200 éve született Giuseppe Mazzini

2005. június 22. 15:18

Hitler elfeledett szövetségesei - már kapható a Múlt-kor téli száma

Kétszáz éve, 1805. június 22-én született Genovában Giuseppe Mazzini olasz
forradalmár, író, az olasz nemzeti egység egyik `atyja`.

Korábban
145 éve kezdődött a Garibaldi-felkelés
Orvos gyermekeként már fiatalon kimagasló szellemi
képességekről tett tanúságot, az egyetemre tizennégy éves
korában vették fel és hamarosan egy életre elkötelezte magát
az olasz egység ügye mellett. 1827-ben kezdett "a szegény
emberek ügyvédjeként" praktizálni, ekkor még irodalmi álmokat
dédelgetett. Élete azonban másképp alakult: belépett az
önkényuralom ellen küzdő karbonárik titkos szövetségébe, de
elárulták és 1830-ban letartóztatták. Néhány hónap fogság után
elhagyta az országot, Marseille-be ment, ahol az olasz
emigránsok szellemi vezetője lett.

A köztudatba akkor került be neve, amikor nyílt levélben

szólította fel Károly Albert piemonti királyt, hogy adjon
alkotmányt népének, és a nemzeti mozgalom élére állva űzze ki
az osztrákokat Itáliából. A király válaszul letartóztatással
fenyegette meg Mazzinit, ha lábát országába teszi. Mazzini
ezután megszervezte az Ifjú Olaszország (Giovine Italia)
mozgalmat, amelynek célja az volt, hogy az idegen uralom alól felszabadított olasz államokat
szabad és független köztársaságban egyesítse, amelynek Róma a fővárosa. Az idealista,
demokrata és republikánus Mazzini megszállottan hitt abban, hogy ez a "harmadik Róma", az
ókori és a pápai Róma örököse a többi elnyomott népet is felkelésre bírja, s létrejön a nép által
uralt új Európa. A cél érdekében később megalapította az Ifjú Németország, Ifjú Lengyelország,
majd végül az Ifjú Európa mozgalmat is. "Sem a király, sem a pápa - csak Isten és a nép nyithatja
meg az utat a jövőbe" - írta.

Eszméi megragadták az olasz ifjúság képzeletét, az Ifjú Olaszországnak 1833-ra több mint 60
ezer tagja volt, Mazzini röpiratait az egész félszigeten terjesztették. A felkelési kísérletek azonban
kudarcba fulladtak: Piemontban 12 összeesküvőt végeztek ki nyilvánosan, őt halálra ítélték és
Svájcba kellett menekülnie. (Ekkor mondta prófétaként: Az eszmék gyorsan érnek, ha mártírok
vérével táplálják őket.) Ezután megpróbált ezer önkéntest toborozni, hogy betörjön Szavojába, de
csak 200-an gyűltek össze, - így elvetette az ötletet. A balsikerek nyomán az Ifjú Olaszország
szervezetként megszűnt, de szelleme tovább élt. A csalódott, nyomorgó Mazzini Angliába
költözött, ahol tanulmányokat írt, olasz iskolát létesített és megpróbálta újraszervezni mozgalmát.
Az angol közvélemény rokonszenvét is megszerezte, amikor kiderült, hogy a kormány
cenzúrázza levelezését.
Az 1848-as forradalmak kitörése után az osztrákok ellen fellázadt Milánóban termett. Kezdeti
népszerűségét azonban hamar elvesztette, amikor a független köztársaság mellett kardoskodott,
holott a város vezetői inkább Piemont támogatását kérték a Habsburgok ellen. A vita hamarosan
okafogyottá vált, mert Radetzky marsall Custozzánál legyőzte a szárd-piemonti csapatokat, így
Mazzininek - aki egy ideig Garibaldi szabadcsapatában harcolt - menekülnie kellett. Egy ideig
Firenzében tartózkodott, innen hívták Rómába az 1849 januárjában kikiáltott köztársaság vezetői.
Mazzini úgy vélte, végre eljött az általa megálmodott harmadik Róma ideje, ezért azonnal az
Örök Városba sietett. A nép triumvirré, gyakorlatilag a köztársaság vezetőjévé választotta.
Uralma azonban nem tartott sokáig, április végén az elűzött pápa kérésére francia csapatok
vették ostrom alá Rómát. A hősiesen védekező köztársaság július elején elbukott, a város eleste
után Mazzini ismét száműzetésbe kényszerült.

Londonban újfent a forradalmi szervezkedésbe vetette magát, tárgyalt Kossuth Lajossal is egy
európai szövetségről az elnyomott népek felszabadítására. Az előző évtizedek forradalmi
szelleme azonban eltűnt: 1853-ban a milánói felkelést leverték, kudarcba fulladt a carrarai
lázadáskísérlet és az 1857-es calabriai partra szállás is. Az olasz nemzeti egység hívei - jóllehet
a forradalmár Mazzinit továbbra is tisztelték - egyre inkább a reálpolitikus szárd-piemonti
miniszterelnök, Cavour gróf felé fordultak. Mazzini nem helyeselte Cavour szövetségét III.
Napóleon francia császárral, amelynek nyomán az osztrákokat kiszorították Észak-Itáliából, de
nem támogatta az `akciópártot` sem, amely Garibaldi 1860-as szicíliai partra szállását szervezte.
Mazzini rövid időre megjelent Nápolyban, amikor ott Garibaldit diktátornak kiáltották ki, de
visszatért Londonba, amikor 1861-ben kikiáltották az egységes (Velence és Róma nélküli) Olasz
Királyságot.

A republikánus Mazzini soha nem fogadta el a királyi jogar alatt egyesülő Itáliát, nem fogadta el
olasz képviselővé választását és élete végéig külföldön élt. Azt hittem, Itália lelkét ébresztem fel,
de csak a testét látom - mondta keserűen. 1870-ben részt akart venni egy köztársaságpárti
szicíliai felkelésben, de menet közben elfogták, s csak Róma elfoglalása után engedték
szabadon. Élete utolsó néhány hetét álnéven Pisában töltötte, itt is halt meg 1872. március 10-
én. Mazzini megítélése életében változatos volt: tartották hősnek, később közellenségnek, de
halála után nemzeti hősnek nyilvánították és szobrokat emeltek tiszteletére. Ő az örök
forradalmár jellegzetes példája, aki mindig veszélyt jelentett az abszolút hatalomra törő
kormányokra. Elvitathatatlan szerepet játszott a modern Olaszország létrejöttében, az eszméit
tovább vivő köztársasági párt ma is fontos szerepet játszik az olasz belpolitikában.