Deviáns viselkedés 

Fogalmak 
anómia: = Értékvesztett állapot. Családban és társadalomban az anómia közös normák, közös értékek 
hiánya, melynek következtében az ember nem tudja, mihez tartsa magát, mire számíthat. 

A szociológia klasszikus devianciaelméletei az anómia‐elméletek. Ezek magyarázzák ugyanis a 
makrotársadalom jellemzőivel, struktúrájával, ellentmondásaival a deviáns viselkedés gyakoriságát. 
Egyben ezek azok az elméletek, amelyek a legkövetkezetesebben alkalmazzák azt a személetet, hogy 
a deviáns viselkedésnek közös gyökereik vannak. 

deviáns viselkedés: Az emberek társadalmi együttélése azért lehetséges, mert nagy többségük 
alkalmazkodik az adott társadalom elfogadott normákhoz, viselkedési szabályokhoz. Ugyanakkor 
minden társadalomban előfordul, hogy egyes tagjai ezeket a normákat megszegik. A normaszegést 
nevezik devianciának, a normaszegő viselkedést deviáns viselkedésnek. 

elidegenedés: Az anómához hasonló fogalom az elidegenedés. E fogalmat Marx óta nagyon sokféle 
értelemben használták a szociológiában. A marxizmustól távol álló elidegenedési fogalom Seeman 
(1959) kidolgozása alapján, melynek dimenziói: a hatalomnélküliség, az élet értelmetlensége, az 
elmagányosodás, az önmagától való elidegenedés, az önértékelés elvesztése, végül a 
munkanélküliség. 

alkoholizmus:  Az alkohol rendszeres, mértéktelen, hozzászokás‐szerű fogyasztásából eredő, testi és 
lelki károsodásokkal járó állapot, amely az alkoholfogyasztásról való leszokás képtelenségével társul. 
Alkoholista az, akinél már kialakult az ún. dependendencia (függőség), és ivásán nem tud uralkodni. 
Az egyik csoportba azok tartoznak, akiknek mindennap szeszesitalt kell fogyasztaniuk. A másik 
csoportba tartozók csupán nem képesek megállni a teljes lerészegedésig, általában hetente‐
kéthetente hétvégén, de náluk olyan is előfordul, hogy hónapokig nem isznak egy csepp alkoholt 
sem, aztán pedig napokig ittasak. 
 
epidemiológiai felvétel: A kábítószer –fogyasztók mérésénél problémák merültek fel. Bizonytalan a 
kábítószer‐fogyasztó definíciója, mivel sokféle, különféle veszélyességű kábítószer létezik (például 
léteznek gyógyszer‐dependenciák), és nagyon eltérő gyakorisággal és mennyiségben fordul elő 
kábítószer‐fogyasztás. Becslési módszerek egyelőre nem állnak rendelkezésre, többek között azért 
sem, mert az összes fogyasztásról semmi adat sincsen. A lakosság megkérdezésén alapuló 
epidemiológiai felvételeket lehet végezni, de a letagadás esélye minden bizonnyal még nagyobb, 
mint az alkoholfogyasztás esetében. 

kábítószer: Olyan kémiai méreg, amely az egészségre nagyon ártalmas, a teljes  szervezetet, főként a 
központi idegrendszert károsítja. A személy külső és belső leépüléséhez, személyiségének 
elnyomorodásához és halálhoz vezet. A szervezetbe kerülve eufóriát, színes álmokat, csapongó 
gondolatokat, hallucinációt, érzékcsalódásokat, látási zavarokat, koncentrációs zavarokat, szív‐ és 
érproblémákat, agylágyulást és légzési zavarokat idéz elő.   
minősítés: Az 1960‐as években a deviáns viselkedésnek egy újfajta szociológiai elmélete jelent meg, 
az ún. minősítés vagy címkézési (labelling) elmélet (Becker 1963, Lemert 1967). Ezen elmélet szerint 
nem magán viselkedésen, hanem a társadalomnak, valamint egyes erre kijelölt társadalmi 
intézményeknek (rendőrség, bíróság, pszichiátriai intézmények) válaszreakcióján múlik, hogy 
valamilyen viselkedés vagy személy deviánsnak minősül‐e. 

viktimológiai felvétel: Némely esetben úgy próbálják a bűnözés elterjedését felderíteni, hogy a 
lakosság reprezentatív mintáját kérdezik meg, hogy követtek‐e elellene egy meghatározott időn belül 
(például múlt évben) bűncselekményt vagy valamilyen meghatározott fajta bűncselekményt. Ezeket 
nevezik vitkimológiai felvételnek. 

életprevencia‐érték: A drogfogyasztás életprevalencia‐értéke azok arányát mutatja, akik életük során 
fogyasztottak már valaha valamilyen drogot. Ezt értelmezhetjük a tiltott és legális drogok 
tartományára, vagy valamilyen konkrét szerre vonatkozóan, ennek megfelelően használjuk a tiltott 
illetve a legális szerek életprevalalencia értéke, valamint pl. a marihuána életprevalenciája 
kifejezéseket. Ez a legáltalánosabb mutató. Emellett megkülönböztetünk éves és havi prevalencia 
értékeket is, ami már az aktuálisabb ‐ előző évi, illetve a kérdezést megelőző hónapra vonatkozó ‐ 
fogyasztási arányokat jelzi. 

Vitakérdések 
1. Milyen szerepe lehet a magyar kultúra sajátosságainak az öngyilkosság, az alkoholizmus és 
bizonyos mentális zavarok gyakoriságában Magyarországon? 

A magyarországi empirikus devianciakutatások kimutatták, hogy az alkoholisták szülei között, és még 
inkább a baráti‐munkatársi környezetben gyakran ittak. Vannak adatok az öngyilkosságok családi 
halmozódásáról is. A legismertebb példa: Teleki László, Teleki Pál és Teleki Géza: mindhárman 
öngyilkosság következtében hunytak el. Teleki Pál utalt is távolabbi rokonának, Teleki Lászlónak 
öngyilkosságára, mint bizonyos esetekben követendő példa. Hasonló példamechanizmusok minden 
valószínűség szerint érvényesülnek sok átlagos helyzetű magyar családban is. 

Elég arra utalnunk, hogy a XIX. és XX. században hány, mindenki által nagyra becsült politikus és 
alkotó művész vetett véget életének (Széchenyi István, József Attila, stb.). Így az öngyilkossághoz 
többé‐kevésbé kimondottan a hősiesség képzete kapcsolódik. Az önkéntes halál azonban a 
munkásság és parasztság kultúrájában – a környezetben megismert példák hatására – szintén 
elfogadható bizonyos esetekben, sőt talán követendő megoldásként szerepel. Feltételezhetjük tehát, 
hogy a „meghívott halál” a magyar társadalom kultúrájában a szorongástól való menekülés 
lehetséges útjaként jelenik meg. 

Az ivás még inkább elfogadott, sőt inkább kötelező viselkedés a társadalomban. Az iskolákban 
elsajátított kultúra is elkerülhetetlenül közvetíti. Pl.: a Bordalt első számú operánkban, a Bánk 
bánban, vagy az Egri csillagok filmváltozata (Dobó István lerészegedése). Szinte teljesen elterjedt a 
magyar társadalomban az a norma is, hogy az élet nagy fordulópontjai, mint az érettségi, 
diplomaosztó, bevonulás és leszerelés a seregből, mértéktelen ivással illik ünnepelni. 
Inkább csak hipotézissel lehet azt megfogalmazni, hogy a magyar kultúrában elterjedt viselkedési 
minta a kétségbeesés, a helyzet reménytelenségének hangsúlyozása, a problémák megoldásáról való 
lemondás. 

2. Milyen szerepe lehet a szocialista rendszer sajátosságainak az említett deviáns 
viselkedések gyakoriságának növekedésében Magyarországon? 

A volt szocialista országokban nagy és emelkedő a nem regisztrált alkoholfogyasztás mértéke, ezért 
az ottani viszonyokat nehéz megítélni. Az összehasonlítások alapján mégis azt feltételezhetjük, hogy a 
térségben – Horvátország és Szlovénia kivételével – megnövekedett a tömény szesz fogyasztásának 
aránya, és itt inkább jellemzőek az alkoholfogyasztás kockázatosabb formái, így a gyakori nagyivás és 
lerészegedés. Az egy főre jutó összes szeszes ital‐fogyasztás a legmagasabb értéket 1980‐ban és 
1984‐ben érte el, ezt követően csökkent, illetve a kilencvenes évtizedben változatlan maradt. Az 
ezredforduló után újabb jelentős növekedés mutatkozik. Összefoglalva: az 1990‐es években az 
alkoholizmus korábban Magyarországon jellemző terjedése megállt. 

A szocialista korszakban a viszonylag kis bűnözési mutatókkal rendelkező országok közé tartoztunk, 
1990 óta a bűncselekmények, elsősorban a vagyon elleni cselekmények száma nőtt. 

3. Van‐e mai magyar társadalomban anómia‐ és elidegenedésválság, és ha igen, mi annak az 
oka? 

Az anómia és elidegenedés szintjének mérését először Hankiss Elemér és munkatársai tettek 
kísérletet Magyarországon. Négy kérdést, illetve állítást fogalmaztak meg, melyek bekerültek a 
Magyar Háztartás Panel 1994. évi felvételének kérdőívébe: 

• azt az érzést, hogy a megkérdezett személy értelmetlennek, céltalannak érzi saját életét 
• az önértékelés elvesztését 
• az értékek és normák megrendülését 
• a jövő perspektívahiányát 

Mind a négy dimenzióban nagymértékben nőtt 1978‐tól 1990‐ig azoknak a válaszoknak a száma, 
amelyeket az anómia és az elidegenedés tüneteinek, megnyilvánulásainak tekinthetünk. Anélkül, 
hogy az anómia és elidegenedés elméleti kérdéseiben a végső szót ki akarnánk mondani, azt 
megállapíthatjuk, hogy feltételezhető, hogy a magyar társadalomban az elmúlt évtizedekben, 
legalább 1941 óta, de talán már 1914 óta súlyos anómia‐ és elidegenedésválság alakult ki. A válság 
okai lehetnek azok a történelmi‐társadalmi megrázkódtatások, a háborús vereségek, az erőszakos, 
legtöbbször külső hatalmak beavatkozásának hatására végbement rendszerváltozások, amelyek 1918 
óta a magyar társadalmat érték. Szerepet játszhat azonban még az 1945 óta végbement gyors, sőt 
erőteljes iparosodás,  a nagy belső vándorlás is, amely bomlasztotta a régi kisközösségek integrációs 
erejét. Az anómia fogalmát mellőzve egyszerűen azt is mondhatjuk, hogy ezek a megrázkódtatások és 
gyors változtatások gyakoribbá tettek bizonyos feszültséghelyzeteket, pl.: családi és életpálya‐
konfliktusokat, amelyeket a deviáns viselkedések hátterében kimutattak. 

 
4. Kell‐e különböző deviáns viselkedésének gyakoriságának csökkentése érdekében valamit 
tenni , és ha igen, mit lehet? 
Minden társadalomnak együtt kell élnie bizonyos mennyiségű devianciával, mert a teljes 
konformitásra való törekvés minden bizonnyal elfojtja az újításra való készséget, és ezáltal gátolja a 
fejlődést. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert politikusok és állampolgárok egy része is hajlamos 
arra, hogy a deviáns viselkedések tényével szembekerülve a szigorú elnyomást kívánja alkalmazni. 
Jellemző ebből a szempontból, hogy az Amerikai Egyesült Államokban nem törölték el a 
halálbüntetést. A halálbüntetés bűnözéstől elrettentő hatását sok külföldi vizsgálat cáfolta, vagy 
legalábbis nem igazolta, tehát a súlyos bűnözés prevenciójaként végrehajtott kivégzések nem 
indokolhatóak. A kisebb súlyosságú bűncselekmények elkövetésétől is inkább a „lebukás” kockázata, 
mint a várható büntetés a visszatartó. 

5. Milyen tényezők játszhatnak szerepet a százezer főre jutó öngyilkosságok országok szerinti 
rangsorának megváltoztatásában, az eltérő tendenciák alakulásában? 

Noha az eddigi elemzések nem tudtak átfogó, minden országra érvényes és minden szempontból 
kielégítő magyarázatot adni az öngyilkossági arányokban előállt, történeti léptékben is példátlan 
fordulatra, részösszefüggéseket sikerült feltárniuk. Az összes volt szocialista országot és szovjet 
tagköztársaságot vizsgáló Makinen szerint a legérzékenyebb indikátornak a társadalmi szinten mért 
stressz, a társadalmi dezintegráltság és az alkoholfogyasztást mértékének változása tekinthető, bár a 
legutóbbiról feltételezhető, hogy közvetítő szerepet játszik. A demokratizálódás következményeit és 
a gazdasági helyzet alakulását leíró változók hatása nem bizonyult szignifikánsnak. Ugyanakkor azt is 
hangsúlyozza, hogy az egyes országcsoportokra, illetve országokra vonatkozó magyarázó sémák 
eltérnek, ami mind az öngyilkosságok szintjét, mind pedig a változások irányát és mértékét tekintve 
országspecifikus, kulturális tényezők jelentőségére hívja fel a figyelmet. 

Moksony magyarországi vizsgálatai is a kulturális faktorok jelentőségére figyelmeztet. A délkelet‐
magyarországi születési hely, az ott szocializált kulturális minták szignifikánsan növelik az 
öngyilkossági kockázatokat (Moksoly 2003). A kedvező hazai tendenciákat illetően azt kell még 
megjegyeznünk, hogy ezt többen is elsősorban a korábbi frusztrált helyzeteket feloldó 
demokratizálódással magyarázzák, de felvetődik a depresszió hatékonyabb gyógyszeres kezelésének 
pozitív hatása is. 

 
6. Mi jellemzi a magyarországi kábítószer‐fogyasztást? Milyen ismérvek jellemzik a leginkább 
veszélyeztetett csoportokat? 

A kábítószer‐fogyasztás az utolsó évtizedekben megjelent a magyar társadalomban, de jelenleg 
még nem lehet arról beszélni, hogy járványszerűen terjedne. Ennek gátat vet egyebek között az 
is, hogy Magyarországon nagyon szűk a fizetőképes kereslet a nemzetközi kábítószer‐
kereskedelemben szerepet játszó kemény drogok iránt.  

Magyarország 1995‐től kapcsolódott be a fiatalokra koncentrálódó  európai ESPAD‐vizsgálatokba 
(European School Survey Project on Alcohol and other Drugs), és azóta vannak részletes adataink 
a fiatalok kábítószer‐ és alkoholfogyasztásáról. Ezen felmérések alapján megállapíthatjuk, hogy 
Magyarországon a tiltott szerek fogyasztása a kilencvenes évtized második felében kezdett gyors 
növekedésbe. Terjedése az ezredforduló után is folytatódott: az életprevencia‐érték 2003‐ban 
már 30% magasabb, mint 1999‐ben volt. Valamennyi rendszerváltó országra elmondható, hogy a 
kábítószer‐fogyasztás a fiatalok körében terjedőben van. Ugyanakkor – az elmúlt évtizedben 
bekövetkezett jelentős növekedés ellenére – Magyarország Európa azon országai közé tartozik, 
ahol ma is alacsony a fogyasztási arány.