MEGÉRKEZÉS

Dolgozatomban Agota Kristof A nagy füzet című regényét, valamint két, belőle készült produkciót
vizsgálok: a budapesti Forte Társulat előadását, amelyet Horváth Csaba rendező - koreográfus állított
színpadra, valamint Szász János azonos című filmjét. Elemzésem fő kiindulópontja Julia Kristeva abjekt-
elmélete: a szubjektum és az objektum között elhelyezkedő abjekt az identitás határait fenyegeti, undort
és viszolygást vált ki abból, akiközel kerül hozzá. Analóg módon a társadalom testének abjektjei, a
nemkívánt, marginalizáltcsoportok hasonló módon veszélyeztetik a közösség corps propre-ját, tiszta és
megfelelő,ideális testét. A test-és identitáshatárokat veszélyeztető abjekt fontos szerepet játszik a
szubjektum létrejöttében: minden olyan elem, amelyet az én kirekeszt önmagából, közvetlen közelében
marad és definiálja őt. Az abjekció, a kivetés gesztusa az egyén és a csoport integritását egyaránt
biztosítja, ugyanakkor folyamatosan megismétlődik, hiszen a kirekesztett abjekt nem válik le maradékt
alanul az újonnan létrejövő, immár tiszta testről. Agota Kristof regényében két iker kerül nagyanyjukhoz
vidékre, hogy biztonságban túléljék a pusztító háborút. Mind a nagyanya, mind a falubeliek félelmet és
viszolygást keltő emberek, akik környezetében az ikrek csak úgy maradhatnak életben, ha ők maguk is
szenvtelenné, edzetté és kíméletlenné válnak. A kegyetlenség megtanulása a túlélés feltételelesz. A
Kristof- regényben megjelenő abjekt testek és személyek a kortárs irodalomnak azt a vonulatát idézik, a
melyben a megvetettől való elfordulás nem lehetséges, az abjekt mind tematikus, mind narratív szinten
központi szerepet tölt be. A tisztátalan abjekttel való érintkezés egyrészt elkerülhetetlen, másrészt
erőteljesen identitásformáló, ugyanis a „tiszta és szociálisan megfelelő test” csakis a nem kívánatos
jelenségek elutasítása árán jöhet létre. Az egyéni test és abjekció analógiája mentén beszélhetünk a
társadalom testéről és annak sajátosabjektjeiről, amelyek, térben és szimbolikusan kiterjesztve bár, de
hasonló módonstruktúrálódnak. Akárcsak az egyén, a tömeg is szorongást érez, ha határai
veszélyeztetvevannak, és igyekszik mihamarabb eltávolítani azokat a nemkívánatos elemeket, amelyek
azönkép/csoportkép integritását megingatnák. A kirekesztett visszaírása, a megvetettel való kényszerű
szembesülés/szembesítés traumatikus élményt jelent alkotó és olvasó számára egyaránt: a narratív
(textuális) abjekció megtapasztalása hasonló fizikai reakciókkal járhat,akár a konkrét, kézzelfogható,
undort kiváltó abjekttel való érintkezés.

A határ problematikája nemcsak szimbolikus, hanem konkrét értelemben ismegjelenik a Kristof-műben.

Az identitás(képződés)t fenyegető, a szubjektumból kivetett, ámmindvégig a közelben leselkedő abjekt
kiterjesztve is jelen van.

Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy három különféle médium (irodalom,színház és film) miként
reprezentálja az abjektet és az abjekció folyamatát, mennyire bánik öntörvényűen a brutalitás művészi
megmutatásával, és milyen hatást képes elérni azáltal, hogy az olvasót/nézőt/befogadót az abjekttel való
szembesülésre készteti. A formanyelvimegoldások, a rendezői koncepciók elemzése után az előforduló
testeket vizsgálom, különös tekintettel arra, hogy milyen szerepet töltenek be az egyes művek abjekt-
reprezentációjában. Az általam elemzett A nagy füzet ( Le grand cahier, 1986) című regény a
Kristofotközismertté avató Trilógia 1 nyitódarabja, amelyet két másik regény
követ: A bizonyíték (Le preuve, 1988) és A harmadik hazugság (Le Troisième mensonge, 1991).
Dolgozatomban azonban csak az első regényt, és az azt (azonos címmel) újraolvasó, - értelmező műveket,
aForte Társulat előadását, valamint Szász János filmjét vizsgálom. Választásom legfőbb indoka az,
hogy A nagy füzet et a másik két műnél művészileg sokkal ambivalensebbnek, az olvasóifantáziának
nagyobb teret adó írásnak tartom, mely, bár roppant zárt világot teremt,szimbólum- és metaforahálózata
által felszabadítja az értelmezést a konkrét behatárolásokalól. A három mű vizsgálatához olyan
módszertant választottam, melynek alkalmazásával túlléphetek a hűségelvű adaptációelmélet, valamint
az adaptáció mint fordítás elméleténekmegszorító keretein, és az adaptációkat mint szuverén
műalkotásokat elemezhetem.

Dolgozatomban nem tudok eltekinteni attól a ténytől, hogy bár két különböző médiumú interpretációt
vizsgálok, a művek – Szász János filmje és Horváth Csaba rendező - koreográfus előadása – esztétikailag
érezhetően eltérő minőségű alkotások. Bár Szász Jánosfilmje több nemzetközi filmfesztiválon is szerepelt
és 2014-ben Magyarországot képviselte azOscar-díj legjobb külföldi film kategóriájában, meglehetősen
negatív kr itikai fogadtatásbanrészesült, és nem tudott többet nyújtani a háborús tematikájú filmek jól
ismert filmélményé.Ezzel szemben a budapesti Forte Társulat előadása nemcsak a színházi szakma által
elismert,hanem közönségsiker is, közel másfél éve telt ház előtt játszott produkció.

Vizsgálataim során igyekszem személyes preferenciáimnak kevesebb teret biztosítani, és mindkét műhöz
kellő odafigyeléssel és kíváncsisággal fordulni.

Agota Kristof regényét olvasva fontos kérdésként merül fel az etikai kritika. Slavoj Žižek filozófus
regényértelmezését hívom segítségül és elemzem az ikrek cselekedetei mögöttálló motiváció
felfedéséhez, valamint az abjekt művészi reprezentációjához kapcsolódó etikai kérdések
megválaszolásához. A háborús környezetben mozgó abjekt testek és abjektált embercsoportok
művészi megjelenítését a befogadóra tett hatása felfedése révén vizsgálom.

Bevezetőm befejezéseként a 2013-ban újból kiadottTrilógia fülszövegéből idézek kétrövid idézetet:

„Távolságtartása, jeges tárgyilagossága mintha csak arra lenne hivatott, hogy palástolja heves érzelmeit,
amelyek a felzaklató helyszínekhez kötik. A nyugtalanító díszletekközött döbbenten ismerünk a hazai
történelmi tájra.” (Bodor Ádám), illetve „Nem akartam semmit megnevezni.” (Agota Kristof)

ABJEKCIÓ ÉS HATÁRHELYZETEK

Judith Butler poszt-egzisztencialista identitás-meghatározásában a szubjektum azáltal jön létre, hogy

„átesik valamely nem elsajátításának” folyamatán.

A „szexus”, és ennélfogva azazt magáévá tevő, testtel rendelkező én megkonstruálódása mindig bizonyos
diszkurzív regulatív normák által van szabályozva, amelyek elfogadhatónak vagy deviánsnak jelölik mega
szabályozásnak alávetett testeket. Ez a foucault-i énszemlélet továbbviszi azt a szubjektumés hatalom
szimbióziselméletére alapuló társadalomkoncepciót, melynek értelmében sem aszubjektum, sem a test
nem abszolút, önmagában nem létezhet, hanem mindig magán viseli a hatalmi intézmények
jelentésteremtő inskripcióit.
 A butleri dekonstrukció és a foucault-imanipulációelmélet nyomán Csabai Márta és Erős Ferenc is,
Testhatárok és énhatárok. Azidentitás változó keretei című könyvében, az identitás képződésének
problematikája kapcsán, az emberi testet konstruált kategóriaként, különböző diskurzusok termékeként
értelmezi.

Aszociális beágyazódásról, valamint a hatalmi intézmények konfliktusairól való leválasztódás

képtelensége azt eredményezi, hogy a testek (és általuk az egyének) a hatalmi mechanizmusok
diskurzusában válnak jelentésessé. A test egyrészt „kulturális szöveg”, másrészt, Baudrillard
meglátásában, „kulturális tény, hiszen bármely kultúrában a testtel valókapcsolat tükrözni képes
a dolgokhoz való viszonyulások rendszerét.”

A személyes, illetve szociális identitás kialakítása összefügg a lacani pszichoanalízisszubjektum-

felfogásával. Ennek értelmében az én mindig egy Másik által jön létre.

A tükör-stádiumban a saját tükörképével ismerkedő, majd az azt elsajátító csecsemő az ideális ént
tapasztalja meg, egy nyelv előtti állapotban, „mielőtt még objektiválódna a másikkal való
azonosulás dialektikájában.”

Az én megkonstruálása, majd a személyes identitás határainak folyamatos megerősítése a szubjektum

számára állandó feladattá válik. Az esetlegeshatársértések és – átlépések az én integritását és a szelf
koherenciáját veszélyeztetik.9

A lacani Másik identitásformáló szerepét Butler a nemiség elsajátításánakfolyamatában egy „kirekesztő

mátrix” által gondolja tovább, amely „bizonyos szexuálisidentifikációkat lehetővé tesz, míg másokat kizár
és/vagy nem ismer el.”10

A jelentős testek (bodies that matter) tehát feltételezik a jelentéktelen testek párhuzamosan létező
territóriumát. A szubjektum úgy konstituálódik, hogy minden vele ellenkező nem-szubjektumot kitaszít
éskirekeszt, így igyekszik megóvni képlékeny, könnyen sebezhető, akár konkrét (fizikai), akárátvitt
értelemben vett (metaforikus) határait. A szubjektumhoz közel eső marginális terekbenelhelyezkedő
nem-szubjektumok veszélyeztetik az identitás stabilitását, fenyegetik a testépségét és tisztaságát, és
ennélfogva a Szimbolikus rendet. Ezek a nem-szubjektumok képezikaz abjekt kategóriáját, amely az
abjekció mechanizmusával leválik a jelentős testekről, de azoknak mindvégig közvetlen közelükben
marad. Julia Kristeva nagy hatású esszéjében, A horror hatalma. Esszé az abjekcióról
címűművében11 dolgozza ki az abjekt és az abjekció fogalmait. A tanulmány bevezető részének magyar
változatát jegyző Kiss Ágnes az abjekciót megvetésnek fordítja, 12 a butleri értelmezésszerint azonban az
abjekció a „kivetni, eldobni, odavetni” szavakkal fejezhető ki a legpontosabban.13

Kristeva mindenekelőtt az abjektet a tej föléhez hasonló entitásként magyarázza: a pillétől (az ételtől)
való undorodás a megvetésnek egyik legrégibb formája, akitaszítás gesztusa pedig fizikai reakciókkal jár,
melyek során az én „kijelöli megvetésselkörülhatárolt saját területét.”

14
 A megvetés netovábbja a hulla, az emberi tetem, amely valós veszély, s amelytől, bár létezésünkhöz
szükséges módon folyamatosan elhatárolódunk, végső soron nem tudjuk megvédeni magunkat: az én
összeesése (cadere-cadavre) végzetes éselháríthatatlan.15

Az abjekció legfontosabb jellemzője a kétértelműség: az Én/Más, Belül/Kívül,Tudatos/Tudattalan

egyértelmű oppozícióját elbizonytalanítja, s bár nagy szerepe van a határok kijelölésében, „nem választja
el maradéktalanul a szubjektumot attól, amifenyegeti.”

16

Ez az ambivalencia az anyától való elválásra vezethető vissza, arra a felidézhetetlen momentumra,

amikor a gyermek elszakad anyjától, hogy önálló szubjektummá

10. BUTLER i.m. 17.

11. KRISTEVA, Julia: Powers of Horror. An Essay on Abjection. Ford. Leon S. Roudiez. Columbia
UniversityPress, New York, 1982.

12. KRISTEVA, Julia: Bevezetés a megalázottsághoz. Ford. Kiss Ágnes. In Café Bábel , 1996, 20. sz., 169-
184.

13. BUTLER i. m. 231.

14. KRISTEVA 1996, i.m. 171.

15. MIKÓ Imola: Testpoétikák kortárs irodalomban és filmen. A beteg test reprezentációja, 2012. [kézirat]

16. KRISTEVA 1996, i.m. 175.

váljon, és (a nyelv elsajátítása által) az Apai (Szimbolikus) rend tagja legyen.

17. A szeparációsorán az eredet helyszínét képező

anya teste abjektté válik, szorongást vált ki és fenyegeti azújonnan létrejövő individuum corps propre-
jának (tiszta és megfelelő/ideális test) határait. Az abjekt kétértelműsége abban a vonásában
is megragadható, hogy nehezen sorolható esztétikai paraméterek közé. 18

Sem nem pusztán csúnya vagy visszataszító, sem nem egyértelműen szép vagy ízléstelen.

Az esztétikai minőségbeli bizonytalanság ott is kimutatható, hogy az abjekt közös jegyeket hordoz a
fenséges kategóriájával: aszublimáció/nemesítés által az abjekt megragadhatóvá válik, hiszen a
fenséges/szublimus és az abjekt „nem ugyanott, de ugyanazon szubjektum által és ugyanazon beszéd
által érhetőktetten.”

19

Egyiknek sincs konkrét tárgya, viszont az abjekt megjelenhet úgy, mint egy olyan „tárgy” szublimációja,
mely „elválaszthatatlan az ösztönöktől.”
20

Az abjekció mindemellett
a perverzióval is rokonítható, a szabálysértések és a törvények áthágásában megmutatkozókorrupció,
valamint a szexuális kirekesztés által. A kivetés és a szexualitás kapcsolatát az a tény is erősíti, hogy sem
az abjekt, sem az élvezet ( jouissance) esetében a gyönyör és a fájdalom nem különíthető
el maradéktalanul.

21

A tisztátalan abjekttel való érintkezés egyrészt elkerülhetetlen, másrészt erőteljesen identitásformáló,

ugyanis a „tiszta és szociálisan megfelelő test” csakis a nem
kívánatos jelenségek elutasítása árán jöhet létre.

22

A test/az én általában olyan dolgoktól, tárgyaktóligyekszik megválni, amelyek egykor részei voltak és
megőrizt ek bizonyos elemeket annaktulajdonságaiból, így a „testkép perifériás, elmozdítható részei
maradnak”.

23

Az abjekcióvonatkozhat tehát az ételre/bekebelezésre, a test melléktermékeire/a holttestre, valamint

aszexuális, és kiterjesztett értelemben a társadalmi különbségekre is. A tisztátalanság, amivel az abjekt a
legkönnyebben jellemezhető, legfőkébb annak a határokat, szabályokat
és pozíciókat nem tisztelő, azokat szüntelenül kikezdő, a rend ellen minduntalan lázadó természetére
vonatkozik. 24

17. COVINO, Debora Caslav: Amending the Abject Body: Aesthetic Makeovers in Medicine and Culture.
StateUniversity of New York Press, Albany, 2004.

18. BERESSEM, Hanjo: On the Matter of Abjection. In KUTZBACH, Konstanze – MUELLER, Monika szerk.:

The Abject of Desire.The Aestheticization of the Unaesthetic in Contemporary Literature and Culture.

Rodopi, Amsterdam, New York, 2007.

19. KRISTEVA 1996, i.m. 176.

20. KRISTEVA 1996, i.m. 176.

21. BERESSEM i.m. 26.

22. CSABAI –ERŐS i.m. 76.

23. CSABAI–ERŐS i.m. 91.

24. CSABAI–ERŐS i.m. 91.

Az egyéni test és abjekció analógiája mentén beszélhetünk a társadalom testéről ésannak sajátos
abjektjeiről, amelyek, térben és szimbolikusan kiterjesztve bár, de hasonló módon struktúrálódnak.
Akárcsak az egyén, a tömeg is szorongást érez, ha határaiveszélyeztetve vannak, és igyekszik mihamarabb
eltávolítani azokat a nemkívánatoselemeket, amelyek az önkép/csoportkép integritását megingatnák. A
tömegbe való szerveződés egyrészt a csoporton belül uralkodó szellemiséget képviselő vezetőket
feltételez, másrészt olyan hatalmi mechanizmusok létezését biztosítja, amelyek sokkal hatékonyabban fel
tudnak lépni a kivetendő tényezők ellen, mint az egyén önmagában.

Csabai és Erős DidierAnzieu „lelki bőr” fogalmát kölcsönözve szemléltetik a tulajdonképpeni bőr
pszichésmegfelelőjét: „Biológiai értelemben a bőr sérülése nyitottá teszi a testet a
fertőzéseknek, pszichológiai értelemben a »lelki bőr« sérülései is hasonló következményekkel járhatnak,
a»bőr -énbe« történő behatolás pedig az »én« integritását, határait veszélyezteti. Analóg módon a
csoportnak is van efféle » bőr -énje«.” 25

A csoport „bőr -énje” összetartja a csoport testét éskülönbséget tesz „beteg” és „egészséges” állapot

ok között. Hermann Imre a „bőrápolásosszolgálat” 26 motívumát kapcsolja a csoporttest purifikációs

rítusaihoz, amely a tetvészkedéslogikáját k övetően az elősködőktől való megszabadulást eredményezi.
Hermann szerint„megrázó események, amelyek a hazát, a szülőföldet illetik, vesztett háborúk, a határok
egy részének összeszorítása, gazdasági romlás, éhínségek, mind alkalmasak arra, hogy aközösségben a
fenyegető vagy már bekövetkezett kiszakítottság érzését felkeltsék.” 27

Zsadányi Edit Kristeva abjekt-fogalmát társadalmi-politikai viszonyokra vetítveelemzi Kertész Imre

Sorstalanság és Polcz Alaine Asszony a fronton című regényeit. 28

Zsadányi abból a tömegpszichológiai megfigyelésből indul ki, hogy a normától eltérő személyek és
csoportok elnyomásának leghatékonyabb módszere az elutasított csoportdehumanizálása, a csoport
identitásának puszta testi jegyekre való redukálása. ZsadányiKertész- és Polcz- értelmezésében azt a
narrációban kibontakozó kirekesztő mechanizmust ragadja meg, amelynek során a hatalmi többség a
kivetésre ítélt csoportokat teljes mértékbenmegfosztja személyes-kulturális identitásuktól, az embert
egyszerű biológiai lénnyé degradálja, és a fizikumára lecsupaszított szubjektumot úgy tartja állandó
fenyegetettség-érzésben, hogy testének határain is túlgázol. Zsadányi szerint a két mű fordulópontját az
amomentum képezi, amikor a hatalom közvetlenül megsérti a test határait; tanulmányában

25. CSABAI és ERŐS hivatkoznak Anzieu könyvére, Anzieu, D.:The Skin Ego: A Psychoanalytic Approach
tothe Self . Yale University Press, Newm Haven, 1989., CSABAI-ERŐS i.m. 119.
26. CSABAI –ERŐS i.m. 118.

27. CSABAI és ERŐS idézi Hermann-t, CSABAI –ERŐS i.m. 118.

28. ZSADÁNYI Edit: Vérző sebek és „vérző sebek”: az abjekt, mint testbeszéd Kertész Imre Sorstalanság és
Polcz Alaine Asszony a fronton című művében. In Literatura, 2010, 36. évf., 4. sz. 367-385.

azokat a szöveghelyeket vizsgálja, amelyek a konkrét behatolást beszélik el, a test éstextualitás azon
találkozását, amikor a diktatúrát az egyén immár saját testének fizikaivalóságában tapasztalja meg.

A csoport „bőr -énje”, a csoportidentitás egységessége kapcsán Zsadányi azantiszemita propagandának a

zsidók élősdiekkel való azonosításának eszközét emeli ki. 29

Acsoport tisztogatását, a purifikációs rítust hiperbolikussá (tömeggyilkossággá)növelő nácikcélja „nem

csupán a megsemmisítés volt, hanem pusztító »munkájuk« minden nyomának eltüntetése, az »abjekt«
teljes eltakarítása is.” 30

Az „antitestek” teljes eltávolítását az abjekció,a „parazitává” degradálás folyamata előzi meg, Zsadányi
meglátásában Kertész regényében

pontosan az abjektté válás lesz az elbeszélés tárgya.Alain Badiou a huszadik századról szóló esszéjében
kiemeli a tisztogatás mechanizmusát mint politikai (és ennélfogva művészi) szempontból fontos gesztust,
jelszót. 31

Badiou a tisztogatást a forradalmi személyzetre vonatkoztatja, vagyis azon szubjektumokra, akik egy
bizonyos kategóriára, például pártra vonatkoznak. Analógikus módon a művészetbenmegmutatkozik a
tiszta művészet iránti vágy, hogy „az erőhöz a forma megtisztításával leheteljutni.”32

A valóság iránti szenvedély gyakran krónikus tisztogatáshoz vezet, és így a század a pusztítás századává
válik.

Mind társadalomtudományi, mind irodalmi szempontból releváns az a művészi magatartásforma, amely

a kirekesztett abjektet újra a szimbolizáció és a diskurzus részévé avatja, amikor „az abjektből és az
abjektről szóló elbeszélés a »magas kultúra« részévé válikúgy, hogy ez utóbbi érvényét veszti. (kiemelés
az eredetiben)” 33

A kirekesztett visszaírása, a megvetettel való kényszerű szembesülés/szembesítés traumatikus élményt

jelent alkotó ésolvasó számára egyaránt: a narratív (textuális) abjekció megtapasztalása hasonló
fizikaireakciókkal járhat, akár a konkrét, kézzelfogható, undort kiváltó abjekttel való érintkezés. A
(személyes és szociális) corps propre létrejötte érdekében azonban az abjekttel
való találkozásidentitásformáló és elkerülhetetlen: „»Én« -né válásom során könnyek és hányás közt
szülöm meg magam”, írja Kristeva. 34

29. ZSADÁNYI i.m. 369.

30. ZSADÁNYI i.m. 370.

31. BADIOU, Alain: A valóság iránti szenvedély és a látszat montázsa. In Uő.: A század. Ford. Mihancsik
Zsófia.Typotex, Budapest, 2010.

32. BADIOU i.m. 99.

33. ZSADÁNYI i.m. 374.

34. KRISTEVA 1996, i.m. 170.

TRILÓGIA: 1+2

Az emigráns magyar írókat tanulmányozó Hites Sándor jegyzi meg, hogy Agota Kristof(Kristóf Ágota) azon
kevesek közé tartozik, akik a befogadó ország nyelvén lettek jelentős alkotóvá. 35

Az 1935-ös, csíkvándi születésű magyar írónő 1956-ban, a forradalom leveréseután emigrált Svájcba,
ahol gyári munkásként kezdett el franciául tanulni. Kristof önéletrajzi művében, Az analfabétá ban
( L’analphabète, 2004) ír részletesen az emigráció és a nyelvcsere életreszóló tapasztalatáról, az
anyanyelv és az „ellenséges nyelvek” között kialakulókapcsolatról, a francia nyelven való megszólalás (és
későbbiekben írás) szükségszerűségéről, annak a prózanyelvet erőteljesen formáló voltáról.

Esterházy nem tartja Magyar szerzőnek Kristofot: „Agota Kristof nem magyar szerző, hanem svájci vagy
francia, minthogy franciául ír. Azonban az emlékei magyarok, a táj, amit a szemében hordoz, az magyar.
Ami nem értékvagy érdem – hanem nagyon érdekes. Hogy van egy nem magyar író, aki magyar
könyveket ír, hogy messziről nézi valaki ugyanazt, amit mi innét.”

36

Az írói nemzeti identitás és

a poétikai tapasztalat kölcsönhatásának fényében Agota Kristof helyzetét, Terézia Mora ésMelinda Nadj
Abonji esete mellett, Toldi Éva is vizsgálja.

37

Az általam elemzett A nagy füzet ( Le grand cahier , 1986) című regény a Kristofotközismertté avató
Trilógia nyitódarabja, amelyet két másik regény követ: A bizonyíték ( Le preuve, 1988) és
A harmadik hazugság ( Le Troisième mensonge, 1991). Dolgozatomban azonban csak az első regényt, és
az azt (azonos címmel) újraolvasó, - értelmező műveket, aForte Társulat előadását, valamint Szász János
filmjét vizsgálom. Választásom legfőbb indoka az, hogy A nagy füzetet a másik két műnél művészileg
sokkal ambivalensebbnek, az olvasói fantáziának nagyobb teret adó írásnak tartom, mely, bár roppant
zárt világot teremt,szimbólum- és metaforahálózata által felszabadítja az értelmezést a konkrét
behatárolásokalól. A Trilógia-recepció is az 1+2 felosztást látszik követni, nemcsak strukturális, de
minőségi szempontból is. Az Irodalmi kvartett beszélgetéssorozat kritikusa, Bán ZoltánAndrás ad hangot
azon elképzelésének, miszerint a trilógia második és harmadik része felkérésre születhetett, hiszen az
első rész önmagában elég zárt és lekerekített, befejezett mű

35. HITES Sándor: Anyanyelv és emigráció. [on-

line] http://journal.ke.hu/akk/index.php/akk/article/viewFile/6/8

36. [on-
line]http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/ESTERHAZY/esterhazy00171/esterhazy00205/esterhazy00205.h
tml

37. TOLDI Éva: Hovatartozás-tudat, nyelvváltás, poétikai tapasztalat. In Korunk , 2011, 3. folyam, 22. évf.,
11. sz.86-91.

38. KRISTOF, Agota: Trilógia. Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest, 2013.

ahhoz, hogy ne szoruljon folytatásra.

39

Bán szerint nem tesz jót az első könyv történetének az, hogy a rákövetkező két részben kibontják, s
ennélfogva megfosztják a kreált világot titokzatosságától, absztrakcióitól. Bán a főszereplő ikrek (narratív)
megjelenítésének példájával érvel: a névtelen, többes szám első személyben
megszólaló ikrek a későbbiekben nevet kapnak (a Claus és Lucas anagrammákat), megváltozik a
történetmondás mikéntje, atér-idő viszonyok is konkréttá válnak – mondhatni, hogy az egész, eddig a
fikció és valósághatármezsgyéjén mozgó történet valós paraméterek közé helyezhetővé válik . Radnóti
Sándormeglátásában az ad erős absztraháltságot a regénynek, hogy az ikrekről nem tudhatjuk pontosan,
hogy valóban két külön személyként léteznek, vagy egy lénynek a két fele a két fiú.Radnóti a három rész
stílusbeli különbségére reflektálva mondja ki, hogy„a második és leginkább a harmadik rész rendkívüli
minőségromlás az elsőhöz képest”, a történet kifejtéseés elbizonytalanítása révén „művivé válik a dolog,
mesterkéltté és mesterségessé.”

NémethGábor az események, a tudni vélt igazságok végtelen elbizonytalanítása, a regény

„hazugságszerekezete” kapcsán állapítja meg, hogy a Trilógiá ban egyre kevesebbet tudunkmeg, ami,
hasonló szerkezetű, perspektívájú szövegkorpuszokkal ellentétben, nemkonstruktívan hat. Angyalosi
Gergely egyetért akifejtett mű ellaposodásával, azonban érdekes prózai kísérletnek tartja az első és a két
rákövetkező rész közötti viszonyt. A trilógia mint irodalmi jelenség kortárs értelmezéséből kiindulva Boka
László azt állítja, hogy Kristof műve csak megszorításokkal nevezhető valódi trilógiának. 40

Boka szerint nem a regények tárgya, hanem a szerzői intenció avatja trilógiává a három
szöveget, pontosabban az elbeszélés és a narrátori képek dekonstrukciójának mechanizmusával. A
történet megismereséből fakadó olvasói tudás folyamatos megkérdőjelezését Boka „egy komisz,
provokatív szerzői tollvonás” -nak tulajdonítja, de a regény erényeit taglaló sorai mégis mintha csak
a regényhármas első részére vonatkoznának. Egy másik, pozitív szemléletű értelmezést A nagy füzet nek
főként etikai kritikai olvasatát nyújtó Slavoj Žižek ad. Szerinte a Trilógia elbizonytalanító narratív
struktúrája posztmodern megoldásként fogható föl, melyet atökéletesen anti-posztmodern nyelvi
megformáltság ellenpontoz.

41

39. Agota Kristof Trilógia című könyvéről beszélget ANGYALOSI Gergely, BÁN Zoltán András,
NÉMETHGábor, RADNÓTI Sándor. [on-line] http://beszelo.c3.hu/cikkek/agota-kristof-trilogia-cimu-
konyverol

40. BOKA László: A látszat szabadsága a negációk tágasságában. In Uő: A befogadás rétegei. Tanulmányok
éskritikák, KOMP-PRESS Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2004.

41. „Although her universe is »postmodern« (the three books are written in totally different styles, and
they often contradict each other in talking about the same events, presenting different versions of a
traumatic “thing” that must have happened), her writing is totally anti- postmodern in its clear simplicity,
with sentences which recallelementary- school reports.” MILBANK, John –

ŽIŽEK, Slavoj: The Monstrosity of Christ: Paradox or Dialectic? The MIT Press, Cambridge, Massachusetts,
2009, 301.

Kristof kortárs értelmezőinek, Horváth Csaba koreográfus-rendezőnek, valamint Szász János

filmrendezőnek fókuszában is a Trilógia első része áll. Horváth a lehetséges folytatásravonatkozóan
mondja, hogy „nem tervezem a további két részt adaptálni, A nagy füzet volt nekem nagyon fontos, ami
önmagában megáll a lábán, önálló mű.”42

Szász János pedig, Agota Kristof véleményére is hivatkozva, így beszél az adaptálás mögött húzódó
személyes preferenciájáról: „ő [Agota Kristof] azt mondta, hogy a trilógiát nem lehet megcsinálni,
csak A nagy füzet et, de mindenki a trilógiával akart foglalkozni. A három könyvből én gyakorlatilag egyet
szeretek, a Füzet et. A következő is nagyon érdekes, de már kevésbé érdekes.”43

ADAPTÁCIÓ HELYETT

Az irodalmi szövegek filmes vagy színházi adaptációit vizsgálva megkerülhetetlen az adaptálás mint
művészi gesztus problematikája. Mind a regényből építkező színházi produkciók,
mind az irodalmi szöveget a film nyelvére „átültető” alkotások elemzése olyan médiumelméleti
vizsgálatokhoz vezetett, melyeknek mára már terjedelmes szakirodalma van.Mivel dolgozatomban a
fentebb részletezett abjekció személyes és kollektív identitásformálószerepét, valamint a konkrét
és metaforikus határhelyzetek reprezentációit vizsgálom, nem állmódomban részletesen felvázolni az
elmúlt százév jelentős adaptációelméleteit. Ezt megtettemár megannyi szakkönyv, többé-kevésbé
jelentős művek kontrasztív-komparatív, esettanulmány-szerű elemzése által. Ehelyett olyan módszertant
választottam, melynek alkalmazásával túlléphetek a hűségelvű adaptációelmélet, valamint az adaptáció
mint fordítás elméletének megszorító keretein, és az adaptációkat mint szuverén műalkotásokat
elemezhetem. Mikó Imola Testpoétikák kortárs irodalomban és filmen. A beteg test reprezentációja című
doktori disszertációjában, az adaptációelméletek részletes áttekintése után, Robert Stamterminusait
kölcsönzi a „forrásszöveg” és az adaptáció viszonyának leírásához. Stam azadaptációt „intertextuális
dialógusként” (intertextual dialogism) határozza meg, hangsúlyozva a művek közötti hierarchikus
rendszerezés tarthatatlanságát, az adaptáció mintkommunikációs aktus szövegeinek egyenrangúságát. 44

Mikó a hipertextualitás fogalmát emeliki a (Gerard Genette nyomán) Stam által javasolt alternatívák
közül, meglátásában azadaptáció és a forrásául szolgáló szöveg közti reláció meghatározásában ez a
terminus a legmegfelelőbb. Ennek értelmében az „egyik szöveget hipertextusként kell meghatároznunk,
míg a másikat, melyet ez utóbbi átalakít s amely őt megelőzi, hipotextusként.” 45

42 „Nem engedi meg az édes ízt” – Horváth Csaba koreográfus-rendező. [Interjú] [on-line]
http://fidelio.hu/szinhaz/interju/horvath_csaba_nem_engedi_meg_az_edes_izt

43. „Kívül időn és téren” – Szász János filmrendező. [Interjú] Filmvilág , 2013/10.

44. MIKÓ i.m. 16.

Agota Kristof regénye tehát olyan hipotextus, melynek kortárs újraolvasása és értelmezése két
hipertextust, a Forte Társulat előadását és Szász János filmjét eredményezi. Elemzésem során az
adaptációkat mint hermeneutikai gesztust próbálom értelmezni, s bár kitérek az egyes
hipertextusok rendezői koncepcióból adódó megoldásaira, az azokból fakadó, a hipotextushoz képest
eltérő részek vizsgálatára, a hűségelvűségen túl lépve arra vagyokkíváncsi, hogy az egyes (irodalmi, filmes
és színházi) szövegek, saját médiumspecifikus lehetőségeiket és korlátaikat figyelembe véve, milyen
módon reprezentálják az abjektet és azabjekció folyamatát, különös tekintettel annak a lelki és fizikai
hatás intenzitására, amelyet az egyes művek az olvasóból/értelmezőből/befogadóból kiváltanak.

45. MIKÓ uo.