Henrias Henrias 1792

Henriás (1792)
Voltaire,
Péczeli, József
Vörös, Imre, Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK, Francia Nyelvi és
Irodalmi Tanszék
Szerkesztette Róbert, Zsófia Bíró Ferenc, sorozatszerkesztő
Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Henriás (1792)
írta Voltaire, , Péczeli, József, Vörös, Imre, és Róbert, Zsófia
Készült az Oktatási Minisztérium támogatásával a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított
Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében.
Szerzői jog © 1996 Vörös Imre (sajtó alá rendezés), Balassi Kiadó
E könyv kutatási és oktatási célokra szabadon használható. Bármilyen formában való sokszorosítása a jogtulajdonosok írásos engedélyéhez
kötött.

Tartalom
A Régi Magyar Költők Tára új sorozata elé ...................................................................................... iv
I. BEVEZETÉS .................................................................................................................................. 1
1. VOLTAIRE EPOSZA ÉS PÉCZELI MAGYAR HENRIÁSA ............................................ 3
1. Voltaire Henriade-jának keletkezése ........................................................................... 3
2. A műben ábrázolt kor: a XVI. századi francia vallásháborúk évtizedei ...................... 4
3. A történelmi tények és az eposzi kompozíció viszonya .............................................. 5
4. Az Henriade eposzi sajátosságai .................................................................................. 6
5. Péczeli József és az Henriade ...................................................................................... 7
6. Fordítói hűség és önálló szövegformálás Péczeli Henriásában .................................... 8
7. Kitekintés: Szilágyi Sámuel Henriade-fordítása ........................................................ 14
2. MEGJEGYZÉSEK A JELEN KIADÁSSAL KAPCSOLATBAN ..................................... 18
3. BIBLIOGRÁFIA ................................................................................................................ 19
II. HENRIÁS .................................................................................................................................... 21
4. [Címlap:] HENRIÁS AZ AZ NEGYEDIK HENRIK FRANTZIA KIRÁLYNAK Életének
némelly része, melly Frantzia Versekből ugyan annyi számú ’s lábú Versekbe foglaltatott PÉTZELI
JÓ’SEF ÁLTAL. ..................................................................................................................... 23
1. AJÁNLÓ VERSEK. .................................................................................................. 24
2. ELŐ-BESZÉD ........................................................................................................... 24
3. ................................................................................................................................... 26
4. ELŐ-BESZÉD. .......................................................................................................... 26
5. ELSŐ ÉNEK. ............................................................................................................ 31
6. MÁSODIK ÉNEK. .................................................................................................... 39
7. HARMADIK ÉNEK. ................................................................................................. 48
8. NEGYEDIK ÉNEK ................................................................................................... 57
9. ÖTÖDIK ÉNEK. ....................................................................................................... 67
10. HATODIK ÉNEK. .................................................................................................. 76
11. HETEDIK ÉNEK. ................................................................................................... 84
12. NYÓLTZADIK ÉNEK. ........................................................................................... 94
13. KILENTZEDIK ÉNEK. ........................................................................................ 105
14. TIZEDIK ÉNEK. ................................................................................................... 114
15. FÜGGELÉK .......................................................................................................... 128
15.1. Rövid le írások azoknak a’ nevezetesebb történeteknek, mellyeken építtetett a’
Henriás nevet viselő Beszéllő-Versezet. ............................................................ 128
15.2. A’ Túdós Marmontel’ Elő-Beszédje, mellyet a’ Henriásnak egy tsínos ki-
nyomtattatásának elébe helyheztetett. ................................................................ 130
15.3. A’ IV-dik Henrik’ meg-ölettetéséről némelly Jegyzések. ......................... 133
III. JEGYZETEK ............................................................................................................................ 135
5. FRANCIA SZÖVEGEK, AMELYEKET PÉCZELI TÖBB-KEVESEBB HŰTLENSÉGGEL
FORDÍT LE .......................................................................................................................... 137
6. A MŰBEN SZEREPLŐ NEVEK MAGYARÁZATA ÉS MUTATÓJA ......................... 173
7. SZÓMAGYARÁZATOK ................................................................................................. 193
iii
A Régi Magyar Költők Tára új
sorozata elé
Az olvasó a Régi Magyar Költők Tára (RMKT) című, több évtizedes múltra visszatekintő s ma sem lezárult
sorozat új folyamának első kötetét tartja a kezében. E most induló vállalkozás a XVIII. századi magyar költészet
feltárását és szövegeinek kritikai igényű közzétételét tűzi ki célul.
A XVIII. századnak több szempontból is kitüntetett helye van a magyar költészet történetében. Ebben a korban
zajlott le a magyar poézis históriájának alighanem legnagyobb fordulata, az a mozgalom, amelyet a régebbi
szakirodalom szerencsés szóval „versújításnak”-nak nevezett el. Ennek folyamatában alakultak ki s
gyökeresedtek meg azok a verselési módok, amelyekben mindmáig él a magyar nyelvű költészet – ez idő tájt
honosodnak meg végleg a klasszikus metrumok és strófaszerkezetek, ekkor képezik ki az ún. nyugat-európai
formákat, ezekben az évtizedekben vonulnak be a műköltészetbe a népdalok jellegzetességei, de (s ezt talán
kevesebben tudják) a szabadvers felfedezése is ehhez a korhoz kötődik. Másfelől viszont a költészet talán soha
nem hatotta át oly mértékben a társadalom mindennapjait, mint ebben az erőteljesen civilizálódó időszakban. A
század magyarországi embereinek életét, ünnepeit, szertartásait és szórakozásait szinte állandóan kísérte a vers
vagy az ének, a poéta éppen úgy jelen volt a névnapokon, mint a hivatalos ceremóniákon, a lakodalmakban vagy
keresztelőkön éppen úgy, mint a temetéseken. A század vége felé pedig – némi túlzással szólva – országos
méreteket ölt egy verses csevegés, amelyben fontos szerepet játszanak a hölgyek: ha az ekkor keletkező
episztolák útvonalait felrajzolnánk a korabeli Magyarország térképére, akkor rendkívül dúsan erezett lenne az
így elkészült ábra. S furcsa módon most, a magyar nyelvűség előretörésének évtizedeiben igencsak elevenen él a
latin nyelvű poézis is, a magyarországi neolatin költészetnek ebben az időkörben bizonyára az egyik igen fontos
fejezetét írják.
Az elmondottakból szinte természetesen következik a kor költészetének két leglényegesebb vonása,

nevezetesen: a ránk maradt versanyagnak nemcsak a mennyisége elképesztően terjedelmes, de meglepően
magas az átlagszínvonala is. A kötetekben lapozgatva vagy egy-egy kéziratos hagyatékkal ismerkedve igen
gyakran a költői mesterségnek nemcsak a fogásait, de a hatáselemeit is jól ismerő, sőt azokat tudós módra kutató
poéták műhelyébe lépünk. Itt nemigen találkozhatunk azzal a költő vagy dilettáns dichotómiával, amely a XIX.
századtól kezdve kíséri a magyar költészet életét, ekkor – a kiemelkedő és jól ismert nagy tehetségek mögül –
kismesterek sora lép elénk, az ő színvonalas, szórakoztató, izgalmas, néha igazi ihlet által inspirált, máskor
feltűnésvágytól fűtött, esetenként extrém produkcióik a magyar irodalmi kultúra történetének egyik
legkülönlegesebb időszakáról hoznak hírt.
Ez az örökség azonban sokáig porlepte és néma öröksége volt a magyar művelődés történetének. Az önnön
előzményeit kereső romantikus szemlélet ha nem is éppen ellenségesen, de közönyösen tekintett rá, és jórészt ez
határozta meg sorsát – nem jutott el az olvasókhoz, s nem is kapcsolódhatott bele a magyar irodalom
vérkeringésébe. E versanyag jelentős része mindmáig kiadatlan. Félreértés ne essék: égbekiáltó igazságtalanság
tulajdonképpen nem történt, hiszen – a szó megszokott értelmében – nagy költészetről nincsen szó. Igaz: néhány
poéta, elsősorban Faludi Ferenc teljesítményét látva az olvasók jó része bizonyára nem ért egyet a „kismester”
besorolással, s másoknál is igen gyakran érint meg bennünket az igazi poézis sugárzása, az alkotások
összességének értéke mégis abban van, hogy mindig igényes, dús, sűrű szövegeket vehetünk kézbe, amelyeket
örömmel és izgalommal fogadtak a kor emberei, s az ő érzékenységük elveszítésével a magyar kultúra lenne
szegényebb. A költészet tradicionális értékeinek felvonulása mellett felvonul itt a mesterkedéstől sem
visszariadó játékos kedv, az erudíció megszállottsága, a formátumos bolondság, a szószátyár lendület, vad
sorokat szül a verstan titkait fürkésző buzgalom, s az egy-egy vidám kompánia mulatozásánál felharsanó énekek
pedig nemcsak azért tarthatnak számot érdeklődésre, mert nem mindig törődnek az elvont ízlés normáival. A
korabeli közköltészet értékekben gazdag s rendkívül tanulságos produktumai is e sorozat keretei között jutnak el
az olvasóhoz. A korpusz nem mindig a poézis szent arcát mutatja, de mindig szellemet és kultúrát mutat, amely
a mindennapokat szolgálva közönséget teremtett, s ugyanakkor (az igazi avantgárd lendületével) új
formakészletet hozott létre, s ezzel egyben a következő idők magyar költőinek gyakorlatát is megalapozta. E kor
verstermésének a XIX. századi nagy költészetünk fényfüggönye mögött szinte láthatatlanná vált értékeire az
elmúlt évtizedekben szinte egyszerre figyelt fel a szaktudomány és néhány kiváló költő-kortársunk, s el kell
ismerni, abban, hogy e költészetre elfogulatlanul, a romantika pápaszemét levetve tekinthetett rá a művelt
olvasóközönség is, elsősorban ők, az elmúlt évtizedek felfedező kedvű poétái játszották a fő szerepet. Csanádi
Imre és Weöres Sándor nagy sikerű antológiáikban főleg a XVIII. század elfeledett költőinek hagyatékát
aknázták ki a „magyar valóság versei” vagy a „magyar költészet rejtett értékei és furcsaságai” után nyomozván.
iv
sorozata elé
Aligha kétséges: megérett az idő e költészeti hagyaték rendszeres feltárására és közzétételére. S habár az e
kötettel induló vállalkozás tudománytörténeti helyét illetően valóban a Régi Magyar Költők Tára folytatása, az
elmondottak talán egyértelműen sugallják, hogy itt folytatásról elsősorban kronológiai szempontból
beszélhetünk. Az RMKT a XVII. századdal, pontosabban a mélyen a XVII. században gyökerező kuruc
mozgalmak költészetével zárul le. Az a termés, amellyel mi igyekszünk számot vetni, ez után születik, viszont
távolról sem zárul le az 1800-as esztendővel. A XIX. század első két évtizedének, az irodalmunk történetében a
Kazinczy Ferenc neve által fémjelzett időszaknak a költői világát még e költői világnak részeként kell
felfognunk, s korántsem csak azért, mert így fogja fel az irodalomtörténeti hagyomány is. E tradíciót tények
alapozzák meg, hiszen e kor költőinek tevékenysége túlnyomórészt még az előző időszakban indult, mint ahogy
akkor indult magának a kor címszereplőjének a pályája is. Ismeretes, hogy azok a poéták is, Ráday Gedeon,
Dayka Gábor és Virág Benedek, akiknek életműve a nyelvújítási harc vezére számára a legfontosabb
legitimációs alap, hiszen a leglényegesebb poétikai normák foglalata volt, a századforduló előtt hozták létre
műveiket vagy műveiknek ebből a szempontból legfontosabb részét. A XVIII. század első évtizedeiben lezáruló
kuruc kor és az 1820-as években induló romantika ideje tehát az, amelyek költői anyagához viszonyítva
mutatkoznak meg a sorozatunkban napvilágot látó verstermés sajátságai, s a sorozat arculatának kialakításánál
természetesen e sajátosságokból volt célszerű kiindulnunk. A számításba veendő jellegzetességek közül az
elsőről, a verstermés mennyiségének a korábbi időszakhoz képest tetemesen megnövekedett voltáról már
szóltunk. Ebből elég természetesen következik, hogy óhatatlanul előtérbe került a szelekció követelménye. Ám
éppen a válogatás kényszere vet éles fényt a másik jellemvonásra, nevezetesen: most sok, önálló arculattal bíró,
egymástól alapvetően eltérő karakterű költői személyiség jelenik meg előttünk. Így messzemenően figyelembe
kell venni az életművek individualitását, s ahol lehet, s ahol célszerű, a költőknek önálló kötetet kell kapniok. S
habár a korban meglehetősen gyakori a kisterjedelmű oeuvre, az illető szerzők köteteinek összeállításánál azért
többnyire a kiváltképpen jellemző műveket kell figyelembe venni. Ha az azonos időkörben való működés – a
fent elmondottakból következően – szerzőink esetében nem lehet elégséges alap egy-egy közös kötet
kialakításához, természetesen bőségesen adódtak olyan szempontok, amelyek alapján többszerzős kötetek
állítandók össze. Így – például – aligha szorul külön magyarázatra, hogy egy kötetben célszerű elhelyezni az
1770-es évek költőinek, Bessenyei György „társaságá”-nak egymáshoz írott és egymásra felelő episztoláit. Az
igazán komoly problémákkal azonban mégsem itt, hanem a sorozat egységes arculatának kialakításakor
kerültünk szembe, hiszen (a fent említetteken túl) igen sok változatot kellett s kell még majd figyelembe venni.
Az időszak egész versanyagáról a viszonylag hosszú s rendszeresnek ítélhető előmunkálatok után sincs s
nyilván nem is lehet teljes áttekintésünk – nemcsak a termés már emlegetett roppant terjedelme miatt, de azért
sem, mert felfedezéseket nem lehet megtervezni. Ám az a mintegy ötven kötetnyi szöveg, amelyet e pillanatban
be tudunk látni, maga is túlságosan változatos képet mutat, s ez egyáltalán nem könnyítette meg az egész
sorozatra érvényes elvek kialakítását. Egy-egy teljes költői életmű, egy-egy reprezentatív kötet, a kor rendkívül
gazdag énektermésének különböző szegmensei, a világirodalom nagy műveinek (esetleg: életműveinek) a kor
kiváló tudós-poétái által készített fordításai vagy egy-egy város elitjének meglepően izgalmas versterméséből
nyújtott válogatás – e kis felsorolás a tervbe vett kötetek „műfajai”-nak a lehetséges változatait távolról sem
meríti ki, de talán elég ahhoz, hogy érzékeltesse: a sorozat egységes arculatának megtervezése csöppet sem volt
egyszerű feladat. Az anyag természete nyomán kialakított elveink végül is az editio minor egy viszonylag
gazdagabb változatának körvonalait rajzolták ki. Úgy láttuk, hogy az a célszerű, ha a szövegek kritikai igényű
közlését a szövegkritikai apparátus mellett nem csupán a rendelkezésre álló vagy felkutatható magyarázó
jegyzetek kísérik, hanem olyan bevezető tanulmány is, amely tömören összefoglalja a szóban forgó szerzőre
vagy szerzőkre, műre vagy művekre vonatkozó tudásunkat – itt a kötetek sajtó alá rendezői valóban a feledés
vastag sötétjéből hozzák ki a napfényre leleteiket, s az olvasó számára meg kell adni a szükséges információkat.
Noha ezek az elemek (a névmutatókkal együtt) állandóak maradnak, az így kialakított szerkezet arányai és
jellegzetességei az egyes kötetek esetében, az anyag természetéhez igazodva, igen gyakran módosulnak majd.
Ezekről az eltérésekről a bevezető tanulmányokban mindig megkapja az olvasó a szükséges információkat. A
szöveggondozás legáltalánosabb elveit illetően a tudományos szövegkiadás klasszikus szabályaihoz tartjuk
magunkat: betűhíven adjuk a szövegeket, a régen használatos betűtípusokat azonban a mai formákkal
helyettesítjük. Az egyes köteteknél szükségképpen felmerülnek egyéb, a kötet sajátszerűségeiből adódó
problémák is, ezekről ugyancsak a bevezetőkben kap az olvasó tájékoztatást.
A köteteket belső sorszámmal látjuk el, ez azonban nem jelenti azt, hogy magának a sorozatnak egyes darabjait
valamely megtervezett rend szerinti sorrendben tennénk közzé. Erre semmilyen lehetőségünk nincs, elsősorban
azért, mert a sajtó alá rendező kollégáink érdeklődési köréhez és lehetőségeihez kellett s kell majd a
továbbiakban is alkalmazkodnunk, hiszen ők köteteik anyagának a legjobb szakemberei. E sorozat léte
befolyásolhatja s egyben segítheti a XVIII. századi magyar irodalommal foglalkozó kutatók munkáját, de
természetesen nem vezérelheti magát az érdeklődést.
v
sorozata elé
Nem egészen ez a helyzet a sorozat első kötetével, amelyet a korszak kiváló szakembere, Vörös Imre Voltaire
születésének tricentenáriumára, 1994-re készített el. A magyar irodalomtudomány a Tolerancia Eposzának
egykorú s akkor nálunk is nagy sikert aratott magyar fordításával tiszteleg a szó modern értelemben vett emberi
jogok első nagy harcosa előtt.
Bíró Ferenc
vi
I. rész - BEVEZETÉS

Tartalom
1. VOLTAIRE EPOSZA ÉS PÉCZELI MAGYAR HENRIÁSA ...................................................... 3
1. Voltaire Henriade-jának keletkezése ..................................................................................... 3
2. A műben ábrázolt kor: a XVI. századi francia vallásháborúk évtizedei ................................ 4
3. A történelmi tények és az eposzi kompozíció viszonya ........................................................ 5
4. Az Henriade eposzi sajátosságai ........................................................................................... 6
5. Péczeli József és az Henriade ................................................................................................ 7
6. Fordítói hűség és önálló szövegformálás Péczeli Henriásában ............................................. 8
7. Kitekintés: Szilágyi Sámuel Henriade-fordítása ................................................................. 14
2. MEGJEGYZÉSEK A JELEN KIADÁSSAL KAPCSOLATBAN .............................................. 18
3. BIBLIOGRÁFIA .......................................................................................................................... 19
2
1. fejezet - VOLTAIRE EPOSZA ÉS
PÉCZELI MAGYAR HENRIÁSA
1. Voltaire Henriade-jának keletkezése
1710-ben a jezsuiták Louis-le-Grand nevű párizsi kollégiumának díjkiosztó ünnepségén a latin versírás első
helyezettjének járó könyvjutalmat egy tizenhat éves diák, Francois-Marie Arouet vehette át. A könyv Arrigo
Caterino Davilának a XVI. századi francia vallásháborúkról szóló munkája volt, a megjutalmazott fiatalember
pedig az 1710-es évek végétől Voltaire néven vált ismertté.
Nyilvánvalóan túlzás lenne azt állítani, hogy a IV. Henrikről szóló hősköltemény megírására pár évvel később
közvetlenül Davila műve ihlette volna az ifjú Voltaire-t. A francia irodalomnak ez a rendkívül termékeny és
sokoldalú zsenije egyúttal szenvedélyes olvasó is volt, s főleg akkor, amikor történelmi téma feldolgozásába
kezdett, fáradhatatlan szorgalommal tanulmányozta az adott korszakra vonatkozó szakkönyveket, emlékiratokat
és szépirodalmi alkotásokat: jelen esetben többek között Francois Eudes de Mézeray Franciaország története,
illetve Pierre Jurieu A kálvinizmus története című művét, Jacques-Auguste de Thou latin nyelvű históriai
munkáját, az 1594-ben keletkezett francia Menipposzi szatírát, Agrippa d’Aubigné Tragikus költeményét, Pierre
Bayle Történelmi és kritikai szótárát, de támaszkodott azokra az értesülésekre is, amelyeket az események
részvevőinek leszármazottaitól szerzett. Az ifjú Voltaire ambícióit mi sem tükrözi jobban, mint hogy első
sikereit azokban a műfajokban akarta – és tudta – elérni, amelyek a klasszicista irodalomelmélet szerint a
műfajok hierarchiájának csúcsait jelentették: a tragédiában és az eposzban. Igaz, a szophoklészi témára épülő, s
1718. november 18-án bemutatott Odipe („Oidipusz”) esetében még kompromisszumra kényszerült: a Théatre-
Francais színészeinek követelésére a cselekményt ki kellett bővítenie (egy, Jokaszté és Philoktétész között
kialakuló szerelmi történettel), a darab azonban olyan diadalt aratott, hogy összesen negyvenöt előadást ért meg.
A néhány hét alatt megírt tragédiával szemben a vallásháborúk korát feldolgozó eposz jóval hosszabb ideig
készült. Egyes vélemények szerint a költő már 1716-ban hozzáfogott, mások azt állítják, hogy 1717 májusától a
következő év áprilisáig tartó fogsága idején, a Bastille-ban kezdte írni, ahová egyébként csak azért börtönözték
be, mert hiúságból magára vállalta bizonyos, mások által költött gúnyversek szerzőségét. 1721. október táján
fejezte be az akkor még kilenc énekből álló eposz első változatát, amelynek címe Poeme de la Ligue, ou Henri
le Grand („Költemény a Ligáról, avagy Nagy Henrik”) volt, rövidebb formában: La Ligue. A mű 1723 őszén
jelent meg Rouen-ban, de mivel cenzori engedély nem volt rá, kiadóként egy bizonyos Jean Mokpap – nem
létező – genfi nyomdáját tüntették fel. (A név egyébként más helyesírással – Jean Moque-Pape – „Pápacsúfoló
János”-t jelent.)
Ezt követően se szeri, se száma a további kiadásoknak és kalózkiadásoknak. Az utóbbiak közül említést érdemel
a Desfontaines abbé által 1724-ben kibocsátott szöveg, amelyet az abbé saját maga által komponált részletekkel
egészített ki, anélkül hogy az önkényes változtatásokat jelezte volna. A hiteles kiadások sorában a legfontosabb
az 1728. március elején (és nem 1726-ban, mint Marmontel két évtizeddel későbbi előszava állítja!) Londonban,
Voltaire angliai tartózkodása idején megjelent, s az angol királynénak ajánlott változat. Ez – a ma VI-os számot
viselő ének betoldása révén – már tíz énekből áll, a végleges La Henriade címet viseli, s a VI. éneken kívül több
más helyen is tartalmaz új részleteket, például az I. ének végén Anglia méltatását, a VII. énekben a Naprendszer
newtoni szellemben való leírását, a X. énekben pedig d’Aumale és Turenne párharcát, amely a költemény eposzi
jellegét erősíti. Az első legális párizsi kiadás 1730-ból való. Az Henriade egyébként Voltaire életében mintegy
hatvan alkalommal jelent meg, s ebben a számban nincsenek benne az Összes Művek nem csekély számú
sorozatai.
Ami a költeményt kiegészítő prózai szövegeket illeti: a műben előadott történelmi események összefoglalását
valószínűleg a szerző készítette az angliai kiadások számára; Marmontelnek Voltaire kérésére írt, s lényegében
Desfontaines abbé Voltairomanie, azaz „Voltaire-mánia” című pamfletjével (1738) vitatkozó bevezetése először
az 1746-os párizsi kiadásban tűnik fel; a IV. Henrik haláláról szóló értekezés az 1848-as drezdaiban; II. Frigyes
1739-ben keletkezett, s a kéziratból készült másolatok révén Párizsban 1740-től sokak által ismert előszavának
teljes szövege pedig Voltaire Összes Műveinek 1756-os genfi kiadásában (az Henriade-ot tartalmazó első kötet
részeként). A lapalji jegyzetek jelentős része már az 1723-as változatban megtalálható, számos továbbival pedig
Lenglet Du Fresnoy bővítette az 1741-es londoni edíció anyagát. Ezek a jegyzetek a további kiadások során
áttekinthetetlen módon összekeveredtek, átalakultak, megrövidültek, de nyilvánvaló, hogy a Voltaire által
ellenőrzött változatokban a szerző végeredményben maga is elfogadta őket.
3
VOLTAIRE EPOSZA ÉS PÉCZELI
MAGYAR HENRIÁSA
Az Henriade elterjedésére vonatkozóan máig is megbízhatónak tűnik a Dániel Mornet által századunk elején
összeállított statisztika (Les sciences de la nature en France au XVIII e siecle, Paris, 1911, 248–249.). Ötszáz
XVIII. századi könyvtárkatalógus feldolgozása alapján Mornet megállapította, hogy e könyvtárakban a
leggyakrabban föllelhető mű Buffon sokkötetes Természetrajza volt (220 helyen), a második Pluche
tudománynépszerűsítő műve, a Spectacle de la nature (206 helyen), a harmadik pedig az Henriade (181 helyen),
még Rousseau Új Héloise -ét is megelőzve, amely 165 könyvtárban fordult elő. S bár a könyvtári statisztika
nem tükrözi feltétlenül egy mű valódi olvasottságát, az mindenesetre bizonyos, hogy Voltaire hőskölteménye a
XVIII. századi francia irodalom egyik legnagyobb könyvsikerének számított.
2. A műben ábrázolt kor: a XVI. századi francia

vallásháborúk évtizedei
Az Henriade cselekménye a mai magyar olvasótól térben és időben eléggé távol áll, így a szövegnek az egyes
történelmi tényekre való utalásai nemegyszer homályosak maradhatnak. Éppen ezért – a teljesség igénye nélkül
– röviden föl kell idéznünk a franciaországi vallásháborúknak azokat az eseményeit, amelyeknek ismerete
elősegítheti a költemény jobb megértését.
A hugenottáknak nevezett francia protestánsok zsinata 1559-ben fogadta el a kálvini reformáció alapelveire
épülő Francia Hitvallást (Confessio Gallicana), egyúttal pedig elrendelte, hogy minden gyülekezet köteles
meghatározott számú fegyverest állítani a közösség védelmére. A hugenottákhoz ekkor már több nagy hatalmú
főnemes is csatlakozott, köztük Condé herceg, Coligny admirális, valamint a Bourbon-család tagjai. A
protestánsok egy csoportja 1560-ban összeesküvést szőtt II. Ferenc király elfogására, hogy ennek az akciónak a
révén kényszerítsék ki követeléseik teljesítését. Az összeesküvés azonban lelepleződött, s résztvevőit
elrettentésül az amboise-i királyi kastélynak a Loire-ra néző hosszú erkélyére akasztották föl. Két évvel később
egy Vassy nevű helységben a királyi fegyveresek közel száz hugenottát mészároltak le. Az esemény híre
futótűzként terjedt el, s most már szervezett hadseregekkel vívott háború tört ki, amelynek során 1562.
december 19-én Dreux (Péczeli átírásában: „Drőz”) mellett a királyi csapatok megverték a Condé által irányított
hugenottákat, majd a katolikus Francois de Guise herceg a protestánsok által védett Orléans-t kezdte ostromolni.
Az 1563. március 19-én megkötött amboise-i béke végül is elismerte a hugenották jogát vallásuk gyakorlására,
de csak bizonyos korlátok között.
Az 1568-as longjumeau-i békével lezárult második vallásháborúnak nincs jelentős szerepe az Henriade
cselekményében. Annál inkább a harmadiknak, amelyben a protestánsok az Anjou herceg – a későbbi III.
Henrik – által irányított katolikus csapatokkal szemben két nagy csatát is veszítettek: az egyiket 1569. március
13-án Jarnac (Péczelinél: „Járnak”, illetve „Sárnak”) mellett, ahol vezérüket, Louis de Condé herceget is
megölték, a másikat 1569. október 3-án Moncontour („Monkontúr”) közelében. A két vereséget némileg
ellensúlyozták a most már Coligny által vezetett protestánsoknak a következő hónapok során elért katonai
sikerei, így az 1570. augusztus 8-án Saint-Germain-ben aláírt béke több várost a hugenották kezébe adott.
A megbékélést lett volna hivatva erősíteni az az házasság, amelyet IX. Károly király húga, Valois Margit és a
navarrai király címét viselő Bourbon Henrik 1572 augusztusában kötöttek. Ebből az alkalomból a hugenották
számos vezetője, köztük maga Cologny is Párizsba utazott, bízva a békeszerződés erejében és az udvar
ígéreteiben. A kálvinistákat gyűlölő anyakirályné, Medici Katalin azonban fiának, a királynak egyetértésével,
megszervezte, hogy a Szent Bertalan napjára virradó éjszakán, a harangok meghúzásával adott jelre, öljék meg a
protestánsokat. A sok ezer áldozat közül az egyik legelső Coligny volt. Az öldöklés vidéken is megkezdődött, s
ott a terror csak hetek múlva hagyott alább.
A hírhedt Szent Bertalan-éji vérengzést öt további, váltakozó szerencsével folyó vallásháború követte,
amelyekbe mindinkább beavatkoztak a külföldi hatalmak is, elsősorban a pápaság és II. Fülöp spanyol király. S
bár a katolikus Henri de Guise herceg Auneau falunál 1587-ben megverte a Bourbon Henrik segítségére siető
német lovas sereget, Henriknek a Coutras („Kutrász”) mellett 1587. október 20-án vívott ütközetben sikerült
olyan győzelmet aratnia, hogy még a katolikus hadat irányító Joyeuse (Péczelinél: „Sójőz”) herceg is életét
vesztette.
Időközben szakadás következett be a katolikusok oldalán. Az 1573/74-ben lengyel, majd 1574-től francia király,
III. Henrik, a Valois-dinasztia utolsó uralkodója (akit Voltaire „Valois”-nak, Péczeli téves olvasattal „Váléz”-
nek nevez), erkölcstelen élete és tehetetlensége miatt annyira elveszítette a tekintélyét, hogy a Guise hercegi
család által a katolikus vallás védelmére már korábban létrehozott szövetség, a Liga elhatározta a király
félreállítását és a hatalom megszerzését. A Liga által fellázított nép III. Henriket még Párizsból is kizárta. Ezt
azonban már a király sem nézte tétlenül: 1588-ban a Blois-ba rendi gyűlésre magabiztosan odautazó Guise
4
MAGYAR HENRIÁSA
herceget és annak testvérét megölette, majd a Liga befolyásának megtörésére szövetséget kötött a hugenották
vezetőjével, Bourbon Henrikkel. A francia és a navarrai királynak ezt a megállapodását a Liga az igaz hit
elárulásának, az eretnekekkel való cimborálásnak tekintette. A végsőkig feszült helyzetben egy fiatal
Domonkos-rendi szerzetes, Jacques Clément („Klemens Jakab”) 1589. július 31-én orvul megölte III. Henriket.
Az öröklés rendje szerint ettől fogva – a Valois-ház férfi ágának kihalása után – Bourbon Henriket illette a trón.
A most már IV. Henrik néven uralkodó új francia király 1590. március 14-én Ivry („Ivri”) mellett elsöprő
győzelmet aratott a Liga fölött. Párizst mindamellett nem sikerült bevennie, bár kétszer is megpróbálkozott vele:
a Mayenne herceg által irányított Liga erői és az őket segítő idegen (elsősorban spanyol) csapatok mindenáron
meg akarták akadályozni, hogy az általuk protestáns volta miatt el nem ismert s az angolok által is fegyveresen
támogatott király bevonulhasson a fővárosba. Erre a bevonulásra csak 1594 márciusában, azt követően
kerülhetett sor, hogy IV. Henrik 1593 júliusában katolikus vallásra tért, majd a chartres-i székesegyházban
megkoronázták. S miután a Liga fegyveresei a Fontaine-Francaise-nél vívott csatában (1595) végleg vereséget
szenvedtek, 1596-ban vezetőjük, Mayenne herceg is behódolt a királynak. A vallásháborúk korszakát a IV.
Henrik által 1598. április 13-án kiadott nantes-i ediktum zárta le, amely biztosította a hugenották
vallásszabadságát, hivatalviselési jogát, valamint 25000 fő fegyverben tartását a számukra kijelölt
erődítményekben. Hogy ezeket a jogokat meddig birtokolhatták, az már a francia történelem későbbi lapjaira
tartozik.
3. A történelmi tények és az eposzi kompozíció

viszonya
Mint említettük, Voltaire a korszak igen alapos tanulmányozása után fogott hozzá a vallásháborúkról szóló
hősköltemény megírásához. Ez az alaposság azonban korántsem jelentette az események krónikaírói
pontossággal történő megfogalmazásának igényét. A művészi feldolgozás feszesebb kompozíciót kívánt meg, s
ez együtt járt a cselekmény sűrítésének, bizonyos mozzanatok időbeli vagy térbeli átrendezésének technikájával,
sőt az eposz céljának megfelelően helyenként még a szorosan vett történelmi tények szabadabb kezelése is
hasznosnak bizonyult.
A közel négy évtizeden át folyó fegyveres konfliktusok közül az Henriade a Liga által védelmezett Párizsnak
III. Henrik és új szövetségese, a navarrai Bourbon Henrik által való ostromát állítja középpontba, amely
ostromot III. Henrik erőszakos halála után Bourbon visz győzelemre. Ezzel kapcsolatban rögtön meg kell
jegyeznünk, hogy – mint ismeretes – Párizs az évek során több ostromot is átvészelt, mielőtt megnyitotta volna
kapuit IV. Henrik előtt, az eposz olvasója azonban ezt a hosszú folyamatot nem érzékeli: mintha ugyanannak az
ostromnak nagyjából egy évig húzódó történetéről lenne szó. Hasonlóképpen közelebb kerül egymáshoz két, a
valóságban négy év időközzel lejátszódó esemény: a Liga nem közvetlenül III. Henrik megölése után hívott
össze királyválasztó gyűlést, mint azt az Henriade VI. éneke sugallja, hanem csak négy évvel később, 1593
folyamán. Párizsnak IV. Henrik által elrendelt, súlyos éhínséget okozó – s a X. énekben leírt – blokádjára nem a
harci cselekmények vége felé került sor, hanem 1590 tavaszán, vagyis három évvel korábban, mint a VI.
énekben szereplő királyválasztó gyűlésre. Az időbeli átrendezés funkciója nyilvánvaló: a győzelem küszöbére
érkezett Henrik dicsőségét még jobban kiemeli a szorongatott párizsi nép iránt megnyilvánuló nemes gesztusa,
amikor élelmet vitet az éhező lakosságnak. Ez a mozzanat már az eposz végén bekövetkező megbékélést készíti
elő. Ugyanakkor az Henriade nem foglalkozik a Liga által Henrikkel szemben „X. Károly” néven megválasztott
ellenkirállyal, mivel annak a történet alakulásában nem volt lényeges szerepe.
A hősköltemény másik jelentős franciaországi színhelye az Eure folyónál fekvő Ivry, ahol 1590-ben IV. Henrik
fölényes győzelmet aratott a Liga csapatai fölött. Miután – Párizs ostromán kívül – a vallásháborúk számos
csatája közül ez az, amelyet a költő a legrészletesebben bemutat, az események művészi sűrítésének jegyében itt
olyan epizódok is szerepelnek, amelyek valójában más ütközetek során játszódtak le. Az ifjú Biron életét
például a király nem itt, hanem öt évvel később, a Fontaine-Francaise mellett vívott csatában mentette meg – az
viszont már túl esett volna az eposz időbeli végpontján, Párizs meghódolásán. A saját fiát annak páncélja miatt
föl nem ismerő, s ezért megölő Louis d’Ailly (Péczelinél: „Dalji”) tragédiája sem Ivrynél következett be, hanem
egy másik, Saint-Denis-nél lezajlott összecsapás során. D’Aumale lovag („Ómál”) és Turenne párviadala,
amelyet Voltaire a X. énekben állít elénk, teljes egészében a költői képzelet terméke, s a tetőpontjára érkező
cselekmény fontos elemét képezi.
A Párizs bevételéért folyó harcokat megelőző, több évtizedes viszontagságok, háborúk, cselszövések és
gyilkosságok nem az időben viszonylag szorosra fogott eposzi történés részei: Bourbon Henrik beszéli el őket
Erzsébet angol királynőnek a II. és a III. ének folyamán. Az Henriade cselekménye a múltnak ezzel a
5
MAGYAR HENRIÁSA
felidézésével nyer történelmi mélységet. A jövő távlatait a VII. ének van hivatva megadni, ahol egy álom
keretében Szent Lajos megjeleníti Henrik számára, kik lesznek az őt követő korszak leghíresebb emberei,
egészen az Henriade keletkezése idején még gyermek XV. Lajosig.
A tények szabad kezelésének legjellegzetesebb példáját rögtön az I. énekben találjuk, ahol III. Henrik új
szövetségesét, Bourbon Henriket küldi Angliába katonai segítségért, s a navarrai király – Duplessis-Mornay
kíséretében – végre is hajtja a megbízatást. A valóságban ez nem így történt: a diplomáciai feladatot Duplessis-
Mornay maga látta el, egyébként ugyanolyan sikerrel, mint az Henriade szerint Bourbon Henrik. A történtek
megváltoztatására nagyon is konkrét politikai indok késztette a költőt: Voltaire ugyanis a mű megírása idején
lelkes híve volt a Franciaország és Anglia közötti szoros szövetségnek, s ezt a gondolatot méltóbb módon fejezte
ki a legnagyobb angol uralkodónak és a Voltaire által Nagy Henrikként emlegetett eposzi hősnek személyes
találkozása, mint egy bármennyire derék főnemesnek Londonba való kiküldése.
Az Anglia iránti csodálat egyébként az I. éneknek abban részletében is megmutatkozik, amelyik a szigetország
gazdasági és politikai fejlettségét magasztalja (Péczeli fordításában a 291. sorral kezdődően). Ez a leírás az
Henriade 1728-as londoni kiadásában olvasható először, s valójában a költő saját angliai benyomásait vetíti
vissza, némileg anakronisztikus módon, I. Erzsébet korába. A hivatkozott példák egyúttal arra is utalnak, hogy a
történelmi tényeket Voltaire nem csupán az eposzi kompozíció érdekében kezeli meglehetős szabadon, hanem
aktuális mondanivalójának szolgálatában is. Ez az aktuális mondanivaló persze – mind Anglia pozitív
példájával, mind a vallásháborúk szörnyűségeinek részletezésével – magában foglalja a fanatizmus elítélését, a
vallási türelem dicséretét és a béke áldásainak magasztalását is.
4. Az Henriade eposzi sajátosságai

Nem Voltaire volt az első, aki megénekelte IV. Henrik jeles tetteit. Csűrös Klárának a XVI–XVII. századi
francia heroikus költeményekről szóló, sajtó alatt lévő disszertációjából tudjuk, hogy jelenlegi ismereteink
szerint 1593 és 1617 között nem kevesebb, mint tizenhárom művet adtak ki a témáról: nyolcat franciául, négyet
latinul, egyet pedig okszitán nyelven. Közülük nem egynek már La Henriade volt a címe, tárgyuk azonban jóval
szűkebb, mint Voltaire eposzáé. Sébastien Garnier (1593) például az Ivrynél vívott csatát beszéli el, Jean Le
Blanc (1604) pedig Henrik születését. Egy Jacques de Meirier nevű szerző a Guise-ek történetét foglalja versbe
(La Guisiade, 1596), Pierre Boton a Ligáról írt költeményében (La France divisée..., 1594?) a toleranciáról
elmélkedik. Jean Métezeau az előző évben meggyilkolt királyt siratja el (Tombeau de Henry le Grand, 1611),
Jean Prévost pedig 1613-ban IV. Henrik apoteózisát hirdeti (Apothéose du tres-chrestien Roy de France et de
Navarre Henri IV ). A példákat tovább sorolhatnánk, de talán ennyi is elég annak szemléltetésére, hogy IV.
Henrik kortársainak művei között – jórészt talán a történelmi távlat hiánya miatt – nem akadtak nagyívű eposzi
alkotások: a felsorolt költemények közül egyik sem tekinthető a Voltaire-mű szerves előzményének.
Voltaire Henriade-jának világirodalmi ihletői és mintái közül elsősorban Vergilius Aeneisét és Tasso
Megszabadított Jeruzsálemét szokás kiemelni. A XVIII. századi kritikusok egyike-másika szóba hozta Lucanus
Pharsaliáját is, hiszen az ugyancsak polgárháborúról szól, így témája némileg rokonságban áll az Henriade-
éval. Marmontelnek Voltaire eposzához írt – s közveüenül Voltaire által sugalmazott – előszava határozottan
visszautasítja ezt a párhuzamot, arra hivatkozva, hogy a Pharsaliában a vakmerőség és a bűn dicsőül meg, az
Henriade-ban viszont az igazság; Lucanus egyébként is aggályosán követte az eseményeket, míg Voltaire a
költészet jellegének megfelelően változtatott sorrendjükön, a történetet képzeletével gazdagította, és csodás
elemeket is iktatott bele.
Az Henriade megírásával Voltaire a franciák történelmi tárgyú, nagy eposzát akarta megteremteni. Kérdés
azonban, hogy a polgárháborús téma alkalmas-e ilyen célra. (Lucanus árnya – bár erről Marmontel már nem
beszél – itt sejlik föl igazán...) IV. Henrikben megvan a bátorság, a csatákon való személyes helytállás, a
nagylelkűség, a nép iránt érzett szeretet is; cselekedeteivel minden franciának a szívét meg akarja nyerni.
Ugyanakkor az is tény, hogy céljait nem kizárólag vitézségével, hanem végeredményben egy bölcs
kompromisszummal sikerül elérnie, így aratva diadalt a fanatizmus fölött. IV. Henrik már nem a mitológiai
időknek vagy a lovagkornak, hanem az ésszerűen cselekvő felvilágosodás korának eposzi hőse.
Voltaire hozzáértően alkalmazza a hagyományos eposzi kellékeket: az I. ének elején például szabályszerűen
megtalálható a témamegjelölés, a „felséges Igazság”-tól való segélykérés, a további szövegrészekben a hosszú,
részletezett hasonlatok, a párviadalok, a csatajelenetek, az ellenfelek bemutatásában az arányosságra való
törekvés (hisz nevetséges ellenfelet legyőzni nem volna igazi diadal) és egy, a IX. ének legnagyobb részét
kitöltő szerelmi epizód, amely a cselekmény késleltetésével tovább fokozza a feszültséget. Feltűnő azonban,
milyen visszafogottan kezeli Voltaire a csodás elemeket. Már az a tény, hogy a segélykérésben nem valami
6
MAGYAR HENRIÁSA
túlvilági lényhez, hanem az Igazsághoz fohászkodik, erről a visszafogottságról tanúskodik, s az olümposzi

istenek helyett is olyan allegorikus személyek befolyásolják a szereplők viselkedését, mint a Viszály („Éris”), a
Fanatizmus, a Politika, vagy az antik mitológiából Ámor, amelyek tulajdonképpen az emberben dúló
szenvedélyek és indulatok kivetülései. A viszonylag kevés számú csodás elem közül említést érdemel az I.
énekből a Jersey („Jerszej”) szigetére visszavonult ősz remete jóslata Bourbon Henriknek – a X. énekben
tényleg bekövetkező – katolizálásáról, valamint Szent Lajos királynak többszöri megjelenése, hogy az eposz
hősének tanácsaival segítségére legyen, s a jóra irányítsa (például visszatartsa attól, hogy győzelem esetén
katonái bosszút álljanak a legyőzötteken, akik maguk is franciák!). Amikor azonban Szent Lajos túlvilági
utazásra, a pokolba és az égbe viszi magával Henriket, a „Végzések házá”-ban pedig megmutatja neki az
eljövendő korok jelentős embereit, ez az utazás már nem a valóságban történik meg: Henrik csupán álmodja az
egészet, így a csoda a túlvilági színterek bejárása helyett magára a jóserejű álomra korlátozódik. Hogy
mindezekkel a csodás elemekkel, a jóslatokkal vagy Szent Lajos megjelenéseivel a református Péczeli József
mit fog kezdeni, arra a későbbiekben visszatérünk.
5. Péczeli József és az Henriade

A XVIII. század második felében évtizedeken át Voltaire a legolvasottabb francia szerző Magyarországon.
Műveiből számos fordítás készült, mint például Orczy Lőrinc meglehetősen szabad versátdolgozásai; Zechenter
Antaltól az Adélaide du Guesclin és a Mahomet, Bessenyei Györgytől pedig A triumvirátus című tragédiák
fordítása; Fekete Jánostól Az orléans-i szűz és A természeti törvény című költemények átültetése; Gvadányi
Józseftől a XII. Károly svéd király életéről szóló monográfia magyar nyelvű változata; s ezek csupán a
legjelentősebbek.
Az Henriade-ot többen is fordították, de a költemény teljes szövegének tolmácsolásával Péczeli Józsefen kívül
csak Szilágyi Sámuelnek sikerült elkészülnie. (Az ő 1789-ben megjelent fordításával, Péczeli stílusától és
fordítástechnikai megoldásaitól való eltéréseivel az alábbiak során külön fejezet keretében foglalkozunk.) A
harmadik, ám töredékben maradt magyar Henriás Nunkovich Antal katolikus püspök munkája volt, az ő 1791-
ben bekövetkezett halála után azonban a kézirat – amelyről Kazinczy Ferenc is említést tesz egyik levelében
(KazLev XXII. 25.) – elkallódott.
A református prédikátor fiaként 1750-ben Putnokon született Péczeli József 1767-től 1778-ig volt a debreceni
kollégium diákja. Egyéb elmélyült stúdiumai mellett ekkor alapozta meg széles körű nyelvtudását, amelyet a
következő öt év során végzett külföldi tanulmányai révén nyílt módja tökéletesíteni. Németországban Lipcse és
Jéna, Svájcban Bern és Genf, Hollandiában pedig Utrecht voltak útjának fő állomásai. A leghosszabb időt,
1779-től 1782-ig Genfben, francia nyelvű környezetben töltötte.
Hazatérése után, amikor a komáromi református gyülekezet választotta meg lelkészének, nemcsak egyházi
feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni (1787-től egyúttal a dunántúli egyházkerület főjegyzője volt),
hanem fáradhatatlanul szolgálta irodalmunk ügyét is, mind eredeti művekkel, mind fordításokkal;
művelődésszervező munkája pedig a Komáromi Tudós Társaság megalakításával és (1789-től) a Mindenes
Gyűjtemény című folyóirat megindításával teljesedett ki. A lefordítandó szerzőket és műveket, jó érzékkel, a
korszerű irodalmi tendenciák jegyében választotta meg: Young Éjszakái és egyéb munkái, illetve Hervey
Sírhalmai és elmélkedései – amelyeket 1787-ben, illetve 1790-ben adott ki – a nálunk ekkor megerősödő
érzelmesség fontos alkotásai, Voltaire több tragédiájának tolmácsolásával pedig (Zaire, 1784; Mérope, 1789;
Tancrede, 1789; Alzire, 1790), ha nem is eredeti művek segítségével, de a magyar nyelvű drámairodalmat
igyekezett gazdagítani. Haszonnal mulattató mesék című kötetében (1788) az ezópuszi meséket La Fontaine
költészete által ihletve dolgozta föl.
Az Henriade átültetésével Péczeli a hazaérkezését követő évben, a Zaire lefordítása után kezdett foglalkozni,
számos egyéb tennivalója és korán megrendült egészségi állapota miatt azonban csak két év múlva készült el
vele, s a felvilágosult szellemű Podmanitzki József bárónak, a Helytartótanács tagjának ajánlva, 1786-ban
jelentette meg Henriás címmel, Strejbig József győri nyomdász betűivel. Az alcím szerint a mű „Negyedik
Henrik Francz Királynak Életének némelly része, melly Francz Versekből ugyan annyi számú ’s lábú Versekbe
foglaltatott”. (Jegyezzük meg, hogy az azonos terjedelemre vonatkozó utalás nem egészen állja meg a helyét!) A
kötetből a fordító számos közéleti méltóságnak küldött tiszteletpéldányt, köztük Orczy Lőrincnek, Ráday
Gedeonnak, Teleki Józsefnek, Pálffy Károly kancellárnak és Károlyi Antalnak. A fogadtatás igen kedvező volt:
a példányok három év alatt mind egy szálig elfogytak. Időszerű lett volna egy második kiadás, ezt azonban
Péczeli József – az írói szolidaritás ritka szép példáját adva – elhalasztotta, mert 1789-ben megjelent az
időközben elhunyt Szilágyi Sámuel Henriade-fordítása is, Péczeli ezért az esetleges konkurenciával nem akarta
hátráltatni Szilágyi munkájának elterjedését. Az 1786-os kötet második kiadása így csak további három év
7
MAGYAR HENRIÁSA
múlva, 1792-ben látott napvilágot, „némelly változtatásokkal ’s jobbításokkal”, ugyancsak Strejbig József győri
nyomdájában. A legfontosabb változtatás az, hogy az első kiadástól eltérően a második már tartalmazza II.
Frigyes előszavát, a Henriás-ban előadott történelmi események „Rövid leírás”-át, Marmontel előszavát, a IV.
Henrik megöléséről szóló kis értekezést, továbbá Voltaire hosszabb esszéjét az epikus költészetről. Magának a
költeménynek a szövegében a „jobbítások” főképpen az idegen szavak kiküszöbölését jelentik. Az első
kiadásban például nagyon sokszor fordult elő a hős értelemben használt Héró, illetve Hérós, a második
kiadásban helyette mindig valamely, a szövegösszefüggésnek legjobban megfelelő magyar szó áll: Vitéz, Tiszt,
Nagy Fő; a nagy lelkű Héró helyett nagy lelkű Király. Így lesz a gusztusból ízlés, a Filozófusból Bőlts, az
Autorból Író, az Ideából gondolat, a labirinból szövevény, a’ Líga’ sceptrumából a’ Líga páltzája, a
Monstrumiból (az akkoriban „szörnyeteg” jelentésű) Tsuda, a’ Pokol’ monstrumiból a’ Pokol’ fajzati. Egyes
szavak régies vagy tájnyelvi alakja az egységesülő irodalmi nyelv irányában módosul: a Francz helyett a
második kiadásban Frantzia szerepel, a szobábúl helyett szobából, a házasság helyett házasság, a magos helyett
magas. Itt-ott felcserélődik két sor (IV. 41–42.) vagy csupán két szó (VIII. 352.) A stilisztikai jellegű
változtatások száma igen csekély, ezekből talán elég lesz két példát idéznünk. A IV. ének 260. sorában a
„Politika” nevű allegorikus lény szavai után az első kiadásban ezt olvassuk (IV. 260.):
Így szólt, ’s nagy sebessen Érissel el-szalatt
– a másodikban:
Így szóllván Érissel el-repűlt sebessen.
Az elrepül ige pontosabban fejezi ki a cselekményt, amelynek során a két allegorikus szereplő Rómából
Párizsba száll. Másik példánkban a módosítás nyomán elvontabb jellegűből szemléletesebbé válik a szöveg:
ajövőt megjósoló VII. ének 364. sorának második változata szerint XIV. Lajos már nem csupán szó-fogadóvá
teszi a népet (mint egyébként a francia eredetiben), hanem főldön-tsúszóvá. Az elvont kifejezéseknek
konkrétabbakkal való tolmácsolása, az eredetihez képest jóval erősebb képszerűség – mint látni fogjuk –
mindvégig jellemzi Péczeli Józsefnek (de legtöbb magyar kortársának is) költői stílusát.
6. Fordítói hűség és önálló szövegformálás Péczeli

Henriásában
A fentiekben már idéztük Péczeli Henriade-fordításának címlapjáról azt az állítást, amely szerint a mű „Francz
Versekből ugyan annyi számú ’s lábú Versekbe foglaltatott”. Mint a sorok számának egybevetéséből kitűnik, a
terjedelmi azonosságra vonatkozó szándékot az első hat ének átültetése során többé-kevésbé sikerült is
megvalósítani: e hat ének együttes terjedelme a fordításban mindössze két sorral hosszabb az alapul vett francia
szövegénél. Ezen belül az első, a második és a negyedik ének 6, 4, illetve ugyancsak 4 sorral rövidebb, a
harmadik, az ötödik és a hatodik pedig 2, 6, illetve 8 sorral hosszabb. A hetedik énektől kezdve mindinkább
szembeszökő a szöveg fokozatos bővülése: a többlet 12, 34, 58, illetve 156 sor. A magyar fordítás tehát
együttvéve 262 sorral, vagyis kb. 6%-kal terjedelmesebb, mint az eredeti. Az a tény, hogy a magyar szöveg
gyarapodása az utolsó énekekben a legerősebb, talán kapcsolatban lehet azzal, hogy ezeknek a részeknek a
tematikája (a csatajelenetek, valamint a szerelmi idill) állt legközelebb a magyar költészet hagyományaihoz, s a
fordítónak, aki a munka során egyre jobban „birtokba vette” a művet, itt szárnyalhatott legszabadabban költői
képzelete.
Számos idézettel szemléltethetnénk, milyen tömören és ugyanakkor milyen természetes, szép stílusban tudja
visszaadni Péczeli a francia költemény sorait. A Jersey szigetére visszavonult remete lelki békéjét például így
ábrázolja Voltaire:
Ce Dieu qu’il adorait prit soin de sa vieillesse;

Il fit dans son désert descendre la sagesse;
Et, prodigue envers lui de ses trésors divins,
8
MAGYAR HENRIÁSA
II ouvrit a ses yeux le livre des destins.
Ugyanez a magyar fordításban:
Ez Úr, kit imádott, meg-áldá vénségét,

Meg-jelenté néki örök bőltsességét,
Isteni kíntseit néki ki-ontotta,
’S örök végezése’ könyvét meg-nyitotta.
(I. 206–210.)
Az eredeti szöveg sorszámához való, s a költemény legnagyobb részében be is tartott alkalmazkodásnak

azonban nemritkán az az ára, hogy valami mégis elvész a stílus tömörségéből. Például ott, ahol III. Henrik arról
panaszkodik, hogy őt már mindenki kerüli, elhagyja, vagy éppenséggel fegyverkezik ellene:
Tout me fuit, m’abandonne, ou s’arme contre moi.
Ebből a három igét tartalmazó, gyors, zaklatottságot kifejező verssorból a magyarban csak a sor második
felének a mondanivalója marad meg:
Én rám-is fel-vonták gyilkos fegyvereket.

(I. 114.)
Péczeli eszköztárából (javarészt a hangsúlyos, ereszkedő ritmusú magyar tizenkettes soroknak a francia
alexandrintól való eltérése miatt) hiányzik az alexandrinnak az a – Voltaire által több esetben kihasznált –
ritmikai lehetősége is, hogy a két, egyenként hat szótagos félsor épp a kettejük azonos mondatszerkezete révén
emelje ki a félsorok végére, nyomatékos pozícióba helyezett két szó ellentétét (vagy éppenséggel párhuzamát).
A VII. ének mennyei látomása szerint Isten a halál után eléje kerülő embereket kétféleképpen ítéli meg: egy
pillantással megbünteti, vagy egy pillantással feloldozza őket:
D’un coup d’oil les punit, d’un coup d’oil les absout.
A fordításban eltűnik a francia sor feszes ritmusa, helyette a megszokott magyar tizenkettes áll:
’S egy látással a’ bért köztök el-intézi.

(VII. 98.)
Egy másik példa, ezúttal a párhuzam kiemelésére:
Le crime a ses héros, l’erreur a ses martyrs,
azaz a bűnnek is megvannak a maga hősei, a tévelygésnek a maga vértanúi. Ugyanez a sor Péczeli magyaros
ritmusában (s a párhuzamot hasonlattal helyettesítve):
9
MAGYAR HENRIÁSA
A’ bűn, mint a’ virtus szűlhet Mártirokat.

(V. 202.)
A fordítói hűséget nemcsak a terjedelem betartásának nehézségei és a verselés jellegében mutatkozó

különbségek teszik próbára, hanem a két nyelvnek a kifejezések képszerűségében megnyilvánuló eltérései is.
Közhelynek számít, hogy a francia szókincs jelentős része jóval elvontabb természetű, mint az egyes
kifejezéseknek konkrétabb képeket felidéző magyar megfelelői, s hogy a régi századokban még a maihoz képest
is markánsabb volt nyelvünknek ez a sajátossága. Péczeli fordítását is jellemzi a jóval erősebb képszerűség.
Amikor például Bourbon Henrik arról beszél, hogy III. Henrik részére annak gyöngeségében ő nyújtotta a
szükséges támaszt („J’offrais a sa faiblesse un nécessaire appui”), a magyarban ezt olvassuk:
A’ rá lőt nyíl ellen paissa lett testem.

(III. 114.)
A jövőt megjelenítő álom szerint Richelieu és Mazarin nagy léptekkel haladnak majd a despotikus hatalom felé
(„Marcheront a grands pas au pouvoir despotique”), ami a fordításban így hangzik:
A’ népet ’s a’ Királyt vetik vas békóban.

(VII. 342.)
A vizuális hatást rendkívül érzékletes hasonlatok is fokozzák. D’Aumale hercegről azt írja Voltaire, hogy
valamennyi harcos közül az ő vitézsége ébresztette a legnagyobb félelmet, keltette a legnagyobb rémületet:
Mais de tant de guerriers, celui dont la valeur

Inspira plus d ’effroi, répandit plus d ’horreur,
Dont le cour fut plus fier a la main plus fatale,
Ce fut vous, jeune prince, impétueux d’Aumale.
A magyar szövegből hiányoznak a vitézség, a félelem és a rémület szavak, s nyoma sincs a második alexandrin
gondolatritmusának, az olvasót azonban kárpótolja a csata forgatagát nagy erővel kifejező vizuális hatás:
De a’ ki egyedűl majd leg-több vért ontott,

Mint szélvész, tűz, árvíz, mindent seprett ’s rontott,
’S kinek éles kardját vezérli a’ halál,
Te vóltál nagy lelkű, ’s erős kezű Ómál!
(IV. 29–32.)
Amikor Bourbon Henrik látomásában a pokol képe jelenik meg, Péczeli olyan, az eredetiben nem található
hasonlatot sző a költeménybe, amelyik a látványt akusztikai elemekkel egészíti ki:
Mint a’ hegyről omló árvíz’ harsogása:

Úgy zúg itt a’ jaj-szó ’s fogak’ tsíkorgása.
(VII. 137–138.)
Általában is elmondható, hogy a magyar Henriás erőteljes nyelve, expresszív stílusa különösen alkalmasnak
bizonyult az eposz nem kis részét kitevő csaták, vérengzések (vagy éppenséggel a pokol borzalmainak)
felidézésére. Nem véletlen, hogy Péczeli előszeretettel iktat be a csatajelenetekbe saját maga által költött
részleteket, mint amilyenek az Ivrynél vívott ütközet leírásában – többek között – az alábbi sorok:
10
MAGYAR HENRIÁSA
Így zúg a’ pántzélok’ ’s fegyverek’ zörgése,

A’ tüzet okádó ágyúknak dörgése. – –
De a’ dühösségnek az ágyú nem tetszik;
Hanem ezer ízre egymást karddal metszik.
(VIII. 163–166.)
A magyar fordítás szókincsének a konkrétabb kifejezések irányába való eltolódása az egyes emberek
jellemzésében, viselkedésük bemutatásában is megnyilvánul. Az az állítás például, hogy Mornay egyaránt
képtelen a félelemre és a haragra (Incapable a fois de crainte a de fureur”), a magyar szövegben így módosul:
Ortzája nem sárgúl, meg-nem dobban szíve.

(VI. 228.)
Amikor Jacques Clément merénylete után III. Henrik élete utolsó órájához ér, s szeme alig lát már valamit a
fényből, Voltaire ezt így fejezi ki:
Déja Valois touchait a son heure derniere,

Ses yeux ne voyaient plus qu’un resté de lumiere;
Péczeli pedig:
A’ hideg verejték Válézt már bé-telte,

Haldokló szemeit tsak alig emelte.
(V. 335–336.)
A konkrétabb testi képek gyakran az eredetinél jóval erősebb érzelmességet fejeznek ki. Szent Bertalan
éjszakáján az ifjú Bourbon Henrik arra ébred, hogy megölt embereinek holtteste ott hever a márványpadlón:
On avait massacré mes plus chers domestiques;

Le sang de tous cotés inondait mes portiques:
Et je n’ouvris les yeux que pour envisager
Les miens que sur le marbre on venait d’égorger.
A két utóbbi sort a fordító a következőkkel helyettesíti:
Kiken míg reszkettek minden tetemeim

Szívem repedt, ’s özönt ontottak szemeim.
(II. 327–328.)
Ivrynél a győztes csata után Bourbon Henrik a foglyokra tekintve – akik valójában honfitársai –, szánalmat érez.
Péczeli az alábbi, Voltaire-nél nem található képpel bővíti a jelenet elbeszélését:
Reszket belső része, omlik könyve árja.

(VIII. 487.)
11
MAGYAR HENRIÁSA
A IX. énekben, miután Mornay-nek sikerül rávennie Henriket, hogy szerelmétől búcsút véve, térjen vissza a
harcmezőre, a derék főúr a magyar fordítás szerint nemcsak hogy felkiált örömében, hanem sűrűn könnyezni
kezd. (IX. 390.) A X. énekben pedig, Turenne és D’Aumale párviadala előtt, ismét Bourbon Henrik az, aki
elérzékenyül. Saját kardját adja oda vitézének, akiről Voltaire ezt írja: Le roi l’embrasse” – ami egyaránt
jelentheti azt, hogy „A király átöleli”, illetve, hogy „A király megcsókolja”. A magyar szöveg ezúttal is
erősebben kiemeli a jelenet érzelmi töltését
Burbon el-ereszti őt sok édes szókkal,

Mellyeket bé-rekeszt barátságos tsókkal.
(X. 69–70.)
Az eposz legrokonszenvesebb hőseinek ábrázolását Péczeli ezeknek a képeknek a beiktatásával a korabeli

magyar irodalomban egyre fontosabbá váló érzelmesség jegyében fogalmazza át. Annak az érzelemkultusznak a
jegyében, amelynek szélesebb körű elterjesztéséhez a következő évek során ő maga is jelentős mértékben
hozzájárult Young- és Hervey-fordításaival.
Voltaire költeménye több más szempontból is közelebb kerül a magyar olvasókhoz Péczeli szövegmódosításai
nyomán. Nemcsak olyan változtatások segítségével, mint amilyen a tulajdonneveknek az akkor bevett gyakorlat
szerint való magyaros átírása vagy a lábjegyzeteknek az olvasók ismeretanyagához való igazítása (néhány újabb
jegyzet beiktatása révén), hanem azáltal is, hogy a szóhasználat és a költői képek sokszor inkább a
magyarországi valóságot, mintsem a külföldi tapasztalatokat tükrözik. A VI. ének végéről például kimarad a
Vincennes-nel kapcsolatos történelmi hagyománynak egy olyan legendás mozzanata, amelyet még ma is minden
francia iskolás gyermek megtanul, ám Péczeli ezt a részletet, úgy látszik, nem tartja fontosnak: az, hogy Szent
Lajos annak idején nem a trónteremben, hanem egy tölgyfa alatt ülve („au pied d’un chene assis”)
törvénykezett. Amikor Voltaire a Mayenne-nek nagy nehezen engedelmeskedő d’Aumale-t egy mór által
megfékezett büszke oroszlánhoz hasonlítja, a fordításban dühös, de féken tartott medvéről van szó (VIII. 463–
464), egy másik, Essexre vonatkozó hasonlat magyar megfelelőjében pedig a kert közepén szilfák közül
kiemelkedő pálma helyett a vastag hársfák közt magasió nyárfa szerepel (VIII. 104–105.). Bourbon Henrik
látomása szerint a trónörökös burgundiai herceg, akiben nyoma sincs a hatalomvágynak, közömbös szemmel
(„d’un oil d’indifférence”) tekint a trónra; ugyanez Péczeli szavaival:
Mint egy juhász-kunyhót, a’ Thrónust úgy nézi.

(VII. 409.)
Az ellenséges katonáknak a csatákban való tömeges levágását a fordító több helyen is a fű lekaszálásának az
eredeti szövegben nem található képével érzékelteti (III. 199., IV. 74., VI. 288.), a rémült harcosok
menekülésének ábrázolására pedig – két alkalommal – olyan sorokat sző a költeménybe, amelyek szinte a
Hortobágy vagy a Kiskunság hangulatát idézik:
Mint a’ ménes, mikor dörögnek az egek,

(IV. 81.)
illetve:
Mint a’ ménes, melly fél ’s fut a’ villámástól,

Úgy gázoltatik-el e’ sereg egymástól.
(VIII. 435–436.)
Az eredeti műhöz képest tartalmi szempontból legjelentősebb szövegváltoztatásokra akkor kerül sor, amikor
erre Péczelit református vallási meggyőződése készteti. Az I. énekben, ahol a Jersey szigetére visszavonult
katolikus remete elítélően szól a protestantizmus térhódításáról, majd megjövendöli Bourbon Henrik
katolizálását, a magyar szöveg ugyan még nagyjából hűen követi a franciát, ám Péczeli külön lapalji jegyzetben
határolja el magát az öregúr véleményétől, kijelentve, hogy „Ezek nem a’ Poétának, vagy Fordítónak; hanem
12
MAGYAR HENRIÁSA
egy maga Vallása mellett buzgó öreg Pápistának szavai” (I. 231/a). Voltaire-nek azokat a kifejezéseit azonban,
amelyek ugyanebben a részletben Mornay-nek a kálvinizmushoz való ragaszkodására vonatkoznak, már
átalakítja: az ő megfogalmazásában Mornay nem „a tévelygés pártjának túl erényes támasza” („trop vertueux
soutien du parti de l’erreur”), hanem „Vallásának hóltig erős oszlopa vólt” (I. 154.), s ahol Voltaire azt írja,
hogy a remete szavai azért hagyták a református Mornay-t hidegen, mert Isten elrejtőzött előle („Dieu, maitre
de ses dons, de lui s’était caché”), a fordító – ezúttal is jelentősen tompítva a szöveget – csupán annyit mond,
hogy a jövendölés „A’ Mornéj’ nagy szívét tsak meg-sem illette” (I. 282.) – A VI. éneknek abban a részében,
ahol a Liga egyes hívei azt javasolják, hogy a protestánsokkal szemben lépjen működésbe az inkvizíció, Péczeli
a következő két sorral bővíti a költeményt:
Ennek a’ természet borzad tsak nevére,

Mert étke ’s itala a’ Szenteknek vére.
(VI. 55–56.)
Keresztény szempontból több helyen mintegy kiigazítja Voltaire szóhasználatát. A francia költő például a Halál
allegorikus alakját az idő szörnyű leányának („fille affreuse du tems”) nevezi, a fordítás viszont az eredendő
bűn fogalmával is összekapcsolja:
A’ halál, kit a’ bűn ’s az idő szűltenek.

(VII. 81.)
A coutras-i csata előzményeiről szólva, Bourbon Henrik arról beszél, hogy a bizonytalan kimenetelű ütközet
vállalásával megkísértette a szerencsét („Je les défiai tous, a tentai les hazards”), a magyar szöveg szerint
azonban így szól:
Minden bízodalmam’ az Úrba vetettem.

(III. 150.)
A kálvinizmust súlyosan elítélő szavakat küszöböl ki Péczeli abban a jelenetben, ahol a haldokló III. Henrik
„egy bűnös dogmából” („d’un dogme criminel”) való kiábrándulásra és Isten helyes tiszteletének
visszaállítására buzdítja utódját; ennek a részletnek a fordítása így hangzik:
„Ama’ szent Hit légyen dolgaid’ Vezére,

„E’ tesz’ leg-szebb gyöngyöt a’ Király’ fejére;
(V. 367–368.)
Amikor Párizs éhező népének a várost ostromló IV. Henrik élelmet vitet be, a reformátusokról addig csak
rosszat halló párizsiak csodálkozó szavait Péczeli az alábbi – Voltaire-nél nem található – sorokkal bővíti ki:
„Hát ezek-é azok, a’ kiket úgy írnak,

„Hogy Eretnekek ők, ’s érzéssel nem bírnak?
„Sőt inkább ők az Úr’ szent és kedves Népe,
„Jó Királlyok ennek egy eleven Képe.
(X. 443–446.)
Szent Lajos többszöri megjelenése valószínűleg problematikus volt a fordító számára – hiszen a protestáns
felfogás tagadja a szentek közbenjáró tevékenységét –, az eposz egészének felépítése azonban nem tette volna
lehetővé ennek a motívumnak teljes elhagyását. A középkori szent király pártfogó fellépése ugyanis egyrészt
hozzájárul Bourbon Henrik uralkodói jogainak legitimálásához, másrészt rendkívül fontos szerepet játszik a
megoldáshoz vivő fordulat előkészítésében. Péczeli mindamellett módot talál arra, hogy egy-két helyen
csökkentse az efféle beavatkozások számát. Ivrynél a csatában nem Lajos, hanem az Úr küld a mennyből
13
MAGYAR HENRIÁSA
legyőzhetetlen erőt Henriknek (VIII. 380–382.), a X. énekben pedig, amikor IV. Henrik diadalmas katonái
kardélre akarják hányni Párizs lakóit, ugyancsak nem a szent lép közbe sugallatával a párizsiak megmentéséért –
mint korábban tette (VI. 327–339.) –, hanem a király szívében, belső késztetésre ébred szánalom saját lázadó
népe iránt (X. 203–206.).
A magyar fordításnak az eredeti költeménytől való eltérése a X. ének vége felé a legmarkánsabb, ott, ahol a
francia szövegben Szent Lajos azért imádkozik, hogy IV. Henrik ne maradjon meg a tévedés csapdájában („aux
pieges de l’erreur”), ne bűnös hódolattal („un coupable hommage”) adózzon Istennek, hanem gyűljön benne
világosság (azaz térjen át a katolikus vallásra) – majd az Úr meg is hallgatja Szent Lajost: IV. Henrik tényleg
felismeri, hogy az az igazi egyház, amelyik egyetlen főt fogad el (= a pápát), s hogy Krisztus az oltárra leszállva,
a kenyér színében valósággal jelen van mint élő táplálék a választottak részére. Nyilvánvaló, hogy a kálvinista
magyar lelkész nehezen fogadhatta el a műnek ilyen kicsengését, ezért alaposan megváltoztatta a szóban forgó
részletet. Az 571. sorhoz fűzött jegyzete szerint az egész költeménnyel ellentétben áll, ha Bourbon Henriket
Szent Lajos imájában úgy festjük le, mint akinek még Isten iránti hódolata, hozzá intézett könyörgése is bűnös,
hiszen így valójában a Ligát ismernénk el az igaz ügy képviselőjének. Péczeli ezért egy másik, saját maga által
fogalmazott imát ad Szent Lajos szájába, olyan imát, amelyben a vallási türelem gondolata és a Liga
türelmetlenségének elítélése fejeződik ki. Magának az eposznak a magyar szövegét (vagyis csak a költeményt, a
jegyzet nélkül) olvasva, szinte még a király áttéréséről sem értesülünk, csupán arról, hogy „villámás módra
sebessen le-szállott” rá az Igazság, elfutott a homály, s a nép „tiszta épségében” szemlélhette a keresztyén hitet.
Péczeli a Henriás legfőbb tanulságát abban látja, hogy
[...] minden Nyelvből ’s Hitből a’ bírja az eget

Ki szentül él, ’s lelkén hordja e’ béllyeget. –
Burbon, ki eddig-is ezt híven követte,
E’ Jésus’ tzímerét újra most fel-vette.
(X. 629–632.)
IV. Henrik győzelme tehát – a magyar változatban még inkább, mint az eredetiben – a vallási türelem
eszméjének diadala. Egy olyan eszméé, amelyik Péczeli fordításának keletkezésekor, II. József uralkodása alatt,
különösen időszerű volt hazánkban. A mű magyarországi sikeréhez nyilván ez a körülmény is jelentős
mértékben hozzájárulhatott.
A siker, mint arról számos korabeli dokumentum tanúskodik, tényleg nem maradt el. Kazinczyhoz küldött egyik
levelében (KazLev I. 159.) Ráday Gedeon kijelenti, hogy Péczeli Henriása Voltaire eposzának még latin és
német fordításait is „fellyül haladja”, Orczy Lőrinc pedig arról számol be (KazLev I. 116.), milyen
gyönyörűséggel olvasta a költeményt. Pálffy Károly kancellár francia nyelvű – s Kazinczy által az Orpheus első
számában közzétett – levelében mondott köszönetet Péczelinek, hogy elküldte neki a fordítást, amelynek
érdemei a magyar nyelv gazdagságát és erejét bizonyítják. A legszebb elismerés azonban Gvadányi Józseftől
származik, aki Egy falusi nótáriusnak budai utazása című művének elöljáró beszédében (lásd az 1975-ös kiadás
82. lapján, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp.) – bár sajnálja, hogy Péczeli nem a négyes, hanem az újabban divatba
jött páros rímeket alkalmazta – nagy lelkesedéssel így ír: „[...] ezen munka arany munka, és minden dicséretre
méltó. Amint is minden hízelkedés nélkül azt mondom, hogy igaz és szépen folyó magyarságáért, válogatott
gondolatokért, tökélletes poézisi reguláknak megtartásáért Gyöngyösi István munkái mellett első helyet
érdemel.” Az idézett sorokkal kapcsolatban jegyezzük meg, hogy Gvadányinak és kortársainak a szemében még
Gyöngyösi volt a magyar poézis legnagyobb alakja. Valakinek a rangját közvetlenül Gyöngyösi Istváné mellett
jelölni meg – ennél szebb dicséretet valóban nem lehetett volna egy költőről mondani.
7. Kitekintés: Szilágyi Sámuel Henriade-fordítása

Kazinczynak levelezésében megfogalmazott véleménye (pl. KazLev VIII. 465.) és Csokonainak Az epopoeáról
közönségesen című tanulmánya óta mintegy irodalomtörténeti hagyománnyá vált Péczeli József és Szilágyi
Sámuel csaknem egy időben, ám egymástól függetlenül készült magyar Henriásának egybevetése. Miután a két
szöveg összehasonlítása révén még szembetűnőbbé válnak Péczeli fordításának jellegzetességei, hasznosnak
tűnik, ha röviden ezt a szempontot is tekintetbe vesszük.
Az egy generációval idősebb Szilágyi Sámuel (1719–1785) ugyancsak Debrecenben végezte tanulmányait, majd
a svájci és a hollandiai egyetemeket látogatta. 1742-től a debreceni kollégium tanára és a könyvtár vezetője lett,
1758/59-ben rövid ideig egyházkerületi főjegyző volt. 1765-ben választották az egyházkerület
14
MAGYAR HENRIÁSA
szuperintendensévé (püspökévé). 1772-ben bekövetkezett szélütése óta egészségi állapota gyakran adott okot
aggodalomra, 1779-ben le is mondott hivataláról. Élete utolsó éveit a Bihar megyei Hegyközkovácsiban töltötte.
Voltaire eposzának fordításával 1784-ben készült el, az utolsó simításokat már súlyos betegen végezte. A mű
megjelenését nem érhette meg; II. Frigyes előszavának és a költemény témáját prózában összefoglaló Rövid
históriának az átültetése fiára maradt, a lapalji jegyzeteket pedig Péchy Imre bihari főjegyző és Fazekas István
diószegi református prédikátor fordította le. A könyv Landerer Mihály pozsonyi nyomdász betűivel jelent meg
1789-ben, Voltér Úrnak Henriása címmel.
Szilágyi – a IX. éneket kivéve, amelyet kissé megrövidít – igyekszik következetesen alkalmazkodni az eredeti
mű sorszámához. Helyenként, ahol a kötött szótagszámú verssorokba semmiképp sem sikerül belegyömöszölnie
a terjengősségre inkább hajlamos magyar szöveget, hat szótagból álló félsorokat iktat be, sajnálatos módon
megtörve általuk a költemény ritmusát. Először az I. ének vége felé alkalmazza ezt az eljárást (majd egyes
énekekben akár négyszer, ötször is):
Plut au ciel irrité, témoin de mes douleurs,

Qu’un éternel oubli nous cachat tant d’horreurs!
Bár a’ meg-bántott Ég, fájdalmim’ tanúja

Adná, felejtődnék Frantz’ fene bosszúja
Örökkön örökké!
Hogy Voltaire szavainak tolmácsolásában Péczelihez képest mennyivel nagyobb pontosság jellemzi, azt egy, a
fentiek során részben már idézett példán, III. Henrik panaszkodásán szemléltethetjük:
Sujets, amis, parens, tout a trahi sa foi,

Tout me fuit, m’abandonne, ou s’arme contre moi.
Szilágyi csupán a második sor első felét („mindenki kerül engem, elhagy”) vonja össze, két ige helyett egyet
használva, különben a francia szöveg minden más elemét sikerül megőriznie:
Jobbágy, Barát, Rokon, Hitét mind el-hagyja,

Tőlem el-áll, vagy r’ám Fegyverét ragadja.
Péczeli viszont teljesen lemond a második sor első felének fordításáról, az első sorból is kihagyja a felsorolás
egyik elemét:
Jobbágyim, ’s barátim meg-rontván hiteket

Én rám-is fel-vonták gyilkos fegyvereket.
(I. 113–114.)
Az utóbbi változat verselése gördülékenyebb, kevésbé darabos, mint Szilágyié, ám Szilágyi verselésének (sok
más részletben joggal kifogásolható) darabossága ezen a helyen talán jobban tükrözi III. Henrik szavainak
zaklatottságát.
Szilágyi Sámuel nem alakítja át a magyar környezet szellemében a hasonlatokat: az ő szövegében Essex,
akárcsak Voltaire-ében, pálma (és nem nyárfa) módjára magaslik a többiek fölé, a megfékezett indulatú
d’Aumale pedig, a francia költeménynek megfelelően, egy mór által megszelídített oroszlánhoz (és nem
medvéhez) hasonlít. Magától értetődik, hogy a Liga rémülten menekülő harcosaival kapcsolatban sem merül fel
a villámtól megriadt ménes képzete. Némedi Lajos Péczeli és Szilágyi Henriade-fordítását egybevető
15
MAGYAR HENRIÁSA
tanulmánya (Adalék a XVIII. század magyar stílustörténetéhez, Debrecen, 1936. 21–23.) ugyanakkor arra hívja
fel a figyelmet, hogy azért Szilágyi képalkotásán is érződik a magyar környezet és a magyar történelmi
hagyományok hatása. Amikor például Voltaire a IV. énekben arról beszél, hogy Róma mint a pápaság székhelye
a királyoknak végre inkább bírája lett, s többé nem rémület forrása számukra („Rome devint l’arbitre a non
l’effroi des rois”), Szilágyi ezt írja:
Rómát nézték a’ Fők mint Birót ’s nem Tatárt;
a VI. énekben pedig, ahol Voltaire a maga korának Párizsát dicséri, a fordító nem tud mit kezdeni a nálunk
akkoriban még ismeretlen „avenue” fogalmával, s a roppant nagy város pompás sugárútjairól szóló sort („D’une
immense cité superbes avenues”) így adja vissza:
Egy szörnyű Városnak fényes bé-járási.
Az eredeti műhöz a részletekben is megnyilvánuló hűség miatt Szilágyi nem alakítja át olyan gyakran a
református hitével nehezen összeegyeztethető kitételeket, mint Péczeli. Nagyjából pontosan fordítja le például
IV. Henrik áttérésének történetét. Nemegyszer azonban ő is tompít a kifejezések élességén, többek között az I.
éneknek abban a részletében, ahol Voltaire Mornay-t – mint fentebb idéztük – „a tévelygés pártjának túl erényes
támasza’-ként jellemzi („Trop vertueux soutien du parti de l’erreur”); Szilágyi szerint a francia főúr
„Kálvinnak igen-is érdemes Mentője”. Lényeges különbség, hogy Szilágyi nem bővíti a költeményt olyan
szentimentális elemekkel, mint amilyeneket Péczeli sző bele a maga fordításába. IV. Henrik és Turenne búcsúja
például (ez utóbbinak párviadala előtt) mentes a túláradó érzelmességtől:
A’ Király öleli, ’s Türenn’ bútsút vészen
– akárcsak Voltaire hasonlóképpen visszafogott szövegében.
A két magyar Henriás közötti eltérés lényege talán úgy fogalmazható meg, hogy Szilágyi munkáját, minden
nehézkessége ellenére, a téma eposzi súlyát kifejező, színvonalas fordításnak érezzük, Péczeliét pedig szinte
már eredetileg is magyarul írt költői alkotásnak. Csokonai fent említett tanulmányának szavaival: „Szilágyi
maga előtt tartotta Burbont és Voltért, Péczeli pedig a magyar olvasót és saját fordítását. Mindegyiknek van
hibája, melly a másikban nincs meg; mindegyiknek van sok szép tulajdonsága, melly a másikban nem találtatik”
(Csokonai Vitéz Mihály Minden munkája, Bp. 1973, II. 139.). Jól megvilágítja ezt azoknak a soroknak az
egybevetése, amelyek egy hasonlat segítségével szemléltetik a kardok csillogását Turenne és d’Aumale
párviadalának leírásában. (A szóban forgó részletnek Péczeli-féle fordítását már Tóth Emőke Voltaire Henriade-
ja és a magyar irodalom című disszertációja – Szeged, 1933, 24. – is elismerően idézi.)
Voltaire:
Telle on voit du Soleil la lumiere éclatante

Briser ses traits de feu dans l’onde transparente,
Et, se rompant encor par des chemins divers,
De ce cristal mouvant repasser dans les airs.
Szilágyi:
Mint a’ fényes Napnak súgárit sok ízben

Látjuk, mint haboznak a’ szép tiszta vízben,
Még több több utakon, meg-törvén magokat,
’A folyó kristályból szórják Világokat.
16
MAGYAR HENRIÁSA
Péczeli:
Mint a’ tiszta vízben a’ Nap’ fénnye játszik,

Sok részre súgárát abban törni látszik,
’S e’ mozgó kristályból ismét égre pattan:
Egymást érő karajok viszsza ekként tsattan.
(X. 155–158.)
Ezek a sorok önmagukért beszélnek. Szilágyi Sámuel magyar Henriása, mindenekelőtt azonban Péczeli Józsefé,
XVIII. századi költészetünk figyelemre méltó értékei.
17
2. fejezet - MEGJEGYZÉSEK A JELEN
KIADÁSSAL KAPCSOLATBAN
Péczeli József fordítását az 1792-ben megjelent, Péczeli által javított és kiegészített kiadás alapján közöljük; az
1786-os első kiadásnak ettől való eltéréseit a címlap, az Ajánló versek és a fordító által írt Elő-Beszéd esetében
(indexbe tett) betűkkel jelzett lábjegyzetekben adjuk rneg, a költemény szövegében azonban (hogy a folyamatos
olvasást ne zavarják meg indexben lévő betűk) a lábjegyzetben feltüntetett variánsok a költemény megfelelő
sorainak számára, illetve a sorokhoz kapcsolódó jegyzetek (Péczeli által alkalmazott) betűjelére, adott esetben
pedig az egyes énekek Summájára utalnak.
A költeményt kísérő prózai szövegek közül elhagytuk A’ Beszéllő-Versezetről (vagy Epopéról) készíttetett próba
című, több mint százlapos tanulmányt, amely Voltaire Essai sur la poésie épique-jének fordítása, s amely nem
szorosan a Henriás témájával, hanem az eposz műfajának történetével foglalkozik, Homérosztól Miltonig.
Fontosnak tartottuk viszont, hogy magának a költeménynek, valamint a kötetünkben szereplő, s a Henriáshoz,
illetve a benne ábrázolt történelmi eseményekhez közvetlenül kapcsolódó prózai szövegeknek francia
eredetijéből idézzük azokat a részleteket, amelyeket Péczeli több-kevesebb hűtlenséggel fordít le, s így
megkönnyítsük az olvasó számára az eltérések alaposabb tanulmányozását. Nyilvánvalóan nehéz meghatározni
a fordítói szabadságnak azt a mértékét, amelyik egy-egy szövegrésznek ide való beiktatását már indokolttá teszi,
ezért inkább többet, mint kevesebbet idéztünk a francia eredetiből. Ennél is több idézet (vagy netán egy
kétnyelvű kiadás) a figyelmet már nem irányítaná kellőképpen Voltaire és Péczeli művének tartalmi és
stilisztikai különbségeire.
A francia szövegeket az Henriade-nak O. R. Taylor által a „Studies on Voltaire and the Eighteenth Century”
38–40. köteteiben (Institut et Musée Voltaire, Les Délices, Geneve, 1965.) publikált kritikai kiadásából vesszük,
amely a Voltaire által gondozott utolsó, 1775-ös genfi edíción alapul. Francia idézeteink helyesírása is ezt a
változatot követi (pl. il falut, ame, tems, encor stb.). A szóban forgó – s kötetünk harmadik fő részében, Péczeli
szövegei után olvasható – francia idézeteknek a magyar megfelelőhöz való kapcsolódására prózai szövegrészek
esetében indexbe tett arab számokkal utalunk, a költeményre vonatkozóan pedig az ének és a sor(ok) számának
– pl.: VIII. 76–78. –, illetve a Péczeli által egy-egy sorhoz fűzött jegyzet betűjelének – pl.: VIII. 93. (a) –
feltüntetésével.
A műben szereplő nevek magyarázata és mutatója, valamint a Szómagyarázatok ábécérendjét Péczeli írásmódja
szerint állítottuk össze. A névmutatóban az előfordulási helyekre való hivatkozás szükségszerűen kétféle:
magának a költeménynek az esetében (a fentiekhez hasonlóan) az énekre római, a verssor számára arab
számjegyekkel, az egyes verssorokhoz fűződő lábjegyzetekre a jegyzet betűjelével utalunk, a prózai szövegek
esetében viszont – miután a Péczeli-fordítás 1792-es kiadásának ívszámozása igen következetlen, sokszor el is
marad – a lapszámot jelen kiadásunk szerint adjuk meg. (A 164 alkalommal előforduló „Burbon”, a 66
alkalommal szereplő „Váléz”, illetve a 68-szor megnevezett „Líga” esetében eltekintettünk a szöveghelyek
felsorolásától.) A Horatius és d’Alembert műveiből vett idegen nyelvű mottók fordítása a Szómagyarázatokban,
a mottó kezdőszavánál található.
Péczeli több esetben használ olyan szavakat, amelyeknek jelentése az elmúlt két évszázad során alaposan
megváltozott. A XVIII. században például a tsuda „szörnyeteg”-et (is) jelentett, a tűndér gyakran „rémalak”-ot,
a tsapodárság „hízelgés”-t, a tetem „a test valamely részé”-t, a véletlen melléknév pedig azt, hogy „váratlan”,
vagyis „előre nem vélt”, és így tovább. Az ebből következő félreértések megelőzésére a szövegben csillaggal
hívjuk fel a figyelmet a kérdéses szavaknak mai értelmüktől eltérő (s a Szómagyarázatokban föllapozható)
jelentésére. Csupán a 31 alkalommal előforduló jobbágy szót nem jelöltük meg így, mivel korabeli értelme
(„alattvaló”) Batsányinak A franciaországi változásokra írt nevezetes verse nyomán közismertnek tekinthető.
18
3. fejezet - BIBLIOGRÁFIA
1. Szövegek
Voltaire, La Henriade, Édition critique avec une introduction et des notes, par O. R. Taylor, Institut et Musée
Voltaire, Les Délices, Geneve, 1965, in: Studies on Voltaire and the Eighteenth Century, 38–40.
[Voltaire,] Henriás, az az Negyedik Henrik Francz Királynak Életének némelly része, melly Francz Versekből
ugyan annyi számú ’s lábú Versekbe foglaltatott Pétzeli Jó’sef által, Győrben, Strejbig Jó’sef’ betűivel, M D CC
LXXXVI.
[Voltaire,] Henriás, az az Negyedik Henrik Frantzia Királynak Életének némelly része, melly Frantzia
Versekből ugyan annyi számú ’s lábú Versekbe foglaltatott Pétzeli Jó’sef által. Második ízben, némelly
változtatásokkal ’s jobbításokkal ki-nyomtattatott. Győrben, Strejbig Jó’sef’ betűivel, M. D. CC. LXXXXII.
Voltér Úrnak Henriása. Magyar Versekben Frantzia nyelvből fordíttatott a’ Tiszán-túl lévő Reformatusok’
Districtusának néhai nagy érdemü Superintendense idős’b Szilágy [sic!] Sámuel Úr által, Posonyban, Füskúti
Landerer Mihály’ költségével és betűivel, 1789.
2. Szakirodalom
Actes du colloque „L’Amiral Coligny et son temps” (Paris, 1972), Paris, Société de l’Histoire du Protestantisme
Francais, 1973.
Babelon, Jean-Pierre, Henri IV, Paris, Fayard 1992.
Besterman, Theodore, Voltaire, London and Harlow, Longmans, 1969.
Bíró Ferenc, Péczeli József, „Irodalomtörténeti Közlemények” 1965, 405–432, 557–584.
Bíró Ferenc, Voltaire et Rousseau en Hongrie a l’époque des Lumieres, in: Les Lumieres en Hongrie, en
Europe centrale et orientale (Actes du Quatrieme Colloque de Mátrafüred), Bp., Akadémiai Kiadó 1981, 23–30.
Bourgeon, Jean-Louis, Charles IX devant la Saint-Barthélemy, Geneve, Droz 1995. Chevallier, Pierre, Henri III,
Paris, Fayard 1985.
Chevallier, Pierre, Les régicides. Clément, Ravaillac, Damiens, Paris, Fayard 1989. Constant, Jean-Marie, Les
Guise, Paris, Hachette 1984.
Csokonai Vitéz Mihály, Az epopoeáról közönségesen, in: Cs. V. M. Minden munkája, Bp., Szépirodalmi
Könyvkiadó 1983, II., 138–139.
Csűrös Klára, L’épopée francaise de Ronsard a Voltaire. Variétés et vicissitudes d’un genre, kandidátusi
értekezés, Bp., 1994.
Duby, Georges (szerk.), Histoire de la France, 2. kötet, Paris, Larousse–Références 1992.
Duby, Georges–Mandrou, Robert, A francia civilizáció ezer éve, Bp., Gondolat Kiadó 1975, 272–283.
Erlanger, Philippe, La Saint-Barthélemy, Paris, Gallimard 1965.
Ferenczi László, Voltaire a XVIII. századi Magyarországon, in: Köpeczi Béla–Sziklay László (szerk.),
„Sorsotok előre nézzétek” (A francia felvilágosodás és a magyar kultúra), Bp., Akadémiai Kiadó 1975, 183–
200.
Ferenczi László, A remény zuhatagja, Bp., Kozmosz 1988, 17–21, 129–131.
Gargett, Graham, Voltaire and Protestantism, Oxford, Voltaire Foundation 1980, in: Studies on Voltaire and the
Eighteenth Century, 188.
Garrisson, Janine, La Saint-Barthélemy, Bruxelles, Edition Complexe 1987, La Mémoire des Siecles sorozat,
205.
19
BIBLIOGRÁFIA
Garrisson, Janine, Les protestants au XVe siecle, Paris, Fayard 1988.
Gay, Peter, Voltaire’s Politics. The Poet as a Realist, Princeton, 1959.
Gulyás Pál, Id. Péczeli József élete és jellemzése, Bp., Szent László Kny. 1902.
Jász Dezső, Hugenották, Bp., Magvető 1974.
Marczali Henrik, A reformáció kora. Két világ harca, Bp., Révai 1901.
Miquel, Pierre, Les guerres de religion, Paris, Fayard 1980.
Murat, Ines, Gabrielle d’Estrées, Paris, Fayard 1992.
Némedi Lajos, Adalék a XVIII. század magyar stílustörténetéhez (Péczeli és Szilágyi Henriade-fordítása), in: A
Debreceni Református Kollégium Tanárképző Intézetének dolgozatai, 13., Debrecen, 1936.
Orieux, Jean, Voltaire ou la royauté de l’esprit, Paris, Flammarion 1966.
Orieux, Jean, Catherine de Médicis, Paris, Flammarion 1986.
Penke Olga, A Mindenes Gyűjtemény egyik forrása: az Esprit des Journalistes de Trévoux, „Magyar
Könyvszemle” 1988, 248–272.
Pomeau, René, Voltaire par lui-meme, Paris, Seuil 1955.
Pomeau, René, La religion de Voltaire, Paris, Nizet 1956.
Pomeau, René, Politique de Voltaire, Paris, Armand Colin 1994.
Rácz, Louis, Le premier traducteur hongrois de „La Henriade”: Joseph Pétzeli, „Revue de Hongrie”, 1930, II.,
170–177.
Réz Pál, Voltaire világa, Bp., Európa Könyvkiadó 1981.
Takáts Sándor, Péczeli József élete, Bp. 1987, in: Péczeli József meséi, Nemzeti Könyvtár 39.
Tóth Emőke, Voltaire Henriade-ja és a magyar irodalom, Szeged, 1933, Értekezések a Magyar
Irodalomtörténeti Intézetből, 10.
Vende Ernő, A Henriások, „Egyetemes Philológiai Közlöny”, 1889, 775–788.
{39}
20
II. rész - HENRIÁS

Tartalom
4. [Címlap:] HENRIÁS AZ AZ NEGYEDIK HENRIK FRANTZIA KIRÁLYNAK Életének némelly
része, melly Frantzia Versekből ugyan annyi számú ’s lábú Versekbe foglaltatott PÉTZELI JÓ’SEF
ÁLTAL. ............................................................................................................................................ 23
1. AJÁNLÓ VERSEK. ............................................................................................................ 24
2. ELŐ-BESZÉD .................................................................................................................... 24
3. ............................................................................................................................................ 26
4. ELŐ-BESZÉD. ................................................................................................................... 26
5. ELSŐ ÉNEK. ...................................................................................................................... 31
6. MÁSODIK ÉNEK. ............................................................................................................. 39
7. HARMADIK ÉNEK. .......................................................................................................... 48
8. NEGYEDIK ÉNEK ............................................................................................................ 57
9. ÖTÖDIK ÉNEK. ................................................................................................................. 67
10. HATODIK ÉNEK. ............................................................................................................ 76
11. HETEDIK ÉNEK. ............................................................................................................. 84
12. NYÓLTZADIK ÉNEK. .................................................................................................... 94
13. KILENTZEDIK ÉNEK. .................................................................................................. 105
14. TIZEDIK ÉNEK. ............................................................................................................ 114
15. FÜGGELÉK .................................................................................................................... 128
15.1. Rövid le írások azoknak a’ nevezetesebb történeteknek, mellyeken építtetett a’ Henriás
nevet viselő Beszéllő-Versezet. ................................................................................... 128
15.2. A’ Túdós Marmontel’ Elő-Beszédje, mellyet a’ Henriásnak egy tsínos ki-
nyomtattatásának elébe helyheztetett. .......................................................................... 130
15.3. A’ IV-dik Henrik’ meg-ölettetéséről némelly Jegyzések. .................................. 133
22
4. fejezet - [Címlap:] HENRIÁS AZ AZ
NEGYEDIK HENRIK FRANTZIAa
KIRÁLYNAK Életének némelly része,
melly Frantziab Versekből ugyan
annyi számú ’s lábú Versekbe
foglaltatott PÉTZELI JÓ’SEF ÁLTAL.
Második Izben, némelly változtatásokkal ’s jobbításokkal ki-
nyomtattatott.c GYŐRBEN, STREJBIG JÓ’SEF’ BETŰIVEL
M.D.CC.LXXXXII.d
{40} [Címlap] verso:
Publica materies privati iuris erit, si

Nec circa vilem patulumque moraberis orbem,
Nec verbum verbo curabis reddere fidus
Interpres – –
HORATIUS in Arte Poet.
– Ubi plura nitent in Carmine, non ego paucis

Offendar maculis – –
– – opere in longo fas est obrepere somnum,
– – quandoque bonus dormitat Homerus.
Ibidem.
Les Traducteurs font tres mal de se borner a etre les Copistes plutot que les
Rivaux des Auteurs qu’ils traduisent. Superstitieusement attachés a leur Original
ils se croiroient coupables de sacrilege s’ils l’embellissoient meme dans les
endroits foibles. – Le Traducteur trop souvent forcé de rester au dessous de son
Auteur ne doit il pas se mettre au dessus quand il le peut? – –
D’ALEMBERT.
{41} [A2r:]
MÉLTÓSÁGOS L. BÁRÓ
PODMANITZKI JÓ’SEF
KIRÁLYI HELY-TARTÓ TANÁTSOS
ÚRNAK
a
FRANCZ
b
Francz
c
[az egész mondat hiányzik]
d
M D CC LXXXVI.
23
[Címlap:] HENRIÁS AZ AZ
NEGYEDIK HENRIK FRANTZIA
KIRÁLYNAK Életének némelly
része, melly Frantzia Versekből
ugyan annyi számú ’s lábú Versekbe
foglaltatott PÉTZELI JÓ’SEF
ÁLTAL.
Ő NAGYSÁGÁNAK
ajánlja
a’ Fordító.
1. AJÁNLÓ VERSEK.
{43} [*3r:]
Amaz ősz ’s bőlts Vitéz,e ki sok Királyoknál

Annyival fellyebb van, mint ők Jobbágyjoknál,
Kiről, ámbár soha nem-is hartzolt vólna,
Mint egy Nagy Emberről a’ Világ úgy szólna,
FRIDRIK, e’ szép munkát mihelyt meg-esmérte,
Londonban mettzetett új betűket értte;f
Látván, hogy a’ Királyt nyájassan oktatja,
’S a’ Jobbágyok’ nyakát járomhoz szoktatja.
Nagy betsben van e’ Könyv a’ tudós Világban,
Királynak ajánlva jött-ki sok Országban.
Hadd kérkedjen hát itt olly Báró’ Nevével
Ki bé-tőlté Londont ’s Parist szép hírével.
Ki mind addig ásta a’ bőltsesség-bányát
Míg el-szedte a’ Francz’ ’s Anglus’ Tudományát.
’S mint egy rakott Tárház viszsza akként tére,
Hogy légyen Hazánknak hasznára ’s díszére.
Nagy Név a’ Királyság; de nem ad észt ’s szívet,
Ritkán lát Thrónuson a’ föld remek mívet.
Ha Királyt a’ Virtus, nem a’ vak sors tenne
Sok Jobbágy Királlyá, sok Úr szolga lenne.
Ollykor ha egy Titus a’ kormányra álhat,
Tsak ezzel leszsz nagyobb, hogy többnek használhat.
Bátran útnak megy hát e’ Munkám’ gyűmőltse,
Ha Tútora lészesz Hazám’ egygyik Bőltse;
Illy Paissal meri ígérni magának
Hogy ki-áll az irigy’ ’s az idő fogának.
{44}
2. ELŐ-BESZÉD
[*3v:]
Azt írja ama nagy elméjű Márki D’Árgentg egy helyen a’ ’Sidók’ Nevek alatt ki-botsátott Leveleiben, hogy
mikor Parisban a’ Burbon’ oszlopát* nézegette; e’ jó Király eránt való buzgó szeretet fel-gerjedvén benne,h
sokszor kívánta volna azt meg-ölelni, és mikor illy közel hozzá nem mehetett, az azt bé-kerítő vas-rostélyt forró
könyveivel öntözte-meg. Meg-vallom én-is magamról, hogy soha-is ennek a’ Királynak jó szívét, Jobbágyi eránt
mutatott igaz szeretetét, ’s egy vak-buzgónak keze által esett erőszakos halálát egy belső meg-indúlás nélkűl
nem olvashattam. És ez indított engem’ arra, hogy ezen munkát született nyelvünkön ki-botsássam, hogy ennek
az áldott Királynak jó szíve légyen mindeneknek, kiváltképpen pedig a’ nagyobb Méltóságban helyheztetett
Személlyeknek intő ’s tanító Mestere. – Sok árkusokra kellene ezen Elől-járó Beszédet terjesztenem, ha tsak
némelly részben igyekezném-is le-rajzolni e’ Királynak jóságát, a’ ki vólt 22. esztendeig a’ tőle meggyőzettetett
e
Hérós
f
ezüst betűt érte;
g
D’Ársán
h
[javítva ebből: benbe,]
24
ÁLTAL.
Frantziai [*4r:] Népnek Édes Attya,j a’ Királyoknak példája, ’s az egész földnek gyönyörűsége. Még ma-is
emlegetik a’ Frantziákk ama szavait, mellyeket szokott mondani: AZT AKAROM ÉN, HOGY A’ LEG-
UTÓLSÓ JOBBÁGYOMNAK-IS LEGALÁBB EGYSZER EGY HÉTEN TYÚK FŐLJÖN A’ KONYHÁJÁN.
Egygy jó szívnek nemes érzékenységéből származott beszédek ezek, a’ mellyekből meg-tetszik, hogy nem
kívánta Jobbágyinak felettébb való terheltetésével a’ maga Tár-Házát bővíteni. – Mikor az ő ellene pártot ütött
Népét meg-győzte, javasolván néki némelly Tisztjei, hogy azoknak Vezérivei, és némelly vak-merőbb
Várossaival keményen bánjon, azt felelte: AZ A’ GYÖNYÖRŰSÉG, MELLYET A’ BOSZSZÚ-ÁLLÁS ÁD,
EGY ÓRÁIG SEM TART; DE AZ, A’ MELLYET A’ KEGYELMESSÉGBŐL VÉSZÜNK, ÖRÖKKÉ MEG-
MARAD. Minekutánna a’ Pártosoknak fő Vezérét Májent kegyelmébe vette, sokszor el-hívta magával a’ kertbe
sétálni, ’s mikor látta, hogy már alig leheg, minthogy felettébb kövér ember vólt, azt szokta néki mondani: HÉ
SÓGOR! TSAK EBBEN AZ EGY DOLOGBAN KÍVÁNOM RAJ- [*4v:] TAD BOSZSZÚMAT ÁLLANI,
HOGY A’ SÉTÁLÁS KÖZBEN MEG-IZZASZTALAK.
Már Király korában egy segítő Sereget kűldvén Német Országba, mikor meg-hallotta, hogy ez a’ sereg rútul
bánt a’ szegény Parasztokkal keresztül lett menetelében, sebes Postán küldötte utánna a’ még Parisban lévő
Generálissát, ezt mondván néki, hogy minden rendeletlenségnek eleit vegye: MERT A’ KI LEG-UTÓLSÓ
JOBBÁGYJÁT BÁNTJA, OLLYBA TARTYA, MINT HA SZEME VILÁGÁT BÁNTANÁ. – De a’ ki akar
{45} többeket ehez hasonlókat olvasni, igazítom én azt a’ többek között amaz egyenes szívű, ’s fáradhatatlan
szorgalmatosságú fő Ministerének Szűllinek munkáira, mellyekben ennek a’ Királynak mind hibáit, mind pedig
sok szép virtusait bőven le-rajzolta. A’ mi ezen Munkának fordítását illeti, követtem abban azt a’ nemes
szabadságot, mellyel élnek az Anglus és Frantzial Fordítók, mellyel fordította Póp Homérust, Turneur Yungot, ’s
mások másokat. Követtem azokat a’ bőlts Regulákat, mellyeket ád a’ jól fordítani aka- [*5r:] róknak
D’Alembert. Ez a’ Nagy Ember, a’ kit mind mélységes Mathésiséért, mellyre nézve Neutonnal, mind ki-
pallérozott ízléséért,m mellyre nézve Euripidessel és Sofoklessel egy székben ülhet, Északnak amaz n ősz Vitézeo
annyira betsűlt, hogy tulajdon kezeivel írt Leveleire sokszor méltóztatta. Azt adja a’ többek között tanátsúl ez a’
Nagy Bőltsp a’ Fordítóknak, hogy mint meg-annyi Bajnokok, úgy víjjanak-meg az Írókkal,r mellyeket tulajdon
nyelvekre által tenni igyekeznek, ezt tévén tzélúl, hogy ők azokból a’ gondolatokból s szint’ ollyan szép vagy
még szebb munkát raknak öszve, szűletett nyelveken, mint sem a’ millyent azok tsináltak a’ magokén. El-értem-
é én ezt a’ tzélt vagy nem? ezen munkának fordításában, arról tejendő ítéletet bízom azokra a’ Nagy Érdemű
Hazafiakra, a’ kik kűlső Országokon sok ideig lakván, mind a’ nyelvet tökélletesen meg-tanúlták, mind ízeket
ki-pallérozták: azomban pedig ettől a’ balvélekedéstől nem engedik magokat el-foglaltatni, hogy lehetetlen egy
szegény Magyarnak oda hágni, a’ hova lépett ama Mú- [*5v:] sáktól sokféle koszorúkkal ékesíttetett Francziat
Poéta, a’ kinek már ez előtt 40. esztendőkkel az a’ hely adattatott Északnak említett bőlts Fejedelmétöl, hogy
Virgilius és Lukretius közt űljön a’ Hélikon’ hegyén.
Hogy némelly Olvasók meg-ne botránkozzanak abban, hogy sok Szerzetesek és Papok fekete színekkel
festetnek-le ebben a’ Munkában; gondolják-meg, hogy ezek a’ dolgok estek ezu előtt 200. esztendőkkel, a’
mikor még egész erejében égett az üldözésnek tüze, és nem lehet ez, semmi kissebbségekre azoknak a’ mai
Szerzeteseknek és Papoknak, a’ kik a’ Keresztyén Vallásnak ezt a’ nagy motskát mind tanításokkal, mind jó
példájokkal igyekeznekv le-mosni.
Valamint egy meszsze ki-terjedő erdőben találtatnak hellyel hellyel egyenetlen és görbe fák-is; de azért az egész
erdő egygyütt gondoltatván gyönyörködteti a’ szemeket: úgy lehetetlen, hogy e’ Munkában-is sok
fogyatkozások ne légyenek; de vagynak ebben sok szép gondolatok ’s hathatos inté- [számozatlan r:] sek-is,
mellyek a’ szorgalmatos Olvasóval ennek hibáit el-felejtetik. Még egygyet jegyzek-meg ezen {46} Munkának
i
Francz
j
[az első kiadás alapján javítva ebből: Atya]
k
Franczok
l
Francz
m
gusztusáért
n
[javítva ebből: amasz]
o
Hérósa
p
Filosofus
r
Autorokkal
s
az Ideákból
t
Francz
u
[az első kiadás alapján javítva ebből: az]
v
[a megváltozott nyelvhasználat miatt fellépő értelemzavar elkerülésére módosítva ebből: igyekezik]
25
ÁLTAL.
kezdetéről. Mikor leg-előszször 1726ban ezt ki-akarná Londonban nyomtattatni Voltér, az első Versben ez a’
hathatós szó vólt: KÉNSZERÍTETTE BURBON A’ FRANCZIAz NÉPET, HOGY BÓLDOG LÉGYEN. Ezt
meg-látván egy Smirnai Görög, ki akkor Londonban múlatott, ’s a’ Franczia a és Anglus Poétáknak
olvasásokbanb gyönyörködött, Voltérhoz ment, ezt mondván néki: URAM, ÉN A’ HOMÉRUS’ HAZÁJÁBÓL
VALÓ EMBER VAGYOK, OLVASOM AZ Ő MUNKÁIT, DE NEM KEZDETTE AZOKAT (ÉNIGMÁN)
KETTŐT JELENTŐ SZÓN. Voltér ezt halván, Munkájának első verseit megváltoztatta. A’ melly Poéta igen
pompás szókon kezdi Verseit, azután pedigc
szunnyadozni látzik, hasonló ahoz az emberhez, a’ ki szalmából rak tüzet, melly hirtelen fel-lobban, és azután
füstöl, jobb pedig, hogy a’ képzelődésnek tüze míg meg-gyúl, egy kevéssé füstöljön, tsak hogy azután jobban
jobban égjen.
[számozatlan v:] Az én változó egésségem alig ha meg-engedheti nékem, hogy több illyen Munkákkal
szolgáljak kedves Hazámnak, de ennek szeretetére kénszerítek mindeneket, kik én nálam mind erőssebb testei,
mind több elmebéli tehettséggel ajándékoztattak-meg, hogy írjanak, vagy fordíttsanak több illyen forma
könyveket, mellyek kedves nyelvünknek bővítésére ’s szépítésére szolgállyanak. írtam Komáromban
Mártiusnak 6-dik Napján 1786-ban.d
{47}
3.
KEGYES OLVASÓ!
[számozatlan r:]
Több három esztendejénél, hogy ezen Munkátskámnak számos nyomtatványai annyira el-fogytak, hogy tsak
egygyet-is találni nem lehetett; a’ mellyből nem hozhatok ki egyebet, hanem ezt, hogy az érdemes Közönség
ezen Munkát kedvesen vette ’s örömest olvasta. – Még 1789-ben második ízben ki-nyomtattattam vólna én ezt,
hanemha értésemre esett volna, hogy ama’ b. e. Superintendens Szilágyi Sámuel Úr’ fordítását N. Landerer
Mihály Úr szándékozik ki-botsátani. Hogy ezért e’ nagy tudományú ’s nagy hírű Férjfiúnak betses Munkája a’
Hazában el-terjedhessen, a’ magaménak másodszori ki-nyomtattatásával mind ekkoráig várakoztam. – Már most
hallván, hogy ezen Fordításnak nyomtatványi-is alkalmasint mind elkeltek: nem kívántam tovább azon érdemes
Hazafiaknak kéréseknek, a’ kik ennek másodszori ki-nyomtattatását sürgették, ellent állani. Minémű
változtatásokat tettem légyen rajta, a’ figyelmetes olvasó maga észre fogja venni. Én tsak azt mondom, hogy a’
kik az első nyomtatást nem unalommal olvasták, ezt a’ másodikat sokkal nagyobb gyönyörűségei ’s meg-
elégedéssel fogják olvasni. – Írtam Komáromban Aprilisnek 16-dik napján 1792-dik Esztendőben.
{48}
4. ELŐ-BESZÉD.
[számozatlan v:]
Mellyet készített a’ Henriás’ elébe Északnak ama’ nagy Fejedelme, a’ Mú’ sáknak, Tudományoknak, ’s
Mesterségeknek ama’ buzgó óltalmazójok ’s bóldogítójok, amaz egygyetlen-egy Friderik, 1736-dik
esztendőben, mikor ezt a’ betses Munkát igen tsínos és pompás őltözetben akarta Londonban közre botsátani. 1
A’ Henriást esmeri egész Európa. Annak sokféle formákban lett ki-nyomtattatásai el-hintették azt minden
Nemzetek köztt, a’ mellyek szeretik a’ Könyveket, ’s a’ mellyek annyira ki-palléroztattak, hogy a’ tisztességes
Tudományok eránt valamelly ízléssel viseltessenek. – Ennek Szerzője Voltér Úr, a’ ki talán egygyetlen-egy Író
z
Francz
a
Francz
b
olvasásában
c
[javítva ebből: pedg]
d
[az utolsó mondat hiányzik]
26
ÁLTAL.
az egész Világon, a’ ki ennek a’ nemes mesterségnek a’ Poésisnek tökélletességét, a’ maga szeretetének
súgallásinál fellyebb betsűli, soha sem szűnt meg az ebben található hibákat jobbítani, ’s ennek leg-első ki-
nyomtatásától fogva, melly illyen tzím alatt jött ki: A’ Ligáról készíttetett Versezet, mind eddig a’ mostaniig,
melly a’ közönségnek kezébe adattatik, mindenkor újabb újabb erőlködéseket tett az ő fáradhatatlan elméje és
tolla, hogy fel- [számozatlan r:] hághasson a’ tökélletességnek arra a’ magas pontjára, mellyel a’ nagy
Mesterek, ’s a’ termékeny képzelődésű férjfiak rend-szerént inkább tudnak magoknak képzelni, hogy-sem mint
arra el-juthatnának.
Ez a’ nyomtatás, mely most a’ közönségnek kezébe adattatik, sok nevezetes bővítéseket foglal magába; a’
melly-is világos jele annak, hogy a’ Voltér Úr’ elméjének termékenysége hasonló az ollyan forráshoz, mely nem
tud ki-száradni, és hogy meg nem tsalattatnak azok, a’ kik az ő ékesen rajzoló tollától mindenkor újabb újabb
szépségeket, ’s tökélletesebb munkákat szoktak várni.
Tsak-nem meg-számlálhatatlanok azok a’ nehézségek, mellyekel ennek a’ Frantzia Poésisnek Fejedelmének

meg-kellett győzni, mikor ezt a’ Beszéllő Versezetet készítette. Ellene vólt egész Európának, nevezetesen pedig
a’ maga Nemzetének meg-rögzött bal-vélekedése; a’ melly-is abban az értelemben vólt, hogy soha tökélletes
Epópét, vagy Beszéllő Versezetet, a’ Frantzia nyelven nem lehet készíteni. Előtte vólt azoknak gyászos
példájok, a’ kik e’ pályában szerentsét próbáltak, de mindnyájan gyalázattal tértek vissza. Hartzolni kellett e’
mellet néki az ellen a’ mód nélkűl való ’s babonás tisztelet ellen, mellyel a’ mai tudós Világ Virgilius és
Homérus eránt, a’ régiségnek ezen két nagy Poétáji eránt viseltetik, kikről [számozatlan v:] azt tartja, hogy
azokat nem-hogy felyűl-haladni, de tsak követni, vagy nyomaikba-is hágni lehetetlen. Ezekhez a’
nehézségekhez ’s akadályokhoz járult a’ Voltér Úr igen gyenge teste, ’s egésségének gyakorta való változásai;
a’ mellyeken tsak {49} egyedűl ollyan ember győzödelmeskedhetett mint ő, a’ ki mind a’ maga’ , mind kivált
nemzetének ditsőségéért, életét-is kész volt fel-áldozni. Ímé még-is mind ezek az öszve-tsoportozott akadályok
ellent nem állván, tökélletességre hajtotta ez a’ ritka tálentumú ’s fáradhatatlan szorgalmatosságú Poéta fel-tett
szándékát; noha a’ maga világi szerentséjének ’s nyugodalmának fel-áldozásával.
Egy ollyan nagy elméjű, ritka tehetségű, ’s meg-lankadni nem tudó munkásságú ember, a’ millyen Voltér Úr, a’
leg-első ’s leg-pompásabb hivatalokra utat nyithatott vólna magának, ha a’ tisztességes tudományoknak pályáját
oda hagyván, azokra a’ munkákra szentelte volna idejét, mellyeket az emberi kevélység és haszon keresés,
nyomós foglalatosságoknak szokott nevezni. De ez a’ nemes szívű férjfiú, inkább követte a’ maga szívének a’
tisztességes tudományokra ’s mesterségekre vonszó indúlatit, hogy-sem mint azokat a’ hivatalokat, ’s azokkal
egygyütt járó betsűleteket vadászta vólna, mellyekkel a’ szerentse akaratja ellen-is kénszeríttetett volna őtet
meg-koronázni: azért-is [**r:] olly nagy elő-meneteleket tett a’ Poésisben, ’s azzal egygyütt járó tisztességes
tudományokban, mellyek mind a’ maga kívánságának meg-feleltek. Szint’ ollyan nagy ditsőségekre szolgál ő a’
tudományoknak, valamint a’ tudományok ő néki. Ebben az őe meg-betsűlhetetlen Henriássában úgy mutatja-ki
magát, mint a’ ki tökélletes Poéta: de egyszer’ smind egy mély Filozófus, és nagy bőltsességű Historikus ő. – A’
tudományok ’s a’ mesterségek ollyanok, mint meg-annyi szélesen ki-terjedő birodalmak, a’ mellyeket
magunkévá tennünk szint’ ollyan lehetetlen, a’ millyen lehetetlen vólt Césárnak, vagy Nagy Sándornak az egész
Világot járma alá hajtani. Sok talentumok és sok foglalatosságok kívántatnak tsak arra-is, hogy itt egy darab
tartományt magunk alá hajtsunk; a’ minthogy látjuk-is, hogy sok tanuló emberek olly lassan másznak, ’s olly
lassan haladnak, mint a’ tekenős-békák, ennek a’ bőltsesség’ tartományjának el-foglalásában. Azonban úgy
jártak a’ tudományok, mint e’ Világnak Birodalmai, mellyeket sok apró Fejedelmek magok köztt fel-osztottak,
’s ezek az apró fejedelmek egygyesűlvén, tsinálják azt, a’ mit ma Académiáknak nevezünk. Valamint ezek
között az apró Királyok között találtattak némellykor ollyan nagy emberek, mellyek a’ többek felett magokat
tsak-nem véghetetlenűl [**v:] fel-emeltek, és számos Országokat magok alá hódítottak: úgy szintén a’ meg-
világosíttatott Századok szültek nekünk némelly Férjfiakat, mellyek a’ magok nagy elméjekben mind azokat a’
tudományokat egygyesítették, mellyek negyven* gondolkozó fejeknek elegendő munkát ’s foglalatosságot
adhattak vólna. A’ mi vólt Leibnitz és Fontenelle az ő Századjában, éppen az ma Voltér Úr a’ mienkben. Nints
olly tudomány, melly az ő munkásságának tzirkalmában helyet nem találna, ’s a’ főld-mérésnek leg-magassabb
titkaitól fogva, a’ nyájaskodó Poésisnek édességéig mindenek az ő nagy elméjének erejének meg-hódoltanak. –
Nem állván ellent azok a’ sokféle tudományok, mellyek Voltér Urat némi-némű részekre szaggatják, nem állván
ellent gyakori erőtlenkedései, ’s azok az emésztő bánatok, mellyekkel szakadatlanul rongálják őt az ő irigyei;
arra a’ meg-érésnek s tökélletességnek pontjára tudta ő vinni ezt a’ Henriást, a’ mellyre nem tudom, hogy
valaha valamelly Beszéllő Versezet emeltetett vólna. – Minden képzelhető bőltsesség fel-találtatik ennek a’
[javítva ebből: Ebben ő]

e
27
ÁLTAL.
Munkának okos vezérlésében. Jól tudta {50} ennek Szerzője, mitsoda hibákat vetettek légyen mind a’ régi, mind
az újabb Túdósok Homérusnak szemeire. Azt mondották, hogy az ő Énekei között nints semmi függés, vagy
öszve-köttettetés; azért-is némellyek azt ítélték az ő Iliássá- [**2r:] ról, hogy az sok külömböző darabokból
tóldaltatott-öszve; a’ Henriásban ellenben tökélletes függés találtatik minden Énekek köztt, úgy hogy tsupán
tsak egy itt a’ matéria, melly az időnek rendé szerént, tíz főbb munkákra, vagy részekre osztattatik. A’
Henriásban a’ tsomónak el-óldása, vagy annak ki-fejtése természeti, a’ melly-is IV-dik Henriknek Romano-
Catholicussá való létele, ’s Párisba való bé-menetele, melly végét-vet a’ Hazafiak köztt való hadnak, a’ melly
Frantzia Országot sok ideig pusztította. Ebben a’ tekintetben sokkal felyűl-haladja a’ Frantzia Poéta Virgiliust,
a’ ki-is koránt-sem rekeszti-bé olly szépen a’ maga Aeneissét, vagy az Aeneas’ viseltt dolgairól írtt Versezetjét,
a’ mint el-kezdette; úgy-hogy tsak némi-némű szikrátskáji láttatnak már akkor annak a’ lángozó tűznek, mellyet
az olvasó nem győzött eléggé tsudálni az ő munkájának kezdetében. Azt lehetne mondani, hogy Virgilius az ő
Aeneissének hat első Énekeit írta az ő Ifjúságának mosolygó virágjában, a’ hat utolsót pedig az öregségnek
idejében, a’ mikor a’ haldakló képzelődés, ’s az elmésségnek félig el-aludtt tüze, nem engedi a’ hadi
embereknek, hogy vitézkedjenek, sem a Poétáknak, hogy írjanak.
Ha a’ Frantzia Poéta láttatik némelly helyeken Homérust és Virgiliust követni; ollyan követés ez, [**2v:] a’
melly inkább látszik eredeti munkának, hogy-sem majmolásnak, ’s a’ mellyben világosan láttatik, hogy a’ Voltér
Úr ítélet-tétele a’ Homérusét végetlenűl felyűl-haladja. Bár hasonlítsa öszve akárki Ulyssesnek, a’ poklokra való
le-szállását a’ Henriásnak VII-dik Énekével, majd meg-tapasztalja, hogy ez az utolsó meg-vagyon gazdagítva
számos szépségekkel, mellyeket Voltér Úr nem köszönhetett egyébnek, hanem tsak magának. – Tsak maga az a’
gondolat, hogy a’ Frantzia Poéta a’ Bourbon’ álmának tulajdonítja mind azt, a’ mit lát az égben, a’ pokolban, ’s
a’ mi meg-jelentetik néki a’ Végezéseknek templomában, tsak maga mondom ez a’ gondolat, fel-ér az egész
Iliással; mert a’ Bourbon’ álma a’ hitelességnek régulájihoz szabja mind azokat, mellyek rajta történnek, a’
helyett, hogy Ulyssesnek pokolbéli útazásában nem találtatik semmi kellemetesség, a’ melly a’ Homérus’ elmés
kőlteményjeinek igaz színt adhatna.
Ezen kívül, minden mellesleg való darabok, vagy Beszéllgetések, a’ mellyek a’ hadakozásba bé-jőnek, a’ nékik
ki-szabott illendő helyre intéztettek-el. A’ mesterséget annyira el-tudta titkolni ez az elmés író, hogy mindenek
a’ természetből láttatnak ott folyni, ’s azt lehetne mondani, hogy mind ezek a’ gyümőltsök, melylyeket az ő
képzelődésének termékenysége hozott-elő, ’s a’ mellyek az ő Versezetjét meg [**3r:] ékesítik, nem választás-
képen, hanem szükségből vágynak ott. Nem találtatnak e’ munkában azoknak az aprólékos dolgoknak hosszas
le-írásaik, mellyekbe szoktak bé-merűlni az ollyan Írók, a’ kiknek a’ fel-fúvódás, vagy fel-dagadás elme gyanánt
szolgál. Voltér Úr felette szívre-ható módon tudja le-írni a’ síralmas dolgokat, ’s nagyon bír azzal a’
mesterséggel, mellyel az emberi szívet meg-lehet indítani. Illyen síralmas és szívre-ható esetek e’ munkában, a’
Colini’ halála, Váléz’ meg-ölettetése, az ifjú Daillynak édes attyával lett meg-ütközése, Bourbonnak d’Esttrey
Gabriellától való el-bútsúzása, ’s a’ vitéz Ómálnak (Aumál’) halála. Lehetetlen ezeket a’ darabokat
figyelmetességgel olvasni úgy, hogy a’ szív rajtok {51} meg-ne indúljon. Egy szóval, soha sem állapodik-meg e’
munkának bőlts Írója egyebütt, hanem tsak az ollyan nagy történeteken, mellyek az Olvasót gyönyörködtethetik,
jobbíthatják-is; az olyan dolgokat pedig tsak igen kevés szókkal illeti, mellyek az ő munkáját haszon nélkül
nagyítanák; úgy hogy minden bőlts Vi’sgáló meg-vallhatja, hogy a’ Henriásban sem több, sem kevesebb dolog
nints, hanem a’ mennyit a’ dolognak természete, és a’ tökélletes ízlés hozott magával.
Azok a’ tsudálatos dolgok, mellyeket hellyel hellyel említ Voltér Úr, az értelmes olvasót meg-nem
botránkoztathatják; mert mind azok a’ Vallásnak ré- [**3v:] guláji által hitelesekké tétettetnek; annyira tudja a’
Poésis és az ékesen szóllás tiszteletesekké tenni azokat a’ tzélokat, mellyek magokban nem azok, ’s egyszer’
smind pedig a’ hitelességnek olly sok próbájit adni, hogy azok az olvasónak elméjét el-szédíthetik. – Mind azok
az Allegóriák, úgymint a’ virtusoknak ’s vétkeknek személyekké való őltöztetések, mellyek a’ Henriásban
találtatnak, újak, és senkitől nem kőltsönöztettek. Illyen a’ Politica, mellynek lakó-helye a’ Vaticana, vagy a’
Pápa’ palotája, a’ Szeretet’ temploma, az igaz Vallás, a’ virtusok, a’ vissza-vonás, és a’ bűnök. Mind ezek a’
Voltér Úr ékes tolla által némi-némű-képen meg-lelkesíttetnek, ’s meg-meg-annyi festett táblák ezek, mellyek a’
Bőltseknek ítéletek szerént, sokkal felyűl-haladják mind azokat, mellyeket a’ Carache’ és Pouissin’ ékesen
rajzoló pemetsje hagyott minekünk.
Nints egyéb hátra, hanem hogy valamit említsek a’ stylusnak, vagy beszédnek poésiséről, a’ melly tsinálja
főképpen a’ valóságos Poétát. Soha sem látszik a’ Frantzia nyelvnek nagyobb ereje ’s hathatóssága, mint a’
Henriásban: mindenütt nemesek itt a’ ki-fejezések. Az Író mintegy a’ tűznek szárnyain fel-emelkedik a’
legmagasabb gondolatokig, a’ mellyekről illendő méltósággal ’s kellemetességgel botsátkozik alá. Mitsoda
28
ÁLTAL.
elevenség látszik az ő fejtéseiben? melly szív- [**4r:] re-ható erő az ő le-írásaiban? ’s mitsoda nemesség a’
dolgoknak ki-terjesztésében*? Az ifjú Turennek vitézkedése, ’s annak le-írása, minden időben tsudálkozásra
fogja indítani az olvasókat. Sohol sem talált Voltér Úr több akadályokat a’ maga születet nyelvének
természetében, mint ennek a’ tsatának, a’ sok-féle vágásoknak, azoknak elmellőzéseknek, vissza tsapásoknak, ’s
az illyen két személyek köztt való ütközetekben elő-fordúló mindenféle mesterségeknek ’s ravaszságoknak élő-
adásokban: de még-is mind ezeket a’ nehézségeket-is ditsőségesen meg-haladta. Által-tészi az olvasót ennek az
ütközetnek helyére, úgy hogy inkább láttattatik azt tulajdon szemeivel nézni, hogy-sem mint annak le-írását
olvasni. – A’ mi az Erkőltsi tudományt, az érzéseknek ’s indúlatoknak szépségeket illeti; bőven fel-találjuk e’
Versezetben mind azt, valamit e’ részben kívánhatunk. A’ Bourbon’ okos bátorsága, mellyel mindég egygyütt
jár az ő embersége, ’s nemes szívűsége, például szolgálhatna minden Királyoknak ’s Vitézeknek, a’ kik
gyakorta abban tartják ditsőségeket, ha azokon a’ szegény népeken, mellyeket a’ sors ’s a’ hadnak szerentsés ki-
menetele alájok vetett, kegyetlenkedhetnek. Tanúlják-meg az illyenek, hogy a’ valóságos nagyság éppen nem áll
a’ szívnek hajolhatatlan keménységében ’s kegyetlenségében, hanem az égnek ama’ leg-kedvesebb ajándéka-
[**4v:] ban, ’s az nagy lelkeknek mindenkori gyönyörűségekben, az igaz barátságban, mellyet sok híres
háládatlanok, sok kevély Királyok nem-is esmernek, az ő örökös bóldogtalanságokra.
{52} A’ Mornéj Filep’ természeti béllyegének valóságos le-írása, méltán a’ Henriásnak remek vonásai közzé
számláltathatik. Ez a’ természeti béllyeg egészen új, és másoktól nem kőltsönöztetett. Lehetetlen nem
betsűlnünk egy illyen Vitéz Filozofust, egy illyen emberséges katonát, egy illyen hízelkedést nem esmérő, ’s
mindenkor tsak igazságot szólló Udvari embert; nem lehet nem tisztelnünk az ollyan Férjfiat, a’ kiben illy sok
szép virtusok öszve-tsoportoznak, ’s mint valamelly ki-apadhatatlan kútfőből egyebeknek javokra-is ki-
tsergedeznek. Melly igen szeretem én nézni Mornéj Filepet, ezt a’ hideg vérű Bőltset, ezt a’ hűséges barátot, az
ő ifjú és bátor Ura mellett, miképpen veri vissza a’ feléje rohanó halált, úgy mindazáltal, hogy mindenkor
kedvez az emberi vérnek! Ez a’ bőltsesség felette nagyon külömböz e’ mi Századunknak erkőltseitől, ’s valóban
sajnállni lehet az emberi nemzetségnek azt a’ bóldogtalanságát, hogy ha mi közöttünk az ollyan nemes
indulatokkal ékeskedő természet béllyegek, a’ millyen a’ Mornéjjé vólt, tsak költeményeknek tetszenek. – Ezen
kivűl, az Henriás tsupa emberséget lehell-ki – ezt a’ virtust, melly- [**5r:] re olly nagy szükségek vagyon a’
Fejedelmeknek, sőt a’ mellyről azt lehet mondani, hogy az nékik egygyetlen-egy virtusok. A’ bőlts Poéta le-
rajzol itt nekünk egy győzödelmeskedő Királyt, a’ ki meg-enged az általa meg-győzettetett pártos Jobbágyinak;
fel-viszi e’ vitéz Királyt Páris’ kőfalára, a’ hol nem-hogy ezt a’ pártoskodó Várost prédára botsátaná, hanem
inkább a’ szörnyű éhségtől gyötrettetett lakosinak maga kűld eledelt. Más felől a’ leg-elevenebb színekkel le-
festi a’ Sz. Bertalan napján esett átkozott mészárlást, ’s IX-dik Károly Királynak hallatlan kegyetlenségét, a’ ki
az ő bóldogtalan Református Jobbágyira maga-is lövőldözött.
A’ II-dik Filep’ komor Politicája, V-dik Sixtus Pápának mesterséges ravaszsága, a Vález’ halálos álomhoz
hasonló puhasága, Bourbonnak a’ szeretet miatt esett hibája; mind ezek, ’s több illyenek, igen helyesen
rajzoltatnak le. Mind ezeket rövid de igen felséges jegyzésekkel szokta Voltér Úr bé-rekeszteni, mellyek igen
alkalmatosok arra, hogy az Ifjaknak ítélet-tételeket ’s szíveket formálják, és hogy mind a’ virtusokról, mind a’
vétkekről illendő gondolatokat tsináljanak magoknak. Mindenütt arra kéri ’s arra ösztönzi a’ Poéta a’ főldnek
népeit, hogy a’ Törvények és Királyok eránt hűségesek légyenek. Halhatatlanná tette ama’ bátor Praesesnek,
vagy Elől-űlőnek Harley- [**5v:] nak nevét, a’ kinek-is a’ maga Királyja eránt mind végig állhatatosán buzgó
hűsége ezt a’ jutalmat meg-érdemlette. Így tselekeszik ama’ hűséges Tanátsbéli Urakkal, Brissonnal,
L’archettal, Tardiffal, kik a’ pártosoktól megölettettek: a’ kiket-is így vígasztal a’ bőlts Poéta:
„Nemes lelkű Vének! óh ne gondoljátok,

„Hogy e’ halál által gyalázat száll rátok!
„Kedves Neveteknek fenn lesz’ dítsősége;
„A’ ki illy űgyért hal, betses annak vége.
Potiérnak a’ Pártosokhoz intézett beszéde szint’ olly szép, az indúlatoknak nemességekre, mint az ékesen
szóllásnak erejére nézve. A’ bőlts Poéta egy maga életével nem gondoló Tanátsbéli személyt kűld a’ Ligának
gyűlésébe, a’ ki-is bátran ellenemond a’ Pártosoknak azon tzéljoknak, melly szerént magok közzűl Királyt
akartak választani: vissza igazítja őket az ő igaz Királyoknak törvényes hatalmára, melly alól {53}
igazságtalanúl ki-akarták húzni magokat: kárhoztatja a’ Gviseknek minden katonai virtussokat ’s vitézségeket;
minthogy azokat az ő örökös Királyjok és Hazájok ellen fordították. De valamit én e’ beszédről mondhatnék,
29
ÁLTAL.
ingyen* sem közelíthetne annak szépségéhez: kit kit azért annak figyelmetes olvasására igazítok. Elég hogy
mintegy újjal meg-mutattam annak szépségét az [számozatlan r:] ollyan Olvasóknak, a’ kik az olvasásnak
gyorsaságában annak ritka ékességeit észref nem vennék.
Által-mégyek a’ Vallásbéli hadakozásra, melly a’ Henriásnak matériáját tsinálja. Természet szerént elő kellett
beszélleni a’ Poétának azokat a’ vissza-éléseket, mellyeket a’ babonás és fanaticus Kersztyének a’ Vallással
szoktak tsinálni: mert eleitől-fogva meg-jegyzették a’ Bőltsek, hogy az illyen Vallásért való hartzok mindenkor
vérengezőbbek ’s dühösebbek voltak azoknál, mellyeket a’ Fejedelmeknek kevélységek, vagy a’ Jobbágyoknak
engedetlenségek szokott gerjeszteni. ’S minthogy minden időben a’ babonás népnek Nagyjai és a’ Papok, az ő
átkozott politicájok szerént, ezzel a fanatismussal ’s a’ népnek babonaságával éltek vissza a’ magok titkos
tzéljoknak el-érésére: szűkség vólt, hogy ennek az emberi nemzetséget pusztító szörnyű gonosznak, mint
valamelly áradó víznek, meg-hághatatlan gát vettettessék.2 Elő-vette e’ végre a’ bőlts Poéta a’ maga
képzelődésének minden tűzet, ’s mind azokat az eszközöket, mellyeket az ékesen szóllás és a’ Poésis kezeibe
adhatlak, hogy eleven színekkel élőnkbe terjeszthesse a’ mi eleinknek e’ részben mutatott nagy vakságokat, ’s
borzasztó kegyetlenségeket, hogy minket e’ fene pestistől mind örökre meg-őrizhessen. Meg-akarná e’ végre
tisztítani a’ táborokat és katonákat mind azoktól a’ Vallásbéli szövevé- [számozatlan v:] nyes kérdésektől,
mellyeket gyakran a’ leg-okosabbak sem értenek, ’s a’ mellyeknek soha az Oskoláknak falaik közzűl ki nem
kellene jőniek; örökre le-akarná vetkeztetni az emberi nemzetséget azokból a’ Szenteknek mondatott
fegyverekből, mellyeket az oltárról vésznek-le, ’s mellyekkel az Atyák az ő gyermekeiket, a’ testvérek az ő
testvérjeiket, ’s a’ barátok az ő barátjaikat minden szánakozás nélkül szokták fel-kontzolni.3 Egy szóval, az
emberi társaságnak java ’s tsendes nyugodalma e’ Beszéllő Versezetnek fő tzélja. Ez az oka, hogy a’ bőlts
Szerző olly gyakran kéri a’ Népeket, hogy a’ vak buzgóságnak, Vallásbéli gyűlőlségnek, ’s a’ fanatismusnak
veszedelmes kőszikláját, mellyben sokan hajó-törést szenvedtek, el-kerűljék. – Úgy látszik azonban, az emberi
nemzetségnek bóldogságára, hogy a’ Vallásért való hadakozásoknak alkalmasint végek van, ’s e’ szerént a’
Világon lévő sok bolondságnak ‘ s gonoszságnak száma egygyel kevesebb. Köszönhetjük ezt nagy részből a’
tiszta Philosophiának ’s bőltselkedésnek, melly egy-néhány esztendőktől fogva Európában el-terjedett. Mennél
inkább nevelkedik a’ meg-világosodás, annál inkább fogy a’ babonaság. – Az a’ Század, mellyben IV-dik
Henrik élt, a’ miénktől sokat külömbözött. A’ Barátok tudatlansága, melly minden képzelődést felyűl-haladott,
’s az embereknek vadságok, [számozatlan r:] melly szerént még a’ Nemesek-is nem tudtak egyebet tsinálni,
hanem hogy szűntelen vadásztak, azt tselekedték, hogy a’ leg-szembe-tűnőbb ’s leg-tapogathatóbb
tévelygésekre ’s gonoszságokra-is könnyen el-szédíttettek. Amaz istentelen Medicis, és a’ körülötte hízelkedő
pártos Ministerek, annyival inkább {54} vissza-élhettek a’ Népnek könnyen hívőségével, hogy ez a’ nép felette
vak, tudatlan, és kegyetlen vólt.
A’ ki-palléroztatott Századok, mellyekben mindenféle tudományok virágoztak, nem mutatnak nékünk sem
Vallásért való hadakozásokat, sem pártoskodásból származott hadakat. A’ Római Birodalomnak leg-szebb
idejében, tudni-illik az Augustus’ Tsászárságának utolsó esztendejében, az egész Római Birodalom nagy
tsendességben élt; a’ lakosok bízták a’ Vallást azokra, a’ kik kötelességek szerént annak virágzására vigyázni
tartoztak, ’s fellyebb betsűlték a’ nyúgodalmat, a’ tudományokkal való barátkozást, ’s az életnek egyéb
gyönyörűségeit annál a kevély dühösségnél, hogy némelly érthetetlen szókért, ’s a’ Vallásnak szükségtelen
kérdéseiért egymást le-kontzolták vólna.
A’ XlV-dik Lajosnak Századja, melly, minden hízelkedés nélkűl mondván, az Augustuséval fel-érkezik,
hasonlóképpen egy boldog és tsendes uralkodásnak példáját terjeszti előnkbe, a’ mi Frantzia Or- [számozatlan
v:] szágnak belsőségét illeti: de a’ melly tsendesség ennek a’ nagy Királynak uralkodásának vége felé meg-
háboríttatott Tellier Jésuítának álnok mesterségei által, a’ ki ezzel a’ külömben sok virtusokkal bíró Királyjal azt
hitette-el, hogy ditsőségére fog neki szolgálni, ha a’ maga Protestáns Jobbágyait el-törli, vagy Országából ki-
űzetteti. Látni való, hogy ez inkább a’ Keresztyén vért szomjúhozó ’s vak dühös Papoknak, hogy-sem mint
annak a’ bőlts Századnak hibája vólt, a’ melly olly sok nagy embereket szűlt, ’s a’ mellynek ezt a’ minden jó
szívet borzasztó vér-ontást igazságtalanság nélkűl nem lehet tulajdonítani.4
E’ szerént tehát a’ tudományok eleitől-fogva nem keveset szolgáltak arra, hogy a’ Népek emberségesekké
tétessenek, a’ magános emberek igazabbak, szelídebbek, ’s nyájasabbak légyenek, ’s az erőszaktól
iszonyodjanak. Leg-alább szint’ anynyit használnak a’ Társaságnak javára, ’s az emberi nemzetségnek
bóldogságára, mint a’ jó Törvények. Ez az édes és szerelmetes gondolkozásnak módja, észre-vehetetlenűl által-
[javítva ebből: eszre]

f
30
ÁLTAL.
mégyen azokról, a’ kik a’ mesterségeket ’s tudományokat gyakorolják, az egész közönségre-is; a’ Királyi
Udvarból ki-terejd az Anya-városra, ’s az Anya-városból az egész Tartományra. Akkor mindenek világosan
kezdik által-látni, hogy bizonyosan nem azért teremtett minket az Isten, hogy ezen a’ Vilá- [számozatlan r:]
gon egymást öldössük; hanem inkább, hogy a’ mi közös szükségeinkben egymásnak segítségül legyünk. 5 Akkor
kezdik által-látni, hogy mivel ez életnek sok nyomorúságai, a’ betegségek, kárvallások, és a’ telhetetlen halál,
szűntelen űldöznek bennünket; felette igen nagy bolondság, hogy az emberek a’ magok ínségeknek ’s
romlásoknak okait magok-is önként szaporítják. Akkor esmérik-meg, hogy az állapotoknak ’s rangoknak
külömbségek ellent nem állván, minden emberek egyformák az ő természetekre nézve, és hogy akármelly
népből, nemzetből, ’s Vallásból valók légyenek, az egygyességnek kell virágozni ő közöttök. Akkor látják által,
hogy a’ szánakozás, irgalmasság, ’s felebaráti szeretet, ollyan közönséges kötelességek, mellyeket a’ Vallásbéli
vélekedések le-nem ronthatnak. Egy szóval, a’ jó Könyveknek olvasása, az elmélkedés és kérődzés, a’
természetnek hibájit bennünk meg-jobbíthatja.6
Ez valóságos hasznok a’ tudományoknak, ’s következésképpen ez annak a’ kötelességnek ’s háládatosságnak

régulája, mellyel tartozunk viseltetni azok eránt, a’ {55} kik a’ tudományokat közttünk virágoztatják. Voltér Úr,
a’ ki tsak-nem minden tudományokat meg-ölelt, különösen meg-érdemli, az én ítéletem szerint, az egész
közönségnek háládatosságát. Annyival-is inkább, hogy az ő egész életének ’s minden munkájá- [számozatlan
v:] nak fő tzélja, az emberi nemzetségnek bóldogítása. ’S ez az a’ gondolat, melly egygyesűlvén bennem azzal
a’ szíves hajlandósággal, mellyel eleitől-fogva kívántam az igazságnak tiszteletet adni, arra határozott, hogy a’
Henriásnak ezt a’ ki-nyomtattatását közre botsássam, mellyet tellyes tehetségem szerént igyekeztem, mind
ennek bőlts Szerzőjéhez, mind érdemes Olvasóihoz méltóvá tenni.g
Egy szóval, úgy tetszett énnékem, hogy ez eránt a’ bámulásra méltó Író eránt a’ mi betsűletünknek jeleit
nyilván-valóvá tenni nem egyéb, hanem ezt a’ mi egész Századunkat meg-tisztelni. Leg-alább a’ maradék
nemzetségről nemzetségre azt fogja mondani, hogy ha ez a’ mi Századunk nagy embereket szűlt, meg-is tudta
őket betsűlni, ’s meg-nem engedte, hogy az írígység, rágalmazás, és titkos áskálódás el-nyomhassa azokat, a’
kiket az ő ritka tálentomaik ’s betses érdemeik, nem tsak a’ községtől, hanem még a’ nagy emberektől-is meg-
külömböztettek.
5. ELSŐ ÉNEK.
[1:]
SUMMÁJA.
Harmadik Henrik meg-békélvén ’s öszve szövetkezvén Burbon Henrikkel a’ Navarrai Királyjal a’ Liga ellen,
ostromolván Párist, el-kűldi titkon Burbon Henriket, hogy kérjen1 segítséget Er’sébettől, Angliai Királynétól. Ez
a’ Vitéz2 a’ Tengeren való útjában nagy szél-vészt szenved. Ki-köt egy szigetben, a’ hol egy öreg Pápista meg-
jövendőli néki, hogy Vallását meg-változtatja, és hogy Franczia Király lészen. Angliának, ’s annak
igazgatásának le-írása.
Ama Francz Vitéznek3 éneklem nagyságát,

Ki kardal nyerte-el Eleji’ országát,
Ki jól uralkodott, mert soká szenvedett,4
Hatalmasan győzött, ’s nemessen engedett,
5 Meg-alázta Májent pártos seregével,
Mint jó Atya úgy bánt meg-hódolt népével;
Bőlts Törvényét5 Páris tsudálva imádta,
Millyen a’ jó Király, a’ főld benne látta...
g
[javítva ebből: tennie]
1
[summa] segétséget
2
[summa] Ez a’ Hérós
3
1 Hérósnak
4
3 szenyvedett,
5
7 Törvényit
31
ÁLTAL.
Felséges Igazság! szállj Mennyből Lelkemre,
10 Önts Isteni erőt minden beszédemre,
[2:] Hogy a’ főld Királyi Téged’ hallgassanak,
Tanúlják-meg tőled, mint uralkodjanak.
Emeld-fel hű szódat, mond-meg a’ Népeknek,
Melly gyászos végek van a’ párt-ütéseknek.
15 Fesd-le e’ bűn által lett Hazánk’ sebeit,
Hírdesd Népünk’ jajját, Királyink’ vétkeit;
’S ha hajdan a’ mesét* el-tűrted melletted,
Igaz szódhoz hangját hogy tegye engedted,
Ha szép ’s gyenge keze fejed’ ékesíté,
20 Ha tűndöklő fényed árnyéka szépíté:
Engedd, hogy kövesse velem nyomaidat,
Hogy megédesíttse minden szavaidat.
a
Váléz vólt még Király, de gyenge karjával
Nem bírt pártos Népe’ lebegő hámjával;
25 A’ Törvénynek többé nem vala ereje,
’S Váléz tsak névvel vólt Hazánk’ Ura ’s Feje.
Nem vólt ő többé az, ki gyenge korában,
Olly vólt, mint ősz Vitéz6 a’ Márs’ táborában.b
Sok ország reszketve7 erejét szemlélte,
30 Könyveire Hazánk méltónak ítélte,
[3:] Mikor Lengyel Ország, Virtusi’ láttára
Már ifjú korában hívta koronára. –
Jó a’ másodiknak, ki rossz lesz elsőnek,
Bátor Vezér vólt ez; de roszsz lett ám Főnek,
35 Rest vólt, ’s rútul hevert a’ lágyság’ keblében,
Országa’ zabiája alig állt kezében.
Kélus, Mégrin, Sójőza érte uralkodtak,
Kik túnya Urokkal egygyütt hívalkodtak,
Puha szívét könnyen mindenre rá vették
40 ’S minden otsmány bűnbe torkig merítették,
Azomban a’ Gízek’ sebes szerentséje
Lett e’ tunya Király’ ’s Népe’ nagy veszélyje.
Ezek ama Lígátb Párisban kezdették,
Melly által Urokat lábok alá tették.
45 A’ vak Nép, melly mindég a’ nagynak jobbágya,
Meg-únta rest Urát, ’s Tirannusra vágya.
Hitetlen Baráti ki-nem kőltek érte;
A’ Nép ki-hajtotta, ’s többé nem esmérte;
A’ pártos Párisban az ellenség jött ’s ment.
50 Illy roszszúl folyt minden, hogy Burbon meg-jelent,
Ki szörnyű sorsában segítséget nyújta,
Meg-vakúlt lelkében új világot gyújta,
Emlékeztetvén őt’ régi erejére,
Vénus mellől vitte a’ Márs’ mezejére.
a
Harmadik Henrik egy a’ leg-nevezetesebb személyek közzűl, kik e’ könyvben elő kerülnek, mindenkor Váléznek fog itt neveztetni,
minthogy Válézi Királyi Házból származott, valamint IV-dik Henrik neveztetik Burbonnak, minthogy abból a’ Famíliából való vólt.
6
28 ősz Hérós
b
Mikor még Váléz, az ő testvér Bátyjának IX-dik Károlynak hadi seregének Vezére vólt, a’ Protestánsok ellen, 18 esztendős korában nagy
győzödelmetb nyert Járnak és Monkontúr mellett.
7
29 Sok ország majd félve
a
Ezek vóltak ’Váléz’ Baráti, kikkel minden fertelmessegben léledzett. Kélus veszekedésben veszett-el. Megrin a’ Királyi Palota mellett
ölettetett-meg. Sójőzről láss alább.a
b
Így neveztetik az a’ Haza-fijak közt való Had, a’ mellyel a’ Pápisták a’ Protestánsok ellen támasztottak. Ennek Fő-Vezéri vóltak: Gíz
Henrik, Lotharingiai Fejedelem, ’s az ő fija Gíz Károly.
32
ÁLTAL.
55 [4:] A’ Királyt ki-hajtó Párisra siettek,
Mellyen Róma réműlt, Spanyolok reszkettek,
Bé-húnyt szemmel senki e’ dolgot nem nézte,
Az egész Európa szemét rá intézte.
Érisa a’ Városban mindent fel-forgatott,
60 Májent, Lígát, Papot a’ hartzra nógatott.
Mikor a’ nagy Burbon a’ Hóstátot vítta,
Ő a’ kevély Spanyolt segítségűl hítta.
Éris, ez a’ monstrum, mellynek fene mérge
A’ fel-zúdúlt népnek döge ’s rágó férge,
65 Ez az embereknek tsak vesztét akarja,
Az ártatlan vértől sokszor pirúl karja,
Szaggatja a’ szívét,8 mellyben fel-állt széki,
Így gyötri a’ bűnért, mellyel súgott néki.
Nem meszsze Párishoz egy kies mezőben,

70 Mellyben a’ Sequána fut egész erőben,
A’ hol ma Apolló s’ Minerva lakozik,
Maga a’ természet vígan múlatozik,
Itt, mellynek zőld füve őltözött bíborban,
A’ nyomorúlt Váléz szállott vólt táborban,
75 Itt vóltak sok Tisztek,9 ’s két Vallás’ Vitézi,
Kiknek karjaikat a’ köz-jó intézi.
Burbont úgy tisztelik, mint Fő-Vezéreket,
Ő nyert-meg és egygyé tett minden szíveket,
Ollyak, mintha egy főt ’s egy Vallást hinnének,
80 Kit kit a’ másiknak vélnek testvérének.
[5:] Lajosa a’ Burbon-Ház’ tör’söke és Atyja

Az égből szemeit Burbonra forgatja.
Örűl e’ nagy Kíntsen,10 Háza’ dítsőségén,
Szánja, hogy tévelyeg, ’s vígad vitézségén,
85 Tudja, koronája hogy majd száll fejére,
Új világot kívánt önteni lelkére;
De olly úton, mellyet észre sem vehetett,
Henrik a’ győzésre, ’s fő póltzra sietett,
Lajos e’ tsemetét Mennyből vezérletté,
90 De el-rejté karját, mellyel segítette,
Hogy ne tán ezt tudván, keze ne lassúljon,
Fénylő győzedelme11 ’s híre ne tsonkúljon.
Sokszor a’ két sereg már hartzra ki-szállott,

És vítta a’ Várost; amaz ellent-állott,
95 Olly szörnyű mészárlást egymás között tettek,
Hogy sok zőld mezeink vérrel öntöztettek;
Mikor Váléz Burbont illy bús beszédekkel
Szóllítja; mellyeket mos fórró könyvekkel:
„Ládd, melly kegyetlenűl űldöz a’ sors engem,
100 „Néked-is szóll e’ baj, ’s dühös ellenségem,
„Királyi-székemből a’ melly ki-kergetett,
a
Eris, a’ viszsza-vonásnak Isten-Aszszonya. Minthogy a’ Haza-fijak közt való Hadban leg-inkább uralkodik a’ viszsza-vonás; sokszor elő-
fordúla ez e’ könyvben, ’s mindenkor Érisnek neveztetik.
8
67 a’ szívet
9
75 sok Hérók
a
Szent Lajos, IX-dik ezen a’ Lajos nevezeten, vólt a’ Burbon Familiának tör’söke.
10
83 e’ nagy Hérón,
11
92 győzödelme
33
ÁLTAL.
„Téged’-is üldöz az, ’s téged’-is meg-vetett.
„Páris, melly én bennem tapodja Tútorát,12
„Benned sem esmeri Váléz után Urát,13
105 „Jól tudja hogy a’ vér, törvény ’s érdem néked
„Adja, hóltom után, hogy itt légyen széked:
[6:] „De reszket előre hatalmas karodtól,
„Meg-akar fosztani érdemlett jussodtól,
„Róma, mellynek el-hat meszszére menny-köve;
110 „Szörnyű átkot, hallom, hogy már rád-is löve,14
„Róma,a mellynek e’ főld Királyi hódolnak,
„Rád lőtt mérges nyílát adta a’ Spanyolnak.
Jobbágyim, ’s barátim meg-rontván hiteket
„Én rám-is fel-vonták gyilkos fegyvereket.
115 „Vesztemmel a’ Spanyol magát gazdagítja
„Mint egy özön úgy jő; ’s országom’ borítja.
„E’ dühös Nép ellen, melly esküdt fejünkre,
„Keressünk idegent, mint ők, védelmünkre.
„Menj, kérj segítséget a’ Nagy Er’sébettől,
120 „Ha meg-nyered szívét, mindent várhatsz ettől.
„Tudom, hogy az Anglus a’ Francznak irigye,
„Londonnak Párissal nints állandó frigye;
„De a’ tsúfság után, mellynek tárgya lettem,
„Jobbágyim’ ’s Hazámat mind el-felejtettem,
125 [7:] „Meg-útált Népemre nyílaim intézem,
„A’ ki segít, én azt, mint Franczot úgy nézem.
„Titkos Tiszteimnek restség fő hibájok:
„Azért nem bízhatom e’ nagy dolgot rájok.
„Menj, ’s a’ főld Királyjit nyerd-meg bőlts szavaddal;
130 „Így nékem szolgálván, jól tészesz magaddal,
„Nemes Lelked’ híre lesz’ fő Prókátorom,
„Egy szódra mindenütt lész’ erős táborom;
„Így itt értz pai’som lészen vitéz karod,
„Őt’ ott Barátommá teszed ha akarod.
135 Így szólt, ’s Burbon félvén, hogy a’ dítsősséget
Majd meg-kell osztani, ha kér segíttséget,
Egy méltó fájdalom támadt nagy Lelkében,
Ama’ kedves idő mert jutott eszében,
Mellyben ő és Kondéa a’ Lígát rontották,
140 ’S kőltsön kért kar15 nélkűl véreket ontották.
De kívánt engedni inkább Királyjának,
Mint a’ mit a’ nagy szív ’s hír súgott magának.
Gyűjtött koszorúit el-hagyta szavára,
Mellyeket fűzött Márs vítéz homlokára.
145 Bámúlnak szándékán meg-réműlt vitézi,
Mert mint a’ szerentsét őt minden úgy nézi.
12
103 meg-tapodta Urát,
13
104 Valéz’ successzorát.
14
110 reád löve
a
Negyedik Henrik, Navarrai Király, exkommunikáltatott, az Ekklésiából ki-vettetetta V-dik Sixtus Római Pápától 1585-ben három
esztendővel az előtt az idő előtt, a’ mellyről itt emlékezet vagyon. A’ Pápa a’ maga Bullájában nevezi őt a’ Burbon Ház’ útálatos fattyának.
Őtet és az egész Kondé Házat meg-fosztja minden örökös jószágaitól, kiváltképpen pedig ki-zárja őket örökre a’ koronától. Jól-lehet ekkor
IV-dik Henrik, és Princz Kondé, a’ Protestánsoknak fő Generálissi vóltak, még-is a’ Parlamentum vigyázván az ország ditsősségére ’s
szabadságára; keményen viszsza írt ez ellen a’ Bulla ellen. IV-dik Henrik pedig Rómában a’ Vatikánum’ ajtajára ragasztotta, hogy V-dik
Sixtus, ki magát Pápának mondja, hazudott; mert ő maga Eretnek.
a
E’ vólt Kondé Henrik, Lajos’ fija, a’ ki Járnak mellett meg-ölettetett. Ő vólt, Atyja’ halála után a’ Protestánsoknak reménységek. De meg-
hólt 35 esztendős korában, 1585-ben. Némellyek úgy hírlelték, hogy a’ Felesége által esett vólna halála, a’ ki három hónapi viselős vólt Ura
halálakor, ’s hat hónappal azután szűlte 2-dik Kondé Henriket.
15
140 [az első kiadás alapján javítva ebből: kár nélkűl]
34
ÁLTAL.
El-ment, de a’ bűnös Páris azt gondolja,
Hogy jelen van, ’s mindjárt őt’ már ostromolja;
[8:] Neve, melly a’ Trónus’ leg-erősb gyámola,
150 Távol-létében-is Válézért hartzola.
El megy, ’s Francz Országot sebes Postán méri.
Sok Baráti közzűl tsak Mórnéja kíséri,
Ki Urának soha hízelkedést nem szólt,
Vallásának hóltig erős oszlopa vólt;
155 Annak s’ Hazájának hűséggel szolgála,
Az igazság ’s jóság kész szállást lelt nála;
Ura’ Udvarának vólt fő ékessége,
Róma-is betsűlte; bár vólt ellensége.
Két kősziklák között, hol nagy sebességgel

160 Kék habját a’ tenger rontja dühösséggel,
Diep kínálkozik ki-kötő helyével,
Minden Hajós ’s Révész keze’ ’s életével.
[9:] A’ habok’ Királyji, a’ Hajók készűlnek,
Sebes szárnyaikkal a’ vízen repűlnek,
165 Kevés órák alatt annyira haladtak,
Hogy már Angliának határi láttattak;
Mikor ereszkedtek fekete fellegek,
Meg-mozdúlt a’ Tenger, dörögtek az Egek,
A’ dühös szél-vészek mind öszve-tódúltak,
170 A’ sűrű felhőkből a’ menny-kövek húltak,
Nem vólt többé helye sem karnak, sem észnek,
Minden halált kiált az el-hólt révésznek.
Burbon illy kínokra ha meg-nyitja száját
Sírva emlegeti nyomorult Hazáját,
175 Páris felé forog nedves szeme héjja,
Fél, hogy a’ szél miá semmivé lész’ tzélja,
Így tett hajdan Césára állván Epír’ partján,
Mikor disputáit volt a’ föld’ birodalmán:
A’ szélre, a’ mellynek látta dühösségét,
180 Bízta Róma sorsát, ’s maga dítsősségét,
Pompejust, Neptúnust, ’s a’ szélt egygyütt vítta,
A’ bóldog szerentsét segítségűl hítta.
E’ nagy réműlésben, a’ Menny’ ’s főld bőlts Ura
Kinek minden Tenger ’s szél reszket szavára,
185 [10:] Az Örökké-való, kinek bőltsessége
Tudja, minden Ország mint nő ’s hogy lész’ vége,
Felséges székéből, melly ragyog Mennyekben,
Végre rájok nézett e’ nagy veszéllyekben,
Meg-dorgálta a’ szélt, ’s inté a’ habokat,
190 Hogy szárazra vigyék fáradt hajójokat.
Így szált-ki e’ Vitéz16 Jerszej’ szigetében,
a
Mornéj egy kegyes és Nagy ember a’ Reformátusok közzűl. Szűletett 1549-ben Novembernek 5-dik napján. Tökélletesen tudta a’ Deák,
Görög, sőt ’Sidó nyelvet-is, melly akkor nagy tsuda vólt egy Nemes emberben. Szolgálta Vallását ’s Urát pennájával-is, kardjával-is. Őt
küldötte vólt Negyedik Henrik még Navarrai Király korában Er’sébethez, az Angliai Királynéhoz. Mikor követtségbe ment, a’ Király
kezébe adott néki egy tiszta papirost, mellynek a’ maga Nevét alája írta. Szerentsés vólt minden követtségeiben; mert egy tudós és igaz
Politikus vólt. Levelei, a’ mellyek meg-maradtak, nagy bőltseséggel és hathatossággal tellyesek. Mikor Burbon Pápistává lett, Mornéj ezen
tselekedetét igen keményen szemére hányta, ’s Királyi udvarát el-hagyta. Neveztetett életében a’ Reformátusok’ Pápájának. Valami ebben a’
könyvben ő róla mondatik, mind az szóról szóra igaz.
a
Julius Césár lévén Épirusnak Apollónia nevű Várossában, melly ma Céresnek neveztetik; onnan alattomban el-ment, és hajóra ülvén Bolina
nevű folyó-vízen, melly akkor Ániusnak neveztetett, maga egyedűl el-indúlt éjtszaka egy 12 evező hajóba, hogy menjen Neápolisba a’ maga
hadi seregének fel-keresésére.a Ezen úttjában szenvedett egy dühös szél-veszett, ’s mikor látta, hogy a’ félelem miatt el-sárgúlt a’
Kormányos; ezt mondotta néki: Ne metue; Caesarem vehis. Ne félly; Césár van a’ te hajódban.
16
191 e’ Héró
35
ÁLTAL.
Melly látszik fekünni a’ habok’ keblében.
Nem meszsze a’ parthoz vólt egy szép ’s zőld tsere,

Mellybe a’ bú soha bé-menni nem mere.
195 Egy magas kőszikla a’ habok’ mérgétől
Őrzé e’ kies helyt, ’s Éjszak hidegétől.
Egy tisztes vén únván e’ tsalárd Világot,
El-bútt attól; ’s itt lelt leg-főbb bóldogságot,
Sok szél-vész ’s hab után talált tsendességet,
200 Magát meg-esmérvén, tanúit bőltsességet.
A’ tiszta forrásban szemlélvén ősz fejét,
Sokszor meg-síratta bűnben folyt idejét,
Az el-húlt virágban írva látván végét,
Tapodta17 az Ember’ szíve’ kevélységét.
205 Mint fő jót e’ főldön, úgy várta a’ halált,
Hogy ama jó Úrhoz mennyen, kit meg-talált.
Ez Úr, kit imádott, meg-áldá vénségét,
Megjelenté néki örök bőltsességet,
Isteni kíntseit néki ki-ontotta,
210 ’S örök végezése’ könyvét meg-nyitotta.
Burbonnak, kit az Úr néki meg-jelentetett,

Mezei ebédet ez Ősz18 elébe tett.
[11:] Sokszor ett így e’ Princz, ’s akkor élt kedvére,
A’ szántó-vetőhez19 míg gyakran bé-tére;
215 Nem egyszer únta-meg az Udvar’ lármáját,
’S a’ Paraszt-kunyhókban le-tette pompáját.
Számos szakadási a’ Keresztyéneknek

Lettek bő kútfeje hasznos beszédeknek.
Mornéj, ki Hitének vólt nagy Apostola,
220 Maga Vallásáért erőssen hartzola.
Burbon kételkedet, ’s azt, ki meg-hólt értte,
Hogy nyissa-meg szemét, buzgó szívből kérte.
Mint a’ ró’sa, úgymond, lakik tövisekben,
Úgy van az igazság sok tévelygésekben;
225 Isten! bűnös lelkem tsak Te benned hiszen,
Mutasd-meg az útat, melly Te hozzád viszen;
Vajha az út végre nyilván-való lenne!
Hogy minden nyelv és nép hozzád futva menne.
„Az Isten’ tanátsát, mond a’ Vén, tsudáljuk,

230 „Őt a’ mi vétkünkért bűnben ne találjuk,
„a Kálvinus’ Vallását értem bőltsőjében,
„Láttam, mint tsúszott-bé Francz-Ország’ szélében,
„Sok tekervények közt mint ment a’ homályba,
„Hogy mászott-bé titkon számos szívbe ’s szájba,
235 „Míg a’ porból fejét fel-emelte végre;
„Fel-űlt a’ Thrónusra, sietett az égre,
„Úgy hogy régi Hitünk már nyögött alatta,
„Mert szent Oltárait sok helyt fel-forgatta.
[12:] „Ezt látván, el-hagytam Hazám’, ’s ide jöttem,
17
204 [az első kiadás alapján javítva ebből: Tapadta]
18
212 e’ Vén
19
214 A’ szántó-vetőhöz
a
Ezek nem a’ Poétának, vagy Fordítónak; hanem egy maga Vallása mellett buzgó öreg Pápistának szavai.
36
ÁLTAL.
240 „Hol sokszor Hitemért könyv özönt öntöttem,
„Aggott vénségemet itt tsak az enyhíti,
„Sok bánatim’ mérgét ez egy édesíti,
„Hogy ha ez új Vallást tsak ember szerzette,
„Fövényen oszlopit annak építette;
245 „Haldokló szemeim meg-látják még végét,
„Meg-érem Vallásom’ régi dítsősségét.
„Az Úr, kinek Lelke a’ főldet éleszti,
„Az ember’ szándékát könnyen el-széleszti;
„De az ő beszéde ’s Háza erős lészen,
250 „Sem idő, sem Pokol, abban kárt nem tészen.
„Meg-látod Nagy Burbon az Úr’ dítsősségét,
„Mert el-űzi egy nap lelked’ setétségét.
„Ő lesz’ Vitéz szíved’ ’s karod’ bőlts Vezére,
„’S majd Váléz’ széke lész’ sok hartzaid’ bére.
255 „Már a’ Triumfusnak parantsolt e’ végre,
„Hogy bőv útat nyisson néked dítsősségre.
„De ha az igasság nem hat-bé lelkedbe,
„Ne reményld, Párisban hogy ülhess székedbe.
„Kivált félj a’ nagy szív’ majd rendes vétkétől,
260 „Amaz édes méreg’ meg-tsaló étkétől;
„A’ szerelem’ nyílát tanúld meg-előzni,
„Indúlatid’ jókor zablázni ’s meg-győzni. –
„A’ Ligán ’s magadon majd ha erőt vészesz,
„’S kettős tekíntetben leg-főbb Vitéz20 lészesz,
265 „Mikor Párist víván, táplálod Népedet,
„Melly halálra kéri irgalmas lelkedet:
„Országod’ jajjának el-jő akkor vége,
„Nagy lész’ minden Népnél Neved’ dítsőssége.
[13:] „Menj nagy lelkű Király,21 szándékod’ kövessed,
270 „Veled az Úr, benne tsak reményed’ vessed.
Minden íge, mellyet e’ tisztes Öreg szólt,

A’ Burbon’ szívében éles tőr gyanánt vólt.
Ama bóldog időt örömmel képzelte,
Mellyben Urát testben sok ember tisztelte,
275 A’ tiszta kegyesség tett tsuda dolgokat,
Jövendőket szóllott, ’s győzött Királyokat.
El-menvén e’ jó Vént mikor meg-ölelte,
A’ meleg könyv’ árja két szemét el-telte,
Érzi,22 hogy szívében piroslott hajnala
280 Ama’ Napnak, melly még tőle távol vala.
De e’ szó, melly lelkét mellyen meg-sebhette,
A’ Mornéj’ nagy szívét tsak meg-sem illette,
Bár Bőlts nevet a’ főld néki méltán ada,
Sok virtusi között hibában marada.
285 Míg e’ jó Vén beszélt a’ Burbon’ szívével,
’S véres sebet ejtett ott minden igével;
Az Isten’ szavára a’ szelek meg-szűntek
A’ tenger meg-némúlt, ’s a’ felhők el-tűntek;
’E tisztes Ősz Burbont a’ partig kíséré;
290 El-ment, ’s nem sokára Angliát el-éré.
20
264 leg-főbb Héró
21
269 nagy lelkű Héró
22
279 Érzé,
37
ÁLTAL.
Mellyet látván Burbon, nagyon tsudálkozott,
Hogy illy bóldog sorsra ez Ország változott,
Hol a’ bőlts Törvények’ szabad meg-rontása
Volt eddig, a’ Népnek ’s Királynak romlása.
295 Ama’ síkos székben, hol sok fők le-tsúsztak,
A’ magok’ vérekben sok Királyok úsztak,23
[14:] Egy Aszszony a’ Sorsot lábához kötötte,
’S a’ főldet Országa’ fényje bé-tőltötte,
Er’sébet vala ez, ki a’ mint akarta,
300 Minden Országok közt igaz fontot tarta.
Ezt kezdte Anglia szeretni és félni,
Melly nem tud szolgálni, sem szabadon élni.
Felejté alatta sok régi jajjait,
Látván minden síkon tenyésző nyájjait,
305 Nem tudván kintsének, sem számát, sem végét,
Főldön, vízen nézvén neve’ dítsősségét;
Látván, hogy hajói Neptúnust-is víjják,
A’ Világ’ végéről a’ szerentsét híjják. –
London a’ bőltsesség’ ’s mesterség’ mü-helye,
310 Világ’ Magazinja, ’s Márs’ fegyveres-helye.
Három nagy hatalmak Vestmünszterbea gyűlnek,
Egy titkos lántz által, mellyek egygyesűlnek:
A’ Népnek követi, a’ Király, ’s a’ Nagyok,
A’ Törvényre néznek e’ sokféle agyok;
315 E’ három Rendekből gyűl e’ Tanáts öszve,
’S a’ köz-jó’ lántzával van egybe-kötözve,
Bóldog Nép! melly tudja azt, mivel tartozik,
Igaz Királyjának vérével áldozik!
Bóldogabb az, mellynek igaz ’s jó Királyja
320 A’ köz szabadtságot el-nyomni sajnálja.
Mikor bír Francz Ország illy nagy dítsősséget?
Fijai közt mikor lát illy békességet?
[15:] Intheti e’ példa a’ főld’ Királyjait,
Egy Aszszony bé-zárta a’ Had’ vas-ajtait,
325 Érist, a’ jajt, ’s a’ kínt hozzájok kergette,
’S őt’ imádó Népét szerentséssé tette.
Ama’ nagy Városba bé-ér nem sokára,

Mellynek a’ szabadság ’s bőség erős vára.
Vilhelm’a magas Tornya ott ötlik szemében,
330 Mellynek a’ Király Ház van túl ellenében;
Siet, hogy szólhasson a’ Nagy Királynéval,
Fénylő Kastélyjába bé-repűl Mornéjval,
A’ sok tzifra pompát ’s inast mind el-hagyja,
Mellynek örűl titkon még sok Ország’ Nagyja.
335 Beszéll, ’s az igazság hív nyelvét vezeti,
Francz Ország’ szükségit vélle ez festeti,
Szíve a’ kérésig le-ereszti magát,
’S illy alázásában mutattya nagyságát.
„Hogy hogy? mond Er’sébet, hát Váléz küldött-é?
340 „A’ Tengeren által Burbon azért jött-é?
23
296 számos Hérók úsztak
a
Vestmünszterbe gyűl-öszve az Angliai Parlamentum, a’ mellyben a’ Nép’ követinek, az Ország’ Nagyjainak, ’s a’ Királynak meg-
egygyezéséből tsinálnak Törvényeket.
a
A’ Londoni Torony egy régi Kastély, mellyet épített Vilhelm’ Normandiai Hertzeg, mikor az Anglusokat maga alá vetette. Itt van az
Archivum, a’ korona, a’ fegyveres Ház. Itt van az Ország ellen vétkezőknek tömlötzjök-is.a
38
ÁLTAL.
„Sok vér-ontásinak hát ez-é jutalma,
„Hogy bátor szíved lett űldöződ’ óltalma.
„Nap nyúgot’ végéről a’ Hajnal’ szélire
„Véres hartzotoknak most-is repűl híre.
345 „Hogy van? hogy mellette fel-kőlt Vitéz karod,
„’S Válézt, ki félt tőled, segítni akarod.
[16:] „Sok kínja, mond Burbon, boszszúm’ el-óltotta,
Jobbágy vólt ő, de már lántzát el-óldotta.
„Vajha bízott volna mindég hű szívemben!
350 „Oltalmat lelt volna magában ’s kezemben.
„A’ tsalárd tettetést de tsúfúl követte,
„A’ félénkség ’s lágyság irigyemmé tette.
„El-felejtém vétkét látván gyötrő búját,
„Mivel hogy meg-győztem; már állom boszszúját.
355 „Te-is, ha űgyünket óltalmadva vészed
„Nagy Királyné! Néped’ így híressé tészed,
„Zőld koszorút kötsz így drága virtusidra,
„Ha nézel el-nyomott Király társaidra.
Itt Er’sébet Burbont kérte, hogy beszélje,
360 Mint történt Váléznak illy szörnyű veszélyje,
Mondja-meg, Párisra ennyi jajt mi hozott,
Illy sok kínt ’s vér-ontást közttök mi okozott.
„Már a’ gyors hír ugyan közttünk szélesztette,
„Hogy egész Francziát a’ had el-vesztette.
365 „De mivel e’ Tündér’* tsalárd ’s álnok szája
„Sok hazugságok közt az igazt számlálja;
„Soha sem hittem én tsábító szavait.
„Nagy Vitéz! ki24 láttad Házad’ sok kínjait,
„Kiben Váléz romlást, vagy hű gyámolt lele,
370 „Mond-meg, mi lántz kötött ismét öszve vele?
„Kit kérdjek-meg inkább, mint a’ Burbon’ száját?
„Fesd-le hát Francz Ország’ szomorú tábláját.
Nagy Királyné! mond ő, jaj! hogy vegyem számra,

A’ szörnyű kínt, melly gyűlt nyomorúlt Hazámra!
375 Az örök éjtszaka bár azt el-fedezné,
Hogy azt emberi száj soha ne nevezné!
[17:] Mert ha igazat kell beszélni nyelvemnek,25
Gyalázatját szólja bűnös Eleimnek,
Melly ha eszembe jut, szívem kezd repedni:
380 De mivel kivánod, kész vagyok engedni.
Más talán álnokúl bűnöket titkolná,
’S az ártadanokat helyettek vádolná:
De ez a’ tsalárdtság, nem lel helyt szívemben,
A’ mit nyelvem beszéll, a’ lakik26 lelkemben.
6. MÁSODIK ÉNEK.
[18:]
24
368 „Te Héró, ki láttad
25
377 igazra kell pendűlni nyelvemnek,
26
384 az lakik
39
ÁLTAL.
SUMMÁJA.
A’ Nagy Henrik elő-beszélli Er’sébet Királynénak Franczia Ország’27 nyomorúságinak Históriáját. Fel-megy
azoknak eredetekre,28 ’s le-írja bőven a’ Párisi Lakadalmat, vagy a’ Szent Bertalan’ Napján esett nagy vér-
ontást.
Nagy Királyné, kínunk annál sérelmesebb,

Eredete mennél szentebb és nemesebb.
A’ Vallás tett fegyvert minden Francz’ kezébe,
Ezért úsz az árva az atyja vérébe.
5 a
Róma ’s Geneva közt, én nem lészek Biró,
Mind a’ kettőt őrzi, ’s víjja sok bőlts Író,
Mind két részről láttam szörnyű dühösséget.
’S ha hamis Vallás az, melly szűl hitlenséget;
Ha e’ sok lármában, mellyel a’ főld tele,
10 Az űldözés ’s ölés a’ hazugság’ jele:
Mind kettő egygy formán űl még setéttségben,
Ez az oka, hogy él szörnyű veszettségben.
Én, a’ ki Hazámat kívántam őrizni,
A’ hit’ ’s Vallás’ űgyét az Istenre bízni,
15 [19:] Jussom’ ’s hatalmammal úgy meg-elégedtem,
Hogy az óltárt ’s tömjént meg-nem fertéztettem. –
Az olly igazgatás veszszen-el örökre,
Melly vas-jármat akar tenni a’ lelkekre,
Az ártatlan embert Hitéért űldözi,
20 Sok eretnek vérrel az oltárt öntözi,
Széllyel-jár, öl, pusztít egy vak buzgósággal,
’S tiszteli az Istent számos gyilkossággal. –
De a’ kevély Gízeka más formán értettek,
A’ fel-zúdúlt népnek vak vezéri lettek,
25 Melly zászlójok alá ki-vont kardal szalatt,
Mert lappangott tzélok az Úr’ ügye alatt.
[20:] Így Hazánk’ fijai egymást vágták ’s ölték,
Buzgóságok’ mérgét én rám-is ki-tőlték.
Egymás között óh melly sok vér-ontást tettek
30 Némelly roszsz kérdésért, mellyet nem értettek!
Esméred a’ Népet, tudod mire nem kész,
Mikor a’ meg-sértett Istenért boszszút tész;
Mikor a’ buzgóság, lelkét meg-vakítja,
’S a’ Törvény’ zabláját részekre szakítja.
35 Nagy Lelkű Királyné! Te ezt el-óltottad,
E’ gonoszt földedben jókor meg-fojtottad.
E’ dög-halál mihelyt mérgét itt hintette,
27
[summa] Francz Ország’
28
[summa] eredetére
a
Sok Histórikusok úgy festették-le Burbont, mint a’ ki habzott a’ két Vallás között. Itt úgy íratik-le, mint egy betsűletének örűlő ember, a’
millyen valósággal vólt, szívessen keresvén a’ világosságot: barátyja az igazságnak, ellensége az űldözésnek, ’s útálója minden bűnöknek.
Meg-esmérte, hogy mindenik Vallásban van még sok ki-vető.
a
Gíz Ferencz, ki akkor Nagy Gíz Vezérnek a hívatott, Atyja vólt annak, a’ ki Balafrénak neveztetett. E’ vólt az, a’ ki a’ Kárdinállal, az ő
Bátyjával meg-vetette a’ Lígának fundamentomát. Vóltanak sok szép tulajdonságai, de a’ mellyeket nem kell a’ virtussal öszve-zavarni.
Ama’ bőlts Histórikus Thuánus írja, hogy Gíz Ferentz alattomban meg-akarta ölelni Antalt, Navarrai Királyt, IV-dik Henriknek az
Attyát, még pedig II-dik Ferentz Királynak szobájában. Rá vette ezt az Ifjú Királyt, hogy engedje meg ezt a’ gyilkosságot. Antal a’ Burbon
Atyja ámbár gyenge elméjü, de igen bátor szívű ember vólt, meg-tudván az öszve-esküvést, bé-ment abba a’ szobába, a’ mellyben kellett
meg-esni az ő meg-ölettetésének, ezt mondván az ajtóban egy Rensi nevű Református Nemes Embernek: Ha engem’ meg-ölnek, az én véres
ingemel vidd az én fijamnak ’s Feleségemnek, meg-fogják abban látni, mit tselekedjenek. II-dik Ferentz azt hallván, nem merte magát e’
bűnnel meg-fertéztetni. Gíz pedig ki-jövén a’ szobábúl,a ezt mondotta: Be szegény Királyunk van!
40
ÁLTAL.
Bőlts eszed ’s virtusod azt semmivé tette,
Így a’ főld Királyit magad meg-haladtad,
40 A’ Törvény virágzik, ’s a’ nép víg alattad,a
Kűlömböző útat Medicis követett:
De talán e’ személy kérded ki lehetett?
Egygy igaz-mondó szájt hallj, ha tetszik, rólla.
Mélly szívét nem mérte sok, ki erről szólla;
45 Én húsz esztendeig gyermekivel éltem,
Nem egy két dolgából felőle ítéltem,
Gonosz mesterségén ezerszer bámúltam,
’S őt’ magam’ veszéllyén esmérni tanúltam. –
Tsak hamar Férjének, hogy történt vólt vége,
50 Szabadabbon29 rontott dühös kevélysége.
[21:] Minden gyermekében, ki tőle el-vála,a
E’ roszsz szívű Anya gyűlőlőt talála.
Az irígység magvát szórta két kezéből,
Zür-zavar, ’s tzivódás buzgott-ki székéből.
55 Egybe-vesztvén mindég két színű nyelvével
Kondét a’ Gízekkelb ’s így Népét népével.
Leg-főbb irígyivel néha öszve-békélt,
Mint haszna kívánta, barátot úgy tserélt.
Rabja vólt a’ testnek,c egy rút kevélységnek,
60 d
Babonás képével bírt a’ kegyességnek.
Sok hiba vólt benne elegy kevés jóval,
Maga’ neme’ bűnit bírta mind, egy szóval. –
Fel-ne lobbanjon rám nagy Lelked’ haragja,
Te! ditső Er’sébet! nem vagy e’ Nem’ tagja,
65 Magadnak választád annak tsak szépségét,
’S hozzá ragasztottad Nemünk’ nemességét;
A’ főld, mellynek az Úr például formála,
Nagy Emberi közzé30 Téged’ már számlála.
[22:] Második Ferentzet, mikor még nem várta,

70 A’ halál hirtelen Atyja mellé zárta.
Gyenge vólt, ’s a’ Gízek’ tanátsit követte,
Magával virtusit ’s vétkét el-temette.
Kilentzedik Károly tétetett székébe;
De Medicis regnált keményen nevébe.
75 Örökös gyermekké őtet őnként tette,
Hogy uralkodhasson sokáig hellyette.
A’ viszsza-vonásnak fáklyáját meg-gyújtá,
Vérengző karjait minden-felé nyújtá,
A’ két Vallás’ mérgét önként fel-gerjeszté,
80 Így Népét Népével ismét öszve-veszté.
a
Dröz’ mezején egymást kezdették rontani,
a
Caslelnó, ki akkor Frantzia Követ vólt Er’sébet Királynénál, így szóll róla: „Ez a’ nagy Fejedelem Aszszony bír mind azokkal a’ nagy
virtusokkal, a’ mellyek meg-kívántatnak abban, a’ ki bóldogúl akar uralkodni. Azt lehetne mondani az ő Országáról, a’ mi történt Augustus’
idejében, mikor a’ Jánus’ Temploma bé-záratott.
29
50 Szabadabban
a
Öszve-veszett IX-dik Károlyjal ennek életének vége felé, azután III-dik Henrikkel; II-dik Ferentzet pedig annyira nem szenvedhette, hogy
sokan gyanakodtak, hogy miatta lett légyen halála.
b
A’ Lígának Históriájában találtatik Medicis Katalinnak egy Levele Kondéhoz, a’ mellyben köszöni néki, hogy a’ Királyi Udvar ellen
fegyvert kötött.
c
Mondották, hogy rút életet élt Sárflessel, a’ ki a’ tömlötzben veszett-el, ’s egy Moskuet nevű Nemes emberrel.
d
Mikor úgy hírlelték, hogy Dröznél a’ Reformátusok nyertek, azt felelte: Ha úgy van, így hát majd Frantziáúl imádkozunk. Hitt a’
Mágiának-is, a’ mint meg-tetszett, halála után találtatott sok bolondságaiból.
30
68 A’ Nagy Hérók közzé
a
Itt vólt a’ leg-első vér-ontás a’ Reformátusok ’s Pápisták közt 1562-ben.
41
ÁLTAL.
’S az Úrnak nevében véreket ontani.
Szent Denisnél a’ vén Montmorentzib meg-hólt,
Ki minden Vezérnél szerentsétlenebb vólt;
85 Gízc Orleán mellett titkon meg-lövetett,
Kit nyomorúlt Atyámd tsak hamar követett,
[23:] A’ ki Medicisnél kéntelen lakozott,
Jó baráti ellen értte hadakozott.31
Rab volt ő, ’s békóit még maga kötözte,
90 Azért hólt-meg, ki őt leg-inkább űldözte.
Kondéa mint testvére’ árván maradt fiját
Maga mellé veve, ’s nevelt mint sajátját.
Ott a’ Vitézek köztt bőltsőm vólt tábora,
Ételem a’ munka, ’s a’ sok hartzok’ pora.
95 [24:] Már akkor a’ puha életet útáltam
Gyermeki játékot a’ hadban találtam.
Miért jutsz eszembe óh Sárnak mezeje!
Hol ki-ontá lelkét Népünk’ vitéz Feje.
Gyilkos Monteskiő, ki által-ütötted
100 Előttem e’ Vitézt,32 ’s vérét ki-tőltötted!
A’ mi nagyobb, mérged maradt bűntetetlen,
Mert gyenge vólt karom, ’s kezem tehetetlen. –
Holta’ után az Úr, kinek rám vólt gondja,
Hogy Tútorom légyen, más Nagy Főnek33 mondja.
105 Kolinia Kondénak méltó követője,
Lett éltem’ ’s Hitemnek erős őrizője.
Minden virtust ennek köszönök, meg-vallom,
Mellyel Európa bennem tisztel hallom.
Ha Vitéz dolgaim’ Róma-is dítsérte,
110 Meg-bóldogúlt Vitéz34 te áldassál értte,
Te vóltál oktatóm, szemed előtt nőttem,
Fő Mester gyanánt vólt jó példád előttem.
Látam öreg vállán mint hordta terhünket,
A’ Király ’s sors ellen őrizvén ügyünket.
115 Többnyire virágzott; néha vólt nyomorúlt,
De magán segítni tudott, ha meg-szorúlt.
Ha vesztett, olly bőltsen népét viszsza vitte,
Meg-győzettetését hogy senki sem hitte:
Így tette fényessé hadi bőltsességét,35
b
Igen alázatos, ’s leg-szerentsétlenebb Generálisb vólt ez minden idejebéli Generálisok közt: Páviában ’s Drözben rabságba esett, Szent
Quentinben meg-verettetett, ’s Szent Denisnél egy Stuárt nevű Ánglustól meg-ölettetett, a’ ki ugyan Dröznél-is el-fogta volt.
c
Ez az, a’ kiről már oda fellyebb szóltunk. Híres vólt arról, hogy Metzet V-dik Károly ellen mególtalmazta, 1563-ban Orleánban
ostromolván a’ Reformátusokat, agyon lövettetett életének 44-dik esztendejében, nagyon sírattatván a’ maga felekezetitől.
d
Burbon Antal Navarrai Király, IV-dik Henriknek Atyja, gyenge hitű, ’s kételkedő ember vólt. El-hagyta a’ Reformáta Vallást, a’ mellyben
született, éppen abban az időben, a’ mellyben a’ Felesége meg-tagadta a’ Római hitet. Soha sem tudta maga-is, mellyik lett légyen az ő
Vallása. Meg-ölettetett a’ Roven’d ostomlásában, a’ hol szolgálta a’ Gízeket, kik őt el-nyomták, ’s hartzolt a’ Reformátusok ellen, a’ kiket
szeretett. Meg-hólt 1562ben 44 esztendős korában.
31
88 hadokozott
a
Kondé, a’ kiről itt emlékezett vagyon, testvérje vólt a’ Navarrai Királynak, a’ Henrik’ Atyjának. Sok ideig feje vólt a’ Reformátusoknak, ’s
nagy ellensége a’ Gízeknek. Meg-ölettetett Monteskiő által, a’ ki a’ III-dik Henrik test-őrzőinek Kapitánjok vala. Gróf de Saasson, a’ meg-
hóltnak fija, kereste mindenütt Monteskiőt, hogy a’ maga boszszú-állásának fel-áldozza őtet. Egyszer mikor rneg-ütközött, egygyik keze a’
sebb miatt a’ nyakába volt kötve, míg ment, egy lónak fel-rúgása által egygyik lába-szára el-törettetett; de azért le-sem szált a’ lóról: Kár,
úgymond, az illyen rúgós lovakat ide hozni, ’s azon hirtelen meg-ütközött. Soha Generális jobban Katonáitól nem szerettetett. Mikor egyszer
pénze el-fogyván, a’ segítő sereget nem fizethette; mindenik Katona kész vólt oda vinni néki utólsó fillérét is. IV-dik Henrik jelen vólt a’
hadban, ’s jóllehet még nem vólt 14 esztendős, még-is meg-mondotta, mi vólt az oka, hogy a’ Reformátusok meg-győzettettek.
32
100 e’ Hérót,
33
104 más Hérónak
a
Kolini Gáspár Frantziaa Admirál született Chatillonban 1516.a
34
110 Meg-bóldogúlt Héró
35
119 Így mindég tűndöklött hadi bőltsessége,
42
ÁLTAL.
120 Nyert, vesztett, zablában tartá ellenségét.36
Tíz esztendők alatt hol veszténk, hol nyertünk,37

’S látván azt Medicis, hogy hartzolni mertünk;38
[25:] Látván, hogy a’ veszély köz a’ két Vallással
’S Hitünk még inkább nő a’ sok vér-ontással;
125 Meg-unván veszteni, ’s győzni-is hijába:
Más módon kerített tőre ’s hálójába.
Tsalárd barátságát mutatta e’ végett,
’S hogy el-nem veszthetett, kötött békességet. –
Boszszú-álló Isten! te vagy bizonysága,
130 Melly sok vérben úszott e’ frigy olaj-ága. –
Hát azért élnek-e sokszor a’ Királyok,
Hogy útat keszíttsen a’ bűnre példájok?
Kolini, ki mindég tisztelte Királyját,

’S mint egy jó szívü Francz, szerette Hazáját,
135 Örűlt, a’ békesség nevét hogy hallotta;
Mert a’ Hazafi vért sajnálva ontotta.
Mivel-hogy nagy lelke nem bírt tsalárdsággal,
Titkos irígyi köztt jött ’s ment bátorsággal.
Engem’-is bé-vitt vólt Medicis’ elébe,
140 Ki az öröm miatt, sírva vett ölébe,
Anyai szerelmét erántam mutatta,
Szíves barátsággal Kolinit bíztatta,
Hogy tanáttsával él ezután, ígérte,
Tsak-nem minden kíntsét ki-meríté értte.
145 Minden felé szórta jósága’ jeleit,
’S hitünk sorsosinak tsábítá Eleit.
Tsudáltuk vólt benne e’ nem-várt jóságot;

De nem hittünk rólla illy nagy tsalárdságot.
Sokan tőrök gyanánt nézték ajándékit,
150 De a’ Király tudta titkolni szándékit.
[26:] Mert Annya a’ bűnre jókor rá-szoktatta,
Minden gonoszságra serényen oktatta.
Körűlte munkája hijába nem vesze;
Mert a’ vétket ugyan mohón kapta esze.
155 Tsalárd szíve hóltig sok jeleit adta,
Hogy tanúlt Mesterét tsak-nem meg-haladta. –
De hogy még titkosbbak39 tzéljai lennének:
Húgáta nékem adta, ’s fogadott Öttsének. –
Óh hitlen ’s tsalárd Név! óh álnok házasság!40
160 Mellyet tán remekűl nemzett a’ gonoszság,
Mellyel tán a’ Király tsak azért kínála,
Hogy petséte lenne jó Anyám’ halála.
Nem állítom, hogy ő gyilkosa lett vólna, b
Bár így-is ok nélkűl bús szívem nem szólna!
36
120 Nyert, vesztett, félt tőlle minden ellensége.
37
121 nyerénk,
38
122 merénk;
39
157 De hogy rút titkosbak
a
E’ vólt Váléz Margaréta, a’ IX-dik Károly’ Húga, melly Feleségűl adatott IV-dik Henriknek 1572-ben, kevés napokkal a’ vér-ontás előtt.
40
159 házosság!
b
Dalbret Johanna IV-dik Henrik’ Annya Párisba hívattatván szép ígéretekkel a’ több Hugenóttákkal;b meg-hólt hírtelen fija házassága
’s a’ Párisi lakodalom között. De Kajlárt és Desznöd, Orvossa és Chirurgussa, mind a’ ketten Reformátusok, fel-nyitván testét hólta után,
semmi jelét nem tapasztalták, hogy méreg által ölettetett vólna-meg.
43
ÁLTAL.
165 Meszsze űzöm tőlem e’ gyötrő kétségem’ :
Mert hogy bűnt fogjak rá, nints arra szűkségem,
Így hólt-meg jó Anyám. Engedj-meg hogy sírok,
Mihelyt róla van szó, magammal nem bírok. –
Ama szörnyű óra végre el-érkezett,
170 Mellyet veszélyünkre Medicis végezett. –
[27:] Éjjela a’ harangot hogy jelűl meg-vonták,

Ezer gyilkos kezek vérünket ki-onták.
Királyunknak a’ Hóld látván gonoszságát,
El-rejté féltében reszkető világát.
175 Az el-lankandt embert az álom nyúgtatta,
A’ nagy Kolinit-is ölében ringatta,
Altató mákjait szemére tőltötte:
Mikor a’ kiáltás ’s jaj szó fel-kőltötte.
Fel-ébredvén látja szörnyű bámulással,
180 Hogy el-tőlt a’ Város hólttakkal ’s dúlással,
A’ gyilkos fegyvernek hallja tsattogását,
A’ tűzben le-rogyott házak’ ropogását;
Látja, hogy szolgái41 a’ vérben meg-fúltak,
Mert ezer Hóhérok házára tódúltak
185 Mondván, hogy az Isten ’s a’ Király kívánja,
Hogy a’ tsetsemőt-is senki meg-ne szánja.
Mikor minden-felől zúgott Kolin’ neve,
Látja, hogy mérgeknek Telinb tzélja leve,
[28:] Telin méltó Veje vitéz Vezérünknek,
190 Nagy dísze Hazánknak, ’s Bástyája vérünknek;
Ennek ártatlanul ki-ontatott vére
Kiáltott, ’s Kolintól boszszú-állást kére,
Ki látván hogy nem jő senki óltalmára,
’S hogy mindjárt dűl meg-ölt Kedvesi’ halmára;
195 Leg-alább szép éltét dítsőűl végezte,
Itt-is Virtusival magát bé-fedezte.
A’ buzgó gyilkosok’ veszett dühös nyájja,
Szobája’ ajtaját bé-törni próbálja:
Fel-kél, ’s meg-nyitja azt, őket bé-botsátja,
200 Mint várt vendégeket gyilkosit úgy látja;
Vídám tekíntete szint’ úgy nem változott,
Mint mikor vitézűl érttünk hadakozott.
A’ gyilkosok látván tisztes ábrázatját,
Ki-ki kezdte benne tisztelni ősz Atyját,
205 Egy titkos erőszak hartzolt bennek értte,
Mikor e’ tisztes Vén őket ekként kérte:
Barátim vérembe ősz-fejem’ mártsátok,
Semmi nehézsége nints szívemnek rátok;
Negyven esztendeig hartzoltam érttetek,
210 Mi már az én éltem’! velem ne késsetek,
Sok Ifjak a’ hadban mellőlem el-húltak. –
E’ szóra gyilkosi mind artzra borúltak,
Ez búvában kardját a’ főldhöz tsapdosta,
a
Esett ez a’ rettenetes vér-ontás Szent Bertalan napján, Augustusnak 23-dik napján 1572-ben. Az Admirál Kolini szálva vólt Betizi útszán,
abban a’ házban, melly most Szent Péter Vendég-fogadónak neveztetik. Ott látszik-meg még most-is a’ szoba, a’ mellyben aludt.
41
183 [javítva ebből: szolgai]
b
Telin Gróf az előtt tiz Hónappal vette magának Feleségűl az Admirál’ Leányát. Olly gyönyörűséges és kellemetes b ábrázatja vólt ez Ifjú
Grófnak, hogy a’ leg-első gyilkosok, kik meg-ölésére házába rohantak, annak látására el-keseredtek, ’s meg-hagyták életben: de
annakutánna kegyetlenebb tigrisek menvén-bé, azok darabokra vagdalták.
44
ÁLTAL.
Más meg-ölelt térdét könyveivel mosta.42
215 Olly vólt ez ősz Vitéz43 gyilkosi’ kezében,
Mintha a’ jó Titus űlt vólna székében.
[29:] Bészma ki az Udvaron várta Kolin’ fejét,

Látván hogy halasztják halála’ idejét,
Fel-fut, hogy e’ bűnre nógassa pajtásit,
220 ’S látja lábainál mindnyájok’ sírásit.
E’ tigris nem indúlt illy gyászos látásra,
Vad szíve nem hajlott a’ szánakozásra.
Kárhozatos bűnnek vak lelke tartaná,44
Ha sok illyen vérben kezét nem mártaná.45
225 Kolin felé útát sebessen intézte,
Ki vérengző karját vidám szemmel nézte.
Tsak hamar szívébe gyilkos kardját veré,46
’S hogy rá ne nézhessen szemét el-tekeré;47
Hogy e’ tisztes ősz Fő szívét meg-ne hassa,
230 ’S fel-gyúlt mérge’ tüzét hogy meg-ne fagyassa.
Így hólt-meg e’ Francz Nép’ leg-főbb dítsőssége:
De gyalázatjának még itt nem lett vége;
Még hólta után-is teste bűntettetett,b
A’ hollók’ ’s varjaknak ételűl vettetett.
235 [30:] Vígan vitték fejét Medicis’ lábához,

Ő hozzá illett ez, ’s vérengző fijához.
Medicis meg-nézte; de nem jelentette,
Hogy boszszúja’ ’s mérge’ gyűmőltsét szerette,
Sem örömöt, sem bút színe nem mutatott,
240 Az illy ajándékhoz jól hozzá szokhatott.
Ki tudná le-írni a’ pusztítást ’s rontást,

A’ hólt testek’ számát ’s a’ szörnyű vér-ontást,
Mellynek ’sengéje vólt Kolin’ gyászos vége,
Oh! mire nem rohan a’ Nép’ dühössége,
245 Mikor idvességgel a’ Pap azt bíztatja,
Ki leg-több ártatlan’ vérét ki-onthatja!
Vak buzgóság ’s méreg égett minden szemben,
Iszonyú pusztítás lett mind a’ két Nemben.
Gíza Atyja’ halálát hogy rajtunk bosszúlja,
250 Vélek járt, mérgeket hogy jobban fel-fújja.
Never,b Gondi,c Taván,d előttek48 futottak,
42
214 a’ könyvével mosta
43
215 ez ősz Héró
a
Bészm Német vólt, egy a’ Gíz’ tselédia közzűl, a’ ki-is annakutánna a’ Reformátusok’ kezébe esvén, a’ Rupella’ lakossai rneg-akarták
venni, hogy a’ piatz’ közepin kerékbe törettessék-meg: de megöletett egy Bretanvil nevű embertől.
44
223 tartotta
45
224 Hogy sok illyen vérbe kezét nem mártotta.
46
227 verte
47
228 el-tekerte;
b
Lábánál fogva függesztetett akasztó-fára. IX-dik Károly az egész Királyi Udvarával ki-ment ez irtóztató dolognak nézésére. Egy a’ Tisztei
közzűl mondván, hogy büdös már a’ Kolin’ teste, ő úgy felelt mint Vitellius: A’ meg-ölt ellenségnek teste mindég jó szagú. A’ Protestánsok
azt mondják, hogy Medicis el-kűldötte a’ fejét ajándékba a’ Pápának; de ez nem eléggé bizonyos; ez az egy igaz, hogy a’ Királynéhoz
kűldetett egy papirossal tellyes ládával egygyütt, mellyben vólt a’ maga idejének Históriája, mellyel ez a’ Nagy Vezér maga kezével írt.
a
E’ vólt Gíz Henrik, a’ ki Balafrénak vagy Seb-helyesnek neveztetett. Meg-ölettetett Bloisban. Fija vólt ez Gíz Ferentznek, a’ ki Poltrót’
keze által veszett-el.
b
Never egy vólt ennek a’ vér-ontásnak fő okai közzűl.
c
Albert de Gondi Marsal, nagy Latra vólt Medicisnek.
d
Taván Gáspár, Első Ferentznek Inassa, azután Marsal, e’ híres Lakadalomkor egygyik útszáról a’ másikra szaladozván, így kiabált:
Vágjátok az eret, vágjátok szint’ ollyan egésséges az ér-vágás Augustusban, mint Májusban. Azt írja a’ fija, hogy mikor minden bűneit
45
ÁLTAL.
’S úszkáltak a’ vérben, mellyet ki-ontottak.
[31:] Vétkek’ laistromát eleikbe tették,
Ki hányat öle-meg, híven fel-jegyzették. –
255 Nem szóllok a’ jajról, melly az Égig ére,
Nem mondom mint habzott jó barátink’ vére,
Mint kontzoltatott-fel a’ gyermek Atyjával,
Sok esdeklő Anya síró magzatjával,
A’ tűz ’s fegyver között veszteket mint lelték
260 Sok párok, kik egymást akkor-is ölelték;
Mert az ember’ mérge erre mind rá mehet. –
De a’ mit a’ főldnek hinni alig lehet:
A’ Papok ígértek annak idvességet,
Ki a’ gyilkosságba mutat nagy készséget,
265 Úgy, hogy e’ tigrisek mikor a’ vért szítták,
Az Istent e’ bűnre segítségűl hítták,
Szent Nevét más nap-is víg szívvel áldották,
Hogy sok ártatlannak vérét ki-ontották. –
Óh hány nagy Vitézek méltatlan el-húltak!
270 Rénela és Párdalján vérekben meg-fúltak.
[32:] Ti-is bőlts Lavardina ’s Gertsi meg-hóltatok,
Végetlen életre kik méltók vóltatok.
A’ nyomorúltak köztt, kik ez éjtszakában
Váratlan omoltak a’ halál’ torkában,
275 Marsiljákb és Subizc míg a’ sírbe száltak,
Egy nyáj Hóhéroknak bátran ellent áltak,
Míg végre el-alélt a’ seb miatt testek,
’S a’ Király-Ház előtt egy-másra le-estek;
Meg-halván,49 védelműl hívták Királyjokat,
280 Ki örűlt, hogy hallá Hívei’ jajjokat.
Medicis fellyülről szemlélte kedvére,

Mint mosta Kastélyját meg-ölt népe’ vére.
Vad Tisztjei nézték kívántsi szemekkel,
Hogy meg-tőlt az útsza el-szórt tetemekkel.
285 A’ fel-fordúlt Páris’ szörnyű veszedelmét
Nézték, mint Medicis’ pompás győzedelmét.
[33:] Mit mondok? óh nagy bűn! óh szörnyű gyalázat!
Melly miatt pirúl ma minden Francz ábrázat,
Királyunka leg-főb vólt a’ Hóhérok között,
290 Réműlt Jobbágyira, mondják, lövőldözött,
Nagy vér-ontást teve nyomorúlt Népében. –
Sőt Váléz a’ kinek könyörgök képében,
halála’ óráján az Atyja a’ Gyóntatónak bé-vallotta; a’ Pap el-bámúlván kérdi tőle: Hát semmit sem szóllasz-é a’ Szent Bertalani
Lakodalomról? Úgy tartottam azt mind eddig, felele a’ Marsal:d mint egy érdemlő jó tselekedetemet, a’ mellyért minden egyéb bűnöm
el-fedeztetik.
48
251 előttök
a
Rénel egy ingben szaladott-ki az útszára, ’s a’ maga testvérjének fíjától Búsítól ölettetett-meg, mellette pedig Párdalján.
a
Gertsi meg-ölt egynéhány gyilkost az útszán minekelőtte fel-kontzoltatott vólna; de Lavardin még tsak kardot sem ránthatott.
b
Marsilják Roffokolti Gróf, kedves embere vólt IX-dik Károlynak, ’s Szent Bertalan’ estvéjén-is majd éjfélíg a’ Királynál vólt. Akarta vólna
őt’ életben meg-tartani, sőt mondotta-is néki, hogy háljon nála; de mikor haza hívattatott vólna, el-eresztette ezt mondván ki-menetele után:
Látom, hogy az Isten azt akarja, hogy ez-is el-veszszen.
c
Subiz soká vitézűl óltalmazta magát, míg végre a’ sok sebek miatt, a’ Királyné’ ablaka alatt le-rogyott. Más nap a’ Királyné minden udvari
Dámákkal egygyütt nagy pompával ki-ment az útszára az ő mezítelen ’s vérengező testének szemlélésére: mert ez az útálatos Királyi udvar,
az illyenek’ látásban gyönyörködött.
49
279 [az első kiadás alapján javítva ebből: Meg-hallván]
a
Ennek a’ Száznak elein-is sokszor beszélte ama’ híres Maresal De Tesse, hogy Ifjú korában esmért egy 90 esztendős öreg Nemes Franczot,
a’ ki akkor IX-dik Károlynak Inassa vólt; az gyakorta emlegette, hogy ő vólt az egygyik, a’ ki a’ puskákat tőltötte, mellyekkel a’ Király az
ablakból a’ szegény Református Jobbágyira lövöldözött.
46
ÁLTAL.
E’ bűnből reménylvén lelke’ bóldogságát,
Örömmel követte Báttya’ gonoszságát. –
295 Hogy roszsz szíve vólna, nem merem mondani;
Mert az ártatlan vért írtózik ontani:
De a’ bűn’ példája rontá gyengeségét,
Tsak egygyűgyűségnek tartom dühösségét.
Némellyek, igaz az, olly bóldogok vóltak,

300 Hogy illy sok gyilkos kéz ’s kard közt meg-nem hóltak.
Míg a’ Francz Nép’ Neve el-nem vész egészen,
Az Ifjú Komonnakb sorsa híres lészen.
Tsendesen nyúgott vólt meg-őszűlt vén Atyja,
Jobbja ’s balja felől fekütt két magzatja:
305 Mikor sok gyilkosok házokra tódúltak,
A’ nagy méreg miatt kik mind meg-vakúltak.
[34:] Véres fegyverekkel ágyokra rá estek,
’S ezer ütéseknek tzélúl leve testek.
Az Úrnak markában van el-zárva éltünk,
310 Ott ád segítséget, a’ hol nem-is véltünk.
A’ kinek napjait nyújtani akarja,
Azt, a’ halál előtt keze bé-takarja.
Ez Ifjú Komonnal nagy hatalma úgy bánt,
Meg-hólt Attyát tette néki pais gyanánt.
315 Ez Úr, ki határt tud szabni a’ tengernek,
Könnyen parantsolhat a’ dühös embernek.
E’ sok Hóhéroknak mérgét úgy íntézte
Hogy köztök új él’ttel Komont meg-tetézte.
Azonközben mikor mint egy vas-matskához
320 Úgy bíztam a’ frigyhez ’s a’ Király’ szavához,
’S e’ nagy gonoszságot gondolni sem tudtam,
Egy belső szobában tsendesen aludtam:
Engem-is a’ sok jaj ’s kiáltás fel-kőlte,
Melly minden házakat Párisba bé-tőlte.
325 Látom, hogy veszélyben forognak dolgaim,
’S hogy halva feküsznek sok kedves szolgaim;
Kiken míg reszkettek minden tetemeim
Szívem repedt, ’s özönt ontottak szemeim:
’E fene állatok ajtómat bé-ronták,
330 Gyilkos karjaikat fejemre fel-vonták.
Látván, hogy éltemnek végére jutottam,
Véres fegyvereknek nyakam’ ki-nyújtottam:
De, vagy hogy előltök Eleim’ tartották,
Szívembe kardjokat azért nem mártották;
335 Vagy hogy sajnállotta Médicz’ dühössége,
Ha illy kevés kínnal esne éltem’ vége;
[35:] Vagy hogy e’ szél-vészben készített rév-partot,
’S engem’50 okos mérge kezes gyanánt tartott:
Még több gyötrelmekre életben meg-hagytak,
340 Kezemre ’s lábomra tsak hamar vast adtak. –
Kolin’ boldog sorsát sokszor írígylettem,
A’ halál’ prédája hogy vele nem lettem;
Mert bár erőszakkal lett szép élte’ vége;
Nem szenvedett motskot neve’ dítsőssége. –
345 Reszketsz Nagy Er’sébet! ezek’ hallására,
E’ vólt az a’ Komon, a’ ki azután igen híres Vezér lett De la Forsz Maresal nevezet alatt, ’s élt 81 esztendőkig.
b
Engem’ [’S hiányzik]

50
47
ÁLTAL.
Vajha itt lett vólna kínjaink’ határa!
De dühös Királynénk olly gyilkos jelt adott,
Hogy egész Országa egy nap ránk támadott.
A’ vér mint egy özön Hazánkat fel-vette,
350 Párist minden Város olly híven követte. –
Ha a’ gonoszságot a’ Király akarja,
Száz ezer Jobbágynak kész egy szóra karja.
Sok nagy folyó-vizek ember-vérré váltak,
’S a’ réműlt Tengernek hólt testel dézmáltak.
7. HARMADIK ÉNEK.
[36:]
SUMMÁJA.
Burbon elébb-viszi a’ belső Hadaknak le-írását. Kilentzedik Károlynak halála. Harmadik Henriknek uralkodása,
ennek természete. Gíz Vezérnek élete, ki Balafrénak vagy Seb-helyesnek neveztetett. A’ Kutrász mellett való
hartz. Gíz Vezérnek meg-ölettetése. Harmadik Henriknek végső veszedelmének közelgetése. Májen, feje a’
Lígának, Omál pedig fő51 Vitéze. Harmadik ’s Negyedik Henriknek öszve-békéllése. Er’sébet Királyné
segedelmet ígér, ’s ugyan Burbonhoz tett felelete.
Így sok gyászos napon, míg az Úr engedte,

Mint a’ Tigris, a’ Francz egymás húsát ette;
Mind addig az árva’ ’s özvegy’ vére áradt,
Az ölesben karjok míg végre el-fáradt;
5 ’S mikor már mérgeknek nem vólt többé tzélja,
Meg-vakúlt szemeknek akkor nyílt-fel héjja:
Soknak dühösségét nagy bánat követte,
Hallván, hogy fijait Hazánk kesergette. –
Tsak hamar Károly-is meg-réműlt lelkében,
10 Iszonyú mardosás támadt roszsz szívében;
A’ vétkes nevelés bár őt’ el-rontotta,
Ama belső Bírót de el-nem óltotta,
Fel-kőlt ez, örömét ’s álmát ketté vágta,
Mint egy féreg, lelkét éjjel nappal rágta.
15 Annya’ tanáttsának igaz, hogy engedett;
De a’ bűnben mint ő meg-nem keményedett.
[37:] Látván Népe’ bűnét, ’s maga gonoszságát;
A’ bűn meg-emészté élte’ szép virágát.
Szentei halálát az Úr meg-kereste,
20 Szörnyű haragjának lett tárgyává teste:
Hogy a’ ki őt látja, féljen ’s meg-tanúlja,
Hogy igaz Bíró ő, ’s a’ bűnt meg-bosszúlja.
Mikor haldoklott-is, vele voltam szembe,a
Iszonyú kínjai jól jutnak eszembe.
25 Láttam ereiből ki-patakzó vérét52
51
[summa] Ómál pedig Hérója
a
Mindég beteg vólt a’ Párisi Lakadalomtól fogva, ’s meg-is hólt mintegy két esztendővel utánna 1574-ben Májusnak 30-dik napján, meg-
förödvén először a’ maga vérében, a’ melly ki-szívárgott az ő testének erein. Úgy látszik, a’ természet-is síratta ezt a’ vér-ontást. – Hét
éjtszaka egymás után egy nagy sereg hollók száltak a’ Királyi Palotára, a’ mellyek éjfélkor nagy nyögést tettek, mellyen meg-réműlt az
egész Királyi Ház. –
52
25 Minden ereiből ki-patakzó vére
48
ÁLTAL.
Jobbágyi’ vérének elégtelen bérét,53
Egy láthatatlan kéz verte minden tagját,
Félve néztük benne az Úrnak haragját.
Sok jó Francz sajnálta sorsát Királyjának,54
30 Ki mint vak buzgó lett hóhérja nyájjának,55
’S kinek jajjá, mellyel sok bűnét síratta,
Bóldogabb időkkel Hazánkat bíztatta.
Mihelyt hólta’ híre Északra el-futott,

Váléz sebes Postán Páris felé futott;
35 Hogy meg-tsendesítse a’ Nép’ dühösségét,
’S vér szerént bírhassa Bátyja’ örökségét.
Oda hagyta Varsót, hol kevés ideje
Hogy a’ koronával meg-ékesűlt feje.
[38:] A’ Lengyeleka mihelyt Vitézségét hallák,
40 Őt egy szívvel szájjal királyjoknak vallák.
A’ hamar nyert hír név, nagy baj az embernek,
Váléz nem felelt-meg e’ nehéz tehernek.
Hogy őt’ igazítsam, tőlem ne kívánja;
Burbon érte vérét ontani nem szánja;
45 De az igasságot a’ mint van meg-mondom:
Kárhoztatom én őt’, szánom, ’s van rá gondom;
Mint az árnyék el-tűnt minden dítsőssége,
A’ roszszúl gyűlt hírnek ez a’ rendes vége.
Sok Királyt a’ Hadban mint Vitézt56 imádtunk,
50 Kit a’ bújaságban majd merűlni láttunk.
Az igaz vitézség fészket rak az észben,
Váléz nem vólt vitéz soha-is e’ részben.
Bátor Katona ő, mér ha kell hartzolni;
De Királynak gyenge: nem tud parantsolni.
55 Tsapodár latrai jármokat rá tették,
Állhatatlan szívét mindenre rá vették.
Hijában sírt a’ Nép ’s kiáltott az árva:
Egygyütt bújálkodtak házokban bé-zárva.
Ő szájjával szóllá ki-ki roszsz szándékát,
60 El-prédálták kíntsünk’ kevés maradékát.
Bóldogtalan Hazánk ezt látván jajgatott,
Fizette az adót, éhezett, ’s hallgatott. –
[39:] De mikor végtére e’ Nadályok alatt
Minden képzelődést a’ tereh meg-haladt:
65 Mint egy tsillag, magát Gíz ki-jelentette,a
Kire a’ szegény Nép szemeit vetette.
Atyja’ híres Neve, maga vítézsége,
Sok jeles dolgai, formája ’s szépsége,
Ezek minden szívet alája hajtottak,
70 Járma alá sokan ugyan sohajtottak. –
Nem tudott senki úgy, mint ő, tsábítani,

Tudta indúlatit zablában tartani,
Színes beszédeit mindég úgy ejtette,
53
26 Jobbágyi’ vérének lett érdemlett bére,
54
29 sajnálta nyomorúlt Királyját,
55
30 Ki vak buzgóságtól meg-öldöste nyájját;
a
Az a’ hír, a’ mellyel nyert magának a’ Járnak és Monkontúr mellett lévő hartzokban, gyámolíttatván Francz-Ország’ pénzétől, Királyjá tette
őtet 1573-ban Második ’Sigmond’ halála után, a’ ki utolsó vólt a’ Jagelló Házból.
56
49 mint Héróst
a
Gíz (Guise) Henrik szűletett 1550-ben. Ő vitte véghez a Lígának Projektumát, mellyel már Ferentz az Atyja el-kezdett vólt.
49
ÁLTAL.
Hogy Szövevény szíve57 titkait rejtette.
75 Nagyra vágyott lelke; de nyájjas vólt szája:
Mondta, hogy a’ Népnek nagy terhét sajnálja,
Mindennek meg-adta a’ mit tőle kére.
Sok nyomorúlt tőle örömmel meg-tére;
A’ félénk szükséget még maga bíztatta:
80 Ezért minden szegény szívét néki adta.
Hazánk Nagyjaival58 magát szerettette,
Tudott bosszút álni, ha ki meg-sértette.
Vak-merően ígért, bőlts vólt mestersége,
Még a’ bűnökben-is fénylett dítsőssége.
85 Nem félt ő senkitől, Ura lett ha mit szólt,
Tanúlt Vezér, Nagy Princz; de roszsz Hazafi vólt. –
Mikor ki-tanúlta végre a’ Nép’ szívét,
Nem rejté tegzében többé gyilkos ívét:
[40:] Sőt sok titkos tzélját bátran ki-ontotta,
90 A’ Királyi-széket főldig le-rontotta.
A’ vérengző Lígát, mondám hogy ő kezte,
Melly egész Hazánknak vesztét igyekezte,
A’ melly fene Tsuda*59 erejében bízott,
Sok Tirannust fajzott, ’s vérünktől meg-hízott.
95 El-nyomott Népünknek így lett két Királyja,

Holott tsak egynek-is terhes vólt igája.
Az elsőnek meg-vólt pompája ’s a’ Neve;
De Gíz ezek nélkül Hazánk’ Ura leve.
Mikor tsak az árnyék maradt hatalmából,
100 Akkor kőlt-fel Váléz halálos álmából;
De nem szenvedhették a’ Nap-fényt szemei,
A’ restségbe dűltek lankadt tetemei,
Álmosan tekíntett e’ szörnyű szél-vészre,
A rá lőtt nyílakat nem vette vólt észre.
105 Széke’ ostromlóit tudni se kívánta,
Búja lomhaságát mert el-hagyni szánta.
Az alája ásott nagy méllység’ szélében
Tsendesen nyúgodott a’ lágyság’ ölében.
Mikor más nevette szörnyű veszedelmét,

110 Tsak bennem lelte-fel nem reménylt védelmét.
Királyi székének bár rám kellett szállni;
Írígyivel még-is kész vóltam ki-állni,
Az ő veszéllyével hasznom’ nem kerestem,
A’ rá lőtt nyíl ellen paissa lett testem.
115 De Gíz, ki meg-tanúlt álnokúl ártani,
Egy másba akarta kardunkat mártani,
[41:] Hogy űldözzen60 engem’, Válézt arra vette;
Ki él’tem’ le-tenni kész vóltam érette.
Fedél gyanánt szolgált Hitünk’ külömbsége,
120 Melly alatt lappangott tsalárd mestersége,
Tettetett szentséggel buzgott Hite mellett,
A’ babonás Népnek ennél több nem kellett;
Mihelyt az Úr’ űgyét elébe terjeszté,
57
74 Hogy Labirint szíve
58
81 Az Ország Nagyjival
59
93 fene Monstrum
60
117 űldözzön
50
ÁLTAL.
Dühössége’ tüzét ismét fel-gerjeszté,
125 ’S hogy az én vesztemben érje leg-főbb végét,
Úgy írt-le, mint Isten’ ’s Vallás’ ellenségét:
„Ez eretnek, úgymond, Szent Hitünk’ bontója,
„Az Úr’ óltárinak e’ lész le-rontója,
„Ezeknek hantyain Templomi épűlnek – –
130 Mindnyájan e’ szóra újra fel-zendűlnek,
A’ lárma a’ Király’ Házát reszkettette,
Mellyen réműlését a’ Líga tettette;
’S azt mondta Váléznak a’ Pápa’ Nevében,
Hogy ne merjen engem’ bé-venni frigyében.
135 Ki készebb vólt a’ fát maga alatt vágni,
Mint-sem a’ Pápának szavát által-hágni.
Mikor már én érte táborba ki-száltam;
Fő ellenségim közt őt’-is ott találtam.
Kéntelen vólt szegény rám hozni táborát,
140 Halálra keresni bennem hív Tútorát. –
Sajnálva fordítám seregem’ ellene,
Melly gyászos űgyében óltalmára mene.
Tsak hamar ellenem sok népek fel-gyűltek,
A’ Líga szavára kik öszve-zendűltek.
145 Sojőz, vak szolgája túnya Királyjának
Tzélúl vett engemet vakmerő karjának;
[42:] Gíz, eszével többet, mint karjával árta,
Álnokúl mellőlem Barátim’ el-zárta.
Fegyver’ ’s ellenséggel hogy környűl-vétettem,
150 Minden bízodalmam’ az Úrba vetettem.
Sójőzzel Kutrásznál bátran meg-ütköztem,
Az Úr igaz Bíró lett közte ’s én köztem.
Tudod gyászos végét, nem kell hát beszélnem,
Figyelmetes füled’ szükség meg-kímélnem.
155 Sőt, felel Er’sébet, ezt az egygyet kérem
Hogy ne tartóztasson semmit a’ szemérem,
Térjen-meg beszéded ama’ véres hartzra,
Mellyben Kutrász mellet sok Francz húllott artzra.
Írd-le a’ vér-ontást, Sójőz’ gyászos végét,
160 Sok szép virtusidat, karod’ vitézségét:
Mert nem tsak szánásra mind ezek indítnak,
Hanem bőltsességre hasznosan tanítnak;
E’ jeles dolgoknak hatalmas Szerzője
Lehet mind azoknak leg-jobb beszéllője. – 61
165 Így szólt, ’s nyájas szája’ bíztató szavára
Nemes pirúlás űlt Burbon’ homlokára.
Minthogy e’ nagy Hadról kívána hallani;
Kéntelen virtusit így kezdte vallani: –
Azok közt kik Válézt önként el-altatták,
170 ’S nevében a’ Népet magok igazgatták,
Sójőz, ki nagy Nemből eredetét vette,a
Legjobban e’ rangot közttök érdemlette;
[43:] Sok tehettséggel bírt; ’s ha ifjú korában
164 [az első kiadás alapján javítva ebből: beszélléjö.]

61
a
Sojőz Feleségének vette a’ III-dik Henrik’ Feleségének Öttsét. Rómába követűl kűldettetvén, úgy tiszteltetett mint a’ Király’ Öttse. Az ő jó
szíve szerentséjének nagyságát meg-érdemlette. Egyszer a’ Királynál létében, sok idejig várakozván miatta az Ország’ két Sekrétáriussai, ki-
jővén meg-követte őket, nékik ajánlván azt a’ két száz ezer Eküt, vagy két száz ezer forintot, mellyel a’ Király éppen akkor néki ajándékba
adott. Kutrász mellett meg-ütközött IV-dik Henrikkel 1587-ben Octobernek 20-dik napján. Hasonlították az ő táborát a’ Dáriuséhoz; a’
Henrikét Nagy Sándoréhoz. Sojőz két Kapitányok által ölettetett-meg, kiknek nevek Bordó és Dessentier.
51
ÁLTAL.
Nem íratott vólna a’ hóltak’ sorában;
175 Annyira ment vólna merész bátorsága,
Hová a’ Ligából tsak a’ Nagy Gíz hága:
De minthogy kénnyen élt Váléz’ udvarában,
Nem illett a’ fegyver nem próbált markában.
Vakmerőséggé vált minden vitézsége,
180 Mellynek az Ifjakban ritkán van jó vége.
Sok Tisztek, álmokból a’ kik fel-serkentek,
A’ vígság’ kebléből vele halni mentek.
Kinek-kinek vállán szerelme’ záloga
Szeretője’ neve arannyal villoga.
185 Tűndöklött fegyvere gyöngy’ ’s gyémánt’ tüzével,
Mellyel kartsún fogott hó színű kezével:
El-veszté a’ szem-fényt ragyogó pompájok,
Győzedelmet ígért már hartz előtt szájok.
Az én kis seregem más fénnyel ragyogott,

190 Rendbe ált, ’s egygy síkot tábor helyűl fogott.
Tellyes vólt a’ hadban őszűlt vitézekkel,
Kik fogták kardjokat seb-helyes kezekkel.
[44:] Minden pompájok vólt a’ puska’ ’s kard’ fényje,
Szikrázott szemekből a’ győzés’ reményje.
195 Mint ők egygyűgyűen* fegyverbe őltöztem;
Tsak az a’ kűlömbség vólt köztök ’s én köztem,
Hogy én mentem elől, útat én nyitottam
’E kardal, a’ mellyel vér-özönt ontottam.
Mint a’ kaszált fűvek, előttünk úgy húltak,
200 Még a’ kik éltek-is, a’ vérben meg-fúltak.
Sajnálva mártottam e’ fegyvert szívekbe,62
Melly inkább fördene Spanyolok’ vérekbe.63
Meg-vallom, e’ Tisztek, kiket virágokban

Le-aratott a’ kard, szép ifjúságokban
205 Nem kis ditsősséggel a’ halálra szálltak,
Mint meg-annyi várak, olly erősen álltak.
Jól látták feléjek rohanni a’ halált;
De senkit közzűlök64 e’ futva nem talált.
A’ Frantz Nemeseknek e’ főbb dítsősségek,65
210 Hogy a’ békességben helyt áll vitézségek,
A’ vígság’ kebléből Mársra bátran mennek.
Az itt el-húlt Tisztek hív tanúi ennek. –
Ezerszer kiáltám e’ szörnyű lármában:
Sójőzt ne bátsátok; de szóm lett hijában.
215 Nem sokára teste előmbe hozatott,
Sárga kékes színnel melly már bé-vonatott.
Mint egy ró’sa, mellyet a’ hajnal könyvével
Öntöze, ’s Zefirus tsókola szelével,
El-hervad gyakorta leg-jobb virágában:
220 Így hólt-meg e’ Vitéz szép ifjúságában –
Gyászos Kutrász mező! mellyben ámbár győztem,
Miattad siralmim’ mennyiszer kettőztem!
[45:] Veszszen-el e’ hartznak híre, azt akarom,
62
201 szívekben,
63
202 vérekben.
64
208 közűlök
65
209 ez főbb dítsősségek
52
ÁLTAL.
Mert Hazafi vérben kellett mosni karom’,
225 Véres borostyánom könyv özönbe merűl,
Mikor győzedelmem illy drágában kerül!
E’ hartz a’ mélységet még szörnyűbbé66 tette,
Mellybe estét végre Váléz észre vette.
Nyomorúlt sorsában minden meg-útálta,
230 A’ város’ ’s a’ Liga ellene kiálta.
Látván gyalázatját, Gíz’ hírét ’s hatalmát,
Mind ez kettőztette keserves síralmát;
Mikor Kutrász’ síkján Váléz meg-veretett,
Ónónála triumfus Gíz által nyeretett,
235 ’S meg-boszúlván Sójőzt a’ Németek’ vére:
Borostyánnal rakva ő Párisba tére.
El-hólt Valéz, mikor fő irígyét látta
Hogy mint főldi Istent a’ Nép úgy imádta.
Ki mindég boszszontván nyomorúlt Királyját,
240 Inkább győzte ötet mint állta boszszúját.
Még a’ halálnál-is szörnyűbb a’ gyalázat;
Válézt-is fel-kőlté végre az útálat. –
Egy kevély Jobbágynak rontván bátorságát,
Akarta próbálni végre Királyságát:
245 De hogy féljen Népe, majd akkor kívánta,
Mikor a’ tisztelet el-alutt eránta.
[46:] Alig szólt, ’s párt-ütő Népe boszszonkodott,
Tirannusnak vélte, mihelyt Királykodott.
Az átok ellene fel-hágott az égre,
250 Úgy rohant rá minden mint egy ellenségre.
Mikor e’ nagy veszélyt szegény nem-is várta;
Sántzot formált a’ Nép, ’s Vitézit el-zárta.
a
Gíz bátran ’s kevéllyen e’ nagy szél-vészt nézte,
A’ maga tzéljára e’ lármát intézte,
255 A’ fel-zúdúlt Népet bőltsen igazgatta,
’S az iszonyú testet e’ Lélek mozgatta.
A’ Nép dühössen ment a’ Király’ Házára,
’S széllyel tépte vólna Gíznek egy szavára:
De meg-érte azzal, hogy meg-alázhatta,
260 Gíz több gyalázatra őt életben hagyta.67
A’ buzgó Nép’ mérgét máskorra el-tette,
Hogy68 el-fusson Váléz néki meg-engedte.
Sok vólt egy Jobbágytól a’ mit tselekedett;
De Tirannus módra nem kegyetlenkedett. –
265 De a’ melly Jobbágytól a’ Király kezd félni,
Ha mindent el-nem ront, nehéz annak élni.
Látta Gíz maga-is, hogy el-jött ideje,
Mellyben öljön, vágjon, hogy ment légyen feje,
Mert olly nagy mélységnek ált síkos partjára,
270 Hogy ha Thronust nem nyér, megy akasztó-fára.
Látván, hogy a’ Népnek merész dühössége
Titkos szándékában lészen erőssége;
[47:] Reménylvén más felől Róma’ segíttségét;
66
227 szörnyebbé
a
Éppen abban az időben, a’ mellyben a’ Király’ serege meg-verettetetta Kurtrász mellett, vitézűl viselte magát Gíz egy nagy számú Német
sereg ellen, melly Burbonnak segíttségére küldetett, a’ mellyet minekutánna sok ideig szorongatott vólna, meg-is győzte Ónó nevű Falu
mellett.
a
Gíz meg-elégedett e’ nap’ azzal, hogy viszsza kűldötte Váléznak test’ őrző Katonáit, minekutánna fegyvereket el-szedte.
67
260 hatta,
68
262 ’S hogy
53
ÁLTAL.
Bízott, hogy hartzának éri bóldog végét,
275 Hogy még viszsza hozza a’ régi időket,a
Mellyekben meg-nyírtek sok koronás főket,
Kik közzűl sokakat mind addig űldöztek
Míg Barát ruhába önként nem őltöztek,
’S egy Klastromban nyelték e’ nagy bosszúságot,
280 Tirannus kezekben hagyván az Országot.
Váléz, hogy bosszúját rajta jobban állja,

Az Ország’ fő-rendit Bloisba czitálja,
Hol, mint szokott lenni, ezer törvényt tettek,
’S közzűlök69 egygyet-is véghez nem vihettek.
285 Ki-ki a’ mint szavát fel-emelni bírta,
Gyászos festékekkel bajunkat le-írta.
A’ Gyűlés többnyire kínunk’ fel-számlálja;
De ott orvosságát tsak egy-sem találja.
Fel-boszszantott Urát hogy még jobban sértse,

290 Gíz e’ Gyűlésbe ment, hogy szándékát értse.
[48:] Önként széke mellé űlését íntézte,
Minden Tanátsosban egy Jobbágyát nézte.
E’ tsapodároknak* Istentelen nyájja
Az Ország’ hámjával őt önként kínálja:
295 Mikor Váléz végre illy sok boszszúságra
El-óltván Gízt kívánt lépni Királyságra.
Ennek gondja a’ vólt, hogy őt ingerlette,
Panaszszát és mérgét kevéllyen nevette;
Fel-nem tévén rólla annyi bátorságot,
300 Hogy merjen próbálni egy vak gyilkosságot.
De meg-tsalattatott: mert el-jött ideje,
Hogy Váléz’ lábához essen kevély feje:a –
Negyven-öt gyilkos köztt érte élte’ végét;
De meg-nem alázták ezek kevélységét,
305 Homloka, melly sárga színnel bé-vonatott,
Tőle félő Urát útálni láttatott.
E’ hatalmas Jobbágy végre így le-dűle,
Kiben sok szép virtus bűnnel egygyesűle.
Váléz, kinek székét70 kevélyen fel-dúlta,
Gíz Kardinális, testvérje e’ nagy Vezérnek, sokszor mondotta, hogy nem hal-meg addig, rníg tzombjai közzé nem szorítja a’ Király’ fejét,
a
hogy Barát-koronáta tsináljon néki. Montpensier nevű Aszszonyság pedig már ollót-is készített e’ szent végre. Minden jól tudja a’ Váléz’
Simbolumát, a’ melly állott három koronából, ezzel a’ fellyűl-való írással: Manet ultima coelo. A’ mellynek a’ Liga ezt írta helyébe: Manet
ultima claustro. A’ Királyi Palotának ajtajára függesztették ezt a’ verset:
Qui dedit ante duas, unarn abstulit, altera nutat,a

Tertia tonsoris est facienda manu.
69
284 ’S közűlök
a
Gíz meg-ölettetett Bloisban, a’ Király’ Audientziás házában, Decembernek 13-dik napján 1588-dik esztendőben Lonyák nevű nemes ember
által, ’s némellyek által a’ Király’ test-őrző Katonái közzűl, mind öszve mintegy 45 által. A’ Király maga osztogatta-ki nékik a’ kurta
kardokat, a’ mellyekkel Gíz meg-ölettetett. Mihely bé-ment a’ Királyi udvarba, mindjárt gyanakodott, hogy roszszúl van dolga; a’ melly
gyanúságát még inkább meg-erősítette Espinák, a’ Lioni Érsek, így szólván néki az Audientziás Házban: Nagyon vékony ruhában jött az Úr;
bár tsak erőssebb béllése vólna: mert roszsz idők járnak.
70
309 székit
54
ÁLTAL.
310 Túnyán szenvedte őt, ’s ugyan úgy boszszúlta.
[49:] Mihelyt Párisba ért e’ rémítő Posta,
A’ búsúlt Nép’ szava az eget tsapdosta.
Sokan a’ bú miatt helyeket sem lelték,
Sírtak, ’s Gíz’ oszlopát* zokogva ölelték.
315 Mint a’ maga űgyét, ’s az Úr’ dítsősségét,
Minden Francz úgy nézte fő Vezére’ végét.
Májen a’ meg-hóltnak vérengző testvére,
A’ boszszú-állásra mindent sírva kére.
Minden módon mérgek’ tüzét éleszgette,
320 Mert a’ bánat alatt tzélját fedezgette.
Minthogy soká tanúlt Vitéz Bátyja alatt;

Vitézséggel mindent a’ hadban meg-haladt,
’S bé-állott Bátyjának tzéljába ’s hírébe,
A’ Líga’ páltzája71 szált róla kezébe,
325 Határt nem esmérő nagysága ’s hatalma
Lett bújját enyhítő régen várt jutalma.
Hogy engedni kellett, eddig sem szerette,a
Tsak-hogy Első, vígan állt bosszút érette.
Májen bír, meg-vallom, Nemes bátorsággal,
330 Lelket meg-hódoló* tsuda okossággal.
Járma alá minden nagy örömmel mégyen,
Hogy Ura’ gyilkosa, ’s néki rabja légyen.
Tudja a’ szíveket vezetni tzéljára,
’S még a’ nagy veszélyt-is fordítni hasznára.
335 [50:] Igaz, hogy Bátyja vólt a’ szemnek tettzetesbb,
Nagyobb Vitéz-is72 vólt; de ez rettenetesbb.
Ímé illyen Májen, kinek bőltsessége
A’ Líga’ gyámola, ’s leg főbb reménysége.
Második utánna a’ vakmerő Ómál,
340 Ki nem szóll egyebet soha vér-ontásnál.
Ez, mondják, táborok’ győzhetetlen vára,
Kinek majd minden szív olvad egy szavára.
Az Első Lelke hát, ’s e’ karja a’ hadnak,
Ezer jaj azoknak, kik rajok akadnak. – –
345 Azon-kőzben ama’ Belgák’ meg-rontója,

Sok ártatlan vérnek itt ’s ott ki-ontója,
Ki sok álnoksággal terjeszti Országát,
Gyűlöli Hitünket, ’s kettőnk’ bóldogságát,
Ama dühös Filepa Májent bátorítja,
350 Népe’ özönével Hazánk’ el-borítja.
Sőt Róma, kinek tsak áldást kén nyújtani,
Kész a’ viszsza-vonást két kézzel gyújtani.
Ama’ Kereszténység’ fő Püspöke ’s Atyjab
Fiait egymással széllyel szaggattatja.
355 A’ sok gonoszokra szemeim réműlnek,
Mellyek minden felől ránk sebessen gyűlnek. –
71
324 A’ Liga’ sceptruma
a
Májen a’ meg-hóltnak Öttse, irígy szemekkel nézte Bátyja’ dítsősségét, a’ kinek minden virtussait magában egygyesítette, kí-vévén az egy
gyorsaságot. Sőt Mezeréj azt mondja, hogy a’ Királynak írt, hogy őrizkedjen a’ Bátyjától.
72
336 Nagyobb Hérós-is
a
Második Filep neveztetett Délnek Ördögének, mert egész Európát meg-háborította. Nagy Sereget kűldött Májennek, hogy a’ Francz’
koronát maga házára szállíthassa.
b
XIII-dik Gergely segítette a’ Lígát pénzel ’s emberekkel. V-dik Sixtus pedig szörnyű dolgokon kezdette a’ maga Pápaságát.
55
ÁLTAL.
[51:] Váléz érvén színtén a’ romlás’ szélére,
Sok kínja közt tőlem segítséget kére.
Nem egyszer próbálta, hogy olly szívvel bírok,
360 Hogy szánom a’ szegényt, ’s a’ sírókkal sírok.
Mihelyt szólt, haragom’ mindjárt le-vetkeztem,
’S nyomorúlt Sógromot73 benne szánni keztem;
Minthogy a’ Sors adott nékem Királyságot,
Őrzöm mint magamét e’ fő-méltóságot.
365 Hozzá menvén mondám:a „Ím bátor szívedben
„Van még sorsod Király, ’s hartzoló kezedben,
Jer győzni vagy halni, Páris’ kőfalára –
E’ szóra Nemes vér folyt-fel homlokára.
Nem mondom, virtusit hogy fel én gyújtottam,
370 Mikor óltalmára karom’ ki-nyújtottam;
El-hiszem, hogy látván nagy nyomorúságát,
Kezdé meg-útálni régi lomhaságát.
Sok Királynak vagyon roszsz sorsra szüksége,
Másként el-aludna minden dítsőssége.
375 Így szólt Burbon: erre a’ Királyné mondja,

Hogy a’ segíttségre lészen szíves gondja. –
E’ szóra örömmel Hazájába tére,74
Mert öt ezer Anglus lett útjának bére.
Kik a’ tenger partra hirtelen fel-gyűlnek,
380 Sebes vitorlákkal Breszt felé repűlnek.
[52:] Eszszexa Fő-Vezérek, kinek vitéz karja

Spanyol vérrel sokszor a’ tengert zavarja,
Ki nem reménylette ama szörnyű búját,
Melly el-hervasztotta sok szép koszorúját.
385 De míg Eszszex készűl, Burbon nem várhatja,

Mert Hazája’ sorsa szívét szörnyen hatja.
„Menj-el, mond Er’sébet, ’s boldogulj sorsodban,
„Nemes Vitézeim majd lesznek nyomodban.
„Nem Válézért, hanem Te éretted mennek,
390 „Baráttságom’ jelét kérlek tekíntsd bennek.
„Örömmel fognak ők minden hartzra futni,
„Mert Vitézségedre szeretnének jutni.
„Ha Tőled tanúlják a’ had’ mesterségét,
„Fel-tartják az Anglus Névnek dítsősségét.
395 „Ditsőűl halnak-meg kik a’ sírbe szálnak,
„Ha igaz űgyedért élvén boszszút álnak.
„Menj hát, rontsd a’ Spanyolt, hágj Májen’ fejére,
„Űgyet se vess Róma’ tompa menny-kövére.
„Add-meg sok Országnak régi békességét,
400 „Meg-tapodván Sixtus’ ’s Filep’ kevélységét.
„Ez vítéz Atyjának dühös Örökösse
„Igyekszik, hogy nyakunk’ vas jármához kösse,
[53:] „Ki sem megy házából, még-is azt gondolja,
73
362 Sógromat
a
Burbon, akkor még Navarrai Király lévén, el-ment Tursba III-dik Henriknek látogatására, tsak egy Szolgától kísértetvén, nem gondolván
az ő sok öreg Tisztjeinek szíves kérésekkel, a’ kik egy második Szent Bertalan’ napjától féltették Őtet.
74
377 Örömmel a’ Hérós Hazájába tére,
a
Gróf d’Eszszeksz, a’ ki nevezetes vólt Kádix’ meg-vételéről, Er’sébet Királynénak eránta mutatott különös szívességéről, ’s 1601-ben párt-
ütéséért lett meg-ölettetéséről. A’ Spanyolokat sokszor meg-verte a’ tengeren. A’ Királyné őt kűldötte Franczia Országba öt ezer emberrel
Burbonnak segíttségére.
56
ÁLTAL.
„Hogy egész Európát pénze meg-hódolja.
405 „Sixtusa a’ porból űlt a’ Pápák’ székébe
„’S szörnyű nagyra-vágyást tart álnok Lelkébe.
„Hajdan a’ disznókat éhel legeltette,
„S már sok Királyokra kevély lábát tette.
„Minthogy a’ vak Róma lett hatalma’ rabja,
410 „Párisnak ’s Londonnak már Törvényit szabja.
„El-nyomja a’ szegényt, ’s a’ Nagyok’ irígye,
„Álnok, tsalárd, hazug, nints senkivel frígye:
„Házamban-is titkon szédített pártyára,
„Sok gonoszságának nints semmi határa. – 75
415 „Ez a’ két ellenség, kiket meg-kell győznöd,

„’S rád törő tzéljokat jókor meg-előznöd.
„Az első hartzolván velem ’s a’ tengerrel,
„Itt veszté hajóit sok ezer emberrel,b
[54:] „Vitézi’ vérével festve e’ víz’ partja;
420 „Azólta Sixtus-is Nevem’ betsben tartja.
„Menj hát, folytasd dolgod’ mint bőltsen kezdetted,

„Tapodd-meg a’ Lígát, ’s Róma lész’76 melletted.
„Tsak hasznát nézi ez, szolgál az időnek,
„Kevély azon, ki veszt, ’s tsapja a’ győzőnek.
425 „Ha győzöl; vad szívét mindenre hajthatod,
„Menny-kövét mint tetszik, gyújthadd vagy ólthatod.
8. NEGYEDIK ÉNEK
[55:]
SUMMÁJA.
Ómál színtén* el-foglalta III-dik Henriknek táborát, mikor Burbon meg-érkezvén Angliából, meg-ütközék a’
Lígával, ’s meg-fordítja a’ szerentsét. Éris vígasztalja Májent, ’s repűl Rómába segíttségért. Rómának le-írása,
mellyben akkor V-dik Sixtus uralkodott. Éris ott találja a’ Politikát, ’s viszsza jő véle Párisba, fel-zúdítja a’
Szorbonát, ingerli a’ Líga XVI. Fejeit a’ Parlament ellen, ’s fegyverbe őltözteti a’ Barátokat. A’ hóhér kezébe
adják azokat a’ tisztes Tanátsos-Urakat,77 a’ kik a’ Király’ pártján vóltak, mellyet szörnyű zenebona78 követ
Párisban.
Míg bőlts beszédeket titkossan folytatják,

’S a’ világ’ hámjait egygyütt igazgatják,
Míg minden Országot mérő fontba tettek,
Mint kell víni ’s győzni, arról beszélgettek;
5 A’ párt-ütők alatt nyög a’ Szejne’ partja,
Mellyen már zászlóit Májen szélnek tartja.
a
V-dik Sixtus Pápa szűletett közel Ánkonához egy szegény Vintzellértől, kinek neve Peretti vólt. Kondásságból ment tanúlni Askoliba, a’
hol lett Franciskánus’ Baráttá: de egész élete tellyes vólt lettetéssel és veszekedéssel; Franciskánus korában agyon verte a’ Provinciális’
Őttsét. Inquisitor lévén Velentzében, ollyan nagy lármát tsinált, melly miá ki-kellett szaladnia a’ Városból. Kárdinális korában ő írta Deákúl
a’ Formulát, mellyel Er’sébet V-dik Pius által exkommunikáltatott: ámbár nagyon betsűlte ezt a’ Királynét, a’ kit a’ Fejedelem
Aszszonyoknak agy-velejének nevezett.
75
414 [javítva ebből: gonoszszágának]
b
II-dik Filepnek rettenetes hajó-serege 1589-ben rész szerént Admirál Drak’ vítézsége, rész szerént a’ szél-vész által Anglia alatt el-veszett.
76
422 leszsz
77
[summa] a’ tisztes Senátorokat,
78
[summa] [az első kiadás alapján javítva ebből: zenebene]
57
ÁLTAL.
Váléz meg-fosztatván Burbonban kezétől,

Rettegett e’ hartznak kéttséges végétől.
Tántorgó szívének erős gyámol kellett,
10 Győzést várt, ha hartzol e’ nagy Vitéz79 mellett,
Kinek késedelmén olly bátrakká lettek,
Hogy el-hagyván Párist, a’ síkra siettek.
Vezérlették őket Ómál, la Sattr, ’s Briszszák,
A’ fene szívű Pól, Nemúr, és Kamillják.
15 [56:] Ezek roszsz űgyöknek mérész védelmei,
Lettek már előre Váléz’ félelmei.
A’ Király, ki sokszor a’ mit tett meg-bánta,
Bár itthon vólna most Burbon, azt kívánta.
A’ pártos Ligának főbb Vezéri között

20 Egygy vólt Sójőz Öttse,a ki bátran ütközött.
Az udvart ’s Klastromot ő mind rendre járta,
Vétkes buzgósága majd leg-többet árta.
Ha ma Barát, holnap vette-fel pántzélját,
Tsak hogy gonosz szíve érje vétkes tzélját.
25 Az Óltártól, mellyet sok könyvvel öntözött,
Királyjára rohant, kit szörnyen űldözött,
’S keze, mellyet hittel az Úrnak szentele,
Sok ártatlan vérrel lett minden-nap tele.
[57:] De a’ ki egyedűl majd leg-több vért ontott,

30 Mint szélvész, tűz, árvíz, mindent seprett ’s rontott,
’S kinek éles kardját vezérli80 a’ halál,
Te vóltál nagy lelkű, ’s erős kezű Ómál!a
Díszsze a’ sok vitézt termő Lorrén Háznak,81
Ki ellensége vagy a’ Törvény’ ’s Királynak.
35 Mintegy gyémánt ragyog ifjúi szépsége,
Szomjúzza a’ hartzot mérész vitézsége.
Néha tsendességgel, néha nagy lármával,
Hol napppal, hol ismét az éj’ árnyékával
Rohan a’ Táborra, míg hatalmas karja
40 Vérrel ’s hólt testekkel a’ főldet takarja.
Az égre ’s a’ főldre, ha meg-ürűl hasok,
Az Áthós’ hegyéről így néznek a’ Sasok,
Mikor még meszszéről a’ várt prédát nézik,82
Sebes repűlések’ feléje intézik,
45 A’ kis madarakat körmökbe szorítják,
’S a’ síkon legelő júh’ nyájt el-borítják,
Tágas odvaikban vérres órraiknak83
79
10 s e’ nagy Héró
a
Gróf Butság, testvér öttse a’ Kutrásznál meg-ölettetett Sójőznek. Egyszer négy órakor reggel menvén a’ Kaputzinusok Klastroma előtt,
minekutánna az egész éjtszakát fertelmességben tőltötte, azt képzelte, mintha az Angyalok’ szavát hallotta vólna. Ezen meg-réműlvén
Kaputzinussá lett, ’s hívattatta magát Angyalnak. Azután el-hagyván a’ Barát’ ruhát, hartzolt Burbon ellen. Májen tette őtet
Languedotziának Gubernátorává, azután Francz Ország’ Marsaljává. Végre meg-békélt Burbonnal, mikor már ez Király vólt: de egyszer a’
folyosón beszélvén véle, mikor látta, hogy igen sok nép tódúlt oda, mondja néki: Hé Sógor! alig ha ezek az emberek nem gyönyörködnek
látni egygyütt két ollyan Apostolát, kik közzűl az egygyik Vallását, a másik szerzetét hagyta-el. Ezen a’ szaván a’ Királynak el-szégyenlvén
magát Gróf Butság, viszsza-ment a’ Klastromba, a’ hol meg-is hólt.a
80
31 vezérlé [kardját az első kiadás alapján javítva ebből: karját]
a
Ómál eredetét vette a’ Lotharingiai Házból. Vítéz és vakmerő vólt, és sok szép tehettségekkel bírt. Többnyire mindég ő vólt fejea azoknak,
a’ kik Párisból a’ vívásnak alkalmatosságával ki-rohantak, hogy az ostromlókat meg-rémíttsék.
81
33 a’ Hérókkal gazdag Lorrén Háznak,
82
41–42 Az Athós’ hegyéről így néznek a’ Sasok / Az égre ’s a’ főldre, mikor üres hasok, [a két sor föl van cserélve]
83
47 odvaiban véres órraiknak
58
ÁLTAL.
’E fél-hólt prédákat hordják fiaiknak.
Egyszer addig vágta a’ vívók’ táborát,

50 Hogy el-érte színtén a’ Váléz’ sátorát.
Bíztatván szándékát az éj’ setétsége,
Mindent ölt ’s tapodott mérész vitézsége. –
[58:] Mint a’ melly víz’ gátját ketté szakasztotta,
Hírtelen a’ tábort vérrel árasztotta.
55 Már a’ piros hajnal fel-tetszett az égen,
Mellytől fénylett Páris a’ sík mezőségen.
Mornéj, ki jó Urát el-hagyta meszszére,
El-réműlt e’ lármán, hogy közelebb ére,
Szörnyű bámúlással: ’s boszszúsággal nézi,
60 Hogy futni készűlnek a’ Burbon’ vitézi:
„Hát illy gyalázatra, úgymond, minket vártok!84

„Íme Burbon meg-jött, ’s ti futni akartok!
E’ szóra új lélek ment beléjek menten,
Mint Róma’ vitézi meg-álltak régenten,
65 Kiket futásokban Jupiter’ Nevérea
Róma’ fundálója a’ győzésre kére;
Mihelyt Burbon’ nevét hallják, rendbe állnak,
Fel-gyúlnak mérgekben, ’s ekként kiabálnak:
Hogy, tsak ő légyen itt, semmitől nem félnek – –
70 ’S Burbon meg-érkezik, míg ekként beszélnek.
Mintegy nagy villámlás a’ nyári záporban,
Úgy rohan közikbe, ’s áll az első sorban.
Hartzol, ’s katonái utánna tódúlnak,
Mint a’ fű, előttők a’ pártosok húllnak.
75 Kiket vágni ’s ölni addig meg-nem szűnnek,
Míglen szemek elől egészlen el-tűnnek. – –
Mint mikor a’ szép nap’ súgári ragyognak,
Az éj’ tsillagai többé nem lobognak. – – –
[59:] Némellyeket Ómál viszsza visz a’ hartzra,
80 De ezek-is esnek Burbon előtt artzra.
Mint a’ ménes, mikor dörögnek az egek,
Úgy szaladnak széllyel e’ rémült seregek:
Ómál szíveiket hijjában éleszti,
Mert Burbon’ egy szava őket el-széleszti,
85 ’S míg új lelket akar gyújtani másokban,
Magát-is el-húzzák réműlt futásokban,
Mint egy kő-szált, mellynek feje ér az égig,
Egy felhő-szakadás dőjt-le a’ mélységig.
De nem soká magát Ómál ki-tsikarja,

90 Meg-áll, ’s Burbon’ népét meg-rontni akarja.
Sokkal inkább kíván meg-halni mint élni,
Mint-sem hogy ezt mondják róla, hogy tud félni.
Merész bátorságát a’ győzők tsudállják,
’S véres fegyverekkel sokan körűl állják.
95 Szintén* már el-vette dühössége’ bérét;
De Éris meg-látván, szánta hű vezérét.
Minthogy szűksége van karja’ hatalmára,
Sebes szárnyaival repül óltalmára.
84
61 minket, úgy mond, vártok!
a
Mikor a’ Sabinusokkal hartzoltak, Romulus a’ Jupiter’ nevével állította-meg a futó Rómaiakat.
59
ÁLTAL.
Hogy könnyebben érje a’ Lígában tzélját,
100 Ki-terjeszti reá szörnyű vas pántzélját,
Melly az egész tábort majd el-rémítette,
S a’ kardoknak élét mind tompákká tette.
Vért szomjúzó Éris! Pokol’ rút magzatja,
Hogy esik, hogy szíved a’ szánás meg-hatja?
105 Te, ki gyilkos kezed’ sok vérbe mártottad,
Hogy esik, e’ Vitézt,85 hogy most meg-tartottad?
Holott, ártatlan vért szűntelen éhezel,
Ha tsak rontani tudsz, soha nem kedvezel. ...
[60:] Már Párisba bé-ment Ómál, még-is vérzett,
110 Rakva vólt sebekkel, mellyeket nem érzett.
Éris, orvos kezét sebeire tette,
’S mosta a’ vért, mellyel ki-ontott érette.
De míg beteg testét ekként ápolgatja,
Halálos méreggel szívét meg-itatja:
115 Mint sok Tirannus ad grátziát a’ rabnak;
Mert magára nézve véli hasznosabbnak,
Hogy titkos vétkére éljen még karjával;
’S osztán úgy borítja a’ halál’ árjával.
Sok Király86 győz, ’s nem tud élni a’ győzéssel;

120 De a’ vítéz Burbon hartzol, ’s nyér más észszel;
Meg-tudja az időt a’ hadban betsűlni,
Addig veri a’ vast míg meg-nem kezd hűlni.
Nem elég, így szóll ő, e’ hidrát tsak vágnunk;
Jertek! mert a’ sántzra még ma fel-kell hágnunk. –
125 El-indúl, nyomába87 Váléz bátran lépe,
Hogy vitéz karjáról példát végyen népe.
Meg-útál minden bajt, munkát, veszedelmet,
Mert a’ hartz’ mezején arat győzedelmet.
Minden Tiszt ’s katona egybe vetett vállal
130 Rohannak Párisnak egygyütt a’ halállal.
A’ rettegés útjok’ szörnyű hír-mondója,
A’ Líga’ veszélyje, ’s a’ kő-fal’ rontója.
E’ veszély közt Májen ’s Ómál meg-szorúlnak,
Mert meg-vert vítézi nagy búba borúlnak.
135 Sírva kéri viszsza az anya magzatját,
Az éh árva ’s özvegy, hű férjét ’s jó atyját.
Sírnak az el-múlton, ’s a’ jövőtől félnek,
Mint folytassák dolgok’, sokképpen beszélnek.
[61:] Ellent álljanak-é? vagy Párist fel-adják?
140 A’ mit most végeznek, majd helybe nem hadják. –
Búba borúlt népét Májen félve nézte,

’S habzó esze tzélját száz felé íntézte:
Mikor Éris magát ismét meg-mutatta
’S kéttséges* vezérét illy szókkal biztatta:
145 „Méltó örökösse a’ Nagy Gíz’ Nevének,

„Kit Főnek utánna Vitézim tevének,
„’S kit úgy formáltalak, mint hozta tetszésem,
„Esmérd-meg Tútorod’, ’s halld-meg ’e kérésem’:
85
106 e’ Hérót
86
119 Sok Héró
87
125 E’ Héró’ nyomába [El-indúl hiányzik]
60
ÁLTAL.
„Hartzolj, ne félj ’e nép hogy el-fogjon hagyni,
150 „Bár egy kis veszélytől szíve kezd már fagyni.
„Kezem közt van szíve, én bírok eszekkel.
„Mihelyt epém’ mérgét itatom ezekkel;
„A’ főldet-is fogja dühösségek falni,
„’S hartzolván kívánnak éretted meg-halni.
155 Így szólt, ’s nagy hírtelen viszsza hág az égbe,
Bátor szárnyal repűl ama híg mélységbe.
Mentében lelkének ez fő vígassága,
Hogy rakva lármával a’ Váléz’ országa.
Aszályt ’s pestist okoz büdös lehellete,
160 Mellytől fűnek, fának el-hervad élete.
A’ tellyes kalászok meg-halnak ’s le-húlnak,
Az ég meg-setétűl, Nap, Hóld meg-sárgúlnak,
Az alatta dörgő égnek menny-kövei
Sok réműlt Népeknek halál’ követei.
165 Sebessen reptében nem soká közelget
A’ bőv főldhöz, mellyet a’ Pádus öntözget.
[62:] Tsak hamar meg-látja régi szép templomát,
A’ Népek’ félelmét, ama kevély Rómát,
Kinek ez a’ sorsa hadban ’s békességben,
170 Hogy a’ főld’ Ura ő, ’s él nagy ditsőségben.
Hajdan szerentsésen sok néppel hartzola,
Pompás szekeréhez sok Királyt lántzola,
Kéntelen a’ Világ fel-vette vas jármát. –
Most szörnyűbb hatalma nem tesz illy nagy lármát:
175 Kezében minden szív, parantsol az észnek,
Leg-erősbb győzői így rabjai lésznek.
A’ mi néki tetszik azt Törvénnyé teszi,
’S a’ Végzést, mint fegyvert88 ’s ágyút, elől-vészi.
Ma pompás hantjain Mársnak ’s Bellónának

180 Egy Pap űl Thrónusán Cézárnak ’s Trájánnak.
Kevély lábbal hágja a’ Papok’ tábora
Az helyt, mellyben nyúgszik Kátó’ ’s Brútus’ pora.
Oltáron a’ Thrónus köztök építtetett,
A’ Sceptrum ’ s a’ tömjén egy kézbe tétetett.
185 Maga-is Országát az Úr itt fundálta,
Melly az űldözésnek szélvészét ki-állta.
Az Első Apostol szint’úgy példájával
Hirdette az ígét, mint ékes szájával.
Nagy betsben tartattak boldog követői,
190 Míg szelídségének vóltak szeretői,
Míg tsak az Úrban vólt minden reménységek,
’S tiszta virtusokat őrzé szegénységek,
Egyedűl vágyódván a’ fő-bóldogságra,
Örömmel repűltek a’ Mártiromságra: – –
195 Mihelyt az Úr őket verte gazdagsággal,
Bé-motskolták éltek’ sok rút gonoszsággal;
[63:] Vérengző kezekre a’ szent Város kerűlt,
Iszonyú vétkeknek mélly árjába merűlt,
Bűnös hatalmoknak ha ki ellent álla,89
200 Mikor nem-is vélte, a’ sírbe le-szálla.90
88
178 A’ Kánont, mint fegyvert
89
199 állott,
90
200 le-szállott
61
ÁLTAL.
A’ Kristus’ Vitzéi a’ Szentek’ Szentében
Paráznát és latrot űltettek székében.
Róma, melly ezekért bálványit el-hányta,
Hamis Isteninek könnyebb jármát szánta.
205 E’ szent Tirannusok ezt hogy észre vették,
Undok vétkeiket jóban fedezgették.
De kezek köztt lévén minden szív és elme,
Nem szűntek-meg lenni a’ főldnek félelme.
Alázatosságot prédikállott szájok,
210 ’S tündöklött fejeken hármas koronájok.
Kivált most Rómának színesség* szentsége;
Ezzel ámít és tsal, ez bűne’ mentsége;
A’ Keresztyénségnek Sixtus most Királyja,
Kit Nagynak mond lenni sok tsapodár’* szája.91
215 Ha az ész ’s tsalárd szív tehet nagy embernek;
Még a’ Királyok köztt nem vólt mássá ennek.
Tíz ’s öt esztendeig e-titkolta magát,a
Hazug tettetéssel nyerte Pápaságát.
Majd meg-hólt e’ rangért, ’s hogy nem kell tettette,
220 El-nyerte, mert magát rá tsekélynek tette.
Tirannus kezének erős óltalmában

A’ Politika lelt tsendes helyt Rómában.
[64:] Kevélység ’ s fösvénység ezt egygyütt nemzették,
Szédítés’ ’s tsalásnak szűlőjévé tették.
225 Ez iszonyú Tűndér* rakva ki-fogással,
Tsendességet mutat, ’s tellyes dobogással.
A’ gondtól gyötretik lelke, ’s tetemei,
Nem esmérnek álmot bé-esett szemei.
Gonosz szándékait szép színnel takarja,
230 Oda viszi az észt a’ hová akarja.
Álnok szájával hint mérges hazugságot,
Az Isten’ Nevével tsalja a’ Világot.
Úgy adja őt elől mint űgye tanúját,
Hogy szent Neve alatt állhassa bosszúját.
235 Mihelyt Sixtus mellett Éris tűnt szemébe,

Titkos ábrázattal repűlt kebelébe.
Gonosz mosolygással öléhez szorítá,
Majd gyászos bánattal színét el-borítá.
Ama’ bóldog idők, jaj! úgymond, el-múltak,
240 Mellyekben sok Népek lábamhoz borúltak,
És tetszésem szerént magokat intézték,
Mert mint az Úr’ szavát, Törvényem’ úgy nézték.
A’ Királyok szómra félve hulltak artzra,
Repűltek űgyemért minden véres hartzra.
245 Ha akartam hadat a’ földön gyújtani,
Elég vólt egy menykőt Rómából sújtani.
Az életet, halált, Országot osztottam,
A’ ki ellenem állt, tőle meg-fosztottam.
Most a’ Francz Parlament tzélomat fel-dúlja,

250 Le-sem ér mennykövem mikor már el-fújja.
[65:] Gyűlöl engem, ’s őrzi a’ Nép’ bóldogságát,
91
214 Ezt sok tsapodár száj Nagynak titulálja.
a
Kárdinális korában tizenöt esztendeig olly egygyűgyűnek tettette magát, hogy közönségessen nevezték őtet Ankona szamarának.
62
ÁLTAL.
Ezért nyitotta-fel szemei’ világát.
Kész az igazságnak állani boszszúját,
Le-tépte ortzámról kőltsön vett lárváját.
255 „Óh Éris! – – felel ez, melly igen szeretném,
„E’ kevély Tanátsot ha öszve törhetném!
„Jer velem ’s új tüzet gyújtsunk ’e Világon,
„E’ szörnyű pusztítást kezdjük Francz Országon;
„Hogy sok Király jármunk’ hordja keservessen.
260 Így szóllván Érissel el-repűlt sebessen.92
Minthogy a’ Vallásnak leg-főbb ékessége

Az alázatosság, ’s a’ szív’ szelídsége,
Róma’ kevélységét e’ szent Szűz meg-veti,
A’ puszta helyekben lakását93 szereti,
265 Ott szent békességben él ez Istenével, –
De hányszor e’ világ viszsza-él Nevével!
Sok álnok Tirannus bűnét ezzel fedi,
A’ Nép ezzel magát vakítni engedi.
Könyörög ez azért a’ ki őt boszszontja,
270 Átkáért áldását bőven reá ontja.
Mesterség nélkűl szép ez természetében,
De e’ szépség nem tűn azoknak szemében,
Kik szent óltárához tsak ez okból94 esnek,
Mert magoknak hírt, pénzt ’s szerentsét keresnek.
275 E’ szent Szűz Henriket szívéből szerette,

Már kisded korában fő tzélját rá tette,
Hogy egy nap fijának e’ Vitézt95 fogadja,
’S tútorsága alá szent óltárit adja.
[66:] Most-is ezt óhajtá forró kívánsága,
280 Hogy nyiljon-meg hamar szemei’ világa. –
Mikor el-jött Éris hitetlen társával,
Rútúl versengettek e’ szentség’ mássával.
Tiszta fátyolától fejét meg-fosztották,
Bíbor köntöseit köztök fel-osztották.
285 E’ fene hárpiák mihelyt el-készűltek,
Fel-tett prédájokra Párisnak repűltek.
A’ Politika megy e’ szent ruházattal

Ama nagy Szorbonbaa színes ábrázattal,
Hol törvényt tartottak számos tisztes Vének,
290 Bőlts ’s igaz tolmátsi az Úr’ beszédének.
Kik az ő Nevében békességet szóltak,
Király ’s Haza eránt hívek ’s buzgók vóltak.
Mikor a’ párt-ütés nyílát rájok lőtte,
Mint meg-annyi várak meg-álltak előtte.
295 Be ritka virtus az, a’ melly végig helyt áll!
Ez a’ lárvás tsuda* köztök pártost találl,
El-szédíté őket tsapodár* szavával;
A kevélyt kínálta leg-drágább javával,
Püspöki süveget sokaknak ígére,
92
259–260 „Hogy sok kevély Király nyögjön jármunk alatt. / Így szólt, ’s nagy sebessen Érissel el-szalatt.
93
264 a’ lakást
94
273 ez okon
95
277 e’ Hérót
a
Szorbonának neveztetik a’ Párisi Universitásnak az a’ része, a’ mellyben főképpen a’ Theologia taníttatik.
63
ÁLTAL.
300 A’ fösvénytől meg-nyert mindent a’ mit kére.
Egy kis füstért sok bőlts rangját úgy alázta,
Hogy virtus köntössel a’ vétket ruházta.
Egyebeket rémít mennydörgő szavával;
Így el-telik a’ ház iszonyú lármával.
305 [67:] ’S minthogy széket talált köztök a’ hamisság,
Zokogva e’ helyből ki-ment az Igazság.
A’ lárma meg-szűnvén végre, egy ősz mondja:

„Thrónust adni ’s venni Ekklésia’ gondja;
„Ennek feje Sixtus, mi vagyunk itt képe:
310 „Tégyünk-ki mi Válézt; így ki-űzi népe.
„Mondjuk, hogy néki tett hitek porba esett.a
E’ szókra Érisnek szíve meg-repdesett.
E’ kegyetlen végzést vas pennával írja:
Másé leszsz Francz Ország, Váléz azt nem bírja.
315 Innen sorra repűl minden óltárokra,

Hogy a’ párt-ütőknek adja ezt tudtokra.
Ágoston’ ’s Ferentznek szent ruhája alatt
Minden Klastromokban e’ hír végig szaladt.
Ki-hívja lyukokból e’ mord spectrumokat,
320 Kik vak buzgságból hordják vas jármokat:
„A’ Vallás’ erejét jertek tsudálljátok,
„’S az egek’ Uráért bosszútok’ álljátok,
„Ím én jöttem ide magam személlyemben;
„E kard, mellyet láttok szikrázni kezemben,
325 „Ez melly ellenségünk’ fejét meg-rontotta,
„Ő érte, ’s szavára a’ sok vért ontotta.
„Ideje e’ Népet hogy Tí-is íntsétek,
„Buzgóságtok’ tüzet a’ hartzban híntsétek.
[68:] „Taníttsátok-meg tí e’ habzó Franczokat,
330 „Hogy virtus az Úrért ölni Királyokat.
„Tudjátok hogy hajdan a’ Lévi’ fijai,
„Kik vóltak az Úrnak buzgó ’s Szent Papjai,
„Véres kezet vittek az Óltár elébe,
„Mellyet mártogattak96 Hazafi’ vérébe.
335 „Mit mondok? a’ hartzok nem régen múltak-el,
„Hol fijok’ kezétől sok Atyák húltak-el.
„Tí Papok sok szívbe a’ kardot vertétek,
„’S a’ Kolini’ testét ízekre téptétek.
„Ezt a’ bóldog időt óh hozzátok viszsza!
340 „Mellyben ki-omlott vért a’ főld most-is iszsza.
Míg ez otsmány Tsuda*97 őket így bíztatja,

’S halálos mérgével szíveket itatja:98
Párisba rohannak nagy processióval,a
’S mennek a’ kereszttel mintegy szent zászlóval.
345 Dühös könyörgések az egeket veri,
Az Istent bűnökben társúl kérni meri.
a
1589-ben tette azt a’ végezést a’ Szorbona Párisban, a’ Lígától kénszeríttetvén, de azután viszsza-húzta. Azonba kérdés: vallyon viszsza-
húzta vólna-e,a ha a’ Líga nyert vólna? –
96
334 mártottanak
97
341 ez otsmány monstrum
98
342 [az első kiadás alapján javítva ebből: szíveket biztatja:]
a
A’ Szenlisi Püspöknek vezérlése alatt 1200 fegyveres Barátok járták a’ Processiót. Az előtt-is azután-is pedig sok Barátok a’ Lakosokkal
egygyütt fegyverbe őltöztek.
64
ÁLTAL.
Ellenségeikre ezt okádta szájok,
Hogy minden mennykövek omoljanak rájok.99
Irtózás vólt nézni e’ buzgó Papokat,
350 Miként villogtatták meztelen kardjokat.
Vas pántzél fedé-el ’sák ruhájok’ rántzát,
Szörnyű ordítással járták Páris’ sántzát.
Illy mondérban a’ szent keresztet követték,
A’ békesség’ Urát gyílkos Márssá tették.
355 [69:] Májen e’ szent pompát mihelyt észre vette,

Dítsérte azt szája, bár szíve nevette.
Tudja, hogy a’ vak nép tellyes illy tsalással,
A’ babonát egygyé teszi a’ Vallással;
Az igazgatásban mint fő mesterséget
360 Nézi azt, melly tudja tsalni a’ községet.
E’ szent Processión örömét mutatja,
Melly a’ bőlts nézőket titkon katzagtatja.
De a’ vak Nép elég hálát nem adhatott,
Vígságának szava az égig fel-hatott.
365 A’ rettegés után nagy vakmerőségre:100
Rá lehet esmérni ebből a’ községre: –
Ekképpen a’ tenger méllységes öblében
Hol zúg, hol el-alszik Amfitrit keblében.
Tizenhat pártost vett maga mellé Éris,

370 Kiknek gonoszságok sok vólt ezerér’-is.
Ezek e’ tigrisnek űltek szekerében,
Melly úszott az özvegy’ ’s az árva’ vérében.
Kevélység, árúlás, dühösség ’s a’ halál
Mint meg-annyi strá’sa, szekerek mellé áll.
375 Minthogy a’ porban lett születések ’s nemek,
Minden felső rangot gyűlől kevély szemek.
De a’ zúgó Népnek illyen Tanáts kellett – – –
Félve nézte Májen őket maga mellett.
A’ párt-ütés eszét a’ Népnek el-veszi,
380 Minden sorsosait tsak egy rangban teszi.
Mint mikor a’ szélvész rohan a’ vizekre,
’S mintegy Tirannus tör sok hajót ízekre,
A’ sárt ’s az iszapot méllyen fel-kavarja,
Azzal a’ víz’ színét mind öszve zavarja:
385 [70:] Így sebes tüzében a’ Hazafi hadnak,
Mellytől sok városból tsak hamvak maradnak,
Öszve-foly az ón, vas, az arany’ ’s ezüstel,
Bé-vonatik színek korommal és füstel.
E’ nagy zűrzavarban egyedűl Thémisnek

390 Bőltsessége állott ellent e’ pestisnek.
Mérő serpenyőjét mérészen tartotta,
Reménység ’s félelem félre nem hajtotta.
A’ Szűz Igazságnak meg-őrzé templomát,
Melly a’ pártosoknak ki-állta ostromát.
395 Ama bőlts Parlament űl e’ házban széket,

Melly könyörűl a’ jón, ’s űldözi a’ vétket.
99
348 szálljanak reájok.
100
365 megy vakmerőségre:
65
ÁLTAL.
Hazánk Törvényinek ez oszlopa ’s szája,
A’ Király’ ’s Nép’ ügye van bízva reája.
Minthogy kegyességét annak bízvást hiszi,
400 Sokszor a’ nép jajját lábaihoz viszi;
Kegyes szíve örűl Hazánk’ bóldog sorsán,
A’ Tirannust ’s pártost gyűlöli egy formán.101
Tiszteli a’ Királyt, de a’ jobbágyságot*
Nem esmérte soha ’s a’ tsapodárságot.*
405 Kész szabadságunkért fegyverbe őltözni,
Rómával-is, kit fél, ezért meg-ütközni.
A’ Liga’ tagjai’ dölfös ’s gyilkos nyájja

A’ Thémis temploma’102 ajtaját meg-szállja.
Buszszi e’ vérengző seregnek vezére,
410 Kinek ez otsmány rang lett sok bűne’ bére.
[71:] Bé-megy, ’s így motskolja e’ tisztes Véneket,
A’ kik vezérlenek bőltsen sok Népeket:
„Ti béres tolmátsi szövevény tőrvénynek103
„Kiket a’ vak Nép tart meg annyi Nap-fénynek,
415 „Kik tisztségtek’ pénzen vettétek ’s adjátok,
„Míg lehet, vesztünkre őnként fordítjátok.
„Ti a’ békességben Tirannusok vagytok,
„Reszkettek a’ hadban, a’ Néppel fel-hagytok;104
„Holott ennek kéne halgatni szavára,
420 „Véretek’ tseppjéig dolgozni javára.
„Elébb vóltak Népek, mint-sem Királyt tettek,
„Vegyük viszsza a’ just, mellyel el-vesztettek.
„Veletek rontá-el Váléz e’ Nép’ jussát;
„Meg-únt nyögni, ’s ímé le-töri Thrónussát.
425 „Törűljétek-el ma a’ Monárka nevet,
„Ezt, mellyet eléggé útálni nem lehet.
„Az ország’ képei ez házban légyetek,
„Mint a’ Szorbon tí-is oly végzést tegyetek.
„Kűlömben, el-telik ez ház jajgatással. – – –
430 A Tanáts meg-felelt nemes hallgatással,
Mint hajdan Rómának tisztes Senátori,
Kik vóltak halálig annak bőlts Tútori,
A vad Gallusokat vídám szemmel várták,
Míg gyilkos kezeket szívekbe bé-márták.
435 „Tirannusok, úgymond Buszszi, engedjetek;
„Ha nem, jertek velem, ’s halni készűljetek.
Harléj e’ Parlament’ igaz ’s bőlts Vezére
Fel-kél, mert félelmet soha nem esmére.
Vasat kér Buszszitól kezére ’s lábára,
440 Ekkor-is mosolygás űl szép homlokára.
[72:] A’ többek ezt látván, vígan mellé állnak,
Dítsősségnek tartják, ha a’ sírbe szállnak.
Készebbek mindnyájan vérek’ ki-ontani,
Mint Királyjoknak tett hitek’ fel-bontani.
445 Számláld-elől Mú’sám azoknak neveket,105
101
401–402 Hazánk’ bóldogságát szívéből örüli, / A’ Tirannust ’s pártost egygy formán gyűlöli.
102
408 E’ Thémis temploma’
103
413 labirint törvénynek
104
418 [az első kiadás alapján javítva ebből: fel-fagytok;]
105
445 e’ Hérók’ neveket [azoknak hiányzik]
66
ÁLTAL.
Kik őnként nyújtották a’ kardnak fejeket:
Nagy lelkű Thuánus, Molé, Skarron, Bagölj,
Te igaz Potiér, ’s Nemes Ifjú Longölj,
Kinek meg-előzte nagy eszed idődet,
450 Hogy e’ szép halálra készíttse-el fődet.
Mind e’ tisztes Bírák öszve-lántzoltattak,
A’ tsúfoló nép közt rútúl hurtzoltattak
A’ boszszú-állásnak rettentő várában,
Mellynek sok ártatlan nyög setét bóltjában. –
455 Ekként a’ pártosok a’ Szorbont meg-nyerték,
E’ bőlts ’s hív Tanátsot egyre vasra verték. –
De mi szűkség van itt kínzó szerszámokra,
Mellyek készíttettek a’ latrok’ számokra?
Mert kitsodák, kérlek, ezek a’ bőlts Vének,
460 Kik tárgyúl tétettek a’ hóhér’ kezének?
Briszszon, L’Archet,106 Tardif azok kik el-tűnnek:
Így hordozza ’soldját a’ virtus a’ bűnnek!
Nemes lelkű Vének! óh ne gondoljátok,
Hogy e’ halál által gyalázat száll rátok!
465 Kedves Neveteknek fenn lész’ dítsőssége,
A’ ki illy űgyért hal, betses annak vége.
Éris vígan tapsolt a’ pártosok107 között,

Hogy meg-őlte végre a’ kiket üldözött.
[73:] A’ had’ sebes tüzét nézte mosolyogva,
470 Melly már a’ tengerig ment Páristól fogva.
Nézi minden helyben melly sok nyomorúltak,
Atyák, Szűzek, ’s árvák egymásra borúltak.
Nevette az eget tsapdosó jajjokat
Azoknak, kik verték egymásba kardjokat.
475 Hazánk’ illy kínjára el-hólt a’ szív ’s elme,
Úgy látszott, hogy el-jött végső veszedelme.
9. ÖTÖDIK ÉNEK.
[74:]
SUMMÁJA.
Páris erőssen ostromoltatik. Éris azt súgallja Klemens Jakabnak, hogy menjen-ki a’ városból, ’s ölje-meg a’
Királyt. Ki-hívja a’ pokol’ mélységéből a’ Fánátismus’ ördögét, hogy igazgassa az ő gyilkos kezét a’ Király’
szívébe. A’ Pártosok áldozatot visznek a’ pokolbéli ördögnek. Harmadik Henrik meg-ölettetik. Burbon a’ Hadi
sereg által Királynak kiáltatik.
Az ágyúk ’s mo’sárok zúgván közelgettek,

Mellyeknek gyomraik halállal tőltettek.
Az ágyú golyóbis repűlt mindenfelé,
’S mintegy108 nagy tűz zápor a’ várost el-telé.
5 A’ Tizenhat’ mérge, Májen’ eszessége,
A’ fel-zúdúlt Népnek fene dühössége,
106
461 Briszszon, Larszér,
107
467 [javítva ebből: partosok]
108
4 Mint egygy
67
ÁLTAL.
A’ hazug Szorbonnak átkot ontó szájja,
A’ vitéz Burbonnak nem lett akadályja.
Minthogy lépéseit a’ győzés követi;109
10 Sixtus’ ’s Filep’ mérgét távolról neveti.110
El-alutt amannak füstölgő mennyköve
Tántorgó székéből mellyel reá löve.
A’ dölfös Spanyolnak tapasztalt restsége
Lett a’ szorúlt Népnek tsalárd segíttsége.
15 El-szélledt ’sóldosi mindent el-raboltak,
Páris’ ostromjával semmit nem gondoltak.
Várta, hogy a’ Líga a’ tüzet ki-állja,
Hogy a’ nyert borostyánt ő készen talállja.
[75:] Álnok párt-fogójok azért akart lenni,
20 Mert jármát akarta vállokra fel-tenni.
Azomban egy dühös Barát’ gyilkos keze
Más véget e’ hadnak vetni igyekeze.
Ti kik most békével Párisban lakoztok,

’E gyászos napokról talám tudakoztok?
25 A’ bú’ terhe alatt pennám’ alig bírom,
Mikor Atyáinknak szörnyű bűnét írom!
De nem szenved ebből motskot dítsősségtek,
Mind ki-pótolta ezt virtustok ’s hűségtek. –
Mihelyt a’ szent Vallás kezdett el-terjedni,

30 Kezdtek Szent Remeték ’s Barátok eredni.
Sok színű mondérba kik őnként őltöztek,
Az emberek közzűl pusztákra kőltöztek.
Sokan barlangjokban békével maradtak,
Ez álnok világnak ’s testnek helyt nem adtak.
35 ’S minthogy a’ restségben fő javokat tették;
Kerűlték az embert, ’s e’ kíntset féltették.
Mások a’ köz-jóban munkássabbak vóltak,
Az Úrnak Nevében a’ köz-néphez szóltak.
De minthogy a hírnek rend-kívül örűltek,
40 Iszonyú vétkekbe tsak hamar merűltek.
Tettetett szentségek tisztségre vágyódott,
Nagyra vágyásoktól sok Ország hányódott.
Igazán e’ Világ sok vétkek’ mű-helye,
Itt a’ leg-főbb jó-is leszsz bánat’ kútfeje!
45 A’ kik Szent Domonkos’ zászlóját követték,

Tsak hamar Madridba fejeket fel-vették,
[76:] Mások alá titkon mind addig áskáltak,
Míg a’ Király mellett széket nem találtak.
E’ szerzet virágzott osztán Francz Országban,
50 Kissebb hatalma vólt, de élt bóldogságban.
Buzgónak tartatott, ’s nem véltük felőle,
Hogy illy dühös tsuda*111 származzon belőle.
Klemens vólt e’ gyílkos, ki gyermekségében

Egy vad skeleton vólt mord kegyességében.
55 Vak lelke, Vallásnak a’ babonát vélte,
109
9 követte;
110
10 nevette.
111
52 illy dühös monstrum
68
ÁLTAL.
A’ ki ezt bántotta poklokra ítélte.
Bőven ítt az Éris’ mérgének borában,
Vígan ment a’ pártos Népnek táborában,
Mindennap az óltárt könyveivel mosta,
60 Bűnös könyörgése az eget tsapdosta.
A’ többek köztt egy nap’ port hintvén fejére
Így ordított,112 mondják, az egek’ egére:
„Isten! ki boszszút álsz ’s a’ kevélyt meg-rontod,

„Mennyből haragodat ránk még113 meddig ontod?
65 „A’ Tirannus fejek meddig virágoznak?
„Míg áldod azokat kik Téged’ átkoznak?
„Ne hagyd hogy vérében több ártatlan fúlljon,
„Házad’ irígyire ostorod forduljon.
„Tartsd-meg e’ kis nyájjat melly még meg-marada,114
70 „Öld-meg e’ Tirannust kit haragod ada.115
„Lődd alá fejére tüzes nyílaidat,
„Kűld tábora ellen vitéz Angyalidat,
„Kik hajdan sok ezret meg-öltek egy éjjel,
„Mint a’ tört pozdorját szórják ezt-is széllyel.
75 „Ama’ kevély Válézt ’s Burbont öszve-rontsák,
„Véreket a’ tábor’ vére közzé ontsák.
[77:] „A’ szent Líga óltárt testeken emeljen
„Buzgó116 hálá-adást néked énekeljen. –
Éris sebessen száll e’ szókkal poklokra,

80 Hogy az ördögöknek adhassa tudtokra.
Setét barlangjából a’ főldre ki-hozza
Azt, a’ ki a’ lelket leg-inkább kínozza.
Ez otsmány csudának*117 Fánátismus neve,
Ki a’ Szent Vallásnak gyilkos lyánya leve.
85 Mondja, igaz űgyét hogy ennek forgatja,
Mikor mintegy tigris azt szélivel szaggatja.
E’ nógatta hajdan az Ammon’ fijait,

Hogy vérrel öntözzék az Árnon’ partjait.
Az édes Anyáknak e’ fente kardjokat,
90 Hogy Mólóknak ölve vigyék magzatjokat.
Bűnös fogadását e’ súgta Jeftének,
’S áltál-verte szívét egygyetlen egygyének.
E’ vólt mozgatója a’ Kálkás’ szájának,
Ezzel kérte hóltát Ifigéniának.
95 Francz Nép! Te köztted-is sokáig lakozott,
’S ezer szent vér-ontást főldedben okozott,
Mikor Druidái még vak Eleidnek
Ember húst áldoztak dühös Istenidnek.
Rómában e’ szólt így: Ha nékem áldoztok,
100 Nínts kedvesebb mint ha Keresztyén vért hoztok.
Mikor a’ szent Hitre végre Róma állott,
A’ Pogány óltárról a’ Kereszthez szállott:
112
62 Így kiáltott,
113
64 reánk [még hiányzik]
114
69 meg-maradott,
115
70 adott.
116
78 ’S buzgó
117
83 E’ dühös Monstrumnak
69
ÁLTAL.
A’ Jésus’ Híveit úgy dühösítette,
Hogy szent Mártirokból űldözőkké tete.
105 [78:] Ama pártos Szektát Londonban bíztatta,
Királyja vérével míg meg-nem itatta.
Sok Országban e’ gyújt még ma-is tüzeket,
Katzagva égeti az Eretnekeket.
A’ ’Sidót a’ lángnak nagy pompával adja
110 Azért hogy Ábrahám’ hitét el-nem hagyja.
Eddig e’ vad tsuda*118 ha ki-jött űldözni,
Rend szerént Pap ruhát szokott fel-őltözni;
De most, minthogy forralt egy új gonoszságot,
Más ortzában119 kezdte víni Francz Országot.
115 Belzebub e’ lárvát maga készítette,
Gíz’ teste állását ’s képét reá tette. –
Gíznek, kinek bátor nem vala Thrónussa,
Váléz’ Királyja vólt, ’s Hazánk’ Tirannusa,
Még hólta után-is kiáltozott vére,
120 Húzta a’ Francz Népet a’ Márs’ mezejére;
Egygy szörnyű sisakot fejére borított,
Vérengző kezébe egy kardot szorított.
Még ama seb-helyt-is óldalán mutatá,120
Melly Bloisban hajdan Gízt sírba juttatá.121
125 Válézt szidja omló vérének szózatja,
’S boszszú-állást kérvén az Egeket hatja.
E’ rémítő ’s gyászos formát hogy rá vette,

Fel-tett gonosz tzélját e’ Tsuda*122 követte.
Mikor a’ természet merűlt mélly álmába,
130 Ő sebessen repűlt Klemens’ Klastromába,
Háza’ küszöbéhez tsendesen le-szállott,
Hol a’ vak buzgóság híven strá’sát állott.
[79:] Ki lelki barátját mindjárt meg-esméri,
Meg-nyitja az ajtót, ’s hogy bé-menjen kéri.
135 Bé menvén, fel-szóval Klemenst így bíztatja:
„Meg-hallá kérésed’ az Egeknek Atyja. –
„De, hát már mind hóltíg őtet így tiszteled123
„Hogy sírsz, ’s a’ sok jaj szót az égre emeled?
„Ez Úr a’ Francz Népet régtől-fogva szánja;
140 „De a’ mit tőle kérsz, te tőled kívánja.
„Hajdan Júdit féltvén ostromolt Hazáját,
„Ha tsak a’ sok jajnak adta volna száját,
„Ha kotzkára tenni félt vólna életét,
„Sírva nézte volna Bétul’ ítéletét.
145 „Ez a’ szent példa az mellyet kell követned,
„E’ kedves tömjént kell ma a’ lángra vetned.
„Látom pirúlsz hogy még Válézt nem bántottad,
„’S átkozott vérébe kezed’ nem mártottad.
„Menj, fuss, öld-meg, ’s állj te boszszút Francz Országért,
150 „Rómáért, én érttem, ’s az egész Világért.
„Ő vert engem’ által szörnyű gyilkossággal;
118
111 e’ vad monstrum
119
114 Más lárvában
120
123 mutatta,
121
124 juttatta.
122
128 e’ Monstrum
123
137 őt tsak így tiszteled
70
ÁLTAL.
„Fizess e’ gonoszért néki gonoszsággal.
„De ne félj hogy mint ő gyilkosnak kell lenned;
„Bűn vólt e ő benne, virtus lesz’ te benned.
155 „A’ ki az Úr mellett illy vér-ontást tészen,
„Mind főldön, mind mennyen dítsősséget vészen.
„Sőt maga ez az Úr mondá hogy akarja,
„Hogy Válézt ölje-meg Klemens’ bóldog karja,
„Melly bőven vennéd-el Mennyben munkád’ bérét,
160 „Ha ennek dögére tőltnéd Burbon’ vérét!
„Ha meg-szabadúlván Hazád mind kettőtől,
„Téged’ – – – de még meszsze élünk ez időtől.
[80:] „Az Úr e’ szerentsét tartja más Hívének,
„Ki által-verője lesz’ Burbon’ szívének. –
165 „Te tőltsd-bé most híven Istened’ szándékát,
„’S vedd kedvesen tőlem kűldött ajándékát.
E’ szóra egy kardot villogtat kezébe,124
Mellyet sokszor mártott Akheron’ vizébe.125
Ezt mihelyt bé-nyomta a’ Klemens’ markába,126
170 Hirtelen vissza-bútt a’ Pokol’ torkába.127
Így ez Ifjú Baráta könnyen meg-tsalatott,
Örűlt, az Ég’ titka hogy ő rá bízatott.
Öröm könyvel mossa Mennyből hozott kardját,
Térden segítségre hívja az Úr’ karját.
175 E’ Tsuda*128 bé-tőltvén szívét dühösséggel,
Királyját meg-ölni készül nagy szentséggel.
Melly könnyen az elme tévelygésbe merül!

Ím mikor sírni kén, a’ vak Klemens örűl.
Szíve buzog ama lelki bátorsággal,
180 Melly egyedűl lakik az ártatlansággal.
Le-ütött szemmel jár tsendes dühödése,
Az eget verdesi bűnös könyörgése.
Homlokát egy tsalárd ’s mord virtus rántzolja,
Mikor gyilkos kardját el-rejtve hurtzolja.
185 [81:] Baráti néznek rá mintegy Áthlétára,
Ró’sát szórnak bőven lábai’ nyomára.
Jól tudván szent tzélját, meszsze el-kísérik,
’S Őt áldó szavaik az egeket érik. –
A’ Szentek’ számába előre bé-írják,
190 Hogy az illy munkára segíttségűl hívják.
Francz Nép! Kelemens tart-meg, minden szív száj mondja,
’S a’ néki gyújtandó tömjénre van gondja. –
Nem mutattak azok illy nagy buzgóságot,
Kik keresték hajdan a’ Mártiromságot,
195 Mikor sok szép ifjak a’ tisztes Vénekkel
A’ tűzre ’s keresztre mentek víg énekkel, –
Sokan nyomaikat tsókolván kísérték,
Hitekért e’ halált mint fő jót úgy kérték.
A’ Szentségnek képét sokszor fel-őltözi
124
167 kezében,
125
168 vizében.
126
169 markában,
127
170 torkában.
a
Mikor Klemens a’ Királyt meg-ölte, 24 esztendős vólt. Úgy készűlt e’ gyilkosságra mint a’ Mártiromságra, sok könyörgések ’s bőjtölések
által. – – Halála után sokan Mártirnak tartották, ’s azt mesélték, hogy egy Angyal meg-jelent néki álmában, egy kardot nyújtván, hogy
azzal Válézt ölje-meg.
128
175 E’ monstrum
71
ÁLTAL.
200 A’ vak Fánátikus, ki Urát űldözi.
Nehéz meg-esmérni a’ kép-mutatókat,
A’ bűn, mint a’ virtus szűlhet Mártirokat,129
Be sokszor a’ szívről hamissan ítélünk!
Merő bűn az ember, kit nagy Szentnek vélünk!
205 Májen Klemens’ tzélját jókor észre vette;

De mintha nem tudná, okossan tettette.
Szerette e’ bűnnek gyűmőltsét aratni,
De nem kívánt benne részesnek tartatni.
Más által dolgozott álnok mestersége,
210 Hogy e’ gyilkosságnak légyen bóldog vége.
A’ Pártosok Klemenst míg vígan kísérik,

’S az Úrtól útjának bóldog végét kérik:
[82:] Ama fene Tanáts, melly Válézt átkozza,
Felőle a’ sorsot buzgón tudakozza.
215 Medicis meg-veté hajdan mesterségét,
Hogy értse e’ sorsnak titkos bőltsességét,a
Melly sokszor meg-tsalja a’ könnyen hívőket,
’S mikor nem hazud-is bűnbe ejti őket.
A’ Nép, melly Királyját örömest követi,
220 Mikor ez a’ bűnért a’ virtust meg-veti,
’S melly mohón kap mindég minden roszsz újságot,
Buzgósággal űzte e’ rút gonoszságot.
Mikor mindent bé-vont az éj’ setétsége,
Gyűlések’ helye lett egy barlang’ mélysége,
225 Hol bús világánál egy füstös métsesnek
Egy sír-halmon épűlt Óltár mellé esnek.
Váléz’ ’s Burbon’ képét tészik ez Óltárra,
Rájok szórt átkoknak nints száma ’s határa,
Az Úrnak szent Nevét Papjok’ bűnös karja
230 A’ Belzebubéval egygyűvé zavarja.
A’ barlang’ falain száz dárdák függenek,
Mellyeknek hegyei kád vérben fördenek.
Ama’ Nép közzűl van e’ Templomnak Papja,
Kitől el-távozott az Igazság’ Napja,
235 Ki öszve-bújdossa a’ Világ’ négy végét,
Hurtzolván egy helyről másra szegénységét,
Bűnös babonáit mint ragadó lépet
Hinti, ’s meg-tsal velek sok egygyűgyű népet.
[83:] Sok Pártosok állnak e’ ’Sidó Pap körűl,
240 Színek ’s szájok mondja, szívek miként örűl.
Mint ’s veszett ebek a’ tajtékot túrják,
Az Óltáron Váléz’ szívét által-szúrják.
Kezét ’s kardját ki ki a’ vérben meg-mossa,
’S még nagyobb méreggel Burbont meg-tapossa;
245 Reménylvén, hogy mérgek olly jó véget talál,
Hogy e’ két Királyjal ekként bán a’ halál.
A’ Pap az átokhoz könyörgést ragasztott,

Mellyel Sátánt ’s Istent egy formán fárasztott,
A’ Pokol’ lakosit hívja segítségre,
202 szűl Mártirt ’s Hérókat,

129
Medicis Királyné nagyon hitt ennek a’ babonaságnak, mellyre rend szerént ’Sidókat szoktak vólt meg-kérdeni. Sokan a’ Papok ’s Barátok
a
közzűl viaszból ki-tsinálván a’ Váléz’ és Burbon’ képeit, azokat a’ szent Mise alatt által-szúrdalták
72
ÁLTAL.
250 ’S e’ mélységből veti mord szemét az Égre.
Endor’ Boszorkánnyá hajdan így áldozott,
Mikor egy áll-ortzát a’ sírból fel-hozott,
’S mozgatván e’ Tűndér* Sámuelnek száját,
Tsalta az éhségtől meg-vakúlt Királyját.
255 Hazug Prófétái így Samáriának,
Átkot mennydörögtek régenten Júdának.
Így átkozta Krassust Atéus Rómábana
A’ Párthusok ellen el-kezdett hartzában. ...
Míg a’ Pap folytatta titkos áldozatját,
260 A’ Tizenhat várta rá az Ég szózatját.
[84:] Az ég’ és főld’ Ura bűnös kérésekre
Meg-felelt, hogy légyen ez büntetésekre.
Meg-szűnt a’ természet’ ki-rendelt forgása,
A néma barlangnak hallék mormogása.
265 A’ sok villámások egy nap-fényt tsináltak,
’S e’ setét barlangban egygy Thrónust formáltak,
Mellyen Burbon a’ kit a’ Líga űldözött
Mintegy tsillag fénylett a’ villámás között.
Sok szép borostyánnal fejét bé-takarta,
270 Egy arany Sceptrumot jobb kezében tarta.
Azonnal a’ tűz ’s láng ez helyt úgy el-telte,
Hogy a’ főld meg-repedt, ’s az óltárt el-nyelte.
A’ Pap ’s a’ Pártosok halálra íjedtek,
’S bűnök’ közepében futva el-széledtek.
275 E’ mennydörgés, tűz, láng ’s villámás valának

Igaz hír-mondói Váléz’ halálának.
Híjánosnak lelte őt a’ Bíró’ fontja,
Azért-is nem késett élte’ végső pontja.
Az Úr gyilkos kezet botsátott fejére,
280 Tsak hogy hamar szálljon érdemlett helyére.
Klemens már jelen vólt egy éles szablyával,
’S kíván magánossan szólni Királyjával;
Mondván, hogy az Isten most jelenté néki,
Mint álljon helyére Váléz’ le-dűlt széki.
285 Ámbár minden akart lenni kalaúzza;
De elébb kérdőre őt a’ tábor húzza.
Ki-állt minden próbát, színe nem változott,
Szíve meg-nem dobbant, szava nem habozott.
Lépes méz tsepegett két élű nyelvéről;
290 Ki vélt vólna gonoszt illy Szentnek szívéről?
[85:] Végre a’ fő strá’sa őt bízvást botsátja,
E’ gyilkos nem sárgúl mikor Válézt látja,
Míg térdet fejet hajt, szeme vígan nézi
Szíve’ helyét, hová fent kardját intézi.
295 A’ melly vak buzgóság útát vezérlette,
Tsalárd ajakira e’ szép szókat tette:
„Engedd-meg Nagy Király, hogy szám’ hív szózatja

„Áldja azt, ki Népét bőltsen igazgatja,
„S’ ki a’ kevéllyeket meg-szokta rontani;
300 „Hogy már rád-is kezdi áldásit ontani. –
„Mert úgy igazgatta e’ Nép’ dühösségét,
Atéus Tribunus meg-nem tudván tartóztatni Krassust, hogy el-ne menjen hartzolni a’ Párthusok ellen, egy tüzes üszköt vitt a’ kapuba,
a
mellyen ki-ment; arra rakott némelly füveket, ’s meg-átkozta Krassust, a’ pokolbéli Isteneket híván segíttségre.
73
ÁLTAL.
„Hogy sok Jobbágy hozzád meg-tartá hűségét.
„A’ nagy Harléj kinek bátor szíve ’s szája130
„Sokszor a’ Nép ellen vólt Ura’ bástyája.
305 „Tömlötzében értted mind addig könyvezett,
„Minden szívet hozzád míg öszve-enyvezett.
„A’ menny’ és főld’ Ura vitt engem elébe,
„Minden titkot láttam meg-nyílt kebelébe.
„Jól esmért, ’s e’ levélt kűldé néked tőlem;
310 „Vedd-el, ’s mint Hívedről úgy ítélj felőlem.
Váléz a’ levelet örömmel el-vette,

’S hálá-adó szemét az égre vetette.
Mihelyt sok hartzomnak, úgymond, érem végét,
Ne félj, meg-szolgálom nagy szíved’ hűségét.
315 Így szólt, ’s nyújtá néki barátsága’ karját;
Akkor e’ vad Tsuda*131 ki-húzza fent kardját,
Az Úr fel-kenttébe üti dühösséggel,
Testéből a’ szent vér omlik-ki bővséggel.
[86:] ’A sok rohanó Tiszt a’ házba nem fér-be,
320 Sírva nézik Válézt, mint fetreng a’ vérbe.
Mint a’ zápor a’ kard a’ gyilkosra szállott,
Ki akkor-is buzgón köztök térden állott.
Örvend, hogy Hazáját ’s Rómát meg-tartotta,
’S már a’ koronáért kezeit nyújtotta.
325 Minthogy szent szándéka boldog véget ére,
Reményli hogy mennyben kész annak bőv bére.
Vak buzgóságában lát meg-nyílt egeket,
’S ezért áldja az őt meg-ölő kezeket.
Hogy mehetsz, óh elme! illy nagy vakúlásra!
330 Melly méltó szánásra, ’s szörnyű bámulásra.
Klemens! ki Uradra gyilkos kezed’ tetted,
E’ szörnyű Tudományt132 ugyan kitől vetted?
Mert a’ melly tanítók elméd’ így oktatták,
Ők magok a’ szent vért a’ főldel itatták.
335 A’ hideg veréjték Válézt már bé-telte,

Haldokló szemeit tsak alig emelte.
Tisztjei, kik mindjárt Uroktól meg-válnak,
Meg-esett ortzával körűlötte állnak.
Ez, igaz bánatját szívébe rejtette;
340 Amaz, tsalárd búját jaj szókkal tettette.
Féltek kik alatta fő tiszséggel133 bírtak;
A’ kik többet vártak tsak kevéssé sírtak.
De a’ kik sok jelét bánatjoknak adták,
Azok-is sorsokat, nem őtet síratták.
345 E’ sok okból folyó jaj szók’ közepette,

Egy igaz ’s mély bánat Burbont epesztette.
[87:] Felejti134 érzékeny Lelke’ nemessége,
Hogy e’ meg-ölt Király vólt nagy ellensége.
Forgatta előtte régi barátságát,
130
303 szíves szája
131
316 e’ vad monstrum
132
332 Ez átkozott Dogmát
133
341 tiszséget
134
347 Felejté
74
ÁLTAL.
350 Nem nézte vesztében maga bóldogságát:
Ez áldott Vitéznek135 nem-is jut eszébe,
Hogy Királyi-páltzát holta tesz’ kezébe. ...
Élte’ végső fogytát Váléz öszve-szedte,
’S még egyszer szemeit Burbonra vetette:
355 Hideg kezeivel fogván vítéz karját;
„Nemes Vitéz,136 úgymond, szűntesd könyved’ árját.
„E’ bűn miatt, tudom, sír a’ főld, ’s szán engem’;
„Te hartzolj, uralkodj, ’s boszszúljad-meg vérem’.
„Olly tengeren hagylak, mellynek ládd habjait,
360 „Öszve-tört hajómnak el-szórt darabjait,
„Ne réműlj-meg ezen, menj, ’s űlj-fel székembe,
„Mert a’ vér, jus ’s virtus űltetnek helyembe.
„Meg-lásd, hogy az Istent, kitől vetted, féljed,
„Mint Ő Hely-tartója, Néped’ úgy ítéljed;
365 „Mert az Úr’ haragja strá’sál e’ Szék körűl,
„Ha nem engedsz néki, a’ főldről el-törűl.
„Ama’ szent Hit légyen dolgaid’ Vezére,
„E’ tesz’ leg-szebb gyöngyöt a’ Király’ fejére;
„Uralkodj, ’s enyimnél bóldogabb szerentse
370 „Kívánom illy sorstól szép élted’ meg-mentse.
„Ím’ ládd a’ Lígának szörnyű álnokságát,
„Félő, rajtad végzi kezdett gonoszságát.
„Talám egy nap’ egy más gyilkos Klemens’ íve...
„Isten! légyen betses e’ Fel-kented’ szíve!
375 „Adjad! – – – ’s e’ szót végig a’ halál nem várja,
Hanem száját ’s szemét örökre bé-zárja.
[88:] Mihelyt hólta’ híre Párisban hallatott,

A’ bűnös örömnek szava égig hatott,
Munkák ’s mesterségek mind félbe szakadnak,
380 Sok vak buzgók ezért térden hálát adnak.
Koszorús fejekkel a’ templomba gyűlnek,
Mint nyert győzedelmen halálán örűlnek.
Mondják, hogy Burbonnak nints már más óltalma,
Hanem Neve’ híre, ’s jobb keze’ hatalma,
385 Mellyel a’ Lígának már ellent nem állhat,
Róma ’s Filep ellen táborba nem szállhat.
Maga van, ’s hogy áll-ki Filep’ arannyának?
’S a’ Vatikánból lőtt mennykő’ záporának?
Már sok álnok szívü roszsz Politikusok,
390 Gonosz Hazafiak, ’s vak Katholikusok,
A’ Vallás’ színével takarván tzéljokat,
A’ többektől kűlön szedték zászlójokat. –
Hűségeket mások még inkább fel-gyújtják,
Segítő karjokat e’ Vitéznek137 nyújtják.
395 Baráti, kik vele tűrnek régtől fogva,
Sok viszontagságit szemlélik zokogva.
Ki ki térden vallja őt egy Királyjának,
E’ még habzó Népnek örökös Urának.
Ama nemes lelkű Givrik és Domonok,
400 A’ Nagy Montmorenczik, Sántzik és Kriljonak,
Mit hisz Burbon? ’s ők mit? azt egygyik sem kérdte,
135
351 Ez áldott Hérónak
136
356 „Nemes Héró,
137
394 e’ Hérónak
75
ÁLTAL.
Hanem mindenik kész, vért ontani érte.
Mihelyt szóll, hartzolni ’s halni vígan mennek,
Tudják, Isten után mit tartoznak ennek.
405 „Barátim, mond Burbon, ha velem el-jőtök,

„Eleim’ Thrónussát meg-adja erőtök.
[89:] „Tsak pompa az olaj, nem ád Királyságot;
„Vér szerént bírom én e’ pártos országot.
„A’ sisakra álltak a’ régi Királyok,
410 „Ott vették a’ Francz Nép’ terhes gondját rájok.
Jertek, ’s templomúl lesz a’ győzés’ mezeje,
„Ott koronáztassék Királyotok’ feje.
Így szóllván a’ hartzra készűl, ’s elől mégyen,

Hogy így kettős jussal méltó Urok légyen. –
10. HATODIK ÉNEK.

[74:]
SUMMÁJA.
Harmadik Henrik’ halála után a’ Lígának Fejei öszve-gyűlnek Párisban, hogy Királyt válaszszanak. Míg ezek
tanátskoznak, Burbon ostromolja a’ Várost, a’ Gyűlés széllyel oszlik, mellynek tagjai szaladnak a’ Sántzokra,
hogy Burbonnal meg-vívjanak. Ennek a’ hartznak le-írása. Szent Lajos meg-jelen Burbonnak.
Régi szent szokás ez, hogy mikor a’ halál

Prédát éh torkának a’ Thrónuson talál,
Ha végső reményét Hazánknak el-óltja,
’S egy Királyi Házat el-fed setét bóltja;
5 Akkor viszsza-vészi a’ Nép régi jussát,
Adja kinek tetszik ki-ürűlt Thrónussát. –
Minthogy a’ Fő-Rendek az Országnak szája,
Törvényt szabnak, mellyel tartson új Királyja.
Így mikor el-pusztúlt Károly’ Háza’ Népe,
10 Végzésekből Kapét a’ kormányra lépe. ...
Vak mérgét a’ Líga ebben-is mutatta,
Hogy most-is az ország’ rendit bé-hívatta;
Mintha a’ gyilkos kéz már just adna néki,
Hogy válaszszon, kié légyen Váléz’ széki.
15 Véli, hogy mihelyt lesz’ koronás Királyjok,
Le-tsendesűl a’ Nép, ’s Burbon nem üt rájok,
Dühös párt-ütések mindjárt szent ügy lészen,
Ha bűnös tzéljokban a’ Király részt vészen.
Szent a’ Király, mondják, akármint választják,
20 Akár ki, tsak légyen, tovább nem halasztják.
[91:] E’ gyűlésre vígan sok pártos sietett,

Kiket a’ kevélység ’s gyűlőlség vezetett:
Lorrénok ’s Némurok, sok dühös Barátok,
Kiknek ajakokról omlott-le az átok.
25 Sok dítső Királyink’ szent hamva’ motskára
Készek Pártost tenni Váléz’ Thrónusára.
A’ pompa, melly hízik a’ szegény’ ’sírjával,*
76
ÁLTAL.
Sok dölfös kevélynek rémít már árjával.
Sok Princzek ’s nagy Urak innen kűlön váltak,
30 ’A régi Pérekneka kik helyekbe áltak,
Kik a’ Király mellett bár helyeket lelik,
El-tűnt hatalmoknak tsak nevét viselik.
A’ Parlament ide nem küldé Bíráit,
Melly szabadságunknak őrzi vég szikráit.
35 A’ Liliomoknak nem látszott pompája,
A’ Királyi Háznak szörnyített formája.
Egy fő helyen űlt itt a’ Sixtus’ követe,
Ki koronás széket Májennek tétete. – –
E’ rémítő betűk ezen olvastattak,
40 Mellyek Jobbágy kéztől epével írattak:
„Tí főld’ Tirannusi! kiknek bűnös karja

„Öl, ront, pusztít, ’s vérrel a’ főldet takarja;
„Váléz’ méltó vége rettentsen títeket
„’S tartóztassa bűnre hajló kezeteket.
45 Itt, mint az írigység mozgatta szájokat,

Sokan sok okokból túrták lármájokat,
[92:] Minden szemre fedélt a’ tévelygés vetett,
Ki egy, ki más felé vesztére sietett.
Ez, tsak hogy Sixtusnak bírja grátziáját,
50 Kész vas békóiba138 el-adni Hazáját,
Hogy ama Törvény-szék fel-álljon kívánnya,a
Melly az eretneket a’ lángokra hánja.
A’ Pap hatalomnak ez leg-felsőbb pontja,
’S a’ Királyok’ jussát sok országban rontja.
55 Ennek a’ természet borzad tsak nevére,
Mert étke ’s itala a’ Szenteknek vére.
Motskolja az óltárt, nem pedig boszszúlja,
Mikor dühössége a’ szent tüzet fújja,
Ember húst visz ama jó Úr’ óltárára,
60 Mint ama kegyetlen Istenek’ számára,
Kiket a’ Régiek akkor engeszteltek,
Mikor ember vérrel Templomik el-teltek.
Más meg-rongáltatván Filep’ arannyával,

Kínálja e’ gyűlőlt Királyt Hazájával.
65 De egy rész a’ többit mind fellyűl haladá,139
’S egy szívvel Májennek az országot adá.140
Széles hatalmának nem vólt már más hijja,
Tsak e’ bajos Széknek ditsősségét víjja.
Kevély szívét ezzel kezdé már táplálni,141
70 Királysága’ jussát örömmel számlálni.142
[93:] Ezt hallván Potiéra engedelmet kére,
a
A’ Pérek leg-nagyobb méltóságú Urak vóltak Franczia Országban.
138
50 békóiban
a
Sürgették, hogy a’ Tribunal Inquisitionis, vagy az ember’ ölő Mészárszék fel-állíttassék.a
139
65 haladja,
140
66 adja.
141
69 Már vakmerő szívét ezzel-is táplállya,
142
70 számlállya.
a
E’ vólt a’ Parlamentnek Feje. Ez az a’ ki a’ IV-dik Énekben is neveztetik Igaznak: mert ollyan vólt ez akkor Párisban, mintegy Fábricius
vagy Kátó Rómában. Már a’ Lígának XVI. Bírái ki-is mondották ellene a’ sententziát, hogy akasztassék-fel, de még-is a’ Burbon’ részéről
el-nem állt.a Májen, a’ ki mindég betsűlte őt az ő sok virtussaiért, meg-szánván őtet, a’ tömlötzbe ment, és onnan ki-hozta; a’ ki-is ki-jövén,
77
ÁLTAL.
Szóll, ’s az igazság tesz beszédet nyelvére.
Mint a’ gyöngy a’ tűzben, e’ veszett időben
Úgy maradt a’ virtus e’ Parlament-Főben.
75 Rettegte őt a’ bűn, mert szent bátorsága
Sok kezdett pártütést hamar ketté vága.
Az ősz haj, ’s a’ bőlts ész e’ just néki adá,143
Hogy azt a’ mi igaz bátran ki-mondhatá.144
Mihelyt szóll, mindenek mindjárt tsendesűlnek,
80 ’S hogy jobban halhassák, eleibe gyűlnek.
Mint ama hajóban melly szörnyen hányatott,
Mellyben a’ révészek’ szava égig hatott,
Meg-szűnik a’ lárma, ha a’ szél nem bántja,
Tsak az egy kormány zúg, melly a’ tengert szántja:
85 Így itt maga hangzik a’ Potiér’ szava,
Mellyel diktált néki az ország’ fő java:
[94:] „Hallom hogy a’ Thrónust Májennek adjátok;

„Látom mire néztek, menthető hibátok.
„Őt kén választanunk, mert bír sok virtussal;
90 „De Törvényünk tiltja, hogy éljünk e’ jussal.
„’S ha a’ Királyságra e’ Vitéz145 tzélt tenne,
„Már ezzel egyedűl rá méltatlan lenne.
Ki-sem mondá e’ szót, mikor nagy lármával

Közikbe megy Májen Királyi pompával.
95 Félelem nélkűl őt e’ bőlts Bíró nézi,
’S még bátrabban szavát hozzá így íntézi:
„Úgy van, Fejedelem! virtusid’ esmerem,
„Azért Hazám’ ügyét oltalmazni merem.
„Mi szűkségünk nékünk Király választásra?
100 „Burboné Francz Ország, nem szállhat az másra.
„Te mint erős oszlop örökös Uradnak
„Támaszd dűlő székét, ne foglald magadnak.
„Mit kíván még tőlünk a’ meg-ölt Gíz’ szava?
„Egy Király’ vérével nem éri-bé hamva?
105 „Ha bűn által hólt-meg, bűn állt boszszút érte,
„Oda, kinek vesztét a’ sírból-is kérte.
„Óltsa-el hát vére méltó mérged’ tüzét,
„Burbon nem mártotta tesvéredbe kezét.
„Mind ketten az Úrtól több virtust vettetek,
110 „Mint-sem hogy egymásnak irígyi legyetek.
„Tudom, sok vak buzgók őt mivel vádolják,
„Rút eretnek névvel szép lelkét motskolják.146
„Tí vagytok óh Papok! leg-dühösbbek köztök
„Kik éles kardokkal – – – vakok! kit űldöztök?
115 „Mi tehet akadályt Hazánk’ hív Népének,
„Hogy térdet ne hajtson ez Úr’ Fel-kentének?
[95:] „Hát Szent Lajos’ Fia hitét fel-bontja-é?
„Az Úrnak Óltárit köztünk le-rontja-é?
„Sőt inkább az Istent, kit Tí kísértetek,
térdre esett előtte, ezt mondván: „Uram! ímé meg-tartottad ez én életemet: de adj már nékem nagyobbat ez életnél. Engedd-meg, hadd
menjek az én igaz Királyomhoz. Hóltíg úgy nézlek én Tégedet, mint egy nagy Jól-tévőmet: de nem tisztelhetlek úgy mint Királyomat.”
Májen tsak nem a’ könyvhúllatásig meg-indúlván ez ősz főnek e’ szép szavain, a’ főldről fel-emelte, meg-ölelte, ’s Burbonhoz ki-eresztette.
143
77 adta,
144
78 ki-mondhatta.
145
91 e’ Héró
146
112 e’ Hérót tsúfolják.
78
ÁLTAL.
120 „Kész Ő engesztelni magáért ’s értetek.
„A’ Virtust betsűli; nem néz a’ Vallásra,
„A’ hív Franczra tekínt, egygyikre, mint másra.
„Bár kárhoztasson más; de Burbon azt mondja:
„Hogy ez a’ szíveket mérő Isten’ gondja.
125 „Úgy kíván, mint Atya, Országával bánni,
„Meg-enged néktek-is; tudja Népét szánni.
„Hát Tí e’ Vitéznek147 békét nem hagytok-é?
„Örökös Uratok’ Bírái vagytok-é?
„Vért szomjúzó Papok! álnok ’s tsalárd szívek!
130 „Be nem illyek vóltak ama’ kegyes Hívek!
„Kik bár gyűlölői minden bálványoknak,
„Engedtek az Úrban Pogány Királyoknak.
„A’ vesztés’ helyén-is Hóhérok’ áldották,
„Kik az ő szavokra vérek’ ki-ontották.
135 „Ti dühös gyilkosi az Úr’ Fel-kentének!
„Hit’ motskai vagytok; nem hív Keresztyének.
„’S ha az Úr e’ vérért készűl boszszút állni,
„Minden mennykövei rátok fognak szálni.
Mint az égi tüzek kiket földhöz vertek

140 El-halván e’ szókra, felelni nem mertek.
Érzették lelkekben az igazság’ ívét,*
Melly szaggatni szokta a’ bűnösök’ szívét.
A’ félelem ’s méreg míg őket gyötrötte,
Hirtelen a’ lárma Párist bé-tőltötte:
145 Rajtunk az ellenség! Jertek! Sántzra fussunk,
Hogy éles kardjára még ez nap ne jussunk.
[96:] A’ por mint sűrű füst az égig fel-hatott,
Mellytől délben a’ nap’ fénye el-fogatott.
A’ dobok ’s trombiták szörnyű harsogással,
150 Mint rémítő posták, lettek hír-adással.
Mint amaz Északról jövő forgó-szelek,
Kik romlást pusztítást148 hoznak mindég velek;
Zúgnak jó előre, ’s a’ port széllyel-hintik,
A’ jövő veszélyről a’ főldet meg-intik:
155 Így dörgött a’ Burbon’ rettentő Tábora,
El-fedte az eget Lovagjai’ pora;
Kik sebessen mentek, hogy a’ pártosokat
Ölvén, részegíttsék vérben pallosokat. –
Betsesbb e’ Királynak149 az időnek ára,

160 Mint-sem prédállná150 azt halotti pompára.
Tudja, hogy a’ hóltak’ tzifra temettségek
Többnyire az élők’ fel-fútt kevélységek.
Nem tőlti hát azzal szűkséges idejét,
Hogy mirtussal hintse Váléz’ sírja’ helyét,
165 Hogy néki kő vagy értz Oszlopot* tsináljon,
Az idő’ fogának melly soká ki-áljon.
Méltóbb pompát kívánt sír’ halmára hozni,
Gyilkosit akarta hamvának áldozni.
Megy hát, ellenségin hogy boszszúját vegye,
147
127 e’ Hérónak
148
152 romlást ’s pusztítást
149
159 e’ Hérónak
150
160 Mint hogy prédállya
79
ÁLTAL.
170 ’S meg-hódolt örökjét boldog Néppé tegye. –
Nem-várt Seregének rémítő hírére

E’ pártos Gyűlésnek meg-posdúl a’ vére;
Májen után minden repűl a’ kő-falra,
Mind a’ két rész bátran készűl viadalra.
175 [97:] Ezek még tsúfsággal e’ Vitézt151 boszszontják,
Hogy tsak jőjjön, vérét az ebeknek ontják.
Páris, kit a’ bőség tett e’ bóldog karban,*

Koránt sem illyen vólt még e’ zűrzavarban.
Bé-kerítő sántzán számos várak álltak,
180 Mellyeket a’ méreg ’s félelem tsináltak.
Pompás Hóstátjai, kik békével élnek,
Bár nints kerítések, semmitől nem félnek,
’S mellyeknek az utas tsudálván szépségét,
Előre képzeli Páris’ ékességét,
185 Tsak szalmás kunyhókból még ekkor állottak,
Hol némelly Pásztorok hajdan meg-szállottak.
Azonközben rohan Burbon Észak felől,
Rémítő formában a’ halál jön elől.
Párist ostromlani erőssen készűlnek,
190 A’ nyílak alá ’s fel sebessen repűlnek.
Égig megy a’ le-húlt kő-fal’ ’s tornyok’ pora,
Mellyeket öszve-tört a’ nagy tűz’ zápora.
Mivel egymást űzik az ágyúk’ mennykövi,
Mellyekkel egygyik rész a’ másikat lövi.
195 A’ sántzot ’s a’ mezőt el-fedték a’ testek,
E’ tüzes nyílaknak kik útjokban estek. –
Hajdan az emberek egy karddal bé-érték,
Mellyel egymást ölték, vagy halálra sértek.
Illy nagy készűlettel nem mentek a’ hartzra,
200 Mert az egy karddal-is sok száz omlott artzra.
De dühös fijaik nagy vakmerőségből
Vesztekre a’ tüzet le-lopták152 az égből.
[98:] Most a’ Flandrus hadnaka átkozott magzatja
Az ágyú szívünket elébb meg-olvasztja,
205 Mellyben a’ salétrom záratván értz tsőben,
Szórja a’ golyóbist mintegy nagy essőben.
Villámlik, mennydörög, okádja a’ halált,
Ízekre tör mindent, a’ mit útban talált.
Sőt meg-nem érik ma e’ nagy dühösséggel,
210 Élnek még átkoztabb ’s szörnyűbb mesterséggel.
Főldi barlangokban rejtik e’ gyilkos port,
Melly fel-gyúlván, gyakran fel-vet egész tábort.
Sok Vitézek bízván kezek’ erejében,
Serényen hartzolnak a’ Márs’ mezejében:
215 Mikor e’ menny-kövek ropogva meg-gyúlnak,
’S tőlök fel-vettetvén ízenként le-húlnak. –
Sok tábornak így ád a’ nyílt főld sír halmat,
Mikor színtén látszott venni diadalmat. –
151
175 e’ Hérót
152
202 el-lopták
a
II-dik Filepnek a’ Flandrusok ellen való hartzaiban kezdettek leg-először élni a’ Bombival, mellyel egy Olasz talált-fel; valamint más egyéb
mesterségeket-is többnyire majd mind az Olaszok találtak-fel.
80
ÁLTAL.
Burbon, kit a’ Líga ártatlan űldözött,
220 Thrónusára siet illy sok halál között.
Hűséges Serege bátran megy mellette,
Bár alatta Pokol, ’s menny-kő zúg felette;
Mert a’ dítsősséget látja Ura körűl,
’S felejtvén a’ halált, tsak ez egynek örűl.
225 Mornéj mint egy álmot e’ szélvészt úgy nézi,
Vítéz lépéseit nemesen intézi.
[99:] Bár zápor’ módjára húll a’ halál’ íve;*
Ortzája nem sárgúl, meg-nem dobban szíve.
Szomorúan nézi a’ had’ szörnyűségét,
230 Érzi a’ bűn miatt az ostor’ szükségét.
Gyűlőli a’ hartzot: de jó Urát szánja,
Mint bőlts és hív Jobbágy, megy hová kívánja.
Ama síkos útra nem soká el-érnek,
Hol nem tudtak járni síkjától a’ vérnek;153
235 De itt virtussokat még inkább fel-kőltik,
Tsak hamar hóltakkal az árkot bé-tőltik.
A’ hólt test’ halmain a’ kő-falra mennek,
Hol lég-több omlásit vészik észre ennek.
Burbon bé-fedetvén vértől mindenfelől,
240 Ki-vont fegyverével maga megy leg-elől.
Az ágyú, tűz ’s kard közt mihelyt fel-érkeze,
Le-üti Zászlóját győzedelmi’ keze.
Mellyen a’ Pártosok halálra bámúlnak,
’S győző Urok előtt majd mind artzra húlnak;
245 Míg Májen a’ hartznak meg neki bíztatja,
Vétkes példájával a’ bűnre nógatja,
Bár nem mernek nézni jó Urok’ szemébe;
Készszek kardjok’ szúrni irgalmas szívébe.
Éris vér-özönben magát vígan mossa,
250 A’ vak buzgóságnak mellyel ont pallossa.
Mihelyt a’ katonák a’ sántzra fel-hágtak,
Ezer ízre sokat a’ Lígából vágtak.
A’ had’ menny-kövinek itt meg-szűnt lármája,

Mellyeknek két felől halált szórt a’ szája.
255 Egy mord hallgatás állt a’ zúgás’ helyében,
Szikrázott a’ harag mindennek szemében.
[100:] A’ főldet öntözik a’ vérnek árjával,
Úgy nyit útat ki ki magának kardjával.
Már Burbon a’ Lígát láttatott meg-győzni,
260 Mikor erejét ez kezdé meg-kettőzni.
Liliom’ Zászlóit fel-forgatni merte,
Egygyik a’ másikat százszor viszsza-verte.
A’ szerentse hajlott hol egy, hol más felé,
A’ két részről húlt test a’ sántzot el-telé.
265 Így fut ide ’s tova a’ tengernek habja,
Mikor egy dühös szél menését ki-szabja. –
Meg-mutatta Burbon, ’s Májen ez időben,

Melly sok nemes virtus lakjék mind kettőben;
Mert mint bőlts elméjek jobbnak arányozá,154
234 jegétől a’ vérnek;

153
269 arányozta,
154
81
ÁLTAL.
270 Seregét mindenik bátran kormányozá.155
Mint élesztő lélek szemeknek járása
Mozgatta e’ testet, mint légyen állása.
Azomban oda ért Burbon’ segíttsége,

Melly a’ hartz-kívánság miatt lángal ége.
275 Szörnyű ordítással a’ sántzra fel-szaladt,
’S bár soha nem hartzolt még Francz Zászló alatt;
Itt-is fel-tártja ez az Anglus név’ hírét,
Mindenik ez helyre kész ontani vérét,
Melly hajdan Elejék’ dítsősségét látta,
280 Mikor Anglus Urát a’ Francz Nép imádta.
Tsak hamar Omállal Eszszex találkozik,
Ki mint Vitéz Bajnok külön vállalkozik,
Mindenik nagy Vitéz, bízik erejében,
Így vítt Akill ’s Hektor Trója’ mezejében.
285 [101:] Vérengző barátjok körűlöttök álnak,
Tsudálják bajnokit bennek a’ halálnak.
Francz, Anglus, ’s Lorrénok meg öszve-tódúlnak,
Egymás’ kardja által, mint a’ fű, úgy húlnak.
Óh öldöklő Angyal! ki véres karjokat

290 Fel-vonván szúrdaltad egy-másba kardjokat!
Mond-meg, kettőjök közt fogtál mellyik mellett?
Az örök végzésből győzni kinek kellett?
Soká Eszszex ’s Ómál tsak egyenlők vóltak,
Mind a’ két seregből majd egy formán hóltak:
295 De Burbon’ részére hajlott az Ég’ fontja,
Azért-is tsak hamar a’ Lígát meg-rontja,
Melly mint viasz olvad félelmében tőle,
Ordítva Párisnak fut viszsza előle.
Mint sebes pataki a’ zápor essőnek
300 A’ magas156 hegyekről mellyek alá jőnek,
Rohannak a’ vőlgynek iszonyú zúgással,
Rémítik a’ mezőt szörnyű harsogással,
Dühös habjainak semmit sem tehetnek
A’ gátak, mellyeket eleikbe vetnek,
305 El-sepernek mindent, a’ mit tsak találnak,
Hintik darabjait a’ letört kő-szálnak,
Tőből szaggatják-ki a’ magas tser-fákat,
’S űzik a’ sík mezőn meg-réműlt gulyákat:
Így rohan a’ sántzról Burbon a’ Városnak,
310 Melly helyt ad az őtet űldöző Pártosnak.
’S bár a’ vér-ontásra nem volt akaratja,
Bűnös Jobbágyait sajnálva aratja.
Széllyel fut a’ Líga’ tizen-hat Vezére,
Hogy ne jusson Ura’ boszszúlló kezére.
315 [102:] A’ bé-zárt kapukat Májen meg-nyittatja,
Minthogy a’ hartz’ tüzét tovább nem állhatja.
A’ győző sereg őt vitézűl meg-űzi,
A’ le-vágott főket kardjára fel-fűzi.
A’ dúlásra ugyan sokan széllyel futnak,
320 Mihelyt őt’ kergetvén a’ Hóstátba jutnak:
De kész győzedelem lévén már markában,
270 kórmányozta.
155
300 magos
156
82
ÁLTAL.
Burbon mindenütt hág a’ Májen’ sarkában.
Tudja, hogy nem elég a’ Lígát meg-győzni;
E’ Hidra-bimbózást meg-is kell előzni.
325 El-szélledt Vítézit megint öszve-híjja,
Hogy Páris’ kapuit tűzzel vassal víjja.
Ekkor egy tűndér* test mellette meg-állott,

Egy fényes fellegből melly e’ főldre szállott.
Forgó szelet vett ez szekérűl alája,
330 Meg-testesűlt Istent mutatott formája,
Színére őltözött mennyei szépséget,
Mint egy ragyogó Nap, egész teste égett,
Tűndöklő szemei szomorúan néznek:
„Meg-állj te nyomorúlt! így szóll e’ Vitéznek,
335 „Így dúlod eleid’ ditső örökségét?
„Zablázd katonáid’ bátor dühösségét.
„Tulajdon Országod’ hát ekként rontod-é?
„Saját Jobbágyidnak vérét így ontod-é?
„Állj-meg – győzd-meg magad’. – Menny-dörgő szavára
340 Minden, a’ ki hallá, omlott ortzájára.
E’ szó minden dúlást menten ketté vágott;
Burbon, ki már szintén a’ kapura hágott,
[103:] Mint egy tenger, mellynek habja égig ére,
Meg-áll e’ rémítő és nem várt ígére.
345 „Óh bóldog lakossa egy más jobb világnak!
„Hogy lehetsz tanúja e’ sok gonoszságnak?
Erre feleletét nyájassan folytatja;
„Ne félj! Lajos vagyok a’ Burbonok’ Atyja,157
„Ki sokáig hajdan, mint most Te, így vívott,158
350 „’S kit e’ bóldog Ország Tútorának hívott.159
„Lajos a’ ki Téged’ szeret ’s szán szívéből,
„Minthogy félre áltál Eleid’ hitéből.
„Az Úr, kinek hozzád száltam-le szavára,
„Vígyáz Mennyből Te rád, ’ s ez Ország’ javára.
355 „Hartzolj, ’s kegyelmes légy: így béred’ e’ lészen,
„Hogy nem soká e’ nép mint Atyját bé-vészen.
„Az örök-végzésben így van ez meg-írva....
Örömében Burbon itt el-fakadt sírva.
El-aludt a’ harag e’ szóra szívében,
360 Térdre esvén szintén megfördött könyvében.
Szent rettegés’ tüze buzgó lelkét gyújtja,
’S hogy őt’ meg-ölelje, kezeit ki-nyújtja:
De mikor örömmel akarja ölelni,
Ollyan mint egy árnyék, nem tudja meg-lelni.
365 Míg Szent Lajos vele így szóll, ’s meg el-tűnik,

Az ágyú golyóbis repűlni nem szűnik.
Idegenek, Franczok, Aszszony, gyermek, Vének,
A’ városból reá tűz záport lövének.
De egy égi pais fedezte-bé fejét,
370 El-hárítá róla a’ tűznek erejét.
Mennyi halál közt járt, végre ekkor látta,
’S az őt’ ki-vonó kézt majd sírva imádta.
157
348 [az első kiadás alapján javítva ebből: a’ Burbonnak Atyja]
158
349 víva,
159
350 híva.
83
ÁLTAL.
[104:] Bátor, de szomorú szemmel Párist nézi,
Melly hitetlenségét száz bűnnel tetézi.
375 Francz Nép! úgymond, meddig rontod így magadat
Űldözvén örökös ’s irgalmas Uradat?...
Mint mikor a’ szép Nap ágyához meg-tére,
Minthogy gyors útának tzéljára el-ére,
Magát majd két-szerte nagyobbnak mutatja,
380 ’S kedvesebben ragyog álmos súgárzatja:160
Így megy alá Burbon Páris’ várossáról,
Vígan gondolkozván kedves Lajossáról.
Tsak hamar Vintzenig útában haladott,
Hol bőlts Törvényeket hajdan Lajos adott.
385 „Ditső eleimnek régen kedves helye
„Vintzen! hogy lettél, mond, latroknak mű-helye?
„Nagy dítsősségedről be méllyen le-száltál!
„Mikor az Országnak tömlötzévé váltál,
„Hová sok fő-rendek, kik nyomnak ’s nyomatnak,
390 „Bűnök’ közepéből váratlan vonatnak.
„Mint meg-tőltt nadályok estve ágyra mennek;
„’S már nem tisztek sokszor, mikor fel-serkennek.
Azomban hol a’ Nap futását végezte,
Onnan fel-jött az Éj, ’s Párist bé-fedezte.
395 El-takarta a’ vért, ’s a’ hóltak’ tetemét,
Kik gyászszal vonták-bé a’ Napnak bús szemét.
11. HETEDIK ÉNEK.

[105:]
SUMMÁJA.
Szent Lajos el-ragadja álmában Burbont az Égbe és a’ Pokolba, meg-mutatja néki a’ Titok’ házában a’ maga
maradékát, ’s azokat a’ nagy embereket, kiket fog Francz Ország szűlni ő utánna.
Ama jó Teremtő, a’ Menny’ és főld Atyja

Akarván, hogy fogyjon éltünk’ sok bánatja,
Kegyelméből adott két nagy jól-tévőket,
’S vigasztalók gyanánt főldre kűldé őket.
5 Orvost lél ezekben a’ gyász, bú, ’s szegénység,
E’ két nagy gyámolink az Álom ’s Reménység.
Ha a’ munka után a’ test kezd lankadni;
Olly orvos az Álom, melly erőt tud adni.
A’ kire szúnyasztó mákját bőven ejti,
10 Fáradsága’ terhét az könnyen felejti.
Lelkünk’ kivánságit a’ Reménység gyújtja,
’S még mikor tsábít-is, balsamomát nyújtja.
De a’ kinek Mennyből ez orvos adatik,
Bátran örűlhet az; mert meg-nem tsalatik.
15 Hív ’s állandó annál, mint az, a’ ki adja,
Még kívánságit-is bőven meg-haladja.
Menjetek Burbonhoz, mond Lajos e’ párnak,
380 álmos tsillagzattya:

160
84
ÁLTAL.
El-alélt tagjai mert óhajtva várnak.
Az Álom hogy hallá ez égi szó’ hangját,
20 Kész el-hagyni menten setétes barlangját.
[106:] Ama’ zőld mezőre Burbonhoz repűle,
Az álmadozások vígadnak körűle.
Lelkét víg képekkel; testét hintik mákkal,
Melly elegyűlt Laurus’, olaj-ág’ ’s ró’sákkal. –
25 Ekkor koronáját Szent Lajos le-vészi,

’S e’ győző Vitéznek161 homlokára tészi.
„Menj, ’s uralkodj, úgymond, szívem’ reménysége,
„Régi törsökömnek egy fő ditsőssége.
„Az Úrnak ez hozzád még kis ajándéka,
30 „Királyságnál többet van adni szándéka.
„Mit tsinálnál fijam száz illyen országgal,
„Ha meg-nem térsz ’s nem bírsz162 örök bóldogsággal?
„El-olvad e’ Világ, mint a’ hónak halma,
„Egészszen sem lehet a’ virtus’ jutalma.
35 „A’ ki itt sokat bír,163 azt sok bú követi,
„Végre rontó kezét a’ halál rá veti:
„Jer, egy más világot mutatok én néked,
„Melly nem olly romlandó, mint Királyi Széked.
„Jer, ’s a’ Teremtőnek titkai közt nézzed,
40 „Szent végzése szerént élted’ mint intézzed.
Egy fényes szekérbe egygyüt hát fel-űlnek,

A’ levegő égben sebessen repűlnek:
Mint a’ gyors villámás Éjszakról fut Délre,
Minden akadékot útjában üt félre;
45 Vagy melly gyorsan repűlt ama szekér régen,
Mellynek tűz’ lovagi vágtattak az égen,
Mellyben egy szent ember, kit Áháb űldözött,
Mennybe ragadtatott ezer lángok között. ...
[107:] E’ forgó Világnak tágas örvényében,
50 Mellyben sok test jön ’s megy ki-mért Törvénnyében,
Középben jár a’ Nap; ’s e’ tűz-tenger körűl
A’ szabott órára ki ki egygyet kerűl.
E’ szűntelen’ égő fáklya’ özön-árja
Kevés minutában őket által járja.
55 Fel hozza idejét Ősz’, Tél’, Tavasz’, Nyárnak,
Illy sok világokban kik körűlte járnak.
Kik közt ki ki a’ mást húzza maga felé,
Ama titkos lántzal, melly óltatott belé.
Oltalmazza egygyik a’ másik’ Törvényét,
60 ’S kézről kézre adja kőltsönözött fénnyét. –
A’ hol e’ testeknek meg-szűnik futások,
Ama’ nagy üregben úsznak megint mások.
Meg annyi Világot ezek-is formálnak,
Hol sok száz milliók az Úrnak szolgálnak.
65 Meszsze ezeken túl lakik a’ Teremtő, ...
Tsak hamar reptében ide ér mind kettő;
Ott az Úrnak dítső ’s fényes széke körűl,
Az égi Seregek’ nagy tábora örűl:
161
26 ’S e’ győző Hérónak
162
32 Ha meg-térvén nem bírsz
163
35 bírsz,
85
ÁLTAL.
E’ főldről fel-repűlt lelkek a’ hóltaknak
70 E’ nagy dítsősségben az Úr előtt laknak.
’S minthogy nem nyögnek már setét tömlötzökben,
Örökké úsznak itt öröm-özönökben.
Minden lélek, mellyet a’ porba lehellett,
Itt áll-meg az igaz Bíró’ széke mellett.
75 Sokféle név alatt az Urat ditsérik
Azok-is, kik őtet ingyen* sem esmérik.
Ő ontja áldásit azokra az égből,
Kik sírva kiáltnak hozzá sok ínségből
[108:] Vak buzgóságunknak homállyát sajnálja,
80 Sokféle formákra melly őt’ ki-tsinálja.
A’ halál, kit a’ bűn ’s az idő szűltenek,

Ide hord-fel mindent, valakik éltenek,
A’ Bonzot ’s a’ Brahmánt Chinából fel-viszi,
A’ ki Konfúczius’ szavát vakúl hiszi.
85 Persiából ide gyűjti a’ Gébreket,
Kik követik most-is Zoroásztereket.
Fagyos lakossait a’ hideg Északnak,
’S a’ kik Áfrikának tüzes főldén laknak.
Az erdőkben lakó sok vad Pogány Népet,
90 Kik tsak nem el-veszték az emberi képet. –
A’ Dervis itt meg-áll, széllyel néz, ’s tsudálja,
Hogy az Isten’ jobbján164 Papját nem találja.
A’ Bonz bánatjában le-üti bús szemét,
’S mutogatja sok kínt szenvedett tetemét.
95 Minden Népből ’s nyelvből mihelyt ide gyűlnek,
Még a’ Bíró nem szólt; – – – ’s már-is el-réműlnek.
E’ szív látó Isten őket körűl-nézi,
’S egy látással a’ bért köztök el-intézi.
E’ rémítő széktől Burbon járt meszszére,
100 Melly áldást ’s átkot hint az ember’ fejére,
Mellyből mint az árvíz a’ végzések jőnek,
Mellyek nem nyilnak-meg halandó élőnek.
„Mint méri ezeket vallyon az Úr’ fontja?
„Hiszem, hogy haragját lelkekre nem ontja,
105 „Azért, hogy a’ Jésus’ Nevét nem vallották,
„Minthogy azt éltekben soha sem hallották.
„Mind azoknak hiszem lészen Meg-tartója,
„Kiknek bőlts keze lett porból formálója.
[109:] „Ezért plántált belénk józan-okosságot,
110 „Hogy ennek fénnyénél nyerjünk boldogságot.
„E’ sok Pogányságot e’ szerént ítéli;
„Bár Görög vagy Sczitha, él az, ki őt féli. –
Míg Burbon ezekről így beszéll magában,

’S vakmerő szemmel néz a’ Bíró’ dolgában,
115 A’ Törvény-szék alatt egy szó meg-zendűle,
Mellytől a’ főld’ gyomra ’s az ég meg-rendűle.
Olvasztá a’ szívet szörnyű harsogása,
Mint hajdan Sinának dörgő tsattogása.
Az égi szent Sereg erre el-hallgatott,
120 Sok ezer tsillag ezt ekhózván, jajgatott.
92 [jobbján az első kiadás alapján javítva ebből: jobban]

164
86
ÁLTAL.
„Véges ész! az Urnak útát így fontolod*?
„Hogy imádnod kell azt, hát meg-nem gondolod?
„Verseng-é a’ gyúrt sár a’ Fazék-gyártóval?
„’S te por lévén perlesz a’ Mindenhatóval?
125 „Kinek öl és gyógyít, plántál, vág, ront karja,
„Meg-botsátja bűnét a’ kinek akarja.
E’ menny-dörgő szó még az égen hallatott,
Hogy egy széltől Burbon gyorsan ragadtatott.
Alá-szált hirtelen egy szörnyű mélységben,
130 Hol sok millió nyög iszonyú ínségben.
Ez öblös barlangnak setét szövevényje
Nem kóstolta millyen a’ Nap’ áldott fényje,
Nem lakik itt élet, hol kész szállást talál
A’ kétségbe-esés ’s az iszonyú halál:
135 Örökkön örökké e’ tömlötzben nyögnek,
Kik élvén szolgáltak a’ bűnnek ’s ördögnek.
Mint a’ hegyről omló árvíz’ harsogása:
Úgy zúg itt a’ jaj-szó ’s fogak’ tsíkorgása.
[110:] Isten! melly sok jajnak zokogó szózatja
140 Reszketteti testem’, ’s réműlt lelkem’ hatja!
Melly nagy tűz, mond Burbon, ’s füst jő-ki e’ helyből,
Mint egy értz’ olvasztó lángozó mű-helyből!
Fijam! az Igazság ásta e’ mélységet,
Ebbe zárta a’ bűnt, vétket ’s kevélységet.
145 Jer, mert vas kapui mindég ketté válnak.
’S tsak hamar a’ Pokol’ ajtaján meg-állnak.
Itt van az Irígység,165 sok szív’ rágó férge,
Komor szemén ’s száján egyre omlik mérge;
Gyűlőlt minden élőt ’ s a’ Napnak világát,
150 A’ hóltakkal leli itt minden vígságát,
Sárga szín vonta-bé el-száradt tetemét,
Látván Burbont, sohajt ’s el-fordítja szemét:
A’ fel-fútt kevélység ezt közel strá’sálta,
Melly ekkor-is magát nézgélte ’s tsudálta.
155 Odább volt a’ szívet szédítő Bújaság,
’S a’ testet hervasztó éktelen Puhaság.
A’ Nagyra-vágyás túl törvényeit szabja,
Innen gyötör mindent, a’ ki néki rabja.
A’ Hipókritaság alszik kebelében,
160 Szemében kegyesség, pokol van szívében.
Ember’ maga haszna a’ Vak-buzgósággal,
E’ tömlötzben lakik több más gonoszsággal.
E’ kínzó Hóhérok Burbont nem esmerték,
Azért meg-réműlvén, tsak nézni sem merték.
165 Jó szívében nem vólt ezeknek lakása,
Melly a’ Virtusoknak lett kedves szállása.
Mitsoda Szent, mondják, jött e’ setétségbe?
Hogy nevelje kínunk’ e’ szörnyű ínségbe.
[111:] E’ tömlötz’ öbleit Burbon öszve-járja,
170 Az Úr’ haragjának hol zúg tüzes árja. –
Tsak hamar egy helyen a’ kínlódók között,
Egy szörnyű Tsudában* szeme meg-ütközött;
Mert Klemensre talált, Váléz’ gyilkossára,
Rá esmért ekkor-is vérengző karjára.
147 [az első kiadás alapján az Irígység szókezdő I-je kisbetűből nagybetűre javítva]
165
87
ÁLTAL.
175 Egek! ím’ a’ kinek Szent a’ főldön Neve
Vas lántzokon űl itt, ’s tűz’ prédája leve.
Térden imádtatik képe sok óltáron,
Kit Belzebub tart itt egy örökös záron.
Isten! be sok Szentnek e’ főldön áldoznak,
180 Kiket az ördögök Pokolban kínoznak.
„Jer Fijam, mond Lajos, ’s nézd-meg a’ kínokat,

„Mellyek gyötrik bellyebb a’ roszsz Királyokat;
„Mennél több hatalmat magokra őltöznek.
„Annál több kínt látnak, mihelyt ki-kőltöznek.
185 „Lakolnak a’ bűnért mellyel önként tettek;
„’S mellyel Országokban tudva meg-engedtek:
„El-nyeli a’ halál tűndér* pompájokat,
„Bé-zárja tsapodár* Tisztjei’ szájokat,
„Kik az Igazságot tőlök el-rejtették,
190 „’S hogy tzéljokat érjék sok bűnbe ejtették.
„Az Igazság’ fényje itt őket kínozza,
„Sok gonoszságokat rendre elől-hozza.
„Nézd, mint reszketnek itt sok dühös Királyok,
„Száz-szorosan omlik a’ kín’ lángja rájok:
195 „Minthogy élvén, számot senkinek nem adtak,
„A’ sok vér-ontásért Nagyoknak mondattak.166
Sok roszsz Ministerek bellyebb lántzon vóltak,
Az Ország’ vesztére kik álnokúl szóltak,
[112:] Kik pénzen adták-el a’ virtusnak bérét,
200 ’S mint éh medvék szívták a’ szegény Nép’ vérét.
Itt nyögnek, kik hamis űgy’ ’sírjából éltek,
Tekerték a’ Törvényt ’s gonoszúl ítéltek.
Sok latrok, gyilkosok ezeket követték,
’S mind azok kik élvén a’ Vallást nevették.
205 Vallyon, kérdi Burbon, e’ veszedelemben
Nyögnek-é, kik éltek édes szerelemben?
Kik azzal sérték-meg az emberek’ Atyját,
Hogy könnyen követték szívek’ indúlatját.
Nemes Lelkek, kik jól sokakkal tettetek!
210 Hát a’ gyilkosokkal egy lántzra mentetek?
Itt el-keseredvén, így sohajt zokogva:
Óh! ha minden bűnös így sohajt itt fogva,
Ha kívánja az Úr’ sértett dítsőssége,
Hogy rövid éltünknek illy kín légyen vége;
215 Nem jobb lett vólna-é a’ méhben meg-fúlni,
Mint egy kis örömért e’ tűz közzé húlni?
Elménk’ szabadságát bár az Úr el-venné,
Hogy illy nyomorúlttá lelkünket ne tenné!!! –
„Ne véld, azt mond Lajos, hogy az Úr engedje,

220 „Hogy tsak egy-is e’ kínt méltatlan szenvedje.
„Mert mint igaz Bíró őket úgy ítélte,167
„Úgy fizet mindennek mint kívánta élte.
„Nem gyönyörködteti könyörűlő szívét,
„Hogy ok nélkűl öszve-rontsa keze’ mívét:
225 „Azért formálta-é az embert képére,
„Hogy ok nélkül hányja a’ Pokol’ tüzére?
196 Héróknak tartattak.

166
221 Mert igaz a bíró, ki őket ítélte,

167
88
ÁLTAL.
„Mérsékli haragját; mert jó Ő ’s kegyelmes,
„A’ boszszú-állásra igen késedelmes.
[113:] „Úgy vér Ő, mint Atya, vesztünk’ nem kívánja,
230 „Meg-enged mindennek, ki bűnét meg-bánja.
Így szóll, ’s egy szép helyre sebessen fel-hágnak,

Melly kies hazája az ártatlanságnak.
Meszszéről tsudálták pompás fényességét,168
Mellyből mérsékelték* az Úr’ dítsősségét.169
235 Alig tűnt e’ szép hely Burbonnak szemébe,170
Hogy egy szent vígasság kezd folyni szívébe.171
Itt semmi indúlat nem gyötri éltünket,
Az öröm’ balsamja öntözi lelkünket,
Fő bóldogságunk’ itt a’ szerelem tészi,
240 Nem az, melly a’ vértől bűnös tüzét vészi:
Hanem ama’ szent láng, az Égnek magzatja,
Mellyel gyújt lelkünkben az emberek’ Atyja.
E’ szent szerelemmel minden szívek telnek,
Szűntelen kívánnak; ’s minden jót meg-lelnek.
245 Édes örömünk’ itt bánat nem borítja,
Tsendes nyúgodalmunk’ gond nem háborítja.
Minden népből ’s nyelvből a’ jók ide gyűlnek,
Az igaz Királyok ’s Tisztek172 itt örűlnek.
Károly ’s Klodovéus felső bóldogságra
250 Itt mentek, ’s vígyáznak egygyütt Francz Országra.
Sokan, kik a’ földön egymástól nem férnek,
Hű barátok lésznek, mihelyt ide érnek.
Lajos, mint egy tzédrus a’ többit haladja,
Igaz Törvénnyeit bőltsességgel adja.
255 A’ jóság ’s igazság, melly őt gyújtá belől,
Mint két tanátsos űlt székében két-felől.
Atyja vólt a’ népnek; minden szívvel bíra,
Le-törölte könyvét annak, a’ ki síra.
[114:] Itt sem távozott-el Amboáza mellőle,
260 Ki szerette Hazánk’; ’s szerettetett tőle.
Hív Tiszt, igaz Bíró, ki illy méltóságban
Nem mártá kezeit vérben ’s gonoszságban.
Virágzott mint Pálma Hazánk’ békessége,
Áldott Királyunknak fénylett dítsőssége.
265 Ekkor minden népet a’ Francz fellyűl haladt.
Boldog nap! jőjj viszsza egy más Lajos alatt!
Túl vóltak sok Nagyok,173 kiket vítézségek

Vezérlett a’ hartzban; nem vad dühösségek.
Trimulj, Kliszszon, Foá, Gesklin a’ Thrónusnak
270 Oszlopa, ’s ostora minden Tirannusnak.
Montmorentzi, Bajárd, ’s Hazánk’ Vitéz Szűze b
168
233 Meszszéről tűndöklik pompás fényessége,
169
234 Mellyet szerez benne az Úr’ dítsőssége.
170
235 szemében,
171
236 szívében.
172
248 Az igaz Királyok ’s Hérók
a
Amboáz igen híres fő Ministere vólt Franczia Országnak: szerettetett mind a’ Királytól mind a’ néptől.
173
267 sok Hérók,
b
E’ vólt az a’ híres Orleányi Leány, a’ ki látván, hogy a’ Franczok az Anglusoktól tsak-nem egészszen el-nyomattattak VII-dik Károly alatt;
férjfiú’b ruhában őltözvén 20 esztendős korában, a’ Francz Seregnek Generálissa lett, és az Anglusokat sokszor meg-győzte. Végre 1430-dik
esztendőben el-fogattatván, a’ Papi széktől boszorkánynak ítéltetett, és az Anglusoktól elevenen meg-égettetett.
89
ÁLTAL.
Ki maga egyedűl ezer Anglust űze,
’S kinek virtusinak méltatlan jutalma
Lett egy néki gyújtott rakás fának halma.
275 Mind ezek, mond Lajos,174 a’ virtust szerették,

Igazán ítéltek, ’s e’ bért azért vették.
Hűséges magzati az Ekklésiának,
A’ népnek a’ jóban tűköri valának.
[115:] Szent Vallásom’ ki ki buzgóan követte; –
280 Mi az oka, hogy ezt Burbon meg-vetette?
Mihelyt ezt ki-mondá fúldokló nyögéssel,

A’ végzések’ háza meg-nyílt nagy zörgéssel.
Meszszéről ragyogtak értz kapui ennek,
Mind ketten e’ felé sebes lábbal mennek.
285 Észre-vehetetlen gyors szárnyal az idő

E’ rémítő házhoz éjjel nappal megy ’s jő.
Véletlen’ adja itt mindennek tudtára
A’ mi kinek kinek végződött számára.
Egy vas Óltárra van egy nagy könyv tétetve,
290 Mellyben a lejendők le-vagynak festetve;
Jó, roszsz, öröm és bú írva van előre,
Melly Világ’ végéig omlik minden főre.
Fogva lehet látni itt a’ szabadságot,
Melly e’ főldön kevély; ’s ott szenved rabságot.
295 Olly titkos lántzra őt’ tudja az Úr tenni,
Hogy rab; ’s még-is láttzik szabadossan lenni.
Annál örömestebb’ az Úr’ tzélját tészi,
Mert hogy kötve volna eszébe nem vészi.
Másnak enged, még-is kevéllyen gondolja,
300 Hogy mindent a’ mit tész’, kedvére fontolja.
Jó Fijam! mond Lajos, az Isten’ kegyelme

Innen száll-le; ’s úgy lesz’ lelkünk’ segedelme.
Egy nap’ innen lő rád tüzes nyílt ívéből,
Hogy ki-írtsa a’ bűnt Burbonnak szívéből.
305 Idejét és módját nem tudhatod ennek,
Mert függ hatalmától az egy Szent Istennek.
[116:] Vallyon mikor fogja az időt el-hozni,
Mellyben Fijaihoz fog Burbon tartozni?
Melly sok tsalárd úton kell még addig futnod,
310 ’S gyarlóságból mennyi gyalázatra jutnod!
Bár ne számláltatnék soha-is éltedhez
Az idő, mellyben hív nem lesz’ Istenedhez!!
Burbon újjra itten réműléssel hallja,

Hogy egy sokaság zúg, mint a’ méhek’ rajja.
315 Lásd-meg, ugymond Lajos, e’ számos képeket,
Kik tésznek nem soká hatalmas Népeket.
Elébb, hogy nem lenne, sok száz esztendővel
Esméretes az Úr minden élendővel.
A’ semmit emberré még nem-is tsinálja,
320 Mikor élte’ napját már mind ki-számlálja.
275 E’ Hérók, mond Lajos

174
90
ÁLTAL.
Ki-méri a’ határt mindenik Országnak,
Tudja, ez mint dűl-le, mások fel mint hágnak.
Ki ki mint fog élni, írva vagyon nála,
Tudja, mikor ’s mint lesz’ mindnyájok’ halála.
325 Jer Fijam! mert az Úr néked meg-mutatja

A’ nagy embereket; kiknek lészesz Atyja.
Ím’ fijadat látod az első ágzásban,
A’ ki Francz Országot tartja virágzásban,
A’ Belgát ’s a’ Spanyolt vitézűl meg-győzi;
330 De virtussal őtet Fija meg előzi.
Burbon tsudálkozik, hogy tsak nem leg-elől

A’ Thrónus mellett lát két Papot két felől.
A’ Pápa’ mondérját tzifrán fel-öltözték,
Kevéllyen a’ népet lábokhoz kötözték.
335 [117:] Test-őrzőik’ számát bámulva szemléli,
E’ pompára őket Királyoknak véli.
Úgy van, bár nem hívják, mond Lajos, azoknak;
De Urok a’ Népnek, sőt a’ Királyoknak.
Ez Riselj ’ s Mazarin Ministerek’ képe,
340 Mind kettő fő póltzra az óltárról lépe.
Szerentse ’s Politik’ fijai valóban,
A’ népet ’s a’ Királyt vetik vas békóban.
Riselj bőlts, de álnok, mérgét hóltig tartó,
Mazarin színessebb; de még többet ártó.
345 Ez fut, meg viszsza-jő, mint a’ szelet látja,a
Annak a’ bátor szív veszély ellen gátja.
Mind kettő véremnek gyűlölője lészen.
A’ nép rajok tömjént, hol meg átkot tészen.
Mert mikor a’ Király’ hasznára dolgoznak,
350 Akkor-is ő reá újjabb jármot175 hoznak.
Óh Te! kit a’ sors tett kissebb rangba nálok,
’S kit igaz fontomban nagyobbnak találok:
Kolbert! kinek nyoma tsepegtet bővséget,
Melly fel-magasztalja a’ Királyt ’s községet.
355 Hív Tiszt, jó Hazafi, Francz Nép meg-tartója,
Melly áldott Nevednek lészen káromlója.
De melly szépen rajta nemes boszszúd’ vészed,
Mikor őt’ átkáért boldog Néppé tészed.b
[118:] Így bánt a’ ’Sidókkal e’ nép’ bőlts Vezére,
360 Bár szitok ’s üldözés volt jó-téte’ bére. – –
Egek! melly sok rab nép áll e’ Király körűl!

’S úgy látszik, hogy ki ki vas lántzának örűl.
Soha ily pompára Francz Király nem lépett,
’S illy földön-tsúszóvá176 nem tette a’ népet.
365 Látom, felel Lajos, tőlle mint reszketnek;
De téged’ jó fijam még inkább szeretnek.
Jó ’s roszsz szerentsében, tudom, bőv részt vészen,
a
Mazarin Kárdinális kéntelen vólt ki-futni Francz Országból 1651-dik esztendőben; jól-lehet a’ Királyné pártját fogta: de Riseliőa mindég
helyt állott, jóllehet végre a’ Király-is ellenségévé lett.
175
350 jármat
b
A’ tudatlan nép, melly a’ maga leg-nagyobb Jól-tévőjét szokta gyakorta átkozni, annyira gyűlölte a’ Nagy Kolbertet, hogy a’ hólt testét-is
fel-akarta ásni, hogy azt a’ maga dühösségének tárgyává tégye: de minden okos Franczok előtt ma-is áldott és betses az ő emlékezete. –
176
364 Illy’ szó-fogadóvá
91
ÁLTAL.
Az elsőben kevély, ebben erős lészen.
Húsz rá rohant népnek bátran ki-fog álni,
370 Nagy lesz’ míg él; nagyobb, ha sírbe fog-szálni. –
Óh szép ’s bóldog idők! Nagy Lajos’ Századja,
Mellynek a’ természet minden javát adja.
Tudomány ’s mesterség ekkor virágoznak,
Mellyek dítsősséget a’ Francz Népre hoznak.
375 A’ Mú’sák örökre itt fognak maradni,
A’ metszés a’ kőnek ott fog éltet adni.
Szavát a’ mu’ sika égig hallattatja,
A’ gyóltsot a’ festés majd meg-szóllaltatja.
Mennyi bőltsnek látom, mond Burbon, sokságát,a
380 Kik mérik az égnek hoszszát ’s magasságát!
Kik vezérűl vévén az okos kéttséget,
Űzik mindenünnen a’ mélly setétséget.
[119:] Nyitva van előttök a’ természet’ titka,
Főldben ’s vízben látják a’ mi szép és ritka.
385 Felséges Poésis! Te Egek’ magzatja!
Mellynek édes hangja a’ lelket szaggatja;
Melly tudtad Áthénást ’s Rómát pallérozni,
Be sok változást fogsz a’ Francz szívre hozni!...
Francz Nép! tudsz Te győzni ’s triumfusid’ írni,
390 Nints olly Laurus, mellyel fejed nem fog bírni.
A’ Vitézek köztted177 mint füvek, úgy nőnek,
Repűlve a’ hartzra a’ Burbonok jőnek. –
Látom, mint fedi-bé Kondéta a’ had’ pora,
Ki hol oszlopa lész’, hol Ura’ ostora.
395 Türrenn, bár nem tetszik, bír annyi virtussal,
Véle hát egy rangot kíván leg-főbb jussal.
Mindenek egy Bőltsetb Katinában néznek,
’S őt tartják egyszersmind nagy hadi Vitéznek.
Vobánc tzirkalmait ha a’ sántznak veti,
400 Az ágyú-ropogást mérészen neveti.
[120:] Győzhetetlen lészen Laxemburg a’ Hadban,
’S igen szerentsétlen a’ Király Udvarban.a
Nézd ’a vítéz Villártb Dénén’ mezejében,
Hazánk’ dűlő sorsát mint tartja kezében.
405 A’ győző Eugént bátran viszsza-veri,
’S őt’ a’ békességre kénszerítni meri. – –
Ki e’ fijatal Princz?c mert szép ábrázatja,
Kevély pompa nélkűl felségét mutatja.
Mint egy juhász-kunyhót, a’ Thrónust úgy nézi;
410 Egek! melly setét köd őtet környűl-vészi:
Mikor szintén akar Székébe fel-menni,
A’ kegyetlen halál kész őt’ sírbe tenni. – –
a
A’ Párisi tudós Társaság ez, mellynek munkáit betsűli egész Európa. –
177
391 A’ Hérók közötted
a
Kondé és Türren vóltak XIV-dik Lajosnak két igen híres Generálissai. Ma-is disputálja Európa, mellyik lett légyen nagyobb a’ kettő közzűl.
b
Katina született 1637-ben, híres győzedelmet nyert Staffordnál és Maszsziliánál. Mikor a’ Marsalságot le-tette, úgy élt, mint egy Filozófus,
igen kevésre betsűlvén e’ Világot és annak pompáját.
c
Soha sem vólt ennél nagyobb Indsinérc a’ Világon. Meg-erősített 300 régi Várakat; újonnan építtetett 33-mat. Jelen vólt 53 ostromokban és
140 ütközetekben. Meg-halván hagyott 12 volumen munkákat írásban, mellyek Francz-Országnak hasznára írattattak, de még eddig
világosságot nem láttak.
a
A’ híres Montmorenczi ez, a’ ki sok győzedelmei után tömlötzbe vettetett.
b
Mikor 1712-dik esztendőben sok győzedelmei után Eugénius már Párisra magára készűlt, Villár Francz Országot helyre állította, Eugéniust
Dénén mellett meg-győzte, és Radstadban a’ Király’ részéről szép békességet kötött.
c
E’ volt a’ Burgundiai Hertzeg, XlV-dik Lajosnak Unokája, ama’ kegyes Érseknek Fenelonnak Tanítvánnya, a’ ki a’ maga emberekhez való
szeretetét még gyermek korában ennek szívébe bé-tsepegtette.
92
ÁLTAL.
Legjobb lelkű Franczot láthatsz fijam benne,
Ki egykor vérednek fő díszszére lenne.
415 Hát azért tsináltad Isten! e’ remeket,
Hogy könyv-özönbe márts minden Francz szemeket?
Mennyi jelét már-is jó szívének adta!
Melly bóldog lett vólna minden Francz alatta!
Áldást forrott volna irgalmas Thrónusa,
420 Lett volna igazán a’ Franczok Titusa. –
[121:] Óh! mitsoda gyászra fog az Ország jutni
A’ napon, mellyen kezd hólta’ híre futni;
Mikor sírbe zárja e’ nagy dítsősségét,
Vélle egygyütt annyát, fiját, ’s feleségét. –
425 Mint egy tzédrus, mellyel a’ szél ki-ront tőből,

Ollykor egy tsemetét nyújt még törsökéből:178
Így hogy Lajos’ Háza lett halál’ predája,
Hazánknak bőltsőben maradt egy Királyja.a
Isten! tartsd-meg benne Népünk’ reménységét,
430 Te pedig bőlts Flöri! oktasd gyengeségét.
Óh melly bőv lész’ Mennyben hív munkádnak ára!
Ha vezérled lábát a’ Virtus útára.
Ha meg-tanítod, hogy bár Király a’ neve,179
De tsak ember, mint más tsak olly porból leve.
435 Mások felett ebben tartsa hát nagyságát,
Hogy híven dolgozza Népe’ boldogságát.
Francz Nép! régi fényed’ vedd viszsza alatta,
Melly a’ főld’ Népeit hajdan meg-haladta.
Tudomány, Mesterség újra virágozzon,
440 Minden Sziget ’s Tenger Teneked adózzon. –
Neptun’ Víz-várában régen tsudálkozik,
Hogy Francz vitorlákkal ritkán találkozik.
A’ Nilus’, a’ Pontus’, az Indus’ rév-partja
Hív Téged’, ’s számodra kíntsét készen tartja.
445 Gyűlőld te a’ hadat; bírd a’ békességet,
A’ perlődők között enyvezz egygyességet.
[122:] Tudod, melly sok mezőn folyt Fijaid’ vére
Míg más Országoknak vóltál félelmére.
Ki ez, kérdi Burbon, kit itt látok állni,

450 A’ Nép’ átkát ’s vádját meszszéről rá szálni? a
Fijam, nagy lesz’ ez-is; mert bír olly elmével,
Hogy bé-tőlt sok Népet neve’ félelmével.
Buja180 lesz’; de nem rest, a’ vígság’ kebléből,
Sokszor majd ki-veti a’ főldet helyéből.
455 Egybe-veszt sok Népet, ’s meg öszve enyvezi,
Míg hajóját köztök jó partra evezi.
Bír a’ Talentumnak majd minden nemével,
Éleszt minden virtust vígyázó szemével.
Tud Katona, Vezér, hív Hazafi lenni,
460 Nem Király; de másból tud jó Királyt tenni. –
178
426 [az első kiadás és a rím alapján javítva ebből: törsökébűl:]
a
Ez a’ munka íratott XV-dik Lajosnak gyermekségében, a’ kinek fő Ministere ’s Tútora vólt a’ bőlts Flöri.
179
433 Ha meg-tanítod őt; hogy bár Király neve,
a
Ez igaz le-írása ama híres Orleáni Hertzegnek, a’ ki vólt XV-dik Lajos’ gyermekségében Francz Ország’ Régense.
180
453 [a félreértés elkerülésére a francia szöveg alapján javítva ebből: Búja]
93
ÁLTAL.
Azomban egy sűrű villámlás’ tüzében
Francz Ország’ Zászlója tűnt Burbon’ szemében.
Spanyol sereget lát hartzolni alatta,
Melly a’ Német tábort már fellyűl haladta.
465 Mit látok jó Atyám! mi az oka ennek?
Fijam! por kezdete, por vége mindennek.
Imádjuk az Úrnak tsuda bőltsességét;
Az Ötödik Károly’ Háza érte végét.
A’ Spanyol, ládd, nékünk térdet fejet hajta,
470 ’S Királyt kér, ki bőltsen uralkodjon rajta:
Filepet. – – Burbonnak hév szíve ezekre
Az örömtől tsak nem repedett ízekre.
[123:] Mérsékeld, mond Lajos, e’ nagy vígasságot,
Ki tudja, szűl-é ez kárt vagy bóldogságot?
475 Unokánk űlt ugyan Madrid’ Thrónusára,
Tán még mind kettőnek lesz’ ez romlására.
Véremnek Sorsosi! Spanyol ’s Francz Királyok,
Vajha az egygyesség’ Lelke szálna rájok!
A’ főld’ Népét meddig gyötrik ’s jajgattatják
480 Kik a’ Politika’ tanátsát hallgatják!!
Ezeket Szent Lajos hogy szólni meg-szűnék,

Mindjárt el-múlt minden; maga-is el-tűnék.
Fekete kárpittal az ég bé-vonatott,
’S a’ végzések’ Háza újra bé-záratott.
485 De mihelyt a’ hajnal nyújtván arany újját
Nyilt ró’sákkal hinté a’ fel-kőlt Nap’ útját;
Az Éj más helyre ment setét szőnyegével,
A’ képzelődések’ ’s álmok’ seregével.
Burbon-is fel-ébredt; ’s még soha éltében
490 Olly erőt ’s örömöt nem érzett lelkében.
Mint a’ Nap, úgy fénylett vídám ábrázatja,
Jelentvén örömét, melly őt’ belől hatja.
Így mikor a’ hegyről a’ ’Sidók’ vezére
Negyven napok múlva a’ táborba tére,
495 Olly fényes súgárok folytak ortzájáról,
Hogy féltében a’ Nép le-rogyott lábáról. –
12. NYÓLTZADIK ÉNEK.

[124:]
SUMMÁJA.
Gróf Egmon kűldetik a’ Spanyol Királytól Májennek ’s a’ Lígának segíttségére. Ivri mellett való hartz, mellyben
Májen meg-győzettetik, Egmon meg-öletik. Henriknek vitézsége ’s kegyelmessége.
A’ Líga, melly űzte Burbonban jó Atyját,

Lohasztá már fel-fútt szíve’ daganatját.
Zűrzavar gyűlések e’ Vitéz’ Nevére181
Meg-réműlt, ’s felejté, hogy más Királyt kére.
5 Félénk dühösségek sem már meg-alázni
3 e’ Héró’ Nevére
181
94
ÁLTAL.
Nem mérészlé Májent, sem meg-koronázni.
Tsúfossan végzett hát egy rangot számáraa
Annak, ki már régen űlt a’ Nép’ nyakára.
Májen bár koronát nem viselt fejében,
10 A’ leg-főbb hatalmat tartotta kezében.
A’ Nép, mellynek magát Tútorának vallá,
Kész vólt halni érte, mihelyt szavát hallá.
Újj remény tőltvén hát nagyra vágyó szívét,
Tanátskozni gyűjti minden rabját ’s hívét.
15 Mennek a’ két Lorrén, Nemur, Szatr, ’s Kanilják,
A’ változó Sójőz, Szent Paul és Briszszák.
[125:] A’ kevélység ’s méreg látszott ortzájokon,
A’ boszszú-állás túrt tajtékot szájokon.
Sok alíg bírta már kezét, vagy más tagját,
20 ’S ez százszorta inkább forralta haragját.
Az ártatlan féltől még elég-tételt kért
A’ hamis űgy mellett el-prédált véréért.
Ki ki sok átkok közt Májennek ígérte,
Hogy kész vég tsepp vérig boszszút álni érte. –
25 Így horták a’ követ Olimpuson régen
A’ Gigások, hogy rést vágjanak az égen,
Azt vélvén egy bolond ’s dühös kevélységből,
Hogy a’ menny’ ’s főld’ Urát le-vetik az Égből. –
E’ ’Sinatnak Éris magát meg-mutatja,
30 Fényes szekeréből őket így bíztatja:
„Nemes Franczok! most kell vagy halni vagy győzni,
„Itt a’ Spanyol; ma kell erőtök’ kettőzni.
Omál fel-kél erre, ki-fut, ’s vígan nézi,
Hogy jőnek a’ Spanyol’ régen várt Vitézi.
35 Filep’ segítsége itt van hát végtére,
Kit soha nem kűldött; tsak mindég ígére.
Mit félünk? Béts-is lesz’ nékünk segíttséggel,
Így szóll. ’S Májen ekkor ki-megy siettséggel.
Ama’ szent Helyre már a’ Spanyolok értek,
40 Mellybe hólt Királyink alunni meg-tértek.
A’ ki-pallérozott fegyverek’ soksága,
A’ lántsák’ ’s pántzélok’ tsillámló világa,
A’ kard, mellyel ki ki jobb-kezében fogott,
Mint dél-színben a’ Nap olly szépen villogott.
45 A’ ki-tódult Népnek víg szava égig ért,
Mint mennyből jött Angyalt, úgy nézte a’ Vezért.
[126:] Egmona vólt ez, kinek ma-is híres Atyja,
Kinek lett e’ kevély el-fajúlt magzatja.
Szép éltét amannak metszé Hóhér’ keze,
50 Kedves Hazájáért mert fel-fegyverkeze.
A’ szegény Flamandnak menté régi jussát,
El-akarta róla verni Tirannussát:
De tsapodár Fija undokúl tsókolta
A’ kézt, melly jó Atyját ízekre kontzolta.
55 Ostromlotta Brüsselt, mellyben éltét vette.
a
7 Ekkor Májén tétetett Generális Locumtenenssé; de ez alatt a’ Név alatt uralkodott a’ Pártosokon, szint’ úgy mint Kromvell a’ Protektor
Név alatt az Anglusokon.
a
Fija vólt ez Egmon Admirálnak, a’ kinek Brüsselben feje vétetett. A’ Fija a’ Filep’ részén lévén, kűldettetett Májennek segíttségére 1800
válogatott Spanyolokkal. Mikor bé-ment Párisba, az egész Nép örvendezve tapsolt. Annak, a’ ki köszöntötte a’ Népnek képében, midőn az
Attyáról emlékezék,a Ne szóllj arról, úgy mond, meg-érdemlette a’ halált, mert pártos vólt. A’ melly szavai annál nevettségesebbek,
hogy a’ pártosoknak mondotta, ’s azoknak jött segítségekre.
95
ÁLTAL.
Madridot ’s a’ pártos Párist segítette.
Ezt kűldé hát Filep a’ Szejne’ partjára,

Hogy légyen a’ dűlő Líga’ óltalmára.
Májén vakmerőűl hitte, e’ Vezérrel
60 Burbon’ sátorát-is hogy bé-tőltik vérrel.
Minden lépéseket kevélység követte; – –
De ez a’ Nagy Vitéz182 őket tsak nevette,
Ama’ hartz után vólt minden kívánsága,
Mellytől függött sorsa, ’s Népe’ bóldogsága.
65 [127:] Iton’ és Eurus’ tsergő víze között,a
Hol a’ szép természet bársonyba őltözött,
Van egy mező, mellyet Flóra ékesített,
’S édes lehellettel Zéfir nedvesített.
Mikor könyvben ’s vérben úsztak sok más helyek,
70 Itt a’ Pásztoroknak vígan folyt idejek;
Erős sántz helyett vólt nékik a’ szegénység,
Nem vitt ide dúlni senkit a’ reménység,
Szalmás kunyhójokba, mint várba úgy mentek,
Soha had-zörgésre még fel-nem serkentek:
75 De most két Tábor gyűl ez áldott mezőre,
Mint tűz’ lángja úgy jő a’ fosztás előre,
A’ szegény Pásztorok réműléssel futnak,
Míg sűrű erdőkbe ’s barlangokba jutnak.
Az Aszszonyok ölben vivén gyermekeket,
80 Szörnyű jajgatással kísérik ezeket. –
Nyomorúlt Lakosok! jó szívű Királytok

Nem oka ezeknek; őt’ ne vádoljátok!
Mert Jobbágyi’ vérét mint magáét szánja,
Tsak a’ békességért a’ hadat kívánja.
85 Népe’ sok jajjának véget kíván vetni,
Ezért kész értetek a’ hartzra sietni;
Nézzétek, melly bátran tromfol a’ veszéllyel
Tanúlt lován, a’ melly verset fut a’ széllel;
Nyerít a’ dob szóra, a’ tüzet ki-állja,
90 Örűl, hogy illy Főt visz;183 a’ főldet kapálja.
[128:] Sok kedves Vitézi távol nem maradtak,
Kik sok borostyánt már Urokkal arattak.
Domona ki szolgált már öt Királyok alatt,
Biron,b kinek sok Nép nevére-is szalatt,184
95 Fija-is, ki osztán Urára támadott,
A’ hív vítézségben még most példát adott;
Szulli, Nangi ’s Kriljonc nem ment, hanem repűlt,
Kiket a’ Líga-is bár gyűlőlt, de betsűlt;
Türend ki tsak hamar Buljon szép párjával
182
62 Nagy Héró
a
Ez a’ hartz esett Martiusnak 14-dik napján 1590-ben Iton’ és Eurus’ vizei között lévő sík-mezőben.
183
90 hogy Hérót visz;
a
Ez a’ Marsal rend kívül való vitézségét meg-mutatta e’ hartzban.
b
Biron azt a’ részét vezérlette a’ Seregnek, a’ mellyet a’ Király reservátában tartott, és igen alkalmatos órában hozta azt segíttségre. A’
győzedelem után e’ mondotta Burbonnak: Ez ütközetben Felséged tsinálta azt, a’ mit nékem kellett vólna; én pedig azt, a’ mit Felségednek
kellett vólna.
184
94 tsak nevére szalatt,
c
Mind a’ hárman nagy Vitézek vóltak, Szulli hét sebet vett e’ napon.
d
Burbon szerzette ezt néki feleségül. A’ Lakadalmának éjtszakáján Sténej Várossára rohant, és azt meg-vette. A’ Fija XIII-dik Lajos, vagy
inkább Risheliő ellen támadván kénteleníttetett azt el-tserélni.
96
ÁLTAL.
100 Sok gazdagságot nyert, ’s Szédánt-is Várával;
De majd Fija Armánd azt másért tserélte,
Hogy párt-ütéséért el-ne veszszen élte.
Eszszex több Tisztek közt úgy fel-emelkedik,
Mint egy nyár-fa melly az erdőn nevelkedik,
105 A’ vastag hárs-fák közt hajtogatja fejét,
Vélek mérsékelvén* kevéllyen erejét.
Tűndöklő sisakja már meszszéről látszott,
Mellyen a’ gyöngy ’s gyémánt az arannyal játszott.
[129:] A’ Nagy Er’sébettől szint’ úgy szépségével
110 Érdemlette ezt ő, mint vitézségével:
Mert személlye vala egyformán szerelme
Vítéz Pallásának, ’s ügyének védelme.
Túl rajta ált Trimolj, Klermont és Fükier,
A’ nyomorúlt Denesl ’s bóldog Leszdigier,
115 Dalji, kit ez a’ nap szörnyű gyászba márta – –
Mind e’ sok Tiszt a’ jelt szív-szakadva várta.
Mert a’ Burbon’ színén, mint tűkörben nézi,
Hogy tellyes hatalmát ma a’ Lígán vészi.
Májen mindenhez kap; helyét nem találja,
120 Egy titkos reszketés tsontjait el-állja:
Vagy hogy hamis űgyét tudta a’ Lígának,
’S az Ég’ segedelmét nem várta magának;
Vagy hogy gonosz szíve meg-érzé előre,
Hogy majd Burbon előtt rohan nyakra főre.
125 De vídám színével fedi félénkségét,
Hogy jobban fel-gyújtsa népe’ dühösségét,
Bár a’ kétség miatt alig tud maradni,
Még-is tud másoknak bátorságot adni. –
Mint a’ gyors Vadásznak vonva van kéz-íve:

130 Illyen kész a’ hartzra Egmon’ mérész szíve;
Nehezen szenvedi Májen’ lassúságát,
Ifjú forró vére gyújtja bátorságát.
Mint ama’ kevély ló, melly már régen hízik,
Sebes futásában ’s erejében bízik;
135 Ha hallja a’ dob-szót, vas zabláját rágja,
Kevély haragjában a’ főldet fel-vágja;
Néki megy a’ kardnak, a’ veszélyt felejti,
Míg a’ sebek miatt magát el-nem ejti:
[130:] Illyen vala Egmon; szikrázott szemében
140 A’ Nemes bátorság, melly égett szívében,
Gyönyörködik már-is a’ sok koszorúban,
Mellyet fog nyerni ma e’ várt háborúban.
Be nem hitte vólna dühös kevélysége,
Hogy Ivri’ mezején lesz’ ma élte’ vége!
145 Már a’ Líga felé Burbon meg-indúla,

De elébb Népéhez illy szókkal fordúla:
„Fijaim! Királynak régen esmértetek,
„Jertek, mert Atyátok kész halni érttetek.
„Mikor leg-sűrűbben a’ tűz omlik rátok,
150 „Tollas sisakomat elől vígyázzátok.
„A’ dítsősség’ útját ez el-nem téveszti; ...
Vitézit e’ szép szó új tűzzel gerjeszti.
Egy szívvel szemeket fel-vetvén az Égre,
97
ÁLTAL.
A’ Seregek’ Urát hívják segítségre. –
155 Ekkor rohanással mind két felől mennek

Fegyveres Vitézi Burbonnak ’s Májennek.
Mint ama’ két hegyről a’ szelek le-szállnak,
Mellyek mint Herkules’ oszlopi úgy állnak;
’S ama’ két nagy Tengert fenékig forgatják.
160 Még belső részét-is a’ főldnek mozgatják;
Mellyet látván a’ Nép jajgatásra fakad,
Azt vélvén, hogy mindjárt ég, főld öszve-szakad:
Így zúg a’ pántzélok’ ’s fegyverek’ zörgése,
A’ tüzet okádó ágyúknak dörgése. – –
165 De a’ dühösségnek az ágyú nem tetszik;
Hanem ezer ízre egymást karddal metszik.
[131:] A’ puska-késekkel kettős halált adnak,
Kiket Bajonban szűlt ördöge a’ hadnak.
Gyilkos fegyver! mellyel a’ Pokol talála,
170 Hogy sűrűbben essen az ember’ halála.
Ezzel egymást ölvén mint a’ fü úgy húlnak,
Még a’ kik éltek-is, a’ vérben meg-fúlnak.
Úgy tetszik, hogy az Ég bámúl ’s búsúl belé,
Látván, a’ dühösség mint zúg mindenfelé.
175 Itt bosszú-állást kér egy Ifjúnak vére,
Mellyet a’ más félből ontott-ki testvére.
Amott jó barátját a’ barát fel-fűzi,
Itt az Attyát fija ki-vont karddal űzi.
Ennyi gonoszsággal a’ főld alig bíra,
180 ’S a’ vér-özönt iván, úgy látszott, hogy síra. –
Burbon a’ kard’ ’s dárdák sűrű erdejében
Mint egy zászlót vivén sisakját fejében,
Leg-elől magának széles útat vága,
Vitéz nyomaiban Mornéj bátran hága;
185 Mint egy őrző Angyal, úgy hartzol mellette,
Vagy mint a’ Pogányság Istenit festette;
Hogy a’ Trója hadban mennyből le-kőltöztek,
’S hogy ott hartzoljanak, testekbe őltöztek;
Vagy mint az Angyalok, kik az Úr’ szavára
190 Sokszor űltek régen a’ szelek szárnyára;
’S itt a’ Hívek mellett vér-özönt ontottak,
Sok Pogány Népeket ízekre rontottak:
Így őrzi e’ hív Tiszt szerelmes Királyját,
Viszi rendelését, mihelyt nyitja száját.
195 Minden Katona kész szavának engedni,
Mint a’ hajó repűl, ha szél kezd lengedni. –
[132:] Mint a’ zúgó habok: hol öszve ütődnek;
Hol küszködvén meszsze egymástól vetődnek.
Burbon maga viszi ezt a’ roppant testet,
200 Ditséri a’ bátort, nógatja a’ restet;
Vítézinek sokszor míg egy’ kettőt szólla,
Mornéj száz kardot-is hárított-el rólla.
A’ hartz súllyán járt ő; de Stóikus keze
Ember’ vért ontani nem-is igyekeze,
205 Jól tudja, melly betses tsak egy ember’ ára,
Kardot vont egyedűl Ura’ óltalmára,
98
ÁLTAL.
Kész érte mindenkor éltét fel-áldoznia
Én tsak egy sebet-is másnak nem okozni. –
Türen, kinek régen rettentő lett Neve,

210 Nemúr’ seregében nagy pusztítást teve. –
Dalji jó Uráért boszszút álni készűl,
Harmintz esztendeje, hogy hartzol vitézűl:
Most mind öszve-szedi meg-maradt erejét,
Hogy zőld koszorúkkal rakja-meg ősz fejét,
215 Felejteti vele nemes bátorsága,
Hogy szép élte’ napja már nyúgotra hága. –
Egy Ifjú áll ellent e’ próbált Vitéznek,
Kit, mint vén oroszlánt, mások félve néznek,
Keveset nyelt még az a’ hartzok’ porában,
220 Most állt-bé először Mársnak táborában,
Alíg múlt két hete, hogy kedves párjával
Él a’ hív szerelem’ édes Nektárjával;
[133:] De szégyenli, hogy még híres tsak szépsége,
’S nints emlékezetben hadi vitézsége:
225 Borostyánt aratni repűlt hát e’ hartzra – – –
Míg készűlt, szép társa sokszor borúlt artzra,
Átkozta a’ hadat, sírt, ’s a’ mennyre kérte,
Kedvezzen éltének magáért ’s ő értte:
De minthogy nem maradt, tsak ugyan sokára,
230 Sok tsók köztt sisakját tette homlokára,
Forró könyvel nyakát ’s mellyel meg-öntözte
Míg reszkető kézzel pántzélját kötözte.
A’ hartzra el-érvén sisakban ’s pántzélban,

Sok vért ontott; ’s végre Daljit vette tzélban,
235 Ez öreg Vitéz-is a’ tűz ’s por-szélvészben,
Rá törő szándékát vígan vette észben.
Bár az alutt vértől nem látszott már testek;
De még-is mind ketten tágabb helyt kerestek,
Hogy a’ sík mezőben külön küszködjenek,
240 ’S ott egymás’ vérében torkig förödjenek.
Mihelyt egybe-tsapott lántsájok meg-zendűlt,
Úgy látszott, hogy a’ főld alattok meg-rendűlt.
Miként két fellegek, mellyeknek nyomaik’
Mutatják, hogy tűzzel rakvák bőv gyomraik,
245 A’ szeleken menvén, ha öszve-ütődnek,
A’ menny-kövek alá záporral tőltődnek:
Így, hogy egymást érte erős vas-dárdájok,
Ketté-tört, ’s a’ szikrák’ özöne húlt rájok.
Ezt látván, mind ketten a’ lóról le-szálnak,
250 Keresik egyenesbb útját a’ halálnak.
A’ dühösség súgja: Ki ki kardot rántson
’S azzal egy-más’ hátán mélly barázdát szántson.
[134:] Már ekkor Éris-is őket szánva nézi,
Meg-álljatok: így szóll, Márs’ kedves Vitézi! –
255 Mert gyászos koszorút ma fejére tészen,
A’ ki közzűletek győzedelmes lészen.
De a’ méreg miatt rá nem figyelmeznek,
Egymás’ szívén által menni igyekeznek.
a
Két lovat lőttek-ki Mornéj alól ’e hartzon; nem tsak itt; hanem mindenkor illy hideg vérrel ütközött-meg.
99
ÁLTAL.
Kegyetlen kezek már annyi vért ki-onta,
260 Hogy az piros színnel kardjukat bé-vonta. –
Mint a’ villámások’ sűrű ropogási;
Szikrázó kardjoknak zúgtak tsattogási.
Úgy látszott, hogy szánta a’ sisak sorsokat
El-hárított róllok sok nagy tsapásokat.
265 Tsudálja mind kettő e’ hartz’ nehézségét,
Dítséri magában társa’ vitézségét.
Végre a’ vén Dalji olly helyen találja,
Hogy a’ halál’ mérge bajnokját el-állja,
Mint egy magas tzédrus, lábához úgy dűl-le,
270 Sisakja fejéből meszsze el-gördűle,
Hoszszan nyúl a’ porban, bé-húnyja szemeit,
Nem mozdítja többé fagyos tetemeit.
Akkor nézi Dalji, ez Ifjú ki lenne –
Óh kín! óh fájdalom!... fiját látja benne,
275 El-réműl, ’s fordítja maga ellen kardját,
De mások meg-kapják bűnre hajló karját.
Sír, jajgat, átkozza hadi vitézségét,
A’ Márs’ mezején nyert minden dítsősségét,
Fejéből a’ könyü tsorog mint kút-főből,
280 El-megy nagy nyögéssel e’ szörnyű mezőből,
Hogy a’ főld’ végére ha lehet ki-fusson,
Hová az embernek még híre se jusson,
[135:] Ott egy kietlenben rejtse el bánatját,
’S holtig keseregje szerelmes magzatját;
285 A’ Memnont sírató Hajnalt úgy köszöntse,
Hogy könyvével könyvét mindég öszve öntse,
Kiáltassa nevét ama’ bús Nimfával,
Hogy sírattassa őt minden füvel, fával. ...
Még az nap’ a’ meg-hólt Vitéz’ hív Jegyesse
290 A’ hartz-helyre indúlt, hogy Férjét keresse,
Egy titkos fájdalmat hihető hogy érzett,
Szíve’ fele része mikor ott kinn vérzett,
A’ reszketés miatt185 fut; de tántorogva,
Nem tudván mire megy, sír, méllyen zokogva.
295 Óh bánat! alig ér a’ tábor’ szélére,
Hogy talál éltének el-hervadt felére!
Le-esik lábáról szörnyű rohanással,
Véres ortzájára borúl nagy sírással:
Óh kedves Szeretőm! ... itt szava el-álla,
300 Míg a’ sok jaj annak új útat tsinála, –
El-ájúl; – meg ismét szemét fel-emeli,
Férje’ hideg testét forrón meg-öleli,
El-hervadt ajakit tsókolni nem únyja
Míg örökre szemét maga-is bé-húnyja.
305 Óh el-pusztúlt Háza egy kegyes Atyának!

Szomorú oszlopa ez idők’ folytának!
Be sok szemből mostan186 zápor fog szakadni!
Még a’ kőszikla-is könyvre fog fakadni.
Vajha e’ példán már e’ Világ tanúlna!
310 Hogy Hazafi vérben többé meg-ne fúlna! ...
Míg a’ győző Dalji gyötrődött magában;
293 [az első kiadás alapján javítva ebből: A’ reszketés matt]

185
307 Be sok szemből rajtad

186
100
ÁLTAL.
Szörnyű vér-ontást tett Biron a’ Lígában,
[136:] Mint egy kis Óriás, magát úgy mutatta,
’S Májen’ réműlt Népét mind meg-futamtatta.
315 Isten-é vagy ember ki űzi ezeket?
Kérdi Ómál, ’s viszsza hív sok Vitézeket.
Tí Májen’ ’s Gíz Népe! hát ti szaladnátok?
Rómáért ’s az Úrért boszszút nem állnátok?
Jetek, mert koszorút nyertek Ómál alatt.
320 Még a’ leg-restebb-is erre viszsza-szaladt.
Ki-vont karddal mellé állt Bovö és Foszszőz,
A’ kegyetlen Szent Pól, és a’ vitéz Sójőz.
Az el-szélledt tábort meg öszve szorítja,
Szeme’ járásával azt meg-bátorítja.
325 Mint ha a’ szerentse lett vólna markában,
Olly bátran hág minden e’ Vitéz’ sarkában.
Biron jól látja ezt; de nem fordít hátat,
Ez árvíznek maga bár nem vethet gátat.
Látja, hogy mellette Parabéj ki-múla,
330 Nesl, Klermont és Augen mind egymásra húlla,
Már maga-is kardját tsak alig forgatá;187
Régtől fogva vérét mert bőven tsorgatá.188
Be híres lett vólna nemes vitézsége,
Ha jó Ura mellett itt lett vólna vége!!!
335 Mihelyt e’ nagy veszély lett Burbon’ tudtára;
Kedves Vitézének repűlt óltalmára.
Minthogy magát vallá Népének Atyjának,
Minden hív Katonát tarta Barátyjának.
E’ baráttság benne most lánggal gyúlladott,
340 Ez, mellyben fő orvost az Ég nékünk adott;
Ez a’ jó szíveknek nagy gyönyörűsége,
Sok bút ’s panaszt enyhít ennek édessége.
[137:] De nem kóstolják ezt a’ kevély Királyok:
Mert édes balsamját nem prédálja rájok,
345 Egy mosolygó nézést kik elég bérének
Tartják sok száz Jobbágy’ értek folyt vérének,
’S dölfös lelkek véli, hogy mentek már sokra,
Ha tsak méltóztatnak nézni-is másokra. –
De a’ jó Burbonnak majd meg-hasadt szíve,
350 Hogy halál köztt forgott egygyik vitéz híve.
Próbált bátorságát baráttság gerjeszti,
Ez gyorsítja lábát,189 ’s kezét ki-terjeszti.
Jó Királyját Biron hogy látta mellette,
El-hervadt éltének fogytát öszve-szedte.
355 Mind kettő mind lovát, mind kardját szorítja;
Hólt testekkel Burbon a’ főldet borítja.
Mint Alczest’ Herkules a’ Pokol’ torkából,
Úgy vonja-ki őtet a’ Líga’ markából. –
Nemes Biron! élted’ ím’ Urad meg-adta,
360 Míg élsz, hűséggel hát vitézkedj alatta. –
Éris, hogy el-nyomja Burbon’ vítézségét,

Újra, a’ Lígának gyújtja dühösségét;
Repűl ide ’s tova szörnyű tsattogással,
187
331 forgattya;
188
332 tsorgattya.
189
352 Ez lábát gyorsíttya,
101
ÁLTAL.
Pokolbéli sípját fújja harsogással.
365 Belső része repdes e’ hangra Ómálnak;
Megy mint a’ ki-lőtt nyíl, nevet a’ halálnak.
Alig hiszi, Burbont hogy kézre keríttse,
’S egy tseppig szívéből a’ vért ki-meríttse.
A’ többek nagy zajjal utánna rohannak,
370 Mint a’ nyáj a’ farkast űző erős kannak;
Vagy mint a’ Vadászszal megy a’ kopók’ nyájja,
’S mint egy hadi-sereg az erdőt meg-szállja,
[138:] Az ötet gerjesztő kürt’ hangjának örűl,
A’ prédát keresvén futkos körös-körűl,
375 Néki esnek bátran akármelly nagy vadnak,
Ha a’ szaglás által nyomába akadnak:
Így rohan a’ Líga Burbonra egészszen,
Mellynek táborának ki-áll nagy mérészszen:
Sok ezerén törnek itt drága éltére;
380 De vígyázott az Úr mennyből fel-kentére,
Győzhetetlen erőt ez ő néki adott:
Azért a’ sok kard közt bátran meg-maradott;
Mint egy magas kő-szál a’ dühös tengernek,
Úgy áll-ki a’ reá tódúlt sok ezernek...
385 Meg-ditsőűlt Lelke e’ leg-jobb Királynak
Te légy hív Vezére e’ kéznek és szájnak!
Hadd írjam igazán a’ holtak’ sokságát,
Kik utólszor látták itt a’ nap’ világát. – –
Tsak hamar Burbonnak számos hív Nemesse
390 A’ tűz közzé repűl, hogy Urát keresse,
Búvában ’s mérgében sok a’ főldet falja,
Áldott Királyjának hogy hólt hírét hallja;
Mint egy sántz a’ hólt test úgy állt már körűle,
Hogy a’ kevély Egmon elébe kerűle.
395 Régen keresi ez őt’ a’ tűz láng között,

De most történettel* éppen rá ütközött.
’S bár egy nemes halál légyen hartza’ vége,
E’ Vitézzel190 tromfol merész kevélysége:
„Jer, jer Burbon,191 így szóll, nyerj, vagy adj koszorút,
400 „Végezzük-el ketten e’ véres háborút.
Az Ég meg-villámlott ’s meg-dördűlt e’ szóra:
Kit a’ dölfös Spanyol magyarázott jóra.
[139:] Mint-hogy Tútora volt az Isten’ űgyének;
Azt vélte hogy az Ég örűl Vítézének,
405 ’S már192 a’ koszorúval a’ Szentek ki-álltak,
A’ mennyei Karok kit néki tsináltak,
Sőt a’ rengő főld-is193 előre kiáltja
Nemes győzedelmét, melly hartzát fel-váltja.
Illy vakmerőséggel e’ Vitézre194 rontott,
410 Oldalából sok vért egy vágással ontott.
Már a’ várt Triumfust innen fel-függeszti;*
De a’ vágás Burbont még el-nem tsűggeszti;
A’ bőltsőtől fogva sok veszély közt forgott,
190
398 E’ Héróval
191
399 „Jövel Burbon,
192
405 Már [’S hiányzik]
193
407 A’ meg-rendűlt főld-is
194
409 e’ Héróra
102
ÁLTAL.
Nem egyszer látta már hogy vére így tsorgott:
415 Mint a’ sértett szarvas, felejti seb’ helyét,
Még gyorsabban lép már ’ s kettőzi erejét,
Noha fáradt, örűl, hogy talált itt végre
Egy vítéz karjára méltó ellenségre;195
Néki megy, hogy erőt végyen e’ Gigáson,
420 Tsak hamar ütését meg-adja dupláson:
Szikrázó fegyverét úgy mellyébe szúrja,
Hogy a’ tajtékos vért orrán, száján túrja.
Szörnyű rohanással a’ főldre le-fordúl,
Vére ’s agy-veleje egygyütt meszsze tsordúl,
425 Hoszszan el-nyúl teste, foga a’ port rágja,
Minden tsontját ’s bélit a’ ló öszve-vágja. –
A’ halál’ házába Lelke mihelyt ére,
Attyát, kit meg-útált, látja gyötrelmére. ...
Mihelyt híre futott, hogy e’ Fő ki-múla:
430 A’ Spanyol Regement nagy gyászba borúla,
Minden vitézsége el-aludt Egmonnal,
A’ félelem kit kit hóltá tett azonnal,
[140:] A’ Tisztek ’s Katonák mind egyre ijjednek;
Azok roszsz Vezérek, ezek nem engednek.
435 Mint a’ ménes, melly fél ’s fut a’ villámástól,
Úgy gázoltatik-el e’ sereg egymástól;
Még Zászlójokat-is futtokban el-ejtik,
Mások a’ szaladást féltekben felejtik.
Sok artzal borul-le; mások térdre esnek,
440 Annál, kit átkoztak, kegyelmet keresnek.
Az űző kardok még nyakokat nem érik;
Már-is lábaikra a’ vast sírva kérik. –
Sok a’ halál előtt fut annak kezébe,196
Mert féltében rohan Eurus’ mély vizébe,197
445 Mellynek a’ fúldokló árkát úgy bé-telé,
Hogy véres habjai folytak viszsza-felé. ...
Májen e’ veszély közt búsúlt, de takarta
A’ bút, melly őt’ belől mint áspis úgy marta;
Bátor színnel nézi e’ nagy veszedelmet,
450 Kegyetlen sorsán-is reményl győzedelmet.
De a’ dühös Ómál a’ Spanyolt átkozza.
A’ szerentsét ’s Eget mind egyre okozza,
Oda vagyunk, Májen! jer érjünk szép véget. – –
Hagyd máskorra, mond ez, e’ nemes készséget:
455 Te vagy egy Oszlopa e’ Népnek ’s Uradnak,
Menny, repűlj, szedd-öszve fogytát e’ vert hadnak;
A’ hajó-töréskor, a’ sok darabokból
Új lesz’; ha ki-szedik a’ zúgó habokból:
Így el-szélledt Népünk ha a’ sántzra gyűlhet,
460 Azt meg-erősíti ’s újj hartzra készűlhet.
Ómál bár mérgében fogát tsíkorgatta,
De még-is kéntelen szavát rneg-fogadta:
[141:] Mint egy dühös medve, mellynek bőlts Mestere
Atzél foga közzé zablát vetni mere,
465 Gazdáját, mint hív eb lántzon úgy követi;
De jaj másnak, ki őt boszszúval illeti!
195
418 [az első kiadás alapján javítva ebből: Egy vítéz karjára, méltó ellenségre;]
196
443 kezében,
197
444 vizében,
103
ÁLTAL.
Menvén szörnyen morog, zablájával játszik,
Azt-is kinek enged, fenyegetni látszik. –
Míg Májen futtában a’ hartzot felejté,

470 ’S Páris’ sántza közzé gyalázatját rejté:
Burbon körűl nézi a’ sok száz foglyokat,
Kik várják a’ halált vagy vas békójokat.
Ekkor két-felé nyílt bóltja az Egeknek,
Ki-állott tábora a’ Szent Seregeknek;
475 Közben vólt szent Lajos, kívánván szemlélni,
Szép győzedelmével mint foga Fija élni,
Ha fel-hág-é e’ nap’ a’ fő dítsősségre,
Hogy sok kínja után uralkodjon végre. –
Vitézi mérgessen néznek minden rabra,
480 Hogy nem kontzolhatják sok ezer darabra.
Mind ezek vonatnak a’ győző elébe,
Kinek kinek szíve olvad kebelébe.
Kéttségbe-esés van homlokokon írva,
Burbontól kegyelmet kérnek szörnyen sírva.
485 E’ Vitéz,198 ki vesztén tsak egynek sem örűl,
Felejti bűnöket; sorsokon könyörűl.
Reszket belső része, omlik könyve’ árja,
Hogy illy sok nyomorúlt tőle éltét várja.
Rájok néz olly szemmel, melly őket éleszti,
490 El-alutt remények’ tüzét fel-gerjeszti.
„Ne féljetek, úgymond, nem tsak éltet adok,
„Hanem azt akarom legyetek szabadok.
[142:] „Májen közt ’s én köztem Urat választhattok,
„Ha ő kell, menjetek; ha én, maradhattok.
495 „Lássátok, jobb lesz’-é járma alá menni,
„Mint igaz Királytok’ Barátivá lenni.
Ez édes szavára e’ dítső Királynak
Égig ért víg szava e’ sok ezer szájnak,
Áldják az órát-is mellyben meg-győzettek,
500 ’S e’ kegyes Vitéznek199 Híveivé lettek,
Haragjok el-alutt; tartják boldogságnak,
Bűnök’ váltságáért hogy nyomába hágnak.
Így mikor a’ békót lábokról le-szedte,
A’ szeretet’ lántzát szívekre vetette. –
505 Mint erős Oroszlán, a’ hartzon tört ’s rontott,
Kéntelen vér-özönt Jobbágyi közt ontott;
De már mint egy Isten, menny-kövit szűnteti,
Vídítja a’ főldet, a’ szélt lántzra veti,
A’ kikre haragudt áldást önt az égből:
510 Így ő maga húz-ki sokat az ínségből.
Bátor ’s vídám színén az alutt vér között
A’ szelídség ’s jóság egymásra ütközött.
Mint élő oszlopok körűlte úgy állnak,
Kiket mélly torkából ki-vont a’ halálnak.
515 ’S hogy őt hív Atyjának a’ Nép méltán mondja;
Minden szűkségekre ki-terjed bőlts gondja.
A’ Hír e’ Világnak az a’ gyors Póstája

Mellynek az igazzal sok hamist hint szája,
485 E’ Héró,
198
500 ’S e’ kegyes Hérónak

199
104
ÁLTAL.
Mindég nő míg repűl, el-hagyja a’ szelet,
520 Hírtelen el-járván Északot és Delet,
Teste formáltatott sok tsuda* tetemből,*
Mert áll sok száz fülből, annyi szájból, ’s szemből,
[143:] Ki-kiált jót, roszszat, szórja a’ kéttséget,
Ott a’ bús félelmet, itt a’ reménységet, –
525 Burbon’ győzedelmét viszi most Rómáig,
Lisbontól Északnak végső határáig.
Ott erre a’ víg szó ’s mú’sika meg-zendűlt,
A’ réműlt Rómában minden fül meg-tsendűlt.
Filep-is mérgében majd a’ főldet falta,
530 Hogy őt a’ reménység illy rútúl meg-tsalta. –
Óh Páris! rád jöttek a’ keserves napok,
Óh el-szédített Nép! ’s tí azt tsaló Papok!
Sírtok most, ’s hintetek hamvat fejetekre,
Bőjtölvén gyász ruhát vontok testetekre.
535 De mi haszna, hogy így ’sákba őltöztetek?
Minden szívet szédít még Májen köztetek.
Az Özvegy, az árva hijába nyög ’s jajgat,
Míg álnok szavára a’ Nép vakúl hallgat.
A’ pusztító romlást titkolja tőletek,
540 Melly ha meg-nem tértek ki-ment felőletek.
A’ szörnyű mélységet látja, de el-rejti
A’ maga hasznáért, mellybe Párist ejti.
Hinteget köztetek sok hazug híreket,
Hogy Burbonra újra gyújtsa mérgeteket;
545 De által-hat rajtok az igazság íve,*
Mellytől már előre vérzik soknak szíve.
Éris újra ekkor gyújtja dühösségét,

Látván munkájának hogy éri roszsz végét:
„Kezdett vér-ontásom’ hát félben hagyjam-é?
550 „Vérrel hízott főldem’ Burbonnak adjam-é?
„Nem; ha mind egy tseppig ki-foly a’ Francz’ vére,
„Soha e’ szent Város nem lesz’ bűne’ bére.
[144:] „Bár akármelly erős ’s győzhetetlen légyen,
„Nem szenvedem, rajtam hogy ő erőt végyen.
555 „Van még más fegyverem, mellyhez kell már nyúlni;
„Ettől, tudom, szíve hogy meg-fog lágyulni.
„Látom, rá híjában ingerlem a Lígát,
„Ha tsak meg-nem győzi elébb maga magát:
„Maga által fogom őt’ hát ostromolni,
560 „Tudom, hogy nagy szíve200 meg-fog így romolni.
Így szólván, hirtelen fel-űl egy szekérben,
Mellyel a’ méreg húz, ’s agyig úsz a’ vérben;
Gyorsan201 megy Európa’ végső határára,
Hol talál Vénusnak óhajtott Várára.
13. KILENTZEDIK ÉNEK.

[145:]
560 „Tudom, hogy e’ Héró

200
563 ’S gyorsan
201
105
ÁLTAL.
SUMMÁJA.
A’ Szerelemnek Temploma le-írattatik.202 Éris ennek hatalmát kéri, hogy Burbon’ szívét meg-gyengíthesse. Ez
a’ Vitéz egy kevés ideig203 mintegy fogva tartatik Desztrej Aszszony mellett, a’ ki a’ szép Gabriellának neve
alatt igen híres vólt; de Mornéj a’ szerelemnek öléből ki-ragadván őtet, viszsza-tér a’ Sereghez.
Amaz igen híres szép Cziprus’ szigetben,

Egygy télen, nyáron zőld forrásos ligetben
Van egy Vár; mellynek még az idő kedveze,a
Mellyel hajdan formált a’ természet’ keze;
5 ’S még szebbnek a’ festő ’s metsző kéz tsinála,
Úgy hogy ékesbb remek nints a’ főldön nála.204
A’ nyájak körűlte kinn a’ mezőn élnek,
A’ tél’ hidegétől ’s havától nem félnek;
A’ tzitrom’ ’s narants-fák egy helyt virágoznak,
10 Meg-értt gyűmőltsökkel másutt kínálkoznak,
A’ főld bőv aratást hoz, noha nem várja,
Hogy egyszer-is gyomrát az eke megjárja.
[146:] A’ Lakosoknak itt vígan foly idejek,
Semmi gondtól ’s bajtól nem szédeleg fejek:
15 Mint az első ember, tsak gyenge munkára,
Jutnak a’ természet’ sok drága javára:
Bírnak nagy bőségben minden bóldogságot,
Ki-vévén egyedűl az ártatlanságot.
A’ patsirta ’s tenglitz a’ mirtus erdőben
20 Fújja szép nótáit itt minden időben,
Éjjel, nappal a’ víg énekek zengenek,
Gyönyörű hangjoktól az ég ’s főld rengenek.
Úgy zúgnak a’ hárfák, lantok és tzimbalmok,
Hogy ekhóznak belé hegyek, vőlgyek, halmok.
25 A’ szeretők egymást tsókokkal köszöntik,
Egymásnak ölébe kedves titkok’ öntik.205
A ró’sákat szórják fejekre rakással,
Hogy így kedveltessék magokat egymással;
Harsogó danlással, örvendő sereggel
30 Vénus’ Templomához gyűlnek estve, reggel;
Hogy ott a’ szerelem’ letzkéit tanúlják,
A’ kedveltetésben egymást fellyűl-múlják.
A’ reménység, mellynek vídámság ortzája,
’S lépes-mézet tsepeg hízelkedő szája
35 Szíveket bíztatván, meg-fogja kezeket,
’S szintén az óltárhoz vezérli ezeket.
A’ három Grátziák vígan ott strá’sálnak,
A’ mosolygó nézés ’s kívánság ott állnak,
Ott az öröm, a’ tsók ’s más gyönyörűségek,
40 Mellyeknek színek szép, sokszor gyászos végek.
E’ híres Templomnak ez bé-menetele,
Úgy, hogy bé-nem telhet a’ szem, fül, szív vele;
[147:] De mikor valaki megy vakmerőképpen
202
[summa] le-íratik.
203
[summa] Ez a’ Héró egy kevés ideig
a
A’ Régiek Cziprus’ Szigetében helyheztették a’ Vénusnak lakását, azért, mert ennek Lakosi igen búják vóltak, a’ mellyel hozott talám
magával ennek a’ Szigetnek mind melegsége, mind kiessége. Nem kell itt a’ szerelmet úgy gondolni mint Vénusnak Fiját; hanem mint
ollyan indúlatot, a’ melly ád ugyan némi-némű gyönyörűséget, de sok síralmas következéseket húzhat maga után.
204
4–5–6 Mellyel hajdan tsinált a’ természet’ keze; / De a’ mesterség ezt újjra építette, / A’ festő ’s mettző kéz remek házzá tette.
205
26 ölébe panaszszokat öntik
106
ÁLTAL.
A’ setét segrestyék ’s bóltok206 alá éppen,
45 Sokféle kínoknak látja szörnyű nemét,
Mellyek réműléssel tőltik szívét, szemét.
Ott látja a’ panaszt, mérget, boszszú-állást,
Kik ott választottak magoknak kész szállást,
Ott a’ sárga színű mást féltő gyanúság,207
50 Melly titkon sok szívet mint egy fene úgy rág,
A’ dühösség ’s méreg fogok’ tsíkorgatják,
Egymás ellen véres kardjokat forgatják,
A’ hamis-lelkűség félre rántván száját,
Mosolyogva nézi e’ gyilkosok’ nyáját,
55 Bús szégyennel őket a’ bánat kíséri,
Könyve a’ főldre foly, jajja a’ mennyt éri.
E’ sok-féle vígság’ ’s kínok’ közepette,
Vénus Kupidóval lakását helyhette.
Innen minden szívbe nyílokat intézik,
60 A’ főld’ Népét mint egy rabjokat úgy nézik.
Minden felé szórnak tsalárd édességet,
Egy mosolygások szűl hadat, ’s békességet.
Kedves melegséggel a’ főldet élesztik,
Mint akarják egybe a’ Népeket vesztik. –
65 Vígan emlegetik a’ régi időket,
Mellyekben meg-győztek* sok koronás főket:
Mert kik erős Mársok a’ hartzokban vóltak,208
Tsak egy nézésekre nékik meg-hódoltak.
Pompás Thrónussokból le-nézvén örűlnek
70 A’ jón ’s gonoszokon, a’ mellyeket szűlnek.
Mihelyt el-ért Éris ez óhajtott várhoz,

Meg-nyitván az ajtót, bé-ment az óltárhoz;
[148:] Lobogó fáklyáit tartja két kezében,
A’ dühösség’ tüze szikrázott szemében,
75 Az izzadtság, ’s a’ vér egyre tsorgott róla,
A’ Vénus’ fijának lehegve így szólla:
„Miért hever kérlek nyílad a’ kéz-ívben?
„Jer lődd azt egy engem’ meg-útáló szívben.
„Hogyha űgyem mellett valaha fel-kőltél
80 „’S meg-gyúlladt tüzemre mérges olajt tőltél,
„Ha a’ Természetet érted fel-forgattam:
„Álljad boszszúm’ ’s add-meg a’ mit kőltsön adtam,
„Vedd-elő most minden titkos mesterséged’;
„Egy Eretnek Király boszszont209 engem’ ’s téged’,
85 „El-öli viperám’ avagy széllyel űzi,
„Rajtam nyert laurussit olaj-ággal fűzi,
„Győző nyomába hág mindég a’ kegyelem,
„Erővel ’s jósággal egygyütt hartzol velem,
„Irgalmas szívének már-is ez a’ bére,
90 „Hogy baráti lettek, kik törtek éltére.
„Ha tsak egyszer győz még, jaj lesz’ akkor nékem;
„Mert le-dűl sok véren fundált pompás székem.
„Mihelyt fel-hághat ő a’ Páris’ sántzára,
„Félek e’ Város lesz’ vitézsége’ ára.
206
44 [az első kiadás alapján javítva ebből: bóltak]
207
49 féltő mást gyanúság
208
67 erős Hérók
209
84 boszszant
107
ÁLTAL.
95 „Mert majd győz, ’s azomban meg-enged mindennek,
„Ezért minden szívek járma alá mennek.
„Jóságával magát bé-fogja sántzolni,
„Engem’ békóba vet,210 és meg-fog lántzolni.
„Menj hát, állj ellene, gyengítsd-meg erejét,
100 „Sok szép virtusinak szárazd-ki kútfejét.
„Másokat a’ hartzon mennél fellyebb haladt:
„Annál inkább nyögjön édes jármod alatt.
[149:] „A’ vitéz Herkulest hajdan mire vetted!
„Az Omfál’ kedvéért gu’ salyra űltetted;
105 „Amaz erős Sámsont könnyen kézbe adtad,
„Délila’ ölében mihelyt el-altattad.
„Nem jut-é eszedbe Antónius’ dolga?
„Ki főld’ Ura lévén lett érted rab ’s szolga.
„Mihelyt meg-kóstolta tsókjaid’ hatalmát,
110 „Menten el-felejté Róma’ bírodalmát,
A’ szép Kleopátrát repűlve kísérte,
„S’ egy napon Országát el-vesztette érte.
„Illy sok Vitéz után211 hát tsak Burbon lészen,
„Ki engem’ meg-tapod, ’s téged’ tsúffá tészen?
115 „Menj, zőld borostyánit ma fején szárazd-meg,
„Győzhetetlen szívét lágyítsd és hervaszd-meg.
„Tselekedd, öledben hogy úgy el-aludjon,
„Hogy többé mérgemnek ki-állni ne tudjon.
„Szedd-öszve, hogy meg-rontsd, álnok bátorságod’
120 „Tudod űgyem tiéd, ’s enyim te Országod.
Így szólt e’ rút Tsuda,*212 ’s a’ Vár’ bóltozatja

Mérges szava’ haragját százszor ekhóztatja.
Kupidó akkor-is ró’sa ágyon forgott,
’S kedves Pajtássára kevéllyen vigyorgott.
125 Aranyos nyílait készíté szavára,
Az öröm ’s Grátziák űltek ortzájára.
Illy sok ékességgel mihely fel-készűle,
A’ Zefirus’ szárnyán sebessen repűle. –
Tsak hamar meg-látja Frigia’ mezejét,

130 Mellyben nézi ama kevély Trója’ helyét.
[150:] Látja, sok Kastéllyi a’ porba mint húltak,
Kik tüzes nyílától régenten fel-gyúltak. –
Távolról szemléli a’ Világ’ tsudáját,
Mint egy vizek’ hátán mozgó szörnyű gályát,
135 Mellynek kő-fal gyanánt lett a’ tenger’ habja,
’S szolgál neki mint egy lántzra vetett rabja.
Innen gyorsan repűl ama szép főld felé,

Hol Theokrit’ ’s Virgil’ versét énekelé,
Hol hajdan Arethúst Alfeusnak adta;a
140 Szerelmes habjokat mert öszve-folytatta.213
Tsergő vize mellől szép Arethúsának
210
98 békóba vét
211
113 „Illy sok Hérók után
212
121 e’ rút monstrum
a
Alfeus igen nagyon szerette Arethúsa Nimfát, de ez soha sem hajlott amannak szeretetére; azért-is Diána mindeniket forrássá változtatta, a’
mellyeknek vizei öszve-folynak. Ma-is meg-vagynak Szicziliában ezek a’ két források illyen nevezet alatt. Lásd Ovidius’ Metamorfosissát.
213
140 öszve-folyatta.
108
ÁLTAL.
Kies mezejére siet Voklúsának;
Hol fútta vólt Petrárk214 szerelem’ nótáját,
’S gyönyörűn pengette szép hangú hárfáját,
145 Innen veti szemét Eurus’ zőld partjára,
Hol meszszére ragyog Ánét’b híres vára,
Mellynek formáját-is ő rajzolta régen,
’S Diána van metszve minden ékességen;215
[151:] Kinek sír halmára ró’sákat hintettek
150 A’ Grátziák, mellyek nyomokon termettek. –
A’ szépen meg-fürdött Nap már ment az égre,

Hogy a’ táborba ért a’ Szerelem végre.
Burbon, hogy enyhíttse bajos fáradságát,216
E’ napra tette vólt szokott múlattságát;
155 Hogy játékjában-is legyen a’ hartz’ képe,
A’ vadászatra ment míg meg-pihen Népe.
Kedvesebb Vitézit hajnalban ki-hítta,
Velek a’ vadaknak mélly barlangit vítta.
Kupidó távolról Burbont látván, örűl,
160 Lántzot készít néki, ’s nyilakat köszörűl.
Szavára az ég ’s föld fegyverbe őltözik,
Az éltető állat* egymásba ütközik.
Légyenek, így szóll ő, sűrű villámások,
Setétség, jég, zápor, tűz ’s menny-kő húllások.
165 Erre minden szelek gyűjtnek fellegeket,
A’ mellyek bé-vonják gyászszal az egeket.
Tsak hamar a’ záport olly zúgással ontják,
Hogy a’ nagy tser-fákat tövestől217 ki-rontják.
A’ napnak fel-kőltét éri az enyészet,
170 Fel-forgani látszott az egész természet.
A’ vadászok békét hagynak minden vadnak,
Futtókban szíveik tsak-nem el-olvadnak.
Burbon maga tsúsz, mász a’ vizek’ árjában,
S’ a’ főldnek enyv módra ragadó sarjában;
175 A’ mélly setétségben mint vak, úgy tántorog,
Minden lépten élte sok halál köztt forog.
A’ Szerelem, hogy őt’ hálóba keríttse,
’S a’ ki-szabott helyre menni kénszeríttse;
[152:] Egy ragyogó súgárt előtte meg-gyújtott –
180 Ő véli, hogy az Úr néki fáklyát nyújtott,
Magán ’s Népén való félelmét el-veti,
E’ tsalárd Kalaúzt örömmel követi:
Mint ama főld’ színén futkosó tüzeket,
Kik annak ’sírjából* vészik kezdeteket,
185 Az el-tévedt útas kísérgeli éjjel,
De többnyire mindég iszonyú veszéllyel;
Mert tsalárd lángjai éppen addig égnek,
Míg az közepébe esik a’ méllységnek.
Egy Nemes Szűz ment vólt lakni szerentsére
214
143 [az első kiadás alapján javítva ebből: Petrák]
b
Ezt a’ híres Várat építette II-dik Henrik Franczia Király, Potyiér Diánának, a’ kinek neve mesterségesen bé-vágattatott minden
metszésekben és rajzolásokban. Ennek az igen szép Szűznek sírhnlmára, a’ Poétai képzelődés szerént, ekkor-is ró’sákat hintettek a’
Grátziák.
215
148 [az első kiadás és a rím alapján javítva ebből: ékességén;]
216
153 fáradtságát
217
168 [az első kiadás alapján javítva ebből: tövistől]
109
ÁLTAL.
190 Nem igen régiben ez erdő’ szélére.
Atyja egy fő Tiszt vólt Burbon’ táborában,
’S félvén, hogy ne tám’ jut a’ hóltak’ sorában,
Egy Várban ilt magát búvában el-zárta,
A’ hartznak ki-mentét sok kéttség közt várta.
195 A’ Neve Desztréj vólt,218 ’s a’ Természet’ keze
Remeket készítni benne igyekeze,219
Úgy látszott, áldásit hogy néki220 nem mérte,
A’ szépség’ tárházát ki-üríté érte;
Eredt e’ ritka Szűz virágzó ’s nagy nemből,
200 Szép kartsú teste állt választott tetemből.*
Ama’ hitlen Dáma nem bírt illy szépséget,
Kiért sok Nép hartzolt, ’s Trója porrá égett.
Sőt Kleopátrát-is sokkal meg-előzte,
A’ ki Róma’ Urát szemével meg-győzte,
205 Kit Társus’ Lakói mikor jőni láttak,
Vénusnak vélvén őt, mind térden imádtak.
E’ szép Szűz most kezdte érni ifjúságát;
Mellyben sok szűzesség el-veszti virágát,
[153:] Minthogy a’ kívánság’ tüze lángol belől,
210 Azomban virtussát víjják minden felől.
Ő-is érzette már a’ szerelem’ tüzét;
De még senkinek sem adta szívét ’s kezét:
Mint a’ nyíló ró’sa kíntseit takarja
Másokkal közölni soká nem akarja;
215 De Zéfir mind addig nyalja piros száját,
Míg ki-ontja mejje’ leg-drágább illatját.221
A’ Szerelem, hogy őt meg-fogja lépében,

Egy kőltött személynek megy hozzá képében,
El-hagyja kéz-ívét, nyílait, fáklyáját,
220 Egygy szép kis gyermeknek vészi-fel formáját:
„A’ Májen’ győzője, a’ Francz Népnek Atyja,
„Tudod-é hogy magát itt közel múlatja?
Így szólván, szívében olly kívánságot lőtt,
Hogy bár kedvet lelne e’ nagy Vitéz222 előtt.
225 Új Grátziák űltek ékes ortzájára,
Maga-is el-bámúlt színe’ látására,
Mit nem reménylhetett e’ nagy segíttséggel?
Burbon’ elibe őt viszi siettséggel.
Titkos szépítése ró’sa ortzájának
230 Tetszik a’ Természet’ keze’ munkájának,
Gyöngyel rakott haját a’ szél lebegteti,
Liliom mejjére néha le-fekteti,
Majd ismét nyájasan vállát fedi vele,
Hogy két narantsának ki-látszhasson fele.
235 Azomban a’ Király’223 köszöntő szavára
Ártatlan szemérem űlt-fel homlokára.
Mint egy bőlts kép-író, színét meg-festette,
Ezerszer szebbé azt, ’s kedvesebbé tette;
218
195 Desztréj vólt a’ Neve,
219
196 ebben igyekeze,
220
197 hogy ennek
221
215–216 De szép száját Zéfir’ addig tsókolgattya / Míg drága illatú mellyét ki-mutattya.
222
224 e’ nagy Héró
223
235 Azomban a’ Héró,
110
ÁLTAL.
[154:] ’S egyszer’ smind hív őrző e’ szemérmetesség,
240 Kitől félve bántja őt’, a’ ki érte ég.
Szép ortzáját soká illetni nem hagyja,
Annál édesbb tsókja, mert nehezen adja.
Sőt mivel Kupidó sok tsudát meg-tehet,

Gyönyörűvé tészi e’ helyt-is mint lehet.
245 Nem tsak minden dörgés szavára meg-szűnik;
Hanem új mező lesz’, a’ régi el-tűnik.
Nártzisszusok ’s ró’sák nőnek minden nyomra,
Mirtus erdőt hoz-ki a’ főld meg-nyilt gyomra,
Melly egymást tsókoló ágát öszve-fűzi,
250 Köztte a’ gerlitze párját nyögve űzi:
Mind ezek a’ szívet mintegy meg-kötözik,
A’ hív szerelemre kérik ’s ösztönözik. –
A’ ki e’ kies helyt el-hagyni akarja,
Érzi, hogy tartja őt valakinek karja. –
255 Száz tsörgő patak itt foly kedves zúgással,
Úgy látszik ezt mondják mosolygó súgással:
„Melly vígan öleli egymást vizünk’ habja,
„Szeretők! így follyon éltetek’ sok napja.
Sokféle madarak énekeket fújják,
260 Mintegy küszködnek, hogy egymást fellyűl-múlják.
E’ Flóra’ kertében a’ bánat-is örűl,
Jó illatja meszsze el-hat körös körűl.
Itt a’ fáradt munkás magát el-sohajtja,
Az árnyékra le-dűl, sarlóját el-hajtja.
265 A’ juhász sípolgat, nyájját el-felejti,
Mellette Mátkája orsóját el-ejti.
Illy sok szépségek közt Desztréj mit tsináljon?
Ennyi erőszaknak ellent miként álljon?
[155:] Egy Vitéz,224 a’ test, ’ s vér, Kupidó ellene,
270 Illy hartzon hódolni kinek nem kellene?
Burbon a’ táborhoz sokszor indúl viszsza,

Úgy látszik e’ Nektárt mintegy félve iszsza;
De egy titkos lántz őt újra meg-öleli,
Régi virtusában gyámolát nem leli,
275 Mintha bőven inna a’ Léthe’ vizébe,
Mindent felejt ha néz Desztréj’ szép szemébe. –
Már vadász társai a’ Sereghez tértek,

’S miatta a’ jaj szók az Egekig értek.
Tiszt, Katona egygyütt hív Urát síratja,
280 Jaj! hova lett, kérdik, Népünk’ Édes Atyja?
Meg-hóltnak vélik őt, nem-is féltik attól,
Hogy dítsőssége nints meszsze gyalázattól.
Mint el-széled a’ nyáj, mellynek nints pásztora:
Úgy, hartz sints, még-is már futni kezd Tábora.
285 De őrző Angyala sokat tűrt Hazánknak,

Nem engedé vesztét Népünknek ’s Atyánknak.
Le-szállott az Égből Szent Lajos’ szavára,
Hogy légyen Burbonban mindnyájunk’ javára.
269 Egygy Héró,

224
111
ÁLTAL.
Ki vólna bőlts köztünk? meszszéről azt nézte,
290 Sebes repűlését a’ felé intézte.
Nem kereste ő ezt ama’ szent helyekben
A’ bőjtnek ’s Mú’ sáknak készűlt műhelyekben;
A’ Tábor felé ment, hol sok nem-is vélné,
Hogy vólna olly ember, ki az Istent félné.
295 Még pedig Kálvinus’ Népe közzé szállott,
Ama bőlts Mornéjnek225 előtte meg-állott. –
[156:] Meg-tanított ezzel minden szívet ’s elmét,
Egy Hithez ne kössük hogy az Úr’ kegyelmét;
Sőt hol jobb Vezér nints, az okosság’ fényje
300 El-vezethet mennybe, hol lelkünk’ reményje.
Ez által már Tráján ’s Titus ott ragyognak,
Kik egy nap’ bennünket kárhoztatni fognak. –
A’ bőlts Mornéj tudta ama mesterséget,

Mint kell mást dorgálván nyerni kedvességet.
305 Minthogy sok virtusnak vólt ritka példája,
Mindég tanított ő, bár meg-se nyilt szája.
Szívét meg-nem győzte soha a’ Szerelem,
Sem meg-nem rémíté azt semmi félelem.
Eszével ’s karjával, valamikor kellett,
310 Minden veszélyek közt ki-állt Ura mellett.
A’ Király Udvarnak bűnös lehellete
Szűz szíve’ tűkörén homályt nem ejthete.
Mint sok tiszta forrás a’ tenger’ vízében
Minden sósság nélkül meg-marad ízében:
315 Így a’ Tábornak-is sok gonoszságában,
Mind végig meg-állott ártatlanságában. –
A’ bőltsesség lévén e’ hív Tiszt’ vezére,

Most-is megy mint a’ nyíl Ura’ védelmére;
Meszszéről a’ mezőt nézi majd zokogva,
320 Hol e’ Vitézt226 tartja a’ Szerelem fogva,
’S bőven tőlti néki minden édességét,
Hogy jobban hervaszsza Neve’ dítsősségét,
Benne Francz Országot Atyjától meg-foszsza,
A’ pártos Lígának darabonként oszsza.
325 [157:] A’ Szerelem Mornéjt hogy látta előtte,

Leg-élesbb nyílait nagy szívére lőtte:
De mint egy értz táblán azok meg-tompúlnak,
Meg-nem sérthetvén azt, lábához le-húlnak.
Sem e’ gyönyörű hely, sem szép ábrázatja,
330 A’ virtust szomjúzó szívét meg-nem hatja.
Nyájas mosolygásit nézi haragossan,
’S Urával kívánna szólni magánossan. –
Tsak hamar egy mirtus’ híves árnyékában,
Az ott tsergő patak’ zőldes pá’sitjában
335 Rá-talál óhajtott kedves Királyjára,
Ki le-hajtá fejét a’ Desztréj’ karjára.
Kezeket egymásnak mosolyogva nyújtják,
Mellyek mint két fáklyák, szíveket fel-gyújtják,
A’ könyvek mint gyöngyök, ragyogtak szemekben,
296 Mornéjnak
225
320 Hol e’ Hérót

226
112
ÁLTAL.
340 Mellyeket az öröm folytat-le ezekben:
Érzették meg-gyúlladt szívek’ lobogását,
’S meg-hevűlt véreknek sebessebb mozgását;
De tsak az írhatná méltán le ezeket,
Ki a’ szeretőkbe tölti e’ mézeket. ...
345 Burbonhoz a’ Nimfák seregenként gyűltek,
Ortzáját ’s fegyverét látván, el-réműltek.
Két tsövü puskáját egygyik emelgette,
Hogy nem bírta, a’ több őtet enyelgette;
Másik hüvellyéből ki-vonta szablyáját,
350 E’ Népek’ félelmét, ’s a’ Thrónus’ strá’sáját.
Éris magas helyről tsúfossan nevette,

Hogy Népe’ rontóját tőrbe kerítette.
’S míg őt’ a’ Szerelem tárta erős lántzán,
Gyorsan egygyet fordúlt addig Páris’ sántzán,
355 [158:] Hogy a’ fél-hólt Líga’ fogytát fel-éleszsze,
Burbon’ árván hagyott Népét el-széleszsze.
Így míg ő a’ vígság’ ölében szúnnyadott,
’E száz-fejű Hidra újra fel-támadott.
Végre hogy álmából szemét fel-emelé,

360 Látja, de pirúlva, hogy Mornéj megy felé.
Egygyik a’ másikra szégyenle227 tsak nézni,
Mi szót tudjon e’ Tiszt Urához intézni?
Hallgat – – – de többet mond meg-esett ortzája,
Mintha sok órákig beszélt vólna szája, –
365 Meg-meg annyi nyelvek lankadt tetemei,*
Kivált a’ főld felé függesztett szemei.
Meg-állt228 hát előtte búvában majd sírva,
Bús ortzáján Burbon látja vétkét írva. –
Senki sem szereti vétkének tanúját,
370 Sok már a’ Nagyoktól látta ennek búját.a
Mellyik Király nézné könnyen egy szolgában,
Ha meg-gátolná őt’ illy kedves dolgában?
De Burbon még így szóll: „Jer kedves Barátom!
„Koszorúm’ hervadni nem engeded,229 látom.
375 „Tudom, kedvességed’ hogy kotzkára tetted,
„Dítsősségem’ annál mert jobban szeretted. –
„Jer, mert bátran lehet mindég velem szembe,
„Ki valamelly hibám’ juttatja eszembe.
„Sok veszély’ torkából máskor ki-ragadtál,
380 „’S ímé magamnak ma újra viszsza-adtál.
[159:] „Thrónusom’ oszlopa, Hazád’ igaz Híve,
„Jer, mert méltó lesz’ még hozzád Urad’ szíve.
„E’ vígság’ kebléből kész vagyok el-menni,
„Melly soká gyűlt hírem’ el-akarta venni.
385 „Nem elég a’ hartzon mindent meg-előzni,
„Látom, lég-főbb munka magunkat meg-győzni.
„Jer, mert le-nem teszem mind addig pallosom’
„Míglen Spanyol vérrel e’ motskot le-mosom.
227
361 szégyenel
228
367 Meg-áll
a
Dárius ezért ölette-mega egygy Fő Tisztét; Augustus pedig ezért kűldötte számkivetésbe Ovidiust, hogy illyenkor talált házába bé-menni.
229
374 nem engeded,
113
ÁLTAL.
E’ szókra Királyját Mornéj meg-esméri,
390 A’ nagy öröm miatt könyve egymást éri.
„Látom, óh Francz Népnek hatalmas őrzője!
„Hogy ma szívednek-is lettél meg-győzője.
„Új fényt szép híredhez a’ szerelem tészen,
„Nagy hartz ez, ’s Vitéz az,230 ki itt nyertes lészen. –
395 Így szóll, ’s már a’ Király fel-is kezdett állni,

Jaj! de melly keserves ez helytől meg-válni!
Mihelyt e’ szép Szűztől el-akart bútsúzni,
Ezer titkos lántz őt’ viszsza kezdte húzni.
Majd meg-hasadt szíve, magával nem bíra,
400 Szégyenli hogy könyvez, ’s még-is jobban síra.
Mennél jobban futna, szíve annál jobban
Kezdett szerelmének tüzétől fel-lobban.
De noha nehezen, még-is el-indúla, – – –
Síralmában ekkor Desztréj el-ájúla.
405 Ortzája el-sárgúlt, meg-álltak szemei,
Semmit nem mozdúltak hideg tetemei.*
Ezt látván Kupidó, magát el-ordítja,
Leg-szívessebb gondját e’ Szűzre fordítja.
[160:] Hogy ha már a’ Király ki-ment231 fogságából:
410 Ki ne haljon e’ szép Nimfa’ országából,
Mellynek sok tüzet kell egy nap’ még gyújtani,
Élesztő balsamot kész néki nyújtani;
E’ hervadt virág-szált fel-vészi karjára,
Tsak hamar mozdúlni kezd édes szavára.
415 Fel-veti haldokló szeme’ nehéz héjját,
Széllyel néz, vígyázza szerelmének tzélját.
Sűrű zokogással sokszor kérdi tőlle:
Jaj! hol van? hová tűnt a’ Vitéz mellőlle.232
De minthogy nem leli kit lelke keresett,
420 A’ halál’ álmába újra viszsza esett.
Kupidó őt könyvel mind addig áztatja
Míg fél-hólt Nimfáját megint fel-támasztja.
Bé-köti nyílától meg-sebhedett szívét,
Hogy több illyen hartzra tartsa remek-mívét.
425 Mornéj viszsza szemét tsak egyszer sem veti,

Érzékeny Királyját örömmel követi.
A’ bátorság ’s virtus útjokban Vezérek,
A’ dítsősség mondja, hogy laurus lesz’ bérek.
Kupidó hogy Burbont tőrbe nem ejthette,
430 Olly helyre szállt, mellyben mérgét el-rejthette. –
14. TIZEDIK ÉNEK.

[161:]
SUMMÁJA.
230
394 „Nagy hartz ez, Héró az,
231
409 a’ Héró ki-ment
232
418 a’ Héró mellőlle.
114
ÁLTAL.
A’ Király viszsza-tér Hadi Seregéhez: újra ostromolja Párist. Türen és Ómál mint két Bajnokok egygyütt vínak-
meg. A’ szörnyű éhség pusztítja a’ Várost. Burbon maga táplálja azokat, kiket ostromol. Az Isten az ő virtussait
meg-jutalmaztatja. Az Igazság és Bőltsesség le-száll fejére. Páris meg-nyitja néki kapuit, és a’ hartz el-
végeztetik.
Az alkalmatosság mindég ugyan áros;

De kivált a’ hadban ennek veszte káros.
Szép idejét Burbon míg vígságban tőlté,
Viperáit Éris ellene fel-kőlté.
5 Májen és a’ Líga vólt nagy reménységgel,
Hogy távol-létében hartzol bóldog véggel;
De mikor ezek őt már hóltnak ítélték,
Ott termett a’ Vitéz,233 mikor nem-is vélték,
Hogy bátran végezze jól kezdett munkáját,
10 Páris’ sántza alatt mutatja zászlóját,
Mellynek megy fel-felé most-is füsti ’ s pora,
’S mellyel leronthatott vólna tűz’ zápora:
De jó szíve erre nem-is igyekeze,
Egy titkos erőtől fogva vólt két keze. –
15 Már most újjra tapsol Népe Páris körűl,
A’ benne nyerendő sok prédának örűl.
A’ Líga’ Fejei erre el-réműlnek,
A’ bőlts Májen mellé tanátskozni gyűlnek.
[162:] Ómál, ki e’ gyűlést félénkségnek nézi,
20 Hozzájok vak-rnerő szavát így intézi.
„Hát már e’ kő-fal köztt magunkat el-zárjuk?
„Hogy az ellenség itt meg-fojtson, azt várjuk?
„Tsak akkor győz a Francz, ha szembe kell szálni,
„De oda van, mihelyt ostromot kell álni.
25 „A’ kétségbe-esés sokszor győzedelmet
„Nyert ott, hol nem reménylt senki segedelmet.
„A’ szív ’s a’ kar nékünk mind sántzunk, mind várunk,
„Győzünk úgy, ha mindent tsak ezektől várunk.
Jertek hát! Burbonnak rohanjunk elébe,
30 „Mártsa ki ki kardját Népe’ kebelébe.
„Tisztek,234 jertek elől, mert triumfust vészünk,
„Ha rémült Népünknek ott kin sántza leszünk.
Erre meg-némúlnak, ’s tudtára így adják,

Vak-merő tanátsát hogy helybe nem hagyják.
35 Látván hólt színeken ’ s el-réműlt szemekben,
Hogy meg-nem egygyeznek féltekben ezekben;
„Franczok! ha nem jőtök, meg így kezd beszélni,
„Én illy gyalázattal nem akarok élni.
„Magam szállok szembe e’ sok ellenséggel,
40 „Tsak hogy végezhessem éltem’ dítsőséggel.
Ezt mondván, kiáltja: a’ kaput nyissák-meg,

Győzni vagy meg-halni, mint kell, hogy lássák-meg.
Ki-megy, ’s egy Sípossal e’ szót sípoltatja,
Mellyel Burbon Népét hartzra únszoltatja.
45 „A’ ki bátor Vitéz, ’s bízik erejében,
„Jőjjön, ’s hartzoljon-meg a’ Márs’ mezejében.
8 Ott termett a’ Héró,

233
31 „Hérók,
234
115
ÁLTAL.
[163:] „Ómál e’ Táborból egy Bajnokot kér-ki. –
A’ Sípos’ szájából e’ szó alig ér-ki,
Mindjárt Burbon mellé gyűlnek sok Vitézek,
50 E’ Líga’ Fejével kik meg-víni készek.
E’ virtus’ jutalmát ki ki kérni merte,
De az erős Türen lett az ki el-nyerte.
„Ím rád bízom a’ Francz nép’ fő dítsősségét,235

„Menj, mond Burbon, rontsd-meg Ómál’ kevélységét,
55 „Hartzolj-meg Hazádért, én értem, ’s Te érted,
„Vidd-el fegyverem’-is, ámbár azt nem kérted.
Így szólván, le-óldott kardját néki nyújtja,
Mellyel bátor szívét újjabb tűzzel gyújtja.
„Szerelmes Vitézem! menj, de tartsd eszedben,
60 „Hogy hív Királyodnak kardja van kezedben.
Örömében Türen itt sírásra fakad,
Alíg szól egy két szót, minthogy könyve szakad.
„Ne félj óh Nagy Király! Francz Nép’ szeme’ fénye!
„Nem tsal-meg nagy Lelked’ bennem tett reménye.
65 „Mert míg e’ testben lesz’ egy tsepp erőm ’s vérem,
„Nem térek-meg míglen koszorú lesz’ bérem.
„’S ha a’ részegségig e’ kard a’ vért iszsza,
„Méltó Gazdájának akkor adom viszsza. –
Burbon el-ereszti őt sok édes szókkal,
70 Mellyeket bé-rekeszt barátságos tsókkal. –
Megy már ama’ helyre vídám sietséggel,
Hol Bajnokját Ómál várja dühösséggel.
E’ két nagy vitéz236 még pályába nem szállott,
Már-is tsudájára a’ két Nép ki-állott.
75 Kéz-tapsolásokkal ’s víg szókkal bíztatta
Mindenik azt, kinek sorsát ’s ügyét adta.
[164:] Azomban egy felleg sok menny-kő húllással
Fenyegeti Párist végső pusztúlással.
De setét gyomrából nem menny-kövek húlnak,
80 Hanem a’ Pokolnak Ördögi tódúlnak.
A’ vad Fánátismus a’ vak buzgósággal
Le-száll; mellyel követ Éris hamarsággal.
A’ mord Politika két kantsal szemével,
Más’ kárát dolgozó tsalárd roszsz szívével.
85 E’ Pokol’ fajzatit mihelyt le-okádta,
Az el-tűnt felleget többé szem nem látta.
Ez otsmány tsudák* majd a’ sántzra fel-gyűlnek,237
A’ Líga’ ügyéért hartzolni készűlnek.
Ugyan akkor az Ég látszott ketté válni,
90 ’S szörnyű ragyogással egy Angyal ki-álni.
Ki tsak hamar fel-űlt a’ tűznek szárnyára,
Gyorsan repűlt az Ég’ végső határára.
Maga után hagyott nagy világosságot,
Jobb-kezében tarta egy zőld olaj ágot,
95 Jelentvén, hogy mennyből kűldetett a’ végre,
Hogy juttassa Hazánk’ kívánt békességre.
Másikban forgatta amaz éles fegyvert,
Melly egy éjjel meg-ölt száz nyóltzvan-öt ezert,
235
53 „Imé reád bízom a’ Francz’ dítsősségét,
236
73 nagy Héró
237
87 ’E monstrumok pedig a’ sántzra fel-gyűlnek,
116
ÁLTAL.
’S mellyel az öldöklő Angyal hajdan éle,
100 Vágta első szűltét Egyiptomnak238 véle,
Melly az Úr’ sajátjai rontá vas jármával,
’S a Nílust bé-tőlté férjfi magzatjával.
E’ rút Tsudák*239 látván ezt jőni feléjek,
Egy titkos réműlés lövetett beléjek.
105 Melly miatt a’ hartzot mindnyájan felejték,
A’ főldre le-rogyván kardjokat el-ejték:
[165:] Mint a’ Dágon a’ Frigy Ládának láttára
Véres óltáráról rohant ortzájára,
’S mint-egy ezt kiáltá ízekre tört feje:
110 „Semmi az Úr ellen a’ Pokol’ ereje.
A’ két Tábor, az Ég, főld mind ide néznek,

Mi lesz’ hartza’ vége a’ két nagy Vitéznek?
Ki ki közelget már a’ ki-mért pályához,
Bátor lépésekkel siet Bajnokjához.
115 Egygyik sints őltözve sisakban ’s pántzélban,
Nem rejti-el magát értzben vagy atzélban.
Ezt a’ nehéz pompát le-rakják előre,
Melly a’ hartz’ ki-mentét halasztja későre.
Vas dróttal szőtt inget nem-is vesznek rájok,
120 Minden készűletek egy ki-vont szablyájok.
Türen míg megy, sokszor tekínt-fel az Égre,
A’ hatalmas Istent hívja segítségre:
„Uram! kinek minden nyitva van szemének,
„Légy igaz Bírája Királyom’ ügyének.
125 „Te adsz a’ hartzokban győzedelmet, nem mi,
„Minden hadi virtus nálad nélkűl semmi.
„Bízodalmam, Isten! tsak segítő karod,
„Tudom, győzedelmes lészek, ha akarod. –
E’ szép szókra Ómál kevéllyen felele:
130 „Ez az égre nézés tsak félénkség’ jele,
„Nints az erőn kívűl a’ hadban más Isten,
„Nem könyörgés; hanem bátor szív kell itten,
„Az égben van az Úr, nintsen arra gondja,
„A’ félénk szív miként könyörgését mondja.
135 „Én minden reményem’ tsak e’ kardban vetem,
„Hogy még imádkozni kén, azt tsak nevetem.
[166:] „Igaz annak ügye, ki ezt jól forgatja,
Ezt mondván, dühössen fogát tsíkorgatja.
Azomban trombita, síp, dob szó hallatik,

140 Mellyel a’ vívásra nékik jel adatik.
Az erő, a’ virtus ’s bátor szív mit tehet,
Azt mint-egy tükörben bennek látni lehet.
Sokszor az-is reszket, ki távolról nézi
Egygyik a’ másikra kardját mint intézi.
145 Mikor véli, hogy már ki-nem megy alóla,
Örűl, hogy bőltsen azt el-hárítá róla.
A’ tanúlt kéz ’s gyors láb egyformán dolgoznak,
Mind két részről, ha kell, kárt ’s hasznot okoznak.
Ha ez a’ másikra rohan dühösséggel,
150 Félre ugrik amaz szörnyű sebességgel.
100 Égyiptomnak
238
103 A’ Monstrumok
239
117
ÁLTAL.
Néha mint két Tigris, egymást meg-ragadják,
De erős mind kettő, magok’ meg-nem adják.
Gyorsan forgó kardjok a’ szemet meg-tsalja,
A’ néző Nép sokszor tsak zúgását hallja.
155 Mint a’ tiszta vízben a’ Nap’ fénnye játszik,
Sok részre súgárát abban törni látszik,
’S e’ mozgó kristályból ismét égre pattan:
Egymást érő kardjok viszsza ekként tsattan.
Minden pertzentésen a’ Nép félve várja,
160 Hogy vagy ezt, vagy amazt a’ vas által járja.
Ómál több erőt bír, és sokkal dühösebb,
Türen noha gyengébb, gyorsabb ’s elevenebb.
Annak a’ méregtől tajtékot túr szája;
Minden harag nélkül ez rohan reája.
165 Itt-is bír magával, nem lobban-fel vére,
Iszonyú Bajnokját fárasztja kedvére.
[167:] Mikor látja, hogy már ereje meg-fogyott,
Fris erővel akkor vívásához fogott;
Úgy üti pallosát atzél kebelébe,
170 Hogy vért okád Ómál, ’s úgy rogy-le elébe. –
A’ Pokol’ fajzati240 látván szörnyű estét,
Könyves szemmel nézik Tútorok’ hólt testét.
E’ zokogó jaj szó az egeket verte:
„Oda van Országunk; Burbon azt el-nyerte.
175 A’ Nép rész szerént rá felel hallgatással,
Rész szerént a’ szívből omló jajgatással.
A’ haldokló Ómál fejét emelgeti,
A’ mellette álló Türent fenyegeti,
Mérgelődik, hogy ő erőt nem vehete,
180 Ezerszer rémítőbb, mint vólt, tekíntete.
Fel-áll; de le-rohan,* ki-esik szablyája,
Szólna; de mérgének nem szolgálhat szája.
Végre haló szemét Párisra mereszti,
’S dühös sohajtással lelkét ki-ereszti.
185 Szerentsétlen Májen! óh mi szívvel nézed,
Hogy váratlan le-dűlt leg-erősbb Vitézed!
Mondja forró könyved’ áljának omlása,
Hogy ennek vesztében van Néped’ romlása.
Sokan sírva testét Párisba bé-viszik,

190 ’S hogy ez erős Oszlop le-dűlt, alig hiszik.
A’ Nép mindenünnen rohan nézésére,
Hogy leg-alább mirtust szórjon hólt testére.
Látja poros vérrel bé-motskolt ortzáját,
Akkor-is a’ szóra félig meg-nyilt száját,
195 Még hólta után-is rémítő szemeit,
Le-tsüggedett fejét ’s fagyos tetemeit.
[168:] Soknak majd el-olvad szíve e’ látásra,
Sokan teste felett fakadnak sírásra,
A’ méreg, a’ szégyen ’s félelem másokat
200 El-foglal; ’s meg-fojtja kezdett sírásokat.
Egy mord hallgatás hát a’ várost bé-tőlti, –
De tsak hamar őket a’ lárma fel-kőlti.
Burbon’ győző Népe kiált ’s azt kívánja;
171 A’ Pokol’ monstrumi

240
118
ÁLTAL.
Engedje, hogy Párist kard’ élire hánja.
205 E’ szókra a’ Burbon’241 áldott szíve vérez,
Még most-is erántok hév szerelmet érez.
Annál kedvesbb nézi őt’ űldöző Népe,
Mennél közelebb már romlásához lépe.
Mikor maga’ vesztét dühössen akarja,
210 A’ mélység’ szélén azt meg-ragadja karja.
Szép győzedelmének e’ vólt még a’ híjja,
Hogy pártos jobbágyit jóságával víjja.
Óh vajha tsak már most eszekre térnének!
’S igaz Királyoktól kegyelmet kérnének.
215 Ím’ mikor hányhatná Párist kard’ élire,
Győző Népét osztja annak négy szélire.
Meg-elégszik azzal, hogy őket bé-zárja,
Kegyelmének bére tán e’ lesz’, azt várja,
Hogy így kevély mérgek lassan fog lohadni,
220 ’S így meg-fogja magát pártos Népe adni.
A’ sok szélvész után révre úgy evezne,
Hogy Népe’ vérének örömest kedvezne.
Véli, ha a’ sántzra az éhség fog hágni,
Kénnyén nevelt testek’ kész lesz’ addig rágni,
225 Míg vagy az életért lábához borúlnak;
Vagy mint száraz kórók mind egymásra húlnak.
[169:] De a’ vak buzgóság mindent mer próbálni,
Nints olly ínség mellyet e’ ki-nem tud álni.
Hogy Burbon ellenek nem vonja-fel ívét,
230 Félénkséggel merik vádolni nagy szívét;
Sőt még tsúfos szókkal kezdik boszszontani,
Hogy méltó haragját szánja ki-ontani.
De mikor a’ Várost mosó Szejne’ habja

A’ kapukkal egygyütt lett e’ győző’ rabja,
235 Nem242 hordta-bé hátán a’ várt eleséget,
Tsak hamar meg-látta243 a’ sárga éhséget,
Melly gyors lábbal sorra a’ házakat járja.
Vele megy a’ Halál, mint kedves hív párja,
Tudja, hogy az éhség a’ kit le-fog sózni,
240 Mind azzal a’ Város néki fog adózni.
Sokan már ordítnak, mint az éh farkasok,
Mert az éhség’ fogát érzi üres hasok;
Az éhhel halókkal minden hely el-telik,
Kik már kínjok miatt nyálokat sem nyelik,
245 A’ kik sok kíntsekkel ’s gazdagsággal bírnak
Pénzek’ halmán esnek kétségbe, úgy sírnak.
A’ tántzot ’s a’ víg bált bezzeg felejtették,
Mellyben fejek’ hajdan ró’sákkal hintették;
A’ lant, síp, hegedű, hárfa meg-némúla,
250 A’ sok gazdag ’s pompás vendégség el-múla,
Mellyekben a’ leg-jobb étkekben piszkáltak,
’S el-tompúlt244 ínyekhez már bort sem találtak. –
Mind e’ kevély Nagyok ki-kőltek színekből,
Éhség ’s halál űlt-ki el-réműlt szemekből.
241
205 E’ szókra a’ Héró’
242
235 ’S nem
243
236 meg-látták
244
252 El-tompúlt [’S hiányzik]
119
ÁLTAL.
255 Átkozzák aranyjok’ ’s ezüstjök’ bőségét,
Melly el-nem űzheti a’ kenyér’ szükségét.
[170:] A’ meg-aggott Vénnek bús szeme’ láttára
Jut kedves magzatja a’ halál’ torkára.
Itt három ’s több árvák hólt Annyokra húlnak,
260 Ott egész ház-népek egy nap’ el-pusztúlnak.
Sok fél-hólt test-vérek méreggel el-telnek
Végső falatjáért egy undok ételnek.
Mások a’ szent helyt-is kínjokban meg-esik,
Hol nem vélnéd, ott-is az ételt keresik.
265 A’ Nép a’ temetőt ’s kriptákat fel-bontja,
Hogy étkűl szolgáljon Attyainak tsontja.a
Ezt lisztté őrölvén kenyérnek tsinálják,
E’ szörnyű étekkel éh bélek’ kínálják.
A’ szűkség az embert óh mire nem veszi!
270 A’ réműlt holtaknak hamvát a’ Nép eszi,245
Melly százszorta inkább végek’ siettette,
Sok ezt leg-először ’s leg-utólszor ette.
A’ Barátok pedig ’s e’ vak Nép’ Papjai,

Kiknél nem mentek-le a’ bőség’ napjai,
275 Kik az éhség’ fogát ingyen sem érzették,
A’ szegénység’ ’sírját bőven itták ’s ették,
[171:] Kiknek minden gondjok vólt hízlalt hasokra,
’S irgalmatlan szemmel néztek éh nyájjokra.
Az ételben ’s borban ha jól bé-merűltek,
280 Az éhhel-halók közt buzgóan kerűltek. –
Az Úrnak, kit éltek tsúfolt, keresztére
Kérték, hogy e’ kis kín légyen hólta’ bére.
A’ kiknek kínjoknak a’ halál vet véget,
Adakozó kézzel nyújtnak idvességet.
285 Másoknak kevéllyen merik prófétálni,
Hogy még ma Burbonra égi tűz fog szálni:
Nékik pedig mennyből Angyali Sereget
Kűld az Úr, ’s mannával meg-rakott felleget. –
Mint az éh madárkák meg-esik a’ lépet:
290 Olly könnyű meg-tsalni a vak buzgó Népet.
Kész tűzbe ugrani a’ Papok’ szavára;
Ha mondják, hogy használ ez lelkek’ javára.
Sokan nagy örömmel lábaikhoz rogytak,
Bóldogok valóban, hogy kínjaik fogytak.!!
295 A’ Város tellyes vólt gyülevész soksággal,

Melly mindent ölt, vágott szörnyű gonoszsággal;
Dühössebb ezerszer minden fene-vadnál,
Szörnyűbb a’ halálnál, éhségnél ’s a’ hadnál.
Nagy részént jött e’ Nép az Alpes’ tövétől,
300 Nem tanúlt érezni hóval szórt kövétől.
A’ hadban keresték ezek élelmeket,
A’ jól fizetőnek adták-el véreket. – –
a
Az akkor Párisban lévő Spanyol Követ javaslottaa ezeknek a’ nyomorúltaknak, hogy kenyeret tsináljanak a’ hóltaknak tsontjaikból, mellyet
meg-is tselekedtek, de a’ magok’ nagy veszedelmekkel; mert ez irtóztató ételtől sok ezeren meg-hóltak. Meg-lehet itt jegyezni az emberi
képzelődésnek gyengeségét. Ezek a’ bóldogtalanok nem merték meg-enni a’ hartzon meg-öletteknek friss húsokat; s azomban meg-ették a’
hólttaknak tsontjaikat.
245
270 e’ Nép eszi,
120
ÁLTAL.
E’ fagyos kígyókat mind addig takarták,246
Míg fel-melegedvén őket öszve-marták.
305 A’ kik sok kínjok közt alig lehellettek,
Leg-dühösbb gyötrői azoknak ők lettek:
[172:] Bé-törvén az ajtót, a’ Gazda elébe
Ki-vont kardot tartnak, hogy üssék keblébe.
Nem hogy e’ fél-hóltat kíntsétől meg-foszszák,
310 ’S egymás közt, mint szokás, a’ prédát247 meg-oszszák;
Nem hogy a’ Szűzeket Annyoktól el-vegyék,
’S búja indúlatjok’ tárgyaivá tegyék;
Minthogy odvas gyomrok érzi az éhséget,
Meg-fojtott ez bennek más érzékenységet.
315 Miért árasztják hát a’ sok ártatlan vért?
Az éhség ontja ezt egy falat kenyerért.
Minden képzelődést ’ s hitelt fellyűl-múlnak
A’ kínok, mellyekkel minden házat dúlnak. –
Egy Aszszony – – – óh! bámúlj ’s reszkess itt természet!

320 Sírj ezen Észak, Dél, Nap-kelet, Enyészet.
Isten! ki Vezére vagy minden szándéknak!
Által-adjam-é ezt a’ bús maradéknak?
Egy Aszszony látván azt, hogy végső falatját
El-ragadták, mellyel tengette magzatját,
325 Látván, hogy javából, mellyet az ég adott
Éhes gyermekénél egyéb nem maradott,
Dühös bánatjában neki megy egy késsel,
Mellyre e’ kisded néz nyájas nevetéssel.
Bokros gyötrelmi közt ennek látására
330 Zokogó jajjának nints semmi határa;
Mint felhő-szakadás meg-hasadt szívéből
Omlik a’ könyv, – – – ’s a’ kés ki-esik kezéből. – –
El-megy, meg viszsza jő, rá veti szemeit,
Szeretet, bú, méreg rázza tetemeit,
335 A’ kétségbe-esés végre felejteti
Hogy ő Anya,248 ... ’s a’ kést vele fel-veteti.
[173:] Átkozván az órát mellyben fogantatott,
Mellyben férjhez menvén fogant ’s szűlt magzatot,
„Kedves gyermek! úgymond, kit hordtam méhemben,
340 „Hijában vettél részt Anyai véremben,
„Látom, halál vagyon végezve felőled,
„Ha meg-tartom élted’, más veszi-el tőled.
„Hát azért élnél-é, hogy égre tátsd szádat?
„’S Páris’ hantyán sírva keressed hazádat?
345 „Azért-é, hogy lassan az éhség emészszen,
„Míglen tested ’s lelked el-eped egészszen?
„Menj-el míg e’ sok kínt kezdenéd érezni,
„Melly nem tud, mint nékem, néked is kedvezni.
„Bóldogtalan méhem’ ártatlan gyűmőltse,
350 „Halj-meg; hogy éh Anyád’ bélét tested tőltse;
„Jer, hogy fogam néked gyomromban sírt ásson,
„Hogy leg-alább Páris ma egy újj bűnt lásson:
„Tőlem vett éltedet jobb nékem add viszsza, – – –
Ezt mondván meg-öli, ’s vérét mohón iszsza. – –
246
303 ők addig takarták,
247
310 e’ prédát
248
336 Hogy Anya ő,
121
ÁLTAL.
355 Már fel-is kontzolta testét rezgő keze,
Felét főzni, felét sütni igyekeze:
Mikor a’ Katonák rohannak házába,
Vélvén, hogy valamit kapnak még szájába;
Mint az éhes medvék a’ látott prédának,
360 Örűlnek a’ húsnak meg-érzett szagának,
A’ melly az ajtóban el-hiteti vélek,
Hogy kész vendégséget kap itt üres bélek.
De mint réműlnek-el, hogy egy Anyát látnak
Felette általa-meg-ölt magzatjának!
365 Ki reszkető húsát már enni akarja,
’S könyökig vérétől piros mind két karja. – –
[174:] „Gyilkosok! mond, néktek készűl ez az étek,
„Kedves gyermekembe kezem’ tí ütétek.
„Átkoztak! tán’ tigris vólt a’ ti Anyátok?
370 „A’ síró tsetsemőt hogy meg-nem szánjátok, ...
„Néma bálványokká hát így kell lennetek?
„Fene-vadak! hát van érzés még bennetek?
„Hát a’ Természetet féltek boszszontani?
„Tí! kik ártatlan vért nem szűntök ontani.
375 „Sőt hogy bűnötöknek két bérét vegyétek,
„Itt lesz’ az Anya-is249 – – ezt-is meg-egyétek. – –
Így szólván, mérgében a’ tajtékot túrja,
’S a’ fiját meg-ölő kést szívébe szúrja.
Meg-nyílt óldalából olly szörnyen foly vére,
380 Hogy lelke ki-ment míg teste főldre ére. – –
E’ Tigrisek félvén, hogy vagy a’ főld’ szája
Nyeli-bé e’ házat, vagy menny-kő száll rája,
Ki-futnak belőle szörnyű ordítással,
Mellyen sok szív olvad, sok szem tel sírással,
385 A’ réműlt Nép kezét terjesztvén az égre,
Kínjában a’ halált hívja segítségre.
Tsak hamar e’ hírre a’ Tábor fel-zendűl,

Minden belső része Burbonnak meg-rendűl;
Egymást űzi a’ könyv irgalmas ortzáján,
390 Sír maga’ vesztére őnként ment Hazáján.
Szent Isten! így kiált, ki szívünk’ rostálod,
’S meg-ölöd a’ Királyt, ha bűnben találod,
Te légy igaz Bíró e’ Nép közt ’s én köztem,
Te tudod, hogy vele kéntelen ütköztem.
395 Tiszta kezem’ hozzád emelem az égre,
Hogy e’ pártos Népet kértem békességre;
[175:] Hiszem, hogy e’ bűnt ’s kínt melly kezd rajta esni
Ártatlan lelkemen nem fogod keresni...
Bár Májen kedvére tovább-is kínozza,
400 Hogy kevély lelkének őtet fel-áldozza,
’S a’ Tirannusoknál mindég kész mentséggel
Feddje vétkes tzélját a’ kemény szűkséggel:
Ő annak gyilkosa;250 de én meg-mutatom,
Hogy Attya vagyok én, ’s övé vég-falatom.
405 Jó-tétemmel viszsza bár éljen vesztemre,
’S fel-éledvén újra törjön életemre;
Éljen, nem gondolok a’ magam’ kárával,
376 az Annya-is
249
403 Ő az ellensége;
250
122
ÁLTAL.
Tsak-hogy meg-tartsam őt’ Koronám’ árával.
Nem bánom, ha szintén így fizet jóságom,
410 Hogy utánna veszszen örökös* Országom;
Tsak-hogy sír-halmomra légyen egy nap’ írva,
Mellyel minden útas olvashasson sírva:
„Itt nyúgszik eggy Király, ki kész Koronáját
„El-veszté; meg-tartsa hogy pártos Hazáját.
415 „Míg ez őt’ űldözte, szórta rá jó-tétét,
„Mert fellyebb betsűlte annál egy Nép’ éltét.
Így szóll, ’s parantsolja, hogy fejér zászlókkal

Lépjen odább Népe, ’s kiáltson illy szókkal:
„Boszszú-állás helyett Burbon békességgel
420 „Kínál Téged’ Páris, ’s kard helytt eleséggel.
„Nem nézi, hogy lelkét halálra kerested,
„Felejti bűnödet, látván szörnyű ested’.
„Nem tulajdonítja senkinek már vétkűl
„Bár akár mit vigyen a’ Városba étkűl.
425 Ez Isteni szóra a’ Nép fut a’ sántzra,
Mellynek az éhség már színét szedte rántzra:
[176:] Sokan kínjok miatt négy kéz’ láb’ mászkálnak,
Mert fúlánkját viszik velek a’ halálnak. –
Mint a’ kik a’ sírban sokáig senyvedtek,
430 Olly sárga és száraz bőr-tsontokká lettek.
De melly nagy bámulás lelkeket el-állja,
Hogy élettel őket e’ Vitéz251 kínálja!
Némúl erre szájok, szemek könyvel telnek,
Hogy az ellenségnél illy kegyelmet lelnek.
435 „Míg Tútorink, mondják, halálra kínoznak,
„A’ kiket űldöztünk, ímé kenyért hoznak.
„Majd sírva néznek ránk, kegyelmet hint szájok.252
„Mint egy erdő eddig úgy látszott lántsájok, – –
„De már a’ főld felé mind le-eresztették,
440 „A’ fejér Zászlókat felénk terjesztették.
„Véres kardját ki ki rejté hüvelyébe,253
„Halált vártunk, ’s adnak életet helyébe.254
„Hát ezek-é azok, a’ kiket úgy írnak,255
„Hogy Eretnekek ők ’s érzéssel nem bírnak?
445 „Sőt inkább ők az Úr’ szent és kedves Népe,
„Jó Királlyok ennek egy eleven Képe.
„Mert mint Ő esőt ád mennyből jónak ’s rosznak,
„Fel-támasztja napját igaznak ’s gonosznak:
„Így ő sok átkunkért kettőzi jóságát,
450 „Nyújtja a’ békesség’ nem várt olaj-ágát.
„Hát ez-é a’ Tsuda,*256 ’s a’ bűnös Eretnek,
„Kit mint egy ördögöt velünk úgy nézetnek?
„Ez-é hát az Isten’ ’s a’ Hit’ ellensége?
„A’ kinek a’ pokol’ lángja közt lesz’ vége.
455 „Sőt minden Királynak ez leg-szebb példája,
„Mert áldott szíve van, ’s szín-mezt tsepeg szája.
251
432 e’ Héró
252
437 pardont kiált szájok.
253
441 hüvelyében,
254
442 helyében.
255
443 azok kiket úgy le-írnak,
256
451 ez-é a’ Monstrum,
123
ÁLTAL.
[177:] „Sok gyötrelmink között óh! meddig sohajtunk?
„Tsábító Vezérink míg sajtolnak rajtunk.
„Hogy Királyunk légyen, jertek, Burbont kérjük,
460 „’S hív szívünket néki zálogul ígérjük.
„Hadd légyen rév-partunk szíve ’s bőlts törvénye,
„Így nem fog bé-nyelni az éhség’ örvényje.
„Isten! add, hogy a’ nap derűljön-fel bár ma,
„Hogy vállunkra szálljon ennek kedves járma...
465 „Ím’ meg-tartá halált-érdemlett fejünket,
„Szenteljük hát néki végső tsepp vérünket.
Ez ínség’ torkából ki-ragadt fél-hóltak

Burbon’ kegyelmének láttára így szóltak,
A’ kik mint a’ Tűndér* már alig lebegtek,
470 El-kékűlt ajakkal azok-is rebegtek...
De ritkán kell hinni a’ vak Nép’ szavának,
Mert többször írígye e’ leg-főbb javának. –
A’ babonaságnak lévén ez hív rabja,
Fel-zúdúl, meg le-száll mint a’ tenger’ habja.
475 E’ Nép, melly hév szívből most így kiáltozott,
A’ múló árnyéknál hamarább változott.
Tsak hamar Papokkal a’ sántzok el-tőltek,

Kik rakott asztaltól e’ hírre fel-kőltek.
’S ezek, kiknek tsalárd ékesen-szóllása
480 Százszor gyújtott hadat, ’s lett sok Nép’ romlása,
Látván, hogy már sokan Burbonhoz hajoltak,
Teli hassal nékik illy buzgón papoltak:
„Tí félénk Katonák ’s hideg Keresztyének,
„Hát hisztek Eretnek Király’ beszédének?
485 [178:] „Tí rest követői a’ Szent Mártiroknak,
„Kik tárgyúl vettetvén Pogány Hóhéroknak,
„Örűltek míg őket szurokkal hintették,
„’S éjjel mint fáklyákat, élvén úgy égették.
„Sokan tsúfos fákra lábbal aggattattak,
490 „Mások a’ vadaktól széllyel-szaggattattak.
„De akármely kínnal inkább szembe-szálni
„Kívántak, mint igaz Hitektől el-állni.
„’S ti még kerűlitek a’ Mártiromságot,
„Melly ád kevés kínért örök bóldogságot?
495 „Hát tsak így tudjátok a’ Szent Istent félni,
„Hogy mikor halni hív, tí akartok élni?
„Ezt nyerte-é az Úr véres Keresztével?
„Hogy testetek hízzon lelketek’ vesztével.
„Ez Urat, ki értünk kész vólt vért ontani,
500 „Ti még igyekeztek élvén boszszontani. –
„Mint az ostoba hal a’ horgot bé-fallja:
„Burbon e’ lépekkel lelketek’ úgy tsallja.
„Veszszen-el magával minden ajándéka,
„Mert hogy el-tsábítson arra van szándéka.
505 „Follyanak-le elébb éltetek’ napjai,
„Mint ide jőnének Eretnek Papjai,
„’S itt mély gyászba borúlt bús szemünk’ láttára
„Tapodtassék tőlök az Úr’ szent óltára.
E’ szó, melly hol akart gyújtott dühösséget,
510 Úgy meg-változtatta e’ habzó községet,
124
ÁLTAL.
Hogy az áldott Burbont már azért átkozza,
Hogy még kegyelméből únt éltét hordozza.
De e’ sok bűn ’s lárma ellent nem álhatott,

Mert Burbon’ virtusa közte égig hatott.
515 [179:] Szent Lajos, ki mennyből vigyázott fejére,
Minthogy e’ jó Király257 nőtt Háza’ díszszére,
Látván, sok kín után hogy eljött az óra,
Hogy Francz Ország’ dolga fordúljon már jóra;
Mellyben a’ részeg kard hüvelyébe térjen,
520 Az éh’, árva’ ’s özvegy’ jajja véget érjen.
Le-törli könyveit, el-űzi bánatját,
Mellyel régtől fogva síratja magzatját.
’S egy édes reménység folyván kebelébe,
Buzgó könyörgéssel megy az Úr’ elébe.
525 Egy mindég égő tűz’ fénnye’ közepette

Még az idő előtt az Úr Székét tette;
Alatta jár az ég, ’s a’ tsillagok’ szája
E’ nagy Világnak őt’ híven prédikálja,
Itt ragyog főképpen az ő dítsőssége,
530 Igazság és Szentség e’ Szék’ erőssége,
A’ Hatalom ’s Nagyság e’ körűl strá’sálnak,
A’ Kegyelem ’s Jóság szűntelen ott álnak.
Ebben űl az ég’ ’s főld’ halhatatlan Atyja,
De semmi véges ész őt’ meg-nem foghatja:
535 Az Élet, Szeretet ’s Értelem Ő benne
Hármassan egygyesűlt hogy egy Isten lenne.
Széke körűl laknak sok millió Szentek,
Kik fő bóldogságra hóltok után mentek,
’S minthogy örömöknek már végét nem érik,
540 Örökkön örökké az Urat dítsérik.
Itt szolgálnak néki a’ Szent Sérafimok,
Az Erők, Hatalmak ’s szárnyas Kérubimok.
Kiknek sokszor az Úr a’ főldet kezekre
Bízza mint meg annyi Vitzé-Istenekre.
545 [180:] Mihelyt szóll, gyorsabban mennyből alá-jőnek,
Mint a’ melly nyílakat a’ kéz-ívből lőnek.
Itt sok Országokat forgatnak fenékre,
’S tésznek a’ kit tetszik a’ Királyi Székre. –
Róma’ körme közzé ők adtak sok Népet;
550 Ki mint egy Sas járt, kőlt, sokat széllyel-tépett,
’S el-prédált javokból mikor úgy fel-hízott,
Kevély erejében hogy vakmerőn bízott;
Mint méh-rajt, az Észak’ fajzatit rá hítták,
Minden ’sírját ennek kik ismét ki-szítták.
555 Így boszszúlt-meg egy bűn nagyobb gonoszságot,
Egygyik Nép a’ másnak hantjára így hágott.
A’ Spanyol ’s más sok Nép így szált a’ Törökre,
A’ szent főld-is talám el-pusztúlt örökre.
A’ bőlts Isten, ki jót tud a’ roszból hozni,
560 Meg-engedi a’ bűnt sokszor virágozni.
De mint lántzon tartja a’ hab’ kevélységét:
Úgy, mikor akarja, ennek veti végét. –
516 e’ jó Héró
257
125
ÁLTAL.
E’ mennynek és Főldnek szent, igaz ’s jó Atyja
El-nyomott fijai’ jajját meg-hallgatja,
565 Szánó szemekkel néz szomorú sorsokra,
’S kegyes lelkű Királyt űltet Thrónusokra.
Ez Úrnak elébe Lajos mihelyt járúl,

Dítsőssége miatt le-esik lábárúl.
’S artzon kezdi szavát szívbéli nyögéssel,
570 Meg-szóllítván őtet illyen könyörgéssel:
„Nagy Isten! ha ollykor drága kegyelmedbőla
„Tekíntsz a’ Királyra ’s Népedre Székedből;
[181:] „Uram, nézz alá most, szánd-meg a’ Francz Népet,
„Melly már a’ veszélynek mélly torkáig lépett,
575 „Melly akarván hozzád mutatni hűségét,
„Úgy nézi Királlyát mint fő ellenségét.
„Vakúl hiszi, érted hogy boszszút fog álni,
„Ha kész vég tsepp vérig vele hartzra szálni.
„Isten! kit a’ menny ’s főld rettegéssel félnek,
580 „Tűz, víz néked szolgál, ’s parantsolsz a’ szélnek.
[182:] „Te hajthadd a’ szívet, a’ hová akarod,
„Dítsőítsd-meg hát most mindenható karod’.
„Tedd tsúffá szándékát a’ bűnös Lígának,
„Melly szent űgyed alatt áldozik magának.
585 „Álnokúl viszsza-él a’ Vallás’ színével,
„Hogy hízhasson e’ Nép’ ártatlan vérével.
„Szégyenítsd-meg ama dölfös kevéllyeket,
„Kik őnként gyújtják-fel e’ köz veszéllyeket,
„Hogy bár éjjel nappal a’ Haza sohajtson,
590 „Tsak annak romlása nékik hasznot hajtson.
[183:] „Nyisd-meg e’ vak-buzgó Népnek szeme’ héjját,
„Hogy lássa a’ Líga’ titkos ’s gonosz tzélját.
„Tanítsd-meg, hogy a’ Hit’ belső valósága
„Az igaz Szeretet, ’s a’ Lélek’ jósága.
595 „Arra, hogy valaki nálad kedvet leljen,
„Nem elég, hogy ez vagy más nevet viseljen.
„Tsúfol az, ki akar tsak szájjal vallani,
„Követni kell ígéd’, nem pedig hallani.
„’S a’ ki hólta után kíván látni Téged’,
600 „Szűkség, hogy kövesse élvén Te szentséged’,
„Jól-tégyen mindennel, tisztán tartsa szívét,
a
Ez a’ Könyörgés sokkal másképpen van a’ Franczban, mint itt; de ítélje-meg a’ bőlts Olvasó, a’ ki a’ bal vélekedésektől el-nem foglaltatott,
ha nem illendőbb szókat tészek-é én egy meg-bóldogúlt Szentnek szájába, mint a’ Francz Poéta tett? Mikor imádkozunk, nem kell így
beszélni: Nézd-meg Uram ama Vitéz Burbont, a’ hadnak ama menny-kövét, melly jó szíve van néki ’s a’ t. Azt sem lehet el-hinni, hogy egy
meg-bóldogúlt Szentben meg-vólna még a’ vak-buzgóság; tsak e’ setét vőlgyben útazóké a’ bóldogtalan tudatlanság, és ebből származott
oktalan buzgóság. Egy meg-dítsőíttetett Szent érti egész erőben, mit tégyenek a’ mi Mesterünknek ezen szavai: Ebből esmérnek-meg títeket,
hogy én Tanítványim vagytok, ha egymást szeretitek: mert az Égben nem lesz’ többé sem a’ Hitnek, sem a’ Reménységnek helye; hanem a’
Szeretet mégyen tökélletességre. A’ kilentzedik Énekben Titust és Trajánt-is az égben helyheztette a’ Francz Poéta. Jobb-is nékünk az
illyeneknek-is békességet mondani, mert ha ezek nem békességnek fijai, akkor a’ békesség mi reánk tér viszsza. Nem kellett vólna tehát a’
X-dik Énekben úgy hozni-bé Burbont, mint a’ kinek még könyörgése-is bűnös, valameddig a’ Reformáta Vallásban meg-marad, mert ezek
ellenkeznek a’ fellyebb-valókkala ’s a’ t. Ezen kívűl úgy tetszik nékem, hogy az Epicum Poemának természete-is kívánja ezt a’ változtatást,
mellyet rajta tettem. Az egész munkában úgy íratik-le Burbon, mint egy sok virtusokkal ékeskedő Fejedelem; a’ Líga pedig szörnyű rémítő
színekkel festetik-le, a’ melly a’ Pokolbéli Ördögöknek segítségekkela dolgozik. Még-is a’ X-dik Énekben a’ Líga lesz’ győzedelmes, mert
ez mindenkor menthette magát azzal, hogy néki nem vólt soha más tzélja, hanem ez, hogy Burbon R. Kathólikussá légyen. a De ezért mi
szűkség vólt a’ Lígát olly szörnyű színekkel festeni? Igaz az, hogy Burbon minek-utánna a’ maga Népét meg-győzte, R. Kathólikussá lett;a
de ő mind az előtt, mind azután egy Istent és embereket szerető, jó szívű Fejedelem vólt, ebben tartván az egész Keresztyén Vallásnak
velejét; nem pedig a’ kűlső czérimoniákban. Némelly Református Predikátorok meg-kérdeztetvén arról, ha idvezűl-é Burbon, ha R.
Kathólikussá lesz’,a azt felelték, hogy igen-is, tsak-hogy az egy Istent félje, a’ Jésust maga Idvezítőjének vallja, szentűl éljen, Istent ’s
embereket szeressen. Ezen feleletekkel meg-mutatták ezen Református Prédikátorok, hogy nékik olly jó szívek vólt, hogy ha rajtok állana az
Idvességnek osztása, minden szentűl élni kívánó Pápistát oda bé-eresztenének.
126
ÁLTAL.
„Szent Fijad illyenben esméri olly Hívét,
„Kinek, mihelyt bútsút sár-házától vészen,
„Mennyben font koszorút fejére itt tészen.
605 „Hogy a’ minden ágból ’s Hitből gyűlt Szentekkel,
„Örökké dítsérjen Téged’ víg énekkel. –
Egy világos jellel az Úr meg-mutatta,

Hogy e’ könyörgésben Lajost meg-hallgatta.
Meg-felelt, ’s szavára az ég-meg-reszketett,
610 A’ főld színe vídúlt, ’s a’ Líga rettegett.
Repdeső lelkében Burbon-is érzette,
Hogy az Úr magára igaz ügyét vette.
Az Igazság, mellyet mindenek keresnek,
Még-is bírtokába tsak kevesen esnek;
615 E’ drága kínts, mellyet mikor meg-nem lelünk,
Ezerszer helyette árnyékot ölelünk,
Ez melly ritkán jár itt, lakossa az égnek,
Hová nem jut köde semmi setétségnek,
Most villámás módra sebessen le-szállott,
620 ’S Páris’ vérbe borúlt mezején meg-állott.
[184:] Mint régen e’ szóra: Légyen világosság,
Úgy fut-el előtte minden homályosság.
’S mint a’ hólt testeket a’ tenger ki-hánnya:
Úgy tűnik-el, a’ mi ember’ találmánnya.
625 A’ Keresztyén Hitet tiszta épségében
Nagy örömmel e’ Nép258 nézi szépségében.
Látja, hogy ez feje az igaz Vallásnak,
Hogy hív szeretői legyünk mi egymásnak,
’S minden Nyelvből ’s Hitből a’ bírja az eget
630 Ki szentűl él, ’s lelkén hordja e’ béllyeget. –
Burbon, ki eddig-is ezt híven követte,
E’ Jésus’ tzímerét újra most fel-vette.
Eléggé mutatta szép élte’ folyása,
Hogy olly jó szívvel bírt, mellynek nem vólt mássa,
635 ’S nagy részt vévén ama bőltsesség’ lelkében,
Igazság ’s Kegyelem űlt vele Székében.
Szent Lajos-is látván, hogy a’ sok ínségből

Ki-jött a’ Nép; le-szált víg kedvvel az égből.
’S minthogy már fáklyái a’ hadnak nem égnek,
640 Olaj-ágát hozza a várt békességnek.
Burbont, kinek szívét örökké szerette,
Az Úrnak Nevében Párisnak vezette.
Előttök a’ kapu ketté vál magában;
Melly olly réműlést önt a’ dühös Lígában,
645 Hogy ki-esik soknak kezéből fegyvere,
Melly már sok ártatlan szívet által vere.
Ama tizen-hat Fők setét barlangokat
Keresnek, hogy rejtsék Burbontól magokat.
A’ Nép artzra borúl, bűnét könyvel vallja,
650 Benne győző Urát ’s Attyát magasztalja.
[185:] Ő-is mihelyt bé-űlt érdemlett Székébe,
Olajt tőltött Népe’ meg-sebhedt szívébe.
Meszsze terjedt gondja mindent helyre hozott,
626 a’ Nép
258
127
ÁLTAL.
A’ hol a’ véres hartz kárt ’s romlást okozott.
655 Bőlts országlásának nagy lett dítsőssége,
Melly későn kezdődött, ’s véletlen* lett vége.
Menny-köveit Róma fordítá áldásra,
Előtte a’ Spanyol futván húlt rakásra.
Az örök éjjelbe Éris viszsza futott.
660 Hogy Királyt esmérjen Májen arra jutott,
’S látván, hogy nem reménylt kegyelmébe vészi,
A’ ki bűnét bánja, ’s fegyverét le-tészi:
Meg-alázván szívét, már tsak erre vágya,
Hogy légyen jó Ura’ leg-hívebb Jobbágya. –
{203}
15. FÜGGELÉK
[186:]
15.1. Rövid le írások azoknak a’ nevezetesebb történeteknek,

mellyeken építtetett a’ Henriás nevet viselő Beszéllő-Versezet.
A’ Hazafiak köztt való belső hadnak tűze, mellynek már első szikráját látta vólt II-dik Ferentz, egész Frantzia
Országot el-borította IX-dik Károlynak gyermeksége alatt. A’ Vallás vólt ennek matériája a’ tudatlan község
előtt: de e’ tsak fedél és palástolás gyanánt vólt az Ország’ Nagyjai előtt. Az öreg Királyné Medicis Katalin,
nem egyszer tette-ki kotzkára az egész Országnak bóldogságát, tsak-hogy a’ maga régi hatalmát tovább-is meg-
tarthassa, fel-fegyverkeztetvén a’ Románo-Catholicusokat a’ Protestánsok ellen, a’ Gviseket a’ Bourbonok
ellen, tsak-hogy egygyik félt a’ másik által rongálhassa ’s meg-erőteleníthesse. Nagy bóldogtalanságára esett
Frantzia Országnak, hogy bővölködött ez idő-szakaszban sok hatalmas és pártoskodó Urakkal, a’ vak-buzgóság
által tsak-nem a’ dühösségig ’s fene-vadi kegyetlenségig fel-ingereltetett lakosokkal: azonban gyermekek vóltak
az ő Királyjai, a’ kiknek nevek alatt némelly kevély Nagyok az Országot kedvekre pusztították. A’ Dreux, vagy
Dröz, Szent Dénis, Járnak, és Moncontaur mellett esett véres ütközetek, boldogtalanná ’s gyászos emlékezetűvé
tették a’ IX-dik Károly’ uralkodását. Frantzia Országnak leg-szebb ’s leg-erősebb Városai, hol az egygyik, hol
a’ másik féltől ostromoltattak, meg-vétettek, ’s prédára botsáttattak. A’ hadi-foglyokat ki-keresett és [187:] az
emberiséget borzasztó halálnak nemeivel öldösték-meg. Itt a’ Reformátusok hamuvá változtatták a’ Romano-
Catholicusoknak Templomjaikat: másutt a’ Romano-Catholicusok főldig le-rontották amazokéit. Az alattomban
való által-szúrások, gyilkolások, ’s méregel való meg-ölések, a’ boszszú-állásnak szabados nemeinek
tartattattak.
Leg-főbb póltzára vitettetett ez a’ szörnyű istentelenség a’ Sz. Bertalan napján esett nagy mészárlás által. A’
nagy Henrik, a’ ki már akkor Navarrai Király vólt, ’s Feje vólt a’ Reformáta Résznek, a’ melly Vallásnak
kebelében szűlettetett, az ő részén lévő leg-hatalmasabb Urakkal egygyütt Párisba tsalattatott. Itt feleségűl adták
néki Margitot, a’ IX-dik Károly’ testvér húgát. Ennek a’ lakadalomnak vígságának ideje alatt, a’ leg-nagyobb
békesség között, a’ leg-szentebb ígéretek, esküvések, és fogadások után, parantsolta Medicis Királyné ezt a’
nagy mészárlást, a’ mellynek emlékezetét (bár akármelly irtóztató, ’s a’ Frantziákra nézve gyalázatos légyen-is)
mind örökre meg-kell tartani, hogy az emberek, a’ kik mindenkor készek a’ Vallásért veszekedni, lássák-meg,
mitsoda szörnyű gonoszságokra viheti őket végtére ez a’ vak-buzgóság.
{204} Ímé ebben a’ Királyi Udvarban, melly magát ki-pallérozottnak ’s emberségesnek tartotta, egy öreg
Királyné, ’s egy huszon-három esztendős Ifjú Király a’ lakadalomnak tsalárd vígságai között, hideg vérrel azt a’
rendelést teszik, hogy egynéhány száz ezerek az ő tulajdon jobbágyaik közzűl ok-nélkűl ’s alattomban
kontzoltassanak-fel. Ez a’ Fran- [188:] tzia Nép, a’ ki a’ mai időkben a’ Bertalan napi lakadalomról borzadás
nélkűl még tsak nem-is gondolkozhatik, ezt a’ kegyetlen Parantsolatot akkor nagy örömmel és buzgósággal
tellyesítette. Többek száz-ezer embereknél fel-kontzoltattak az ő tulajdon Hazafijaik által, ’s talán ha ama’ vér-
128
ÁLTAL.
ontást gyűlölő ’s Keresztyén szívű Praeses Jeanin, és Herem Marki az ő bőlts rendeléseik által a’ több vér-
ontásnak elejét nem vették volna, bizonyosan a’ Frantzia népnek fele része a’ más fele részét meg-öldöste vólna.
IX-dik Károly nem élt soká e’ szörnyű mészárlás után. Az ő Öttse III-dik Henrik el-hagyta a’ Lengyel Országi
koronát, ’s viszsza-ment Frantzia Országba, hogy azt újabb nyomorúságokba merítse, a’ mellyekből végre meg-
szabadította azt IV-dik Henrik, a’ ki méltán neveztetett Nagynak a’ maradék által, a’ melly egyedűl adhatja e’
titulust a’ Királyoknak.
III-dik Henrik Frantzia Országba lett viszsza menetelekor két uralkodó részt talált ott. Az egygyik vólt a’
Reformátusoké, a’ melly-is a’ Sz. Bertalani mészárlás után még sokkal erőszakosabb lett, mint-sem az előtt vólt.
Fő Vezére vólt ennek a’ nagy Henrik, a’ ki egyszer’ smind Navarrai Király-is vólt. A’ másik vólt a’ Líga ez a’
hatalmas pártos rész, mellyet lassanként formáltak a’ Gvizek, mellyet bátorítottak a’ Római Pápák, segítettek a’
Spanyolok, ’s a’ melly a’ tudatlan községet úgy tsábította, hogy a’ Római szent Vallásért kell néki hadakozni;
holott titkos tzélja a’ vólt, hogy a’ Király ellen pártot-üthessen, és azt Országától meg-foszthassa. Ennek Fő
Vezére vólt ama’ híres Gvíz Hertzeg, a’ ki Bala- [189:] frénak neveztetett, és a’ ki sokkal tűndöklőbb, hogy-
sem mint jó minéműségekkel bírván, igen alkalmatos vólt arra, hogy e’ zűrzavaros időben Frantzia Országnak
ábrazatjat meg-változtassa.
A’ III-dik Henrik nem-hogy azon lett vólna, hogy a’ maga Királyi hatalmával e’ két pártos részeket idejében
meg-zabolázza, hanem inkább a’ maga gyengesége ’s túnyasága által mind a’ kettőt neki bátorította, ’s
vakmerőbbé tette.1 Azt gondolta ez a’ bóldogtalan Király, hogy a’ Politicának titka azt kívánja tőle, hogy magát
a’ Lígának Fejének ’s Vezérének ajánlja: de mikor ezt tselekedte, nem tett egyebet, hanem hogy a’ Lígának
rabjává ’s szolgájává lett. Az ötet alattomban Királyi-székétől meg-fosztani akaró Gvíznek hasznára, hadakozott
a’ Navarrai Király ellen, a’ ki következett a’ Frantzia Királyságra, és a’ kinek tzélja a’ vólt, hogy a’ maga
Királyi jussaitól meg-fosztatott III-dik Henriket az ő régi hatalmába viszsza-állítsa.
Az a’ hadi sereg, mellyet III-dik Henrik kűldött Bourbon ellen, meg-verettetett Coutras mellett, a’ hol az ő lelki
barátja Sójőz (Joyeusea) meg-ölettetett. Bourbon nem kívánta győzedelmének egyéb hasznát venni, hanem hogy
a’ Királlyal megbékéljen. Noha győzedelmes vólt, még-is kedvezni akarván az emberi vérnek, ő kért
békességet. De ez a’ meg-győzettetett Király Gvíz Hertzegtől ’s a’ Lígától való félelmében nem merte a’
békességet el-fogadni. Ugyan ez időben Gvíz Hertzeg {205} győzedelmeskedett a’ Német Seregen, melly
Bourbonnak jött vólt segítségére. Ez a’ győzedelem még inkább meg-alázta [190:] III-dik Henriket, úgymint a’
ki úgy tartotta magát, mint a’ ki mind a’ Reformátusoktól, mind a’ Lígától meg-győzettetett.
Gvíz Hertzeg ezen jó szerentséjében fel-fúvalkodván, ’s látván Királyjának gyengeségét, annak világos
parantsolatja ellen Párisba ment. Ekkor esett ama’ nevezetes nap, mellyen a’ nép a’ Királyi test-őrzőket el-űzte,
úgy-hogy III-dik Henrik a’ Városból ki-futni kénszeríttetett. A’ kevély Gvíz a’ Királynak ezen közönséges
megaláztatásával ’s gyalázatjával meg-nem elégedvén, arra kénszerítetteb őtet, hogy az Ország’ Rendjeit a’
tanátskozásra gyűjtse öszve Blois Városába. Itt előre Hertzeg Gvíz ollyan készűleteket tett, hogy az Ország’
Rendjei, kik a’ Lígának részén vóltak, meg-egygyeztek abban, hogy ő tsak-nem Királyi pompával jelenjen-meg
a’ Gyűlésben, ’s a’ leg-főbb méltóságot III-dik Henrikkel oszsza-meg. III-dik Henrik észrevévén ekkor, hogy ő
a’ veszedelemnek szélén van, meg-ölette a’ Bloisi kastélyban ezt az ő titkos ellenségét Gvíz Hertzeget, ’s ennek
testvérjét Cárdinális Gvízet, a’ ki még sokkal kevélyebb szívű ’s erőszakosabb ember vólt ő nálánál-is.
A’ mi történt vólt a’ Protestánsokon a’ Sz. Bertalan napi mészárlás után, éppen az esett most meg a’ Lígán. Az ő
Vezérjeinek halálok a’ pártos népet még inkább fel-ingerlette, a’ Líga az áll-ortzát magáról le-vette, ’s Páris a’
maga kapuit bé-zárlotta. Ekkor mindenek a’ boszszú-állásról kezdtek gondolkozni. Úgy nézték III-dik Henriket,
mint a’ Római Vallás’ őrizőjinek gyilkossokat, nem pedig úgy, mint olylyan Királyt, a’ ki a’ maga pártos
jobbágyait ölet- [191:] tette-meg. Látván III-dik Henrik, hogy mind személyje, mind koronája veszedelemben
forog, kénteleníttetett végre IV-dik Henrikkel a’ Navarrai Királyjal meg-békélleni. Ezek a’ két Királyok táborba
szállottak a’ pártos Páris alatt; és itt kezdődik a’ Henriás. A’ meg-ölettetett Gvíz Hertzeg hagyott még egy
testvért maga után, tudni-illik Mayent, a’ ki-is megrettenni nem tudó bátor ember vólt, ’s a’ ki báttyának halála
után a’ vért szomjúhozó, ’s a’ vak buzgóságtól eleveníttetett Lígának Vezérjévé tétettetett.
a
[javítva ebből: Joyzufe]
b
[javítva ebből: készerítette]
129
ÁLTAL.
Tsak-nem az egész Európa bé-elegyedett vólt Frantzia-Országnak belső hadjaiba. Er’sébet, Ángliának híres
Királynéja, a’ ki a’ Navarrai Királynak nagy betsűlője vólt, ’s igen kívánta őt látni, gyakor ízekben segítette őtet
mind katonákkal, mind pénzzel, mind hajókkal; ’s mindenkor Morney Duplessis kűldettetett Ángliába a’
segítségnek sürgetésére. – Más felől a’ Spanyol Király a’ pártos Lígát segítette, azt reménylvén, hogy a’
hoszszas vér-ontás után, vagy egész Frantzia Országot, vagy leg-alább annak valamelly részét magájévá teheti.
A’ Pápák hartzoltak Bourbon ellen, nem tsak az excommunicátiók és az Ekklésiából való ki-vetések által,
mellyeknek még ekkor a’ tudatlan és babonás nép nagy erőt tulajdonított; hanem a’ Politicának minden titkos
mesterségei által-is, melly szerént embereket ’s pénzt-is kűdöttek a’ Lígának.2
A’ III-dik Henrik szintén* el-foglalta a’ pártos Párist, a’ mikor Sz. Cloudban egy Clemens nevű Dominicánus
Barát által meg-ölettetett; a’ ki-is ezt a’ szörnyű gonoszságot abból a’ tzélból vitte véghez, hogy ő ezzel az
Istennek engedelmeskedik, és hogy [192:] e’ képpen mártiromsággal fog meg-tiszteltettetni. Ezt a’ gyilkosságot
{206} nem tsak ennek a’ vak buzgó Barátnak, hanem az egész Lígának kell tulajdonítani. Még ekkor közönséges
vélekedés, sőt Hitnek ágazatja volt, hogy minden bűn nélkűl meg-lehet ölni a’ Királyt, ha a’ Római Udvarral
békességben nints. Ezt kiáltozták a’ Papok az ő roszsz prédikátziójikban, ezt nyomtatták-ki sok roszsz
könyvekben, mellyek akkor Frantzia-Országot el-borították vólt, ’s a’ mellyeket ma tsak azért szenvednek-meg
nérnelly Könyvtárok, hogy légyenek ezeknek a’ tudatlan és vad időknek némi-némű oszlopaik.*
III-dik Henriknek halála után a’ hadi Seregtől Királynak esmértetvén Bourbon, sok ideig hartzolt a’ Líga ellen,
Róma és Spanyol Ország ellen, míg a’ maga Országait, mellyet vér szerént bírt, maga alá hajthatta. Sok izben
bé-zárta ’s ostromlotta Páris Városát. Azok között a’ nagy emberek között, a’ kiknek hív segítségekkel élt
Bourbon az ő hartzaiban, és a’ kiket név szerént-is említ a’ Henriás, nevezetesek vóltak D’Aumont, és Bíron
Marsalok, Dux Bouillon, és Morney, a’ ki leg-bíztosabb barátja vólt Bourbonnak mind addig, míg ez Vallását
meg-nem változtatta. Szolgálta ő az ő Urát a’ hartzokban kardjával, a’ Pápa’ excommunicátiója ellen tudós
pennájával, a’ külső Protestáns Fejedelmeknél a’ Követségnek folytatásában mutatott nagy bőltsességével.
A’ Lígának, vagy a’ Romano-Catholica résznek Feje vólt Majen. Ez után nevezetes vólt Ómál, (Aumál) ifjú
Hertzeg, a’ ki eléggé esmeretes vólt [193:] arról a’ merészségről ’s betsűlet kívánásról, melly a’ Gvíz Hertzegi
Familiának tulajdona vólt. Sok rendbéli segítséget vettek ezek a’ Spanyol Királytól; de a’ Henriás nem
emlékezik egyébről, hanem tsak Gróf Egmontról, ama’ híres Admirálnak fijáról, a’ ki tizen-négy száz
lándsásokkal jött utólszor a’ Lígának segítségére.
Sok ízben meg-ütközött egymással a’ két rész; melly ütközetek között leg-híresebb, ’s Bourbonra nézve leg-
hasznosabb ’s leg-ditsőségesebb vólt az, a’ melly esett Ivry mellett, a’ hol Mayen meg-győzettetett, Gróf
Egmont pedig meg-ölettetett.
Míg ez a’ Hazafiak között való hartz folytattatott, az alatt nagyon meg-szerette Bourbon D’Estrey Gabriellát: de
ez a’ szerelem az ő vitézi bátorságát meg-nem gyengítette. Bizonysága ennek még ma-is a’ Bourbon’ Levele,
mellyel az ütközetnek napján írt D’Estrey-nek, ’s a’ melly még ma-is a’ Királyi Könyv-tárban tartattatik. Ezen
Levélben így ír Bourbon saját kezével a’ maga Szeretőjének: „Ha meg-győzettetem, sokkal inkább esmersz
engem’, hogy-sem mint azt hihetnéd felőlem, hogy meg-szaladok; hanem mind halálig hartzolok. Az én utolsó
gondolatom lészen az Istenről, az előtte való pedig te rólad.” –
Bourbon –
Sok nevezetes dolgokat őnként el-hallgatok itt, a’ mellyek mivel az én Henriásomban helyet nem találtak, itt
sem szűkség azokról említést tennem. Nem szóllok a’ Pármai Duxnak Frantzia Országba tett bé- [194:]
tsapásáról, melly nem szolgált egyébre, hanem hogy a’ Lígának meg-aláztatását késleltette. Nem szóllok arról a’
Bourbon nevű Cárdinálisról-is, a’ ki magát Királynak kiáltatta, ’s egy darabig a’ Királynak tűndérje* vólt X-dik
Károly’ neve alatt. Elég azt emlitenem, hogy a’ sok nyomorgatások ’s pusztítások után IV-dik Henrik Romano-
Catholicussá lett, ’s a’ vak buzgó Párisiak, a’ kik gyűlőlték Vallását, de személyjét tisztelték, őt magok
Királyjoknak esmérték.
{207}
15.2. A’ Túdós Marmontel’ Elő-Beszédje, mellyet a’ Henriásnak

egy tsínos ki-nyomtattatásának elébe helyheztetett.
130
ÁLTAL.
Nem szűnünk-meg újra ki-nyomtattatni az ollyan munkákat, mellyet a’ közönség nem szűnik-meg olvasni.
Lehetetlen pedig gyönyörűséggel nem olvasni az ollyan munkákat, a’ millyen a’ Henriás, a’ melly-is mindjárt az
ő első ki-botsáttatásában a’ Világ előtt kedvességet találván, azólta mindenkor jobbíttatik ’s tökélletesíttetik.
Ez a’ Versezet, melly az ő szűlettetésében olly külömböző vólt attól, a’ millyen ez ma, leg-először 1723-ban
nyomtattatott-ki Londonban. Vóltér Úr a’ ki-nyomtattatása körűl nem gondoskodhatott; azért-is tellyes vólt ez a’
nyomtatás hibákkal, egygyik szónak a’ másik’ elébe való tétettetésével, ’s egyéb fogyatkozásokkal.
Kevés idővel azután des Fontaines Abbás másodszor ki-nyomtattatta az Evreux-ban, a’ melly ki- [195:]
nyomtatás szint’ ollyan tökéletlen vólt, mint az első, ’s azonkívűl, az említett Abbás némelly verseket szúrt belé,
mellyek tulajdon pennájából folytanak.
1726-ban újra ki-nyomtattatott e’ Munka Londonban, negyed’ rész formában, sok szép figurákkal ’s képekkel.
Ajánlotta ekkor ezt a’c munkát Voltér Úr az Ángliai Királynénak, ’s hogy ezen új ki-nyomtatásnak semmi
hijánossága ne légyen, szűkségesnek ítéltem a’ Királynéhoz írt ajánló Levelét Voltér Úrnak ezen Elő-
Beszédembe bé-iktatni. Közönségesen tudva vagyon, hogy az írásnak ezen nemében olly útat választott Voltér
Úr, melly néki tulajdona. A’ jó ízlésű férjfiak, a’ kik a’ hízelkedő dítséreteket, mellyeket a’ mi külömben bőlts
Íróink-is vesztegetnek az ő Mecénássaikra, unalommal nézik, szint’ ollyan nagy gyönyörűséggel, mint
haszonnal olvassák az Alzír’ és Zayr’ elébe tétetett Ajánló-levelét. Ez-is hasonló ízléssel írattatott, ’s meg-lehet
benne esmerni egy helyes ítéletű ’s emberséget tudó Bőltset, a’ ki tudja dítsérni a’ Királyokat tsapodárság*
nélkűl.1 Ánglus nyelven írta vólt ez Ajánló-levelet; mellynek fordítása ez:
A’ Királynénak.
Aszszonyom!
„IV-dik Henriknek szerentsés sorsa vólt az, hogy egy Ángliai Királynétól óltalmaztatott; segíttetett tudni-illik az
ő hartzaiban ama’ nagy Fejedelem-aszszonytól Er’sébettől, a’ ki vólt akkor a’ maga Nemének ditsőssége. Kire
lehetne ma-is az ő emlékezetét inkább bízni, mint ollyan Fejedelmi Aszszonyra, a’ kinek személybéli virtusai az
Er’sé- [196:] betéhez olly igen hasonlítanak? – Találni fog Felséged e’ Könyvben nagy és hasznos igazságokat;
a’ babonaságtól meg-tisztíttatott Erkőltsi tudományt, a’ szabadságnak lelkét, melly szint’ úgy jár a’ párt-ütéstől,
mint az el-nyomattatástól; a’ Királyoknak és jobbágyoknak jussaikat, mellyek egyformán védelmezletnek ’s
óltalmaztatnak.
Ugyan az a’ lélek, melly íratta velem e’ munkát, ösztönöz engem’ arra, hogy ajánljam azt annak a’ Királynak
sok virtusokkal ékeskedő Párjának, a’ kinek illy sok koronás Fejek között, tsak magának esett az a’ meg-
betsűlhetetlen szerentséje, hogy egy szabad népen uralkodjon; annak a’ Királynak, a’ ki a’ maga hatalmát abban
helyhezteti, hogy szerettessék, ditsőségét pedig abban, hogy igaz légyen.
{208} A’ mi Cartesiusunk, a’ ki leg-nagyobb vólt az Európai Filosofusok köztt addig, míg Neuton meg-nem
jelent, a’ maga munkáját ajánlotta vólt ama’ híres Palatinátusi Fejedelem-aszszonynak Er’sébetnek; nem azért
azt mondja, hogy Fejedelem-aszszony vólt, (mert a’ valóságos Filosofusok betsűlik a’ Fejedelmeket, de azoknak
nem hízelkednek,) hanem azért, mert minden Olvasói köztt úgy nézte őt’, mint a’ ki leg-alkalmatosabb arra,
hogy az igazságot érezhesse-is, szerethesse-is.
Engedje-meg nékem Felséged, hogy (ha szintén Cartésiushoz magamat hasonlítani nem merem-is) ezen
Henriásomat Felségednek ajánlhassam, nem tsak azért, hogy a’ tisztességes mesterségeknek ’s [197:]
tudományoknak pártjokat fogja, hanem főképpen azért, hogy azokról leg-helyesebben tud ítéletet hozni.
Hogyha Felséged meg-engedi, vagyok azzal a’ mélly tisztelettel, mellyet a’ leg-nagyobb virtus, ’s a’ leg-felsőbb
rang kíván, Felségednek igen alázatos, engedelmes, ’s tisztelő szolgája,
Voltér.”
Ez a’ ki-nyomtatás, melly előre való fizetésre adattatott-ki, alkalmatosságot szolgáltatott sokféle

rágalmazásokra. Voltér Úr nem felelt ezekre, hanem a’ Király’ Könyv-tárjába, és így az egész közönségnek, ’s
[javítva ebből: e’]

c
131
ÁLTAL.
még a’ maradéknak-is elébe terjesztette az arról való tsalhatatlan bizonyságokat, melly nemes szívvel viselte
légyen magát munkájának ki-nyomtattatásában. Én ezen bizonyságokat tulajdon szemeimmel láttam ’s
olvastam; azért tudok rólok szóllani. Igen hoszszú és haszontalan munka lenne mind azokat a’ külömböző
nyomtatásokat elő-számlálni, mellyek ezt a’ miénket meg-előzték.
1736-ban a’ Pruszsziai Király, még akkor tsak Korona’ Örökössé lévén, írt vólt Algaróti Úrnak, hogy a’
Henriást drága metszésekkel, mennél pompásabban lehet, az ő kőltségén nyomtattassa-ki. Ez a’ mú’sákat ’s
tisztességes tudományokat szerető és gyakorló Fejedelem, a’ következő Századoknak emlékeztető oszlopot
akarván a’ felől hagyni, melly igen betsűlje a’ tudományokat, nevezetesen pedig a’ Henriást, maga méltóztatott
annak egy Elő-Beszédet írni, ’s e’ képpen az Írók közzé elegyítvén magát, meg-tanította a’ Világot arra, hogy az
ékesen író toll nagyon illik egy Vitéz’ kezébe. Meg-jutalmaztatni a’ tisztes- [198:] séges mesterségeket, köz
érdem számos Fejedelmekkel; de azokat példával bátorítani, ’s szép munkákkal világosítani, annál dítséretre
méltóbb a’ Pruszsziai Királyban, mennél ritkábban láttatott ez az emberek között. A’ Királynak, az ő édes
Attyának halála, a’ tsak hamar következett hadak, Algaróti Úrnak Londonból lett el-menetele, félben
szakasztottak e’ szándékot, melly olly méltó vólt a’ nagy Friderikhez. 2
A’ Henriás sok külömböző nyelvekre által fordíttatott. Ánglus versekben ki-adta azt Lokman. Némelly része
Olasz versekre fordíttatott Querini nemes Venetus által; Deák versekre a’ Vaticanai Könyvtár’ gondviselője,
Cardinális Querini által, a’ ki a’ maga nagy tudományával eléggé esmeretessé tette magát Európában. Egészen
által fordíttatott Hollandus és Német versekre.
Ez az idegeneknek közönséges betsűlések ki-pótolja ennek a’ Beszéllő-Versezetnek régiségét, ’s minthogy

ebben a’ mi Századunkban, mellyet a’ jó ízlésnek Századjának lehet neveznünk, közönséges kedvességet talált,
bizonyosok lehetünk a’ felől, hogy a’ következendő Századokban-is kedves lészen ez. Minden vakmerőség
{209} nélkül azok közzé a’ munkák közzé helyheztethetjük mi ezt, a’ mellyek a’ halhatatlanságnak petsétjét
hordozzák az ő homlokokon. Illyen ítéletet hozott e’ szép munkáról a’ Písai Prófessor Coehi Úr, a’ Henriásnak
némelly ki-nyomtattatásainak elejekbe tett szép Levelében, mellyben ennek a’ Beszéllő-Versezetnek
matériájáról, tzéljáról, nevezetes szépségeiről úgy szóll, mint tökélletes ízléssel bíró férjfiú, és a’ ki sokat
külömböz attól a’ [199:] Frantzia Újság-írótól, a’ ki az irígységtől meg-vakíttatván, a’ Lucanus’ Pharsalicájihoz
hasonlította ezt. Ez a’ hasonlítás vagy igen kevés bőltsességet, vagy igen kevés egyenességet tészen-fel az
Újság-Íróban; mert miben hasonlítanak egymáshoz ezek a’ két Versezetek? Igaz az, hogy mind a’ kettőnek
matériáji a’ Hazafiak között való hartzok; de a’ Pharsalicában a’ vakmerőség és a’ bűn győzedelmeskedik, a’
Henriásban ellenben az igazság koronáztatik-meg. Lucanus szorossan követte a’ történeteket, és semmi
kőlteményekkel* azokat nem ékesítette: Voltér Úr meg-változtatta az időnek folyását, sok történeteket elébb
tett, mint-sem estek; egy szóval, a’ képzelődésnek sok szépségeivel meg-ékesítette azokat. A’ Lucanus’ stylusa
gyakorta fel-fútt, és fel-dagadott: de ennek semmi példáját nem találjuk a’ Henriásban. Lucanus a’ maga
Vitézeit sok helyeken olly szépen rajzolja-le, hogy e’ részben Homérust és Virgiliust-is meg-haladja: meg-lehet,
hogy talán erre a’ minéműségére tzélozott néki az említett Frantzia Újság-Író, a’ mikor Voltér Urat vele öszve-
hasonlította, úgymint a’ ki- a’ maga Vitézeinek természeti béllyegeket hasonló tökélletességgel szokta le-
rajzolni. Soha se lehetett vólna Medicist, Gvíz Hertzeget, Harléjt, és Mornéjt az ő természeti bélylyegjekhez
képest jobban rajzolni-le, mint-sem a’ mint Voltér Úr tselekeszik.3
Különös tökélletesség még ez a’ Henriásban, hogy a’ mint egy helyen valamelly személyt le-ír, soha az egész
munkájának folyásában azzal az első le-írással egy szava-is nem ellenkezik: Lucanus ellenben sokakban
ellenkezik magával, és tsak igen ritkán [200:] találja-el a’ valóságos nagyságot. Végezetre, a’ Deák Poéta, a’ ki
olly jelessen le-festi sok helyen a’ belső érzéseket, ’s indúlatoknak nemességeket, egészen más, mihelyt
valamelly meg-esett dolgot kell le-írni, vagy elő-beszélleni: de Voltér Úr ebben-is mindenütt szerentsés, és talán
még sohol semmiféle Könyvben a’ Frantzia nyelv ki-nem mutatta jobban a’ maga szépségét ’s erejét, mint a’
Henriásban.
Sokkal méltóbb jussal lehet tehát a’ Henriást az Aeneishez hasonlítani. A’ fontnak egygyik serpenyőjébe lehetne
tenni az ebben le-írattatott plánumot, erkőltsöket, ’s szépségeket. A’ másikba pedig, a’ Henriásban elő-
fordúlókat. Öszve lehet hasonlítani Bourbont Aeneással, Mornéjt Achatessel, Turnust Ómállal, Sinont a’ gyilkos
Clemenssel, a’ Trójaiaknak Cárthagó mellett való ebédjeket IV-dik Henriknek a’ Remeténél való ebédjével, a’
Sz. Bertalani mészárlást Trójának meg-gyújtásával; az Aeneis’ IV-dik Könyvét a’ Henriás’ IX-dik Énekével;
Aeneásnak a’ pokolra való le-szállását a’ Bourbon’ álmával; a’ Sybilla barlangját a’ tizen-hat Lígásoknak
áldozatjával; az Eurialus’ halálát az ifjú Dalljiéval, Türennek Ómállal való magános hartzát Aeneásnak
132
ÁLTAL.
Turnussal való meg-vívásával. Végezetre, a’ stylus, a’ mesterség, az ízlés, a’ hasonlítások mind a’ két
Versezetekben igen szépek és tökélletesek. Mind ezeket a’ bőlts Olvasó maga előtt tartván, meg-ítélheti, az
Aeneis és Henriás köztt mellyiknek adja az elsőséget. – Némellyek azzal kissebbítik a’ Henriást, hogy nincs
benne elégedendő találmány: de miért nem vádolják inkább ezzel Virgiliust és Tas- [201:] sót? {210} Tudjuk,
hogy Virgilius a’ maga Aeneissében Homérus Iliássát és Odysséáját egygyesítette. Tassó a’ meg-szabadíttatott
Jérusálemben, tsak-nem nyomról nyomra követte Homérust, ’s némelly darabokkal, mellyeket Virgiliustól
kőltsönzött, meg-ékesítette. Már Homérus, Virgilius, és Tassó előtt sok ostromok, gyúladások, és szélveszek
írattattak-le. Már az előtt-is le-vóltak rajzolva az emberi indúlatok. Esmérték az emberek a’ poklot, és az
Eliseumi szép mezőket. Közönségesen beszéllték a’ régiek Orpheusról, Herculesről, Pirithousról, ’s Ulyssesről,
hogy élve mentek-le pokolba; és így a’ régi Poéták-is ezeket nem magok találták, hanem ezeket a’ tudva lévő
históriákat az ő szép képzelődéseikkel meg-ékesítették. És éppen ez az, a’ miben Voltér Úr-is a’ maga nagy
bőltsességét, képzelődésének termékenységét, ’s helyes ízlését ki-mutatta.4
Nem akarom itt meg-tzáfolni azoknak helytelen értelemeket, a’ kik a’ Poésisnek, mellyben hihető nem
bóldogúlhattak, meg-esküdtt ellenségei lévén, azt állítják, hogy folyó-beszédben-is lehet Poémát, vagy
Versezetet tsinálni. Érsek Fenelon, noha mind a’ Poésisben, mind a’ folyó-beszédben igen hatalmas vólt; de
még-is a’ maga szép munkáját soha sem akarta egyéb titulus alatt ki-botsátani, hanem tsak ez alatt: Telemachnak
történetei. Méltán leg-elsőnek tartattathatik ez a’ Románok között; de a’ Poemának, vagy Versezetnek nevét
nem érdemli.5
15.3. A’ IV-dik Henrik’ meg-ölettetéséről némelly Jegyzések.

[202:]
Az a’ rettenetes gonoszság, mellynél soha szörnyűbb Európában nem esett, tudni-illik amaz áldott szívű
Királynak Bourbonnak erőszakosan lett meg-ölettetése, igen gyűlölséges gyanakodásokra ’s hozzávetésekre
szolgáltatott alkalmatosságot. Többnyire minden munkák, mellyek abban az időben közre botsáttattak, a’
gyanúságot hárították ennek a’ jó Királynak ellenségeire, a’ Jésuitákra, az Udvari Tisztekre, az ő szeretőjére, sőt
tulajdon feleségére. Még ma-is tartanak mind ezek a’ vádolások, úgy hogy soha sem szóllhatnak az emberek
úgy erről a’ szörnyű gyilkosságról, hogy vakmerő ítéletet ne hoznának róla. Mindenkor tsudálkoztam én azon a’
bóldogtalan hajlandóságon, mellyel még a’ külömben jó és virtusokkal ékeskedő emberek-is, nem irtóznak a’
leg-irtóztatóbb gonoszságokat-is azokra a’ személyeknek rovássokra írni, a’ kik közönséges hivatalban vagynak.
Sokan az által állják boszszújokat rajtok, hogy őket még az ollyanba-is belé keverik, a’ mellyben tökélletesen
ártatlanok; sokan abban keresik az ő érdemeket, ha ritka és másoktól nem hallatott anekdotákat tudnak valami
történetről beszéllni. Többnyire hasonló az emberekkel való társalkodás ’s beszéllgetés a’ játék-néző helyhez ’s
Tragédiához, a’ mellyben az embereknek figyelmetességeket a’ leg-nagyobb bűnök, vagy virtusok által kell fel-
ébreszteni. [203:] Némelly tolvajok meg-ölik Vergiért a’ Páris’ útszáján, ’s az egész népnek azzal telik-bé a’
szája, hogy őt egy nagy Printz ölette-meg. Némelly nagy személyek hirtelen meg-halnak veres frisliben vagy
patétsban; ’s azt kiáltja a’ nép, hogy mérget adtak nékik. Az illyen rágalmazások, noha nints semmi
fundamentomok, semmi bizonyságok, szájról szájra, azután pedig könyvről könyvre {211} mennek, ’s a’
könnyen hívő maradéknál igazság gyanánt árúltatnak. Azólta, hogy különösen a’ Históriára adtam magamat,
nem győzök eléggé boszszonkodni azért, hogy sok Histórikusok illy hamis vádokkal motskolják-bé az ő
munkájokat.
A’ IV-dik Henrik’ annya meg-hal nyíllalásban;1 ’s azonban sok Írók azt beszéllik felőle, hogy egy kesztyűvel
kereskedő, a’ Medicis Királyné’ kérésére meg-mérgesíttetett kesztyű által ölte-meg őtet. Senki kétségbe se
hozza ma, hogy VI-dik Sándor Pápa az által a’ méreg által ne végeztetett vólna-ki, mellyet ő Cornéto
Cárdinálisnak, és más Cárdinálisoknak számokra készíttetett, ’s a’ kiknek jószágokat magának akarta foglalni.
Gvicciárdin, a’ ki egy időben élt vele, ’s a’ ki nagy betsűletet szerzett magának, ezt írja az ő halálának okának:
nem mondja ugyan világosan, hogy a’ Pápának szokott mestersége lett vólna az, hogy másokat méreggel öljön-
meg; de eléggé meg-érteti ezt azzal, a’ mit emlit az ő haláláról. - Én pedig szemtől szembe-is azt mondanám
Gvicciardininak, hogy ő tsalta-meg e’ részben Európát, ’s minthogy a’ Pápának ellensége vólt, igen könnyen el-
hitette ezt, annyival inkább, hogy ez az [204:] ő feslett életével nagyon meg-egygyezett. Igaz az, hogy ez a’
Pápa igen kegyetlen és hit-szegő boszszú-állásokat gyakorlott a’ maga ellenségein, a’ kik szint’ ollyan
kegyetlenek és hit-szegők vóltak, mint maga: de azért ezekből nem lehetett vólna Gvicciárdinnak azt hozni-ki,
hogy egy hetven-négy esztendős vén Pápa megnem halhat természeti halállal. Hogy hitethette-el magával, hogy
133
ÁLTAL.
ez az ember, a’ kinek kíntsei között több vólt akkor egy millió aranynál, egy-nehány Cárdinálisokat azért akart
vólna méreggel meg-öletni, hogy azoknak pénzeket ’s ingó bingó jószágaikat magájévá tehesse, a’ mellyeket
pedig az ő inassaik ’s egyéb tselédjeik alkalmasint el-szoktak addig kapkodni, még más idegen hozzájok
férhetne.2 Minthogy VI-dik Sándor Pápának fija Hertzeg Borgia ugyan azon időben betegszik-meg, ’s kevés
napokkal meg-hal utánna, minthogy mind a’ kettő lelki-esméret nélkűl való ember, ’s akármelly gonoszságtól-is
nem irtózik: tehát bizonyosan attól a’ méregtől vesztek-el, mellyet másoknak készítettek. Így okoskodik a’ nép,
melly a’ maga Urát többnyire mindenkor gyűlöli: de a’ Histórikusnak mindent jól meg-kell vi’sgálni.
Így szintén IV-dik Henriknek a’ gyilkos Ravaillák általa lett meg-ölettetését, némelly bizonytalan hírekre, ’s
állításokra, tulajdonították némellyek Alagona Jésuitának; mások a’ Spanyol Tanátsnak; mások Mária
Medicisnek, a’ feleségének; mások másoknak, a’ kik Ravaillákot erre a’ szörnyű gonoszságra bíztatták vólna.3
De a’ Ravaillák’ tulajdon vallás-tételéből soha sem sűl-ki, hogy az ő gyilkosságában egyéb részes lett vólna,
hanem tsak a’ fanatismus és [205:] vak-buzgóság. Hóltig azt vallotta Ravaillák: „Azt hittem én, hogy kedves
dolgot tselekeszem Isten előtt, ha Bourbont meg-ölöm; mert miért akart hadakozni a’ Pápa ellen. De már most
meg-esmerem, hogy nagy gonoszságot tselekedtem; a’ mellyben nem vólt más senki részes, hanem tsak
magam.” Azt vallotta, hogy a’ melly nap’ a’ Királyt megölte, még az nap’-is a’ Misén vólt, és buzgón
imádkozott elébe. A’ babonaság és a’ vak-buzgóság vólt tehát az ő bűnének részese, a’ melly Chatel Jánost,
Barriér Pétert, Clemens Jakabot, ’s többeket illyeket, hasonló gonoszságra ösztönözött. Egy Barát, vagy
Szerzetes sem vólt még ebben az időben, a’ kinek feje tellyes ne lett vólna azzal a’ veszedelmes tévelygéssel,
hogy Isten előtt kedves dolgot tselekeszik az, a’ ki az ollyan Királyt meg-öli, a’ ki a’ Római Vallásnak
ellensége. Ezzel vádolták pedig az áldott szívű IV-dik Henriket, azért, hogy a’ szegény ártatlan Protestánsokat a’
{212} maga Bírodalmában, a’ Keresztyéni szeretetet egészen le-vetkező dühös Papoknak kívánságok szerént
űldöztetni nem engedte. – Minek-előtte Ravaillák Barát a’ kínzásra vitettetett volna, sírva ajánlotta magát Sz.
Ferentz Pátronusának, és a’ több Szenteknek, ’s akkor-is azt vallotta, hogy őt a’ Király’ meg-ölésére senki sem
kénszerítette.4
Igaz az, hogy Ravaillák a’ maga kínos meg-ölettetésének napján, mikor hallotta, hogy az egész nép átkozza őtet,
mikor látta, hogy ez a’ nép maga hozza a’ lovakat, mellyek által négy részre szakasztassék, ezt mondotta: „Most
látom, melly igen [206:] meg-tsaltak engem’, mikor azt mondották, hogy kedves dolgot tselekeszem a’ nép
előtt, ha a’ Királyt meg-ölöm; mert ímé maga hozza a’ lovakat az én el-szaggattatásomra.” – De ezek a’
beszédek tsak ezt tehették, hogy nagyon meg-tsalták őt’, midőn azt beszéllték előtte, hogy a’ Király minden
Romano-Catholicusok előtt gyűlölséges, és hogy örömmel hallanák az ő halálát. Most ezzel ellenkezőt látott, a’
mikor ő az egész népnek átkának ’s tőle való iszonyodásának tárgyává tétettetett.
Igaz az, hogy ha Ravaillák Barát sokszor nem hallotta volna életében azt, hogy közönségesen ditsértettek azok,
a’ kik a’ Királyoknak gyilkosaik vóltak; ha nem hallotta vólna, hogy Rómában még betsben tartattatott Chatel
János, a’ ki már egyszer az áldott Bourbonra a’ maga gyilkos kezeit fel-emelte vala; ha nem látta vólna, melly
nagy betsűletben tartattatik Clemens Jakabnak átkozott emlékezete, a’ ki III-dik Henriket meg-ölte; egy szóval,
ha még a’ Filosofia által meg-nem világosíttatott vak-buzgóság ’s fanatismus nyilván nem tanította vólna, hogy
az ollyan Királyokat, a’ kik a’ Római Vallásnak ellenségei, bűn nélkűl meg-lehet ölni; úgy soha erre az emberi
szívet borzasztó gonoszságra, a’ IV-dik Henriknek meg-ölésére nem vetemedett vólna.5
134
III. rész - JEGYZETEK

Tartalom
5. FRANCIA SZÖVEGEK, AMELYEKET PÉCZELI TÖBB-KEVESEBB HŰTLENSÉGGEL FORDÍT
LE ................................................................................................................................................... 137
6. A MŰBEN SZEREPLŐ NEVEK MAGYARÁZATA ÉS MUTATÓJA ................................... 173
7. SZÓMAGYARÁZATOK ........................................................................................................... 193
136
5. fejezet - FRANCIA SZÖVEGEK,
AMELYEKET PÉCZELI TÖBB-
KEVESEBB HŰTLENSÉGGEL FORDÍT
LE
[Nagy Frigyes előszavából:]
1
AVANT-PROPOS, Composé par un des plus augustes et des plus respectables protecteurs que les lettres
ayent eu dans ce siécle, et dont on n’avait vu qu’un fragment cité dans la préface de Mr. MARMONTEL.
2
(’S minthogy minden időben [...] gát vettettessék. l) a comme le fanatisme a la superstition ont été de tout tems
les ressorts de la politique détestable des grands a des ecclésiastiques, il falait [sic!] nécessairement y opposer
une digue.
3
([...] örökre le-akarná vetkeztetni [...] szokták fel-kontzolni. l) Il voudrait désarmer a perpétuité les hommes du
glaive saint qu’ils prennent sur l’autel, a dont ils égorgent impitoyablement leurs freres [...].
4
([...] de a’ melly tsendesség [...] nem lehet tulajdonítani. l) [...] mais qui malheureusement fut troublé vers la fin
par l’ascendant que le pere Le Tellier prenait sur l’esprit de Louis XIV qui commencait a baisser ; mais c’est la
faute proprement d’un particulier, a l’on n’en saurait charger ce siécle, d’ailleurs si fécond en grands-hommes,
que par une injustice manifeste.
5
(Akkor mindenek [...] segítségűl légyünk. l) [...] on voit alors avec évidence que la nature ne nous forma point
assurément pour que nous nous exterminions dans le monde, mais pour que nous nous assistions dans nos
communs besoins [...].
6
(Egy szóval [...] meg-jobbíthatja. l) [...] en un mot, la réflexion corrige en nous tous les défauts du
tempérament.
[A HENRIÁS I–X. énekéből:]
I. 5. Confondit a Mayenne, a la Ligue, a l’Ibere

I. 10. Répan [sic!] sur mes écrits ta force a ta clarté:
I. 15. Di [sic!], comment la discorde a troublé nos provinces;
I. 19. (fejed’ l) ta tete altiere
I. 25–26. Les loix étaient sans force, a les droits confondus,
Ou plutot en effet Valois ne régnait plus.
I. 29 (Sok ország l) l’Europe
I. 31–32. Quand du Nord étonné de ses vertus supremes,
Les peuples a ses pieds mettaient les diadémes.
A francia kiadások az idézett sorokhoz fűzött
jegyzetben magyarázzák meg, hogy Valois-t – akkor
még Anjou hercegét – Lengyelország királyává
választották. Péczeli ezt az információt magába a
versbe építi bele.
I. 37. (érte uralkodtak l) régnaient sous son nom
I. 39–40. D’un mailre effeminé corrupteurs politiques,
Plongeaient dans les plaisirs ses langueurs léthargiques.
I. 43. A (b) jegyzet Voltaire-nél hiányzik.
I. 48. Du Louvre épouvanté ses peuples le chasserent;
I. 49. (az ellenség jött ’s ment l) l’étranger accourut
I. 53–54. Il ranima sa force, il conduisit ses pas,
De la honte a la gloire, a des jeux aux combats.
I. 59. (Éris l) la discorde
137
FRANCIA SZÖVEGEK,
KEVESEBB HŰTLENSÉGGEL
FORDÍT LE
Az Érisre vonatkozó lapalji jegyzet Voltaire-nél nincs
meg.
I. 63–64. Ce monste impétueux, sanguinaire, inflexible,
De ses propres sujets est l’ennemi terrible:
I. 71–72. Lieux aujourd’hui charmans, retraite aimable a pure,
Ou triomphent les arts, ou se plait la nature,
I. 75–76. On y voit ces héros, fiers soutiens de la France,
Divisés par leur secte, unis par la vengeance.
I. 83. présageait en lui la splendeur de sa race;
I. 88. (’s fő póltzra l) vers sa grandeur supréme
I. 95–96. Dans nos champs désolés le démon du carnage
Déja jusqu’aux deux mers avait porté sa rage,
I. 108. Du trone ou je chancelle, ils pensent vous exclure.
I. 111. Rome, qui sans soldats porte en tous lieux la guerre,
I. 114. Tout me fuit, m’abandonne, ou s’arme contre moi.
I. 119–122. Des Anglais en secret gagnez l’illustre reine.
Je sais qu’entr’eux a nous une immortelle haine
Nous permet rarement de marcher réunis,
Que Londre est de tout tems 1’émule de Paris;
I. 131–132. Allez en Albion; que votre renommée
Y parle en ma défense, a m’y donne une armée.
I. 141–144. Mais il falut [sic!] d’un maitre accomplir les desseins:
Il suspendit les coups qui partaient de ses mains;
Et laissant ses lauriers cueillis sur ce rivage,
A partir de ces lieux il forca son courage.
I. 139. (a) (a’ Felesége l) Sa femme Charlotte de La Trimouille –
Péczeli elhagyja a jegyzet végét: qu’une tradition
populaire a ridicule fait naitre treize mois apres la mort
de son pere.
I. 151. Déja des Neustriens il franchit la campagne:
I. 152. (a) (Mornéj l) Duplessis-Mornay – Péczeli elhagyja a
jegyzet végét: La raison qui porta l’auteur a choisir le
personnage de Mornay, c’est ce caractere de philosophe
qui n’appartient qu’a lui, a qu’on trouve développé au
chant 8me
Et son rare courage au milieu des combats,
Sait affronter la mort, a ne la donne pas.
[Vö.: VIII. 207–208.]
Et au chant 6me.
Il marche en philosophe ou l’honneur le conduit,
Condamne les combats, piaint son maitre, a le suit.
[Vö.: VI. 231–232.]
I. 154. Trop vertueux soutien du parti de l’erreur,
I. 160. (Kék habját l) son onde blanchissante
I. 162. Les matelots ardens s’empressent sur le bord;
I. 164. Ezután Péczeli elhagyja a következő két sort:
L’impétueux Borée, enchainé dans les airs,
Au souffle du Zéphyre abandonnait les mers.
I. 171–172. Et le feu des éclairs, a l’abime des flots,
Montraient partout la mort aux pales matelots.
I. 177. (a) A „dühös szélveszett” szavak után következő szöveggel
Péczeli bővíti ki a jegyzetet, az eredetiben csak ennyi
áll: (Voyez Plutarque.)
I. 188–189. Sur le héros Francais daigna baisser les yeux.
Il le guidait lui-meme. Il ordonne aux orages
I. 196. Ezután Péczeli kihagy két sort:
138
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Une grotte est aupres, dont la simple structure
Doit tous ses ornemens aux mains de la nature.
I. 201–204. C’est la qu’il regrettait ses inutiles jours,
Plongés dans les plaisirs, perdus dans les amours.
Sur l’émail de ces prés, au bord de ces fontaines,
Il foulait a ses pieds les passions humaines:
I. 218–220. Mornay qui dans sa secte était inébrenlable,
Prétait au calvinisme un appui redoutable;
I. 223–224. «De tout tems, disait-il, la vérité sacrée,
Chez les faibles humains fut d’erreurs entourée:
I. 227–228. Hélas! un Dieu si bon, qui de l’homme est le maitre,
En eut été servi, s’il avait voulu l’etre.
I. 231. (a) A jegyzetet Péczeli fűzi a szöveghez.
I. 235–238. Enfin mes yeux ont vu du sein de la poussiere,
Ce fantome effrayant lever sa tete altiére,
Se placer sur le trone, insulter aux mortels,
Et d’un pied dédaigneux renverser nos autels.
I. 239. (ide l) en cette grotte obscure
I. 241–252. La, quelque espoir au moins flatte mes derniers jours:
Un culte si nouveau ne peut durer toujours.
Des caprices de l’homme il a tiré son etre;
On le verra périr ainsi qu’on l’a vu naitre.
Les ouvres des humains sont fragiles comme eux;
Dieu dissipe a son gré leurs desseins orgueilleux.
Lui seul est toujours stable. En vain notre malice
De sa sainte Cité veut sapper l’édifice;
Lui-meme en affermit les sacrez fondemens,
Ces fondemens, vainqueurs de l’enfer a des tems.
C’est a vous, GRAND BOURBON, qu’il se fera
connoitre.
Vous serez éclairé, puisque vous voulez l’etre.
I. 255. (a’ Triumfusnak l) a la victoire
I. 261–262. Craignez vos passions, a sachez quelque jour
Résister aux plaisirs a combattre l’amour.
I. 281–282. Mornay parut surpris, a ne fut point touché:
Dieu, maitre de ses dons, de lui s’était caché.
I. 284. (hibában marada l) l’erreur fut son partage
I. 315–316. Tous trois membres sacrés de ce corps invincible,
Dangereux a lui-meme, a ses voisins terrible.
I. 329. Du vainqueur des Anglais il appercoit la Tour.
A „Vilhelm” nevet Péczeli a jegyzet alapján veszi be a
vers szövegébe.
I. 341–342. Quoi ! de ses ennemis devenu protecteur,
Henri vient me prier pour son persécuteur?
I. 353. (látván gyötrő búját l) en voyant son danger
I. 355–360. Vous pouvez, grande reine, en cette juste guerre,
Signaler a jamais le nom de l’Angleterre,
Couronner vos vertus, en défendant nos droits,
Et venger avec moi la querelle des rois.
Elisabeth alors avec impatience,
Demande le récit des troubles de la France,
I. 363. (a’ gyors hír l) la prompte renommée
I. 365. Mais sa bouche indiscrete en sa légéreté,
I. 371–372. E két sornak a franciában négy felel meg:
139
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Daignez développer ce changement extreme.
Vous seul pouvez parler dignement de vous-meme.
Peignez-moi vos malheurs, a vos heureux exploits.
Songez que votre vie est la lecon des rois.
I. 375–376. Plut au ciel irrité, témoin de mes douleurs,
Qu’un éternel oubli nous cachat tant d’horreurs!
I. 384. Et je parle en soldat plus qu’en ambassadeur.
II. ének SUMMÁJA: „a’ Párisi Lakadalmat” kifejezés a francia szövegben
nincs meg.
II. 3–4. C’est la religion dont le zele inhumain
Met á tous les Francais les armes a la main.
II. 5. (a) A jegyzetnek „Meg-esmérte” kezdetű utolsó mondata a
franciában nincs meg.
II. 9. (mellyel a’ főld tele l) ou l’Europe se plonge
II. 13. Pour moi qui, de l’état embrassant la défense,
II. 18. (vas-jármat l) un pouvoir despotique
II. 19. Qui veut le fer en main convertir les mortels,
II. 22. Ezután a fordító két sort kihagy:
Plut a ce Dieu puissant dont je cherche la loi,
Que la cour des Valois eut pensé comme moi!
II. 23. (a) Antal szavai a francia szöveg jegyzetében így
fejeződnek be: ce qu’ils doivent faire pour me venger.
II. 24–26. Ces chefs ambitieux d’un peuple trop crédule,
Couvrant leurs intérets de l’intéret des cieux,
Ont conduit dans le piége un peuple furieux,
II. 37. L’orage en vos états a peine était formé;
II. 40. (’s a’ nép víg alattad l) Londre est libre
II. 47. Qui vingt ans sous ses pas vis les orages naitre,
II. 56 (’s így Népét népével l) a la France a la France
II. 60. (d) (a’ mint-megtetszett, halála után találtatott sok
bolondságaiból. l) témoin les talismans qu’on trouva
apres sa mort.
II. 64–68. Dans ce sexe, apres tout, vous n’etes point comprise:
L’auguste Elisabeth n’en a que les appas:
Le ciel qui vous forma pour régir des états
Vous fait servir d’exemple a tous tant que nous
sommes,
Et l’Europe vous compte au rang des plus grands
hommes.
II. 74. Médicis régnait seule, on tremblait sous sa loi.
II. 79–84. Elle arma le courroux de deux sectes rivales:
Dreux qui vit déployer leurs enseignes fatales,
Fut le théatre affreux de leurs premiers exploits:
Le vieux Montmorenci, pres du tombeau des rois,
D’un plomb mortel atteint par une main guerriere,
De cent ans de travaux termina la carriére.
II. 84. (b) (Igen alázatos l) homme opiniatre a inflexible
II. 85. (titkon meg-lövetett l) mourut assassiné
II. 85. (c) (agyon lövettetett l) Poltot-de-Méré, gentilhomme
Angoumois, le tua par derriére d’un coup de pistolet
chargé de trois balles empoisonnées
II. 88. Traina dans les affronts sa fortune incertaine;
II. 94. Nourri dans la fatigue a l’ombre des lauriers,
II. 97–100. O plaines de Jarnac! o coup trop inhumain!
Barbare Montesquiou, moins guerrier qu’assassin,
Condé déja mourant, tomba sous ta furie.
140
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
J’au vu porter le coup, j’ai vu trancher sa vie:
II. 109–120. Az eredetiben 2 sorral több:
Si Rome a souvent meme estimé mes exploits,
C’est a vous, ombre illustre, a vous que je le dois.
Je croissais sous ses yeux, a mon jeune courage
Fit longtems de la guerre un dur apprentissage.
Il m’instruisait d’exemple au grand art des héros;
Je voyais ce guerrier, blanchi dans les travaux,
Soutenant tout le poids de la cause commune,
Et contre Médicis, a contre la fortune;
Chéri dans son parti, dans l’autre respecté;
Malheureux quelquefois, mais toujours redouté;
Savant dans les combats, savant dans les retraites;
Plus grand, plus glorieux, plus craint dans ses défaites,
Que Dunois ni Gaston ne l’ont jamais été
Dans le cours triomphant de leur prospérité.
II. 126. Voulut [...] / Terminer d’un seul coup les discordes
civiles.
II. 135–136. Il chérit, il prévint l’heureuse occasion,
Qui semblait de l’état assurer l’union.
II. 139. Jusqu’au milieu du Louvre il conduisit mes pas.
II. 144. L’ornait de dignités, le comblait de bienfaits,
II. 153. Faconnait aux forfaits ce cour jeune a facile,
II. 156. Dans sa coupable école avait trop profité.
II. 160–162. Hymen qui de nos maux fus le premier signal!
Tes flambeaux que du ciel alluma la colere,
Eclairaient a mes yeux le trépas de ma mere.
II. 171–174. «Le signal est donné sans tumulte a sans bruit.
C’était a la faveur des ombres de la nuit:
De ce mois malheureux l’inégale courriere,
Semblait cacher d’effroi sa tremblante lumiere:
II. 183. Ses serviteurs sanglans dans la flamme étouffés,
II. 186. Criant a haute voix : «Qu’on n’épargne personne;
II. 188. Il appercoit de loin le jeune Téligny
II. 190. L’espoir de son parti, l’honneur de sa famille,
II. 193–194. Le héros malheureux, sans armes, sans défense,
Voyant qu’il faut périr, a périr sans vengeance,
II. 198. (Szobája’ l) Du sallon [sic!]
II. 211. J’eusse aimé mieux la perdre en combattant pour
vous...
II. 213. L’un saisi d’épouvante abandonne ses armes;
II. 216. Semblait un Roi puissant par son peuple adoré.
II. 224. Si du moindre remords il se sentait surpris.
II. 226. (vídám szemmel l) d’un visage intrépide
II. 241–242. Qui pourrait cependant exprimer les ravages
Dont cette nuit cruelle étala les images!
II. 245–246. D’un peuple d’assassins les troupes effrénées,
Par devoir a par zele au carnage acharnées,
II. 251–252. Nevers, Gondy, Tavanne, un poignard a la main
Echauffaient les transports de leur zele inhumain;
II. 256. Le sang de tous cotés ruisselant dans Paris,
II. 259–260. Les époux expirans sous leurs toits embrasés,
Les enfans au berceau sur la pierre écrasés:
II. 261. Des fureurs des humains c’est ce qu’on doit attendre.
II. 270. Renel et Pardaillan chez les morts descendirent;
141
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
II. 272. (Végetlen életre l) de plus de vie
II. 278–280. Jusqu’aux portes du Louvre, on les pousse, on les
traine;
Ils teignent de leur sang ce palais odieux,
En implorant leur Roi, qui les trahit tous deux.
II. 284. Voyaient les flots de sang regorger sous leurs yeux;
II. 288. Ez a sor Péczeli betoldása. Kissé lejjebb viszont
Voltaire két sorát egybe vonja össze.
II. 292. Az eredetiben két sor:
Et ce meme Valois que je sers aujourd’hui,
Ce Roi qui par ma bouche implore votre appui,
II. 302. (b) Péczeli a jegyzetnek csak az első mondatát fordítja le.
II. 309–318. L’Eternel en ses mains tient seul nos destinées:
Il sait quand il lui plait veiller sur nos années;
Tandis qu’en ses fureurs l’homicide est trompé.
D’aucun coup, d’aucun trait Caumont ne fut frappé;
Un invisible bras armé pour sa défense,
Aux mains des meurtriers dérobait son enfance;
Son pere a son coté sous mille coups mourant,
Le couvrait tout entier de son corps expirant;
Et du peuple a du Roi trompant la barbarie,
Une seconde fois il lui donna la vie.
II. 319–321. Cependant, que faisais-je en ces affreux momens!
Hélas! trop assuré sur la foi des sermens,
Tranquille au fond du Louvre, a loin du bruit des armes,
II. 327–328. Et je n’ouvris les yeux que pour envisager
Les miens que sur le marbre on venait d’égorger.
II. 333–334. Mais soit qu’un vieux respect pour le sang de leurs
maitres
Parlat encor pour moi dans le cour de ces traitres;
II. 341–346. Coligny plus heureux a plus digne d’envie,
Du moins en succombant ne perdit que la vie;
Sa liberté, sa gloire au tombeau le suivit...
Vous frémissez, madame, a cet affreux récit;
Tant d’horreur vous surprend ; mais de leur barbarie,
Je ne vous ai conté que la moindre partie.
II. 354. Ne portaient que des morts aux mers épouvantées.
III. ének SUMMÁJA: (Gíz Vezérnek l) du fameux duc de Guise
(’s Negyedik Henriknek l) et d’Henri roi de Navarre
III. 1–2. «Quand l’arret des destins eut durant quelques jours,
A tant de cruautés permis un libre cours,
III. 11–14. Des premiers ans du Roi la funeste culture
N’avait que trop en lui corrompu la nature;
Mais elle n’avait point étouffé cetté voix
Qui jusques sur le trone épouvante les Rois.
III. 19. Dieu déployant sur lui sa vengeance sévere,
III. 37–38. La Pologne en ce tems avait d’un commun choix,
Au rang des Jagellons placé l’heureux Valois;
III. 63–64. Tandis que sous le joug de ses maitres avides,
Valois pressait l’Etat du fardeau des subsides,
III. 65. (a) Henri de Guise, le balafré, né en 1550 de Francois de
Guise, a d’Anne d’Est. Il exécuta le grand projet de la
ligue, formé par le cardinal de Lorraine son oncle, du
tems du concile de Trente, a entamé par Francois son
142
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
pere.
III. 74. Des plus vastes desseins les sombres profondeurs.
III. 77. Détestait des impots le fardeau rigoureux;
III. 86. (de roszsz Hazafi vólt g) a mauvais Citoyen
III. 93–94. Monstre affreux, qu’ont nourri les peuples a les grands,
Engraissé de carnage a fertile en tyrans.
III. 96–97. L’un n’en possédait plus que les frivoles marques;
L’autre inspirant partout l’espérance ou l’effroi,
III. 104. (A’ rá lőtt nyílakat l) Les foudres menacans
III. 113–114. J’offrais a sa faiblesse un nécessaire appui;
Je courais le sauver, ou me perdre avec lui.
III. 123–129. Il leur représentait le culte de leurs peres,
Les derniers attentats des sectes étrangeres,
Me peignait ennemi de l’Eglise a de Dieu:
«Il porte, disait-il, ses erreurs en tout lieu;
«Il suit d’Elizabeth les dangereux exemples;
«Sur vos Temples détruits il va fonder ses Temples;
«Vous verrez dans Paris ses preches criminels.
III. 135–136. E két sornak a francia szövegben egyetlenegy felel
meg:
Hélas! le Roi trop faible obéit sans murmure :
Voltaire következő öt sorát viszont Péczeli négybe
sűrítve fordítja.
III. 150. Je les défiai tous, a tentai les hazards.
III. 152. Ennek a sornak az eredetije a francia szövegnek csupán
az első két kiadásában található meg, két sor
terjedelemben:
L’arbitre des combats a mes armes propice,
De ma cause en ce jour protegea la justice:
III. 159–160. Az utóbbi két sornak Voltaire-nél csak egy felel meg:
Vos travaux, vos vertus, Joyeuse, a son trépas.
III. 161–162. E két sort Péczeli toldja be a szövegbe, Voltaire-nél
nem található.
III. 173–174. [...] a si de ses beauxjours
La Parque en ce combat n’eut abrégé le cours,
III. 178. E sor helyett Voltaire-nél a következő áll:
Dans le sein des plaisirs, dans les bras de l’amour,
III. 185–188. E négy sornak a franciában hat felel meg:
Leurs armes éclataient du feu des diamans,
De leurs bras énervés frivoles ornemens.
Ardens, tumultueux, privés d’expérience,
Ils portaient au combat leur superbe imprudence :
Orgueilleux de leur pompe, a fiers d’un camp
nombreux,
Sans ordre ils s’avancaient d’un pas impétueux.
III. 190. (egygy síkot tábor helyűl fogott l) en silence a leurs
yeux étendue
III. 191–194. N’offrait de tous cotés que farouches soldats,
Endurcis aux travaux, vieillis dans les combats,
Accoutumés au sang a couverts de blessures ;
Leur fer a leur mousquets composaient leurs parures.
III. 199–200. Je vis nos ennemis vaincus a renversés,
Sous nos coups expirans, devant nous dispersés :
III. 206. Tous fermes dans leur poste a tous inébranlables,
III. 211–212. De l’ombre du repos ils volent aux hasards ;
143
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Vils flatteurs a la cour, héros aux champs de Mars.
III. 216. Pale, a déja couvert des ombres du trépas.
III. 217. (Mint egy ró’sa l) Telle une tendre fleur
III. 220. E sor helyett Voltaire-nél a következő áll:
Sous le tranchant du fer, ou sous l’effort des vents.
III. 233. Ezt a sort Péczeli a lapalji jegyzetből emeli át a
költeménybe is, Voltaire itt kezdődő négy sorát pedig
az „Ónónál” kezdetű három sorba sűríti.
III. 241–242. La honte irrite enfin le plus faible courage :
L’insensible Valois ressentit cet outrage ;
III. 249–250. On s’assemble, on conspire, on répand des allarmes ;
Tout bourgeois est soldat, tout Paris est en armes :
III. 254. Précipitait du peuple ou retenait la rage,
III. 266. A tout a redouter, s’il ne veut tout enfreindre.
III. 273–277. Appuyé des Romains, secouru des Iberes,
Adoré des Francais, secondé de ses freres,
Ce sujet orgueilleux crut ramener ces tems
Ou de nos premiers Rois les laches descendans,
Déchus presque en naissant de leur pouvoir supreme,
III. 283–286. Peut-etre on vous a dit, quels furent ces Etats :
On proposa des loix qu’on n’exécuta pas ;
De mille Députés l’éloquence stérile
Y fit de nos abus un détail inutile ;
III. 294–296. Allait mettre en ses mains la puissance absolue;
Lorsque las de le craindre a las de l’épargner,
Valois voulut enfin se venger a régner.
III. 302. Le Roi le fit lui-meme immoler a sa vue;
III. 302. (a) Péczeli a jegyzetet megkurtítja. Voltaire például többet
megnevez a gyilkosok közül; a fordító csupán Lognac
nevű parancsnokukat említi. További eltérés:
(mind öszve mintegy 45 által l) plusieurs de ses
Gascons qu’on nommoit les Quarante-cinq
III. 303. De cent coups de poignard indignement percé,
III. 309. (kinek székét kevélyen fel-dúlta l) dont il ravit
l’autorité supreme
III. 313. Les vieillards désolés, les femmes éperdues,
III. 314. (oszlopát l) statues
III. 315. L’Eglise a soutenir, a son pere a venger.
III. 333. Il connait leurs talens, il sait en faire usage.
III. 339–344. Autant le jeune Aumale au cour présomptueux
Répand dans les esprits son courage orgueilleux.
D’Aumale est du parti le bouclier terrible.
Il a jusqu’aujourd’hui le titre d’invincible.
Mayenne, qui le guide au milieu des combats,
Est l’ame de la Ligue, a l’autre en est le bras.
III. 345–346. Cependant des Flamans l’oppresseur politique,
Ce voisin dangereux, ce tyran Catholique,
III. 349. (a) (maga házára l) a l’infante Claire Eugénie, ou a quelque
prince de sa famille
III. 350. Soutient de nos rivaux la cause criminelle;
III. 351. (kinek tsak áldást kén nyújtani l) qui devait étouffer
tant de maux
III. 353. Celui, qui des Chrétiens se dit encor le pere,
III. 353. (b) La cour de Rome, gagnée par les Guises, a soumise
alors a l’Espagne, fit ce qu’elle put pour ruiner la
France.
144
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Grégoire XIII secourut la ligue d’hommes a d’argent, a
Sixte-Quint commenca son pontificat par les exces les
plus grands, a heureusement les plus inutiles, contre la
maison royale, comme on peut voir aux remarques sur
le premier chant.
III. 357. (érvén színtén a’ romlás’ szélére l) [...] Roi sans sujets,
poursuivi sans défense
III. 360. Des malheurs de l’Etat mon coeur s’est occupé;
III. 368. Alors un noble orgueil a rempli ses esprits:
III. 373–374. Valois avait besoin d’un destin si contraire;
Et souvent l’infortune aux Rois est nécessaire.
III. 375–380. Tels étaient de Henri les sinceres discours.
Des Anglais cependant il presse le secours:
Déja du haut des murs de la vilie rebelle
La voix de la victoire en son camp le rappelle;
Mille jeunes Anglais vont bientot sur ses pas,
Fendre le sein des mers, a chercher les combats.
III. 381–382. [...] dont la vaillance
A des fiers Castillans confondu la prudence,
III. 386. Impatient de vaincre a son départ s’apprete:
III. 394. Il apprendront sous vous a servir l’Angleterre.
III. 395–396. E két sort Péczeli toldja be a szövegbe, közvetlenül
ezután viszont Voltaire négy sorát kettőbe sűríti.
III. 397–398. E két sornak a francia szövegben négy felel meg:
Puisse bientot la Ligue expirer sous vos coups!
L’Espagne sert Mayenne, a Rome est contre vous;
Allez vaincre l’Espagne, a songez, qu’un grand-homme
Ne doit point redouter les vains foudres de Rome.
III. 404. Du fond de son palais croit domter [sic!] l’univers.
III. 407. Le pastre de Montalte est le rival des Rois;
III. 416. Contre moi l’un a l’autre oserent s’élever.
III. 423. Vous seul pouvez régler sa haine ou ses faveurs;
III. 425. Prete a vous condamner, facile a vous absoudre,
IV. ének SUMMÁJA: (szörnyű zenebona l) Troubles et confusion horrible
IV. 2–4. Et pesant a loisir de si grands intérets,
Ils épuisaient tous deux la science profonde
De combattre, de vaincre, a de régir le monde,
IV. 9. Tántorgó szívének l) A ses desseins flottans
IV. 14. (A’ fene szívű l) Le farouche
IV. 20. (ki bátran ütközött l) osa longtems paraitre
IV. 20. (a) (a’ folyosón l) sur un balcon
A királytól idézett mondat második fele az eredetiben:
de voir ensemble un apostat a un renégat.
IV. 23–24. Vicieux, pénitent, courtisan, solitaire,
Il prit, quitta, reprit la cuirasse a la haire.
IV. 26. Il courut de la Ligue animer les fureurs,
IV. 29–32. Mais de tant de guerriers, celui dont la valeur
Inspira plus d’effroi, répandit plus d’horreur,
Dont le cour fut plus fier a la main plus fatale,
Ce fut vous, jeune Prince, impétueux d’Aumale,
IV. 35. La fleur de la jeunesse en tout tems l’accompagne:
IV. 41. A „ha meg-ürűl hasok” megfelelője a franciában nem
található.
IV. 42. (Az Áthos’ hegyéről l) du front du Caucase, ou du
sommet d’Athos
IV. 47. Et dans les flancs affreux de leurs roches sanglantes,
145
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
(Péczeli talán az „ormaiknak” szót tévesztette el, amely
különben etimológiailag összefügg az „orr” főnévvel.)
IV. 51. La nuit a la surprise augmentaient les allarmes:
IV. 55. (Már a’ piros hajnal l) L’étoile du matin
IV. 73–76. Il combat, on le suit, il change les destins;
La foudre est dans ses yeux, la mort est dans ses mains.
Tous les Chefs ranimés autour de lui s’empressent;
La victoire revient, les Ligueurs disparaissent,
IV. 81. Ezt a sort Péczeli toldja be a szövegbe, kissé lejjebb
viszont három francia verssort kettőbe von össze.
IV. 87–88. E két sornak a francia szövegben három felel meg:
Tel que du haut d’un mont de frimats couronné,
Au milieu des glacons a des neiges fondues,
Tombe a roule un rocher qui menacait les nues.
IV. 89–92. Mais que dis-je ? il s’arrete, il montre aux assiégeans,
Il montre encor ce front redouté si longtems.
Des siens qui l’entrainaient fougueux il se dégage,
Honteux de vivre encore il revole au carnage;
IV. 102. Et dont la vue inspire ou la rage ou la peur.
IV. 103. (Vért szomjúzó Éris l) Discorde inexorable
IV. 118. Et quand ils [= les crimes] sont commis, il le rend au
trépas.
IV. 122–124. Il presse au meme instant ses ennemis surpris:
Il veut que les assauts succedent aux batailles;
Il fait tracer leur perte autour de leurs murailles.
IV. 135–136. Ici la fille en pleurs lui redemande un pere;
La, le frere effrayé pleure au tombeau d’un frere:
IV. 139–140. E két sornak a franciában négy felel meg:
On s’assemble, on consulte, on veut fuir ou se rendre;
Tous sont irrésolus, nul ne veut se défendre.
Tant le faible vulgaire avec légéreté,
Fait succéder la peur a la témérité!
IV. 144. Fait siffler ses serpens, a lui parle en ces mots:
IV. 145–146. «Digne héritier d’un nom redoutable a la France,
Toi qu’unit avec moi le soin de ta vengeance,
IV. 156. Fend d’un vol assuré les campagnes de l’air.
IV. 173. L’univers fléchissait sous son aigle terrible:
IV. 177–178. E két sornak a franciában egy felel meg:
Ses avis font ses loix, ses décrets sont ses armes.
A rá következő sort viszont Péczeli nem fordítja le:
Pres de ce Capitole ou régnaient tant d’allarmes,
IV. 180. (Cézárnak ’s Trájánnak l) des Césars
IV. 182. Les tombeaux des Catons a la cendre d’Emile.
IV. 192. Leur front d’un vain éclat n’était point revetu;
IV. 195–200. Le tems, qui corrompt tout, changea bientot leurs
mours:
Le Ciel pour nous punir leur donna des grandeurs.
Rome depuis ce tems puissante a profanée,
Aux conseils des méchants se vit abandonnée;
La trahison, le meurtre, a l’empoisonnement,
De son pouvoir nouveau fut l’affreux fondement.
IV. 207–208. De l’Eglise a du peuple on régla mieux les droits.
Rome devint l’arbitre, et non l’effroi des Rois;
IV. 211–212. Mais l’art de ménager les reste des humains,
Est surtout aujourd’hui la vertu des Romains.
146
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
IV. 217. (a) A francia szövegben a jegyzet egy mondattal hosszabb:
On sait avec quel artifice il obtint la papauté, a avec
quelle hauteur il régna. – Péczeli ezt a gondolatot
magába a versbe szövi bele (218. sor), az előtte levő
sorban viszont Voltaire-nek ezt a két verssorát sűríti
össze:
Il devait sa grandeur a quinze ans d’artifices:
Il sut cacher quinze ans ses vertus a ses vices.
IV. 223. Fille de l’intéret a de l’ambition,
IV. 229–230. Par ses déguisemens, a toute heure elle abuse
Les regards éblouis de l’Europe confuse:
IV. 240. (lábamhoz borúltak l) me présentaient leurs voux
IV. 249. (Most a’ Francz Parlament l) Le Sénat de la France
A „Parlament” szót Péczeli a francia szövegnek – általa
egyébként le nem fordított – lapalji jegyzetéből veszi át
a versbe, a „Sénat” helyett.
IV. 251. Plein d’amour pour l’Eglise, a pour moi plein
d’horreur,
IV. 256. Le séduire lui-meme, ou du moins le punir!
IV. 261–264. Loin du faste de Rome, a des pompes mondaines,
Des temples consacrés aux vanités humaines,
Dont l’appareil superbe impose a l’univers,
L’humble Religion se cache en des déserts.
IV. 282. Péczeli ezután kihagyja Voltaire két sorát:
Elle leve a son Dieu ses yeux mouillés de pleurs:
Son Dieu pour l’éprouver la livre a leurs fureurs.
IV. 283–286. Ces monstres dont toujours elle a souffert l’injure,
De ses voiles sacrés couvrent leur tete impure,
Prennent ses vetemens respectés des humains,
Et courent dans Paris accomplir leurs desseins.
IV. 288. (a) Péczeli saját jegyzete.
IV. 293–294. Conservaient jusqu’alors une male vigueur,
Toujours impénétrable aux fléches de l’erreur.
IV. 301–302. Par un éloge adroit le savant enchanté,
Pour prix d’un vain encens trahit la vérité.
IV. 309. En nous est cette Eglise, en nous seuls est sa loi;
IV. 311. Sermens jadis sacrés, nous brisons votre chaine.
IV. 311. (a) Péczeli megkurtítja a több konkrét adatot tartalmazó
jegyzetet.
IV. 312–314. A peine a-t-il parlé, la Discorde inhumaine
Trace en lettres de sang ce décret odieux.
Chacun jure par elle, a signe sous ses yeux.
IV. 315. (minden oltárokra l) d’Eglise en Eglise
IV. 320. De leur joug rigoureux esclaves volontaires.
IV. 325–326. Ce glaive redoutable a nos fiers ennemis,
Par la main de Dieu meme en la mienne est remis.
IV. 334. De mains teintes du sang des enfans d’Israël.
IV. 337–338. C’était vous, Pretres saints, qui conduisiez leur bras;
Coligny par vous seuls a recu le trépas.
IV. 343. (nagy processióval l) marche solemnelle [sic!]
IV. 343. (a) Péczeli kb. felére rövidíti a jegyzetet.
IV. 347–348. On les entend meler dans leurs voux fanatiques,
Les imprécations aux prieres publiques.
IV. 352–354. Dans les murs de Paris cette infame milice
Suit au milieu des flots d’un peuple impétueux,
Le Dieu, ce Dieu de paix qu’on porte devant eux.
147
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
IV. 361–362. A ce pieux scandale enfin il applaudit.
Le sage s’en indigne, a le soldat en rit:
IV. 371–372. Ministres insolens de leur Reine nouvelle,
Sur son char tout sanglant ils montent avec elle.
IV. 374. Dans des ruisseaux de sang marchent devant leur pas.
IV. 377. Et jusques sous le Dais par le peuple portés,
IV. 381–382. Ainsi lorsque les vents, fougueux tyrans des eaux,
De la Seine ou du Rhone ont soulevé les flots,
IV. 397–398. Qui des loix de son Prince, a l’organe a l’appui,
Marchait d’un pas égal entre son peuple a lui;
IV. 401. Le seul bien de l’Etat fait son ambition,
IV. 407. Des Tyrans de la Ligue une affreuse cohorte,
IV. 414. «Plébeiens, qui pensez etre tuteurs des Rois,
IV. 417–420. E négy sornak az eredetiben kettő felel meg:
«Timides dans la guerre, a tyrans dans la paix,
«Obéissez au peuple, écoutez ses décrets.
IV. 426. «Ces mots de plein-pouvoir qu’on hait a qu’on redoute.
IV. 433–434. Attendaient fiérement, sur leur siége immobiles,
Les Gaulois a la mort avec des yeux tranquilles.
IV. 442. Brulans de partager l’honneur de son supplice,
IV. 445–446. Muse, redites-moi ces noms chers a la France,
Consacrez ces Héros qu’opprima la licence,
IV. 452. (rútul l) en triomphe
IV. 454. Qui renferme souvent le crime a l’innocence.
IV. 457–458. Mais pourquoi ce concours a ces cris lamentables?
Pourquoi ces instrumens de la mort des coupables?
IV. 466. (A’ ki illy űgyért hal l) Et qui meurt pour son Roi
IV. 469–476. D’un air fier a content sa cruauté tranquile
Contemple les effets de la guerre civile;
Dans ces murs tout sanglans des peuples malheureux
Unis contre leur prince, a divisés entr’eux,
Jouets informtunés des fureurs intestines,
De leur triste patrie avancant les ruines,
Le tumulte au dedans, le péril au dehors,
Et partout le débris, le carnage, a les morts.
V. ének SUMMÁJA: (hogy igazgassa az ő gyilkos kezét a’ Király’ szívébe l)
qui conduit ce parricide
V. 1. (Az ágyúk ’s mo’sárok l) ces machines mortelles
V. 3–4. Et le fer a le feu, volant de toutes parts,
De cent bouches d’airain foudroyaient leur remparts.
V. 7. (átkot ontó szájja l) les scandaleux discours
V. 11–12. Mais Rome n’était plus terrible a l’univers:
Ses foudres impuissans se perdaient dans les airs;
V. 17–18. Le perfide attendait que la Ligue épuisée
Put offrir a son bras une conquete aisée:
V. 20. Leur preparait un maitre au lieu d’un allié,
V. 28. Votre amour pour vos Rois les a réparé [sic!] tous.
V. 40. Répandus dans le siécle, ils en ont pris les mours.
V. 47–48. Et de l’obscurité des plus humbles emplois,
Ont passé tout a coup dans les palais des Rois.
V. 51–52. Protégé par les Rois, paisible, heureux enfin,
Si le traitre Clément n’eut été dans son sein.
V. 56. Il suvait le torrent de la rébellion.
V. 60. Il fatiguait les Cieux de ses voux criminels.
V. 65–66. Et d’un Roi qui t’outrage armant les mains impures,
Favoriser le meurtre, a bénir les parjures?
148
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
V. 71–76. Vien, des Cieux enflammés abaisse la hauteur,
Fai marcher devant toi l’Ange exterminateur,
Vien, descens, arme-toi, que ta foudre enflammée
Frappe, écrase a nos yeux leur sacrilege armée;
Que les Chefs, les soldats, les deux Rois expirans,
Tombent comme la feuille éparse au gré des vents;
V. 84–86. Enfant dénaturé de la Religion,
Armé pour la défendre, il cherche a la détruire,
Et recu dans son sein, l’embrasse a la déchire.
V. 95–96. France, dans tes forets il habita longtems:
A l’affreux Teutates il offrit ton encens.
V. 99–100. Du haut du Capitole il criait aux Payens,
Frappez, exterminez, déchirez les Chretiens.
V. 107. (Sok Országban l) Dans Madrid, dans Lisbonne
V. 115. L’audace a l’artifice en firent les apprets.
V. 119–120. Et qui toujours puissant meme apres son trépas,
Trainait encor la France a l’horreur des combats.
V. 127–134. E nyolc sornak az eredetiben hat felel meg:
Ce fut dans ce terrible a lugubre appareil,
Qu’au milieu des pavots que verse le sommeil,
Il vint trouver Clément au fond de sa retraite.
La superstition, la cabale inquiete,
Le faux zele enflammé d’un courroux éclatant,
Veillaient tous a sa porte, a l’ouvrent a l’instant.
V. 139. Au Dieu que sert la Ligue, il faut d’autres offrandes;
V. 146. Voila l’offrande enfin que tu dois présenter.
V. 155–156. Tout devient legitimé a qui venge l’Eglise:
Le meurtre est juste alors, a le Ciel l’autorise...
V. 159–160. Heureux si tu pouvais, consommant sa vengeance,
Joindre le Navarrois au Tyran de la France;
V. 168. Qu’aux infernales eaux la haine avait trempée;
V. 171. (a) Ennek a jegyzetnek az anyagát Péczeli Voltaire két
hosszabb jegyzetéből válogatja össze.
V. 173. (Öröm könyvel mossa l) Il baise avec respect
V. 180. Qui dans le cour des Saints affermit l’innocence;
V. 185–186. Il marche; ses amis instruits de son dessein,
Et de fleurs sous ses pas parfumant son chemin,
V. 189–190. Piacent déja son nom parmi les noms sacrés,
Dans les fastes de Rome a jamais révérés,
V. 195–196. Intrépides soutiens de la foi de leurs peres,
au martyre autrefois accompagnaient leurs freres,
V. 202. Le crime a ses héros, l’erreur ses martyrs:
V. 209–210. Il laisse avec adresse aux plus séditieux
Le soin d’encourager ce jeune furieux.
V. 216. (a) Ez a jegyzet az eredeti mű két, valamivel hosszabb
jegyzetének az összevonásából származik.
V. 224. (egy barlang’ mélysége l) sous une voute obscure
V. 229–230. Leurs sacrileges mains ont melé sur l’autel
A des noms infernaux, le nom de l’Eternel.
V. 232. Ezután Péczeli elhagyja Voltaire következő sorát:
Appareil menacant de leur mystere affreux.
Az ezt követő francia sort viszont kettővel fordítja.
V. 233–234. E két sornak az eredetiben egy felel meg:
Le Pretre de ce Temple est un de ces Hébreux,
V. 239–244. D’abord autour de lui les Ligueurs en furie,
149
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Commencent a grands cris ce sacrifice impie.
Leurs parricides bras se lavent dans le sang;
De Valois sur l’autel ils vont percer le flanc;
Avec plus de terreur, a plus encor de rage,
De Henri sous leurs pieds ils renversent l’image;
V. 251–252. Tel fut dans Gelboa le secret sacrifice
Qu’a ses Dieux infernaux offrit la Pythonisse,
V. 263. Il interrompt pour eux les loix de la nature;
V. 265–268. Les éclairs redoublés dans la profonde nuit,
Poussent un jour affreux qui renait a qui fuit.
Au milieu de ces feux, Henri brillant de gloire,
Apparait a leurs yeux sur un char de victoire;
V. 277–280. Dieu du haut de son trone avait compté ses jours,
Il avait loin de lui retiré son secours;
La mort impatiente attendait sa victime,
Et pour perdre Valois, Dieu permettait un crime.
V. 283–290. Il dit, que dans ces lieux amené par Dieu meme,
Il y vient rétablir les droits du diademe,
Et révéler au Roi des secrets importans.
On l’interroge, on doute, on l’observe longtems;
On craint sous cet habit un funeste mystere.
Il subit sans allarme un examen sévere;
Il satisfait a tout avec simplicité;
Chacun dans ses discours croit voir la vérité.
V. 297–302. Souffrez, dit-il, grand Roi, que ma timide voix
S’adresse au Dieu puissant qui fait régner les Rois;
Permettez avant tout, que mon cour le bénisse
Des biens que va sur vous répandre sa justice.
Le vertueux Potier, le prudent Villeroi,
Parmi vos ennemis vous ont gardé leur foi;
V. 306. Ezután Péczeli nem fordítja le a következő két sort:
Dieu qui bravant toujours les puissans et les sages,
Par la main la plus faible accomplit ses ouvrages;
V. 308. Rempli de sa lumiere, a par sa bouche instruit,
V. 312. Il bénissait les Cieux d’un si prompt changement;
V. 318. Le sang coule, on s’étonne, on s’avance, on s’écrie:
V. 319–322. Mille bras sont levés pour punir l’assassin:
Lui sans baisser les yeux les voit avec dédain;
Fier de son parricide, a quitte envers la France,
Il attend a genoux la mort pour récompense:
V. 324. (a’ koronáért l) la palme du martyre
V. 325–326. E két magyarázó sort Péczeli toldja be a szövegbe.
V. 331–334. Et de la mort du Roi moins coupable peut-etre
Que ces laches Docteurs, ennemis de leur maitre,
Dont la voix répandant un funeste poison,
D’un faible solitaire égara la raison.
V. 335–336. Déja Valois touchait a son heure derniere,
Ses yeux ne voyaient plus qu’un reste de lumiere;
V. 338. Par leurs desseins divers en secret partagés,
V. 355. Et touchant de sa main ses mains victoreuses:
V. 363–368. E hat sornak Voltaire-nél négy felel meg:
Mais songez, que la foudre en tout tems l’environne;
Craignez en y montant ce Dieu qui vous le donne.
150
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Puissiez-vous, détrompé d’un dogme criminel,
Rétablir de vos mains son culte a son autel!
V. 374. Juste Ciel! épargnez une vertu si rare.
V. 376. Vient fondre sur sa tete a termine son sort.
V. 382. Ils consacrent ce jour a d’éternelles fetes;
V. 387. (Filep’ arannyának l) A l’or du nouveau monde
V. 388. Aux traits du Vatican si craints, si dangereux,
V. 390–392. PIus mauvais citoyens que zélés Catholiques,
D’un scrupule affecté colorant leur dessein,
Séparent leurs drapeaux des drapeaux de Calvin;
V. 401–402. Lui jurent de le suivre aux deux bonts de la terre:
Moins faits pour disputer, que formés pour la guerre,
V. 405–410. Mes amis, dit Bourbon, c’est vous dont le courage
Des Héros de mon sang me rendra l’héritage;
Les Pairs a l’huile sainte, a le sacre des Rois,
Font les pompes du trone, a ne font pas mes droits.
C’est sur un bouclier qu’on vit vos premiers Maitres
Recevoir les sermens de vos braves ancetres.
VI. 1–2. C’est un usage antique, a sacré parmi nous,
Quand la mort sur le trone étend ses rudes coups,
VI. 14. Le droit d’élire un Maitre, a de changer l’État.
VI. 19–20. Qu’injustement élu, c’était beaucoup de l’etre;
Et qu’enfin quel qu’il soit, le Francais veut un Maitre.
VI. 24. L’Ambassadeur de Rome, a celui d’Ibérie.
VI. 30. (a) Péczeli saját jegyzete.
VI. 34. Ne défendirent point nos faibles libertés;
VI. 36. Le Louvre est étonné de sa pompe étrangere.
VI. 39–44. E hat sornak az eredetiben négy felel meg:
Sous ce Dais on lisait ces mots épouvantables:
«Rois qui jugez la terre, a dont les mains coupables
«Osent tout entreprendre a: ne rien épargner,
«Que la mort de Valois vous apprenne a régner!»
VI. 47–50. Le bandeau de l’erreur aveugle tous les yeux.
L’un, des faveurs de Rome esclave ambitieux,
S’adresse au Légat seul a devant lui déclare,
Qu’il est tems que les Lys rampent sous la Thiare;
VI. 52. Ezt a sort Péczeli toldja be a szövegbe; lejjebb, a 60–
63. sorban viszont Voltaire négy sorát háromba vonja
össze.
VI. 54. Que l’Espagne a recu, mais qu’elle-meme abhorre,
VI. 55–56. E két sorral Péczeli bővíti a szöveget.
VI. 70. De ce grand nom de Roi le dangereux honneur.
VI. 73. Dans ce tems malheureux par le crime infecté,
VI. 77. Et conservant sur eux sa vieille autorité,
VI. 83–86. On n’entend que le bruit de la proue écumante,
Qui fend d’un cours heureux la mer obéissante.
Tel paraissait Potier dictant ses justes loix,
Et la confusion se taisait a sa voix.
VI. 105–106. «S’il mourut par un crime, un crime l’a vengé.
«Changez avec l’Etat, que le Ciel a changé:
VI. 115–116. «Quelle loi, quel exemple, ou plutot quelle rage
«Peut a l’Oint du Seigneur arracher votre hommage?
VI. 121–124. «Il sait dans toute secte honorer les vertus,
«Respecter votre culte, a meme vos abus.
«Il laisse au Dieu vivant, qui voit ce que nous sommes,
151
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
«Le soin que vous prenez de condamner les hommes.
VI. 127. «Tout est libre avec lui; lui seul ne peut-il l’etre?
VI. 129. «Infideles Pasteurs, indignes Citoyens,
VI. 135–138. «Eux seuls étaient Chretiens, je n’en connais point
d’autres.
«Ils mouraient pour leurs Rois, vous massacrez les
votres.
«Et Dieu, que vous peignez implacable a jaloux,
«S’il aime a se venger, barbares, c’est de vous.»
VI. 139–140. A ce hardi discours aucun n’osait répondre;
Par des traits trop puissans ils se sentaient confondre;
VI. 144–146. Quand soudain mille voix jusqu’au Ciel élancées,
Font partout retentir, avec un bruit confus,
Aux armes, Citoyens, ou nous sommes perdus.
VI. 156–158. Qui lasse du repos, a de sang affamée,
Faisait entendre au loin ses formidables cris,
Remplissait la campagne, a marchait vers Paris.
VI. 172. Des Etats consternés le Conseil se sépare:
VI. 174. Le soldat rassemblé vole a ses étendarts:
VI. 176. Tout est pret pour l’attaque, a tout pour la défense.
VI. 183–184. D’une immense cité superbes avenues,
Ou nos palais dorés se perdent dans les nues,
VI. 186. Par un fossé profond de Paris séparés.
VI. 187. (Észak felől l) Du coté du Levant
VI. 189–196. Le fer avec le feu vole de toutes parts,
Des mains des assiégeans, a du haut des remparts.
Ces remparts menacans, leurs tours, a leurs ouvrages,
S’écroulent sous les traits de ces brulans orages:
On voit les bataillons rompus a renversés,
Et loin d’eux dans les champs leurs membres dispersés.
Ce que le fer atteint tombe réduit en poudre,
Et chacun des partis combat avec la foudre.
VI. 200. Et le fer dans leurs mains suffisait a leur rage.
VI. 205–210. E hat sornak az eredetiben négy felel meg:
Dans ces globes d’airain le salpetre enflammé
Vole avec la prison qui le tient renfermé:
Il la brise, a la mort en sort avec furie.
Avec plus d’art encor, a plus de barbarie,
VI. 225. Mornay parmi les flots de ce torrent rapide,
VI. 228–229. Incapable a la fois de crainte a de fureur,
D’un oil ferme a stoique, il regarde la guerre
VI. 232. Il marche en Philosophe ou l’honneur le conduit.
VI. 236. (hóltakkal l) de fascines, de morts
VI. 241–242. Il monte: il a déja, de ses mains triomphantes,
Arboré de ses Lys les enseignes flottantes.
VI. 247–248. Leurs bataillons serrés pressent de toutes parts
Ce Roi dont ils n’osaient soutenir les regards.
VI. 257–260. D’un bras déterminé, d’un oil brulant de rage,
Parmi ses ennemis chacun s’ouvre un passage.
On saisit, on reprend, par un contraire effort,
Ce rempart teint de sang, théatre de la mort.
VI. 271–272. Dispose, ordonne, agit, voit tout en meme tems,
Et conduit d’un coup d’oil ces affreux mouvemens.
VI. 273–276. Cependant des Anglais la formidable élite,
Par le vaillant Essex a cet assaut conduite,
152
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Marchait sous nos drapeaux pour la premiere fois,
Et semblait s’étonner de servir sous nos Rois.
VI. 282. E sort Péczeli toldja be a szövegbe.
VI. 284. Tels qu’aux remparts de Troye on peint les demi-
Dieux.
VI. 286. E sorral Péczeli bővíti a szöveget.
VI. 297–298. Les Ligueurs fatigués ne lui résistent plus,
Ils quittent les remparts, ils tombent éperdus.
VI. 300. (A’ magas hegyekről l) du haut des Pyrénées
VI. 307 (a’ magas tser-fákat l) ces chenes orgueilleux
VI. 309–312. Tel Bourbon descendait a pas précipités
Du haut des murs fumans qu’il avait emportés:
Tel d’un bras foudroyant fondant sur les rebelles,
Il moissonne en courant leurs troupes criminelles.
VI. 316. Il rentre dans Paris suivi de ses cohortes.
VI. 323–326. Sa victoire l’enflamme, a sa valeur l’emporte;
Il franchit les fauxbourgs, il s’avance a la porte:
Compagnons, apportez a le fer a les feux,
Venez, volez, montez sur ces murs orgueilleux.
VI. 329–333. Son corps majestueux, maitre des élémens,
Descendait vers Bourbon sur les ailes des vents:
De la Divinité les vives étincelles
Étalaient sur son front des beautés immortelles:
Ses yeux semblaient remplis de tendresse a d’horreur:
VI. 343–344. E két sornak az eredetiben egy felel meg:
Semblable a l’Océan qui s’appaise a qui gronde:
VI. 353–357. Ennek az öt sornak az eredetiben négy felel meg:
Dieu sur ton trone un jour te conduira lui-meme;
Dans Paris, o mon fils, tu rentreras vainqueur,
Pour prix de ta clémence, a non de ta valeur.
C’est Dieu qui t’en instruit, a c’est Dieu qui m’envoie.
VI. 363–364. Trois fois son pere échappe a ses embrassemens,
Tel qu’un léger nuage écarté par les vents.
VI. 367. Etrangers a Francais, Chefs, Citoyens, Soldats,
VI. 371–372. Il vit alors, il vit de quel affreux danger
Le pere des Bourbons venait le dégager.
VI. 382. Le cour plein du saint Roi, plein du Dieu qui l’inspire.
VI. 384. [...] ou Louis autrefois,
Au pied d’un chene assis, dicta ses justes lois.
VI. 385–392. Que vous etes changé, séjour jadis aimable!
Vincenne, tu n’es plus qu’un donjon détestable,
Qu’une prison d’Etat, qu’un lieu de desespoir,
Ou tombent si souvent du faite du pouvoir
Ces Ministres, ces Grands, qui tonnent sur nos tetes,
Qui vivent a la Cour au milieu des tempetes,
Oppresseurs, opprimés, fiers, humbles tour-a-tour,
Tantot l’horreur du peuple, a tantot leur amour,
VII. SUMMÁJA: (a’ Titok’ házában l) dans le Palais des Destins
VII. 9. Vient par un calme heureux secourir la nature,
VII. 12. (balsamomát nyújtja l) donne de vrais plaisirs
VII. 21–22. Les vents a son aspect s’arretent en silence;
Les songes fortunés, enfans de l’espérance,
VII. 35. Un dangereux éclat qui passe a qui s’enfuit,
VII. 47. (kit Áháb űldözött l) le maitre d’Elisée
153
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
VII. 49–50. Dans le centre éclatant de ces orbes immenses,
Qui n’ont pu nous cacher leur marche a leurs distances,
VII. 53–54. De lui partent sans fin des torrens de lumiere;
Il donne en se montrant la vie a la matiere,
VII. 63–64. Sont des Soleils sans nombre, a des mondes sans fin.
Dans cet abime immense il leur ouvre un chemin.
VII. 69–72. E négy sornak az eredetiben kettő felel meg:
La sont apres la mort nos ames replongées,
De leur prison grossiere a jamais dégagées.
VII. 81. La Mort aupres de lui, fille affreuse du tems,
VII. 83–85. Elle amene a la fois les Bonzes, les Bracmanes,
Du grand Confucius les disciples profanes,
Des antiques Persans les secrets successeurs,
(A „Gébreket” szót Péczeli Voltaire-nek általa
elhagyott jegyzetéből emeli be a vers szövegébe.)
VII. 87–90. Les pales habitans de ces froides contrées,
Qu’assiégent de glacons les mers hyperborées,
Ceux qui de l’Amérique habitent les forets,
De l’erreur invincible innombrables sujets.
VII. 98. D’un coup d’oil les punit, d’un coup d’oil les absout.
VII. 103–112. E tíz sornak az eredetiben tizenkettő felel meg:
«Quelle est, disait Henri, s’interrogeant lui-meme,
«Quelle est de Dieu sur eux la justice supreme?
«Ce Dieu les punit-il d’avoir fermé leurs yeux
«Aux clartés que lui-meme il placa si loin d’eux?
«Pourrait-il les juger, tel qu’un injuste Maitre,
«Sur la Loi des Chretiens qu’ils n’avaient pu connaitre?
«Non. Dieu nous a créés, Dieu nous veut sauver tous.
«Partout il nous instruit, partout il parle a nous;
«Il grave en tous les cours la Loi de la nature,
«Seule a jamais la meme, a seule toujours pure.
«Sur cette Loi, sans doute, il juge les Payens,
«Et si leur cour fut juste, ils ont été Chretiens.
VII. 123–126. Invisible a tes yeux, qu’il régne dans ton cour;
Il confond l’injustice, il pardonne a l’erreur;
Mais il punit aussi toute erreur volontaire;
Mortel, ouvre les yeux quand son Soleil t’éclaire.
VII. 129–138. E tíz sornak az eredetiben nyolc felel meg:
Vers un séjour informe, aride, affreux, sauvage,
De l’antique Cahos abominable image,
Impénétrable aux traits de ces Soleils brillans,
Chefs-d’ouvre du Tres-Haut, comme lui bienfaisans.
Sur cette terre horrible a des Anges haie,
Dieu n’a point répandu le germe de la vie.
La mort, l’affreuse mort, a la confusion,
Y semblent établir leur domination.
VII. 142. Quels gouffres enflammés s’entr’ouvrent sous mes pas!
VII. 151–154. E négy sornak az eredetiben kettő felel meg:
Elle apercoit Henri, se détourne a soupire.
Aupres d’elle est l’orgueil, qui se plait a s’admire;
VII. 155–156. La faiblesse au teint pale, aux regards abattus,
Tyran qui céde au crime, a détruit les vertus.
VII. 167–168. «Quel Mortel, disaient-ils, par ce Juste conduit,
154
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Vient nous persécuter dans l’éternelle nuit?"
VII. 169–180. E tizenkét sornak az eredetiben tíz felel meg:
Le Héros au milieu de ces Esprits immondes,
S’avancait a pas lents sous ces voutes profondes.
Louis guidait ses pas: Ciel! qu’est-ce que je voi?
L’assassin de Valois! Ce monstre devant moi!
Mon pere, il tient encor ce couteau parricide,
Dont le Conseil des Seize arma sa main perfide;
Tandis que dans Paris tous ces pretres cruels
Osent de son portrait souiller les saints Autels:
Que la Ligue l’invoque, a que Rome le loue,
Ici dans les tourmens l’Enfer le désavoue.
VII. 196. Péczeli ezután elhagyja Voltaire következő két sorát:
Aupres d’eux sont couchés tous ces Rois fainéans,
Sur un Trone avili fantomes impuissans.
VII. 197–204. E nyolc sornak az eredetiben hat felel meg:
Henri voit pres des Rois leurs insolents Ministres:
Il remarque surtout ces Conseillers sinistres,
Qui des mours a des loix avares corrupteurs,
De Thémis a de Mars ont vendu les honneurs,
Qui mirent les premiers a d’indignes encheres,
L’inestimable prix des vertus de nos peres.
VII. 210. Péczeli ezután elhagyja Voltaire következő két sorát:
Qui par un seul moment de doute ou de faiblesse,
Avez seché le fruit de trente ans de sagesse?
VII. 211–218. E nyolc sornak az eredetiben tíz felel meg:
Le généreux Henri ne put cacher ses pleurs.
Ah! s’il vrai, dit-il, qu’en ce séjour d’horreurs,
La race des humains soit en foule engloutie,
Si les jours passagers d’une si triste vie
D’un éternel tourment sont suivis sans retour,
Ne vaudrait-il pas mieux ne voir jamais le jour?
Heureux s’ils expiraient dans le sein de leur mere,
Ou si ce Dieu du moins, ce grand Dieu si sévere,
A l’homme, hélas trop libre, avait daigné ravir
Le pouvoir malheureux de lui désobéir!
VII. 219–230. E tizenkét sorban Péczeli az eredetinek tizenkét sorából
kilencet ad vissza, tartalmilag hűen, de három sorral
bővebb terjedelernben, elhagyja viszont a francia
szövegrész utolsó három sorát:
Il ne sait point punir de momens de faiblesse,
Des plaisirs passagers, pleins de trouble a d’ennui,
Par des tourmens affreux, éternels comme lui.
VII. 240. Ce n’est point cet amour que la mollesse inspire,
VII. 250 (Francz Országra l) sur l’Empire des Lys
VII. 255–256. Ce Roi, qu’a nos ayeux donna le Ciel propice,
Sur son Trone avec lui fit asseoir la justice;
VII. 263–265. O jours! o mours! o tems d’éternelle mémoire!
Le peuple était heureux, le Roi couvert de gloire:
De ses aimables loix chacun goutait les fruits.
VII. 271. (b) A fordító megkurtítja Voltaire jegyzetét.
VII. 271–272. [...]a vous, brave Amazone,
La honte des Anglais, a le soutien du trone.
155
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
VII. 273–274. E két sorral, Voltaire lapalji jegyzete alapján, Péczeli
bővíti a vers szövegét.
VII. 276. Comme toi de la terre ont ébloui les yeux;
VII. 313–314. Mais dans ces vastes lieux quelle foule s’empresse?
Elle entre a tout moment, a s’écoule sans cesse.
VII. 321. Le Destin marque ici l’instant de leur naissance,
VII. 332. Deux mortels orgueilleux aupres du Trone assis.
VII. 342. Marcheront a grands pas au pouvoir despotique.
VII. 353–358. E hat sornak az eredetiben négy felel meg:
Colbert, c’est sur tes pas que l’heureuse abondance,
Fille de tes travaux, vient enrichir la France;
Bienfaicteur de ce peuple ardent a t’outrager,
En le rendant heureux tu sauras t’en venger;
VII. 362. (ki ki vas lántzának örűl l) qui les fait trembler tous
VII. 364. N’accoutuma son peuple a tant d’obéissance.
VII. 376–378. E három sornak az eredetiben egy felel meg:
La toile est animée, a le marbre respire.
VII. 388. J’entens de tous cotés ton langage enchanteur,
(Az utóbbi négy verssornak egyebként a franciában más
a sorrendje.)
VII. 391. Un peuple de Héros va naitre en ces climats;
VII. 393. (a) Péczeli megkurtítja az eredeti szöveg jegyzetét.
VII. 397. (b) Staffordnál és Maszsziliánál l) Il gagna les batailles de
Staffarde a de la Marsaille
(A jegyzet további részét a fordító lerövidti.)
VII. 399. (c) Péczeli elhagyja a jegyzet utolsó mondatát: Il était de
l’Académie des sciences, a lui a fait plus d’honneur que
personne, en faisant servir les madiématiques a
l’avantage de sa patrie.
VII. 401. (Laxemburg l) Luxembourg
VII. 402. (a) Péczeli megkurtítja a jegyzetet.
VII. 403. (b) Péczeli alaposan lerövidíti a jegyzetet.
VII. 404. Disputant le tonnerre a l’aigle des Césars,
VII. 407. (c) Az eredeti jegyzet csak ennyi: Feu M. le duc de
Bourgogne.
VII. 409. D’un oil d’indifférence il regarde le Trone.
VII. 415–416. Grand Dieu! ne faites-vous que montrer aux humains
Cette fleur passagere, ouvrage de vos mains?
VII. 420. Mon fils, il eut compté ses jours par ses bienfaits,
VII. 425–426. Un faible réjetton sort entre les ruines
De cet arbre fécond coupé dans ses racines.
VII. 431–432. Conduis ses premiers pas, cultive sous tes yeux
Du plus pur de mon sang le dépot précieux.
VII. 438. Perce la triste nuit, qui couvrait ta lumiere;
VII. 440. De leurs utiles mains viennent te couronner.
VII. 441–444. L’Océan se demande en ses grottes profondes,
Ou sont tes pavillons qui flottaient sur ses ondes?
Du Nil a de l’Euxin, de l’Inde a de ses ports,
Le commerce t’appelle, a t’ouvre ses trésors.
VII. 446. Sois l’arbitre des Rois; c’est assez pour ta gloire;
VII. 447–448. E két sornak az eredetiben egy felel meg:
Il t’en a trop couté d’en etre la terreur.
VII. 451–456. E hat sornak az eredetiben öt felel meg:
Facile a non pas faible, ardent, plein de génie,
Trop ami des plaisirs, a trop des nouveautés,
Remuant l’Univers du sein des voluptés.
156
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Par des ressorts nouveaux sa politique habile
Tient l’Europe en suspens, divisée, a tranquille.
VII. 466. Tout change, dit Louis, a tout a son tombeau.
VII. 471–472. Philippe... A cet objet Henri demeure en proie
A la douce surprise, aux transports de sa joie.
VII. 479–480. Jusqu’a quand voulez-vous, malheureux politiques,
Allumer les flambeaux des discordes publiques?
VII. 483. Et les voutes des Cieux devant lui s’éclipserent.
VII. 485–486. L’Aurore cependant, au visage vermeil,
Ouvrait dans l’Orient le palais du Soleil:
VII. 491–492. Ses regards inspiraient le respect a la crainte;
Dieu remplissait son front de sa Majesté sainte.
VIII. 1. Des Etats dans Paris la confuse assemblée
VIII. 7. (a) A Cromwell-lel való összehasonlítást Péczeli fűzi a
jegyzetekhez
VIII. 15. (a’ két Lorrén l) Les Lorrains
(Azt, hogy ketten voltak, Péczeli a francia szövegnek
általa elhagyott jegyzetéből veszi át).
VIII. 17–18. Ils viennent: la fierté, la vengeance, la rage,
Le desespoir, l’orgueil, sont peints sur leur visage.
VIII. 36–37. Demandé si long-tems a différé toujours:
Amis, enfin l’Autriche a secouru la France.
VIII. 43. Ces casques, ces harnois, ce pompeux appareil,
VIII. 46. Ils bénissent le Chef que Madrid leur envoie:
VIII. 47. (a) (annál nevettségesebbek l) d’autant plus condamnables
VIII. 55–56. Servit par politique aux maux de son pais,
Persécuta Bruxelle, a secourut Paris.
VIII. 64. Ou semblaient attachés les destins de l’Etat!
VIII. 65–68. Pres des bords de l’Iton a des rives de l’Eure,
Est un camp fortuné, l’amour de la nature:
La guerre avait long-tems respecté les trésors
Dont Flore a les Zéphirs embellissaient ces bords.
VIII. 76–78. La désolation partout marche avant eux.
De l’Eure a de l’Iton les ondes s’allarmerent;
Les Bergers pleins d’effroi dans les bois se cacherent;
VIII. 93. (a) Péczeli elhagyja a francia szövegjegyzetében szereplő
életrajzi adatokat.
VIII. 99. (d) Péczeli a francia szöveg két hosszabb jegyzetét vonja itt
össze.
VIII. 101–102. Puissance malheureuse a trop mal conservée,
Et par Armand détruite aussitot qu’élevée.
VIII. 103–108. Essex avec éclat parait au milieu d’eux,
Tel que dans nos jardins un palmier sourcilleux,
A nos ormes toffus melant sa tete altiere,
Parait s’enorgueillir de sa tige étrangere.
Son casque étincelait des feux les plus brillans
Qu’étalaient a l’envi l’or a les diamans,
VIII. 111–112. Ambitieux Essex, vous étiez a la fois,
L’amour de votre Reine, a le soutien des Rois.
VIII. 119–120. Mayenne en ce moment, inquiet, abattu,
Dans son cour étonné cherche en vain sa vertu:
VIII. 123–124. Soit que l’ame, en effet, ait des pressentimens,
Avant-coureurs certains des grands événemens;
VIII. 129–138. D’Egmont aupres de lui, plein de la confiance
Que dans un jeune cour fait naitre l’imprudence,
157
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Impatient déja d’exercer sa valeur,
De l’incertain Mayenne accusait la lenteur.
Tel qu’échappé du sein d’un riant paturage,
Au bruit de la trompette animant son courage,
Dans les champs de la Thrace un coursier orgueilleux,
Indocile, inquiet, plein d’un feu belliqueux,
Levant les crins mouvans de sa tete superbe,
Impatient du frein, vole a bondit sur l’herbe;
VIII. 148. «Voila nos ennemis, marchez a suivez-moi;
VIII. 157–158. Ainsi lorsque des monts séparés par Alcide,
Les Aquilons fougueux fondent d’un vol rapide,
VIII. 163–166. E négy sort Péczeli toldja be a szövegbe.
VIII. 169–178. Cette arme que jadis, pour dépeupler la terre,
Dans Bayonne inventa le Démon de la guerre,
Rassemble en meme tems, digne fruit de l’Enfer,
Ce qu’ont de plus terrible, a la flamme, a le fer.
On se mele, on combat, l’adresse, le courage,
Le tumulte, les cris, la peur, l’aveugle rage,
La honte de céder, l’ardente soif du sang,
Le desespoir, la mort, passent de rang en rang.
L’un poursuit un parent dans le parti contraire;
La, le frere en fuyant meurt de la main d’un frere.
VIII. 182. De bataillons sanglans, de troupes renversées,
VIII. 193–200. Il recoit de Henri tous ces ordres rapides,
De l’ame d’un Héros mouvemens intrépides,
Qui changent le combat, qui fixent le destin;
Aux Chefs des Légions il les porte soudain;
L’Officier les recoit; sa troupe impatiente
Régle au son de sa voix sa rage obéissante.
On s’écarte, on s’unit, on marche en divers corps;
Un esprit seul préside a ces vastes ressorts.
VIII. 211. D’Ailly portait partout la crainte a le trépas,
VIII. 213–216. E négy sornak az eredetiben kettő felel meg:
Et qui dans les horreurs de la guerre cruelle,
Reprend malgré son age une force nouvelle.
VIII. 217–222. Un seul guerrier s’oppose a ses coups ménacans:
C’est un jeune Héros a la fleur de ses ans,
Qui dans cette jornée illustre a meurtriere,
Commencait des combats la fatale carriere;
D’un tendre himen [sic!] a peine il goutait les appas,
Favori des amours, il sortait de leurs bras;
VIII. 233–248. E tizenhat sornak az eredetiben tizennégy felel meg:
Il marche vers d’Ailly dans sa fureur guerriere:
Parmi des tourbillons de flamme, de poussiere,
A travers les blessés, les morts a les mourans,
De leurs coursiers fougueux tous deux pressent les
flancs,
Tous deux sur l’herbe unie, a de sang colorée,
S’élancent loin des rangs d’une course assurée.
Sanglans, couverts de fer, a la lance a la main,
D’un choc épouvantable ils se frappent soudain.
La terre en retentit, leurs lances sont rompues:
158
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Comme en un Ciel brulant deux effroyables nues,
Qui portant le tonnerre a la mort dans leurs flacs,
Se heurtent dans les airs, a volent sur les vents,
De leur mélange affreux les éclairs rejaillissent;
La foudre en est formée, a les mortels frémissent.
VIII. 251–256. E hat sornak az eredetiben négy felel meg (az utolsó
kettő a fordító betoldása):
Déja brille en leurs mains le fatal cimeterre.
La Discorde accourut, le Démon de la guerre,
La mort pale a sanglante étaient a ses cotés:
Malheureux, suspendez vos coups précipités!
VIII. 271–272. E két sort Péczeli toldja be a szövegbe.
VIII. 275–282. E nyolc sornak az eredetiben hat felel meg:
Le pere infortuné, les yeux baignés de larmes,
Tournait contre son sein ses parricides armes;
On l’arrete, on s’oppose a sa juste fureur;
Il s’arrache en tremblant de ce lieu plein d’horreur;
Il déteste a jamais sa coupable victoire;
Il renonce a la cour, aux humains, a la gloire,
VIII. 289–298. E tíz sornak az eredetiben hat felel meg:
Du Héros expirant la jeune a tendre amante,
Par la terreur conduite, incertaine, tremblante,
Vient d’un pied chancelant sur ces funestes bords:
Elle cherche, elle voit dans la foule des morts,
Elle voit son époux, elle tombe éperdue,
Le voile de la mort se répand sur sa vue;
VIII. 307–310. Puisse de ce combat le souvenir affreux
Exciter la pitié de nos derniers neveux,
Arracher a leurs yeux des larmes salutaires,
Et qu’ils n’imitent point les crimes de leurs peres!
VIII. 330–332. Nesle, Clermont, d’Angenne ont mordu la poussiere:
Percé de coups lui-meme il est pres de périr...
C’était ainsi, Biron, que tu devais mourir.
VIII. 335–360. E huszonhat sornak az eredetiben tizenkilenc felel meg:
Le généreux Bourbon sut bientot le danger,
Ou Biron trop ardent venait de s’engager.
Il l’aimait, non en Roi, non en Maitre sévere,
Qui souffre qu’on aspire a l’honneur de lui plaire,
Et de qui le cour dur a l’inflexible orgueil
Croit le sang d’un sujet trop payé d’un coup d’oil.
Henri de l’amitié sentit les nobles flammes:
Amitié, don du Ciel, plaisir des grandes ames,
Amitié! que les Rois, ces illustres ingrats,
Sont assez malheureux pour ne connaitre pas!
Il court le secourir; ce beau feu qui le guide
Rend son bras plus puissant, a son vol plus rapide.
Biron qu’environnaient les ombres de la mort,
A l’aspect de son Roi, fait un dernier effort;
Il rappelle a sa voix les restes de sa vie;
Sous les coups de Bourbon, tout s’écarte, tout plie;
Ton Roi, jeune Biron, t’arrache a ces soldats,
Dont les coups redoublés achevaient ton trépas.
159
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Tu vis; songe du moins a lui rester fidelle.
VIII. 361–362. E két sornak az eredetiben három felel meg
Un bruit affreux s’entend. La Discorde cruelle
Aux vertus du Héros opposant ses fureurs,
D’une rage nouvelle embrase les Ligueurs.
VIII. 367–368. E két sornak az eredetiben egy felel meg:
Il cherchait le Héros, sur lui seul il s’élance;
VIII. 380–382. E három sornak az eredetiben kettő felel meg:
Louis du haut des Cieux, dans ce danger terrible,
Donne au Héros qu’il aime une force invincible;
VIII. 389–394. E hat sornak az eredetiben négy felel meg:
Il voit voler vers lui sa Noblesse fidelle;
Elle meurt pour son Roi, son Roi combat pour elle.
L’effroi le devancait, la mort suivait ses coups,
Quand le fougueux Egmont s’offrit a son courroux.
VIII. 409–428. E húsz sornak az eredetiben tizennégy felel meg:
D’Egmont joint le Héros, il l’atteint vers le flanc;
Il triomphait déja avoir versé son sang.
Le Roi qu’il a blessé, voit son péril sans trouble;
Ainsi que le danger son audace redouble:
Son grand cour s’applaudit d’avoir au champ d’honneur
Trouvé des ennemis dignes de sa valeur.
Loin de le retarder, sa blessure l’irrite;
Sur ce fier ennemi Bourbon se précipite:
D’Egmont d’un coup plus sur est renversé soudain;
Le fer étincelant se plongea dans son sein.
Sous leurs peids teints de sang les chevaux le foulerent;
Des ombres du trépas ses yeux s’envelopperent,
Et son ame en courroux s’envola chez les morts,
Ou l’aspect de son pere excita ses remords.
VIII. 429–432. E négy sornak az eredetiben hat felel meg:
Espagnols tant vantés, troupe jadis si fiere,
Sa mort anéantit votre vertu guerriere;
Pour la premiere fois vous connutes la peur.
L’étonnement, l’esprit de trouble a de terreur
S’empare en ce moment de leur troupe allarmée:
Il passe en tous les rangs, il s’étend sur l’armée;
VIII. 435–442. E nyolc sornak az eredetiben négy felel meg:
Ils jettent leurs drapeaux, ils courent, se renversent,
Poussent des cris affreux, se heurtent, se dispersent.
Les uns sans résistance a leur vainqueur offerts,
Fléchissent les genoux, a demandent des fers.
VIII. 444. Ezután Péczeli kihagy két sort:
Dans les profondes eaux vont se précipiter,
Et courent au trépas qu’ils veulent éviter.
VIII. 447–448. Mayenne en ce tumulte incapable d’effroi,
Affligé, mais tranquille, a maitre encor de soi,
VIII. 457–460. E négy sornak az eredetiben öt felel meg:
Que vous a Bois-Dauphin, dans ce moment funeste,
De nos soldats épars assemblent ce qui reste.
Suivez-moi, l’un a l’autre, aux remparts de Paris;
De la Ligue en marchant ramassez les débris;
160
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
De Coligny vaincu surpassons le courage.
VIII. 463–468. E hat sornak az eredetiben öt felel meg:
Semblable au fier lion qu’un Maure a su domter,
Qui docile a son maitre, a tout autre terrible,
A la main qu’il connait soumet sa tete horrible,
Le suit d’un air affreux, le flatte en rugissant,
Et parait menacer meme en obéissant.
VIII. 471–472. Henri victorieux voyait de tous cotés
Les Ligueurs sans défense implorant ses bontés.
VIII. 474. Les manes des Bourbons dans les airs descendirent.
VIII. 485–490. E hat sornak az eredetiben kettő felel meg:
Bourbon tourna sur eux des regards pleins de grace,
Ou régnaient a la fois la douceur a l’audace.
VIII. 495–496. Esclaves de la Ligue, ou compagnons d’un Roi,
Allez gémir sous elle, ou triomphez sous moi:
VIII. 501–504. E négy sornak az eredetiben hat felel meg:
Leurs yeux sont éclairés, leurs cours n’ont plus de
haine;
Sa valeur les vainquit, sa vertu les enchaine;
Et s’honorant déja du nom de ses soldats,
Pour expier leur crime ils marchent sur ses pas.
Le généreux vainqueur a cessé le carnage;
Maitre de ses guerriers, il fléchit leur courage.
VIII. 509–514. E hat sornak az eredetiben négy felel meg:
Sur ce front menacant, terrible, ensanglanté,
La paix a mis les traits de la sérénité.
Ceux a qui la lumiere était presque ravie,
Par ses ordres humains sont rendus a la vie;
VIII. 521–530. Ce monstre composé d’yeux, de bouches, d’oreilles,
Qui célebre des Rois la honte, ou les merveilles,
Qui rassemble sous lui la curiosité,
L’espoir, l’effroi, le doute, a la crédulité,
De sa brillante voix trompette de la gloire,
Du Héros de la France annoncait la victoire.
Du Tage a l’Eridan le bruit en fut porté;
Le Vatican superbe en fut épouvanté.
Le Nord a cette voix tressaillit d’allégresse;
Madrid frémit d’effroi, de honte a de tristesse.
VIII. 537–538. E két sort Péczeli toldja be a szövegbe.
VIII. 546. Volait de bouche en bouche, a glacait tous les cours.
VIII. 553–556. E négy sornak az eredetiben kettő felel meg:
Tout terrible qu’il est, j’ai l’art de l’affaiblir;
Si je n’ai pu le vaincre, on le peut amollir.
VIII. 562. (agyig úsz a’ vérben l) teint de sang
VIII. 563–564. Dans un nuage épais qui fait palir le jour,
Elle part, elle vole, a va trouver l’Amour.
IX. 1–2. Sur les bords fortunés de l’antique Idalie,
Lieux ou finit l’Europe, a commence l’Asie,
IX. 3. (a) Péczeli jegyzetének első mondata az eredeti szöveg
jegyzetének alábbi két mondata helyett áll: Cette
description du temple de l’Amour, et la peinture de
cette passion person nifiée, sont entierement
allégoriques. On a placé en Chypre le lieu de la scene,
comme on a mis a Rome la demeure de la Politique,
161
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
parce que les peuples de l’ile de Chypre ont de tout
temps passé pour etre adonnés a l’amour, de meme que
la cour de Rome a eu la réputation d’etre la cour la plus
politique de l’Europe.
IX. 9–12. Partout on voit meurir, partout on voit éclore,
Et les fruits de Pomone a les présens de Flore;
Et la terre n’attend, pour donner ses moissons,
Ni les voux des humains, ni l’ordre des saisons.
IX. 19–42. E huszonnégy sornak az eredetiben tizenkilenc felel
meg:
On entend pour tout bruit des concerts enchanteurs,
Dont la molle harmonie inspire les langueurs,
Les voix de mille amans, le chants de leurs maitresses,
Qui célebrent leur honte, a vantent leurs faiblesses.
Chaque jour on les voit, le front paré de fleurs,
De leur aimable maitre implorer les faveurs,
Et dans l’art dangereux de plaire a de séduire,
Dans son Temple a l’envi s’empresser de s’instruire.
La flatteuse espérance, au front toujours serein,
A l’autel de l’Amour les conduit par la main.
Pres du Temple sacré les graces demi-nues,
Accordent a leurs voix leurs danses ingénues.
La molle volupté, sur un lit de gazons,
Satisfaite a tranquille, écoute leurs chansons.
On voit a ses cotés le mystere en silence,
Le sourire enchanteur, les soins, la complaisance,
Les plaisirs amoureux, a les tendres desirs,
Plus doux, plus séduisans encor que les plaisirs.
De ce Temple fameux telle est l’aimable entrée;
IX. 44. (A’ setét segrestyék l) au sanctuaire
IX. 45–46. E két sornak az eredetiben egy felel meg:
Quel spectacle funeste épouvante les yeux!
IX. 47–48. E két sornak az eredetiben négy felel meg:
Ce n’est plus des plaisirs la troupe aimable a tendre,
Leurs concerts amoureux ne s’y font plus entendre;
Les plaintes, les dégouts, l’imprudence, la peur,
Font de ce beau séjour un séjour plein d’horreur.
IX. 50. Suit d’un pied chancelant le soupcon qui la guide:
IX. 51. (fogok’ tsíkorgatják l) répandant leur venin
IX. 67–68. E két sort Péczeli toldja be a szövegbe.
IX. 73–76. E négy sornak az eredetiben kettő felel meg:
Secouant dans ses mains ses flambeaux allumés,
Le front couvert de sang, a les yeux enflammés:
Un Roi victoireux écrase mes serpens,
Ses mains joignent l’olive aux lauriers triomphans:
IX. 91–98. E nyolc sornak az eredetiben négy felel meg:
Encor une victoire, a mon Trone est en poudre.
Aux remparts de Paris Henri porte la foudre.
Ce Héros va combattre, a vaincre a pardonner;
De cent chaines d’airain son bras va m’enchainer.
IX. 100. (szárazd-ki kútfejét l) empoisonner la source
162
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
IX. 107–112. E hat sornak az eredetiben négy felel meg:
Ne vit-on pas Antoine amolli dans tes fers,
Abandonnant pour toi les soins de l’Univers,
Fuiant devant Auguste, a te suivant sur l’onde,
Préférer Cléopatre a l’Empire du Monde?
X. 115–118. E négy sornak az eredetiben kettő felel meg:
Va du mirte amoureux ceindre sa tete altiere;
Endors entre tes bras son audace guerriere.
IX. 123. (ró’sa ágyon forgott l) couché parmi des fleurs
IX. 129. (Frigia’ mezejét l) Le faible Ximois
X. 135–136. Venise, dont Neptune admire le destin,
Et qui commande aux flots renfermés dans son sein.
IX. 137. (ama szép főld felé l) aux champs de la Sicile
IX. 139. (a) Péczeli saját jegyzete.
IX. 146. (b) A jegyzet utolsó mondatával Péczeli egészíti ki a
szöveget.
Aux campagnes d’Ivry l’Amour arrive enfin.
Le Roi pret d’en partir pour un plus grand dessein,
Melant a ses plaisirs l’image de la guerre,
Laissait pour un moment reposer son tonnerre.
X. 167–172. E hat sornak az eredetiben négy felel meg:
Déja les Aquilons a ses ordres fideles,
Dans les Cieux obscurcis ont déployé leurs ailes;
La plus affreuse nuit succede au plus beau jour;
La nature en gémit, a reconnait l’Amour.
L’Amour en ce moment allumant son flambeau,
Fait briller devant lui ce prodige nouveau.
Abandonné des siens, le Roi dans ces bois sombres,
Suit cet astre ennemi, brillant parmi les ombres.
Comme on voit quelquefois les voyageurs troublés,
Suivre ces feux ardens de la terre exhalés,
IX. 197–200. E négy sort Péczeli toldja be a szövegbe.
IX. 215–216. Cache aux vents amoureux les trésors de son sein,
Et s’ouvre aux doux rayons d’un jour pur a serein.
IX. 226. L’Amour s’applaudissait en la voyant si belle;
IX. 231–234. L’or de ses blonds cheveux, qui flotte au gré des vents,
Tantot couvre sa gorge, a ses trésors naissans;
Tantot expose aux yeux leur charme inexprimable.
Sa modestie encor la rendait plus aimable:
IX. 235–242. E nyolc sornak az eredetiben hat felel meg:
Non pas cette farouche a triste austérité,
Qui fait fuir les amours, a meme la beauté;
Mais cette pudeur douce, innocente, enfantine,
Qui colore le front d’une rougeur divine,
Inspire le respect, enflamme les désirs,
Et de qui la peut vaincre augmente les plaisirs.
IX. 245–258. E tizennégy sornak az eredetiben tizenkettő felel meg:
Des mirtes enlassés, que d’un prodigue sein
La terre obéissante a fait naitre soudain,
163
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Dans les lieux d’alentour étendent leur feuillage;
A peine a-t-on passé sous leur fatal ombrage,
Par des liens secrets on se sent arreter;
On s’y plait, on s’y trouble, on ne peut les quitter.
On voit fuir sous cette ombre une onde enchanteresse;
Les amans fortunés, pleins d’une douce yvresse,
Y boivent a longs traits l’oubli de leur devoir.
L’Amour dans tous ces lieux fait sentir son pouvoir.
Tout y parait changé, tous les cours y soupirent.
Tous sont empoisonnés du charme qu’ils respirent.
IX. 261–266. E hat sornak az eredetiben nyolc felel meg:
Le moissonneur ardent, qui court avant l’aurore,
Couper les blonds épis que l’été fait éclore,
S’arrete, s’inquiete, a pousse des soupirs;
Son cour est étonné de ses nouveaux désirs;
Il demeure enchanté dans ces belles retraites,
Et laisse en soupirant ses moissons imparfaites.
Pres de lui, la Bergere oubliant ses troupeaux,
De sa tremblante main sent tomber ses fuseaux.
IX. 271–272. Quelque tems de Henri la valeur immortelle
Vers ses drapeaux vainqueurs en secret le rappelle:
IX. 275–276. Sa vertu l’abandonne, a son ame enyvrée
N’aime, ne voit, n’entend, ne connait que d’Estrée.
Loin de lui cependant tous ses Chefs étonnés,
Se demandent leur Prince, a restent consternés.
Ils tremblaient pour ses jours: aucun d’eux n’eut pu
croire
Qu’on eut dans ce moment du craindre pour sa gloire:
On le cherchait et vain; ses soldats abattus,
Ne marchant plus sous lui, semblaient déja vaincus.
IX. 285. Mais le Génie heureux, qui préside a la France,
Il alla dans Ivry. La parmi la licence,
Ou du soldat vainqueur s’emporte l’insolence,
L’Ange heureux des Francais fixa son vol divin
Au milieu des drapeaux des enfans de Calvin.
Il s’adresse a Mornay; c’était pour nous instruire,
Que souvent la raison suffit a nous conduire,
IX. 307. Avide de travaux, insensible aux délices,
IX. 312. N’altéra de son cour l’austere pureté.
IX. 318–320. Part, a vole en ces lieux, ou la douce mollesse
Retenait dans ses bras le vainqueur des humains,
Et de la France en lui maitrisait les destins.
IX. 323–324. Les plaisirs qui souvent ont des termes si courts,
Partageaient ses momens a remplissaient ses jours.
IX. 335–338. E négy sornak az eredetiben három felel meg:
D’Estrée a son amant prodiguait ses appas;
Il languissait pres d’elle, il brulait dans ses bras.
De leurs doux entretiens rien n’altérait les charmes;
IX. 339. Leurs yeux étaient remplis de ces heureuses larmes,
IX. 341–344. E négy sornak az eredetiben három felel meg:
164
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Ils sentaient cette yvresse a ces saississemens,
Ces transports, ces fureurs, qu’un tendre amour inspire,
Que lui seul fait gouter, que lui seul peut décrire.
IX. 345–346. Les folatres plaisirs, clans le sein du repos,
Les amours enfantins desarmaient ce Héros:
IX. 347. L’un tenait sa cuirasse encor de sang trempée,
Sa fiere activité ménage ces instans.
Elle court de la Ligue irriter les serpens:
IX. 358. De tous ses ennemis la rage se réveille.
IX. 363–364. Mais ce silence meme; a ces regards baissés,
Se font entendre au Prince, a s’expliquent assez.
Sur ce visage austere, ou régnait la tristesse,
Henri lut aisément sa honte a sa faiblesse.
IX. 370. (a) Péczeli saját jegyzete.
IX. 370–372. E három sornak az eredetiben egy felel meg:
Tout autre eut de Mornay mal reconnu le soin.
IX. 373–388. E tizenhat sornak az eredetiben tizenkettő felel meg:
Cher ami, dit le Roi, ne crains point ma colere,
Qui m’apprend mon devoir est trop sur de me plaire.
Viens, la cour de ton Prince est digne encor de toi;
Je t’ai vu, c’en est fait, a tu me rends a moi:
Je reprens ma vertu, que l’Amour m’a ravie:
De ce honteux repos fuions l’ignominie:
Fuions ce lieu funeste, ou mon cour mutiné
Aime encor les liens dont il fut enchainé:
Me vaincre est désormais ma plus belle victoire.
Partons, bravons l’Amour dans les bras de la gloire,
Et bientot vers Paris répandant la terreur,
Dans le sang Espagnol effacons mon erreur.
IX. 390. C’est vous, s’écria-t-il, que je revois paraitre;
Plein de l’aimable objet, qu’il fuit a qu’il adore,
En condamnant ses pleurs, il en versait encore.
Entrainé par Mornay, par l’Amour attiré,
Il s’éloigne, il revient, il part desespéré.
IX. 403–420. E tizennyolc sornak az eredetiben tizenkettő felel meg:
Il part: en ce moment d’Estrée évanouie,
Reste sans mouvement, sans couleur, a sans vie.
D’une soudaine nuit ses beaux yeux sont couverts;
L’Amour qui l’appercut jette un cri dans les airs:
Il s’épouvante, il craint qu’une nuit éternelle
N’enleve a son empire une Nymphe si belle,
N’efface pour jamais les charmes de ces yeux,
Qui devaient dans la France allumer tant de feux.
Il la prend dans ses bras; a bientot cette amante
Rouvre a sa douce voix sa paupiere mourante,
Lui nomme son amant, le redemande en vain,
Le cherche encor des yeux, a les ferme soudain.
IX. 423–424. D’un espoir séduisant il lui rend la douceur,
Et soulage les maux dont lui seul est l’auteur.
IX. 425. Mornay toujours sévere, a toujours inflexible,
165
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
IX. 429–430. Et l’Amour indigné, que le devoir surmonte,
Va cacher loin d’Anet sa colere a sa honte.
X. ének SUMMÁJA: (Az Igazság és Bőltsesség le-száll fejére l) La vérité
vient l’éclairer.
Ces momens dangereux, perdus dans la mollesse,
Avaient fait aux vaincus oublier leur faiblesse.
X. 13–14. Quand l’Ange de la France, appaisant son courroux,
Retint son bras vainqueur, a suspendit ses coups.
X. 21–30. E tíz sornak az eredetiben nyolc felel meg:
«Nous n’avons point encor appris a nous cacher;
L’ennemi vient a nous, c’est la qu’il faut marcher;
C’est la qu’il faut porter une fureur heureuse.
Je connais des Francais la fougue impétueuse;
L’ombre de leurs remparts affaiblit leur vertu.
Le Francais qu’on attaque est a demi vaincu.
Souvent le desespoir a gagné des batailles:
J’attens tout de nous seuls, a rien de nos murailles.
X. 42. Du peuple qui l’entoure il éloigne l’escorte;
X. 43. (egy Sípos[sal] l) un Héraut
X. 58–62. Ezt az öt sort Péczeli toldja be a szövegbe.
X. 63–68. E hat sornak az eredetiben három felel meg:
Votre attente, o grand Roi! ne sera point trompée,
Lui répondit Turenne, embrassant ses genoux:
J’en atteste ce fer, a j’en jure par vous.
X. 81–84. Le Fanatisme affreux, la Discorde farouche,
La sombre Politique au cour faux, a l’oil louche,
La Démon des combats respirant les fureurs,
Dieux enyvrés de sang, Dieux dignes des Ligueurs:
X. 85–86. E két sort Péczeli toldja be a szövegbe.
Dans l’autre étincelait ce fer d’un Dieu vengeur,
Ce glaive dont s’arma l’Ange exterminateur,
Quand jadis l’Eternel a la mort dévorante
Livra les premiers-nés d’une race insolente.
X. 109–110. Lorsque du DIEU des Dieux en son Temple apportée
A ses yeux éblouis l’Arche fut présentée.
X. 116. Péczeli ezután elhagyja Voltaire következő két sorát.
Des anciens Chevaliers ornement honorable,
Éclatant a la vue, aux coups impénétrable;
X. 123–128. E hat sornak az eredetiben kettő felel meg:
Le courage n’est rien sans ta main protectrice;
J’attends peu de moi-meme, a tout de ta justice.
D’Aumale répondit: J’attens tout de mon bras;
C’est de nous que dépend le destin des combats;
X. 135–138. Le parti le plus juste est celui du vainqueur,
Et le Dieu de la guerre est la seule valeur.
Il dit, a d’un regard enflammé d’arrogance,
Il voit de son rival la modeste assurance.
X. 141–148. E nyolc sornak az eredetiben négy felel meg:
Tout ce qu’ont pu jamais la valeur a l’adresse,
L’ardeur, la fermeté, la force, la souplesse,
166
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Parut des deux cotés en ce choc éclatant.
Cent coups étaient portés a parés a l’instant.
X. 151–152. E két sornak az eredetiben négy felel meg:
Tantot plus rapprochés ils sembent se saisir;
Leur péril renaissant donne un affreux plaisir;
On se plait a les voir s’observer a se craindre,
Avancer, s’arreter, se mesurer, s’atteindre;
X. 163–164. Maitre de tous ses sens, animé sans colere,
Il fatigue a loisir son terrible adversaire.
X. 171–174. Il tombe, a de l’Enfer tous les monstres frémirent;
Ces lugubres accens dans les airs s’entendirent:
«De la Ligue a jamais le trone est renversé;
«Tu l’emportes, Bourbon, notre regne est passé.
X. 175–179. Ennek az öt sornak az eredetiben három felel meg:
Tout le peuple y répond par un cri lamentable.
D’Aumale sans vigueur, étendu sur le sable,
Menace encor Turenne, a le menace en vain;
X. 190–192. Ce spectacle sanglant, cette pompe fatale
Entre au milieu d’un peuple interdit, égaré:
Chacun voit en tremblant ce corps défiguré,
Ces yeux ou le trépas étale ses horreurs.
On n’entend point de cris, on ne voit point de pleurs.
X. 203–206. E négy sornak az eredetiben tizennégy felel meg:
Les cris des assiégeans jusqu’au Ciel s’éleverent;
Les Chefs a les soldats pres du Roi s’assemblerent;
Ils demandent l’assaut: mais l’auguste Louis,
Protecteur des Francais, protecteur de son fils,
Modérait de Henri le courage terrible.
Ainsi des élemens le moteur invisible
Contient les Aquilons suspendus dans les airs,
Et pose la barriere ou se brisent les mers:
Il fonde les cités, les disperse en ruines,
Et les cours des mortels sont dans ses mains divines.
Henri, de qui le Ciel a réprimé l’ardeur,
Des guerriers qu’il gouverne enchaine la fureur.
Il sentit qu’il aimait son ingrate patrie;
Il voulut la sauver de sa propre furie.
X. 207–226. E húsz sornak az eredetiben tizenkettő felel meg:
Hai de ses sujets, prompt a les épargner,
Eux seuls voulaient se perdre, il les voulut gagner.
Heureux si sa bonté prévenant leur audace,
Forcait ces malheureux a lui demander grace!
Pouvant les emporter, il les fait investir;
Il laisse a leurs fureurs le tems du repentir.
Il crut que sans assauts, sans combats, sans allarmes,
La disette a la faim, plus fortes que ses armes,
Lui livreraient sans peine un peuple inanimé,
Nourri dans l’abondance, au luxe accoutumé;
Qui, vaincu par ses maux, souple dans l’indigence,
Viendrait a ses genoux implorer sa clémence.
X. 233–244. E tizenkét sornak az eredetiben az alábbi kilenc felel
167
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
meg (a többlet valójában csak két sor, mivel Péczeli az
ezt megelőző részben Voltaire hét sorát hatba vonta
össze):
Mais lorsqu’enfin les eaux de la Seine captive,
Cesserent d’apporter dans ce vaste séjour,
L’ordinaire tribut des moissons d’alentour;
Quand on vit dans Paris la faim pale a cruelle,
Montrant déja la mort, qui marchait apres elle;
Alors on entendit des hurlemens affreux;
Ce superbe Paris fut plein de malheureux,
De qui la main tremblante, a la voix affaiblie,
Demandaient vainement le soutien de leur vie.
X. 249. Ou parmi des plaisirs, toujours trop peu goutés,
X. 263–268. E hat sornak az erdetiben négy felel meg:
Ces spectres affamés, outrageant la nature,
Vont au sein des tombeaux chercher leur nourriture.
Des morts épouvantés les ossemens poudreux,
Ainsi qu’un pur froment, sont préparés par eux.
Ces Pretres, cependant, ces Docteurs fanatiques,
Qui loin de partager les miseres publiques,
Bornant a leurs besoins tous leurs soins paternels,
Vivaient dans l’abondance a l’ombre des autels,
(Péczeli egyébként elhagyja Voltaire ide kapcsolódó
lapalji jegyzetét: On fit la visite, dit Mézeray, dans les
logis des ecclésiastiques et dans les couvents, qui se
trouverent tous pourvus, meme celui des capucins, pour
plus d’un an.)
X. 289–290. Hélas! ces vains appas, ces promesses stériles,
Charmaient ces malheureux, a tromper trop faciles;
X. 299–300. Les uns étaient venus des campagnes Belgiques,
Les autres des rochers a des monts Helvétiques,
X. 303–306. E négy sort Péczeli toldja be a szövegbe.
Une femme, (grand Dieu! faut-il a la mémoire
Conserver le récit de cette horrible histoire?),
X. 328. De ce fils innocent qui lui tendait les bras;
X. 331–342. E tizenkét sornak az eredetiben nyolc felel meg:
Elle tourne sur lui son visage effrayé,
Plein d’amour, de regret, de rage, de pitié;
Trois fois le fer échappe a sa main défaillante.
La rage enfin l’emporte; a d’une voix tremblante,
Détestant son hymen a sa fécondité,
Cher a malheureux fils, que mes flancs ont porté,
Dit-elle, c’est en vain que tu recus la vie,
Les Tyrans, ou la faim l’auraient bientot ravie.
X. 345–353. E kilenc sornak az eredetiben négy felel meg:
Meurs avant de sentir mes maux a ta misere;
Rends-moi le jour, le sang, que t’a donné ta mere;
Que mon sein malheureux te serve de tombeau,
Et que Paris du moins voye un crime nouveau.
X. 354–356. E három sornak az eredetiben hat felel meg:
En achevant ces mots, furieuse, égarée,
168
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Dans les flancs de son fils sa main désespérée
Enfonce en frémissant le parricide acier;
Porte le corps sanglant aupres de son foyer,
Et d’un bras que poussait sa faim impitoyable,
Prépare avidement ce repas effroyable.
A l’envi l’un de l’autre ils courent en fureur,
Ils enfoncent la porte. O surprise! o terreur!
Pres d’un corps tout sanglant a leurs yeux se présente
Une femme égarée, a de sang dégouttante.
Que la mere a le fils vous servent de pature:
Craignez-vous plus que moi d’outrager la nature?
Quelle horreur, a mes yeux, semble vous glacer tous?
Tigres, de tels festins sont préparés pour vous.
X. 379–380. E két sort Péczeli toldja be a szövegbe.
Sur ce peuple infidele il répandit des pleurs:
O Dieu! s’écria-t-il, Dieu qui lis dans les cours,
Tu ne m’imputes point leurs malheurs a leurs crimes.
Que Mayenne a son gré s’immole ces victimes;
«Henri de ses sujets ennemi généreux,
«Aima mieux les sauver que de régner sur eux.
X. 425–430. E hat sornak az eredetiben nyolc felel meg:
A cet ordre divin ses troupes obéissent.
Les murs en ce moment de peuple se remplissent.
On voit sur les remparts avancer a pas lents,
Ces corps inanimés, livides a tremblans,
Tels qu’on feignait jadis que des Royaumes sombres
Les Mages a leur gré faisaient sortir les ombres,
Quand leur voix du Cocyte arretant les torrens,
Appellait les Enfers, a les Manes errans.
X. 433–466. E harmincnégy sornak az eredetiben tizennyolc felel
meg:
Tourmentés, déchirés par leurs fiers défenseurs,
Ils trouvent la pitié dans leurs persécuteurs.
Tous ces événemens leur semblaient incroyables.
Ils voyaient devant eux ces piques formidables,
Ces traits, ces instrumens des cruautés du sort,
Ces lances qui toujours avaient porté la mort,
Secondant de Henri la généreuse envie,
Au bout d’un fer sanglant leur apporter la vie.
Sont-ce la, disaient-ils, ces monstres si cruels?
Est-ce la ce Tyran si terrible aux mortels,
Cet ennemi de Dieu, qu’on peint si plein de rage?
Hélas! du Dieu vivant c’est la brillante image;
C’est un Roi bienfaisant, le modele des Rois
Nous ne méritons pas de vivre sous ses loix.
Il triomphe, il pardonne, il chérit qui l’offense.
169
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Puisse tout notre sang cimenter sa puissance!
Trop dignes du trépas dont il nous a sauvés,
Consacrons-lui ces jours, qu’il nous a conservés.
X. 467–476. E tíz sornak az eredetiben négy felel meg:
De leurs cours attendris tel était le langage:
Mais qui peut s’assurer sur un peuple volage,
Dont la faible amitié s’exhale en vains discours,
Qui quelquefois s’éleve, a retombe toujours?
X. 477–512. E harminchat sornak az eredetiben tizennyolc felel
meg:
Ces pretres, dont cent fois la fatale éloquence
Ralluma tous ces feux qui consumaient la France,
Vont se montrer en pompe a ce peuple abattu.
«Combattans sans courage, a Chretiens sans vertu,
«A quel indigne appas vous laissez-vous séduire?
«Ne connaissez-vous plus les palmes du martyre?
«Soldats du Dieu vivant, voulez-vous aujorud’hui
«Vivre pour l’outrager, pouvant mourir pour lui?
«Quand Dieu du haut des Cieux nous montre la
Couronne
«Chretiens, n’attendons pas qu’un Tyran nous
pardonne.
«Dans sa coupable secte il veut nous réunir:
«De ses propres bienfaits songeons a le punir.
«Sauvons nos Temples saints de son culte hérétique.
C’est ainsi qu’ils parlaient, a leur voix fanatique,
Maitresse du vil peuple, a redoutable aux Rois,
Des bienfaits de Henri faisait taire la voix;
Et déja quelques-uns reprenant leur furie,
S’accusaient en secret de lui devoir la vie.
Connut qu’enfin les tems allaient etre accomplis,
Et que le Roi des Rois adopterait son fils.
Aussi-tot de son cour il chassa les allarmes;
La Foi vint essuyer ses yeux mouillés de larmes;
X. 529–534. E hat sort Péczeli toldja be a szövegbe.
Devant lui sont ces Dieux, ces brulans Séraphins,
A qui de l’univers il commet les destins.
X. 553–562. E tíz sornak az eredetiben négy felel meg:
Ce sont eux dont la main frappant Rome asservie,
Aux fiers enfans du Nord a livré l’Italie,
L’Espagne aux Africains, Solime aux Ottomans.
Tout Empire est tombé, tout peuple eut ses Tyrans:
Le pere des Bourbons a ses yeux se présente,
Et lui parle en ces mots d’une voix gémissante:
X. 571. (a) Péczeli saját jegyzete.
X. 571–606. Szent Lajos könyörgése az eredetiben tizenhat sorral
rövidebb, s így hangzik:
Pere de l’Univers, si tes yeux quelquefois
Honorent d’un regard les Peuples a les Rois,
170
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
Vois le peuple Francais a son Prince rebelle;
S’il viole tes loix, c’est pour t’etre fidelle.
Aveuglé par son zele il te désobéit,
Et pense te venger alors qu’il te trahit.
Vois ce Roi triomphant, ce foudre de la guerre,
L’exemple, la terreur, a l’amour de la terre;
Avec tant de vertu, n’as-tu formé son cour
Que pour l’abandonner aux pieges de l’erreur?
Faut-il que de tes mains le plus parfait ouvrage,
A son Dieu qu’il adore offre un coupable hommage?
Ah! si du grand Henri ton culte est ignoré,
Par qui le Roi des Rois veut-il etre adoré?
Daigne éclairer ce cour, créé pour te connaitre:
Donne a l’Eglise un fils, donne a la France un Maitre.
Des Ligueurs obstinés confonds les vains projets,
Rends les sujets au Prince, a le Prince aux sujets;
Que tous les cours unis adorent ta justice,
Et t’offrent dans Paris le meme sacrifice.
X. 613–636. Az a szöveg, amelyik e huszonnégy sornak felel meg,
az eredetiben így hangzik:
Soudain la vérité, si longtems attendue,
Toujours chere aux humains, mais souvent inconnue,
Dans les tentes du Roi, descend du haut des
Cieux. D’abord un voile épais la cache a tous les yeux:
De moment en moment, les ombres qui la couvrent,
Cedent a la clarté des feux qui les entr’ouvrent:
Bientot elle se montre a ses yeux satisfaits,
Brillante d’un éclat, qui n’éblouit jamais.
Henri, dont le grand cour était formé pour elle,
Voit, connait, aime enfin sa lumiere immortelle.
Il avoue avec foi, que la Religion
Est au-dessus de l’homme, a confond la raison.
Il reconnait l’Eglise ici-bas combattue,
L’Eglise toujours une, a partout étendue,
Libre, mais sous un Chef, adorant en tout lieu,
Dans le bonheur des Saints, la grandeur de son Dieu.
Le CHRIST, de nos péchés victime renaissante,
De ses élus chéris nourriture vivante,
Descend sur les Autels a ses yeux éperdus,
Et lui découvre un Dieu sous un pain, qui n’est plus.
Son cour obéissant se soumet, s’abandonne
A ces mysteres saints dont son esprit s’étonne.
Louis dans ce moment, qui comble ses souhaits,
Louis tenant en main l’olive de la paix,
Descend du haut des Cieux vers le Héros qu’il aime;
Aux remparts de Paris il le conduit lui-meme.
X. 649. Tout le peuple changé dans ce jour salutaire,
X. 651–664. Az utóbbi tizennégy sornak az eredetiben nyolc felel
meg:
Des lors on admira ce regne fortuné,
Et commencé trop tard, a trop tot terminé.
171
FRANCIA SZÖVEGEK,
FORDÍT LE
L’Autrichien trembla. Justement désarmée
Rome adopta Bourbon, Rome s’en vit aimée.
La Discorde rentra dans l’éternelle nuit.
A reconnaitre un Roi Mayenne fut réduit;
Et soumettant enfin son cour a ses Provinces,
Fut le meilleur sujet du plus juste des Princes.
[Rövid leírások azoknak a’ nevezetesebb történeteknek, mellyeken építtetett a’ Henriás nevet viselő Beszéllő-
Versezet:]
1
(A’ III-dik Henrik [...] ’s vakmerőbbé tette. l) Henri III, au lieu d’accabler ces deux parus sous le poids de
l’autorité Royale, les fortifia par sa faiblesse [...].
2
(A’ Pápák hartzoltak [...] kűldöttek a’ Lígának. l) Les Papes combattaient le Roi de Navarre, non-seulement
par des excommunications, mais par tous les artifices de la politique, a par les petits secours d’hommes a
d’argent que la Cour de Rome peut fournir.
[A’ Túdós Marmontel’ Elő-Beszédje:]

1
(Ez-is hasonló ízléssel [...] tsapodárság nélkűl. l) Celle-ci [= az ajánló levél] est dans le meme gout, on y
reconnait un philosophe judicieux a poli, qui sait louer les rois, meme sans les flatter.
2
Ezután Marmontel két bekezdést idéz Nagy Frigyes előszavából; Péczeli, aki Frigyes előszavát is közli,
elhagyja őket.
3
Marmontel mind a négyre idéz néhány sort: Médicisre hármat, a többire kettőt-kettőt. Ezeket Péczeli elhagyja.
4
Péczeli ezt követően nem fordítja le azt a szövegrészt, amelyben Marmontel idézi Voltaire egyik sorát («Et lui
découvre un Dieu sous un pain qui n’est plus»), majd ebből kiindulva fűz megjegyzéseket Voltaire
képalkotásához.
5
A továbbiakban Péczeli elhagyja Marmontel előszavának utolsó, kb. másfél oldalt kitevő részét, amely a
francia szöveg helyesírásával foglalkozik.
[A’ IV-dik Henrik’ meg-ölettetéséről némelly Jegyzések:]

1
La mere de Henri IV mourut d’une pleurésie [...].
2
Ezt követően Péczeli nem fordítja le az alábbi mondatokat: Comment pouvezvous croire qu’un homme prudent
ait voulu hazarder, pour un aussi petit gain, une action aussi infame, une action qui demandait des complices, a
qui tot ou tard eut été découverte ? Ne dois-je pas croire le journal de la maladie du Pape, plutot qu’un bruit
populaire ? Ce Journal le fait mourir d’une fiévre double-tierce. Il n’y a pas le moindre vestige de cette
accusation intentée contre sa mémoire.
3
A bekezdésnek ez az első mondata az eredeti szöveg három teljes bekezdésének tartalmát foglalja össze,
drasztikusan megrövidítve.
4
A „Ravaillák” vallomását követő rész is csak rövidített változata az eredetinek.
5
Péczeli elhagyja a francia „Dissertation”-nak a történetírás módszerére vonatkozó végkövetkeztetését, amely
szerint nem szabad a híreszteléseket elhinni, mert félrevezethetnek, rágalmakat és hazugságokat adnak tovább.
Voltaire így fejezi be a szöveget: Il faut tout lire avec défiance. Aristote avait bien raison, quand il disait, que le
doute est le commencement de la sagesse.
172
6. fejezet - A MŰBEN SZEREPLŐ
NEVEK MAGYARÁZATA ÉS
MUTATÓJA
Ábrahám – az izraeliták ősatyja, aki a mezopotámiai Ur városából Isten szavára elindulva, Kánaán földjén
telepedett le. V. 110.
Achates – Aeneas fegyverhordozója Vergilius Aeneis című eposzában. 209.
Aeneas – Trója pusztulása után a városból elmenekülők vezére, aki hosszabb bolyongás után Itáliába érkezve, a
római nép ősatyja lett. Vergilius Aeneis című eposzának főhőse. 50, 209.
Aeneis – Vergilius (Publius Vergilius Maro, Kr. e. 70–19) Aeneas-ról szóló eposzának címe. 50, 209, 210.
Ágoston – Szent Ágoston (Aurelius Augustinus, 354–430), az észak-afrikai Hippo püspöke, az egyik
legnagyobb egyházatya. „Ágoston’ szent ruhája”: az Ágoston-rendi (vagyis a Szent Ágostonnak tulajdonított
szabályokat követő) szerzetesek öltözete. IV. 317.
Áháb – Izrael királya (Kr. e. 875–854). Az általa üldözött szent ember: Illés próféta, akit azután – a Királyok II.
könyve 2,11 szerint – Jahve tüzes szekéren az égbe ragadott. VII. 47.
Akheron – a görög mitológiában az alvilágot körülvevő folyó. V. 168.
Akill – Akhilleusz; híres görög harcos a Tróját ostromló seregben, az Iliász főhőse. VI. 284.
Alagona Jésuita – a lermai hercegnek, III. Fülöp spanyol király első miniszterének nagybátyja, akit sokan azzal
gyanúsítottak, hogy titokban ő készítette elő a IV. Henrik francia király elleni halálos merényletet. 211.
Alczest – Alkesztisz; nőalak a görög mitológiában, aki önként meghalt, hogy áldozatául cserében az istenek
életben hagyják halálosan beteg férjét. A hűséges asszonyt végül Héraklész hozta vissza az alvilágból. VIII. 357.
Alembert – Jean Le Rond d’Alembert (1717–1783) francia író, filozófus, matematikus, Diderot mellett az
Enciklopédia szerkesztője. Péczeli a magyar Henriás francia nyelvű mottóját d’Alembert-nek saját Tacitus-
fordításához írt előszavából veszi (Observations sur l’art de traduire en général, el sur cet Essai de traduction
en particulier, lásd Tacite, Morceaux choisis, 1784-es párizsi kiadás, I., 21.). Ez a szöveg már megjelent
d’Alembert Mélanges de littérature, d’histoire el de philosophie című négykötetes válogatásának II. kötetében
is, Amsterdam, 1759; Penke Olga kutatásai szerint (Magyar Könyvszemle 1988, 255.) Péczeli onnan ismerte.
40, 45.
Alfeus – lásd: Arethús. IX. 139.
Algaróti – Francesco Algarotti (1712–1764) olasz író és tudós, Newton fizikai nézeteinek és Voltaire
munkásságának nagy csodálója. A francia filozófussal személyes kapcsolatba is került. Síremlékét II. Frigyes
porosz király emeltette Pisában. 208.
Álpes – az Alpok. Az „Álpes’ tövétől” Párizsba jött nép: a Liga oldalán küzdő svájci fegyveresek. X. 299.
Alzír – Alzire; Voltaire egyik tragédiájának címe. 207.
Amboáz – Georges d’Amboise (1460–1510) bíboros, XII, Lajos francia király minisztere. VII. 259.
Amfitrit – Amphitrité; tengeri istennő, Poszeidón felesége. IV. 363.
Ammon’ fijai – ammoniták; a zsidóktól keletre lakó, velük századokon át ellenséges viszonyban álló nép.
Határukat északon a Holt-tengerbe ömlő Árnon folyó (a mai Szel-el-Modzsib) képezte. V. 87.
Ánét – Anet; helység Versailles-tól nyugatra, Dreux közelében. Reneszánsz kastélyát II. Henrik francia király
építtette 1548 és 1555 között kegyencnője, Diane de Poitiers részére. IX. 146.
173
A MŰBEN SZEREPLŐ NEVEK
MAGYARÁZATA ÉS MUTATÓJA
Ánius – valójában Aóosz, epiruszi folyó, amelyen Caesar a Pompeius elleni hadjárat során egy alkalommal
hajóra szállt. Későbbi neve Voltaire szerint Bolina. I. 177/a.
Ankona vagy Ánkona – Ancona olasz város az Adriai-tenger partján. III. 405/a, IV. 218/a.
Antal, Navarrai Király – Antoine de Navarre (1518–1562), IV. Henrik apja. A Rouen ostroma során szerzett
sebesülésébe halt bele 1562. november 17-én, harmincöt napi szenvedés után. II. 23/a, II. 86/d, II. 91/a.
Antónius – Marcus Antonius (Kr. e. 83–30) római államférfi, a második triumvirátusban Octavianus (a későbbi
Augustus) szövetségese a köztársaságiak ellen, később ellenfele. Nevezetes az egyiptomi királynőhöz,
Kleopátrához fűződő szerelme. Az Octavianusszal szemben elvesztett actiumi csatát (31) követően öngyilkos
lett. IX. 107.
Apolló – Apollón; a görög mitológiában Zeusz és Létó fia, a költészet istene. I. 71.
Apollónia – epiruszi város az ókorban, az Adriai-tengertől nem messze, a mai Vjosa folyó partján (Dél-
Albánia). A Henriás francia szövegének jegyzete szerint újkori neve Céres. I. 177/a.
Arethús – Arethusa; forrás a szicíliai Siracusában. A mitológia szerint eredetileg nimfa volt, akit Alpheiosz
(Péczeli átírásában: Alfeus) a szerelmével üldözött. Az istenek végül a nimfát szicíliai forrássá változtatták,
Alpheioszt pedig peloponnészoszi folyóvá, de úgy, hogy mégis egyesülhessenek: a hagyomány ugyanis azt
állítja a folyóról, hogy az a Peloponnészoszt elhagyva, a tenger alá merül, ott halad tovább nyugatra, majd az
Arethusa-forrás képében bukkan ismét felszínre (lásd: Ovidius, Átváltozások, V. 572–641.). Péczeli közlésével
ellentétben tehát Szicíliában nem két, hanem egyazon forrásról van szó. IX. 139, IX. 141.
Árgent – „Márki d’Árgent”: Jean-Baptiste de Boyer, marquis d’Argens (1704–1771) francia író. Az 1740-es
évektől hosszú ideig II. Frigyes vendége volt Poroszországban. Az a műve, amelyikre Péczeli hivatkozik:
Lettres juives, ou Carrespondance philosophique, historique et critique entre un juif voyageur a Paris et ses
correspondants en divers endroits, Hága, 1736. „A’ Burbon’ oszlopa”: IV. Henrik párizsi lovas szobra. 44.
Armánd – lásd: Türen. VIII. 101.
Árnon – lásd: Ammon’ fijai. V. 88.
Askoli – Ascoli Piceno olasz város Marche tartományban, a Tronto folyó mentén. III. 405/a.
Atéus – Ateus néptribun, aki meg akarta akadályozni Crassus hadbavonulását a párthusok ellen. V. 257.
Áthánás – Athén. VII. 387.
Áthós’ hegye – 2033 m magas hegycsúcs Görögországban a Khalkidiki-félszigeten, a görögkeleti szerzetesek

autonóm területén. IV. 42.
Augen – Nicolas d’Angennes francia nemes. Szerepe volt III. Henrik és Navarrai Henrik szövetségének
létrehozásában. Ivrynél a Liga ellen harcolt. VIII. 330.
Augustus – Gaius Iulius Caesar Octavianus (Kr. e. 63–Kr. u. 14.), az első római császár. Az Augustus (=
fenséges, magasztos) címet az Antonius fölött Actiumnál aratott diadalát követően kapta meg. 54, II. 40/a, IX.
370/a.
Aumál – lásd: Ómál.
Bagölj – Voltaire szövegében Bailleul; valószínűleg Robert de Bailleul, a párizsi parlament egyik bírája. IV.447.
Bajárd – Pierre Terrail de Bayard (1476–1524) francia hadvezér, aki különösen XII. Lajos és I. Ferenc itáliai
hadjárataiban tűnt ki. VII. 271.
Bajon – Bayonne francia város, ahol a róla elnevezett első bajonetteket készítették. VIII. 168.
Barriér Péter – az orléans-i születésű Pierre Barriere, aki meg akarta gyilkolni IV. Henriket, de terve
lelepleződött. Melun városában elevenen kerékbe törték (1593). 211.
Bellóna – hadi istennő a római mitológiában. IV. 179.
174
Belzebub – a leggonoszabb ördögök egyike; a Márk-evangéliumban (3,22) az ördögök fejedelmének nevezik. V.

115, V. 230, VII. 178.
Bészm – Besme (más helyesírással: Beme); igazi nevén Charles Dianowitz, a Guise család szláv származású
embere, kezdetben Henri de Guise apródja, majd testőreinek egyike; Coligny gyilkosa Szent Bertalan
éjszakáján. II. 217.
Betizi útsza – az egykori rue Bétizy Párizsban, a mai rue de Rivoli és a rue du Louvre sarkától nem messze. II.
171/a.
Bétul’ – Betulia; lásd: Júdit. V. 144.
Biron (1) – Armand de Gontaud de Biron báró (1524–1592), marsall, a tüzérség parancsnoka. Különösen az
Ivrynél vívott csata során tüntette ki magát. Két évvel később, Epernay ostroma közben ágyúlövéstől halt meg.
VIII. 94.
Biron (2) – Charles de Gontaud de Biron herceg (1562–1602), marsall, Armand de Gontaud de Biron fia.
Apjáéhoz hasonló bátorsággal küzdött IV. Henrik seregében, később azonban összeesküvésbe keveredett, s a
Bastille udvarán lefejezték. 206, VIII. 312, VIII. 327, VIII. 353, VIII. 359.
Blois – város a Loire mentén, reneszánsz stílusú királyi kastéllyal. 205, II. 249/a, III. 282, III. 302/a, V. 124.
Bolina – lásd: Ánius. I. 177/a.
Bordó – Bordeaux gyalogsági kapitány, Bourbon Henrik híve. A Coutras-nál vívott csatában (1587) Joyeuse
herceg megölésével tüntette ki magát, Descentiers kapitánnyal együtt. III. 171/a.
Borgia – Cesare Borgia (1475–1507), VI. Sándor pápának – még pappá szentelése előtt folytatott viszonyából
származó – egyik fia. Helyzetét kihasználva, gátlástalan eszközökkel igyekezett uralmát minél nagyobb itáliai
területekre kiterjeszteni. Apja váratlan halálának idején súlyos beteg volt, ezért az a hír járta, hogy őt is meg
akarták mérgezni. 211.
Bouillon – lásd: Türen. 206.
Bourbon – lásd: Burbon. 204, 205, 206.
Bourbon nevű Cárdinális – Charles de Bourbon (1523–1590), Vendome herceg fia, rouen-i érsek, bíboros. III.
Henrik halála után Mayenne herceg X. Károly néven királlyá akarta koronáztatni, ám a bíboros levélben
értesítette a tervről IV. Henriket, akinek jogos trónutódlását ő maga is elismerte. 206.
Bourbonok vagy Burbonok – a Bourbon-dinasztia. 203, VI. 348, VII. 392.
Bovö – Beauvau; francia nemes, a Liga seregében harcolt Ivry-nél. Talán azonos az 1597-ben meghalt Claude
de Beauvau-val. VIII. 321.
Breszt – Brest; kikötőváros Bretagne-ban. III. 380.
Bretanvil – Bretanville; francia nemes, aki Coligny gyilkosát, Besme-et később megölte. II. 217/a.
Brisson – Barnabé Brisson (1531–1591), a párizsi parlament tagja, Achille de Harlay parlamenti elnök
helyettese. A Liga hívei 1591. november 15-én felakasztották. 52, IV. 461.
Briszszák – Charles II de Cossé, Brissac hercege († 1621); eleinte III. Henrik híve volt, a tőle elszenvedett sértés
miatt azonban a Ligához csatlakozott. Később titokban tárgyalásokat kezdett IV. Henrikkel Párizs
meghódolásáról, s az ekkor tett szolgálataiért jutalmul marsalli rangot nyert. IV. 13. VIII. 16.
Brutus – a római történelemnek két kiemelkedő, a zsarnokság ellen küzdő alakja is viselte ezt a nevet: Lucius
Junius Brutus († Kr. e. 509), aki az utolsó királyt, Tarquinius Superbust elűzve, a köztársaság megalapítója lett,
valamint Marcus Junius Brutus (Kr. e. 85–42), aki társaival a Julius Caesar elleni merénylet révén akarta
megmenteni a köztársaságot. A Voltaire-nél nem szereplő Brutus nevet Péczeli szövi bele a költeménybe, de
nem világos, hogy melyikét. Valószínű, hogy a másodikra gondolt, az azonban a távoli Philippinél halt meg, így
porai nem Rómában nyugszanak. IV. 182.
175
Buljon – lásd Türen. VIII. 99.
Burbon – IV. Henrik, a Henriás főhőse (1553–1610), navarrai király 1562-től, francia király 1589-től. A
költeményben és a kísérő szövegekben „Burbon” néven 164 alkalommal szerepel, „IV-dik Henrik” néven 22
alkalommal, háromszor mint „a’ Nagy Henrik”, illetve „a’ nagy Henrik”, egyszer pedig mint „Burbon Henrik”.
Burbon Henrik – lásd: Burbon. I. Summa.
Burbonok – helyesen: Bourbonok; a Bourbon-dinasztia
Burgundiai Hertzeg – XIV. Lajos unokája, trónörökös. Sokak reménye szerint jó király lehetett volna belőle, de
fiatalon, még nagyapja életében meghalt. VII. 408/c.
Búsi – Bussy d’Amboise; unokatestvérének, Antoine de Clermont-Resnelnek egyik gyilkosa Szent Bertalan
éjszakáján. II. 270/a.
Buszszi – Bussy Le Clerc, a Bastille kormányzója. A Bussy nevet, amely Bussy d’Amboise-éra emlékeztet,
illetéktelenül vette föl. IV. 409. IV. 435, IV. 439.
Butság – lásd: Sójőz (2). IV. 20/a.
Carache – helyesen: Carrache; a Carracci olasz festőcsalád nevének a franciában szokásos változata. A család
kiemelkedő tagjai: Agostino Carracci (1557–1602), testvére, Annibale Carracci (1560–1609), valamint
unokatestvérük, Lodovico Carracci (1555–1619). 1585-ben Bolognában művészeti akadémiát alapítottak. 51.
Cartesius – René Descartes (1596–1650) francia filozófus. 208.
Cárthagó – Karthágó, föníciaiak által alapított ókori város Észak-Afrikában, kb. 20 km-re a mai Tunisztól. A
pun birodalom fővárosa volt. A harmadik pun háború végén a rómaiak földig lerombolták. 209.
Castelnó – Castelnau francia követ I. Erzsébet angol királynő udvarában. II. 40/a.
Céres – Céres; lásd: Apollónia. I. 177/a.
Césár – Caius Julius Caesar (Kr. e. 100 k.–44) római államférfi, hadvezér, történetíró, Gallia meghódítója.
Pompeius legyőzése után a birodalom korlátlan ura volt. 44. március 15-én a köztársaság helyreállítására
szervezkedett összeesküvők Brutus és Cassius vezetésével meggyilkolták. 49, I. 177, IV. 180.
Cézár – lásd: Césár. IV. 180.
Chatel János – Jean Chatel (szül. 1572), egy posztókereskedő fia. 1594 decemberében sikerült behatolnia IV.
Henrik lakosztályába, hogy késével megölje a királyt. Elfogták és halálra ítélték. 211, 212.
Clemens – lásd Klemens Jakab. 205, 209, 211, 212.
Coehi – Antonio Cocchi, Voltaire Henriade-jának egyik pisai olvasója, aki a költeményről magasztaló levelet írt
Rinuccini magas rangú firenzei kormányhivatalnoknak. A levél az Henriade számos kiadásában megtalálható.
209.
Colini – lásd: Kolini. 50.
Cornéto Cárdinális – VI. Sándor pápa uralkodásának idején volt bíboros Corneto néven. Eredetileg Adriano
Castellesinek hívták. Latin nyelvű irodalmi munkásságot is folytatott, kitűnő stilisztának számított. 211.
Coutras – lásd: Kutrász. 204.
Cziprus – Ciprus. IX. l, IX. 3/a.
Dágon – a filiszteusok által tisztelt pogány istenség. Amikor a filiszteusok zsákmányul ejtették a zsidók
frigyládáját, és Dágon asdódi bálványszobra mellett helyezték el, a bálványszobor másnapra ledőlt talapzatáról,
majd a visszatétele utáni éjszakán nemcsak ledőlt, hanem össze is törött. (1.Sám. 5,1–4.) X. 107.
Dailly – lásd: Dalji. 50.
176
Dalbret Johanna – Jeanne d’Albret (1530–1572), Antal navarrai király hitvese, a későbbi IV. Henrik anyja. II.
163/b.
D’Alembert – lásd: Alembert. 40, 44.
Dalji – Louis d’Ailly, Pequigny földesura, az amiens-i püspökség jószágkormányzója (vidame-ja), a protestáns
tábor egyik vezetője. Fia a Liga oldalán harcolt. A páncél és a sisakrostély miatt nem ismerték föl egymást, így
az apa halálra sújtotta fiát, s csak azután döbbent rá, kit is ölt meg. A Henriás szerint az Ivrynél vívott csatában
történt ez a gyászos eset, ténylegesen a Saint-Denis melletti ütközetben. VIII. 115, VIII. 211, VIII. 234, VIII.
267, VIII. 273, VIII. 311. Lásd még: Dailly, Dallji.
Dallji – lásd: Dalji. 209.
D’Árgent – lásd: Árgent. 43.
Dárius (1) – I. Dareiosz perzsa király (Kr. e. 522–486). IX. 370/a.
Dárius (2) – III. Dareiosz perzsa király (Kr. e. 335–330), akinek a birodalmát Nagy Sándor döntötte meg. III.
171/a.
D’Aumont – lásd: Domon. 206.
Délila – lásd: Sámson. IX. 106.
Dénén – lásd: Villár. VII. 403.
Denesl – de Nesle, hugenotta nemes, az Ivrynél vívott csatában esett el (1590). VIII. 114.
Des Fontaines Abbás – Pierre Francois Guyot (1685–1745) abbé, írói nevén l’abbé Desfontaines, francia író,
kritikus. 207.
Dessentier – Descentiers, gyalogsági kapitány, Bourbon Henrik híve. A Coutras-nál vívott csatában (1587)
Joyeuse herceg megölésével tűntette ki magát, Bordeaux kapitánnyal együtt. III. 171/a.
Desznöd – Desnouds, a későbbi IV. Henrik anyjának, Jeanne d’Albret-nek a sebésze (chirurgien). II. 163/b.
Desztréj – Gabrielle d’Estrées (1573–1599), IV. Henrik szerelme, ősi picardiai nemes családból származó,
szépségéről híres hölgy, Liancourt földesúr felesége, később Beaufort hercegnő. IX. Summa, IX. 195, IX. 267,
IX. 276, IX. 336, IX. 404.
De Tesse – lásd: Tesse. II. 289/a.
Diána – Diana; a görög Artemisz megfelelője a római mitológiában, a vadászat istennője. IX. 139/a.
Diep – Dieppe francia kikötőváros. I. 161.
Domon – Jean d’Aumont (1522–1595) francia nemes, aki tisztként II. Henrik, II. Ferenc, IX. Károly, III. Henrik
és IV. Henrik királyokat szolgálta. VIII. 93. Lásd még: D’Aumont.
Domonkos – Szent Domonkos (1170–1221), a róla elnevezett szerzetesrend alapítója. V. 45.
Domonok – a d’Aumont (Péczeli átírásában: Domon) nevű francia nemesi család; Bourbon Henrik hívei. V.
399.
Drak – Francis Drake (1540 k.–1596) angol admirális. 1588-ban legyőzte II. Fülöp spanyol király hajóhadát,
amelyet azután egy vihar szinte teljesen megsemmisített. III. 418/a.
Dreux – lásd: Dröz. 203.
Dröz – Dreux francia város, amelynél a protestánsok 1562. december 19-én csatát vesztettek a katolikusokkal
szemben. II. 60/d, II. 81, II. 83/b.
177
Egmon – Egmont gróf, a Brüsszelben lefejezett németalföldi szabadsághős fia. Apjától eltérően II. Fülöp
spanyol király híve volt, katonáival a Liga segítségére sietett. Az Ivry melletti csatában (1590) életét vesztette.
VIII. Summa, VIII. 47, VIII. 130, VIII. 139, VIII. 394, VIII. 431.
Egmont – lásd: Egmon. 206.
Egyiptom – „éles fegyver [...] vágta első szűltét Egyiptomnak”: a tizedik és legsúlyosabb egyiptomi csapás,
amikor Isten a zsidókat elnyomó egyiptomiakat elsőszülötteik pusztulásával büntette. (Kiv. 11,1–8, 12,29–30.)
Az az utalás, amely szerint ugyanez a fegyver egyetlen éjjel száznyolcvanötezer embert ölt meg, jóval későbbi
történetre vonatkozik: Izajás könyvében olvasható (37,36.), hogy a Jeruzsálemet ostromló Szanherib asszír
király seregéből ennyit sújtott halálra az Úr angyala. X. 100.
Eliseum – helyesen: Elysium; a görög mitológia szerint csodálatosan szép vidék, ahol a hősök földi életük
elmúlása után örök boldogságban élnek („elysiumi mezők”). 210.
Endor – helység a Tábor-hegy közelében, ahol egy boszorkány Saul királynak felidézte Sámuel szellemét.
(1.Sám. 28,7–25.) V. 251.
Epír – Epirusz; az ókorban sokáig független királyság a mai Görögország északnyugati és Albánia déli részén. I.
177.
Épirus – lásd: Epír.
Éris – Erisz; a viszálykodás istennője a görög mitológiában. Voltaire franciául nevezi meg: la Discorde. I. 59, I.
63, I. 325, IV. Summa; a IV. ének sorai közül: 96, 103, 111, 143, 235, 255, 260, 281, 312, 369, 467; továbbá: V.
Summa, V. 57, V. 79, VI. 249, VIII. 29, VIII. 253, VIII. 361, VIII. 547, IX. Summa, IX. 71, IX. 351, X. 4, X.
82, X. 659.
Er’sébet, Angliai Királyné – I. Erzsébet (1558–1603); erőskezű uralkodó, aki Angliát mind gazdasági, mind
katonai, mind kulturális téren felvirágoztatta, az anglikán vallás uralmát megszilárdította. Segítségkérés céljából
valójában nem Bourbon Henrik utazott hozzá, hanem Philippe de Mornay. I. Summa, I. 119, I. 152/a, I. 299, I.
339, I. 359, II. Summa, II. 40/a, II. 64, II. 345, III. Summa, III. 155, III. 381/a, III. 387, III. 405/a, VIII. 109;
továbbá: 205, 207.
Er’sébet Palatinátusi Fejedelem-asszony – Erzsébet pfalzi hercegnő, az egykori cseh király leánya, akit
Descartes Hollandiában ismert meg, s akinek A filozófia alapelvei című munkáját ajánlotta (1644). 208.
Espinák – d’Espignac; Guise herceg meggyilkolása idején Lyon érseke. III. 302/a.
D’Estrey Gabriella – lásd: Desztréj. 50, 206.
Eszszex – Robert d’Évreux (1567–1601), Essex grófja. I. Erzsébet angol királynő – akinek a kegyeltje volt –
1590-ben ötezer katona élén Franciaországba küldte IV. Henrik megsegítésére. Később is több hadi
vállalkozásban vett részt. 1599-től egyre inkább szembefordult Erzsébettel, s végül lázadásért kivégezték. III.
381, III. 385, VI. 281, VI. 293, VIII. 103.
Eugénius – Eugene de Savoie-Carignan (1663–1736), a magyar szóhasználatban Savoyai Jenő, császári

hadvezér. Számos győzelmet aratott a törökök felett a Magyarországot felszabadító háborúban, majd a spanyol
örökösödési háború során Franciaország ellen harcolt. VII. 403/b, VII. 405.
Eurialus – helyesen: Euryalus; bátor trójai ifjú, Vergilius Aeneis című eposzának egyik szereplője. 209.
Euripides – Euripidész (Kr. e. 480 k.–406) görög drámaíró. 45.
Eurus – Eure; a Szajna mellékfolyója a mai Eure-et-Loir [nem Loire!] és Eure megyében. VIII. 65, VIII. 444,
IX. 145.
Evreux – Évreux; város Párizstól nyugatra, ma Eure megye székhelye. 207.
Fábricius – Gaius Fabricius Luscinus; hősiességéről, hazaszeretetéről és becsületességéről nevezetes római

hadvezér. Kr. e. 282-ben és 279-ben konzuli tisztséget viselt. VI. 71/a.
178
Fenelon – Francois de Salignac de la Mothe-Fénelon (1651–1715) francia püspök. Őt bízták meg a trónörökös,
az ifjú burgundiai herceg nevelésével. Tanítványa számára írta Télémaque című regényét (1699), amely
Odüsszeusz fiának, Télemakhosznak az utazását elbeszélve, különböző kormányformákat mutat be, s bírálja az
abszolút monarchiát. A könyv miatt Fénelon kegyvesztetté vált. 210; VII. 408/c.
Ferentz – Assisi Szent Ferenc (1182–1226), a ferences rend megalapítója. „Ferentznek szent ruhája”: a ferences
barátok öltözete. 212; IV. 317.
Ferentz (Első) – I. Ferenc francia király (1515–1547). Többször viselt háborút a Habsburgok ellen. A
reneszánsz művészet nagy pártfogója volt. II. 251/d.
Ferentz (II-dik) – II. Ferenc francia király (1559–1560). A Guise-ek befolyása alatt állva, nem akadályozta meg
a protestánsüldözés kirobbanását. 16 éves korában halt meg. II. 23/a, II. 51/a, II. 9; továbbá: 203.
Filep (II.) – II. Fülöp spanyol király (1556–1598). Háborút viselt Törökország ellen, sikertelenül próbálta
elnyomni a németalföldi felkelést, Franciaországban beavatkozott a Liga oldalán, Angliával szemben
hajóhadának pusztulása miatt kudarcot vallott. 52, III. 349, III. 400, III. 418/a, V. 10, V. 386, V. 387, VI. 63, VI.
203/a, VIII. 35, VIII. 47/a, VIII. 57, VIII. 529.
Filep (V.) – V. Fülöp spanyol király (1700–1746), XIV. Lajos francia király unokája. Trónra lépését – amely a
Habsburgok spanyol ágának kihalását követte – a Habsburgok német ága nem ismerte el, ezért tört ki a spanyol
örökösödési háború (1701–1714). V. Fülöp a békekötés értelmében végül megtarthatta trónját, a francia koronát
azonban nem örökölhette, nehogy egy túl hatalmas Bourbon monarchia jöjjön létre. VII. 471.
Flóra – a virágok istennője a római mitológiában. VIII. 67, IX. 261.
Flöri – André Hercule de Fleury (1653–1743) bíboros, XV. Lajosnak gyermekkorában nevelője, 1726-tól
államminisztere. VII. 428/a, VII. 430.
Foá – Gaston de Foix (1489–1512), Nemours hercege, XII. Lajos király unokaöccse. A vezetése alatt megnyert
ravennai csata során esett el, 1512. április 11-én. VII. 269.
Fontenelle – Bernard le Bovier de Fontenelle (1657–1757), francia író, filozófus, aki az Académie des Sciences
örökös titkárának címét viselte. 49.
Foszszőz – Fosseuse, Voltaire költeménye szerint francia nemes, aki a Liga seregében harcolt Ivrynél. Személye
nehezen azonosítható. A francia szöveg kritikai kiadásának sajtó alá rendezője, O. R. Taylor szerint a név
megalkotásához az ötletet Francoise de Montmorency-Fosseux-nek, Pierre de Montmorency leányának a neve
adhatta, aki IV. Henriknek egyik kegyencnője volt, s „Fosseuse”-ként emlegették. Taylor feltételezi, hogy
Voltaire ezen a helyen a Montmorency családnak óhajtott tisztelegni egy híres előd közismert nevének
fölhasználásával. VIII. 321.
Friderik – lásd: Fridrik.
Fridrik – II. (Nagy) Frigyes porosz király (1740–1786), aki már trónörökös korában, az 1730-as évektől
csodálója volt Voltaire munkásságának. Kezdeményezte, hogy az Henriade metszetekkel ékesített
díszkiadásban is megjelenjen, ez a terv azonban nem valósult meg. Frigyes meghívására Voltaire 1750-től
Berlinben, illetve Potsdamban tartózkodott, de a filozófus-királlyal kapcsolatos reményeiben csalódva, 1753-ban
elhagyta Poroszországot. 43, 48, 208.
Frigia – Phrügia; Kis-Ázsia északnyugati része. IX. 129.
Fükier – Francois de Pas de Feuquieres, IV. Henrik főkamarása, Philippe du Plessis-Mornay („Mornéj Filep”)
feleségének unokaöccse. Az Ivrynél vívott csatában esett el (1590). VIII. 113.
Gergely (XIII.) – XIII. Gergely pápa (1572–1585), akinek nevéhez a naptár megreformálása és a római Gergely
Egyetem alapítása fűződik. Eredeti neve Ugo Boncompagni. III. 353/b.
Gertsi – Francois-Antoine de Marraffin, Guerchy földesura, Coligny tisztje, a Szent Bertalan-éji vérengzés
egyik áldozata. II. 271.
179
Gesklin – Bertrand Du Guesclin (1315 k.–1380), nevezetes francia hadvezér. V. Károly király 1370-ben
főparancsnokká (connétable) nevezte ki. VII. 269.
Gigás(ok) – Gigászok; a görög mitológiában azoknak az óriásoknak a neve, akik föllázadtak az istenek ellen, és
hegyeket, egymásra hordva, meg akarták ostromolni az Olümposzt. VIII. 26, VIII. 419.
Givrik – a Givry nevű francia nemesi család, Bourbon Henrik hívei. Kiemelkedik közülük Anne d’Angelure de
Givry (1560 k.–1594), V. Henrik egyik legbátrabb tisztje. (Az „Anne” itt férfinév: Annás!) V. 399.
Gíz Ferenc – Francois de Guise herceg (1519–1563), a Sebhelyesnek (Balafré) nevezett Guise apja, a Liga
egyik előkészítője. 1563-ban a protestánsok által védelmezett Orléans ostromát irányította, amikor egy Poltrot
de Méré nevű angouleme-i nemes három mérgezett pisztolylövedékkel megölte. II. 23/a, II. 249/a, III. 65/a.
Gíz Henrik Lotharingiai Fejedelem – Henri Ier de Guise herceg (1550–1588), Francois de Guise elsőszülött fia, a
Szent Bertalan-éji vérengzés egyik fő szervezője és végrehajtója, a Liga vezére. Mellékneve: a Sebhelyes (le
Balafré). Amikor III. Henrik hatalmának megdöntésére szervezkedett, a király Blois-ban megölette. I. 43/b, II.
217/a, II. 249, III. Summa; a III. ének sorai közül: 65, 98, 115, 147, 176, 231, 234, 253, 258, 260, 267, 290, 296,
302/a, 314; továbbá: IV. 145, V. 116, V. 117, V. 124, VI. 103, VIII. 317; valamint: 204, 205, 209.
Gíz Kárdinális – Louis (II) de Guise (1555–1588), Lotharingia bíboros érseke, a Sebhelyesnek nevezett Henri
de Guise öccse. III. Henrik király ölette meg. III. 275/a; 205.
Gíz Károly – Charles de Guise (1524–1574), Francois de Guise öccse, bíboros. I. 43/b.
Gízek – a Guise hercegi család tagjai. I. 41, II. 23, II. 56, II. 71, II. 86/d, II. 91/a. Lásd még: Gvisek.
Gondi – Albert de Gondy (1522–1602), Retz hercege, Franciaország marsallja, Medici Katalin kegyeltje.
Később az elsők között csatlakozott IV. Henrikhez. II. 251.
Grátziák – a kedvesség, a szépség, a jóindulat három istennője a római mitológiában. IX.
37, IX. 126, IX. 146/b, IX. 225.
Gvicciárdin – (franciául: Guichardin:) Francesco Guicciardini (1483–1540) olasz történetíró. Fő műve a Storia
d’Italia, amely 1492-től 1534-ig tárgyalja az Itáliában lezajlott eseményeket. 211.
Gvisek – lásd: Gízek. 53, 203, 204, 206.
Hajnal – mint mitológiai alak a Hajnalt jelentő Eósz. Lásd: Memnon. VIII. 285.
Harléj – Achille de Harlay (1536–1619), a párizsi parlament elnöke, aki 1589. január 16-án megtagadta, hogy a
Ligának engedelmeskedve, szembeforduljon a törvényes királlyal. 52, 209, IV. 437, V. 303.
Hektor – Hektór hős trójai királyfi, az Iliász egyik főszereplője. Akhilleusz ölte meg. VI. 284.
Henrik (II.) – II. Henrik francia király (1547–1559). Felesége a rendkívül befolyásos Medici Katalin volt, aki
férje halála után fiaiknak az uralkodása alatt a hatalmat igyekezett saját kezében tartani. II. Henrik Saint-
Quentin-nél 1557-ben vereséget szenvedett II. Fülöp spanyol királytól. IX. 146/b.
Henrik (III.) – III. Henrik francia király, lásd: Váléz.
Henrik (IV.) – IV. Henrik francia király, lásd: Burbon.
Herem Marki – francia nemes, aki Szent Bertalan éjszakáján a még több vérontásnak elejét vette. 204.
Herkules – Héraklész; kiválóságáért, erényeiért a halhatatlanságot kiérdemlő hős a görög mitológiában. A lüdiai
Omphalé királyné rabságában női ruhát öltött, és szövéssel-fonással foglalkozott, hogy Omphalé kedvében
járjon. 210, VIII. 357, IX. 103.
Herkules’ oszlopi – a Gibraltári-szoros két oldalán emelkedő hegyek neve az ókorban. Ezt a helyet a világ
végének tekintették, amelyen túl csak az óceán található. VIII. 158.
180
Hidra – Hüdra; a görög mitológiában sokfejű vízi szörnyeteg. Levágott fejének helyén mindig két újabb feje
nőtt. (A fejeknek ezt a szaporodását nevezi Péczeli szövege hidra-bimbózásnak.) A szörnyet végül Héraklész
pusztította el. IV. 123, VI. 324, IX. 358. Homérus – Homérosz görög költő, akinek nevéhez az Iliász és az
Odüsszeia című eposzok fűződnek. 40, 45, 46, 48, 50, 210.
Horatius – Quintus Horatius Flaccus (Kr. e. 65–8), a legkiemelkedőbb római lírikus. Péczeli mottóként az ő Ars
poetica című, a költői alkotásművészettel foglalkozó művének soraiból idéz. 40.
Ifigénia – Iphigenia vagy Iphigeneia; a görög mondavilág szerint Agamemnón és Klütaimnésztra leánya.
Amikor a Trója ellen vonuló görög hajóhad, kedvező széljárás híján, vesztegelni volt kénytelen, Agamemnón –
Kalkhász pap jóslatának engedelmeskedve – Iphigeniát készült feláldozni az istenek kegyeinek megszerzésére,
Artemisz istennő azonban megmentette a leányt, és Tauriszba vitte. V. 94.
Iliás – Iliász, Homérosznak Trója (= Ilion) ostromáról szóló eposza. 50, 210.
Indus – „az Indus’ rév-partja”: az indiai kikötők. (A francia szövegben nem az „Indus” folyónév, hanem „Inde”
szerepel.)
Iton – az Eure mellékfolyója. VIII. 65.
Ivri – Ivry-la-Bataille; francia község az Eure folyó mentén (nem tévesztendő össze a sokkal nagyobb Ivry-sur-
Seine várossal). Az 1590. március 14-én itt vívott csatában IV. Henrik győzelmet aratott a Liga fölött. VIII.
Summa, VIII. 144.
Ivry – lásd: Ivri. 206.
Jánus – Janus római istenség, a kapuk őrzője. Rómában épült templomát csak béke idején zárták be, amikor
viszont háború volt, állandóan nyitva tartották. II. 40/a.
Járnak – Jarnac; helység Franciaországban a Charente folyó mellett. 1569. március 13-án Anjou herceg (a
későbbi III. Henrik) itt aratott győzelmet a Condé herceg által vezetett protestánsok fölött. I. 28/b, I. 139/a, III.
39/a; továbbá: 203.
Jeanin – Pierre Jeannin (1540–1622), a dijoni parlament elnöke. A Guisek híve volt, de a Szent Bertalan-éji
vérengzést ellenezte. Becsületességének elismeréséül később IV. Henrik királyi tanácsossá nevezte ki. 204.
Jefte – Jiftach; ószövetségi zsidó hadvezér, aki az ammoniták elleni hadjáratba indulva fogadalmat tett, hogy ha
győztesen tér vissza, az elsőt, aki házából eléje jön, fel fogja áldozni. Amikor diadalt aratván, hazaérkezett,
leánya sietett üdvözlésére. Jiftach nagy fájdalommal bár, de teljesítette fogadalmát. (Bír. 10,17–12,7.) V. 91.
Jerszej – Jersey szigete a La Manche déli részén. I. 191.
Júda – Salamon halála után a zsidó állam két részre szakadt: északon Izrael, délen (Jeruzsálem fővárossal) Júda
királyságára (Júdeára). V. 256.
Júdit – az ószövetségi Judit-könyv főszereplője, aki a zsidók Betulia nevű várát ostromló Holofernész hadvezér
sátrába elmenve, leitatta Holofernészt, majd levágta annak fejét, s így megmentette Betuliát. V. 141.
Jupiter – a római mitológia legfőbb istene, a görög Zeusz megfelelője. IV. 65.
Kádix – Cádiz spanyol kikötőváros az Atlanti-óceán partján. III. 38l/a.
Kajlárt – Caillard, a későbbi IV. Henrik anyjának, Jeanne d’Albret-nek az orvosa. II. 163/b.
Kálkás – Kalkhász; lásd: Ifigénia. V. 93.
Kálvinus – Kálvin János, azaz Jean Calvin (1509–1564) francia származású hitújító, a református vallás
megalapítója. 1536-tól Genfben működött. I. 231, IX. 295.
Kamillják – Canillac, a Liga egyik befolyásos híve, az ún. Negyvenek Tanácsának (Conseil des Quarante) tagja.
IV. 14, VIII. 15.
Kanilják – lásd: Kamillják
181
Kapét – Hugues Capet francia király (987–996), a Kapeting-dinasztia első uralkodója. V. 10.
Károly – Nagy Károly frank uralkodó (768–814), 800-tól császár. „Károly’ Háza’ Népe”: a Karoling-dinasztia.
VI. 9, VII. 249.
Károly (V.) – V. Károly német-római császár (1519–1556); spanyol királyként már 1516-tól uralkodott. „Ötödik
Károly’ Háza” a Habsburgok spanyol ágát jelenti, amelynek kihalása (1700) után kezdődött meg a spanyol
örökösödési háború (1701–1714). II. 85/c, VII. 468.
Károly (VII.) – VII. Károly francia király (1422–1461). Kezdetben az országnak csak egy töredéke ismerte el
uralkodónak. Jeanne d’Arc koronáztatta meg Reims-ben (1429). VII. 271/a.
Károly (IX.) – IX. Károly francia király (1560–1574), II. Henrik és Medici Katalin fia. Mindvégig erősen anyja
befolyása alatt állt, a protestánsoknak Szent Bertalan éjszakáján való lemészárlásába is beleegyezett. I. 28/b, II.
51/a, II. 73, II. 158/a, II. 233/b, II. 275/b, II. 289/a, III. Summa, III. 9: továbbá: 52, 203.
Katina – Nicolas de Catinat (1637–1712) francia marsall, aki Staffarde-nál 1690. augusztus 18-án, la Marsaille-
nál 1693. október 4-én megverte Eugene de Savoie seregét. (A két csatahely neve Péczeli átírásában: Stafford és
Maszszilia.) VII. 397.
Kátó – a római történelemben két nevezetes Cato játszott szerepet: az idősebb Marcus Porcius Cato (Kr. e. 234–
149), rendkívül szigorú erkölcsű politikus, aki Karthágó kérlelhetetlen ellenfele volt, valamint a hasonló nevű
ifjabbik (Kr. e. 95–46), aki Julius Caesar egyeduralma elleni harcában vereséget szenvedett, és öngyilkos lett.
IV. 182, VI. 71/a.
Kélus – Jacques de Lévis (1554–1578), Quélus grófja, III. Henrik legkedveltebb férfiszeretője. Párbajban ölték
meg. I. 37.
Kérubimok – kerubok; az angyalok felső karaiba tartozó természetfölötti lények. (A „kerubim” a héberben már a
szó többes számú alakja.) X. 542.
Klemens Jakab – Jacques Clément dominikánus szerzetes. 24 évesen, nem sokkal pappá szentelése után ölte
meg III. Henriket, 1589. július 31-én. V. Summa; az V. ének sorai közül: 53, 130, 135, 158, 169, 171/a, 178,
191, 205, 211, 281, 331, 373; továbbá: VII. 173. Lásd még: Clemens.
Kleopátra – lásd: Antónius. IX. 111, IX. 203.
Klermont – Antoine de Clermont d’ Amboise, marquis de Renel. Az Ivrynél vívott csatában (1590) saját
unokatestvérének, Louis de Clermont d’Amboise-nak a kezétől esett el. VIII. 113, VIII. 330; „Rénel” néven
lásd: II. 270.
Kliszszon – Olivier (IV.) de Clisson (1332 k.–1407), Bertrand du Guesclin (Péczeli átírásában: Gesklin)
harcostársa. VII. 269.
Klodovéus – Chlodvig frank király (481–511). 496-os megkeresztelkedése a frank törzsek kereszténnyé
válásának sorsdöntő eseménye. VII. 249.
Kolbert – Jean-Baptiste Colbert (1619–1683), XIV. Lajos minisztere, a merkantilista gazdaságpolitika

legjelesebb képviselője. VII. 353, VII. 358/a.
Kolin – lásd: Kolini
Kolini – Gaspard de Coligny (1519–1572) admirális. Az 1550-es évek végétől kálvinista vallásra tért, s a francia
protestánsok egyik vezetője lett. Szent Bertalan éjszakáján a vérengzés első áldozatai között volt. A II. ének
sorai közül: 105, 133, 142, 171/a, 176, 187, 192, 217, 225, 233/b, 243, 341; továbbá: IV. 338.
Komon – Jacques-Nompar de Caumont (1558–1652), La Force márki, később herceg, Franciaország marsallja.
Sikerült túlélnie a Szent Bertalan-éji mészárlást, amelynek apja, Francois de Caumont (1524–1572) áldozatául
esett. II. 302, II. 313, II. 318. Lásd még: La Forsz Maresal.
Kondé (1) – „Kondé Lajos”, vagyis Louis de Bourbon, Condé hercege (1530–1569), Antoine de Navarre-nak, a
későbbi IV. Henrik apjának legifjabb testvére, a protestánsok egyik vezető alakja. A jarnac-i csatát követően egy
Montesquiou [nem Montesquieu!] nevű nemes ölte meg, Anjou hercegének parancsára. I. 139/a, II. 91.
182
Kondé (2) – Henri (Ier) de Bourbon, Condé hercege (1552–1588), a francia protestánsok fegyveres erejének
egyik vezetője. I. 11l/a, I. 139, II. 56/b, II. 105.
Kondé (3) – Louis (II) de Bourbon, Condé hercege (1621–1696), sikeres hadvezér, XIV. Lajos háborúinak
kiemelkedő alakja. VII. 393.
Kondé Ház – a Condé hercegi család, a Bourbon-dinasztia oldalága. I. 111/a.
Konfúczius – Konfuciusz v. Kung-fu-ce (Kr. e. 551–479), híres kínai filozófus. VII. 84.
Krassus – Marcus Licinius Crassus (Kr. e. 114–53) római államférfi, Julius Caesar és Pompeius mellett az első
triumvirátus tagja. A párthusok elleni háborúban esett el. V. 257.
Kriljon – Louis des Balbes de Crillon (1541–1615), aki az Ivrynél vívott csatában IV. Henrik seregében harcolt.
VIII. 97.
Kriljonak – a Crillon nevű francia nemesi család, Bourbon Henrik hívei. V. 400.
Kromvell – Olivér Cromwell (1599–1658) államférfi, az angol forradalom vezére. Az országot 1653-tól mint
Lord Protector kormányozta. VIII. 7/a.
Kupidó – Cupido, a szerelem istene a római mitológiában, a görög Erósz megfelelője. A IX. ének következő
soraiban fordul elő: 58, 123, 159, 243, 269, 407, 421, 429.
Kutrász – Coutras város, Bordeaux-tól kb. 40 km-nyire. Az itt 1587. október 20-án megvívott csatában Bourbon
Henrik legyőzte a Liga pártján küzdő Joyeuse herceg („Sójőz”) seregét. Maga Joyeuse is elesett az ütközetben.
III. Summa; a III. ének sorai közül: 151, 158, 171/a, 221, 233; továbbá: IV. 20/a; „Coutras” helyesírással: 204.
La Forsz Maresal – lásd Komon. II. 302/b.
Lajos (IX.) – Szent Lajos francia király (1226–1270), az uralkodói tekintély megerősítője, az igazságszolgáltatás
megreformálója. A nyolcadik keresztes hadjárat során pestisben halt meg. I. 81, I. 89, VI. Summa; a VI. ének
sorai közül: 117, 347, 351, 365, 382, 384; VII. Summa; a VII. ének sorai közül: 17, 25, 181, 219, 275, 301, 315,
331, 337, 365, 473, 481; továbbá: VIII. 475, IX. 287, X. 515, X. 566, X. 608, X. 637.
Lajos (XII.) – XII. Lajos francia király (1498–1515), az egyetlen francia uralkodó, akit „a nép Atyjá”-nak (le
Pere du peuple) neveztek. VII. 253.
Lajos (XIII.) – XIII. Lajos francia király (1610–1643), IV. Henrik fia és utóda. VIII. 99/d.
Lajos (XIV.) – XIV. Lajos francia király (1643–1715); az abszolút monarchia szellemében uralkodott. 54, VII.
371, VII. 408/c, VII. 427.
Lajos (XV.) – XV. Lajos francia király (1715–1774). Amikor Voltaire az Henriade első változatát írta, az 1710-
ben született XV. Lajos még gyermek volt. VII. 266, VII. 428/a, VII. 450/a.
Landerer Mihály – (1725–1795) nyomdász; Pozsonyban a korábbi Royer-nyomda tulajdonosa. 47.
Languedotzia – Languedoc francia tartomány az ország déli részében. IV. 20/a.
L’ Archet – Claude Larcher, a párizsi parlament tanácsosa. A Liga hívei 1591. november 15-én felakasztották.
52, IV. 461.
La Sattr – Claude de La Chatre († 1614), a Liga egyik főtisztje, marsall. Ez utóbbi rangját később IV. Henrik is
meghagyta. IV. 13, VIII. 15.
Lavardin – Charles de Beaumanoir, marquis de Lavardin, a későbbi IV. Henrik nevelője, a Szent Bertalan-éji
vérengzés egyik áldozata. II. 271.
Laxemburg – lásd: Montmorentzi (2) VII. 401.
Leibnitz – Gottfried Wilhelm Leibniz (1646–1716) német filozófus és matematikus, a berlini tudományos
akadémia alapítója és elnöke. 49.
183
Leszdigier – Francois de Bonne, Lesdiguieres hercege (1543–1626), a protestánsok egyik vezető egyénisége.
Később, XIII. Lajos korában főparancsnoki (connétable) rangot ért el. VIII. 114.
Léthe – Léthé; a görög mitológia szerint az egyik alvilági folyó. Aki iszik a vizéből, elfelejti minden korábbi
szenvedését. IX. 275.
Lévi – Mózes első könyve szerint Jákob tizenkét fiának egyike, a templomi szolgálatot ellátó leviták törzsének
(„a’ Lévi’ fijai”-nak) ősatyja. IV. 331.
Líga – a Guise-ek által alapított politikai és katonai szövetség, amelynek célja a katolikus vallás védelme volt a
hugenották ellen. A költeményben és a kísérő szövegekben az elnevezés 68 alkalommal fordul elő.
Lisbon – Lisszabon, Portugália fővárosa. VIII. 526.
Lokman – John Lockman († 1771), az angol halászati hivatal titkára, szabad idejében francia irodalmi művek
fordítója. Voltaire-től többek között a Lettres philosophiques-ot és az Henriade-ot ültette át. 208.
Londoni Torony – a londoni Tower erőd. I. 329/a.
Longölj – Jean (VII) de Longueil (1554–1629) királyi tanácsos, a számvevőszék doyenje. IV. 448.
Lonyák – Lognac, a Guise herceget 1588. december 13-án Blois-ban megölő fegyveresek parancsnoka. III.
302/a.
Lorrén Ház – a Lotharingiai hercegi család, amelynek a Henriás cselekménye idején többek között a Péczeli
által Ómálnak nevezett d’Aumale is tagja volt. IV. 33, VI. 23, VIII. 15.
Lorrénok – lásd: Lorrén Ház
Lotharingiai Ház – lásd: Lorrén Ház. IV. 32/a.
Lucanus – Marcus Annaeus Lucanus (39–65) római költő. Pharsalia című eposza (Péczeli megfogalmazásában:
„Lucanus’ Pharsalicáji”) Julius Caesar és Pornpeius háborújáról szól. 209.
Lukretius – Titus Lucretius Carus (Kr. e. 98 k.–53.) római költő. De rerum natura (A természetről) című
filozófiai költeménye Epikurosz bölcseletét foglalja művészi formába. 45.
Májén – Charles de Guise (1554–1611), Mayenne hercege, a Blois-ban megölt Henri de Guise-nek, valamint
Louis de Guise bíborosnak az öccse. Bátyjai halála után ő lett a Liga feje. 1596-ban behódolt IV. Henriknek. 44,
I. 5, I. 60, III. Summa; a III. ének soraiból: 317, 327/a, 329, 337, 349, 397; IV. Summa; a IV. ének soraiból: 6,
20/a, 133, 141, 355, 378; V. 5, V. 205; a VI. ének soraiból: 38, 66, 71/a, 87, 94, 173, 245, 267, 315, 322; VIII.
Summa; a VIII. ének soraiból: 6, 7/a, 9, 23, 38, 47/a, 59, 119, 131, 156, 314, 317, 447, 453, 469, 493, 536; IX.
221; a X. ének soraiból: 5, 18, 185, 399, 660.
Margit – lásd: Váléz Margaréta. 203.
Marmontel – Jean-Francois Marmontel (1723–1799) francia író, Voltaire tisztelője, az Enciklopédia

munkatársa. 207.
Márs – Mars, a háború istene a római mitológiában. I. 54, I. 144, I. 310, III. 211, IV. 179, IV. 354, V. 120, VI.
214, VIII. 220, VIII. 254, VIII. 278, IX. 67, X. 46.
Marsilják – Francois (III) Marsillac, Le Rochefoucauld grófja, a Szent Bertalan-éji mészárlás egyik áldozata. II.
275.
Maszszilia – helyesen: la Marsaille. Lásd: Katina. VII. 397/b.
Mayen – lásd: Májén. 205, 206.
Mazarín – Jules Mazarin (1602–1661), olasz származású francia bíboros, 1643-tól teljhatalmú miniszter. Az
1648-tól több éven át tartó zavargásokat és politikai bizonytalanságot leküzdve, sikerült megszilárdítania a
központi hatalmat. VII. 339, VII. 344, VII. 345/a.
184
Medicis (Katalin) – Catherine de Médicis (1519–1589) olasz hercegnő, II. Henrik francia király hitvese. Férje
halála után, fiaiknak uralkodása alatt igyekezett a hatalmat saját kezében tartani. Kezdetben rokonszenvezett a
protestánsokkal, később a Guise-ekkel szövetkezett ellenük. A hugenottáknak Szent Bertalan éjszakáján való
lemészárlásáért súlyos felelősség terheli. 53; a II. ének sorai közül: 41, 56/b, 74, 87, 122, 139, 170, 233/b, 235,
237, 251/c, 281, 286, 335; V. 215, V. 216/a; továbbá: 203, 209, 211.
Medicis (Mária) – Marie de Médicis (1573–1642), IV. Henrik felesége, majd a király halála után gyermekük, a
kiskorú XIII. Lajos nevében az államügyek irányítója (régens). 211.
Mégrin – Paul Stuer de Caussade de Saint-Mégrin, III. Henrik férfiszeretőinek egyike, Bordeaux környékéről
származó ifjú nemes. 1578. július 21-én merénylet áldozata lett, harmincnégy sebébe másnap halt bele. I. 37.
Memnon – ifjú hős a görög mitológiában, Eósznak (a Hajnalnak) Etiópia királyától született fia. Az ostromlott
trójaiak oldalán harcolt, de Akhilleusz megölte. A hajnali harmat a mitológia szerint a fiát sirató Eósz
könnyhullása. VIII. 285.
Metamorfosis – lásd: Ovidius. IX. 139/a.
Metz – lotharingiai város. Francois de Guise herceg megvédte V. Károly császár ostromló csapataival szemben.
II. 85/c.
Mezeréj – Francois Eudes de Mézeray (1610–1683) francia történetíró. Histoire de la France című munkája
(1643–1651) – amelynek később rövidített változata is megjelent – jelentős forrásmű a francia vallásháborúkat
illetően. III. 327/a.
Minerva – a tudomány istennője a római mitológiában, a görög Pallasz Athéné megfelelője. I. 71.
Molé – Edouard Molé († 1616), a párizsi parlament tanácsosa. IV. Henrik 1602-ben a parlament elnökévé
nevezte ki. IV. 447.
Mólók – Moloch; kánaáni istenség, amelynek tiszteletére embereket, főként gyermekeket áldoztak föl. V. 90.
Monkontúr – Moncontour; helység Franciaországban Poitiers és Saumur között. Az 1569. október 3-án itt vívott
csatában a királyi csapatok vereséget mértek a Coligny által vezetett protestánsokra. I. 28/b, III. 39/a; továbbá:
203.
Monteskiő – Joseph Francois de Montesquiou [nem Montesquieu!]; francia testőrkapitány, aki Louis de Condé
herceget, a későbbi IV. Henrik nagybátyját megölte. II. 91/a, II. 99.
Montmorentzi (1) – Anne de Montmorency (1493–1567) tábornok, marsall. (Az „Anne” itt férfinév: Annás!) II.
Henrik 1551-ben hercegi rangra emelte. A protestánsok ellen Saint-Denis mellett vívott csatában halálosan
megsebesült. II. 83.
Montmorentzi (2) – Francois-Henri de Montmorency (1628–1695), aki Luxembourg (Péczelinél: Laxemburg)

herceg néven Franciaország marsallja, XIV. Lajos győztes hadvezére volt. Később az udvaroncok intrikája miatt
kegyvesztetté lett, sőt a Bastille-ban is fogságot szenvedett. VII. 271, VII. 402/a; Laxemburg néven: VII. 401.
Montmorenczik – a Montmorency nevű francia arisztokrata család. V. 400.
Montpensier nevű Aszszonyság – Mme de Montpensier; a három Guise (Henri de Guise, Louis de Guise bíboros,
valamint Mayenne herceg) testvére. III. 275/a.
Mornéj Filep – Philippe de Mornay (1549–1623), akit birtokai után Duplessis-Mornay-nak is neveztek;
meggyőződéses hugenotta. Rokonságban volt a Péczeli által „Fükier”-nek nevezett Feuquieres családdal, leánya
pedig Jacques-Nompar de Caumont-hoz (Péczelinél: „Komon”) ment férjhez. 52, I. 152, I. 219, I. 282, I. 332,
IV. 57, VI. 225, VIII. 184, VIII. 202, VIII. 207/a, IX. Summa; a IX. ének sorai közül: 296, 303, 325, 360, 389,
425; továbbá: 209.
Morney Duplessis – lásd: Mornéj Filep. 205, 206.
Moskuet – Moscouet, bretagne-i nemes, állítólag Medici Katalin egyik szeretője. II. 59/c.
185
Mú’sa – (ejtsd: Múzsa) A Múzsák a költészet, a művészetek és a tudomány istennői a görög mitológiában. IV.
445, VII. 375, IX. 292.
Nagy Henrik – lásd: Burbon. I. Summa.
Nagy Lajos – lásd: Lajos (XIV.)
Nagy Sándor – lásd: Sándor
Nangi – Nangis, aki az Ivrynél vívott csatában IV. Henrik seregében harcolt. Talán azonos Antoine de Nangis-
val, Brichanteau földesurával. VIII. 97.
Navarra – egykori spanyol királyság a Pireneusok nyugati vidékén. Déli része a XVI. század elején beolvadt
Spanyolországba, a mai spanyol–francia határtól északra eső részét pedig a Bourbonok mint navarrai királyok
birtokolták. I. 111/a, 203, 204, 205.
Neápolis – Nápoly. I. 177/a.
Nemúr – Charles-Emmanuel de Savoie, Nemours hercege († 1595), Mayenne (Péczeli átírásában: Májen) herceg
anyai féltestvére. IV. 14, VIII. 15, VIII. 210.
Némurok – Nemours herceg és rokonsága. VI. 23.
Neptun vagy Neptúnus – Neptunus, a tenger istene a római mitológiában, a görög Poszeidón megfelelője. I. 181,
I. 307, VII. 441.
Nesl – Nesle; francia nemes, aki a Liga elleni harcban Ivrynél esett el. VIII. 330.
Neuton – Isaac Newton (1642–1727); kiváló angol fizikus és matematikus. Felfogását Voltaire több művében is
igyekezett népszerűsíteni. 45, 208.
Never – Louis [az Henriade korabeli jegyzeteivel ellentétben nem Frédéric!] de Gonzague, Nevers hercege
(1539–1595), a Guise-ek párthíve, a Szent Bertalan-éji tömeggyilkosság egyik kitervelője. II. 251.
Nilus – afrikai folyó. VII. 443, X. 102.
Nimfák – örökké fiatal nőalakok a görög mitológiában. „Ama’ bús Nimfa”: Ekhó, a visszhangot
megszemélyesítő, boldogtalan sorsú nimfa. VIII. 287, IX. 139/a, IX. 345, IX. 410, IX. 422.
Odysséa – Odüsszeia; az Odüsszeusz bolyongásáról szóló, Homérosznak tulajdonított eposz. 210.
Olimpus – az Olümposz hegye Görögországban; a mitológia szerint az istenek lakóhelye. VIII. 25.
Ómál – a Lotharingiai-házból származó Claude d’Aumale (1563–1591), aki öccse volt a Párizs kormányzójának
tisztét a Liga híveként betöltő Charles de Lorraine-nek, Aumale hercegének. A Liga oldalán merész harcosként
küzdő fiatalember valójában nem Párizsnál esett el, hanem az ahhoz közel lévő Saint-Denis-ben; a Turenne-nel
való párviadalának történetét csupán Voltaire költői képzelete alkotta meg. 50, III. Summa, III. 339, IV.
Summa; a IV. ének sorai közül: 13, 32, 79, 83, 89, 109, 133; VI. 281, VI. 293; a VIII. ének sorai közül: 33, 316,
319, 365, 451, 461; X. Summa; a X. ének sorai közül: 19, 47, 54, 72, 129, 161, 170, 177; továbbá: 209; Aumál
néven: 206.
Omfál – Omphalé; lásd: Herkules. IX. 104.
Ónó – Auneau falu, amelynél Henri de Guise herceg 1587-ben győzelmet aratott a Bourbon Henrik segítségére
siető német lovas sereg ellen. III. 234.
Orleán – Orléans; francia város a Loire mentén. 1563-ban a protestánsok védelmezték a Francois de Guise által
vezetett katolikus sereg ostromával szemben. II. 85.
Orleáni Hertzeg – Philippe d’Orléans (1674–1723), XV. Lajos kiskorúsága idején Franciaország régense (1715–
1723). Aktív külpolitikát folytatott, gazdasági téren azonban a Law bankár által kidolgozott reform kudarcba
fulladt. A régens erkölcstelen magánélete széltében-hosszában szóbeszéd tárgya volt. VII. 450/a.
186
Orleányi Leány – Jeanne d’Arc (1412–1431), az angoloktól ostromlott Orléans felszabadítója, akinek hősies
fellépése a franciák javára fordította a százéves háborút. Az angolok pártján álló egyházi bíróság Rouen-ban
máglyahalálra ítélte. VII. 271/a.
Orpheus – Orpheusz; híres lantos a görög mitológiában. Sikerült kieszközölnie, hogy halott feleségét, Eurüdikét
visszahozhassa az alvilágból, de csak azzal a feltétellel, hogy nem tekint vissza rá, amíg a föld felszínére nem
érnek. Orpheusz nem tudta ezt betartani, így Eurüdiké az alvilág foglya maradt. 210.
Ovidius – Publius Ovidius Naso (Kr. e. 43–Kr. u. 18.); római költő. Augustus által száműzve, a Fekete-tenger
mellett fekvő Tomiban halt meg. Legismertebb műve a Metamorphoses (Átváltozások), amely sok más között
Arethusa történetét is tartalmazza (V. 572–641). IX. 139/a, IX. 370/a.
Pádus – az itáliai Po folyó. IV. 166.
Palatinátus – Pfalz választófejedelemség a Német-Római Birodalomban. 208.
Pallás – Pallasz Athéné, a tudomány istennője a görög mitológiában. Római megfelelője Minerva. VIII. 112.
Parabéj – Bemard de Beaudeau, Parabere földesura, Bourbon Henrik hűséges embere. A Liga elleni harcban
Ivrynél esett el. VIII. 329.
Párdalján – Antoine de Pardaillan márki, a Szent Bertalan-éji vérengzés egyik áldozata. II. 270.
Párisi tudós Társaság – az Académie des Sciences (Tudományos Akadémia), amelyet Colbert alapított 1666-
ban. Nem tévesztendő össze a Richelieu által 1635-ben alapított Francia Akadémiával (Académie Francaise).
VII. 379/a.
Parlament vagy Parlamentum (1) – a francia királyságban: egy-egy tartomány, illetve Párizs bírói testülete. I.
111/a, IV. Summa, IV. 249, IV. 395, IV. 437, VI. 33, VI. 74.
Parlamentum (2) – Angliában: a parlament. I. 311/a.
Párma – Parma; itáliai város, egykor hercegség székhelye. 206.
Pávia – Pavia; itáliai város. 1525-ben itt zajlott le V. Károly császár és I. Ferenc francia király serege között az
az ütközet, amelynek során I. Ferenc a győztes császári csapatok fogságába esett. II. 83/b.
Peretti – V. Sixtus pápa atyjának családi neve. III. 405/a.
Petrárk – Francesco Petrarca (1304–1374) olasz humanista költő. Művei közül a szerelme, Laura által ihletett
versek a leghíresebbek. IX. 43.
Pharsalica – lásd: Lucanus. 209.
Pirithous – Pürithousz; a lapithák királyának, Ixiónnak a fia, aki barátjával, Thészeusszal leszállt az alvilágba,
de Kerberosz, az alvilág bejáratát őrző háromfejű kutya fölfalta. 210.
Písa – Pisa; itáliai város. 209.
Pius (V.) – V. Pius pápa (1566–1572); eredeti neve Antonio Michele Ghislieri. III. 405/a.
Podmanitzki Jó’sef báró – br. Podmaniczky József (1756–1823); a magyar nemesi felvilágosodás kiváló
képviselője. A bécsi Theresianumban, majd Göttingában tanult; Angliát és Franciaországot is megismerte. Az
1780-as években a Helytartótanács tagja. Iparstatisztikával és vámpolitikával is foglalkozott. Sokoldalú
műveltség, széles körű nyelvtudásjellemezte. 41.
Pól – lásd: Szent Pól. IV. 14.
Pompejus – Gnaeus Pompeius Magnus (Kr. e. 106–48); római hadvezér és politikus, Julius Caesarral és
Crassusszal az első triumvirátus tagja. Caesarral a hatalomért egyre élesebb konfliktusba került, majd a
polgárháborúban vereséget szenvedett. Egyiptomban meggyilkolták. I. 181.
Pontus – a Fekete-tenger, illetve a déli partján elterülő egykori római tartomány. VII. 443.
187
Póp – Alexander Pope (1688–1744) angol költő. Egyebek közt Homérosz fordításával is foglalkozott. 45.
Potiér – Nicolas Potier de Blancménil, a párizsi parlament tanácsosa, később elnöke („président a mortier”). 52,
IV. 448, VI. 71, VI. 85.
Potyiér Diána – Diane de Poitiers (1499–1566); II. Henrik francia király kegyencnője. Legkedvesebb
tartózkodási helye a chenonceaux-i kastély volt, arról azonban a király halála után le kellett mondania, s ő a
korábban számára épített anet-i kastélyba vonult vissza. IX. 146/b, IX. 148.
Pouissin – Nicolas Poussin (1594–1665); francia festő, a tájfestészet kiemelkedő képviselője. 51.
Pruszszia – Poroszország. 208.
Querini (1) – Quirini velencei nemes, Voltaire Henriade-jának olasz fordítója. 208.
Querini (2) – Quirini, tudós olasz bíboros, aki Voltaire Henriade-ját latin nyelvre fordította. 208.
Radstad – lásd: Villár. VII. 403/b.
Ravaillák – Francois Ravaillac (1578–1610), IV. Henrik gyilkosa. Felnégyelték. 211, 212. Rensi – Reinsi;
francia nemes, Antoine de Navarre-nak, IV. Henrik apjának híve. II. 23/a. Rénel – Antoine de Clermont
d’Amboise, marquis de Renel; lásd: Klermont. II. 270.
Riseliő vagy Riselj – Armand Jean du Plessis, Richelieu hercege (1585–1642); bíboros, 1624-től XIII. Lajos
minisztere. Tevékenységével az abszolút monarchia kiépítését szolgálta. VII. 339, VII. 343, VII. 345/a, VIII.
99/d.
Romulus – A hagyomány szerint Róma megalapítója (Kr. e. 753) és első királya. IV. 65/a.
Roven – Rouen francia város. 1562-ben a protestánsok védelmezték az Antoine de Bourbon által vezetett
katolikus sereg ostromával szemben. II. 86/d.
Rupella – La Rochelle francia kikötőváros latin neve. II. 217/a.
Saasson – „Gróf de Saasson”: Soissons grófja, az 1569-ben megölt Louis de Condé herceg ifjabbik fia. II. 91/a.
Samária – Szamária; a Salamon halálát követően Izrael és Júda királyságára szétszakadt zsidó állam egyikének,
Izraelnek a fővárosa. Később a város körüli terület egészét is így nevezték. V. 255.
Sámson – az Ószövetségben a bírák korának hatalmas erejű hőse, aki a filiszteusok elleni harcban tüntette ki
magát. Vesztét az okozta, hogy Delila, egy filiszteus nő, akibe beleszeretett, megtudva, hogy erejének titka
hajában van, míg Sámson aludt, megnyírta, majd a filiszteusok kezére adta. IX. 105.
Sámuel – a zsidók híres vezetője és prófétája a bírák korában. Ő választotta ki és kente királlyá Sault, majd
Dávidot. V. 253.
Sándor (Nagy) – Nagy Sándor makedón király (Kr. e. 336–323). Indiáig terjedő, hatalmas birodalmat hozott
létre hódításaival. 49, III. 171/a.
Sándor (VI.) – VI. Sándor pápa (1492–1503). Eredeti spanyol neve Rodrigo de Borja (olasz formában: Borgia).
211.
Sántzik – a Sancy nevű francia nemesi család, Bourbon Henrik hívei. Legfontosabb volt közülük Nicolas Harlay
de Sancy (1546–1629). V. 400.
Sárfles – az eredetiben: „le vidame de Chartres”, vagyis a chartres-i püspökség jószágkormányzója. II. 59/c.
Sárnak mezeje – helyesen: Jarnac mezeje. Lásd: Járnak. II. 97.
Sequána – Szajna. I. 70.
Sérafimok – szeráfok; hatszárnyú angyalok, akik Isten trónja előtt állva, magasztalják az Urat. (A „szerafim” a
héberben a szónak már többes számú alakja.) X. 541.
188
’Sigmond (II.) – II. Zsigmond lengyel király (1548–1572), az utolsó Jagelló-házi uralkodó Lengyelország
trónján. Utódául Valois Henriket választották, aki később III. Henrik néven francia király lett. III. 39/a.
Sina – a Sínai-hegy, ahol Jahve a Tízparancsolatot Mózessel közölte. VII. 118.
Sinon – görög harcos a Tróját ostromló seregben. Vergilius Aeneis című eposzának II. éneke szerint álnok
módon ő vette rá a trójaiakat arra, hogy vigyék be a falovat a városba. 209.
Sixtus (V.) – V. Sixtus pápa (1585–1590). Eredeti neve Felice Peretti. 52, I. 11l/a, III. 353/b, III. 400, III. 405,
III. 420, IV. Summa, IV. 213, IV. 235, IV. 309, V. 10, VI. 37, VI. 49.
Skarron – valószínűleg Jean Scarron, a párizsi parlament egyik tanácsosa, a XVII. században élt Paul Scarron
költő őse. IV. 447.
Smirna – Szmirna; ókori görög város az Égei-tenger kis-ázsiai partján, a mai Izmir helyén. 46.
Sofokles – Szophoklész (Kr. e. 496–406); híres görög tragédiaköltő. 45.
Sójőz (1) – Anne de Joyeuse herceg, III. Henrik sógora. (Az „Anne” itt férfinév: Annás!) A navarrai király –
azaz Bourbon Henrik – ellen Coutras mellett vívott ütközetben halt meg 1587. október 20-án. I. 37; a III. ének
sorai közül: 145, 151, 159, 171, 214, 235; IV. 20, IV. 20/a; továbbá: 204.
Sójöz (2) – Henri de Joyeuse, comte du Bouchage (1567–1608), a Coutras-nál elesett Joyeuse herceg öccse.
Kicsapongó évek után kapucinus szerzetes lett, majd elhagyván a kolostort, a Liga táborába szegődött, ahol
Mayenne herceg Languedoc kormányzójává tette. Végül meghódolt IV. Henriknek. Élete utolsó szakaszában
visszatért a kolostorba. IV. 20. IV. 20/a, VIII. 16, VIII. 322. Péczeli „Gróf Butság”-nak is nevezi: IV. 20/a.
Stafford – helyesen: Staffarde; lásd: Katina. VII. 397/b.
Sténej – Stenay; lásd: Türen. VIII. 99/d.
Strejbig Jó’sef – győri nyomdász. 39.
Stuárt – angol vitéz, aki a Saint-Denis mellett vívott csatában megölte Montmorency tábornokot. II. 83/b.
Subiz – eredetileg Dupont-Quellenec (a Soubise nevet felesége révén vette föl, aki a Soubise család örököse
volt); a Szent Bertalan-éji mészárlás egyik áldozata. II. 275.
Sybilla – helyesen: Sibylla; cumae-i jósnő, aki Vergilius Aeneis című eposzának hősét, Aeneast az alvilágban
kalauzolja. 209.
Szatr – lásd: La Sattr. VIII. 15.
Sz. Cloud – Saint-Cloud; város Párizstól nyugatra. Jacques Clément itt gyilkolta meg III. Henriket. 205.
Szédán – Sedan; lásd: Türen. VIII. 100.
Szejne – Szajna. IV. 5, VIII. 57, X. 233.
Szenlis – Senlis; francia város, püspöki székhely. A „szenlisi” püspök: Guillaume Rose. IV. 343/a.
Szent Denis – Saint-Denis; város Párizstól északra, 1567-ben a vallásháborúk egyik ütközetének színhelye. II.
83: továbbá: 203.
Szent Paul – lásd: Szent Pól. VIII. 16.
Szent Pól – Antoine Monbeton de Saint-Pol – vagy Saint-Paul –; előbb Nangis (Péczeli átírásában: Nangi)
apródja, majd Henri de Guise embere, a Liga egyik főtisztje, indulatos és kegyetlen katona. Henri de Guise fia
ölte meg 1592-ben. VIII. 16, VIII. 322.
Szent Quentin – Saint-Quentin; város Amiens-től keletre. 1557-ben II. Fülöp spanyol király csapatai csatát
nyertek itt II. Henrik seregével szemben. II. 83/b.
189
Sz. Ferentz – lásd: Ferentz. 212.
Szilágyi Sámuel – (1719–1785), a debreceni kollégium tanára 1742-től 1759-ig. Péczeli Józsefen kívül ő is
lefordította Voltaire Henriade-ját. 47.
Szorbon vagy Szorbona – la Sorbonne; a Robert de Sorbon által 1257-ben alapított párizsi egyetem, amely
évszázadokon át az egyházi bíróság feladatait is ellátta, ítéleteivel az eretneknek minősített felfogások ellen
küzdve. IV. Summa, IV. 288, IV. 31l/a, IV. 428, IV. 455, V. 7.
Szulli – Maximilien de Béthune (1560–1641), később Sully herceg. Az Ivrynél vívott csata idején tüzértiszt,
1596-tól IV. Henrik igen takarékos, igen eredményes pénzügyminisztere. A király halála után elveszítette
tisztségét. VIII. 97; „Szülli” néven: 45.
Szűlli – lásd: Szulli.
Tardif – Jean Tardif; a párizsi parlament tanácsosa. A Liga hívei 1591. november 15-én felakasztották. 52, IV.
461.
Társus – Tarszosz; tengerparti város az ókori Kilikia (latinosan: Cilicia) tartományban (Kis-Ázsia). IX. 205.
Tassó – Torquato Tasso (1544–1595); olasz költő. Fő műve a Megszabadított Jeruzsálem című eposz az első
keresztes hadjáratról. 209, 210.
Taván – Gaspard de Saulx-Tavannes († 1573); I. Ferenc francia király egykori apródja, később marsall. Szent
Bertalan éjszakáján az egyik legelvakultabb vérengző. II. 251.
Telemach – Télémaque; Fénelon államregénye (1699) Télemakhosznak, Odüsszeusz fiának utazásáról,

amelynek során az ifjú a bölcs Mentor társaságában apját keresve, számos országot jár be, megismerve a
különböző kormányformákat. 210.
Telin – Charles de Téligny gróf, Gaspard de Coligny veje. Szent Bertalan éjszakáján ölték meg. II. 188, II. 189.
Tellier Jésuíta – Michel Le Tellier (1603–1685); XIV. Lajos államminisztere. Befolyásának nagy szerepe volt
abban, hogy a király 1685-ben visszavonta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát engedélyező (annak idején
IV. Henrik által kibocsátott) nantes-i ediktumot. 54.
Tesse – „Maresal De Tesse”: René de Froulai, comte de Tessé (1650–1725). Louvois miniszter pártfogoltjaként
magas rangú tiszt, majd marsall. Számos hadjáratban vett részt. Később francia követ volt Rómában, illetve
Madridban. Utolsó éveit visszavonultan egy kamalduli kolostorban töltötte. II. 289/a.
Thémis – Themisz; az igazság, illetve az igazságszolgáltatás istennője a görög mitológiában. „Thémis

temploma”: a bíróság. IV. 389, IV. 408.
Theokrit – Theokritosz (Kr. e. 305 k.–250 k.); görög költő, a pásztorköltészet kiemelkedő képviselője. IX. 138.
Thuánus (1) – Christophe de Thou; a párizsi parlament tanácsosa, majd elnöke. IV. 447.
Thuanus (2) – Jacques-Auguste de Thou (1553–1617); történetíró. II. 23/a.
Titus – Flavius Vespasianus Titus római császár (79–81); a bölcs, jó uralkodó jelképe. 43, II. 216, VII. 420, IX.
301, X. 571/a.
Traján vagy Tráján – Marcus Ulpius Traianus római császár (98–117); kiváló uralkodó volt. IV. 180, IX. 301,
X. 571/a.
Trimolj – Claude de La Trimouille herceg, hugenotta főnemes. Gazdagságával és bátorságával egyaránt kitűnt.
VIII. 113.
Trimulj – Guy de La Trimouille; harci vitézségéről nevezetes francia főúr VI. Károly (1380–1422) idejében.
VII. 269.
190
Trója – ókori város Kis-Ázsia északnyugati részén. A mondái hagyomány szerint a Párisz trójai királyfi által
megszöktetett Heléna visszaszerzésére indult görög hadak tízéves ostrom után a várost elfoglalták és
lerombolták. VI. 284, VIII. 187, IX. 130, IX. 202; továbbá: 209.
Turen – lásd: Türen. 51.
Tourneur – Pierre Le Tourneur (1736–1788); francia író, Edward Young angol költő műveinek fordítója.
Szemben állt a klasszicizmus művészi elveivel, ezért összeütközésbe került Voltaire-rel. 45.
Turnus – Vergilius Aeneis című eposzában az itáliai rutulus nép uralkodója, aki végül Aeneas kezétől pusztul el.
209.
Turs – Tours; város a Loire mentén. III. 365/a.
Türen – Henri de La Tour d’Orliegues (1555–1623), vicomte de Turenne, marsall. IV. Henrik 1591-ben adatta
hozzá feleségül az ifjú Bouillon (Péczeli átírásában: Buljon) hercegnőt, akinek a hozományába Sedan is
beletartozott. Turenne a nászéjszakán elfoglalta Stenay várát. Armand nevű fia évtizedekkel később
belekeveredett Cinq-Mars összeesküvésébe XIII. Lajos és Richelieu ellen, majd a neki adott kegyelem fejében
lemondott Sedanról. VIII. 99, VIII. 09, X. Summa, X. 52, X. 61, X. 121, X. 162, X. 178; továbbá: 209.
Türren vagy Türrenn – Henri de La Tour d’Auvergne (1611–1675), vicomte de Turenne, kiváló francia
hadvezér. VII. 393/a, VII. 395.
Ulysses – Odüsszeusz; a Homérosznak tulajdonított Odüsszeia című eposz főhőse. A trójai háború után tíz
további esztendeig bolyongott, ennek során az alvilágba is eljutott. 50, 209.
Váléz – III. Henrik francia király (1574–1589), a Valois uralkodóház utolsó tagja. Előzőleg, 1573-ban, lengyel
királlyá választották, de bátyjának, IX. Károlynak a halála után hazasietett, és a francia trónt foglalta el.
Erkölcstelen életet élt, számos férfiszeretője volt. Sokáig a Guise-ek befolyása alatt állt, de azok mérhetetlen
hatalomvágyától megrettenve, megölette Henri de Guise herceget, majd szövetkezett Bourbon Henrikkel.
Jacques Clément dominikánus szerzetes ölte meg, 1589. július 31-én. (A Péczeli által használt „Váléz” név a
„Valois” téves olvasata.) A költeményben és a kísérő szövegekben „Váléz” néven 66 alkalommal szerepel, „III.
Henrik” néven tizenötször.
Váléz Margaréta – Marguerite de Valois; IX. Károly francia király húga. 1572 augusztusában, néhány nappal
Szent Bertalan éjszakája előtt, férjhez ment Bourbon Henrikhez. II. 158/a.
Vaticana vagy Vatikánum – a Vatikán. 51, I. 11l/a, V. 388; továbbá: 208.
Vénus – Venus; a szerelem istennője a római mitológiában. I. 54, VIII. 564, IX. 3/a, IX. 30, IX. 58, IX. 76, IX.
206.
Vergiér – Jacques Vergier (1655–1720); költő. Paródiák, dalok és La Fontaine műveit utánzó mesék szerzője.
Párizsban az utcán gyilkolták meg. 210.
Vestmünszter – a londoni Westminster apátság és a körülötte elterülő városnegyed. I. 311.
Vilhelm – Hódító Vilmos normann uralkodó, aki 1066-ban a hastingsi csatában legyőzte II. Haraldot, és így
meghódította Angliát. I. 329.
Villár – Claude Louis Hector, Villars hercege (1653–1734), marsall. 1712-ben Denain mellett győzelmet aratott
(a lassan már Párizst fenyegető) Eugene de Savoie seregén, s azt ezt követő újabb katonai sikereinek jóvoltából
viszonylag kedvező feltételeket vívott ki a spanyol örökösödési háborút lezáró rastadti békében (1714). VII.
403.
Vintzen – Vincennes; város Párizstól keletre. Középkori várkastélya királyi lakhely volt, pl. Szent Lajos idején,
később börtönnek használták. VI. 383, VI. 386.
Virgil vagy Virgilius – Publius Vergilius Maro (Kr. e. 70–19); római költő. Pásztorkölteményei és a
földművelésről szóló tankölteménye is híresek, de legjelentősebb az Aeneis című eposza Aeneasnak, a rómaiak
mondái ősének elpusztult szülővárosából, Trójából egész Itáliáig tartó bolyongásáról. 45, 48, 50, 209, 210; IX.
138.
191
Vitellius – Aulus Vitellius római császár; a germániai légiók választották meg 69-ben, de még ugyanannak az
évnek a folyamán megölték őt utódának, Vespasianusnak a katonái. II. 233/b.
Vobán – Sébastien Le Prestre, marquis de Vauban (1633–1707); marsall, a leghíresebb francia hadmérnök.
Várak százait erősítette meg, alakította át, számos újat is emelt. VII. 399.
Voklúsa – Vaucluse; provence-i táj Avignon környékén, nevét a Vaucluse-forrásról kapta. IX. 142.
Yung – Edward Young (1683–1765); angol költő, a szentimentális líra legismertebb képviselője. Magyarra
Péczeli József fordította. 45.
Zayr – Zaire; Voltaire egyik tragédiájának címe. 207.
Zéfír vagy Zefirus – enyhe szellő, illetve annak mitológiai istensége. III. 218, VIII. 68, IX. 128, IX. 215.
Zoroászter – másképpen: Zarathustra (Kr. e. 630 k.–553 k.); perzsa vallásalapító, aki a világmindenséget a fény
istenének, Ormuzdnak és a sötétség urának, Ahrimannak, illetve seregeiknek állandó harcával magyarázta. VII.
86.
192
7. fejezet - SZÓMAGYARÁZATOK
abbás – (itt:) abbé
admirál – tengernagy
akadék – akadály
alkalmatosság – alkalom
állat – A négy „éltető állat” a régiek által feltételezett, négy őselem: a föld, a víz, a levegő és a tűz. „Egymásba
ütközésük” a mennydörgéssel, záporesővel járó vihar.
anya-város – nagy város, főváros (a „metropolis” szó görög etimológiájából: métér – anya, polisz – város)
apostata – hitehagyó
arányoz – „bőlts elméjek jobbnak arányozá” – bölcs elméjük jobbnak ítélte
áros – értékes
áspis – áspiskígyó, mérges kígyó
átkoztak! – (itt:) átkozottak!
audientziás ház – fogadószoba, kihallgatási terem
balsamom – balzsam
bal-vélekedés – előítélet
b. e. – boldog emlékezetű
békó – béklyó
Bertalan napi lakodalom – a navarrai király (a későbbi IV. Henrik) és Valois Margit esküvője alkalmából
Párizsba csalt több ezer francia protestáns lemészárlása Szent Bertalan éjszakáján (1572. augusztus 24.)
beszéllő versezet – eposz
bé-telé – betöltötte, megtöltötte
betsűlet kívánás – dicsvágy
bóldog vég – szerencsés végkifejlet
bólt – (itt:) boltív, boltozat
bombi – ágyúgolyó
bonz – bonc, buddhista szerzetes
brahmán – az indiai brahmanista vallás papja
bulla – a pápa állásfoglalását tartalmazó okirat
danlás – dalolás
dézmál – (itt:) tizedet ad, adózik; a folyók a tengernek „hólt testel dézmáltak” – a folyók holttesteket vittek a
tengerbe
disputál – vitatkozik; átvitt értelemben: küzd
193
SZÓMAGYARÁZATOK
dominicánus – Domonkos-rendi (szerzetes)
druida – pogány kelta pap
dupláson – kétszeresen
dux – (itt:) herceg
egygyűgyű(en) – egyszerű(en)
ekü – écu, tallér (régi pénzem; a mai „écu”-vel nem azonos)
el-mellőzés (a vágásoké, vívásban) – kivédés, elhárítás
elől-űlő – elnök (a latin praeses, a francia président)
éltető állat – lásd: állat enged – engedelmeskedik
engedj-meg – bocsáss meg, bocsásd meg
énigma – talány
epicum poema – epikus költemény, eposz
epopé – eposz
ett – evett
excommunicátió – kiközösítés
felfüggeszt – „Már a’ várt Triumfust innen fel-függeszti” – ebből már a győzelem biztos kivívására következtet
fel-tett prédájok – kiszemelt prédájuk
fel-vették – „fejeket fel-vették” – fejüket felütötték, felbukkantak, megjelentek
figúra (könyvben) – ábra, illusztráció
flandrus – flandriai, ill. holland
folyó-beszéd – próza
font – (itt:) mérleg
fontol – mérlegel
frigyláda – az Ószövetség tanúsága szerint a zsidók szentélyében a Tízparancsolat kőtábláit tartalmazó láda,
amely Isten és a zsidó nép szövetségének (frigyének) jelképe volt (lásd még a Névmagyarázatokban: Dágon)
frisli – „veres frisli vagy patéts” – köles- vagy kásahimlő (a német Frieseln szóból)
fundál – alapít
gébrek – géberek, perzsiai tűzimádók
generális – 1. tábornok; 2. (melléknévként:) általános
grátzia – kegyelem
grátziát ad – megkegyelmez
gubernátor – kormányzó
194
SZÓMAGYARÁZATOK
gu’saly (ejtsd: guzsaly) – az a rúd, amelyre a kócot erősítik, hogy lehúzva és megsodorva, fonalat készítsenek
belőle
habzik – habozik
habzó – habozó, bizonytalankodó
hám – lószerszám; „a’ világ hámjait [...] igazgatják” – a világ kormányzásának ügyeivel foglalkoznak
hárpia – bajt hozó, szárnyas asszonyi szörnyeteg a mitológiában
hazafiak között való hartzok; hazafi had; haza-fijak közt való had – polgárháború
helytt – „kard helytt” – kard helyett
Héró, Hérós – hős
hidra – lásd a Névmagyarázatokban
hidra-bimbózás – lásd a Névmagyarázatokban a „Hidra” szót
hijános – hiányos
hitetlen baráti – hűtlen barátai
hóstát – külváros (eredeti jelentése, németből: felsőváros)
hozzá-vetés – feltevés
igazít – (itt:) igazol, menteget
indsinér – mérnök
ingyen sem – egyáltalán nem
in’senér – lásd: indsinér
intézi – „a” másikra kardját mint intézi” – mint sújt kardjával a másikra
ív – (itt:) nyíl; „az igazság’ íve” – az igazság nyila; „a’ halál’ íve” – a halál nyila
játék-néző hely – színház
jobbágy – (itt:) alattvaló
jobbágyság – alávetettség, alattvalói helyzet
kar – „e’ bóldog karban” – e boldog állapotban (vö.: jó karban tart)
kép-író – festő, rajzoló
kéttségei – „kéttséges vezér” – kétségek közt hányódó vezér (aki biztatásra szorul)
ki-fogás – „rakva ki-fogással” – viselkedése csupa tettetés
ki-terjesztés – „a’ dolgoknak ki-terjesztésében” – a részletekben
ki-vető – kivetni való
költemény – költeményekkel ékesíteni egy történetet – költött elemeket fűzni a történethez
könyü – könny
könyv; könyvei – könny; könnyei
195
SZÓMAGYARÁZATOK
könyvez – könnyezik
következéseket húz maga után – következményeket von maga után
közönséges betsűlés – közmegbecsülés
közönséges hivatal – közhivatal
közönséges kedvesség – közkedveltség
közönséges kötelességek – egyetemes kötelességek
közönséges vélekedés – általános vélemény
község – „a” község” – a köznép
lakadalom – lakodalom; „a’ Párisi Lakadalom” – a Szent Bertalan-éji mészárlás
lárva (az arcon) – álarc
lárvás – álarcos; „lárvás tsuda” – álarcos szörnyeteg
laurus – borostyán, a dicsőség jelképe
leheg – liheg
le-rohan – „fel-áll; de le-rohan” – (itt:) feláll, de hirtelen előrebukik, leroskad
Les Traducteurs font tres mal [...] – A fordítók igen rosszul teszik, ha arra szorítkoznak, hogy csak másolják a
lefordítandó szerzőt, ahelyett, hogy inkább versengenének vele. Babonásan ragaszkodva az eredetihez, már azt
is szentségtörésnek tartanák, ha csupán a gyengébb helyeken szépítenék meg a szöveget. – A fordítónak, aki túl
gyakran kénytelen a szerző színvonala alatt maradni, nem kellene vajon föléje emelkednie, amikor képes rá?
D’Alembert-nek saját Tacitus-fordításához írt előszavából (Tacite, Marceaux choisis, Paris, 1784, I. 21., ill.
D’Alembert, Mélanges de littérature, d’histoire et de philosophie, Amsterdam, 1759. III. 3–33., lásd a
Névmagyarázatokban Alembert-nél.)
le-ütött szemmel – lesütött szemmel
locumtenens – helytartó; „generális locumtenens” – általános helytartó
magazin – raktár, a felhalmozott javak lelőhelye
mák (az álommal kapcsolatban) – mákony
Manet ultima coelo – III. Henrik címerében három korona szerepelt, ezekből kettő az uralkodó korábbi
lengyel, majd francia királyi méltóságát jelképezte, a harmadik pedig a remélt mennyei üdvösség koronáját,
amelyre a latin jelmondat is vonatkozik: „Az utolsó az ég számára marad.” A királyt kolostorba zárni
szándékozó Liga ezt gúnyosan így módosította: „Az utolsó a kolostor számára marad”, vagyis az csupán a
szerzetesi hajkorona, a tonzúra lesz. Az ugyanerről szóló, szintén latin nyelvű disztichon jelentése: Aki azelőtt
kettőt (azaz két koronát) adott neki, egyet már elvett, a másik is inog, a harmadikat a borbély keze készíti majd.
maradék – „a’ maradék” – az utókor, az utódok, a leszármazottak
meg-enged – megbocsát
meg-győz – (itt:) legyőz
meg-hódoló – „lelket meg-hódoló”– mások lelkét megnyerő
meg-ölelt – „tsak-nem minden tudományokat meg-ölelt” – alkotásai csaknem minden tudományt átfognak
mérész – merész
196
SZÓMAGYARÁZATOK
mérészség – merészség
mérsékel – 1. felmér, megérzi valaminek a mértékét; 2. összemér(i erejét)
mese – (itt:) mitológiai történet (a francia „la Fable” korabeli jelentése alapján)
mesterség nélkül – mesterkéletlenül, erőltetettség nélkül, természetesen
monárka – uralkodó
mondér – mundér
monstrum – szörnyeteg
mo’sár – ejtsd: mozsár
múlatja magát – tölti az időt, tartózkodik valahol
N. (személynév előtt:) – Nagyságos
nártzisszus – nárcisz
negyven gondolkozó fejek – az Académie Francaise (Francia Akadémia) negyven tagja
nyér – nyer
nyíllalás – nyilallás; a régi szóhasználatban a mellhártyagyulladás (pleurésie) neve
nyomos foglalatosságok – komoly, alapos, kitartó elfoglaltságok
orvos kezét – gyógyító kezét
oszlop – a szó jelentése gyakran: szobor, emlékmű. „A’ Burbon’ oszlopa” – IV. Henrik ma is meglévő lovas
szobra Párizsban
örökös – „örökös Országom” – a jogos örökségül engem illető ország
örök-végzés – eleve elrendelés, predestináció
páltza – „a’ Líga’ páltzája” – a Liga jogara
párthusok – ókori nép a mai Irán területén, hosszú ideig harcban álltak a rómaiakkal
patéts – lásd: frisli
pemets – ecset
pér – pair, főnemesi cím a francia királyságban
plánum – terv; egy rnű szerkezete
posta – hír, hírnök, híradás
postán megy – sebesen halad
praeses – elnök
princz (v. printz) – herceg, fejedelem
processió – körmenet
prókátor – védelmező
protektor – Cromwell hivatalos címe az angol forradalom idején: Lord Protector
197
SZÓMAGYARÁZATOK
provinciális – szerzetesrend tartományfőnöke
Publica materies [...] –
Már ismert anyag is magadévá válhatik úgy, ha

kis, sokak által járt körben nem töltöd idődet,
tolmácsként nem akarsz szót szóval szolgai módon
adni – –
Horatius, Ars poetica, 131–134.
(Novák József fordítása)
[A latin idézet egyébként nem pontos: Horatius mottóként felhasznált szövegének második sora nem a nec,
hanem a non szóval kezdődik: „Non circa vilem patulumque moraberis orbem”. Pusztán nyelvtani szempontból
azonban a Péczeli által közölt változat is helyes.]
Qui dedit ante duas [...] – lásd: Manet ultima coelo
Reformáta Vallás – református vallás
regement – regiment, ezred; (tágabb értelemben:) sereg
régula – szabály
rendelés – (itt:) parancs, rendelkezés
rév-part – kikötő
R. Kathólikus – római katolikus
román – regény
Romano-Catholicus – római katolikus
sabinusok – szabinok: ókori nép Közép-Itáliában; sokáig a rómaiak vetélytársai voltak, de Róma végül legyőzte
őket
’sák – ejtsd: zsák; „’sák ruha” – zsákvászonból való ruha
sántz – erődítmény, bástya
sceptrum – jogar
sczitha – szkíta
segrestye – sekrestye
sekrétárius – titkár
simbolum – szimbólum, jelkép; (itt:) címer jelmondattal
’sinat – ejtsd: zsinat – jelentős egyházi tanácskozások neve; Péczeli fordítása gúnyos értelemben használja a
szót a Liga összejövetelére
’sír – ejtsd: zsír skeleton – csontváz
’sold – ejtsd: zsold ’sóldos – ejtsd: zsoldos
198
SZÓMAGYARÁZATOK
sorsos – sorstárs; (pejoratív értelemben:) cinkos
spectrum – kísértet, rém
strá’sál – ejtsd: strázsál
szabados – „a’ boszszú-állásnak szabados nemei” – a bosszúállás megengedett módjai
Sz. Bertalan napja – lásd: Bertalan napi lakadalom szánás – szánakozás, szánalom
színesség – színlelés; „Rómának színesség szentsége” – Róma szent volta csak színlelés
színtén – szinte, csaknem
született nyelvünk – anyanyelvünk
tábla – „Fesd-le hát Francz Ország’ szomorú tábláját” – Fesd le Franciaország szomorú képét!
tenglitz – tengelice
természeti béllyeg – jellem, karakter
tetem – (korabeli jelentése gyakran:) a test valamely része
titkos tiszt – titkos ügynök
történettel – véletlenül
Tribunal Inquisitionis – Inkvizíciós Törvényszék
triumfus – diadal
tromfol – (itt:) szembeszáll (pl. az ellenséggel vagy a veszéllyel)
tsapodár – (itt:) hízelgő
tsapodárság – (itt:) hízelgés
tsere – (itt:) cserjés, liget
tsuda – szörny, szörnyeteg
tútor – pártfogó
tútorság – pártfogás
tündér – rémalak, fantom; túlvilági lény (pozitív és negatív értelemben egyaránt); „tündér pompa” – tünékeny,
gyorsan elmúló pompa
tzirkalom – kör; körző
Ubi plura nitent [...] –
Hogyha egészben a mű ragyogó, nem háborodom fel

kis botláson – –
– – hosszú munkán elnyomhat az álom,
– – Homérosz, a mindég jó, is elalszik.
Horatius, Ars poetica, 351–352, 360, 359.
199
SZÓMAGYARÁZATOK
(Novák József fordítása)
universitás – egyetem
vallás-tétel – vallomás
végezés – lásd: végzés
végzés – határozat, dekrétum; eleve elrendelés
véletlen – nem várt, váratlan („előre nem vélt”)
venetus – velencei
vér – ver
veres frisli – lásd: frisli versezet – költemény
vészi – veszi
virtus – erény; vitézség
viszsza-húz egy végezést – visszavon egy határoztot
viszsza-vonás – viszály
vitze – helyettes
Vitzé-Istenek – vice-istenek, (szó szerint) alistenek; Isten helyett, a nevében eljáró természetfölötti lények
(angyalok)
volumen – (itt:) kötet
zenebona – (itt:) zajos felfordulás, zűrzavar
200

Henrias Henrias 1792

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

You might also like

Henrias Henrias 1792

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Henrias Henrias 1792

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Henriás (1792)

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Az elmondottakból szinte természetesen következik a kor költészetének két leglényegesebb vonása,

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

2. A műben ábrázolt kor: a XVI. századi francia

3. A történelmi tények és az eposzi kompozíció

4. Az Henriade eposzi sajátosságai

túlvilági lényhez, hanem az Igazsághoz fohászkodik, erről a visszafogottságról tanúskodik, s az olümposzi

5. Péczeli József és az Henriade

Így szólt, ’s nagy sebessen Érissel el-szalatt

Így szóllván Érissel el-repűlt sebessen.

6. Fordítói hűség és önálló szövegformálás Péczeli

Ce Dieu qu’il adorait prit soin de sa vieillesse;

II ouvrit a ses yeux le livre des destins.

Ugyanez a magyar fordításban:

Ez Úr, kit imádott, meg-áldá vénségét,

Az eredeti szöveg sorszámához való, s a költemény legnagyobb részében be is tartott alkalmazkodásnak

Tout me fuit, m’abandonne, ou s’arme contre moi.

Én rám-is fel-vonták gyilkos fegyvereket.

’S egy látással a’ bért köztök el-intézi.

Egy másik példa, ezúttal a párhuzam kiemelésére:

Le crime a ses héros, l’erreur a ses martyrs,

A’ bűn, mint a’ virtus szűlhet Mártirokat.

A fordítói hűséget nemcsak a terjedelem betartásának nehézségei és a verselés jellegében mutatkozó

A’ rá lőt nyíl ellen paissa lett testem.

A’ népet ’s a’ Királyt vetik vas békóban.

Mais de tant de guerriers, celui dont la valeur

De a’ ki egyedűl majd leg-több vért ontott,

Mint a’ hegyről omló árvíz’ harsogása:

Így zúg a’ pántzélok’ ’s fegyverek’ zörgése,

Ortzája nem sárgúl, meg-nem dobban szíve.

Déja Valois touchait a son heure derniere,

A’ hideg verejték Válézt már bé-telte,

On avait massacré mes plus chers domestiques;

A két utóbbi sort a fordító a következőkkel helyettesíti:

Kiken míg reszkettek minden tetemeim

Reszket belső része, omlik könyve árja.

Burbon el-ereszti őt sok édes szókkal,

Az eposz legrokonszenvesebb hőseinek ábrázolását Péczeli ezeknek a képeknek a beiktatásával a korabeli

Mint egy juhász-kunyhót, a’ Thrónust úgy nézi.

Mint a’ ménes, mikor dörögnek az egek,

Mint a’ ménes, melly fél ’s fut a’ villámástól,

Ennek a’ természet borzad tsak nevére,

A’ halál, kit a’ bűn ’s az idő szűltenek.

Minden bízodalmam’ az Úrba vetettem.

„Ama’ szent Hit légyen dolgaid’ Vezére,

„Hát ezek-é azok, a’ kiket úgy írnak,

[...] minden Nyelvből ’s Hitből a’ bírja az eget

7. Kitekintés: Szilágyi Sámuel Henriade-fordítása

Plut au ciel irrité, témoin de mes douleurs,

Bár a’ meg-bántott Ég, fájdalmim’ tanúja

Sujets, amis, parens, tout a trahi sa foi,

Jobbágy, Barát, Rokon, Hitét mind el-hagyja,

Jobbágyim, ’s barátim meg-rontván hiteket

Rómát nézték a’ Fők mint Birót ’s nem Tatárt;

Egy szörnyű Városnak fényes bé-járási.

A’ Király öleli, ’s Türenn’ bútsút vészen