkhomai):
eltávoztak, és visszahúzódtak] az ő tanítványai közül és nem járnak
vala többé ő vele.
Ján. 6,67 Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é
menni?
Ján. 6,68 Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök
életnek beszéde [(rémája): Igéje] van te nálad.
Ján. 6,69 És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az
élő Istennek Fia [az Istennek Szentje]97
96
Hiszen az Úr Jézus: „… nem szorult rá (és nem volt szüksége arra), hogy
valaki bizonyságot tegyen (vagy, hogy bárki tanúskodjék) az emberről; mert
magától (és mert Ő maga) is tudta, mi volt (és hogy mi lakik) az emberben”
(Ján. 2,25) Már Dávid így prófétál az Úrról: „Az Úr (JHVH=Jahve) tudja az
embernek gondolatait, hogy azok hiábavalók” (Zsolt. 94,11).
97
Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig Jézus Czézárea [jelentése:
császári] Filippi [jelentése = a lovakat kedvelők városa /a lovak a testi erőt,
vagyis az ember természetes erejét szimbolizálják/] környékére [vidékére,
tartományába (mely Filep Királyról neveztetik)] méne [vagyis Filippi környéke
felé haladt, és területére ért], megkérdé tanítványait, mondván. Engemet,
embernek Fiát, kinek mondanak [s kinek tartanak] az emberek? Ők pedig
mondának: Némelyek Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig
Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek
mondotok engem [ki vagyok]? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a
Krisztus [a Messiás; a Felkent], az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda
néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia [Jóna jelentése: galamb], mert nem
(hús)test és vér jelentette ki ezt néked [és nem a hústest és vér fedte fel,
nyilatkoztatta ki, és leplezte le előtted], hanem az én mennyei Atyám” (Mát.
16,13-17). Az Úr Jézust csak kijelentés útján lehet felismerni. Erről így tesz
bizonyságot Pál apostol, azt is kijelentve, hogy ezután már csak a Szent Szellem
vezetésére támaszkodott, példát adva a mindenkorban élő hívők számára: „De
mikor az Istennek tetszett, aki elválasztott [különválasztott; kiszemelt] engem az
én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által. Hogy kijelentse
[kinyilatkoztassa; leleplezze] az ő Fiát énbennem hogy [jó hírként; örömhírként]
hirdessem őt a pogányok [vagyis a nemzetek] között: azonnal nem tanácskoztam
(hús)testtel és vérrel, [és azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre
támaszkodjam (és mindjárt nem vetettem alá magam hústestnek és vérnek)]”
(Gal. 1,15-16) Ez a kijelentés szükséges ahhoz, hogy bemerítkezzen valaki.
Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem a szerecsen komornyik történetén
 72
Ján. 6,70 Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a
tizenkettőt? És egy közületek ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó,
hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló; vagyis a Sátán].
Ján. 6, 71 Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta
[ez (melló:) készült] őt elárulni [(paradidómi): és kiszolgáltatni], noha
egy volt a tizenkettő közül.

Ján. 7. Az élő víz igérete;

Ján. 7,1 És ezek után Galileában [jelentése: a pogányok körzete] jár

vala Jézus; mert nem akar vala Júdeában járni, mivelhogy azon
igyekezének a Júdeabeliek, hogy őt megöljék [vagyis mert a zsidók
halálra keresték, és az életére törtek].
Ján. 7,2 Közel vala pedig a zsidók [a júdeabeliek] ünnepe, a sátoros
ünnep [azaz a lombsátorok ünnepe]98
keresztül is: „Filep pedig száját megnyitván (beszélni kezdett), és elkezdvén
ezen az íráson (és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva), hirdeti néki a Jézust.
Mikor pedig menének (és amint tovább haladtak) az úton, jutának egy vízhez; és
monda a komornyik (vagyis az udvari főember): Ímhol a víz: mi gátol (és mi
akadálya annak), hogy bemerítkezzem? Filep pedig monda: Ha teljes szívből
hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az
Isten Fia. És megállítá a szekeret; és leszállnak mindketten a vízbe, Filep és a
komornyik (vagyis az udvari főember); és bemeríti őt” (Csel. 8,35-38) Pál
megtérése az Úr Jézussal való találkozása, és a Szent Szellembe való bemerítése
után azonnal, mert így jön létre a hit azokban, akik meghallják a Szent Szellem
kijelentését: „… prédikálá (és hirdetni kezdte) a zsinagógákban (Jézusról) hogy
ő a Krisztus, az Isten Fia” (Csel. 9,20) És: „Aki vallja, hogy Jézus az Istennek
Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben” (1 Ján. 4,15)
98
Az Úr a törvényben elrendelte: „Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Szólj
Izráel fiainak, mondván: Ugyanennek a hetedik hónapnak tizenötödikén a
sátorok ünnepe legyen az Úrnak hét napig. Az első napon szent gyülekezés
legyen, semmi robota (semmilyen foglalkozáshoz tartozó) munkát ne végezzetek.
Hét napon áldozzatok az Úrnak tűzáldozatot, a nyolcadik napon pedig szent
gyülekezéstek legyen, és újra tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak; berekesztő
ünnep ez, semmi robota (semmilyen foglalkozáshoz tartozó) munkát ne
végezzetek azon” (3 Móz. 23,33-36). És a törvény magyarázatában az
engedelmesség eredményét is elmondja az Úr: „A sátorok ünnepét hét napig
tartsd, mikor begyűjtöd a termést a te szérűdről és sajtódról. És örvendezz a te
ünnepeden, te és a te fiad, a te leányod, szolgád és szolgálóleányod, a lévita, a
jövevény, az árva és az özvegy, akik belül vannak a te kapuidon. Hét napig
ünnepelj az Úrnak, a te Istenednek azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr; mert
megáld téged az Úr, a te Istened minden termésedben, és kezeidnek minden
munkájában; azért örvendezz igen!” (5 Móz. 16,13-15). „És megírá (vagyis
 73
Ján. 7,3 Mondának azért néki az ő atyjafiai [a testvérei]: Menj el
innen, és térj Júdeába, hogy a te tanítványaid is lássák [és
megfigyelhessék, megvizsgálhassák, ellenőrízhessék, és megítélhessék]
a te dolgaidat [(ergon): a te tevékenységedet], amelyeket cselekszel.
Ján. 7,4 Mert senki sem cselekszik [ilyesmit] titkon [(krüptosz
krüphaiosz): titokban, és rejtekben] semmit, aki maga ismeretessé
akar lenni [aki azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt]. Ha
ilyeneket cselekszel, mutasd meg magadat a világnak [(phaneroó):
tedd láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté magadat a világ előtt].
Ján. 7,5 Mert az ő atyjafiai [a testvérei] sem hittek benne99
Ján. 7,6 Monda azért nékik Jézus: Az én időm még nincs itt
[(kairosz): az én alkalmas, kijelölt, elrendelt időm még nincs jelen]; a
ti időtök pedig mindig készen van [és nektek azonban minden idő
alkalmas].

leírta) Mózes e törvényt, és adá azt a papoknak, a Lévi fiainak, akik hordozzák
az Úr szövetségének ládáját, és Izráel minden vénjének. És megparancsolá
nékik Mózes, mondván: A hetedik esztendő végén, az elengedés esztendejének
idejében, a sátorok ünnepén. Mikor eljön az egész Izráel, hogy megjelenjék az
Úr előtt, a te Istened előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt: olvasd fel e törvényt
az egész Izráel előtt fülök hallására. Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az
asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, aki a te kapuidon belül van,
hogy hallják és tanuljanak, és féljék az Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és
teljesítsék e törvénynek minden ígéjét. És az ő fiaik is, akik nem tudják még,
hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti Isteneteket kell félni mind addig,
amíg éltek azon a földön, amelyre általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt” (5
Móz. 31,9-13)
99
A testvérei ugyanazt vallották, mint akik azt hitték, hogy ismerik az Urat:
„Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának
(jelentése: keserűség, szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése:
sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő], Józsénak [jelentése:
felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése:
akit dicsérnek; akiért hálát adnak]? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk
vannak-e? Honnét vannak tehát ennél mindezek. [és honnan kapta mind e
hatalmat]” (Mát. 13,55-56). Amikor hallottak csodatételeiről: „Amint az övéi
[hozzátartozói] ezt meghallák [tudomást szereztek erről], eljövének, hogy
megfogják [és erővel elvigyék] őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van
[hogy nincs magánál, extázisban / önkívületben van; hogy megzavarodott;
megháborodott; hogy elvesztette az eszét]” (Márk. 3,21). Csak a Feltámadás
után hitték el, hogy Ő az, akinek mondta magát, és akkor: „Ezek mindnyájan egy
szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan, állhatatosan] foglalatosak
valának [és részt vettek] az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal
és Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő atyjafiaival [testvéreivel] együtt” (Csel.
1,14)
 74
Ján. 7,7 Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl; mert én
bizonyságot teszek felőle [és arról tanúskodom], hogy az ő
cselekedetei gonoszak [(ponérosz): káros, veszélyes, ellenséges,
romlást árasztók].
Ján. 7,8 Ti menjetek fel erre az ünnepre: én még nem megyek fel erre
az ünnepre; mert az én időm még nem tölt be [még nem jött el].
Ján. 7,9 Ezeket mondván pedig nékik, marada Galileában.
Ján. 7,10 Amint pedig felmenének az ő atyjafiai, akkor ő is felméne
az ünnepre, nem nyilvánosan, hanem mintegy titkon. [Más fordítás:
Miután azonban elindultak testvérei az ünnepre akkor ő is felment az
ünnepre, nem nyíltan, hanem - amennyire lehetett – titokban; nem
látványosan, hanem mint aki rejtőzni akar].
Ján. 7,11 A zsidók [vagyis a júdeaiak] azért keresik vala őt az
ünnepen, és mondának: Hol van ő?
Ján. 7,12 És a sokaságban [tömegben] nagy zúgás [(goggüszmosz): és
suttogás] vala ő miatta [és sokféle súgás-búgás volt felőle]. Némelyek
azt mondják vala, hogy jó [(agathosz): becsületes, jóindulatú] ember;
mások pedig azt mondják vala: Nem, [nem az], hanem a népnek
hitetője [(planaó): félrevezeti a népet, eltévelyíti / bűnre csábítja a
tömeget].
Ján. 7,13 Mindamellett senki sem beszélt vala nyiltan [és nyilvánosan]
ő felőle a zsidóktól [vagyis a júdeaiaktól] való félelem miatt100
Ján. 7,14 Már-már az ünnep közepén azonban [vagyis az ünnepi hét
fele már elmúlt, amikor] felméne Jézus a templomba, és tanít vala.
Ján. 7,15 És csodálkozának a zsidók [vagyis a júdeaiak], mondván:
Mimódon tudja [hogyan ismerheti] ez az írásokat, holott nem tanulta?!
Ján. 7,16 Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom
[(didakhé): az én tanításom, az a tan, amit tanítok] nem az enyém,
hanem azé, aki küldött engem.
Ján. 7,17 Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e
tudományról [e tanításról], vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól
szólok?
Ján. 7,18 Aki magától szól, a maga dicsőségét [(doxa): és tekintélyét,
megbecsülését, és dicséretét] keresi; aki pedig annak dicsőségét
[(doxa): és tekintélyét, megbecsülését, és dicséretét] keresi, aki küldte
őt, igaz [vagyis (aléthész): igazi, valóságos] az, és nincs abban

100
Mert a farizeusok azt mondták a népnek: „… Ez az ember nincsen Istentől,
mert nem tartja meg a szombatot…” (Ján. 9,16).
 75
hamisság [(adikia): igazságtalanság, istentelenség, vagyis az nem
Isten nélküli]101
Ján. 7,19 Nem Mózes adta-é néktek a törvényt [(nomosz /héberül:
Tóra/) Isten útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki]. És
senki sem teljesíti [senki sem tartja meg] közületek a törvényt [Isten
útmutatását, tanítását]. Miért akartok engem megölni [miért kerestek
engem halálra, miért törtök az életemre]?
Ján. 7,20 Felele a sokaság [a tömeg] és monda: Ördög van benned
[(daimonion ekhó): démon, vagyis gonosz szellem vett birtokába, és
tart fogva]. Ki akar téged megölni?
Ján. 7,21 Felele Jézus és monda nékik: Egy dolgot cselekvém, és
mindnyájan csodáljátok [egyetlen dolgot vittem véghez, és mindnyájan
elámultok rajta].
Ján. 7,22 Azért Mózes adta néktek a körülmetélkedést (nem mintha
Mózestől való volna, hanem az ősatyáktól): és szombaton
[(szabbaton): vagyis a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás napján is] körülmetélitek az embert.
Ján. 7,23 Ha körülmetélhető az ember szombaton, hogy a Mózes
törvénye meg ne romoljon [és érvényét ne veszítse]; én rám
haragusztok-é, hogy egy embert egészen meggyógyítottam
szombaton?102
101
És így folytatja az Úr Jézus: „Dicsőséget [(doxa): elismerést, tisztességet,
megbecsülést, dicséretet] emberektől nem nyerek [és nem fogadok el]” (Ján.
5,41). „Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő
parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő
parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, (és úgy
hirdetem) amint az Atya mondotta vala nékem” (Ján. 12,49-50). „Aki nem
szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet (az én igémet): és az a beszéd
(az az ige pedig), amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött
engem” (Ján. 14,24)
102
Ábrahámhoz – az ősatyához – így szólt az Úr, adva neki a szövetség
örökkévaló jelét: „Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én
közöttem és ti közöttetek, és a te utánad való magod között: minden férfi
körülmetéltessék nálatok. És metéljétek körül a ti férfitestetek bőrének elejét, és
az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele. Nyolcnapos
korában körülmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár
háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te
magodból való. Körülmetéltetvén körülmetéltessék a házadban született és a
pénzeden vett; és örökkévaló szövetségül lesz az én szövetségem a ti testeteken”
(1 Móz. 17,10-13). És így folytatja István a szanhedrin előtti prédikációjában.
Isten Ábrahámnak: „adta… a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és
körülmetélé őt nyolczadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát
[a tizenkét ősatyát]” (Csel. 7,8). És ezt a parancsot kapta Izráel is: „A nyolcadik
 76
103
Ján. 7,24 Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!
Ján. 7,25 Mondának azért némelyek a jeruzsálemiek közül: Nem ez-é
az, akit meg akarnak ölni?
Ján. 7,26 És ímé nyiltan szól, és semmit sem szólnak néki. Talán
bizony megismerték a főemberek [a vezetők], hogy bizony ez a
Krisztus?
Ján. 7,27 De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus,
senki sem tudja, honnan való104
Ján. 7,28 Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind
engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én
magamtól nem jöttem, de igaz [és valóságos] az, aki engem elküldött
[aki engem kibocsátott], akit ti nem ismertek.
Ján. 7,29 Én azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok [őbenne létezem],
és Ő küldött [Ő bocsátott ki] engem105
napon pedig metéljék körül a fiú férfitestének bőrét” (3 Móz. 12,3)
103
Hiszen a törvény – amire hivatkoznak – így hangzik: „Ne legyetek
személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne
féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; ami pedig nehéznek tetszik néktek, én
előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt” (5 Móz. 1,17). Bizony: „Ezek is a
bölcsek szavai. Személyt válogatni az ítéletben nem jó” (Péld. 24,23). Mert: „ha
személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint
annak megrontói” (Jak. 2,9).
104
Az Úr Jézus bármit tesz, csodálkoznek, hiszen ők tudják, hogy: „… ez amaz
ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség,
szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy mást
kiszorító, más helyébe lépő], Józsénak [jelentése: felmagasztalt], Simonnak
[jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát
adnak]” (Mát. 13,55). Az Úr Jézus feltámasztja Jairus leányát: „És (Jézus
akkor) kiméne (és eltávozott) onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt az ő
tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és
sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek
(és honnan veszi ezeket)? És mely bölcsesség az, ami néki adatott, (és miféle
csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak) hogy ily csodadolgok is
történnek általa? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak,
Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az
ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala őbenne” (Márk. 6,1-6). Hiszen meg
van írva, hogy: „De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei
között: mégis belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek
származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2). Aki olyan, mint
Melkisédek (jelentése: igazság királya): „Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség
nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá
tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké” (Zsid. 7,3)
105
És így folytatja az Úr Jézus: „… Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek
engem: mert én az Istentől (az Istenből) származtam és jöttem; mert nem is
 77
Ján. 7,30 Akarják vala azért őt megfogni [és igyekeztek elfogni őt]; de
senki sem veté [senki nem emelte] reá a kezét, mert nem jött még el az
ő órája.
Ján. 7,31 A sokaság közül pedig sokan hivének ő benne; és azt
mondják vala, hogy: A Krisztus mikor eljő, tehet-é majd több [és
nagyobb] csodát azoknál, amelyeket ez tett?
Ján. 7,32 Meghallák a farizeusok [az elkülönülő, vagyis kirekesztően
vallásos férfiak zárt csoportja], amint a sokaság [a tömeg] ezeket
suttogja vala felőle; és szolgákat küldének a farizeusok és a főpapok
[vagyis papi fejedelmek], hogy fogják meg [hogy fogják el, hogy
letartóztassák] őt.
Ján. 7,33 Monda azért nékik Jézus: Egy kevés [egy rövid] ideig még
veletek [és a tiétek] vagyok, és majd ahhoz megyek, aki elküldött [aki
kiküldött] engem.
Ján. 7,34 Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és ahol én
vagyok, ti nem jöhettek [(erkhomai): nem kerülhettek, és nem
juthattok] oda, [mert nem lehetséges számotokra, és nincs
hatalmatokban, hogy oda kerüljetek].
Ján. 7,35 Mondának azért a zsidók maguk között: Hová akar ez
menni, hogy mi majd nem találjuk meg őt? Vajjon a görögök közé
szóródottakhoz akar-é menni [talán a görögök között lévő szórványba
készül], és a görögöket tanítani?
Ján. 7,36 Micsoda beszéd ez, amelyet monda [mi az értelme annak a
(logosznak): az Igének, amelyet mondott]: Kerestek majd engem, és
nem találtok meg; és ahol én vagyok, ti nem jöhettek [(erkhomai):
nem kerülhettek, és nem juthattok] oda, [mert nem lehetséges
számotokra, és nincs hatalmatokban, hogy oda kerüljetek]106
magamtól jöttem, hanem ő küldött (ő bocsátott ki) engem” (Ján. 8,42). De: „…
senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és
akinek a Fiú akarja megjelenteni [és kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a
Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,27). És: „ahogyan az Atya ismer engem,
én is úgy ismerem az Atyát… „ (Ján. 10,15)
106
És Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról, hogy miért nem
mehetnek oda a zsidók, ahol az Úr Jézus van: „… hiszen előbb már
bizonyítottuk, hogy zsidók [vagyis júdeaiak] is, görögök [vagyis pogányok] is
mind bűnben [azaz: céltévesztésben] vannak, [vagyis elvétették a célt, és ezért a
céltévesztés hatalma, és fennhatósága alatt vannak]” (Róm. 3,9). Mert: „… az
Írás mindent (és mindenkit) bűn [vagyis céltévesztés] alá rekesztett [és
összezárt], hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből [vagyis Jézus Krisztus
hite által] adassék a hívőknek” (Gal. 3,22). És így folytatódik a kijelentés:
„Mert az Isten mindeneket [minden embert] engedetlenség [hitetlenség,
csökönyös és lázadó makacsság] alá rekesztett [mindnyájukat a hitetlenségbe
 78
Ján. 7,37 Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és
[(kradzó): hangosan] kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön
én hozzám, és igyék.
Ján. 7,38 Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek
folyamai ömlenek annak belsejéből
Ján. 7,39 Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők
valának az őbenne hívők: mert még nem vala [még nem adatott] a
Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg107

hagyta merülni; összezárta = közös helyzetbe hozta annak érdekében] hogy

mindeneken [vagyis mindenkin, és mindnyájukon] könyörüljön. [és
irgalmasságot gyakoroljon]” (Róm. 11,32) Isten azonban – aki maga a Szeretet –
megoldást adott erre a problémára: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő
egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete
legyen. Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem
hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten
egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18) „az ítélet pedig az, hogy e világ
fejedelme (a sátán) megítéltetett” (Ján. 16,11) „Most van e világ kárhoztatása
(most megy végbe az ítélet e világ felett); most vettetik ki e világ fejedelme”
(Ján. 12,31). Ezért: „ha valaki újonnan nem születik [nem származik fentről],
nem láthatja [nem képes meglátni, felfogni] az Isten országát [Isten Királyságát;
birodalmát; királyi uralmát]. Mert: „… Ha valaki nem születik [nem származik]
víztől és Szellemtől [vízből és Szellemből], nem mehet be [nem tud, nem képes
bemenni] az Isten országába [Isten királyságába; birodalmába]. Ami testtől
született, test az [ami hústestből van nemzve (amit hústest hoz létre), hústest az];
és ami [Szent] Szellemtől született [Szent Szellemből jön létre], szellem az.
Ezért: Szükség [(dei): szükségszerű] néktek újonnan [felülről] születnetek
[fentről kell származnotok]” (Ján. 3,3.5-7). Arról is bizonyságot tesz Isten Igéje,
hogy hogyan lehet újjá születni: „Valakik pedig befogadák őt (az Urat, vagyis a
Szent Szellemet /2 Kor. 3,17/), hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada
azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [Isten
gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből,
sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából
[vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,12-13). Az újjászülő
beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5). A
tanítványoknak ugyanezt mondja az Úr Jézus: „Fiaim, egy kevés ideig még
veletek vagyok. Kerestek majd engem; de amiként a zsidóknak mondám, hogy:
Ahová én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom” (Ján. 13,33). „…
mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn. 7,39).
Mert lehet valaki hívő, sőt vízbe is bemerítkezhetett, de ettől még nem születette
újjá, ahogy erről Isten igéje beszámol. Pál apostol: „… Efézusba érkezék: és
mikor ott néhány tanítványra talált, így szólt hozzájuk: Kaptatok-e Szent
Szellemet, amikor hívőkké lettetek? Ők így feleltek: Hiszen még azt sem
hallottuk, hogy eljött volna már a Szent Szellem. Ezután megkérdezte tőlük:
„Akkor hogyan merítkeztetek be? A Jánosbemerítésével - válaszolták ezek. Pál
 79
Ján. 7,40 Sokan azért a sokaság közül [a tömegből], amint hallák e
beszédet [ezt a (logoszt): Igét], ezt mondják vala: Bizonynyal ez ama
Próféta.
Ján. 7,41 Némelyek mondának: Ez a Krisztus. Mások pedig
mondának: Csak nem Galileából [jelentése: a pogányok körzete] jön el
a Krisztus?
Ján. 7,42 Nem az írás mondta-é, hogy a Dávid magvából, és
Bethlehemből [jelentése: kenyér háza], ama városból [abból a faluból]
jön el a Krisztus, ahol Dávid vala?
ekkor így szólt: „János, amikorbemerített, megtérést követelt, de azt mondta a
népnek, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.”
Mikor pedig ezt hallák, bemerítkezének az Úr Jézusnak nevében. És mikor Pál
reájok vetette kezét, szálla a Szent Szellem őreájuk; és szólnak vala nyelveken,
és prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten” (Csel.
19,1-7)
107
Mert: „Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké
meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó
[és örök életre szökellő] víznek kútfeje [és forrása] lesz őbenne” (Ján. 4,14). Már
Ézsaiás prófétán keresztül így hív az Úr: „Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok,
jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek,
vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort (az öröm szimbóluma) és tejet (az
Evangélium szimbóluma). Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött
kincseteket (keresményeteket) azért, ami meg nem elégíthet (amivel nem lehet
jóllakni)? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék
lelketek (az egész életetek) kövérségben” (Ésa. 55,1-2). „Mert vizet öntök (vizet
árasztok) a szomjúhozóra, és folyóvizeket (és patakokat) a szárazra; kiöntöm
(kiárasztom) Szellememet a te magodra (a te utódaidra), és áldásomat a te
csemetéidre (a sarjadékaidra). És nevekednek, mint fű között (mint fű a víz
mellett), és mint a fűzfák vizek folyásinál (vagy a csatornák mentén)” (Ésa.
44,3-4). És hogy ki az az Úr, aki aprófétákon keresztül hív, azt az Úr Jézus
jelenti ki: „… aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha” (Jn. 6,35). Akkor:
„Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk,
sem semmi (más) hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van,
legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket (vagyis elvezeti őket az élet
vizének forrásaihoz); és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel.
7,16-17). Ő az, aki a királyiszékben ül: „És monda az, aki a királyiszéken
(vagyis a trónuson) ül vala: Ímé mindent újjá teszek (és mindent újjáteremtek).
És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek (megbízhatók) és igazak. És
monda nékem: Meglett (megtörtént). Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet
és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen” (Jel. 21,5-
6). És amikor ez megtörténik: „És azon a napon lesz, hogy élő vizek jőnek ki
Jeruzsálemből, felerészük a napkeleti tenger felé, felerészük pedig a nyugati
tenger felé, és nyárban és télben is úgy lesz” (Zak. 14,8). János apostol
látomásában: „És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely
ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén
 80
Ján. 7,43 Hasonlás lőn [és támadt] azért [(szkhiszma): szakadás, és
megosztottság támadt tehát] őmiatta a sokaságban [a tömegben]108
Ján. 7,44 Némelyek pedig közűlük akarják vala őt megfogni, de senki
sem veté reá a kezét.
Ján. 7,45 Elmenének azért a szolgák a főpapokhoz [vagyis a papi
fejedelmekhez] és farizeusokhoz; és mondának azok ő nékik: Miért
nem hoztátok el őt?
Ján. 7,46 Felelének a szolgák: Soha ember úgy nem szólott [és úgy
nem beszélt], mint ez az ember!
ki (mert trónusából ered)” (Jel. 22,1). „És a Szellem és a menyasszony ezt
mondják: Jövel! És aki (csak) hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik,
jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel. 22,17). „És vezérel
téged az Úr szüntelen, (kopár földön is jól tart téged, és) megelégíti egész
lényedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a
megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).
„Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a
pusztában víz fakad, és patakok (erednek) a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb,
és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és
káka terem” (Ésa. 35,6-7). És: „Kopasz hegyeken folyókat nyitok (és fakasztok)
és a rónák közepén (a völgyek mélyén) forrásokat; a pusztát vizek tavává
teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá (Ésa. 41,18)
108
Amikor megkérdezi Heródes az írástudókat, hogy hol kell megszületnie a
Krisztusnak: „Azok pedig mondának néki: A júdeai Betlehemben (jelentése:
dicsőítve lesz a kenyér / Ige háza). Mert így írta [jövendölte] vala meg a
próféta: És te Betlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb
[legjelentéktelenebb] Júda fejedelmi [vezető] városai között: mert belőled
származik [belőled támad, és jön majd elő] a fejedelem [az Uralkodó], aki
legeltetni [kormányozni; pásztorként terelgetni] fogja az én népemet, az Izráelt”
(Mát. 2,5-6). És ez így lett megírva: „De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny
vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen;
akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2) Mert: „Hűséget
esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét ültetem
székedbe” (Zsolt. 132,11). Mert: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás
sarjad gyökereiről. Az ÚR Szelleme nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem
Szelleme, a tanács és erő Szelleme, az ÚR ismeretének és félelmének Szelleme.
Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás
után dönt, Igazságban ítéli (//ki//válogatja, elkülöníti, kiválasztja; kiemeli) a
gyöngéket (a szerény, alázatos, nyomorult, megalázottat), és tökéletességben
bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével (a
logosszal=Igével), és ajkai lehével (pneuma: Szellemével) megöli a hitetlent.
Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség” (Ésa.
11,1-5). És teszi ezt azért, hogy meghaljon az óember és feltámadjon az
újember: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van
romolva a csalárdság kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek
szelleme szerint, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett
 81
Ján. 7,47 Felelének azért nékik a farizeusok: Vajjon ti is el vagytok-é
hitetve [titeket is megtévesztett; félrevezetett, ti is el vagytok
tévelyítve]?
Ján. 7,48 Vajjon a főemberek [a vezetők, az elöljárók] vagy a
farizeusok közül hitt-é benne valaki?
Ján. 7,49 De ez a sokaság [csak ez a csőcselék], amely nem ismeri a
törvényt, átkozott [átok alatt van]109
Ján. 7,50 Monda nékik Nikodémus [jelentése: diadalmas a népe
között; Szanhedrin-tag], aki éjjel ment vala őhozzá, aki egy vala azok
közül:
Ján. 7,51 Vajjon a mi törvényünk kárhoztatja-é [vagyis elítéli-e] az
embert, ha előbb ki nem hallgatja, és nem tudja, hogy mit cselekszik110

igazságban és valóságos szentségben...” (Eféz. 4,22-24) A zsidó nép és tanítóik

nem ismerték fel a próféciák beteljesedését: „Találkozék Filep Nátánaellel, és
monda néki: Aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a
názáreti Jézust, Józsefnek fiát. És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-e
(származhat-e) valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg!” (Ján. 1,46-47)
Már Mózesen kereztül így hangzott az ígéret: „Prófétát támasztok nékik az ő
atyjukfiai közül, olyat, mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és
megmond nékik mindent, amit parancsolok néki” (5 Móz. 18,15.18). Pedig még
a tisztátalan szellemek is felismerték, így szólva: „És monda: Ah! mi dolgunk
van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom,
hogy ki vagy te: az Istennek Szentje” (Márk. 1,24) És a feltámadott Úr
kijelentése: „Én, Jézus… vagyok Dávid gyökere és új hajtása (sarja)…” (Jel.
22,16)
109
Mert a törvény kimondta, hogy: „Átkozott, aki meg nem tartja e törvénynek
ígéit, hogy cselekedje azokat! És mondja az egész nép: Ámen!” (5 Móz. 27,26)
110
Mert a törvény kimondta, hogy ha valaki: „… elmegy és szolgál idegen
isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az
égnek seregei közül, amelyet nem parancsoltam. És megjelentetik néked, és
meghallod: jól megtudakozd (és jól vizsgáld meg). És hogyha (valóban) igaz, és
bizonyos a dolog, és megtörtént ez az útálatosság Izráelben: Ha megfoghatatlan
(és bonyolult) valami előtted, amikor ítélned kell vér és vér között, ügy és ügy
között, sérelem és sérelem között, vagy egyéb versengések között a te kapuidban:
akkor kelj fel, és menj el arra a helyre, amelyet kiválaszt az Úr, a te Istened. És
menj be a Lévita-papokhoz és a bíróhoz, aki lesz majd abban az időben. És
kérdezd meg őket, és ők tudtul adják néked az ítéletmondást. És annak a
mondásnak értelme szerint cselekedjél, amelyet tudtul adnak néked azon a
helyen, amelyet kiválaszt az Úr. És vigyázz, hogy mind a szerint cselekedjél,
amint tanítanak téged. A törvény szerint cselekedjél, amelyre tanítanak téged, és
az ítélet szerint, amelyet mondanak néked; el ne hajolj attól a mondástól,
amelyet tudtul adnak néked, se jobbra, se balra” (5 Móz. 17,3-4.8-11). „És
megparancsolám abban az időben a ti biráitoknak, mondván: Hallgassátok ki
atyátokfiait, és ítéljetek igazságosan mindenkit, az ő atyjafiaival és
 82
Ján. 7,52 Felelének és mondának néki: Vajjon te is Galileus [vagyis a
pogányok körzetéből] vagy-é? Tudakozódjál és lásd meg, hogy
Galileából [vagyis a pogányok körzetéből] nem támadt próféta111
Ján. 7,53 És mindnyájan haza menének [vagyis mindnyájuk hazatért a
maga otthonába].

Ján. 8. Jézus a világ világossága;

Ján. 8,1 Jézus pedig [útnak indult, és] elméne az Olajfák hegyére.
Ján. 8,2 Jó [korán] reggel azonban ismét ott vala a templomban [és
megjelent a szenthelyen], és az egész nép hozzá méne; és leülvén,
tanítja vala őket112
Ján. 8,3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének
hozzá, akit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt,
Ján. 8,4 Mondának néki: Mester [tanító], ez az asszony tetten kapatott,
mint házasságtörő.
Ján. 8,5 A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az
ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz?113
Ján. 8,6 Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt
mivel vádolniuk. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír [és listát készít]
vala a földre.
jövevényeivel egyben. Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy,
mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; ami
pedig nehéznek tetszik néktek, én előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt. Így
parancsoltam meg nektek abban az időben mindazt, amit tennetek kell” (5 Móz.
1,16-18).
111
De nem vizsgálták meg az Úr Jézus ügyét, hiszen Jónás próféta Gáth-
Kéferből (vagyis Galileából) való volt. Így szól erről Isten Igéje. Az abban az
időben lévő király: „… szerezte vissza az Izráel határát Emáthtól fogva a
pusztasági tengerig, az Úrnak, Izráel Istenének beszéde szerint, amelyet szólott
volt az ő szolgája, Jónás próféta, az Amittai fia által, aki Gáth-Kéferből való
(vagyis galileai származású) volt” (2 Kir. 14,25)
112
Az Úr rendszeresen: „Tanít vala pedig naponta a templomban; éjszakára
pedig kimenvén, a hegyen vala [(aulidzomai): a hegyen tölti az éjszakát, és ott
tartózkodik], mely Olajfák hegyének neveztetik. És kora reggel hozzá megy vala
[és hozzá siet] az egész nép, hogy őt hallgassa a templomban” (Luk. 21,37-38).
113
De a törvény azt is kimondta, hogy a férfit is meg kell kövezni, nem csak a
házasságtöró asszonyt: „Ha valaki más ember feleségével (vagyis férjes
asszonnyal) paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével
paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő” (3 Móz.
20,10). És ismét: „Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonynyal hál,
ők mindketten is meghaljanak: a férfi, aki az asszonynyal hált, és az asszony is.
Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből” (5 Móz. 22,22).
 83
Ján. 8,7 De mikor szorgalmazva [továbbra is faggatták, és kitartón]
kérdezék őt, felegyenesedve monda nékik: Aki közületek nem bűnös
[(anamartétosz): vagyis bűntelen, és nem vétkezett], az vesse rá
először a követ.
Ján. 8,8 És újra lehajolván, [tovább] írt vala a földre114
Ján. 8,9 Azok pedig ezt hallván [(akúó): ezt felfogva, és megértve] és
a lelkiismeret által vádoltatván [és meggyőzetve], egymásután
kimenének [elódalogtak, elsomfordáltak] a vénektől kezdve mind az
utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva.
Ján. 8,10 Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az
asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid?
Senki sem kárhoztatott-é [vagyis senki sem ítélt el] téged?
Ján. 8,11 Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én
sem kárhoztatlak [vagyis én sem ítéllek el téged]: eredj el és
[mostantól fogva] többé ne vétkezzél!
Ján. 8,12 Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a
világ [(koszmosz): teremtett világ, a látható világ, vagyis: evilág]
világossága [(phósz): fénye]. Aki engem követ, nem járhat a
sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága [fénye]; »Más
fordítás: Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a
világosság lesz benne, amely életet ad«115
114
Mert Ő az: „Aki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat
kezeik véghez ne vihessék” (Jób. 5,12). És hogy az Úr Jézus mit írt a porba, azt
Jeremiás próféta már megprófétálta, azt is kijelentve, hogy mi az igazi
paráznaság: „Izráelnek reménysége, oh, Uram! Akik elhagynak téged, mind
megszégyenülnek! A tőled elpártolók nevét a porba írják, mert elhagyták az
URat, a folyóvíz forrását” (Jer. 17,13).
115
Az Úr Jézus kijelentése: mert: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki
ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz” (Ján. 12,46). És: „Míg e
világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5). A
János írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot a világosságról: „Őbenne
vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]. És a
világosság [a fény] a sötétségben fénylik [világít, felragyog, tündöklik], de a
sötétség nem fogadta be azt. [mert nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem
tartóztatta; nem tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva tartani.
A görög szöveg szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a
világosság fölött]. „Az igazi világosság eljött volt már a világba, amely
megvilágosít minden embert (Más lehetséges fordítás: „Az igazi világosság az
Ige volt, amely megvilágosít minden e világra jövő embert). A világban volt és a
világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé (vagyis a saját
világába) jöve, és az övéi nem fogadák be őt” (Ján. 1,4-5.9-11). Ezt a fényt
hordozzák az Övéi, akikről azt mondja az Úr: „Ti vagytok a világ világossága [a
kozmosz fénye; mert ti vagytok a világ számára a fény]…” (Mát. 5,14). És az
 84
Ján. 8,13 Mondának azért néki a farizeusok: Te önmagadról teszel
bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz [(aléthész): nem érvényes
és nem valóságos].
Ján. 8,14 Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is
bizonyságot önmagamról, az én bizonyságtételem igaz [(aléthész):
érvényes és valóságos]; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti
pedig nem tudjátok, honnan jövök és hová megyek116

apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Mert valátok régen (vagyis egykor)

sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (mint
világosságnak gyermekei) úgy járjatok (és úgy éljetek). Mert (ugyanis) a
világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban (és
egyenességben) van” (Eféz. 5,8-9). Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr,
hogy mi a feladata Krisztus testének, az egyháznak, vagyis a kihívottak
közösségének: „Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és
megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek (és benned ajándékozom meg
szövetségemmel népemet, s benned ajándékozom meg világosságommal a
nemzeteket, és teszlek), pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a
vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből (a börtönből) kihozzad, és a
fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7). És Pál apostol megvallja, hogy a
Krisztus testének is szól az isteni szó, amely így hangzik: „Azért küldelek el,
hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán
hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják
bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek”
(Csel. 26,18)
És ha a Krisztusban megigazultunk, akkor azt mondja az Úr: „Az igazak
ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága (mint a felragyogó világosság),
mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig” (Péld. 4,18).
Hát: „Kelj fel, világosodjál (és tündökölj), mert eljött világosságod, és az Úr
dicsősége (rád ragyogott, és) rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a
földet, (sűrű homály a nemzeteket) és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad (és
fölötted ott ragyog) az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek
világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez (és a rád ragyogó
fényhez). Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem
a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz
ékességed” (Ésa. 60.1-3.19)
116
És az Úr Jézus válasza a vallásos embereknek: „Ha én teszek bizonyságot
magamról, az én bizonyságtételem nem igaz [Más fordítás: ha én magamról
tennék bizonyságot, akkor az én bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem
volna érvényes]. Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a
bizonyságtétel [és hiteles a tanúsága], amellyel bizonyságot tesz rólam [amellyel
rólam tanúskodik]. Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról
[Más fordítás: Ti Jánoshoz követeket küldöttetek el, és előttetek áll az ő
bizonyságtétele, melyet ő az igazságról (alétheia: a valóságról) tett]. De én nem
 85
Ján. 8,15 Ti (hús)test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit [és én nem
ítélkezem senki felett]117
Ján. 8,16 De ha ítélek [és ítélkezem] is én, az én ítéletem igaz [hiteles,
és érvényes]; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki
küldött engem.
Ján. 8,17 A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember
bizonyságtétele igaz [és tanúságtétele hiteles, és érvényes]118
Ján. 8,18 Én vagyok, aki bizonyságot teszek önmagamról, és
bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem119
Ján. 8,19 Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem
engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én
Atyámat is ismernétek120

embertől nyerem a bizonyságtételt [mert én nem fogadok el emberektől

tanúságtételt, mert mellettem nem ember tanúskodik]; hanem ezeket azért
mondom, hogy ti megtartassatok [(szódzó): megmeneküljetek,
megszabaduljatok, és életben tartassatok]” (Ján. 5,31-34)
117
Hát: „Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” (Ján. 7,24).
Hanem Isten szerint ítéljetek: „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az
ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1
Sám. 16,7)
118
A törvény kimondta: „Ne álljon elő (és nem lehet elég) egy tanú senki ellen
semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki,
két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (és lesz érvényes egy
ügy)” (5 Móz. 19,15). És az apostol megerősíti a kijelentést: „Aki megveti (és
elveti) a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül
meghal” (Zsid. 10,28).
119
Az Úr Jézus már korábban kijelentette, hogy: „Én semmit sem cselekedhetem
[és semmit sem vagyok képes tenni] magamtól. amint hallok, úgy [és a szerint]
ítélek [(krinó): döntök, és határozok], és az én ítéletem [(kriszisz): döntésem]
igazságos [(dikaiosz): jogos, méltányos, pártatlan]. Mert nem a magam akaratát
keresem [(theléma): nem a saját elhatározásomat követem], hanem annak
akaratát [(theléma dzéteó): elhatározását kutatom, vizsgálom, törekszem,
igyekszem követni], aki elküldött engem, az Atyáét. Ha én teszek bizonyságot
magamról, az én bizonyságtételem nem igaz [Más fordítás: ha én magamról
tennék bizonyságot, akkor az én bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem
volna érvényes]. Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a
bizonyságtétel [és hiteles a tanúsága], amellyel bizonyságot tesz rólam [amellyel
rólam tanúskodik]. Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam.
Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát [(eidosz): megjelenését,
látható formáját, vagyis Őt magát] nem láttátok” (Ján. 5,30-32.37). János
apostol bizonyságtétele így hangzik: „Ha elfogadjuk az emberek
bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten
bizonyságtétele az, amelylyel bizonyságot tett az ő Fiáról” (1 Ján. 5,9)
 86
Ján. 8,20 Ezeket a beszédeket [(rémákat): kijelentéseket] mondá Jézus
a kincstartó helyen [vagyis a templompersellyel szemben], amikor
tanít vala a templomban; és senki sem fogta meg őt [és senki nem
emelte reá a kezét], mert még nem jött el az ő órája [a kijelölt,
elrendelt idő].
Ján. 8,21 Ismét monda azért nékik Jézus: Én elmegyek, és kerestek
majd engem, és a ti bűneitekben [(hamartia): a ti céltévesztésetekben]
fogtok meghalni: ahová én megyek, ti nem jöhettek [és nem juthattok]
oda.
Ján. 8,22 Mondának azért a zsidók [vagyis a júdeaiak]: Avagy megöli-
é magát, hogy azt mondja: Ahová én megyek, ti nem jöhettek oda?121
120
Már korábban kijelnette az Úr: „Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és
mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én
magamtól nem jöttem, de igaz [és valóságos] az, aki engem elküldött [aki engem
kibocsátott], akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok
[őbenne létezem], és Ő küldött [Ő bocsátott ki] engem” (Ján. 7,28-29). A
tanítványainak is azt mondja a testben megjelent Úr: „Ha megismertetek volna
engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt,
és láttátok őt” (Ján. 14,7). Mert Istent csak Krisztusban, és az Ő kijelentése
alapján lehet megismerni: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki
az Atya kebelében van [és nyugszik], az jelentette [és nyilatkoztatta] ki Őt. [Más
fordítás: Ő jelentette ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá]”
(Ján. 1,18)
121
Az Úr Jézus újra-és újra figyelmezteti a júdeaiakat: „Egy kevés [vagyis egy
rövid] ideig még veletek [és a tiétek] vagyok, és majd ahhoz megyek, aki
elküldött [aki kiküldött] engem. Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és
ahol én vagyok, ti nem jöhettek [(erkhomai): nem kerülhettek, és nem juthattok]
oda, [mert nem lehetséges számotokra, és nincs hatalmatokban, hogy oda
kerüljetek]. Mondának azért a zsidók maguk között: Hová akar ez menni, hogy
mi majd nem találjuk meg őt? Vajjon a görögök közé szóródottakhoz akar-é
menni [talán a görögök között lévő szórványba készül], és a görögöket tanítani?
Micsoda beszéd ez, amelyet monda [mi az értelme annak a (logosznak): az
Igének, amelyet mondott]: Kerestek majd engem, és nem találtok meg; és ahol
én vagyok, ti nem jöhettek [(erkhomai): nem kerülhettek, és nem juthattok] oda,
[mert nem lehetséges számotokra, és nincs hatalmatokban, hogy oda
kerüljetek]” (Ján. 7,33-36). És Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés arról,
hogy miért nem mehetnek oda a zsidók, ahol az Úr Jézus van: „… hiszen előbb
már bizonyítottuk, hogy zsidók [vagyis júdeaiak] is, görögök [vagyis pogányok]
is mind bűnben [azaz: céltévesztésben] vannak, [vagyis elvétették a célt, és ezért
a céltévesztés hatalma, és fennhatósága alatt vannak]” (Róm. 3,9). Mert: „… az
Írás mindent (és mindenkit) bűn [vagyis céltévesztés] alá rekesztett [és
összezárt], hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből [vagyis Jézus Krisztus
hite által] adassék a hívőknek” (Gal. 3,22). És így folytatódik a kijelentés:
„Mert az Isten mindeneket [minden embert] engedetlenség [hitetlenség,
 87
Ján. 8,23 És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok [lentről
származtok], én onnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok
[én pedig fentről származom], én nem vagyok e világból való [nem e
világból származom].
Ján. 8,24 Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben [(hamartia):
céltévesztésetekben] haltok meg [pusztultok el]: mert ha nem hiszitek,
hogy én VAGYOK, meghaltok [elpusztultok] a ti bűneitekben
[(hamartia): a ti céltévesztésetekben]122

csökönyös és lázadó makacsság] alá rekesztett [mindnyájukat a hitetlenségbe

hagyta merülni; összezárta = közös helyzetbe hozta annak érdekében] hogy
mindeneken [vagyis mindenkin, és mindnyájukon] könyörüljön. [és
irgalmasságot gyakoroljon]” (Róm. 11,32) Isten azonban – aki maga a Szeretet –
megoldást adott erre a problémára: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő
egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete
legyen. Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem
hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten
egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18) „az ítélet pedig az, hogy e világ
fejedelme (a sátán) megítéltetett” (Ján. 16,11) „Most van e világ kárhoztatása
(most megy végbe az ítélet e világ felett); most vettetik ki e világ fejedelme”
(Ján. 12,31). Mert az égyiptomiak – vagyis az evilágot választok egyuttal evilág
urát is választották – ezért így szól az Úr: „És (kiszolgáltatom), és adom az
égyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az
Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,4). Ezért: „ha valaki újonnan nem születik [nem
származik fentről], nem láthatja [nem képes meglátni, felfogni] az Isten
országát [Isten Királyságát; birodalmát; királyi uralmát]. Mert: „… Ha valaki
nem születik [nem származik] víztől és Szellemtől [vízből és Szellemből], nem
mehet be [nem tud, nem képes bemenni] az Isten országába [Isten királyságába;
birodalmába]. Ami testtől született, test az [ami hústestből van nemzve (amit
hústest hoz létre), hústest az]; és ami [Szent] Szellemtől született [Szent
Szellemből jön létre], szellem az. Ezért: Szükség [(dei): szükségszerű] néktek
újonnan [felülről] születnetek [fentről kell származnotok]” (Ján. 3,3.5-7). A
tanítványoknak ugyanezt mondja az Úr Jézus: „Fiaim, egy kevés ideig még
veletek vagyok. Kerestek majd engem; de amiként a zsidóknak mondám, hogy:
Ahová én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom” (Ján. 13,33). „…
mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn. 7,39)
122
Az Úr Jézus kijelentette magát a júdabelieknek, - és a mindenkorban élő
vallásos embereknek, hiszen meg van írva, hogy: „Isten ezt felelte Mózesnek:
VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A
VAGYOK küldött engem hozzátok” (2Móz. 3,14). Az Úr Jézus úgy jelenti ki
magát, ahogy azt már előre kijelentették a próféták: „Én, én vagyok az Úr
(JHVH: Jahve), és rajtam kivül nincsen szabadító! Én hirdettem, (és én
mondtam meg) és megtartottam (hogy megszabadítalak), és megjelentettem, és
nem volt idegen isten köztetek (mert én hirdettem, nem valamelyik idegen isten),
és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr (JHVH: Jahve), hogy én Isten
 88
Ján. 8,25 Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus:
Amit eleitől fogva mondok is néktek [Más fordítás: De hát ki vagy te?
A kezdet (arkhé: az eredet), amint már mondtam nektek - mondta
Jézus feleletül]123
Ján. 8,26 Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek [(krinó): és sok
helytelen dolgot kellene helyrehoznom] és sok mindent kellene
mondanom rólatok: de igaz [(aléthész): valóságos, és igazságos] az,
aki küldött engem; és én azokat beszélem a világnak, amiket tőle
hallottam vala.
vagyok. Mostantól fogva is én az leszek (és csak én leszek), és nincs, aki az én
kezemből kimentsen (és kiragadjon); cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így
szól az Úr (JHVH: Jahve), a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem
el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülőket a Káldeusokkal
együtt vídámságuk hajóiba. Én az Úr vagyok (JHVH: Jahve), szent Istenetek,
Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,11-15). Igen: „Én vagyok az Úr
(JHVH: Jahve), és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár
nem ismerél” (Ésa. 45,5). „Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), aki az eget
teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem
kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR (JHVH:
Jahve), nincs más!” (Ésa. 45,18). „Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi)
dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám
hasonlatos” (Ésa. 46,9). „Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), a te megváltód,
Izráel Szentje: Én, az ÚR (JHVH: Jahve), vagyok a te Istened, arra tanítalak,
ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ésa. 48,17)
123
Így hangzik a kijelentés arról, hogy ki Jézus, aki a Krisztus, a testet öltött
Isten: „Kezdetben [már] vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten
maga vala az Ige. Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg Ő] az Isten” (Ján. 1,1-2).
Mert: „Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben [az egekben] és a
földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek [trónusok], akár uraságok
[uralmak; felsőbbségek, hatalmasságok], akár fejedelemségek [kormányzatok,
birodalmak], akár hatalmasságok [fennhatóságok]. Mindenek Őáltala és Őreá
nézve [őbenne; őérte] teremttettek; [mindeneket (a mindenséget) rajta keresztül,
és Beléje torkollóan teremtett]” (Kol. 1,16). Minden az Ige által teremtetett:
„Minden [a mindenség] Őáltala lett [teremtetett; rajta keresztül támadt; általa
jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami
lett [teremtetett; létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle] Minden általa lett,
és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (Jn. 1,3) És hogy ki a Teremtő, arról
így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (a
mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1) De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a
világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által teremtetett (a
világokat Isten szava, rémája=kijelentése alkotta), hogy ami látható, a
láthatatlanból állott elő (nem a jelenségek világából állt elő, ami látható)”
(Zsid. 11,3) Mert: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden
seregük (Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő
szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9) Nehémiás megvallása
 89
Ján. 8,27 Nem vevék észre [nem ismerték fel], hogy az Atyáról szól
vala nékik. [Más fordítás: És nem (ginószkó): értették meg, hogy
(autosz): Ő maga az Atya, aki beszél nekik].
Ján. 8,28 Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek [(hüpszoó): és
felmagasztaljátok] az embernek Fiát124 akkor megismeritek, hogy én
vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya
tanított engem, úgy szólok [és azt hirdetem]125

a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted (alkottad) az eget, az

egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a
tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és
az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6) Ézsaiáson keresztül szól az Úr:
„Így szól az Úr (JHVH=Jahve), megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva
(aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem (Én, az
ÚR (JHVH=Jahve), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül kifeszítem, és
kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem
szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24) A világokat teremtő Igéről így hangzik a
bizonyságtétel: „És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő
dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel
és igazsággal” (Ján. 1,14) Isten Őt: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a
világot is teremtette. Aki az Ő (Isten) dicsőségének visszatükröződése
(kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s) szavával
fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől
megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,1-
3) És tette: „Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és (ható)erőn és
uraságon és minden néven, mely neveztetik [amelyet segítségül hívnak]
nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a következendőben
is” (Eféz. 1,21) „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg.
Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” (Kol. 2,9; 1,19) A
feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet
angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten
teremtésének kezdete (ktiszisz arkhé: teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14) Ő:
„Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő
az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl,
emberekhez hasonlóvá lévén (és magatartásában is embernek bizonyult)” (Fil.
2,6-7). János apostol elragadtatásban így látta az Urat: „És látám, hogy az ég
megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek
(Hűnek) és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok,
mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem
tud, csak ő maga (és fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki
sem tud rajta kívül). És vérrel hintett (mártott) ruhába vala öltöztetve és a neve
Isten igéjének neveztetik (Ez a név adatott neki: az Isten Igéje)” (Jel. 19,11-13)
Ezékiel is látta látomásban Őt: „És vala mintegy mennyezet az élőlények feje
fölött, olyan, mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejük felett. És a
 90
Ján. 8,29 És aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az
Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki
kedvesek126
Ján. 8,30 Amikor ezeket mondá, sokan hivének őbenne.
Ján. 8,31 Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti
megmaradtok az én beszédemben [(logoszomban): igémben],
bizonynyal [és valóban] az én tanítványaim vagytok;

mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén;

mindegyiknek kettő vala, amelyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő
vala, amelyek befedik vala amonnan az ő testüket. És hallám szárnyaik zúgását,
mint sok vizeknek zúgását, úgy, mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak
vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik
vala szárnyaikat. És lőn kiáltás a mennyezeten felül, amely vala fejük felett, és
ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat. És a mennyezeten felül, amely fejük
felett vala, látszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi
széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó
ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva
és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És
fényesség vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott
lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr (JHVH:
Jahve) dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy
szólónak szavát” (Ezék. 1,22-28) János apostol látomásában lát egy
királyiszéket: „És a királyiszék előtt üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz; és
a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy élőlény, szemekkel teljesek
elől és hátul. És a négy élőlény, amelyek közül mindeniknek hat-hat szárnya
vala, köröskörül és belül teljes vala szemekkel; és meg nem szűnik vala nappal
és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki vala és
aki van, és aki eljövendő. És mikor az élőlények dicsőséget, tisztességet és hálát
adnak annak, aki a királyiszékben ül, annak, aki örökkön örökké él. Leesik a
huszonnégy Vén az előtt, aki a királyiszékben ül, és imádja azt, aki örökkön
örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván: Méltó vagy Uram,
hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt. Mert te teremtettél mindent, és a te
akaratodért vannak és teremttettek” (Jel. 4,6.8-11).
124
És így folytatja az Úr Jézus: „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket
magamhoz vonzok” (Ján. 12,32). Mert: „amiképpen [(kathósz): ahogyan]
felemelte Mózes a kígyót a pusztában [a sivatagban], akképpen [(hútó hútósz):
így, ilyen módon] kell [(dei): szükséges; szükségszerű] az ember Fiának
felemeltetnie” (Ján. 3,14). Amikor a nép engedetlenné vált, és mérges kígyók
marták meg őket, akkor szabadulásért kiáltottak: „És monda az Úr Mózesnek:
Csinálj magadnak tüzes kígyót (egy rézkígyót), és tűzd fel azt póznára: és ha
valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. Csinála azért Mózes
rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala,
és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada” (4 Móz. 21,8-9). De a nép hozzá
 91
Ján. 8,32 És megismeritek az igazságot [(alétheia): valóságot], és az
igazság [(alétheia): a valóság felszabadít, és] szabadokká tesz
titeket127
Ján. 8,33 Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem
szolgáltunk soha [és rabszolgái nem voltunk] senkinek: mimódon
mondod te, hogy szabadokká lesztek?
Ján. 8,34 Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy
mindaz [vagyis mindenki], aki bűnt cselekszik [(hamartia): vagyis
céltévesztésben van], (rab)szolgája a bűnnek [(hamartia): vagyis
céltévesztésnek]128

imádkozott, és bálvánnyá tette, de Ezékiás király volt az, aki: „Ő rontotta le a

magaslatokat (és szüntette meg az áldozóhalmokat). törte el (és összezúzta) a
(szent) oszlopokat, és vágta ki az Aserát (a szent fákat), és törte össze
(darabokra) az érckígyót (a rézkígyót) is, amelyet Mózes csinált. Mert mind az
ideig az Izráel fiai jóillatot tettek (és tömjéneztek) annak (vagyis imákoztak
hozzá), és nevezék azt Nékhustánnak (jelentése: rézből való kígyó)” (2 Kir.
18,4).
125
És folytatja az Úr Jézus, újra –és újra elmondva: „… Az én tudományom
[(didakhé): az én tanításom, az a tan, amit tanítok] nem az enyém, hanem azé,
aki küldött engem” (Ján. 7,16). „Mert én nem magamtól szóltam; hanem az
Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit
beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én
mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem” (Ján. 12,49-50). „Aki
nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet (az én igémet): és az a
beszéd (az az ige pedig), amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki
küldött engem” (Ján. 14,24).
126
És így folytatja az Úr Jézus: „Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és
az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem
önmagamtól mondom; hanem az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e
dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem
van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (Ján. 14,10-11).
127
És az apostolon keresztül jelenti ki az Ige, hogy kiről beszél az Úr Jézus: „Az
Úr pedig a Szellem [Az Úr ugyanis Szellem]; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a
szabadság” (2 Kor. 3,17). Ő pedig maga az Isten, mert: „Az Isten Szellem…”
(Ján. 4,24) És: „…a Szellem az Igazság:a valóság)” (1 Ján. 5,6). Aki nem más,
mint Jézus, mert Ő jelentette ki: „Én vagyok … az igazság (alétheia: a valóság)”
(Ján. 14,6).
128
Hiszen: „… akinek oda szánjátok [és alárendelitek] magatokat szolgákul
[vagyis rabszolga gyanánt] az engedelmességre, annak vagytok szolgái, [vagyis
rabszolgái] akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek [vagyis a céltévesztésnek]
halálra, [vagyis ami a halálba vezet] vagy az engedelmességnek igazságra? [ami
megigazulásra vezet]. Mert mikor a bűn [vagyis a céltévesztés] (rab)szolgái
valátok, az igazságtól szabadok [függetlenek] valátok” (Róm. 6,16.20). Mert:
„Saját bűnei fogják meg a bűnöst, és saját vétkei kötözik meg. (Péld. 5,22)
 92
Ján. 8,35 A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú
marad ott mindörökké129
Ján. 8,36 Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok
lesztek130
Ján. 8,37 Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok
engem ölni [(dzéteó): és arra törekedtek, hogy megöljetek], mert az én
beszédemnek [(logoszomnak): az én igémnek] nincs helye nálatok
[(khóreó): és nem fogadjátok be].
Ján. 8,38 Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt
cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál láttatok [és hallottatok]131
Ján. 8,39 Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda
nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait
cselekednétek.
Ján. 8,40 Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert [olyan valakit],
aki az igazságot [(alétheia): a valóságot] beszéltem néktek, amelyet
az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte132
129
És hogy ki a fiú, arról így hangzik a kijelentés: „Akik nem vérből, sem a
(hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából],
hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,13). És akik újjászülettek, azokhoz
így beszél a Szent Szellem: Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldötte Fiának
Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya!” Azért nem vagy többé
szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által” (Gal. 3,26-
27; 4,6-7) Az újjászülő beszéd pedig: „…az igazság beszéde, mely az
evangélium” (Kol. 1,5))
130
A Fiúról így szól Isten Igéje: „Így is van megírva: Lőn [teremtetett] az első
ember, Ádám [jelentése: (vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az
utolsó Ádám (vagyis az Úr Jézus) megelevenítő [és éltető] Szellemmé” (1 Kor.
15,45). És akik Őt befogadják, azok lesznek szabadok: „Mert a Jézus
Krisztusban való [a természetfeletti] élet szellemének törvénye megszabadított
[felszabadított a kötelékekből, és szabaddá tett] engem a bűn [vagyis a
céltévesztés] és a halál törvényétől” (Róm. 8,2).
131
„Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom [(didakhé): az én
tanításom, az a tan, amit tanítok] nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem”
(Ján. 7,16). „Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött
engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek” (Ján. 12,49).
„Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet (az én logoszaimat:
igéimet): és az a beszéd (az a logosz: ige), amelyet hallotok, nem az enyém,
hanem az Atyáé, aki küldött engem” (Ján. 14,24)
132
Már Bemerítő János így figyemezteti a júdeabelieket: „Teremjetek azért
megtéréshez [a más felismerésre téréshez; a gondolkozás megváltozásához]
méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi
(ős)atyánk! Mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is
támaszthat [életre kelthet] fiakat [gyermekeket; utódokat] Ábrahámnak” (Luk.
3,8). Hiszen Isten azért pecsételte el a körülmetéletlen Ábrahámot: „… hogy
 93
Ján. 8,41 Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi
nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
Ján. 8,42 Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok,
szeretnétek engem: mert én az Istentől [az Istenből] származtam és
jöttem [ki és érkeztem meg]; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő
küldött engem.
Ján. 8,43 Miért nem értitek [és miért nem ismeritek fel] az én
beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat [(logoszomat):
Igémet] »Más fordítás: Mert hallani sem bírtátok (és nem vagytok
képesek befogadni) az én igémet«.
Ján. 8,44 Ti az ördög133 [vagyis: a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató,
félrevezető, ellenség, ellenálló] atyától valók vagytok [Más fordítás: ti

atyja legyen a körülmetélteknek is, azoknak, akik nemcsak körülmetélkednek,

hanem követik [és lépést tartva menetelnek] is a mi atyánknak, Ábrahámnak
körülmetéletlenségében tanúsított hitének nyomdokait” (Róm. 4,12). És így
folytatja az apostol: „Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen [szemmel láthatóan]
az. Sem nem az a körülmetélés, ami a (hús)testen külsőképpen van [és hústesten
látható]: Hanem az a zsidó, [vagyis az számít zsidónak] aki belsőképpen [titkos
belsejében] az; és a szívnek Szellemben, nem betű szerint való körülmetélése az
igazi körülmetélkedés; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.
[Istentől jön, és származik]. Vagy Isten kizárólag a zsidóké [vagyis a júdeaiaké]?
Nem a pogányoké [vagyis a nemzeteké] is? Bizony, a pogányoké [a nemzeteké]
is. mert egy az Isten, aki megigazítja [vagyis megigazulttá nyilvánítja] a
körülmetéltet hitből, [éppúgy, mint aki] a körülmetéletlent pedig hit által [vagyis
a hiten keresztül]” (Róm. 2,28-30). És így folytatja az apostol: „Előre látván
pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette
Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek. Ekként a hitből
valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal” (Gal. 3,8-9). „Értsétek meg
[ismerjétek fel] tehát, hogy akik hitből vannak [hitből élnek], azok az Ábrahám
fiai” (Gal. 3,7). És: „nem mindnyájan fiak, [Ábrahám gyermekei] kik az
Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod. Azaz,
nem a (hús)testnek fiai az Istennek fiai; [nem a testi származás szerinti utódok
Isten gyermekei] hanem az ígéret fiait [gyermekeit] tekinti magul” (Róm. 9,7-
8). Isten ugyanis így szólt Ábrahámhoz: „…A te magodnak adom ezt a földet”
(1 Móz. 12,7) És az apostolon keresztül megvilágítja a Szent Szellem a
kijelentést: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem
mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak,
aki a Krisztus” (Gal. 3,16) Ezért akik a Krisztuséi, azokhoz így szól az apostol:
„Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28)
133
Ördög / a sátán másik neve / (diabolosz): vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató,
félrevezető, ellenség, ellenálló, aki gáncsot akar vetni, mindent össze akar
zavarni, keverni, dobálni mind a világban, mind az egyénben, ott ahol a nagy
ELRENDEZŐ (vagyis Isten) végzi munkáját. A vádaskodó emberek az ördög
fiai.
 94
atyátoktól, az ördögtől származtok, (eszte): az ördög atyából vagytok,
és hozzá tartoztok]. És a ti atyátok kívánságait [szándékát, ami
kedvére van, amit szeret, ami örömet okoz neki] akarjátok teljesíteni
[(theló etheló): azt készültök, szándékoztok, azt igyekeztek
megvalósítani]. Az emberölő [(anthrópoktonosz): embergyilkos] volt
kezdettől [(arkhé): eredetétől] fogva, és nem állott meg az igazságban
[(hisztémi): felkelt, fellázadt, és ellenállt a (alétheia): valóságnak],
mert nincsen ő benne igazság [mert nem lehet ő magában valóság].
Mikor hazugságot [(pszeudosz): hamisságot, valótlanságot, kitalálást,
csalást, becsapást] szól, a sajátjából szól [magából meríti]; mert
hazug [(pszeusztész): és csaló] és [(autosz): ő maga a] hazugság
atyja134
134
És János apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Aki a bűnt cselekszi
(hamartia: aki elvéti a célt) az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva
bűnben (céltévesztésben) leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az
ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt,(vagyisnem lesz céltévesztő)
aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik
bűnt (vagyis nem vétheti el a célt), mivelhogy Istentől született. Erről ismerhetők
meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az
egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát (a testvérét).
Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást;
Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És
miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié
pedig igazak (1 Ján. 3,8-10). Kainról így hangzik a bizonyságtétel: „És monda
az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy
őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A
te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Most azért légy átkozott, kitaszítva
arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott
vérét a kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét.
Bujdosó és kóborló leszel a földön” (1 Móz. 4,9-12). És Ézsaiás próféta így
prófétál Jeruzsálemről: „Milyen paráznává lett a hűséges város! Jogossággal
volt tele, igazság lakott benne, most pedig gyilkosok!” (Ézs. 1,21). „Gonoszak
voltak hozzá, nem fiai már, a maguk gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék.
Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, aki
teremtett? Ő alkotott és erősített meg” (5 Móz. 32,5-6. „Bárcsak szétszakítanád
az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” (Ésa. 63,19). És az
Úr válasza a próféta jajkiáltására: „Azért ezt mondta az ÚR: Mivel már igen sok
a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, lemegyek,
hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint
cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom” (1 Móz. 18,20-21). És lejött az Úr, és
bizonyságot tett Bemerítő János is, és Ő is, de: „mikor elvégezik az ő
bizonyságtételöket, a mélységből feljövő fenevad hadakozikellenük, és legyőzi
őket, és megöli őket. És az ő holttesteik feküsznek ama nagy városnak utczáin, (a
széles úton) amely szellem szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, ahol az ő
 95
Ján. 8,45 Mivelhogy pedig én igazságot szólok [(alétheia): a
valóságot mondom], nem hisztek nékem135
Ján. 8,46 Ki vádol engem közületek bűnnel [(hamartia):
céltévesztéssel]? Ha pedig igazságot [(alétheia): valóságot] szólok:
miért nem hisztek ti nékem?
Ján. 8,47 Aki az Istentől van [aki Istenből való], hallgatja [(akúó):
felfogja, és megérti] az Isten beszédeit [(rémáját): kijelentését, Igéjét];
azért nem hallgatjátok [(akúó): és nem fogjátok fel, és értitek meg] ti,
mert nem vagytok az Istentől/ből valók136
Ján. 8,48 Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól
mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög [(daimonion):
démon, egy gonosz szellemi lény] van benned? [Más fordítás: A zsidók
erre rátámadtak: „Hát nincs igazunk, amikor szamariainak és
ördögtől megszállottnak mondunk]137
Ján. 8,49 Felele Jézus: Nincs én bennem ördög [nincs én bennem
démon. Nem vagyok ördögtől megszállott]; hanem tisztelem az én
Atyámat, és ti gyaláztok [(atimadzó): nem tiszteltek / nem becsültök,
hanem kicsúfoltok, és megvettek] engem.
Ján. 8,50 Pedig én nem keresem az én dicsőségemet [(doxa): és
hírnevemet, tekintélyemet]: van, aki keresi és megítéli [ő (krinó):
eldönti, és igazságot szolgáltat]138
Ján. 8,51 Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja
[(téreó): figyel rá, és megőrzi] az én beszédemet [az én (logoszomat):
igémet], nem lát [(theóreó): nem tapasztalja meg a] halált soha
örökké139

Urukat is megfeszítették” (Jel. 11,7-8)

135
Pilátus kérdésére így válaszol az Úr: „… Én azért születtem, és azért jöttem e
világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról (alétheia: a valóságról). Mindaz,
aki az igazságból (alétheia: valóságból) való, hallgat az én szómra” (Ján.
18,37). Az Úr Jézus kijelentése: „… Én vagyok az igazság (alétheia: valóság)
…” (Ján. 14,6). És János apostol így folytatja: „…a Szellem az igazság
(alétheia: valóság)” (1 Ján. 5,6)
136
János apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Mi az Istentől vagyunk: aki
ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről
ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).
137
A zsidók az Úr Jézus minden kijelentésére így reagálnak: „… Ördög van
benned [(daimonion ekhó): démon, vagyis gonosz szellem vett birtokába, és tart
fogva]” (Ján. 7,20). És újra: „sokan mondják vala közülök: Ördög van benne és
bolondozik (és őrjöng), mit hallgattok reá” (Ján. 10,20).
138
Mert én: „Dicsőséget [(doxa): elismerést, tisztességet, megbecsülést,
dicséretet] emberektől nem nyerek [és nem fogadok el]” (Ján. 5,41)
 96
Ján. 8,52 Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, hogy
ördög [(daimonion): vagyis démon, gonosz szellemi lény] van benned.
Ábrahám meghalt, a próféták is; és te azt mondod: Ha valaki megtartja
[(téreó): és megőrzi] az én beszédemet [(logoszomat): az én igémet],
nem kóstol [az (geuomai): tapasztalja, nem ízleli meg] halált örökké
[(aión): az örökkévalóságban]. »Más fordítás: A zsidók közbevágtak:
Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott
vagy«

139
Mert: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet
[(logoszomat): igémet] hallja [(akúó): és hallgat rá, megérti, és felfogja] és hisz
annak, [(piszteuó): és bízik abban], aki engem elbocsátott [(pempó): elküldött],
örök [az örökkévalóságon át tartó, vagyis természetfeletti] élete van. És nem
megy a kárhozatra [vagyis (kriszisz) az ítéletre], hanem általment a halálból az
életre” (Ján. 5,24). És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az én Atyámnak az az
akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete [egy más
minőségű, természetfeletti élete] legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó
napon. Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete [egy más
minőségű, természetfeletti élete] van annak” (Ján. 6,40.47). János apostolon
keresztül megerősíti a kijelentést a Szent Szellem: „Akié a Fiú, azé az élet:
akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12). Mert az
az Isten akarata: „Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut]
Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön],
hanem örök élete legyen [Őbenne]. Mert úgy szerette Isten e világot
[(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy az Ő
egyszülött [egyetlen] Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne [a Fiúban], el ne
vesszen [el ne pusztuljon], hanem örök élete legyen [(ekhó): birtokol]. Mert
nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a
világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az
embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ
általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]. Aki hiszen [(piszteuó): hitre
jut] Őbenne, el nem kárhozik [nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó
a (sátán) hatalma alatt]. Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis
végleg elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt
hozó a (sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre,
vagyis végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött Fiának nevében [Isten
egyetlen Fiában]. Aki hisz a Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti]
élete van; aki pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; (apeitheó):
nem hisz (szándékosan és önfejűen); rábeszélhetetlen, makacs] a Fiúnak,
nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta”(Ján. 3,15-18.36). „Aki hisz
az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek,
hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot
tett Isten az Ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk
az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg
az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,10-12).
 97
Ján. 8,53 Avagy nagyobb [(meidzón): vagy idősebb] vagy-é te a mi
atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak: kinek
állítod [és kinek tartod] te magadat140
Ján. 8,54 Felele Jézus: Ha én dicsőítem [(doxadzó): és magasztalom]
magamat, az én dicsőségem [(doxa): tekintélyem, tisztességem,
dicséretem] semmi: az én Atyám az, aki dicsőít [(doxadzó): aki
dicsőségessé tesz, és megdicsőít] engem, akiről ti azt mondjátok, hogy
a ti Istenetek,
Ján. 8,55 Pedig nem ismeritek őt: de én ismerem őt; és ha azt
mondom, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek:
de ismerem őt, és az ő beszédét [az ő (logoszát): igéjét] megtartom
[(téreó): megőrzöm, és betartom]141
Ján. 8,56 Ábrahám a ti atyátok örvendezett [és ujjongott azon], hogy
meglátja az én napomat; látta is, és örült.

140
Az Úr Jézus már korábban kijelentette, hogy a Logosz Ő maga: „…Aki én
bennem hisz, örök élete [vagyis természetfeletti élete, az életnek egy más
létezési formája] van annak” (Ján. 6,47). Az Úr Jézus bizonyságtétele
küldetéséről: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet (az én
igémet) hallja és hisz abban, aki engem elbocsátott (elküldött), örök élete van;
és nem megy a kárhozatra (ítéletre), hanem általment a halálból az életre.”
(Ján. 5,24). Mert: „Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy
mindaz, aki látja a Fiút és hisz Őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam
azt az utolsó napon” (Ján. 6,40). Már a prófétán keresztül így figyelmeztetett az
Úr: „Ne legyetek olyanok, mint atyáitok, akikhez az előbbi próféták kiáltottak,
mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Térjetek meg kérlek a ti gonosz
útaitokról, és a ti gonosz cselekedeteitekből, de nem hallgattak meg, és nem
figyelmeztek reám, szól az Úr. Atyáitok? Hol vannak ők? És a próféták örökké
élnek-é? De az én beszédeim (logoszaim: igéim) és végzéseim, amelyeket
szolgáim, a próféták által hirdettem: nem beteljesedtek-é a ti atyáitokon? És
megtértek és azt mondták: Amint elhatározta vala a Seregeknek Ura, hogy a mi
útaink és cselekedeteink szerint bánik velünk: úgy bánt velünk” (Zak. 1,4-6)
141
Az Úr Jézus válasza: „… Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan
való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz [és valóságos] az, aki engem
elküldött [aki engem kibocsátott], akit ti nem ismertek. Én azonban ismerem őt,
mert őtőle vagyok [őbenne létezem], és Ő küldött [Ő bocsátott ki] engem (Ján.
7,28-29). És így folytatja az Úr Jézus: „… Ha az Isten volna a ti atyátok,
szeretnétek engem: mert én az Istentől (az Istenből) származtam és jöttem; mert
nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött (ő bocsátott ki) engem” (Ján. 8,42).
De: „… senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a
Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [és kijelenteni, leleplezni, akinek szeme
elől a Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,27). És: „ahogyan az Atya ismer
engem, én is úgy ismerem az Atyát… „ (Ján. 10,15).
 98
Ján. 8,57 Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem
vagy, és Ábrahámot láttad142
Ján. 8,58 Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt
Ábrahám lett, én Vagyok143
Ján. 8,59 Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig
elrejtőzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen
módon eltávozék.

142
Ábrahámnak a mindenhetó Isten jelent meg, és egyben kijelentést nyer, hogy
Jézusban a Mindenható jött el: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala,
megjelenék az Úr (JHVH = Jahve) Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható
Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes (és feddhetetlen). És monda Isten
Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert
Sára az ő neve. És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy
legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle. Ekkor Ábrahám arcra
borult, de nevetett és gondolá az ő szívében: vajjon száz esztendős embernek
lesz-é gyermeke? Avagy Sára kilencven esztendős lévén, szűlhet-é” (1 Móz.
17,1.15-17)
143
János apostol így tesz bizonyságot az örökkévaló Igéről: „Ő kezdetben
[(arkhé): eredetileg] az Isten” (Ján. 1,2). Pál apostol is Róla tesz bizonyságot:
„És Ő előbb volt [és van] mindennél, és minden Őbenne áll fenn (és illeszkedik
egybe). [Más fordítás: Ő mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]”
(Kol. 1,17). És: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13,8).
Mózesnek így jelentette ki magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI
VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti
hozzátok” (2 Móz. 3,14). Ézsaiás már megprófétálta, hogy emberré lesz: „Mert
egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen,
és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság
atyjának (és Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6). Mikeás
pedig azt prófétálta meg, hogy hol fog megszületmni: „De te, Efratának
Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei (és nemzetségei) között: belőled
származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva,
öröktől fogva van” (Mik. 5,2). Ézsaiáson keresztül pedig így szól az Úr: „Én
hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek,
és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva
is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki
változtatja azt meg? Ezt mondja az ÚR (JHVH = Jahve), megváltótok, Izráel
Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a
káldeusok pedig jajveszékelnek. Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek
teremtője, királyotok” (Ésa. 43,12-15)És az Úr Jézus újra –és újra kijelenti
magát: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek
engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki
nem ragadja őket az én kezemből” (Ján. 10,27)
 99
Ján. 9. Vak voltam, és íme látok; vagy: Szellemi
vakság

Ján. 9,1 És amint eltávozék [és továbbment], láta [vagyis észrevett]

egy embert, aki születésétől fogva vak vala.
Ján. 9,2 És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester [vagyis
Rabbi], ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?144
Ján. 9,3 Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett [(hamartanó): elvét,
eltéveszt, elhibáz; eltéveszti a célpontot], sem ennek szülei; hanem
[azért történt ez], hogy nyilvánvalókká [vagyis láthatókká] legyenek
benne [és rajta] az Isten dolgai [és munkái]145
Ján. 9,4 Nékem [addig kell] cselekednem [és végbevinnem] annak
dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor
senki sem munkálkodhatik [(dünamai): mert nem lesz képes, nem lesz
hatalma rá, ezért nem lehetséges számára]146
144
A tanítványok azért tették fel ezt a kérdést, mert a törvény – amit a vallások
tanítanak – azt mondja azokról, akik bálványimádók lettek: „…én, az ÚR, a te
Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is
harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem” (2Móz. 20,5)
145
A szülők, és a fiuk is Ádám leszármazottai voltak, ebből következően
céltévesztettek, erről így szól Isten Igéje: „Ez az Ádám nemzetségének könyve.
Amely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt.
Férfiúvá és asszonynyá teremté őket, és megáldá őket és nevezé az ő nevüket
Ádámnak (vagyis embernek), amely napon teremtetének. Élt vala pedig Ádám
száz harmincz esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára és
nevezé annak nevét Séthnek” (1 Móz. 5,1-3)
146
És folytatja az Úr Jézus: „Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak (vagyis a
nappalnak)? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak
világosságát. De ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága” (Ján.
11,9-10). Amikor kijelenti az Úr Jézus, hogy hogyan fog meghalni, így
válaszolnak neki, és egyben kijelentést nyer, hogy mikor jön el az éjszaka: „…
hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az
ember Fia? Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a
világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg (és
hatalmába ne kerítsen) titeket: mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová
megy” (Ján. 12,34-36). Már Ézsaiás így prófétált a testi emberről, mert a testi
ember sötétségben él: „Jövendölés Moáb (jelentése: az atya leszármazottai)
ellen. Igen, a pusztulás éjjelén megsemmisült Ar-Moáb (jelentése: fallal
körülvett főváros, erődítmény); igen, a pusztulás éjjelén megsemmisült Kir-
Moáb (jelentése: a téglafal városa)!” (Ésa. 15,1). És: „Jövendölés Dúma
(jelentése: hallgatás, csend; halottak birodalma) ellen: Seirből (jelentése: szőrös,
durva, nyers, itt lakik Ézsaú, aki az edom, vagyis Ádám) így kiáltnak hozzám:
Vigyázó! Meddig még az éjszaka, meddig még ez éj? Közeleg a reggel, de még
éjjel van - felelt a vigyázó. Kérdezhettek, de inkább akkor, ha majd visszajöttök”
 100
Ján. 9,5 Míg e világon vagyok, e világ világossága [fénye] vagyok.
Ján. 9,6 Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt csinála,
és rákené a sarat a vak szemeire,
Ján. 9,7 És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (a
mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve
látva147
Ján. 9,8 A szomszédok azért, és akik az előtt látták azt, hogy vak vala
[és hogy koldus volt], mondának: Nem ez-é az, aki itt szokott ülni és
koldulni?
(Ésa. 21,11-12). Mindazok, akik befogadták az Urat, vagyis visszatértek és
beteljesedtek Szent Szellemmel, azokhoz így beszél az apostol: „De ti,
atyámfiai, nem vagytok sötétségben, …Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és
nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!” (1 Thess. 5,4-5). Az
apostolok így figyelmeztetik a hívőket: Mert egykor sötétség voltatok, most
azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság
gyermekei” (Eféz. 5,8). Mert: „Az éjszaka elmúlt, [előrehaladt] a nap [nappal]
pedig elközelgett; [közel jött] vessük el [tegyük hát félre] azért a sötétségnek
cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság [a fény] fegyvereit” (Róm. 13,12)
„Mert (hús)testben élünk, de nem (hús)test szerint hadakozunk; hadakozásunk
fegyverei ugyanis nem (hús)testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények
lerombolására” (2 Kor. 10,3-4) „Mi…, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk
éberek, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az
üdvösség reménységét” (1 Thess. 5,8) És: „Öltsétek magatokra az Isten
fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert
nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek
ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság
szellemei ellen, melyek a magasságban (epuraniosz = égitesteken) vannak.
Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz
napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok hát elő, körülövezvén
derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével.
Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes
nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek
kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel
imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván
minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz. 6,11-18)
147
Az Úr Jézus sok csodát – és teremtő csodát – cselekszik, így mutatva be, hogy
mit jelent a „e világ világosságának lenni: „És hoznak néki egy nehezen szóló
[egy dadogó] süketet [egy süketnémát], és kérik vala őt, hogy vesse [tegye] reá
kezét. Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az ujjait annak
fülébe bocsátá, és [ujjára] köpvén illeté [megérintette] annak nyelvét, és
föltekintvén az égre, fohászkodék [felsóhajtott], és monda néki: Effata, azaz:
nyilatkozzál meg. És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele
[bilincse is azonnal] megoldódék, és helyesen [hibátlanul; értelmesen] beszél
vala” (Márk. 7,32-35). „Azután Bethsaidába [jelentése: halászó hely] méne; és
 101
Ján. 9,9 Némelyek azt mondák, hogy: Ez az; mások pedig, hogy:
Hasonlít hozzá. Ő azt mondá, hogy: Én vagyok az.
Ján. 9,10 Mondának azért néki: Mimódon [és hogyan] nyiltak meg a
te szemeid?
Ján. 9,11 Felele az és monda: Egy ember, akit Jézusnak mondanak,
sarat készíte és rákené a szemeimre, és monda nékem: Menj el a
Siloám tavára és mosódjál meg; miután pedig elmenék és
megmosakodám, megjöve látásom.
Ján. 9,12 Mondának azért néki: Hol van Ő? Monda: Nem tudom.
Ján. 9,13 [Elvezették, és] vivék őt, aki előbb még vak volt, a
farizeusokhoz [(Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis
kirekesztően vallásos elkülönült, elzárkózó. Kiemelkedően vallásos
férfiak zárt csoportja, vagyis szektája].
Ján. 9,14 Mikor pedig Jézus a sarat csinálá és felnyitá ennek szemeit,
szombat [(szabbaton): nyugalom, a heti pihenőnap, a világi
elfoglaltságoktól való megnyugvás napja] vala.
Ján. 9,15 Szintén a farizeusok is megkérdezék azért őt, mimódon jött
meg a látása [és hogyan lett látóvá]? Ő pedig monda nékik: Sarat
[(pélosz): agyagot] tőn szemeimre, és megmosakodám, és látok.
Ján. 9,16 Mondának azért némelyek a farizeusok közül: Ez az ember
nincsen Istentől, mert nem tartja meg a szombatot. Mások mondának:
Mimódon tehet bűnös [(hamartólosz): vagyis céltévesztett] ember
ilyen jeleket [(szémeion): csodákat]? És hasonlás [vagyis
(szkhiszma): szakadás, megosztás, meghasonlás] lőn közöttük.
Ján. 9,17 Újra mondának a vaknak: Te mit szólsz ő róla, hogy
megnyitá a szemeidet? Ő pedig monda: Hogy próféta.
Ján. 9,18 Nem hivék azért a zsidók [vagyis a júdeaiak] róla, hogy vak
vala és megjöve a látása, mígnem előhívák annak szüleit, akinek
megjöve a látása [aki látóvá lett],
egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt [hogy érintse meg]. Ő
pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeti őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén
[itt nyállal megkente szemét] és [azután] kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é
valamit? Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami
járkáló fákat [Más fordítás: Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának].
Azután kezeit ismét ráveté [rátette] annak szemeire, és feltekintete véle [ő pedig
körülnézett]. És megépült [és meggyógyult], és látá messze és világosan
mindent [Más fordítás: mire annak látása mindenen áthatott és helyreállt,
úgyhogy messzire mindent látott]” (Márk. 8,22-25). Ézsaiás prófétán keresztül
így kerül kijelentésre, hogy Isten van közöttünk: „Mondjátok a remegő
szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő (és bosszút
áll), az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei
megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak” (Ésa. 35,4-5).
 102
Ján. 9,19 És megkérdezék azokat, mondván: Ez a ti fiatok, akiről azt
mondjátok, hogy vakon született? mimódon lát hát most?
Ján. 9,20 Felelének nékik annak szülei és mondának: Tudjuk, hogy ez
a mi fiunk, és hogy vakon született:
Ján. 9,21 De mimódon lát most, nem tudjuk; vagy ki nyitotta meg a
szemeit, mi nem tudjuk: elég idős már ő; őt kérdezzétek; ő beszéljen
magáról.
Ján. 9,22 Ezeket mondák annak szülei, mivelhogy félnek vala a
zsidóktól [vagyis a júdeaiaktól]: mert megegyeztek már a zsidók [a
júdeaiak], hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, rekesztessék ki a
gyülekezetből [azt ki kell zárni a zsinagógából, a közösségből, az
kiközösítetté lesz]148
Ján. 9,23 Ezért mondák annak szülei, hogy: Elég idős [már nagykorú],
őt kérdezzétek.
Ján. 9,24 Másodszor is szólíták azért az embert, aki vak vala, és
mondának néki: Adj dicsőséget az Istennek [vagyis mond meg az
igazat, vald meg a bűnödet, vald meg, hogy tévedtél]; mi tudjuk [(eidó
oida): és tisztában vagyunk vele], hogy ez az ember bűnös
[(hamartólosz): bűnös, vagyis céltévesztésben van]149
Ján. 9,25 Felele azért az és monda: Ha bűnös-é, [(hamartólosz):
vagyis céltévesztésben van-e] nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak
voltam, most látok.
Ján. 9,26 Újra mondák pedig néki: Mit csinált veled? Mimódon [és
hogyan] nyitotta meg a szemeidet?
Ján. 9,27 Felele nékik: Már mondám néktek és nem hallátok [nem
hallottátok meg, vagy nem értettétek meg]: miért akarjátok újra
hallani? Avagy ti is az ő tanítványai akartok lenni?

148
A nép sokat vitázott egymás között arról, hogy ki az Úr Jézus: „Mindamellett
senki sem beszélt vala nyiltan [és nyilvánosan] ő felőle a zsidóktól [vagyis a
júdeaiaktól] való félelem miatt” (Ján. 7,13). Sőt: „… a főemberek közül is sokan
hivének ő benne: de a farizeusok miatt nem vallák be (nem vallottak színt a
farizeusok miatt), hogy ki ne rekesztessenek (vagyis nehogy kizárják őket) a
gyülekezetből (a zsinagógából, a hitközségből)” (Ján. 12,42).
149
Istennek a bűnt elkövető úgy tud dicsőséget adni, hogy megvallja bűnét,
ahogy az Istennek szentelt dolgokból ellopó Ákánnak kellett: „Ekkor azt
mondta Józsué (jəhušuʿa jəhôšuʿa: jehósua, jósua = az Úr / JHVH: Jahve / a
szabadulás) Ákánnak (ʿáḵán: Ákán = bajt okozó): Fiam, adj dicsőséget az
ÚRnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el, (náḡaḏ: és valld
meg) nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el (káḥaḏ: és ne tagadj le) semmit
előttem” (Józs. 7,19)
 103
Ján. 9,28 Szidalmazák [(loidoreó): gyalázzák, és becsmérlik] azért őt
és mondának: Te vagy annak a tanítványa; mi pedig a Mózes
tanítványai vagyunk150
Ján. 9,29 Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt
sem tudjuk, honnan való151
Ján. 9,30 Felele az ember és monda nékik: Bizony [ebben éppen az a]
csodálatos [(thaumasztosz): megdöbbentő, meglepő, rendkivüli,
furcsa, különös], hogy ti nem tudjátok honnan való, és az én
szemeimet [mégis] megnyitotta.
150
Az Úr Jézus már korábban kijelentett nekik, hogy: „Ne állítsátok [nehogy azt
gondoljátok, (dokeó): ne feltételezzétek, és ne higgyétek], hogy én vádollak
majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti
reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar):
ugyanis] énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek
az én beszédeimnek [(réma): kijelentéseimnek, élő igéimnek]” (Ján. 5,45-
47).De Az Úr Jézus a tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén
Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi]
vala nékik minden írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak”
(Luk. 24,27). Hiszen már az Édenben így hangzik az ígéret a „mag”-ról a
céltévesztett ember számára: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt
cselekedted, átkozott légy minden barom (vagyis minden állat) és minden mezei
vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És
ellenségeskedést szerzek (és támasztok) közötted és az asszony között, a te
magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak
sarkát mardosod” (1 Móz. 3,14-15). Ezt a „magot” kapja meg Ábrahám, és
örökli Jákób, és Izsák: „Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen
megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a
tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek
kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei,
mivelhogy engedtél az én beszédemnek” (1 Móz. 22,17-18). Ez a „mag”
fiúgyermekként fog belépni a világba: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú
adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak,
tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, (örökkévaló Atyának)
békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a
Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és
igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme
mívelendi ezt!” (Ésa. 9,6-7). Az lesz a jel, hogy beteljesedett az ígéret, hogy
szűztől fog születni: „Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan
méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek, aminek jelentése: velünk az
Isten” (Ésa. 7,14). Ez a gyermek Dávid magvából származik: „Ímé, eljőnek a
napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik, mint
király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön.
Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő
neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk (a mi megigazulásunk)!” (Jer.
23,5-6). Ő király lesz: „És az én szolgám, Dávid lesz a király ő rajtuk, s egy
 104
Ján. 9,31 Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket
[(hamartólosz): a célt eltévesztőket]; hanem ha valaki istenfélő, [ha
valaki (theoszebész): Istent tisztelő] és az ő akaratát cselekszi, azt
hallgatja meg152
Ján. 9,32 Öröktől fogva nem hallaték, hogy vakon szülöttnek szemeit
valaki megnyitotta volna [Más fordítás: Amióta fennáll a világ,
sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon
születettnek a szeme világát].
Ján. 9,33 Ha ez nem Istentől volna, semmit sem cselekedhetnék153

pásztora lesz mindnyájuknak; és az én törvényeim szerint járnak, s

parancsolataimat megőrzik és cselekszik” (Ezék. 37,24). És egyben próféta is
lesz: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül
olyat, mint én: azt hallgassátok” (5 Móz. 18,15). És így folytatja a feltámadott
Úr Jézus: „… Ezek azok a beszédek [(logoszok): igék], melyeket szóltam [és
beszéltem] néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni
mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében. [Isten útmutatásában,
tanításában, amelyet az Igében jelentett ki], a prófétáknál [az Isten nevében
szóló, isteni akaratot közvetítő személyeknél] és a zsoltárokban én felőlem”
(Luk. 24,44).
151
A vallási vezetők „tudják”, mert meg van írva. Amikor az Úr leszállt a Sínai
hegyre: „Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, (és egészen füstbe borult)
mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a
kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava (a kürt
zengése) mindinkább erősödik vala; (és egyre erősebben hangzott) Mózes beszél
vala és az Isten felel vala néki hangosan” (2 Móz. 19,18-19). Amikor az Úr a
szent sátor ajtajában állt: „És látá az egész nép, hogy a felhő-oszlop a sátornak
ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék (és leborult) az ő sátorának
ajtajában. Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, amint szokott ember
szólani barátjával; és mikor Mózes a táborba visszatére, az ő szolgája az ifjú
Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból” (2 Móz. 33,10-11).
152
A vallási vezetőknek tudniuk kellett volna, hogy Istentől van-e az Úr Jézus,
hiszen számtalan igében már kijelentette az Úr, hogy: „Messze van az Úr az
istentelenektől (vagyis az Isten nélkül élőktől); az igazaknak pedig könyörgését
meghallgatja” (Péld. 15,29). Hiszen: „Az ÚR szeme látja az igazakat, füle
meghallja kiáltásukat” (Zsolt. 34,16). És: „Beteljesíti az őt félőknek (az Őt
tisztelőknek) kivánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt.
145,19). De ha: „Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak
könyörgése is útálatos” (Péld. 28,9)
153
És meg is van írva, hogy: „Az Úr (JHVH=Jahve) megnyitja a vakok szemeit,
az Úr (JHVJ=Jahve) felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az
igazakat” (Zsolt. 146,8). És:„Az ő cselekedetiből ismerteti meg magát még a
gyermek is, ha tiszta-é, és ha igaz-é az ő cselekedete. A halló fület és a látó
szemet, az Úr teremtette egyaránt mindkettőt” (Péld. 20,11)
 105
Ján. 9,34 Felelének és mondának néki: Te mindenestől bűnben
születtél, és te tanítasz minket? És kiveték őt [vagyis kidobták,
kihajították őt, és kiközösítették a zsinagógából]
Ján. 9,35 Meghallá Jézus, hogy kiveték [kidobták, és hogy
kiközösítették] őt; és találkozván vele, monda néki: Hiszel-é te az Isten
Fiában?
Ján. 9,36 Felele az és monda: Ki az, Uram, hogy higgyek benne?
Ján. 9,37 Monda pedig néki Jézus: Láttad is őt [magát], és aki beszél
veled, Ő az.
Ján. 9,38 Az pedig monda: Hiszek, Uram. És [leborulva] imádá Őt.
Ján. 9,39 És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik
nem látnak, lássanak [vagyis látókká legyenek]; és akik látnak [a látók
pedig], vakok legyenek.
Ján. 9,40 És hallák ezeket némely farizeusok, akik vele [és a
közelében] valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é?
Ján. 9,41 Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök;
ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad [és
továbbra is céltévesztésben maradtok]154

Ján. 10. A jó pásztor és annak juhai.

Ján. 10,1 Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón [(thüra):
vagyis a kapun át] megy [(eiszerkhomai): és hatol] be a juhok aklába,
hanem máshonnan hág [(anabainó): megy, és lép] be, [vagyis
másfelől hatol és oson be], tolvaj az és rabló.
Ján. 10,2 Aki pedig az ajtón [vagyis a kapun át] megy be, a juhok
pásztora az.
Ján. 10,3 Ennek az ajtónálló [(thürórosz): a kapuőr, aki őrizte az ajtót,
vagyis a kapus] ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára
[(phóné): a hangjára, kiáltására, mert megismerik a hangját], és a
maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket.

154
Mert azt gondolod magadról: „És meg vagy győződve arról is, [mert
elhitetted magaddal], hogy te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók [és
sötétben élők] világossága, [és fénye]. A balgatagok [tudatlanok, buták, ostobák,
értetlenek, oktalanok] tanítója, [nevelője, oktatója, fegyelmezője]. A kiskorúak
[gyermekek, kisdedek, tapasztalatlanok] mestere [tanítója] vagy, bírván [mivel
birtokodban van] a törvényben [vagyis Isten Igéjében] az ismeret [és
megismerés, és a tudás kiformálódását] és igazság [a valóság] (külső) formáját.
[vázát, látszatát, vagyis a tartalom nélküli formát]” (Róm. 2,19-20)
 106
Ján. 10,4 És mikor kiereszti az ő juhait, [(hotan): és valahányszor a
maga juhait mind kivezette] előttük megy; és a juhok követik őt, mert
ismerik az ő hangját.
Ján. 10,5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak [(pheugó):
elmenekülnek] attól: mert nem ismerik az idegenek hangját155
Ján. 10,6 Ezt a példázatot [ezt a példabeszédet] mondá nékik Jézus; de
ők nem értették, mi az, amit szól vala nékik [és mert nem érteték,
hogy mit jelent, és hogy mit akart vele mondani].
Ján. 10,7 Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom
néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja [vagyis a juhok számára
(thüra): a kapu].
Ján. 10,8 Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem
hallgattak rájuk a juhok156
155
Az Úr Jézus szenvedése előtt így szól tanítványaihoz: „Akkor monda nékik
Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok [és elveszítitek a
hiteteket; megbotlotok] én bennem [és tőrbe estek]. Mert meg van írva:
Megverem [és megölöm] a pásztort, és elszélednek [szétszóródnak] a nyájnak
juhai” (Mát. 26,31). És ez így került megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én
pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura.
Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom
kezemet. (Más fordítás: Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! - így
szól a Seregek URA (JHVH = Jahve). Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj!
Még a bojtárokra is kezet emelek!)” (Zak. 13,7). Az Úr Jézus tanítványaival
elmegy, hogy a szolgálat után pihenjenek a tanítványok, de a tömeg utánuk
megy: „És kimenvén Jézus nagy sokaságot [nagy tömeget] láta, és megszáná
[és megsajnálta] őket [és megesett rajtuk a szíve], mert olyanok valának, mint a
pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra [vagyis sok mindenre] tanítani”
(Márk. 6,34). És Péter apostol így beszél a Krisztushoz megtértekhez: „Mert
olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek (visszatértetk,
visszafordultatok) lelketek (életetek) pásztorához és felvigyázójához (és
gondozójához)” (1Pét 2:25). Dávid megvallása a jó Pásztorról: „Az Úr az én
pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön (terelget, és) nyugtat engem, és
csendes vizekhez terelget (vezet) engem. Lelkemet megvidámítja (és felüdíti), az
igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának
völgyében járok is, nem félek a gonosztól, (és semmi bajtól) mert te velem vagy;
a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt. 23,1-4)
156
Jeremiás próféta így szól a hamis pásztorokról: „Elveszett (és pusztuló)
juhnyáj volt az én népem, pásztorai félrevezették őket, (a hegyeken tévútra
terelték, / idegen istenekhez vezették őket / és) a hegyekben bujdostatták őket,
hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő (legelőjükről és) tanyájukról. Aki
csak reájuk talált, emésztette őket, (és aki csak érte, pusztította őket), és az ő
elnyomóik (az ő ellenségeik) ezt mondták: Nem vétkeztünk, (és azt gondolták,
hogy nem fognak bűnhődni). Pedig vétettek az Úr ellen, aki igazság otthona,
(Aki az ő igazi hajlékuk), és atyáiknak reménysége volt” (Jer. 50,6-7).
 107
Ján. 10,9 Én vagyok az ajtó [a kapu]: ha valaki én rajtam [keresztül]
megy be, megtartatik [vagyis gondviselésben, ellátásban, védelemben
részesül, és megmenekül, tehát üdvözül] és bejár és kijár [vagyis
tovább megy, tovább halad] majd, és legelőt talál.
Ján. 10,10 A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon [(kleptó):
észrevétlenül hatalmába kerítsen, rászedjen, és félrevezessen] és öljön
[(thüó): áldozatként levágjon] és pusztítson [(apollümi):
tönkretegyen, romlásba vigyen, elpusztítson, megsemmisítsen, semivé
tegyen, és elveszítsen]. Én azért jöttem, hogy életük legyen [(dzóé
ekhó): hogy az életet birtokolják], és bővölködjenek [(perisszosz):
vagyis rendkívüli, különleges, szokatlan életet birtokoljanak]157
Ján. 10,11 Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért158
157
És folytatódik a kijelentés: „Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala
az emberek világossága [fénye]” (Ján. 1,4). „Hogy valaki [vagyis mindenki,
aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): el ne
pusztuljon, tönkre ne menjen, meg ne semmisüljön], hanem örök élete legyen
[Őbenne]” (Ján. 3,15)
158
Az Úr Jézus megjelenti tanítványainak az Ő halálát: „Mindnyájan ezen az
éjszakán megbotránkoztok [és elveszítitek a hiteteket; megbotlotok] én bennem
[és tőrbe estek]. Mert meg van írva: Megverem [és megölöm] a pásztort, és
elszélednek [és szétszóródnak] a nyájnak juhai” (Mát. 26,31). És ez így került
megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki
nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a
juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más fordítás: Kard! Támadj
pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek URA. Vágd le a
pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)” (Zak. 13,7). És
hogy ki a jó Pásztor, arról így prófétál Ézsaiás: „Ímé, az Úr (JHVH: Jahve) Isten
(az én Uram, az Úr /JHVH: Jahve/) jő hatalommal, és karja uralkodik! ímé,
jutalma (vagyis szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért fáradozott.) ő
előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat (és ölébe
veszi és hordozza őket), a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ésa. 40,10-11). És
hogy Isten maga jött el, azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert így szól az Úr
Isten (az én Uram, az ÚR /JHVH: Jahve/): Ímé, én magam keresem meg
nyájamat, és magam tudakozódom utána (és én viselem gondjukat.). Miképen a
pásztor tudakozódik nyája után (ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak),
amely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után (és úgy
viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, ahova
szétszóródtak a felhőnek és borúnak napján. És kihozom (kivezetem) őket a
népek közül s egybegyűjtöm a földekről (az országokból), és beviszem őket az ő
(saját) földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (vagyis a
völgyekben) s a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel
magasságos hegyein leszen akluk (és Izráel magas hegyein fognak tanyázni), ott
feküsznek jó akolban (jó tanyájuk lesz, ott heverésznek), s kövér legelőn
legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, (és én keresek nekik
 108
Ján. 10,12 A béres pedig és aki nem pásztor [(poimén):juhpásztor, aki
gondját viseli a juhoknak. Áé: olyan személy, akinek gondjaira van
bízva a gyülekezet]. Akinek a juhok nem tulajdonai, [(idiosz): nem
sajátjai] látja a farkast jőni [(theóreó): vagyis amikor észreveszi, hogy
a farkas közeledik], elhagyja a juhokat, és elfut [(pheugó): elmenekül].
És a farkas elragadozza [(harpadzó): megragadja, és hatalmába ejti]
azokat, és elszéleszti [(szkorpidzó): szétszórja, szétkergeti] a juhokat159

pihenőhelyet) s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az

ÚR). Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet
visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a
gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint
illik (és ahogy kell)” (Ezék. 34,12-16). És folytatódik a kijelentés: „És (én
megszabadítom, és) megtartom az én juhaimat, hogy többé ne legyenek
zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh között (vagyis igazságot teszek bárány
és bárány között). És állatok föléjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket:
az én szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik pásztoruk. Én pedig, az
Úr, leszek nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttük. Én, az Úr
mondottam” (Ezék. 34,22-24). Dávid így prófétál az egyetlen Pásztorról:
„Dávid zsoltára. Az Úr /JHVH: Jahve/ az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Fűves legelőkön (terelget), és nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget
engem” (Zsolt. 23,1-6). János apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről
szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a
nap nem tűz rájok, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek
közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi
őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könyet” (Jel. 7,16-17).
159
Az Úr Jézus kijelentése: a hamis próféták juhoknak látszó farkasok:
„Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól [és óvakodjatok, ügyeljetek, figyeljetek
oda, és tartsátok szemmel az ál- a látszat, és hazug prófétákat], akik juhoknak
ruhájában [vagy báránybőrben, bárány-külsőben] jőnek hozzátok, de belül
ragadozó farkasok” (Mát. 7,15). És az apostol így folytatja, hogy ez: „Nem is
csoda [nem is rendkívüli]; hisz maga a sátán is átváltoztatja magát világosság
angyalává. [a fény követévé, és elhiteti az emberekkel, hogy ő a világosság
angyala, mert a világosság angyalának képére változik át]. Nem nagy dolog
azért [és nem csodálkozom tehát], ha az ő szolgái [követei, küldöncei] is
átváltoztatják [és kiadják] magukat az igazság szolgáivá [és tettetik magukat az
igazság követeivé, küldönceivé], akiknek [megérdemelt] végük az ő
cselekedeteik [az ő munkájuk] szerint lészen. [Más fordítás: Nem meglepő tehát,
ha a Sátán szolgái olyan álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak
látsszanak. Végül azonban megkapják, amit a tetteikkel megérdemeltek]” (2
Kor. 11,14-15). És az Úr Jézus ezek közé küldi az Övéit: „Ímé, én elbocsátlak
[és úgy küldelek] titeket, mint juhokat [vagyis bárányokat] a farkasok közé;
legyetek azért okosak [józanságot megőrzők, önmagatokon uralkodók,
érzéseiteknek parancsolók, körültekintők, fortélyosok, ravaszok, eszesek, és
 109
Ján. 10,13 A béres pedig azért fut [(pheugó): és menekül] el, mert
béres, és nincs gondja a juhokra [(meló): nem fontos neki a nyáj, ezért
nem törődik vele].
Ján. 10,14 Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem
is ismernek az enyéim160
Ján. 10,15 Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát;
és életemet adom [(tithémi): és leteszem az életemet] a juhokért161
Ján. 10,16 Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az
akolból valók: azokat is elő kell hoznom, [és azokat is vezetnem kell]
és hallgatnak majd az én szómra[az én (phóné): és a hangomra]; és
lészen egy akol [egy nyáj] és egy [(heisz hen): egyetlen] pásztor162

meggondoltak] mint a kígyók. És szelídek [keveretlen, vegyítetlen, tiszta,

érintetlen, romlatlan, ártatlan, be nem szennyezettek, egyszerűek] mint a
galambok” (Mát. 10,16). Pál apostol így búcsuzik az efézusi (jelentése: a vég)
véneitől, előljáróítól: „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti
közétek (dühös és) gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak (és nem
kímélik a nyájat). Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat
beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják” (Csel. 20,29-30). Már
Ezékielen keresztül így figyelmeztet az Úr: „Elöljárói ő közepette, mint a
ragadományt ragadozó farkasok: vért ontani, a lelkeket elveszteni (vagyis az
embereket elpusztítani), hogy nyerekedhessenek nyereséggel (vagyis
nyereségvágyból). És prófétái mázolnak nékik mázzal (és mázolják a habarcsot):
hiábavalóságot látnak, s jövendölnek (és jósolgatnak) hazugságot nékik,
mondván: Így szól az Úr Isten! Holott az Úr nem beszélt (és nem szólt)” (Ezék.
22,27-28). „Elmegyek azért a főemberekhez, és beszélek velük; hiszen ők
ismerik az Úrnak útját, Istenüknek ítéletét! Ámde ők törték össze egyetemlegesen
az igát, és tépték le a köteleket! Azért széttépi őket az oroszlán az erdőből,
elpusztítja őket a puszták farkasa, párducz ólálkodik az ő városaik körül; aki
kijön azokból, mind szétszaggattatik; mert megsokasodtak az ő bűneik, és
elhatalmasodtak az ő hitszegéseik” (Jer. 5,5-6). Mert: „Fejedelmei olyanok
benne, mint az ordító oroszlánok, birái, mint az estve járó farkasok, nem
hagynak reggelre a csonton” (Sof. 3,3). De: „Jaj a mihaszna pásztornak, aki
elhagyja a nyájat! Fegyver járja át a karját, meg a jobb szemét! Száradjon el a
karja, vakuljon meg a jobb szeme! (Zak. 11,17).
160
És: „Az én juhaim hallják az én szómat, (és hallgatnak a hangomra) és én
ismerem őket, és követnek engem” (Ján. 10,27). Bizony a jó pásztor nem fut el:
„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11)
161
Mert: „Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van [aki az Atya
mellől származik], az látta az Atyát, [annak volt alkalma látni az Atyát]” (Ján.
6,46). Bizony: „Az Atyát nem ismeri senki (és senki sem tudja, hogy kicsoda az
Atya), csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Luk 10,22).
162
Az Úr Jézus kijelentése: „De [azt] mondom néktek, hogy sokan eljőnek [sokan
fognak érkezni] napkeletről és napnyugatról [is], és letelepednek [vagyis
asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [a
 110
Ján. 10,17 Azért szeret engem [vagyis: (agapaó): magát teljesen
odaadta, átadta, teljesen összekötötte velem, vált eggyé velem] az
Atya, mert én leteszem [odaadom] az én életemet [(tithémi):
lemondok az életemről, átadom, kiszolgáltatom azt], hogy újra
felvegyem [(palin): hogy ismét visszavegyem] azt.
Ján. 10,18 Senki sem veszi [egyetlen ember sem (lambanó):
szerezheti meg, és veheti el] azt el én tőlem, hanem én teszem le
[önként adom át, szolgáltatom ki, és adom oda] azt én magamtól. Van
hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. [(exúszia):
szabadságom, képességem, jogom, van arra, hogy odaadjam,
hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem] Ezt a parancsolatot
vettem [ezt a küldetést, ezt a feladatot kaptam] az én Atyámtól163

mennyek királyságában]” (Mát. 8,11). Mert beteljesül az Írás, amely kimondja:

„És teszem minden hegyemet úttá (mert minden hegyen utat készítek), és
ösvényeim magasak lesznek (és kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek
messziről (vagyis messze földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől (és
nyugat felől), és amazok Sinnek (Jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp;
iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és
föld örvendezz (és vigadozz), ujjongva énekeljetek (és törjetek ki ujjongásba)
hegyek; mert (megszánta, és) megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein
(és a nyomorultakon)!” (Ésa. 49,11-13). Hogy ez beteljesedjen, így szól az Úr
parancsa a mindenkorban élő Övéihez: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká
[és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az
Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe,
erejébe]” (Mát. 28,19). „Elmenvén e széles világra [a föld minden részére],
hirdessétek az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét]
minden teremtésnek [minden teremtménynek, vagyis minden embernek]”
(Márk. 16,15). Mert már a prófétán keresztül így szólt az Úr: „Kevés az, hogy
nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel
megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak,
hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6). Mert: „Én, az Úr
(JHVH=Jahve), hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és
népnek (ʿam: az emberiségnek, az emberi fajnak) szövetségévé teszlek,
pogányoknak (a nemzeteknek) világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak
szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket”
(Ésa. 42,6-7). Így teljesedik be a prófécia: „De lesz még annyi Izráel fiainak a
száma, mint a tenger fövenye, (mint a homok a tengerparton) amely meg nem
mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy ahol az mondatott
nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai! És
összegyűlnek Júda fiai és Izráel fiai együvé, és egyetlen fejedelmet választanak,
és feljőnek az országból, mert nagy lesz a Jezréel (Jelentése: Isten új vetésének,
plántálásának, új nép alapításának) napja!” (Hós. 1,10-11)
163
Mert: amiként az Atyának élete van önmagában [önmagában birtokolja az
életet], akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, [hogy
 111
Ján. 10,19 Újra meghasonlás [(szkhiszma): szakadás, megosztás] lőn a
zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] között e beszédek [e logoszok): igék]
miatt.
Ján. 10,20 És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne
[(daimonion): démon, gonosz szellemi lény (ekhó): ragadta meg, és
tartja hatalmában, ezért] bolondozik [(mainomai): magánkívül van,
megháborodott, és őrültségeket beszél], mit [(tisz ti): és miért]
hallgattok reá?
Ján. 10,21 Mások mondának: Ezek nem ördöngősnek
[(daimonidzomai): nem démoni megszállottnak, nem egy démonizált
embernek] beszédei [(réma): megnyilatkozásai]. Vajjon az ördög
megnyithatja-é a vakok szemeit [(daimonion, dünamai)): démonnak,
egy gonosz szellemnek lehet-e hatalma, képes-e arra, hogy vakok
szemét megnyissa]164
Ján. 10,22 Lőn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés [(egkainia):
vagyis a templom újraszentelésének, megújításának] ünnepe [a
Hanukka = avatás, szentelés]: és tél vala165
Ján. 10,23 És Jézus [(hieron): a szenthelyen] a templomban, a
Salamon tornáczában [a Salamon (sztoa): oszlopcsarnokában] jár
vala.
Ján. 10,24 Körülvevék azért [(kükloó): körülfogták] őt a zsidók [a
júdeaiak], és mondának néki: Meddig tartasz még bizonytalanságban
[(airó): kétségekben, feszültségben] bennünket? Ha te vagy a Krisztus,
mondd meg nékünk nyilván [(parrészia): nyíltan, világosan; mondd ki
a nyilvánosság előtt]!
Ján. 10,25 Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek:
a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében [az Ő
hatalmával, és erejével], azok tesznek bizonyságot rólam [azok
tanuskodnak mellettem].
Ján. 10,26 De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok
[és nem az én nyájamhoz tartoztok]. Amint megmondtam néktek:

önmagában bírja az életet]” (Ján. 5,26).

164
Hiszen meg van írva, hogy: „Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr
felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8)
165
Ezt az ünnepet még Izráel királya, Salamon vezette be: „És Salamon ünnepet
szerze ebben az időben hét napig, és vele együtt az egész Izráel, nagy
gyülekezet, mely összegyülekezék Hámáttól fogva (jelentése: erődítmény, vár,
falaktól körülvett város) az Égyiptom (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés,
beszűkülés, szorongatás, fogság) patakáig. A nyolczadik napon pedig
gyülekezést (záróünnepet) tartának, mert az oltár felszentelését (fölavatását) hét
napon át végezték és az ünnepet is hét napon” (2 Krón. 7,8-9)
 112
Ján. 10,27 Az én juhaim hallják az én szómat [és hallgatnak a
hangomra], és én ismerem őket, és követnek engem166
Ján. 10,28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem
vesznek [(apollümi): el nem pusztulnak, meg nem semmissülnek], és
senki ki nem ragadja [(harpadzó): senki hatalmába nem ejti, nem
rabolja el] őket az én kezemből.
Ján. 10,29 Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb [(meidzón):
hatalmasabb] mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki [(harpadzó):
senki hatalmába nem ejtheti, nem rabolhatja el] azokat az én
Atyámnak kezéből.
Ján. 10,30 Én [pedig] és az Atya egy [(heisz hen): és ugyanaz]
vagyunk167
166
János apostol bizonyságtétele a Krisztushoz tartozásról, ami egyben kijelentés
Krisztus Istenségéről: „Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat
reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az
igazságnak Szellemét, és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).
167
És az Úr Jézus újra-és újra kijelenti magát a júdeabelieknek: „Jézus pedig
kiálta és monda: Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki
elküldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján. 12,44-45).
Amikor búcsúzik az Úr Jézus tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda
néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem,
Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg
nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én
bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól
mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek
nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig
(másért) nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11). Pál
apostol is erről tesz megvallást: „És minden versengés nélkül (közismerten,
elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki)
megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott)
(hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) szellemben. Megláttatott
(megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a pogányok
(népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim.
3,16). Ezt ismerve vallja meg Pál apostol: „Kicsoda szakaszt [vagy kicsoda
választ] el minket a Krisztus szerelmétől [agapéjától: Isten szerinti szeretetétől]?
Nyomorúság [nyomorgatás, háborúság, nyomás, szorítás, szorult helyzet,
elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás] vagy szorongattatás
[szükség, szorongató keserűség, szükséghelyzet, szorult helyzet, kín, gyötrelem,
ínség] vagy üldözés, vagy éhség, [éhínség] vagy mezítelenség, vagy
veszedelem, [vagy életveszély] vagy fegyver-é? [kard, háború, erőszakos halál,
vagy a fennálló hatalom]. „Mert meg vagyok győződve, [és biztos vagyok
benne] hogy sem halál [a természeti (biológiai, fizikai) halál, vagyis a hústest
halála]. Sem élet [a természeti (biológiai) vagyis a hústestben való élet]. Sem
angyalok [vagyis uralkodó szellemi lények, vagy hírnökök, követek, vagy
 113
Ján. 10,31 Ismét köveket ragadának azért [és újra köveket vittek oda] a
zsidók [a júdeaiak], hogy megkövezzék őt168
Ján. 10,32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot [sok jó cselekedetet]
mutattam néktek az én Atyámtól; [és sok jó cselekedetet vittem véghez
előttetek az én atyám nevében] azok közül melyik dologért [melyik
cselekedetem miatt] köveztek meg engem?
Ján. 10,33 Felelének néki a zsidók [a júdeaiak], mondván: Jó dologért
[jó cselekedetért; nemes tettért] nem kövezünk meg téged, hanem

pásztorok] sem fejedelemségek [kormányzatok, amelyek részint földi, részint

mennyei angyali hatalmasságok. A mennyei hatalmak a csillagokat irányító
erők, a csillagok mintegy látható kifejezői ezeknek]. Sem hatalmasságok
[erősségek, erőmegnyilvánulások, sem csodatévő erők]. Sem jelenvalók [vagyis
jelen időben történő, és beálló, a jelenlevő dolgok] sem következendők
[eljövendők, ami még körül fog venni, amik elkerülhetetlenül meg fognak
történni]. Sem magasság, sem mélység, [sem magasságban sem mélységben
lakók] sem semmi más teremtmény [sem a kozmosz időbeli, sem a kozmosz,
vagyis a világűr térbeli jelenségei, vagyis a csillagok világában történők] nem
szakaszthat el [nem állhatnak oda közénk, és nem képesek elválasztani] minket
az Istennek szerelmétől, mely vagyon [és megjelent, és megbizonyított] a mi
Urunk Jézus Krisztusban. (Róm. 8,35.38-39). Isten már Mózesen keresztül
figyelmezteti népét: „Halld (és értsd meg) Izráel: az Úr (JHVH: Jahve), a mi
Istenünk, egy Úr (és Ő az egyetlen Úr)!” (5 Móz. 6,4). És Ézsaiás prófétán
keresztül is így jelentette ki magát az Úr: „Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR
-, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és
megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem
lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító! Mostantól fogva is
én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki
változtatja azt meg? Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr
vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, Izráelnek
királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és
rajtam kívül nincsen Isten. Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-e
meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanúim! Hát van-e rajtam kívül Isten?
Nincs kőszál, nem tudok!” (Ésa. 43,10-15. 44,6.8). Pál apostolon keresztül pedig
még egyértelmübbé teszi a Szent Szellem a kijelentést: „… Krisztus, aki
mindeneknek felette örökké áldandó [imádni való] Isten [aki Isten mindenek
felett] Ámen” (Róm. 9,5)
168
Ahányszor kijelenti magát az Úr Jézus, meg akarják kövezni: „Monda nékik
Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok” (Ján.
8,58). János apostol így tesz bizonyságot az örökkévaló Igéről: „Ő kezdetben
[(arkhé): eredetileg] az Isten” (Ján. 1,2). Pál apostol is Róla tesz bizonyságot:
„És Ő előbb volt [és van] mindennél, és minden Őbenne áll fenn (és illeszkedik
egybe). [Más fordítás: Ő mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]”
(Kol. 1,17). És: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13,8).
Mózesnek így jelentette ki magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI
 114
káromlásért [(blaszphémia): azaz: istenkáromlásért], tudniillik, hogy
te ember létedre Istenné teszed magadat169
Ján. 10,34 Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben:
Én mondám: Istenek vagytok?
Ján. 10,35 Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde [az
Isten (logosza): igéje] lőn (és az írás fel nem bontható), [márpedig az
Írást nem lehet (lüó): eltörölni, semmibe venni, és érvénytelenné
tenni]170

VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti

hozzátok” (2 Móz. 3,14). Ézsaiás már megprófétálta, hogy emberré lesz: „Mert
egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen,
és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság
atyjának (és Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6). Mikeás
pedig azt prófétálta meg, hogy hol fog megszületmni: „De te, Efratának
Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei (és nemzetségei) között: belőled
származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva,
öröktől fogva van” (Mik. 5,2). Ézsaiáson keresztül pedig így szól az Úr: „Én
hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek,
és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva
is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki
változtatja azt meg? Ezt mondja az ÚR (JHVH = Jahve), megváltótok, Izráel
Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a
káldeusok pedig jajveszékelnek. Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek
teremtője, királyotok” (Ésa. 43,12-15). És az Úr Jézus újra –és újra kijelenti
magát: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek
engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki
nem ragadja őket az én kezemből” (Ján. 10,27).
169
Az Úr Jézus szombaton gyógyít, ezért kérdőre vonják, amire Ő így felel: „…
Az én Atyám mind ez ideig [(arti): amíg jelenleg] munkálkodik [és szüntelenül
megszakítás nélkül (ergadzomai): működik, és cselekszik], addig én is
munkálkodom [szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működök, és
cselekszem]. E miatt aztán még inkább [életére törtek], és meg akarták őt ölni a
zsidók [és még inkább azon voltak, és (dzéteó): és igyekeztek, és arra törekedte a
júdeaiak, hogy megöljék]. Mivel nem csak a szombatot [(szabbaton): a heti
pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napját] rontotta [törte, és
szegte] meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, [és így] egyenlővé
tévén magát az Istennel” (Ján. 5,17-18). Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, és
bármit mond, a judeaiak meg akarják ölni: „Én azt beszélem, amit az én
Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál (hallottatok, és)
láttatok. Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik
Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.
Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert (olyan valakit), aki az igazságot
beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte. Ti
a ti atyátok dolgait cselekszitek (Más fordítás: Ti ugyanazt cselekszitek, mint
 115
Ján. 10,36 Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött
e világra: Káromlást szólsz [(blaszphémeó): becsmérelem, gyalázom
az Istent]; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!
Ján. 10,37 Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek
nékem;
Ján. 10,38 Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is,
higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok [és elismerjétek;] és
elhigyjétek, [és hogy rádöbbenjetek és megértsétek], hogy az Atya én
bennem van, és én ő benne vagyok171
atyátok…). Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk
van, az Isten. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok,
szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is
magamtól jöttem, hanem ő küldött engem” (Ján. 8,38-41). A kihallgatáson a
főpap kérdésére, hogy Ő-e az isten Fia, így válaszol az Úr Jézus: „Monda néki
Jézus: Te mondád. Én Vagyok…” (Mát. 26,64). És emiatt halálra ítélik Őt:
„Hallátok a káromlást [az istenkáromlást]. Mi tetszik néktek [mi a ti
véleményetek erről]? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan”
(Márk. 14,64). A törvény betüje szerint akartak eljárni, hiszen a törvény
kimondta, hogy: „… Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét.
És a ki szidalmazza (qálal: vagyis megveti) az Úrnak nevét, halállal lakoljon,
(irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség).
Akár jövevény (vagyis idegen), akár benszülött, ha szidalmazza (vagyis ha
káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (meg kell halnia)” (3 Móz. 24,15-
16).
170
Már korábban kijelentette az Úr Jézus, hogy: „Mert bizony [ámen, úgy van,
ahogy] mondom néktek, míg az ég és a föld [el nem] múlik [hanem fennáll, és
meg nem semmisül], a törvényből [vagyis Isten útmutatásából, tanításából,
amelyet az Igében jelentett ki] egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik.
[és egy i betű vagy egy vesszőcske, azaz egyetlen írásjel sem vész el és nem
veszíti érvényét], amíg minden be nem teljesedik, [és amíg csak minden meg
nem történik, és valóra nem válik, és meg nem lesz]” (Mát. 5,18). És hogy ki a
törvényadó, azt a Lukács írása szerinti Evangélium jelenti ki, ahol így szól az Úr
Jézus: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem
múlnak” (Luk. 21,33). Dávidon keresztül kerül kijelentésre, hogy Isten fiainak
szól a prófécia: „Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti
mindnyájan” (Zsolt. 82,6). Vagyis azoknak, akikben Krisztus él, mert: „Valakik
pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak
[azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [Isten gyermekeivé
váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a
(hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából],
hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,12-13)
171
És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… azok a dolgok [(ergon): azok
a feladatok és cselekedetek], amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem
[hogy teljesítsem, és hogy véghezvigyem] azokat. Azok a dolgok [azok a
feladatok és cselekedetek], amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam
 116
Ján. 10,39 Ismét meg akarák azért őt fogni; de kiméne az ő kezökből
[dzéteó): ismét arra törekedtek, és igyekeztek, hogy elfogják Őt, de Ő
átment közöttük].
Ján. 10,40 És újra elméne túl a Jordánon [jelentése: az alájövő, a
lefelé folyó, halálfolyó], arra a helyre [(peran): vagyis a túlsó partra],
ahol János először keresztelt [vagyis korábban bemerített] vala; és ott
marada.
Ján. 10,41 És sokan menének Őhozzá és mondják vala, hogy: János
nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, amit János Őfelőle mondott,
igaz vala.
Ján. 10,42 És sokan hivének ott Őbenne.

Ján.11. A Mester itt van és hív téged.

Ján. 11,1 Vala pedig egy beteg, Lázár [Jelentése: akit Isten megsegít],
Bethániából [Jelentése: szomorúság háza], Máriának [Jelentése:
keserűség, szomorúság] és az ő testvérének, Márthának [Jelentése:
hölgy, úrnő] falujából.
Ján. 11,2 Az a Mária volt pedig az, akinek a testvére Lázár beteg vala,
aki megkente vala az Urat [drága, illatos] kenettel és a hajával törlé
meg annak lábait172
[és arról], hogy az Atya küldött engem” (Ján. 5,36). „… Megmondtam néktek,
és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében,
azok tesznek bizonyságot rólam” (Ján. 10,25). „És aki engem lát, azt látja, aki
küldött engem” (Ján. 12,45). Ezért: „Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat
is; (Ján. 15,23)
172
Máté beszámolója a történtekről: „És mikor Jézus Bethániában [jelentése: a
nyomorúság, szomorúság, szegénység háza], a poklos [vagyis leprás] Simon
házánál [tartózkodott] vala, Méne [és odalépett] Őhozzá egy asszony, akinél
vala drága kenetnek alabástrom szelencéje [Más fordítás: akinél egy
alabástromedény volt valódi és igen drága, illatos (nárdus) olajjal, és eltörvén
az alabástrom edényt], és az Ő fejére tölté, amint az asztalnál ül [ahogy az
étkezéshez lehevert] vala. Látván pedig ezt az ő tanítványai [háborognak vala
maguk között], és bosszankodnak [és mérgesek lettek, és így méltatlankodtak, és
elégedetlenkedtek, neheztelve rá, ezt] mondván: Mire való ez a tékozlás [a
kenetnek ez a pazarlása]? Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron
[drágán, sok pénzért, hiszen háromszáz pénznél is többért], és adhatták volna a
(koldus)szegényeknek [vagyis az árát szétoszthattuk volna, így segíthettünk
volna a szegényeken, és zúgolódnak vala ellene, és megharagudtak az
asszonyra]. Mikor pedig ezt eszébe vette [vagyis észrevette, mert Jézus tudta,
hogy miről beszélnek. Így szólt hozzájuk, és] monda nékik: Miért bántjátok
[miért zaklatjátok] ezt az asszonyt? [Hagyjatok békét néki] hiszen jó dolgot [és
nemesen] cselekedett én velem. Mert a szegények [a koldusok, a
 117
Ján. 11,3 Küldének azért a testvérek ő hozzá, [és megüzenték
Jézusnak] mondván: Uram, ímé, akit szeretsz [(phileó): akit kedvelsz],
beteg.
Ján. 11,4 Jézus pedig, amikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem
halálos [(hé astheneia ouk estin pros thanaton): ez a betegség nem
válik örök halállá], hanem az Isten dicsőségére való [az Isten
dicsőségét szolgálja], hogy dicsőíttessék [és megdicsőüljön] általa az
Istennek Fia.
Ján. 11,5 [(agapaó):Isten szerinti szeretettel] szereti vala pedig Jézus
Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt.
Ján. 11,6 Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada
azon a helyen, ahol vala.
Ján. 11,7 Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét
Júdeába.
Ján. 11,8 Mondának néki a tanítványok: Mester [vagyis Rabbi], most
akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy?
koldusszegények] mindenkor veletek [és köztetek] lesznek, [és amikor csak
akarjátok, jót tehettek velük], de én nem leszek [én nem maradok] mindenkor
[és mindig] veletek [és köztetek]. Mert hogy ő ezt a kenetet [ezt az illatos olajat]
testemre [(szóma): az én személyemre, reám] töltötte, az én temetésemre nézve
cselekedte azt [mert temetésemre készített elő, és előre megkent engem]. Bizony
mondom néktek: Valahol [és bárhol] az egész világon prédikáltatik [és
hirdettetik majd] az Evangélium, amit ez én velem cselekedék [amit ez az
asszony tett], az is hirdettetik [és azt is elmondják majd] az ő emlékezetére”
(Mát. 26,6-13). Lukács így írja le az esetet: „Kéré pedig őt egy a farizeusok
közül, hogy ővele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, (és asztalhoz
telepedett) enni. És ímé a városban egy asszony (élt) aki bűnös vala, mikor
megtudta, hogy ő a farizeus házában leült enni (hogy asztalhoz telepedett), hoza
egy alabástrom szelence drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva,
könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törli meg, és csókolgatá
az ő lábait, és megkené drága kenettel” (Luk. 7,36-38). És János arról is
beszámol, hogy ez mikor és hol történt: „Jézus azért hat nappal a húsvét előtt
méne Bethániába, ahol a megholt Lázár vala, akit feltámasztott a halálból.
Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel; Lázár pedig egy
vala azok közül, akik együtt ülnek vala Ővele. Mária azért elővévén egy font
igazi (valódi), drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és
megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.
Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki őt
elárulandó vala: Miért nem adták el (inkább) ezt a kenetet háromszáz dénáron,
és miért nem adták (az árát) a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondá,
mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála
vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené. Monda azért Jézus: Hagyj
békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt. Mert szegények mindenkor
vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok” (Ján. 12,1-8).
 118
Ján. 11,9 Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha
valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.
Ján. 11,10 De aki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság
[(phósz): mert nincs saját fénye].
Ján. 11,11 Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi
barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem [hogy felébresszem]
őt.
Ján. 11,12 Mondának azért az ő tanítványai: Uram, ha elaludt,
meggyógyul.
Ján. 11,13 Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt hitték
[(dokeó): azt gondolták], hogy álomnak alvásáról [vagyis álomba
merüléséről] szól.
Ján. 11,14 Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár meghalt.
Ján. 11,15 És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy
higyjetek. [hogy hitre jussatok] De menjünk el ő hozzá!
Ján. 11,16 Monda azért Tamás, aki Kettősnek mondatik [akit
Didimusznak, vagyis Ikernek neveztek], az ő tanítványtársainak:
Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.
Ján. 11,17 Elmenvén [(erkhomai): és megérkezvén] azért Jézus, úgy
találá [vagyis megtudta], hogy az már négy napja vala sírban [vagyis a
sírboltban].
Ján. 11,18 Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt
futamatnyira [azaz: tizenöt stádiumnyira, ami megfelel kb. 2-3 km-
nek, vagyis mintegy félórányira volt Jeruzsálemtől];
Ján. 11,19 És a zsidók [(iúdaiosz): vagyis a júdeaiak] közül sokan
mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő
testvérük felől.
Ján. 11,20 Mártha azért, amint hallja vala, hogy Jézus jő, elébe méne;
Mária pedig otthon ül [otthon maradt] vala 173
Ján. 11,21 Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna,
nem halt volna meg a testvérem.
Ján. 11,22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől,
megadja néked az Isten.
Ján. 11,23 Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.
173
És hogy ki volt a két testvér, arról így hangzik a bizonyságtétel: „Lőn pedig,
mikor az úton menének, hogy ő beméne egy faluba; egy Márta nevű [jelentése:
hölgy, úrnő, parancsoló asszony, tanítónő] asszony pedig befogadá őt házába
[(hüpodekhomai): és szívesen vendégül látja]. És ennek vala egy Mária
[jelentése: keserűség, szomorúság, viszály; ellenálló, lázadó, fegyelmezetlen]
nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét
[(logoszát, igéjét]” (Luk. 10,38-39).
 119
Ján. 11,24 Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a
feltámadáskor az utolsó napon.
Ján. 11,25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki
hisz én bennem, ha meghal is, él;
Ján. 11,26 És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.
Hiszed-é ezt?174
Ján. 11,27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a
Krisztus, az Istennek Fia, aki e világra jövendő vala.
Ján. 11,28 És amint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá
[(lathra phóneó): titokban, észrevétlenül, feltűnés nélkül hívja] az ő
testvérét Máriát, mondván: A Mester [(pareimi): megérkezett], itt van
és hív téged.
Ján. 11,29 Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.

174
„Mert: úgy szerette [(agapaó): Ez azt jelenti: magát teljesen odaadni, átadni,
teljesen összekötni magát, eggyé válni. Vagyis teljesen odaszánni, feloldódni a
szeretetben] Isten e világot [(koszmosz): az univerzumot, a világegyetemet,
beleértve a lakóit is], hogy az Ő egyszülött [vagyis egyetlen] Fiát adta, hogy
valaki hiszen Őbenne [vagyis a Fiúban], el ne vesszen [el ne pusztuljon], hanem
örök élete legyen [(ekhó): örök életet birtokoljon]” (Ján. 3,16). „Őbenne vala az
(örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]” (Ján. 1,4).
„Aki hisz a Fiúban, örök [egy más minőségű, természetfeletti] élete van; aki
pedig nem enged [nem hisz; nem engedelmeskedik; [(apeitheó): szándékosan és
önfejűen,] a Fiúnak (mert rábeszélhetetlenül makacs), nem lát életet, hanem az
Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,36). Az Úr Jézus kijelentése az örök élet
feltételéről, hogy miben kell hinni: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az
én beszédemet (az én igémet) hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott (vagyis
elküldött), örök élete [azaz egy más minőségű, természetfeletti élete] van; és
nem megy a kárhozatra (vagyis az ítéletre), hanem általment a halálból az
életre” (Ján. 5,24). „Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja
a Fiút, és hisz benne, örök élete [azaz egy más minőségű, természetfeletti élete]
legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon. Bizony, bizony mondom
néktek: Aki énbennem hisz, örök élete [vagyis egy más minőségű,
természetfeletti élete] van annak” (Ján. 6,40.47). János apostolon keresztül
megerősíti Isten a kijelentést: „Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten
Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,12). „Mert amint az Atya feltámasztja a
halottakat és megeleveníti [életre kelti őket, és élővé teszi, életet adva nekik],
úgy a Fiú is, akiket akar, megelevenít [és életre kelti azokat, akiket akar, életet
adva nekik]” (Ján. 5,21). Az Úr Jézus kijelenti, hogy: „Én vagyok az életnek
ama kenyere [ho artos ho zón: azaz az élővé tevő hatalom]; aki hozzám jő,
semmiképen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha”
(Ján. 6,35). „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha
valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én
(hús)testem, amelyet én adok a világ életéért” (Ján. 6,51).
 120
Ján. 11,30 Jézus pedig nem ment [nem ért] vala még be a faluba,
hanem azon a helyen vala, ahová Mártha elébe ment vala.
Ján. 11,31 A zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] azért, akik ő vele otthon
valának és vigasztalák őt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy
vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz [vagyis a sírbolthoz]
megy, hogy ott sírjon.
Ján. 11,32 Mária azért, amint oda ére, ahol Jézus vala, meglátván őt,
az ő lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt
volna meg az én testvérem.
Ján. 11,33 Jézus azért, amint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött
zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] is, elbúsula [(embrimaomai):
felháborodott] szellemében és igen megindula [és háborgott, és a
szellemében nagyon haragos lett, (heauton tarasszó): és felzaklatta
magát].
Ján. 11,34 És monda: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer
és lásd meg!
Ján. 11,35 Könnyekre fakadt Jézus.
Ján. 11,36 Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette [(phileó):
mennyire kedvelte] őt!
Ján. 11,37 Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette
volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?
Ján. 11,38 Jézus pedig újra felindulva [(embrimaomai): most újra
megtelt indulattal], és magában [megint felháborodva, haragos lett],
oda megy [odaért] vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kő
feküvék rajta.
Ján. 11,39 Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a
megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen
negyednapos.
Ján. 11,40 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel,
meglátod majd az Istennek dicsőségét [vagyis erejét]?
Ján. 11,41 Elvevék azért a követ onnan, ahol a megholt feküszik vala.
Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok
néked, hogy meghallgattál engem.
Ján. 11,42 Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak
a körülálló sokaságért [a körülálló tömegért] mondtam, hogy
elhigyjék, hogy te küldtél engem.
Ján. 11,43 És mikor ezeket mondá, fenszóval [vagyis hangosan]
kiálta: Lázár, jőjj ki!175

175
És beteljesült a prófécia, amelyben: „Így szól az Úr: Jókedvem (a kegyelem)
idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és
 121
Ján. 11,44 És kijöve a megholt [vagyis a halott], lábain és kezein
kötelékekkel megkötözve [vagyis kezén-lábán (keiria):
vászoncsíkokkal / ruhából tépett hosszú csíkokkal bepólyálva, illetve
(perideó): körülkötve], és az orczája kendővel vala leborítva [vagyis
arcát kendő takarta]. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg
[oldozzátok el] őt, és hagyjátok (el)menni.
Ján. 11,45 Sokan hivének azért Őbenne ama zsidók [(iúdaiosz):
júdeaiak] közül, akik Máriához mentek vala, és láták, amiket
cselekedett vala.
Ján. 11,46 De némelyek azok közül elmenének a farizeusokhoz, és
elbeszélék nékik, amiket Jézus cselekedett vala.
Ján. 11,47 Egybegyűjték [(szünagó): összehívják] azért a
papifejedelmek és a farizeusok a főtanácsot [(szünedrion): a
Szanhedrint], és mondának: Mit cselekedjünk? Mert ez az ember sok
csodát mível [és sok jelt tesz].
Ján. 11,48 Ha ekképen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és
eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet
[és elpusztítják szentélyünket is].
Ján. 11,49 Egy pedig ő közülük, Kajafás [jelentése: kőfaragó;
elnyomás], aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti
semmit sem tudtok [és nem értetek semmit].
Ján. 11,50 Meg sem gondoljátok [(dialogidzomai): és azt sem veszitek
számításba], hogy jobb [és többet használ] nékünk, hogy egy ember
haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.
Ján. 11,51 Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az
esztendőben főpap vala, jövendőt monda [vagyis (prophéteuó):
prófétál], hogy Jézus meg fog [(melló): sőt Jézusnak elkerülhetetlenül
meg kell] halni a népért [(hüper): a nép érdekében, javára, és a nép
helyett];
Ján. 11,52 És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek
elszéledt [és szétszóródott] gyermekeit egybegyűjtse.
Ján. 11,53 Ama naptól azért azon tanakodának [és eldöntötték], hogy
őt megöljék176

nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult

örökségeket; Így szólván a foglyoknak: Jőjjetek ki! és azoknak, akik sötétben
ülnek: Lépjetek elő! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz”
(Ésa. 49,8-9)
176
És húsvét előtt eljött az alkalmas idő, és: „Akkor egybegyűlnek a főpapok, az
írástudók [és törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába [vagyis
palotájába], akit Kajafásnak [jelentése: kőfaragó; elnyomás] hívtak, És tanácsot
tartának [tervet készítettek, és megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal
 122
Ján. 11,54 Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan [vagyis nyíltan]
a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] között, hanem elméne onnan a vidékre,
a pusztához [(erémosz): a sivataghoz, egy magányos, elhagyatott
helyhez] közel, egy Efraim nevű városba [jelentése: kettős gyümölcs,
kétszeres termékenység; kettős örökség, utódok]; és ott tartózkodék az
ő tanítványaival.
Ján. 11,55 Közel vala pedig a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] husvétja
[(paszkha): a Peszach / átlépés, megkímélés, megmenekülés / ünnepe]
és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékről husvét előtt, hogy
megtisztuljanak.
Ján. 11,56 Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a
templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?
Ján. 11,57 A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot
adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg
[(ménüó): közölje, és hozza tudomásukra], hogy őt megfogják [vagyis
hogy elfoghassák]177
megfogják [vagyis csellel, cselvetéssel csapdába csalják, és elfogják] és
megöljék. De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen [és
nehogy zavargás törjön ki] a nép között [nehogy fellázadjon a nép]” (Mát. 26,3-
5). Dávid már így prófétált erről „Miért háborognak [és dühösködnek;
tombolnak; agyarkodnak; dühöngnek; zúgolódnak; morognak; miért
fennhéjázók] a nemzetek [a pogányok]? A népek miért kovácsolnak [és
gondolnak, és terveznek] hiú [céltalan, sikertelen, üres, hiábavaló, semmit érő,
haszontalan] terveket? A föld királyai fölkelnek, [és felkerekednek;
összegyűlnek; fölállnak] nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [és együtt
tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [vagyis Krisztusa] ellen”
(Zsolt 2,1-2). És ismét az Úr Jézusról szól a prófécia: „Mert felőlem szólnak
elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)
„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon,
mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre,
megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat
koholnak (terveznek, titokban tartják tervüket, és) a kikoholt tervet végrehatják;
mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember
belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7).
177
Lukács így ír erről: „Elközelgetett [és eljött] pedig a kovásztalan kenyerek
ünnepe, mely húsvétnak mondatik, [és amelyet páskának is neveztek]. És a
főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és az írástudók [a törvénymagyarázók]
keresnek vala módot, [és törekednek megtalálni, hogy milyen módon, és]
hogyan öljék meg [hogyan végezzék ki] őt. Mert féltek [ugyanis] a néptől [a
tömegtől, a köznéptől]” (Luk. 22,1-2). A vallási vezetők kezdettől arra
törekedtek, és keresték a módot, hogy az Úr Jézust elveszítsék. Amikor a
sorvadt kezű embert meggyógyítja: „A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot
tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele,
hogy megölik Jézust]” (Mát. 12,14). Márk is ír erről, a következőképpen. És
 123
Ján. 12. mária kenete;

Ján. 12,1 Jézus azért hat nappal a husvét [vagyis a pászka] előtt méne
Bethániába [jelentése: szomorúság, nyomorúság, csapás, szegénység
háza], ahol a megholt Lázár [jelentése: Isten megsegített] vala, akit
feltámasztott a halálból.
Ján. 12,2 Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel;
Lázár pedig egy vala azok közül, akik együtt ülnek vala [vagyis akik
asztalhoz dőltek] ővele.
eljött az alkalmas idő, mert: „Két nap múlva pedig húsvét [vagyis a páska] vala
és a kovásztalan kenyerek ünnepe. És a főpapok és az írástudók [vagyis a
törvénymagyarázók] tanakodnak vala [és keresték a módját], hogy
csalárdsággal [ravaszsággal, csellel] mi módon fogják meg [hogyan ejtsék őt
tőrbe] és öljék meg őt. Mert azt mondják vala: Ne az ünnepen, hogy a nép fel ne
zendüljön [fel ne lázadjon; hogy zavargás ne legyen a nép körében]” (Márk.
14,1-2). Így hangzik a szabadulás / vagyis a húsvét ünnepéről / szóló prófécia,
amelyben kijelentést nyer az is, hogy ezzel egy új időszámítás kezdődik: „Ez a
hónap legyen néktek a hónapok elseje; első legyen ez néktek az esztendő
hónapjai között. Szóljatok Izráel egész gyülekezetének (vagyis egész
közösségének), mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy
bárányt az atyáknak háza szerint, (vagyis családonként és) házanként egy
bárányt. Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való
(vagyis a legközelebbi) szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma (azaz: a
személyek) szerint. Kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz (és vegyétek
számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból). A bárány ép, (hibátlan)
hím, egy esztendős legyen. A juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. És
legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel
községének egész gyülekezete estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a
házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A
húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű
füvekkel egyék meg azt. Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és
egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel. Ne hagyjatok belőle
reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. És ilyen módon
egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok (vagy
bototok) kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az” (2
Móz. 12,2-11). És arról is rendelkezik az Úr, hogy mikor kell ezt az ünnepet
megtartani: „Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és
fiaidnak mindörökre (Más fordítás: Őrizzétek meg ezt az igét. Örökre szóló
rendelkezés ez nektek és fiaitoknak). És mikor bementek a földre, melyet az Úr
ád néktek, amint megmondotta vala (és ahogyan megígérte): akkor tartsátok
meg ezt a szertartást” (2 Móz. 12,24-25). János apostolon keresztül pedig
kijelentést nyer, hogy ki az igazi pászkabárány, akivel elkezdődik az új
időszámítás: „És ránézvén Jézusra, amint ott jár [ott járt-kelt] vala, [s mihelyt
meglátta Jézust, amint közeledett] monda: Ímé [nézzétek] az Isten Báránya!”
(Ján. 1,36)
 124
Ján. 12,3 Mária azért elővévén egy font igazi, [(pisztikosz):
valódi, hamisítatlan] drága [(polütimosz): rendkívül értékes]
nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak
lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával178
Ján. 12,4 Monda azért [és méltatlankodott miatta] egy az ő tanítványai
közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki őt elárulandó vala [vagyis
aki azon volt, hogy kiszolgáltassa, és átadja Őt]:
Ján. 12,5 Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron
[(dénarion): dénár, római ezüstpénz. Értéke egy munkás napszámának
felelt meg], és miért nem adták a szegényeknek [(ptókhosz):
nincsteleneknek, és a koldusoknak]179
Ján. 12,6 Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre
volna gondja [meló): törődne velük, vagy mert ennyire aggódott a
nincstelenekért], hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény,
és amit abba tesznek vala, elcsené [ellopja; mert ő kezelte a pénzt és
eltulajdonította, amit rábíztak]180
Ján. 12,7 Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem
idejére tartogatta ő ezt.
Ján. 12,8 Mert szegények [a nincstelenek, és koldusok] mindenkor
vannak veletek [és mindig lesznek köztetek], én pedig nem mindenkor
vagyok [köztetek]181

178
A prófécia így szól az ekklézsiáról, a kihívottak közösségéről, a Krisztus
népéről: „Mikor a király az ő asztalánál ül, nárdusnak jóillatja származik én
tőlem (és árasztja illatát)” (Én. 1,12).
179
Pedig meg van írva, hogy: „a szegény nem fogy ki a földről, azért én
parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és
szegény atyádfiának a te földeden” (5 Móz. 15,11).
180
A Szent Szellem így figyelmeztet a látszat hívőre: „Az ő beszédeivel másnak
tetteti magát (és álcázza szándékát) a gyűlölő, holott az ő szívében gondol
álnokságot (és alattomosságot). Mikor kedvesen szól, ne bízzál ő hozzá (és ne
higgy neki); mert hét iszonyatosság (hét utálatosság) van szívében” (Péld.
26,24-25).
181
Lukács így írja le az esetet: „Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ővele
egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, (és asztalhoz telepedett) enni.
És ímé a városban egy asszony (élt) aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a
farizeus házában leült enni (hogy asztalhoz telepedett), hoza egy alabástrom
szelence drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé
öntözni az ő lábait, és fejének hajával törli meg, és csókolgatá az ő lábait, és
megkené drága kenettel” (Luk. 7,36-38) Jánoson keresztül nyer kijelentést,
hogy ki volt ez az asszony: „Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából,
Máriának és az ő testvérének, Mártának falujából. Az a Mária volt pedig az,
akinek a testvére Lázár beteg vala, aki megkente vala az Urat kenettel és a
 125
Ján. 12,9 A zsidók [vagyis a júdeaiak] közül azért nagy sokaság [nagy
tömeg] értesült vala arról, hogy ő ott van: és oda menének nemcsak
Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból.
Ján. 12,10 A papifejedelmek pedig tanácskozának [és elhatározták],
hogy Lázárt is megölik;
Ján. 12,11 Mivelhogy a zsidók közül sokan ő miatta menének oda és
hivének a Jézusban.
Ján. 12,12 Másnap a nagy sokaság [az a nagy tömeg], amely az
ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jő,
Ján. 12,13 Pálmaágakat vőn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna
[(hószanna): szabadíts meg hát! Óh, ments meg]: Áldott, aki jő az
Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!182
Ján. 12,14 Találván [(heuriszkó): vagyis megszerezve] pedig Jézus egy
[fiatal] szamarat, felüle arra, amint meg van írva:
Ján. 12,15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak
vemhén [vagyis szamárcsikón] ülve.
Ján. 12,16 Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem
mikor megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek ő
felőle vannak megírva, és hogy ezeket mívelték ő vele183

hajával törlé meg annak lábait” (Ján. 11,1-2). A Máriának szóló prófécia pedig
így hangzik: „No azért egyed vígassággal (és örömmel) a te kenyeredet, és
igyad jó szívvel (és jókedvvel) a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te
cselekedetid! A te ruháid mindenkor legyenek fehérek, és az olaj (a kenet) a te
fejedről el ne fogyatkozzék” (Préd. 9,9-10)
182
Dávid így prófétált erről a napról: „Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt;
örvendezzünk és vígadjunk ezen! Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó
előmenetelt! Áldott, aki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket, akik az Úr házából
valók vagytok!” (Zsolt. 118,24-26).
183
Máté írása mutatja be, hogy hogyan szerezte meg az Úr a szamárcsikót: „És
mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba [jelentése: éretlen fügék háza,
a korai fügék háza], az olajfák hegyéhez jutottak [az olajfák hegyéhez értek]
vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt [ezzel a megbízatással]. És monda
nékik: Menjetek ebbe [a szemközt levő] faluba, amely előttetek van, és legott
[vagyis mindjárt, és azonnal] találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő
vemhét [az ő csikóját]; oldjátok el és [vezessétek hozzám], és hozzátok ide
nékem. És ha valaki valamit szól néktek [ezért], mondjátok, hogy az Úrnak van
szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani [és azonnal elengedi] őket. Mindez
pedig azért lett [és azért történt], hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így
szólott [vagyis az ige, ami folyt, ömlött a kijelentés]. Mondjátok meg Sion
[jelentése: kiszáradt, megperzselt hely] leányának: [Vedd észre], ímhol jő
néked a te királyod [hát nézd, királyod érkezik, és vonul be hozzád], alázatosan
[és jóindulatúan, barátságosan, szelíden, szerényen] és szamáron [vagyis
szamárháton] ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén [vagyis igavonó,
 126
Ján. 12,17 A sokaság [vagyis a tömeg] azért, amely ő vele vala, mikor
kihívta Lázárt a koporsóból [vagyis a sírboltból] és feltámasztotta őt a
halálból, bizonyságot tőn [vagyis most tanúságot tett mellette].
Ján. 12,18 Azért is méne ő elébe a sokaság [a tömeg], mivel hallá,
hogy ezt a csodát mívelte vala184
Ján. 12,19 Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-é,
hogy semmit sem értek [hogy semmit sem tudtok elérni, hogy semmire
sem mentek]? Ímé, mind e világ ő utána megy [és őt követi].

járomba tört állat csikóján ülve]. A tanítványok pedig elmenvén és úgy

cselekedvén, amint Jézus parancsolta [amint elrendelte, és meghagyta] vala
nékik, Elhozák [és odavezették] a szamarat és annak vemhét [vagyis a csikójával
együtt], és felső ruháikat [azaz köpenyeiket] rájuk teríték [és ráhelyezték], és
ráüle [vagyis felült] azokra. A sokaság [vagyis a tömeg] legnagyobb része pedig
felső ruháit [és köpenyét] az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat [és
ágakat] vagdalnak és hintenek vala az útra [megint mások ágakat tördeltek a
fákról és beszórták velük az utat]. Az előtte és utána menő [az utána tóduló]
sokaság [a tömeg] pedig [hangosan így] kiált vala, mondván: Hozsánna [Légy
segítségül Isten] a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a
magasságban. [Más fordítás: Légy segítségül Isten ki vagy a magasságban,
szabadíts, óh, ments meg hát Magasságos]!” (Mát. 21,1-9). És a próféták mind
ezt az eseményt hirdették. Zakariás így ír erről: „Örülj (és örvendj) nagyon,
Sionnak leánya, örvendezz (ujjongj, és hirdesd), Jeruzsálem leánya! Ímé, jön
néked (és érkezik hozzád) a te Királyod; igaz (ártatlan, szent) és szabadító (aki
megtart, (biztonságban megőriz, megment, kiszabadít, üdvözít, mert diadalmas)
Ő; szegény (és alázatos) és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén
(vagyis szamárcsikó hátán)” (Zak. 9,9) Ézsaiás is erről prófétál. „Ímé, az Úr
hirdette mind a föld határáig (és hírül adta a föld széléig): Mondjátok meg Sion
leányának, (jön már Szabadítód, Megmentőd, Üdvözítőd) ímé, eljött
szabadulásod, ímé, jutalma (és szerzeménye) vele jő, és megfizetése (a munkája
eredménye) Őelőtte! És hívják (és nevezik) őket szent népnek, az Úr
megváltottainak, és téged (pedig) hívnak: keresett (és sokat látogatott) és nem
elhagyott városnak (mert nem leszel elhagyatott)” (Ésa. 62,11-12) Hát: „Magas
hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó
Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! Mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek. (Más
fordítás: Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon,
ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt
van Istenetek)! Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) jő hatalommal, és karja
uralkodik! Ímé, jutalma (és szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért
fáradozott) Ő előtte” (Ésa. 40,9-11) Sofóniás is így prófétál: „Énekelj (és
ujjongj) Sionnak leánya, (kiálts örömödben) harsogj Izráel, örvendj (és
örvendezz) és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya! Megváltoztatta az Úr a te
ítéletedet (és elveszi rólad az ítéletet), elfordította (és eltávolítja) ellenségedet;
Izráel királya, az Úr, közötted (és veled) van, nem látsz többé gonoszt (és nem
kell többé veszedelemtől félned)! Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek (és
 127
Ján. 12,20 Néhány görög [(hellén): azaz pogány] is vala azok között,
akik felmenének [felzarándokoltak], hogy imádkozzanak [és hogy
imádják az Istent] az ünnepen185
Ján. 12,21 Ezek azért a galileai [jelentése: a pogányok körzete]
Bethsaidából [jelentése: halászat háza] való Filephez [jelentése: aki a
lovakat //a testi erőt// kedveli] menének, és kérék őt, mondván: Uram,
látni akarjuk a Jézust.
Ján. 12,22 Megy vala Filep és szóla Andrásnak [jelentése: férfias], és
viszont András és Filep szóla Jézusnak.
Ján. 12,23 Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy
megdicsőíttessék [hogy megdicsőüljön] az embernek Fia186

így biztatják): Ne félj! Ne lankadjanak kezeid (ne csüggedj el) Sion! Az Úr, a te
Istened közötted (és veled) van; erős ő, megtart (és megsegít); örül te rajtad
örömmel (és boldogan), hallgat az ő szerelmében (és megújít szeretetével),
énekléssel örvendez (és ujjongva örül) néked” (Sof. 3,14-17). Egy előképben
mutatja be a Szent Szellem, hogy ki Izráel királya: „És monda (Jéhu): Így s így
szóla nékem, mondván: Azt mondja az Úr: Királlyá kentelek téged Izráelen.
Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a grádics
felső részére és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu (jelentése: Ő Jahve)
uralkodik!” (2 Kir. 9,12-13). Ézsaiáson keresztül jelenti ki az Úr, hogy ki Izráel
királya, aki bevonult Jeruzsálembe: „Ezt mondja az ÚR,(Jahve), Izráel királya és
megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs
Isten” (Ézs. 44,6). Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító” (Ézs.
43,11)
184
Lukács arról ír, hogy a csodákat látva, hogyan reagálnak a tanítványok, és a
vallásos emberek: „Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének
lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni [és
magasztalni] az Istent fennszóval [hangos kiáltással] mindazokért a [a hatalmas
tettekért], és csodákért, amelyeket láttak; Mondván: Áldott a Király, ki jő az
Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban! És
némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg
[és utasítsd rendre; korhold meg; intsd le] a te tanítványaidat! És ő felelvén,
monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak
kiáltani [(kradzó): hangosan kiáltani, rikoltani, sikítani, és ordítani]” (Luk.
19,37-40).
185
Mert így hangzott Isten törvénye: „Ügyelj az Abib hónapra, és készíts (tarts)
az Úrnak, a te Istenednek páskhát; mert az Abib hónapban hozott ki téged az Úr,
a te Istened Egyiptomból éjjel” (5 Móz. 16,1). De „azt a helyet keressétek fel, és
oda menjetek, amelyet kiválaszt Istenetek az ÚR valamennyi törzsetek közül,
hogy oda helyezze nevét, és ott lakjék” (5 Móz. 12.5).
186
A prófécia beteljesült, amely így hangzott: „Jeruzsálem, te szépen épült, mint
a jól egybeszerkesztett város! Ahová feljárnak a nemzetségek, az Úrnak
nemzetségei, bizonyságul Izráelnek, az Úr nevének tiszteletére (hogy ott
magasztalják az ÚR nevét)” (Zsolt. 122,3-4).
 128
Ján. 12,24 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett
gabonamag el nem hal [vagyis ha a búzaszem nem esik a földbe, és
nem hal meg], csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt
terem [vagyis sokszoros termést hoz].
Ján. 12,25 Aki szereti a maga életét [(phileó): vagyis kedvét leli, és
barátja e világi életének, és aki kedvét leli önmagában], elveszti
[(apollümi): romlásba viszi, és elpusztítja] azt187 És aki gyűlöli
[(miszeó): megveti, semmibe sem veszi, és kevésbé szereti] a maga
életét e világon, örök életre tartja [és őrzi] meg azt188
187
A görög szöveg szerint ez a kijelentés jelenti a fizikai, biológiai élet
elvesztését is, azaz: meghalni az Úrért, de önmegtagadást és önfeláldozó életet is
jelent, (és nem önpusztítást). Ez azt is kifejezi, hogy valaki már az élete sorén
sem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek,
gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és
folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá, s tagadja meg, ha
kell – azaz „elpusztítja”, „elveszti” – az életét másokért.
188
Az Úr Jézus újra - és újra kijelenti az Őt követni akaróknak a követés
feltételét, és következményét: „Aki megtalálja [vagy aki próbálja megtartani] az
ő életét, elveszti [vagyis pusztulásba viszi] azt; és aki elveszti [vagyis
pusztulásba viszi] az ő életét én érettem [vagyis én miattam], megtalálja [és
megmenti] azt” (Mát. 10,39). Lukács bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről:
„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg
magát, és vegye fel az ő keresztjét (sztaurosz): kínkaróját naponta, //vagyis a
halálnak kitettséget, és az önmegtagadást// minden nap, és kövessen engem.
Mert aki meg akarja tartani (meg akarja menteni) az ő életét (vagyis önmagát),
elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét (vagyis önmagát) én érettem, az
megtartja (és megmenti) azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot
megnyeri is, önmagát pedig elveszti, vagy magában kárt vall (vagy magát
romlásba viszi)?” (Luk. 9,23-25) „És valaki nem hordozza az ő (maga)
keresztjét (sztaurosz): kínkaróját naponta, //és nem vállalja a halálnak
kitettséget, és az önmegtagadást//, és én utánam jő, nem lehet az én
tanítványom” (Luk. 14,27) A Máté írása szerinti Evangélium jelenti ki, hogy
mikor és miért szólt így az Úr Jézus: „… kezdé Jézus jelenteni az ő
tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a
vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon
föltámadni. És Péter előfogván (magához vonta) őt, kezdé feddeni, mondván:
Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik (nem történhet) ez meg te véled. Ő pedig
megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem
(botránkoztatsz engem, csapdát állítasz nekem); mert nem gondolsz az Isten
dolgaira (és nem az Isten szerint gondolkozol), hanem az emberi dolgokra (az
emberek szerint). Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar
én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, (sztaurosz):
kínkaróját naponta, //és vállalja a halálnak kitettséget, és az
önmegtagadást// és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az
ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem (és az
 129
Ján. 12,26 Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott
lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli [(timaó):
megajándékozza] azt az Atya189
Ján. 12,27 Most az én lelkem [egész lényem] háborog [megrendült, és
nyugtalan, felzaklatódott, és feldúlt]; és mit mondjak? [kérjem azt,
hogy] Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez
órára [hiszen éppen ezért az óráért jöttem].
Ján. 12,28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve [hang
hallatszott] azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.
Ján. 12,29 A sokaság [a tömeg] azért, amely ott állt és hallotta vala,
azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki.
Ján. 12,30 Felele Jézus és monda: Nem én érettem lőn e szó, hanem ti
érettetek.

evangéliumért), megtalálja (és megmenti) azt. Mert mit használ az embernek,

ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall (vagyis az élete kárt
szenved)? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (azaz az ő
életéért)?” (Mát. 16,21-26) Mert: „Valaki igyekezik (és törekszik) az ő életét
megtartani (és megőrizni), elveszti (és elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki
elveszti azt, megeleveníti (megtartja, életben tartja, életre kelti) azt” (Luk.
17,33) Az apostolok is így: „Erősítették a tanítványok lelkét (vagyis a
tanítványokat), intvén (és bátorították őket), hogy maradjanak meg a hitben, és
hogy sok háborúságon (és sok nyomorúságon, szorongattatáson) által kell
nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,22) „Hogy senki meg ne
tántorodjék ama szorongattatások között (a mostani megpróbáltatásokban); mert
ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk, és hogy ezeket nem kerülhetjük
el. Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy
szorongattatásnak leszünk kitéve (hogy üldözni fognak minket); amint meg is
történt, és tudjátok (és amint tapasztaltátok)” (1 Thess. 3,3-4) „De mindazok is,
akik kegyesen (vagyis Istenben való hitben) akarnak élni Krisztus Jézusban,
(szintén) üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12).
189
És hogy hogyan kell az Urat követni, arról így beszél: „… Ha valaki első
akar lenni, legyen mindenek (vagyis mindenki) között (az) utolsó és
mindeneknek (és mindenkinek) szolgája” (Márk. 9,35). És erre is az Úr mutat
példát: „Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az
vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg
kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én
cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,13-15). „Mert aki
magát felmagasztalja [és magasra emeli], megaláztatik; és aki magát
megalázza, felmagasztaltatik [és magasra emelik]” (Mát. 23,12). És az Őt
követőknek így szól az ígéret: „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek,
ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott
legyetek” (Ján. 14,3).
 130
Ján. 12,31 Most van e világ kárhoztatása [most megy végbe az ítélet e
világ felett]; most vettetik ki e világ fejedelme190
Ján. 12,32 És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz
vonzok.
Ján. 12,33 Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal
kell meghalnia191
Ján. 12,34 Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a
Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember
Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia?
190
Amikor a hetven tanítvány győztesként visszatért az Úrhoz, az Úr ezt modta,
azt is kijelentve, hogy mikor levettetik a sátán, az Úr felruházza azÖvéit
hatalommal, és erővel: „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást
lehullani az égből [és amint villámként zuhant, és bukott le a mennyből]. Ímé
adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az
ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek” (Luk. 10,18-19) És
hogy mi a világ ítélete, azt a Szent Szellem fogja kijelenteni: „És Ő (a Szent
Szellem), mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében
(leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet): az ítélet
pedig az, hogy e világnak fejedelme megítéltetett” (Ján. 16.8.11). Már Ézsaiás
így prófétál e világ ítéletéről: „És (kiszolgáltatom), és adom az égyiptomiakat
kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, a
seregeknek Ura” (Ésa. 19,4). Pál apostolon keresztül pedig kijelenti a Szent
Szellem, hogy mit kell tenni Krisztus népének. „Öltözzétek föl az Isten minden
fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával
(mesterkedéseivel) szemben. Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk
tusakodásunk (harcunk), hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok (erők
és hatalmak) ellen, ez élet sötétségének világbírói (a sötétség világának urai)
ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak” (Eféz. 6,11-
12). Ézsiás is a sátán levettetéséről prófétál, ezt kérdezve: „Miként estél alá az
égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál (és lehulltál) a földre, aki népeken
tapostál (népek legyőzője)! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel,
az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet (a trónomat), és lakom a gyülekezet
hegyén (és odaülök az istenek hegyére) messze északon. Felibök hágok a magas
felhőknek (és fölmegyek a felhők csúcsára), és hasonló leszek a Magasságoshoz
(a Felségeshez)” (Ésa. 14,12-14). János apostolon keresztül jön a felelet:
„(Ezután háború támadt a mennyben). És lőn az égben viaskodás: Mihály
(jelentése: kicsoda olyan, mint Isten) és az ő angyalai viaskodnak vala (és
harcra keltek) a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodik vala (és harcra kelt) és az
ő angyalai; De nem vehetnek diadalmat (és nem tudott felülkerekedni), és az ő
helyük sem találtaték többé (mert nem volt maradása) a mennyben. És vetteték a
nagy sárkány, ama régi kígyó (és levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó),
aki neveztetik ördögnek és a sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti
(és megtéveszti), vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének. És
hallék nagy szózatot az égben (és hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal
a mennyben), amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a
 131
Ján. 12,35 Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek [és
közöttetek] van a világosság [a fény]. Járjatok [és addig
tevékenykedjetek, és tegyétek a dolgotokat], amíg világosságotok van,
hogy sötétség ne lepjen meg titeket [addig járjatok a világosságban,
amíg nálatok van, hogy a sötétség nehogy elborítson, és hatalmába ne
kerítsen titeket]: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.

mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak

(a mi testvéreink) vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi
Istenünk (színe) előtt. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő
bizonyságtételüknek beszédéért (a bizonyságtételük igéjével); és az ő életüket
nem kímélték mind halálig” (Jel. 12,7-11). És beteljesült Isten ígérete, amelyet
az ember bukásakor jelentett ki az Édenben: „És monda az Úr Isten a kígyónak:
Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom (minden állat) és minden
mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban (vagyis
egész életedben). És ellenségeskedést szerzek (ellenségeskedést támasztok)
közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked
fejedre tapos (és ő a fejedet tapossa), te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz.
3,14-15)
191
És egy előképben be is mutatja a Szent Szellem, hogy hogyan hal meg az Úr
Jézus, egyben kijelentve halála eredményét is: „És amiképpen [(kathósz):
ahogyan] felemelte Mózes a kígyót a pusztában [a sivatagban], akképpen [(hútó
hútósz): így, ilyen módon] kell [(dei): szükséges; szükségszerű] az ember
Fiának felemeltetnie. Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut]
Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): elpusztít, tönkretesz, megsemmisít,
romlásba visz], hanem örök élete legyen [Őbenne]” (Ján. 3,14-15). Ez pedig
így történt. Amikor a nép engedetlenné vált, és mérges kígyók marták meg őket,
akkor szabadulásért kiáltottak: „És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak
tüzes kígyót (egy rézkígyót), és tűzd fel azt póznára: és ha valaki
megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. Csinála azért Mózes
rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala,
és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada” (4 Móz. 21,8-9). És a győzelem
idejéről és módjáról így beszél Isten Igéje: „Az által, hogy eltörölte a
parancsolatokban [a követelményeivel; rendelkezéseivel] ellenünk szóló [és
tételekbe foglalt] kézírást [adóslevelet], amely ellenünkre volt nekünk [mely
vádolt minket], és azt eltette [eltávolította, eltolta] az útból, odaszegezvén azt a
keresztfára (kínkaróra; kínoszlopra); Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a
hatalmasságokat [fennhatóságokat], őket bátran mutogatta [(parrészia
deigmatidzó): a legyőzött hatalmakat diadalmenetben tette közszemlére, így
legyőzöttekként a győztes nép előtt „mutogatta”, vagyis megcsúfolta.
Nyilvánosan kipellengérezte, megszégyenítette], diadalt vévén rajtok abban
[(thriambeuó): aki diadalmaskodott rajtuk, diadalt vett fölöttük= legyőzte,
leigázta őket, s ennek nyílt jelét is adta. Győztes hadvezérként, mint
 132
Ján. 12,36 Míg a világosságotok [a fény] megvan, higyjetek a
világosságban [a fényben], hogy a világosság [a fény] fiai legyetek.
Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük192
Ján. 12,37 És noha ő ennyi jelt tett vala előttük [a szemük láttára],
mégsem hivének ő benne:
Ján. 12,38 Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde [(logosza):
Igéje], amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak ((akoé): és ki
hallgatta meg az igehirdetésünket)? és az Úr karja [(brakhión);és az
Úr ereje] kinek jelentetett meg [(apokalüptó): és ki előtt lett
nyilvánvalóvá; és kinek lett kijelentve, leleplezve]?
Ján. 12,39 Azért nem hihetnek vala [vagyis azért nem voltak képesek
hinni], mert ismét monda Ésaiás:
Ján. 12,40 Megvakította [(tüphloó): elhomályosította] az ő szemeiket,
és megkeményítette [(póroó): megkövesedetté, kérgessé, érzéketlenné
tette] az ő szívüket [az ő bensőjüket]; hogy szemeikkel ne lássanak, és
szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam [és
helyre ne állítsam] őket.
Ján. 12,41 Ezeket mondá Ésaiás, amikor látá az ő dicsőségét; és
beszéle ő felőle193

legyőzötteket diadalmenetben felvonultatta]” (Kol. 2,14-15)

192
Az Úr Jézus kijelentése: „Én vagyok a világ [(koszmosz): teremtett világ, a
látható világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz): fénye]. Aki engem követ,
nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága [fénye]; »Más
fordítás: Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a világosság lesz
benne, amely életet ad«” (Ján. 8,12). Mert: „Én világosságul jöttem e világra,
hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki énbennem hisz” (Ján. 12,46). És:
„Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján.
9,5). A sötétség következményéről így szólnak a próféták: „A tanításra és
bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs
hajnaluk, (hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelyeknek nincs jövője). Úgy
bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve. és lészen, hogyha megéhezik,
felgerjed (és fölháborodik) és megátkozza (és gyalázza) királyát és Istenét, s néz
fölfelé, És azután a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és
szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva!” (Ésa. 8,20-22).
„Hallgassatok és figyelmezzetek; ne fuvalkodjatok fel, (és ne legyetek kevélyek)
mert az Úr szólott! Dicsőítsétek az Urat, a ti Isteneteket, mielőtt sötétséget
szerezne, (és sötétséget támasztana) és mielőtt (botladoznátok) és megütnétek
lábaitokat a (homályba borult), sötét hegyekben; mert világosságot vártok, és
halál árnyékává változtatja azt, és sűrű homállyá (és sűrű sötétséggé) fordítja!
Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fog az én lelkem a rejtekhelyeken a ti
kevélységtek miatt, és zokogva zokog; a szemem pedig könyeket hullat, mert az
Úr népe fogságba vitetik (bizony fogságba kerül az ÚR nyája)” (Jer. 13,15-17).
 133
Ján. 12,42 Mindazáltal a főemberek [a vezetők] közül is sokan hivének
ő benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne
rekesztessenek a gyülekezetből [(aposzünagógosz): a zsinagógából
nehogy kizárják őket]:
Ján. 12,43 Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az
Istennek dicséretét. [Más fordítás: Mert jobban szerették az emberek
elismerését, és megbecsülését, mint azt a dicsőséget, amelyet az isten
ad]194

193
Ézsaiás kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda:
Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván
lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és
szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével,
hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10). „Mert tanács-vesztett
(és tanácstalan) nép (és nemzet) ez és nincs bennük értelem (és milyen
értelmetlen)” (5 Móz. 32,28). Ézsaiás így prófétál az Úr Jézusról: „Ki hitte
volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR hatalma?” (Ésa. 53,1).
Pál apostol így idézi a próféciát: „Amint meg van írva: Az Isten kábultság
[érzéketlenség, mély álom] szellemét adta nékik; [mindmáig érteni nem tudó
szellemet] szemeket hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai
napig” (Róm. 11,8). És ennek addig kellett tartania, amíg eljön a Szent Szellem,
mert amikor az Úr Jézus testben járt közöttük: „… még nem adatott a Szellem,
mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn. 7,3). Az Úr Jézus példázatokban szól
hozzájuk: „Azért szólok velük [és beszélek nekik] példázatokban [vagyis
példabeszédekben], mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak [és nem
fogják fel], sem nem értenek [ezért belátásra sem jutnak]. És beteljesedék rajtuk
Ézsaiás jövendölése [vagyis próféciája], amely ezt mondja: Hallván halljatok, és
ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett [és
megkeményedett; megkérgesedett; elhízott, érzéketlenné vált, eltompult] e
népnek szíve [mert háj nőtte be e nép szívét], és füleikkel nehezen hallottak, és
szemeiket behunyták. Hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne
halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne
gyógyítsam őket [és hogy ne forduljanak hozzám, hogy meggyógyítsam, és
helyreállítsam őket] (Mát. 13,13-15). Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a
Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg (és nem értettek egyet)
egymással eloszlanak (vagyis szétoszlottak). Miután (és ekkor) Pál ez egy szót
(rémát, kijelentést, igét) mondá: Jól (és helyesen) szólott a Szent Szellem
Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak (és a ti atyáitokról), mondván: Eredj (és
menj) el (ehhez) a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén
nézzetek, és ne lássatok (meg)! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel
nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak,
füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne
gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra (és vegyétek tudomásul), hogy
a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése (és üdvössége), és ők meg
is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének (vagyis eltávoztak) a zsidók,
 134
Ján. 12,44 Jézus pedig [felemelve a hangját] kiálta és monda: Aki hisz
én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.
Ján. 12,45 És aki engem lát, [aki engem szemlél] azt látja [azt
szemléli], aki küldött engem195
Ján. 12,46 Én világosságul [fényként] jöttem e világra, hogy senki ne
maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz196
Ján. 12,47 És ha valaki hallja [(akúó): felfogja, és megérti] az én
beszédeimet [(réma): az én kijelentéseimet] és nem hisz [és nem
tartja, nem őrzi meg azokat], én nem kárhoztatom [vagyis krinó: nem
maguk között sokat vetekedve (és vitatkozva)” (Csel. 28,25-29). „Mert bár az
Istent megismerték [és az Ő létezésének tökéletesen tudatában vannak]
mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem
az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, [belevesztek gondolataikba, és
üressé váltak, holtpontra jutottak elgondolásaikkal; bolonddá azaz
bálványimádókká váltak] és az ő balgatag [érteni nem akaró, és oktalan] szívük
[az ő bensőjük] megsötétedett. [egészen sötétségbe borult, és megvakult]” (Róm.
1,21). Mert ezek azok: „Kik értelmükben [gondolkozásmódjukban]
meghomályosodtak [akiknek sötétség borult az értelmükre], elidegenültek az
isteni élettől [Istentől, aki az élet forrása elszakadtak, mert megmaradtak
tévelygésükben, vagyis elszakadtak Isten életétől] a tudatlanság miatt, mely az ő
szívük (az ő bensőjük) keménysége [elkérgesedése, érzéketlensége, vaksága]
miatt van bennük (Eféz. 4,18). És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis
leplezett (vagyis nem elég világos) a mi evangéliumunk, azoknak leplezett (és
csak azok számára nem világos), akik elvesznek. Akikben (vagyis ezeknek) e
világ Istene megvakította a hitetlenek elméit (gondolkozását, mert hitetlenek),
hogy ne lássák (és így nem is látják meg) a Krisztus dicsőséges evangéliumának
(vagyis a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium) világosságát, aki az Isten
képe (és képmása)” (2 Kor. 4,3-4) Mert: „… megtompultak [és megkérgesedtek;
érzéketlenné váltak] az ő elméik [és érzékeik; gondolkozásuk; értelmük;
felfogóképességük]. Mert ugyanaz a lepel [ugyanaz a fedél, és fátyol] mind e
mai napig ott van [és megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [vagyis az
Ószövetségen, amikor olvassák; (a felismerés ellen)] felfedetlenül [s rajta is
marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el; [Más fordítás: De bele is kövesedtek
gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a
lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]” (2 Kor. 3,14)
„Mert az Isten igazságát [vagyis az Istentől eredő megigazulást] nem ismervén,
[és nem ismerték el; nem értették meg], és az ő tulajdon igazságukat [és a
maguk igazságos voltát] igyekezvén érvényesíteni, [és elismertetni] az Isten
igazságának [és az Istentől eredő megigazulásnak] nem engedelmeskedtek [és
nem vetik, és nem rendelik alá magukat]” (Róm. 10,3) És nem ismerték fel Isten
szeretetét, Aki köztük megjelent: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő
egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete
legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
(vagyis elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (vagyis hogy üdvözüljön) a
világ általa. Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik (vagyis az nem jut ítéletre); aki
 135
ítélem el] azt. Mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam [vagyis hogy
elítéljem] a [(koszmosz): a teremtett, a látható] világot, hanem hogy
megtartsam [(szódzó): megmentsem, üdvözítsem] a világot197
Ján. 12,48 Aki megvet [(atheteó): semmibe vesz, és folyamatosan
elutasít] engem és nem veszi be [(lambanó): nem fogja fel, nem érti
meg, és nem fogadja be] az én beszédeimet [(réma): az én
kijelentéseimet], van annak, aki őt kárhoztassa [(krinó): vagyis: annak

pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van, a görög szöveg szerint
továbbra is a sátán hatalma alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött
Fiának nevében” (Ján. 3,16-18). Ezért az apostol figyelmeztet, hogy ne csak
hallgassuk az Úr üzenetét, hanem hittel fogadjuk: „Mert nekünk is hirdették az
evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem
párosult hittel azokban, akik hallgatták” (Zsid. 4,2).
194
Már korábban így beszélt hozzájuk az Úr Jézus „Mi módon [(pósz): és
hogyan] hihettek ti [hogy volnátok képesek hitre jutni], akik egymástól nyertek
dicsőséget [(doxa): tekintélyt, tisztességet megbecsülést, dicséretet]. És azt a
dicsőséget [(doxa): méltóságot, tekintélyt, tisztességet megbecsülést, dicséretet],
amely az egy [(monosz): az egyetlen, az egyedüli] Istentől van, nem keresitek
[(dzéteó): nem kutatjátok, nem törekedtek utána, és nem vágytok rá]” (Ján.
5,44).
195
És az Úr Jézus újra - és újra kijelenti magát: „Bizony, bizony mondom néktek,
hogy aki az én beszédemet [(logoszomat): igémet] hallja [(akúó): és hallgat rá,
megérti, és felfogja] és hisz [(piszteuó): és bízik] annak, aki engem elbocsátott
[(pempó): elküldött], örök [az örökkévalóságon át tartó, vagyis természetfeletti]
élete van. És nem megy a kárhozatra [vagyis (kriszisz) az ítéletre], hanem
általment a halálból az életre” (Ján. 5,24). Mert: Az én tudományom
[(didakhé): az én tanításom, az a tan, amit tanítok] nem az enyém, hanem azé,
aki küldött engem” (Ján. 7,16). Már korábban kijelenette az Úr: „Kiálta azért
Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt
tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz [és
valóságos] az, aki engem elküldött [aki engem kibocsátott], akit ti nem ismertek.
Én azonban ismerem őt, mert őtőle vagyok [őbenne létezem], és Ő küldött [Ő
bocsátott ki] engem” (Ján. 7,28-29). Mert: „Én és az Atya egy [(heisz hen): és
ugyanaz] vagyunk” (Ján. 10,30). Pál apostol is erről tesz megvallást: „És
minden versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a
kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté
vált; megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult)
szellemben. Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak.
hirdettetett a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon,
felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16). Isten már Mózesen keresztül figyelmezteti
népét: „Halld (és értsd meg) Izráel: az Úr (JHVH: Jahve), a mi Istenünk, egy Úr
(és Ő az egyetlen Úr)!” (5 Móz. 6,4). És Ézsaiás prófétán keresztül is így
jelentette ki magát az Úr: „Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim,
 136
van ítélő bírája, aki elitéli]: a beszéd [(logosz): az az ige], amelyet
szólottam, az kárhoztatja [az ítéli el] azt az utolsó napon198
Ján. 12,49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött
engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek199
Ján. 12,50 És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet [(dzóé):
vagyis a létezésnek egy más formája, egy természetfeletti élet]. Amiket
azért én beszélek, úgy beszélem [és úgy hirdetem], amint az Atya
mondotta vala nékem.

akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek,

hogy csak én vagyok. Előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én
vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító! Mostantól fogva is én az
leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt
meg? Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent
Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, Izráelnek királya és
megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül
nincsen Isten. Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-e meg és nem
jelentém előre? Ti vagytok tanúim! Hát van-e rajtam kívül Isten? Nincs kőszál,
nem tudok!” (Ésa. 43,10-15. 44,6.8). Pál apostolon keresztül pedig még
egyértelmübbé teszi a Szent Szellem a kijelentést: „… Krisztus, aki
mindeneknek felette örökké áldandó [imádni való] Isten [aki Isten mindenek
felett] Ámen” (Róm. 9,5).
196
Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: „Én vagyok a világ [(koszmosz):
teremtett világ, a látható világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz): fénye]. Aki
engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága
[fénye]; »Más fordítás: Aki engem követ, soha nem él sötétségben, mert az a
világosság lesz benne, amely életet ad«” (Ján. 8,12). És: „Míg e világon (vagyis
a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5). A János írása
szerinti Evangélium így tesz bizonyságot a világosságról: „Őbenne vala az
(örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]. És a világosság
[a fény] a sötétségben fénylik [világít, felragyog, tündöklik], de a sötétség nem
fogadta be azt. [mert nem fogta fel; nem ismerte meg; fel nem tartóztatta; nem
tudta megragadni, hatalmába keríteni, elfoglalni; fogva tartani. A görög szöveg
szerint: A sötétség nem tudott erőszakkal úrrá lenni a világosság fölött]. „Az
igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert
(Más lehetséges fordítás: „Az igazi világosság az Ige volt, amely megvilágosít
minden e világra jövő embert). A világban volt és a világ általa lett, de a világ
nem ismerte meg őt. Az övéi közé (vagyis a saját világába) jöve, és az övéi nem
fogadák be őt” (Ján. 1,4-5.9-11). Ezt a fényt hordozzák az Övéi, akikről azt
mondja az Úr: „Ti vagytok a világ világossága [a kozmosz fénye; mert ti
vagytok a világ számára a fény]…” (Mát. 5,14). És az apostolon keresztül
hangzik a kijelentés: „Mert valátok régen (vagyis egykor) sötétség, most pedig
világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (mint világosságnak gyermekei)
úgy járjatok (és úgy éljetek). Mert (ugyanis) a világosságnak gyümölcse minden
jóságban és igazságban és valóságban (és egyenességben) van” (Eféz. 5,8-9).
 137
Ján. 13. Az új parancsolat;

Ján. 13,1 A husvét [(paszkha): a Peszach, vagyis a pászka: jelentése:

átugrás, átlépés, megkímélés] ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy
eljött az ő órája, hogy átmenjen [hogy átköltözzön] e világból az
Atyához, mivelhogy szerette az övéit [(agapaó): vagyis teljesen
odaszánta magát az Övéinek] e világon, mindvégig szerette őket [és
szeretetében elszánta magát a végsőkre].

Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr, hogy mi a feladata Krisztus testének,

az egyháznak, vagyis a kihívottak közösségének: „Én, az Úr, hívtalak el
igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek (és
benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, s benned ajándékozom
meg világosságommal a nemzeteket, és teszlek), pogányoknak világosságává.
Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből (a börtönből)
kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7). És Pál apostol
megvallja, hogy a Krisztus testének is szól az isteni szó, amely így hangzik:
„Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a
világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem
való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között,
akik megszenteltettek” (Csel. 26,18). „Mert így parancsolta meg nekünk az Úr:
Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig”
(Csel. 13,47). Így szólt az Úr: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób
nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a
népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa.
49,6). És ha a Krisztusban megigazultunk, akkor azt mondja az Úr: „Kelj fel,
világosodjál (és tündökölj), mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége (rád
ragyogott, és) rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, (sűrű homály
a nemzeteket) és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad (és fölötted ott ragyog)
az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és
királyok a néked feltámadt fényességhez (és a rád ragyogó fényhez). Nem a nap
lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked,
hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed” (Ésa.
60.1-3.19).
197
És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti jövetelének célját: „Mert az embernek
Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy [megmentse,
és] megtartsa [vagyis üdvözítse]…” (Luk. 9,56). „Mert nem azért küldte az
Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem,
beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket],
hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem
azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17). Pál apostol is erről tesz
bizonyságot: „Igaz beszéd ez [megbízható, és hiteles az Ige] és [minden(kép)]
teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e [látható] világra, hogy
megtartsa [üdvözítse, megmentse] a bűnösöket [a célt eltévesztőket], akik közül
első [és legnagyobb] vagyok én” (1 Tim. 1,15).
 138
Ján. 13,2 És vacsora közben, amikor az ördög [(diabolosz): a vádló,
rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló]
belesugalta [(balló): belehelyezte] már Iskáriótes Júdásnak, a Simon
fiának szívébe [bensőjébe], hogy árulja el [hogy szolgáltassa ki, és
adja át] őt,
Ján. 13,3 Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába [(kheir): a
kezébe] adott néki, és hogy ő az Istentől / Istenből jött [ki] és az
Istenhez megy [és Istenbe tér vissza],
Ján. 13,4 Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt
vévén, körülköté magát.
Ján. 13,5 Azután vizet tölte a medencébe, [(niptér): a mosdótálba] és
kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amellyel
körül van kötve.
Ján. 13,6 Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te
mosod-é meg az én lábaimat?
Ján. 13,7 Felele Jézus és monda néki: Amit én cselekszem, te azt most
nem érted, de ezután majd megérted.
Ján. 13,8 Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha!
Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én
hozzám [és nincs részesedésed, szereped, feladatod velem].
Ján. 13,9 Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem
kezeimet és fejemet is!
Ján. 13,10 Monda néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége,
mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok,
de nem mindnyájan200

198
És így folytatódik a kjelentés: „Aki hiszen [vagyis hitre jut] és bemeritkezik,
üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik.
[A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad,
és az elvész]” (Márk. 16,16). „Aki hiszen [(piszteuó): vagyis hitre jut] Őbenne,
el nem kárhozik [nem esik ítélet alá, vagyis nem marad a kárt hozó a (sátán)
hatalma alatt]. Aki pedig nem hisz [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis végleg
elutasította Őt], immár elkárhozott [már ítélet alatt van; marad a kárt hozó a
(sátán) hatalma alatt], mivelhogy nem hitt [(piszteuó): nem jut hitre, vagyis
végleg elutasította Őt] az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,18).
199
Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… Az én tudományom [(didakhé): az
én tanításom, az a tan, amit tanítok] nem az enyém, hanem azé, aki küldött
engem” (Ján. 7,16). „Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet
(az én igémet): és az a beszéd (az az ige pedig), amelyet hallotok, nem az enyém,
hanem az Atyáé, aki küldött engem” (Ján. 14,24).
200
Mert: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd (logosz: Ige) által, amelyet szóltam
néktek” (Ján. 15,3).
 139
Ján. 13,11 Tudta ugyanis, hogy ki árulja el [ki kiszolgáltatja
ki, és ki adja át] őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan
tiszták!201
Ján. 13,12 Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját
felvette, újra leülvén, [vagyis újra asztalhoz dőlt] monda nékik:
Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek?
Ján. 13,13 Ti engem így hívtok: Mester, és Uram és jól mondjátok,
mert az vagyok.
Ján. 13,14 Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat,
néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.
Ján. 13,15 Mert példát [hüpodeigma): mintát, útmutatást] adtam
néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen
cselekedjetek.
Ján. 13,16 Bizony, bizony mondom néktek: A (rab)szolga nem
nagyobb az ő Uránál; sem a követ [Az eredetiben aposztolosz: az
apostol] nem nagyobb annál, aki azt küldte202
Ján. 13,17 Ha tudjátok [és ha megértitek] ezeket, boldogok lesztek, ha
cselekszitek ezeket203
Ján. 13,18 Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam
el; hanem hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a
sarkát emelte fel ellenem204

201
Már korábban is kijelentette az Úr, hogy: „vannak némelyek közöttetek, akik
nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az,
aki elárulja [aki ki fogja szolgáltatni] őt” (Ján. 6,64).
202
Az Úr Jézus újra – és újra kijelenti: „Nem följebbvaló [és nem nagyobb] a
tanítvány a tanítónál [a mesterénél], sem a (rab)szolga az ő uránál. Elég a
tanítványnak, ha olyan(ná lesz), mint a mestere és a (rab)szolgának, mint az ő
Ura [vagyis elégedjék meg, ha úgy lesz a sora, mint a tanítójának],” (Mát.
10,24). És ismét: „Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor
tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere (és aki pedig teljesen
felkészült, az lesz olyan, mint a mestere)” (Luk. 6,40).
203
Jakab apostol így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Az igének pedig
megtartói (és cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván (és
becsapván) magatokat. Mert ha valaki (csak) hallgatója az igének és nem
megtartója (és cselekvője), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben
nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte (ugyan) magát és elment,
és azonnal elfelejtette, milyen volt” (Jak. 1,22-23).
204
Ahogy meg van írva: „Még az én jóakaróm (a legjobb barátom) is, akiben
bíztam, aki kenyeremet (velem együtt) ette, fölemelte sarkát ellenem (és ellenem
támadt)” (Zsolt. 41,10).
 140
Ján. 13,19 Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor
meglesz, higyjétek majd, hogy én VAGYOK205
Ján. 13,20 Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit
elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be,
aki engem küldött206
Ján. 13,21 Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodék [és
megrendült, zaklatott, feldúlt lett] szellemében, s bizonyságot tőn, és
monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul
[és kiszolgáltat, átad] engem.
205
Az Úr Jézus kijelentette magát a júdabelieknek, - és a mindenkorban élő
vallásos embereknek, hiszen meg van írva, hogy: „Isten ezt felelte Mózesnek:
VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A
VAGYOK küldött engem hozzátok” (2Móz. 3,14). Az Úr Jézus úgy jelenti ki
magát, ahogy azt már előre kijelentették a próféták: „Én, én vagyok az Úr
(JHVH: Jahve), és rajtam kivül nincsen szabadító! Én hirdettem, (és én
mondtam meg) és megtartottam (hogy megszabadítalak), és megjelentettem, és
nem volt idegen isten köztetek (mert én hirdettem, nem valamelyik idegen isten),
és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr (JHVH: Jahve), hogy én Isten
vagyok. Mostantól fogva is én az leszek (és csak én leszek), és nincs, aki az én
kezemből kimentsen (és kiragadjon); cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így
szól az Úr (JHVH: Jahve), a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem
el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülőket a Káldeusokkal
együtt vídámságuk hajóiba. Én az Úr vagyok (JHVH: Jahve), szent Istenetek,
Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,11-15). Igen: „Én vagyok az Úr
(JHVH: Jahve), és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár
nem ismerél” (Ésa. 45,5). „Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), aki az eget
teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem
kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR (JHVH:
Jahve), nincs más!” (Ésa. 45,18). „Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi)
dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám
hasonlatos” (Ésa. 46,9). „Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), a te megváltód,
Izráel Szentje: Én, az ÚR (JHVH: Jahve), vagyok a te Istened, arra tanítalak,
ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ésa. 48,17).
Ezért csak egyetlen hit menthet meg: „Azért mondám néktek, hogy a ti
bűneitekben [(hamartia): céltévesztésetekben] haltok meg [és pusztultok el]:
mert ha nem hiszitek, hogy én VAGYOK, meghaltok [és elpusztultok] a ti
bűneitekben [(hamartia): a ti céltévesztésetekben]” (Ján. 8,24).
206
Újra -és újra kijelenti magát az Úr: „Aki titeket befogad, engem fogad be; és
aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem (el)küldött” (Mát. 10,40). Mert:
„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet [és elutasít], engem vet
meg [engem utasít el]; és aki engem vet meg [engem utasít el], azt veti meg [azt
utasítja el], aki engem elküldött” (Luk. 10,16). És hogy ne maradjunk
bizonytalanságban, hogy kit küldött az Úr, arról így hangzik az Úr Jézus szava:
„… az igazságnak Szelleme… Ő tesz majd én rólam bizonyságot. És: Ő engem
dicsőít majd…” (Ján. 15,26; 16,14).
 141
Ján. 13,22 A tanítványok ekkor [(aporeó): tanácstalanul, és
zavartan] egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kiről szól.
Ján. 13,23 Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik
vala, [vagyis Jézus keblére dőlve feküdt] akit szeret [(agapaó) kedvelt,
többre tartott] vala Jézus.
Ján. 13,24 Int azért ennek Simon Péter, [Szimón Petrosz): jelentése:
meghallgatott kődarab] hogy tudakozza [(pünthanomai): kérdezze]
meg, ki az, akiről szól?
Ján. 13,25 Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki
az?
Ján. 13,26 Felele Jézus: Az, akinek én a bemártott falatot adom. És
bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának.
Ján. 13,27 És a falat után [illetve a falattal együtt] akkor beméne abba
a Sátán. Monda azért néki Jézus: Amit cselekszel, [vagyis amit tenni
szándékozol] hamar cselekedjed207
207
Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig beestveledék, letelepszik
vala a tizenkettővel [Más fordítás: Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét
tanítvánnyal együtt asztalhoz dőlt], és amikor esznek vala, monda: Bizony
mondom néktek, ti közületek egy elárul [átad, kiszolgáltat] engem. És felettébb
[nagyon, és teljesen] megszomorodva, kezdék mindannyian [vagyis egyenként
kérdezni, és] mondani néki: Én vagyok-é az, Uram [talán csak nem én]? Ő pedig
felelvén, monda: Aki velem együtt mártja kezét [aki velem egyszerre nyúl] a
tálba, az árul el [az ad át, szolgáltat ki] engem. Az embernek Fia jóllehet
elmegyen [és elhagyja a világot], amint meg van írva felőle, de jaj [mert szörnyű
lesz] annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az
embernek, ha nem [vagyis ha meg sem] született volna. Megszólalván Júdás is
[az áruló], aki elárulja vala őt, monda: [talán csak nem én]? Én vagyok-é az,
Mester [vagyis Rabbi]? Monda néki: Te [magad] mondád” (Mát. 26,20-25).
Lukács így írja le a történteket: „És mikor eljött az idő (vagyis az óra), asztalhoz
üle (asztalhoz telepedett/dőlt), és a tizenkét apostol Ővele egyetembe. És így
szólt: „De ímé annak a keze, aki engem elárul, velem (vagyis az enyémmel
együtt) van az asztalon. És az embernek Fia jóllehet, elmegy (ugyan), mint
elvégeztetett (és amint elrendeltetett): de jaj annak az embernek, aki által
elárultatik! És ők kezdék egymás között (és egymástól) kérdezni, vajon ki lehet
az ő közöttük, aki ezt meg fogja tenni?” (Luk. 22,14.21-23). Péter apostol
megvallja, hogy Jézus a Krisztus, és az Úr Jézus kijelenti, hogy: „Felele nékik
Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? És egy közületek (mégis)
ördög (diabolosz: vádló, rágalmazó, ellenség). Értette pedig Júdás Iskáriótest,
Simon fiát, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül” (Ján.
6,70-71). Az Úr Jézus menybemenetele után így szól Péter apostol: „Atyámfiai
[testvéreim], férfiak, szükség volt betelni [vagyis beteljesedni] annak az írásnak,
melyet megjövendölt [és előre megmondott, kinyilatkoztatott] a Szent Szellem
Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik megfogták [vagyis
elfogták] Jézust. Mert mi közénk számláltatott [közénk tartozott], és elnyerte
 142
Ján. 13,28 Ezt pedig senki sem érté a leültek [vagyis az asztalnál
fekvők] közül, miért mondta néki.
Ján. 13,29 Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál
vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, amikre szükségünk van
az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek.
Ján. 13,30 Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala
pedig éjszaka208
Ján. 13,31 Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsőítteték
meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték ő benne. [Más
ennek a szolgálatnak az osztályrészét [és a mi szolgálatunk részese volt]. (Más
fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül). (Ez hát mezőt [vagyis
telket] szerze hamisságának [azaz gonoszságának, istentelenségének] béréből
[ennek a gonosztettnek jutalmából]; és [felakasztván magát] alázuhanván
[vagyis fejjel lezuhant], elhasadt középen [kettészakadt derékban], és minden
belső része kiomlott [kifordult]. És ez tudtukra lőn [közismertté is vált]
mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak [tartózkodnak]; úgy hogy az a mező
[az a telek] tulajdon [saját] nyelvükön Akeldamának, azaz Vérmezőnek
neveztetett el. Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye
[szállása, hajléka] puszta [elhagyatott, váljék sivataggá], és ne legyen [ne éljen]
lakó abban [ne lakja senki sátrukat]. És: Az ő püspökségét [hivatalát, felvigyázói
tisztét, tisztségét pedig] más vegye [foglalja] el [más nyerje el]” (Csel. 1,16-20).
Dávid így prófétál erről: „Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik,
nem kél fel többé (Más fordítás: Gyógyíthatatlan betegség támadta meg, nem kel
föl többé onnan, ahol fekszik)! Még az én jóakaróm (és a legjobb barátom) is,
akiben (meg)bíztam, aki kenyeremet ette (és aki velem együtt evett), fölemelte
sarkát ellenem (és az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,9-10). Ezért Uram: „Állíts
fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő jobb keze felől. Mikor törvénykezik, mint
gonosz jöjjön ki (a törvénykezésből bűnösként kerüljön ki); még az imádsága is
bűnné legyen. Életének napjai kevesek legyenek (kevés ideig éljen), és a
hivatalát más foglalja el (tisztségét más kapja meg). Fiai legyenek árvákká, a
felesége pedig özveggyé. És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak (szüntelenül
bolyongjanak és kéregessenek), és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt
(és a romok között keresgéljenek). Foglalja le minden jószágát (mindenét) az
uzsorás (a hitelező), és idegenek ragadozzák el szerzeményét (idegenek fosszák
meg szerzeményétől). Ne legyen néki, aki kegyelmet mutasson iránta (senki se
maradjon hűséges hozzá), és ne legyen, aki könyörüljön az ő árváin! Vesszen ki
az ő maradéka (irtsák ki az utódait); a második nemzedékben töröltessék el a
nevük (már a következő nemzedék feledje el nevüket)! Atyáinak álnoksága
emlékezetben legyen az Úr előtt (még ősei bűnére is emlékezzék az ÚR), és
anyjának bűne el ne töröltessék (és anyjának vétkét se felejtse el)! Mindenkor az
Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről (emléküket pedig irtsa ki
a földről), Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon (hogy
másokkal szeretettel bánjon) és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a
megkeseredett szívűt, hogy megölje (hanem a nyomorult és szegény embert, a
megtört szívűt halálba kergette). Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és
 143
fordítás: (hote ún): miután tehát (exerkhomai): eltávozott, így szólt
Jézus: Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg
Őbenne].
Ján. 13,32 Ha megdicsőítteték Őbenne az Isten, az Isten is megdicsőíti
Őt Őmagában, és ezennel megdicsőíti őt [Más fordítás: Ha pedig az
Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában,
sőt azonnal megdicsőíti őt]209
Ján. 13,33 Fiaim, [(teknion): gyermekeim] egy kevés ideig még
veletek vagyok. Kerestek majd engem; de amiként a zsidóknak
mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle (és maradjon is távol
tőle). Úgy öltözte fel (úgy vette magára) az átkot, mint a ruháját, azért ment
beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. Legyen az néki palástul,
amelybe beburkolódzik (az legyen ruhája, amely befedi), és övül, amellyel
mindenkor övezze magát (melyet állandóan viseljen). Ez legyen jutalmuk az
Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek az én lelkemre (vagyis
rólam). De te, én Uram, Istenem, bánj velem (és tégy jót velem) a te nevedért;
mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem (jóságos szereteteddel ments
meg engem)!” (Zsolt. 109,6-21).
208
Egy asszony megmossa Jézus lábát: „Akkor a tizenkettő közül egy, akit
Iskáriótes Júdásnak [vagyis kerióti férfinak] hívtak, a főpapokhoz menvén,
Monda: Mit [szándékoztok], és akartok nékem adni, és én kezetekbe adom Őt?
Azok pedig rendelének [felajánlottak; megállapítottak, és letettek] néki harminc
ezüstpénzt [harminc sékelt, ami egy rabszolga ára]. És ettől fogva [a megfelelő,
a kedvező] alkalmat keresi vala, hogy [kezükre adja; hogy átadhassa; és
kiszolgáltassa] hogy elárulja (és eladja) Őt (a mesterét)” (Mát. 26,14-16).
Zakariás próféta már így szól az Úr Jézust eláruló felől: „És mondám nékik: Ha
jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba
(vagyis tartsátok meg)! És harminc ezüstpénzt fizettek béremül” (Zak. 11,12).
Júdás egy rabszolga áráért adta el az Urat, mert meg van írva, hogy: „Ha
(rab)szolgát öklel meg (és öklel föl) az ökör vagy (rab)szolgálót: adassék azok
urának harminc ezüst siklus (harminc ezüstpénz), az ökör pedig köveztessék
meg (és verjék agyon kővel)” (2 Móz. 21,32). Pál apostolon keresztül kijelentést
nyer, hogy az ökör az apostolokat jelképezi: „Mert a Mózes törvényében meg
van írva: Ne kösd fel [és ne kösd be] a nyomtató ökörnek száját. Avagy [talán]
az ökrökre van-e az Istennek gondja? Avagy nem érettünk mondja-é általában?
Mert mi érettünk íratott meg…” (1 Kor. 9,9-10). Az Urat elárulóról így prófétál
Dávid: „Veszedelem van bensőjében (és romlás uralkodik benne); s nem távozik
annak teréről a zsarnokság és csalárdság. Mert nem ellenség szidalmazott (és
nem az ellenség gyaláz) engem, hisz azt elszenvedném. Nem gyűlölőm emelte fel
magát ellenem (és nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam), hiszen elrejtettem
volna magamat az elől (vagyis előle elrejtőzném). Hanem te, hozzám hasonló
halandó (magamfajta ember), én (bizalmas jó) barátom és ismerősöm, Akik
együtt édes bizalomban éltünk (és akivel meghitt barátságban voltam); az Isten
házába (együtt) jártunk a tömegben (és a gyülekezet körében)” (Zsolt. 55,12-
15). Júdás árulásáról így ír Márk: „Akkor Júdás, az Iskáriótes, egy a tizenkettő
 144
[(iúdaiosz): vagyis a júdeaiaknak] mondám, hogy: Ahová én megyek,
ti nem jöhettek; most néktek is mondom210
Ján. 13,34 Új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő]
parancsolatot adok néktek, [ami lényegében is különbözik a
korábbitól, ami eddig még nem volt érvényben] hogy egymást
szeressétek; [(agapaó): Vagyis teljesen szánjátok oda magatokat
egymásnak, többre tartva a másikat, mint magatokat]. Amint
[(kathósz): ugyanúgy, ahogyan] én szerettelek titeket [(agapaó):
vagyis odaszántam magam érettetek], úgy szeressétek ti is egymást.
közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja. Azok pedig, amint
meghallák, (megörültek), örvendeznek, és igérék, hogy pénzt adnak néki. Ő
pedig keresi vala (a módját), mi módon (és hogyan) árulhatná el őt jó
alkalommal (egy megfelelő pillanatban)” (Márk. 14,10-11). Lukácson keresztül
az is kijelentést nyer, hogy az árulás mikor történt: „Elközelgetett pedig a
kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik (vagyis amelyet
pászkának neveztek). És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan
öljék meg őt (Jézust); mert féltek (ugyanis) a néptől. Beméne pedig a Sátán
Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala (és egyike
volt a tizenkettőnek); És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a vezérekkel
(vagyis a templomőrség parancsnokaival), mi módon (és hogyan) adja őt nékik
kezükbe. És azok örülnek, és megszerződének (és megígérték), hogy pénzt adnak
néki; Ő pedig (elfogadta az egyezséget, és) megigéré. És keres vala jó (és
kedvező) alkalmat, hogy őt nékik kezükbe adja zenebona nélkül (amikor nincs
jelen a sokaság)” (Luk. 22,1-6). János apostol hírül adja, hogy az ünnepen a
tömeg is keresi Jézust: „Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással (és így
tanakodtak) a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?
A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adnak, hogy ha valaki
megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt megfogják (hogy elfoghassák)”
(Ján. 11,56-57). Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy mi volt a (Júdás)
bensőjében lévő romlás oka: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe
meg tőrbe (csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az
embereket veszedelembe (és pusztulásba) és romlásba merítik (és döntik). Mert
minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek
eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal (és sok
fájdalmat okoztak önmaguknak)” (1 Tim. 6,9-10).
209
Már Ézsaiáson keresztül kijelentette Isten, hogy a dicsőség csak az Övé: „Én
vagyok az Úr (JHVH: Jahve), ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem
adom…” (Ésa. 42,8).A Szent Szellem kitöltetése után így tesznek bizonyságot
az apotolok: „Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és
Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek [akit ti
(sztauroó): kínoszlopra feszítettetek]” (Csel. 2,36). És: „… fel is magasztalta
őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél
nagyobb, Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké
és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya
Isten dicsőségére” (Fil. 2,9-11). Hiszen: Ő a Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a
 145
Ján. 13,35 Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim
vagytok, ha egymást szeretni fogjátok [(agapé): vagyis Isten szerinti
szeretettel szeretve és megbecsülve egymást, függetlenül attól, hogy a
másik ezt bármivel kiérdemelte volna]211
Ján. 13,36 Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki
Jézus: Ahová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban
utánam jössz.
Ján. 13,37 Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad?
Az életemet adom éretted!
Seregek Ura nevét viseli, aki vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr =
lehetőségeinek nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges
létmódban van. (Jubileumi kommentár). János apostol így látja a megdicsőűlt
Urat: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül
vala, hivatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. Szeme tűz
lángja, és fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta
kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje.
És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba
öltözve. És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak
Királya, és uraknak Ura” (Jel. 19,11-14.16).
210
A júdeaiaknak is ezt mondta az Úr Jézus: „Monda azért nékik Jézus: Egy
kevés [egy rövid] ideig még veletek [és a tiétek] vagyok, és majd ahhoz megyek,
aki elküldött [aki kiküldött] engem. Kerestek majd engem, és nem találtok meg,
és ahol én vagyok, ti nem jöhettek [(erkhomai): nem kerülhettek, és nem
juthattok] oda, [mert nem lehetséges számotokra, és nincs hatalmatokban, hogy
oda kerüljetek]” (Ján. 7,33-34)
211
Az Úr Jézus kijelentése a minden korban élő hívőknek: Mert példát
[hüpodeigma): mintát, útmutatást] adtam néktek, hogy amiképpen én
cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,15). Kijelenti a Szent
Szellem, hogy az Isten szerinti szeretet nem érzelem, hanem cselekedet: „Az
Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét [agapéját, isteni természetét] abban
mutatta meg, [azzal bizonyítja] hogy [abban az időben] mikor még bűnösök
[céltévesztők] voltunk, Krisztus [már akkor] érettünk meghalt” (Róm. 5,8).
Minden Krisztusban hívőt így figyelmeztet a Szent Szellem: Hát: „Legyetek
annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1). És hogy
ez a gyakorlatban mit jelent, arról sok mondanivalója van a Szent Szellemnek:
„Egymás terhét [(barosz): súlyos, nyomasztó teher, nehézség /olyan teherről van
szó, amelynek hordozásához testvéri segítség kell/] hordozzátok. [(basztadzó):
visz, hordoz, cipel; elvisel, felvesz, elhordoz], és úgy töltsétek be [(anapléroó):
beteljesít, megvalósít, teljessé tesz, teljességre juttat] a Krisztus törvényét.
»(nomosz): Krisztus útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki«. [Más
fordítás: Segítsetek egymásnak, amikor valakit gondok és bajok vesznek körül.
Így engedelmeskedtek igazán a Krisztus törvényének]” (Gal. 6,2). „És járjatok
[(peripateó): éljetek (agapé): isteni] szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett
minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves
jó illatul [Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat,
 146
Ján. 13,38 Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony
mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor
megtagadsz engem212
Ján. 14. Egyesülés Jézussal

Ján. 14,1 Ne nyugtalankodjék [(tarasszó): ne rendüljön meg, ne

háborodjék meg, ne remegjen, és ne legyen zaklatott] a ti szívetek [a ti
bensőtök]: higyjetek [(piszteuó): és bízzatok] Istenben, és higyjetek
[(piszteuó): és bízzatok] én bennem.
jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,2). Pál apostol így ír a Rómabelieknek, a
krisztusi szeretetet bemutatva: „Köszöntsétek Priscillát [jelentése tiszteletre
méltó] és Akvilát, [jelentése: sas] kik nékem munkatársaim [segítőim] Krisztus
Jézusban. Akik az én életemért a saját nyakukat tették le. Akiknek nemcsak én
mondok köszönetet, hanem a pogányok [vagyis nemzetek] minden (kihívott)
gyülekezete is” [Más fordítás: Ők életüket, vagyis saját fejüket kockáztatták
értem. Ezért nem csupán én vagyok nekik hálás, hanem a nemzetek minden
eklézsiája is] (Róm. 16,3-4). Minden Krisztusban hívőt így figyelmeztet a Szent
Szellem: „Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és
szeretettek, könyörületes szívet [belsőt; irgalmasságot], jóságosságot
[kedvességet], alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést [türelmet]. Elszenvedvén
[viseljétek el; hordozzátok el] egymást és megbocsátván kölcsönösen
egymásnak, ha valakinek valaki [a másik] ellen panasza volna. miképpen a
Krisztus [az Úr] is megbocsátott néktek, akképpen [úgy tegyetek] ti is.
Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a
tökéletességnek kötele [mert az tökéletesen összefog mindent]. »Más fordítás:
mindezek fölé pedig a szeretetet, amely a tökéletesség (célbajutottság) köteléke;
amely a tökéletesség Összefogó ereje«.” (Kol. 3,12-14). És ismét: „legyetek
pedig egymáshoz jóságosak [kedvesek jóindulatúak], irgalmasok
[könyörületesek, megindulni képesek, együttérzők egymás iránt], megengedvén
[bocsássatok meg mindig] egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban
megengedett [megbocsátott] néktek” (Eféz. 4,32). Mert: „Ha annakokáért helye
van [ha valóban tényleg ér valamit] Krisztusban az intésnek [buzdításnak,
bátorításnak]. Ha helye van a(z) (agapé: Isten szerinti) szeretet(ből fakadó)
vigasztalásnak. Ha helye van a Szellemben való közösségnek [szellemi
egyesülésnek], ha helye van a szívnek [a bensőből fakadó irgalmasságnak], és
könyörületességnek, [a résztvevő szeretetnek, és együttérzésnek]. Más fordítások
szerint: »ha telik belőle a szeretetnek valamilyen vigasztalása, a Szellemnek
valamilyen közlése, ha tud irgalmat gerjeszteni bennetek«. És még más fordítás:
[Kérhetek-e tőletek valami vigasztalást a Krisztusban? Van-e bennetek
szeretetteljes vigasztalás? Valóban közösségünk van egymással a Szent
Szellemben? Van bennetek gyengéd együttérzés a számomra?]. Teljesítsétek be
[tegyétek teljessé] az én örömömet, [azzal] hogy egyenlő indulattal
[egyetértésben; egyet akarva; (gondolva), közös lelkesedéssel] legyetek,
ugyanazon [(agapé): Isten szerinti] szeretettel viseltetvén, egy érzésben
[összeforrva], egyugyanazon indulattal lévén [ugyanarra törekedtek]. Más
 147
Ján. 14,2 Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem
volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek
néktek.
Ján. 14,3 És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét
eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott
legyetek213
Ján. 14,4 És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok.
Ján. 14,5 Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon
tudhatjuk azért az útat?
fordításban: [Ha igen, akkor, tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy
örömöt fogtok szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással,
legyen bennetek ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes
egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek!]” (Fil. 2,1-2). És: „Az atyafiúi
szeretetről [(philadelphia): testvéri szeretetről, és ragaszkodásról] pedig nem is
szükség írnom néktek [(khreia): nincs is szükség rá, hogy írjak]. mert titeket
Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek [(theodidaktosz): Isten
által tanítottak vagytok, aki megtanított arra, hogy (allélón): egymást
kölcsönösen (agapaó): szeressétek, és teljesen odaszánjátok egymásnak
magatokat]” (1 Thess. 4,9). És ezt meg is tudjátok tenni, mert: „…az Istennek
szerelme [agapéja, természete] kitöltetett [kiáradt] a mi szívünkbe [(kardia):
bensőnkbe a szellemi életünk központjába] a Szent Szellem által, ki adatott
nékünk” (Róm. 5,5). És az apostolok újra és újra figyelmeztetik a hívőket:
„Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás
nélküli, heves, forró szeretetre (vagyis egymás odaadó szeretetére); mert a
szeretet sok vétket (sérelmet, bűnt) elfedez (befed, betakar, és vétkek tömegét
leplezi el)” (1Pét 4,8). „Atyafiúi [testvéri] szeretettel egymás iránt gyöngédek
[egymást odaadóan szeretők] a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. [a
tisztelet dolgában egymással versengők]” (Róm. 12,10). „A testvéri szeretet
legyen maradandó…” (Zsid. 13,1-2). „Tisztítsátok meg egész valótokat az
igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást
kitartóan, tiszta szívből (szellemből) szeressétek, mint akik nem romlandó,
hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje
által” (1 Pét. 1,22-23). „Már Dávid így prófétál erről, kijelentve az egyetértés és
szeretet eredményét: „… Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek
egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a
szakállra, Áron (megvilágosított) szakállára, amely leér köntöse gallérjára.
Olyan, mint a Hermon (szent; hozzáférhetetlen; felszentelt) harmatja, amely
leszáll a Sion (kiszáradt, megperzselt hely) hegyére. Csak oda küld az ÚR
áldást és életet mindenkor” (Zsolt. 133,1-2). Mert: „Az az én parancsolatom,
hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Ján. 15,12). „Aki
pedig megtartja az ő beszédét (az ő igéjét), abban valósággal teljessé lett az
Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk; Atyámfiai, nem új
parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi parancsolatot, amely előttetek volt
(megvan nálatok) kezdettől fogva; a régi parancsolat az íge, amelyet hallottatok
kezdettől fogva. Aki szereti az ő atyjafiát (a testvérét) a világosságban marad, és
 148
Ján. 14,6 Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság [(alétheia):
vagyis a valóság] és az élet; senki sem mehet [és senki sem juthat] az
Atyához, hanemha [csakis] én általam [vagyis csak rajtam keresztül]214
Ján. 14,7 Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én
Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt [(autosz):
magát].
Ján. 14,8 Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és
elég nékünk!

nincs benne botránkozásra való. (1 Ján. 2.7-8.10). Mert ez az üzenet, amelyet

kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; Mi tudjuk, hogy
általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait (testvéreinket).
Aki nem szereti az ő atyjafiát (a testvérét), a halálban (van, és) marad. Arról
ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek
vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért. Akinek pedig van miből élnie e
világon, (és világi javakkal rendelkezik) és elnézi, hogy az ő atyjafia (a testvére)
szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg (és hogyan
lehetne) abban az Isten szeretete? Fiacskáim, (gyermekeim) ne szóval
szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. (Ebből tudható) és
erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük
bátorságosakká ő előtte (az ő színe előtt) a mi szíveinket” (1 Ján. 3,11.14.16-
19). „Ez pedig az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus
Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk” (1
Ján. 3,23). És azt is kijelenti a Szent Szellem, hogy mi az eredménye az Isten
szerinti az agapé szeretetnek: „… Ha szeretjük egymást, (Isten lakik bennünk,
és) az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk: Erről
ismerjük meg, (és abból tudjuk) hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a
maga Szelleméből adott minékünk. És mi megismertük és elhittük az Istennek
irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az
Istenben marad, és az Isten is ő benne. Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy
aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1 Ján. 412-
13.16.21). „Aki ismeri (és befogadja) az én parancsolataimat és megtartja
azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is
szeretem azt, és kijelentem magamat annak. …Ha valaki szeret engem,
megtartja az én beszédemet (az én igémet): és az én Atyám szereti azt, és ahhoz
megyünk, és annál lakozunk” (Ján. 14,21.23).
212
Az utolsó vacsorán az Úr Jézus kijelenti, hogy mindnyájan meg fognak
botránkozni ezen az éjszakán: „Péter pedig felelvén, monda néki: Ha
mindnyájan megbotránkoznak is [és ha mások el is veszítik a hitüket; és ha
mindannyian megütköznek is] te benned, én soha meg nem botránkozom [én
soha meg nem ütközöm]. Monda néki Jézus: Bizony mondom néked, ezen az
éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem [és
háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem]. [Péter tovább erősködött; és
erre így fogadkozott, és] Monda néki Péter: Ha meg kell is veled halnom, meg
nem tagadlak téged [és akkor sem tagadom le, hogy ismerlek téged].
 149
Ján. 14,9 Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még
sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát;
mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?215
Ján. 14,10 Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én
bennem van? A beszédeket [(réma): kijelentéseket, az élő Igéket],
amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az
Atya, aki én bennem lakik [(menó): aki bennem jelen van, és bennem
él], ő cselekszi e dolgokat.

Hasonlóképen szólnak [és ugyanígy beszélnek, és fogadkoznak] vala a többi

tanítványok is” (Mát. 26,33-35). Márk bizonyságtétele: „És monda nékik Jézus:
Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem; mert meg van írva:
Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok. Péter pedig monda néki: Ha
mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem. És monda néki Jézus: Bizony
mondom néked, hogy (te még) ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer
szólana, háromszor tagadsz meg engem. Ő pedig annál inkább erősíti vala: Ha
veled együtt kell is meghalnom, semmiképpen meg nem tagadlak téged.
Hasonlóképen szólnak vala a többiek is” (Márk. 14,27.29-319). „Monda pedig
az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a
búzát; De én imádkoztam (és könyörögtem) érted, hogy el ne fogyatkozzék a te
hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki:
Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre (vagyis börtönbe), mind halálra
menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te
háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk. 22,31-34). És amikor az
Úr Jézust a kihallgatáson megalázzák: „Péter pedig [ez alatt] künn [vagyis
kívül] ül [kívül tartózkodik] vala az udvaron, és hozzá menvén egy
szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál. Ő pedig mindenkinek
hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom [és nem értem], mit beszélsz [és mit
mondasz]. Mikor pedig kiméne a tornácra [és a kapuba] meglátá őt egy másik
szolgálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala. És ismét
megtagadá [mégpedig] esküvéssel [is megerősítette], hogy: Nem is ismerem ezt
az embert. Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és
mondának Péternek: Bizony te is közülük való vagy; hiszen a te beszéded [a
kiejtésed; a tájszólásod] is elárul téged. Ekkor átkozódni és esküdözni kezde [és
elkezdett átok alatt esküt tenni], hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas
azonnal [és nyomban] megszólalt. És megemlékezék Péter a Jézus beszédéről
[(réma): kijelentéséről, Igéjéről, amit Jézus korábban mondott neki], ki ezt
mondotta vala néki: Mielőtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem [és
háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem]; és kimenvén onnan,
keservesen síra [zokogott; és keserves sírásra fakadt]” (Mát. 26,69-75). Lukács
így írja le a történteket, kijelentve azt is, hogy mi a következménye, ha az Úr
követője a gonoszok közé ülve, az ő tüzüknél melegszik: „És mikor tüzet
gerjesztettek (vagyis tüzet raktak) az udvar közepén, és ők együtt leültek (és
körülülték), Péter is leült ővelük (vagyis közéjük ült). (Amint ott ült a tűz
világánál), meglátván őt egy szolgálóleány, amint a világosságnál ült, szemeit
 150
Ján. 14,11 Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya
én bennem van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higyjetek
nékem.
Ján. 14,12 Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is
cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és
nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek216
Ján. 14,13 És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem
azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.

reá vetvén (szemügyre vette), és monda: Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá

őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt! És egy kevéssel azután más látván (meg)
őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok!
És úgy egy óra múlva más valaki erősíti (és bizonygatta), mondván: Bizony ez is
vele vala: mert Galileából való (ő) is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom,
mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra
fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint
néki mondta: (Ma) mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. És
kimenvén Péter, keservesen síra” (Luk. 22,55-62). János további részleteket tár
elénk: „Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a
tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt a főpap
(palotájának) udvarába, Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama
másik tanítvány, aki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, és bevivé
Pétert. Szóla azért Péterhez az ajtóőrző (szolgáló)leány: Nemde, te is ez ember
tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok. A szolgák pedig és a
poroszlók (a templomőrök) ott állnak vala, (akik tüzet raktak) szítván a tüzet,
mivelhogy hűvös (sőt hideg) vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter
is ővelük együtt, és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a
tanítványai közül való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok. Monda egy
a főpap szolgái közül, rokona annak, akinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-
e én téged ővele együtt a kertben? Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas
azonnal megszólalt” (Ján. 18,15-18.25-27).
213
Az Úr újra -és újra megígéri: „Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának
dicsőségében, az ő angyalaival [vagyis az Ő angyalai kíséretében]…” (Mát.
16,27). Azért, hogy: Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott
lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján.
12,26). Pál apostol megvallása: „Mert tudjuk [és tisztában vagyunk vele], hogy
ha e mi földi sátorházunk elbomol [vagyis leomlik; leoldódik, összeomlik,
megsemmisül], épületünk [és lakásunk, hajlékunk] van Istentől, nem kézzel
csinált [nem kézzel épített; alkotott, nem mesterséges, hanem], örökkévaló
házunk [azaz örök otthonunk (épületünk)] a mennyben [a legfelső égben]” (2
Kor. 5,1). „Mert a mi országunk mennyekben van (azaz nekünk pedig a
mennyben van polgárjogunk), honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk
(üdvözítőül); Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos (gyarló) testünket (szómánkat:
egész valónkat), hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez (szómájához:
 151
Ján. 14,14 Ha valamit kértek [tőlem] az én nevemben, én
megcselekszem azt217
Ján. 14,15 Ha engem szerettek [(agapaó): ha teljesen átadjátok,
vagyis teljesen odaszánjátok magatokat nekem], az én
parancsolataimat megtartsátok [(téreó): megőrizzétek, és óvjátok meg,
és ügyeljetek arra, hogy megtartsátok]218
Ján. 14,16 És én kérem az Atyát, és más [(allosz): egy másfajta]
vígasztalót [(paraklétosz): Pártfogót, Bátorítót, Segítőt, Védőt,

személyéhez). Amaz Ő hatalmas munkája szerint (azzal az erővel), mely által

maga alá is vethet mindeneket” (Fil. 3,20-21). Még a kínoszlopon függő
latornak is azt mondta az Úr: „… Bizony mondom néked: Ma velem leszel a
paradicsomban” (Luk. 23,43). És hogy hol készít helyet az Úr Jézus, és milyen
városban, arról így szól a Szent Szellem János apostolon keresztül: „És elvive
engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a
nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne
vala az Isten dicsősége; és annak világossága (ragyogása) hasonló vala a
legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta (a kristályfényű) jáspis kőhöz” (Jel.
21,10-11). A hit emberei ezt mindig is tudták: „Hit által (költözött át, és) lakott
az ígéret földén (Ábrahám), mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és
Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal
bíró várost (azt a várost, amelynek szilárd alapja van), melynek (tervezője, és)
építője és alkotója az Isten” (Zsid. 11,9-10). És amikor az Úr eljön az övéiért,
így viszi el őket: „Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk
[(harpadzó): elragadtatunk, gyors, hirtelen mozdulattal megragadja, és elviszi,
mint farkas a zsákmányát] azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe [az Úr
fogadására] a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk. [Más fordítás:
Azután mi, akik élünk és megmaradtunk, azokkal egyidejüleg felhőbe takartan
elragadtatunk a levegőégbe, hogy összetalálkozzunk az Úrral, és így mindig az
Úrral leszünk]” (1 Thess. 4,17). És ez: „lelkünknek mintegy bátorságos és erős
horgonya és beljebb hatol a kárpítnál, Ahová útnyitóul bement érettünk Jézus,
aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,19-20).
214
Az Úr Jézus válasza: „Én vagyok az ajtó [a kapu]: ha valaki én rajtam
[keresztül] megy be, megtartatik [vagyis gondviselésben, ellátásban, védelemben
részesül, és megmenekül, tehát üdvözül] és bejár és kijár [vagyis tovább megy,
tovább halad] majd, és legelőt talál” (Ján. 10,9). Az apostol bizonyságtétele:
„És nincsen senki másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég
alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk [vagyis
üdvözülhetnénk]. »Más fordítás: Jézus az egyetlen, aki megmentheti az
embereket, és az Ő neve az egyetlen hatalom a világon, ami üdvözíthet
bennünket«” (Csel. 4,12). És csak Őáltala: „van a menetelünk is [mert megnyílt
számunkra az út, és szabadon járulhatunk] hitben ahhoz a kegyelemhez,
amelyben [most] állunk [élünk, és vagyunk] és dicsekedünk [ujjongunk] az Isten
[fiai] dicsőségének reménységében. [Más fordítás: és dicsekszünk a
reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2). „Ilyen
 152
219
Közbenjárót, Védőügyvédet, szószólót] ád néktek, hogy veletek
maradjon [(hümón menó): hogy bennetek éljen] mindörökké.
Ján. 14,17 Az igazságnak [(alétheia: a Valóságnak] ama Szellemét:
akit a világ [(koszmosz): a teremtett, a látható, vagyis evilág] be nem
fogadhat [(lambanó dünamai): nem fog fel, nem érzékel, nem ért meg,
mert nem képes rá, ezért nem is lehetséges számára]. Mert nem látja
[(theóreó): nem veszi észre, ezért nem is tapasztalja meg] őt. És nem
ismeri őt [(ginószkó): és nem is akar tudni Róla]. De ti ismeritek
[(lambanó): érzékelitek, és megértitek] Őt, mert nálatok lakik
bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van. [Őbelőle ered]” (2 Kor. 3,4).
Mert: „Őbenne van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk (szabad
utunk) Istenhez az Ő benne való hit által” (Eféz. 3,12). „Mivel pedig, atyámfiai,
teljes bizalmunk (és szabad utunk) van a szentélybe való bemenetelhez Jézus
Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a
kárpit, vagyis az ő teste által” (Zsid. 10,19-20). Hát: „Járuljunk azért
bizodalommal a kegyelem királyi székéhez (a kegyelem trónusához), hogy
irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül
(amikor segítségre van szükségünk)” (Zsid. 4,16).
215
Hiszen: „Én és az Atya egy [(heisz hen): és ugyanaz] vagyunk” (Ján. 10,30).
És az Úr Jézus újra-és újra kijelenti magát a Júdeabelieknek is: „Jézus pedig
kiálta és monda: Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki
elküldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján. 12,44-45).
Pál apostol is erről tesz megvallást: „És minden versengés nélkül (közismerten,
elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek (vagyis a hitnek) eme
titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált;
megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) szellemben.
Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. Hirdettetett a
pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe”
(1 Tim. 3,16). „Hiszen Istent csak Krisztusban, és az Ő kijelentése alapján lehet
megismerni: Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya
kebelében van, az jelentette [nyilatkoztatta] ki Őt. [Ő jelentette ki; hirdette meg
félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá]” (Ján. 1,18). Mózes kéri az Urat: „És
mondá Mózes: Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. És monda az Úr:
Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el (elvonultatom
előtted egész fenségemet), és kiáltom előtted az Úr nevét (és kimondom előtted
az ÚR (JHVH=Jehova) nevét): És könyörülök (irgalmazok), akin könyörülök
(akinek irgalmazok), kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Orcámat azonban,
mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén (úgy, hogy életben
maradjon). És monda az Úr: Ímé van (itt) hely énnálam; állj a kősziklára. És
mikor átmegy (elvonul) előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába
állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet
elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod (senki
sem láthatja meg)” (2 Móz. 33,18-23). A testté lett Ige – az Úr Jézus –
kijelentése: „…senki sem ismeri a Fiút (senki sem tudja, kicsoda a Fiú), csak az
Atya; az Atyát sem ismeri senki (és senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya), csak
 153
[(hümin menó): és bennetek él], és bennetek marad, mert (eszomai):
veletek, és bennetek leszek]220
Ján. 14,18 Nem hagylak [úk aphészó: és semmiképpen nem bocsátlak
el] titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.
Ján. 14,19 Még egy kevés idő [(eti): innentől kezdve] és a világ
[(koszmosz): vagyis a látható világ, evilág] nem lát [(theóreó): nem
vesz észre, nem tapasztal meg] engem többé; de ti megláttok
[(theóreó): észrevesztek, megtapasztaltok] engem: mert én élek, ti is
élni fogtok.
a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Mát. 11,27 és Luk 10,22)
Mert: „Nemhogy (mintha) az Atyát valaki (bárki) látta, csak az, aki Istentől van,
az látta az Atyát” (Ján. 6,46) „Kié (Övé) egyedül a halhatatlanság, aki
hozzáférhetetlen (megközelíthetetlen) világosságban lakozik; akit az emberek
közül senki nem látott, sem nem láthat: akinek tisztesség (övé a tisztelet) és
örökkévaló hatalom. Ámen” (1 Tim. 6,16). Szeretteim, szeressük egymást: mert
a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az
Istent” (1 Ján. 4,7) És bár: Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük
egymást, az Isten (lakik bennünk, és) bennünk marad, és az Ő szeretete teljessé
lett bennünk” (1 Ján. 4,12). És Ézsaiás prófétán keresztül is így jelentette ki
magát az Úr: „Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket
kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy
csak én vagyok. Előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én
vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító! Mostantól fogva is én az
leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt
meg? Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent
Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, Izráelnek királya és
megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül
nincsen Isten. Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-e meg és nem
jelentém előre? Ti vagytok tanúim! Hát van-e rajtam kívül Isten? Nincs kőszál,
nem tudok!” (Ésa. 43,10-15. 44,6.8). Mert Ő „… az Isten teremtésének kezdete
(ktiszisz arkhé: teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14). Ő az: „Aki az ő (vagyis
Isten) dicsőségének visszatükröződése [(apaugaszma): ragyogása, kisugárzása,
visszfénye, kifénylése, vagy visszatükröződése. Szó szerint: kifénylése, Belőle
kiáradó fénysugár], és az ő valóságának képmása [(hüposztaszisz kharaktér):
létezésének alátámasztása, bizonyítéka, és lényege, lenyomata, kifejező
képmása, külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése], aki hatalma
szavával [(dünamisz): hatalmas szavának, igéjének erejével, hatalmával,
energiájával] fenntartja [(pheró pasz pasza pan): hordozza; összetartja és
irányítja az egész] világmindenséget, aki minket bűneinktől [(hamartia):
céltévesztésünktől, tévedéseinktől, hibáinktól] megtisztítván, [(kathariszmosz):
szó szerint: céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva,
megtisztítva; lemosva], üle a Felségnek jobbjára, a hatalom és méltóság helyén
ül a magasságban. (Zsid. 1,3). Ézsaiás így prófétált Róla: „Mert egy gyermek
születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják
nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, Örökkévaló Atyának,
 154
Ján. 14,20 Azon a napon megtudjátok [(ginószkó): tudni fogjátok,
mert fel fogjátok ismerni, és biztosak lesztek benne] majd ti, hogy én
az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én tibennetek221
Ján. 14,21 Aki ismeri [(ekhó): megragadja, birtokolja, alárendeli
magát neki, rendelkezésére áll, befogadja, érti, tudja, megtartja
befogadja] az én parancsolataimat és megtartja [(téreó): ügyel rá,
megőrzi, magánál tartja] azokat, az [vagyis ő] szeret engem
[(agapaó): vagyis az teljesen átadja, oda szánja magát nekem, eggyé
válik velem]. Aki pedig engem szeret [(agapaó): vagyis teljesen
békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6). „Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám
nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk,
megváltónk, ez neved öröktől fogva” (Ésa. 63,16).
216
És így folytatódik a kijelentés: „Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre
jutottak], ilyen [és ezek a] jelek követik [és fogják kísérni]: az én nevemben [és
az én hatalmammal] ördögöket [vagyis gonosz szellemeket, démonokat] űznek
[és haj(í)tanak ki]; új [vagyis újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő] nyelveken
szólnak. [Ha] Kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost [valami halálos
mérget] isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik [és teszik rá a] kezeiket, és
[azok] meggyógyulnak” (Márk. 16,17-18). A feltámadott Úr ígérete az
Övéinek: „… monda azért nékik (a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek)
Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen
küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda
nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22). Mert ez a hatalom – erő –
csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána
a Szent Szellem eljő [leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim]
úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind
végső határáig” (Csel. 1,8). És ez minden tanítványnak szóló ígéret: „Visszatére
pedig a hetven tanítvány örömmel [és ujjongással jelentette], mondván: Uram,
még az ördögök [még a gonosz szellemek, a démonok] is engednek [és
engedelmeskedtek] nékünk [és meghódoltak] a te neved [hatalma, és tekintélye]
által [amikor a nevedben rájuk parancsoltunk]!” (Luk. 10,17. Ehhez azonban az
szükséges, hogy: „Legyetek az Istenhit birtokosai; Legyen bennetek Isten hite.
Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek higgyétek, hogy mindazt
megnyeritek, és meglészen néktek. [Más fordítás: higgyétek, hogy már
megkaptátok, és a tiétek lesz az]” (Márk. 11,22.24). Ha pedig nem teljesül a
kérésünk, az: … A ti hitetlenségetek miatt [kishitűségetek miatt lesz. Mert kevés,
gyenge a hitetek]. Mert bizony [igazán] mondom néktek: Ha [csak] akkora [és
annyi] hitetek volna, mint a mustármag… semmi sem volna lehetetlen néktek
[vagyis számotokra]” (Mát. 17,20). És az Úr Jézus kijelenti, hogy mitől
növekszik a hit: „Azért [tehát] a hit hallásból van, [az Ige hallásából fakad] a
hallás pedig Isten Igéje által. [vagyis Krisztus beszéde; igéje;/rémája =
kijelentése/ által] (Más fordítás: Tehát a hit a meghallott üzenetből, a meghallott
üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van” (Róm. 10,17). Ez pedig
minden korban élő tanítványinak szóló ígéret. Máltán: „…Pál nagy sok venyigét
szedett és a tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére ragada. De
 155
átadja, oda szánja magát nekem, eggyé válik velem], azt szereti
[(agapaó): vagyis teljesen átadja, oda szánja magát neki, eggyé válik
vele] az én Atyám. Én is szeretem őt [(agapaó): és teljesen átadom,
oda szánom magamat neki, eggyé válok vele], és kijelentem
[(emphanidzó emautú): megismertetem, kijelentem magam,
tudomására hozom, láthatóvá, nyilvánvalóvá teszem,
megmagyarázom] (ön)magamat annak222
Ján. 14,22 Monda néki Júdás223 (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog,
hogy nékünk jelented ki magadat [mi történt, hogy nekünk készülsz
néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem lőn” (Csel. 28,3.5)
217
Újra -és újra kijelenti az Úr: „Kérjetek és (meg)adatik néktek [és kapni
fogtok]; keressetek és találtok; zörgessetek [folyamatosan kopogtassatok] és
megnyittatik néktek [és ajtó nyílik előttetek]. Mert [mindenki] aki kér, mind kap
[és megnyeri azt, amit kér]; és aki keres, talál [és megtalálja, amit keres]; és a
zörgetőnek megnyittatik [és aki kopogtat, annak ajtó nyílik]” (Mát. 7,7-8). „És
amit könyörgésetekben [és imádságotokban hittel] kértek, mindazt meg is
kapjátok, ha hisztek [Más fordítás: Meg is fogtok kapni mindent, amit csak hittel
imádságban kértek]” (Mát. 21,22). „Azért mondom néktek: Amit
könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek (hogy amiért
imádkoztok mindazt, amit kértek, megkapjátok), és meglészen néktek (és meg is
adatik nektek). (Márk. 11,24). És ismét: „… Kérjetek és megadatik néktek;
keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind
kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek (aki zörget annak) megnyittatik” (Luk.
11,9-10) És a feltételei annak, hogy kérésünk teljesüljön: „De kérje hittel,
semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához (és
az olyan, mint a tenger hulláma), amelyet a szél hajt (és sodor) és ide s tovahány
(és ide-oda hajt). Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit (vagy bármit
is) az Úrtól; A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember” (Jak. 1,6-8). És:
Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit
csak akartok (és bármit akartok), és meglesz az néktek (és megadatik nektek)”
(Ján. 15,7). „És akármit kérjünk, megnyerjük (és megkapjuk) tőle, mert
megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte. Ez
pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak
nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk (és ahogyan erre
parancsolatot adott nekünk)” (1 Ján. 3,22-23). Mert: „Nem ti választottatok
engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti
elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy
akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek” (Ján. 15,16). Halála
előtt így szól az Úr az Övéihez: „Ti is azért most ugyan szomorúságban
vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el
nem veszi tőletek a ti örömeteket. És azon a napon nem kérdeztek majd engem
semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az
Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az
Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes
legyen. Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én
 156
(emphanidzó): láthatóan megjelenni; láthatóvá tenni és kijelenteni
magadat], és nem a világnak [(koszmosz): és nem a látható világnak,
vagyis evilágnak]?
Ján. 14,23 Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem
[(agapaó): vagyis teljesen átadja, oda szánja magát nekem, eggyé
válik velem], megtartja [(téreó): ügyelrá, megőrzi, magánál tartja] az
én beszédemet [(logoszomat): az én igémet]. És az én Atyám szereti
őt, [(agapaó): vagyis teljesen átadja, oda szánja magát neki, eggyé

kérem majd az Atyát értetek” (Ján. 16,22-24.26). „Ugyanis én és az Atya egy [és
ugyanaz] vagyunk” (Ján. 10,30). Hiszen már a prófétán keresztül ezt ígérte az
Úr: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor
meghallgatlak benneteket” (Jer. 29,12).
218
És így folytatódik a kijelentés: „Ha az én parancsolataimat megtartjátok,
megmaradtok az én szeretetemben; amiképen én megtartottam az én Atyámnak
parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében” (Ján. 15,10). És hogy ki
mondja ezt, arról Mózesen keresztül hangzik a kijelentés: „Halld Izráel: az Úr,
a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez ígék, amelyeket e mai napon
parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat,
és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor
lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek
homlokkötőül a te szemeid között (és fejdíszként a homlokodon). És írd fel
azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra” (5 Móz. 6,4-9). „És arról
tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki azt
mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs
meg az igazság, Aki pedig megtartja az ő beszédét (az ő igéjét), abban
valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy Őbenne
vagyunk” (1 Ján. 2,3-5). „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő
parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1 Ján. 5,3). „És
akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és
azokat cselekeszszük, amik kedvesek előtte. És aki az ő parancsolatait
megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy
bennünk marad, hogy a Szelleméből adott nekünk” (1 Ján. 3,22). „Ez a szeretet
pedig azt jelenti, hogy az ő parancsai szerint élünk: ez a parancs viszont az,
amelyről kezdettől fogva hallottátok, hogy a szerint élhessetek” (Ján. 1,6). És
ezért: „az Úr kegyelme (és szeretete) öröktől fogva való és örökkévaló az őt
félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain (vagyis még az unokáin is); Azokon,
akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy
azokat megcselekedjék (vagyis törődnek rendelkezéseinek teljesítésével)” (Zsolt.
103,17-18).
219
A Szent Szellem: (paraklétosz): Aki egy másfajta közbenjáró, vigasztaló
maga mellé hívott, segítségül hívott, meghívott személy, aki amásik / az Őt hívó
/ mellett áll, aki megsajnál, megszán valakit. Közbenjáró, védőügyvéd, segítő,
pártfogó, szószóló, gyám, közvetítő, tanácsadó, vezető, aki bátorít, buzdít,
 157
válik vele] és ahhoz megyünk, [(poieó moné): és szállást készítünk
magunknak nála] és annál lakozunk224
Ján. 14,24 Aki nem szeret engem [(agapaó): vagyis nem adja át
teljesen, és nem szánja oda magát nekem, és nem válik eggyé velem],
nem tartja [(téreó): nem ügyelrá, nem őrzi meg] meg az én
beszédeimet [vagyis az én (logoszaimat): igéimet]. És az a beszéd [az
az ige (logosz) pedig], amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az
Atyáé, aki küldött engem225
Ján. 14,25 Ezeket beszéltem néktek, amíg veletek vagyok.
vígasztal, Aki kedvesen beszél, jó szót szól. Aki sarkall, késztet, sürget valamire.
Aki kér, könyörög, esedezik valamiért. Lelkére beszél valakinek. aki
megkövetel, kíván valamit. Aki int, korrigál, felszólít.
220
Higgyétek, hogy: „én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én
elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig
elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy
mi a bűn (vagyis a céltévesztés), mi az igazság (vagyis a valóság) és mi az
ítélet. A bűn (vagyis a céltévesztés) az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság
(vagyis a valóság) az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem;
az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett” (Ján. 16,7-11). És hogy
ki Ő, azt János apostolon keresztül jelenti ki az Úr, aki így köszönti Isten, vagyis
Krisztus gyermekeit… akiket én igazán [(alétheia): a valóságban, őszintén,
(agapaó): Isten szerinti szerettettel] szeretek, és nem csak én, hanem mindenki,
aki megismerte az igazságot [a valóságot, vagyis az Igét]” (2 Ján. 1,1) „akiket
azért az igazságért, azért a valóságért, azaz: az Úr Jézusért szeretek, aki
bennünk van, és velünk lesz örökké” (2 Ján. 1,2). Vagyis az Úr Jézusért, mert Ő
jelentette ki: „Én vagyok … az igazság (alétheia: a valóság)” (Ján. 14,6). Ő a
bizonyságtevő: „Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló (paraklétosz: Pártfogó,
Bátorító, Segítő, Védő, Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló) akit én küldök
néktek az Atyától, az igazságnak (a valóságnak) Szelleme, aki az Atyától
származik, az tesz majd én rólam bizonyságot” (Ján. 15,26). Ő dicsőíti az Úr
Jézust: „Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki
nektek” (Ján. 16,14). Ő fog vezetni, és Ő a kijelentő: „amikor azonban eljön ő,
az igazság (vagyis a valóság) Szelleme, a teljes igazság útján vezet titeket… és
az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek” (Ján. 16,13).Ha üldöznek benneteket:
„…nem ti vagytok, akik szóltok [akik beszéltek], hanem a ti Atyátoknak Szelleme
az, aki szól ti bennetek [és általatok, és rajtatok keresztül]” (Mát. 10,20). De Őt:
„Érzéki ember [vagyis a testi ember] pedig nem foghatja meg [nem fogja fel;
(nem fogadja el)] az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki
[Balgaságnak tartja; oktalanság, ostobaság, azaz képtelenség az számára]. Meg
sem értheti [nem képes megérteni (megismerni)] mivelhogy szellemileg
ítéltetnek meg. [szellemileg kellene megvizsgálni]” (1 Kor. 2,14). A (hús)testi
ember azért nem értheti Isten dolgait: „Mert a (hús)test szerint valók a (hús)test
dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira...
Minthogy a (hús)test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten
törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni” (Róm. 8,5.7).
 158
Ján. 14,26 Ama Vigasztaló [[(paraklétosz): Pártfogó, Bátorító, Segítő,
Védő, Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló] pedig, a Szent Szellem, akit
az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és
eszetekbe juttatja mindazokat, [és emlékeztetni fog mindarra] amiket
mondottam néktek226
Ján. 14,26 Ama Vigasztaló [[(paraklétosz): Pártfogó, Bátorító, Segítő,
Védő, Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló] pedig, a Szent Szellem, akit
az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és

Az Úr Jézus kijelenti, hogy mi az oka ennek: „...Ha valaki nem születik víztől és
Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test
az; és ami Szellemtől született, szellem az” (Ján. 3,5-6). Azok a (hús)testi
emberek: „...akikben nincsen Szent Szellem” (Júd. 1,19). És azok a szellemi
emberek, akikben: „...az Isten Szelleme lakik. Akiben pedig nincs a Krisztus
Szelleme, az nem az övé” (Róm. 8,9).
221
Az Úr Jézus kijelentése övéinek: „Ti engem így hívtok: Mester, és Uram és
jól mondjátok, mert az vagyok” (Ján. 13,13). És az apostol bizonyságtétele: „Az
Úr pedig a Szellem [Az Úr ugyanis Szellem]; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a
szabadság” (2 Kor. 3,17). „Így is van megírva: Lőn [teremtetett] az első ember,
Ádám [jelentése: (vörös) földből való], élő lélekké [élőlénnyé]; az utolsó Ádám
megelevenítő [és éltető] Szellemmé” (1 Kor. 15,45). És így folytatja az apostol:
„Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az újszövetség szolgái legyünk, nem betűé,
hanem Szellemé, mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít” (2 Kor. 3,6).
És hogy ki az, az Úr, azt az Úr Jézus jelenti ki: „Az Isten Szellem: és akik őt
imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják” (Ján. 4,24) Az Úr
Jézus kijelentése arról, hogy miért létfontosságú a Szent Szellem bennünk
lakása: „A Szellem az, aki életre kelt, a (hús)test nem használ semmit: a
beszédek, amelyeket én szólok néktek, Szellem és élet” (Ján. 6,63) „És aki az ő
parancsolatait (beszédeit) megtartja, az Őbenne marad, és Ő is abban; és ezt,
hogy Ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Szelleméből adott nekünk” (1
Ján. 3,24) És: „Ez az, aki víz és vér által jő vala, Jézus a Krisztus; nemcsak a
vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Szellem az, amely bizonyságot tesz, mert
a Szellem az igazság. (Más fordítás: Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér
által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Szellem pedig
bizonyságot tesz róla, mert a Szellem az Igazság, a valóság)” (1 Ján. 5,6) Hát:
„Kísértsétek [vizsgáljátok] meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? Magatokat
próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus
bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok [(adokimosz): alkalmatlan,
megbízhatatlan; a próbát ki nem állók] vagytok. [Más fordítás: Vizsgáljátok meg
magatokat, hogy valóban hitben éltek-e! Tegyétek próbára magatokat! Vagy
talán nem tudjátok, hogy Jézus Krisztus bennetek él? Természetesen ez csak
akkor igaz, ha valóban hitben éltek; ha nem, a vizsgát ki nem állók vagytok]” (2
Kor. 13,5). És hogy honnan tudjuk, hogy Krisztus bennünk, és mi Őbenne:
„Erről ismerjük meg, hogy Benne maradunk és Ő mibennünk; mert a maga
Szelleméből adott minékünk” (1 Ján. 4,13). „Ez a Szellem bizonyságot
 159
eszetekbe juttatja mindazokat, [és emlékeztetni fog mindarra] amiket
mondottam néktek226
Ján. 14,27 Békességet [(eiréné): vagyis azt az állapotot, amelyben
minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély
érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az
egyén, mind a közösség vonatkozásában] hagyok néktek. Az én
békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ
[(koszmosz): a teremtett, a látható világ, vagyis evilág] adja. Ne
nyugtalankodjék [(taraszszó): nehogy megrémítsen, ne rémüljön, és ne

[tanúságot] tesz [együtt tanúskodik] a mi szellemünkkel együtt, [a mi

szellemünkben] hogy Isten [született] gyermekei vagyunk” (Róm. 8,16).
222
És így folytatódik a kijelentés: „Aki pedig megtartja az ő beszédét (az ő
igéjét), abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy
ő benne vagyunk; Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi
parancsolatot, amely előttetek volt (megvan nálatok) kezdettől fogva; a régi
parancsolat az íge, amelyet hallottatok kezdettől fogva. Aki szereti az ő atyjafiát
(a testvérét) a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. (1 Ján.
2.5.7-8.10). És azt is kijelenti a Szent Szellem, hogy mi az eredménye az Isten
szerinti az agapé szeretetnek: „… Ha szeretjük egymást, (Isten lakik bennünk,
és) az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk: Erről
ismerjük meg, (és abból tudjuk) hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a
maga Szelleméből adott minékünk. És mi megismertük és elhittük az Istennek
irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az
Istenben marad, és az Isten is ő benne. Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy
aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1 Ján. 412-
13.16.21). És az engedelmesség eredményéről így hangzik a kijelentés: „Ha
pedig engedelmeskedtek e végzéseknek, és megtartjátok, és teljesítitek azokat: az
Úr, a te Istened is megtartja néked a szövetséget és irgalmasságot, amely felől
megesküdött a te atyáidnak. És szeretni fog téged, és megáld téged, és
megsokasít téged; és megáldja a te méhednek gyümölcsét, a te földednek
gyümölcsét: gabonádat, mustodat és olajodat; teheneid fajzását és juhaidnak
ellését (és szaporulatát) azon a földön, amely felől megesküdt a te atyáidnak,
hogy néked adja azt. Áldottabb lészesz minden népnél; nem lészen közötted
magtalan férfi és asszony, sem barmaid között meddő. És távol tart az Úr
(JHVH: Jahve: az Örökkévaló) te tőled minden betegséget, (šּּúr súr ḥŏlí):
vagyis elvesz, eltávolít, megszüntet, elfordít, minden gonosz, veszélyes,
rosszindulatú betegséget, nyavalyát, bajt). Égyiptomnak minden gonosz
nyavalyáját, (és mindazokat a rosszindulatú egyiptomi bajokat) amelyeket
ismersz ((jḏʿ): tudsz, érzékelsz, megtapasztalsz). Nem veti azokat te reád,
vagyis:(śím śúm): nem tétethetők, nem helyeztethetők azok tereád), hanem
mind azokra, akik gyűlölnek téged” (5 Móz. 7,12-15).
223
Máté így nevezi Őt: „…. Lebbeus [jelentése: szívélyes, értelmes férfi], akit
Taddeusnak [jelentése: szívélyes; dicséret; vagy Tádénak: jelentése: bátor]
hívtak; (Mát. 10,3).
 160
rendüljön meg, és nehogy háborogjon, vagy remegjen] a ti szívetek
[(kardia): a ti bemsőtök], sem pedig ne féljen [(deiliaó): ne rettegjen,
és ne is csüggedjen; és ne legyen gyáva, vagy félénk]!227
Ján. 14,28 Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és
eljövök [vagyis visszajövök] hozzátok. Ha szeretnétek engem
[(agapaó): vagyis teljesen átadnátok, oda szánnátok magatokat
nekem, és eggyé válnátok velem], örvendeznétek, hogy azt mondtam:

224
És folytatódik a kijelentés: „Aki pedig megtartja az ő beszédét, (az ő igéjét)
abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy őbenne
vagyunk” (1 Ján. 2,5). „Ez pedig az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának,
a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta
nékünk. És aki az ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban;
és abból ismerjük meg, hogy bennünk (van, és) marad, abból a Szellemből,
amelyet nékünk adott (vagyis hogy a saját Szelleméből adott nekünk)” (1 Ján.
3,23-24). Mert: „Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten
bennünk (lakik, és) marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk: Erről ismerjük
meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Szelleméből adott
minékünk. És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az
Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő
benne” (1 Ján. 4,12-13.16). „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő
parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1 Ján. 5,3). „Nem
tudjátok, hogy ti Isten temploma [a templom magva, vagyis a Szentek Szentje, a
legfőbb szentély] vagytok, és az Isten Szelleme bennetek lakik?” (1Kor. 3,16).
„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek (szóma = személyiségetek, legbelső
énetek) a bennetek lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől
nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek
azért az Istent a ti testetekben (szómati = egész valótokban)” (1 Kor. 6,19-20)
Pál apostol megvallása: „...Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az
Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem
lesznek” (2Kor. 6,16). Így teljesült be a prófécia: „És az én hajlékomat közétek
helyezem, és meg nem útál titeket az én Szellemem. És közöttetek járok, és a ti
Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki
kihoztalak titeket Égyiptom földéről, (vagyis evilágból) hogy ne legyetek
azoknak rabjai, és összetörtem a ti igátok szegeit, (és jármotok fáját és
fölegyenesítve vezettelek benneteket) és egyenesen járattalak titeket” (3 Móz.
26,11-13).
225
Az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… Az én tudományom [(didakhé):
az én tanításom, az a tan, amit tanítok] nem az enyém, hanem azé, aki küldött
engem” (Ján. 7,16). „Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki
küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én
pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy
hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem” (Ján. 12,49-50). Mert Őbenne
teljesedett be a prófécia: „Prófétát támasztok nékik az ő atyjukfiai (az ő
 161
Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb [(meidzón): és
hatalmasabb] nálamnál228
Ján. 14,29 És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne
[(ginomai) megtörténne]: hogy amikor majd meglesz [(ginomai)
megtörténik], higyjetek229
Ján. 14,30 Nem sokat beszélek már veletek, mert [(erkhomai):
közeledik, és] jön a világ [(koszmosz): a látható világ, evilág]
fejedelme: és én bennem nincsen semmije [(ekhó): így nem tud

testvéreik) közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és

megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat
(šámaʿ: nem engedelmeskedik, nem érti meg, nem figyel) az én ígéimre,
amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (ekdikeó: számon kérem
attól, és felelősségre vonom azt)” (5 Móz. 18,18-19).
226
A Lukács írása szerinti Evangélium bizonyságtétele: „És ímé én
[(aposztelló): kibocsátom], és elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti
pedig maradjatok Jeruzsálem városában [ti pedig (kathidzó): tartózkodjatok, és
várakozzatok a városban], mígnem felruháztattok mennyei erővel [(endüó):
amíg a mennyből jövő hatalmat nem öltöttétek magatokra]” (Luk. 24,49). Mert
akkor: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő
[leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben,
mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig”
(Csel. 1,8). Mert Ő a: „… bölcseségnek (ḥáḵəmáh: szakértelemnek, és
ügyességnek), értelemnek (bínáh: ítélőképességnek, megkülönböztető
képességnek, felismerésnek, megértésnek) Szelleme, tanácsnak (ʿécáh:
előrejelzésnek) és hatalomnak Szelleme. Erőnek (gəḇúráh: vitézségnek,
bátorságnak) Szelleme, az Úr ismeretének és tiszteletének Szelleme” (Ésa. 11,2)
És: „… mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden
igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). Mert nem önmagától szól, hanem
azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek (és az
eljövendő dolgokat is kijelenti nektek). Ő engem dicsőít majd, mert az
enyémből vesz (merít), és megjelenti néktek (és azt jelenti ki nektek)” (Ján.
16,13-14). „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló (a Pártfogó, Bátorító, Szószóló),
akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától
származik, Ő tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert
kezdettől fogva én velem vagytok „(Ján. 15,26-27). „De én az igazat (alétheia:
valóságot) mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem
megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló (a Pártfogó): ha pedig elmegyek,
elküldöm Őt tihozzátok. És Ő, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság
(megigazulás) és ítélet tekintetében (leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi
az igazság (a megigazulás) és mi az ítélet). Bűn tekintetében (a bűn az), hogy
nem hisznek énbennem. És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz
megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak
fejedelme megítéltetett. (Mert) mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel
majd titeket minden (a teljes) igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket).
 162
vádolni, bennem nem talál kifogásolni valót, ellenem nem tud vádat
felhozni, „nem talál rajtam fogást” ezért felettem nincs hatalma]230
Ján. 14,31 De, hogy megtudja [(ginószkó): megismerje, és megértse] a
világ [(koszmosz): a látható világ, vagyis evilág], hogy szeretem az
Atyát [(agapaó): és eggyé váltam az Atyával] és úgy cselekszem,
amint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.

»hodégeó: utat mutat, vezet, irányít, kísér«” (Ján. 16,7-11).

2

227
Ez a békesség az Isten által megigazíttattotaké: „Megigazulván azért hit által
békességünk van Istennel [vagyis létrejött az az állapot, amelyben minden a
maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség;
boldogság, boldogulás], a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm. 5,1). Ők már
Isten országának polgárai, és: „az Isten országa [királysága; uralma] nem evés,
nem ivás, [nem eszem-iszom, és nem ételben, nem italban áll]. Hanem igazság,
[vagyis megigazultság] békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a
maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség;
boldogság, boldogulás] és Szent Szellem által való öröm. [jókedv, vidámság, és
boldogság a Szent Szellemben]” (Róm. 14,17). Isten őrzi meg a Krisztusban
lévőket: „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja
őrizni [(phrúreó): őriz, őrködik, őrséget áll] szíveiteket [(kardia): a szellemi élet
központja] és gondolataitokat [(noéma): felfogás, gondolkodásmód, gondolat;
döntés, ötlet, terv, szándék; maga az intézkedés] a Krisztus Jézusban. (Fil. 4,7).
Mert ez a békesség a Krisztusban lévőknek adatott: „Azért beszéltem ezeket
néktek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságtok lészen;
de bízzatok: én legyőztem a világot” (Ján. 16,33). Hiszen Ő az a gyermek,
akiről meg van írva: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az
uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős
Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6). És Ő: „a
mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy
nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs. 53,5).
228
És ismét: „Az én Atyám, [(meidzón): hatalmasabb] mindeneknél… Én [pedig]
és az Atya egy [(heisz hen): és ugyanaz] vagyunk” (Ján. 10,29-30).
229
És folytatódik akijelentés: „Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy
mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én VAGYOK” (Ján. 13,19). Az, aki
Mózeshez így szólt: „… VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta: Így szólj
Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem hozzátok” (2Móz. 3,14).
230
És hogy mi a világ ítélete, arról így szól az Úr: „Most megy végbe az ítélet e
világ felett; most vettetik ki e világ fejedelme” (Ján. 12,31). Már Ézsaiás így
prófétál e világ ítéletéről: „És (kiszolgáltatom), és adom az égyiptomiakat
kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, a
seregeknek Ura” (Ésa. 19,4). És az Úr Jézus felett azért nincs hatalma, mert Ő:
„bűnt nem cselekedett (követett el) (hamartia: nem vétette el a célt), sem a
 163

Ján. 15. Jézus az igazi szőlőtő.

Ján. 15,1 Én vagyok az igazi [(aléthinosz): a valódi] szőlőtő, és az én

Atyám a szőlőműves [a szőlősgazda].
Ján. 15,2 Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem
terem, [vagyis amely termést nem hoz] lemetsz [vagyis (airó):
félretesz, eltávolít]; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem,
megtisztítja [(kathairó): megmetszi], hogy több gyümölcsöt
teremjen231
szájában álnokság nem találtatott (csalárdságot, hamis szót nem találtak
szájában)…” (1Pét 2:22). „És tudjátok… hogy Őbenne nincsen bűn, (Ő nem lett
céltévesztő)” (1 Ján. 3,5).
231
Ezékiel így prófétál a szőlőtőről, és annak vessőiről: „És vőn annak a földnek
(annak az országnak) magvából, és elveté azt termékeny mezőbe; sok vizek mellé
vivé; mint fűzfát ülteté el. És (kihajtott) felsarjadt, és lőn elterülő, (terebélyes,
de) alacsony (növésű) szőlőtővé, hogy vesszőit amahhoz fordítsa s gyökerei
amaz alatt legyenek, és szőlőtővé lőn, és vesszőket terme (vesszőket hajtott), s
ágacskákat bocsáta ki (és indákat eresztett). És vala más nagy szárnyú, soktollú
 164
Ján. 15,3 Ti már tiszták vagytok ama beszéd [(logosz): az ige] által,
amelyet szóltam néktek.
Ján. 15,4 Maradjatok énbennem és én is ti bennetek. Miképen a
szőlővessző nem teremhet [(dünamai): mert nem képes hozni]
gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem,
hanemha énbennem maradtok.
Ján. 15,5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem
marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül

nagy saskeselyű, és ímé, ez a szőlőtő feléje terjeszté (vagyis őfelé eresztette)

gyökereit s vesszeit hozzá nyújtá ültetésének ágyaiból, hogy öntözze őt (és hogy
az táplálja őt, ne a talaj, amelybe ültették); Pedig jó földbe, sok víz mellé ültették
vala el, hogy ágakat (vagyis hogy vesszőket) hajtson és gyümölcsöt teremjen,
hogy legyen jeles (és pompás) szőlőtő. Mondjad: Így szól az Úr Isten: Vajjon jó
szerencsés lesz-é (jó vége lesz ennek)? Vajjon gyökereit nem szaggatja-é ki, és
gyümölcsét nem vágja-é (nem tépi-e) le, hogy elszáradjon, hajtásának minden
ága elszáradjon, és pedig nem erős karral és sok néppel támad reá, hogy kitépje
azt gyökerestől (Mert: nem kell hozzá nagyhatalom és sok nép, hogy gyökerestül
kiszakítsák). És ímé elplántáltatott, jó szerencsés lesz-é? (Elültették ugyan, de jó
vége lesz-e?) Avagy ha a napkeleti szél illeti őt, nem szárad-é el teljesen,
ültetésének ágyában nem szárad-é el? (de igen, elszárad egészen, elszárad azon
a talajon, amelyből kihajtott)” (Ezék. 17,5-10). És folytatódik aprófécia: „Anyád
a te nyugalmadban olyan vala, mint a víz mellé ültetett szőlőtő, gyümölcscsel és
vesszővel bővelkedik vala a sok víztől. És lőnek néki erős vesszei, uralkodók
pálczáinak valók, és nagy vala magassága a sűrűség között és felett, és kitetszék
magasságával és vesszeinek sokaságával. De a harag kiszaggatta, a földre
vetteték, és a napkeleti szél elszárasztá gyümölcsét; letöretének és elszáradának
erős ágai (erős vesszői letöredeztek, és elszáradtak); tűz emészté meg. És most a
pusztában plántáltatott, száraz és szomjú földön. És tűz jött ki ágainak egyik
vesszejéből, gyümölcsét megemészté, és nincs többé rajta erős vessző, nincs
pálcza az uralkodásra! Gyászének ez és gyászének lesz” (Ezék. 19,10-14).
„Buja szőlőtő az Izráel, amely termi az ő gyümölcseit. Gyümölcsének sokasága
szerint sokasította meg oltárait, földének jósága szerint jó sok (szent) oszlopot
állított fel. Csalárd a szívük; de most meglakolnak! Ő maga töri le oltáraikat;
elpusztítja bálványaikat” (Hós. 10,1-2). Pál apostolon keresztül jelenti ki a
Szent Szellem, hogy kikről szólnak a próféciák: „Én plántáltam [ültettem]
Apollós öntözött, de az Isten adja vala [folyamatosan] a növekedést” (1 Kor.
3,6). És hogy hogyan és mit plántált Pál apostol, azt így jelenti ki a Szent
Szellem: „... szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megtarthatja a ti
lelkeiteket (füszé = életeteket, személyiségeteket, egész lényeteket)” (Jak.
1,21) Ez a beoltott ige pedig az Úr Jézusról szóló örömhír: „Mert ha tízezer
tanítómesteretek lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok; mert tőlem vagytok
a Krisztus Jézusban az evangélium által” Ezért ismét: „Eszetekbe juttatom,...
atyámfiai, az evangéliumot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek,
melyben állotok is, Amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, aminémű
 165
[és tőlem elválasztva] semmit sem cselekedhettek [mert nélkülem nem
vagytok képesek tenni semmit].
Ján. 15,6 Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a
szőlővessző, [kidobják, mint a lemetszett venyigét] és megszárad; és
egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek [és elégetik, és
elég].
Ján. 15,7 Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim [(rémáim):
kijelentéseim] bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és
meglesz az néktek232
Ján. 15,8 Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt
teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.
Ján. 15,9 Amiképen az Atya szeretett engem [(agapaó): úgy, hogy
magát teljesen átadta, és teljesen összekötötte velem, és eggyé vált
velem], én is úgy szerettelek titeket [(agapaó): magamat teljesen
odaadtam, teljesen összekötöttem, és eggyé váltam veletek]:
maradjatok meg ebben az én szeretetemben.
Ján. 15,10 Ha az én parancsolataimat megtartjátok [és megőrzitek
majd], megmaradtok az én szeretetemben; amiképen én megtartottam
[és megőriztem] az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő
szeretetében233
beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké” (1 Kor. 4,15;
15,1-2).
232
De: „Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie,
ahogyan ő élt” (1Ján. 2,6).
233
És: „Ha engem szerettek [(agapaó): ha teljesen átadjátok, vagyis teljesen
odaszánjátok magatokat nekem], az én parancsolataimat megtartsátok [(téreó):
megőrizzétek, és óvjátok meg, és ügyeljetek arra, hogy megtartsátok] (Ján.
14,15.21.23). Aki ismeri [(ekhó): megragadja, birtokolja, alárendeli magát neki,
rendelkezésére áll, befogadja, érti, tudja, megtartja, befogadja] az én
parancsolataimat és megtartja [(téreó): ügyel rá, megőrzi, magánál tartja]
azokat, az [vagyis ő] szeret engem [(agapaó): vagyis az teljesen átadja, oda
szánja magát nekem, eggyé válik velem]. Aki pedig engem szeret [(agapaó):
vagyis teljesen átadja, oda szánja magát nekem, eggyé válik velem], azt szereti
[(agapaó): vagyis teljesen átadja, oda szánja magát neki, eggyé válik vele] az én
Atyám. Én is szeretem őt [(agapaó): és teljesen átadom, oda szánom magamat
neki, eggyé válok vele], és kijelentem [(emphanidzó emautú): megismertetem,
kijelentem magam, tudomására hozom, láthatóvá, nyilvánvalóvá teszem,
megmagyarázom] (ön)magamat annak. Ha valaki szeret engem [(agapaó):
vagyis teljesen átadja, oda szánja magát nekem, eggyé válik velem], megtartja
[(téreó): ügyelrá, megőrzi, magánál tartja] az én beszédemet [(logoszomat): az
én igémet]. És az én Atyám szereti őt, [(agapaó): vagyis teljesen átadja, oda
szánja magát neki, eggyé válik vele] és ahhoz megyünk, [(poieó moné): és
szállást készítünk magunknak nála] és annál lakozunk. És így folytatódik a
 166
Ján. 15,11 Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az
én örömem és a ti örömetek beteljék [(pléroó): és teljessé legyen].
Ján. 15,12 Ez az én parancsolatom, hogy [úgy] szeressétek egymást
[(agapaó): teljesen adjátok át, szánjátok oda magatokat egymásnak],
amiképen én szerettelek titeket [(agapaó): és teljesen átadtam, oda
szántam magamat nektek].
Ján. 15,13 Nincsen senkiben nagyobb [(agapé): Isten szerinti] szeretet
annál, mintha valaki életét adja [(tithémi): életét leteszi] az ő
barátaiért234

kijelentés: „Aki pedig megtartja az ő beszédét (az ő igéjét), abban valósággal

teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk;
Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi parancsolatot,
amely előttetek volt (és megvan nálatok) kezdettől fogva; a régi parancsolat az
íge, amelyet hallottatok kezdettől fogva. Aki szereti az ő atyjafiát (a testvérét) a
világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. (1 Ján. 2.5.7-8.10).
És azt is kijelenti a Szent Szellem, hogy mi az eredménye az Isten szerinti az
agapé szeretetnek: „… Ha szeretjük egymást, (Isten lakik bennünk, és) az Isten
bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk: Erről ismerjük meg, (és
abból tudjuk) hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Szelleméből
adott minékünk. És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való
szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az
Isten is ő benne. Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent,
szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1 Ján. 412-13.16.21). És az
engedelmesség eredményéről így hangzik a kijelentés: „Ha pedig
engedelmeskedtek e végzéseknek, és megtartjátok, és teljesítitek azokat: az Úr, a
te Istened is megtartja néked a szövetséget és irgalmasságot, amely felől
megesküdött a te atyáidnak. És szeretni fog téged, és megáld téged, és
megsokasít téged; és megáldja a te méhednek gyümölcsét, a te földednek
gyümölcsét: gabonádat, mustodat és olajodat; teheneid fajzását és juhaidnak
ellését (és szaporulatát) azon a földön, amely felől megesküdt a te atyáidnak,
hogy néked adja azt. Áldottabb lészesz minden népnél; nem lészen közötted
magtalan férfi és asszony, sem barmaid között meddő. És távol tart az Úr
(JHVH: Jahve: az Örökkévaló) te tőled minden betegséget, (šּּúr súr ḥŏlí):
vagyis elvesz, eltávolít, megszüntet, elfordít, minden gonosz, veszélyes,
rosszindulatú betegséget, nyavalyát, bajt). Égyiptomnak minden gonosz
nyavalyáját, (és mindazokat a rosszindulatú egyiptomi bajokat) amelyeket
ismersz ((jḏʿ): tudsz, érzékelsz, megtapasztalsz). Nem veti azokat te reád,
vagyis:(śím śúm): nem tétethetők, nem helyeztethetők azok tereád), hanem
mind azokra, akik gyűlölnek téged” (5 Móz. 7,12-15).
234
Mert: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét [agapéját, isteni
természetét] abban mutatta meg, [azzal bizonyítja] hogy [abban az időben]
mikor még bűnösök [vagyis céltévesztők] voltunk, Krisztus [már akkor] érettünk
meghalt” (Róm. 5,8). „Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is
szeretnünk kell egymást” (1 Ján. 4,11). „Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől
 167
Ján. 15,14 Ti az én barátaim [(philosz): bizalmas társaim] vagytok, ha
azokat cselekszitek, amiket én parancsolok [(entellomai): meghagyok]
néktek.
Ján. 15,15 Nem mondalak többé titeket (rab)szolgáknak; mert a
(rab)szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig
barátaimnak mondottalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól
hallottam, tudtul adtam [(gnóridzó): kijelentettem] néktek [vagyis
megismertettem veletek]235

fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; Arról ismertük meg a szeretetet, hogy
Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi
atyánkfiaiért (testvéreinkért)” (1 Ján. 3,11.16). Hiszen: „Mi azért szeretünk,
mert ő előbb szeretett minket” (1 Ján. 4,19). És arra buzdít az apostol, hogy:
„Legyetek annakokáért követői [utánzói] az Istennek, mint szeretett
[(agapétosz): kedvesen, drágán, nagyon szeretett] gyermekek: És járjatok
[(peripateó): éljetek (agapé): isteni] szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett
minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves
jó illatul [Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat,
jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,1-2). És ismét: „legyetek pedig egymáshoz
jóságosak [kedvesek, jóindulatúak], irgalmasok [könyörületesek, megindulni
képesek, együttérzők egymás iránt], megengedvén [bocsássatok meg mindig]
egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett [megbocsátott]
néktek” (Eféz. 4,32). És újra: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az
egymás iránti elszánt, megállás nélküli, heves, forró szeretetre (vagyis egymás
odaadó szeretetére); mert a szeretet sok vétket (sérelmet, bűnt) elfedez (befed,
betakar, és vétkek tömegét leplezi el)” (1Pét 4,8). És: „Tisztítsátok meg egész
valótokat az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli
testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből (tiszta szellemből)
szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek
újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,22-23).
235
Az Úr Jézus bátorítja tanítványait, barátainak nevezve őket: „Mondom pedig
néktek, én barátaimnak [bizalmas társaimnak]. Nehogy féljetek [mert tilos
megijednetek, és megrémülnetek, vagy megriadnotok] azoktól, kik a testet
[(szómát: a személyeteket, az egótokat, vagyis az éneteket), az élő
szervezeteteket] ölik meg [és pusztítják el], és azután többet nem árthatnak [és
azon túl többet nem tehetnek veletek].” (Luk. 12,4). És hogy kiket nevez
barátainak az Úr, azt így jelenti ki: „És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja:
Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten
barátjának neveztetett” (Jak. 2,23). Ábrahám magvához pedig így szól az Úr:
„De te Izráel, én (rab)szolgám, Jákób, akit én elválasztottam, Ábrahámnak, az
én barátomnak magva” (Ésa. 41,8). És így folytatódik a kijelentés a magról, aki
Izráel: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak [és lettek kijelentve] és az ő
magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a
te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16). És a pogányokból (nemzetekből)
megtérteknek is így szól az Úr: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám
 168
Ján. 15,16 Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak
titeket, és én [arra is] rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és
gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon;
teremjetek gyümölcsöt, [maradandó gyümölcsöt] hogy akármit kértek
az Atyától az én nevemben, megadja néktek236
Ján. 15,17 Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek
[(agapaó): vagyis teljesen szánjátok oda magatokat gymásnak].
Ján. 15,18 Ha gyűlöl [(miszeó): ellenszenvesnek tart] titeket a világ
[koszmosz): a látható világ, vagyis evilág], tudjátok [(ginószkó): és
értsétek] meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál237
Ján. 15,19 Ha e világból volnátok, a világ szeretné [(phileó): és
kedvelné] azt, ami az övé [(idiosz): ami a saját tulajdona, ami hozzá
tartozik]; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én
választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a
világ238
magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).
236
És hogy mire választotta ki az Övéit az Úr: „Elmenvén azért [tehát], tegyetek
tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket],
bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében
[hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,19). Így folytatja az Úr, kijelenve,
hogy mire kell tanítani az embereket: „Elmenvén e széles világra [a föld minden
részére], hirdessétek az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér
érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden teremtménynek; minden
embernek]” (Márk. 16,15). És akkor: „amit könyörgésetekben [és
imádságotokban hittel] kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek [Más
fordítás: Meg is fogtok kapni mindent, amit csak hittel imádságban kértek]”
(Mát. 21,22).
237
Az Úr Jézus kijelenti a gyűlölet okát, így imádkozva az Atyához: „Én a te
ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók,
amint hogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e
világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (Ján. 17,14-15). Ezért:
„gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt [és minden nemzet szemében] az én
nevemért [és az én nevem miatt]; de aki mindvégig megáll [kitart, és állhatatos
marad], az megtartatik [megmenekül, és megszabadul] (Mát. 10,22). János
apostol bizonyságtétele: „Lássátok milyen nagy szeretetet (tanúsított irántunk,
és) adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem
ismer minket, mert nem ismerte meg Őt” Hát: „Ne csodálkozzatok, testvéreim,
ha gyűlöl titeket a világ” (1 Ján. 3,1.13). Már a prófétán keresztül így szól az
Úr, bátorítva Övéit: „Halljátok az Úrnak beszédét, (az ÚR igéjét) akik tisztelitek
szavát: Honfitársaitok, akik gyűlölnek és kitaszítanak benneteket nevem miatt,
ezt mondják: Mutassa meg dicsőségét az ÚR, (jelenjék meg az Úrnak
dicsősége), látni akarjuk örömötöket! De ők megszégyenülnek” (Ésa. 66,5).
238
Mert: „a mi országunk [(politeuma): polgárjogunk /modern szóval:
állampolgárságunk/= magatartásunkat meghatározó eredetünk és
 169
Ján. 15,20 Emlékezzetek meg ama beszédekről [arról a (logoszról):
igéről], amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a (rab)szolga az
ő uránál. Ha engem üldöztek, [(diókó): zaklattak, megfigyeltek,
bíróság előtt vádoltak] titeket is üldöznek [(diókó): zaklatnak,
megfigyelnek, bíróság előtt vádolnak] majd. Ha az én beszédemet [az
én (logoszomat): Igémet, tanításomat, tevékenységemet] megtartották
[(téreó): szemmel tartották, megfigyelés alatt tartották, ellenőrízték,
kontrollálták], a tiéteket is megtartják [(téreó): szemmel tartják,
megfigyelés alatt tartják, ellenőrzik, kontrollálják] majd239
Ján. 15,21 De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy
nem ismerik azt, aki küldött engem240
Ján. 15,22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nékik [és
nem szóltam volna hozzájuk], nem volna bűnük [(hamartia): nem
volnának a valósággal - Krisztussal - ellentétes állapotban]: de most
nincs mivel menteniök az ő bűnöket [nincs mentségük (hamartia): a
céltévesztésükre]241
hovatartozásunk a] mennyekben van, ahonnét a megtartó [(szótér): szabadító,
megmentő, üdvözítő; védő, pártfogó; gyógyító] Úr Jézus Krisztust is [mint
üdvözítőt, (apekdekhomai): türelmetlenül / nagyon / sóvárogva] várjuk” (Fil.
3,20). Ugyanis Isten: „az Úr Jézussal együtt feltámasztott [életre keltett] és
[vele] együtt ültetett a Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,6).
239
Az Úr Jézus újra – és újra kijelenti: „Bizony, bizony mondom néktek: A
(rab)szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ [az eredetiben aposztolosz:
az apostol] nem nagyobb annál, aki azt küldte” (Ján. 13,16). „Nem följebbvaló
[és nem nagyobb] a tanítvány a tanítónál [a mesterénél], sem a (rab)szolga az ő
uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan(ná lesz), mint a mestere és a
(rab)szolgának, mint az ő Ura [vagyis elégedjék meg, ha úgy lesz a sora, mint a
tanítójának]” (Mát. 10,24). És ismét: „Nem feljebb való a tanítvány az ő
mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere (és
aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere)” (Luk. 6,40).
240
És hogy mit tesznek azokkal, akik hisznek az Úr Jézusban, arról így beszél az
Úr: „És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt [és minden nemzet szemében] az én
nevemért [és az én nevem miatt]; de aki mindvégig megáll [kitart, és állhatatos
marad], az megtartatik [üdvözül, megmenekül, és megszabadul]” (Mát. 10,22).
“És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem
engem” (Ján. 16,3).
241
És így folytatja az Úr: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt
mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad [és továbbra is
céltévesztésben maradtok]” (Ján. 9,41). Pedig már Mózesen keresztül
kijelentette az Úr: „Prófétát támasztok nékik az ő atyjukfiai közül, olyat mint te,
és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, amit
parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, amelyeket az én
nevemben szól, én megkeresem azon (és azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz.
18,18-19). Ezékiel pedig így prófétál: „A makacs és konok szívű fiakhoz
 170
Ján. 15,23 Aki engem gyűlöl [(miszeó): és aki ellenszenvet érez velem
szemben], gyűlöli az én Atyámat is [(miszeó): az Atyámmal szemben
érez ellenszenvet].
Ján. 15,24 Ha ama cselekedeteket nem cselekedtem volna közöttük,
amelyeket senki más nem cselekedett, nem volna bűnük [(hamartia):
nem maradtak volna továbbra is céltévesztésben]; de most láttak is,
gyűlöltek is, mind engem, mind az én Atyámat242
Ján. 15,25 De azért lőn így, hogy beteljesedjék a mondás [(logosz): az
Ige], amely megiratott az ő törvényükben [(nomosz): az ő
tanításukban]: Ok nélkül gyűlöltek engem [(dórean miszeó):
indokolatlanul ellenszenvet éreztek irántam]243
Ján. 15,26 Mikor [(hotan): bármikor, és valahányszor] pedig eljő
majd a Vígasztaló, [(paraklétosz): Pártfogó, Bátorító, Segítő, Védő,
Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló]244 akit én küldök néktek az
Atyától. Az igazságnak [(alétheia): a valóságnak] Szelleme, aki az
küldelek. Mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR! Akár hallgatnak rá, akár
nem törődnek vele, hiszen engedetlen nép ez, de majd megtudják, hogy próféta
volt közöttük. Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és
tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne
rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. Hirdesd nekik az én igéimet, akár
hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!” (Ezék. 2,4-
7). Mert: „Nem sok népekhez küldelek, akik homályos ajkúak és nehéz nyelvűek,
kiknek nem érthetnéd beszédöket; bizony, ha ő hozzájok küldöttelek volna, ők
hallgatnának reád. De az Izráel háza nem akar téged hallgatni, mert nem
akarnak engem hallgatni, mert az egész Izráel háza kemény homlokú (és
keményfejű) és megátalkodott (és konok) szívű” (Ezék. 3,6-7).
242
Már korábban is így szólt az Úr: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök;
ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad [és továbbra is
céltévesztésben maradtok]” (Ján. 9,41).
243
Így szólt a prófécia: „Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül
gyűlölnek engem; (és sok hazug ellenségem akar elnémítani engem),
hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül…” (Zsolt. 69,5). De
Uram: „Ne engedd, hogy kinevessenek hazug ellenségeim, és
összekacsinthassanak, akik ok nélkül gyűlölnek” (Zsolt. 35,19). Mert:
„Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem” (Zsolt.
109,3). És: „Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok
nélkül” (Siral. 3,52).
244
A Szent Szellem: (paraklétosz): Aki egy másfajta közbenjáró, vigasztaló
maga mellé hívott, segítségül hívott, meghívott személy, aki amásik / az Őt hívó
/ mellett áll, aki megsajnál, megszán valakit. Közbenjáró, védőügyvéd, segítő,
pártfogó, szószóló, gyám, közvetítő, tanácsadó, vezető, aki bátorít, buzdít,
vígasztal, Aki kedvesen beszél, jó szót szól. Aki sarkall, késztet, sürget valamire.
Aki kér, könyörög, esedezik valamiért. Lelkére beszél valakinek. aki
megkövetel, kíván valamit. Aki int, korrigál, felszólít.
 171
Atyától származik [aki az Atyától ered, és jön ki], az tesz majd én
rólam bizonyságot [és Ő fog tanúskodni mellettem]245
Ján. 15,27 De ti is bizonyságot tesztek; [ti is tanúskodni fogtok] mert
kezdettől fogva énvelem [(emú): és az enyéim] vagytok246

Ján. 16. A Vigasztaló eljövetelének ígérete

Ján. 16,1 Ezeket [azért] beszéltem néktek, hogy meg ne

botránkozzatok [(szkandalidzó): hogy tőrbe, kelepcébe, csapdába ne
245
Az Úr Jézus szenvedése előtt már megígéri az övéinek a Szent Szellemet, és
feladatát: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót (és másik (egy másfajta)
Pártfogót, Bátorítót, Szószólót) ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (akit a világ nem
kaphat meg), mert nem látja őt és nem (is) ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert
nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti
hozzátok. Ama vigasztaló (Pártfogó, Bátorító, Szószóló) pedig, a Szent Szellem,
akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és
eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Ján. 14,16-18.26).
És: „… mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden
igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). Mert nem önmagától szól,
hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek (és
az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek). Ő engem dicsőít majd, mert az
enyémből vesz (az enyémből merít), és megjelenti néktek (és azt jelenti ki
nektek)” (Ján. 16,13-14). A feltámadott Úr megerősíti az ígéretet: „És ímé én
[(aposztelló): kibocsátom], és elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti
pedig maradjatok Jeruzsálem városában [ti pedig (kathidzó): tartózkodjatok, és
várakozzatok a városban], mígnem felruháztattok mennyei erővel [(endüó):
amíg a mennyből jövő hatalmat nem öltöttétek magatokra]” (Luk. 24,49). Az Úr
Jézus feltámadása után 40 napon keresztül: „És velük (a tanítványaival)
összejövén [egybegyűjtvén őket, és egyszer, amikor együtt evett (együtt sózott)
velük], meghagyá [megparancsolta] nékik, hogy el ne menjenek [el ne
távozzanak] Jeruzsálemből, hanem várják be [türelemmel] az Atyának ígéretét,
melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízbe merített, ti
azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva [nem sokkal e
napok után]” (Csel. 1,4-5). Mert akkor: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat],
minekutána a Szent Szellem eljő [leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim
[bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában
és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).
246
A Szent Szellem kitöltése után Péter apostol így tesz bizonyságot a
feltámadott Úrról: „És mi vagyunk néki bizonyságai [tanúi] e beszédek [rhémák:
igék] felől, és a Szent Szellem is, kit Isten adott azoknak, akik néki engednek
[akik néki engedelmeskednek, az engedelmes szíveknek]” (Csel. 5,32). És János
apostol bizonyságtétele így hangzik: „Ami kezdettől fogva, és [(arkhé): Aki
 172
essetek; hogy megóvjalak titeket a hitbeli elbukástól; hogy ne
veszítsétek el a hiteteket]247
Ján. 16,2 A gyülekezetekből [és a zsinagógákból] kirekesztenek
[kizárnak, kiközösítenek] titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket,
mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik [hogy Istennek szolgál
vele, és hogy Istennek tetsző szolgálatot végez]248

eredetileg] vala, amit hallottunk [(akúó): felfogtunk, és megértettünk], amit

szemeinkkel láttunk [aki nekünk megjelent], amit szemléltünk, [és akit egészen
közelről figyeltünk, bámultunk, és megcsodáltunk], és kezeinkkel [is] illettünk
[(pszélaphaó): megérintettük, megtapintottunk és éreztünk], az életnek
[(logoszáról)] Ígéjéről. És az élet [a természetfeletti élet, a más létezési forma]
megjelent [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá lett, ismertté vált, szemmel
láthatóvá lett, megmutatta magát] és láttuk [(horaó): megpillantottuk és
megtapasztaltuk, felfogtuk, s mi szemlélői is voltunk] és tanubizonyságot
teszünk róla [(martüreó): tanúskodunk róla, és jelül szolgálunk, magunkon
hordozva bizonyságtételünk hitelességének JELÉT: szavaink valódiságát, amit
életünkkel, és tetteinkkel igazolunk] és [ezért] hirdetjük néktek [is] az örök
életet [a természetfeletti életet, a más létezési formát], amely az Atyánál vala
és [most pedig (phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá lett, ismertté vált, szemmel
láthatóvá lett, megmutatta magát] és megjelent nékünk” (1 Ján. 1,1-2)

247
Mert: „boldog, aki én bennem [és énrajtam] meg nem botránkozik [és aki el
tud fogadni engem, aki miattam tőrbe nem esik, és el nem botlik]” (Mát. 11,6).
De: „Aki pedig megbotránkoztat [bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít,
tőrbe ejt, botlásba visz csak] egyet [is] e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek,
jobb annak [és jobban járnának], hogy malomkövet kössenek a nyakára, és
[azzal együtt] a tenger mélységébe vessék, [és a tenger fenekére süllyesszék]”
(Mát. 18,6). Tehát: „Ha gyűlöl [(miszeó): ellenszenvesnek tart] titeket a világ
[koszmosz): a látható világ, vagyis evilág], tudjátok [(ginószkó): és értsétek]
meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál” (Ján. 15,18).
248
És így folytatja z Úr Jézus a figyelmeztetést: „De óvakodjatok az emberektől
[és vigyázzatok az emberekkel]; mert törvényszékekre adnak [és ítélő
tanácsoknak, azaz bíróságoknak fognak átadni] titeket és az ő gyülekezeteikben
[és zsinagógáikban] megostoroznak [megkorbácsolnak] titeket. És gyűlöletesek
lesztek, mindenki előtt [és minden nemzet szemében] az én nevemért [és az én
nevem miatt]; de aki mindvégig megáll [kitart, és állhatatos marad], az
megtartatik [üdvözül, megmenekül, és megszabadul]” (Mát. 10,17.22). Mert:
„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket (és átadnak titeket kínvallatásra),
és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És
akkor sokan megbotránkoznak (és eltántorodnak), és elárulják egymást, és
(meg)gyűlölik egymást. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet
 173
Ján. 16,3 És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg
[és nem ismerték fel] az Atyát, sem engem249
Ján. 16,4 Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy amikor [(hotan):
és valahányszor csak] eljő az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én
mondtam néktek. De ezeket kezdettől fogva nem mondottam néktek,
mivelhogy veletek valék250
Ján. 16,5 Most pedig elmegyek ahhoz, aki küldött engem; és senki
sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy?
Ján. 16,6 Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság
eltöltötte a szíveteket.
Ján. 16,7 De én az igazat [(alétheia): a valóságot] mondom néktek:
Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el
hozzátok a Vígasztaló [Pártfogó; Bátorító; Segítő; Védő; Közbenjáró,
Védőügyvéd, szószóló]: ha pedig elmegyek, elküldöm Őt ti hozzátok251

sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad (és kitart), az

megmenekül, és életben marad” (Mát. 24,9-10.12-13). És mielőtt lezárul e
világkorszak: „…kezeiket reátok vetik [és kezet emelnek rátok], és üldöznek
titeket, [(diókó): üldöznek, zaklatnak, megfigyelnek, beépülnek közétek, és
bíróság előtt vádolnak], adván a gyülekezetek elé [kiszolgáltatnak; átadnak
benneteket a zsinagógáknak], és tömlöcökbe [és börtönbe vetnek] és királyok és
helytartók elé visznek [és királyok és vezetők elé hurcolnak] az én nevemért”
(Luk. 21,12-13). Így hangzik a prófécia a Krisztus népéről: „Ezt mondja az Úr,
az én Istenem: Legeltesd a leölésre szánt juhokat, Amelyeket leölnek az ő
(megvásárlóik, és) tulajdonosaik, a nélkül, hogy bűnnek tartanák, eladóik pedig
ezt mondják: Áldott az Úr, mert meggazdagodtam! És pásztoraik sem (szánják),
és nem kimélik őket” (Zak. 11,4-5).
249
És folytatódik a kijelentés: „De mindezt az én nevemért cselekszik veletek,
mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem” (Ján. 15,21). Pál apostol így
prédikál: „Mert bizonyságot teszek felőlük, [és tanúskodom mellettük] hogy
Isten iránt való buzgóság van bennük, de nem megismerés [nem felismerés]
szerint. [Mert ez a nem ismerők buzgósága]” (Róm. 10,2). És: „Ezt e világ [e
világkorszak (aion)] fejedelmei [vezetői, uralkodói] közül senki sem ismerte fel,
[egy sem tudta] mert ha felismerték [és ha tudták] volna, a dicsőség Urát [soha]
nem feszítették volna meg [nem vonták volna kínoszlopra]” (1Kor. 2,8). Dávid
próféciája arról, hogy ki a dicsőség királya: „Kicsoda ez a dicsőség királya? Az
erős és hatalmas Úr (eredetiben az ÚR = JHVH Jahve), az erős hadakozó Úr. Ti
kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd
menjen be a dicsőség királya! Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a
dicsőség királya. Szela” (Zsolt. 24,8-10). S az Újszövetség válasza Dávid
kérdésére: „... dicsőség Ura... a mi Jézus Krisztusunk...” (Jak. 2,1).
250
De: „Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz,
higyjétek majd, hogy én VAGYOK” (Ján. 13,19).
 174
Ján. 16,8 És Ő, mikor eljő, megfeddi a világot bűn [(elegkhó
koszmosz hamartia): vagyis napvilágra hozza, rábizonyítja, felfedi,
föltárja, leleplezi a látható világ, evilág céltévesztését]. Igazság
[(dikaioszüné): igazzá válás, igaznak bizonyulás, megigazulás] és
ítélet [(kriszisz): döntés, megkülönböztetés, különbségtétel]
tekintetében.
Ján. 16,9 Bűn tekintetében [vagyis, hogy a céltévesztés az], hogy nem
hisznek én bennem;

251
Az Úr Jézus szenvedése előtt már megígéri az övéinek a Szent Szellemet, és
feladatát: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót (és másik Pártfogót,
Bátorítót, Szószólót) ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az
igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (akit a világ nem
kaphat meg), mert nem látja őt és nem (is) ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert
nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti
hozzátok. Ama vigasztaló (Pártfogó, Bátorító, Szószóló) pedig, a Szent Szellem,
akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és
eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Ján. 14,16-18.26).
És: „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló (a Pártfogó; Bátorító; Segítő; Védő,
Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló), akit én küldök néktek az Atyától, az
igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő tesz majd én rólam
bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem
vagytok„ (Ján. 15,26-27). Mert: „…én [(aposztelló): kibocsátom], és elküldöm ti
reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában [ti
pedig (kathidzó): tartózkodjatok, és várakozzatok a városban], mígnem
felruháztattok mennyei erővel [(endüó): amíg a mennyből jövő hatalmat nem
öltöttétek magatokra]” (Luk. 24,49). És akkor: „…vesztek [mert kaptok] erőt [és
hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem
tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és
Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8). Az ígéret teljesülése
után így prédikál Péter apostol: „És lészen az utolsó [a végső] napokban, ezt
mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden (hús)testre [minden
halandóra; kiárasztom Szellememet minden emberre]. És prófétálnak
[(prophéteuó): isteni akaratot közvetítenek] a ti fiaitok és leányaitok, és a ti
ifjaitok lát(om)ásokat látnak, és a ti véneitek álmokat [(enüpnion): látomás
álom közben] álmodnak. És épen az én (rab)szolgáimra és az én
(rab)szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből
[kiárasztom Szellememet], és [ők is] prófétálnak” (Csel. 2,17-18). Jóel
próféciájának beteljesedését hirdeti Péter apostol, amely így hangzott: „És
lészen az után, hogy kiöntöm Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a
ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat
látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a
napokban az én Szellememet” (Jóel. 2,28-29).
 175
Ján. 16,10 És igazság [vagyis igazzá válás, igaznak bizonyulás,
megigazulás] tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé
nem láttok engem252
Ján. 16,11 Ítélet [(krinó): döntés, elhatározás] tekintetében pedig,
hogy e világnak fejedelme megítéltetett253
Ján. 16,12 Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem
hordozhatjátok [vagyis most nem tudjátok elviselni, nem vagytok
hozzá elég erősek]254

252
Az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „Fiaim, [(teknion): gyermekeim]
egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem; de amiként a
zsidóknak [(iúdaiosz): vagyis a júdeaiaknak] mondám, hogy: Ahová én megyek,
ti nem jöhettek; most néktek is mondom” (Ján. 13,33). „Nem sokat beszélek már
veletek, mert [(erkhomai): közeledik, és] jön a világ [(koszmosz): a látható
világ, evilág] fejedelme: és én bennem nincsen semmije [(ekhó): így nem tud
vádolni, bennem nem talál kifogásolni valót, ellenem nem tud vádat felhozni,
„nem talál rajtam fogást” ezért felettem nincs hatalma]” (Ján. 14,30). És az Úr
Jézus felett azért nincs hatalma, mert Ő: „bűnt nem cselekedett (nem követett el)
(hamartia: nem vétette el a célt), sem a szájában álnokság nem találtatott (és
csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában)…” (1Pét 2:22). „És tudjátok…
hogy Őbenne nincsen bűn, (Ő nem lett céltévesztő)” (1 Ján. 3,5).
253
Amikor a hetven tanítvány visszajön győztesen: „Ő (vagyis az Úr Jézus)
pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből [vagyis
amint villámként zuhant, és bukott le a mennyből]” (Luk. 10,18). A világ ítélete
az, hogy a sátán levettetik a földre: „Most van e világ kárhoztatása (most megy
végbe az ítélet e világ felett); most vettetik ki e világ fejedelme” (Ján. 12,28-
31). Már Ézsaiás így prófétál e világ ítéletéről: „És (kiszolgáltatom), és adom az
égyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az
Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,4). Ézsiás is prófétál erről, ezt kérdezve:
„Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál (és lehulltál) a
földre, aki népeken tapostál (népek legyőzője)! Holott te ezt mondád szívedben:
Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet (a trónomat), és
lakom a gyülekezet hegyén (és odaülök az istenek hegyére) messze északon.
Felibök hágok a magas felhőknek (és fölmegyek a felhők csúcsára), és hasonló
leszek a Magasságoshoz (a Felségeshez)” (Ésa. 14,12-14). János apostolon
keresztül jön a felelet: „(Ezután háború támadt a mennyben). És lőn az égben
viaskodás: Mihály (jelentése: kicsoda olyan, mint Isten) és az ő angyalai
viaskodnak vala (és harcra keltek) a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodik vala
(és harcra kelt) és az ő angyalai; De nem vehetnek diadalmat (és nem tudott
felülkerekedni), és az ő helyük sem találtaték többé (mert nem volt maradása) a
mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó (és levettetett a hatalmas
sárkány, az ősi kígyó), aki neveztetik ördögnek és a sátánnak, ki mind az egész
föld kerekségét elhiteti (és megtéveszti), vetteték a földre, és az ő angyalai is ő
vele levettetének. És hallék nagy szózatot az égben (és hallottam, hogy egy
hatalmas hang megszólal a mennyben), amely ezt mondja vala: Most lett meg az
 176
Ján. 16,13 De mikor [(hotan): vagyis amikor csak, és bármikor] eljő
Ő, az igazságnak [(alétheia): vagyis a valóságnak] Szelleme,
elvezérel majd [(hodégeó): és utat mutat, kísérni fog az úton,
irányítani, tanítani fog] titeket minden [vagyis a teljes] igazságra [és
bevezet titeket a teljes valóságba]. Mert nem Őmagától szól, hanem
azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti [és az
eljövendő dolgokat is kijelenti] néktek [s a jövendőt tudatja veletek]255

üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma;

mert a mi atyánkfiainak (a mi testvéreink) vádolója levettetett, ki vádolja vala
őket éjjel és nappal a mi Istenünk (színe) előtt. És ők legyőzték azt a Bárány
véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért (vagyis a bizonyságtételük
igéjével); és az ő életüket nem kímélték mind halálig” (Jel. 12,7-11). És
beteljesült Isten ígérete, amelyet az ember bukásakor jelentett ki az Édenben:
„És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy
minden barom (minden állat) és minden mezei vad között; hasadon járj, és port
egyél életed minden napjaiban (vagyis egész életedben). És ellenségeskedést
szerzek (ellenségeskedést támasztok) közötted és az asszony között, a te magod
között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos (és ő a fejedet tapossa), te
pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz. 3,14-15).
254
Az Úr Jézus példázatokban beszél a sokasághoz: „És sok ilyen példázatban
hirdeti vala nékik az igét [a logoszt: Isten üzenetét], úgy amint megérthetik
[(akúó): és felfoghatják] vala [Más fordítás: Még sok hasonló példázattal
prédikált nekik, ameddig csak figyelni tudtak rá, hogy képesek legyenek
megérteni]” (Márk. 4,33). Az Úr Jézus a tanítványaihoz is példázatokban beszél,
mert még nincsenek felruházva a Szent Szellem erejével: „Ezeket példázatokban
mondottam néktek; de eljő az idő, mikor nem példázatokban beszélek majd
néktek, hanem nyiltan beszélek néktek az Atyáról. De mikor eljő Ő, az
igazságnak [a valóságnak] Szelleme, elvezérel majd titeket minden [vagyis a
teljes] igazságra [és útmutatótok lesz a teljes valóságban; és elvezet titeket a
teljes valóságra]. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és
a bekövetkezendőket megjelenti [az eljövendő dolgokat is kijelenti] néktek [s a
jövendőt tudatja veletek]. (Ján. 16,25.13). És azért nem hordozhatták el, mert a
Szent Szellemmel való beteljesedés előtt még a „hús” szerint gondolkodik az
ember: „Mert a (hús)test szerint valók a (hús)test dolgaira gondolnak; a
Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a (hús)testnek gondolata
halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a (hús)test gondolata
ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem
engedelmeskedik, mert nem is teheti” (Róm. 8,5-8). Ezért: „Érzéki /hústesti/
ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok
néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg” (1 Kor. 2,14).
Ezért így szól az apostol: „Hozzátok azonban, testvérek, [atyámfiai] nem
szólhattam [nem beszélhettem] úgy, mint szellemi emberekhez, hanem csak, mint
(hús)testiekhez [azok a már megtért emberek, akiket még a „hús”, és nem a
 177
Ján. 16,14 Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, [az
enyémből merít, mert [(lambanó): engem foglal magába] és
megjelenti [és azt jelenti ki] néktek.
Ján. 16,15 Mindaz, ami az Atyáé, [mert minden, amiket csak birtokol
az Atya] az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, [az
enyémből merít, mert [(lambanó): engem foglal magába] és
megjelenti néktek [és azt tudatja veletek].
Ján. 16,16 Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés
idő, és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek.
Ján. 16,17 Mondának azért az ő tanítványai közül egymásnak: Mi az,
amit nékünk mond: Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy
kevés idő, és megláttok majd engem; és: mert én az Atyához megyek?
szellem irányit, vezet]. Mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban [mert még
kisdedek, gyermekek, kiskorúak vagytok]. Tejjel tápláltalak [itallal öntöztelek,
itattalak meg, és itattalak át] titeket, nem kemény eledellel, [nem szilárd étellel]
mert még nem bírtátok volna el, [még nem voltatok képesek megérteni, mert
még nem voltatok felruházva a Szent Szellem erejével, ezért nem voltatok még
elég erősek]. Sőt még most sem bírjátok el [még most sem vagytok elég erősek].
Mert még (hús)testiek vagytok. A cselekedetek mutatják, hogy még testiek:
Amikor ugyanis irigység [féltékenység; vetélkedés; versengés] és viszálykodás
[civódás; vita; visszavonás; meghasonlás, széthúzás] van közöttetek, nem
(hús)testiek vagytok-e, és nem (természetes) emberi módon viselkedtek-e?”
(1Kor 3,1-3).
255
Mert: „Ő arról beszél; Arról tesz tanúságot, ami felől látást kapott, és amit
hallott” (Ján. 3,32). Ő: „Ama Vigasztaló [[(paraklétosz): Pártfogó, Bátorító,
Segítő, Védő, Közbenjáró, Védőügyvéd, szószóló] pedig, a Szent Szellem, akit
az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe
juttatja mindazokat, [és emlékeztetni fog mindarra] amiket mondottam néktek”
(Ján. 14,26). Ő a: „… bölcseségnek (ḥáḵəmáh: szakértelemnek, és
ügyességnek), értelemnek (bínáh: ítélőképességnek, megkülönböztető
képességnek, felismerésnek, megértésnek) Szelleme, tanácsnak (ʿécáh:
előrejelzésnek) és hatalomnak Szelleme. Erőnek (gəḇúráh: vitézségnek,
bátorságnak) Szelleme, az Úr ismeretének és tiszteletének Szelleme” (Ésa. 11,2).
Ő az a kenet, amelyről így beszél Isten Igéje: „Nektek pedig kenetetek van a
Szenttől, és ezt tudjátok is mindnyájan. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle,
bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket;
hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem
hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne” (1 Ján.
2,20.27). Dávid is ezt a kenetet kéri: „Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem,
ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem (hűségesen) a te igazságodban és
taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged (és
mindig benned reménykedem.)” (Zsolt. 25,4-5). És az Úr válasza: „Saját
füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se
balra ne térjetek le!” (Ésa. 30,21).
 178
Ján. 16,18 [Tűnődtek egymás között tehát, és], mondának azért: Mi az
a kevés idő, amiről szól? Nem tudjuk, mit mond.
Ján. 16,19 [Észrevette, és] megérté azért Jézus, hogy Őt akarnák
megkérdezni, és monda nékik: Arról tudakozzátok-é egymást, [arról
kérdezősködtök egymás között; arról tanakodtok egymással] hogy azt
mondám: Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő,
és megláttok majd engem?256
Ján. 16,20 Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok [(klaió):
zokogtok] és jajgattok [(thréneó): sirattok és gyászoltok majd] ti, a
világ pedig örül [(khairó): és örvendezik]: ti szomorkodtok [(lüpeó):
elszomorodtok, bánkódtok, búsultok], hanem a ti szomorúságtok
[(lüpé): bánatotok, fájdalmatok] örömre fordul [és ujjongássá lesz].
Ján. 16,21 Az asszony mikor [(tiktó): vajúdik, és] szűl, szomorúságban
[kínlódik, gyötrődik, fájdalomban] van, mert eljött az ő órája: de
mikor megszűli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra [a
gyötrelemre, és a szorongására] az öröm miatt, hogy ember született e
világra.
Ján. 16,22 Ti is azért most ugyan szomorúságban [(lüpé): bánatban,
és fájdalomban] vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni
[(khairó): örvendezni] fog a ti szívetek [a ti bensőtök], és senki el nem
veszi tőletek a ti örömötöket257
256
Az Úr Jézus újra- és újra elmondja tanítványainak: „Fiaim, [(teknion):
gyermekeim] egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem; de
amiként a zsidóknak [(iúdaiosz): vagyis a júdeaiaknak] mondám, hogy: Ahová
én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom” (Ján. 13,33). De eljön a
Szent Szellem: „Nem hagylak [úk aphészó: és semmiképpen nem bocsátlak el]
titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő [(eti): innentől kezdve] és
a világ [(koszmosz): vagyis a látható világ, evilág] nem lát [(theóreó): nem vesz
észre, nem tapasztal meg] engem többé; de ti megláttok [(theóreó):
észrevesztek, megtapasztaltok] engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a
napon megtudjátok [(ginószkó): tudni fogjátok, mert fel fogjátok ismerni, és
biztosak lesztek benne] majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti
énbennem, és én tibennetek” (Ján. 14,18-20).
257
És az Úr szava beteljesedett: „Mikor pedig [korán] reggel, a hétnek
[(szabbaton): az abbahagyás] első napján [miután] föltámadott vala, megjelenék
[(phainó): megjelenik, megmutatkozik; láthatóvá válik] először Mária
Magdalénának, akiből hét ördögöt [hét gonosz szellemet, démont] űzött
[haj(í)tott] vala ki. Ez elmenvén, megjelenté azoknak [és megvitte a hírt Jézus
tanítványainak], akik vele valának és keseregnek és sírnak vala. [és gyászoltak
és szomorkodtak]” (Márk. 16,9-10). Majd a feltámadott Úr, megjelent a
tanítványainak is: „És …megálla maga Jézus ő közöttük, és monda nékik:
Békesség [épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség;
boldogság, boldogulás] néktek! Megrémülvén pedig és félvén, [mert azok
 179
Ján. 16,23 És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről.
Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az
Atyától [ugyanis bármire kéritek is akkor az atyát] az én nevemben,
megadja néktek.
Ján. 16,24 Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én
nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötek teljessé
legyen258
Ján. 16,25 Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljő az idő,
mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyiltan
beszélek néktek az Atyáról [(laleó): világosan, érthetően
elmagyarázom nektek az Atyát].
Ján. 16,26 Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem
mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek;
Ján.16,27 Mert maga az Atya szeret [(phileó): kedvel] titeket,
mivelhogy ti szerettetek [(phileó): kedveltetek] engem, és elhittétek,
hogy én az Istentől jöttem ki [vagyis az Istenből származtam].

megrettentek, zavarukban és félelmükben azt (dokeó): gondolták], és azt hitték,

hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és
miért támadnak szívetekben okoskodások. [Más fordítás: Ő azonban így szólt
hozzájuk: „Miért rémültetek meg, és mit vagytok zavarban. És miért támad
kétség, okoskodás, fontolgatás, aggodalmaskodás a szívetekben]?” (Luk. 24,36-
37). Ézsaiás így prófétál ezekről az eseményekről: „És megrémülnek, kínok és
fájdalmak fogják el őket, és szenvednek, (és gyötrődnek) mint a szülőasszony;
(Riadtan néznek egymásra) egyik a másikon csodálkozik, és arczuk lángba
borul” (Ésa. 13,8). „Olyanok voltunk előtted, URam, mint a terhes asszony,
amikor szülni kezd: míg vajúdik, kiált fájdalmában” (Ésa. 26,17).
258
És folytatódik a kijelentés: „Még egy kevés idő [(eti): innentől kezdve] és a
világ [(koszmosz): vagyis a látható világ, evilág] nem lát [(theóreó): nem vesz
észre, nem tapasztal meg] engem többé; de ti megláttok [(theóreó):
észrevesztek, megtapasztaltok] engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a
napon megtudjátok [(ginószkó): tudni fogjátok, mert fel fogjátok ismerni, és
biztosak lesztek benne] majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti
énbennem, és én tibennetek” (Ján. 14,19-20). „És akármit kértek majd az én
nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit
kértek [tőlem] az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,13-14).
Jeremiás így prófétál arról a napról: „Akkor segítségre hívtok engem, és
elmentek és imádtok engem, és meghallgatlak titeket” (Jer. 29,12). És az
evangélium beszámol a prófécia beteljesüléséről: „Kivivé [vagyis kivezette
Jézus] pedig őket Bethániáig [jelentése: a hajónak a háza]; és felemelvén az ő
kezeit, megáldá őket. És lőn, hogy míg áldá őket tőlük elszakadván [(diisztémi):
elválva, és eltávolodva], felviteték [(anapheró): felemeltetett] a mennybe. Ők
pedig [leborulva, és] imádva őt, visszatérének nagy örömmel [(khara): és
ujjongva] Jeruzsálembe” (Luk. 24,50-52).
 180
Ján. 16,28 Kijöttem az Atyától/ból, és jöttem e világba: ismét
elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához [elmegyek az Atyába].
Ján. 16,29 Mondának néki az ő tanítványai: Ímé, most nyiltan beszélsz
és semmi példázatot nem mondasz.
Ján. 16,30 Most tudjuk [(eidó oida): és biztosak vagyunk benne], hogy
te mindent tudsz [(eidó oida): mindent ismersz, és mindennel
tisztában vagy], és nincs szükséged arra, hogy valaki téged
megkérdezzen: erről hiszszük, hogy az Istentől/ből jöttél ki.
Ján. 16,31 Felele nékik Jézus: Most hiszitek?
Ján. 16,32 Ímé eljő [(erkhomai): közeledik] az óra, és immár eljött,
hogy szétoszoljatok kiki az övéihez [és mindenki a maga otthonába],
és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya
velem van259
Ján. 16,33 Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen
én bennem. E világon nyomorúságtok lészen [szorongatástok lesz;
üldözést szenvedtek; és a világban megpróbáltatások érnek titeket].
De bízzatok: én meggyőztem [vagyis legyőztem] a világot [és a világ
legyőzve áll alattam]260
259
Máté így ír erről, idézve Zakariás prófétát: „Akkor monda nékik Jézus:
Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok [és elveszítitek a hiteteket;
megbotlotok] én bennem [és tőrbe estek]. Mert meg van írva: Megverem [és
megölöm] a pásztort, és elszélednek [és szétszóródnak] a nyájnak juhai” (Mát.
26,31). És ez így került megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és
a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort
és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más
fordítás: Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek
URA. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)”
(Zak. 13,7).
260
Mert én: „Békességet [(eiréné): vagyis azt az állapotot, amelyben minden a
maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség;
boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség
vonatkozásában] hagyok néktek. Az én békességemet adom néktek: nem úgy
adom én néktek, amint a világ [(koszmosz): a teremtett, a látható világ, vagyis
evilág] adja. Ne nyugtalankodjék [(taraszszó): nehogy megrémítsen, ne
rémüljön, és ne rendüljön meg, és nehogy háborogjon, vagy remegjen] a ti
szívetek [(kardia): a ti bemsőtök], sem pedig ne féljen [(deiliaó): ne rettegjen, és
ne is csüggedjen; és ne legyen gyáva, vagy félénk]” (Ján. 14,27). Ez a békesség
az Isten által megigazíttattotaké: „Megigazulván azért hit által békességünk van
Istennel [vagyis létrejött az az állapot, amelyben minden a maga helyén van:
épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság,
boldogulás], a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm. 5,1). Hiszen Ő az a
gyermek, akiről meg van írva: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik
nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak,
 181

Ján. 17. Jézus Krisztus imája a hivőkért;

Ján. 17,1 Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit [(ophthalmosz):
az Ő tekintetét] az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg
a te Fiadat, hogy a te Fiad [vagyis hogy a Fiú] is dicsőítsen téged261
Ján. 17,2 Amiként te hatalmat adtál néki minden testen [(szarx):
minden hústest felett], hogy örök [vagyis természetfeletti] életet adjon
mindennek, amit néki adtál262

tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!”

(Ésa. 9,6). Ezért aki Istenből született:„Mert mindaz, aki az Istentől született,
legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki
az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!” (1 Ján.
5,4-5). És bár: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be,
kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem
elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben
(szóma = személyünkben) hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen
testünkben. (szarx = a húsunkban)” (2Kor. 4,8-12). „De mindezekben [és
mindezekkel szemben] győzteseknél is többek vagyunk, [és felettébb
diadalmaskodunk, sőt döntő, és teljes, tökéletes, végleges, fölényes győzelmet
aratunk] Őáltala, aki minket szeretett” (Róm. 8,37). A győztes Hadvezér által,
aki: „Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat
[fennhatóságokat], őket bátran mutogatta [(parrészia deigmatidzó): a legyőzött
hatalmakat diadalmenetben tette közszemlére, így legyőzöttekként a győztes nép
előtt „mutogatta”, vagyis megcsúfolta. Nyilvánosan kipellengérezte,
megszégyenítette], diadalt vévén rajtok abban [(thriambeuó): aki
diadalmaskodott rajtuk, diadalt vett fölöttük= legyőzte, leigázta őket, s ennek
nyílt jelét is adta. Győztes hadvezérként, mint legyőzötteket diadalmenetben
felvonultatta]” (Kol. 2,15)
261
Amikor a görögök látni akarták az Urat, és emiatt szóltak Neki, akkor ezt
felelte az Úr Jézus, az Ő halálát kijelentve: „Eljött az óra, hogy
megdicsőíttessék [vagyis hogy megdicsőüljön] az embernek Fia” (Ján. 12,23).
Mikor Judás kiment az utolsó vacsoráról, hogy elárulja Urát, az Úr Jézus ismét
kijelenti halálát: „Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is
megdicsőítteték ő benne. Ha megdicsőítteték Őbenne az Isten, az Isten is
megdicsőíti Őt Őmagában, és ezennel megdicsőíti őt [Más fordítás: (hote ún):
miután tehát (exerkhomai): eltávozott Judás, így szólt Jézus: Most dicsőült meg
az Emberfia, és az Isten dicsőült meg Őbenne. Ha pedig az Isten dicsőült meg
benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt]
(Ján. 13,31-32).
262
Az Úr Jézus újra- és újra kijelenti: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és
senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és
akinek a Fiú akarja megjelenteni [és kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a
Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,27). Lukács bizonyságtétele szerint ez
 182
Ján. 17,3 Az pedig az örök [a természetfeletti] élet, hogy
megismerjenek téged, az egyedül [az egyetlen] igaz [vagyis valóságos]
Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust263
Ján. 17,4 Én dicsőítettelek [(doxadzó): és felmagasztaltalak] téged
[dicsőséget szereztem Neked] e földön: elvégeztem a munkát

akkor történt, amikor a hetven tanítvány győztesen visszatért: „Mindent nékem

adott (át) az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és
kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni”
(Luk. 10,21-22) Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki
hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (és nem
engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad
rajta” (Ján. 3,35-36 Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá
vetett [Isten]. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve,
nyilvánvaló hogy azon kívül [vagyis annak kivételével], aki neki mindent
alávetett. [Aki a mindenséget alá rendelte]. Mikor pedig minden alája vettetett,
akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [vagyis Istennek] aki neki mindent
alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. [Más fordítás: Amikor
azonban alá fogja rendelni a mindenséget, akkor majd maga a Fiú is alá fogja
rendelni magát Annak, aki a mindenséget alá rendelte, hogy az Isten legyen
minden mindenekben]” (1 Kor. 15,27-28) A feltámadott Úr átadja ezt a
hatalmat a kihívottak közösségének, az eklézsiának: „És hozzájuk menvén Jézus,
szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az
Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, Tanítván őket, hogy
megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok
minden napon a világ végezetéig. Ámen” (Mát. 28,18-20) És hogy ez a hatalom
– amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a
felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige: „Sőt bizonyságot tett valahol
valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az
embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az
angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá
vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne
lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll,
azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál,
a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg,
hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9) Erről
tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó -
mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel
tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá
 183
[(teleioó): teljesen], amelyet reám bíztál [amelyet nekem (didómi):
adtál], hogy végezzem azt264
Ján. 17,5 És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál
[(szeautú para): temagadban] azzal a dicsőséggel, amelylyel bírtam te
nálad [és tebenned] a világ létele előtt265
Ján. 17,6 Megjelentettem [(phaneroó): kijelentettem, nyilvánvalóvá,
ismertté tettem] a te Nevedet [és a Te személyedet megmutattam, és
láthatóvá tettem] az embereknek, akiket e világból nékem adtál: tiéid

tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle

barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait,
mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te
neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10) Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a
kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő teste: „És Ő a
feje a testnek (szómának: személynek ), az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött
a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész
Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész
teljessége testileg (az Ő személyében), és benne jutottatok el ti is ehhez a
teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol.
1,18-19; 2,9-10).
263
Pál apostol megvallása arról, hogy kit kell megismernünk: „…tudjuk, hogy
Isten nincs senki más, hanem csak egy” (1 Kor. 8,4). Hiszen tudjuk, hogy: „Egy
az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és
mindnyájatokban munkálkodik” (Eféz. 4,6). János apostol bizonyságtétele: „De
tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy
megismerjük (és felismerjük) az Igazat, és ezért vagyunk az Igazban, az ő
Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20). Péter
apostol bizonyságtétele: „Simon Péter, Jézus Krisztus (rab)szolgája és apostola
[(aposztolosz): követe, aki a küldő személy hatalmával szól, és cselekszik], írja e
levelet. Azoknak, akik velünk egyenlő drága [(iszotimosz): és értékes] hitet
nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Jézus Krisztusnak igazságában,
[vagyis a mi Istenünk, és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus megigazítása által]” (2
Pét. 1,1). És ismét Pál apostol megvallása: „És közismerten, elismerten,
bevallottan, valóban nagy a hitnek eme titka: Isten (az, aki) megjelent
[láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott] (hús)testben.
Igazságosnak bizonyult, és igazolást nyert Szellemben. Megláttatott [megjelent,
megmutatkozott] az angyaloktól/nak. Hirdettetett a pogányok (vagyis a népek,
nemzetek) közt, hittek benne a világon, fölment a dicsőségbe” (1 Tim. 3,16). A
prófécia is így hangzik, hogy Ő azért jött: „Hogy megismerjék a földön minden
népek, hogy csak az Úr az Isten, és hogy ő kívülötte nincsen más” (1 Kir.
8,60).A próféták is arról tesznek bizonyságot, hogy csak egyetlen Isten van Ő:
„… a mindenség alkotója… Seregek Ura az ő neve!” (Jer. 10,16) Ő az egyetlen
Úr: „Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” (5 Móz. 6,4).
Ézsaiás így prófál az Úrról: „Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi)
dolgokról, mert én vagyok Isten és nincsen több (és nincs más); Isten vagyok, és
 184
valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet [a te (logoszodat):
igédet] megtartották [(téreó): és megőrizték]266
Ján. 17,7 Most tudták [(ginószkó): most ismerték, és értették] meg,
hogy mindaz te tőled van, amit nékem adtál [Más fordítás: Most vált
ismertté számukra, hogy minden, amit nekem adtál tőled való, mert a
tiéd]:
Ján. 17,8 Mert ama beszédeket [(réma): kijelentéselet, élő Igéket],
amelyeket nékem adtál, őnékik adtam; és ők befogadták [(lambanó):

nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9). „Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr;
és szolgám, akit (kiválasztottam, és) elválasztottam, hogy megtudjátok és
higyjetek nékem (hogy megismerjetek, higgyetek bennem) és megértsétek, hogy
(csak) én vagyok, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én
vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító! Én mondtam meg, hogy
megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a
tanúim - így szól az ÚR -, hogy én Isten vagyok. Ezt mondja az ÚR, megváltótok,
Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője,
királyotok” (Ésa. 43,10-12.14-15.)
264
A munkát, amit az Úr Jézusnak el kell végeznie, már Ézsaiáson keresztül
kijelenti a Szent Szellem: „Az Úr Isten (Uramnak, az Úrnak) Szelleme van (és
nyugszik) énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek
örömöt mondjak (hogy az alázatosaknak, elnyomott, szerencsétlen,
nyomorultaknak örömhírt, és győzelmi hírt vigyek, és mondjak). Elküldött, hogy
bekössem a megtört szíveket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a
megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr
jókedvének (és kegyelmének) esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját;
megvigasztaljak minden gyászolót; hogy tegyek Sion gyászolóira (fejdíszt), adjak
nékik ékességet a hamu (és gyászfátyol) helyett. Örömnek kenetét (és illatos
olajat) a gyász helyett, dicsőségnek palástját (és öröméneket) a csüggedt
szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak (az ÚR
ültetvényének), az Ő dicsőségére (akik őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3). És a feladat
teljes elvégzését a golgotai kínoszlopon jelentette ki: „Miután Jézus elfogadta
az ecetet, ezt mondta: „elvégeztetett!” és fejét lehajtva, kilehelte szellemét”
(Ján. 19,30).
265
Ugyanis: „Én és az Atya egy [(heisz hen): és ugyanaz] vagyunk” (Ján. 10,30).
És az Úr Jézus újra-és újra kijelenti, hogy ki Ő: „Jézus pedig kiálta és monda: Aki
hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem. És
aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján. 12,44-45). Amikor búcsúzik az
Úr Jézus tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda néki Jézus: Annyi idő
óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott,
látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem
hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket,
amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én
bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában
 185
felfogták, megértették, befogadták], és igazán megismerték,
[(aléthósz): és valóságosan felismerték] hogy én tőled jöttem ki, és
elhitték, hogy te küldtél engem.
Ján. 17,9 Én ezekért könyörgök [és őértük kérlek]: nem a világért
könyörgök [és kérlek], hanem azokért, akiket nékem adtál, mert [ők] a
tiéid.
Ján. 17,10 És az enyémek [is] mind a tiéid, és a tiéid [is mind] az
enyémek: és megdicsőíttetem őbennük [vagyis én meg bennük
jutottam dicsőségre]267
Ján. 17,11 És nem vagyok többé e világban, de ők a világban vannak,
én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd [és őrizd] meg őket a
te nevedben, akiket nékem adtál [A görög szöveg szerint: őrizd meg
őket a te neved által, amelyet nekem adtál]268 hogy egyek legyenek,
mint mi!
Ján. 17,12 Mikor velük valék a világban, én megtartám őket a te
nevedben, amelyet nékem adtál. Megőrizém, és senki el nem veszett
közülük, csak a veszedelemnek [a romlás, és pusztulásnak] fia, hogy
az írás beteljesüljön269
vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig (másért) nem, magukért a
cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11). Mert Isten maga volt az Ige,
amely testté lett: „Kezdetben [már] vala az Ige, és az Ige [logosz] vala az
Istennél, és Isten maga vala az Ige. Ő kezdetben [(arkhé): vagyis eredetileg] az
Isten” (Ján. 1,1-2).
266
Mert: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú [Isten], aki az Atya
kebelében van, az jelentette [Ő nyilatkoztatta] ki Őt. [Ő jelentette ki; hirdette
meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá]” (Ján. 1,18.) És beteljesült a
prófécia: „Ezért majd megismeri népem az én nevemet ama napon, hogy én
vagyok az, aki mondom: Ímé, itt vagyok!” (Ésa. 52,6).
267
A Szent Szellemről szólva, így beszél az Úr: „Mindaz, ami az Atyáé, [mert
minden, amiket csak birtokol az Atya] az enyém: azért mondám, hogy az
enyémből vesz, [az enyémből merít, mert [(lambanó): engem foglal magába] és
megjelenti néktek [és azt tudatja veletek]” (Ján. 16,15).
268
Mert: „Én és az Atya egy és ugyanaz vagyunk” (Ján. 10,30)
269
Mert: „Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem
adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.
Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és
hisz őbenne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt az utolsó napon” (Ján.
6,39-40): És újra: mert az az Isten akarata: „Hogy valaki [és mindenki, aki]
hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): el ne
pusztuljon, meg ne semmisüljön], hanem örök élete legyen [Őbenne] (Ján.
3,15). És akik hisznek Őbenne, azok az Övéi, és: „Az én juhaim hallják az én
szómat [és hallgatnak a hangomra], és én ismerem őket, és követnek engem. És
én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek [(apollümi): el nem
 186
Ján. 17,13 Most pedig te hozzád megyek [vagyis visszatérek hozzád,];
és ezeket beszélem a világban, hogy ők az én örömemet teljesen bírják
ő magukban, [vagyis, hogy az én örömömet a maga teljességében
birtokolhassák].
Ján. 17,14 Én a te [(logoszodat)] ígédet nékik adtam; és a világ
gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, amint hogy én sem e
világból vagyok270
Ján. 17,15 Nem azt kérem, hogy vedd [(airó): és ragadd] ki őket e
világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól271
Ján. 17,16 Hiszen nem e világból valók, amint hogy én sem e világból
vagyok.
Ján. 17,17 Szenteld meg őket [(hagiosz): vagyis különitsd el őket a
világtól, és annak szennyétől] a te igazságoddal [(alétheia):
valóságoddal]: A te ígéd [a te (logoszod)] igazság [(alétheia): vagyis
a valóság]272

pusztulnak, meg nem semmissülnek], és senki ki nem ragadja [(harpadzó):

senki hatalmába nem ejti, nem rabolja el] őket az én kezemből” (Ján. 10,27-28).
270
És az Úr így folytatja, tanítványihoz szólva: „Ha gyűlöl [(miszeó):
ellenszenvesnek tart] titeket a világ [koszmosz): a látható világ, vagyis evilág],
tudjátok [(ginószkó): és értsétek] meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál.
Ha e világból volnátok, a világ szeretné [(phileó): és kedvelné] azt, ami az övé
[(idiosz): ami a saját tulajdona, ami hozzá tartozik]; de mivelhogy nem vagytok e
világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl
titeket a világ” (Ján. 15,18.19). János apostol bizonyságtétele: „Lássátok
milyen nagy szeretetet (tanúsított irántunk, és) adott nékünk az Atya, hogy Isten
fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt”
Hát: „Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ” (1 Ján. 3,1.13).
Már a prófétán keresztül így szól az Úr, bátorítva Övéit: „Halljátok az Úrnak
beszédét, (az ÚR igéjét) akik tisztelitek szavát: Honfitársaitok, akik gyűlölnek és
kitaszítanak benneteket nevem miatt, ezt mondják: Mutassa meg dicsőségét az
ÚR, (jelenjék meg az Úrnak dicsősége), látni akarjuk örömötöket! De ők
megszégyenülnek” (Ésa. 66,5).
271
És az apostol így bátorítja a hívőket: „De hű [(pisztosz): és hűséges,
megbízható, szavahihető] az Úr, aki megerősít [(sztéridzó): támogat, táplál,
szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz] titeket, és megőriz [és megvéd, megóv,
vigyázással és erővel megoltalmaz] a gonosztól [(ponérosz): a rosszakaratú,
rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, azaz gonosz dologtól,
szerencsétlenségtől, és minden bajtól]” (2 Thess. 3,3).
272
Dávid megvallása: „A te igédnek (logoszodnak) summája [(ró'š): kezdete,
eredete, forrássa, lényege] igazság (alétheia: vagyis a valóság), és a te
igazságod ítélete mind örökkévaló, (vagyis a Te igazságos döntésed örökre
szól)” (Zsolt. 119,160).
 187
Ján. 17,18 Amiképen [(kathósz): és ahogyan] te küldtél engem e
világba, úgy [vagyis ugyanúgy] küldtem én is őket e világba273
Ján. 17,19 És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is
megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]274
Ján. 17,20 De nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az
ő beszédükre [(logoszukra): igéjükre] hisznek majd én bennem;
Ján. 17,21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem,
Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy
elhigyje a világ, hogy te küldtél engem275
Ján. 17,22 És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam,
hogy egyek legyenek, amiképen mi egy vagyunk:

273
És az Úr Jézus feltámadása után megismétli, hogy: „Amiként [(kathósz): és
ahogyan] engem küldött vala az Atya, én is akképen [vagyis ugyanúgy] küldelek
titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent
Szellemet” (Ján. 20,21-22).
274
Hogy kik a megszenteltek, és ez által szentek, arról így tesz bizonyságot Isten
Igéje: „Júdás… az elhívottaknak, akik az Atya Istentől megszenteltettek, és Jézus
Krisztustól megtartattak” (Júd. 1,1). „Akik ki vannak választva az Atya Isten
eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus
Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2). „Amely akarattal
szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének
megáldozása által” (Zsid. 10,10). Aki: „… egyetlenegy áldozatával örökre
tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,14).
275
És hogy hogyan lehetünk eggyek, arról így szól Isten Igéje: „Aki pedig
megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő
bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Szelleméből adott nekünk” (1 Ján.
3,23-24). És így folytatódik a kijelentés: „Nincs [többé] zsidó, sem görög
[hellén, azaz: pogány]; nincs (rab)szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert
ti mindnyájan egyek vagytok [eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28).
Azért: „Mert hiszen egy Szellem által [egy Szellemben] mi mindnyájan egy
testté [szóma = személlyé] meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, [azaz:
pogányok] akár szolgák, [rabszolgák] akár szabadok; és mindnyájan egy
Szellemmel itattattunk meg. [valamennyiünket egy Szellem itatott át]. Ezért: „…
nincs különbség [és megkülönböztetés] zsidó meg görög [azaz: pogány] között;
mert ugyanaz az Ura mindeneknek, [vagyis mindnyájunknak] aki kegyelemben
gazdag mindenekhez, [bőkezű mindazokhoz] akik Őt segítségül hívják”(1 Kor.
12,13; Róm. 10,12). És: „Minthogy az Ő testének [(szóma: = a személyének,
lényegének, erejének] tagjai vagyunk, [(melosz): vagyis a test (szóma = a
személy) egy - egy funkciót végző része vagyunk], // az Ő testéből [(szarx):
húsából] és az Ő csontjaiból valók” (Eféz. 5,30). Ezért: „A Szent Szellem a
békesség kötelével vesz körül, és így köt össze benneteket. Minden igyekezettel
arra törekedjetek, hogy ezt az egységet őrizzétek meg]” (Eféz. 4,3).
 188
Ján. 17,23 Én őbennük, és te énbennem: hogy tökéletesen egygyé
legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és
szeretted [(agapaó)] őket, amiként engem szerettél [(agapaó)].
Ján. 17,24 Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok,
azok is énvelem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet,
amelyet nékem adtál: mert szerettél [(agapaó)] engem e világ
alapjának felvettetése [már a világ kezdete óta, és szerettél engem a
világ (alapjának) levetése] előtt276
Ján. 17,25 Igazságos Atyám! És e világ nem ismert meg téged, de én
megismertelek; és ők is felismerték, hogy te küldtél engem277
Ján. 17,26 És [(gnóridzó): kijelentettem], és megismertettem ő velük a
te nevedet, és megismertetem [(gnóridzó): kijelentem]. Hogy az
[(agapé): az Isten szerinti] szeretet legyen őbennük, amellyel engem
szerettél [(agapaó): úgy, ahogy magadat teljesen átadtad, és teljesen
összekötötted velem, és eggyé váltál velem], és én is őbennük legyek
[és őbennük éljek]278

Ján. 18. Jézus elfogatása

276
János apostol bátorítása: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még
nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá
lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van (vagyis
amilyen valójában)” (1 Ján. 3,2). Akkor mi is: „Mikor a Krisztus, [Aki] a mi
életünk, megjelenik [(phaneroó): láthatóvá lesz], akkor majd ti is, Ővele együtt,
megjelentek [phaneroó): láthatóvá lesztek] dicsőségben [vagyis akkor ti is
megdicsőülve (doxa: fényben, ragyogásban) vele együtt láthatókká lesztek,
megmutatkoztok]” (Kol. 3,4. „…mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük
vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk
át, az Úr Szellemén át, az Úr Szelleme által]” (2 Kor. 3,18). Mert: „Ő a
megalázottságban hordott (gyarló) testünket átidomítja (átalakítja, és hasonlóvá
teszi) majd az ő dicsőségben viselt testének alakjára (megdicsőült testéhez)
azzal a munkával (energeia: azzal az erővel, energiával), mellyel ő képes a
mindenséget is maga alá vetni (és rendelni)]” (Fil. 3,21).
277
Azért: „Mert ama beszédeket [(réma): kijelentéselet, élő Igéket], amelyeket
nékem adtál, őnékik adtam; és ők befogadták [(lambanó): és felfogták,
megértették], és igazán megismerték, [(aléthósz): és valóságosan felismerték]
hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem” (Ján. 17,8).
278
És ez úgy valósult meg, hogy: „… az Istennek szerelme [agapéja, természete]
kitöltetett [kiáradt] a mi szívünkbe [(kardia): bensőnkbe a szellemi életünk
központjába] a Szent Szellem által, ki adatott nékünk” (Róm. 5,5). Azért: „Hogy
[állandóan ott] lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben [(kardia):
bensőnkbe a szellemi életünk központjába]” (Eféz. 3,17)
 189
Ján. 18,1 Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ő tanítványaival
együtt túl a Kedron [Jelentése: zavaros, piszkos, sötét, fekete; téli
patak, fekete patak. A Kidronon való átkelés a város elhagyásának
számított] patakán, ahol egy kert vala, amelybe bemenének ő és az ő
tanítványai279
Ján. 18,2 Ismeré pedig azt a helyet Júdás is, aki őt elárulja [aki Őt
kiszolgáltatta, aki átadta] vala; mivelhogy gyakorta ott gyűlt egybe
Jézus az ő tanítványaival280
Ján. 18,3 Júdás azért magához vevén a katonai csapatot, és a papi
fejedelmektől és a farizeusoktól [küldött templomi] szolgákat, oda
méne [Jézushoz] fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel281
279
Egy prófétai előképben Dávid üldözésén keresztül így mutatja ezt be a Szent
Szellem: „És az egész föld népe nagy jajgatással sír vala, mikor az egész nép
elméne. A király azért általméne a Kedron patakán, és a nép mind átméne az
útra, a puszta felé” (2 Sám. 15,23).
280
Mátén keresztül jelenti ki a Szent Szellem, a kert nevét: „Akkor elméne Jézus
velük egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak [jelentése: olajütő, olajprés], és
monda a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek, és amott imádkozom”
(Mát. 26,36). Sokszor tartózkodott itt az Úr Jézus a tanítványaival „Tanít vala
pedig naponta a templomban; éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala
[(aulidzomai): a hegyen tölti az éjszakát, és ott tartózkodott], mely Olajfák
hegyének neveztetik” (Luk. 21,37).
281
Márk így számol be az eseményekről: „És mindjárt még mikor ő szól vala,
eljöve Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele együtt nagy sokaság [nagy tömeg],
fegyverekkel [szablyákkal; kardokkal] és botokkal [dorongokkal], a főpapoktól
[a papi fejedelmektől], az írástudóktól és a vénektől” (Márk. 14,43). Lukács
beszámolója ad hírt arról, hogy Judás csókkal árulja el mesterét: „És mikor még
beszél, ímé sokaság [egy tömeg] jöve, melynek az méne előtte, aki Júdásnak
neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz [és Jézushoz lépett],
hogy őt megcsókolja” (Luk. 22,47). Péter apostol így beszél a tanítványokhoz
Judásról, az Úr Jézus mennybemenetele után: „Atyámfiai [testvéreim], férfiak,
szükség volt betelni [beteljesedni] annak az írásnak, melyet megjövendölt [előre
megmondott, kinyilatkoztatott] a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki
vezetőjük lőn azoknak, akik megfogták [elfogták] Jézust. Mert mi közénk
számláltatott [közénk tartozott], és elnyerte ennek a szolgálatnak az
osztályrészét [a mi szolgálatunk részese volt]. (Más fordítási lehetőség: Ez a
szolgálat jutott neki örökségül)” (Csel. 1,16-17). És a prófécia így hangzik:
„Még az én jóakaróm (a legjobb barátom) is, akiben (meg)bíztam, aki
kenyeremet ette (aki velem együtt evett), fölemelte sarkát ellenem (az is ellenem
támadt)” (Zsolt. 41,10). Péter apostol ezekre a próféciákra hivatkozik: „Legyen
az ő palotájuk puszta (legyen pusztává szállásuk), és az ő hajlékukban ne legyen
lakos (sátraiknak ne legyen lakója)” (Zsolt. 69,26) Uram: „Állíts fölibe gonoszt,
és vádló álljon az ő jobb keze felől. Mikor törvénykezik, mint gonosz jöjjön ki (a
törvénykezésből bűnösként kerüljön ki); még az imádsága is bűnné legyen.
 190
Ján. 18,4 Jézus azért tudván [és ismerve] mindazt, ami reá
következendő vala, előre méne, [eléjük ment] és monda azoknak: Kit
kerestek?
Ján. 18,5 Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én
vagyok. Ott állt pedig ő velük Júdás is, aki elárulta [kiszolgáltatta,
átadta] őt.
Ján. 18,6 Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra
vonulának [visszatántorodtak; hátra hőköltek] és földre esének [földre
zuhantak]282
Életének napjai kevesek legyenek (kevés ideig éljen), és a hivatalát más foglalja
el (tisztségét más kapja meg). Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé.
És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak (szüntelenül bolyongjanak és
kéregessenek), és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt (és a romok
között keresgéljenek). Foglalja le minden jószágát (mindenét) az uzsorás (a
hitelező), és idegenek ragadozzák el szerzeményét (idegenek fosszák meg
szerzeményétől). Ne legyen néki, aki kegyelmet mutasson iránta (senki se
maradjon hűséges hozzá), és ne legyen, aki könyörüljön az ő árváin! Vesszen ki
az ő maradéka (irtsák ki az utódait); a második nemzedékben töröltessék el a
nevük (már a következő nemzedék feledje el nevüket)! Atyáinak álnoksága
emlékezetben legyen az Úr előtt (még ősei bűnére is emlékezzék az ÚR), és
anyjának bűne el ne töröltessék (és anyjának vétkét se felejtse el)! Mindenkor az
Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről (emléküket pedig irtsa ki
a földről), Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon (hogy
másokkal szeretettel bánjon) és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a
megkeseredett szívűt, hogy megölje (hanem a nyomorult és szegény embert, a
megtört szívűt halálba kergette). Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és
mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle (és maradjon is távol
tőle). Úgy öltözte fel (úgy vette magára) az átkot, mint a ruháját, azért ment
beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. Legyen az néki palástul,
amelybe beburkolódzik (az legyen ruhája, amely befedi), és övül, amellyel
mindenkor övezze magát (melyet állandóan viseljen). Ez legyen jutalmuk az
Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek az én lelkemre (vagyis
rólam). De te, én Uram, Istenem, bánj velem (és tégy jót velem) a te nevedért;
mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem (jóságos szereteteddel ments
meg engem)!” (Zsolt. 109,6-21).
282
A testi ember, amikor találkozik a természetfölöttivel, elzuhan: A mennyből
jövő szózatot hallva: „És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra
borultak] és igen megrémülnek [és nagyon és roppant megijedtek, megrettentek,
és nagy félelem fogta el őket]” (Mát. 17,6). Ezékiel szintén nem tudott megállni
a lábán: „Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben,
olyan vala a fényesség (a fényözön) köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének
formája (és látványa), és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak
szavát” (Ezék. 1,28). Pál apostol - aki korábban Saul volt - bizonyságtétele: „És
amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény
sugárzá őt körül a mennyből: És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt
 191
Ján. 18,7 Ismét megkérdezé azért őket: Kit kerestek? És azok
mondának: A názáreti Jézust.
Ján. 18,8 Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha
engem kerestek, ezeket bocsássátok el, [és hagyjátok elmenni].
Ján. 18,9 Hogy beteljesüljön a beszéd [(logosz): az ige], amelyet
mondott: Azok közül, akiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el283
Ján. 18,10 Simon Péter [jelentése: meghallgatott kődarab] pedig,
akinek szablyája [vagy kardja] vala, kirántá azt, és megüté a főpap
(rab)szolgáját, és levágá [vagyis lecsapta] annak jobb fülét. A szolga
neve pedig Málkus [jelentése: tanácsadó, király, ragyogás] vala.
Ján. 18,11 Monda azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te
szablyádat [a te kardodat]; avagy nem kell-é kiinnom a pohárt [vagyis
a kehelyt], amelyet az Atya adott nékem?284
Ján. 18,12 A [katonai] csapat azért és az ezredes és a zsidók [vagyis a
júdeaiak] szolgái [a templomszolgák, a templomőrök] megfogák
Jézust, és megkötözék őt,
Ján. 18,13 És vivék őt először Annáshoz; mert ipa [apósa] vala ez
Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap vala.

mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz (miért üldözöl) engem? És monda:
Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz
(akit te üldözöl): nehéz néked az ösztöke ellen rúgódoznod” (Csel. 9,3). Saul, aki
később Pál, üldözte a keresztényeket, és: „Egyszer éppen ilyen ügyben utaztam
a főpapok felhatalmazásával és megbízásával Damaszkusz felé. Déltájban az
úton láttam, ó király, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság
sugároz körül engem és útitársaimat. Mikor pedig mindnyájan a földre estünk,
egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber nyelven: Saul, Saul, miért
üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. Erre ezt kérdeztem:
Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl”
(Csel. 26.12-15).
283
És mert az Atya és az Úr Jézus egy, ezért jelenti ki: „Az pedig az Atyának
akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne
veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon” (Ján. 6,39).
284
Máté beszámolója így hangzik: „És ímé egyik azok közül, akik a Jézussal
valának, kinyújtván kezét [és kardjához kapott], szablyáját [vagyis kardját
kihúzta], és kirántá, és a főpap (rab)szolgáját megcsapván [rásújtott a főpap
rabszolgájára], és levágá [leszelte] annak egyik fülét. Akkor monda néki Jézus:
Tedd helyére szablyádat [vagyis kardodat]; mert akik fegyvert [vagy kardot]
fognak, fegyverrel kell veszniük [és fegyver által pusztul el; Mert mindaz, aki
kardot ragad, kard által vész el]” (Mát. 26,51-52). Lukács is beszámol a
történtekről: És közülük valaki megvágá a főpap szolgáját [vagyis egyikük oda
is csapott a főpap szolgájára], és levágá annak jobb fülét. Felelvén pedig Jézus,
monda: (Hagyjátok abba)! Elég eddig. És illetvén (és megérintve) annak fülét,
meggyógyítá azt. (Luk. 22,50-51).
 192
Ján. 18,14 Kajafás pedig az vala, aki tanácsolta vala a zsidóknak
[vagyis a júdeaiaknak], hogy jobb [és hasznosabb], hogy egy ember
veszszen el [és haljon meg] a népért285
Ján. 18,15 Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala
Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne
Jézussal együtt a főpap udvarába [palotájába],
Ján. 18,16 Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama
másik tanítvány, aki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek,
[az ajtót őrző leánynak] és bevivé Pétert.
285
Az Úr Jézus felkészíti tanítványait arra, ami vele történni fog: „Tudjátok,
hogy két nap múlva a húsvét [vagyis a pászkabárány] ünnepe lészen, és az
embernek Fia elárultatik [kiszolgáltatják majd és átadatik ellenségeinek], hogy
megfeszíttessék. A főpapok pedig már készülnek az Úr Jézus elfogására: Akkor
egybegyűlnek a főpapok, az írástudók [és törvénymagyarázók] és a nép vénei a
főpap házába [vagyis palotájába], akit Kajafásnak [jelentése: kőfaragó;
elnyomás] hívtak, És tanácsot tartának [tervet készítettek, és megegyeztek
abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [vagyis csellel, cselvetéssel
csapdába csalják, és elfogják] és megöljék. De azt mondják vala: Ne az
ünnepen: hogy zendülés ne legyen [és nehogy zavargás törjön ki] a nép között
[nehogy fellázadjon a nép]” (Mát. 26,2-5). Ezeknek a papi fejedelmeknek
idejében: „Annás és Kajafás főpapsága alatt lőn [szólt] az Úrnak [Istennek]
szava [(rémája): Isten kijelentése, Igéje] Jánoshoz, a Zakariás fiához a
pusztában [a magányos, elhagyatott sivatagban]” (Luk. 3,2). Ezek a főpapok
voltak azok, akik minden áron meg akarták ölni Krisztust: „Akkor egybegyűlnek
a főpapok, az írástudók [törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába
[palotájában], akit Kajafásnak hívtak, és tanácsot tartának [tervet készítettek, és
megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [csellel, cselvetéssel
csapdába csalják, elfogják] és megöljék” (Mát. 26,3-4). Az Úr Jézus elfogása
után ezekhez a vallási vezetőkhöz vitték az Urat, és ők ítélték el Őt: „Először
Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az
esztendőben. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy
ember hal meg a népért. Annás ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz, a
főpaphoz” (Ján. 18,13-14.24.) És: „akik elfogták a foglyul ejtett Jézust, vivék
Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala” (Mát.
26,57). És a főpapok nem változtak, ugyanúgy el akarták pusztítan az Úr Jézus
tanítványait, ahogyan Őt: „Lőn pedig, hogy másnapra egybegyűlnek azoknak
fejei, vénei és írástudói [a törvénytanítók, és a jeruzsálemi elöljárók]
Jeruzsálembe. És Annás [jelentése: alázatos], a főpap, és Kajafás [jelentése:
kőfaragó; elnyomás] és János [jelentése: Jahve kegyelmes] és Sándor [jelentése:
férfit legyőző], és akik csak főpapi nemzetségbeliek [főpapi származásúak]
valának. És mikor őket a középre állaták, tudakozzák [kikérdezték, vallatták
őket, és így faggatóztak] vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által
[vagy kinek a nevében] cselekedtétek ti ezt” (Csel. 4,5-7). Az Úr ellen kiküldött
csapat: „pedig megfogván [vagyis akik elfogták a foglyul ejtett] Jézust, vivék
Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala. A
 193
Ján. 18,17 Szóla azért Péterhez az ajtóőrző (rabszolga)leány: Nemde,
te is ez ember tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok.
Ján. 18,18 A szolgák pedig és a poroszlók [vagyis a templomőrök] ott
állnak vala, szítván a tüzet [a parazsat élesztgetve ácsorogtak],
mivelhogy hűvös vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is
ő velük együtt, és melegszik vala286
Ján. 18,19 A főpap azért [vallatta], és kérdezé Jézust az ő tanítványai
felől, és az ő tudománya [(didakhé): tanítása, és tevékenysége] felől.

főpapok pedig és a vének és az egész (nagy)tanács [a Szanhedrin] hamis

bizonyságot keresnek vala [és igyekeztek hamis tanúvallomásra szert tenni]
Jézus ellen, hogy megölhessék [és hogy halálra ítélhessék, és adhassák] Őt; És
nem találnak. És noha sok hamis tanú jött vala elő, még sem találnak. Utoljára
pedig előjövén két hamis tanú, [akik azt állították] Mondván: Ez azt mondta:
Leronthatom [mert hatalmam van arra, hogy leromboljam] az Isten templomát,
és három nap alatt felépíthetem [és három nap alatt felépítsem] azt. És fölkelvén
[és erre fölállt] a főpap, monda néki: Semmit sem felelsz-é? Micsoda
tanúbizonyságot tesznek ezek ellened. [miért nem felelsz semmit arra, amivel
ezek vádolnak]? Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a főpap, monda néki: Az
élő Istenre [esküvéssel] kényszerítelek téged [és az élő Isten nevében
megesketlek, és parancsolom], hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus
[a Messiás], az Istennek Fia? Monda néki Jézus: Te mondád. [Én Vagyok]. Sőt
mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek
hatalmas jobbján [az Isten erejének jobbján], és eljőni az égnek felhőiben. Ekkor
a főpap megszaggatá a maga (felső)ruháit [a köpenyét], és monda: Káromlást
szólott [Istent káromolta; és ez az ember Istent gyalázta]. Mi szükségünk van
még bizonyságokra? [Több tanúra nincs is szükségünk]. Ímé most hallottátok
az ő káromlását [amit Isten ellen mondott]. Mit gondoltok [mi az ítéletetek; mi a
véleményetek]? Azok pedig felelvén mondának: Méltó a halálra. [Bűnös, halált
érdemel]” (Mát. 26,57.59-67). Márk további részleteket közölve mondja el a
történteket: „És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek mindnyájan a
főpapok, a vének és az írástudók. Péter pedig távolról követé őt, be egészen a
főpap (palotájának) udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél.
A főpapok pedig és az egész tanács (az egész nagytanáccsal együtt) bizonyságot
(és bizonyítékot) keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék (vagyis hogy
halálra adhassák) őt; de nem találnak vala. Mert sokan tesznek vala ugyan
hamis tanúbizonyságot (hamis tanúvallomást) ellene, de a bizonyságtételek (a
vallomások azonban) nem valának megegyezők. És némelyek fölkelének és
hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván (Más fordítás: Ekkor előálltak
néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene): Mi hallottuk, mikor ezt
mondá: Én lerontom (és lerombolom) ezt a kézzel csinált (és alkotott)
templomot, és három nap alatt mást építek, (olyat) amely nem (emberi) kézzel
csináltatott (és alkottatott). De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük
(az ő vallomásuk). Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust,
mondván: Semmit sem felelsz-é (arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle
 194
Ján. 18,20 Felele néki Jézus: Én nyilván [nyilvánosan, és nyíltan]
szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a
templomban, ahol a zsidók mindenünnen [és mindenkor]
összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam.
Ján. 18,21 Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit
szóltam nékik: ímé ők tudják, amiket nékik szólottam287
Ján. 18,22 Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók
[törvényszolgák] közül, aki ott áll vala, arczul üté Jézust, mondván:
így felelsz-é a főpapnak?
bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele.
Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott
Isten Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek
Fiát ülni a hatalomnak (a Hatalmasnak) jobbján, és eljőni az ég felhőiben. A
főpap pedig (erre) megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még
tanúkra? Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik (mi a véleményetek) néktek?
Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan. És kezdék őt némelyek
köpdösni, és az ő orcáját elfedni (és betakarni), és őt öklözni (ütlegelni), és
mondani néki: (most) prófétálj! A szolgák pedig arcul csapdossák (és verték)
vala őt” (Márk. 14,53-65). Lukács bizonyságtételében is több részlet tárul
elénk: „Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék (vagyis miután pedig elfogták
őt, elvitték és bekísérték) a főpap házába. Péter pedig követi vala távol. És azok
a férfiak, akik fogva tartják (és őrizték) Jézust, csúfolják (és gúnyolták) vala,
vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván:
Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot
mondának néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is szórtak reá). És amint
nappal lett, egybegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék
(és bekísértették) őt az ő gyülekezetükbe (a nagytanácsba), Mondván: Ha te vagy
a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha (meg)mondom néktek,
nem hiszitek: De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok.
(De) mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől.
Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik:
Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még
bizonyságra (és tanúvallomásra)? Hiszen mi magunk hallottuk az ő (saját)
szájából” (Luk. 22,54.63-71). Ő volt az, aki így jövendölt: „Ha ekképpen (és
egyszerűen csak) hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a
rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Egy pedig ő közülük,
Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem
tudtok (és semmit nem értetek). Meg sem gondoljátok (és azt sem veszitek
fontolóra), hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész
nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az
esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És
nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt (és szétszóródott)
gyermekeit egybegyűjtse” (Ján. 11,48-52).
286
Lukács bizonyságtétele a történtekről: „Megfogván [és megragadva] azért őt,
elvezeték, és elvivék [vagyis Jézust bekísérték] a főpap házába. Péter pedig
 195
Ján. 18,23 Felele néki Jézus: Ha [helytelenül, vagy] gonoszul szóltam,
tégy bizonyságot a gonoszságról; ha pedig jól [és tisztességesen],
miért versz engem288
Ján. 18,24 Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz289
Ján. 18,25 Simon Péter pedig ott áll vala és melegszik vala. Mondának
azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül való vagy?
Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok.
Ján. 18,26 Monda egy a főpap szolgái közül, rokona annak, akinek a
fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ő vele együtt a kertben?
követi vala távol [messziről]. És mikor tüzet gerjesztettek [tüzet gyújtottak] az
udvar közepén, és ők együtt leültek [és körülülték], Péter is leült ővelük [és leült
közéjük]” (Luk. 22,54-55).
287
És hogy kit vallattak a papi fejedelmek, arról így prófétál Ézsaiás: „Mert így
szól az Úr, aki az egeket teremté; Ő az Isten, aki alkotá a földet és teremté azt és
megerősíté; nem hiába teremté (formálta, és megszilárdította) azt, hanem
lakásul alkotá (vagyis lakóhelynek formálta): Én vagyok az Úr és több nincsen
(Én vagyok az ÚR, nincs más)! Nem titkon (és nem rejtélyesen) szóltam, a
sötétség földének helyén; nem mondtam Jákób magvának: hiába (vagy
hiábavaló dolgokban) keressetek engem! Én, az Úr, igazságot szólok, és
megjelentem, amik igazak (és a valóságot jelentem ki)” (Ésa. 45,18-19). Péter
apostol bizonyságot tesz arról, hogy az Úr szótlanul tűrte, hogy szidalmazzák és
gyalázzák: „Aki szidalmaztatván (becsmérelve, ócsárolva, gyalázva), viszont
nem szidalmazott (és a szidalmat nem viszonozta), szenvedvén nem
fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre (hanem átadta ügyét az
igazságosan ítélőnek)” (1Pét 2,23). A szanhedrin azért állított elő tanukat, nem
átalva hamis bizonyítékokat keresni, mert azt a látszatot akarták kelteni, mintha
a törvény értelmében akarnának cselekedni. A törvény azonban így hangzott:
„Csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy
tanú vallomása alapján nem szabad. Ne álljon elő (mert nem lehet elég) egy
tanú senki ellen semmiféle hamisság (és vétek) és semmiféle bűn miatt;
akármilyen bűnben vétkes valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára
álljon a dolog (és lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 17,6; 19,15). Dávid ezt már
megprófétálta: „Erőszakos (és hamis) tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem (és
olyanról faggatnak), amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem,
megrabolják lelkemet (és életemre törnek)” (Zsolt. 35,11-12). Ezek is hamis
tanúk voltak, akik nem értették sem azt, amit mondtak, sem azt, amit
bizonygattak, hiszen amiről ők beszéltek, az így történt: „Felelének azért a
zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?
Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok (és romboljátok) le (ezt) a templomot,
és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat
esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? Ő pedig az
ő testének (szóma: lényének, erejének, teljes valójának) templomáról szól vala”
(Ján. 2,18-20). Az Úr Jézust azért nevezték Isten káromlónak, mert Ő volt Isten
Fia, és ezért már halálra lehetett ítélni: „Izráel fiainak pedig szólj, ezt mondván:
Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét (mert annak
 196
Ján. 18,27 Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal
megszólala290
Ján. 18,28 Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba [a
pretóriumba, vagyis a helytartóságra]. Vala pedig reggel. És ők nem
menének be a törvényházba [vagyis a helytartóságra], hogy meg ne
fertőztessenek [hogy ne legyenek tisztátalanokká], hanem hogy
megehessék a husvétibárányt [a húsvéti vacsorát, a húsvéti pászkát]291
Ján. 18,29 Kiméne azért Pilátus ő hozzájuk, és monda: Micsoda vádat
hoztok fel [milyen vádat emeltek] ez ember ellen?
bűnhődnie kell vétkéért). És aki szidalmazza (vagy káromolja) az Úrnak nevét,
halállal lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az
egész közösség); akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza (vagy
káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (mert meg kell halnia)” (3 Móz.
24,15-16). Dávid így prófétált az Evangéliumban leírt eseményekről: „Ne adj át
engem szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és
erőszakot lihegnek. (Más fordítás: Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert
hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek)” (Zsolt. 27,12). „Mert a
gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt (és bűnösök és alattomosok
tátották fel szájukat) ellenem, hazug nyelvvel beszélnek énvelem. És
körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel (és gyűlölködő szavakkal), és
ostromolnak engem (és harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek
velem (és szeretetemre vádaskodással felelnek), én pedig imádkozom” (Zsolt.
109,2-4). „De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik
vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak
mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken
gondolkoznak mindennap). De én meg sem hallom, mintha süket volnék, olyan
vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki nem
hall, és szájában nincs ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15). Ézsaiás is megprófétálta
ezeket az eseményeket: „Az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megnyitotta fülemet,
és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam (és nem hátráltam meg).
Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat
a szaggatóknak (hogy tépjék a szakállamat), képemet (vagyis arcomat) nem
födöztem (és nem takartam) be a gyalázás és köpdösés előtt. És az Úr Isten (az
én Uram, az ÚR) megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg (és nem
maradok gyalázatban), ezért olyanná tettem képemet (az arcomat), mint a
kova(kő), és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Közel van, aki engem megigazít
(és aki igazságot ad nekem), ki perel én velem (ki mer perbe szállni velem)?
Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem (ki az én vádlóm)? közelegjen hozzám
(lépjen ide)! Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít engem, kicsoda
kárhoztatna engem (ki mer bűnösnek mondani)? Ímé, mindnyájan, mint a ruha
megavulnak (és szétmállanak), moly emészti (és rágja) meg őket! Ki féli
közületek az Urat? És ki hallgat az ő szolgája szavára? Ő, aki sötétségben jár és
nincs fényesség néki (és nem ragyog rá fény), bízzék az Úr nevében, és
támaszkodjék Istenhez! Ímé, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat
tüzes nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket
 197
Ján. 18,30 Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő
[(kakopoiosz): bűnös, ártalmas, kárt okozó] nem volna ez, nem adtuk
volna őt a te kezedbe.
Ján. 18,31 Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek
meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók [a
júdeaiak]: Nékünk senkit sem szabad [senkit sincs jogunk]
megölnünk;

meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni (Más

fordítás: De mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját
tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyeket gyújtottatok! Az én kezem
teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok)!” (Ésa. 50,5-11).
288
Az Úr Jézus kijelentése a bántalmazókkal kapcsolatos viselkedésről: „… Ne
álljatok ellene a gonosznak (a gonoszságnak) [ne szálljatok szembe (ne
harcoljatok ellene; ne helyezkedjetek szembe vele)], hanem aki arcul üt téged
jobb felől [és megüti a jobb arcodat], fordítsd felé [és annak tartsd oda] a másik
orcádat is” (Mát. 5,39). Az Úr Jézus kijelentése arról a „másik” arcról, amit oda
kell fordítani a bántalmazó felé: „Áldjátok azokat (ajánld Isten kegyelmébe, és
üdvözítő erőt közvetíts felé, vagyis az Evangéliumot), akik titeket átkoznak, és
imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak (és bántalmaznak). Aki egyik
arcodat megüti, fordítsd (és tartsd oda) néki a másikat is (vagyis a Krisztusit); és
attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se” (Luk. 6,28-29). És
Péter apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Nem fizetvén gonosszal a
gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást (üdvhozó
erőt) mondván, tudva, hogy arra hívattatok el, hogy áldást (üdvösséget)
örököljetek” (1 Pét. 3,9).
289
Már húsvét előtt: „… egybegyűlnek a főpapok, az írástudók [és
törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába [vagyis palotájába], akit
Kajafásnak [jelentése: kőfaragó; elnyomás] hívtak, És tanácsot tartának [tervet
készítettek, és megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [vagyis
csellel, cselvetéssel csapdába csalják, és elfogják] és megöljék. De azt mondják
vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen [és nehogy zavargás törjön ki] a
nép között [nehogy fellázadjon a nép]” (Mát. 26,2-5). És miután az Úr Jézust
elfogták, és Annás kihallgatta: „Vivék [elvezették] Jézust a főpaphoz. És oda
gyűlnek [összeültek] mindnyájan a főpapok [papi fejedelmek], a vének és az
írástudók” (Márk. 14,53).
290
Máté bizonyságtétele: „Péter pedig [ez alatt] künn [vagyis kívül] ül [kívül
tartózkodik] vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is
a Galileabeli Jézussal valál. Ő pedig mindenkinek hallatára megtagadá,
mondván: Nem tudom [és nem is értem], mit beszélsz [és mit mondasz]. Mikor
pedig kiméne a tornácra [és a kapuba] meglátá őt egy másik szolgálóleány, és
monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala. És ismét megtagadá
[mégpedig] esküvéssel [is megerősítette], hogy: Nem is ismerem ezt az embert.
Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek:
 198
Ján. 18,32 Hogy beteljesedjék a Jézus szava [(logosza): igéje],
amelyet monda, amikor jelenti vala, hogy milyen halállal kell majd
meghalnia.
Ján. 18,33 Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba [a
helytartóságra, a pretóriumba], és szólítja vala Jézust, és monda néki:
Te vagy a Zsidók királya?
Ján. 18,34 Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások
beszélték néked én felőlem?

Bizony te is közülük való vagy; hiszen a te beszéded [a kiejtésed; a tájszólásod]

is elárul téged. Ekkor átkozódni és esküdözni kezde [és elkezdett átok alatt esküt
tenni], hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal [és nyomban]
megszólalt. És megemlékezék Péter a Jézus beszédéről [(réma): kijelentéséről,
Igéjéről, amit Jézus korábban mondott neki], ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt
a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem [és háromszor fogod letagadni,
hogy ismersz engem]; és kimenvén onnan, keservesen síra [zokogott; és
keserves sírásra fakadt]” (Mát. 26,69-75). Márk újabb részleteket tár elénk:
„Amint pedig Péter lent vala az udvarban, odajöve egy a főpap szolgálói közül;
És meglátván Pétert, amint melegszik vala, rátekintvén, monda: Te is a Názáreti
Jézussal valál! Ő pedig megtagadá, mondván: Nem ismerem, s nem is értem, mit
mondasz. És kiméne a tornácra [az előcsarnokba]; és a kakas megszólala. A
szolgáló pedig meglátva őt, kezdé ismét mondani az ott állóknak: Ez közülük
való. Ő pedig ismét megtagadá. De kevés idő múlva az ott állók ismét mondják
vala Péternek: Bizony közülük való vagy; mert Galileabeli is vagy, és a
beszéded is hasonló [és a beszéded is elárul téged]. Ő pedig kezde átkozódni és
esküdözni, hogy: Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek. És másodszor
szóla a kakas. És Péternek eszébe juta a beszéd [(réma): kijelentés], amelyet
néki Jézus mondott vala, hogy mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor
megtagadsz engem. És sírva fakada” (Márk. 14,66-72). Lukács így írja le a
történteket, kijelentve azt is, hogy mi a következménye, ha az Úr követője a
gonoszok közé ülve, az ő tüzüknél melegszik: „És mikor tüzet gerjesztettek
(vagyis tüzet raktak) az udvar közepén, és ők együtt leültek (és körülülték),
Péter is leült ővelük (vagyis közéjük ült). (Amint ott ült a tűz világánál),
meglátván őt egy szolgálóleány, amint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén
(szemügyre vette), és monda: Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá őt,
mondván: Asszony, nem ismerem őt! És egy kevéssel azután más látván (meg)
őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok!
És úgy egy óra múlva más valaki erősíti (és bizonygatta), mondván: Bizony ez is
vele vala: mert Galileából való (ő) is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom,
mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra
fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint
néki mondta: (Ma) mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. És
kimenvén Péter, keservesen síra” (Luk. 22,55-62). Előzőleg az Úr Jézus így
figyelmeztette Pétert: „Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a sátán kikért
titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam (és könyörögtem)
 199
Ján. 18,35 Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a
papifejedelmek [a főpapok] adtak téged az én kezembe: mit
cselekedtél?
Ján. 18,36 Felele Jézus: Az én országom [és az én királyságom] nem e
világból való. Ha e világból való volna az én országom [az én
királyságom], az én szolgáim vitézkednének, [és harcolnának] hogy át
ne adassam [hogy ne szolgáltassanak ki] a zsidóknak. Ámde az én
országom [az én királyságom] nem innen való.
Ján. 18,37 Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan?
Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem,
és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról
[vagyis valóságról]. Mindaz, aki az igazságból [a valóságból] való,
hallgat az én szómra [az én hangomra].
érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te
atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind
tömlöcre, mind halálra menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól
addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk.
22,31-34). Az Úr Jézus búcsúzik a tanítványaitól, kijelentve, hogy most még
nem követhetik, de Péter így válaszol: „… Uram, miért nem mehetek most
utánad? Az életemet adom éretted! Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem?
Bizony, bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor
megtagadsz engem” (Ján. 13,37-38). Ezért így figyelmeztet Isten igéje: „Azért
aki azt hiszi, [gondolja; úgy véli] hogy áll, meglássa, [vigyázzon; ügyeljen]
hogy el ne essék” (1 Kor. 10,12).
291
Máté így ad hírt a történtekről: „Mikor pedig [megvirradt, és kora] reggel
lőn, tanácsot tartának mind a főpapok [vagyis az összes papi fejedelmek] és a
nép vénei [és azt a határozatot hozták] Jézus ellen, hogy őt megöljék [vagyis
hogy halálra juttatják; és kimondották, hogy halálra adják őt]. És megkötözvén
őt, elvivék [elvezették, és elhurcolták], és átadák őt Poncius [jelentése: áthidalt,
hidat vert] Pilátusnak, [jelentése: hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett,
tömören összepréselt, azaz: szilárd] a helytartónak” (Mát. 27,1-2). Dávid
próféciája a zsidó nép vezetőiről, és Isten Fiáról: „A föld királyai fölkelnek,
[felkerekednek; összegyűlnek; fölállnak], nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek
[együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen”
(Zsolt 2,2). Már Dávid így prófétált erről: „Megátalkodottak gonosz
szándékukban (eltökélték magukat a gonosztettre); megegyeztek, hogy tőrt
vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak (és terveznek,
titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és
szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt.
64,6-7). Pál apostol bizonyságtétele arról, hogy mindez miért történt: „Mert azt,
aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia):
céltévesztéssé] tette értünk [és helyettünk], hogy mi Isten igazsága
[igazságossága] legyünk Őbenne [azaz: hogy általa megigazultak legyünk
Istenben]” (2 Kor. 5,21).
 200
Ján. 18,38 Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság [a valóság]? És
amint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem
találok benne semmi bűnt [semmi okot nem találok benne a
vádolásra]292
Ján. 18,39 Szokás [(szünétheia): és bevett gyakorlat] pedig az nálatok,
hogy elbocsássak [szabadon engedjek] néktek egyet a husvétünnepen
[vagyis a pászka ünnepén]: akarjátok-é azért, hogy elbocsássam
[szabadon engedjem] néktek a zsidók királyát?

292
Máté bizonyságtétele így hangzik: „Jézus pedig ott álla a [római] helytartó
[Pilátus] előtt; és kérdezé Őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya?
Jézus pedig monda néki: Te mondod. És mikor vádolák Őt a főpapok [vagyis a
papi fejedelmek] és a vének, [vádjaikra] semmit sem felele. Akkor monda néki
Pilátus: Nem hallod-é, mily sok tanúbizonyságot [vagyis tanúvallomást] tesznek
ellened [hogy mennyi mindennel vádolnak]? És nem felele néki egyetlen szóra
[és egyetlen vádra] sem, úgy hogy a helytartó igen [sőt szerfölött] elcsodálkozék
[és nagyon meglepődött]” (Mát. 27,11-14). Lukács további részleteket közöl a
történtekről: „És (így) kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk (és
megállapítottuk), hogy ez a népet félrevezeti, és (ellenzi és) tiltja a császár
adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja (és azt
állítja magáról, hogy ő a felkent király). Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te
vagy-é a zsidók királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod! Monda pedig
Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben.
De azok erősködének, mondván: A népet felzendíti (fellázítja tanításával),
tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig. Pilátus pedig
Galileát hallván, megkérdé, vajon galileai (Galileából való) ember-é ő? És
mikor megtudta, hogy ő a Heródes hatósága alá tartozik, Heródeshez küldé őt,
mivelhogy az is Jeruzsálemben vala (tartózkodott) azokban a napokban.
Heródes pedig Jézust látván igen megörült: mert sok időtől fogva kívánta őt
látni, mivelhogy sokat hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát,
melyet ő tesz. Kérdezé pedig őt (hosszasan) sok beszéddel; de ő (Jézus) semmit
nem felele néki. Ott állnak vala pedig a főpapok és az írástudók, teljes
igyekezettel (hevesen) vádolván őt. Heródes pedig az ő katonáival egybe
semminek állítván és kicsúfolván (katonai kíséretével együtt megvetően bánt
vele, kigúnyolta) őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldi
Pilátushoz. És az napon lőnek barátok egymással Pilátus és Heródes; mert az
előtt ellenségeskedésben valának egymással. Pilátus pedig a főpapokat,
főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik: Idehoztátok nékem ez
embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi
olyan bűnt nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok: De még Heródes
sem (mert visszaküldte hozzánk); mert titeket ő hozzá igazítalak; és ímé semmi
halálra való dolgot nem cselekedett ő. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom. (Luk.
23,2-23).
 201
Ján. 18,40 Kiáltának azért viszont mindnyájan, mondván: Nem ezt,
hanem Barabbást [az apa, vagy a gazda fia]. Ez a Barabbás pedig
tolvaj [rabló, haramia, lator] vala293

Ján. 19. Üres lett a kereszt, vagyis a kínoszlop.

293
Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Ünnepenként [vagyis a Pászka
ünnepének idején] pedig [szokása volt] egy foglyot [vagyis egy rabot] szabadon
bocsátani a helytartó/nak, a sokaság [a nép] kedvéért [és kérésére], akit
akarának [és akit a tömeg választott]. Vala pedig akkor egy nevezetes [hírhedt]
foglyuk [egy bűnöző], akit Barabásnak [jelentése: az atya fia] hívtak. Mikor
azért [a tömeg összegyűlt], és egybegyülekeztek, monda nékik Pilátus: Melyiket
akarjátok, hogy elbocsássam [szabadon] néktek: Barabást-é, vagy Jézust, akit
Krisztusnak hívnak? Mert jól tudja vala [mert észrevette, és tisztában volt vele],
hogy irigységből [féltékenységből, rosszindulatból, gyűlöletből] adák Őt kézbe
[és szolgáltatták ki neki]. Amint pedig ő az ítélőszékben [vagyis a bírói székben]
ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál [és semmivel se
ártsd magadat] amaz igaz ember dolgába [és ügyébe]; mert sokat szenvedtem
ma álmomban Őmiatta [amikor ma éjjel róla álmodtam]. A főpapok [vagyis a
papi fejedelmek] és vének pedig reá beszélék [és rávették, és felbujtották] a
sokaságot, [a népet] hogy Barabást kérjék [és követeljék] ki, Jézust pedig
veszítsék el [és ítéljék halálra]. Felelvén pedig a helytartó, [és újra megkérdezte
őket, és] monda nékik: A kettő [fogoly] közül melyiket akarjátok, hogy
elbocsássam [és szabadon engedjem] néktek? Azok pedig mondának: Barabást.
Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?
Mindnyájan [ezt kiáltották, és] mondának: Feszíttessék meg! A helytartó pedig
[nyomatékosan] monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és
még hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak [és ordítoztak] vala, mondván:
Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ [hogy semmire
sem megy velük], hanem még nagyobb háborúság [és zavargás] támad [sőt a
forrongás még nagyobb lesz, és a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik;
sőt ebből még lázadás is kitörhet], vizet vévén [vagyis vizet hozatott], megmosá
kezeit a sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől [Más
fordítás: Ennek az igaz embernek vére ontásában] ti lássátok [ez a ti dolgotok;
Ti feleltek érte]! És felelvén az egész nép, monda: Az Ő vére mi rajtunk és a mi
magzatainkon [Más fordítás: Az egész nép, az egész tömeg így kiáltott, és
zúgta: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére. Vére rajtunk és fiainkon]”
(Mát. 27,15-25). Márk bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy kit
szimbolizál Barabás, hiszen a sátán az, aki fellázadt Isten ellen, és
„embergyilkos” volt kezdettől fogva. Így került a zsidó nép a sátán fogságába:
„Ünnepenként pedig egy foglyot szokott vala elbocsátani nékik, akit épen
óhajtanak (és akit ők kívántak). Vala pedig (a fogságban) egy Barabás nevű,
 202
Ján. 19,1 Akkor azért előfogá [és elővezettette] Pilátus Jézust, és
megostoroztatá, vagyis [megkorbácsoltatta].
Ján. 19,2 És a vitézek [a katonák] tövisből koronát, vagyis [egy
koszorút] fonván, a fejére tevék, és bíbor köntöst [bíborruhát] adának
reá,
Ján. 19,3 [És hozzálépve, és így gúnyolták], és mondának: Üdvöz légy
[és örvendj] zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] királya! És arcul csapdossák
[arcul ütötték] vala őt294

megkötöztetve ama lázadókkal együtt, akik a LÁZADÁS alkalmával (és idején)

GYILKOSSÁGOT követtek vala el. És a sokaság (felmenve Pilátus elé)
kiáltván, kezdé kérni Pilátust arra, amit mindenkor megtesz vala nékik. Pilátus
pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók
királyát? Mert tudja vala, hogy irigységből adták őt kézbe (és szolgáltatták ki
Jézust) a főpapok. A főpapok azonban felindítják [felbujtották; fellázították] a
sokaságot [a népet], hogy inkább Barabást bocsássa el nékik [hogy inkább
Barabás elbocsátását követeljék]. Pilátus pedig felelvén, ismét monda nékik:
Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel, akit a zsidók királyának mondotok?
És azok ismét kiáltanak [(kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít]: Feszítsd
meg őt! Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat [mi gonoszat] cselekedett?
Azok pedig annál jobban [még hangosabban] kiáltanak [(kradzó): hangosan
kiált, rikolt, sikít, ordít] vala: Feszítsd meg őt!” (Márk. 15,6-14). Lukács így
tesz bizonyságot a történtekről: „(Szabadon) kell vala pedig elbocsátania nékik
ünnepenként egy foglyot. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el (és
öld meg) ezt, és bocsásd el nékünk Barabást! Ki a városban történt
LÁZADÁSért és GYILKOSSÁGért vettetett a tömlöcbe (vagyis a börtönbe)”
(Luk. 23,17-19). „Amikor az Úr Jézust Heródes visszaküldi Pilátushoz, akkor:
Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik:
Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek
kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok:
De még Heródes sem (mert visszaküldte hozzánk); mert titeket ő hozzá
igazítalak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő. Megfenyítvén
azért őt, elbocsátom. (Szabadon) kell vala pedig elbocsátania nékik
ünnepenként egy foglyot. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el (öld
meg) ezt, és bocsásd el nékünk Barabást! Ki a városban történt LÁZADÁSért és
GYILKOSSÁGért vettetett a tömlöcbe (a börtönbe). Pilátus azért ismét
felszólalt, el akarván bocsátani Jézust; De azok ellene kiáltanak, mondván:
Feszítsd meg! Feszítsd meg őt! Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi
gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén
azért őt, elbocsátom! Azok pedig nagy fennszóval sürgették, kérvén (hangos
kiáltásokkal követelték), hogy megfeszíttessék; és az ő szavuk és a főpapoké erőt
vesz vala (és kiáltozásuk győzött). És Pilátus [ekkor úgy döntött, hogy]
megítélé, hogy meglegyen, amit kérnek vala [hogy legyen meg a követelésük].
És elbocsátá [és szabadon engedte] nékik azt, aki lázadásért és gyilkosságért
vettetett a tömlöcbe, akit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá [(paradidómi):
 203
Ján. 19,4 Majd ismét kiméne Pilátus [az épület elé], és monda nékik:
Ímé kihozom [és elétek vezetem] őt néktek, hogy [nézzétek, és
tudjátok], és értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt [a
vádra semmi okot nem találok benne]295
Ján. 19,5 Kiméne azért Jézus [az épület elé] a töviskoronát [a
töviskoszorút] és a bíbor köntöst [bíborruhát, bíborpalástot] viselve.
És monda nékik Pilátus: Ímhol [Íme] az ember [nézzétek]!
Ján. 19,6 Mikor azért látják vala őt [a zsidók] a papifejedelmek [a
főpapok] és a [parancsvégrehajtó] szolgák, kiáltozának, mondván:
átengedte, átadta] az ő akaratuknak” (Luk. 23,20-25). Dávid próféciája a zsidó
nép vezetőiről, és Isten Fiáról: „A föld királyai fölkelnek, [felkerekednek;
összegyűlnek; fölállnak] nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [együtt
tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen” (Zsolt
2,2). Még Pilátus kézmosása is szerepel a próféciában: „Ártatlan vagyok,
megmosom kezemet…” (Zsolt. 26,6). És meg van írva, hogy: „Aki igaznak
mondja (igaznak nyilvánítja) a bűnöst (a gonosz ártó árulót), és kárhoztatja
(törvény előtt felelősségre vonja, bíróság elé idézi, vádolja, és ítéletet mond,
vagyis elítéli, és alávaló, tisztátalannak nyilvánítja) az igazat (az ártatlant, a
szentet), utálatosság az Úrnak egyaránt mind a kettő” (Péld. 17,15). És
kijelentésre kerül az is, hogy miért üldözik a nemzetek a zsidó népet: „Aki
igaznak mondja a bűnöst (a gonosz istentelent, vagyis Isten nélkül élőt), azt
átkozzák a népek, és kárhoztatják (arra dühösek, és haragszanak) a nemzetek”
(Péld. 24,24). Az Úr Jézus feltámadása és mennybemenetele után Péter – egy
béna teljes gyógyulásáról való kihallgatásakor – így tesz bizonyságot a
szanhedrin előtt: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi
atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust, kit ti
elárulátok [kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasít,
visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem!
Isten tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő
dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek
ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon
engedi, de ti nem akartátok őt]. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és
kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek. [Más fordítás:
Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És
követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért], Az
életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő,
előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten
feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más fordítás:
Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból.
Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]” (Csel. 3,13-15).
294
Az Úr Jézus előre felkészítette tanítványait mindarra, ami vele történni fog:
„… maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk
Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták
megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik (és kigúnyoltatik),
és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és
 204
Feszítsd meg, feszítsd meg [kínoszlopra vele]! Monda nékik Pilátus:
Vigyétek el őt ti és feszítsétek meg, [feszítsétek kínoszlopra] mert én
nem találok bűnt ő benne [én nem találom bűnösnek, én a vádra
semmi okot nem találok benne].
Ján. 19,7 Felelének néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és a mi
törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette
magát296
Ján. 19,8 Mikor pedig ezt a beszédet hallotta Pilátus, még inkább
megrémül vala [még nagyobb félelem szállta meg];
harmadnapon feltámad. Ők pedig ezekből semmit nem értének (semmit sem
fogtak fel); és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel (és nem értették
meg) a mondottakat” (Luk. 18,31-34).
295
Lukács bizonyságtétele: „Monda pedig Pilátus a főpapoknak [vagyis a papi
fejedelmeknek] és a sokaságnak [(okhlosz) a tömegnek]: Semmi bűnt [(aition):
vétséget] nem találok ez emberben. Pilátus pedig a főpapokat [vagyis a papi
fejedelmeket], főembereket és a népet egybegyűjtvén, Monda nékik: Idehoztátok
nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván,
semmi olyan bűnt [(aition): vétséget] nem találtam ez emberben, amivel őt
vádoljátok: De még Heródes sem; mert titeket őhozzá igazítalak [őhozzá
küldtelek]; és ímé semmi halálra való [semmi halált érdemlő] dolgot nem
cselekedett [nem követett el] ő. Megfenyítvén [(paideuó): megbüntetve] azért őt,
elbocsátom [(apolüó): vagyis szabadon engedem]” (Luk. 23,4.13-16). István
vértanú bizonyságtétele a szanhedrin előtt: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és
Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz:
szolgáját], Jézust, kit ti elárulátok [és kiszolgáltattatok; átadtatok], és
megtagadátok [(arneomai): elutasítottatok, visszautasítottatok] Pilátus előtt,
noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. [Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az
Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg
szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát
akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti
nem akartátok őt]. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok,
hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek. [Más fordítás: Elutasítottátok,
megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És követeltétek, hogy egy
gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért]. Az életnek [(arkhégosz tesz
dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító,
szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek
mi bizonyságai [tanúi] vagyunk. [Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja.
Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját
szemünkkel láttuk őt]” (Csel. 3,13-15). Pál apostol bizonyságtétele, Isten: „azt,
aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia):
céltévesztetté] tette értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne
[hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).
296
Erre a törvényre hivatkoznak a Júdabeliek: „Aki az ÚR nevét káromolja, az
halállal lakoljon, irgalom nélkül kövezze meg az egész közösség. Akár jövevény,
akár bennszülött, meg kell halnia, ha káromolja az ÚR nevét” (3 Móz. 24,16).
 205
Ján. 19,9 És ismét beméne a törvényházba [a helytartóságra; a
pretóriumba], és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De Jézus nem
felelt néki.
Ján. 19,10 Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem
tudod-é [(eidó oida): nem vagy tisztában vele] hogy hatalmam van
arra, hogy megfeszítselek, [vagyis kínkaróra feszíttetni] és hatalmam
van arra, hogy szabadon bocsássalak [(apolüó): elengedjelek]?
Ján. 19,11 Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről
nem adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak, aki a te
kezedbe adott [aki kiszolgáltatott] engem297
Ján. 19,12 Ettől fogva igyekszik [ésmódot keresett] vala Pilátus őt
szabadon bocsátani; de a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] kiáltozának
[(kradzó): ordítottak és fenyegetőztek], mondván: Ha ezt szabadon
bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királlyá teszi,
ellene mond [az ellene szegül, és ellensége] a császárnak!
Ján. 19,13 Pilátus azért, amikor hallja vala e beszédet, kihozá
[elővezettette] Jézust [az épület elé], és űle a törvénytevő [(béma): a
bírói] székbe azon a helyen, a melyet Kőpadolatnak [(lithosztrótosz):
kövekkel borított, mozaikkal fedett helység, amelyet Kövezett-
udvarnak] hívtak. Zsidóul [(ebraiszti): héberül, illetve arámiul] pedig
Gabbathának [(Gabbatha): magaslatnak].
Ján. 19,14 Vala pedig a husvét péntekje [(paszkha): Peszach,
a pászka előkészület napja]; és mintegy hat [(hektosz): hatodik]
óra [vagyis délfelé járt az idő]. És monda a zsidóknak [(iúdaiosz):
júdeaiaknak]: Ímhol [(eidó oida): Íme, nézzétek] a ti királyotok!
Ján. 19,15 Azok pedig kiáltoznak [(kraugadzó): ordítoznak] vala:
Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! [Halál rá! Halál rá, kínoszlopra
vele] Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg [feszítsem
Mert az Úr Jézus kijelenttett, hogy Ő Isten Fia, ezért már korábban is meg
akarták kövezni: „Felelének néki a zsidók [a júdeaiak], mondván: Jó dologért [jó
cselekedetért; nemes tettért] nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért
[(blaszphémia): azaz: istenkáromlásért], tudniillik, hogy te ember létedre
Istenné teszed magadat” (Ján. 10,33).
297
Péter apostol így prédikál a júdeaiaknak: „Őt, (Jézust) aki Istennek elvégezett
tanácsából és rendeléséből [aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint]
adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára (kínoszlopra)
feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és
rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra
szegeztétek és megöltétek]” (Csel. 2,23). Pál apostol arról prédikál, hogy: „…
nincs hatalmasság, [vagyis hatalom mástól] hanem csak Istentől: és amely
hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek, [és a létező hatalmak Isten által
állnak fenn a maguk viszonylagos állásában]” (Róm. 13,1).
 206
kínoszlopra]? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem
császárunk!
Ján. 19,16 Akkor azért [kiszolgáltatta] nékik [és kezükbe] adá őt, hogy
megfeszíttessék [kínoszlopra feszítsék]. Átvevék azért Jézust és
elvivék298
Ján. 19,17 És felemelvén [(basztadzó): cipelvén] az ő keresztfáját,
[sztauroó: vagyis kínoszlopát] méne [és kiért] az úgynevezett
Koponya helyére, amelyet héberül Golgothának [(Golgotha):
koponya] hívnak:
Ján. 19,18 Ahol megfeszíték [(sztauroó): kínoszlopra feszítették] őt, és
ővele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust.
Ján. 19,19 Pilátus pedig címet is íra [(titlosz): feliratot készíttetett], és
feltevé a keresztfára [(sztaurosz): kínoszlopra]. Ez vala pedig az írás:
A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK [(iúdaiosz): a júdeaiak]
KIRÁLYA.

298
Máté így írja le a történteket: Akkor elbocsátá [és szabadon engedte] nékik
Barabást; Jézust pedig megostoroztatván, kezükbe adá [és kiszolgáltatta], hogy
megfeszíttessék (hogy kivégezzék). „Akkor a helytartó vitézei [a helytartó
katonái] elvivék Jézust az őrházba [a pretoriumba], és oda gyűjtik hozzá az egész
csapatot [az egész helyőrséget]. És levetkeztetvén Őt, bíborpalástot [vagyis
bíborszínű köpenyt] adnak reá. És tövisből [tövises ágakból] fonott koronát
[vagyis koszorút] tőnek a fejére [és a fejébe nyomták], és nádszálat a jobb
kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják [és gúnyolják] vala őt, mondván: Üdvöz
légy [és üdvözöllek] zsidóknak királya! És mikor megköpdösik őt, elvevék a
nádszálat, és a fejéhez verdesik vala. És miután megcsúfolták [és befejezték a
gúnyolódást], levevék róla a palástot [a köpenyt] és az ő maga ruháiba
öltöztetik; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. [Mikor] kifelé menve [kijutottak a
városból] találkoznak egy cirénei [jelentése: találkozás] emberrel [aki Ciréne
városából származott], akit Simonnak (jelentése: meghallgattatás) hívnak vala;
ezt kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét [(sztaurosz): kínoszlopát]” (Mát.
27,26-32). Márk bizonyságtétele így hangzik: „A vitézek pedig elvivék őt a
palotaudvar belső részébe (a helytartóságra), ami az őrház; és összehívták az
egész csapatot. És bíborba öltöztették őt, és tövisből font koszorút (vagyis
koronát) tevének a fejére, És elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya!
És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik
vala őt (és térdhajtással hódoltak előtte). Mikor pedig kicsúfolták őt, levették
róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették; és kivivék őt, hogy
megfeszítsék” (Márk. 15,16-20). Ézsaiás így prófétál: „Hátamat odaadám a
verőknek (és hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat a szaggatóknak,
képemet nem födöztem be (és arcomat nem takartam el) a gyalázás és köpdösés
előtt” (Ésa. 50,6). Jób is így beszél, mintegy megprófétálva az Úr Jézus
gyalázását: „Utálnak engem… és nem átallnak pökdösni előttem (és arcomba
köpni)” (Jób. 30,10).
 207
Ján. 19,20 Sokan olvassák azért e címet [(titlosz): feliratot] a zsidók
[(iúdaiosz): a júdeaiak] közül; mivelhogy közel vala a városhoz az a
hely, ahol Jézus megfeszíttetett [kínoszlopra szegeztetett] vala: és
héberül, görögül és latinul vala az írva.
Ján. 19,21 Mondának azért Pilátusnak a zsidók papifejedelmei
[főpapjai]: Ne írd: A zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] királya; hanem
hogy ő mondotta: A zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] királya vagyok.
Ján. 19,22 Felele Pilátus: Amit megírtam, megírtam299
Ján. 19,23 A vitézek [a katonák] azért, mikor megfeszítették
[kínkaróra húzták] Jézust, vevék az ő ruháit, és négy részre oszták,
egy részt mindenik vitéznek, és a köntösét. A köntös pedig varrástalan
vala, felülről mindvégig [egybe] szövött.
Ján. 19,24 Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem
vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, amely ezt

299
Máté gy írja meg a történteket: „[Mikor] kifelé menve [kijutottak a városból]
találkoznak egy cirénei [jelentése: találkozás] emberrel [aki Ciréne városából
származott], akit Simonnak (jelentése: meghallgattatás) hívnak vala; ezt
kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét [(sztaurosz): kínoszlopát]. És mikor
eljutnak [és megérkeztek] arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz koponya
helyének neveznek, Méreggel megelegyített [és epével kevert bort, illetve] ecetet
adnak néki inni; és megízlelvén, nem akart inni [és nem volt hajlandó meginni]”
(Mát. 27,32-34). Márk bizonyságtétele: „És kényszerítenek egy mellettük
elmenőt, bizonyos cirénei (Jelentése: megérkezés) Simont, aki a mezőről jő
vala, Alekszándernek (jelentése: bajt elfordító) és Rufusnak (jelentése: vörös)
az atyját, hogy vigye az Ő keresztjét (vagyis az Ő kínkaróját). És vivék őt a
Golgota nevű helyre, amely megmagyarázva annyi, mint: koponya helye. És
mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadá el. Az ő kárhoztatásának oka
(vagyis az ellene emelt vád) pedig így vala fölébe felírva: A ZSIDÓK
KIRÁLYA” (Márk. 15,21-23.26). Lukács is megírja a történetet: „Mikor azért
elvivék (és elvezették) őt, egy Cirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről
jöve, arra tevék a keresztet, hogy vigye Jézus után. Vivének pedig két másikat is,
két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek (hogy vele együtt végezzék ki őket).
Mikor pedig elmenének (arra) a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott
megfeszítik őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől.
Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó (azaz: héber)
betűkkel: EZ A ZSIDÓKNAK AMA KIRÁLYA” (Luk. 23,26. 32-33.38). Az
apostol bizonyságtétele: „Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon
vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát Őhozzá a táboron
kívülre, az ő gyalázatát hordozván” (Zsid. 13,12-13).Ugyanis az Úr Jézust a
Golgotára vitték megfeszíteni, és ott szenvedett. //A GOLGOTA (koponya
(helye). Latin neve Kálvária; (pedig): Hegy Jeruzsálemen kívül//.
 208
mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A
vitézek [a katonák] tehát ezeket művelék300
Ján. 19,25 A Jézus keresztje [kínoszlopa] alatt pedig ott állottak vala
az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás [jelentése:
híres] felesége, és Mária Magdaléna.
Ján. 19,26 Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a
tanítvány, akit szeret [(agapaó): kedvelt, többre tartott] vala, monda az
ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!

300
Máté bizonyságtétele: „Minek utána pedig megfeszítik őt, elosztják az ő
ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása [kijelentése]:
Megosztoznak az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének. És leülvén
[leheveredtek], és ott őrzik vala Őt. Akkor megfeszítenek vele együtt két latrot
[két bűnözőt, rablót; gonosztevőt; haramiát is], egyiket jobbkéz felől, és a
másikat balkéz felől. Az arra menők pedig szidalmazzák [káromolták; gyalázták,
becsmérelték] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva; és rázogatva].
És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted,
szabadítsd [és mentsd] meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [s lépj is] le a
keresztről. [sztaurosz: a kínoszlopról]! Hasonlóképen a főpapok [vagyis a papi
fejedelmek] is csúfolódván [gúnyolták őt] az írástudókkal [a törvénytanítókkal]
és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala: Másokat megtartott [és
megmentett, megszabadított], magát nem tudja [és nem képes] megtartani
[nincs hatalma megmenteni, megszabadítani]. Ha Izráel királya, szálljon [és
jöjjön; lépjen] le most a keresztről, és majd hiszünk néki [Más fordítás: Akkor
majd hiszünk benne]. Bízott az Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg,
szabadítsa meg, óvja meg, és védelmezze] most Őt [lássuk, hogyan menti meg
most Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt
mondta: Isten Fia vagyok. Akiket vele együtt feszítenek meg, a latrok [a
bűnözők; gonosztevők; haramiák] is ugyanazt hányják vala szemére [ugyanígy
gúnyolták, gyalázták, ócsárolták; szidalmazták Jézust]. Hat órától kezdve pedig
sötétség lőn mind az egész földön [mert sötétség borult az egész földre], kilenc
óráig [vagyis déli tizenkét órától délután háromig a mi időszámításunk szerint].
Kilenc [vagyis három] óra körül pedig nagy fennszóval kiálta [kiáltásban tört ki]
Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én Istenem, én Istenem!
Miért hagytál el engemet? Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallák,
mondának: Illést hívja ez” (Mát. 27,35-36.38-47). Márk így ad hírt a
történtekről: „És megfeszítvén őt, elosztják (és megosztoztak) az ő ruháin, sorsot
vetvén azokra, ki mit kapjon. Vala pedig három óra (Kilenc óra; Jézus korában
a nappalt reggel 6 órától este 6 óráig 12 órára osztották. A fordítás a mai
időbeosztást követi), mikor megfeszítik őt” És megfeszítvén őt, elosztják az ő
ruháit, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon. Vala pedig három óra [a mi
időszámításunk szerint délelőtt kilencnek felel meg], mikor megfeszítik őt. Az ő
kárhoztatásának [(aitia): ok; vád] oka [(epigraphé): felirat] pedig így vala
fölébe felírva: A zsidók királya. Két rablót [haramiát; gonosztevőt] is
megfeszítenek vele, egyet jobb és egyet bal keze felől. És beteljesedék az írás,
 209
Ján. 19,27 Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az
órától magához [a házába, az otthonába] fogadá azt az a tanítvány301
Ján. 19,28 Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett [és
beteljesedett, és kifizettetett], hogy beteljesedjék az írás, monda:
Szomjúhozom.
Ján. 19,29 Vala pedig ott egy ecettel [(oxosz): vagyis savanyú borral]
teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel [(oxosz): vagyis
savanyú borral], és izsópra tévén azt, oda vivék [odanyújtották,
odatartották] az ő szájához.
amely azt mondja: És a bűnösök [törvényszegők; a törvényen kívüliek] közé
számláltaték [a gonoszok közé sorolták]. Az arra menők pedig szidalmazzák
[(blaszphémeó): becsmérel, gyaláz] vala őt, fejüket hajtogatván [fejüket
csóválták] és mondván: Hah [no lám]! Aki lerontod a templomot, és három nap
alatt fölépíted; Szabadítsd [mentsd] meg magadat, és szállj le a keresztről!
Hasonlóképen [(empaidzó) gúnyolódik, kicsúfol, kinevet] pedig a főpapok [a
papi fejedelmek] is, csúfolódván egymás között, az írástudókkal együtt mondják
vala: Másokat megtartott [megmentett; megszabadított], magát nem bírja [nem
képes] megtartani [megmenteni; megszabadítani]. A Krisztus, [a Messiás] az
Izráel királya, szálljon le most a keresztről [a szemünk láttára], hogy lássuk és
higgyünk. Akiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák [(oneididzó): csúfol,
gúnyol, gyaláz; ócsárolták] vala őt. Mikor pedig hat [a mi időszámításunk
szerint tizenkét] óra lőn, sötétség támada az egész földön kilenc [időszámításunk
szerint három] óráig” (Márk. 15,21.24-33). Lukács bizonyságtétele: Vivének
pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek (hogy vele
együtt végezzék ki őket). Mikor pedig elmenének (arra) a helyre, mely Koponya
helyének mondatik, ott megfeszítik őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a
másikat balkéz felől. Jézus pedig [így könyörgött], és monda: Atyám! Bocsásd
meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit,
vetének reájuk sorsot. És a nép megálla nézni. Csúfolják [(ekmüktéridzó):
gúnyolják, és nevetik] pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván:
Egyebeket [(allosz): másokat] megtartott [megmentett, és megszabadított], tartsa
[vagyis mentse, és szabadítsa] meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama
választottja [a Kiválasztott]. Csúfolják [(empaidzó): tréfálkoznak, csúfolják,
kinevetik, gúnyolják] pedig őt a vitézek [a katonák] is, odajárulván és ecettel
[(oxosz): savanyú bor, borecet] kínálván őt. És ezt mondván néki: Ha te vagy a
zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] ama Királya, szabadítsd [és mentsd] meg
magadat! Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó [héber]
betűkkel: Ez a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] ama Királya. A
felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, [és e szavakkal
gyalázta] mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd [és mentsd] meg magadat,
minket is [Miféle Krisztus vagy te? Krisztus vagy-e te?]! Felelvén pedig a másik,
megdorgálá [(epitimaó) rászólt, megdorgálta, rendreutasította, megrótta] őt,
mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi
ugyan méltán [jogosan, és igazságosan]; mert a mi cselekedetünknek méltó
[megérdemelt] büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem
 210
Ján. 19,30 Mikor azért elvette Jézus az ecetet [(oxosz): vagyis savanyú
bort], monda: Elvégeztetett [beteljesedett és kifizettetett]! És lehajtván
fejét, kibocsátá [kilehelte, visszaadta Atyjának] szellemét302

Ján. 19,31 A zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] pedig, hogy a holttestek

szombaton [(szabbaton): a nyugalom napján] át a keresztfán [vagyis a
kínoszlopon] ne maradjanak. Miután péntek [(paraszkeué): vagyis az
előkészület napja] vala, (mert annak a szombatnak napja nagy

cselekedett [semmi rosszat, vagy gonoszat nem követett el]. És monda Jézusnak:
Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban [a Te
királyságodba]! És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma [(szémeron):
még ezen a napon] velem leszel a paradicsomban. Vala pedig mintegy hat óra, és
sötétség lőn az egész tartományban [(gé): földön] mind kilenc órakorig [Más
fordítás: Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön, mert
a nap világossága kihagyott (az ókorban a nappalt 12 órára osztották, a nappali
időszámítás tehát hajnalban indult, a mi déli 12 óránk 6 órának felelt meg)]. És
meghomályosodék [elsötétedik] a nap, és a templom kárpitja [(katapetaszma): a
Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban]
középen ketté hasada” (Luk. 23,32-45). Péter apostol arról tesz bizonyságot,
hogy az Úr Jézus némán tűrt:„Aki szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz),
viszont nem szidalmazott (a szidalmat nem viszonozta) (mikor gyalázták,
gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta
az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra hagyott) (átadta ügyét az
igazságosan ítélőnek)” (1Pét 2,23). Az Úr Jézus kivégzésének minden részletét
megprófétálták, még a mirhás borról is hangzik prófécia: „Adjátok a részegítő
italt az elveszendőnek, és a bort a keseredett szívűeknek” (Péld. 31,6). Ézsaiás
így prófétál Megváltónkról: „És ő megsebesíttetett bűneinkért (a mi vétkeink
miatt kapott sebeket), megrontatott a mi vétkeinkért (bűneink miatt törték össze),
békességünknek büntetése rajta van (Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk
legyen), és az ő sebeivel (az ő sebei árán) gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint
juhok eltévelyedtünk (tévelyegtünk), kiki az ő útára tértünk (mindenki a maga
útját járta); de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté (őt sújtotta mindnyájunk
bűnéért). Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint
bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók
előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el (Fogság
és ítélet nélkül hurcolták el), és kortársainál ki gondolt arra (ki törődött azzal),
hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor kiirtják a földön élők közül),
hogy népem bűnéért lőn rajta vereség (népem vétke miatt éri a büntetés)?! És a
gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig
nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem
találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha
önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata
az ő keze által jó szerencsés lesz (Más fordítás: Az ÚR akarata volt az, hogy
betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja
 211
[(megasz): és fontos] nap vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg
azoknak lábszárait [a lábszárcsontjukat] és vegyék le őket.
Ján. 19,32 Eljövének azért a vitézek [a katonák], és megtörék az
elsőnek lábszárait [lábszárcsontját] és a másikét is, aki ővele együtt
feszíttetett meg [aki vele együtt volt kínszlopra szegezve];
Ján. 19,33 Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már
halott, nem törék meg az ő lábszárait [az ő lábszárcsontját];

utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele)” Ézsaiás így prófétál az Úr
Jézusról: „… részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt,
mivelhogy életét halálra adta (hiszen önként ment a halálba), és a bűnösök közé
számláltatott (hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják); pedig ő sokak bűnét
hordozá (sokak vétkét vállalta magára), és a bűnösökért imádkozott (és
közbenjárt a bűnösökért)!” (Ésa. 53,5-12). Dániel is Őróla szól: „A hatvankét
hét múlva pedig kiírtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a
szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön
által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás (Más fordítás: A
hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő
fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy
pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az
áradat)” (Dán. 9,26).
301
A néki szolgáló asszonyok ott maradtak a Megfeszített haláláig: „Sok asszony
vala pedig ott, akik távolról szemlélődnek vala [és figyeltek], akik Galileából
követték Jézust, szolgálván néki; Ezek közt volt Mária Magdaléna [vagyis a
magdalai Mária], és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja
[is]” (Mát. 27,55-56). Márk is beszámol ezekről: „Valának pedig asszonyok is,
akik távolról nézik vala (és figyelik), akik között vala Mária Magdaléna, és
Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé, akik mikor Galileában
vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, akik
vele mentek vala fel Jeruzsálembe” (Márk. 15,40-41). Ezek az asszonyok az Úr
Jézus szolgálatának megkezdésétől követték, és szolgálták Őt: És némely
asszonyok, akiket tisztátalan (gonosz) szellemektől (vagyis démonoktól) és
betegségekből gyógyított meg. Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét
ördög ment ki. És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének (az egyik
főemberének) felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból
szolgálának, néki” (Luk. 8,1-3). És a halálánál is jelen voltak: „Az ő ismerősei
pedig mind, és az asszonyok, akik Galileából [jelentése: csekély, alacsony,
megvetett; a pogányok körzete] követék őt, távol állának, nézvén ezeket”(Luk.
23,49). Erről is prófétál Dávid: „Szeretteim és barátaim félreállnak
csapásomban; rokonaim pedig messze állanak” (Zsolt. 38,12). És a kínzások
eltorzították az egész külsejét, erről így ír Ézsaiás: „Miképpen eliszonyodtak tőle
sokan, oly rút (és torz), nem emberi volt ábrázatja (és külseje), és alakja sem
ember fiaié volt” (Ésa. 52,14-15). Ő hagyta, hogy kínozzák, és gyalázzák Őt –
Őt akié mindenhatalom mennyen és földön – de akinek emberként kellett
 212
Ján. 19,34 Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát
[vagyis lándzsával átszúrta az oldalát], és azonnal vér és víz jöve ki
abból303
Ján. 19,35 És aki [(eidó oida): végignézte, és] látta, [(martüreó):
tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz [(aléthinosz): valóságos, és
szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő tanúskodása]; és
az tudja, hogy ő igazat [(aléthész): valóságot] mond, hogy ti is
higyjetek.

elvégezni a megváltás hatalmas művét: „Hátamat odaadám a verőknek (és

hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat a szaggatóknak (és tépjék a
szakállamat), képemet nem födöztem be (és nem takartam el) a gyalázás és
köpdösés előtt. És az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg (és
nem maradok gyalázatban), ezért olyanná tettem képemet, mint a kovakő, és
tudtam, hogy szégyent nem vallok” (Ésa. 50,6-7). Dávid is Róla, sorsáról,
fohászkodásairól, amelyben ellenségeinek (az ördögnek, és démonjainak //I Pét.
5,8// a megbüntetését kéri) így prófétál „Uram, haragodban (és
felindulásodban) ne fenyíts (és ne feddj) meg engem; felgerjedésedben (és
lángoló haragodban) ne ostorozz meg engem! Mert nyilaid belém akadtak (és
belém hatoltak), és kezed rám nehezült. Nincs épség (és nincs ép hely)
testemben a te (sújtó) haragodtól; nincs békesség csontjaimban (és nincs
sértetlen csontom) vétkeim miatt. Mert bűneim elborítják fejemet (és
összecsaptak fejem fölött); súlyos teherként (nehezednek rám), erőm felett.
Megsenyvedtek, megbűzhödtek (és elgennyesedtek) sebeim oktalanságom miatt.
Lehorgadtam (és elcsüggedtem), meggörbedtem (és meggörnyedtem) nagyon;
naponta szomorúan járok (mint aki gyászol). Mert derekam megtelt
gyulladással (és égő fájdalommal van tele), és testemben semmi ép (hely)
sincsen. Erőtlen és összetört vagyok (kimerültem) nagyon (végképp
összetörtem), s szívem keserűsége miatt jajgatok (és szívem gyötrelmében
kiáltozom). Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én
nyögésem (és sóhajtásom)! Szívem dobogva ver (hevesen dobog), elhágy
(elhagyott) erőm, s szemem világa - az sincs már velem. Szeretteim és barátaim
félreállnak csapásomban (mert csapás ért); rokonaim pedig messze állnak (és
elhúzódnak tőlem). De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek
(akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak
mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken
gondolkoznak mindennap). De én, mint a süket, nem hallok, és olyan vagyok,
mint a néma, aki nem nyitja föl száját. És olyanná lettem, mint az, aki nem hall,
és szájában nincsen ellenmondás. Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg
(mert benned reménykedem, Uram, te majd megfelelsz nekik) Uram, Istenem!
Mert azt gondolom: csak ne örülnének (és ne nevetnének,) rajtam (és ne
lennének dölyfösek velem szemben); mikor lábam ingott, hatalmaskodtak
ellenem! És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van
(és szüntelenül gyötör a fájdalom). De ellenségeim élnek (és életerősek),
erősödnek; megsokasodtak hazug gyűlölőim (bizony sokan vannak, akik ok
 213
Ján. 19,36 Mert azért lettek [(ginomai): történtek] ezek, hogy
beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék 304
Ján. 19,37 Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, akit
általszegeztek [akit (ekkenteó): átdöftek]305
Ján. 19,38 Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (aki a
Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól [(iúdaiosz):
júdeaiaktól] való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És
megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét [(szóma):
holttestét].
nélkül gyűlölnek), És akik jóért rosszal fizetnek; ellenem törnek (és rám
támadnak), amiért én jóra törekszem. Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál
el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt. 38,2-18.20-23).
„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
Jusson elődbe (és hozzád) imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra
(figyelj esedezésemre)! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal (és tele van
bajokkal), és életem a Seolig jutott (és közel került a holtak hazájához).
Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz (és a sírba roskadók közé sorolnak);
olyan vagyok, mint az ereje vesztett ember (mint egy erőtlen férfi). A holtak közt
van az én helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek (a halottak
közé kerülök, mint azok, akik leterítve fekszenek a sírban), akikről többé nem
emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől (akikre nem gondolsz többé, és
kikerültek a kezedből). Mély sírba vetettél be engem (a sír mélyére juttattál már,
mélységes) sötétségbe, örvények közé. A te haragod reám nehezedett, és minden
haboddal nyomtál (örvényeid mind lehúznak) engem. Szela. Elszakasztottad
ismerőseimet tőlem, utálattá (és utálatossá) tettél előttük engem; berekesztettem
és ki nem jöhetek (fogoly vagyok, nem szabadulhatok). Szemem megsenyvedett
(és elbágyadt) a nyomorúság miatt; kiáltalak (és hívtalak) téged Uram minden
napon, hozzád terjengetem (és feléd kitártam) kezeimet. Avagy a holtakkal
teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek (hogy
magasztaljanak) téged? Szela. Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet
(beszélnek-e a sírban szeretetedről), hűségedet a pusztulás (az enyészet) helyén?
Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat (ismeretesek-e csodáid a
sötétségben), és igazságodat a feledékenység (és a feledés) földén? De én
hozzád rimánkodom (és fohászkodom), Uram, és jó reggel (hozzád száll, és)
elédbe jut az én imádságom” (Zsolt. 88,2-14). „Mert szegény és nyomorult
vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem. Úgy hanyatlom el, mint
az árnyék az ő megnyúlásakor; ide-tova hányattatom, mint a sáska. Térdeim
tántorognak az éhségtől (és rogyadozik a koplalás miatt), és testem
megfogyatkozott a kövérségtől (és lefogyott, sovány lett). Sőt gyalázatossá
lettem előttük (az emberek előtt, néznek rám, és); ha látnak engem, fejüket
csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts
3
meg engem a te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája
ez, hogy te cselekedted ezt, Uram! Átkozzanak ők, de te áldj meg! Feltámadnak
(és ha rám támadnak), de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád.
Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy
 214
Ján. 19,39 Eljöve pedig Nikodémus is (aki éjszaka ment vala először
Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz
fontot.
Ján. 19,40 Vevék azért a Jézus testét [(szóma): holttestét], és
begöngyölgeték azt lepedőkbe, és illatos szerekkel együtt [és a
fűszerekkel együtt (deó): körülkötötték (othonion):
gyolcsszalagokkal], amint a zsidóknál [(iúdaiosz): júdeaiaknál]
szokás temetni [(entaphiadzó): vagyis temetésre előkészíteni].

köpenybe (és vádlóimat borítsa gyalázat, lepje el őket a szégyen, mint egy
köpeny)! Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal (és hangos szóval
magasztalom az Urat), és dicsérem őt a sokaság közepette (a sokaság előtt)!
Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik
annak lelkét” (Zsolt. 109,22-31). De: „Az én szívem reszket bennem (és szívem
vergődik keblemben), és a halál félelmei körülvettek engem (és halálos rémület
fogott el). Félelem és rettegés esett énreám (és reszketés lepett meg), és
borzadály vett körül engem (és borzongás járt át). Mert nem ellenség
szidalmazott (és gyalázott) engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte
fel magát ellenem (és nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam), hiszen elrejtettem
volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és
ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban éltünk (és meghitt barátságban
voltunk); az Isten házába (együtt) jártunk a tömegben (a gyülekezet körében). A
halál vegye őket körül (és törjön rájuk a halál), elevenen szálljanak a Seolba (a
holtak hazájába); mert gonoszság van lakásukban, keblükben (és gonoszsággal
van tele lakóhelyük). Én az Istenhez kiáltok, és az Úr (megsegít, és)
megszabadít engem. Este, reggel és délben (gondban vagyok) panaszkodom és
sóhajtozom, és ő meghallja az én szómat (az én hangomat). Megszabadít engem
támadóimtól, hogy békességem legyen, bár sokan vannak ellenem. Meghallja
Isten és megfelel nékik, (és megalázza őket az, Aki ősidők óta trónján ül.
//Szela//), akik nem akarnak megváltozni és nem félik az Istent. Kezeit felemelte
a vele békességben lévőkre (a jó barátjára); megszegte (és meggyalázta) az Ő
szövetségét. A vajnál simább az ő szája, pedig szívében háborúság van;
lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák (és olyanok, mint a kivont
kardok) azok” (Zsolt. 55,5-6.13-22). Bizony: „Halál kötelei vettek körül, s az
istentelenség (pusztító) árjai rettentettek engem. A Seol kötelei vettek körül (és
rám fonódtak); a halál tőrei fogtak meg engem (és a halál csapdái meredtek
rám). Szükségemben az Urat hívtam, és (nyomorúságomban) az én Istenemhez
kiáltottam (segítségért); szavamat (és hangomat) meghallá templomából, és
kiáltásom eljutott füleibe. Megindult, megrendült (és rengett) a föld, s a hegyek
fundamentumai (vagyis alapjai) inogtak (és megremegtek); és megindultak (és
megrendültek), mert haragra gyúlt. Füst szállt fel orrából, és szájából emésztő
tűz; izzó szén gerjedt belőle (és parázs izzott benne). Lehajtotta az eget és
leszállt, és homály volt lábai alatt. Kerubon (ülve) haladt és röpült, és a szelek
szárnyain suhant. A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők
és sűrű fellegek. Az előtte lévő fényességből (a fényözönből) felhőin jégeső tört
 215
Ján. 19,41 Azon a helyen pedig, ahol megfeszítteték [(sztauroó):
kínoszlopra feszítették], vala egy kert, és a kertben egy új sír, [egy új
sírbolt] amelybe még senki sem helyheztetett vala.
Ján. 19,42 A zsidók péntekje [a [(iúdaiosz): júdeaiak ünnepi
előkészülete] miatt azért, mivelhogy az a sír [az a sírbolt] közel vala,
abba helyhezteték Jézust306
János Evangélium 20. fejezet: a feltámadott Úr
megjelenései;

át és eleven szén (és tüzes parázs). És dörgött az Úr a mennyekben, és a

Magasságos zengett; és jégeső hullt és eleven szén. És kibocsátá (és kilőtte)
nyilait és elszéleszté (és szétszórta) azokat, villámokat szórt (és röpített ki) és
megháborította azokat. És meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak (és
feltárultak) a világ fundamentumai (alapjai); a te feddésedtől (a te
dorgálásodtól), Uram, a te orrod leheletének fúvásától. Lenyúlt a magasból és
felvett engem; kivont engem nagy vizekből. Megszabadított (és megmentett)
engem az én erős ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak (és
erősebbek) voltak nálamnál. Rám jöttek (és rám törtek) veszedelmem napján; de
az Úr volt az én támaszom. És kivitt engem tágas helyre; kiragadt (és
megmentett) engem, mert kedvét leli (és gyönyörködik) bennem. Az Úr
megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg
nékem (és jutalmazott meg engem); Mert megőriztem az Úrnak útjait (és
vigyáztam az ÚR útjára), és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől (és nem
hagytam el hűtlenül az Istent). Mert minden ítélete előttem, és rendeléseit nem
hánytam el magamtól (minden törvényére ügyeltem, és rendelkezéseitől nem
tértem el). És tökéletes (és feddhetetlen) voltam előtte, őrizkedtem az én
vétkemtől. És megfizetett nékem (és megjutalmazott) az Úr az én igazságom
szerint; kezeim tisztasága szerint, ami szemei előtt van (és amit jól lát)” (Zsolt.
18.5-25). De: „Szabadíts (és segíts) meg engemet, oh Isten, mert a vizek
lelkemig hatottak (és nyakamig érnek). Mély sárba estem be, hol meg nem
állhatok (feneketlen iszapba süllyedtem, nincs hol megállnom); feneketlen
örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem (és örvénylő vizekbe estem,
elsodort az ár). Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim
elbágyadtak (és elhomályosodtak), várván Istenemet. Többen vannak fejem
hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők,
akik ellenségeim alap nélkül (és sok hazug ellenségem akar elnémítani engem);
amit nem ragadtam (és nem raboltam) el, azt kell megfizetnem (és
visszaadnom)! Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim
nyilván vannak te előtted (mert nincsenek elrejtve előtted): Ne szégyenüljenek
meg miattam, akik Tebenned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne
pironkodjanak miattam, akik téged keresnek (ne érje gyalázat miattam azokat,
akik hozzád folyamodnak), oh Izráelnek Istene! Mert te éretted viselek (és te
éretted vállaltam) gyalázatot, és borítja pirosság (és szégyenpír) az én orcámat.
Atyámfiai előtt (a testvéreim számára) idegenné lettem, és anyám fiai előtt
jövevénnyé (ők sem ismernek rám). Én pedig néked könyörgök (és hozzád
 216
Ján. 20,1 A hétnek első napján pedig [(prói): hajnalban] jó [korán]
reggel, amikor még sötétes vala, vagyis [még szürkületkor], oda méne
Mária Magdaléna a sírhoz: azaz [a sírbolthoz], és látá, hogy elvétetett
a kő a sírról [a sírbolt elől].
Ján. 20,2 Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik
tanítványhoz, akit Jézus szeret [(phileó): és kedvel] vala, és monda
nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.
Ján. 20,3 Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a
sírhoz [a sírbolthoz].
imádkozom), oh Uram; jókedvednek (a kegyelem) idején, oh Isten, a te
kegyelmed sokaságához képest (nagy szeretettel) hallgass meg engem a te
megszabadító hűségeddel. Ments ki engem az iszapból (és húzz ki a sárból),
hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak (hadd meneküljek) meg gyűlölőimtől és
a feneketlen (örvénylő) vizekből; hogy el ne borítson (és ne sodorhasson el) a
vizek árja, és el ne nyeljen az örvény (a mélység), és a veremnek (a kútnak)
szája be ne záruljon felettem! Hallgass meg engem, Uram (jóságos szeretettel),
mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én
reám (és fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert
szorongattatom (és bajban vagyok) nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy
közel az én lelkemhez (jöjj hozzám) és váltsd meg azt (válts meg engem); az én
ellenségeimért szabadíts meg engem (és ments meg ellenségeimtől). Te tudod az
én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden
szorongatómat (és minden ellenségemet). A gyalázat megtörte (és összetörte)
szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de
nem találok. Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel
itatnak vala engem. Legyen az ő asztaluk előttük tőrré (és váljék a saját asztaluk
kelepcévé), és a bátorságosoknak hálóvá (jólétük idején is csapdává).
Sötétüljenek meg (és homályosodjanak el) az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az
ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá (és erőtlenné). Öntsd ki a te
haragodat reájuk (töltsd ki rajtuk bosszús haragodat), és a te haragodnak
búsulása (és a te izzó haragod) érje utol őket. Legyen az ő palotájúk (az ő
szállásuk) puszta, és az ő hajlékukban (az ő sátraikban) ne legyen lakos; Mert
akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak fájdalmát szólják meg (annak a
kínjáról beszélgetnek, akit megsebeztél). Szedd össze álnokságaikat (és büntesd
meg őket bűneikért), és a te igazságodra (a te kegyelmedhez) ne jussanak el.
Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írattassanak. Engem
pedig, aki nyomorult (és megalázott) és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a
te segedelmed (segíts meg, és oltalmazz, Istenem)!” (Zsolt. 69,2-9.14-30). És így
folytatódik a prófécia a Messiás szenvedéséről: „Én Istenem, én Istenem, miért
hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava (és távol
van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok). Én Istenem, kiáltok (hívlak)
nappal, de nem hallgatsz meg (nem válaszolsz); éjjel is és nincs nyugodalmam
(de nem tudok elcsendesedni). Pedig te szent vagy (a trónodon ülsz), aki Izráel
dicséretei között lakozol (és rólad szólnak Izráel dicséretei). Benned bíztak
atyáink (őseink); bíztak és te megszabadítottad (és megmentetted) őket. Hozzád
 217
Ján. 20,4 Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik
tanítvány [(takhion): gyorsabban futva] hamar megelőzé Pétert, és
előbb [(erkhomai): érkezett], és juta a sírhoz [a sírbolthoz].;
Ján. 20,5 És lehajolván, látá, hogy ott vannak [(keimai): ott fekszenek]
a lepedők; [hogy ott hevernek (othonion): a gyolcsszalagok]
mindazáltal nem megy vala be.
Ján. 20,6 Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a
sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak [vagyis látta az ott heverő
gyolcsszalagokat].
kiáltottak (segítségért) és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek
meg. De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép utálata
(gyaláznak az emberek, és megvet a nép). Akik engem látnak, mind
csúfolkodnak (és gúnyolódnak) rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják
fejüket (és ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják). Az Úrra bízta magát, mentse
(hát) meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne (hiszen kedvelte)!
Ne légy messze (ne légy távol) tőlem, mert közel a nyomorúság (a baj), és nincs,
aki segítsen. Tulkok sokasága kerített be engem (hatalmas bikák vettek körül),
körülfogtak engem Básán bikái (bekerítettek a básáni bivalyok). Feltátották rám
szájukat, mint a ragadozó (és marcangoló) és ordító oroszlán. Mint a víz, úgy
kiöntettem (és szétfolytam); csontjaim mind (kificamodtak, és) széthullottak;
szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm (és
torkom) kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába
fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott
(gonoszok bandája, a gonosz angyalok kerítettek be); átlyukasztották kezeimet
és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s
bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. De te,
Uram, ne légy messze (ne légy távol) tőlem; én erősségem, siess segítségemre.
Szabadítsd meg lelkemet a kardtól (ments meg engem a fegyvertől), s az én
egyetlenemet (az életemet) a kutyák körmeiből (és hatalmából). Ments (és
szabadíts) meg engem az oroszlán torkából (és szájából), és a bivalyok szarvai
közül hallgass meg engem (nyomorultat). Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak
(a testvéreimnek), és dicsérjelek téged a gyülekezetben. Ti, akik félitek az Urat,
dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai (utódai) dicsőítsétek őt, és féljétek őt (és
rettegjetek tőle) Izráel minden magzata (utóda)! Mert nem veti meg és nem
utálja meg a szegény (a nyomorult) nyomorúságát; és nem rejti el az ő orcáját
előle, és mikor kiált hozzá (a segélykiáltását), meghallgatja. Felőled lesz
dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok előtt, akik
félik őt” (Zsolt. 22,2-9.12-26). És ismét. „Örvény örvényt hív elő (örvény
örvénynek kiált) zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod (és minden habod)
és hullámod összecsap (és átcsapott) fölöttem!” (Zsolt. 42,8). „Könyörülj rajtam
(légy kegyelmes), Uram, mert szorongattatom (és bajban vagyok); elsenyved a
búbánat miatt szemem (és elhomályosodott), lelkem, testem (odavan)” (Zsolt.
31,10). „Ne adj át engem szorongatóim kívánságának (ne dobj oda ellenségeim
indulatának), mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot (és bosszút)
lihegnek. (Zsolt. 27,12). Mert: „Te benned bíztam, (Hozzád menekülök) Uram!
 218
Ján. 20,7 És a keszkenő [a kendő], amely az ő fején volt, nem együtt
van a lepedőkkel [nem a gyolcsszalagokkal együtt van], hanem külön
összegöngyölítve [(entülisszó): összehajtogatva] egy [másik] helyen307
Ján. 20,8 Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a
sírhoz [a sírbolthoz], és lát és hisz vala308
Ján. 20,9 Mert nem tudják [nem értették] vala még az írást, hogy fel
kell támadnia a halálból [a halottak közül]309
Ján. 20,10 Visszamenének [ezután hazamentek] azért a tanítványok az
övéikhez.
Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem (ments meg
engem irgalmasan). Hajtsd hozzám (és fordítsd felém) füledet, (siess), hamar
szabadíts (és ments) meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam (és erős
váram), hogy megtarts engem (segíts rajtam). Mert kősziklám és védőváram
vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet. Ments (és szabadíts)
ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én
erősségem. Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges
(és igaz) Isten. Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, amiért meglátod
nyomorúságomat és megismered a háborúságokban lelkemet (Más fordítás:
Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem
szorongásait); És nem rekesztesz be (és nem adtál) engem ellenség kezébe, sőt
tágas térre állatod lábaimat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom
(légy kegyelmes, uram, mert bajban vagyok); elsenyved (és elhomályosodott) a
búbánat miatt szemem, odavan testem-lelkem. Mert bánatban enyészik életem (a
gond miatt vége lesz életemnek), és sóhajtásban múlnak éveim; bűnöm miatt
roskadoz erőm, és kiasznak (sorvadoznak) csontjaim. Temérdek üldözőm miatt
csúfsággá lettem (minden ellenségem gyaláz engem), kivált szomszédaimé, és
ismerőseimnek félelmévé; … Töröltettem, akár a halott, az emlékezetből;
olyanná lettem, mint az elroshadt edény. Mert hallottam sokak rágalmát,
iszonyatosságot mindenfelől, amint együtt tanácskoztak ellenem, és tervezték,
hogy elrabolják lelkemet. De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy
Istenem. Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és
üldözőimtől. Világosítsd meg orcádat a te szolgádon (ragyogjon rá orcád
szolgádra), tarts meg engem jóvoltodból (segíts rajtam hűségesen). Uram, ne
szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg és
pusztuljanak a Seolba (a holtak hazájába). A hazug ajkak némuljanak el,
amelyek vakmerően (és kihívóan, gőgösen) szólnak az igaz ellen, kevélységgel
és megvetéssel. Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy
megerősített városon! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem szemeid
elől; de mégis, meghallgattad esedezéseimnek szavát, mikor kiáltottam hozzád”
(Zsolt. 31,2-4.5-6.8-19.22-23). Jeremiás is a Messiás szenvedéséről, és
meggyalázásáról prófétál: „Orcáját tartja az őt verőnek (ha ütik), megelégszik
gyalázattal (és eltűri, ha gyalázzák)” (Siral. 3,30). De: „Lásd meg Uram, hogy
szorongattatom (hogy milyen nyomorult vagyok), belső részeim
megháborodtak; elfordult (és vergődik) bennem az én szívem, mert bizony pártot
ütöttem (és mert nagyon engedetlen voltam); künn fegyver pusztít, benn minden
 219
Ján. 20,11 Mária pedig künn áll vala a sírnál [a sírbolt felé fordulva
állt] sírva, és [(klaió): sírt, zokogott, jajgatott]. Amíg azonban
siránkozék, behajol, és [(paraküptó): benéz] vala a sírba [a sírboltba];
Ján. 20,12 És [(theóreó): megpillantott] láta két angyalt [fehérben,
vagyis] fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus
teste, vagyis [(szóma: hotteste)] feküdt vala.
Ján. 20,13 És mondának azok néki: Asszony mit sírsz, és miért
[(klaió): zokogsz, és jajgatsz]? Monda nékik: Mert elvitték az én
Uramat, és nem tudom, hova tették őt.
olyan, mint a halál! Hallották, hogy sóhajtozom és nincs vigasztalóm; minden
ellenségem hallotta veszedelmemet (és bajomat); örültek (és örvendeztek), hogy
te ezt cselekedted (hogy így tettél). Hozd el a napot, amelyet hirdettél, hogy
olyanok legyenek, mint én! Jusson elődbe minden gonoszságuk, és úgy bánj
velük, amiképpen én velem bántál az én minden bűnömért; mert sok az én
sóhajtozásom, és beteg a szívem” (Siral. 1,20-22). Mert: „Én vagyok az az
ember, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának vesszeje (és botja) miatt.
Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban (Más fordítás:
Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság). Bizony ellenem fordult, ellenem
fordítja kezét minden nap. Megfonnyasztotta testemet (elsorvasztotta húsomat)
és bőrömet, összeroncsolta (összetörte) csontjaimat. Erősséget épített ellenem és
körülvett (körülbástyázott engem) méreggel és fáradsággal. Sötét helyekre
ültetett (vaksötétbe helyezett) engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített,
hogy ki ne mehessek (és falat emelt körém, nem juthatok ki), nehézzé tette
láncomat (súlyos bilincsbe vert). Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem
hallja meg imádságomat (elzárkózik imádságom elől). Elkerítette az én újaimat
terméskővel, ösvényeimet elforgatta (Más fordítás: Faragott kőből emelt falat
utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette). Ólálkodó medve Ő nékem és lesben
álló oroszlán (Más fordítás: Olyan hozzám, mint a leselkedő medve, mint
rejtekhelyen az oroszlán). Újaimat elterelte (és lekergetett utamról, összetépett,
elpusztított engem), és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette
kézívét (és felvonta íját), és a nyíl elé célul állított engem (és kitett engem nyilai
céltáblájául)! Veséimbe bocsátotta (és eresztette) tegzének nyilait. Egész
népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig (Más fordítás: Nevetséges
lettem minden nép előtt, és gúnydalt énekelnek rólam egész nap). Eltöltött
engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel (és keserűséggel lakatott
jól, bánattal itatott meg). És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott
engem (Más fordítás: Kavicsot rágatott velem, hamuba kényszerített engem). És
kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról. És mondám: Elveszett az
én erőm és az én reménységem az Úrban. (Gondolj, és) emlékezzél meg az én
nyomorúságomról és eltapodtatásomról (és hontalanságomról), az ürömről és a
méregről! Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem. De ha
újra meggondolom, reménykedni kezdek” (Siral. 3.1-21). Ámoson keresztül
pedig így szól az Úr: „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten:
Lenyugtatom a napot (és naplementét idézek elő) délben, és besötétítem (és
sötétségbe borítom) a földet fényes nappal” (Ámós. 8,9). És Ezékielen keresztül
 220
Ján. 20,14 És mikor ezeket mondotta, [(opiszó sztrephó): megfordult],
vagyis hátra fordula, és látá Jézust ott állani, vagyis [(theóreó):
észrevette az ott álló Jézust] és nem tudja vala, [de nem ismerte fel]
hogy Jézus az.
Ján. 20,15 Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz, [(klaió): zokogsz, és
jajgatsz]? Kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész, a
[(képúrosz): kert őre] az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd
meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.

folytatja: „És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a

napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével. Minden világító
testet megsötétítek miattad az égen, és bocsátok sötétséget földedre, ezt mondja
az Úr Isten. És megszomorítom sok nép szívét, ha elhíresztelem romlásodat a
nemzetek között, a földeken, amelyeket nem ismersz” (Ezék. 32,7-9). Mert: A
Benne lévő világosság – az ÉLET – oltódott ki” (Ezék.32,7)
303
És ez azért történt így, mert meg van írva, hogy: „Ha valakiben halálos
ítéletre való bűn van, és megölik, és felakasztatod ((táláh): felfüggeszteted) azt
fára: Ne maradjon éjjel az ő holtteste a fán, hanem temesd el azt még azon a
napon. Mert átkozott Isten előtt, aki fán függ; és meg ne fertéztessed azt a földet,
amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül” (5 Móz. 21,22-23). És a
pászkabárányról így rendelkezett az Úr: „…a csontját sem szabad eltörni” (2
Móz. 12,46). Dávid is így prófétál: „Sok baj éri az igazat, de valamennyiből
kimenti az ÚR. Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból” (Zsolt.
34,20-21).
304
A pászkabárányra vonatkozó rendtartás: „… annak csontját meg ne törjék; a
páskhának minden rendtartása szerint készítsék el azt” (4 Móz. 9,12).
305
Egy előképben így szól az Úr: „Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt
póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a
rézkígyóra, életben marada” (4 Móz. 21,9).
306
Máté így írja le a történteket: „Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag
ember Arimatiából [jelentése: magaslat, kettős magaslat; Ráma, Efraimi város
gör. neve], név szerint József [(héb. Jószéf: Isten tegyen az éppen most született
gyermekekhez], aki maga is tanítványa volt Jézusnak; Ez Pilátushoz menvén,
kéri vala a Jézus [szóma: holttest, fizikai test] (holt)testét. Akkor parancsolá
Pilátus, hogy adják át a [szóma: holttest, fizikai test] (holt)testet. És magához
vévén József a testet [szóma: holttest, fizikai test], begöngyölé azt tiszta
gyolcsba [vagyis: tiszta vászonlepedőbe (patyolatba) göngyölte]. És elhelyezé
azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára [bejáratához]
egy nagykövet hengerítvén, elméne” (Mát. 27,57-60). Márk bizonyságtétele:
„És mikor immár este lőn, mivelhogy péntek [az előkészület napja] vala, azaz
szombat [(sabbat = nyugalom): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való
megnyugvás] előtt való nap, Eljöve az arimatiai József, egy tisztességes
tanácsbeli [a Szanhedrin előkelő tagja], aki maga is várja vala az Isten országát
[Isten királyságát]. beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak (holt)testét.
Pilátus pedig csodálkozék [meglepődött azon; nem akarta elhinni], hogy immár
 221
Ján. 20,16 Monda néki Jézus [nevén szólítva:]: Mária! Az
megfordulván, monda néki: Rabbóni! ami azt teszi: Mester!
Ján. 20,17 Monda néki Jézus: Ne illess [(haptomai): ne fogj tovább,
engedj el, és ne tartóztass fel] engem; mert nem mentem még fel az én
Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz [az én testvéreimhez] és
mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én
Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Ján. 20,18 Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak,
hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki.
meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-é
meg [hogy csakugyan meghalt-e]? És megtudván a századostól, odaajándékozá
[kiadatta] a (holt)testet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt,
begöngyölé a gyolcsba (korabeli temetkezési szokás szerint a holttestet
vászoncsíkokba pólyálták), és elhelyezé egy sírboltba, amely kősziklából vala
kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára” (Márk. 15,42-46). Lukács is
megírja az Úr Jézus testének eltemetését: „És ímé egy ember, kinek József vala
neve, tanácsbeli (a nagytanács tagja), jó (derék) és igaz férfiú. Ki nem vala
részes azoknak tanácsában és cselekedetében (aki nem értett egyet a többiek
határozatával és eljárásával). Arimatiából, a zsidók (a júdeaiak egyik) városából
való, ki maga is várja vala az Istennek országát; Ez oda menvén Pilátushoz,
elkéré a Jézus holttestét. És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyezteté
azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt. És az a nap
péntek vala, és szombat virrada rá. (Az ünnepi előkészület napja már elmúlt és
megkezdődött a szombat //szó szerint: „feljött a szombat.” Az új nap ugyanis
előző napon az esthajnalcsillag feljöttével kezdődött//) (Luk. 23,50-56). Így
teljesedett be az Ézsaiáson keresztül mondott prófécia: „És a gonoszok (a
bűnösök) közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig
nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem
találtatott szájában (és nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,9). Nikodémuszról így
tesz bizonyságot az ige: „Vala pedig a farizeusok közt egy [(Phariszaiosz):
elkülönülő, vagyis kirekesztően vallásos] ember, a neve Nikodémusz, [jelentése:
diadalmas a népe között]; a zsidók [(iúdaiosz): júdeaiak] főembere [egyik
vezetője volt, a nagytanács, a Szanhedrin tagja]: Ez jöve Jézushoz [egy] éjjel, és
monda néki: Mester [Rabbi], tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem
teheti [hiszen senkinek sincs hatalmában, hogy ezeket] a jeleket [csodákat],
amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele” (Ján. 3,1-2). Ugyanis: „… a
főemberek [a vezetők] közül is sokan hivének ő benne: de a farizeusok miatt nem
vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből [(aposzünagógosz): a
zsinagógából nehogy kizárják őket]” (Ján. 12,42). A temetkezési szokásokat
pedig a Lázár feltámadásánál mutatja be Isten Igéje: „És kijöve a megholt
[vagyis a halott], lábain és kezein kötelékekkel megkötözve [vagyis kezén-lábán
(keiria): vászoncsíkokkal / ruhából tépett hosszú csíkokkal bepólyálva, illetve
(perideó): körülkötve], és az orczája kendővel vala leborítva [vagyis arcát kendő
takarta]…” (Ján. 11,44)
 222
Ján. 20,19 Mikor azért [beesteledett, és] estve vala, azon a napon, a
hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol
egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól, vagyis a [(iúdaiosz):
júdeaiaktól] való félelem miatt, eljöve, azaz [(erkhomai): megjelent]
Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!
Ján. 20,20 És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát.
Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat311
Ján. 20,21 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként
engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.
307
A zsidó temetkezési szokásokat a Lázár feltámasztásának történetében
mutatja be az Ige: „És kijöve a megholt [vagyis a halott], lábain és kezein
kötelékekkel megkötözve [vagyis kezén-lábán (keiria): vászoncsíkokkal /
ruhából tépett hosszú csíkokkal bepólyálva, illetve (perideó): körülkötve], és az
orczája kendővel vala leborítva [vagyis arcát kendő takarta]…” (Ján. 11,44).
308
Máté azt is elmondja, hogy hogyan fogadták a vallási vezetők a feltámadás
hírét: „A szombat [a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás] végén [vagyis
elmúltával; befejeztével] pedig, a hét első napjára virradólag [hét első napjának
hajnalán], kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt
[Más fordítás: A szombat utáni nap volt a hét első napja. Ennek a napnak a
hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elmentek, hogy megnézzék a
sírüreget]. És ímé [hirtelen] nagy földindulás [nagy földrengés, és nagy
szélvihar] lőn [és támadt]; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda
menvén [a sírhoz], elhengeríté a követ a sír [vagyis a sírüreg] szájáról, és reá üle
arra. A tekintete [és a megjelenése] pedig olyan volt, mint a villámlás [mint a
fényes ragyogás], és a ruhája fehér, mint a hó [Más fordítás: Aki ránézett,
mintha villámlást látott volna, öltözete fehér volt, mint a hó]. Az őrizők [vagyis
az őrök] pedig tőle való féltükben megrettenének [halálra rémültek; megijedtek
az angyaltól, hogy reszketni kezdtek a félelemtől], és olyanokká lőnek, mint a
holtak [és szinte holtra váltak]. Az angyal pedig megszólalván, monda az
asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
Nincsen itt, mert feltámadott [a halálból], amint megmondotta volt [előre].
Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt [ahol nyugodott] vala az Úr. És [azután
pedig] menjetek gyorsan [és siessetek] és mondjátok meg az ő tanítványainak,
hogy feltámadott a halálból [vagyis a halottak közül]; és ímé előttetek megy
Galileába [jelentése: Csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete]; ott
meglátjátok őt [mert ott megjelenik, megmutatkozik néktek], ímé
megmondottam néktek. És gyorsan eltávozván a sírtól [vagyis a sírbolttól]
félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják [hogy hírül adják;
megvigyék a hírt] az ő tanítványainak. Mikor pedig mennek vala, hogy
megmondják az ő tanítványainak, ímé [egyszerre csak] szembe jöve ővelük
Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve [Örvendjetek; örömöt kívánok nektek,
örüljetek]! Azok pedig hozzá járulván, megragadák [megfogták] az ő lábait, és
leborulának előtte [és imádták őt]. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek;
menjetek el, mondjátok meg [és vigyétek hírül] az én atyámfiainak [a
testvéreimnek], hogy menjenek [hogy térjenek vissza] Galileába, és ott
 223
Ján. 20,22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, [(emphüszaó): rájuk
fújt] és monda nékik: Vegyetek, és [(lambanó): fogadjátok be] a Szent
Szellemet:
Ján. 20,23 Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak;
akikéit megtartjátok, megtartatnak312
Ján. 20,24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek [akit
(Didümosz): dupla, azaz Ikernek] hívtak, nem vala ővelük, amikor
eljött [amikor (erkhomai): megjelent] vala Jézus.

meglátnak [ott majd viszontlátnak]; engem [mert megjelenek, megmutatkozom

nékik]. Mialatt pedig ők mennek vala [vagyis az asszonyok eltávoztak, és még
úton voltak], ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének [és
hírül adtak] a főpapoknak [vagyis a papi fejedelmeknek] mindent, ami történt.
És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván [határozatot hoztak,
és miután], sok ezüstpénzt adnak a vitézeknek [vagyis a katonáknak], Ezt
mondván: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopták őt, mikor
mi aluvánk. És ha ez a helytartó fülébe jut [és ha a helytartó meghallja ezt], mi
elhitetjük [majd mi meggyőzzük; mi majd megnyugtatjuk] őt, és kimentünk
titeket a bajból [és titeket mentesítünk az aggódástól]. Azok pedig fölvévén
[vagyis elfogadták; átvették] a pénzt, úgy cselekedének, amint megtanították
[amint kioktatták] őket [amint mondták nekik]. És elterjedt ez a hír [ez a
szóbeszéd; így aztán ez a történet mind a mai napig jól ismert, és ezt a beszédet
a mai napig híresztelik] a zsidók között mind e mai napig” (Mát. 28,1-15). Az
Úr Jézus feltámadásáról így hangzik Márk bizonyságtétele: „Mikor pedig elmúlt
a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága
(illatos) keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt (vagyis Jézus
testét). És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének
napfelkeltekor. És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a
követ a sírbolt szájáról (a bejáratáról)? És odatekintvén (felnéztek), láták, hogy
a kő el van hengerítve; mert felette (igen) nagy vala. És bemenvén a sírboltba,
látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. Az
pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett;
föltámadott, nincsen itt; ímé (ez az) a hely, a hová őt helyezték. De menjetek el,
mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen
Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek. És nagyhamar
kijövén, elfutnak a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás (remegés és döbbenet)
fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólnak, mert félnek vala. Mikor
pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária
Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki. Ez elmenvén, megjelenté
azoknak, akik vele valának és keseregnek és sírnak vala” (Márk. 16,1-10).
Lukács újabb részleteket tár fel: „A hétnek első napján pedig kora reggel
(vagyis kora hajnalban) a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és
némely más asszonyok is velük. És a követ a sírról (azaz: a sírbolt elől)
elhengerítve találák. És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. És lőn,
hogy mikor ők e felett megdöbbenének (és emiatt tanácstalanul álltak), ímé két
 224
Ján. 20,25 Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő
pedig monda nékik: Ha nem látom [és nem érintem meg ujjammal] az
ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek
helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába,
semmiképen el nem hiszem.
Ján. 20,26 És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai,
Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a
középen és monda: Békesség néktek!

férfiú álla melléjük fényes öltözetben: És mikor ők megrémülvén a földre hajtják

orcájukat (és a földre szegezték tekintetüket), azok mondának nékik: Mit
keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek
(vissza) rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, Mondván: Szükség
az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és
harmadnapon feltámadni. Megemlékeznek azért az ő szavairól. És visszatérvén
a sírtól, elmondják (éshírül adták) mindezeket a tizenegynek, és mind a
többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja
Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő
szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt (és üres fecsegésnek tartották ezt a
beszédet); és nem hívének nékik” (Luk. 24,1-11). Az Úr Jézus pontosan tudta mi
vár rá, és fel akarta készíteni erre tanítványait, ezért így szólt hozzájuk: „…a
pogányok [vagyis a nemzetbeliek] kezébe adják őt [és kiszolgáltatják a más
nemzetekből valóknak], hogy megcsúfolják [hogy kigúnyolják] és
megostorozzák [és megkorbácsolják] és keresztre [kínoszlopra] feszítsék; de
harmadnap feltámad [és életre kel]. De föltámadásom után előttetek megyek
majd Galileába” (Mát. 20,19; 26,32). Ezek az asszonyok az Úr Jézus
szolgálatának kezdetétől, ott maradtak a Megfeszített haláláig, és feltámadásáig:
És némely asszonyok, akiket tisztátalan [gonosz] szellemektől [szabadított meg]
és betegségekből gyógyított meg, [a magdalai] Mária, aki Magdalénának
neveztetik, kiből hét ördög [hét gonosz szellem, hét démon] ment ki, Ezek az
asszonyok hirdették először az Evangéliumot, azt, hogy FELTÁMADOTT: „És
visszatérvén a sírtól, (hírül adták, és) elmondták mindezeket a tizenegynek, és
mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab
anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak.
De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik”
(Luk. 24,9-11). Dávid így prófétált ezekről az asszonyokról: „Az Úr ad vala
szólniuk az örömhírt (az Evangéliumot) vivő asszonyok nagy csapatának”
(Zsolt. 68,12).
309
Az apostolok a Szent szellem kitöltése után így tesznek bizonyságot az Úr
Jézus feltámadásáról: „Előre látván ezt, szólott / Dávid /a Krisztus
feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban
[(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak
birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást
[(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott” (Csel. 2,31). És így
magyarázzák a próféciát: „Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy
 225
Ján. 20,27 Azután monda Tamásnak: Hozd [nyújtsd] ide a te ujjadat és
nézd meg az én kezeimet; és hozd [nyújtsd] ide a te kezedet, és
bocsássad az én oldalamba [és tedd az oldalamra]: és ne légy hitetlen,
hanem hívő.
Ján. 20,28 És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!313
Ján. 20,29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél:
boldogok, akik nem látnak és hisznek314
Ján. 20,30 Sok más jelt is művelt [(polüsz pollé polü szémeion poieó):
és számos csodát tett] ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, [a
nem is fog többé az enyészetbe (az elmúlásba) visszatérni, azt így mondotta:
Néktek adom a Dávid biztos szent javait (nektek váltom be a Dávidnak tett
biztos, szent ígéreteket). Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te
Szented rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében (a
maga nemzedékében) szolgált az Isten akaratának (az Isten akarata szerint),
elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái mellé), és rothadást
(tehát elmúlást) látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást
(elmúlást)” (Csel. 13,34-37).
311
Márk bizonyságtétele: „Azután [(hüszteron): végül], mikor asztalnál ülnek
[asztalnál feküdtek] vala megjelenék magának a tizenegynek [utoljára a
tizenegynek vált láthatóvá; (phaneroó): mutatkozott meg], és szemükre hányá
[és szemükre vetette] az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak,
akik őt feltámadva látták vala, nem hívének” (Márk. 16,14). Lukács az emmausi
tanítványokról, és a nekik is megjelenő Úrról így ír: És felkelvén azon órában,
visszatérnek Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik
velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal (valóban), és
megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen
ismerték meg ők a kenyér megszegéséről (megtöréséről). És mikor ezeket
beszélék, megálla (megjelent) maga Jézus ő közöttük, és monda nékik: Békesség
néktek! Megrémülvén (megrettentek) pedig és félvén (ijedtükben és
félelmükben), azt hivék, hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért
háborodtatok (rémültetek) meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások
(kétségek; kétely)? Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én vagyok:
tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja,
amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és
lábait. Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt (nem mertek hinni
örömükben), és csodálkoznak, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? Ők
pedig adnak néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, Melyeket elvőn, és
előttük evék (és szemük láttára megette). És monda nékik: Ezek azok a beszédek,
melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni
mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a
zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket (megnyitotta
értelmüket), hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így
kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból (a halottak közül)
harmadnapon: (Luk. 24,33-46). Pál apostol bizonyságtétele a feltámadott Úr
megjelenéseiről: „És hogy megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a
 226
tanítványai szeme láttára] amelyek nincsenek megírva ebben a
könyvben;
Ján. 20,31 Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a
Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő
nevében, vagyis Őbenne315

Ján. 21.Jézus megjelenése ; vagy: Péter és János sorsa

tizenkettőnek. Azután megjelent [láthatóvá lett; megmutatta magát] több mint

ötszáz atyafinak [testvérnek] egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek
[megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak;
elszenderültek]. Azután megjelent Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután
mind az [összes] apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy
idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint félresikerültnek], nékem is
megjelent” (1 Kor. 15,5-8).
312
Az Úr Jézus szenvedése előtt már így imádkozott: „Amiképen [(kathósz): és
ahogyan] te küldtél engem e világba, úgy [vagyis ugyanúgy] küldtem én is őket e
világba” (Ján. 17,18). Hogy megvallhassák: „Az Úrnak Szelleme van énrajtam,
mivelhogy felkent engem, hogy a [koldus] szegényeknek [a koldusoknak
örömhírt vigyek] az Evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes [az
összetört] szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak [a raboknak]
szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását [és a vakoknak
újralátást; látásuk visszanyerését], hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat
[elnyomottakat; a megkínzottakat; a szétzúzott szívűeket; a megtörteket; hogy
békességben elbocsássam a megtörteket]. Hogy (ki)hirdessem az Úrnak kedves
esztendejét [az Úr kiengesztelődésének, kegyelmének idejét]” (Luk. 4,18-19).
Mert: ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt
[hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem
tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és
Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8). Hogy a feladatotokat
jól tudjátok teljesíteni, minden hívőnek személy szerint ezt mondja az Úr: „És
néked adom a mennyek országának [a mennyek Királyságának; az Isten
Királyságának] kulcsait. És amit megkötsz [és megkötözöl] a földön, a
mennyekben is kötve lészen. és amit meg / vagy feloldasz [elengedsz, vagyis ha
a bűnöst feloldozod] a földön, a mennyekben is oldva lészen. [Más fordításban:
„Ha bármit kijelentesz, hogy meg van kötve ezen a földön, az a mennyben is
meg lesz kötve. Ha bármit kijelentesz, hogy fel van oldva itt a földön, az a
mennyben is fel lesz oldva]” (Mát. 16,19). És így folytatódik a kijelentés:
„Bizony mondom néktek: „Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve
lészen; és amit (fel, vagy)megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen”
(Mát. 18,18). „Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok]
minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak
és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe], Tanítván őket,
hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek
 227
Ján. 21,1 Ezek után ismét megjelentette [(phaneroó): láthatóvá,
nyilvánvalóvá tette] magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás
tengerénél [a Tibériás tavánál]. Megjelentette [(phaneroó): láthatóvá,
nyilvánvalóvá tette] pedig ekképen [(hútó hútósz): ilyen módon]:
Ján. 21,2 Együtt valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek
[vagyis Ikernek] hívtak, és Nátánáel, a galileai Kánából való, és a
Zebedeus fiai, és más kettő is az ő tanítványai közül.
Ján. 21,3 Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának
néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba
szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Ján. 21,4 Mikor pedig immár reggeledék [és megvirradt], megálla
Jézus a parton; a tanítványok azonban [nem tudták], és nem ismerték
meg, hogy Jézus van ott.
Ján. 21,5 Monda azért nékik Jézus: Fiaim [(paidion) gyermekeim]!
Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen!
Ján. 21,6 Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala
felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták [nem volt
erejük] azt a halaknak sokasága miatt.
Ján. 21,7 Szóla azért az a tanítvány, akit Jézus szeret vala, Péternek:
Az Úr van ott! Simon Péter azért, amikor hallja vala, hogy ott van az
vagyok minden napon a világ végezetéig [vagyis e kor célba érkezéséig,
beteljesedéséig]. Ámen!” (Mát. 28,19-20). És: „Aki hiszen [aki hitre jut] és
bemeritkezik [alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki
pedig nem hiszen, elkárhozik [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a
sátán – hatalma alatt marad; az elvész]” (Márk. 16,16).
313
János apostol bizonyságtétele a feltámadott, élő Úrról: „Ami kezdettől fogva,
és [(arkhé): Aki eredetileg] vala, amit hallottunk [(akúó): felfogtunk, és
megértettünk], amit szemeinkkel láttunk [aki nekünk megjelent], amit
szemléltünk, [és akit egészen közelről figyeltünk, bámultunk, és megcsodáltunk],
és kezeinkkel [is] illettünk [(pszélaphaó): megérintettük, megtapintottunk és
éreztünk], az életnek [(logoszáról)] Ígéjéről” (1 Ján. 1,1).
314
A prófécia így hangzik a hívőkről, a megváltottakról: „Hisz az Úr
megváltottai (akiket az ÚR kiváltott) megtérnek (vagyis visszatérnek), és
ujjongás között Sionba (Jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a
gyülekezetbe) jönnek. És örök öröm fejükön, (boldog örömben lesz részük)
vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik (és szökik, és menekül előlük,)
fájdalom (szomorúság, bánat, gyász) és sóhaj, (nyögés, jajgatás)” (Ésa. 35,10).
315
Mert, bár: „Van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett vala, amelyek, ha
egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be (és
tudná befogadni) a könyveket, amelyeket írnának. Ámen” (Ján. 21,25). „Ezt
(pedig) azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök
életetek van” (1 Ján. 5,13)
 228
Úr, magára vevé az ingét [(ependütész): felső ruháját], mert mezítelen
vala, és beveté magát a tengerbe [a vízbe].
Ján. 21,8 A többi tanítványok pedig a hajón menének, mert nem
messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire [vagyis kb.
100 méterre], és vonszszák vala [és kivonták] a hálót a halakkal.
Ján. 21,9 Mikor azért a partra szállának, látják, hogy [izzó] parázs van
ott, és azon felül hal és kenyér.
Ján. 21,10 Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, amelyeket most
fogtatok.
Ján. 21,11 Felszálla [vagyis beszállt] Simon Péter, és kivoná a hálót a
partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha
ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.
Ján. 21,12 Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok
közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te?
Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr Ő.
Ján. 21,13 Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és
hasonlóképen a halat is.
Ján. 21,14 Ezzel már harmadszor jelent meg [és tette magát láthatóvá]
Jézus az ő tanítványainak, minekutána feltámadt [vagyis életre kelt] a
halálból [a halottak közül]316
316
Úgy, ahogy megígérte az Úr: „De föltámadásom után előttetek megyek majd
Galileába [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete]” (Mát.
26,32). A feltámadott Úr, először a női tanítványainak jelent meg, akik a sírjához
mentek ki, akiknek angyalok jelentették meg, hogy feltámadott az Úr, és ezt az
örömhírt vitték meg a tanítványinak: „Mikor pedig mennek vala, hogy
megmondják az ő tanítványainak, ímé [egyszerre csak] szembe jöve ővelük
Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve [Örvendjetek, és örüljetek]! Azok pedig
hozzá járulván, megragadák [megfogták] az ő lábait, és leborulának előtte [és
imádták őt]. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg
[és vigyétek hírül] az én atyámfiainak [a testvéreimnek], hogy menjenek [hogy
térjenek vissza] Galileába, és ott meglátnak [ott majd viszontlátna engem, mert
megjelenek, megmutatkozom nékik]” (Mát. 28,9-10). Ezután a sírnál maradó
Mária Magdolnának jelenik meg külön: „Mária pedig künn áll vala a sírnál (a
sírbolton kívül állt) sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírba (vagyis
a sírboltba); És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat
lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit
sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.
És mikor ezeket mondotta, hátra fordult, és látá Jézust ott állani, és nem tudja
vala (és nem ismerte fel), hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz?
Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te
vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki
Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt teszi (vagyis azt
jelenti): Mester! Monda néki Jézus: Ne illess (ne tartóztass tovább) engem; mert
 229
Ján. 21,15 Mikor aztán megebédelének, [vagyis ettek], monda Jézus
Simon Péternek [jelentése: meghallgatott kődarab]: Simon, Jónának
[jelentése: galamb] fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél [(agapaó):
úgy, hogy magad teljesen átadod nekem]? Monda néki: Igen, Uram; te
tudod, hogy szeretlek [(phileó): kedvellek] téged [hogy milyen kedves
vagy nekem]! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat!
Ján. 21,16 Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának fia,
szeretsz-é engem? [(agapaó): úgy, hogy magad teljesen átadod
nekem]? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged
nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz (az én
testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz,
és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a
tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki” (Ján. 20,1-
2.11-18). Azután megjelent az Úr a tizenegynek: „A tizenegy tanítvány pedig
elméne Galileába, [arra] a hegyre, ahová Jézus rendelte vala őket. És mikor
meglátták őt, [imádattal] leborulának előtte [és imádták őt, de]; némelyek
[voltak, akik még] kételkedtek [mert némelyeket kétségek fogtak el; és
bizonytalankodtak, tétováztak]. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik,
mondván: Nékem [és bennem] adatott minden hatalom mennyen és földön.
Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket
[az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent
Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,16-19). Majd
az emmauszi úton menő tanítványoknak, és újra a tizenegynek: „És lőn, hogy
amint beszélgetnek és egymástól kérdezősködnek, [és tanakodtak, és együtt
vitatták a történteket] maga Jézus hozzájuk menvén, [melléjük szegődött], és
velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, hogy őt meg
ne ismerjék [Más fordítás: de szemüket (krateó): akadályozta, és visszatartotta
valami attól, hogy felismerjék]. És lőn, mikor leült [(kataklinó): asztalhoz
telepedett, asztalhoz dőlt] velük, a kenyeret vévén megáldá, és megszegvén,
[vagyis megtörvén], és nékik adá, [(epididómi): nékik nyújtva, odaadta]. És
megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerik őt; de ő eltűnt előlük
[(aphantosz): láthatatlanná vált számukra]. És felkelvén [útra keltek] azon
órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és
azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Valóban feltámadott az Úr, és
[láthatóan] megjelent Simonnak! És ezek is részletesen elmondták, mi történt az
úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről [és megtöréséről].
És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és monda nékik:
Békesség [épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség;
boldogság, boldogulás] néktek! Megrémülvén pedig és félvén, [mert azok
megrettentek, zavarukban és félelmükben azt (dokeó): gondolták], és azt hitték,
hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és
miért támadnak szívetekben okoskodások. [Más fordítás: Ő azonban így szólt
hozzájuk: „Miért rémültetek meg, és mit vagytok zavarban. És miért támad
kétség, okoskodás, fontolgatás, aggodalmaskodás a szívetekben]? Lássátok meg
az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: [(pszélaphaó): érintsetek,
 230
[hogy kedves vagy nekem]. Monda néki: Őrizd [(poimainó): terelgesd,
pásztorold] az én juhaimat! [Viseld gondját a nyájamnak].
Ján. 21,17 Monda néki harmadszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é
engem [(phileó): kedves vagyok neked]? Megszomorodék Péter, hogy
harmadszor is mondotta vala néki: Szeretsz-é engem [(phileó): kedves
vagyok neked]? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod,
hogy én szeretlek téged, [hogy kedves vagy nekem]. Monda néki
Jézus: Legeltesd az én juhaimat!317

és] tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és

csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik
kezeit és lábait. Mikor pedig még nem hisznek az öröm miatt, és csodálkoznak
[és álmélkodnak], monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? Ők pedig adnak
néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, Melyeket elvőn, és előttük evék
[Más fordítás: Ő pedig elvette és szemük láttára megette]” (Luk. 24,15-16.30-
31.33-43). És külön megjelent az Úr a kételkedő Tamás miatt: „És nyolc nap
múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva
vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután
monda Tamásnak: Hozd [nyújtsd] ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet;
és hozd [nyújtsd] ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba [és tedd az
oldalamra]: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én
Uram és én Istenem!” (Ján. 20,26-29). Pál apostol bizonyságtétele: „És hogy
megjelent Kéfásnak [Péternek]; azután a tizenkettőnek. „Kiknek az ő
szenvedése után sok jel által (sok bizonyítékkal) meg is mutatta, hogy ő él,
negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó
dolgokról. Azután megjelent [láthatóvá lett; megmutatta magát] több mint ötszáz
atyafinak [testvérnek] egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek
[megmaradtak], némelyek azonban el is aludtak; [meghaltak; elhunytak;
elszenderültek]. Azután megjelent Jakabnak [jelentése: mást kiszorító]; azután
mind az [összes] apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy
idétlennek [egy elvetéltnek; koraszülöttnek; mint félresikerültnek], nékem is
megjelent” (1 Kor. 15,5-8; Csel. 1,3). Pál apostol találkozásai a feltámadott
Úrral így történt: „És amint méne (útközben), lőn, hogy (amikor éppen)
közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a
mennyből (hirtelen mennyei fény villant fel körülötte). És ő leesvén a földre,
halla szózatot (egy hang így szólt hozzá), mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul,
mit kergetsz (miért üldözöl) engem? És (megkérdezte), és monda: Kicsoda vagy,
Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz (üldözöl). Nehéz
néked az ösztön ellen rugódoznod” (Csel. 9,3-5) „De kelj fel, és állj lábaidra:
mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek
úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni
(amit ezután fogok neked magamról kijelenteni)” (Csel. 26,16) „Lőn pedig
(történt azután), hogy mikor Jeruzsálembe megtértem (visszatértem) és
imádkozám a templomban, elragadtatám lelkemben (révületbe estem), És látám
őt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből: mert nem veszik
 231
Ján. 21,18 Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál,
felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig
megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz,
ahová nem akarod.
Ján. 21,19 Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal
dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess
engem!318

be (nem fogadják el) a te tanúbizonyság-tételedet én felőlem” (Csel. 22,17-18)

És hogy hová ragadtatott el, arról így beszél: „Ismerek egy embert a
Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-e (szóma=egész valójában),
nem tudom; ha testen kívül-e (szóma= egész valóján kívül), nem tudom; az
Isten tudja; elragadtatott a harmadik égig. És (én) tudom, hogy az az ember, (ha
testben-e, ha testen kívül-e, nem tudom; az Isten tudja), Elragadtatott a
paradicsomba, és hallott (olyan) kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem
szabad embernek kibeszélnie (elmondania)” (2 Kor. 12,2-4). (János apostol
bizonyságtétele a feltámadott, élő Úrról: „Ami kezdettől fogva, és [(arkhé): Aki
eredetileg] vala, amit hallottunk [(akúó): felfogtunk, és megértettünk], amit
szemeinkkel láttunk [aki nekünk megjelent], amit szemléltünk, [és akit egészen
közelről figyeltünk, bámultunk, és megcsodáltunk], és kezeinkkel [is] illettünk
[(pszélaphaó): megérintettük, megtapintottunk és éreztünk], az életnek
[(logoszáról)] Ígéjéről” (1 Ján. 1,1). És ezután már csak a helyettünk meghalt,
és értünk feltámadott Úrról tesznek bizonyságot, akik találkoztak már vele: „de
az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan
megjelenjék; de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket
előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele,
miután feltámadt a halálból” (Csel. 10,40-41). „És ő megjelent több napon át
azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki
bizonyságai a nép előtt” (Csel. 13,31).
317
Azért kérdezi az Úr, hogy átadja e Péter magát– és mindazok, akik
pásztorolják az Ő juhait – Neki, mert egyedül Ő a jó Pásztor: „Én vagyok a jó
pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11). És így teljesíti be
ígéretét: „És adok néktek szívem szerint való pásztorokat, és legeltetnek
tudománynyal és értelemmel (hozzáértéssel és okosan)” (Jer. 3,15).
318
Amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy megfeszítik, és elmegy, Péter ezt kérdezi:
„Monda néki Simon Péter: uram, hová mégy? felele néki Jézus: ahová én
megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz” (Ján.
13,36). Péter apostol később megvallja, az Úr Jézus kijelentését: „… tudom [és
biztos vagyok abban], hogy hamar leteszem porsátoromat, [vagyis hogy közel
van sátram lebontása], amiképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette
[világossá tette, és tudtomra adta] nékem” (2 Pét. 1,14). De akik az Úréi, azok
megvallják, hogy: „… tudjuk [és tisztában vagyunk vele], hogy ha e mi földi
sátorházunk elbomol [leomlik; leoldódik, összeomlik, megsemmisül], épületünk
[lakásunk, hajlékunk] van Istentől. Nem kézzel csinált [nem kézzel épített;
 232
Ján. 21,20 Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány,
akit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő
kebelén [az estebéden az Úr keblére dőlt] és mondá [és megkérdezte]:
Uram! Ki az, aki elárul [aki kiszolgáltat, átad] téged?
Ján. 21,21 Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint
lészen [Uram, hát vele mi lesz]?
Ján. 21,22 Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg
eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]? Te kövess engem!
Ján. 21,23 Kiméne azért, e beszéd [(logosz): ez az Ige] az atyafiak [a
testvérek] közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem
mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez
megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá [mit tartozik rád]?
Ján. 21,24 Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tesz [(martüreó):
tanúskodik] ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő
bizonyságtétele [az ő tanúságtétele] igaz, vagyis a [(aléthész):
valóság]319
Ján. 21,25 De van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett vala,
amelyek, ha egyenként megiratnának [és ha azt mind megírnák egytől
egyig], azt vélem, és úgy [(oiomai oimai): gondolom], hogy maga a
világ sem foghatná be [sem tudná befogadni a megírt] a könyveket,
amelyeket írnának. Ámen320

alkotott, nem mesterséges], örökkévaló [vagyis az örökkévalóságra szóló]

házunk [örök otthonunk] van a mennyben” (2 Kor. 5,1).
319
Mert Ő kezdettől az Úrral volt: „De ti is bizonyságot tesztek; [ti is tanúskodni
fogtok] mert kezdettől fogva énvelem [(emú): és az enyéim] vagytok” (Ján.
15,27). Aki a megfeszítésnél, az Úr Jézus halálánál is jelen volt: „És aki [(eidó
oida): végignézte, és] látta, [(martüreó): tanúsítja, és] bizonyságot tett, és igaz
[(aléthinosz): valóságos, és szavahihető] az ő tanúbizonysága [(martüria): az ő
tanúskodása]. És az tudja, hogy ő igazat [(aléthész): valóságot] mond, hogy ti is
higyjetek” (Ján. 19,35).
320
Mert: „Sok más jelt is művelt [(polüsz pollé polü szémeion poieó): és számos
csodát tett] ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, [a tanítványai szeme láttára]
amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; Ezek pedig azért irattak meg,
hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén,
életetek legyen az ő nevében, vagyis Őbenne” (Ján. 20,30-31). De: „Ezt (pedig)
azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek
van” (1 Ján. 5,13)
233