Arany János

Élete: Arany János (1817–1882) a Bihar megyei Nagyszalontán született 1817. március 2-án. Gyulai
Pálnak írott önéletrajzi levelében 1855-ben így ír: „...apám kevés földdel s egy kis házzal bíró földmíves
volt. Apám György, anyám Megyeri Sára. Szüleim már mindketten öregek, mikor születtem, s én
egyetlen fiok...”

A család tizedik gyermeke volt, de testvérei közül csak Sára nővére érte meg a felnőttkort. A hét fiú és
egyetlen leánygyermek halálát a családban örökletesnek számító tüdőbaj és egyéb betegségek
okozták. A kései gyermeket óvták mindentől, ami ártalmas lehet: „Szerettek is az öregség minden
vonzalmával, mindig körükben tartottak, és rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán
elragadt...” (Arany református vallású volt.)

A betegségre hajlamos ifjú, talán gyenge fizikai adottságai következtében, koránál mindig
komolyabbnak tűnt, visszahúzódó személyisége, érzékeny és félénk viselkedése meghatározta sorsát.

A szegényes életkörülmények ellenére Arany családja nemesi származású volt, a nemesi címet I.
Rákóczi György erdélyi fejedelemtől kapták 1634-ben (Arany János fia, László 1889-ben publikálta a
nemességet tanúsító dokumentumokat).

Tanulmányai: Arany Jánost édesapja otthon tanította meg olvasni és írni négyéves korában. Az elemi
iskolát Nagyszalontán járta (1823–31). Itt alapozta meg klasszikus latin műveltségét. 14 éves korában
a szülők szegénysége miatt segédtanítói állást vállalt. 1833-ban a debreceni kollégiumban kezdte meg
tanulmányait, de fél év múlva Kisújszálláson kénytelen volt újra segédtanítói állást vállalni, hiszen a
szülők nem tudták fizetni a taníttatás költségeit. Németül és franciául tanult.

1835 tavaszán tért vissza Debrecenbe, de 1836 februárjában kilépett a kollégiumból. Középfokú
tanulmányait így nem fejezte be, nem szerzett érettségi bizonyítványt sem. Színésznek állt
Debrecenben, a hamar kiábrándult a színészi „lump” életből, és egy furcsa álomnak (édesanyját
halottnak látta) köszönhetően Máramaros szigetéről egyheti gyaloglással hazatért. Szüleit valóban
gyenge egészségben találta, édesapja megvakult, édesanyja pedig néhány héttel hazatérése után
meghalt.

Állásai: A családi tragédia hatására először ütközött meg Arany lelkében az egyéni vágy és a
kötelességteljesítés szükségszerűsége. Lelkiismeret-furdalása és vágyai örökös harcban álltak
egymással. 1836 őszétől 1839 elejéig „corrector”-ként (az igazgató helyettese) dolgozott
Nagyszalontán, és másodtanítóként magyart és latint oktatott. 1839-ben lemondott tanítói állásáról,
először nevelő volt egy jómódú családnál, 1840 tavaszán pedig másodjegyzői állást vállalt
Nagyszalontán. Anyagi helyzete némileg rendeződött (az álláshoz szolgálati lakás is járt).

Házassága, családja: Ugyanez év november 19-én megházasodott. Felesége Ercsey Julianna, nála egy
évvel idősebb leány (Ercsey ügyvédnek és cselédjének, Szakmári Erzsébetnek törvénytelen gyermeke).
1841-ben született leányuk, Juliska, 1844-ben fiuk, László.

1842-ben volt debreceni diáktársa lett a szalontai iskolaigazgató, Arany az ő inspirálására kezdett újra
foglalkozni a „szellemi tudományokkal”, ő beszélte rá a görög szerzők és Shakespeare fordítására.
1843-ban az Esterházy-per kapcsán néhány napot Pesten, Pozsonyban és Bécsben töltött.

Az elveszett alkotmány: Írói pályája – néhány hírlapi cikk után – 1845-ban indult. Az elveszett
alkotmány című vígeposzával. Az 1845-ös Bihar megyei tisztújítás erőszakos eseményei számítanak
„ihlető” élménynek. A megyei közigazgatás és a nemesi politizálás maradiságának kigúnyolása a fő
tárgya művének. (Az eset jelentőségét mutatja, hogy Arany mellett Jókai is felhasználta az történetet A
kőszívű ember fiai című regényében.) A munka elkészítésének idején értesült a Kisfaludy Társaság
vígeposzpályázatáról, amelyre elküldte az elkészült művet. A bíráló bizottság neki ítélte a 25 arany
pályadíjat. Az elveszett alkotmány azonban nem hozott igazi írói hírnevet a költőnek, nyomtatásban
csak 1849-ben jelent meg.

Toldi: A valódi sikert a következő év hozta meg. 1846-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatára írta
meg Toldi című művét. 1847-ben vált ismertté neve, amikor megkapta a felemelt pályadíjat (100
arany). A hirtelen népszerűség talán legnagyobb hozadéka Petőfi barátsága. Ebben az évben kezdte
írni a Toldi estéjétis.

1848 márciusát Arany otthon töltötte, tollával és szellemével azonban a liberális eszméket követte.
Szerkesztője volt a Nép Barátja című lapnak, novemberben pedig táborba szállt, néhány hétig
nemzetőr volt Aradon. 1849-ben állást vállalt, belügyminisztériumi fogalmazó lett először
Debrecenben, majd Pesten. A katasztrófa következtében állását elveszítette, bujdosni kényszerült.
Rövid időre (1851) Geszten, a Tisza család birtokán, mint nevelő talált nyugalmat. 1851 őszén az
újjászervezett nagykőrösi gimnáziumba (1853-tól főgimnázium) hívták tanárnak.

Tanár Nagykőrösön: Lírai költészete a szabadságharc után, a nagykőrösi évek idején bontakozott ki. A
gimnáziumban magyar és latin nyelvet és irodalmat tanított 1851–60 között. Bár tanárnak is kiváló volt,
a megnövekedett feladatok (például saját maga írta a tankönyvet: Széptani jegyzetek; tanulmánya: A
magyar nemzeti versidomról) és az ötvenes évek zaklatásai (mivel nem volt tanári oklevele, igazolnia
kellett tanári alkalmasságát) felőrölték erejét. Kiújuló betegsége csak növelte elkeseredettségét.

Ez idő alatt születtek a nagykőrösi balladák, 1851 táján kezdte írni A nagyidai cigányok című művét,
átdolgozta a Toldi estéjét. 1858-ban az újjá szerveződő Magyar Tudományos Akadémia először
levelező, majd rendes tagjává választotta. Arany 1860-ban Pestre költözött, megválasztották a
Kisfaludy Társaság igazgatójának. A Szépirodalmi Figyelő és a Koszorú című folyóiratokat
szerkesztette. 1863-ra készült el Buda halála című művével, 1865-ben az Akadémia titkára lett, 1867-
ben Shakespeare Hamlet című művét fordította le.

Az Akadémia főtitkára 1870-től az Akadémia főtitkára volt. A hatvanas évek költészetét leányának
halála (1865) és akadémiai tevékenysége is befolyásolták, majd egy évtizedre elhallgatott a költő.
1875-ben nem fogadta el a budapesti egyetem által felkínált tanári állást (Toldy Ferenc halála
következtében megüresedett irodalomtörténeti tanszék katedráját örökölte volna).

1876-ban lemondott a főtitkárságról (szabadságot kapott), de az Akadémia csak 1879-ben mentette

fel véglegesen. Tiszteletbeli főtitkári címet kapott, és szolgálati lakását is megtarthatta.

Kései művei: 1877-ben újra fellendült Arany költészete. Ekkor születtek a Margitszigeten
az Őszikék darabjai, elkészült a Bolond Istók II. éneke is. 1879-ben fejezte be a Toldi-trilógiát a Toldi
szerelmével. Betegségének meg-megújuló rohamaival egyre nehezebben birkózott meg. 1881-ben
még hozzáfogott a Csaba királyfifolytatásához, de a munka befejezetlen maradt.

1882. október 22-én halt meg Pesten 65 éves korában.