RADNÓTI MIKLÓS ECLOGÁI

Az eclogáról: cím- és műfajértelmezés:

Theokritosz (kre. 3.sz) szicíliai görög költő hagyatékában maradt ránk 31, hexameterekben írt rövid
költemény; ezeket eidüillonnak („képecske”) nevezték el. Ebből származik az idill szó. Theokritosz
költeményeinek legeredetibb darabjai a bukolikák: párbeszédes pásztori költemények. A görög költő
bukolikáit a fiatal Vergilius (Kre. 70-19) honosította meg a római költészetben. Ezekből tíz válogatott
költeményt adott közre Eclogae („szemelvények”, „válogatások”) címmel. Vergilius óta az utókor az ekloga
szót (is) használja bukolika helyett műfaji megnevezésként.
Az ekloga (ecloga) görög eredetű lírai műfaj, gondolatok, érzések szembesítésére alkalmazott dialogikus
forma, amely idilli, bukolikus azaz pásztori világot mutat be hexameteres verseléssel. Az antik ekloga
különösen kedvelt témái: a szerelem és az erotika.
Vergilius megújítja, sőt új tartalmakkal is megtölti Theokritosz bukolikáit: az ő műveiben már nem valódi,
hanem allegorikus pásztorok szerepelnek, megszólalók valójában költők, filozófusok.
Vergilius kora annyiban párhuzamos Radnótiéval, hogy igen zaklatott. A triumvirátus korabeli
polgárháborúval teli korszak idején a pásztori költemények a nyugalmat, idillt jelenítették meg a külső világgal
szemben. 1938-ban jelent meg Pásztori Magyar Vergilius címmel a latin költő tíz eclogája. E kötet számára
fordította le Radnóti a IX. eclogát. A polgárháborúk alatt született latin vers világában saját helyzetére,
életének veszélyeztetettségére ismert rá, és ekkor fogant meg benne további eclogák írásának szándéka. Az ő
eclogái afféle „háborús idill”-ek. : a háború borzalmai között őrzik a békés élet szépségét. Az emberi
méltóságot megsemmisíteni akaró barbársággal szegül szembe bennük a megsemmisíthetetlen: a művészet és
a szellem ereje. Radnóti 8 eclogát ír 1938 és 1944 között (a 6. nincs meg). Feltehetően ő is 10 eclogát szeretett
volna készíteni.
Alcím:
Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem, tam multae scelerum facies;... (Vergilius: Georgica)
Itt, hol a bűn és az erény, harcok dúlják a világot, oly sok alakban lép fel a vétek.

Történelmi háttér, személyes sors:

1936 és 1939 között zajlik a spanyol polgárháború. Ebben a háborúban hal meg a spanyolok nemzeti
költője Garcia Lorca.
Németországban megkezdődnek a zsidók elleni atrocitások. Többek között sárga csillag viselésére kötelezik
őket.
1937-ben Radnóti Párizsban van a feleségével. A Spanyol Köztársaság mellett tüntetnek a párizsiak, Radnóti
is részt vesz ezen.
1938. Magyarországon is bevezetik a zsidótörvényeket. A következő párizsi útja során több barátja is
felajánlja neki, hogy maradjon Franciaországban.

Forma:
A vers az ecloga műfajához híven párbeszédes formára épül, ez közelíti meg legjobban a vergiliusi mintát. Ez
a párbeszéd azonban képzeletbeli: a pásztor is a költő gondolatait közvetíti, tehát a költő két énje beszélget
egymással. A költő kérdez és válaszol is, keresi a megoldást a kérdésekre.
A költőről, a költészetről beszélgetnek, arról, hogy mi a szerepe, feladata a költőnek ebben a háborúval sújtott
világban. A legfőbb kérdés, elmenekülhet-e a költő. Ebben a drámai lírában sorakoztatja fel érveit és
ellenérveit a költő, hogy dönteni tudjon.

Verselés:
Az ecloga formai sajátosságai közé tartozik a hexameteres versforma. Ezt alkalmazza Radnóti is.
- - / - UU/ - U U/ - U U/- U U/ - U
Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?
A sorok nem rímelnek, ez is az ókori versformát idézi. Az ókori görög és római hexameterek rímtelenek
voltak.
A vers felépítése:
A vers a pásztor és a költő találkozásával kezdődik. A kellemes tavaszi nap bukolikus idilljét hamar felváltja
a fenyegetettség, a rettegés képe: a tavasz csalóka, bolond április ez.
A pásztor figyelmezteti a költőt, ne hagyja magát becsapni a látszattól (Nem tavasz ez még, játszik az ég). A
lágyan induló megszemélyesítésekből kiugrik a rádvicsorít szó. Mintha egy vadállat készülne megtámadni az
embert (nézd csak meg a tócsát,/most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét/ rádvicsorít!).

„Még szomorú se vagyok…” – innen a költő életérzését tükrözi a vers: megcsömörlöttséget érez. Egész Európa
várta már a háborút, és most, hogy itt van, undorodik és rosszul van tőle.

A pásztor a spanyol polgárháborúról kérdez. Úgy tesz, mintha nem ismerné a világ eseményeit, kérdésében
azonban pontosan lefesti a háború pusztításait. Az egyetlen mondatból álló kérdésben a felsorolások
uralkodnak. A dísztelen sorokból a keringeni kezd a halál alliterációja emelkedik ki: a keselyűként érkező
halál köröz a menekülő emberek fölött. A szomorúságnak, a világtól való undorodásnak az okait a pásztor
kezdi érteni. A spanyol polgárháborúra utaló sorok a vérengzés iszonyatát idézik fel. Még az állatok is
menekülnek, a természet lerombolása is a háború, ám ugyanakkor az egyén sorsa is borzasztó -> Federíco
Garcia Lorca mártírhalála a költők és a művészetek pusztulásának a jelképe, ugyanakkor Radnóti halálának is
előképe. Nem is gyászolta meg őt Európa, pedig neves költő volt. Még a halál tudatánál is kegyetlenebb az a
sejtelem, hogy velük együtt pusztul művük is, és a kíváncsi utódokra nem marad semmi.
A sok apró kép, a soráthajlások a pásztor feldúlt lelkiállapotát mutatják. Ez a részlet a Guernicát idézi, ahogy
a kisváros pusztulása után lefestette Picasso.
Egyetlen kérdést tesz fel még: mi lett Federicóval.

Radnótit megrázta a költőtárs halála. Nemcsak az életét vették el Franco katonái, hanem elégették műveit is
(S jó, ha a szél a parázst kotorászva / tört sorokat lel a máglya helyén).
Itt ötlik fel Heine gondolata: Ahol könyveket égetnek, ott hamarosan embereket is égetnek!
Lorca nem menekült el, és ez ad alkalmat Radnótinak arra, hogy feltegye a legfontosabb kérdést: hova futhat
a költő? S még egy példa, Attila, azaz József Attila se menekült el, csak nemet intett erre a rendre.
Egy festő, egy zenész, egy építész talán elmenekülhet, de a költő, aki a nyelv zenéjével és képeivel fejezi
gondolatait, más országokban, idegen nyelven nem boldogulhat, nem teljesedhet ki.

A központi kérdésre a választ egy allegória adja.

Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint

ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.

A tölgy az ember. A fa ősi toposza mindig is az emberi életet jelentette. A kiirtását jelző kereszt a zsidók sárga
csillaga. Az új levél az új vers. A költő az utolsó sóhajtásáig ír és dolgozik. Az utolsó versszak a helytállás
fontosságát írja le: a költő úgy él, mint egy fa, amelyik meg van jelölve: ez lehet látnoki kép, hogy meg fogják
őt is jelölni. Ugyanakkor leírja azt is, hogy a halálraítéltség tudatában is a halál pillanatáig új levelet hajtó,
erős tölgyként kell élnie, és a tölgy új levelei a jövőnek szolnak, tehát nem csak magának ír.

A vers igazi ars poetica, azaz költői hitvallás. A költő saját magának jelöli ki a feladatokat: az embertelen
korban a költő áldozata példamutatás az emberiség számára. Verseivel fel kell hívnia a figyelmet a szépségre,
a humanitásra.

A végső belenyugvást a vers utolsó két sora hordozza, a mű idilli hangulattal zárul. A költő elmerül az est
szépségében, a sok-sok lágy mássalhangzó feloldja a vers feszültségét.
Áldjon az ég, öreg este szakad rám, míg hazaérek,
alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét.