Michalko Gabor - Magyarorszag Modern Turizmusfoldrajza

STUDIA GEOGRAPHICA
DIALÓG CAMPUS TANKÖNYVEK

DIALÓG CAMPUS SZAKKÖNYVEK
A borítón a Nemzeti Színház szoborparkjában álló, Tímár Józsefet

(1902-1960) formáló szobor látható. Tímárt, a XX. századi magyar
színházművészet egyik legnagyobb alakját Párkányi Raab Péter szob-
rászművész örökítette meg legendássá vált utolsó alakításában, Willy
Loman, az utazó ügynök szerepében. A Nemzeti Színházban egykor
hatalmas sikerrel játszott darab Arthur Miller (1915-2005), amerikai
drámaíró, Az ügynök halála című műve alapján került színpadra
A hátoldalon a Debreceni Református Nagytemplom látható. A Kossuth

téren álló épület nemcsak a magyarországi református egyház, hanem
Debrecen jelképévé is vált. Mivel a templom 1849. április 14-én a Habs-
burg-ház trónfosztásának és Kossuth Lajos kormányzóvá választásának
helyszínéül szolgált, ezért kitörölhetetlenül beíródott a magyar történe-
lembe. A kálvinista Rómaként aposztrofált város másik szimbóluma a
kép előterében helyezkedik el, a főnix, a szent tűzmadár évezredek óta
az újjászületés megtestesítője. A kép Rátz Tamara felvétele.
www.dialog-kiado.hu
Michalkó Gábor
MAGYARORSZÁG
MODERN
TURIZMUSFÖLDRAJZA
DIALÓG CAMPUS KIADÓ Budapest-Pécs

E kiadványban közreadott ismeretek egyrészt az OTKA (T 046074, 2004-2006)
által finanszírozott, Magyarország modern turizmusföldrajza
és az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma (2006-2009) által
támogatott, Turizmus és életminőség Magyarországon című kutatási programok során
a szerző által az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetben folytatott vizsgálatok
eredményeinek, másrészt a Kodolányi János Főiskolán tartott kurzusok
felsőoktatás-pedagógiai tapasztalatainak szintézisét tükrözik.
Lektorálta
Csordás László
Csikbaro
© Dialóg Campus Kiadó, 2007

© Michalkó Gábor, 2007
A mű szerzői jogilag védett. Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés

és fordítás joga fenntartva A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben
sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem dolgozható fel,
azokban nem tárolható, azokkal nem sokszorosítható és nem terjeszthető.
Tartalom
BEVEZETÉS 11
1. A TURIZMUSFÖLDRAJZ ÉRTELMEZÉSE 17
1.1. A turizmusföldrajz tárgya 17
1.2. A turizmusföldrajz diszciplináris kapcsolatai 19
1.2.1. A turizmusföldrajz helye a földtudományok rendszerében 19
1.2.2. A turizmusföldrajz illeszkedése más tudományágakhoz 22
1.3. A turizmusföldrajz a kutatás fókuszában 24
1.3.1. Nemzetközi kitekintés 24
1.3.2. A magyarországi kutatás műhelyei 27
1.4. A turizmusföldrajz oktatásának sajátosságai 31
1.4.1. Felsőoktatás 31
1.4.2. Szakképzés 33
2. A TURIZMUSFÖLDRAJZI TUDÁS 37
2.1. A turizmusföldrajz hétköznapi visszatükröződése 37
2.2. A turizmusföldrajz ismeretelméleti sajátosságai 41
2.3. A turizmusföldrajzi tudás felépítése 44
2.4. Amit egy turizmusföldrajzosnak tudni kell 46
3. A TURIZMUSFÖLDRAJZ TÉRTUDOMÁNYI VONATKOZÁSAI 51
3.1. A turizmus térbeli metaforái 51
3.1.1. A híd szerep 51
3.1.2. A kapu szerep 54
3.2. A tér mint a turizmusorientált gondolkodás alkotóeleme 56
3.2.1. A turizmus erőforrásai 57
3.2.2. A turisztikai potenciál 61
3.3. A mobilitást meghatározó turizmusföldrajzi tényezők 64
3.3.1. Az irány 65
3.3.2. A távolság 70
3.3.3. Az idő 75
3.4. A jó helyek 81
3.4.1. Turizmusorientált földrajzi nevek 87
6 TARTALOM
3.4.2. Földrajzi nevek a turizmusiparban 91

3.4.3. A terméknév turizmusföldrajzi vonatkozásai 95
3.4.4. A történelem és a kultúra turizmusföldrajzi ikonográfiája 100
3.4.5. A Magyarország-imázs földrajzi elemei 104
4. TÉR ÉS TURIZMUS 111
4.1. A perifériák turizmusa 111
4.2. Turizmus a határok mentén 115
4.3. A turizmus metaterei 124
4.3.1. A szakrális tér 125
4.3.2. Az etnokulturális tér 127
4.3.3. A szimbolikus tér 128
4.3.4. Az informális tér 131
4.3.5. A virtuális tér 134
4.4. A turizmus területi szintjei 136
4.4.1. A közigazgatási szint 138
4.4.2. A területfejlesztési szint 148
4.4.3. A funkcionális szint 153
5. A TURIZMUS FÖLDRAJZI KÖRNYEZETE MAGYARORSZÁGON 161
5.1. Természetföldrajzi környezet 161
5.1.1. A fekvés 161
5.1.2. A domborzat 164
5.1.3. A felszíni és a felszín alatti vizek 168
5.1.4. Az éghajlat 173
5.1.5. A természetes növény- és állatvilág 179
5.2. Társadalomföldrajzi környezet 184
5.2.1. A népesség 184
5.2.2. Az infrastruktúra 189
5.2.3. A gazdaság 198
6. A TURIZMUS SZUPRASTRUKTÚRÁJÁNAK FÖLDRAJZA 213
6.1. Az elsődleges szuprastruktúra 213
6.1.1. A kereskedelmi szálláshelyek 214
6.1.2. A magánszálláshelyek 221
6.1.3. A vendéglátóhelyek 224
6.1.4. Az üdülők 226
6.2. A másodlagos szuprastruktúra 227
6.2.1. Akiskereskedelem 229
TARTALOM 7
7. A VENDÉGFORGALOM TÉR- ÉS IDŐBELI VONATKOZÁSAI 233

7.1. A nemzetközi turizmus 233
7.1.1. A rendszerváltozás előtti évek nemzetközi vendégforgalma 234
7.1.2. Nemzetközi vendégforgalom a rendszerváltozás után 236
7.2. A belföldi turizmus 242
7.2.1. A rendszerváltozás előtti évek belföldi vendégforgalma 243
7.2.2. Belföldi vendégforgalom a rendszerváltozás után 245
7.3. Magyarország turisztikai desztinációi 248
7.3.1. A legforgalmasabb települések 251
7.3.2. A legtöbb idegenforgalmi adót beszedő települések 253
8. A TURISZTIKAI TERMÉKEK FÖLDRAJZA 257
8.1. A turisztikai termékek térbeli saj átosságai 257
8.2. A térorientált turisztikai termékek 261
8.2.1. A városi turizmus 262
8.2.2. A falusi turizmus 264
8.2.3. Az ökoturizmus 265
8.3. Az egészségturizmus földrajzi sajátosságai 267
8.4. A kulturális és örökségturizmus földrajzi sajátosságai 271
8.5. A bevásárlóturizmus földrajzi sajátosságai 273
FELHASZNÁLT IRODALOM 277
Krisztának, Lilinek és Bandinak
„A megismerés az életet szolgálja, az élet a megismerést"

Benedetto Croce (1866-1952)
Bevezetés
Évekkel ezelőtt meghívást kaptam egykori alma máterem, a Debreceni Egyetem Li-
felong Learning Központjától egy, az aktív turizmusról szóló előadás megtartására.
Mivel ez volt az első alkalom, hogy a diploma megszerzése után katedrára állhattam
ott, ahol hallgatóként a tekintélyt parancsoló előadótermek nem túl kényelmes székeit
koptattam, a nagy izgalom és az utazással együtt járó meglehetős időráhagyás kikü-
szöbölése érdekében betértem ebédelni a menzára. Gondoltam, a dolgozói részleget
választom, ahol majd inkognitóban fürkészhetem egykori tanáraimat és az adminiszt-
ráció munkatársait. Egy évtized távlatából úgy tűnt, az ismerősök közül senki sem vál-
tozott. A meglepetés akkor ért, amikor a szemkontaktus következményeként néhányan
visszamosolyogtak, köztük az egyetem egykori rektora. Három éven keresztül ültünk
együtt csütörtök reggelenként a rektori, illetve az egyetemi tanácsban, jómagam mint
az intézmény diákönkormányzatának elnöke. A rektor úrral történt menzai nonverbális
kommunikációt rövid udvariassági beszélgetés követte, amelyen az iránt érdeklődött,
hogy hol dolgozom, mit csinálok mostanában. A számomra kézenfekvő válasz, hogy
turizmussal foglalkozom, őt, az akadémikusi világ jeles személyiségét elgondolkodásra
késztette, majd megkérdezte: „Gábor, akkor biztosan sokat utazik?"
Többek között ennek, az ismerőseim és tanítványaim körében már-már legenda-
számba menő történet mentális következményei ösztönöztek arra, hogy a magam
számára fogadott missziót vállaljak a turizmustudomány létének akadémiai szintű el-
ismertetéséért. Mivel a személyiségem teljesen alkalmatlan a nem teljesítményelvű ér-
dekérvényesítés működtetésére, a számomra legkézenfekvőbbnek tűnő utat választot-
tam, intenzív publikálásba kezdtem, amelynek fókuszába a kutatási eredmények könyv
formájában történő megjelentetése került. Abból indultam ki, hogy a folyóiratokban,
konferenciakötetekben, szerkesztett tanulmánykötetekben megbúvó cikkek más disz-
ciplínák képviselői által való észlelése sokkal esetlegesebb, mint egy, a könyvtárak
polcain virító, viszonylag koherens ismeretanyagot közreadó könyvé. Ahhoz, hogy a
turizmus - a szintén gyakorlatias sporthoz hasonlóan - az akadémiai körök által el-
fogadott tudománnyá válhasson, első lépésben olyan, elméletileg jól körülbástyázott
kutatási eredményeket kell felmutatni, amelyek méltóvá teszik annak művelőit a tudo-
mány grádicsain történő előrelépésre. Itt nem egyéni ambíciók kiteljesedéséről van te-
hát szó, hanem a turizmussal kapcsolatban összegyűlt tudás érvényességének intézmé-
nyi elismertetéséről, a kutatások további támogatásának biztosításáról, a felsőoktatás
rendszerében való méltó helyre kerülésről. Professzorok nélkül a turizmusnak az MTA
szervezeti keretein belüli képviselete esetleges, nem hozható létre külső akadémiai ku-
12 BEVEZETÉS
tatóhely az ismeretek professzionális elmélyítése érdekében, nem lehet mester szakot

létesíteni, PhD-iskolát indítani az egyetemeken.
Szerencsére nem vagyok egyedül, számos kollégám és tanítványom dolgozik an-
nak érdekében, hogy a turizmusról egyre szélesebb körben gondolkozzanak tudomány-
ként, egyre többen váljanak képessé arra, hogy ennek a hétköznapi megközelítésből
gondtalan utazgatásnak tűnő jelenségnek a legkülönbözőbb társadalmi, gazdasági,
környezeti aspektusait vizsgálva tárjanak fel új és újabb eredményeket, amelyek egy
idő után könyvvé terebélyesedve hirdetik a turizmustudomány létét. Az intenzív ku-
tatómunka feltételei adottak, az MTA és számos hazai felsőoktatási intézmény a ren-
delkezésre álló eszközökkel messzemenően támogatja a turizmus tudományos igényű
vizsgálatát, azonban az egyes műhelyek eredményei még mindig nem a kellő hatékony-
sággal segítik egymást. Mivel ennek a problémának a részletesebb feltárása túlmutatna
a bevezetés műfaji keretein, itt csak azt kívánom kihangsúlyozni, hogy a közös elméleti
keret, az egységes fogalomrendszer megteremtése érdekében tett erőfeszítések érthe-
tetlen ignorálása jelentősen hátráltatja a szakmai célkitűzések megvalósítását.
Jómagam, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének munkatársaként immá-
ron több mint egy évtizede foglalkozom a turizmus társadalmi, gazdasági, környezeti
kérdéseinek térbeli vetületeivel, szakmai énképemben turizmuskutatóként azonosítom
önmagam. Azok közé a turizmusföldrajzosok közé tartozom, akik a diszciplína tradici-
onális kereteit átlépve igyekeznek magát a turizmus jelenségét is mélyebben megismer-
ni és megismertetni, de látásmódjukban ragaszkodnak geográfusi mivoltukhoz. Ezzel
összefüggésben mind ez idáig arra törekedtem, hogy elsősorban magával a turizmussal
kapcsolatban tárjak fel új ismereteket és világítsam meg azok földrajzi hátterét, keve-
sebb energiát fordítottam arra, hogy a már ismert jelenségek földrajzára helyezzem a
hangsúlyt. Ebből fakadóan az utóbbi időkig nem foglalkoztattak a hagyományokból
gyökerező turizmusföldrajzi kérdések, tudatosan kerültem a velük való szembesülést.
Azt észleltem, hogy a földrajz általam müveit területének sikeres tárgyalásához, de leg-
inkább a továbblépéshez elengedhetetlen mindazon elméleti alap rendszerezése, amely
a turizmus megértését segíti, hozzájárul a közel egységes fogalmi rendszerben történő
megközelítéséhez. A turizmus földrajzát csak úgy kutathatjuk, ha tisztában vagyunk
magával a vizsgált jelenségnek a lényegével. Ebből kifolyólag A turizmuselmélet alap-
jai című könyvemben igyekeztem rendszerezni és közérthető stílusban közreadni azt a
tudást, amelyet a hazai és a nemzetközi turizmuskutató társadalom a fogalomhasználat
és a szemléletmód területén felhalmozott. Erre építve láttam hozzá 2004-ben a jelen
könyv alapját képező kutatáshoz, amelynek nem titkolt célja a hazai turizmusföldrajzi
tudás korszerűsítése volt.
Egy kutató számára rendkívüli fontossággal bír az általa közreadott eredmények
reflexiója. Ez többek között megtestesülhet főnökei bizalmat sugárzó mosolyában,
munkatársai vállveregetésében, publikációi hivatkozásának számában, konferenciákra
való meghívásban, valamint a felsőoktatás különböző intézményeiből érkező felkéré-
sekben. Igen, egyszer csak a szellemi inkubátorként funkcionáló kutatóintézeti szo-
BEVEZETÉS 13
ba magányából kilépve a katedrán is bizonyítani kell, hogy az előállított ismeretek

a tudásszomjtól csillogó szemű hallgatók számára is hasznosíthatók. Még a magam
számára is hihetetlenül hangzik, de a felsőoktatási pályafutásom alatt mindössze két
félévet oktattam klasszikus turizmusföldrajzot, egyet a Veszprémi, egyet pedig a Mis-
kolci Egyetemen. Ahogy a kutatás, úgy az oktatás területén is szándékosan kerültem a
turizmusföldrajz hagyományos elemeinek a közvetítését. Új kurzusokat dolgoztam ki
(városi turizmus, bevásárlóturizmus, a turizmus humánökológiája), oroszlánrészt vál-
laltam a turizmuselmélet és a turizmuskutatás módszertanának oktatásában, de távol
tartottam magamat a tudományos vizsgálataim során kerülendőnek tartott megköze-
lítések tanításától. Persze - különböző szerepekben - sokszor szembesülnöm kellett a
turizmusföldrajzi tudás, illetve nem tudás állapotaival. Ezek közül a legemlékezetesebb
eset az volt, amikor e könyv lektorával, Csordás Lászlóval az egyik záróvizsgán - ahol
tudvalevőleg már rendben szoktak menni a dolgok - azért kellett valakit megbuktat-
nunk, mivel arra a sokadik mentőkérdésre, hogy sorolja fel a Balatont övező megyéket,
nem tudott érdemben válaszolni.
Az általam eddig közreadott szakkönyvek elkészítésének fortélya abban keresen-
dő, hogy a kutatás egyes fázisainak lezárásaként publikált tanulmányok alapul szol-
gáltak az adott kiadvány fejezeteinek megírásakor. Ismereteim szerint a tankönyvek is
ehhez hasonlóan készülnek, az oktatók a kurzusok során használt jegyzeteket, fóliákat
építik be a publikálásra kerülő műbe. Tekintettel arra, hogy az elmúlt években nem
vettem részt a turizmusföldrajz oktatásában, az egykor használt jegyzeteim elavultak,
fóliáim megfakultak, így e könyv elkészítése során új metodikát kellett kidolgoznom.
2004-ben az OTKA anyagi támogatásával nekiláttam a kutatásnak, amelynek elsőd-
leges céljaként jelöltem meg egy, a felsőoktatásban széleskörűen hasznosítható szak-
könyv kéziratának elkészítését. Olyan, Magyarországra fókuszáló turizmusföldrajzi
könyvet álmodtam, amely alapjaiban szakít a korábbi megközelítésekkel, tehát nem a
különböző területi szintek vonzerőire koncentrál, nem csupán a kereslet és a kínálat tér-
beli sajátosságait jeleníti meg, hanem elsősorban látásmódot nyújt, amely alapul szol-
gál az olvasó geográfiával kapcsolatos attitűdjeinek a megváltoztatásához. A kutatás
jelen esetben elsősorban nem a könyv részfejezeteinek az elkészítését jelentette, hanem
olyan turizmusföldrajzi adatbázisok összeállítását, amelyek bemutatásával, elemezé-
sével a lehető legközelebb kerülhetünk az eredeti célkitűzésünkhöz. E sorok írásakor
pontosan 30 hónap telt el a kutatás megkezdése óta, ami alatt természetesen bizonyos
részeredményeket publikáltam, de az idő az én észjárásom megváltozásához is hoz-
zájárult. Továbbra is idealistaként állok a turizmusföldrajz oktatásához, hiszem, hogy
a középiskolában tanult földrajzi ismeretek idegenforgalmi aspektusú újratárgyalása
vagy a települések vonzerőinek megismertetése nem képezheti a felsőoktatási kurzu-
sok kizárólagos feladatát, azonban a bolognai folyamatnak nevezett reformok újragon-
dolásra késztették a kézirat eredeti struktúráját. Hangsúlyeltolódásokra került sor annak
érdekében, hogy a könyv az alap-, a mester- és a doktori képzésben zajló kurzusok
során egyaránt hasznosítható legyen.
14 BEVEZETÉS
2006 júniusában, a kézirat elkészítésének első fázisában kizárólag a turizmus-ven-

déglátás, valamit a geográfus alapképzési szakok úgynevezett kimeneti követelményeit
ismerjük. Jelenleg e két szak képezi a turizmusföldrajzi ismeretek legnagyobb hallgatói
létszámmal bíró felvevő piacát, máshol (például az egészségügyi képzésben) az ez irá-
nyú igények esetlegesek. Mindebből az következik, hogy olyan tudás közreadására van
szükség, amely a gazdasági és a természettudományi felsőoktatásban is jól hasznosít-
ható, nem szinthez kötött, az oktató feladata annak eldöntése, hogy a tárgyalt problémá-
kat milyen mélységben bontja majd ki a kurzus során. E könyv fejezeteiben az általam
áhított látásmódot lexikális ismertek egészítik ki, azok azonban nem az egyes terü-
leti egységekhez kötődően, hanem sokkal inkább problémaorientáltán jelennek meg.
Ennek köszönhetően a könyv műfaji besorolása kettős, egyrészt szakkönyv, amelyből
- szándékaim szerint olvasmányos módon - egy megújuló diszciplína filozófiája bon-
takozik ki, másrészt tankönyv, amely a felsőoktatásban elsajátítható strukturált tudást
jelenít meg. Gyakorlatilag egy olyan szakkönyv, amelyből annak formai sajátosságai-
nak köszönhetően tanulni lehet.
E kiadvány filozófiájának előzményei a közelmúltban megjelent Turizmusföldrajz
és humánökológia című szakkönyvemben érhetők tetten, az ott leírtakból táplálkoznak,
azokkal együttesen érvényesek. Ennek megfelelően az eddigi gyakorlattól eltérően
nem egy pont-, vonal- vagy poligonszerű térbeli tudás elsajátítását tartom kívánatos-
nak, hanem annak a gondolkodásmódnak a kialakítását, amelynek segítségével ezek
az ismeretek felfűzhetők, rendszerezhetők, az idegenforgalmi praxisban és az elméleti
munkában hasznosíthatók. Formailag leginkább azzal kívánom a könyv többszintű fel-
használhatóságát erősíteni, hogy viszonylag rövid, mindössze néhány bekezdésből álló
alfejezetekre tördeltem a mondanivalót, amely az igényeknek megfelelően a szakiroda-
lom alapján tovább bővíthető és árnyalható. A könyv statisztikai adatbázisa a legtöbb
esetben 2006-ban megjelent, 2005-re, illetve az azt megelőző évekre vonatkozó infor-
mációkból épült fel, éppen a szemléletformálási szándék miatt nem kívántam napra-
kész adatokat elemezni, az a jövőben bárki által, bármikor elvégezhető, ha tudja, miben
segíti turizmusföldrajzi tudása. Ez talán a kiadvány legfontosabb küldetése.
A könyv Magyarországra vonatkozóan körvonalazza a turizmusföldrajzi tudás mi-
benlétét, számos ábrával, táblázattal és fényképpel illusztrálva bizonyítja, hogy az aka-
démiai kutatások eredményei problémamentesen fogyaszthatók a felsőoktatás számára.
Modernsége abban áll, hogy elsősorban nem a lexikális ismeretek közvetítésére épít,
hanem a turizmusföldrajzi tudás szerveződésének, vagyis egyfajta gondolkodásmód-
nak az elsajátítására helyezi a hangsúlyt. Abból az alapfeltevésből indul ki, hogy a köz-
readottakat a középiskolai érettségi követelményeit minimálisan elsajátított hallgatók
fogják megtanulni, akik rendelkeznek már azokkal az ismeretekkel és kompetenciákkal,
amelyek felhasználásával viszonylag könnyen kialakítható egy olyan észjárás, amelyre
idegenforgalmi tanulmányaik során sikeresebben építhetők a szakma művelése szem-
pontjából szükséges, földrajzi vonatkozású lexikális ismeretek. A turizmusföldrajz ko-
rábbi megközelítéseihez képest mindössze annyi változás történik, hogy nem az egyes
BEVEZETÉS 15
területi szintekhez rendelem hozzá az ismereteket, hanem éppen fordítva, az ismeretek

szükségességének és hasznosíthatóságának kihangsúlyozása mellett jelenítem meg a
hozzá tartozó területi szintet. Mindezt abból a felismerésből kiindulva teszem, hogy az
elmúlt évek legkülönbözőbb vizsgaszituációiban észleltem, a hazánk tájait, településeit
egyre kevésbé látogató hallgatók számára első körben szinte lehetetlen a térhez kötni
az ismereteket, sokkal sikeresebb, ha mindezzel fordítva próbálkozom. A könyvben
természetesen nem csupán a világ feje tetejére való állításáról van szó, hanem arról a
rendező elvről is, amely fogyaszthatóvá teszi az új, ha úgy tetszik, modernebb tudást.
A turizmusföldrajzi tudás nem a tények puszta ismerete, hanem a róluk való gon-
dolkodás képessége, ennek elsajátításában segíti olvasóját a könyv.
Budapest, 2006 nyara

A szerző
1. A turizmusföldrajz értelmezése
1.1. A turizmusföldrajz tárgya
Amikor a turizmusföldrajzról mint a tudomány egyre kuszábbá váló rendszerében ön-

magát önálló diszciplínaként azonosítani óhajtó halmazról értekezünk, mindenekelőtt
meg kell határoznunk az oda tartozó elemeket, történetesen be kell mutatni, mivel is
foglalkoznak a turizmusföldrajzot művelő szakemberek. Első megközelítésben pofon
egyszerűnek tűnik a válasz, mivel a szóösszetétel jelentése egy átlagos műveltségű
ember számára könnyen feloldható: a turizmus földrajzával. Mi itt a probléma? Tud-
valevő, hogy van vízföldrajz (Szabó 1993), nőföldrajz (Tímár 1993), sörföldrajz (Ben-
ko-Tesson 1991), egyesek szerint minden dolognak és jelenségnek van földrajza, azaz
valamiféle térbeli vetülete, akkor miért pont a turizmusnak ne lenne? A kézenfekvő-
nek tűnő analógiák mögött azonban igencsak bonyolult elméleti viták állnak (Pitman
1990), amelyekben az érvelések között a legszélsőségesebb gondolkodók magának a
földrajztudománynak a szerepét is megkérdőjelezik (O'Brien 1992, Graham 1998). El-
fogadva, hogy a geográfia egy több ezer éves múltú, a világ akadémiai kutatóintézetei
és egyetemei által művelt tudomány, amelynek fókuszában az ember és környezet al-
kotta bonyolult kapcsolatrendszer feltárása áll (Haggett 2006), a szóösszetételünk nem
kevésbé problematikus részére, a turizmusra is ki kell térnünk.
A turizmust élményszerzéssel párosuló környezetváltozásként értelmezzük, amely
folyamatban megkerülhetetlen szerepet játszik a benne részt vevők fogyasztása, vagyis
a legkülönbözőbb szolgáltatások igénybevétele (Michalkó 2004). Ez a megfogalmazás
némileg eltér a mindmáig közkézen forgó, ugyanakkor számtalan kritikát kapó Há-
gai Nyilatkozattól (Puczkó-Rátz 1998:18), azonban a turizmusnak mindazon lényegi
elemét tartalmazza, amellyel a jelenség a definícióalkotás szabályai szerint leírható és
magyarázható. Magában foglalja a szabadidős és a hivatásturizmust, mivel mindkét
esetben kimutatható a lakókörnyezet, illetve a mindennapi térpályák elhagyása, ugyan-
akkor a pszichológiai értelemben vett élményszerzés (Maslow 2003) is megvalósul.
A turizmusföldrajz tárgyának lehatárolásakor azzal a nehézséggel kell szembe-
sülnünk, hogy az, aminek a földrajzát keressük, maga is földrajz vagy legalábbis a
valóság más területeivel összehasonlítva jelentősebb számú földrajzi elemet integrál.
Amíg például a sör földrajzával foglalkozó kollégák alapvetően egy mezőgazdasági,
élelmiszer-ipari, kiskereskedelmi és vendéglátó-ipari orientáltságú problémával fog-
18 A TURIZMUSFÖLDRAJZ ÉRTELMEZÉSE
lalkoznak, addig a turizmusföldrajzosok az egyén átmeneti térbeli mobilitására épülő,

az eltérő környezeti feltételeket kínáló helyek közötti mozgásjelenségekre és magára
a helyre koncentrálnak, vagyis a vizsgálatuk tárgya a földrajz központi kérdése, a tér.
Nem véletlen, hogy a geográfusok a turizmus tudományos igényű tárgyalásának kezde-
teitől napjainkig meghatározó szerepet játszanak az utazásokkal kapcsolatos ismeretek
feltárásában és közvetítésében.
A turizmusföldrajz tárgyát tehát a lakókörnyezet határát átlépő utazásokkal össze-
függésben kell körvonalazni. Annak ellenére, hogy a turizmusföldrajzhoz kötődő prob-
lémák kutatási eredményei nehezen nyernek teret a felsőoktatásban, a két terület (ti. a
kutatás és az oktatás) képviselőinek feladatköréből fakadó tudományos célkitűzéseket
- mivel ugyanazon diszciplína művelésével foglalkoznak - megkérdőjelezhetetlenül
egységesnek tekintjük. Ennélfogva az alábbi lehatároláskor a kutatás problémaorientált
és a felsőoktatás ismeretcentrikus igényeit egyaránt figyelembe vettük. A turizmusföld-
rajz vizsgálatának tárgyát az alábbi kérdések képezik:
• A turizmus által hasznosított térben létrejövő mozgásjelenségek irányának és

volumenének, azok változásainak megfigyelése, értékelése.
• A turizmusban részt vevők összetételének, csoportspecifikus sajátosságaikból
fakadó eltérő magatartásformák, térhasználati szokások és azok változásainak
az elemzése.
• Az utazási döntésben szerepet játszó, a földrajzi környezet részét képező elemek
feltárása, az azokkal kapcsolatos attitűdök és az esetleges változások kimutatása.
• A turizmus tereinek lehatárolása, az idegenforgalmilag releváns térségek közöt-
ti kapcsolatok, azok működőképességének értékelése.
• A turizmusnak a célállomások természeti környezetére gyakorolt hatásának ész-
lelése, a kedvezőtlen folyamatok terjedésével kapcsolatos információk feltárása.
• A turizmust befolyásoló környezeti tényezők általános és lokális érvényesülésé-
nek, térbeli sajátosságainak megfigyelése.
• A turizmus fogadóképességét biztosító feltételek térbeli vetületeinek, azok idő-
beli változásának bemutatása, az elrendeződést befolyásoló tényezők értékelése.
• A turizmus tárgyi feltételeinek igénybevételében jelentkező tér- és időbeli sajá-
tosságok elemzése.
• A turizmus által hasznosított tér virtuális és mentális visszatükröződésének
megfigyelése, értékelése.
• A turizmus és az életminőség kapcsolatában jelentkező területi differenciák és
az azokat kialakító tényezők vizsgálata.
A tárgy megfogalmazásakor a turizmusföldrajz oktatásával kapcsolatos jogszabá-

lyokat, a hazai és a nemzetközi gyakorlatban használt tankönyveket és publikált kuta-
tási eredményeket alapul véve igyekeztünk a diszciplínára leginkább jellemző ismeret-
típusokat és kutatási célkitűzéseket csoportosítani. Ez természetesen korántsem jelenti
A TURIZMUSFÖLDRAJZ DISZCIPLINÁRIS KAPCSOLATAI 19
azt, hogy amennyiben valaki a fentieken kívül álló, azonban igazolhatóan földrajztu-
dományi kötődésű problémát kívánna oktatni vagy kutatni, annak a turizmusföldrajzos
társadalomból kirekesztetten kellene elképzeléseit megvalósítania. Azt azonban be kell
látni, hogy a turizmusföldrajznak közismert rugalmassága ellenére - önmaga tudomá-
nyos hitelének megőrzése védelmében - kontrollálnia kell azokat a próbálkozásokat,
amelyek a vizsgálati tárgyak kiszélesítése érdekében történnek. Ez a fajta céhes kont-
roll leginkább a pályázatok támogatásának elbírálásakor, a publikálásra szánt kézira-
tok, illetve a konferenciákra beküldött absztraktok elfogadásakor érvényesül.
1.2. A turizmusföldrajz diszciplináris kapcsolatai
1.2.1. A turizmusföldrajz helye a földtudományok rendszerében
A turizmusföldrajz tudományrendszertani besorolása elsősorban a diszciplínát művelő

kutatói társadalom többségének vagy vezető személyiségeinek szakmai identitásával
hozható összefüggésbe. Földrajzi mivoltából fakadóan a földtudományokon belül, a
földrajztudomány alá sorolandó, azonban a társadalom- vagy a természetföldrajzhoz
való kötődése már nem ilyen egyértelmű. Ezekben a kérdésekben való eligazodáshoz a
vonatkozó jogszabályi háttér és az akadémiai gyakorlat kínál fogódzót.
A hatályos kormányrendelet1 a földtudományokat tudományágként a természet-
tudományok mint tudományterület alá sorolja. A Magyar Tudományos Akadémia szer-
vezeti felépítésében a földrajz a X. Földtudományok Osztályához tartozik. A földrajz
mellett ez az egység fogja intézményi keretbe az ásvány-kőzettan, a bányászat, a föld-
tan, a térképészet, a geodézia és a geoinformatika, a geofizika, a geokémia, a geonómia,
a hidrológia, a meteorológia, valamint a paleontológia képviselőit. A földrajzon belül
kettő, úgynevezett tudományos bizottság gondozza az illetékességébe tartozó kérdése-
ket. Az egyik társadalomföldrajzi (Földrajz I. Tudományos Bizottság), a másik termé-
szetföldrajzi (Földrajz II. Tudományos Bizottság) orientáltságú. A turizmusföldrajznak
ebben a rendszerben nincs intézményesült képviselete. Tekintettel azonban arra, hogy
a magyarországi turizmusföldrajz prominens képviselőinek többsége az MTA Köztes-
tületének tagjaként a Földrajz I. Tudományos Bizottsághoz tartozóan végzi munkáját,
így ebből a szempontból a turizmusföldrajz minden kétséget kizáróan a társadalom-
földrajzhoz sorolandó diszciplína.
A turizmusföldrajz társadalomföldrajzi kötődését látszik megerősíteni az a tény,
hogy a hazai földrajztudomány rendszerezésével foglalkozó gondolkodók (Mészáros
2000, Tóth 2001) besorolásában a társadalomföldrajzhoz való közelsége kerül előtérbe,
miközben hangsúlyozzák a természeti és a regionális földrajzi kapcsolatait is. A disz-
1
169/2000. (IX. 29.) Korm. rendelet az egyes tudományterületekhez tartozó tudományágak, valamint a
művészeti ágak felsorolásáról.
ciplína történeti előzményeiből (Abella 1968) az olvasható ki, hogy viszonylag korán,
az adott kor tudománypolitikájához igazodóan, a turizmus ágazati mivoltából kiindulva
- az iparhoz hasonlóan - a gazdaságföldrajzon belül tárgyalták. Ez a szemlélet egészen
a rendszerváltozásig, sőt még azon túl is érvényesült, amelynek legeklatánsabb bizo-
nyítékát Kollarik Amáliának 1996-ban az akkori Földrajz I. Tudományos Bizottságon
belül működő Gazdaságföldrajzi Albizottságban megtartott referátuma és ezen sorok
írójának az egykori mentor által elmondottakra adott korreferátuma támaszt alá.
Mára világosan látszik, hogy a magyarországi turizmusban részt vevő tízmilliós
nagyságrendű embertömeg turisztikai magatartásával kapcsolatban felmerülő problé-
mák alapvetően társadalomföldrajzi orientáltságúak, azonban éppen a mobilitás kör-
nyezetével meglévő kontaktusok következtében a természetföldrajzi megközelítések
szerepe egyre inkább felértékelődik. A földrajztudomány egysége és a fenntarthatóság
elvének érvényre juttatása megköveteli a közös látásmódot, ezért a számszerűségében
és a tudományos hatásaiban élenjáró társadalomföldrajznak figyelemmel kell lennie a
természetföldrajz által feltárt eredményekre. A diszciplína továbbfejlődésének egyik
letéteményese a turizmusföldrajzos szakemberek kooperációkészsége.
A turizmusföldrajzként aposztrofált ismeretek jelentős mértékben építenek a
földtudományokhoz sorolt diszciplínák vonatkozó tudáselemeire. Alig találkozhatunk
olyan földtudományi diszciplínával, amelynek kutatási eredményei ne járulnának hoz-
zá a turizmusföldrajz égisze alatt tárgyaltakhoz. A földrajzon belüli és az azon kívüli
diszciplínák egyaránt elősegítik a turizmusföldrajzi ismeretek megalapozását. A prob-
lémák megoldásának vágya, az új tudáselemek iránti igény azonban legtöbb esetben
nem kívülről, a szatellit diszciplínák képviselői felől érkezik, hanem maguk a turiz-
musföldrajzosok fordulnak a hidrológia, a geológia vagy éppen a meteorológia tár-
gyú kérdésekhez. A termálturizmus földrajzának művelése elképzelhetetlen geológia,
geokémiai, geofizikai vonatkozású ismeretek nélkül (Grove 1977). A globális felmele-
gedés turizmusföldrajzi szempontú vizsgálatára kizárólag a meteorológia által feltárt
tudás birtokában kerülhet sor (Dávid-Baros 2006). A vízi turizmussal foglalkozók sem
kerülhetik meg a hidrológia világában való eligazodás elsajátítását (Gyuricza 2005).
Ha pedig valaki a turistatérképek elkészítéséhez gyűjt szellemi muníciót, akkor a térké-
pészeti tudásban lesz kénytelen megmerítkezni (Papp-Váry 2006).
Amennyiben szigorúan a földrajztudományhoz tartozó diszciplínákat vesszük gór-
cső alá, akkor jól kirajzolódik, hogy a természet- és a társadalomföldrajz majd minden
területe szimbiózisban van a turizmusföldrajzzal, azaz a turizmusföldrajz önálló disz-
ciplínaként való fennmaradása és fejlődése szoros összefüggésben áll a rendszer többi
tagjának eredményeivel (1. ábra). A turizmusföldrajzosok problémafelvetéseire adandó
válaszok megfogalmazásához pillanatnyilag a vele rokonságban lévő diszciplínák ed-
digi ismeretei elegendőnek bizonyultak, azonban hosszabb távon - magának a földrajz-
tudománynak az érdeke is ezt kívánja - hatékonyabb együttműködések kialakítására
lesz szükség. Anélkül, hogy részletekbe menően tárgyalnánk a turizmusföldrajznak
a földrajztudomány családfáján kimutatható rokoni szálak mögötti tartalmat, néhány
1. ábra
A turizmusföldrajz földrajztudományi kötődései
Terv: Michalkó Gábor

Kartográfia: Kaiser Miklósné
Forrás: saját szerkesztés
kiemelt példán keresztül világítjuk azt meg. Ha például valaki geográfusként a sítu-
rizmus fejlesztését alapozó háttértanulmány megírására vállalkozik, akkor a geomor-
fológia (Lóczy-Veress 2005, Schweitzer 1988) szemüvegén keresztül kell egy térség
domborzati viszonyait értékelnie. Ha pedig abban kell állást foglalnia, hogy egy térség
alkalmas-e az üdülőfunkció fejlesztésére, akkor a tájföldrajzosok nézőpontjából cél-
szerű a javaslatát megfogalmaznia (Kertész 1988, Marosi 1981, Kerényi 2006, Mezősi
1991). Amikor arra keressük a választ, hogy egy település demográfiai helyzetét miként
befolyásolja az ott realizálódó turistaforgalom, akkor a népességföldrajz (Becsei 2004,
Dövényi 2006), ha pedig arra, hogy a megnövekedett kereslet miatt szükséges-e az

úthálózat fejlesztése, akkor a közlekedésföldrajz (Erdősi 2005, Tiner 1991, Tóth 2006)
meglévő ismereteire támaszkodhatunk.
A földtudományi diszciplínák sajátosságainak köszönhetően számos esetben ta-
lálkozhatunk az ismeretek közötti átfedésekkel. Egy termálvízzel rendelkező település
idegenforgalmi profilú fejlesztése kapcsán a projektben részt vevő turizmusföldrajzos
kolléga hidrológiai és hidrogeográfiai ismeretei egyaránt hasznosíthatók.
1.2.2. A turizmusföld rajz illeszkedése más tudományágakhoz
A turizmustudományt pillanatnyilag jellemző multidiszciplinaritás azt jelenti, hogy a

turizmus oktatásával és kutatásával foglalkozó szakembereknek mintegy 20 tudomány-
ág vonatkozó ismeretanyagát kell hasznosítania munkájuk eredményessége érdekében.
Vannak olyan területek, amelyek évtizedek óta foglalkoznak az utazásokkal össze-
függésben álló kérdésekkel és találkozhatunk olyanokkal is, amelyek csak az utóbbi
években fedezték fel a maguk számára a turizmust mint megfigyelés alá vonandó, a
szakmai diskurzusuk tárgyát képező problémát. A közgazdászok, a néprajzosok, a szo-
ciológusok vagy éppen a geográfusok könyvtárnyi irodalmat publikáltak a turizmusról
(Michalkó-Rátz 2003, Hall-Page 2002), míg a nyelvészek, az irodalmárok vagy a jog-
tudósok kevésbé kényeztették el a téma iránt érdeklődőket. A turizmus multidiszcipli-
naritásának lényege abban rejlik, hogy az egyes tudományágak művelői - legtöbbször
belteijes módon - a többi tudományág kutatási eredményéről mit sem sejtve vagy azo-
kat figyelmen kívül hagyva törekszenek az ismeretek bővítésére.
A földrajztudomány leginkább a turizmusföldrajz képviselői révén járul hozzá a
turisztikai tudás kiszélesítéséhez, de azok a tájföldrajzosok vagy a természeti földrajz
más területén alkotó geográfusok is jelentősen elősegítik az idegenforgalmi ismeretek
bővülését, akik a vizsgált jelenség egy-egy szegmensének feltárására vállalkoznak. Az
a módszertani apparátus, az a terminológia, az a megközelítési mód azonban, amelyet a
földrajzosok sikerrel hasznosítanak a vizsgálataikban, gyakran más tudományágak ter-
méke. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a geográfusok ne rukkolnának elő
önálló, eredeti ötleteken alapuló eredményekkel, sokkal inkább azzal a pozitívumként
értékelhető helyzettel találjuk magunkat szemben, hogy a földrajztudomány kutatói disz-
ciplínájuk integratív mivoltából fakadóan képesek a saját maguk számára kreált problémát
más tudományágak kontextusába helyezni. Ahogyan arra korábban is utaltunk, a turizmus
olyan mélyen átitatódott a geográfiával, hogy annak legtöbb megnyilvánulási formája tér-
specifikus. Ebből kifolyólag a turizmus egyes jelenségei magától értetődően foglalkoztatják
a geográfusokat, azonban a felmerülő kérdésekre adandó válaszokhoz már nem bizo-
nyul elégségesnek a földrajztudomány hagyományos apparátusa.
A turizmusföldrajz mára transzdiszciplináris ismeretterületté nőtte ki magát, mivel
egy-egy probléma kapcsán több tudományágon átívelő tudás megteremtésére törekszik.
2. ábra
A bűnözés turizmusföldrajzi vonatkozásainak transzdiszciplináris megközelítése

A bűnözés és a turizmus kapcsolatának feltárása például tipikus kriminológiai kérdés,

azonban a jelenség komplex megértéséhez már a területi szintű adatok összehasonlító
elemzésére, a társadalom együttélésére vonatkozó ismeretek elsajátítására van szükség
(2. ábra). Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy több bűncselekményt követnek-e
el azokban a városrészekben, amelyekben nagyobb számban fordulnak meg a turisták,
a turizmusföldrajz képviselőinek a kompetenciája. Adekvát válasz azonban csak abban
az esetben adható, ha a geográfusok hozzájutnak a jogsértések tér- és időbeli változását,
belső struktúráját tükröző adatbázishoz és alaposan megismerkednek a bűnözés sajá-
tosságaival. Csakhogy ez utóbbihoz már a szociológiai, a demográfiai, a pedagógiai, a
politikai, a műszaki, a pszichológiai, a matematikai és a történelmi tudás sem nélkü-
lözhető. A bűnözés és a turizmus kapcsán a turizmusföldrajz elsődleges kompetenciája
egyrészt magában a kérdésfelvetésben, másrészt az érvényes válasz érdekében lefoly-
tatandó vizsgálat szempontrendszerében gyökeredzik.
A turizmusföldrajz mint a turizmustudomány akadémiai szintű elismertetésében
élenjáró diszciplína tehát láthatóan keresi azokat a kapcsolódási pontokat, amelyekkel
más tudományágakat is involválhat a turizmus kutatásába. Ez a folyamat jótékonyan

hat magára a turizmusföldrajz megújulására, mivel jelentősen kiszélesedik vizsgála-
tának tárgya, ugyanakkor a szimbiózisban érintett tudományágak olyan impulzusokat
kaphatnak, amelyek ösztönzőleg hatnak a turizmus elmélyültebb művelésére. A turiz-
musföldrajz transzdiszciplináris érdeklődése letéteményese a turizmussal érintőlege-
sen vagy egyáltalán nem foglalkozó tudományágak új kutatási irányai kialakításának.
Ennek a folyamatnak egyértelmű visszatükröződése a felsőoktatásban is érzékelhető,
amikor a kimenetet tekintve a turizmustól látszólag távol álló szakmák elsajátítása so-
rán színfoltként a kötelezően, illetve a szabadon választható kurzusok között jelennek
meg turizmushoz kötődő tárgyak.
Azon tudományágak, amelynek képviselői évtizedek óta a turizmuskutatás rend-
szeres művelői közé tartoznak, előszeretettel építenek a földtudományi, különösen a
geográfiai ismeretekre. így a vizsgált szimbiózis valóban egy kölcsönösen kívánatos
együttműködésként értelmezhető. Ennek egyik legnyilvánvalóbb megjelenési formája,
amikor az egyes tudományágak eredményei földrajzi kontextusba kerülnek. Természe-
tesen maga a problémafelvetés is lehet geográfiai vonatkozású, de sokkal gyakoribb
az az eset, amikor a tárgyaltak eltérő léptékbeli bemutatására kerül sor. Előbbire a klí-
maváltozás üdülőterületeket érintő következményeinek turizmus gazdaságtani hatásai
(Rátz 2006a), utóbbira pedig a legkülönbözőbb aspektusú idegenforgalmi jelenségek
térképes megjelenítése szolgál példaként (Rátz 2006b). Ami pedig a turizmusföldrajz
konkrét eredményeinek más tudományágak vizsgálataiban való felhasználhatóságát
illeti, megállapítható, hogy a turizmustudomány kialakulásának kezdetétől nyomon
követhetők az idegenforgalmi desztinációk fejlődésével (Butler 2006), az áramlások
sajátosságaival (Urry 2002), az egyes turisztikai termékekkel (Timothy 2005, Hall-
Harkonen 2006), és a térfogalmakkal (Shaw-Williams 2004) kapcsolatban feltárt is-
meretekre való építkezés.
1.3. A turizmusföldrajz a kutatás fókuszában
1.3.1. Nemzetközi kitekintés
A turizmusföldrajz (Geogrpahy of Tourism) a földrajztudomány évtizedek óta nemzet-

közileg művelt kutatási területe. Tekintettel a téma országhatárokon és kontinenseken
átnyúló mivoltára, valamint a vezető kutatók földrajzi kötődésére, a turizmusföldrajzos
társadalomban elsősorban angol nyelven folyik a szakmai diskurzus. A kutatói közös-
ség mértékadó folyóirata az 1999 óta megjelenő Tourism Geographies, ami mellett
számos rangos turizmustudományi folyóiratban (többek között a Magyarországon is
hozzáférhető Annals of Tourism Research, Current Issues in Tourism, Journal of Eco-
tourism, Journal of Sustainable Tourism, Journal of Travel and Tourism Marketing,
Journal of Vacation Marketing, Journal of Travel Research, Tourismus Journal) ta-
A TURIZMUSFÖLDRAJZ A KUTATÁS FÓKUSZÁBAN 25
lálkozhatunk geográfiai témával. Jelenleg a turizmusföldrajzi kutatások egyik nem-

zetközi fellegvárának számító new-zelandi University of Otago professzora, Michael
Hall geográfusi mivoltában koordinálja a turizmustudományi ismeretek teijesztésében
oroszlánrészt vállaló könyvsorozat, az Aspects of Tourism megjelenését. A turizmus-
földrajz keretében létrejövő megszámlálhatatlan nemzetközi kutatási együttműködés
sikerét kedvező szervezeti feltételek biztosítják. Az IGU2 Study Group on the Geog-
raphy of Tourism, Leisure and Global Change fő és szatellit konferenciái évente több
alkalommal is lehetőséget biztosítanak a legújabb kutatási eredmények bemutatására és
a szakmai párbeszéd személyes lefolytatására.
Mivel a turizmusföldrajzi kutatások nemzetközi előzményeinek komplex feltárása
meghaladná az e fejezet biztosította kereteket, így elsősorban a szakmában mérvadó
anglo-amerikai vizsgálatok fókuszában álló témák rendszerezését mutatjuk be. Annak
ellenére, hogy már a második világháború előtti időszakból is találkozhatunk kutatási
eredményekkel, rendszeres vizsgálatokra elsősorban a XX. század '60-as éveitől kerül
csak sor (Hall-Page 2002). Tekintettel arra, hogy a kutatási módszerek és a reprezen-
tációs technikák hiánya nem tette lehetővé a diszciplína elméleti kiteljesedését, a korai
publikációkban leginkább a turizmus gazdasági hatásainak területi szintű elemzésére és
a turizmus egy-egy térség életében betöltött szerepének leíró jellegű bemutatására ke-
rült sor. Az 1960-as években számos hatás éri a nemzetközi turizmusföldrajzi kutatáso-
kat, amelyek közül legerősebbnek a regionális tudományok irányából érkező bizonyult,
azonban ez sem segíti igazán elő a területi vonatkozásaiban egy-egy országon belül
megrekedő, leíró elemzéseken való túllépést (Williams-Zelinsky 1970). A következő
évtized a nemzetközi földrajzi szakirodalom iránti érdeklődés gyors növekedését ered-
ményezi, de a kor prominens turizmusföldrajzosai a kedvező környezetei feltételek el-
lenére elégedetlenek diszciplínájuk elért eredményeivel (Mitchell 1979, Pearce 1979).
Szkepticizmusuk áthúzódik a '80-as évekre, amelynek hátterében az a felismerés áll,
hogy az elmúlt fél évszázad során számos publikációban testet öltő eredmény ellenére
továbbra is hiányoznak a turizmusföldrajznak mint diszciplínának az elméleti és fogal-
mi alapjai, nehéz tetten érni egy széles körben elfogadottá vált paradigmát vagy egy
olyan vonatkoztatási rendszert, amely útmutatásul szolgálna a kutatásokban (Mitchell
1984, Pearce 1987).
Hall és Page (2002) miközben áttekintést adnak napjaink kutatási irányzatairól,
megállapítják, hogy a turizmusföldrajz befogadó szerepének és más diszciplínákra való
nyitottságának köszönhetően igen nehezen képes önmaga számára olyan nemzetközi-
leg érvényes elméleti keretfeltételeket teremteni, amelyek mérsékelnék az akadémiai
szférából érkező kritikák élét. Ez részben összefügg azzal a ténnyel, hogy a turizmussal
foglalkozó geográfusoknak sokszor a köz- vagy a magánszféra politikai érdekének,
megrendeléseinek megfelelően kell eljárni, így a kutatási eredmények objektivitása,
összehasonlíthatósága gyenge lábakon áll. Ennek ellenére számos akadémiai nézőpont-
2
International Geographical Union (Nemzetközi Földrajzi Unió)
ból is érvényes tudásterület született, amelynek egyik kiemelkedő szervező elve a re-
gionális megközelítés. Ez a legtöbb esetben egész kontinensek vagy országcsoportok,
országok idegenforgalmi folyamatainak a bemutatásában és a turisztikai célterületek
tervezésében, fejlesztésében ölt testet.
1. táblázat
Az anglo-amerikai turizmusföldrajzi kutatások fókuszai
(Forrás: Hall-Page 2002:16-17)
Megközelítési mód Kulcsfogalmak

Területi elemzés pozitivizus, területi elemzés, térkép, rendszer, hálózat, morfológia
Viselkedésföldrajz magatartás, környezeti észlelés, mentális térkép, elterjedés, döntés-
hozatal, akcióterület, területi preferencia
Humánföldrajz humán tényező, elemzés szubjektivitása, hermeneutika, hely, táj,
egzisztencializmus, fenomenológia, néprajz, élővilág
Alkalmazott földrajz tervezés, távérzékelés, GIS, térképezés, regionális fejlesztés, közpo-
litika, eltartóképesség
Radikális értelmezés neomarxista elemzések, állam szerepe, nemek, globalizáció, lokali-
záció, identitás, posztkolonializmus, posztmodem tér szerepe
A nemzetközi turizmusföldrajzi kutatások anglo-amerikai irányzatainak egyes képvi-

selői, miközben müveik egyaránt tartalmaznak tradicionális és innovatív megközelí-
téseket, fokozatosan törekszenek a diskurzív és reflexív elemzések számának növelé-
sére (1. táblázat). Ezek az ismeretelméletileg erőteljesen megalapozott munkák nem
feltétlenül a turizmusföldrajz eredményeinek népszerűsítéséhez, sokkal inkább az
akadémiai körökben történő elismertetéséhez, a tudományos utánpótlás szemlélet-
formálásához járulnak hozzá (Phillimore-Goodson 2004). A szakma nemzetközi-
leg elismert teoretikusainak publikációiból kiolvasható, hogy a turizmusföldrajz
kizárólag abban az esetben lesz képes tudományos küldetését teljesíteni, a kívánt
mértékű presztízsnövekedést elérni, ha az új kutatási irányokba történő elmozdulás-
kor felvállalja a probléma filozófiai igényességű tárgyalását (Hall-Williams-Lew
2004). Ez jelentheti azt a fajta kitörési pontot, amelynek mentén a valóság legkü-
lönbözőbb szegmenseinek turizmusföldrajzi orientációjú elemzése kapcsán a jelenle-
ginél szélesebb körűen illeszkedhet a többi tudományághoz.
Az anglo-amerikai irányzat kétségtelenül befolyásolta az Európán belüli turiz-
musföldrajzi kutatásokat, azonban Kelet-Közép-Európában évtizedeken keresztül a
német nyelvterületről érkező hatások érvényesültek. Ez egyrészt a térség geopolitikai
helyzetéből fakadt, amelynek következtében már a két világháború közötti időszak-
ban is osztrák és német állampolgárok alkották a külföldi vendégkör jelentős hányadát
(Markos-Kolacsek 1961), másrészt a Hunziker és Krapfit irányítása alatt álló, sant-
galleni székhelyű svájci iskola követői is német nyelvű forrásokból merítettek. A rend-
szerváltozásig terjedő korszak szakirodalmának áttekintéséből jól kirajzolódik, hogy

a kutatók - azok hiányában - nem támaszkodhattak a Szovjetunióból érkező alapmű-
vekre, így a publikációkat a német (Christaller 1955, Ritter 1965, 1966, Ruppert 1962,
Ruppert-Mayer 1969) mellett a francia (Defert 1955, 1966) nyelvterület műhelyeinek
szellemisége hatotta át. A német geográfia eredményeire előszeretettel építő közép-
európai turizmusföldrajzi kutatók vezető alakjai közül a szlovák Peter Mariot (1983)
munkássága emelhető ki, aki az egykori Csehszlovákiában zajló vizsgálatokat irányí-
totta. A rendszerváltozás szinte követhetetlen mértékben polarizálta a turizmusföldrajz
tárgykörében folytatott kelet-közép-európai kutatásokat. Az alapkutatást egyrészt a
kormányzati megrendelésre készülő fejlesztési koncepciókban testet öltő alkalmazott
kutatások váltották fel, másrészt a robbanásszerűen növekvő idegenforgami felsőok-
tatást segítő taneszközök készítése szorította a háttérbe (Cocean-Dezsi 2001, Cianga
1998, Vofkori 2006). A térségen belüli nemzetközi együttműködések (Jordán 1999) el-
lenére sokkal inkább az angol-amerikai irányzat képviselőivel való intenzív kooperáció
a jellemző (Williams-Balaz-Bodnarova 2001, Michalkó-Timothy 2001).
1.3.2. A magyarországi kutatás műhelyei
A hazai turizmusföldrajzi kutatások az 1960-as évek első felétől válnak rendszeressé.

Ez az a korszak, amelyben a turizmusirányításért felelős Országos Idegenforgalmi Hi-
vatal kezdeményezésére - felismerve a tudományos szférával való együttműködés fon-
tosságát - a legnagyobb hazai és nemzetközi szaktekintélyek bevonásával évről évre
konferenciát rendeztek a turizmus aktuális kérdéseinek megtárgyalására. Az első alka-
lommal, Idegenforgalmi Kollokvium elnevezéssel - 1964-ben - megtartott budapesti
rendezvényen maga a turizmustudomány atyjaként számon tartott Hunziker professzor
tartott előadást, de az elkövetkező években is számos nemzetközileg elismert kutató
(Pierre Defert, Claude Kaspar) fogadta el a szervezők meghívását. Az 1966. évi III.
Idegenforgalmi Kollokvium tekinthető a magyarországi turizmusföldrajzi kutatások
egyik legfontosabb legitimációs eseményének, amelyen az idegenforgalom föld-
rajza külön szekciót képviselt. Ebben a hazai geográfia vezéregyénisége, az MTA
Földrajztudományi Kutatóintézet igazgatója, az akadémia levelező tagja, Pécsi
Márton személyesen mutatta be és méltatta a turizmusföldrajz addigi eredményeit
(Kókai 2003, Pécsi 1966).
A turizmusföldrajz - igaz különböző intenzitással - négy évtizede folyamatosan
jelen van az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet (FKI) életében. Az 1954-75 kö-
zött gazdaságföldrajzi területen dolgozó Abella Miklós tekinthető az első olyan intézeti
munkatársnak, aki felvállalta az idegenforgalomból fakadó jelenségek földrajzi vizs-
gálatát, sőt teoretikus megközelítéseket is alkalmazott. A regionális nézőponttól (Abel-
la 1962, 1966a, 1971, 1975) egészen az elmélet fontosságának felismeréséig (Abella
1966b, 1968) jutó munkássága megalapozta a hazai turizmusföldrajz jövőjét.
A turizmus szociálgeográfiai szempontú elemzésének elterjesztésében elévülhe-

tetlen érdemeket szerzett az FKI egykori igazgatója, Berényi István, aki felismerve az
idegenforgalomnak azon sajátosságát, hogy a benne részt vevő csoportok térbelileg
értelmezhető magatartásában jelentős eltérések észlelhetők, egy korszerű irányzattal
gazdagította a formálódó diszciplínát (Berényi 1979, 1992, 2003). A turizmus szociál-
geográfiai aspektusú vizsgálatának folytatásaként értelmezhető Michalkó Gábor Buda-
pest-centrikus kutatómunkája, amelynek során először készített komplex, tudományos
áttekintést a főváros idegenforgalmáról (Michalkó 1997). A városi turizmus hazai el-
méletének kidolgozása után (Michalkó 1999) a bevásárlóturizmus holisztikus elemzése
jelentette azt a problematikát, amelyben a szociálgeográfiai irányzat mellett megjelenik
a piac elvárásainak megfelelő termékorientáltság (Michalkó 2004) is. A modern turiz-
musföldrajz elméleti keretei kijelölésének útján jelentős lépésnek számított egy új kuta-
tási irányvonal, a humánökológia felvállalása, amely képes a turizmust a természet-tár-
sadalom-ember hármasságában transzdiszciplinárisan szemlélni (Michalkó 2005).
A turizmus gazdasági, később társadalmi jellegének hangsúlyozása ellenére szá-
mos esetben került sor természeti földrajzi szempontú elemzésre az FKI berkeiben.
Ezen a téren az elmúlt évtizedekben úttörő munkát végzett Somogyi Sándor, aki a ter-
mészeti környezet idegenforgalomra gyakorolt hatását vizsgálva az alapok (Somogyi
1966) letétele után bizonyította a turizmus természettel való kölcsönhatásának meg-
kerülhetetlenségét (Somogyi 1987). Kertész Ádám kandidátusi értekezésében többek
között a Dunakanyar természeti környezetpotenciáljának idegenforgalmi szempontú
értékelésére koncentrált (Kertész 1985). Tózsa István az idegenforgalmi földrajzi po-
tenciál különböző területeken történő vizsgálata során már az adatok térinformatikai
feldolgozását is a kutatás tárgyává tette (Tózsa 1992, Tózsa 1996).
Nem szabad megfeledkeznünk azokról a geográfusokról (Mosolygó László, Ko-
vács Zoltán) sem, akik más irányú érdeklődésük miatt a turizmus témájában rendsze-
res kutatómunkát ugyan nem vállaltak, de egy-egy tanulmányukkal (Mosolygó 1975,
Kovács Z. 1992) gazdagították az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet publikációs
tevékenységét és a hazai idegenforgalmi szakma turizmusföldrajzi tudását.
A Magyar Tudományos Akadémia másik, igen jelentős, különösen az alkalma-
zott területi kutatásokban jeleskedő intézetében, a Regionális Kutatások Központjá-
ban is megtalálhatók a rendszeres turizmusföldrajzi vizsgálatok eredményei. Az MTA
RKK Alföldi Tudományos Intézetében dolgozó Csordás László a szabadidő-lakások
(Csordás 1994), a második otthonok (Csordás 1997) kapcsán tárt fel a turizmus területi
sajátosságait érintő jelenségeket. Amíg Somogyi Gabriella a Dél-Dunántúli, addig Szö-
rényiné Kukorelli Irén a Nyugat-Dunántúli Intézet munkatársaként végzett - regionális
aspektusú (Somogyi 2000), illetve a fenntartható fejlesztésre fókuszáló (Szörényiné
2003) - elemzéseik kapcsán érintették a turizmus problematikáját.
Ami az egyetemi, főiskolai tanszékekhez fűződő turizmusföldrajzi kutatásokat
illeti, általánosságban megállapítható, hogy azok érdemi publikációkban testet öltő
elméleti hozadéka leginkább magának a turizmus jelenségének a megértéséhez visz
közelebb, valamint az oktatást segítő taneszközök összeállításához szolgál alapanya-

gul. Magyarország első, az egyetemi világhoz kötődő turizmusföldrajzos műhelye a
Corvinus Egyetem jogelődjén3 bontakozott ki. A Gazdaságföldrajzi Tanszék egykori
professzora, a Kereskedelmi Kar dékánja, Kollarik Amália a '80-as évek elejétől kez-
dett a turizmus területi kérdéseivel, különösen a természeti erőforrásokkal intenzíven
foglalkozni. Elsősorban a szakirodalom feldolgozásán és a turizmusstatisztikai adatbá-
zisok elemzésén alapuló publikációi (Kollarik 1986) egyszerre segítették elő a turiz-
mustudomány, azon belül pedig a turizmusföldrajz jelentőségének az erősödését. Kol-
larik Amália szerepe a turizmusföldrajzhoz kötődő tudományos ismeretterjesztésben
is megjelent, világutazó révén országismereti munkák szerzőjeként (Kollarik 1992) is
elismerést szerzett. Kollarik Amália hosszú időn keresztül tagja volt az MTA Tudomá-
nyos Minősítő Bizottság Földrajzi és Meteorológiai Szakbizottságának, amely szerepé-
ből kifolyólag patrónusává vált a hazai turizmusföldrajz kutatói utánpótlásának.
A magyarországi turizmusföldrajz másik emblematikus személyisége Aubert An-
tal, aki a Pécsi Tudományegyetem4 jogelődjének berkein belül az ország egyeteme-
inek földrajzi intézeteit figyelembe véve egyedül álló módon szervezte meg az általa
vezetett turizmus tanszéket. Aubert Antal turizmusföldrajzi kutatásainak fókuszában a
területfejlesztéssel kapcsolatos kérdések állnak, számos gyakorlati jelentőségű, első-
sorban a Dél-Dunántúlt érintő kézirata (Aubert-Miszler-Szabó 2000) mellett elméleti
munkássága a turizmus alapú területi tervezéshez kötődik (Aubert 1999, 2001). Aubert
Antalnak a turizmusföldrajz tudományos elismertetése érdekében végzett missziója
többek között az intézmény doktori iskolájában készítendő idegenforgalmi orientáció-
jú értekezések szorgalmazásában és irányításában ölt testet. A Pécsi Tudományegyetem
turizmusföldrajzi kutatóműhelyében edződött Szabó Géza és Gyuricza László is, előbbi
kutató a falusi és borturizmus, utóbbi a határ menti vendégforgalom geográfiai vetüle-
teivel foglalkozik. Szabó Géza kutatói munkásságához köthető a magyarországi bortu-
rizmus fejlesztésének elméleti megalapozása (Szabó 1995), ugyanakkor a falusi turiz-
mus terén elért eredményei a vidéki térségek felzárkózását segítik elő (Csordás-Szabó
1993). Gyuricza László rendkívüli tudományos ismeretterjesztő tevékenysége mellett,
a magyar-szlovén határ menti kapcsolatok feltárására (Gyuricza 2000) és a turizmus
természeti környezetének értékelésére (Donka-Gyuricza 2005) helyezi a hangsúlyt.
A Pécsi Tudományegyetemen tudományos pályájának elején álló Csapó János egy re-
gionális turizmusföldrajzi téma vizsgálatát helyezte előtérbe, Írország turizmusát dol-
gozta fel (Csapó 2004).
Tekintettel arra, hogy Martonné Erdős Katalin elsősorban Magyarország tájföld-
rajzában ért el kimagasló eredményeket (Pinczés-Martonné-Dobos 1993), a Debreceni
3
A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elnevezése 1992-ben Budapesti Közgazdasági és
Államigazgatási Egyetemre módosult, ma Budapesti Corvinus Egyetem a neve.
4
A Janus Panonius Tudományegyetem elnevezése 1993-ban Pécsi Tudományegyetemre módosult.
Egyetem5 általa megteremtett turizmusföldrajzi kutatóműhelyének a geográfus szakma

berkein kívüli ismertsége szerényebb mértékű. Az irányítása alatt lefolytatott vizsgála-
tok középpontjában egyrészt a lakosság rekreációjával (Martonné 1992), másrészt az
ökoturizmussal kapcsolatos (Martonné-Bodnár 2003) földrajzi problémák állnak.
A főiskolák között egyetlen tradicionális turizmusföldrajzi kutatóműhelyt tart
nyilván a szakma, a Nyíregyházi Főiskolán működő, Hanusz Árpád nevéhez fűződő
szellemi közösséget. Hanusz Árpád és a falusi turizmus összeforrt fogalmak, mindaz a
kutatási eredmény (Hanusz 1998, 2002), amelyet Hanusz Árpád és munkatársai, tanít-
ványai feltártak, megjelenik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és az Észak-Alföld régió
idegenforgalmának mindennapi gyakorlatában.
A legalább egy évtizedre visszanyúló hagyományokkal rendelkező kutatói közös-
ségek mellett számos egyéni, kibontakozás előtt álló kezdeményezés ismert a hazai
turizmusföldrajzi kutatások világában. A Kodolányi János Főiskolán Vízi István tan-
székvezető tudatos humánerőforrás-fejlesztésének köszönhetően kialakulóban van egy
olyan turizmusföldrajzos csapat, amely eddig is szép eredményeket ért el a vonatkozó
tudományos kutatások területén (Michalkó-Vizi 2001, Michalkó-Vizi 2002, Michal-
kó-Szalai-Vizi 2006, Michalkó et al. 2006). A közelmúltban a Károly Róbert Főis-
kola is annak a fajta szellemi építkezésnek az útjára lépett, amely remélhetőleg egy
prosperáló turizmusföldrajzi kutatóhely megteremtésének az irányába vezet. A Dávid
Lóránt tanszékvezető irányításával megkezdett kutatások elsősorban a turizmus termé-
szetföldrajzi kérdéseinek a feltárását célozzák (Dávid-Baros-Bujdosó 2006).
A fentiekben körvonalazott turizmusföldrajzi kutatóműhelyeken kívül, de tőlük
nem távol álló, tudományos minősítéssel rendelkező szakemberek között kell bemu-
tatnunk:
• Csapó Tamást, aki a Szombathelyi Főiskolán folytatott társadalomföldrajzi
vizsgálatai során érintette a turizmus egyes szegmenseit (Csapó-Szabó 1997,
Csapó-Kocsis 1997).
• Szilassi Pétert és Karancsi Zoltánt, akik a Szegedi Tudományegyetem tájföld-
rajzosaiként vizsgálták a turizmus tájökológiai vonatkozásait. Előbbi kutató a
Káli-medence (Szilassi 1999, 2003), utóbbi (Karancsi 2004, 2006) a Medves-
vidék vonatkozásában ért el a turizmusföldrajzban hasznosítható eredménye-
ket.
• Horváth Gergelyt, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem tájföldrajzosaként
elemezte a turizmus és a táj sajátos szimbiózisának problematikáját (Horváth
2005).
• Székely Andreát, aki a Corvinus Egyetem turizmusföldrajzosaként határ menti
problémák feltárását vállalta fel (Székely-Kotosz 2005).
5
A Kossuth Lajos Tudományegyetem elnevezése 1993-ban Debreceni Egyetemre módosult.
A TURIZMUSFÖLDRAJZ I S M E R E T E L M É L E T I S A J Á T O S S Á G A I 31
A hazai turizmusföldrajzos műhelyek és a holdudvarukban dolgozó minősített ku-

tatók mellett kell említenünk a már most is intenzív tudományos munkát végző után-
pótlás fiatal tagjait (Benkhard Borbála, Bodnár Réka, Berki Mónika, Donka Attila, G.
Hornyák Erika, Juray Tünde, Lőrincz Katalin, Pristyák Erika, Szilágyi Zsuzsanna, Vá-
radi Zsuzsanna), akik egy-egy felsőoktatási intézmény, kutatóhely ösztöndíjasaként,
illetve alkalmazottjaként segítik elő a diszciplína fejlődését.
1.4. A turizmusföldrajz oktatásának sajátosságai
1.4.1. Felsőoktatás
A turizmusföldrajz évtizedek óta meghatározó szegmense a hazai közgazdaság- és

földrajztudományi felsőoktatásnak. Míg a közgazdasági képzésben elsősorban a tu-
rizmussal mint praktikummal foglalkozó szakemberek (leendő utazási irodai, szállo-
da- és vendéglátóipari vezetők), addig a földrajzoktatásban általános és középiskolai
katedrákra álló tanárok, a területi tervezésben közreműködő döntéselőkészítők jelentik
a tudásközvetítés célcsoportjait. Ennek megfelelően a turizmusföldrajz oktatása során a
képzés céljához illeszkedő hangsúlyeltolódások bekövetkezhetnek, azonban az átadan-
dó ismerethalmaz attribútumai megegyezők.
Magyarországon az egyetemi szintű graduális közgazdászképzésben az 1957/58.
tanévben hirdetnek először idegenforgalommal kapcsolatos elméleti ismereteket tár-
gyaló kurzust. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Kereskedelmi Karán
a kereskedelmi és a közlekedési szak kollégiumai között szereplő idegenforgalom gaz-
daságtana elnevezésű kurzus oktatása azonban nem nélkülözi az előzményeket, mi-
vel a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán már az
1939/40. tanévben hozzáláttak az Idegenforgalmi Közigazgatási Szaktanfolyam meg-
szervezéséhez (Markos-Kolacsek 1961). A turizmus földrajzához kötődő ismeretekkel
mindkét egyetem tananyagaiban találkozhatunk, amely terület az előbbi intézmény két
féléves, már valamifajta gyakorlattal rendelkező hallgatóinak meghirdetett szaksze-
mináriumain kezdi meg kiteljesedését (Kolacsek 1966). Ebben úttörő szerepet kaptak
a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságföldrajzosai (köztük a már
említett Kollarik Amália), akik jegyzetek, tan- és szakkönyvfejezetek megírásával se-
gítették elő az oktatás eredményességét.
A turizmusföldrajz közgazdaság-tudományi képzésbe történő integrálódásának
egy másik, igen jelentős fonala a Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakisko-
la berkein belül bontakozott ki. A kor idegenforgalmi szakembereinek gyakorlatorien-
tált képzését ellátó intézményen belül az idegenforgalmi földrajz az egyik legfontosabb
alapozó tárggyá nőtte ki magát (Ketter 1966). Számos kiadvány bizonyítja, hogy a tárgy
oktatását segítő taneszközök összeállításában rangos, a földrajztudományhoz kötődő szak-
embergárda vett részt (Kóródi et al. 1968). Az intézmény Kereskedelmi és Vendéglátóipari
Főiskolává válását követően is központi kérdésként kezelte az idegenforgalom földrajzának

oktatását, amelyben Nagy Gyulának (1975, 1976) - aki maga nem volt a turizmusföldrajz
kutatója - oroszlánrész jutott.
A rendszerváltozás erőteljesen polarizálta a turizmusorientált közgazdaság-tudo-
mányi felsőoktatást. Egymás után szereztek akkreditációt a különböző egyetemekhez
és főiskolákhoz kötődő idegenforgalmi képzések, amelyek a korábbi évtizedek tradíci-
óit követve kivétel nélkül tanterveik részévé tették a turizmusföldrajzot. A közgazda-
sági felsőoktatásban zajló idegenforgalmi és szálloda szakos közgazdászképzésre vonat-
kozó előírások6 egyértelműen körvonalazták a geográfiai ismeretek fontosságát (kötelező
szigorlati tárgyként írták elő az idegenforgalmi földrajzot). A grandiózus méreteket öltő
oktatási boom (Michalkó 2004) azonban igen jelentős energiákat vont el a turizmusföldrajzi
ismeretek kutatással történő megalapozásától, az érvényes taneszközök összeállításától, így
gyakorlatilag mind a mai napig legitim tan(szak)könyvek hiányában zajlanak a kurzusok
pedagógiai folyamatai. 1990-et követően is előfordult, hogy maga az idegenforgalmi felső-
oktatásban aktív szerepet vállaló turizmusföldrajz-oktató nem tartozott a geográfus társada-
lom - publikációs tevékenysége révén - ismert figurái közé. A magyarországi doktori isko-
lák felfutásának köszönhetően napjainkra szinte minden, az idegenforgalmi oktatásért
felelős egyetemi és főiskolai tanszéken találkozhatunk PhD-oklevéllel már rendelkező
vagy a doktori képzésben éppen részt vevő geográfussal.
A hazai felsőoktatás bolognai folyamatként elhíresült átalakításának köszönhe-
tően 2006 szeptemberétől turizmus-vendéglátás alapszak elnevezéssel folytatódik a
magyarországi idegenforgalmi képzés félévszázados története. Ötven év kevésnek bi-
zonyult ahhoz, hogy megteremtődjön a turizmus egyetemi szintű oktatásához szüksé-
ges együttműködés és a turizmus ezen ügyeiben érintett, különböző tudományágakat,
oktatáspolitikai érdekeket képviselő szakemberek közötti konszenzus.7 A régi/új szak
létesítését szabályozó rendelet8 előkészítésében közreműködőknek annyit azonban si-
került elérni, hogy a földrajz, illetve annak közkeletű latin megfelelője, a geográfia szó
egyetlen egyszer se szerepeljen a dokumentumban. Ezzel figyelmen kívül hagyták a
Magyar Tudományos Akadémia mellett több nagy múltú hazai egyetemen is sikerrel
művelt turizmusföldrajz évtizedes, számos nemzetközi elismerést elért eredményeit,
valamint a turizmustudomány határainkon túli képviselőinek széleskörűen hivatkozott
szakkönyvekben, folyóiratcikkekben megnyilvánuló törekvéseit. Ennek ellenére a turiz-
musföldrajz továbbra is a magyarországi idegenforgalmi felsőoktatás egyik legfonto-
sabb és megkerülhetetlen ismeretterületét képezi, amely mind az alap, mind pedig a
mester és a doktori képzés sikerének letéteményese (2. táblázat).
6
4/1996. (I. 18.) Korm. rendelet a közgazdasági felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési
követelményeiről.
7
A könyv kéziratának lezárásakor érkezett a hír, hogy a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság
2006. december 8-i ülésén támogatta a Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája
vezette konzorcium által benyújtott turizmus-menedzsment mester szak létesítését.
8
15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről.
2.táblázat
A turizmus-vendéglátás alapszak képzésében részt vevő felsőoktatási intézmények Magyarországon, 2006
(Forrás: Saját adatgyűjtés)
Az intézmény neve (székhelye) Azon kurzusok elnevezése, amelyek keretében földrajzi vonat- A kurzusok oktatói, tantárgyfelelősei
kozású ismereteket közvetítenek
Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodás- Turisztikai erőforrások, Turizmus és régiófejlesztés Nemes Andrea, Székely Andrea
tudományi Kar (Budapest)
Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi Idegenforgalom földrajza (Magyarország, nemzetközi) Hegedűs Ernő, Hortobágyi Mátyás,
Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Petykó Csilla, Szabó Géza
Főiskolai Kar (Budapest)
Harsányi János Főiskola (Budapest) Turisztikai erőforrások, Közigazgatás és területfejlesztés, Közle- Hercz Ágnes, Jandala Csilla
kedés és turizmus
Heller Farkas Főiskola (Budapest) Általános társadalom- és gazdaságföldrajz, Területfejlesztés és Donka Attila, Kovács Balázs, Kővári
turizmustervezés, Nemzetközi gazdaságtan, Turizmusföldrajz István, Lengyel Márton, Posta József,
I-II, Nyugat-Európa gazdaságtörténete, A magyarság kulturális Trócsányi András
földrajza, Franciaország turizmusa, Közlekedés és biztonság
Károly Róbert Főiskola Gazdálkodási Kar Turisztikai erőforrások, Turizmusföldrajz Dávid Lóránt
(Gyöngyös)
Kodolányi János Főiskola (Székesfehérvár) Turizmusföldrajz 1-2, Magyarország turisztikai erőforrásai, Aubert Antal, Csapó Tamás, Illés Sándor,
Regionális politika és területfejlesztés, Turisztikai területfej- Jakab Beáta, Michalkó Gábor, Rudi
lesztés, Természeti jelenségek a turizmusban, Idegenforgalmi Andrea, Szalai Katalin, Szépvölgyi
földrajz (idegen nyelven) Emese, Szépvölgyi Ákos, Vizi István
Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Idegenforgalmi földrajz I-II. Darabos Ferenc, Husz Anikó, Nagy
Csere János Kar (Győr) Róbert
Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Turizmus földrajzi alapjai, Magyarország turizmusföldrajza, Jancsik András, Pénzes Erzsébet
(Veszprém) Nemzetközi turizmusföldrajz
Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula EU-ismeretek, Turizmusföldrajz (nemzetközi és hazai), Regio- Aubert Antal, Csapó János, Gyuricza
Főiskolai Kar (Szekszárd) nális politika, A Kárpát-medence természeti és kulturális öröksé- László, Kaposi Zoltán, Máté Andrea,
ge, Magyar területfejlesztés, Turizmus és területfejlesztés Pap Norbert, Szabó Géza
Szolnoki Főiskola (Szolnok) Turisztikai erőforrások Müller Anetta
1.4.2. Szakképzés
A turizmus céljait szolgáló szakképzés elsősorban a különböző utazási irodai, szálloda-

és vendéglátó-ipari területeken dolgozó alkalmazottak, leendő középvezetők szakmai
alapismereteinek az elsajátítását biztosítja. A szakemberek utánpótlására kezdetben
az IBUSZ9 által szervezett belső tanfolyamokon, később az Országos Idegenforgalmi
Hivatal közreműködésével szélesebb körű rekrutáció eredményeként került sor. Leg-
korábban az idegenvezetők ismereteit és kompetenciáit bővítő szakmai képzés fontos-
ságát ismerték fel, később a szakiskolai hálózat kiépítésének köszönhetően a turizmus
más területein is ki tudták elégíteni a képzett munkaerő iránti igényt (Nagy 1966, Ka-
rádi 1966). A turizmusföldrajz - a felsőoktatási szférához hasonlóan - a képzés ezen
szegmensében is hosszú ideje kitüntetett szerepet játszik, sőt, pedagógiai sajátossága-
inak köszönhetően sokkal inkább igényli a megfelelő színvonalú taneszközök biztosí-
tását. Ennek a kívánalomnak a kielégítésre született tankönyvek (Miczek 1978) közös
jellemzője, hogy bennük a turizmusföldrajz sajátos megközelítésével, az úgynevezett
országismerettel találkozhatunk.
A magyarországi szakképzésben a mai napig előszeretettel alkalmazzák a turiz-
musföldrajz idegenforgalmi orientációjú országismerettel10 történő helyettesítését lehe-
tővé tevő tankönyveket (Miczek 2005, Bánfalvi 2003, Gucziné 2003), amely jelenséget
nemcsak önmagában, hanem a felsőoktatásba való beszivárgása miatt sem tartjuk kívá-
natosnak. Az országismeret ugyanis mindössze foltokban tartalmazza a turizmusföld-
rajz lényegét, sokkal inkább az útikönyvekben közreadott, sokszor feldolgozhatatlan
információhalmaz geográfiai színezetben való feltüntetése. Félreértés ne essék, a tu-
rizmusföldrajz kétségtelenül magában foglal bizonyos, az idegenforgalmi vonzerőkkel
kapcsolatos háttérismereteket, de ez nem jogosítja fel a taneszköz készítőjét, a tan-
anyag összeállítóját, hogy egy akadémiai szinten müveit diszciplína köntösébe bújtassa
az útikalauzokból, prospektusokból kiolvasható, némi utazási tapasztalat birtokában
bárki által könnyedén oktatható ismereteket.
Az Országos Képzési Jegyzékben" szereplő idegenforgalmi képesítések szak-
mai vizsgakövetelményei12 kivétel nélkül tartalmazzák a turizmusföldrajz tárgykörébe
tartozó ismeretek számonkérhetőségét. Egyes esetekben konkrétan nevesítve, máshol
slamposan körvonalazva határozzák meg a turizmusföldrajz képzésben betöltendő sze-
9
Az IBUSZ (Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Vállalat) jogelődjét 1902-ben alapí-
tották.
10
A 129/2001. (VII. 23.) Korm. rendelet (a felsőoktatásban a bölcsészettudományi és egyes társadalom-
tudományi alapképzési szakok képesítési követelményeiről) az idegen nyelv és irodalom szakok kapcsán
nevesíti az országismeret mibenlétét, e szerint bizonyos földrajzi, néprajzi, történelmi, kulturális, gazdasági
és társadalmi tudáselemek összessége értendő alatta.
11
37/2003. (XII. 27.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről.
12
18/1995. (VI. 6.) IKM rendelet az ipari és kereskedelmi szakképesítések szakmai és vizsgakövetel-
ményeiről.
A TURIZMUSFÖLDRAJZ I S M E R E T E L M É L E T I S A J Á T O S S Á G A I 35
repét. A vonatkozó dokumentum az országismeretet egyetlen szakma, az idegenvezető

esetében szerepelteti ténylegesen a vizsgakövetelmények között. Feltehetően ezzel áll
összefüggésben az a körülmény, hogy a szakképzésben használatos turizmusföldrajzi
tankönyvek készítői között gyakorlott idegenvezetőkkel találkozhatunk, akik talentu-
muk minél szélesebb körben való terjesztése és legitimációja érdekében a lehető leg-
jobb szándékkal, mégis félreértésre okot adó módon járnak el.
2. A turizmusföldrajzi tudás
2.1. A turizmusföldrajz hétköznapi visszatükröződése
A lakosság utazási szokásairól szóló felmérések (M.Á.S.T. 2005, KSH 2006a) rendre
alátámasztják, hogy a magyar társadalom többsége a belföldi turizmus aktív résztvevő-
jének tekinthető. Ennek következtében mérhető utazási tapasztalatokkal, helyismerettel
és tárgyszerű információkkal rendelkezik azokkal a magyarországi relációkkal kap-
csolatban, amelyeket korábban felkeresett. Többek között tudja, hogy milyen irányba
kell indulnia, milyen közlekedési eszközt érdemes az utazásához választania, melyik
vendéglátóhelyen célszerű étkeznie és milyen nevezetességek felkeresésével elégítheti
ki leginkább a társadalmi elvárásokat. Az egyén ezen, igencsak összetett tudásának
számos eleme az íróasztal mögött vagy a televízió készülék előtt ülve is elsajátítható,
a tapasztalás azonban minden bizonnyal elősegíti annak bevésődést. így a lakóhelyen
kívüli szabadidő-eltöltéssel, hivatásvégzéssel kapcsolatos utazások és az általános mű-
veltség megszerzéséhez hozzájáruló mindennapi tevékenységek során egy olyan spe-
ciális ismeret- és képességhalmaz jön létre, amelyet az elkövetkezendőkben turizmus-
földrajzi tudás néven tárgyalunk.
Ha valaki arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen elemekből kellene fel-
épülnie egy átlagos műveltségű magyar ember történelmi tudásának, vagyis azoknak a
historiográfiai ismereteket tartalmazó halmaznak, amelyet a közvélekedés szerint illene
tudni, akkor kézenfekvő kiindulási pontként tekinthetnénk az érettségi témakörökre.
Igen ám, de mi van azokkal az ismeretterületekkel, amelyek közvetlenül (tantár-
gyiasulva) nem képezik a középiskolai tananyag részét, azok milyen mélységben
integrálódnak a műveltségképbe, hol vannak a tudhatóságuk határai? A turizmus-
földrajz esetében a földrajztudományból érdemes kiindulni, amelynek társadalmi
beágyazottsága igen széles körű, művelői tudományos ismeretterjesztő tevékenysé-
gének köszönhetően népszerű, eredményeit tekintve közérdeklődésre számot tartó
tudományág (Próbáld 1998, Ütőné 2000). A történelem fenti analógiájára a turiz-
musföldrajzi tudás tehát elviekben tetten érhető a földrajz érettségi követelményeiben,
azonban ez a fajta eljárás oly mértékű leszűkítését eredményezné a vizsgált diszciplí-
nához kapcsolódó elvárt ismeretek bemutatásának, amely feltehetően hamis, a va-
lóságtól távol álló eredményt szülne. A megoldás, mint oly sokszor, már megint az
utcán, pontosabban az éterben hevert.
38 A TURIZMUSFÖLDRAJZI TUDÁS
A magyar tévénézők milliói követik nap mint nap nyomon a képernyőn kedvenc
vetélkedőjük eseményeit, amelyek az izgalmakon túlmenően bizonyos ismeretterjesz-
tő, műveltségkép formáló funkciót is betöltenek. Az egyik földi sugárzású kereskedel-
mi tv csatorna, az RTL Klub Legyen Ön is milliomos című kvízműsorában az elmúlt öt
év során átlagosan egy, a szerkesztők által a földrajz témakörébe sorolt kérdés hangzott
el. Ez, 950 adást figyelembe véve 881 földrajzi tárgyú kérdést eredményezett. A műsort
készítő produkciós iroda lehetővé tette, hogy a kérdéseket, a szerkesztők által hozzá-
juk rendelt nehézségi szintet és a felajánlott válaszlehetőségeket egyaránt tudományos
vizsgálat tárgyává tegyük. A megfigyelés céljának, tudniillik a turizmusföldrajzi tudás
magyarországi vonatkozásainak tettenérése és lehatárolása érdekében a hazánkat nem
érintő kérdéseket kiszűrtük és így egy 308 kérdésből álló adatbázis feldolgozására nyílt
lehetőség. Mivel azt a visszatükröződést kívántuk mérni, ami a turizmusföldrajz kap-
csán a szerkesztők - mint a műveltség lehatárolásában közreműködő ágensek - észjá-
rását, kérdésfeltevését motiválja, ezért a Magyarországra vonatkozó földrajzi tárgyú
kérdések közül kiemeltük és turizmuselméleti nézőpontból értékeltük mindazokat,
amelyek az utazásokkal összefüggésbe hozhatók. A vizsgálat eredményeként általunk
létrehozott csoportosítás és annak elemzése révén sikerült közelebb jutnunk a földrajzi,
különösen a turizmusföldrajzi tudás hétköznapi megítéléséhez.
A vizsgálat tárgyát képező televíziós vetélkedő szerkesztői szerint a földrajzi tu-
dás mibenléte leginkább egy-egy objektum13 fekvésében érhető tetten. A játékban el-
hangzott kérdések 40,3%-a két földrajzilag egyértelműen körülhatárolható objektum
egymáshoz viszonyított elhelyezkedésére vonatkozott. A leggyakoribb párosítások a
megye, a táj, a folyó, és a település térbeli viszonyrendszerében történő eligazodás
képességének mérését szolgálták, de előfordultak a hegységek és azok csúcsainak tár-
sítására vonatkozó feladatok is. Ebben az ismeretcsoportban a Melyik hegységünkben
lehet megmászni a Nagy-Csikóvár nevű csúcsot? kérdést sorolták a szerkesztők a leg-
magasabb, 10-40 millió forint között jutalmazandó nehézségi kategóriába.
A második leggyakrabban (24%) feltett kérdéskör valamely földrajzi objektum ne-
vezetességére, ismerhetőségének attribútumára vonatkozott. Ebben az esetben a tisztán
földrajzi tudás mellé más tudományág által tárgyalt ismereteket kellett párosítani. Míg
az első csoportban a földrajzi tudás nélkülözhetetlennek bizonyult a kérdés helyes meg-
válaszolásához, a nevezetességek kapcsán az irodalmi, történelmi, zenei stb. ismeretek
már kiválthatták a geográfiát. Ezt támasztja alá az a tény, hogy az általunk létrehozott
második csoport legmagasabb nehézségi kategóriájába (3-5 millió forint) sorolt kér-
dések közül például a Melyik településünkön őrzik a tihanyi apátság alapítólevelének
eredeti példányát pusztán történelmi tudásunk alapján is megválaszolható.
A helyismerettel, azaz a térbeli mikroszinttel összefüggő jártasság képezte a vizs-
gált kérdésekből kiolvasható földrajzi tudás harmadik csoportját. A kérdések 8,8%-
13
Földrajzi objektumként értelmezzük a tér mindazon elemét, amely önálló, megkülönböztetésre alkal-
mas földrajzi névvel rendelkezik.
A TURIZMUSFÖLDRAJZ HÉTKÖZNAPI VISSZATÜKRÖZŐDÉSE 39
ában egy településen vagy földrajzi objektumon belüli információk közötti eligazodás
képességét kellett bizonyítania a játékosoknak. Egy-egy település természetföldrajzi
érdekességére, valamely településrészére vonatkozó információk vagy éppen a helyi
közlekedéssel kapcsolatos ismeretek tartoznak ebbe a kérdéscsoportba. A tudhatóság
tekintetében talán itt van a személyes tapasztalatnak a legnagyobb jelentősége, ezt tá-
masztja alá a legmagasabb nehézségi kategóriába sorolt kérdés is: Melyik városhoz
csatolták Gyulafirátótot az 1980-as években? (1,5 millió forint), amelynek megvála-
szolásához a környék ismerete nélkül kevés fogódzó áll rendelkezésre.
A szerkesztők előszeretettel (6,8%) helyeztek el a határmentiségre és egy-egy me-
gye székhelyére (6,8%) vonatkozó kérdéseket. Annak ellenére, hogy mindkét kérdés-
kör besorolható a fekvés problematikába, markáns megjelenésük miatt és a földrajzi
tudás árnyaltabb körvonalazása érdekében kerültek kiemelésre. Előbbi esetében a Me-
lyikszomszédos országgal van a leghosszabb közös határunk? (500 ezer forint), utóbbi
kapcsán a Melyik város volt Békés megye székhelye 1948-ig? (200-300 ezer forint)
kérdéseket tekinthetjük tipikusnak.
A számszerűen kevésbé fajsúlyos ismeretkörök közé sorolhatók a földrajzi nevek-
kel (5,8%), azok etimológiájával, a velük kapcsolatos asszociációkkal, szlogenszerű
megközelítésükkel kapcsolatos kérdések. Mellettük külön csoportot alkotnak még a
vízrajzra (3,2%), különösen a folyók és mellékfolyóik viszonyára, az általános termé-
szetföldrajzi ismeretekre (2,3%) és a földrajzi legekre (1,9%) vonatkozó kérdések. Eb-
ben a blokkban a Melyik hazánk legdélebbi települései érte a második legmagasabb
nehézségi fokért járó nyereményt (3-5 millió forint).
A turizmusföldrajzi tudás szoros összefüggést mutat a földrajznak az általános
műveltségben betöltött, a fentiekben körvonalazott struktúrában megjelenő szerepével.
A vetélkedőben feltett, Magyarországra vonatkozó földrajzi tárgyú kérdések 39,9%-a
turizmuselméletileg értelmezhető, vagyis a kérdés kontextusa egyértelmű összefüg-
gésben áll az utazások során megszerezhető tudással. Ezen belül a kérdések 39,8%-a
közvetlenül is, 60,2%-a pedig csak közvetetten tekinthető turizmusföldrajzinak. Előbbi
esetében maga a kérdésfeltevés is utal a turisztikai tevékenységre, utóbbinál olyan ob-
jektum felől érdeklődnek a szerkesztők, amely legtöbbször idegenforgalmi vonzerő-
ként értelmezhető.
A hétköznapi turizmusföldrajzi tudás mibenlétének bemutatásához a problémafel-
vetés szempontjából releváns kérdéseket hermeneutikai nézőpontból vizsgáltuk, vagyis
azt elemeztük, hogy valójában mire vonatkozott a kérdés, és az milyen konnotációkat
tartalmazott. A kérdésfeltevésben egyértelműen kimutatható idegenforgalmi vonatko-
zások esetében a szerkesztők miközben:
A) egy település fekvése után érdeklődnek:

• konkrétan rámutatnak az ismerhetőség attribútumára: Melyik megyénkben talál-
ható a porcelángyáráról híressé vált Herend?
• utalnak az azt övező turisztikai miliőre: Melyik megyénkben található a törté-
nelmi hangulatú Szigetvár?
• sugallják annak kiemelkedő turisztikai fontosságát: Melyik megyénkben talál-
ható a sok látogatót vonzó Bugacpuszta?
• tényként közlik, hogy egy bárki számára felkereshető vonzerőről van szó: Me-
lyik megyénkben látogatható meg az alcsúti arborétum?
B) a helyismeretet, egy relatív kisebb kiterjedésű földrajzi objektum területi kötő-

dését állítják a kérdés középpontjába:
• bemutatják azt a cselekvést, amely az ott végezhető turisztikai tevékenységgel
összefügg: Melyik hegységünkben mászhatjuk meg az Istállós-kő nevű hegyet?
C) a határmentiségből fakadó földrajzi vonatkozások szerepét kívánják hangsú-

lyozni:
• rámutatnak a határátlépés turisztikai mobilitásban játszott tényére: Melyik ve-
lünk szomszédos államba vezető vasúti határállomás Szob?
D) az általános földrajzi ismeretekre koncentrálnak:

• kiemelik a tájékozódás és a rekreáció szimbiózisának egyik közismert momen-
tumát: Milyen színű országos turistajelzés halad végig hazánk hegységein?
A fenti, földrajzi tudást feltáró kérdéskörök kapcsán szándékoltan kódolták a turiz-

mus mindennapi életben betöltött fontosságát, azonban többségben voltak az olyan kér-
dések, ahol ez az elhatározás csak áttételesen volt kimutatható. Esetükben a kérdés
maga nem volt idegenforgalmi orientációjú, csupán a feladványban szereplő objektum
turizmusban játszott szerepe miatt emeltük őket ki. A Melyik megyénkben található
az Abaligeti-barlang? típusú kérdések azért nem kerültek az előző kategóriába, mivel
értelmezésük kapcsán semmi sem utal arra, hogy ezt azért kellene tudni, mert látogat-
ható, megmászható, ismert stb. Tárgyalásuk azonban megkerülhetetlen, mivel tényként
kezelendő, hogy az Abaligeti-barlang és számos, a kérdésekben szereplő objektum ide-
genforgalmilag releváns vonzerőnek tekinthető.
A kérdések között jó néhány, a földrajzi és a turizmusföldrajzi tudás határmezs-
gyéjén elhelyezkedő szerepelt, amelyek közül a szerkesztők észjárására, az általános
műveltség és a tudhatóság problematikájára a 2006. február 8-i adásban Pusztavacs
kapcsán 200 ezer forint nyereményért megválaszolandó rejtvény a legeklatánsabb
példa.
A TURIZMUSFÖLDRAJZ ISMERETELMÉLETI SAJÁTOSSÁGAI 41
3. táblázat
Egy földrajzi tárgyú kérdés a Legyen Ön is milliomos című műsor egyik adásában
(Forrás: RTL KLUB)
Melyik megyében található Pusztavacs, Magyarország földrajzi középpontja?

A) Pest B) Bács-Kiskun
C) Jász-Nagykun-Szolnok D) Fejér
200 000 forint
Az alternatív válaszlehetőségként megadott magyarországi megyék fekvése a jelen-

leg hatályos Nemzeti Alaptanterv, de a rendszerváltozást megelőző tantervek szerint
is az általános iskolai földrajzoktatásban érvényes követelményrendszer alfájának és
ómegájának számít, így azokat egy képzeletbeli koordinátarendszerbe helyezve, vi-
szonylagos biztonsággal lehet az ilyen esetekben célravezető kizárásokat elvégezni.
Pusztavacs nevének a kérdésben történő szerepeltetése teljes mértékben irreleváns,
mivel a földrajzi középpont és a megye párosítása tekinthető a valódi feladatnak. Ha
nem oldották volna fel Pusztavacs „tudhatóságának" mibenlétét, vagyis nem tárták vol-
na a játékos elé, hogy ezt azért „illik" tudni, mivel az északi szélesség 47° 11' és a ke-
leti hosszúság 19° 30' metszéspontjában fekvő, 1358 fős népességű község valójában
az ország közepe, hanem mindössze Pusztavacs megyei hovatartozására kérdeznek rá,
akkor egyrészt nem segítik a játékost a megoldásban, másrészt azzal a fajta kultúraköz-
vetítő szereppel sem élnek, amely az ilyen jellegű műsorok küldetését képezi. Szóval
a szerkesztők egyértelműen a társadalom tudomására hozták, hogy 1968 óta az ország
földrajzi középpontjának számító Pusztavacs Pest megyéhez való tartozásának ismerete
igencsak fontos dolog, amit azzal is alátámasztottak, hogy 4 havi minimálbért kínáltak
érte (3. táblázat). Igen ám, de egy átlagembernek honnan kellett volna azt tudni, hogy
Pusztavacson ilyen jelentős nevezetességgel találkozhat, a közoktatásban használatos
tankönyvekben ez az információ nem szerepel. Itt jön elő az utazási tapasztalat szerepe,
a szerkesztők feltételezték, hogy ez egy olyan fontos idegenforgalmi attrakció, amelyet
a lakosság többsége már felkeresett és emlékeiben él annak megyei hovatartozása. Va-
lójában Pusztavacs látogatottsága oly elenyésző, hogy nevének a belföldi turizmussal
való összekötése érdemben nem segíthette a játékost.
2.2. A turizmusföldrajz ismeretelméleti sajátosságai
Miközben a hazai turizmusföldrajzi tudás hétköznapi megközelítése a Hol-mi? kér-

déskört fedi, tudományos értelemben egy Magyarországon is évtizedes múlttal rendel-
kező diszciplína kutatási eredményeinek hozadékaként értelmezhető. A turizmusföld-
rajz azonban - számos más társadalomföldrajzi diszciplínához hasonlóan - máig nem
rendelkezik azokkal az ismeretelméleti csomópontokkal, amelyek mentén a szakmai
közösség normái szerint haladhatnának a kutatások. A magyar nyelvű szakirodalom

még hallgatólagos ismeretelméleti alapvetéseket sem tükröz, és a publikációkból sem
sugárzik a turizmusföldrajzi gondolkodás szerveződésének mikéntje. Joggal kérdez-
hetné bárki, a tudományfejlődés posztmodern állapotában, amikor a monocentrikus
gondolkodást felváltja az értékek sokféleségének hangsúlyozása (Gyáni 2003), miért
hiányoljuk azokat a mérföldköveket, amelyek más tudományok esetében éppen gátjai
az elvárható dinamikus fejlődésnek? Igen, ez jól hangzik, de ha nincs mérföldkő, akkor
út sincs, amelyről eltérhetnénk, amelyhez képest meghatározhatnánk az új irányokat.
A hazai turizmusföldrajzi vizsgálatok kezdetétől alig néhányan (Abella 1968, Timár
1980, Michalkó 2005) vállalkoztak arra, hogy megpróbálják az addigi praxis alapján a
szakma művelésének, tudniillik a tudományos kutatásnak az elméleti normáit, a legfon-
tosabb igazodási pontjait megteremteni. Ennek hiányában a kívülállók bármilyen ered-
mény érvényességét könnyen megkérdőjelezhetik és alkalom adtán ezt meg is teszik.
Nehéz szívvel, de a turizmusföldrajz modernizációjának sikere érdekében közre
kell adni azt a segédletet, amellyel egy, a turizmusnak mint lendületesen fejlődő transz-
diszciplínának bárminemű megítélésére hivatott személy objektív eligazodása elő-
segíthető. Az általunk 3K néven, az elmúlt évtized tudományszociológiai aspektusú
megfigyelései alapján alkotott elmélet szerint a turizmuskutatást háromféle résztvevő
reprezentálja, a kutató, a kontár és a kókler:
• A kutató a szakmai fogásokat, tradíciókat, a magyarul és idegen nyelven pub-

likáló elődök által létrehozott ismerethalmazokat, azok fogalmi struktúráját
figyelembe véve módszertanilag helytálló, problémaorientált megközelítést al-
kalmazva kívánja létrehozni a turizmussal kapcsolatos tudás új szeletét. Tevé-
kenységét lényegében a megismerés motiválja.
• A kontár hamis szakmai önképen alapuló ténykedése a tudomány lényegi nor-
máinak figyelembevétele nélkül zajlik. Érdeklődését és aktivitását a személyes
karrier vagy az első látásra könnyű prédának, kézenfekvőnek tűnő téma kidol-
gozásától remélt elismerés ösztönzi. Az eredményeket rangos folyóiratokban, jó
nevű kiadóknál igyekszik megjeleníteni, akik sokszor - beláthatatlan kárt okozva
a hazai turizmustudománynak - mit sem sejtve teret adnak a dilettánsok és az értük
szavatosságot vállaló lektorok összekacsintásából születő kéziratnak.
• A kóklert szinte minden esetben az anyagi haszonszerzés, egzisztenciájának
mindenekfeletti biztosítása vezérli. Ismeri a tudomány játékszabályait, tudja,
mi az a minimum, amit az érvényesüléshez be kell tartani, melyek a megkerül-
hetetlen követelmények, ügyesen lavíroz a jól eladható témák és a megrendelők
világában. Tanulmányait hasonló kaptafára gyártja, azonban megjelentetésüket
nem feltétlenül tartja kívánatosnak.
Tekintettel arra, hogy a 3K elméletéből a fentiekben kirajzolódó szellemi és morá-

lis környezetben kell a turizmusföldrajz képviselőinek helytállni, a hazai és a nemzet-
közi kutatói társadalom által érvényesnek és hitelesnek tekinthető tudást létrehozni, a
A TURIZMUSFÖLDRAJZ ISMERETELMÉLETI SAJÁTOSSÁGAI 43
munka folytatása nem nélkülözheti azokat az ismeretelméleti alapvetéseket, amelyek

eligazodási pontként, ha úgy tetszik mérföldkőként szolgálnak. Mindenekelőtt le kell
szögezni, hogy a turizmusföldrajz mint társadalomföldrajzi diszciplína annyira össze-
fonódott az idegenforgalmi szakma mindennapi gyakorlatával, oly mértékben praxi-
sorientálttá vált, hogy egyik napról a másikra történő teoretizálása éppen az életben
maradását biztosító táptalajának elveszítésével járna. Úgy kell tehát a turizmusföldrajz
ismeretelmélettel átitatott modernizációját végrehajtani, hogy továbbra is arról beszé-
lünk, amit a szakma diskurzus és az oktatásban elsajátítandó tananyag tárgyává tett, de
úgy beszélünk róla, hogy az megfeleljen az akadémiai szféra elvárásainak.
Az ismeretelmélet egyik legfontosabb sajátossága, hogy a tudásként aposztrofált
igazsághoz vezető útra kíván rátalálni. Az episztemológia, másnéven gnosszeológia
címszó alatt, a filozófia egyik központi kérdéseként tárgyaltak (Csontos 1999) arra
keresik a választ, hogy milyen alapvetésből kiindulva születik meg a tudás. Itt nem
valamiféle módszertani problémáról van szó, hanem egy olyan rendező elvről, amely
biztosítja a végső igazsághoz vagy az akként feltételezettekhez való eljutást. Eszerint
lehet valamit empirikusan és racionálisan szemlélni. Előbbi követői meg kívánják
tapasztalni a valóságot, utóbbit vallók megelégszenek az összegyűlt információk he-
lyességéről való gondolkodással. Mindkét út eredője a tudás, amelynek az ismerettel
való teljes megfeleltetése máig vitatott (Zsolnai 2001). A turizmusföldrajz által tárgyalt
ismeretek empirikus úton való felhalmozása azt feltételezi, hogy a megismerés folya-
matában részt vevők maguk tapasztalják meg a valóságot, utazásaik, a praxis különbö-
ző szféráiban való érintettségük vagy a tudományos normákat követő megfigyeléseik
révén válnak a tudás letéteményeseivé. Akik pedig a racionalitás útjára lépnek, azok
a dolgokról való logikus gondolkodás képességével megáldva, a turizmusnak a tér, a
társadalom és a gazdaság egyes összefüggéseivel kapcsolatban alkotnak új, gyakran
vitára okot adó mondanivalót.
A turizmus földrajz megismerési folyamatában az empirikus megközelítés dominál,
mivel a térben és időben viszonylag gyorsan változó folyamatok követése kizárólag így
biztosítható. Az empirikus tudás keletkezésének hőskora a nagy földrajzi felfedezések
időszakával azonosítható, amelyben egy-egy, addig ismeretlen földrész megismerése
sokakat ösztönzött arra, hogy maguk is részeseivé váljanak a világ feltérképezésének.
A felfedezők valóban az ismeretlen nyomába eredtek és munkájuk eredményeképpen
tényként beszélhetünk a kontinensek és az óceánok létezéséről. Számos magyar kalan-
dor vett részt a világ megismerésében és megismertetésében (Havasné-Somogyi 1973),
akiknek útjait a legkülönbözőbb motiváció szerint tagolhatjuk, de annak eredőjeként a
tudás új és újabb szeletét illeszthettük a rendszerbe. A turizmusföldrajzi értelemben
vett jó helyek felfedezése mind a mai napig tart, de ez a megismerési folyamat episzte-
mológiai tekintetben irreleváns, mivel csupán a tudható axiológiai minősítésére kerül
sor: magáról a helyről tudtunk, de, hogy ezt a turizmusban is jól hasznosítható, az egy
új értékelés. Ebből következik, hogy az idegenforgalmi vonzerők narratív bemutatása
nem tartozik a tudásalkotás folyamatába. A turizmusföldrajz tárgyköréhez tartozó, em-
pirikus úton felmerülő kérdések megválaszolására a társadalomtudományi kutatások

módszertanából (Babbie 1999) ismert primer és szekunder eljárások hivatottak.
A turizmust átható gyakorlatiasság és a folyamatok megtapasztalhatósága követ-
keztében a racionális megismerés jóval kisebb szerepet játszik a turizmusföldrajzi tu-
dás felhalmozásában. A problémaalkotás, a logikailag helytálló spekulációk megfogal-
mazása vagy az analógiás gondolkodás - empirikus kötődéseik felmerülése ellenére - a
racionális tudásteremtés részeként értelmezhetők. Az Ancsel Éva (1986) által a „nem-
tudás tudásaként" körvonalazott probléma felismerése és megfogalmazása sokszor
racionális eredetű, az emberi lét és a turizmus összefüggéseinek fehér foltjait állítja
a gondolkodás fókuszába. Ha például valaki a magzati korban lévő egyed mentális fej-
lődését megalapozó boldogságát az őt kihordó anya vízparti üdülési tevékenységében
véli tetten érni, akkor sokkal inkább a racionalitásra, mintsem az empíriára helyeződik
a hangsúly. A racionalitást tükröző ismeretalkotás alapja a logika (Mérő 1994), amely
a turizmusföldrajzi tudás konstrukciójában is szerepet kap. Például mindennemű empi-
rikus kutatás nélkül is megállapíthatjuk, hogy a Magyarországra látogató, arab ország-
beli állampolgárok nem tekinthetők a borturizmus célcsoportjának: több millió forintot
felemésztő vizsgálatok nélkül, pusztán a racionalitás eszközével élve jutottunk el egy
egyszerű igazsághoz. A racionalitás kapcsán harmadikként említett analógia, ahogy
Mérő László (1994) aposztrofálja, a ,,józan paraszti ész" tudománya. Alapjául kétség-
telenül az empirikus úton szerzett korábbi ismeretek szolgálnak, de az azokra épülő
modell alkalmazása már a racionális megismerést segíti. Ha például valaki a Balaton
turisztikai keresletéről kíván értekezni, akkor az ehhez szükséges kérdőíves vizsgálatait
a nyári hónapokban fogja lebonyolítani, mert tudvalevő, hogy a tó vízének frissítő hatá-
sát a júliusi, augusztusi kánikulában érkező vendégek kívánják igénybe venni.
2.3. A turizmusföldrajzi tudás felépítése
Akár empirikus, akár racionális úton jutunk a turizmusföldrajzi tudásként megtestesülő

ismeretekhez, azokat közel egységesen, ha úgy tetszik, normatív módon kell a rend-
szerbe történő integrálásra előkészíteni. A legkülönbözőbb módszerekkel összegyűjtött
tudás csak abban az esetben válhat a diszciplína részéve, ha annak érvényessége a ku-
tatói közösség szabályai szerint megkérdőjelezhetetlen. Egyesek folyamatosan kísér-
leteznek azzal, hogy megfigyeléseik, eszmefuttatásaik eredménye a turizmusföldrajzi
tudás részévé válhasson, de mivel kevés figyelmet fordítanak a meglévő paradigmára,
ezért próbálkozásaik sorra kudarcot vallanak. Egy diszciplína felépítésében és fej-
lesztésében a paradigma jelenti azt a - legtöbbször csak a sorok között olvasha-
tó, azonban a művelői által elfogadott - használati utasítást, amelynek betartása
nélkülözhetetlen a siker érdekében. Egy, a szabályok szerint oda nem illő elem
beillesztése ellen a kutatói közösség, illetve megbízottja vétót emel, így a turizmus-
földrajz konstitúciójában részt vevők is eszerint járnak el. Mivel a turizmusföldrajz
A TURIZMUSFÖLDRAJZI TUDÁS FELÉPÍTÉSE 45
diszciplínalizálódásában - a 3K-elmélet szerint - olyanok is részt vesznek, akik nem

tartoznak a kutatói közösséghez, így megkerülhetetlen annak bemutatása, hogy milyen
úton hozható létre az érvényes tudás.
A tudás iránti igényt normál esetben a megismerési vágy motiválja, azonban ha-
zánkban az idegenforgalmi felsőoktatás mértéktelen liberalizációja következtében az
egyetemi és a főiskolai szférából érkező megrendelés, vagyis a hallgatók ismeretekkel,
az azokat közvetítő jegyzetekkel való ellátása inspirálta. A megismerés gerjesztette,
vagyis egyfajta belső kényszer hatására, kutatások révén létrejövő tudás és a külső
igények kielégítését szolgáló, kétes érvényességű ismeretkupac közül egy laikus szá-
mára az utóbbi szembetűnőbb, mivel az könnyebben elérhető. A kutatói teljesítmények
ritkábban kerülnek könyv formájában publikálásra, sokkal inkább a nagyközönség szá-
mára nehezen hozzáférhető vagy idegen nyelvű tudományos folyóiratokban jelennek
meg. Az összegereblyézett, kutatással a legritkábban alátámasztott teljesítmények pedig
szinte minden jegyzetbolt polcán felbukkannak. A legszomorúbb, hogy utóbbi kiadvá-
nyok címe gátlástalanul azt sugallja, mintha az abban közreadottak a turizmusföldrajz
konszenzuson alapuló alfáját és ómegáját tartalmaznák. Összefoglalva, az egységes
turizmusföldrajzi tudás megteremtése érdekében tett eddigi erőfeszítések elsősorban
leíró tartalmú tananyagok, a szakképzésben és a felsőoktatásban meghirdetett kurzusok
jegyzetanyagaként kerültek közreadásra. Azok nélkülözték a problémaorientáltságot,
az eredetiséget, a nemzetközi és a hazai kutatási előzmények figyelembevételét. A ha-
zai turizmusföldrajz valójában egy tankönyvekben és jegyzetekben konstituálódó disz-
ciplína, amely leginkább abban különbözik a rokonaitól, hogy nem a tudományosan
igazolt ismeretek redukcióját testesíti meg, hanem a szerzők által a természet- és a tár-
sadalomföldrajzból, valamint a már említett országismeretből odaillőnek vélt dolgokat
tartalmaz.
Ez az a pont, amikor a magyarországi turizmusföldrajzzal szemben és a jövőbeli
sikerek érdekében általunk számos esetben (Michalkó 2002, 2004) megfogalmazott
kritikai hangvételű reflexiót fel kell, hogy váltsa a kutatási eredményeken és a pedagó-
giai praxison alapuló tudás létrehozásának, illetve a mögötte álló filozófiának a bemuta-
tása. Francois Jacob (1986) Nobel-díjas biológus szerint a tudomány egy eszköz, amely
a valóságnak vélt világ ábrázolását segíti elő, lehetőséget biztosít arra, hogy új szem-
szögből nézzük a dolgokat, hogy teret adjunk képzeletünk termékének. Amikor a hazai
turizmusföldrajzi tudás új alapokra való helyezéséről beszélünk, akkor egy idea meg-
valósítását szorgalmazzuk, egy olyan elképzelést kívánunk elfogadtatni a kutatásban
és az oktatásban érintett közösséggel, amely a stabilitást, a hosszú távú fennmaradást
garantálja. Amióta a házak alapozásánál vasbetont és korszerű szigetelési technológi-
át alkalmaznak, meghosszabbodott az épületek élettartama. A turizmusföldrajz mint
diszciplína csak azért nem omlott eddig össze, mert gőzerővel szolgálta az idegenfor-
galmi köz- és felsőoktatást, azonban nem volt képes önmaga akadémiai szintű elis-
mertetésére. Az elkövetkezendőben olyan alapokra kívánjuk építeni a magyarországi
turizmusföldrajzot, amelyre egy több emeletes, az alap-, a mester- és a doktori képzést
egyaránt kiszolgálni képes ház is felhúzható. Hasonló téglákkal építkezünk majd, mint
az elődök, de nem ugyanúgy fogjuk őket elhelyezni, a tervek elkészítésénél ugyan-
is egy újfajta nézőpontot vettünk figyelembe, a tanulhatóság és a szellemi inspiráció
szükségességét. Azt szeretnénk, ha a különböző szintű képzésben részt vevő hallgatók
nemcsak egy, az eligazodást pusztán területi megközelítésből biztosító ismeretkupa-
cot, hanem egy strukturált, a geográfusi észjárás elsajátítását is elősegítő tananyagot
vehetnének a kezükbe. De nem pusztán tanulnivalót adunk majd közre, hanem olyan
gondolatokat is bemutatunk, amelyek szakdolgozatban, doktori értekezésben való to-
vábbvitelét szorgalmazzuk.
2.4. Amit egy turizmusföldrajzosnak tudni kell
A turizmusföldrajzi tudás szoros összefüggésben áll a diszciplína tárgyával, lényegében

abból következően vezethető le az a komplex ismerethalmaz, amivel a hallgatóknak és
az oktatóknak-kutatóknak egyaránt rendelkeznie kell. A tudás két célcsoportja közötti
különbség elsősorban nem az ismeretek körét, hanem annak mélységét illetően mutat-
ható ki. Ezen álláspontunk azzal a pedagógiai felfogással való azonosulásunkból kö-
vetkezik, amely vallja és egyben lépten-nyomon bizonyítja, hogy a kutatás az nem egy
szűk, a bölcsek kövét magáénak tudó szakmai elit kiváltsága, hanem bármely felkészí-
tett, a tudományos normákat követni képes, a megismerést áhító egyén részesévé válhat
(Zsolnai 2005). Az idegenforgalmi szakképzést és a felsőoktatást szabályozó rendele-
tek egyaránt előírják a tanulmányok szakdolgozat készítéssel történő lezárását. Tehát
kutatásra ösztönzik az addig döntően passzív befogadást végző tanulókat. Mindehhez
módszertani kurzusok hallgatására nyílik lehetőség, ahol elvben elsajátíthatók a kutatás
fortélyai, de nem a szakdolgozat témáját meghatározó gondolkodásmód. Azt ugyanis a
korábbi, szakmai elméleti és gyakorlati tárgyak oktatása során kellene becsempészni az
egyes tananyagokba. így a turizmusföldrajzot tanuló hallgatóktól és oktató-kutató kol-
légáktól elvárható tudás körvonalazásakor nemcsak a mit, hanem a hogyan és a miért
problematikájára is kitérünk. A pedagógiában funkciója szerint szubsztantív, stratégiai
és normatív tudásként csoportosított tudásféleségek (Zsolnai 1996) jól alkalmazhatók
a turizmusföldrajz területén is, mivel e modernizálódó diszciplína is elvitathatatlan té-
nyekre, módszerekre és megközelítési módokra épül.
A jelen alfejezet címét átalakítva viszonylag egyszerű módszerekkel kijelölhető a
hazai turizmusföldrajzi tudás valódi tartalma, és ahhoz képest meghatározható az álta-
lunk ideaként aposztrofált normatíva. Ha arra, a vizsgálatunk szempontjából nyilván-
való kérdésre kívánunk válaszolni, Mi az, amit egy turizmusföldrajzos tud?, akkor két
dolgot tehetünk. Első lépésben évtizedekre visszamenően felkutathatjuk a turizmus-
földrajz tárgykörbe sorolt és/vagy turizmusföldrajzos által közreadott összes publikáci-
ót, majd azokat tartalomelemzés tárgyává téve körvonalazzuk a tudás mibenlétét, má-
sodszor inteijúkészítés révén a záró, illetve OKJ-vizsga előtt álló hallgatók ismereteit
A M I T EGY TURIZMUSFÖLDRAJZOSNAK TUDNI KELL 47
mint az intézményesült tudás reflexióját vesszük lajstromba. A magyar nyelű könyvek-

ben, könyvfejezetekben és a különböző hazai tudományos folyóiratokban megjelente-
tett, a könyvtárosok által turizmusföldrajz vagy idegenforgalmi földrajz tárgyszóhoz
sorolt ismeretek jobbára az oktatók-kutatók tudásának szubsztantív mivoltát tükrözik, a
vizsgálatok során felhasznált módszerekkel és filozófiai alapvetésekkel ritkábban talál-
kozhatunk. Ez a fajta szemlélet a turizmusföldrajzi tankönyveket is áthatja, így a tudni,
hogy mi jelenti a tudás legfontosabb faktorát, amely a hallgatók ismereteit tekintve is
megfigyelhető.
A turizmusföldrajzi tudás hétköznapi visszatükröződésére egy népszerű műveltségi

vetélkedő kérdéseinek kutatás tárgyává való tétele kapcsán a 2.1. fejezetben tettünk
kísérletet, amely vizsgálat kiegészült egy, a hazai lakosság körében lefolytatott, a
turizmusföldrajzot szélesebb perspektívában elemző felméréssel. A TNS Hungary
közvélemény-kutató vállalat közreműködésével 2005 decemberében 1000 fős, a
teljes magyar lakosságot nem, kor, lakóhely, iskolai végzettség szerint reprezentáló
mintán - omnibusz kutatás keretében - kérdőíves felmérést végeztünk, amelynek
során tisztázni kívántuk a társadalom turizmusföldrajzhoz kötődő tudásának mi-
benlétét és mélységét. A vizsgálat eredményeit nem ömlesztve, hanem e könyv
vonatkozó alfejezeteinek részeként, az ott tárgyaltak alátámasztására, a valósággal
való megfeleltetésére, keretezve, szürke háttérrel kiemelve adjuk közre.
A turizmusföldrajzi tudás az utazással összefüggő társadalmi, gazdasági, környezeti

jelenségek és folyamatok térbeli vonatkozásainak, összefüggéseinek, valamint azok
feltárásának ismeretét, továbbá az idegenforgalmi mobilitásra hatást gyakorló, azt ki-
szolgáló objektumoknak a turisztikai tevékenységgel kapcsolatba hozható mibenlétét
jeleníti meg. Mindemellett a turizmusföldrajzi tudás alatt tárgyaljuk azon készségek
(tanult képességek) tárházát, amelyek a térben történő tájékozódást, eligazodást, az
ahhoz szükséges információgyűjtést és a turisztikai élményekben, a célterületekről élő
képekben tetten érhető geográfiát foglalja magában.
A társadalom turizmusföldrajzi tudását megalapozó források két csoportra osztha-

tók. Az egyikbe azok az ismertek tartoznak, amelyeket az iskola és a média világa
közvetít, ezek jellemző módon passzív módon válnak a műveltség részévé, a másik
csoport aktív beépülést biztosító tudást tesz lehetővé. A passzív tudás leginkább a
földrajz és a történelemórán tanult, a televízióban, moziban látott, a turizmusipar
által hasznosított objektumok földrajzi elhelyezkedésére, értékük lényegi elemeire
koncentrál. Ezzel szemben az aktív tudás közvetlenül az egyén vagy hozzátarto-

zóinak utazása révén keletkezik, már az út előkészítése során is olyan, leginkább
stratégiai tudásra tehetünk szert, amelynek gyümölcsét a célállomáson vagy a kö-
vetkező utazás során arathatjuk le. Egy jól előkészített, átgondolt utazás, az élmény
megélésére való felkészülés, a felmerülő meglepetések kiszűrése garantálhatja a
program sikerét. Míg a passzív tudás az utazás lehetséges célállomásai közötti el-
igazodásban (Menjük el Svájcba, ott olyan szép hegyek vannak!), addig az aktív
tudás a konkrét, akár a helyszínen születő döntések meghozatalában játszik közre
(Svájcba autóval érdemes menni, mert a helyi közlekedés nagyon drága!).
A magyar társadalom utazási szokásait számba vevő közvélemény-kutatások
rendre rákérdeznek azokra az aktív tudást tápláló forrásokra, amelyeket a háztar-
tások a belföldön realizálódó kirándulásaik, utazásaik és főutazásaik érdekében
hasznosítanak. Ezen felmérések (M.A.S.T. 2005) fókuszában a turisztikai infor-
mációgyűjtési gyakorlat olyan lényegi tényezői állnak, mint például az aktív tudás
megszerzésének helye az utazás folyamatában vagy a források összetétele. A ma-
gunk részéről annyival léptünk túl az utazásokkal kapcsolatos aktív tudás létrejöt-
tének szondázásán, hogy hosszabb időintervallumot figyelembe véve vizsgáltuk
az egyes források használatának gyakoriságát. A magyar társadalom 2000-2005
között megvalósult összes belföldi utazását alapul véve megállapítható, hogy az
útra kelők (a 15 évesnél idősebb populáció közel 60%-a) 63%-a legalább egy for-
rást igénybe vett az úti cél elérése és az arra vonatkozó ismeretek megszerzése
érdekében.
3. á b r a
A magyarországi turisztikai desztinációkkal kapcsolatos tudás forrásai
(Forrás: TNS Hungary-MTA FKJ, 2005)
Az egyes források
igénybevételének
gyakorisága
minden
alkalommal
esetenként
egyáltalán
nem
térkép internet Tourinform útikönyv rokonok, helyi lakosság/

ismerősök szolgáltatók
A M I T EGY TURIZMUSFÖLDRAJZOSNAK TUDNI KELL 49
A vizsgált időszakban utazó megkérdezettek minden alkalommal a térképet (21,4%)

hasznosították legnagyobb arányban, legkevésbé a Tourinform-irodában (1,1%)
megszerezhető információkra voltak kíváncsiak (3. ábra). Részben ezzel össze-
függésben a még sohasem hasznosított források közül a Tourinform-iroda (81,5%)
messze kiemelkedik, de az internet (77,8%) negligálása is rendkívül magas arányú.
Amennyiben a valaha igénybe vett tudásbázisra koncentrálunk, akkor a rokonok
és ismerősök (72,9%), a helyi lakosság és/vagy a szolgáltatók (62,4%), valamint
a térkép (58,1%) jelentik az utazás előtti, illetve alatti informálódás forrásának
dominánsan jellemző elemeit. Utikönyvet a társadalom utazó tagjainak 56,8%-a
egyáltalán nem használt.
Látható, hogy a társadalom turizmusföldrajzra vonatkozó aktív tudása nem elsősor-

ban az attrakciók értékeinek megismerésében, sokkal inkább a tájékozódáshoz és az
eligazodáshoz szükséges alapvető információk megszerzésében érhető tetten. Nem az
útikönyvekből kiolvasható vagy az internetről letölthető művelődéstörténeti érdekes-
ségekre kíváncsiak tehát a belföldi relációban útra kelő magyarok, hanem olyan gya-
korlati fortélyok után érdeklődnek, amely a célállomás megtalálásában, az ott igénybe
vehető szolgáltatások kavalkádjában történő helyes választásban segíti őket.
3. A turizmusföldrajz tértudományi
vonatkozásai
3.1. A turizmus térbeli metaforái
A földrajztudomány eredete elnevezésében gyökeredzik, mivel művelői a kezdetekkor

a Föld nevű bolygó tudományos igényű ábrázolására vállalkoztak (Mendöl 1999). An-
nak ellenére, hogy a geográfia a tárgyalt jelenségek megértetéséhez, szemléltetéséhez
számos ábrát, rajzot és térképet használ, a szövegszerű magyarázat során előszeretettel
épít a metaforák kínálta lehetőségekre. A nyelvészet által a hasonlóságon alapuló jelen-
tésátvitelként értelmezett metaforák szerepe abban áll, hogy két egymástól különbö-
ző dolog tartalmi vagy fogalmi rokonságát felvillantva egyiket a másikkal helyettesíti
(Kálmán-Nádasdy 1999). Ahogy az irodalomban, úgy a földrajztudományban is tetten
érhető a metafora képzettársítást, képi megjelenítést elősegítő asszociatív funkciója.
Aki még sosem látta, hogy két vízfolyás miként olvad egymásba, hogyan torkollik
a kisebb a nagyobba, az Petőfi Sándor A Tisza című versének (Petőfi 1970:25) sorait
olvasva, könnyedén megértheti a jelenség lényegét (1. fénykép).
A geográfusok által használt, Molnár Jenő (2004) révén tudományos elemzés
tárgyává tett metaforák szerepe természetesen túllép a jelenségek puszta ábrázolásán,
funkciója sokkal inkább az elméletalkotás, a teoretikus magyarázat szintjén ölt testet.
A turizmusföldrajz sem hagyhatja figyelmen kívül a metaforákban rejlő lehetőségeket,
amelyek közül a turizmus hídként és kapuként való értelmezését állítjuk előtérbe. E két
objektummal való megfeleltetése azért kap kiemelt szerepet, mivel a turizmus számos,
a kutatók által feltárt, térbelileg értelmezhető hozadéka éppen a híd és a kapu mivoltá-
ban rejlik.
3.1.1. A híd szerep
A világ hídjainak - íveljenek azok szárazföldek és szigetek között, segítsék a folyó-

kon, völgyeken, csatornákon történő zavartalan áthaladást - elsődleges funkciója az
összeköttetés megteremtése (Palotás 1987). A hidak, miközben teljesítik a mobilitás
(közlekedés és szállítás) biztosításában testet öltő küldetésüket, sokszor maguk is tu-
risztikai látványossággá válnak, így gyakorlatilag kettős szerepet játszanak a világ tu-
rizmusában. Hidakat azonban nem csak fából, kőből vagy acélból lehet építeni, hanem
52 A TURIZMUSFÖLDRAJZ TÉRTUDOMÁNYI VONATKOZÁSAI
1. fénykép
A T ú r torkolata Tiszakórodnál.
„ Ott, hol a kis Túr siet beléje, mint a gyermek anyja kebelére ".
Petőfi sorai metaforikusán tükrözik azt a tájképi szépséget, ami
az úgynevezett Túr-bukót kedvelt üdülőhellyé tette.
létrehozhatunk olyanokat is, amelyek esetében a fizikai megtestesülés szinte elhanya-

golható. Egy izolált területnek a világ vérkeringésébe való intenzív integrálását például
sűrű forgalmú repülőjáratokat üzemeltetve, úgynevezett légi híd segítségével oldják
meg, amelynek köszönhetően biztosítható az adott térség és a külvilág közötti kapcso-
lattartás.
Ha számba vesszük a turizmus történeti előzményeit és jelenlegi szerepét, láthat-
juk, hogy hídként való megjelenése meghatározó szegmensét képezi az emberi faj sike-
res együttélésének. A turizmus egy olyan híd, amelyen át évszázadok óta áramlanak a
kontinensek és országok legkülönbözőbb szellemi, kulturális és nyelvi irányzatai, ezzel
lehetőséget teremtve a másik életterének megismerésére, a vele kapcsolatos sztereotí-
piák lebontására. A turizmuson keresztül könnyen elsajátítható a világ. Mint híd egy
olyan valós térbe ível, amely a környezetváltozásnak köszönhetően új élményeket kínál
és amelyben az egyének közötti kommunikáció hozzájárul a társadalmak hosszú távú
fenntarthatóságához. Marco Polo utazásai például Európa és Ázsia között teremtették
meg az összeköttetést, az egykori szocialista országok sportolói a Nyugat-Európában
és a tengerentúlon rendezett nemzetközi versenyeken való részvétel, pontosabban a
sportturizmus révén alkottak hidat a vasfüggönyön inneni és túli világ között.
A TURIZMUS TÉRBELI METAFORÁI 53
M i k ö z b e n B u d a p e s t t u r i z m u s á n a k p r o m ó c i ó j á t e l ő s e g í t ő l o g ó a L á n c h í d sziluettjét
j e l e n í t i m e g , m e t a f o r i k u s á n utal a t u r i z m u s k a p c s o l a t t e r e m t ő s z e r e p é r e , az eltérő sze-
r e p k ö r ű é s a r c u l a t ú v á r o s r é s z e k k ö z ö t t i á t j á r h a t ó s á g b i z t o s í t á s á r a , arra, h o g y B u d a p e s t
lehet a h í d E u r ó p a keleti é s n y u g a t i , déli é s é s z a k i r é s z e k ö z ö t t z a j l ó v e n d é g f o r g a l o m
b o n y o l í t á s á b a n (4. á b r a ) . A L á n c h í d a t u r i z m u s m e t a f o r á j a k é n t m a g a is turisztikai att-
r a k c i ó v á vált, a g r ó f S z é c h e n y i I s t v á n k e z d e m é n y e z é s é r e , A d a m C l a r k által épített,
1849-ben átadott építmény mikroszinten a budai várból érkező vendégek számára biz-
tosítja a főváros egyik legelegánsabb szállodanegyedéhez (Grasham, Intercontinental,
Sofitel), v a l a m i n t a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d é m i a é p ü l e t é h e z v a l ó eljutást. M i v e l a
Lánchíd építése összeforrt a m a g y a r történelem egyik igen jeles periódusával, a re-
formkorral, valamint az 1848/49-es forradalom és szabadságharccal, a rendszerválto-
zás után minden év júniusában lezárásával párhuzamosan rendezett, idegenforgalmi
v o n z e r ő v é f e j l e s z t e t t e s e m é n y e k e n e m l é k e z n e k m e g a s z a b a d s á g é s a z e g y e n l ő s é g el-
érése érdekében játszott küzdelemre (Hídünnep).
Budapest két oldalát összekötő közúti hidak (északról délre haladva: Árpád-, Mar-
git-, L á n c - , S z a b a d s á g - , E r z s é b e t - , Petőfi-, L á g y m á n y o s i - h í d ) m e l l e t t M a g y a r o r s z á g
vízrajzi sajátosságainak, történelmi múltjának köszönhetően számos, a turizmus me-
t a f o r i k u s s z e r e p é t k i h a n g s ú l y o z ó h í d d a l t a l á l k o z h a t u n k . A ma E s z t e r g o m és a szlo-
v á k i a i S t u r o v o ( P á r k á n y ) k ö z ö t t k ö z ú t i átkelést b i z t o s í t ó M á r i a - V a l é r i a - h í d e g y k o r a
m a g y a r s á g - h a t á r o k o n átívelő - e g y ü v é t a r t o z á s á t f e j e z t e ki. A t r i a n o n i b é k e s z e r z ő -
déssel több részre szakadó m a g y a r s á g Felvidéken maradt tagjai évtizedeken keresztül
a II. v i l á g h á b o r ú b a n f e l r o b b a n t o t t h í d o n át j u t h a t t a k el az a n y a o r s z á g b a n é l ő r o k o n a -
ikhoz, ismerőseikhez. A 2002-re újjáépíttett híd amellett, hogy a város egyik idegen-
f o r g a l m i l á t v á n y o s s á g a , a 2 0 0 4 - b e n - t ö b b e k k ö z ö t t az általa ö s s z e k ö t ö t t S z l o v á k i á v a l
és Magyarországgal - kibővült Európai U n i ó egyik szimbóluma, a belső határok m e g -
s z ű n é s é n e k m e g t e s t e s ü l é s e . A f o l y ó k felett átívelő é p í t m é n y e k k ö z ö t t kell m e g e m l í t e -
4. ábra
Budapest turizmusmarketingjében használt logó
(Forrás: BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht)
nünk a hortobágyi kilenclyukú hidat, amely Magyarország leghosszabb kőhídjaként

1827-33 között épült a korábbi fahidak helyén. A 167,3 m hosszú híd 5-6 m magasan
emelkedik a víz fölé. A közelében található, 1781-ben épült csárda egykor a Debrecent
Tiszafüreddel összekötő országút megfáradt vándorainak nyújtott ellátást.
Magyarország domborzati adottságaiból fakadóan kevés, úgynevezett völgyhíddal
dicsekedhet, mivel a jelentős relief különbségre visszavezethető közlekedési nehézsé-
gek leküzdésére alig néhány helyen került sor ilyen jellegű építmény létrehozására. Az
M7-es autópálya balatoni szakaszán épülő Köröshegyi völgyhíd a leghosszabb ilyen
létesítmény Magyarországon. Fontos kiemelni a Veszprémben, a Séd folyó felett ívelő
viaduktot is, amely átadásakor, 1938-ban a Szent István-völgyhíd nevet viselte. A mar-
káns ívű vasbetonhíd a hazai műszaki építészet jelntős emléke, a veszprémi városkép
meghatározó eleme. Leginkább történelemformáló szerepe miatt kell megemlítenünk
a biatorbágyi műemlék viaduktot, amelyet 1931-ben Matuska Szilveszter egy éppen
rajta keresztül haladó vasúti szerelvénnyel együtt robbantott fel. A politikai színezetű
merénylet 22 halálos áldozatot követelt. Az újjáépített szerkezet ma a település egyik
idegenforgalmi vonzereje.
3.1.2. A kapu szerep
A híddal való összehasonlításban a kapunak mint metaforának az alkalmazása gyako-

ribb a földrajztudomány képviselői között. A kapu a bejutást, a belépést biztosító, a
nyitottságot, a befogadást megtestesítő eszköz, amely sokszor a maga monumen-
talitásával utal az áthaladás elvi jelentőségére. A korábbi századok építészete a
kaput egy vár, egy város védelmére létrehozott erődített fal részeként, az oda való
belépés megkönnyítése érdekében használta. A kapu ugyanakkor ellenőrzési pont-
ként is szolgált, ahol a nem kívánatos személyek kiszűrése folyhatott. Egy díszes
kapu a gazdagság, egy robosztus az erő kifejezésére volt hivatva. Egy várba vagy
egy városba érkező vendég számos információt szűrhetett le, amikor annak kapuján
keresztülhaladt, különösen ha még pénzt is kértek a belépésért. Miután a kapuk a
modern közlekedés, a korszerű mobilitás szűk keresztmetszeteként jelentek meg, a
legtöbb helyen lebontották őket.
A kapu metaforikus szerepe abban áll, hogy a kapuként megtestesülő földrajzi
objektum funkcióját, térbeli sajátosságait tekintve alkalmatlan a középkori értelemben
vett áthaladás biztosítására. A négyzetkilométernyi kiteij edésű, legtöbbször városi ran-
gú települések kapuként való azonosítását egyrészt az teszi lehetővé, hogy a mögöttük
elterülő térségekhez, szaknyelven szólva hinterlandokhoz vezető útvonal(ak) legfon-
tosabb (gyakran végállomásaként szolgálnak, másrészt tájhatárokon fekve, az eltérő
funkciójú térségek kapcsolattartását, a közöttük lévő áramlásokat biztosítják. Amikor
a szerzők Szerencset a Tokaj-Hegyalja (Frisnyák-Gál 2005), Miskolcot a Felvidék
(Dobrossy 1998), kapujának titulálják, arra utalnak, hogy az említett tájak gazdasági
A TURIZMUS TÉRBELI METAFORÁI 55
feltárásában az adott városok részvétele domináns. Enyedi György (1998) arra hívja
fel a figyelmet, hogy a települések tradicionális kapu szerepe az elmúlt évtizedek re-
gionális folyamataiban átértékelődött. Egyre inkább azok a települések válnak Európa
kapuvárosaivá, amelyek képesek a fejlett régiókból érkező innováció, információ, tőke,
termék és termelési kapcsolat befogadására, feldolgozására és saját régiójuk felé való
továbbításra. Itt már nem egyszerűen a tranzitok bonyolításáról, az áramlások szimpla
biztosításáról van szó, hanem az azokban rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségek kiakná-
zására, a területi versenyben való kamatoztatására is sor kerül.
Miközben a turizmus hosszú évszázadokon át a városok kapuin keresztül bonyo-
lódott, metaforikus értelemben maga is kapuvá vált. A modern telekommunikációs
technológiát megelőző korszakban a turizmus képviselte a megismerés kapuját,
egy-egy ország rejtett titkai, értékei a turizmuson keresztül tárultak fel, maguk
az utazók nyitották ki az addig zárt kapukat. A turizmus a nemzetközi integráció
egyik letéteményeseként kapuvá válik minden olyan országban, amely az utazók
érdeklődésére tarthat számot, és amely korábban igyekezett gazdasági, társadalmi,
politikai zártságát megőrizni. A turizmus kapuján kezdetben a kíváncsiskodó tu-
risták, később az üzleti élet képviselői, majd a politikai elit is beáramlik. Számos
település mint a nemzetközi személyforgalom csomópontja a turizmus kapujaként
jeleníthető meg, amelyen keresztül a látogató a lehető legkényelmesebb módon,
problémamentesen érhet célba. Valójában a turizmus jelenti a kaput, mert kizárólag
a vendégforgalom sikeres lebonyolítása érdekében létrehozott infrastruktúrának
köszönhetően érhetők el a potenciális úti célok. Ahogyan a turizmus híd mivoltá-
nál, e helyütt is ki kell emeljük a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet-
ben betöltött szerepét, 1990 előtt a turizmus jelentette azt a kaput, amelyen keresztül
megismerhetővé váltak az addig tiltott gyümölcsök ízei.
Ha elfogadjuk, hogy Budapest mellett a magyarországi regionális központok is
potenciális kapuvárosként jeleníthetők meg (Enyedi 2001), akkor a turizmussal össze-
függő tőkeáramlások és az azokból fakadó - beruházásokban testet öltő - innováci-
ók területileg egyenletesebb megoszlására lehet számítani. Különösen a gazdaságban
élenjáró, egyetemekkel és kutatóintézetekkel rendelkező régióközpontokban (Miskolc,
Debrecen, Szeged, Pécs, Győr) érvényesülhet a turizmus kapu szerepe, mivel az üzleti
és a konferenciaturizmus kiszolgálására jelentős invesztíciók születnek. Magyarorszá-
gon a turizmus kapuként azonosítható a vidéki térségek felzárkóztatásában, az ottani
értékek megismerésének folyamatában is. Számos olyan tájunk létezik, amelynek ha-
zánk társadalmi, gazdasági vérkeringésébe való csatlakoztatása érdekében a turizmus
- az áramlásokat lehetővé tevő infrastruktúra megteremtésével - maga vált kapuvá.
Akár az ökoturisztikai, akár a fürdőfejlesztéseket vesszük figyelembe, elmondható,
hogy a turizmus az ország legtávolabbi szegletében is képes kaput nyitni, illetve kapu-
ként szolgálni, és az érintett településekre bevételt hozó, újabb befektetéseket ösztönző
vendégforgalmat áramoltatni. Ha pedig becsukódik az a bizonyos kapu, negatív elője-
lűvé válhatnak a turizmus alapú vérkeringéshez kötődő hatások.
A történelem viharának köszönhetően mára alig találkozhatunk Magyarországon

olyan településsel, ahol a városkapu kézzelfoghatóan is megjelenik az idegenforgalmi
kínálatban. Közülük talán a legismertebb Budapesten, az I. kerületben található Bécsi
kapu, amely a várfallal övezett középkori település északi bejáratát képezte, mai alak-
ját 1936-ban nyerte el. Történelmi városainkba látogatva Kőszegen, Székesfehérváron,
Vácon és Nagykanizsán szembesülhetünk a kapu idegenforgalmi funkciójának külön-
böző vetületeivel. Kőszegen a belvárosba vezető Városkapu utca eleje, a hajdani Al-
sókapu a középkori erődtmény legfontosabb bástyájának számított. Székesfehérváron
a városfalon egykor átvezető, úgynevezett Palotai városkapu alaprajzát ma már csak
terméskő jelzi, a váci Kőkapu, Mária Terézia látogatására épített, kora klasszicista di-
adalív a pest megyei város jelképe. Nagykanizsán egy 8 méter magas, 1996-ban épített
modern téglabástyaként megjelenő emlékmű utal az egykori Várkapu és a mögötte
húzódó erődítmény védőjének, Thury György történelmi szerepére.
3.2. A tér mint a turizmusorientált gondolkodás alkotóeleme
A tér a földrajztudomány alapkategóriája, a geográfusok által folytatott vizsgálatok,

vagyis a megismerés célja és egyben vonatkoztatási rendszere. Mint filozófiai kategória
évszázadok óta foglalkoztatja a gondolkodókat, akik között számos matematikussal és
fizikussal is találkozhatunk. A földrajz tehát nem tekinthető a tér tanulmányozására hi-
vatott kutatások egyedüli letéteményesének, a megismerési folyamatban osztozik a fi-
lozófia, a geometria, a szociológia jeles képviselőivel (Farkas 2003). Azonban egyedül
a földrajztudomány képes a teret a maga komplexitásában, a rá hatással levő térszerve-
ző folyamatokon keresztül, a tér és az idő kölcsönös dimenziójában vizsgálni.
Az eltérő térfelfogást (relatív és abszolút tér) hirdető filozófiai irányzatok jelentős
hatással voltak a földrajztudomány művelőire, amelynek eredőjeként a saját hatóerő-
vel rendelkező, dolgokkal kitöltött tér primátusát hirdető tradicionális földrajz mára a
társadalomelméletek által befolyásolt, cselekvésorientált diszciplínává vált vagy leg-
alábbis úton van afelé (Benedek 2000). A nyugati geográfiában, különösen annak teore-
tizáló köreiben zajló, metaszintű diskurzusok impulzusai kezdik átformálni a földrajz-
tudományi kutatások megközelítéseit (Johnston-Sidaway 2004), azonban a térnek mint
központi kérdésnek a mibenléte továbbra is az egyes vizsgálatok célkitűzése szerint
kerül meghatározásra. A természeti földrajz képviselői a megfigyeléseik során sokkal
kevésbé tudnak a tér konkrét mivoltától elvonatkoztatni, egyes társadalomföldrajzosok
azonban már magának a térnek a létet is megkérdőjelezik (Benedek 2002).
A turizmusföldrajz elsősorban olyan abszolút tereket vizsgál, amelyek használatát
jelentős mértékben áthatja az abban rejlő relativitás. Optimális esetben a tengerek, és
a tavak meghatározzák az üdülőturizmus, a hegyek a síturizmus kialakulását, a gyógy-
fürdők létesítését determinálja a forrás helyhez kötöttsége, azonban a konferenciaturiz-
mus esetében már a tér relatív mivolta erőteljesebben hat az adott termék fejlődésére.
A TÉR MINT A TURIZMUSORIENTÁLT GONDOLKODÁS ALKOTÓELEME 57
Tekintettel arra, hogy a turizmusban megjelenő mobilitás az egyén utazási döntésének

eredménye, így a térnek nemcsak a konkrét alkotóelemei, az azokat összekötő háló-
zatok, hanem a vele kapcsolatos képzetek is részt vesznek a konstitúciójában. A turiz-
mus teréről való gondolkodásban tehát az emberi cselekvés eredményeként megjelenő
felületeken és csatornákon túlmenően, az adott tér absztrakt szintjét - ahogyan azt az
egyének felfogják és reprezentálják - is figyelembe kell venni. Mivel cselekvéseinket
differenciált szükségleteink irányítják (Maslow 2003) az a tér, amelyben azok kielégí-
tésre kerülnek, olyan objektumokat foglal magában, amelyhez a társadalom által meg-
fogalmazott értékítéletek rendelődnek. A jó hely fogalma a turizmus által hasznosított
tér axiológiai értelmezését tükrözi, vagyis azokat a felületeket foglalja magában, ame-
lyek nem csupán objektív mivoltukban, hanem a róluk alkotott vélemények figyelem-
bevételével válnak látogatottá.
A turisztikai tér ritkán válik önálló entitássá, legtöbbször a társadalmi alapfunk-
ciók között, tér a térben elven jelenik meg. A turizmus még azokban a térségekben
is átszövi a többi alapfunkciót, ahol domináns szerepet játszik. A munka, az ellátás,
az oktatás, a lakás világa a kereslet igényeinek kielégítése során valamilyen módon
mind-mind involválódik a turizmusban (Berényi 2003). Ennek következtében a turiz-
mus teréről mint tiszta, laboratóriumi produktumról elsősorban a tengerparti üdülő-
zónák úgynevezett turisztikai gettói kapcsán beszélhetünk (Montanari 1995), minden
más esetben egy bonyolult, a helyi lakosság életterébe épülő, azzal szimbiózisban lévő
térről van szó. A turisztikai teret nemcsak az annak határait kijelölő mozgások ténye,
hanem azok időbelisége és intenzitása is meghatározza. A térnek azon felületein, ahol a
turisták tartózkodása igen erős időbeli koncentráltságot tükröz, a funkció kiteljesedése
korlátozott, így az abszolút tér nem minden esetben válik relatívvá. Egy zarándokhe-
lyen például a látogatottság a búcsú napjára koncentrálódik, az év többi időszakában
turisztikailag irreleváns a tér hasznosulása. Ezzel összefüggésben, ha egy felületen mi-
nimális a vendégek mobilitása, akkor függetlenül annak valódi, abszolút tartamától
nem tekinthetünk rá turisztikai térként.
Tehát a turizmusföldrajz térrel való viszonyának kialakításakor figyelembe kell
vennie az érvényes, filozófiailag megalapozott térkoncepciókat, azonban a diszciplína
praxisorientáltságából fakadó sajátosságaira tekintettel azt a teret célszerű a vizsgálat
fókuszába állítania, amelyben tetten érhetők a turisztikai célú helyváltoztatások, illetve
amely potenciálisan alkalmassá tehető a vendégforgalom lebonyolítására.
3.2.1. A turizmus erőforrásai
Az erőforrás eredendően egy gazdaságtudományi kifejezés, amely az 1970-es években

kezd meghonosodni a hazai földrajzi szakirodalomban. A klasszikus közgazdaságtani
gondolkodás három termelési tényezőt különít el: a munkát, a tőkét és a természeti
erőforrásokat, utóbbiakat megújulókra (flow) és meg nem újulókra (stock) bontva tár-
gyalja. A gazdaságelmélettel foglalkozók azonban mind a mai napig vitáznak a természeti

erőforrások termelési tényezőként való azonosításáról (Van der Straaten 1992). Az elméleti
síkon folyó diskurzus akkor kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor a második világhábo-
rút követő iparosítási hullám a természeti környezet minőségének látványos romlásához
vezetett. Ennek köszönhetően a 80-as évek második felében megélénkült a környezeti prob-
lémákról szóló társadalmi vita, amelyben a közgazdászok kitüntetett szerepet játszottak. Ez
vezetett el a környezetgazdaságtan kibontakozásához, amely diszciplína előtérbe állítja a
gazdaság és a környezet konfliktusának feloldását (Buday-Sántha 2002).
Annak ellenére, hogy az erőforrás problematikájának közgazdaság-tudományi
megközelítésében hosszú időn keresztül kiemelt helyet foglaltak el a természeti erő-
források, különösen az energiapolitika formálására gyakorolt hatásuk (Bohoczky 1993),
mára a munka és a tőke dinamikusan felzárkóztak a vizsgálati tárgyak közé. A humánerő-
forrás-gazdálkodás könyvtárnyi szakirodalma (Gyökér 1999) mellett, találkozhatunk a tőke
biztosításának erőforrásként való tematizálódásával is. Kiss Judit (1992) például miközben
a fejlődő országok adósságállományát, az állam működésének finanszírozhatóságát vizs-
gálja, nettó erőforrás-áramlásként értelmezi a felvett kölcsönöket és hiteleket, a felajánlott
adományokat és segélyeket, valamint a beruházások körét. A fogalom ragadozó mivoltára
utal, hogy a szerzők szerint egy térség vállalkozóinak sikerét a közöttük lévő együttműkö-
dési készség is erőforrásként segítheti elő (Csizmadia-Makó 2003). Az erőforrás komplex
mivoltát hangsúlyozza Farkasné Fekete Mária (1997), amikor az angol mezőgazdaságról írt
cikkében a természeti tényezők mellett a farmerek üzleti magatartását befolyásoló mikro-
ökonómiái, valamint a szociál- és külkereskedelmi politikát magába foglaló makroökonó-
miai tényezőket tekinti erőforrásnak. Balogh Károly értekezése (1993) az erőforrásokban
rejlő szinergiahatás szerepét emeli ki, miközben a környezetvédelemre fordított pénzeket
mint erőforrásokat vizsgálja, rámutat a természeti erőforrások megóvásának fontosságára
is. Látható tehát, hogy az erőforrás közgazdaságtani megközelítése a legkülönbözőbb prob-
lémák tárgyalása során következetesen a munka, a tőke és a természet hármassága köré
összpontosulva jelenik meg.
Magyarországon a természeti erőforrások ágazati és komplex kutatásának hajnala
a '60-as évek közepére esik, amikor az MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osz-
tálya a témát beemelte az intézmény tudományos programjába (Rétvári 2002). A fo-
galom használatának virágkora azonban '80-as évekre tehető, amely időszakban - az
1972-es olajárrobbanást követő nemzetközi gazdasági válság következményeként - a
szakemberek kezdtek fokozottabb figyelmet fordítani a természet nyújtotta értékekre,
különösen az energiahordozókra. A cserearányromlás következtében, a negatív hatások
minimalizálása érdekében kutatási programok indultak, amelyek fókuszában a nyers-
anyagszükséglet optimális igénybevételének alternatívái álltak. A kor mechanizmusai-
hoz igazodva előbb párthatározat, majd kormányzati döntés14 alapján megkezdődtek Az
ország természeti erőforrásainak átfogó tudományos vizsgálata című kutatási főirány
14
3112/1979. MT számú határozat
munkálatai. A kutatás a politikai célkitűzések megvalósítása érdekében az ásvány- és

vízvagyont, a termőföldet, valamint a légkört tekintette alapvető fontosságúnak. A ku-
tatási jelentésben (Rétvári 1983:3) közreadott definíció szerint: „A természeti erőfor-
rások a természeti környezetnek olyan naturális összetevői, amelyek a termelőerők, a
tudomány és technika adott színvonalán felhasználhatók a társadalmi szükségletek ki-
elégítésére". A szerzők azt is hangsúlyozzák, hogy az erőforrást társadalmi, gazdasági
kategóriaként értelmezik. Az elemzett dokumentumban vélhetően a vízvagyon érintett-
sége révén (a nyirádi bauxitbánya-fejlesztésnek a Hévízi-tóra gyakorolt hatása) bukkan
fel az idegenforgalom témája. Ennek kapcsán - homályosan ugyan, de - utalnak a
termálfürdőkben, természetvédelmi térségekben rejlő, ki nem használt lehetőségekre.
A téma fontosságát és/vagy a benne közreműködők lobbilehetőségét jól reprezentálja,
hogy az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet berkein belül létrehozták a Természeti
Erőforrások Koordinációs Irodája nevű egységet, amellyel intézményesítették a kuta-
tást. Mivel a természeti erőforrások hasznosításának gyakorlata a 80-as évek végére
sem volt képes átlépni az ágazati kereteket, továbbra is hiányzott az érintett miniszté-
riumok összehangolt együttműködése, a rendszerváltozást követő kormányzati átala-
kulások következtében fokozatosan elhaltak a vizsgálatok. Ehhez jelentős mértékben
hozzájárult az a tény, hogy Magyarország 1990 után fokozatosan ki tudta használni a
nemzetközi munkamegosztásból származó előnyöket, így a természeti erőforrásokra
való utaltsága csökkent (Nyers 2000). Jellemző módon éppen a kor egyik legendás
gazdaságföldrajzosa, Bernát Tivadar (1992) hívja fel a figyelmet arra, hogy a termé-
szeti erőforrások dinamizáló szerepe gyengült, a gazdaság szerkezeti átalakulásának
következtében a tudás és a technológia lép majd a helyébe. Napjainkra a természeti
erőforrások komplex kutatása távol került a hazai földrajztudomány főbb áramlataitól,
ennek ellenére a tradicionális gazdaságföldrajz művelői továbbra is életben tartják a
témát (Hubai 2006).
A turisztikai kínálat elemeinek erőforrásként történő interpretálása Tóth Mihály
(1988) kutatásában érhető legmarkánsabban tetten, aki a természeti környezet alkotta
üdülőterületeket a földfelszín természeti erőforrásainak nevezi. Miközben a természeti
adottságokat a természeti erőforrások jellemzőiként aposztrofálja, a klímáról az üdülő-
helynek mint erőforrásnak az adottságáról értekezik. Az erőforrás-szindórma turizmus-
ban való meghonosodásában igen jelentős szerepe volt Kollarik Amália (1991, 1996)
munkásságának, aki számos olyan tankönyvet szerkesztett, amelyek a turizmust a ter-
mészeti erőforrások kontextusában tárgyalják. Minderre anélkül került sor, hogy koráb-
ban teoretikus igényességgel tisztázták volna a turizmus erőforrásbeli vonatkozásait.
Kollarik Amália sem kívánja önmagában álló erőforrásként láttatni a turizmust, sokkal
inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy az általa tárgyalt idegenforgalmi létesítményeket
a kimeríthetetlennek vélt megújuló erőforrások igénybevételének letéteményeseként
ábrázolja. Minekután napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy a természeti erőforrások
megújulása esetleges, így - azok sajátosságaiból fakadóan - idegenforgalmi aspektusú
tárgyalásukra gyakran a környezetvédelemmel, a természetvédelemmel, végső soron a
fenntartható fejlődéssel kapcsolatban kerül sor (Gubán 1999). Tekintettel arra, hogy a
természeti erőforrások hasznosításának szintézise visszatükröződhet egy táj vendégfor-
galmát is befolyásoló arculatában, egyes szerzők a tájkép erőforrásként való értelmezé-
se kapcsán foglalkoznak a turizmussal (Gánti 1992).
Annak ellenére, hogy a turizmusipar kétségtelenül hasznosít bizonyos közgazda-
sági értelemben vett erőforrásokat, a turizmust önmagában nem lehet erőforrásként
értelmezni, ennek a megközelítésnek sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban
nincsenek releváns előzményei. A turizmus üzleti és szociális mivoltában oly mérték-
ben áthatja a gazdasági-társadalmi szférát, hogy a vele kapcsolatos erőforrás-látomások
távolról sem közelítik működésének valós jellegzetességeit. Ha kell, a turizmus sokkal
inkább azonosítható magával a termeléssel (lásd az utazásszervezés vagy a termékfej-
lesztés folyamata) vagy akár a végtermékkel (például egészségturizmus), de semmi
esetre sem nevezhető a tőkével, a munkaerővel, illetve az ásványkincsekkel összeha-
sonlítható erőforrásnak.
Ugyanakkor elfogadjuk, hogy a turizmus kapcsán - leginkább a fogalom gazda-
ságtudományi megközelítésében - beszélhetünk erőforrásokról, tehát a turizmusipar-
ban alkalmazott munkaerőről vagy a bevont tőkéről szóló értekezések érvényes fogal-
mi keretek között tárgyalják a témát (Hutiray-Vígh 1995, Behringer et al. 2002). Mivel
a turizmus és a természeti erőforrások együttes tárgyalása lehetőséget ad a meglévő
turizmustudományi fogalomrendszer megkerülésére, maszatos, kutatással a legritkább
esetben alátámasztott eszmék közreadására, ezért a modernizálódó és egyben profesz-
szionalizálódó turizmusföldrajzban a természeti erőforrást az idegenforgalmi vonzerő-
től határozottan elkülönítve javasoljuk megjeleníteni. A természeti környezet tálcán
kínált elemei, mint például a gyógyvizek vagy a karsztformák, idegenforgalmi vonz-
erők, amelyek a turisták érkezésének kiváltásában játszanak közre, ezek hasznosítását
az idegenforgalmi infrastruktúra teszi lehetővé. Mind a vonzerő, mind pedig az idegen-
forgalmi infrastruktúra a turizmuselmélet jól definiált, szakmai konszenzuson nyugvó,
korszerű fogalmai, amelyeket nem célszerű egy igen gyenge lábakon álló lózung ál-
dozatának kitenni. Ha azonban a természeti erőforrásokat a turizmus tárgyi feltételein
belül az alap-infrastruktúra részeként (annak eredeti megközelítését kiszélesítve) érté-
keljük, akkor egy étterem kialakítására alkalmas, kiváló fekvésű ingatlan, egy aquapark
építésekor a megfelelő vízbázis vagy egy zöldszálloda fűtési rendszerében hasznosított
napenergia kétségtelenül természeti erőforrásként értelmezendő.15
15
Rátz Tamara szíves közlése alapján
3.2.2. A turisztikai potenciál
A potenciál a hazai és a nemzetközi földrajzi szakirodalomban egyaránt meghonosodott

terminológia. A fogalom köznyelvi jelentésének, történetesen valamilyen képesség, le-
hetőség geográfiai értelmezésének fókuszában az áll, hogy a vizsgált térség alkalmas
vagy azzá tehető bizonyos, a fenntarthatóságot célzó kívánalmak kielégítésére. Pécsi
Márton (1974) kiemeli, hogy a földrajzi környezet potenciálja nem azonos a táj termé-
szeti adottságainak és erőforrásainak együttesével, annak feltárásakor az emberi ténye-
zőket is számításba kell venni. Véleménye szerint a különböző természeti részpotenci-
álokat az azokkal kölcsönös kapcsolatban álló társadalmi-gazdasági erőforrásokkal és
adottságokkal együtt kell értékelni. Ebből következően egy térség eltérő hasznosítási
célokat szolgáló potenciáljainak az eredője maga a földrajzi potenciál, ami végső soron
a környezet komplex, a fenntarthatóság alkalmasságának a mutatója. Ne feledkezzünk
meg azonban arról, hogy a földtudomány különböző részterületeinek képviselői a saját
problémafelvetéseikre visszavezethetően más-más aspektusból vizsgálják a földrajzi
potenciál kérdését.
A tájkutatási szakemberek (Csorba 1999, Galambos 1990, Kertész 2003, Marosi
1981, Mezősi 1985) környezetpotenciálként értelmezik a természeti környezet kínálta
lehetőségeket. Általánosságban abból indulnak ki, hogy a természeti környezet szá-
mos hasznosítási lehetőséggel (erőforrásokkal és adottságokkal) rendelkezik, amelyek
révén a társadalom igénye kielégíthető, vagyis különböző használati célokra való al-
kalmasságának mértékét kívánják megállapítani. Amennyiben leszűkítve beszélünk a
természeti környezet által meghatározott térről, a tájról, akkor annak erőforrásait és
adottságait tájpotenciálként értelmezzük (Kertész 1988). A tájpotenciál a táj térbeli és
funkcionális szerkezete által meghatározott, tehát dinamikusan változik. Mezősi Gábor
(1985) a talaj természetes termőképességéről értekezve használja az ökológiai poten-
ciál kifejezést. Próbáld Ferenc (1984) megállapítja, hogy az ökológiai potenciált a ma
ismert technológiák alkalmazásával egységnyi területen elérhető maximális élelmiszer-
termelésnek szárazanyagban kifejezett adata jellemzi. Tenk Antal (1998) az ökológiai
potenciált - a táj gazdálkodás fontos alapinformációjaként hasznosítva - a természeti
adottságok szinonimájaként értelmezi. Csemez Attila (2001) a tájképek felől közelíti a
potenciál problematikáját, amellyel kapcsolatban a tájnak a pszichológiai és az esztéti-
kai hatások révén érvényesülő teljesítőképességéről beszél. Csemez a tájképi potenciál
kapcsán tájkép értékelési eljárásokat dolgozott ki, amely az üdülő funkción túlmenően,
a természetvédelemben és a műszaki beruházásokban is szerepet játszik.
A társadalomföldrajz a legkülönbözőbb megközelítésekben használja a potenciál
kifejezést. Kiss Éva (1992) a Közép-Tisza-vidék elmaradottságának okait és felemel-
kedésének korlátait kutatva a szellemi potenciált teszi felelőssé a térség állapotaiért.
Az általa használt szellemi potenciál kifejezés a népesség iskolázottsági, szakképzett-
ségi szintjével mérhető. Nagy Gábor (2004) potenciálmodellje a fizikai analógiákon
alapszik. Matematikai statisztikai módszerekkel kíván - a GDP-t alapul véve - gaz-
dasági értelemben vett távolságot számolni annak érdekében, hogy megrajzolhassa a

magyar gazdaság területi súlypontjait. Dőry Tibor (2000) a technológiai változások és
a regionális innovációs hálózatok kapcsolatát kutatva megállapítja, hogy a regionális
innovációs potenciál átfogja mindazon faktorokat és szereplőket, amelyek egy régió
innovációs teljesítményét fokozzák, illetve akadályozzák. Ennek bázisát elsősorban az
adott régióban található innovációs szereplők alkotják.
A turisztikai potenciál nem tartozik sem a nemzetközi, sem a hazai idegenforgalmi
szakirodalomban szélesebb körben elteijedt terminológiák közé, de ilyen jellegű átfogó
fogalom definiálásával sem találkozhatunk a publikációkban. A nemzetközileg elismert
alapműveket áttekintve megállapítható, hogy valójában a desztináció kínálataként for-
dítható supply (Jafari 2000), vagy a turisztikai lehetőségekként értelmezhető tourist
facilities, (Hall-Page 2002) állnak a turisztikai potenciálhoz legközelebb. Azonban az
általunk a fentiekben tárgyalt földrajzi potenciálban (amit e helyütt koncepcionális ki-
indulási alapként kezelünk) sokkal inkább a jövőbeli fejlesztési lehetőségek, mintsem
a pillanatnyi létesítményállomány vagy az arra alapozott tevékenységi körök jelennek
meg. Alavi és Yasin (2000) a turisztikai potenciál kifejezést a nagyobb területi egységek
versenyének matematikai statisztikai módszerekkel történő elemzése kapcsán használ-
ják, a szerzőpáros által átvett CMS (Constant Markét Share) -modell alkalmazásával
a vendégérkezés alapján prognosztizálják Iránnak a közép-keleti térségben betöltendő
piaci pozícióját. Lai és Graefe (2000) Tajvan turisztikai keresletének elemzésekor al-
kalmazzák a piaci potenciál (markét potential) kifejezést, véleményük szerint a desz-
tináció választását befolyásoló tényezők fogják meghatározni a turizmusipar jövőbeli
sikereit. Dharmaratne-Sang-Walling (2000) a turizmust mint bevételi forrást jelenítik
meg, így értelmezésükben a turisztikai potenciál a finanszírozási gondokkal küszködő,
fejlődő országbeli nemzeti parkok fejlesztésének eszköze. Melián-González és Gar-
cía-Falcón (2003) a spanyolországi Gran Canaria kapcsán elemzik a desztináció turiz-
musában rejlő versenyelőnyöket (competitive potential) és a helyi horgászturizmust
körüljárva igyekeznek minél szélesebb körű információkat gyűjteni arról, hogy melyek
a vendégek utazási döntésében közrejátszó tényezők.
A turisztikai, illetve a vele szinonimként használatos idegenforgalmi potenciál kife-
jezés a hazai földrajzi szakirodalomban sem tekinthető előzmény nélkülinek. Gyökereit
a számítógépes adatfeldolgozáson alapuló környezetminősítési kutatások kezdeteinél
(Tózsa-Molnár 1983) kell keresnünk. Kertész Ádám (1988) miközben a Dunakanyart
kutatta, az idegenforgalmi potenciált a természeti környezet felől közelítette és kiemel-
te, hogy a mutatók elemzése kapcsán nehezen adható olyan értékelés, amely a nyári és
a téli szezonra egyaránt megfelelne. Rámutatott arra, hogy a tájat hasznosító csoport
érdekeit is figyelembe kell venni, mivel a vizsgált területen a hétvégiház-tulajdonosok
és a vízparti nyaralók eltérően viszonyulnak a funkcióhoz. A matematikai módszerek
alkalmazhatósága kapcsán szembesül azzal a ténnyel, hogy az egyes környezeti ténye-
zők (például völgysűrűség, átlagos tengerszint feletti magasság, nyári napok száma)
aggregálása, súlyozása igencsak problematikus. A változó szabadidős-rekreációs szo-
kásoknak köszönhetően egy korábban hasznosíthatatlannak tűnő terület (például szik-

lás vidék) egyik napról a másikra idegenforgalmi centrummá válhat.
Az előbbiekben bemutatott nehézségek arra ösztönözték a szerzőket, hogy kuta-
tásaikban az idegenforgalmi potenciál kérdésének a természeti és a társadalmi környe-
zetre koncentráló, erősen matematikai alapozottságú feltárása mellett egyre nagyobb
hangsúly helyeződjön a valódi idegenforgalmi vonzerőkre és a vendégfogadás meglévő
feltételeire. Ez a szándék mutatkozik meg Tózsa István a Tisza-tóról (1992) vagy az
Aggteleki Üdülőkörzetről írott (1996) munkájában is. Ezekben a cikkekben egyértelmű
felismerést nyer, hogy a vonzerőkben és az elszállásolásban testet öltő kínálat képezi a
turisztikai potenciál magvát, mivel az azok hiányában meginduló fejlesztések olyan tő-
keigényes beruházásokat feltételeznek, amelyek megvalósulására kevés esély mutatko-
zik. Mindezek ismeretében e helyütt is hangsúlyozzuk, hogy az elemzett tanulmányok
anélkül használják az idegenforgalmi potenciál kifejezést, hogy annak teoretikus előz-
ményeit körüljárták volna. Véleményünk szerint a turisztikai potenciál átfogó értelme-
zésére mindeddig azért nem került sor, mivel a környezetpotenciál természetföldrajzi
szemléletű adaptációja során a fogalomhasználat turizmuselméleti hátterének feltárása
elmaradt.
A turisztikai potenciál valójában egy térség fogadóképességének és fogadókész-
ségének olyan ki nem használt, illetve nem megfelelően hasznosított eredőjeként értel-
mezhető, ami a turizmuselméleti szakirodalomban a turizmus helyi feltételei címszó
alatt körvonalazódik. Kizárólag azon térségek esetében beszélhetünk turisztikai po-
tenciálról, ahol a meglévő vonzerő(k) feltárása, az az(oka)t hasznosító idegenforgalmi
infrastruktúra kiépítettsége részben vagy egészben kezdetleges, jelentős fejlesztésre
szorul. Ennek megfelelően Hévíz kapcsán csak akkor van helye turisztikai potenciálról
beszélni, ha pontosan megnevezzük a fogadóképesség mindazon összetevőit, amelyek
a forgalmi mutatók kívánt mértékű javulása érdekében fejlesztésre szorulnak. Csupán
annak l'art pour l'art hangoztatása, hogy Hévíz turisztikai potenciálja a termálvíz (mi-
közben köztudomásúan ennek köszönhetően vált Magyarország egyik legfrekventál-
tabb településévé) kontár banalitás. Ez persze nem zátja ki, hogy a Hévízi-tóról olyan
idegenforgalmi vonzerőként beszéljünk, amelyben vannak még ki nem használt lehető-
ségek. A turisztikai potenciálnak a turizmusföldrajzi szakirodalomban való megjelení-
tését a magunk részéről tehát nem utasítjuk el, azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy
a kifejezés nem ad lehetőséget egy térség adottságainak, felkészültségének árnyaltabb
megközelítésére, a valóság komplex megismerésére.
3.3. A mobilitást meghatározó turizmusföldrajzi tényezők
A térbeli mobilitás a turizmus egyik legszembetűnőbb sajátossága. Elhagyva lakó-

környezetünket átmenetileg egy másik helyre utazunk, amely kikapcsolódásra vagy a
munkánkkal összefüggő tevékenység végzésére nyújt lehetőséget. A turizmusorientált
helyváltoztatás lényege a mindennapi térpályáinkról való letérés, vagyis a rutinszerű,
leggyakrabban az állandó lakóhelyünket és annak közvetlen környezetét (nagyvárosok
esetében agglomerációját) érintő mozgások távolabbi, esetlegesen felkeresett térsé-
gekbe irányuló utazásokkal történő felváltása. Az emberek többségének mindennap-
jai viszonylag jól lehatárolható térpályákon zajlanak (Mészáros 2000). A társadalmi
alapfunkciókkal összefüggő szükségletek kielégítése érdekében a lakás, a munkahely,
az oktatási és közművelődési intézmények, a közösségi létforma terei, valamint a kis-
kereskedelmi ellátást biztosító üzletek közötti mozgások kijelölik az egyén hétköznap-
jainak térpályáit (Berényi 2003). Ezek a térpályák gyakran túlnyúlnak azon a települé-
sen, amelyen a mozgásban részt vevők élnek, azonban turistává csak abban az esetben
válik valaki, ha ideiglenesen elhagyja a megszokott útvonalak által kijelölt teret és
egy körülhatárolható motiváció alapján olyan szolgáltatásokat vesz igénybe, amelyek
hozzájárulnak a felkeresett település gazdaságának erősödéséhez. Azon a településen,
ahol élünk, még abban az esetben sem válhatunk turistává, ha az egy több száz négy-
zetkilométernyi kiterjedésű nagyváros, amely számos, kikapcsolódásra alkalmat adó,
általunk ritkán látogatott városrésszel rendelkezik.
A turizmusorientált mobilitás szoros kapcsolatban van a migrációs célú helyvál-
toztatással, amelynek lényegi elemét előbbi ideiglenes mivoltával szemben éppen vi-
szonylagos állandósága képviseli (Williams-Hall 2000). A migrációban részt vevők a
mindennapi térpályáik által behatárolt teret helyezik át egy másik környezetbe, ahol
legalább egy évet eltöltenek (Illés 2001). Maga a vándorlás folyamata persze számos
rokonságot mutat a turizmussal, amely leginkább az utazásban testet öltő mobilitás-
ban jelentkezik. A migránsok a turizmusipar hálózatait és infrastruktúráját hasznosít-
ják (légi közlekedés, szállodák, vendéglátóhelyek), a célterület előzetes kiválasztása
vagy az otthon maradt rokonokkal való kapcsolattartás során maguk is turistaszerepbe
bújnak (Illés-Michalkó 2003). Az időskorúak nemzetközi vándorlása (Illés 2006), a
világ legkülönbözőbb diaszpóráiban élők VFR-turizmusban16 való részvétele (Feng-
Page 2000), vagy a leendő feleség távoli földrészeken történő kiválasztása (Beer 2000)
mind-mind a turizmus és a migráció szimbiózisának tanúbizonyságát jelenti.
A mobilitás problematikájának turizmusföldrajzi vonatkozásait elemezve megál-
lapítható, hogy annak sajátosságai leginkább az irány, a távolság és az idő dimenzi-
ójában írhatók le. E három tényező egymást kölcsönösen feltételezve alakítja ki a tér
turisztikai hasznosításának jellegzetességeit. Elsőre talán furcsán hangzik, de legegy-
16
VFR-turizmus (Visiting Friends and Relatives): a távol élő rokonok és ismerősök szabadidős turizmus
keretében történő meglátogatása.
A MOBILITÁST MEGHATÁROZÓ TURIZMUSFÖLDRAJZI TÉNYEZŐK 65
szerűbben egy taxiban ülve élhetjük át e hármasság szimbiózisát. A legtöbb taxióra

ugyanis úgy működik, hogy az irányt, a távolságot és az időt egymással párhuzamosan
figyelembe véve állapítja meg az utas által fizetendő díjat. Egy nagyváros repülőterére
érkezve a taxis először az irány (centrum vagy egy környező település) függvényében
választja ki a tarifát, majd az órát indítva a ténylegesen megtett kilométer alapján szám-
láz. Csakhogy a napszak és a forgalom erőssége is módosíthatja a díjtételt, más az ár
nappal és más éjszaka, ha pedig túl nagy a zsúfoltság (a kocsi sebessége nem képes
átlépni egy meghatározott minimumot), akkor a dugóban állás után is kénytelen fizetni
az utas.
3.3.1. Az irány
Minden út Rómába vezet - tartja a mondás, amely mára jóval túllépett annak ere-
deti értelmezésén. A turizmus földrajzával foglalkozó szakemberek számára a hová
mellett a milyen irányba kérdés is a vizsgálatok tárgyát képezi. Ahogyan Róma szá-
razföldön történő megközelítésére is számos alternatíva létezik, úgy a Magyaror-
szág idegenforgalmában részt vevő települések többségének is több irányból kell a
vendégek érkezésére számítani. Persze, az úgynevezett zsákutcás községeket, mint
amilyen például a Művészetek völgye rendezvénysorozat keretében ismertté vált
Taliándörögd vagy a gránit hazai felszínre bukkanásának szemet gyönyörködtető
példányát kínáló Mórágy, kizárólag egy irányból lehet megközelíteni, azonban az
ilyen típusú, idegenforgalmilag releváns települések száma csekély. Esetükben a
felkeresésüket alapvetően motiváló vonzerő mellett a zsákutcás mivoltukban rejlő
településföldrajzi adottság (báj) is elősegítheti az irántuk való érdeklődés felkelté-
sét. A megközelíthetőség alternatívájával nem rendelkező településeket leszámítva
az adott város, illetve község turizmusáért felelős helyi szakemberek legtöbb eset-
ben számba veszik, hogy a potenciális kereslet érkezése milyen irányból várható
és ezekre a bevezető útvonalakra a fogadókészségük pozitív mivoltát manifesztáló
jelzéseket helyeznek el.
Természetesen a megfelelő irány megválasztása és azzal összefüggésben a
célállomásnak a települési térben történő elhelyezése rendkívüli jelentősséggel
bír az utazás tervezésének, de különösen a megvalósításának szakaszában. Ahhoz,
hogy sikerrel igazodhassunk el Magyarország idegenforgalmi településeinek meg-
közelítését illetően, bizonyos fontosabb tájékozódási pontok és azok egymáshoz
való viszonyának rögzítése elengedhetetlen feladat. Tekintettel a közoktatásban
közvetített földrajzi ismeretek mibenlétére és a korábbi felmérések eredményeire
(Bajmócy-Kiss 1996, Cséfalvay 1990) feltételezhető, hogy Budapest és a megye-
központok térbeli elrendeződésének képe jelenti a legtöbb magyar utazó mentális
66 A turizmusföldrajz tértudományi vonatkozásai
térképének alap verzióját. Ennél fogva felmérésünk során arra kerestük a választ,
hogy a magyar társadalom tisztában van-e a keletről nyugatra egymást - ha nem is
ugyanabban a síkban - követő megyeközpontok sorrendjével. Ha ugyanis valaki-
nek a mentális térképén egy keleten fekvő megyeszékhely nyugaton helyezkedik
el, és ez alapján tájékozódik, akkor az adott térséget érintő utazási döntéseinek nem
kívánatos következményei lehetnek.
5. ábra
Egyes megyeszékhelyek valós és a magyar társadalom fejében élű kelet-nyugati sorrendje, 2005.
A magyar társadalom többségének viszonylag pontos képe van a megyeszékhelyek

kelet-nyugat irányú sorrendjéről, tehát azok esetleges felkeresése során az útnak
indulók feltehetően ritkán tévesztik el a helyes irányt. Vannak azonban olyanok,
akik akár a vasúti menetrendet, akár a térképet böngészve könnyen zavarba hozha-
tók. A megkérdezettek válaszait figyelembe véve Debrecen (1.), Szolnok (2.), Bu-
dapest (3.), Székesfehérvár (4.), Veszprém (5.) és Szombathely (6.) viszonylatában
a megyeszékhelyek vélt sorrendje az egyszerű és a súlyozott átlagok alapján is igen
közel van a valósághoz (5. ábra). A magyar társadalom a megadott településsoron
belül legpontosabban Székesfehérvár (4,04. hely), legkevésbé Szombathely (5,59.
hely) elhelyezkedésével van tisztában. Ha a vizsgált települések vélt fekvését egy
képzeletbeli síkra vetítve elemezzük, megállapítható, hogy Budapest (+0,09) szinte
hibátlan pozicionálása mellett Debrecent (+0,25) és Szolnokot (+0,19) a valósá-
gosnál valamivel nyugatabbra, Szombathelyet (-0,41) és Veszprémet (-0,23) pedig

keletebbre gondolják. Az egyes települések legnagyobb arányú pozíciótévesztését
értékelve elmondható, hogy a megkérdezettek Debrecent Szolnokra (6,9%), Szol-
nokot Debrecen helyére (5,0%), Budapestet Székesfehérvárra (7,7%), Székes-
fehérvárt azonban már Veszprém helyére (18,6%), Veszprémet Székesfehérvárra
(19,5%), míg Szombathelyt Veszprémbe (8,3%) tették. Ez alapján például a 8-as
főút Veszprém és Székesfehérvár közötti szakasza környékén tájékozódni kényte-
lenek mintegy ötöde — amennyiben pusztán a saját mentális térképére hagyat-
kozik - könnyen elvétheti a jó irányt. De a Budapestről Záhonyba közlekedő inter-
city-n ülő utasok huszada is kellemetlen helyzetbe hozhatja magát, ha a debreceni
pályaudvaron azután érdeklődik, hogy messze van-e még Szolnok.
A települések által kijelölt irányok pontos ismerete rendkívüli fontossággal bír
az eltévedt turisták útbaigazítása során. Ha valaki például Pécs kellős közepén arra
vállalkozik, hogy egy horvát rendszámú lakókocsi sofőrjének elmagyarázza, mely
nagyváros által kijelölt irányt követve juthat el a Balatonra, és Dombóvár helyett a
legszentebb meggyőződéssel Szekszárd felé irányítja az eltévedt külföldit, akkor ugyan
hozzájárul a nemzetközi turizmusból származó bevételeink benzinvásárlásban realizá-
lódó növeléséhez, de a magyarok honismeretéről alkotott képet jócskán lerombolja.
A turizmusban észlelhető mobilitások az elmozdulás iránya alapján tipizálhatók. Igaz,

hogy a földrajztudomány elsősorban az égtájak alapján jelöli ki az irányokat, de a ke-
letre vagy a nyugatra való utazás már bizonyos axiológiai töltetet is magában hor-
doz. A kelet a fejlődésben megkésett, tradicionális, míg a nyugat a fejlett és a modern
szinonimájaként értelmezhető, így a közgondolkodásból kiszűrődő attitűdök az utazási
döntést is képesek befolyásolni (Hunyady 1996). Az égtájak mint irányok nemcsak a
tengeri és a légi közlekedésben őrzik funkciójukat, hanem a könnyebb tájékozódást
biztosító szárazföldön is tetten érhetők. A vasúti közlekedésben például Budapest főpá-
lyaudvarainak elnevezése (Nyugati, Keleti és Déli) hűen tükrözi azokat az irányokat,
amelyek felé egykor kigördültek az onnan induló vonatok. Az utazások története során
a települések főútjainak névadásában is közrejátszott az irány, több városban és község-
ben ma is találkozhatunk olyan útvonalakkal, amelyek egy onnan elérhető település
vagy táj nevét őrzik. Mosonmagyaróváron például a Halászi, a Levéli vagy a Pozsonyi
úton haladva annak elnevezésével egyező településre jutunk. A magyarországi főútvo-
nalak számából is következtetni lehet arra, hogy Budapesthez képest milyen irányba
vezetnek, mivel azok az óramutató járásának megfelelően kerültek beszámozásra. így
a fővárost Hegyeshalommal összekötő útvonal az 1 -es, míg a Szentgotthárdra vezető
a 8-as számot kapta, a 3-on Miskolcra, a 4-en Debrecenbe, az 5-ön Szegedre, a 6-on
Pécsre, a 7-en pedig a Balatonra juthatunk el.
6. ábra
A turisztikai mobilitás legtipikusabb mozgásjelenségei
LINEÁRIS
T Ö R T LINEÁRIS
KÖRVONALAS
CSILLAGSZERŰ
KOMBINÁLT

A tájékozódást segítő eszközök fejlődésének és az utazások egyre összetettebbé vá-

lásának köszönhetően mára már nem a konkrét, sokkal inkább a kvázi irányoknak,
vagyis a mobilitás irányultságának jelentőségéről beszélhetünk. Egy utazási irodába
betérve - ha nincs különösebb ötletünk a nyaralásunkkal kapcsolatban - elsősorban
azután érdeklődünk, hogy egysíkú (üdülés) vagy változatos (körutazás) mobilitást tesz
majd lehetővé a tervezett utazás. Minden esetben annak mérlegelésére kerül sor, hogy
az utazásra fordítható szabadidő és diszkrecionális jövedelem hogyan korrelál a turista
igényeivel összefüggő térhasználattal. Ezt figyelembe véve tipizálhatjuk a turizmusori-
entált mobilitásban megfigyelhető mozgásjelenségeket (6. ábra).
• Lineáris elmozdulás (1): A turista a lakóhely (L) és a célállomás (C0) közöt-
ti utat egy irányban, megszakítás nélkül teszi meg, tartózkodása elsősorban a
célállomás területére koncentrálódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az el-
indulás és az érkezés között program beiktatása nélküli utazás valósul meg.
Ha például valaki Budapestről Hajdúszoboszlóra utazik vasúton vagy közúton
gyógyfürdőzni és útközben nem áll meg egy település vagy bármilyen idegen-
forgalmi attrakció megtekintésére, Hajdúszoboszlót pedig nem hagyja el, a li-
neáris elmozdulás tipikus esetéről beszélhetünk.
• Tört lineáris elmozdulás (2): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2
C3) közötti utat egy irányban, hosszabb-rövidebb idejű megszakításokkal teszi
meg, tartózkodása az utazás során megállókat képező településekre koncent-
rálódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista egy útvonalra felfüződő
települések érintésével, azokon szolgáltatások igénybevételével jut el utazásá-
nak legtávolabbi állomására. Ha például valaki Budapestről Sopronba utazik,
megáll Tatán, Komáromban és Győrött, ahol igénybe veszi az adott település
idegenforgalmi infrastruktúráját, akkor a tört lineáris elmozdulás tipikus eseté-
ről beszélhetünk.
• Körvonalban történő elmozdulás (3): A turista a lakóhely (L) és a célállomá-
sok (C1 C2 C3) közötti utat egy önmagában visszatérő pályán, hosszabb-rövi-
debb idejű megszakításokkal teszi meg, tartózkodása az utazás során megálló-
kat képező településekre koncentrálódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a
turista egy poligon jellegű útvonalra felfüződő települések érintésével, azokon
szolgáltatások igénybevételével tér vissza lakóhelyére. Ha például valaki Bu-
dapestről indulva Kecskemét, Baja, Dunaföldvár és Székesfehérvár érintésével
érkezik meg Budapestre, akkor a csillagszerű elmozdulás tipikus esetéről
beszélünk (a praxis ezt körutazásként értelmezi).
• Csillagszerű elmozdulás (4): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2
C3) közötti utat úgy teszi meg, hogy a lineáris elmozdulás eredményeként eljut
egy bázisállomásként, egyben célállomásként is értelmezhető településre (C0),
ahonnan bizonyos időközönként kisebb-nagyobb távolságú, egyirányú kirán-
dulásokat tesz a környékbeli célállomásokra (C1 C2 C3). Ez a gyakorlatban azt
jelenti, hogy a turista, miután utazásának megszakítása nélkül eljutott a bázisál-
lomásra, amely értelemszerűen célállomásként is értelmezhető, úti programjá-

nak megfelelően felkeresi a környéken fekvő településeket. Mindezt úgy teszi,
hogy az egy-egy célállomásra történő utazást követően minden esetben vissza-
tér a bázisállomásra. Ha például valaki Budapestről Pécsre utazik, ott megszáll
és a következő napokban fél-, egynapos kirándulásokat tesz Siklósra, Komlóra
és Mohácsra, ahonnan estére visszatér a megyeközpontba, akkor a csillagszerű
elmozdulás tipikus esetéről beszélünk (a praxis ezt csillagtúraként értelmezi).
• Kombinált elmozdulás (5): A turista a lakóhely (L) és a célállomások (C1 C2
C3) közötti utat úgy teszi meg, hogy a lineáris elmozdulás eredményeként eljut
egy bázisállomásként, egyben célállomásként is értelmezhető településre (C0),
ahonnan a körvonalban történő elmozdulás szabályának megfelelően elutazik a
környékbeli célállomásokra (C1 C2 C3), ezt követően pedig visszatér a bázisra. Ez a
gyakorlatban azt jelenti, hogy a turista, miután utazásának megszakítása nélkül el-
jutott a bázisállomásra, onnan tetszőleges idő után úgy keresi fel a környéken fekvő
településeket, hogy csak az utolsó célállomás meglátogatása után érkezik a bázisra
vissza. Ha például valaki Budapestről Miskolcra utazik, ott megszáll és a következő
napok valamelyikén egymást követően keresi fel Egert, Aggteleket és Tokajt,
akkor a kombinált elmozdulás tipikus esetéről beszélünk.
A tört lineáris (2) és a körvonalban történő (3) elmozdulás közötti különbségek

alapvetően a tér-idő hasznosításban jelentkeznek. Előbbi a rendelkezésre álló időegy-
ség alatt a lehető legtávolabbi célállomás elérését, utóbbi pedig a lehető legnagyobb
terület lefedését teszi lehetővé. Ennek megfelelően egy utazás irányának kiválasztása-
kor egyrészt figyelembe vehető az a kívánalom, hogy miközben a lehető legtávolabbra
jutunk a lakóhelyünktől, ismerjük meg az azon az útvonalon fekvő települések vonz-
erőit, másrészt szem előtt tartható az a célkitűzés, hogy a lehető legnagyobb térséget
bejárva tárjuk fel az útba eső városok és községek idegenforgalmi értékeit. Hétköznapi
értelemben arra a kérdésre vonatkozó döntéshozatalt: hogy merre vesszük az irányt? az
befolyásolja, hogy egy adott lakóhelytől milyen messzire juthatunk el, vagy mekkora
területet járhatunk be a megadott idő alatt.
3.3.2. A távolság
Az iskolai tanulmányok során, különösen a földrajz- és a történelemórák keretében

elsajátított térképhasználatnak, valamint a felnőtté válás folyamatában megszerzett
utazási tapasztalatoknak köszönhetően az emberek többsége rendelkezik a távol-
ságbecslés valamilyen szintű készségével. A hosszúság egyes mértékegységeivel a
mindennapi életben is szembesülünk, mivel olykor mérés nélkül kell megsaccolni,
hány centi legyen az ajándéknak szánt nyaklánc, a lábbelibe való cipőfűző vagy
hány méter függönyanyagot, kötelet stb. kell vásárolnunk a háztartásunkba. A kilo-
méterben való gondolkodás alapja a viszonyítás, a megfelelő térszemlélet alkalma-
zása. Ehhez birtokában kell lenni a hétköznapokból vett bizonyos fix viszonylatok
ismeretének (például a lakóhelyünk és egy vasúton gyakran látogatott település
közti távolság, amelyet a vonatjegyen is jól láthatóan feltüntetnek) és szükség ese-
tén azokat célszerű adaptálni a kérdéses távolság megbecsülésekor.
4.táblázat
Balaton és Nyíregyháza Budapestről mért távolsága a magyar társadalom fejében
(Forrás: MTA FKI-TNSHungary, 2005)
Balaton (Siófok) Nyíregyháza

Km Megoszlás (%) Km Megoszlás (%)
Jelentősen alábecsülte -53 4,1 -123 3,2
Alábecsülte 54-89 11,5 124-206 21,3
Jól megbecsülte (-) 90-99 2,6 207-229 4,7
Pontosan megbecsülte 100-110 33,7 230-255 20,5
Jól megbecsülte (+) 111-120 12,0 256-277 6,5
Túlbecsülte 121-159 16,9 278-368 36,4
Jelentősen túlbecsülte 160- 19,2 369- 7,4
A felnőtt magyar lakosság távolságbecslési készségét vizsgálva megállapítható,

hogy a turizmus révén ismertebb, gyakrabban látogatott Siófok Budapesttől köz-
úton mért távolságát jóval nagyobb arányban (48,3%) saccolták meg helyesen,
mint a főváros és a belföldi turizmusban kevésbé releváns szabolcs-szatmár-beregi
megyeközpont, Nyíregyháza közötti útszakasz hosszát (31,7%). A távolabb fekvő
(245 km) Nyíregyháza esetében magasabb (43,8%) volt az utazás hosszát túlbe-
csülök aránya, mint a közelebb fekvő (106 km) Siófok kapcsán (36,1%). Siófokra
(15,6%) és Nyíregyházára (24,5%) is érvényes, hogy a Budapesttől való távolsá-
guk megbecsülésekor a felnőtt magyar lakosság azon tagjai, akik nem tudták jól
meghatározni a közúton való megközelítésük kilométerben mért hosszúságát, a
valóságosnál inkább távolibbnak, mintsem közelebbinek gondolták a vizsgált te-
lepüléseket (4. táblázat). Viszonylag alacsony (Siófok esetében 5%, Nyíregyháza
vonatkozásában pedig 6%) volt azon megkérdezettek aránya, akik nem kívántak
a becslésben részt venni, azaz semmilyen térreleváns képzettel sem rendelkeztek
a kérdéses távolságokat illetően. Azok, akik már jártak az érintett településeken,
pontosabb távolságismeretről tettek tanúbizonyságot, mint azok, akik nem. Amíg
az összes válaszadó által korábban 75,1%-ban felkeresett Siófok esetében csak
3,9%-kal volt magasabb a település távolságát helyesen becslők csoportján belül

az ott jártak aránya, addig a kisebb mértékben látogatott (47,5%) Nyíregyháza kap-
csán már 11,7%-os különbséget lehetett kimutatni.
Összességében megállapítható, hogy a felnőtt magyar lakosság reális képzettel
rendelkezik a vizsgált települések fővárostól mért távolságát illetően, a becslések
matematikai átlaga a valósághoz közeli eredményt tükröz. A közelebbi, ismertebb
település távolságát nagyobb hányadban becsülték helyesen, mint a távolabbi, ke-
vésbé frekventáltét. Mindkét település esetében a távolság túl-, mintsem alábe-
csülését lehetett kimutatni. Az, hogy valaki járt-e az adott településen, pozitívan
befolyásolja a távolság becslésének sikerességét. E készség turizmusban játszott
szerepe elsősorban az utazási döntés során ölt testet, egy hétvégi program vagy egy
kirándulás átgondolására a vélt távolság függvényében kerül sor.
A fizikai értelemben vett távolság, vagyis két tetszőleges pontot összekötő egyenes
hosszúsága elméletileg kijelöli a közöttük lévő legrövidebb utat. A gömbként értelme-
zett földfelszínen a síkban elhelyezkedő pontokhoz képest valamivel bonyolultabban, a
vizsgált pontok közötti térben ívelő körcikk hosszát figyelembe véve lehet a távolságot
megállapítani. A térképészet évezredes tapasztalatokkal rendelkezik a távolságmérést
illetően (Stegena 1985, Papp-Váry 1996), napjainkban mégsem olyan egyszerű a kiin-
dulási hely és a célállomás viszonylatában a tervezett utazás tényleges, kilométerben
megadott hosszának megállapítása. A távolság turizmusban értelmezhető objektív mi-
voltát ugyanis számos alternatív és korlátozó tényező befolyásolja. Erre szolgálnak
tanúbizonyságul a legkorszerűbb elektronikus útvonaltervező szoftverek (7. ábra).
Ha például Budapestről Pécsre kívánunk gépkocsival utazni, az útvonaltervező
programban beállíthatjuk, hogy igénybe vesszük-e majd az autópálya nyújtotta, ugyan-
akkor megfizetendő előnyöket vagy inkább a térítésmentesen használható főútvonala-
kat használjuk, de azt is kiválaszthatjuk, hogy mely települések érintésével óhajtjuk a
baranyai megyeszékhelyet elérni. Az autópálya gyorsabb, de hosszabb verziót képvisel,
azonban a nagy forgalmú városok megkerülése is növelheti a távolságot. A tervezés
során ugyanaz a település a különböző távolságadatokkal jelenik meg, attól függően,
hogy a rendelkezésre álló megközelítési alternatívák közül melyiket választjuk. Igen
ám, de számolni kell a korlátozásokkal is. Tudniillik nem mindegy, hogy milyen köz-
lekedési eszközzel indulunk útnak. Egy gépkocsi vagy egy kisebb autóbusz általában
problémamentesen jut el a célállomásra, azonban egy turistabuszra, annak magassága
és súlya miatt már figyelmen kívül hagyhatatlan megszorítások vonatkoznak. Az útba
eső hidak teherbíró képessége, az alagutak belmagassága olyan, a KRESZ előírásaival
összefüggő korlátozásokat jelentenek a turistabuszok számára, amelyek a gépkocsik-
hoz képest hosszabb távolságok megtételére kényszerítik őket.
A mobilitást meghatározó turizmusföldrajzi tényezők 73
7. ábra
Egy népszerű internetes útvonaltervező
(Forrás: www.topolisz.hu)
A távolság turizmusra gyakorolt hatását leginkább a szárazföldi, azon belül is a

közúti közlekedésben lehet megfigyelni. Az útvonal hossza, a gépjármüvek által meg-
tett kilométerek száma egyenes arányban van az utazás költségeivel. Az üzemanyag
ára, a közlekedési eszközök amortizációja a távolság függvényében lineárisan növek-
szik, amellyel az utazást egyénileg vagy társas módozatban tervezők az elsők között
kénytelenek kalkulálni a költségvetés összeállításának folyamatában. A távolság objek-
tív mivolta abban is kifejeződik, hogy a tervezésnél - a kiindulási helyre való vissza-
térés szükségességére tekintettel - a két pont között megteendő útszakasz hosszának
kétszeresét kell figyelembe venni, így a turizmusban a távolság leginkább költségként
konvertálódik.
Talán a légi közlekedés, különösen a járatokat üzemeltető vállalatok árpolitikája
testesíti meg leginkább a távolság szubjektív oldalát. A Malév London közelebb van,
mint gondolná reklámszlogene jól rávilágít arra a különbségre, ami a tényleges és az
időként konvertálódó távolság között húzódik meg. Budapesttől London 1717 kilomé-
terre fekszik közúton. Egy átlagos személygépkocsival mintegy 19 óráig tartana az az
út, amely repülőgéppel, a menetidőt figyelembe véve 2 óra 30 perc alatt megtehető.17
17
A RAC Route Planner útvonaltervező adatai alapján (Forrás: http://routeplanner.rac.co.uk/ plan3.
php).
Tehát nem a két főváros közötti távolság, hanem az utazásra fordítandó idő rövidül le. A
távolabb fekvő célállomások esetében nem az út fizikai értelemben vett hossza, hanem
az odautazás időtartama fejezi ki a távolságot. A szubjektív távolság tehát az egyének
fejében élő, a célállomások optimális megközelítését feltételező időegység.18 London
azáltal kerül közelebb Budapesthez, hogy a tényleges távolság a közlekedési infrast-
ruktúrának köszönhetően időbeliségében rövidül le.
Előbbi esettanulmányunk a légi közlekedésre koncentrált, de a távolság szubjektív
lerövidülését elősegítő közlekedési infrastruktúra egy gyorsforgalmi út vagy egy nagy-
városi körgyűrű, illetve egy híd formájában is megjelenhet. Amennyiben egy sűrű for-
galmú, számos közlekedési csomóponttal övezett útvonalon való csiga tempójú haladás
kiválthatóvá válik egy elkerülő út igénybevételével vagy a korábbi, számos tortúrával
járó kompátkelést egy híd megépítése teszi feleslegessé, akkor bizonyos, addig távoli-
nak tűnő célállomások elérhető közelségbe kerülhetnek. Annak ellenére is lerövidülhet
a szubjektív távolság, hogy a valóságban - kilométerben mérve - többet kell autózni
annak érdekében, hogy az alternatív közlekedési infrastruktúrát igénybe vehessük.
Budapest és Székesfehérvár mindössze 60 kilométerre fekszik egymástól, egy egy-
napos tanulmányi kirándulást tervező osztályfőnök joggal tételezi fel, hogy a főváros
nincs messze a Közép-Dunántúl régió központjától, ennyit még az ő gézengúz tanítvá-
nyai is gond nélkül kibírnak. Csakhogy az 525 km2 kiterjedésű Budapesten a távolságo-
kat nem kilométerben, hanem percben, esetenként órákban mérik. A főváros reggeli és
délutáni csúcsforgalmának állandósult közlekedési káoszában a keletről nyugatra vagy
az északról délre tartóknak egyetlen alternatív megoldás sem segít igazán, mert az M0-
ás körgyűrű ugyanúgy telített, mint például a Lágymányosi- és az Árpád-hidat összekö-
tő Hungária körút. Az a bizonyos 60 kilométer könnyen 120-nak tűnhet, ha a kirándulni
vágyók busza nem közvetlenül az M7-es autópálya bevezető szakaszától indul. A for-
galom erősségének, az utak karbantartásával együtt járó elterelésnek vagy a sebesség
korlátozásának, egy-egy közlekedési balesetnek - mint reális kockázati tényezőnek
- a kalkulálása az objektív távolságot szubjektív távolsággá változtatja, amelynek fo-
lyományaként a valóságban rövidebb utak hosszabbként rögzülnek a gépkocsivezetők
fejében. A nagyvárosokon, üdülőterületeken, településekkel sűrűn övezetett térségeken
keresztülhaladó útvonalakon az 50 km/h vagy az az alatti állandó sebességhatár is hoz-
zájárulhat a távolságról alkotott szubjektív értékítélet befolyásolásához.
18
E sorok írójának az utazásokhoz kisgyermekként szocializálódott lánya hamar belátta, hogy értelmet-
len minden egyes elindulást követő ötödik percben megkérdezni: Apa, messze van még, ahova megyünk?
így - részben önmaga megnyugtatására - ekként formálta át a rutinszerű kérdést: Apa, ugye, nincs messze,
csak sokáig tart az út?!
3.3.3. Az idő
Az idő múlásának egy napon belüli érzékelése az egyén különböző szocializációs

közegekben elsajátított, tanult képességeinek egyike. Az időmérő eszközök robba-
násszerű elterjedéséig - vagyis a karórák tömegfogyasztási cikké válásáig - szinte
kizárólag a Nap járása, esetleg az állatvilág viselkedése jelentette azt a tapasztalati
forrást, ahonnan az emberiség többsége a reggeltől estig tartó, viszonylag egysíkú
tevékenységet magába foglaló intervallumon belül tájékozódhatott az idő előreha-
ladtáról. Az idő napjainkban betöltött szerepét hivatott érzékeltetni az, a bárki által
megfigyelhető jelenség, hogy a minket körülvevő tárgyi valóság számtalan objek-
tuma funkcionál óraként. A számítógépbe, a mobiltelefonba, a gépkocsi műszer-
falába, a mikrohullámú sütőbe épített elektronikus szerkezetek szinte feleslegessé
teszik a karórák viselését. Ugyanakkor hozzájárulnak ahhoz, hogy a különböző
modern ketyeréket használók finomra hangolhassák az idő múlásának érzékelését.
Ahhoz, hogy optimális időbeosztás mellett élhessük a generációról generációra bő-
vülő tevékenységeket tartalmazó mindennapjainkat, el kellett sajátítani az órák és
a percek diktálta ritmust. A társadalom tagjai megtanulták, hogy az általuk végzett
legkülönbözőbb cselekvéssorok mekkora időigénnyel bírnak, így ennek megfele-
lően kalkulálnak és hozzák meg döntéseiket. Aki nem érti meg az idő jelentőségét,
az az idő áldozatává válik - írja Gleick (2003:22), amivel arra utal, hogy a na-
nomásodperc precizitású atomórák vezérelte világunkban a pontosság túl- vagy
alulértékelése egyaránt veszélyeket hordoz.
Az utazásra fordítandó idő egyrészt kiolvasható a közlekedési vállalatok egy-
re precízebbé váló menetrendjeiből, másrészt a hétköznapi tanulási folyamatok-
nak köszönhetően viszonylag könnyen elsajátítható ismeretként is értelmezhető.
Az utazás időbelisége minden esetben távolságfüggő, amelynek objektív mivoltát
az igénybe vett közlekedési eszköz technikai adottságain kívül számos korlátozó
és kockázati tényező befolyásolja. Mivel a turizmusban csak optimális, de semmi
esetre sem laboratóriumi körülményekről beszélhetünk, így annak a kérdésnek a
feltevése, hogy a lakóhelyünktől milyen messzire juthatunk mintegy 4 óra alatt,
pusztán teoretikus merengésekre kínál alkalmat.
5. táblázat
Az utazáshoz ténylegesen szükséges és a magyar társadalom fejében élő, becsült idő
a Budapest-Zalaegerszeg viszonylatban
(Forrás: MTA FKI-TNS Hungary, 2005, www.elvira.hu,www.utvonalkereso.hu)
Becsült idő Tényleges idő

Vasút 3 óra 55 perc 3 óra 35 perc - 4 óra
Személygépkocsi 3 óra 15 perc 2 óra 45 perc
Zalaegerszeg - Nyíregyháza és Debrecen után - az ország Budapesttől közúton

harmadik legtávolabb fekvő megyeszékhelye. Annak ellenére, hogy a budapesti
Clark Ádám téren álló 0 kilométerkőtől hivatalosan 224 kilométerre fekszik, meg-
közelítésének időigényét tekintve az egyik legnagyobb kihívásokkal küzdő megye-
központunk. Nem véletlen, hogy a magyar társadalom az oda való utazás tervezése
során igen jelentős ráhagyással becsülte meg a megközelítéséhez szükséges idő-
tartamot. Zalaegerszeg Budapestről vasúton és közúton egyaránt megközelíthető,
azonban mindazoknak, akik kénytelenek az előbbi közlekedési eszközt választani,
számolniuk kell az időt rabló átszállásokkal, szerelvényleválasztásokkal és a vas-
utat 239 kilométer hosszban érhető mindenféle meglepetésekkel (esetleg valaki
vagy valakik ellopták a sín vagy a felső vezeték egy darabját). Ha egy turista a
vizsgálat időszakába eső 2005. december 11-én, vasárnap óhajtott Zalaegerszeg
idegenforgalmi vonzerőivel megismerkedni, akkor az átszállások elkerülése és a
nap optimális kihasználása érdekében igencsak korán kellett kelnie ahhoz, hogy
elélje a Déli pályaudvarról reggel 6 órakor induló és a zalai megyeszékhelyet - írd
és mondd - pontosan 4 óra múlva elérő szombathelyi gyorsvonatot, amelynek sze-
relvényei a vasúti csomópontként ismert Boba községben váltak ketté, történetünk
kalandvágyó szereplője azonban saját kocsijában maradva folytathatta útját. Ha
visszafelé is átszállás nélkül kívánta megúszni az utazást, akkor 17 óra 55 perckor
el kellett hagynia Zalaegerszeget, hogy 4 óra 8 percnyi kimerítő út után 22 óra 03
perckor újra Budapest Déli pályaudvar peronjára léphessen. Azok számára, akik
délután szeretnek utazni és esetleg el kívánják érni a jó nevű zalaegerszegi Hevesi
Sándor Színház este 7 órakor kezdődő előadását, szinte optimális megoldást kínált
a MÁV. A 12 óra 55 perckor induló Citadella InterCity segítségével mindössze
3 óra 35 perc alatt lehetett elérni Budapestről Zalaegerszeget, így még egy kis sétá-
ra is maradt idő az előadás kezdete előtt. Persze ebben az esetben éjszakai szállás-
ról kellett gondoskodnia a távoli kulturális élményre vágyó turistának.
Ez a tarthatatlan helyzet tükröződik vissza a Budapest-Zalaegerszeg vasúti vi-
szonylat optimális utazási időtartamának megbecsülésére vállalkozó megkérdezet-
tek válaszaiban, akik mintha naponta utaznának ezen a vonalon, szinte percre pon-
tosan eltalálták a 239 kilométernyi út átszállás nélküli időszükségletét (5. táblázat).
Azok sem tévedtek sokat, akik Zalaegerszeg Budapestről gépkocsival való megkö-
zelítésének időtartamát 3 óra 15 percnyinek vélték 2005 negyedik negyedévében,
mivel a 224 kilométeres szakasz fele autópályán 120 km/órás átlagsebesség mellett
ugyan kényelmesen megtehető, azonban a Balaton déli partján és a Zalai-domb-
ságon fekvő településeken 50 km/óra sebességnél nem lehet gyorsabban haladni.
A széleskörűen használt internetes útvonaltervező azonban a megkérdezetteknél
valamivel optimálisabban 2 óra 45 percben adja meg a Budapest-Zalaegerszeg tá-
volság gépkocsival való leküzdésének időszükségletét.
A magyar társadalom tehát a távolság becsléséhez hasonlóan annak megté-

teléhez szükséges idő kalkulálásából is jó eredménnyel vizsgázott. Úgy látszik,
hogy a mindennapok tapasztalatai, a dugókban töltött percek, az útlezárások miatt
látszólag feleslegesen megtett kilométerek megtanították a magyarokat arra, hogy
a csekélynek tűnő távolságok esetében is a körülményeket racionálisan figyelembe
véve számolják ki a pontos érkezéshez szükséges indulás időpontját.
Az idő a turisztikai kereslet egyik alapvető tényezőjeként jelentős szerepet játszik a

turizmusorientált mobilitás kiváltásában (Lengyel 2004). Különösen a munkaidőtől jól
elkülönülő szabadidő élményszerű eltöltésének igénye képes a társadalom utazási akti-
vitását ösztönözni. A turizmusban megjelenő szabadidő természete jelentős mértékben
eltér a mindennapok során szinte rutinszerűen hasznosított szabadidőtől, mivel a vaká-
ció a munka világának eredőjeként, elsősorban a foglalkozatótól származó jövedelem
függvényében értelmezhető, míg a napi pihenőidőben végzett tevékenységek (televízi-
ózás, olvasás, testmozgás, közösségi élet stb.) sokkal inkább az egyén életvitelében érvé-
nyesülő preferenciáknak megfelelően szerveződik. Tehát az utazásra fordítható idő - annak
ellenére, hogy a törvény által biztosított szabadság azonos korosztályokon belül közel egy-
forma mértékű19 - erőteljesebben függ az egyén, illetve a háztartás jövedelemviszonyától,
mint a munkaidő után végzett szabadidős tevékenységeké. A megfelelő egzisztenciával ren-
delkezők többször, hosszabb időre is képesek elutazni, ugyanakkor a szegényebb rétegek
ezt ritkábban, rövidebb időintervallumban valósíthatják meg. A hétköznapok során azon-
ban a szabadidő eltöltésében már valamivel demokratikusabb viszonyok uralkodnak, egy
videofilm megnézésére vagy a közeli parkban való kocogásra fordítható időt tekintve
kevésbé érvényesülnek az egzisztenciával kapcsolatos korlátok.
Az idő - a tér mellett - a földrajztudomány képviselői által vizsgált jelenségek
és folyamatok vonatkoztatási rendszerének megkerülhetetlen eleme. Mészáros Rezső
(2000) egyenesen olyan erőforrásként értelmezi, amelyet (a térrel együtt) az egyén ter-
veinek és elképzeléseinek megvalósítása során hasznosít. Kutatási problémaként való
jelentkezése az '50-es évekre tehető, a svéd Torsten Hagerstrand és követői munkás-
ságának köszönhetően mára időföldrajz (time-geography) néven önálló, ugyanakkor
számos kétellyel övezett ismeretterületté nőtte ki magát (Lenntorp 1999). Az idő a
társadalmi aktivitás vezérsíkjaként jelöli ki az egyén életének ritmusát, ciklikusságát,
amelyet számtalan hazai és nemzetközi szociológiai felmérés állított már a megfigyelés
középpontjába. Általában az időbeosztás, az idővel történő gazdálkodás, de leginkább a
szabadidő felhasználása képezi az időmérleg-kutatások problematikáját (Szalai 1978),
a vizsgálati eredmények geográfiai vonatkozásait pedig az emberi lét egyes színterei-
ben eltöltött időtartam kapcsán érhetjük tetten.
19
1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről.
Almási Miklós (1998) Üveggolyók című könyvében a tér és az idő relatív mivoltát,
illetve az emberi létet befolyásoló értékek viszonyokban mintsem tárgyakban történő
kiteljesedésének folyamatát egy olyan gőzhajón keresztül ábrázolja, amely a maga,
ráérős tempójában kel át a végtelennek tűnő óceánon. Ahogyan a XX. század elején,
úgy a végén is csak egy szűk társadalmi réteg engedhette meg magának a luxusha-
jó nyújtotta szolgáltatások igénybevételét. A különbség csupán annyi, hogy 100 évvel
ezelőtt a pénz, napjainkban pedig az idő szab határt az óceánjáró nyújtotta élvezetek
átélésének. Az idő tehát felzárkózott azon értékek közé, amelyekkel takarékoskodni
kell (Rezsőházy 1978), éppen annak van a legkevesebb ideje, aki el van foglalva tőké-
jének (pénz, tudás, kapcsolat) kamatoztatásával. A nyersanyagok, az energiahordozók
ésszerű, a fenntartható fejlődés elvét tükröző hasznosításával párhuzamosan az időre
vonatkozóan is kialakult egy attitűd a társdalomban, amelynek megfelelően a fontos és
a kevésbé fontos tennivalók rangsorolásra kerülnek.
Az idő filozófiai megközelítésben képes az objektív és a szubjektív valóság ho-
rizontját egyaránt megjeleníteni. Az idő objektivitása csillagászati eredetű, mérése a
Föld tengely körüli forgásával és a Nap körüli keringésével áll összefüggésben (Gáb-
ris-Marik-Szabó 1988). Annak érdekében, hogy a Föld gömb alakjából fakadó nehé-
zségeket (az eltérő hosszúsági körökön tartózkodók a Nap delelését nem egyszerre ész-
lelik) kiküszöbölhessék, definiálták a világidőt,20 amely a Föld egész területén mindig
ugyanannyi. Ahhoz pedig, hogy az idő mérése a Föld különböző pontjain összhangba
kerüljön a Nap járásával, bevezették a zónaidőt, amely a világidőhöz képest ±24 óra el-
térést mutat. Az idő szubjektív leképeződése az egyén életvitelének és napi életritmusá-
nak a függvénye. Ha például valaki 9 órára jár dolgozni és Jó reggelt! kíván az éjszakai
portásnak, aki hajnalok hajnalán ébredt a rövid szunyókálásból, az ne csodálkozzon, ha
az irodaház őre morcosan fogadja a köszönését, neki ugyanis más képzetei vannak a
reggel időpontjáról. A munkájukból kifolyólag külföldiekkel együttműködő szakembe-
rek megtapasztalhatták, hogy az idő objektív mivolta gyakran szubjektíválódik. A Ta-
lálkozzunk 10perc múlva! egy német állampolgárnak azt jelenti, hogy a 9. percben már
a megbeszélt helyszínen van, míg egy olasz esetében nem szabad csodálkozni azon, ha
negyedóra múlva is hiába várunk rá.
A turizmusföldrajz időtényezőre vonatkozó megfigyelései kevésbé a szabadidőre
mint a keresletet kiváltó tényezőre, sokkal inkább a turisztikai magatartást befolyásoló
szerepére koncentrálnak. A turista célállomáson végzett cselekvéssorozatának és tér-
beli aktivitásának meghatározó eleme az utazás időpontja, a tartózkodás időtartama
és a látogatás gyakorisága. A turizmusföldrajz tehát a mikor, a meddig és a hányszor
kérdésekre keresi a választ, megfigyelései révén feltárja, hogy a turista az év melyik
időszakában érkezik, hány vendégéjszakát tölt az adott helyen és milyen sűrűn tér oda
vissza. A turisztikai magatartás időbelisége jelentős hatással van a célállomás infra- és
szuprastruktúrájának igénybevételére. Egy Magyarországra télen érkező kisebb esély-
20
A világidő a 0 hosszúsági (greenwichi) körhöz tartozó középszoláris idő.
lyel élheti át a kávéházak teraszainak hangulatát, a rövid ideig tartózkodó csak felületes
információk birtokába juthat az öt vendégül látó közösségről, az először itt járó inten-
zívebben fogyasztja a vonzerőket. Ezzel szemben a nyáron érkező nem találkozhat a
hófödte pannon táj lankáival, a hosszabb ideig itt tartózkodó megismerheti a magyaros
vendéglátás számos oldalát, a sokadszorra itt járó olyan vonzerőkkel is megismerked-
het, amelyek nem tartoznak a standard programelemek közé. Az elemzett időtényezők
hatása végső soron a vendégek fogyasztása és azzal összefüggésben a költése révén vá-
lik kézzelfoghatóvá. A turizmusföldrajz művelői különböző időskálák alkalmazásával
igyekeznek láttatni a turisztikai magatartás időbeliségének sajátosságait.
Számos turistaút esetében megvalósulhat az addig csak a résztvevők fantáziájá-
ban élő időutazás. A turizmus sokszor a jelenből való menekülés eszközéül is szolgál,
amelynek révén eljuthatunk a múlt színfalai közé vagy bepillantást nyerhetünk a jövő
virtuális világába. A történelmi helyszínek felkeresése, az autentikus környezet meg-
tapasztalása lehetőséget kínál a mindennapokból való kitörésre, az idő kerekének gon-
dolati síkon való visszaforgatására. Egyes tematikus parkok, illetve hipermodern épí-
tészeti megoldásokkal, közlekedési eszközökkel rendelkező települések, városrészek
viszont a jövőbe repíthetik a látogatókat. Az egész világot fokozatosan behálózó repü-
lőjáratok és a rohamtempóban épülő autópályák korában az utazás sebessége elérhető
közelségbe hozta az időkorlátok átlépését. Néhány óra alatt több ezer évvel léphetünk
vissza a múltba vagy éppen évtizedekkel előre a jövőbe. A technikai vívmányoknak
köszönhető sebesség lerövidíti az utazásokra fordítandó időt, csökkenti az abból eredő
fáradalmakat, mindezért azonban fizetni kell, olykor nem is keveset.
Az idő a menetrenden vagy az útiterven keresztül érvényesülve jelentős mértékben
befolyásolja az utazások kötöttségét. Aki társasutazáson vesz részt, annak az elindu-
lástól a hazaérkezésig szigorúan tartania kell magát a program időhorizontjához, az
egyéni szervezésben utazók a választott közlekedési eszköz függvényében már kevés-
bé feszített tervet követve válnak turistává. A menetrend a tömegturizmusban testet öltő
időbeliség alfája és ómegája, annak betartása a közlekedési vállalatok érdeke és fele-
lőssége, mivel a legkisebb csúszás is jelentős fennakadást okozhat az utazásszervezők
által összeállított csomag sikeres megvalósításában.
Az idő - annak objektív megjelenítésére hivatott köztéri órákon keresztül - gyak-
ran maga is vonzerővé válik. Európa legismertebb időmérő szerkezetei (a londoni Big
Ben, a velencei Szent Márk téren található óratorony vagy a prágai Hradzsinban álló
Loretói Szűz Mária-templom tornyának órája és a hozzájuk kapcsolódó harangjátékok)
a turisták érdeklődésének középpontjában állnak. Az évről évre ismétlődő, sok helyütt
a település imázsához tartozó szilveszteri idő-visszaszámlálás (például New York,
Time Square), illetve az ezredforduló közeledtének alkalmából ideiglenesen indított
szerkezetek csakúgy turisztikai látványossággá váltak, mint a hazánk Európai Unióhoz
történő csatlakozásáig hátralévő idő mérésére egykor felállított óra.
A világ legnagyobb homokórájaként számon tartott Időkerék Budapesten, az Öt-
venhatosok terén áll. A szerkezetet hazánk 2004. május elsejei európai uniós csatla-
2. fénykép
A budapesti Időkerék.
A Városligetben felállított, a homokóra elvén működő, gránit és acélkeretbe foglalt
turistacsalogató szerkezet az idő múlásának vizuális megtestesítője. Ahogy az attrakció
ötletgazdája fogalmazott: „Nem méri, hanem ábrázolja az időt".
A JÓ HELYEK 81
kozása alkalmából avatták fel azzal a céllal, hogy egy új magyarországi időszámítás
szimbólumává, egyben a főváros modern turistalátványosságává váljon (2. fénykép).
A tervezők eredeti elképzelése szerint a 60 tonna súlyú, 8 méter magas konstrukciót
minden év Szilveszterének napján 180 fokkal elfordítják, hogy a milliónyi üveggolyó
365 nap leforgása alatt a felsőből az alsó tartályba gördüljön.
3.4. A jó helyek
Az utazás, különösen a belföldi turizmus keretében létrejövő mobilitás tere nemcsak

szép tájakat, érdekes építményeket, barátságos embereket foglal magába, hanem a teret
alkotó helyek felidézését lehetővé tevő földrajzi nevek is részét képezik. A turiz-
musban hasznosuló, illetve hasznosítható vonzerőket rejtő települések elnevezése
sokakban érzelmeket és gondolatokat indukál. A földrajzi nevek alkalmasak arra,
hogy az iskolai tanulmányok, a különböző életszakaszban tett utazások, olvas-
mány- és filmélmények, a média közvetítette ismeretek, valamint a gasztronómiai
tapasztalatok alapján a fejünkben rögzült információkhoz a tér egy-egy eleme köny-
nyebben hozzárendelődjön. Tudásunk számos olyan panelből áll, amelyben éppen
a földrajzi kötődések segítik elő az információ előhívását és a különböző attitűdök
szükség szerinti hozzárendelését. A Mozart-kugeln ma már bármely európai szu-
permarket polcán megtalálható édesség, amelynek megkóstolására sokáig csak a
névadó zeneszerző szülővárosában, illetve annak környékén, legfeljebb Ausztria
más területein nyílt lehetőség. Nemzetközi megismertetésében, elterjesztésében a
turizmusnak is oroszlánrész jutott, mivel az odalátogatók a szuvenírnek kiválóan
alkalmas csokoládékülönlegességet előszeretettel vitték ajándékba az otthon mara-
dottaknak. Mára Salzburg, a Mozart fémjelezte zenei kultúra és a golyót vagy tal-
lért formáló csokoládé elválaszthatatlan fogalomhármasként él az emberek fejében,
bármelyik elősegítheti a másik kettő felidézését.
A pszichológia az emlékezés bonyolult folyamatának tárgyalásánál különös fi-
gyelmet fordít az egyes fogalmak közötti társítások, történetesen az asszociáció prob-
lematikájának tárgyalására. A témával foglalkozó kutatók abból indulnak ki, hogy a
különböző tárgyak vagy jelenségek érzékelése, észlelése, emlékezetbe vésése során az
agykéregben egyazon időben, illetve egymás után különböző ingerületek keletkeznek,
amelyek között a valóságban is fennálló kapcsolatok jönnek létre (Bartha 1984). Mo-
zart nevének hallatán tehát nem szabad azon csodálkozni, hogy egyeseknek Salzburg
várának látképe sejlik fel, mások a Kis éji zenét vélik hallani és lesznek olyanok is,
akik szájában összefut a nyál, mivel a csokoládé felejthetetlen ízére asszociálnak. Ese-
tünkben egy szó segített előidézni mindazon képzetet, amelyek előzményei valamikor
lerakódtak az agykéregben. Természetesen számtalan tényező befolyásolja, hogy kinek
milyen képzeteket idéznek elő az őt ért ingerek, általánosságban azonban elmondható,
hogy azokat nem igazán jellemezi részletgazdagságuk.
A térnek a felnőtté válás során a fejünkben - a tanulási folyamatnak köszönhető-

en - kialakult képe számos, fekvését tekintve más-más mértékben azonosítható helyet
tartalmaz, amelyekhez információk és értékítéletek kötődnek. Alapesetben az általános
iskolai földrajz- és történelemórákon rögzül, hogy a minket körülvevő világ eltérő lép-
tékű, amely a legkülönbözőbb térbeli kiterjedéssel bíró objektumokból és az azokat
összekötő hálózatokból épül fel. Az ezekkel kapcsolatos tudásunk vagy nem tudásunk
alapján a teret felépítő helyekhez egyszerű értékeket rendelünk, amely alapján negatív,
semleges, illetőleg pozitív viszonyulást tanúsítunk. Az egyes helyekre vonatkozólag
felelevenített képzeteink a világban történő gyors eligazodás elősegítése érdekében fe-
lületesek, az értékítéletből fakadó minősítésen kívül nem minden esetben tartalmaznak
érdemi konkrétumokat. Ennek következtében a fejekben a térről élő, az utazási döntést
befolyásoló képet egy olyan egyszerű felületként értelmezhetjük, amely jó, rossz és
indifferens helyekből tevődik össze. A jó hely képzete kifejezetten elősegíti, a rosszé
hátráltatja, az indifferensként élőké pedig a személyiség alkatától teszi függővé az oda-
utazást.
Értékalapú térképünk felülete alatt azonban számos olyan réteg húzódik meg,
amely jelentős mértékben hozzájárul az adott hely minősítésnek meghozatalához, adott
esetben megváltoztatásához. Elsősorban a tudunk-e róla valamit? típusú kérdésfeltevés
merül fel, amit a jártunk-e ott?, szereztünk-e vele kapcsolatos tapasztalatokat?, isme-
rünk-e onnan valakit?, tanultunk-e róla az iskolában? kérdések árnyalnak. Ezek az in-
formációs rétegek alakítják a felidézés pillanatában megjelenő értékorientált képzetün-
ket. Vannak helyek, amelyekkel kapcsolatban számtalan emlékkép merül fel és vannak
olyanok, amelyek nem képesek elősegíteni a felidézésüket. Előbbiek a jó és a rossz,
utóbbiak az indifferens kategóriába esnek. A felület - függetlenül az egyes rétegekben
megjelenő emlékképek objektív tartalmától - minden esetben az egyén szubjektív ér-
tékítéletének visszatükröződése. Ugyanaz a hely az egyik embernél a jók, a másiknál a
rosszak csoportjába kerül. Idővel - a rétegekben bekövetkező átalakulásoknak köszön-
hetően - a felületen a korábbiakkal akár ellentétes értékeket is mérhetünk.
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az agykéreg képes számos, különböző
léptékű, a földrajzi objektumok kontúrjait tartalmazó térkép felidézésére, amelyek kö-
zül egyesek egy nagyvároson való keresztülhaladást, mások a nyaralás helyszínének
kiválasztását segítik elő. Ha először járunk abban a bizonyos nagyvárosban, akkor az
irányító táblák vagy az autóstérképünk igénybevételével tájékozódunk, ha nincs még
elegendő utazási rutinunk, akkor a sublót mélyéről előszedett, egérrágta iskolai atlaszt
hasznosítjuk a döntéshozatal kellemes, ugyanakkor felelősségteljes folyamatában. El-
méletileg minél több alkalom adódik egy térség vázlatos képének a rögzítésére, annak
bevésődése annál sikeresebb lesz (ezt persze megcáfolhatják azok, akik bizonyos ké-
pességbeli hiányosságok miatt sohasem válnak alkalmassá két pontot összekötő útvo-
nal mentális, egy másik fél számára hasznosítható felidézésére). Csakhogy a mentá-
lis térképnek éppen az a jelentősége, hogy információkat és értékítéleteket is magába
foglal, tehát valódi tartalommal tölti fel a különböző erősségű, még a leghaloványabb
A JÓ HELYEK 83
kontúrokat is. Ezek a tartalmak funkcióik szerint rétegeket képeznek, amelyek a közöt-
tük létrejövő társítások alapján könnyen felidézhetők. Ha a rétegekben lévő informáci-
ókhoz kötődő értékítéletek eredője pozitív, akkor az a térkép felületén jó helyként fog
megjelenni. Egy átlag magyar például Eger kapcsán a gasztronómia nevű rétegben őrzi
az ott termelt borokkal kapcsolatos emlékeit, az irodalomban Gárdonyi munkásságának
gyümölcsét, a szabadidőben a fürdő hangulatát, a közlekedésben az oda tartó vasúti
kocsik miliőjét stb. Ha az ezekhez rendelt értékek alapján összességében kedvező vé-
leménnyel van a hevesi megyeszékhelyről, akkor Egert a jó helyek csoportjába fogja
helyezni még akkor is, ha a város topográfiai elhelyezésében hiányosságokat mutat.
Természetesen az is előfordul, hogy egy földrajzi objektumhoz egyetlen, éppen negatí-
vumot tartalmazó réteg tartozik, mint ahogy számtalan semleges, réteg nélküli hellyel
is találkozhatunk.
Sokszor anélkül mondunk véleményt valaki(k)ről vagy valamiről, hogy személye-

sen megismertük volna, tehát felületes információk, benyomások alapján, minimá-
lis energiabefektetés nélkül alakítjuk ki saját álláspontunkat. A szociálpszichológia
által tárgyalt előítélet-, attitűd- és sztereotípiaalkotásnak éppen az a lényege, hogy
alkalmazásával az egyes személyekre, csoportokra, tárgyakra és jelenségekre vo-
natkozó döntéshozatali mechanizmust a lehető leggazdaságosabbá tegyük (Csepeli
2003). Az információszerzés területén az elmúlt évtizedben bekövetkezett robba-
násszerű változás még inkább felerősítette az ökonómiai szemlélet érvényesülését
a véleményalkotásban. Ha egy nagyvárosban élő állampolgár pusztán racionális
érvek alapján kívánná eldönteni, hogy melyik bankot bízza meg folyószámlájának
vezetésével, mérhetetlen időt kellene arra fordítania, hogy az interneten elérhető
kondíciós listák összehasonlításával kiválassza a legkedvezőbb ajánlattal jelentke-
ző pénzintézetet. Ennek elkerülése érdekében teret enged attitűdjeinek, sztereotípi-
áinak és előítéleteinek, amelyek arra sarkallják, hogy a bankfiókokban alkalmazott
ügyfélfogadási metódus, a cég tulajdonosainak állampolgársága és az ott dolgozók
korát is figyelembe véve hozza meg végső, igencsak zsebbevágó döntését. Egy
bank kiválasztásával összehasonlítva az utazási döntés folyamatában még kevés-
bé érvényesíthető a racionalitás, sokkal erősebb szerepet kapnak a pszichológi-
ai, szociálpszichológia tényezők. E tény leginkább a kínálat térbeli és minőségi
szerteágazóságára, valamint annak árbéli vetületeire vezethető vissza. Gondoljunk
csak bele, amennyiben egy család a falusi turizmus keretében óhajtaná a nyaralás-
ra fordítandó szabadidejét eltölteni, milyen mérhetetlen mennyiségű földrajzi és
a szállásadók által közzétett információt kellene mérlegelnie. A döntéshozatalban
részt vevő családtagok kézenfekvő módon szűkítik le a szóba jöhető területeket,
mentális térképeik alkalmazásával mondanak véleményt a másik által javasolt te-
lepülésről.
Az emberek többsége - az őket körülvevő környezet térbeli mivoltáról és an-

nak egyes elemeiről a fejükben élő - mentális térképek segítségével tájékozódik
(Lynch 2002). Ezek, az agykéregből előhívható felületek biztosítják a munkahely
problémamentes megközelítését, az eltévedt külföldiek útbaigazítását és segítsé-
günkre vannak az utazási célállomás kiválasztásában is. Mentális térképeink ele-
meire a kor előrehaladtával számos értékítélet rakódik, amelyek származhatnak a
személyes tapasztalatokból, de gyakran táplálják őket attitűdjeink, sztereotípiáink
és előítéleteink. A különböző léptékű mentális térképeink rétegeinek száma elté-
rő, a felidézendő terület nagyságával, illetve a lakóhelyünktől való távolság mér-
tékével arányosan egyre kevesebb objektív információt és egyre több szubjektív
ítéletet tartalmaznak. Bizonyos térségekkel kapcsolatban olyan mértékű negatív
véleményformálás észlelhető, amely akár életre szóló akadályát képezheti az oda-
látogatásnak. Ha van a térnek olyan része, amely távoli, nehezen megközelíthető,
Isten háta mögötti helyként él a tudatunkban, akkor az az utazási döntés során min-
den bizonnyal jelentős hátrányt szenved a többi alternatívával szemben (értelme-
zésünkben a távoli szinonimája a rossz helynek, mivel távol áll attól, hogy utazási
célállomásként szóba kerülhessen).
Magyarország területére vonatkozóan a magyar társadalom 58%-ának tuda-
tában mutathatók ki a térnek olyan részei, amelyek valamilyen oknál fogva távoli
helyként rögzültek az agykéregben. Ezen helyek különböző, ugyanakkor jól leha-
tárolható térbeli objektumokhoz kötődnek, amelyek közül a települések alkotják
a legnagyobb elemszámú csoportot. A megkérdezettek említései alapján a rossz
helyek 48%-a közigazgatásilag önálló település vagy ahhoz tartozó településrész,
amelyek 60%-a város, 20%-a megyeközpont. Nyíregyháza, Kőszeg és Lenti ve-
zetik a távoli helyek alkotta települési listát, Buják a legtöbbször szereplő község,
az Abaújlakhoz tartozó Szanticska pedig a legrosszabb pozíciót elfoglaló telepü-
lésrész. A felmérés során két olyan település került rögzítésre, amely kizárólag
a megkérdezettek fantáziájában él: Pusztasomodor és Nagyrinyapuszta. A távoli
helyek igen jelentős csoportját alkotják azok a tájnevek (28%), amelyeket a föld-
rajz-, a néprajz- vagy a történelemtudomány képviselői viszonylag jól azonosítható
térként tárgyalnak. Ezek közül a Nyírség, a Viharsarok és az Alföld emelkedik
ki (8. ábra). A megye - mint a magyar közigazgatás évezredes intézménye - igen
jelentős szerepet tölt be a távoli helyek azonosításában is, az említések 18%-a
megyei kötődésű. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés
állnak a távoli megyék listájának élén. Geográfiai szempontból talán még örven-
detesnek is mondható, hogy a megkérdezettek mindössze 6%-a számolt be számá-
ra távolinak tűnő olyan helyekről, amelyek térbeli lehatárolása - igaz, különböző
mértékben, de - nehézséget okoz. Ezen térségek csoportján belüli a Dél-Alföld,
Észak-kelet-Magyarország és az alföldi tanyavilág viszi a prímet. Amennyiben a
8. ábra
Távoli helyek a magyar társadalom fejében, 2005
települések és a megyék csoportjában felmerülő földrajzi neveket együttesen vizs-

gáljuk, jól kirajzolódik azon megyék köre, amelyek valamilyen szinten érintettek
a távoliság problematikájában. Szabolcs-Szatmár Bereg érintettsége kirívó (32%),
Borsod-Abaúj-Zemplén (12%), Zala (8%), Békés (8%) és Nógrád (8%) megyéjé
erős, Vasé (6%), Somogyé (5%), Csongrádé (4%), Győr-Moson-Soproné (3%) és
Baranyáé (3%) közepes, a többi megyéjé pedig alacsony, míg Budapest egyetlen
egyszer sem szerepelt a távoli helyek között. A megkérdezettek földrajzilag egy-
értelműen azonosítható összes említéseit összegezve megállapítható, hogy a távoli
helyek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén koncentrálódnak (33%). A fel-
mérésben részt vevők mintáját értékelve jól látszik, hogy azok, akinek tudatában
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az Isten háta mögötti helyek színtere, a szakmun-
kásképzőt végzett, Budapesten élő, alsóbb jövedelmi kategóriában elhelyezkedők
csoportjában igen erősen felülreprezentált. Rajtuk kívül az említések gyakoriságát
a Nyugat-Dunántúl régióban, különösen Győr-Moson-Sopron megyében élők vá-
laszai fokozták. Figyelemre méltó, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Isten
háta mögöttiségét hangsúlyozók között igen jelentős arányt (7%) képviseltek ma-
guk az ott lakók.
Valamely térségről alkotott mentális térképünkön a vélt távoliságot a tényle-
ges településméret és a közigazgatási szerepkör sokkal kevésbé befolyásolja, mint
azok az attitűdök, melyek vele kapcsolatban kialakultak és társadalmilag életben
tartottak. Ezt befolyásolhatják az ott élőkkel, az onnan származókkal kapcsolatos
sztereotípiáink és előítéleteink. A személyes tapasztalatok jelentős mértékben elő-
segíthetik a negatív véleményalkotás transzformációját, amely folyamatban a turiz-
mus kiemelkedő szerepet játszhat. Érdemes megfigyelni, hogy az említett földrajzi
nevek között alig fordul elő olyan, amely jelentős belföldi vendégforgalmat bonyo-
lítana le, a Balaton - Pálmajor révén - mindössze egyetlen egyszer szerepel.
A felidézés központi eleme a földrajzi név, amely mintegy megtestesíti mindazt az

értéket, amely lehetővé teszi az általa jelölt objektum jó vagy rossz helyként történő
azonosítását. Magyarország viszonylatában persze sokkal inkább indifferens helyek-
ről beszélhetünk, mivel a több mint 3000 település önmagában kérdőjelezi meg a tér
eredményes mentális konstrukcióját. Pontosabban az agykéregben rögzítésre kerülő
elemek (döntően település- és tájnevek) éppen annyi mentális térképet eredményeznek,
ahány gondolkodni és beszélni képes állampolgár él az országban. Már egy egészen
kis gyermek is képes a jó és a rossz helyek azon térben való megkülönböztetésére,
amelyben az élete zajlik, felnőtté válása során azonban a mozgástere kitágul, egyide-
jűleg részletgazdagabbá válik. Azok a földrajzi nevek segítik majd a világban való
tájékozódását, amelyekhez - a gyakran értelmetlennek tűnő iskolai vaktérképezésen
túlmenően - érdemi tartalom kötődik. A turizmusban azok a települések számíthat-
A JÓ HELYEK 87
nak sikerre, amelyek pozitív gondolatokat ébresztenek az emberekben és jó helyként

aposztrofálódnak a fejekben (Minca 1996). Ez manapság a marketing eszköztárának
segítségével viszonylag könnyen, ugyanakkor nagyon drágán teremthető meg. Sokkal
egyszerűbb az az út, amely az iskola és a mindennapok világán vezet keresztül, amely
a tanítási órákon, a tanulmányi kirándulásokon, a minket körülvevő hétköznapokban
felbukkanó földrajzi nevekkel van kikövezve. Az ezekhez rendelődő objektív informá-
ciók és szubjektív észlelések alakítják a turizmusban - sokszor tudat alatt - hasznosuló
mentális térképeinket.
3.4.1. Turizmusorientált földrajzi nevek
A magyar - más nyelvekhez hasonlóan - a térbeli tájékozódást lehetővé tevő földraj-

zi nevek (helynevek) gazdagságával büszkélkedhet (Laczkó-Mártonfi 2005). Hajdú-
Moharos József (2000) szerint a földrajzi objektumok saját nyelvű megnevezése az
otthonérzés jele, amely a történelem viharait megélt Kárpát-medencében rendkívüli
jelentőséggel bír. A földrajzi nevek az általuk jelölt objektumok alapján csoportosít-
hatók, eszerint megkülönböztetünk: vízneveket, vízparti helyek neveit, domborzati
neveket, táj- és határneveket, lakott területek neveit és építményneveket.21 A földrajzi
nevek, különösen a lakott területek nevei az adott hely egykori funkciójának, lakossága
etnikai összetételének lenyomatai, ugyanakkor bizonyos esetekben a változásokat is
tükrözik (Kiss 1988). Amíg a vizek elnevezését nemigen kezdte ki a történelem, addig
a települések esetében a népvándorlások, a birodalmak terjeszkedése, a betelepítések
vagy éppen az adott kor ideológiai elvárásainak való megfelelés könnyen előidézhette
a lakott területek átkeresztelését. A Budapest III. kerületének részét képező Óbuda te-
rületén fekszik a Római Birodalom egyik virágzó, ma már csak romokban tetten érhető
települése, Aquincum. A főváros turizmusában kitüntetett szerepet játszó városrész az
egyetlen olyan területe hazánknak, amely miközben hivatalos elnevezésében is őrzi a
kétezer évvel ezelőtt használt földrajzi nevét, egyben utal a terület adott korban betöl-
tött funkciójára, történetesen az ívóvíznyérési lehetőségre.
Az egyes történelmi időkben jelentkező mobilitási igény, pontosabban az azt ki-
váltó, illetve lehetővé tevő vonzerő és infrastruktúra, ha úgy tetszik a turizmus gyökerei
számos magyarországi település névadásában megfigyelhetőek. Ha áttekintjük a hazai tele-
pülések elmúlt ezredévnyi fejlődét (Beluszky 1999, Frisnyák 1990), megállapíthatjuk, hogy
az egyházi élet, a kiskereskedelem, a társadalom árucikkekkel való ellátása vagy éppen a
közlekedés biztosítása jó néhány település életre hívásában játszott közre. A messzi földről
érkező zarándokokat is fogadó hazai szent helyek névadásában meghatározó szerepe volt
21
71/1989. (VII. 4.) MT rendelet a magyarországi hivatalos földrajzi nevekről ennél részletesebb csopor-
tosítást használ, mivel külön kitér az utcanevekre és a közlekedés, valamint a szállítás területén alkalmazott
létesítmények elnevezésére.
a templom védőszentje megnevezésének (Bucsuszentlászló), de a vásártartási joggal

(Hódmezővásárhely), a víz melletti fekvéssel (Dunafüred), az utazást megkönnyítő
építménnyel (Hidas) kapcsolatos vagy az ott élők jellemző tevékenységét (Solymár), a
környék növény- és állatvilágát (Szilvás, Darvas) megjelenítő helységnevek is utalnak
a településeken egykor és részben napjainkban is jelentkező forgalom okára.
Ugyan számos magyarországi település elnevezése sugallja, hogy az oda látoga-
tó valamilyen turisztikai tevékenység folytatása révén az élményszerzéssel párosuló
környezetváltozás részesévé válhat, a turizmusorientált mobilitás kikristályosodási
pontjait - gyakran a történelmi előzmények ellenére - kizárólag azok a települések
képviselik, amelyek képesek az élményszerzés infra- és szuprastrukturális feltételeit a
mai kor követelményeinek megfelelően biztosítani. Magyarország helységnévkönyvét
(Józsa Zs. 2005) és a kartográfusok által hasznosított, a földmérési alaptérképek név-
anyagát tartalmazó Földrajzinév-tárat22 böngészve két olyan településcsoportot tudunk
megkülönböztetni, amelyekhez sorolt városok és községek elnevezésében markánsan
kiütközik a turizmusba való potenciális bekapcsolódás, egyúttal a helyszínre látogatva
magunk is meggyőződhetünk annak valóságosságáról. Az egyik a felszíni és a felszín
alatti vizekhez, a másik az egyházi élethez kötődő települések csoportja.
Annak ellenére, hogy Magyarország turizmusában a felszíni és a felszín alatti vi-
zek, a tavak, a folyók és a gyógyulást, regenerálódást biztosító források képviselik az
egyik legfontosabb vonzerőcsoportot, a fürdőzést mint népszerű turisztikai tevékeny-
séget megtestesítő helynevek száma csekély. Mindössze 4 olyan önálló települést is-
merünk, amelynek nevében a fürdő vagy annak régies változata, a füred megtalálható:
Balatonfüred, Berekfürdő, Balatonmáriafürdő, Tiszafüred. A többi 9 esetében a
fürdőzésre alkalmas helység már nem önálló jogállású, hanem egy-egy település ré-
szeként szerepel: Dunafüred (Százhalombatta), Káptalanfüred (Balatonalmádi),
Lillafüred (Miskolc), Kaposfüred (Kaposvár), Gyopárosfürdő (Orosháza), Római-
fürdő (Budapest), Mátrafüred (Gyöngyös), Pétfürdő (Várpalota), Parádfürdő (Pá-
rád). Látható, hogy az egyes célállomások nevének etimológiai megközelítésében nem
tudunk különbséget tenni aszerint, hogy ott üdülési vagy gyógyüdülési tevékenység
folytatható. Hévíz az egyetlen olyan településünk, amelynek neve egyértelműen utal
az ott található gyógyászati lehetőségekre.
Az egyházi élet, különösen a zarándoklatok folytatásának, a hit nagyobb tömegben
való, ünnepies gyakorlásának színterei azok a magyarországi települések, amelyek már
a nevükben is a vallási turizmus kiteljesedésének lehetőségét hordozzák. A keresztény-
ség egyetemes és magyar történetének személyiségei, az egyháztól kapott címükkel
(szent, boldog), illetve anélkül számos település elnevezésében öltenek testet, amelyek
többsége ismert búcsújáróhellyé vált. Részben a Mária-ünnepekkel összefüggésben
vált frekventált településsé (településrésszé) Máriapócs, Máriagyűd (Siklós), Mária-
nosztra és Máriabesnyő (Gödöllő). Bucsuszentlászló azért különleges, mert esetében
22
Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) - www.fomi.hu
A JÓ HELYEK 89
3. fénykép
A Nagyrév és Tiszakécske között közlekedő komp
A férjeiket egykor arzénnal mérgező asszonyokról elhíresült Nagyrév mind a mai napig a Tiszazugot
a Pilis-Alpári-homokháttal összekötő, leginkább a turisták átkelését biztosító település.
még a zarándoklatra mint sajátos turisztikai tevékenységre való utalást is megtaláljuk

az elnevezésében. Az adott települések szakrális mivoltára utalnak a nevükben szereplő
szent vagy boldog szavak, így Szentkútra (Mátraverebély) vagy Boldogasszonyfára
látogatva lehetőség nyílik a hitélet gyakorlására. A vallási turizmusban kisebb szerepet
játszó, ugyanakkor a templomaikat mint értékes műemlékeket a kínálat középpontjába
helyező települések elnevezésében egy-egy egyházi személy (Jászapáti, Márokpapi,
Papos, Vámosatya, Ersekcsanád) vagy intézmény (Bátmonostor, Egyházasgerge)
is tetten érhető.
A fenti karakterisztikus csoportokba rendeződő települések mellett számos olyan
várossal és községgel találkozhatunk, amelyek elnevezése sugallja az ott valóban vé-
gezhető turisztikai tevékenységet. Részben az előbbiekben tárgyalt vizekkel állnak
összefüggésben, azonban magára az ott folytatandó cselekvéssorra nem utalnak a tó
és a fertő szavakat magukon hordozó településnevek, így csak azok felkeresését vagy
az útikönyvbe pillantást követően derül ki, hogy fürdőzésre vagy inkább horgászásra
alkalmasak a Kunfehértó és a Fertőrákos területén elhelyezkedő állóvizeink. A horgá-
szás szerelmesei, ha nem is a szimatukra, de a földrajzi ismereteikre hallgatva indulhat-
nak kedvtelésük helyszínére, ha Nagyhalász, Halászi vagy Kiskunhalas felé veszik
az irányt. Az országban mindenfelé felbukkanó csárdák archetípusa, vagyis étkezésre
és éjszakai pihenésre alkalmas, kocsiszínnel, szekérállással ellátott vendéglátó-ipari

létesítmény állt egykor Csárdaszálláson, ahol ma is örömmel látják az arra tévedő
látogatót. Történelmi nagyjaink váltak örökéletűvé Rákóczifalva, Petőfiszállás, Ár-
pádhalom keresztelőjének pillanatában. A már említett növényvilág, elsősorban a gyü-
mölcsökből készülő ital és gasztronómiai különlegességek élvezetére számíthat, aki
Dinnyeberki, Almamellék, Almáskeresztúr, Diósviszló, Kökény, Szilvás, Tormás,
Szilvásszentmárton, Szőlősgyörök, Diósberény, Kistormás, Szedres valamelyikére
látogat. Nagyszakácsiban, a királyi szakácsok egykori lakóhelyén ma is ínycsiklan-
dozó fogásokkal kínálják a kukták versenyére érkezőket. Egy térség turizmusában az
alap-infrastruktúra térszínéül szolgálnak azok a közlekedési eszközöket, illetve a mo-
bilitást megkönnyítő építményeket működtető és fenntartó települések, ahol még ma is
a vízen való átkelés valósul meg: Nagyrév, Bánréve, Lórév, Révfalu (Drávakeresztúr
és Győr településrésze), Révfülöp, Jánoshida, Mórichida, Péterhida (3. fénykép).
Váraink-kastélyaink nemcsak a történelmi idők során, hanem napjainkban is domináns
szerepet játszanak egy település építészetében, igaz, egykor a település elnevezésére is
hatással voltak: Kastélyosdombó, Várpalota, Szigetvár (szép példája a szláv eredetű
településneveinknek Visegrád, amelynek magyar nyelvű megfelelőjét magaslatra épí-
tett várként lehet a legjobban visszaadni).
A magyarországi helynevek sorában különleges csoportot képviselnek azok a te-
lepülések, amelyek elnevezése könnyen megtévesztheti az arra járó látogatókat. A He-
ves megyében fekvő Balaton azt a képzetet keltheti, mintha ott a Dunántúl és egyben
Közép-Európa legnagyobb tavának környékén fekvő településekhez hasonlatos üdü-
lőtevékenységet lehetne végezni. A valóságban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ta-
lálható Imola már-már Olaszországba, a Forma-l-es nagydíjak helyszínére repítheti a
gyanútlan turistát, míg a Győr-Moson-Sopron megyei Feketeerdő hallatán könnyen a
Duna németországi forrásvidékére álmodhatjuk magunkat. A Velencei-tó egyik turisz-
tikai központjában, Velencén gondolázás helyett legfeljebb csónakázhatunk, ha éppen
olyan magas a víz szintje, hogy nem feneklünk meg, ebben az esetben érdemesebb
magyarul, mintsem olaszul segítséget kérni, és amíg megérkezik a felmentő csapat,
nyugodtan énekeljük el az Oh, sole mio kezdetű dalt.
A földrajzi nevek tárgyalásának idegenforgalmi vetületéhez tartozik az a napja-
inkban még kevés figyelmet kapó részben objektív, részben pedig szubjektív adottság,
hogy a települések nevének hosszúsága, vagy egyszerűen a hangzása is a turizmusban
hasznosítható attrakcióvá tehető. Amíg a világ leghosszabb nevű települése ott szerepel
a Guinness rekordok könyvében és ezt a tényt az érintett település ki is aknázza, addig
nincs információnk arról, hogy a legrövidebb (Bő, Őr, Sé, Úny, Ács) és a leghosszabb
nevű (Chernelházadamonya) magyarországi falvakba ezrek látogatnának csupán e
grammatikai érdekesség terének megtapasztalására. A kérdés szubjektív oldalához
tartoznak azon települések, amelyek érdekes hangzása miatt dönthet úgy a környékre
látogató, hogy betér a falu kocsmájába és ott a helyiekkel beszélgetve éli át például
Pacsatüttös vagy Rásonysápberencs mindennapjait.
A JÓ HELYEK 91
3.4.2. Földrajzi nevek a turizmusiparban
Egy cég vagy az általa működtetett szolgáltatóegység imázsformálásában alapvető sze-

repe van a névadásnak. Nomen est omen, vagyis a név előjel tartja a latin mondás,
amelyet figyelembe véve ne legyenek túl nagy reményei annak, aki a Tortúra Utazási
Irodánál rendeli meg a nyaralását, de érdemes a gyanúperrel élni abban az esetben is,
ha valaki a Diktatúra nevű iroda utazási ajánlatával találkozik. A nyelvi kreativitás
nem ismer határokat, különösen ha az üzletemberek előre megfontoltan olyan név ki-
választására törekszenek, amely a vállalkozás piaci szereplését az arra épülő szlogenek
és egyéb marketingkommunikációs eszközök révén segíti elő. Ahogy egy újszülött ke-
resztnevének megválasztása, úgy egy társas vállalkozás névadása is bizonyos tekintet-
ben államilag szabályozott folyamat. Jogszabály23 rendelkezik arról, hogy az alapítók-
nak milyen kereteket kell figyelembe venni a létrehozandó cég elnevezése során. Ezek
között kiemelt helyen szerepel az a kitétel: úgy kell nevet választani, hogy ha ahhoz
másnak jogi érdeke fűződik, akkor csak a jogosult hozzájárulásával kerül bejegyzésre
a cég. Érdemes annak is körültekintően eljárni, aki Budapestet vagy bármelyik ismert
települést kívánja szerepeltetni cége névében, mert az illetékes bíró könnyen visszauta-
síthatja a bejegyzésre vonatkozó kérelmet. Tudomásul kell tehát venni, hogy a földrajzi
nevek üzleti életben való alkalmazása a hitelrontás veszélye miatt egyre erősödő kor-
látokba ütközik.
A turizmusban - mivel a szerződő felek, a vendég és a vendéglátó - között viszony-
lag rövid időtartamú és átmeneti kapcsolatok születnek, ezért különösen fontos szere-
pe van annak, hogy az adott szolgáltatást nyújtó vállalkozás vagy az üzemeltetésében
álló egység milyen elnevezéssel igyekszik önmagát felejthetetlenné, a visszatérést, a
másoknak való ajánlást elősegíthetővé tenni. Az utazási irodák dinamikusan változó
világában nem könnyű évekre visszamenőleg felidézni, melyik ügynökségnél is fizette
be valaki azt a bizonyos nyaralást, de az utazásszervező vállalatok csomagtúráinak terí-
tési gyakorlata következtében az emlékezés vonatkozásában igazán nincs is jelentősége
annak, hogy kivel kötöttünk szerződést. Ha az általunk preferált célterületet a profiljá-
nak középpontjába állító utazási iroda segítségével keressük fel, nagyobb esélyünk van
nevének hosszabb távú rögzítésére, mivel az ilyen cégek elnevezése során gyakori a
földrajzi nevek alkalmazása. A bejegyzett utazási irodák nevének tanulmányozásából24
arra következtethetünk, hogy a magyarországi földrajzi nevet25 viselő egységek inkább
a beutaztatásban és a belföldi turizmusban, míg a külföldit tartalmazók a kiutaztatásban
jeleskednek. A gyakorlatban persze az irodák kínálata nem válik el ilyen élesen egy-
mástól, de a specializáció, különösen a kiutaztatásban nagyon jól tetten érhető. Például
23
2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról.
24
A vonatkozó jogszabály szerint ezeket a Magyar Engedélyezési Hivatal tartja nyilván.
25
Szándékosan használjuk a magyarországit a magyar helyett, mivel ezzel egyértelművé tesszük, hogy a
megfigyelésünk kizárólag az államhatárokon belüli térségre vonatkozott.
az Anacapri Travel Utazási Iroda vagy a Taiwan Travel Service Utazási Iroda esetében
csakúgy kirajzolódik a mobilitás irányultsága, mint az önmagát e téren idegen nyelven
is világosan azonosító - és ebből kifolyólag feltehetően a beutaztatásban is érdekelt
- Destination Central Europe ügynökség kapcsán. A Blue Travel Ciprusi Specialisták
Utazási Iroda elnevezése teljesen egyértelműen tükrözi a tárgyalt problémát, a mar-
ketingkommunikáció eszközével közli, őt azok válasszák, akik az adott célterültre a
lehető legprofibb csapattal kívánnak elutazni.
6. táblázat
Egyes földrajzi nevek megjelenése az utazási irodák elnevezésében
(Forrás: Engedélyezési Hivatal, 2006)
Az utazási iroda neve Az utazási iroda címe

Balaton Hungária Utazási Iroda Balatonszárszó
Balaton Tours Utazási Iroda Keszthely
Balaton Volán Rt. Volán Utazási Iroda Veszprém
Balatoni Hajózás Utazási Iroda Siófok
Balaton-Plattensee Utazási és Ingatlan Iroda Fonyód
Balatontourist Utazási Iroda Veszprém
Balaton-Travel Utazási Iroda Fonyód
Incoming Balaton Utazási Iroda Vecsés
Tensi-Balaton Utazási Iroda Veszprém
Touristik Balaton Utazási Iroda Balatonboglár
Viva Balaton Utazási Ügynökség Zamárdi
Balatoni & Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kft. Utazási Iroda Budapest
Budapest Group-Service Utazási Iroda Budapest
Budapest Prestige Incoming Utazási Iroda Budapest
Budapest Welcome Touristic Utazási Iroda Budapest
Liberty International Budapest Utazási Iroda Budapest
Az elnevezésükben magyarországi földrajzi nevet viselő utazási irodák listáját érté-

kelve megállapíthatjuk, hogy az alapítók előszeretettel alkalmazzák annak a telepü-
lésnek a nevét, amelyben és amely turizmusának fellendítése érdekében tevékenyked-
nek (Keszthely Tourist Utazási Iroda, Egertourist Utazási Iroda). Gyakori eset, hogy
a névadás során csak a településnév egyik tagja kerül hasznosításra (Fenyves Tours
Utazási Iroda, Vonyarc Tourist Utazási Iroda), így bizonyos szintű geográfiai mű-
veltség szükségeltetik ahhoz, hogy tudjuk, melyik desztinációban keressük az adott
ügynökséget. Folyók is szép számmal szerepelnek az irodák nevében (Dráva Tours
Utazási Iroda), egyesek még a nemzetközi (Duna-Ister Utazási Iroda), illetve a táji
(Lajta-Hanság) kapcsolatokra is utalnak. A megyenevek gyakran a megyei turisztikai
A JÓ HELYEK 93
hivatalok utódintézményei révén jelennek meg (Baranya Tourist Utazási Iroda), de

az egyes Volántársaságok utazási irodai ténykedése (Hatvani Volán Utazási Iroda) is
sok esetben megfigyelhető. Figyelemre méltó, hogy a vadászatszervező cégek is élnek
az elnevezés kínálta azonosítási lehetőséggel, település (HM Kaszó Utazásszervező
Iroda) és tájnévként (Börzsöny Vadászatszervező Utazási Iroda) is megjelenítik a
célterületet. A tájnevek természetesen önmagukban (Alföld Tours Utazási Iroda), de
néprajzi mivoltukban, előtagként (Hajdú Holiday Utazási Iroda, Jász Travel Utazási
Iroda) is megjelenhetnek. Sajátos esetet képvisel a Dunaújvárosi Hellas Travel Utazási
Ügynökség, amelynek neve a működési és a célterület azonosítására egyaránt alkal-
mas. Amíg a Szegedi Dóm-Tourist Utazási Iroda elnevezésében a Szegedi Dóm mint
idegenforgalmi vonzerő önállóan regisztrált földrajzi névként szerepel, addig a Bugaci
Karikás Csárda Utazási Iroda és a Club Tihany Utazási Iroda esetében a földrajzi nevet
tartalmazó idegenforgalmi szuprastruktúra megjelentetésének vagyunk a tanúi. A geog-
ráfiával való jóhiszemű visszaélés példája a Tokaj Tours Utazási Iroda, amely elneve-
zésével ellentétben Szerencsen érhető el és egy Budapesten bejegyzett cég működteti.
A balatonbogiári Sümegi Travel Utazási Iroda pedig nem a váráról elhíresült Veszprém
megyei település turizmusának szószólója, hanem a Sümegi család vállalkozása. A ven-
dégforgalmi adatok ismeretében talán nem meglepő, hogy az azonos földrajzi nevet
viselő cégek többsége a Balaton és Budapest elnevezéssel operál (6. táblázat), egyesek
még angolul is feltüntetik a beutaztatásra való koncentrálásuk tényét (incoming), má-
sok megelégszenek az idegen nyelvű cégnév alkalmazásával annak érdekében, hogy
magukra vonják a külföldiek figyelmét.
Ahogyan az egyes utazási irodák a célterület földrajzi nevével azonosítják ma-
gukat, úgy a szállodaipar fellegvárai is kihasználják a települések, a vizek és a tájak
nevéből adódó lehetőségeket. Mivel a szállodaipar különös hangsúlyt helyez arra,
hogy vendégei visszatérjenek vagy azok mások figyelmét is felhívják a ház kínálatának
igénybevételére, a jól ismert márka- és fantázianevek mellett erőteljesen alkalmazzák a
szolgáltatásaik, fekvésük felidézését biztosító földrajzi neveket. A magyarországi szál-
lodák elnevezésének áttekintéséből jól kirajzolódik, hogy a tulajdonosoknak, illetve
a házat üzemeltetőknek számos lehetőségük nyílik a földrajzi név márkanévvé való
alakításában:
• A földrajzi név egy szállodaláncon belül lehetővé teszi az adott ház területi
azonositását. Ezzel a megkülönböztetéssel elsősorban a nemzetközi szálloda-
vállalatok élnek, de belföldi viszonylatban is találkozhatunk vele. Az Accor
csoporthoz tartozó Novotel az összes magyarországi szállodáját annak a város-
nak a nevével fémjelzi, amelyben működik, Budapest esetében, ahol két házat is
üzemeltetnek, a fekvés (Budapest Centrum), illetve a funkció (Budapest Cong-
ress) szerint tesznek közöttük különbséget. Hasonló helyzettel találkozhatunk a
Hilton esetében is, ott azonban a régebben üzemelő, ennél fogva jól bejáratott
márkanévvel rendelkező Hilton Budapestet nem keresztelték át a Hilton Buda-
pest WestEnd megnyitását követően.
• A földrajzi név alkalmazásának leginkább bevett gyakorlata, hogy a láncokhoz

nem tartozó szállodákat egyszerűen arról a közigazgatásilag önálló településről
nevezik el, ahol megtalálhatók. Az elnevezés során arra is találunk példát, hogy
a település neve a szálloda vagy a hotel szó előtt (Budapest Szálloda, Tokaj
Hotel), de arra is, hogy azt követően (Hotel Kiskőrös) áll. Amikor a település
neve jelzőként kerül felhasználásra, a keresztelést végzők azt is tudatni kíván-
ják, hogy milyen típusú szolgáltatásra számíthat az oda érkező vendég (Tali-
ándörögdi Lovaspanzió, Tihanyi Yacht Club, Máriapócsi Zarándokház, Pécsi
Erőmű Munkásszálló).
• A szállodák elnevezésének folyamatát egyfajta értékmentésként, az örökségtu-
rizmus geográfiai vetületének pislákoló lámpácskáiként is értelmezhetjük, mivel
számos ház hirdeti a lassan feledésbe vesző településrészek egykori dicsőségét.
A fővárosban ilyen a Hotel Római, a Pünkösdfürdői Oktatási Központ, a Csil-
laghegyi Strand Hotel, a Hotel Zugló, vidéken pedig az Agárd Hotel (Gárdony),
az Óvár Apartman Hotel (Mosonmagyaróvár), a Fenyőharaszti Kastélyszálló
(Verseg), a Hotel Szabadi (Siófok) és a Kastélyszálló Szarkavár (Kaposújlak)
vesz részt a településfejlődés földrajzi nevekre gyakorolt kedvezőtlen hatásai-
nak kiküszöbölésében. A magunk részéről ebben a csoportban tárgyaljuk a Ró-
mai Birodalom korában virágzó városaink (városrészeink) latin nevéből eredő
szállodaneveket mint például a Corinthia Aquincum Hotel (Budapest), Hotel
Laterum (Pécs), Savaria Szálloda (Szombathely).
• A víznevek nemcsak a települések, hanem a területükön működő szállodák el-
nevezésében is meghatározó szerepet játszanak. Magyarország egyik legjelen-
tősebb idegenforgalmi attrakciójának számító vízfelület, a Balaton nevét több
ház is viseli: Balaton Szálló (Siófok), Hotel Balaton Klub (Balatonföldvár),
Kék Balaton Fogadó (Balatonalmádi), Balaton Glashotel (Balatonalmádi), BM
Kék Balaton Üdülő (Balatonvilágos), Hotel Balaton (Zalaegerszeg, Keszthely).
Folyóink az ország legkülönbözőbb vidékén váltak a közelükben fekvő szál-
lodák márkanevévé: Duna Szálloda (Budapest), Sugovica Hotel (Baja), Hotel
Csele (Mohács), Hotel Dráva (Harkány), Hotel Bodrog (Sárospatak), Hotel
Tisza (Csongrád, Szeged), Hotel Rába (Körmend), Kerka Hotel (Lenti), Lajta
Hotel (Győr), Hotel Kapós (Kaposvár), Szamos Szálloda (Fehérgyarmat), Ho-
tel Répce (Bük).
• A tájneveket, illetve a szállodák környékén található természeti vonzerőket elő-
szeretettel hasznosítják a házak névadásában. Magyarország kistájkataszterének
(Marosi-Somogyi 1990) nomenklatúrájában használt tájnevekkel mindössze a
Hotel Alföld (Orosháza), a Hanság Hotel (Kapuvár), a Mátra Szálló (Gyön-
gyös), a Karancs Szálloda (Salgótarján), a Hotel Pilis (Pilisszentkereszt), a Ho-
tel Vértes (Siófok), a Szatmár Hotel (Mátészalka), a Club Hotel Badacsony
(Badacsonytomaj), a Hotel Bakony (Bakonybél) és a Göcsej Szálló (Zalaeger-
szeg) elnevezésében találkozhatunk. Ezenkívül azonban számos hegy, völgy,
A JÓ HELYEK 95
ártéri terület, magaslat: Bio-Sport Hotel Lövér (Sopron), Szalajka Fogadó

(Szilvásvárad), Hotel Gemenc (Szekszárd), Hotel Irottkő (Kőszeg) neve is
visszatükröződik a házak bejáratán olvasható feliratból.
A magyarországi szálláshelyek elnevezése bizonyos esetekben megtévesztő lehet,

mivel a keresztelő nem feltétlenül a földrajzi, hanem a perszonális kötődés eredményét
is tükrözheti. Az Egerben található Makó Vendégház például nem a hagymájáról elhí-
resült dél-alföldi város, hanem tulajdonosának, Makó Jánosnak a nevét viseli, a szegedi
Hotel Tisza kapcsán sem a kézenfekvőnek tűnő folyóbeli kötődés, hanem az egykori
miniszterelnök, Tisza Kálmán áll a háttérben.
A már az első világháború idején is üzemelő budapesti Astoria Szálloda érdekes
példája a márkanév földrajzi névvé alakulásának. Az 1972-ben átadott, utóbb M2 névre
keresztelt, a Déli pályaudvar és az Örs Vezér tere közötti forgalmat bonyolító metróvo-
nal egyik, az eredeti terveken ugyan nem szereplő, csak utólagosan kialakított állomása
az ott található szálloda után kapta az Astoria nevet.
3.4.3. A terméknév turizmusföldrajzi vonatkozásai
A fogyasztás katedrálisaiként aposztrofált bevásárlóközpontok szupermarketjeinek

polcait böngészve, pultjain válogatva alig találkozunk olyan árucikkel, amelynek ne-
vében ne lehetne felismerni valamilyen földrajzi vonatkozást. Különösen az élelmi-
szerek elnevezése kapcsán érhető tetten a geográfiai tartalom, amely elsősorban an-
nak a helynek a jelölésére szolgál, ahonnan az illető termék származik. Tekintettel a
napjaink fogyasztói társadalmát jellemző hazai és nemzetközi árudömpingre, minden
élelmiszer-ipari cég elemi érdeke saját termékének a másikétól való megkülönbözte-
tése. Ez megtörténhet valamilyen jól csengő fantázianév segítségével, de egyre többen
alkalmazzák az áru földrajzi kötődésének feltüntetését is. Mivel a táplálkozás az ember
szükségleteit jellemző hierarchia (Maslow 2003) legalsó fokán áll, így naponta több-
ször is szembesülünk az élelmiszerek elnevezésével. A rendszeres étkezéseken túlme-
nően, a különböző időközönként sorra kerülő beszerzések alkalmával az otthoni vagy a
munkahelyi készleteinken túl a választék teljes arzenáljában válogatva ismerkedhetünk
az egyes tájegységek, illetve települések termékeivel. Idővel az általunk preferált élel-
miszerek csoportja számos olyan árucikkel bővül, amelynek nevében annak földrajzi
hovatartozása is feltüntetésre kerül.
A jogszabályalkotó felismerve a kereskedelemben észlelhető áldatlan állapotokat,
törvényben26 rendelkezett arról, hogy az egyes árucikkek névadása során milyen alap-
vető normákat kell az egyre durvuló piaci verseny szereplőinek, különösen az általuk
alkalmazott marketingszakembereknek betartaniuk. A vonatkozó rendelkezés különb-
26
1997. évi XI. törvény a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról.
séget tesz a földrajzi jelzés és az eredet megjelölése között. Előbbi valamely táj, hely-
ség neve, amelyet az e helyről származó - a meghatározott földrajzi területen termelt,
feldolgozott vagy előállított - olyan termék megjelölésére használnak, amelynek kü-
lönleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője lényegileg ennek a földrajzi szár-
mazásnak tulajdonítható. Utóbbi esetében a vásárlók által preferált kiválóság döntően
az adott földrajzi környezet, az arra jellemző természeti és emberi tényezők következ-
ménye. Figyelemre méltó, hogy a törvénykezők nem biztosítják azon termékek oltalom
alá helyezést, amelyek földrajzi tartamú elnevezése a kiskereskedelmi gyakorlatban
egybeforrt magával az árucikkel (debreceni néven gyakorlatilag bármely húsüzem ki-
sebb méretű, fűszeres, szaftos fözőkolbásza forgalomba hozható).
Miközben a termékeken szereplő földrajzi név jelentősen elősegíti a vásárló tájé-
kozódását, az ár/érték arányra fókuszáló döntéshozatalát, árujelzőként olyan kötődés
kialakulását is generálhatja, amely annak élelmiszerként történő elfogyasztásán túlme-
nően a rajta feltüntetett terület felkereséséhez is elvezethet. A táplálkozás ugyanis az
életben maradás biztosítása mellett olyan örömök forrása, amelyek a látványt meghala-
dóan az ízlelésben és a szaglásban testet öltő érzékelésnek köszönhetően mélyen tuda-
tosulnak az emberekben és a legkülönbözőbb társítások felidézését teszik lehetővé. Ha
például valaki a karácsonyi halászlevet rendszeresen szegedi halászlékockával teszi íz-
letesebbé, akkor az ünnepi vacsorák sikere hozzájárulhat ahhoz, hogy egy ópusztaszeri
kirándulást követően úgy döntsön, ha már erre jár, átugrik Szegedre és megkóstolja a
helyiek autentikus halászlevét. A balfi ásványvíz kedvelői Sopron kulturális nevezetes-
ségeinek felkeresését követően feltehetően könnyebben csábíthatók a termálvízéről is
híres városrész, Balf gyógyfürdőjében történő megmártózásra mint azok, akik koráb-
ban sohasem ittak a buborékban gazdag frissítő folyadékból. Anélkül, hogy folytatnánk
az egyes élelmiszerek gyakori fogyasztásának utazási döntésre gyakorolt - tudásunk
jelenlegi fázisában spekulatívnak minősíthető - hatását, áttekintjük a magyar élelmi-
szerpiac fellegváraiban, az Auchan, a Cora és a Tesco Áruházak polcain fellelhető, a
turizmus szempontjából is releváns földrajzi árujelzőkkel ellátott termékek körét.
A legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi láncok egységeinek kínálatát
elemezve megállapítható, hogy két olyan árufőcsoport emelhető ki, amely alkalmas a
rajtuk feltüntetett földrajzi árujelzőhöz kapcsolódó táj, illetve település felkeresésének
kiváltására, a meglévő vendégforgalom erősítésére. A szeszesitalok és a húsáruk a bor-
és gasztroturizmus alapvető vonzerőiként önmagukban is képesek a vendégforgalom
generálására.
• A szeszesitalok közül elsősorban a borok elnevezésében megjelenő földrajzi
árujelzők alakíthatnak ki olyan társításokat, amelyek a szőlő származási helyé-
nek turizmusát kedvezően befolyásolják. Bizonyos szőlőfajták területi kötődé-
süknek köszönhetően igen erős szimbiózisban élnek azzal a földrajzi névvel,
ahol termesztik őket és ez a bormarketingen keresztül is visszatükröződik. Aszú
például kizárólag a Tokaji borvidékről származó szőlőből állítható elő, így a
2002 óta a világörökség részét képező borváros neve a jellegzetes ízű nedű fo-
A JÓ HELYEK 97
gyasztása során egyértelműen felidézhető. A konyhaművészet akkor használja a

Tokaji kifejezést, amikor a szakácsok olyan ételt készítenek, amelybe tokaji bor
kerül. Amíg a bikavéren keresztül Eger és Szekszárd, addig a cserszegi fűszeres
kapcsán a Keszthelyi hegység lábánál fekvő Cserszegtomaj azonosítható, igaz
az utóbbi szőlőfajtából készült szeszesitallal más borvidékek pincészeteiben
(például Nyárlőrinc) is találkozhatunk. A juhfark neve összenőtt a Somlóval, a
432 méter magas, bazaltborított tanúheggyel, azonban a szemfüles vásárló már
Pázmándi Juhfarkkal is megörvendeztetheti magát és asztaltársaságát. Amíg a
híres borvidékek borainak otthoni fogyasztása előbb-utóbb elvezet az érintett
terület turistaként történő felkereséséhez, addig a pálinkák esetében a szélesebb
körben ismert Kecskeméti Fütyülős Barackpálinkának vagy a Szatmári Szil-
vapálinkának már kisebb szerepe van az útrakelés indukálásában. Ennek oka
egyrészt a hazai borturizmus hagyományaiban, szervezettségében, másrészt a
két ital fogyaszthatóságának különbségeiben rejlik. A söriparban használatos
márkanevek közül a Soproni Ászok és a Kőbányai Világos azonosítható egy
konkrét településsel, illetve településrésszel, amelyek üzemeiben a közkedvelt
nedű előállítása zajlik.
• A húsáruk földrajzi sajátosságai - a szeszesitalokkal szemben, ahol a természeti
adottságok szerepe dominál - elsősorban az emberi tényezőben, az elkészítés
technológiai fortélyaiban keresendők. Húskészítmények, különösen kolbászfé-
leségek előállításával számos vállalat foglalkozik, azonban a fűszerezés és a
tartósítás nüánsznyi fogásai már olyan emberi tudást tükröznek, amely csak egy
bizonyos területen élők és termelők gyártási tradícióiban van jelen. A gyulai
májas, a szegedi szalámi, a békéscsabai kolbász, az orosházi baromfivirsli, a
pápai páros kolbász egyaránt megtalálhatók a húsfogyasztó magyar háztartá-
sok reggelizőasztalain, ezen áruk minőségét, kiválasztásuk kritériumait elsősor-
ban földrajzi eredetük hordozza. Ahogy Tokajon a pincelátogatás, úgy Gyulán
a helyi húsüzem mintaboltjának felkeresése jelent kihagyhatatlan programot a
dél-alföldi határvárosba látogatók számára.
Az elemzett kategóriákon túlmenően is - ugyan kevésbé karakterisztikusan - ta-

lálkozhatunk olyan Magyarországon előállított élelmiszerekkel, ahol a földrajzi név
hozzájárulhat az áru minőségi jegyeinek a jelölt hely pozitív gondolati töltetettel való,
végső soron a vendégforgalom megjelenését, növekedését kiváltó táplálásához. A 7.
táblázatban bemutatott áruféleségek - mivel velük kapcsolatban az idegenforgalmi
praxisban való hasznosításuk kiforrottsága alacsony mértékű - nem gerjesztenek a
szeszesitalokhoz vagy a húskészítményekhez mérhető forgalmat, de azáltal, hogy
nap mint nap olvassuk annak a földrajzi helynek a nevét, amely egyediségük je-
lölésére hivatott, elősegíthetjük bevésődésüket, társadalmi ismertségüket, amely
alkalom adtán megkönnyítheti az adott település turizmusmarketingjével foglalkozó
szakemberek munkáját.
7. táblázat
A földrajzi nevek megjelenése egyes élelmiszer-ipari termékekben
(Forrás: CORA-, Auchan-, Tesco-katalógusok)
A turizmusföldrajzi érintettséggel bíró hazai terméknevek egyik abszurdját a szarva-

si mozzarella képviseli (4. fénykép). Szarvasról a legtöbb embernek a Körös-Maros
Nemzeti Park részét képező arborétum, a mozzarelláról pedig minden bizonnyal előál-
lításának tradicionális térsége, az olaszországi Campania jut az eszébe. Hogyan kerül
akkor a szarvasi mozzarella az asztalra. Úgy, hogy a Holt-Körös menti város környéke
kiváló ártéri legelőkkel és kaszálókkal rendelkezik, így állattartásra, különösen szarvasmar-
ha-tenyésztésre alkalmas térség. A szarvasiak a gazdáktól begyűjtött tejből az olasz konyha
egyik alapanyagát jelentő mozzarellát, a sűrű aludttejhez hasonlatos lágy sajtot készíte-
nek. Csakhogy az üzem, ahol a legkorszerűbb technológiával folyik a termelés, nem
is Szarvason, hanem a tőle 18 kilométerre fekvő, közigazgatásilag önálló Órménykú-
ton van. A szarvasi mozzarella abszurditására fókuszáló esettanulmányunk elkészítése
során feltártuk, hogy az arborétumot alapító Bolza Pál olasz ősökkel dicsekedhetett,
amelynek tanúbizonyságául a város ékességét jelentő kastélyának bejárata elé 191 l-ben
felállíttatta Róma jelképének másolatát, Romulus és Remus szobrát az anyafarkassal. Ha
ez a momentum valakit mégsem vitt volna közelebb a rejtély megoldásához, akkor an-
nak Olaszországban érdemes tovább keresni a választ A leghíresebb olasz mozzarellaüzem
ugyanis éppen abban, a Nápolytól 5 kilométerre északra fekvő városkában, Aversában ta-
lálható, amelynek vára ablakából mindenféle bonyolult családi és politikai okból kifolyólag
(nyakán egy kötéllel) kilökték András herceget, Nagy Lajos királyunk öccsét, akiért
bátyja bosszúhadjáratot indított és seregeivel meg sem állt Nápolyig. így kapcsolódik
tehát össze Szarvas, a mozzerella és a mindenen átívelő történelem.
A JÓ HELYEK 99
4. fénykép
A Szarvasi mozzarella reklámja egy női magazin hátoldalán.
A Szarvason élő szlovák kisebbség inkább a parenyica sajttal, mintsem
az olasz mozzarellával kapcsolatos asszociációkat gerjeszti.
3.4.4. A történelem és a kultúra turizmusföldrajzi ikonográfiája
A kommunikáció, különösen az információközlés nemzetközi színterein rendkívüli fon-

tossággal bírnak azok a jelzések, amelyek a közlekedést, különösen a tájékozódást és az el-
igazodást segítik. A világviszonylatban is egységesülő közlekedési táblák, a repülőtereken,
a vasúti és autóbusz-pályaudvarokon található egyszerű piktogramok a verbalitás helyette-
sítését, a cselekvés helyes végrehajtásának kijelölését szolgálják. Azokat a jelzéseket, ame-
lyek a lehető legegyszerűbb, már-már sematikus ábrázolási technikával fejezik ki a bennük
rejlő, gyakran igencsak összetett üzenetet, ikon megnevezéssel illetjük. Az ikonok eredete
a klasszikus bizánci és ortodox hagyományokban rejlik, amelynek képviselői a fára és falra
festett szentképek témáját nem valóságos, hanem jelképes mivoltukban kívánták ábrázolni:
rajtuk keresztül egyszerű vonalakkal és színekkel adták közre az egyház teológiai tanítását.
Ahogyan az ikonon megjelenített alak egy vallásos ember számára képes felidézni a hozzá
fűződő bibliai eseménysort, úgy a megállni tilos tábla is eszébe juttatja a parkolni óhajtó
gépkocsi tulajdonosának, hogy milyen nem kívánatos procedúrának lenne részese, ha fi-
gyelmen kívül hagyná az adott jelzést. Az ikon értelmezése mára jelentősen kinőtte a mű-
vészettörténet szabta kereteket, olyan élő és holt személyeket is illetünk vele, akik tetteikre
és alkotásaikra visszavezethető széles körű ismertségünknek köszönhetően önmagukban
is képesek egy kor, egy ország vagy egy irányzat megtestesítésére, ennélfogva nevük és
életútjuk legfontosabb állomásainak helyszínei egybeforrtak.
Számos ország dicsekedhet olyan hírességekkel, akiket - miközben személyük
karakterisztikusan jelöli azt a területet, amelyhez kötődnek - bel- és külföldön egyaránt
ikonként tisztelnek. Az élő ikonok esetében sokkal inkább az ország, míg a már távozot-
tak kapcsán a települések képezik a kötődés terének megjelenését. Valakinek az ikon-
ná válása független cselekedeteinek társadalmi megítélésétől, így a gonosztevők és a
szentek egyaránt betölthetik ezt a szerepet. Bonaparte Napóleon ikonként testesíti meg
Korzikát, Fidel Castro Kubát, Elvis Presley Memphist, Hunyadi Mátyás pedig Kolozs-
várt. Ha egy ikon neve, arcképe, alkotása, a hozzá fűződő jelképrendszer valamelyik
eleme bárhol megjelenik, az szinte automatikusan maga után vonja az érintett területre
történő asszociációt. Ezt a folyamatot természetesen az állami vagy a regionális turiz-
muspolitika, valamint a helyi önkormányzatok idegenforgalmi érdekei felerősíthetik,
azonban a társítás alapjául szolgáló tettek és alkotások megismertetésében alapvetően
a családi és az iskolai szocializáció játszik közre. Napjainkban azonban olyan mértékű
információdömpinggel állunk szemben, amely az ikonná válás folyamatát az értékek
posztmodern decentralizációjának köszönhetően jelentősen lelassítja. Ezzel összefüg-
gésben félő, hogy az egyik generáció által még a történelem és a kultúra ikonjaiként
tisztelt személyek a felnövekvő nemzedék számára semmitmondó figurákká üresednek.
Amennyiben a társadalom a rendelkezésére álló kultúraközvetítő technológiák segítsé-
gével nem tartja fenn ikonjainak kultuszát, akkor mindazon terület turizmusa, amely e
nimbuszra alapozta vendégforgalmát, az érdektelenség áldozatává válik. Ez a folyamat
hosszabb távon akár a nemzeti identitás elsorvadásához is vezethet.
A JÓ HELYEK 101
A magyar történelem számos kulcsfigurája szinte ikonszerűen testesíti meg azt a

korszakot, amelyet neve fémjelez (Hunyadi Mátyás és kora), a kultúra híres szemé-
lyiségei pedig alkotásaik révén válnak generációjuk és az általuk képviselt irány-
zat örökéletű alakjaivá (Munkácsy Mihály festészeti iskolája). Amíg a történelem
főszereplőinek térbeli kötődését uralkodásuk, csatáik, törvényeik kihirdetésének
helyszínei alapján lehet leginkább tetten érni, addig a kultúra területén jeleskedők
esetében a műveikben bemutatott tér és életútjuk jellegzetes állomásai képezik a
földrajzi tartalom alapsejtjeit. A leg jelzővel nemigen fukarkodó hazai politika- és
művelődéstörténet előszeretettel aggatta a legnagyobb magyar költő, király vagy
zeneszerző titulust Petőfi Sándor, Szent István, illetve Kodály Zoltán neve elé,
ugyanakkor a nagyságukban rejlő idegenforgalmi lehetőségek kiaknázásában igen
komoly tartalékok állnak még a területileg illetékes szakemberek rendelkezésére.
A magyar líra legnagyobb, nemzetközileg is ismert egyénisége, Petőfi Sán-
dor (1823-1849) születési helye körül sokáig igen éles szakmai vita folyt,27 mára
azonban az irodalomtörténészek egyértelműen Kiskőrös mellett tették le voksukat.
A Bács-Kiskun megyei város központjában található egykori szülőházban ma kor-
szerűen berendezett, európai összehasonlításban is versenyképes irodalmi múzeum
és szoborpark állít emléket a magyar irodalom kiemelkedő személyiségének. Mi-
közben a magyar társadalom 28%-ának semmilyen képzete sincs arról, hogy hova
utazna, ha Petőfi Sándor szülőházát szeretné felkeresni, addig 66%-uk pontosan
tudja, hogy Kiskőrös jelentené a helyes úti célt. A bizonytalankodó 6% többsége
Kiskunfélegyházát és Nagykőröst említette a szülőhely potenciális térszíneként.
A Kiskőröst helyesen jelölők közel 2/3-a még soha életében sem járt a városban,
míg Kiskunfélegyháza esetében éppen fordított helyzettel állunk szemben. Előbbi
csoporthoz tartozók anélkül is biztos tudással rendelkeznek Petőfi szülőháza felől,
hogy személyesen felkeresték volna az érintett települést, míg az utóbbiba tartozók
Kiskunfélegyházán szerzett benyomásaik alapján - végső soron nem minden alap
nélkül - jelölték meg helytelenül a várost.
A magyar állam alapítójaként ismert, 1083-ban szentté avatott királyunk
I. István (970-1038) sírhelye Székesfehérváron, a Nemzeti Emlékhellyé alakított
Koronázó téren álló Mauzóleumban található. A kereszténység hazai elterjesz-
tésében elévülhetetlen érdemeket szerzett uralkodó földi maradványai nem sokáig
nyugodhattak békében, mert éppen a szentté avatási ceremónia érdekében I. Lász-
ló Budára vitette azokat. A közép-dunántúli régió központjában található Püspöki
27
A vitára leginkább maga Petőfi Sándor szolgáltatott okot, mivel Szülőföldemen című versében
tanúbizonyságot tett kiskunfélegyházi származása mellett. A család valójában 1824-ben költözik át
Kiskőrösről Kiskunfélegyházára, ahol a családfő, Petrovics István 1822-1830 között mészárszéket
bérel a ma Hattyúházként ismert klasszicista épületben.
Székesegyház ezüst hermájában őrzik 1. István koponyaereklyéjét. Székesfehérvár

koronázó városként és a magyar királyok temetkezési helyeként is meghatározó
történelmi szerepet töltött be. Miközben a magyar társadalom 45%-ának minimális
fogalma sincs arról, hogy hova utazna, ha Szent István sírhelyét szeretné felkeres-
ni, addig 40%-uk pontosan tudja, hogy Székesfehérvár jelentené a helyes úti célt.
A bizonytalankodó 15% többsége Esztergomot és Budapestet említette a sírhely
potenciális térszíneként. A Székesfehérvárt helyesen jelölők 81 %-a járt már a Fejér
megye központjának is helyéül szolgáló városban, ahogyan a Budapestet és Esz-
tergomot helytelenül említők többsége (77%, illetve 60%) is járt az általuk megje-
lölt városokban. A főváros említése az uralkodó nevét őrző Szent István Bazilika,
illetve az ott található királyi ereklye révén, míg Esztergom a királycsináló érsek,
Asztrik révén merülhetett fel.
A XX. századi magyar zeneélet egyik legnagyobb alakjaként, a róla elneve-
zett zenepedagógiai módszer elindítójaként ismert Kodály Zoltán (1882-1967)
Kecskemét szülötteként, a város vasútállomásán látta meg a napvilágot. A zene-
szerző Bács-Kiskun megye központjához való kötődésének egyik bizonyítéka a
Háry-szvitjében megénekelt település. Ma a szecessziós stílusban épült Városháza
harangjátéka hirdeti ezt a kapcsolatot. Minden tisztelete, szeretete és ragaszkodása
ellenére a magyar társadalom 72%-ának minimális fogalma sincs arról, hogy hova
utazna, ha Kodály Zoltán szülővárosát szeretné felkeresni, mindössze 24%-uk tud-
ja pontosan, hogy Kecskemét jelentené a helyes úti célt. A bizonytalankodó 4%
többsége Budapestet említette a szülőváros potenciális helyeként. A Kecskemétet
helyesen jelölők 86%-a járt már a városban, amely minden bizonnyal elősegítette
a kérdéses kapcsolat felidézését. A főváros említése Kodály életútjának budapesti
epizódjai, különösen a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként eltöltött évek
révén jöhetett szóba.
Petőfi, István király és Kodály esete is bizonyítja, hogy a magyar társadalom
legnagyobb történelmi és kulturális alakjaival kapcsolatban igen súlyos lexikális
tudásbeli hiányosságokkal küzd. Ha valakinek a mentális térképén Kiskőrösről
nem Petőfi Sándor, Székesfehérvárról nem Szent István, Kecskemétről pedig nem
Kodály Zoltán jut elsők között az eszébe, akkor idézett nagyjaink ikonként való
megjelenéséért sem az oktatás-, sem a kulturális, sem a turizmuspolitika nem tett
eleget.
A JÓ HELYEK 103
Nyelvében él a nemzet úja Széchenyi István a Hitel című munkájában (1991),28 aki
minden bizonnyal tudatában volt a nemzeti mivoltunkat kifejező magyar szó eredeti
jelentésével: beszélő ember. A Kárpát-medencébe vezető vándorlásunk, a 896. évi hon-
foglalást megelőző történelmi korszak során az egymás nyelvét megértő, egymással
kommunikálni képes emberek duzzadó létszámú csoportjának elnevezéséből alakult
ki a magyar nép elnevezése (László 1987). A világ magyarságát mind a mai napig e
nyelvközösség tartja életben (Nemeskürty 1989), de vajon a mögötte álló kultúra el-
sajátításában, annak fontosságának tudomásulvételében tapasztalható elégtelenségek
nem vezetnek-e el a messze földön híres magyar kultúra táptalajának kimerüléséhez.
A kultúra, elsősorban a művészet nemzeti erőforrásként történő hasznosítására már
Klebelsberg Kunó (1990) egykori kultuszminiszter is rámutatott, azonban nem elég
kifelé, a nemzetközi közvélemény felé demonstrálni a múltban és a jelenben létreho-
zott szellemi, tárgyi, zenei és táncművészeti értékeinket, hanem a hazai társadalom felé
is kommunikálni kell a magyar kultúrának, az azt megtestesítő ikonoknak a nemzet
együvé tartozásában betöltendő szerepét. A patetikus gondolatok mögött a dicső múlt
és a kultúra főszereplőinek életútja, valamint alkotásaik révén ismertté vált földrajzi
nevek fontosságának hangsúlyozása húzódik meg. Ha nem fordítunk kellő figyelmet
a magyarság ikonjai táji, települési szimbiózisának életben tartására, akkor a kultúra-
orientált belföldi turizmusnak komoly nehézségekkel kell szembesülnie, mivel egyre
kevesebb ember lesz, aki tudja, Monokra (Kossuth Lajos szülőháza), Gyulára (Erkel
Ferenc szülőháza) vagy éppen Kaposvárra (Ripl Rónai szülőháza) látogatva kinek az
életútjával ismerkedhet meg. A települések, az őket ismertté tevő ikonokkal szimbi-
ózisban alkotják a magyarság identitástudatának fennmaradását. A globalizáció ger-
jesztette multikulturalizmus időszakában a nemzeti identitás elsajátításában éppen a
kultúra fog az egyén számára eligazodási pontokat nyújtani (Csepeli 2003), amely első-
sorban a nevelési-oktatási intézményekben zajló szocializációs folyamatok, különösen
a tudásközvetítés eredményeképpen válhat sikeressé. Ahogyan az anya és a gyermek
korai elválása súlyos személyiségzavarokhoz vezet (Giddens 2003), úgy a felnövekvő
generációk nemzethez való kötődését lehetővé tevő lokális kultúra idő előtti megvoná-
sa, illetve globális értékekkel való helyettesítése a társadalom tagjainak gyökértelensé-
géhez vezethet. A turizmus az ikonok életében meghatározó szerepet játszott színterek
élményszerű fogyaszthatóvá tételével jelentős mértékben hozzájárul a történelem és a
kultúra hordozta értékek valódi tartamának megismeréséhez.
28
Balázs Géza (2005) rámutat arra, hogy Széchenyinek a mára már szállóigévé vált gondolata nem szó
szerint szerepel a Hitelben (a mű eredetije 1830-ban jelent meg Pesten), sőt, hasonló megközelítéssel Arany
János, Kisfaludy Károly és Kőváry László is élt.
3.4.5. A Magyarország-imázs földrajzi elemei
A fogyasztási cikkek értékesítésének elősegítése többek között a velük kapcsolatos

képzetek szándékolt formálása, a vásárlók tudatában élő imázsuk kialakítása révén va-
lósítható meg. Ennek eszköztárát a marketinggel foglalkozó szakirodalom részletesen
tárgyalja (Bauer-Berács 2006, Józsa L. 2005, Kotler 2000). Az imázsformálás lényegét
abban ragadhatjuk meg, hogy az adott árucikket - racionális tulajdonságainak kiemelé-
se mellett - olyan irracionális értékekkel ruházzák fel, amelyek a gyártó és a kereskedő
számára kedvező irányba terelik a vele kapcsolatos vásárlói döntést. Amíg a minőség
objektív tényezőire való fókuszálást a racionális, addig használója kilétének előtérbe
helyezését az irracionális elemek közé sorolhatjuk. Az, hogy egy ásványvíz első helye-
zést ért el a szakértők részvételével zajló országos megmérettetésben, sokkal inkább
meghatározza a termék használati értékét, mint az, hogy a népszerű sportoló is ezt
fogyasztja (más kérdés, hogy az utóbbi tényező súlya olykor perdöntőbb). A földrajzi
elemek márkanévbe történő beépítése annak a tudatos marketingpolitikának a része,
amely felismerte az eredethatás fogyasztói döntésre gyakorolt befolyását. E jelenség-
nek a nemzetközi piacon történő érvényesítése az országeredet-hatással való operálás.
A Föld országairól, azok lakosságáról a vásárlók fejében élő (gyakran sztereotip) kép
az árucikkek sikeres piaci szereplése érdekében jól hasznosítható elemként alkalmaz-
ható. Azon információk összességét, amelyek egy állammal kapcsolatban az emberek
tudatából előhívhatók, országimázsnak nevezzük (Papp-Váry 2004). Kialakulásában
az iskolai tanulmányoknak, az adott országról szóló híradásoknak, az onnan származó
termékeknek egyaránt jelentős szerepe van, a véleményformálást, a döntést segítő ké-
pet azonban az oda való utazás is árnyalhatja. Amikor egy országról kialakított kép az
ott előállított fogyasztási cikkek értékhordozójává válik, imázstranszferről beszélünk
(Papp-Váry 2004). Ez a folyamat bekövetkezhet spontán módon, legtöbbször azonban
a marketingszakemberek áldásos munkájának az eredménye. A német sör, a francia
pezsgő, a holland sajt, a svájci csokoládé, az olasz kávé vagy éppen a magyar paprika
imázsának felépítésében az árucikkek otthoni elérhetőségén túlmenően a turizmus biz-
tosította tapasztalatok is közrejátszottak. Ezen élelmiszerek következetes fogyasztása
bizonyos esetekben ösztönözheti más, az adott ország által előállított termékek megvá-
sárlását is. Eleve az a tény, hogy az államalkotó nemzet elnevezése valamilyen árucikk
felidézését teszi lehetővé, hozzájárulhat az ország jó helyként való reprezentációjához,
a vele kapcsolatos utazási vágyak életben tartásához.
A turisztikai imázsnak tehát számos olyan eleme van, amely az imázstranszfer
segítségével népszerűsített (promotált) fogyasztási cikkekben testesül meg, azonban
a benne rejlő földrajzi tartalom sokkal inkább a jó helyek természetében, mintsem a
termékek eredetének területi kötődésében jelenik meg. Ebből következően a turisz-
tikai imázs formálása alapvetően a helymarketinggel megbízott szervezetek feladata,
amelyek munkatársai az illetékességükbe tartozó teret a turisták által fogyasztható ter-
mékként jelenítik meg (Ashworth-Voogd 1994). A helymarketingnek - vagy ahogy a
A JÓ HELYEK 105
5. fénykép
A hungarikumok bűvöletében.
Nincs könnyű helyzetben a plakáttal szembesülő turista, nehéz eldöntenie, mi is a promotált termék.
A kecskeméti barackpálinka és a csinos lányok egyaránt Magyarország imázsának részei.
téma egyik avatott szakértője, Kozma Gábor (2003) nevezi, a terület- és településmar-
ketingnek - a turizmusban részt vevők döntésének befolyásolása olyan részterületét
képezi, amely szoros összefüggésben áll a gazdaság (beruházás, telephelyválasztás) és
a társadalom (ingatlanvásárlás) más szereplőinek meggyőzésével is. A helymarketing
elsősorban a tér azon objektumainak tudatos kiemelésére koncentrál, amely egy cél-
csoport földrajzi ismereteinek, képzeteinek talaján vagy éppen annak megteremtése
következtében segíti a képviselt térség számára kedvező döntést (Kozma 1995). A jó
helyekkel kapcsolatos - ha úgy tetszik turisztikai - imázs gyakran válik az országimázs
részévé, de a folyamat, a termékekhez hasonlatosan, inverz módon is befolyásolhat-
ja a turizmusban értékesítendő térrel kapcsolatos képzeteket (5. fénykép). Például az
európai fővárosok többsége az országimázs markáns, pozitív attitűdöt generáló részét
képezi, ugyanakkor vannak olyan balkáni államok, ahol az ország imázsa nem ösztönzi
a főváros jó helyként történő értelmezését. Egy adott ország megítélése kapcsán a tu-
risztikai imázs elemei nem különülnek el az országimázst alkotó tényezőktől, azonban
a látogatottság függvényében karakterisztikusabbá válhatnak (Michalkó-Minca 2000).
A magyar középiskolások fejében Olaszország imázsa egyértelműen a tengerparti nya-
raláshoz és a történelmi városokhoz fűződő elemeket tükröz, ugyanakkor még azok kö-
zött is kimagasló a gasztronómia fontossága, akik soha életükben nem jártak az azzurik
földjén (Michalkó 1998).
Magyarország a földkerekség népszerű idegenforgalmi célterülete, ennek követ-
keztében a külföldiek fejében élő imázsa számos, földrajzi, illetve földrajzi kötődés-
sel rendelkező objektumot tartalmaz. Magyarország nem áll a világ politikai, gazda-
sági eseményeinek centrumában, a vele kapcsolatos történések ritkán szerepelnek a
híradások élén. Történelemi súlya, területi kiterjedése, termékeinek ismertsége nem
predesztinálja Magyarországot arra, hogy a neve hallatán egy átlag (különösen a fize-
tőképes keresletet képező nyugat-) európai fejében néhány ködös foltnál élesebb kép
jelenjen meg róla. A turizmus kénytelen kitölteni azt az űrt, amely a professzionális
országimázs-alkotás29 elmaradása következtében áll fenn. Azok a terek pedig, ame-
lyeket a Magyarországra irányuló vendégforgalom hasznosít, számos egyedi, földrajzi
tartalommal bíró objektumból tevődnek össze. Egy-egy táj, település, természeti kincs
területi kötődésének gyakori elhomályosulása ellenére Magyarország imázsában jól
tetten érhetők azok a jó helyek, amelyeket a turizmusmarketinggel foglalkozó szak-
emberek vagy a megkérdezett, esetleg a környezetében élők személyes tapasztalatai
generálnak.
29
Tekintettel arra, hogy a kézirat összeállításakor nem álltak rendelkezésre az 1998-2002 között működő
Országimázs Központ teljesítménymutatói, a professzionális országimázs-alkotást olyan ideaként szerepel-
tetjük, amelynek hátterében a szakirodalomban (Ashworth-Voogd 1994, Kozma 2000) megfogalmazott
elvárások állnak.
A JÓ HELYEK 107
Magyarország sikeres turizmuspolitikájának egyik letéteményese, a Magyar Tu-

rizmus Zrt. évek óta fáradozik azon, hogy minél több ismeretre tegyen szert a beutazás
szempontjából potenciális keresletként értelmezett európai országok állampolgárainak
rólunk alkotott imázsáról. Ezeknek, a turisztikai marketing szempontjából elengedhe-
tetlen információknak a megszerzése csak gondosan megtervezett és végrehajtott kuta-
tásokkal valósítható meg. A Magyar Turizmus Zrt.-nél Magyarország mint turisztikai
desztináció ismertsége, imázsa és piaci potenciálja elnevezéssel 2000 óta zajlik az a
kutatássorozat, amely a legjelentősebb és a jelenleg még alacsony piaci részesedéssel
rendelkező, de dinamikusan fejlődő új küldő országok kapcsán méri fel a lakosság és
a szakma képviselőinek hazánkkal kapcsolatos képzeteit. A 2002-ben Olaszországban,
2003-ban Lengyelországban és Nagy-Britanniában, 2004-ben Ausztriában, Hollandiá-
ban, valamint Németországban lebonyolított elsődleges kutatás széles módszertani ap-
parátus felhasználásával tárta fel a külföldiek fejében hazánkról élő kép részleteit.
A Magyarország-imázs alkotóelemeinek földrajzi összetevői a Mi jut elsőként eszébe
Magyarországról? típusú kérdésekre adott válaszok elemzésével érhetők leginkább tet-
ten. A megkérdezettek válaszai jól közelítik a témával foglalkozó nemzetkőzi szakiro-
dalomban tárgyalt klasszikus imázselemeket (Sulyok 2006).
8. táblázat
Magyarország imázsánakföldrajzi elemei néhány kiválasztott ország állmpolgárának a fejében
(Forrás: Magyar Turizmus Zrt.)
Olasz- Ausztria Nagy- Német- Hollandia Lengyel-

ország Britannia ország ország
Budapest 41 12 9 27 8 47
Balaton 14 12 0 37 6 39
Gasztronómia 8 10 10 10 0 38
Táj- 8 13 0 12 16 1
Gulyás 4 0 16 10 0 17
Duna 25 0 0 2 0 18
Időjárás 3 4 6 4 11 9
Eltekintve azoktól az összehasonlítási nehézségektől, amelyek az egyes országok-

ban végzett felméréseket irányító nemzetközi közvélemény-kutató intézetek (KPMG,
TNS) által alkalmazott módszertani különbségekből fakadnak, jól kirajzolódnak a cél-
csoportok többsége által megfogalmazott földrajzi objektumok (8. táblázat). Az elem-
zésbe vont országok állampolgárainak Magyarország-imázsában Budapest, a Balaton,
a táj, a Duna és az időjárás képezi azokat a tényezőket, amelyek földrajzi vonatkozásai
megkérdőjelezhetetlenek (a gasztronómia és a gulyás szerepeltetése a turizmusföld-
rajz tárgyáról alkotott értelmezésünkben ugyan releváns, de minden bizonnyal teret
ad a kétségek körvonalazására is). Annak ellenére, hogy az egyes országok földrajzi

távolságuk és hazánkhoz fűződő történelmi, politikai, gazdasági, valamint kulturális
kapcsolataik függvényében igen eltérő képpel rendelkeznek hazánkról, Budapest és az
időjárás minden esetben részese Magyarország visszatükröződő arculatának. Budapest
kiemelkedése egyrészt annak az általános gondolkodási sablonnak a következménye,
amely az ország-főváros szimbiózison alapszik, másrészt hazánk turizmusában betöl-
tött funkciójának, a vele kapcsolatos marketingpolitikának az eredménye (hozzá kell
persze azt is tenni, hogy a megkérdezett brit állampolgárok 44%-a nem tudta Magyaror-
szág fővárosát megnevezni). Az időjárás mint imázsalkotó elsősorban a turizmus révén
nyer értelmet, így feltehetően a Magyarországon vendégeskedett válaszadók örömének
vagy csalódásának a kifejeződése: amíg az olaszok és a britek a hidegről, a németek
és a lengyelek a napsütéses meleg klímáról számoltak be. Az időjáráshoz hasonlóan
a Balaton imázsbeli megjelenése is erősen turizmusfüggő, a mediterrán tengerpartot
kedvelő britek esetében ki sem mutatható, míg a tó egykori szerelmeseit képező német
és lengyel állampolgárok fejében igen élénken él.
A vizsgált célcsoportokon belül turizmusföldrajzi szempontból a legsivárabb ké-
pet a britek gondolatai tükrözték. A 2003-ban 500 fos mintán lebonyolított felmérés
alkalmával a szigetország külföldre utazó lakóinak 96%-a állította azt, hogy az interjút
megelőző időben semmilyen információt, hírt nem hallott Magyarországról. Ezekután
nem lehet csodálkozni azon, hogy a megkérdezettek 27,2%-a fejlődő, szegény, ala-
csony életszínvonalú országként gondol hazánkra és a fővároson kívül egyetlen föld-
rajzi objektumot sem tudtak érdemi arányban megnevezni. A Magyarországról alkotott
kép, különösen annak turisztikai vetületeinek formálása a mindenkori turizmusirányí-
tás illetékes egységeinek a feladata, így a felmérésekből visszatükröződő arculat rész-
ben az ő munkájuk eredménye. Tekintettel arra, hogy e fejezet keretein belül nincs
mód a Magyar Turizmus Zrt., illetve a jogelődjei által terjesztett kiadványok átfogó,
geográfiai aspektusú tartalomelemzésére, így csak a legutóbb megjelentetett Step by
Step Hungary - Schritt für Schritt Ungran című promóciós kiadványra vonatkozóan
állapíthatjuk meg, hogy névanyaga és fényképeinek világa igen erős földrajzi kötődést
hordoz. Kiemelendő, hogy a brosúra ikonográfiája, a Budapest által megtestesülő váro-
siasság, a pannon tájat jellemző falusi házak, a szőlőültetvények terepéül szolgáló lan-
kás hegyvidék, a pusztát idéző lovas, valamint a vízparti kínálatot megtestesítő vitorlás
tradicionális imázsunkat erősíti.
A Magyarország-imázs földrajzi vonatkozásai közé sorolhatjuk a külföldiek ha-
zánk fekvésével kapcsolatos pozicionálási kísérleteit is. Ennek elsősorban abból a
szempontból van jelentősége, hogy az egyes földrajzi régiók által hordozott értékek
transzferje módosíthatja a hazánk iránti érdeklődés volumenét. A magyarországi be-
utazó turizmus szempontjából piacvezetőnek számító Németország állampolgárainak
A JÓ HELYEK 109
37,1%-a Kelet-Európába, 36,4%-a Kelet-Közép-Európába, 11,9%-a Közép-Európába,

1,5%-a Nyugat-Európába, 6,5%-a pedig más térségekbe helyezi el gondolataiban ha-
zánkat. Ha Kelet-Európa a szocializmussal, a gazdasági, társadalmi elmaradottsággal,
a szegénységgel, tehát összességében negatív attitűddel párosul, akkor az számunk-
ra kedvezőtlenül befolyásolja a németek utazási döntését. Némi reményre adhat okot,
hogy a német állampolgárok hazánk szomszédai között kiemelt helyen szerepeltetik
Ausztriát (84,3%), ugyanakkor elgondolkodtató - persze nem megmagyarázhatatlan
- Csehország (30,5%), Bulgária (17,8%), Lengyelország (10,1%), Oroszország (5,8%)
és Törökország (1,3%) megjelenítése.
4. Tér és turizmus
4.1. A perifériák turizmusa
Wallerstein (1983) „centrum-periféria" elméletének közzététele óta - a hétköznapi ér-

telemben valaminek egy vonatkoztatási rendszeren belüli szélső elhelyezkedését kife-
jező fogalom - a periféria a tudomány világában mára olyan közkedvelt terminológiává
vált, amelynek következtében a kutatók (Berend T. 1995, Williams-Windebank 1995,
Lehrer 1994) a gazdaságelméleti megközelítést meghaladóan használják. A periféria
földrajzi értelmezése is tágult, a globalizáció hatásainak köszönhetően (Waters 2001)
szélesebb spektrumú jelentéstartalmat nyert. A közlekedési eszközök és a hozzájuk kap-
csolódó hálózatok (Erdősi 2002), az információs technológia fejlődésére (Tiner 1998),
továbbá azok társadalmi igénybevételének kibővülésére visszavezethetően a periféria
már nemcsak a kevésbé ismert, távoli, ennél fogva nehezen megközelíthető földrajzi
helyeket jelöli, hanem olyan, a gazdaságilag fejlett térségekhez képest kedvezőtlenebb
mutatókkal rendelkező vidékek is a vizsgált fogalomkörhöz tartoznak, amelyek létezé-
sére már Wallerstein is rámutatott.
Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a távolság primátu-
sára koncentráló és a kétpólusú gazdasági fejlődés következtében kialakult perifériák
gyakran egybe esnek. Szakértők szerint a centrumhoz viszonyított földrajzi távolságot
még egy olyan gazdaságilag egységesülő térben is, mint az Európai Unió meghatározó
tényezőként kell kezelni, így például Írország vagy Szardínia hosszú időn keresztül
megmutatkozó gazdasági, társadalmi leszakadásában komoly szerepet játszott ez a té-
nyező (Grimes 1992, Gentileschi-Jürgens 2001). Minca (2003) mindemellett arra is
rámutat, hogy a periféria értelmezése magával vonja a centrum lehatárolását is, mivel
a kettő kölcsönösen feltételezi egymást, így véleménye szerint a centrumot annak peri-
fériái határozzák meg. Minca a perifériák szerepét nem a fogalom negatív mivoltában
ragadja meg, éppen ellenkezőleg az ilyen helyzetű térségeket a fejlődés letéteménye-
seinek tekinti. A problémát a kreativitás oldaláról közelítve kiemeli, hogy az alkotóerő
nem a centrumból, hanem a perifériáról ered, mivel előbbi csak a magától értetődőt fo-
gadja be, utóbbi pedig a saját fejlődése érdekében kénytelen innovatív lépéseket tenni.
A periféria és turizmus kapcsolatának gyökerei az utazók távoli, rejtelmes, kö-
rülményesen megközelíthető célállomások felé való vonzódásában keresendők. Igaz,
éppen a globalizációra visszavezethetően látható, hogy a turizmus korábbi perifériáit,
112 T É R ÉS TURIZMUS
a számottevő turistaáramlásból kimaradt területeket az ökoturizmus és a kalandturiz-

mus fokozatosan behálózza, viszonylataikban a távolságok összeszűkülnek és a Föld
elérhető szabadidős zónáivá válnak. Az Északi-sarkkör közelében élő eszkimók jég-
kunyhói, a Himalája legmagasabb hegycsúcsai, a tengerek soha nem látott mélységei,
a kietlen homok- és kősivatagok, a veszélyes őserdők ma már mindennapinak számító
úti célokat rejtenek. Tekintetbe kell venni, hogy a periféria sokszor önálló vonzerőként
is megjelenhet a turizmusban. A természeti vonzerők közül a fekvést vizsgálva egy
kontinens perifériája, legszélső pontja jól értékesíthető élményt kínál az érdeklődök
számára (például a Portugáliában fekvő Cabo de Rocát felkeresők még oklevelet is
kaphatnak arról, hogy eljutottak a kontinentális Európa legnyugatibb pontjára). Ugyan-
akkor a vadregényes tengerpart képében megjelenő spanyolországi periféria, Huelva a
felkapott üdülőzónák elől menekülő turisták számára kínál vonzó helyszíneket (Volk-
Schenk 2001). Bármely különös, de egy nagyvárosi településen belül is beszélhetünk
a turizmusban értékesíthető perifériáról. New York borzongni vágyó turisták érdeklő-
désére számot tartó negyedei (Bronx, Haarlem), India és Dél-Amerika bádogvárosai a
halmozottan hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok lakóhelyeként képeznek
látványosságként értékesíthető perifériát. Az olyan, a civilizáció vívmányaitól elzártan
élő népek, mint az észak-afrikai berberek vagy a dél-afrikai himbák a társadalom peri-
fériáiként a Tunéziába, illetve Namíbiába érkezők turistaprogramjává váltak.
Magyarország földrajzilag értelmezhető perifériáinak turizmusa elsősorban - a
vidékfejlesztési politika célkitűzéseinek megfelelően - a falusias környezetű, gazda-
sági, társadalmi mutatóit tekintve leszakadó, ugyanakkor számos kulturális, természeti
örökséget oltalmazó térségekben érhető tetten. E mellett, ugyan elhanyagolható mér-
tékben, de mégiscsak jelentkezik a társadalmi periférián élő, nehéz sorsú rétegek lakó-
környezete iránti idegenforgalmi kereslet. Magyarország perifériájáról beszélni igen-
csak problematikus, mivel hazánk kelet-nyugati kiterjedése 528, észak-déli irányban a
határok között mért legnagyobb távolsága pedig 268 kilométer, így elvileg nem lenne
akadálya a gazdasági élénküléssel párosuló áramlások megindulásának. Csakhogy a
hazai perifériahelyzet olyan mélyen fekvő történelmi gyökerekből táplálkozik, ame-
lyeket Trianon villámcsapásként teremtett és a szocialista tervgazdaság hosszú évtize-
deken keresztül éltetett. A trianoni békeszerződés egyik legsúlyosabb következménye,
hogy az újonnan meghúzott határok mentén felbomlottak a földrajzi munkamegosztás
tradicionális keretei, átrendeződött a települések között történelmileg kialakult kapcso-
latrendszer, számos, egykor virágzó város vonzáskörzete összezsugorodott (Beluszky
2005). A második világháborút követő új rend tovább fokozta a periféria leszakadását,
amelynek következtében az érintett területeken - igaz, különböző mélységben - egy
elmaradott rurális övezet alakult ki (Bárányi 2005). A határvidékek elnéptelenedését,
erőforrásaik elvesztését ugyan észlelték a szocializmus korának vezetői is, azonban hi-
ányzott az a fajta politikai akarat, amely lelassíthatta volna a kedvezőtlen folyamatokat.
Napjainkban számos határ közeli térség kapcsán kettős perifériahelyzetről, másképp
mondva a periféria perifériájáról beszélhetünk, mivel az ott található települések fekvé-
A PERIFÉRIÁK TURIZMUSA 113
6. fénykép
Ajándékbolt Túristvándiban.
A XVIII. század másodikfelében épült vízimalmot felkereső turisták kénytelenek megelégedni
a periférián található szerényebb szuprastrukturális kínálattal. A Közép-Európában ritkaságnak számító,
három alulcsapós vízikerékkel működő malom műemlékhez méltó környezete ellenére
az ajándékvásárlás feltételei a kora '70-es éveket idézik.
séből fakadó hátrányokat a lakosság gazdasági-társadalmi értelemben vett lemaradása

is tetőzi (Bárányi 1999, Dövényi 2002).
A határvidékekhez kötődő perifériák mellett bármely földrajzi térben kialakul-
hatnak olyan zónák, amelynek települései viszonylag közel fekszenek a centrumhoz,
azonban egy másik centrum hatása révén úgynevezett belső perifériát képeznek (Ne-
mes Nagy 1996). Ezek, a hazai és a nemzetközi kitekintésben is tetten érhető vidékek
társadalomföldrajzi megközelítésben kedvezőtlen demográfiai, foglalkoztatási jövede-
lemtermelő és beruházási mutatókkal rendelkeznek (Ellger 2000). A belső perifériaként
értelmezett szürke zónákban a stabilitáshoz még elegendő, az elmozduláshoz azonban
már kevés erőforrás áll rendelkezésre (Nemes Nagy 1999).
Ha a perifériákat a dinamikus gazdasági fejlődésből és modernizációból kimaradt
területként tételezzük fel, akkor e relatív hátrányból a turizmusban jól hasznosítható,
éppen a települési környezet intaktságára épülő előny kovácsolható, amely a falusi, a
kulturális és örökség- vagy az ökoturizmus révén kiválóan kamatoztatható (6. fénykép).

Igaz, hogy Magyarországon egyre nehezebb tetten érni az érintetlen vagy legalábbis
az autentikusságát tudatosan óvó környezetet, mégis egyes vidékek perifériális fekvé-
séből következik, hogy az ott található települések képesek az elzártságukból fakadó
bájukkal vonzást gyakorolni a turistákra. Az ország legnyugatibb szegletét képviselő
Felsőszölnök (Vas megye), a legkeletibbet jelentő Garbolc (Szabolcs-Szatmár-Bereg
megye), a legdélebbinek számító Beremend (Baranya) abszolút értelemben is periféri-
ának tekinthetők, ám ez a pozíciójuk egy jól átgondolt marketingstratégia segítségével
a turizmusban hasznosuló előnnyé kovácsolható. Annak ellenére, hogy a periféria a
területi kutatások fogalomrendszerében kitüntetett helyet foglal el, definíciójára épülő
komplex adatbázisok nem állnak rendelkezésre. A témával foglalkozó kutatók közle-
ményeiből (Bárányi 2004, Kanalas-Kiss 2006, Fekete 2005) mégis kirajzolódik az a
kép, amelyben az Ipolyság, a Cserehát, a Szatmár-Beregi Sík, a bihari és a békési
határ, az Ormánság, a Dráva mente, valamint a Vendvidék jelenti a határ menti, míg
a Tiszazug, a Közép-Tisza-vidék vagy a Tápióság az úgynevezett belső perifériát.
Amennyiben a perifériához tartozó települések idegenforgalmi vonzerőinek hasz-
nosítását elemezzük, láthatjuk, hogy az Őrség gyöngyszemének tekintett, a Pityeszer-
ben található Szabadtéri Néprajzi Gyűjteményéről közismert Szalafő vagy a kopjafás
temetőjéről messze földön ismert Szatmárcseke egyaránt 4 órányi autókázással érhető
el Budapestről. Miközben a perifériák gépkocsival való megközelíthetősége nehézkes,
olykor jelentős visszatartó erővel bír, vasúti elérhetőségük szinte lehetetlen. Ennek
ellenére, a településeket irányító önkormányzatok és a térségek fejlesztéséért felelős
megyei, regionális szervezetek - különösen az utóbbi évektől kezdve — komoly erő-
feszítéseket tesznek a turizmusban rejlő lehetőségeik kiaknázására. Az ipolytarnóci
lábnyomos homokkő bemutatására hivatott ősélőhelyet a magyar világörökségi lista
egyik várományosává tették, a csereháti, a legutóbbi népszámláláson 1 lelket számláló
Szanticska (Abaújlak) megmentésére társadalmi akciót szerveztek, amelynek követ-
kezményeként üdülőfaluvá alakították, a beregi templomokat (Csaroda) és haranglá-
bakat (Tákos) felújították, az Ormánság jelentős területét a Duna-Dráva Nemzeti Park
oltalma alá helyzeték.
A társadalmi perifériák magyarországi megjelenésének fokozatosan felszámolás-
ra kerülő színtereit elsősorban azok a városok képviselik, amelyek egyes településré-
szeiben a lakásállomány minőségi mutatói, az ott lakók életkörülményei olyan sajátos
miliőt alkotnak, amely az oda látogatók bizonyos köreinek érdeklődésére tarthatnak
számot. Nem tömeges idegenforgalmi keresletet indukálnak, sokkal inkább egy-egy
városnézés színesítésében, a szakmai érdeklődés kielégítésében játszanak közre. Buda-
pest slumosodó30 városrészeiben való séta, az egykori erzsébetvárosi gettó (a Dohány
utcai zsinagóga környéke) vagy a Chicago (Garai tér környéke), esetleg a Középső-
30
Slum: nagyvárosi nyomornegyed, a perifériára szorult társadalmi rétegek, lepusztult, szegénységet
sugárzó élettere.
TURIZMUS A HATÁROK MENTÉN 115
Ferencváros megtekintése, az ott zajló városrehabilitációs munkálatok (Egedy et al.

2005) eredményeinek szemrevételezése, illetve a Józsefváros prostitúcióban érintett
utcácskáinak bejárása mind-mind a periféria turizmusban való értékesíthetőségének példá-
ja. A posztszocialista városok lakótelepeinek (Egedy 2001) megtekintése az ehhez hasonló
építészeti megoldásokkal még nem találkozott külföldiek számára jelenthet emlékezetes
kirándulást. Sajnos, jó néhány község arculata mind a mai napig visszatükrözi azt a sze-
génységet, amely az ott élő, elsősorban roma származású lakosság nehéz sorsára vezethető
vissza (Kocsis-Bottlik 2004). Ezek között kitüntetett helyet foglal el Gilvánfa, az alig fél-
ezer lelket számláló baranyai falu. De nem kell messzire menni, a Budapesten járó-kelő tu-
rista is találkozhat a romák (Illatos út, Bihari út) vagy a hajléktalanok (pályaudvar környéki
aluljárók) nyomorának szívet facsaró városképi megjelenésével.
4.2. Turizmus a határok mentén
A jól szocializált kisgyermek, tudja, hol a határ, mozgásterének, illetve szülei toleranci-
ájának az a szintje, amelynek átlépése súlyos következményekkel járhat. Amíg a család
konvenciókkal, addig az állam jogszabályokkal jelöli ki a mindennapi élet erkölcsi
és fizikai határait. Az amerikai filmekből visszatükröződő életmód egyik sajátossága,
hogy a kertvárosokban lakók nem otromba, gyakran hivalkodó kerítésekkel, hanem
diszkrét sövényekkel jelzik az arra járóknak, hogy hol válik el a közterület a magánte-
rülettől. Ugyanakkor a könnyedén átjárható telekhatárok mögött szigorú és mindenki
által tiszteletben tartott normák védik az ott élők nyugalmát. Egy falu határa egykor
azt a térséget jelölte, ahol a település lakófunkciója véget ért és a kialakult művelési
rend alapján hasznosított mezőgazdasági terület megkezdődött (Györffy 1943). A
határba kimenni akkoriban azt jelentette, hogy a jól megérdemelt pihenést a ke-
mény, leggyakrabban kétkezi munka váltja fel. A határok tehát - legyenek azok
fizikai mivoltukban megtestesülök vagy immateriálisak - lényegi tulajdonsága,
hogy egyszerre képesek a vég és a kezdet megtestesítésére, valamint a közöttük lévő
átjárhatóság biztosítására. A határ átlépésével - ha átmenetileg is - valami lezárul és
egy új kezdődik, van olyan határ, ahonnan már nincs visszaút, de az esetek többségében
problémamentes a visszatérés.
A földrajzi szakirodalom sokáig az egyes közigazgatási egységek kiterjedése, az
azzal kapcsolatos változások, továbbá a határ menti területek gazdasági-társadalmi sa-
játosságainak elemzése kapcsán tárgyalta a határok problematikáját. Mára a határmen-
tiség földrajza szinte önálló diszciplínává nőtte ki magát, amely folyamatban az Euró-
pai Unió bővülésével kapcsolatos kérdések tudományos igényű tisztázásának szándéka
kitüntetett szerepet kapott (Scott 1997). Az államhatárok problematikája az 1920. évi
Trianoni békeszerződés ismert következményei miatt (Palotás 1990) a hazai geográ-
fiai szakirodalom érzékeny témájának számít, amely kérdéskör hazánk európai uniós
csatlakozási folyamatában új megvilágításba került (Süli-Zakar 2003). Annak ellené-
re, hogy a kriminál (Sallai 2003, Ritecz 2003, Kobolka 2000, Tóth 2003), a történeti
(Hajdú 1999), a kereskedelmi (Michalkó 2004), a közlekedési (Tiner 1995), az etnikai (Ko-
csis-Wastl-Walter 1993) és a regionális földrajz (Rechnitzer 2005) magyarországi képvi-
selői könyvtárnyi tanulmányt halmoztak fel ebben a témában, a turizmus problematikájára
- közvetett érintettségén túlmenően - mindeddig kevesebb figyelmet fordítottak.
Dallen Timothy (1995a, 1995b) a határok turizmusban betöltött szerepéről érte-
kezve több tanulmányában is rámutat arra, hogy az egyik államból a másikba történő
átkelést biztosító pontok a turisták fejében a mobilitásukat gátló akadályokként, nemkí-
vánatos tortúrák színhelyeiként élnek. A határátkelés - a forgalom és az ott szolgálatot
teljesítők hozzáállásának, történetesen az útlevél- és vámvizsgálat procedúrájára vo-
natkozó szolgálati szabályok betartásának függvényében - az utazási idő, gyakran ki-
számíthatatlan meghosszabbodását vonja maga után. A határok a szomszédos államok
között fennálló politikai feszültségek lecsapódási pontjaiként is értelmezhetőek, s mint
ilyenek közvetlenül is hozzájárulhatnak a turistaforgalom lassításához. Természetesen
az állam biztonságának megőrzése, különösen a kriminogén és a közegészségügyet
veszélyeztető tényezők kiszűrése esetén a turizmus résztvevői ártatlanul kénytelenek
bizonyos hátrányokat elszenvedni. A világ számos országában a határátkelőhelyek - a
belépés engedélyezésére hivatott állami hatóság filiáliáiként - önmaguk döntenek a tu-
ristavízum kiadásáról, ennélfogva a turizmus eredményességét befolyásoló intézmény-
ként funkcionálnak.
Mindemellett a határok önálló vagy egy nagyobb kiterjedésű turisztikai attrakció
részeként is megjelenhetnek. Szerepük - megfelelő kiskereskedelmi intézményekkel
(ide értve az üzemanyag értékesítésével foglalkozó benzinkutakat) való ellátottságuk
esetén - a bevásárlóturizmus, a turisták érdeklődésére számot tartó természeti értékek
közelében való fekvésük esetén az ökoturizmus, történelmi szerepük megjelenítése ese-
tén a kulturális és örökségturizmus, sajátos domborzati viszonyaik hasznosítása esetén
az aktív vagy az egészségturizmus helyszíneiként is kiteljesedhet. így vált a turizmus
nemzetközileg látogatott attrakciójává az osztrák-szlovák-magyar határ találkozásánál
fekvő Pandorfi Bevásárlóközpont (Ausztria), a Kanadát az Amerikai Egyesült Álla-
moktól elválasztó Niagara vízesés, a ketté szakított Németország között a Berlini fal
vagy éppen az olasz-francia-svájci határ összefutásában emelkedő Mont Blanc. Amíg
a határok természeti adottságokra, történelmi örökségekre épülő kínálata viszonylag
stabilnak mondható, addig a hozzájuk legerősebben kötődő turisztikai termékben, a
bevásárlóturizmusban hasznosított vonzerőkre ez már kevésbé igaz. Egy határ menti
kiskereskedelmi centrum a vele szomszédos állam(ok)ban élők szempontjából válhat
vonzóvá, mivel bizonyos árucikkek, illetve szolgáltatások árai, azok minőségi jellem-
zői vagy csupán az elérhetőségük ténye csábítják útrakelésre a határ másik oldalán élő-
ket (Timothy 1999,2005). A bevásárlóturisták vonzásának mindezen tényezői azonban
igencsak sérülékenyek, egy inflációból vagy adóemelésből fakadó árváltozás, esetleg
a másik oldalon javuló kiskereskedelmi infrastruktúra könnyen bezárásra késztetheti a
korábban virágzó üzleteket (Michalkó-Váradi 2003).
A határok attrakcióként történő hasznosítására gyakran különösebb kézzelfogható

érdekesség nélkül kerül sor, egyszerűen a történelmi múlt megélése, az elődök véres
csatákban való összecsapása mögött álló indítékok megértése vagy egyszerűen a visz-
szaemlékezés csábítja a határvidékre a látogatókat31. Ne feledkezzünk meg arról, hogy
az államhatár fizikai mivoltával való szembesülés is elegendő okot adhat az utazás
kiváltására, különösen azokban a térségekben, ahol több határvonal találkozási pont-
ja (hármashatár) képezi az attrakciót. Egy-egy határvidék turisztikai sikere részben a
szomszédos állam politikáján, együttműködési szándékán múlik, ugyanakkor az ott
élők nyelvi, kulturális, vallási különbségeinek mértéke is jelentősen befolyásolhatja a
térség versenyképességét. A fentiekből következően előfordul, hogy egy határ mindkét
oldala periféria szerepet tölt be az adott ország gazdasági-társadalmi életében, így a
látogatottsága gyér, de arra is akad példa, hogy csak az egyik vagy a másik oldalon
érezhetők a vendégforgalom előnyei.
A határok idegenforgalmi vetületeinek elemzése megkerülhetetlenné teszi a
Schengeni Egyezményből fakadó következmények körvonalazását. A Benelux álla-
mok, Franciaország és az egykori Német Szövetségi Köztársaság által 1985. június
14-én, egy luxemburgi kisvárosban aláírt egyezmény mára teljes mértékben átrajzol-
ta az európai turistaforgalom arculatát. Az alapvetően biztonságpolitikai célzatú kon-
venció - miközben a belső határellenőrzés megszüntetésével párhuzamosan a külső
határok őrizetének megerősítéséről döntött - jelentősen elősegítette az Európai Unió
egyik alapelvének, a személyek szabad áramlásának a megvalósulását. Az 1997-ben
aláírt Amszterdami Szerződés a közös biztonság fenntartása kapcsán olyan, korábbiak-
ban az egyes tagállamok belügyét képező feladatokkal bővítette az Európai Közösség
hatáskörét, mint a vízumpolitika, amellyel lényegében egységes beutazási feltételeket
szabott a harmadik országból érkező vízumköteles turisták számára (Hautzinger 2004).
A Schengeni Egyezmény immáron a közösségi joganyag részeként a külső határok
szigorú ellenőrzésén túlmenően a belépés és a tartózkodás szabályozásáról, a kiuta-
sítás és a toloncolás alkalmazásáról, a rendőri és az igazságügyi együttműködésről,
valamint a Schengeni Információs Rendszer működtetéséről is rendelkezik (Majercsik
2004). Schengen a turizmus mindennapi gyakorlatában azt jelenti, hogy az arra jogo-
sultak a lehető leggyorsabban, a jogosulatlanok pedig semmilyen körülmények között
ne léphessék át az Európai Unió határait. Magyarország várhatóan 2007 végétől válik
a Schengeni Egyezményhez csatlakozott országok csoportjának32 teljes jogú tagjává,
amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ukrán, a román, a szerb és a horvát határ-
31
A legmodernebb technológia felhasználásával lehetőség van a történelmi Magyarország lassan ho-
mályba vesző határainak a bejárására. A műholdak segítségével működő Global Position System (GPS) fel-
tölthető az egykori határvonal földrajzi koordinátáival, amely alapján végigjárható a fű nőtte határkövekkel,
I. világháborús bunkerekkel övezett útvonal (Pál Zoltán szíves közlése alapján).
32
Az Európai Unió külső határai nem esnek egybe a schengeni határokkal, mivel az Egyesült Királyság
és Írország nem írták alá az egyezményt, ezzel szemben az Unión kívül álló Norvégia, Izland és Svájc al-
kalmazzák az abban foglaltakat.
118 TÉR ÉS TURIZMUS
szakasza az Európai Unió külső határává lép elő, annak turistaként való átlépése már
nem kizárólagosan a magyar állam, hanem a Közösség hatáskörébe tartozó kérdés lesz.
Ausztria, Szlovákia, Szlovénia irányába, az úgynevezett belső határokon - érvényes,
a személyazonosság igazolására alkalmas okmány birtokában - bárhol beléphetünk a
másik állam területére, így a természetjárás, a vízi vagy kerékpártúrázás alkalmával a
határ már nem elválasztó, hanem összekötő funkciót fog ellátni.
Magyarország államhatárainak turizmusföldrajzi aspektusú tárgyalása a téma ob-
jektivitása ellenére számos generációfüggő szubjektumot is magában hordoz. A legidő-
sebb nemzedék számára a határ a Szent István-i nemzetállam trianoni összeomlásának,
a Csehszlovákiához csatolt Felvidék (Ótátrafüred) és a Román állam részévé vált Er-
dély (Tusnádfürdő) csodálatos üdülőhelyei elvesztésének mementója, a középgenerá-
ció a szocializmus bevásárlótúráinak gyenge pontjaként emlékezik rá, ahol könnyen a
vámosok martalékává válhattak a külföldön beszerzett holmik, a legfiatalabbak pedig
már azt sem értik, átlépése során miért kell egyáltalán a személyi igazolványt felmutat-
ni, amikor már rég az Európai Unió tagjai vagyunk (7. fénykép). Tekintettel arra, hogy
az államhatárok a magyar történelem, különösen a XX. század alakulására döntő mér-
tékű befolyást gyakoroltak, annak átlépése vagy megközelítése sokakban a múlt egy-
egy szeletének felidézését segíti elő. A határok a nemzeti múlt mellett önmagunk vagy
családunk történetének (disszidálás, állampolgárság megváltozása, kisebb-nagyobb
vámjogsértések elkövetése) átélésében is közrejátszhatnak, így azok jelentős érzelmi
töltetek hordozói. A határok a nemzet identitásában és imázsában jelenlévő folklorisz-
tikus elemek megőrzésének és erősítésének letéteményesei. Az oda vezető útvonalak
mellett található csárdák (gyakran a németes kiejtés fonetikus írásmódjával feltüntetve:
tscharda) és szuvenírüzletek koncentráltsága a magyar kultúra habkönnyű építőkövei-
nek (gulyás, fokos, cigányzene stb.) tömeges fogyasztását teszik lehetővé.
A határokkal kapcsolatos szubjektív állásfoglalások legfeljebb árnyalják, de sem-
mi esetre sem teszik abszolút filozófiaivá a turizmus és az államhatár kapcsolatában
felmerülő objektív tényeket. A Magyar Köztársaság 7 szuverén állammal határos, az
államhatár teljes hossza 2246 kilométer, amelynek leghosszabb szakasza a szlovák
(679 km), legrövidebb a szlovén (102 km) viszonylatban mérhető. Magyarország ha-
tárvonalának nagyobbik része szárazföldi, amely a trianoni békeszerződés értelmében
létrejött határmegállapító bizottságok munkájának eredményeként 1921-25 között
- határkövek és határoszlopok felhasználásával - a terepen is kijelölésre került (Sallai
1997). Hajózható folyóink esetén (pl. Duna) a víz sodorvonala, nem hajózhatóknál (pl.
Ipoly) pedig a felezővonala képezi az államhatárt. Amennyiben híd vezet át a folyón
(pl. Esztergom), úgy annak közepén húzódik a határ.
A Magyar Köztársaság Határőrsége33 jelenleg 122 határátkelőhelyen teljesít szol-
gálatot, amelyek közül 108 állomáson állandó, 14 esetében korlátozott átkelést tesz
lehetővé. A korlátozottság egyrészt időbeli, másrészt az igénybe vehető közlekedési
33
A Határőrség internetes honlapján (www.hor.gov.hu) 2006. augusztus 2-án elérhető információk alapján.
7. fénykép
Hegyeshalom egykori közúti határátkelőhelye.
A Magyarország és Ausztria között ma is működő átkelőhely csak árnyéka egykori önmagának.
Ahol 1990 előtt hosszú, tömött sorokat képeztek a vámellenőrzés várható követekzményei miatt
összeszorult gyomrú utasokat szállító autók, a Schengeni Egyezmény életbe lépését követően
még lassítania sem kell az áthaladóknak.
eszközre vonatkozó megszorításokat tükröz. Vannak átkelőhelyek, amelyek csak a tu-

ristaszezonban üzemelnek (pl. Fertőrákos), míg találkozunk olyanokkal is, amelyek
(részben az előzőekkel egybe esve) kizárólag a gyalogos, kerékpáros forgalom számára
biztosítják az áthaladást (pl. Zsira), ugyanakkor léteznek az autóbusz-forgalmat kizáró
állomások (pl. Bácsalmás) is. Az átkelőhelyek többsége közúti (76) és vasúti (25), jóval
kevesebb a légi (13) és a vízi (8) határállomások száma. Mivel a határátkelőhelyek
száma szoros összefüggést mutat a határszakaszok hosszával és a szomszédos orszá-
gokba irányuló vagy onnan érkező forgalom nagyságával, így a magyar-osztrák határ-
szakaszon 21, a magyar-szlovákon 19 közúti határállomás üzemel. Magyarország 19
megyéjéből 5 (Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Tolna) közvetlenül
nem érintkezik az államhatárral, így területükön - értelemszerűen - sem közúti, sem
vasúti, sem pedig vízi határátkelőhellyel nem találkozhatunk (amennyiben valamelyik
megyében nemzetközi repülőtér létesítésére kerülne sor, akkor ott természetesen lehe-
tővé válna egy határőrizeti kirendeltség megnyitása).
A Magyar Köztársaság tehergépkocsikon kívüli legnagyobb ki- és belépő jár-
műforgalmat lebonyolító közúti határátkelőhelyei közül kiemelkedő szerepet játszik
Komárom (Szlovákia), Tiszabecs (Ukrajna), Ártánd (Románia), Röszke (Szerbia),
Letenye (Horvátország), Rédics (Szlovénia) és Hegyeshalom (Ausztria). Határszaka-
szaink személyforgalmi terheltsége korrelál a gépkocsi-, autóbusz- és motorkerékpár-
forgalomban észlelt átkelésekkel. Részben az ország fekvéséből következően a határa-
inkon regisztrált külföldi látogatók száma jelentősen meghaladja a külföldre látogató
magyarokét. 1990-2004 viszonylatában 28,8 millió (1999) és 40,6 millió (1993) fő
között ingadozott a hazánkba érkező külföldiek száma (a vizsgált időszak éves átlaga
35 millió főt tett ki), míg a külföldre látogató magyarok száma 10,6 millió (1999) és
17,6 millió (2004) fő között volt (a vizsgált időszak éves átlaga 13 millió főre tehető).
Magyarország nemzetközi utasforgalmának közlekedési mód, illetve határviszonyla-
tonkénti bontásban történő, a havi megoszlásra koncentráló vizsgálata egyaránt meg-
erősíti, hogy a turizmus és a határokon átívelő mobilitás igen szoros kapcsolatban áll
egymással. 2004-ben a közúti, a légi, a vízi és a vasúti határátkelőkön egyaránt au-
gusztusban mérték a legnagyobb arányú időbeli koncentráltságot, amely a nyári sza-
badságolás gyakorlatával magyarázható. Míg havi összehasonlításban a közúti határ-
átkelők személyforgalma a legkiegyenlítettebb, addig a vizeinkhez kötődő állomások
az időjárás enyhülésével párhuzamosan érték el legmagasabb telítettségüket. A 2004.
évi forgalom határviszonylatonkénti arányszámainak havi bontású elemzése is azt mu-
tatja, hogy a nyári turistaszezon adja a legtöbb feladatot a Határőrségnek. Az egyes
határszakaszok között a személyforgalom egy éven belüli eloszlását illetően jelentős
differenciák nem mutathatók ki, a havi terheltség tekintetében a legnagyobb arányú
differencia a horvát határszakaszon, a legalacsonyabb pedig az ukránon mutatható ki.
Amíg a magyar-horvát határviszonylatban a januárra és az augusztusra jutó forgal-
mi arányok között 13,3%-nyi, addig a magyar-ukrán relációban mindössze 3,9%-nyi
különbség észlelhető. Ez azzal magyarázható, hogy az Adriai-tengerre utazó magyar
állampolgárok és a Balatonra érkező horvátok üdülési igénye leginkább augusztusi for-
galmat generál, ezzel szemben az ukrán viszonylatot leginkább a bevásárlóturizmusban
realizálódó kereslet jellemzi, amely egész évben kiegyenlítetten jelen van.
A legutóbbi öt évben (2000-2004) végzett megfigyelések alapján a határállomá-
sok teljes személyforgalmának 35%-át az osztrák, 19%-át a szlovák, 14%-át a román
szakaszon regisztrálták (9. ábra). A legkisebb arányú személyforgalmat Szlovénia
viszonylatában (3%) bonyolítják le. A külföldiek átkeléséből fakadó határrendészeti
115. ábra
Magyarország határszakaszainak és az egyes határszakaszok legforgalmasabb átkelőhelyeinek személyforgalma, 2000-2004

Kartográfia: Kaiser Mikiósné
Forrás: KSH
feladatok minden határszakaszon jelentősen meghaladják a magyar állampolgárokkal

kapcsolatos teendőket, mivel a teljes forgalom 71%-ában külföldiek jelentkeznek a ha-
tár átlépésére. A legnagyobb arányú külföldi személyforgalmat a szerb (84%), míg a
legalacsonyabbat az osztrák (66%) szakaszon mérték. A közúti átkelőhelyek számából
is következően - értelemszerűen Budapest kivételével - hazánk minden egyes határ-
szakaszán közúton bonyolódik a legerősebb személyforgalom (mivel a főváros nem
érintkezik egy másik szuverén állam határával, így esetében a légi úton zajló turistafor-
galom dominál). Hegyeshalom (42%), Rédics (73%), Letenye (38%), Röszke (49%),
Ártánd (28%), Záhony (36%) és Komárom (16%) bonyolítják az érintett határszaka-
szok legnagyobb arányú bel- és külföldi személyforgalmát (a Határőrség ferihegyi re-
pülőtéren felállított egységei regisztrálták Budapest mint határátkelőhely forgalmának
95%-át).
9. táblázat
Magyarország határátkelőhellyel rendelkező,
jelentős szálláshelyigényes vendégforgalmat bonyolító települései, 2004
(Forrás: KSH, 2005)
A 2004. évi Vendégéjszakák Vendégéjszakák A külföldi

országos száma száma a vendég-
vendégforgalmi a kereskedelmi magán- éjszakák
rangsorban szálláshelyeken szálláshelyeken aránya
Település elfoglalt hely (%)
Szeged 15 235 300 25 698 24
Gyula 20 179 774 27 844 11
Komárom 36 92 025 4 112 63
Esztergom 47 77 140 6 157 25
Salgótarján 70 45 475 3 258 8
Kőszeg 73 42 124 2 341 7
Szentgotthárd 90 18 320 12 131 24
Sátoraljaújhely 96 25188 1273 6
Fertőd 100 18 769 5 810 9
Aggtelek 101 22189 1 794 10
Magyarország határátkelőhellyel rendelkező települései intenzív szerepet vállalnak

hazánk szálláshelyigényes vendégforgalmának lebonyolításában. Ugyanakkor a leg-
nagyobb személyforgalmat kiszolgáló határátkelőhelyek közül egyedül Komárom
esetében tudunk érdemi vendégforgalomról is beszámolni. Az 1849-es szabadságharc-
ban Klapka György tábornok csapata által derekasan védett váráról elhíresült város a
36. helyen áll abban az 1300 települést tartalmazó rangsorban, amely a magyarországi
regisztrált szálláshelyeken 2004-ben kimutatható vendégforgalom alapján került össze-
állításra (9. táblázat). Ugyanezen listán Hegyeshalom a 154., Letenye a 199., Záhony
a 340., Röszke az 513., Rédics és Artánd - tekintve, hogy szálláshellyel nem rendel-
keznek - pedig nem is szerepelnek. Azon városainkban és falvainkban (Budapestet
sajátos helyzete miatt nem számítva), amelyek közigazgatási területén lehetőség van
az államhatár legális átlépésére, 2004-ben a magyarországi kereskedelmi és magán-
szálláshelyeken eltöltött összes vendégéjszaka 6,1%-át regisztrálták. Hozzá kell ten-
ni, hogy szálláshely igénybevételére a határátkelőhellyel rendelkező települések alig
felében (54 esetben) nyílik lehetősége a turistáknak. A forgalom összetételének vizs-
gálata alapján megállapítható, hogy ezen települések regisztrált szállásadói sokkal in-
kább a területükön található vonzerőknek, mintsem az átmenő forgalom hozadékának
köszönhetik keresletüket: vendégeik 77%-a belföldi vendég, amely persze nem zárja
ki a magyar állampolgárok átutazásával összefüggő szállásigény esetenkénti megjele-
nését. A 2004. évi országos rangsorban előkelő helyet elfoglaló átkelők közül jellem-
ző módon a szlovák határviszonylat legnagyobb arányú személyforgalmát lebonyolító
Komáromban mutatható ki a külföldi turisták igen tekintélyes kereslete (63%), de a
Szerbia felé Röszke hinterlandját képező Szeged (24%), a közelmúltban Szlovákiá-
val közös új Duna-hidat avatott Esztergom (25%) vagy az osztrák autópálya-hálózatra
Graz környékén csatlakozni óhajtók megállóját képező Szentgotthárd (24%) is átlag
feletti nemzetközi vendégforgalommal büszkélkedhet. A 9. táblázatban nem szereplő
Hegyeshalom kiemelését az indokolja, hogy a község szálláshelyein 2004-ben 85%-ot
ért el a külföldi kereslet aránya, amely hazánk észak-nyugat-dél-kelet irányú átmenő
forgalma lecsapódásának következménye.
A magyar állam határainak turisztikai attrakcióként történő megjelenítésében a
határon átnyúló világörökségeink mellett mindazon objektum részt vesz, amelynek
egyediségét éppen a hazánk és az érintett szomszédos ország közötti választóvonalon
való fekvése táplálja. Az UNESCO által 1995-ben a világörökség részévé nyilvání-
tott Aggteleki- és a Szlovák Karszt barlangjai természeti kincsünk részét képező,
oldalágakkal együtt 25 km hosszúságú Baradla-barlang 5,6 kilométernyi, Domica né-
ven ismert szakasza Szlovákia területén fekszik, tehát látogatása során át kell lépni a
két állam határát. Hasonló helyzetben vannak a csakugyan világörökségi listás (2001)
Fertő-tó/Neusiedler See területén hajókázni óhajtó turisták is, mivel esetükben a ma-
gyar-osztrák határ átlépésével biztosítható programjuk zavartalan lebonyolítása. Ha
valaki a Kőszegi-hegység, egyben a Dunántúl legmagasabb csúcsán (írott-kő, 883 m)
álló, 1913-ban épített kilátót kívánja körüljárni, lehetősége nyílik a Magyarországot
Ausztriától elválasztó trianoni határvonal végtelen számú átlépésére. Bizonyos ese-
tekben a határállomások önmagukban is idegenforgalmi jelentőségre tehetnek szert. A
történelem viharai által okozott károk lelkekben való enyhítése érdekében létesítették
Jánossomorja és Andau között a Fahíd Emlékhelyre keresztelt állomást, továbbá Fer-
tőrákoson a Páneurópai Piknik Emlékhelyként, a Rönökön található Szent Imre-temp-
lom Emlékhelyként, valamint a közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozó Somoskőújfa-
luban a Somoskői Turisztikai Kapuként ismertté vált állomásokat.
4.3. A turizmus metaterei
A szóösszetételek előtagjaként használatos meta kifejezés utalhat valaminek a válto-

zására, átalakulására (metamorfózis) vagy elvonatkoztatott formájára (metafizika), de
megjelenítheti a valamin túli, valamit meghaladó jellegét is (metagalaxis). Amikor a
szóbeli közlésünket a testbeszéd különböző eszközeivel erősítjük, árnyaljuk, esetleg
módosítjuk, a metakommunikáció segítségével tesszük befogadhatóbbá a mondani-
valót (Pease 1989). Mérő László (1994) a gondolkodás mechanizmusáról értekezve
metaszintként beszél arról a látásmódról, amely lehetőséget kínál a részvételünkkel
működő rendszernek egy másik rendszer szemszögéből való - ha úgy tetszik önref-
lexív - vizsgálatára. Zsolnai József (1996) a pedagógiai praxis radikális reformjának
elkerülhetetlenségét hangsúlyozva említi a metapedagógiák fontosságát, amelyek az is-
kola világával kapcsolatban keletkezett tárgyszintű ismerethalmazok további elemzését
lennének hivatottak elvégezni. Megállapíthatjuk tehát, hogy a különböző diszciplínák
által eltérő jelentéstartalommal használt meta kifejezés eredője az általa jelzett valóság
megismerésére hivatott, azonban annak tárgyi mivoltától eltávolodó megközelítés.
Annak ellenére, hogy a földrajztudományban ez idáig nem vált széles körben elter-
jedt gyakorlattá a meta előtaggal kapcsolatos fogalomtársítások alkalmazása, kialaku-
lóban van egy új társadalomföldrajzi irányzat, amely metageography elnevezéssel illeti
a képviselői által végezett kutatásokat. A történeti és a politikai földrajz, valamint a kul-
turális antropológia talaján álló vizsgálatok olyan globális kérdésekre keresik a választ,
mint a centrum-periféria, az észak-dél vagy éppen az első-második-harmadik világbe-
li országok térbeli azonosításának problematikája (Lewis-Wigen 1997). A metageográfia
szoros kapcsolatban áll a térképészet egyik modern diszciplínáját jelölő metacartog-
raphy-val, amely a világról alkotott képzetek térképi megjelenítésének kérdéseit állítja
a vizsgálatok fókuszába (Crampton 2003). Az internet rohamos terjedésének folyomá-
nyaként, elsősorban a számítástechnikai szakirodalomban kezd polgárjogot nyerni a
metaspce kifejezés, amely a geográfusok által is használt kibertér szinonimájának felel
meg (Kitchin 1998, Mészáros 2006).
Értelmezésünkben a metatér a valóság azon szegmensére vonatkoztatható, amely-
nek felszíni kapcsolataiban, kikristályosodási pontjaiban éppen az általa jelölt terület
anyagtalansága hordozta többlet tükröződik. Ez a többlet a térhez kötődő mítoszok-
ban, intézményesült képzetekben, vélekedésekben vagy éppen nagyon is valóságos
csak éppen a kívülálló számára láthatatlanná tett jelenségekben ölt testet. A mítoszok
gyakran vallási hitekkel, ünnepi rítusokkal, a mindennapokban megfigyelhető szoká-
sokkal fejezik ki és magyarázzák a társadalom önmagáról, valamint a világról alkotott
képét. Ezek, ahogyan a városi legendák színterei is olyan térbeli konstrukciók, amelyek
megtapasztalásához szükség van tudatunk racionális béklyóinak feloldásához (Hajdú
2000). A metatér lényege, hogy a leginkább adiovizuálisan észlelt tér mögött áll egy
másik, kizárólag a beavatottak számára felismerhető, amely valójában a társadalom
kreálmánya, a történelemben, a kultúrában, a gazdaságban és a technológiában vég-
A TURIZMUS METATEREI 125
bemenő fejlődési, átalakulási folyamatok hozadéka. A két színtér akkor is szoros ös-
szefüggésben van egymással, ha e szimbiózis kézzelfoghatósága korlátozott. Mivel a
metatér számos enigmatikus elemet hordoz, az emberi természetből kifolyólag várható,
hogy léte a társadalom érdeklődését fogja kiváltani, amely végső soron a turisztikai
mobilitásban érvényesül.
A turizmus metaterein tehát azokat a fizikai mivoltukban tetten érhető helyeket
vagy azok halmazát értjük, amelyek első látásra ritkán különböznek a hasonló genezi-
sű és funkciójú társaiktól, azonban a hozzájuk fűződő mítoszok, az általuk hordozott,
az egyéni, illetve a közösségi identitást erősítő elemeik megélésének, titkaik kulisszái
mögé való pillantás lehetőségének, valamint a mobilitás nélküli elérhetőségüknek kö-
szönhetően a turizmusban is hasznosulnak. A szakrális tér a vallásgyakorlás, a szim-
bolikus a múltidézés, az etnokulturális a hagyományőrzés, az informális a rejtőzködő
gazdasági folyamatok, a virtuális a képi élményszerzés révén válik a turizmus metate-
révé. A turizmus metaterei lehetnek mikro és makro szintűek, előbbi esetben például
egy történelmi személyiség által előszeretettel látogatott vendéglátóipari egység, utób-
bi kapcsán a ereszténységet megtestesítő miniállam jelenti a térbeli kiterjedés határait.
4.3.1. A szakrális tér
A teológiai tartalommal bíró, latin eredetű sacrum, azaz szent fogalmához kötődő tér
értelmezésénél abból kell kiindulni, hogy az egyház - a Biblia tanítása alapján - e
szóval illeti magát a teremtő Istent és a hozzá tartozó, őt szolgáló, neki mindenben
megfelelő életet élő embereket. Köznapi értelmezésben a szent az érinthetetlenség, a
megkérdőjelezhetetlenség kifejezője, de olyan emberekre vonatkoztatva is használjuk,
akik földi életüket az egyház szolgálatában töltik. A szakrális tér földrajzi és népraj-
zi megközelítésében jelentkező eltérések ellenére megállapítható, hogy a kifejezés a
hétköznapi használatban lévőtől valamilyen módon elválasztott, elkülönülő spirituális
térséget jelöl. Relatív mivoltában arra a térségre vonatkoztatható, amelyben az egyén
szubjektív kötődése a lelki élet gyakorlásán keresztül kifejezésre jut (tehát bármilyen
vallásos tartalommal bíró környezetei elem), abszolút értelemben a szent objektív meg-
jelenésének helyeit (templom, kereszt, temető stb.) fedi (Keményfi 2004). A szakrális
terek - miközben a hívők vallásgyakorlásának színtereit képezik - a kívülállók számára
a kirekesztettség érzése nélküli visszafogott szemlélődésre adnak lehetőséget. A szak-
rális tér mint metatér a transzcendens világ kikristályosodási pontjaként értelmezhető.
A szakrális terek meglátogatása évezredek óta a mobilitás meghatározó szegmen-
sét képezi. A keresztény egyház hívei a bibliai szent helyek (pl. Jeruzsálem), valamely
szent sírja (pl. Róma, Santiago de Compostela, Canterbury), ereklyéje (pl. Torino) vagy
más megszentelt hely (pl. Lourdes, Fatima, Czestochowa) felkeresése során tesznek
hitükről tanúbizonyságot. Egy-egy zarándoklatnak különböző céljai lehetnek: termé-
szetfeletti segítség kérése, hálaadás, vezeklés, valamint a közösséghez való tartozás
tudatának erősítése. A múlt (Pécsváradi 1983) és a jelen (Tolvaly 2005) zarándokai-

nak úti beszámolójából megismerhetjük e vállalkozás kulturális és spirituális hozadé-
kát. A kereszténységgel szemben az iszlámban szigorú előírásként jelenik meg az igaz
hit gyakorlásához kötődő zarándoklat, a haddzs. A mohamedám vallás ötödik pillére
szerint minden felnőtt muszlimnak, férfinak és nőnek egyaránt el kell zarándokolnia
életében legalább egyszer a szaúd-arábiai Mekkába és ott meghatározott rítus szerint
kell teljesíteni a szertartást. A hívők százezreit megmozgató zarándoklatok mellett szin-
te eltörpülnek az egyes szent helyekhez kötődő búcsúk. A búcsúk olyan, messze földön
élő hívőket is megmozgató rendezvények, amelyek során a katolikus egyház egy adott
település templomának névadóját ünnepli. Az Erdélyben fekvő Csíksmolyó búcsúja
mára nemzetközileg számon tartott egyházi eseménnyé vált.
A szent terek idegenforgalmi szerepe tehát egyrészről a zarándoklatokban és bú-
csúkban megtestesülő mobilitásban jelentkezik, amelynek során igen jelentős számú
hívő számára kell a helyváltozatás infrastrukturális feltételeit, valamint az állandó la-
kóhelyén kívüli ellátását biztosítani (Sándor 1998). Másrészről ezen spirituális terek
felkeresése a kívülállók számára a transzcendens világ objektumaival való ismerke-
dést, egyfajta kulturális tapasztalatszerzést, esztétikai szükségleteik kielégítését jelen-
ti (Pusztai 1998). A szent terek leginkább elérhető kikristályosodási pontjai a számos
településen megtalálható templomok. Ezek mint építészeti, művészettörténeti érdekes-
ségek, az adott közösség vagy akár a nemzet múltjában meghatározó szerepet játszó
épületek, a hívő és a kívülálló turisták számára egyaránt idegenforgalmi vonzerőként
értékesíthetők. Ebben az esetben a két csoport viszonyulásában és viselkedésében meg-
figyelhető különbségek a szent terek fizikai és szellemi környezetének fogyasztásában
rejlik (Korpics 2000).
A turizmusban is hasznosuló magyarországi szakrális terek közül kiemelkednek a
búcsújáró helyként, a zarándoklatok színteréül szolgáló települések. A Szabolcs-Szat-
már-Bereg megyében fekvő görög katolikus zarándokhely, Máriapócs az ott találha-
tó kegytemplom Mária-képének könnyezéseiről vált híressé. A minden év szeptem-
berében, Kisasszony-napjához legközelebbi vasárnapon tartott rendezvényre a hívők
tízezrei érkeznek a 2003-ban várossá nyilvánított településre, ahol 1991-ben II.
János Pál pápa misét celebrált. A jelentősebb hazai búcsújáró helyek közé tarto-
zik Máriagyüd (Siklós), Máriabesnyő (Gödöllő) és Máriaremete (Budapest, II.
kerület) is. A magyar szentekhez kötődő helyszínek sorában a sírhelyeiket és az
ereklyéiket őrző települések a turisták számára egyaránt megkerülhetetlenek. Szent
István szarkofágját Székesfehérváron a mauzóleumban, míg mumifikálódott jobb
kézfejét a róla elnevezett fővárosi bazilikában őrzik. Szent Lászlóval kapcsolatban
a Győri székesegyházban őrzött, a magyar ötvösművészet egyik legértékesebb da-
rabjaként számon tartott Szent László-hermát (stilizált fej) kell említenünk, amelyet a
király szentté avatására készítettek.
4.3.2. Az etnokulturális tér
Miközben az etnikai táj értelmezését tekintve megoszlik a szakemberek véleménye

(Keményfi 2004), kétségtelen, hogy a tér bizonyos részein koncentrálódó, a környeze-
tétől eltérő etnikai identitással (is) rendelkező társadalmi csoportok életmódbeli sajá-
tosságai a laikusok számára észlelhető eltéréseket eredményeznek. Turizmusföldrajzi
aspektusból lényegtelennek mondható az a diskurzus, amely az egyes etnikumok tájal-
kotó szerepének elsősleges, illetve másodlagos mivoltáról folyik, mivel az idegenfor-
galmi vonzerőként értékesítendő, az etnikai lét tradícióiból fakadó terek lényegi tulaj-
donsága az általuk hordozott másságban testesül meg. Ebből következően a turizmus
éppen azokat az etnikai építészeti objektumokat és alkalomszerű rítusokat fogyasztja,
amelyeket a téma elismert kutatója, Keményfi Róbert önmagukban nem tart a statikus
táj alkotására elégséges tényezőknek. Az etnikai táj hétköznapi gondolkodásból való
kivonása azonban azzal a veszéllyel járhat, hogy fokozatosan elvész az a mítosz, amely
ezen terek fennmaradásának letéteményese. A turizmus tehát sokkal inkább a tér tudati,
mintsem abszolút szférájában élő etnikai tájak hasznosítására törekszik, tehát az etnikai
léthez kötődő metatereket értékesít.
Annak érdekében, hogy elkerüljük a terminus-használat generálta esetleges kriti-
kákat, egy másik, szakmai berkekben ugyan kevésbé elteijedt fogalommal, az etnokul-
turális kifejezéssel illetjük azt a teret, amelyben az etnikai létből fakadó legkülönbö-
zőbb kulturális elemekkel találkozhatunk. Részben az előzményekre (Kovács É. 1992,
Stolicna 2002, Gergely 2006) épülő értelmezésünkben az etnokulturális tér lényegét a
benne élők nyelvi, vallási, életmódbeli, gazdálkodási, építészeti, irodalmi és művészeti
sajátosságaiból fakadó kulturális többlet képezi, amelynek ugyan vannak jellegzetes
kikristályosodási pontjai (sokszor folklórizált formában), azonban annak esszenciája
a legtöbb látogató előtt rejtve marad. Az etnokulturális tér mikroszintjeként gondol-
hatunk New York kínaiak, írek vagy éppen olaszok lakta negyedeire, makroszintként
pedig Belgium Flandria nevű országrésze jöhet kézenfekvő nemzetközi példaként szó-
ba. Az etnokulturális tér meta felfogásának fókuszában a kulturális többlet mérséklet
objektiválódása áll, azaz a szakrális térhez hasonlóan az emberek tudatában élő képzet
nagyobb jelentőséggel bír, mint az adott helyszínen észlelhető tényezők (egy város
zsidó negyedében nem feltétlenül kell lépten-nyomon rabbikkal és kóser éttermekkel
találkozni ahhoz, hogy annak etnokulturális jelentőségét befogadhassuk).
Az etnokulturális tér idegenforgalmi szerepét abban látjuk, hogy általa a turistának
lehetősége nyílik az adott népcsoport kultúrájáról a fejében élő ideák terepi megélésére, sa-
ját sztereotípiáival való szembesülésre. Mivel az etnokulturális terek lehatárolása igencsak
problematikus (Ilyés 2005), a turisták érdeklődése a tér azon helyei felé fordul, amelyek
leginkább kielégítik a szocializációjuk során kialakult képzeteiket. Az Erdélyben található
Székelyföld mint területfejlesztési egység határairól mind a mai napig vita folyik (Horváth
2003, Vofkori 2004), azonban a székelyek etnokulturális mibenlétében való megmártózás
sokakat vonz, egyesek a magyarságuk gyökereit, mások a székely viccek főszereplőt
keresik, de vannak olyanok, akik a székelykáposzta vagy a székely kapu autentikus

készítésének fortélyait szeretnék ellesni. A turizmusipar gyorsan felismeri az etnokul-
turális tér iránti keresletben rejlő üzletet és ha kell, mesterségesen is leképezi a tér
mindazon elemét, amellyel a hétköznapokban már nemigen találkozhatnak az arra ve-
tődök. A Magyarországon használatban lévő általános és középiskolai tankönyveknek
köszönhetően már kisiskolás kortól megismerhető etnokulturális terek fenntartásában
a turizmus oroszlánrészt vállal. A mindenfelé megtalálható skanzenek (Szentendre,
Ópusztaszer), tájházak (Ócsa, Mezőkövesd) azt a célt szolgálják, hogy az egyes nép-
csoportokhoz kötődő kulturális többlet bemutathatóvá, kézzelfoghatóvá váljon.
4.3.3. A szimbolikus tér
A világban való eligazodásunkat a minket körülvevő szimbólumok segítik. A közmeg-

egyezésen nyugvó jelek gyakran gondolatokká, sőt ordas eszmékké terebélyesedhetnek
(Deutscher 1990, Ormos 1987). A jelek többsége szabályok által meghatározott rend-
szert alkot, amelyek - leginkább ikon mivoltukban (pl. KRESZ-táblák, vallási motí-
vumok) - transzkulturálissá válnak. A szimbólumok funkciója a jelölt objektummal
kapcsolatos társítások felidézésben rejlik, általuk az észlelttől könnyen eljuthatunk a
mögötte meghúzódó tartalomig. A szimbólumalkotás lényege abban ragadható meg,
hogy az élmény ne csak a ténylegesen észlelt megtapasztalásra koncentrálódjon. A szim-
bolizmus mint a XIX. század második felében jelentkező irodalmi irányzat képviselői
(Charles Baudelaire, Ady Endre) arra törekedtek, hogy költészetükben ne a konkrét,
hanem annak érzéki látszata tükröződjön, amelynek fontosságát az eszmével való rej-
tett kapcsolata adja. Ahogyan a poéták, úgy a szimbolista értékeket valló piktorok (Paul
Gauguin, Csontváry Kosztka Tivadar) is az érzékelhetőn túli, mélyebb, olykor irra-
cionális összefüggések feltárásával, emlékek, hangulatok, benyomások felkeltésével
kívántak többletjelentést biztosítani alkotásaiknak (Cassou 1985).
A szimbólumok térformáló szerepére a földrajztudomány képviselői is felfigyel-
tek. A kutatók akár a lakófunkció elemzése (Phillips 2002, Parisi-Holcomb 1994), akár a
különféle etnikai (Wilson 1998) és vallási (Lilley 2004) kérdések vizsgálata kapcsán rámu-
tattak arra, hogy a szimbólumok évszázadok óta befolyást gyakorolnak a társadalom térre-
leváns magatartására. Egy kertváros magas, nehezen átlátható, gyakran erődítményszerü
kerítései például azt sugallják, hogy az ily módon elzárt ingatlanon lakók nem kívánnak
tudomást venni a közösségi terek történéseiről, távol kívánják magukat tartani a társada-
lomtól, különösen a kíváncsiskodóktól és a rosszakaróktól. Az ilyen környékre költözőknek
számítaniuk kell a kerítés szimbolikus mivoltából fakadó következményekre. Ehhez hason-
lóan egy településre vezető út mentén álló kálváriák, a templomok elhelyezkedésének sűrű-
sége vagy a közhivatalok irodáinak falán látható feszületek a figyelmes polgár számára
szimbolikus üzenettel bírnak az elvárt viselkedési normákat illetően. Anélkül, hogy
sorra vennénk a tanulmányokból kiolvasható térbeli szimbólumok megjelenésének és
8. fénykép
A Lajtán túl.
A két, Alsó-Ausztriában egyesülő folyóból (Schwarza és Fitten) eredő, 180 km hosszúságú
Lajta Mosonmagyaróvárnál ömlik a Mosoni-Dunába. Szimbolikusságának eredete
az Osztrák-Magyar Monarchia idejére vezethető vissza, amikor határfolyóként választotta ketté
a birodalom trans- és cislajtaniai részét. A Lajtán túl már akkoriban is
egy egészen más világgal találkozhatott az utazó.
funkciójának eshetőségeit, leszögezhetjük, hogy szerepük a társadalom sikeres együtt-

élését biztosító tájékozódásban és eligazodásban kulcsfontosságú.
A szimbolikus terek fogyasztásának értékelésekor abból kell kiindulni, hogy azo-
kat a kollektív emlékezet kialakulásának letéteményeseiként értelmezzük. Ez esetben
olyan terekről van szó, amelyek egyrészt a történelmi múlt felidézésében, a területi és
a közösségi identitás erősítésében, valamint bizonyos kulturális kötődések kialakításá-
ban kapnak szerepet (8. fénykép). Az ilyen terek szimbolikus tartalmának felelevení-
tését pusztán annak valós fizikai megtestesülése, az ott lét ténye is előidézheti, de
mindez elősegíthető bizonyos stimulációs eszközök igénybevételével, mint példá-
ul egy szobor, egy emléktábla vagy egy zászló. Egy népcsoport együvé tartozá-
sát bizonyító területek (Nemzeti Történelmi Emlékpark-Ópusztaszer) mellett a
nemzetté válás folyamatában döntő fontosságú csaták (Pákozd), forradalmi tet-
tek (Corvin-köz-Budapest), sorsdöntő megállapodások (Református Nagytemp-
lom-Debrecen), bűntettek (Rózsa Sándor búvóhelyei), közmegbecsülésnek örven-
dő személyek életútjának fontosabb helyszínei (Kossuth-erkély-Cegléd) csakúgy
szimbolikus terekké válhatnak mint a sokak kedvencének számító művész törzshe-
lye (New York Kávéház-Budapest) vagy éppen egy generáció népszerű találkahelye
(Metro Klub-Budapest).
A turizmus előszeretettel épít a szimbolikus terekre, sőt akár önmaga is hozzájá-
rulhat az adott terület szerepének újrafogalmazásához, különböző jelentésekkel való
felruházásához. Szíjártó Zsolt (2003) azt a folyamatot, amelynek során egy közösség az
általa képviselt területet képeslapok, útleírások, turisztikai magazinok és reklámfilmek
segítségével korábban nem ismert vagy kevésbé hangsúlyozott jelentéstartalommal lát-
ja el, szimbólumkódolásnak, szemiotikai kolonizálásnak nevezi. A Balaton-felvidéken
végzett megfigyelései alapján arról számol be, hogy a földrajzi tér átdefiniálását végző
elit képes olyan információkat kötni egy adott területhez, amelynek megfelelő kommu-
nikálásával a társadalom egyre szélesedő rétegei számára bizonyítja annak szimbolikus
mivoltát. E tevékenység végső soron a szimbólumokkal felruházott tér fogyasztásának
serkentését, a helyi bevételek növekedését szolgálja. Ilyés Zoltán (2003) a kelet-közép-
európai németség óhazakép-építéséről értekezve mutatja be a szimbólumkódolás fo-
lyamatát, amelynek során a Németországba kitelepített vagy disszidált állampolgárok
számára az egykori szülőfaluról szóló monográfiák, valamint sváb lakóházakat, síro-
kat, emléktáblákat bemutató albumok közreadásával mesterségesen teremtenek igényt
a honvágyturizmus beindulására.
Az önfejlődés útján vagy a mesterségesen létrejött szimbolikus terek az emléke-
zés, a tudatunkban hordozott álmok átélésének biztosítása mellett a világképalkotás fo-
lyamatának részesei. Képesek jelentősen megerősíteni, de akár le is rombolni a magunk
számára gondosan felépített vagy már intézményesült mítoszokat. A turizmus elsősor-
ban azon szimbolikus terek hasznosításában vesz részt, amelyek jelentősebb számú
közösség érdeklődésére tarthatnak számot, amíg csak néhány tucat ember alkalmas
az adott tér szimbolikus mivoltának dekódolására, addig nem fog az ellátásukat hiva-
tott infrastruktúra kiépülni. Ezzel összefüggésben a divatnak komoly szerepe lehet a
szimbolikus terek fogyasztásának fokozásában, amely akár az eredeti jelentéstartam
bővüléséhez is vezethet (Sóhajok hídja Velencében, Shakespeare Rómeó és Júliájának
erkélye Veronában).
4.3.4. Az informális tér
A gazdaságtudománnyal foglalkozó szakemberek informális szektorként jelenítik meg

a termelés és szolgáltatás hivatalos nyilvántartásaiban nem szereplő, ennél fogva sta-
tisztikai adatokat nem közlő, a közterhek fizetése alól magukat kivonó, ugyanakkor a
hatóságok előtt rejtve maradó tevékenységükből egzisztáló szereplőit (Gál 2004). A
köznyelvben egykor fusizónak titulált szakikat (kisebb-nagyobb javításokat elvállaló
szomszédok, ismerősök) és filléres túlmunkát vállaló értelmiségieket az informális gaz-
daság főállású képviselői fokozatosan kiszorították a piacról (Sik 1994). Mára az infor-
mális gazdaság működtetői - az esetleges kockázatoktól (reklám, korrupció, erőszak
stb.) sem visszariadva - professzionális eszközökkel (know-how birtoklása, informá-
ciógyűjtés és -elemzés, imázsteremtés stb.) szereznek piaci részesedést. Ugyanakkor
vannak olyan társadalmi rétegek (kitüntetetten a falusi cigányság), akiknek szinte kizá-
rólag az informális szektor képes a megélhetését biztosítani (Tóth 1997). Az informális
gazdaság számos bugyra közül talán a munkaerőpiac és a kiskereskedelem tekinthető a
látszó rejtettség olyan kínálati szegmenseinek, amelyekben a felszín a keresletet meg-
testesítő alkalmazók és vásárlók számára ritkán utal jogszabályokba ütköző tényezők-
re. Egy építőipari vállalkozó esetében nem jellemző, hogy a megbízók a cég humánerő-
forrás-gazdálkodásáról érdeklődnének, ahogyan egy piacon sem csodálkozunk akkor,
ha nem kapunk nyugtát a kifizetett áruról. Az informális gazdaság lényege tehát abban
ragadható meg, hogy a felszínen látszó folyamatok mögött valójában nincs az állam-
háztartás szintjén - vagyis a mélységben - kimutatható gazdasági teljesítmény.
A bennünket körülvevő világ azon részeit, ahol a rejtett gazdaság és a vele kap-
csolatban álló társadalmi csoportok koncentráltan és viszonylagos kontinuitást mutatva
jelennek meg, informális térnek nevezzük. Az informális tér felépítésében kitüntetett
szerepet játszik az ott zajló folyamatok láthatósága, illetve a háttérben leplezett, gyak-
ran jogszabályba ütköző, de legalábbis erkölcsileg, etikailag kifogásolható tevékeny-
ségek jelenléte. Az informális térben alapvetően a bevételeknek és a munkavégzéssel
együtt járó közterheknek a kívülálló számára alig észrevehető eltitkolása folyik. Ezen
helyek attól válnak informálissá, hogy olyan tevékenységek számára szolgálnak te-
repül, amelyek alkalmasak a tér jóhiszemű használóinak megtévesztésére, ezáltal az
informális gazdaságba történő bevonásukra. Informális terek leginkább a szolgáltató-
iparban jelentkező igények kielégítése során jönnek létre. Archetípusának azokat az
informális piacokat tekinthetjük, ahol az eladók térhasználatában, árubeszerzésében,
önmaga vagy alkalmazottja foglalkoztatásában, az adásvétel pénzügyi dokumentálásá-
ban számos olyan tényezővel találkozhatunk, amely az informális gazdaság erősítését
szolgálja (Sik 1997). Az ún. lengyel (más néven KGST-) piacokat, a használtcikk-pia-
cokat, az MDF-piacokat állandó vagy ideiglenes jelleggel, de a tér ugyanazon részében
kereshetjük fel, vevőként olyan termékre tehetünk szert, amely árának kalkulálása
tekintettel van a közterhek fizetésének elmaradására (Czakó 1997). A piacok mellett
az informális tér részeként beszélhetünk az egyes városok vörös lámpás negyedeiről,
illetve türelmi zónáiról. Ezek, az örömlányok szolgáltatásaira igényt tartó urak által
előszeretettel látogatott terek, gyakran - az ember- és a kábítószer-kereskedelem révén
- a bűnözés melegágyaiként is funkcionálnak.
A vasúti pályaudvarok - miközben a legtöbb európai nagyváros sajátos színfoltjait
képezik - az adott település informális tereként is értelmezhetők (Michalkó et al. 2006).
Az informalitás szempontjából különösen azok a pályaudvarok kapnak kitüntetett sze-
repet, amelyek a települések nemzetközi összeköttetését is biztosítják, tranzit- vagy
végpontjait jelentik a vasúti hálózatoknak. A pályaudvaroknak, ahogyan a repülőterek-
nek is külön világuk, ha úgy tetszik, miliőjük van. Utóbbiakkal szemben az ott zajló
események sokkal kevésbé szabályozottak, a nagyvárosi térbe való beágyazottságuk,
az utca világával való szimbiózisuk feltételezi az informális gazdasági és társadalmi
jelenségek megjelenését. Amíg a nagyvárosoktól távolabb fekvő repülőterek a maguk
biztonságból és jól felfogott üzleti érdekből fakadó zártságukkal viszonylag steril és
folyamatosan ellenőrzött körülményeket tudnak az oda érkező és az onnan induló uta-
saiknak teremteni, addig a vasúti pályaudvarok központi elhelyezkedésüknél és nyi-
tottságuknál fogva kiküszöbölhetetlenül színterévé válnak bizonyos nem kívánatos
jelenségeknek. A főpályaudvarok utasforgalma eleve vonza a társadalmi periférián élő
egyéneket, a koldulás, az engedély nélküli magánárusítás, a tiltott szerencsejáték az
utascsarnok, az oda vezető aluljárók, a pályaudvarokat övező utcák mindennapos jelen-
ségeivé válhatnak. A pályaudvarok felújítása, a környéket érintő rehabilitáció és az azt
követő intézkedések révén ezek a magatartásformák teljes mértékben kiszorulnak vagy
konszolidálódnak, ugyanakkor megerősödik a professzionális informális szféra, amely
formális szolgáltatásokat (szobakiadás, fuvarvállalás, csomaghordás) nyújt a szabályo-
kat kijátszó vagy az etikai elvárásokat átlépő módon. A nemzetközi pályaudvarokra
érkező, a helyi normákat, szokásokat nem ismerő külföldi utasok könnyen fogyasztóivá
válnak ennek az informális kínálatnak.
A turizmus az informális terek születésének és fennmaradásának egyik letétemé-
nyese. A turisták kereslete a világ számos pontján élteti az informális terekbe szer-
veződő kínálati elemeket, úgy mint a bolhapiacokat, az alkalmi szuvenírárusok, ut-
cai pénzváltók által ellepett zónákat, a vörös lámpás negyedeket, a feketefúvarozók
és szobáztatók vadászmezőjéül szolgáló pályaudvarokat. Egy turisztikai desztináció
fejlődésébe eleve kódolva van az informális szektor megjelenése, mivel az iránta való
érdeklődés növekedésének első stádiumában nincs még akkora arányú kereslet, amely
a minden tekintetben szabályosan üzemelő kínálat kialakulását ösztönözné (Vorlaufer
1999). Egy, a turizmus számára épphogy csak felfedezett területen a vendégek által
megfogalmazódó igények gerjeszthetik a helyiek informális tevékenységét, ami a tu-
risták elszállásolásában, ellátásában, a számukra kínált ajándéktárgyak készítésében, a
részvételükkel zajló programok lebonyolításában (pl. csónakázás, idegenvezetés) jele-
nik meg. A desztináció életciklusának első szakaszában (Puczkó-Rátz 1998) kialakult
informális gyakorlat azonban könnyen beidegződik és az elkövetkezendő stádiumok-
ban immár formális módon bekapcsolódó résztvevőkkel konfliktusokat gerjeszthet.
9. fénykép.
A Balaton mint az informális tér egykori archetípusa.
A '70-es és a '80-as években a tó környékén elhelyezkedő településeken lehetőség nyílt az egymástól
mesterségesen elszakított német közösségek rendszeres találkozására. A látszólag turisztikai céllal
Magyarországon tartozkodó keletnémet állampolgárok - valójában a rendszert kijátszva - zavartalanul
találkozhattak a nyugatnémet rokonaikkal, barátaikkal. A meder szélén fekvő vörös homokkövek
őrzik ezen történelemformáló beszélgetések titkait.
Amíg a turizmus és az informális szektor kapcsolata kevésbé településorientált, addig

az informális terek kialakulására sokkal inkább kell a városokban mint a falvakban szá-
mítani. Egy alacsony lélekszámú, kisforgalmú falusias településen nehezen leplezhetők
az informális terek, de egy zsúfolt, lüktető nagyvárosban éppen az urbanizáltságnak
köszönhetően könnyen észrevehetetlenek maradnak. Ennélfogva az informális terek
idegenforgalmi vonzerővé válása inkább a városokban következik be.
A magyarországi turizmustörténet legtipikusabb és leghosszabb ideig hasznosított
informális tere a Balaton volt, ahol az egykori keletnémet rezsim üdülőtevékenységnek
látszó kijátszása zajlott (9. fénykép). A II. világháború után kettészakított Németország
keleti, a Szovjetunió politikai befolyása alatt álló részéből rendkívül nehezen lehetett
a nyugati, a szabad világot megtestesítő felébe utazni. Az egymástól - a történelem
fintorának köszönhetően - ily módon elválasztott családok és baráti közösségek Ma-
gyarországot, azon belül is a Balatont használták fel a társadalmi kapcsolatok fenntar-
tásának tereként. A Balaton, lévén a Szovjetunió érdekszférájába tartozó állam üdülő-
területe, ahová szabadon utazhattak a Német Demokratikus Köztársaság állampolgárai,
így vált a kelet- és nyugatnémet vendégek informális találkozóhelyévé. Napjainkban
Magyarország informális terei csekély szerepet játszanak hazánk idegenforgalmában.
Elhelyezkedésük elsősorban Budapestre koncentrálódik, abba az európai nagyvárosba,
ahol az 1,7 millió főt kitevő állandó népesség térhasználati szokásai zavartalan közeget
biztosítanak a kisszámú, alig látható módon tevékenykedő informális elemek számára.
Állandósuló jelenlétük azonban megkerülhetetlenné teszi a téma tárgyalását, mivel a
főváros turistaforgalma által érintett zónákat felhasználva képeznek informális, a látha-
tó valóság mögött meghúzódó tereket.
4.3.5. A virtuális tér
Minden, ami virtuális, olyan látszatot tükröz, amely hatásában a valósággal egyenérté-
kű élményt kínál (lényegében a málnaszörp és a málna ízű szörp között tapasztalható
különbség vizuális transzformációjáról van szó). A virtuális dolgok funkcionálisan lé-
teznek (így lépik át a mesék, a legendák és a mítoszok szabta műfaji kereteket), de for-
málisan már nincsenek jelen. Ezt a képességüket a legmodernebb technikai eszközök-
nek, különösen a számítógépeknek köszönhetik. Amíg korábban a fogalom tudományos
értelmezésekor a szűk körben hozzáférhető háromdimenziós képekre (hologramokra,
lézerrel konstruált látványelemekre) koncentráltak, mára a virtuális - a fizikai valóság
közel élethű szimulálása révén - fokozatosan a reális világ konkurensévé válik. Napja-
inkban már nemcsak a mérnökök és a tervezéssel foglalkozók alkalmazzák a virtualitás
kínálta lehetőségeket, hanem bármely, korszerű számítógéppel és internet-hozzáférés-
sel rendelkező ember is az új dimenzió részesévé válhat. Az átlagpolgár leggyakrab-
ban a virtuális vásárlás és ügyintézés kapcsán találkozhat az olyan, mintha érzésével,
sorban állás nélkül válogathat az internetes áruházak kínálatából vagy bonyolíthatja a
legkülönfélébb ügyes-bajos dolgait (Michalkó-Szalai-Vizi 2006). Például otthonából
intézheti banki átutalásait, amelynek során virtuális (látszólagos) kapcsolatban áll a
fiók pénztárosával, akire korábban értékes perceket pazarolt. A virtualitás számottevő
idő- és költségmegtakarítást eredményez, miközben hozzájárul a kockázatok csökken-
téséhez.
A virtuális geográfia megszületésében az információs technológia vívmányainak
egyre szélesedő társadalmi elfogadottsága játszott közre. A kommunikáció ezen inno-
vációjának köszönhetően százmilliós nagyságrendűvé vált azon felhasználók száma,
akik a virtuális utat választották az egymással, a szolgáltatókkal és a hivatalokkal való
érintkezésükben (Inkinen 2003). Ez a folyamat arra ösztönözte a földrajztudomány

képviselőit, hogy a fizikai mivoltában tetten érhető tér tanulmányozása mellett, annak
virtuális kiterjedéseit megtestesítő kibertérre is hangsúlyt helyezzenek. Ahogyan a va-
lós világ, úgy a virtuális is rendelkezik mindazokkal a térszerkezeti elemekkel, amelyek
a vele kapcsolatos ismeretek leírását szolgálják, így például a tér, a távolság, az irány,
a határ a virtualitás egyaránt definiálható fogalmai (Jakobi 2002). Az intellektuálisan
felépített, számítógép segítségével megalkotott virtuális tér leggyakrabban a fizikálisan
megtestesülő valóság elemeit tükrözi, azonban számos esetben azokat nélkülöző fikció
szüleménye (Siwek 2003). Természetével és földrajzi mivoltával kapcsolatos állásfog-
lalások (Mészáros 2003) eredőjeként megállapítható, hogy a virtuális tér az informatika
nyújtotta technológiai alapokon álló, az emberi szükségletek kielégítését, a társadalom
sikeres együttélését szolgáló dimenzió, amelynek léte a reális világ elektronikus tükrö-
ződése. Kiterjedésének a tapasztalatokkal összefüggő fantázia szab határt, virtualitással
kizárólag a reális rendelkezhet. Amikor intelligens vagy virtuális városról beszélünk
(Mamadouh 2000), akkor a meglévő viszonyokat és funkciókat ültetjük át a képer-
nyőre, randevúzunk, fecsegünk, levelet írunk a világhálón úgy, mintha azt a főtéren, a
vásárcsarnokban vagy a főpostán bonyolítanánk.
A virtuális tér turizmusorientált értelmezése a valóság informatikai eszközök ré-
vén történő rekonstruálásán alapszik, tehát a benne található, a vele kapcsolatban álló
elemek realitása szükségszerű. A virtuális térben való mobilitás az egyes honlapok által
megtestesített objektumok közötti gyors helyváltoztatást jelenti, amelyhez a számítógép
közlekedési eszközül, a világháló pedig útvonalul szolgál. A virtuális utazás kifejezés-
nek turizmuselméletileg tehát csak abban az esetben van relevanciája, ha az erre csá-
bító oldalakon a tényleges kínálattal mindenben megegyező objektumokkal és a velük
kapcsolatos hiteles információkkal találkozhat a látogató (a gyermekek persze a 100
holdas pagonyt is felkereshetik, de ez nem tekinthető virtuális térben tett utazásnak).
A turizmus virtuális tereit azokban, a realitásokhoz kötődő elektronikus dimenziókban
kell keresnünk, amelyek a turizmus rendszerén belül értelmezhetőek. Napjaink virtuális
terei elsősorban a valódi utazás megtervezésére, az azzal kapcsolatos információk meg-
szerzésére, a tájékozódás és a döntéshozás támogatására szolgálnak. A virtuális térben
tett utazás alkalmával ugyan látható az általunk választott szoba tapétája és a recepciós
hölgy mosolya, de már nem érzékelhető az a dübörgés, ami az alattunk lévő diszkóból
származik, nem érezhető az a bűz, ami a közelben fekvő halfeldolgozó üzemből jön,
nem dobogtatja meg a szívünket az a kávé, amit a szálloda teraszán szolgálnak fel, így
egy redukált élményszerzés részeseivé válunk. Amíg a virtuális vásárlás és ügyintézés
funkcionálisan létezik (hozzájutunk az árucikkhez, elintézzük az ügyet), addig az ilyen
jellegű utazás kapcsán a tér kínálta eredeti élménynek csupán töredékét fogyaszthatjuk.
A turizmus funkcionális kötődéssel rendelkező virtuális tereit az utazási irodák, a köz-
lekedési társaságok és a promócióval foglalkozó szervezetek hozzák létre.
Magyarországon még gyermekcipőben jár azoknak a tematikus parkoknak, illet-
ve attrakcióknak a kiépülése, amelyek az eredeti élmény bizonyos elemeit virtuális
úton igyekeznek biztosítani. Az élmények audiovizuális összetevőinek generálásával

felidézhető az az autentikus környezet, amelyben hasonló érzések, gondolatok szü-
letnek. A Budapesten található Planetárium képes az éjszakai égbolt kémlelése során
szerzhető vizuális élmények előidézésére, azonban a levegő hőmérséklet-változásából,
mozgásából, a minket körülvevő állatvilág hangjából fakadó érzéseket már nem tudja
reprodukálni.
4.4. A turizmus területi szintjei
Miközben az emberek fejében a turizmus kikristályosodási szintjeit a település(rész)ek,

illetve bizonyos földrajzi objektumokból konstruált tájak képviselik, addig a valóság-
ban a közigazgatás, a területfejlesztés és a turizmus állami irányítása a legkülönbözőbb
területi egységekben gondolja végig az illetékességébe tartozó folyamatokat. Ha valaki
például a Tisza-tóhoz közeli nyaralójában óhajtja a szabadságát eltölteni, egyszerűen
úgy fogalmaz, lemegyünk a Tiszára, ezzel szemben a kiskörei tározóban felduzzasztott
vízfelület hasznosításával foglalkozó szakemberek a beavatottak számára nehezen ér-
telmezhető hidrológiai fogalmak felhasználásával írják körül az illetékességükbe tar-
tozó térséget.
A turizmus területi szintjeinek bemutatásakor megkerülhetetlen a Tisza-tó térségé-
ben zajló intézményesülési folyamatok megfigyelése (10. ábra). A Tisza-tó kiemelt
üdülőkörzetként történő meghatározásával az 1998-ban elfogadott Országos Terület-
fejlesztési Koncepcióban találkozhatunk, amely dokumentum - fokozott állami sze-
repvállalás mellett - a minőségi turizmus komplex fejlesztését tartja kívánatosnak e
tájon. A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott Területi Számjelrendszer szerint 21
vízparti települést sorolhatunk a Tisza-tó Kiemelt Üdülőkörzethez. Ezen településállo-
mányon 2 tervezési-statisztikai régió (Észak-Magyarország, Észak-Alföld) és 4 megye
(Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Heves) osztozik. Ez
a tény már önmagában jelentős akadályokat okoz a Tisza-tó egészét érintő fejlesztési
elképzelések, infrastrukturális beruházások megvalósításában, mivel a források elosz-
tásánál nehezen érvényesíthető bármiféle egységes idegenforgalmi érdek. Ha ehhez
hozzátesszük, hogy a Tisza-tó Kiemelt Üdülőkörzethez sorolt települések 7 statisztikai
kistérséget (Tiszafüredi, Tiszaújvárosi, Mezőkövesdi, Balmazújvárosi, Hevesi, Füzes-
abonyi és Szolnoki) érintenek, akkor belátható, hogy a turizmus területi mivoltában
jelentkező problémahalmazzal állunk szemben. Mindezt a Regionális Idegenforgalmi
Bizottságok illetékességi területét lehatároló jogszabálynak34 sikerült felülírnia, amely
- a módosításokat követően - 68 településre kiterjedően értelmezi a Tisza-tó Idegen-
forgalmi Régiót. Immáron olyan települések is „tisza-tavinak" érezhetik magukat, ame-
34
28/1998. (V. 13.) IKIM rendelet a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok, valamint a Regionális Ide-
genforgalmi Bizottságok munkaszervezeteinek feladatairól.
A TURIZMUS TERÜLETI SZINTJEI 137
10. ábra
A Tisza-tó térségének közigazgatási, területfejlesztési és turizmus marketingszempontú besorolása, 2005.
Tisza-tó területfejlesztési társuláshoz tartozó település
Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság működési területe

Tisza-tó területfejlesztési társuláshoz és a Tisza-tavi
Regionális Idegenforgalmi Bizottság működési területéhez tartozó település
Tisza-tó kiemelt üdülőkörzet
lyekből a vízfelület megközelítése négy másik községen történő átutazást követően

valósítható meg. Tekintettel arra, hogy az idegenforgalmi régiók elsősorban a marke-
ting és a termékfejlesztés szempontjából tekinthetők egységes térnek, ez a fajta bővítés
olyan településeknek is esélyt teremtett a magyarországi turizmusba történő bekapcso-
lódásra, amelyek tiszai kötődése igencsak megkérdőjelezhető. Akialakult helyzet hosz-
szú távú tarthatatlanságát átlátva 2003-ban azzal a céllal hozták létre a Tisza-tó Térségi
Fejlesztési Tanácsot, hogy a térség gazdasági-társadalmi erőforrásainak aktivizálásával
elősegítse a Tisza-tó közvetlen és tágabb környezetéhez tartozó települések gazdasá-

gi-társadalmi felzárkózását, az ott lakó emberek életfeltételeinek javítását, a térségi
szereplők közötti aktív, hatékony együttműködés megalapozását, ezáltal a fejlesztések
összehangolását. A 89 településre bővült Tisza-tavi tér újabb anomáliákat teremtett. 19
olyan település (köztük a vendégek számát tekintve fontos szerepet játszó Berekfürdő
vagy Tiszaújváros) található, amelyet ugyan a Tisza-tó Idegenforgalmi Régióhoz sorolt
a jogszabályalkotó, azonban a Térségi Fejlesztési Tanács már nem tekint a Tisza-tóhoz
tartozónak.
A Tisza-tó a turizmus területi szintjeit érintő elemzésünk állatorvosi lovának te-
kinthető, rajta keresztül jól látszanak azok az anomáliák, amelyeket a településeken
túlmutató közigazgatási, területfejlesztési és turizmusirányítási szándékok táplálnak.
A statisztikai adatközlés - részben az igényekből fakadó - sokoldalúsága is bizonyítja,
hogy a turizmus területi folyamatai a legkülönbözőbb szintekhez igazodóan kerülnek
megjelenítésre. Amíg a turizmus közigazgatási szintjein elsősorban a vendégforgalom
lebonyolításával kapcsolatos engedélyeztetési, ellenőrzési és finanszírozási feladatok
jelennek meg, addig a területfejlesztésin a gazdasági, társadalmi és infrastrukturális
felzárkóztatásra, a funkcionálison pedig a termékfejlesztésre, valamint a marketingfel-
adatokra helyeződik nagyobb hangsúly.
4.4.1. A közigazgatási szint
A turizmus területi folyamatainak alakulásában az idegenforgalmi vonzerők, a feltá-

rásukat, értékesítésüket lehetővé tevő infrastrukturális tényezők, valamint a vendégek
tartózkodására hivatott szuprastrukturális elemek játszanak közre (Michalkó 2004). Ah-
hoz azonban, hogy a turisztikai kínálat összetevői a keresletet eredményesen ösztönző
konstellációba kerülhessenek, az államapparátus különböző területi szintjeit képviselő
testületek és hivatalok pozitív fogadókészsége szükséges. A települési és megyei ön-
kormányzatok, valamint azok apparátusainak, illetve az államigazgatás illetékes szer-
vezeteinek attitűdje, a turizmus iránti elkötelezettsége jelentősen hozzájárulhat az adott
térség vendégforgalmi mutatóinak kívánt mértékű javulásához. A turisztikai potenciál
optimális kiaknázásában a közigazgatási szférát megtestesítő intézmények a jogszabá-
lyi előírásoknak és érdekeltségük felismerésének megfelelően vesznek részt. Annak
ellenére, hogy a turizmus nem tartozik kimondottan a közigazgatás bevett szakterületei
közé, ahová a jogszabályalkotók bármilyen turizmussal összefüggő feladatot telepítet-
tek, ott az apparátusban is kimutatható a jelentősége.
Az államon belüli politikai térstruktúrák feltárásával foglalkozó közigazgatási
földrajz (Hajdú 2001) alig tárgyal turizmushoz kötődő problémát, amelynek hátterében
a kutatói érdeklődés elégtelensége mellett a turizmusnak a hatalomban és az irányítás-
ban érzékelhető súlytalansága húzódik meg. Napjainkban azonban egyre több olyan
tanulmánnyal találkozhatunk, amelyekben a szerzők a Balaton vagy a Tisza-tó kapcsán
fogalmaznak meg bizonyos, az igazgatási határok módosítását szorgalmazó gondola-

tokat (LT Consorg 2006, Dávid 2004). A turizmus és a közigazgatás szimbiózisával
foglalkozó értekezések elsősorban a turizmus apparátusbeli és a képviselő-testülettel
meglévő kapcsolataira koncentrálnak, így ritkán adnak lehetőséget több településre is
kiterjedő összehasonlítások elvégzésére (Michalkó 2004). A turizmusban érvényesülő,
a közigazgatási szinten megfigyelhető területi folyamatok a településföldrajz képvise-
lői számára is témát szolgáltattak. Különösen a várossá válás, egyes település(rész)ek
összeolvadása, szétválása, a városok tipizálása tekintetében folytak kutatások (Belu-
szky 1999).
Annak érdekében, hogy megértsük a turizmus területi folyamatait, az alábbiakban
röviden felvázoljuk a közigazgatás két alapvető szegmensének, a települési és megyei
szintnek a turizmusban érvényesülő szerepét.
• A település
A település a magyar közigazgatás legalacsonyabb területi szintje, olyan, mint a tár-

sadalomban a család. Ahogyan a családnak is van szűkebb és tágabb értelmezése, úgy
a település kapcsán is elkülöníthetünk bel- és külterületi részeket. 2004-ben Magyar-
országon 3158 települést tartottak nyilván, amely településállomány lefedi az ország
teljes területét. Ha a Velencei-tóban fürdőzünk, a Mátrában kirándulunk vagy éppen
a Kiskunságban lovagolunk, minden esetben valamely település közigazgatási terü-
letén tartózkodunk még akkor is, ha erre a tényre semmilyen tábla sem figyelmeztet.
Hazánk tájainak közigazgatási hovatartozásáról a Magyarország kistájainak katasztere
(Marosi-Somogyi 1990) című kiadvány tájékoztat, amelyből megtudhatjuk, hogy a Vi-
segrádi-hegység területén mely települések önkormányzatai az illetékesek. Természe-
tesen a helyzet ennél valamivel bonyolultabb, mivel a közigazgatás nem képes minden
feladatot ellátni, így például bizonyos természetvédelmi vagy vízügyi kérdésekben a
területileg érintett hatóságok hivatottak eljárni.
A települések működését szabályozó rendelkezések közvetlenül ugyan nem neve-
sítik a helyi önkormányzatok (kivéve Budapestet) turizmussal kapcsolatos feladatait,
azonban minden község és város jól felfogott érdeke, hogy idegenforgalmi vonzerőit
feltárja, értékesítse, ezáltal a vendégforgalomból származó érdemi bevételekre tegyen
szert (10. fénykép). Ennek érdekében a polgármesteri hivatalok működési rendjének
kialakításánál a turizmust célszerű prioritáshoz juttatni. A magánszálláshelyek létesíté-
séhez, a vendéglátó és kiskereskedelmi egységek megnyitásához kiadandó engedélyek,
a működési feltételek folyamatos ellenőrzése, a településfejlesztésre vonatkozó doku-
mentumok megalkotása és következetes megvalósítása, a vagyongazdálkodás, a terü-
lethasznosítás, a helyi adók kivetése és még sorolhatnánk azokat a feladatokat, amelyek
tartalmáról - jogszabályi kereteket figyelembe véve - a települések saját hatáskörben
döntenek, és amelyek a turizmus eredményességét befolyásolják.
10. fénykép
Sári, Dabas egyik településrésze.
A dinamikusan fejlődő pest megyei város, Dabas komoly hangsúlyt fektet a Sári városrész kulturális
örökségének megőrzésére. Az egykori településhatárt jelző tábla nem csak az ott élők identitásának
megőrzését, hanem a Sáriba látogató turisták eligazodását is segíti. A város egyedülállóan hosszú,
11 kilométeres utcáján haladva nemcsak az ott élő szlovákság által kialakított egyedi településképpel,
hanem az általuk készített gasztronómiai finomságokkal (rétes) is megismerkedhetünk.
Tekintettel Budapestnek az ország turizmusában betöltött jelentőségére - a helyi ön-

kormányzatokra vonatkozó rendelkezésektől eltérően - a fővárost irányító képviselő-
testület és az operatív teendőket végző főpolgármesteri hivatal törvényi felhatalmazás
alapján biztosítja a bel- és külföldi vendégforgalom eredményes lebonyolításához szük-
séges intézményi kereteket. Mivel Budapesten a főváros működését garantáló Budapest
Főváros Önkormányzata mellett az egyes városrészek helyi ügyeit bonyolító másik 23
önkormányzat is jelen van, ezért a kerülethatárokat nem ismerő turizmust központi
ügyként kezelik. A vonatkozó jogszabály35 a fővárosi és a kerületi önkormányzatok
közötti munkamegosztás során fővárosi kompetenciaként határozza meg Budapest ide-
35
1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
genforgalmi koncepciójának megalkotását és a feladatok ellátása érdekében turisztikai

szervezet létrehozását és működtetését úja elő.36
A magyarországi településállomány - látszólagos stabilitása ellenére - igen di-
namikus változásokon megy keresztül. Egyrészt a településhierarchiában elfoglalt he-
lyüket, másrészt a településrészek egymás közötti szimbiózisát, harmadrészt a megyei
hovatartozásukat illetően észlelhetők érdemi átalakulások.
10.táblázat
Az 1990-2004 között várossá nyilvánított, érdemi turistaforgalmat bonyolító települések
(Forrás: KSH megyei statisztikai évkönyvei)
A település A várossá Népesség A település A várossá Népesség

neve nyilvánítás száma a neve nyilvánítás száma a
időpontja várossá időpontja várossá
nyilvánítás nyilvánítás
évében évében
Badacsonytomaj 2004 2 247 Nagymaros 1996 4 440
Balatonboglár 1991 6 187 Pannonhalma 2000 3 612
Balatonföldvár 1992 2 230 Pécsvárad 1993 4 032
Balatonfűzfő 2000 4 045 Soltvadkert 1993 7 548
Balatonlelle 1991 4 837 Tiszaföldvár 1993 11482
Fertőd 1995 3 034 Velence 2004 4 763
Harkány 1999 3 187 Veresegyház 1999 9 225
Herend 1999 3 514 Villány 2000 2 608
Hévíz 1992 4459 Visegrád 2000 1 679
Máriapócs 1993 2123 Zalakaros 1997 1 372
E folyamatban a városok és a falvak idegenforgalmi funkciója olykor igen jelentős súly-

lyal esik a latba. Az 1990 és 2004 között várossá nyilvánított települések között például
több, idegenforgalmi szempontból jelentős, azonban a korábban megszokott urbanizá-
ciós szinthez képest viszonylag alacsony népességszámú településsel találkozhatunk
(10. táblázat). Az érintett településeken - miközben a turizmus országos és nemzetközi
vonzerői jelentik a kínálat központi elemét - a városi szerepkörhöz tartozó funkciókat
nem minden esetben érhetjük tetten.
36
A Főváros Közgyűlése 1995-ben alkotta meg az első turisztikai koncepciót, amelynek értelmében
1996-tól működik a Budapesti Turisztikai Hivatal.
Ha megvizsgáljuk az új települések létrejöttének rendszerváltozás óta lezajlott folya-

matát, látható, hogy számos település esetében az idegenforgalom is ösztönözte a köz-
igazgatásilag megjelenő elszakadási szándékot. Az, hogy a településen nyilvántartott,
idegenforgalomban érdekelt vállalkozások, továbbá a vendégek és üdülőtulajdonosok
adóbefizetéseiből származó bevétel a helyi önkormányzat költségvetését gyarapítja,
komoly érdekkülönbségeket hozott létre egy településen belül az idegenforgalmi adott-
Magyarország számos közismert üdülőhelye nem önálló településként, hanem

egy-egy község vagy város részeként fogadja az iránta érdeklődő vendégeket. Ez a
jelenség egyrészt a településeken belül, az önfejlődés eredményeként kialakult sza-
badidős zónákra, másrészt a közeli városok terjeszkedési igényeire, harmadrészt az
üdülőhelyek működési feltételeinek javulását hivatott - gyakran kényszerű - szim-
biózis létrehozására vezethető vissza. A településrészként egzisztáló üdülőhelyek
esetében ritkán van arra példa (pl. Mátraháza, Balatonkiliti), hogy annak elne-
vezése utaljon a földrajzi hovatartozásra, illetve települési kötődésre. Ebből kifo-
lyólag a hétköznapi emberek fejében meg sem fordul, hogy Agárdot Gárdonyban,
Bánkútat Nagyvisnyón, Csisztapusztát Buzsákon, Dobogókőt Pilisszentkeresz-
ten, Horányt Szigetmonostroron, Királyrétet Szokolyán, Szanazugot Dobozon,
Tőserdőt pedig Lakitelken kell keresnie a térképen, ha ezek valamelyikébe indul
üdülni.
A magyar társadalom meglehetősen homályos képpel rendelkezik hazánk tra-
dicionális üdülőhelyeinek települési hovatartozását illetően. Lillafüred, Gyopá-
rosfürdő, Balf és Sikonda viszonylatában a megkérdezettek között egyetlen egy
magyar állampolgár sem akadt, aki képes lett volna mind a négy üdülőhely kapcsán
a helyes válaszadásra. A felmérésben résztvevők 83%-a Gyopársofürdő, 79%-a Si-
konda, 70%-a Balf, 35%-a Lillafüred esetében még az anyatelepülés megtippelé-
sére sem vállalkozott. Legnagyobb arányban (48%) a Hámori-tó partján fekvő, az
1935-ben átadott Palota szállóról nevezetes üdülőhelyről, Lillafüredről tudták, hogy
közigazgatásilag Miskolchoz tartozik. A palackozott ásványvíz forrásául szolgáló
Balfot a válaszadók 20%-a kötötte Sopronhoz, míg az, hogy Gyopárosfürdőt (13%)
Orosházán, Sikonda gyógyító vízét pedig Komlón kell keresni (3%), már kisebb
arányban említették a válaszadók (11. ábra). Elkeseredésre még sincs okunk, mivel
a rossz válaszok többsége abban a régióban koncentrálódik, amelyben a vizsgált
üdülőhely amúgy is elhelyezkedik, így Lillafüred vonatkozásában a Mátrát, Balf
esetében Győrt, Gyopárosfurdő kapcsán Békést, míg Sikonda ügyében Pécset illet-
te a legtöbb helytelen válasz. Minden esetben szép számban találkozhattunk olyan
megkérdezettel, aki az egyértelmű kérdésfeltevés ellenére úgy vélte, a vizsgálat
tárgyát képező üdülőhelyek esetében önálló településekről van szó.
11. ábra
Magyarország tradicionális üdülőhelyeinek települési azonosítása, 2005.
144 TÉR ÉS TURIZMUS
ságokkai rendelkező, illetve nem rendelkező településrészek között, több esetben is

szakadáshoz, egy közigazgatásilag önálló település születéséhez vezetett. A vízparti
települések közül a folyamat leginkább a Balaton környékén volt érezhető, ahol a Fo-
nyódból kiváló Balatonfenyves, a Balatonboglártól elszakadó Balatonlelle (korábban
Boglárlelle), a Zamárditól önállósuló Szántód, vagy az egykor Ábrahámhegy részét ké-
pező Balatonrendes tekinthető jellemző példának. A Dunamenti települések esetében
az Almásneszmélytől különváló Dunaalmásnál, vagy a Verőcével szakító Kismaros
(korábban Verőcemaros) esetében érhető tetten jelentősebb idegenforgalmi érdek. A
Somogyszobból kiváló Kaszó a Baláta-tóra, a Rétságtól távozó Bánk a Bánki-tóra
alapozta jövőjét. Berekfürdő Karcagról, Pétfürdő Várpalotáról vált le a termálvíz biz-
tosította előnyök reményében. A Zircet elhagyó Eplény esetében a síturizmus adta le-
hetőségek is számításba kerültek. Természetesen előfordult az egyesülés folyamata is,
amikor az agglomerálódás hatására egy addig önálló idegenforgalmi település a város
részévé vált (pl. Balfot Sopronhoz csatolták). Arra is van példa, hogy egy dinamikusan
fejlődő, idegenforgalmi adottságokkal rendelkező településrész integrálódott a szom-
szédos városhoz (pl. a Nyíregyházához tartozó Sóstóhegyen létrejött Sóstófürdő, vagy
a Dombóvár melletti Gunarasfürdő). Sok esetben a rendszerváltozásnak sem sikerült
meglazítani a korábbi településrész-kapcsolatokat, így maradt egyben Miskolccal Lil-
lafüred és Miskolctapolca, Kaposvárral Kaposfüred, Orosházával Gyopárosfürdő.
Az 1990 és 2004 között lezajlott megyeváltások csekély mértékben érintették a
turizmusban érdekelt településeket. A megyeváltó települések közül a Veszprémből
Győr-Moson-Sopronba távozó, az ország egyetlen homoki ősfenyvesét birtokló Fe-
nyőfő, valamint a Jász-Nagykun-Szolnokból Bács-Kiskunba átsorolt, hídjáról és víz-
parti üdülőövezetéről ismert Tiszaug érdemel említést.
A turizmus és a magyarországi településállomány diszkrét átalakulása, az egyes
települések fejlődésének belső dinamikája éppen azok számára mutatkozik meg leg-
eklatánsabban, akik vonatra szállva igyekeznek a magyar táj szépségeit felfedezni. A
Balaton szerelmesei például számos olyan vasútállomáson37 időzhetnek, amelyeket
éppen a turizmusban testet öltő forgalom hívott életre, ugyanakkor őrzik annak a te-
lepülésrésznek az elnevezését, ahol az utasok le- és felszállhatnak. Balatonakarattya
(Balatonkenese), Káptalanfüred (Balatonalmádi), Balatonarács (Balatonfüred), Fö-
venyes (Balatonudvari), Badacsonyörs (Badacsonytomaj), Badacsony (Badacsony-
tomaj), Badacsonylábdihegy (Badacsonytördemic), Becehegy (Balatongyörök), Al-
sógyenes (Gyenesdiás), Fenékpuszta (Keszthely), Bélatelep (Fonyód), Fonyódliget
(Fonyód), Balatonszéplak (Siófok) Szabadifürdő (Siófok), Szabadisóstó (Siófok)
és Balatonaliga (Balatonvilágos) képviselik azokat a Balaton-parti vasútállomásokat,
amelyek az adott települések fejlődésének egy-egy mérföldkövéül szolgálnak tanúbi-
zonyságul.
37
A vasútállomás fogalmi körébe beleértjük a vasúti megállóhelyeket is.
• A megye
A magyar közigazgatás történetében mind a mai napig a megye képviseli azt a konti-
nuitást, amelynek eredete a Szent István-kori királyi vármegyerendszerben keresendő
(Hajdú 2001). A történészek által 70 körülire tett királyi vármegyét a XIII. századtól
kezdődően fokozatosan felváltották a nemesi vármegyék, amelyek sajátossága abban
állt, hogy egyszerre voltak az önkormányzatiság és az állami hatalom megtestesítői.
A XVIII. század első felétől kezdve megindult a megyeszékhelyek intézményesülése,
amely lehetőséget teremtett az e funkciót elnyerő települések fejlesztésére, különösen
megközelíthetőségük javítására. A megyerendszer a trianoni békeszerződést követő-
en korábban nem látott mértékű átalakuláson ment keresztül, amelynek következtében
olyan, napjaink turizmusának színfoltjául szolgáló települések váltak ideiglenesen
megyeszékhellyé, mint Nagymaros (Hont), Tarpa (Bereg) vagy éppen Baja (Bács-
Bodrog). Amíg 1920-ban 34, addig 1938-ban már csak 25 megyét számlálhattunk Ma-
gyarország térképén, ahol Sopron (Sopron), Gyula (Békés), Esztergom (Komárom-
Esztergom) és Makó (Csanád-Arad-Torontál) esetében a központtá válás a települések
mai turisztikai arculatában is érzékelhető előzményeket jelentett. Mivel az 1947-es
párizsi békeszerződés az 1937. évi határok visszaállítását írta elő, ezért a népi demok-
ratikus, majd az azt váltó szocialista hatalom lényegében a trianoni keretek között volt
kénytelen végiggondolni a megyék területi struktúráját. Az 1949. évi alkotmánnyal
államosított közigazgatás 1950-ben hozta létre azt a megyei struktúrát, amelynek 19
területi egysége a mai napig meghatározó szerepet játszik a közhatalom - 1990 óta a
polgári demokratikus hatalom - gyakorlásában.
Annak ellenére, hogy a szocializmus időszakában a közigazgatási szerepkör el-
vileg kiemelt fejlesztési lehetőségeket biztosított, a megyeszékhelyek többsége kevés
figyelmet fordított a városi turizmus helyi feltételeinek megteremtésére. Pedig a me-
gyék közhatalmi feladataik mellett bizonyos szolgáltató funkciókat is elláttak, így
az 1954. évi, úgynevezett II. tanácstörvény már intézmény- és vállalatirányító sze-
repkörrel is felruházta őket, amely jogi alapjául szolgált a megyei idegenforgalmi
hivatalok létrehozásának. A turizmus megyei szervezeteinek életrekeltését (néhány
megyében már a két világháború között is működtek idegenforgalmi hivatalok)
az 1955-ben a közlekedés- és postaügyi miniszter elnöklete alatt tárcaközi szervként
megalakult Országos Idegenforgalmi Tanács38 szorgalmazta. 1965-re az ország vala-
mennyi megyéjében befejeződött az idegenforgalmi hivatali hálózat kiépítése (Kovács
et al. 1975). A megyék idegenforgalmi hivatalai a tanácsok önállóan gazdálkodó költ-
ségvetési szerveiként működtek. Az adott terület házigazdájaként egyaránt elláttak
nonprofit és üzleti feladatokat, előbbi keretében a turizmusban érdekeltek együtt-
működésének biztosítását, propaganda és tájékoztatási tevékenységet végeztek,
utóbbi kapcsán (gyakran az ország legnagyobb utazási vállalatával, az IBUSZ-szal
38
3010/1955. MT sz. kormányhatározat
együttműködve) szálláshelyeket üzemeltettek, ki- és beutaztatással foglalkoztak,

rendezvényeket szerveztek (Czeglédi-Kállay 1984). Létük - különösen a belföldi,
azon belül is az ifjúsági turizmus esetében - garantálta azokat a kínálati elemeket, ame-
lyeket a profitorientált vállalatok nem tudtak biztosítani. 1990-ig gyakorlatilag a megyei
idegenforgalmi hivatalok voltak az állami turizmusirányítás területi kirendeltségei.
A rendszerváltozás a korábbi területi keretek érintetlenül hagyása mellett új jogál-
lással ruházta fel a megyéket, amely az önkormányzatiságban öltött testet, így a pártállam
közigazgatását egy demokratikus szemléletű intézmény váltotta fel. Annak ellenére, hogy
a megyei idegenforgalmi hivatalokat fokozatosan felszámolták, a jogszabályalkotók a me-
gyei önkormányzatokra továbbra is az adott terület turizmusának letéteményeseként tekin-
tenek. A törvény39 értelmében a megyei önkormányzat közgyűlése:
a) összehangolja - a kiemelt üdülőkörzetek kivételével - az idegenforgalom terü-
leti érdekeit az országos érdekekkel, gondoskodik az idegenforgalmi értékek feltárásá-
ról, bemutatásáról, propagálásáról,
b) véleményt nyilvánít a kiemelt üdülőkörzetek fejlesztési koncepciójáról, prog-
ramjáról,
c) összehangolja az idegenforgalom helyi fejlesztését és elemzi a terület idegen-
forgalmának alakulását.
Ezen feladatok végrehajtására a megyei önkormányzatok hivatalai idegenforgalmi
referenst alkalmaznak, aki a szervezetek legkülönbözőbb bugyraiban szolgálja az érin-
tett térség turizmusának érdekeit. Számos megyei önkormányzat rendelkezik önálló
turizmusfejlesztési koncepcióval, de sokan működtetnek a turisták tájékoztatását hiva-
tott Tourinform irodát is. Tekintettel arra, hogy bizonyos, a közigazgatáson kívül álló
rendvédelmi, hatósági, ellenőrzési feladatokat ellátó intézmények is megyei szinten
strukturálódnak, így a megye turizmusáért felelős szakembereknek a turisták biztonsá-
gát garantáló rendőrséggel, tiszti orvosi szolgálattal, fogyasztóvédelmi hatósággal stb.
is együtt kell működni.
A megye mint közigazgatási egység és a területi identitás történelmileg determinált

formátuma Magyarország turizmusában kevés esetben képez önálló arculattal ren-
delkező mozgatóerőt. Annak ellenére, hogy a megyék elnevezésében tetten érhető
települési és táji kötődések elősegítik a lakosság megyei identitásának megőrzését,
velük kapcsolatban kevés olyan elemmel találkozhatunk, amely érdemi hatást gya-
korolna az ott jelentkező vendégforgalomra. A megyék idegenforgalmi kínálata
az egyes települések, esetleg tájak szintjén realizálódik, így a velük kapcsolatos
asszociációk nem a közigazgatási határok által kijelölt térség, hanem az ott elhe-
39
1991. évi XX. törvény a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint
egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről
lyezkedő vonzerők kapcsán merülnek fel. Például Heves megye turizmusa ugyan
formálisan létezik - ennek kialakítása a megyei önkormányzat feladata - de mivel
az emberek fejében a turizmus terei nem megyei szinten strukturálódnak, így ke-
vesen lennének olyanok, akik egy felmérés során érdemi attrakciókat kötnének a
vizsgált megyéhez. Egy ilyen feladathoz a megkérdezetteknek eleve rendelkezniük
kellene a megyék fekvésének, székhelyének valamilyen szintű ismeretével, amely
gyakorlatilag az általános iskolai földrajzi tananyag részét képezi, de a középisko-
lai tanulmányok során is többször előkerül.
A magyar társadalomnak a megyék és székhelyeik elnevezésére, elhelyezke-
désére vonatkozó tudásával kapcsolatban kevés információ áll rendelkezésre. Az
általunk végzett vizsgálat sem a megyei tudás mélységeit, sokkal inkább egy spe-
ciális szegmenst, a turistavárosok megyei hovatartozásának ismeretét tárta fel. A
megkérdezettek 75%-a tudott idegenforgalmilag frekventált magyarországi telepü-
lést említeni, amelynek megyei hovatartozását 69%-uk pontosan ismerte, 17%-uk
egyáltalán nem volt képes megnevezni, 14%-uk pedig tévesen jelölte meg. A leg-
alább 10%-os említési arányt elért településeket alapul véve Sopron megyei azono-
sítása sikerült a legmagasabb (94%), Siófoké (48%) a legalacsonyabb arányban. Ez
az eredmény abból a szempontból is izgalmas, hogy a többi megnevezett és kivétel
nélkül 50%-nál jobb eredményt magáénak tudó település (Eger, Pécs, Debrecen,
Szeged) egyben megyeszékhely is. Sopron megyei hovatartozásának nagyarányú
ismeretét jelentős mértékben elősegítette, hogy a Hűség városának titulált telepü-
lés elnevezése a megye nevében is szerepel, míg a sorban utána következő városok
esetében már nem ilyen egyértelmű az azonosítás. A Siófokkal kapcsolatban mért
negatív eredmény azt bizonyítja, hogy egy település megyeszékhelyi mivolta vagy
nevének a megye elnevezésében való megjelenése pontosabb területi azonosítást
biztosít, mint az a turisztikai szerepköréből elvárható lenne. Szeged volt az a vá-
ros, amelynek megyei elhelyezkedése kapcsán az őt frekventált turisztikai hely-
ként megjelölők igen magas arányban (33%) utasították el a tippelés lehetőségét,
azaz vele kapcsolatban mutatható ki a legnagyobb bizonytalanság, illetve homály.
Érdekes aspektust kínál az eredmények inverz elemzése is, amely azoknak a me-
gyéknek a kiemelésre ad alkalmat, amelyek a válaszadók említéseiben szereplő
települések helyes vagy éppen helytelen területi azonosítása révén kerültek előtér-
be. A Győr-Moson-Sopron megyeiként megjelenített települések 98%-a valóban
ott fekszik, hasonlóan kedvező a helyzet Somogyban (98%) Csongrádban (96%)
és Borsodban (96%) is, míg a Tolna, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez
sorolt települések egyetlen esetben sem találhatók a velük összekapcsolt területen.
E három megye a válaszokban egyáltalán nem szereplő Nógráddal egyetemben a
megkérdezettek megyei tudásának homályos területeit képezik, amelyeket elősze-
retettel jelenítenek meg a bizonytalanságuk kifejezése során.
4.4.2. A területfejlesztési szint
A versenyképesség korunk egyik bűvszavaként a piaci szereplők közötti rivalizációban

való helytálláshoz, a tartós pozíciószerzéshez szükséges készségek tárházát jelenti. A
média szinte fetisizálja a versenyképes gazdaság, tudás, termék stb. jelentőségét, amely
tényezőket a társadalmi jólét attribútumaiként jeleníti meg. Mára a folyamat elérte a
legkülönbözőbb területi egységek szintjét, amelynek eredőjeként a gazdaság sikeres-
ségének megteremtésére törekvő térségek egymással szemben kívánják az ott lakók
(a választók!) életszínvonalára is hatással levő tőkét magukhoz vonzani (Enyedi 1996).
Az azonos hierarchiaszintű térségek között zajló, a helyi erők által mozgatott verseny
elsősorban a vállalati befektetésekért, a népesség beköltözéséért, a költségvetési for-
rásokért, valamint a turistacsalogató, jelentős hírértékkel bíró események rendezési
jogáért zajlik (Lengyel 2003). Az állandó változásokhoz való alkalmazkodást igénylő
versenyben a stratégiai szemlélet elsajátítása alapkövetelmény, így a nyertes és vesztes
térségeket egyaránt termelő rivalizálás az Európai Unión belül is koncepciózus keretek
között zajlik.
A gazdaság globalizálódásának erősödése az Európai Unió számára is új feltétele-
ket teremtett. A '90-es évekre egyértelmű felismerést nyer, hogy a térség Észak-Ameri-
kával és a Távol-Kelettel szemben csak abban az esetben tehet szert - az egy főre jutó
GDP-ben kimutatható - gazdasági előnyökre, ha a korábbiakhoz mérten tudatosabban
törekszik az Unión belüli területi egyenlőtlenségek kiküszöbölésére. Az ezt a célt szol-
gáló kohéziós politika lényege, hogy a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő területek
gazdasági-társadalmi felzárkóztatását előidéző, a versenyképességüket javító té-
nyezők támogatására kerüljön sor. A különböző uniós dokumentumok a demográ-
fiai helyzet javításában, a beruházások fokozásában, az infrastrukturális ellátottság
biztosításában, a humán erőforrás fejlesztésében, az innováció ösztönzésében és a
tudás alapú gazdaság kiépítésében látják a kohéziós célok megvalósíthatóságát (Far-
kas-Lengyel 2003). Mindez egy uniós direktívákon nyugvó területfejlesztési politika
keretében valósítható meg.
Magyarországon 1996-ban került bevezetésre a helyi szereplők kreativitásán és
aktivitásán nyugvó új területfejlesztési modell, amely a rendszerváltozás gazdasági-tár-
sadalmi következményeiből fakadó markáns területi különbségek orvoslására vállalko-
zott (Süli-Zakar 2003a). A törvény,40 illetve annak megvalósítását célzó országgyűlési
határozat41 a régiókban és a kistérségekben látja a nemzeti területfejlesztési politika
sikeres megvalósításának területi kereteit, ugyanakkor nem feledkezik meg a jelen-
tős tradíciókkal és az önkormányzati törvénynek köszönhetően politikai erővel bíró
megyék szerepéről sem. A turizmus az Országos Területfejlesztési Koncepcióban az
40
1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről
41
35/1998. (III. 20.) Ogy határozat az Országos Területfejlesztési Koncepcióról.
egyik legfontosabb ágazati prioritásként került megnevezésre, amelynek fejlesztésével

a kiemelt üdülőkörzetekben és a kiváló adottságokkal rendelkező, de elmaradott térsé-
gekben egyaránt javítani kell a vendégforgalom bonyolításának feltételeit.
• A kistérség
A kistérség a területfejlesztés intézményrendszerének alapsejtje, amely a települések

önkormányzatainak kezdeményezésére önkéntes alapon szerveződik. A kistérségekbe
szerveződött önkormányzatok közösen kidolgozott pályázatok alapján valósíthatják
meg fejlesztési programjaikat. A kistérségek érdekeit a megyei területfejlesztési taná-
csokban képviselőik útján érvényesítik. A kistérségek szerveződése - annak ellenére,
hogy erre a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény elvi lehetőséget
teremtett - csupán a '90-es évek közepétől gyorsult fel, amikor is a KSH elnöke be-
vezette a statisztikai körzet fogalmát mint a statisztikai folyamatok mérésének területi
egységét. A dokumentum42 összeállítói a magyarországi településállományon belül 138
statisztikai körzetet alakítottak ki, amely többszöri módosítást43 követően 150-re emel-
kedett. Mivel időközben a kistérségek az országos területfejlesztési politika fókuszába
kerültek, így szerepük a Területfejlesztési Célelőirányzat megyei forrásainak elosztása
során tovább erősödött. A kormány a kistérségek súlyát a kistérségi megbízotti rend-
szer kiépítésével kívánta erősíteni, a kinevezettek formailag ugyan statisztikai kistérsé-
genként, de valójában a területfejlesztési önkormányzati társulásokhoz kötődően látták
el feladatukat (Süli-Zakar 2003). A kistérségek 2004-ben újabb jelentős változásokon
mentek keresztül, amelynek következtében számuk 168-ra emelkedett, ugyanakkor
funkciójuk a területfejlesztési-statisztikai egységként való meghatározás mellett a köz-
igazgatás területi feladatainak ellátásához szükséges illetékességgel bővült.44 2004-től
az úgynevezett többcélú kistérségi társulások preferálása valósul meg, amely a terület-
fejlesztési feladatok társulásban történő ellátása mellett a települési önkormányzatok
egyes közszolgáltatási feladatait is ebben a szervezeti keretben kívánja megoldani.45
Ennek köszönhetően a 2006. január 1-jei állapot szerint a 168 statisztikai kistérség 158
többcélú kistérségi társulást hozott létre.
A kistérségi szerveződés tehát két, egymással közel párhuzamosan futó útvona-
lon ment végbe, egyrészt a KSH által végrehajtott körzetesítés, másrészt az önkéntes
alapon egymásra találó önkormányzatok intenzív együttműködése révén. A politika
indirekt módszerekkel, az együtt pályázó települések favorizálásával igyekezett a fo-
42
9006/1994. (SK 3.) Elnöki közlemény (KSH)
43
9002/1998. (SK 1.) Elnöki közlemény (KSH)
44
244/2003 (XII.18.) Korm. rendelet a kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatá-
sának rendjéről.
45
65/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet a többcélú kistérségi társulások 2004. évi támogatása mértékének,
igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről.
lyamatot felgyorsítani (Hajdú 2001), tette ezt arra a tényre visszavezethetően is, hogy a
kistérségi együttműködés legégetőbb területének az infrastrukturális beruházások meg-
valósítása és üzemeltetése számított. A turizmusnak a kistérségi társulások életében
betöltött jelentőségét igazolja az 1995-ben, Dabas székhellyel a környező települések
együttműködésével létrehozott szervezet, amely 2004-től Ország Közepe Többcélú Kis-
térségi Társulás elnevezéssel folytatta munkáját. A társulásban részt vevő települések
legfontosabb feladatukként a turizmus fejlesztésének elősegítését jelölték meg, ennek
érdekében közösen vállalkoztak az ócsai Tourinform-iroda működtetésére, amely jelen-
tős szerepet játszik a térség értékeinek bemutatásában, az általa összeállított invitatív és
információs anyagok minél szélesebb körben történő terjesztésében, valamint a turiz-
mussal összefüggő koordinációs feladatok ellátásában. A társulás intézményesülésének
bizonyítékául szolgáló dabasi Térségfejlesztési Iroda elkészítette az Idegenforgalom
fejlesztési koncepció és stratégiai program című dokumentumot, amely hozzájárul az
érintett terület turizmusának egységes fejlesztéséhez. A dabasi példa csupán egyike az
ország számtalan turizmusorientált kistérségi együttműködéseinek, azonban jól mutat-
ja a statisztikai körzeteket átlépő önkormányzati összefogás eredményességét.
• A régió
Magyarországon sokan sokféleképpen gondolkodnak a régióról, egyesek a közigazga-

tási egyesítés termékeként, mások az európai uniós források redisztribúciós egysége-
ként beszélnek róla, míg találkozni olyanokkal, akik egyfajta erőtérként vagy éppen a
globális és lokális közötti transzmissziós terepként értekeznek róla (Süli-Zakar 2003b).
Egy biztos, a régió az Európai Unióhoz való felzárkózásunk folyamatában olyan terü-
leti egységet képez, amelynek funkciója pillanatnyilag a területfejlesztésben testesül
meg, azonban már érzékelhetőek azok a folyamatok, amelyek közigazgatási szerepé-
nek megerősödését vetítik előre. Az európai regionalizmus két forrásból táplálkozik,
egyrészt a nemzetállamokon belül megfigyelhető, a hatalomgyakorlásban érvényesülő
decentralizációs politika, másrészt az Európai Unió szervezeti, működési és finanszí-
rozási reformja élteti a régiók Európája elv megvalósulását (Horváth 1998). A régió
politikai, gazdasági, kulturális és fejlesztési integráción nyugvó területi egység, amely
történelmi előzményeinek, illetve intézményeinek köszönhetően hozzájárul az egyé-
nek - turizmusban is érvényesülő - területi identitásának formálódásához (Paasi 1989,
Patkós 2003).
Magyarországon ugyan voltak a régióalkotásnak előzményei, azonban a rend-
szerváltozást megelőző időszak kísérletei a decentralizáció és az intézményrendszer
kiépítésének hiányában hosszú távon nem bizonyultak életképesnek (Kovács 2003). A
területfejlesztést szabályozó 1996. évi XXI. törvény, majd annak 1999. évi módosítása
hét, úgynevezett tervezési-statisztikai régió létrehozását tette lehetővé (11. táblázat),
amellyel Magyarországon is kialakították az Európai Unióból érkező források fogadá-
11. táblázat
Magyarország régióinak legfontosabb földrajzi jellemzői
Régió (régióközpont) A régióhoz tartozó megyék Terület Népesség

(az országos (az országos
százalékában) százalékában)
Közép-Magyarország
(Budapest) Budapest, Pest 7,4 28,1
Közép-Dunántúl (Szé- Fejér, Komárom-Esztergom,
kesfehérvár) Veszprém 11,9 11,0
Nyugat-Dunántúl
(Győr) Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala 12,2 9,9
Dél-Dunántúl (Pécs) Baranya, Somogy, Tolna 15,2 9,7
Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén, He-
(Miskolc) ves, Nógrád 14,4 12,6
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-
Észak-Alföld (Debre- Szolnok, Szabolcs-Szatmár-
cen) Bereg 19,1 15,3
Dél-Alfóld (Szeged) Bács-Kiskun, Békés, Csongrád 19,7 13,4
sára formálisan is alkalmas új területi egységeket Mivel a törvényalkotók véleménye

megoszlik a tekintetben, hogy a magyarországi régiókat önkormányzati típusú köz-
hatalmi szervezetekké alakítsák, így a megye továbbra is őrzi a rendszerváltozáskor
megszerzett közigazgatási pozícióját Az európai uniós területfejlesztési politika gya-
korlati megvalósítása a regionális fejlesztési tanácsok feladata, amelyek koncepcióik és
programjaik révén biztosítják a fejlesztési források optimális felhasználásának kereteit,
részt vesznek a pályázatok előkészítésében, lebonyolításában, menedzselésben, majd a
támogatások hasznosulásának monitoringjában.
A régiók kiemelt szerepet kapnak az Európai Unió 2007-2013-as költségvetési
ciklusában lehívható támogatások megszerzésében. A Nemzeti Fejlesztési Terv elne-
vezésű dokumentum összeállítása során tekintetbe vették a régiók stratégiai tervében
megjelölt prioritásokat és azokra figyelemmel határozták meg az ország társadal-
mi-gazdasági fejlődését biztosító intézkedéseket, amelyeket részben a regionális
operatív programok segítségével kívánnak érvényesíteni. Tekintettel arra, hogy a
tervezési-statisztikai régiók intézményesülési folyamatában a turizmus közvetlen
érintettségéről ritkán beszélhetünk, így ezek a területi egységek elsősorban a fo-
gadóképesség megteremtését segítő alap, illetve idegenforgalmi infrastruktúra lét-
rehozásában játszanak közre. Különösen a közlekedés, a közmű és a kommunikáció
fejlesztésének ösztönzése, továbbá bizonyos kiemelt turisztikai termékek vonzerőinek
feltárását, értékesítését segítő létesítmények forrásigényének biztosítása tekinthető a
régiók turizmusban megtestesülő feladatának.
11. fénykép
Bezenye, a magyar Las Vegas.
A magyar-osztrák határtól néhány kilométerre fekvő, megközelítőleg 1500 lelket számláló község
vendéglátói felkészülten várják a szerencsejáték-ipar beruházóit és a határ túloldaláról érkező turistákat.
Az étterem elnevezése alliterál a játékkaszinóiról ismert amerikai nagyváros nevével.
A régiók kitüntetett szerepet játszanak a határon átnyúló együttműködésekben. Az Eu-

rópai Unió a Nyugat-Európában a II. világháborút követően létrejött, a határok ellen-
tétes oldalain fekvő települések közötti együttműködések bázisán intézményesítette az
eurorégiók rendszerét (Czimre 2003). Az eurorégiók olyan összefüggő területi egy-
ségek, amelyek két vagy több ország határ menti részeire kiterjedve az ott élők tevé-
kenységének összehangolására hivatottak intézményi keretet biztosítani. Az eurorégi-
ók valójában az európai integráció inkubátorai, amelyek a hathatós támogatásnak (pl.
Interreg, Phare CBC) köszönhetően a lehető legeredményesebben valósíthatják meg a
Közösség alapelveit. A kultúra, a sport, a mezőgazdaság, a környezet- és természetvé-
delem, a kommunikáció, az oktatás egyaránt azok közé a tartalmi elemek közé tartozik,
amelyek az eurorégiók sikeres, igen jelentős idegenforgalmi vonzattal bíró működésé-
nek a pilléreit képezik (11. fénykép). Magyarország számos euroregionális együttmű-
ködésben vesz részt, amelyek a bennük rejlő mobilitási lehetőségeknek köszönhetően

jelentős mértékben segítik az érintett terület turizmusának fejlesztését, olyan értékek
felfedezését és piacképessé tételét, amelyek a korábbi évtizedek izolációs politikájának
következtében homályban maradtak. A Magyarország mellett Románia és Szerbia köz-
reműködésével létrehozott Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégió, a Horvátországgal és
Bosznia-Hercegovinával működtetett Duna-Dráva-Száva eurorégió, az Ausztriával
közös Nyugat-Pannónia eurorégió, valamint Lengyelország, Románia, Szlovákia, és
Ukrajna részvételét tükröző Kárpátok eurorégió hazánk szinte összes határszakaszára
kiteij edve segíti a turizmus kiépülését akadályozó tényezők megszüntetését.
4.4.3. A funkcionális szint
Amíg a tervezési-statisztikai régiót és a kistérséget a területfejlesztési politika beavat-

kozási szintjeként értelmezhetjük, addig az üdülőkörzet és az idegenforgalmi régió már
azokat a funkcionális szinteket képviseli, amelyek a vendégfogadás és a turizmusirányí-
tás napi gyakorlatában, valamint a keresletet befolyásoló köztudatban is tetten érhetők.
Miközben a Közép-Magyarország régió az autópálya-építések (pl. MO körgyűrű) révén
hatalmas erőfeszítéseket tesz a mobilitás (ide értve a turizmust is) és a szállítás meg-
könnyítése érdekében, mint területi egység egyáltalán nem játszik szerepet a társadalom
turizmusról való gondolkodásában. A kedvező példák ellenére a kistérségi társulások
többsége sem a turizmus színtereként körvonalazódik, létük sokkal inkább a fejlesztés
területi egységeiként tudatosul. Ezzel szemben az évtizedes múltra visszatekintő üdü-
lőkörzetek és a hozzájuk képest fiatalkorú idegenforgalmi régiók zöme - az ott megva-
lósuló tudatos fejlesztéspolitika eredményeként - már a turizmus funkcionális területi
egységeiként élnek a fejekben. Az üdülőkörzeteket és az idegenforgalmi régiókat azzal
a funkcióval ruházták fel a törvényalkotók, hogy az általuk nagyon pontosan lehatárolt
területen belül létrehozzák, fejlesszék a sikeres vendégforgalom bonyolításához szük-
séges feltételeket. Az 1998. évi OTK a Balatont funkcionális régióként jeleníti meg,
amely a tó környékén megvalósuló üdülőforgalomnak köszönhetően a hagyományos
területfejlesztési beavatkozások mellett, illetve azok bázisán - a sajátos szerepkörből
fakadóan - különleges feladatokat ró a terület gazdáira.
A turizmus területi rendszerében a területfejlesztési és a funkcionális szint közötti
különbség abban rejlik, hogy előbbi a gazdasági-társadalmi felzárkózás elősegítését
komplex megközelítésben, utóbbi egy funkcióra koncentrálva gondolja végig. A két
szint közötti átjárhatóság abban érhető tetten, hogy a vendégfogadás sajátos feltéte-
leinek az egyes funkcionális területi egységekben történő megteremtése a területfej-
lesztési szinten megvalósuló infrastrukturális beruházások vagy éppen a munkaerő-
piaci helyzet javításával érhető el. Ugyanakkor a turizmus sajátos igénye generálhat
olyan jellegű fejlesztéseket, amelyek más, a területfejlesztési célkitűzéseket szolgáló
ágazatok megtelepedését segítik elő. Egy térség idegenforgalmi funkciója a vonzerők,
az arra épülő infrastrukturális létesítmények, valamint a vendégek fogadását lehetővé

tevő szuprastruktúra koncentráltságában, a kereslet és az azzal összefüggő bevételek
statisztikai mutatóiban, továbbá a helyi társadalom érintettségében mérhető. Az üdülő-
körzetek és az idegenforgalmi régiók kialakításánál arra törekedtek, hogy a turisztikai
potenciál optimálisan kerüljön hasznosításra és az ehhez szükséges területi keretek fo-
kozzák az ott zajló munka hatékonyságát.
• Az üdülőkörzet
A turizmus második világháborút követő dinamikus fejlődése Magyarország érintett te-

rületein is olyan problémákat generált, amelyek elkerülhetetlenné tették a tervszerű fej-
lesztés megindítását. A '60-as évek végére elkészültek a legtöbb nehézséggel küszködő
térség, a Balaton rendezési és fejlesztési dokumentumai,46 de vele párhuzamosan folytak
a turisztikailag ugyancsak frekventált területek, a Dunakanyar,47 a Nyugat-Dunántúl,48
a Velencei-tó,49 a Mátra-Bükk,50 a Közép-Tisza51 és a Ráckevei-Dunaág52 vonatkozó
munkálatai is. Mivel a tervezés nélkülözte az egységes szemléletet, az elképzeléseket
jóváhagyó rendelkezések mélysége és tartalma igen erőteljes különbségeket mutatott.
Először az 1971-ben jóváhagyott Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció53
igyekezett hazánk turizmusában számottevő szerepet betöltő területeket azonos kritéri-
umok alapján lehatárolni, amelyben üdülőkörzet elnevezéssel illették a 23, funkcióját
tekintve idegenforgalmi szerepkörű térséget. Az üdülőkörzetek területi azonosításában
némi fogódzót jelentett, hogy az '50-es évektől kezdődően az Országos Idegenforgalmi
Tanács szorgalmazására úgynevezett Idegenforgalmi Tájegységi Bizottságok szerve-
ződtek, közülük elsőként a Balatoni Intéző Bizottság alakult meg 1958-ban.
A turizmus fejlesztésének korszerű, az egész országra kiteijedő kormányzati szintű
kezelését Magyarországon először a 2006/1979. (III. 16.) Minisztertanácsi határozatban
kívánták szabályozni. Az üdülőkörzetek közül a Balatont, a Velencei-tavat, a Duna-
kanyart, a Mátra-Bükköt (később a Közép-Tisza-vidéket és Sopron-Kőszeghegyalját)
nyilvánították kiemeltté, ami azt jelentette, hogy ezek a kormány által jóváhagyott hosz-
46
1023/1963. (IX. 21.) Korm. határozat a Balaton környék regionális rendezési tervéről, valamint a
1043/1969. (XII. 29.) Korm. határozat a Balaton központi fejlesztési programjáról.
47
1016/1963. (V. 1.) Korm. határozat a Dunakanyar regionális rendezési tervéről
48
1030/1967. (IX. 17.) Korm. határozat a Nyugat-Dunántúl regionális rendezési tervéről, valamint a
2051/1967. (IX. 17.) Korm. határozat a Nyugat-Dunántúl fejlesztési programjáról
49
1009/1969. (III. 28.) Korm. határozat a Velencei-tó és környéke regionális rendezési tervéről, valamint
a 1001/1971. (I. 19.) Korm. határozat a Velencei-tó és környéke fejlesztési programjáról
50
1026/1971. (VI. 22.) Korm. határozat a Mátra-Bükk regionális rendezési tervről
51
1040/1972. (X. 8.) Minisztertanácsi határozat a Közép-Tiszai üdülőkörzet regionális rendezési tervéről
52
1043/1973. (XII. 5.) Minisztertanácsi határozat a Ráckevei-Dunaág rendezési tervéről
53
1007/1971. (III. 16.) Korm. határozat az Országos Településfejlesztési Koncepcióról
szú távú üdülőterület-fejlesztési programmal, másrészt az akkori népgazdasági tervben

külön meghatározott központi támogatással is rendelkeztek, míg a többi üdülőkörzet
fejlesztését megyei hatáskörbe utalták. A turizmus területi irányítását végző intézőbi-
zottságok fejlesztési koncepciói alapján az Országos Idegenforgalmi Tanács jóváhagyá-
sát követően kezdték meg a részletes kiemelt üdülőkörzeti programok kidolgozását. A
magyar idegenforgalom irányításának történetében először fordult elő, hogy az ország
üdülőkörzeteit közös elvek alapján kidolgozott, egységes rendszerű koncepció alapján
fejlesztették. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 1982-ben közreadta a 24
üdülőkörzetre kiterjedő Országos Üdülőterületi Tervkoncepciót (ÉVM 1982), amely
még a rendszerváltozást követő években is az üdülőkörzetekkel kapcsolatos gondol-
kodás alapdokumentumának számított. Az üdülőkörzetek azonban nem fedték le az
ország egész területét, így hosszú távon nem voltak alkalmasak annak a dinamikus fej-
lődésnek az előmozdítására, amely az idegenforgalomban az üdülőkörzetek területén
kívül is elvárható lett volna.
Az üdülőkörzetek - különösen a kiemelt státussal rendelkezők - mind a mai na-
pig a turizmus azon funkcionális szintjeit képviselik, amelyek megnevezése hordozta
képzetek, az általuk határolt terület fogadóképessége, valamint az ott realizálódó ven-
dégforgalom alapján a magyarországi területfejlesztés-politika fókuszában állnak. A
hatályos rendelkezések54 Magyarország településállományát az idegenforgalom szem-
pontjából három csoportra osztják:
1. kiemelt üdülőkörzetekhez (Budapest, Balaton,55 Dunakanyar, Mecsek és
Villány, Sopron-Kőszeghegyalja, Velencei-tó-Vértes, Mátra-Bükk, Tisza-tó) tartozó,
2. üdülőkörzetekhez (Nyugati határszél, Göcsej, Dél-Zala, Belső-Somogy, Ka-
pos-völgy, Rába-Marcal mente, Szigetköz, Gerecse, Bakony, Budapest-környék,
Ráckevei Duna, Magyarországi Alsó-Duna-szakasz, Felső-Tisza-szakasz, Szolno-
ki Tisza-szakasz, Tisza-Körös mente, Cserhát és környéke, Zemplén, Aggtelek és
környéke) tartozó és
3. egyéb, üdülőkörzetbe nem tartozó településekre.
A kiemelt üdülőkörzetekhez (531 helység) és az üdülőkörzetekhez (1113 helység)
tartozó települések - néhány kivételtől (Sopron-Kőszeghegyalja és Göcsej) eltekintve
- összesen 1644 települést magukba foglaló zárt tömböket alkotnak. Legnagyobb te-
lepülésállománnyal a Balaton (164 helység), legkisebbel a Tisza-tó, Aggtelek és kör-
nyéke, valamint a Ráckevei Duna (egyaránt 21 helység) üdülőkörzet rendelkezik. Az
egyes települések idegenforgalmi súlya között jelentős különbségek vannak. Számos
esetben előfordul, hogy a települések érdemi, a fejlesztés alapjául szolgáló idegenfor-
galmi vonzerővel, vagy szolgáltatással sem rendelkeznek. Magyarország településállo-
mányának 53%-a kapott idegenforgalmi szempontú statisztikai besorolást, azonban ez
távolról sem tükrözi a valós helyzetet. Tévedés lenne arra következtetni, hogy minden
54
9001/2004. (SK 1.) KSH-közlemény a területi számjelrendszerről.
55
A Balatonnal kapcsolatban a partközeli és a további települések megosztást alkalmazva.
üdülőkörzethez tartozó település rendelkezik a vendégforgalmat kiváltó, a pénzköltést

ösztönző idegenforgalmi vonzerővel.
Az üdülőkörzetek a turizmus funkcionális szintjeiként elsősorban azokat a térsé-
geketjelölik, amelyek sajátos fejlesztési igényekkel rendelkeznek. Ezek közül kiemel-
kedő szerepe van a rekreációs szükségletek kielégítésének, amelyek az adott üdülőkör-
zet településein található üdülőingatlanok tulajdonosainak szabadidős tevékenységével
függnek össze. A kiemelt üdülőkörzetek településállományát vizsgálva megállapítható,
hogy a legnagyobb arányban a Balaton térségében (96%) találkozhatunk olyan váro-
sokkal és falvakkal, amelyeken a 2001. évi népszámlálás összeírói üdülőingatlant re-
gisztráltak (12. ábra). A Mecsek és Villány kiemelt üdülőkörzet esetében ez az arány
mindössze 54%-os, tehát a települések közel felében nincs üdülési célra hasznosított
ingatlan. A kiemelt státussal nem rendelkező üdülőkörzeteket vizsgálva látható, hogy
a Ráckevei Duna területén kivétel nélkül minden településen vannak üdülőingatlanok,
míg a Felső-Tisza-szakasz (36%), a Dél-Zala (47%) és a Kapos-völgy (48%) esetében
a falvak és a városok felében sem találkozhatunk ilyen funkciójú lakóegységgel. Min-
deközben az egyéb, üdülőkörzetbe nem tartozó települések csoportjában a településál-
lomány 50%-ában vannak üdülőingatlanok (Debrecenben, Hajdúszoboszlón és Nyír-
egyházán kiemelkedő mennyiségű üdülőt regisztráltak).
• Az idegenforgalmi régió
A rendszerváltozást követő években az országos turizmuspolitika alapsejtjeit képező

tájegységi idegenforgalmi bizottságok fokozatosan elsorvadtak, helyükbe - közel egy
évtizedes interregnum után - a regionális gondolkodást megtestesítő testületek léptek.
A turizmus ezáltal az államigazgatás azon szakterületévé vált, amely az elsők között
csatlakozott a regionális intézményesülés folyamatához. Az idegenforgalom területi
irányításának korszerűsítése érdekében 1998-ban az ország egész területét lefedő Re-
gionális Idegenforgalmi Bizottságokat (RIB) hoztak létre.56 A 8 RIB határa egyedül a
Dél-AlfÖld régió (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun) esetében esett egybe a megyehatá-
rokkal. A RIB-ek méretűket tekintve sem voltak egységesek. Az Északkelet-Magyar-
ország RIB hat (Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-
Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg), a Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom,
Veszprém), a Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala) és a Közép-Duna-vi-
dék (Pest, Nógrád, Komárom-Esztergom) három megyére terjedt ki. Emellett létrejöt-
tek a korábbi kiemelt üdülőkörzeten alapuló, illetve annak területét kibővített RIB-ek is
(Balaton, Tisza-tó). Budapest sajátos helyzetet képviselt, jogilag nem volt önálló régi-
óként nevesítve, de a Fővárosi Önkormányzat által létrehozott szervezetek (Turisztikai
56
1007/1998 (1.23.) Korm. sz. határozat az idegenforgalom területi irányításának korszerűsítéséről
12. ábra
Magyarország üdülőkörzetei és üdülőingatlannal rendelkező települései, 2001
Üdülőkörzethez
tartozó település
Üdülőingatlannal
rendelkező település

Szabó Balázs
Forrás: KSH
Bizottság, Budapesti Turisztikai Hivatal) már ellátták azokat a feladatokat, amelyeket a

RIB lett volna hivatott betölteni.
A tervezési-statisztikai régiókhoz jobban igazodó, a RIB-ek működése során nyert
korábbi tapasztalatokat figyelembe vevő új idegenforgalmi régiók kialakítására 2000-
ben került sor.57 Ettől kezdődően a RIB-ek a következő elnevezéssel és területi illeté-
kességgel végzik munkájukat:
1. Budapest-Közép-Dunavidék: Budapest, Pest megye és a Dunakanyar kiemelt
üdülőkörzethez tartozó Komárom-Esztergom és Nógrád megyei települések.
2. Észak-Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye, kivé-
ve a Dunakanyar és a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzethez tartozó településeket.
3. Észak-Alföld: Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bi-
har megye, kivéve a Tisza-tó kiemelt üdülőkörzethez tartozó településeket.
4. Tisza-tó: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok
megye jogszabályban ide sorolt települései.
5. Dél-Alfold: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye.
6. Közép-Dunántúl: Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megye, kivéve a
Dunakanyar kiemelt üdülőkörzet és a Balaton régióhoz tartozó településeket.
7. Balaton: Somogy, Veszprém és Zala megye jogszabályban ide sorolt települései.
8. Dél-Dunántúl: Baranya, Tolna és Somogy megye, kivéve a Balaton régió tele-
pülései.
9. Nyugat-Dunántúl: Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye, kivéve a Balaton
régióhoz tartozó településeket.
A RIB feladata, hogy:

- meghatározza a régió turizmusfejlesztési programját és az adott területen mű-
ködő regionális területfejlesztési tanáccsal történt egyeztetést követően koordi-
nálja annak végrehajtását,
- segítse a turisztikai infrastruktúra fejlesztését, ösztönözze a kistérségi turiszti-
kai együttműködések kialakítását és működését, koordinálja az idegenforgalmi
marketing-, termékfejlesztési és információs munkát,
- döntsön saját regionális turizmusfejlesztési forrásainak felhasználásáról, fel-
kérés alapján működjön közre az idegenforgalmi célú központi pénzeszközök
felhasználásának ellenőrzésében,
- legyen kész az önkormányzatokkal, területfejlesztési tanácsokkal, a megyei és
települési idegenforgalmi hivatalokkal, Tourinform-irodákkal és az idegenfor-
galmi szakmai szervezetekkel való együttműködésre,
- hangolja össze a turisztikai oktatás és a szakképzés regionális feladatait.
57
4/2000. (II. 2.) GM rendelettel módosított 28/1998. (V. 13.) IKIM-rendelet a Regionális Idegenforgal-
mi Bizottságok, valamint a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok munkaszervezeteinek feladatairól.
2000. január l-jétől a RIB-titkárságok a Magyar Turizmus Rt. Regionális Marketing

Igazgatóságaiként működnek (a Tisza-tó és a Balaton esetében projektiroda elnevezéssel).
Az idegenforgalmi régiók működésében - különösen az országos és a nemzetközi
turisztikai marketingben betöltött funkciójuk eredményességét tekintve - a szakem-
berek olyan problémákra mutatták rá, amelyek következtében azok területi struktú-
ráját célszerű volt újra szabni (Michalkó 2002). A 2004. évi átalakítás azonban csak a
marketingkommunikáció által megtestesülő idegenforgalmi régiókat érintette, így nem
volt hatással a RIB-ek területi illetékességére. Az adminisztratív határok megtartása
mellett a Magyar Turizmus Zrt. a turisztikai kiállításokon és vásárokon már nem a
nehezen megkülönböztethető Észak- és Dél-Alföld vagy Nyugat-, Dél- és Közép-Du-
nántúl elnevezéssel szerepelteti az egyes régiókat, hanem előbbiek egységesülésének
és kiegészülésének következtében az Alföld és a Tisza-tó (külföldön: Puszta-Tisza-tó),
utóbbiak kohéziója eredményeként pedig a Dunántúl megnevezést (külföldön: Pannó-
nia) használja. Míg az Észak-Magyarország (külföldön: Eger és Tokaj-hegyvidék) és a
Balaton érintetlenül maradt, addig a nehezen azonosítható Budapest-Közép-Dunavidé-
ket a Budapest és környéke elnevezés váltotta fel.58
58
www.itthon.hu
5. A turizmus földrajzi környezete
Magyarországon
5.1. Természetföldrajzi környezet
A turizmus természetföldrajzi környezete alatt tárgyaljuk Magyarország mindazon

adottságait, amelyek a külső és a belső erők együttes munkájának eredőjeként akár ön-
magukban is hatással lehetnek a vendégforgalom mutatóinak alakulására. A litoszféra (a
szilárd kéreg), a hidroszféra (a víz), az atmoszféra (a levegő) élettel (bioszféra) átszőtt
érintkezési tere (geoszféra) ritkán marad érintetlenül, a társadalom átalakító hatásának
következtében vonzerővé vagy a turisztikai tevékenység természeti (fizikai) környeze-
tévé válik. Bizonyos természeti adottságokat azonban a társadalmi beavatkozás csak
igen lassan vagy az emberi élet léptékében mérve egyáltalán nem képes megváltoztat-
ni, így azok a turizmus viszonylag konstans környezeti tényezőit képviselik. Például
amíg hazánk fekvése és az abból fakadó csillagászati földrajzi pozíciója változatlan-
nak mondható, addig az azzal összefüggésben álló éghajlatban a modernizáció követ-
kezményeként már változások észlelhetők. Mára egyöntetű felismerést nyert, hogy a
természeti adottságoknak a turizmus környezeteként, de még inkább idegenforgalmi
vonzerőként való hasznosítása korlátozásokat igényel, amelyek betartása a fenntartható
turizmus elvének megvalósítását eredményezi.
5.1.1. A fekvés
Hazánk földrajzi helyzetéből, pontosabban fekvéséből számos idegenforgalmi vonat-

kozás következik. Magyarország az északi szélesség 45°48'-48°35' és a keleti hosz-
szúság 16°05'-22°58' koordinátákkal határolt területen fekszik, az Egyenlítőtől és az
Északi-sarktól közel azonos távolságra.59 Mivel a nappalok és az éjszakák hosszának
a Föld mozgásjelenségeivel összefüggő változását jelentős mértékben befolyásolja a
földrajzi szélesség, ezért hazánk fekvése hatással van a természetes fényben végezhető
turisztikai tevékenységek időbeli kiterjedésére.
59
Greenwich-hez hasonlóan a földrajzi koordinátarendszerben elfoglalt sajátos pozícióját igyekszik
Nagykanizsa is a turizmusban hasznosítani, amelynek keretében a városon áthaladó 17. hosszúsági kört
idegenforgalmi attrakcióvá fejlesztette.
162 A TURIZMUS FÖLDRAJZI KÖRNYEZETE MAGYARORSZÁGON
13. ábra
A nappalok hossza Budapesten
(Forrás: Magyar Csillagászati Évkönyv, 2006)
A csillagászati adatokra60 támaszkodva megállapítható, hogy június második felében

számíthatunk a leghosszabb nappali időszakra, azt megelőzően, illetve azt követően
egyre rövidül a természetes fény időtartama (13. ábra). A városi turizmusban kevésbé,
azonban az aktív, illetve az üdülőturizmusban igen komoly jelentősége van a nappali
világosságnak, mivel számos tevékenység csak e feltétel mellett végezhető biztonsá-
gosan. Fürdőzni, vitorlázni, kerékpározni többnyire napközben szokás, így a hozzájuk
kapcsolódó fogyasztás ez időtartam alatt realizálódik, de számos szabadtéri kulturális
létesítmény nyitva tartását is a napkeltéhez/napnyugtához kötik. A sötétség az éjszakai
programoknak kedvez, így az esti szabadtéri színházi előadások, a tűzijátékok, a hangu-
latos városnézések ideális feltételeit a Nap horizont alá bukása teremti meg. A vendég-
látóegységek, különösen a teraszok koraesti igénybevételének intenzitásában is közre-
60
Magyar Csillagászati Évkönyv 2006
TERMÉSZETFÖLDRAJZI KÖRNYEZET 163
játszik a Nap állása. Minél később sötétedik, annál tovább fogyasztanak a vendégek az
éttermekben és a kávéházakban. Egy rendezvény időpontjának kijelölésekor, a nyitva
tartás tervezésekor a szervezőknek, illetve az üzemeltetőknek pontosan ismerniük kell
a Nap állásával kapcsolatos tényezőket. A nyári időszámítás egész Európában egysé-
gesen március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart, így a turizmusban
dolgozóknak is célszerű figyelembe venni a nappalok hosszának mesterséges meghosz-
szabbodását, illetve lerövidülését.
Magyarország fekvésének a földrajzi hosszúságból eredő, a turizmusban megtes-
tesülő következménye az időeltolódásban jelentkezik. Hazánk Greenwichtől keletre az
első időzónában fekszik, ami azt jelenti, hogy tőlünk nyugat felé haladva vissza, keletre
előre kell az órát állítani, az időeltolódás mértéke pedig attól függ, hogy melyik időzóna
területére utazunk. A turistának indulás előtt érdemes tájékozódnia, mivel vannak olyan
országok, amelyekben a zónaidőtől eltérő, úgynevezett dekretális időt alkalmaznak, amely
az adott állam működését teszi hatékonyabbá. A közlekedésben alkalmazott menetrendek
mindig a helyi idő szerinti indulási, illetve érkezési időpontokat tartalmazzák.
Magyarország földrajzi elhelyezkedése olyan különleges csillagászati jelenségek sza-
bad szemmel történő megfigyelését is lehetővé teszi, mint a napfogyatkozás, amely igen je-
lentős tömegeket vonzó idegenforgalmi látványosságként értelmezhető. A napfogyatkozás
természetesen nem egy rendszeresen észlelhető attrakció, de 1999-ben, amikor Magyaror-
szág fekvése lehetővé tette a rendkívüli csillagászati esemény átélését, több tízezren keltek
útra, hogy az élmény részesévé váljanak. A teljes napfogyatkozás zónájának szélessége egy
200 kilométer körüli sáv, amelyet a Föld és a Nap között elhelyezkedő Hold árnyékkúpja
okoz és amelyen belül mindössze néhány percig észlelhető a leírhatatlan nappali sötétség.
1999. augusztus 11 -én Magyarország - fekvésének köszönhetően - ennek az árnyékkúpnak
a középpontjába esett, így a hazánkat délnyugat-északkeleti irányban metsző sáv mentén
több millió turista élvezhette a napfogyatkozást.
Magyarország fekvésének csillagászati vonatkozásai mellett a geoturisztikai
következményei is jelentősek. Hazánk a kontinentális Európa középtengelyében he-
lyezkedik el, az Atlanti-óceántól 2500, az Urál-hegység lábától 2700 kilométerre. A
Peloponésszoszi-félsziget legdélebbi pontja 1300 kilométerre, a Skandináv-félsziget
legészakibb csücske 2600 kilométerre fekszik Budapesttől. Amennyiben az utazási
döntést a távolság primátusa határozná meg, Magyarország centrális elhelyezkedését
optimális feltételként jeleníthetnénk meg a turisták befolyásolásakor. Ha közvetlenül
tehát nem is, a közlekedésben érvényesülő tranzit pozíciónk érdemi mértékben jelent-
kezik a turizmusban. Kis-Azsiából és a Balkán-félszigetről Nyugat-Európába tartók
számára Magyarország biztosítja az áthaladás legkedvezőbb feltételeit, de nem sza-
bad megfeledkezni a tőlünk északra és észak-keletre elhelyezkedő országok mediter-
rán térségbe irányuló szárazföldi személyforgalmának áteresztéséről sem. Mindennek
következtében Magyarországon évente 15-20 millió külföldi halad keresztül, ezek az
átutazók, igaz, hogy 24 óránál kevesebbet töltenek hazánk területén, azonban a vendég-
látásban és a kiskereskedelemben jelentkező fogyasztásuk kimutatható (KSH 2006a).
Geoturisztikai pozíciónk másik, igen fontos eleme, hogy olyan államok közelében
fekszünk, amelyeket a szakma Európa legfontosabb küldő országaiként tart számon.
Németország közelsége a múlt és a jelen vendégforgalmi mutatóit befolyásolja, Ukraj-
náé, de különösen Oroszországé pedig a jövő turistáinak érkezésére hathat kedvezően.
Magyarországot földrajzi helyzete a történelmi időkig visszavezethetően a kultúrák,
a birodalmak és az eszmék találkozásának színtereként determinálta, így hazánk tu-
rizmusa ebből a kompország pozícióból táplálkozhatott és táplálkozhat mind a mai
napig. A Római Birodalom úthálózatának maradványai, a török fürdők, a Habsburgok
kastélyai vagy éppen a szocializmus relikviái együtt kevés európai országban látogat-
hatók. A magyar ember gondolkodása, az idegenekhez fűződő, messze földön híres jó
viszonya is ebben a sajátos földrajzi fekvésben gyökeredzik.
5.1.2. A domborzat
A 93 030 km2 kiterjedésű Magyarország európai összehasonlításában a közepes te-

rületű államok közé tartozik. Annak ellenére, hogy a világ országainak területe és tu-
rizmusa között nem mutatható ki érdemi reláció, tény, hogy a kisebb kiterjedésű ál-
lamok, különösen a törpeállamok a turisták érdeklődésének homlokterében állnak.
Magyarországnak Portugáliához vagy Ausztriához hasonló kiterjedésű területen kell a
turizmus fogadóképességét a lehető legnagyobb lefedettségben biztosítani, az infra- és
szuprastrukturális feltételeket megteremteni. Kétségtelen, hogy az Európai Unióban az
egy négyzetkilométerre eső vendégforgalom tekintetében igen kedvező helyen állunk,
amely arra szolgál bizonyítékul, hogy hazánk eredményesen sáfárkodik a rendelkezés-
re álló terület turizmusban való komplex hasznosítása során.
Magyarország alacsony, függőlegesen gyengén tagolt terület, 84%-a 200 méter
alatt, 14%-a 200-400 méter közötti fekszik, mindössze 2%-a emelkedik 400 méternél
magasabbra. Legmélyebb pontja (79 m) Szegedtől délre, a Tisza árterén helyezkedik
el, legmagasabb (1015 m) a Mátrában található Kékes. Az alig 1000 méternyi szint-
különbség a magashegységhez kötődő, tömegeket vonzó turisztikai tevékenységekre
kevésbé alkalmas, lankás tájakat takar, amelyekben a síkságok, a dombságok, a kö-
zéphegységek és a völgyek képviselik a domináns domborzattípusokat. A Magyar-
országon mérhető, tengerszinthez kötődő magasságok (pl. Istállós-kő, 959 m; Csó-
ványos 939 m; Nagy-Milic 896 m; írott-kő 883 m) önmagukban nem képeznek
önálló turisztikai vonzerőt, hazánk legalacsonyabb pontja meg sem közelíti a föld-
rajzi érdekességként értelmezhető hollandiai mélyföldek kritériumait, magassági
rekordunk pedig leginkább a területi identitás apró szegmenseként él a köztudat-
ban. A tengerszint feletti magasság azonban meghatározó szerepet játszik hazánk
egészségturizmusában, mivel a magaslati levegő számos légúti, idegrendszeri és
allergiás panasz orvoslója. Magyarország klimatikus gyógyhelyei közül Mátraháza
és Sopron a magaslatok erdeinek kristálytiszta levegőjét és csendjét hasznosítja. Az
a pont azonban, amelyhez minden magyarországi magasságot viszonyítanak, idővel

idegenforgalmi látványossággá vált. A turisták a Velencei-hegységben fekvő Nadap
községben találkozhatnak a hazai magasságmérés legfontosabb viszonyító pontjával,
az úgynevezett Nadapi szintezési ősjeggyel.61
Középhegységeink tengerszint feletti magassága és lejtése ugyan erősen korlátozot-
tan, de mégiscsak lehetőséget kínál bizonyos, a turizmusban értékesíthető sport- és sza-
badidős tevékenységek folytatására. Amennyiben a síturizmus éghajlati feltételei adottak,
akkor a Bükk, a Mátra, a Bakony, a Zempléni- és a Budai-hegység pályái képesek a
lecsúszás szerelmeseinek igényeit kielégíteni. Akik a természetjárást választják, azok a Já-
nos-hegy és a Zempléni-hegységben található Magas-hegy libegőjét (utóbbi az ország
leghosszabb drótkötélpályás függőszékrendszerével dicsekedhet) vehetik igénybe a magas-
ság hazai viszonyainak megtapasztalása érdekében. Az extrém sportokat űzők, különösen
a hegyi kerékpározás kedvelői szinte bármelyik középhegységünkben megtalálják azokat
a lejtőket, amelyek alkalmasak adrenalinszintjük átmeneti megemelésére. A magyarországi
középhegységek déli kitettségű hegylábfelszínei a kedvező lejtőviszonyoknak köszönhető-
en kiválóan alkalmasak a turizmussal közvetett kapcsolatban álló szőlőtermesztésre.
Magyarország domborzati viszonyainak bizonyos sajátosságai a turizmusban jól
hasznosítható táji adottság formájában jelennek meg. A puszta és a pannon tájként
aposztrofált alacsony, valamint középmagas hegyvonulatok léte - más egyéb tényezők
mellett - a tengerszint feletti magasságra, illetve a csekély szintkülönbségekre vezethető
vissza. Lényegében a Dunántúllal azonosítható pannon táj elnevezés a Római Biroda-
lom egyik tartományának számító Pannóniával áll összefüggésben. A képzőművészetnek
és az irodalomnak is állandó témát jelentő magyar puszta (Hortobágy, Ecsegpuszta, Bugac,
Apajpuszta) jellegzetesen alföldi táj, amelyen többnyire legelőnek használt silány, homokos
vagy szikes talajok váltakoznak. A legnagyobb magyarországi puszta, a Hortobágy, ahol a
kanyargós szikerek, padkák és laposok tagolta felszín néhány centiméteres szintkülönbsé-
geit már a puszta emeleteiként említik a szakemberek. A Hortobágy legszembeötlőbb
felszíni formái, a kurgánok vagy kunhalmok a keleti sztyeppékról beköltözött nomád pász-
tornépek halomsírjai, őrhalmai, utóbbiak léte nyílt, fátlan tájról tanúskodik, amelyre a
figyeléssel megbízott katonák egykor a horizont pereméig ráláthattak.
Magyarország domborzatának formakincsei az adott táj arculatát meghatározó, a
turisztikai kereslet kiváltásában közrejátszó elemek. Létrejöttük a belső erőknek (pl.
vulkánosság, hegységképződés) köszönhető kőzetképződés és a külső erőkkel össze-
függő (pl. napsugárzás, nehézségi erő) alakformálás együttes eredménye. Magyaror-
szágon a domborzat úgynevezett nagyformái közül a középtáj méretű hegységek (pl. a
Bakony-, a Mátra-, a Bükk-vidék) elsősorban a professzionális túrázás gyakorlóinak
kínálnak akár több napnyi elfoglaltságot jelentő vonzerőt, míg a kistájnyi kiterjedésű
61
A földtörténet ókorában keletkezett, gránitból felépülő Velencei-hegység Magyarország és az egész
Kárpát-medence legstabilabb geológiai képződménye. A Nadapi szintezési ősjegy ma a Balti-tenger
Kronstadtban álló mércéjéhez igazodva nyújt kiindulási alapot a magyarországi térképészet számára.
hegységek (pl. Villányi-hegység, Budai-hegyek, Soproni-hegység) már az amatőr

természetjáróknak is fizikai megpróbáltatást okoznak, végső soron a formakincs kínálta
kihívások leküzdését jelentő terepül szolgálhatnak. Alföldjeink és dombságaink dom-
borzati adottságával összefüggő vonzereje a túrakerékpározásban és a túralovaglásban
érhető tetten, mivel a több száz kilométeren keresztül érvényesülő csekély szintkü-
lönbségek jelentős könnyebbséget jelentenek a bicikli vagy a ló nyergében útra kelők
számára. A domborzat formakincsei közül igazán a kisformák testesítik meg azokat az
elemeket, amelyek önmagukban is idegenforgalmi vonzerővé válhatnak. Mivel e helyütt
nem vállalkozhatunk a több tucat forma területi azonosítására és egyediségük vonásainak
bemutatására, ezért csak néhány, a turisták érkezést kiváltó objektumot említünk. A belső
erők által létrehozott formák: a sasbércek (pl. Gellért-hegy), a maárok (pl. tihanyi Belső-
tó), a vulkáni kúpok vagy azok romjai (pl. Tokaj-hegy). A külső erők tevékenységének
köszönhetően alakultak ki a Dunát és a Tiszát övező holt meanderek (pl. Cibakházi-tó,
Szelidi-tó), a futóhomokbuckák (pl. Fülöpszállás), a denudációs tanúhegyek (pl. Ba-
dacsony, Somló) és nem szabad megfeledkezni az antropogén formákról sem, mint
amilyenek a jelentősebb löszfeltárások (pl. Paks, Basaharc, Balatonalmádi).
A domborzat formakincsei közül külön is hangsúlyoznunk kell a karsztformákat,
amelyek mészkőhegységeink közül különösen a kiemelt üdülőkörzeti és nemzeti parki
státussal is rendelkező Bükk-vidék és az UNESCO világörökség részét képező Aggte-
leki-karszt területén koncentrálódnak. Itt a csapadék- vagy olvadékvíz a vízben oldódó
kőzetek felületén és repedéshálózatában oldási folyamatokat indukál, amelynek követ-
keztében azok jelentős hányada vízvezető üregrendszerré szélesedik, amely a felszínre
jutó vizet elnyeli (Jakucs 1993). A kőzetek felszínén turistalátványosságot jelentő kar-
rok, dolinák, töbrök, poljék, bennük pedig cseppköveket őrző barlangok jönnek létre.
A mészkővidékek sajátossága az ott előforduló hidrotermális karsztjelenség, amely a
Budai-hegységben és a Pilis-hegységben figyelhető meg.
Tekintettel arra, hogy a domborzat formakincsei szoros kapcsolatban állnak a fel-
szín geológiai viszonyaival, ezért e helyen röviden ki kell térünk a kőzetek hordozta
földtörténeti múlt idegenforgalmi aspektusaira. Magyarország geológiai viszonyainak
a turizmusban érvényesülő relevanciája egyrészt a védett feltárások felkeresésében és
az ott bemutatásra kerülő ritkaságok megismerésében, másrészt a kőzetekbe mestersé-
gesen vájt pincék, döntően borászati célú hasznosításában rejlik. Az ismertebb geoló-
giai feltárások között kell megemlítenünk a tatai Kálvária-dombon található egykori
kőfejtőt, ahol triász, jura és kréta kori tengeri élőlények kövületeivel ismerkedhetnek
a turisták. Emellett a fertőrákosi kőfejtő és az ipolytarnóci geológiai tanösvény érde-
mel említést, előbbi 12 millió éves, úgynevezett lajta mészköve, utóbbi 20 millió év
távlatában a homokkőben megőrzött állati lábnyomai miatt jelent idegenforgalmi
vonzerőt. A lösz és a mészkő a természet hőszigetelő anyagaiként kiválóan alkalmas
a közel állandó hőmérsékletet igénylő borospincék kialakítására (12. fénykép). Ennek
köszönhetően a Külső-Somogyban és a Tolnai-dombságon termelt borok löszpincék-
ben, míg a Bükk-vidék nedűi a mészkő övezte pincékben vátják a turistákat.
12. fénykép
Löszpince bejárata Szóládon.
A Somogy megyében fekvő község a Balaton régió turizmusfejlesztésének egyik letéteményese.
A faluban található löszmélyút mentén számtalan pince tulajdonosa kínálja borát
az egyelőre csak erre tévedő turistáknak
5.1.3. A felszíni és a felszín alatti vizek
Tekintettel arra, hogy a világ turizmusában hasznosuló idegenforgalmi vonzerők kö-

zött a víz, elsősorban a tengervíz mind a mai napig prioritást élvez, így a felszíni és a
felszín alatti vizeknek Magyarország turisztikai kínálatában is meghatározó szerepük
van. Hazánk domborzatában érvényesülő medence jelleg egyik következménye, hogy
a környező országokból érkező folyók lefolyása lassú, amely kiváló lehetőséget teremt
azok idegenforgalmi hasznosítására, ugyanakkor a medencealjzat geológiai viszonyai
a termálvíz hasznosítását biztosítják.
Magyarország vízhálózata ritka, átlagos sűrűsége 0,3 km/km2, különösen a na-
gyobb párolgási vagy beszivárgási mutatókkal rendelkező tájak felszíni vízfolyásai
gyérebbek, így pl. a Duna-Tisza köze, illetve az Aggteleki-karszt területének leg-
nagyobb része kimondottan alkalmatlan a víziturizmus feltételeinek biztosítására. Ha-
zánk folyóvizei - igaz, erősen differenciáltan - szinte kivétel nélkül lehetőséget biz-
tosítanak a belföldi és a nemzetközi turizmusban megjelenő szabadidős és rekreációs
tevékenységek végzésére. A folyók lassú folyásának egyik kedvező következménye,
hogy könnyebben melegednek fel, ugyanakkor szállított hordalékukat lerakva iszapos,
strandolásra kevésbé alkalmas partokat alakítanak ki.
Magyarország felszíni vizei a hazánkat 417,2 kilométer hosszúságban átszelő, a
németországi Fekete-erdőben eredő Duna vízgyűjtőjéhez tartoznak. A teljes magyar-
országi szakaszon szabályozott Duna Gönyűig saját hordalékkúpján, onnan a déli ál-
lamhatárig tektonikailag kijelölt teraszos völgyben folyik, medrének átlagos szélessége
közepes vízálláskor 300-500 méter között változik, amely távolság viszonylagos biz-
tonságot nyújt a vizisportokat űzők számára, azonban a tömeges vitorlázást már nem
teszi lehetővé. A meder közepes vízálláskor mért mélysége 4-5 méter között van, amely
az év legnagyobb részében biztosítja a folyó teljes hosszában történő hajózást. A víz
mélysége nemcsak a kiránduló, hanem a folyami üdülőhajók fogadására is alkalmas,
amelyeken évente több ezer, elsősorban osztrák és német vendég érkezik hazánkba. Az
Alpokban bekövetkező hóolvadásnak és a vízgyűjtő terület csapadékjárásának megfe-
lelően a Dunán minden évben két árvízzel kell számolni: kora tavasszal és kora nyáron.
Az árhullámok a folyó teljes magyarországi szakaszán végigvonulnak, legtöbbször idő-
ben elnyúlnak, lassan emelkednek és hosszú ideig tartanak. Miközben a Duna árvizei
az utóbbi években idegenforgalmi attrakcióvá váltak, súlyos károkat okoztak a part
mentén álló üdülőkben és vendéglátó-ipari létesítményekben, valamint erőteljesen ve-
szélyeztették a védett természeti övezeteket (13. fénykép). A dunai árvizek különösen
a fővárosban és az agglomerációban található idegenforgalmi hasznosítású vízparti in-
gatlanokban okoztak kárt, de a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemenci-erdő
állatvilágát is megtizedelték. A Duna vizének szennyezettsége elsősorban budapesti
szakaszán zárja ki a benne való fürdőzést, de az önfeledt lubickolást a többi részén is
érdemes átgondolni. A Duna szinte teljes hossza üdülőkörzet, amely a Szigetközben,
a Dunakanyarban, a Római-parton, a Ráckevei Dunaágban teljesedik ki. A leggya-
13. fénykép
A Duna rendkívül magas vízállása Budapesten.
Nem ritka, hogy a Duna vízszintje a tavaszi olvadás vagy az őszi esőzések idején erőteljesebben
megemelkedik, ilyenkor a folyó elönti a főváros északi és déli része közötti közúti összeköttetést biztosító
alsó rakpartokat. Arra azonban, hogy az árvíz turistalátványossággá válik, csak az utóbbi években
figyeltek fel a szakemberek. Az MTA székházát is veszélyeztető vízszint több ezer, a környék szállodáiban
megszálló vendég számára nyújtott fotótémát 2006 áprilisában
koribb vizisportok a kajakozás és a kenuzás, a folyó emellett horgászásra is alkalmas.

A Duna mellékfolyóinak idegenforgalmi célú hasznosítása jelenleg nem számottevő,
elsősorban természetvédelmi területként az ököturisztikai kínálatot színesítik.
A romániai Máramarosi-havasokban eredő Tisza 596 kilométer hosszságban ka-
nyarog hazánkon keresztül. Három magyarországi szakasza az üdülőkörzeti besoro-
lásban is megjelenik: az országhatártól Tokajig felső, Tokaj és Tiszaug között közép,
attól délre alsó Tisza-szakaszról beszélünk. Szolnokig völgy nélkül, onnan egy széles
szerkezeti árokban kanyarog. Szabályozásának köszönhetően az ártér szélessége, így
az áradás időbeli levonulása csökkent, azonban az árhullám magassága növeke-
dett. A folyó vízjárása rendkívül szélsőséges, a vízszintingadozás meghaladhatja a 11
métert. A Dunával összehasonlítva itt a tavaszi és a nyár eleji mellett egy késő őszi
áradással is számolni kell. Ha a Duna és a Tisza áradása (különösen a kora tavaszi)
időben egybeesik, akkor akár az 1879. évi szegedi árvízhez hasonló pusztulás is bekö-
vetkezhet a folyó visszaduzzadásából. A nevezetes tiszai árvizek között kell említenünk

az 1970. évit, amikor a Szamos visszaduzzadásának következményeként lakott telepü-
lések, köztük Nagygéc (Nagyhodós) váltak lakatlanná. A 2001. évi felső-tiszavidéki
áradás idegenforgalmi érdekessége a templomok, lakóépületek helyreállításában
keresendő. A tiszai üdülőterületek szép példája Vásárosnaményben Gergelyugornya.
A Tisza mellékfolyóinak hajózhatósága differenciáltan korlátozott, azonban többségük
a vizisportokra, horgászatra, helyenként a fürdőzésre is alkalmas. A Tisza és mellékfo-
lyóinak találkozási pontjai közül a legszebb, üdülparadicsomként is hasznosított rész a
Csongrádnál található Körös-torok, ahol az ifjúság számára szabadidős területet alakí-
tottak ki. A Tisza szabályozásában rendkívül fontos szerepet kapott az 1954 óta üzeme-
lő tiszalöki vízlépcső, átadását követően a folyó a létesítmény felett lévő 80 kilométeres
szakaszon, valamint a Bodrog teljes magyarországi szakasza hajózhatóvá vált.
A Tisza idegenforgalmi hasznosításában rendkívüli jelentőséggel bír a kiskörei
duzzasztó mögött mesterségesen létrehozott víztározó, a Tisza-tó. A Tisza-tó - szem-
ben a tőle északra és délre fekvő Tisza-völgyi tájakkal - abban a szerencsés helyzetben
van, hogy az 1967-1973 között megépített Tisza II. (más néven Kisköre) Vízlépcső
üzembe helyezésének köszönhetően kevésbé kitett a természeti csapások (árvíz, víz-
szennyezés) pusztításainak, illetve azok negatív hatásait képes kiküszöbölni, mérsékel-
ni. A Tisza-tó földrajzi értelemben elsősorban arra a 127 km2 vízfelületü, 35 km hosszú
mesterséges tóra vonatkozik, amelyet a Kiskörénél 1973-ban megépített duzzasztómű
mögött, a Közép-Tisza vidékén hoztak létre. A Tisza-tó alapvetően egy olyan vízgaz-
dálkodási létesítmény, amely csak nevében és tájképi mivoltában közvetíti egy tóról a
fejekben élő általános képet, hidrológiai értelemben egy síkvidéki átfolyásos tározó,
amelynek vízét a téli hónapokban leürítik. Tekintettel arra, hogy 1973-1990 között nem
történt számottevő módosulás a kliskörei vízlépcső duzzasztott terében (a létesítmény
alapvető gazdasági célkitűzései közül leginkább a villamosenergia-termelés valósult
meg) a tározótérben természetvédelmi szempontból értékes ökoszisztéma fejlődött ki, a
tartóssá vált duzzasztási szint a múlt századi szabályozást megelőző időszakhoz hason-
ló életteret hozott létre (Tarnóy 1991). A kezdeti várakozásokból mára Magyarország
egyik idegenforgalmi gócpontja fejlődött ki, amely mind a mai napig küzd a gyermek-
betegségek hatásaival.
A legnagyobb, idegenforgalmilag széleskörűen hasznosított állóvizünk a Balaton.
A közel 600 km2 átlagos vízfelületű, tektonikus eredetű tó hossza 77 km, legnagyobb
szélessége 11 km, legkeskenyebb a Tihanyi-félsziget és Szántód közötti részen (1,5 km).
Ezek a vízföldrajzi adottságok lehetővé teszik, hogy a tavon motoros és vitorlás hajók
közlekedjenek. A Balaton átlagos mélysége közepes vízállásnál 3,5 méter. A medencét
északról határoló törésvonal közvetlenül a tó partján fut, amelynek következtében a tó-
meder a part mentén hirtelen mélyül, míg a meder déli területén 200-500 méter széles-
ségű víz borította turzásgát húzódik, amely mögött igen sekély, a fürdőzők paradicso-
mának számító letarolt homokos tófenékkel találkozhatunk. A tó vízkészletének 60%-a
a Balaton vízgyűjtő területéről, 40%-a a tó felszínére hulló csapadékból származik.
Az utóbbi években a vízügyi szakembereknek igen komoly fejtörést jelentő vízutánpót-

lásban a fokozatosan újjáéledő Kis-Balatonon keresztül érkező Zala folyó kulcsfon-
tosságú. Amennyiben nem jut megfelelő mennyiségű víz a tómederbe, a Balaton víz-
szintje olyan kritikus érték közelébe kerül, amely akár a fürdőzést is veszélyeztetheti. A
tó felesleges vízmennyiségét a Sió-csatornán keresztül engedik a Dunába. A tó vízének
nyári hónapokban mért átlaghőmérséklete 21 °C, de a kánikulai napokon akár a 28
°C-ot is elérheti, mivel a napi hőingadozása alacsony, ezért a reggeli és az esti órákban
is biztosítja a fürdőzés feltételeit. A tópart sajátos mikroklímájának kialakulásában a
nyár végi, ősz eleji mediterrán hatás mellett a vízfelületről visszatükröződő napfény is
szerepet kap. A Balaton vize nemcsak nyáron, hanem a téli hónapokban is közrejátszik
a turisztikai kereslet indukálásában. A hosszú időn keresztül kitartó hideg következmé-
nyeként a tavon keletkező jégtakaró vastagsága 10-20 centiméterre duzzadhat, amely
korcsolyázásra, jégkorongozásra, fakutyázásra és lékhorgászatra is alkalmas.
A Balaton mellett a 10 km hosszú, 2-3,5 km széles Velencei-tó kínál Magyaror-
szág üdülőturizmusában számottevő szerepet játszó vízfelületet. A Velencei-tó 26 km2
kiteij edésű felületének mintegy 50%-a tekinthető fürdőzésre, vízisportokra alkalmas
víztükörnek, a többit nád és sás borítja. A tó 1,4 méter átlagos mélysége és az azzal
összefüggő gyors felmelegedése elsősorban a kisgyermekes családok számára jelent
nyaranta vonzó vízföldrajzi adottságot. A Fertő-tó 352 km2-nyi felületének mindös-
sze %-e tartozik Magyarországhoz. Mivel a tó vízutánpótlásában a csapadékvíznek
domináns szerepe van, ezért a vízállásában igen jelentős szélsőségek mutatkozhatnak.
Átlagos mélysége (1-1,5 m) elméletileg lehetővé tenné a szélesebb tömegeket vonzó
fürdőzési célú hasznosítását, azonban a hűvösebb klíma, a laposabb partjain húzódó
2-5 km széles nádövezet, valamint természetvédelmi oltalma ezt csak korlátozottan
teszi lehetővé.
Az egyre növekvő kereslet a Balaton, a Velencei-tó és a Fertő-tó mellett számos,
természetes keletkezésű állóvizünk idegenforgalmi hasznosítását tette lehetővé. For-
rástavaink (Tata, Hévíz, Tapolca, Miskolctapolca) többségét termálvíz táplálja, ott,
ahol a víz gyógyhatását kimutatták, egészségturisztikai hasznosításra került sor. A na-
gyobb folyók természetes módon lefuződött vagy a szabályozások alkalmával levá-
gott kanyarulatait, holtágait, a morotvákat az üdülő- és a horgászturizmus hasznosítja.
Legismertebb morotvatavaink a Duna melletti Szelidi-tó, a faddi Holt-Duna, a Tisza
mentén a Cibakházi, a Mártélyi és a Tiszaluci tavak. Lefolyástalan szikes tavaink
elhagyott folyómedrekben, deflációs mélyedésekben, homokbuckákkal elgátolt me-
dencékben keletkeztek, elsősorban a horgász- és az ökoturizmusban van jelentőségük,
de strandolásra is használhatók (a szegedi Fehér-tó, a nyíregyházi Sóstó, az orosházi
Gyopáros-tó, a belső-somogyi Baláta-tó). Hegyvidéki tavaink közül az Aggteleki-
karszt dolinatavait, a Vörös-tavat és az Aggteleki-tavat kell megemlíteni, emellett
a keleméri Mohos-tó és a suwadássos Arlói-tó tartozik abba a csoportba, amelyet a
hegyvidéket járó turisták előszeretettel látogatnak. Mesterséges síkvidéki tavaink kö-
zül a Tisza kapcsán már tárgyalt kiskörei víztározó mellett a hortobágyi halastó, a
hegyvidékieket vizsgálva a Hámori-tó, a Rakaca-tó, a Lázbérci-tó, az Orfűi-tó és az

Abaligeti-tó igen népszerű a turisták körében.
Felszín alatti vizeink közül a talajvíz elsősorban a strandok területének hasznosí-
tását korlátozhatja, illetve a szőlőültetvények megközelítését gátolhatja. Egy-egy ki-
adós eső után a legfelső vízzáró réteg felett elhelyezkedő talajban olyan mértékű víz
halmozódhat fel, amely átmenetileg lehetetlenné teszi a strandolok gondtalan pihenését
vagy az érdeklődők szőlőbe való eljutását. A talajvíz negatív idegenforgalmi hatása-
ival szemben a karszt- és rétegvizek, különösen azok forrásai önálló vonzerőként
jelennek meg. Nagy mennyiségű karsztvízzel a tömör, ugyanakkor törések és hasa-
dékok gazdagította mészkő- és dolomithegységeinkben találkozhatunk. A karsztok
peremén elhelyezkedő településeink elnevezése őrzi az ivóvíz biztosításában egy-
kor betöltött funkciójukat (pl. Úrkút, Lókút), de számos nagyváros vízellátása ma
is a karsztokra épül (pl. Pécs, Miskolc). Amennyiben a vízbázist valamilyen, leginkább
ipari eredetű szennyezés éri, akkor nemcsak a lakosság ellátását, hanem a turisták tar-
tózkodását is veszély fenyegeti.
A döntően csapadékvíz eredetű rétegvizeink a Kárpát-medence üledékkel feltöltött
aljzatában helyezkednek el. Az Alföld alatt elhelyezkedő kavicsos, homokos, agyagos,
iszapos üledékekben tárolt rétegvíz az artézi kutak segítségével tör a felszínre. Tekin-
tettel arra, hogy hazánk területén a geotermikus gradiens alacsony, ezért már viszony-
lag kis mélységből is lehet hévizet nyerni, a mélyebb rétegek azonban igen magas
hőmérsékletű vizet tárolnak. A magyarországi hévizek többnyire ásványi anyagok-
ban gazdag, minősített gyógyvízként kerülnek az egészségturizmusban fürdő- vagy
ivókúra során hasznosításra. A karszt- és rétegvizek felszínre lépésének pontjai a
források. A karsztforrások (Tettye, Jósva) és környezetük az érintett területek ter-
mészetjárásában jól hasznosítható attrakciók. A bányászati vízkiemelés jelentős mér-
tékben veszélyeztetheti az egészségturizmus egyik bázisát jelentő karsztforrások hoza-
mát, számos el is apadt, így az Ajka környéki bauxitbányászat következtében egykor a
Hévízi-tavat ellátó forrás is veszélybe került. A hegységek törésvonalai mentén fakadó
források vize sok esetben gyógyító hatású. A főváros gyógyfürdőit a Budai-hegység
keleti peremén fakadó karsztforrások táplálják, kémiai összetételük alapján többségük
földes-meszes gyógyvíz. A Keszthelyi-hegység lábánál fekvő Hévíz csekély sugár-
zóanyag-tartalmú radioaktív, a Balaton-felvidék közelében található Balatonfüred
savanyú, a Móri-árokban húzódó Moha környékén szénsavas, a Villányi-hegység
peremén elhelyezkedő Harkányban kénes vízzel találkozhatunk. A Mátrában fekvő
Párádon úgynevezett posztvulkáni, vastartalmú ásványvízforrás áll a gyógyulni vá-
gyók rendelkezésére. Az Alföld és a Dunántúl mesterségesen feltárt rétegvízforrásait
- az esetek többségében kőolaj vagy földgáz után kutatva - mélyfúrások hozták a fel-
színre, így Zalakaros vagy Hajdúszoboszló esetében sem a gyógyvízhez jutás volt a
geodéták elsődleges célja.
5.1.4. Az éghajlat
Az éghajlat a turizmus meghatározó fontosságú tényezője. Szerepe egyrészt a turisz-

tikai tevékenység természeti környezeteként (pl. a tavasszal ébredő erdő illatát hordo-
zó enyhe szellőben történő természetjárás) másrészt egyes idegenforgalmi vonzerők
aktivációs együtthatójaként (pl. a sielésre alkalmas tájakon a hóesés teszi lehetővé a
lesiklást), illetve a turistaérkezést önmagában is kiváltani képes elemként (pl. vízparti
napozás) értelmezhető. A világ éghajlatában az elmúlt évszázadban érvényesülő nega-
tív tendenciák, különösen a szélsőséges időjárási helyzetek az utóbbi évtizedben egyre
gyakoribbakká váltak. Ennek következtében csupán a rendszeres meteorológiai mérés
kezdete óta rendelkezésre álló adatokra, különösen azok átlagértékeire alapozva egyre
nehezebbé válik a turizmust befolyásoló éghajlati hatások értékelése. Napjaink egy-
egy rendkívüli időjárási eseményének (a csapadék mennyiségének, a szél erejének, a
hőmérsékleti minimum, illetve maximum szélsőséges értékeinek) átmeneti következ-
ményei a média révén olyan mértékű nyilvánosságot kapnak, amelyek irracionálisán
befolyásolhatják az utazási döntést. A szakmai körökben is vita tárgyát képező recens
klímaváltozásnak kétségtelenül vannak az extrémitás határait súroló jelei, azonban egy
terület éghajlatát tükröző, százéves átlagokhoz mért elmozdulás csak lassan rajzolja át
Európa, illetve hazánk éghajlati térképét.
Magyarország éghajlatát alapvetően a földrajzi helyzete, az óceánoktól való tá-
volsága, domborzati viszonyai határozzák meg, amely az egymást követő azonos vagy
különböző időjárási helyzetek sorozatában és gyakoriságában jut kifejezésre. Eszerint
hazánk a mérsékelt éghajlati öv szárazföldi területébe esik, ahol négy évszak váltako-
zásában öltenek testet a turizmust befolyásoló klimatikus jegyek (14. fénykép). Hazánk
területi és orografikus jellegzetességeinek következménye, hogy az egyes tájegységek
éghajlatában nincsenek számottevő eltérések. Az előforduló területi kontrasztok az
időjárási helyzetek heterogén érvényesülésére, valamint a mezo- és mikroklimatikus
hatásokra vezethetők leginkább vissza. Időjárásunkat az átvonuló ciklonok és anti-
ciklonok határozzák meg, így a meteorológusok az izlandi minimumként és az azo-
ri maximumként ismert akciócentrumok (állandóan alacsony, illetve magas nyomású
légnyomásképződmények) váltakozó hatásait figyelembe véve adnak egyre pontosabb
előrejelzéseket. A meteorológusok munkáját a hazánk medencehelyzetéből fakadó mó-
dosító tényezők mellett a téli hónapokban Szibéria felett kialakuló magas és nyáron
Irán térségében keletkező alacsony nyomású hatásközpontok nem kívánatos, leginkább
szélsőségeket generáló közreműködése is megnehezíti.
Az ismert éghajlati elemek közül Magyarország turisztikai kínálatában a napfény-
tartam, a levegő hőmérséklete, a szél- és a csapadékviszonyok együttes hatása érvé-
nyesül. A csillagászatilag lehetséges napfénytartamok értéke, vagyis a besugárzás télen
8, nyáron viszont akár a napi 16 órát is elérheti, azonban a borultság mértéke ezeket
a mutatókat lényegesen lecsökkenti. Az évi átlagos felhőzet az Alföld középső részén
50% körüli, míg a nyugati határvidéken a 70%-ot is eléri. A napfénytartam ennek
14. fénykép
A gyulai várfürdő nyári főbejárata.
Magyarország éghajlati adottságainak függvényében strandjaink rendszerint május l-jén nyitnak
és szeptember 30-án bezárnak. A napjainkban észlelhető klimatikus változások, illetve ingadozások
azonban könnyen átalakíthatják az üzemeltetés évtizedes szokásait. A májusi fagyok és az október végéig
is elhúzódó vénasszonyok nyara a rugalmasabb nyitva tartásra való átállást eredményezheti.
megfelelően változik, a legmagasabb értékeket a Duna-Tisza köze déli részén (2100

óra/év), legalacsonyabbakat az Alpokalján (1750 óra/év) regisztrálták. A napsugárzás
évi eloszlásában jelentkező nyári maximumok különösen a vízpartok mentén kedvező
hatással vannak az üdülőturizmusra, a területi koncentráltság pedig a napfényigényes
hungarikumok termesztését segíti elő. A hegyvidéki területeken azonban az inverzió
következtében éppen fordított helyzet érvényesül, a Kékestető téli napfénygazdagsága
a téli sportok szerelmeseinek kedvez.
A magyar társadalom belföldi üdülési szokásai egyrészt az ország turisztikai kíná-

latának központi elemét képező vonzerőkkel, másrészt az időjárással, harmadrészt
évtizedes szociokulturális berögzülésekkel hozhatók összefüggésbe. Magyarorszá-
gon a természetföldrajzi adottságokból fakadóan a belföldi üdülés szinte szinoni-
mája a nyaralásnak, amelynek keretében az emberek többsége vízparti területeket
keres fel. Teszi mindezt arra a tényre visszavezethetően, hogy vízrajzi adottságaink
révén tavaink többsége és folyóink jó néhány szakasza alkalmas a testi felfris-
sülést, a napsugárzás jótékony hatásának kihasználását, a kellemes semmittevést
célzó strandolásra. A víz hőfoka azonban a levegő hőmérsékletének emelkedésével
párhuzamosan éri el azt a kritikus pontot (21 °C) amely a tavainkat és folyóinkat
alkalmassá teszi a tömeges strandolási igények kielégítésére. Ha a Balaton vízének
átlagos hőfok-emelkedését vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy június közepén éri
el a 21 °C-ot, de augusztusban nem ritka a 27 °C feletti értékek regisztrálása sem.
Látható tehát, hogy a belföldi turizmus egyik legkeresettebb vonzerejének a hasz-
nosítására a nyári hónapokban kerülhet sor. Tekintettel arra, hogy a víz strandolá-
si célú hasznosítására koncentráló belföldi üdülés a szocializmus korában hosszú
évtizedeken keresztül szinte kizárólagos alternatíváját jelentette a szabadidő uta-
zással párosuló eltöltésének, így a munkavállalók többségének életszervezésében
máig ható normaként rögzült a nyarat középpontba állító szabadságolás gyakorla-
ta. Természetesen ez a fajta üdülési szokás más, alapvető fontosságú tényezőkkel,
mint az oktatási-nevelési intézmények szolgáltatásainak júliusi és augusztusi szü-
neteltetésével, az ugyanerre az időszakra eső kánikula kiküszöbölésére alkalmas
légkondicionált munkahelyek hiányával is magyarázható.
A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a magyar társadalom, ha utazását
az időjárástól tenné függővé, akkor elsősorban a július 11. és augusztus 20. közé
eső dekádok valamelyikét választaná egy minden bizonnyal napsütéses, esőmentes
belföldi vízparti üdülés sikere érdekében (14. ábra). A válaszadók 2/3-a a felmérés
során lehetőségként felkínált, május 1. és szeptember 30. közötti 15 dekád közül
éppen a sokévi átlag alapján is legmelegebbként nyilvántartott periódust jelölte
meg a nyaralás optimális terminusaként. Az elemzés tárgyát képező preferenciában
azonban korosztályi eltérések észlelhetők. Amíg az időskorúak (60 év felettiek)
esetében is az augusztus 1-augusztus 10. időszak képezi a legmagasabb arányban
(15,5%) jelölt dekádot, addig ennek a korosztálynak a májusi (7,8%) és a szeptem-
beri (6,8%) hónapokban prognosztizálható aktivitása a fiatalokhoz (15-39 év) és
a középkoriakéhoz (40-59 év) mérten magasabb. Különösen a fiatalokkal történő
összehasonlításban mutatható ki szembeötlő különbség, mivel ők az iskolai köte-
lezettségeik miatt májusban (1,4%) és szeptemberben (0,4%) egyaránt elhanyagol-
ható arányban jeleznek érdeklődést a belföldi vízparti nyaralás iránt.
14. ábra
A magyar társadalom vízparti üdülésének preferált dekádjai
(Forrás: MTA FKI- TNS Hungary, 2005)
Korcsoportok
15-39 40-59 60-
A vizsgálat figyelemre méltó tanulságai közé tartozik a májusi előszezonban és

a szeptemberi utószezonban várt időjárási feltételek közötti látványos különbség
regisztrálása. Szeptemberrel összehasonlítva minden korosztály a májust tartja a
vízparti üdülés kedvezőbb időjárási körülményeit biztosító hónapnak, miközben
megfeledkeznek a májusi fagyok eshetőségéről, az állóvizek hőháztartásának sa-
játosságairól (tudniillik tavaink nyár elején lassan melegszenek fel, ugyanakkor az
ősz elején még tartják a fürdőzésre alkalmas hőfokot), valamint a vénasszonyok
nyaraként aposztrofált szeptember kedvező klímájáról.
Magyarország területén átlagosan 2,5 °C-kal magasabb hőmérséklet mutatható ki, mint
ami a földrajzi szélességünkből és a tengerszint feletti magasságunkból következne. Ez
a pozitív hőmérsékleti anomália érvényesül Magyarország évi 10 °C körüli középhő-
mérsékletében, amely januári minimumot és júliusi maximumot takar. Amíg az ország
délkeleti részén 22 °C feletti, addig a hegyvidéken 19 °C alatti júliusi középhőmér-
séklet mutatható ki. Januárban a délnyugati és a nyugati országrészekben az enyhítő
ciklonoknak köszönhetően -1 °C körüli hőmérséklet a jellemző, ugyanakkor északke-

leten az anticiklonok nyomják le a hőmérő higanyszálát -3 —4 °C alá. Az évi közepes
ingás 20-24,5 °C között változik, amely a szárazföldi éghajlati területnek megfelelő.
A turizmust leginkább az úgynevezett hőségnapok befolyásolják (ekkor a meteoro-
lógusok 30 °C vagy azt meghaladó hőmérsékletet mérnek), amelyek időtartama a
délkeleti országrészben meghaladhatja a 30 napot is. Ekkor a vízparti üdülőterületek
fürdőzésre vágyó turistákkal, a vendéglátó-ipari egységek a hőségben fellépő szomjú-
kat oltani óhajtó vendégegkkel telnek meg. A napi hőmérsékletingás leginkább a kem-
pingezésben kap szerepet, éves viszonylatban 10 °C, télen kisebb (5 °C), nyáron magasabb
(15 °C). Az éjszakát sátorban töltőknek figyelembe kell venni, hogy bizonyos időjárási
helyzetekben hajnalra komoly lehűlés várható. A hosszabb útra indulóknak számolni kell a
hőmérsékleti szélsőségek bekövetkezésével is. A két szélső értéket figyelembe véve Pécsett
1950. július 5-én 41,3 °C-ot, Görömböly-Tapolcán 1940. február 17-én -35 °C-ot mértek,
amely hőmérsékletek szabadtéren való elviselése csak az időjárásnak megfelelő ruházat-
ban lehetséges. Az idegenforgalmi szezon hosszát a május 12-14-e között érkező, sarki
eredetű, hideg légtömegek (fagyos szentek) és a szeptember végén érvényesülő mediterrán
hatás (vénasszonyok nyara) befolyásolja. A hőmérséklet napi járása különösen a szezon
kezdetén és végén bír jelentőséggel, mert a hirtelen lehűlő estéken a szabadban végezhető
tevékenységek, különösen a fürdőzés korlátozva van. A tervezésnél figyelembe kell venni,
hogy a legelső nyári nap - amikor a legmagasabb hőmérsékleti érték 25 °C felett van - még
sohasem előzte meg a tavaszi napéjegyenlőség napját, jellemzően az Alföld középső és
déli területén április végén jelentkezik. Az utolsó nyári napot az ország területén szinte
egységesen szeptember 20-30. között észlelik.
A csapadék területi eloszlásában igen jelentős különbségek mutathatók ki Magyar-
országon. Az Alpokalja térségében nem ritka a 800 mm, míg a Tisza középső vidékén az
500 mm alatti évi csapadékmennyiség. A legtöbb csapadék tavasz végén és nyár elején esik
Magyarországon, a Medárd-napi esőket az egymást követő délnyugati, illetve északnyugati
ciklonok eredményezik. A Dunántúlon kimutatható őszi másodlagos csapadékmaximum a
mediterrán térségben megerősödő ciklontevékenységgel hozható összefüggésbe. A legtöbb
csapadékos nap ősz végén és tél elején, a legkevesebb nyár végén fordul elő. A nyári csa-
padék gyakran zivatarokjégeső és villámlás kíséretében, nagy intenzitással érkezik, amely
komolyan veszélyezteti a turizmust, különösen a vízisportokat és a szabadtéri rendezvénye-
ket korlátozza. Magyarországon a csapadék jelentős része hó formájában hull a felszínre.
Az alacsonyabban fekvő országrészekben 20-30, a magasabb térségekben 50-60 havazá-
sos napra lehet számítani, a Mátra és a Bükk legmagasabb részein, különösen az északi
lejtőkön a hótakaró átlagosan 100-120 napon keresztül marad meg, vastagsága pedig 50 cm
körüli, ami a térséget alkalmassá teszi a síturizmusba történő bekapcsolódásra. A csapadék
mennyisége elsősorban tavaink esetében mutat szoros összefüggést a vízszinttel, folyóink
vízutánpótlása sokkal inkább a határainkon túlra nyúló vízgyűjtőterületeken hullott csapa-
dék függvénye. Szárazabb években előfordult, hogy a Balaton vízállása a kritikus, már-már
a fürdőzést veszélyeztető szint alá süllyedt.
12. táblázat
A vendégéjszakák számának szezonális megoszlása Magyarország idegenforgalmi régióiban, 2004
(Forrás: Sulyok-Kiss 2006.)
A vendégéjszakák megoszlása (százalék)

Régió január-május június-augusztus szeptember-december
Balaton 20,0 61,9 18,1
Budapest-Közép-Dunavidék 34,3 31,6 34,1
Dél-Alföld 28,5 46,1 25,4
Dél-Dunántúl 31,3 41,2 27,4
Észak-Alfold 31,0 43,4 25,7
Észak-Magyarország 28,2 46,8 25,1
Közép-Dunántúl 28,8 44,0 27,1
Nyugat-Dunántúl 33,0 35,8 31,2
Tisza-tó 20,6 60,1 19,6
Ország összesen 29,3 43,2 27,5
Magyarország szélviszonyait az Európában érvényesülő áramlási irányok mellett

a térségünkben uralkodó légnyomáskülönbségek határozzák meg. Hazánk a nyugatias,
északnyugatias szelek övezetében fekszik, amelyet a domborzat, valamint a meden-
cehelyzettel összefüggő főn hatás módosít. Ennek következtében a Dunántúl nyugati
részén az északias, a Tiszántúlon az északkeleties szelek érvényesülnek. Az átlagos évi
szélsebesség (3,0 m/sec.) lehetőséget biztosít a vitorlázásra.
Magyarország éghajlati adottságával és időjárási sajátosságaival összefüggésben2004-
ben a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák alapján a június, a július és
az augusztus volt a bel- és külföldi turisták által leginkább preferált hónap (12. táblázat). Amíg
országos átlagban az összes vendégéjszaka 43%-a esett a nyána, addig a Balaton (62%) és a
Tisza-tó (60%) idegenforgalmi régióban ebben az időszakban jóval magasabb volt a vendégfor-
galom koncentráltsága. Tekintettel arra, hogy a Balaton és a Tisza-tó első számú idegenforgalmi
vonzereje a vízfelület, így annak felmelegedése, a turizmusban történő szélesebb körű hasz-
nosítása a nyári hónapokra tehető, így a kereslet a strandolásra kedvező időjárási feltételeknek
megfelelően alakul. Ezzel szemben a Budapest-Közép-Dunavidék és a Nyugat-Dunántúl régió,
amely az átmenő forgalom biztosításán túlmenően elsősorban a városlátogatásra és a gyógy-
fürdők igénybevételére nyújt megfelelő terepet, 2004-ben az országos átlaghoz képest jóval ki-
egyenlítettebb vendégforgalmat mondhatott magáénak. A fővárost mint turisztikai terméket és
az ország közlekedési csomópontját is magába foglaló Budapest-Közép-Dunavidék régió-
ban 2,7%, az osztrák-német relációban előszeretettel látogatott gyógyfürdők és az Ausztria
felé átjárást biztosító határállomások révén frekventált Nyugat-Dunántúl régióban 4,6%-os
volt az egyes periódusok vendégéjszakákban mért forgalmában az arányeltolódás.
5.1.5. A természetes növény- és állatvilág
Magyarország flórája és faunája a turizmus környezetének olyan sajátos szegmensét

képezi, amely mint élő háttér még a sűrű beépítésű városi területeken is végigkíséri a
látogatók útvonalát. Koncentrációi, a parkok, a ligetek és a különböző státusú termé-
szetvédelmi területek az audiovizuális élményelemek biztosításán túlmenően gyakran
önálló vonzerőként is hasznosíthatók. Egyedül a növény- és állatvilág képes oldani azt
a lehangoló sivárságot, amellyel a nagyvárosok betonrengetegeiben és az elhanyagolt
vidéki tájakon találkozhatunk. A fák zöldje, a madarak csivitelése az arra fogékony
turista lelkében olyan kedvező folyamatokat indukál, amelynek köszönhetően a tér
megélése és befogadása pozitív előjelű élménnyé válik. A nemzeti parkok professzio-
nális módon igyekeznek a célirányosan megőrzött flóra és fauna nyújtotta előnyöket a
turizmusban kamatoztatni, látogatóközpontjaikban, tanösvényeiken magas színvonalú
információnyújtás révén hozzák a vendégek közelébe a természet élő szépsége-
it. A tájat színesítő, szemet gyönyörködtető vadvirágok, a megfáradt turistának hűsítő
árnyékot nyújtó fák lombkoronái, a korhadó villanyoszlopok tetején fészkelő gólyák,
a kerékpárút mentén futó patakban kuruttyoló békák, a kempingeket övező bozótban
ciripelő tücskök egytől egyig a magyarországi turisztikai környezet részei.
Magyarországon az elmúlt évszázad dinamikus gazdasági-társadalmi fej lődésének,
különösen az urbanizációnak és az extenzív mezőgazdaságnak köszönhetően mára az
ország területének alig 10%-át borítja természetes növénytakaró. Hazánk legnagyobb
része a lombhullató erdők zónájához tartozik, az Alföldön nyomokban (reliktumként)
tetten érhető az erdős-ligetes sztyepp, nyugati tájaink magasabb zónáiban a tűlevelű
erdő képviseli a természetes növényzetet (Fekete-Varga 2006). Magyarország növény-
takarójában az óceáni, a kontinentális és a mediterrán elemek egyaránt megtalálhatóak,
ennek köszönhetően változatos, fajokban gazdag környezetet kínálnak a turizmus szá-
mára. Mivel az emberi beavatkozást leginkább az erdőknek sikerült átvészelniük, így a
magyarországi napfénybőségre visszavezethetően a fekvésből fakadó tarkaság, a lassú
őszi lombhullás olyan varázslatossá teszi ezeket a területeket, amelynek köszönhetően
a legkülönbözőbb turisztikai termékek (pl. természetjárás, ökoturizmus, kerékpáros tu-
rizmus) épülnek rájuk. Amennyiben a természetes növénytársulásokat vizsgáljuk, lát-
hatjuk, hogy Magyarországon fenyvesek zonálisan nem fordulnak elő, extrazonálisan
a Dunántúl nyugati részén jegenyefenyő-luc, erdeifenyő és homoki fenyő a jellem-
ző fajok. Bükkösökkel 600 méteres magasság felett már zonálisan is találkozhatunk,
600^100 méter között leginkább a hegyvidékek északi lejtőin fordulnak elő. A bükk
800 méter felett gyakran magas kőrissel, hegyi juharral, 800 méter alatt, különösen
mészkőfelszíneken pedig gyertyánnal keveredik. Hazánk magassági viszonyait figye-
lembe véve az erdőállomány nagyobb részét tölgyesek alkotják, amelyek a 400-600
méteres átmenti zónában gyertyánnal keverednek, a meredekebb lejtőkön bokrokkal,
alacsony facsoportokkal tarkított bokorerdők jönnek létre. Ártéri területeken a magas-
ságtól függően fűzzel, nyárral, kőrissel, ritkábban égerrel, illetve szillel találkozhatunk.
A lápos, vizenyős területeken égeres láperdő, a szikeseken szikes pusztarét fordul elő.
A nád a legnagyobb termetű magyarországi fűféle, a fásodé tövű, 1-4 méter magasságú
hajtásokat hozó, a pázsitfűfélék családjába tartozó növény álló vagy lassan folyó vizek
mentén és mocsarakban él. Leginkább tetőfedésre használják (a turisták előszeretettel
választják a rusztikus hangulatot árasztó nádfedeles szállásokat), de fontos szerepük
van a part felől érkező szennyező anyagok szűrésében, a víz természetes tisztulásában
(a hajnalok hajnalán kelő horgászok és a partok mentén haladó viziturazok élvezhetik a
mocsaras helyeken élő, ritkán látható nádirigó jellegzetes énekét). Az erdők növényvi-
lágának gyermekkortól kedvelt produktumai, a makk, a vadgesztenye, a toboz, legkü-
lönbözőbb színekben pompázó levelek és érdekes formákat öltő gallyak mind-mind az
élménydús természetjárás kelléktárának darabjai.
Magyarország mai területén a jégkorszak vándorai még kardfogú tigrissel is talál-
kozhattak, később büszkeségünk, a szürke marha felmenőjének tekintett őstulok vagy
a 18. században kipusztult bölény sem számított ritkaságnak. Az egykor szép számmal
előforduló farkasok manapság csak vendégségbe érkeznek a Kárpátokból. A hazánkban
élő mintegy 32 ezer állatfaj több mint 80%-a rovar, a ragadozók iránt érdeklődő turisták-
nak azonban meg kell elégedniük a hegyekben élő vadmacskával, a kisebb testű nyesttel,
nyuszttal, az alföldi területeken található menyéttel, görénnyel és az egyre fogyatkozó róka-
állomány egyedeivel. A magyar erdők koronás királyainak titulált gímszarvasok a növény-
evők közé tartoznak, csakúgy mint az őzek, a betelepített dámvadak és muflonok, valamint
a legnagyobb számban élő vaddisznók. A rágcsálók közül leginkább a mezei nyúl, az ürge
és a mókus tekinthető a természet kedvelőinek látókörébe kerülő fajoknak. A madárvilág
elsősorban az alföldi folyók és mocsarak lecsapolásának következtében erősen megcsap-
pant. A Kis-Balaton és a Fertő-tó védett vízimadara a nemes kócsag, míg a gulipán és a
gólyatöcs költését a szegedi Fehér-tóban lehet megfigyelni. A Kisalföld és a Kis-Balaton
jellegzetes madara a kárókatona. Mezőgazdasági területeinken a fogoly és a fácán számíta-
nak elterjedtebb fajoknak, túzok már jóval ritkábban fordul elő. Az erdők csendjét a harkály,
a pinty, a kakukk és a fülesbagoly hangja veri fel. A vizeink mentén gyakori a varangyos és
a kecskebéka, a tarajos gőte, valamint a sikló, erdeinkben pedig a foltos szalamandra fordul
elő. Halállományunk a folyóvízhez szokott harcsából, a minden vizünkben megtalálható
süllőből (Balatonban élő nagyobb testű fajtája a fogas), pontyból, keszegből és csukából áll.
A hegyekben csordogáló patakokban találkozhatunk pisztránggal, állóvizeink betelepített
halai a busa és az amur.
Magyarország nemzeti parkjai a növény- és állatvilág társulásainak olyan állami
szintű védettséget élvező területi egységei, amelyeken az élettelen természet egy-
egy objektuma mellett számtalan, a kipusztulás határán lévő fajjal találkozhat a
látogató (13. táblázat). Magyarország területén jelenleg 10 nemzeti parkot tartanak
nyilván, elsőként a Hortobágyi (1973), legutóbb pedig az Őrségi62 (2002) nyerte
62
2007-től az Őrségi és a Fertő Hanság Nemzeti Park Igazgatósága összevonásra került, így előbbi
önállósága megszűnt.
13. táblázat
Magyarország nemzeti parkjainak ökoturisztikai kínálata, 2006
(Forrás: Magyar Turizmus Zrt.)
A nemzeti park Bemutatóhelyek Tanös- Egyedi flóra Egyedi fauna
megnevezése vények
(az igazgatóság száma
székhelye)
Aggteleki Jósvafö, Aggtelek 6 Tornai vértő Császármadár
(Jósvafö)
Balatoni Balatonfüred, Salföld, Monosz- 8 Cselling Búbos vöcsök
(Csopak) ló, Diás-sziget, Vörs, Kápolna-
puszta, Zirc, Bakonybél, Tapol-
ca, Zalaszántó
Bükki (Eger) Lillafüred, Hollókő, Boldogkő- 24 Karcsú Kerecsensó-
váralja, Erdőtelek, Cserépfalu, sisakvirág lyom
Szilvásvárad, Ároktő, Ipolytar-
nóc
Duna-Dráva Gemenc-Bárányfok, Abaliget, 8 Boróka Kis lile
(Pécs) Mohács-Sátorhely, Kölked,
Pécs, Drávaszentes, Drávata-
mási
Duna-Ipoly Budapest, Alcsútdoboz, Ócsa, 5 Májvirág Foltos
(Budapest) Szokolya-Királyrét szalamandra
Fertő-Hanság Sarród, öntésmajor, Osli 4 Sziki Öröm Gólyatöcs
(Rév-Kócsagvár)
Hortobágyi Hortobágy, Szálkahalom, Na- 4 Debreceni Nagy kócsag
(Debrecen) gyiván, Meggyes, Karcag torma
Kiskunsági Kecskemét, Bugacpuszta, Kun- 17 Csenkesz Túzok
(Kecskemét) szentmiklós, Tiszaalpár, Izsák,
Szeged
Körös-Maros Szarvas, Dévaványa, Kardoskút, 5 Súlyom Fekete gólya
(Szarvas) Vésztő-Mágor
Őrségi Celldömölk, Kőszeg, Őriszent- 4 Agárkosbor Vidra
(Óriszentpéter) péter
el a legmagasabb természetvédelmi kategóriát. Nemzeti parkjaink közül hármat,

az Aggtelekit (1995), a Hortobágyit (1999) és a Fertő-Hanságit (2001) az UNESCO
világörökségi értékek listáján is megtalálhatjuk. Minden nemzeti parkunkhoz kö-
tődnek a flóra és a fauna olyan egyedei, amelyek jellemzően - azok védettségét él-
vezve - ott élnek. A turisztikai hasznosítás szempontjából zónákra osztott nemzeti
parkokban a mag- egyáltalán nem, az átmeneti csak vezetővel, míg a puffer zóna
szabadon látogatható.
A nemzeti park sajátos helyet foglal el a turizmus fogadóképességét biztosító tár-

gyi feltételek között. Az idegenforgalmi infrastruktúra részeként feltárja a területén
elhelyezkedő növény- és állatvilág szimbiotikus voltának vonzerőként értelmezett
szépségeit, illetve az egyes fajoknak a látogatók érdeklődésére számottartó élőhe-
lyeit, szervezetként pedig részt vesz az illetékességébe tartozó tér turisztikai ver-
senyképességének erősítésében. Mivel a nemzeti parkok földrajzi kiterjedése jócs-
kán átlépi a kívülállók számára még egységesen, egyértelmű lehatárolás mellett
megjeleníthető tér fizikai kereteit (egy arborétum vagy egy állatkert esetében ilyen
probléma nem merül fel), ezért a legmagasabb szintű természetvédelmi területeink
mentális tudatosulása kizárólag a marketingkommunikáció korszerű eszköztárának
segítségével érhető el. A természetvédelmi hatóságok által használt ovális táblács-
kák eredeti funkciójukon túlmutatva önmagukban nem elegendőek a nemzeti park
létének szélesebb körű társadalmi rögzüléséhez.
A magyar társadalomnak az ország területén elhelyezkedő nemzeti parkokkal
kapcsolatos tudása igen szerény. Amikor a megkérdezetteknek a lakóhelyükhöz
- véleményük szerint - legközelebb fekvő nemzeti parkot kellett megnevezni, 37%
nemleges választ adott, további 23% pedig nemzeti parki státussal nem rendel-
kező földrajzi objektum nevét említette. A lakosság 40%-a tudott nevét tekintve
egyértelműen azonosítható nemzeti parkot megnevezni. A legismertebb a Hortobá-
gyi Nemzeti Park, amelyet a társadalom 18%-a hozzá legközelebb fekvőnek vél,
megdöbbentő, de a Duna-Ipoly Nemzeti Parkot egyetlen megkérdezett sem emlí-
tette. Az UNESCO világörökség részét képező másik két nemzeti parkunk közül
a Fertő-Hanság az ismertebb, a megkérdezettek 3%-a szerint ez a lakóhelyéhez
legközelebbi, míg Aggtelek esetében ez az arány mindössze 0,4%-ra tehető. Az
önálló nemzeti parki státussal nem rendelkező földrajzi objektumok között a téma
szempontjából irreleváns említések mellett számos tájvédelmi körzettel, termé-
szetvédelmi területtel, olykor történelmi emlékhellyel is találkozhattunk, amelyek
közül a legmagasabb említési arányt a Szarvasi (1,8%), a Vácrátóti (1,2%) és a
Gödöllői (1%) Arborétum érte el, de figyelemre méltó Gemenc (3,4%) sikeres
szereplése is.
A probléma valódi földrajzi mivoltának elemzése során megállapítást nyert,
hogy a legismertebb, Hortobágyi Nemzeti Park esetében a legtöbb említés a föld-
rajzi közelség egyértelmű tényét igazoló észak-alföldi (46%) régióban lakóktól
érkezett (kiemelendő, hogy az összes Hajdú-Bihar megyei lakos - mindössze 1
nemleges válasz mellett - kivétel nélkül a hortobágyit nevezte meg a hozzá legkö-
zelebb fekvő nemzeti parkként), de a Hortobágyi Nemzeti Park legközelebbikénti
feltételezésében a közép-magyarországi (16%), illetve a dél-alföldi (13%) és az
észak-magyarországi (13%) régióban élők is osztoztak. Érdekes külön megfigyel-
ni, hogy a közép-magyarországi régió népessége miként vélekedik a hozzá legkö-
zelebb eső nemzeti parkról. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy esetükben az
országos átlagnál jóval magasabb (47%) a nemleges válaszok, vagyis az ismerethi-
ány aránya. A Budapesten és a Pest megyében élő megkérdezettek 10-10 százaléka
a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Parkot gondolja lakóhelyéhez legközelebb
fekvőnek, mellettük a Bükki és a Duna-Dráva Nemzeti Park kapott még, igaz,
elenyésző említést. A fennmaradó, mintegy 30% többségének önálló nemzeti parki
státussal nem rendelkező földrajzi objektumot jelölő válaszai között Gemenccel és
a Pilisi parkerdővel találkozhattunk.
A megdöbbentő eredmény magyarázatát a nemzeti parki státus elnyerése óta
eltelt idő hosszában (a Hortobágy esetében több mint 30 év), a nemzeti parkok-
nak az ország turizmusában játszott valós és a turisztikai marketing révén sugallt
szerepében, valamint a nemzeti parknak az adott régióban betöltött társadalmi tu-
datosultságában rejlő különbségekben lehet leginkább tetten érni. Ezek szerint a
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának hatékonyabb eszközökkel kellene a
közép-magyarországi régióban élők figyelmét felhívni arra, hogy amikor a Pál-
völgyi vagy a Szemlő-hegyi cseppkőbarlangban, esetleg a Dunakanyarban kirán-
dulnak, akkor ők azt a nemzeti park területén teszik.
A nemzetei parkok mellett a látogatóknak a természet titkaiba való tudatos beavatására

hivatott, úgynevezett natúrparkok, valamint az alacsonyabb szintű védettséggel rendel-
kező arborétumok és vadasparkok hozzák a turisták közelségébe a növény- és állatvilág
érdekességeit. 1997-ben - az elsők között - hozták létre az Irott-kő Naturparkot, amely
egy határon átnyúló együttműködés keretében a Kőszegi-hegység természeti, tájképi,
kulturális egységének megjelenítésére vállalkozik. Hozzá hasonlóan a természetvéde-
lem nemzetközi jellegét igyekszik hangsúlyozni az Órség-Vendvidék és a Nagy-Milic
Natúrpark. A lokális értékek megőrzését és bemutatását tűzték zászlajukra az Ipoly
mente-Börzsöny, a Kerka mente, a Körösök-völgye, a Soproni-hegység és a Vértesi
Naturpark létrehozói. Arborétumaink közül a Szarvasi, a Tiszakürti, a Vácrátóti, a Jeli,
a Kámoni, a Szelestei, a Sárvári, az A lesúti és az Erdőteleki tekinthető a turisták által
leginkább frekventált bemutatóhelynek. A nemzetközi jelentőségű vizimadár-élőhelye-
ink közül a Kis-Balaton, a Balaton, a Tatai Öreg-tó, a Velencei-tó, a Tiszafüredi madár-
rezervátum, valamint a Kiskunsági szikes-tavak, a Fertő-tó és a Hortobágy emelhető ki,
amelyek sorában az utóbbi három egyben bioszféra-rezervátumunk is. Magyarország
vadasparkjait (állatkertjeit) vizsgálva a Miskolci Vadaspark, a Kittenberger Kálmán
Növény- és Vadaspark (Veszprém), továbbá a Fővárosi Állat- és Növénykert rendelke-
zik a turizmusban jól értékesíthető kínálattal.
5.2. Társadalomföldrajzi környezet
Magyarország turizmusának társadalomföldrajzi környezete alatt tárgyaljuk a kínálat

mindazon összetevőit, amely a létfenntartás, a termelés, valamint a mobilitás feltételei-
nek biztosítása révén a hazai társadalom és gazdaság létével áll kapcsolatban. A társada-
lomföldrajz vizsgálati körébe tartozó környezeti elemek közül elsősorban a települések
infrastrukturális adottságai, a lakosság életviszonyai, továbbá az ipari és a mezőgaz-
dasági termelés, valamint a szolgáltató szféra sajátosságai tartoznak a turizmus ered-
ményességét befolyásoló szegmensek közé. Ezek földrajzi aspektusú vizsgálatával
értékelhetjük a turisztikai infrastruktúra, valamint a vendégforgalom területi jel-
lemzőiben érvényesülő különbségeket, illetve a mutatók turizmussal összefüggő
változásait. Mivel az alap-infrastruktúra kiépítése hozzájárul a vendégforgalom
zökkenőmentes lebonyolításához, de a turizmus nem hagyja érintetlenül a lakosság
demográfiai viszonyait, mint ahogy az ipar, illetve a mezőgazdaság által előállított
produktumok fogyasztását sem, ezért a geográfusok kitüntetett figyelmet szentel-
nek a turizmusorientált mobilitás hátterében álló társadalmi, gazdasági jelenségek
és folyamatok feltárására. Amíg a turizmus rendszereiméletű megközelítésében a
természetföldrajzi környezet elsősorban a turizmus természettel kialakított szim-
biózisát takarja, addig a társadalomföldrajzi környezet magában foglalja a társada-
lom, a gazdaság, a politika és a technológia elemeinek összességét, természetesen sok-
sok átfedéssel. A turizmus társadalomföldrajzi környezetének vizsgálatára vállalkozó
szakemberek feladata a tények bemutatása mellett az összefüggések körvonalazásában
jelölhető meg.
5.2.1. A népesség
A népesség turisztikai vonatkozású tárgyalása kettős megközelítést igényel, egyrészt

az egyes településeken realizálódó turizmus társadalmi környezetének alapelemeként,
másrészt a belföldi turizmus keresleti oldalaként értelmezhető. Előbbi mivoltában a
vendégek turisztikai tevékenységére szolgáló tér humán tényezőit, utóbbi kapcsán
az utazási döntést befolyásoló szempontokat kell figyelembe venni. Mindkét meg-
közelítésre igaz azonban, hogy a népesség bizonyos demográfiai, foglalkoztatott-
sági, iskolázottsági, etnikai és vallási mutatói közvetve vagy közvetlenül hatással
vannak a vendégforgalom eredményességére. Mindemellett a statisztikai adatokból
nehezen kiolvasható, a népességet leíró mutatókkal összefüggő szociokulturális
tényezők (pl. vendégszeretet, tolerancia) is áthatják a turisták fogadásában közre-
működő lokális társadalom főként tudati, a fogadókészségét jelentősen befolyásoló
jegyeit.
TÁRSADALOMFÖLDRAJZI KÖRNYEZET 185
• Demográfia
Magyarország a Föld rohamosan csökkenő népességű országai közé tartozik. 1980 óta
demográfiailag a természetes fogyás állapotában van. Miközben az ezer lakosra vetített
halálozások száma az elmúlt 2,5 évtizedben viszonylagos kiegyenlítettséget mutatott
(13,0 és 14,5 voltak a szélsőértékei), addig az élve születések száma drasztikus mérték-
ben zuhant (13,9-9,2 szélsőértékek között). Ennek következtében - 1980-hoz képest
- 2005-re 611 ezer fővel lett kevesebb hazánk népessége. Amíg 1980-ban 10,7 millió,
addig 2005-ben már csak 10,1 millió fő élt az országban, képletesen ennyien fogadták
a hazánk területére lépő külföldieket, illetve vettek részt a belföldi turizmus társadal-
mi környezetének alakításában. Mindez a turizmus gyakorlatában azt jelenti, hogy az
ország elnéptelenedése a területi differenciákat, a migrációt, a turisztikai centrumok
népességmegtartó erejét figyelembe véve tulajdonképpen észrevehetetlen az országot
járó turista számára. Ugyanakkor egyes vidékek és települések szintjén kétségtelenül
találkozhatunk a népességszám csökkenésének látványos megjelenésével, az elhagyott
lakóházak, a felhagyott művelésű földek, az elhanyagolt, már senki által sem gondozott
utcák egyértelmű bizonyítékai a népességutánpótlás hiányának. A turizmus által hasz-
nosított tér társadalmi környezetének ilyetén változása sokkal összetettebb folyamat,
korántsem magyarázható pusztán a születések elmaradó számával, a munkalehetősé-
gek, az életkörülmények, a tradíció életvitelt orientáló szerepének semmibe veszése
mind-mind befolyásolja azt.
Az ország népességszámának apadása természetesen módosította a népsűrűségi
mutatót is, ami 1980-2005 viszonylatában 115,1 fő/km2-ről 108,5 fő/km2-re csökkent.
Ennélfogva a korábbi évekhez képest elméletileg kisebb tömegben kell a turistának utat
találnia, kevésbé zsúfolt társadalmi közegben bonyolíthatja programját. A turisztikai
tér szerveződése azonban nem a helyi lakosság lélekszámának, hanem az adott területet
ideiglenesen hasznosító társadalmi csoportok érdeklődésének függvénye (a KSH kiadvá-
nyaiban sokáig közreadott 1000 lakosra jutó vendégek száma túlontúl magvas tudományos
következtetések levonására éppen azért sem volt alkalmas, mert a nappali terhelés szerepét
figyelmen kívül hagyta). Mindemellett a turizmus társadalmi környezetének értékelésénél
települési szinten mégiscsak figyelembe kell vennünk a népsűrüségi mutatót, mivel annak
az átlagnál alacsonyabb volta jelzi a turisztikai szezonon kívüli valóság peremfeltételeit.
Ha összehasonlítjuk például a Balaton északi partján fekvő legnagyobb lélekszámú
településének, Balatonfürednek a népsűrűségét (281 fő/km2) a közelben fekvő, nem-
zetközi motoros fesztiváljáról és diszkójáról ismert Alsóörsével (42 fő/km2), akkor
megközelítőleg hétszeres különbséget kapunk. Közismert, hogy a nyár mindkét helyen
zsúfolt, forgalmas településképet kínál, azonban jól látszik az is, hogy Balatonfüred a sze-
zonon kívül sem ürül ki, az országos átlagot jelentősen meghaladó népsűrűségi mutatója
arra enged következtetni, hogy a szívkórház vendégei, valamint a helyi lakosság kereslete
az ősztől tavaszig terjedő időszakban is fenntartja azokat a szolgáltatásokat, amelynek
köszönhetően nem lesz kihaltság érzése az odalátogatónak.
14. táblázat
A magyar népesség legfontosabb demográfia jellemzői
(Forrás: KSH, 2006b)
Népesség (fő) Népsűrűség Korösszetétel (%)

(fö/krn2) 0-14 15-64 65-
Év év
1980 10 709 463 115,1 21,9 64,6 13,5
1990 10 374 823 111,5 20,5 66,3 13,2
2000 10 221 644 109,9 16,9 68,1 15,0
2005 10 097 549 108,5 15,6 68,7 15,7
A turizmus eredményessége - a népesség száma mellett - a társadalom korösszetételé-

vel is összefüggésben áll. Az idősödő lakosság életkörülményeinek és egészségi állapo-
tának a fenntartása olyan mértékű terhet ró az államra, amely a turizmus fejlesztéséhez
szükséges forrásokat vonhat el a költségvetésből. Az idős emberek nyugalomra, élhető
lakókörnyezetre vágynak, a turizmus, különösen a tömegturizmus nem feltétlenül segí-
ti elő ebbéli elvárásiak kielégítését. Az aktív munkavállalók sorából a koruknál fogva
kikerülő társadalmi csoportok a munkaerőpiacon tekintélyes űrt hagynak maguk után,
mivel éppen a lakosság öregedésének köszönhetően az utánpótlás biztosítása nehezen
megoldott. A turizmusban eleve fiatal, dinamikus, nagy munkabírású alkalmazottakat
keresnek, amely igényeknek egy korosodó társadalom csak a kívülről érkezők (ven-
dégmunkások) segítségével tud megfelelni. Amíg a magyar társadalomnak mindössze
15,6%-a esik a 0-14 éves korosztályba, addig a lakosság ugyanekkora aránya 65 év
feletti (14. táblázat). Éppen negyed százada, 1980-ban valamivel kedvezőbb helyzettel
álltak szembe a demográfusok, akik már akkor is a közép-európai népesedési trend
megjelenésére, vagyis az öregedés veszélyeire hívták fel az illetékes döntéshozók fi-
gyelmét. Persze a turizmus szempontjából nem feltétlenül ilyen drámai a helyzet, az
idős, nyugdíjas mivoltuknál fogva jelentős szabadidővel rendelkező társadalmi réteg
az egyik legpotenciálisabb fogyasztóját kellene, hogy jelentse a turisztikai szolgáltatók
kínálatának. Csakhogy Magyarországon az öregség, a nyugdíjba vonulók legnagyobb
részénél egyet jelent az elszegényedéssel, a nyugdíjrendszer sajátosságainak köszön-
hetően - a politikusok legjobb szándéka ellenére is - nehéz a magyar nyugdíjak vá-
sárlóerejét fenntartani. Diszkrecionális jövedelem nélkül pedig alig van lehetőség a
turizmusban való részvételre. Azok az idős korúak, akiket a betegségük nem akadályoz
az utazásban, a szociális alapon megvásárolható üdülési csekk segítségével vehetnek
részt a belföldi turizmusban.
• Egészségi állapot
Talán nem véletlen, hogy Magyarországon az egészségturizmus évek óta a kiemelt

turisztikai termékek közé tartozik, de jobban megvizsgálva a kérdést elmondhatjuk,
hogy az idegenforgalom a XIX. század második fele óta a gyógyászattal karöltve fejlő-
dik. Miközben a keringési rendszerhez kötődő és a daganatos megbetegedések hosszú
ideje vezetik a magyar lakosság elhalálozási okainak listáját, addig egyre több ember
gondolja úgy, hogy tüneteivel orvoshoz kell fordulnia. 2004-ben például a háziorvosi
betegellátásban 57,3 millió fős betegforgalmat regisztráltak, amely a 18 év feletti ma-
gyar népességre vetítve személyenként átlag 7 alkalmat jelent. Ha betegeskedő társa-
dalmunkat a turizmus környezetének konstellációjában vizsgáljuk, megállapíthatjuk,
hogy a lakosság érdemi keresletet jelenthetne az egészségturisztikai létesítmények és
a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatók egyre bővülő és minőségében is sokat javuló kíná-
latára. A betegség megelőzése ugyanis nemcsak az egyén, hanem a munkáltató, illetve
a politikai szféra képviselői révén is megjelenítendő össztársadalmi érdek. Ha a hazai
lakosság nem az orvosi rendelők folyosóin, hanem a gyógy- és wellness-szállodákban,
valamint a termálfürdőkben töltené a szabadidejét, akkor a belföldi turizmus további
élénkülése mellett az európai összehasonlításban is tragikusnak nevezhető egészsé-
gi állapotában kedvező változások indulhatnának meg. Mivel a beteg ember lelki
állapota visszatükröződik gondolkodásában és cselekedeteiben, így a magyarországi
turizmus társadalmi környezetében bizonyos nem kívánatos jelenségek következhet-
nek be. A Magyar Turizmus Zrt. számos felmérésében találkozhatunk a rólunk szóló
asszociációk kapcsán azzal az elgondolkodtató ténnyel, hogy a külföldiek minket, ma-
gyarokat, miközben vendégszeretőnek titulálnak, mégis pesszimistának, búskomornak
látnak.
• Iskolázottság
A népesség egészségi állapota nem függetleníthető az iskolázottságától, amelynek ho-

zadéka egyrészt közvetve a társadalom fogadókészségének egyes jellemzőiben, leg-
inkább a vendégfogadás fontosságának felismerésében és bizonyos kommunikációs
helyzetek kezelésében mutatkozik meg, másrészt közvetlenül a turizmusiparban alkal-
mazottak szakmai felkészültségében, nyelvi kompetenciáinak birtoklásában érhető tet-
ten. Ennélfogva a turizmus társadalomföldrajzi környezetének értékelésénél nem hagy-
hatjuk figyelmen kívül a népesség iskolázottsági mutatóit, amelyek 1990-et követően
látványos javuláson mentek keresztül. Az 1990. és a 2001. évi népszámlálást alapul
véve 28,5%-ról 35,9%-ra nőtt a 18 éves és idősebb népességből legalább középiskolai
érettségivel rendelkezők aránya, a 25 éves és idősebb népességből egyetemi, illetve fő-
iskolai oklevelet szerzetteké pedig 11,8%-ról, 13,8%-ra emelkedett. A középiskolai és a
felsőfokú oktatásban részt vevők számát tekintve egyaránt töretlen emelkedést regiszt-
ráltak a statisztikusok. 1990 és 2004 viszonylatában a 360 ezer középiskolai tanuló létszáma
47%-kal, a 102 ezer főiskolai és egyetemi hallgatót kitevő állomány 314%-kal nőtt. Az
iskolarendszeren kívüli szakmai képzésre beiratkozottak számát vizsgálva megállapít-
ható, hogy a személyi szolgáltatás, vendéglátás, kereskedelem és idegenforgalom az
utóbbi évek legnépszerűbb képzési területe, 2004-ben közel 25 ezer tanuló igyekezett
ezen, a turizmusiparban jól kamatoztatható szakmák valamelyikét elsajátítani.
15.táblázat
A magyar népesség nyelvismerete (az anyanyelven kívül, legnagyobb arányban beszélt nyelvek, fő)
Német Angol Orosz Francia Román Olasz

1990 416215 228 956 152 885 52 957 4 0625 16 373
2001 1 007 012 997 908 194 449 115 881 86 239 61284
A rendszerváltozás óta igen jelentős eredményeket sikerült elérni a népesség nyelvi

kompetenciáit illetően. Ebben a folyamatban az oktatási intézmények kiemelkedő szerepet
vállaltak magukra, de a ki- és beutazásban tapasztalható változások, illetve a bevándor-
lás is közrejátszottak a nyelvtudás állapotának javulásában. A 2004/2005. tanévben iskolai
oktatásban idegen nyelvet tanulók számából kiindulva megállapítható, hogy a köz- és a
felsőoktatásban egyaránt az angol (54%) a legnépszerűbb választott nyelv, ugyanakkor a
diákság jelentős arányban tanul németül (39%) is. Ez némiképp összecseng a 2001. évi
népszámlálás adataival, miszerint a magyar társadalom az anyanyelvén kívül közel azonos
megoszlásban beszéli az angol, illetve a német nyelvet, de oroszul, franciául, románul és
olaszul is igen nagy számban képesek kommunikálni (15. táblázat).
• Etnika és vallás
A magyarországi turizmus társadalomföldrajzi környezetének számos mutatója közül

arányaiban talán a népesség etnikai és vallási összetételében lehet a legkisebb terüle-
ti differenciákat kimutatni (Bottlik 2003, 2005, Kocsis 2006), azonban ezek az apró
eltérések is elegendőek lehetnek ahhoz, hogy az érintett célállomás vagy annak egy
bizonyos része a vendégek turisztikai magatartását befolyásoló etnokulturális vagy
szakrális térként kerüljön értelmezésre. A 2001. évi népszámlálás alkalmával 314 060
fő vallotta magát valamelyik magyarországi kisebbséghez tartozónak, akik a magyar
társadalom 3,1%-át tették ki. Legnagyobb arányban a cigány nemzetiségűek (60,5%)
élnek Magyarországon, mellettük a németek (19,9%), a szlovákok (5,6%) és a horvátok
(5,0%) részesedése jelentősebb, de a bolgár, a görög, a lengyel, az örmény, a ruszin,
a szerb, a szlovén és az ukrán is a hivatalosan bejegyzett kisebbségek közé tartozik.
Ugyancsak a 2001. évi népszámlálás adatait alapul véve látható, hogy a társadalom
52%-a római, 3%-a pedig görög katolikus, mellettük a református (16%) és az evan-
gélikus (3%) közösség arányát nevezhetjük statisztikailag érdeminek. Az úgynevezett
történelmi egyházak közül a különböző ortodox gyülekezetek együttvéve sem haladják
meg a 0,15%-ot, de hasonlóan alacsony a baptista (0,17%) vagy az izraelita (0,13%)
felekezethez tartozók aránya is (a történelmi egyházakon kívüli legnagyobb létszámú
közösség a Hit Gyülekezete). A magyar társadalom 15%-a egyházhoz, felekezethez
nem tartozónak vallja magát.
5.2.2. Az infrastruktúra
Magyarország infrastruktúrájának (Abonyiné 2006) turizmusföldrajzi értelmezése el-

sősorban a turizmus alap-infrastruktúrájának értékelését teszi lehetővé, ami a turiz-
muselmélet által 3K-ként tárgyalt közlekedési, közmű- és kommunikációs hálózatok
számbavételére terjed ki. A 3K-hoz tartozó infrastrukturális tényezők alapvetően befo-
lyásolják a vonzerő feltárásában részt vevő idegenforgalmi infrastruktúra és a vendégek
tartózkodását biztosító idegenforgalmi szuprastruktúra kiépülését. Amennyiben egy
idegenforgalmi potenciállal rendelkező hely megközelítésében bármilyen nehézség,
esetleg akadály lépne fel (pl. a tömegközlekedési eszközzel érkezők csak többszöri
ászállás révén érhetnék el, amelynek következtében az odautazás időtartama irreálisan
megnövekedne), vagy a vezetékes víz hiányában az illetékes hatóságok által támasztott
alapvető higiéniai körülményeknek nem felelne meg, illetőleg a kommunikációs csatornák
kiépítettsége rossz minőségű lenne, akkor a fennálló problémák kiküszöböléséig nem-
igen lehetne a tőkeerős beruházók lokális fejlesztésekbe történő bevonására számítani.
• Közlekedés
A turizmusorientált helyváltoztatást lehetővé tevő közlekedési infrastruktúra kiépített-

ségének mennyiségi és minőségi mutatói alapvető fontossággal bírnak a vendégfor-
galom eredményes bonyolításában. Autópályáink, az intercity vonatok igényeit kielé-
gítő vasútvonalaink, nemzetközi és regionális repülőtereink, kikötőink Magyarország
közlekedési infrastruktúrájának legmagasabb minőséggel rendelkező infrastrukturális
elemeit képezik. A közlekedési infrastruktúra értékelésekor - annak ellenére, hogy a
mobilitást lehetővé tevő technológiai környezet elemeire, tehát a pályákra, a személy-
szállítást végző eszközparkra és a menetrendben testet öltő igénybevételi lehetőségekre
koncentrálunk - a forgalom alapvető jellemzőit is vizsgálat tárgyává tesszük. A közle-
kedési infrastruktúra társadalmi hasznosítása, különösen annak időbeli változása egy-
fajta mutatója az egyes alágazatok minőségének és hatékonyságának.
A Magyarországra érkező külföldiek és a belföldi turizmusban részt vevő ma-
gyarok mobilitásuk érdekében elsősorban a közúti közlekedés kínálta lehetőségeket
16. táblázat
A Magyarországra érkező külföldiek megoszlása a közlekedés módja szerint
(Forrás: KSH. 2005)
Összesen Közúti Légi Vasúti Vízi
Év fő (ezer) százalék
2000 31 141 88,2 5,6 5,8 0,4
2001 30 679 89,0 4,5 5,9 0,5
2002 31 739 89,9 4,1 5,5 0,5
2003 31412 90,0 4,3 5,1 0,6
2004 36 635 88,8 6,2 4,2 0,7
hasznosítják. 2004-ben a határt átlépő külföldiek közel 90%-a közúton érkezett, a vízi
járművek igénybevétele meglehetően alacsony arányú volt (16. táblázat). A belföldi tu-
rizmusban a közúti közlekedés ugyan domináns szerepet játszik, részesedése azonban
kisebb, mint amekkora az átmenő forgalmat is magában foglaló nemzetközi relációban
mérhető. 2004-ben a belföldi utazásokon részt vevő háztartások 58,2%-a saját vagy
bérelt személygépkocsit, 21,5%-a vonatot, 17,6%-a pedig menetrendszerű vagy bérelt
autóbuszt vett igénybe a turizmusorientált mobilitása során (M.Á.S.T. 2005).
Magyarország közlekedési infrastruktúrájának - már-már közhelyszerűen hangzó,
ugyanakkor előreláthatólag csak lassan oldódó centrális mivolta mellett - igen fontos
sajátossága, hogy fekvéséből kifolyólag kiemelkedő szerepe van a transzeurópai háló-
zatbanjelentkező személyforgalom lebonyolításában (Erdősi 2005). Hazánkon, illetve
annak egyes régióin három, úgynevezett Helsinki (páneurópai) folyosó halad keresztül,
egy északnyugat-délkelet (IV.), egy északkelet-délnyugat (V.) és egy észak-dél (X)
irányú. Ezek a közúti és vasúti hálózatok önmagukban olyan magas minőségi normákat
biztosítanak a rajtuk keresztülhaladó forgalom számára, amelynek köszönhetően része-
seivé válnak a magyarországi belföldi és nemzetközi turizmus sikerének.
Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozásunk hajrájában, 2000-2004
között lezajlott közúthálózat-fejlesztés mind a mennyiség, mind pedig a minőség te-
kintetébenjelentős változásokat hozott összességében 30 307-ről 30 638 kilométerre
nőtt az útpálya hossza, amelyen belül az autóutak esetében lehetett a leglátványosabb
javulást észlelni, hosszuk megduplázódásának köszönhetően Magyarország 117 ki-
lométer autóúttal büszkélkedhetett 2004-ben. Az autópályák előszobáinak tekinthető
- vasúti hasonlattal az intercity- és az interpicijáratok közötti különbséget megjelení-
tő - autóutak szerepe abban áll, hogy a sztrádáknál megszokott kiszolgáló egységek
(leállósáv, segélyhívórendszer, elválasztókorlát) hiányában, legtöbbször 2 x 2 sávban
bonyolódhat a regionális, gyakran az autópályákra vezető forgalom. A vizsgált idősza-
kon belül az autópályák hossza 448-ról 569 kilométerre emelkedett, amelynek követ-
keztében Budapestről elsőként a hegyeshalmi határátkelőt lehetett az Ml-es sztrádán
elérni, de folyamatban van az M3-as, az M5-ös, az M7-es autópálya országhatárig való
kiépítése és megkezdődtek az M6-os munkálatai is.63 A közúthálózat-fejlesztést tár-

gyaló legkülönbözőbb dokumentumokban szereplő, elsősorban az uniós források be-
vonására épülő tervek újabb gyorsforgalmi hálózatok kiépülését vetítik előre, amelyek
jelentősen hozzájárulhatnak a turizmus magyarországi célterületeinek eredményesebb
megközelítéséhez. Miközben a szigorú rend szerint karbantartott gyorsforgalmi útháló-
zat kivételével a pályák többségén kisebb-nagyobb hibák, különösen kátyúk nehezítik
a haladást, addig a 2004. évi KSH-statisztika igen jó minőségű, 94,6%-ban aszfaltozott,
illetve bitumenes utakról számol be.
A közúthálózatnak a turizmus társadalomföldrajzi környezeteként való tárgyalá-
sánál nem szabad megfeledkezni az autósok tájékozódását lehetővé tevő közúti jelző-
táblák értékeléséről sem, azok mennyisége és egyértelműsége jelentősen hozzájárul a
turisták biztonságos célba éréséhez. Egy faágakkal fedett, ennélfogva nehezen észre-
vehető út menti jelzőtábla komoly galibákat okozhat az autójával először ott haladó
turista számára, de a táblák sötétedés utáni megvilágításával is fokozható a vezető és
utasainak biztonságérzete. Amíg a jelzőtáblák és az azok megvilágítását hivatott lám-
patestek a közúthálózat elválaszthatatlan részét képezik, addig az üzemanyagtöltő ál-
lomások csupán kiegészítő infrastrukturális elemei a rendszernek. Magyarországon a
hazai vállalatok (MOL, Castrol, Klub-Petrol) mellett a legnagyobb európai benzinkút-
láncok (Shell, ÖMV, JET, Arai) képviseltetik magukat, amely a minőségi üzemanyag-
vásárlás garanciája.
A gépjárművel útra kelő belföldi turista, illetve a hazánkba érkező külföldi vendég
személyesen is megtapasztalhatja a közúti infrastruktúra igénybevételének intenzitását
és annak turizmusra gyakorolt hatásait. Közúti járműállományunkban domináns sze-
repe van a személygépkocsinak, 2004-ben megközelítőleg 3,57 magyar állampolgárra
jutott egy autó. A jóval kisebb térigényű, a városi forgalomban valamivel gyorsabb elő-
rejutást biztosító motorkerékpár - a viszonylag alacsony beszerzési ára ellenére - nem
bír az olaszországihoz hasonló népszerűséggel, mivel a közutakon a közel 3 milliós
személygépkocsi-állomány mellett mindössze 114 ezer darab motorkerékpárral talál-
kozhatunk. Miközben a magyarországi személygépkocsi-állomány az utóbbi években
sokat fiatalodott, még mindig a középkorú és az idősebb típusok dominálnak, 2004-ben
a hazai gépjárműpark 41,2%-a 6-15 éves, 27,5%-a pedig 16 évnél öregebb autókból
állt, az átlag életkor 10,9 év volt. A szemmel látható fiatalodás az újonnan forgalomba
kerülő személygépkocsi-szám dinamikus növekedésének köszönhető. Amíg 2000-ben
149 ezer, addig 2004-ben már 256 ezer olyan autót tartottak nyilván, amelyet első al-
63
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (www.aak.hu) fennhatósága alá tartozó autópálya-hálózat hossza
(M0, M l , M3, M7) 2006 januárjában 492,5 km volt, a cég emellett 112 km autóutat és főutat tartott karban.
A legnagyobb átlagos napi forgalmat az M7-es autópálya Martonvásárnál található mérési pontján regiszt-
rálták 2005-ben, 50 247 járművet. Időközben az országhatárt már elért M5 autópálya az Alföld Koncessziós
Autópálya Zrt. (www.aka.hu) kezelésében van, vele kapcsolatos statisztikai adatok a kézirat lezárásakor
nem álltak rendelkezésre. Az M6 autópálya építését az M6 Duna Autópálya Koncessziós Rt. koordinálja
(www.m6-duna.hu).
kalommal helyeztek közúti forgalomba Magyarországon. 2004-ben a teljes járműállo-

mányon belül az Opel (13,2%), a Suzuki (10,1%) a Volkswagen (8,3%), a Lada/Zsiguli
(8,7%) és a Ford (6,2%) márkanevek domináltak. Az ilyen tipusú gépkocsival érkező
külföldi turista biztosan számíthat arra, hogy az út közben esetlegesen lerobbanó autó-
ját problémamentesen szervizelik Magyarországon.
A belföldi távolsági személyszállításban kulcsfontosságú szerepe van az autó-
busznak, amely 2004-ben a teljes forgalom 77%-át bonyolította. E kedvező mutató
azonban eltakarja az igénybevétel azon sajátosságát, miszerint a távolsági autóbuszo-
kon mindössze 21,2 kilométert tett ki az átlagos utazási távolság. Ez azt jelenti, hogy
a buszközlekedést elsősorban az iskola és a munkahely mindennapos megközelítése
érdekében veszi igénybe a lakosság, a menetrend szerinti autóbuszok idegenforgalmi
célú hasznosítására ritkábban kerül sor. Magyarországon a távolsági buszközlekedést
az 1927-ben alapított vállalat (MAVART) jogutódának tekinthető Volán Egyesülés 28
tagszervezete bonyolítja. Az általuk naponta működtetett több mint 77 ezer járat közel
4 millió utas szállítását végzi. A helyközi járatok 3128 települést érintenek. Az egyik
legnagyobb cég, a Volánbusz Közlekedési Zrt., amely a Budapestről induló járatok üze-
meltetője, rajta keresztül - fővárosi (Árpád-híd, Etele tér, Népliget, Stadion és Széna
tér buszpályaudvarokról) átszállással - szinte minden magyarországi település megkö-
zelíthető. A Volán Egyesülés tagjai jelentősen hozzájárulnak a helyi autóbuszjáratok
üzemeltetéséhez is, amely elsősorban a városi turizmusban nyer jelentőséget. 2004-ben
110 olyan település volt Magyarországon, amely helyi autóbusz-közlekedési hálózattal
rendelkezett, közöttük 99 városban és 11 községben lehetett a menetrend figyelembe-
vétele mellett tervezni a nagyobb távolságokat áthidaló lokális turisztikai mobilitást.
Ahol a helyi tömegközlekedés nem biztosítja a turisták kívánt mértékű mobilitá-
sát, ott a taxik - átvéve a település személyszállítási feladatkörét vagy kiküszöbölendő
bizonyos relációk hiányos ellátottságát - domináns szerephez jutnak. A taxiközlekedés
sajátossága, hogy a legritkább esetben tesz különbséget a szolgáltatást igénybe vevő
piaci szegmensek között, általában ugyanazt a kínálatot jeleníti meg a helyi társadalom
és a település vendégei számára. A taxiközlekedés reprezentánsa a társadalmi, gazda-
sági fejlettségnek, a rendelkezésre álló gépkocsipark minőségi összetétele, a szolgál-
tatás igénybevételének módozata, a taxisofőr magatartása, az elszámolás mind-mind
a lokális valóság tükörképe. Számos hasonlósága ellenére alapvetően tér el a tömeg-
közlekedés funkcióitól és turizmusformáló szerepétől, mivel itt a szolgáltatásba kódolt
személyes elem, az útvonal megválasztásának alternatív volta, ebből következően az
ár flexibilitása olyan kockázati tényezőket képviselnek, amit a taxit igénybe vevőknek
- a beszállás pillanatában létrejövő szerződéses viszony alapján - vállalniuk kell. A
helyi tömegközlekedés biztonságos működtetését a tulajdonos vállalatok vagy önkor-
mányzatok szavatolják, a taxik esetében ez a fajta külső (központi) garancia kevésbé
érvényesül, a taxitársaságok hiánya (a céhes kontroll elmaradása) pedig még inkább
felerősíti a tisztességtelen piaci magatartást. Különösen a városközponttól kieső pá-
lyaudvarokra, repülőterekre történő érkezés, illetve az onnan történő indulás ösztönzi
a taxiközlekedés előnyben részesítését, az éjszakai és a hajnali utazás pedig egyenesen

megkerülhetetlenné teszi azt.
Egy, a budapesti taxisofőrök körében végzett vizsgálat (Michalkó et al. 2006) sze-
rint a fővárosban tartózkodó külföldiek tipikus úti céljai közül messze kiemelkednek a
Ferihegyi repülőtér termináljai (82%) és az átmeneti tartózkodásukat biztosító szállo-
dák (81%), de a válaszadóknak több mint fele a turisztikai nevezetességeket (72%), az
éttermeket (58%), a Keleti (55%) és a Nyugati (52%)'pályaudvart is a fuvarok jellemző
céljának nevezte (15. ábra). Budapesten kívül 43 olyan település van Magyarországon,
amelyek regisztrált szálláshelyeinek üzemeltetői képesek a taxiszolgáltatás igénybevé-
telét vendégeik számára biztosítani.64
Tekintettel arra, hogy a magyarországi kerékpárút-hálózat jórészt a közutak men-
tén került kiépítésre, így a kerékpáros közlekedést lehetővé tevő infrastruktúra dön-
tően a már meglévő vonalakkal párhuzamosan halad. Ezek mellett a magyarországi
kerékpáros turizmus a mezőgazdasági utakat és a gátak tetején futó, alapvetően az
árvízvédelmet szolgáló utakat hasznosítja. A hazai kerékpárutak kiépítése és fejlesz-
tése elválaszthatatlan az európai hálózathoz (EuroVelo) való csatlakozás folyamatá-
tól, amelynek egyik alapvető követelménye, hogy a belföldi szakaszok összeköttetése
megvalósulhasson. Magyarországon egyedülálló módon 2004-re elkészült a Balatont
körülölelő kerékpárút, amely infrastruktúrájának köszönhetően biztonságos lehetősé-
get kínál a tó körbebiciklizésére. A Fertő-tó környéke, az osztrák oldalt is beleszámítva,
összesen 418 kilométer hosszú kerékpárút-hálózattal rendelkezik, amelyből mintegy
110 kilométer a tavat közvetlenül megkerülő szakasz. A Balatonhoz hasonlóan itt is a
táj lenyűgöző szépsége és az alacsony szintkülönbségek jelentik a vonzerőt.
Ahogyan a többi kelet-közép-európai államban, úgy Magyarországon is a vasúti
személyszállítás tekinthető a rendszerváltozás legnagyobb veszteségeket elszenvedő
közlekedési alágazatának, mivel a Magyar Államvasút (MÁV) és a Győr-Sopron-Eben-
furti Vasút (GYSEV) szolgáltatásait igénybe vevő utazók aránya napjainkra az 1990-es
érték felére esett vissza (Erdősi 2005). 2004-ben Magyarországon 7685 kilométer volt
a működtetett vasútvonalak hossza, amelyből mindössze 16,8% volt a dinamikus köz-
lekedést lehetővé tevő két- vagy többvágányú, 36,3% pedig a korszerű villanymozdo-
nyok üzemeltetésére alkalmas villamosított hálózat aránya. Az autóbusz-közlekedéssel
összehasonlítva a vasúti személyszállításban hosszabb az egy utazásra eső távolság,
2004-ben az utasok átlagosan 59,2 kilométert tettek meg vonattal, a 200 kilométert
meghaladó távolságra utazók azonban mindössze 4,2%-át adták az összes utazásnak.
A vasút iránti kereslet elmaradásának - a megváltozott gazdasági, társadalmi környe-
zeten kívül eső - okai közül leginkább a szolgáltatás torz ár/érték aránya emelhető
ki, amelyet a jegyárakban, a szerelvények állapotában és a menetrend egyes jellegze-
tességeiben lehet tetten érni. Ha figyelembe vesszük, hogy 2004-ben egy 2. osztályú
személyvonaton 100 kilométeres távolságra szóló, teljes árú menetjegy 906 forintba
64
www.travelport.hu
15. ábra
A budapesti taxiszolgáltatást igénybe vevő külföldiek tipikus úti céljai
(Forrás: Michalkó et al. 2006)
0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90%
Budapest nemzetközi reptér
Szálloda
Turisztikai nevezetesség
Étterem
Keleti pályaudvar
Nyugati pályaudvar
Gyógyfürdő
Déli pályaudvar
Bevásárlóközpont
Múzeum, kiállítás
Színház, operaház
Panzió
Budapest nemzetközi hajóállomás
Üzleti tárgyalás helyszíne
Örömlányok
Sportrendezvény
Budapest nemzetközi buszpályaudvar
Nagykövetség, konzulátus
Koncert
Strand, uszoda
Magáningatlan
Bank, pénzintézet
Mozi
Kínai piac
Használtcikk-piac
Fodrászat, kozmetika
Orvos, kórház
Ügyvédi iroda
Egyéb
Rendőrség
került, akkor könnyen belátható, hogy két fő együttes utazása esetén már érdemes volt
az autó igénybevételének előnyeit mérlegelni. Az utasok a kedvezmények nélkül igen
drága jegyárak mellett (a magyar lakosság többsége tanulói, közalkalmazotti jogviszo-
nyára vagy éppen 65. életév felettiségére tekintettel jogosult valamilyen mértékű mér-
séklésre) nemegyszer balkáni állapotokkal kénytelenek szembesülni a MÁV járatain.
Jó néhány szerelvény graffitifelületként szolgál, mosdóinak higiéniai körülményei nem
kevés kívánnivalót hagynak maguk után, ablakai évek óta mozdíthatatlanok, de számos
vasútállomáson is olyan állapotok uralkodnak, hogy a jóérzésű turisták legszívesebben
kifordulnának onnan. Mindezt tetőzi, hogy a pályák és a járműpark technikai állapo-
ta - néhány kiemelt szakasztól eltekintve - nem teszi lehetővé a legalább 100 km/h
sebesség huzamosabb fenntartását, amelynek következtében nehéz a közúti feltételek
nyújtotta lehetőségekkel versenyezni. A menetrendekben dominálnak a szinte minden
állomáson és megállóhelyen lassítani kényszerülő személy- és a sebes vonatok. Ezek a
körülmények különösen azokon a viszonylatokon hátráltatják a vasút turizmusban ját-
szott szerepének kívánt mértékű erősödését, amelyek a vendégek érdeklődésére számot
tartó vonzerőkkel rendelkeznek.
A magyarországi vasúti személyszállítás európai színvonalú infrastrukturális ele-
meit képezik azok a járatok, amelyek nemzetközi és belföldi viszonylatban fővárosok,
régió- és megyeközpontok gyors, kényelmes megközelítését teszik lehetővé. Budapest-
ről Eurocity-járattal érhető el Bécs, Velence, Dortmund, Berlin, München, Hamburg és
Prága, Euronight-járatok közlekednek Velence, München, Bukarest és Zürich irányá-
ba. Belföldi viszonylatban Salgótarján kivételével minden megyeszékhelyünk elérhető
intercity-vonaton, leggyorsabban (45 perc) Tatabánya közelíthető meg, a leghosszabb
utazásra pedig Zalaegerszeg esetében kell számítani (210 perc). A legtöbb intercity-j árat
a Budapest-Nyíregyháza vonalon jár, itt a reggeli és az esti csúcsidőben szinte óránként
indulnak a vonatok. Az utazóközönség jó néhány, nemzetközi relációban közlekedő
intercity-j áratot is igénybe vehet, így Kassa (Hernád), Csop (Latorca, Bereg), Szat-
márnémeti (Szamos), Marosvásárhely (Ady Endre), Temesvár (Körös, Traianus), Bécs
(Avala, Ikva, Ciklámen), Belgrád (Avala), Graz (Halászbástya) és Ljubljana (Citadella)
is elérhető ezen az úton. Az intercity-forgalom gyűjtő és elosztó szerepét töltik be az
úgynevezett interpicivonatok, amelyek az intercity-járatok által érintett állomásokról,
illetve végállomásokról indulva jutnak el a környező, nem egy esetben idegenforgalmi-
lag frekventált településekre (pl. Hódmezővásárhely, Gyula, Aggtelek, Máriapócs).
A vasúti közlekedés színfoltját az erdei kisvasutak képezik. Ezek a néhány kilo-
méter hosszúságú, keskeny nyomtávú hálózatok eredendően az erdészetek munkáját,
kiváltképp a kivágott fa elszállítását voltak hivatottak segíteni, e funkciójuk bővült
a természet iránt érdeklődő turisták igényeinek kielégítésével. Hazánk szinte minden
táján (koncentráltan az Északi-középhegységben és a Dél-Dunántúlon) megtalálhatók
az erdei kisvasutak, amelyek menetrend szerint közlekedve bővítik az adott terület tu-
risztikai kínálatát. A Magyarországon működő 16 erdei kisvasút mellett több, úgyneve-
zett közforgalmú kisvasúttal is találkozhatnak a turisták. Közülük talán a legismertebb
Budapesten a Hűvösvölgy-Széchenyi-hegy viszonylatban közlekedő úttörővasút, de

Pécs és Debrecen vendégei is kisvasutazhatnak. Ezen kívül turisztikai célt szolgálnak
még a Nagycenk-Fertőboz közötti, a Kecskemétről Bugacon át Kiskunmajsára,
illetve a Kecskemét-Kiskőrös között közlekedő, valamint a nyírvidéki (Nyíregyhá-
za-Dombrád) és a balatonfenyvesi (Balatonfenyves-Somogyszentpál) járatok.
A magyarországi légi közlekedés bázisát a Budapesten található Ferihegyi repü-
lőtér jelenti. A Ferihegy 1 és a Ferihegy 2 repülőterekre érkező, illetve onnan induló
járatok kiszolgálása a Budapest Airport Zrt. feladata. A Ferihegyi repülőtér által lebo-
nyolított légi forgalom az utóbbi években dinamikus növekedésnek indult, amely első-
sorban az úgynevezett fapados (diszkont) járatok megjelenésének köszönhető.
A fapados járatokkal utazók számának alakulása a Ferihegyi repülőtéren (fő), 2003-2005

(Forrás: Budapest Airport Zrt.)
VI. hó VII. hó VIII. hó VI-VII. hó összesen

2003 7 250 9 437 11 798 28 485
2004 68 450 98 036 12 1151 287 637
2005 210517 233 609 235 061 679 187
Amíg 2002-ben 77 941, addig 2004-ben már 111 753 járatot szolgált ki Ferihegy.
Ugyanezen időszakban az induló és az érkező utasok száma 44%-kal, közel 6,5 mil-
lió fore emelkedett. A fapados járatok iránti kereslet 2003-2005 között - különösen a
nyári hónapokban - robbanásszerű változáson ment keresztül, három év alatt közel
a 24-szeresére nőtt a kedvezőbb árú járatok föszezoni igénybevétele Ferihegyen. A leg-
nagyobb forgalmat lebonyolító légitársaság a Malév, amely 2004-ben az induló és
érkező utasok 50 százalékát szállította. Mellette a Lufthansa, a SkyEurope, a British
Airways, az EasyJet és a Wizzair nevéhez fűződik számottevő utasforgalom.
A Budapest-Ferihegy mellett Magyarország regionális repülőterei is egyre fonto-
sabb szerepet játszanak a külföldre irányuló, illetve onnan érkező vendégforgalom le-
bonyolításában. Különösen Sármellék, Debrecen, Pécs-Pogány, Győr-Pér és Szeged
repülőterei jelentik a vidéki Magyarország légi úton való elérésének infrastrukturális
bázisát.
Magyarország belvízi személyhajózása a Balatonra és a Dunára szorítkozik, a
Tiszán található vízlépcsőkbe épített zsilipek működtetésének költségei nem teszik
lehetővé, hogy a folyó teljes hosszában rendszeres forgalom alakulhasson ki (Erdő-
si 2005). Amíg a Balatonra a teljes hazai forgalom 40%-a, addig a folyóinkra 60%-a
jutott 2004-ben. Magyarország egyetlen, infrastrukturális szempontból minden kívá-
nalomnak eleget tevő nemzetközi személyforgalmi kikötője Budapesten, a Belgrád-
rakparton található. Itt, a főváros szívében horgonyoznak azok a kabinos utasszállító
hajók, amelyek évente 100 ezer fö körüli külföldit hoznak, elsősorban Ausztriából és
Németországból luxushajókázni. Míg a Dunán a MAHART PassNave Személyhajózási
Kft., addig a Balatonon a Balatoni Hajózási Zrt. végzi a személyszállítást. A balatoni

viszonylatok közül a Badacsony és Fonyód között jelentkező forgalom a legerőssebb,
amelyet a Badacsony boraival és kirándulóhelyeivel, valamint a Dél-Dunántúl felé
Fonyódon keresztül bonyolódó közlekedéssel lehet magyarázni. Erős még a Siófok
és Balatonfüred közötti személyhajó, valamint a Tihanyt és Szántódot összekötő,
gépkocsiszállításra is berendezekedett kompforgalom. 2000-2004 között jelentősen
visszaesett a vízi személyszállításban részt vevő utasok száma, a 3,015 millióról 1,457
millióra történő csökkenés hátterében többek között a jegyárak megfizetésére képes és
hajlandó kereslet elvesztése áll.
• Közmű és kommunikáció
A közlekedéssel szemben a közmű a turizmus alap-infrastruktúrájának olyan szegmen-

sét képezi, ahol nem az országos hálózat kiépítettsége, hanem a lokális elérhetőség
sajátosságai az irányadók. Ennélfogva a közműre vonatkozó mutatók értékelésénél az
országos átlagok mögött meghúzódó területi differenciák csupán sugallják, de semmi
esetre sem teszik egyértelművé az egyes településekre vonatkozó értékeket. A közmü-
veket alkotó infrastrukturális hálózatok, történetesen a vezetékes ivóvíz, a szennyvíz-
csatorna, a villamos energia és a vezetékes gáz helyben kerül hasznosításra, az orszá-
gos rendszerekhez való esetleges csatlakozásuk mindössze az ellátás folytonosságában
játszhat közre. Amíg a vezetékes ivóvíz és a szennyvízcsatorna biztosítását lokális,
kistérségi, esetleg regionális szinten oldják meg, addig a villamos energia és a veze-
tékes gáz az elosztóközpontokon keresztül, de mégiscsak az ország egészére kiterjedő
hálózatok révén jut el az idegenforgalmi infra- és szuprastruktúra részét képező léte-
sítményekbe.
Magyarországon 2004-ben a települések 99,9 százaléka volt vezetékes vízzel el-
látott, ezzel szemben szennyvízcsatornával mindössze 45%-uk rendelkezett, amely
mutató a 2000. évi 27%-ról történt nagymértékű növekedés eredménye. A közüzemi
vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya országos szinten eléri a 94%-ot, a szennyvíz-
csatoma-hálóztra azonban már csak a lakásállomány 62%-át kötötték rá. A városi jog-
állású településeken a vezetékesvíz- és szennyvízcsatorna-ellátottság kedvezőbb, mint
a községekben. A vízhálózat tekintetében az országos átlagtól Csongrád (75,5%) és
Borsod-Abaúj-Zemplén megye (76,0%) községei maradnak el, a csatornázottság terén
Csongrád (9,3%) és Hajdú-Bihar (11,1%) tekinthető sereghajtóknak. A kedvezőtlen
mutatókkal rendlekző településeken elsősorban a magánszálláshely-szolgáltatásba tör-
ténő bekapcsolódás, illetve bizonyos, az idegenforgalmi infra- és szuprastruktúrát al-
kotó létesítmények üzemeltetéséhez szükséges engedélyek megszerzése okozhat nehé-
zségeket. Míg a villamosenregia-ellátás a háztartások szinte teljes körében biztosított,
addig vezetékes gázzal 63%-ukban főznek vagy fűtenek. A villamos energia pótlását,
különösen a hálózatoktól távolabb fekvő tanyákon aggregátorral, akkumlátorral oldják
meg, a háztartásban hasznosításra kerülő gázt gázpalackokból vagy kihelyezett tartá-

lyokból biztosítják. A turizmus tárgyi feltételeinek értékelése során a közművek között
kell tárgyalni a közvilágítás kiépítettségét. Budapesten 2004-ben 4283 kilométernyi
belterületi útra 200 297 lámpahely jutott, ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy átlago-
san 21 méterenként találkozhattunk egy utcai lámpával. Ez a mutató arra enged követ-
keztetni, hogy hazánk fővárosában sötétedés után is biztosítva vannak a helyismerettel
nem vagy csak alig rendlkező turisták tájékozódásának feltételei.
A turizmus sikerében igen meghatározó része van a kommunikációs infrastruktúrá-
nak, vagyis azoknak a hálózatoknak, amelyek a piac szereplői közötti információáram-
lást magas színvonalon biztosítják. Napjainkban, a kommunikációs robbanást követően
a vezetékes és a mobil rádiófrekvenciás rendszerek domináns szerepet játszanak az
információ továbbbításában, az egyének kapcsolattartásának - ha nem is elmélyülteb-
bé - de mindenképp intenzívebbé tételében. Egy olyan, kommunikácira épülő iparág,
mint a turizmus nem lehet versenyképes világszínvonalú technológiára épülő informá-
ció-továbbító hálózatok nélkül. Amíg 2000-ben 3,076 millió mobiltelefon-előfizetést
regisztráltak Magyarországon, addig 2004-ben már több mint a dupláját, 8,727 milliót,
amelyből 6,383 millió úgynevezett feltöltőkártyás előfizetés volt. Erre, a telefónia terü-
letén hazánkban korábban példa nélkül álló növekedésre a szaknyelven lefedettségnek
nevezett infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően kerülhetett sor. Ezzel egyide-
jűleg 3,570 millió bekapcsolt távbeszélő fővonal működött Magyarországon, amely
a verbális kommunikációval párhuzamosan a lakosság és az üzleti élet képviselőinek
internetezését is biztosította. A desztinációkkal kapcsolatos információgyűjtésben és a
szállodai foglalásokban egyre erőteljesebb pozíciót szerző internet-előfizetők száma
2004-ben meghaladta a 700 ezret, amely a 2000. évi mutatóval összehasonlítva 50%-os
növekedést jelentett.
5.2.3. A gazdaság
A magyar gazdaság rendszerváltozás óta bekövetkezett dinamikus átalakulásának

szembetűnő jelei közül az állami tulajdon visszaszorulása, a külföldi működő tőke be-
áramlása és a szerkezetváltás emelhető ki. A napjainkig tartó privatizációs folyamat a
termelésben és a szolgáltatásban egyaránt jelentős mértékben leépítette az állami tulaj-
dont, amelynek következtében a gazdaság sikere elsősorban a magánszektort működ-
tető vállalkozásokon múlik. A turizmusra fordítható költségvetési források a gazdaság
szereplőinek adó- és járulékbefizetéseiből fedezhetőek, így az ipar, a mezőgazdaság
és a szolgáltató szektor eredményessége szoros összefüggésben áll a vendégforgalom
feltételeinek megteremtésére biztosítható állami pénzeszközök mennyiségével. A kül-
földi tőke beáramlása maga után vonja a nemzetközi cégek, multinacionális vállalatok
jelenlétét, amely az üzletemberek mobilitásának köszönhetően a hivatásturizmusban
közvetlen keresletet indukál, de a profit turisztikai karakterű hazai beruházásokba tör-
ténő visszaforgatása is jótékony hatású. A gazdasági szerkezetváltás következtében a

mezőgazdasági és ipari termelés nemzeti számlákban manifesztálódó mutatói a tercier
szektor m ö g é szorultak, így a szolgáltatásokhoz sorolt vállalatok a GDP-ből évről évre
egyre n a g y o b b arányban részesednek.
17. táblázat
Az egy főre jutó bruttó hazai termék regionális megoszlása Magyarországon, 2004
Régió Az egy főre jutó bruttó hazai tennék (GDP, ezer forint)
A régió legmagasabb Regionális A régió legalacsonyabb
GDP-vel rendelkező átlag GDP-vel rendelkező
térsége térsége
Közép-Magyarország 4 150 3 210 1 800
Budapest Pest megye
Közép-Dunántúl 2 269 1 933 1 586
Komárom-Esztergom Veszprém
Nyugat-Dunántúl 2 336 2 111 1 839
Győr-Moson-Sopron Zala
Dél-Dunántúl 1 500 1442 1385
Baranya Somogy
Észak-Magyarország 1482 1343 1094
Heves Nógrád
Észak-Alföld 1 538 1323 1 131
Hajdú-Bihar Szabolcs-Szatmár-Bereg
Dél-Alföld 1 563 1 395 1235
Csongrád Békés
Magyarország a vásárlóerő-paritás alapján számolt egy főre j u t ó G D P tekintetében

(17 204 U S D ) az átlagtól (27 070 U S D ) jelentősen elmaradva az Európai U n i ó or-
szágainak utolsó harmadához tartozik (KSH, 2006). Az egyföre j u t ó G D P regionális
különbségei számottevőek. A legmagsabb mutatót elért Budapesté közel négyszerese a
legkedvezőtlenebb eredményt produkáló N ó g r á d m e g y é n e k (17. táblázat). A turizmus
gazdaságban játszott szerepe egyrészt a költségvetés nemzetközi fizetési mérlegén (ide-
genforgalmi devizabevételek és -kiadások), másrészt az úgynevezett szatelitszámlákon
keresztül érhető tetten. A gazdaságot kétségtelenül dinamizáló hatása ellenére az egyes
térségek vendégforgalma nincs összhangban a turisztikai bevételek alapján elvárható, a
G D P - b e n m e g m u t a t k o z ó eredményekkel. Egyedül Budapest esetében figyelhető meg,
h o g y a rendkívül koncentrált turistaforgalom pénzügyi hozadéka az egy főre jutó G D P
összegében is megjelenik. A Balatont övező m e g y é k régiójuk, G D P tekintetében leg-
gyengébb mutatókkal rendlekző területei.
A turizmus termeléssel meglévő kapcsolatai egyrészt a javak előállításának folya-

matában, másrészt maguknak a produktumoknak az értékesítésében érhetők tetten. Az
iparban és a mezőgazdaságban egyaránt találkozhatunk olyan technológiákkal, illetve
eladásra szánt termékkel, amelyek érdemi turisztikai keresletet váltanak ki. Ennek kö-
vetkeztében a primer és a szekunder szektor egyes vállalatai, üzemei és gazdaságai
turisztikai vonzerővé, az általuk előállított termékek a kereskedelemben értékesíthető
árucikké lépnek elő. Olyan esetre is van persze példa, hogy csak a technológia vagy
csak a végeredmény válik érdekessé. Számos ország imázsában meghatározó szerepet
játszanak azok az árucikkek, amelyek előállításának évszázados hagyományai vannak,
és nemzedékről nemzedékre öröklődik kiváló minőségük nyilvánvalósága. Magyar-
országon külön fogalmi meghatározást alkalmaznak azokra a termékekre, amelyek az
előállítás és a minőség tekintetében olyan tradíciókkal bírnak, amelyek hosszú ideje
a világpiaci kereslet fenntarthatóságának letéteményesei. Hungarikum gyűjtőnév alatt
több mint egy tucat olyan produktummal találkozhatunk, amelyek a kiskereskedelmi
forgalomban való értékesítésük révén külföldi turisták millióinak tudatában gerjeszte-
nek pozitív asszociációkat Magyarországról (Michalkó 2004).
Ahogyan Európa számos települése az ott előállított termékről vált nevezetessé (pl.
meisseni porcelán, bordeaux-i bor, brüsszeli csipke), úgy számos magyarországi
község és város is iparának vagy mezőgazdaságának kiváló minőségű produktu-
ma révén kerülhetett a hazai és a nemzetközi köztudat mélyebb rétegeibe. Érde-
kes mód ez esetben nem feltétlenül azokról az árucikkekről van szó, amelyeket a
mindennapi életünk során hasznosítanánk, sokkal inkább olyan, a területi identitás
különböző fokán álló kötődések tárgyi megtestesüléseivel állunk szemben, ame-
lyek gyakran turisztikai hasznosításra kerülnek. Persze az ipar és a mezőgazdaság
nemcsak fogyasztási cikkekkel, használati vagy dísztárgyakkal, élelmiszerekkel
bővíti a turizmus palettáját, hanem olyan eljárásokkal is, amelyek iránt a vendégek
részéről érdeklődés mutatkozik. Azok a települések, amelyek itthon és külföldön
az adott termékcsoporton belül elismert kvalitású árucikkekkel jelennek meg a pi-
acon, még akkor is sikeres asszociációkat idézhetnek elő, ha a megkérdezettek
történetesen soha életükben nem jártak ott vagy nem fogyasztották az adott község,
illetve város termékét.
A bor és a magyarság kapcsolatának mélységeit számos vers, közmondás és
nóta örökítette meg, borvidékeink nagy száma is arra enged következtetni, hogy
Magyarországon a borfogyasztás évszázados kultúrával rendelkezik. Ezt látszik
megerősíteni a társadalom egyes, sajátos magyar termékekről meglévő ismerete-
inek a számbavétele, amelynek során a bor volt a legkevesebb nemleges választ
előidéző árucikk a településekkel kapcsolatos asszociációs feladat során (16. ábra).
16. ábra
A magyar társadalom hungarikumokka! kapcsolatos asszociációja, 2005

Forrás: MTA FKI-TNS Hungary, 2005
Miközben a bor szó hallatán a megkérdezettek csupán 3,5%-a nem tudott egyetlen
egy községet vagy várost sem felidézni, addig az 1% feletti említési arányt elért
települések száma mindössze 8 volt. A bortermelés kapcsán legismertebb települé-
sünknek Tokaj (37%) tekinthető, amelyet tőle nem sokkal lemaradva Eger (35,1%)
követ, a mezőny többi tagjai azonban jelentősen eltávolodva a borászati kiválósá-
goktól, együtt sem érik el az élen állók részesedését. Villány (7,0%), Badacsony
(6,2%), Szekszárd (2,1%), Balatonboglár (1,4%), Mór (1,3%) és Sopron (1,3%)
kiváló nedűit említették a megkérdezettek a borral kapcsolatos elsődleges asszoci-
áció eredményeként. Észak-Magyarország és a Dunántúl árnyékában egyetlen egy
alföldi település sem érte el a magyar társadalom borról való gondolkodásában az
1%-os küszöböt.
A paprika a borhoz hasonlóan sikeres felidézést eredményezett, a megkérde-
zettek mindössze 5%-a nem tudott a paprikához magyarországi települést rendelni.
Úgy tűnik, a paprikáról a legtöbb magyar embernek a fűszerpaprika jut elsőként
az eszébe, mivel érdemben csak olyan települést neveztek meg, ahol az ételek íze-
sítésére és színesítésére használatos zöldségféle termesztésének természetföldraj-
zi feltételei a leginkább adottak. Ennek megfelelően kizárólag Kalocsa (48,9%),
Szeged (43%) és Kecskemét (1,2%) lépte át a vizsgálat során alkalmazott 1%-os
küszöbértéket.
A jó halászlé elkészítésének elengedhetetlen feltétele a paprika hozzáadása,
elfogyasztása pedig nem nélkülözheti egy pohárka bor társaságát. A halászlé és a
település összekapcsolásában is megnyugtató eredményt mutatott a magyar társa-
dalom, a megkérdezettek mindössze 7,5%-a nem tudott a halászlékészítésben jártas
települést említeni. A halászlé esetében Szeged (58,3%) viszi a prímet, dominan-
ciája az őt követő Bajához (21,1%) képest is főlényes. A felmérés tanúbizonysága
szerint Paks (3,1%) és Dunakömlőd (1%), valamint Győr (1,1%) a halászlével
kapcsolatos asszociációk eredménye alapján a futottak még kategóriába tartozik.
Balatoni település nem volt az 1%-os említési küszöböt átlépők között.
Akár a halászlé tálalásában is szerepet kaphat a porcelán, a magyar társa-
dalom többsége azonban dísztárgyként gondol a messzi földön híres manufak-
túráink által előállított, kiváló szuvenírként szolgáló termékekre. Ez esetben
12,1%-ot ért el a megkérdezettek nemleges válaszainak, vagyis a porcelán-
gyártás települési azonosításával kapcsolatos nemtudásnak az aránya. Herend
(55,8%) magasan kiemelkedik az ország porcelán előállításával foglalkozó mű-
helyeinek táborából, a versenytársak, Hollóháza (15,4%) és Pécs (5,6%) már
jóval kisebb mértékben kerültek felidézésre. A mezőny tagja még a majolika
gyártásáról nevezetes Hódmezővásárhely (1,9%), de az inkább üvegfúvásban
és különböző kristályüvegek előállításában jeleskedő Ajka (1,4%) is említésre

került. Figyelemre méltó a szlovákiai Zsolna városának (6,9%) jelentősebb arányú
- tévedésen alapuló - szerepeltetése, amely minden bizonnyal a pécsi manufaktúra
névadójára, Zsolnay Vilmosra és rajta keresztül a zsolnai porcelánra mint márka-
névre vezethető vissza.
A hímzést a magyar népi kultúra egyik reprezentánsának tekinthetjük.
(Poszt)modern, urbanizált világunkban nem véletlen, hogy a hímzés települési kö-
tődésének ismertsége a könnyebben elérhető magyaros termékekkel (mint amilyen
a bor vagy a paprika) összehasonlítva jóval alacsonyabb arányú, a megkérdezettek
20,7%-a nem tudta magyarországi településsel összekapcsolni a díszítőművészet
ezen ágát. Egyrészt a lokális tradíciók életben tartásáért kardoskodó szakemberek,
másrészt a turizmusmarketing művelőinek is az az érdeke, hogy a magyar népmű-
vészethez kapcsolódó hímzési kultúra produktumai minél szélesebb körben ismert-
té és keresetté váljanak. A hímzés tekintetében Kalocsa (48,1%) a legismertebb
hazai település, valójában egyetlen vetélytársával Mezőkövesddel (11,2%) osz-
tozik a kereslet igényeinek kielégítése területén. Mezőkövesd pozícióját némileg
javíthatja az a tény, hogy a vizsgálat során a megkérdezettek 12,2%-a Matyót mint
településnevet jelenítette meg (persze tévesen), amely így a Matyófold központ-
jához, történetesen Mezőkövesd eredményéhez könyvelhető el. A sokkal inkább
hagymájáról ismert Makó (1,2%) hímző településként történő szerepeltetése felte-
hetően a Makó-Matyó áthallás következménye, míg Kiskunhalas (1,7%) terméke,
az úgynevezett halasi csipke kézimunka mivolta miatt szerepel az említési küszö-
böt átlépő települések sorában.
A lótenyésztéshez kapcsolódó települési asszociáció megdöbbentő eredményt
hozott. A külföldön és gyakran a saját identitásépítésünk alkalmával is lovas nem-
zetként aposztrofált anyaországi magyarság 32%-a egyetlen olyan települést sem
tudott megnevezni, amely az ott tenyésztett lovakról jutott volna az eszébe. Annak
ellenére, hogy az 1%-os küszöböt több település is átlépte, kiemelkedő ismertség-
ről egyiknek sem sikerült tanúbizonyságot tenni. A lovak kapcsán Magyarország
legismertebb települése a Hortobágy (18,9%), amelyet Szilvásvárad (10,4%),
Bábolna (9,4%) és Mezőhegyes (7,0%) követ. A jóval szerényebb arányú lovas
kötődésű felidézéssel rendelkező települések között kell Kecskemétet (1,5%), Rá-
diházát (1,4%), Debrecent (1,3%), Apajt (1,2%) és Bugacot (1,0%) említeni.
Feltehetően a kultúraközvetítés csatornájába került porszemnek köszönhető, hogy
a magyar társadalom 6,1%-a úgy gondolja, hogy a szlovéniai Lipica - mint a vi-
lághírű lipicai ménes otthonául szolgáló település - továbbra is Magyarország te-
rületéhez tartozik.
A magyar ipar és a mezőgazdaság a rendszerváltozás óta bekövetkezett átalakulása

ellenére mind a mai napig jelentős szerepet vállal hazánk turizmusának eredményességé-
ben. A Magyarországon gyártott ipari termékek a turizmus technológiai környezetébe
integrálódva a közlekedési eszközöktől a vendéglátó-ipari berendezéseken át egészen
a szállodák bútorzatáig szolgálják a vendégforgalom sikeres lebonyolítását. Az ipar
emellett számtalan olyan árucikket állít elő, amelyek ajándéktárgy formájában kerül-
nek értékesítésre. Bizonyos ipari eljárások (például az energiatermelésben) az előállí-
tott termék turisztikai indifferenciáltsága ellenére önmagukban is kiválthatják a turisták
érdeklődését. A magyar mezőgazdaság turisztikai szerepe elsősorban a gasztronómiá-
ban érvényesül, a növénytermesztés és az állattenyésztés produktumai minden bel- és
külföldi turista érdeklődésének homlokterében állhatnak. A vendégek nemcsak tartóz-
kodásuk során, hanem az árucikkek kiskereskedelmi forgalomban történő beszerzése
révén otthon is élvezhetik a magyar konyha ízeit, illatait. A mezőgazdaság a turisták
táplálkozásának biztosítása mellett az erdő- és vadgazdálkodás, valamint a lótenyésztés
révén is intenzíven kötődik az ország turizmusához.
• Ipar
Miközben a magyar iparnak az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában kibontakozó

szárnyai alapvetően a munkaerő-igényes könnyűiparban öltöttek testet, addig a szoci-
alizmus korának beruházásai jellemzően az energiát és nyersanyagot emésztő nehéz-
iparban realizálódtak. A múlt ipari örökségéből napjainkra elsősorban a versenyképes,
a piacgazdaság körülményeit elfogadó vállalatok maradtak fenn, amelyek a legkülön-
bözőbb szervezeti formák és tulajdonviszonyok között léteznek. 2005-ben a bejegyzett
87 ezer ipari vállalkozás közel 70%-a 1-9 főt foglalkoztató mikrovállalatként műkö-
dött, az 500 fős alkalmazotti létszámot meghaladó cégek száma mindössze 254 volt. A
folyó áron számolt ipari termelést figyelembe véve, miközben a villamos gép, műszer
gyártása 28%-ot, a járműgyártás 14%-ot, az élelmiszer, ital, dohány gyártása 11%-ot,
addig az egykori húzóágazat, a bányászat mindössze 0,4%-ot tett ki.
A hazai turizmus infra- és szuprastruktúrájába közvetlenül beépülő terméket elő-
állító ipari vállalatok között kell említenünk az Ikarus-1, amely egykor a világ autó-
buszgyártásának meghatározó szereplője volt. A második világháború éveiben Má-
tyásföldön (Budapest XVI. kerület) kialakított gyárban a '70-es évek második felében
kezdődött meg az Ikarus 300-as turistabuszcsalád kifejlesztése, a világ szinte minden
földrészén találkozhattunk a vállalat termékeivel. A tulajdonos a megváltozott piaci
körülmények következtében 2000-ben a budapesti, 2004-ben pedig a székesfehérvá-
ri gyárat is bezárta.65 A hazai vendéglátó-ipari egységek előszeretettel vásárolják az
egykori Lehel Hűtőgépgyár (Jászberény) utódvállalatának (Electrolux) termékeit,
65
A cég részvényeit megvásárló új tulajdonosi csoport terveiben szerepel a gyártás újraindítása.
amelyeket az alapanyagok, a cukrászati termékek vagy éppen az italok hűtése során

hasznosítanak. Nem egy szállodába betérve találkozhatunk a magyar bútorgyártás éllo-
vasainak számító Kanizsa (Nagykanizsa), Balaton (Veszprém) vagy Zala (Zalaeger-
szeg) Bútorgyár termékeivel.66
A fenti példák ellenére a magyarországi turizmus ipari kapcsolatai mégsem a
turizmusban érdekelt vállaltok eszközigényeinek kielégítésében, hanem közvetlenül
a turisták számára értékesített árucikkek előállításában jeleníthetők meg. A már em-
lített hungarikumok sorában számos olyan produktummal találkozhatunk, amelyek a
magyar ipar tradícióit őrizve váltak világhírű, a magyarországi turistaprogram során
beszerezhető árucikké. A kerámiaipar részét képező porcelángyártásban a technológia
során nélkülözhetetlen kaolin nevű ásvány és az adalékként felhasználásra kerülő föld-
pátok lelőhelyének közelében lévő Hollóháza, a gyártáskor ugyancsak fontos kvarcho-
mokban gazdag vidéken fekvő Herend, illetve a kiégetéséhez szükséges energiahor-
dozókat, valamint a pirogránit előállítását biztosító kőzeteket kínáló Mecsekalján lévő
Pécs (Zsolnay) viszi a prímet. Mellettük a Hódmezővásárhelyen található, majolika
előállításával foglalkozó üzemet kell megemlíteni. Az étkészleteket, dísztárgyakat és
épületkerámiákat előállító kézművesműhelyeket szívesen látogatják a turisták, akik
számára szemet gyönyörködtető kiállításokkal és egy-egy termék kipróbálását lehetővé
tevő gasztronómiai kényeztetéssel kedveskednek a vendéglátók. A kerámiaipar mellett
üveggyártásunk és textiliparunk egyedi előállítású termékei is a turisták által keresett
árucikkek közé tartoznak. Az Ajka-kristály, a békésszentandrási szőnyeg, a kiskunhala-
si csipke egyaránt fokozatosan felzárkózott az ismertebb hungarikumok sorába.
A szocializmus korában az iskolai keretekben zajló tanulmányi és a munkahely ál-
tal szervezett vállalati kirándulások már-már kötelező elemét képezték az úgynevezett
üzemlátogatások. Ezek a turistaprogramok elsősorban a gyártási technológia nagysze-
rűségét és a felkeresett cég kiváló termelési mutatóinak megismerését voltak hivatottak
bemutatni. Az esetek többségében a prezentáció fortélyairól mit sem sejtő, jó szándé-
kú mérnökök kalauzolták a látogatókat. Napjainkban az egykor amatőr módszerekkel
bonyolított üzemlátogatások - immár a profizmus jegyében - reneszánszukat élik. Az
iparban érdekelt vállalatok marketingtevékenységük keretében látogatóközpontokat
hoznak létre, ahol kulturált körülmények között fogadhatják az érkezőket. Ezek a léte-
sítmények alkalmasak a termelés folyamatának korszerű eszközökkel történő komplex
bemutatására, esetenként az áru tesztelésére és megvásárlására. A magyar energiagaz-
daság egyik szentélye, a Paksi Atomerőmű a közelmúltban alakította ki azt a látogató-
központot, amely az atomenergia előállítása iránt érdeklődő turistacsoportoknak szóló
bemutató kiindulási pontját képezi (15. fénykép).
66
A Zala Bútor Zrt. internetes bemutatkozásában számos hazai és nemzetközi szállodát, valamint panziót
sorol fel a vállalat referenciájaként (http://www.zalabutor.hu/html/magyarfoemutatkozunk.htm).
15. fénykép
A Paksi Atomerőmű látogatóközpontja.
A Magyarországon felhasznált villamos energia közel 40 %-át biztosító atomerőmű
az attrakciómenedzsment legmodernebb eszközeit felhasználva igyekszik a létesítmény iránt érdeklődő
turisták igényeit kielégíteni. A látogatóközponton keresztül - a szigorú biztonsági előírások betartása
mellett — megismerhetők az erőmű és a nukleáris energia titkai.
• Mezőgazdaság
A mezőgazdaság és az élelmiszeripar együttélését megtestesítő magyar élelmiszer-gaz-

daság tradíciói, az általa előállított termékek minőségével párhuzamosan biztosítják
az Európai Unió piacán nélkülözhetetlen versenyképesség fenntartásának alapvető
elemeit. Ha a magyar mezőgazdaság termékeinek nem sikerül az egyre kiéleződő
agrárversenyben nemzetközi pozíciókat szerezni, akkor a belföldi piac mellett a
hazánkba érkező turisták ellátásával, kiskereskedelmi keresletének kielégítésével
enyhíthet a rendszerváltozás óta időközönként felmerülő gondjain. A magyar élel-
miszer-gazdaságnak már az Európai Unióhoz történő csatlakozás folyamatában, de
a teljes jogú tagság 2004. évi elnyerése óta különösen szembesülnie kellett azzal a
ténnyel, hogy a közösség agrárpolitikája nem feltétlenül segíti elő a generációról
generációra öröklődő termelési keretek, valamint a gyártási technológiák változ-
tatás nélküli fenntartását. Ugyanakkor a turista, legyen az belföldi vagy külföldi

vendég, ragaszkodik a megszokott ízekhez, legtöbbször azokat az ételeket és ita-
lokat keresi, amelyekről az útikönyvek, az adott területen járt rokonai, ismerősei
számolnak be, vagy az ő korábbi tapasztalataiból fakadnak. A keresett hungariku-
mok többségét hazánk élelmiszer-gazdasága állítja elő, mint ahogy a messze föl-
dön ismert gasztronómiához, különösen az ételkészítéshez kapcsolódó kínálatunk is a
mezőgazdaságban gyökeredzik.
A magyar növénytermesztésről kialakult kép központi elemének számító fűszer-
paprika valójában török közvetítéssel érkezett hozzánk Közép-Amerikából és lett a
tradicionális konyha egyik alapvető összetevője. Szeged és Kalocsa termőhelyei első-
sorban a napsütéses órák magas számának köszönhetően biztosítják azokat a környe-
zeti feltételeket, amelyek a fűszerpaprika színében és zamatában jutnak kifejezésre, és
amelyek lehetővé teszik, hogy szárított vagy őrölt állapotában egyaránt közkedvelt áru-
cikké válhatott. A zöldpaprika ugyan nem tartozik a hungarikumok közé (Szentes kör-
nyékére települt bolgárkertészek honosították meg), azonban benne a Szegedi Egyetem
jogelődjén kimutatott C-vitaminért, valamint annak az emberi szervezet izomműködé-
sére gyakorolt hatásának bizonyításáért kapott Szent-Györgyi Albert 1937-ben orvosi
Nobel-díjat. A magyar fűszerpaprika hírneve csípősségében él, amíg Kalocsán az édes,
addig Szegeden az erős fajtája az elterjedtebb, a tolna megyei Bogyiszló községben
pedig a zöldpaprika méregerős változatát termesztik. A gulyáslevesek és a legkülönbö-
zőbb paprikás ételek úgynevezett pörköltalapjának másik nélkülözhetetlen összetevője
a hagyma. Ez a könnyfakasztó zöldségféle attól válhatott a magyar mezőgazdaság üd-
vöskéjévé, hogy Makón kétéves termelési technológia alapján termesztik a bioaktív
anyagokban bővelkedő kultikus, a dél-alföldi városban szobor, ház és fesztivál létreho-
zását is ihlető növényt. A hazai zöldségtermesztés és -tartósítás egyik jelentős színtere
Vecsés, ahol a fejes káposzta hordóban történő savanyításának végterméke gasztronó-
miánk káposztás büszkeségeinek alapanyagát képezi.
A szőlő a Magyarország területén termesztett legrégebbi kultúrák egyike, amit
a rómaiak honosítottak meg. A XVIII. századra lényegében már kialakultak azok a
termőkörzetek, amelyeket ma történelmi borvidék névvel illetünk. Ezeket a területeket
a XIX. század végén jelentkező filoxérajárvány megtizedelte, amelyből kifolyólag - a
piaci pozíciók megőrzése érdekében - a Duna-Tisza között elterülő homokvidéken
létrehozták az ország legnagyobb kiterjedéű szőlőültetvényét.
Tekintettel arra, hogy a termés jelentős, 90%-ot meghaladó része borként kerül fel-
dolgozásra, a szőlőtermesztés és a bortermelés elválaszthatatlanul összetartoznak. A ki-
váló minőségű magyar borok titka egyrészt a hosszú, meleg őszben, a vénasszonyok
nyarában, másrészt a középhegységek, dombságok, hegylábak délies kitettségű ültet-
vényeinek dominanciájában rejlik. Az Alföld termőhelyein a kvarchomok fényvissza-
verő képessége pótolja a magasabban fekvő területek kedvező sugárzási viszonyaiból
fakadó előnyöket. A szőlőtermesztés mikroklimatikus tényezői közül a lejtés irányát,
fokát, valamint a környező nagyobb vízfelületek hatását kell kiemelni.
A Magyarországon honos szőlőfajták közül tíz, a Furmint, az Ezerjó, a Hársle-

velű, a Cserszegi Fűszeres, a Kövidinka, az Irsai Olivér, a Királyleányka, a Juhfark,
a Kéknyelű és a Kadarka tekinthető tipikusan magyar eredetűnek. Magyarország sző-
lőültetvényei 22 borvidékbe szerveződve igyekeznek a piac igényeinek legmagasabb
fokú kielégítésére. A borvidékeken belüli, turisztikai célú együttműködés kifejeződése
a borút. A mára már 30 körüli borút egyesülethez kapcsolódó pincészeteknek lehetősé-
gük nyílik termékeik turisták előtti bemutatására. Hazánk legelső és talán legsikeresebb
borút egyesülete 1994 óta a Villányi borvidéken működik, ahol 10 település vesz részt
a turistacsalogató kínálat kialakításában (Szabó 2000). A védett eredetű borok eredmé-
nyesebb piacra juttatása és a marketingtevékenység összehangolása érdekében ez idáig
két borrégió létrehozásáról döntöttek az illetékesek, a Balatoni és a Duna Borvidéki
Régió működésének teremtették meg a feltételeit.67
A bor mellett a magyarországi növénytermesztés másik, a turizmusban kiválóan
kamatoztatható végterméke a pálinka. Az európai uniós68 és a hazai69 jogszabályok igen
pontosan körülhatárolják a pálinkakészítésre vonatkozó technológiai eljárásokat, ame-
lyek lényegi eleme többek közt a Magyarországon termett, illetve termelt gyümölcs
felhasználásában érhető tetten. Hazánkban elsősorban az almafélék és a csonthéjas
gyümölcsök vannak túlsúlyban, ennek következtében almából és szilvából takarítanak
be a legtöbbet. Annak ellenére, hogy a gyümölcsök hőmérsékleti, csapadék- és talajigé-
nyei erősen eltérnek egymástól, többségük az ország szinte minden táján termeszthető.
A gazdasági és természeti tényezők mégis kialakították azokat a termelési körzeteket,
amelyekben egy-egy fajta optimális termesztése hosszú ideje kisebb-nagyobb siker-
rel folyik. A pálinkakészítés szempontjából a szilva és a kajszibarack képviseli azt a
kultúrát, amelyen nemzetközileg ismert égetett szesz gyártásunk alapul. A szatmári
tájon megtermett szilvából készült pálinka csakúgy a Magyarország-kép része, mint
a Duna-Tisza közéről, különösen Kecskemét környékéről származó kajszibarackból
főzött, úgynevezett fütyülős barackpálinka. A magyar pálinka titka a napfénytől érett,
magas cukor- és íztartalmú gyümölcsökben rejlik, amelyek aromája a belőlük erjesztett
alkohol lepárlása során ölt torkot simogató testet.
A hazai állattenyésztés kiemelkedő ágazata a hústermelés, amelyen belül az abrak-
fogyasztó (pl. kukorica, árpa, zab) sertés- és baromfitenyésztés súlya meghaladja a szá-
las* és tömegtakarmányt (pl. lucerna, silókukorica) hasznosító szarvasmarha- és juhtar-
tást. A hústermelés turisztikai jelentősége elsősorban a vendéglátóiparban hasznosított
tőkehúsok, belsőségek és a kiskereskedelemben kapható feldolgozott húskészítmények
fogyasztásában figyelhető meg. Annak ellenére, hogy a növénytermesztéshez hasonló-
an az állattenyésztésnek is megvannak a maga termelési körzetei, a vágóállat, illetve
67
10/2006. (II. 3.) és a 62/2006 (IX. 7.) FVM-rendelet a Duna, valamint a Balatoni Borvidéki Régió
szabályzatáról
68
1576/89/EGK tanácsi rendelet az égetett szeszek előállításáról
69
148/2004. (X. 1.) FVM-ESzCsM-GKM együttes rendelet a pálinka előállításának szabályairól
húsának fagyasztott állapotban történő szállítása kevesebb kockázattal jár, mint a friss
gyümölcsféleségek egyik helyről a másikra történő fuvarozása. Ebből következően a
húsféleségek területi kötődésének turizmusban való megjelenése kisebb mértékű, né-
hány speciálisan előállított terméktől eltekintve elhanyagolható jelentőséggel bír. A
húsok esetében tehát nem feltétlenül az alapanyag származási helye, sokkal inkább a
feldolgozás technológiájának földrajzi vonatkozásai esnek latba (szegedi halászlevet
olyan vidékek éttermeiben is felszolgálhatnak, amelyek mindennemű folyó- és álló-
víztől távol esnek). Azoknál a készítményeknél, ahol a helyben előállított alapanyag,
a technológia és a természeti földrajzi környezet egyes adottságainak (pl. mikrokli-
matikus viszonyok) konstellációja szükséges a sikeres előállításához, az állami szintű
védettség vagy a recept titkosítása biztosít egyedi és utánozhatatlan jelleget.
A magyar gasztronómiai hagyományok jeles közvetítői előszeretettel kínálnak
hústartalmú fogásokat, amelyek közül az egyik legismertebb, a gulyás elnevezése ön-
magában is utal annak szarvasmarhából történő készítésére. A szinte minden porciká-
jában hasznosítható sertés a hazai étlapok leggyakoribb szereplője, világhírű kolbász-
féleségeink (gyulai kolbász, Pick szalámi, Herz szalámi) első számú alapanyaga. A
baromfiudvarok kétlábúi közül a liba, mindenekelőtt annak mesterségesen felhizlalt
mája főleg a francia háztartásokban keresett hungarikumunk. Örvendetes, hogy a me-
zőgazdaság reformjának köszönhetően a vidéket járó turista számos olyan tenyésztett
fajjal is találkozhat, amelyeket a szocializmus korában annak ellenére (vagy éppen
azért) visszaszorítottak, hogy őshonos magyar állatként voltak nyilvántartva. Közülük
a mangalica, a magyar szürkemarha és a hortobágyi racka külön is kiemelendő, mivel
génállományuknak és tartási körülményeiknek köszönhetően húsuk társaikéhoz hason-
lított fogyasztása az egészségesebb táplálkozást szolgálja.
Miközben az egyre szaporodó gasztronómiai fesztiválok a magyar élelmiszer-gaz-
daságnak az ország turizmusában növekvő súlyát fejezik ki, addig a növénytermesz-
tés és az állattenyésztés földrajzi sajátosságaira is rámutatnak. Ez különösen a borhoz
kapcsolódó ünnepi események kapcsán jelenik meg, szinte kivétel nélkül minden bor-
vidéken találkozhatunk a szüretet vagy az újbor szentelését középpontba állító rendez-
vénnyel (Szüreti Fesztivál: Balatoboglár; Soproni Szüreti Napok: Sopron). Az égetett
szesz ritkán jelenik meg önálló fesztiváltémaként, sokkal jellemzőbb, hogy az alap-
anyagául szolgáló gyümölcs komplex ünnepének részeként vetül rá a turisták figyelme
(Szatmár-Beregi Szilvanapok: Tarpa). Az egyes zöldség- és gyümölcstermesztő vi-
dékek az általuk megtermelt árucikk sokoldalú felhasználásának bemutatásával igye-
keznek az odasereglő vendégek érdeklődését felkelteni, településük értékeit kiemelni
(Nemzetközi Sütőtökfesztivál: Nagydobos; Dinnyefesztivál: Medgyesegyháza). A kony-
haművészethez szorosabban kapcsolódó események (különösen az ételkészítésben való
jártasság összemérését hivatott versenyek) mezőgazdasági kötődése megkérdőjelezhe-
tetlen, azonban a táji vonatkozások leginkább a színhelyek kultikus mivoltában érhetők
tetten (Bajai Népünnepély - a halászlé ünnepe a halászlé fővárosában: Baja; Csabai
kolbászfesztivál: Békéscsaba).
• Szolgáltató szféra
A magyar társadalom foglalkoztatottsági adatait vizsgálva megállapítható, hogy a nap-

jainkra többek között a kereskedelmet, az oktatást, a szociális ellátást magába foglaló
tercier szektor a nemzetgazdaságban alkalmazában állók 64,5 %-ának biztosít munka-
lehetőséget (KSH 2005a). A primer szektorhoz tartozó mezőgazdaság a foglalkoztatot-
tak 3,5%-át, a szekundert jelentő ipar-építőipar a 32%-át alkalmazza. A statisztikában
szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásként megjelenő turizmus az előzőekben bemuta-
tott ipari és mezőgazdasági kötődései ellenére a szolgáltató szférához tartozik, mivel
az ágazatban tevékenykedő vállalkozók alapvetően nem termékeket, hanem szolgálta-
tásokat értékesítenek. Magyarország közel 2,8 millió munkavállalója közül mindössze
80 ezeren dolgoznak a statisztikailag turizmusként megjelenített, tehát szálláshelyet és
vendéglátó-ipari ellátást kínáló egységekben, azonban a szektorhoz közvetetten kötődő
alkalmazottak száma - becslések alapján - az 500 ezret is eléri (Pál-Rácz 2006). A
turizmus szatellit vállalkozásaival az ajándéktárgyakat árusító üzletektől, a gyógyfür-
dőkben használt lepedők mosását végző cégeken keresztül egészen a szakképzésben
közreműködő magán oktatási intézményekig találkozhatunk.
18. táblázat
A magyarországi bankok rangsora a saját tőke alapján, 2005
(Forrás: HVG, 2006)
Sorrend Bank Anyabank neve Saját tőke

(millió Ft)
1 OTP - 473 299
2 K&H K.BC Bank 141 596
3 HVB HypoVereinsbank 118910
4 MKB Bayerische Landesbank Girozentrale 104 246
5 CIB IntesaBci SpA 92 772
6 ÁÉB Gazprombank 86 251
7 Erste Erste Bank der Österreichischen Sparkassen AG 77 968
8 Raiffeisen Raiffeisen Zentralbank 77 583
9 BB General Electric Capital 58 271
10 ING ING Bank N.V. 42 707
A magyarországi szolgáltató szféra egyik sajátossága, hogy a piac majd minden szeg-
mensében érvényre jut a szabadverseny, a multinacionális vállalatok mellett a kisebb,
de egyre erősödő hazai cégek is ringbe szálltak a fogyasztó különböző igényeinek ki-
elégítéséért. A folyamat eredményeképpen a szolgáltatóipar számtalan területén erő-
teljes árverseny folyik a piac minnél szélesebb körű birtoklása érdekében. Ha csak
egy utazás előkészítése során felmerülő szükségleteket vesszük alapul, akkor a térké-
pek (pl. Cartographia, HISZI, Freytag&Berndt), útikönyvek (pl. Panoráma, Polyglott,
Lonely Planet), a foto-video (pl. Média Markt, Electro World, Elektropont), a különféle
utasbiztosítások (pl. Winterthur, Allianz, OTP Garancia), a ruházat (pl. Decatlon, Her-
vis, Dockyard), egytől egyig a szolgáltatóipar azon területei közé tartoznak, amelye-
ket magas színvonalon, ugyanakkor a legkedvezőbb ár/érték-arányt kínáló vállalkozás
egységeiben elégíthetünk ki. A turizmushoz kapcsolódó, legszigorúbban szabályozott
szolgáltatásokat a bankszektor kínálja, amelynek sikeres magyarországi képviselői kö-
zött számos nemzetközi nagyválalattal is találkozhatunk. A német, az osztrák és az
olasz érdekeltségű pénzintézetek magyarországi jelenléte és terjeszkedése bizonyítja,
hogy a hazai társadalmi-gazdasági környzet megfelelő körülményeket biztosít a Nyu-
gat-Európában már bizonyított banki szolgáltatók megtelepedésére (18. táblázat). A
Magyarországra érkező külföldi turisták - biztonságuk érdekében - előszeretettel kere-
sik fel a hazájukban már megismert bankokat pénzük átváltása vagy bankkártyájukkal
kapcsolatos ügyintézés érdekében, de ugyanezen fiókok állnak rendelkezésre a külföld-
re utazó magyarok hasonló igényének kielégítésére is.
6. A turizmus szuprastruktúrájának földrajza
6.1. Az elsődleges szuprastruktúra
Egy desztináció fogadóképességének biztosításában a tárgyi feltételekhez tartozó szál-

láshely és vendéglátó szolgáltatások alapvető fontossággal bírnak, ezért a turizmus
szuprastruktúráján belül az elsődleges jelzővel különböztetjük meg őket a kínálatot
inkább csak kiegészítő, differenciáltabbá tevő szolgáltatásoktól. Ha egy turisztikai-
lag frekventált hely nem képes a vendégek tartózkodásához szükséges kereskedel-
mi és/vagy magánszálláshelyek, valamint a különböző vendéglátó-ipari egységek
létesítését és működését ösztönözni, akkor a legkiemelkedőbb vonzerő, illetve az
annak értékesítésében közreműködő idegenforgalmi infrastruktúra sem garantál-
hatja az adott hely versenyképességének fenntartását. Természetesen számos olyan,
akár a világörökség részét képező desztinációt ismerünk, amelynek látogatottsága
megkérdőjelezhetetlen, azonban az ott realizálódó bevételek az elsődleges szup-
rastruktúrához tartozó létesítmények hiányában jelentősen elmaradnak attól, amelyek
a szállásért és az étkezésért fizetett ár után befolyhatnának a vállalkozók és a helyi
önkormányzat költségvetésébe.
A regisztrált, vagyis az erre illetékes hivatalok által nyilvántartásba vett szálláshe-
lyeken belül elsősorban az üzemeltetés formája, a férőhelyek kapacitása, valamint az
igénybe vehető szolgáltatások alapján kereskedelmi és magánszálláshelyeket külön-
böztetünk meg.70 A vonatkozó jogszabályi rendelkezések71 a turizmusföldrajz kompe-
tenciáját meghaladva körültekintően mutatják be a két csoport közötti különbségeket.
A szálláshelyek földrajzi elterjedésének, a koncentrációk és dekoncentrációk megje-
lenésének magyarázata, a területi jelleg feltárása során jelentkező kapcsolatok és ok-
okozati összefüggések elemzése kitüntetetten a geográfia tárgyköre. A turizmusföldrajz
rendelkezésére álló adatbázisok, elsősorban a KSH által közreadott források a kereske-
delmi szálláshelyekkel kapcsolatban már a rendszerváltozást megelőző időszakról is, a
70
173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról
egy harmadik csoportot is kialakított, de azok száma pillanatnyilag oly mértékben elhanyagolható, hogy
elemzésére nem térünk ki.
71
110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról.
45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolá-
sáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről.
214 A TURIZMUS SZUPRASTRUKTÚRÁJÁNAK FÖLDRAJZA
magánszálláshelyek tekintetében pedig 1998-tól kezdődően biztosítják a tér- és időbeli

összehasonlítások elvégzését.
Tekintettel arra, hogy az elsődleges szuprastruktúrához tartozó vendéglátóegysé-
gek idegenforgalmi kötődésének megítélése a szálláshelyekhez képest problematiku-
sabb, így e helyütt erre a szegmensre jelentősen kisebb hangsúlyt helyezünk. A vendég-
látó egységekre vonatkozó statisztikák semminemű fogódzót sem kínálnak arról, hogy
az azokat igénybe vevők hány százaléka tekinthető turistának, míg a szálláshelyek
esetében ez a kérdésfelvetés irreleváns.
6.1.1. A kereskedelmi szálláshelyek
A statisztikai adatközlések a szállodák (azon belül a gyógyszállodák), a panziók, a

kempingek, az üdülőházak, az ifjúsági szállók, valamint a turistaszállók vonatkozá-
sában szolgálnak érdemi információval. Az egységek számán túlmenően az azokban
rendelkezésre álló férőhelyek tekinthetők a turizmusföldrajzi megközelítésű elemezés
alapjának, mivel árnyaltabban jelenítik meg az elsődleges szuprastruktúra részét képe-
ző kínálatot és annak területi aspektusait.
A kereskedelmi szálláshelyekhez tartozó egységek többsége szoros összefüggést mu-
tat a desztinációban található vonzerőkkel és a táji sajátosságokkal. Gyógyszállodával
például azokon a településeken találkozhatunk, amelyek valamilyen gyógytényezővel
rendelkeznek, kempingeket és üdülőházakat leginkább vízparti üdülésre alkalmas tér-
ségekben, turistaszállókat kirándulóhelyeken, ifjúsági szállókat a fiatalabb nemzedék
által a turistaszezonon kívül is hasznosított településeken vehetünk igénybe. A szállo-
dák és a panziók esetében ilyen jellegű területi kötődés nem mutatható ki.
Magyarországon 2005-ben 689 olyan települést tartottak nyilván, amely kereske-
delmi szálláshellyel rendelkezett. Az összes kereskedelmi szálláshelyen igénybe ve-
hető férőhelyeket figyelembe véve a legnagyobb kínálatot Budapesten regisztrálták, a
főváros elméletileg 40 547 vendéget tudott a kereskedelmi szálláshelyein egyszerre fo-
gadni. A legszerényebb kapacitást Buják mutatta fel 6 férőhellyel. A kereskedelmi szál-
láshelyek férőhely-kapacitása alapján felállított települési sorrendet figyelembe véve az
első tíz helyen - Hegykő kivételével - kizárólag városi jogállású települések voltak. A
termálfürdőjéről ismert Győr-Moson-Sopron megyei község kempingjei 6300, panziói
1193 férőhellyel rendelkeztek, amellyel megelőzték a 6. helyen álló Hajdúszoboszlót.
Budapest után a legnagyobb kereskedelmi szálláshely-kapacitást felmutató megyeköz-
pontunk Szeged volt, a legszerényebb kínálattal Tatabánya rendelkezett. Városi jogál-
lású településeink negyede, pontosan 73 város nem tudott az ott éjszakázni szándékozó
vendégek számára kereskedelmi szálláshelyet biztosítani 2005-ben.
A teljes magyarországi kereskedelmi szálláshelykínálat (329 290 férőhely) 35%-
át a szállodák (ezen belül 14%-ot a gyógyszállodák), 29%-át a kempingek, 14%-át a
panziók, 9%-át a turistaszállók, 7%-át az üdülőházak és 6%-át az ifjúsági szállók tették
ki. Magyarország településállományán belül:
Az ELSŐDLEGES SZUPRASTRUKTÚRA 215
17. ábra
Szállodai férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása Magyarországon, 2005
• Szállodai férőhellyel 245 település rendelkezett, a legnagyobb koncentrációt

Budapesten (33 578 férőhely), a legszerényebbet Bujákon (6 férőhely) mutatták
ki (17. ábra). A szállodai férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi országos
települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén nemzetközi
hírű gyógyfürdővel rendelkező településekkel (Hévíz, Hajdúszoboszló, Zala-
karos, Bük), Balaton-parti városokkal (Siófok, Balatonfüred, Balatonföldvár),
illetve regionális központokkal (Debrecen, Szeged) lehetett találkozni. Figye-
lemre méltó, hogy az előkelő 7. helyet elfoglaló Bük kivételével az első negyven
hely valamelyikén kizárólag városok, illetve a Balaton régióban fekvő közsé-
gek helyezkedtek el. Miközben a magyarországi szállodai férőhely-kapacitás
a városi jogállású településeken koncentrálódott (82%), addig városaink több
mint felében (55%) nem lehet szállodát igénybe venni. Budapest egymagában a
kapacitás 29%-át tette ki, a megyeközpontokra együttvéve 13% jutott (Szeged a
legjobb, Tatabánya a legrosszabb pozícióban), a maradék 40%-on pedig a többi
111 város osztozott (Siófok a legjobb, Csurgó a legrosszabb pozícióban). An-
nak ellenére, hogy Magyarországot gyógyvíz-nagyhatalomként aposztrofálják,
2005-ben a vendégek mindössze 28 településen vehették igénybe valamelyik
gyógyszálloda szolgáltatásait. A gyógyszállodákat tekintve Hévíz a legnagyobb
férőhely-kapacitással rendelkező település, a Balaton régióban fekvő fürdő-
18. ábra
Panzióban igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása Magyarországon, 2005
várost a hasonló nagyságrendű kínálatot nyújtó Budapest és Hajdúszoboszló

követi az országos rangsorban. Gyógyszállodákat jellemzően városi jogállású te-
lepüléseken üzemeltetnek, ez alól Bük, Berekfürdő, Igal és Jósvafő képeznek
kivételt. Egyes, nagy múltú fürdőélettel rendelkező településeken, mint példá-
ul Balatonfüreden, Orosházán (Gyopárosfürdő), Miskolcon (Miskolctapolca),
Sopronban (Balf), Komlón (Sikonda) vagy éppen Cserkeszőlőn 2005-ben nem
regisztráltak gyógyszállodát.
• Panzióban igénybe vehető férőhellyel 481 település rendelkezett, amely - a
szállodákkal való összehasonlításban - egyrészt ezen szálláshely létesítési fel-
tételeinek egyszerűbb teljesithetőségével és az üzemeltetésben rejlő könnyebb-
ségekkel magyarázható (18. ábra). A panziók férőhely-kapacitásának alapján
felállított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz
hely valamelyikén a jelentős szállodai férőhellyel rendelkező, érdemi nemzet-
közi vendégforgalmat bonyolító turistavárosok mellett ott találjuk az elsődle-
ges szuprastruktúrában inkább a panziókra támaszkodó, a belföldi turizmusban
jeleskedő településeket. Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló esetében a pan-
ziók a kereskedelmi szálláshelyeken belül a kínálat kiegészítőjeként, míg Deb-
recen, Miskolc, Szombathely, Nyíregyháza, Pécs és Kecskemét kapcsán - ha
AZ ELSŐDLEGES SZUPRASTRUKTÚRA 217
19. ábra
Kempingben igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása Magyarországon, 2005
nem is minden esetben domináns, de - számottevő tényezőiként jelentek meg.

Az országos listán 5. helyen álló Hegykőnek az egyetlen községként sikerült
a legnagyobb panziókapacitást felmutató települések élmezőnyébe kerülni. A
panziók esetében nem mutatható ki a szállodai férőhely-kapacitáshoz hasonló
nagyságrendű területi koncentráció, a legnagyobb kínálattal bíró Debrecen min-
dössze az összes férőhely 5%-át tudhatja magáénak. A szállodákkal való össze-
hasonlításban a panziókapacitás városi elterjedtsége kisebb mértékű, az összes
férőhely 66%-a található városi jogállású településeken. Miközben 2005-ben
kivétel nélkül minden megyeközpontunkban találkozhattunk panzióval (együtt
a kapacitás 26%-át birtokolták), a magyarországi városállományt alkotó telepü-
lések 37%-ában nem regisztráltak panziót.
• Kempingben igénybe vehető férőhellyel 184 település rendelkezett, amelyek
elsősorban a magyarországi tavak, folyók és termálfürdők környékén koncent-
rálódtak (19. ábra). A kempingekben regisztrált férőhely-kapacitás alapján fel-
állított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely
valamelyikén dunántúli termálfürdő (Hegykő, Bük), Balaton-parti (Siófok, Ba-
latonfüred, Balatonszemes, Paloznak, Keszthely, Balatonakaii), illetve Velen-
ce-tavi üdülőhely (Velence, Gárdony) állt. A Duna mentén fekvő települések
közül Esztergom, Komárom és Budapest emelkedik ki. A Tisza kevésbé a folyó

(Szeged, Tiszaújváros), sokkal inkább a Tisza-tó kempingjeiben (Abádszalók,
Tiszafüred, Tiszacsege, Kisköre) generált férőhely-kapacitást. Termálfürdőköz
kötődő kempingekkel az élmezőnyben említett településeken túlmenően szinte
minden jelentősebb fürdőhelyen találkozhattunk, így Hajdúszoboszlón, Har-
kányban, Mezőkövesden, Berekfürdőn és Zalakaroson is üzemeltettek kempin-
geket. Tekintettel a kempingek azon sajátosságára, hogy működtetésűk kevés
kivételtől eltekintve időjárásfüggő, létesítésükben rendkívül fontos szerepet
játszik a nyári kánikulában felfrissülést biztosító vagy a hűvösebb napokon a
vendégek testének átmelegítését szolgáló víz. Ebből kifolyólag az igen jelentős,
közel 100 ezer férőhely koncentrációjában kizárólag a vonzerő közelsége te-
kinthető földrajzi értelemben releváns tényezőnek, a települések jogállása csak
érintőleges adalék. A kempingekben található férőhelyek 58%-át városokban
regisztrálták, a legnagyobb kínálattal rendelkező Siófokon az összes férőhely
4%-át üzemeltették (ezzel szemben a községi jogállású Hegykő a hazai férő-
helyek 7%-át mondhatta magáénak). A megyeközpontok közül Békéscsabán,
Kaposváron, Szekszárdon, Veszprémben és Zalaegerszegen nem üzemeltettek
kempinget 2005-ben.
• Üdülőházban igénybe vehető férőhellyel 179 település rendelkezett, amely te-
lepülésállomány a feltételezhető funkcionális kapcsolatok ellenére csak rész-
ben fedi a kempingek földrajzi elterjedését (20. ábra). 2005-ben mindössze 111
olyan település volt, amelyen a kempingek mellett az üdülőházakban található
férőhelyeket is igénybe vehettek a vendégek. Az üdülőházaknak helyt adó ingat-
lanok településképi sajátosságaira és a létesítmények nyújtotta szolgáltatások-
ban tetten érhető minőségi különbségekre visszavezethetően számos települé-
sen előnyben részesítik az üdülőházak létesítését. így a jelentős turistaforgalmat
bonyolító Balaton régióbeli települések közül - ahol kézenfekvőnek bizonyulna
a kempingekben igénybe vehető férőhelyek biztosítása - Alsóörsön, Csopakon,
Balatonfenyvesen, Balatonmáriafürdőn, Balatonvilágoson, Zamárdiban, Zán-
kán, valamint Köveskálon, Paloznakon, Pécselyen, Szigligeten és Tihanyban
2005-ben nem találkozhattunk működő kempinggel (utóbbiak kapcsán a termé-
szetvédelmi érdekek is közrejátszhattak az üdülőházak előtérbe kerülésében).
Az üdülőházakban található férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi or-
szágos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén für-
dővárosok (Hajdúszoboszló, Harkány), Balaton-parti nyaralóhelyek (Balaton-
szemes, Balatonfüred, Siófok, Tihany, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód) és
egy üdülőhely (Sopron) található. Miközben Budapesten nem regisztráltak üdü-
lőházat, addig azokat a megyeszékhelyeket figyelembe véve, amelyeken nem
találkozhattunk működő kempinggel, Szekszárdon és Veszprémben a vendégek
igénybe vehették az üdülőházak szolgáltatásait. Az üdülőházakban található fé-
rőhelyek 61%-a városi jogállású településhez kötődött. A térbeli koncentráció
20. ábra
Üdülőházban igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása
Magyarországon, 2005
Forrás KSH. 2006

Kartográfia: Szabó Balázs
ez esetben sem jelentős, a legnagyobb kapacitással rendelkező Balatonszemes a

teljes kínálat alig 4%-át mondhatta magáénak.
• Ifjúsági szállóban igénybe vehető férőhellyel mindössze 91 település rendelke-
zett, amelyek területi eloszlásában a tradicionális gyógy- és üdülőhelyek mellett
jó néhány, idegenforgalmilag kevésbé frekventált településsel is találkozhatunk
(21. ábra). Mivel az ifjúsági szállók többsége szezonon kívül kollégiumként
üzemel, így általuk olyan települések is képesek az ország turisztikai vérkerin-
géséhez csatlakozni, amelyek önmagukban nem vonzanák a magasabb minősé-
gű szálláshelyek beruházóit. Az iijúsági szállókban regisztrált férőhely-kapaci-
tás alapján felállított 2005. évi országos települési sorrendet figyelembe véve az
első tíz hely valamelyikén vízparti üdülőhely (Zánka, Fonyód, Balatonfenyves,
Fadd), illetve jelentős középiskolai és/vagy felsőoktatási centrum (Budapest,
Pécs, Eger, Székesfehérvár, Sárospatak) állt. Zánka férőhely-kapacitása a teljes
kínálat 14%-át tette ki, amely pozícióját a szocializmusban létrehozott úttörőtá-
borjogutód intézményének köszönheti, de a hasonlóan magas koncentrációval
rendelkező Fonyód (10%) esetében is az egykori gyermeküdülővel azonosítha-
tó a kínálat. Az ifjúsági szállók esetében városi jogállású településeken koncent-
rálódik a férőhelyek többsége (66%), Budapest mellett 8 megyeközpontban (a
21. ábra
Ifjúsági szállóban igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása
Forrás KSH, 2006

Kartográfia: Szabó Balázs
fentiekben, az oktatási centrumok kapcsán említetteken túlmenően Veszprém-

ben, Nyíregyházán, Tatabányán és Szolnokon) vehetnek igénybe a vendégek
ifjúsági szállót.
• Turistaszállókon igénybe vehető férőhellyel 152 település rendelkezett. A turista-
szállók a kereskedelmi szálláshelyeken belül az egyetlen olyan csoport, amely-
nek férőhelyei nem vízparti üdülőterületeken, különösen nem a Balatonon kon-
centrálódtak (22. ábra). A csoport elnevezése azt sugallja, hogy férőhelyeivel
kirándulóhelyek közelében fekvő településeken találkozhatunk, ennek ellenére
a kínálatot képező élmezőnyben az ország regionális központjai helyezkednek
el. A turistaszállókon regisztrált férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi
országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén
a tervezési-statisztikai régiók, felsőoktatási intézményekkel rendelkező centru-
mai (Szeged, Budapest, Debrecen, Győr, Pécs), megyeközpontok (Eger, Zala-
egerszeg, Békéscsaba) és egy nemzeti parkban fekvő település (Szarvas) talál-
ható. Ezen települések az ifjúsági szállókhoz hasonlóan olyan kollégiumokkal
rendelkeznek, amelyeket a tanév befejezését követően idegenforgalmi célokra
hasznosítanak. Természetesen a klasszikus turistaszállók sorában olyan tele-
pülésekkel is találkozhatunk, amelyek helyvidéki kirándulóhelyek állomásait,
az elsődleges szuprastruktúra 221
22. ábra
Turistaszállókon igénybe vehető férőhellyel rendelkező települések területi eloszlása
Forrás: KSH, 2006

Kartográfia Szabó Balázs
illetve zarándoklatok célpontjait érintik (pl. Bodajk, Szokolya, Füzérradvány).

A kollégiumok turistaszállóként történő hasznosításával összefüggésben a férő-
helyek 73%-át városokban lehetett igénybe venni, mindössze Szolnok és Szek-
szárd tartozott azon megyeközpontok sorába, amelyek területén nem üzemel-
tettek turistaszállók.
6.1.2. A magánszálláshelyek
A magánszálláshelyek - ahogyan az elsődleges infrastruktúra ezen csoportjának el-

nevezésében is szerepel - olyan, magántulajdonban levő ingatlanok idegenforgalmi
hasznosítását jelentik, amelyeket eredendően nem az azokban található férőhelyek ér-
tékesítésére hoztak létre. A magánszálláshelyek egykor a tulajdonos vagy annak hoz-
zátartozói által lakott otthonok, esetleg üdülőépületek (második otthon) voltak, ame-
lyeket részben vagy egészben az ideiglenes bérletből származó jövedelem, a haszon
érdekében kiadnak. Napjainkban, a magánszálláshelyek üzemeltetésének professziona-
lizálódásával párhuzamosan, nemegyszer direkt a kiadás, a turizmusban történő hasz-
nosítás céljából vásárolnak vagy építenek magánszemélyek ingatlanokat.
A kereskedelmi szálláshelyekkel történő összehasonlításban a magánszálláshelyek

üzemeltetésében, annak állam általi elősegítésében az idegenforgalmi funkció mel-
lett a szociális és a területfejlesztési szempontok is közrejátszanak. A törvényben72
a magánszálláshely kiadását végző személyek számára - jól körülhatárolt feltéte-
lek mellett - adókedvezményeket biztosítanak, amellyel egzisztenciális helyzetük
kedvezőbbé válását, az adott település idegenforgalmi célú fogyasztásával össze-
függő fejlesztését kívánják elősegíteni. A döntéshozók ezen célkitűzései elsősorban
a magánszálláshelyek - a férőhelyek számát tekintve - kisebbik csoportját képező
falusi szállásadásra (44 453 férőhely) vonatkoznak, de a másik, markánsabb cso-
portba tartozó fizetővendéglátásban (195 458 férőhely) is tetten érhetők. 2005-ben
23 olyan település (Bük, Párád, Kiskunmajsa, Mórahalom, Gyomaendrőd, Felsőla-
jos, Kerekegyháza, Lakitelek, Szarvas, Hódmezővásárhely, Csongrád, Tiszakécs-
ke, Szabadszállás, Kunszentmiklós, Izsák, Lajosmizse, Doboz, Békéscsaba, Baja,
Salgótarján, Szentes, Kiskunfélegyháza, Kecskemét) volt Magyarországon, amely-
nek közigazgatási területén a fizetővendéglátás és a falusi szállásadás férőhelyeit
egyaránt igénybe lehetett venni.
A magánszálláshelyek egyik legfontosabb ismérve a helyi lakosság szolgálta-
tóként történő intenzív bekapcsolódása az adott település turizmusába. Megvizs-
gálva az érintett városok és községek magánszállásadóinak és állandó népességé-
nek viszonyát, 2005-ben egyetlen olyan településsel találkozhattunk, ahol 1 alatti
mutatót kaptunk: Balatonmáriafürdőn közel kétszer annyi a magánszállásadással
foglalkozók száma, mint a helyi lakosságé (mivel az üdülőtulajdonosok is aktív
résztvevői a szobakiadásnak). A tíz legkedvezőbb arányszámot produkáló, vagyis
a helyi lakosságot, illetve az ingatlantulajdonosokat a szálláshely-szolgáltatásban
igencsak sikeresen involváló települések sorában Balatonmáriafürdő mellett egy-
részt a Balaton nyugati medencéjében fekvő (Balatonfenyves, Vonyarcvashegy,
Balatongyörök, Balatonberény), másrészt a Tihanyi-félsziget környékén koncent-
rálódó (Balatonakaii, Zamárdi, Szántód) településekkel, valamint termálfürdőkkel
(Zalakaros, Harkány) találkozhattunk.
A magánszálláshelyek turizmusföldrajzi megközelítésében alapvető szerepe van
a vizsgálatba vont településállomány közigazgatási státusának, mivel a hatályos jog-
szabály rendelkezései szerint a jegyző falusi szállásadásra kizárólag községi jogállású
településeken adhat ki engedélyt. Ebből kifolyólag fizetővendéglátás a városokban és a
vonatkozó rendelkezésben ide sorolt településeken folyhat. A magánszállások, különö-
sen a fizetővendéglátás esetében az idegenforgalmi vonzerők jelenléte csak részben ké-
pez egyértelműen azonosítható telepítő tényezőt, mivel más, egyéb, például a települé-
sen munkát vállalók átmeneti tartózkodásának biztosítása is ösztönözheti a férőhelyek
létrehozását. A magánszálláshelyek területi sajátosságait a 2005. évi adatok tükrében
vizsgálva megállapítható, hogy:
72
1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról
• Falusi szállásadással 1034 településen foglalkoztak Magyarországon, vagyis

hazánk községeinek mintegy 1/3-án regisztrálták az elsődleges szuprastruk-
túra ezen szegmensét. A 7341 vendéglátó 44 453 férőhely kiadásában műkö-
dött közre, amely vendéglátóként mintegy 6 férőhely értékesítését jelentette.
A falusi szállásadásban regisztrált férőhely-kapacitás alapján felállított 2005.
évi országos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyi-
kén termálfürdővel rendelkező községek (Bük, Bogács, Berekfürdő, Buzsák),
vízparti üdülőhelyek (Szántód, Balatonederics, Poroszló), kiemelkedő rendez-
vényhelyszínek (Mogyoród, Monostorapáti) mellett Kőröshegy az egyetlen,
klasszikus falusi kínálattal (lovascentrum) rendelkező település. Amennyiben a
falusi szállásadásban értékesítésre szánt férőhelykínálat élmezőnyére fókuszá-
lunk, láthatjuk, hogy a gyógyfürdők (pl. Csokonyavisonta, Egerszalók, Kehida-
kustány, Cserkeszőlő), a vízparti üdülőhelyek (pl. Balatonendréd, Fertőrákos,
Kővágóörs, Dunasziget), a Balaton régió háttértelepülései (pl. Alsópáhok, Cser-
szegtomaj, Paloznak, Kapolcs) nemcsak a dobogó közelében állókra, hanem az
érdemi kínálatot felvonultató településekre is jellemző kategóriák. Természe-
tesen a tradicionális falusi térségek is képviseltetik magukat a férőhelykínálat
palettáján, így például Noszvaj, Szihalom, Bő, Mátraszentimre, Cserépfalu,
Aggtelek, Sukoró az előző kategóriákon kívül eső, ugyanakkor jelentős, 200
férőhelyet meghaladó kapacitással rendelkeznek a falusi szállásadás területén.
A turizmusföldrajz és a közigazgatási földrajz határmezsgyéjén helyezkedik el
annak a problémának a megválaszolása, miként fordulhatott elő városi jogállá-
sú településeken falusi szállásadásban regisztrált férőhely, vagyis hogyan kerül
egy városba falusi szálláshely. Pedig nem egyedi esetről van szó, 2005-ben há-
rom megyeközpontunk (Kecskemét, Salgótarján, Békéscsaba) és 23 városunk
is érintett volt ebben a kérdésben.73
• Fizetővendéglátással 250 településen foglalkoztak Magyarországon, amely a
falusi turizmushoz képest jóval koncentráltabb kínálatot mutat. Ez a tény arra,
a korábban már említett jogszabályi háttérre vezethető vissza, amely nevesítet-
ten a városokhoz rendeli a fizetővendéglátásban való részvétel lehetőségét, az
érintett települések 83%-a város. 2005-ben Budapest mellett - kivétel nélkül
- minden megyeközpontunkban igénybe lehetett venni a fizetővendéglátás fé-
rőhelyeit. A 35 540 vendéglátó 195 458 férőhely kiadásában működött közre,
amely vendéglátóként átlagosan 5,5 férőhely értékesítését jelentette. A fizető-
vendéglátásban regisztrált férőhely-kapacitás alapján felállított 2005. évi orszá-
73
Hipotézisünk szerint egyrészt a közigazgatási eljárásban, vagyis a működési engedély kiadása során,
másrészt a statisztikai adatközlésben következhetett be téves adminisztráció, de az is előfordulhatott, hogy
egy korábban önálló község falusi szállásadásában érintett vendéglátója - miután a két település egyesült
- nem lett átvezetve a városi fizetővendéglátásban részt vevők táborába. Kecskemét esetében minden bi-
zonnyal a városhoz közigazgatásilag szorosan hozzátartozó tanyák tuljadonosai kaptak az önkormányzattól
falusi szállásadás folytatására engedélyt (Csordás László szíves közlése alapján).
gos települési sorrendet figyelembe véve az első tíz hely valamelyikén döntően
balatoni üdülőhely (Siófok, Balatonlelle, Fonyód, Balatonfenyves Balatonalmá-
di, Balatonfüred, Vonyarcvashegy és Balatonboglár), illetve két gyógyfürdővel
rendelkező település (Hajdúszoboszló, Harkány) állt. A rangsor 43. helyén álló
Tamási az első olyan település, amely nem tekinthető a tradicionális vízparti
üdülőhelyek, illetve gyógyfürdővel rendelkező helységek közé. Még a megye-
központok rangsorában is azok a városok vezettek, amelyek területén közismert
gyógyfürdő üzemelt. A fizetővendéglátásban érintett községek azok közül a te-
lepülések közül kerültek ki, amelyeket a jogszabály melléklete a kiemelt üdülő-
helyekhez sorolt. Ezeken a településeken községi mivoltuk ellenére a kedvező
adottságokra visszavezethetően nem lehet a jelentős adókedvezményre jogosító
falusi szállásadást folytatni.
6.1.3. A vendéglátóhelyek
A szálláshelyekhez hasonlóan a magyarországi vendéglátóipar is rendkívül sokszínű

szegmensét képezi a turizmus elsődleges szuprastruktúrájának. A sok esetben vonzerő-
ként értelmezhető magyaros vendéglátásnak számos olyan fellegvárát ismerjük, ame-
lyeket a bel- és a külföldi vendégek mellett a helyi lakosság is előszeretettel keres fel.
Az éttermek és a cukrászdák, a bárok és borozók az úgynevezett kereskedelmi vendég-
látóhelyek csoportját alkotják, amelyek a munkahelyi vendéglátóhelyektől megkülön-
böztetetten szolgálják a turizmus érdekeit.
A településeken regisztrált kereskedelmi vendéglátóhelyek abszolút száma önma-
gában nem utal az egységek idegenforgalmi hasznosítására, mivel a helyi lakosság is
számottevő részét képezi a keresletnek (16. fénykép). így nem meglepő, hogy legna-
gyobb lélekszámú városaink, Budapest, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Miskolc és
Győr vezetik az éttermek és cukrászdák országos rangsorát, de nagyjából ugyanezen
településekkel találkozhatunk, ha a bárok és borozók száma alapján felállított sorrendet
tanulmányozzuk. Ebből kifolyólag a vendéglátás turizmusban betöltött szerepének terü-
leti sajátosságait az egy vendéglátóipari egységre jutó helyi lakosság számából képzett
mutató segítségével elemezhetjük. Azokon a településeken, ahol az egy kereskedelmi
vendéglátó egységre jutó állandó népesség száma az országos átlag felett van, vélel-
mezni lehet a turizmusra visszavezethető kiegészítő kereslet jelenlétét (az adatbázisba
csak azokat a településeket helyeztük el, ahol az egy településre jutó egységek száma
az országos átlag felett volt, így ki lehetett szűrni azokat a községeket, amelyeken az
alacsony számú helyi lakosság is képes volt egy-két üzletet fenntartani).
Miközben országos átlagban 202 állandó lakos jut egy kereskedelmi vendéglátó-
helyre, addig azok a települések, amelyek a viszonylag alacsony népességszám ellenére
jóval kedvezőbb mutatóval rendelkeznek, a helyi lakosság sokszorosát kitevő turistaforgal-
mat bonyolítanak. Az egy vendéglátóhelyre jutó állandó népességszám alapján összeállított
16. fénykép
Lángossütő Vigántpetenden.
A magyarosch vendéglátás elengedhetetlen kelléke a minden külföldi turista által előszeretettel
fogyasztott gulasch (sic!). Attrakciószámba menő éttermeink (Gundel), kávéházaink (New York)
és cukrászdáink (Gerbeaud) mellett a nyári menü kedvelt fogása a legkülönbözőbb ízesítésű lángos.
A Művészetek-völgye rendezvénysorozat élelmes vendéglátói a hely szellemének megfelelően folklorizálták
a lángossütést: forró olaj helyett a kemence melege segíti a csemege elkészítését.
19. táblázat
Jelentős turistaforgalmat bonyolító
vendéglátó-ipari egységekkel rendelkező települések Magyarországon, 2005
A település neve Állandó Vendéglátó Az egy vendéglá- Vendégek száma

népesség egységek tó egységre jutó a kereskedelmi
száma állandó népesség és a magán-
száma szálláshelyeken
Szilvásvárad 223 37 6 16 586
Tivadar 221 26 9 4 120
Balatonmáriafurdő 677 72 9 5 715
Szántód 605 44 14 6 589
Mátraszentimre 555 37 15 32 910
Tihany 1411 92 15 53 054
Balatongyörök 992 64 16 27 215
Balatonszepezd 434 22 20 3 619
Balatonakaii 715 34 21 12 607
Balatonszemes 1 871 84 22 29 907
országos települési rangsor élmezőnyében a Szalajka-patak völgyében található Fátyol-víz-

esésről, valamint a nemzetközi fogathajtó versenyek színhejéről híres Szilvásvárad, a Tisza
árterében kialakított üdülőtelepéről ismert Tivadar és a közigazgatásilag Mátraszentimréhez
tartozó Galyatető mellett Balaton-parti településekkel találkozhatunk (19. táblázat). Ha a
vizsgált rangsort az éttermekre és cukrászdákra vetítve állítjuk fel, akkor Orfüvel, ha pedig
a bárok és borozók alapján, akkor Vértesszőllőssel, Villánnyal, Vámosszabadival, Köröstar-
csával és Tokajjal találkozhatunk a 19. táblázatban is szereplő, illetve a Balaton régión kívül
eső települések élmezőnybe tartozó sorában.
6.1.4. Az üdülők
A nemzeti lakásvagyon részének tekintett (Baár-Gratzl 2004), a hazai és a nemzetközi

szakirodalomban (Csordás 1993, Hall-Müller 2004) második otthonként aposztrofált
üdülők nem tartoznak szorosan a turizmus elsődleges szuprastruktúrájához. Ennek elle-
nére olyan létesítményekként értékeljük őket, amelyek használata során a turizmusban
realizálódó bevétel keletkezik. Az üdülők után - függetlenül azok tényleges haszná-
latától - a legtöbb önkormányzat idegenforgalmi adóbevételre tesz szert, e mellett az
ingatlanok tulajdonosai, illetve igénybe vevői - ha átmenetileg is - a település fogyasz-
tóivá válnak, a legkülönbözőbb helyi szolgáltatásokat veszik igénybe, amely újfent for-
rásokat generál a helyi költségvetés számára. A statisztikai fogalmi rendszer szerint az
23. ábra
Magyarország domináns üdülőfunkcióval rendelkező települései, 2001
üdülők olyan lakóegységek, amelyek általában nem alkalmasak az egész éven át tartó,
állandó használatra, jellemzően pihenés céljára épített, illetve igénybe vett objektumok.
Turizmusföldrajzi megközelítésben az üdülők kapcsán elsősorban olyan nyaralókról,
hétvégi házakról, pihenésre használt tanyákról, falusi lakóházakról, hobby kertek átalakí-
tott gyümölcstárolóiról beszélünk, amelyek a nem lakott üdülők (üdülésre használt üdülő)
csoportjához tartoznak, és a legutóbbi, 2001. évi népszámlálás adatai alapján 245 534 in-
gatlanból álltak. Emellett azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni az üdülésre használt
lakások 15 184 ingatlanra kiterjedő csoportját sem, amelyek a nem lakott üdülőkkel együtt
alkotják az összes magyarországi üdülőt felölelő elemzésünk adatbázisát. A magyarországi
üdülőállományon belül két jelentősebb területi koncentráció mutatható ki, a leginkább Bu-
dapesten élők hétvégi házas zónáját képező Pest megye (23%) és a Balaton-parti nyaraló-
kat felölelő Veszprém és Somogy megye (egyaránt 14%). Fejér megye 8%-os részesedése
elsősorban a Velencei-tó környéki üdülőket, a Baranyára jutó 6%-os üdülő arány pedig a
gyógyfürdőkkel rendelkező településeket tükrözi.
Azokat a településeket, amelyekben az összes lakóegységre jutó üdülőingatlanok
aránya eléri az 50%-os részesedést, üdülőhelységnek nevezzük. A 2001. évi népszám-
lálás során összeírt ingatlanokat figyelembe véve 78 olyan település volt Magyarorszá-
gon, ahol az üdülők elérték vagy meghaladták az adott helység lakott lakóegységeinek
a számát. Az üdülőhelységek legnagyobb koncentrációját a Balaton, a Velencei-tó és a
Dunakanyar kiemelt üdülőkörzetben regisztrálták, de a Mecsek és Villány térsége is a
domináns területi egységek közé tartozik (23. ábra). Az összes lakóegységet figyelem-
be véve 80%-ot meghaladó üdülőingatlannal rendelkező települések sorában kizárólag
Balaton-parti községgel (Balatonmáriafürdő, Balatonszepezd, Balatonudvari, Szántód,
Ábrahámhegy, Balatonfenyves) találkozhatunk, az élmezőny első, nem a Balatonhoz
kötődő települése az Orfűi-tavat hasznosító Orfű. Budapest agglomerációját nem szá-
mítva Kelet-Magyarországon mindössze három települést nevezhetünk üdülőhelység-
nek, Mátraszentimrét (78%), Berekfürdőt és Tivadart (egyaránt 57%). A Dunakanyar
települései közül Bánk (68%), a Velencei-tó esetében Sukoró (76%) a legnagyobb
arányban üdülősült helység. Amennyiben az üdülők abszolút számát vizsgáljuk, akkor
Siófokot (6266) követve Budapest, Zalaegerszeg, Pécs, Ráckeve, Balatonfüred, Sze-
ged, Debrecen, Győr és Szentendre alkotja azon települések körét, ahol az üdülőingat-
lanok száma meghaladja a fentiekben üdülőhelységként aposztrofált csoport élén álló,
tehát a leginkább üdülősült Balatonmáriafürdőn regisztrált üdülők (2411) számát.
6.2. A másodlagos szuprastruktúra
A turizmus szuprastruktúráján belül másodlagos jelzővel illetjük azokat a szolgáltatá-

sokat, amelyek közvetlenül nem a vendégek tartózkodásának biztosításában, hanem
az azon túlmenő turisztikai tevékenységük differenciálásában, költésük növelésében
játszanak közre. A másodlagos szuprastruktúra elemeit a szabadidős vásárlásokban, az
A MÁSODLAGOS SZUPRASTRUKTÚRA 229
egyéni mobilitás kiterjesztésében, a nem tervezett programok és a turisztikai infor-

máció biztosításában, valamint a pénzügyi és személyes szolgáltatások felkínálásában
lehet leginkább tetten érni. Tudvalevő, hogy egy hely turizmusát alapvetően az idegen-
forgalmi infrastruktúrához sorolt, a vonzerő(k) fogyasztását lehetővé tevő létesítmények
biztosítják (pl. gyógyfürdő), a vendégek tartózkodásához elengedhetetlenek az elsődleges
szuprastruktúra elemei (szállás, vendéglátás), de a desztináció valódi sikeréhez számtalan
olyan kiegészítő szolgáltatásra is szükség van, amelyek elősegítik a turisták mozgásterének
kiterjesztését, olykor meghosszabbítják tartózkodási idejüket, de minden esetben hozzájá-
rulnak az adott térség turizmusból származó bevételeinek a növeléséhez.
A legkülönbözőbb kiskereskedelmi egységek, a pénzváltók, a járműkölcsönzök, a
turisztikai információs irodák, a kirándulásokhoz, városnézésekhez kapcsolódó prog-
ramszervezésben közreműködő utazási irodák, illetve a szépségápolással foglalkozó
szolgáltatók mind-mind egy desztináció másodlagos infrastruktúrájának részei. Hiá-
nyukban problémamentesen bonyolódhatna bármely település turistaforgalma, de létük
elősegíti annak sikerét. Tekintettel arra, hogy a másodlagos szuprastruktúrához sorolt
egységek statisztikai számbavételének eredményeképpen nem születtek a téma szem-
pontjából tudományos elemzésre alkalmas adatbázisok, így az alábbiakban a területi
aspektusok különösebb értékelése nélkül adjuk közre a kiskereskedelemben érintett
szolgáltatók legfontosabb turizmusföldrajzi sajátosságait.
6.2.1. A kiskereskedelem
A kiskereskedelmi szféra a magyarországi turizmus másodlagos szuprastruktúrájának

meghatározó részét képezi, miközben a turisták előszeretettel keresik fel a hazai lakos-
ság által is preferált üzleteket, addig kimondottan az ő igényeik kielégítésére fenntartott
egységekbe is szívesen térnek be (Michalkó 2004). Annak ellenére, hogy a statisztika
nem ad közvetlen lehetőséget a hazai kiskereskedelem idegenforgalmi vonatkozása-
inak tárgyalására, az egyes egységek területi koncentrációja, illetve a koncentrációk
empirikusan megfigyelhető kínálata alapján vélelmezni lehet azok turizmusban való
érintettségét.
A piachelyek közül a főváros két kiskereskedelmi egysége, a Vámház-körúti Vá-
sárcsarnok és az Ecseriként elhíresült használtcikk-piac emelhető ki. Előbbi a belvá-
ros közvetlen szomszédságában a hazai gasztronómia színe-javát kínálja az oda betérő
vendégeknek, utóbbi távol Budapest idegenforgalmi centrumaitól, a régiségekért rajon-
gók Mekkájaként értelmezhető. Meg kell még említenünk az üzleti bevásárlóturizmus
keretében érkező külföldiek érdeklődésére számot tartó, úgynevezett KGST-piaco-
kat, amelyekkel elsősorban a kelet-magyarországi megyék városaiban találkozhatunk
(Nyíregyháza, Szeged).
A rendszerváltozás a klasszikus áruházakat háttérbe szorítva teret engedett a hiper-
és szupermarketek, valamint a bevásárlóközpontok robbanásszerű elterjedésének (17.
17. fénykép
Egy szezonálisan nyitva tartó üzlet a Balatonnál
A turizmusra épülő kiskereskedelem nem tartozik az üdülőterületek legstabilabb kínálati elemei közé.
Az üzlethelységek tulajdonosai, sok esetben a helyi önkormányzatok olyan magas bérleti díjat kérnek
a bérlőktől, amelyet azok a multinacionális cégekkel folytatott, rendkívül egyenlőtlen versenyben már nem
tudnak kitermelni. A zárva tartás azonban veszélyeztetheti az üdülők ellátását.
fénykép). Gombamód szaporodtak a nemzetközi hipermarketláncok egységei, így az

Auchan, a Cora, a Metró és a Tesco szerte az országban elérhetővé vált. Az Interspar
képviselte szupermarketlánccal együtt különösen a határ menti térségekben jelennek meg
a turizmus másodlagos szuprasturktúrájaként, és a magyarországi tartózkodásukról hazaté-
rő külföldiek áruvásárlási igényeit kielégítve biztosítják a vendégek költésének fokozását,
élményszerzésük színesebbé válását. A bevásárlóközpontok (plázák) elsősorban a regionális
központok városnéző turistái számára kínálják fel a szabadidős vásárlás lehetőségét, komp-
lex kínálatuk biztonságot nyújt az ismeretlen településeken nehezen eligazodó vendégek
számára. A bevásárlóközpontok tekintetében leginkább a budapesti egységek sorolhatók a
turizmus másodlagos szuprastruktúrájának soraiba, különösen a WestEnd testesíti meg azt
a minőséget, amely a külföldiek érdeklődésére is számot tart.
A hangulatos sétálóutcák elegáns üzletei vitathatatlanul a turizmus szolgálatában
állnak. Elsősorban az adott desztinációt jellemző ajándéküzletekkel, delikáteszboltok-
A MÁSODLAGOS SZUPRASTRUKTÚRA 231
kai, antikvitásokkal, valamint ruhakölteményeket kínáló butikokkal várják a városi tu-

rizmus keretében érkező vendégeket. Az ország legismertebb sétálóutcája a budapesti
Váci utca, de Pécs, Szeged, Miskolc, Győr, Székesfehérvár és Debrecen belvárosában
is találkozhatunk a kiskereskedelmi szférának átengedett turisztikai zónával.
20. táblázat
Jelentős turistaforgalmat bonyolító kiskereskedelmi egységekkel rendelkező települések
Magyarországon, 2005 (Forrás: KSH, 2006b)
Település Az egy Üzletek Az adott településen legnagyobb számban megtalálható

neve üzletre száma kiskereskedelmi egységek
eső helyi összesen Az egységek megnevezése Az
lakosság egy-
száma ségek
száma
Szántód 7 88 Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-szaküzletek 29
Vértesszőlős 8 63 Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-szaküzletek 11
Tihany 13 111 Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-szaküzletek 57
Hévíz 13 387 Ruházati szaküzletek 130
Balatonlelle 17 296 Elektromos háztartásicikk-szaküzletek 77
Zalakaros 17 112 Elektromos háztartásicikk-szaküzletek 43
Letenye 18 251 Ruházati szaküzletek 147
Bük 20 160 Ruházati szaküzletek 53
Siófok 21 1 159 Ruházati szaküzletek 328
Fonyód 21 254 Elektromos háztartásicikk-szaküzletek 77
Magyarországon 2005-ben átlagosan 61 állandó lakos jutott egy kiskereskedelmi üz-

letre. Azokon a településeken, amelyek az ország turisztikailag frekventált területei
közé tartoznak, ez a mutató a vendégek keresletéből származó igények kielégítésének
köszönhetően jóval kedvezőbb (20. táblázat). A Balaton-parti települések, a gyógyfür-
dőhelyek, a határvidékek egyaránt a bevásárlóturizmus terepéül szolgálnak. A turiz-
musban érintett településeken a legkülönbözőbb ajándéktárgyakat árusító, a statisztikai
nómenklatúra szerint egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-szaküzleteknek nevezett
egységek, a ruházati és az elektromos háztartásicikk-szaküzletek a legelterjedtebbek.
A kiskereskedelmen belül a termelői borkimérések mondhatók a legkarakterisztikusab-
ban a turizmushoz kötődő egységeknek, mivel a borturizmus fellegvárainak számító
településeken (Eger, Sopron, Szekszárd, Somlóvásárhely, Doba, Siklós, Tokaj, Villány,
Somlószőlős, Gyöngyös) koncentrálódnak.
7. A vendégforgalom tér- és időbeli
vonatkozásai
7.1. A nemzetközi turizmus
Magyarország fekvésének, geopolitikai helyzetének és vonzásadottságainak köszön-

hetően szinte minden történelmi korban megtalálható volt a külföldiek érdeklődésé-
nek homlokterében álló desztinációk palettáján. 1867-et követően az Osztrák-Magyar
Monarchia tagállamaként jelentünk meg mint utazási célterület, az 1920. évi trianoni
döntés következtében azonban jelentős idegenforgalmi vonzerőkkel rendelkező tája-
inktól megfosztottan, jó néhány, potenciális küldő ország szomszédságában léphettünk
ki a turizmus nemzetközi piacára. Az a tény, hogy Magyarország 7 másik szuverén
állammal határos, önmagában is fokozza a turizmusban regisztrált nemzetközi érkezők
számát (mivel ezen országok egymás közötti forgalma gyakran hazánkon keresztül bo-
nyolódik), ezt a helyzetet pedig tetőzi a Kelet-Közép-Európán belüli centrális fekvése,
amely pozícióját a távolabbi területek összekötésének elősegítésével kamatoztatja. Mi-
vel Magyarország régtől fogva a legkülönbözőbb birodalmak és geopolitikai érdekszfé-
rák határmezsgyéjén fekszik, feléjük egyfajta kapuként funkcionál, így a múltban és a
jelenben is kiindulási állomása az egymást megismerni, egymáshoz eljutni szándékozó
hatalmak állampolgárainak. A római, a török, a német vagy éppen a szovjet birodalom
előszobájaként, Európát a Balkánnal összekötő láncszemként Magyarország mindig is
vonzotta a - szó szoros és átvitt értelmében - egzotikus élményekre vágyókat. Hazánk
nyitottsága még a legnehezebb időkben is segítette a nemzetközi turizmusban jelentke-
ző kereslet érdeklődésének és igényeinek a kielégítését.
A magyarországi nemzetközi turizmus mind a mai napig feltáratlan történeti föld-
rajzi vonatkozásainak felismerése ellenére e helyen elsősorban a statisztikai adatközlés
szempontjából jól dokumentált, ugyanakkor a turizmus jelenlegi folyamatainak meg-
értéséhez elengedhetetlenül fontos időszakra, a rendszerváltozás előtti és utáni évekre
koncentrálunk. Ez az a korszak, amelyben olyan alapvető átalakulásokon ment keresz-
tül a magyarországi nemzetközi turizmus, amelynek területi aspektusai a napjainkban
megvalósuló fejlesztések lenyomatául szolgálnak.
234 A VENDÉGFORGALOM TÉR- ÉS IDŐBELI VONATKOZÁSAI
7.1.1. A rendszerváltozás előtti évek nemzetközi vendégforgalma
Magyarország turizmusát már a '80-as években is élénk nemzetközi érdeklődés jel-

lemezte, a hazánkba érkező külföldiek száma minden évben jócskán meghaladta a
külföldre utazó magyarokét. Amíg 1980-ban 14 millió külföldi érkezőt regisztráltak a
magyar határőrizeti szervek, addig 1989-ben már 25 millióan léptek hazánk területére.
A '80-as évek elején a Magyarországra érkező külföldiek döntő többsége (70%) turis-
taként került regisztrálásra, a határ meneti rokonlátogatásokban, vásárlásokban érintett
kirándulók aránya elenyésző volt, ezzel szemben ez utóbbiak részesedése a rendszer-
változás évéhez közeledve folyamatosan nőtt, az 1980. évi 12%-hoz képest 1989-re
23%-ot tettek ki a teljes forgalmon belül. Ezen időszak alatt az átutazók viszonylag
stabil, 20%-os szegmensét képezték a keresletnek. A rendszerváltozás előtti években a
csehszlovák, az osztrák és a jugoszláv határszakaszon bonyolódott a külföldi forgalom
közel háromnegyede, a román és a szovjet határszakaszon jóval szerényebb mobilitás
volt kimutatható. A rohamos politikai változások a határ menti forgalomban is meg-
mutatkoztak, 1987-1989 között a csehszlovák viszonylatban érkezők aránya 41%-ról
32%-ra esett vissza, ugyanezen idő alatt az Ausztria felöl beutazók részesedése 25%-
ról 30%-ra, a Szovjetunióból érkezőké 4%-ról 8%-ra emelkedett. A határforgalommal
részben összefüggésben a csehszlovák és a lengyel, illetve az osztrák és a német, to-
vábbá a jugoszláv állampolgárok beutazásainak a száma érte a milliós nagyságrendet.
1989-ben az osztrákok, a lengyelek és a jugoszlávok is 4,5 millió fő körüli létszámban
érkeztek Magyarországra, amely kereslet az osztrákok esetében 73%-ban a kiránduló,
a jugoszlávoknál 30%-ban az átutazó, 38%-ban a kiránduló, a lengyelek kapcsán pedig
76%-ban a turistaforgalomban realizálódott.
A rendszerváltozás előtt is jellemző volt a Magyarországra érkező külföldi turis-
ták regisztrált szálláshelyen kívüli tartózkodása (éjszakázása), azonban akkoriban még
nem öltött a napjainkban észlelhetőhöz hasonló méreteket. 1987-ben a nemzetközi ide-
genforgalomban érkező turisták 33%-át regisztrálták a kereskedelmi és a magánszállás-
helyeken, a többiek feltehetően már akkoriban is úgynevezett szívességi szállást vettek
igénybe. 1990 előtt a külföldi vendégek előnyben részesítették az egyéb kereskedelmi
szálláshelyeket a szállodákkal szemben, így a panziókban, turistaszállókon, üdülőhá-
zakban, kempingekben és a fizetővendéglátásban jóval több vendégéjszakát töltöttek
el, mint az egytől öt csillagig terjedően minősített szállodákban. Különösen a kempin-
gek és a fizetővendéglátás férőhelyei voltak népszerűek, utóbbi kínálata 1987-ben még
önmagában is vetekedett a teljes szállodaiparral.
A regisztrált szálláshelyeken mért külföldi vendégforgalom Budapestre és a Ba-
latonra koncentrálódott. 1987-ben a főváros (35%) és a nyári turistaszezon kiemelt
térsége, a Balaton-part (33%) a vendégéjszakákat tekintve nagyobb forgalmat bonyo-
lított le, mint az ország többi térsége együttvéve. Budapesten a szállodákban (53%), a
Balatonon a fizető vendéglátásban (41%) regisztrálták az adott desztináció forgalmának
legnagyobb részét.
A NEMZETKÖZI TURIZMUS 235
21. táblázat
A nemzetközi turizmus főbb mutatói Magyarországon, 1987
(Forrás: KSH 1990)
Ország Magyarországra Magyarországra Kereskedelmi Kereskedelmi

érkező külföldiek érkező turisták szálláshelyen szálláshelyen
száma száma regisztrált regisztrált vendé-
vendégek száma géjszakák száma
Összesen 18 952 805 12 087 467 4 052 167 17 515 489
Németország 2 718 103 2 331 768 1 104 862 6 146 671
Ausztria 3 264 249 822 786 361 526 1 086 019
Csehszlovákia 4 869 721 3 203 835 386 540 1 812 006
Lengyelország 3 252 872 2 353 538 464 287 2 717 094
Szovjetunió 528 930 453 073 493 585* 1 399 684
Jugoszlávia 2 227 643 1 160 588 105 997 294 413
Románia 421 109 273 733 23 286 61451
*Nem tévedésről van szó, ez a hivatalos statisztikai adatközlésben szereplő adat
A rendszerváltozás előtti években a német vendégek kereslete minden más kül-

földihez képest a kereskedelmi szálláshelyek jóval jelentősebb arányú igénybevételét
jelentette. 1987-ben a németek egymagukban az összes kereskedelmi szálláshelyen
regisztrált külföldi vendégéjszaka 35%-át mondhatták a magukénak, amely azzal is
párosult, hogy az országba belépő német turisták 47%-át szálláshely-statisztikai érte-
lembal is vendégként értelmezhettük (21. táblázat). Amíg egy átlagos külföldi turista
4,3 vendégéjszakát töltött Magyarországon, addig egy német 5,6-ot. A németek sajátos
keresletét jellemzi az a tény, hogy az általuk eltöltött összes vendégéjszaka 35%-át a fi-
zetővendéglátásban, 32%-át a kempingekben regisztrálták és csak 28%-a realizálódott
a szállodaiparban.
A németek mellett - keresletük nagyságrendjétől azonban jóval elmaradva - a len-
gyel, az osztrák, a csehszlovák és a szovjet vendégek forgalma értékelhető számottevő-
nek. 1987-ben a lengyelek - a németeket meghaladóan - 5,8 vendégéjszakát töltöttek
Magyarországon, az osztrákok 3,0-at, a csehszlovákok 4,7-et, a szovjetek pedig 2,8-at.
Ami a regisztrált szálláshely igénybevételével párosuló turizmusban való érintettséget
illeti, az osztrákoknál 44%-os, a lengyeleknél 20%-os, a csehszlovákoknál 12%-os, a
szovjeteknél pedig (feltehetően a rendszerre akkoriban jellemző statisztikai manipu-
lációknak köszönhetően) 100%-ot meghaladó a vizsgált mutató. Az egyes piaci szeg-
mensekrejutó legnagyobb arányú szállodai keresletet a Szovjetunióból érkezőknél re-
gisztrálták, esetükben az összes vendégéjszaka 87%-a szállodában realizálódott, de az
osztrákok 62%-os mutatója is igen kedvezőnek mondható. A lengyelek és a csehszlo-
vákok messze elkerülték a szállodákat, előbbiek 17%-a, utóbbiak 14%-a vette igénybe
a magyarországi szállodaipar szolgáltatásait.
A rendszerváltozás előtti években valamelyik szomszédos vagy a szocialista tá-

bor fentiekben említett országán kívüli területekről érkezők között kell az Amerikai
Egyesült Államok (356 631 fő), Olaszország (553 860 fő) és Hollandia (385 519 fő)
állampolgárait megemlíteni, akik az 1987-1989 közötti időszakban a svájci, a francia
és a brit turisták számát messze meghaladó mértékben keresték fel Magyarországot.
7.1.2. Nemzetközi vendégforgalom a rendszerváltozás után
Az 1990. évi rendszerváltozás a polgári demokratikus elvek érvényesülését biztosí-

tó többpártrendszer és a piaci alapokon nyugvó gazdaság visszaállítását, valamint a
korábbi évtizedekkel szöges ellentétben álló külpolitika megalapozását jelentette Ma-
gyarországon. Az 1990-ben megkezdett reformfolyamat eredményeképpen - annak di-
namikusságát jellemző módon - Magyarország 2004-ben az Európai Unió teljes jogú
tagjává válhatott. A rendszerváltozás szinte azonnal érezhető hatással volt hazánk nem-
zetközi turizmusára. Már az 1990 előtt is észlelt nyugati érdeklődés fokozódott, a volt
szocialista tábor turistái elmaradoztak, egyes szomszédos országokban bekövetkezett
átalakulások pedig - még ha átmenetileg is - soha nem látott beutazási boomot ger-
jesztettek.
1990-ben addig példa nélkül álló létszámban léptek külföldi állampolgárok Ma-
gyarország területére, 37 millió 632 ezren (a Magyarországra látogató külföldiek vi-
szonylatában 1993 tekinthető a rekordévnek, amikor is 40 millió 599 ezer beutazót
regisztrált a Határőrség). 1990-ben a kirándulók, vagyis az egy napra érkező külföldiek
aránya az összes beutazót figyelembe véve 28% volt, ez a mutató a következő évben,
1991-ben 32%-ra emelkedett (az átutazók aránya a rendszerváltozás előtti évekkel ösz-
szehasonlítva valamivel alacsonyabb volt, amely a délszláv konfliktus következménye-
ivel magyarázható). A rendszerváltozás hajnalán megindult folyamat, történetesen a
külföldi állampolgárok rendkívül rövid ideig történő magyarországi tartózkodása mind
a mai napig tartósnak bizonyult, 2005-ben a hazánkba látogatók 72%-a 24 óránál ke-
vesebb ideig tartózkodott az ország területén, igaz az átutazás az időközben kedvezőre
fordult nemzetközi viszonyokra visszavezethetően 36%-ra növekedett.
1990 több szempontból is rendkívüli évnek bizonyult a beutazó külföldiek össze-
tételének tekintetében. Miközben az osztrák és a csehszlovák határszakaszon az elő-
ző évhez viszonyítva tovább nőtt a beutazó forgalom, addig a jugoszláv és a román
viszonylatban robbanásszerű emelkedés következett be. Délszláv szomszédunkból a
polgárháború, Romániából pedig elsősorban a nehéz körülmények elől menekülők (és
a családjuk újraegyesülésében bízók) áradata lepte el a határállomásokat. Miközben
Románia felől 1989-ben 1,4 millió, 1990-ben már 9,2 millió érkezőt regisztrált a Határ-
őrség, ugyanezen idő alatt Jugoszlávia irányából 5,3 millióról 9,4 millióra emelkedett
a beutazók száma. Napjainkban az osztrák határszakaszon bonyolódik a legnagyobb
utasforgalom, évek óta 10 millió feletti külföldi lép Ausztria felől Magyarország terű-
letére, 2005-ben 12 millió 712 ezren. A szlovák és a román határ őrzi a rendszerválto-
záskor elnyert pozícióját, előbbin 9 millió, utóbbin 6 millió külföldi érkezett hazánkba
2005-ben. Érdekes módon az 1989-ben regisztrált délszláv forgalom nagyságrendje
2005-re alig változott (az utazók motivációja nyilvánvalóan jelentősen átalakult), a
szlovén, a horvát és a szerb határszakaszokon együttvéve alig több mint 6 millió kül-
földi lépett Magyarország területére. Észak-keleten a szovjet határt az ukrán váltotta
fel, ahol a rendszerváltozás éveit jellemző 1 millió körüli forgalom mára a 2 milliót
tartósan meghaladóvá vált.
A Magyarországra érkező külföldiek és a kereskedelmi, illetve magánszálláshe-
lyeken regisztrált vendégek számában a rendszerváltozástól kezdődően antagonisztikus
ellentétek észlelhetőek (az erre vonatkozó jelek már 1990 előtt is megmutatkoztak).
1990-ben a határt átlépő külföldiek 55%-a volt turista, amelynek mintegy 18%-át re-
gisztrálták vendégként a különböző szálláshelyeken. Ez a gyakorlatban azt jelentette,
hogy a Magyarország területére lépő 37,6 millió külföldi állampolgárból 20,5 millió
volt a legalább egy éjszakát hazánkban töltő turista, de regisztrált szálláshelyet csak 3,7
millióan vettek vendégként igénybe, 16,8 milliónyian ismeretlen helyen szálltak meg
1990-ben. Magyarország ezen a téren napjainkban kedvezőtlenebb mutatókkal rendel-
kezik. 2005-ben a 36,2 millió külföldi látogató mindössze 28%-a volt turista, amelynek
azonban már 37%-a éjszakázott kereskedelmi vagy magánszálláshelyen. Végső soron
1990-ben és 2005-ben közel azonos számú külföldi érkezés mellett egyaránt 3,7 millió
külföldi vendéget regisztráltak a szálláshelyeken, de amíg 1990-ben ezen felül még
16-17 milliónyi külföldi jelentette a turisztikai keresletet Magyarországon, addig 2005-
ben ez a szegmens alig több mint 6 millió főt tett csak ki.74
Amíg a Magyarországra történő beutazások számát tekintve 1990 és 2005 között a
hazánkkal szomszédos országok állampolgárai vezetik a rangsort, addig a kereskedelmi
szálláshelyek igénybevételében igen jelentős lemaradásban vannak. Hazánk XX. szá-
zadi történelmére visszavezethetően a határokon túl élő magyarok anyaországi rokoni,
baráti kapcsolatai kamatoznak a szívességi szállásadás működtetése során. 1990-ben
a szomszédos országokból érkezők 3,7%-át regisztrálták a kereskedelmi szálláshelye-
ken, 2005-ben ez a mutató már csak 1,8% volt. A kereskedelmi szálláshelyeken regiszt-
rált forgalom alapján piacvezetőnek tekinthető országokat figyelembe véve 2005-ben
Nagy-Britannia (75%) és az USA (47%) vezette a Magyarországra érkező külföldi-
ek szállásigényességének mértéke alapján felállított képzeletbeli rangsort, Hollandia
(31%) és Németország (23%) pedig - vélhetően állampolgáraik helyismeretének és
74
Annak ellenére, hogy a szövegben folyamatosan az 1990. és a 2005. évi adatokat hasonlítjuk össze a
22. táblázatban 1998 és 2005 viszonylatában közlünk adatokat. Ennek oka a térségben a '90-es évek első
felében bekövetkező geopolitikai változásokra, történetesen az új államok létrejöttére vezethető vissza. A
magyarországi szálláshely-statisztikában csak 1998 után találkozhatunk a területi vizsgálatokra alkalmas,
koherensen követhető adatsorokkal. Éppen a 24. és a 25. ábra mutatja, hogy a hosszabb időintervallumra
kiterjedő elemzéseknél könnyen belesétálhatunk a statisztika azon csapdájába, amely a jogilag már létező,
de az adatgyűjtésbe csak késéssel bekerülő országnevekből fakad.
22. táblázat
A piacvezető és a szomszédos országokból érkező vendégek
Magyarország kereskedelmi szálláshelyein, 1998, 2005.
Magyarországra érkező Kereskedelmi szál- Kereskedelmi szállás-

külföldiek száma láshelyen regisztrált helyen regisztrált ven-
vendégek száma dégéjszakák száma
1998 2005 1998 2005 1998 2005
Ausztria 5 936 000 5 600 000 206 254 242390 652 295 709 184
Hollandia 247 000 325 000 112 570 99459 482 446 395 903
Horvátország 3 470 000 1 195 000 30 626 31653 60 013 67 844
Jugoszlávia* 3 647 000 3 229 000 91 195 39 688 178 268 94 926
Nagy-Britannia 213 000 405 000 121 338 302 400 328 351 822 207
Németország 3 852 000 3 199 000 849 570 745 672 4 312 690 3 317 406
Olaszország 443 000 689 000 149 335 223 893 379 971 594 850
Románia 4 197 000 7 445 000 76 816 113 261 142 807 221 417
Szlovákia 5 497 000 7 322 000 28 290 42 352 73 117 99 556
Szlovénia 1 104 000 729 000 22 052 18 562 43 634 35 159
Ukrajna 1 246 000 2 387 000 40 801 52 848 88 808 127 973
USA 358 000 369 000 167 870 174 643 458 084 507 150
* 2005-ben Szerbia-Montenegró
saját, magyarországi ingatlanjainak köszönhetően - jóval szerényebb mutatókkal ren-

delkeztek (22. táblázat).
A kereskedelmi szálláshelyeken bonyolódó külföldi vendégforgalomban Német-
országnak sikerült megőriznie a rendszerváltozás előtt elnyert vezető pozícióját. Igaz,
hogy az 1990-ben regisztrált vendégszámhoz képest keresletük 2005-re 28%-kal esett
vissza, de a teljes nemzetközi forgalmat alapul véve 22%-os részesedéssel továbbra is a
rangsor első helyén állnak. (Mivel időközben a német vendégek magyarországi tartózko-
dási ideje is lerövidült, az 1990-ben mért 5,1 vendégéjszaka 2005-re 4,4-re csökkent, és az
összes, kereskedelmi szálláshelyen regisztrált, német állampolgárokhoz kötődő vendégéj-
szaka 36%-kal mérséklédött.) A rendszerváltozást követően a németek mellett az osztrákok
tekinthetők a magyar szálláshelypiac legbiztosabb szereplőjének. Igaz, hogy 2005-ben - a
fapados légitársaságok sikeres értékesítésének eredményeképpen - a britek léptek a do-
bogó második helyére, az azt megelőző időszak egyértelműen bizonyította az osztrákok
kiszámítható érdeklődését hazánk iránt. Az olasz és az amerikai piac stabil, időnként
még növekedésre is képes keresletét jelenti a magyarországi szálláshelyek 1990 utáni
kínálatának, a rendszerváltozás előtt szintén jelen lévő hollandok az utóbbi évek visz-
szaesése ellenére az élmezőny tagjának számítanak. A piac legnagyobb vesztese Len-

gyelország, amelynek állampolgárai 1990-ben közel 900 ezer vendégéjszakát töltöttek
Magyarországon, 2005-ben pedig épphogy megközelítették a 100 ezret.
A külföldi vendégforgalom - részben a férőhelyek számával összefüggésben - a
rendszerváltozást követően is a kereskedelmi szálláshelyeken koncentrálódik. Mivel
a szálláshelyek statisztikai számbavételében 1997-ben bekövetkezett változások miatt
igen nehéz a rendszerváltozástól nyomon követni a teljes kínálat igénybevételét, így
e helyen csak annyit jegyzünk meg, hogy 1990-ben az összes külföldi vendégéjszaka
47%-a szállodákban, 24%-a kempingekben, 21%-a pedig a fizető vendéglátásban reali-
zálódott, a többi szálláshely forgalma együttvéve sem tette ki a 10%-ot. Az egyes piaci
szegmenseket figyelembe véve a szállodai férőhelyek legnagyobb arányú igénybevé-
telét a szovjet vendégek esetében regisztrálták, a teljes forgalmon belül a Szovjetuni-
óból érkezők 93%-a szállodában szállt meg. A hollandok kempingekre specializálták
magukat, 1990-ben 57%-uk vette igénybe ezt a szálláshelyet. A fizetővendéglátásban
a csehszlovákok vitték a prímet, az egy-egy országra vetített összes vendégérkezést
figyelembe véve északi szomszédaink esetében regisztrálták a legmagasabb arányú
keresletet (22%) a fizetővendéglátásban. 2005-ben a külföldiek által Magyarországon
töltött vendégéjszakák 88,1%-át kereskedelmi, 11,6%-át magán, 0,3%-át úgynevezett
nem üzleti célú szálláshelyen regisztrálták. Az összes vendégéjszaka 69%-a szállodák-
ban realizálódott, amely a kínálat mennyiségi és minőségi változásának köszönhetően,
a külföldiek ezen szálláshelyszegmens iránti fokozódó érdeklődésének a tanúbizonysá-
ga. A szállodáktól - 1990-hez képest - jóval leszakadva a kemping és a fizetővendég-
látás továbbra is őrzi szerepét (egyaránt 10%-os részesedéssel) a külföldiek magyaror-
szági szálláshelyigényének kielégítésében.
A külföldiek vendégéjszakában mért keresletének területi változásait vizsgálva
megállapítható, hogy a rendszerváltozást követő időszakban lényegi módosulások nem
következtek be (24. és 25. ábra). Az 1994-2004 közötti időintervallumot áttekintve
Budapestnek sikerült a vezető pozícióját megőriznie, sőt a légi közlekedésben bekövet-
kező keresletnövekedésnek köszönhetően megerősítenie, részesedése 35%-ról 48%-ra
emelkedett. A nyári vízparti üdülésekre visszavezethetően hagyományosan jól teljesítő
megyék Magyarország külföldi vendégforgalmában játszott szerepe csökkent, Somo-
gyé 14%-ról 6%-ra, Veszprémé 13%-ról 8%-ra esett vissza, mindeközben a hasonlóan
Balaton-parti Zalának - az egészségturizmusban és a családi üdülések területén vég-
bemenő fejlesztések hozadékaként - sikerült 9%-ról 10%-ra emelnie a részesedését
(a Balatont övező megyék így is a legkeresettebb hazai desztinációknak számítanak
a főváros után). Az elmúlt évtized legnagyobb nyertese Vas megye (3,5%-ról 4,7%-ra
növekvő részarányt könyvelhetett el a területén található gyógyfürdőknek köszönhető-
en), rajta kívül Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és
Pest megye dicsekedhetett az országos forgalmon belüli részesedésének növekedé-
sével. A külföldi vendégforgalom tekintetében leginkább indifferens megye Nógrád,
amelynek sikerült az 1994. évi rendkívül alacsony vendégéjszakaszámot 2004-re meg-
24. ábra
A külföldi vendégéjszakák területi eloszlása Magyarországon, 1994

Forrás: KSH
Cseh- Francia- Horvát- Jugoszláv Lengyel- Olasz-

Ausztria ország ország ország Románia Ukrajna
Szov. Kt. ország ország
Egyesült Jugoszláv Német- Orosz-
Belgium Királyság Hollandia Izrael Szov.-i Kt. ország, Svájc USA Egyéb
ország
Horvátország Ukrajna
25. ábra
A külföldi vendégéjszakák területi eloszlása Magyarországon, 2004
Ausztria Cseh- Egyesült Német- Orosz- Spanyol-

ország Királyság Hollandia Szerbia és
ország ország ország Montenegró Ukrajna
Belgium Dánia Francia- Lengyel- Olasz- Egyéb
ország ország ország Románia Svájc Szlovákia USA
feleznie, ennek köszönhetően harmadannyi forgalmat bonyolított, mint a rangsorban őt

megelőző, csakugyan gyengén teljesítő Tolna.
Az egyes külföldi piacok keresletének területi sajátosságai közül kiemelendő,
hogy a németek 1994-ben és 2004-ben is szinte minden megyében piacvezetőnek szá-
mítottak. 1994-ben Csongrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyében, 2004-ben már csak utóbbi kettő esetében sikerült a németeket a dobogó
legfelső fokától távol tartani. Amíg 1994-ben a német kereslet dominanciája, vagyis 50%
feletti részesedése csak négy megyében jelentkezett, addig 2004-ben már hat megyében
regisztrálták a teljes külföldi forgalmon belüli német hegemóniát. 1994-ben (76%) és 2004-
ben (72%) is Somogy volt a német vendégforgalom koncentrációjának legerősebb bástyája,
míg a legalacsonyabb arányt Szabolcs-Szatmár-Beregben (1994-ben 6%, 2004-ben 14%)
lehetett a német vendégforgalom tekintetében kimutatni. Ami a többi piaci szereplő ke-
resletének térbeli jellegzetességeit illeti a legtöbb esetben Budapesten koncentrálódnak a
vendégéjszakák. A statisztikai adatok tanúbizonysága szerint 1994-ben a Norvégiából és
Dániából, 2004-ben a Norvégiából, Törökországból és Kínából érkezők magyarországi
vendégforgalmának 100%-át a fővárosban regisztrálták. Egy-egy megye vendégéjszaká-
ban mért forgalma alapján az első öt helyen álló országokat vizsgálva árnyaltabb képet
kapunk a külföldiek keresletének területi megoszlásáról. 2004-ben a bármely megyében
legalább 10%-os részesedést elért piaci szereplők közül a lengyelek emelkednek ki, akik
Borsod-Abaúj-Zemplén (20%), Hajdú-Bihar (12%), Heves (10%), Jász-Nagykun-
Szolnok (11%) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (17%) megyében egyaránt érdemi pozíciót
foglaltak el. Az osztrákok Győr-Moson-Sopron, Zala (egyaránt 20%) és Vas (25%), a
románok Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg (egyaránt 12%), valamint Csongrád (10%),
a hollandok Veszprém (12%) és Fejér (10%), a szlovákok Borsod-Abaúj-Zemplén és
Szabolcs-Szatmár-Bereg (egyaránt 10%), az ukránok Szabolcs-Szatmár-Bereg (14%),
az olaszok pedig Pest (11%) megyében képezik a kereslet, arányait tekintve érdeminek
nevezhető szegmenseit. Azokat az országokat alapul véve, amelyek már 1994-ben is a
2004-ben ismeretes nevük alapján kerültek a statisztikába, a legnagyobb változás Hollandia
esetében volt megfigyelhető. A hollandok vendégéjszakában mért forgalma alapján Heves,
Pest, Somogy és Komárom-Esztergom megye esetében vesztettek 10%-os vagy azt megha-
ladó pozíciójukból, a lengyelek Komárom-Esztergom, az ukránok Borsod-Abaúj-Zemplén,
az osztrákok Nógrád, a svájciak pedig Vas megyében voltak kénytelenek alacsonyabb ré-
szesedéssel beérni 2004-ben, mint amivel 1994-ben rendelkeztek.
7.2. A belföldi turizmus
A magyar társadalom határainkon belül történő rendszeres utazási tevékenysége, vagyis

a belföldi turizmus megközelítőleg egyidős a külföldiek irányunkban jelentkező érdek-
lődésének szervezett kielégítésével. A belföldi turizmus hajnalán, miután a reformkor
közlekedésfejlesztési intézkedései alapot biztosítottak a korábbiakhoz képest tömege-
A BELFÖLDI TURIZMUS 243
sebb méretű mobilitás technológiai kivitelezéséhez, Pest-Buda jelentette az utazások

első számú célállomását. A dualizmus korában bekövetkező társadalmi-gazdasági vál-
tozások a lakosság egyre szélesedő köre számára teremtettek lehetőséget az ország
jelenleginél közel háromszor nagyobb területén az utazási vágy beteljesítésére. A
Kárpátok hegyvonulatai, Erdély és a Felvidék fürdővárosai a mainál tágabb föld-
rajzi dimenzióba helyezték a szabadidős célú mobilitás potenciális terét. Mivel a
trianoni döntés a belföldi turizmus rendelkezésére álló mozgástér leszűkítésével
párhuzamosan egyfajta nemzetközi elszigeteltséget is geijesztett, a két világháború
között intenzívebbé váltak a lakosság új határokon belül megvalósuló utazásai. A szoci-
alizmusban tovább erősödött a belföldi turizmus jelentősége, amely a társadalom több-
ségének nemzetközi utazásokból való kirekesztettsége is ösztönzött. A rendszer fenn-
maradása érdekében meghozott kiutazási korlátozások kompenzálására jelentős állami
támogatással finanszírozták a magyar lakosság belföldi üdülését szolgáló létesítmé-
nyeket és közlekedési vállalatokat. Ennek következtében generációk fertőződtek meg
a turizmusból meríthető örömök átélésével, így a rendszerváltozás hajnalára a belföldi
utazások a magyar társadalomban mindennapos rutinná és szükségletté váltak.
A belföldi turizmus komplex, különösen a társadalompolitikai hatásaira kitérő feltárá-
sa mind a mai napig várat magára. Olyan összetett jelenségről van szó, amelynek pusztán a
statisztikai adatokat alapul vevő megközelítése csak a jéghegy csúcsának láttatására alkal-
mas (a csúcsok elhelyezkedése persze már önmagában is lehetőséget ad bizonyos turizmus-
földrajzi szempontú elemzésekre). A Központi Statisztikai Hivatalnál 2004-ben kezdődött
- a lakosság utazási szokásaira vonatkozó - összeírások ugyan mélyebb betekintést biztosí-
tanak a kérdéses folyamatokba, azonban az időbeli összehasonlításhoz szükséges adatsorok
pillanatnyilag igen szűk intervallumot fognak át. A belföldi turizmus lecsapódása a regiszt-
rált szálláshelyek mellett a saját tulajdonú, bérelt, szívességből átengedett nyaralókban
vagy bármely üdülésre alkalmas ingatlanban is megvalósulhat, de úgyszintén színterét
képezik az egynapos kirándulások alkalmával igénybe vett szabadidős létesítmények
és vendéglátóhelyek (a hivatás végzésével összefüggő belföldi utazások mibenlétével
kapcsolatban érdemi információ jelenleg nem áll a kutatás rendelkezésére).
7.2.1. A rendszerváltozás előtti évek belföldi vendégforgalma
A rendszerváltozás előtti években a statisztikai értelemben vett belföldi vendégforga-

lom regisztrálására a kereskedelmi szálláshelyeken került sor. A valós forgalom ezt
minden bizonnyal jelentős mértékben meghaladta, de a statisztikai adatgyűjtésből ki-
maradó állami, vállalati, szakszervezeti üdülőkben, magántulajdonban lévő ingatlanok-
ban realizálódó vendégéjszakákról nem állnak rendelkezésre megbízható, területi és
időbeli összehasonlításra alkalmas adatsorok.
A rendszerváltozást megelőző évtizedben, 1980-1989 között mérsékelt visszaesést
lehetett tapasztalni a kereskedelmi szálláshelyeket igénybe vevő vendégek számában.
1980-ban 2,8 millió, 1989-ben 2,3 millió belföldi vendég szállt meg a szállodákban és
az egyéb kereskedelmi szálláshelyeken. Ezzel párhuzamosan a belföldi vendégéjszakák
száma is mérséklődött, az átlagos tartózkodási idő azonban diszkrét emelkedést muta-
tott, 4,7-ről 5,0 vendégéjszakára emelkedett. (Feltételezhető, hogy a forgalom vissza-
esését a szolgáltatók a tartózkodás meghosszabbítását ösztönző akciókkal vagy a kínálat
fejlesztésével érték el.) Mindeközben a hazai szálláshelyeken elmaradozó magyarok a
külföldi konkurenciánál (de leginkább osztrák bevásárlóközpontokban) bukkantak fel.
1980 és 1989 között a külföldre utazó magyarok száma - az utazási könnyítéseknek,
elsősorban a világútlevél 1988. évi bevezetésének köszönhetően - megháromszorozó-
dott, 5 millióról 15 millióra emelkedett. Miközben a belföldi kereslet Magyarország
turizmusában játszott szerepe a '80-as évek elején még dominált (1980-ban a kereske-
delmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák 58%-a magyar állampolgárságú ven-
dégekhez kötődött), addig a rendszerváltozás hajnalára 40%-ra mérséklődött.
A belföldi turisták vendégéjszakában mért forgalma a rendszerváltozást megelő-
zően elsősorban az úgynevezett egyéb kereskedelmi szálláshelyeken realizálódott, a
szállodák - árfekvésük miatt - nem voltak túlzottan népszerűek a magyar lakosság
körében. 1987-ben az összes belföldi vendégéjszaka mindössze 12%-át regisztrálták
a szállodák, ezzel összefüggésben hazánk teljes szállodai forgalmának csupán 20%-át
tették ki a belföldi vendégek. A négy- és ötcsillagos szállodai férőhelykínálat igen szű-
kös és egy átlag dolgozó számára megfizethetetlen volt akkoriban, ennek köszönhető,
hogy a két legfelső kategóriában regisztrált vendégéjszakák alig több mint 3%-a jutott
a magyarokra. A belföldiek körében a fizetővendéglátás (66%) bizonyult a legkere-
settebb szálláshelynek, ezt a kempingek (10%) követték, a panziók, turistaszállók és
az üdülőházak egyaránt 4% körüli részesedét értek el a vendégéjszakában mért teljes
forgalmon belül. A kereslet sajátosságainak értékelése során érdekes adalékul szolgál
az a tény, hogy amíg a belföldiek a szállodákban átlagosan 1,8, addig a fizetővendéglá-
tásban 15,2 vendégéjszakát töltöttek el (vélelmezhető, hogy a kínálat utóbbi szegmense
sokkal inkább a munkahelyüktől távol élő ingázók átmeneti szállásaként, mintsem a
tényleges turisztikai keresletet kielégítő szuprastrukturális elemként funkcionált).
A rendszerváltozás előtti belföldi vendégforgalom területi aspektusait vizsgálva
- a nemzetközi kereslettel való összehasonlításban - kisebb mértékű koncentráció mu-
tatható ki. 1987-ben Budapesten bonyolították a forgalom 23%-át, a Balaton akkoriban
mindössze 15%-os részesedéssel bírt. Rendkívül népszerű helynek bizonyult a Mát-
ra-Bükk kiemelt üdülőkörzet is, ahol a belföldi vendégek 9%-a fordult meg. Buda-
pesten a belföldi vendégéjszakák 89%-át a fizetővendéglátásban regisztrálták, amely
kínálati elem gyakorlatilag a fővárosban munkát vállaló vidékiek rendkívüli mértékben
polarizált munkásszállójául szolgált (ezt támasztja alá az ebben a szektorban regiszt-
rált, turisztikailag értelmezhetetlen 20 vendégéjszakányi átlagos tartózkodási idő is).
A Balaton-part - a köznyelvben a házakon mindenütt látható Szoba kiadó tábla német
nyelvű verziójának, a Zimmer Frei feliratnak a kiejtése után cimmerferiként elhíresült
- fizetővendéglátása volt a legkeresettebb szálláshelytípus a tó környékén üdülő ma-
gyar vendégek körében. 1987-ben a teljes Balaton-parti belföldi forgalom 69%-a a fize-
tővendéglátásban realizálódott, ami mögött 15 vendégéjszakányi átlagos tartózkodási
idő húzódik meg (ez esetben a tó környékén szezonális munkát vállalók szálláshely-
igényének a kielégítése is növelte a mutató szokatlanul magas értékét).
7.2.2. Belföldi vendégforgalom a rendszerváltozás után
A rendszerváltozást követő évek belföldi vendégforgalma szoros összefüggést mutatott

az utazásra fordítható jövedelmek és a munkavállalók szabadidejének drasztikus csök-
kenésével. Az 1990-et követő években a piacgazdaságra történő átállás együtt járt a bérek
reálértékének és sok esetben maguknak a munkahelyeknek az elvesztésével is. A társadalom
bizonyos csoportjai elszegényedtek, esélytelenekké váltak a turizmusban való részvételre,
mások csak jelentős túlmunka (másod- és harmadállások elvállalása) révén tudták korábbi
egzisztenciájukat fenntartani, utazási igényeiket kielégíteni. A szociálturizmus rend-
szere összeomlott, az állami, vállalati és a szakszervezeti üdülők többségét privatizálták,
vagy rosszabb esetben hagyták, hogy az enyészet feleméssze az egykor pihenésre, kikap-
csolódásra használt létesítményeket. Hazánk makrogazdasági telj esitmény ének javulásá-
val párhuzamosan a '90-es évek közepétől kezdett magára találni a belföldi turizmus, a
jövedelmek egyre szélesebb körben biztosították a szabadság utazásokkal történő eltöl-
tését, a belföldi úticélok kezdtek vetekedni a külföldi desztinációk vonzerejével. Mindez
együtt járt a kínálat minőségének fokozatos javulásával, az ár/érték-arány versenyképessé
válásával. Az üdülésicsekk-rendszer bevezetésével sikerült elősegíteni a társadalom szociá-
lisan hátrányos helyzetű rétegeinek a belföldi turizmusban történő részvételét.
Már a rendszerváltozás előtt észlelhető belföldi vendégforgalom-csökkenés 1990
után is folytatódott, a vendégéjszakákban mért mélypontot 1992-ben érte el, amikor
az 1980. évi forgalom 44%-át realizálták a magyarországi kereskedelmi szálláshelye-
ken. Az 1992-2005 közötti fejlődés dinamikáját, ugyanakkor sajátosságát is jellemzi,
hogy a belföldi vendégéjszakák száma - a folyamatos növekedés ellenére - meg sem
közelítette az 1980. évi mutatót, azonban a szálláshelyeket igénybe vevő vendégek
száma már 2000-ben túlszárnyalta azt, és azóta is töretlenül emelkedik (26. ábra). Amíg
a rendszerváltozás évében még 4,47, 1992-ben 3,17, addig 2005-ben már csak 2,48
vendégéjszakányi átlagos tartózkodási időt töltöttek a magyar állampolgárok hazánk
kereskedelmi szálláshelyein. Az elmúlt évtizedben egyre több honfitársunk egyre keve-
sebb időt szánt tehát a belföldi turizmus keretében megvalósuló utazásokra, miközben
a külföldre történő látogatás mértéke az 1999. évi mélypontot követően soha nem látott
magasságokba ért, és a Határőrség 2005-ben már 18,6 millió kiutazást regisztrált. Ma-
gyarország kereskedelmi szálláshelyein 2002 óta az a sajátos helyzet áll fenn, hogy a
belföldi vendégek aránya meghaladja a külföldiekét, azonban az általuk eltöltött vendé-
géjszakáké továbbra is elmarad a határainkon túlról érkezőkétől, 2005-ben az 51%-nyi
belföldi vendég a vendégéjszakában mért forgalom 45%-át tette csak ki.
26. ábra
A belföldi vendégforgalom és a kiutazók száma Magyarországon, 1990-2005
(Forrás: KSH, 2006a)
Vendégek és A külföldre látogató

vendégéjszakák magyarok száma
száma (ezer) (ezer)
vendégek száma (ezer) vendégéjszakák száma (ezer)

külföldre látogató magyarok száma (ezer)
1998-2005 között a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken vendégéjszakában

mért belföldi forgalom dominánsan a szállodai szektorban realizálódott, a vizsgált idő-
szakban 52%-ról 57%-ra emelkedett a szállodai férőhelyek részesedése. (Az ötcsillagos
kategóriát továbbra is csak egy igen szűk réteg képes megfizetni, a négycsillagos házak
iránti igény a teljes belföldi szállodai vendégforgalmat alapul véve 5%-ról 26%-ra nőtt, a
kereslet azonban továbbra is a háromcsillagos szállodákban összpontosul.) Mindeközben
az 1998-ban is igen népszerű panziók igénybevétele 18%-ról 17%-ra mérséklődött, a tu-
ristaszállók iránti érdeklődés azonban jóval drasztikusabban, 16%-ról a felére esett vissza.
Az üdülőházak és az ifjúsági szállók megőrizték pozíciójukat, előbbi 8%, utóbbi 6% körüli
részarányt mondhatott magáénak az elemzésbe vont periódus során. A magyar társadalom
igényváltozásának legeklatánsabb tanúbizonysága, hogy a szocializmusban oly népszerű
kempingek iránti kereslet mértéke a kereskedelmi szálláshelyek csoportján belül az utolsó
helyre szorult, részesedésük 2005-ben pontosan az 1998. évinek a fele, 4% volt.
A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégforgalmának 1998-2005 között le-
zajlott területi változásait követve megállapíthatjuk, hogy a vendégéjszakában mért ke-
23. táblázat
A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégforgalma a kiemelt üdülőkörzetekben, 1998, 2005
Kiemelt üdülőkörzet Vendégek száma Vendégéjszakák száma

1998 2005 1998 2005
Budapest 304 687 388 504 739 454 873 589
Balaton 344 558 607 653 1 151 430 1 818 352
Dunakanyar 88 849 136 219 185 878 256 397
Mátra-Bükk 298 867 384 772 703 276 837 942
Sopron-Kőszeghegyalja 177 439 229 436 523 737 606 213
Velencei-tó* 46 314 58 888 167 514 135 976
Mecsek-Villány** - 191406 - 397 386
Tisza-tó** - 27 664 - 69 863
Ország összesen 2 569 231 3 617 645 6 778 163 8 958 459
* 2003-tól Velencei-tó-Vértes kiemelt üdülőkörzet,
**Kiemelt üdülőkörzeti státusú területi egységként csak 2003-tól szerepel a statisztikában
reslet koncentrációja tovább erősödött. Az ország teljes belföldi vendégforgalma már

1998-ban is a kiemelt üdülőkörzetekben összpontosult (51 %), amely jelenség - részben
a Mecsek-Villány és a Tisza-tó üdülőkörzet kiemelt státusúvá válásának köszönhetően
- 2005-re még markánsabbá vált (56%). A vizsgált időszakon belül a belföldi vendégek
körében a Balaton volt a legnépszerűbb célterület, a tó környékén található települé-
sek iránti kereslet 17%-ról 20%-ra emelkedett (23. táblázat). Budapest látogatottságá-
nak részesedése mérséklődött, a Velencei-tó volt az egyetlen oly kiemelt üdülőkörzet,
amelynek forgalma a vendégéjszakák abszolút számát tekintve is visszaesett. A Tisza-
tó kiemelt üdülőkörzet a magyarországi belföldi vendégforgalom töredékét bonyolítja,
kereslete 2005-ben az 1%-ot sem érte el. A vendégek átlagos tartózkodási ideje minden
kiemelt üdülőkörzetben csökkent, a legnagyobb visszaesést a Velencei-tó esetében re-
gisztrálták, a mutató 3,6-ról 2,3 vendégéjszakára mérséklődött. A belföldi vendégek
1998-ban és 2005-ben is a Dunakanyar kereskedelmi szálláshelyein töltötték el a legrö-
videbb időt, 2,1, illetve 1,9 vendégéjszakát.
A magánszálláshelyek nemcsak a külföldi, hanem a belföldi vendégforgalomban
is népszerűek, igaz a vendégéjszakában mért kereslet 2005-ben hatoda volt a kereske-
delmi szálláshelyekének. A magánszálláshelyeken belül a fizetővendéglátás iránti ke-
reslet aránya jóval magasabb, mint a falusi szállásadásé, az előbbi szektorban eltöltött
vendégéjszakák aránya 2000-ben 79%-ot, 2005-ben 74%-ot tett ki. Ezzel egyidejűleg
a vendégéjszakák abszolút száma a falusi szállásadásban emelkedett erőteljesebben,
33%-kal (a fizetővendéglátás forgalma öt év alatt mindössze 1%-kal nőtt). A fizető-
vendéglátás iránti kereslet jelentős, egyben fokozódó területi koncentráltságot mutat,
2000-ben (32%) és 2005-ben (38%) is a Balaton kiemelt üdülőkörzetben regisztrálták

a vendégéjszakák legnagyobb hányadát. A falusi szállásadást - a Mátra-Bükk vezető
pozíciója mellett - sokkal inkább a területi kiegyenlítettség jellemzi, az Északi-közép-
hegység kiemelt ülőkörzete mindössze 12-14% körüli részesedéssel állt a legnépsze-
rűbb falusi desztinációk élén.
7.3. Magyarország turisztikai desztinációi
Miközben Magyarország önmagában is egy jól értékesíthető turisztikai desztináció,

határain belül számtalan olyan területi egység különíthető el, amelyek a turisták érdek-
lődésének homlokterében állnak. Esetünkben a turizmus által hasznosított tér olyan
koncentrációit keressük, amelyeket a belföldi és a külföldi vendégek intenzív fogyasz-
tása jellemez. A turisztikai desztinációk megragadásánál elviekben a turizmus bármely
releváns területi egysége figyelembe vehető, azonban a koncentrációk leginkább tele-
pülési szinten mutathatók ki. A statisztikai adatok közlésekor - Budapest kerületeinek
kivételével - a települési szint tekinthető a legkisebb területi egységnek, ezek rendezett
halmazából építhetők fel a kistérségek, a megyék és a tervezési-statisztikai régiók vo-
natkozó adatbázisai. Emellett az idegenforgalmi régiók, az üdülőkörzetek, a nemzeti
parkok, a borvidékek vagy bármely - települések hozzárendelésével - azonosítható
turizmusföldrajzi egység szóba jöhet mint turisztikai desztináció. Ez a gyakorlatban azt
jelenti, hogy Budapest VII. kerülete, a számtalan attrakcióval rendelkező Erzsébetváros
ugyanúgy turisztikai desztinációként értelmezhető, mint Pest megye vagy a Budapest-
Közép-Dunavidék idegenforgalmi régió, a Dunakanyar kiemelt üdülőkörzetről, illetve
a Duna-Ipoly Nemzeti Parkról nem is beszélve. Ha azonban átfogó értékelést szeret-
nénk adni Magyarország turisztikai desztinációiról, akkor a turizmus kikristályosodási
pontjai, vagyis a települések forgalmát kell górcső alá vennünk.
Egy település turistaforgalmának statisztikai számbavétele talán az egyik legbo-

nyolultabb turizmuselmélcti problémaként jeleníthető meg. Miközben egy ország
területén tartózkodó külföldi turisták száma a határállomásokon és a regisztrált szál-
láshelyeken történő mérésekkel jó közelítéssel megbecsülhető, addig egy település,
különösen egy nagyváros nemzetközi és belföldi turisták általi fogyasztását jellemző
mutató összeállítása a szakembereket igencsak próbára tevő feladat. Hiába állítanánk a
települések határaiba kerdezőbiztosokat, minden egyes közlekedési eszközt nem lehet
átvizsgálni annak erdekében, hogy pontosan számba vegyük a bent ülők státusát és ter-
vezett magatartását. Amíg egy alacsony lélekszámú község egyetlen érdemi vonzerejét
felkereső turisták regisztrálása és a településen működő szolgáltató egységek dolgozó-
MAGYARORSZÁG TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓI 249
inak a másodlagos kereslet mértékének tárgyában történő meginterjúvolása (Becslése

szerint az üzlet forgalmának hány százalékát teszik ki a településre látogató turisták?)
nem tűnik túlságosan bonyolult feladatnak, addig ugyanezen metódus nagyvárosi al-
kalmazása teljes mértékben hiábavalónak bizonyul. Természetesen az ilyen jellegű
problémafelvetés során fel sem merülhet az a kérdés, hogy kit tekintünk turistának,
mivel az arról való filozofálás érdemtelenül messzire vinné az eredeti probléma megol-
dását. Ha a cél érdekében a lehető legegyszerűbben közelítjük meg egy adott települé-
sen tartózkodó turisták mibenlétét, akkor azt mondhatjuk, hogy azokról a személyekről
beszélünk, akik nyilvánvalóan máshonnan érkeztek és átmenetileg fogyasztóivá váltak
az ott élők környezetének. Tehát a helyieknek elvileg kell, hogy legyen valamiféle ös-
szehasonlítási alapja ahhoz az állapothoz képest, amikor éppen nem tartózkodnak turis-
ták a településen, ennélfogva be tudnak számolni a terhelés nagyságrendjéről. Ha pedig
mindenkinek van valamiféle tapasztalata arról, hogy a saját életterét milyen mérték-
ben lepik el a turisták, akkor az országot járva, a média híradásait figyelve annak
megsaccolására is vállalkozhat, hogy szerinte melyik hazánk turisták által legin-
kább látogatott települése. Ezzel persze nem kerültünk közelebb az eredeti kérdés
megoldásához, azonban annak egy korábban nem tárgyalt szegmensére, történetesen
a lakosságnak a turisztikai mobilitás kiterjedésére vonatkozó becslési képességei hite-
lességére rávilágíthatunk.
Mivel feltételeztük, hogy a magyar társadalom fejében helyesen él az a kép,
hogy Budapest hazánk turisták által leglátogatottabb települése, így sokkal inkább
a fővárost követő sorrend feltárására törekedtünk. A magyar társadalom véleménye
alapján Budapest után Pécs, Siófok és Sopron tekinthető a turisták által leginkább
preferált városnak. Az első tíz hely valamelyikén álló idegenforgalmi településeket
vizsgálva megállapítható, hogy sokkal inkább a történelmi városok, mintsem a víz-
parti üdülésnek vagy a gyógyturizmusnak helyéül szolgáló települések kerültek
említésre. Az ország turizmusában meghatározó szerepűnek vélt települése-
ket a válaszadók minimum 2/3-a életében legalább egyszer maga is felkeres-
te, azonban nem mutatható ki szignifikáns összefüggés a személyes látogatás
és az ország idegenforgalmában betölteni vélt szerep tekintetében. Az érintett
településeknek a magyar társadalom által feltételezett turisztikai szerepköre
és a KSH adatai által regisztrálható valóság némileg fedi egymást, elsősorban
az ország turizmusában valóban meghatározó részt vállaló élmezőny kapcsán
(24. táblázat). A megkérdezettek által az első tíz hely valamelyikére sorolt te-
lepülések közül 7 valóban az 1300 várost és községet tartalmazó országos lis-
ta élén szerepel. A legnagyobb mértékű melléfogás Esztergom és Hortobágy
esetében következett be, mivel ezek a települések elsősorban szállás-igénybevétel
nélküli egynapos kirándulások színterei.
24. táblázat
A turisták állal leglátogatottabb települések Magyarországon: a társadalom fejében
és a valóságban (Budapest kivételével)
(Forrás: KSH2005b, MTA FKI-TNS, 2005)
A társadalom becslése alapján A KSH adatai alapján

Sor- Település Megoszlása A település Sorrend Vendégszám
rend neve a válasz- válaszadók
adók %-ban általi látoga-
tottságának
mértéke (%)
1 Pécs 11,6 72,8 4 159 440
2 Siófok 9,6 88,3 1 198 125
3 Sopron 9,0 75,0 5 148 153
4 Szeged 8,2 66,7 6 134 781
5 Debrecen 8,0 68,4 10 112 997
6 Eger 7,1 89,9 9 114 332
7 Esztergom 3,0 80,0 42 27 769
8 Hortobágy 2,7 80,8 88 10 784
9 Hévíz 2,1 66,7 3 174 204
10 Győr 1,9 68,4 12 104 255
Összességében megállapítható, hogy a magyar társadalom becslésre vállalkozó

tagjai (a megkérdezettek 86,3%-a) igen pontosan nevezték meg a bel- és külföl-
di turisták által leglátogatottabb hazai településeket. Annak ellenére, hogy Haj-
dúszoboszlót, Miskolcot és Balatonfüredet nem szerepeltették az első tízben, a
történelmi városokra koncentrálva mégis sikerült az érdemi forgalmat bonyolító
települések többségét megnevezni. Jellemző módon ezeket a városokat maguk a
megkérdezettek is igen magas arányban látogatták.
A turizmusban érintett magyarországi települések vendégforgalma, vagyis a regisztrált

szálláshelyek iránti kereslet egyrészt a KSH adatgyűjtésének köszönhetően számba ve-
hető, másrészt az igénybe vett férőhelyek után befizetett idegenforgalmi adó alapján,
a Magyar Államkincstár adatbázisában is nyomon követhető. Miközben előbbi forrás
autentikusabb, utóbbi a települések regisztrált szálláshelyen kívüli potenciális vendég-
forgalmának infrastruktúráját, történetesen az üdülőingatlanok létét, illetve az abból
származó bevételeket is rögzíti. A KSH minden egyes település minden egyes vendégét
és az általuk ott töltött vendégéjszakák számát is rögzíti, a Magyar Államkincstár pedig
csak azoknak a településeknek az idegenforgalmi adójáról számol be, amelyek önkor-
mányzata ennek az adónemnek a kivetését elrendelte. A KSH csak a népszámlálások

alkalmával írja össze az üdülő ingatlanokat, így évről évre történő hasznosításukkal
kapcsolatban érdemi információval nem szolgál, ezzel szemben az idegenforgalmi adó-
ból befolyó összegek alapján esetleg következtetni lehet az egyes települések valós
üdülési szerepkörére. A két adatbázist összehasonlítva pedig igencsak figyelemre méltó
turizmusföldrajzi összefüggésekre bukkanhatunk.
7.3.1. A legforgalmasabb települések
A turizmus statisztikai számbavétele során a települések vendégforgalmát vendégéjsza-

kákban mérik, mivel ez a mutató fejezi ki legpontosabban a regisztrált szálláshelyek
tényleges igénybevételét. Miközben a vendégek száma megmutatja, hányan éjszakáztak
egy adott város vagy község kereskedelmi és magánszálláshelyein, addig a vendégéj-
szakák alapján arra is következtetni lehet, hogy mennyi ideig vették igénybe a település
infrastruktúráját és szolgáltatásait. Ha valamely helységben 1000 vendég éjszakázik,
az felér 100 vendég 10 napos tartózkodásával és fogyasztásával, így a Magyarország
legforgalmasabb településére vonatkozó elemezést a vendégéjszakák alapján célszerű
elvégezni.
2005-ben Magyarország turisztikai értelemben vett legforgalmasabb települése
Budapest volt, ahol a bel- és a külföldiek együttvéve 6,6 millió vendégéjszakát töltöttek
el, ez nagyságrendileg is magasabb, mint a második helyen álló Hévízé, amelyen 960
ezer vendégéjszakát regisztráltak a szállásadók (25. táblázat). A tíz települést magába
foglaló élmezőny legvégén álló Debrecenben már csak a hévízi forgalom egyharmada,
318 ezer vendégéjszaka bonyolódott. Miközben az első tíz hely valamelyikén álló te-
lepülések közül Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük és Zalakaros kimondottan monofúnkciós
fürdővárosok, Siófok és Balatonfüred vízparti üdülővárosok, Budapest, Eger és Deb-
recen komplex kínálattal rendelkező turistavárosok, mindegyik településen igénybe
vehető a gyógyvíz. A legforgalmasabb települések magyarországi ranglistáját vezető
települések keresletének összetételét jellemzi, hogy Hajdúszoboszló, Sopron, Eger
és Debrecen a belföldi, a többi település inkább a külföldi vendégek érdeklődésére
tarthatott számot. A leghosszabb átlagos tartózkodási idővel Hévíz (5,3 vendégéj-
szaka) dicsekedhetett, ahol a fürdővendégek a magyarországi átlagot (2,7 vendég-
éjszaka) jelentősen meghaladóan vették igénybe a település szálláshelyei által kínált
szolgáltatásokat.
Magyarországon 2005-ben 1325 településen regisztráltak szálláshely-statisztikai
értelemben vett vendégforgalmat. 40 városunkban egyetlen vendég érkezéséről sem
számoltak be a statisztikák. Magyarország legforgalmasabb községeinek listáját Bük
vezeti, az első tíz hely valamelyikén Balaton-parti üdülőhelyek (Zamárdi, Tihany, Zán-
ka, Balatonvilágos, Balatongyörök, Balatonszemes), gyógyfürdőjükről ismertté vált
települések (Bogács, Berekfürdő) állnak, amelyeket az elmúlt évtized során az egyik
25.táblázat
Magyarország legforgalmasabb turisztikai desztinációinak
vendégforgalma a kereskedelmi és a magánszálláshelyeken, 2005
Sorrend Település Vendégéjszakák Külföldi vendég- Átlagos tartózko-

száma éjszakák aránya dási idő
(%) (vendégéjszaka)
1 Budapest 6 580 827 86,0 2,6
2 Hévíz 959 610 69,0 5,3
3 Hajdúszoboszló 803 731 37,9 4,0
4 Siófok 713 005 55,7 3,1
5 Bük 492 604 65,1 4,0
6 Zalakaros 387 835 50,7 4,0
7 Sopron 372 280 18,4 2,4
8 Eger 327 875 31,9 2,3
9 Balatonfüred 324 706 60,4 2,8
10 Debrecen 318 101 30,2 2,8
legsikeresebb családi üdülőhellyé vált község, Alsópáhok követ. Közülük csak Bük,
Zamárdi és Tihany számítanak domináns külföldi vendégforgalomra, a többi helység-
ben a belföldiek kereslete a meghatározó. Zamárdi tradicionális üdülőhelyi mivoltára
utal a 7,2 vendégéjszakányi átlagos tartózkodási idő.
A legalább 365 vendégéjszakát regisztrált településeket (816 helység) figyelembe
véve a legmagasabb arányú külföldi vendégforgalomról 2005-ben az ország turizmu-
sa szempontjából statisztikailag irreleváns helységekből adtak számot a szállásadók.
Kizárólag külföldi vendégeket szállásoltak el Újlengyelben, Kiskutason, Szobon és
Káldon. Azon települések csoportjában, ahol a külföldi vendégek aránya statisztika-
ilag nulla volt, már jóval több településsel találkozhattunk. A149 helységből álló lis-
tát Szilvásszentmárton, Szokolya, Ópusztaszer, Bodajk, Bozzai és Pusztafalu vezeti,
ezeken a településeken a 10 ezret meghaladó vendégéjszakaszám ellenére a külföldi
kereslet aránya nem érte el a 0,1 %-ot sem. Az átlagos tartózkodási idő alapján felállított
rangsor tekintetében is izgalmas eredményekkel szembesülhetünk, mivel ez a muta-
tó 382 településen meghaladja a magyarországi átlagnak számító 2,7 vendégéjszakát.
Az élmezőnyben található Máriahalom, Vértesszőlős, Püski, Jánosháza és Albertirsa
szállásadói legalább ennek a tízszeresére rúgó átlagos tartózkodási időről számoltak
be. A statisztika fintora, hogy 2005-ben találkozhattunk 1 vendégéjszaka alatti átlagos
tartózkodási idővel rendelkező településsel, ilyen volt Paloznak, Üröm, Balatonudvari,
Soltvadkert, Tiszakécske és Jászapáti is.
7.3.2. A legtöbb idegenforgalmi adót beszedő települések
A Magyar Államkincstár nyilvántartása szerint 2004-ben 475 település önkormányzata

vetett ki a regisztrált szálláshelyeken tartózkodó vendégek által befizetendő idegenfor-
galmi adót. Figyelembe véve, hogy a KSH 2004-ben 1300, legalább egy vendégéjsza-
kányi tartózkodásról beszámoló települést tartott nyilván, a tartózkodási idő után fizetett
idegenforgalmi adóbevételből a Magyarország turizmusában érintett települések mindössze
37%-a gazdálkodhatott.
26. táblázat
A vendégek tartózkodása után fizetett idegenforgalmi adó, 2004
(Forrás: Magyar Államkincstár: KSH, 2005b)
Sorrend az Település Idegenforgalmi Sorrend Vendégéjszakák

idegenforgalmi adó (ezer Ft) a vendégéjszakák száma
adó alapján alapján
1 Budapest 803 851 1 6 133 096
2 Hévíz 251 341 2 986 710
Hajdúszo-
3 boszló 193 632 3 843 079
4 Balatonfüred 160 920 6 753 179
5 Bük 127 802 5 583 729
6 Siófok 114 386 4 753 179
7 Zalakaros 84 785 8 358 013
8 Harkány 70 741 12 299 438
9 Sopron 64 096 7 381 729
10 Keszthely 61 800 19 223 577
Ha összehasonlítjuk a 2004-ben befolyt idegenforgalmi adó összege és a vendégéjsza-

kák száma alapján felállított országos települési sorrendeket, láthatjuk, hogy valóban
a legnagyobb forgalmú városok és községek önkormányzatai tettek szert a legmaga-
sabb összegű adóbevételekre (26. táblázat). A tartózkodási idő után fizetett idegen-
forgalmi adó összege alapján felállított országos települési rangsor első tíz helye-
zettje közül nyolc a vendégéjszakák szerinti sorrendben is a tízes élmezőny része. A
legforgalmasabbak közé tartozó Debrecen és Pécs azért csúszott le az adóbevételek
alapján összeállított rangsor 17., illetve 35. helyére, mivel az Észak-Alföld és a
Dél-Dunántúl regionális központjainak képviselő-testületei a népszerű üdülő- és
fürdővárosokhoz képest alacsonyabb összegben állapították meg a tartózkodási idő
után fizetett adó mértékét.
Annak ellenére, hogy a 2001. évi népszámlálás alkalmával 1935 településen re-
gisztráltak minimum egy üdülőingatlant, 2004-ben mindössze 150 település önkor-
27. táblázat
Az üdülőingatlanok után fizetett idegenforgalmi adó, 2004
(Forrás: Magyar Államkincstár; KSH, 2005b)
Sorrend az Település Idegenforgalmi Sorrend az üdülő- Üdülőingatlanok

idegenforgalmi adó (ezer Ft) ingatlanok száma száma (2001)
adó alapján alapján (2001)
1 Siófok 182 477 1 6 266
2 Balatonfenyves 78 749 4 4 250
3 Gárdony 78 488 3 5 267
4 Szentendre 69 979 19 2 558
5 Balatonkenese 67 593 2 5 293
6 Balatonfüred 46 291 14 2 846
7 Csopak 35 852 47 1 346
8 Balatonlelle 34 131 17 2 651
9 Balatonvilágos 32 038 37 1 520
10 Alsóörs 31 522 32 1 636
mányzata élt az épület után kivethető idegenforgalmi adó beszedésével. Tekintettel arra,
hogy az üdülők esetében is eltérő a kivetett adó településenkénti mértéke, továbbá az
adó tárgyát képező ingatlanok alapterületét illetően szintén mutatkoznak különbségek,
így pusztán az üdülőingatlanok száma alapján nem lehet az utánuk helységenként be-
folyt adót egymással szoros relációba állítani. Azt, hogy a két mutató között mégis van
némi összefüggés, a 27. táblázat adatai bizonyítják: az egyes településeken az üdülőin-
gatlanok után befizetett adó összege alapján felállított országos rangsor élmezőnyéből
az első négy helység megtalálható az üdülőingatlanok száma alapján létrehozott telepü-
lési lista élmezőnyében. Figyelemre méltó, hogy az üdülők után adót szedő települési
rangsor első tíz helyén található helységek közül mindössze a Dunakanyarban fekvő
Szentendre és a Velencei-tó partján található Gárdony nem tartozik a Balaton üdülő-
körzethez, a többi város és község azonban igen. A legnagyobb összegű, üdülőingatlan
után fizetett idegenforgalmi adót beszedő települések többsége olyan üdülőhelység,
amelyben a lakóegységek százalékában mért üdülőingatlanok aránya meghaladja az
50%-ot, vagyis funkciójuknál fogva szolgálják az ott ingatlannal rendelkezők üdülési
igényeit (ez alól a legnagyobb létszámú állandó népességgel rendelkező Siófok, Bala-
tonfüred és Szentendre képez kivételt).
Számos olyan magyarországi településsel találkozhatunk, amelyek ugyan ingat-
lantulajdonosaik egy csoportja szabadidős térségeként értelmezhetők, azonban vonz-
erőik nem ösztönzik az oda látogató vendégek tartózkodása után fizetendő adó kive-
tésére a helyi önkormányzatot. 2004-ben az 516 idegenforgalmi adót kivető település
közül 42 olyannal találkozhattunk, amelyek csak az üdülőingatlanok után szedték azt
be: a legtöbb bevétel Kiskunlacházán (14,5 millió Ft), Dunakeszin (7,4 millió Ft) és
Pilisvörösváron (7,3 millió Ft) folyt be (amellett, hogy az üdülőingatlanok lakóegy-

ségekhez viszonyított aránya egyik településen sem érte el a 30%-ot, és kereskedelmi
szálláshellyel sem rendelkeztek). A vendégeik tartózkodása után idegenforgalmi adót
szedő települések jelentős hányada 2004-ben nagyvonalú volt a területükön üdülővel
rendelkező ingatlantulajdonosokkal, 77%-uk - ezen a jogcímen - nem vetett ki rájuk
adóterhet. Olyan, az ország turistaforgalmának bonyolításában jeleskedő településeken
mentesültek az üdülők tulajdonosai az ingatlanuk után fizetendő adó kivetése alól, mint
Hévíz, Bük vagy Harkány, utóbbi esetében pedig szép számmal lennének adóalanyok
(az összes lakóegység 70%-a üdülő).
Ha arra a kérdésre keressük a választ, melyek azok a magyarországi települé-
sek, amelyek gazdasága alapvetően a turizmuson alapszik, akkor az idegenforgalmi
adó nagyságát kellene az összes helyi adó százalékában meghatározni: ahol az ide-
genforgalmi adó megegyezik az összes helyi adó összegével, ott a turizmus nagy
valószínűséggel kulcs szerepet játszik a költségvetés egyensúlyának megteremté-
sében.75 A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mivel Magyarországon léteznek
annyira szegény települések, amelyeken néhány üdülőingatlan vagy arra tévedt
vendég tartózkodása után befizetett adómorzsák 100%-ban fedik a helyi adókból
befolyó teljes önkormányzati bevételt. 2004-ben a Magyar Államkincstár kimu-
tatása szerint négy olyan település volt, amelyeken kizárólag az idegenforgalmi
adó képezte az önkormányzat helyi adóbevételeit. A hazánk turizmusában érdemi
szerepet nem játszó Kamondon (257 ezer Ft) és Kántorjánosiban (237 ezer Ft) az
üdülőingatlanokra, Vékényben (11 ezer Ft) és Nemesnépen (30 ezer Ft) a vendégek
tartózkodására kivetett jelképes adóbevételek jelentették a költségvetés helyi for-
rásait. Az érem másik oldalán azok a települések helyezkednek el, ahol a címzet-
ten a turizmusból származó adóbevételek az ott található üdülőingatlanok, illetve
vendégforgalom ellenére sem érik el a helyi adók 1%-át. 2004-ben Magyarországon
175 olyan települést tartottak nyilván, ahol 0,0-0,9% között volt az idegenforgalmi
adó súlya az adott város vagy község helyi adóbevételeiben. Közülük a legmagasabb
idegenforgalmi adó Győrött (52,2 millió Ft), Szegeden (47,4 millió Ft), Debrecenben
(44,4 millió Ft) és Miskolcon (38,9 millió Ft) folyt be, ahol a regionális központok más
típusú helyi adókból tartották fenn magukat.
Önmagában sem az idegenforgalmi adóból származó önkormányzati bevételek,
sem pedig azoknak a helyi adókon belüli súlya alapján felállított települési rangsor
nem elegendő ahhoz, hogy eldöntsük, milyen mértékben érvényesül az idegenforgalmi
funkció egy-egy község vagy város életében. A kettő kombinációja azonban már kö-
75
Annak ellenére, hogy a helyi adóbevételek kulcsfontosságúak az önkormányzatok gazdálkodásában
(a legeklatánsabban mutatják a település gazdasági erejét), más, a turizmushoz kötődő források, mint példá-
ul az ingatlanvagyon hasznosításából vagy a pályázati úton befolyó összegek is befolyásolhatják az összbe-
vétel nagyságát, valójában ez a mutató jelenthetné a korrekt kiindulási pontot egy, a jövőben lefolytatandó,
hasonló elemzés során (Kozma Gábor szíves közlése alapján).
28. táblázat
Az idegenforgalmi adó szerepe egyes települések gazdasági életében, 2004
(Forrás: Magyar Államkincstár; KSH, 2005b)
Az idegenforgalmi adó mér- Az adott kate- Az idegenforgal- Helyi adó Lakó-

tékének helyi adókon belüli górián belül a mi adó mértéke (ezer népesség
kategóriái (százalék) legmagasabb helyi az összes helyi forint) száma
adóval rendelkező adó százalékában
település
Alacsony (1,0-20,0) Sopron 2,5 2 519 963 56 394
Átalag alatti (20,1-40,0) Siófok 21,5 1 383 766 23 909
Átlagos (40,1-60,0) Hévíz 42,9 586 056 4 500
Átlagon felüli (60,1-80,0) Balatonfenyves 61,6 151 592 1 876
Magas (80,1-99,0) Csokonyavisonta 96,2 10 240 1 754
zelebb vihet a probléma megoldásához. Ha az idegenforgalmi adó helyi adókon belüli

részesedésének mértéke alapján - az előbbiekben már tárgyalt 100%-os és 1% alatti
szélsőértékeket figyelmen kívül hagyva - öt kategóriát állítunk fel, akkor bizonyos
szabályszerűséget fedezhetünk fel az egyes kategóriákban a legmagasabb összegű he-
lyi adóbevételre szert tett, ugyanakkor annak érdemi hányadát az idegenforgalmi adó
révén biztosító települések vizsgálata során (28. táblázat). Minél magasabb egy tele-
pülésnek az idegenforgalmi adó mértéke alapján történő besorolása, várhatóan annál
alacsonyabb lesz az összes helyi adóból befolyó összeg nagysága, és ez fordítva is igaz.
Mindeközben a helyi lakónépesség száma alapján is kimutatható a fenti összefüggés,
történetesen a nagyobb számú lakónépességgel rendelkező településeken valószínűleg
alacsonyabb az idegenforgalmi adóbevételek helyi adókon belüli részesedése, mint a
kisebb népességszámúakén. Magyarországon minden egyes, az idegenforgalmi adónak
a helyi adókon belüli mértéke alapján felállított kategóriában összegszerűen a legmaga-
sabb helyi adóval rendelkező település valóban érdemi turistaforgalmat bonyolított, így
Csokonyavisonta és Hévíz a gyógyturizmusban, Balatonfenyves és Siófok a vízparti
üdülésben, Sopron pedig a városi turizmusban játszott meghatározó szerepet 2004-ben.
Az idegenforgalmi adót kivető településeket vizsgálva (annak a helyi adókon belüli
mértéke alapján) az átlagos (40,1-60%) kategóriába soroltak esetében lehet leginkább
a turizmus funkciót tetten érni, a 28 településből álló csoportot Berekfürdő (59,1%) ve-
zeti és Gárdony záija (40,1%), közöttük pedig számos, az ország turizmusában érdemi
szerepet betöltő helységgel találkozhatunk. Természetesen többségük a Balaton partján
fekszik (pl. Alsóörs, 57,7%), de a Tisza (Tivadar, 55,9%) vagy a Duna (Szigetszentmár-
ton, 43,5%) mentén az Északi- (Mátraszentimre, 51,9%), illetve a Dunántúli-közép-
hegységben (Várgesztes, 44,8%), valamint a Mecsekben (Abaliget, 41,3%) elhelyezke-
dők mellett találkozhatunk az ország fürdőközpontjaival (pl. Zalakaros, 49,8%) is.
8. A turisztikai termékek földrajza
8.1. A turisztikai termékek térbeli sajátosságai
Miközben a turizmusról mint a gazdaság interszektorális ágazatáról értekezünk, egy

adott desztináció vendégforgalmának sikeres lebonyolítása mégiscsak a szolgáltató
(tercier) szféra kompetenciája. Ebben a megközelítésben a turizmusipar kifejezés az
iparszerűen, tehát technológia intenzív módszerekkel, bizonyos standardok figyelem-
bevételével előállított szolgáltatások termelését jelenti, melynek eredményeképpen a
meglátogatott hely turisztikai kínálata termékszerűen fogyasztható. Ahogy az iparban
vagy a mezőgazdaságban érdekelt vállalatok különböző árucikkeket visznek a piacra,
úgy a turizmusban maga a desztináció, illetve annak legkülönbözőbb szolgáltatásai,
az azokból képzett, a turista igényeit komplex módon kielégítő halmazok képezik a
terméket. Tudvalevő, hogy két autó között fényévnyi különbségek lehetnek, alapvető
funkcióikban azonban megegyeznek. Ha tehát valaki autót akar venni, éljen Párizsban
vagy Szófiában, akkor nem mást, mint a mobilitási igényeit óhajtja kielégíteni, legfel-
jebb eltérő árszínvonalon és minőségben. A turizmusban ugyanez a helyzet. A tenger-
parti üdülés olyan turisztikai termék, amelynek összetevői közismert vonzerőkből és
azokat értékesítő, azok fogyasztását elősegítő szolgáltatásokból épülnek fel. A napfény,
a tengervíz, a homokos part és a gondtalan kikapcsolódás lehetősége jelentik azokat az
idegenforgalmi vonzerőket, amelyek majdnem minden mediterrán tengerpart kínálatá-
nak részei. Az ezekre épülő beach-ek; a napernyős, pihenőágyas strandok, a mosolygós
pincéreket alkalmazó éttermekkel, éjszakai szórakozóhelyekkel tarkított szállodasorok,
a mindenütt ugyanazt a választékot megjelenítő butikok teszik teljessé a középosz-
tálybeliek számára problémamentesen megfizethető terméket. így a francia Riviérán
vagy a bolgár tengerparton értékesítésre kerülő nyaralás ugyanazt a turisztikai terméket
takarja, a különbséget - a gépkocsikhoz hasonlóan - csak az észleli, akinek alkalma
nyílik mindkét desztináció kipróbálására. Persze, ha mindkét helyen ugyanazon szállo-
dalánchoz tartozó házban történik az elszállásolás, akkor a márkanév (brand) egyenes
következményeként a vendégnek közel azonos ellátásban lesz része. Olyan ez mint az
autógyártás, térjünk be Európa bármelyik kereskedőjéhez, az a kis, motorház környé-
kén elhelyezett embléma árulkodik az adott cég termékétől elvárható szolgáltatások
minőségéről, arról az életérzésről, amelyet beülve megtapasztalhatunk.
258 A TURISZTIKAI TERMÉKEK FÖLDRAJZA
A turisztikai termékek földrajza az autógyártást tárgyaló iparföldrajztól némi-

leg eltérően nemcsak a telephelyek elhelyezkedésének és a termékek értékesítésének
térbeli sajátosságaival, hanem magával a termékben rejlő földrajzi vonatkozásokkal
is foglalkozik. Az iparföldrajznak nem feladata, hogy feltárja a gyártás technológiai
fortélyait, mert azt a műszaki tudományok jeles képviselői hivatásukból következően
elvégzik, ellenben a turizmusföldrajzosokat senki sem mentesíti a falusi vagy a váro-
si turizmus működését biztosító „alkatrészek" megismerése alól. A turizmusföldrajz,
a turizmustudomány korábbiakban tárgyalt sajátosságaiból következően sok esetben
magának a terméknek az elemi összetevőire koncentrál, így vizsgálja a falu vagy a vá-
ros mint a turizmus feltételeit biztosító település egyedi mivoltát. Természetesen más
turisztikai termékek esetében is felmerül a geográfusok kompetenciája, így például
az ökoturizmus, a hegyvidéki vagy a vízparti turizmus, de az egészségturizmus vagy
éppen a bor- és gasztronómiai turizmus kapcsán is el kell végezni az alkotóelemek
földrajzi (földtudományi) vonatkozású vizsgálatát. Mivel a turizmusipar eredményes
működésében kulcsfontosságú a turisták által hasznosított terek, vagyis a desztinációk
megismerése, így a turisztikai termékek térbeli sajátosságainak tárgyalásánál az általuk
keretbe foglalt kínálat és a róluk az emberek fejében élő képekre, elképzelésekre kell
fókuszálnunk. A legtöbb termék magában hordoz egyfajta helyhezkötöttséget, így az
abban rejlő turisztikai tevékenységek (pl. természetjárás, gyógyfürdőzés, strandolás,
városnézés) viszonylag jól körülhatárolható terek fogyasztása révén valósulnak meg.
A turizmusföldrajz ezen terek, valamint az odalátogatók lakóhelye térbeli eloszlásának
jellegzetességeit, fogyasztásuk intenzitását és annak időbeli jellemvonásait, továbbá az
emberek mentális térképén való megjelenést is tárgyalja.
Az utazási döntés meghozatala során a jó helyként értelmezhető földrajzi környe-

zet kiválasztásában - a megközelíthetőségből kiindulva - a tér egyedi vonzerőinek
számbavétele mellett az azokat feltáró idegenforgalmi infrastruktúra, valamint a
tartózkodást lehetővé és egyben kellemessé tevő szuprastruktúra megléte is mér-
legelésre kerül. Mindezen tényezőt színesíthetik az adott térség vendéglátásával,
az ott élők vendégszeretetével kapcsolatos tapasztalatok és információk. A leg-
több esetben az így összeálló képek, vagyis a fogyasztandó turisztikai termékek
alapján születnek meg az egyének vagy a közösségek utazási döntései, amelyek
lényegében a mit és a hol kérdések köré szerveződnek. Magyarország turisztikai
kínálatában az üdülésre alkalmas tavak, az épített környezetben tett sétákat kínáló
történelmi városok, a betegségek kialakulásának megelőzését, illetve a gyógyulást
biztosító források, valamint a természetközeli élményt kínáló, kirándulásra alkal-
mas középhegységek dominálnak. Kizárólag azon települések vonzerői válhatnak a
turizmusban hasznosuló tér részévé, amelyek folyamatos fejlesztéseik révén törek-
A TURISZTIKAI TERMÉKEK TÉRBELI SAJÁTOSSÁGAI 259
szenek versenyképességük megteremtésére és megőrzésére. Annak ellenére, hogy

a Magyarország turisztikai palettáján felsorakozó települések köre szemmel látha-
tóan bővül, az érdemileg igénybe vett szolgáltatásokhoz kötődő tér továbbra is igen
szűk keresztmetszetről árulkodik.
Ha a magyar társadalom tagjai napozásra, fürdőzésre alkalmas tavat keres-
nének, ahol a nyári hónapokban legalább négy éjszakát eltölthetnének, akkor
a Balaton (58,2%) számíthatna a legnagyobb arányú érdeklődésre (27. ábra).
Közép-Európa legnagyobb vízfelületével rendelkező állóvizét a Velencei-tó
(17,9%) követi, tőlük messze leszakadva a Tisza-tó (6,1%), a Fertő-tó (2,7%),
a Szelidi-tó (2,2%) és a Hévízi-tó számíthat az 1%-os küszöböt átlépő forga-
lomra.
A történelmi hangulatú városrészekkel és múzeumokkal rendelkező, egy ta-
vaszi hétvégén történő meglátogatásukat lehetővé tevő települések közül Eger
(22,1%) és Budapest (16,8%) emelkedik ki. Mellettük Pécs (8,1%) és Sopron
(6,1%) számíthat még jelentősebb, városi sétákra igényt formáló látogatóra, míg
az Esztergom (3,6%), Debrecen (3,3%), Szeged (2,7%), Szentendre (2,5%), Kő-
szeg (2,0%), Székesfehérvár (2,0%), Sárospatak (1,4%), Keszthely (1,2%) és
Veszprém (1,1%) iránti érdeklődés már jóval kisebb arányú.
Egy hosszú hétvégén felfrissülést, regenerálódást kínáló, szép környezetű ter-
málfürdők belföldi turistákért zajló versenyében a két óriás, Hévíz (18,2%) és Haj-
dúszoboszló (17,1%) fej-fej mellett áll. Messze mögöttük találhatók azok az egyre
kedvezőbb piaci pozícióra törő egységek, amelyek iránt mért alacsonyabb érdeklő-
dés feltehetően a versenytársak jelentős számával magyarázható. Miskolctapolca
(6,3%), Zalakaros (5,3%), Harkány (3,7%), Gyula (3,5%) és Bük (3,2%) esetében
még érdemi érdeklődés tapasztalható, azonban Mezőkövesd (2%), Sárvár (1,7%),
Budapest-Gellért-fürdő (1,6%), Budapest-Széchenyi-fürdő (1,5%), Kehida-
kustány (1,4%), Pápa (1,2%), Kiskunmajsa (1,1%), Orosháza-Gyopárosfürdő
(1,0%) esetében a kínálat mennyiségi és minőségi mutatóit figyelembe véve a po-
tenciális belföldi turisták preferenciái méltatlanul alacsony értékűek.
Egy őszi hétvégén a természetben teendő kirándulás térszíneként megjelölt
hegységeink közül a Mátra (38,7%) iránti érdeklődés kiemelkedő, amit az is te-
téz, hogy legmagasabb pontját; a Kékest (5,7%) és az üdülőhelyéről nevezetes
Mátraházát (1,0%) külön is említették a megkérdezettek. A szomszédos Bükk
(15,6%) is igen népszerű természetjáró hely. A preferáltabb hegységek közé
tartozik még a Mecsek (6,7%) és a Bakony (5,8%), a többi középhegység vi-
szont már kisebb mértékben számíthat a látogatók érdeklődésére. A Börzsöny
(2,1 %), a Budai-hegység (1,8%), a Pilis (1,8%) és csúcsa, a Dobogókő (1,5%),
valamint a Zempléni-hegység már nem képezi az egész országot felölelő bel-
földi turizmus színterét.
27. ábra
Egyes, népszerű turisztikai tevékenységek preferált térségei Magyarországon, 2005
A TÉRORIENTÁLT TURISZTIKAI TERMÉKEK 261
Megvizsgálva az egyes turisztikai tevékenységekhez kötődő potenciális terek kap-

csán született nemleges válaszokat megállapíthatjuk, hogy a termék központi elemét
alkotó vonzerő korábbi igénybevételével fordítottan arányosan nő a hozzá földrajzi
helyet nem rendelő megkérdezettek száma. Amíg a vízparti üdülőturizmus esetében a
megkérdezettek mindössze 6,2%-a, addig a történelmi városokhoz kötődő kulturális
turizmus kapcsán már 17,2%-a nem volt képes egy, az adott termék színhelyét képező
földrajzi név említésére. A termálfürdőknél 15,0%, a hegységeknél 10,0% volt a nem-
leges válaszok aránya.
8.2. A térorientált turisztikai termékek
Magyarország turisztikai kínálatában számos olyan turisztikai termékkel találkozhatunk,

amelyeknek a központi elemét képező vonzereje magában a desztináció komplexitásában
rejlik. A turizmus célterületei a legtöbb esetben mindössze az ott folyó turisztikai tevékeny-
ségek hátteréül szolgálnak, idegenforgalmi vonzerőik értékesítése során az általuk bizto-
sított tárgyi, szervezeti és személyi feltételek kerülnek hasznosításra. Ezzel szemben azon
termékek esetében, ahol maga a desztináció jelenti a vonzerőt, a turisták által felkeresett
hely textúrája, vagyis a tér fogadóképességének egymást átszövő, a piaci környezettel rend-
kívül szoros kapcsolatban lévő rendszere oly mértékben előtérbe kerül, hogy önmagában
is képes a turisták érdeklődését kiváltani. A konferenciaturizmus esetében például egy tör-
ténelmi hangulatot árasztó kisváros mindössze a rendezvény díszletéül szolgál, hátterét ké-
pezi annak a tanácskozásnak, amelynek témája és előadói jelentik az elsődleges vonzerőt,
a helyszín mindössze a termék egyik elemeként jelenik meg. Ezzel szemben egy, a világ
zajától távol fekvő, évszázados tradícióit és miliőjét őrző falucska önmagában is turisztikai
termékké válhat, a táj, az ott élők mindennapi élete, a szállás és az ellátás sajátosságai egy-
mást átszőve és erősítve alkotnak jól értékesíthető kínálatot.
Magyarország turizmusában a városi és a falusi mellett a vízparti, a hegyvidéki,
valamint az ökoturizmus is fontos szerepet játszik, igaz, ezen térorientált turisztikai
termékek nem egyforma súllyal jelentkeznek az egyes idegenforgalmi régiók kínálatá-
ban. Nem minden falu válik automatikusan a falusi turizmus színterévé, ahogy a városi
turizmus is csak egyes régió-, esetleg megyeközpontokban érhető tetten. A növény- és
állatvilág szimbiózisára, a szinte érintetlen természeti táj szépségeinek felfedezésére
épülő ökoturizmus leginkább a nemzeti parkokban, a vízparti turizmus a folyó- és álló-
vizeink mellett elterülő üdülőterületeken, míg a hegyvidéki turizmus a természetjárás
és az extrém sportok kijelölt terepein valósul meg. Mindegyik termékben közös, hogy
fogyasztásukat az adott tér sajátosságai ösztönzik, vonzerejük magában a desztinációt
alkotó elemek utánozhatatlan egymásra épülésében rejlik, amelyek évszázadok lenyo-
mataiként tükröződnek vissza hazánk kultúrtájaiban. Az alábbiakban a magyarországi
turizmuspolitika homlokterében álló térorientált turisztikai termékeket a városi, a falusi
és az ökoturizmus térbeli sajátosságait emeljük ki.
8.2.1. A városi turizmus
A városi turizmus legfontosabb sajátossága, hogy olyan, jelentős népességkoncent-

rációval, valamint a vendégforgalom eredményes bonyolításához szükséges infra- és
szuprastruktúrával rendelkező településeken jön létre, amelyek a turisztikai mobili-
tás csomó- vagy éppen végpontjait képezik (Page 1995, Michalkó 1999). Tekintetbe
véve, hogy Magyarországon 2006. január l-jén 289 városi jogállású települést tartottak
nyilván, amelyek közül kilenc érte el a 100 ezer fős lakónépességet (a Borsod-Abaúj-
Zemplén megyében fekvő Pálháza 2005-ben 1102 lakossal nyert városi rangot), a vá-
rosi turizmus kialakulása meglehetősen korlátozott feltételek között zajlik. Budapest
a városi turizmus minden kritériumának megfelel, valójában hazánk egyetlen olyan
települése, amely nemzetközi összehasonlításban is kiállja a tárgyalt turisztikai termék
próbáját (18. fénykép).
Regionális központjaink közül Debrecent, Miskolcot és Szegedet sorolhatjuk
még a városi turizmusban érdemileg érintett települések közé, ezeken a településeken
érhető leginkább tetten a vonzerők sokoldalúságából táplálkozó szerteágazó turisztikai
tevékenységek végzése. Győr, Székesfehérvár és Pécs esetében a városihoz képest a
kulturális turizmus dominánsabb szerepet kap, nem véletlen, hogy utóbbi nyerte el az
Európa Kulturális Fővárosa 2010 címet. A Magyarország városi turizmusában érintett
regionális központok arculata a lakónépesség szerényebb száma ellenére alig különbözik
Európa hasonló funkciójú településeitől: korszerű tömegközlekedési rendszer (autóbusz,
villamos, trolibusz, taxi), kis üzletekkel tarkított sétálóutcákkal övezett városközpont, a tu-
risták számára is hasznosítható szabadidős szerepkörű településrész várja az odalátogató-
kat. Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden is megfigyelhető, hogy a gazdag
kulturális vonzerők mellett a gyógyvizek, a gasztronómiai specialitások, a legkülönbözőbb
szakmai és tudományos tanácskozások, valamint a rekreáció különböző válfajai egyaránt a
kínálat lokális elemeit alkotják. Éppen ez a kaleidoszkópikus termékskála képezi a vá-
rosi turizmus jellegzetességét, az érintett települések komplex kínálatának fogyasztása
tekinthető a vendégek jellemző turisztikai tevékenységének (Puczkó-Rátz 2003).
Budapest, a magyarországi városi turizmus archetípusa, hazánk nemzetközi ven-
dégforgalmának egyik fellegvára, ahol a kereskedelmi és magánszálláshelyeken re-
gisztrált vendégéjszakák 85%-a külföldi állampolgárokhoz kötődik, 2005-ben a fővá-
ros nemzetközi forgalmában legnagyobb arányban német (14%), brit (13%), amerikai
és olasz (egyaránt 8%) turistákat szállásoltak el. Budapesten számos nemzetközi szál-
lodalánc egysége is a vendégek rendelkezésére áll, így a Marriott, a Corinthia (Grand
Hotel Royal, Aquincum), a Four Seasons, a Hilton (Budapest és Budapest Westend),
az Intercontinental, a Kempinski, a Le Meridien, a Best Western, valamint az Accor
csoporthoz tartozó márkanevek alatt üzemelő házak (Novotel, Sofitel, Mercure) jelenléte
bizonyítja a magyar főváros globális versenyképességét. 2005-ben Magyarország 17 ötcsil-
lagos szállodájából 13 Budapesten üzemelt. A regionális központokban jelentkező városi
turizmusban a külföldi vendégéjszakák aránya jóval a belföldi alatt maradt, Debrecenben
A térorientált turisztikai termékek 263
18. fénykép
a kultúra Budapest nemzetközi turizmusának fókuszában
Az UNESCO világörökség részét képező Hősök terén álló Szépművészeti Múzeum az utóbbi években
számos, nemzetközi érdeklődésre számot tartó kiállításnak adott otthont. így a magyar nagyközönség
mellett a Budapestre látogató külföldi turisták is gyönyörködhettek Monet, El Greco vagy éppen Van Gogh
festményeiben. A kívülrekedtek a magyar zeneművészet képviselőjének játékával vigasztalódhattak.
30%-os, Szegeden 22%-os, Miskolcon 20%-os arányt regisztráltak 2005-ben. 5 csillagos

szállodával egyik említett település sem rendelkezik, 4 csillagosból azonban már szélesebb
választék állt rendelkezésre, nemzetközi márkanév alatt üzemelő szállodát csak Szegeden
és Székesfehérváron lehetett igénybe venni (Novotel Szeged, Székesfehérvár).
8.2.2. A falusi turizmus
Magyarország települési környezetét és táji adottságait vizsgálva megállapítható, hogy

elméletileg minden feltétel adott a falusi turizmus sikeres kiépüléséhez. Ezt bizonyítja,
hogy 2005-ben a 2828 községi jogállású település 36%-án igénybe lehetett venni a
falusi szállásadás keretében kínált magánszálláshelyeket, vagyis az ország település-
állományának közel egyharmada a falusi turizmus potenciális színteréül szolgált. A
valóságban a magyarországi falvak töredékében lelhető fel a falusi turizmus komplex
kínálata. Annak ellenére, hogy Budapest agglomerációjában a népességszámot tekintve
jó néhány hazai várost leköröző községgel is találkozhatunk (például 2005-ben a leg-
nagyobb magyarországi faluban, Törökbálinton 12 478 fő élt), a községi jogállású te-
lepülésállomány mintegy fele 1000 fo alatti népességgel rendelkezik (a Zala megyében
fekvő Iborfián 2005-ben mindössze 14 fő élt). Ez az a települési kör, amely a falu mé-
reteiből fakadó földrajzi adottságokra visszavezethetően leginkább képes a vidéki élet
szépségeinek megőrzésére és az érdeklődő turisták számára történő értékesítésre.
A falusi turizmus kínálata olyan tarka, mint a mezei virágokból összeállított bok-
réta. A falu szinte minden szeglete fogyasztható, a népi építészetet tükröző lakóházak
a vendégek autentikus szállásául szolgálnak, a kiskertekben, a háztájiban megtermelt
termények az étkezések alkalmával kerülnek felhasználásra, a tájház múzeumként
funkcionál, a kis műhelyeket a különböző kézműves foglalkozások alkalmával érté-
kesítik, az erdő a hatalmas séták, a rét a lovaglás és a kerékpározás során, a vizek a
csónakázás vagy a horgászás idején képezik a falusi turizmus lokális színtereit (Pusztai
2003). Természetesen a falusi turizmusról alkotott idilli kép alapján létrejövő komplex
kínálatot kevés helyen képesek biztosítani Magyarországon, mivel a tárgyi mellett a
személyi feltételek megléte és a fogadókészség is rendkívüli fontossággal bír. A falusi
turizmus versenyképességének megteremtésében a közösség összefogása és egy agilis,
szervezőkészséggel megáldott szakember közreműködése megkerülhetetlen tényező-
nek számít. Néhány vendéglátó ugyanis nem képes a falu egészét mint turisztikai ter-
méket megjeleníteni, így a vendégek sok esetben nem tudják a falusi turizmusban rejlő
szépségek teljes tárházát megismerni.
Annak érdekében, hogy tetten érhessük a falusi turizmusban érdemben részt vevő
magyarországi településeket, kigyűjtöttük a 2005-ben Tourinform-irodával rendelkező
községeket, amelyektől leválasztottuk azokat, amelyek a Balaton idegenforgalmi ré-
gióban fekszenek (Alsóörs, Balatonvilágos, Balatonkenese, Gyenesdiás, Vonyarcvas-
hegy, Zamárdi) vagy a területükön legalább országos hatókörű, más egyéb turisztikai
A TÉRORIENTÁLT TURISZTIKAI TERMÉKEK 265
29.táblázat
Tourinform-irodával rendelkező és a falusi turizmusban érintett községek Magyarországon, 2005
(KSH, 2006a; www.tourinform.hu)
Település Férőhelyek száma Vendégéjszakák Állandó népesség

száma száma
Dédestapolcsány 58 539 1 644
Fertőszéplak 34 460 1 168
Hollókő 149 4 394 380
Kazár 14 160 2 122
Kárász 105 1 965 372
Magyarhertelend 184 3 014 672
Nagykörű 99 346 1 738
Nyíracsád 22 18 4 132
Pusztamérges 53 87 1 223
Rúzsa 69 878 2 708
termék alapját képező vonzerő található (Aggtelek, Bakonybél, Berekfürdő, Buzsák,

Bük, Hortobágy, Orfű, Ópusztaszer, Pákozd, Zsámbék), ezeket ugyanis nem tekinthet-
jük a falusi turizmus klasszikus helyszíneinek. Az így létrejött adatbázist összevetettük
a KSH falusi szállásadásra vonatkozó információval és a 29. táblázatban csak azokat a
településeket tüntettük fel, amelyeken Tourinform-iroda és falusi szállásadás egyaránt
működött. Látható, hogy a magyarországi falusi turizmus fellegvára, az UNESCO
világörökség cím birtokosa, Hollókő alig 380 lakossal a legnagyobb volumenű ven-
dégforgalmat bonyolította 2005-ben, mögötte a Baranyai-Hegyháton fekvő Magyar-
hertelend és a Völgység gyöngyszeme, Kárász következik. A csekély népességszámú
községek falusi turizmusának egyik letéteményese az a szervezettség, amely a helyi
Tourinform-iroda keretében ölt testet. Az ott dolgozó alkalmazottak nemcsak a szál-
láshelyek értékesítésében, hanem az adott község termékké fejlesztésében is intenzív
szerepet játszanak.
8.2.3. Az ökoturizmus
A magyarországi ökoturizmus sajátossága, hogy nemzetközi összehasonlításban kevés

olyan egzotikus vonzerővel és az azokat feltáró idegenforgalmi infrastruktúrával bír,
amely érdemi vendégforgalmat generálhatna, így a köztudatban ökoturizmusként ma-
nifesztálódó tevékenységek valójában a természetjárás fogalomkörébe tartoznak. Az
élő és élettelen környezet harmonikus együttélésének, azon belül a flóra és a fauna
szimbiózisának ritkaságait felvonultató területek azáltal válnak a hazai ökoturizmus
népszerű desztinációivá, hogy a termék iránt érdeklődő turisták tudatos megismerésük-

re, megfigyelésükre, védelmükre, végső soron fenntarthatóságuk hatékony elősegítése
érdekében felkeresik őket. A formailag az alternatív turizmus keretében realizálódó, az
esetek többségében szervezett programok viszonylag jól körülhatárolható, természeti
ritkaságokat, védett növény- és állatfajokat, illetve azok társulásait felvonultató térsé-
gekhez kötődnek. A hazai ökoturizmus jogszabályban76 rögzített akcióterületei a nem-
zeti parkok, mellettük a tájvédelmi körzetek, a természetvédelmi területek, valamint
a természeti emlékek és a természetvédelmi területnek minősülő lápok, szikes tavak,
továbbá a természeti emlékekhez sorolt források, víznyelők, kunhalmok, földvárak és
a természeti értékként nyilvántartott barlangok élvezik az országos védettség turizmus-
ban hasznosuló előnyeit.
Magyarországon 2006-ban 10 nemzeti parkot, 36 tájvédelmi körzetet és 142 termé-
szetvédelmi területet tartottak nyilván, összesen 820 627,5 hektárnyi területen (a Ma-
gyarország területének mintegy 10%-a), ennek 14%-át minősítették fokozottan védetté
(ezek a nemzeti parkok úgynevezett természeti övezetei, a bioszféra-rezervátumok és
az erdőrezervátumok magterületei, amelyek csak külön engedéllyel látogathatók). A
nemzeti parkokban látogatóközpontok, a bemutatóhelyek és a tanösvények mellett az
oktatóbázisok jelentik a turizmus infrastrukturális feltételeit. Az ökoturizmusban részt
vevők gyakran a falusi szállásadás, a kempingek (ökokemping), a turistaszállók, illetve
a nem üzleti célú szálláshelyek férőhelyeit veszik igénybe.
A magyarországi ökoturizmus felszín alatti térségei közül kiemelt helyet foglal el
az Aggteleki Nemzeti Park, ahol az Aggteleket Jósvafövel összekötő Baradla-barlang
mellett a Vass Imre- (Jósvafö), a Rákóczi- (Bódvarákó) és a Béke-barlang (Aggte-
lek) csodálatos cseppkövei állnak az érdeklődés fókuszában. A barlangok - ha nem is
ilyen hangsúlyosan - más nemzeti parkok esetében is a kiemelkedő attrakciók közé
számítanak. A balatonfüredi Lóczy-barlang és a Tapolcai-tavasbarlang (Balaton-fel-
vidéki NP), a lillafüredi Szent István- és Anna-barlang (Bükki NP), az Abaliget-
gyógybarlang (Duna-Dráva NP), a budapesti Pál-völgyi- és Szemlő-hegyi-barlang
(Duna-Ipoly NP) egyaránt lehetőséget adnak a karsztformák iránt érdeklődő ökotu-
risták figyelmének felkeltésére. Nemzeti patkjaink a barlangok mellett más geológiai
ritkaságokkal is rendelkeznek, amelyek közül kiemelkedik a badacsonyi Geológiai és
botanikai tanösvény (Balaton-felvidéki NP), az Ipolytarnóci Ősmaradványok Ter-
mészetvédelmi Terület bemutatóhely, valamint a Szarvaskői geológiai tanösvény
(Bükki NP). Amíg a geoszféra inkább a középhegységi területeken generál ökoturisz-
tikai desztinációkat, addig a bioszféra ilyetén térségei az Alföldön koncentrálód-
nak. A Duna árterében a Gemenci-erdő (Duna-Dráva NP), Hortobágyon a Pusztai
állatpark, a Tisza-tavon a Madárrezervátum (Hortobágyi NP), Izsákon a Kolon-tavi
madárvárta, Szegeden a Fehér-tó madárvilága által benépesített élőhely (Kiskunsági
NP), Dévaványa és Ecsegfalva között a Réhelyi látogatóközpontban a túzokrezervátum
76
1996. évi LIII. törvény a természet védelméről
AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS FÖLDRAJZI SAJÁTOSSÁGAI 267
képezi az ökoturizmus célterületeit. A nemzeti parkok kapcsán nem szabad megfeled-

kezni az ember és természet együttélésének, vagyis az életmód sajátos vetületeinek
visszatükröződéséről sem, számos tájházban éppen ennek a szimbiózisnak állítanak
emléket (Jósvafő, Vörs, Ócsa, Hortobágy, Bugacpusztaháza, Szalafő).
30. táblázat
A magyarországi nemzetiparkok őkoturizmusában meghatározó
szerepet játszó települések szálláshelyigényes vendégforgalma, 2005
(Forrás: KSH 2006a; Magyar Turizmus Zrt.)
A vendégéjszakák A település A vendég- A vendégéj- A település A vendég-

alapján felállított neve éjszakák szakák alapján neve éjszakák
országos száma felállított or- száma
települési szágos telepü-
rangsorban lési rangsorban
elfoglalt hely elfoglalt hely
75. Szarvas 33 563 109. Felsőtárkány 19 630
90. Aggtelek 25 283 124. Szilvásvárad 17 064
91. Bakonybél 25 045 200. Jósvafő 7 533
99. Hortobágy 23 623 225. Sarród 5 881
Az ökoturisztikai desztinációk nem tartoznak Magyarország szálláshelyigényes ven-

dégforgalmának élvonalbeli települései közé (30. táblázat). A regisztrált szálláshelye-
ken töltött vendégéjszakák alapján felállított2005. évi, 1325 várost, illetve községet magá-
ba foglaló rangsorban Szarvasnak, Aggteleknek, Hortobágynak és Bakonybélnek sikerült
az első százba kerülni (azokat a településeket, amelyek nem feltétlenül az ökoturisztikai
igények kielégítésére szakosodtak, nem vontuk be a vizsgálatba, így például azon kívül
maradt Balatonfüred, Tapolca, Zirc, Hollókő vagy éppen Miskolc). Az ökoturizmus loká-
lis gazdasági, társadalmi hatásait értékelve figyelemre méltó tény, hogy olyan települések,
mint Salföld (877. hely), Dévaványa (818. hely), Izsák (1066. hely), Kelemér (1087. hely),
Ipolytarnóc (1192. hely), Bugacpusztaháza (1233. hely) és Bugac (1436. hely) nem kerül-
hettek be a hazánk vendégforgalmában érintett első ötszáz település közé.
8.3. Az egészségturizmus földrajzi sajátosságai
Magyarország egészségturizmusának földrajzi sajátosságai elsősorban a felszín alatt

keresendőek, mivel ezen termék fogyasztásának kiváltásában nemzetközileg egyedül-
álló geológiai viszonyaink játszanak szerepet. Nemcsak a kéreg vékonyságából fakadó
geotermikus gradiens kedvező mivoltának, hanem a mélyből feltörő termálvíz ásványi
összetételét befolyásoló kőzettani jellemzőknek is köszönhető, hogy Magyarországot
gyógyvíz-nagyhatalomként aposztrofálják. Hazánk természetes gyógytényezői közül
a forrásánál más-más hőmérsékletű és kémiai összetételű, ennélfogva a legkülönbö-

zőbb betegségek megelőzésére és kezelésére alkalmas gyógyvíz mellett az ásványvíz, a
gyógyiszap, a gyógyklíma és a gyógybarlang tartoznak azon vonzerőink közé, amelyek
ösztönzőleg hatnak az egészségturizmus, különösen a gyógyturizmus keretében érke-
ző vendégek utazására. Annak ellenére, hogy természetes gyógytényezőink többsége
helyhez kötött, korunk technológiai feltételei mellett egyre több ilyen jellegű vonz-
erő fogyasztására nyílik annak forrásától távolabb fekvő településen is lehetőség. Ah-
hoz, hogy valamely település vagy településrész elnyerje a turizmusmarketingjében
jól kamatoztatható gyógyhely címet, a természetes gyógytényező(k) megléte mellett
az orvosi kezelésekre alkalmas létesítményekkel, a gyógyítás zavartalanságát, a be-
tegek nyugalmát biztosító környezeti feltételekkel is rendelkeznie kell.77 A KSH által
használt T-STAR-rendszer nómenklatúrája szerint 2005-ben hazánkban 13 minősített
gyógyhelyet tartottak nyilván, amelynek többsége (Balatonfüred, Bük, Debrecen,
Eger, Gyula, Harkány, Sopron, Zalakaros) gyógyfürdővel rendelkező település, de
vannak komplexebb kínálatot nyújtó (Hévíz, Hajdúszoboszló, Miskolc), illetve más
egyéb gyógytényezőt felvonultató (Párád, Gyöngyös) helységek is.
Magyarországon 2005-ben 54 településen 63 gyógyvizet kínáló fürdő működött,
amelynek többsége az európai uniós előírásoknak megfelelő vízforgató és víztisztí-
tó berendezéssel ellátva, magas színvonalú orvosi kezeléseket biztosítva fogadta az
egészségturizmus keretében érkező vendégeket. Számos létesítmény úgynevezett él-
ményfürdőként is üzemel, amely lehetővé teszi azok legkülönbözőbb generációk általi
igénybevételét (19. fénykép). A Széchenyi-terv (2001-2002), majd a 2003-ban induló
Széchenyi Turizmusfejlesztési Program keretében biztosított állami forrásoknak kö-
szönhetően jó néhány létesítmény teljes rekonstrukcióját sikerült elvégezni, így ma
több gyógyfürdőnk is világszínvonalú körülmények között, versenyképes szolgáltatá-
sokkal várja vendégeit (pl. Hajdúszoboszló, Debrecen, Egerszalók, Sárvár, Bük, Zala-
karos). Annak ellenére, hogy az egész évben nyitva tartó gyógyfürdők esetében elméle-
tileg kiküszöbölhető a szezonalitás, a létesítmények területén található külső medencék
téli hónapokban történő lezárása, illetve a szélesebb közönség igényeit kielégítő strand
funkció nyári működtetése (pl. Harkány, Orosháza), valamint a vendégek utazási szo-
kásainak következtében április és október között észlelhető a forgalom erőteljesebb
megnövekedése (28. ábra). Részben a gyógyfürdőkhöz kapcsolódóan (Hévíz), részben
azoktól függetlenül (Tiszasüly) történik a magyarországi gyógyiszap kitermelése és a
gyógyturizmusban történő felhasználása.
Az egyéb természetes gyógytényezők sorában kell megemlíteni a középhegysé-
geinkben található klímagyógyintézetek által hasznosított gyógyklímát, amely a légúti
betegségek kezelésére alkalmas pollenmentes, tiszta levegőt és azt a nyugalmat sugárzó
erdei környezetet takarja, amely más, különösen idegrendszeri problémákban szenve-
dők gyógyításában jeleníthető meg idegenforgalmi vonzerőként. Mátraháza (Kékes),
77
74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet a természetes gyógytényezőkről
19. fénykép
Orosháza-Gyopárosfürdő.
Az alkáli-hidrogénkarbonátos, különböző mozgásszervi, gyulladásos, reumatikus és izületi bántalmak,
nőgyógyászati panaszok gyógyítására, valamint balesetek, műtétek utáni rehabilitációra alkalmas
gyógyvíz a XIX. század második felétől népszerű üdülőhellyé tette Gyopárosfiirdőt. A létesítmény -
a Széchenyi-terv egészségturisztikai fejlesztésekre szánt forrásainak felhasználásával - 2004-től európai
összehasonlításban is versenyképes szolgáltatásokat nyújtó élményfürdőként működik.
28. ábra
A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Zrt. 1995-2005 között
regisztrált vendégforgalmának havonkénti átlagos megoszlása.
(Forrás: Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Zrt.)
Gyógyfürdő Strandfürdő
Farkasgyepű (Bakony) és Sopron (Lövérek) szanatóriumait évről évre számtalan gyó-

gyulni vágyó turista keresi fel. Európai összehasonlításban is különlegességnek számít
Mátraderecske természetes gyógytényezője, a mofetta, ahol a feltörő szén-dioxiddal
elsősorban az alsó végtagok érrendszeri megbetegedéseit kezelhetik. A Tapolcán,
Abaligeten, Miskolcon és Jósvafőn található gyógybarlangok az allergiás tünetekkel
jelentkező betegek számára jelentenek gyógyturisztikai célpontokat. Az ásványvizek
tipikusan azok közé a természetes gyógytényezők közé tartoznak, amelyek a forrásuk-
tól távol is ugyanazzal a hatékonysággal képesek terápiás hatásukat kifejteni, de a kü-
lönböző ivókúrák színhelyei mind a mai napig kedvelt idegenforgalmi desztinációknak
számítanak (Sopron, Párád).
2005-ben Magyarországon 62 gyógyszálloda működött, amelyek 16 ezer férő-
hellyel, a teljes hazai szállodai kapacitás mintegy 10%-án várták az egészségturizmus
keretében érkező vendégeket. A gyógyszállodák Budapest, Balaton és Sopron-Kőszeg-
hegyalja kiemelt üdülőkörzetek területén koncentrálódtak, amelyek vendégéjszaká-
ban mért forgalmában a bel- és a külföldi kereslet 40-60% arányban jelentkezett. A
gyógyszállodákban is kimutatható volt a szezonalitás, 2005-ben a decemberi mélypont
(42,8%) és az augusztusi maximum (80,0%) között a szobakihasználtság tekintetében
igen jelentős ingadozást lehetett tetten érni. A gyógyszállodákban - a hazai szállodák
forgalmában mért átlagos tartózkodási időt jelentősen meghaladóan - 3,7 éjszaka tar-
A KULTURÁLIS ÉS ÖRÖKSÉGTURIZMUS FÖLDRAJZI SAJÁTOSSÁGAI 271
tózkodási időt regisztráltak, a külföldi egészségturisták valamivel hosszabb időt, 4,5

éjszakát töltöttek el. A gyógyszállodák külföldi keresletének többsége tradicionálisan a
német (46%) és az osztrák (14%) vendégek közül került ki. Magyarország legnagyobb
gyógyszálloda-üzemeltető vállalata, a Danubius Hotels Group elsősorban Budapesten
(Health Spa Resort Margitsziget és Helia) és a nyugat-dunántúli gyógyfürdőközpon-
tokban (Hévíz, Bük, Sárvár) várja az egészségturizmus keretében érkező vendégeket.
8.4. A kulturális és örökségturizmus földrajzi sajátosságai
A kulturális és örökségturizmus földrajzi vonatkozásainak gyökerei - az előzőekben

tárgyalt turisztikai termékekkel összehasonlítva - kevésbé a tér mibenlétében, sokkal
inkább annak funkcionális kapcsolatrendszerében keresendőek. A szellemi és tárgyi
örökséget egyaránt magában foglaló kultúra kialakulása és fejlődése ugyan helyhez kö-
tött, de terjedése és önreprodukciója révén szélesebb térben is tetten érhető, fogyasztha-
tó. Amíg a magyarországi falusi turizmus gyöngyszeme, Hollókő a község telepítő té-
nyezőire visszavezethető organikus fejlődésének eredményeként a közigazgatási határ
szabta térben, a Hévízi-tó pedig az őt tápláló forrás közelében helyezkedik el, addig a
kulturális javak esetében ilyen jellegű földrajzi kötődések ritkán mutathatók ki. Például
a Szegedi Szabadtéri Játékok az ott bemutatásra kerülő előadásoknak köszönhetően vált
országos hírű rendezvénnyé, de a darabok más színpadokon is sikerrel debütáltak már.
A művészekhez hasonlóan a kiállítások is vendégszerepelhetnek, így egy nemzetközi
festészeti tárlat képeivel bizonyos idő elteltével más településeken is találkozhatunk.
Annak ellenére, hogy a magyarországi szlovákság kulturális központjának Békéscsabát
tartják, Szarvason vagy éppen Dabason is megismerkedhetünk a tót hagyományok-
kal. Leginkább a várak, a különböző magaslatokon elhelyezkedő erődítmények, illetve
szent helyek esetében mutathatók ki azok a közvetlen földrajzi vonatkozások, amelyek
ezen kulturális vonzerők történelmi korokra visszanyúló létrejöttében és fennmaradá-
sában közrejátszottak.
Tekintettel arra, hogy a magyarországi településállomány jelentős hányada képes
valamilyen szintű kulturális örökség, illetve a turizmus érdekében fejlesztett attrakció
felvonultatására, ezért a téma elemzése kapcsán érdemes a kiválóságokra koncentrálni.
A KSH által használt T-STAR rendszer nómenklatúrája szerint hazánkban 91 kiemelke-
dő, magas, illetve jelentősebb vonzerejű kulturális látványossággal rendelkező telepü-
lés található, amelyek közül az UNESCO világörökségi helyszínek jelentik a kulturális
és örökségturizmus fellegvárait. Igaz, számos világörökségünk neve más turisztikai
termékek fejlesztése kapcsán is felmerül (így például Hollókőhöz a falusi, Hortobágy-
hoz az öko-, Tokajhoz a borturizmus kötődik), a kultúra napjainkban észlelhető igen
széles értelmezésének köszönhetően együttesen a kulturális és örökségturizmus ke-
retében értékesíthetők legsikeresebben ezek a helyszínek. Magyarország világörökségi
helyszíneinek térbeli sajátosságait értékelve megállapíthatjuk, hogy 4 pontszerű, vagy-
is egy-egy település közigazgatási határán belül elhelyezkedő és 4 kiterjedt, a névadó

település mellett más városokat és községeket is érintő helyszínnel találkozhatunk. Bu-
dapest (Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környe-
zete), Hollókő, az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete,
valamint a Pécsi ókeresztény sírkamrák testesítik meg a pontszerű, az Aggteleki-karszt
és a Szlovák karszt barlangjai (22 település), a Hortobágyi Nemzeti Park, a Puszta (20
település), a Fertő/Neusiedersee kultúrtáj (10 település) és a Tokaji történelmi borvidék
(27 település) a kiterjedt helyszíneket. A magyarországi világörökségi helyszínek terét
képező települések közül Budapest vendégéjszakában mért turistaforgalma országos
kitekintésben kimagasló (1.), Pécs is az élmezőnyhöz tartozik (13.), azonban a 2005.
évi adatokat tekintetbe véve mindössze Aggteleknek (90.) és Hortobágynak (99.) si-
került elfoglalnia az első száz hely valamelyikét, Tokaj (120.), Fertőd (134.), Hollókő
(190.) és Pannonhalma (430.) ennél rosszabb eredményt produkált. A világörökségi
helyszíneink többsége tehát sokkal inkább az egynapos kirándulások keretében érkező
vendégek igényeit elégíti ki.
Annak ellenére, hogy Magyarország 1999-ben csatlakozott az UNESCO Világ-

örökség egyezményéhez, amelynek folyományaként 1999-től a Budai Vár elsőként
viselhette a világörökség része címet, mind a mai napig nem tudott kiterebélye-
sedni e nemzetközi rang társadalmi presztízse és az azzal összefüggő turisztikai
marketingkommunikáció hatékonysága. Az a tény, hogy egy olyan kis ország, mint
hazánk 8 világörökségi helyszínnel rendelkezik, a nemzetközi idegenforgalmi pia-
con önmagában is akkora versenyelőnyt kellene, hogy jelentsen, amely minket sta-
bilan a régió leglátogatottabb célállomásává predesztinál. De nem elég a beutazó
turizmus érdeklődését felkelteni, a jelenlegihez képest sokkal nagyobb hangsúlyt
kellene helyezni a világörökségi helyszínek belföldi turizmusban játszott szere-
pének fokozására is. Nemcsak a médiában és a különböző prospektusokban meg-
jelenített marketingkampányok során, hanem a helyszínen és annak környékén is
óriásplakátokon kellene hirdetni a világörökségek értékeit, elérhetőségét, hogy a
jelenleginél sokkal hatékonyabban tudatosuljon a magyar társadalomban a lakóhe-
lyük közelében elhelyezkedő világörökségek léte.
Miközben hazánk 8 világörökségi helyszínnel dicsekedhet, a magyar társada-
lom 41,6%-a egyetlen lakóhelyéhez legközelebb fekvő világörökséget sem tudott
megnevezni. A nemtudásnak ebben az esetben is sikerült túlszárnyalni az ismeretek
biztos birtoklását, ugyanis a megkérdezettek csupán 40,2%-a nevezett meg olyan
földrajzi objektumot, amely valóban a világörökség, illetve valamely világöröksé-
gi helyszín része. A legtöbb említés Budapesthez (13,7%) köthető, érdemi felidé-
zési arányra sikerült még szert tennie Hollókőnek (7,7%), Hortobágynak (7,0%),
Tokajnak (4,4%), Pécsnek (4,3%) és Pannonhalmának (2,3%), meglepő módon

éppen a határon átnyúló világörökségi helyszíneink, a Fertő-tó és az Aggteleki-
karszt szerepeltetése elhanyagolhatóan alacsony volt, az 1%-os küszöbérték alatt
maradt. A világörökséghez tévesen sorolt objektumok között legnagyobb arányban
a feltehetően Hollókővel - a neve alapján - összetévesztett Hollóházát (1,1%) em-
lítették a megkérdezettek.
Ami a közelség megítélését illeti, a helyes válaszok alacsony gyakoriságából
és az egy megyére eső több helyszínnel való operálásból (pl. Győr-Moson-Sopron,
Borsod-Abaúj-Zemplén) fakadó bizonytalanságok, illetve a Budapesthez kötődő
világörökségi objektumok széttagoltsága miatt mindössze annyi állapítható meg,
hogy a megkérdezetteknek a legtöbb esetben sikerült a lakóhelyükhöz valóban
legközelebb eső világörökséget megnevezni. A Baranya, Nógrád és Hajdú-Bihar
megyében élők mintegy 2/3-a a ténylegesen ott található világörökségi helyszínt
mondta lakóhelyéhez legközelebb esőnek.
8.5. A bevásárlóturizmus földrajzi sajátosságai
A magyarországi bevásárlóturizmus keretében rövid tartózkodási idővel párosuló, az

esetek többségében viszonylag kis távolságú, leginkább a határ menti térségekre kon-
centráló, üzleti jellegű utazásokra és a szinte bárhol előforduló szabadidős vásárlá-
sokra kerül sor (Michalkó-Timothy 2002). Hazánk bevásárlóturizmusát a határokat
átlépő külföldi látogatók generálják, mellettük az utóbbi években igen népszerűvé vált,
úgynevezett termékbemutatóval egybekötött utazásokon részt vevő belföldi turisták je-
lenléte emelhető ki. Annak ellenére, hogy a bevásárlóturizmus sem tartozik a tisztán
földrajzi sajátosságok talajáról fakadó turisztikai termékek közé, a látogatók üzleti és
szabadidős vásárlásai a határ közelében elhelyezkedő, illetve turistaközpontnak számí-
tó településeken koncentrálódnak. A termék helyhez kötöttségét éppen az oldja, hogy
a bevásárlóturizmus jelensége bárhol felütheti a fejét, ahol a megközelíthetőségen túl
rendelkezésre áll valamilyen szintű kiskereskedelmi infrastruktúra és az abban kínált
áru sajátosságai vagy ellenértéke vonzást gyakorol a távolabbi településeken, leginkább
a határokon túl élőkre. Hozzá kell tenni, hogy a szabadidős vásárlások vonatkozásában
egy település más termékeken (például az egészségturizmuson) alapuló idegenforgalmi
fejlődése is hozzájárulhat a bevásárlóturizmus kialakulásához.
Magyarország földrajzi fekvésének és a kiskereskedelmi egységek igénybevé-
tele következtében realizálódó haszonszerzés lehetőségének köszönhetően évtizedek
óta az európai bevásárlóturisták kedvelt desztinációi közé tartozik. Egy 1998-as fel-
mérés szerint a hazánkba látogató külföldiek 27%-a vásárlási céllal lépte át a határt,
annak ellenére, hogy ez az utazási motiváció az utóbbi időben mérséklődött, továbbra
274 A turisztikai termékek földrajza
20. fénykép
Egy termékbemutatóval összekötött utazás reklámja.
Elsősorban az időskorúak utazási igényeit elégítik ki azok az egynapos belföldi kirándulások, amelyek
során, a program részeként termékbemutatóval kombinált, kedvezményekkel, ajándékokkal ösztönzött
vásárlásra nyílik lehetőség. Minden úton vannak olyanok, akik vásárolnak, gyakorlatilag az ő költésükből
finanszírozzák a klasszikus turistaprogarmot is tartalmazó kirándulást.
is a legfontosabbak közé tartozik (Michalkó 2004). 2005-ben a Magyarországra érke-

ző külföldiek 18,6%-a jelölte meg a vásárlást az utazás elsődleges motivációjaként,
ami a közel 7 millió látogatót alapul véve, naponta mintegy 20 ezer bevásárlóturista
itt-tartózkodását jelenti. Egy átlagos külföldi bevásárlóturista 17 ezer forintot költött
2005-ben Magyarországon, míg önmagát a szabadidős turizmus keretében érkezőként
megjelenítő látogató 44 ezer forintot. Nem elhanyagolható tehát a bevásárlóturizmus-
ban realizálódó bevételek lokális, gyakran a területfejlesztési célokat szolgáló szerepe.
Az a tény, hogy a hazánkat egy napra felkeresők 34%-a a Nyugat-Dunántúl idegenfor-
galmi régiót preferálta, arra enged következtetni, hogy az Ausztriából és a Szlovákiából
érkező kirándulók az ott található kiskereskedelmi infrastruktúra igénybevételében is
jelentős szerepet játszanak.
Az utóbbi években az egykori szociálturizmus keretein belül megvalósult egyna-
pos vállalati kirándulások analógiájára szerveződnek azok a belföldi turisztikai prog-
ramok, amelyek paplanos utazásként váltak ismertté. Az ország legkülönbözőbb he-
lyeinek rendkívül kedvező áron történő szervezett felkeresésére kínálnak lehetőséget
azok az utazási irodák, amelyek a részvételi díjból befolyó bevétel mellett a program
részét képező termékbemutató keretében értékesített áruk ellenértékéből származó ha-
szonból fedezik a kirándulás felmerülő költségeit (20. fénykép). A jelentkezők szá-
mának függvényében egyazon desztinációba akár több buszt is indítanak, az esetek
többségében kispénzű utasok pedig fillérekért juthatnak el olyan hazai tájakra, amelyek
máskülönben megfizethetetlenek lennének a számukra. Egy, az MTA Földrajztudomá-

nyi Kutatóintézetben lezajlott 2005. évi felmérés szerint a felnőtt magyar társadalom
90%-a halott már a termékbemutatókhoz kötődő utazási lehetőségekről, de csak 23%-a
próbálta ki személyesen az ezzel foglalkozó utazási irodák szolgáltatásait. Az ilyen jel-
legű turisztikai programokban többször is részt vettek 69%-a 60 év feletti állampolgár,
akik anyagi helyzetükre visszavezethetően kiszorultak az utazási piacról és így kom-
penzálják élményeik elmaradását. A KSH által a magyar lakosság utazási szokásairól
készített 2005. évi felmérés is megerősíti a bevásárlóturizmus belföldi utazásokban
való jelenlétét, az egynapos kirándulásokon részt vevők 25%-a jelölte meg a vásárlást
elsődleges motivációként.
Felhasznált irodalom
Abella M. 1962: Az Adriai Riviéra. Földrajzi Értesítő. 11. 1. pp. 160-166.

Abella M. 1966a: Az Alföld idegenforgalmi centrumai. Földrajzi Értesítő. 15.3. pp. 371-377.
Abella M. 1966b: A települések és az idegenforgalom kapcsolata Magyarországon. In: III. Idegenforgalmi
Kollokvium. Panoráma. Budapest, p. 220-228.
Abella M. 1968: Az idegenforgalmi földrajz problémái. Földrajzi Értesítő. 17. 3. pp. 359-373.
Abella M. 1971: A balatoni üdülőkörzet infrastruktúrájának néhány idegenforgalmi szempontból jellemző
vonása és a távlati fejlesztési tervek. Földrajzi Értesítő. 20.1. pp. 31-50.
Abella M. 1975: Néhány megjegyzés a Dél-Dunántúl idegenforgalmi adottságairól. Földrajzi Közlemé-
nyek. 23.1. pp. 62-68.
Abonyiné Palotás J. 2006: Az infrasturktúra elemeinek változó szerepe a területi fejlőésben Magyarorszá-
gon. SZTE Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék. Szeged.
Alavi, J.-Yasin, M. 2000: Iran's Tourism Potential and Markét Realities: An Empirical Approach to Closing
the Gap. Journal of Travel and Tourism Marketing. 9.3. pp. 1-20.
Almási M. 1998: Üveggolyók: az ezredvég globális játszmái. Helikon Kiadó. Budapest.
Ancsel É. 1986: Etikai tanulmány a tudásról és a nem-tudásról. Kossuth Könyvkiadó. Budapest.
Ashworth, G.-Voogd H. 1994: Marketing of tourism places: what are we doing? Journal of International
Consumer Marketing. 6. 3-4. pp. 5-19.
Aubert A. 1999: Az ökoturisztikai területfejlesztés szükségessége és modellje Magyarországon. In: Tóth
J.-Wilhelm Z. (szerk.) Változó környezetünk. JPTE. Pécs. p. 74-81.
Aubert A. 2001: A turizmus és a területfejlesztés stratégiai kapcsolata Magyarországon. Turizmus Bulletin.
5. l.pp. 44-49.
Aubert A.-Miszler M.-Szabó G. 2000: A regionális területfejlesztés és a turizmustervezés összefüggései a
Dél-Dunántúlon. Turizmus Bulletin. 4. 1. pp. 33-37.
Baár L-né -Gratzl F. 2004: 2001. évi népszámlálás: 15. Az üdülők adatai. KSH. Budapest.
Babbie, E. 1999: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó. Budapest.
Bajmócy P.-Kiss J. 1996: Egyetemi hallgatók mentális térképei Magyarországról. Tér és Társadalom. 2-3.
pp. 55-68.
Balázs G. 2005: Anyanyelvművelés. Valóság. 48. 5. pp. 83-98.
Balogh K. 1993: Sok a tennivaló, az erőforrás kevés. Gazdaság és Statisztika. 5. 4. pp. 25- 29.
Bánfalvi J. 2003: Magyarország idegenforgalmi földrajza. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző.
Budapest.
Baranyi B. 1999: A „periféria perifériáján" - a határmentiség kérdőjelei egy vizsgálat tükrében az Északke-
let-Alföldön. Tér és Társadalom. 13. 4. pp. 17-44.
Baranyi B. 2004: Gondolatok a perifériaképződés történeti előzményeiről és következményeiről. Tér és
Társadalom. 18. 2. pp. 1-21.
Baranyi B. 2005: Összeköt-e majd, ami még elválaszt? In: Kuthi Á.-Nagy V. (szerk.) Határesetek-Magyar-
ország perifériái. Ipoly Unió. Balassagyarmat, pp. 19-31.
Bartha L. 1984: Pszichológiai alapfogalmak kisenciklopédiája. Tankönyvkiadó. Budapest.
Bauer A.-Berács J. 2006: Marketing. Aula. Budapest.
Becsei J. 2004: Népességföldrajz. Ipszilon Kiadó. Békéscsaba.
Beer, B. 2000: Deutsch-philippinische Ehen: Tourismus, Familienferien und Verwandtenbesuche. Touris-
mus Journal. 4. 3. pp. 349-365.
Behringer Zs.-Indra D.-Kiss K.-Veszelka K. 2002: A külföldi működő tőke szerepe Magyarország turiz-
musának fejlődésében a rendszerváltás után. Turizmus Bulletin. 6. 1. pp. 48-51.
Beluszky P. 1999: Magyarország településföldrajza-általános rész. Dialóg Campus Kiadó. Budapest
- Pécs.
Beluszky P. 2005: Perifériára vettetvén... In: Kuthi Á.-Nagy V. (szerk.) Határesetek-Magyarország perifé-
riái. Ipoly Unió. Balassagyarmat, pp. 13-18.
Benedek J. 2000: A társadalom térbelisége és térszervezése. Risoprint. Kolozsvár.
Benedek J. 2002: A földrajz térszemléletének hullámai. Tér és Társadalom. 16. 2. pp. 21-39.
Benko, G.-Tesson, T. 1991: Une géographie des boisssons. 3. La biére: légende et modernité. Acta Geog-
raphica. 87. pp. 51-68.
Berend T. I. 1995: Átalakulás a világgazdaság perifériáin. A századvég gazdasága történelmi perspektívá-
ban Magyar Tudomány 40.7. pp. 761-778.
Berényi I. 1979: Jósvafö földrajzi adottságainak értékelése különös tekintettel az idegenforgalomra. Föld-
rajzi Közlemények. 27. 1-3. pp. 92-105.
Berényi I. 1992: Az alkalmazott szociálgeográfia elméleti és módszertani kérdései. Földrajzi tanulmányok.
22. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Berényi I. 2003: A funkcionális tér szociálgeográfiai értelmezése. Földrajzi tanulmányok. 23. MTA Föld-
rajztudományi Kutatóintézet. Budapest.
Bernát T. 1992: Természeti erőforrások: szerepük, értékelésük. Magyar Tudomány. 37. 1. pp. 22-29.
Bohoczky F. 1993: A megújítható természeti erőforrások szerepe az energiapolitikában. Vezetéstudomány.
24. 5-6. pp. 73-77.
Bottlik Zs. 2003: Changing Serbian ethnic patterns in the 20th century within the borders of present-day
Hungary. Geographica Pannonica. 7. pp. 27-30.
Bottlik Zs. 2005: A szerb etnikai tér változásai a XX. században a mai Magyarország területén. Kissebbség-
kutatás. 14. 2. pp. 222-228.
Buday-Sántha A. 2002: Környezetgazdálkodás. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs.
Butler, R. 2006: The origins of the tourism area life cycle. In: Butler, R. (ed.) The tourism area life cycle:
applications and modifications. Channel View Publications. Clevedon. p. 13-26.
Cassou, J. 1985: A szimbolizmus enciklopédiája. Corvina Kiadó. Budapest.
Christaller, W. 1955: Beitrage zu einer Geographie des Fremdenverkehrs. Erdkunde. 9. Bonn.
Cianga, N. 1998: Turismul din Carpatii Orientali: Studiu de geografie umana. Presa Universitara Cluejeana.
Cluj-Napoca.
Cocean, P.-Dezsi, S. 2001: Prospectare si geoinformare turistica. Presa Universitara Cluejeana. Cluj-Na-
poca.
Crampton, J. 2003 : The Political Mapping of Cyberspace. University Of Chicago Press. Chicago.
Croce, B. 1987: A szellem filozófiája-válogatott írások. Gondolat. Budapest.
Czakó Á. 1997: Négy város négy piaca - a népi kereskedéstől a kgst-piacokig. Közgazdasági Szemle. 44.
4. pp. 339-355.
Czeglédi J.-Kállay O. (szerk.) 1984: Idegenforgalom - tervezés, szabályozás, vállalkozás. Közgazdasági és
Jogi Könyvkiadó. Budapest.
Czimre K. 2003: Az eurorégiók szerepe a határon átnyúló kapcsolatok erősítésében. In: Süli-Zakar I. (szerk.)
A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest -Pécs. p. 285-304.
Csapó J. 2004: A területfejlesztés és a turizmus rendszere Írországban. Turizmus Bulletin. 8. 1. pp. 49-55.
Csapó T.-Kocsis Zs. 1997: Abüki gyógyturizmus és hatása a térségre. Vasi Szemle. 51. 2. pp. 197-208.
Csapó T.-Szabó G. 1997: Vas megye falusi turizmusa. Comitatus. 7. 12. pp. 47-54.
Cséfalvay Z. 1990: Térképek a fejünkben. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Csemez A. 2001: A tájképi potenciál és a tájjelleg meghatározása. MTA Doktori Értekezés.
Csepeli Gy. 2003: Szociálpszichológia. Osiris Kiadó. Budapest.
Csizmadia P.-Makó Cs. 2003: Gazdasági és társadalmi erőforrások átrendeződése kooperatív hálózatokban:
egy kisvállalkozói övezet tíz évének története. Társadalomkutatás. 21. 2. pp. 139-165.
278 FELHASZNÁLT IRODALOM 278
Csontos L. 1999: Ismeretelmélet, társadalomelmélet, társadalomkutatás. Osiris Kiadó. Budapest.

Csorba P. 1999: Tájökológia. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen.
Csordás L. 1993: Szabadidő-lakások az Alföldön. Tér és Társadalom. 7. 3-4. pp. 77-103.
Csordás L. 1994: Szabadidő-lakások az Alföldön. Kandidátusi értekezés. MTA RKK ATI Településkutató
csoport. Kecskemét.
Csordás L. 1997: Második otthonok az Alföldön. In: Szörényiné Kukorelli I.-José Sánchez (szerk.) Önkor-
mányzatok és területfejlesztés. MTA RKK. Pécs. p. 83-97.
Csordás L.-Szabó G. 1993: A falusi-tanyai turizmus szervezésének és fejlesztésének feltételei az Alföldön.
Alföldi Tanulmányok. 15. pp. 137-161.
Dávid L. 2004: A Vásárhelyi-terv turisztikai lehetőségei. Gazdálkodás. 47. 9. pp. 86-94.
Dávid L. Baros Z.-Bujdosó Z. 2006: Az ökoenergia-turizmus lényege és jövője. Gazdálkodás. 50. 15. pp.
92-101.
Dávid L.-Baros Z. 2006: A globális klímaváltozás hatása a turizmusra. Gazdálkodás. 50. 1 j. pp. 82-91.
Defert, P. 1955: Structure economique et localisation dans les regions touristiques. Institut 'nternational de
recherches touristiques. Geneve.
Defert, P. 1966: Az idegenforgalmi telepítés: elméleti és gyakorlati problémák. Kézirat (Kerekes Sándor
fordítása). MTA FKI Könyvtára.
Deutscher, I. 1990: Sztálin. Európa Könyvkiadó. Budapest.
Dharmaratne, G. Sang, F-Walling, L. 2000: Tourism Potentials for Financing Protected Areas. Annals of
Tourism Research. 27. 3. pp. 590-610.
Dobrossy I. 1998: A Felvidék kapuja Miskolc kereskedelmi szerepköre és közlekedésföldrajzi jelentősé-
ge. In: Frisnyák S. (szerk.) A Felvidék történeti földrajza. Bessenyei György Tanárképző Főiskola
Földrajz Tanszéke - MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testülete. Nyíregyháza, pp.
519-525.
Donka A.-Gyuricza L. 2005: Geomorfológiai értékek a turizmusban. In: Dobos A.-Ilyés Z. (szerk.) Földta-
ni és felszínalaktani értékek védelme. Eszterházy Károly Főiskola. Eger. p. 223-237.
Dőry T. 2000: A regionális innovációs potenciál hatása a térségfejlődésre In: Horváth Gy.-Rechnitzer J.
(szerk.) Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK. Pécs p. 556-
574.
Dövényi Z. 2002: Kisváros az ország szélén-Battonya. In: Kovarszki A.-László M.-Tóth J. (szerk.) Múlt,
jelen, jövő-a településügy térben és időben. PTE TTK. Földrajzi Intézet. Pécs. p. 55-73.
Dövényi Z. 2006: Adalékok a kultúrtáj és a népesedés kapcsolatához Magyarországon. In: Kiss É. (szerk.)
A népességtől a természeti erőforrásokig. Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi
Kar. Sopron, p. 47-54.
Egedy T. 2001: A lakótelepek társadalmi környezetének átalakulása a rendszerváltozás után. Földrajzi Ér-
tesítő. 50. 1-4. pp. 271-283.
Egedy T.-Kovács Z. Székely G-né-Szemző H. 2005: Fővárosi rehabilitációs programok és eredmények.
In: Egedy T. (szerk.) Városrehabilitáció és társadalom. MTA FKI. Budapest, p. 175-188.
Ellger, C. 2000: Landliche Peripherie statt Zwischenstadt: Entwicklungsprobleme landlicher Raume in Ost-
deutschland. Das Land Brandenburg als Beispiel. Geographica Helvetica. 55.1. pp. 61-71.
Enyedi Gy. 1996: Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet időszakában. Hilscher Rezső Szoci-
álpolitikai Egyesület. Budapest.
Enyedi Gy. 1998: Budapest - Kapuváros? Kultúra és Közösség. 3. 2. pp. 9-15.
Enyedi Gy. 2001: A nagyvárosi régiók és a globális gazdaság. Comitatus. 11. 7-8. pp. 7-19.
Erdősi F. 2002: Gondolatok a közlekedés szerepéről a régiók/városok versenyképességének alakulásában.
Tér és Társadalom. 16. l . p p . 135-159.
Erdősi F. 2005: Magyarország közlekedési és távközlési földrajza. Dialóg Campus Kiadó. Budapest -
Pécs.
ÉVM 1982: Országos Üdülőterületi Tervkoncepció. Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium. Bu-
dapest
Farkas B.-Lengyel I. 2003: A regionális versenyképesség értelmezése az Európai Unióban. In: Süli-Zakar I.
(szerk.) A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. p. 207-231.
Farkas J. 2003: A társadalmi tér elméleti kérdései: a térfelfogás történeti változásai. Társadalomkutatás. 21.
2. pp. 167-190.
Farkasné Fekete M. 1997: Az agrárpolitika és az erőforrás-felhasználás változása Angliában. Gazdálkodás.
41.3. pp. 16-25.
Fekete É. 2005: Új esély a perifériáknak. Falu-Város-Régió. 1-2. pp. 44-46.
Fekete G.-Varga Z. (szerk.) 2006: Magyarország tájainak növényzete és állatvilága. MTA Társadalomku-
tató Központ. Budapest.
Feng, K.-Page, S. 2000: An exploratory study of the tourism, migration-immigartion nexus: travel experi-
ences of Chinese residents in New Zealand. Current Issues in Tourism. 3. 3. pp. 246-281.
Frisnyák S. 1990: Magyarország történeti földrajza. Tankönyvkiadó. Budapest.
Frisnyák S.-Gál A. (szerk.) 2005: Szerencs, Tokaj-Hegyalja kapuja. Nyíregyházi Tanárképző Főiskola
Földrajz Tanszék - Bocskai István Gimnázium. Szerencs.
Gábris Gy.-Marik M.-Szabó J. 1988: Csillagászati földrajz. Tankönyvkiadó. Budapest.
Gál K. 2004. Dobozolok, cápák, ószeresek-informális gazdasági stratégiák Kolozsváron. WEB. 13. 2. pp.
47-63.
Galambos J. 1990: A tájpotenciál dinamikus minősítése és a tájhasználati kockázat. Műhely. 1. MTA Föld-
Gánti T. 1992: A t á j mint gazdasági erőforrás. Gazdaság és Társadalom. 3. 1-2. pp. 184-193.
Gentileschi, M.-Jürgens, U. 2001: Einzelhandelsdynamik an der Peripherie Europas. Das Beispiel Cagliari
(Sardinien) Geographische Rundschau. 53. 4. pp. 22-27.
Gergely A. 2006: Etnokulturális és szociokulturális stratégiák. Kultúra és Közösség. 10. 2. pp. 112-119.
Giddens, A. 2004: Szociológia. Osiris Kiadó. Budapest.
Gleick, J. 2003: Gyorsabban-arról, hogy szinte minden felgyorsul. Göncöl Kiadó. Budapest.
Graham, S. 1998: The end of geography or the explosion of place? Conceptualizing space, place and infor-
mation technology. Progress in Humán Geography. 22. 2. pp. 165-185.
Grimes, S. 1992: Ireland: the challenge of development in the European periphery. Geography 77. 334. pp.
22-32.
Grove, D. 1977: Hungary's unrivalled leisure resource: planning the use of thermal water in recreation and
tourism: an account of a Unaited Nations/Hungarian régiónál development project. Bureau of the
Régiónál Developmnet Planning Project. Budapest.
Gubán P. 1999: A fenntartható turizmus- és erőforráshasználat a vidékfejlesztésben. ÖKO. 10. 3-4. pp.
77-101.
Gucziné Huszti Gy. 2003: Magyarország idegenforgalmi földrajza: országismeret. Külkereskedelmi Okta-
tási és Továbbképző Kft. Budapest.
Gyáni G. 2003: Posztmodern kánon. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest.
Györffy I. 1943: Magyar falu, magyar ház. Turul Kiadás. Budapest.
Gyökér I. 1999: Humánerőforás-menedzsment. Műszaki Könyvkiadó - Magyar Minőség Társaság. Bu-
dapest.
Gyuricza L. 2000: A tájhasznosítás története és mai helyzete a magyar-szlovén államhatár mentén. In: Sch-
weitzer F.-Tiner T. (szerk.) Tájkutatási irányzatok Magyarországon. MTA Földrajztudományi Kuta-
tóintézet. Budapest, p. 55-74.
Gyuricza L. 2005: A hidrogeográfiai viszonyok és a turizmus lehetőségei Hargita megyében. In: Bugya
T.-Wilhelm Z. (szerk.) Tanulmányok Tóth Józsefnek. PTE Természettudományi Kar Földrajzi Inté-
zet. Pécs. p. 273-280.
Haggett, P. 2006: Geográfia-globális szintézis. Typotex. Budapest.
Hajdú G. 2000: Az utazás mint modern mítosz. In: Fejős Z.-Szijártó Zs. (szerk.) Turizmus és kommuniká-
ció. Néprajzi Múzeum - PTE Kommunikációs Tanszék. Budapest - Pécs. p. 191-200.
Hajdú Z. 1999: A magyar-horvát államhatár történeti és politikai földrajzi sajátosságai. In: Tésits R.-Tóth J.
(szerk.) Kommunikáció térben és időben. JPTE. Pécs. p. 113-131.
Hajdú Z. 2001: Magyarország közigazgatási földrajza. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs.
Hajdú-Moharos J. 2000: Magyar településtár. Kárpát-Pannon Kiadó. Budapest.
Hall, M.-Harkonen, T. (eds.) 2006: Laké tourism: an integrated approach to lacustrine tourism systems.
Channel View Publications. Clevedon.
Hall, M.-Müller, D. (eds.) 2004: Tourism, Mobility and Second Homes: Between Elité Landscape and
Common Ground. Channel View Publications. Clevedon.
Hall, M.-Williams, A.-Lew, A. 2004: Tourism: Conceptualizations, institutions, and issues. In: Lew, A-
Hall, M.-Williams, A. (eds.) A companion to tourism. Blackwell. Oxford, p. 3-21.
Hall, M.-Page, S. 2002: The Geography of Tourism and Recreation: Environment, Place and Space. Rout-
ledge. London.
Hanusz Á. 1998: Adalékok Szabolcs-Szatmár-Bereg megye idegenforgalmához. In: Mészáros R.-Tóth J.
(szerk.) Földrajzi kaleidoszkóp. JATE TTK-JPTE TTK. Pécs-Szeged, p. 204-225.
Hanusz Á. 2002: A falusi turizmus elméleti kérdései és fejlesztési lehetőségei Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyében. Természettudományi Közlemények 2. pp. 127-138.
Hautzinger Z. 2004: Az európai integráció és biztonság vázlatos története. In: Hautzinger Z. (szerk.) Pécsi
Határőr Tudományos Közlemények III. Magyar Hadtudományi Társaság. Pécs. pp. 5-9.
Havasné Bede P.-Somogyi S. (szerk.) 1973: Magyar utazók, földrajzi felfedezők. Tankönyvkiadó. Buda-
pest.
Horváth G. 2005: Földtudományi értékek vizsgálata és védelme a Medves-vidéken. In: Dobos A.-Ilyés Z.
(szerk.) Földtani és felszínalaktani értékek védelme. Eszterházy Károly Főiskola. Eger. p. 153-167.
Horváth Gy. 1998: Európai regionális politika. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs.
Horváth Gy. 2003: A Székelyföld területfejlesztési stratégiájának tudományos megalapozása. Falu-Város-
Régió. 5. pp. 17-20.
Hubai J. 2006: Az uniós csatlakozás hatása Magyarország természeti erőforrás-gazdálkodására. Nemzeti
Tankönyvkiadó. Budapest.
Hunyady Gy. 1996: Sztereotípiák a változó közgondolkodásban. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Hutiray J.-Vígh A. 1995: Az idegenforgalmi munkaerőpiac sajátosságai Magyarországon. Kereskedelmi
Szemle. 36. 8. pp. 21-27.
HVG 2006: Guba a dohányhoz (Várhegyi Éva összeállítása). 28. 26. pp. 53-58.
Illés S. 2001: Külföldiek az Európai Unióból. Statisztikai Szemle. 79. 2. pp. 162-177.
Illés, S. 2006: International elderly migration in Hungary. Migracijske i Etniéke Teme. 22. 1-2. pp. 53-77.
Illés S.-Michalkó G. 2003: A turizmus és migráció néhány összefüggése Magyarországon. Demográfia. 46.
4. pp. 352-374.
Ilyés Z. 2003: Az emlékezés és az újratanulás terei-a „honvágyturizmus" mint tér- és identitásszervezés.
In: Fejős Z.-Szijártó Zs. (szerk.) Helyeink, tárgyaink, képeink - a turizmus társadalomtudományos
magyarázata. Néprajzi Múzeum. Budapest, p. 51-72.
Ilyés Z. 2005: Szórványkutatás, szórványértelmezés. Megjegyzések a Kárpát-medence szórványközössége-
inek társadalomtudományi vizsgálatához. Magyar Tudomány. 50. 2. pp. 145-155.
Inkinen, T. 2003: Information society, citizens and everyday life: does the Internet make a difference in
spatial practices? Fennia. 181. 1. pp. 25-33.
Jacob, F. 1986: A lehetséges és a tényleges valóság. Európa Könyvkiadó. Budapest.
Jafari, J. (ed) 2000: Encyclopedia of Tourism. Routledge. London.
Jakobi Á. 2002: A virtuális világ terei. Magyar Tudomány. 47. 11. pp. 1482-1492.
Jakucs L. 1993: Szerelmetes barlangjaim. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Johnston, R.-Sidaway, J. 2004: Geography and Geographers: Anglo-American humán geography since
1945. Arnold. London.
Jordán, P. 1999: Die touristische Attraktivitát des östlichen Európa: methodik und Inhalte einer Kart des
Atlas Ost- und Südosteuropa. Európa Régiónál. 7. 1. pp. 2-12.
Józsa L. 2005: Marketingstratégia. Akadémiai Kiadó. Budapest.

Józsa Zs. 2005: A Magyar Köztársaság helységnévkönyve. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.
Kálmán L.-Nádasdy Á. 1999: Hárompercesek a nyelvről. Osiris Kiadó. Budapest.
Kanalas I.-Kiss A. (szerk.) 2006: A perifériaképződés típusai és megjelenési formái Magyarországon. MTA
RKK Alföldi Tudományos Intézet. Kecskemét.
Karádi J. 1966: Az idegenvezetőképzés néhány elvi és gyakorlati kérdése. In: III. Idegenforgalmi Kollokvi-
um. Panoráma. Budapest, p. 313-318.
Karancsi Z. 2004: A tájesztétika jelentősége. Tájökológiai lapok. 2. 2. pp. 187-194.
Karancsi Z. 2006: Természet és látvány: A tájkép értékelése a Medves-vidéken. Falu-Város-Régió. 3. pp.
63-67.
Keményfi R. 2004: Földrajzi szemlélet a néprajztudományban: etnikai és felekezeti terek, kontaktzónák
elemzési lehetőségei. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen.
Kerényi A. 2006: Kényelmetlen, de alapvető: A táj eltérő értelmezései és azok tervezési-védelmi jelentősé-
ge. Falu-Város-Régió. 3. pp. 18-22.
Kertész Á. 1988: A Dunakanyar-hegyvidék természeti környezetpotenciáljának mezőgazdasági és idegen-
forgalmi szempontú értékelése. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest.
Kertész Á. 2003: Tájökológia. Holnap Kiadó. Budapest.
Ketter L. 1966: A közműveltségi tárgyak szükségessége és aránya az idegenforgalmi szakoktatásban. In: III.
Idegenforgalmi Kollokvium. Panoráma. Budapest, p. 319-331.
Kiss É. 1992: A szellemi potenciál néhány jellemzője a Közép-Tiszavidéken. Alföldi tanulmányok. 14. pp.
139-156.
Kiss J. 1992: A fejlődő országok erőforrás mérlege. Pénzügyi Szemle. 36. 10-11. pp. 785-798.
Kiss L. 1988: Földrajzi nevek etimológiai szótára. I-II. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Kitchin, R. 1998: Towards geographies of cyberspace. Progress in Humán Geography. 22. 3. pp. 385-406.
Klebelsberg K. 1990: A magyar művészet mint nemzeti erőforrás. In: Glatz F. (szerk.) Tudomány, kultú-
ra, politika-Gróf Klebelsberg Kuno válogatott beszédei és írásai (1917-1932). Európa Könyvkiadó.
Budapest.
Kobolka I. 2000: Schengen határai biztonságpolitikai - kiemelten migrációs - szempontból nézve. Tér és
Társadalom. 14. 2-3. pp. 265-273.
Kocsis K. 2006: A vallási térszerkezet és az állam-egyház kapcsolatok változása Magyarországon a 11.
századtól napjainkig. In: Győri R.-Hajdú Z. (szerk.) Kárpát-medence: települések, tájak, régiók, tér-
struktúrák. Dialóg Campus Kiadó - MTA RKK. Pécs - Budapest, p. 293-311.
Kocsis, K.-Bottlik, Zs. 2004: Die Romafrage in der Karpato-Pannonischen Region. Európa Régiónál. 12.
3. pp. 132-140.
Kocsis, K.-Wastl-Walter, D. 1993: Hungárián and Austrian (Germán) ethnic minorities at the Austro-Hun-
garian bordér region. Geografski Zbornik. 33. pp. 103-118.
Kókai S. (szerk.) 2003: Pécsi Márton munkássága. Tudomány- és Oktatástörténeti Tanulmányok 1. MTA
Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Tudományos Testülete - Nyíregyházi Főiskola Földrajz Tanszéke.
Nyíregyháza.
Kolacsek A. 1966: Az idegenforgalom egyetemi oktatásának tapasztalatai. In. III. Idegenforgalmi Kollokvi-
um. Panoráma. Budapest, p. 304-309.
Kollarik A. 1986: Idegenforgalom. In: Bernát T. (szerk.) Magyarország gazdaságföldrajza. Kossuth Könyv-
kiadó. Budapest, p. 251-262.
Kollarik A. 1992: A turizmus nemzetközi földrajza. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft.
Budapest.
Kollarik A. (szerk.) 1991: Természeti erőforrások és gazdaságföldrajzi adottságok. Aula. Budapest.
Kollarik A. (szerk.) 1996: Természeti erőforrások és a gazdaság a térben. Veszprémi Egyetem. Veszprém.
Kóródi J.-Kulcsár V.-Lackó L.-Somogyi S.-Szigeti E. 1968: Idegenforgalmi földrajz 1-2. Közgazdasági
és Jogi Könyvkiadó. Budapest.
Korpics M. 2000: Zarándok és turista - gondolatok a szent helyekről a turizmus kontextusában. In: Fejős
Z.-Szijártó Zs. (szerk.) Turizmus és kommunikáció. Néprajzi Múzeum - PTE Kommunikációs Tan-
szék. Budapest - Pécs. p. 167-179.
Kotler, P 2000: Kotler a marketingről: jönni, látni, győzni a piacon. Park. Budapest.
Kovács É. 1992: Etnokulturális folyamatok a közép-európai nagyvárosokban. Regio. 3.4. pp. 174-176.
Kovács L.-Lantos Gy.-Markos B.-Pálmai I. 1975: Az idegenforgalom szervezése. Közgazdasági és Jogi
Könyvkiadó. Budapest.
Kovács T. 2003: A régióalkotás kérdései, problémái és jelenlegi állása Magyarországon. In: Süli-Zakar I.
Kovács Z. 1992: A Tisza-tó településeinek társadalomföldrajzi viszonyai az idegenforgalom fejlesztése
szempontjából. In: A Tisza-tó idegenforgalmi földrajzi potenciálja. MTA Földrajztudományi Kutató-
intézet. Budapest, p. 22-42.
Kozma B. 2000: Desztináció marketing. Tér és Társadalom. 14. 2-3. pp. 195-202.
Kozma G. 1995: A groningeni önkormányzat (Hollandia) marketingtevékenységének városfejlesztési szem-
pontjai. Acta Geographica ac Geologica et Meteorologica Debrecina. 33. pp. 179-203.
Kozma G. 2003: Terület- és településmarketing. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen.
Körtvélyesi E. (szerk.) 2001: Látnivalók Magyarországon 2001. Well-PRess Kiadó. Miskolc.
KSH 1990: Idegenforgalmi Statisztikai Évkönyv. Budapest.
KSH 2003: 2001. évi népszámlálás. 6. 21. Területi adatok/Összefoglaló adatok. Budapest.
KSH 2004: Területi Számjelrendszer. CD ROM.
KSH 2005a: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2004. Budapest.
KSH 2005b: Turisztikai Statisztikai Évkönyv, 2004. Budapest.
KSH 2006a: Magyar Statisztikai Évkönyv, 2005. Budapest.
KSH 2006b: Turisztikai Statisztikai Évkönyv, 2005. Budapest.
Laczkó K.-Mártonfi A. 2005: Helyesírás. Osiris Kiadó. Budapest.
Lai, L.-Graefe, A. 2000: Identifying Markét Potential and Destination Choice Factors of Taiwanese Over-
seas Travelers. Journal of Hospitality and Leisure Marketing. 6. 4. pp. 45-65.
Laki L. 1996: Töredékes helyzetkép a perifériáról. Társadalmi Szemle. 51. 11. pp. 46-61.
László Gy. 1987: Őstörténetünk. Tankönyvkiadó. Budapest.
Lehrer, U. 1994: Images of the periphery: the architecture of FlexSpace in Switzerland. Environment and
Planning. 12. 2. pp. 187-205.
Lengyel I. 2003: Globalizáció, területi verseny és versenyképesség. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és
településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest - Pécs. p. 163-179.
Lengyel M. 2004: A turizmus általános elmélete. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. - Hel-
ler Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája. Budapest.
Lenntorp, B. 1999: Time-geography: at the end of its beginning. GeoJournal. 48. 3. pp. 155-158.
Lewis, M.-Wigen, K. 1997: The myth of continents-a critique of metageography. University of California
Press. Berkeley.
Lilley, K. 2004: Cities of God? Medieval úrban forms and their Christian symbolism. Transactions of the
Institute of British Geographers. 29. 3. pp. 296-313.
Lóczy D.-Veress M. 2005: Geomorfológia. 1., Földfelszíni folyamatok és formák. Dialóg Campus Kiadó.
Budapest - Pécs.
LT Consorg 2006: A Balaton turizmusának fejlesztési koncepciója és programja. Turizmus Bulletin. 10.
Különszám, pp. 54-56.
Lynch, K. 2002: The image of the city. In: Bridge, G.-Watson, S. (eds.) The Blackwell City Reader. Black-
well Publishing. Oxford, p. 30-38.
M.Á.S.T. 2005: A magyar lakosság utazási szokásai, 2004. Turizmus Bulletin. 9. 1. pp. 21-31.
Majercsik J. 2004: Magyarország felkészülése a Schengeni Együttműködésre. In: Hautzinger Z. (szerk.)
Pécsi Határőr Tudományos Közlemények III. Magyar Hadtudományi Társaság. Pécs. pp. 11-18.
Mamadouh, V. 2000: A virtual capital for the European Union? GeoJournal. 51. 1-2. pp. 113-128.
Mariot, P. 1983: Geografia cestovného ruchu. Veda. Bratislava.
Markos B.-Kolacsek A. 1961: Idegenforgalom. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest.

Marosi S. 1981: Táj és környezet. Földrajzi Értesítő. 30. 1. pp. 59-72.
Marosi S.-Somogyi S. 1990: Magyarország kistájainak katasztere I-D. MTA Földrajztudományi Kutatóin-
tézet. Budapest.
Martonné Erdős K. 1992: A miskolciak városkörnyéki rekreációja. Földrajzi Közlemények. 40. 3-4. pp.
143-162.
Martonné Erdős K.-Bodnár R. 2003: A turizmus és környezet kölcsönhatásai a Tisza-tó példáján. In: Csorba
P. (szerk.) Környezetvédelmi mozaikok. Debreceni Egyetem. Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tan-
szék. Debrecen, p. 307-326.
Maslow, A. 2003: A lét pszichológiája felé. Ursus Libris. Budapest.
Melián-González, A.-García-Falcón, J. 2003: Competitive Potential of Tourism in Destinations. Annals of
Tourism Research. 30. 3. pp. 720-740.
Mendöl T. 1999: A földrajztudomány az ókortól napjainkig. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest
Mérő L. 1994: Észjárások: a gondolkodás korlátai és a mesterséges intelligencia. Typotex. Budapest.
Mészáros R. 2000: A társadalomföldrajz gondolatvilága. Szegedi Tudományegyetem. Szeged.
Mészáros R. 2003: Kibertér: a földrajzi tudás új dimenziói. Hispánia Kiadó. Szeged.
Mészáros R. 2006: A kibertér, a földrajz és az ember. In: Kókai S. (szerk.) Földrajz és turizmus. Nyíregyházi
Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar Földrajz Tanszéke. Nyíregyháza, p. 249-256.
Mezősi G. 1985: A természeti környezet potenciáljának felmérése a Sajó-Bódva-köze példáján. MTA Föld-
Mezősi G. 1991: Kísérletek a táj esztétikai értékének meghatározására. Földrajzi Értesítő. 40. 3-4. pp.
251-264.
Michalkó G. 1997: Budapest idegenforgalmának szociálgeográfiai vizsgálata. Kandidátusi értekezés. Bu-
dapest.
Michalkó G. 1998: Mentális térképek a turizmus kutatásban-a magyar középiskolások Olaszország képe.
Tér és Társadalom. 1-2. pp. 111-125.
Michalkó G. 1999: A városi turizmus elmélete és gyakorlata. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Bu-
dapest.
Michalkó G. 2002a: Turizmus: praxis vagy tudomány? (A turizmus tudománytani és felsőoktatási kérdései
Magyarországon). In: Aubert A. (szerk.) Kutatás a turizmusban-a turizmus aktuális kérdései Magyar-
országon. PTE TTK. Pécs. p. 84-96.
Michalkó G. 2002b: Az idegenforgalmi régiók gazdaságélénkítő szerepének problematikája. Földrajzi Ér-
tesítő. 51. 1-2. pp. 151-165.
Michalkó G. 2003: A Tisza vízgyűjtőjének idegenforgalma. In: Teplán I. (szerk.) A Tisza és vízrendszere.
MTA Társadalomkutató Központ. Budapest, p. 133-150.
Michalkó G. 2004a: A turizmuselmélet alapjai. Kodolányi János Főiskola. Székesfehérvár.
Michalkó G. 2004b: A bevásárlóturizmus. Kodolányi János Főiskola. Székesfehérvár.
Michalkó G. 2004c: A szakmenedzserektől a tanársegédekig-az idegenforgalmi felsőoktatás zsákutcái.
Szakképzési Szemle. 20. 1. pp. 63-68.
Michalkó G. 2004d: A határ menti együttműködés individuális értelmezése-a romániai bevásárlóturisták
esete Csengersimán. In: Süli-Zakar I. (szerk.) Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Kos-
suth Egyetemi Kiadó. Debrecen, p. 216-222.
Michalkó G. 2005: Turizmusföldrajz és humánökológia. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet - Kodolá-
nyi János Főiskola. Budapest - Székesfehérvár.
Michalkó G.-Hinek M.-Jusztin M.-Váradi Zs.-Vizi I. 2006: Taxi és turizmus-a taxi közlekedés szerepe
Budapest nemzetközi vendégforgalmában. Turizmus Bulletin. 10. 3. pp. 36-43.
Michalkó, G.-Minca, C. 2000: L'immagine turistica dell'Italia in Ungheria. Turistica. 9. pp. 17-32.
Michalkó G.-Rátz T. 2003: A sátorverésen túl. A turizmustudomány magyarországi állapotairól. Magyar
Tudomány. 48. 6. pp. 447-457
Michalkó G.-Szalai K.-Szépvölgyi E.-Kiss R. 2006: Diskurzus a turizmusföldrajzi tudás mibenlétéről. In:
Csorba P. (szerk.) Egy szakmai életút eredményei és színhelyei. Debreceni Egyetem Tájvédelmi és
Környezetföldrajzi Tanszék. Debrecen, p. 255-272.
Michalkó G.-Szalai K.-Vizi 1.2006: Virtualitás kontra élményszerzés: a magyar turisták vásárlási szokásai
külföldön az elektronikus kereskedelem korában. In: Kókai S. (szerk.) Földrajz és turizmus. Nyíregy-
háza. Nyíregyházi Főiskola, p. 257-267.
Michalkó, G.-Timothy, D. 2001: Cross-Border Shopping in Hungary: Causes and Effects. Visions in Lei-
sure and Business. 20. 1. pp. 4-22.
Michalkó G.-Vizi I. 2001: Aturizmus mint globalizációs jelenség Magyarországon. Iskolakultúra. 11. 11.
pp. 10-19.
Michalkó G.-Vizi I. 2002: A rekreáció szerepe az aktív turizmusban. Magyar Sporttudományi Szemle. 3-4.
pp. 19-23.
Miczek Gy. 1978: Idegenforgalmi földrajz-a vendéglátóipari szakközépiskolák számára. Közgazdasági és
Jogi Kiadó. Budapest.
Miczek Gy. 2005: Idegenforgalmi földrajz: a vendéglátóipari szakközépiskolák számára. Műszaki Könyv-
kiadó. Budapest.
Minca, C. 1996: Spazi effimeri-geografia e turismo tra moderno e postmoderno. CEDAM. Padova.
Minca, C. 2003: Kritikai nézőpontok a perifériáról. Tér és Társadalom. 17. 2. pp. 5-12.
Mitchell, L. 1979: The geography of tourism: an introduction. Annals of Tourism Research. 9. 3. pp. 235-
244.
Mitchell, L. 1984: Tourism research in the United States: a geographical perspective. Geojurnal. 9. pp.
5-15.
Molnár J. 2004: Táj és társadalom. Agora - UKE. Székelyudvarhely.
Montanari, A. 1995: Tourism and the environment: limitation and contradictions in the EC's Mediterranean
region. Tijdschrifit voor economische en sociale geografie. 86.1. pp. 32-41.
Mosolygó L. 1975: Gyula idegenforgalmi vorzása. Földrajzi Értesítő. 24. 1. pp. 55-64.
Nagy G. 2004: A gazdasági távolság meghatározása potenciálmodell felhasználásával. Területi Statisztika.
7.1. pp 31-40.
Nagy Gy. 1966: A korszerű általános műveltség és az idegenforgalmi szakképzés néhány kérdéséről. In: III.
Idegenforgalmi Kollokvium. Panoráma. Budapest, p. 344-347.
Nagy Gy. 1975: Idegenforgalmi Földrajz III. Magyarország általános idegenforgalmi földrajza. Kereskedel-
mi és Vendéglátóipari Főiskola. Budapest.
Nagy Gy. 1976: Idegenforgalmi Földrajz IV. Magyarország általános idegenforgalmi földrajza. Kereskedel-
mi és Vendéglátóipari Főiskola. Budapest.
Nemes Nagy J. 1996: Centrumok és perifériák a piacgazdasági átmenetben. Földrajzi Közlemények. 44. 1.
pp. 31-48.
Nemes Nagy J. 1999: Elágazó növekedési pályák az ezredvégi Magyarországon. In: Nemes Nagy J. (szerk.).
Helyek, terek, régiók. Regionális tudományi tanulmányok 4. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék. Bu-
dapest. p. 65-86.
Nemeskürty I. 1989: Mi magyarok: a magyar történelem az igaz krónika rendje szerint. Dovin Művészeti
Kft. Budapest.
Nyers J. 2000: A magyarországi régiók erőforrásai és azok térképi ábrázolása. Területi Statisztika. 3. 5. pp.
413-430.
O'Brien, R. 1992: Global financial integration: the end of geography. Council on Foreign Relations Press.
New York.
Ormos M. 1987: Nácizmus-fasizmus. Magvető Kiadó. Budapest.
Paasi, A. 1989: A régiók fejlődése és a regionális identitás kialakulása. Tér és Társadalom. 3. pp. 70-79.
Page, S. 1995: Úrban tourism. Routledge. London.
Palotás L. (szerk.) 1987: Hidak. Műszaki Könyvkiadó. Budapest.
Palotás Z. 1990: A trianoni határok. Interedition. Budapest.
Papp-Váry Á. 1996: Mit adott a magyar térképészet hazánknak és a világnak? In: Frisnyák S. (szerk.) A Kár-
pát-medence történeti földrajza. Bessenyei György Tanárképző Főiskola. Nyíregyháza, p. 239-248.
Papp-Váry Á. 2006: Torzított turistatérképek Magyarországon. In: Kókai S. (szerk.) Földrajz és turizmus.
Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Főiskolai Kar Földrajz Tanszéke. Nyíregyháza, p. 269-
278.
Papp-Váry Á. F. 2004: Országok márkái, márkák országai-Az országeredet-hatás elmélete és gyakorlata.
In: Czagány L.-Garai L. (szerk.) A szociális identitás, az információ és a piac. SZTE Gazdaságtudo-
mányi Kar Közleményei. JATEPress. Szeged, p. 297-315.
Parisi, B.-Holcomb, P. 1994: Symbolizing place: journalistic narratives of the city. Úrban Geography. 4.
pp. 376-394.
Patkós Cs. 2003: Regionalizmus és identitás a jövő Európai Uniójában. In: Süli-Zakar I. (szerk.) Társada-
lomföldrajz-területfejlesztés. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, p. 501-514.
Pál T.-Rácz A. 2006: Magyarország turizmus szatellit számlái, 2004. KSH. Budapest.
Pearce, D. 1979: Towards a geography of tourism. Annals of Tourism Research. 9. 3. pp. 245- 272.
Pearce, D. 1987: Tourism today: a geographical analysis. Harlow. Longman.
Pease, A. 1989: Testbeszéd: gondolatolvasás gesztusokból. Park Kiadó. Budapest.
Pécsi M. 1966: A földrajztudomány és az idegenforgalom hazai és nemzetközi eredményei. In: III. Idegen-
forgalmi Kollokvium, Panoráma, Budapest p. 95-107
Pécsi M. 1974: A környezetpotenciál integrált földtudományi értékelése. MTAX. Osztályának Közlemé-
nyei. 7. 3-4. pp. 193-198.
Pécsváradi G. 1983: Jeruzsálemi utazás. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest.
Petőfi S. 1970: A Tisza. In: Petőfi Sándor összes költeményei. II. kötet. Szépirodalmi Könyvkiadó. Buda-
pest. pp. 25-26.
Phillimore, J.-Goodson, L. (eds.) 2004: Qualitative research in Tourism: ontologies, epistemologies and
methodologies. Routledge. London.
Phillips, M. 2002: The production, symbolization and socialization of gentrification: impressions from two
Berkshire villages. Transactions of the Institute of British Geographers. 27. 3. pp. 282-308.
Pinczés Z.-Martonné Erdős K.-Dobos A. 1993: Eltérések és hasonlóságok a hegylábfelszínek pleisztocén
felszínfejlődésében. Földrajzi Közlemények. 41. 3. pp. 149-162.
Pitman, A. 1990: On the role of geography in Earth system science. Geoforum. 36. 2. pp. 137-148.
Probáld F. 1984: A mezőgazdaság ökológiai potenciáljának eloszlása a Földön. Földrajzi Közlemények. 32.
4. pp. 314-324.
Probáld F. 1998: A földrajztanítás helyzete: visszapillantás, helyzetkép, kitekintés. Földrajzi Közlemények.
46. 1-2. pp. 29-42.
Puczkó L.-Rátz T. 1998: A turizmus hatásai. Aula - Kodolányi János Főiskola. Budapest - Székesfe-
hérvár.
Puczkó L.-Rátz T. (szerk.) 2003: Turizmus történelmi városokban-tervezés és menedzsment. Turisztikai
Oktató és Kutató Kkt. Budapest.
Pusztai B. 1998: Vallás és turizmus. In: Fejős Z. (szerk.) A turizmus mint kulturális rendszer. Néprajzi Mú-
zeum. Budapest, p. 13-23.
Pusztai B. 2003: Megalkotott hagyományok és falusi turizmus. In: Pusztai B. (szerk.) Megalkotott hagyo-
mányok és falusi turizmus-a pusztamérgesi eset. JATEPress. Szeged, p. 9-21.
Rátz T. 2006a: Az éghajlati és időjárási tényezők szerepe az utazási magatartás befolyásolásában. Turizmus
Bulletin. 10. Különszám, pp. 42-53.
Rátz T. 2006b: A húsvét szerepe a magyar lakosság utazási magatartásának befolyásolásában. Turizmus
Bulletin. 10. 1. pp. 30-38.
Rechnitzer J. 2005: Az osztrák-magyar határ menti együttműködés múltja, jelene. Tér és Társadalom. 19.
2. pp. 7-29.
Rétvári L. (szerk.) 1983: Kiinduló helyzetkép természeti erőforrásainkról és azok hasznosításáról. MTA
FKI. Elmélet-Módszer-Gyakorlat. 27. Budapest.
Rétvári L. 2002: A természeti erőforrások a (tudománypolitika hullámverésében. Gazdaság és Társadalom.

13. l . p p . 81-90.
Rezsőházy R. 1978: Társadalmi időszemlélet és gazdasági fejlettség. In: Szalai S. (szerk.) Idő a mérlegen.
Gondolat. Budapest, p. 364-376.
Ritecz Gy. 2003: Az európai (schengeni) határőrizeti követelményekre való felkészülés helyzete és a to-
vábbi feladatok Magyarországon. Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ.
Budapest.
Ritter, W. 1965: Fremdenverkkehrsgebiete in Európa. In: Baumgartner, H. et al (eds.) Festschrift Leopold
G. Scheidl zum 60. geburstag. Verlag Ferdinánd Berger und Söhne OHG, Horn, Niederösterreich.
Wien. p. 288-306.
Ritter, W. 1966: Fremdenverkeher in Európa. A. W. Sijthoff. Leiden.
Ruppert, K.-Mayer, J. 1969: Geographie und Fremdenverkehr: Skizze eines fremdenverkehrsgeographis-
chen Konzepts. In: Wissenschaftliche Aspekte des Fremdenverkehrs. Hannover, p. 89-101.
Ruppert, K. 1962: Das Tegernseer Tal: Sozialgeographische Studien im oberbayerischen Fremdenverkehrs-
gebiet. Münchner Geographische Hefte. 23.
Sallai J. 1997: A Magyar Köztársaság államhatára és az államhatár rendje. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi
Egyetem, Kossuth Lajos Katonai Főiskolai Kar, Határőr Tanszék. Budapest.
Sallai J. 2003: Az ukrán-magyar határ kriminálföldrajza az 1990-es években és a magyar-magyar kapcsolat-
tartás jövője a külső határ mentén. Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ.
Budapest.
Sándor I. 1998: Új zarándoklatok - adatok a búcsújárás turizmus jellegű vonatkozásaihoz. In: Fejős Z.
(szerk.) A turizmus mint kulturális rendszer. Néprajzi Múzeum. Budapest, p. 24-28.
Schweitzer F. 1988: Gerecse-hegység. In: Ádám L.-Marosi S.-Szilárd J. (szerk.) A Dunántúli-középhegy-
ség, B): Regionális tájföldrajz. Akadémiai Kiadó. Budapest, p. 369-380.
Scott, J. 1997: A határmenti együttműködés nemzetközi rendszerei: Németország, Lengyelország és az EU.
Tér és Társadalom. 3. pp. 117-142.
Shaw, G.-Williams, A. 2004: Tourism and tourism spaces. SAGE. London.
Sík E. 1994: Az informális gazdaság és a társadalmi rétegződés. INFO-Társadalomtudomány. 28. pp. 29-34.
Sik E. 1997: A kgst-piachely a mai Magyarországon. Közgazdasági Szemle 44. 4. pp. 322-338.
Siwek, T. 2003: Virtual space in geography. Acta Universitatis Carolinae. 38. 1. pp. 381-386.
Somogyi G. 2000: A turizmus területi jellemzői a '90-es években. In: Horváth Gy.-Rechnitzer J. (szerk.)
Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK. Pécs. p. 335-353.
Somogyi S. 1966: A természeti földrajzi környezet hatása az idegenforgalomra. In: III. Idegenforgalmi
Kollokvium, Panoráma. Budapest, p. 166-176.
Somogyi S. 1987: Magyarország természeti adottságainak idegenforgalmi szempontú értékelése. Elmélet-
Módszer-Gyakorlat 40. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest.
Stegena L. 1985. Térképtörténet. Tankönyvkiadó. Budapest.
Stolicna, R. 2002: Szlovákia mint etnokulturális tér. Társadalomtudományi Szemle. 4. 2. pp. 92-103.
Sulyok J.-Kiss K. 2006: A magyarországi turizmus szezonalitása, 2000-2004. Turizmus Bulletin. 10. 1.
pp. 57-69.
Sulyok J. 2006: A turisztikai imázs. Turizmus Bulletin. 10. 4. p. 55- 62.
Süli-Zakar I. (szerk.) 2003a: Határok és határmentiség az átalakuló Közép-Európában. Debreceni Egyetem
Kossuth Egyetemi Kiadója. Debrecen.
Süli-Zakar I. 2003b: Az EU regionális politikájához való csatlakozás területfejlesztési követelményei Ma-
gyarországon. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és településfejlesztés alapjai. Dialóg Campus Kiadó.
Budapest-Pécs. p. 305-329.
Süli-Zakar I. 2003c: A magyar területfejlesztés állami-közigazgatási intézményrendszere. In: Süli-Zakar I.
Süli-Zakar I. 2003d: A régió: földrajzi integráció. In: Süli-Zakar I. (szerk.) A terület- és településfejlesztés
alapjai. Dialóg Campus Kiadó. Budapest-Pécs. p. 127-139.
Szabó G. 1995: A Villány-Siklósi Borút mint idegenforgalmi termék és területfejlesztő együttműködés. In:
Kovács T. (szerk.) A mezőgazdaságtól a vidékfejlesztésig. MTA RKK. Pécs. p. 357-362.
Szabó G. 2000: A Villány-Siklósi Borút körzetének természeti adottságai, idegenforgalmi vonzástényezői.
In: Lovász Gy.-Szabó G. (szerk.) Területfejlesztés - regionális kutatások. PTE Természettudományi
Kar Földrajzi Intézet. Pécs. p. 271-278.
Szabó J. 1993: A víz földrajza. In: Borsy Z. (szerk.) Általános természetföldrajz. Nemzeti Tankönyvkiadó.
Budapest, p. 124-250.
Szalai S. 1978: Az időmérleg-kutatás elmélete és gyakorlata. In: Szalai S. (szerk.) Idő a mérlegen. Gondolat.
Budapest, p. 17-29.
Székely A.-Kotosz B. 2005: A határmenti lakosság határképe az EU-csatlakozás előtt. Statisztikai Szemle.
83. 12. pp. 1111-1129.
Szíjártó Zs. 2003: Szimbólumtermelés, élményfogyasztás-a tér szerepe a turizmusban. In: Fejős Z.-Szijártó
Zs. (szerk.) Helyeink, tárgyaink, képeink-a turizmus társadalomtudományos magyarázata. Néprajzi
Múzeum. Budapest, p. 19-39.
Széchenyi I. 1991: Hitel (reprint). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest.
Szilassi P. 1999: Possibilities of country development from the point of view of tourism - an investigation
in the Káli Basin (West Hungary). Geographica Pannonica. 3. pp. 30-32.
Szilassi P. 2003: A rekreációs szempontú tájértékelés elmélete és módszertana a hazai és a külföldi szakiro-
dalom alapján. Földrajzi Értesítő. 52. 3-4. pp. 301-315.
Szörényiné Kukorelli 1.2003: A fenntartható turizmus fejlesztése és a kömyezetérzékeny térségek védelmé-
nek egyensúlya. Comitatus. 13. 10. pp. 52-62.
Tarnóy A. 1991: A Tisza-tó és térségének jövője. Településfejlesztés. 4 pp. 49-58.
Tenk A. 1998: A szigetközi régió ökológiai potenciáljának hasznosítási lehetőségei Gazdálkodás. 42. 2. pp.
43-48.
Tímár J. 1993: A nők tanulmányozása a földrajzban, avagy: van-e létjogosultsága a feminista geográfiának
Magyarországon? Tér és Társadalom. 7. 1-2. pp. 1-18.
Timár L. 1980: Az idegenforgalom földrajzi vizsgálatának néhány kérdése. Földrajzi Értesítő. 29. 2-3. pp.
273-301.
Timothy, D. 1995a: International boundaries: new frontiers for tourism research. Progress in Tourism and
Hospitality Research l . p p . 141-152.
Timothy, D. 1995b: Political boundaries and tourism: borders as tourist attractions. Tourism Management
16. 7. pp. 525-532.
Timothy, D. 1999: Cross-border shopping: tourism in the Canada-United States borderlands. Visions in
Leisure and Business 17. 4. pp. 4-18.
Timothy, D. 2005: Shopping tourism-retailing, and leisure. Channel View Publications. Clevedon.
Tiner T. 1991: Bécs és Budapest közlekedési gondjainak összehasonlító földrajzi vizsgálata. Műhely. MTA
FKI. Budapest.
Tiner T. 1995: Határátlépő nemzetközi személyforgalmunk néhány földrajzi jellemzője. Földrajzi Értesítő.
44. 3 - 4 pp. 289-300.
Tiner T. 1998: Távközlés és informatika. Ezredforduló. 4. pp. 12-17.
Tolvaly F. 2005: El Camino-az út. Kortárs Kiadó. Budapest.
Tóth A. 2003: Criminal geography studies in the Hungárián bordér region. Acta Geographica ac Geologica
et Meteorologica Debrecina. pp. 193-206.
Tóth G. 2006: Az autópályák területfejlesztő hatásának vizsgálata. Közlekedéstudományi Szemle. 56. 4.
pp. 137-148.
Tóth J. 2001: A földrajztudomány néhány alapkérdéséről. In: Ekéné (szerk.) 10 éves a Debreceni Egyetem
Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszéke. Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Terü-
letfejlesztési Tanszék. Debrecen, p. 19-25.
Tóth M. 1988: A természeti erőforrások potenciálja és igénybevétele gazdasági értékelésének elvi-módszer-
tani kérdései. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest.
Tóth P. 1997: A falusi cigányság és az informális szektor. Magyar Tudomány. 42. 6. pp. 690-697.
Tózsa I. -Molnár K. 1983: Az idegenforgalmi potenciál számítógépes, térképi meghatározása. Földrajzi
Értesítő. 32. 3-4. pp. 325-339.
Tózsa I. 1992: A Tisza-tó természeti földrajzi viszonyai az idegenforgalmi potenciál szempontjából. In: A Ti-
sza-tó idegenforgalmi földrajzi potenciálja. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. Budapest, p. 1-21.
Tózsa I. 1996: Az Aggteleki-karszt idegenforgalmi potenciálja. Földrajzi Értesítő. 45. 3-4. pp. 299-314.
Urry, J. 2002: The tourist gaze. SAGE. London.
Ütőné Visi J. 2000: A Földünk és környezetünk tantárgy oktatásának aktuális kérdései a kerettantervek
tükrében. Földrajzi Közlemények. 48. 1-4. pp. 165-176.
Van der Straaten, J. 1992: Közazdasági elmélet a természeti erőforrásokról. Ipar-Gazdaság. 44. 4. pp. 6-10.
Vofkori L. 2004: Székelyföld mint fejlesztési régió. Földtani Kutatás. 41. 3-4. pp. 45-51.
Vofkori L. 2006: Románia turizmusföldrajza. PRO-PRINT Könyvkiadó. Csíkszereda.
Volk, M.-Schenk, W. 2001: Die Entwicklung einer europaischen Peripherregion unter dem Einfluss des
Tourismus: die südspanische Provinz Huelva. Európa Régional. 9. 3. pp. 133-145.
Vorlaufer, K. 1999: Tourismus und informeller sektor. Geographische Rundschau. 51. 12. pp. 681-688.
Wallerstein, I. 1983: A modern világgazdasági rendszer kialakulása. Budapest. Gondolat.
Waters, M. 2001: Globalization. Routledge. London.
Williams, A.-Zelinsky, W. 1970: On somé patterns of intemational tourism flows. Economic Geogrpahy.
46. 4. pp. 549-567.
Williams, A.-Balaz, V.-Bodnarova, B. 2001: Bordér regions and trans-border mobility: Slovakia in econo-
mic transition. Régiónál Studies. 35. 9. pp. 831-846.
Williams, A.-Hall, M. 2000: Tourism and migration: new relationships between production and consump-
tion. Tourism Geographies. 2. 1. pp. 5-27.
Williams, C.-Windebank, J. 1995: Black markét work in the European Community: peripheral work for
peripheral localities? International Journal of Úrban and Régiónál Research. 1. pp. 23-39.
Wilson, T. 1998: The symbolic construction of ethnicity and the state at the Irish bordér. Acta Geographica
ac Geologica et Meteorologica Debrecina. 34. 1. pp. 17-24.
Zsolnai J. 1996: A pedagógia új rendszere címszavakban. Nemzeti tankönyvkiadó. Budapest.
Zsolnai J. 2001: Paradigmák és paradigmaváltások a magyarországi anyanyelv- és irodalompedagógiai ku-
tatások körében. Veszprémi Egyetem Tanárképző Kar. Pápa.
Zsolnai J. 2005: A tudomány egésze - a magyar tudomány tudománypedagógiai szemléje. Műszaki Kiadó.
Budapest.
A Dialóg Campus Kiadó

az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók
és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja.
Dialóg Campus Kiadó • Nordex Kft. • 1088 Budapest, Rákóczi út 9. Tel./fax:

(1) 266 0025, 266 1265; e-mail: dialogk@t-online.hu • 7626 Pécs, Rákóczi út
73/A. Tel./fax: (72) 510 734 • A kiadásért felel: Dr. Bázing Zsuzsanna
igazgató • Főszerkesztő: Schenk János • Műszaki szerkesztő: Körösi László
•Borító: Körösi László • Tördelés: Lipót Éva* Nyomdai kivitelezés:
Bornus Kft., Pécs • Felelős vezető: Borbély Tamás
ISBN 978 963 7296 29 1

HU ISSN 1585 2822 • HU ISSN 1418 1274 • HU ISSN 1417 7986

Michalko Gabor - Magyarorszag Modern Turizmusfoldrajza

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Michalko Gabor - Magyarorszag Modern Turizmusfoldrajza

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

STUDIA GEOGRAPHICA

DIALÓG CAMPUS TANKÖNYVEK

A borítón a Nemzeti Színház szoborparkjában álló, Tímár Józsefet

A hátoldalon a Debreceni Református Nagytemplom látható. A Kossuth

DIALÓG CAMPUS KIADÓ Budapest-Pécs

© Dialóg Campus Kiadó, 2007

A mű szerzői jogilag védett. Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés

3.4.2. Földrajzi nevek a turizmusiparban 91

7. A VENDÉGFORGALOM TÉR- ÉS IDŐBELI VONATKOZÁSAI 233

„A megismerés az életet szolgálja, az élet a megismerést"

tatóhely az ismeretek professzionális elmélyítése érdekében, nem lehet mester szakot

ba magányából kilépve a katedrán is bizonyítani kell, hogy az előállított ismeretek

2006 júniusában, a kézirat elkészítésének első fázisában kizárólag a turizmus-ven-

területi szintekhez rendelem hozzá az ismereteket, hanem éppen fordítva, az ismeretek

Budapest, 2006 nyara

1.1. A turizmusföldrajz tárgya

Amikor a turizmusföldrajzról mint a tudomány egyre kuszábbá váló rendszerében ön-

lalkoznak, addig a turizmusföldrajzosok az egyén átmeneti térbeli mobilitására épülő,

• A turizmus által hasznosított térben létrejövő mozgásjelenségek irányának és

A tárgy megfogalmazásakor a turizmusföldrajz oktatásával kapcsolatos jogszabá-

1.2. A turizmusföldrajz diszciplináris kapcsolatai

1.2.1. A turizmusföldrajz helye a földtudományok rendszerében

A turizmusföldrajz tudományrendszertani besorolása elsősorban a diszciplínát művelő

Terv: Michalkó Gábor

Dövényi 2006), ha pedig arra, hogy a megnövekedett kereslet miatt szükséges-e az

1.2.2. A turizmusföld rajz illeszkedése más tudományágakhoz

A turizmustudományt pillanatnyilag jellemző multidiszciplinaritás azt jelenti, hogy a

Terv: Michalkó Gábor

A bűnözés és a turizmus kapcsolatának feltárása például tipikus kriminológiai kérdés,

más tudományágakat is involválhat a turizmus kutatásába. Ez a folyamat jótékonyan

1.3. A turizmusföldrajz a kutatás fókuszában

1.3.1. Nemzetközi kitekintés

A turizmusföldrajz (Geogrpahy of Tourism) a földrajztudomány évtizedek óta nemzet-

lálkozhatunk geográfiai témával. Jelenleg a turizmusföldrajzi kutatások egyik nem-

Megközelítési mód Kulcsfogalmak

A nemzetközi turizmusföldrajzi kutatások anglo-amerikai irányzatainak egyes képvi-

szerváltozásig terjedő korszak szakirodalmának áttekintéséből jól kirajzolódik, hogy

1.3.2. A magyarországi kutatás műhelyei

A hazai turizmusföldrajzi kutatások az 1960-as évek első felétől válnak rendszeressé.

A turizmus szociálgeográfiai szempontú elemzésének elterjesztésében elévülhe-

közelebb, valamint az oktatást segítő taneszközök összeállításához szolgál alapanya-

Egyetem5 általa megteremtett turizmusföldrajzi kutatóműhelyének a geográfus szakma

A hazai turizmusföldrajzos műhelyek és a holdudvarukban dolgozó minősített ku-

1.4. A turizmusföldrajz oktatásának sajátosságai

A turizmusföldrajz évtizedek óta meghatározó szegmense a hazai közgazdaság- és

Főiskolává válását követően is központi kérdésként kezelte az idegenforgalom földrajzának

A turizmus céljait szolgáló szakképzés elsősorban a különböző utazási irodai, szálloda-

repét. A vonatkozó dokumentum az országismeretet egyetlen szakma, az idegenvezető

2.1. A turizmusföldrajz hétköznapi visszatükröződése

A) egy település fekvése után érdeklődnek:

B) a helyismeretet, egy relatív kisebb kiterjedésű földrajzi objektum területi kötő-

C) a határmentiségből fakadó földrajzi vonatkozások szerepét kívánják hangsú-

D) az általános földrajzi ismeretekre koncentrálnak:

A fenti, földrajzi tudást feltáró kérdéskörök kapcsán szándékoltan kódolták a turiz-

Melyik megyében található Pusztavacs, Magyarország földrajzi középpontja?

Az alternatív válaszlehetőségként megadott magyarországi megyék fekvése a jelen-

2.2. A turizmusföldrajz ismeretelméleti sajátosságai

Miközben a hazai turizmusföldrajzi tudás hétköznapi megközelítése a Hol-mi? kér-

közösség normái szerint haladhatnának a kutatások. A magyar nyelvű szakirodalom

• A kutató a szakmai fogásokat, tradíciókat, a magyarul és idegen nyelven pub-

Tekintettel arra, hogy a 3K elméletéből a fentiekben kirajzolódó szellemi és morá-

munka folytatása nem nélkülözheti azokat az ismeretelméleti alapvetéseket, amelyek

pirikus úton felmerülő kérdések megválaszolására a társadalomtudományi kutatások