Professional Documents
Culture Documents
Héber Mítoszok
Héber Mítoszok
Héber mítoszok
A genezis könyve
2009
Bevezetés
R. G. - R. P.
A szent ház, az istenek háza, még nem készült el egy szent helyen;
Egyetlen nádszál sem sarjadt, egyetlen fa sem teremtetett;
1 Genezis 1-2,3.
2 Genezis 2,4-23.
Genezis 1 Genezis 2
ég föld
föld ég
világosság pára
mennybolt ember
szárazföld fák
füvek és fák folyók
égitestek vadállatok és barmok
vízben élő állatok madarak
madarak asszony
barmok, csúszómászók, vadállatok
ember és asszony
Ez emlékeztet Ézsaiás második látomására, amelyben arról van szó: hogyan áll
bosszút az Úr Izrael ellenségein (Ézsaiás 63, 3.):
3 Zsoltárok 33, 6.; 104, 2.; Ézsaiás 40, 22. és 44, 24.; Zsoltárok 104, 6.; Ézsaiás 50, 3.; Zsoltárok 18, 10-12.;
Királyok I. könyve 8, 12.; Zsoltárok 104, 3.; 93, 1-2.
4 Zsoltárok 18, 10. és Náhumm 1, 4.; Példabeszédek 30, 4.; Zsoltárok 104, 3-5.; Ézsaiás 40, 12.; Zsoltárok
65, 7.
5 Zsoltárok 93, 3.; Jeremiás 31, 35.; Jób 9, 13.; Zsoltárok 89, 11.; Jób 26, 12-13.; Ézsaiás 51,9.; Zsoltárok
104, 6-8.; 74, 13-14.; Náhum 1,4.; Zsoltárok 18, 15-16.; Ézsaiás 40, 12.; Zsoltárok 33, 7.; Jeremiás 5, 22.; Jób
38, 8-11.
6 Zsoltárok 74, 17.; Jób 38, 5.; Zsoltárok 104, 10-26.; Jeremiás 31, 35.
Ó, halász...
Fogj mindkét kezedbe nagy hálót,
Vessed azt be Él szeretett Jammjába,
Élnek, a Jóságosnak tengerébe,
Él Mélységébe...
7 Jób 38, 7.
8 Habakuk 3, 3.; Zsoltárok 104, 32.
a) Isten oly nagyra teremtette a világot, hogy ötszáz esztendeig tartana, ha egy
ember a föld keleti végétől a nyugati végéig akarna gyalogolni - feltéve, ha életéből
kitelne ilyen hosszú idő; északról délre ugyancsak ötszáz esztendeig tartana az út.
Ugyanekkora a távolság a földtől az első égig, valamint az első égtől az ég csúcsáig. Ami
magát a földet illeti, annak egyharmada sivatag, egyharmada tenger, egyharmada
9
lakható terület.
Némelyek szerint a föld szélessége 6000 paraszanga, vagyis 18000 mérföld
10
minden irányban, az ég magassága pedig 1000 paraszanga, 3000 mérföld. Mások még
nagyobbnak tartják a földet: Egyiptom - mondják - 400-szor 400 paraszanga (1200-szor
1200 mérföld) terjedelmű; Egyiptom pedig egyhatoda Etiópiának, Etiópia egyhatoda a
föld felszínének, a föld egyhatoda az Édennek, az Éden egyhatoda a Gyehennának.
Ilyenformán tehát a föld akkora a Gyehennához képest, mint egy kicsiny fedő egy óriási
11
fazékhoz viszonyítva.
A lakható világtól keletre terül el az Éden kertje, ahol a megigazultak lakoznak.
Ettől nyugatra fekszik az Óceán a szigeteivel; azon túl pedig a sivatag napégette földje,
ahol csak kígyók meg skorpiók élnek. Északra terül el Babilónia és Kaldea, rajtuk túl
állnak a pokoltűz tárházai, továbbá a hó, jégeső, köd, dér, sötétség és szélviharok
tárházai. Itt élnek a démonok, az ártó szellemek, Szamáel seregei; itt van a Gyehenna is,
ahová a gonoszok kerülnek. Ettől délre fekszenek Témán Termei, a tüzek tárházai, és
12
ugyancsak itt van a Füst Barlangja, ahonnan a forró forgószél szokott előtörni.
b) Mások szerint a kelet az a rész, ahonnan világosság és forróság árad a világra;
nyugaton állnak a hó és a jégeső tárházai, onnan fújnak a hideg szelek; a harmat és az
13
áldásos eső délről jön; északon sötétség honol.
Isten az égboltot a föld pereméhez erősítette keleten, délen és nyugaton, de az
északi részt szabadon hagyta, mondván: „Ha valaki azt mondaná: »Isten vagyok!« ám
14
erősítse oda ezt az oldalt is, istenségének bizonyságául."
c) A hét földet forgószél-övezetek választják el egymástól. Felfelé haladó
sorrendben így következnek e földek nevei: Erec, Adama, Charábá, Cijjá, Jabbásá, Arqá,
15
Tébél és Cheled.
d) Arqá, az ötödik föld tartalmazza a Gyehenna hét rétegét; mindegyiknek
megvan a maga sötétség-tárháza. A legmagasabban fekvő réteg a Seol; az alatta elterülő
(28)
rétegek neve: Kárhozat, Legalsó, Verem, Fenékvíz, Csend, a Halál Kapui és a Halál
Árnyékának Kapui. Mindegyik réteg tüze hatvanszor izzóbb, mint a közvetlenül felette
levőé. Itt bűnhődnek a gonoszok, angyalok kínozzák őket.16
Tébél, a hatodik föld dombokat, hegyeket, völgyeket, síkságokat foglal magában, s
27 B. Chagígá 12b.
28 Énókh II. 3-9. és a párhuzamos rabbinisztikus források, Ginzberg: LJ, V. 158 és köv.
29 Mid. Kónén, 33-34.
PRE, 5. fej.
36 Széfer Raziel, 315.
37 PRE, 5. fej.; Mid. Tehillim, 415; Ex. Rab. 15, 22; Num. Rab. 18, 22; Tanchúmá Chajjé Szárá 3, p. 32b.
38 Gen. Rab. 17.
39 B. Bábá Bathrá 73a.
40 Jer. Szanh. 29a; Mid. Semúél, 26. fej.; Jalqút Reubéní 1. 4 és köv.; 2. 109; vö. Énókh 59. 7-10; PRE, 23. fej.;
PRE, 35.fej.; Mid. Tehillim, 91; Zóhar 111, 322; vö. Patai: Man and Temple, 85.
44 Mid. Tehillim, 404; Num, Rab. 15. 7.
49 B. Bábá Bathrá 74b; Num. Rab. 18. 22; Mid. Vajósa, 46.
50 Mid. Vajósa, 47; Mid. Székhel Tób, 182; Ginzberg: LJ, I. 156; V. 26; Ézsaiás 51, 9.; Zsoltárok 74, 13.;
Ézsaiás 27, 1.; Jób 7, 12; Ezékiel 29, 3-4. és 32, 2-6.; vö. Zsoltárok 148, 7.; Salamon zsoltárai 2, 25-32.;
Gunkel: Schöpfung und Chaos, 78 és köv.
51 Ézsaiás 27. 1.; Zsoltárok 74, 14.; Jób 41, 1-34.
52 Zsoltárok 74, 14.; Ézsaiás 27, 1.; Zsoltárok 104, 24-26; Jób 40, 29.; B. Bábá Bathrá 74b-75a; Gen. Rab. 52;
Mid. Kónén, 26; Alfa-Béta di-Ben Szira B, 27a-28b, 36a; PRE, 9. fej.; Targ. Jer. Gen. 1, 20.; Mekhiltá Bachódes
7, 69b; Mekhiltá di-R. Simeón 109; Mid. Jóná, 98; Pe-sziqtá di-R. Kahaná 188a; Báruk apokrif könyve 29, 4;
B. Sabbat 77b; Pirqé Rabbénu Ha-qá-dos, 512a; Iggeret Baálé Chajjím 3, 12.
53 Báruk apokrif könyve 29, 4; Széder Rabbá di-Berésíth, 9; Barajthá di-Maaszé Berésíth, 47; Pesziqtá
Rabbáthí, 194b.
54 Qalir, a pijjut Vejikkon 'Ólámban, a római Machzorban foglalt Kesergések szerint (Mantova, 1712) p.
115; Pesziqtá di-R. Kahaná, 188a; B. Bábá Bathrá 74b; Ginzberg: LJ, V. 45.
55 B. Bábá Bathrá 74a.
56 B. Bábá Bathrá 74b; B. Abódá Zárá 3b; PRE, 9. fej.; Mid. Jóná, 98; Széfer Chaszidim, 476; vö. Zóhar 2, 216.
57 B. Bábá Bathrá 75a.
58 B. Bábá Bathrá 75a; Mid. Alfabetot 438.
59 Báruk apokr. könyve, 29,4; B. Bábá Bathrá 75a-b; Targum ad Zsoltárok 104, 26.; vö. Pesziqtá di-R. Kahaná,
29, 188 a-b; Mid. Alfabetot 438; Pirqé Masiach 76.
60 Lev. Rab. 13. 3.
61 Ezsdrás IV. 6, 47-52.; Énókh 60. 7-8.
62 Jób. 40, 10-19.; Zsoltárok 1, 10.; Mid. Kónén, 26; PRE, 11. fej.; Gen. Rab. 52.
63 B. Bábá Bathrá 74b.
64 Mid. Kónén, 26; Pesziqtá Rabbáthí, 80b-81a; Lev. Rab. 13. 3; 22. 10; Num. Rab. 21. 18; PRE, 11. fej.
65 Mid. Kónén, 37; Mid. Adonáj Bechokhmá, 64; Pesziqtá Chadtá, 48; Qalir, a pijjut Vejikkon 'Ólámban, a
1. Isten még akkor is ügyel a Nagy Sárkányra, amikor az már nem él; Tehómot egy
mágikus erejű cseréptábla révén tartja kordában (1. 4. k). Ez a két mozzanat az Enúma
elisre emlékeztet, ahol Marduk őröket állít Tiámat teteme fölé, hogy megakadályozza a
vizek elszabadulását. (43)
2. Leviatán bizonyos vonásaiban bálnára, más vonásaiban pedig krokodilra
hasonlít. Hogy miért nevezték „Egyiptom égi szellemének", s hogy Ezékiel (29, 3.) miért
nevezte a fáraót „a nagy krokodil"-nak, „aki fekszik folyói közepette" - az kiderül egy
győzelmi énekből, amely III. Thutmosziszt magasztalja. Ebben a következő szakasz
fordul elő: „Én (a legyőzött népekkel) olyan krokodilnak láttattam Őfelségét, aki
félelmetes az ő vizeiben, amelyekhez egyetlen ember sem mer közeledni."
3. Krokodilokat imádtak Krokodileiopoliszban, Omboszban, Koptoszban,
Athribiszban és Thébában. Számos egyiptomi temetőben találtak krokodilmúmiákat.
Plutarkhosz szerint az egyiptomi közhiedelem azt tartotta, hogy a krokodilok pontosan a
legközelebbi Nílus-áradás szintje fölé rakják tojásaikat, s ez nagy segítséget jelent
azoknak a földművelőknek, akik krokodiltojásokra bukkannak. Palesztinában is
tenyésztek krokodilok, és a Zerka folyóban egészen századunk elejéig előfordultak. Egy
kaiszareiai kis gnosztikus sztélé krokodilvadászatot ábrázol. Diodorus Siculus közlése
szerint csalétekkel megtűzdelt horoggal fogták, és vasvillákkal ölték meg a krokodilokat,
de csak ritkán, mivel szent állatoknak számítottak. A krokodil - írja Diodorus Siculus -
egyedül csak az ichneumontól fél; ez a kis kutyánál nem nagyobb állat a Nílus partjain
szaladgál, és összetöri a krokodiltojásokat, amivel nagy jót tesz az embereknek.
A zsidó hagyományban ichneumon helyett a csoportosan élő khalkisz nevű hal
szerepel. Némely kommentátor a szardíniával azonosítja, mások szerint heringről van
szó. Az utóbbi hihetőbbnek tűnik, mivel az észak-európai folklórban nem a bálna, hanem
a hering a tenger királya.
4. Leviatán talán Tehóm-Tiámattól kölcsönözte bűzét. Ez utóbbi nevet a korai
népi etimológia az arab tahama („büdös") szóval, valamint az alacsonyan fekvő
délnyugati arab part nevével, Tihamával hozta kapcsolatba. Ezt az etimológiát va-
lószínűleg egy partra vetődött bálnatetem tette indokolttá: nincs még egy állat, amely
döglött állapotban olyan átható bűzt árasztana, mint a bálna.
5. Behemót annyiban hasonló a vad szarvasmarhához, hogy az Ezer Hegyen kó-
szál - nyilván a Nílus forrásvidékén -, és görbe szarvai vannak, amelyekkel egy napon
majd felhasítja Leviatán testét. Egyébként sokkal inkább víziló. Hérodotosz, Diodorus és
Plinius a Nílusról írva együtt emlegetik a vízilovat és a krokodilt. Hogy a víziló roppantul
erős, a folyók nádasait kedveli, tíz percig is a víz alatt tud maradni, de növényevő lévén,
más állatokra nézve ártalmatlan - mindez megegyezik azzal, ami Jób 40, 10-17-ben
olvasható Behemótról. Hérodotosz szerint Paprémiszben Szét feleségeként imádták a
nőstény vízilovat. Tawertnak nevezték („a nagy"), a terhes asszonyok pártfogó istensége
volt, de sohasem ábrázolták ember alakban, mint más állati istenségeket. Diodorus
megjegyzi: a vízilovak zavartalan szaporodása katasztrofális lenne az emberiség
számára, ezért Egyiptomban időnként szigonnyal vadásznak rájuk. Valószínűleg ez a
kommentár és az ichneumon dicsérete sugalmazta azt az elképzelést, hogy Leviatán és
Behemót párosodása (44) végveszedelembe sodorná az emberiséget. A szelíd víziló oly
nagy károkat okozott a Nílus menti vetésekben, hogy a római korban úgyszólván teljesen
kiirtották.
6. Mind a krokodil, mind a víziló Szét szent állata volt, és természetfeletti ábrá-
zolásuk megtalálható az egyiptomi Halottak könyvében, amely Oziriszt, Szét ellenfelét
a) A reém nevű óriási vadmarha olyan erős és szilaj, hogy határtalan őrültség
lenne, ha bárki is eke- vagy boronahúzásra próbálná megtanítani. Egyedül Isten
mentheti meg az emberiséget rettentő szarvaitól.67
b) Mindig csak egyetlen pár reém létezik. A bika a föld egyik végén, a tehén a
másik végén él. Minden hetvenedik esztendőben találkoznak, s olyankor párosodnak;
utána a tehén agyonharapja a bikát. A tehén ikreket fogan - egy bikaborjút meg egy
nőstényborjút. Vemhessége tizenegyedik s utolsó esztendejében már nem bír mozogni,
hanem lefekszik, és csak forgolódik egyik oldaláról a másikra. Éhen pusztulna, ha nem
volna bőségesen nyála, amely megöntözi körülötte a földeket; így azokon annyi fű nő,
amennyi elegendő ahhoz, hogy életét fenntarthassa. Végül felreped a hasa, az ikerborjak
kiugranak, ő maga pedig elpusztul. A fiatal reémek tüstént elválnak egymástól - a hím
keletnek megy, a nőstény nyugatnak, s csak hetven év múlva jönnek össze.68
c) Dávid király gyermekkorában felhajtotta atyja juhait valamire, amiről azt
gondolta, hogy hegy, de valójában egy alvó reém volt. Az állat hirtelen felébredt, és
felállott. Dávid megragadta a jobb szarvát, amely felért az égig, s így fohászkodott:
„Mindenség Ura, ments meg engem, és én száz könyök magas templomot építek Neked,
amilyenek ennek a reémnek a szarvai." Isten az ő irgalmasságában odaküldött egy
oroszlánt, és a reém meghunyászkodott az állatok királya előtt. Mivel azonban Dávid
maga is félt az oroszlántól, Isten egy őzet küldött, amelyet az oroszlán üldözőbe vett.
Akkor Dávid lecsúszott a reém válláról, s így megmenekült.69
d) Sok nemzedékkel később Rabbah bar bar Chana, a híres utazó látott egy
reémborjút. Noha még csak egynapos volt, magassága meghaladta a Tábor hegyét, és
nyakának kerülete három mérföldet tett ki. A Jordán medrébe hullajtott trágyájától
kiáradt a folyó.70
e) A reém azonban elpusztult volna a vízözönben, ha Noé meg nem menti a két
borjat. A bárkában nem talált számukra helyet, hanem szarvaikat a bárka tatjához
kötözte oly módon, hogy orrukkal a fedélzetre támaszkodhassanak. Így úsztak a bárka
mögött, olyan széles vízbarázdát hagyva maguk után, mint amekkora a távolság Tiberias
és Szúszítá között a Genezáret-tó túlsó partján.71
f) Rabbi Chijja bar Abba [Rabbah] idején egy újszülött reém-borjú jött Izraelbe, cs
minden fát kitépett az országban. Böjtöt hirdettek, és Rabbi Chijja Istenhez (47)
fohászkodott segedelemért; erre aztán a haldokló reém-tehén leereszkedett a sivatagból,
és a borjú visszament hozzá.72
g) A ziz onnan kapta a nevét, hogy húsának sokféle íze van: olyan, mint ez (zeh),
meg olyan mint ez (zeh). Tiszta madár, tápláléknak alkalmas, és az emberiséget Isten
nagyságára tudja tanítani.73
Bekhóróth 57b; B. Menáchóth 66b; B. Szukká 5a; B. Jómá 80a; Szifrá 1. 14; Gen. Rab. 173.
74 B. Chullin 27b; Pesziqtá di-R. Kahaná 35a; Tanchúmá Buber Num. 122; Tanchúmá Huqqat 6; Num. Rab.
19. 3; Eccl. Rab. 7. 23; Mid. Kónén, 26; Philo: De mundi opif. 20; PRE, 9. fej.; Targ. Jer. ad Gen. 1, 20.
75 Mid. Kónén, 37-38; Mid, Adonáj Bechokhmá, 65-66; Pesziqtá Chadtá, 48.
76 Mid. Kónén, 26; Lev. Rab. 22. 10; Gen. Rab. 173; B. Gittin 31a; B. Bábá Bathrá 25a.
77 B. Bábá Bathrá 73b.
78 B. Bekhóróth 57b; B. Menáchóth 66b; B. Jómá 80a.
79 Mid. Tehillim 153.
80Ézsaiás 14, 12-15.; Énókh II. 29. 4-5; Ev. 10, 18.; Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt második levele
11, 14.; Ézsaiás 14, 12-17. a Septuaginta és a Vulgata szerint; Targum Jób 28, 7-hez.
Noach 1, Vajiqra 53; Mecora 9; Gen. Rab. 126, 160; Jalqút Makhiri Prov. 20: 25; Mecora 69; Barajthá di-
Masz. Niddá a Toszeftá Atiqtában; Ábóth di-R. Náthán 117; Ocár Midrásim 10.
85 Gen. Rab. 156; Num. Rab. 19: 63; Mid. Tehillim 74; Pesziqtá Rabb. 61b; Pesziqtá di-R. Kahaná 34a, 36b;
Mid. Qoheleth 7: 27; Mid. Abkir, ed. Marmorstein, 131; Széfer Júchászín 232; Ocár Midrásim 317; vö. Ábóth
di-R. Náthán 119; Josephus Flavius: A zsidók története I. (55) 1.2.; Siegfried: Philo von Alex. 391;
Theodoretus: Quaestwnes in Gen. 60; Dillmann: Gen. 53; G. Rosen, ZDMG, 1858: 500; Grünbaum, ZDMG,
1877:299.
86 Gen. Rab. 132; Jer. Názir 56b; Mid. Ha-gádól Gen. 73; Num. Rab. 4:8; Mid. Tehillim 92; Széder Élijáhu
Zútá, 173; PRE, 11. és 20. fej.; Apoc. Mos. ed. Tischendorf, 21; Mid. Kónén, 27.
87 Targum Jer. ad. Gen. 2, 7.; Gen. Rab. 130-31; vö. Mid. Abkir, 131; Philo: De mundi opif. 51; De decalogo 8;
De somn. 1:3; Num. Rab. 14:12; Mid. Ha-gádól Gen. 73, 101; B. Szótá 5a; vö. PRE, 12. fej.; Ócár Midrásim
164.
88 Mid. Kónén, 27; Jérakhméel 15; Ginzberg: LJ, I. 54; V. 71, 72.
89 B. Szanh, 38a-b.
90 Targ. Jer. ad Gen. 2, 7.; PRE, 11. fej.;
91 PRE, 11. fej.; Rasi ad Gen. 2. 7.; Tanchúmá Peqúdé 3; Tanchúmá Buber Lev. 33; Gen. Rab. 54. 128; Mid.
Tehillim 529.
92 Gen. Rab. 54-56, 199. 230 és köv.; Mid. Tehillim 529; Lev. Rab. 14. 1; Tanchúmá Buber Lev. 32; Jalqút, 34;
94 PRE, 11. fej.; vö. Zóhar Gen. 442; Lev. 214; Ephr. Syr. Gen. első főrész; Schatzhöhle 4; Ha-góren, 40; Vita
Adae, 12; B. Szanh. 59b; Abóth di-R. Náthán 5; Berésíth Rabbáthí 24; Eldad Ha-dání 77 és köv.
95 Ábóth di-R. Náthán 23.
96 Ócár Midrásim 70 és köv., 428b; BHM III. 59; Eldad Ha-dání 66; Ha-góren, 40; Széfer Chaszidim, 200; B.
Chagígá 12a; Gen. Rab. 102, 178; PRE, 11. fej.; vö. Lev. Rab. 14, 1; 18, 2; Pesziqtá Rabbáthí 115b; Tanchúmá
Buber Lev. 37 stb.
97 Széfer Chaszidim, 290.
98 Ex. Rab. 40. 3.
a) Mivel Isten élettársat akart adni Ádámnak, hogy ne maradjon egyedül, mély
álmot bocsátott rá, majd kivette egyik bordáját, azt asszonnyá formálta, végül bezárta a
sebet. Ádám felébredt, és így szólt: "Ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből
vétetett. A férfiú és az asszony lesznek egy testté." Az Éva nevet adta neki, ami annyit
tesz, mint „anyja minden élőnek".99
b) Némelyek szerint Isten saját képére alkotta az embert és az asszonyt a hatodik
napon, gondjaikra bízva a világot;100 Éva azonban még nem létezett akkor. Isten Ádámra
bízta, hogy adjon nevet minden állatnak, madárnak és a többi élő teremtményeknek.
Amikor mindezek elvonultak előtte, párosával, hím és nőstény együtt, Ádám - aki már
olyan volt, mint egy húszesztendős férfi - szerelmük láttán féltékenységet érzett, s bár
mindegyik nősténnyel sorra megpróbálta a közösülést, nem talált kielégülést ezekben az
aktusokban. Ezért felkiáltott: „Minden teremtménynek van hozzá illő társa, csak nekem
nincs!" És kérte Istent, hogy orvosolja ezt az igazságtalanságot.101
c) Isten akkor megformálta Lilithet, az első asszonyt: ugyanúgy alkotta meg, mint
Ádámot, de tiszta por helyett szennyet és üledéket használt. Ádámnak ezzel a nő-
démonnal, valamint egy másikkal, Nahamával, Tubáikain nővérével való közösüléséből
származott Ásmodeus és még számtalan démon, akik ma is gyötrik az emberiséget. Sok-
sok nemzedékkel később Lilith és Nahama mint jeruzsálemi parázna asszonyok Salamon
király bírói széke elé kerültek.102
d) Ádám és Lilith sehogy sem fért össze, mert amikor Ádám közösülni kívánt
vele, Lilith sértőnek találta, hogy ő legyen alul. „Miért kell nekem alattad feküdnöm? -
kérdezte. - Én is porból lettem, ezért egyenlő vagyok veled." Ádám erőszakkal próbálta
engedelmességre kényszeríteni - erre Lilith felbőszülve kimondta Isten mágikus nevét, a
levegőbe emelkedett, és elhagyta Ádámot.
Ádám elpanaszolta Istennek: „Elhagyott a párom." Isten tüstént leküldte Szenoj,
Szanszenoj és Szemangelof angyalokat, hogy hozzák vissza Lilithet. A Vörös-tenger
mellett találtak rá, olyan vidéken, ahol rengeteg buja démon tanyázott, s Lilith ezektől
lilimet (többes szám) szült - naponta száznál is többet. „Tüstént térj vissza Ádámhoz -
mondták az angyalok -, mert különben vízbe fojtunk!" Lilith ezt kérdezte tőlük: „Hogyan
térhetnék én vissza Ádámhoz, és hogyan élhetnék tisztes feleség módjára azután, hogy
itt tartózkodtam a Vörös-tenger mellett?" „Ha nem (58) engedelmeskedsz, meghalsz!" -
felelték az angyalok. „Hogyan halhatnék megmondta erre Lilith -, amikor Isten azt
rendelte, hogy döntsek minden újszülött gyermek életéről, a fiúkról életük nyolcadik
napjáig, vagyis a körülmetélésig, a leányokról pedig a huszadik napig? Mindazonáltal
megígérem, hogy ha egy újszülöttön olyan amulettet látok, amelyen a ti hármotok neve
vagy képmása van, megkímélem a gyermek életét." Az angyalok ebbe belementek. Isten
azonban azzal büntette Lilithet, hogy démon-gyermekei közül száz pusztuljon el
103 Alfa-Béta di-Ben Szira, 47; Gaster, MGWJ, 29 (1880) 553 és köv.
104 Num. Rab. 16. 25.
105 Targum ad Jób 1, 15.
106 B. Sabbat 151b; Ginzberg: LJ, V. 147-48.
107 Gen. Rab. 158, 163-64; Mid. Abkir 133, 135; Ábóth di-R. Náthán 24; B. Szanhedrin 39a.
108 Gen. 2, 21-22.; Gen. Rab. 161.
109 Gen. Rab. 134; B. 'Érúbin 18a.
110 B. 'Érúbin 18a.
111 Gen. Rab. 55; Lev. Rab. 14. 1; Ábóth di-R. Náthán 1. 8; B. Berákhóth 61a; B. 'Érúbin 18a; Tanchúmá
Tazri'a 1; Jalqút Gen. 20.; Tanchúmá Buber 111. 33; Mid. Tehillim 139, 529.
h) Némelyek úgy mondják, hogy a Paradicsom lakói fejjel lefelé állnak, és kezükön
járnak. A holtak mind ilyen helyzetet vesznek fel. Ha egy varázsló holt lelket idéz fel, az
mindig fejjel lefelé jelenik meg. Csak olyankor áll a lábára, ha egy király idézteti fel, így
mutatván ki az uralkodó iránti tiszteletét. Ez történt akkor is, amikor Endor
jövendőmondó asszonya (varázslónője) Saul kívánságára felidézte Sámuel szellemét.127
i) Amikor Isten kiűzte az Édenből Ádámot, megengedte neki, hogy onnan saját
használatára magával vigyen bizonyos fűszernövényeket, nevezetesen sáfrányt, nárdust,
sárga nőszirmot és fahéjat, továbbá néhány magvat és gyümölcsfa-dugványt.17128
Mózes a sátortemplom építéséhez olyan fát használt, amelyet még Ádám vitt ki a
Paradicsomból.129
134 PRE, 13. fej.; Gen. Rab. 172-74; B. Szanhedrin 29a; Adamschriften, 28.
135 PRE, 14. fej; Gen. Rab. 196.
136 L. az előző jegyzetben említett forrásokat.
137 Adamschriften, 28-29.
138 Gen. Rab. 200-01; Jalqút Gen. 34.
139 Gen. Rab. 139-142.
140 L. az előző jegyzetben említett forrást, valamint Ginzberg: LJ, V. 97-98.
141 Gen. Rab. 196; Tanchúmá Buber Gen. 17-18.
142 L. az előző jegyzetben említett forrásokat.
143 Tanchúmá Buber Gen. 133; Num. Rab. 4. 8.
*
1. A Genezisben olvasható bűnbeesési mítosz egyes elemei ősrégiek, a szerkesztés
azonban késői, sőt némely helyeken görög hatást mutat. A Gilgames-eposz, amelynek
legkorábbi változata i. e. 2000 körülre tehető, a következőket mondja el: Aruru (a sumér
szerelem-istennő) agyagból nemes vadembert formált, Enkidut, aki a gazellák közt
legelt, szomját is az állatok mellett csillapította, és delfinekkel játszadozott. Így ment ez
mindaddig, amíg Gilgames egy papnőt nem küldött hozzá, aki beavatta őt a szerelem
titkaiba. Most már bölcs volt Enkidu, akár egy isten, de a vadállatok félénken kitértek
előle. Ezért a papnő saját ruhája egy részével befedte (71) Enkidu meztelenségét, és
elvitte őt Uruk városába, ahol Gilgames hérosznak vértestvére lett. Gilgames később
elindult, hogy megkeresse a halhatatlanság füvét. Két mérföld hosszú sötét alagútba
hatolt be, s amikor onnan előbukkant, paradicsomkertben találta magát, ahol a fákról
drágakövek függtek; a kertnek Sziduri, a bölcsesség istennője volt a tulajdonosa. A
napisten maradásra invitálta, de Gilgames ezt visszautasítva csak ment tovább. Végül
Umnapistitól (a sumér Noétól) megtudta, hogy a keresett fű - egy varjútövishez hasonló
növény - mélyen a tenger alatt nő. Gilgames köveket kötözött a lábára, alámerült,
megtalálta és szerencsésen fel is hozta a füvet; ám miközben egy édesvizű forrásnál járt,
egy kígyó ellopta azt tőle. Erre búsan belenyugodott a halálba.
2. Ádám így nevezi Évát: „anyja minden élőnek" (Genezis 3, 20.), ami Arurunak
vagy Istárnak, a szerelem istennőjének címe; s Éva éppúgy bölcsességet ruház Ádámra,
mint Aruru papnője Enkidura. Mivel azonban Aruru, a teremtő nőistenség sumér
mítoszát később Marduk, a teremtő férfi istenség babilóniai legendája váltotta fel, a
héber teremtő istenség is megbüntette Évát, amiért megvilágosította az ártatlan Ádám
elméjét.
3. A Genezis által előadott bűnbeesési történetnek másik forrása az akkád Adapa-
mítosz, amelyet egy táblán találtak Tell el-Amarnában, Ekhnaton fáraó székvárosában.
Adapát, Éának, a bölcsesség babilóniai istenének fiát, miközben atyja papjai számára
halat fogott a Perzsa-öbölben, megtámadta egy viharmadár. Adapa eltörte a madár fél
szárnyát. A madár nem volt más, mint a déli szél. Éa maga elé idézte Adapát, hogy
magyarázza meg erőszakos tettét, és figyelmeztette, hogy ezzel magára vonta Anunak, az
ég királyának haragját, s hogy az istenek halált hozó étellel és itallal fogják kínálni, ezért
semmit el ne fogadjon tőlük. Anu azonban megtudta Éa indiszkrécióját, s túljárt az eszén:
Adapát az élet kenyerével és az élet vizével kínálta meg. Amikor Adapa apja parancsához
híven nem fogadta el, Anu haragosan visszaküldte a földre mint elvetemült halandót.
Ebből a mítoszból ered az a héber variáció, mely szerint a Kígyó azt mondta Évának,
hogy Isten a tiltott gyümölcs hatását illetően félrevezette őt.
4. A Genezis-féle bűnbeesés egy másik lehetséges forrása az a régi perzsa mítosz,
amely szerint Mesia és Mesiane eleinte csak gyümölcsön élt, de azután Ahriman démon
rábeszélésére megtagadták Istent; ennek következtében elvesztették tisztaságukat, fákat
vagdostak ki, állatokat öltek, más gonoszságokat is műveltek.
a) Némelyek szerint az Éden Kígyója a Sátán volt álcázott alakban: vagyis Szamáel
arkangyal. A hatodik napon fellázadt, mivel eluralkodott rajta az Ádám iránt érzett
féltékenység, mert Ádám előtt Isten parancsára a mennyei seregeknek mind hódolniuk
kellett. Mikháel arkangyal habozás nélkül teljesítette Isten parancsát, de Szamáel
tiltakozott: „Nem fogok hódolni nálam kisebbnek! Amikor Ádám megalkottatott, én már
megvoltam. Inkább ő hódoljon nekem!" Szamáel angyalai egyetértettek vele, de Mikháel
óva intette őket: „Óvakodjatok Isten haragjától!" Szamáel így felelt: „Ha megharagszik,
akkor én trónust állítok fel a csillagok fölött, és magamat nyilvánítom a
Legmagasabbnak." Ekkor Mikháel lehajította Szamáelt az égből a földre, de Szamáel ott
folytatta fondorkodását Isten akarata ellen.146
b) Mások úgy mondják, hogy amikor minden angyal engedelmesen Ádám lába elé
borult, Szamáel így szólt Istenhez: „Mindenség Ura, Te dicsőséged ragyogásából
teremtettél minket. És most hódoljunk egy porból formált lény előtt?" „De ez a porból
formált teremtmény túltesz rajtatok bölcsességben és értelemben" - válaszolta Isten.
Szamáel kihívóan azt mondta erre: „Tégy próbára minket!" Mire Isten így szólt:
„Teremtettem négylábúakat, madarakat és csúszómászókat. Ha mindegyiket úgy tudod
elnevezni, amint én kívánom elnevezésüket, akkor Ádám tisztelni fogja bölcsességedet.
De ha te kudarcot vallasz, neki pedig sikerül, akkor neked kell tisztelned az ő
bölcsességét."
Az Édenben Ádám hódolattal leborult Szamáel előtt, mert őt vélte Istennek. Isten
azonban felegyenesítette Ádámot, Szamáeltól pedig megkérdezte: „Ki nevezze el először
ezeket az állatokat, te vagy Ádám?" „Majd én - felelte Szamáel -, mivel én idősebb is,
bölcsebb is vagyok nála." Isten erre ökröket állított elébe, s megkérdezte: „Mi ezeknek a
neve?" Szamáel hallgatott. Isten elvitte az ökröket, és odaállított egy tevét, majd egy
szamarat, de Szamáel egyiket sem tudta megnevezni.
Isten ekkor értelmet plántált Ádám szívébe, majd oly módon tette fel neki a kérdéseket,
hogy azoknak első betűje azonos volt az illető állat nevének első betűjével. Így például
megmutatta neki az ökröt, s ezt mondta: „Örökké úgy fogják hívni, ahogyan te most
elnevezed." „Ökör" - találta ki tüstént Ádám. Majd tevét mutatott Isten, s azt mondta: „Te
Ádám, ennek mi legyen a neve?" „Teve" - vágta rá Ádám. Végül szamarat mutatott neki:
„Szólj, mi ez?" „Szamár" - felelte Ádám. (76)
Amikor Szamáel látta, hogy Isten megvilágosította Ádám elméjét, méltatlankodva
kiáltozni kezdett. „Kiáltozol?" - kérdezte Isten. „Hogyne kiáltoznék - válaszolta Szamáel -,
amikor engem Te dicsőségedből teremtettél, és most mégis egy porból formált
teremtményt ruháztál fel értelemmel."
Isten így szólt: „Gonosz Szamáel, csodálkozol Ádám bölcsességén? Pedig ő most
ivadékainak születését is előre fogja látni, és mindegyiknek megmondja a nevét, egészen
a végítélet napjáig!"147 Ezzel letaszította az égből Szamáelt és az ő kísérő angyalait.
Szamáel belekapaszkodott Mikháel szárnyába, és őt is magával rántotta volna, ha Isten
közbe nem lép.148
146 Vita Adae XIII. 1-16; vö. A zsidókhoz írt levél 1, 3.; János jelenései 12, 7-9.; 20, 1-7.
147 Berésíth Rabbáthí, 24-25; vö. Gen. Rab. 155-56, ahol Ádám vetélytársai a szolgáló angyalok.
148 PRE, 27. fej.; Berésíth Rabbáthí, 70.
1. „Szamáel" - bár jelentését így adták vissza: „Isten Mérge" - valószínűleg Semal
szíriai isten nevének eltorzult alakja. A héber mítoszban Szamáel kettős helyet foglal el.
Egyfelől „minden sátánok feje", másfelől „a legnagyobb fejedelem az égben", aki
angyalokat és planetáris hatalmakat kormányoz. A „Sátán" („ellenség") elnevezés folytán
azonosult Héléllel, „Luciferrel, a Hajnal fiával", egy másik bukott angyallal, valamint a
Kígyóval, aki az Éden kertjében Ádám vesztére tört. Voltak zsidók (Ginzberg: LJ, V. 85),
akik az állították, hogy Szamáel külön világot szándékozott teremteni; ez az elképzelés a
gnosztikus "koszmokratór"-ral vagy (77) „demiurgosz"-szal azonosítja. Az orphikus
görög koszmokratór - Ophión vagy Ophioneusz - szintén kígyó volt (1. 1. 10).
2. Ádám neveket ad az állatoknak - ez a mese talán az ábécé feltalálásáról szóló
mítoszból eredt: az első és a harmadik héber betű (alef, gimmel) ugyanis ökröt, illetve
tevét jelent.
3. A közép-keleti és a mediterrán népek között általában élt az a felfogás, hogy a
sötétség (chosekh) mint pozitív valami létezett a teremtés előtt. A görögök „Éjszaka
Anyát" emlegették; a héberek a „Sötétség Fejedelméről" beszéltek, kapcsolatba hozták
Tohuval (1. 2. 3), és valahol a messzi északon képzelték el. Ezt a fejedelmet Isten
kiáltással győzte le - Apollodórosz szerint Pán is kiáltással verte le Tüphónt, a szörnyet,
akinek szárnyai elsötétítették a napot, s aki szintén északon, a Cefón-hegyen lakott (1. 8.
3).
4. Énókh II. könyve „Vigyázóknak" (görögül egrégorikoi) nevezi a Sátán angyalait.
A héber névben két arámi szó rejlik: irin, amely angyalokkal kapcsolatban fordul elő
Dániel könyvében (4, 10., 14., 20.); és qaddisin („szentek"). Pontosabb lenne az
„őrzőangyalok" kifejezés, mivel ez funkciójuknak és nevük jelentésének egyaránt
megfelel. Az 1. Zsoltárhoz fűzött Midrás Tehillim szerint az ír Eloah istenségre
vonatkozik. (78 )
149 Pesziqtá Rabbáthí 95a, 203a; Jalqút Reubéní ad Gen. 1, 3. vol. I. 19.
150 Én Mid. Alfabetot 434.ókh II. 18. 1-6; vö. 7. fej.
151 Mid. Alfabetot 434.
152 PRE, 21. fej., Luria szövegmagyarázataival; Mid. Ha-gádól Gen. 88-89. és 105; B. Sabbat 146a; B.
Jebámóth 103b; B. Abódá Zárá 22b; Targum ad Gen. 4, 1. és 5, 3.; Gen. Rab. 182.
153 Toszeftá Szótá IV. 17-18; Ábóth di-R. Náthán I. 7-8; Gen. Rab. 168-69, 171-72; PRE, 21. fej.; Jalqút ad
159 B. Szanhedrin 38b; vö. Abóth di-R. Náthán első verziójának végével; PRE, 11. fej.; Pesziqtá di-R. Kahaná
150b; Lev. Rab. 29 eleje; Pesziqtá Rabbáthí 46; Tanchúmá Buber Gen. 28; Tanchúmá Semini 8; Mid.
Tehillim 92:3.
160 Gen. Rab. 205, 214, 662; B. Jebámóth 62a; Jer. Jebámóth 11. 4; B. Szanhedrin 38b; Targum Jer. adGen. 4,
1-2.; PRE, 11. és 21. fej.; Ábóth di-R. Náthán 1.6; Mid. Ha-gádól Gen. 106; Jalqút Reubéní 35; Jalqút
Zsoltárok 840.
a) Az Édenből történt kiűzetés után Ádám és Éva megpihent egy folyóparton. Bár
örültek, hogy elkerülték az azonnali halált, mélységesen bánkódtak halhatatlanságuk
elvesztése miatt, s azon töprengtek, miképpen biztosíthatnák az emberiség
fennmaradását. Amikor Szamáel észrevette, hogy Ádám ezzel a problémával viaskodik,
újabb bosszút forralt ellene. Tíz angyalával együtt kiszökött föld alatti börtönéből;
valamennyien csodaszép nők alakját öltötték magukra, és a folyóparthoz menve
köszöntötték az első emberpárt. Láttukra Ádám hitetlenkedve kiáltott fel: „Valóban ilyen
páratlan teremtményeket szült a föld?" Majd megkérdezte: „Hogyan sokasodtok?"
Szamáel csábító női hangon így felelt: „Férfiak fekszenek mellénk szeretkezni. Attól
megduzzad a hasunk, gyermekeket szülünk, akik felnövekedvén ugyanúgy cselekszenek,
amiképpen mi cselekedtünk. Ha nem hiszed, majd bebizonyítom neked!"
Erre más bukott angyalok - szintén álalakot öltve magukra - úsztak kifelé a fo-
lyóból. „Ezek a mi férjeink és gyermekeink - mondta Szamáel. - S mivel tudni szeretnéd,
miként fogantatnak a gyermekek, hadd mutassuk meg tenéked." Ezután az
asszonyalakok lefeküdtek az ő meztelenségükben, mindegyik a maga állítólagos férjével,
és Ádám szeme láttára valamennyien rút dolgokat műveltek. Utána így szólt Szamáel
Ádámhoz: „Ti is így cselekedjetek Évával, mivel csakis ily módon szaporíthatjátok
fajtátokat."
A bűn tüze égni kezdett Ádám ereiben, de megtartóztatta magát attól, hogy ilyen
szégyenletes dolgot műveljen nyilvánosan, fényes nappal, és Istenhez fohászkodott
útmutatáséit. Isten egy angyalt küldött, aki összeadta Ádámot és Évát, meghagyván
nekik, hogy negyven nap és negyven éjjel imádkozzanak, csak azután közösüljenek, mint
férj és feleség.161
b) Némelyek úgy mondják, hogy minden élő teremtmény közül Ádám és Éva
szeretkezett először.162 (83)
167 Schatzhöhle 8.
168 Adambuch, 70-72; Gen. Rab. 214-15; Aggádath Sir Ha-sírim 43, 91; Zóhar Gen. 54b.
169 Gen. Rab. 216; M. Szanhedrin 4. 5; Aggádath Sir Ha-sírim 43, 91.
170 Genezis 4, 10-11.; Tanchúmá Berésíth 9-10; Gen. Rab. 216-20; PRE, 21. fej.; Mid. Leqach Tób 30; Jalqút
175 Jáhel tette, bár Izrael vezetői magasztalták (Bírák könyve 5, 25. és köv.), első pillantásra árulásnak
tűnik. De figyelembe kell venni: ha Jáhel Hámár fiaihoz - vagyis az Izraellel szövetséges kénitákhoz -
tartozott, akkor apja ellenségeit neki is ellenségeinek kellett tekintenie, még Héberrel kötött házassága
után is, kivéve azt az esetet, ha férje jelen lett volna, amikor Sisera hada megérkezett; Héber azonban -
valószínűleg szándékosan - nem tartózkodott odahaza; így azután sem szövetségesei nem haragudtak
rá, sem Izrael fiai nem magasztalták.
a) Ádám attól félt, hogy ha Éva még egy fiat szül neki, annak is az lesz a sorsa,
mint Ábelnak. Ezért nem kevesebb, mint százharminc esztendeig nem közösült Évával.
Ezen idő alatt parázna női lidércek (succubi) gyakran fogantak tőle, mialatt aludt,
démonokat, mivel bűnös álmokat bocsátottak rá, amelyek akaratlan magömlést idéztek
elő. Az alvó Évával pedig férfi lidércek (incubi) fajtalankodtak, és démonokat nemzettek
benne.176
b) Ezek az incubusok, lidércek — meri'im - árnyszerű lelkek. Isten a hatodik na-
pon, alkonyat felé teremtette őket. Mielőtt még megformálhatta volna testüket, lement a
nap, megkezdődött az első szombat, s ezért a Teremtő kénytelen volt abbahagyni
munkáját.177
c) Mivel Isten emberekkel, nem pedig démonokkal kívánta benépesíteni a földet,
Ádám szívében égő vágyakozást támasztott Éva iránt. Attól fogva Ádám csak úgy bírta
türtőztetni magát, hogy messzire távozott Évától. Ám még a nagy távolság sem
csillapította erős vágyakozását. Eszébe jutott Isten parancsa: „Szaporodjatok és
sokasodjatok!" Visszament hát Évához, szeretkeztek, és ennek a közösülésnek
gyümölcseként született Séth.178
d) Némelyek szerint Isten angyala parancsolt rá Ádámra, hogy feküdjön le Évával.
Ádám azonban csak akkor volt erre hajlandó, amikor ígéretet kapott: fia fog születni,
Séth lesz a neve - vagyis „vigasztalás" -, és elfelejteti vele Ábel elvesztése miatt érzett
bánatát. Mások Éva szavaival magyarázzák Séth nevét: „Adott (sath) énnekem az Isten
másik magot Ábel helyett."179
e) Séth megszületése után Ádám visszatért az önmegtartóztatáshoz. Ekkor Sza-
máel ismét gyönyörű nő alakját öltve elment Ádámhoz. Azt állította, hogy Éva nővére, és
házasságra szólította fel Ádámot. Ádám útmutatásért fohászkodott Istenhez, aki tüstént
igazi csúf alakjában mutatta meg neki Szamáelt. Hét évvel később Isten megint azt
mondta Ádámnak, hogy háljon Évával. Megígérte, hogy távol tart-ja tőlük a vad és illetlen
bujálkodás kísértő vágyát. Meg is tartotta ígéretét.180
f) Élete végéig Éva harminc ikerpárt szült Ádámnak, mindig egy fiút meg egy
leányt; mindezek az ivadékok szent tisztasággal és méltósággal végrehajtott házastársi
rítusok gyümölcsei voltak.181 Ádám még nyolcszáz évig élt Séth születése után.182 (92)
176 Tanchúmá Buber Gen. 20; Gen. Rab. 195-96, 204, 225-26; B. 'Érúbin 18b; Pesziqtá Rabbáthí, 67b.
177 Gen. Rab. 54.
178 L. az 1. számú jegyzetet. (a digitalizált változatban a 176. jegyzetet)
179 Adamschriften, 36; Genezis 4, 25.
180 Adambuch, 75-77.
181 Adamschriften, 8, 44.
182 Genezis 5, 4.
194 PRE, 21. fej. (ahol a misem szó helyett misethet kellene olvasni), és 22; vö. még Gen. Rab. 222;
Adambuch, 75, 81-86; Adamschriften, 37; Schatzhöhle, 10.
195 Adamschriften, 38; vö. Gen. Rab. 222-23.
196 L. az előző jegyzetben említett forrásokat, továbbá PRE, 22. fej.
197 Targ. és Targ. Jer. ad Gen. 6, 2-4; Gen. Rab. 247-48.
198 Adambuch, 92-93.
199 Énókh 9-10.; vö. még a 11-15. és 69. fejezeteket is; Báruk II. 56. 11-16.; Énókh 11. 18. 1-6.
a) Káin a leszármazottja, Lámekh keze által halt meg. Lámekh szenvedélyes va-
dász volt, és - miként Káin többi ivadéka is - két nőt vett feleségül. Agg korában is eljárt
vadászni, pedig akkor már nem látott. A fia, Tubáikain vezette; ha a fiú meglátott egy
vadat, apja helyett célzott. Egy nap így szólt Lámekhhoz: „Látok egy fejet; amott a
hegygerinc mögül leskelődik." Lámekh megvonta íját, Tubáikain pedig célzott, s a kilőtt
nyílvessző keresztülfúrta a fejet. Tubáikain elment a zsákmányért, de kisvártatva így
kiáltott fel: „Atyám, embert lőttél! Szarv van a homlokán!" „Jaj, az csak ősöm, Káin lehet!"
- kiáltott Lámekh, és kétségbeesve csapta össze kezeit; ez az önkéntelen mozdulat
Tubáikain életébe került.
Lámekh egész nap a holttestek mellett kesergett, mivel vaksága miatt nem tudta,
hogy merre kell hazamenni. Feleségei, Háda és Cilla este találtak rá. „Hallgassatok
szómra - jajveszékelt Lámekh -: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert
megütött. Ha hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres az Lámekhért." Erre megnyílt
a föld, és Énókh kivételével elnyelte Káin minden közeli rokonát: Irádot, Mekhujáelt,
Matuzsálemot és családjuk valamennyi tagját.
b) Lámekh így szólt feleségeihez: „Menjetek az ágyamba, és ott várjatok rám!"
Cilla ezt felelte: „Te megölted ősünket, Káint és a fiamat, Tubálkaint. Ezért egyikünk sem
fog veled hálni." „Isten akarata ez - mondotta Lámekh. - Hét nemzedéken át élhetett
Káin, és most ez az idő letelt. Engedelmeskedjetek hát nekem!" Asszonyai azonban
kijelentették: „Nem, mert kárhozat származna minden gyermekre, aki ebből az
egyesülésből születne." Mindhárman felkeresték Ádámot, aki még élt akkor, és
megkérték, hogy tegyen igazságot közöttük. Elsőként Cilla szólott: „Lámekh megölte a
fiadat, Káint és megölte az én fiamat is, Tubálkaint." Lámekh elmagyarázta: „Mindkét
haláleset véletlenül történt, mivelhogy vak vagyok." Ádám kijelentette Hádának és
Cillának: „Engedelmeskednetek kell a férjeteknek!"
c) Cilla ezután olyan fiúgyermeket szült Lámekhnak, aki már körülmetélten látta
meg a napvilágot. Ez Isten különös kegyelmének volt a jele. Lámekh Noénak nevezte el a
gyermeket, mivel nagy vigasztalást lelt benne.200 Noé orcái fehérebbek voltak a hónál és
pirosabbak a rózsánál; szeme úgy ragyogott, mint a reggeli nap sugara; haja hosszú és
göndör; arca tündöklő. Ezért Lámekh meggyanúsította Cillát, hogy a gyermeknek
valamelyik „Virrasztó" vagy „Bukott" a tényleges apja. Cilla azonban megesküdött, hogy
sohasem szegte meg a hitvesi hűséget. Ekkor ősüktől, (102) Énókhtól kértek tanácsot,
aki nemrég az égbe vitetett fel. Énókh megjövendölte: „Noé életében Isten új dolgot fog
művelni a földön!" Ez megnyugtatta Lámekhot.
d) Noé születésével, amely egybeesett Ádám halálával, nagymértékben jobb lett a
világ. Addig, ha az emberek tiszta gabonát vetettek, a termés fele tövis és bogáncs lett.
Isten most megszüntette ezt az átkot. Addig az emberek minden mezei munkát puszta
kézzel végeztek, de Noé megtanította őket az eke, sarló, balta és más szerszámok
készítésére.201 Némelyek azonban Tubálkaint tartják a kovácsmesterség
feltalálójának.202
200 Tanchúmá Noach 11; vö. Gen. Rab. 224-25; Széfer Ha-jásár 7-8.
201 Énókh 106. ed. Charles, II. 278; Genesis Apocryphon 40; Jubileumok könyve 4. 28.
202 L. az 1. számú lábjegyzetben említett forrásokat, továbbá Genezis 4, 22-t (a digitális változatban 200)
208 PRE, 23. fej.; Gen. Rab. 287, 293; Tanchúmá Noach 12; Tanchúmá Buber Gen. 36, 45; B. Szanhedrin
108a-b; Széfer Ha-jásár 17.
209 Genezis 7, 11-16.; Gen. Rab. 293; B. Berákhóth 59a; B. Ros Hasáná 11b-12a; PRE, 23. fej.; Széfer Ha-
jásár 18.
210 Genezis 7, 20.; B. Szanh. 108b; B. Ros Hasáná 12a; B. Zebachím 112a; Lev. Rab. 7. 6; Tanchúmá Noach 7;
Tanchúmá Buber Gen. 35-36; Széfer Ha-jásár 18-19.
211 Gen. Rab. 283; B. Szanhedrin 108b; PRE, 23. fej.; Széfer Noach, BHM, III. 158.
212 Tanchúmá Buber Gen. 29-30; 37-38; Gen. Rab. 287; Tanchúmá Noach 2, 9; B. Szanhedrin 108b.
213 PRE, 23. fej.; B. Szanhedrin 108b.
214 Gen. Rab. 286, 341; Tanchúmá Buber Gen. 43; Tanchúmá Noach 12; Jer. Taanith 64d; B. Szanhedrin
215 Genezis 7, 4., 17., 24.; 8, 1-7.; B. Berákhóth 59a; B. Ros Hasáná 11b-12a; B. Szanhedrin 108b; Alfa-Béta
di-Ben Szira, Ócár Midrásim 49a, 50b.
216 Genezis 8, 8-19.
217 Genezis 8, 20.; 9, 17.
a) Noé volt az első ember, aki szőlőt ültetett. A fürtöket kisajtolta, a léből bort
csinált, ettől lerészegedett, és ittasságában feltárta nemi szerveit... Hám, Kánaán apja
belépett abba a sátorba, ahol Noé feküdt, megpillantotta apja meztelenségét, s tüstént
elmondta Sémnek meg Jáfetnak, hogy mit látott. Ezek ruhát terítettek vállukra, háttal
fordulva bementek a sátorba, és eltakarták apjuk meztelenségét anélkül, hogy ránéztek
volna. Amikor Noé felocsúdott részeg álmából, látta, hogy mit tett az ő kisebbik fia (sic!),
és felkiáltott: „Isten átka legyen Kánaánon! Szolgák szolgájává tegyék a testvérei! De
legyen áldott Sém, légyen néki szolgája Kánaán. És gyarapítsa Isten Jáfetot is, lakozzék
Sém sátraiban. Kánaán pedig szolgálja őt is."
Noé ezután még háromszázötven évet élt.218
b) Mások a történetet kihímezve azzal toldják meg, hogy Noé az Édenből szár-
mazó szőlőmagvat vagy venyigét vitt magával a bárkában, és azt elültette a Lubar
hegyen, amely az Ararát egyik csúcsa. Még aznap termést hozott a tőke, Noé az éjszaka
beállta előtt leszüretelte a fürtöket, kisajtolt nedvükből bort csinált, és bőségesen ivott
belőle.219
c) Azon a reggelen felkereste Noét Szamáel, a bukott angyal, s megkérdezte: „Mit
csinálsz?" „Szőlőt ültetek" - válaszolta Noé.
„És mi az?"
„Édes a gyümölcse, akár frissen, akár aszalva fogyasztják, és bort ád, amitől fel-
vidul az ember szíve."
„Osszuk meg magunk között ezt a szőlőskertet - mondta Szamáel. - De vigyázz,
nehogy átlépj az én felemre, mert megjárod."
Noé ráállt az osztozkodásra. Ekkor Szamáel leölt egy bárányt, és elásta az egyik
szőlőtőke alá, majd ugyanezt tette egy oroszlánnal, egy disznóval meg egy majommal,
úgyhogy az ő szőlőtőkéi magukba itták mind a négy állal vérét. Ez az oka annak, hogy
valaki, akinek borivás előtt a bátorsága még a bárányénál is kisebb, kevés bor megivása
után dicsekszik, s olyan erősnek hiszi magát, mint az oroszlán; ha sokat iszik, olyanná
válik, mint a disznó, és bemocskolja ruháit; ha pedig még többet iszik, akkor
hasonlatossá lesz a majomhoz, bolond módra dülöngél, elveszti értelmét, és káromolja
Istent. Így történt Noéval is.220 (115)
d) Némelyek szerint Noé részegsége tetőfokán lemeztelenítette magát. Ekkor lé-
pett a sátorba Kánaán, Hám kisfia, pajkosságból erős zsineget hurkolt nagyapja nemi
szervére, s azt oly szorosra összehúzta, hogy Noé elvesztette férfiasságát. Hám is
belépett, látta, hogy mi történt, s mindjárt elmondta Sémnek meg Jáfetnak, mosolyogva,
mintha valami piactéren előadott tréfa lett volna az egész. De fivérei megátkozták.221
e) Mások úgy mondják, hogy maga Hám férfiatlanította meg Noét. Amikor Noé
felébredt mámorából, s megértette, hogy mi történt vele, így szólt Hámhoz: „Most már
nem tudok negyedik fiat nemzeni. Pedig azt akartam, hogy majd annak a gyermekei
szolgáljanak téged és testvéreidet! Ezért Kánaán, a te elsőszülötted lesz az, akit ők
222 B. Szanhedrin 72a-b, 108b; B. Peszáchim 113b; Tanchúmá Buber Gen. 49-50; Tanchúmá Noach 13, 15;
Gen. Rab. 341.
223 Gen. Rab. 272, 338-39; Tanchúmá Buber Gen. 30; Tanchúmá Noach 9; Lev. Rab. 20. 1; Batté Midrásóth
1. A Bábel tornyáról szóló régi mítosznak ez az i. sz. XII. századbeli zsidó vál-
tozata erős hasonlóságot mutat azzal a mítosszal, amelyet az V. században élt keresztény
író, tarragonai Orosius közölt Hét könyv a pogányok ellen [Historiarum ad-versus
paganos libri VII] című művében. Orosius valószínűleg zsidó tannaita forrásokat
a) Íme Ábrám leszármazása. (Isten később az Ábrahám nevet adta neki.) Sémtől
származott az idősebb ágon, Noé fiától:
b) Ábrám Szárait vette feleségül, aki a féltestvére volt oly módon, hogy ugyanazon
apától, de különböző anyától születtek; mivel Thárénak két felesége volt - az egyik
Amitlai, Karnabo leánya, a másik pedig Edna, egy idősebb, szintén Ábrám nevű
rokonának a leánya. A második Nákhor unokahúgát, Milkhát, Hárán leányát vette
feleségül. Hárán feleségének neve feledésbe merült, de az ismeretes, hogy ő szülte
Háránnak Lótot meg a másik leányát, akinek Jiszkáh volt a neve. Némelyek úgy mondják,
hogy Szárainak is Hárán volt az apja.233
c) Hárán fiatalon hunyt el. Halála után Tháré Ábrámmal, Száraival és Lóttal el-
hagyta Ur városát, ahol született, hogy Hárán földjén telepedjen le. A második Nákhor
Úrban maradt őseivel, akik még mind éltek akkor, Sém hatszáz esztendőt élt meg,
Arpaksád négyszázharmincnyolcat, Séláh négyszázharminchármat, Héber
négyszázhatvannégyet, Péleg kétszázharminckilencet, Réu szintén kétszázharminc-
kilencet, Sérug kétszázharmincat, az első Nákhor száznegyvennyolcat, Tháré két-
százötöt.234
d) A kaldeai Ur városa az alapítójáról kapta nevét. Keszed fia, Ur alapította, Noé
egyik ivadéka. Gonosz, zsarnoki uralkodó volt, s alattvalóit bálványimádásra kény-
szerítette. Ábrám egyik őse, Réu feleségül vette Ur leányát, Orát, tőle született fiát
Sérugnak nevezte el, abbeli aggodalmában, hogy fia majd elfordul a gonoszság felé. (124)
Sérug a maga fiát, az első Nákhort megtanította a kaszdimok (kaldeusok) asztrológiai
tudományára. Nákhor a Tháré nevet adta fiának, emlékezésül arra a szenvedésre,
amelyet akkor kellett elviselnie, amikor Úrban hollók megszámlálhatatlan sokasága
lepte el a vetéseket. Tháré Edna apjának tiszteletére Ábrámnak nevezte el fiát, akit a
kaldeai Jiszkáh szült neki.235
e) Némelyek szerint Ábrám volt a legfiatalabb Tháré fiai közül; mások viszont úgy
mondják, hogy ő volt az elsőszülött.236
a) Tháré volt Nimród seregeinek fővezére. Egy este a király udvaroncai, taná-
csosai, csillagjósai összejöttek a házában, és vigadoztak. Ugyanazon az éjszakán született
meg Tháré fia, Ábrám. Amikor a vendégek hazafelé menet felnéztek az égre, látták, hogy
egy hatalmas üstökös száguld kelet felől a látóhatár szélén; négy csillagot nyelt el az
égbolt különböző részein. Az asztrológusok ámulatba estek, mivel tudták, hogy mit jelent
ez a látvány, és suttogva mondták egymásnak: „Tháré újszülött fiából hatalmas uralkodó
lesz. Ivadékai megsokasodnak, királyokat fosztanak meg trónjuktól, birtokukba veszik
országaikat, és övék lesz az egész föld az idők végezetéig."
Reggel ismét összejöttek a csillagjósok, és így beszéltek egymás között: „Nimród,
a mi urunk nem látta az üstököst. Ha most majd hall róla valamit, minden bizonnyal
megkérdezi tőlünk: »Miért nem szóltatok nekem, hogy ilyen nagy csodajelet láttatok?«
És megölet bennünket. Jobb lesz, ha magunktól elmondjuk neki."
Így is cselekedtek, majd ezt tanácsolták Nimródnak: „Vedd meg Tháré újszülött
fiát, és ölesd meg, nehogy felnövekedvén fiakat tudjon nemzeni, akik elpusztítják a te
utódaidat, ó király és a mi ivadékainkat."
Nimród maga elé hívatta Thárét, és ráparancsolt: „Add el nekem a fiadat!" Tháré
így válaszolt: ,Bármit parancsol a király az ő szolgájának, annak meg kell lennie. De
alázatosan kérem uram tanácsát egy bizonyos dologban. Tegnap este asztalomnál evett
Aajun, a te tanácsadód. Azt mondta: »Add el nekem azt a nagy, gyors lábú csődört,
amelyet a minap kaptál ajándékba a mi urunktól, és én megtöltöm a házadat arannyal,
ezüsttel, kiváló takarmánnyal.« Kérlek, uram, mondd meg, miként válaszoljak neki, hogy
meg ne sértsem?"
Nimród haragosan kiáltott fel: „Hogy lehetsz olyan ostoba, hogy egyáltalán fi-
gyelembe veszel egy ilyen ajánlatot? Nincs-e elég ezüstöd meg aranyad? És mit érnél
azzal a takarmánnyal meg abrakkal, ha eladnád az én ajándékomat, azt a csődört,
amelynél remekebb paripa nincs az egész világon?"
Tháré szelíden felelte: „Nem azt parancsolja-e nekem a király, hogy adjam el a
fiamat? És nem akarja-e elpusztítani? És mit érnék én a sok ezüsttel meg arannyal
örökösöm halála után? Kincseim nem szállnának-e a királyra, ha gyermektelenül halnék
meg?" (128)
Nimród erre még haragosabb lett; Tháré azonban békítő hangon ezt mondta:
„Mindenem a király kezében van! A király azt teheti az ő szolgájával, amit akar. El-
veheti a fiamat minden fizetség nélkül."
„Azt nem akarom - mondta Nimród -, hanem jó áron kívánom megvenni a
gyermeket."
„Megengedné-e az én uram, hogy egy csekély kegyet kérjek tőle? - kérdezte
Tháré, s miután engedélyt kapott rá, így folytatta: Adj nekem három napot, hogy
beszélhessek a lelkemmel meg a rokonaimmal. Azt szeretném, hogy szívesen tegyük
meg, amit a mi urunk haragosan követel."
Nimród megadta a kért haladékot, és a három nap elteltével szolgái elvitték hozzá
a gyermeket. Tháré jól tudta, hogy ha ellene szegül a parancsnak, őt is, rokonait is
kardélre hányatja a király. Ezért cselhez folyamodott. Egy rabnő ugyanazon az éjszakán
szült fiúgyermeket, amelyen Ábrám megszületett. Tháré ezt a csecsemőt adta oda a
királynak, aki ezüsttel és arannyal fizetett érte.
Amitlai hazatérve mindezeket elmondta férjének, Thárénak, aki a király elé járult,
mélyen meghajolt előtte, és engedelmet kért, hogy beszélhessen. "Emeld fel a fejedet -
mondta neki Nimród -, és add elő, amit közölni kívánsz velem." Tháré elmondott neki
mindent, és Ábrám üzenetét is elismételte. Nimród elsápadt. „Mit tegyek?" - kérdezte
főembereitől és tanácsadóitól. Azok így feleltek: „Felséges király, csak nem félsz egy
kisgyermektől? Nincsenek-e országodban ezerszámra fejedelmek, nem is szólva a kisebb
méltóságok és felügyelők megszámlálhatatlan sokaságáról? Küldd el a legkisebb rangút
előkelőid közül, hogy fogja el és zárja királyi börtönödbe a gyermeket." Nimród azonban
tovább tépelődött, mondván: „Miféle gyermek lehet az, aki húsz nap alatt fiúvá serdült,
és anyja által azt üzeni nekem, hogy az égben olyan isten lakozik, aki mindent lát, de őt
nem láthatja senki, és akinek dicsősége betölti az egész világot?"
Ekkor a Sátán hollófekete selyembe öltözve leborult a király elé, s miután en-
gedélyt kapott rá, hogy fejét felemelje, így szólt: „Miért zavar meg téged egy gyermek
fecsegése? Engedd meg, hogy jó tanáccsal szolgáljak!" „Mi légyen az a tanács?" - kérdezte
Nimród. „Nyittasd ki fegyvertáraidat - mondotta a Sátán -, és adass fegyvereket országod
valamennyi fejedelmének, előkelőjének, harcosának, hogy elfoghassák a gyermeket, és
idehozzák, hogy téged szolgáljon."
Nimród így is cselekedett. Ám amikor Ábrám megpillantotta a közeledő sereget,
segítségért fohászkodott, mire Isten fekete felhőt bocsátott Ábrám és ellenségei közé.
1. Ábrahám születését a Genezis 11, 27. lakonikus rövidséggel jegyzi fel: „Tháré
nemzé Ábrámot, Nákhort és Haránt." A közel-keleti zsidók között megőrződtek az
Ábrahám csodálatos születéséről és Nimród királytól való megmeneküléséről szóló
mítoszok. Mindkét verzió midrási jellegű, és az indoeurópai mitológia közös tárházából
származik. A másodikat még a közelmúltban is előadták ladino (azaz szefárd-spanyol)
ballada formájában, Thesszalonikiban, születési ünnepek alkalmával.
2. Lord Raglan The Hero című munkájában sok különböző hérosz-mítoszt vesz
vizsgálat alá, és görög, latin, perzsa, germán héroszok közös jellemvonásait állítja össze.
A hérosz anyja mindig hercegnő, apja király, aki anyjának közeli rokona; fogantatásának
körülményei mindig rendkívüliek; gyakran valamelyik isten fiának tartják; születésekor
valaki - többnyire apja vagy nagyapja - meg akarja ölni. A héroszt anyja elviszi valahová
messzire, ahol alacsony sorból való nevelőszülők nevelik fel; gyermekkoráról senki nem
tud semmit; férfivá serdülvén hazatér, legyőzi a királyt, néha sárkányt, óriást, fenevadat;
hercegnőt vesz feleségül, gyakran elődje leányát, és ő lesz a király.
3. A gyermeket néha csónakba teszi és a hullámok kénye-kedvére bízza az anyja,
mint Mózes és Romulus esetében; máskor hegyoldalon hagyják, mint Küroszt, Pariszt és
Oidipuszt - bár az utóbbiról olyan változatot is meséltek, hogy vízre tették ki. A hérosz
pályafutásának későbbi szakaszai szintén azonosak mindenütt: magához ragadja a
hatalmat, sikeres háborúkat visel, és végül tragikus körülmények között hal meg. A
mítosz voltaképpen dramatikus rituálé az Isteni Gyermek, az Újév megtermékenyítő
szelleme tiszteletére. „Eljövetelét" (adventjét) - amelyről az Athén melletti Eleusziszban
tartott szertartások a nevüket kapták - szent barlangban ünnepelték meg, ahová fáklyák
fénye mellett juhászok és gulyások vitték ünnepélyesen a Gyermeket. Az Újév Szelleme
legyőzi az Óév Szellemét, feleségül veszi a Föld-hercegnőt, király lesz, s uralkodása az
esztendő végéig tart, amikor maga is ugyanarra a sorsa jut, mint elődje.
4. Ábrahámot azonban - miként az utána következő, Istennek engedelmeskedő
patriarchákat is - nem érte olyan gyászos vég, mint a héroszokat. (Romulust pász-
tortársai darabokra szaggatták; Küroszt egy szkütha királynő karóba húzatta; Pariszt
megölték Trója elestekor; Oidipuszt, Iaszónt, Thészeuszt detronizálták és száműzték).
Mózes, noha vétke miatt (lesújtott a márai sziklára) nem léphetett az Ígéret Földjére,
békés halállal múlt ki, fényes végtisztességben részesült, maga Isten temette el.
5. Az egyetlen izraelita, akinek számára majdnem az egész mítosz-sort igénybe
vették, a názáreti Jézus volt; de saját népe elutasította azt az isteni származást, amelyet a
görögül beszélő keresztények tulajdonítottak neki. Az evangéliumok szerint Jézus királyi
sarjadék; vélelmezett apja közeli rokona anyjának; pásztorok imádják egy barlangban,
ahol közönséges gabonaszelelő kosár a bölcsője; asztrológusok felfedezik keleten a
csillagát; Heródes király megöleti a betlehemi kisdedeket. (132) Jézust a sivatagon túlra
viszik, ahonnan hosszú évek múltán tér vissza Izraelbe, ismeretlenül. Az apokrif
evangéliumok magasztalják koraérettségét.
6. Az Ábrahám születéséről szóló két mítosz bizonyos elemei talán keresztény
forrásokból származnak, bár a Hérodotoszban olvasható Kürosz-mítosz meglehetősen
*
1. Ezek a legendák nem támaszkodnak kanonizált bibliai szövegekre. A Genezis
csak annyit mond, hogy Ábrahám a féltestvérét, Sárát vette feleségül, s hogy Tháré (135)
velük meg Lóttal, Ábrahám unokaöccsével a kaldeus Urból Háránba költözött, ahol
Tháré meghalt, s ahol később Isten megparancsolta Ábrahámnak: „Eredj ki a te földedből
arra földre, amelyet Én mutatok neked" (Genezis 12, 1.). Sztephanosz (Szt. István
Protomartyr), egy görögül beszélő egyiptomi zsidó azonban olyan hagyományt idéz
(Apostolok Cselekedetei 7, 2-4.), amely szerint Ábrahám még Urban lakott, amikor Isten
ezt a parancsot adta neki.
2. A tüzes kemence meséje valószínűleg annak a midrási szómagyarázatnak az
alátámasztására szolgált, amely szerint „Ur Kaszdim" annyit tesz, mint „a kaldeusok
kemencéje". Részint Dániel könyvéből vették át (3.), amely elmondja, hogy Dániel és
három társa megtagadta a bálványimádást, mire Nabukodonozor tüzes kemencébe
dobatta őket, de ott semmi bajuk sem történt. A történet másik forrása egy Dániel
könyvét folytató apokrif írás (Bél és a Sárkány). Ebben Dániel leleplezi Kü-rosz király
bálványainak tehetetlenségét, bebizonyítja, hogy a Bél aranyszobra elé tett áldozati
ételeket a papok eszik meg. Erre Kürosz megengedi Dánielnek, hogy ledöntse Bél
templomát. Gábriel arkangyal éppúgy segít Ábrahámnak, mint Dánielnek (Dániel könyve
8, 16. és 9, 21.).
3. Mindkét legendának közös alapja a Jeremiás könyvéből való alábbi prófécia:
„...minden ötvös megszégyenül a maga bálványa miatt, mert hazugság az ő öntése, és
nincs benne lélek. Hiábavalóságok ezek, nevetségre való művek, az ő megfenyít-tetésök
idején elvesznek. Nem ilyen a Jákob osztályrésze, mert mindennek teremtője ... a Seregek
Ura ... Megfenyítem Bélt is Babilonban, és kivonom szájából, amit benyelt... és
meglátogatom az ő faragott képeit..." (Jeremiás 51, 18-19., 44., 52.). (136)
1. A Genezis 12 mögött az a történeti tény rejlik, hogy héber nyelvű törzsek vo-
nultak déli irányba, Palesztinán át Egyiptomba, egy vegyes hordában, amely hettitákból,
háráni mitanniakból, szíriaiakból és palesztinaiakból állott. E horda vezérei, a hikszosz
királyok kb. i. e. 1730-tól 1570-ig uralkodtak Egyiptom fölött, és hatalmuk Szíria nagy
részére is kiterjedt. Ezekről a pásztorkirályokról nagyon keveset tudunk, mert amikor
alkirályaik Felső-Egyiptomban fellázadtak II. Apopi fáraó (i. e. 1603-1570) ellen, s
hosszú háború után detronizálták, az egyiptomi írnokok megsemmisítették a hikszosz
dinasztiára vonatkozó feljegyzéseket. (A Genezis 46, 34. szerint az egyiptomiak
tisztátlan állatnak tartották a juhot.)
2. Ábrám „éhínség miatt" csak rövid ideig maradt Kánaánban - ez összhangban
áll azzal, hogy a hikszoszok pusztítva vonultak keresztül Palesztinán. Az az oltár, amelyet
a mítosz szerint Sekhemben emelt, a későbbi időkben jelentős izraelita szentély volt.
Ábrám gyors visszatérése arra utal, hogy némely héber törzsek alkalmatlannak találták
Egyiptomot nomád életformájuk számára, s visszavándoroltak Palesztinába, ahol
néhány nemzedékkel később csatlakoztak hozzájuk azok a héberek is, akiknek Józsua
volt a vezérük.
3. Ábrám, Szárai és az epekedő király mítosza még két ízben fordul elő: Ábrám,
Szárai és a gérári Abimélek történetében (1. 30), valamint Izsák, Rebeka és ugyanazon
1. Sineár, amelyen Amrafel király uralkodott, az akkád Sankharral azonos (1. 22.
5); Thidál pedig a Tudkhalja névre utal (több hettita királynak ez volt a neve). Góim -
Thidál királysága - lehetett tulajdonnév is, vagy egyszerűen csak „népeket" jelentett.
Elászár valószínűleg Ilanszra királyi várossal azonos, Kárkemis és Hárán között, amely
előfordul i. e. XVIII. századi mari agyagtáblákon és későbbi hettita dokumentumokban.
Ariókh óiráni nyelven „tiszteletre méltót" jelent (Ariaka). Élám ősi és hatalmas királyság
volt a Perzsa-öbölnél. Khédorlaomer talán egyike lehetett azoknak az élámi királyoknak,
akiknek ékírásos emlékeken megmaradt neve hasonlít az övére.
2. Sokáig kétségbe vonták, hogy a Genezis 14-ben elbeszélt eseményeknek van-e
történeti magvuk. Ma már azonban több tudósnak az a véleménye, hogy ősrégi történeti
hagyományokról van szó; az eseményeket nem sokkal a háború után jegyezték fel akkád
és kánaánita nyelven, és ezt a szöveget jóval később héberre fordították. A háború
idejére vonatkozólag megoszlanak a vélemények; a datálások az i. e. XX. és XVIII. század
széles skáláján mozognak. A Genezis 14 ránk maradt formájában Kánaán birtoklásának
igazolása. Kánaánt négy hódító szállta meg, a Vörös-tenger bejáratánál fekvő Kádestól és
Él-Párántól (vagy Eláttól) északon Dánig; de nem sokkal utóbb Ábrám legyőzte a
hódítókat, elvette tőlük mindazt, amit zsákmányoltak, és örökösödés jogán elfoglalta az
általuk megszállt területet is. Ilyenformán tehát, amikor Ábrám ivadékai felbukkantak
Egyiptomból, és meghódították Kánaánt, olyan országot vettek birtokukba, amely az
örökség jogán megillette őket.
249 Széfer Ha-jásár 46; Tanchúmá Buber Gen. 73-74.; Gen. Rab. 419; PRE, 27. fej.
250 Gen. Rab. 418; Tanchúmá Buber Gen. 76.; B. Szanhedrin 96a, 108b; B. Taanith 21a.
251 Gen. Rab. 420-22; Lev. Rab. 25, 6; Num. Rab. 4. 8; B. Nedárim 32b; Tanchúmá Buber Gen. 76.
a) Ábrám a sátrában aludt, amikor megjelent neki Isten, és így szólt hozzá: „Ne
félj, Ábrám, én pajzsod vagyok tenéked, a te nagy jutalmad felette igen bőséges." És
monda Ábrám: „Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkül járok, és az,
akire az én házam száll, a damaszkuszbeli Eliézer?" „Nem ez lesz a te örökösöd; hanem
aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd - mondotta Isten. - Kelj fel most, és
menj ki az éjszakába!" Ábrám engedelmeskedett, és hallotta Isten szavait: „Én vagyok az
Úr, aki téged kihoztalak Ur Kaszdimból [a kaldeus Urból], hogy néked adjam e földet
örökségedül. Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat
megszámlálhatod;... Így lészen a te magod!" „Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy
öröklöm azt a földet?" - kérdezte Ábrám. Mire Isten azt mondta: „Hozz nékem áldozatul
egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős nősténykecskét, egy háromesztendős
kost, egy gerlicét és egy galambfiat."
b) Amikor eljött a reggel, Ábrám a kardjával kétfelé hasított egy üszőt, egy nős-
ténykecskét meg egy kost. Mindegyik állat egyik felét egy keskeny út bal oldalára, másik
felét átellenben, az út jobb oldalára tette le. Azután levágott egy gerlicét és egy
galambfiat, s egyiket az út jobb, másikat a bal oldalára fektette, de nem hasította kétfelé.
Miközben így tevékenykedett, keselyűk szálltak oda, hogy lakmározzanak a tetemekből;
Ábrám azonban elkergette őket.
c) Mikor lement a nap, Ábrám mély álomba merült, „rémülés és nagy sötétség
szálla őreá". Majd ismét hallotta Isten hangját: „Amikor éltes korodban meghalsz,
ivadékaid majd jövevények lesznek idegen földön, és szolgálatra szorítják őket. De
négyszáz esztendő múltán megbüntetem azt a népet, amelyet szolgálnak, és gazdaggá
téve kivezetem onnan a te utódaidat. Ám vándorolni fognak, és csak a negyedik
nemzedék veszi birtokba a sajátját, amikor az emoreusok [amoriták] már teljes mér-
tékben rászolgáltak arra, hogy megbüntessem őket." Azután a sűrű sötétséget eloszlatta
egy füstölgő láng, amely mozgó fáklyaként imbolygott az út mentén kirakott húsdarabok
között. Isten pedig kijelentette: „A te magodnak adom ezt a földet, »Egyiptomnak
folyóvizétől« az Eufrátesz folyóig. A kéniták, a kenizziták, a kad-moniták, a hettiták, a
perizziták, a refaim, az amoriták, a kánaániták, a girgasiták és a jebuziták mind az ő
alattvalói lesznek."252
d) Némelyek szerint Isten az ég kupolája fölé emelte Ábrámot, és azt mondta
neki: „Nézz a csillagokra, és próbáld megszámolni őket!" Majd hozzátette: „Aki (147) egy
csillag alatt áll, fél attól; te azonban, aki alattad látod ragyogni, felemelheted a fejedet, és
magadat tarthatod nagyobbnak!"253
e) Úgy mondják, hogy Ábrám kettévágott húsdarabjai az Izraelt majdan elnyomó
birodalmakat jelezték előre: az üsző Babilont jelentette meg annak három királyát:
Nabukodonozort, Gonosz Merodákot, Belsazárt; a nősténykecske Médiát meg annak
három királyát: Cirust [Kürosz], Dáriust [Dareiosz], Ahasvérust [Xerxész]; a kos
Görögországot meg annak három királyát: Alexandroszt, Caligulát, Antoninust. A gerle az
izmaelitákat, a galamb pedig Izraelt jelképezte. Ha Ábrám nem hasította volna darabokra
1. Az itt leírt vad istenség sokkal közelebb áll ahhoz, aki megtámadta Jákobot
(Genezis 32, 24-32.), és meg akarta ölni Mózest (Exodus 4, 24.), mint azokhoz a
barátságos idegenekhez, akiket Ábrahám és Sára fényes nappal megvendégelt (Genezis
18, 1-15.). Jelenlétét később tűzoszlop jelezte a pusztában (Exodus 13, 21., stb.),
valamint az a tűz, amely a Kármel hegyén elemésztette Illés áldozatát (Királyok I. könyve
18, 38.).
2. A szétdarabolt állati tetemek közepette létrejött szerződésről szóló mítoszt
őrizte egy szertartás, amely még az i. e. VI. században is élt Jeruzsálemben. Amikor (148)
Nabukodonozor ostrom alá vette Jeruzsálemet, Sédékiás király és főemberei meg-
esküdtek, hogy a Törvény értelmében felszabadítják héber rabszolgáikat; amikor
azonban az ostrom átmenetileg abbamaradt, nem váltották be fogadalmukat. Jeremiás
akkor emlékeztette őket az ősök esküjére: hatévi szolgaság után minden héber
rabszolgát szabad emberré kell tenni (Exodus 21, 2.). Ezt a nemzedékek óta elhanyagolt
kötelezettséget akkoriban újították fel: papok, vezetők és szabad közemberek elhaladtak
a Templomban egy levágott borjú darabjai között. Jeremiás ezért megjövendölte, hogy
meg fognak lakolni hitszegésükért, amely megszentségtelenítette Isten nevét - némelyek
rabszolgaságba hurcoltatnak, mások elpusztulnak, úgy, hogy tetemüket égi madarak
meg vadállatok falják fel (Jeremiás 34, 1-22.).
3. A bibliai héber nyelvben a szerződéseket, megállapodásokat nem kötötték,
hanem a következő igékkel fejezték ki az aktust: „vágni" (karath b'ríth) - Genezis 15, 18;
21, 27. stb.); keresztülhaladni ('abar bib'rith - Deuteronomium 29, 11.); „beléje menni"
(Ezékiel 16, 8.); „benne állni" ( Királyok II. könyve 23, 3.). Ez annak a bizonyítéka, hogy
ősrégi szertartásról van szó. Az Etiópia délnyugati részében lakó male és baka
törzseknél ma is él ez a szokás: a szerződést „vágó" ember bemázolja magát darabokra
hasított állat vérével. A késői kor hébereit, ha esküvéssel fogadtak valamit, meghintették
az oltáron feláldozott állatok vérével - ez volt a „szövetség vére" (Exodus 24, 5-8.).
254 Gen. Rab. 437; Mid. Aggádá Gen. 33; PRE, 28. fej.
255 Apocalypse of Abraham, ed. Box, 51-53.
256 Targum Jer. Gen. 15, 1-11.; Gen. Rab. 443-44; Tanchúmá Buber Ex. 130; Mid. Aggádá Gen. 34.
a) Tízévi házasság után Szárai, aki meddőnek hitte magát, ágyasul felajánlotta
Ábrámnak egyiptomi rabnőjét, Hágárt. Ábrám, aki nyolcvanöt esztendős volt akkor,
elfogadta az ajándékot. Miután Hágár teherbe esett, lenézte Szárait, aki ezt elpanaszolta
férjének. Ábrám így válaszolt: „Tégy Hágárral, amit jónak látsz; nem a te szolgálód-e?"
Szárai szaván fogta, és oly kegyetlenül meggyötörte Hágárt, hogy az megszökött. Isten,
aki angyal alakját öltötte magára, egy pusztai forrásnál akadt rá, Kádes és Béred között, a
Súr felől vezető út mentén. Megkérdezte, hogy miért került oda. „Megszöktem az
úrnőmtől, aki rosszul bánt velem" - felelte Hágár. Isten angyala felszólította, hogy térjen
vissza, és tűrje békén a sorsát. Megígérte, hogy harcosok nemzetségének ősanyja lesz,
majd kijelentette: „A fiadnak Ismáel legyen a neve, mivelhogy Isten meghallotta a te
nyomorúságodat. Ismáel a pusztaságban fog élni, mint a vadszamár, és fegyvereinek
ereje által tartja fenn magát."
Hágár felkiáltott: "Az Élő Egy látott engem!" [Károlyi ford.: Te vagy a látomás Istene.] és a
forrásnak a Lahai Rói nevet adta. Majd visszatért úrnőjéhez, és amikor fiat szült
Ábrámnak, a gyermeket Ismáelnak nevezte el, ahogyan Isten meghagyta.257
b) Sok esztendővel később, miután Sára öregkorában megszülte Izsákot, látta,
amint Ismáel játszadozik vele, hintáztatja. Ekkor így szólt férjéhez: „Kergesd el ezt a
szolgálót az ő fiával együtt! Izsák a te örökösöd, nem Ismáel!" Ábrahám nagyon
bánkódott Sára szavain, de Isten megvigasztalta, mondván: „Ne bánkódj sem Hágár, sem
Ismáel miatt! Tégy úgy, ahogyan Sára mondja; mert Izsák gyermekei lesznek az én
választott népem. Mivel azonban Ismáel is a te fiad, az ő gyermekei nagy néppé lesznek."
c) Ábrahám korán felkelt, adott Hágárnak egy kenyeret meg egy tömlő ivóvizet, s
gyermekével együtt elküldte őt Beérseba pusztaságába. Amikor a vizestömlő kiürült,
Hágár egy bokor tövébe fektette Ismáelt, s tőle egy nyíllövés távolságban leült, mondván:
„Ne lássam a fiam pusztulását!" Ahogy ott sírdogált, egy angyal meghallotta, hogy Ismáel
Isten nevét kiáltja, s így szólt az anyjához: „Ne félj, Hágár! Isten meghallotta a
gyermeknek szavát. Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé
teszem őt." Hágár akkor kinyitotta a szemét, és megpillantott egy forrást; megtöltötte a
tömlőt, és megitatta a gyermeket. Isten gondot viselt Ismáelra, aki azután a páráni
pusztaságban élt. Hágár összeházasította egy (151) egyiptomi nővel, akit Meribának
hívtak, mivel pörlekedő természetű volt. Mások úgy mondják, hogy egy Íszá nevű
moabita nő lett Ismáel felesége.258
d) Némelyek szerint Szárait annyira bosszantotta Hágár önteltsége, hogy harag-
jában kiráncigálta őt Ábrám ágyából, sarukat dobált az arcába, és tekintetével meg-
babonázta, úgyhogy a szemmel verés következtében Hágár elsőszülött gyermeke -egy
leány - már holtan jött a világra. Valahányszor Szárai a fürdőházba ment, Há-gárnak
kellett mögötte vinnie a vödröket meg a törülközőkendőket. Később szemmel veréssel
megbabonázta Ismáelt, aki ettől olyan gyenge és aszott testű lett, hogy nem bírt járni.
Ezért, amikor Ábrahám elküldte Hágárt, az kénytelen volt a hátán cipelni fiát, pedig
Ismáel ekkor már tizenhét, sőt némelyek szerint huszonöt esztendős volt; és olyan égető
szomjúság gyötörte, hogy a vizestömlő csakhamar kiürült.259
260 Toszeftá Szótá 304; Gen. Rab. 567-68; Széfer Ha-jásár 69-70; PRE, 30. fej.
261 Gen. Rab. 572-73.
262 Széfer Ha-jásár 70-72; PRE, 30. fej.
1. Gérár egy város és egy királyság neve. Gérár királyság Kánaán délnyugati ha-
tárán terült el, elválasztva Kánaánt Egyiptomtól, Gáza és Beérseba között. Hasonnevű
fővárosa a gérári völgyben vagy annak közelében épült. Ezt a völgyet egyes modern
kutatók a mai Wadi Seri'ával (Beérsebától északnyugatra), mások a mai (156) Wadi
Gazával (Beérsebától nyugatra) azonosítják. A vidék ősi neve egészen a bizánci időkig
fennmaradt, mert Eusebius caesareai püspök így említi: Geraritica.
2. Abiméleket a Genezis filiszteus királynak nevezi (21, 33-34.; 26, 1., 8.). Ezt
anakronizmusnak tartják, mivel a filiszteusok i. e. 1200 körül jelentek meg Kánaánban,
Ábrahám viszont az i. e. XV. század második felében élt. Mindamellett egyre több tudós a
felé a nézet felé hajlik, hogy i. e. 1200 táján a filiszteusok nem első ízben hatoltak
Kánaánba (mint ahogyan Józsua csoportja is egy igen hosszú ideig tartó, folyamatos
héber bevándorlás utolsó fázisaként érkezett Kánaán földjére). E feltevés szerint
lehetséges, hogy i. e. 1500 körül Gérárban filiszteusok telepedtek meg.
3. A filiszteusok eredeti hazája Kaftor volt. Ez nem jelenti szükségképpen Kréta
szigetét (egyiptomi nyelven Keftiu), hanem inkább általában az egész minószi kultúra
területét, beleértve Kis-Ázsia délnyugati részét. A minószi vagy kaftori kultúra az i. e.
harmadik évezredre nyúlik vissza, és a keleti mediterrán partvidékre gyakorolt korai
hatásának egyik példája, hogy Kaftorban képzelték el Kótar va-Khaszisz műhelyét. Ő volt
271 Tanchúmá Buber Gen. 85-86; B. Bábá Meci'á 86b; Gen. Rab. 517-18.
277 PRE, 25. fej.; vö. Gen. Rab. 504-05, 519. B. Szanhedrin 109a-b.
a) Lót és leányai egy Coár közelében levő barlangban húzódtak meg. Mivel
mindkét leány úgy hitte, hogy Isten rajtuk kívül az egész emberiséget elpusztította, az
idősebbik így szólt a húgához: „Apánk öreg, és más férfi nem maradt élve. Itassuk hát le,
és háljunk vele. Így megmenthetjük az emberi nemet attól, hogy teljesen kivesszen."
Azon az estén sok bort adtak inni Lótnak, és utána az idősebbik leány vele hált. Lót
másnap nem emlékezett semmire. Megint leitatták, s azon az éjjelen a fiatalabbik
művelte ugyanazt, amit a nővére tett. Mind a ketten teherbe estek. Az idősebbik
Moábnak nevezte el a fiát, mondván: „Ő az atyámtól való". A fiatalabbik a Benammi nevet
adta gyermekének, mondván: „Ő a vérrokonom fia". Moáb a moabiták, Benammi az
ammoniták ősapja lett.278
b) Némelyek Isten kezét látják ebben, mivel - mondják - amikor a család elme-
nekült Szodomából, bort nem vitt magával. Ha Isten akaratából nem lett volna sok bor
abban a barlangban, az erényes Lótot semmiképpen sem tudták volna rábírni leányai,
hogy velük háljon.279
c) Moáb fiai: Ar, Ma'jun, Tarszion és Qanvil, akiket a moabiták mind a mai napig
tisztelnek. Benammi fiai: Gérím, 'Ison, Rabbot, Szilion, Adzsnún és Majum; mindegyikük
egy-egy várost épített, s azt saját magáról nevezte el.280
281 Genezis 22, 1-2.; Gen. Rab. 590, 592; Tanchúmá Buber Gen. 111; Pesziqtá Rabbáthí 170a; PRE, 31. fej.
282 Genezis 22, 3-19.
283 Széfer Ha-jásár 76-77.
289 Tanchúmá Chajjé Szárá 4; B. Bábá Meci'á 87a; Gen. Rab. 717-18.
290 Genezis 25, 1.; Gen. Rab. 654, 661; Tanchúmá Chajjé Szárá 8; Tanchúmá Buber Gen. 123; PRE, 30. fej.;
Hadar Zeqénim 9b; Leqach Tób Gen. 115.
291 Genezis 25, 2-6.; Gen. Rab. 663, 669; Sóchér Tób 411-12; Makk. I. könyve 12, 21.; Makk. II. könyve 5, 9.
292 B. Szanhedrin 91a; Zóhar Gen. 133b, 223a-b.
293 Masszekheth Szóferim 11.9; Tanchúmá Chajjé Szárá 6.
a) Ábrahám arról értesült, hogy Háránban élő fivérének, Nákhornak immár ti-
zenkét fia van. Nyolc a feleségétől, Milkhától született: Úz, Búz, Kemuél, Keszed, Házó,
Pildás, Jidláf és Bethuél. A többi négyet Nákhor egyik ágyasa, Reuma szülte; ezek: Tebáh,
Gakhám, Takhás és Mahákha. Nákhornak három unokája is van már: Aram, Kemuél fia,
valamint Bethuél fia és leánya, Lábán és Rebeka.294
Ábrahám magához hívatta Eliézert, hűséges szolgáját és sáfárját, s így szólt hozzá:
„Tedd kezedet a tomporom alá, és esküdj meg az Élő Istenre, hogy engedelmeskedni
fogsz nekem! Nem engedhetem, hogy Izsák a kánaániták közé házasodjék be. Háránban
kell neki feleséget keresni. Én túl öreg vagyok már ahhoz, hogy magam járjak el ebben a
dologban. Eredj el te Háránba, válassz menyasszonyt Izsáknak az én nevemben, és hozd
magaddal Hebronba."
„És ha nem akar velem jönni? - kérdezte Eliézer. — Akkor Izsáknak Háránban kell
őt feleségül vennie?"
„Izsáknak nem szabad soha elhagynia ezt a földet, amelyet Isten adott nekünk! -
felelte Ábrahám. - Ha a lány nem akar eljönni, te fel vagy oldozva esküd alól.
Mindazonáltal ne tarts ettől: Isten angyala majd előkészíti az utadat."
Eliézer letette az esküt, majd Ábrahám állatállományából kiválasztott tíz remek
tevét, gazdag ajándékokat málházott rájuk, s nagy kíséret élén útnak indult. Sok nappal
később, alkonyatkor megpihentette állatait a háráni Paddan-Aram melletti kútnál. Látta,
hogy a városból szokás szerint hosszú csapatokban vonulnak oda a nők, hogy vizet
merjenek. „Uramnak, Ábrahámnak Istene - fohászkodott Eliézer -, légy kegyes ma
hozzám, és adj jelet nekem. Ha én azt mondom az egyik leánynak: »Tedd le a korsódat,
és adj innom«, és ha ő erre így felel: »Igyál, és megitatom a tevéidet is«, akkor az lesz az
Izsáknak rendeltetett menyasszony."
Elsőként egy fiatal, hajadoni öltözéket viselő, kecses méltósággal lépkedő nő ért a
kúthoz. Leereszkedett a vízhez vezető lépcsőkön, s hamarosan ismét megjelent, színültig
megtöltött korsóját a vállán tartva. Eliézer megkérte: engedje meg, hogy a korsóból
csillapíthassa szomját. „Igyál csak, uram" - mondta a nő, és odanyújtotta a korsót. Eliézer
ivott, majd várta a következő szavakat. „A tevéidet is megitatom" folytatta a nő, és egy
vályúba öntötte a korsó tartalmát. Eliézer most már tudta, hogy Isten őt választotta.
Előhozta a menyasszonyi ajándékokat - egy fél sékel súlyú arany orrkarikát meg két
arany karperecet, amelyek tíz sékelt nyomtak -, majd (179) a gyűrűt a leány
orrcimpájába akasztotta, a pereceket a csuklóira húzta, s megkérdezte: „Kinek a leánya
vagy?" „Bethuél az én atyám, akit Nákhornak szült a felesége, Milkha. Engem Rebekának
hívnak."
Eliézer újabb kérdést tett fel: „Akadna-e nekünk szállás atyád házában?"
„Igen, van nekünk elegendő helyünk szállásra, meg szalma és abrak is a tevéid-
nek" - válaszolta Rebeka.
Eliézer leborulva köszönte meg Istennek, hogy Ábrahám rokonai közé vezérelte
őt.
Rebeka hazasietett, hogy bejelentse a vendéget. Amikor Lábán, a bátyja meglátta
rajta az arany ékszereket, kirohant a forráshoz, és így szólt Eliézerhez: „Jöjj, idegen, Isten
1. Ábrahám azért nem akarta, hogy Izsák kánaánita nőt vegyen feleségül (Genezis
24, 3., 4.), mivel egy ősi matrilokális törvény értelmében a férjnek el kellett hagynia
otthonát, és felesége rokonsága között kellett laknia. Ezért Háránban élő patrilokális
unokatestvérei közül választott asszonyt a fiának. (Nyilván szívesebben látta volna
menyéül szövetségesének és unokaöccsének, Lótnak egyik leányát, de ez a lehetőség az
általuk elkövetett vérfertőzés miatt nem jöhetett tekintetbe.) Később Izsák és Rebeka
szintén nem engedték meg fiuknak, Jákobnak, hogy kánaánita vagy hettita nőt vegyen
feleségül (Genezis 27, 46.; 28,1. -l. 45). A mükénéi Görögországban is a matrilokális
házasság szokása dívott. Állítólag Pénelopé, Odüsszeusz felesége volt az első görög nő,
aki szülei ellenkezése dacára patrilokális házasságot kötött; amikor elindult Ithaka felé,
ő is elfátyolozta az arcát, mint Rebeka.
2. A Rebeka-mítosz köré font midrás-színezések különféle ősi hagyományokat
tartalmaztak. A héber patriarchák a menyasszonytól megkövetelték a szüzességet; több
közel- és közép-keleti országban ma is szokás, hogy a nászéjszakán a vőlegény ujjával
298 Masszekheth Szóferim 21. 9, vége; M. Nidda 5. 4; Jalqút Gen. 109; Gen. Rab. 652; Mid. Ag-gádá Gen. 59;
Hadar 9b.
299 Jalqút Gen. 109; Mid. Ha-gádól Gen. 366, 369-70; Gen. Rab. 651-53; Mid. Aggádá Gen. 59-60; Mid.
Leqach Tób Gen. 111, 113; Mekhiltá di-R. Simeón 45; Da'ath 13d, 14b; Hadar 9b.
a) Izsák Egyiptomba készülődött, mivel a saját földjén éhínség tört ki. Isten
azonban megtiltotta neki, hogy Egyiptomba menjen, s megismételte Ábrahámnak tett
ígéretét. Ekkor Izsák Gérárba ment, mint Abiméleknek, a filiszteusok királyának
vendége. Ott Ábrahám példáját követve azt állította, hogy a szép Rebeka a testvérhúga.
Egy nap a király palotája ablakából kitekintve meglátta, amint Izsák és Rebeka
szeretkezik. Szemrehányást tett Izsáknak: „Miért hazudtál nekem? Valamelyik
udvaroncom titokban hálhatott volna a feleségeddel, abban a hiszemben, hogy abból
semmi baj nem származik." „Inkább tegyenek így csúffá - mondta Izsák -, mintsem hogy
egy féltékeny férfi megöljön engem!"
Izsák földet kapott Gérárban, és minden elvetett mag százszoros termést hozott
neki. A filiszteusok annyira irigyelték nyájait, csordáit és gazdag javait, hogy mihelyt
vége lett az éhínségnek, Abimélek felszólította: hagyja el a várost.300
a) Amikor Izsák kérte Istent, hogy oldja fel feleségét az immár húsz esztendeje
tartó meddőség átka alól, Rebeka mindjárt ikreket fogant. Az ikrek már az anyaméhben
oly keservesen kezdtek dulakodni egymással, hogy Rebeka a halált kívánta. Isten
azonban megnyugtatta, mondván:
„Két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsődből, egyik
nép a másiknál erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek!"
Ézsaut, az elsőszülöttet vörös, bozontos szőrzet fedte; a másik pedig Ézsau sar-
kába kapaszkodva jött a világra, ezért anyja a Jákob nevet adta neki. Ézsauból ügyes
vadász lett, aki naphosszat a sziklás vadont járta; Jákob békésen éldegélt ott-hon,
őrizvén nyájait és csordáit.301
b) Némelyek szerint Ézsau hajának és szőrzetének színe elárulta gyilkos hajla-
mait. Azt is mondják, hogy kettejük közül Jákob fogantatott elsőként, mert ha két
gyöngyszemet teszünk be egy szűk üvegecskébe, az elsőként becsúsztatott gyöngy
később bukkan a folyadék felszínére, mint a második.302
c) Terhessége idején Rebeka valahányszor elhaladt egy kánaánita szentély mel-
lett, Ézsau mindig kapálózott, ki akarván jönni, és valahányszor olyan ház előtt ment el,
ahol igazak szoktak imádkozni, Jákob tette ugyanezt. Jákob ugyanis így szólt Ézsauhoz a
közös anyaméhben: „A test világa, testvér, nem a lélek világa. Az egyikben van evés, ivás,
házasság és nemzés; a másikban nincs semmi ezek közül. Osztozzunk meg a két világon.
Válaszd magadnak azt, amelyik kedvedre való!" Ézsau tüstént a test világát választotta303
d) Mások azt mondják, hogy e születés előtti verekedésben Szamáel Ézsaut,
Mikháel pedig Jákobot segítette; végül Istennek kellett közbeavatkoznia, hogy
megmentse Jákob életét. Ézsau oly kegyetlenül összemarcangolta Rebeka méhét, hogy
abban soha többé magzat nem fogamzott. Ha nem így történik, Izsáknak is oly sok fia lett
volna, mint Jákobnak.304
e) Jákob körülmetélten született, mint csupán tizenkét más szent férfiú: Ádám,
Séth, Énókh, Noé, Sém, Tháré, József, Mózes, Sámuel, Dávid, Ézsaiás és Jeremiás;
némelyek szerint még Jób, Bálám és Zorobábel is így jött a világra. Ézsaut nyolcnapos
korában metélte körül Izsák; felnőtt korában azonban Ézsau fájdalmas (185)
operációnak vetette magát alá, amely után szeméremteste olyan lett, mintha soha nem
metélték volna körül.305
f) Eleinte a két iker csak annyira különbözött egymástól, mint a mirtuszhajtás a
tövisbokorhajtástól. Később azonban Jákob jámbor buzgalommal tanulmányozta a
Törvényt, Ézsau ellenben kánaánita szentélyekbe kezdett járni, és erőszakos dolgokat
művelt. Még be sem töltötte huszadik életévét, de már gyilkosságban, nemi erőszakban,
rablásban és szodómiában volt bűnös. Isten ezért elvette Izsák szeme világát, hogy ne
lássa szomszédainak szemrehányó tekintetét.306
1. Sárához hasonlóan Rebeka is csak egyszer szült, hosszú évekig tartó meddőség
után; ugyanúgy a lévita Anna is, Sámuel anyja (Sámuel I. könyve 1). Ráchel szintén
hosszú meddőség után szülte Józsefet, majd sok esztendővel később foganta Benjámint,
akinek megszülése az életébe került. Az említett asszonyok egyikének sem volt
leánygyermeke, s fiuk minden esetben Isten különös áldását élvezte. Nincs kizárva, hogy
itt egy olyan hagyomány lappang, amely a naditum papnőtől (1. 29. 2) meghatározott
számú éven át gyermektelenséget követelt meg - így volt ez a római Vesta-szüzeknél is -,
s ha a tilalmi idő lejárta után fiút szült, különleges tisztelet övezte.
2. A még meg sem született ikrek dulakodása Pérec és Zerákh mítoszában is
előfordul (Genezis 38, 27-30.). Ezeknek Júda volt az apjuk, anyjuk pedig Thámár, Júda
menye; az ikrek későbbi civakodásairól azonban nem tesz említést a mítosz ránk maradt
formája. A görög mitológiában is találunk ilyen motívumot: Proitosz és Akrisziosz
összeverekedett Aglaira („fényes") királyné méhében, ami az argiv trónért folyó
elkeseredett versengés első jele volt. Apjuk halála után az ikrek abban állapodtak meg,
hogy felváltva uralkodnak, Proitosz azonban elcsábította Akrisziosz leányát, Danaét,
ezért száműzték, és tengeren túlra menekült. Ott feleségül vette a líd király leányát, majd
nagy sereg élén visszatért Argoliszba. Véres, de döntetlen csata után az ikrek
megegyeztek, hogy felosztják egymás között a királyság területét. Akrisziosz Bélosztói
(Baáltól), Agénór (Kánaán) ikerfivérétől származtatta magát: nagyapja volt
Perszeusznak, akinek palesztinai hőstettei öt csillagképpel (186) gazdagították az
éjszakai égboltot (Andromeda, Cassiopea, Cepheus, Draco, Perseus); Menelaosz és
Aszkalosz akháj királyoknak szintén Akrisziosz volt az ősük (1. 35. 6). A Szíriába
vándorolt és a Bibliában hivitáknak nevezett akhájok (l. 30.4) valószínűleg magukkal
vittek egy mítoszt, amelyben még meg nem született ikrek verekedéséről esett szó. A
héberek ezt a mítoszt használták fel annak elmondására: hogyan osztozott meg
Ábrahám örökén Izrael (Jákob) és Edom (Ézsau). Ugyanezt a motívumot használhatták
fel a Pérecről és Zerákhról szóló elveszett mítoszban is, hogy ily módon magyarázzák
meg a Júda törzs egy korábbi felosztását. Ézsau eredetileg alighanem Uszu (Ó-Türosz)
Uszoosz nevű torzonborz vadászistene, aki Szankhuniathón Föníciai Történetében mint
Szamémrumosz fivére szerepel (l. 16. 5). Szőrössége azonban mintegy előre sejteti, hogy
az edomiták majd elfoglalják a Szeir hegységet; Szeir ugyanis bozontosat, torzonborzat
jelent, ami arra utal, hogy a hegy fákkal volt benőve. Vörös haja pedig azért volt
Ézsaunak, mivel a népi etimológia Edom nevét az adom vagy admoni szóból
származtatta, amelynek jelentése „napégette vörös".
3. Az edomiták vagy idomeneusok - akik egy időben adófizetői voltak Izraelnek,
bár ők korábban vándoroltak be Palesztinába -, miután Nabukodonozor elfoglalta
Jeruzsálemet, megszállták Dél-Júda egy részét (Ezékiel 36, 5.), Hebronnal együtt. Az i. e.
II. században azonban Júdás Makkabeus elpusztította Hebront meg a környező falvakat
(Makkabeusok I. könyve 5, 65.); később Hürkanosz János legyőzte és erőszakkal
judaizálta az idomeneusokat. Két nemzedékkel később az edomita Heródes lett a zsidók
királya, megölette az utolsó Makkabeus-herceget, és elérte, hogy a rómaiak
megerősítették a királyi hatalomban. Bár hivatalosan a mózesi Törvényt tisztelte, és
újjáépítette a jeruzsálemi Templomot, pogány istenségek tiszteletére is több szentélyt
emeltetett. A midrásbeli Ézsau alakja tulajdonképpen Heródesnak és romanizálódott
a) Egy napon, amikor Jákob éppen vörös lencsét főzött kunyhója előtt, sivatagi
vadászútjáról visszatért Ézsau, csontig-bőrig lesoványodva.
„Adj nekem abból a vörös lencséből, testvér - könyörgött Ézsau. - Már az éhhalál
fenyeget."
„Egyél, Vörös - mondta Jákob -, de csak azzal a feltétellel, ha eladod nekem érte az
elsőszülöttségi jogodat."
„Ha nem adom el, akkor is elveszítem - nyögte Ézsau -, mert felfordulok az éh-
ségtől."
Jákob esküvel pecsételtette meg az alkut Ézsauval, csak utána engedte meg neki,
hogy kenyérrel meg lencsefőzelékkel lecsillapítsa éhségét. Amikor aztán Ézsau elment,
Jákob nevetett: „Az én testvérem nem sokra tartja az elsőszülöttségi jogát!"311
b) Némelyek mentséget találnak arra, hogy Jákobból látszatra nemcsak a testvéri
szeretet, hanem még az általános értelemben vett emberség is hiányzott. Jákob —
mondják - tudta, hogy Ézsau épp akkor ölte meg lesből Nimród királyt, kétszáztizenöt
esztendős korában. Ézsau és Nimród ugyanis szüntelen vetélkedtek, hogy melyikük jobb
vadász. Nimród emberei bosszút akartak állni, s hosszasan üldözték Ézsaut, aki így
szorult helyzetbe került. Jákob valójában Isten jóváhagyásával vette meg Ézsau
elsőszülöttségi jogát, mivel egészen addig, amíg a Gyülekezet Sátrát fel nem állították a
pusztában (ami évszázadokkal később történt meg), minden egyes családban csak az
elsőszülött mutathatott be áldozatot, Jákob pedig így kiáltott fel: „Ez a gonosztevő álljon-
e Isten oltára előtt, és részesüljön Isten áldásában?" Továbbá Ézsau készséggel
lemondott elsőszülöttségi jogáról Jákob javára, hogy ne neki kelljen az oltár elé állnia;
Isten ugyanis agyonsújthatta volna, amiért gúnyosan nyilatkozott a halottak
feltámadásáról.
Mások szerint Ézsau nagy summa aranyat is követelt Jákobtól, mivel az első-
szülöttségi jog kettős részt biztosított Kánaán öröklésében; a követelt aranyat meg is
kapta. Azt is mesélik, hogy később szívesen visszacsinálta volna az alkut, de már nem
lehetett, mert Jákob megeskette őt atyjának, Izsáknak a félelmére, márpedig az esküt
nem merte megszegni, mivel apját nagyon szerette. De meg azért sem léphetett már
vissza, mert Mikháel és Gábriel voltak a tanúk, amikor aláírta a szerződést.312
c) Ézsau példás szeretettel viseltetett Izsák iránt: mindennap vitt neki vadpecse-
nyét, és mindig ünneplőbe öltözött, mielőtt a sátrába lépett. Ezért el is nyerte (191)
jutalmát, mert amikor Józsua behatolt Kánaán földjére, Isten megtiltotta Izrael fiainak,
hogy megtámadják edomita unokatestvéreiket, mondván: „El kell ismernem azt a
tiszteletet, amellyel atyja iránt viseltetett!" Ézsau nagy jómódban élt egészen haláláig.313
*
1. Az a motívum, hogy Ézsau annyira megkívánta a vörös lencsét, hajának
vörösségét akarja hangsúlyozni (1. 38.2). Hogy ő volt Edom, „a vörös" vagy legalábbis
132-34, 137-38; Tanchúmá Buber Gen. 131-33; Mid. Székhel Tób. 117; Jubileumok könyve 26. 13.
jásár 99-100.
320 Genezis 36, 1-14.
a) Rebeka magához hívta Jákobot, s ezt mondta neki: „Ézsau meg akar ölni téged,
és akkor Ismáel meg fogja torolni halálodat. De miért veszítsem én el egyszerre a két
fiamat? Eredj, keress menedéket Paddam-Aramban, az én bátyámnál, Lábánnál, és ha
majd Ézsau dühe lecsillapodott, megüzenem neked." Izsáknak pedig azt mondta Rebeka:
„Eluntam életemet Ézsau hettita feleségei miatt! Ha Jákob is egy ilyen bálványimádó nőt
venne feleségül, minek nékem az élet?" Izsák erre lelkére kötötte Jákobnak: „Fiam, ne
végy feleséget a kánaániták leányai közül! Menj el Paddan-Aramba, és nagybátyád,
Lábán leányai közül válaszd ki magadnak az egyiket." Majd ismét próféciát mondott: "A
mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek
sokaságává légy;
És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked és a te magodnak, teveled egyben; hogy
örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, amelyet az Isten adott vala
Ábrahámnak."321
b) Jákob és Ézsau hatvanhárom esztendősek voltak akkor. Némelyek úgy mond-
ják, hogy amikor Rebeka panaszkodott Ézsau feleségeire, nem említette őket a nevükön,
hanem haragosan kifújta az orrát, és annak váladékát ujjairól a földre rázta. Meg azt is
mesélik, hogy amikor Jákob elmenekült, Ézsau utánaküldte egyik fiát, Elifázt, hogy ölje
meg és rabolja ki. Elifáz, aki híres íjász volt, tíz anyai nagybátyjának élén üldözőbe vette,
és Sekhemnél utol is érte Jákobot. „Vedd el mindenemet, de hagyd meg az életemet -
könyörgött Jákob -, és Isten igazságos cselekedetnek fogja tekinteni a rablásodat." Elifáz
teljesen kifosztotta, lemeztelenítette őt, és hazavitte mindazt, amit Jákobtól elvett; Ézsau
azonban felbőszült, amikor meghallotta, hogy fia meghagyta Jákob életét.322
c) Jákob attól való féltében, hogy maga Ézsau veszi majd üldözőbe, letért a
Sekhembe vezető útról, és napnyugtakor Lúz közelébe ért. Meztelensége miatt nem
ment be a városba; lefeküdt aludni, de mivel nyeregtáskája sem volt, kőre hajtotta a fejét.
Álmában egy lajtorját látott, amelynek lábai a földön álllak, csúcsa pedig az eget
érintette; fokain angyalok jártak fel-alá. Egy hang pedig ezt mondta neki: „Én vagyok az
Úr, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene; ezt a földet, amelyen fekszel,
néked adom és a te magodnak. És a te ivadékaid oly sokan lesznek, mint a föld pora,
terjeszkednek a földnek mind a négy tája felé, és tebenned és a te magodban áldatnak
meg a föld minden nemzetségei. És ímé Én veled vagyok, (201) hogy megörizzelek téged,
valahova menendesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem
teljesítem, amit néked mondtam."
Jákob felriadt, és rémülten kiáltotta: „Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem
tudtam! Ez a rettenetes hely bizonyára Isten Háza és az égnek kapuja!" Másnap kora
reggel felkelt, oszlopként felállította azt a követ, amelyen a feje nyugodott, megkente
olajjal, és fogadalmat tett: „Ha Isten valóban megőriz engem utazásom alatt, ha ad nekem
kenyeret meg viselő ruhát, és ha békességgel hazavezérel - akkor az Úr leend az én
Istenem, és tizedet adok Neki minden vagyonomból! Ez az oszlop legyen az Ő hajléka."
Annak a helynek azután Béthel, vagyis „Isten Háza" lett a neve.323
1. Béthel, amely már jóval a héber patriarchális korszak előtt kánaánita szentély
volt, tíz mérföldre fekszik Jeruzsálemtől északra, Lúztól pedig egy mérföldnyire keletre.
Nevét ma az arab Betin falu őrzi. A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a terület
majdnem megszakítás nélkül lakott volt az i. e. XXI. századtól az i. sz. I. századig. Béthel
szentségét a mítosz is támogatja, hogy Ábrahám kétszer is áldozott egy helyen, Béthel és
324 Gen. Rab. 780-82; Berésíth Rabbáthí 118; PRE, 35. fej.; Széfer Ha-jásár 98; Mid. Tehillim 399; B. Chullin
91b; Széder Élijáhu Rabbá 29; Tanchúmá Buber Gen. 181.
325 Tanchúmá Buber Lev. 72-73; vö. Ginzberg: LJ, V. 275, 291.
326 Lev. Rab. 29. 2; PRE, 35. fej.; Pesziqtá di-R. Kahaná 150b-151a; Mid. Tehillim 347.
327 PRE, 35. fej.; Mid. Tehillim 400.
a) Jákob folytatta útját Paddan-Aram felé, s a város közelébe érve három vára-
kozó nyájat látott egy kút körül. Kérdezősködött a pásztoroktól, akik azt felelték, hogy
ismerik Lábánt, Nákhor fiát: „És nézz csak oda, éppen ott jön a leánya, Ráchel, a
juhokkal!"
„Miért nem itatjátok meg nyájaitokat?" - kérdezte Jákob.
„Várjuk a többi pásztort. Azok majd segítenek elgördíteni a kút száját fedő nagy
követ."
Amikor Ráchel odaérkezett apja juhaival, Jákob egymaga elhengergette a követ,
és megitatta az állatokat. Némelyek szerint a víz csodálatos módon felemelkedett akkor,
és ugyanazon a szinten maradt mindaddig, amíg Jákob ott tartózkodott.328 Azután
megmondta Ráchelnak, hogy az unokafivére, megcsókolta, és könnyezett. Némelyek
szerint azért sírt, mert sok évvel azelőtt Eliézer gazdag ajándékokat vitt Ábrahámtól,
amikor Izsák számára megkérte Rebeka kezét; s most ő, Izsák és Rebeka fia úgy állt
Ráchel előtt, mint egy ágrólszakadt koldus. Mások szerint azért fakadt sírva, mert
amikor rokoni csókkal illette Ráchelt, a pásztorok féltékenyen összesúgtak.329
b) Ráchel hazament, hogy hírül vigye Jákob megérkezését. Nem sokkal utóbb
sietve megjelent a forrásnál Lábán, megölelte és házába invitálta Jákobot. Azt remélte,
hogy Jákob még értékesebb ajándékokat hozott magával, mint annak idején Eliézer.
Látta ugyan, hogy gyalogszerrel jött, s még egy batyu sincs nála, de azt gyanította, hogy
arannyal teli övtarsolyt rejteget a ruhája alatt. Ölelkezés közben Lábán megtapogatta
Jákobot, de nem talált semmiféle övet; majd szájon csókolta, hogy meggyőződjön róla:
nincsenek-e gyöngyök a szájában. Jákob kereken megmondta neki: „Nagybátyám, nálam
ugyan nem találsz elrejtett kincseket. Nem hoztam egyebet üdvözleteknél, mivel
útközben mindenemből kifosztott Elifáz, Ézsau-nak, az ikertestvéremnek a fia."330
c) „Üres kézzel jön - gondolta Lábán -, és a mi asztalunknál akar enni-inni egy
teljes hónapig, sőt talán egy egész esztendeig!" Mérgesen elment, hogy tanácsot kérjen a
terafimjától [az -im a héberben a többes szám jele].
Amikor a háráni arameusok ilyen jósbálványt készítettek maguknak, megöltek
egy elsőszülött fiúgyermeket, és a fejét fűszerekkel meg olajjal vegyített sós vízbe tették.
Majd különféle varázsigéket énekeltek, a nyelve alá aranykorongot (207) helyeztek,
amelyre egy démon neve volt rávésve; utána a főt befalazták, lámpásokat gyújtottak, és a
földre borulva kérdéseket tettek fel, amelyekre a fő suttogva válaszolt. Voltak másfajta
terafimjaik is: arany és ezüst bálványok, amelyeknek egyes darabjait pontosan
kiszámított órákban formálták meg, s amelyek a csillagok segítségével meg tudták
mondani a jövendőt. Ilyen terafimja volt Lábánnak is, aki nagy csillagjós hírében állott.
Meghajolt előttük és megkérdezte: „Miként bánjak én ezzel a vendéggel, aki itt lakik a
házamban, és ingyen eszi a kenyeremet?" A bálványok ezt suttogták vissza: „Ne bánj
barátságtalanul egy olyan emberrel, akinek a csillagai ennyire csodálatos
konstellációban vannak! Az ő kedvéért Isten meg fogja áldani mindazt, amit te a
házadnál vagy a földeken cselekszel." Lábán így töprengett magában: „Fogadjam a
szolgálatomba? De mi lesz, ha sok bért kíván?" A terafim azonban Lábán gondolataiban
328 Genezis 29, 1-10.; PRE, 36. fej.; Gen. Rab. 817; Targum Jer. ad Gen. 28, 22. és 21, 22.
329 Genezis 29, 11-12.; Gen. Rab. 811-12.
330 Genezis 29, 12-13; Mid. Ha-gádól Gen. 460-61.
331 Jalqút Reubéní ad Gen. 29, 15.; Tanchúmá Vajécé 40b; PRE, 36. fej.; Széfer Ha-jásár 103.
332 Genezis 29, 14-19.; Gen. Rab. 813-14.
333 B. Bábá Bathrá 123a; Tanchúmá Buber Gen. 152, 157; Gen. Rab. 815-16, 821-22.
334 Tanchúmá Buber Gen. 153, 157.
335 Gen. Rab. 817-19; Targum ad Gen. 29, 22.; Széfer Ha-jásár 100-01; B. Megillá 13b; B. Bábá Bathrá 123a;
1. Izsák Ézsaut jobban szerette, mint Jákobot, nyilván ezért nem adott Jákobnak
megfelelő értéktárgyakat a menyasszonyvásárláshoz. Hogy azonban fukarsága ne keltse
azt a látszatot, mintha az áldás ellopását akarta volna ily módon megtorolni, a történetbe
belekerült Elifáz rablása - Jákob ezzel magyarázza, hogy üres kézzel érkezett lánykérőbe.
Ez a magyarázat némileg hihetetlen. Lábán azonban minden valószínűség szerint
felismerte a helyzetet: azt, hogy Izsák, Ábrahám örököse, aki Hárán legdrágább leányát
is könnyen megvásárolhatta volna Jákobnak, üres kézzel elkergette őt hazulról. De ma is
gyakran fordul elő, hogy pénztelen, fiatal arab parasztok jövendőbeli apósuknál
szolgálnak, munkával váltva meg a mátkapénzt; Jákob példája szolgáltat erre tiszteletre
méltó precedenst.
2. Jákob kifakadására Lábán azzal védekezik, hogy nem szokás a fiatalabb leányt
az idősebbik előtt férjhez adni (Genezis 29, 26.). Ezek szerint tehát a helyi szokás ereje
érvénytelenít minden olyan egyéni megállapodást, amely vele ellentétes. Hogy Jákob is
elfogadja ezt a nézetet, azt bizonyítja, hogy nem szól rá semmit. A mítosz ily módon
megerősíti ezt a „nagyon jó szabályt", amelyet a Jubileumok könyve egész Izrael számára
kötelezővé szeretne tenni.
3. A közép-keleti mohamedánok és zsidók ma is legálisnak tekintik a poligámi-át,
de ritkán élnek ezzel a jogukkal. Két nővér feleségül vevése tilos volt ugyan (Leviticus
18, 18.), de valószínűleg megtűrt dolognak számított még az i. e. VI. században is, mivel
337 Genezis 29, 20-24., B. Megillá 13b; B. Bábá Bathrá 123a; Gen. Rab. 819.
338 Genezis 29, 25-27.; Gen. Rab. 814, 819; Tanchúmá Buber Gen. 153; B. Szukká 27b; B. Megillá 13b; B.
Bábá Bathrá 123a; Jubileumok könyve 28. 4-9.
339 Genezis 29, 28-30.; Gen. Rab. 870; PRE, 36. fej.; Targum Jer. ad Gen. 29, 24.; Berésíth Rabbáthí 119.
340 Genezis 29, 31-30, 13.; Gen. Rab. 829-830; Tanchúmá Buber Gen. 158; Aggádath Berésíth 103-05.
341 Genezis 30, 14.; Gen. Rab. 837; Jer. 'Érúbin 26c; Jer. Sabbat 8b; Zóhar Gen. 268, 314; Josephus: A zsidó
háború VII. 6. 3.
342 Genezis 30, 14-24.; Mid. Aggádá Gen. 112; Abraham Szábá: Cerór Ha-Mór. Velence, 1523, p. 34a;
Issakhár testamentuma I—II.; Gen. Rab. 841, 1282; B. Niddá 31a; Mid. Leqach Tób Gen. 152; B. 'Érúbin
100b.
343 Genezis 30, 19-20.
344 Genezis 35, 16-20.
345 Genezis 30, 19-21.; PRE, 36. fej.; B. Bábá Bathrá 123 a; Gen. Rab. 823.
346 Széfer Ha-Qana 32b; Mid. Aggádá Num. 78; Issakhár testamentuma II.
1. Két görög mitikus hérosz jelenik itt meg Jákob és Lábán személyében:
Autolükosz, a mestertolvaj és riválisa, a korinthoszi Sziszüphosz. Hermész, a tolvajok,
pásztorok és szónokok istene azzal a képességgel ruházta fel Autolükoszt, hogy az általa
ellopott állatokat megváltoztassa: szarvaikat eltüntesse, a fehéreket feketévé
változtassa, vagy fordítva; így azután a lopott jószágokat nem lehetett felismerni.
Sziszüphosznak feltűnt, hogy nyájai és csordái egyre kisebbekké válnak, ugyanakkor
szomszédja, Autolükosz állatainak száma állandóan növekszik. Egy napon nevének
kezdőbetűjét belevéste marháinak patájába. A rákövetkező éjszakán Autolükosz ismét
marhákat lopott tőle. Sziszüphosz maga mellé vette néhány rokonát, és követte az
ellopott állatok nyomait, amelyek Autolükosz tanyájához vezettek. Mialatt a rokonok
Autolükosszal vitatkoztak, Sziszüphosz beosont a házba, és közösült Autolükosz
leányával, aki azután megszülte Odüsszeuszt, a fondorlatok híres mesterét. Autolükosz
lopta el Iphitosz euboiai király lovait is; megváltoztatta külsejüket, s eladta őket
Héraklésznak, akinek azt hazudta, hogy maga nevelte az állatokat. Iphitosz a lovak
nyomát követve eljutott Tirünszbe, ahol Héraklésznak szemébe vágta, hogy tolvaj.
Miután azonban a megváltoztatott színű lovakban nem tudta felismerni saját állatait,
Héraklész lehajította őt a városfal tetejéről. Emiatt meggyűlt a baja Apollónnal, de Zeusz
kibékítette őket.
Sziszüphosz és Autolükosz a csalás fegyvereivel hadakozott egymás ellen, éppen
úgy, mint Jákob és Lábán. Sőt Jákobot Isten segítette éppúgy, mint Autolükoszt Hermész;
mindketten magas kort értek meg, s haláluk napjáig nagy jómódban éltek. Úgy látszik,
hogy a két mítosz ugyanabból az ősi forrásból származik; jóval több bennük a
hasonlóság, mint a különbözőség. Egy másik mítoszban Sziszüphoszt Ábrahámmal lehet
azonosítani (l. 39. 1). A Genezis azonban azzal igazolja Jákob csalását, hogy Lábán
zsugorisága kényszerítette ilyen eljárásra. Jákob - úgymond - nem lopott felnőtt
állatokat, hanem csupán úgy intézte a dolgot, hogy a bárányok és gödölyék számára
351 Tanchúmá Vajécé 40b; PRE, 36. fej.; Széfer Ha-jásár 103; Gen. Rab. 863; Targum Jer. ad Gen. 31,21-22.
352 Széfer Ha-jásár 105-06. (220)
a) Jákob átkelt a Jordánon, és estére oly sok angyallal találkozott a Jabbók folyó
partján, hogy így kiáltott fel: „Két tábor van itt, Istené és az enyém!" [A Károlyi-féle
fordításban: „Isten tábora ez..."]. Ezért annak a városnak, amely később ott épült fel,
Mahanáim lett a neve.
Jákob üzenetet küldött Ézsaunak a Szeir hegyére: „Üdvözlet az én uramnak,
Ézsaunak az ő szolgálójától, Jákobtól, aki az elmúlt húsz esztendő alatt Paddan-Aramban
lakott, és most gazdag tevékben, ökrökben, szamarakban, juhokban, szolgákban.
Gazdagságát azért említi, mert az ő urának kegyét óhajtja élvezni." A hírvivők csakhamar
azzal a jelentéssel siettek vissza, hogy Ézsau négyszáz ember élén már megindult a
Jabbók folyó felé. Jákob nagyon megijedt; nyájat, csordáit, asszonyait két egyenlő
csoportra, két táborra osztotta. „Ha Ézsau elrabolja az elsőt, a második talán még
megszabadul" - gondolta, majd Istenhez fohászkodott, hogy szabadítsa meg a bajból.
Jákob elhatározta, hogy ajándékokat küld Ézsaunak; kiválasztott kétszáz nőstény
kecskét és húsz bakot; kétszáz jerkét és húsz kost; harminc anyatevét csikajá-val együtt;
negyven tehenet és tíz tulkot; húsz nőstény szamarat és tíz szamár vemhét.
Megparancsolta pásztorainak, hogy ne egyszerre hajtsák át az állatokat a Jabbók folyón,
hanem egy-egy nyíllövésnyi távolságot hagyjanak a nyájak és csordák között, Ézsau
kérdezősködésére pedig így válaszoljanak:
„Ezeket az állatokat Ézsaunak, az ő urának küldi ajándékul a szolgája, Jákob, aki
alázatosan jön utánunk, pártfogó kegyedet óhajtva."
A pásztorok így is cselekedtek, és Ézsau nyájasan fogadta őket. Jákob azután
előreküldte egész háza népét, maga azonban a folyó innenső partján maradt, a gázló
fölött.353
b) Miután Jákob egyedül maradt, este a sötétben megtámadta egy ismeretlen va-
laki, aki egész éjjel birkózott vele, s annyira megnyomta csípőjének forgócsontját, hogy
Jákob ettől fogva sántított. Végül az ellenfél felkiáltott: „Bocsáss el engem, mert feljött a
hajnal!" „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet!" -válaszolta Jákob. „Mi a
te neved?" - kérdezte az ellenfél, s amikor Jákob megmondta, így szólt: „Nem Jákobnak
mondatik ezentúl a te neved, hanem Izraelnek, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és
győztél." „Mondd meg, kérlek, a te nevedet" -mondta Jákob, mire ezt hallotta: „Ugyan
miért kérded az én nevemet?" És megáldá (223) őt ott. „Láttam az Istent, és mégis élek
még!" [Károlyi fordításában: „Látám az Istent, színről színre, és megszabadult az én
lelkem."] - kiáltotta Jákob. Ezért lett annak a helynek Peniél a neve; és Jákob
csípősérülése miatt az izraeliták azóta semmilyen állat csípője forgócsontjának ina húsát
nem eszik meg.354
c) Némelyek szerint Isten egy pásztor vagy egy rablóvezér alakját öltötte magára,
aki átterelte Jákob nyájait a gázlón, viszonzásképpen, amiért Jákob emberei segítettek
neki a saját nyáját átterelni. Amikor aztán visszamentek megnézni: nem maradtak-e még
állatok a másik parton, Isten birkózni kezdett. Mások szerint Jákob ellenfele nem Isten
volt, hanem Szamáel, Edom égi őrzője, aki el akarta pusztítani Jákobot; és az égi seregek
1. Mahanáim („két tábor"), amely névre itt kétféle magyarázatot találunk, a Jab-
bók folyó partján, a Jordántól mintegy hat mérföldre keletre feküdt, és Salamon tizenkét
fő városának egyike volt.
2. Jákob vándorlásainak minden egyes szakasza mitikus jelentőségű. Települé-
seket alapított Béthelnél, Micpánál, Mahanáimnál, Peniélnél, Szukkóthnál, amelyek
mindegyike valamely tettéről vagy mondásáról kapta a nevét. A krónikás elmulasztotta
megemlíteni, hogy a Jabbók folyót azért nevezték el így, mert Jákob ott (224) „küzdött"
(jeabeq) Istennel. Későbbi kommentátorok szerint Jákob előre látta annak a horderejét,
amit mondott vagy tett. Így például szolgáinak adott parancsát: „Közt hagyjatok nyáj és
nyáj között!" (Genezis 32, 16.) ivadékainak adott tanácsként értelmezték: mindig legyen
valami tartalékuk, amelyet szükség esetén felhasználhatnak. Továbbá a következő
fohászt adták a szájába: „Uram, ha csapásokat mérsz a Te gyermekeidre, kérlek, hagyj
közöket, ahogyan én tettem!"
3. Jákob egyes szám első személyben beszél rokonsági csoportjával kapcsolatban
(Genezis 32, 12.; 34, 30-31.), s új nevének elfogadása után (43, 6., 11.; 45, 28.) egyre
erősebb hangsúly kap az izraelita néppel való azonosítása (46, 1-4.). Isten ezt mondja
neki: „Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott téged... és Én bizonnyal
fel is hozlak onnan." És a Genezis 48, 20-ban maga Jákob Izraelt mond „Izrael fiai"
helyett.
4. Jákob birkózását azzal az „emberrel", akit később Istennel azonosít, igen sok-
féleképpen magyarázzák, de mindegyik magyarázatot jámbor zavar jellemzi. Isten, a
későbbi judaizmus transzcendentális Istene sohasem alacsonyíthatja le magát azzal,
hogy halandó emberrel birkózzék, és végül kérlelje, hogy engedje ki a szorításából. De
különben is: ha Isten annyira szerette Jákobot, és Jákob oly tökéletes odaadással
viszonozta Isten szeretetét, miért kellett viaskodniuk egymással? Ha pedig az ellenfél
csak egy angyal volt, akkor melyik lehetett az: Gábriel, Mikháel vagy talán a bukott
angyal, Szamáel? Mindazonáltal teológiai síkon megengedhető volt az a nézet, hogy egy
a) Jákob látta, hogy Ézsau négyszáz emberrel közeledik. Egész háza népét két
táborban helyezte el: Bilha, Zilpa és gyermekeik voltak az Ézsauhoz közelebb eső
táborhelyen, Ráchel, Lea és gyermekeik a másikon. Maga pedig bátorságát összeszedve
előrement, és Ézsauhoz közeledve hétszer leborult.
Ezsau odarohant hozzá, átölelte, megcsókolta, s mindketten könnyeztek örö-
mükben. Majd Ezsau megkérdezte: „Kicsodák ezek teveled?" „Az én gyermekeim azok -
felelte Jákob -, Isten ajándékozta őket kegyelmesen a te szolgádnak; és ezek, uram, az
anyák." Akkor mindannyian sorjában előrejöttek, és meghajoltak Ezsau előtt. Majd ezzel
a kérdéssel fordult Ézsau a testvéréhez: „Hát azokat a nyájakat és csordákat igazán
nekem szántad, testvér, ajándékul?" „Bízom benne, hogy tetszeni fognak az én uramnak"
- mondta Jákob. Ézsau nyájasan megköszönte, de vonakodott elfogadni, mondván: „Nem,
jó öcsém, van nekem elegendő jószágom, több is, mint amennyire szükségem van.
Legyen a tiéd, ami a tiéd!" Jákob azonban erősködött: „Kérlek, uram, ha kedvet találtam
szemeid előtt, fogadd el ajándékomat az én kezemből, mert a te orcádat úgy néztem,
mintha az Isten orcáját látnám. Vedd el, kérlek, az én ajándékomat, mivelhogy Isten az Ő
irgalmában nagyon gazdaggá tett engem."
Hogy megnyugtassa Jákobot, Ézsau végül elfogadta az ajándékokat, majd így szólt
testvéréhez: „Most pedig menjünk együtt az én lakóhelyemre, a Szeiren!" Jákob azonban
ezt válaszolta: „Az én uram is tudja, hogy nem tudok oly gyorsan haladni, mint ő. Menjen
csak előre, hagyja hátra szolgáját, akinek a bárányaihoz, gödölyéihez, borjaihoz,
csikaihoz és kis gyermekeihez kell igazítania lépteit. Hetekbe telik, mire elérjük az én
uram városát."
„Ne hagyjak itt embereket, hogy kísérjenek?" - kérdezte Ézsau.
„Fölösleges, ne fáradj ezzel, uram!" - hárította el az ajánlatot Jákob.
Így aztán Ézsau az embereivel elindult hazafelé, Jákob pedig Szukkóthig folytatta
útját, ahol megállapodván, magának házat, nyájainak meg csordáinak menedékeket
épített.358
b) Némelyek szerint Jákob ezt üzente Ézsaunak: „Íme, így beszél a te szolgád,
Jákob: ne gondolja az én uram, hogy az ellopott áldás hasznomra vált! Húsz esztendeig
szolgáltam Lábánnál, és ő ismételten rászedett engem, sajnálván tőlem a béremet, noha
mindenkor hűséggel fáradoztam. Ám Isten az Ő kegyelmében végül (228) megjutalmazta
a te szolgádat, adván néki ökröket, szamarakat, nyájakat, rabszolgákat és rabnőket. Most
pedig Kánaánba jöttem, és reménykedem, hogy uram megbocsát nékem, ha meghallja
ezt az alázatos és őszinte jelentést."
Azt mondják, hogy Ézsau megvetően így válaszolt az üzenetvivőknek: „Lábán
fiaitól hallottam gazdátok, Jákob hálátlanságáról. Gonosz varázslattal nyájakat és
csordákat lopott magának, majd minden bejelentés nélkül egyszerűen odébbállott,
magával hurcolta Leát és Ráchelt, az unokahúgaimat, mintha háborúban zsákmányolta
volna őket. Mindezen nem is csodálkozom, mert egyszer régen velem szemben is ilyen
364 Tanchúmá Buber Gen. 157, 172; B. Berákhóth 60a; Gen. Rab. 845; Jer. Berákhóth 14a-14b.
365 Gen. Rab. 907-08, 928, 954; Mid. Aggádá Gen. 83, 85.
366 PRE, 38. fej.; Genezis 34, 1-19.
1. Sekhem városa is bosszúnak esett áldozatul, mint Trója: a király fiai feldúlták
egy hercegnő megszöktetése miatt. Úgy látszik, hogy mind a görögök, mind a héberek az
ugariti Keret című epikus műből vették át ezt a témát, egymástól függetlenül. Ebben Él
isten megparancsolja Keret fejedelemnek, hogy ostromolja meg Udumot, ahová Keret
törvényes felesége szökött a szeretőjével. Keret fel is dúlja a várost, noha Udum királya
illő módon kárpótlást ajánlott fel neki. Mind a görög, mind a héber mítosz a romantika
fátylaiba burkolja a történeti tényeket. A trójai háború minden valószínűség szerint
azért folyt, mert a görögök magukhoz akarták ragadni az uralmat a fekete-tengeri
kereskedelem felett; Sekhem feldúlása pedig egy területi vita következménye lehetett,
amely Józsua izraelitái és hivita szövetségeseik között robbant ki.
2. Dínának nem volt ikerfivére, mint többi nővérének (l. 45. f). Ez arra utal, hogy
a Dína-törzs a Lea-törzsek szövetségének független tagja lehetett, s nem patriarchális,
hanem matriarchális vagy félig matriarchális kormányzat alatt állott, mint a dél-itáliai
lokrisziak [Lokroi Epizephürioi], akiknek alkotmányáról Arisztotelész értekezést írt. A
patriarchátus és a matriarchátus még ma is együtt található Közép-Afrika egyes részein.
A régi Görögországban is volt ilyen koegzisztencia: Héra argoszi főpapnője részt vehetett
a tizenkét törzs szövetségének, az amphiktüoniának az ülésein, de szakállt kellett ott
viselnie, mivel a többi küldött mind férfi volt.
3. A mögött az elbeszélés mögött, hogy Sekhem elrabolta Dínát, talán a következő
tények rejlenek: nem sokkal azután, hogy Józsua behatolt Kánaánba, a kis Dína-törzset
legázolták a sekhemi amoriták; erre szövetségesei, Simeon és Lévi Lea-lörzsei bosszút
álltak, s lemészárolták az amoritákat. A mítosz szerint Dína ezután férjhez ment
Simeonhoz - ami a tények nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy a két törzs egy időre
egyesült. Később azonban Simeon elvesztette földjeit (Genezis 49, 5-7.), és e törzs
maradványai mint altörzs Júdához csatlakozott (Józsua 19, 1-9.; Krónika I. könyve 4, 24.
és köv.) - ez lehet a magyarázata annak, hogy Simeon nem szerepel a mózesi áldásban
(Deuteronomium 33) -, így azután Dínáról sem esik szó többé a bibliai iratokban. Egy
midrás azonban tudni véli, hogy Aszenáth, Dína és Sekhem leánya (akit leleményesen a
Genezis 41, 45. s köv.-ben említett Aszenáthtal, On főpapjának leányával azonosít)
Józsefhez megy feleségül. Más szavakkal kifejezve: Efraim törzse átvette a Dína-törzs
korábbi földjeit. Ezt az eseményt a Genezis 48-ban anakronisztikusan megemlíti Jákob,
371 PRE, 38. fej.; Targum Jer. Gen. 41, 45. és 46, 20.; Jalqút Gen. 146; Szóferim vége; Hadar és Da'ath ad Gen.
41, 45.; Hadar ad Gen. 34, 1.; Jalqút Reubéní ad Gen. 32, 25.; Oppenheim: Fabula Josephi et Asenathae,
Berlin, 1886, 4. és köv.
372 Gen. Rab. 966-67; Széfer Ha-jásár 202; Mid. Ha-gádól Gen. 527; Su'aib, Vajislach 16a; Jób testamentuma
I. 11. (234)
a) Jákob a júdabeli Héder tornyán túl táborozott, amikor nagyon lesújtotta egy
hír. Arról értesült ugyanis, hogy Rúben elcsábította Ráchel rabnőjét, Bilhát, féltest-
véreinek, Dánnak és Nafthalinak az anyját.
Sok esztendővel később, amikor Jákob halálos ágyán szózatot intézett a tizenkét
patriarcha mindegyikéhez, Rúbennak a következőket mondotta: „Rúben, te elsőszü-
löttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban. Állhatatlan,
mint a víz, nem leszesz első, mivel atyád ágyába léptél fel; akkor megfertőztetted!"373
b) Némelyek szerint Rúben a Leán esett sérelmet akarta megtorolni; mert Ráchel
halála után Jákob Bilha ágyát tétette a sajátja mellé. Rúben indulatosan kiáltotta:
„Anyám, Lea éppen elég megaláztatást volt kénytelen elviselni, amíg Ráchel élt. Most
még ezt is eltűrje?" Ezzel elvitte onnan Bilha ágyát, és Leáét tette a helyébe. Mivel
azonban e nyílt figyelmeztetésnek nem volt foganatja, Rúben megerőszakolta Bilhát,
hogy Jákob soha többé ne hálhasson vele.374
c) Halálos ágyán Rúben másként mondta el ezt a dolgot. Látta Bilhát fürödni egy
félreeső folyóban, és annyira megkívánta, hogy aludni sem bírt a vágyakozástól. Várta a
kedvező alkalmat, amely egy este el is jött, amikor az asszony részegen és meztelenül
hevert a sátorban. Bilha utána nem emlékezett vissza semmire, de Isten látta Rúben
tettét, és nemző szerveit olyan kórral sújtotta, amely hét hónapon keresztül iszonyatos
fájdalmakat okozott neki. Végül Rúben megvallotta bűnét Jákobnak, majd hét évig
vezekelt oly módon, hogy teljesen megtartóztatta magát a bortól, a hústól, a finom
falatoktól és a mulatságoktól.375
d) Mint Jákob elsőszülött fiának, Rúbennak kellett volna örökölnie az atyai áldást,
a papi tisztséget és a királyságot Izrael fölött. Mivel azonban vétkezett, az áldást József, a
papságot Lévi, a királyságot pedig Júda kapta. Jákob így mentegetőzött Rúben előtt: „Én
Ráchelért szolgáltam Lábánt, nem a te anyádért, Leáért. Azt a sok szántást és vetést,
amelyet Leánál végeztem, voltaképpen Ráchelnál kellett volna elvégeznem, és Józsefnek
kellett volna az én elsőszülöttemnek lennie. Így hát most méltányos, hogy övé legyen az
elsőszülöttség joga."376
e) Vannak, akik azzal vádolják Rúbent, hogy Zilpát is elcsábította.377 (237)
a) Júda különvált tizenegy testvérétől, és délre ment, ott ütötte fel tanyáját az
adullámi Khirával együtt. Megismerkedett Bath-Súahval, a kánaánita Súah leányával, és
feleségül vette. Három fia született tőle Khezib városában: Hér, Ónán és Séla. Kellő
időben Júda feleséget szemelt ki Hér számára a kánaánita Thámár személyében; Isten
azonban elpusztította Hért, mivelhogy gonosz volt az Úr előtt. Júda ekkor meghagyta
Ónánnak, hogy elhalt bátyja helyett nemzzen gyermekeket. Később Mózes az
úgynevezett levirátus-törvényben hasonló esetekben kötelezővé tette ezt. Ónán azonban
tudván, hogy ha gyermekeket nemzene, azok nem számítanának a saját gyermekeinek,
valahányszor Thámárral ölelkezett, ahogy mondják: „benn csépelt, de kinn vetett", azaz
ejakuláció előtt mindig megszakította a közösülést. Isten ezért halállal büntette. Júda
ekkor így szólt az asszonyhoz: „Kérlek, Thámár, egyelőre térj vissza Enajimba, atyád
házába, és viselj özvegyi ruhát addig, amíg legkisebb fiam, Séla elég idős lesz ahhoz, hogy
feleségül vehessen téged." Mivel azonban Júda attól félt, hogy Sélát is hirtelen halál
ragadja el, mint két idősebbik fiát, évről évre halogatta az esküvőt.378
b) Amikor Bath-Súah meghalt, Júda oly módon próbált bánatáról némileg meg-
feledkezni, hogy elment Timna közelébe, ahol birkanyírás folyt vidám hangulatban.
Enajimon keresztül vezetett az útja. Itt meglátta őt Thámár, aki most már tisztában volt
azzal, hogy Júda csak hitegeti őt a fiával való házassággal. Nem szólt semmit, csak
kisétált a városból, némi távolságra érve levetette özvegyi ruháit, arcát tarka fátyolba
burkolta, majd visszafordult, és a város kapujától nem messze leült. Amikor alkonyattájt
visszafelé jött Júda, szakrális prostituáltnak nézte Thámárt, és megszólította:
„Hálhatok-e veled?"
„Ha jól megfizeted, miért ne?"- mondta Thámár elváltoztatott hangon.
„Adok egy egyéves gödölyét. Megfelel?"
„Meg. Vannak itt gödölyéid?"
„Itt nincsenek, de majd küldök egyet Adullámból."
„Akkor adj zálogot."
„Mondd meg, mi legyen az!"
„A pecséted [gyűrűd], annak zsinórja meg a pálcád." (240)
Júda odaadta a zálogot, és akkor együtt háltak. Később Thámár elosont Júda
mellől, és titokban ismét magára öltötte özvegyi ruháit.
Júda kérésére barátja, Khira elvitte az ígért gödölyét Enajimba, s váltig kérdez-
gette a járókelőktől: „Hol találhatom meg azt a felavatott parázna nőt, aki a városkapun
kívül ült ilyen meg ilyen napon?" De azok mind ezt válaszolták neki: „Mi egyet sem
láttunk."379
c) Három hónappal később Júda megtudta, hogy Thámár kétségkívül megszegte
házassági szerződését, mivel másállapotban van és nem Sélától, hanem más férfitól. Az
akkori idők szokása szerint máglyahalálra ítélte. Miután Thámárt elvezették, elküldte
Júdának a pecsétjét (gyűrűjét), annak zsinórját és a pálcáját, mondván: „Ha meg kell
halnom, haljon meg az az izraelita férfi is, akivel vétkeztem. Ezekről a tárgyakról fel
fogjátok őt ismerni."
1. Egyes kutatók szerint Hóseás 11, 12-t így kell értelmezni: „Júda ismét elvált
Istentől, de hű maradt a qedésimhez" („szentekhez") [Károlyi ford.: Júda uralkodik még
az Istennel és a hűséges Szenttel] - vagyis elszakadt testvéreitől, és kánaánita vallási
szokásokat vett fel, köztük a qedésim kultuszt. A qedésim kelebiták voltak vagy férfi
paráznák, "kutya-papok": nőknek öltözött férfi prostituáltak, akik még a későbbi júdai
monarchia idején is aktívan tevékenykedtek magán a Sion hegyén, a számukra kijelölt
helyeken (Királyok I. könyve 15, 12; 22, 47.; Királyok II. könyve 23, 7.). Ezt az
értelmezést az a körülmény is támogatja, hogy Kálebot befogadták Júda törzsébe. Az a
motívum is beleillik a képbe, hogy Júda minden szégyenkezés nélkül szeretkezik egy
qedésával, vagyis egy szakrális prostituálttal. A mózesi Törvény ugyanabban a
szakaszban tiltja a qedésim tevékenységét és azt a szokást, hogy a qedésa a testének
áruba bocsátásáért kapott bért a Templomnak adományozza (Deuteronomium 23, 18.).
A kelebitákra vonatkozó legkésőbbi bibliai utalás János Jelenéseiben fordul elő (22, 15.).
2. Ez az ősrégi mítosz minden bizonnyal egy kis területhez kapcsolódik, Heb-
rontól északnyugatra, ahol a régi helynevek többsége ma is megvan. Adullám, egy Józsua
által megdöntött kánaánita király székhelye (Józsua 12, 15.), a mai Khirbet 'Id al-Ma,
körülbelül tizenegy mérföldre fekszik Hebrontól északnyugatra; Khezib vagy Akzib vagy
Kozeba (Krónika I. könyve 4, 22.) ma 'Ain el-Kezbe a Wadi al-Santban; Timna, Betlehem
és Beit Natif között, ma Khirbet Tibna. Csak az Adullám és Timna között fekvő Enajim
a) Amikor József tizenhét esztendős lett, csatlakozott Bilha és Zilpa fiaihoz, akik
apjuk nyájait legeltették. De egy hónap elteltével visszatért Hebronba, mivel nem bírta
elviselni a keleti szél perzselő forróságát. Jákobnak azonban azt mondta, hogy
féltestvéreinek gonoszsága miatt érzett szégyene kergette haza. Jákob hitt neki; minden
fiánál jobban szerette, mert Ráchel elsőszülött gyermeke volt, s mind természete, mind
vonásai tekintetében legjobban hasonlított atyjához. József nagyon hiú ifjú volt, fekete
szempillafestéket használt, haját nőies fürtökbe fésülte, negédes léptekkel járt, s hosszú
ujjú tunikát viselt, amelyet Jákob adott neki. A testvérek mindig csúfolták, ha apjuk nem
volt jelen, s József bosszúból árulkodott rájuk. Gád, aki a legjobb juhász volt
valamennyiük között, rendszerint az éjszakai őrzést vállalta; ha ragadozó támadt a
nyájra, Gád megragadta hátsó lábainál fogva, és addig verdeste egy sziklához, amíg csak
élet volt benne. József egyszer látta őt, amint egy bárányt vett el egy medvétől, s mivel a
szegény állat súlyosan össze volt marcangolva, irgalmasan véget vetett kínlódásának. A
testvérek elfogyasztották ezt a bárányt; József azonban azzal vádolta őket Jákobnál, hogy
titokban leöldösik és megeszik a legjobb kosokat. Jákob szemrehányásaira Gád
kijelentette, hogy látni sem akarja többé Józsefet.385
b) Később Jákob megint kiküldte Józsefet a legelőkre, hogy ott Lea fiainak felü-
gyelete alatt legyen. József azonban pár hét múltán újra csak visszatért, és bepanaszolta
bátyjait, hogy azok kánaánita leányokkal szeretkeznek, és dölyfösen beszélnek
féltestvéreikkel, mintha azok rabszolgák lennének. Elmondta nekik egy álmát, amire
azok még inkább meggyűlölték. „Kévéket kötöttünk a mezőn - mesélte. - Az én kévém
felkelt és felállt, a ti kévéitek pedig körülállták, és meghajoltak."
„Szóval majd uralkodni fogsz rajtunk, mi? - dühösködtek a testvérek. - Ezt akarja
jelenteni az álmod?"
József ügyet sem vetve mérgükre, elmondta egy másik álmát: „A múl éjjel láttam a
napot, a holdat és tizenegy csillagot, amint meghajol előttem." Amikor ezt megtudta
Jákob, ő is méltatlankodva kiáltott fel: „Micsoda egy álom ez? Talán bizony én, a
mostohaanyád meg a testvéreid valamennyien neked fogunk szolgálni?"386
c) József ezt követően Hebronban maradt egy ideig. Egyszer azonban bátyjai az
Efraim hegyére hajtották a nyájakat, s mivel nagyon sokáig elmaradtak, Jákob ke-
resésükre küldte Józsefet. Sekhembe érve József megtudta, hogy testvérei Dóthán (246)
közelében tanyáznak, s megszaporázta lépteit, mivel az a hely még egynapi járásnyira
volt onnan. Amikor Simeon, Dán és Gád megpillantotta a távolból, dühösen kifakadt: „Itt
jön az a hencegő álomlátó! Öljük meg, és vessük a holttestét valamelyik kútba. Akkor
majd nem álmodik többé." Rúben más véleményen volt: „Minek vonjunk átkot a fejünkre
azzal, hogy ártatlan vért ontunk? Inkább vessük a kútba elevenen, hogy ott pusztuljon
éhen!" Ez jó tanácsnak látszott; így hát lehúzták Józsefről hosszú ujjú tunikáját, és
meztelenül belökték őt a kútba. Ezt a kutat annak idején hiába ásták, mert nem találtak
benne vizet; most kígyók és skorpiók tanyáztak benne.387
385 Gád testamentuma I. 1-11; PRE, 38. fej.; Gen. Rab. 1008-09; Tanchúmá BuberGen. 180; Jer. Péá 15d-16a.
386 L. az előző forrásokat és Genezis 37, 1-11.
387 Genezis 37, 12-24.; Gen. Rab. 1015, 1017; Tanchúmá Buber Gen. 183; PRE, 38. fej.; Széfer Ha-jásár 146-
388 Genezis 37, 25-35.; Gen. Rab. 1018-19; Zebulon testamentuma IV; Széfer Ha-jásár 141-48; 152-53.
389 Széfer Ha-jásár 152-53; 156-57.
390 Genezis 37, 36; 39, 1-9.; Gen. Rab. 1031, 1064-68.
391 Tanchúmá Vajéseb 5; Széfer Ha-jásár 159-60; vö. Korán XII. 30-33.
392 B. Jómá 35b; József testamentuma IX. 5; Gen. Rab. 1075-76; stb.
*
1. Zulejkának József iránti szerelme júdai hozzáadás; nyilván így akarták meg-
magyarázni a „börtönben" szó téves értelmezését. A régebbi efraimita elbeszélésben
396 Genezis 39, 21-40, 23.; Gen. Rab. 1078-79; Széfer Ha-jásár 167.
397 Széfer Ha-jásár 105; Tanchúmá Vajéseb 9.
a) Két évvel később a fáraó azt álmodta, hogy a Nílus partján állt; a folyamból hét
kövér, csillogó szőrű tehén gázolt ki, és legelni kezdte a papiruszcserjéket. Később hét
sovány, szánalmas külsejű tehén jött elő, ezek azonban legelés helyett mohón felfalták
kövér testvéreiket, szarvastul, patástul, szőröstül-bőröstül. A fáraó borzadva riadt fel.
Mikor megint elaludt, ismét álmot látott: egyetlen gabonaszárból hét kövér, tömött
kalász sarjadt ki; mellette egy másikból szintén hét kalász nőtt ki, de ezek satnyák
voltak, a keleti szél kiszárította őket; a hét satnya kalász azután elnyelte a kövéreket.
Reggel a fáraó maga elé hívatta álomfejtőit, és elbeszélte nekik mindazt, amit
álmodott. A magyarázataik azonban nem elégítették ki. Az álomfejtők ilyeneket mondtak
neki: „A hét kövér tehén azt jelenti, hogy hét szép leányt fogsz nemzeni; a hét sovány
pedig azt, hogy valamilyen betegségben halnak meg valamennyien. A hét kövér kalász
azt jelenti, hogy meghódítasz majd hét nemzetet; az aszott kalászok pedig azt, hogy
utána fel fognak lázadni."398
b) Amikor Merőd, a főpohárnok látta a fáraó kedvetlenségét, hirtelen eszébe ju-
tott József. Merőd nem volt hálátlan ember, sokszor foglalkoztatta őt József ügye, sőt
még csomókat is kötött a kendőjére, emlékeztetőül; csak az volt a baj, hogy valahányszor
a fáraó színe elé járult, mindig elfelejtette, hogy mit jelentenek azok a bogok. Ez Isten
akaratából történt így, aki halogatta a dolgok kifejletét, amíg arra az idő meg nem érik.
Most azonban Merőd elmondta a fáraónak, hogy József milyen pontosan ismeri az álmok
jelentését, és kegyelmet kért számára. A fáraó megparancsolta: vezessék elébe Józsefet,
akit erre gyorsan megborotváltak, illő ruhákba öltöztettek, s bevittek a királyi
tanácsterembe.
„Úgy mondták nekem - kezdte a fáraó -, hogy értesz az álomfejtéshez."
„Nem én fejtem meg az álmokat - felelte József -, az Élő Isten szól általam, és
figyelmezteti a fáraót arra, ami javára szolgál."
A fáraó elmondta álmait, s még azt is megjegyezte, hogy miután a sovány tehenek
felfalták a kövéreket, éppoly éheseknek látszottak, mint azelőtt.
„Isten két azonos jelentésű álmot küldött a fáraónak - mondta József. - A hét kövér
tehén meg a hét tömött kalász esztendőket jelent, a sovány teheneken meg az üres
kalászokon szintén éveket kell érteni. Hét bőséges év után hét olyan ínséges év fog
következni, hogy a bőség ideje teljesen feledésbe merül. A fáraó második álma (256)
megerősíti az elsőt, és azonnali cselekvésre int. Isten ily módon tanácsolja a fáraónak,
hogy szemeljen ki megbízható alkirályt, olyat, aki eredményesen meg tud birkózni az
elkövetkező nehéz időkkel. Ez utasítsa hivatalnokait, hogy a hét bőséges esztendő alatt
szedjék be az országban termett gabona és a hüvelyesek egyötödét. Ezt a fölösleget
minden tartományi városban királyi magtárban kell tárolni a fáraó pecsétje alatt,
tartalékként az ínséges esztendőkre."399
c) Az egész udvar meg volt győződve, hogy József a színtiszta igazságot mondta.
„Hol találhatnék én még egy ilyen embert, aki így követné az Élő Isten parancsait?" -
kérdezte a fáraó. Mindenki hallgatott. Ekkor a fáraó az alábbi szavakat intézte Józsefhez:
„Mivelhogy Isten mindezeket néked jelentette meg, nem kell tovább keresgélnünk.
1. E mítosz történeti magva valószínűleg az, hogy a 18. dinasztiához tartozó III.
Amenhotep és IV. Amenhotep fáraó uralkodása alatt fényes karriert futott be egy
Janhamu nevű, sémita származású hadvezér, aki a Tell el-Amarna-i levelek tanúsága
szerint Jarimúta (vagy Jármuth - Józsua 12, 11.) magtárainak főfelügyelője és Egyiptom
palesztinai birtokainak kormányzója volt. Egyébiránt nem ő volt az első palesztinai, aki
magas méltóságot ért el a fáraók birodalmában: III. Thutmoszisz fegyverhordozója,
Meri-Ré és ennek fivére, Uszer-Min pap amorita volt; és később Merneptah fáraónak a
kánaánita Ben Matana lett a főhivatalnoka. A fent említett Janhamunak volt egy magas
rangú kollegája, Dudu; a név héber formája - Dódó, Dodó, Dodi, Dodai - előfordul a
Bibliában (Sámuel II. könyve 23, 9., 24.; Bírák 10, 1. stb.). Lehetséges, hogy ez az ember
is héber volt. A Tell el-Amarna-i levelek között van egy dokumentum, amelyben a szíriai
hatóságok fegyveres segítséget kérnek IV. Amenhoteptól; megemlítik benne, hogy
Janhamu ismeri a körülményeiket. Ribaddi, Gebal [Büblosz] királya arra kéri a fáraót,
a) Hét kövér esztendő után valóban hét évig tartó éhínség következett. Amikor a
lakosság teljesen kifogyott a gabonából, József megnyittatta a királyi magtárakat, és
gabonát adott el a népnek. Minden tartományi városban nagy mennyiségű gabonát és
hüvelyes terményeket halmozott fel, s ezeket a termőföld porával keverte össze, mivel
tudta, hogy ez az egyetlen biztos védekezés a kukac és a penész ellen. Az egyiptomiak
nem tettek ilyen óvintézkedéseket, ezért az ő saját készleteik hamar megromlottak.
Az éhínség Egyiptom határain túlra is elharapózott, s József rengeteg pénzt
gyűjtött össze abból, hogy gabonát adott el araboknak, kánaánitáknak, szíreknek és
másoknak. Tisztviselőinek a következő rendelkezést adta: „A fáraó és az ő alkirálya
nevében! Minden idegen, aki gabonát akar vásárolni, személyesen jöjjön. Amelyikükről
kiderül, hogy nem saját szükségletére, hanem viszonteladás végett vett gabonát, azt
halállal kell büntetni. Mindenki csak egy málhás állattal jöhet, és a gabona átvételét a
saját, valamint apja és nagyapja nevének aláírásával kell elismernie." Azt is
megparancsolta embereinek, hogy mindennap állítsák össze a vásárlók névsorát. Tudta,
hogy előbb-utóbb a bátyjai is jelentkezni fognak, és azonnal tudomást kívánt szerezni
megérkezésükről.404
b) Amikor az egyiptomiaknak már nem volt több pénzük, József lábasjószágért
adott el nekik gabonát. Ily módon idővel minden nyáj és csorda a fáraó tulajdona lett.
Majd a földjüket, végül saját magukat ajánlották fel az egyiptomiak Józsefnek fizetség
fejében. Így a fáraó egész Egyiptom egyedüli tulajdonosa lett, és az embereket kénye-
kedve szerint költöztethette egyik városból a másikba, mivel most már mindenki a
rabszolgához lett hasonló. Csupán a papság tartotta meg földjét és szabadságát.
A harmadik esztendőben József vetőmagot osztatott ki, s arra kötelezte a parasz-
tokat, hogy azontúl minden termés egyötödét szolgáltassák be a fáraónak.405
c) Amikor Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban gabonát lehet vásárolni, el-
küldte a fiait, hogy vegyenek, amennyit tudnak. Csak Benjámint tartotta otthon,
mondván: „Netalán veszedelem érhetné."
Útra készülődő fiait pedig ezekkel az intelmekkel bocsátotta el: „Amikor Egyip-
tomba értek, minél kevesebb embernek mondjátok el, hogy gabonát akartok vásárolni!
Viselkedjetek alázatosan, húzódjatok meg szerényen, kerüljétek az irigy (260)
tekinteteket! Különböző kapukon lépjetek be a fáraó városába, és senki se lásson ben-
neteket beszélni." A testvérek megfogadták az atyai intelmeket, és azokhoz szabták
viselkedésüket. De amikor megvették a gabonát, az idegenek aznapi névsorából József
még azon az estén megtudta, hogy ott vannak, és értük küldött. Emberei a prostituáltak
negyedében találták meg őket; az ott lakó rabszolga-kereskedőknél kérdezősködtek
elveszett öccsük után, mivel furdalta őket a lelkiismeret.406
d) Mikor József elé vezették a testvéreket, ők arcra borultak előtte. József tolmács
révén nyersen rájuk förmedt: „Honnan jöttetek, és mi dolgotok vagy itt?"
404 Genezis 41, 53-57.; Gen. Rab. 1105, 1122-23; Tanchúmá Buber Gen. 194; Széfer Ha-jásár 182-84; PRE,
39. fej.
405 Genezis 47, 13-26.
406 Genezis 42, 1-5.; Gen. Rab. 1109, 1121-23; Tanchúmá Buber Gen. 193-94, 202; Targ. Jer. Gen. 42, 5.;
407 Genezis 42, 6-25.; Gen. Rab. 1124; Tanchúmá Buber Gen. 203; Széfer Ha-jásár 186.
412 Genezis 44, 1-13.; Tanchúmá Buber Gen. 198; Aggádath Berésíth 146-47; Széfer Ha-jásár 194.
413 Genezis 44, 14-34.; Gen. Rab. 1163; Széfer Ha-jásár 196-97; Jalqút Gen. 150.
Szerakh úgy tett, ahogy mondták neki. Lágy énekhangon addig ismételgette a
szavakat Jákob előtt, amíg azok nagyapja szívébe nem fészkelték magukat. Amikor Jákob
ráeszmélt az igazságra, megáldotta Szerakhot, és felsóhajtott: „Lányom, te életre
támasztottad az én lelkemet. Bár soha ne nyugtalanítana téged a halál árnyéka! Énekeld
újra ezt a dalt! Méznél is édesebb ez nekem."416
c) Azután megérkeztek a királyi ruhákba öltözött testvérek, és hangos szóval je-
lentették: „József él, József él! Egyiptom alkirálya lett!" Jákob meglátta a szekereket meg
a nagy málhákat cipelő szamarakat, s felkiáltott: „Micsoda öröm! Dicsőség legyen
Istennek! Így hát valóban igaz? Visszakapom legkedvesebb fiamat?" (268)
Lerázta magáról a gyász hamuját, megmosakodott, megnyíratta szakállát, magára
öltötte a neki küldött díszruhát, és három napig tartó lakomán látta vendégül Kánaán
valamennyi királyát. Utána pedig elindult Egyiptom felé nyájaival, csordáival, minden
vagyonával és egész háza népével, amely hetven lélekből állott, az asz-szonyokat és
gyermekeket nem számítva.417
d) Beérsebában égő áldozatot mutatott be, és Isten ezt mondta neki álmában:
„Jákob, ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott téged. Én lemegyek
veled Egyiptomba, és Én bizonnyal fel is hozlak, és József fogja be a te szemeidet."418
a) Amikor Jákob közeledni érezte halálát, Gósenba hívatta Józsefet, s ezt mondta
neki: „Esküdj meg, hogy nem az egyiptomiak között helyezed testemet nyugalomra,
hanem a hebroni Makpela barlangban."
„Hát rabszolga vagyok én, hogy esküvést követelsz tőlem?" — kérdezte József.
„Nem, de azért csak tedd kezedet a tomporom alá, és esküdj meg!" „Nem illik, hogy a fiú
atyjának körülmetéltségét érintse. Mindazonáltal esküszöm az Élő Istenre, hogy
Hebronban foglak eltemetni."422
b) József Jákob halálos ágyához magával vitte Efraimot és Manassét. Jákob nagy
kínnal felült, és így szólt: „Isten egykor megáldott engem a kánaáni Lúzban, megígérvén,
hogy fiaim népek sokaságaivá lesznek, és örökké birtokolni fogják Kánaánt. Bár ezek a te
fiaid, Efraim és Manasse az én Egyiptomba jövetelem előtt születtek, éppúgy az
enyéimnek tekintem őket, mint Rúbent és Simeont. Fiatalabb gyermekeidet pedig
tekintsék az ő fiaiknak." Majd elkalandozott az elméje: „Amikor elhagytam Paddan-
Aramot, feleségem, Ráchel meghalt Kánaán földjén, nem messze Efratától..." Nyilván
azon bánkódott, hogy teste Lea mellett fog nyugodni, nem pedig szeretett Ráchelja
mellett; de ezen már nem tudott változtatni.423
c) Amikor ismét felfigyelt arra, hogy Efraim és Manasse ott van mellette, fele-
dékenységében megkérdezte: „Kicsodák ezek?"
„A fiaim. Egyiptomban születtek, mint magad is mondottad az imént."
„Meg akarom áldani őket."
József intett a fiúknak, hogy lépjenek még közelebb. „Nem hittem, hogy még
egyszer láthatom az orcádat - mondta sóhajtva Jákob -, és most láthattam még a fiaidat
is. Isten valóban nagyon irgalmas volt hozzám!"424
d) József tisztelettel meghajolt, majd Efraimot Jákob baljára, Manassét a jobbjára
állította. Jákob ekkor elmondta az áldás szavait:
„Az Isten, akinek előtte jártak az én atyáim, Ábrahám, és Izsák, az Isten, aki
gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig; amaz Angyal, ki megszabadított
engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én
atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön!"
(271)
József meg akarta változtatni Jákob kezeinek helyzetét, mondván: „Nem úgy,
atyám. Manasse az elsőszülött, kérlek, az ő fejére tedd a jobb kezedet, ne Efraimé-ra."
Jákob azonban ezt felelte: „Tudom, fiam, tudom! Manasse is nagy néppé válik, de Efraim
még nagyobbá."
Még egy áldást mondott mindkettőjükre: „Ha áld, téged említsen Izrael, mondván:
Az Isten téged olyanná tegyen, mint Efraimot s Manassét!" Majd Józsefhez fordult
szavaival: „Isten majd biztonságban visszavisz téged, hogy Kánaánban örököljed azt a
422 Genezis 47, 28-31.; PRE, 39. fej.; Mid. Ha-gádól Gen. 711 és 357; BHM VI. 83; Targ. Jer. Gen. 47, 30.
423 Genezis 48, 1-7.; Pesziqtá Rabbáthí 11b; Mid. Ha-gádól Gen. 717-18.
424 Genezis 48, 8-11.
1. A Sihór (vagy Cior) folyót „Egyiptomnak folyóvizével" (ma Wadi el-Arish -1. 60.
3) azonosítják. József szarkofágját tehát oly közel helyezték el a kánaánita határhoz,
amennyire csak lehetett. (275)
2. A Genezis-mítoszokból arra lehet következtetni, hogy Izrael korai vallása
kompromisszum volt az ősök kultusza és egy arameus hadi-termékenységi törzsi isten
kultusza között. Az utóbbi nem sokban különbözött azoktól a moábi vagy ammoni
istenségektől, akiknek hatalma csupán arra a területre szorítkozott, amelyet népük
lakott. Jellemző példa: a szíriai Naámán később két öszvérrakomány efraimita földet
hozatott, hogy Damaszkuszban imádhassa Izrael Istenét (Királyok II. könyve 5, 17.).
Istennőre való utalást sehol sem találni. A József-mítosz egyes részeiből világosan
kiderül, hogy Izrael Istenének fogalma azonos volt Ekhnaton fáraónak egy egyetemes,
legfőbb lényre vonatkozó monoteisztikus koncepciójával (1. 56. 4).
3. Amikor egy halottat a kellő formák között megsirattak, meggyászoltak, úgy
hitték, hogy a halott csatlakozott őseihez a Seolban vagy a Veremben, ahol azok –
mondták - mély álomban fekszenek (Jób 3, 14-19.). Amikor a gyászolók a nemzetség
temetkezési helyéhez közeledtek, levetették saruikat (Ezékiel 24, 17.); így tettek akkor
is, amikor olyan helyre készültek lépni, amely szentnek számított, mivel a hagyomány
szerint ott egyszer megjelent a törzs Istene (Exodus 3, 5. és Józsua 5, 15.). A halott
Bevezetés 5
1 A teremtés a Genezis könyve szerint 14
2 A teremtés más bibliai szövegek szerint 23
3 Mitikus kozmológia 28
4 Kommentárok a teremtéstörténethez 33
5 Korábbi teremtések 38
6 Az ősszörnyek 40
7 A reém és a ziz 47
8 Lucifer bukása 50
9 Ádám születése 53
10 Ádám feleségei 58
11 A Paradicsom 63
12 A bűnbeesés 69
13 Szamáel lázadása 76
14 Káin és Ábel születése 79
15 A szerelmi aktus 80
16 A testvérgyilkosság 85
17 Séth születése 92
18 Isten fiai és az emberek lányai 94
19 Noé születése 102
20 A vízözön 105
21 Noé részegsége 115
22 Bábel tornya 119
23 Ábrahám családfája 124
24 Ábrahám születése 128
25 Ábrahám és a bálványok 134
26 Ábrahám Egyiptomban 137
27 Ábrahám megmenti Lótot 141
28 A húsdarabok 147
29 Ismáel 151
30 Ábrahám Gérárban 156
31 Izsák születése 158
32 Lót Szodomában 162
33 Lót Coárban 167
34 Izsák feláldozása 169
35 Ábrahám és Ketúráh 176
36 Izsák házassága 179
37 Izsák Gérárban 184
38 Ézsau és Jákob születése 185
39 Ábrahám halála 189
40 Az eladott elsőszülöttségi jog 191
41 Az elorzott áldás 194
42 Ézsau házasságai 198
43 Jákob Béthelben 201
44 Jákob házasságai 207
45 A tizenkét patriarcha születése 212
46 Jákob visszatérése Kánaánba 218
47 Jákob Peniélnél 223
48 Jákob és Ézsau kibékülése 228
49 Dína elrablása 232
50 Rúben és Bilha 237