20.

Tétel

Stíluseszközök (szépirodalmi)

A stílus az a sajátos mód, ahogyan gondolatainkat, közölnivalóinkat a nyelvi eszközök

megválogatásával kifejezzük. A stílust a nyelvi elemek kiválasztása és elrendezésük módja
alakítja ki. A stílust befolyásolja a kommunikáció minden tényezője: a közlő egyénisége, a
közlési csatorna, a nyelvi kód, a közlemény tárgya, célja, műfaja, formája, a közlési
körülmények, a beszédtársak egymáshoz való viszonya, a korízlés, a korstílus változása.

Bármely nyelvi elem stíluselemmé válhat. Egy adott nyelvi jelsort különböző tényező(k)
tesznek egyedivé, sajátossá. Állandósult stílusértéknek nevezzük a szó jelentésének azt a részét,
amelyet a nyelvben szokásos felhasználási lehetőségként ismerünk és többnyire használunk. Ha
egy szó jelentése az idézett szövegrészletben egyéni és lakalmi felhasználás révén
jelentéstöbbletet nyer, akkor a jelentéstöbbletet alakalmi stílusértéknek nevezzük .

Stiláris zérófokúságnak nevezzük azt a semleges stílust, amely stiláris szempontból közömbös
nyelvi eszközöket tartalmaz (nyelv-stilisztikai szempontból nincs benne semmi , aminek
stílushatást tulajdoníthatnánk). Stíluseszköz minden olyan nyelvi eszköz, amely a stiláris
zérófokúságtól való eltérést, stíluserényt vagy stílushibát eredményez. A stíluseszközök akkor
eredményeznek stíluserényt, ha az adott szövegösszefüggésben vagy beszédhelyzetben elérik a
kívánt hatást és stílushibákat okoznak akkor, ha az elérendő hatást a kifejezésmód
fogyatékossága akadályozza.

Néhány fontosabb stilisztikai fogalom, kategória

A nyelv és a stílus szorosan összefügg, a nyelv eszköztára a stílusnak. A nyelv változásával a

stílus is megváltozik. A változás koronként következik be. Ezeket nevezzük
stíluskorszakoknak, stílusáramlatoknak. A nyelv és a stílus normatív. A stílusnak kifejező ereje,
szemléletessége, expresszivitása van. Stílusosnak nevezzük az alkalomhoz illő, megfelelő
közlést, amelynek ellenkezője a stílustalan. A stílusrétegek olyan kifejezésmódok, amelyek
nyelvváltozatokhoz, a társadalmi érintkezés meghatározott területeihez kapcsolódnak. Ennek
tipikus nyelvi – stilisztikai eszközei és szabályai vannak.

Az egyes stílusrétegek nyelvi és esztétikai igényességük és stiláris zérófokúságuktól való

eltérésük tekintetében nagyon különböznek egymástól. A stílusárnyalat vagy hangnem
stílusrétegeken belül kialakuló, nyelvváltozattól függő minősítő megnevezés , amely utal a
beszédhelyzetre, a beszélő lelki állapotára, viszonyára a témához, a címzetthez, kifejezheti a
nyelvi igényesség mértékét, utalhat a műfajra, a mű keletkezésének idejére.

Szövegtípusok és stílusnormáik

A kommunikációt célja szerint tudjuk osztályozni. A kommunikáció megvalósulásának módja

szerint léteznek magán és nyilvános szövegek szóbeli vagy írott formái. Az egyes
szövegtípusok stílusnormáit illemszabályok , hagyomány , szokások alakítják ki. A tényszerű
közlések csak akkor informatív értékűek , ha a szöveg kifejtettsége a befogadó számára
szükséges és elégséges mértékű. A kodifikálás többek között a jogi iratok megreformálását
szövegezését jelenti, szerkesztésüknek szigorú szabályai vannak.

A szépirodalmi stílus

A szépirodalmi stílus a legválasztékosabb nyelvi és esztétikai szempontból legigényesebb

művészi célú stílusréteg. A szépirodalmi stílus íróira jellemző a sűrített kifejezésmód és az
újítás, képszerűség. Műveik szerkezete megreformáltabb a köznyelvinél. A stílus
megválasztásában nagy szerepe van az egyéniségnek, az eredetiségnek. A költők, írók általában
sok motivált szót használnak, ezeknek kettős a jelentése. Poétikai funkciónak nevezzük a
művészi közlés megreformáltságát , esztétikai funkcióját. A szépírói szövegeket
többféleképpen is értelmezhetjük. A stíluselemzésnek sokféle módszere és lehetősége van.

A képszerűség elemei, stíluseszközei

A szemléletesség és hatásosság fontos eszköze a képszerűség. Költői képnek azt a szövegelemet

tekintjük, amely csak az adott szövegbe épülve funkcionál képként. A képszerű kifejezésmód
gyakran alkalmazott eszközei a szóképek vagy trópusok. (A trópus görög eredetű szó ,
fordulatot jelent). Nem tartozik a szóképek közé, de a képszerű beszéd jelenségének tartjuk a
hasonlatot, a körülírást és az eufemizmust. Ezeket a stílusjelenségeket szóképekhez csatlakozó
stiláris eszközöknek nevezzük.

A metafora (átvitel) a leggyakrabban használt szókép, két egymásra vonatkoztatott jel

kapcsolata. Két fogalmat vetít egymásra úgy, hogy egy szimbolizáló terminus és egy
szimbolizált tárgy, jelenség közös jegyére, hasonlóságra utal. A metafora hasonlóságon alapuló
névátvitel, amelyben az azonosító és az azonosított a két elem. A metafora alakja aszerint lehet
teljes, amikor kitesszük azt is, amit azonosítunk, és azt is, amivel azonosítjuk .

Egyszerű és összetett metaforával akkor találkozunk, ha csak az van kitéve, amivel azonosítjuk,
s az azonosítottat hozzá kell érteni.

A megszemélyesítés a metafora egyik fajtája, hasonlósági névátvitel. Elvont dolgot, élettelen

tárgyat, természeti jelenséget emberként cselekedtet, emberi érzéssel, tulajdonsággal ruház fel.
Az allegória (képletes beszéd, átvitt értelmű gondolatsor) a metafora származéka, amely rokon
a megszemélyesítéssel is. Egy elvont fogalomnak, erkölcsi eszmének egyszerű
megszemélyesítése vagy érzékelhető képben való ábrázolása. Allegória csak gondolati és érzéki
fogalom között létesülhet. Az allegóriának a szépirodalomban előforduló gyakoribb formája a
hosszabb gondolatsoron, esetleg egész művön keresztülvitt folyamatosan kifejtett, mozzanatról
mozzanatra megvilágított metafora, vagy egy képnek egész történetté való kiszélesítése. Az
allagórikus képnek önmagában is van értelme, de van mélyebb , rejtettebb jelentése is. Ehhez a
jelentéshez a legtöbbször a költő adja meg a kulcsot.