Professional Documents
Culture Documents
Nyugdíjkorrekció
Nyugdíjkorrekció
1. Rvid sszefoglal
Hamarosan a kormny el kerl a Magyarorszg 2018-as kltsgvetsrl szl
trvnytervezet, amely a jv vi nyugdjemels nagysgt is meghatrozza. A nyugdjasok
akr kt ok miatt is pluszpnzt kaphatnak. A kormny azzal szmolt, hogy a kvetkez vben
hrom szzalk lesz az inflci, nyilatkozta
Varga Mihly nemzetgazdasgi minisztert.
Egy 2010-es gret szerint megvdik a
nyugdjak vsrl-erejt, amely
jogszablyban is rgztve van. Ez v elejn
1,6 szzalkkal nttek a nyugdjak, azonban a
Magyar Nemzeti Bank elrejelzse alapjn viszont a fogyaszti rak 2,7 szzalkkal
emelkedhetnek. Mivel a kormny albecslte az idei inflcit, ezrt novemberben ptllagos
nyugdjemelsre lehet szksg. Ezen kvl Varga azt is megemltette, miszerint szba jhet a
nyugdjprmium gye is. Ennek azonban az a felttele, hogy a kormny 3,5 szzalknl
nagyobbra becslje a gazdasgi nvekedst, illetve az llamhztarts deficitcljt ne vtse el.
Hrom ve a GDP 4 szzalkkal ntt, s a hinycl is kisebb lett, mgsem kaptak prmiumot
az nyugdjasok. Igaz azonban, hogy az elz 6 vi nyugdjemels meghaladta az inflcit.
Megjelenik a deficit fogalom is ami azt jelenti, hogy a kiadsok meghaladjk a bevteleket. Ha
tbb feladatot kell elltnia az llamnak, mint amennyire pnze lenne. Azonban ezeket prbljk
elre vetteni s gy kezelni a helyzetet (a kormnyzati megtakartsok -Sg<0-).
Egy msik nagyon fontos fogalom a GDP, magyarul brutt hazai termk. A belfldn kpzdtt
sszes jvedelem, belertve a klfldi tulajdonban lv termelsi eszkzk ltal termelt
jvedelmet. A belfldn termelt rukra s szolgltatsokra fordtott sszes kiads. A
nyugdjkorrekci szempontjbl is egy lnyeges mutat, hiszen, ha 3,5 szzalknl nagyabbra
becslik a jvedelmet, akkor vrhat prmium.
3. Hivatkozsok
Jakubsz Tams: PLUSZNYUGDJ AZ ESZTEND VGN, HROMSZZALKOS
EMELS JVRE 2017. prilis 25.
http://magyaridok.hu/gazdasag/plusznyugdij-az-esztendo-vegen-haromszazalekos-emeles-
jovore-1619455/