Csudatarisznya cigány népmeseelemzés

A nyelv
A nyelv önmagában nem elegendő egy nép eredetének megállapításához. A cigány állítólag
indoeurópai identitás. Ez az elmélet azonban a nyelven kívül nem vesz figyelembe semmilyen
más sajátosságot. Értek ez alatt bizonyos kulturális jellemvonásokat, amelyek egy csöppet
sem jellemzőek Indiára. Egyetlen kapcsolódási pont a roma nyelv, de ha mindössze ezt
vesszük alapul, akkor az összes észak−afrikai népet arabnak, az amerikai négereket, akik azt
sem tudják, hogy őseik milyen nyelven beszéltek, angolnak kellene tekintenünk.

Cigány kontra magyar népmese

A cigányság tanulmányozásait alapul véve egyetlen, és szerintem kulcsfontosságú központi

kérdésre kell reflektálni a bevezetésben. Vajon tipizálhatóak−e a roma népmesék egy
átlagosan vett teszem azt magyar népmesével. A kérdés tehát nem más, mint az, hogy egy
régre visszanyúló történelmű etnikum, mint a magyar, vagy másról is legyen van−e szó
értelmezhetőek−e egyszerűen folklórként.

Folklór

Gypsy, Gitanos, Cigány… Feltételezések szerint a Cigányság nem alkot egységes csoportot,
így méltán merül, fel a kérdés létezhet vajon egységes identitás−e népcsoporton belül? Ha
nincs, akkor létjogosultságunk sincs a Folklór kifejezést emlegetni, amely a néphagyomány, a
szó, zene, mese, mondák, dalok gyűjtőneve. Ne felejtsük el tehát, hogy a cigányság nem alkot
egységes csoportot, ilyenformán nem is beszélhetünk általánosságba vett cigány népmeséről.
A mesegyűjtők tapasztalata az, hogy a magyarul beszélő, és mesélő cigány jobban visszaadja
a történetet, mintha a saját nyelvén mesélné azt. Ennek oka a szókincsben rejlik. Míg valaki
1200 szót számláló cigány anyanyelven gondolkozik, az tartalmi szempontból is
kezdetlegesebb, mintha tízezres szókinccsel tenné ugyanezt. Joggal jelenthető ki, hogy a
magyar nyelvű cigány meséknek sokkal nagyobb hagyománya és létjogosultsága van a
magyar folklórban, mint ellentétesen.

Különbözőségek
Mint sok egyébben érdekes lehet a mesei igazságszolgáltatás különbözősége is. Az európai
mese arra épül, hogy legalább képzelet szintjén valósuljon meg az erkölcsi világ győzelme.
Ezzel szemben a cigány mese nem feltétlenül érvényesíti, ezt a szempontot, legalábbis nem
elsőszámú célja ez, inkább érdekes kalandok elé állítja a hőseit, és az olvasóját. Nem feltétel,
hogy a főszereplő nemes erkölcsi tulajdonságokkal rendelkezzen, és az sem kizárólagos
feltétel, hogy a jóság a gonoszság felett győzedelmeskedjen. A cigány mese inkább kerül
közelebb a végkifejletben az élet sötét oldalához, mint a magyar. Nem biztos, hogy a főhős
győzedelmeskedik, és a gonosz elnyeri méltó büntetését.

Szemet szemért

Hol volt, hol nem volt, láss csodát hősünk egy nagyon szegény cigány ember, mint
kiderül ez a mese első bekezdéséből. Nagyon sok gyereke volt. „Annyi gyereke volt, mint
szitán a lyuk.”
Ebben a részben később máris megmutatkozik a tartalom eltérősége más népmesékhez
viszonyítva. Lelki és pszichés ellentmondások egész sora vetül a bekezdésre. Hősünk
ugyan nyomorultságos lelkiállapotban veszi hátára a világot, mint akárki más (a
legkisebb fiú) a népmesékben, ám sokkal inkább önsajnálat vezérli, mint a kalandvágy,
az önmagunk kipróbálása, a megfelelés vágya, vagy akár a szerencse, vagy egyéb pozitív
értelmű elhatározás. „ Egyszer bánatában fejszét vett a vállára, és elindult, hogy
agyonüsse az Istent.” Itt aztán hevesen megmutatkozik a kettősség a vallásban is.
Agyonüti az istent, ugyanakkor semmilyen más próbálkozást nem alkalmaz, hogy
kevesebb legyen azon a bizonyos szitán a lyuk. Bennem egyfajta képmutatást jelképez.
Szeretjük mi az istent egészen addig, amíg jót tesz velem. A bekezdés lényege hajlam a
kettősségre, amely a szemet szemért egyszerű elven alapul.

Ellentmondások

Hősünk tehát, egy olyan közegből származik, ahol sajátos kissé öncélú és emiatt ferde
minőséget képviselő értékek érvényesülnek. Ennek megfelelően indul útnak hősünk.
A következő párbeszédes rész nem áll összhangban egy hagyományos példaképpen
magyar népmesével. Egészen egyszerűen hiányzik a „Jót tett helyébe jót várj!”
Szimbolikus jelentésű mondat. Ezzel együtt máris elveszítette a történet egy
hagyományos népmese mivoltát. Túl sok az ellentmondás. Olyan érzése támad az
embernek, mintha csak úgy a semmiért bármiféle jóra számíthatnánk mindenféle
idegenektől. Mintha más hibája volna a sajátunk és ezt átruházhatnánk egy másik
személyre esetünkben az istenre. A párbeszéd is pusztán panaszkodással kezdődik.
„− Megyek az Istent agyonütni! Mert annyi gyereket adott, hogy nem tudok velük mit
kezdeni. Nem csak pőrén vannak, de még enni sem tudok nekik adni!”
A válasz elképesztően logikátlan, hiszen az ismeretlen öregember egy tarisznyát
ajándékoz a cigány embernek, amihez tartozik természetesen egy varázás mondat,
amelyet, ha kimond, akkor terülj − terülj asztalkám…
„− Uccu, édes tarisznyám, add ki a magadét!”

Helyem a világban

A legtöbb szakrális hagyományban, így a cigányban is az én−önmagam keresés,

ön−önmagam keresése a cél a világban. Furcsa fordulat, ahogy a király megjelenik
ebben a történetben. Miközben jól lakik a család az apa így szol: Menj, el a királyhoz
hívd ebédre, ha már elértük, hogy mindenünk van, hisz ő is komám az egyik gyerek után.
Nem mellesleg hogyan lehet valaki földönfutó, amikor a király sógora. Talán érdekes
lehet megvizsgálni−e kérdést a cigányság lelkülete szempontjából. Az örökös
földönfutók, akik ha keresik is helyüket a világban sohasem találhatják meg azt.
Mindezt puszta szabadság vágyból, vagy önhittségből teszik az most teljesen mellékes. A
lényeg, hogy saját önszántukból, vagy valamilyen más külső hatás
következményeképpen a család mégis földönfutó, pedig a jólét ott dörömböl a kapuban
a sógorság révén. Talán itt megint egy a népre jellemző sajátosság a kisemmizettség
érzete merül föl? Ezt hagyjuk annyiban, hiszen, mint a történet más részeiben, ebben is
ellentmondás rejtőzik. Olyan ez, mint egy szeretetre vágyó ámde rossz kisfiú hazugsága.

Kiszolgáltatottság érzése

A következő beszédes részben a király a lakoma közben elcsalja a szegény ember

tarisznyáját, miközben mindenféle földi jóval kecsegteti cserébe.
„Add nekem a tarisznyát,én cserébe küldök neked tíz szekér füstölt disznóhúst…”
S mivel itt természetesen nem teljesül az ígéret, szintén egyfajta becsapottság
kiszolgáltatottság érzetet sugall az olvasó felé.
Érdemes megemlíteni a cigányság a kereszténységhez való viszonyulását: Horváth
Andor tíz éves kora óta jár templomba, ami feltűnt, hogy bejegyzésében érdekesen
használja a Ha szócskát, amely minden esetben óhajtást fejez ki. „ Ha Isten megsegít!”
Ha megérjük!” A mai céltudatos világképben, ma ennek így kellene hangzania:” Isten
segítsen meg!”, vagy „ Érjük meg azt hogy…stb…
A fejezet címe árulkodó „Kiszolgáltatottság” Kiszolgáltatott vagyok a világban, a
családnak, a vallásnak.

Bosszú

Irodalmi szempontból nem kicsit leegyszerűsített megjelenés egyik bekezdésről a

másikra, mikor így szól a narrátor: „Elfelejtettem mondani…” Nos, abban egyet kell
értsünk, hogy nem egy Nobel díjas megoldás, de ez legyen a legkisebb gondunk. Mire a
mese végére értem teljesen elveszítettem a fonalat.
A főhős újra vállára veszi a fejszét. hogy megkeresse az istent, és nyilvánvaló, hogy
számon akarta kérni. Meg is találja, elbeszélgetnek, s Ő kap egy másik tarisznyát
kárpótlásul. Abban a tarisznyában azonban más titokzatos és felettébb kellemetlen
dolog rejtőzik, amire szintén nem igaz a pozitív gondolkodásmód. „Isten nem ver
bottal!” Esetünkben azonban Isten nagyon is bottal ver. Az Istentől kapott tarisznya
ugyanis…
„−Uccu, édes tarisznyám, add ki a magadét!”
Ahogy ezt kimondta annyi pálca ugrott ki a tarisznyából, mint égen a csillag, és mind a
szegény cigányt ütötte−verte…”

Isten nem ver bottal

Ezen a ponton legszívesebben kiszállnék a történetből, hiszen a történet csúcspontja egy

olyan nem várt eseményhez talál… Mi találjunk vissza ahhoz az ideához, hogy Isten
valóban nem ver bottal, kontra a szegény cigányt az isten is becsapja. Hősünkkel
csúnyán elbánt az Isten, s ha vele, akkor gondolja, a szegény cigány mért ne próbálná
azt ki a családján. így is lesz.
„−No most kipróbálom a családon−gondolta−,vajon igaz−e ennek a tarisznyának a
tudománya”
Igaz volt!, mint ahogy az is, hogy a szöveggyártó egyszerűségével éljek a szegény cigány
beosonva a királyhoz, aki éppen nagy lakomát rendezett, kicseréli a két tarisznyát, s
ezzel lelepleztem a csattanót.
Mondja a király:”−Uccu, édes tarisznyám, add ki a magadét!”
„Lett aztán ott haddelhadd! A pálcák kékre − zöldre püfölték a vendégeket: ki ajtón, ki
ablakon át menekült előlük…”

Befejezésül

Itt a vége fuss el véle!

Ha ez a történet tovább tartott volna, akkor is itt lenne a vége. Összességében egy
összedobált szövegről van szó, de amit nem tudhatok az az, hogy nyers cigány nyelvről
lett fordítva, bár egyre inkább ezt a következtetést tudom levonni. Egyszerű,
alapszókincs, egy gazdagabb beszédesebb nyelv tolmácsolásában talán érthetőbb lenne.
Konkluziót nem igen fedeztem föl benne, ha csak azt nem, hogy a cigányélet egy
gyötrelmes, csalódásokkal teli kilátástalan élet, ahol csak vállon a fejszével lehet
megoldani konfliktusokat.