II.

Az ismétlés, a sorozat, az utánzás szerepe

Az ismétlődésnek különleges szerepe van a gyermekirodalomban, különösen az óvodai
irodalmi anyagban. Jelen fejezet azt mutatja be, hogy az epikai alkotásokban milyen
formákban jelenik meg az ismétlődés, és ennek milyen jelentősége van a gyermeki
befogadásban. Röviden kitérünk a felsorolásra épülő gyermekversekre, illetve a
jelentésfelidéző hangsorokra épülő irodalmi művekre is.

Epikai alkotások zeneisége

A belső mozgással járó élmény, a zeneiség az epikai, illetve a prózai alkotások gyermeki
befogadásában is jelentős szerepet játszik. A ritmus által előidézett lelkiállapotok másik
iránya, amikor a gyermek belső mozgásigényét csillapítani, lassítani szeretnénk. A belső
képalkotás akkor indul meg, ha a gyermek környezetében csend van, ő maga is
lecsendesedett, belső nyugalom jellemzi. Ilyenkor jön létre a sajátos kettős tudat, amikor a
gyermek számára a belső fantázia a külső impulzusokkal egyenértékűvé válik, sőt akár
felülírja azt. Ennek előidézését (a „varázslatot”) segíti a nyugodt verszene vagy prózaritmus.
A magyar hexameternek tartott felező tizenkettest (a János vitéz vagy a Toldi versformáját)
unalmasnak tartják, mégis lassú, hömpölygő monotóniája segíti a hatalmas epikai ív
befogadását. A kisebbnek szóló verses mesék közül ebben a versformában íródott például
Móra Ferenc Didergő királya:

Mese, mese, mátka, // pillangós határba:

Volt egyszer egy király // Nekeresd országba.
Nevenincs királynak// nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt // éjjele, nappala.

Még jellemzőbbek a gyermekirodalomban a rövidebb, zártabb felező nyolcasban írt verses

mesék. Ilyen például Nemes Nagy Ágnes Ki ette meg a málnát?, Zelk Zoltán Három nyúl
vagy Móricz Zsigmond A kis malac és a farkasok című művei.

Egyszer régen, // nagyon régen,

zúgó erdő // közepében,

három nyulak // összegyűltek,

selyemfűre // települtek,
ottan se ültek // sokáig,
talán csak egy // fél óráig.
(Zelk Zoltán: Három nyúl)

Az óvodások verskedvelése szempontjából előnyös, hogy nagyon sokszor prózai

alkotásokban, mesékben is feltűnnek versbetétek, illetve a sorokon belüli ritmizáló egységek
és belső rímek. Móra Ferenc jellegzetes írói eszköze, hogy folyamatos prózában írt meséibe
ritmizáló sorokat és rímeket csempész. „Nagy volt a bánata Nekeresdországban Nevenincs
királynak. Szíve facsarodott, könnye záporozott, öregbéresének ahogy panaszkodott: - Se
éjem, se napom, tenger a bánaton; ami szívem nyomja, ki nem tálalhatom.” (Dióbél királyfi).
Az ilyen makámának nevezett rímes próza az óvodásoknak író szerzők kedvelt eszköze (ld.
pl. Benedek Elek: Rókáné foga libacombra vágyik, Házasodik a daru; Fésüs Éva: Virágbál;
Mészöly Miklós: A bánatos medve; illetve Gazdag Erzsi meséi).
A másik lehetőség a mesék jó hangzásának növelésére, ha a prózai szöveget versbetétek
szakítják meg. Az orosz meseírók (pl. Alekszej Tolsztoj), a Grimm-testvérek vagy Fésüs Éva
meséiben bizonyos szereplők, különösen a mágikus képességekkel rendelkezők – pl. az
emberi nyelven is értő és beszélő állatok – versbetétekben szólalnak meg. A Hamupipőkében
a galambok beszélnek így, Az aranyos tarajas kiskakas című mesében pedig a róka:

Kiskakas, te kiskakas,
szép aranyos, tarajas,
kényes, fényes szárnyú,
bársonyos szakállú.
Ábrázatod megmutasd,
adok Neked rézgarast!

Nem szabad ugyanakkor elfelejtkeznünk arról, hogy a prózai szövegeknek is van ritmusuk.
Az epika sok tekintetben emlékeztet az eposzokra, sokat megőrizve azok ismétlődésre épülő
formai karakteréből. Vekerdy Tamást idézve: „Miért kezdődik a mese mindig olyan nagy
redundanciával, hogy ugye: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy…”? Hiszen ez a
fordulat csak annyit közöl, hogy: volt. De ebben ritmus van, melódia van, ez egy forma! A
mesének tehát formája van. És az alak-lélektanból tudjuk, hogy az egyik forma könnyen
változik át egy másik formába, figurába, a gyerek hallgató esetében belső képbe. A
dallamosan, ritmikusan hallott mese az, ami igazán felszabadítja az ember fantáziáját. És
minél több például a szövegben az ismétlés, annál erősebb a mese én-erősítő hatása is, mert
annál ismerősebb a közeg.”1

A motívumok hármas (esetleg kettős) ismétlődését, a gondolatritmus formai erejét

figyelhetjük meg az alábbi magyar népmesei fordulatokban:

„Jöttek a királyfiak, hercegek, grófok, bárók és minden nemzetségbeli vitézek,

csak úgy nyüzsögtek az udvarban.”

„„Hét nap s hét éjjel folyton-folyvást mászott, kapaszkodott, rugaszkodott, hol itt
lógott, hol ott lógott, míg a hetedik pár bocskor s a hetedik rend gúnya is le nem
szakadt róla.”

„Rittyegtetett, pattogtatott, káromkodott a kocsis…”

„Lett nagy sírás, rívás, fogak csattogtatása...”

„Azzal szépen felkerekedtek, dióhéjba telepedtek, Küküllőn leereszkedtek.”

”Ásó, kapa, nagyharang válasszon el tőled.”

„Felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom.” vagy „Egy életem, egy

halálom, isten neki megpróbálom.”

1
Vekerdy Tamás–Kende B. Hanna: Nem félünk a farkastól… Muhi Klára beszélgetése. Filmvilág 2005/12. 10-
13. http://filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=8441
 „Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb leányának,
ezüstöt a középsőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát és csengő barackot nem
talált, pedig végigjárt minden boltot.”

Feladat:

Gyűjtsön hasonló, ismétlődésre épülő formaelemeket a magyar népmesekincsből!

Hívókép Az égig érő paszuly című meséhez

Az ismétlődés az epizódok szintjén is megfigyelhető. A varázsmesék rendszerint három

testvérről vagy egy hősről és két társáról szólnak. A rájuk váró próba során a két idősebb
rendszerint elbukik, a legkisebb győzelmet arat. A hős vándorútja is jellegzetesen három
szakaszra bontható (pl. előbb a Nap, majd a Hold, végül a Szél anyját keresi fel), és a
küzdelem gyakran háromszor ismétlődik meg (pl. a hét-, a tizenkét és a huszonnégy fejű
sárkányt győzi le a hős). Ez a szerkezeti forma a tréfásabb vagy parodisztikus mesékre is
jellemző (pl. Ludas Matyi háromszor veri el az uraságot, a szereplőknek három kívánsága
lehet, vagy háromféle jutalmat kapnak szolgálatukért). Ezek az epizódok általában eleve
ceremoniálisak, párbeszédeik is az ismétlődésre épülnek. „Kukurikú, török császár, add vissza
a gyémánt félkrajcárom!” – rikoltja mindig a kis kakas, mire a török császár csakis így
replikázhat: „Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé a
kútba/kemecébe/méhkasba!” A nagyobb gyerekeknek való hosszabb varázsmesék
konfliktusai szintén stilizáltak, tartalmilag feszültséget keltők, formailag azonban
megnyugtatóak.

Feladat:
 Figyelje meg, hogy a Király Kis Miklós című mesében (Icinke-picinke. Népmesék
óvodásoknak) hányszor és hogyan küzd meg ellenfeleivel a főhős! Milyen rituális
párbeszéd folyik a küzdelem előtt?

A folyamatos próza méltóságteljes zengése lelassítja a befogadó testi működését,

„lecsendesíti az elméjét”, és értelmi tevékenységét a belső képek megalkotására, a jelen nem
lévő dolgok elképzelésére irányítja. A prózának ez a csillapító, nyugtató, szelídítő – az
intenzív hétköznapi ritmuszajtól elválasztó – zengése teszi különösen alkalmassá arra, hogy
az elalvás előtti rituálé része legyen. Ha mesét mondunk, fontos, hogy éreztessük ezt a zenét,
a gondolatritmus teremtette nyugodtan hömpölygő atmoszférát, egyúttal pedig előzőleg
teremtsük meg a csoportszobában az ehhez szükséges csendet.

Felsorolás, sorozat, halmozás a gyermekirodalomban

Néhány óvodában kedvelt irodalmi műnek az ismétlődés a legfontosabb – szinte kizárólagos –

szövegszervező elve. Az egyszerű megnevezés, a felsorolás a legkisebb gyerekeknek
örömszerző tevékenység. A felnőttel folytatott izgalmas játék a képleírás, a képen található
jelenségek, történetmozzanatok sorolása. Mikor ezek a képi és játékélmények nyelvi síkra
terelődnek, a kisgyermek felfedezi, hogy a felsorolások hangélményként sodró erejűek,
különösen, ha azok versritmussal párosulnak. Ezt az eszközt Nemes Nagy Ágnes különösen
kedveli:

Ez itt a ház, ez itt a tó,

ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder (…)
(Nyári rajz)

Ezekben a versekben a lírai hős szemlét, leltárt tart hétköznapi kincstárának darabjai felett, és
a kitartó felsorolás, a „mágikus felfokozó sodrás”előbb-utóbb a teljesség érzetét kelti.2

Van itt minden, mennyi holmi!

Hogy is tudnám elsorolni?
Cipőfűző, plédoboz,
fenyőfáról két toboz,
szódásüveg cserepe,
gesztenyefa levele,
zöld csigák, zöld kövek,
fű-alatti bőrövek,
gerle tolla, kréta, gyufa,
fényképen a Verne Gyula (…)

2
Dobszay Ambrus: Nemes Nagy Ágnes gyermek- és felnőtt költészetének kapcsolata in Változatok a
gyermeklírára. szerk.: Bálint Péter, Bódis Zoltán. Didakt. 2006. 67-78.
 (Mennyi minden)

A sorozatalkotásnak olyan mágikus ereje lehet, hogy még a badar módon egymáshoz rendelt
képeket is logikai rendnek is érezhetjük egy darabig, ha azokat ritmikus formában halljuk (pl.
„fölmásztam a cseresznyefára, ráztam a körtefát, hullott a barack, szedtük a dinnyét.”). A
sorozattá összeállt képtelenségek egyik sajátos változata, a halmozómese (pl. A nyulacska
harangocskája, A kakaska és a jércike, Jakab meg az apja), amely az óvodai körjátékokhoz
hasonlít. Ebben a mesetípusban a főszereplő végigmegy egy véletlenszerűnek tűnő kör egyes
stációin (majd visszajut a kiindulóponthoz), miközben minden mozzanat során rituális
párbeszédet folytat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy farkast: „Farkas, edd meg a
kecskét!”
Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a
kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy falut: „Falu, kergesd el a farkast!”
Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment
kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
(Arany László: A kóró és a kismadár)

A körjátékot idéző „halmozómese”

Illusztráció A vajaspánkóhoz

A másik sorozatra épülő mesetípus a láncmese (pl. A répa, Az óriási burgundi répa,
Vlagyimir Szutyejev: A gomba alatt, Varga Katalin: A kesztyű, A barna mackó kuckója). Ezek
a történetek inkább a fogyó-gyarapodó játékokhoz hasonlítanak. Nincs kitüntetett
főszereplőjük, a helyszínük pedig állandó (jellemzően, de nem feltétlenül, egy zárt terület:
„ház” vagy „kert”), ahol megjelennek az egyes karakterek, hogy bebocsátást kérjenek, vagy
csatlakozzanak a sort alkotó korábban érkezettekhez. A történet végén a szereplők általában
szétszélednek.

Berepül fényeske-legyecske, s betelepszik. Odaszökik ugri-bugri bolha:

– Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
– Én, fényeske-legyecske. Hát te ki vagy?
– Én az ugri-bugri bolha.
– Gyere. Lakjál velem!
Beszökik az ugri-bugri bolha, s most már ketten laknak.
 (A vityilló)

„Láncmese” (A répa illusztrációja)

Összefoglaló néven a halmozó- és láncmeséket, amelyek a sorozatra épülő ritualizált

játékokat emelik a nyelv világába, formulameséknek nevezzük. A gyerekek számára nemcsak
élvezetes, humoros történetek, de könnyen is követhetők. A kisebbek, ha el is veszítik a
fonalat mesehallgatás közben, a következő ismétlődő szakasznál gond nélkül újra
csatlakozhatnak. A szereplők bővített felsorolása fejleszti a memóriájukat és a logikai
képességüket. Zeneiségüket mutatja, hogy felelgető vagy mondókaformájú változataik is
vannak:

Gólya, gólya, gilice,

mit viszel a szádban?
- Szőröcskét, szőröcskét!
Minek az a szőröcske?
- Szitát kötögetni.
Minek az a szita?
- Korpát szitálgatni.
Minek az a korpa?
- Disznót hízlalgatni.
Minek az a disznó?
- Hájacskát csinálni. (…)
(Szitakötögető)3

Utánzás hangokkal

A gyerekek számára az anyanyelvüket elsajátítani azért is nehéz, mert a nyelvek

„önkényesek”: hiányzik a kapcsolat a hangok alakja és jelentése között. A hangfestő
kifejezések azonban megőriznek valamit a nyelvek archaikus karakteréből, amikor a
hangadásnak még jelentésfelidéző szerepe volt. Közvetlenségük, természetességük miatt a
gyermeknyelv nem tudja ezeket nélkülözni, széles példatárat belőlük pedig a

3
Ld. még a Kiolvasó, A fejőnóta vagy a Hintázó mondóka című műveket az Icinke-picinke. Népmesék
óvodásoknak kötetből.
gyermekirodalomban találhatunk. Móricz meséjében az egérnek „fityelótya” farkincája van,
Benedek Eleknél a sárkány mindig „nagy derrendóciával” érkezik, Fésüs Éva beszélőnevei
esetében pedig a hangalak segít elképzelni a karaktert („Toppantó” vagy „Kencefice
királykisasszony”; „Cickom Sárika”; „Irgum-Burgum” vagy „Rontom-Bontom király”). A
hangfestő, hangulatkeltő szavak halmozására épül Móricz Zsigmond meséjének alábbi
részlete:

Kicsi fejsze csitteg-csattog,

bükkfa lángja pitteg-pattog,
fazékban víz rityeg-rotyog,
ajtón farkas kipeg-kopog.
(A kis malac és a farkasok)

A nyelv közvetlen élményt nyújtó, érzéki oldalához kötődnek a hangutánzó kifejezések is. A
nyelvet még nem birtokló gyermek a mozgások és hangok utánzásával igyekszik az őt ért
hatásokat feldolgozni, a közvetlen élmény keltette feszültséget levezetni. Ez az ősi gyermeki
ösztön (az állatok, közlekedési eszközök, munkafolyamatok, gépek) hangjának utánzása
közvetlen megerősítést, illetve komplexebb formát nyer az erre a stilisztikai eszközre épülő
gyermekirodalmi művekben. A furcsa, bizarr, a hétköznapi beszéd monotóniájától eltérő
hangadás, a színészkedés a gyerekeket szórakoztatja, illetve az ábrázolt jelenség, illetve
jelenet elképzelésére inspirálja.

A spontán óvodai helyzetekhez érdemes minél több hangutánzó mondást, rigmust fejből
ismernünk: miket szokott tavasszal énekelni a cinege („nyitnikék, nyitnikék” , „friss idő, friss
idő”, esetleg „küncsücsü, küncsücsü”), és miket ősszel („kis cipőt, kis cipőt”, „kincs, kincs:
nincs, nincs”, „nincs erre, nincs erre” vagy ha van is is, „kicsit ér, kicsit ér”); vagy mit mond a
dióval örök párt alkotó rigó („kell-e dió, fiú?”; „tillió, tillió, hullik már a dió”; vagy
„cseresnye, meggy, dió, mogyoró, de jó!”). Ha az állatok hangadása párbeszéddé áll össze,
már irodalmi szituációról, dramatizált helyzetről beszélhetünk. A békák például így
felelgetnek:

- Mit varrsz? Mit varrsz?

- Papucsot-csot-csot, pa-pu-cso-cso-csot.
- Kiknek? Kiknek?
- Urrak-nak-nak-nak, urrak-nak-nak-nak.

A párbeszéd rövid, egyszerűen előadható történetté, például eredetmagyarázó mesévé is

fejlődhet: „A szarka fészeképítés közben folyton azt mondja: ’Csak így, csak úgy, csak így,
csak úgy’. Bamba tanonca, a vadgalamb azonban csak azt hajtogatja: ’Túdom, túdom, túdom’.
’Ha tudod, csináld magad!’ – hagyja faképnél a galambot a szarka, aki azóta sem tud fészket
rakni.” A történetekben az ember is „érthet az állatok nyelvén”, beszélgethet, kommunikálhat
a környezetében élő kedvenceivel. Erre épül Nemes Nagy Ágnes Mit beszél a tengelice? című
verse, vagy Mészöly Miklós Állatok beszéde című története. A hangutánzás egy egész mese
cselekményének az alapötletét is adhatja. Ilyen például Benedek Elek A prücsök krajcárkája
vagy Móra Ferenc A cinege cipője című meséje.

Kérdések:
1. Mi a szerepe a mesei prózaritmusnak a belső képalkotásban?
2. Említsen olyan meséket, ahol a szerző különösen ügyelt a „jó hangzásra” (pl. verses
mese, belső rímek találhatók benne, vagy különösen ritmikus)!
3. Jellemezze a formulameséket! Milyen típusai vannak? Mi a jelentősége az óvodai
nevelésben?