APOKRIF IRATOK

Sorozatszerkesztő:
Adamik Tamás

Csodás evangéliumok

Fordította:
Adamik Tamás, Bollók János, Bolyki János, Jeleníts István,
Kapitánffy István, Pesthy Mónika, Szepessy Tibor és Tóth Klára

Telosz Kiadó, Budapest, 1998

A fedelet tervezte
Megyeriné Kovács Katalin

Válogatta és az utószót írta

Adamik Tamás

Szerkesztette
Dörömbözi János

A címlapon Az Istenanya és a gyermek Jézus.

Ikon 13-14. század

A görög és latin szövegek magyarításának ellenőrzését

a fordítók végezték

A kopt szövegek fordítását

Luft Ulrich lektorálta

ISBN 963 8458119

© Adamik Tamás, Bollók János, Bolyki János, Jeleníts István

Kapitánffy István, Pesthy Mónika, Szepessy Tibor és Tóth Klára, 1998
 Jakab prótoevangéliuma1
Mária születése és annak előzményei

I. 1. A tizenkét törzs történetében 2 olvassuk, hogy a dúsgazdag

Joachim kétszeres áldozatot készült bemutatni az Úrnak, mert a
következőképp gondolkodott magában:
- A többlet az egész népé lesz 3, az engesztelő áldozat pedig az Úristené,
bűneim bocsánatára.
I. 2. Elérkezett az Úr nagy ünnepe, Izrael fiai készültek bemutatni
áldozatukat, Joachimnak4 azonban útját állták:
- Nincs jogod, hogy elsőként mutasd be áldozatodat - figyelmeztette
Ruben -, hiszen nem nemzettél sarjat Izraelnek!
I. 3. Joachim felettébb elszomorodott; ment is mindjárt, hogy
megvizsgálja a tizenkét zsidó törzs lajstromát 5, miközben magában így
beszélt:
- Átnézem a tizenkét zsidó törzs lajstromát, vajon én vagyok-e az
egyetlen, aki nem nemzett sarjat Izraelnek.
És az átvizsgálás során azt találta, hogy az igazak 6 mindegyike
támasztott Izraelnek sarjakat. Eszébe jutott az ősatya, Ábrahám is, hogy
azt késő öregkorában ajándékozta meg fiával, Izsákkal 7, az Úristen. I. 4.
Joachim tehát igen szomorkodott, nem is került a felesége színe elé,
hanem bevette magát a pusztaságba, ott vert sátrat, hogy negyven nap
és negyven éjjel böjtöljön8.
- Nem távozom innen, sem ételért, sem italért - mondta magában -,
míg az én Uram és Istenem rám nem tekint. Az imádság lesz ételem és
italom.
II. 1. Felesége, Anna, kettős bánatán bánkódott, két keservét
keseregte:
- Keserves lesz az özvegységem9, keserves a meddőségem!
 II. 2. Elérkezett az Úr nagy ünnepe. Akkor szolgálólánya. Judit, így
szólt hozzá:
- Meddig gyötrőd még a lelkedet? Lám, elérkezett az Úr nagy ünnepe,
nem szabad siránkoznod10. Inkább vedd ezt a fejkötőt, melyet a
munkavezetőnő ajándékozott nekem: én amúgysem köthetem fel, elvégre
a szolgálólányod vagyok, a fejkötőn pedig királyi jel 11 van.
II. 3. - Hagyj engem békén - tiltakozott Anna. - Nem magam miatt
siránkozom: az Úristen gyötört meg ennyire… Csak nem egy gazember
adta neked a fejkötőt? Azért jöttél, hogy vétkedben cinkosoddá tegyél?
- Mi rosszabbat kívánhatnék rád azért, hogy nem fogadsz nekem szót?!
- feleselt vele a szolgálólány, Judit. - Az Úristen amúgy is elzárta a
méhedet, hogy ne hozhasson gyümölcsöt Izraelnek!
II. 4. Anna nagyon elszomorodott, de azért levetette gyászruháját 12,
fejet mosott, menyegzői ruháját öltötte magára, aztán kilenc óra tájban 13
lement a kertjébe sétálni. Végül egy babérfa tűnt elébe, az alatt
letelepedett, s kis pihenés után így kezdett fohászkodni a Mindenhatóhoz:
- Atyáim Istene, áldj meg engem és hallgasd meg könyörgésemet,
ahogyan megáldottad ősanyánkat, Sárát14, hiszen fiúval ajándékoztad
meg, Izsákkal!
III. 1. És Anna az égre szegezte tekintetét. De mikor a babérfán
egyszerre madárfészket pillantott meg, magában keserű panaszra fakadt:
- Ó jaj, ugyan ki nemzett engem, ugyan milyen anyaméh hozott a
világra? Gyalázatnak születtem, annak tekintenek Izrael fiai! Ócsárlás és
gúny lett az osztályrészem, elkergettek az én Uram és Istenem
templomából…!15 III. 2. Ó jaj, hová tartozom én? Nem tartozom az égi
madarak közé, mert az ég madarai is termékenyek előtted. Uram… Ó jaj,
hová tartozom én? Nem tartozom az oktalan háziállatok közé sem, mert
az oktalan állatok szintén termékenyek előtted, Uram… Ó jaj, hová
tartozom én? Nem tartozom még a szárazföld vadjai közé sem, mert a
szárazföld vadállatai ugyancsak termékenyek előtted, Uram… III. 3. Ó
jaj, hová tartozom én? Nem tartozom ehhez a földhöz sem itt, mert ez a
föld szabott időben meghozza a maga gyümölcseit és magasztal Téged,
Uram…!
IV. 1. Ekkor elébe állt az Úr angyala16.
- Anna, Anna - hangzott a szózat -, az Úristen meghallgatta kérésedet.
Foganni fogsz és szülni, s egyszer a te sarjadról beszél majd az egész
földkerekség!
- Úgy igaz, ahogyan él az Úr, az Isten17 - fogadkozott Anna -, szüljek
akár fiút, akár leányt, áldozati ajándékul viszem az én Uram és Istenem
elé! Az Ő szolgálatára lesz a gyermek élete legvégső napjáig! 18
IV. 2. Egyszer csak két hírvivő érkezett:
- Nézd csak - figyelmeztették -, férjed, Joachim van érkezőben a
nyájaival!
Közben ugyanis az Úr angyala leszállt Joachimhoz.
- Joachim, Joachim - mondta neki -, az Úristen meghallgatta a
kérésedet. Térj haza innen. Íme feleséged, Anna, a méhében fogant.
IV. 3. Joachim tehát tüstént hazatért, összehívta a pásztorait és
meghagyta nekik:
- Hozzatok ide nekem tíz bárányt, csupa hibátlan és makulátlan
jószágot. Ezt a tíz bárányt szánom az Úristennek. És hozzatok nekem
tizenkét gyenge húsú borjút is, mert ez a tizenkét borjú lesz a papoké és
a véneké, azonkívül még száz kecskét - ezt a száz kecskét kapja majd a
nép apraja-nagyja!
IV. 4. Így hát Joachim érkezőben volt a nyájaival. Anna kiállt a kapuba,
s mihelyt megpillantotta a nyájaival közeledő Joachimot, nyomban
odaszaladt hozzá, s a nyakába csimpaszkodva újságolta:
- Most már tudom, hogy az Úristen gazdagon megáldott. Mert lám, az
özvegy nem özvegy többé, lám, a meddő asszony méhében fogant!
Joachim az első nap megpihent otthonában. V. 1. Másnap azonban már
vitte is ajándékait.
- Talán irgalmas lesz hozzám az Úr - mondogatta magában. - Akkor úgy
intézi, hogy a pap homlokpártája láthatóvá váljék számomra 19.
 Joachim tehát bemutatta áldozatát, s szemét mindaddig a
homlokpártára szögezte, míg a pap fel nem lépett az Úr oltárához. Nem
látta a pártán, hogy bűnös volna.
- Most már tudom - örvendezett Joachim -, hogy az Úr irgalmas
hozzám, mert minden bűnömet megbocsájtotta!
És megigazultan20 távozott a templomból, hogy hazatérjen.
V. 2. Anna hónapjainak száma pedig betelt; körülbelül hat hónap
múlva, a hetedikben21 megszült.
- Fiú vagy leány? - kérdezte a bábától.
- Leány - válaszolt a bába.
Mire Anna ujjongva kiáltotta:
- Felmagasztosította lelkemet ez a mai nap!
És lefektette az újszülöttet. Mikor aztán a napok száma betelt 22, Anna
lemosta magáról tisztátalanságát és mellét nyújtotta a csecsemőnek, akit
Máriának nevezett el.

Mária a Templomban

VI. 1. A kisleány napról napra növekedett. Hat hónapos korában anyja

letette a földre, hogy próbát tegyen, vajon megáll-e a lábán. A kis Mária
pedig hat lépést tipegve tért meg anyja ölelő karjaiba. Anna felkapta őt és
kijelentette:
- Ahogyan igaz, hogy él az én Uram és Istenem, úgy nem jársz te sem
ezen a földön mindaddig, míg el nem viszlek az Úr templomába! 23
De a hálószobáját is valóságos szentéllyé alakította át, s meg nem
engedte, hogy Mária testét valamilyen közönséges vagy tisztátalan étek 24
járja át, melléje pedig a zsidók leányait hívta, csupa szeplőtelen szüzet,
azok szórakoztatták. VI. 2. Így jött el a leányka első születésnapja.
Joachim nagy fogadást adott 25, amire meghívta a főpapokat, a papokat és
az írástudókat, a véneket és Izrael egész népét. Mikor bemutatta Máriát a
papoknak, ők a következő szavakkal mondtak áldást rá:
 - Atyáink Istene, áldd meg ezt a gyermeket, add, hogy a neve
emlékezetes legyen örökké, minden nemzetség előtt!
A nép rázúgta:
- Úgy legyen, ámen.
Aztán a főpapoknak mutatták be a kisleányt, akik szintén megáldották,
a következő szavakkal:
- Magasságok Ura, tekints erre a gyermekre, áldd meg őt a
legeslegnagyobb áldással, olyannal, ami már nem fokozható!
VI. 3. Anna most felkapta Máriát, hálószobája szentélyében a mellét
nyújtotta neki, s közben himnuszt zengett az Úristenhez:
- Himnuszt zengek az én Uramhoz és Istenemhez, mert tekintetét rám
fordította és megszabadított engem ellenségeim gúnykacajától 26, mert
megadta méhemnek az én Uram és Istenem azt a gyümölcsöt, mely
igazságosságából fakad, s amely egy ugyan, de az Ő színe előtt mégis
sokkal ér fel… Ki fogja hírül vinni Ruben fiainak, hogy Anna szoptat?
Halljátok csak, halljátok, Izrael tizenkét törzse: Anna szoptat!
Azzal lefektette Máriát hálószobája szentélyében, kiment és ott sürgött-
forgott a vendégek között, akik a lakoma végeztével vidáman indultak
haza, dicsőítve Izrael Istenét. VII. 1. A gyermek fölött pedig hónap múlt
hónap után: lassan kétéves lett.
- Vigyük őt az Úr templomába - javasolta akkor Joachim. - Teljesítsük
ígéretünket, melyet születésekor tettünk, hogy a Mindenható valami bajt
ne küldjön ránk, ajándékunkat vissza ne utasítsa!
- Várjunk, míg hároméves nem lesz - vetette ellen Anna. - Hogy ne
függjön annyira apjától vagy anyjától.
- Várjunk - egyezett bele Joachim.
VII. 2. Mikor aztán a gyermek hároméves lett, Joachim elhatározta
magát:
- Hívjuk a zsidók szeplőtelen leányait, mindegyik fogjon mécsest és
tartsa magasra, s lobogva égjenek a mécsesek, nehogy hátat fordítson a
leány, nehogy visszahúzza őt a szíve, el az Úr templomától! 27
 Így is cselekedtek, mígnem felértek az Úr templomához. Ott a pap
fogadta Máriát, csókkal és áldó köszöntéssel:
- Felmagasztalta az Úristen a te nevedet minden nemzedék előtt, és az
idők teljességében általad28 fogja Izrael fiai elé tárni a megváltást!
VII. 3. Azzal leültette volna az oltár harmadik lépcsőjére. Az Úristen
azonban kiárasztotta kegyelmét Máriára, aki kis lábaival nyomban táncra
perdült - és Izrael egész háza a szívébe zárta őt. VIII. 1. Szülei tehát
elindultak hazafelé, s közben csodálattal és hálával eltelten dicsőítették a
Mindenható Istent, hogy leányuk nem menekült vissza hozzájuk. Mária
pedig ezentúl a templomban élt, mint galamb 29 a fészkén, eledelét egy
angyal kezéből kapta. VIII. 2. Mikor tizenkét éves lett, a papok tanácsot
tartottak.
- Íme, Mária, tizenkét éves lett az Úr templomában - töprengtek. -
Mitévők legyünk vele, hogy be ne szennyezze 30 a mi Urunk és Istenünk
szentélyét?
Végül ezt mondták a főpapnak:
- Tiszted amúgy is az Úr oltárához állít, menj hát be és imádkozz
Máriáért, s amit majd kinyilatkoztat neked az Úristen, azt fogjuk
cselekedni.
VIII. 3. A főpap tehát felöltötte a tizenkét csengővel ékesített
palástot31, és bement a szentek szentjébe32, hogy imádkozzék a leányért.
S lám, elébe állt az Úr angyala:
- Zakariás33, Zakariás - szólította meg -, menj ki és hívd gyűlésbe a nép
özvegy férfiait. Mindegyikük hozzon magával botot 34, s amelyiküknek az
Úristen jelet mutat, annak legyen felesége a leány!
Tüstént útnak indultak a hirdetők, bejárták körös-körül egész Júdeát,
felharsant az Úr harsonája35: s íme, egyhamar összesereglettek az
özvegyek mind. IX. 1. József szintén félredobta az ácsfejszéjét, és maga
is eljött otthonról a gyűlésbe. Mikor már együtt voltak, bottal a kézben
odajárultak a főpap elé. A főpap elvette tőlük a botokat, aztán bement a
templomba imádkozni. Imája végeztével újra fogta a botokat, kiment,
kinek-kinek visszaadta a magáét - jel egyiken sem volt. Utoljára József
vette át a botját, s lám: a botból galamb röppent fel, és József fejére
szállt36. Ekkor megszólalt a főpap:
- József, József, neked jutott osztályrészül, hogy az Úr szüzét magadhoz
vegyed, neked, hogy a gondját viseld!
IX. 2. De József vonakodott:
- Fiaim vannak, öreg vagyok magam is 37, ez meg fiatal leány! Még majd
nevetség tárgya leszek Izrael fiai előtt…!
- József - intette a főpap -, féld a te Uradat és Istenedet, emlékezz
csak, mit tett az Úr Dátánnal, Abirónnal és Koréval 38, hogy nyílt meg
alattuk a föld, és hogyan nyelte el mindannyiukat, mert szembeszegültek
Vele! Vigyázz, József, nehogy most nálad, a te házad táján történjen meg
ugyanez!
IX. 3. Józsefet megdöbbentették a szavak. Átvette hát a leányt, hogy a
gondját majd ő viselje, s közben ezt mondta neki:
- Mária, magamhoz vettelek az Úr templomából. Egyelőre otthagylak
téged a házamban. Nekem néhány építkezésen van dolgom 39, oda
megyek, de nemsokára hazatérek hozzád. Addig az Úr őriz majd!

Mária, az Úr választottja és a szeplőtelen fogantatás

X. 1. A papok tanácsot tartottak.

- Készíttessünk függönyt az Úr temploma számára - határozták el. És a
főpap kiadta a parancsot:
- Hívjatok hozzám szeplőtelen leányokat Dávid törzséből!
A templomszolgák szétszéledtek, hogy ilyen leányokat keressenek: fel
is kutattak közülük hetet. A főpapnak azonban eszébe jutott, hogy a kis
Mária Dávid törzséből40 való, s szintén szeplőtelen az Úr előtt. Így a
szolgák elmentek, és őt is odavezették. X. 2. Aztán mindannyiukat
bevitték az Úr templomába, ahol a főpap kiadta nekik az utasítást:
 - Húzzatok sorsot egymás között, melyiktek fonja az arany- és az
azbesztfonalat, melyiktek a lent, a selymet, a kék, a skarlátvörös és a
mélybíbor színűt!41
Máriának a sorshúzás a skarlátvöröst és a mélybíbort juttatta; fogta hát
az anyagot és hazament. (Akkor történt ez, amikor Zakariás megnémult 42,
és tisztében Sámuel helyettesítette, míg csak Zakariás hangja vissza nem
tért.) Máris hozzálátott a fonáshoz: a skarlátvörössel kezdte. XI. 1.
Egyszer - éppen fogta a korsót, kiment a házból, hogy vizet merítsen -
egy hang ekképpen köszöntötte:
- Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van, áldott vagy te az
asszonyok között!43
Mária körülnézett, jobbra is, balra is, honnan jön a hang, aztán minden
ízében reszketve ment vissza szobájába. Letette a korsót, elővette a
mélybíbor anyagot, és újra a székére ült, hogy a bíbort is megfonja. XI.2.
És lám, egyszer csak elébeállt az Úr angyala.
- Ne félj, Mária - bátorította -, mert kegyelmet találtál a mindenség Ura
előtt: foganni fogsz az Ő Igéjétől!44
Az angyali szó hallatára Mária zavarba esett:
- Én? - kérdezte. - Foganni fogok az Úrtól, az élő Istentől…? Ahogyan a
többi asszony a szülésig eljut?!
XI. 3. De az előtte álló angyal felvilágosította:
- Nem úgy, Mária. Isten ereje árnyékol be majd, szent szülöttedet tehát
a Magasságos fiának fogják hívni. Add neki a 'Jézus' nevet, mert Ő lesz
az, aki népét megváltja bűneitől!45
És Mária engedelmesen mondta:
- Szolgálólánya vagyok az Úrnak: íme, itt állok előtte. Legyen nekem a
te szavaid szerint46.
XII. 1. Mikor aztán Mária kész lett mind a vörös, mind a bíborszínű
fonallal, elvitte a papnak. A pap átvette tőle, és áldást mondott rá:
- Mária, felmagasztalta a te nevedet az Úristen! Áldott leszel a föld
minden nemzetsége előtt!
 XII. 2. Máriát boldoggá tették szavai; így ment el unokanővéréhez,
Erzsébethez, s kopogtatott az ajtón. Erzsébet a kopogtatásra eldobta a
skarlátszín fonallal telő orsót47, odaszaladt az ajtóhoz, kinyitotta neki, és
áldó szavakkal köszöntötte:
- Hát lehetséges ez? Az én Uram anyja látogat el hozzám…?! Mert lám,
méhemben táncra perdült a magzat, és megáldott téged!48
Mária azonban elfelejtkezett arról a szent titokról, melyet Gábriel angyal
a tudomására hozott. Az égre szegezte tekintetét, úgy rebegte:
- Ugyan ki vagyok én, hogy íme, a föld összes asszonyai ilyen
dicséretekkel halmoznak el?!
XII. 3. Három hónapig49 időzött Erzsébetnél, közben napról napra
gömbölyödött a hasa; ezért aztán félelmében hazament, s többé nem
mutatkozott Izrael fiai előtt. Éppen tizenhat éves volt, mikor ez a szent
titok beteljesült rajta. XIII. 1. Hatodik hónapjába lépett már, mikor
építkezéseiről egyszer csak megérkezett József. Mihelyt belépett a házba,
tüstént észrevette, hogy Mária terhes. És József verte a fejét, levetette
magát a földre, s a zsákszöveten50 jajgatott és kesergett:
- Milyen arccal nézzek most az Úristenre? Hogyan imádkozzam ezért a
leányért?51 Hiszen szűzen vettem át őt az Úristen templomából, de nem
őrködtem jól felette… Ki az, aki orvul ellenemre tört? Ki követte el
házamban ezt a gazságot? Ki rabolta el tőlem, ki becstelenítette meg
őt…?! Csak nem Ádám története ismétlődik rajtam? Ádámmal az ima
órájában52 történt a baj: jött a kígyó, egyedül találta Évát, álnokul
félrevezette és megrontotta53 - velem is így esett…
XIII. 2. József felkászálódott a zsákszövetről, behívta Máriát és
felelősségre vonta:
- Te, akit Isten vett a gondjaiba, mit tettél? Elfeledkeztél a te Uradról és
Istenedről…? Miért alacsonyítottad le a lelkedet, noha a szentek
szentjében nevelkedtél, noha eledeledet egy angyaltól kaptad?
XIII. 3. Mária keserű könnyekre fakadt, úgy bizonygatta:
- Én tiszta vagyok, és férfit nem ismerek!
- Akkor hát honnan van a hasadban ez a magzat? - faggatta József.
 - Olyan igaz, mint ahogy az én Uram és Istenem él - fogadkozott Mária
-, nem tudom, honnan került belém!54
XIV. 1. József nagyon megijedt. Nem zaklatta tovább Máriát, csak
magában latolgatta, mit tegyen vele.
- Ha hallgatok a vétkéről - töprengett -, még majd megvádolnak, hogy
lábbal tapostam az Úr törvényét 55. Ha viszont kinyilvánítom Izrael fiai
előtt, milyen állapotban van…? Meglehet, egy angyal magzatát hordozza 56,
s félek, akkor meg az lesz a vád ellenem, hogy ártatlan vért 57
szolgáltattam ki a halálos ítéletnek… Mit tegyek hát vele…? Feltűnés nélkül
fogok tőle elválni!58
Így esteledett rá. XIV. 2. És íme, álmában megjelent neki az Úr
angyala:
- A leány miatt ne aggódj - nyugtatta meg. A magzat, melyet hordoz, a
Szentlélektől való! Mária fiút fog szülni neked, s te Jézusnak nevezed majd
el, mert Ő lesz az, aki népét megváltja bűneitől!59
Álmából felserkenve József dicsőítette Izrael Istenét, aki ilyen
kegyelemben részesítette; és ettől fogva féltő gonddal vigyázott Máriára.
XV. 1. Egy alkalommal betért hozzá az írástudó Annás.
- József - kérdezte -, miért nem jelentél meg az összejövetelünkön?
- Fárasztó volt az utam60 - válaszolta József-, az első napot pihenéssel
töltöttem.
Annás ekkor megfordult, és észrevette, hogy Mária teherben van. XV.2.
Alig lépett ki a házból, már sietett is a paphoz a hírrel:
- Íme, József, akiért kezességet vállaltál, súlyosan vétett a törvény
ellen!
- De hát mi történt? - kérdezte a főpap.
- Annak idején átvett egy szüzet az Úr templomából - magyarázta
Annás. - És ezt a szüzet József bemocskolta, titkon élt vele házaséletet, és
nem hozta nyilvánosságra Izrael fiai előtt!
- József tette volna ezt? - döbbent meg a főpap.
- Küldd el a templomszolgákat - erősködött Annás -, akkor
megbizonyosodhatsz afelől, hogy a leány terhes!
 A templomszolgák tehát elmentek, úgy találták a leányt, ahogyan
Annás mondta; ezért nyomban a templomhoz kísérték őt, hogy törvény
elé állítsák.
XV. 3. Mária - kérdezte a főpap -, miért tetted ezt? Miért
alacsonyítottad le a lelkedet? Elfeledkeztél a te Uradról és Istenedről, noha
a szentek-szentjében nevelkedtél, noha eledeledet egy angyaltól
kaptad…?! Te, aki hallgattad az angyalok himnuszait, aki táncoltál előttük,
hogyan vetemedhettél ilyesmire?!
Mária keserű könnyekre fakadt, úgy bizonygatta:
- Amilyen igaz, hogy él az Úr, az Isten, úgy vagyok én tiszta Őelőtte és
férfit nem ismerek!
XV. 4. A főpap most Józsefhez fordult:
- Miért tetted ezt?
De József is tagadott:
- Amilyen igaz, hogy él az én Uram és Istenem, él az Ő Felkentje és az
Ő igazságának Tanúja61, úgy vagyok én tiszta! Sohasem érintettem ezt a
leányt!
- Ne tégy hamis tanúságot - intette a főpap -, hanem mondd meg az
igazat! Eltitkoltad, hogy házaséletet élsz vele, nem hoztad tudomására
Izrael fiainak! Nem hajtottál fejet az Úr mindenható keze előtt, hogy
áldott legyen a te magzatod! 62 XVI. 1. S mert erre József elnémult, a
főpap folytatta: - Add vissza a leányt, akit az Úr templomából vettél át!
S bár József szemét elborították a könnyek <…> 63, a főpap így
határozott róluk:
- Most megitatlak benneteket az Úr próbájának vizével, akkor majd a ti
szemetekben is nyilvánvaló lesz, hogy bűnösök vagytok! 64
XVI. 2. Azzal a főpap nyomban vizet vett, megitatta vele Józsefet, és
kiküldte a pusztaságba - József azonban épen és sértetlenül tért vissza.
Megitatta a leányt is, szintén kiküldte a pusztaságba - csakhogy ő szintén
épen és sértetlenül érkezett vissza. Az egész nép csak ámult, hogy
semmiféle bűn nem nyilvánult meg bennük, a főpap pedig kijelentette:
 XVI. 3. - Ha az Úristen nem nyilvánított bűnösnek, én sem ítéllek el
benneteket!65
És mindkettőjüket elbocsájtotta. József maga mellé vette Máriát,
hazatért otthonába, túláradó örömmel dicsőítve Izrael Istenét.

Jézus születése

XVII. 1. Akkortájt Augustus császár66 rendeletet adott ki, hogy írják

össze a júdeai Betlehem lakosait67. József töprengőbe esett:
- A fiaimat még csak összeíratom - de mitévő legyek a leánnyal? Milyen
címen írassam össze őt? Mint a feleségemet? Ezt restellném. Talán mint
saját leányomat? Hiszen Izrael fiai tudják, hogy nem leányom…! Ha az
összeírásra felvirrad az Úr napja, majd elválik, mi az Ő akarata!
XVII. 2. Felnyergelte a szamarat, Máriát a hátára ültette; egyik fia
vezette az állatot, Sámuel68 mögötte ment. Jó három mérföldet megtettek
már - egyszer csak József hátrapillantott, és észrevette, hogy Mária arca
gondterhelt.
- Biztosan a terhesség kínozza - vélekedett, de mikor később újra
hátrapillantott, és mosolyogni látta, faggatni kezdte őt: - Mi van veled,
Mária? Nézem az arcodat: hol mosolyogsz, hol gondterhelt vagy!
- Csak azért, József - válaszolta Mária -, mert két népet látok lelki
szemeimmel, az egyik sír és jajgat, a másik meg boldog és önfeledten
örül69.
Az út felénél jártak, XVII. 3. mikor Mária megszólalt:
- József, vegyél le a szamárról. Sürget itt bennem a gyermek: világra
szeretne jönni.
József levette öt, de tanácstalan volt:
- Hová vigyelek? Hol találok védett helyet, hogy szülhess? A vidék
lakatlan…!
 XVIII. 1. Csak egy barlangot talált arrafelé, oda vitte hát Máriát 70,
mellette hagyta a fiait, ö maga pedig elindult, hogy zsidó bábát keressen
Betlehem környékén71.
XVIII. 2. Én72, József, mentem és mégsem mentem 73, néztem fel az
égboltra, láttam, hogy mozdulatlan, fürkésztem a levegőt, láttam, hogy
csodálattal figyel, láttam, hogy az ég madarainak a szárnya sem rebben.
És néztem le a földre, láttam a kondért, a mellette heverő munkásokat,
ahogyan kezüket a kondér felé nyújtják. De a szájukba vett ételt nem
ették, a kondorból kivett falatot nem emelték tovább, a szájuk felé lendülő
kéz nem lendült a szájukig: mindegyikük tekintete az égre szegeződött.
XVIII. 3. Láttam, hogy terelik a birkákat, de a birkák nem mozdulnak; a
juhász felemeli karját, hogy ösztökélje őket, de karja marad a magasban;
néztem le a folyó vizére, láttam a kecskéket, szájuk már a víztükörhöz
ért, mégsem ittak. Aztán egyszeriben minden mozgásba lendült újra. XIX.
1. Akkor egy asszonyra esett a tekintetem, aki a hegyről ereszkedett alá.
- Ember - szólított meg -, hová igyekszel?
- Zsidó bábát keresek - feleltem.
- Tehát zsidó vagy? - kérdezte.
- Igen - hagytam helyben.
- És ki az a nő, aki a barlangban74 szül? - faggatott tovább.
- A menyasszonyom - mondtam.
- Nem a feleséged? - folytatta a kérdezősködést.
- Ő Mária, aki az Úr Templomában nevelkedett - magyaráztam. Nekem
jutott ugyan osztályrészül, hogy feleségül vegyem, de nem a feleségem: a
Szentlélektől foganta magzatát.
- Igaz lehet ez? - lepődött meg a bába. József csak ennyit mondott
neki:
- Gyere és nézd meg!
És elindult vele. XIX. 2. Hamarosan már ott álltak a barlang szájánál: a
barlangot sötét felhő árnyékolta be75.
- Felmagasztosult a lelkem a mai napon - örvendezett a bába -, mert
szemeim ma csoda dolgot láttak: megszületett Izrael üdvössége! 76
 Ebben a pillanatban a felhő visszahúzódott a barlang elől, a barlang
mélyéből pedig olyan ragyogó fényesség áradt, hogy szem el nem
viselhette. De lassan-lassan ez a fény is kihunyt, s végül láthatóvá vált a
Csecsemő, amint világra jött, és elfogadta anyja, Mária mellét.
- Nagy nap nekem ez a mai - ujjongott fel a bába -, mert szemtanúja
lehettem ennek a megfoghatatlan csodának!
XIX. 3. A bába távozott a barlangból, s mikor összeakadt vele
Salómé77, mindjárt elújságolta neki:
- Salómé, Salómé, megfoghatatlan csodáról számolhatok be! Szült egy
szűz, pedig szűzi volta nem engedné!
- Ahogyan él az én Uram és Istenem, úgy igaz - erősködött Salómé: -
amíg ujjammal meg nem tapintom, amíg meg nem vizsgálom a testét 78, el
nem hiszem, hogy szűzen szült!
XX. 1. A bába tehát elment Máriához, és figyelmeztette:
- Mária, készülj fel, nem akármilyen próba vár rád!
Ennek hallatára Mária megtette az előkészületeket, Salómé pedig
ujjával tapogatni kezdte a testét. De Salómé hirtelen feljajdult:
- Átok az én gonoszságomra és hitetlenségemre! Miért is kísértettem az
élő Istent…?! Lám, a kezemet tűz emészti, mindjárt odalesz…!
XX. 2. És Salómé térdre borulva könyörgött a Mindenhatóhoz:
- Ó atyáim Istene, emlékezz meg rólam, hiszen Ábrahám, Izsák és
Jákob sarja vagyok! Ne szolgáltass bennem intő példát Izrael fiainak,
engedj engem vissza a szegényeimhez… 79! Te vagy a tudója, Mindenható
Úr, hogy mindig a Te nevedben istápoltam őket, amiként a fizetséget is
Tőled kaptam érte!
XX. 3. Ekkor elébe állt az Úr angyala.
- Salómé, Salómé - szólt hozzá -, a világ Mindenható Ura meghallgatta
kérésedet. Nyújtsd kezedet a gyermek felé és vedd a karodba - Benne
leled meg üdvösségedet és örömödet!
XX. 4. Salómé örömmel eltelve lépett a Gyermekhez, s miközben
karjaiba vette, így beszélt:
- Az Övé lesz hódolatom, mert Vele született meg Izrael királya!
 És Salómé keze nyomban meggyógyult80. Mikor aztán megigazultan
távozott a barlangból, egyszer csak hangot hallott:
- Salómé, Salómé, ne híreszteld el a csodát, melynek szemtanúja voltál,
míg csak a Gyermek Jeruzsálembe nem érkezik! 81

A mágusok jövetele és a betlehemi gyermekgyilkosság;

Zakariás halála

XXI. 1. József javában készülődött, hogy majd útra kelnek Júdeába 82, s
lám, épp akkor nagy nyugtalanság támadt a júdeai Betlehemben, mert
mágusok83 érkeztek, akik váltig ezt kérdezgették:
- Hol van a zsidók királya? Láttuk a csillagot keleten, azért jöttünk,
hogy bemutassuk előtte hódolatunkat!84
XXI. 2. Mikor Heródes85 ennek hírét vette, félelem fogta el. Nyomban
szolgákat küldött ki a mágusokért, egyszersmind pedig magához rendelte
a főpapokat, s faggatóra fogta őket a praetoriumban 86:
- Mi van megírva a Felkentről? Hol is születik? A főpapok
felvilágosították:
- A júdeai Betlehemben. Így van megírva87.
Heródes elbocsájtotta őket, s most már a mágusokat kezdte faggatni88:
- Miféle jelét láttátok annak - kérdezte -, hogy király született?
- Láttunk egy csillagot - magyarázták a mágusok. - Feltűnően nagy volt,
úgy ragyogott fel a többi csillag közölt, hogy mindet elhomályosította -
más csillagot látni sem lehetett mellette. Így tudtuk meg, hogy Izraelnek
királya született, s azért is jöttünk, hogy hódolatunkat bemutassuk előtte.
- Akkor hát menjetek és keressétek meg - mondta Heródes -, s ha
rátaláltok, adjátok hírül nekem, hogy magam is odamehessek és
bemutathassam előtte hódolatomat!89
XXI. 3. A mágusok távoztak tőle, s íme, az a csillag, melyet keleten
láttak, elvezette őket a barlanghoz, ott állapodott meg a Gyermek feje
fölött90. Mikor a mágusok megpillantották bent anyjával, Máriával, kivették
tarisznyájukból ajándékaikat, aranyat, tömjént, mirhát 91. XXI. 4. S mert
az angyaltól utasítást kaptak, hogy ne menjenek Júdea 92 felé, más úton
tértek vissza szülőföldjükre93. XXII. 1. Heródes, aki hamarosan belátta,
hogy a mágusok becsapták, féktelen dühében kiküldte a fogdmegjeit azzal
a paranccsal, hogy két évtől lefelé mészárolják le az összes gyermeket 94.
XXII. 2. A hír, hogy a gyermekeket felkoncolják, megrémítette Máriát:
felkapta hát a kisfiát, bepólyázta és egy marhaistállóban, a jászolba
rejtette95. XXII. 3. Erzsébet fülébe szintén eljutott a hír, hogy a fiát
keresik: ő meg Jánost96 kapta fel, s elindult vele, neki a hegynek.
Nézelődött erre is, arra is, hol bújtathatná el, de nem talált rejtekhelyet.
Erzsébet kétségbeesetten kiáltotta:
- Isten hegyorma, fogadj be engem, anyát a gyermekével!
Jártányi ereje sem maradt már, annyira félt; a hegy azonban tüstént
meghasadt, és befogadta öt. És ez a hegy még fényt is bocsájtott be
hozzá, mert velük volt az Úr angyala, és vigyázott rájuk.
XXIII. 1. Heródes egyre nyomozott János után, s végül Zakariáshoz is
elküldte a szolgáit, akik az ő nevében az oltár előtt fogták vallatóra a
főpapot:
- Hová rejtetted a fiadat?
Zakariás válaszul csak ennyit mondott:
- Az én tisztem Isten szolgálata, minden időmet az Ő templomában
töltöm. Honnan tudjam, hol a fiam?
XXIII. 2. A szolgák elmentek, de mikor minderről részletesen
beszámoltak Heródesnek, a király ingerülten fakadt ki:
- Még hogy az ő fia lesz Izrael jövendő királya… 97?! Megint elküldte
hozzá a szolgákat, s ezt üzente általuk:
- Mondd meg az igazat: hová rejtetted a fiadat? Tudod, hogy véred
fölött98 az én kezemnek hatalma van?
A szolgák elmentek, és átadták az üzenetet. XXIII. 3. Zakariás
válaszul így szólt:
 - Akkor hál az Úr mártírja leszek. Vérem a tiéd. De a lelkemet magához
veszi a Mindenható, mert ártatlan vért ontasz ki itt, az Úr templomának
előcsarnokában!
És Zakariást csakugyan meggyilkolták, úgy pirkadatkor, Izrael fiai tehát
nem is sejtették, hogy gyilkosság áldozata lett. XXIV. 1. De a reggeli ima
idején, mikor a papok felvonultak, Zakariás nem fogadta őket a szokásos
áldással. A papok megálltak és vártak rá, hogy majd imával köszöntsék,
és együtt kezdjék dicsőíteni a Magasságos Istent. XXIV. 2. Telt-múlt az
idő, Zakariás csak nem jött: már mindannyian rosszat sejtettek. Akkor
egyikük bemerészkedett a szentélybe, s ott pillantotta meg vérbefagyott
holttestét az Úr oltára mellett. Közben hang hallatszott:
- Zakariást meggyilkolták. És a vére kitörölhetetlenül idetapad, míg
csak el nem jön a bosszúálló!
Ezeknek a szavaknak hallatára a pap megrettenve húzódott vissza a
szentélyből, s kint rendre elbeszélte társainak, mit látott, mit hallott.
XXIV. 3. Akkor már a többiek is bemerészkedtek, hogy lássák, mi történt.
A templom tetőgerendái feljajdultak, ők maguk megszaggatták ruháikat,
gallérjától az alsó szegélyéig. Zakariás holttestét nem találták ugyan, de
megtalálták a vérét - csakhogy az addigra kővé változott. Megrettenve
jöttek hát el onnan, kihirdették, hogy Zakariás gyilkosság áldozata lett,
ezt a nép mindegyik törzse tudomásul vette; aztán három nap és három
éjszaka gyászolták és siratták Zakariást.
XXIV. 4. A harmadik nap elteltével a papok tanácskozni kezdtek, kit
állítsanak Zakariás helyére. És választásuk Simeonra esett, neki ugyanis a
Szentlélek jó előre kinyilvánította, hogy nem hal meg addig, míg testi
valójában nem látja a Felkentet99.

A szerző zárszava

XXV. 1. Én, Jakab, minekutána ezt a történetet Jeruzsálemben leírtam,

a Heródes halálát követő zavargások miatt100 elvonultam a pusztába, míg
Jeruzsálemben a zavargások el nem csitulnak. Itt fogom dicsőíteni a
Mindenhatót, aki megadta nekem a tehetséget ahhoz, hogy történetemet
írásba foglalhassam. XXV. 2. Az Úr kegyelme legyen minden istenfélő
emberrel, ámen.
Mária története ez, Jakab elbeszélése.
Békesség megírójának és olvasójának!amonimi

Fordította Szepessy Tibor

 Tamásnak, a zsidó filozófusnak
a beszámolója az Úr gyermekkoráról101
I. 1. Én, a zsidó Tamás102, beszámolok nektek, a pogányok közül való
valamennyi testvérnek, hogy megtudjátok azokat a gyermeki és mégis
magasztos dolgokat, amelyeket a mi Urunk, Jézus Krisztus cselekedett,
miután megszületett a mi vidékünkön. Így kezdődött ez:
II. 1. Amikor ez a gyermek Jézus ötéves lett, egy patak gázlójánál
játszott, és a folyó vizet kis gödrökbe gyűjtötte, és tüstént tisztává is
tette, mindezt pedig egyetlen szavával parancsolta meg a vizeknek.
II. 2. És miután puha sarat készített, abból tizenkét verebet formált.
De szombat volt, amikor ezeket készítette. Volt pedig ott sok más
gyermek is, akik együtt játszottak vele.
II. 3. Látva pedig egy zsidó, hogy miket művelt Jézus szombaton játék
közben, azonnal elment, s jelentette apjának, Józsefnek: - íme a fiad ott
van a pataknál, és az agyagot kezébe véve abból tizenkét madarát
formált, és megszentségtelenítette a szombatot.
II. 4. József pedig arra a helyre sietett, és amikor meglátta őt, így
kiáltott rá: - Miért cselekszel szombaton 103 olyasmiket, amiket nem szabad
megtenni? Jézus pedig összecsapta a tenyerét, s rákiáltott a verebekre: -
Távozzatok! A verebek pedig szárnyra keltek, és csiripelve elrepültek 104.
II. 5. Látva ezt a zsidók, megdöbbentek, majd távoztak, és jelentették
vezetőiknek azt, amit szemük előtt Jézus cselekedett.
III. 1. Annás írástudó105 fia pedig ott állt Józseffel együtt, és kezébe
vett egy fűzfaágat, majd azzal elvezette a vizet, amit Jézus összegyűjtött.
III. 2. Amikor Jézus meglátta, mi történt, haragra gerjedt, és azt
mondta neki: - Te kártékony, istentelen és esztelen, mit vétettek neked a
gödrök és a víz? Íme, most te is elszáradsz, mint a fa, s nem hozol
lombot, sem gyökeret, sem gyümölcsöt106.
 III. 3. A gyermek pedig azonnal teljesen kiszáradt. Jézus pedig
eltávozott, és visszament József házába. Az elszáradt gyermeket pedig
szülei felemelték, és ifjúságát siratva elvitték Józsefhez, vádolva őt, hogy
olyan fia van, aki ilyeneket cselekszik.
IV. 1. Ezután ismét átment a falun, és egy rohanó gyermek a vállának
ütközött. Ekkor Jézus elkeseredve ezt mondta neki: - Nem fogsz tovább
menni az utadon! Az tehát azon nyomban összeesett és meghalt. Amikor
pedig néhányan meglátták, mi történt, így szóltak: - Honnét származik ez
a gyermek, hogy minden szava megvalósult tett?
IV. 2. Akkor elmentek Józsefhez a meghalt gyermek szülei, és szemére
vetették: - Mivel ilyen fiad van, nem lakhatsz velünk a faluban! Vagy
pedig tanítsd meg őt, hogy áldjon és ne átkozzon 107, mert megöli a
gyermekeinket!
V. 1. És magához szólította József a gyermeket négyszemközt.
Megintette őt, és így szólt hozzá: - Miért cselekszel ilyeneket, hogy ezek
szenvedjenek, meggyűlöljenek minket és elüldözzenek? Jézus azt
válaszolta: - Én tudom, hogy ezek a szavaid nem a tieid, mégis hallgatni
fogok a te kedvedért. Ők azonban csak viseljék büntetésüket. Azok is
tüstént megvakultak, akik bepanaszolták.
V. 2. Akik látták ezt, nagyon megijedtek és kétségbe estek. Azt
mondogatták róla, hogy minden szó, amit kimondott, akár jó, akár rossz,
tetté vált és csodává lett. József pedig, látva, hogy Jézus ilyeneket
cselekedett, felkelt, megfogta a fülét, és nagyon meghúzta.
V. 3. A gyermek pedig bosszankodott, és ezt mondta neki: - Elég
neked, ha keresel és nem találsz, nagyon nem bölcsen cselekedtél. Nem
tudod, hogy a tied vagyok? Ne szomoríts meg engem!
VI. 1. Egy Zákeus108 nevű tanító, aki történetesen ott állt, hallotta,
amint Jézus ezt közölte apjával, és igen elcsodálkozott azon, hogy
gyermek létére ilyeneket mondott.
VI. 2. Néhány nap múlva aztán felkereste Józsefet, és ezt mondta neki:
- Okos a gyermeked, van esze. Nosza, add át nekem, hogy a betűvetésre
tanítsam, és én megtanítom őt a betűkkel együtt minden ismeretre, és
arra, hogy minden idős embernek köszönjön, és tisztelje őket mint
nagyapákat és apákat, és hogy szeresse az önmagával egykorúakat.
VI. 3. Elmondta tehát neki az összes betűt az Alfától az Ómegáig, nagy
részletességgel és világosan. Ő pedig rátekintve Zákeus tanítóra, így szólt
hozzá: - Te, aki az Alfa lényegét sem ismered, hogyan tanítasz másokat a
Bétára? Képmutató109! Tanítsd meg előbb az Alfát, ha tudod, és akkor
majd hiszünk neked a Bétával kapcsolatban. Azután elkezdte faggatni a
tanítót az első betűről, az pedig nem volt képes válaszolni neki. Sokak
hallatára így szólt a gyermek Zákeushoz: - Tanuld meg, tanító, az első
betű felépítését, és figyeld meg, milyen összefutó egyenes vonalai
vannak, és a keresztszárát, amely - mint látod - azokat összekapcsolja,
miközben azok csúcsban egyesülnek; az alfa szárai tehát három homogén,
azonos méretű, egymás alá és fölé rendelt jelet alkotnak.110
VII. 1. Miután pedig Zákeus tanító végighallgatta a gyermek sokrétű és
mélyértelmű fejtegetését az első betűről, kétségbeesett válaszán és
tanításán, és így szólt a jelenlevőkhöz: - Jaj nekem, sarokba szorítottak,
ó, én szerencsétlen! Szégyent hoztam önmagámra, amikor magamhoz
vettem ezt a gyermeket.
VII. 2. Vedd vissza tőlem, kérlek, testvérem, József, mert nem tudom
elviselni szigorú tekintetét, világos szavát, még egyetlen alkalommal sem.
Ez a gyermek nem földi születésű 111, ez még a tüzet is képes megfékezni.
Ez talán még a világ megalkotása előtt született 112. Milyen anyaméh
hordozta ezt, milyen anyaöl táplálta 113? Én nem tudom! Jaj nekem,
barátom, egészen kiforgat az énemből. Nem tudom követni a
gondolkodását, önmagamat csaptam be, én háromszorosan szerencsétlen.
Azt akartam, hogy a tanítványom legyen, és tanítóra leltem benne.
VII. 3. Barátaim, megszégyenültem, öreg létemre egy gyermek győzött
le. Kétségbe ejtett, és a halál szélére juttatott ez a gyermek. Ebben az
órában képtelen vagyok a szemébe nézni. És ha mindenki azt fogja
mondani, hogy egy kisgyermek győzött le, ugyan felelhetek erre? És mit
mondhatnék az első betű vonalairól azok után, amiket ő mondott róluk? Ó
barátaim, nem tudom! Mert nem ismerem sem a kezdetét, sem a végét 114.
 VII. 4. Ezért arra kérlek, József testvér, vidd vissza a házadba. Mert ez
a gyermek valami rendkívüli115: vagy isten, vagy angyal, vagy nem tudom,
mit beszélek.
VIII. 1. Amikor pedig a zsidók vigasztalni kezdték Zákeust, a gyermek
nagyot nevetett, és így szólt: - Nos hát, hogy szerencsétlenséged ne
legyen haszontalan, lássanak a szívükben vakok! Én fentről jöttem 116 ide,
azért, hogy megátkozzam és felfelé hívjam őket, ahogyan megparancsolta
nekem az, aki miattatok küldött engem.
VIII. 2. Mihelyt pedig a gyermek befejezte beszédét, tüstént
meggyógyultak mindazok, akiket átka lesújtott. Ettől fogva aztán senki
sem merészelte megharagítani, nehogy az átka elérje, és nyomorékká
váljék.
IX. 1. Néhány nap múlva egy emeleti tetőn 117 játszott Jézus, amikor az
egyik vele játszó gyermek leesett a tetőről és szörnyethalt. A többi
gyermek ezt látva elmenekült. Jézus egyedül maradt, és ott álldogált.
IX. 2. Amikor megérkeztek a szörnyethalt gyermek szülei, azzal
vádolták, hogy ő lökte le. Erre ezt válaszolta: - Én sohasem löktem le őt. -
Azok pedig bántalmazni akarták.
IX. 3. Erre Jézus leugrott a tetőről, és megállt a gyermek holtteste
mellett, majd hangosan rákiáltott: - Zénón - mert ez volt a neve -, kelj
fel, és mondd meg nekem, hogy én löktelek-e le téged?! Az felkelt, és
azonnal így felelt: - Nem, Uram, te nem lelöktél, hanem feltámasztottál!
És akik ezt látták, megdöbbentek. A gyermek szülei pedig dicsőítették
Istent azért a csodajelért, ami történt, és térdre borulva hódoltak Jézus
előtt.
X. 1. Néhány nap múlva egy fiatalember fát hasogatott a szomszédban,
és a leesett fejsze elvágta a lábfejét. Mivel elvérzett, meghalt.
X. 2. Erre riadalom támadt, és összefutottak; a gyermek Jézus is
odafutott. Erővel utat tört magának a tömegben, megragadta az ifjú
sebesült lábát, s az rögtön meggyógyult. Azt mondta az ifjúnak: - Most
pedig kelj fel, hasogasd a fát és emlékezz rám! A sokaság pedig látva a
történteket, térdre borult a gyermek előtt, és így szólt: Valóban Isten
lelke lakik ebben a gyermekben.
XI. 1. Amikor hatéves lett, az édesanyja egy korsót adott neki, és
elküldte, hogy merítsen vizet, és hozza be a házba. A tömegben azonban
nekiütközött valaminek, és a korsója összetört.
XI. 2. Jézus azonban kiterítette a köpenyét, amit viselt, telemerte
vízzel, s elvitte az édesanyjának. E csodát látva, édesanyja megcsókolta
őt, s megőrizte magában118 azokat a rejtélyes dolgokat, amelyeket szeme
láttára cselekedett.
XII. 1. Egy másik alkalommal a vetés idején kiment a gyermek apjával
együtt, hogy gabonát vessenek a földjükbe. Miközben az apja vetett, a
gyermek is elvetett egyetlen szem gabonamagot.
XII. 2. Amikor pedig learatta és kicsépelte, száz vékája 119 lett, és a falu
minden szegényét a szérűre hívta, és nekik ajándékozta a gabonát. József
pedig a maradék gabonát vitte el. Nyolcéves volt Jézus, amikor ezt a
csodát művelte.
XIII. 1. Édesapja ács volt120, és abban az időben ekéket meg jármokat
készített. Egy gazdag embertől azt a megrendelést kapta, hogy egy ágyat
készítsen neki. Mivel azonban az egyik deszka rövidebb volt, mint az
úgynevezett ellenpárja, és nem tudták, mitévők legyenek, a gyermek
Jézus azt mondta az apjának: - Tedd le a két fát egymás mellé, és a
közepétől számítva az egyik végén igazítsd azokat egyenlő hosszúságúra!
XIII. 2. József tehát azt tette, amit a gyermek mondott neki. Jézus
pedig odaállt a másik oldalra, és megragadta a rövidebbik fát, majd
kihúzva azt a másikkal egyenlő méretűvé tette. Látva ezt József, az apja,
elcsodálkozott, majd átölelte a gyermeket és megcsókolta: - Boldog
vagyok, hogy ezt a gyermeket adta nekem Isten.
XIV. 1. Látva pedig József, hogy a gyermek értelme életkorával együtt
erősödik, ismét elhatározta: nem engedi, hogy írástudatlan maradjon.
Fogta tehát, és átadta egy másik tanítónak. A tanító azt mondta
Józsefnek: - Először görögre, aztán héberre fogom tanítani. Ismerte
ugyanis a tanító a gyermek merészségét, és félt tőle. Mégis felírta az
ábécét. Hosszú ideig foglalkozott vele, de a gyermek nem felelt neki.
XIV. 2. Végül Jézus ezt mondta neki: - Ha valóban tanító vagy, és ha
ismered jól a betűket, mondd meg nekem, mit jelent az Alfa, én pedig
megmondom neked a Béta jelentését. Erre a tanító feldühödött, és a
fejére ütött. A gyermek viszont, mivel az ütés fájt neki, megátkozta a
tanítót, aki azonnal elvesztette az eszméletét, és arccal a földre zuhant.
XIV. 3. A gyermek meg visszatéri apja házába. József pedig
elszomorodott, és meghagyta az anyjának, ne engedje ki az ajtón, mert
meghalnak, akik megharagítják.
XV. 1. Egy idő után pedig egy másik tanító, aki Józsefnek igazi jó
barátja volt, ismét azt mondta neki: - Hozzad el hozzám a gyermeket az
iskolába! Talán én képes leszek kedveskedéssel megtanítani a
betűvetésre. Azt mondta erre József: - Ha mered, testvérem, vidd
magaddal! - És magával vitte, félelemmel és nagy aggodalommal. A
gyermek viszont örömmel ment vele.
XV. 2. Amikor pedig belépett az iskolába, talált ott egy könyvet, amely
az olvasópolcon121 feküdt. Amikor kézbe vette, nem azokat a betűket
olvasta fel, amelyek benne voltak, hanem száját megnyitva a Szentlélek
által beszélt, és tanította a Törvényt a körülötte állóknak. Nagy sokaság
gyűlt össze, akik ott álltak mellette, hallgatták őt, és csodálkoztak tanítása
mélységén és szép beszédjén122, hogy kiskora ellenére ilyen kijelentéseket
tesz.
XV. 3. Amikor József ezt meghallotta, megijedt és elfutott az iskolába,
mert arra gondolt, hogy ezt a tanítót is baj éri. Ekkor azt mondta a tanító
Józsefnek: - Tudod, testvérem, hogy én elhoztam a gyermeket
tanítványomul, de ő nagy kegyelemmel és bölcsességgel teljes 123. Ezért a
továbbiakban azt kérem, testvérem, hogy vidd vissza házadhoz.
XV. 4. Amint meghallotta ezt a gyermek, azonnal ránevetett a tanítóra,
és így szólt: - Mivel helyesen beszéltél, és helyesen tettél bizonyságot, a
te kedvedért az a másik, aki szélütött lett, gyógyuljon meg 124. És a másik
tanító azon nyomban meggyógyult. Ezután maga mellé vette József a
gyermeket, és hazatért.
XVI. 1. Egyszer elküldte József a fiát, Jakabot, hogy fát gyűjtsön, és
hozza haza. A gyermek Jézus is a nyomába szegődött. Miközben pedig
Jakab a rőzsét gyűjtötte, egy vipera megmarta125 Jakab kezét.
XVI. 2. Elterült a földön, és már a végét járta. Ekkor odament Jézus, és
ráfújt a harapásra. A betegsége azonnal megszűnt, az állat pedig
kipukkadt. Jakab viszont tüstént meggyógyult.
XVII. 1. Ezek után József szomszédságában meghalt egy beteg
gyermek126, az édesanyja pedig nagyon sírt 127. Meghallotta Jézus, hogy
nagy gyász és jajveszékelés támadt128, ezért gyorsan átfutott a
szomszédba. Amikor ott találta a meghalt gyermeket, megérintette 129 a
mellét, és azt mondta: - Neked mondom, kisgyermek 130, ne halj meg,
hanem élj és légy az édesanyáddal131! Az pedig felnézett és elmosolyodott.
Azt mondta Jézus az asszonynak: Emeld őt fel, adj neki 132 tejet, és
emlékezz rám!
XVII. 2. Az ott álló sokaság elcsodálkozott, amikor látta ezt, és ezt
mondták133: - Ez a gyermek valóban vagy Isten, vagy Isten angyala, hogy
minden szava megvalósult tett! Akkor Jézus elment onnan, és más
gyermekekkel játszott.
XVIII. 1. Egy idő múlva házat építettek nagy lármával. Jézus megállt,
és egészen odáig ment. Amikor pedig meglátott egy halott embert ott
feküdni, megragadta a kezét, és így szólt hozzá: - Neked mondom,
ember, hogy kelj fel134, s tedd a dolgodat! Az pedig tüstént felkelt, és
térdre borulva tisztelte őt.
XVIII. 2. A sokaság látta ezt, csodálkozott, és így szólt: - Ez a
gyermek az égből való, hiszen sok lelket megmentett a halálból és fog
megmenteni egész élete során.
XIX. 1. Amikor pedig tizenkét éves volt, a szülei szokás szerint
Jeruzsálembe mentek135 a pászka ünnepére, útitársaikkal együtt. A pászka
elmúltával aztán hazafelé indultak. Miután szülei elindultak haza, a
gyermek Jézus visszatért Jeruzsálembe. A szülei azonban úgy vélték, hogy
az útitársak között van.
XIX. 2. Miután már egynapi járóföldet megtettek, keresni kezdték őt
rokonaik között, de mivel nem találták, aggódva visszamentek, hogy
megkeressék. Három nap múlva meg is találták, amint ott ült a
templomban az írástudók között: a Törvényt hallgatta, és kérdezgette
őket. Mindnyájan figyeltek rá, és csodálkoztak, hogy gyermek létére
elnémította a véneket és a nép tanítóit, megmagyarázva a Törvény fő
pontjait és a próféták példázatait.
XIX. 3. Ekkor Mária, az édesanyja hozzá lépve ezt mondta neki: - Miért
tetted ezt velünk, fiam? Íme fájdalommal kerestünk téged. - Jézus így
válaszolt nekik: - Miért kerestek engem? Nem tudjátok hogy az én Atyám
dolgaiban kell lennem?136
XIX. 4. Az írástudók és a farizeusok ezt mondták: - Te vagy az
édesanyja ennek a gyermeknek? - Ő azt felelte: - Én vagyok. - Akkor azt
mondták neki: - Boldog vagy te az asszonyok között, hogy így megáldotta
Isten méhed gyümölcsét137! Ilyen dicsőséget, ilyen erényt és bölcsességet
ugyanis sohasem láttunk, sem nem hallottunk.
XIX. 5. Ekkor Jézus felkelt, követte az édesanyját, és
engedelmeskedett szüleinek. Édesanyja pedig gondosan megőrizte
szívében mindezeket az eseményeket. Jézus pedig szépen haladt előre
bölcsességben, életkorban és kegyelemben138. Övé a dicsőség örökkön-
örökké! Ámen.

Fordította Bolyki János

 A Megváltó gyermekségének
arab evangéliuma139
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Egyisten nevében.
A fölséges Isten segítségével és támogatásával hozzákezdünk könyvünk
írásához a mi magasztos Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus csodáiról,
mely a „Gyermekségevangélium” címet viseli, az Úr békességében. Ámen.
1. Az itt következő írást a Krisztus idejéből való József főpap könyvében
találtuk, akit mások Kaifásként emlegetnek 140. Ő beszéli el, hogy Jézus
már a bölcsőben fekve is tudott beszélni, és így szólt anyjához, Máriához:
- Én vagyok Jézus, Isten Fia, az Ige, akit a világra szültél 141, ahogyan
hírül adta neked Gábriel angyal142. Atyám a világ megváltására küldött
engem.

Krisztus születése

2.143 A Nagy Sándor halálától számított háromszázkilencedik

esztendőben144 Augustus császár rendeletet adott ki, hogy mindenkit
írjanak össze a maga szülőföldjén145. József is felkerekedett tehát, maga
mellé véve jegyesét, Máriát, és elindult Jeruzsálemből Betlehembe, hogy
családjával együtt atyái városában írják össze. 146 Éppen egy barlang
közelébe értek, amikor Mária Józsefhez fordult:
- Eljött az ideje, hogy szüljek. Nem tudok elmenni a városig, inkább
húzódjunk be ebbe a barlangba!
Mindez napnyugtakor történt, úgyhogy Józsefnek igyekeznie kellett,
hogy találjon egy asszonyt, aki majd Mária segítségére lesz. Alig indult
útnak, amikor megpillantott egy jeruzsálemi születésű zsidó nőt. Nyomban
megszólította:
- Isten áldjon! Gyere, lépj be ebbe a barlangba, van itt egy asszony, aki
hamarosan szülni fog.
3.147 Napnyugta után az anyóka József kíséretében a barlanghoz ért, és
mindketten beléplek oda. De íme, odabent mécsesek és gyertyák
ragyogásánál tündöklőbb, a napfénynél csillogóbb fényesség fogadta őket.
A bepólyált gyermek édesanyja, Mária emlőjét szopogatta a jászol
mélyén. Jó ideig mindketten csak ámultak-bámultak a nagy fényesség
láttán, végre az anyó megkérdezte Máriát:
- Te vagy az anyja ennek a kisdednek?
Mária úrnőnk igent bólintott, az anyóka pedig így folytatta:
- Sehogysem hasonlítasz Éva leányaihoz.
- Ahogyan fiamnak sincsen párja a kisfiúk között, úgy édesanyjára sem
hasonlít egy sem az asszonyok közül - felelte Mária úrnőnk.
- Úrnőm - folytatta amaz -, a jutalmamért jöttem. Jó ideje bénulásban
szenvedek.
- Tedd a gyermekre kezeidet! - szólott a mi magasztos Mária úrnőnk. Az
anyóka megfogadta szavait, és menten meggyógyult. Végül e szavakkal
távozott:
- Mostantól fogva hű szolgálója maradok ennek a gyermeknek életem
minden napján.
4. Nemsokára pásztorok érkeztek. Nagy vígan tüzet gyújtottak, amikor
egyszer csak égi seregek jelentek meg előttük, dicsőítve és ünnepelve a
mindenható Istent148 - mesélték. Így tettek a pásztorok is, a barlang pedig
abban a pillanatban a magasságok szentélyéhez vált hasonlatossá, hiszen
égi és földi ajkak együtt dicsérték és magasztalták Istent Krisztus Urunk
születéséért. A zsidó öregasszony a nyilvánvaló csoda láttára így adott
hálát Istennek:
- Hálát adok neked. Istenem, Izrael Istene, mert meglátták szemeim a
világ megváltójának születését.149
 5. Mikor azután elérkezett az idő, vagyis a nyolcadik nap, a kisfiút a
törvény szerint körül kellett metélni. Végül a barlangban került erre sor 150,
a zsidó asszony pedig megőrizte magának a kis bőrdarabot. Mások szerint
a köldökzsinór volt az, amit eltett, és egy ónárdusolajat tartalmazó
tégelybe rejtette. Fia illatszerárus volt, úgyhogy neki adta a tégelyt, de
hozzátette:
- Vigyázz, el ne add ezt az üveg nárdusolajat, még ha háromszáz
dénárt151 kínálnának is neked érte!
Ez volt az a tégely, amelyet később a bűnös Mária vásárolt meg.
Tartalmát Urunk, Jézus Krisztus fejére és lábaira öntötte, azután pedig a
hajával törölgette le.152
Tíz nap múlva Jézust Jeruzsálembe vitték, majd a születésétől számított
negyvenedik napon az Úr színe elé állították a templomban, és áldozatot
mutattak be érte, ahogyan azt Mózes törvénye előírja, miszerint „minden
elsőszülött fiút Istennek kell szentelni”.153
6. Akkor pillantotta meg a gyermeket az öreg Simeon - úgy ragyogott,
mint egy fényoszlop -, amikor édesanyja. Szűz Mária úrnőnk boldogan
hordozta a karjaiban, és ünneplő angyalok vették körül öt, mint királyt a
testőrei. Simeon sietve Mária úrnőnkhöz lépett, és kezét széttárva előtte
így szólt Krisztushoz:
- Most bocsásd el, Uram, szolgádat, békében, ahogyan megmondottad,
mert meglátták szemeim jóságodat, melyet valamennyi nép üdvösségére
készítettél, a nemzetek világosságára, és népednek, Izraelnek
dicsőségére.154
Ott volt Anna prófétaasszony155 is, Istennek hálát adva melléjük lépett,
és boldognak mondta Mária úrnőnket.
7. Történt pedig, hogy amikor Heródes királysága alatt Jézus
megszületett a júdeai Betlehemben, napkeletről mágusok 156 érkeztek
Jeruzsálembe, amint azt megjövendölte Zarathustra 157. Ajándékokat is
hoztak, aranyat, tömjént, mirhát, és imádattal a gyermek elé helyezték.
Mária úrnőnk viszonzásul fogott egy pólyát, és a rengeteg kincsért cserébe
nekik adta, azok pedig hálatelt szívvel fogadták tőle. De még ugyanabban
az órában megjelent előttük egy angyal annak a csillagnak a képében,
amely odafelé is vezetőjük volt az úton, úgyhogy a mágusok útnak
indultak, mindig a csillag vonulását követve, míg csak haza nem értek.
8. Otthon azután köréjük sereglettek a nép királyai és vezérei, és
kérdezgették tőlük, mit láttak, mit tettek, milyen volt az útjuk, és hogyan
értek vissza, hoztak-e magukkal valamit. A mágusok erre elővették a
Mária úrnőnktől kapott pólyát. Ennek örömére ünnepséget rendeztek;
szokásukhoz híven tüzet raktak, és azt imádták 158, majd a lángok közé
vetették a pólyát, a tűz pedig belekapott és elemésztette. Amikor azonban
eloltották, a pólyát úgy húzták ki a hamu alól, amilyen azelőtt volt, mintha
be sem dobták volna a lángok közé. Csókolgatni kezdték hát, fejükre meg
az arcukra borították, és ilyesmiket mondogattak:
- Ez bizony megcáfolhatatlan igazság. Valóban nagy dolog, hogy a tűz
sem felemészteni, sem elpusztítani nem tudta.
Azután fogták, és a legnagyobb tisztelettel elhelyezték a kincseik
között.
9. Amikor Heródes belátta, hogy a mágusok becsapták, hiszen nem
tériek vissza hozzá, papokat és bölcseket szólított magához, és a
következő kérdéssel fordult hozzájuk:
- Áruljátok el nekem, hol fog születni a Krisztus159!
Azok a júdeai Betlehemet nevezték meg, mire Heródes máris
tervezgetni kezdte, hogyan veszejthetné el Urunkat, Jézus Krisztust.
Akkor azonban Józsefnek megjelent álmában az Úr angyala, és
figyelmeztette:
- Kelj fel, fogd a gyermeket és anyját, és indulj Egyiptomba! 160 Alighogy
megszólalt a kakas, felkerekedett hát, és útnak indult.

A Szent Család Egyiptomban

10. Míg azt fontolgatta magában, merre is menjen, már meg is virradt,
és még csak kis utat tett meg. Egy nagy város felé közeledett, itt volt a
székhelye a bálványnak161, amelyik Egyiptom többi bálványától és
istenségétől kivétel nélkül ajándékokban és áldozatokban részesült.
Valahányszor csak megszólalt a szoborban a Sátán, a szolgálatára rendelt
pap mindannyiszor közölte a bálvány szavait Egyiptomnak és környékének
lakóival. Volt ennek a papnak egy háromesztendős fia, akit démonok
szálltak meg: folyton csak beszélt, be nem állt a szája, amikor pedig
megrohanták a gonoszok, ruháit szétszaggatva lemeztelenítette magát, és
kővel dobálta az embereket.
Volt egy ispotály is a városban, ez is a bálványnak szentelve,
megérkeztük után ide tért be József és vele Mária úrnőnk. Ezzel egy
időben nagy félelem lett úrrá a helybelieken, a legtekintélyesebb polgárok
és a papok nyomban a bálványhoz futottak, és kérdezgették:
- Miféle mozgások és rengések rázták meg földünket?
- Rejtőzködve jött el hozzátok az Isten, aki valóban Isten - felelte az.
Kívüle egyetlen isten sem méltó a tiszteletre; ő valóban Isten fia. A föld
megérezte jöttét, azért rengett, azért mozgott és rendült meg: mi is
remegve félünk mérhetetlen nagyságától.
És még ugyanabban az órában összeomlott a bálvány. Egyiptom lakói
pedig - még az idegenek is - mind a romok köré sereglettek.
11. A pap fia pedig, amikor szokott baja elővette, az ispotályba indult,
ahol rátalált Józsefre meg Mária úrnőnkre: a többiek mind elmenekültek
előlük. A magasztos Mária úrnő éppen Krisztus Urunk pólyáit mosta, majd
a fákra teregette. A megszállott fiú odalépett, fogott egy pólyát, és a
léjére tette; a démonok azon nyomban kimenekültek belőle a száján
keresztül hollók meg kígyók alakjába bújva. A gyermek Krisztus Urunk
parancsára tüstént meggyógyult, dicsőítette Istent, majd hálát adott az
Úrnak, hogy visszaadta egészségét. Amikor atyja újra egészségben látta
fiát, csak ennyit tudott kérdezni:
- Fiam! Mi történt? Hogyan gyógyultál meg?
- Amint a démonok a földre tepertek, az ispotályba mentem. Egy
fölséges asszonyt találtam ott a gyermekével, éppen frissen mosott
pólyákat teregetett a gerendákra. Egyet gyorsan a fejemre tettem, és a
démonok nyomban kiszaladtak belőlem - felelte az.
 Atyja erre határtalan örömmel kiáltotta:
- Fiam, lehetséges, hogy ez a gyermek az élő Isten Fia, aki az egeket és
a földet teremtette, hiszen amikor közénk érkezett, a bálvány összetört,
az istenségek pedig valamennyien elpusztultak, mert felemésztette őket
nagyságának ereje!
12. Így beteljesedett a prófécia, mely azt mondja: „Egyiptomból hívtam
fiamat.”162
József és Mária viszont igencsak megrémültek, amikor tudomásukra
jutott, hogy a bálvány romjaiba hullt, mert így gondolkodtak:
- Amíg Izrael földjén tartózkodtunk, Heródes Jézus vesztére tört, és
ennek érdekében leölette az összes betlehemi és környékbeli kisdedet 163.
Biztosak lehetünk benne, hogy mihelyt az egyiptomiak értesülnek a
bálvány pusztulásáról, máglyára vetnek bennünket.
13. Ezért inkább elhagyták a várost. Csakhogy rablók tanyája felé
tartottak, a gazemberek nem sokkal azelőtt raboltak ki és vetkőztettek le
jó néhány embert, s még meg is kötözték a szerencsétleneket. Egyszerre
csak hatalmas zúgásra lettek figyelmesek, amilyet akkor hallhatunk, ha
fölséges királyok vonulnak ki városukból dobszóra menetelő hadseregük
és lovasságuk kíséretében. A rablók rémületükben az egész rablott holmit
veszni hagyták, foglyaik tehát feltápászkodtak, kioldozták egymás
bilincseit, és poggyászukat újra magukhoz véve továbbálltak. Amikor
megpillantották a közeledő Józsefet és Máriát, megszólították őket:
- Merre van a király? Hiszen jöttének mindent betöltő zaját hallva
futottak el mellőlünk a rablók, és ezért van, hogy épségben
megszabadultunk.
- Mögöttünk jön majd - felelte József.
14. Ezután egy másik városba értek, ahol élt egy ördöngös asszony.
Akkor költözött belé a Sátán, az aljas lázadó, amikor egy éjjel kiment
vízért, és attól fogva sem ruhát nem tűrt meg magán, sem tető alatt
megmaradni nem volt hajlandó, ha pedig megláncolták vagy leszíjazták,
letépte magáról kötelékeit és amúgy ruhátlanul elhagyatott rejtekhelyekre
menekült, vagy a keresztutakon meg a temetők környékén kővel dobálta
az arra járókat, övéinek bizony nem kis gondot okozva. Szánakozott
láttára Mária úrnőnk, és a Sátánnak több sem kellett: nyomban kiment az
asszonyból, és ifjú alakját öltve magára elmenekült. Futtában így
kiáltozott:
- Jaj nekem miattad, Mária, és a fiad miatt!164
Az asszony tehát megszabadult gyötrelmeitől, de öntudatát
visszanyerve nyomban elszégyellte magát mezítelensége miatt, és az
emberek tekintetét kerülve tért haza övéihez. Gyorsan felöltözött, majd
elmesélte az egész történetet atyjának és rokonainak, akik a város
előkelőségei közé számítottak, úgyhogy Mária úrnőnket és Józsefet a
legnagyobb tisztelettel tudták vendégül látni.
15. Másnap, amikor búcsút vettek tőlük, ellátták őket útravalóval is.
Még aznap este elértek egy újabb városba, ahol éppen lakodalmat
ültek. Csakhogy a gonosz Sátán praktikái meg a varázslók mesterkedései
megnémították a menyasszonyt, úgyhogy egy árva szót sem tudott szólni.
Ámde megjelent a városban Mária úrnőnk, karjában tartva Krisztus
Urunkat. Megpillantotta a néma menyasszony, és már tárta is ki a karjait,
átvette a gyermeket, szorosan átölelte, és ahogy a rúgkapáló kisdedet
magához vonva fölébe hajolt, csókjaival halmozta el. Nyelve azon
nyomban megoldódott, megnyíltak fülei, és ő dicsőítette és magasztalta
Istent, amiért visszaadta egészségét. A város lakói pedig örömünnepet
ültek azon az éjszakán, és bizton hitték, hogy Isten meg az ő angyalai
szálltak le hozzájuk.
16. A három napon, amelyet még ott töltöttek, nagy megbecsülésben,
pompás vendéglátásban volt részük. Amikor végre útra keltek, ellátták
őket útravalóval is.
Ezután egy másik városba jutottak, ahol csak az éjszakát akarták
eltölteni, mivel felettébb forgalmasnak találták. Élt ebben a városban egy
derék asszony: egyszer mosni indult a folyóhoz, és ott kígyó képében
belebújt a gonosz Sátán, körülfonta a hasát, aztán valahányszor csak
leszállt az éj, zsarnoki módon gyötörte áldozatát. A magasztos Mária úrnőt
és ölében a kisded Úr Jézust megpillantva az asszony vágyakozva kérlelni
kezdte Máriát:
- Úrnőm, add át nekem egy kicsit gyermekedet, hadd dajkáljam és
halmozzam el csókjaimmal!
Mária engedett a kérésnek, az asszony a gyermekért nyúlt, és abban a
pillanatban eleresztette őt a Sátán, sőt, sebesen elmenekült tőle. Attól a
naptól fogva többé sosem látta. Akik a közelben tartózkodtak, mind
dicsőítették a magasságos Istent, az asszony pedig bőkezűen
megajándékozta jótevőit.
17. Másnap az asszony illatos vizet vett elő, hogy megfürössze benne
az Úr Jézust, azután a fürdővizet eltette, egy keveset pedig egy helybéli
leányra öntött belőle, akinek testét fehérre marta a lepra, hogy lemossa
vele. A leány menten megtisztult betegségétől.
- Semmi kétség, József, Mária és a gyermek nem emberek, hanem
istenek - kapott lábra a hír a városlakók között.
Mikor aztán továbbindultak, a leprától megtisztult leány hozzájuk lépett,
és kérlelni kezdte őket, hogy vigyék magukkal.
18. Végül beleegyeztek, úgyhogy a leány velük tartott.
Ezután megint újabb városba értek, ahol egy messze földön híres
fejedelemnek állt a vára, mellette épületek a vendégek fogadására. Ide
tértek be tehát. A leány egyszerre kapta magát, és egyenesen a fejedelem
feleségéhez ment. Könnyek között, nagy szomorúságban találta őt;
kérdezgetni kezdte hát, miért sír.
- Ne csodálkozz azon, hogy sírok - felelte az -, nagy az én bánatom, és
eddig még senki emberfiának nem volt erőm elmesélni.
- Ha feltárod előttem és leleplezed, meglehet, hogy tudok rá orvosságot
- biztatta a leány.
- De kérlek, tartsd magadban, és senki előtt ne fedd fel titkomat! -
könyörgött a fejedelemasszony. - Férjem, a fejedelem nagy úr, nem kevés
város fölött gyakorolja uralmát, és már régóta a hitvese voltam, csakhogy
nem született tőlem fia. Amikor végre megszületett a gyermekünk, leprás
lett; férjem csak rápillantott, de nyomban elfordult tőle, és ezt mondta:
„Öld meg, vagy add oda egy dajkának: nevelje fel valahol, ne is halljunk
felőle! Nekem pedig ezentúl semmi dolgom veled, ne is lássalak többé
soha.” Nem tudom, mit tegyek most, csak emészt a bánat. Ó jaj, fiam, ó
jaj, hitvesem!
- Ugye, megmondtam? - kiáltott a leány -, már tudom is az orvosságot
bajodra, és mindjárt el is mondom. Mert én magam is leprás voltam, de
Isten, aki nem más, mint Jézus, Mária úrnőm fia, megtisztított.
Az asszony kérdésére, hogy hol van az Isten, akiről beszélt, így felelt:
- Itt, veled egy házban tartózkodik.
- Hogyan lehetséges ez? Hol van hát? - akarta tudni az.
- Ott vannak, nézd, József és Mária, a gyermeket pedig ott velük
Jézusnak hívják. Ő az, aki meggyógyított betegségemből és
kínszenvedésemből - erősítgette a lány.
- De hát hogyan gyógyultál ki a leprából? - kérdezett tovább az
asszony. - Ugye megtudhatom ezt is?
- Miért ne? A gyermek fürdővizét kaptam meg az édesanyától,
magamra öntöttem, és nyomban megtisztultam - mesélte.
A fejedelemasszony már indult is, Máriát és Jézust magához hívta
vendégségbe, Józsefnek pedig népes férfitársaságban készített ragyogó
lakomát.
Másnap azután illatos vizet vett elő, hogy megfürössze benne az Úr
Jézust, majd a fürdővizet ráöntötte tulajdon fiára, akit magához vett. A fiú
azon nyomban megtisztult a leprától, a fejedelemasszony pedig hálával
eltelve zengte Isten dicsőségét:
- Boldog az anya, aki szült téged, Jézus - fordult a gyermekhez - hát így
tisztítod meg már a fürdővizeddel is az embereket, noha ugyanazon
természet részese vagy te is?
Mária úrnőnket pedig bőségesen elhalmozta ajándékaival, és a
legnagyobb tisztelettel bocsátotta útjára.
19. Egy idő múlva elérték a következő várost, ahol az éjszakát kívánták
eltölteni. Itt egy olyan emberhez tértek be, aki nemrég kelt egybe
feleségével, csakhogy valamiféle bűbájoskodás folytán képtelen volt a
házaséletre. Ezen az éjszakán azonban, amikor vendégül látta őket,
lehullottak róla a varázslat bilincsei. Reggel azután visszatartotta a távozni
készülő jótevőit, és nagy lakomát rendezett a tiszteletükre.
20. Csak másnap indultak útnak. Amikor egy újabb város közelébe
értek, három asszonyra lettek figyelmesek, amint sírva jönnek a temető
felől. Láttukra Mária úrnőnk a kíséretükben lévő leányhoz fordult:
- Kérdezd meg tőlük, kicsodák, mi a bánatuk, és miféle
szerencsétlenség szakadt rájuk!
A leány így is tett, az asszonyok azonban válasz helyett inkább őt
kezdték faggatni:
- És ti honnan jöttök, és hová tartotok? Hiszen már lement a nap,
közeledik az éj.
- Utasok vagyunk, és szállást keresünk éjszakára - közölte a leány.
- Gyertek hát velünk, nálunk megalhattok! - javasolták azok.
A nyomukba szegődtek tehát, és nemsokára befordultak egy nemrég
épült, díszes, gazdagon berendezett házba. Éppen tél volt. A leány
belépett a három asszony szobájába, és megint könnyek között, nagy
jajgatásban találta őket. Egy pompás takaróval leterített öszvér állt
mellettük, előtte nagy halom szezám, a nők pedig csókolgatták és
etetgették.
- Mit keres itt ez az öszvér, úrnőim? - csodálkozott el a leány.
- Az öszvér, amely a szemed előtt áll - zokogták azok -, a mi
testvérbátyánk volt, őt is anyánk szülte itt. Amikor azután atyánk meghalt
(nagy vagyont hagyva hátra reánk), azon voltunk, hogy egyetlen
fivérünket megházasítsuk, és amint az szokás, nagy lakodalmat
rendezzünk neki. Csakhogy a nők egymásra való féltékenységükben
tudtunkon kívül megigézték testvérünket, úgyhogy hiába voltak zárva
házunk kapui, egy éjjelen, valamivel hajnal előtt azt kellett látnunk, hogy
fivérünk öszvérré változott, amilyennek most is látod. 165 Nagy
bánatunkban - hiszen tudod, nincsen már atyánk, hogy vigaszt nyújtson -,
nem mulasztottuk el idehívni a világ egyetlen tudós varázslóját vagy
bűbájosát sem, de mit sem használt. Így hát valahányszor előveszi
szívünket a bánat, felkerekedünk, anyánkkal együtt elmegyünk, atyánk
sírja mellett kisírjuk magunkat, aztán hazajövünk.
21. Szavaik hallatára a leány így nyugtatgatta őket:
- Bizakodjatok inkább a sírás helyett, hiszen közel az orvosság
bajotokra: sőt, itt van veletek, a tulajdon házatokban. Én azelőtt leprában
szenvedtem, mígnem megpillantottam azt az asszonyt a kisdeddel, aki a
Jézus nevet viseli, lemostam magamat a vízzel, amiben édesanyja a
gyermeket fürdette, és meggyógyultam. Tudom, hogy ő a ti bajotokat is
orvosolni tudja. De keljetek fel, menjetek Mária úrnőmhöz, hívjátok ide őt,
azután szobátok rejtekén fedjétek fel előtte a titkotokat, és könyörögve
esedezzetek irgalmáért!
Az asszonyok szót is fogadtak, nyomban a magasztos Mária úrnőhöz
siettek, szobájukba vezették őt, és könnyezve ültek elébe:
- Asszonyunk, Mária úrnőnk, könyörülj szolgálóidon! Nincs olyan
idősebb férfi, akit családfőnknek tekinthetnénk, sem atyánk, sem fivérünk
nincsen, hanem ez az öszvér, amelyet itt láthatsz, ez volt a mi
testvérbátyánk, bűbájoskodó nők tették ilyenné, amilyennek most látod.
Hozzád fordulunk immár, könyörülj rajtunk!
Megesett a szíve sorsukon Mária úrnőnknek, az öszvér hátára emelte az
Úr Jézust, és az asszonyok könnyeiben osztozva Jézus Krisztushoz fordult:
- Ó jaj, fiam, gyógyítsd meg ezt az öszvért páratlan hatalmaddal, tedd
őt újra értelmes emberré, amilyen azelőtt volt!
Alighogy a magasztos Mária úrnő ajkát elhagyták ezek a szavak, az
öszvér alakot váltott, és testben-lélekben egyaránt ép ifjú emberré lett.
Anyjával és nővéreivel együtt imádattal borult le a magasztos Mária úrnő
elé, a gyermeket pedig fejük fölé emelve csókolgatni kezdték:
- Boldog a te szülőanyád, ó Jézus, világ megmentője! Boldogok a
szemek, melyek a te szemlélésedben lelik örömüket! - mondogatták.
22. A két leány ezután anyjához fordult:
- Lám, fivérünk Jézus Krisztus Urunk segítségével és a leány üdvös
közbenjárására, aki Máriának és fiának említést tett rólunk, visszanyerte
emberi alakját. Minthogy fivérünk még nőtlen, most úgy illenék, hogy ezt
az ő szolgálójukat adjuk hozzá feleségül.
Miután a magasztos Mária is rábólintott a kérésükre, fényes lakodalmat
rendeztek a leánynak, gyászuk örömre, jajongásuk vigasságra fordult, és
átadták magukat az örvendezésnek, ujjongásnak, láncnak, dalolásnak,
nagy boldogságukban csak úgy tündököltek fényes ruháik és ékszereik.
Végül dicsőítő énekekbe fogtak, ilyenformán:
- Ó Jézus, Dávidnak fia, te a gyászt örömre, és a jajszót ujjongásra
váltod…
József és Mária tíz napot töltöttek még náluk, majd útnak indultak. A
város lakói nagy tisztelettel köszöntek el tőlük, s a végső búcsú után sírva
mentek haza, kiváltképp az a leány.
23. Már jócskán eltávolodtak a várostól, s arra a lakatlan területre
értek, ahol a szóbeszéd szerint útonállók leselkedtek a vándorokra. József
és a magasztos Mária éjjel szeretett volna áthaladni ezen a területen.
Amint ott mendegéltek, egyszer csak két rablót vettek észre: ott hasaltak
az út menten, közelükben egész sereg rabló aludt - ezek a két őrszem
cimborái lehettek. A két rabló, aki útjukba akadt, Titus és Dumachus volt.
Titus akkor Dumachushoz fordult:
- Kérlek, engedd őket szabadon elmenni, és ne vonjuk rájuk társaink
figyelmét sem!
Dumachus vonakodott, ezért Titus így folytatta:
- Fogd, itt van negyven drachma, legyen ez a biztosíték értük!
Azzal már le is oldotta derekáról a pénzeszacskót, és a másiknak
nyújtotta, hogy ne szóljon egy mukkot sem.
- Az Úristen az ő jobbjára fog felemelni téged, és megadja neked bűneid
bocsánatát - jövendölte Mária úrnőnk, látva, hogy ez a rabló jót tett velük,
Jézus azonban így folytatta:
- Harminc év múlva a zsidók keresztre fognak engem feszíteni
Jeruzsálemben, édesanyám, és ez a két rabló itt velem együtt fogja
elszenvedni büntetését jobbom felől Titus, balról meg Dumachus. És Titus
még azon a napon megelőz majd engem a Paradicsomban166.
 Mire anyja felkiáltott:
- Isten mentsen ettől, fiam!167
Innét a bálványok városához mentek, amely közeledtükre
homokbuckává változott.
24. Ezután ahhoz a fügefához jutottak, amelyet ma Matareának 168
mondanak. Matareában az Úr Jézus forrást fakasztott, a magasztos Mária
pedig kimosta benne fia ingét. Az Úr Jézus izzadságának lehulló
cseppjeiből azután azon a tájon balzsam fakadt.
25. Aztán lementek Memphisbe, ahol látták a Fáraót is, és még három
évig Egyiptomban maradtak. Az Úr Jézus számtalan csodát tett
Egyiptomban, de ezek nincsenek megírva sem a gyermekségéről szóló,
sem a teljes169 evangéliumban.
26. A három esztendő elteltével 170 Urunk elindult visszafelé, hogy
hazatérjen Egyiptomból. Júdea határánál azonban Józsefet félelem fogta
el, és nem mert belépni az országba, csak miután megtudta, hogy
Heródes már nem él, és fia, Archelaus lépett a helyére: akkor félelmét
legyőzve Júdea földjére lépett. Ott megjelent előtte az Isten angyala, és
így szólította meg:
- József, indulj Názáret városába, és ott telepedj le!171
Bizony, különös, hogy az országok urát így hordozták körbe-körbe
országokon át.

Az Úr Jézus gyermekévei Júdeában

27. Betlehem városába érve sok súlyos beteget kellett látniuk,

elsősorban gyermekeket, akiket valamilyen halálos kimenetelű
szembetegség támadott meg. Volt ott egy asszony, akinek a kisfia szintén
ebben a betegségben szenvedett, és már-már a halálán volt. Édesanyja a
magasztos Mária úrnő elé vitte őt, aki éppen Jézus Krisztust fürdette, de
azért rájuk emelte tekintetét.
 - Úrnőm, Mária, tekints fiamra, lásd, elviselhetetlen kínok gyötrik -
könyörgött az asszony.
A magasztos Mária meghallgatta kérését, és csak ennyit mondott:
- Végy egy keveset fiam fürdővizéből, és hintsd meg vele a
gyermekedet!
Az asszony megfogadta Mária úrnőnk szavait, merített egy kis vizet, és
fiára öntötte. A kis beteg abban a pillanatban egészen megnyugodott,
álomba szenderült, rövid idő múlva pedig gyógyultan és egészségesen
ébredt fel. Édesanyja boldogan vezette vissza a magasztos Mária elé, aki
így intette:
- Adj hálát Istennek, amiért meggyógyította fiadat!
28. Volt ott egy másik asszony is, amannak a szomszédja, akinek
éppen akkor gyógyult meg a fia. Az ő gyermeke ugyanabban a
betegségben szenvedett, jóformán teljesen megvakult már, és éjjel-
nappal csak jajgatott. A meggyógyult gyermek édesanyja kérdőre vonta
szomszédasszonyát:
- Miért nem viszed el a magasztos Máriához a gyermekedet, ahogyan
én tettem? Hiszen az enyém sem volt már messze a haláltól, amikor ő
meggyógyította a vízzel, amelyben előzőleg fiát. Jézust fürdette.
Ennek hallatára a másik asszony is odament, ő is kapott a vízből és
lemosta vele fiát, akinek a szeme és az egész teste azon nyomban
egészséges lett. Amikor ez az édesanya is visszavitte hozzá a gyermeket,
és szép sorjában mindent elmesélt neki, a magasztos Mária őt is arra
intette, hogy adjon hálát Istennek fia gyógyulásáért, de senkinek ne
mesélje el a dolgot.172
29. Élt a városban két asszony is, mindkettő ugyanannak az embernek
volt a felesége, és mindkettőnek lázas beteg volt a gyermeke. Egyiküket
Máriának hívták, fiának pedig Kleofás volt a neve. Ez a Mária
felkerekedett, fogta Kleofást, és elment a magasztos Mária úrnőhöz, Jézus
anyjához. Egy szép kendőt vitt neki ajándékba, és e szavakkal nyújtotta
át neki:
 - Mária úrnőm, fogadd el tőlem ezt a kendőt, és kérlek, adj érte cserébe
egy pólyaszalagot!
Mária megtette, Kleofás édesanyja pedig eltávozott, inget varrt a
pólyaszalagból, és fiára adta, aki így meggyógyult betegségéből,
vetélytársnőjének gyermeke viszont még aznap meghalt. A dolog végül
nyílt ellenségeskedéshez vezetett közöttük. A ház körüli teendőket egyik
héten egyikük, másikon a másikuk végezte, ekkor történetesen Mária,
Kleofás anyja volt soron. Éppen kenyeret készült sütni, jól befűtötte a
kemencét, és Kleofást mellette hagyva ő maga a már előkészített
tésztáért indult. Vetélytárs nője észrevette, hogy a kisfiú egyedül van a
lobogó tűznél, felkapta, bedobta a lángok közé, és gyorsan odébbsurrant.
Amikor Mária visszaért, azt látta, hogy fia, Kleofás nevetve ül a kihűlt
kemence belsejében, az pedig olyan hideg, mintha nem is raklak volna
benne tüzet. Rögtön megértette, hogy mindez csakis vetélytársnője műve
lehetett, ezért fogta a gyermeket, a magasztos Mária úrnőhöz sietett vele,
és töviről hegyire elmesélte neki a történteket.
- Hallgass a dologról, egy szóval se említsd senkinek - intette Mária -,
mert tartok tőle, nagy bajba kerülsz, ha kifecseged!
Később a másik asszony vízért ment a kútra, amikor megpillantotta
Kleofást: a közelben játszadozott, egyébként viszont senki sem járt
arrafelé. Megint megragadta, behajította a kútba, aztán hazament.
Nemsokára mások is jöttek, hogy vizet merjenek. Látták ám, hogy ott ül a
gyermek a víz színén, leereszkedtek hát érte, és nagy csodálkozás
közepette felhozták onnét, Istent dicsőítve a fiú szerencséjéért. Akkor ért
oda az édesanyja, ölébe kapta a kisfiát, és sírva a magasztos Mária
úrnőhöz sietett vele.
- Úrnőm, nézd csak, mit tett a vetélytársnőm a fiammal! Most meg
bedobta a kútba! Nem nyugszik, míg el nem veszejti valahogyan! -
panaszolta.
- Isten meg fog tőle szabadítani - jövendölte a magasztos Mária, Amikor
azután a másik asszony megint vízért ment a kútra, lábára csavarodott a
kötél, és a mélybe zuhant. Összeszaladtak ugyan az emberek, hogy
kihúzzák onnét, de hiába; koponyája betört, és a csontjai összezúzódtak
az eséstől. Így halt meg rút halállal, és beteljesedett rajta a mondás,
miszerint „mély kutat ástak, de ők maguk estek bele a verembe, amelyet
készítettek”173.
30. Egy másik helybéli asszonynak ikerfiai voltak, akik szintén
megbetegedtek, egyikük meg is halt, de a másik még élt. Fogta életben
maradt gyermekét az édesanya, és sírva a magasztos Mária úrnőhöz vitte.
- Úrnőm, hallgass meg, segíts rajtam! - könyörgött. - Két gyermekem
volt, az egyiket nemrég temettem el, a másik meg szintén a végét járja.
Lásd, kérem Istent és imádkozom hozzá: „Uram, te jóságos vagy - kezdte
-, irgalmas és kegyes. Két fiat adtál nekem, ha már az elsőt elvetted,
legalább ezt hagyd meg nekem!”
A magasztos Mária pedig látva heves zokogását, megkönyörült rajta, és
így buzdította:
- Tedd a fiam ágyába gyermekedet, és takard be őt annak ruháival!
A gyermek bizony már-már örökre lehunyta szemét, amikor behelyezte
őt az ágyba, amelyben Krisztus szokott feküdni, de alighogy megérezte
Urunk, Jézus Krisztus ruháinak illatát, felnézett, hangosan hívta anyját,
kenyeret kért, aztán azt eszegette.
- Ó, Mária úrnőm - hálálkodott az édesanya -, most már tudom, hogy
Isten ereje lakozik benned, olyannyira, hogy fiad ruhájának érintésével is
meg tudja gyógyítani az embereket, noha ugyanazon természet részesei.
Az Evangélium majd Bertalannak nevezi azt az embert, aki
gyermekkorában így gyógyult meg.174
31. Volt azután ott egy nő, aki leprában szenvedett. Jézus anyja, a
magasztos Mária úrnő elé járult ez is:
- Úrnőm, segíts rajtam! - könyörgött.
- Miféle segítséget kérsz? Aranyat, ezüstöt? Vagy azt, hogy tested
megtisztuljon a betegségtől? - faggatta a magasztos Mária.
- Ugyan ki tudná ezt megadni nekem? - kérdezett vissza a beteg
asszony:
 - Várj egy csöppet, csak amíg megfürdetem és ágyba teszem Jézust! -
kérte a magasztos Mária.
Amaz szót fogadott, és türelmesen várt, Mária pedig ágyba fektette
Jézust, azután a vizet, amiben megfürösztötte, odaadta az asszonynak:
- Végy egy keveset ebből a vízből, és hintsd a testedre!
Így is tett, mire menten megtisztult, és hálatelt szívvel dicsőítette
Istent.
32. Gyógyulása után az asszony még három napig Máriánál maradt,
azután egy másik városba ment. Látott ott egy fejedelmet, aki feleségül
vette egy másik fejedelem leányát, de amikor meglátta jövendőbelijét,
észrevette szemei között a csillagot, ami a lepra jele volt. A házasságot
azon nyomban érvénytelenítették s felbontották. Ilyen előzmények után
találkozott a leány hozzátartozóival az iménti asszony. Láthatólag
határtalan volt a szomorúságuk, csak zokogtak mind, mire ő
megkérdezte, miért sírnak.
- Ne érdekeljen téged a mi dolgunk, fájdalmunkat egyetlen halandónak
sem mondhatjuk el, nem tárhatjuk fel senki előtt - jelentették ki.
De az asszony nem tágított, hanem tovább könyörgött, hogy osszák
meg vele gondjukat, hátha tud rá orvosságot. Amikor megmutatták neki a
leányt, és szemei között ott látta éktelenkedni a lepra csillagjelét,
elmesélte nekik történetét:
- Ugyanebben a betegségben szenvedtem én is, akit itt láttok, mígnem
valamilyen ügyből kifolyólag történetesen Betlehembe kellett utaznom.
Elkerültem egy barlangba, és ott találkoztam egy Mária nevű asszonnyal,
akinek van egy Jézus nevű fia. Ez a Mária betegségemet látva szánalomra
indult irántam, és adott abból a vízből, amelyben fiát fürdette. Ezt
testemre öntöttem, és nyomban megtisztultam.
- Ugye, elkísérsz most rögtön bennünket, és megmutatod a magasztos
Mária úrnőt? - kérlelték.
Az asszony beleegyezett, úgyhogy nyomban el is indultak a magasztos
Mária úrnőhöz, fényes ajándékokkal megrakodva. Miután beléptek és
átadták ajándékaikat, elővezették a leprás leányt, akit szintén magukkal
hoztak.
- Jézus Krisztus Urunk irgalma szálljon le rátok - szólt a magasztos
Mária, azzal egy kis vizet nyújtott nekik is abból, amelyben Jézus Krisztus
testét fürösztötte, és felszólította a szerencsétlen leányt, hogy
mosakodjék meg benne. Ő szót fogadott, és azon nyomban meggyógyult,
a család tagjai és a jelenlévők pedig valamennyien dicsőítették Istent.
Boldogan tértek vissza városukba, dicsérve az Urat csodájáért. Amikor
azután a fejedelem megtudta, hogy felesége meggyógyult, visszafogadta
házába, és újra megrendezte a menyegzőt, hálát adva Istennek hitvese
visszanyert egészségéért.
33. Volt ott egy fiatal leány is, ezt a gonosz Sátán hatalmas sárkány
alakjában gyötörte; újra meg újra megjelent neki, és el akarta nyelni. A
vérét is mind kiszívta, úgyhogy inkább holtnak tűnt már, semmint élőnek.
Valahányszor feléje közeledett a szörnyeteg, a lányka összekulcsolta kezét
az arca előtt, és kiáltozni kezdett:
- Jaj nekem, jaj nekem, senki sincs, aki megszabadítana ettől a
borzalmas sárkánytól!
Atyja, anyja, környezete, vagy aki csak látta, szánakozott rajta. Az
emberek nagy tömegben köréje sereglettek, mind sírtak és jajveszékeltek
sorsán, kiváltképp akkor, amikor ő maga is sírva panaszolta:
- Testvéreim, barátaim, hát senki sincs, aki megszabadítana ettől a
gyilkostól?
A fejedelem leánya, aki kigyógyult a leprából, egyszer meghallotta a
leány jajszavát. Felment a váruk tetejére, és onnan pillantotta meg a
szerencsétlent, amint a szemére tapasztott kezekkel zokog, a köréje gyűlt
emberek pedig szintén mind sírnak. Megkérdezte hát a megszállott férjét,
hogy vajon él-e még az anyósa, s megtudta tőle, hogy a leány mindkét
szülője életben van.
- Hozd elébem az anyját - mondta neki a fejedelem leánya, s mikor az
asszony elébe lépett, megkérdezte:
- A te leányod az a szegény tébolyult?
 - Igen, az enyém - felelte szomorúan sírdogálva az anya.
- Ne mondd el senkinek a titkomat - folytatta a másik -, mert bevallom
neked: én meg leprás voltam, de már meggyógyított Mária úrnőnk, Jézus
Krisztus anyja. Ha szeretnéd, hogy leányod is egészséges legyen, indulj,
menj Betlehembe, keresd meg Máriát, Jézus anyját, és biztosra veheted,
hogy leányod meg fog gyógyulni! Én bizton remélem, hogy teljesen
egészséges lesz, és te boldogan térsz majd ide vissza.
Épp csak hogy végighallgatta szavait az asszony, és már vitte is a lányt.
A megjelölt helyre igyekezett, ahol a magasztos Mária úrnő elé járulva
feltárta előtte leánya helyzetét. Meghallgatta őt a magasztos Mária,
azután adott neki egy kicsit abból a vízből, amelyben az Úr Jézust
fürösztötte, és meghagyta, hogy öntse a lány testére. Adott neki egy
pólyát is az Úr Jézus holmijai közül, mondván:
- Fogd ezt a pólyát, és valahányszor feltűnik ellenséged, tartsd csak
elébe!
És búcsúzóul szerencsét kívánt nekik.
34. Elváltak hát Máriától és hazatértek. Közeledett ám az óra, amikor a
Sátán támadni szokott, és a szokásos időben meg is jelent a gonosz
hatalmas sárkány képében, a leány nagy rémületére.
- Bátorság, leányom! - kiáltotta az édesanya. - Engedd csak közel
magadhoz, azután tartsd elébe a pólyát, amelyet Mária úrnőnktől
kaptunk, és meglátjuk, mi történik.
Amikor azután a félelmetes sárkányhoz hasonlatos Sátán már egészen
közel volt hozzá, a leány, noha a félelemtől szinte moccanni sem tudott,
azért előkapta a pólyát, a fejére borította, és a szeme elé húzta: az
anyagból azon nyomban szikrázó parazsak pattantak ki, és egyenesen a
sárkányra hullottak. És mily csoda történt! Mihelyt a sárkány
megpillantotta az Úr Jézus pólyáját, melyből lángoló szikrák pattogtak a
fejére meg a szemére, nagy hangon üvöltözni kezdett:
- Mi közöm hozzád, Jézus, Mária fia?175 Hová fussak előled?
Azzal hátat fordított, és remegve eliszkolt. Nem is jelent meg a
leánynak többé, úgyhogy szegény immár nyugodt lehetett felőle, és
hálásan dicsőítette Istent, ahogyan vele együtt mindannyian, akik csak
látták ezt a csodát.
35. Élt ott egy másik asszony is, akinek a Sátán gyötörte a fiát. A fiú
neve Júdás volt. Valahányszor hatalmába kerítette őt a Sátán, megmarta
a közelébe merészkedőket, ha pedig senkit sem talált maga mellett,
tulajdon kezét vagy más testrészeit harapdálta. Amikor a szerencsétlen
gyermek anyjának fülébe jutott a magasztos Mária és fia, Jézus híre,
felkerekedett, és elvitte Mária úrnőnkhöz Júdást. Eközben Jakab és
József176 kézen fogták a kis Úr Jézust, és odavitték a többi gyermekhez
játszani; aztán kimentek a házból, és letelepedtek a szabadban, velük az
Úr Jézus. Odalopakodott hozzájuk az ördöngös Júdás is, és Jézus jobbjára
ült. Hanem egyszer csak erőt vett rajta a Sátán, ahogy az már lenni
szokott, és megszállottságában az Úr Jézusra támadt; megharapni nem
tudta, de azért a jobb oldalát jól megütötte, úgyhogy Jézus sírva fakadt:
Júdásból viszont azon nyomban kiment a Sátán, eliszkolt, mint egy
veszett kutya.
Ez a fiú, aki megütötte Jézust, és akiből kutya képében ment ki a Sátán,
az iskarióti Júdás volt, aki később a zsidók kezére adta őt. 177 A zsidók
lándzsája pedig ott szúrta át Jézus oldalát, ahol Júdás egykor
megütötte.”178

A gyermek Jézus csodatettei

36. Az Úr Jézus idővel betöltötte a hetedik életévét. Egy napon

pajtásaival, a vele egykorú fiúkkal múlatta idejét, együtt játszogattak,
szamarat, tehenet, madarakat meg mindenféle állatot formáltak a sárból,
és mindegyikük büszkén mutogatta művét, dicsekedve ügyességével.
Akkor megszólalt az Úr Jézus:
- Én pedig mozgásba fogom hozni a szobrocskákat, amiket gyúrtam.
- Talán csak nem a Teremtő fia vagy? - gúnyolódtak a többiek.
 Az Úr Jézus erre valóban mozgásra késztette kis alkotásait, és azok
nyomban ugrándozni kezdtek, majd egyetlen kézmozdulatára megint
megálltak. Készített azután madár- meg verébfigurákat is; parancsára
egyszer ott röpködtek a fejük felett, ha meg úgy akarta, leszálltak. Amikor
pedig ételt vagy italt kínált nekik, fölcsipegették és kiitták.
A fiúk azután hazamentek, és rendre elmesélték a dolgot szüleiknek.
- Ne keressétek többé a társaságát, gyerekek - intették őket atyáik -,
biztosan varázsló. Kerüljétek el messzire, és vigyázzatok, nehogy még
egyszer játsszatok vele!
37. Egy másik napon az Úr Jézus megint együtt futkározott,
játszadozott a fiúkkal, és éppen egy Szálem nevű kelmefestő műhelye
mellett haladtak el: a műhely telis-tele volt festeni való posztóval.
Belépett az ajtón az Úr Jézus, felemelte a nagy halom szövetet, és egy
indus kék festékkel csordultig telt hordóba merítette. Ekkor érkezett oda
Szálem, és a kárba veszett anyag láttán nagy hangon kiabálva így
korholta az Úr Jézust:
- Mit tettél velem, Mária fia? Szégyenbe hoztál az egész város előtt,
hiszen mindenki a számára megfelelő színt szerette volna, te meg
idejöttél, s mindjárt tönkre is tettél mindent.
- Amelyik szövet színét meg szeretnéd változtatni - felelte az Úr Jézus -,
azt megváltoztatom neked. És már kezdte is kiszedegetni a végeket a
hordóból; mindegyik olyan színű volt, amilyet a kelmefestő kívánt. Így
szedte ki mindet, az utolsó darabig. A zsidók pedig, a csodás esemény
szemtanúi, dicsőítették az Istent.179
38. Amikor a városbeliek különböző famunkák végett - hogy ajtót,
sajtárt, ágyat, ládát készítsen nekik - magukhoz rendelték Józsefet,
mindig magával vitte az Úr Jézust is; bárhová ment, az Úr Jézus
mindenhová vele tartott. Ha azután József valamit egy könyökkel vagy
egy arasszal hosszabbra vagy rövidebbre, szélesebbre vagy keskenyebbre
ácsolt volna a kelleténél, az Úr Jézus csak kinyújtotta a kezét, és a szóban
forgó tárgy éppolyan lett, amilyennek József akarta, anélkül, hogy ő maga
akár csak hozzáért volna. Mert bizony Józsefnek nem volt túl sok
tehetsége az ács-mesterséghez.
39. Egy napon maga Jeruzsálem királya hívatta magához őt.
- József, azt kívánom, hogy készíts nekem egy trónszéket, mégpedig
akkorát, hogy épp odaférjen szokásos ülőhelyemre! - parancsolta.
Az engedelmes József nyomban nekilátott a munkának, és két kerek
esztendőt töltött a palotában a trónszék kifaragásával. Hanem, amikor a
helyére próbálta állítani, látta ám, hogy minden oldalon két arasz hibádzik
a megadott hosszúságból. A király ezt látva haragra lobbant, József pedig
nagy félelmében az egész éjszakát étlen-szomjan virrasztotta át, egy
falatot sem véve magához. Akkor az Úr Jézus megkérdezte, mitől fél
annyira.
- Hiszen minden odalett, amivel két éven át küszködtem - felelte az.
- Ne félj és ne is csüggedj - nyugtatgatta az Úr Jézus -, fogd inkább
meg a trónszék egyik oldalát, én meg a másikat, és igazítsuk meg!
József erre úgy tett, ahogy az Úr Jézus mondotta, és egyikük az egyik,
másikuk a másik oldalról kezdte húzni a trónust, úgyhogy végül helyreállt,
és jól kitöltötte a helyet, ahová szánták. Akik ott voltak, és látták ezt a
csodát, mind álmélkodva dicsőítették érte az Istent. A trónus egyébként
abból a faanyagból készült, amelyet Dávid fia, Salamon idejében nagy
tisztelet övezett. Abból a sokféle, rengeteg fából.180
40. Egy másik napon úgy esett, hogy az Úr Jézus kiment az utcára, és
észrevett egy csapat gyereket, amint játékra gyülekeztek, de hiába
próbált csatlakozni hozzájuk, mert azok elbújtak előle. Ezért aztán az Úr
Jézus, mikor egy ház kapuja elé ért, ahol néhány asszony álldogált,
azoktól szerette volna megtudni, merre ment a gyerekcsapat. Az
asszonyok azt felelték, hogy odabent senki sincs, ámde az Úr Jézus
tovább kérdezősködött:
- Hát azok kicsodák ott, a kemencében181?
Az asszonyok válaszára, miszerint hároméves kecskebakok lennének, az
Úr Jézus így kiáltott:
- Ide, ide, kecskék! Gyertek a pásztorotokhoz!
 És a fiúk kecske alakban már szaladtak is ki a házból, s pásztoruk körül
ugrándoztak. Az asszonyok ámultak-bámultak a látványon, de a félelem
csakhamar hatalmába kerítette őket: könyörögve az Úr Jézus elé borultak,
e szavakkal:
- Urunk, Jézus, Mária fia, valóban te vagy a jó pásztor 182 Izrael felett.
Irgalmazz szolgálóidnak, akik színed előtt állnak, és akik nem kételkednek
többé. Urunk: nem azért jöttél, hogy elveszejts, hanem hogy
megments183!
Az Úr Jézus erre csak annyit mondott, hogy Izrael fiai olyanok a népek
között, akár az etiópok184.
- Urunk, te mindent tudsz, és előtted semmi nem marad rejtve -
mondták rá az asszonyok-, de most könyörögve kérünk: szolgáidat, a
fiúkat állítsd kegyesen vissza korábbi állapotukba!
- Gyertek elő, fiúk! Hadd menjünk játszani! - szólt az Úr Jézus, és a
kecskebakok az ott álló asszonyok szeme láttára visszaváltoztak
gyermekekké.
41. Adar hónapban185 azután az Úr Jézus király módjára maga köré
gyűjtötte a gyermekeket: azok leterítették a földre a ruháikat, ö pedig a
tetejébe ült. A fejére virágokból font koronát helyeztek, és mint testőrök a
király köré, jobbról meg balról odaálltak melléje, sőt, erővel odavonszolták
az utcáról is az arra járókat, a következő felszólítással:
- Jöjj, borulj le a király előtt, azután folytathatod utadat!
42. így játszottak éppen, mikor egyszer csak férfiak tűntek fel, akik egy
gyermeket cipeltek. A szegény gyermek pajtásaival fáért indult a hegyre,
és ott egy fogolyfészekre bukkant. Belenyúlt, hogy kiszedegesse a
tojásokat, amikor a fészek belsejéből hirtelen megmarta egy mérges
kígyó. Ő segítségért kiáltozott, a többiek futottak, ahogy a lábuk bírta, de
már úgy találták a földön fekve, mintha nem is élne. Nemsokára ott voltak
a rokonai is, hogy visszavigyék a testét a városba. Amikor arra a helyre
értek, ahol az Úr Jézus királykodott szolgái, vagyis a többi fiú kíséretében,
ezek már messziről elébe szaladtak a kígyómarásosnak, és ráparancsoltak
rokonaira:
 - Gyertek, köszöntsétek a királyt!
Azok a gyász súlya alatt nem akartak engedelmeskedni, mire a fiúk
erővel, akaratuk ellenére ráncigálták őket oda. Az Úr Jézus, amikor elébe
értek, megkérdezte, vajon miért cipelik azt a gyermeket, ők pedig
megmondták neki, hogy megmarta egy kígyó.
- Menjünk, végezzünk azzal a kígyóval - fordult erre pajtásaihoz ő.
A gyermek szülei ezek után kérlelni kezdték a kis útonállókat, hogy
engedjék őket tovább, hiszen a fiuk haldoklik, de azok rájuk mordultak:
- Nem hallottátok, mit mondott a király? „Menjünk, végezzünk azzal a
kígyóval!” Ellene szegülnétek az akaratának?
Úgyhogy szegények kénytelen-kelletlen újra felemelték a hordágyat, és
indultak vissza a hegyre. Amikor ahhoz a bizonyos fészekhez értek, az Úr
Jézus megkérdezte a gyermek barátaitól, hogy az-e a kígyó rejtekhelye.
Azok rábólintottak, a kígyó pedig Urunk egyetlen szavára alázatosan
előbújt.
- Menj, szívd ki ebből a fiúból az utolsó cseppig a mérgedet, amit beléje
fecskendeztél! - parancsolta, mire a kígyó a fiúhoz kúszott, és kiszívta
belőle a mérgét. Akkor megátkozta az állatot, az tüstént szétpukkadt, a
gyermek pedig az Úr Jézus simogatására életre kelt, és sírva fakadt.186
- Ne sírj, hiszen egykoron majd az én tanítványom leszel - vigasztalta.
Ő volt az Evangéliumban is szereplő kánai Simon187.
43. Egy napon József fáért küldte fiát, Jakabot, és az Úr Jézus is
csatlakozott hozzá. Oda is értek egy fás helyre, és Jakab nekilátott, hogy
összegyűjtse a tűzrevalót, s eközben megmarta egy mérges vipera,
úgyhogy sírva kiáltozott. Észrevette az Úr Jézus, és segítségére sietett
fájdalmában: csak ráfújt a viperamarás helyére, és Jakab tüstént
meggyógyult.
44. Egy másik napon az Úr Jézus megint a gyerekek társaságában
játszogatott a tetőn, mígnem egyikük hirtelen lezuhant a magasból, és
menten meghalt. A többiek erre mind szétszaladtak, egyedül az Úr Jézus
maradt ott a tetőn, úgyhogy amikor megérkeztek az elhunyt rokonai,
rátámadtak:
 - Te lökted le őt a tetőről!
Ő persze tagadta, de azok tovább kiáltoztak:
- A gyermekünk meghalt, és ez ölte meg itt!
- Ne engem vádoljatok! - tiltakozott az Úr Jézus. - Ha pedig nekem nem
hisztek, kérdezzük meg öt magát, majd elmondja az igazságot!
Azzal leereszkedett a magasból, és a holttest fölé állva nagy hangon így
kiáltott:
- Zénón, Zénón188! Ki lökött le a tetőről?
- Nem te voltál, Uram - felelte a halott -, hanem az a „Valaki” 189
taszított le onnét.
Az Úr intette a jelenlévőket, hogy jól figyeljenek ezekre a szavakra, s
azok valamennyien dicsőítették az Istent e csodájáért.
45. Máskor a magasztos Mária úrnő arra kérte Jézust, hogy menjen és
hozzon vizet a kútról. Már visszafelé tartott, amikor a színültig telt korsó
odacsapódott valamihez, és darabokra törött. Erre az Úr Jézus kiterítette a
kendőjét, és abban fogta fel a vizet, majd édesanyja kezébe adta, aki igen
elcsodálkozott a dolgon, de szívébe rejtve őrzött mindent, amit csak
látott.
46. Megint más napon történt, hogy az Úr Jézus kiment a patak mellé a
gyerekekkel, és kis tavacskákat ástak. Az Úr Jézus tizenkét verebet is
gyúrt, és hármasával elrendezte őket a tavacskája szélei mentén. Éppen
szombat volt.190 Ezért aztán a zsidó Hánán fia, aki épp arra ment, mihelyt
megpillantotta a fiúkat munkálkodásuk közben, haragosan méltatlankodni
kezdett:
- Micsoda? Ti szombaton sárszobrocskákat csináltok?
Azzal odaszaladt, és szétrombolta a tavacskákat. Akkor az Úr Jézus
tapsolt egyet, és kis alkotásai, a verebek csicseregve elröppentek. Hánán
fia utoljára a Jézus tavacskájához lépett, és összetiporta a sarujával,
úgyhogy kifolyt belőle a víz.
- Ahogyan ez a víz kifolyt, úgy enyészik el mindjárt a te életed is! - szólt
az Úr Jézus, és a fiú teste azon nyomban elszáradt.
 47. Egy este az Úr Jézus hazafelé tartott Józseffel. Szembejött velük
egy fiú, aki futtában úgy meglökte az Urat, hogy az elesett.
- Ahogyan engem fellöktél, úgy fogsz elesni te is, és nem is kelsz fel
többé! - szólt az Úr Jézus, és a fiú még ugyanabban az órában összeesett
és meghalt.
48. Élt Jeruzsálemben egy Zákeus nevű ember, aki tanító volt. Egyszer
ez a Zákeus azt kérdezte Józseftől:
- József, miért nem hozod el hozzám Jézust, hogy betűvetést tanuljon?
József ráhagyta, aztán elmondta a dolgot a magasztos Máriának is. Így
hát elvitték Jézust a tanítóhoz. Az, mihelyt megpillantotta őt, felírta neki
az ábécét, és vezényelni kezdett:
- Mondd: „alef”!
Miután kimondta az alefet, a tanító a bétet kérte tőle.
- Mondd meg előbb, mit jelent az alef, utána rátérhetünk a bétre, -
ellenkezett az Úr Jézus.
Zákeus már nyúlt volna a pálcájához, hogy megfenyítse, de akkor az Úr
Jézus kifejtette neki az alef és a bét jelentését, meg hogy melyik betű
egyenes, melyik görbült illetve, csavarba nyújtott, hogy melyiken vannak
pontok és melyiken nincsenek, hogy miért előzi meg egyik a másikat 191, és
még sok mindenre kitért, közben olyan magyarázatokkal is szolgálva,
melyekről a tanító azelőtt sosem hallott, de még könyvben sem olvasott.
Azután így folytatta:
- Figyelj, hadd mondjam végig!
És rákezdte szép tisztán, tagoltan: „alef, bét, gimel, dalet…”, egészen a
tavig. A tanító ámulva mondta:
- Azt hiszem, ez a gyermek még Noé előtt született. Majd Józsefhez
fordult:
- Idehoztad ezt a gyermeket, hogy tanítsam, és közben bármelyik
tanárnál okosabb!
- Fiadnak semmiféle oktatásra nincs szüksége - mondta végül a
magasztos Máriának.
 49. Ezek után elvitték őt egy még nagyobb tudású mesterhez, aki
szintén ezzel fogadta: - Mondd: „alef”!
Miután kimondta, a tanító a bétet kérte tőle. Jézus azonban közbeszólt:
- Mondd meg előbb, mit jelent az alef utána rátérhetünk a bétre!
A tanár erre felemelte a kezét, és az Úr Jézusra ütött vele. Keze azon
nyomban elszáradt, és meghalt. Akkor József a magasztos Máriához
fordult:
- Mostantól fogva ne engedjük öt kimenni a házból, mert aki csak ellene
szegül, arra halál vár.192

A tizenkét éves Jézus a templomban

50. Amikor azután betöltötte tizenkettedik életévét, az ünnep

alkalmából felvitték őt Jeruzsálembe.193 A szertartások végeztével a család
hazaindult, az Úr Jézus azonban a templomban maradt Izrael fiainak
tanítói, vénei és írástudói körében, és különféle tudós kérdéseket tett fel,
vagy éppen ő válaszolgatott nekik, imigyen:
- Kinek a fia a Messiás?
- Dávidé - felelték azok.
Ő tovább kérdezte őket:
- Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára urának, amikor ezt
mondja: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, s ellenségeidet
lábad alá teszem zsámolyul?”194
Erre a legfőbb tanító megkérdezte:
- Talán ismered a (prófétai) könyveket?
- Nem csupán a könyveket - válaszolta -, hanem a tartalmukat is.
Azzal magyarázni kezdte a könyveket, a törvényt, a parancsolatokat,
rendeleteket és misztériumokat a próféták könyveiből, csupa olyasmit,
amihez a teremtmények elméje fel nem érhet. A tanító ámulva mondta:
- Ily nagy tudással eleddig nem találkoztam, de még csak nem is
hallottam soha hasonlót. Mit gondolsz, voltaképpen ki lehet ez a
gyermek?195
 51. Velük időzött egy tudós, bölcs csillagász. Ez tudni szerette volna,
hogy vajon asztronómiával is foglalkozott-e az Úr Jézus. Ő válaszul
feltárta előtte a szférák és az égitestek számát, az utóbbiak természetét
és hatásait, szembenállásaikat, a harmad-, negyed- és
hatodfényszöget196, az égitestek előre és visszafelé haladó mozgásait, a
fokokat meg a szögperceket, és egyebeket, amiket az emberi értelem fel
nem foghat.
52. Volt ott azután egy másik bölcs is, a gyakorlati
természettudományok szakértője; ez meg az orvostudománybéli
tanulmányairól kérdezte. Válaszában az Úr Jézus kifejtette a fizikát, a
metafizikát, a hiper- és hipofizikát197, végigmondta a test erőit, nedveit,
ezek hatását, a végtagok és a csontok, a vénák, az artériák és idegek
szárnál, a meleg, a szárazság, a hideg meg a nedvesség hatásait, illetve
következményeit, valamint hogy miképpen hat a lélek a testre, annak
érzékeire és erőire, hogyan jön létre a beszéd, a harag, a vágyakozás,
végül pedig az egyesülésről meg a szétválásról beszélt, és még sok olyan
dologról, amihez a teremtmények elméje fel nem érhet. A filozófus akkor
felkelt, és az Úr Jézus lábai elé borult:
- Uram, mostantól fogva tanítványod és szolgád vagyok! - mondta.
53. Míg ők ilyeténképpen beszélgettek, megjelent a magasztos Mária,
aki Józseffel már harmadik napja mindenütt kereste fiát. Mikor végre
meglátta a tanítók között ülve, amint hallgatta és kérdezgette őket, így
szólt hozzá:
- Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, apád és én éjt nappallá
téve kerestünk.
- De miért kerestetek? - kérdezett vissza. - Nem tudtátok, hogy nekem
Atyám házában kell időznöm?
Ám ők nem értették ezeket a hozzájuk intézett szavakat. A jelen lévő
tanítók akkor Máriához fordultak, hogy vajon ő-e az édesanyja a
gyermeknek, Mária pedig rábólintott.
- Boldog vagy, Mária, hogy ilyennek szülted őt! - magasztalták erre.
 Jézus visszatért szüleivel Názáretbe, és mindenben engedelmeskedett
nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott
termetben, bölcsességben, s Isten és emberek előtti kedvességben.
54. Ám ettől a naptól fogva huzamos ideig elrejtette ezeket a titkos és
csodás képességeit, s amíg be nem töltötte a harmincadik életévét, a
törvényt tanulmányozta. Akkor azonban Atyja mindenki füle hallatára
bizonyságot tett róla a Jordán folyó partján, és szózat hallatszott az égből:
- Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.
És a Szentlélek fehér galamb képében leszállt rá.198
55. Ő az, akit leborulva imádunk, neki köszönhetjük életünket és
létünket, ő vezetett bennünket anyánk méhétől fogva, aki érettünk emberi
testei öltött, és megváltott minket, hogy átöleljen örökkétartó irgalmával,
és hogy részeltessen bőkezű, jótékony, nagylelkű és jóakaratú
kegyelmében. Övé a dicsőség, a jóság, a hatalom és az ország mostantól
fogva mindörökkön örökké. Ámen.

Fordította Tóth Klára

 Pszeudo-Máté evangéliuma199

Chromatius és Heliodorus püspök levele

Hieronymus egyháztanítóhoz

Hőn szeretett testvérüknek, Hieronymus200 egyháztanítónak

Chromatius201 és Heliodorus202 püspök üdvözletét küldi az Úrban.
Szűz Mária származásának és a mi Urunk, Jézus Krisztus születésének
és gyermekségének történetét is megtaláltuk az apokrif könyvekben.
Fontolóra véve azonban, hogy ezekben sok, hitünkkel ellentétes dolog van
leírva, arra gondoltunk, hogy mindegyiket el kell utasítanuk, nehogy
Krisztus ürügyén örömet okozzunk az Antikrisztusnak. Miközben tehát
ezen töprengtünk, megjelent nálunk két szent férfiú, Parmenius és
Virinus203, akik azt mondották, hogy szentséged megtalálta boldog Máté
evangélista saját kezűleg írt héber könyvét, amelyben mind Szűzanyának
a születése, mind Megváltónknak a gyermekkora meg van írva. Éppen
ezért a mi Urunk, Jézus Krisztus által esedezve kérjük kedvességedet,
fordítsa le azt héberből, hogy a latin fül számára is érthető legyen, nem
elsősorban azért, hogy felfogjuk Krisztus nagyszerűségét, hanem inkább
hogy elejét vegyük az eretnekek ravaszkodásának, akik gonosz tanuk
kidolgozásakor Krisztus feddhetetlen születéstörténetét saját
hazugságaikkal elegyítették, hogy az élet édessége által elrejtsék a halál
keserűségét. A kegyesség legtisztább megnyilvánulása lesz tehát, ha
egyrészt testvéreid kérését meghallgatod, másrészt a
szeretetszolgálatodért folyamodó püspökök kéréséből elfogadod azt, amit
arra alkalmasnak tartasz. Minden jót Krisztusban, és imádkozz értünk!
 Hieronymus hozzájuk írt válaszlevele

A szentséges és boldogságos püspök uraknak, Chromatiusnak és Helio-

dorusnak Hieronymus, Krisztus parányi szolgája üdvözletét küldi az Úrban.
Aki aranyat rejtő földet ás, nem rögtön akad rá arra, amit a gödör az
átvizsgálása után bőven fog adni, hanem mielőtt a megcsillanó ércrög
abbahagyatná vele a lapátolás izgatott munkáját, buzgón forgatja és rázza
kifele a földdarabokat, különösen az, akinek még nincs nyeresége belőle.
Nehéz feladatot ró rám, amikor azt kéri tőlem boldogságotok, amit maga
Szent Máté evangélista sem akart a nyilvánosság számára megírni. Ha
ugyanis ezt nem titkosan kezelte volna, belevette volna az
evangéliumába, amelyet közreadott. Ezt a könyvet azonban héber írással
titkosította, és olyannyira nem hozta nyilvánosságra, hogy az általa héber
betűkkel, saját kezűleg írt könyv ma is a legvallásosabb férfiak birtokában
van, akik ezt az idők folyamán elődeiktől örökölték. Mégpedig ezt a
könyvet akkor úgy adták tovább nekik, hogy soha senki másra nem
ruházhatják át. Így történhetett, hogy ez a könyv, amikor Manichaeus
tanítványa, Leucius kiadta - aki elferdítve az apostolok cselekedeteit is
megírta - nem a lelki épüléshez, hanem a lelki romboláshoz szolgáltatott
anyagot, s ezért a zsinat olyannak ítélte, amelynek számára méltán nem
nyílhatnak meg az Egyház fülei.
Most azonban szüneteljenek az ellenünk csaholok harapásai: ezt a
könyvet ugyanis nem a kanonikus könyvek kiegészítésének szánjuk,
hanem az apostol és evangélista írását az eretnekség hamis voltának
leleplezése végett fordítjuk le. Ezzel a munkánkkal részint a kegyes
püspökök kérésének engedelmeskedünk, részint az istentelen
eretnekekkel szállunk szembe. Krisztus iránti szeretetünknek teszünk
tehát eleget, abban a hitben, hogy segítenek bennünket imáikkal azok,
akik a mi engedelmességünk által ismerhetik majd meg Megváltónk szent
gyermekségét.
 Mária csodás születése

1. Azokban a napokban élt Jeruzsálemben egy loachim nevű férfi 204, aki
Júda törzséből származott. Ez juhainak pásztora volt, és félte az Urat
egyszerűségében és jóságában. Legfőbb gondja a nyájai voltak, és ezek
jövedelméből minden istenfélő szegénynek juttatott, két részt pedig
istenfélelmében azoknak ajánlott fel, akik a tudomány területén
fáradoztak205, illetve azoknak, akik szolgáltak neki. Bármije volt tehát akár
bárányokban, akár juhokban, akár gyapjúban, akár bármely dologban, azt
három részre osztotta: az elsőt az árváknak, az özvegyeknek, a
jövevényeknek és a szegényeknek adta, a másodikat az Isten tiszteletét
végzőknek, a harmadikat pedig magának és háza népének tartotta meg. S
miközben így cselekedett, az Úr megsokasította nyájait, annyira, hogy
nem volt hozzá hasonló ember Izrael népében. 206 Tizenöt éves korában
kezdett így cselekedni. Amikor húszesztendős lett, feleségül vette a saját
törzséből - vagyis Júda törzséből - és Dávid nemzetségéből származó
Annát, Achar lányát, de bár húsz éven át együtt maradtak, sem fiai, sem
leányai nem lettek tőle.207
2. Történt pedig, hogy az ünnepeken loachim is ott állt azok között,
akik égő áldozatot akartak felajánlani az Úrnak, készítvén az Úr színe előtt
a maga áldozatát. Ekkor odalépett hozzá egy Ruben nevű pap, és ezt
mondta neki: „Nem állhatsz azok között, akik áldozatot mutatnak be
Istennek, mivel nem áldott meg Isten azzal, hogy sarjat adott volna neked
Izraelben.” Így hát megszégyenülve a nép színe előtt, sírva távozott az Úr
templomából, de nem ment haza, hanem a nyájaihoz, és magával víve
pásztorait elbujdokolt a távoli földön levő hegyek közé, úgyhogy a
felesége, Anna, öt hónapon át még csak hírt sem hallott felőle.
Az sírt imái közben, és ezt mondogatta: „Uram, Izrael nagyerős Istene,
ha már egyszer nem adtál nekem gyermekeket, miért vetted el tőlem
férjemet is? Íme, már öt hónapja, hogy nem láttam férjemet. Azt sem
tudom, hol késik, hiszen ha hírét vettem volna, hogy meghall, már
megrendeztem volna a halotti torát.” S miközben rettentően zokogott,
kiment házának kertjébe, s imádkozván leborult, és kérésekkel árasztotta
el az Urat. Ezek után, amint felkelt imájától, szemét Isten felé emelve egy
madárfészket vett észre a babérfán, mire felsóhajtva fohászt küldött az
Úrhoz, és ezt mondta: „Mindenható Isten, aki valamennyi
teremtményednek adsz sarjakat: a vadállatoknak, az igavonóknak, a
csúszómászóknak, a madaraknak és a halaknak, 208 és mindegyikük örül
utódainak, egyedül engem zársz ki jóságod adományából? Hiszen te,
Isten, ismered szívemet, hogy - bevallom - még házasságom kezdetén
fogadalmat tettem, hogy ha te, Isten, fiút vagy leányt adsz nekem,
felajánlom neked őt a te szent templomodba.209”
Miközben ezeket mondta, hirtelen megjelent előtte az Úr angyala 210, és
ezt mondta: „Ne félj, Anna, mert Isten tervében benne van a sarjad 211: aki
ugyanis tőled születik, azt minden kor csodálni fogja egészen az idők
végezetéig”. És miután ezeket mondta, eltűnt a szeme elől. Ő viszont
megrettenve és beleremegve, hogy ilyen látomást látott, és ilyen beszédet
hallott, végül bement a hálószobájába, és elterült az ágyán, mintha csak
meghalt volna. S egész nappal és egész éjjel egyfolytában imádkozott.
Ezek után magához szólította lánycselédjét, és ezt mondta neki: „Látod,
hogy megcsaltak meddőségem miatt, és magamra hagytak, s te nem
akartál bejönni hozzám.” Ekkor az halkan mormolva így válaszolt: „Ha
Isten bezárta méhedet212, és elvette férjedet, mit tehetek én érted?” Anna
ennek hallatára feljajdult és sírva fakadt.
3. Ugyanebben az időben egy ifjú jelent meg Ioachimnak a hegyek
között, ahol nyájait legeltette, és ezt mondta neki: „Miért nem térsz vissza
a feleségedhez?” loachim így válaszolt: „Húsz éven át volt az enyém,
Isten azonban nem akart tőle gyermekeket adni nekem; ezért én
megalázva és megszégyenülten távoztam az Úr templomából. Ugyan
minek térnék vissza hozzá, ha egyszer kitaszított és ennyire lenézett
vagyok? Elleszek itt a juhaimmal, és amíg Isten látnom engedi az e világ
fényét, szolgáim keze által szívesen megadom majd a maguk részét a
szegényeknek, az árváknak és Isten tisztelőinek." Miután ezeket mondta,
az ifjú így felelt neki: „Én Isten angyala vagyok, aki ma megjelentem a
síró és imádkozó feleségednek, és megvigasztaltam. Tudd meg, ő a te
magvadból lányt fogant213, ám te erről mit sem tudtál, amikor elhagytad
őt. Lányod az Isten templomának lakója lesz, és a Szentlélek fog
megpihenni rajta, s az ő boldogsága felülmúlja majd az összes szent életű
nőét, olyannyira, hogy senki sem mondhatja majd, hogy előtte volt valaki
hozzá hasonló, és utána sem lesz soha hozzá fogható ezen a világon.
Éppen ezért vonulj le a hegyekből, és térj vissza feleségedhez, akit
méhében viselősen fogsz találni. Isten ugyanis olyan sarjat támasztott
benne, akiért hálát adhatsz Istennek, mert áldott lesz az ő sarja, és áldott
lesz ö maga is, és az örök áldás anyjának fog számítani.” 214 Ioachim ekkor
leborult az angyal előtt, és ezt mondta neki: „Ha kegyelemre találtam
arcod előtt, térj be kis időre sátramba, és áldd meg szolgádat!” Az angyal
ezt mondta neki: „Ne szolgámnak, hanem szolgatársamnak mondd
magadat, hiszen egy úrnak a szolgái vagyunk. Csakhogy nekem
láthatatlan az ételem, és az italomat sem láthatja senki emberfia. Ezért ne
kérj arra, hogy betérjek sátradba, hanem ha adni szándékoztál nekem
valamit, ajánld fel azt az Úrnak teljesen elégő áldozatul!” Ioachim ekkor
fogott egy szeplőtelen bárányt, és ezt mondta az angyalnak: „Nem
merészelnék teljesen elégő áldozatot bemutatni az Úrnak, ha parancsod
nem jogosítana fel arra, hogy ellássam az áldozás papi feladatát.” Erre az
angyal ezt mondta neki: „Nem szólítanálak fel áldozásra, ha nem
ismerném az Úr akaratát.” Miután pedig Ioachim bemutatta az áldozatot,
az angyal és az áldozat illata a füsttel együtt egyszerre ért fel az égbe.
Ekkor Ioachim arcra borult, és a nap hatodik órájától esteiig
imádkozásba temetkezve feküdt. Amikor szolgái és napszámosai, akik
vele voltak, meglátták, mivel nem tudták, hogy miért fekszik, azt hitték
róla, hogy meghalt, és hozzálépve kissé fölemelték a földről. Miután
azonban elmesélte nekik látomását az angyallal, azok roppant félelmüktől
és megdöbbenésüktől indíttatva arra biztatták, hogy haladéktalanul
teljesítse az angyali látomás parancsát, és mihamarabb térjen vissza
feleségéhez. S miközben Ioachim a lelkében elmélkedve azon
gondolkodott, hogy visszatérjen-e vagy sem, az történt, hogy álom fogta
el, és íme, az angyal, aki akkor jelent meg neki, amikor ébren volt, most
álmában is megjelent előtte és ezt mondta: „Én vagyok az az angyal, akit
Isten adott melléd őrödül: nyugodtan vonulj le, és térj vissza a
feleségedhez, Annához, mivel már feltámadt az irgalom, melyet te és
feleséged keltettetek az Úrban. Isten olyan gyermeket fog adni nektek,
amilyen kezdettől fogva nem volt soha a prófétáknak, sem egyetlen
szentnek, és nem is lesz soha.” Ioachim, miután felébredt álmából,
magához hívta valamennyi pásztorát, és tudtukra adta álmát. Azok pedig
imádkoztak az Úrhoz, és ezt mondták neki: „Ezek után ne vedd semmibe
az angyal szavait, hanem kelj fel, menjünk innen, és nyájainkat legeltetve
térjünk szép lassan haza!”
Amikor harmincnapos út után már majdnem hazaértek, íme, az Úr
angyala megjelent az állva imádkozó Annának, és ezt mondta neki: „Menj
ahhoz a kapuhoz, melyet 'aranykapu'-nak hívnak, és siess férjed elé az
úton, mivel ma meg fog érkezni hozzád.” Erre ő sietve elindult férje elé a
szolgálóleányaival együtt, s a városkapunál imádkozva sokáig várt reá. És
már kimerült a hosszas várakozásban, amikor fölemelve tekintetét,
meglátta a távolban loachimot, amint közeledett feléje nyájaival. Eléje
sietett, nyakába borult, és Istennek hálát adva ezt mondta: „Özvegy
voltam, de íme, már nem vagyok az; meddő voltam, de íme,
megfogantam.”215 Így hát áldva az Urat léptek be házukba. Ennek
hallatára nagy öröm támadt az összes szomszédjuk és ismerősük körében,
úgyhogy Izrael egész földje örvendezett a hírnek.
4. Kilenc hónap elteltével pedig Anna leányt szült, és Máriának nevezte
el. S miután a harmadik évben elválasztotta az anyatejtől, Ioachim és
felesége, Anna, elmentek az Úr templomába, hogy áldozatokat
mutassanak be Istennek, Mária nevű kislányukat pedig beadták a „szüzek
gyülekezeté”-be, amelyben a szüzek éjjel-nappal szünet nélkül dicsérték
Istent. Mária, miután a templom bejárata előtt letették, olyan gyorsan
felszaladt annak tizenöt lépcsőfokán216, hogy még csak vissza sem
pillantott, nemhogy a kisgyermekek szokása szerint a szüleit kereste
volna. Később azután mindkét szülője izgatottan kereste kisgyermekét, és
mindketten egyformán elcsodálkoztak, hogy a templomban találtak rá,
sőt, maguk a templom papjai is álmélkodtak.
5. Ekkor Anna a Szentlélektől eltelve mindenki élőit ezt mondta: „Az Úr,
a seregek mindenhaló ura, Istene megemlékezve szavára meglátogatta
népét, áldásos és szent látogatással, hogy a pogányokat, akik felkeltek
ellenünk, szívükben megalázza és maga felé fordítsa; fülét megnyitotta
könyörgéseinkre, eltávolította tőlünk ellenségeink minden dölyfét. Meddő
lett az anya, és mégis örömujjongást és vigasságot szült Izraelnek. Íme,
itt vannak letéve az ajándékok, hogy felajánljam őket Uramnak, és ebben
nem tudtak meggátolni engem ellenségeim, hanem Isten felém fordította
szívüket, és örökké tartó örömet adott nekem.”217

Mária neveltetése, József házába kerülése

6. Máriát pedig Izrael egész népe csodálta. Bár még csak hároméves
volt, olyan felnőttes járással járt, olyan tökéletesen beszélt, annyira csak
Isten dicséretének szentelte minden idejét, hogy mindenki bámult és
csodálkozott rajta, és annyira buzgó volt az imádkozásban, hogy nem
hároméves kislány, hanem harmincéves felnőtt nő benyomását keltette.
Arca pedig annyira szép és ragyogó volt, hogy alig akadt valaki, aki arcára
tudott nézni. Lelkesen fonta a gyapjút, úgyhogy mindazt, amit meglett
asszonyok nem voltak képesek elvégezni, ő zsenge kora ellenére
megcsinálta. Olyan napirendet alakított ki magának218, hogy reggeltől a
harmadik óráig buzgón imádkozott, a harmadiktól a kilencedikig szövéssel
foglalkozott, a kilencediktől pedig ismét átadta magát az imádkozásnak.
Az imádkozást mindaddig nem hagyta abba, míg meg nem jelent neki
Isten angyala, akinek a kezéből táplálékát szokta kapni; így egyre jobban
előrehaladt Isten művében. Azután meg, amikor az idősebb lányok már
abbahagyták Isten dicséretét, ő egyáltalán nem hagyta abba, úgyhogy
Isten dicséretében és a virrasztásban senki sem akadt különb nála, senki,
aki képzettebb lett volna Isten törvényének ismeretében, alázatosabb az
alázatosságban, ízlésesebb az éneklésben és tökéletesebb az erényben.
Mert állhatatos volt, szilárd és megingathatatlan, és napról napra jobbá
vált. Senki sem látta haragosnak, senki sem hallotta szitkozódni. Egész
beszéde tele volt kedvességgel, olyannyira, hogy rá lehetett ismerni: Isten
szól belőle. Mindig buzgó volt az imádkozásban és a törvény
vizsgálatában, S gondosan ügyelt arra, nehogy beszédével valamiképpen
megsértse társnőit; óvakodott továbbá attól is, hogy vétséget kövessen el
nevetéssel vagy kihívó hanghordozással, vagy hogy valamilyen
jogtalanság vagy dölyf révén a vele egyenlők fölé emelkedjék. Szünet
nélkül áldotta az Urat, és hogy még köszönés közben se hagyja abba
Isten dicséretét, ha valaki köszönt neki, viszonzásként „Istennek legyen
hálá”-val válaszolt. Elsőként tőle indult ki az a szokás, hogy az emberek,
amikor köszöntik egymást, „Istennek legyen hálá”-val válaszolnak 219.
Csupán azzal a táplálékkal tartotta fenn magát, amelyet naponta az
angyal kezéből vett magához, azt az ételt pedig, amelyet a papoktól
kapott, szétosztotta a szegények között. Gyakran látták, hogy Isten
angyalai beszélgetnek vele, és buzgón engedelmeskednek neki. Ha a
betegek közül valaki megérintette, még ugyanabban az órában
egészségesen ment haza.
7. Ekkor Abiathar220, a pap, végtelenül sok ajándékot ajánlott fel a
főpapoknak, hogy megkapja őt a fia számára feleségül. Mária azonban
tiltakozott náluk, mondván: „Lehetetlen, hogy én férfit megismerjek, és
hogy engem férfi megismerjen.”221 Erre a főpapok és rokonai mindnyájan
ezt mondták neki: „Istent a gyermekeinkkel tiszteljük, és az utódainkkal
imádjuk; ez mindig is így volt Izrael fiai között.” Mária azonban válaszul
ezt mondta nekik: „Istent mindenekelőtt a szüzességünkkel tiszteljük,
miként az bizonyítható. Ábel előtt ugyanis nem volt igaz az emberek
között, és ő áldozati adományaival tetszésre talált Istennél, és az, aki nem
talált tetszésre, kegyetlenül meggyilkolta222. Ily módon két koronát nyert
el: az egyiket az áldozati adományáért, másikat a szüzességéért, mivel
testét semmivel sem szennyezte be. És Illés, bár testben volt, mégis
testben vétetett fel a mennybe, mivel szüzén őrizte meg a testét. 223 Én
kisgyermekkorom óta azt tanultam Isten templomában, hogy Istennek
meglehetősen kedves a szüzesség. És mivel ezt Istennek kedves
dologként tudom felajánlani, elhatároztam szívemben, hogy férfit
egyáltalán nem fogok megismerni.”
8. Történt pedig, hogy amikor tizennégy éves lett - és ezzel
bekövetkezett az az állapot, ami miatt a farizeusok azt mondják, hogy a
bevett szokás szerint ilyen korú nő nem maradhat tovább Isten
templomában224 -, az a döntés született, hogy küldjenek hírnököket Izrael
összes törzséhez, hogy a harmadik napon mindenki gyűljön össze Isten
templomába. Amikor azután az egész nép összegyűlt, Abiathar, a pap,
fölállt, föllépett egy magasabb lépcsőfokra, úgyhogy az egész nép
hallhatta és láthatta, s miután nagy csend támadt, így szólt: „Hallgassatok
meg, Izrael fiai, és fogjátok fel fületekkel szavaimat! Amióta Salamon
megépítette ezt a templomot, tartózkodtak benne királyok és próféták
szűz leányai, és főpapokéi, és papokéi, s ezek nagyszerűek és csodálatra
méltóak voltak. Mihelyt azonban elérték a törvényekben megszabott
életkort, feleségül adták őket férfiakhoz, s követték elődeik életmódját, és
tetszettek Istennek. Közülük Mária az egyedüli, aki újfajta életmódot talált
ki, aki azt ígéri Istennek, hogy szűz marad. Ezért úgy látom jónak, hogy a
mi kérdezésünk és Isten válasza révén igyekezzünk megtudni, hogy kinek
az őrizetére bízzuk.” Ez a beszéd ekkor az egész gyülekezetnek tetszett.
Erre a papok sorsot vetettek a tizenkét törzs között, és a sors Júdára
esett. A pap ezt mondta: „A holnapi napon jöjjön ide, akinek nincs
felesége, és hozzon botot a kezében!” 225 Így történt, hogy a fiatalokkal
együtt József is hozta a botját. S miután botjukat átadták a főpapnak, az
áldozatot mutatott be az Úristennek, és megkérdezte az Urat. Az Úr pedig
ezt mondta neki: „Vidd be mindegyikük botját a szentek szentjébe, és
maradjanak ott a botok! S parancsolj rájuk, hogy reggel jöjjenek hozzád,
hogy visszakapják botjukat, és amelyikük botjának a végéből majd
galamb jön elő, és az ég felé száll, akinek a botja, miután a kezébe adtad,
ezt a jelet fogja adni, annak add át megőrzésre Máriát!”
A következő napon, miután kora hajnalban mindnyájan összegyűltek, és
égő áldozatot mutattak be, a főpap belépett a szentek szentjébe, és
előhozta a botokat. S miután mindegyikből egyenként hívta, de egyikből
sem jött elő galamb, a főpap magára vette a tizenkét csengettyűt 226 és a
főpapi ruhát, s bemenve a szentek szentjébe meggyújtotta az áldozatot,
és hosszasan imádkozott. Ekkor megjelent Isten angyala, és ezt mondta
neki: „Van egy kis bot, melyet figyelemre sem méltattál, és bár a többivel
együtt betetted ide, nem vitted azonban ki a többivel együtt; mihelyt
kiviszed és odaadod annak, akié, meg fog jelenni rajta a jel, amelyről
beszéltem neked.”
Az a bot pedig a Józsefé volt, aki öreg is volt, és eléggé alacsony sorú is
ahhoz, hogy ne vehesse magához Máriát, így hát maga sem akarta
keresni a botját. S miközben alázatosan utolsóként álldogált, a főpap
fennhangon odakiáltott neki mondván: „Jöjj, József, vedd át a botodat,
mivel rajtad a sor!” József erre odament hozzá, megriadva, mivel a főpap
túl hangosan szólította, utána azonban, amint kinyújtotta a kezét és
átvette botját, annak végéből nyomban előjött egy galamb, mely a hónál
fehérebb és igen tetszetős volt; s miután sokáig a templom mennyezete
alatt röpködött, végül az ég felé vette útját. Ekkor az egész nép
jókívánságaival halmozta el az öreget mondván: „Boldog lettél
öregségedben, József atyánk, mivel Isten méltónak bizonyított arra, hogy
magadhoz vedd Máriát.” Amikor azonban a papok ezt mondták neki:
„Vedd magadhoz, mivel Júda egész törzséből téged választott ki Isten”,
József szemérmességében kérlelni kezdte őket, s ezt mondta: „Öreg
vagyok én, és gyermekeim is vannak227; így hát minek adjátok nekem ezt
a kislányt, aki életkorát tekintve fiatalabb az unokáimnál?” Erre Abiathar,
a pap, ezt mondta neki: „Emlékezzél rá, József, hogyan pusztult el
Dathan, Abiron és Core, mivel semmibe vették Isten akaratát 228! Úgy
fogsz járni te is, ha figyelmen kívül hagyod, amit Isten parancsolt.” József
így válaszolt neki: „Jó, nem veszem semmibe Isten akaratát, hanem az
őrzője leszek, amíg Isten akaratából ki nem puhatolom, hogy fiaim közül
melyiknek lehet a felesége. Adjatok hát mellé társnői közül néhány szüzet
a vigasztalására, hogy ezalatt velük töltse a napjait!”. Abiathar, a pap, ezt
felelte: „Jól van, adunk majd melléje öt szüzet vigasztalására, amikor
eljön a kitűzött nap, amelyen magadhoz veheted: máshoz ugyanis nem
lehet feleségül adnunk.”
Ekkor József magához vette Máriát öt másik szűzzel együtt, hogy azok
vele legyenek József házában. Ezek a szüzek pedig a következők voltak:
Rebecca, Sephora, Susanna, Abigela és Coel. A főpap adott nekik selymet,
továbbá jácintkék, fehér, sáfrányszínű és bíbor szövetet, azonkívül
lenvásznat. A szüzek sorsot vetettek egymás között, hogy melyikük min
dolgozzék, s úgy esett, hogy Mária a bíbor szövetet kapta a templom
függönyéhez229. S miután ezt kapta, a szüzek ezt mondták neki: „Noha a
legutolsó, alacsony származású és mindnyájunknál jelentéktelenebb vagy,
mégis arra érdemesültél, hogy te kapd a bíborszövetet, és az nálad
legyen.” S ezt mondva, mintegy bosszantásul elkezdték a „szüzek
királynőjé”-nek szólítani. S miközben azok egymás között így tettek,
megjelent közöttük az Úr angyala, és ezt mondta nekik: „Ezek a szavaitok
nem gúnynak, hanem a legigazibb próféciának fognak bizonyulni”. Erre
azok az angyal látványától és szavaitól megszeppenve kérlelték, hogy
bocsásson meg nekik, és imádkozzék értük.

Szeplőtelen fogantatás: Jézus születése

9. Másnap, midőn Mária a forrás mellett állt, hogy megtöltse korsóját,

megjelent neki Isten angyala, és így szólt hozzá: „Boldog vagy Mária,
mivel méhedben szállást készítettél az Úrnak 230. Íme, fényesség száll alá
az égből, és benned fog lakni, és általad fogja beragyogni az egész
világot.”
 Harmadnap ismét odalépett hozzá egy ifjú, miközben ujjaival a
bíborszövetet hímezte, aki kimondhatatlanul szép volt. Mária, amikor
meglátta, megijedt és megremegett. Az így szólt hozzá: „Üdvöz légy
Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok
között231, és áldott a te méhednek gyümölcse 232”. Ő, hallva ezt,
megremegett és megijedt. Ekkor az Úr angyala így folytatta: „Ne félj,
Mária, kegyelemre találtál Istennél. Íme, fogansz méhedben és királyt
fogsz szülni, aki nemcsak a földet tölti be, hanem az eget is, és uralkodik
mindörökkön örökké.”233
10. Miközben ezek történtek, József a tenger mellett fekvő vidékeken
kunyhók készítésével foglalatoskodott, ács volt ugyanis. Kilenc hónap
múlva azután hazatért, és Máriát terhesen találta. Ezért, mivel minden
szempontból nehéz helyzetbe került, megijedt és felkiáltott mondván:
„Uram, Istenem! Vedd magadhoz lelkemet, mivel jobb nekem
meghalnom, mint továbbra is élnem.” A szüzek, akik Máriával voltak, ezt
mondták neki: „Mit beszélsz, József úr? Mi tudjuk, hogy nem ért hozzá
férfi; mi vagyunk a tanúk arra, hogy nem esett csorba szüzességén és
érintetlenségén. Mi őrködtünk fölötte; mindig együtt imádkozott velünk;
Isten angyalai mindennap társalogtak vele; mindennap az Úr kezéből vett
eledelt magához. Nem tudjuk, hogyan volna lehetséges, hogy valami bűn
legyen benne. Ha viszont tudni akarod, hogy mire gyanakszunk, nos,
senki más nem ejthette őt teherbe, csakis Isten angyala.” 234 József erre
ezt válaszolta: „Miért ámítotok, hogy elhiggyem: az Úr angyala ejtette
teherbe őt? Lehetséges, hogy valaki az Úr angyalának tettette magát és
rászedte.” S ezt mondván sírva fakadt, és így szólt: „Milyen szemmel
tekintsek az Úr templomára, és milyen arccal nézzek az Isten papjaira?
Mit tegyek?” És miközben ezeket mondta, azon gondolkodott, hogy
elmenekül és elbocsátja magától Máriát235.
11. S midőn azon töprengett, hogy fölkerekedik, elbujdokol és
rejtekhelyen lakik, íme, még azon az éjjelen megjelent neki Isten angyala,
és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj! Vedd magadhoz Máriát mint
feleségedet, mert ami az ő méhében van, a Szentlélektől van. Fiút fog
szülni, akinek Jézus lesz a neve, ő váltja meg majd ugyanis a népét
bűneitől.”236 József ekkor felébredve álmából hálát adott Istennek, s
beszélt Máriával és a szüzekkel, akik vele voltak, és elmesélte nekik
látomását. Megnyugodott Mária miatt, és ezt mondta: „Vétkeztem, hogy
valamivel is gyanúsítottalak.”
12. Ezt követően Mária terhessége körül nagy botrány kerekedett.
Józsefet a templomszolgák elfogták, és Máriával együtt a főpaphoz
hurcolták, aki a papokkal együtt szemrehányást tett neki mondván: „Miért
szedted rá ezt az oly nagyszerű szüzet, akit mint egy galambot tápláltak a
templomban Isten angyalai; aki férfit soha nem akart sem látni, sem vele
együtt lenni, s aki kitűnő nevelést kapott Isten törvényében? Ha nem
tettél volna erőszakot rajta, mindmáig megmaradt volna szüzességében”.
József erre esküvel fogadkozott, hogy még csak hozzá sem ért soha.
Abiathar, a főpap, erre ezt mondta neki: „Isten él, 237 mivel hamarosan
megitatlak az Úr italának vizéből, és nyomban nyilvánvalóvá válik majd
vétked”238.
Ekkor a nép megszámlálhatatlan sokasága gyűlt össze, és Máriát a
templomba vitték. A papok és a szülei meg rokonai sírva mondták
Máriának: „Valld be vétkedet a papoknak, te, aki úgy voltál a
templomban, mint egy galamb, és angyal kezéből kaptad táplálékodat!”.
Józsefet pedig odaszólították az oltárhoz, és adtak neki az Úr italából. Ha
ezt megízlelte valaki, aki hazudott, majd hétszer körbejárta az oltárt,
annak Isten valami jelet adott az arcára. Miután azonban József
nyugodtan ivott az italból, és hétszer körbejárta az oltárt, a bűnnek
semmi jele nem ütközött ki rajta. Erre az összes pap, a templomszolgák
és a nép igaznak nyilvánították, mondván: „Boldog vagy, József, mivel
semmi bűnt sem találtunk benned”.
Majd Máriát szólították, és ezt mondták neki: „Mit tudsz felhozni
mentségedre? Vagy miféle nagyobb jel ütközhet még ki rajtad, mint ez,
mely árulkodik méhed magzatáról? Csupán azt kérdezzük tőled, hogy
mivel József tiszta az ügyedben, ki volt az, aki rászedett? Jobb ugyanis, ha
saját vallomásod árul el, mint ha Isten haragja leplez le a nép színe előtt,
jelet adva az arcodra”. Ekkor Mária állhatatosan és nyugodtan ezt
mondta: „Úristen, mindenek királya, aki a titkok tudója vagy, ha van
bennem valami szenny vagy bűn, valami érzéki vágy vagy tisztességtelen
kívánság, leplezz le engem a nép színe előtt, hogy mindenkinek példával
szolgáljak a megjavulásra!”. Miután ezt mondta, nagy bátran odament az
Úr oltárához, ivott az Úr vizéből, majd hétszer körbejárta az oltárt, de
semmi szeplőt nem találtak benne.
S miután elképedésében az egész nép felállt, mivel egyrészt látták
méhe terhét, másrészt azt, hogy a bűn semmi jele nem ütközött ki az
arcán, az emberek elkezdtek egymás között handabandázva vitatkozni:
egyesek szentnek és szeplőtelennek mondták, mások bűnösnek és
tisztátalannak. Ekkor Mária látva, hogy még mindig gyanús a nép előtt, s
az úgy látja, hogy nem tisztázta teljesen magát, mindenki füle hallatára
fennhangon ezt mondotta: „Él az Úr, Adonai, a seregek ura, akinek színe
előtt állok, és kijelentem, hogy férfit soha nem ismertem. Ő viszont ismer
engem, hiszen kora gyermekségemtől kezdve neki szenteltem lelkemet.
És kislánykoromban azt a fogadalmat tettem Istennek, hogy érintetlenül
maradok meg őbenne, aki teremtett engem, és bízom abban, hogy így,
érintetlenül csupán neki élhetek és szolgálhatok, és amíg csak élek,
szenny nélkül fogok megmaradni benne”. Erre mindenki elkezdte
csókolgatni a lábát és ölelgetni a térdét, s kérték, bocsásson meg nekik
gonosz gyanúsítgatásaik miatt. S az egész nép, a papok és az összes szűz
ujjongva és nagy örvendezéssel kísérték hazáig kiáltozván és mondván:
„Legyen áldott az Úr neve mindörökké, mivel nyilvánvalóan megmutatta
feddhetetlenségedet egész népének, Izraelnek!”
13. Nem sokkal ezután Augustus Caesar rendeletének megfelelően
népszámlálás volt, melynek során az egész földkerekséget összeírták,
mindenkit a saját hazájában.239 Ez a népszámlálás Cyrinus syriai
kormányzósága alatt történt. Józsefnek a boldogságos Szűz Máriával
együtt Betlehemben kellett jelentkeznie, mivel József és Mária innen
származtak: Júda törzséből s Dávid házából és családjából.240
 Miközben tehát József és a boldogságos Szűz Mária együtt mentek a
Betlehembe vezető úton, Mária ezt mondta Józsefnek: „Két népet 241 látok
magam előtt: az egyik sír, a másik meg örvendezik.” József ezt
válaszolta: „Ülj a szamaradon, és ne fecsegj felesleges dolgokat!” Ekkor
megjelent előttük egy gyönyörű gyermek, hófehér ruhába öltözve 242, és
ezt mondta Józsefnek: „Miért mondtad, hogy feleslegesek a szavak a két
népről, amelyekről Mária beszélt? Sírni ugyanis a zsidó népet látta, amely
elpártolt Istentől243, örvendezni pedig a pogányok népét, amely közel
került hozzá, sőt mar majdnem az Úré lett, annak megfelelően, amit ígért
atyáinknak: Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak: eljött ugyanis az idő, hogy
Ábrahám ivadéka révén minden nép részesüljön az áldásból”244.
S miután ezeket mondta, az angyal megálljt parancsolt a szamárnak,
mivel elérkezett a szülés ideje. Felszólította Máriát, hogy szálljon le róla,
és menjen be egy föld alatti barlangba, amelyben sohasem volt
világosság, hanem mindig csak sötétség, mivel a nap fénye képtelen volt
behatolni oda. Amikor a boldogságos Szűz Mária belépett, az egész
barlangot fényesség árasztotta el, amilyen a nap hatodik órájában szokott
lenni, és az isteni fény úgy beragyogta az egész barlangot, hogy abban,
amíg a boldogságos Szűz Mária ott tartózkodott, éjjel és nappal egyaránt
világosság volt. Mária ott fiúgyermeket szült, aki alighogy megszületett,
máris a saját lábára állt, és akit nyomban születésekor körülvettek az
angyalok, leborultak előtte mondván: „Dicsőség a magasságban Istennek,
és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” 245
Amikor küszöbön volt az Úr születése, József elsietett, hogy bábák után
nézzen. Miután rájuk akadt, visszatért a barlanghoz, és ott találta Máriával
a gyermeket, akit az már megszült. József ezt mondta a boldogságos Szűz
Máriának: „Hoztam hozzád két bábát, Zelomit és Salómét 246, akik kint
állnak a barlang bejárata előtt, mivel a nagy fényesség miatt nem mernek
belépni ide.” A boldogságos Szűz Mária erre elmosolyodott. József ezt
mondta neki: „Ne mosolyogj, hanem hagyd, hogy elővigyázatosságból
meglátogassanak, nincs-e szükséged esetleg valami gyógyszerre.” Mária
ekkor megparancsolta, hogy jöjjenek be hozzá. S miután Zelomi bejött,
Salómé viszont nem. Zelomi így szólt Máriához: „Engedd, hogy
megvizsgáljalak!” S miután Mária megengedte, hogy megvizsgálja, a bába
nagy hangon felkiáltott és ezt mondta: „Uram, nagy uram, irgalmazz!
Ilyet még nem hallottam, de elképzelni sem tudtam, hogy valakinek tele
legyen tejjel a melle, s egy megszületett fiúgyermek tanúsítsa, hogy anyja
az, aki szűz. És semmi vérfolt sincs az újszülöttön, és a fájdalom semmi
nyoma a vajúdón! Szűzen fogant, szűzen szült, és szűz maradt!
„247 Salómé, amikor hallotta ezeket a szavakat, így szólt: „Engedd, hogy
megtapogassalak, és megvizsgáljam, vajon igazat mondott-e Zelomi!” S
miután a boldogságos Szűz Mária megengedte, hogy az végigtapogassa,
Salómé rátette a kezét. Amikor azonban a vizsgálódást befejezte, és a
kezét vissza akarta húzni, a keze elszáradt, mire a rettentő fájdalomtól
kétségbeesett, elkezdett hevesen sírni, és jajveszékelve ezt mondta:
„Úristen! Tudod, hogy mindig féltelek téged; ingyen gondoztam minden
szegényt: az özvegytől és az árvától semmit sem fogadtam el: a
szűkölködőt sohasem engedtem el üres kézzel magamtól. És íme, most
hitetlenségem miatt nyomorulttá váltam, mivel oktalanul kétségbe vontam
szüzességedet.”
Miközben ezeket mondta, megjelent mellette egy tündöklő ifjú, és így
szólt: „Menj oda a csecsemőhöz, borulj le előtte, érintsd meg kezeddel, és
az meg fog gyógyítani téged, mivel ő a megváltója a világnak és
mindazoknak, akik reménykednek benne.” Az erre nyomban a
csecsemőhöz járult, megérintette a pólya szegélyét, amelybe a gyermek
be volt csavarva, és erre tüstént meggyógyult a keze. S miután kiment,
elkezdte fennhangon hirdetni a nagy dolgokat, amiket látott, amik
történtek vele, és azt, hogy miként gyógyult meg, úgyhogy szavai
hatására sokan hívőkké váltak.
De a juhpásztorok is állították, hogy az éj közepén angyalokat láttak,
akik öröménekeket zengtek, dicsérték és áldták az ég Istenét, és
hirdették, hogy megszületett mindenki megváltója, Krisztus, az Úr, akiben
helyre fog állni Izrael dicsősége248.
 Hanem egy hatalmas csillag is ragyogott estétől reggelig a barlang
fölött, akkora, amekkora soha nem volt még látható a világ kezdetétől
fogva.249 S a Jeruzsálemben levő próféták250 azt mondták, hogy az a csillag
Krisztus születését jelzi, aki beváltja az ígéretet nemcsak Izrael, hanem
valamennyi nép számára.
14. A mi Urunk, Jézus Krisztus születését követő harmadik napon
azután a boldogságos Szűz Mária kijött a barlangból, és bemenve az
istállóba, gyermekét a jászolba helyezte, akit az ökör és a szamár
leborulva imádott. Ekkor beteljesedett az, amit Izajás próféta jövendölt,
mondván: „az ökör megismerte gazdáját, és a szamár ura jászolát” 251. S
ezek az állatok, mármint az ökör és a szamár, amíg közöttük volt,
mindvégig leborulva imádták. Ezzel beteljesedett, amit Habakuk próféta
jövendölt mondván: „Két állat között fognak rád ismerni.” 252 József és
Mária három napig tartózkodott ezen a helyen.
15. A hatodik napon megérkeztek Betlehembe, és a hetedik napot ott
töltötték el. A nyolcadik napon a gyermeket körülmetélték, és a Jézus
nevet adták neki, mivel így nevezte őt az angyal 253, mielőtt még
megfogant volna. Miután pedig Mózes törvénye szerint leteltek Mária
tisztulásának napjai, József elvitte a csecsemőt az Úr templomába. 254 S azt
követően, hogy a csecsemő megkapta a parithomust - a parithomus
annyi, mint 'körülmetélés' 255 - két gerlét vagy két galambfiókát mutattak
be áldozatul érte.
Ott tartózkodott akkor a templomban Istennek egy embere, aki
tökéletes és igaz volt, és akit Simonnak hívtak, s a száztizenkettedik
esztendejében járt256. Ez kinyilatkoztatást kapott az Úrtól, hogy nem ízleli
meg a halált, csak miután meglátta Krisztust, Isten testben élő fiát.
Amikor megpillantotta a csecsemőt, nagy hangon felkiáltott mondván:
„Isten meglátogatta népét, és beteljesítette az Úr az ő ígéretét!”, és sietve
leborult előtte. Ezután pedig fölvette köpenyébe, megcsókolta a lábát, és
ezt mondta: „Most elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavad szerint
békességben, mivel látták szemeim üdvösségedet, amelyet készítettél
minden nép színe előtt, fényességül a pogányok megvilágítására, és
dicsőségéül népednek, Izraelnek.”
Ott volt a templomban Anna prófétanő 257 is, Phanuel leánya Aser
törzséből, aki hét éven keresztül szűz házasságban élt férjével, és már
nyolcvannégy esztendeje özvegy volt. Sosem távozott el az Úr
templomából, ahol böjtölt és imádkozott. Ő hasonlóképpen leborult a
csecsemő előtt mondván, hogy ebben van a világ megváltása.

József Egyiptomba menekíti Jézust

16. Két év elteltével mágusok jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és

értékes ajándékokat hoztak258. Ezek kitartóan kérdezgették a zsidókat
mondván: „Hol van a király, aki született nektek? Láttuk ugyanis
felkelőben a csillagát, és eljöttünk, hogy imádjuk öt”. Ennek híre eljutott
Heródes királyhoz, és úgy megrémítette őt, hogy összehívta az
írástudókat, a farizeusokat, a nép tanítóit, és tudakolta tőlük, mit jósoltak
a próféták, hol fog megszületni Krisztus. Azok pedig ezt válaszolták: „Júda
Betlehemében, írva van ugyanis. »És te, Betlehem, Júda földje,
semmiképpen sem a legkisebb vagy Júda fejedelemségei között, hiszen
belőled származik majd a vezér, hogy irányítsa a népemet, Izraelt«”. Erre
Heródes király magához hívatta a mágusokat, és pontosan kifaggatta
őket, hogy mikor jelent meg nekik a csillag.
A mágusok előtt pedig, miközben haladtak útjukon, megjelent a csillag,
amely mintegy a vezérük volt, és előttük haladt, míg meg nem érkeztek
oda, ahol a gyermek volt. És a mágusok, látva a csillagot, nagy örömmel
örvendeztek, és belépve a házba, ott találták a gyermek Jézust, amint
anyja ölében ült. Ekkor kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokkal
ajándékozták meg a boldogságos Szűz Máriát és Józsefet. Magának a
gyermeknek is adott mindegyikük egy-egy arany pénzérmét, s
hasonlóképpen az egyikük aranyat, a másodikuk tömjént, a harmadikuk
mirhát. Amikor azonban vissza akartak menni Heródeshez, álmukban egy
angyal figyelmeztette őket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez: így hát
egy másik úton tértek vissza országukba.
17. Heródesnek pedig, amikor látta, hogy a mágusok becsapták,
felfuvalkodott a szíve, s minden úton utánuk küldte martalócait, hogy
fogják el és öljék meg őket 259. Miután azonban egyáltalán nem akadt
nyomukra, ismét elküldte embereit Betlehembe és annak minden
határvidékére, s legyilkoltatta az összes kétéves és két év alatti
gyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet a mágusoktól
kiderített.
Egy nappal azelőtt azonban, hogy ez történt, Józsefet álmában
figyelmeztette az Úr angyala, és ezt mondta neki: „Vedd magad mellé
Máriát és a gyermeket, és siess Egyiptomba a pusztán át vezető úton!”
József pedig elindult, ahogyan az angyal parancsolta260.
18. Amikor egy barlanghoz értek, és meg akartak pihenni benne, a
boldogságos Szűz Mária leszállt a kocsiról, és letelepedve ölében tartotta a
gyermek Jézust. Józseffel három fiú volt, Máriával pedig egy bizonyos
lány, akik velük együtt keltek útra. És íme, a barlangból hirtelen sok-sok
kígyó kúszott elő, és a fiúk, amikor meglátták őket, ijedtségükben
kiáltozni kezdtek. Ekkor Jézus kiszállt anyja öléből, és a saját lábán
megállt a kígyók előtt; azok erre leborultak Jézus előtt, ezt követően
pedig távolabb húzódtak tőle. Ekkor beteljesedett, amit Dávid próféta
jövendölt, mondván: „Dicsérjétek az Urat föld kígyói, kígyói és minden
mélysége!”261 A kis Jézus pedig odament eléjük, és rájuk parancsolt, hogy
senki embernek ne ártsanak. Mária és József azonban nagyon félt, hogy a
kígyók esetleg kárt tesznek a kisgyerekben. Jézus ezt mondta nekik: „Ne
féljetek, és ne azt nézzétek, hogy kisgyerek vagyok; hiszen én mindig is
tökéletes voltam és az is vagyok; szükségszerű tehát, hogy az erdők
összes vadja megszelídüljön előttem.”
19. Hasonlóképpen az oroszlánok és a párducok is hódoltak neki 262, és
kísérőtársakul szegődtek a pusztában: bárhová ment József és a
boldogságos Szűz Mária, mindenütt előttük jártak, mutatva az utat, és
lehajtva fejüket; hízelgő farkcsóválással nyilvánították ki
szolgálatkészségüket, és nagy tisztelettel imádták őt. Mária, amikor látta
maguk köré gyűlni az oroszlánokat, a párducokat és a különböző fajta
vadállatokat, először nagyon megijedt. A gyermek Jézus azonban vidáman
tekintett fel az arcára, és ezt mondta neki: „Ne félj, anyám, nem azért
jönnek, hogy bántsanak, hanem hogy szolgáljanak neked és nekem”, s
ezekkel a szavaival eltávolította a félelmet anyja szívéből.
És az oroszlánok ettől kezdve együtt sétáltak velük, s ugyanígy az
ökrökkel, a szamarakkal és a málhás állatokkal, amelyek a szükséges
dolgokat szállították, és senkit sem bántottak, bár együtt voltak velük; de
szelíden viselkedtek a juhok és a kosok között is, melyeket Józsefék
Júdeából hoztak magukkal és maguk mellett tartottak. Ezek ott sétáltak a
farkasok között, és egyáltalán nem féltek: egyikük sem bántotta a
másikat. Ekkor beteljesedett, amit a próféta mondott: „A farkasok a
bárányokkal fognak legelészni, az oroszlán és az ökör együtt fog szalmát
enni.” Két ökrük volt és egy szekerük, amin a nélkülözhetetlen dolgaikat
szállították; ökreiket az oroszlánok vezették útjukon.
20. Három nappal azután, hogy útra keltek, az történt, hogy amint
mentek az úton, a boldogságos Szűz Mária a nap túlságos hevétől
ellankadt a pusztában, s amikor meglátott egy datolyapálmát, ezt mondta
Józsefnek: „Kis időre megpihennék ennek a fának az árnyéka alatt.”
József erre gyorsan odavitte a pálmafához, és leszállította a kocsiról.
S miután a boldogságos Szűz Mária letelepedett, felpillantva a
datolyapálma leveleire látta, hogy a fa tele van terméssel, és így szólt
Józsefhez: „Szeretném, ha kaphatnék ennek a datolyafának a
gyümölcseiből!” József így válaszolt neki: „Csodálkozom, hogy ezt
mondod, hiszen láthatod, mennyire magas ez a datolyafa, s te mégis azon
gondolkodói, hogy eszel a datolyafa gyümölcseiből. Én inkább azon
gondolkodom, hogy szűkiben vagyunk a víznek, amely már kifogyott a
tömlőinkből, és nincs, amivel felüdíthetnénk igavonó állatainkat.” Ekkor a
gyermek Jézus, aki mosolygós arccal ült anyja ölében, ezt mondta a
datolyafának: „Fa, hajtsd le ágaidat, és gyümölcsöddel lakasd jól
anyámat!” És ezekre a szavakra a datolyapálma nyomban lehajtotta a
csúcsát egészen a boldogságos Szűz Mária lábáig; ők pedig leszedték róla
a gyümölcsöket, és mindnyájan jóllaktak velük. S miután az összes
gyümölcsét leszedték, a fa meghajolva maradt, várva, hogy annak
parancsára egyenesedjék fel újra, akinek a parancsára meghajolt. Ekkor
Jézus így szólt hozzá: „Egyenesedj fel, datolyapálma, erősödj meg, és
légy társa fáimnak, amelyek atyám paradicsomában vannak! És most
nyiss gyökereidből eret annak a víznek, amely a földben van elrejtve, és
follyék víz belőle, hogy elolthassuk szomjúságunkat!” A fa erre nyomban
felegyenesedett, és gyökérzeténél kristálytiszta, hideg és áttetsző
forrásvíz tört elő. A vízforrás láttán nagy örömmel örvendeztek, és
eloltották vele szomjukat ők maguk, de málhás állataik és a vadállatok is.
Ezért hálát adtak Istennek.263
21. Másnap pedig, amikor felkerekedtek onnan, abban az órában,
amikor útnak indultak, Jézus a datolyapálma felé fordulva ezt mondta:
„Abban a kiváltságban részesítelek, te pálma, hogy angyalaim egyik
ágadat átviszik és elültetik atyám paradicsomában. És azzal áldalak meg,
hogy mindazoknak, akik valamilyen versenyen győznek, azt mondják
majd: „Eljutottatok a győzelem pálmájához.” 264 Miközben ezt mondta,
íme, az Úr angyala megjelent a pálmafa fölött, egyik ágát leszakította, és
kezében az ággal felszállt az égbe. Ennek láttán térdre hulltak színe előtt,
és szinte halálra váltak. Jézus így szólt hozzájuk: „Miért nyűgözi le félelem
a szíveteket? Talán nem tudjátok, hogy ez a pálma, amelyet átvitettem a
paradicsomba, minden szentnek rendelkezésére fog állni a felfrissülés
helyén, miként minekünk rendelkezésünkre állt ebben a pusztaságban?”.
Azokat erre öröm töltötte el, és nekibátorodva mindnyájan felálltak.
22. Ezek után, miközben folytatták útjukat, József így szólt Jézushoz:
Uram, ez a hőség kitikkaszt bennünket. Ha jónak tartod, haladjunk a
tenger mellett, hogy megpihenhessünk a tenger menti városokban!” Jézus
így felelt neki: „Ne félj, József! Le fogom rövidíteni az utatokat, hogy amit
harminc nap alatt szándékoztatok megtenni, azt ezen az egy napon
megtegyétek.” Miközben ők erről beszéltek, íme, megpillantották
Egyiptom hegyeit, és kezdtek kibontakozni előttük annak városai.
Ujjongva és örvendezve érkeztek meg Hermupolis területére, és
betértek egy egyiptomi városba, melynek Sotiane volt a neve 265; mivel
azonban ott egyetlen ismerősük sem akadt, akitől szállást kérhettek
volna, bementek a templomba, amelyet Egyiptom capitoliumának hívnak.
Ebben a templomban háromszázötvenöt bálvány volt elhelyezve,
amelyeket istentelen szertartásaikkal minden nap isteni tiszteletben
részesítettek. Ugyanennek a városnak az egyiptomi lakói utánuk mentek a
templomba, és felhívták a figyelmüket arra, hogy papjaik naponta
hányszor mutatnak be áldozatot az istenség tiszteletére.
23. Amikor a boldogságos Szűz Mária kisgyermekével együtt belépett a
templomba, az történt, hogy az összes bálvány a földre dőlt 266, úgyhogy
mindegyik a helyéről kibillenve és összetörve hevert színe előtt, s így
nyilvánvaló bizonyságát adták annak, hogy mitsem érnek. Ekkor
beteljesedett, amit Izajás próféta jósolt: „íme, eljön majd az Úr vékony
felhő hátán, bevonul Egyiptomba, és színe előtt megremeg majd az
egyiptomiak valamennyi kézzel formált istene.”267
24. Amikor ezt jelentették Aphrodisiusnak268, a város fejedelmének, az
egész hadseregével együtt a templomhoz vonult. Látva pedig a templom
papjai, hogy Aphrodisius egész hadserege kíséretében jött a templomhoz,
úgy vélték, azért sietett, hogy bosszút álljon azokon, akik miatt isteneik
összetörtek. Az viszont, miután belépett a templomba, és látta, hogy az
összes bálvány arccal a földre borulva hever, odament a boldogságos Szűz
Máriához, aki az ölében tartotta az Urat, és leborulva előtte így szólt egész
hadseregéhez és valamennyi barátjához: „Ha ő nem a mi isteneinknek az
istene volna, isteneink egyáltalán nem borultak volna arcra előtte, és
látása előtt nem hevernének hassal a földön: ezzel némán is azt
tanúsítják, hogy az uruk ő. Mi tehát, akik látjuk, hogy mit tesznek
isteneink, ha nem leszünk mindnyájan elővigyázatosak cselekedeteinkben,
abba a veszélybe kerülhetünk, hogy megharagszik ránk, és mindnyájan
elpusztulunk, miként az a fáraóval, Egyiptom királyával történt, aki mert
nem hitt az ily nagy csodákban, egész hadseregével együtt a tengerbe
fulladt.”269 Erre annak a városnak egész népe hinni kezdett Jézus Krisztus
által az Úristenben.

A kis Jézus csodái hazatérése idején

25. Nem sokkal később így szólt egy angyal Józsefhez: „Térj vissza
Júda földjére; már meghaltak, akik a gyermek életére törtek.”
26. Történt pedig, hogy Jézus Egyiptomból való visszatérése után,
midőn Galileában volt, és már életének negyedik esztendejében járt, egy
szombati napon a Jordán folyó mellett játszott a gyermekekkel. Miután
leült, sárból hét tavat készített magának, és mindegyikhez húzott egy-egy
árkot, melyeken keresztül parancsszavával a folyóból vizet vezetett a
tóba, majd azt visszavezette onnan. Ekkor az egyik ottani gyerek, egy
sátánfajzat, lelkében irigyen elzárta a bevezető árkokat, amelyek a
tavakat vízzel táplálták, és lerombolta azt, amit Jézus csinált. Ekkor Jézus
ezt mondta neki. „Jaj neked, halál fia, Sátán fajzata! Tönkreteszed
művemet, amelyet készítettem?” Erre az, aki ezt csinálta, nyomban
meghalt. Ekkor a halott gyerek szülei fenyegető szavakkal támadlak rá
Máriára és Józsefre mondván: „Fiad elátkozta fiunkat, és az meghalt.”
Amikor József és Mária ezt meghallotta, nyomban Jézushoz siettek a
gyerek szüleinek fenyegetőzése és a zsidók csoportosulása miatt. József
négyszemközt ezt mondta Máriának: „Én nem merek szólni neki, te
azonban figyelmeztesd és mondd neki: »Miért keltetted fel ellenünk a nép
gyűlöletét, és miért kell vállalnunk az emberek vészterhes
haragját?«„ Anyja, miután odaért hozzá, kérdőre vonta mondván: „Uram,
mit tett ez, hogy meg kellett halnia?” Ő így válaszolt: „Méltó volt a halálra,
mert szétrombolta művemet, amelyen munkálkodtam.” Ekkor anyja
kérlelni kezdte mondván: „Ne tedd, uram, mert mindenki ránk támad!” Ő
pedig, mivel nem akarta megszomorítani anyját, jobb lábával belerúgott a
halott fenekébe, és ezt mondta neki: „Kelj fel, gonoszság fia! Nem vagy
ugyanis méltó arra, hogy belépj atyám békéjébe, mivel leromboltad
művemet, amelyet alkottam.” Erre az, aki azelőtt már halott volt, felkelt
és eltávozott. Jézus pedig parancsszavával az árkon át tovább eresztgette
a vizet a tavakba.
27. Ezek után pedig az történt, hogy Jézus mindenki szeme láttára
sarat vett ki az általa készített tavakból, és tizenkét verebet formált
belőle. Szombati nap volt, amikor Jézus ezt csinálta, és igen sok kisgyerek
nyüzsgött körülötte. Amikor az egyik zsidó meglátta, hogy Jézus ezt teszi,
így szólt Józsefhez. „József. Nem látod, hogy gyermeked. Jézus, olyasmit
művel szombaton, amit nem volna szabad tennie? Sárból ugyanis tizenkét
verebet formált.” József ennek hallatára megfeddte Jézust mondván:
„Miért teszel szombaton olyasmit, amit nem volna szabad tennünk?” Jézus
pedig, hallva Józsefet, összecsapta a tenyerét, és így szólt a madarakhoz:
„Repüljetek!”, és azok parancsszavára repülni kezdtek. S miközben
mindenki ott állt mellette és látta és hallotta, ezt mondta a madaraknak:
„Menjetek, röpködjetek szerte a föld felett és az egész világon, s éljetek!”
És parancsszavára azok elrepültek. Amikor látták ezeket a jeleket azok,
akik ott voltak, nagy bámulattal teltek el: egyesek dicsérték és csodálták,
mások viszont gáncsoskodtak. Némelyek elmentek a főpapokhoz és a
farizeusok vezetőihez, és hírül vitték nekik, hogy Jézus, József fia, Izrael
egész népének szeme láttára nagy csodákat és jeleket művelt, azok pedig
jelentették ezt Izrael tizenkét törzsének.
28. Majd Annásnak, a templom papjának a fia, aki bottal a kezében
Józseffel együtt érkezett, nagy haragjában ismét szétrombolta a tavakat,
melyeket Jézus saját kezűleg csinált, és kiengedte belőlük a vizet, melyet
Jézus a folyóból gyűjtött össze bennük. S magát az árkot is, amelyen át a
víz jött, előbb elzárta, azután meg szétrombolta. Amikor Jézus látta
ezeket, ezt mondta a fiúnak, annak, aki a tavait szétrombolta: „Ó,
gonoszság leghitványabb sarja! Ó, halál fia, te Sátán lakhelye! A te
magvad termése erőtlen lesz, és gyökereid aszottak, ágaid pedig
szárazak, melyek nem teremnek gyümölcsöt.” S ekkor a fiú mindenki
szeme láttára elszáradt és meghalt.
29. József erre megrettent, fogta Jézust, és elindult vele hazafelé, s
velük ment Jézus anyja is. És íme, hirtelen az egyik gyerek, az is a
gonoszság napszámosa, szemből rárontva Jézus vállára vetette magát,
hogy elgáncsolja, és ha tudja, megverje. Jézus azonban így szólt hozzá:
„Nem térsz vissza épségben arról az útról, amelyen elindultál.” Erre az
nyomban összeesett és meghalt. Mire a halott szülei, akik látták, mi
történt, kiáltozni kezdtek mondván: „Kitől származik ez a gyerek?
Nyilvánvaló, hogy minden szó igaz, amit mond, és gyakran már akkor
beteljesedik, mielőtt még kimondaná.” És a halott gyerek szülei Józsefhez
járultak, s ezt mondták neki. „Vidd el ezt a Jézust erről a helyről, nem
lakhat ugyanis velünk együtt ebben a városban. Vagy legalább tanítsd
meg arra, hogy áldást osszon és ne átkozódjék!” József erre odament
Jézushoz és megfeddte mondván: „Miért művelsz ilyeneket? Már sokan
háborognak ellened, és gyűlölnek bennünket miattad, és sok
kényelmetlenséget kell elviselnünk miattad az emberek részéről.” Jézus
válaszul ezt mondta Józsefnek: „Egyetlen fiú sem bölcs, csak az, akit az
atyja kora tudományának megfelelően nevelt, és az atyai átok senkinek
sem árt, csak annak, aki gonoszul cselekszik.”2702 Ekkor az emberek
összesereglettek Jézus ellen, és vádolták őt Józsefnél. József ennek láttán
nagyon megrémült, mert félt Izrael népének erőszakától és lázadásától.
Jézus még ugyanebben az órában fülénél fogva megragadta a halott
gyereket, mindenki színe előtt fölemelte a földről, és látták, hogy úgy
beszél vele, mint apa a fiával. Abba pedig visszatért a lélek és feléledt.
Mindenki csak csodálkozott.
30. Egy bizonyos zsidó tanítómester, név szerint Zákeus, midőn
hallotta, hogy Jézus ilyeneket mond, és látva, hogy felülmúlhatatlan erejű
a benne levő tudás, zokon vette, s elkezdett meggondolatlanul, ostobán
és tiszteletlenül beszélni Józseffel. Ezt mondta: „Nem akarod átengedni
nekem a fiadat, hogy emberi tudományra és tiszteletre neveljem? Látom,
hogy te és Mária többre tartjátok fiatokat, mint a nép véneinek korholó
szavait. Pedig jobban kellene tisztelnie bennünket, Izrael egész
egyházának vezetőit, kölcsönös szeretetben kellene élnie a gyerekekkel,
és zsidó tanításban kellene részesülnie közöttünk.” József válaszul ezt
mondta neki: „De hát ki képes ezt a gyermeket kézben tartani és tanítani?
Ha te képes vagy kézben tartani és tanítani, mi egyáltalán nem
akadályozunk meg abban, hogy tanítsd mindarra, amit mindenki tanul.”
Amikor Jézus hallotta, miket mond Zákeus, válaszul ezt mondta neki:
„Felolvasod azokat az előírásokat, amelyeket korábban szóban ismertettél,
és mindazt, amiről szóltál, szem előtt kell tartaniok azoknak, akiket az
emberi intézmények számára oktatnak; én azonban idegen vagyok a ti
közösségetektől, mivel nincs testi atyám. Te, aki olvasod a törvényt, és
járatos vagy benne, megmaradsz a törvényben, én azonban már a
törvény előtt léteztem. És bár úgy véled, hogy a tudományban senki sem
ér fel veled, én foglak oktatni téged, hiszen mindenki más csak arra tud
tanítani, amit te is emlegetsz. Mindenki azt tudja, amire méltó. Én viszont,
miután majd felmagasztalnak a földön, véget vetek annak, hogy
származástörténeteiteket emlegessétek. Te azt sem tudod, mikor
születtél, én viszont egyedül tudom, mikor születtetek, és mióta van
életetek a földön.” Erre azok, akik hallották ezeket a kinyilatkoztató
szavakat, elcsodálkoztak és felkiáltottak mondván: „Ó, ó, ó! Ez nagy és
csodálatos titok! Ilyesmit sohasem hallottunk! Sohasem hallotta egyikünk
sem a másikától; sem a farizeusok, sem az írástudók nem mondtak
ilyesmit, soha nem hallottuk tőlük! Tudjuk, hogy ez kinek a fia; és még
alig ötéves. De milyen kútfőből meríti ezeket a szavakat?” A farizeusok ezt
felelték: „Soha nem hallottunk más gyermektől ilyen zsenge korban ilyen
szavakat.” Jézus erre válaszul ezt mondta nekik: „Azon csodálkoztok,
hogy egy gyermek ilyeneket mond? Miért nem hisztek tehát nekem
azokban a dolgokban, amikről beszéltem nektek? És mert azt mondtam
nektek, hogy tudom, mikor születtetek, mindnyájan csodálkoztok.
Nagyobb dolgokat is fogok mondani nektek, hogy még inkább
csodálkozzatok. Ábrahámot, akit ti atyátoknak mondotok, én láttam és
beszéltem vele, és ő is látott engem.” Azok ennek hallatára elhallgattak,
és senki sem mert megszólalni közülük. És mondta nekik Jézus.
„Közöttetek voltam a gyermekeitekkel, és nem ismertetek meg engem.
Úgy beszéltem veletek, mint bölcsekkel, de nem értettétek meg a
szavamat, mivel kisebbek vagytok nálam, és kevés a hitetek.”
31. Zákeus mester, a törvénytudó, ismét ezt mondta Máriának és
Józsefnek: „Bízzátok rám a fiút, és én átadom majd őt Lévi mesternek,
hogy betűvetésre tanítsa és nevelje.”
Ekkor József és Mária kedveskedve rávették és elvitték Jézust az
iskolába, hogy az öreg Lévi tanítsa a tudományokra. Jézus, miután
bement, hallgatott. Lévi mester pedig mindig egy betűt ismerteteti
Jézussal, kezdve az első betűvel, az aleffel, és ezt mondta neki:
„Válaszolj!”, Jézus azonban hallgatott, és semmit sem válaszolt. Lévi, a
tanító, fogta tehát a nádpálcáját, és a fejére ütött vele. Jézus erre ezt
mondta Lévinek, a tanítójának: „Miért versz engem? Tudd meg, hogy
valójában az, akit most versz, inkább a tanítója, mint a tanítványa annak,
aki veri. Én ugyanis képes vagyok téged megtanítani azokra, amikről
beszélsz. Ezek viszont, akik úgy hallgatnak és ismételnek téged, mint a
zengő érc vagy a pengő cimbalom, mindnyájan vakok, mert nem értik,
hogy mit jelent a hangjuk.”
Majd Jézus folytatásként ezt mondta Zákeusnak: „Minden betű, az
alfától a thetig az alakjáról ismerhető meg. Először te mondd meg tehát,
hogy mi a thet, és én megmondom neked, hogy mi az alef!” Majd ismét
ezt mondta nekik Jézus: „Akik nem ismerik az alefot, hogyan képesek
megmagyarázni a thetet, képmutatók?! Mondjátok meg először, hogy mi
az alef, és akkor majd hiszek nektek, amikor a bethet magyarázzátok!” És
Jézus faggatni kezdte őket az egyes betűk jelentése felől, és ezt mondta:
„Mondja meg a törvény tudója, hogy mit jelent az első betű, és miért van
benne sok háromszög, lépcsőzetesség, kiszögellés, kapcsolódás,
egymásnak feszülés, nyúlvány, emelkedés, vízszintes vonás és kunkor?” 271
Miután Lévi ezt végighallgatta, elképedt a betűk jelentésének ilyen
részletes elemzésén. Ezt követően mindenki füle hallatára kiabálni
kezdett, mondván: „Vajon élhet ilyen a földön? Inkább arra méltó, hogy
felfüggesszék egy hatalmas keresztre! Hiszen képes lenne kioltani a tüzet,
és kijátszani a hóhér szerszámait! Azt hiszem, már a vízözön előtt
létezett, a vízözön előtt született! Milyen anyaméh hordozta ezt, és miféle
anya szülte? Milyen emlő szoptatta? Elmenekülök előle, képtelen vagyok
ugyanis elviselni a szájából származó szót, mert szívem elképed ilyen
szavak hallatán! Úgy vélem, egyetlen ember sem tehet szert ilyen
beszédre, ha nincs kezdettől fogva vele Isten. Én, szerencsétlen, most
kiszolgáltattam magamat neki, hogy nevetség tárgyává váljak: amikor
ugyanis, mivel nem ismertem, azt hittem, hogy a tanítványom,
tanítómesteremre találtam benne. Mit mondjak? Nem bírom elviselni
ennek a gyermeknek a szavait, elmenekülök még ebből a városból is,
mivel ezeket képtelen vagyok megérteni. Öreg létemre vereséget
szenvedtem egy kisgyerektől, mivel sem a kezdetét, sem a végét nem
tudom megtalálni annak, amit állít. Nehéz ugyanis önmagunktól
megtalálni a kezdetet. Bizony mondom nektek, és nem hazudok: úgy
látom a szememmel, hogy ennek a gyermeknek a ténykedése,
beszédének a kiindulási pontja s szándékának a végcélja semmi
tekintetben sem emberi. Nem tudom léhát, hogy ez mágus-e vagy isten,
annyi azonban bizonyos, hogy Isten angyala szól belőle. Nem tudom,
honnan van, honnan jött és mivé válik.”
Ekkor Jézus vidám arccal mosolyogva rajta, parancsot adott Izrael
minden ott álló és őt hallgató fia számára: „Hozzanak gyümölcsöt a
meddők, lássanak a vakok, a sánták járjanak egyenesen, a szegények
dúskáljanak javakban, és támadjanak fel a halottak, úgyhogy eredeti
állapotába visszaállítva mindenki térjen vissza hozzá és maradjon meg
őbenne, aki az életnek és a boldogságnak tápláló gyökere!” És miután a
gyermek Jézus ezeket mondta, rögtön rendbejöttek mindnyájan, akik
súlyos betegség súlya alatt roskadoztak. És többé nem mertek mondani
semmit sem neki és hallani sem tőle semmit.
32. Ekkor József és Mária Jézussal együtt eltávoztak Názáretbe 272, és
ettől kezdve ott élt a szüleivel együtt.273
 Egyszer szombaton, amikor Jézus valamelyik ház tetőteraszán együtt
játszott a gyerekekkel, az történt, hogy az egyik gyerek a teraszról
letaszította a földre a másikat, úgyhogy az meghalt. Mivel azonban a
halott szülei ezt nem látták, rátámadtak Józsefre és Máriára mondván: „A
ti fiatok taszította le a földre a miénket, és az meghalt.” Jézus hallgatott,
és semmit sem válaszolt nekik. József és Mária pedig sietve odament
Jézushoz, s anyja kérdőre vonta: „Uram, mondd meg, te taszítottad le a
földre?” Jézus tüstént lement a tetőteraszról, és a nevén szólította a fiút:
„Zénón!” Az pedig felelte: „Uram!” Jézus erre így szólt hozzá: ,.Én
taszítottalak le téged a tetőteraszról?” Az így válaszolt: „Nem, uram.” A
halott fiú szülei erre elcsodálkoztak, és tisztelettel tekintettek Jézusra e
csodatette miatt.
József és Mária innen ezután Jerikóba távoztak.
33. Jézus hatéves volt, és anyja elküldte egy korsóval a forráshoz, hogy
merjen vizet a gyerekekkel együtt. És miután kimerte a vizet, az történt,
hogy valamelyik gyerek hátba vágta, meglökte a korsóját és összetörte.
Jézus erre leterítette a rajta levő köpenyt, és felszedte bele mindazt a
vizet, mely a korsóban volt, és így vitte haza anyjának. Az pedig látva ezt,
elcsodálkozott, és gondolkodott magában, de mindezt elrejtette szívében.
34. Az egyik napon pedig kiment a földre, és anyja csűréből hozott egy
kevés búzát, majd elvetette. Az megfogant, növekedett és igen
megsokasodott. S úgy esett, hogy végül maga aratta le, és három mérő
termést takarított be róla, ami sokszoros hozamot jelentett.
35. Van egy út, mely kifelé visz Jerikóból, és a Jordán-folyó felé tart,
ahol Izrael fiai átkeltek: a hagyomány szerint ott vitték át a szövetség
ládáját274. Jézus nyolcéves volt, s elhagyta Jerikót és a Jordánhoz ment. A
Jordán partján az út mellett volt egy sírbarlang, ahol egy oroszlán táplálta
kölykeit, és senki sem tudott miatta biztonságosan járni az úton. Jézus
pedig Jerikóból jövet, amikor fölfedezte, hogy abba a barlangba egy
oroszlán fészkelte be magát a kölykeivel együtt, mindenki szeme láttára
bement oda. Az oroszlánok, mihelyt meglátták Jézust, odafutottak eléje és
a lába elé borultak. Jézus leült a barlangban, s az oroszlánkölykök a lába
körül szaladgáltak, hízelegtek neki és játszadoztak előtte. Az idősebb
oroszlánok pedig a távolban álltak meg, s fejüket lehajtva imádták, és
farkuk csóválásával kedveskedtek neki. Ekkor a nép, mely a távolban állt,
és nem látta, hogy Jézus az, ezt mondta: „Ha ez vagy a szülei nem
követtek volna el súlyos bűnöket, nem kínálta volna fel magát önként az
oroszlánoknak.” S miközben a nép ezen töprengett magában, és nagy
szomorúság vett erőt rajta, íme, a nép szeme láttára Jézus váratlanul
kijött a barlangból, s az oroszlánok ott lépdeltek előtte, az oroszlánkölykök
meg a lába körül játszadoztak. Jézus szülei lehajtott fővel álltak a
távolban és figyelték, s az oroszlánok miatt hasonlóképpen távol állt a nép
is, mert nem merészelt közel menni hozzájuk. Ekkor Jézus beszélni
kezdett a néphez: „Mennyivel különbek nálatok a vadállatok, akik
megismerik és dicsőítik urukat, ti viszont, akik Isten képére és
hasonlatosságára lettetek teremtve, nem ismeritek fel őt. A vadállatok
felismernek engem, és megszelídülnek; az emberek látnak, de nem
ismernek fel.”
36. Ezek után Jézus mindenki szeme láttára az oroszlánokkal együtt
átkelt a Jordánon, s a Jordán vize jobbra és balra kettévált előttük. 275
Ekkor ezt mondta az oroszlánoknak, úgy, hogy mindenki hallja: „Menjetek
békében, és senkit se bántsatok, de ember se ártson nektek, amíg vissza
nem tértek oda, ahonnan kijöttetek!” Azok pedig, miután nemcsak
hangjukkal, hanem testmozdulataikkal is elköszöntek tőle, eltávoztak a
lakóhelyükre. Jézus pedig visszament az anyjához.
37. S mivel József ács volt, és a fából mást sem készített, mint igát az
ökröknek, ekéket és a föld megmozgatására alkalmas szerszámokat,
továbbá faágyakat, egy ifjú történetesen hat láb hosszú ágy készítésével
bízta meg. József ráparancsolt fiára, hogy vasszekercével vágjon fát arra
a méretre, amelyet odaadott neki. Ő azonban nem tartotta be a
meghatározott méretet, hanem az egyik deszkát rövidebbre vágta, mint a
másikat. József feldühödve azon kezdett gondolkodni, mit tegyen emiatt
vele. Jézus amikor észrevette, hogy az ennyire háborog gondolataiban,
mivel képtelenségnek tartotta azt, ami történt, vigasztaló hangon így szólt
hozzá mondván: „Jöjj, fogjuk meg az egyes fákat, illesszük össze
végeiket, csúsztassuk egymásra, és húzzuk magunk felé: ki tudjuk
ugyanis majd egyenlíteni őket!” József engedelmeskedett az utasításnak,
hiszen tisztában volt vele, hogy mindent meg tud csinálni, amit csak akar.
S József megfogta a deszkák egyik végét, hozzáillesztette őket a falhoz és
lábához, Jézus pedig azok másik végét fogta, a rövidebbet maga felé
húzta, így tette egyenlővé a rövidebbet a hosszabbal. S ezt mondta
Józsefnak: „Menj, készítsd el, és olyanra csináld, amilyenre ígérted!” És
József megtette, amit megígért.
38. Másodszor kérte a nép, hogy Jézust taníttassák betűvetésre az
iskolában. A szülei nem tagadták meg, hogy így tegyenek, és a vének
utasításának megfelelően elvitték egy tanítóhoz, hogy az őt emberi
tudományra tanítsa. És a mester parancsoló hangnemben kezdte tanítani:
„Mondd, hogy alfa!” Jézus erre így válaszolt. „Előbb te mondd meg nekem,
hogy mi a betha, és én megmondom neked, hogy mi az alfa!” A mester
ezért haragjában megütötte Jézust, de mindjárt azután, hogy megütötte,
meghalt.
Jézus pedig hazament az anyjához. József azonban megijedve magához
hívta Máriát, és ezt mondta neki: „Jól tudd meg, szomorú a lelkem
mindhalálig emiatt a gyerek miatt. Előfordulhat, hogy valaki egyszer
haragjában úgy megüti ezt a gyereket, hogy meghal.” Mária azonban
válaszként ezt mondta: „Isten embere! Ne hidd, hogy ez megtörténhet!
Sőt, bízvást higgyél abban, hogy aki az emberek közé küldte megszületni,
az minden rosszindulattól meg fogja őrizni őt, és a saját nevében meg
fogja óvni a bajtól.”
39. A zsidók ismét, harmadszor is megkérték Máriát és Józsefet, hogy
kedveskedő szavaikkal más mesterhez vigyék Jézust tanulni. Erre József
és Mária, mivel féltek a néptől, a főemberek féktelenségétől és a papok
haragjától, ismét elvitték az iskolába, bár tudták, hogy embertől semmit
sem tanulhat az, aki egyedül az Istentől tökéletes tudással rendelkezik.
Jézus, amikor belépett az iskolába, a Szentlélektől vezérelve kivette az
őt tanító mester kezéből a törvénykönyvet, s az egész nép szeme láttára
és füle hallatára olvasni kezdte, de nemcsak azt olvasta belőle, ami azok
könyvében le volt írva, hanem az élő Isten lelke beszélt belőle, mintha élő
forrásból víz törne elő, és mindig teli maradna a forrás. És így csodálatos
erővel tanította a népet az élő Isten nagy tetteire, úgyhogy maga a
mester is térdre hullott előtte, és leborulva imádta. A nép szívét pedig,
mely ott ült és hallgatta, hogy ilyeneket mond, elfogta az ámulat. Mihelyt
József ezt meghallotta, rohanvást Jézushoz sietett, mivel félt, hogy
meghal a mester. Amikor a mester meglátta, ezt mondta neki: „Te nem
tanítványomul, hanem mesteremül adtad őt mellém; de ki bírja elviselni
az ő szavait?” Ekkor beteljesedett, amit a zsoltáros mondott: „Isten
folyója megtelt vízzel. Elkészítetted ételüket, mert ilyen az ő
előkészülete.”
40. Ezek után József Máriával és Jézussal együtt elköltözött, hogy a
tenger melletti Kapharnaumba menjenek a velük szemben ellenséges
emberek rosszindulata miatt. S amikor Jézus Kapharnaumban lakott, volt
a városban egy József nevű, igen gazdag ember. Ez betegségben
elgyengülve meghalt, és holtan a hordszéken feküdt. Mikor Jézus
meghallotta, hogy a városban sírnak és jajgatnak a halott fölött, ezt
mondta Józsefnek: „Miért nem teszed meg ennek, holott a te nevedet
kiáltozzák, kegyességed jótéteményét?” Felelt neki József: „Milyen
hatalmam van nekem, vagy milyen képességem arra, hogy jót tegyek
vele?” Jézus ezt mondta neki: „Vedd a kendőt, ami a fejeden van, menj,
és helyezd a halott arcára, és mondd neki: »Váltson meg téged Krisztus!«
Erre hamarosan meg fog menekülni, és bár halott, föl fog kelni a
hordszékéből.”
József hallva ezt, Jézus parancsára rögtön futva eltávozott, belépett a
halott házába, és a kendőt, mely a fején volt, rátette annak az arcára, aki
a hordszéken feküdt, és ezt mondta neki: „Mentsen meg téged Jézus!” S a
halott egyből fölkelt a fekhelyéről és kérdezte: „Ki az a Jézus?”.
41. Kapharnaumból azután átköltöztek abba a városba, amelyet
Betlehemnek hívnak. József Máriával együtt a házban volt, és velük együtt
Jézus is. Az egyik napon József magához hívta elsőszülött fiát, Jakabot, és
kiküldte a zöldségeskertbe, hogy szedjen zöldséget a főzelékhez. Jézus
pedig követte a kertbe fivérét, József és Mária azonban nem tudta ezt. S
miközben Jakab zöldséget szedett, a lyukból hirtelen egy vipera jött elő,
és beleharapott Jakab kezébe, mire az rettenetes fájdalmában elkezdett
kiabálni. És már haldokolva, kínkeserves hangon ezt mondta: „Jaj, jaj, ez
a gonosz vipera megcsípte a karomat!” Jézus pedig, aki szemben állt vele,
erre a keserves hangra odafutott Jakabhoz, megfogta a kezét, és semmi
mást nem csinált, csak rálehelt Jakab karjára, és lehűtötte azt. Jakab
nyomban meggyógyult, a kígyó pedig megdöglött. József és Mária nem
tudták, mi történt, azonban Jakab kiáltozására és Jézus hívó szavára
kisiettek a kertbe, de a kígyót már megdögölve, Jakabot pedig teljesen
gyógyultan találták.
42. Amikor pedig József a fiaival: Jakabbal, Józseffel, Júdával és
Simonnal, továbbá két lányával vendégségbe ment. Jézus és anyja, Mária,
a nővérével, Máriával, Kleophas lányával jött össze, akit az Úristen
ajándékozott apjának, Kleophasnak és anyjának, Annának azért, amiért
Máriát, Jézus anyját Istennek ajánlották fel. S ezt a Máriát hasonlóképpen
Máriának nevezték szüleik vigasztalására. És amikor találkoztak, Jézus
megszentelte és megáldotta őket, s ő kezdett el elsőként enni és inni.
Közülük ugyanis senki sem mert enni vagy inni, sem asztalhoz ülni vagy a
kenyeret megtörni, amíg ő előbb meg nem áldotta őket, és ő maga nem
tett előbb így. És ha esetleg távol volt, megvárták, hogy ezt tegye. És
amikor nem akart étkezéshez járulni, azok sem járultak, sem Mária, sem
József, sem fivérei, József fiai. Ezek a fivérei bizony úgy vigyáztak életére,
mint a szemük világára: figyeltek rá és féltették. És amikor Jézus aludt,
akár éjjel, akár nappal, ott ragyogott fölötte Isten fényessége, akié legyen
minden dicséret és dicsőség mindörökké. Ámen.

Fordította Bollók János

 Józsefnek276, az ácsnak277 a története
Isten nevében, aki lényege szerint egy,
és személyében három

Történet a mi szent öregünknek, atyánknak278,

Józsefnek, az ácsnak a haláláról.

Az ő áldásai és imádságai őrizzenek meg mindnyájunkat, testvérek,

ámen.
Egész élete száztizenegy év volt, 279 a világból való eltávozása Abib
hónapjának huszonhatodik napján történt, ez a hónap az Ab hónapnak
felel meg280. Imádsága őrizzen meg minket, ámen. Bizony maga a mi
urunk, Jézus Krisztus volt az, aki ezt a történetet elmondta szent
tanítványainak az Olajfák hegyén281, az ő munkálkodását is meg napjainak
beteljesedését is. A szent apostolok pedig megőrizték ezt az elbeszélést,
és írásba foglalva elhelyezték Jeruzsálemben a könyvtárban 282. Az ő
imádságuk őrizzen meg minket283, ámen.
1. Történt egy napon, amikor az üdvözítő isteni mester, a mi
üdvözítőnk, Jézus Krisztus tanítványaival együtt ült, és az Olajfák hegyén
mindnyájan együtt voltak, hogy azt mondta nekik:
- Ó, testvéreim és barátaim, fiai atyámnak, aki az összes ember közül
kiválasztott benneteket. Tudjátok, sokszor elmondtam már, hogy
keresztre kell feszíttetnem és meg kell halnom Ádámnak és ivadékának
üdvösségéért, és hogy majd feltámadok a halottak közül. 284 Rátok bízom
majd a nektek már korábban meghirdetett evangélium tanítását, hogy
hirdessétek az egész világon.285 És fölruházlak titeket a magasságból
származó erővel286, és betöltelek titeket Szentlélekkel 287. Minden népnek
hirdetni fogjátok a megtérést és a bűnbocsánatot. Mert egyetlen pohár
víz, ha az eljövendő világban rátalál az ember, értékesebb és több az
egész jelen való világ minden gazdagságánál 288. És egy talpalatnyi hely
atyám házában nagyobb és kívánatosabb a föld minden kincsénél. Sőt,
egyetlen óra a jámborok boldog lakhelyén gyönyörűségesebb és drágább
a bűnösök közt töltött ezer évnél: hiszen az ő sírásuk és panaszkodásuk
nem szűnik, könnyeik nem apadnak el, és sohasem találnak maguknak
vigasztalást és nyugalmat. Most hát, én tiszteletre méltó tagjaim 289,
menjetek, tanítsátok az összes nemzetet, hirdessétek és mondjátok nekik,
hogy a világ megtartója290 szorgosan behajtja a neki járó örökséget, és az
igazság bírájának bizonyul. És angyalai megbüntetik majd ellenségeit, és
harcra kelnek ellenük a mérkőzés napján. Ő pedig (ti. Isten) megvizsgál
minden egyes szót, amelyet az emberek rosszul vagy hiába szóltak, és
számot kell majd adniuk azokról 291. Mert amint senki sem kerülheti el a
halált, úgy az ítélet napján kinek-kinek napvilágra kerülnek a tettei is,
mind a jók, mind a gonoszak. Hirdessétek azt az igét is, amelyet ma
közöltem veletek: Ne dicsekedjék az erős erejével, se a gazdag
gazdagságával, hanem aki dicsekedni akar, az Úrban dicsekedjék 292.
2. Volt egy József nevű férfi, aki betlehemi családból származott, ez Jú-
dában van és Dávid király városa 293. Ő maga alapos jártasságot szerzett a
bölcsességben meg a tanításokban, és pappá lett az Úr templomában 294.
Azonkívül értett az ácsmesterséghez is295, és amint a férfiak tenni szokták,
megnősült. Fiakat és leányokat is nemzett, négy fiút és két leányt. A fiúk-
neve: Júdás, Justus, Jakab és Simon296. A két lány neve: Assia és Lydia.
Végül elhalálozott az igaz József felesége, miután minden dolgában Isten
dicsőségét igyekezett gyarapítani. Akkor József, ez az igaz férfi, test
szerint atyám297 és anyámnak, Máriának jegyese298, fiaival együtt
mesterségét kezdte gyakorolni, tudniillik az ácsmesterséget.
3. Mikor pedig József, az igaz megözvegyüli, Mária, az én áldott, szent
és tisztaságos anyám már betöltötte a tizenkettedik évét. Szülei már
háromesztendős korában a templom szolgálatára ajánlották, ott is maradt
kilenc éven át299. Akkor, amint látták a papok, hogy serdülő korba jutott
ez a szent és istenfélő szűz, ilyenformán szóltak egymáshoz: Keressünk
egy igaz és jámbor férfit, akire rá lehet bízni Máriát, amíg férjhez nem
megy, nehogy a templomban történjék meg vele, ami a nőkkel történni
szokott300, mert azzal vétkeznénk, és megneheztelne ránk Isten.
4. Azért rögtön hírnököket küldtek, és összehívtak tizenkét vént Júda
törzséből. És fölírták Izrael tizenkét törzsének nevét 301. A sors a jámbor
öregre, az igaz Józsefre esett302. Akkor felelvén azt mondták a papok az
én áldott anyámnak: - Menj el Józseffel, és légy nála, amíg el nem jön
férjhezmeneteled ideje. - Magához vette hát az igaz József anyámat, és a
házába vezette. Mária ott találta József fiát, a kisebb Jakabot, aki szívében
megtört és szomorú volt árvasága miatt, és fölnevelte őt. Ezért nevezték
úgy, hogy Mária, Jakab anyja 303. József aztán házában hagyva őt elment a
műhelyébe, ahol ácsmesterségét folytatta. Mikor pedig a szent szűz két
évet eltöltött a házában, pontosan tizennégy esztendős lett, beleszámítva
azt a tizenkét évet is, amelyet addig élt, amíg József magához nem
fogadta.
5. Megszerettem őt [leendő anyámat] akaratomnak valami egészen
rendkívüli megmozdulásával, atyám beleegyezésével és a Szentlélek
ösztönzésére. És testbe öltöztem 304 általa, olyan titokzatos módon, amely
meghaladja a teremtmények értelmének felfogását. Csakhogy amikor már
három hónap eltelt fogantatásom után, visszatért az igaz férfi onnan, ahol
mesterségét gyakorolta, és amikor észrevette, hogy szűz anyám terhes,
lelkében zavar támadt, arra határozta el magát, hogy titokban elbocsátja
őt305. Félelmében, szomorúságában, szívének gyötrelmében aznap sem
enni, sem inni nem tudott.
6. Éjfélkor azonban megjelent neki álmában szent Gábor főangyal 306
Atyám megbízásából, és így szólt hozzá: - József, Dávid fia, ne félj
jegyesedül fogadni Máriát, mert a Szentlélektől fogant, és fiút szül, akinek
Jézus lesz a neve307. Ő az, aki minden népet vasvesszővel fog
kormányozni308. - Miután ezeket elmondta, távozott tőle az angyal.
Fölserkent tehát álmából József, és úgy tett, ahogyan az Úr angyala
mondta neki, és így Mária nála maradt309.
 7. Egy idő múltán rendelet jött ki Augustus császártól és királytól, hogy
írják össze az egész - emberek lakta - földkerekséget, kit-kit saját
városában310. Fölkerekedett tehát az öreg, igaz József, magával vitte szűz
Máriát, és Betlehembe mentek, mert már közel volt szülésének ideje 311.
József fölíratta nevét a listára, mert József, Dávid fia, akinek Mária
jegyese volt, Júda törzséhez tartozott. Így aztán Mária Betlehemben szült
meg engem egy barlangban, közel Ráchelnek, Jákob pátriárka feleségének
a sírjához. Ez a Ráchel József és Benjámin anyja volt 312.
8. Csakhogy jött a Sátán, és hírül vitte a dolgot Nagy Heródesnek,
Arkhelaos atyjának. Ez volt az a Heródes, aki lefejeztette Jánost,
barátomat és rokonomat313. Azért nagy gonddal tudakozódni kezdett
utánam abban a hiszemben, hogy országom e világból való lesz 314. De az
öreg József, ez az istenfélő férfi álmában intést kapott erről 315. Ezért
fölkerekedett, magához vette anyámat, Máriát. Én is az ő keblén
nyugodtam. Útjukban kísérőül melléjük szegődött Salómé is 316. Elindult
tehát hazulról, és Egyiptomba vándorolt, ott is maradt egy teljes éven át,
amíg Heródes indulata le nem csillapodott317.
9. Heródes aztán meghalt, nagyon keserves halállal318: bűnhődve a
kisdedek kiontott véréért, akiket gyalázatos módon tüntetett el a föld
színéről, hiszen semmi vétkük nem volt319. Mikor tehát ez az istentelen
zsarnok, Heródes elhalálozott, szüleim visszatértek Izrael földjére, és
Galileának Názáret nevű városában telepedtek le320. József visszatért az
ácsmesterséghez, és életünket keze munkájával tartotta fenn, nem
próbált soha más munkájából ingyen élni; ahogyan ezt Mózes törvénye is
rendeli321.
10. Végül évek múltán az elaggott öreg elköltözött közülünk. Semmiféle
testi betegség nem kínozta, látása nem gyöngült, szájából egyetlen fog
sem esett ki, szellemi tisztasága sem zavarodott meg soha egész életideje
alatt, inkább mintha mindvégig megmaradt volna fiatalnak, minden
dolgában életerősnek bizonyult, tagjai épek maradtak, soha fájdalom nem
szaggatta őket. Összesen száztíz évet élt, öregkora igen-igen hosszúra
nyúlt.322
 11.323 Iustus és Simeon, József idősebb két fia később megnősült, és
saját családot alapított. Hasonlóképpen férjhez ment és elköltözött
hazulról két lánya is. József házában maradt viszont Júda 324 meg a
kisebbik Jakab, továbbá az én szűz anyám. Én is ott maradtam velük,
mintha csak egy lettem volna a fiai közül. Gyermek- és ifjúkoromat bűn
nélkül éltem át. Máriát anyámnak neveztem, Józsefet atyámnak, és
mindenben, amit mondtak nekem, igazodtam hozzájuk. Soha nem
szálltam szembe velük, hanem engedelmeskedtem nekik, mint ahogyan
ezt tenni szokta a többi, földi eredetű ember. Sosem haragítottam meg
őket, nem feleseltem velük, nem igyekeztem azon, hogy az utolsó szó az
enyém legyen. Ellenkezőleg: mint szemem fényét, úgy szerettem őket.
12. Ezek után történt, hogy elérkezett ennek az istenfélő öregnek,
Józsefnek a halála, e világból való elköltözése, ahogyan az már minden
erről a földről való emberrel történni szokott. Mikor tehát teste halálba
hajolt, az Úr angyala325 tudtára adta, hogy már közeledik halála órája.
Ezért félelem és nagy lelki bizonytalanság szállta meg. Fölkelt és elment
Jeruzsálembe, ott az Úr templomába tért 326, és a szentély előtt ilyen
szavakkal kezdett imádkozni:
13. „Ó, Isten, minden vigasztalás szerzője, minden irgalmasság
Istene327 és az egész emberi nemnek ura328. Istene érzéki és szellemi
lelkemnek, testemnek egyaránt329. Alázatosan hódolok előtted, ó, uram.
Istenem. Ha már beteljesedtek napjaim, és elérkezett az ideje annak,
hogy elköltözzem ebből a világból, küldd el a nagy Mihályt 330, szent
angyalaidnak fejedelmét, hadd maradjon velem, hogy az én szegény
lelkem bajoskodás, rettegés és türelmetlenség nélkül hagyja el gyarló
testemet. Mert rettentő félelem és nyomasztó szomorúság szállja meg a
testeket haláluk napján, akár a férfiét, akár az asszonyét, akár a házi
állatét, akár a vadét, akár a földön csúszómászóét, akár a levegőben
röpködőét. Egyszóval minden teremtményt az ég alatt, amelyben éltető
lélek van, rettegés fog el, nagy félelem és roppant fáradtság, amikor
lelkük testükből eltávozik. Most hát, ó uram és Istenem, támogassa
segítségével lelkemet és testemet a te szent angyalod, amíg egymástól
elválnak. Annak az angyalnak az arca se forduljon el tőlem, akit
fogantatásom napjától fogva oltalmamra rendeltél 331. Inkább szegődjék
mellém útitársamul, míg el nem vezet hozzád. Orcája kedves és vidám
legyen, és békesség kísérjen engem. Ne hagyd, hogy ijesztő ördögi alakok
szegődjenek mellé azon az úton 332, amelyen haladnom kell, hogy
szerencsésen eljussak hozzád. Ne hagyd 333, hogy lelkem előtt az ajtónállók
bezárják a Paradicsom kapuját. Bűneimet közszemlére téve ne szégyeníts
meg a te rettentő ítélőszéked előtt. Ne támadjanak rám oroszlánok. A
tűztenger habjai, amelyeken minden léleknek át kell jutnia, ne borítsák el
lelkemet, mielőtt meglátnám istenségednek dicsőségét 334. Ó, Isten,
legigazságosabb bíró, aki igazságosan és szelíden ítéled meg a
halandókat, és kinek-kinek tettei szerint fizetsz meg, ó uram és Istenem,
legyen velem a te irgalmasságod, és világítsd meg utamat, hogy eljussak
hozzád, hiszen te minden jóval túláradó forrás és örök dicsőség vagy,
ámen.”
14.335 Történt aztán, hogy amikor hazatért Názáret városába,
megbetegedett, és ágynak esett. Ez volt az idő, amikor elérte a végső
napját, amit minden embernek el kell érnie. Ebben a betegségben nagyon
keservesen szenvedett, születésétől odáig soha sem szenvedett úgy.
Bizonnyal Krisztusnak tetszett úgy, hogy efféle módon rendezze el az igaz
József ügyét. Negyven évet élt, mielőtt megnősült volna, aztán a felesége
negyvenkilenc éven át élt az ő oltalma alatt, majd elhalálozott. Az ő halála
után egy évvel bízták rá a papok Józsefre anyámat, a boldogságos Máriát,
hogy őrizze, míg férjhez nem megy. Az két esztendőt töltött a házában, az
alatt nem történt semmi említésre méltó, és a Józsefnél való
tartózkodásának harmadik évében szült engem a földi életre titokzatos
módon, amelyet átlátni, megérteni egyetlen teremtmény 336 sem képes,
csak én látom át, valamint atyám meg a Szentlélek, akik egylényegűek
velem337.
15. Atyámnak, ennek az igaz öregnek teljes életkora ilyenformán
száztizenegy évet tesz ki, mert így rendelte az én mennyei atyám. Az a
nap pedig, amelyen lelke elhagyta a testét, az Abib hónap huszonhatodik
napja volt. Mert már kezdte fényét veszteni a tündöklő arany, és a
használatban megkopott az ezüst: értelmére és tudására célzok 338. Az is
nehezére esett, hogy ételt vagy italt vegyen magához, elhagyta az
ácsmesterségben való jártassága, többé egyáltalán nem értett hozzá.
Történt tehát Abib hónap huszonhatodik napjának hajnalán, hogy még
ágyában feküdt az öreg József, az igaz, s a lelke megzavarodott.
Fölnyitotta hát a száját sóhajtozva, két tenyerét összecsapta, és
fennhangon felkiáltott így szólván:
16. „Jaj annak a napnak, amelyen e világra születtem. Jaj a méhnek,
amely hordozott. Jaj a zsigereknek, amelyek befogadtak maguk közé. Jaj
a mellnek, amely szoptatott. Jaj a térdeknek, amelyeken leülve
megpihentem. Jaj a karoknak, amelyek hordoztak és neveltek, míg csak
fel nem nőttem. Mert vétekben fogantattam, és bűnök között kívánt meg
engem anyám339. Jaj nyelvemnek és ajkaimnak, amelyek hiábavalóságot,
irigy, hazug, oktalan, gúnyolódó, hamis, megtévesztő és képmutató
szavakat szóltak, beszéltek. Jaj két szememnek, amelyek botrányos
dolgokat szemléltek. Jaj fülemnek, mely kedvét lelte a rágalmazók
beszédében. Jaj kezeimnek, amelyek utána nyúlnak annak is, ami nem
illette volna meg őket. Jaj a hasamnak és a beleimnek, mert olyan ételt is
megkívántak, amelyet tilt a törvény. Jaj a torkomnak, amely mint a tűz
mindent megemésztett, amihez csak hozzájutott. Jaj a lábamnak, amely
gyakran járt Istennek nem tetsző utakon. Jaj a testemnek és jaj az én
szomorú lelkemnek, amely már elfordult teremtő Istenétől. Mit tegyek,
amikor eljutok arra a helyre, ahol az igazságos bíró előtt kell megállnom,
és ő szememre hányja majd tetteimet, amelyeket ifjúságomban
meggondolatlanul végbevittem. Jaj minden embernek, akit bűneiben ér
utol a halál340. Minden bizonnyal ugyanaz a félelmetes óra fenyeget már
engem is, amely atyámra, Jákobra rászakadt 341. Ó, milyen nyomorult
vagyok én ma, és mennyire méltó arra, hogy megsirassanak. Bizony,
egyedül Isten lelkem és testem sorsának intézője, ő bánjék velük
jótetszése szerint.”
 17. Ezek azok, amiket mondott József, az igaz öreg. Én pedig beléptem
hozzá, és lelkét nagyon megrendült állapotban találtam, mert nagy
szorongás vett rajta erőt. És azt mondtam neki: - Üdvöz légy, atyám,
József, igaz ember! Hogy vagy? - Ő pedig azt mondta nekem: -
Sokszorosan üdvözlégy, ó én igen kedves fiacskám. Bizony halálos
fájdalom és félelem szakadt rám, de amint meghallottam a hangodat,
egyszeriben342 megnyugodott a lelkem. Ó, názáreti Jézus. Jézus,
megmentőm, Jézus, lelkem szabadítója, Jézus, oltalmam. Jézus, ó ez a
név mindennél nagyobb gyönyörűsége a számnak, és mindazok szájának,
akik szeretik őt. Ó, te látó szem, halló fül343, hallgass meg engem. Én, a te
szolgád, ma a legmélyebb alázattal hódolok és kiárasztom előtted
könnyeimet. Bizony, te vagy az én istenem, te az én uram 344, ahogyan
annyiszor345 megjelenítette ezt nekem az angyal, különösképpen pedig
azon a napon, amikor lelkem képtelen gondolatok között hányódott a
tiszta és áldott Mária miatt, aki méhében fogant, és akit én titkon el
akartam bocsátani. Mikor pedig ezen gondolkodtam magamban, íme
megjelentek álmomban az úr angyalai, és csodálatos titokként elmondták
nekem: „Ó, József, Dávid fia, ne félj jegyesedül magadhoz venni Máriát,
ne szomorkodjál, és ne szólj illetlen szavakat az ő teherbe eséséről, mert
a Szentlélektől fogant, és fiút szül, akinek Jézus lesz a neve, mert ő váltja
meg a népét bűneitől.” Ne neheztelj rám emiatt, ó uram, hiszen nem
voltam beavatva születésednek titkába346. Emlékszem arra a napra is,
amikor az a fiú belehalt egy kígyómarásba. Rokonai Heródes kezére
akartak adni téged, mert azt mondták, hogy te ölted meg őt, de te
feltámasztottad a halálból, és visszaadtad őt nekik. Akkor hozzád léptem,
kézen fogtalak, és azt mondtam: „Fiam, vigyázz magadra.” Te viszont azt
felelted nekem: „Ugye te test szerinti atyám vagy? Majd megtanítalak
arra, hogy én ki vagyok.” 347 Most hát, én uram, én istenem 348, ne tégy
nekem szemrehányást vagy ne kárhoztass engem amaz óra miatt.
Szolgád vagyok, szolgálód fia349, te pedig uram, istenem és megtartóm
vagy, minden bizonnyal Isten fia.
 18. Amikor mindezt elmondta atyám, József, tovább már nem tudott
sírni. Láttam, hogy már úrrá lesz rajta a halál. Felkelt akkor anyám, a
szeplőtelen szűz, hozzám lépett, és azt mondta: - Ó, kedves fiam, már
halálán van az istenfélő öreg József. - Én azt feleltem: - Ó, nagyon szerető
anyám, bizony minden teremtmény, amely ezen a világon megszületik,
alá van vetve a halál kényszerűségének. Mert a halál hatalma kiterjed az
egész emberi nemre350. Neked is, ó, szűz anyám, ugyanúgy, mint a többi
halandónak, fel kell készülnöd az életből való eltávozásra. De a te halálod
és ennek az istenfélő embernek a halála nem halál, hanem fogyhatatlan
örökkévaló élet351. Még nekem is meg kell halnom, ami a tőled kapott
testemet illeti. Kelj hát fel, ó, tisztelendő anyám, gyere és lépj be az
áldott öreg Józsefhez, hogy lásd, mi történik lelkével, amint testéből
kiköltözik.
19. Elindult hát Mária, az én tiszta anyám, és belépett oda, ahol József
volt. Én meg a lábához ültem 352, és néztem őt, arcán már megjelentek a
halál jelei. Ám ez az áldott öreg felemelt fejjel és rám szegezett szemmel
arcomat figyelte, ahhoz már nem volt ereje, hogy megszólítson a halál
kínja miatt, amely kígyóként befonta már, de sokat sóhajtozott. Én pedig
egy egész órán át fogtam a kezét. Ő felém fordította arcát, és jelezte,
hogy ne hagyjam el. Végül mellére tettem a kezem, éreztem, hogy lelke
már a torkában van353, készül eltávozni porhüvelyéből.
20. Amint aztán szűz anyám meglátta, hogy megérintem atyám
testét354, ő is megérintette lábait. Mivel úgy érezte, hogy már merevek és
kihűltek, azt mondta nekem: - Ó, kedves fiam, bizony kezd már a lába
kihűlni, és olyan hideggé válik, mint a hó. - Aztán összehívta József fiait
és leányait, és azt mondta nekik: - Gyertek, ahányan csak vagytok, és
gyűljetek atyátok köré, mert minden bizonnyal most elérkezett a vég. -
Felelt erre Assia, a leánya mondván: - Jaj nekem, ó, testvéreim, mert ez
ugyanaz a betegség, amely kedves anyámat elérte. - Akkor jajgatott és
könnyekre fakadt, és vele együtt zokogott József minden gyermeke 355. Én
is meg Mária, az én anyám is együtt sírtunk velük.
 21. Én akkor dél felé fordítottam a tekintetemet, és láttam a halált 356,
amint már közeledett, vele az egész gyehennát, seregétől és csatlósaitól
körülvéve357, ruhájuk, ábrázatuk és arcuk tüzet lehelt. Mikor az én atyám,
József meglátta, hogy ezek egyenest feléje tartanak, szemeit könny
árasztotta el, és ugyanakkor csodálatos módon felnyögött. Aztán úgy
látszott, hogy sóhajtásainak heve elriasztja a halált, el szolgáinak egész
seregét is, amely nyomában járt. Akkor megszólítottam az én jó
atyámat358, mondván:
22. „Ó, minden irgalom atyja 359, látó szem, halló fül360, hallgasd meg
könyörgésemet és imádságaimat, amelyeket az öreg Józsefért mondok, és
küldd el Mihályt, angyalaidnak fejedelmét meg Gábrielt, a fény hírnökét és
angyalaidnak minden fényességét. Teljes csapatuk járjon atyámnak,
Józsefnek lelkével, amíg el nem vezetik tehozzád361. Ez az az óra,
amelyben atyám rászorul az irgalmasságra.” Én pedig mondom nektek,
hogy minden szentnek, minden e világra születő embernek; az igaznak is
meg a gonosznak is szükségszerűen meg kell ízlelnie a halált362.
23. Eljött tehát Mihály és Gábriel atyámnak, Józsefnek lelkéhez,
megfogták és fényes burokba göngyölték. Így ajánlotta lelkét az én jó
atyámnak kezébe, ő pedig így adta meg neki a békét. Gyermekei közül
még egy sem vette észre, hogy elszenderült. Ám az angyalok megvédték
lelkét a sötétség szellemeitől, - akik az úton álltak -, és dicsérték Istent,
míg el nem vezették őt az istenfélő emberek lakóhelyére363.
24. Teste azonban kiterítve és halványan feküdt, ezért kezemet
szemére simítva lezártam őket, száját is becsuktam364, és azt mondtam
szűz Máriának: - Ó, anyám, hová lett a mestersége, amelyben annyira
otthonos volt, mindvégig, amíg e világban élt? Lám, semmivé lett, mintha
bizony sohasem lett volna365. - Mikor a gyermekei meghallották, hogy
ezeket mondom anyámnak, a tiszta szűznek, észrevették, hogy már
kilehelte lelkét, könnyekre fakadtak és jajveszékeltek. Én pedig azt
mondtam nekik: -Bizony, a ti atyátok halála nem halál, hanem
fogyhatatlan élet, mert megszabadulván e világ fáradalmaitól, átköltözött
az örökké tartó, fogyhatatlan nyugalomba 366. - Amikor ezt hallották, sírva
megszaggatták ruhájukat.
25. Akkor aztán Názáretnek és egész Galileának lakói hallván sírásukat
hozzájuk gyűltek, és sírtak a harmadik órától a kilencedikig 367. A
kilencedik órában pedig mindnyájan egyszerre József hálófülkéjébe
mentek. Fölemelték a testét, amelyet előbb drága kenetekkel átitattak. Én
pedig kérleltem atyámat az égben lakók imádságával: ez az az imádság,
amelyet saját kezemmel még az előtt írtam le, hogy szűz anyámnak,
Máriának a méhe befogadott volna 368. Amint ezt végigmondtam, és
kiejtettem az áment, nagy angyali sereg gyűlt oda, kettőnek közülük
meghagytam, hogy ragyogó ruhát bontsanak ki, és abba burkolják be
Józsefnek, az áldott öregnek a testét.
26. És megszólítván Józsefet, azt mondtam: - Terajtad nem lesz úrrá a
halál szaga és büdössége, és testedből sohasem bújik elő féreg, ügyetlen
tagocska sem fog megtörni benne, fejeden egyetlen hajszál sem görbül
meg, testedből semmi sem vész el, ó, atyám, József, megmarad az épen
és sértetlenül egészen az ezeréves vendégségig 369. Aki pedig a halandók
közül emlékezeted napján figyelmesen valamiféle felajánlást tesz 370, azt
én megáldom és megjutalmazom a szüzek gyülekezetében. Aki azon a
napon, amelyen a te emlékezetedet ünneplik, a keze munkájával keresett
javakból enni ad a szegény, nélkülöző özvegyeknek és árváknak a te
nevedben, az életének egyetlen napján sem lesz híjával semminek, amire
szüksége volna. Aki csak egy pohár vizet vagy bort nyújt egy özvegynek
vagy árvának a te nevedben, azt neked adom, hogy vele lépj be az
ezeréves vendégségbe. Minden embert, aki figyel arra, hogy emlékezeted
napján valamilyen felajánlást tegyen, megáldok és jutalmat készítek nekik
a szüzek egyházában: egyért harmincat, hatvanat, százat adok nekik 371.
Azt pedig, aki életedet, munkálkodásodat és e világból való kiköltözésedet
meg ezt a beszédet, amely az én számból elhangzik, megírja, azt a te
oltalmadba helyezem egész életére. Mikor aztán lelke elhagyja testét, és
mikor neki is el kell hagynia a világot, elégetem a bűneiről vezetett
könyvet, és az ítélet napján semmiféle kínnal nem gyötröm meg. Átlépi
majd a tüzes tengert, gyötrelem és fájdalom nélkül jut majd át rajta. A
szegény ember, aki a fent említett dolgokból semmit sem tud megtenni,
egyet megtehet: ha fia születik, nevezze Józsefnek. Akkor abban a házban
sohasem támad sem nélkülözés, sem hirtelen halál.
27. Összegyűltek aztán a város főemberei arra a helyre, ahol
elhelyezték Józsefnek, az áldott öregnek a holttestét, halotti lepleket
hoztak magukkal, és azokba be akarták göngyölni, annak a szokásnak
megfelelően, amely szerint a zsidók ellátják a holttesteket 372. Ám úgy
találták, hogy nem ereszti el saját leplét, az annyira hozzátapadt a
testhez, hogy amikor le akarták fejteni róla, mozdíthatatlan,
elválaszthatatlan vaslemezként viselkedett. És sehol sem lelték a lepel
szélét: ez a dolog nagy csodálkozásra indította őket. Végül elvitték őt arra
a helyre, ahol a sírbarlang volt, és felnyitották az ajtaját, hogy atyáinak
tetemei közé elhelyezzék az övét is. Nekem akkor eszembe jutott az a
nap, amelyen velem elvándorolt Egyiptomba, s az az igen nagy fáradság,
amelyet miattam magára vállalt373. Azért hosszasan megsirattam halálát,
és holttestére hajolva ezeket mondtam:
28. - Ó halál374, előtted erejét veszti minden tudomány, te annyi
könnyet és jajt támasztasz! Minden bizonnyal Isten, az én atyám adta
neked ezt a hatalmat. Mert Ádámnak meg az ő feleségének, Évának vétke
miatt vesznek el az emberek, azért nem kíméli a halál egyiküket sem. De
atyám meghagyása nélkül senkivel semmi sem történhetik, senkit semmi
sem sújthat375. Igaz, voltak emberek, akik kilencszáz évig eléltek, de
aztán mégis meghaltak. Sőt, ha némelyek tovább éltek is, ugyanazon sors
törvénye szerint vesztek el, egy sem mondhatta soha közülük: „Én nem
ízleltem meg a halált.” Bizony a gazda nem rója ki ugyanazt a büntetést,
csak egyetlenegyszer, amikor atyámnak úgy tetszik, hogy kiszabja azt az
emberre. Abban a percben viszont, amelyben a halál előáll, és megkapja
az égből hozzá eljuttatott parancsot376, azt mondja: „Kiállok hát az ellen
az ember ellen, s nagy megrendülést okozok neki.” Akkor késedelem
nélkül a lélekre támad, és úrrá lesz rajta, kedve szerint elbánik vele. Mivel
ugyanis Ádám nem teljesítette atyám akaratát, hanem áthágta a tilalmát,
azért atyám haragra gerjedt ellene, és odaítélte a halálnak 377. Így nyomult
be a világba a halál. Ha Ádám megtartotta volna atyám parancsát,
sohasem kellett volna meghalnia. Azt hiszitek, hogy kérhetem az én jó
atyámtól, hogy küldjön nekem tüzes szekeret, amely befogadná
atyámnak, Józsefnek a testét, s átvinné a nyugalom helyére, hogy ott
lakozzék a szellemi lényekkel 378? Csakhogy Ádám vétke miatt ez a csapás
és a halál kegyetlensége rászakadt az egész emberi nemre. Ez az oka
annak, hogy nekem is meg kell halnom test szerint, teremtményeimért, az
emberekért, akiket megteremtettem, hogy kegyelemben részesüljenek.
29. Ezeket mondtam, majd átöleltem atyámnak, Józsefnek a holttestét,
és megsirattam. A többiek pedig megnyitották a sírbolt ajtaját, és
elhelyezték benne a testét, atyjának, Jákobnak teteme mellé. Amikor
elszenderedett, betöltötte a száztizenegyedik évét. Sohasem fájdult meg
szájában egyetlen fog sem, szemének élességét nem törte meg semmiféle
gyöngeség, gerince nem görnyedt meg, ereje nem lankadt, életének
legutolsó napjáig gyakorolta a maga ácsmesterségét. És az a nap Abib
hónap huszonhatodik napja volt.
30. Mi, apostolok pedig379, amikor ezeket a mi megtartónktól
meghallottuk, örvendezve felkerekedtünk, derekunkat meghajtva
hódoltunk előtte, és azt mondtuk: - Ó, megtartónk, add meg nekünk a te
kegyelmedet: mert bizony most az élet igéjét hallottuk. Csodáljuk
azonban, ó, mi megtartónk, Hénoknak és Illésnek a sorsát, hogy tudniillik
ők mégis kikerülték a halált 380. Mert hiszen mind a jelen napig az igazak
lakhelyén lakoznak, és testük nem látott pusztulást. Ez az öreg József, az
ács pedig mégis csak a te test szerint való apád volt. Te pedig azt
parancsoltad, hogy menjünk szerte az egész világra, hirdessük a szent
evangéliumot381, és azt mondtad: „Adjátok nekik hírül az én atyámnak,
Józsefnek halálát is, és évenként ismétlődő ünnepléssel üljétek meg az ő
szent ünnepnapját. Aki pedig elvesz valamit ebből a beszédből, vagy
valamit hozzátesz, az vétkezik.”
Bizony csodáljuk, hogy József attól a naptól fogva, hogy Betlehemben
megszülettél, test szerint fiának nevezett. Miért nem tetted őt is
halhatatlanná, mint azokat: Hénokot meg Illést, hiszen magad mondod,
hogy igaz és kiválasztott ember.382
31. Felelt akkor a mi megtartónk és azt mondta: - Bizony, beteljesült
már atyám prófétai mondása, amelyet Ádám engedetlenségéről mondott.
Hiszen minden az én atyámnak tetszése és akarata szerint történik. Ha az
ember semmibe veszi Isten meghagyását, és az ördög tetteire vetemedik,
vagyis bűnt követ el, megnyúlik az életideje: azért, hogy megmaradjon,
és talán bűnbánatot tartson, gondolja meg, hogy egyszer a halál kezére
jut383. Ha pedig valaki a jó tettekben buzgólkodik, annak is hosszúra nyúlik
az élete, hogy öregségének híre elterjedjen, s a derék emberek példát
vegyenek róla. Amikor pedig olyan ember kerül elétek, akinek a lelke
hajlik a haragra, annak napjai megrövidülnek, ezek azok, akiket életük
virágában elragad a halál384. Így minden prófétai szónak be kell
teljesednie, amelyet atyám az emberek fiairól bármely vonatkozásban
kimondott. Ami pedig Hénokot és Illést illeti, hogy hogyan maradhatnak
még most is élve, megtartva azt a testüket, amelyben megszülettek, és
ami atyámra, Józsefre vonatkozik, akinek nem lett osztályrésze úgy, mint
nekik, ez a testében való megmaradás 385: nos hát, még ha évmilliókat
élne is egy ember a világban, egyszer mégiscsak fel kell cserélnie az életet
a halállal. Mondom tehát nektek, testvéreim, hogy ők is - Hénok meg Illés
is - kénytelenek lesznek az idők végén visszatérni a világba, és kimúlni,
mégpedig a világmozdulás, a rettegés, a szorongatottság és a fájdalom
napján. Mert az Antikrisztus386 négy testet öl meg, és az ő vérüket önti ki
víz módjára, a szidalom miatt, amellyel ezek őt illetik, és a leleplező vádak
miatt, amelyekkel életükben az ő istentelenségét pellengérre állítják.
32. És azt mondtuk: - Ó, mi urunk, istenünk és megtartónk, vajon ki az
a négy, akiről azt mondtad, hogy szemrehányó szavuk miatt az
Antikrisztus elragadja őket? Azt felelte a megtartó: „Hénok, Illés, Szkila és
Tabita.” Mikor hallottuk megtartónk szájából ezt a beszédet, örvendeztünk
és ujjongtunk, dicsőséget és hálát mondtunk az Úristennek és a mi
megtartónknak, Jézus Krisztusnak. Ő az, akit megillet, a dicsőség a
megbecsülés, a tisztelet, a hatalom, az uralkodás, a dicséret, amint vele
együtt a jóságos Atyát meg az éltető Szentlelket is most és mindenkor és
mindörökkön örökké, ámen.

Fordította Jeleníts István

 Fülöp evangéliuma387

99. Egy héber férfi létrehoz egy hébert, és őt úgy hívják: prozelita.
Prozelita azonban nem hoz létre prozelitát. Vannak, ahogy [vannak?] … és
tesznek [másokat is olyanná?] …
100. Elég nekik, hogy léteznek. A rabszolga csak arra törekszik, hogy
szabad legyen, de nem törekszik ura vagyonára. A fiú azonban nemcsak
fiú, hanem igényt tart atyja örökségére is. Akik a halott dolgokat öröklik,
maguk is halottak. Akik az élőt öröklik, élnek, és öröklik az élőt is és a
holtat is. A halottak egyáltalán nem örökölnek. Hiszen hogyan
örökölhetne, aki halott? Ha a halott örökli az élőt, nem fog meghalni,
hanem a halott nagyon is élni fog. Aki pogány, nem hal meg, hiszen nem
is élt soha, hogy meghalhasson. Aki hitt az igazságban, az élt, és fennáll a
veszélye annak, hogy meghal. Él ugyanis azóta a nap óta, hogy Krisztus
eljött. Megalkotják a világot, feldíszítik a városokat, kiviszik a halottat.
Amikor zsidók voltunk, árvák voltunk, mert csak anyánk volt. Amikor
keresztények lettünk, lett atyánk is az anyán kívül.388
Akik télen vetnek, nyáron aratnak. A tél a világ, a nyár a másik aión389?
Vessünk a világban, hogy majd nyáron arassunk. 390 Ezért illő, hogy télen
ne imádkozzunk.391 A télből származik a nyár. Ha azonban valaki télen
arat, nem aratni, hanem kitépni fog, mivel ily módon nem fog teremni
semmi. … Nemcsak kikerül, hanem … szabbatkor is terméketlen lesz.
Krisztus eljött, 101. hogy egyeseket kiváltson, másokat megmentsen,
megint másokat megváltson. Az idegeneket kiváltotta, és a sajátjaivá
tette, és megmentette azokat, akik az övéi. Ezeket zálogokká tette
akarata szerint.
 Nemcsak megjelenésekor tette le a lelket, amikor akarta, hanem attól a
naptól kezdve, hogy a világ létrejött, annyiszor tette le a lelket, ahányszor
csak akarta.392 Akkor először eljött, hogy visszavegye, mivel zálogba volt
téve. Rablók közé került [a lélek], foglyul ejtették, ő azonban
kiszabadította, és megváltotta a világban a jókat, valamint a rosszakat. A
fény és a sötétség, az élet és a halál, a jobb és a bal mind testvérek, nem
lehet őket elválasztani egymástól. Ezért sem a jók nem jók, sem a rosszak
nem rosszak, sem az élet nem élet, sem a halál nem halál. Ezért fog mind
egyenként feloldódni a legkorábbi kezdetben. Akik azonban
felülemelkednek a világon, azok nem bomlanak fel, és örökre
megmaradnak.
Azok a nevek, melyeket az e világiaknak adnak nagyon megtévesztőek,
mert értelmüket a helyes fogalmak helyett a helytelenek felé fordítják. Aki
azt hallja: „Isten”, nem helyesen érti azt, hanem helytelenül. Hasonlóan
az Atya, a Fiú, a Szentlélek, az élet és a fény, valamint a feltámadás, az
Egyház és az összes többi esetében is: nem úgy értik, ahogyan helyes,
hanem ahogyan nem helyes, hacsak nem ismerték meg, mi a helyes. …a
világban van…
102. Ha az aionban393 lennének, egyetlen napig sem említenék őket a
világban, és nem is helyeznék őket a világi dolgok közé. Az azonban van
végük. Egyetlen nevet nem mondanak ki a világban: azt a nevet, melyet
az Atya adott a Fiúnak, és amely fölötte áll mindennek. Ez az Atya neve.
Hiszen a Fiú nem lenne Atya, ha nem vette volna fel az Atya nevét.
Akiknek ez a név a birtokában van, ismerik ugyan, de nem ejtik ki;
akiknek viszont nincs birtokukban, azok nem ismerik.
Az igazság azonban neveket hozott létre miattunk a világban, mivel név
nélkül lehetetlen őt megismerni. Ez az egyetlen igazság mint sokrétű
létezik, és ez miattunk van így, hogy egyre tanítson minket szeretetben a
sok által.394
Az arkhónok395 meg akarták téveszteni az embert, mert látták, hogy
rokon a valóban jókkal. Fogták a jóknak a nevét, és odaadták a nem
jóknak, hogy a név által vezessék félre az embert, és hozzákötözzék [a
jókat] a nem jókhoz. És azután, amennyiben kegyelemben részesülnek,
eltávolítják őket a nem jóktól és a jók közé helyezik őket. Ezek ismerték
őket. Az arkhónok ugyanis foglyul akarták ejteni azt, aki szabad, hogy
szolgájukká tegyék örökre.
Vannak hatalmak, amelyek adnak … az ember… Mivel nem akarják,
hogy … hogy fölötte legyenek … Ha ugyanis az ember … lettek áldozatok …
és vadállatokat áldoztak 103. a hatalmaknak. … ezek azok, akiknek
áldoztak. Bár élve áldozták fel őket, amikor feláldozták őket, meghaltak.
Az embert holtan áldozták fel Istennek, és életre kelt.
Mielőtt Krisztus eljött volna, nem volt kenyér a világban. Ahogyan a
Paradicsomban, ahol Ádám élt, sok fa volt táplálékul az állatok számára,
de nem volt benne búza az ember számára. Az ember is úgy táplálkozott,
mint az állatok. Amikor azonban eljött Krisztus, a tökéletes ember, elhozta
a kenyeret az égből, hogy az ember az ember táplálékával táplálkozzék.
Az arkhónok azt gondolták, hogy erejük és akaratuk által teszik, amit
tesznek. Azonban a Szentlélek vitt véghez titokban mindent általuk, úgy,
ahogy akarta.
Az igazság, amely kezdettől fogva létezik, el van vetve mindenütt.
Sokan vannak, akik látják, amint elvetik, de kevesen látják, amikor
learatják.
Vannak, akik azt állítják, hogy Mária a Szentlélektől fogant. Tévednek
abban, amit mondanak. Hányszor fordult elő valaha is, hogy asszony
asszonytól fogant?396 Mária a szűz, akit nem szennyezett be semmilyen
halom. Nagy anathéma a héberek számára, akik az apostolok és az
apostoli férfiak. Ez a szűz, akit nem szennyezett be semmilyen hatalom …
A hatalmak beszennyezték magukat(?).
Az Úr nem mondta volna, hogy „Atyám, aki a mennyekben van”, ha
nem lenne másik atyja is, hanem egyszerűen [azt] mondta volna, hogy:
Atyám. Mondta az Úr a tanítványoknak 104. … bemenni az Atya házába,
de ne fogjatok meg semmit az Atya házában, és ne vigyetek el onnan
semmit.
 A „Jézus” rejtett név, a „Krisztus” kinyilatkoztatott név. Ezért a „Jézus''
egyetlen nyelvnek sem a sajátja, hanem a név, ahogy [általában] hívják,
az, hogy „Jézus”. Ami azonban a „Krisztus”-t illeti, szírül úgy mondják:
Messiás görögül pedig Krisztus, és egyáltalán az összes többiben megvan
az adott nyelvnek megfelelően. A „nazarénus” az, aki láthatóvá teszi azt,
ami rejtve van.397
Minden Krisztusé: akár ember, akár angyal, akár misztérium, és az
Atya.398
Akik azt állítják, hogy az Úr először meghalt és aztán támadott fel,
tévednek. Ugyanis először támadott fel, és utána halt meg. Aki nem nyeri
el először a feltámadást, az nem fog meghalni. Amennyiben Isten él …
Senki sem fog egy nagy és értékes tárgyat elrejteni egy nagy dologban,
sokszor előfordul viszont, hogy valaki számtalan tízezret tett fillért érő
dologba. Hasonló a helyzet a lélekkel is: értékes dolog került értéktelen
testbe.
Vannak, akik félnek, hogy meztelenül fognak feltámadni, 399 és ezért a
testben akarnak feltámadni. Nem tudják, hogy akik viselik a testet, éppen
azok meztelenek. … hogy lemeztelenítsék magukat éppen azok, akik nem
meztelenek. „Semmilyen test és vér sem örökölheti Isten országát.” 400
Melyik test az, amely nem örököl?
105. Ez, amelyik rajtunk van. Melyik viszont az, amelyik örökölni fog?
Ez Jézus teste és vére. Ezért mondta: „Aki nem eszi az én testemet és
nem issza az én véremet, abban nincs élet” (Jn 6, 53). Mi az ő teste? Ez a
Logos, vére pedig a Szentlélek. 401 Aki ezeket megszerezte, annak van
tápláléka, van itala és ruhája.
Másokat azért dorgálok meg, mert azt állítják, hogy a test nem fog
feltámadni: mindketten tévedésben vannak. Azt mondod: a test nem
támad fel. De mondd meg nekem, mi az, ami feltámad, hadd tiszteljünk
téged. Azt mondod: a lélek a testben 402 és az a fény403 is, amely a testben
van. De ez is csak a testnek egy tartozéka, hiszen bármit is mondasz,
nem mondasz olyasmit, ami kívül van a testen. Szükségszerű, hogy ebben
a testben támadjunk fel, hiszen minden ebben van. 404 Ebben a világban,
akik magukra öltik a ruhákat, értékesebbek, mint a ruhák; a mennyei
birodalomban a ruhák értékesebbek, mint azok, akik magukra öltötték
őket. Tűz és víz, akik megtisztítják az egész helyet, a láthatókat láthatok
által, a rejtetteket rejtettek által.405 Vannak olyan dolgok, amelyek
láthatóak által vannak rejtve. Van víz a vízben, tűz a kenetben. Jézus
ezeket mind titokban vette magához, mert nem úgy mutatkozott meg,
amilyen valójában volt, hanem úgy, ahogy képesek lesznek látni őt. 406
Megjelent a halandóknak: a nagyoknak mint nagyjelent meg, a kicsiknek,
mint kicsi.
106. Az angyaloknak mint angyal jelent meg, 407 az embereknek mint
ember. Ezért rejtőzött el Logosa mindenki elől. Voltak azonban, akik látták
őt, de azt hitték, saját magukat látták. Amikor azonban a hegyen
dicsőségben megjelent tanítványainak, nem volt kicsi. Nagy lett, de a
tanítványokat naggyá tette, hogy képesek legyenek őt nagyságában látni.
Azon a napon a következőket mondta a hálaadásban: Te, aki a tökéletest,
a fényt egyesítetted a Szentlélekkel, egyesítsd az angyalokat velünk, a
képmásokkal.408 Ne vessétek meg a bárányt, hiszen nélküle nem lehet
meglátni a királyt. Senki sem mehet oda a királyhoz meztelenül.
Az égi embernek több gyermeke van, mint a földi embernek. Ha
Ádámnak sok gyermeke van, bár halandók, mennyivel több van a
tökéletes embernek, hiszen azok nem halnak meg, hanem mindig újra
nemzik őket. Az Atya gyermeket alkot, de a gyermek nem képes
gyermeket alkotni. Akit ugyanis nemzettek, az nem képes nemzeni. A
gyermek testvéreket hoz magának létre, nem pedig gyermekeket.
Mindenkit, akit a világban nemzenek, a természet szerint nemzik,
másokat pedig…
Ha a Logos kijönne onnan, 107. szájjal táplálkozna és tökéletes lenne.
A tökéletesek csók által fogannak és szülnek. Ezért csókoljuk meg mi is
egymást, hogy a köztünk levő kegyelemtől foganjunk.
Három asszony volt, akik mindig az Úrral vándoroltak: Mária, az anyja,
annak a nővére409 és Magdolna, akit az Úr társának neveznek. Mária az
anyja, a nővére és a társa is.
 Az „Atya” és a „Fiú” egyszerű nevek, a Szentlélek pedig kettős név. 410
Hiszen mindenütt ott vannak: ott vannak fenn és ott vannak lenn, ott
vannak abban, ami rejtett és abban, ami megnyilvánult. A Szentlélek ott
van lenn, abban ami megnyilvánult, és ott van fenn, abban, ami rejtett.
A szenteknek szolgálnak a gonosz hatalmak, mert a Szentlélek vakká
tette őket, hogy azt higgyék, saját embereiknek szolgálnak, miközben a
szentekért tevékenykednek. Ezért kérdezte egy napon az egyik tanítvány
az Urat a világ egyik dolgát illetően. Így válaszolt neki: kérd meg anyádat,
és ő adni fog neked az idegen dolgokból.
Az apostolok azt mondták a tanítványoknak: bárcsak az egész
áldozatunk alkotna magának sót. Úgy nevezték [a bölcsességet?], hogy
só. Enélkül az áldozat nem elfogadható. 411 A bölcsesség meddő, nincs
gyermeke, ezért nevezik … sónak(?).412 A hely, ahol lesznek fajtájuk
szerint … A Szentlélek… 108. … sok gyermeke van.
Mindaz, ami az atyáé, az a fiúé, de amíg maga a fiú kicsi, nem bízzák rá
mindazt, ami az övé, mikor azonban férfi lesz, az atya odaadja neki
mindenét, amije van.413 Az eltévelyedettek, akiket a Szentlélek nemzett, a
Szentlélek által is tévelyednek el. Ezért ugyanaz a levegő szítja és oltja is
el a tüzet.
Más Echamot, és más Echmot. Echamot egyszerűen a bölcsesség,
Echmot pedig a halál bölcsessége, ez az, amelyik ismeri a halált, az,
amelyet „kis bölcsesség”-nek neveznek.
Vannak állatok, amelyek az ember felügyelete alatt állnak, mint a borjú,
a szamár és a többi hasonló. Más állatok nem állnak az ember felügyelete
alatt, hanem magukban élnek a pusztaságban. Az ember felszántja a
földet azoknak az állatoknak a segítségével, amelyek a felügyelete alatt
állnak, és ezáltal táplálja magát, továbbá mind azokat az állatokat,
amelyek a felügyelete alatt állnak, mind azokat, amelyek nem. Ugyanígy
van ez a tökéletes emberrel is: azoknak a hatalmaknak a segítségével,
amelyek a felügyelete alá tartoznak szánt és gondoskodik arról, hogy
minden létrejöjjön. Ezért áll fenn az egész hely, mind a jók, mind a
rosszak, a jobb oldaliak és a bal oldaliak. A Szentlélek mindenki pásztora
és uralkodik minden hatalmon: azok felett, amelyek alávetették magukat
neki és azok felett, amelyek nem vetették alá magukat neki, hanem
magukban vannak. Hiszen bezárja őket… a kívánságok… meg lett
alkotva… azt fogod találni, hogy gyermekei [nem?] 109. nemes alkotások.
Ha őt nem alkották, hanem nemzették volna, akkor azt találnád, hogy
utódai nemesek. Most azonban az a helyzet, hogy őt alkották, ő pedig
nemz. Miféle nemes származás ez? Először keletkezett a házasságtörés,
utána a gyilkolás, és őt házasságtörésben nemzették, hiszen a kígyó fia
volt.414 Ezért gyilkos lett, éppen úgy, mint az apja, és megölte fivérét. 415
Minden nemi érintkezés, amely olyanok között történt, akik nem
hasonlítanak egymáshoz, az házasságtörés.
Isten kelmefestő. Ahogyan a jó festékek, amelyeket igaziaknak
neveznek, elpusztulnak azokkal együtt, amiket befestettek velük,
ugyanígy van mindazzal, amit Isten befest: mivel festékei halhatatlanok,
szereivel halhatatlanná teszi azt is, amit befest. Isten vízbe meríti azokat,
akiket megkeresztel.416
Senki sem láthat semmit a valódi létezők közül, hacsak olyan nem lesz,
mint azok ott. Nem úgy, mint amikor az ember, aki a világban van, látja a
Napot, bár ő nem Nap, és látja az eget, a földet és minden egyebet
anélkül, hogy azonos volna velük, nem így van az igazsággal, hanem láttál
valamit az ottaniak közül, és azonossá váltál az ottaniakkal. Láttad a
lelket, és lélekké lettél, láttad Krisztust, és Krisztussá lettél, láttad az
Atyát, és Atyává leszel. Ezért [itt?] látsz mindent, és … nem látod
magadat, azon a helyen azonban látod magadat. Ugyanis, amit látsz, azzá
fogsz válni…
A hit kap, a szeretet ad…
110. [Senki sem kaphat?] hit nélkül. Senki sem adhat szeretet nélkül.
Ezért, egyrészt hiszünk, hogy kapjunk, másrészt viszont, hogy igazán
adjunk.417 Ha valaki nem szeretetből ad, akkor semmi haszon nincs abból,
amit adott.
Aki nem fogadta be az Urat, az még zsidó.
 Az apostolok előttünk így nevezték: Jézus, a názáreti, Messiás, azaz:
Jézus, nazarénus, a Krisztus. Az utolsó név a ..Krisztus”, az első a „Jézus”,
a középső pedig a „nazarénus”. A „Messiás”-nak két jelentése van: az,
hogy 'Krisztus' és az, hogy 'Megmért'. 418 „Jézus” héberül annyit jelent,
mint 'megmentés'. „Nazara” annyit jelent, mint 'igazság'. „Nazarénus”
tehát annyi, mint az 'igazság'. Krisztus meg lett mérve: a nazarénus és
Jézus az, aki meg lett mérve.
A gyöngy, ha sárba dobják, egyáltalán nem lesz értéktelenebb, sem
pedig, ha bekenik balzsammal, nem lesz értékesebb, hanem
tulajdonosánál mindig becsben áll. Ugyanígy van ez Isten gyermekeivel is:
bármilyen körülmények között legyenek is, Atyjuknál megvan az értékük.
Ha azt mondod: zsidó vagyok, senki sem fog mozdulni, ha azt mondod:
római vagyok, senki sem fogja zavartatni magát, ha azt mondod, görög
vagyok, barbár, rabszolga vagy szabad, senki sem fog megrettenni; de ha
azt mondod: keresztény vagyok, mindenki megremeg. Bárcsak … így
történne(?). Az ilyen … nem fogja elviselni… ezt(?) a nevet.
Az Isten emberevő.
111. Ezért áldozzák neki az embert. Mielőtt embert áldoztak volna,
állatokat áldoztak. Azok ugyanis, akiknek áldoztak, nem voltak istenek.
Az üvegedényeket és az agyagedényeket tűzzel készítik. Az
üvegedényeket azonban, ha eltörnek, újra alkotják, hiszen leheletből
keletkeztek. Az agyagedényeket azonban, ha eltörnek, kidobják, mert
lehelet nélkül készültek.
Egy szamár, körben járva egy malomkő körül megtett jártában száz
mérföldet, de amikor szabadjára engedték, ugyanazon a helyen volt.
Vannak az emberek között is olyanok, akik nagy utat tesznek meg, de
nem jutnak előre sehová sem. Amikor rájuk esteledett, nem láttak sem
várost, sem falut, sem teremtményt, sem természetet, sem hatalmat,
sem angyalt, hiába fáradoztak a nyomorultak.
Az eucharistia Jézus. Szírül úgy hívják: „Pharisatha”, ami annyit jelent:
'a kiterjesztett'. Jézus ugyanis azért jött, hogy megfeszítse a világot. 419
 Az Úr bement Lévi festőműhelyébe, fogott hetvenkét színt, és bedobta
az üstbe. Mikor kivette, mind fehér volt. Így szólt az Úr: „így jött el
hozzánk a Fiú, az ember Fia kelmefestőként jött.”
A Bölcsesség, akit meddőnek neveznek, az angyalok anyja, [Krisztus]
társa pedig [Már]ia Magdolna.
Az Úr jobban szerette Máriát az összes tanítványánál, és sokszor
megcsókolta [a száját]. A többi asszony 112. látta, hogy mennyire szereti
Máriát, és azt mondták neki: Miért szereted őt jobban mindnyájunknál? A
Megváltó pedig így válaszolt nekik: Miért nem szeretlek titeket úgy, mint
őt? Egy vak és egy látó, amíg mindketten sötétben vannak, nem
különböznek egymástól. Amikor azonban eljön a fény, a látó látni fogja a
fényt, a vak pedig sötétben marad.
Azt mondta az Úr: boldog az, aki létezik, mielőtt létrejött volna. 420 Mert
aki létezik, az volt is, és lesz is. Az ember méltósága nem nyilvánul meg,
hanem rejtve van. Ezért ő az úr az állatok fölött, akik erősebbek nála és
nagyok aszerint, ami látható és aszerint, ami rejtve van. És mégis ez adja
nekik fennmaradásukat. Ha azonban az ember magukra hagyja őket,
megölik és megharapják egymást. Felfalták egymást, mert nem találtak
táplálékot. Most azonban találtak táplálékot, mert az ember megművelte a
földet.
Ha valaki alászáll a vízbe és feljön anélkül, hogy valamit kapott volna,
és azt mondja: keresztény vagyok, akkor kamatra kapta a nevet. Ha
azonban megkapta a Szentlelket, akkor övé a név ajándékba. Aki
ajándékot kapott, attól azt nem veszik el, aki azonban kamatra kapott
valamit, attól visszakövetelik. Ugyanez történik az emberrel a
misztériumban. A házasság misztériuma nagy misztérium, 421 hiszen ez a
[hetes].422 Ismerjétek meg a [szenny nélküli] együttélést, mert abban …
hatalom van. A képe 113. tisztátalanságban van.
A tisztátalan szellemek között vannak hímneműek és vannak
nőneműek. A hímneműek azok, amelyek olyan lelkekkel egyesülnek, akik
női alakban élnek, a nőneműek pedig azok, akik olyanokkal egyesülnek,
akik férfi alakban vannak valakinek az értelmetlensége miatt. És senki
sem tud megmenekülni, ha megragadják, ha csak nem kap férfi, illetve
női erőt, ez pedig a vőlegény illetve a menyasszony. Az ember pedig ezt a
képmássze-rü nászkamrából kapja. Amikor a balga asszonyok látnak egy
férfit, aki magában él, rárontanak, hogy játszadozzanak vele és
beszennyezzék. Ugyanígy a balga férfiak is, ha látják, hogy egy szép nő
magában él, a lelkére beszélnek és erőszakoskodnak vele, hogy
bemocskolják. Ha azonban azt látják, hogy egy férfi együtt van
feleségével, akkor sem az asszonyok nem mehetnek oda a férfihoz, sem a
férfiak nem mehetnek oda az asszonyhoz. Ugyanígy, ha a képmás és az
angyal együtt vannak, senki sem merészelhet odamenni a férfihoz vagy az
asszonyhoz.423
Aki eltávozott a világból, azt már nem lehet megragadni amiatt, hogy a
világban volt. Nyilvánvaló, hogy felülemelkedett a … vágyon és a félelmen.
Ura a … -nek, túl van a féltékenységen. Ha… jönnek, megragadják,
fojtogatják, és az ilyen hogyan fog tudni elmenekülni? Hogyan fog tudni…?
Gyakran előfordul, hogy valakik jönnek és azt mondják: Mi hivők
vagyunk… 114. a démonok. Hiszen, ha bennük lenne a Szentlélek, akkor
nem tapadna hozzájuk tisztátalan lélek. Ne félj a testtől, és ne is szeresd.
Ha félsz tőle, úr lesz fölötted, ha szereted, meg fog fojtani és el fog nyelni
téged.
Akár ebben a világban, akár a feltámadásban, akár a közbülső
helyeken, Isten ne engedje, hogy köztük találjanak engem. Ebben a
világban van jó és van rossz. De az itt levő jók nem jók, és az itt levő
rosszak nem rosszak. Ezen a világon túl azonban vannak olyan rosszak,
amelyek valóban rosszak: ez az, amit úgy hívnak, hogy „közép”, ez a
halál.
Mivel ebben a világban vagyunk, az illik hozzánk, hogy létrehozzuk
magunknak a feltámadást, hogy amikor levetjük a testet, a megpihenésbe
kerüljünk, és ne a középbe jussunk. Ezen az úton ugyanis sokan
eltévednek. Mert jó távozni a világból, mielőtt az ember bűnt követett
volna el. Vannak, akik nem is akarják, és nem is képesek rá. Mások, ha
akarják is, semmi hasznuk belőle, mert nem teszik azt, amit akarnak.
Mert… teszi őket bűnösökké. Mivel nem akarnak, az igazság el fog rejtőzni
előlük mindkét esetben, és az akarat… nem a cselekedet.
Egy apostoli férfiú látomásban424 látott olyanokat, akik egy égő házban…
és … levegő… tűzben, miközben ők feküdtek… a tűz. Van víz ….-ban … és
azt mondták nekik…lehetséges számukra a megmenekülés… Nem akarják.
És megkapják a büntetést, amelyet úgy neveznek, hogy 115. sötétség. …
az ellenség a vízből és a tűzből jön.
Amint a lélek és a szellem vízből és tűzből lett, így lett a gyermek a
nászkamrában vízből, tűzből és fényből. A tűz a kenet, a fény pedig a tűz.
Nem erről a tűzről beszélek, amelynek nincs alakja, hanem a másikról,
amely fehér, és szépséget ad.425
Az igazság nem meztelenül jött a világba, hanem szimbólumokban és
képekben jött. Máshogy a világ nem fogja megkapni az igazságot. Van
újjászületés és van az újjászületésnek egy képmása. Valóban illő, hogy
újjászülessenek a képmás által.
Mi a feltámadás? Illő, hogy a képmás a képmás által támadjon fel. Illő,
hogy a nászkamra és a képmás a képmás által menjenek be az igazságba,
ami az apokatastasis.426 Illő, hogy akik létrehozták az Atya, Fiú és
Szentlélek nevét, ne csak ezt tegyék meg, hanem saját maguk számára
hozzák létre azt. Ha valaki nem hozza létre ezeket, a másik név is el fog
vétetni tőle … Az ember ezeket a kenetben kapja meg.
Nem a hatalomban jön… Az apostolok jobb és bal oldalinak nevezték őt.
Az ilyen ugyanis már nem keresztény, hanem Krisztus. Az Úr mindent
misztériumként tett: keresztség, felkenés, eucharistia, megváltás,
nászkamra.427 …Azt mondta…ott…itt szimbólumok által…Akik azt mondták:
van fönt egy… azok tévednek. Aki láthatóvá lett… 116. …azt hívják úgy,
hogy „lent levő”, és akié a rejtett, az fölötte van. Helyesen beszélnek
ugyanis belső részről és külső részről, és arról, ami a külső részen kívül
van. Ezért nevezte az Úr a pusztulást úgy, hogy külső sötétség, 428 azon túl
nincs semmi.
Azt mondta: „Atyám, aki rejtve van.” Azt mondta: „Menj be a
kamrádba, csukd magadra az ajtót, és imádkozz Atyádhoz, aki rejtve
van.”429 Azaz aki mindenen bévül van. Ami pedig mindenen bévül van, az
a teljesség, annál beljebb nincs semmi. Ez az, amiről azt mondják: „ami
fölöttük van”.
Krisztus előtt voltak, akik kijöttek onnan, ahova már nem tudtak
bemenni, és voltak, akik bementek oda, ahonnan már nem tudlak kijönni.
Krisztus pedig eljött, és bevitte azokat, akik kijöttek, és kihozta azokat,
akik bementek.
Azokban a napokban, amikor Éva Ádámban volt, nem volt halál. Amikor
elkülönült tőle, akkor keletkezett a halál. Ha Éva visszakerül Ádámba, és
az magába fogadja őt, akkor nem lesz halál.430
„Istenem, Istenem, miért hagytál el, Uram?”431 Ezeket a kereszten
mondta, mert eltávozott onnan, ahol… nemzve lett a Szentlélek által
Istentől. … a halottak közül … de … tökéletes … teste, de ez … igazi test …
nem igazi, hanem … az igazi képmása.
117. A nászkamra nem az állatok számára van, nem is a szolgák és a
beszennyezett asszonyok számára, hanem a szabad férfiak és a szüzek
számára. A Szentlélektől nemzenek minket, de Krisztustól nemzenek
minket újra. A Szentlélek által kennek fel minket. Amikor nemzettek
minket, akkor egyesítettek minket.
Fény nélkül senki sem láthatja magát sem vízben sem tükörben, viszont
fényben sem láthatod magadat víz és tükör nélkül. Ezért kell ezzel a
kettővel keresztelni: fénnyel és vízzel. A fény pedig a kenet.
Jeruzsálemben három áldozati hely volt, az egyiket, amely nyugatra
nyílik, úgy nevezik: „a szent”, a másikat, amelyik délre nyílik, úgy hívják:
„a szent szentje”, a harmadikat, amely keletre nyílik, úgy hívják: „a
szentek-szentje”. Ez az a hely, ahová egyedül a főpap megy be. 432 A
keresztség a szent ház. A megváltás(?) a szent szentje. A szentek szentje
a nászkamra. A keresztségben van a feltámadás és a megváltás, amely
által a nászkamrába lehet sietni. A nászkamra abban van, ami
magasztosabb… Nem fogod megtalálni… akik imádkoznak … Jeruzsálem …
Jeruzsálem, akik imádkoznak …Jeruzsálemben, akik néznek… azok, akiket
úgy hívnak, hogy szentek szentjei … a függöny elszakadt…a
nászkamrá[ba] csak a képmás 118. …fent… A függöny elszakadt fentről
az aljáig.433 Illő volt ugyanis, hogy egyesek alulról felmenjenek.
Akik magukra öltötték a tökéletes fényt, azokat a hatalmak nem látják,
és nem tudják megragadni őket. 434 Az ember pedig a misztériumban, az
egyesülésben fogja magára ölteni a fényt.
Ha az asszony nem különült volna el a férfitól, nem halt volna meg, sem
ő, sem a férfi. Az elkülönülésük lett a halál kezdete. Ezért jött Krisztus,
hogy helyrehozza az elkülönülést, amely kezdettől fogva volt, újra
egyesítse a kettőt, és akik meghaltak az elválásban, azoknak visszaadja
az életüket, és egyesítse őket.435
Az asszony azonban a nászkamrában egyesül férjével. Akik pedig a
nászkamrában egyesültek, soha többé nem fognak elválni. Ezért különült
el Éva Ádámtól, mert nem a nászkamrában egyesült vele.
Ádám lelke leheletből keletkezett, 436 társa a szellem(?)… aki adatott
neki, az az anyja. A lelke…adtak neki egy… a helyébe. Mivel, amikor
egyesült… szavak, amelyek felülmúlták a hatalmakat. Irigyelték őt…
egyesülés a szellemmel… ami rejtve van… az ők… nekik egyedül…
nászkamra, hogy…
Jézus megjelent… a Jordán. A mennyek országának teljessége, ami
mindenek előtt keletkezett, 119. újra lett alkotva … fiúként…újra fel lett
kenve. Újra meg lelt váltva, újra megvált.437
El kell mondanunk egy misztériumot. A mindenség Atyja egyesült a
szűzzel, aki alászállt, és tűz ragyogott azon a napon. 438 A nagy
nászkamrából jelent meg. Ezért, miután azon a napon keletkezett a teste,
kijött a nászkamrából, mint aki a vőlegénytől és a menyasszonytól lett.
Így alkotta meg Jézus a mindenséget ezek által, és illő, hogy minden
tanítványa bemenjen megpihenésébe.
Ádám két szűztől származik: a Szentlélektől és a szűz földből. Ezért
született Krisztus is szűztől, hogy helyrehozza a vétket, amely kezdetben
történt. A Paradicsomban két fa van: az egyik állattá tesz, a másik
emberré. Ádám az állattá tevő fáról evett, és állattá lett, és állatot
nemzett. Ezért tisztelik… Ádámnak. A fa … a gyümölcs … ezért számosak
… evett … a gyümölcse … emberré tesz … tiszteli az embert.
Isten megalkotta az embert, az emberek 120. pedig istent alkottak. Így
van ez a világban: az emberek isteneket alkotnak, és tisztelik
alkotásaikat. Illene, hogy az istenek tiszteljék az embereket. 439
Amilyen az ember műveinek lényege, olyanná az ember hatalmából
lettek. Ezért nevezik azokat hatalmaknak. A gyermekei azok a művei,
amelyek megpihenésből keletkeztek. Ezért hatalma tetteiben lakozik, míg
a megpihenés gyermekeiben nyilvánul meg. És azt fogod találni, hogy ez
vonatkozik a képmásra is. Ilyen a képmás szerinti ember, amennyiben
műveit erejével viszi véghez, gyermekeit pedig pihenve nemzi.
Ebben a világban a szolgák szolgálnak a szabadnak, a mennyek
országában a szabadok fogják segíteni a szolgákat. A nászkamra
gyermekei fogják segíteni a házasság gyermekeit. A nászkamra
gyermekeinek egy a nevük: … megpihenés … együttesen. Nincs szükség …
a szemlélődés ott … inkább, mint … azokban … dicsőítések … nincsenek …
lement a vízhez … meg fogja váltani … előjöttek, akik … a nevében. Azt
mondta ugyanis: „Ugyanígy fognak megvalósítani minden
igazságosságot.”440
121. Akik azt mondják: az ember először meg fog halni, és aztán fog
feltámadni, tévednek. Az ember, ha nem kapja meg először a feltámadást
még életében, amikor meghal, nem fog kapni semmit. Ugyanígy a
keresztséggel kapcsolatban is azt mondják: a keresztség nagy dolog, mert
aki megkapja, élni fog.
Fülöp apostol azt mondta: József, az ács ültetett egy kertet, mert a
munkájához fára volt szüksége. Ő volt az, aki megalkotta a keresztet a
fákból, melyeket ültetett, és magzata azon függött, amit ő ültetett. A
magzata Jézus volt, az ültetett fa pedig a kereszt. Az élet fája azonban a
Paradicsom közepén van, és az olajfa is, amelyről a kenet származott
Krisztus által a feltámadásra.441
Ez a világ dögevő, minden, amit benne eszik az ember, azt gyűlöli. 442 Az
igazság életevő. Ezért senki, aki az igazsággal táplálkozik, nem fog
meghalni. Jézus onnan jött, és onnan hozott táplálékot. Akik akarták,
azoknak életet adott, hogy ne haljanak majd meg.
Isten alkotott(?) egy Paradicsomot, az ember pedig a Paradicsomban la-
kott(?). … van … Istennek a … amelyek benne vannak … ígéretet tett (?).
Ez a Paradicsom az a hely, ahol majd azt mondják nekem: ember edd ezt,
és ne edd azt … akarat…
122. Ezen a helyen, ahol én mindenből enni fogok, ott van a tudás fája.
Ez ölte meg Ádámot, de itt a tudás fája életre keltette az embert. A
törvény a fa volt. Képes arra, hogy a jó és a rossz tudását megadja. De
sem nem távolította el az embert a rossztól, sem nem helyezte bele a
jóba, hanem halált hozott azokra, akik ettek belőle, amikor ugyanis azt
mondta: edd ezt, ne edd azt, ez lett a halál kezdete.
A kenet felette áll a keresztségnek.443 Hiszen a kenet miatt hívnak
minket keresztényeknek, nem pedig a keresztség miatt, és Krisztust is a
kenet miatt hívták Krisztusnak. Az Atya ugyanis felkente a Fiút, a Fiú
felkente az apostolokat, az apostolok pedig felkentek minket. Aki fel van
kenve, az birtokol mindent: övé a feltámadás, a fény, a kereszt, a
Szentlélek. Az Atya adta neki ezt a nászkamrában, ő meg átvette. Az Atya
a Fiúban volt, a Fiú pedig az Atyában. Az a mennyek országa. Helyesen
mondta az Úr: vannak, akik nevetve mentek be a mennyek országába, és
… jöttek ki … aki keresztény … és rögtön … Leszállt a vízbe, és …. a
mindenség … ez tré-fa, hanem mert megvetette ezt a …a mennyek
országa. Ha megveti … és semmibe veszi, mint ami tréfa, nevetve [fog]
ki[jönni].444 Ugyanígy van ez 123. a kenyérrel, a kehellyel és az olajjal,
mégha van is valami más, ami ezek felett áll.
A világ egy hibából keletkezett. Hiszen, aki megalkotta, az
romolhatatlannak és halhatatlannak akarta megalkotni. De nem sikerült
neki, és reménye nem vált valóra. Mert sem a világ nem lett
romolhatatlan, sem az, aki a világot alkotta. Mert a dolgok nem
romolhatatlanok, csak a gyermekek. És semmi sem kaphatja meg a
romolhatatlanságot, hacsak nem lesz gyermekké. Aki azonban nem képes
a befogadásra, mennyivel kevésbé lesz képes az adakozásra.
 Az imádság kelyhében van bor, van víz, hogy szimbólumai legyenek az
ő vérének, ami fölött az eucharistiát mondják.445 Szentlélekkel telik meg,
és a valóban tökéletes emberé. Amikor azt isszuk, megszerezzük
magunknak a tökéletes embert. Az élő víz egy test. Illő, hogy magunkra
öltsük az élő embert. Ezért, amikor odamegy, hogy leszálljon a vízbe,
levetkőzik, hogy magára öltse azt. Ló lovat hoz létre, ember embert, Isten
Istent. Ugyanígy van a vőlegénnyel és a menyasszonnyal … -ból jöttek
elő. … Egyetlen zsidó sem … származott. És … a zsidóktól … keresztények
… úgy hívták ezeket… a „választott nemzetség”.446
124. … az igazi ember és az ember Fia és az ember Fiának utódai. A
világban úgy nevezik: az igazi nemzetség. Ez az a hely, ahol a nászkamra
gyermekei jönnek létre, ha megtörténik az egyesülés.
Ebben a világban asszony és férfi az erő és gyengeség helye. Az aión-
ban más az egyesülés módja, de mi ugyanezzel a névvel nevezzük.
Vannak azonban mások, akik felette állnak minden névnek, amellyel csak
nevezik őket, és erősebbek az erősnél. Mert ahol erőre van szükség, ott
vannak azok, akiknek rendkívüli erejük van.
Ami azokat illeti: nem mások és mások, hanem a kettő egy és ugyanaz.
Ez az, ami nem lesz képes bejutni semmilyen testi szívbe.447
Nem szükséges, hogy akik birtokolnak mindent, ismerjék saját
magukat? Vannak, akik mivel nem ismerik saját magukat, nem fogják
élvezni azt, ami az övék. Akik azonban megismerték saját magukat,
élvezni fogják mindazt.
A tökéletes embert nemcsak megragadni nem lehet majd, de látni sem
lehet. Ha ugyanis látnák, akkor meg is ragadnák. Másképpen senki sem
szerezheti meg magának ezt az adományt, csak ha felölti magára a
tökéletes fényt, és maga is tökéletes fénnyé lesz. … magára ölti, menni
fog … Ő a tökéletes … Illő, hogy legyünk, mielőtt kijövünk … Aki
megszerzett mindent, … itt… képes lesz …ott, hanem fog … a középbe
tökéletlenként 125. Csak Jézus ismeri az ilyennek a végső sorsát.
A szent ember szent még testében is. Hiszen, ha kezébe vette a
kenyeret, akkor fel fogja szentelni azt. Ugyanúgy a kelyhet és minden
egyebet, amit csak kezébe vesz, azt tisztává teszi. Akkor hogy ne tenné
tisztává a testet is?
Krisztus, amikor tökéletessé vált a keresztség vizében, kiöntötte a
halált. Ezért leszállunk a vízbe, de nem szállunk le a halálba, nehogy
kiöntsenek minket a világ szellemébe. Amikor az fúj, meghozza a telet.
Amikor a Szentlélek fúj, akkor a nyár jön el.448
Akiben megvan az igazság ismerete, az szabad. 449 A szabad ember
pedig nem vétkezik. Mert aki vétkezik, az a bűn szolgája. 450 Az igazság az
anya, a tudás pedig az atya. Akikhez nem méltó, hogy vétkezzenek,
azokat a világ szabadoknak nevezi. Ezeknek a szívét, akikhez nem méltó,
hogy vétkezzenek, az igazság ismerete emeli fel, azaz ez teszi szabadokká
őket, és fölébe emeli őket mindennek. A szeretet pedig épít. 451 Aki
szabaddá lett a tudás által, az szolga az azok iránti szeretet miatt, akik
még nem érték el a tudás szabadságát. A tudás alkalmasakká teszi őket
arra, hogy szabadokká váljanak.
A szeretet … semmi … hogyan, …. az övé. [Nem mondja: ez a tied]
vagy: ez az enyém, [hanem azt mondja:] ezek a tieid. A szeretet… [A
szeretet] bor és illat. Élvezi ezt mindenki, 126. aki majd felkeni magát
vele. Élvezik a kívülállók is, amíg ott vannak azok, akik fel vannak kenve.
Ha azok, aki fel vannak kenve, otthagyják őket és elmennek, akkor akik
nincsenek felkenve, hanem csak ott állnak, újra a saját bűzükben
maradnak.
Amikor a szamaritánus semmi mást nem adott a sebesültnek, csak bort
és olajat,452 ez nem volt más, mint a kenet. És ez meggyógyította a sebet,
mert a szeretet rengeteg bűnt eltakar.453
Akiket az asszony szülni fog, ahhoz fognak hasonlítani, akit szeret. Ha a
férje az, akkor a férjéhez fognak hasonlítani, ha egy szerető az, akkor a
szeretőhöz. Gyakran előfordul, hogy egy asszony, aki kényszerűségből
férjével hál, közben azonban gondolata a szeretőnél jár, akivel viszonya
van, akkor akit szül, azt a szerető hasonlóságára szüli. Ti azonban, akik
Isten Fiával vagytok együtt, ne a világot szeressétek, hanem az Urat,
hogy akiket majd szültök, azok ne a világhoz hasonlítsanak, hanem az
Úrhoz.
Az ember az emberrel él együtt, a ló a lóval, a szamár a szamárral, a
fajták a fajtájukhoz tartozóval élnek együtt. Ugyanígy a szellem a
szellemmel társul, a logos a logosszal egyesül, a fény pedig a fénnyel. Ha
ember vagy, akkor az ember az, aki szeretni fog téged. Ha szellem vagy,
akkor a szellem fog egyesülni veled. Ha logos leszel, a logos 127. fog
hozzád kapcsolódni, ha fény vagy a fény társul veled. Ha a fentiek közül
való vagy, akkor a fentiek fognak megpihenni rajtad. Ha ló lettél, vagy
szamár vagy borjú vagy kutya vagy birka, vagy valami más állat, amelyek
kívül és alul vannak, akkor nem lesz képes szeretni téged sem az ember,
sem a szellem, sem a logos, sem a fény, sem azok, akik fent vannak, sem
azok, akik bent vannak. Nem lesznek képesek benned lakni, és neked
sincs részed bennük.
Aki akarata ellenére szolga, az még szabad lehet. Aki szabad lett urának
kegyelméből, és eladta magát szolgaságba, az többé nem válhat
szabaddá.
A világban a földműveléshez négyféle kell: víz, föld, levegő és fény
[hatásának] eredményeként gyűjtik be a termést a magtárakba. Ugyanígy
az isteni földművelés is négy dolog által történik: hit, remény, szeretet és
tudás által. A földünk a hit, amelybe gyökeret eresztünk; a víz a remény,
amelyből táplálkozunk; a levegő a szeretet, amely által növekszünk; a
fény pedig a tudás, ez érlel meg bennünket.
A kegyelem … földi … ég feletti … Boldog az ilyen, aki … 128. a lelkeik.
Ez Jézus Krisztus. Megtévesztette az egész helyet, és nem volt terhére
senkinek. Ezért boldog az ilyen, mivel tökéletes ember. Ugyanis ő a
Logos.
Kérdezzétek meg tőlünk, milyen nehéz őt leírni. Hogyan fogjuk tudni
véghez vinni ezt a nagy feladatot? Hogyan fog ez mindenkit
megnyugtatni? Mindenekelőtt nem szabad senkit sem megbántani, sem
nagyot, sem kicsit, sem hitetlent, sem hívőt, azután megnyugvást kell
adni azoknak, akik megállapodtak a jóban.
 Vannak, akik helyénvalónak tartják, ha az kap megpihenést, aki
helyesen él. Aki a jót cselekszi, nem adhat megpihenést ezeknek, mert
nem a saját kedve szerint jár el. Nem lehet azonban, hogy
megszomorítson valakit hacsak nem hagyja, hogy azok magukat
gyötörjék. De aki helyesen él, az néha okoz szomorúságot. Nem azért,
mert ő olyan, hanem saját gonoszságuk az, ami a szomorúságot okozza
nekik. Akiben megvan a [megfelelő] természet, az örömöt okoz a jóknak.
De vannak, akik rettenetesen bánkódnak emiatt.
Egy családfőnek megvolt mindene: gyerek, szolga, jószág, kutya,
disznó búza, árpa, szalma, fű, hús és makk. Ez a férfi bölcs, és tudja,
kinek-kinek mi a tápláléka. A gyerekek elé kenyeret … tesz, a szolgák elé
… rozsot, a jószágok elé [árpát], szalmát és füvet, a kutyáknak csontot
vetett oda, [a disznóknak pedig] makkot és moslékot.
129. Ugyanígy van ez Isten tanítványával is: aki ha bölcs, érti mi az
tanítványnak lenni, és testi fonnák nem fogják megtéveszteni, hanem
mindenkinek a lelki helyzetét fogja tekinteni, amikor beszél vele. Sok állat
van a világban, aki emberi alakban él. Ha felismeri őket, a disznók elé
makkot fog tenni, a jószágok elé árpát, szalmát és füvet, a kutyáknak
csontot fog vetni. A szolgáknak csak bevezető tanítást fog adni, a
gyermekeknek viszont tökéletes tanításokat ad.
Van az ember Fia, és van az ember Fiának a fia. Az Úr az ember Fia, az
ember Fiának a fia pedig az, akit az ember Fia teremt. Az ember Fia az
Atyától kapta azt, hogy teremtsen. Megvan benne az a képesség, hogy
nemzzen. Aki megkapta azt a képességet, hogy teremtsen, az
teremtmény. Aki megkapta azt a képességet, hogy nemzzen, az nemzve
lett. Aki teremt, az nem képes nemzeni, aki nemz, az képes teremteni.
Azt mondják, aki teremt, az nemz. De akit nemz, az teremtmény. Ezért,
akik nemzve lettek, azok neki nem gyermekei, hanem … Aki teremt, az
nyíltan tevékenykedik, és ő maga is látható. Aki nemz, az rejtetten
tevékenykedik, és ö maga is rejtve van. … a kép. Aki teremt, az nyíltan
teremt. Aki viszont nemz, az a gyermeket rejtetten nemzi. Senki sem
tudhatja majd, melyik az a nap, amikor a férfi 130. és a nő egymással
egyesül, csak ők maguk. A házasság ugyanis misztérium a világban azok
számára, akik megnősülnek. Ha a tisztátalan házasság titkos, mennyivel
inkább igazi misztérium a tiszta házasság. Nem testi, hanem tiszta. Nem a
vágyé, hanem az akaraté, nem a sötétségé és az éjszakáé, hanem a
nappalé és a fényé.
A házasság, ha levetkőzik, paráznaság lesz, és a menyasszony
paráznaságot követett el, nemcsak ha más férfi magját fogadja be, hanem
akkor is, ha kimegy hálókamrájából, és meglátják. Csak az apja, az anyja,
a vőlegény társai454 és a vőlegény gyermekei 455 előtt jelenjék meg. Csak
ezeknek szabad naponta bemenniük a nászkamrába. A többiek
vágyakozzanak csak arra, hogy a hangját hallják és a kenetét élvezzék,
táplálkozzanak az asztalról leesett hulladékból, mint a kutyák.
Vőlegényeknek és menyasszonyoknak a nászkamrában a helyük. Senki
sem láthatja a vőlegényt és a menyasszonyt, csak ha maga is azzá lesz.
Amikor Ábrahám … hogy lássa azt, amit látnia kellett. 456 Levágta az
előbőr húsát, megmutatva nekünk, hogy el kell pusztítani a testet…
Ez a világ, ha … fennállnak és élnek … ha láthatóvá válnak, meghalnak
a látható ember mintájára … Amíg az ember belső részei rejtve vannak,
addig az ember él.
131. Ha azonban belei láthatóvá válnak, és kikerülnek belőle, akkor az
ember meg fog halni. Ugyanígy van ez a fával is: amíg gyökere rejtve
van, zöldel és él, de ha gyökere láthatóvá válik, akkor a fa kiszárad.
Ugyanígy van mindennel, ami létrejön a világban, nemcsak a láthatókkal,
hanem a rejtettekkel is. Hiszen, amíg a rossz gyökere rejtve van, addig a
rossz erős. De amint felismerik, semmivé lesz. Ha láthatóvá válik,
elpusztul. Ezért mondta az Ige: a fejsze már a fák gyökerére van
helyezve,457 nem azért, hogy kivágja - amit kivágnak, újra virul - hanem a
fejsze le fog hatolni, amíg ki nem hozza a gyökeret. Jézus pedig kiirtotta
az egész hely gyökerét, mások azonban csak részben tették ezt meg. Mi
magunk is, ki-ki közülünk, ássunk le a bennünk lévő rossz gyökeréig, és
tépjük ki szívéből gyökerestől a rosszat. Kitépve pedig akkor lesz, ha
felismerjük. Ha azonban nem ismerjük fel, akkor gyökeret ereszt
bennünk, és megérleli gyümölcsét a szívünkben. Ő az úr fölöttünk, mi
pedig a szolgái vagyunk. Foglyul ejt minket, hogy annak megtételére
kényszerítsen, amit nem akarunk, amit pedig akarunk, azt nem tesszük.
Hatalmas, mivel nem ismertük fel. Amíg létezik, tevékenykedik. … A
tudatlanság az anyja … a tudatlanság. Akik a tudatlanságból származnak,
nem voltak, nincsenek és nem is lesznek…
132. tökéletessé fognak válni, amikor majd az igazság teljes egészében
láthatóvá lesz. Az igazság ugyanis olyan, mint a tudatlanság: ha rejtve
van, magában pihen, ha azonban megmutatkozik, és ismertté válik, akkor
dicsőítik, hogy mennyivel hatalmasabb a tudatlanságnál és a tévelygésnél.
Szabadságot ad. Azt mondta az Ige: „ha megismeritek az igazságot, az
igazság szabaddá fog tenni titeket”. 458 A tudatlanság szolga. A tudás
szabadság. Ha megismerjük az igazságot, meg fogjuk találni magunkban
az igazság gyümölcseit. Ha egyesülünk vele, oda fogja adni nekünk
teljességünket. Most a mienk az, ami a teremtésben látható. Azt
mondjuk: ezek az értékes erősek, akik pedig nem látszanak, azok
értéktelen gyengék, ami viszont rejtve van, az erős és értékes. Az igazság
misztériumai megnyilvánultak, mint szimbólumok és képek. A nászkamra
azonban rejtve van. Ez a szent a szentben.
A függöny először eltakarta, hogy hogyan rendezte el Isten a teremtést.
Ha azonban a függöny elszakad, és mindaz, ami bent van, láthatóvá válik,
akkor el fogják hagyni ezt a házat, és üres lesz, sőt inkább le fogják
rombolni. Az istenség teljes egészében menekülni fog innen, de nem be a
szentek szentjébe - hiszen nem keveredhet a keveredést nem ismerő
fénnyel, sem a makulátlan teljességgel -, hanem a kereszt szárnyai és
karjai alá kerül. A frigyláda459 lesz számukra a menekülés, amikor az
özönvíz hatalmába 133. keríti őket. Akik a papi törzsbe tartoznak, azok
majd bemehetnek a függönyön bévülre a főpappal együtt. Ezért a függöny
nemcsak fönt szakadt el mert akkor csak a fönt levőknek nyílt volna meg;
és nem is csak alul szakadt el, mert akkor csak a lent levőknek tárult
volna fel, hanem elszakadt a tetejétől az aljáig. A fönt levők kinyitottak
nekünk, a lent levőknek, hogy bemehessünk az igazság rejtett részeibe.
 Ez az, ami igazán értékes, ami erős. Oda azonban úgy jutunk be, hogy
értéktelen szimbólumokon és gyengeségeken haladunk keresztül.
Értéktelenek a tökéletes dicsőséghez képest. Az egyik dicsőség felülmúlja
a másik dicsőséget, az egyik erő felülmúlja a másik erőt. Ezért nyíltak
meg előttünk a tökéletes dolgok és az igazság rejtett részei, a szentek
szentjei megnyilatkoztak, a nászkamra pedig hívott minket.
A rossz, amíg rejtve van, hatástalan, nem lett azonban eltávolítva a
Szentlélek ivadékai közül. Ők a gonoszság szolgái. Amikor azonban meg
fog nyilvánulni, akkor a tökéletes fény fog mindenre kiáradni, és
mindenki, akin rajta van, meg fogja kapni a kenetet. Akkor a szolgák
szabaddá lesznek, és a foglyok ki lesznek váltva. Minden növény, amelyet
nem az én Atyám ültetett, aki a mennyekben van, ki lesz tépve. 460 Ami
szét volt választva, egyesítve lesz. … meg fognak telni. Mindenki, aki
belép a nász-kamrába, fényt fog nemzeni. Mert … mint a házasság, mivel
éjszaka történnek. A tűz … 134. éjjel kialszik. Ennek a házasságnak a
misztériumai azonban nappal és fényben mennek végbe. Sem a nap, sem
a fénye nem alszanak ki. Aki a nászkamra gyermeke lesz, az meg fogja
kapni a fényt. Aki nem kapja meg, amíg ezen a helyen van, nem kaphatja
meg a másik helyen sem. Aki megkapta azt a fényt, azt nem fogják látni,
nem lehet őt megragadni sem, és az ilyet nem is háborgathatja senki,
még ha a világban él is. Amikor eltávozott a világból, megkapta az
igazságot a képmásokban. A világ aióinná lett, mert az aión lett számára a
teljesség, és méghozzá oly módon, hogy egyedül neki nyilatkozott meg.
Nem a sötétségben és az éjszakában van elrejtve, hanem tökéletes
nappalban és szent fényben.

Fordította Pesthy Mónika

 Az Igazság evangéliuma461

Az Igazság evangéliuma öröm azok számára, akik megkapták a

kegyelmet az igazság Atyjától, hogy megismerjék őt az Ige ereje által, aki
a teljességből jött elő. Ő az, aki az Atya gondolatában és szellemében
van, akit úgy neveznek, hogy Megváltó, mivel ez annak a tettnek a neve,
amelyet majd véghez fog vinni azok megváltására, akik nem ismerik az
Atyát.
Mivel ez a név az evangélium, a remény megnyilatkozása, felfedezés
azok számára, akik keresik, miközben a mindenség kereste azt, akiből
származott. A mindenség benne volt, ő az elgondolhatatlan felfoghatatlan,
ő aki felette áll minden gondolatnak. Az Atya fel nem ismerése félelmet és
rémületet keltett. A félelem pedig megsűrűsödött, olyan lett, mint a köd,
úgyhogy senki sem látott. Ezért erősödött meg a tévelygés. A saját
anyagán munkálkodva hatolt a hiábavalóságban anélkül, hogy ismerte
volna az igazságot. Azon fáradozott, hogy erejével létrehozzon egy
alkotást, amely szépségében az igazság pótléka. Ez tehát nem volt
megaláztatás számára, az elgondolhatatlan, felfoghatatlan számára.
Hiszen a félelem, a feledés és a hazugság műve semmi sem volt, mert az
igazság szilárdan áll, változatlan, megzavarhatatlan, szebbé már nem
tehető. Vessétek meg ezért a tévelygést, így nincsenek ott gyökerei a
tévelygésnek, hanem ködben volt az Atyát illetően, miközben azzal
foglalatoskodott, hogy tetteket, feledést és rémületet hozzon létre, hogy
ezek által magához vonzza és foglyul ejtse a középen levőket. A tévelygés
és a feledés nem nyilvánult meg. 462 A tévelygés(?) nem … az Atyától. A
feledés nem az Atyától keletkezett, bár miatta keletkezett. Ami tőle
keletkezett, az a megismerés. Ez megmutatkozott, hogy a feledés
eltűnjék, és megismerjék az Atyát. Mivel a feledés azért keletkezett, mert
nem ismerték az Atyát,463 akkor ha megismernék az Atyát, attól a
pillanattól kezdve nem lenne feledés.
 Ez annak az evangéliuma, akit keresnek, aki kinyilatkoztatta a
tökéleteseknek az Atya könyörületességéből a rejtett misztériumot, 464 ő,
Jézus Krisztus. Saját maga által világított azoknak, akik sötétségben
vannak a feledés miatt. Világított nekik, és utat nyitott előttük. Ez az út
pedig az igazság,465 amelyet tanított nekik. Ezért a tévelygés
megharagudott rá, és üldözte és szorongatta és megsemmisítette. 466 Fára
szegezték, és az Atya tudásának gyümölcse lett. Nem hozott pusztulást
azokra, akik ették, hanem megadta azoknak, akik ettek belőle, hogy
örvendezzenek amiatt, amit találtak. Ő maga pedig megtalálta azokat
magában, azok pedig megtalálták magukban őt, a felfoghatatlan,
elgondolhatatlan Atyát, a tökéletest, aki létrehozta a mindenséget, akiben
a mindenség van,467 és akire a mindenségnek szüksége van, mert
tökéletességüket magában tartotta.468 Ez az, amit nem adott oda a
mindenségnek. Nem mintha irigy lenne az Atya, hiszen miféle irigység
lehetne közte és saját tagjai között. Ahogyan ugyanis ez az aión469 … nem
jöhettek volna … Az Atya az, aki magában tartja tökéletességüket, hogy
mint a hozzá való visszatérést adja nekik, egyedül tökéletes
megismerésével együtt. Ő az, aki megalkotta a mindenséget, és akiben a
mindenség benne van, és akire a mindenségnek szüksége van. Ahogyan
az, akit mások nem ismernek, azt akarja, hogy ismerjék és szeressék,
ugyanígy - hiszen mi az, amire a mindenségnek szüksége van, hacsak
nem az Atyára vonatkozó tudás - vezető lett, 470 nyugodt és áldozatos.
Megjelent az iskolákban, és mint tanító beszélt. 471 Eljöttek azok is, akik
bölcsnek tartják magukat,472 és próbára tették őt.473 Ő azonban
összezavarta őket, mert balgák voltak. Gyűlölték őt, mert nem voltak
igazán bölcsek.
Azután eljöttek oda kisgyermekek is,474 ők azok, akiké az Atya tudása.
Amikor megerősödtek, megtanulták szemlélni az Atya arcának formáit. 475
Megismertek és megismerték őket, dicsőítettek, és dicsőítették őket.
Szívükben megnyilatkozott az élőknek az Élő könyve, 476 ami az Atya
gondolatában és értelmében íródott, és ami már a mindenség teremtését
megelőzően benne volt abban, ami felfoghatatlan az Atyából. 477 Senki sem
volt képes ezt megragadni, mert annak van fenntartva, aki majd
megragadja és akit majd fel fognak áldozni.478 Senki sem mutatkozhatott
volna meg azok közül, akik hittek az üdvösségben, ha ez a könyv nem
jelent volna meg. Ezért a könyörületes és hűséges 479 Jézus türelmesen
vállalta a szenvedést, amíg meg nem ragadta ezt a könyvet, mert tudja,
hogy halála élet sokak számára. Ahogy a végrendelet, mielőtt kinyitják,
magában rejti a ház halott urának vagyonát, 480 ugyanígy a mindenség is
rejtve maradt, amíg a mindenség Atyja láthatatlan volt, mert tőle
származik az, ahonnan minden tér előjön. Jézus ezért megjelent, és
magára öltötte ezt a könyvet. Fára szegezték őt, és ő a kereszten
nyilvánosságra hozta az Atya rendelkezését. 481 Ó, micsoda nagyszerű tan!
Leereszkedik a halálba, miközben magán viseli az örök életet. Miután
levetette a romlásnak alávetett rongyokat, magára öltötte a
romolhatatlanságot,482 amit el nem vehet tőle senki. Miután kilépett a
rémület üres tereibe, elhaladt azok mellett, akik meztelenek a feledés
miatt, miközben ő, aki a tudás és a tökéletesség, hirdette azt, ami az Atya
szívében van, hogy tanítsa azokat, akik megkapják a tanítást.
Azok az élők fognak tanítást kapni, akik be vannak írva az Élők
könyvébe.483 A tanítás, amelyet kapnak, saját magukra vonatkozik, és az
Atyától kapják, miután visszatérnek hozzá. Mivel a mindenség
tökéletessége az Atyában van, szükségszerű, hogy a mindenség felmenjen
hozzá. Akkor, akiben van tudás, megkapja azt, ami az övé, 484 és magával
viszi. Mert aki tudatlan, abban hiányosság van, mert az hiányzik belőle,
ami tökéletessé tehetné. Mivel a mindenség tökéletessége az Atyában
van, szükségszerű, hogy a mindenség felemelkedjék hozzá, és ki-ki
megkapja mindazt, ami az övé. Előzőleg beírta őket [az Élők könyvébe],
mivel azért készítette őket, hogy odaadja a tökéletességet azoknak, akik
tőle származnak.
Azokat, akiknek előre tudta a nevét, azokat szólította a végén. Úgyhogy
akiben tudás van, az az, akinek a nevét az Atya kimondta. 485 Mert akinek
a nevét nem mondta ki, az tudatlan. Valóban, hogyan fog valaki
engedelmeskedni, ha nem szólítják a nevét? Mert aki tudatlan marad
végig, az a feledés alkotása, és el fog tűnni azzal együtt. Ha nem így van,
akkor ezeknek a szerencsétleneknek miért nincs nevük, miért nem
szólítják őket? Úgyhogy, akiben van tudás, az fentről való. 486 Amikor
szólítják, meghallja, válaszol és odafordul ahhoz, aki szólította. Felmegy
hozzá, és tudja, hogyan szólították. Mivel van benne tudás, annak az
akaratát teszi, aki szólította. Kedvében akar járni, és megpihenést kap.
Kinek-kinek a neve az illető számára jött létre. Akiben így meglesz a
tudás, az tudja, honnan jött és hová megy. 487 Tudja, mint aki részeg volt,
és magához tért a részegségből, és helyreállította mindazt, ami az övé
volt.
Sokakat visszafordított a tévelygésből és elvezette őket azokra a
helyekre, ahonnan eltávolodtak, amikor befogadták a tévelygést annak a
mélysége miatt,488 aki körülvesz minden teret, őt pedig nem veszi körül
semmi.489 Nagy csoda volt, hogy benne voltak az Atyában anélkül, hogy
ismerték volna, és képesek voltak maguktól kijönni, mivel képtelenek
voltak felfogni és megismerni azt, akiben voltak. Mert különben az akarata
nem került volna ki belőle. Felfedte ugyanis egy olyan tudás érdekében,
amelyben egyesülnek mind az emanációi.
Ez az élő könyv tudása, amelyet felfedett az aiónoknak a végén, mini az
ő … amikor felfedte, … Ezek sem nem magánhangzók, sem nem
mássalhangzók, nehogy valaki elolvasva butaságokat gondoljon, hanem
ezek az igazság betűi, amelyeket az ejt ki, aki ismeri őket. Minden egyes
betű tökéletes igazság, mint egy tökéletes könyv, mivel a betűk az Egy
által íródtak, mert az Atya írta őket az aiónok számára, hogy betűin
keresztül ismerjék meg az Atyát.
Bölcsessége elmélkedik az Ige fölött, tanítása hirdeti azt, tudása pedig
megnyilvánult. A védelem koronaként van rajta. Öröme hozzákeveredik,
dicsőségét felmagasztalta, formáját felfedte, megpihenését magába
fogadta, szeretete testet készített föléje, és hite megragadta azt, az Atya
Igéjét, amely kijött a mindenségből, mivel szívének gyümölcse és
akaratának képe. Közben tartja a mindenséget, kiválaszt, sőt magára
veszi a mindenség képét. Megtisztítja és elvezeti az Atyához és az
Anyához, Jézus, akinek a jósága végtelen.
Az Atya felfedi keblét490 - keble pedig a Szentlélek - megmutatva azt
ami belőle rejtett volt -, ami pedig belőle rejtett volt, az a Fia 491 -, hogy az
Atya könyörületessége által az aiónok megismerjék, és felhagyjanak azzal
hogy gyötrődve keressék az Atyát, ehelyett pihenjenek meg benne, és
tudják meg, hogy ez a megpihenés.
Miután betöltötte a hiányt, elpusztította a formát, az ő formája pedig a
világ, az, amelyben szolgált. Az a hely ugyanis, ahol irigység és viszály
van, az hiányos, az viszont, ahol egység van, az tökéletes. Mivel a hiány
azért jött létre, mert nem ismerték az Atyát, ha ismernék az Atyát, attól
kezdve nem létezne hiány. Mint mikor az, aki tudatlan, megszerzi a
tudást, és a tudatlanság magától eltűnik, ahogyan a sötétség eltűnik,
amikor megjelenik a fény, ugyanígy a hiány is eltűnik a tökéletesség által.
Úgyhogy attól a pillanattól kezdve a forma nem lesz látható, hanem meg
fog szűnni az egységgel való egyesülésben. 492 E pillanatban ugyanis
műveik egyenlőek egymással. Az egység meg fogja szüntetni a tereket. Az
egység által ki-ki meg fogja kapni saját magát, a tudás által ki-ki meg fog
tisztulni a sokaságtól ily módon egészen az egységig, amennyiben tűz
módjára elnyeli saját magában az anyagot, mint a fény a sötétséget, az
élet a halált.
Ha tehát ezek történtek közülünk mindenkivel, akkor törődnünk kell a
mindenséggel, hogy a ház békés és szent legyen, tekintettel az egységre.
Mint akik elköltöznek lakhelyükről, ha vannak olyan edényeik, amelyek
helyenként hibásak,493 összetörik őket, a ház ura azonban nem szenved
kárt, mert a rossz edények helyébe teli és tökéletes edények kerültek.
Ilyen az ítélet, amely fentről jött: ítélt mindenki fölött, mint valami kivont
kétélű kard,494 mely vág erre is, arra is. Amikor megjelent az Ige, mely
azok szívében van, akik kimondják, és ő nemcsak hang hanem testet is
öltött, nagy rémület támadt az edények között: némelyik edény kiürült,
mások megteltek, némelyikről gondoskodtak, mások kiömlöttek, volt,
amelyik megtisztult, volt, amelyik darabokra tört. A terek mind
megrendültek és megrémültek, mert nincs bennük sem szilárdság, sem
állandóság.495 A tévelygés izgatott volt, mert nem tudta, hogy mit
csináljon, bánkódott, jajgatott és kínlódott, mert nem tudott semmit.
Amikor a tudás, ami pedig a pusztulást jelenti számára, közeledett hozzá
összes emanációjával együtt, a tévelygés üres lett, hiszen nincs benne
semmi.496 Megjelent az igazság és felismerte őt minden emanációja.
Üdvözölték az Atyát igazságban és tökéletes hatalomban, mely egyesíti
őket az Atyával. Hiszen mindenki szereti az igazságot, mert az igazság az
Atya szája, nyelve pedig a Szentlélek.
Aki az igazsággal egyesül, az az Atya szájával egyesül a nyelve által,
amikor megkapja a Szentlelket.
Ez az Atya megnyilvánulása és kinyilatkoztatása aiónjai számára.
Felfedte és feloldotta azt, ami belőle rejtve volt. Hiszen ki létezik, kivéve
egyedül az Atyát? Az összes tér az ő emanációja. Tudják, hogy tőle
származnak, mint gyermekek a tökéletes férfitól. Tudják, hogy még nem
kaptak formát, és még nem kaptak nevet sem, amit az Atya hoz létre
mindenki számára. Akkor formát kapnak tudásától. Bár benne vannak,
nem ismerik őt. Az Atya tökéletes és ismer minden teret, mely benne van.
Ha akarja, megjelentet bármit azáltal, hogy formát és nevet ad neki.
Nevet ad neki, és eljuttatja a létezésbe. Akik még nem jöttek létre, nem
ismerik azt, aki őket létrehozta. Nem azt mondom, hogy ezek semmik,
mielőtt létrejönnek, hanem benne vannak abban, aki majd akarni fogja,
hogy létrejöjjenek, amikor akarja, úgy mint az olyan esemény, amely
majd a jövőben fog bekövetkezni. Mielőtt bármi megnyilvánult volna,
ismer mindent, amit majd létre fog hozni. A gyümölcs, mielőtt
megmutatkozna, nem tud semmit, és nem is csinál semmit. Ugyanígy
minden tér is, amely az Atyában van, attól származik, aki létezik, és aki
megalkotta a nemlétezőből. Mert az, akinek nincs gyökere, annak
gyümölcse sincs, hanem, bár azt gondolja magáról: létrejöttem, … el fog
pusztulni magában. Ezért, aki egyáltalán nem létezett, nem is fog létezni.
Mit akar tehát, mit gondoljon magáról [az ember?]? Azt, hogy úgy
jöttem létre, mint az éjszaka árnyai és kísértetei: amint a fény
megvilágítja a rémületet, az, akit elfogott a rémület, tudja, hogy semmi
az egész. Ugyanez a helyzet azokkal, akik tudatlanok voltak az Atyát
illetően, mert nem látták öt. Mivel rémület volt, zűrzavar, bizonytalanság,
kétség és széthúzás, sok képzelgés keletkezett bennük, amelyek éppen
emiatt jöttek létre, és balga képtelenségek voltak bennük, mintha alvás
közben rémisztő álomban találnák magukat: vagy menekülnek valahová,
vagy erőtlenül üldöznek másokat,497 vagy verekedésbe keveredtek, vagy
ők kapnak ütéseket, vagy magas helyről esnek le, vagy szállnak a
levegőben, bár még szárnyuk sincs. Gyakran meg, mintha meg akarnák
őket ölni, pedig nincs senki, aki üldözné őket. Vagy ők maguk gyilkolják a
környezetüket, és be vannak szennyezve azok vérével. Amikor
felébrednek, akik mindezeken keresztül mentek, nem látnak semmit, ők,
akik benne voltak mindebben a zűrzavarban, mivel mindez nem volt
semmi.
Ugyanez történik azokkal, akik elvetik maguktól a tudatlanságot, mint
az álmot, amennyiben semmibe veszik, és az abban történő események
sem számítanak nekik, mert ezek az események szertefoszlanak, és
maguk mögött hagyják mindezt, mint az éjszakai álmokat. Az Atya
tudását úgy tekintik, mint a fényt. Így cselekedett mindenki, amíg aludt
tudatlanságában, és ilyen az, aki felegyenesedik, mint aki felébredt. 498 Jó
annak, aki visszatért és felébredt! Boldog az, aki kinyitotta a vakok
szemét!499
Gyorsan futott vissza hozzá a Szentlélek, 500 amikor feltámasztotta.
Odanyújtotta a kezét annak, aki a földön elnyúlva feküdt, és talpra
állította, mert még nem kelt fel. Ami az Atya tudását és a Fiú
kinyilatkoztatását illeti, lehetőséget adott nekik arra, hogy megismerjék.
Amikor ugyanis látták és hallották őt, lehetővé tette számukra, hogy
megízleljék501 és érezzék az illatát, és megérintsék502 a szeretett Fiút.
Megjelent, és tanította nekik a felfoghatatlan Atyát. Beléjük lehelte 503
mindazt, ami a gondolatban van, megtéve az ő akaratát. Sokan
megkapták tőle a fényt, és odafordultak hozzá.
 Azok, akik az anyagból származnak,504 idegenek voltak tőle, és nem
látták, hogy milyen, és nem ismerték őt, mert testi formában jött. 505 Útját
azonban semmi sem akadályozta, mivel a romolhatatlanságot nem
kerítheti hatalmába semmi.506 Kibocsájtotta magából a makulátlan igét,
azáltal hogy új dolgokat mondott, és még azt is elmondta, ami az Atya
szívében van. Szájával a fény beszélt és hangjával, amely világra hozta az
életet. Gondolatot adott nekik, értelmet, könyörületességet, üdvösséget a
hatalom szellemével507 együtt az Atya végtelenségéből és jóságából.
Megszüntette a büntetéseket és kínzásokat, mert ezek voltak azok,
amelyek színe elöl eltévelyítettek sokakat, akiknek kegyelemre volt
szükségük a tévelygésben és a láncokban. Elpusztította azokat
hatalommal, és összezavarta tudással. Út lett azok számára, akik
eltévelyedtek, tudás a tudatlanok számára, felfedezés a keresők számára,
szilárdság azoknak, akik meginogtak, tisztaság azoknak, akik
beszennyeződtek.
Ő a pásztor, aki otthagyta a kilencvenkilenc bárányt, amelyek nem
tévelyegtek el, és elment keresni azt az egyet, amelyik eltévelygett. 508
Örült, amikor megtalálta, mert a kilencvenkilenc olyan szám, amely a bal
kézben van, az tartja őt, amikor azonban majd megtalálják az egyet,
akkor az egész szám átkerül a jobb kézbe. 509 Ez a helyzet azzal, amiből
hiányzik az egy, ez a jobb kéz egészében, ami magához vonzza mindazt,
ami hiányos, és elveszi a bal oldalról, hogy átkerüljön a jobb kézbe. A
szám így eléri a százat. Annak a jele, aki az ő hangjukban van, az Atya. Ő
még szombaton is fáradozott azért a bárányért, amelyik beleesett a
kútba, megmentette az életét azzal, hogy felhozta a kútból, hogy
megértsétek szívetekben, mi az a szombat.510 Ez az, amikor a
megváltásnak nem illik tétlenkednie, hogy a fenti napról beszéljetek - ez
az, amelynek nincs éjszakája, és a fényről, mely nem nyugszik le, mert
tökéletes.
Mondjátok hát szívetekben, hogy ti vagytok a tökéletes nap, és
bennetek lakik a meg nem szűnő fény.511 Beszéljetek az igazságról
azoknak, akik keresik, és a tudásról azoknak, akik tévelygésükben bűnt
követtek el. Ti vagytok a szív tudásának a gyermekei. 512
Szilárdítsátok meg a lábát annak, aki megbotlott, és nyújtsátok ki
kezeteket azok felé, akik betegek. Tápláljátok az éhezőket, és adjatok
megpihenést a szenvedőknek.513 Állítsátok talpra azokat, akik fel akarnak
kelni, és ébresszétek fel az alvókat, mert ti vagytok az értelem, mely
kiterjed. Ha a megszilárdulás így cselekszik, még szilárdabb lesz.
Foglalkozzatok saját magatokkal, és ne foglalkozzatok más dolgokkal,
amelyeket elvetettetek magatoktól. Amit kihánytatok, ne egyétek meg
újra. Ne csináljatok olyat, amit szétrág a moly, sem amit megesznek a
férgek, mert ezt már leráztátok magatokról.514 Ne adjatok helyet
magatokban az ördögnek,515 mert ennek már véget vetettetek. Ne
erősítsétek meg akadályaitokat, melyek összeomlanak, mint az
elszakadás(?).516 Hiszen a törvénytelen magának több kárt okoz, mint a
törvényes. Az ugyanis mint törvénytelen végzi dolgait, ez pedig
törvényesként végzi dolgait a többiek között.
Tegyétek hát az Atya akaratát, mert tőle származtok. Az Atya ugyanis
kegyes, és akaratában az van, ami jó. Megismerte azt, ami a tiétek, hogy
megpihenjetek azokban, mert gyümölcseiről lehet megismerni azt, ami a
tiétek.517 Az Atya gyermekei ugyanis az illata,518 mert arcának
kegyelmében vannak. Ezért az Atya szereti illatát, és kinyilatkoztatja
mindenütt.519 Illatát, ha anyaggal keveredik, fénnyé teszi, a
megpihenésben pedig minden forma és minden hang fölé helyezi. Mert
nem a fül érzi az illatot, hanem a szaglás. A szél az, amiben az
illatérzékelés van, magához vonzza és elmerül az Atya illatában, ez lesz a
helye, és visszahelyezi arra a helyre, honnan kikerült - ez az eredeti illat,
amely lehűlt.520 Ez valami olyan, ami lelki (psychikon) formában van, mint
a földön a sima hideg víz: nem szilárd, akik látják, azt hiszik, hogy föld,
de aztán újra megmozdul, ha szellő űzi, felmelegszik. Az illatok tehát,
melyek lehűltek, az elkülönülésből származnak. Ezért eljött a hit, és
feloldotta az elkülönülést, és elhozta a szeretet forró teljességét, hogy ne
legyen többé hideg, hanem a tökéletes gondolat egysége legyen. Ez a
teljesség megtalálásának evangéliuma azok számára, akik a fentről jövő
tökéletességet várják. Reményük, amelyet várnak, várakozik; ez azoknak
a reménye, akiknek a képmása árnyék nélküli fény. Ha a teljesség nem
jött volna el onnan, nem jött volna létre az anyag hiányossága az Atya
határtalanságából. Azért jött, hogy időt adjon a hiánynak, bár senki sem
mondhatja, hogy így fog eljönni az, aki romolhatatlan. Az Atya mélysége
azonban megsokszorozódott, és a tévelygés gondolata nem nála
keletkezett. A gyengeség dolga ez, olyan dolog, mely nyugszik, és
amelyet felállítanak annak érkezésekor, aki eljön a visszatérőhöz. A
visszatérést úgy hívják, hogy melanoiu.521 Ezért a romolhatatlanság
lélegzetet bocsájtott ki, és követte a bűnöst, hogy az megpihenjen. A fény
számára ugyanis a hiányban a megbocsájtás marad, a teljesség szava.
Hiszen az orvos oda fut, ahol beteg van, 522 mert ez az akarat, mely benne
van. Akiben tehát hiányosság van, nem rejti el, mert annak megvan az,
ami neki hiányzik. Így a teljesség, melyben nincs hiány, kitölti az ő
hiányosságát azzal, amit saját magából ad, hogy kitöltse, amiben az
hiányt szenved, és így az elnyerje a kegyelmet. Azóta ugyanis, hogy hiány
volt benne, nem volt nála a kegyelem. Azért volt csökkenés azon a
helyen, ahol nem volt kegyelem. Amikor meglett az, ami lecsökkent,
megmutatkozott, amiben hiányosság volt, amennyiben kiderült róla, hogy
teljesség, ami a megtalálása az igazság fényének, mely változatlanként
ragyogott fel neki. Ezért volt szó Krisztusról azok között, akik
megzavarodtak, hogy elnyerjék a visszatérést, és ő felkenje őket a
kenettel.523 A kenet az Atya kegyelme, aki meg fog könyörülni rajtuk.
Akiket felkent, azok pedig azok, akik tökéletesek lettek. Mert akiket
felkennek, azok teli edények. Amikor azonban valamelyiknek a kenete
megolvad, azt kiöntik. És ez az oka annak, hogy hiány keletkezett, az a
dolog, amelynél a felkenés nem érvényesül. Akkor ugyanis lehelet űzi őt,
valamije annak a hatalomnak, mely benne van. De attól, akiben nincs
hiány, semmiféle pecsétet nem fognak elvenni, és nem is öntenek ki
semmit, hanem amiben hiányt szenved, azt a tökéletes Atya újra kitölti.
Az Atya jó. Ismeri növényeit, mert ő ültette őket Paradicsomában. 524
Paradicsoma pedig a megpihenés helye.
Ez az Atya gondolkodásában levő tökéletesség, és ezek elmélkedésének
szavai. Minden egyes szava egyetlen akaratának a műve Igéjének
kinyilatkoztatásában. Amikor gondolkodásában mélységek voltak, az Ige,
aki elsőnek jött ki onnan, felfedte azokat, ő és a szellem, aki kimondta az
egyetlen Igét hangtalan kegyelemben. És úgy nevezték, hogy gondolat,
mivel benne voltak, mielőtt megmutatkoztak volna. Történt tehát, hogy
elsőként jött elő, amikor kívánta annak az akarata, aki akarta. Az akarat
az, amiben az Atya pihen,525 és amiben örömét leli. Semmi nem keletkezik
nélküle, és semmi nem keletkezik az Atya akarata nélkül sem, 526 de
akarata felfoghatatlan. Az akarata a nyoma, és senki sem fogja
megismerni, és nem is olyan, amire törekedhetnek, hogy megragadják. 527
De amit akar, az ott van, az akarat Isten színe előtt, mégha azoknak
egyáltalán nem is tetszik a látvány. Az Atya ugyanis ismeri mindnyájuk
kezdetét és végét. Mert nincs végük végükben, hanem felemeli őket. A
vég pedig az arra vonatkozó tudás megszerzése, aki rejtve van, és ez az
Atya, ő, akiből a kezdet előjött, és Ő az, ahová vissza fognak térni mind,
akik előjöttek belőle és akik az ö nevének dicsőségére és örömére
nyilatkoztak meg.
Az Atya neve pedig a Fiú.528 Először nevet adott annak, aki tőle
származott - ez pedig saját maga -, és létrehozta őt, mint Fiút, és odaadta
neki a nevet, mely az övé volt. 529 Ő az, mármint az Atya, akié minden,
ami csak létezik. Övé a név, övé a Fiú. Őt lehet látni, a név viszont
láthatatlan, mert az egyedül a láthatatlan misztériuma, mely elérkezik a
fülekhez, melyek teljesen megtelnek vele. Hiszen, ami az Atyát illeti, az ő
nevét nem mondják ki, hanem a Fiúban nyilvánul meg. 530 Így tehát a név
nagy. Ki képes hát nevet adni neki, a Nagy Névnek, kivéve őt magát
egyedül, akié a név és a név gyermekei, akikben megpihent az Atya neve,
és akik viszont maguk megpihentek az ő nevében? Mivel az Atya nem
keletkezett, egyedül hozta öt létre magának, mint nevet, még mielőtt
megteremtette volna az aiónokat, hogy az Atya neve mint úr legyen fejük
fölött. Ez az a név. amely szilárdan áll tekintélyével tökéletes hatalomban.
Ez a név nem szavakból áll, és neve nem is elnevezés, hanem láthatatlan.
Egyedül neki adott nevet, mivel egyedül ő látja őt, akinek egyedül van
hatalma, hogy nevet adjon neki. Hiszen aki nem létezik, annak nincs
neve. Mert milyen nevet adhatnánk annak, aki nem létezik? Aki létezik,
annak a neve is létezik, és ő egyedül ismeri azt, 531 ő egyedül képes nevet
adni neki. Ő az Atya, a neve pedig a Fiú. Tehát ezt nem rejtette el
misztériumban,532 hanem létrejött a Fiú. Egyedül ő ad nevet. A név az
Atyáé, amint az Atya neve a Fiú. Hiszen a könyörületesség honnan
szerezhetne nevet, ha nem az Atyától? De valaki biztosan azt fogja
mondani a társának: ki az, aki nevet fog adni annak, aki korábban
keletkezett, mint ő? Mintha a gyermekek a nevet nem azoktól kapnák,
akiktől születtek. Először is azt kell megértenünk, mi az a név. Ez a valódi
név, ez tehát az a név, mely az Atyától származik, mert ő az igazi név. 533
Tehát nem kölcsönkapta a nevet, 534 mint a többiek, mindenki azon a
módon, ahogy létrejött. Ez pedig az igazi név. Nincs senki más, akinek ezt
odaadja. Ő azonban megnevezhetetlen és kimondhatatlan volt addig,
amíg ki nem mondta az, aki egyedül tökéletes, és az, aki ki tudja mondani
a nevét és láthatja őt.
Amikor úgy tetszett neki, hogy szeretett neve a Fiú legyen, odaadta
neki a nevet. Mert ő az, aki előjött a mélységből, és beszélt mindarról,
ami ott rejtve van, mert tudta, hogy az Atya tökéletesen jó. Éppen ezért
hozta őt elő, hogy beszéljen a Helyről 535 és a megpihenés helyéről, 536
ahonnan előjött, és hogy dicsőítse a teljességet, nevének nagyságát és az
Atya jóságát. Beszélni fog arról a helyről, ahonnan ki-ki előjött, és
igyekezni fog, hogy újra visszatérítse és visszavigye őket arra a helyre. Ez
az a hely, ahol tartózkodott, megízlelvén ezt a helyet, ez az, ahol
táplálkozott és növekedett. Saját maga számára a megpihenés helye a
teljessége. Az Atya emanációi tehát mind teljességek,537 az ő összes
emanációi pedig abban gyökereznek, aki azokat kinövesztette magából.
Határt szabott számukra. Ezek mind megnyilvánultak, hogy mindegyikük
a saját gondolatuk által váljék teljessé[?]. A hely ugyanis, ahová
gondolataikat küldik, az a hely, ahol a gyökerük van, mely felemeli őket
az összes magasságokba az Atyához. Övék a feje, ami a megpihenés
helye számukra,538 és amint közel vannak hozzá, úgy mondják, hogy arca
kiválasztotta őket csókok révén. Ők azonban nem nyilvánulnak meg ily
módon, mivel ők maguk nem voltak fönn, sem nem hiányzott belőlük az
Atya dicsősége, sem úgy nem gondoltak rá, mint aki kicsi, sem azt nem
gondolták, hogy zord, sem azt, hogy ingerlékeny, hanem tökéletesen jó,
megzavarhatatlan és szelíd. Ismer minden teret, mielőtt azok létrejöttek
volna, és nem volt szüksége arra, hogy tanácsokkal lássák el. Ilyenek
azok, akik birtokolnak odafönn valamit a mérhetetlen nagyságból, amint
igyekeznek az egyetlen tökéletes egy felé, aki ott van számukra. És nem
mennek le a Hadésbe, nincs bennük irigység, sem nyögés, és nincs köztük
halál sem, hanem megpihennek abban, aki maga nyugalomban van. Nem
gyötrődnek, és nincs bennük zavar az igazságot illetően, hanem ők maguk
az igazság, az Atya bennük van, 539 és ők, mivel tökéletesek, benne vannak
az Atyában oly módon, hogy osztatlanul vannak abban, aki valóban jó.
Egyáltalán nem szenvednek hiányt semmiben, hanem megpihennek és
felfrissülnek a szellemben. Fel fogják ismerni gyökereiket, és azokkal a
dolgokkal fognak foglalkozni, amelyekben ő meg fogja találni a gyökerét,
és nem okoz veszteséget a lelkének. 540 Ez a boldogok helye, az ő helyük.
Ami a többit illeti, azoknak, akik helyeiken vannak, tudniuk kell, hogy nem
illő másról beszélnem, miután a megpihenés helyére kerültem. Ez az, ahol
majd leszek, és illő, hogy minden időben a mindenség Atyjával
foglalkozzam, és az igazi testvérekkel, akikre kiárad az Atya szeretete 541,
és akik nem szenvednek hiányt az Atyában. Ők azok, akik valóban
megnyilatkoztak, mivel a valódi és örök életben vannak, a tökéletes
fényről beszélnek, és tele vannak az Atya magjával, 542 amely a szívében
és a teljességben van, miközben szelleme örömét leli benne, és dicsőíti
azt, akiben keletkezett, mivel jó és a gyermekei tökéletesek, és méltóak a
nevére, hiszen olyanok, amilyen gyermekeket az Atya akar.

Fordította Pesthy Mónika

 Péter evangéliuma543

I. Az Urat halálra ítélik

1. … a zsidók közül pedig senki sem mosott kezet. Heródes 544 sem, és
egyik sem az Ő bírái545 közül. S miután nem akartak kezet mosni,
Pilátus546 felállt.
2. És akkor Heródes király megparancsolta, hogy vigyék el az Urat 547,
mondván nekik: „Tegyétek azt, amit parancsoltam nektek, hogy vele
tegyétek!”548

II. Arimatiai József elkéri az Úr testét

3. Ott volt József, Pilátus és az Úr barátja; mivel tudta, hogy arra

készülnek, hogy keresztre feszítsék, elment Pilátushoz, és elkérte az Úr
testét, hogy majd eltemesse.549
4. És Pilátus elküldött Heródeshez, és elkérte tőle a testet.550
5. Heródes pedig ezt mondta: „Pilátus, testvérem, 551 mi akkor is
eltemettük volna, ha senki sem kéri, mivel ránk virrad a szombat. Hiszen
meg van írva a Törvényben: „Ne nyugodjék le a nap egy kivégzetten.” 552
És átadta Őt a népnek 553 az ünnepük, a kovásztalanok ünnepe 554 előtti
napon.

III. Az Urat kigúnyolják

6. Azok555 pedig megragadták az Urat, sietve lökdöstek, és így

beszéltek: „Vonszoljuk el az Isten Fiát556, most hogy hatalmunkban van!”
7. És bíborköpenyt557 adtak rá, és fölültették egy bírói székre 558,
mondván: „Ítélj igazságosan, Izrael királya!”559
 8. S egy közülük töviskoszorút hozott, és az Úr fejére tette. 560
9. Egyesek pedig, akik ott voltak, szembeköpdösték, mások meg arcon
ütötték, ismét mások náddal szurkálták, néhányan ostorral verték,
mondván: „Ezzel a megtiszteltetéssel tiszteljük meg az Isten Fiát!”561

IV. A keresztre feszítés

10. És hoztak két gonoszlevőt és az Urat keresztre feszítették

közöttük562. Ő pedig hallgatott, mintha nem érezne semmi kínt.563
11. És amikor felállították a keresztet, felírták rá: „Ez itt Izrael kirá
lya.”564
12. És ruháit letették eléje a földre, megosztoztak rajtuk és sorsot
vetettek rájuk.565
13. Az egyik gonosztevő pedig megfeddte őket, mondván: „Mi azokért a
gonoszságokért szenvedünk így, amelyeket elkövettünk; ez azonban, aki
az emberek üdvözítője lett, milyen jogtalanságot követett el ellenetek?” 566
14. És feldühödtek rá567 és megparancsolták, ne törjék össze
lábszárcsontjait568, hogy kínszenvedés közepette haljon meg.

V. Az Úr halála

15. Dél volt, és sötétség borította el egész Júdeát. 569 Nyugtalankodtak

és aggódtak, hogy a nap lenyugszik, amíg még él; mert az áll az írásban:
„Ne nyugodjék le a nap egy kivégzett emberen.”570
16. És egyikük így szólt: „Itassátok meg ecettel kevert epével!”
Elkészítették az italt, és megitatták vele.571
17. És mindent beteljesítettek572, és a bűnöket saját fejükre halmozták.
18. Sokan pedig lámpással jártak-keltek, abban a hiszemben, hogy
éjszaka van, s fölbuktak.573
 19. Az Úr pedig fölkiáltott mondván: „Erőm, erőm, elhagytál engem!” 574
- s miután így szólt, fölvétetett.575
20. És abban az órában kettéhasadt a jeruzsálemi templom kárpitja. 576

VI. A temetés

21. És akkor kihúzták az Úr kezéből a szögeket, és letették őt a

földre577, s megrengett az egész föld és nagy félelem támadt.578
22. Akkor fölragyogott a nap, és úgy találták, hogy a kilencedik óra
volt.579
23. A zsidók pedig örvendeztek580 és odaadták Józsefnek581 az Ő testét,
hogy eltemesse, mivelhogy látta, hogy mennyi jót tett. 582
24. Megfogván pedig az Urat, megmosta és gyolcsba burkolta, és
bevitte a saját sírjába583, amelyet József kertjének584 hívnak.

VII. A zsidók és a tanítványok az Úr halála után

25. Akkor a zsidók, a vének is meg a papok is megértették, hogy milyen

rosszat tettek önmaguknak; elkezdték a mellüket verni, és így szóltak:
„Jaj, a mi bűneinknek! Elközelgett az ítélet, és Jeruzsálem vége!” 585
26. Én586 a társaimmal együtt bánkódtam. Sebzett volt a lelkünk és
elrejtőztünk, mert kerestek minket mint gonosztevőket, s mint akik a
templomot lel akartuk gyújtani.
27. Mindezen felül böjtöltünk, és gyászban és sírásban ültünk éjjel-
nappal, egészen a szombatig587.

VIII. A sír őrzése588

 28. Összegyűltek pedig egymás közt az írástudók és a farizeusok és a
vének589, mert hallották, hogy zúgolódik az egész nép és a mellét veri,
mondván, „ha ezek a nagy jelek történtek halálára, lássátok, hogy
mennyire igaz ember volt”.
29. Ekkor félelem fogta el a véneket, és elmentek Pilátushoz, kérlelték
és így szóltak:
30. „Adjál katonákat, hogy a sírját őrizzük három napig 590, nehogy
tanítványai eljöjjenek és ellopják őt, és a nép azt higgye, hogy feltámadt
halottaiból,591 és gonosz dolgokat műveljenek velünk.”592
31. Pilátus pedig katonákkal együtt odaadta nekik 593 Petronius
centuriót,594 hogy őrizzék a sírt. Velük együtt mentek a sírhoz a vének és
az írástudók.595
32. És mindnyájan, akik ott voltak, a centurióval meg a katonákkal
együtt egy nagy sziklakövet görgettek oda, és a sír bejáratára
helyezték.5964
33. És hét pecsétet597 tettek rá, és ott sátrat verve őrt álltak.

IX. A feltámadás

34. Amikor szombat hajnala pirkadt, tömeg nép érkezett Jeruzsálemből

és a környékről, hogy megnézze a lepecsételt sírt.598
35. A vasárnapra virradó éjszakán 5997 pedig, amikor a katonák fölváltva
kettesével őrködtek, nagy hang támadt az égben.600
36. És látták, hogy az ég megnyílik, és két férfi jön le onnan, nagy
fénybe borítva,601 és a sírhoz közelednek.
37. Az a sziklakő pedig, amelyiket a bejáratra tettek, magától
elgördülve oldalra ment,602 és a sir kinyílt, és mind a két ifjú belépett.

X. A feltámadást kísérő jelenések

 38. Amikor ezt a katonák meglátták, felébresztették a centuriót és a
véneket (mert ezek is ott voltak és őrködtek),603
39. és miközben elbeszélték, hogy mit láttak, látják 604 ám megint, hogy
a sírból kijön három férfi, és az a kettő vezeti az egyet, és kereszt követi
őket,
40. és a kettő feje az égig ér, azé pedig, akit vezetnek, az ég fölé,605
41. és hangot hallottak az égből, amely így szólt: „Elvitted a hírt az
alvóknak?”606
42. és válasz607 hallatszott a kereszt felől608: „Igen!”

XI. A második látomás a sírnál

43. Ők609 tehát megvitatták egymás között, hogy elmennek, és

Pilátusnak jelentik ezeket.
44. És még fontolgatták, amikor úgy tűnt, hogy ismét megnyílnak az
egek, és egy ember lejön, és belép a sírba.610
45. Ezt látván a centurio kíséretében lévők még az éjszaka elsiettek
Pilátushoz, otthagyván a sírt, amelyet őriztek, s beszámoltak mindenről,
amit láttak: nagyon izgatottak voltak, és így szóltak: „Valóban Isten fia
volt!”611
46. Pilátus feleletül ezt mondta: „Én tiszta vagyok az Isten fiának a
vérétől; ti határoztatok így!”612
47. Akkor odajárulva mindnyájan613 könyörögtek614 neki és arra kérték,
parancsolja meg a centuriónak és a katonáknak, hogy senkinek se
mondják el, amit láttak:
48. „Jobb ugyanis nekünk, mondták, hogy a legsúlyosabb bűnben
vagyunk elmarasztalva Isten színe előtt, semmint hogy a nép kezére
kerüljünk és megkövezzenek!”615
 49. Pilátus erre megparancsolta 616 a centuriónak és a katonáknak, hogy
ne beszéljenek semmiről sem.

XII. Mária Magdaléna és társnői a sírnál

50. Vasárnap617 hajnalban618 Mária Magdaléna,619 az Úr tanítványa - aki

a zsidóktól való félelmében,620 mivel izzottak a haragtól, nem végezte el
az Úr sírjánál azokat a cselekedeteket, amelyeket az asszonyok el szoktak
végezni szeretteikért, amikor meghalnak -
51. magához vette társnőit,621 és elment a sírhoz, ahová temették.
52. És féltek, hogy meglátják őket a zsidók, és így beszéltek: 622 „Ha
már nem sirathattunk és nem verhettük a mellünket azon a napon,
amikor keresztre feszítették, tegyük meg ezt legalább most a sírjánál!”
53. De ki gördíti el nekünk a követ, amelyet a sír bejáratára raktak, 623
hogy bemenve leüljünk mellé, és elvégezzük, amit kell?
54. Hisz nagy volt a kő, és félünk, hogy valaki meglát minket. De még
ha nem tudjuk is, legalább rakjuk le a bejáratnál, amit az emlékére
hoztunk,624 sírjunk és verjük a mellünket, amíg haza nem megyünk!”

XIII. A sír üres

55. És odaérve a sírt nyitva találták; odamentek és benéztek, s egy ifjút

lámák ott a sír közepén ülve, szép volt, ragyogó ruhát viselt, és így szólt
hozzájuk:625
56. „Miért jöttetek?626 Kit kerestek? Csak nem azt a keresztrefeszítettet?
Föltámadt és elment. De ha nem hiszitek, nézzetek be, és lássátok azt a
helyet, ahol feküdt, hogy nincs ott. Feltámadt ugyanis, és elment oda,
ahonnan küldetett.”627
57. Ekkor az asszonyok rémületükben elfutottak. 628
 XIV. A feltámadás után

58. A kovásztalanok ünnepének utolsó napja volt, és sokan

felkerekedtek és hazatértek, mert az ünnepek véget értek.629
59. Mi pedig, az Úr tizenkét tanítványa, sírtunk és bánkódtunk, majd
keseregve amiatt, ami történt, ki-ki hazament.630
60. Én pedig, Simon Péter, 631 meg a testvérem, András, fogtuk a
hálónkat, és kimentünk a tengerre. 632 Velünk volt Lévi, Alphaios fia, akit
az Úr…633

Fordította Kapitánffy István

 Feljegyzés a mi urunkról,
Jézus Krisztusról, amely
Pontius Pilátus idejében készült634

Előszó

Én, Ananias testőrtiszt, volt prefektus és törvénytudó, miután a szent

iratokból megismertem a mi urunkat. Jézus Krisztust, megtértem, és
méltóvá váltam a szent keresztségre is. Mivel kutattam abban az időben a
mi urunk, Jézus Krisztus perének feljegyzéseit, amelyeket a zsidók
készítettek Pontius Pilátus alatt, megtaláltam ezeket az aktákat héber
nyelven, és Isten akaratából lefordítottam azokat görögre, Flavius
Theodosius635 császár urunk uralkodásának 17. és Flavius
Valentinianusénak 6. évében, a 9. indikcióban. 636 Mindnyájan tehát, akik
ezt olvassátok és másoljátok, emlékezzetek meg rólam, és imádkozzatok
értem, hogy legyen irgalmas hozzám az Isten, és bocsássa meg
vétkeimet, amelyeket vele szemben elkövettem.
Béke legyen azokkal, akik olvassák, hallgatják és hozzátartozóikkal.
Ámen.
Tiberius Caesar római császár uralkodásának 15. évében és Heródes
galileai király uralkodásának 19. évében, 637 az április elseje előtti 8.
napon, azaz március 25-én, Rufus és Rubellio konzulsága alatt, a 202.
olympias 4. évében, losephus Kaifás főpap idejében. Az, amit Nikodémos
a mi urunknak, és üdvözítő Istenünknek, Jézus Krisztusnak keresztre
feszítése és szenvedése után kiderített, majd héber nyelven megírt, és az
utókorra hagyott - valahogy így hangzik.638
 1. fejezet: Jézus és a császári mellképek

1. A főpapok639 és az írástudók,640 Annás, Kaifás, Sémés, Dathaés,

Gamaliel, Júdás, Levis, Nephthaleim, Alexandros, Jaeiros és a többi zsidó
tanácsot tartottak,641 majd elmentek Pilátushoz, és Jézust sok cselekedete
miatt bevádolták,642 mondván: Tudjuk, hogy ez József, az ács fia, Máriától
született,643 mégis azt állítja, hogy Isten fia és király. 644 Még a szombatot
is megszentségteleníti, atyáink törvényeit pedig fel akarja forgatni. Pilátus
ezt kérdezte: Mit tett, és mit akar felforgatni? A zsidók ezt válaszolták:
Törvényünk előírja hogy szombaton senki se gyógyítson. 645 Ez viszont
gonosz praktikával szombaton gyógyított meg sántákat, púposokat,
kiszáradtakat, vakokat, inaszakadtakat, süketeket és démonoktól
megszállottakat.646 Pilátus erre megkérdezte: Milyen gonosz praktikákkal?
Így feleltek neki: Szemfényvesztő, és Belzebubnak, 647 a démonok
királyának a segítségével űzi ki a démonokat, és mind engedelmeskednek
neki. Pilátus így válaszolt nekik: Tisztátalan lélek segítségével nem lehet
kiűzni a démont, csak Asklépios istenével. 648
2. A zsidók erre azt mondták Pilátusnak: Kérjük nagyságodat, állítsd őt
bírói emelvényed elé és hallgasd ki. Pilátus közelebb szólította őket, és így
szólt hozzájuk: Mondjátok meg nekem, hogyan hallgathatok ki én, a
helytartó egy királyt?649 Ezt válaszolták neki: Nem mi állítjuk, hogy király,
hanem ő állítja ezt önmagáról. Erre Pilátus hívatta a küldöncöt, és ezt az
utasítást adta neki: Vezessék elé Jézust, de nagy tisztelettel. A küldönc
távozott, és megtalálva Jézust, leborult előtte, majd fogta a karján levő
kendőt, leterítette a földre, és így szólt hozzá: Uram, a helytartó hívat,
lépj rá erre, és menj be hozzá. A zsidók pedig, amikor látták, hogy mit
tett a küldönc, hangosan szidták Pilátust, és ezt mondták: Miért nem
törvényszolgával hívattad be, hanem küldönccel? Ez a küldönc ugyanis,
amikor meglátta őt, leborult előtte, majd leterítette kendőjét, és
felszólította, hogy azon lépdeljen, mint egy király.
 3. Pilátus erre magához hívta a küldöncöt, és ezt kérdezte tőle: Miért
tetted azt, hogy leterítetted a kendődet a földre, és arra kérted Jézust,
hogy azon járjon? A küldönc így válaszolt neki: Helytartó uram, amikor
elküldtél Jeruzsálembe Alexandroshoz, ott láttam őt szamárháton ülve, a
zsidó gyerekek gallyakat tartva kezükben kiáltoztak, mások pedig
leterítették előtte köpenyüket,650 és ezt mondták: Ments meg már
bennünket, te, aki a mennyekben vagy! Áldott, ki az Úr nevében jön!651
4. A zsidók zajongani kezdtek, s így szóltak a küldönchöz: A zsidó
gyerekek héberül kiabáltak, honnan tudod te azt görögül? A futár ezt
válaszolta nekik: Megkérdeztem valakit a héberek közül, mondván: Mit
kiabáltak héberül? Ő pedig lefordította nekem. Erre Pilátus ezt kérdezte
tőlük: Hogyan kiáltották héberül? A zsidók ezt válaszolták neki: Hosanna
memb-rome baruchamma adonai.652 Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit jelent
a hozsanna és a többi szó? - Ments meg már bennünket, te, aki a
mennyekben vagy! Áldott, ki az Úr nevében jön. Pilátus így szólt
hozzájuk: Ha ti is tanúsítjátok, hogy ezt kiáltozták a gyerekek, mit vétett
a küldönc? Erre azok elhallgattak, a helytartó pedig így szólt a
küldönchöz: Menj ki és vezesd be őt, ahogyan akarod. A küldönc kiment,
és az előbbi módon járt el, így szólva Jézushoz: Uram, menj be, mert a
helytartó hívat.
5. Amikor Jézus befelé haladt, miközben a jelvényhordozók tartották a
jelvényeket,653 a jelvények mellképei meghajoltak és kifejezésre juttatták
hódolatukat Jézus előtt. A zsidók pedig látva a jelvények mozdulatát,
ahogyan azok meghajoltak és kifejezésre juttatták hódolatukat Jézus
előtt, nagy hangon rátámadtak a jelvényhordozókra. Pilátus azonban így
szólt hozzájuk: Nem láttátok, hogy a mellképek hogyan hajoltak meg és
fejezték ki tiszteletüket Jézus előtt? A zsidók ezt válaszolták Pilátusnak:
Láttuk, hogyan eresztették le őket a jelvényhordozók, és hogyan fejezték
ki hódolatukat Jézus előtt. Erre a helytartó odahívatta a
jelvényhordozókat, és ezt kérdezte tőlük: Miért tettétek ezt? Így
válaszoltak Pilátusnak: Mi görögök vagyunk és templomszolgák, hogyan is
fejezhettük volna ki hódolatunkat előtte. Mi csak tartottuk a mellképeket,
ám azok önmaguktól hajoltak meg és hódoltak neki.
6. Erre Pilátus ezt mondta a zsinagóga 654 elöljáróinak és a nép
véneinek:655 Válasszatok ki ti magatok izmos és erős férfiakat, hogy ők
tartsák a jelvényeket, és nézzük meg, hogy meghajolnak-e maguktól?
Erre a zsidók vénei kijelöltek tizenkét izmos és erős férfit, és
megparancsolták nekik, hogy hatan-hatan tartsanak egy-egy jelvényt, és
odaállították őket a bírói emelvény elé. Ezután így szólt Pilátus a
küldönchöz: Vezesd ki őt a praetoriumból, 656 majd vezesd be ismét úgy,
ahogyan akarod. Erre Jézus és a küldönc távozott a praetoriumból. Ezután
Pilátus magához hívatta azokat, akik korábban tartották a mellképeket, és
ezt mondta nekik: Megesküdtem a császár üdvére, hogy lecsapatom a
fejeteket, ha nem hajolnak meg a jelvények, amikor Jézus újra bejön.
Majd megparancsolta a helytartó, hogy másodszor is jöjjön be Jézus. A
küldönc pedig az előbbi módon járt el, és felszólította Jézust, hogy a
kendőjén lépdeljen. Az pedig rálépett és bement. Miután belépett, ismét
meghajoltak a jelvények, és hódoltak Jézus előtt.

2. fejezet: Jézus vitatott származása

1. Pilátus pedig látva ezt, megrémült, és fel akart állni és elmenni a

bírói emelvényről. Miközben még azon töprengett, hogy feláll, a felesége
ezt az üzenetet küldte hozzá: Semmi közöd ne legyen ehhez az igazságos
emberhez, mert az éjjel sokat szenvedtem miatta.657 Pilátus erre
odahívatta a zsidókat, és ezt kérdezte tőlük: Tudjátok-e, hogy a
feleségem istenfélő, és inkább veletek, zsidókkal érez együtt. Így
válaszoltak neki: Igen, tudjuk. Mire Pilátus: Nos, a feleségem ezt az
üzenetet küldte hozzám: Semmi köze legyen ehhez az igazságos
emberhez, mert az éjjel sokat szenvedtem miatta. Válaszul ezt mondták a
zsidók Pilátusnak: Hát nem megmondtuk neked, hogy szemfényvesztő?
Biztosan álmot küldött feleségedre.
 2. Pilátus erre hívatta Jézust, és ezt kérdezte tőle: Mivel vádolnak ezek
téged? Semmit sem szólsz? Jézus pedig így válaszolt: Ha nem volna rá
lehetőségük, nem beszélnének. De mindenkinek hatalma van a szája
fölött hogy jót vagy rosszat mondjon. Ők lássák!
3. A zsidók vénei válaszul így szóltak Jézushoz: Mit fogunk látni?
Először azt, hogy paráznaságból születtél; másodszor, hogy születésed
Betlehemben kisgyermekek pusztulását okozta;658 harmadszor pedig azt,
hogy apád, József és anyád, Mária Egyiptomba menekültek, mert nem volt
becsületük a nép között.659
4. Néhány istenfélő ember az ott álló zsidók közül így szólt: Mi nem
állítjuk azt, hogy paráznaságból született, mert tudjuk, hogy József
feleségül vette Máriát,660 így hát nem paráznaságból született. Pilátus
pedig így szólt azokhoz a zsidókhoz, akik azt állították, hogy
paráznaságból született: A ti állításotok nem igaz, mert az eljegyzés
megtörtént, ahogyan polgártársaitok maguk állítják. Annás és Kaifás
azonban ezt válaszolják Pilátusnak: Az egész sokaság ezt kiabálja, de
nekünk nem hiszel, hogy paráznaságból született. Azok viszont
prozeliták,661 és az ő tanítványai. Pilátus erre magához hívatta Annást és
Kaifást és ezt kérdezte tőlük: Mit jelent az, hogy prozeliták? Ezt
válaszolták neki: Görögök gyermekeként születtek, s most zsidók lettek.
Azok viszont, akik állították, hogy nem paráznaságból született - Lázár,
Asterios, Antonius, Jakab, Amnés. Zéras, Sámuel, Izsák, Finees, Crispus,
Agrippa és Júdás - így szóltak: Mi nem prozeliták vagyunk, hanem zsidók
gyermekei, és igazat mondunk, mert részt vettünk József és Mária
esküvőjén.
5. Pilátus erre magához hívatta azt a tizenkét férfit, akik azt állították,
hogy nem paráznaságból született, és ezt mondta nekik: A császár üdvére
esketlek meg benneteket, hogy igaz-e az, amit állítotok, azaz hogy nem
paráznaságból született? Ők így válaszoltak Pilátusnak. Törvényünk
előírja, hogy ne esküdjünk, mert az bűn. Esküdjenek meg azok, hogy nem
úgy van, ahogyan állítottuk, és akkor mi vállaljuk a halált. Erre így szólt
Pilátus Annáshoz és Kaifáshoz: Semmit sem válaszoltok erre? Annás és
Kaifás így válaszolt: Ez a tizenkettő elhiszi, hogy nem paráznaságból
született. Mi, a sokaság viszont hangosan hirdetjük, hogy paráznaságból
született, hogy szemfényvesztő, mert azt állítja magáról, hogy az Isten fia
és király, de mi ezt nem hisszük el.
6. Ezután Pilátus megparancsolta, hogy az egész sokaság távozzék,
kivéve azt a tizenkét férfit, akik azt állították, hogy nem paráznaságból
született. Jézust is távozásra szólította fel, majd ezt kérdezte a
tizenkettőtől:
Miért akarják halálra adni Jézust? Így válaszoltak neki: Haragszanak, mert
szombaton gyógyít. Mire Pilátus: Hát jótettei miatt akarják halálra adni?
Ezt felelték neki: Igen.

3. fejezet: Jézus és Pilátus négyszemközt

1. Indulattól eltelve kiment Pilátus a praetoriumból, és így szólt

hozzájuk: A Napot662 hívom tanúul, hogy semmi vétket nem találok ebben
az emberben. A tömeg viszont ezt zúgta vissza: Ha nem lenne
szemfényvesztő, mágus663 és szentségtörő, nem állítottuk volna
nagyságod elé.664 Pilátus így felelt: Vegyétek át, és törvényetek szerint
ítéljetek felette. A zsidók azonban erre ezt válaszolták Pilátusnak: Nekünk
nem szabad senkit sem megölni.665 Mire Pilátus: Nektek megtiltotta az
isten, hogy öljetek, nekem viszont megengedi?
2. Ezután Pilátus ismét bement a praetoriumba, és négyszemközt
beszélt Jézussal, és megkérdezte: Te vagy a zsidók királya? Jézus így
válaszolt Pilátusnak: Magadtól kérdezed ezt, vagy mások mondták ezt
neked rólam? Pilátus így felelt Jézusnak: Zsidó vagyok én? A te néped és
a főpapok adtak át téged nekem. Mit követtél el? Jézus ezt válaszolta: Az
én királyságom nem e világból való. Ha ugyanis e világból való volna a
királyságom, akkor szolgáim küzdenének azért, hogy ne adjanak a zsidók
kezére. Így hát az én királyságom nem innen való. Pilátus ezután ezt
kérdezte tőle: Tehát király vagy? Jézus így felelt: Te mondod, hogy király
vagyok. Azért születtem és jöttem, hogy mindenki, aki az igazságtól van,
hallja a szavamat. Mire Pilátus ezt jegyezte meg: Mi az igazság? 666 Jézus
így válaszolt neki: Az igazság az égből van. Mire Pilátus: A földön nincs
igazság? Jézus ezt válaszolta: Látod, hogyan ítélik el azokat, akik az
igazságról szólnak, azok, akiknek hatalmuk van a földön.

4. fejezet: Pilátus és a zsidók vitája Jézus vétkéről

1. Ezután ott hagyva Jézust, Pilátus kiment a praetoriumból a

zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én semmi vétket nem találok benne. 667
Ám a zsidók így felellek neki: Jézus kijelentette: Képes vagyok lerombolni
a templomot és harmadnapra felépíteni. 668 Mire Pilátus megkérdezte:
Milyen templomot? A zsidók ezt válaszolták: Arról a templomról, amelyet
Salamon negyvenhat évig épített, állítja ez, hogy három nap alatt
lerombolja és újra felépíti. Mire Pilátus megjegyezte: Ártatlan vagyok
ennek az igaz embernek a vérében. Ám ti lássátok! Erre a zsidók zúgni
kezdték: Vére reánk és gyermekeinkre szálljon.669
2. Pilátus ezután titokban magához hívatta a véneket, a papokat meg a
levitákat,670 és ezt közölte velük: Ne tegyetek ilyet, mert nem érdemel
halált azért, amivel vádoljátok, mert hiszen vádjaitok a gyógyítással és a
szombattal kapcsolatosak. Erre a vének, a papok meg a leviták ezt
kérdezték: Ha valaki a császárt gyalázza, méltó-e a halálra vagy sem?
Pilátus így felelt: Méltó a halálra. Mire a zsidók ezt válaszolják Pilátusnak:
Nos, ha valaki a császárt gyalázza, halálra méltó, ez viszont az Istent
gyalázta!
3. Erre a helytartó felszólította a zsidókat, hogy távozzanak a praeto-
riumból, és odaszólítva Jézust, ezt kérdezte tőle: Mit tegyek veled? Jézus
így felelt: Ahogyan megadatott neked. Pilátus így szólt: Hogyan adatott
meg nekem? Mire Jézus: Mózes és a próféták megjövendölték halálomat
és föltámadásomat. A zsidók azonban füleltek, és miután meghallották
ezt, így szóltak Pilátushoz: Mi késztet arra, hogy tovább hallgasd ezt az
istenkáromlást?671 Pilátus így válaszolt a zsidóknak: Ha ez a beszéd
istenkáromlás, fogjátok el istenkáromlásért, vigyétek el zsinagógátokba,
és ítéljétek el törvényetek szerint.672 A zsidók azonban így felelnek erre:
Törvényünk azt írja elő, hogy ha ember ember ellen vétkezik, egy híján
negyven botütést érdemel, ha viszont Isten ellen, meg kell kövezni. 673
4. Mire Pilátus ezt mondta nekik: Fogjátok hát, és büntessétek meg,
ahogyan akarjátok. A zsidók így válaszolnak Pilátusnak: Mi azt akarjuk,
hogy feszíttessék keresztre. Pilátus ezt válaszolja: Nem érdemel keresztre
feszítést.
5. A helytartó végignézett a körben álló zsidó tömegen, és észrevette,
hogy a zsidók közül sokan sírnak, ezért így szólt: Nem az egész sokaság
akarja azt, hogy Jézus meghaljon. A zsidók vénei azonban így feleltek: Mi,
az egész sokaság azért jöttünk ide, hogy meghaljon. Végül Pilátus ezt
kérdezte a zsidóktól: Miért kell meghalnia? A zsidók így válaszoltak: Mert
azt mondta, hogy ő az Isten fia, és hogy király.674

5. fejezet: Nikodémos és a zsidók vitája

1. Egy zsidó férfi, Nikodémos,675 odaállt a helytartó elé, és így szólt:

Kérlek, kegyes helytartó, engedj meg nekem néhány szót. Pilátus így
válaszolt: Beszélj! Nikodémos így kezdi: Én a következőt mondtam a
véneknek, a papoknak, a levitáknak és az egész zsidó sokaságnak a
zsinagógában: Mit akartok ezzel az emberrel? Ő sok olyan jelet és csodát
tesz, amilyeneket senki sem tett még és nem is fog tenni. Bocsássátok el,
és ne forraljatok ellene semmi rosszat. Ha az általa tett csodajelek
Istentől vannak, fenn fognak maradni, ha pedig embertől, el fognak
enyészni. Mózes is Istentől küldve sok csodát tett Egyiptomban Isten
tiszteletére Egyiptom királya, a fáraó előtt. 676 Ám ott voltak a fáraó
szolgái, Jannés és Jambrés is, és maguk is számos olyan csodát vittek
véghez, mint Mózes, és az egyiptomiak szinte istennek tartották őket.
Jannést és íambrést.677 De mivel az általuk véghezvitt csodajelek nem
Istentől valók voltak, elpusztultak ők is, és velük együtt azok is, akik
hittek bennük. Így hát bocsássátok el ezt az embert, mert nem érdemel
halált.
 2. Erre a zsidók ezt válaszolták Nikodémosnak: Te bizony a
tanítványává szegődtél, ezért emelsz szót érdekében. Nikodémos így
válaszolt: Netán a helytartó is tanítványa lett, és szót emel érdekében?
Nem a császár állította őt erre a méltóságra? Mire a zsidók feldühödtek, és
fogukat csikorgatták Nikodémos ellen. Pilátus azonban ezt kérdezte tőlük:
Miért csikorgatjátok fogaitokat ellene? A zsidók ezt vágták Nikodémos
szemébe: Legyen a tiéd az ő igazsága és az ő sorsa! Mire Nikodémos:
Igen, igen, legyen az enyém, ahogyan mondtátok!

6. fejezet: Jézus csodáinak tanúi

1. Ekkor egy másik zsidó sietett oda a helytartóhoz, és kérte, hogy

szólhasson. A helytartó engedélyt adott neki, mondván: Ha mondani
akarsz valamit, beszélj. A zsidó pedig ezt mondta: Harmincnyolc évig
voltam ágyban fekvő beteg, kínok gyötörtek. Nos, amikor Jézus fellépett,
sok démontól megszállottat és különféle betegségekben szenvedőt
meggyógyított. Néhány ifjú megszánva engem, felemelt, és úgy ágyastól
elvitt hozzá. Amint megpillantott Jézus, könyörült rajtam, és így szólt
hozzám: Fogd meg ágyadat és járj.678 Én pedig fogtam az ágyamat és
jártam. Erre a zsidók ezt mondták Pilátusnak: Kérdezd meg tőle, milyen
nap volt, amikor meggyógyult. A meggyógyított ember ezt felelte:
Szombat. Mire a zsidók így szóltak: Hát nem azt állítottuk mi is, hogy
szombaton gyógyít, és űz ki démonokat?
2. Egy másik zsidó is odasietett és ezt mondta: Én vakon születtem.
Hangot hallottam, de arcot nem láttam. Amikor pedig Jézus elment
mellettem, hangosan felkiáltottam: Irgalmazz nekem, Dávid fia. Ő pedig
irgalmazott nekem, kezét szememre tette, és nyomban visszanyertem
látásomat.679 Egy másik zsidó is odasietett, és ezt mondta: Púpos voltam,
és szavával kiegyenesített. Egy másik pedig ezt: Leprás voltam, és a
szavával meggyógyított.680

7. fejezet
 Egy asszony pedig messziről ezt kiáltozta: Vérfolyásos voltam, de
megérintettem ruhája szegélyét, és megszűnt a vérfolyásom, amelytől
tizenkét évig szenvedtem.681 A zsidók azonban így válaszoltak erre:
Törvényünk előírja, hogy asszonyt ne állítsanak tanúul. 682

8. fejezet

De mások is, sok-sok férfi és nő, kezdtek kiáltozni: Ez az ember

próféta, a démonok engedelmeskednek neki. Erre Pilátus a következőt
kérdezte azoktól, akik azt mondták, hogy démonok engedelmeskednek
neki: Hát a ti tanítóitok miért nem hallgatnak rá? Ezt válaszolták
Pilátusnak: Nem tudjuk. Ismét mások elmondták neki, hogy a már negyed
napja halott Lázárt feltámasztotta sírjából.683 Erre a helytartót remegés
fogta el, és így szólt a zsidók egész tömegéhez: Miért akartok ártatlan
vért ontani?684

9. fejezet: Jézus vagy Barrabás

1. Ezután odahívatta Nikodémost és azt a tizenkét férfit, akik azt

állították, hogy nem paráznaságból született, és ezt mondta nekik: Mit
tegyek, hiszen lázadás tör ki a nép között. 685 Ezt válaszolták neki: Nem
tudjuk, ők lássák. Erre Pilátus odahívatta a zsidók egész sokaságát, és így
szólt: Tudjátok, hogy nálatok az a szokás, hogy a kovásztalan kenyér 686
ünnepén szabadon engednek egy rabot a kívánságtok szerint. Nos, a
börtönben van egy gyilkosságért elítélt fogoly, akit Barrabásnak hívnak, és
itt áll előttetek ez a Jézus, akiben nem találok semmiféle vétket. Melyiket
akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek? A zsidók így kiáltoztak:
Barrabást. Pilátus ekkor ezt kérdezte: Hát Jézussal, akit Krisztusnak 687
mondanak, mit tegyünk? A zsidók ezt válaszolták: Feszítsd keresztre! 688
Mások ezt mondták: Nem vagy a császár barátja, 689 ha ezt szabadon
engeded, hiszen azt állította, hogy az Isten fia, és hogy király. Tehát őt
akarod királyul, nem a Caesart?
 2. Erre Pilátus feldühödött, és ezt mondta a zsidóknak: Folytonosan
lázongó a ti népetek, és szembeszegültök jótevőitekkel. Mire a zsidók ezt
kérdezték: Milyen jótevőkkel? Pilátus ezt válaszolta nekik: Istenetek
kivezetett benneteket Egyiptomból, a kemény szolgaságból, és úgy
vezetett át benneteket a tengeren, mint szárazföldön, a pusztában
mannával táplált titeket, és fürjeket adott nektek, sziklából fakasztott
vizet adott inni, és törvénnyel ajándékozott meg benneteket. Mindezek
után magatokra haragítottátok Isteneteket: fémből öntött borjú kellett
nektek. Felingereltétek Isteneteket, ezért meg akart ölni benneteket.
Mózes azonban könyörgött értetek, s nem jutottatok halálra. 690 Most pedig
azzal vádoltok engem, hogy gyűlölöm a császárt.
3. Ezután felállt, és távozni készült a bírói emelvényről. A zsidók
azonban ezt kiabálták neki: Mi csak a Caesart ismerjük el királynak,
Jézust nem. Mert a bölcsek is úgy hoztak ajándékot neki, mint királynak, s
Heródes, miután megtudta a bölcsektől, hogy király született,
megkísérelte megölni őt, de az apja, József tudomást szerzett erről, fogta
őt és az anyját, és Egyiptomba szökött. Meghallván ezt Heródes,
megölette azokat a zsidó gyermekeket, akik Betlehemben születtek. 691
4. Miután meghallotta Pilátus ezt a beszédet, megrémült, majd
megparancsolta a tömegnek, hogy legyenek csendben, mert még
zajongtak, és ezt kérdezte tőlük: Hát ő az, akit Heródes kerestetett? A
zsidók így feleltek: Igen, Ő az. Erre Pilátus vizet kért, megmosta kezét a
nappal szemben, és ezt mondta: Ártatlan vagyok ennek az igaznak a
vérében, ti lássátok! Ismét ezt kiabálták a zsidók: Vére rajtunk és
gyermekeinken!692
5. Ekkor megparancsolta Pilátus, hogy húzzák a függönyt 693 a bírói
emelvény elé, amelyen ült, és így szólt Jézushoz: Néped bevádolt, mint
királyt. Ezért elrendeltem, hogy korbácsoljanak meg a kegyes császárok
törvénye szerint, utána pedig feszítsenek keresztre abban a kertben,
amelyben elfogtak. Továbbá a két gonosztevő, Dysmos és Gestas is
feszíttessék keresztre veled együtt.694
 10. fejezet: Jézust keresztre feszítik

1. Ezután kiment Jézus a praetoriumból és vele együtt a két

gonosztevő. Amikor pedig a kijelölt helyre értek, megfosztották ruháitól,
és egy lenvászonkendőt kötöttek köréje, és töviskoszorút tettek a fejére,
majd keresztre feszítették. Vele együtt a két gonosztevőt is felfeszítették.
Jézus ekkor ezt mondta: Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit
cselekszenek.695
A katonák megosztoztak ruháin.696 A nép pedig ott állt, és nézte őt. A
főpapok és velük együtt a főemberek gúnyolták, mondván: Másokat
megmentett, mentse meg most önmagát; ha Isten fia, jöjjön le a
keresztről.697 A katonák pedig csúfolták: hozzáléptek és epével kevert
ecetet adtak neki, miközben ezt mondták: Te vagy a zsidók királya, hát
mentsd meg magad!698
Az ítélethirdetés után Pilátus megparancsolta, hogy írják fel vétkét egy
táblára görög, latin és héber nyelven - ahogyan a zsidók mondták,
tudniillik hogy a zsidók királya.699
2. Az egyik keresztre feszített gonosztevő így szólt hozzá: Ha te vagy a
Krisztus, mentsd meg magad, és minket is. Erre szemrehányóan
közbeszólt Dysmas: Hát nem félsz az Istentől, hogy ugyanolyan ítéletben
részesülsz? Mi bizony jogosan, mert méltó a büntetésünk ahhoz, amit
elkövettünk. De ez semmiféle rosszat nem tett. Majd ezt mondta
Jézusnak: Emlékezzél meg rólam, Uram, a te királyságodban. Jézus pedig
így válaszolt neki: Bizony, bizony mondom neked: még ma velem leszel a
Paradicsomban.700

11. fejezet: Jézus halála

1. Körülbelül a 6. óra volt, és sötétség támadt a földön egészen a

kilencedik701 óráig, mert a nap elsötétedett, a templom kárpitja pedig
középen ketté hasadt. Jézus felkiáltott, és hangosan ezt mondta: Atyám,
baddach ephkid ruel,702 ami ezt jelenti: kezedbe ajánlom lelkemet. Miután
ezt mondta, kiadta lelkét. Amikor pedig a százados látta, mi történt,
dicsőítette Istent, mondván: ez igaz ember volt. Az ott összeverődött
egész kíváncsi tömeg a történtek láttán verte a mellét és szétoszlott. 703
2. A százados pedig jelentette a történteket a helytartónak, aki ezeket
hallva feleségével együtt igen elszomorodott, és azon a napon nem ittak,
nem ettek semmit. Ezután Pilátus hívatta a zsidókat, és ezt kérdezte
tőlük: Láttátok a történteket? Azok így válaszoltak: Napfogyatkozás volt, a
szokásos módon.
3. Távolabb ott álltak az ismerősei és az asszonyok, akik vele együtt
jöttek Galileából, és mindezt látták. Egy József nevű férfi pedig, aki Ari-
mathia704 városából származó tanácstag volt, és maga is várta az Isten
országát, odament Pilátushoz, és elkérte tőle Jézus testét. Majd levette a
keresztről, tiszta vászonba burkolta és elhelyezte sziklába vágott
sírboltjában, amelyben még soha senki sem feküdt.

12. fejezet: Arimathiai József különös története

1. Miután a zsidók tudomást szereztek arról, hogy József elkérte Jézus

testét, keresték őt és azt a tizenkettőt, akik azt állították, hogy Jézus nem
paráznaságból született, de Nikodémost és sok más személyt is, akik
korábban Pilátushoz rohantak, és elmondták neki Jézus jótetteit. Mivel
azonban mind elrejtőztek,705 egyedül Nikodémos jelent meg előttük, mert
ő vezető ember volt a zsidóknál. Így szólt hát Nikodémos hozzájuk: Miért
gyűltetek össze a zsinagógában? Mire a zsidók ezt válaszolták neki: Miért
jöttél te a zsinagógába, hiszen az ő követője vagy, és az ő sorsának
részese leszel a jövendő életben. Nikodémos így felelt nekik: Bizony, ez
úgy van. Hasonlóképpen József is előmerészkedett, és ezt mondta nekik:
Miért dühödtetek föl ellenem? Azért, mert elkértem Jézus testét? Igenis
elhelyeztem új sírboltomban, tiszta lenvászonba takartam, és követ
gördítettem a sír bejárata elé. Csúnyán elbántatok ezzel az igaz emberrel,
és még csak meg sem bántátok, hogy keresztre feszítettétek, sőt még
lándzsával is sebet ütöttetek rajta. Erre a zsidók megragadták Józsefet és
megparancsolták, hogy tartsák fogva a hét első napjáig. Majd így szóltak
hozzá: Tudod, hogy most nem tehetünk veled semmit, mert szombat
kezdődik.706 De vedd tudomásul, hogy te nem fogsz temetésben
részesülni, mert testedet az égi madarak elé fogjuk vetni. József azonban
így felelt meg nekik: Ez a hang a fennhéjázó Góliáté, aki becsmérelte az
élő Istent és a szent Dávidot.707 Mert bizony ezt mondja prófétája által az
Úr: Enyém a bosszú, és én megfizetek, mondja az Úr! 708 Az pedig, aki
körülmetéletlen a testében, de körülmetélt a szívében, 709 vizet hozatott, és
megmosta a kezeit a nappal szemben, miközben ezt mondta: Ártatlan
vagyok ennek az igaz embernek a vérében. Ti lássátok! Ti viszont ezt
kiáltottátok válaszul Pilátusnak: Vére rajtunk és gyermekeinken. 710 Én
bizony most félek, hogy Isten haragja lesújt majd rátok és
gyermekeitekre úgy, ahogyan mondtátok. E szavak hallatára a zsidók
feldühödtek Józsefre, kezet emeltek rá, elfogták, és egy ablaktalan házba
zárták. Az ajtó elé őröket állítottak, az ajtót pedig, ahová József be volt
zárva, lepecsételték.
2. Szombaton pedig úgy rendelkeztek a zsinagóga elöljárói, a papok és
a leviták, hogy a hét első napján mindenki jelenjék meg a zsinagógában,
így korán reggel az egész sokaság összegyűlt a zsinagógában, és arról
tanácskoztak, milyen halállal lakoljon meg József. Miután a nagy tanács
helyet foglalt, kiadták a parancsot, hogy megalázó módon vezessék elő
Józsefet. De amikor kinyitották az ajtót, nem találták ott. Az egész
sokaság felbolydult és megdöbbent, mert a pecséteket sértetlenül találták,
a kulcsot pedig Kaifás őrizte. Ezek után azonban nem mertek kezet emelni
azokra, akik Pilátus előtt Jézus érdekében szóltak.

13. fejezet: Az örök lepénzelése

1. Miközben még a zsinagógában ültek és csodálkoztak a Józseffel

történteken, odajöttek néhányan azon őrök közül, akiket Pilátustól kértek
a zsidók, hogy őrizzék Jézus sírját, nehogy tanítványai odamerészkedve
ellopják a testét. Hírt hoztak a zsinagóga elöljáróinak, a papoknak és a
levitáknak, és elmondták, hogy mi történt: hogyan lett nagy földrengés,
és hogy láttuk, hogy angyal szállt le az égből, és elhengerítette a követ a
sírbolt bejáratától, és leült rá, s olyan fényes volt, mint a hó és mint a
villám. Mi pedig nagy rémületünkben úgy feküdtünk ott, mint a holtak. 711
És hallottuk az angyal hangját, amikor ezt mondta azoknak az
asszonyoknak, akik a sírnál tartózkodtak: Ne féljetek! Tudom, hogy Jézust
keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogyan
megjövendölte. Gyertek ide, és nézzétek meg azt a helyet, ahol az Úr
feküdt. De azután tüstént induljatok, és jelentsétek tanítványainak, hogy
feltámadt halottaiból, és Galileában van.712
2. Erre a zsidók megkérdezték: Milyen asszonyokkal beszélt? Az őrök
ezt válaszolták: Nem tudjuk, milyen asszonyok voltak. A zsidók tovább
érdeklődtek: Melyik órában történt? Az őrök ezt felelték: Éjfélkor. Mire a
zsidók ezt kérdezték: Miért nem fogtátok el őket? Az őrök így válaszoltak:
A félelemtől szinte halálra dermedtünk, és azt hittük, hogy nem fogjuk
többé látni a nap fényét. Hogyan foghattuk volna el őket? Mire a zsidók: Él
az Úr, és mi nem hiszünk nektek. Az őrök így szóltak: Oly sok csodát
láttatok ettől az embertől, és nem hittetek neki. Hát hogyan hihetnétek
nekünk? Igaz, bölcsen esküdtetek, mondván, él az Úr. Mert bizony él az
Úr. Az őrök még ezt is mondták: Hallottuk ám, hogy azt, aki elkérte Jézus
testét, bezártátok, és lepecsételtétek az ajtaját, amikor pedig
kinyitottátok, nem találtátok ott. Adjátok át nekünk azt, akit bezártatok,
mi pedig átadjuk nektek Jézust. A zsidók így feleltek erre: József
visszament szülővárosába. Mire az őrök ezt mondták a zsidóknak: Jézus
pedig feltámadt, ahogyan az angyaltól hallottuk, és Galileában
tartózkodik.713
3. A zsidók pedig, meghallva ezeket a szavakat, nagyon megrémültek,
és így szóltak: Ez a hír nem juthat az emberek fülébe, nehogy mindenki
Jézus híve legyen. A zsidók tanácsot tartottak, és nagy pénzösszeget
vettek elő. Odaadták az őröknek ezzel az utasítással: Mondjátok azt, hogy
amikor az éjjel elaludtatok, eljöttek tanítványai és ellopták a testét. Ha
pedig a helytartó fülébe jut a dolog, majd elintézzük, hogy ne essék
bántódástok. Azok pedig elfogadták a pénzt, és azt mondták, ahogyan
kitanították őket.714

14. fejezet: Hírek Jézus galileai megjelenéséről

1. Egy Phinees nevű pap, Adás tanító és Angaios levita Jeruzsálembe

érkeztek Galileából, és jelentették a zsinagóga elöljáróinak, a papoknak és
a levitáknak, hogy látták Jézust és tanítványait, amint ott ült a Mamilk
hegyen,715 és ezt mondta tanítványainak: Menjetek el az egész világba, és
hirdessétek az egész teremtett világnak: aki hisz és megkeresztelkedik,
üdvözül, aki pedig nem hisz, elítéltetik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a
csodajelek fogják kísérni: démonokat űznek ki a nevemben, nyelveken
fognak beszélni, kígyókat emelnek fel, ha halálos mérget isznak, nem árt
nekik, ha pedig betegekre teszik kezüket, meggyógyulnak. 716 Még beszélt
tanítványaihoz, amikor láttuk, hogy felvétetett az égbe.
2. Erre így feleltek a vének, a papok és a leviták: Dicsőítsétek Izrael
Istenét, és neki tegyetek vallomást, hogy azt hallottátok-e és azt láttátok-
e, amit elmondtatok. A hírhozók ezt válaszolták: Él az Úr, atyáink,
Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, hogy ezeket hallottuk és láttuk, amikor
felemelkedett az égbe. Mire a vének, a papok és a leviták így szóltak
hozzájuk: Azért jöttetek, hogy ezt hírül hozzátok nekünk, vagy azért,
hogy imádkozzatok Istenhez? Így válaszoltak: Hogy imádkozzunk
Istenhez. Mire a vének, a főpapok és a leviták ezt mondták: Ha azért
jöttetek, hogy imádkozzatok Istenhez, akkor miért ez a fecsegés, amit az
egész nép előtt műveltetek? Erre Phinees pap, Adás tanító és Angaios
levita így felelt a zsinagóga elöljáróinak, a papoknak és a levitáknak: Ha
az a beszéd bűn, amelyet arról mondtunk, amit láttunk, íme itt állunk
előttetek, járjatok el velünk szemben úgy, ahogyan jónak látjátok. Erre
fogták a Törvényt, és megeskették rá őket, hogy többé senkinek sem
mondják el ezt. Azután enni és inni adtak nekik, majd elküldték őket a
városból, de előbb még pénzt is ajándékoztak nekik, és három kísérőt
adtak melléjük, akik elkísérték őket egészen Galileáig.
3. Miután ezek a férfiak elindultak Galileába, a főpapok, a zsinagóga
elöljárói és a vének összegyűltek a zsinagógában, bezárták a kapukat, és
hangosan jajveszékeltek, mondván: Minek történt ez a csodajel Izraelben?
De Annás és Kaifás így szóltak: Miért zajongtok és miért sírtok? Nem
tudjátok talán, hogy tanítványai nagy pénzeket adtak a sír őreinek, és
kitanították őket, hogy ezeket mondják: Egy angyal szállt le az égből, és
elhengerítette a követ a sírbolt bejáratából? A papok és a vének azonban
így feleltek: Az elképzelhető, hogy a tanítványai lopták el a testét, de
hogyan tért vissza a lelke a testébe, és hogyan tartózkodhatik most
Galileában? Mivel erre nem tudtak válaszolni, végül is ezt nyögték ki: Nem
szabad hinnünk a körülmetéletleneknek.

15. fejezet: A feltámadt Jézus keresése

Nikodémos javaslatára

1. Felkelt erre Nikodémos, és odaállt a nagy tanács elé, mondván:

Helyesen beszéltél. Ti, Isten népe, jól tudjátok, hogy azok a férfiak, akik
Galileából érkeztek, istenfélők, helyesen gondolkodnak, gyűlölik a
kapzsiságot és a béke hívei. Eskü alatt mondták: Láttuk Jézust
tanítványaival együtt Mamilk hegyén, és tanította őket azokkal a
szavakkal, amelyeket hallottunk a szájából, és láttuk őt, amint felvétetett
a mennyekbe. De senki sem kérdezte meg tőlük, hogyan vétetett fel.
Ahogyan ugyanis a Szentírás tanít bennünket. Illés is felvétetett az égbe.
Elizeus hangosan felkiáltott, és Illés subáját Elizeusra vetette, Elizeus
pedig a subát a Jordánba vetette, átkelt rajta és Jerikóba ment. 717 Itt
találkoztak vele a próféták tanítványai, és így szóltak hozzá: Elizeus, hol
van Illés, a gazdád? Ő így válaszolt: Felvétetett az égbe. Erre ezt
kérdezték: Hátha a lélek elragadta, és egy hegyre vetette. Nosza, vigyük
magunkkal tanítványainkat, és keressük meg. Meggyőzték Elizeust, és ő is
velük tartott. Három napig keresték, de nem találták meg, így azután
megtudták, hogy elragadtatott. Most pedig hallgassatok rám! Küldjünk
szét embereket Izrael minden vidékére, és lássuk, hátha Krisztust
felemelte a lélek, és egy hegyre vetette. Beszéde elnyerte mindenki
tetszését. Szétküldtek tehát Izrael minden vidékére és keresték Jézust, de
nem találták meg. Rátaláltak viszont Józsefre Arimathiában, de senki sem
merészelte elfogni.
2. Ezután jelentették a véneknek, a papoknak és a levitáknak: Bejártuk
Izrael minden hegyét, de nem találtuk meg Jézust. Viszont ráakadtunk
Józsefre Arimathiában. Amikor Józsefről hallottak, megörültek, és
magasztalták Izrael Istenét. Erre tanácskozni kezdtek a zsinagóga
elöljárói, a papok és a leviták arról, hogyan találkozhatnának Józseffel.
Végül fogtak egy papírlapot, és ezt írták Józsefnek: Béke veled! 718 Tudjuk,
hogy vétkeztünk Isten ellen és ellened. Imádkoztunk Istenhez, hogy
méltóztass visszatérni atyáidhoz és gyermekeidhez, mert szomorúság
fogott el mindnyájunkat. Amikor ugyanis az ajtót kinyitottuk, nem
találtunk benn tégedet. Elismerjük, hogy gonoszságot terveztünk ellened.
De az Úr oltalmába vett, és Ő maga szórta szét ellened tervezett
gonoszságunkat, tisztelt József atyánk.
3. Eztán egész Izraelből hét olyan férfit választottak, akik jóindulattal
viseltettek József iránt, akiket maga József is ismert, majd a zsinagóga
elöljárói, a papok és a leviták ezt mondták nekik: Nézzétek, ha átveszi
levelünket és elolvassa, vegyétek úgy, hogy veletek együtt eljön hozzánk.
Ha viszont nem olvassa el, vegyétek úgy, hogy neheztel ránk. Ebben az
esetben búcsúzzatok el tőle békességben, és térjetek vissza hozzánk.
Majd megáldották e férfiakat és elbocsátották őket. Nos, e férfiak
elmentek Józsefhez, és tisztelettel így köszöntötték: Béke veled! József
így viszonozta: Béke veletek és Izrael egész népével! Ezután átnyújtották
neki a tekercset. Ő pedig átvette, elolvasta a levelet, és megcsókolta,
majd áldotta Istent, mondván: Áldott az Úr, az Isten, mert megóvta
Izraelt attól, hogy ártatlan vért ontson. De áldott az Úr azért is, hogy
elküldte angyalát, és oltalmat adott szárnyai alatt. Ezután asztalához hívta
őket, ettek és ittak, s megpihentek nála.
4. Másnap reggel korán keltek és imádkoztak. József pedig felnyergelte
szamarát, és a férfiakkal együtt elindult. Meg is érkeztek Jeruzsálem szent
városába. Az egész nép kivonult József elé, ezt kiáltozva: Béke legyen
érkezéseddel. Ő pedig így viszonozta az egész népnek: Béke veletek.
Ezután megcsókolta őket. Majd imádkozott a nép Józseffel együtt, és
örvendezett látásán. Nikodémos pedig meghívta házába, és nagy lakomát
adott, amelyre meghívta Annást és Kaifást, továbbá a véneket, a papokat
meg a levitákat is. És örvendeztek Józseffel evés, ivás között, majd a
dicsőítő ének elmondása után ki-ki hazatért otthonába. József pedig
Nikodémos házában maradt.
Másnap azonban - amely péntekre esett - a zsinagóga elöljárói, a papok
és a leviták korán reggel Nikodémos házába siettek. Nikodémos így
fogadta őket: Béke veletek! Ők így viszonozták: Béke veled és Józseffel, a
te egész házaddal és József egész házával! Ezután bevezette őket házába.
Amikor az egész nagy tanács helyet foglalt, József Annás és Kaifás között
kapott helyet. Ám senki sem merészelt szólni hozzá egyetlen szót sem.
Végül József törte meg a csendet: Miért hívtatok? Azok intettek
Nikodémosnak, hogy ő válaszoljon Józsefnek. Nikodémos szólásra nyitva
száját, ezt mondta: Atyám, tudod, hogy a tiszteletre méltó tanítók, papok
és leviták felvilágosítást akarnak tőled kapni. József így válaszolt:
Kérdezzetek! Odahozva a Törvényt, Annás és Kaifás megeskette rá
Józsefet, mondván: Magasztald Izrael Istenét, és vallj az Ő színe előtt!
Mert Achan sem esküdött hamisan, amikor Józsue próféta megeskette,
hanem mindent elmondott neki, és semmit sem titkolt el előtte. 719 Te se
titkolj el előttünk egyetlen szót sem! József így válaszolt: Nem fogok
elrejteni előttetek egyetlen szót sem. Ezután ezt mondták neki: Nagyon
felindultunk azon, hogy elkérted Jézus testét, tiszta vászonlepelbe
takartad, és saját sírboltodba helyezted. Ezért olyan házban tartottunk
fogva, amelyen nem volt ablak. Bezártuk és lepecsételtük az ajtót, és
őriztettük azt a házat, ahová be voltál zárva. Amikor a hét első napján
kinyitottuk, de tégedet nem találtunk benne, nagyon felindultunk. Az Úr
egész népét döbbenet tartotta fogva egészen a tegnapi napig. Most hát
számolj be nekünk a történtekről!
5. József ezt mondta el: Az előkészületi napon, 720 a tizedik órában
zártatok be, és ott töltöttem az egész szombatot. Amint éjféltájt ott álltam
és imádkoztam, a házat, amelybe bezártatok, a négy sarkánál fogva
felemelték, és szemeimmel olyan fényt láttam, mint amilyen a villámé.
Rémület fogott el, és a földre estem. Majd valaki megragadta a kezemet,
és elvezetett arról a helyről, ahová estem. Közben valamiféle nedvesség,
mint a víz csorgott le fejem tetejéről a lábamig, és illatszer illata szállt az
orromba. Letörölte arcomat, megcsókolt, és így szólt hozzám: Ne félj,
József, nyisd ki szemedet, és lásd, ki az, aki hozzád beszél. Föltekintve
Jézust pillantottam meg. Elfogott a remegés, azt hittem, hogy kísértet, és
elkezdtem mondani a Tízparancsolatot, és ő velem együtt mondta. Ti is jól
tudjátok, hogyha a kísértet találkozik valakivel, és meghallja a
Tízparancsolatot, futva menekül. Amikor láttam, hogy együtt mondja
velem, így szólítottam meg: Illés rabbi! Mire ő így válaszolt: Nem Illés
vagyok. Erre megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Ő pedig így válaszolt: Jézus
vagyok, akinek testét elkérted Pilátustól, tiszta lenvászonba takartad,
kendőt helyeztél az arcomra, majd elhelyeztél új sírboltodba, és nagy
követ hengerítettél a sírbolt bejárata elé. Erre így szóltam a hozzám
beszélőhöz: Mutasd meg nekem a helyet, ahová helyeztelek. Erre ő
elvezetett engem, és megmutatta azt a helyet, ahová elhelyeztem. Íme,
ott feküdt a vászontakaró és a kendő, amely arcát takarta. Ekkor
ismertem föl, hogy Jézus az. Ő pedig megfogta kezemet és bevitt a
házamba, bár a kapu zárva volt, az ágyamhoz vezetett, és ezt mondta:
Béke veled! Ezután megcsókolt, és ezt mondta: Ne hagyd el negyven
napig a házadat! Most ugyanis elindulok testvéreimhez Galileába. 721

16. fejezet: Újabb tanúk Jézus feltámadásáról

 1. Miután a zsinagóga elöljárói, a papok és a leviták megtudták
Józseftől ezeket a dolgokat, halálra váltak, a földre rogytak, és nem vettek
magukhoz ételt a kilencedik óráig. Nikodémos és József azonban ilyen
szavakkal bátorították Annást és Kaifást, a papokat és a levitákat:
Keljetek fel, álljatok meg a lábatokon, egyetek kenyeret, és erősítsétek
meg lelketeket, mert holnap az Úr szombatja lesz. Ők erre fölálltak,
imádkoztak Istenhez, ettek és ittak, és ki-ki elindult haza.
Szombaton aztán a mi tanítóink, a papok és a leviták ülést tartottak, és
egymást faggatva így szóltak: Miféle harag ez, ami elfogott bennünket,
hiszen ismerjük apját és anyját? Ekkor Lévi, a tanító ezt mondta: Tudom,
hogy szülei istenfélő emberek, sohasem mulasztják el az imádságot, és a
tizedet722 is megadják minden évben háromszor Amikor pedig
megszületett Jézus, a szülei elhozták őt erre a helyre, és hálaáldozatot
meg égőáldozatot723 mutattak be Istennek. Akkor történt, hogy Simeon, a
nagy tanító karjaiba vette, és ezt mondta: Bocsásd el, Uram, szolgádat
szavad szerint békében; mert látták szemeim a te üdvösségedet, amelyet
minden nép színe előtt készítettél, fényt a pogányok számára
kinyilatkoztatásul, és dicsőégül népednek, Izraelnek. Majd Simeon
megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: Jó hírt mondok neked
erről a gyermekről. Mária ezt kérdezte: Jót, uram? Mire Simeon így felelt
neki: Bizony jót! Ez sokak romlására és sokak feltámadására lesz
Izraelben, és jellé lesz, amelynek ellene mondanak, és a te lelkedet is tőr
fogja átjárni, hogy sokaknak kiderüljenek titkos gondolatai. 724
2. Ekkor ezt kérdezték Lévitől, a tanítótól: Honnan tudod te mindezt?
Lévi így válaszolt nekik: Nem tudjátok, hogy hogy tőle tanultam a
törvényt? Erre a nagy tanács725 ezt mondta neki: Látni akarjuk apádat.
Erre odahozatták az apját. Megkérdezték, és ő így válaszolt nekik: Miért
nem hittetek fiamnak? A megboldogult igaz Simeon oktatta őt a
törvényre. Erre a nagy tanács ezt kérdezte: Lévi rabbi, igaz a beszéd,
amit mondtál? Ő így válaszolt: Igaz. Ekkor a zsinagóga elöljárói, a papok
és a leviták így szóltak egymáshoz: Nosza, küldjünk el Galileába ahhoz a
három emberhez, akik eljöttek hozzánk és elmondták tanítását és
mennybemenetelét. Mondják el nekünk, mit láttak, hogyan vétetett fel?
Ez a javaslat mindenkinek tetszett. Elküldték hát azt a három férfit, akik
egyszer már velük együtt Galileába mentek, de előbb ezt közölték velük:
Mondjátok Ada rabbinak, Phinees rabbinak és Angaios rabbinak: Béke
veletek, és mindazokkal, akik veletek vannak. Mivel fontos nyomozás
folyik a nagy tanácsban, hozzátok küldtek bennünket azzal, hogy hívjunk
titeket a szent városba, Jeruzsálembe.
Elindultak tehát e férfiak Galileába, és ott megtalálták őket, amint ott
ültek, és a törvényt tanulmányozták, és békésen üdvözölték őket. A
galileai férfiak pedig így köszöntötték a hozzájuk érkezteket: Béke legyen
egész Izraellel! Azok így válaszoltak: Béke veletek! Ezek ismét
megszólaltak: Miért jöttetek? A küldöttek így feleltek: A nagy tanács
Jeruzsálem szent városába szólít benneteket. Meghallva azt, hogy a nagy
tanács kéreti őket, Istenhez imádkoztak, majd a férfiakkal együtt
asztalhoz ültek, ettek és ittak, majd fölálltak, és békésen elindultak
Jeruzsálembe.
Másnap összeült a nagy tanács a zsinagógában, és megkérdezte tőlük:
Valóban láttátok Jézust, amint ott ült a Mamilk hegyen, tanítva tizenegy
tanítványát, és láttátok, amikor felvétetett? Válaszul ezt mondták a
férfiak: Ahogyan láttuk, hogy felvétetett, úgy mondtuk el.
Annás erre így szólt: Válasszátok el őket egymástól, és nézzük meg,
vajon egyezik-e vallomásuk.726 Elválasztották őket egymástól. Először
Adást szólították be, és ezt kérdezték tőle: Mit láttál, hogyan vétetett fel?
Adás így felelt: Még ott ült a Mamilk hegyen, és oktatta tanítványait,
amikor láttuk, hogy egy felhő takarta el őt és tanítványait. Majd ez a felhő
felvitte őt az égbe, tanítványai pedig ott feküdtek arccal a földön. Ezután
Phinees papot szólították be, és őt is megkérdezték, mondván: Mit láttál,
hogyan vétetett fel? És ö ugyanúgy mondta el. Angaiost is megkérdezték
még, és ő is ugyanúgy mondta el. Végül a nagy tanács ezt mondta: Mózes
törvényében ez áll: Két vagy három tanú vallomása tegye érvényessé az
állítást.727 Abuthem tanító pedig ezt mondta: írva van a törvényben:
Hénoch Isten előtt járt, és nem volt többé, mert Isten felemelte. 728 Jairus
tanító pedig így szólt: A szent Mózes haláláról is hallottunk, de nem láttuk.
Meg van írva ugyanis az Úr törvényében: Meghalt Mózes, ahogyan az Úr
szája döntött, de egyetlen ember sem ismeri a sírját egészen a mai
napig.729 Lévi rabbi pedig ezt mondta: Mit jelent az, amit Simeon rabbi
mondott, amikor Jézust látta: Nézd, ez sokak romlására és sokak
feltámadására lesz Izraelben, és jellé lesz, amelynek ellene mondanak? 730
Izsák rabbi pedig ezt mondta: írva van a törvényben: íme, elküldöm
angyalomat arcod előtt, aki előtted jár, hogy őrizzen téged minden jó
utadon, mert az én nevem van benne megnevezve. 731
4. Ekkor Annás és Kaifás így szólt: Helyesen mondtátok azt, ami Mózes
törvényében írva van, hogy Hénoch halálát senki sem látta, és Mózes
haláláról senki sem beszél. Jézus viszont felelt Pilátusnak, és láttuk, hogy
arcul ütötték, és leköpték arcát, és hogy a katonák töviskoszorút tettek a
fejére, és hogy megkorbácsolták, Pilátus elítélte, és hogy a Koponya
hegyen keresztre feszítették, két bűnözővel együtt, és hogy epével kevert
ecetet itattak vele, és hogy egy Longinus 732 nevű katona lándzsával
átdöfte oldalát, és hogy testét elkérte József, a mi tiszteletre méltó
atyánk, és hogy - amint állítja - feltámadt, és ahogyan a három tanító
mondta: Láttuk, hogy felvétetett az égbe. És hogy Lévi rabbi tanúságot
téve elmondta Simeon rabbi szavait: íme, ez sokak romlására és sokak
feltámadására lesz Izraelben, és jellé lesz, amelynek ellene mondanak. És
ekkor így szólt minden tanító az Úr egész népéhez: Ha ez a tanítás
Istentől jött, és csodálatra méltó a ti szemetekben, akkor tudván tudjátok,
Jákob háza, hogy írva van: Átkozott az, aki a kereszten függ. 733 Egy másik
hely az írásban ezt tanítja: Azok az istenek, akik nem alkották az eget és
a földet, elmúlnak.734 A papok és a leviták így beszéltek egymáshoz: Ha
ötven évig fennmarad emléke, akkor örökre győzedelmeskedik, és új
népet teremt magának.735 Ekkor a zsinagóga elöljárói, a papok és a leviták
így buzdították egész Izraelt: Átkozott az a férfi, aki emberkéz alkotását
imádja, de átkozott az a férfi is, aki a teremtményt imádja a teremtő
helyett.736 És az egész nép válaszolt: Ámen. Ámen.
 Ekkor az egész nép magasztalta az Urat, mondván: Áldott az Úr, aki
nyugalmat adott Izrael népének minden ígérete szerint. Egyetlen szava
sem hullott el mindabból a jóból, amit megígért szolgájának, Mózesnek.
Legyen velünk az Úr, a mi Istenünk úgy, ahogyan atyáinkkal volt, ne
pusztítson el bennünket! És ne pusztítson el bennünket az Úr, hogy feléje
fordíthassuk szívünket, hogy mindig az ő útjain járjunk, hogy betartsuk
törvényeit és parancsait, amelyeket meghagyott atyáinknak. És az Úr
király lesz az egész földön azon a napon. És egyetlen Úr lesz, és Egy lesz
a neve, a mi urunk és királyunk. Ő fog megváltani bennünket. Senki sem
hasonló hozzád. Uram! Nagy vagy, Uram, és nagy a te neved. 737 Gyógyíts
bennünket, Uram, és mi meggyógyulunk. Ments meg minket, Uram, és mi
megmenekülünk, mert a Te osztályrészed és örökséged vagyunk. És nem
fogja elhagyni az Úr az ő népét az ő nagy neve miatt, mert elkezdett az Úr
bennünket az ö népévé tenni.
E magasztalás után mindenki eltávozott, ki-ki a saját otthonába, de
közben is magasztalták Istent, mert övé a dicsőség örökkön-örökké,
ámen.

17. fejezet: Jézus leszállása az alvilágba 738

Simeon feltámasztott fiai

1. József így szólt: Mit csodálkoztok azon, hogy Jézus feltámadt? Nincs
azon semmi csodálni való. Azon viszont igen, hogy nemcsak föltámadt,
hanem sok más olyan halottat is feltámasztott, akik sokaknak
megjelentek Jeruzsálemben. És ha közülük másokat nem is ismertek,
Simeont,739 aki karjaiba vette Jézust, és két fiát, akiket feltámasztott,
biztosan ismeritek, hiszen nem is olyan régen temettük el őket. Sírjaik
mindmáig nyitva és üresen láthatók, ők maguk viszont élnek, és
Arimathiában tartózkodnak. Elküldtek hát embereket, és sírjaikat tényleg
üresen és nyitva találták. Ezután József ezt javasolta: Menjünk el
Arimathiába,740 és keressük meg őket.
 2. Ekkor felálltak a főpapok, Annás és Kaifás, József és Nikodémos,
Gamaliel meg mások velük együtt, elmentek Galileába, és megtalálták
azokat, akikről József beszélt. Hálaimát mondtak hát és köszöntötték
egymást. Ezután visszatértek velük együtt Jeruzsálembe, elvezették őket
a zsinagógába, bezárták az ajtókat, a zsidók Ószövetségét középre
helyezték, majd a főpapok így szóltak hozzájuk: Azt akarjuk, hogy
esküdjetek meg Izrael Istenére és Adonájra, 741 azután pedig mondjátok el
az igazságot: hogyan támadtatok fel, és ki támasztott fel a halálból?
Miután a feltámadott emberek meghallották ezt, a kereszt jelével jelölték
meg arcukat, és így szóltak a főpapokhoz: Adjatok nekünk papirost, tintát
és nádtollat. Odahozták nekik ezeket. Helyet foglaltak, és a következőt
írták le.

18. fejezet: Pátriárkák és próféták az alvilágban

1. Urunk, Jézus Krisztus, a világ feltámadása és élete, adj nekünk

kegyelmet, hogy leírhassuk feltámadásodat és a csodákat, amelyeket az
alvilágban véghezvittél. Mi tehát az alvilágban voltunk azokkal együtt,
akik kezdettől fogva meghaltak. Az éjfél órájában behatolt abba a
sötétségbe valamiféle olyan fény, mint a napé, felragyogott és
megvilágított bennünket, és megláttuk egymást. Ekkor Ábrahám atyánk a
pátriárkákkal és a prófétákkal találkozva és együtt örülve rögtön így
szóltak egymáshoz: Ez a fény nagy világosságból ered. Izajás próféta, aki
szintén jelen volt, ezt mondta: Ez a fény az Atyától, a Fiútól és a
Szentlélektől származik. Erről jövendöltem meg, amikor még éltem:
Zebulon földje, Neftalin földje, ez a nép, amely a sötétségben ül, nagy
fényt fog látni.742
2. Ezután előlépett egy másik, egy sivatagi aszkéta. A pátriárkák ezt
kérdezték tőle: Ki vagy? Erre ő így felelt: János vagyok, az utolsó próféta.
Isten fiának útjait egyengettem, és bűnbánatot hirdettem a népnek a
bűnök bocsánatára. Az Isten fia eljött hozzám; amikor messziről
észrevettem, így szóltam a néphez: Íme az Isten báránya, aki elveszi a
világ bűneit!743 Azután pedig saját kezemmel megkereszteltem őt a Jordán
folyóban. Közben láttam, amint a Szentlélek leszállt rá galamb képében,
és hallottam, hogy az Atyaisten hangja ezt mondja: Ez az én szeretett
fiam, akiben örömemet leltem.744 Azért küldött el hozzátok engemet, hogy
hirdessem: Isten egyszülött fia eljön ide, hogy aki hisz benne, üdvözüljön,
aki pedig nem hisz benne, elítéltessék. 745 Így hát azt mondom
mindnyájatoknak, mihelyt meglátjátok őt, boruljatok le előtte
valamennyien. Mert csak most van alkalmatok a bűnbánatra azért, mert a
hiú felvilágon bálványokat imádtatok, s azért, amit vétkeztetek. Máskor ez
lehetetlen.

19. fejezet: Ádám és Széth az alvilágban

Mialatt János az alvilágban így tanította a halottakat, meghallotta ezt az

elsőnek teremtett ember, az ősapa Ádám, és így szólt a fiához, Széthhez:
Fiam, azt akarom, hogy meséld el az emberiség ősatyáinak és a
prófétáknak, hogy hová küldtelek el téged, amikor halálos betegségbe
estem. Széth így kezdte: Próféták és pátriárkák, hallgassatok ide! Atyám,
Ádám, az első ember, amikor betegségbe esett, és a halálán volt,
elküldött engem egészen a Paradicsom kapujáig, hogy könyörögjek
Istenhez, vezessen el engem angyala által az irgalmasság fájához, hogy
onnan olajat hozzak, és megkenjem vele apámat, hogy felépüljön
betegségéből. Ezt meg is tettem akkor. Könyörgésemre eljött az Úr
angyala, és ezt mondta nekem: Mit kívánsz, Széth? Olyan olajat kérsz,
amely meggyógyítja a betegeket, vagy pedig az ilyen olajat adó fát kéred
apád betegsége miatt? Ilyet most nem lehet találni. Menj hát vissza, és
mondd meg apádnak, hogy ha majd eltelik a világ teremtése után 5500
év, akkor Isten megtestesült egyszülött fia le fog szállni a földre, és ő
majd megkeni őt ezzel az olajjal, és fel fogja támasztani, és le fogja mosni
őt és utódait vízzel és Szentlélekkel, akkor majd minden betegségéből
kigyógyul. Most azonban ez lehetetlen. 746 Ennek hallatára nagy öröm fogta
el pátriárkákat és a prófétákat.
 20. fejezet: Hadés és a Sátán vitája

1. Miközben így örvendeztek mind, megérkezett a Sátán, a sötétség

örököse, és így szólt Hadéshoz: Te mindent felfaló és telhetetlen, figyelj
szavaimra! Van valaki a zsidók népéből, név szerint Jézus, aki Isten fiának
nevezi magát. Bár csak egy volt az emberek közül, a zsidók keresztre
feszítették az én közreműködésemmel. Most pedig, hogy meghalt, állj
készen, hogy ide bezárjuk. Tudom ugyanis, hogy ember, mert hallottam,
amikor ezt mondta: Nagyon szomorú az én lelkem mindhalálig. 747 Igen sok
rosszat tett nekem, amikor még a felvilágon együtt élt a halandókkal.
Mert ahol csak ráakadt szolgáimra, tüstént kiűzte őket, és akiket csak
csonkává, vakká, sántává, leprássá vagy más effélévé tettem, azokat
puszta szavával mind meggyógyította, továbbá sok olyan embert, akiket
már a halál küszöbére juttattam, puszta szavával ismét feltámasztott. 748
2. Erre Hadés így felelt: Hát annyira erős, hogy puszta szavával
ilyeneket tett? Szembe tudsz szállni vele, ha ennyire hatalmas? Úgy
gondolom, egy ilyen lénnyel senki sem tud megküzdeni. Ha pedig azt
állítod, magad hallottad, hogy fél a haláltól, akkor szavával rászedett és
kigúnyolt, azzal a hátsó szándékkal, hogy téged hatalmas tenyerébe
kaparintson. Akkor pedig jaj, jaj neked mindörökkön örökké. Mire a
Sátán: Te mindent felfaló és telhetetlen Hadés: Ennyire megrémültél,
mihelyt hallottál közös ellenségünkről? Bezzeg én nem rémültem meg
tőle. Rávettem a zsidókat, hogy megfeszítsék, és epével kevert ecetet
itassanak vele. Készülj hát fel, hogy erősen őrizd, ha idejön.
3. Hadés így válaszolt neki: Sötétség örököse, kárhozat fia, te ördög, az
imént mondtad, hogy puszta szavával felébresztette azokat, akiket a halál
küszöbére juttattál. Ha másokat megszabadított a sírból, hogyan és
milyen erővel tartjuk majd hatalmunkban? Én magam nem sokkal ezelőtt
lenyeltem egy halottat, név szerint Lázárt, 749 s lám, rövid idő múlva valaki
az élők közül puszta szavával fölrántotta beleimből. Gyanítom, hogy
ugyanaz volt, akiről te beszélsz. Ha tehát ide őt beengedjük, attól tartok,
elveszítjük a többit is. Mert érzem, hogy mindazok, akiket a kezdettől
fogva elnyeltem, nyugtalankodni kezdenek: úgy fáj a gyomrom. De nem
látszik számomra jó jelnek a tőlem nemrégiben elragadott Lázár sem,
mert nem úgy távozott, mint egy halott, hanem elrepült, mint egy sas.
Olyan hirtelenül vetette ki a föld. Ezért könyörgök hozzád mindenre, ami
neked is és nekem is kedves, ne vezesd őt ide! Az a gyanúm ugyanis,
hogy csak azért jön ide, hogy minden halottat feltámasszon. Kijelentem
neked, birtokunk, a sötétség rá a tanú, ha őt idehozod, hírmondó sem
marad itt nekem a halottak közül.

21. fejezet: Jézus érkezésének előjelei az alvilágban

1. Miközben a Sátán és a Hadés így vitatkoztak, oly rettenetes hang

hallatszott, mint a mennydörgés, és ezt mondta: Nyissátok ki kapuitokat,
uralkodók, táruljatok fel örök kapuszárnyak: be fog vonulni a dicsőség
királya.750 Ezt hallva, Hadés így szólt a Sátánhoz: Menj ki, ha erős vagy,
és állj eléje! A Sátán bizony kiment. Hadés pedig így fordult démonjaihoz:
Zárjátok be jó erősen a bronzkapukat és a vastolózárakat, de őrizzétek is
ajtóimat. Keményen állva mindenről gondoskodjatok. Mert ha ő bejön ide,
jaj lesz nekünk.
2. Amikor ezt meghallották az ősatyák, mindnyájan így kezdték
gúnyolni: Te mindent fölfaló és telhetetlen! Nyisd ki, hogy bevonulhasson
a dicsőség királya! Dávid, a próféta ezt mondta: Nem tudod, te vak, hogy.
amikor a felvilágon éltem, megjövendöltem ezt a szózatot: 751 Nyissátok ki
kapuitokat, fejedelemségek! Izajás ezt mondta: Én ezt előre láttam, és a
Szentlélektől vezérelve ezt írtam: Életre kelnek majd halottaid, és
holttestük feltámad a sírból, és örvendezni fognak a földön. 752 Hol van,
halál, a te fullánkod, hol van Hadés, a te győzelmed? 753
3. Ismét hallatszott a hang, mondván: Nyissátok ki a kapukat! Amikor
Hadés másodszor is hallotta ezt a hangot, mintha nem tudná, ezt
kérdezte: Ki ez a dicsőség királya? Az Úr angyalai így válaszoltak: Erős és
hatalmas Úr, hatalmas Úr a háborúban! 754 És e válasszal egy időben a
bronzkapuk porrá törtek, és a vasreteszek összezúzódtak, 755 és minden
megkötözött halott megszabadult kötelékeitől, és mi is velük együtt.
Ekkor megérkezett a dicsőség királya emberként, és az alvilág minden
sötét zugát fény járta át.

22. fejezet: Jézus az alvilágban

1. Hadés azonnal felkiáltott: Jaj nekünk, vereséget szenvedtünk! De hát

ki vagy te, akinek ekkora ereje és hatalma van? Milyen vagy te, aki
bűntelenül szálltál le ide? Kicsinek látszol, de nagy erejű vagy, alázatos,
de mégis fenséges, szolga és mégis Úr, harcos és mégis király, akinek
hatalma van holtak és élők fölött? Keresztre szögeztek és sírba helyeztek,
mégis megszabadultál, és szétzúztad egész hatalmunkat. Csak nem te
vagy az a Jézus, akiről a Sátán, a főkormányzó azt mondta nekünk, hogy
a kereszt és a halál által fogod örökölni az egész világot?
2. Ekkor a dicsőség királya fejénél fogva megragadta a Sátánt, a
főkormányzót, és átadta angyalainak, e szavakkal: Vasláncot vessetek a
kezére és a lábára, a nyakára és a szájára! Azután átadta őt Hadésnek,
mondván: Fogd őt, és szigorúan őrizd második eljövetelemig.

23. fejezet

Hadés pedig fogta a Sátánt, és így korholta: Belzebub, a tűz és

büntetés örököse, a szentek ellensége, mi késztetett arra, hogy keresztre
feszíttesd a dicsőség királyát, hogy lejöjjön ide, és megfosszon
hatalmunktól? Fordulj meg és nézd: egyetlen halott sem maradt
számunkra, olyannyira, hogy amit elnyertél a tudás fája által, 756 mind
elveszítetted a kereszt fája által. Egész örömöd fájdalommá változott. Meg
akartad ölni a dicsőség királyát, és önmagadat ölted meg. Minthogy pedig
átvettelek, hogy szigorúan őrizzelek, hát majd megtapasztalod saját
bőrödön, mennyi kínt fogok neked okozni. Ó, te fősátán, a halál kezdete,
a bűn gyökere, minden gonoszság végcélja, mi rosszat találtál Jézusban,
hogy megkörnyékezd, hogy elpusztítsd? Hogyan merészeltél ekkora
gonoszságra vetemedni? Miért próbálkoztál azzal, hogy ebbe a sötétségbe
ekkora embert lehozz, aki a kezdettől itt levő összes halottól megfosztott
téged?

24. fejezet

1. Mialatt Hadés ezeket mondta a Sátánnak, a dicsőség királya

kinyújtotta jobbját, megfogta Ádámot, az ősapát és fölemelte. Ezután a
többiek felé fordulva, így szólt: Gyertek ide hozzám mindnyájan, akiknek
meg kellett halnotok a fa által, amelyet ez megérintett. Íme, nézzétek, a
kereszt fája által ismét feltámasztalak mindnyájatokat. Majd
valamennyiüket kivezette onnan. Az ősatya Ádám pedig - szemmel
láthatóan örvendezve - így szólt: Hálát adok, Uram, nagyságodnak, hogy
kivezettél ebből a mélységes alvilágból. De ugyanígy hálálkodott minden
próféta és szent: Hálát adunk neked. Krisztus, hogy kivezetted életünket a
pusztulásból.
2. Miközben így hálálkodtak, a Megváltó megáldotta Ádámot, és
megjelölte homlokát a kereszt jelével. Ugyanígy tett a pátriárkákkal, a
prófétákkal, a mártírokkal és az ősatyákkal is, majd kézen fogta őket, és
felszállt velük az alvilágból. Ahogy ment, az őt kísérő szent atyák dicsőítő
éneket zengtek: Áldott, aki az Úr nevében jön, 757 alleluja, az összes
szentek dicsérete őt illeti!758

25. fejezet: Jézus és a szentek a Paradicsomban

Ezután a Paradicsomba érkezett, kézen fogva Ádámot, az ősatyát, és

átadta őt a többi igazzal együtt Mihály arkangyalnak. Bevonulva a
Paradicsom kapuján, két öregemberrel találkoztak, akikhez így szóltak a
szent atyák. Kik vagytok ti, akik nem láttatok halált, és nem szálltatok le
az alvilágba, hanem testestül-lelkestül a Paradicsomban laktok? Egyikük
így válaszolt: Hénoch vagyok, elnyertem Isten tetszését, ezért
idehelyezett.759 Ez pedig a thesbiai Illés, és az a rendeltetésünk, hogy a
világ végéig éljünk, akkor pedig Isten elküld majd bennünket, hogy
szembeszálljunk az Antikrisztussal, és az megöljön bennünket. Három nap
elmúltával azonban feltámadunk, és felhők ragadnak el bennünket, és
elvisznek az Úrhoz.760

26. fejezet

Miközben erről beszélgettek, odajött egy másik, alacsony termetű férfi,

aki egy keresztet cipelt a vállán. A szent atyák így szólították meg: Ki
vagy, te rabló kinézetű, és miért cipeled ezt a keresztet a válladon? Én
-bizony, jól mondjátok -, rabló és tolvaj voltam a földön, és ezért a zsidók
elfogtak, és a mi urunkkal. Jézus Krisztussal együtt kereszthalálra ítéltek.
Ahogy ott függött a kereszten, láttam a csodajeleket, hittem benne, és
megszólítva ezt mondtam neki: Uram, ha uralkodni fogsz, ne feledkezz
meg rólam! Azon nyomban így válaszolt nekem: Bizony, bizony mondom
neked, még ma velem leszel a Paradicsomban.761 Így hát a keresztemet
hordozva jöttem a Paradicsomba, és amikor Mihály arkangyallal
találkoztam, ezt mondtam neki: A mi urunk, Jézus Krisztus küldött ide.
Vezess engem az éden kapujához! A tüzes kard a kereszt jele láttán,
kinyitotta nekem a kaput, és én beléptem. Ám ekkor így szólt hozzám az
arkangyal: Várj egy kicsit, mert jön Ádám is, az emberi nem ősatyja, az
igazakkal együtt, hogy ők is bevonuljanak ide. 762 Amikor megpillantottalak
benneteket, idejöttem, hogy találkozzam veletek.
Meghallván ezt a szentek, hangosan kiáltozni kezdték: Nagy a mi
Urunk, és nagy az Ő ereje!

27. fejezet: Simeon fiainak végső tanúsága

 Mindezt mi, édestestvérek láttuk és hallottuk. Mihály arkangyal küldött
el bennünket, és megbízott, hogy hirdessük az Úr feltámadását, előbb
azonban menjünk el a Jordán folyóhoz és keresztelkedjünk meg. El is
mentünk oda, és megkeresztelkedtünk a többi feltámadt halottal együtt.
Utána pedig eljöttünk ide Jeruzsálembe, és megünnepeltük a feltámadás
húsvétját. Most pedig, mivel nem maradhatunk itt, távozunk. Az Atyaisten
szeretete, a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme és a Szentlélek közössége
legyen veletek mindnyájatokkal.763
Ezt írták le, a tekercseket lepecsételték, az egyiket a főpapoknak adták
át, a másikat pedig Józsefnek és Nikodémosnak. Utána rögtön
láthatatlanná váltak a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőségére. Ámen.

Fordította Adamik Tamás

 Jegyzetek
Jakab prótoevangéliuma
.
1
A „Mária története”, ma használatos címén a Jakab prótoevangéliuma, legkorábban a Kr. u. 2. század második fölében
keletkezett. Ismeretlen szerzője, hogy - egyébként meglehetősen igénytelen - művének hitelét növelje, elbeszélését Jézus
féltestvére, a József első házasságából születeti Jakab nevében adja elő; de a kis írás szembeötlő stiláris és elbeszélői
fogyatékosságai, következetlenségei és ellentmondásai miatt nem lehet kizárni a későbbi átdolgozás/ok/ és betoldás/ok/
lehetőséget. Jelen fordítás É. de Strycker kiadásán alapul (La forme la plus ancienne du Protèvangile de Jacques.
Recherches sur le papyrus Bodmer 5 avec une èdition critique du texte grec et une traduction annotèe. Bruxelles. 1961). A
több helyt igen problematikus szöveg értelmezéséhez és az alább következő jegyzetekhez Strycker munkáján kívül O.
Cullmann német nyelvű fordítását és jegyzeteit is figyelembe vettem (in: E. Hennecke - W. Schneemelcher:
Neutestamentliche Apokryphen in deutscher Übersetzung II. 277-290. Tübingen, 1959). A művet tagoló „fejezetcímek” a
fordítótól származnak. A prótoevangélium szót még 1552-ben, a szöveg első kiadója tette meg a mű - azóta hagyományos -
címének, azt kívánva jelezni, hogy a Szűzanyáról és Jézus születéséről szóló történet a négy kanonikus evangéliumban leirt
események időbeli előzményeit beszéli el, tehát Jakab elbeszélése mintegy az „első” evangélium.
2
Ilyen című mű (mely az egész zsidó nép, mind a tizenkét törzs történetét tárgyalta volna) nem ismeretes, alighanem írói
fikció csupán; az ismeretlen szerző egyébként igencsak felületes ismeretekkel rendelkezik a zsidó szokásokról.
3
A kétszeres áldozat egyik fele tehát a nép között szétosztandó karitatív ajándékokat jelentette.
4
A tulajdonneveket meggyökeresedett magyar formájukban használom.
5
Nincs adat arra, hogy ilyen lajstrom létezett volna.
6
Vagyis a hitükhöz hü zsidók.
7
L. Gen 21, 1-3.
8
Ennyi ideig böjtölt Jézus (l. Mt 4, 2; Lk 4, 2), de már Mózes is (l. Exod 24, 18; stb.).
9
Joachim váratlanul, szándékait be sem jelentve távozott, s több nap elteltével sem tért vissza, Anna mar elveszettnek hiszi,
azért beszél özvegységről. A szerző elbeszélésében alig fordít gondol arra, hogy az idő múlását jelezze.
10
Vallási ünnepeken a gyász megnyilvánulásai tilosak voltak.
11
Azaz védjegy; a fejkötő (ilyet a nők társadalmi különbség nélkül viseltek és viselhettek) a történet szempontjából nézve
alighanem „külföldi” holmi volt, vélhetően Egyiptomból, ahol a textilüzemek egy része a Ptolemaios-korban a király, a
római korban a császár ellenőrzése alatt állt, s termékein ezt - alighanem a minőség garanciájául is - sajátos védjeggyel
jelezte.
12
Joachim távozása, vélt elveszte miatt öltötte fel.
13
Nagyjából du. 3 óra; az órákat a pirkadattól számítolták.
14
Sára: Ábrahám felesége, L. Gen 21, 1-3.
15
A meddőséget és a gyermektelenséget ugyanis, ahogyan ez a történetből - és más zsidó forrásokból is - kiderül, a zsidók
valamiféle Istentől származó büntetésnek, megbélyegzettségnek tekintették.
16
Az isteni üzeneteket és kinyilatkoztatásokat a Biblia kanonikus könyveiben is többnyire angyalok közvetítik. L. Lk 2. 9
vagy ApCsel 12, 7. A szövegből egyébkent az olvasható ki, hogy már Mária fogantatása is ugyanolyan természetfeletti
módon ment végbe, mint Jézusé.
17
A Biblia kanonikus könyveiben is gyakran előforduló (és itt, a „Mária történeté”-ben szintén többször használt)
esküforma, L. Iud 8, 19, 1Sám 1, 26.
18
Ugyanilyen fogadalmat tesz Sámuel anyja, Anna is. L. 1Kir 1. 11; 28; 2, 11.
19
A homlokpártáról illetve annak feliratáról („Istennek szentelve”) már az Exodus beszél (28, 36-38); a szerző felfogása
szerint a felirat szövege csak bűntelen ember számára vált láthatóvá.
20
Azaz mint olyasvalaki, akit Isten is igazhitűnek és bűntelennek nyilvánított. A kifejezést az újszövetségi írások is ismerik.
L. Lk 18, 14.
21
Ti. attól számítva, hogy Joachim Jeruzsálemből hazatért.
22
A mózesi törvények ezt az időt, ha az újszülött leány, két hétben határozzák meg. L. Lev 12, 5). Anna még szoptatni sem
hajlandó gyermekét, míg ö maga meg nem tisztul, s különben is féltő gonddal ügyel a jövendő istenanya, Mária testi-lelki
tisztaságára.
23
Ez voltaképp Anna fogadalmának megújítása volna, de a szerző ezúttal azt a hibát követi el, hogy Máriát a megújított
fogadalom ellenére csak háromévesen juttatja templomba.
24
Vö. ApCsel 10, 14; 11, 8.
25
Ahogyan Izsák születése után Ábrahám. L. Gen 21, 3.
26
Ugyanígy hálálkodik az újszövetségi Erzsébet is, aki hosszú ideig szintén meddő volt. L. Lk 1, 25: Így tett velem az Úr…
arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.
27
Azaz: történjék Mária átadása ünnepélyes körülmények között, melyek lekötik a figyelmét. A „hátratekintés”, Mária
esetleges visszatérése eddigi életéhez a majdani istenanyaság feladását is jelentette volna; Senki - mondta Jézus is (Lk 9, 62)
- aki kezét az ekeszarvára téve hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. (Az Újszövetséget Békés Gellért fordításában
idézem.)
28
A főpap jóslata tehát az, hogy tőle fog születni a Messiás, aki annak idején megmenti majd Izraelt.
29
A galambhasonlat értelmét Jézus szavai fejezik ki: Legyetek… ártatlanok, mint a galamb (Mt 10, 16).
30
A szerző a havi tisztulásra gondol.
31
A különféle papi díszruhákról l. Exod 28, 4-21. Ezek közül egyik „az ítélet tudakolója”, melyet azonban - itt a szerző
téved - nem tizenkét csöngettyű, hanem ugyanannyi drágakő díszített, rajtuk a zsidó törzsek neve. (Az Ószövetséget Káldi
György fordításában idézem.)
32
A „szentek szentje” volt a Templom legbelső, a szentélytől is elválasztott része, ahol a Tízparancsolat kőtábláit rejtő
frigyládát őrizték, s ahová csak a főpap léphetett be.
33
Zakariás főpap és később színre lépő felesége, Erzsébet. Keresztelő Szent János szülei, az Újszövetségben is szerepelnek,
l. Lk 1. 5-23; 40; 57-79.
34
A férj kiválasztása tehát nagyjából ugyanúgy történik, mint Mózes idejében a főpapi tiszt betöltése, l. Num 17. 1 kk.;
akkor a jelölteknek egy-egy vesszőt kellett hozniuk, azokat bevitték a Templomba, s az isteni kiválasztottság jeléül Áron
vesszeje kivirágzott.
35
Az isteni akarat, illetve jelenlét egyik kísérőjelensége, l. Exod 19. 19; 20, 18; Zsolt 46, 6; Iz 27, 13; stb. Isten tehát, sejteti
a szerző, személyesen is jelezte, hogy az özvegyek összehívása megfelel az akaratának.
36
A csodajel József bűntelenségét fejezi ki. L. 28. j.
37
Az újszövetségi írásokban Zakariás védekezik öregségével. L. Lk 1, 18.
38
Dátán, Abirón és Koré megtagadták az engedelmességet Mózesnek és a főpap Áronnak, így tehát közvetve Istennel is
szembehelyezkedtek; hármójuk történetét részletesen l. Num 16, 1-33.
39
József, ahogyan a szöveg utal is rá (L. IX. 1.), a hagyomány szerint ács volt.
40
Ilyen zsidó törzs nem létezett; az újszövetségi írások pedig nem Máriát, hanem Józsefet származtatják Dávid családjából.
L. Lk 1. 27.
41
Vö. Exod 26, 31; 36; 35; 25; 36; 35-37.
42
Zakariás a vele történt csoda hatására némult meg, azért, mert nem hitte el, amit az Úr angyala tudtára adott: hogy
Erzsébetnek, hosszú ideig meddő feleségének fia fog születni. L. Lk 1, 8-22.
43
Vö. Lk 1, 28. Az ismeretlen szerző szemlátomást ismerte az újszövetségi írásokat.
44
Vö. Lk 1, 30 k.
45
Vö. Lk 1, 32; 35.
46
Vö. Lk 1, 38.
47
Jó példa a szöveg önellentmondásaira: a Templom függönyéhez szükséges fonal megszövése az előbb még a „szeplőtelen
szüzek” feladata volt. Erzsébet tehát, mint férjezett asszony, szóba sem kerülhetett.
48
Vö. Lk 1, 43; 48.
49
Ugyanígy Lk 1, 56.
50
József a bűnbánat jeléül veti magát a sötét színű, durva anyagból készült zsákszövetre.
51
Azaz: Isten áldását vagy büntetését kérjem-e rá?
52
Vagyis, amikor imáját végzendő magára hagyta feleségét.
53
L. Gen 3, 1-13; 2Kor 11, 3; 2Tim 2, 14.
54
Mária „nemtudásá”-val a szerző a terhesség természetfeletti voltát igyekszik bizonyítani.
55
Ha József bejelenti a terhességet, akkor a törvények szerint Máriára, mint házasságtörő asszonyra a megköveztetés várt
volna, vö. Deut 22, 21-22. Egyébként az elbeszélésben Mária és József kapcsolatát illetően két hagyomány keveredik, s a
kettő ellentmondásait a szerző nem is tudta kiküszöbölni: az egyik szerint Máriát azért adták át Józsefnek, hogy feleségül
vegye, a másik szerint viszont azért, hogy védelmet és biztonságot adjon neki mint az „Úr szüzének”.
56
A zsidó néphit nem zárta ki, hogy angyalok olykor ne kerülhetnének kapcsolatba halandókkal.
57
A vér természetesen az élet szinonimája, vö. Mt 27. 4.
58
Ugyanezt fontolgatja József Máté evangéliumában is (1, 19).
59
Vö. Mt 1, 20-25.
60
A szerző rohan előre a történettel, s magyarázatlanul hagyja, miféle útról érkezett haza József: ha pedig arra az esetre
gondol, amikor „az építkezéseiről egyszer csak megérkezett” (L. XIII. 1.), elfelejti, hogy azóta József „féltő gonddal
vigyázott Máriára” (L. XIV. 2.). vagyis, hogy ama bizonyos megérkezés és az Annás látogatása között maga is huzamosabb
idő elteltét sejtette.
61
A Felkent: Christos, illetve magyarban meghonosodott formájában Krisztus (a görög név szó szerint ’felkent'-et jelent); az
igazság Tanúja: a Szentlélek. József tehát esküjében - igencsak anakronisztikusán - a Szentháromságra hivatkozik.
62
A főpap a törvény megszegésével, azaz Isten iránti engedetlenséggel gyanúsítja Józsefet, márpedig „áldott”-ak csak azok
gyermekei lehetnek, akik Istennek engedelmeskednek, l. Gen 22, 18.
63
Az eredetiben itt egy szó hiányzik.
64
A szerző ezúttal is bibliai szövegre támaszkodik (l. Num 5, 11-31), de forrását meglehetősen szabadon kezeli: az eredeti
próbának ugyanis csak nőket vetettek alá, ha hűségükkel kapcsolatban gyanú merült fel. A pusztába küldés a szerző
leleménye.
65
Vö. Jn 8, 11.
66
Római államférfi, aki a polgárháborúk után megteremtene a Földközi-tenger egész medencéjére kiterjedő Római
Birodalom egységét, Jézus az ö uralkodása alatt (Kr. e. 31 - Kr. u. 14) születeti.
67
Vö. Lk 2, 1; Mt 2, 1. A szerző csak Betlehem lakosainak összeírásáról látszik tudni.
68
Sámuelben a szerző bizonyára József egyik fiát nevezi meg, furcsa azonban, hogy a szamár kötőfékjét tartó másik fiú
nevét nem említi.
69
Itt alighanem Lukács evangéliumának egy helyét tartotta szem előtt a szerző: Sokak romlására és föltámadására lesz ő (ti.
Jézus) Izraelben (2, 34). Víziójában Mária már azokat látja, akik megszületendő fia, Jézus tanításait elvetik, illetve
megfogadják, s akik ezért kárhozatra jutnak vagy üdvözülnek.
70
Az újszövetségi írások barlang helyett istállóról beszelnek. L. Lk 2, 7.
71
Ez a szövegrész megint bizonyítja, mennyire tájékozatlan volt a szerző a Szentföld korabeli viszonyaival: hiszen
Betlehem környékén József aligha találhatott volna más nemzetiségű bábát, mint zsidót.
72
Az elbeszélő attitűd hirtelen megváltoztatása különös ugyan, de a kanonikus Apostolok Cselekedeteiben is előfordul.
73
A kifejezés alighanem azt jelenti, hogy Józsefnek út közben látomása volt: mintha az egész világegyetem megállt volna
egy pillanatra, hogy Jézus születését köszöntse. Egyébként ez a látomás a Prótoevangélium egészen máig leginkább ismert,
legtöbbször idézett helye.
74
A szerző ismét siet: ezúttal azt hagyja homályban, honnan tudhatta az ismeretlen nő, aki egyébként nyilván nem más, mint
a keresett bába, hogy valaki szül, és éppen a barlangban?
75
A felhő és a fény az isteni jelenlét jelei, vö. Exod 19. 16; Mt 17, 5; Mk 9, 7; Lk 9, 34.
76
Az előbb még hitetlenkedő bába tehát meggyőződött Mária szüzességéről, ezek után pedig ujjongása érthető: a Messiás,
Izrael üdvössége, Izajás próféta jövendölése szerint (1. 7, 14) szűztől születik.
77
Salómé alakja a szerzői képzelet szüleménye. Funkciója csak részben az, hogy bizonyságot tegyen Mária szüzességéről,
fontosabb az, hogy a vele történt csoda egyszersmind a szűzen-szülés természetfelettiségét tanúsítja.
78
Vö. Jn 20, 25; éppen csak az evangéliumban a hitetlenség képviselője Tamás apostol.
79
Salómé tehát ugyanügy a szegények gyámolításának szentelte az életét, mint az ApCsel Tabitája (L. 9, 36-43).
80
Ahogyan Jairus leánya is, l. Lk 8, 44.
81
Mikor a szerző Jézus Jeruzsálembe érkezéséről beszél, ezen alighanem a gyermek Jézus templomi bemutatását érti, amiről
Lukács evangéliuma számol be (L. 2, 22-39).
82
Betlehem is Júdeában lévén, Józsefet a szerző valószínűleg (az ugyancsak Júdeában fekvő, sőt, Júdea fővárosának
tekinthető) Jeruzsálembe indítja.
83
A 'mágus' szó eredetileg a méd papokat jelölte, később már, mint itt is, a keleti bölcseket és csillagjósokat általában.
84
Vö. Mt 2, 2: Hol van a zsidók királya? Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.
85
Nagy Heródes, Kr. e. 37 és 4 között a zsidók (Rómától természetesen függő) királya, akit az újszövetségi írások is
említenek, l. Mt 2, 1-23; Lk 1, 5, éppen a betlehemi gyermekgyilkossággal kapcsolatban.
86
A mindenkori római helytartó hivatali épülete; a tényleges körülményeket nem jól ismerő szerző ide képzeli Heródes és az
írástudók beszélgetését.
87
Vö. Mt 2, 3-5: Ennek hallatára Heródes király megriadt… Összehívta valamennyi főpapot és a nép írástudóit, s
tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Azok azt válaszolták: „A júdeai Betlehemben, mert így jövendölte a
próféta.”
88
Vö. Mt 2, 7.
89
Vö. Mt 2, 8: … ezekkel a szavakkal küldte el (ti. Heródes) őket (a mágusokat) Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok
gondosan a gyermek felöl. Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.”
90
Vö. Mt 2, 9: …elindultak. És lám, az a csillag, melyet napkeleten láttuk, előttük haladt, amíg végre meg nem állt a hely
fölött, ahol a gyermek volt.
91
Vö. Mt 2. 11.
92
Azaz Jeruzsálembe (L 81. j.) Heródeshez.
93
Vö. Mt 2, 12.
94
Vö. Mt 2, 16.
95
Vö. Lk 2, 7; a Lukácstól álvett kifejezést a szerző egészen más szituációban használja.
96
Erzsébet fia Keresztelő Szent János.
97
Minthogy Zakariás a jeruzsálemi főpap, s így a zsidó nép vallási vezetője. Heródes feltételezi, hogy a fiát akarja királlyá
tenni.
98
L. 57. j.
99
Simeonról az Újszövetség is tud, vö. Lk 2, 25-26.
100
Ezekről a zavargásokról részletesen beszámol losephus Flavius. L A zsidók története 17. 9 kk.

Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az

Úr gyermekkoráról
101
Cím: „Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr gyermekkoráról”. A többféle és elég késői kéziratot C.
Tischendorf német filológus a múlt században két nagyobb recenzióba csoportosította. Először egy hosszabb, „A”-val jelöli
görög szövegformára - ennek fordításai találjuk az alábbiakban -, meg egy „B”-vel jelölt rövidebb formára. Ezeken kívül
szír, örmény, etióp, arab, grúz és természetesen latin változatok is fennmaradtak.
„Tamás beszámolója” semmiképpen nem tévesztendő össze a „Tamás evangéliumával”, mely a Nag Hammadiban talált
kopt nyelvű gnosztikus kódexek közé tartozik. „Tamás beszámolója” a gyermek Jézusról olyan csodákat mond el,
amelyeket 5-12 éves kora között tett, amikor még szülei házában lakott. Az utolsó csoda majdnem végig idézi a Lk 2, 41-
52-ből „A tizenkét éves Jézus a templomban” című perikópát. A groteszkség határát súroló, néhol primitív, máshol az igazi
jézusi tanítástól idegen jelenetei ellenére ez a rövid gyermekségevangélium igen népszerű lehetett a maga idejében. Ezt
bizonyítja, hogy sok nyelvre lefordították, és a később keletkezett apokrif evangéliumokban több esetben felhasználták az
anyagát. Hieronymus egyházatya (más apokrif gyermekségevangéliumokkal együtt) elítélte, nemkülönben több pápa is
(Damasus, I. Ince és Galesius). Ennek ellenére mint a kérdés egyik ismert szakértője Oscar Cullmann megjegyzi: „nem
lehet elvitatni e legendák összegyűjtőjétől a naiv-szemléletes elbeszélő tehetséget, ami a gyermekkor hétköznapjaiból meríti
jeleneteit.” (In: E. Hennecke W. Schneemelcher. Neutestamentliche Apokryphen, I. Tübingen. 19594, 293. oldal.) A fordítás
C. Tischendorf, Evangelia Apocrypha. Lipsiae, (1853) szövegkiadása alapján készült .
102
A szerző magát Tamásnak nevezi, de feltűnő módon nem apostolnak, hanem bölcselőnek. Az ókori egyházatyák közül
Órigenés és Eusebios Tamás apostolt vélték e név mögött. Azonban az ősegyházban az apostoloknak nagyobb tekintélyük
volt, mint a bölcselőknek, ezért ha Tamás apostol írta volna, megmagyarázhatatlan lenne, hogy miért nevezte volna magát
csupán bölcselőnek. Mindez azt bizonyítja, hogy nem ő volt a szerző; a cím tehát pszeudepigráf, azaz írója álnévként
használta fel Tamás nevét. Tamás apostol többször szerepel a kanonikus Újszövetség apostoli névsoraiban (Mt 10 3; Mk 3,
18; Lk 6, 15; Jn 21, 2; ApCsel 1, 3; ezenkívül fontos szereplője János evangéliumának: 11, 16; 14, 5; 20, 24-28), de neve
alatt semmilyen kanonikus könyv nem maradt ránk. Ismert azonban az Acta Thomae apokrif apostolok cselekedetei fő
szereplőjeként, mely könyvnek irodalmi értéke van, de történeti és az egyház által elfogadott teológiai értéke nincs.
103
Szombat napi konfliktusokról a kanonikus evangéliumokban is olvashatunk (vö. Mk 2. 23-3, 6), de csak a felnőtt
Jézussal kapcsolatban. Szerzőnk Jézusnak ezeket a szombattal kapcsolatos vitáit vetíti vissza annak gyermekkorába.
104
Ezt a jelenetet a svéd írónő Selma Lagerlöf is feldolgozta híres Jézus-legendáiban.
105
A kanonikus evangéliumokban Annás főpapról esik szó, aki Kajafás főpap egyik elődje és apósa volt és Jézus
kihallgatásánál szerepelt (Jn 18, 13k).
106
Márk és nyomában Máté és Lukács evangéliuma éppen fordítva egy fügefa kiszárasztása csodájáról tudósítanak, amely a
nép hitetlenségét példázza.
107
Róm 12, 14.
108
Lukács evangéliumában egy fővámszedőt hívtak Zákeusnak (19, 1-10).
109
. Mt 7, 5. A kanonikus evangéliumok Jézusa mindig a mások felett ítélkezőket nevezte képmutatónak
110
Ezek a szavak úgy írják le a görög ábécé clsö betűjét, az Alfát, hogy az egyben a Szentháromságra is utal.
111
Utalás Jézus isteni eredetére, melyről ez az evangélium külön nem szól, ellentétben a kanonikus Máté és Lukács első
fejezeteivel.
112
Kol 1, 15; Jel 3, 14.
113
Lk 11, 27.
114
ApCsel 8, 33-ban Fülöp evangélista mond ehhez hasonlót a szenvedő Messiásról ószövetségi próféták alapján.
115
Lk 1, 32-ben az angyal azt jövendöli Szűz Máriának Jézusról: „Ez nagy lészen.”
116
Jn 8, 13.
117
Az ókori Palesztinában a házak lapos teteje a család kedvenc tartózkodási helye volt.
118
Lk 2. 19. 51.
119
Lk 16, 7.
120
Mt 13, 55.
121
Lk 4, 16 kk.
122
Lk 4, 22; itt a gyermek Jézusnak tulajdonítják azt, amit Lk 4. 22 a felnőtt Jézus első prédikációjáról leírt.
123
Lk 2, 5; Jn 1. 14.
124
Mk 2, 5. 11.
125
ApCsel 28, 1-6 szerint Pál apostollal is hasonló dolog történt.
126
Mk 5, 21-24. 35-43; Lk 7, 11-17.
127
Mk 5, 38; Lk 7, 13.
128
Mk 5. 38: Jairus leánya meggyógyításának története.
129
Lk 7, 14.
130
Lk 7, 14.
131
Lk 7. 15 a naini ifjú történetében.
132
Mk 5, 13; Lk 8, 55.
133
Lk 7. 16.
134
Lk 7, 14; Mk 5. 41.
135
Itt érkeznek el a könyv által felsorolt csodák a kanonikus Lukács evangéliuma elbeszéléséhez, mely „A tizenkét éves
Jézus a Templomban” címet viseli (Lk 2. 41-52). A szó szerinti idézeteket Lukács evangéliumából dőlt betűvel jelezzük.
136
Lk 2, 51.
137
Lk 1, 42.
138
Lk 2, 52

A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma

139
Az Evangelium infantiae Salvatoris arabicum címet viselő szöveg a Kr. u. 6. századnál később keletkezett, ma olvasható
változata egy betoldásokkal terhes szír változaton nyugszik. Csodás történetek füzéréi találhatjuk benne Jézus első tizenkét
évéről, de a vénén a szerző az Úr keresztségének jelenetét is felvillantja. Három réteget különíthetünk el az írásban: az első
az 1-9. fejezetig terjed, és a kanonikus evangéliumok Jézus gyermekségét tárgyaló részein túl a Jakab prótoevangéliumára
támaszkodik mint forrásra; a vége (41-55. c.) a Tamás evangéliumán alapul, a közepe pedig keleti legenda- és
mondagyűjtemények nyomán íródott, itt akár buddhista elemekre is bukkanhatunk. A későbbiekben gyakran merített belőle
a népszerű vallásos irodalom, sőt, a Korán is. A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Tischendorf, Evangelia apocrypha.
Lipsiae. 1853. 171-202.
140
Kb. Kr. u IS-36-ig volt a főpap Kaifás. Annás veje. Ö mondta ki, hogy „jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért”. L.
Lk 3, 2; Mt 26, 3.5.57; Jn 11,49; 18, 13.24.28.
141
Vö. Jakab prot. ev. II.
142
Vö. Lk 1. 26-38.
143
Vö. Jakab prot. ev. 17-18, I: PsMt 13, 1.
144
Az eredeti szövegben az aera Alexandri kifejezés szerepel. Többféle acraszámitás volt használatban az idők során, a
legelterjedtebb a ma is használatos aera vulgáris, mely Krisztus születését teszi meg epochéjának, vagyis kiindulópontjának,
de népszerű volt a Róma alapításától (ab urbe condita) vagy az első Olympiától számított rendszer is. A szóban forgó
időszámítás a makedóniai uralkodók éveit vette alapul, ezért Szeleukida-aerának is mondták, emellett egyszerűen görög
időszámításnak, vagy ahogyan itt is szerepel, Sándor aerájának, ez a Sándor azonban a 311-ben meghalt IV. Alexandros
volt, és csupán az arabok keverték később össze Nagy Sándorral. A zsidók a késő középkorban is használlak ezt a 312. év
őszi napfordulójától kezdődő számítást, csakúgy, mint a szíriai görög városok lakói.
145
Augustus, Kr. e. 30-tól Kr. u. 14-ig a Római Birodalom császára összesen három ilyen rendeletet adott ki, Kr. e. 28-ban,
8-ban és Kr. u. 14-ben. Itt a középsőről lehet szó, bár ez nincs teljesen összhangban a fentebbi aeraszámítással, mert az a
Krisztus előtti 4. évre utalna.
146
Vö. Lk 2. 1-5.
147
Vö. Jakab prot, ev. 19; PsMt 13, 3-6.
148
Vö. Lk 2, 8-20; PsMt 13. 6.
149
Az öregasszony szavai Simeon mondatait juttatják eszünkbe, L Lk 2, 29-32.
150
Epiphanius ugyanezt állítja (Haer. 20. 1). Jézust szerinte is a barlangban metéltek körül.
151
A denarius a római pénzrendszerbon a sestertius négyszeresét érő ezüstpénz, érteke kb. 5 Ft. mígnem a császárkorban
aranyból kezdték verni, és érteke a huszonötszörösére emelkedett.
152
Az olajjal való megkenés jelenete mind a négy kanonikus evangéliumban szerepel, L Lk 7, 36-38; Mt 26, 6-13; Mk 14, 3-
9; Jn 12, 1-8. Hogy a bűnös Mária azonos-e Mária Magdolnával vagy Lázár nővérével, vita tárgya.
153
A fiúgyermekeket születésük után negyven nappal be kellett mutatni a templomban, a régi szokás emlékére, amikor a
papi szolgálatot még az elsőszülöttek látták el. (Később ezt a feladatot Lévi törzse vette át.) Az áldozatot szintén Mózes
törvénye írta elő. Vö. 2Móz 13, 1-2, 12, 15; 3MÓZ 12, 1-4.
154
Vö. Lk 2, 29-32.
155
Vö. Lk 2, 36-38.
156
Vö. Mt 2, 1-12; Jakab prot. ev. 21; PsMt 16
157
Zarathustra a perzsa vallás nagy reformere, akinek személye ugyan legendás, tanításai azonban döntően befolyásolták a
vallás alapjait. Alapvetően dualista beállítottságú, és akárcsak a zsidók, szintén igen nagy szerepet szán a Megváltónak, akit
ö Szaosjansznak nevez, a mágusok minden bizonnyal ez utóbbit vélték megtalálni Krisztusban. Egy próféciájában azonban -
mely egy 13. századi kéziratban őrződött meg - Zarathustra kifejezetten egy szűzről szól, aki fogan és fiút szül, gyermeke a
zsidók megszentelésére jő el, majd felmegy az égbe.
158
A tűz imádata a perzsa vallás fontos eleme maradt Zarathustra után is.
159
A Krisztus, vagyis a 'Felkent', a zsidó Messiás. Heródes kérdése tehát nem konkrétan a Jézus nevű kisdedre, hanem a
Messiásra vonatkozott.
160
Vö. Mt 2, 13.
161
Ekkoriban az egyiptomi vallás Ámon-Rét, a Napistent tekintette főistenének.
162
L. Oz 11, 1.
163
Vő. Mt 2, 16: …Betlehemben meg a környékén minden fiúgyermeket megöletett”.
164
Az eset emlékezetünkbe idézi a gerazai megszállott megszabadítását, 1. Lk 8, 26-39.
165
Akár Apuleius Aranyszamara vagy lukianosi ikerpárja. Hasonló átváltozás történik Palladiusnál is (História Lausiaca
XVII, 6-10.), valamint a História monatchorum in Aegypto c. műben (XXI, 17.) is.
166
Vö. Lk 23. 32-43.
167
Hasonlóképpen fakadt ki Péter is, amikor Krisztus először jövendölte meg szenvedéseit tanítványai előtt, ám őt az Úr
keményen rendre utasította („Botránkoztatsz…”). L Mt 16, 21-23.
168
Matarea városa ma a gizehi provincia része, 9 km-re fekszik Kairótól északkeleti irányban, az egykori Héliopolis
szomszédságában. A hely gazdag hagyományokkal büszkélkedhet, de az 1672-ben ültetett fügefa, mely a szövegben említett
fa helyén állt, mára már szintén nem látható. A fügefatörténet helyi egyiptomi legendán alapulhat, hiszen csupán a 13.
századtól találunk rá vonatkozó történeti adatokat, a Krisztus megjelenése által megszentelt helyek Abu Salihtól
összeállított, 12. századi jegyzékében viszont még nem szerepel. Az evangéliumunkban fellelhető utalás - noha a helyi
tradíció védelmezői támaszkodni próbálnak rá - nem bizonyító erejű, valószínűleg későbbi betoldás.
169
Jézus egész életét bemutató
170
A többi apokrif irat adatai egy és hét év között ingadoznak, Epiphanius pedig két évre teszi az egyiptomi tartózkodás
időtartamának hosszát (Haer. 20, 48).
171
Vö. Mt 2, 19-23.
172
Vö. Mt 9, 30 („Vigyázzatok, ne tudja meg senki!”); 8. 4 („Vigyázz, ne mondd el senkinek …”).
173
Vö. Zsolt 7, 16.
174
Bertalan apostolra kell gondolnunk (1. Mt 10, 3; Mk 3, 18; Lk 6, 14), aki azonos lehetett Natanaellal (1. Jn I, 45-50).
175
Vö. Mt 8, 29; Lk 4, 34; Mk 1, 24; 5, 7, ahol a démonok hasonlóképpen ellenkeznek Jézussal.
176
Jakab és József Jézus „testvéreiként” szerepelnek az Evangéliumban, Simonnal és Júdással együtt (L. Mt 13, 55), másutt
pedig mint egy bizonyos Máriának, Szűz Mária rokonának fiai, aki szintén ott állt a kereszt alatt (1. Mt 27, 56; Mk 15, 40).
177
Vö. Lk 22, 3-6; 47-48; Mt 26, 14-16, 47-50; Mk 14, 43-^16.
178
Vö. Jn 19, 34, ahol azonban nem a zsidók, hanem „az egyik katona” döfte Jézus oldalába a lándzsáját.
179
A kelmefestés mesterségéhez folyamodik a gnosztikus Fülöp evangéliuma 111. logionja is: „Az Úr bement Lévi
festőműhelyébe, fogott 72 szint, és bedobta az üstbe. Mikor kivette, mind fehér volt. Így szólt az Úr: „így jött el hozzánk a
Fiú, az ember Fia kelmefestőként jött.” (ford.: Pesthy Mónika). Szövegünk azonban nem a keresztség minden más színt
letörlő, megtisztító erejére utal, hanem az idősebb Plinius által is leirt (Hist. Nat. 35, 42. 150) egyiptomi gyakorlatot állítja
elénk, miszerint előzőleg már bepácolt szöveteket mártottak ugyanabba a festékeskádba, s azok a külső szemlélő számára
csodálatosképpen más-más színűek lettek.
180
Valószínűleg a templom építéséhez használt fákról - cédrus, ciprus - (1Kír 5, 6) lehet szó, de az sem kizárt, hogy a
királyok korában még igencsak nagy számban előforduló, kultikus tiszteletben részesített fákra, oszlopokra utalhat a szerző,
az un. aserákra (Asera istennő nevéből). Salamon és utódai előszeretettel ültettek, alkottak efféle fákat, hogy azután
gyűléseket, tanácskozást tarthassanak alattuk, vagy éppen itt, árnyékukban temessék el vezetőiket, dacára a Mózesnél
olvasható tilalomnak: …ne ültess semmiféle szent fát!” (MTörv 16, 21).
181
Hogy a kecskebakokká változott fiúk hogyan és miért kerültek éppen a kemencébe, azt a szövegből nem tudjuk meg.
182
Vö. Jn 10, 11.
183
Vö. Mt 18, 11; Lk 19, 10.
184
Vö. Ám 9, 7: „Izrael fiai. nem vagytok-e ti is olyanok, mint a kusiták fiai?”, ahol a kusiták, azaz az etiópok mint távoli és
jelentéktelen nép szerepelnek.
185
Az első tavaszi hónapot megelőző, 12. hónap az izraeli és az asszír-babilóniai naptárban.
186
A kis történet bővelkedik orientális elemekben, a keleti példázatokban oly gyakran megjelenő kígyó ezúttal együtt
szerepel az ítélkező gyermek király figurájával. (A „hálátlan kígyó” egyes kéziratokban egy másik epizódban is előtűnik.) A
koronás gyermek a jiddis hagyományban Salamonnal, a perzsáknál - ahogyan Hérodotosnál (L. cxiv, sk.) olvashatjuk -
Kyrosszal azonos, de személyére rábukkanhatunk a buddhista írásokban is. A már meglévő történetbe nem volt nehéz
beilleszteni az Úr Jézus alakját, és a két elem ötvözése sem tekinthető a szerző újításának: a kígyó elítélése mindig is a
mesék kedveli lezárása volt.
187
A tizenkét apostol egyike, vö. Mt 10, 4; Mk 3, 18.
188
A feltámasztott fiú neve a görög „zein” ('él') igét juttatja eszünkbe.
189
Vagyis a Sátán.
190
Szombaton, vagyis a pihenésnek szentelt napon tilos volt bármiféle munkát végezni. Az Úr Jézus azonban - a farizeusok
nagy botránkozására - néha megszegte ezt a tilalmat, vö. Mt 12, 5; Jn 7, 22-23.
191
A betűk alakjával, annak jelentésével - hasonló szellemben - egy Midras is foglalkozik, L. Talmud Bab. Sab. 104a.
192
A számunkra megdöbbentő „csodák” egyetlen bibliai előzménye a fügefa megátkozása lehetett, L. Mt 21, 18-22, bár a
Korán szintén tudni vél hasonló esetekről: „Akik Izrael fiai közül hitetlenek voltak, azok hajdan átokkal sújtattak Dávid és
Jézus, Mária fia nyelvével. És ez azért (történt), mert lázadoztak és (Allah parancsait) áthágták” (5. szúra, 78.).
Mindazonáltal a következő epizódok nélkülöznek minden dogmatikai vagy erkölcsi alapot, pusztán a szárnyaló fantázia -
kissé eltorzult - szülemenyei.
193
Vő. Lk 2, 41-52. illetve Mt 22, 41-46.
194
L. Zsolt 109, 1., illetve a kérdéses jelenetet Mk 12, 36; Lk 20, 43.
195
A tanító minden bizonnyal egy másik jelen levő írástudóhoz fordult kérdésével.
196
Vagyis a legfontosabb, a csillagászatban használatos fényszögeket, amelyek közül a szembenállás 180°-ot, az ún.
„harmadszög” vagy trigón 120, a „negyedszög” vagy kvadrát 90, a „hatodszög” vagy szextil pedig 60°-ot jelöl.
197
Vagyis a föld feletti, illetve alatti világ, a menny és a pokol természetét.
198
Vő. Mt3, 16-17; Mk 1, 10-11; Lk 3. 22; Jn 1,32.°

Pszeudo-Máté evangéliuma

199
A nyugati egyház legnagyobb hatású gyermekségevangéliuma, mely két korábbi művön, a Jakabnak tulajdonított
Protoevangeliumon és a Tamás-evangeliumon alapul, ugyanakkor azonban Jézus egyiptomi tartózkodásáról is beszél. A két
fő forrásával való kapcsolatát a következő táblázat mutatja; ezekre a kapcsolatokra a jegyzetekben külön nem hivatkozunk.
1 = Protev 1; 2 = Protev 1; 3 = Protev 4; 4 = Protev 5; 6 = Protev 6; 7 = Protev 7; 8 = Protev 8 sk.; 9 = Protev 11; 10 =
Protev 13; 11 = Protev 14; 12 = Protev 15; 13 = Protev 17 sk. - 16 = Protev 21; 17 = Protev 22; - 26 = Tam 2; 27 = Tam 2;
28 = Tam 3; 29 = Tam 4; 30 = Tam 6; 31 = Tam 6-8; 32 = Tam 9; 33 = Tam 11; 34= Tam 12; - 37 = Tam 13; 38 = Tam 14;
39 = Tam 15; - 41 = Tani 16.
A két tő forrásként szolgáló, görög nyelvű gyermekségevangéliumból az első latin fordítások az 5. századból maradtak ránk,
nyugaton tehát ezek legalább ettől az időtől kezdve ismertek lehetlek. A két korábbi forrást egybedolgozó és kiegészítő,
ismeretlen szerző a 8. vagy a 9. században alkotott, s valószínűleg tőle származik a bevezető fiktív levélváltás is, amelyben
szerzőként magát Hieronymus egyházatyát igyekszik feltüntetni. Ez a két levél szintén a Karoling-korból való. A 10.
századtól kezdve az evangélium Európában általánosan ismerné vált. A kéziratszövegek jelentős eltéréseket mutatnak
egymástól. Fordításunk C. Tischendorf kiadásán alapul (Evangelia apocrypha. Lipsiae, 1853. 1. 50-105), egy-egy rész
értelmezéséhez azonban a kritikai apparátusban közölt egyéb szövegváltozatokat is figyelembe vettük.
200
340-420: egyházatya, az ókeresztény irodalom egyik legjelentősebb képviselője, a Vulgata szerzője. A fiktív levélben
nyilván azért ő a címzett, mert az Ószövetség lefordításához héberül is megtanult.
201
Aquileia püspöke (387-408).
202
Altinum püspöke (335-407).
203
Mindkettő ismeretlen személy.
204
A név a héber Jojakim megfelelője, amely az Ószövetségben pap és király neveként egyaránt előfordul
205
Vagyis a papoknak.
206
Vő. Dán 13, 4: „Jojakim nagyon gazdag volt.”
207
Anna története részleteiben is sok hasonlóságot mutat Sámuel anyjának, Hannának a történetével: Sám I, 5 sk.; magát az
Anna nevet is ez az ószövetségi részlet sugallhatta a szerzőnek. A másik minta Jézus fogantatástörténete volt: Lk 1, 5 sk.
208
Vö. Bölcs 11. 15; 2Pt 2, 12; Jud 10.
209
Vö. 1Sám 1, 11.
210
Vö. Lk 2, 9.
211
Vö. Lk 1. 13.
212
Vö. 1Sám 1, 6.
213
Vö. Lk 1, 31.
214
Szűz Mária fogantatását a katolikus egyház december 8-án ünnepli (minthogy Mária születésének ünnepnapja a 6-7.
századtól kezdve szeptember 8).
215
Vö. Iz 49. 21; 54, 1.
216
A tizenöt lépcsőfokot a Mária születése című apokrif irat a lépcsőima zsoltársoraiként értelmezi 6. 1. sk.
217
Vö. Hanna (1Sám 2, 1-10) és Zakariás (Lk 1, 68-79) hálaéneke.
218
Mária napirendje sokban emlékeztet a 8. század szerzetesi reguláinak előírásaira.
219
Ez a motívum Szent Benedek Regulájából vett kölcsönzés: 66, 3.
220
Ebjatar nevű pap több helyen is szerepel a Bibliában: 1Sám 22, 20-23; 2Sám 20, 25; 1Kir 2, 26; Mk 2, 6.
221
Vö. Lk 1, 34.
222
Vö. Ter 4, 3-16.
223
Vö. 2Kir 2, 1-4.
224
Mivel elkezdődött a menstruációja, vö. Lev 15, 19-24.
225
A bottal történő kiválasztás mintája Áron botjának története: Szám 17, 16-24.
226
Vö. Kiv 28. 33-35, ahol azonban nem tizenkét csengettyűről van szó; a szerző a csengettyűk számát keveri a melltáska
tizenkét drágakövével: Kiv 28, 17-21.
227
Jézus testvéreinek említése az Újszövetségben: Mk 6, 3; Mt 1, 20, 24.
228
Datan, Abiron és Koarch története: Szám 16, 1-35.
229
A templom függönye a Kiv 26, 31-37 szerint kék és vörös bársonyból, karmazsinból bisszusból és lenvászonból készült.
230
Vö, Lk 1, 30 sk.
231
Vö. Lk 1, 28.
232
Lk 1, 42.
233
Vö. Lk 1, 30-33
234
Az Ószövetség ennek lehetőségét nem zárja ki: Ter 6, 1-4; Jub 5, 1-12.
235
A törvény egyaránt megkövezéssel büntette a házasságtörő nőt (MTörv 22, 22) és azt a férfit, aki eljegyzett lányon
erőszakot követ el (MTörv 22, 23-27). Vö. még: Mt 1, 19.
236
Vö. Mt 1, 20 sk.
237
Vö. 1Sám 1, 26; 25, 34.
238
Vö. Szám 5, 11-31, ahol féltékenység esetén a hűség hasonló próbájáról van szó.
239
Vö. Lk 2, 1-5.
240
A Lk 2, 4 adatától eltérően itt Mária is Dávid házából származik.
241
Vö. Ter 25, 23.
242
Vö. Mk 16, 5.
243
Vö. Lk 2. 34.
244
Vö. Ter 12, 3; 18, 18; 22, 18.
245
Vö. Lk2, 14.
246
A Zelomi valószínűleg a Salómé egyik változata; ugyanannak a személynek a megkettőzéséről van tehát szó.
247
Mária Jézus születése utáni szüzességét a lateráni zsinat mondta ki 649-ben.
248
Szabad összefoglalása a Lk 2, 8-17-ben olvasható történetnek.
249
Mivel a napkeleti bölcsek csillagáról később esik majd szó, a szerző itt nem valószínű, hogy arra a csillagra gondolt.
250
A szövegből nem derül ki, hogy a korábbi vagy a kortárs próféták mondták-e ezt.
251
Vö. Iz 1, 3.
252
Vö. Hab 3, 2c.
253
Vö. Lk 2, 21.
254
Vö. Lk 2, 22-24.
255
A „körülmetélés” görögül valójában peritomé, a szövegben szereplő szó ennek torzult formája lehet.
256
A történethez vö. Lk 2, 25-32
257
Vö. Lk 2. 36-38
258
A napkeleti bölcsek története Mt 2, 1-12 szabad átdolgozása.
259
A Máté-evangélium nem tud arról, hogy Heródes meg akarta volna gyilkoltatni a bölcseket.
260
Vö. Mt 2, 13 sk.
261
Vö. Zsolt 148, 7. Az egész történethez alighanem ez a zsoltársor adta az Írónak az ötletet.
262
Az egész fejezet Izajás híres jóslatán (11, 6-7) alapul, mely a messiási időkre vonatkozik: „Akkor majd együtt lakik a
farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, és egy kisgyerek
is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán,
akárcsak az ökör.”
263
A történet mögött az életfáról szóló elképzelés húzódik meg, mely a legkülönbözőbb népek folklórjában megtalálható:
ugyanez a történet némileg módosult formában a Koránban is szerepel (19. szúra 23-27).
264
Rómában a győztes katonák Kr. e. 293-tól kaptak pálmaágat, a császárkorban azután a győztes atlétáknak is járt. Bibliai
párhuzamai: 1Mak 13, 37. 51; 2Mak 10, 7; Jn 12, 13. Jel 7, 9.
265
Sotiane helységnévként nem ismeretes, emlékeztet viszont Sothisra, a Sirius egyiptomi nevére. A Sothis heliákus kelése
jelezte az egyiptomiak számára a Nílus áradásának kezdetét, nagy szerepe volt tehát az időszámításban. Ugyanerre enged
következtetni a 365 bálvány is (365 nap).
266
Ez is jelzi Krisztus kozmikus uralmát.
267
. Vö. Iz 19, 1: „Lám, az Úr gyors felhő szárnyán megérkezik Egyiptomba, Egyiptom bálványai megremegnek színe előtt”.
268
Aphrodisius Bézier (Dél-Franciaország) első püspökének is neve. A történet ábrázolása megtalálható a római Santa Maria
Maggiore boltívén.
269
Vö. Kiv 14, 28; 15, I.
270
Jézus eme szavainak a forrása ismeretlen.
271
Pontosan nem értelmezhető, valószínűleg gnosztikus spekuláció; de utalhat a Szentháromságra is.
272
Vö. Mt 2. 23.
273
Vö. Lk 2, 51 sk.
274
Vö. Józs 4, 9.
275
Vö. Józs 4, 9.

Józsefnek, az ácsnak a története

276
Ez a mű nem egészen illik az apokrif evangéliumok sorába, hiszen valóságos főszereplője nem Jézus, hanem József. A 2-
11. fejezete azonban szorosan kapcsolódik Jézus gyermekségtörténetéhez. Második fele József haláláról szól, s az egész
művet keretbe fogja az első meg a 30-32. fejezet. - A mii alighanem Egyiptomból ered, eredeti szövegét görögül Írhatták,
ennek kopt, arab és latin fordításai maradtak ránk. Mi a Tischendorf kiadásában olvasható latin szöveget fordítottuk.
Constantinus Tischendorf: Evangelia apocrypha. Lipsiae, 1853.
277
A Biblia szerint József tektón (Mt 13, 55). Ez a szó általában építőmestert jelent. Ősi ábrázolásain fejsze, fűrész van a
kezében. Aki fából épít házat, háztetőt, ácsnak nevezzük. Az itt használt latin szó(kapcsolat) egyértelműen ezt jelenti.
278
Egyházi méltóságok, kolostori elöljárók szokásos megnevezése.
279
Az egyiptomiak szemében a tökéletes életidő a 110 év volt. Ennyit élt a bibliai József is (1Móz 50, 52).
280
A mi időszámításunk szerint ez júl. 19/20-nak felel meg. Alsó-Egyiptomban a Nílus áradásának ünnepe, egyúttal Osiris-
ünnep. Ügy látszik, József mennyei születésnapját azért tették erre a napra, hogy a pogány ünnepnek keresztény tartalmat
adjanak.
281
Lk 21, 37 szerint Jézus az elfogatását megelőző napokban „nappal a templomban volt, tanított, éjszakánként pedig
kiment és az Olajfák hegyének nevezett hegyen időzött”. A bevezetés szerzője talán ide helyezi el azt a beszélgetést,
amelyben az itt következő történet elhangzott.
282
Eusebios Egyháztörténetében (VI. 20, I) esik szó arról, hogy 212-ben Jeruzsálemben Alexandros püspök könyvtárat
alapított. Ez volt Palesztina legrégibb keresztény könyvtára. Morenz szerint hitelesítő „topos” ez a könyvtárra vonatkozó
utalás, máshonnan is idéz hasonlókat.
283
Liturgikus fordulatnak látszik: e rövid szövegben már harmadszor ismétlődik.
284
A három szinoptikus evangélium szerint Jézus háromszor jövendölte meg szenvedését és feltámadását csaknem az itt
olvasható szavakkal (Mk 8. 31-33; 9, 30-32; 10, 32-34 és párhuzamos helyek).
285
Vö. Mk 16, 15.
286
Vö. Lk 24, 49.
287
Vö. ApCsel 9, 17
288
Vö. a gazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéddel: Lk 16. 19-31.
289
Utalás Szent Pálra, aki az Egyházat Krisztus testének mondja: „Tagjai vagyunk ugyanis testének” (Ef 5, 30),
290
A pogány antikvitásban senator mundi, Iuppiter mellékneve. A Bibliában nem szerepel, de a patrisztika Jézusra
alkalmazta.
291
Vö. Mt 12, 36.
292
Vö.1Kor 1, 31; 2Kor 10, 17.
293
Vö. Lk 2, 4.
294
A Biblia sehol sem mondja Józsefet papnak. Nem is származott papi családból.
295
A zsidók közöli az írástudók - amellett, hogy a bölcsességben járatosak voltak - többnyire valamilyen kézműves
mesterséghez is értettek, azzal keresték meg a kenyerüket. Ugyanígy az egyiptomi szerzetesek éleiében is összefonódott ez
a kettős szakértelem.
296
Mk 6. 3. „Jézus testvérei”-ként említi Jakabot. Józsefet, Júdást és Simont.
297
A szerző nem akarja azt állítani, hogy Jézust József nemzette: ez a későbbiekből világosan kitűnik. A törvény előtt atyja
(mint mondani szoktuk: nevelőatyja), mert feleségének ismerte el Máriát, akit terhesnek talált. A 'test szerint' kifejezés
inkább arra való, hogy Józsefet Jézusnak másik atyjától megkülönböztesse, aki a Szentháromság első személye. A
kifejezésre vonatkozóan L. Róm 1, 3-4: (Jézus Krisztus) „test szerint Dávid nemzetségéből született, a szentség lelke szerint
azonban a halálból való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult”.
298
Vö. Lk 1, 27.
299
Mária templomi éveiről a Biblia nem tesz említést. A Protoevangelium Jacobi (7, 2; 8, 2) és a Libellus de nativitate
sanctae Mariae (6) viszont ugyanezeket az adatokat említi. Mária „bemutatását” (praesentatio) 1166 óta kötelező ünnepként
üli meg a keleti kereszténység. Nyugaton 1371-ben honosította meg ezt a Mária-ünnepet XI. Gergely pápa. (Dr. Artner
Edgár: Az egyházi évnek… leírása és magyarázata - Bp. Szent István Társ., 1923. 326.) A mai egyházi naptár is számon
tartja „In praesentatione Beatae Mariae Virginis” a hagyományos nov. 21-i memoriát (vagyis már nem ünnepet!). Mivel
nincs bibliai alapja, nagyon tartózkodóan indokolja a papi zsolozsma történeti mondataiban: „Ma van a jeruzsálemi
templomhoz közel épült Új Mária-templom felszentelésének (543) emléknapja. A keleti keresztényekkel együtt ünnepeljük
azt a felajánlást, amelyet a gyermek Mária Istennek tett a Szentlélek indíttatására, akinek kegyelme eltöltötte őt szeplőtelen
fogantatása pillanatától kezdve.” Itt már nincs utalás arra, hogy a hároméves Máriát szülei a jeruzsálemi templomba vitték
volna.
300
Célzás arra, hogy - a Leviticus 15, 19-33 szerint - a havi vérzés tisztátalanná teszi a nőket: hét napon át nem mehetnek el
a templomba.
301
Mintha a szerző nem volna tisztában azzal, hogy Júda Izrael tizenkét törzsének egyike.
302
A Protoevangelium Jacobi (9, 1) a választásnak egy másik, csodásabb módjáról tud.
303
A szerző itt alighanem Mk 15, 40-re utal: „Asszonyok is álltak ott (a kereszt közelében), és messziről nézték, mi történik.
Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalóme”. A mai bibliamagyarázók szerint az itt
második helyen szereplő Mária nem azonos Jézus anyjával. A dr. Bartha Tibor szerkesztette Keresztyén Bibliai Lexikon öt
Jakabot különböztet meg az Újszövetségben. Köztük harmadik helyen ír „az Úr testvérétől” (vö. Mk 6, 3). s az ötödiken utal
a Mk 15, 40-re ezzel a megjegyzéssel: „Mk 15, 40 említi „kis” Jakabot, egy bizonyos Mária gyermekeként. Testvére József.
Azonosítása nehéz.”
304
Megtestesültem: incarnatus fui. A latin teológiai műszó a nicaeai hitvallás fordításában vált közismertté, ez Poitier-i
Szent Hilarius műve, a negyedik századból. Mögötte és görög megfelelője mögött a negyedik evangélium prológusának
sokat idézett mondata áll: „És az ige testté lőn, és közöttünk lakozék” (Jn 1, 14).
305
Vö. Mt 1, 18-19.
306
A szerző itt a Máténál olvasható evangéliumi szakaszt követi (1, 18-25). Ott azonban „az Úr angyala” megnevezetlenül
szerepel. A 'Gábor' név a Lukács-evangélium gyermekségtörténetében olvasható a két angyali üdvözlet történetében,
amelyek közül az elsőben Zakariást, a másodikban Máriát látogatja meg Gábor angyal (Lk 1, 19; 1, 26).
307
Az angyali híradás szövege csaknem szóról szóra azonos a Máté-evangéliumban olvasható mondattal (1, 20-21).
308
Utalás a második (messiási) zsoltár 9. versérc. A vas a késő bronzkorban ritka és különösen értékes fém volt, ezért
készült belőle királyi jogar. Ezt a zsoltárverset három helyen is a feltámadott Jézusra alkalmazza a Jelenések könyve (2. 27;
12, 5; 19, 15).
309
Az utolsó mondat ismét csaknem szó szerinti idézet Máté evangéliumából (1. 24).
310
Csaknem szó szerint Lukács szövege: 2, 1; 2, 3.
311
A Messiásnak a próféták szerint Betlehemben kell születnie.
312
Vö. Ter 35, 49.
313
A szerző összekeveri az apát és a fiút: Nagy Heródest, akinek uralkodása alatt Jézus született, és Heródes Antipászt, aki
az evangéliumi elbeszélés szerint lefejeztette a Keresztelőt (Mt 14, 3-12; Mk 6, 17-29). Ez utóbbit az evangéliumok
következetesen csak Heródesként emlegetik. Keresztelő Szent János a Lukács-evangélium szerint valóban Jézus rokona (1,
36).
314
Utalás a Jn 18. 36-ra.
315
Máté evangéliumában a napkeleti bölcsektől hallja meg Heródes Jézus születésének hírét. Itt a történetnek ez a
mozzanata hiányzik. A Józsefről szóló mondat viszont csaknem szóról szóra idézi a Mt 2, 13-at.
316
A Mk 15, 40 és 16, 4 szerint nagypénteken a két Máriával együtt egy Salómé nevű asszony is ott állt Jézus keresztjének
közelében. Rá gondolna a szerző? Nem lehetetlen, hogy ezt a Salómét azonosnak vélte Heródiás azonos nevű leányával, aki
a Keresztelő lefejezésének történetében szerepel (Mt 14, 6-11: Mk 6, 21-28). Egyébként egy Salómé szerepel a
Protoevangelium Jacobi XIX. és XX. fejezetében is.
317
Máté evangéliuma szerint a Szent Család addig maradi Egyiptomban, amiig (Nagy) Heródes halálának híre el nem jutott
hozzájuk (2, 22). A mi szerzőnk nem állíthatja, hogy Heródes meghalt Józsefek hazatérte előtt, hiszen akkor nem
fejeztethetné le -jóval később - a Keresztelőt. A hazatérést emiatt másképpen kell indokolnia.
318
Az Apostolok Cselekedetei Nagy Heródes unokájáról, I. Heródes Agrippáról írja, hogy „az Úr angyala lesújtott rá…,
mert nem adta meg az Istennek a dicsőséget. Férgek emésztenék meg, úgy halt meg” (12, 23). Szerzőnk valószínűleg erre a
történetre gondol: immár a harmadik Heródes életrajzából kever bele egy motívumot a maga Heródes-képébe.
319
A betlehemi gyermekmészárlásról Mt 2, 16-18-ban olvashatunk. Ez az emlék valóban Nagy Heródes személyéhez
kapcsolódik: a Bibliában szerves folytatása a napkeleti bölcsek látogatásáról szóló perikopának.
320
A nyolcadik fejezet végén a Szent Család visszatérését másképpen indokolta a szerző (I. 42. j.). Itt már - Máté
evangéliumával egybehangzóan (2, 19) - Heródes halálával hozza kapcsolatba ezt az eseményt: nem veszi észre, hogy így
önellentmondásba keveredik, hiszen, ha Heródes meghal még Jézus gyermekkorában, nem lehet azonos azzal a Heródessel,
aki a Keresztelőt lefejezteti.
321
A rabbinikus teológia a Teremtés 3, 19-re utalva („Arcod verítékével eszed kenyeredet”) tanította azt, hogy minden
férfinak értenie kell a kétkezi munkához, nem élet annak az élete, „aki más asztalára sandít”. (Vö. R. Meyer: Das
Arbeitsethos in Palästina zur Zeit der werdenden Kirche - Neues Sächsisches Kirchenblatt. 1935, Nr. 30.).
322
Azokról az évekről, amelyeket József Máriával és Jézussal együtt töltött, a szerzőnek nincs mondanivalója. Legfeljebb
közvetve, amikor arról tudósit, hogy az öregedés nem látszott meg rajta. S. Morenz (Die Geschichte von Joseph dem
Zimmermann – Übersetzt, erlautert und untersucht von S. M. - Berlin, 1951) felhívja a figyelmünket arra, hogy Athanasios
hasonlóan ír Szent Antalról (Vita, 93. c.), s hogy az ő mintája viszont az a megjegyzés lehet, amely a Deuteronomiumban
Mózesről olvasható: „Százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Szeme sem tört me, frissessége megmaradt” (34, 7). Az
Egyiptomból ránk maradt sírfeliratok, siratóénekek, epikai alkotások épp ellenkezőleg, részvéttel szólnak arról a fájdalmas
és megalázó pusztításról, amelyet az évek múlása általában ránk idéz.
323
Ez a fejezet megszakítja a József haláláról megkezdett elbeszélést, és Jézus gyermekkoráról ad képel. A szerző mintha
kimondatlanul elutasítaná a Tamás-evangéliumból ismert hagyományt, amely szerint a gyermek Jézus mozdulatait meg-
megújuló csodák, főként büntető csodák kísérték. A szerző szerint Jézus gyermekkora semmiben sem különbözött a többi
gyermekétől. Egyetlen kivételt említ: a Zsidókhoz irt levél 4, 15-ben olvasható mondatnak megfelelően, hogy Jézus
gyermekkorát is „bűn nélkül” élte át. Ugyancsak a Zsidókhoz irt levél adhatta az ötletet ahhoz, hogy a szerző a gyermek
Jézus engedelmességét kiemelje. Itt a legmeglepőbb, hogy Isten Fia létére hasonló lett a földi emberekhez (Zsid 5, 8:
„Annak ellenérc, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult.”)
324
A 2. fejezetben Júdás név szerepel.
325
Az Ószövetségben Saul és Hiszkija kap isteni intést arról, hogy közeleg a halála. A rabbinikus irodalomban ez a motívum
gyakorivá vált: Ádámot. Mózest maga Isten figyelmezteti. Ábrahámhoz, Izsákhoz, Jákobhoz Mihály arkangyali küldi
figyelmeztető üzenettel. Itt egyedülálló az „Úr angyala” fordulat. Véletlen-e, hogy a Lk 1, 11-et juttatja eszünkbe, meg az
„Úr angyala…” kezdetű ősi keresztény imádságot?
326
S. Morenz hívja fel a Figyelmet arra, hogy a 2Kir 20, 5 és következők szerint Hisz-kijának kell „az Úr templomába”
felmennie, miután Izajás próféta halálának közeledtére figyelmeztette. Hiszkija élni akar meg, kap is tizenöt év haladékot.
József a jó halál kegyelméért könyörög a szentély előtt. - Persze, ha József pap, akkor tán ószövetségi előkép nélkül is
érthető, hogy utolsó órájának közeledtekor a templomba siet.
327
Vő. 2Kor 1. 3.
328
Hz a szókapcsolat mintha arra a beszédre utalna, amellyel az Apostolok Cselekedetei szerint Szent Pál Athénban a
filozófusokhoz fordul (17. 22-31. passim).
329
Ez a hármas tagolás: spiritus, anima, corpus megjelenik az 1Tesz 5, 23-ban.
330
Mihályt illetően l. dr. Bartha Tibor: Keresztyén Bibliai Lexikon II. Mikáél címszó 3. „Izrael védőangyalának a neve.”
Valamint az ott felsorolt bibliai hivatkozások. Itt a haldoklók segítőjeként jelenik meg, aki Isten elé vezeti, kíséri a
másvilágra térő igazat. Ennek a képzetnek kialakulása szempontjából minden bizonnyal jelentős a Júdás-levél 9. verse:
„még Mihály főangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor Mózes holtteste miatt heves vitába szállt a Sátánnal,
csak ennyit mondott: Büntessen meg az Úr!” A biblikusok szerint ez a mondat egy ószövetségi apokrif iratra utal. A mi
szövegünkben nem a holttest védelméről van szó, hanem a lélek kalauzolásáról. A nyugati egyházban a gyászmise
affertoriuma őrizte a legújabb időkig ezt a képet: „Úr Jézus Krisztus, dicsőség királya, szabadítsd meg minden megholt
hívőnek lelkét a pokol büntetésétől és a mély börtönből; mentsd meg őket az oroszlán torkából, hogy a pokol el ne nyelje
őket; hanem a mennyei zászlóvivő, szent Mihály főangyal vezesse őket a szent világosságba, melyet egykor Ábrahámnak és
az ő ivadékának ígértél.”
331
Az őrzőangyalokra vonatkozó keresztény felfogás kialakulása szempontjából fontos bibliai helyek: Mt 18, 10; ApCsel
12, 15. Szalézi Szent Ferencnek az őrzőangyalhoz szóló imádsága így végződik: „Kiváltképp pedig arra kérlek, oltalmazz
halálom óráján és el ne hagyj, míg be nem vezettél az őrök nyugalom és boldogság lakásába.”
332
A lélek útját a túlvilágon az egyiptomi vallási hagyomány már a kereszténység előtt részletesen elképzelte. Ez a pogány
eredetű örökség tovább élt a kereszténységben is, először épp az apokrifekben tűnt fel. (L. részletesebben: J. Le Goff: La
naissance du Pourgatoine - Gallimard, 1981.)
333
A meg-megismétlődő „ne hagyd”-dal és a hozzá hasonlóan kezdődő mondatok ismerősek az egyiptomi halotti
liturgiákból. Szintén pogány eredetűek, a kereszténység átvette, itt-ott új tartalommal töltötte meg őket. (Vö. S. Morenz i.
m.)
334
A tűztenger képe Le Goff i. m. szerint elsősorban Iránban játszott nagy szerepet, onnan terjedt el, s jutott Egyiptomig. A
tűz itt még nem a tisztulás eszköze, mint a „tisztítótűz” későbbi képében.
335
Az egész fejezettel kapcsolatban érdemes Morenz sorait idéznünk (i. m. 48): „A 14. fejezet rövidített formában újra
előadja a 2-11. fejezetek tartalmát (gyermekségtörténet). Ez arra vall hogy a József betegségét, halálát és eltemettetését
elbeszélő rész (vagyis a 12. fejezettel kezdődő szakasz) eredetileg a 2-11. fejezetig tartó rész nélkül alkotott önálló könyvet.
A két rész között nincs semmi belső összetartozás. Ha a hosszasan előadott gyermekségtörténet az alapműhöz tartozott
volna, szükségtelen lett volna a 14. fejezetben adott összefoglalás. Mivel ennek számadatai új, sajátosan csak rá jellemző
anyagot tartalmaznak. teljesen világos, hogy itt egy, a József utolsó napjairól szóló rész elé szánt önálló bevezetéssel van
dolgunk, amely először akkor degradálódott dubletté, amikor a 2-11. fejezeteket a könyvhöz kapcsolták. Ez viszont (hogy ti.
hozzákapcsolták) arra vall, hogy maga a mű nagy becsben állhatolt.”
336
A 'teremtmény' szó a látható világon túl az angyalokra is utal.
337
Figyeljük meg a nicaeai zsinat szentháromságtani szakkifejezését!
338
A képek emlékeztetnek az Ecclesiastes híres soraira az öregedő ember korábbi értékeinek megfogyatkozásáról (12, 1-8).
339
A sorok, amelyekkel a haldokló saját születését, egész kihunyó életét szinte megátkozza, részben Jób könyvének 3.
fejezetére emlékeztetnek, részben az 51. Zsoltár 7. versét idézik.
340
Ez a hosszú, jajokkal átszőtt bűnvallomás nyilván valamiféle sztereotípiát őriz: nemcsak formai jellegzetességei utalnak
erre, hanem tartalma is. Józsefnek aligha kellett komolyan azzal vádolnia magát, hogy lopott!
341
Jákob haláláról a Teremtés 49. fejezete szól.
342
Morenz i. m. szerint az egyiptomi (pogány) varázsmondókák emelik ki következetesen, hogy a megidézett nem e világi
erőnek „most. most. gyorsan, gyorsan” meg kell nyilvánulnia.
343
Ugyancsak Morenz hívja fel a figyelmünket arra, hogy az egyiptomi istenszobrokon az ábrázolt istenalakok fülét és
szemét különös anyagból mintázták meg, ezzel is jelezve, hogy az istenek legjellegzetesebb vonása az, hogy hallják, látják a
mi nyomorúságunkat. A mi szerzőnk Jézust állítja elénk úgy, ahogyan az egyiptomiak isteneiket szerették látni, elképzelni.
344
József különleges helyzetéhez aligha illik ez az áradó, lelkendező imádság: annál inkább lehet a haldoklóknak szánt
minta. Ismét Morenz mutat rá arra, hogy az egyiptomi pogány imádságok szerkezete volt nagyon hasonló: a megszólított
istenségnek lehetőleg minden titulusát, nevét felsorakoztatták. Mintha a szerző elfelejtené Jézus intelmét: „Amikor
imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok” (Mt 6, 7).
345
Máté evangéliuma szerint József háromszor kapott Istentől Jézusra vonatkozó kinyilatkoztatást: 1, 20 és kővetk., 2, 13 és
2. 19.
346
Jézus születéstörténetének rövid összefoglalása ez. „Izgatóan érdekesnek kellett lennie, hogy Jézus születésének
kérdéséről épp József szájából hallunk vallomást, ő itt koronatanúként szólal meg.” (Morenz i. m.) Ezeknek a mondatoknak
a jelenléte megint azt valószínűsíti, hogy a mű eredetileg nem tartalmazta a jelenleg hozzá tartozó „gyermekségtörténet”-et.
347
Hasonló történetet olvashatunk a Tamás-evangélium 4-5 fejezetében.
348
Vö. Jn 20, 28.
349
Vö. Zsolt 116, 16.
350
Vö. Róm 5. 14; 6, 9.
351
Morenz szerint ez a fogalmazás az orphikus teológiából eredhet. Hivatkozik arra a töredékre, amelyet Platón
Euripidésztől idéz: „Ki tudja, életünk nem meghalás-e, s halálunk élet?” (Gorgias 493a. Péterfy Jenő ford.)
352
S. Morenztől tudjuk, hogy a kopt szöveg szerint a haldokló lábánál Mária ül, a fia, Jézus viszont a fejénél foglal helyet.
Ezt az elrendezést Morenz párhuzamba állítja az Osiris halálát ábrázoló egyiptomi képekkel. Annál érdekesebb, hogy a latin
szövegben félreérthetetlenül Jézus kerül József lábához.
353
Ismét S. Morenz hívja fel a figyelmünket a héber nefeš: 'lélek' szó etimológiájára, amely az akkád napišta, 'Gurgel,
Kehle' szóig vezet.
354
A szinoptikus evangéliumok szerint Jézus érintésére gyakran meggyógyulnak a betegek. A kopt változatban itt is
megkönnyebbülést jelent József számára: elillan a láza. Mégsem gyógyulás ez, a forróság nyomában a halált jelentő
hűvösség jelentkezik.
355
Fiútestvérek is jelen vannak, mégis a leánya szólal meg. Morenz szerint Egyiptomban a haldokló lányának kell a
siratóéneket elénekelnie.
356
Az egyiptomiak elképzelése szerint nyugatra van a halál birodalma (hiszen a Nap is ott nyugszik le). Morenz szerint
ismét Osirisra utal a szerzőnk, amikor itt délről vezeti be a halált. Az ő arca ugyanis halálakor dél felé tekintett, a déli
sivatag felé. A halál itt valamiféle személyes alakban jelenik meg.
357
A megszemélyesített halál kísérete az egész alvilág. Morenz az Apokalipszist idézi: „Fakó lovat láttam, a Halál ült rajta,
nyomában az alvilág” (6, 8).
358
A 'jó atyám' szókapcsolat a mennyei Atyára utal. Vö. Mt 19, 17. Itt. a kritikai kiadás szerint Jézus így szól: „Mit kérdezel
engem a jóról? Csak egy valaki jó.” A párhuzamos helyeken ennek a mondatnak megfelelője így hangzik: „Senki sem jó,
csak az Isten” (Lk 18, 19; Mk 10, 18). Máté némely szövegtanúi azonban két teljesebb változatot kínálnak: „Csak egy
valaki jó, az atya”, vagy: „Csak egy valaki jó, az én mennyei atyám.”
359
Vö. 2Kor 1, 3.
360
Vö. 68. j.
361
A bibliai angelológia itt a gnosztikus fényszimbolikával és az egyiptomi elképzelésekkel párosul (vö. a 13. fejezettel és a
hozzá fűzött jegyzetekkel).
362
A zárómondat utólagos intelem, amely az olvasóhoz fordul, ós egészen személyes tanulságokat kínál neki.
363
„Az a motívum, hogy egy halottat éneklő angyalsereg kísér Isten elé, megjelenik a történeti elbeszélésben is. Nazianzoszi
Szent Gergely szól arról, hogy Konstantin halottas menetét angyali ének kísérte (Oratio V, 16). Az angyali kíséret
önmagában is egészen kivételes kitüntetés.” (Morenz í. m.)
364
Morenz tájékoztat minket arról, hogy az egyiptomi szokás szerint felnyitották a halott szemét és száját, hogy ezeket a
szerveket felkészítsék a túlvilági tevékenykedésre. Jézus itt átértelmezi a halál és az érzékszervek szerepét.
365
Ugyancsak Morenz idézi J. Spiegel leírását az egyiptomi temetési szokásokról: sietve odarakták a halott köré az e
világban használt tárgyait, eszközeit, hogy ne szakadjon el tőlük. Itt az e világot és a földi kiválóságot maga mögött hagyva
indul el a halott lelke az örökkévalóságba.
366
L. 76. j.
367
Jézus kínszenvedése a harmadik órától a kilencedikig tartott. Az órákat úgy számították, hogy a virradattól alkonyatig
tartó időt tizenkét részre osztották. Az evangélisták közül Márk rögzíti Jézus keresztre feszítésének és halálának idejét a
harmadik és a kilencedik órára (15, 25; 15, 34 s következők). Közben említi a hatodik órát is, ez a delet jelenti, ettől kezdve
három órán át sötétség borult az egész földre (15, 33). A három kiemelt időpont a zsidóknál szokásos napi imádság ideje.
Érdemes megjegyeznünk, hogy a negyedik evangélium a passiónak másfajta kronológiáját ismeri: Jn 19, 14.
368
„Az evangélisták megjegyzései szerint Jézus sokkal többet imádkozott, mint amennyi imádságszöveget tőle följegyeztek.
Ez arra indította az olvasókat, hogy kitaláljanak és Jézus szájába adjanak további imádságokat is” (Morenz).
369
Egyiptomban a temetkezéskor minden lehetőt megtettek azért, hogy a holttest pusztulását megakadályozzák. A
keresztény időkből is van adatunk arra, hogy büszkék voltak rá, ha egy-egy jeles halott testét később épen találták. Az
ezeréves vendégség gondolata az Apokalipszisből ered: 19, 9; 19, 17 és a következők: 20, 2-7.
370
A felajánlott ételt-italt az elhunyt sírjához vitték, s az ott rendezett szeretetlakomán fogyasztották el.
371
Ezek a számok a magvetőről szóló példabeszédből kerültek ide: Mk 4. 8.
372
A szerző a zsidók temetési szokásait említi, hiszen Józsefet szülőföldjén temetik el, de valójában az egyiptomi temetési
szokások ellen emel szót. József holttestét nem lehetett hagyományos módon eltemetni, mert amit az angyalok tettek vele,
az minden további igyekezetet fölöslegessé, tehetetlenné tett. Így kellene az új, keresztény temetési szokásoknak
kiszorítaniuk a pogányságból örökölt gyakorlatot.
373
Hogy Jézus épp József egyiptomi útjának emlékét idézi fel, az ismét valószínűvé teszi az egész könyv egyiptomi eredetét.
374
A megszólításból is látszik, hogy ez a fejezet nem imádság, de nem is buzdítás a körülállókhoz. Inkább meditációnak
vagy rövid teológiai traktátusnak mondhatnánk, amely a halállal kapcsolatos keresztény felfogást tömören és szemléletesen
összefoglalja.
375
Morenz hívja fel a figyelmünket arra, hogy azokban a vallásokban, amelyek halálba hanyatló, majd feltámadó istenekről
beszélnek, korántsem magától értetődő, hogy a halál alá van rendelve az istenek akaratának. Itt épp ezt emeli ki a szerző.
376
A judaizmus teológiájában fontos szerepet játszott „az égi hang”. A farizeusok szerint Malakiással lezárult a próféták
sora. Isten ezután ilyen „égi hang” által nyilatkozhatik meg, így igazolja majd a Messiást is. Itt ez a hang a halált indítja
útnak.
377
Ádám engedetlen volt, ezért kell bűnhődnünk; a halál viszont engedelmes eszköze Istennek.
378
A kopt szövegben ez a mondat másképpen olvasható: „Mi gátolna abban, hogy kérjem az én jó atyámat…” Ez a fordulat
viszont a passió egyik emlékezetes mozzanatára utal: Mt 26, 53-54.
379
A szerző visszatér a kerethez: Jézus tanítását végighallgatták az apostolok, és most kérdéssel fordulnak hozzá.
Kérdésükben bizonyára az első olvasók nyugtalansága fejeződik ki, a szerző úgy intézi, hogy azt maga Jézus oszlassa el.
380
A Ter 5, 24 és a 2Kir 2, 11 alapján Hénokról és Illésről azt tartották a zsidók, hogy ők kikerülték a halált.
381
Mt 26, 13.
382
Ez a Jelenések könyvének záradéka: 22, 18 és a következők.
383
Az Ószövetség a hosszú életet jutalomnak tekinti, amellyel Isten a törvény útján járó embereket tünteti ki. Ezzel a
felfogással ellenkezik a mindennapi tapasztalat: sokszor a gonoszok is nagy kort érnek meg. Magyarázatul már az
Ószövetség hivatkozik arra, hogy Isten türelmes, „lassú a haragra”, mert alkalmat akar adni a bűnbánatra. Az
Újszövetségben ez a gondolat még elevenebb: 2Pt 3, 9. 15.
384
Vö. Zsolt 102, 25.
385
Az itt kezdődő fejtegetés a Jelenések könyvének 11, 3 és következő szakaszát bontja ki. Az ott szereplő „két tanút”
Hénokkal meg Illéssel azonosítja.
386
Az Antikrisztust illetően lásd: Un 2, 18, 22; 4, 3; 2Jn 7.

Fülöp evangéliuma
387
A Fülöp evangéliuma a Nag Hammadiban talált írások közé tartozik, a második kódex harmadik írása, Szíriában
keletkezett, legkésőbb a Kr. u. 3. sz. második felében. Eredeti nyelve feltehetőleg a görög volt, de csak koptul maradt fenn.
Felfogása a valentiniánus gnózist tükrözi, de gnoszticizmusa nagyon mérsékelt. A valentiniánus gnózist korábban szinte
kizárólag az egyházatyák eretnekek ellen írott műveiből ismertük. Mivel sokszor tanulságos ezeknek az eredeti gnosztikus
művekkel történő összehasonlítása, továbbá e művek sok helyen elősegíthetik a gyakran homályos gnosztikus szövegek
megértését, említsük meg közülük a legfontosabbakat, melyekre a továbbiakban sokszor fogunk hivatkozni, mind itt a
Fülöp-evangéliumnál, mind majd Az Igazság evangéliumánál (e műveket a szokásos gyakorlatnak megfelelően latin
címükön idézzük):
Irenaeus (2. sz.). Adversus haereses (Az eretnekek ellen); továbbiakban: Haer.
Alexandriai Kelemen (2. sz.), Stromateis (Szőttesek); továbbiakban: Str.
Alexandriai Kelemen, Excerpta ex Theodoto (Kivonatok a gnosztikus Theodotos művéből); továbbiakban: Exc.
Római Hippolytos (megh. kb. 235), Refutatio omnium haeresium (Valamennyi eretnekség cáfolata); továbbiakban: Ref.
Epiphanios (315-403), Panarion („Orvosságos ládika” - ti. az eretnekségek ellen); továbbiakban: Pan.
A Fülöp-evangélium fordítása a következő kiadás kopt szövege alapján készült: Das Evangelium nach Philippos. Hrsg. und
übers. v. Walter C. Till (Berlin, 1963) (Patristische Texte und Studien, 2). A számozásnál is ezt a kiadást követem. Az
oldalak alján a szöveg rosszul olvasható, azért ezeken a helyeken a fordításban is kisebb-nagyobb hiányok vannak. A
különböző kiadók által javasolt kiegészítések sokszor nagyon bizonytalannak tűnnek, így ezeket csak ritkán veszem
figyelembe. A jegyzeteknél segítségemre volt: Das Evangélium nach Philippos, übers. v. H.-M. Schenke = W.
Schneemelcher (Hrsg.), Neutestamentliche Apokryphen, 6. Aufl. I. Evangelien p. 148-173.
388
A valentiniánusok szerint a teremtésben a nőnemű Sigè = Csend gyermekeiként jöttünk létre, és mint ilyenek
tökéletlenek vagyunk. Ezért kellett Krisztusnak eljönnie, aki Atyánk lett. „…a teremtés az ő(fem.) szenvedései általjött létre,
ő az, aki a formátlan anyagot is létrehozta, ami miatt az Úr alászállt, hogy minket kihúzzon a szenvedésből, magát pedig
belehelyezze. Addig ugyanis csak az asszony gyermekei voltunk, mintha valami ocsmány egyesülésből származnánk,
tökéletlenek és gyermetegek és balgák és gyengék és formátlanok. … mikor azonban a Megváltó megformált minket, a férfi
és vőlegény gyermekei lettünk.” (Exc. 67, 4-68) „Amíg tehát a mag formátlan, mondják [ti. a valentiniánusok], addig az
asszony gyermeke. Mikor azonban formát kap, átkerül a férfihoz, és a vőlegény fia lesz, többé már nem gyenge, és nincs
alávetve a látható és láthatatlan világi hatalmaknak, hanem férfivá válva hímnemű gyümölcs lesz belőle.” (Exc. 79)
389
Hermas, Pásztor Péld. 3-4: Hermas száraz, levél nélküli fákat lát, vezetője elmagyarázza, hogy amint télen a fák mind
egyformák, úgy ebben a világban sem lehet a bűnösöket és az igazakat megkülönböztetni egymástól, mert „ez a világ (aión)
tél az igazak számára” (Péld. 3. 2). Utána viszont Hermas sok fát lát, melyek közül némelyek zöldellnek, mások szárazak.
Mindez az eljövendő világ szimbóluma: „ezek a zöldellő fák az igazak, akik az eljövendő világban fognak lakni; az
eljövendő világ ugyanis az igazak számára nyár. a bűnösök számára azonban tél”. (Péld. 4, 2)
390
Talán utalás Jn 4, 35-36-ra: „…Emeljétek fel a szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra.
Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre…”
391
Vö. Tamás-evangélium, 14. logion: „Ha böjtöltök, bűnt nemzetek magatoknak, és ha imádkoztok, megítéltettek, és ha
alamizsnát adtok, rosszat tesztek lelketeknek.” (Ford. Hubai Péter; Jézus rejlett szavai. Bp. 1990.) Alexandriai Kelemen Str.
VII, 41-ben említ egy olyan eretnek felfogást, mely szerint nem szabad imádkozni.
392
Talán utalás arra az elgondolásra, miszerint Krisztus lelke (vagy szelleme) azalatt míg Krisztus elszenvedte a
kereszthalált az Atyánál volt letétbe helyezve. L. Exc. 62, 3: „Krisztus lelke ugyanis, miközben a test szenvedett, az Atya
kezébe helyezte magát.” Másutt hasonló elgondolás szerepel a szellemre (pneuma) vonatkozóan, L. Exc. 61, 6-7 (itt arról
van szó, hogy azért kellett a pneumának Krisztustól a szenvedés idejére eltávoznia, mert különben a halálnak nem lett volna
hatalma Krisztus fölött. Mindezek az elképzelések nem csak a gnosztikusoknál bukkannak fel. Így Origonés szerint is a
Krisztus halála és feltámadása közti időben szelleme (pneuma) az Atyánál volt letétbe helyezve, L. Beszélgetés
Hérakleidésszei. 7-8 (Entretien d'Origène avec Héraclide, introd., texte, trad. et notes par. J. Scherer Paris, 1960, Sources
Chrétiennes, 67). Az egész elgondolás alapja Lk 23, 46: „Atyám kezedbe teszem le lelkemet (pneuma).”
393
Az aión jelentését illetően L. Kákosy L. Fény és káosz Bp. I984, p. 85.: „Az aión egyike a legkomplexebb fogalmaknak a
gnózisban. A szó elsődleges jelentése életkor, hosszú időszak, örökkévalóság. A platóni filozófiában (Timaiosz) metafizikus
tartalmat nyer, az ideák világának változatlan örökkévalóságát jelenti a múló földi idővel szemben. … A gnózisban a
jelentéskör tágult, háromféle értelemben használták: 1. világkorszak, örökkévalóság; 2. térség, régió; 3. szellemi lény.
Leggyakoribb ez utóbbi kettő, az idő jelentés bizonyos fokig háttérbe szorult. A … teremtéstörténetben az Aiónok a szellemi
világ tagjai, elvont fogalmakat személyesítenek meg.” Szövegünkben is az aión különböző jelentésekben szerepel, itt a mi
világunkkal szembeállítva az örökkévaló, állandó világot jelenti.
394
Exc. 31, 3-4. A meglehetősen nehéz szakasz lényegében a következőket mondja: Krisztus a megnevezhetetlen név, a
forma és a tudás. Az aiónok meg akarták szerezni ezt, ezért tudatlanságba és alaktalanságba kerültek. … ezért jött létre a
tudás hiánya is, ami pedig a név árnyéka. … Így az aiónok részleges neve a név pusztulása.” Vagyis: a világban levő sok
név azért jött létre, mert az egyetlen valódi név nem volt elérhető.
395
Az arkhónok (= fejedelmek) a gonosz hatalmakat jelentik.
396
A Szentlélek a sémi nyelvekben nőnemű.
397
Héberben nor = megőriz, elrejt. A Nazarénus valójában az ettől teljesen különböző nzr gyökből származik, melynek
jelentése 'félretesz, felszentel'.
398
A szövegben így van, de a helyes fordítás valószínűleg: „az övé és az Atyáé”.
399
2Kor 5, 3.
400
1Kor 15, 50.
401
Ignatiusnál Krisztus teste a hit, vére pedig a szeretet (Trallésziekhcz írt lev. 8; Rómaiakhoz írt lev. 7, 3).
402
A lélek is test, különben a bűnös lelkek hogyan éreznék a büntetéseket. A halott Lázár és a gazdag közti jelenet is azt
mutatja, hogy a lélek test, mivel éppúgy vannak testrészei (Exc. 14, 3-4). Vö. Hermas, Péld. 5. 7, 2: „Vigyázz, nehogy a
fejedbe vedd, hogy ez a te tested alá van vetve a romlásnak, és jogtalanul használd valamiféle szennyben.”
403
Az ember azáltal érkezik a világba, hogy a fény megvilágítja és formát ad neki,L. Exc. 40, 3-4: „ … Ezért mondja a
Megváltó: 'világítson a ti fényetek' (Mt 5, 16), a felragyogó és formát adó fényre utalva, melyről az apostol azt mondja:
'mely minden embert megvilágít, aki a világba jön' (Jn 1. 9-10).”
404
A gnosztikus szerint minden teremteti lénynek van teste, az angyaloknak, arkangyaloknak, elsőszülötteknek stb.. sőt
magának a Fiúnak is. Csak ezek a testek tiszták és szellemiek, nem testi, hanem szellemi látás képes őket felfogni. (Exc. 10-
15)
405
A rejtett és a látható tulajdonképpen két létformát jelöl: az egyik az, amely nem nyilvánult meg, a másik pedig az,
amelyik megnyilvánult azáltal, hogy formát és fényt kapott. A magyar fordítás ezt nem tudja jól visszaadni. A kopt szöveg
az elsőre az 'elrejteni' ige különböző alakjait használja, a másodikra a 'megnyilvánul, kinyilatkoztat' igét. Ez utóbbi
fordításánál nem tudtam következetesen eljárni, helyenként a 'megnyilvánul', 'megmutatkozik' igével fordítom, mikor
azonban a megnyilvánult világról vagy dolgokról van szó, 'látható'-nak fordítom.
406
Exc. 7, 3: „ … ő pedig ugyanaz, miközben minden hely számára olyan, ahogy az őt be tudja fogadni.”
407
Ez az elképzelés nem speciálisan gnosztikus, inkább zsidókeresztény, sok helyen felbukkan. Talán a legkorábbi ilyen írás
Izajás látomása (az Izajás mennybemenetele c. apokalypsis második része), mely feltehetőleg a Kr. u. 2. századból
származik: „És hallottam a Magasságosnak, az én Uram Atyjának a hangját, amint így szólt Uramhoz. Krisztushoz, akit
majd Jézusnak fognak hívni: 'Menj és szállj alá az összes egeken keresztül. Le fogsz szállni az égboltozaton [= legalsó ég]
és azon a földön keresztül egészen addig a Seolban lévő angyalig, de a Pusztulásig nem mész le. És hasonlóvá leszel
azokhoz, akik az öt égben vannak, és vigyázni fogsz, hogy alakodat olyanná tedd, mint az égboltozat angyalai, és mint a
Seolban lévő angyalok. És annak a világnak az angyalai közül egy sem fogja tudni, hogy te velem együtt uralkodsz a hét
égen és angyalain.” (10, 7-11) Itt tehát Krisztusnak azért kell minden égben olyannak látszania, mint az adott ég lakói, hogy
ne ismerjek öt fel. Erre azért van szükség, hogy a Sálán ne tudja, valójában kivel áll szemben. Kicsit más felfogással
találkozunk Órigenésnél: nála Krisztus azért jelenik meg az angyaloknak, mint angyal, hogy nekik is hirdesse az
evangéliumot és megváltsa őket. (Vö. J. Daniélou, Théologie du judéo-christianisme, 2e éd., Paris, 1991, p. 264-273.)
408
Emögött az az elképzelés áll, hogy minden embernek van egy égi párja, angyala, aki mintegy alter ego-ja. Egyesek
szerint erről szól a Tamás-akta gyöngyhimnusza is. Mindezzel kapcsolatban L. G. Quispel, Makarius, das
Thomasevangelium und das Lied von der Perle, Leiden, 1967 (Novum Testamentum, Suppl. 15). Vö. Exc, 36; Tamás Ev.
logion 84. Mi azért vagyunk képmások, meri Isten képére (kat' eikona) lettünk teremtve (Ter 1, 26).
409
A szövegben az 'ő(fem.) nővére', így csak az anyjának a nővére lehet. Feltehetőleg elírás, és Krisztus nővéréről van szó.
410
Ugyanis két szóból áll.
411
Lev 2, 13: „Sózz meg minden áldozatot, amelyet felajánlasz, és ne szűnjél meg a te Istened szövetségének sóját hinteni
áldozatodra. Minden ajándékoddal mutass be sót Uradnak, Istenednek.” Mk 9, 49 varia lectionis: „ugyanis minden áldozat
sóval lesz megsózva”; Kol 4, 5-6: „A kívülállókkal való érintkezésben éljetek bölcsességgel. … beszédetek legyen mindig
szíves, sóval ízes …”
412
Talán sóoszlopnak, vö. Ir., Haer. IV, 31, 3, ahol Lót felesége, aki sóoszloppá vált, pozitív értelmezést kap, és az Egyház
szimbóluma lesz: „ … felesége hátramaradt Sodomában, immár nem romlandó testben, hanem mint mindig megmaradó
sóoszlop, és az emberi szokásokra jellemző természetes dolgok által mutatja, hogy az Egyház is, amely a föld sója, itt
maradt a föld határain belül, elviselve mindazt, ami emberi; és bár gyakran leszakítanak róla egész tagokat, kitart a
sóoszlop, ami a hit szilárdsága, és megerősíti és elküldi a fiakat Atyjukhoz.”
413
A fiú itt nem Krisztus, hanem a hívő, aki Isten fiává lesz, vö. Gal 4, 1-7: „ … amíg az örökös kiskorú, semmiben sem
különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura… De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, … hogy
kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. … Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s
ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.”
414
Éva házasságtörést követelt el a kígyóval, ebből született Káin, L. The Gospel of Philipp, introd. By W. W. Isenberg - The
Coptic Gnostic Library. Nag Hammadi Codex II, 2-7. Ed. by B. Layton. vol. I., 135. p.
415
Vö. Jn 8, 44: „A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos…”
416
A kopt szövegben mindkét helyen a görög 'baptizo' ige áll, melynek alapjelentése az, hogy 'merít', ebből származik a
keresztségben általánossá vált 'keresztel' jelentés. A szakasz értelme feltehetőleg a következő: a kelmefestő, amikor valamit
be akar festeni, bemeríti azt a festékbe, és ha a festék jó, úgy átitatja a kelmét, hogy soha többé ki nem jön belőle. Ez
történik velünk a keresztségben: Isten vízbe merít minket, és ezáltal a halhatatlanság, mint valami kimoshatatlan festék
ivódik belénk. Az egész kiindulópontja az, hogy a görög 'baphé' egyaránt jelent festést és bemerítést is. A 'baphé' a
keresztségre értve szerepel a pseudo-elementiánus írásokban is, homiliák 7, 8.
417
Lehet, hogy ki kell egészíteni: 'szeretnünk kell'.
418
msh szírben jelenti egyrészt azt, hogy 'felken', másrészt azt, hogy 'mér', l. L. Costaz. Dictionnaire syriaque-francais
(Beyrouth, 1963) p. 193.
419
prs szírben jelenti egyrészt azt, hogy 'elválaszt', másrészt azt, hogy 'kiterjeszt', l. Costaz 289. p. A szöveg érdekessége az,
hogy Parisatha nem Jézus, hanem az eucharistia elnevezése.
420
Tamás ev., logion I9/a: „Jézus mondta: Boldog az, aki azelőtt lett, amikor még nem volt.” (Ford. Hubai Péter)
421
Vö. Ef 5. 32.
422
Ez a kiegészítés teljesen bizonytalan, semmi nem támasztja alá azon túl, hogy a kiadók nem találtak más ideillő szót.
423
L. a 106-hoz írt 22. j.
424
Bizonytalan kiegészítés, a szövegben csak ACIA látható, előtte néhány betű hiányzik. Till Ázsiának fordítja, Isenberg
viszont fantasiának egészíti ki.
425
Kétféle tűz van: a földi, testi, és a tiszta égi, mely szellemi, vö, Exc. 81, 1.
426
Apokatastasis - szóról szóra 'helyreállítás', a lélek vagy az egész világ visszakerülése eredeti állapotába. Kiindulópont
ApCscI 3, 21. Az apokalaslasis pamón. mindenek helyreállítása, Órigenésnél kap központi szerepet.
427
Ez a mondat feltehetőleg a beavatás öt részét vagy fokozatát írja le, melyek közül mindegyik egy-egy szentségnek felel
meg.
428
Mt 8, 12; 22, 13; 25. 30.
429
Mt 6. 6.
430
Tamás ev., logion 22: „… Ha a keltőt eggyé teszitek, … és … a férfit és a nőit ez egyes-egyetlenné fogjátok tenni, hogy a
férfi ne legyen férfi, sem a nő nő. … akkor fogtok bemenni /a királyságba/.” Vö. 106. és 114. is. Ez utóbbi arra vonatkozik,
hogy asszony csak akkor mehet be az égi birodalomba, ha férfivá (azaz szellemmé) lesz. Itt nem erről van szó, hanem a
kettő egyesítéséről. II. Kelemen-levél: „Amikor egyszer valaki megkérdezte az Urat, mikor fog eljönni a királysága, ő azt
mondta: »amikor a kettő egy lesz, a külső olyan mint a belső, és a férfi a növel lesz, sem nem férfi, sem nem nö«.” (12, 2)
431
Mk 19. 34.
432
Ennek nagyon szép leírása található Exc. 27-ben; főpapon természetesen a tökéletessé vált lelket kell érteni.
433
Vö. Mt 28, 51: „Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig.”
434
A lélek felemelkedése során a különböző égi szférákban különböző hatalmakkal találkozik, akik igyekeznek
megakadályozni, hogy továbbhaladhasson, és igyekeznek hatalmukba keríteni öt. Ettől a lelket vagy az védi meg, hogy a
hatalmak nem látják, mert annyira tiszta, vagy az, hogy rajta van Isten pecsétje, mely fölött azoknak nincs hatalmuk.
435
Vö. 44. j.
436
Vö. Ter 2. 7.
437
Itt a „salvator salvatus/salvandus” (a megváltott/megváltandó Megváltó) gnosztikus alakja bukkan fel, ezzel kapcsolatban
L. C. Colpe, Die gnostische Gestalt des Erlösten Erlösers = Islam 32 (1956) p. 195-214. Jézus a megváltást akkor kapja,
amikor megkeresztelkedik a Jordánban, Exc. 22, 6-7: „A Név, mely galamb formájában alászállt Jézusra, megváltotta öt.
Ugyanis Jézus számára is szükség volt megváltásra, hogy ne tartsa fogva a hiány fogalma, amelybe belekerült.” Vö. a
szintén Nag Hammadiban talált Tractatus Tripartitus: „Nemcsak a földi embereknek van szükségük megváltásra, … hanem
magának a Fiúnak is, aki a megváltás helye lett a mindenség számára, neki is szüksége van megváltásra … A megváltást
kezdetben kapta meg a Logos által, aki alászállt rá.” (The Tripartite Tractate. transl. by H. W. Attridge and D. Mueller = The
Nag Hammadi Library in English, ed. J. M. Robinson p. 97); János cselekedetei, 95 (Krisztus himnusz): „Megszabadíttatni
akarok, és megszabadítani akarok.” (Az apostolok csodálatos cselekedetei Ford. Bolyki J. Bp. 1996 (Apokrif iratok, 1) p.
15.)
438
A Krisztus születését jelző csillag messze túlragyogta az összes többi égitestet, L. Ignatius, Az Efezusiakhoz írott lev. 19,
2.
439
Vö. Ábrahám apokalypsise 3, 3; 4, 3.
440
Mt 3, 15.
441
Az ophitáknál Órigenés szerint (Contra Celsum VI, 27) a frissen beavatott azt mondja: „Fel vagyok kenve kenettel az
Élet Fájáról.”
442
Bizonytalan kiegészítés, talán: „minden, amit benne eszik az ember, az meghal”.
443
A két szentség a beavatás kél fokozata, l. 41. j. Itt úgy tűnik, mintha a nászkamrában kapnánk meg a kenetet.
444
Talán ez a részlet párhuzamba állítható a János-akta Krisztus himnuszának soraival: „Ami pedig engem illet: ha meg akar
ismerni igazán, az Ige segítségével már mindent kigúnyoltam, én pedig nem váltam a gúny tárgyává.” (Az apostolok
csodálatos cselekedetei… p. 17.)
445
1Kor 10, 16.
446
L. 1Pt 2, 9 = Iz 43, 20, vö. Exc. 4, 1. A „választott nemzetség” az Egyház.
447
1Kor 2, 9.
448
A világ szelleme és a Szentlélek egyaránt pneuma, vö. Jn 3, 8: „a szél (pneuma) arra fúj, amerre akar.”
449
Vö. Jn 8, 32.
450
Vö. Jn 8, 34.
451
Vö. 1Kor 8, 1.
452
Vö. Lk 10, 34.
453
Vö. 1Pt 4, 8.
454
Vö. Jn 3, 29.
455
Vö. Mk 2, 19
456
Vö. Jn 8, 56.
457
Vö. Mt 3, 10.
458
Vö. Jn 8, 32.
459
A kopt a görög 'kibútos' szól veszi át, mely egyaránt jelenti a frigyládát és Noé bárka-ját.
460
Vö. Mt 15, 13.

Az Igazság evangéliuma

461
Az Igazság evangéliuma a Nag Hammadiban talált gnosztikus írások egyike. Két kódexben is szerepel: az elsőben a
harmadik, a tizenkettedikben pedig a második írásként. Akárcsak a Fülöp evangéliuma, erős valentiniánus hatást mutat, így
feltehetőleg erre a műre gondol Irenaeus, amikor egy azonos című valentiniánus írást említ (Haer. III, 11, 9). Ebből az
következne, hogy Az Igazság evangéliuma a Kr. u. 2. sz. közepe táján keletkezett. Eredeti nyelve a görög volt, de csak
koptul maradt fenn. Címét kezdőszavaitól kapta, evangéliumon azonban itt nem annyira a Jézussal kapcsolatos események
leírásai kell értenünk, hanem inkább „jó hir”-t. a szó eredeti értelmének megfelelően - ez a jó hír pedig lényegében Jézus
megváltó tevékenységének gnosztikus értelmezése. A fordítás a következő kiadás alapján készült: Evangélium Veritatis.
Codex Jung f. VIIIv - XVIv (p. 16-32.)/ f. XIXr - XXIIr (p. 37-43), èd. M. Malinine - H.-Ch. Puech - G. Quispel (Zürich
1956); Evangelium Veritatis (Supplementum) Codex Jung f. XVIIr - XVIIIv (p. 33-36), èd. M. Malinine, et al. (Zürich -
Stuttgart 1961). Egyéb művek idézésével kapcsolatban l. a Fülöp-evangéliumhoz írott 1. j.
462
Megnyilvánulni a valentiniánusok szerint annyi, mint formát és fényi kapni, l. Haer. I, 8, 5; Exc. 48, 1.
463
Vö. Jn 16, 3.
464
Vö. Ef 3, 9; Kol 1, 26-27.
465
Vö. Jn 14. 6.
466
Vö. ApCsel 10, 40.
467
Vö. Kol 1, 17; 1 Kor 8, 6; Ef 4, 6.
468
Vö. Haer. II, 4, 2: „a végső időkben megkönyörül az embereken és megadja nekik a tökéletességet,”
469
Az aión szó jelentését illetően l. a Fülöp ev.-hoz irt 7. j. Itt feltehetőleg a jelen világot kell rajta érteni.
470
Vezető: vö. Haer. II, 15, 2: „miután vezető lett, aki elvezet az Igazság Atyjához”, és Exc. 74, 2: „emberek vezetője”.
471
A Tamás apostol cselekedetei szír szövegében, 79. caput: „elment az iskolába, hogy ismertté váljon általa a tökéletes
tudás” (Lipsius-Bonnet, Acta Apostolorum Apocrypha, 11/2 Hildesheim - New York 1972, p. 194, kritikai apparátus.).
472
Vö. Iz 5, 21; Tamás apostol cselekedetei, 79. e.
473
Mt 16, 1; 19, 3; 22, 18. 35; Mk 8, 11; 10, 12; Lk 12, 16; Jn 7, 6.
474
Vö. Mt 11, 25; 18, 2-6, 10; Lk 10, 21.
475
Nem világos, hogy ezen a kifejezésen mit kell értenünk. A kiindulópont feltehetőleg Mt 18, 10: „Vigyázzatok, ne
vessetek meg egyet se a kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” Exc.
10, 6-11, 2 ezt a tökéletesekre érti, akik állandóan látják az Atya arcát, az Atya arca pedig a Fiú. Hasonlóképpen Exc. 23, 4-
5, ahol az Atya arca szintén egyrészt a Fiú, másrészt az, ami az Atyából felfogható.
476
Az Élők könyvéről általában, és az itt következő részletről l. J. Daniélou, Théologie du judéo-christianisme 2e éd. (Paris.
1991) p. 186-199.
477
Haer. I, 2, 5-ben „az, ami felfoghatatlan az Atyából” szembeállítva azzal, „ami felfogható belőle, ez pedig a Fiú”.
478
Jel 5, 2-4; 5, 9. 12; 13, 8.
479
Vö. Zsid 2, 17; 3, 2; Jel 19. 11.
480
Zsid 9, 16-17: „Ahol ugyanis van végrendelet, előbb bizonyítani kell a végrendelkező halálát, hiszen a végrendelet csak a
halál esetén jogerős, addig, amíg a végrendelkező él, nem érvényes.” Ennek gnosztikus értelmezését l. Haer. V, 9, 4.
481
Vö. Kol 2, 14-15. Az egész szakaszhoz érdekes párhuzamot szolgáltat a 2. sz.-ból származó Salamon-ódák egyike:
…
Gondolata olyan volt, mint egy levél.
És akarata alászállt a magasból.
Ki lett lőve, mint nyílvessző az íjról,
Melyet ellenállhatatlan erővel lőttek ki
Sok kéz kapott a levél után.
Hogy megkaparintsák, megfogják és elolvassák.
De elmenekült ujjaik közül.
És féltek tőle és a pecséttől, mely rajta volt.
 Mert nem volt hatalmuk ahhoz, hogy felnyissák a pecsétet.
Mert a pecséten lévő erő nagyobb volt náluk.
…
A levél parancsot tartalmazott,
Mert összegyűltek egybe az összes helyek.
És tetején megjelent a fej, mely fel lett fedve,
És az igazság fia, a magasságos Atyától.
Mindent megörökölt és magához vett,
És meghiúsult sokak szándéka.
…
A levél pedig nagy tábla lett,
Melyet teljes egészében Isten ujja írt.
És az Atya neve volt rajta.
És a Fiúé és a Szentléleké,
Hogy uralkodjanak mindörökkön örökké. (23. óda)
482
Fil 2, 8; 1Kor 15. 53-54: 2Kor 5. 2-4.
483
Vö. Fil 4, 3: „ … akinek a neve föl van jegyezve az Élet könyvében.”
484
Az övé, a sajátja szembeállítva azzal, ami idegen tőle, l. pl. Haer. I. 21, 5.
485
Vö. Jn 10, 3-4.
486
Vö. Jn 3, 31; 8, 23.
487
Az Igazság evangéliuma elsősorban az Atyára vonatkozó tudást tartalmazza, ez a „gnózis” legfőbb része. A gnózishoz
tartozik azonban az is, hogy az ember tisztában legyen valódi természetével, azzal, hogy honnan származik, és majd hova
kell eljutnia, vö. Exc. 78, 2: „Nemcsak a fürdő(=keresztség) az, ami megszabadít, hanem a tudás is: kik voltunk, mivé
lettünk: hol voltunk, hová kerültünk; hová sietünk, honnan szabadulunk meg; mi a születés, mi az újjászületés.”
488
Vö. Haer. II. 17. 10: „azt állítjátok, hogy az Atya nagysága és hatalma a tudatlanság oka”.
489
Haer. I, 15, 5; valentiniánus dogmatikus levél Epiphaniosnál, Pan. XXXI, 5, 3.
490
Vö. Jn 1, 18.
491
Irenaeusnál éppen fordítva, mint láttuk (17. j.), ott ugyanis a Fiú az, ami az Atyából felfogható.
492
Haer. II, 12, 3: „azt állítják, hogy minden visszatér az egységbe, és minden egy lesz”. Exc. 36, 2: „amíg majd egyesit
minket azokkal (= az angyalokkal) a plérómában, hogy mi, akik sokan vagyunk, mindnyájan hozzákeveredjünk az
Egyházhoz, mely miattunk oszlott részekre”.
493
Jó és rossz edények, l. Rom 9, 20-24; 2Tim 2, 20-21.
494
Vö. Zsid 4, 12; Jel 2, 12. 16; 19, 15.
495
Vö. Jn 1. 14.
496
Vö. 31. Salamon-óda 1-2:
A mélységek szertefoszlottak az Úr színe előtt.
És látványától semmivé lett a sötétség.
A tévelygés megzavarodott, és elpusztult általa.
497
Homéros, Iliás 22, 199-201:
Mint aki álmában kerget valakit, de hiába.
Mert nem tud menekülni amaz, de nem éri be ez sem.
(ford. Devecseri Gábor)
498
Gnosztikus közhely, hogy az ember ebben a világban, mielőtt megszerezné a tudást, olyan, mintha aludna. A tudás
megszerzése jelenti a felébredést, azaz az öntudatra ébredést. Különösen szép leírását találjuk ennek a Tamás-akta Gyöngy-
himnuszában, 108-113. c.
499
Vö. Jn 9, 10-11, stb. Az evangéliumi történetek, ahol Jézus vakokat gyógyít meg, itt allegorikus érielmet kapnak.
500
Vö. Exc. 61, 6-8: Krisztus halálakor a pneuma (= szellem, Szentlélek), amely megkeresztelésekor a Jordánnál szállt le rá,
eltávozott tőle. Különben ugyanis a halál nem győzedelmeskedhetett volna fölötte. A halál tehát valójában be lett csapva
ezzel a csellel, így azt hitte, győzedelmeskedik Krisztuson, de valójában csak halandó testén győzedelmeskedett. Krisztus, a
Megváltó viszont legyőzte öt. A Szentlélek tehát, aki halála előtt elhagyta Krisztust, utána visszajön és feltámasztja. Vö. a
Fülöp ev.-hoz írt 6. j.
501
Megízlelni: talán Jn 6, 52-58; 1Pt 2, 3.
502
Megérinteni: talán Jn 20, 19-29; Un 1, 1.
503
Vö. Jn 20, 22.
504
Ezek a hylikoi, az anyagi emberek. A gnosztikusok az embereket eredetük szerint három csoportra osztják: 1. a hylikoi
vagy choikoi (= földiek); 2. psychikoi (= lelkiek); 3. pneumatikai (= szellemiek). „A szellemi természeténél fogva üdvözül;
a lelki, mivel szabad akarata van, vagy a hit és a romolhatatlanság felé hajlik, vagy a hitetlenség és a pusztulás felé, saját
választása szerint; az anyagi pedig természeténél fogva elkárhozik.” (Exc. 56, 3)
505
Vö. Un 4, 2; szóról szóra: „hasonló testben”, vö. Fil 2, 7.
506
Krisztus romolhatatlan teste, vö. Alexandriai Kelemen Valentinost idézve, Str. III, 59. 3: „mivel a romlás nem volt meg
benne [Jézusban]”.
507
Vö. Iz 11. 2.
508
Vö. Mt 18, 12-14; Lk 15, 4-7; a parabola valentiniánus értelmezésével kapcsolatban l. Haer. I, 8, 4; I, 16, 1-2 és II, 24, 6.
509
Vö. Haer. I, 16, 2: „ezért a tudás által elmenekülnek a 99 helyéről, vagyis a hiányból, ami a bal kéz szimbóluma, és az
egy után futnak, amely hozzátéve a 99-hez áthelyezte őket a jobb kézbe”.
510
Vö. Mt 12. 11-12; talán még Mk 3, 4; Lk 6. 9; 13. 14-16; 14, 3-5.
511
Fény, amely nem nyugszik le, vö. Iz 60, 19-20.
512
Haer. I, 13, 7: „a tudás gyermekei”.
513
Vö. Mt 11, 28.
514
Vö. Mt 6, 19-20; Lk 12, 33; Tamás ev. logion 76.
515
Vö. 1Kor 3. 16.
516
Az utolsó szó értelme bizonytalan. A mondat feltehetőleg azt akarja mondani, hogy az ellenállás erősíti a Sátánt, l. Mt 5,
39: „Ne álljatok ellen a gonosznak.” Vö. Exc. 52, 2.
517
Vö. Mt 12, 33; Lk 6, 44.
518
Vö. 2Kor 2, 15; Fil 4, 18.
519
Vö. 2Kor 2, 14.
520
Az egész azon alapszik, hogy a „psyché”-t a „lehűlés”-ből származtatják, l. A.-J. Festugière, La révélation de Hermés
Trismegiste, III (Paris, 1953) p. 186, 3. j.; p. 187, 1. j.; Philón, De somnibus 1, 31.
521
Nem megbánás, hanem visszafordulás, konverzió. Nem erkölcsi fogalom, hanem gnosztikus visszatérés saját valódi
énjéhez, azaz a „mis”-hoz. Magyarul talán „megtérés” lehetne.
522
Agraphon, melyet a Diatessaron őrzött meg: Saint Éphrem, Commentaire de l'Evangile concordant, trad. Leloir (Louvain,
1954) CSCO 145 „De ahol a fájdalmak vannak, mondja, oda siet az orvos.”
523
A keresztségi kenetről van szó, a valentiniánusoknál „szellemi keresztség” - az újjászületés és megváltás szentsége.
524
Vö. 11. Salamon óda 16-18 és Fülöp ev. 133.
És áttelepített Paradicsomába
Ahol az Úr édességének gazdagsága van.
És leborultam az Úr előtt dicsősége miatt,
És azt mondtam: áldottak, Uram,
Akik földeden lettek elültetve.
És azok, akiknek helyük van Paradicsomodban.
(11. Salamon óda 16-19)
525
Az akarat, mint megpihenés. I. Hérakleión Órigenésnél, János kommentár XIII, 38. 247. Ott az Atya akarata a Fiú
számára lesz megpihenés, erő és táplálék.
526
Vö. Mt 10, 29; Jn 1, 3.
527
Vö. Róm 11. 33: Isten útjai „kinyomozhatatlanok”. A valentiniánusoknál az Atya, mint „investigabilis”: Haer. I, 2, 1; 1,
15, 5; II. 18, 1.
528
Exc. 26, 1: „Jézusból ami látható, az a Bölcsesség, ami pedig láthatatlan, az a név, vagyis az egyszülött Fiú”; a Fiú, mint
„megnevezhetetlen név, forma és tudás”. Exc. 31. 4. A Fiú, mint Név egyébként nemcsak a gnosztikusoknál fordul elő,
hanem zsidókeresztény fogalom. Kiindulópontja az Ótestamentum azon helyei, ahol Isten mint a „Név” szerepel, pl. Kiv 23,
21; MTörv 12, II, Ennek az elképzelésnek az alakulásáról és fejlődéséről a zsidó apokaliptikában és a
zsidókereszténységben l. J. Daniélou, i. m. p. 235-251.
529
Vö. Jn 17, 11-12.
530
L. Valentinos Alexandriai Kelemennél, Str. II, 114, 3: „egyetlen jó van, melynek megnyilvánulása a Fiú megjelenése”.
531
Vö. Jel 19, 12.
532
Vö. Hippolytos, Ref. VI, 36, 2: „saját magánál rejtve őrizte a misztériumot [azaz a nevet]”.
533
Szójáték: a kopt kifejezés a görög „to kyrion anema” fordítása. „ho kyrios” „úr”-at jelent, de a „kyrios” melléknév a
nyelvtanban a szó valódi, elsődleges értelmét jelenti. Ez tehát az Úr neve, mely egyben a valódi név.
534
A görög „katachréstikós” a szó valódi értelmével szembeállítva az átvitt, nem elsődleges értelmet jelenti. A szó maga
tulajdonképpen annyit jelent, hogy „jogtalanul használva”.
535
A Hellyel (Topos) kapcsolatban l. Exc. 34-39.
536
A teljesség (pléróma) mint a megpihenés helye vö. Haer. III, 15. 2; Exc. 65, 2.
537
Vö. Exc. 32. 1.
538
A szöveg itt bizonytalan. A Fiú, mint a mindenség feje: Exc. 42, 2 és 43, 2.
539
Jn 14, 10-11; 17. 22.
540
Ml 16, 26 stb.
541
Róm 5, 5.
542
L Jn 3, 9.

Péter evangéliuma

543
Eusebios a Kr. u. 4. sz. elején irt Egyháztörténetében (6, 12) beszél egy Serapión nevű antiochiai püspökről, aki Kr. u.
200 táján élt. Fölsorolja írásait is; itt olvashatjuk a következő részletet:
„ … egy másik általa írt munka címe: »Az úgynevezett Péter szerinti evangéliumról«. Ezt az abban lévő hazug állításokat
cáfolva írta meg, a róssosi egyház néhány hívének kedvéért, akik az említett irat miatt heterodox tanítás zátonyára futottak.
Helyesnek tartom, hogy néhány rövid szót idézzek belőle, amelyekben föltárja a könyvről alkotott véleményét: »Mi
elfogadjuk, testvéreim, Pétert is meg a többi apostolt is, éppúgy, mint Krisztust, de a nevük alatt szereplő hamis című
írásokat - mini hozzáértők - elutasítjuk, mert tudjuk, hogy az ilyeneket nem a hagyománytól kaptuk. Én ugyanis, amikor
nálatok jártam, azt hittem, hogy ti mind az igaz hithez csatlakoztok, s anélkül, hogy elolvastam volna az úgynevezett Péter
evangéliumot, amit odahoztak, kijelentettem, hogy ha csupán ez az, ami kicsinyhitűséget látszik szülni bennetek, akkor föl
lehet olvasni. Most viszont megtudtam abból, amit nekem mondtak, hogy közületek néhánynak elméje valamilyen
eretnekség odvába költözött; igyekszem hát ismét hozzátok, ezért, testvérek, hamarosan várjatok.«”
A továbbiakban a püspök arról beszél, hogy a kérdéses irat a dokéták tanításait tartalmazza, bár végső ítélete kedvezőbb:
úgy találja, hogy „nagy része az Üdvözítő helyes tanítása, néhány részlet azonban hozzá van toldva”.
Az idézeti szövegből kiderül, hogy Kr. u. 200 körül a róssosi keresztények körében ismert volt egy Péter evangéliuma c.
irat. Ez a város (a mai Arsuz) Antiochia közelében, attól ÉNy-ra a tengerparton feküdt, így érthető, hogy az ottani
keresztények vitáikkal a közeli nagyváros püspökéhez fordultak. Serapión először nagyvonalúan engedélyezte a kérdéses
irat „felolvasását”, azaz közösségi használatát, noha talán már akkor is tudta, hogy azt „nem a hagyománytól kapták”
(vagyis nem számit a kanonikus iratok közé); később - föltehetően valamilyen a róssosi hívek közt kirobbant hittani vita
nyomán - újra foglalkozott a kérdéssel. Ekkor megállapította, hogy dokétista tanítások találhatók benne, vagyis az a
felfogás, amely Krisztus emberi testének valóságosságát kétségbe vonta, s azt csak látszatnak tartotta.
Említi a Péter-evangéliumot a 3. sz. közepén élt Órigenés is, semleges szövegkörnyezetben. Később már nem hivatkoznak
rá; az újszövetségi kánon megszilárdulásával és a különböző hittani viták miatt is a hagyományon kívüli iratok kikerültek a
keresztény közösségek használatából.
A múlt század végen a Felső-Egyiptomban fekvő Akhmimban folytatott ásatások során egy keresztény sírban pergamen-
kódex töredéke került napvilágra. A kézirattöredék 34 lapból áll, tehát 68 (számozatlan) oldala van. Első részében két, addig
ismeretlen szöveg található, míg második, nagyobbik fele Hénoch könyve görög fordításából tartalmaz részleteket, ill. az
utolsó lap (67. és 68. oldal) egy rövid szakasz Szent Julianus mártíriumából.
A legnagyobb érdeklődést természetesen a két ismeretlen szöveg keltette. A 2-10. oldalon egy Krisztus haláláról és
feltámadásáról szóló beszámoló van, a 11-12. oldal üresen maradt, majd egy apokalipszis következik.
Az első szöveg mondat közben kezdődik, és ugyanígy szakad meg. Szerencsére a vége felé megnevezi magát az elbeszélő:
„Én, Simon Péter és András, a testvérem, elmentünk …” A lelel tehát egy evangéliumtöredék, amely szerzőjeként Péter
apostolt nevezte meg. Vajon valóban az a szöveg került-e elő, amelyet Serapión és Órigenés említ? Noha az akhmimi
kéziratot írása alapján jóval későbbre keltezik (a 7. sz. vége és a 9. sz. eleje köze), a tudományos közvélemény igenlő
választ adott e kérdésre: ezt jelzi, hogy a természetesen szerzőnév és cím nélkül fennmaradt töredéket Péter evangéliuma
címen tartjuk számon (és a továbbiakban PE jellel rövidítjük). Az új szöveg számos kérdést vetett fel. Miben térnek el a nála
közöli események a kanonikus evangéliumok előadásától? Tekinthető-e a PE-ban megőrzött hagyomány amazokénál
korábbinak? Kielemezhető-e valamilyen sajátos teológiai szándék a ránk maradt szövegből, köthető-e ez az ősegyháznak
egyik irányzatához, vagy pedig valamelyik korai eretnekséghez? E kérdések megválaszolására számos kísérlet történt, de a
vizsgálódások tovább folynak.
Péter evangéliumának fennmaradt része a szenvedéstörténet végét, a feltámadást és az azt követő néhány nap történetét
tartalmazza. Az eredetiben a szöveg folyamatos, semmi tagolást nem tartalmaz. A fejezetcímek és a szakaszok számozása a
kiadóktól származik.
A fordítás alapjául szolgáló szövegkiadás: M. G. Mara, Évangile de Pierre, Introduction. texte critique, traduction,
commentaire et index. [Sources Chrétiennes 201] Paris, 1973. Az alábbi jegyzetek is nagyban támaszkodnak e munka
alapos, a korábbi kutatók véleményét is összefoglaló magyarázataira.
A töredék ránk maradt része Jézus halálos ítéletének kimondása után kezdődik; kanonikus evangéliumok szerint az ítéletet
vonakodva ugyan, de Pilátus mondta ki. Egyedül Mt 27, 4 szól arról, hogy az ítélet kihirdetése után Pilátus kezet mosott,
ezzel a gesztussal mintegy elhárítva magától a felelősséget.
544
Heródes, akit a köv. szakaszban királynak nevez, a betlehemi történetben szereplő, de ekkor már régóta halott Nagy
Heródes valamelyik fia lehetne, akik közül a legtöbb szinten viselte ezt a nevel, csakhogy Krisztus perének idején egyik
sem gyakorolt Jeruzsálemben olyan hatalmat, amilyent szövegünk neki tulajdonit (vö. még a 2., 4., 5. szakaszt). A
kanonikus evangéliumok közül a szenvedéstörténetben egyedül Lukácsnál (23, 7) szerepel egy Heródes, ti. Heródes
Antipas, Nagy Heródes egyik fia, galileai tetrarcha (negyedes fejedelem). Hozzá küldi át Pilátus Krisztust, amikor értesül
arról, hogy a vádlott galileai, Heródes Antipas azonban visszaküldi Jézust Pilátushoz, s az ítélkezésben nem vesz részt.
545
„az Ő bírái” kifejezés vonatkozhat Krisztusra (ezt fogadja el a jelen fordítás, ezért 'Ő'), de nyelvileg nem zárható ki, hogy
Heródes bíráiról (vagyis Heródes által megbízott bírókról) van szó.
546
Pontius Pilátus római lovag. Kr. u. 26-36-ig Júdea római helytartója.
547
A PE egyik legfeltűnőbb sajátossága, hogy egyetlenegyszer sem használja a Megváltó megnevezésére sem a 'Jézus'
nevet, sem a 'Krisztus' szót, hanem következetesen csak az 'Úr' (görögül kyrios) kifejezést. Ez a szóhasználat Krisztus
istenséget, messiás-királyi méltóságát hangsúlyozza.
548
PE-ban Heródes döntő szerepet játszik Krisztus elítélésében. Tudatosan vállalja a halálos ítéletért a felelősséget (az előző
szakasz: nem mos kezet Pilátus felszólítására), s ő intézkedik az ítélet végrehajtásáról, sőt ő szabja meg annak módját is
(„tegyétek azt, amit parancsoltam nektek, hogy vele tegyétek”). Ez azonban nem felelhet meg a történeti valóságnak.
Krisztus perének idején Jeruzsálem és egész Júdea a Római Birodalom része, amelyei: egy helytartó (procurator,
praefectus). ez időben Pilátus kormányoz. A júdeai zsidóság legfőbb honi hatósága, amely elsősorban vallási ügyekben volt
illetékes, de a zsidóság képviseletében olykor világi ügyekben is fellépett, a főtanács (synedríon, szanhedrin) volt. A
főtanácsnak a Jézus elleni eljárásban jelentős szerepe volt. Erről az intézményről azonban mit sem tud a PE.
549
Mind a négy kanonikus evangéliumban előfordul ez az epizód (Mt 27. 57-58; Mk 15. 43; Lk 23. 50-56; Jn 19, 38), azzal
a lényeges különbséggel, hogy azokban a kereszthalál után kéri el József (akinek neve mellé a kanonikus hagyomány
következetesen kiteszi a származási helyére utaló 'arimatiai' jelzőt, amely a PE-ban nem fordul elő) Krisztus testét
Pilátustól, itt viszont még a kivégzés előtt. A kanonikus evangéliumok szerint Pilátus elrendelte Krisztus testének a kiadását,
miután József kérésével hozzá fordult.
550
Ez a mondat is olyan hatalmi viszonyt tételez fel Heródes és Pilátus közt, amely aligha felel meg a történelmi valóságnak
(vö. a 6. jegyzettel).
551
Krisztus perével kapcsolatban, de más Összefüggésben Lk 23, 12 megjegyzi: „Ezen a napon Heródes és Pilátus jó
barátok lettek, bár azelőtt haragban voltak.”
552
A mózesi törvény (Deut 21, 23) előírása minden napra vonatkozik, nincs kapcsolatban a szabbattal. amit itt Heródes
szavai sugallnak. Jézus temetéséről Máté (27, 57) és Márk (15, 42) is megemlíti, hogy még napnyugta elölt történt, a PE-
ban azonban sokkal nagyobb fontossága van ennek, visszatér rá a 15. és a 23. szakasz is.
553
A kanonikus evangéliumokban hasonló mondat zárja le Krisztus elítélését („átadta nekik” Mt 27, 25; Mk 15, 15 vagy
„kiszolgáltatta nekik” Lk 23, 25; Jn 19, 16) de ott Pilátus az, aki ezt teszi.
554
A kovásztalanok hétnapos ünnepe a zsidó naptárban Niszan hónap 15-én kezdődött. Az előtte levő napon. Niszan 14-én
ülték az Egyiptomból való kivonulás emlékét, a Pászka-ünnepet. amelyen a húsvéti bárányt feláldozták. A két egymásra
következő ünnep elnevezése azután egybemosódott, s egyaránt használták mind a két nevet mind a két ünnepre.
555
A szövegösszefüggés szerint a zsidókról van szó, ellentétben a kanonikus evangéliumokkal, ahol római katonák
gúnyolják és bántalmazzák Jézust az ítélet kimondása után: Mt 27. 27-31; Mk 15, 16-20, ill. még az ítélet előtt: Jn 19, 2.
556
Az 'Isten fia” kifejezés a szenvedéstörténetben a kanonikus evangéliumokban más összefüggésben fordul elő: a főpap, ill.
a zsidó hatóságok Jézus kihallgatásán kérdezik tőle: „Te vagy-e a Krisztus, (= a Messiás) az Isten fia?” (Mt 26, 63: vö. Mk
14, 61; Lk 22, 70); Jánosnál ellene felhozott vádként: „Isten fiának mondta magát” (Jn 19, 7; vö. Mt 27, 48).
557
Mt27. 28; Mk 15, 17; Jn 19, 2.
558
Ez a mozzanat a kanonikus szenvedéstörténetekben nem fordul elő.
559
Mindhárom evangélistánál (vö. a 15. jegyzettel) „a zsidók királyának” nevezik Jézust; ezzel szemben az itt olvasható
'Izrael királya' kifejezés vallási töltésű, a messiás címe. A zsidók szájából az előző szakaszban és itt elhangzó
megnevezések, amelyek kimondják ós egyben elutasítják az Úr messiási méltóságát. Natanael hitvallásában (Jn 1, 49)
együtt szerepelnek: „Te vagy az Isten fia, te vagy Izrael királya!”
560
Vö. Mt 27, 29; Mk 15, 17; Jn 19, 2.
561
Krisztus bántalmazásának részleteit az evangéliumok is felsorolják, csupán a PE szerzőjének dramatizáló stílusára
jellemző „Tiszteljük meg …” mondatnak nincs párhuzama.
562
A keresztútról (Mt 27. 32: Mk 15. 21; Lk 23, 26-31; Jn 19. 17) PE nem beszél; a keresztre feszítésről vö. Mt 27. 35-38;
Mk 15. 24-27; Lk 32-33 és Jn 19, 18.
563
Az Úr hallgatásáról a keresztre feszítéskor csak PE tudósit. (A kanonikus evangéliumok leírása szerint Jézus a bírái előtt
hallgat, de ennek más jelentősége van.) A mondat második fele más értelmezést is megenged: „mert nem érzett fájdalmat”
vagy „mint aki nem érez fájdalmat”. A többértelműség azért jelentős, mert összefügg az apokrif irat teológiai irányzatának
megítélésével, esetleges dokétista vagy gnosztikus jellegével. Valószínű azonban, hogy itt Izajásnak a Messiásról szóló
próféciájára való utalás van a szövegben: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet
leölésre visznek, vagy mint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját” (Íz 53, 7-9). A PE e mondata tehát
annak a kifejezése, hogy az Úr halálával beteljesítette a próféták jövendölését. E felfogást követi az itt adott, először
Harnack által javasolt fordítás. Lehetséges azonban, hogy a mondat megformálásánál még egy további szándék is
érvényesült: az Úr istenségének a hangsúlyozása azzal, hogy a testi szenvedés (külső?) jelének hiánya az Úr istenségét
igazolja. Éppen a mondat többértelműsége tette lehetővé a PE felhasználását dokétísta, esetleg gnosztikus tanok igazolására.
564
A kereszt feliratának szövegében a kanonikus evangéliumokban (Mt 27, 37; Mk 15, 26; Lk 23, 38; Jn 19, 19) „a zsidók
királya” kifejezés áll; „Izrael királya” mást, többet jelent: l. a 17. jegyzetet. - János kiemeli, hogy a feliratot Pilátus
fogalmazta: a szinoptikusok erről nem beszélnek, de az összefüggésből arra kell gondolnunk, hogy a feliratot a kivégzést
végrehajtó római katonák helyezték el. Itt Pilátusnak és a rómaiaknak semmi szerepük nincsen.
565
Vö. Mt 27, 35; Mk 15, 24; Lk 23, 34; Jn 19, 23-24.
566
Mt és Jn mellőzi ezt a részletet, Mk (15, 32) röviden csak annyit mond, hogy „gyalázták azok is, akiket vele együtt
fölfeszítettek”. Az epizódot egyedül Lk fejti ki (23, 39-43), Lukácsnál azonban az egyik gonosztevő szidalmazza Jézust, s
ehhez intézi szavait a másik; itt viszont a zsidókhoz szól, s ezt a csak a PE-ban levő folytatás még kiemeli: „ez azonban, aki
az emberek üdvözítője lett, milyen jogtalanságot követett el ellenetek?”
567
Nem egyértelmű, hogy kire vonatkozik a „megharagudtak rá” kifejezés: nyelvileg vonatkozhat az előző mondatban
beszélő gonosztevőre, ez azonban valószínűtlen, a névmás bizonyára az Úrra utal.
568
Egyedül János evangéliumában van szó hasonlóról (19, 31-34), s a lábszárcsontok eltörése ott is az elitéltek halálának
meggyorsítására történik. Jánosnál azonban a két gonosztevővel teszik ezt. Jézussal azért nem, mert már kiszenvedett.
569
A nappali sötétségről a szinoptikusok írnak (Mt 27, 45; Mk 15, 33; Lk 23, 44); PE abban azonban eltér tőlük, hogy ők a
sötétséget az Üdvözítő halálának előzményeként említik, itt viszont az Úr haláláról csak a 19. szakasz szól majd. A sötétség
a szinoptikusoknál az egész földet beborította.
570
Az 5. szakaszban már említett ószövetségi előírás.
571
Mt 27, 34; Mk 15. 23: Jézust a keresztre feszítéskor epével (Mt), ill. mirhával (Mk) kevert borral kínálják, megízleli, de
azután elutasítja; mind a négy evangélium szól arról, hogy a keresztre feszített Jézusnak halála előtt a római katonák ecetbe
mártott szivaccsal inni adtak (Mt 27, 48; Mk 15, 36; Lk 23, 36; Jn 19, 29). A PE-ban is közvetlenül halála előtt akarják
megitatni az Urat, de az ital a Mt és Mk evangéliumában említett előző mozzanatra emlékeztet; a szöveg a 69. (68.) zsoltár
22. verset idézi: „ételembe epét kevertek, szomjúságomban ecettel itattak”.
572
Jn 19, 28 szerint Krisztus utolsó szava a kereszten: „Beteljesedett!” PE ehelyett a zsidókra vonatkozó megállapítást ad:
„mindent beteljesítettek”.
573
A 15. szakasz az Úr halála előtt szólt már a nappali sötétségről; a szinoptikusoknál említése az Úr halálához kapcsolódik;
talán ezért tér vissza rá itt PE. A mondat aligha csupán epikus kiszínezése a nappali sötétségnek, sokkal inkább ószövetségi
utalás: „világos nappal is, úgy tapogatózol majd, mint ahogy a vak tapogatózik a sötétben s nem találsz kiutat” (Deut 28,
29).
574
Mt 27, 46 és Mk 15, 34 szerint Jézus halála előtti kiáltása egy zsoltáridézet (21, 2) volt: „Én Istenem, én Istenem, miért
hagytál el engem?” Szövegünkben az erő (dynamis) magyarázata vitatott. Vajon a két evangéliumban héberül is idézett
zsoltárversnek a PE szerzője olyan változatát ismerte, amely az éli szót (félreértve) így adta vissza, vagy talán szándékosan
változtatta meg? S ha ő változtatott, vajon mit értett a szón?
575
Jézus halálát az evangéliumok különböző szinonimákkal nevezik meg: „elbocsájtotta a lelkét' (Mt); „kilehelte a lelkét”
(Ml és Lk); „átadta/visszaadta a lelkét” (Jn). A PE kifejezése elkerüli a halál képzetét, legközelebb még a jánosi
megfogalmazáshoz áll. - Ez a szakasz jól mutatja, miért felelhetett meg a dokétisták (esetleg a gnosztikusok) tanításának a
PE; mindez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy eredendően valamilyen heterodox tan igazolására született.
576
Vö. Mt 27, 51; Mk 15, 38; Lk 23, 45b.
577
Az Úr temetését a szerző két olyan mozzanattal kezdi, amelyek külön nem szerepelnek a kanonikus szövegekben (Mt 27,
60; Mk 15. 46; Lk 23, 53; Jn 19, 38): a szögek kihúzása és a test lehelyezése a földre. Érdekes megfigyelés, hogy János
(más összefüggésben) szintén csupán Jézus kezének szögek ütötte sebeiről (és oldalsebéről) beszél (Jn 20, 20; 25, 27). Ez a
szakasz ellene mond annak, hogy a PE-t egyértelműen dokétista szövegnek tekintsük, hiszen a dokétista felfogás szerint
Krisztusnak nem volt valóságos teste.
578
A föld megrendülése csak Mt 27, 51-ben fordul elő, de nem a temetés, hanem Jézus halála kapcsán, a templomi kárpit
meghasadásával együtt.
579
A „hatodik órában” beköszöntött nappali sötétségről a 15. szakasz szólt. A szinoptikusok az azzal párhuzamos helyen (Mt
27, 45: Mk 15, 33; Lk 23, 44) közlik, hogy a 9. óráig tartott. A PE visszatért rá még a 18. szakaszban, s végül itt írja le
dramatizálva („fölragyogott a nap”), hogy véget ért.
580
A zsidók örömének az oka az, hogy be tudják tartani az ószövetségi előírást (vö. a 15. szakasszal). Ez a mozzanat a
kanonikus szövegekben nem szerepel.
581
József (kinek neve mellé a kanonikus szövegek következetesen kiteszik a származási helyérc utaló 'arimatiai' jelzőt)
temette el Jézust valamennyi evangélium szerint (Mt 28, 59; Mk 15. 45; Lk 23, 50; Jn 19, 38). A PE már a 3-5. szakaszban
említette.
582
Az indokolás („mivelhogy látta … ”) csak itt fordul elő.
583
Ez a szakasz a szinoptikus hagyományt követi (Mt 27, 58; Mk 16, 46; Lk 23, 53; vö. Jn 19, 39-40). Míg a kanonikus
szövegek Jézus (holt)testének az eltemetéséről szólnak, a PE szerzője itt is az 'Úr' szót használja: a megaláztatások, az „erő”
távozása, és a halál után is megmarad isteni dicsőségében.
584
A temetés helyeként „kertet” nevez meg Jn 19, 41. A temetés Mt és Mk evangéliumában azzal zárul, hogy József nagy
követ hengerít a sír bejáratához. A kő elhelyezéséről - de nem József cselekedeteként - majd a 32. szakaszban ír a PE.
585
Egyedül Lukácsnál van hasonló részlet, Krisztus halála után (de még a temetés előtt): „ … az egész kíváncsi tömeg,
amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte …” (23, 48). A bűnbánó zsidók szavait tartalmazó idézet korai
hagyomány: tartalmilag azonos interpoláció van az idézett Lk-vers után két szír és egy latin kéziratban.
586
A töredékben először itt szólal meg az elbeszélő személyesen, később még az 59. és 60. szakaszban. Ez a stílusfordulat
gyakori az apokrifekben, célja az elbeszélés hitelességének hangsúlyozása: szemtanú számol be az eseményekről.
587
Az apostolok bánkódására visszatér az 59. szakasz; ebből, ill. az 58. szakasz időmeghatározásából („a kovásztalanok
ünnepének utolsó napja”) látható, hogy az 'egészen szombatig' kifejezés egy teljes hetet jelent.
588
Ez a fejezet már a feltámadástörténet bevezetése, azé a részé, amelyik hosszabb és részletezőbb, mint bármelyik
kanonikus evangélium elbeszélése, és tartalmilag is eltér azoktól.
589
Mt 27, 62 szerint „másnap”, vagyis Jézus kereszthalála utáni napon, „a főpapok és írástudók” Pilátusnál gyűltek össze.
Összegyűlésük oka azonban nem a nép zúgolódása, hanem az a szándékuk, hogy Pilátust rávegyék a sir őriztetésére
590
A kanonikus evangéliumok közül egyedül Mt 27, 62-65 tudósít a sír őrzéséről. Ott is a zsidó hatóságok kezdeményezik.
591
Hasonlóan indokolják kérésüket Mt 27, 64 szerint is.
592
E félelmüket (amelyről egyébként Mt nem tud) a népnek a zúgolódása (28. szakasz) magyarázza.
593
Mt 27, 65 szerint Pilátus megtagadta a kérés teljesítését.
594
Egy jelentéktelen mellékszereplő nevének és rangjának pontos közlése az apokrifekre jellemző sajátság.
595
Az, hogy az őrségen kívül a zsidó vezetők is kivonultak a sírhoz. Máténál nem szerepel; a PE szerint viszont maguk is
részt vesznek a sír őrzésében (vő. a 38. szakasszal).
596
A sír elé hengerített kőről a kanonikus evangéliumok is szólnak, de más összefüggésben. Jézus eltemetésének
zárómozzanataként József hengerít követ a sir elé: Mt 27. 60; Mk 15, 46. A másik kel evangélium nem szól a kő
elhelyezéséről, de a húsvét hajnali események leírásánál említik, hogy a kő el volt hengerítve a sír bejáratától (Lk 24. 2; Jn
20, 1).
597
Vő. Mt 27, 66; a pecséteknek a PE-ban szereplő hetes száma nyilván szimbolikus jelentőségű; a magyarázatként említett
szövegek közül különösen tanulságos a Jelenések könyve 5, 1-5: a látomásban egy hét pecséttel lepecsételt könyvről van
szó. Egy angyal harsány hangon kérdezi, hogy ki méltó a pecsétek feltörésére. „De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a
földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset”. Erre az elbeszélő sírva fakad, de az egyik vén így vigasztalja:
„Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.”
598
A kanonikus evangéliumok erről nem szólnak; a szabhatra vonatkozó zsidó vallási előírások egyébként nem is tettek
lehetővé ilyen utat. A PE szerzője összegyűjti a sír körül a pogányokat (a római őrség), a zsidók vezetőit, s végül megjelenik
a nép is.
599
A vasárnap „kyriaké” neve (jelentése tulajdonképpen 'az Úr napja') az újszövetségi Szentírásban egyedül a Jelenések
könyvében fordul elő (1, 10); figyelemre méltó, hogy ottani előfordulása után, még ugyanabban a mondatban találkozunk a
„nagy hang' szókapcsolattal is. A frazeológiai egyezések a Jelenések könyvével a további szakaszokban is megtalálhatók;
különösen tanulságos a két igaz próféta feltámadásának a leírása (11, 11-13): „De három és fél nap elteltével az Istentől az
élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. Az égből hangos szózat
hallatszott: »Gyertek ide!« S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe.” Az ilyen összecsengések arra
utalnak, hogy a PE szerzője a feltámadást az Úr apokaliptikus dicsőségének szemszögéből láttatja.
600
A kanonikus evangéliumok nem írják le magát a feltámadást; még Mt 28, 1-6. is (pedig e rész néhány motívuma
megtalálható a PE itt kezdődő leírásában) a feltámadás után történik. Alapvető különbség ez: ott a feltámadást senki nem
látja, csupán a feltámadás következményeivel szembesülnek az emberek hajnalban. A kanonikusok a feltámadást a
Megváltó híveinek szemszögéből láttatják, a PE-nak viszont a kívülállók a tanúi. Így a 35. szakasszal kezdődő része a PE-
nak egészen az 50. szakaszig a kanonikus evangéliumokban rögzített hagyománytól független.
601
A „nagy fény” az angyalok jellemzője; Mt 28, 3-ban a sírnál a Mária Magdolnának és a másik Máriának megjelenő
angyal „öltözete olyan volt, mint a hó”.
602
Mt 28, 2 szerint az angyal gördítette el a követ; a többi evangéliumban a sírt fölkereső tanúk csupán azt látják, hogy a kő
el van hengerítve.
603
Ismét hangsúlyozza a szerző, hogy a sir őrzését a római katonák és a zsidó hatóságok együtt végezték, s a „vének” maguk
is jelen voltak (vő. a 31-33. szakasszal).
604
A jelenet látomás jellegét érzékelteti, hogy egyszerű leírás („három ember kijött a sírból”) helyett a szemtanúkról beszél:
„látják, hogy … ”
605
A látomás gigantikus méretei a Feltámadott hatalmát fejezik ki; annak, „akit vezetnek”, vagyis az Urnák a feje az „ég fölé
ér”, mert hatalma átfogja a földi és az égi világot is.
606
A harmadik kozmikus dimenzió, a halottak birodalma, az alvilág is alá van vetve az Úrnak. E részlet újszövetségi
előzménye Péter apostol első levelében található: „A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Így ment el a
börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik” (1Pt 3, 18-19, vö. még 1Pt 4, 6 is).
607
Annak a szónak, amelyet a szövegösszefüggés alapján fordítanak így, tulajdonképpeni jelentése 'engedelmesség'; 'válasz'
értelemben máshol nem fordul elő.
608
Hogy az égből hallatszó kérdésre nem az Úr válaszol (s nem is az angyalok), hanem a kereszt, az talán annak a
szimbolikus kifejezése, hogy az Úr kínszenvedése és halála szabadította ki az elhunytakat az alvilág hatalma alól.
609
Vagyis a feltámadás tanúi: a római katonák és a zsidók.
610
A második látomásra azért van szükség, hogy megteremtse a lehetőséget a kanonikus hagyományhoz való visszatéréshez
az 50. skk. szakaszokban.
611
Mt 27, 34: „A centurio és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: »Ez
valóban Isten fia volt« - mondták.” A szöveg közeli párhuzam a PE-nak ehhez a szakaszához, de Mt-nál más
összefüggésben áll: Krisztus halála után mondja a kivégzést felügyelő római tiszt.
612
Pilátus nemcsak a hírt hallgatja meg, hanem elfogadja a hírhozók következtetését is: Isten fia volt - de a felelősséget a
kivégeztetéséért elhárítja magáról.
613
A zsidó vezetőkről van szó. Mt 28, 11-15 szerint a főpapok és a vének megvesztegetik az őrséget, hogy állítsák azt, hogy
a tanítványok éjjel ellopták a holttestet. Mt-nál, mint láttuk, római katonák nem voltak az őrségben, így Pilátusnak nála
ebben sincs semmi szerepe.
614
Feltűnő, hogy ebben az epizódban Pilátus a legfőbb hatóság, ellentétben a 1-5. szakasszal.
615
Saját népüktől való félelmükben vállalják „a legsúlyosabb bűnt Isten színe előtt”, ami nemcsak az Úr megöletése, hanem
a húsvéti csoda eltagadása is.
616
Pilátus jellemzése következetes: igyekszik elhárítani magától a felelősséget, mégis készséges eszköze az Úr
ellenségeinek. Már erre utal a kézmosás-jelenet (I. szakasz), s ez jellemzi most is, kivált ha szem előtt tartjuk a 46.
szakaszban telt kijelentését.
617
A vasárnap neve itt „kyriaké” (melynek jelentése tulajdonképpen 'az Úr napja'); az újszövetségi Szentírásban egyedül a
Jelenések könyvében fordul elő (1, 10), ahol utána, még ugyanabban a mondatban előfordul az itteni „nagy hang”
szókapcsolat is. A frazeológiai egyezések a Jelenések könyvével a további szakaszokban is megtalálhatók; különösen
tanulságos a két igaz próféta feltámadásának a leírása (II. 11-13): „De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete
szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta cl. Az égből hangos szózat hallatszott: »Gyertek
ide!« S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe.” Az ilyen összecsengések arra utalnak, hogy a PE szerzője
a feltámadást az Úr apokaliptikus dicsőségének a szemszögéből láttatja.
618
Itt tér vissza a PE a kanonikus evangéliumok előadásához, ahol a feltámadás maga nincs leírva; Krisztus halála és
eltemetése után mindegyik azzal folytatja a történetet, hogy vasárnap hajnalban a sírt üresen találják (Mt 28, 1; Mk 16, 1; Lk
24, 1; Jn 20, 1).
619
Lk kivételével Mária „Magdolnát” (a fordításokban ez a hagyományos névforma, tulajdonképpen „Magdala városából
való” Máriáról van szó) a kanonikus evangéliumok is megnevezik. A PE előadása azonban részletezőbb, még a hozzá
legközelebb álló Mk 16, 1-8 szövegéhez képest is.
620
A kanonikus evangéliumok szerint a Krisztust követő asszonyok ott voltak a kereszt-halálnál is (erről a PE nem beszél);
az asszonyok félelmét a kanonikus hagyomány sem a keresztre feszítésnél, sem a húsvét hajnali eseményeknél nem említi,
itt viszont visszatér rá az 52., 53. és 54. szakasz is.
621
Mk 16, 1 két társnőt említ, akiknek nevét is közli.
622
A sírhoz igyekvő asszonyok Mt-nál is beszélgetnek (16, 3).
623
A beszélgetésnek ez a részlete megfelel Mt 16, 3-nak.
624
Mk 16, 1 és Lk 24, 1 szerint illatszereket vittek magukkal a sírhoz menő asszonyok, ezek arra szolgáltak, amint Mk meg
is mondja, hogy a holttestet bebalzsamozzák velük. Ez a temetéshez hozzátartozott, bizonyára azért nem került rá sor a test
sírba tételekor, mert a közelgő napnyugta miatt sietni kellett, s az illatszereket az asszonyok csak péntek este, „hazatérőben”
vásárolták meg (Lk 23, 56). Jn leírása szerint (19, 40) József és Nikodémus a temetéskor már a bebalzsamozást is elvégezte:
„a testet fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték”, s ehhez Jn még hozzá is teszi: „így szoktak a zsidók temetni,” A PE
mintha nem ismerné ezt a szokást; az asszonyok az elmaradt halottsiratást akarják elvégezni, hogy mi lehet az, amit a sírhoz
„az emlékére” magukkal vittek, homályban marad.
625
A legközelebbi párhuzam Mk 16, 4-5; vö. még Mt 28, 2-3. Eltérően tőlük Lk 24, 4 és Jn 20. 12 szerint ketten voltak az
angyalok.
626
Az angyal (ill. a két angyal) a kanonikus evangéliumokban is megszólítja az asszonyokat (Ml 28, 5-8; Mk 16, 6-8; Lk 24,
5-7; Jn 21, 13 szerint csak Máriát, mert Mária Magdaléna elfut a tanítványokhoz, amikor látja, hogy a kő nincs a sír
bejáratánál). A megszólítás hasonló kérdéssel kezdődik Lukácsnál.
627
Mt 28, 6; Mk 16, 7 szerint az angyal azt mondja az asszonyoknak, hogy Jézus Galileába ment.
628
Mk 16, 8 leírása hasonló. A kanonikus evangéliumokban az asszonyok viszik meg az apostoloknak a feltámadás hírét: Mt
28, 8: Mk 16, 10; Lk 24, 10; Jn 20, 18 - erről a PE nem beszél.
629
A kovásztalanok ünnepe (ill. a vele eggyé vált paszkha) egy hétig tartott. Az ünnepre a vidékről és a diaszpórából sok
zsidó utazott Jeruzsálembe; ezek hazatértéről van szó.
630
Hasonló kifejezésekkel hja le a szerző az apostolok szomorúságát az Úr kereszthalála után, a 26. szakaszban; ez a
lelkiállapotuk még most is; a feltámadásról nem értesültek. - Itt visszatér az első személyben való fogalmazás, amely éppen
abban a szakaszban volt megfigyelhető.
631
Itt nevezi meg magát az elbeszélő: Péter.
632
A „tenger” - mint gyakran a kanonikus evangéliumok szóhasználatában is - a Gene-záret-tavat jelenti. Péter és András
galileai halászok voltak, mielőtt Jézus tanítványai lettek. Tehát ők is visszatértek szülőföldjükre (vö. az előző szakasszal), és
régi foglalkozásukhoz.
633
Az akhmimi töredék itt véget ér. Az elveszett rész feltehetően János evangéliumának a befejezését követte, aki szerint
Jézus a Gcnezáret(Tiberiási)-tónál jelent meg utoljára az apostoloknak, s az ott elbeszélt jelenet éppen Péter apostolt állítja a
középpontba.

Feljegyzés a mi urunkról, Jézus Krisztusról,

amely Pontius Pilátus idejében készült

634
A fordítás C. Tischendorf görög A szövege alapján készült: Evangelia Apociypha. Lipsiae, 1853, 203-265. A
szövegkritikusok egybehangzó véleménye szerint ez a görög szöveg keletkezett a legkorábban. A kopt, a szír, az örmény, a
grúz és a latin fordítása később keletkezett. A latin fordítás kódexei a Gesta Pilati (Pilátus cselekedetei) címet viselik. A 13.
századtól bukkan fel bennük az Evangélium Nicodemi (Nicodemus evangéliuma) cím, amely a második előszó azon
kijelentésén alapul, hogy Jézus keresztre feszítése után Nikodémos foglalta írásba perének és elítélésének történetét héber
nyelven. A görög A szöveg címével a más forrásokból nem ismert Ananias írásának hitelességét hangsúlyozza.
635
Flavius Theodosius, vagyis II. Theodosius császár, Arcadius fia, 408-450 között volt keletrómai császár. Uralkodásának
17. éve 425-re esik. Flavius Valentinianus, vagyis III. Valentinianus nyugatrómai császár 425-től 455-ig uralkodott. 424-ben
Caesarrá. 425-ben pedig Augustusszá (császárrá) választották. Elölte a nobilissimus címet viselte, amely a caesari tisztség
előtti fokozat volt. Ennek hatodik évére utal a szerző, nem pedig császárságának hatodik évére.
636
Az uralkodói évek szerinti keltezés fogyatékossága miatt vezették be az indictio-ciklus szerinti kiegészítő keltezést. Az
indictio eredetileg Egyiptomban a 15 évenként tartott adókivetési ciklust jelentette. Ezt az adókivetési módszert Nagy
Konstantin 312-ben az egész Római Birodalomra kiterjesztette, tehát az indikciók számát 312-től számítják vagy - a
középkori gyakorlat szerint - Kr. e. 3-tól, azt azonban, hogy hányadik indictióról van szó, a keltezésben nem tüntették fel.
Az indictiós ciklus éveit viszont 1-15. sorszámmal látták el, s mindig ezt a számot írták ki a keltezésben. A görög vagy
konstantinápolyi indictio szeptember elsejével kezdődött. Eszerint a szövegben szereplő 9. indictio 425. szeptember
elsejétől 426. szeptember elsejéig tartott. Mivel azonban II. Theodosius 408. május elsején lépett trónra, a 9. indictio (azaz
az indictíós ciklus 9. éve) uralkodásának 18. évére esett. Egyébként a Pilátus-akta latin szövegében Theodosius
uralkodásának 18. éve szerepel.
637
A kéziratok és fordítások évszáma Tiberius uralkodásának 15., 18. és 19. éve között ingadozik. A megadott olympias év a
19. évnek felel meg. Ez a szám szerepel Eusebios Krónikájának örmény fordításában is. Eusebios Heródes Antipas
uralkodásának kezdő évét Kr. u. I4-re teszi. C. Fufius Gemmius és L. Rubellius Geminus Kr. u. 29-ben töltötték be a consuli
tisztet, ez az évszám viszont Tiberius uralkodása 15. évének felel meg. Lukács evangéliuma szerint (3, I) is 29-ben
feszítették keresztre Krisztust.
638
Itt az F. Scheidweiler által helyesnek elfogadott görög mondatot fordítottam; vö. Schneemelcher, l. 1959, 334, 4.
lábjegyzettel.
639
A főpap a papok és leviták felett állt. Felügyelete alá tartozott a templom, a kultusz és a vele kapcsolatos személyzet.
Mivel egy időben csak egy főpap volt, személye a kultusz egységét biztosította. Ő volt a közvetítő Jahve és népe között, ő
állt a nagy tanács élén, és politikai vezetőnek is számított. Az Újszövetség könyveiben gyakran szerepel többes számban,
mint itt is. A 'főpapok' többes szám a Nagy Heródes vagy a római helytartó által leváltott főpapokat és azoknak az előkelő
családoknak a tagjait is jelenti, amelyekből a főpapokat választották. A főpapok külön testületet alkottak, amelynek feladata
volt a kultusz felügyelete, a templom ügyeinek intézése, a kincstár irányítása és a bíráskodás. Annás Kr. u. 6-15. Kaifás Kr.
u. 18-36 között volt a főpap.
640
Az írástudó az, aki jártas a Tórában (Mózes törvényeiben), ezért megszólítása rabbi (nagy ember, úr). Az írástudók
hivatásszerűen foglalkoztak a Szentírás magyarázatával, a nagy tanács tagjai is lehettek. Ilyen minőségükben a nép vezetői
között tartották számon őket.
641
Vö. Mk 15, I.
642
Vö. Mk 15, 3.
643
Vö. Mt 13, 55.
644
Vö, Lk 23, 2.
645
A szombat szent voltát mindenféle munka megszentségtelenítette; a tűzgyújtás is, vö. Kiv 36, 3; a törvény halálbüntetést
ró ki arra, aki megszentségteleníti, vö. Szám 15, 35. Az orvos csak halálveszedelem esetén segíthetett. Ilyen alapon
kifogásolták, hogy Jézus szombaton gyógyított.
646
Vö. Mk 3, 1-6.
647
Belzebub ('a szemét', 'az ördög ura') a farizeusok szóhasználatában a gonosz lelkek vezérének a neve; vö. Mk 3, 22; Mt
10, 25.
648
Asklépios Apollón és Uránia fia, a gyógyítás istene, aki később mindenható gyógyítóvá vált, és azon görög orvosok
pártfogójává, akik a tudományos gyógyítás és a csodás gyógyítás eszköztárát és szereit egyaránt felhasználták. Szimbóluma
a kígyó.
649
Jn 19, 21.
650
Vö. Mt 21, 8.
651
Vö. Zsolt 118, 26.
652
F. Scheidweiler szerint a héber szöveg helyesen így hangzik: hosi'ah-na' bimromin; baruch habba' (b:sem) 'adonai; vö.
Schneemelcher, l, 1959, 335, 1. lábjegyzettel.
653
A görög szöveg latin signum szava katonai jelvényt vagy zászlót jelent, amelyen a katonai egység jele és a császár
képmása volt ábrázolva. A jelvényhordozókat a legbátrabb és legerősebb katonák közül választották ki. Olykor a császár
mellképét rúdra erősítették, és úgy hordozták a katonák.
654
A görögül beszélő zsidóság szóhasználatában a zsinagóga annak az épületnek a neve volt, amelyben a zsidók
összegyűltek imádkozni és az írást magyarázni. Minden zsinagógának voltak elöljárói és szolgái. Ők feleltek a
zsinagógában folyó tevékenységért és rendért.
655
Izrael véncin a gazdag családok véneit értjük. A fogság utáni időkben ők alkották a hatóságokat, s elsősorban az
adminisztrációért feleltek. A főpapok és az írástudók mellett ők is a nagy tanács tagjai közé tartoztak.
656
A görög szöveg praetorium szava római szóhasználatban a provincia helytartójának rezidenciáját is jelentette. János
evangélista is említi Pilátus rezidenciájaként; vö. Jn 18, 28-38. Ma sincs tisztázva, hol állt Jeruzsálemben Pilátus
praetoriuma. A 12. század óta létezik olyan hagyomány, hogy a praetorium az Antonia-erőd területén volt. Más vélemény
szerint Heródes palotájában volt, ismét mások a citadella területén keresik.
657
Vö. Mt 27, 19. A Pilátus-akta latin változata közli Pilátus felesége nevét is: Claudia Procula.
658
Vö. Mt 2, 16-18.
659
Vö. Mt 2, 13-15.
660
Vö. Mt 1, 18-25; Lk 1, 26-28. A keresztényellenes rabbinikus hagyományban ez a vád igen korán, már a 2. században
jelentkezett.
661
A prozelita szó a görög prosélytos szóval azonos. E szóval nevezték meg a zsidók a zsidó hitre áttért körülmetélt pogány
származásúakat.
662
Hélios (latinul: Sol - Nap) mint isten a görög mitológiában Hyperion titán és Thea fiaként szerepelt, és gyakran hívták
tanúul, mert mindent lát és hall. Rómában is régtől fogva tisztelték, kultusza azonban a császárkorban teljesedett ki. A
Legyőzhetetlen Nap (Sol Invictus) a 2. század közepétől egyre fontosabbá vált: Heliogabalus, Aurelianus, sőt még
uralkodásának bizonyos éveiben Nagy Konstantin császár is különös tiszteletben részesítette.
663
E mondatot a B szöveg alapján fordítottam. A mágusok Hérodotos szerint (l. 140) egy méd néptörzs voltak, akiknél a
jóslás alapvetően fontos volt. Mind a görög, mind a romai világban a jóslással párhuzamosan egyre terjedtek az ún. mágikus
praktikák, mind segítő, mind ártó szándékkal. A rómaiaknál már igen korán halállal büntették az ártó mágikus
tevékenységet. Ezzel vádolták be például Apuleiust, és Ammianus Marcellinus is több esetet leír, amikor a mágikus
tevékenységek politikai gyilkosságok ürügyéül szolgáltak.
664
Vö. Jn 18, 30-38.
665
Vö. Jn 18, 31.
666
Vö. Jn 18, 33-37.
667
Vö. Jn 18, 38.
668
Vö. Mt 26, 61; Mk 14, 58.
669
Vö. Mt 27, 24-25.
670
A leviták a papok egy csoportja volt, akik a zsidó hagyomány szerint Lévi törzséből származtak. Kir 32, 25-29 szerint
azok a leviták, akik Jahve próbatételét hűségesen kiállták, és az aranyborjú imádóit szigorúan megbüntették. Később
megbízást kaptak arra, hogy Áron és fiai (a papok) szolgálatára legyenek; vö. Szám 3, 5-9.
671
Vö. Mk 14, 63; Mt 26, 65.
672
Vö. Jn 18, 31.
673
Vö. Kiv 20, 7; 1Kir 21, 13.
674
Vö. Jn 19, 7.
675
Nikodémos görög neve ellenére gazdag és előkelő zsidó farizeus. A farizeusok vallási pártot alkottak. A Tórának és az
atyák hagyományainak alapos ismeretére és azok követésére törekedtek. A farizeus ('elkülönített') nevet feltehetőleg
ellenfeleik ragasztották rájuk, mert a törvény aprólékos értelmezése és szigorú betartása miatt elkülönültek a tisztátalan
tömegtől. János evangéliumában is szerepel (3, 1-21; 7, 50; 19, 39), nyilván ez is közrejátszott abban, hogy egy ilyen
befolyásos és művelt zsidóval foglaltassa írásba a Pilátus-akta szerzője Jézus perének történetét.
676
Vö. Kiv 4, 19; 7, 8-13; 14, 27.
677
Vö. 2Tim 3, 8.
678
Vö. Jn 5, 5; Mt 9, 1-8.
679
Vö. Mt 20, 29-34; Mk 8, 25.
680
Vö. Mt 8, 1-4.
681
Vö. Mt 9, 20-22; Mk 5. 25-34.
682
Vö. lKor 14, 34-36; 1Tim 2, 9-15.
683
Vö. Jn 11, 17-43.
684
Vö. Mt 27, 24.
685
Vö. Mt 26, 5.
686
A kovásztalan kenyér vagy a pászka ünnepe egyike Izrael három nagy ünnepének, s feltételezhető, hogy eredetileg az
árpa aratásakor az első termés ünnepe volt. Később a húsvéttal kapcsolták össze.
687
A 'Krisztus' szó a héber Hammasiah és a görög Chrístos megfelelője: 'Fölkent, Messiás, Isten fia, a Megváltó'. Belőle
ered a Christianus, a 'keresztény' szó.
688
Mt 27, 22-23.
689
Jn 19, 12.
690
Vö. Kiv 14, 21-31; 16, 13-21; 20, 1-21; 33, 1-30.
691
Vö. Mt 2, 1-18.
692
Vö. Mt 27, 24.
693
A szerző nem volt tisztában a római bírósági eljárással. Leírása szerint Pilátus bírói emelvénye a praetoriumban volt.
Valójában a szabadban vagy olyan fedett csarnokban állt, ahol a hallgatóság is elfért. Helyesen írja viszont János
evangélista, hogy Pilátus bírói emelvénye köves udvaron volt; vö. 19. 13. Zárt tárgyaláson függönyt húztak a bírói
emelvény és a közönség közé, de ítélethirdetéskor elhúzták azt. A vádlott kihallgatása a praetoriumban zajlott le. Mivel
azonban a zsidók nem mentek be a praetoriumba, nehogy tisztátalanokká váljanak. Pilátus kénytelen volt kijönni hozzájuk,
valahányszor a vádlókkal akart tárgyalni. Az ítéletet Pilátus a praetoriumon kívül, a bírói emelvényről hirdette ki.
694
A kopt és az örmény fordításban Dysmast Jézus jobb oldalán, Gestast pedig a bal oldalán feszítették keresztre.
695
Vö. Lk 23, 34.
696
Vö. Lk 23, 35
697
Vö. Mt 27, 40.
698
Mt 27, 43.
699
Vö. Jn 19. 19-20. E háromnyelvű felirat jól tükrözi a palesztinai nyelvi viszonyokat: a héber és a görög a zsidóság nyelve
volt, a latin pedig a hivatalos nyelv.
700
Vö. Lk 23, 39-43.
701
A mai óraszámítás szerint körülbelül 11 órától 4 óráig.
702
Helyesen: b:jad:cha aphkidh ruachí.
703
Vö. Lk 23, 44-48.
704
Vö. Lk 23, 50-53. Arimathiai József gazdag és előkelő férfi, a jeruzsálemi városi tanács tagja volt. Arimathia Ráma
városának görög neve. E város Efraimban feküdt, Jeruzsálemtől északra. Kezdetben Szamáriához tartozott, később
Júdeához.
705
Vö. Mt 26, 56: „Erre a tanítványok mind elhagyták és elmenekültek.”
706
A 'szombat' szót a 'valamivel felhagyni, valamit abbahagyni' igével hozzák kapcsolatba. Ezenkívül a hétnapos ciklus
miatt a hét jelentésű seba szóval is kapcsolatba hozható. A törvény előírta, hogy a szombatot a mindennapi teendőktől való
tartózkodással kell megünnepelni (Kiv 23. 12). A szombat utáni nap volt a hét első napja, ezt jelölte ki Szent Pál a
keresztény istentisztelet céljára, tehát ő is tekintettel volt a szombatra (ApCsel 20, 7).
707
Vö. 1Sám 17.
708
Róm 12, 19.
709
Róm 2, 28-29.
710
Vö. Mt 27, 25.
711
Vö. Mt 28, 2-4
712
Vö. Mt 28, 5-7.
713
Vö. Mt 28, 11.
714
Vö. Mt 28, 12-15.
715
Mivel Mamilk hegy nem ismeretes Galileában, ezért felmerült, hogy a Pilátus-aktában Galilea Jeruzsálem környékét
jelenti, és a Mamilk hegy az Olajfák hegyével azonos. F. Schneidweiler azonban nem tartja ezt valószínűnek; vö.
Schneemelcher. 1959, I, 332. 2. lábjegyzet.
716
Vö. Mk 16, 16-18.
717
Vö. 2Kir 2, 1-18.
718
Jézus is így köszöntötte tanítványait; vö. Lk 24. 31. Ez az általános zsidó köszöntés: Salom.
719
Vö. Józs 7, 19,
720
Előkészületi napnak neveztek a szombat előtti napot, mert ezen a napon mindent előkészítettek szombatra, szombaton
ugyanis nem volt szabad semmiféle munkát végezni, de élni mégiscsak kellett; vö. Mk, 15. 42; Mt 27, 62; Jn 19, 14.
721
Vö. Mk 28, 7: „Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába.” Vö. még: Mk 16, 7.
722
A tized a föld hozamának a szentélyt megillető része, a papok és leviták jövedelméül szolgált. A föld és a gyümölcsfák
termésének tizedéi a központi szentélynek kellett adni, de pénzzel is meg lehetett váltani
723
Az áldozat rituális cselekmény, amely által az, aki bemutatja, ajándékot ajánl fel Istennek. A hálaáldozat tárgya valamely
tiszta állat föláldozása volt. Zsíros részeit Isten részeként elégették, bizonyos részei azt a papot illetlek meg, aki az állatot
leölte, a maradék húst a bemutató vendégeivel elfogyasztotta. Ez az áldozat a szövetségi hűség kifejezője volt. Az
égőáldozat vagy teljesen elégő áldozat az, amelyet a kézrátétel és a vérrel való meghintés után teljesen elégettek.
724
Vö. Lk 2, 27-35.
725
A nagy tanács vagy főtanács (görögösen szinedrium. arámul szanhedrin) a zsidó nép legfőbb irányító testülete. Tagjai a
vének, a főpapok és az írástudók.
726
Dániel ugyanígy járt el Zsuzsanna ügyében; vö. Dán 13, 51.
727
Vö. MTörv 19, 15.
728
Vö. Ter 5, 24.
729
MTörv 34, 5-6.
730
Vö. Lk 2, 34.
731
Vö. Kiv 23, 20-22.
732
János evangélista név nélkül egy katonáról beszel: 19, 34.
733
MTörv 21, 23.
734
Vö. Jer 10, 11.
735
A görög eredetiben a Ióbél szó szerepel, és a hétszer hét évre következő Jóbel évet jelenti, a Sammu szó pedig az évet.
736
Vö. MTörv 5, 8.
737
Vö. Zsolt 8, I; 104, 1.
738
A görög szöveg egy későbbi változatát (Tischendorf B szövege) egy ismeretlen szerző kiegészítette Jézus alvilágba
szállásának történetével, és ezt az új részt szervesen a Pilátus-aktához kapcsolta. Az átmenetet a 71. zsoltár 11. verse
(Septuaginta) szolgáltatta számára: Minden nép az Úrnak (a szerző értelmezésében Krisztusnak) fog szolgálni, még az
alvilág királya is. Ezt a gondolatot szemlélteti drámaian a 2. rész, amely jóval később keletkezett mint az első, és a Krisztus
leszállása az alvilágba címet kapta. Az általunk lefordított első rész görög A szövege nem tartalmazza ezt az átmenetet, mert
befejezése kizárja a folytatást. E második rész 11 rövid fejezetre oszlik. Mi nem tüntettük fel ezt az eredeti számozást,
hanem az első rész számozását folytattuk tovább, tehát a mi számozásunkban a 17. fejezet a második rész 1. fejezetének
felel meg.
739
Vö. Lk 2. 25-32.
740
Vö. Mt 27. 57. A latin változat Simeon két fiát Karinusnak és Leuciusnak nevezi. A középkori átdolgozó és fordító
döntését befolyásolhatta az a tény, hogy e két név a János-akta szerzőjeként már ismeretes lehetett előtte
741
Adonáj - Adonija jelentése: 'Jahve, az Úr'. A zsidók a száműzetés után Jahve helyett így nevezték istenüket.
742
Vö. Iz 8, 22-23; 9. 1; Mt 4, 15. Mt 4, 1 szerint a Sátán megkísértette Jézust, és az ismeretlen szerző szándéka szerint
Jézus az alvilágban megbünteti ezért.
743
Vö. Jn 1, 29.
744
Vö. Mt 3, 17.
745
Vö. Jn 3, 18.
746
Itt Ádám betegsége és halála legendás történetének a nyomait találjuk meg. Ádám elküldi fiát, Széthet a Paradicsomba,
ahol három fát talál. Az egyikből az angyal magot ad neki, s ebből nő ki Ádám halála után az a fa, amelyet még a 11.
században is mutogattak a zarándokoknak. A szerző már a keresztény időszámítás szerint adja meg Jézus eljövetelének
idejét.
747
Vő. Mt 26, 38.
748
Jézus csodáinak emlegetése az apokrif iratokban gyakori volt.
749
Vő. Jn 11, 1-44.
750
Vő. Zsolt 23, 7.
751
Vö. Zsolt 23, 7.
752
Vö. Iz 26, 19.
753
Vö. 1Kor 15, 55.
754
Vö. Zsolt 23. 8.
755
Vö. Iz 45. 1; Zsolt 107, 16.
756
Vö. Ter 3, 5.
757
Vö. Mt 21, 9.
758
E jelenetet gyakran ábrázolták a keresztény képzőművészetben a Szentek imádása címen.
759
Vö. Sir 44, 16.
760
Vö. 2Kir 2, 1-12. 1Tesz 4, 17.
761
Vö. Lk 23, 39-43.
762
Ádám üdvözüléséről Augustinus is így vélekedett; vö. Epistola ad Evudium 9. Patrologia Latina 33. 711.
763
Vö. 2Kor 13, 13.

Utószó

Míg az apokrif apostolakták Pál aktája kivételével 1996-ig magyar nyelven

hozzáférhetetlenek voltak, a jelentősebb apokrif evangéliumokat már korábban is
olvashatta magyar nyelven a téma iránt érdeklődő nagyközönség. Raffay Sándor
két válogatással is megajándékozta a magyar olvasókat: Újszövetségi
apokrifusok, Pozsony, 1905; Apokrifus evangéliumok, Pozsony, 1912. Mintegy
hetven évig kellett várni egy újabb válogatásra: Vanyó László: Apokrifek,
Budapest, 1980. Az apokrif evangéliumok iránt megmutatkozó fokozódó
érdeklődésnek tulajdonítható, hogy 1990-ben még egy kiadvány napvilágot
látott: Hubai Péter, Prőhle Károly, Rugási Gyula: Jézus rejtett szavai, Budapest.
Az idő múlásával Raffay könyvei szinte hozzáférhetetlenné váltak, a Vanyó-féle
kiadás pedig egyrészt a töredékesen fennmaradt evangéliumok fordítását közli,
másrészt a teljesen ránk maradt evangéliumok közül a Nikodémos-
evangéliumnak csak a második felét adja közre, más evangéliumokhoz pedig nem
fűz magyarázó jegyzeteket, s emiatt sajátos gondolatvilágukat nehezen értheti
meg az átlagolvasó.
A fenti hiányokat, illetve hiányosságokat kívántuk pótolni és kiküszöbölni,
amikor elhatároztuk, hogy olyan válogatást bocsátunk útjára, amely új
fordításban bőséges magyarázó jegyzettel ellátva teszi hozzáférhetővé egyfelől
csak a Raffay válogatásaiban szereplő fontosabb apokrif evangéliumokat, másfelől
a Vanyó-féle kiadványban csonkán vagy jegyzetek nélkül közölteket. Szerepet
játszott a válogatásban még az a szempont is, hogy csak teljes egészében, illetve
jelentős terjedelemben fennmaradt apokrif evangéliumokat tegyünk közzé,
olyanokat, amelyek jelentősnek tekinthetők mind formai, mind tartalmi
szempontból. Végül bevettünk a kötetbe egy olyan fontos evangéliumot is, amely
magyarul még soha nem jelent meg: Fülöp evangéliumát. E megfontolások
alapján az alábbi kilenc apokrif iratra esett a választásunk: Jakab
prótoevangéliuma; Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr
gyermekkoráról; A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma; Pszeudo-Máté
evangéliuma; Józsefnek, az ácsnak a története; Fülöp evangéliuma; Az Igazság
evangéliuma; Péter evangéliuma; feljegyzés a mi urunkról, Jézus Krisztusról,
amely Pontius Pilátus idejében készült (Nikodémos evangéliuma).
Ahhoz, hogy ezen írások jelentőségét és helyét az ókeresztény irodalomban
megérthessük, tisztáznunk kell, mit jelent az apokrif evangélium elnevezés, és
milyen fajtái vannak.
A görög evangélium szó eredeti jelentése: jó hír. Keresztény szóhasználatban
ez a jó hír Krisztus szóbeli tanítását jelentette. E tanítás lejegyzői, Márk és Máté
már ilyen értelemben használják az evangélium szót: „Jézus Krisztusnak, az Isten
fiának evangéliuma kezdődik” (Mt 1, 1); „Jézus bejárta egész Galileát, tanított a
zsinagógákban, hirdette országa evangéliumát” (Mk 4, 23). Ezek az evangéliumok
azonban nemcsak Jézus tanításairól szólnak, hanem Jézus életének eseményeiről
is, ezért az evangélium szó a Jézus életéről szóló igaz tanítást is jelenti. Mivel
azonban Jézus életéről és tanításáról a 2. század végéig, különösen pedig a
nicaeai zsinatig (325) igen sok olyan mű keletkezett a különböző egyházakban,
amelyeknek címében ott található az evangélium szó, az egyház szembekerült
azzal a problémával, hogy meghatározza, közülük melyek tartalmazzák az igaz
tanítást. E feladat megoldását az a körülmény is sürgette, hogy némely
eretnekek, így a Kr. u. 2. században Markión, az Ó- és Újszövetség egyes
könyveit elvetették. Az egyház tehát kiválasztotta az egyes egyházakban
általánosan elfogadott és hitelt érdemlőnek tekintett műveket, és ezeket
tekintette az igaz keresztény hit kánonjának (mértékének).
Az egyház eme kanonizáló törekvésének bizonyítéka a Muratori-töredék, amely
a 2. század végén már felsorolja a keresztény kánon iratait. Ezek alig térnek el a
ma érvényes újszövetségi kánontól, amelyet a latin egyház a 397. évi karthágói
zsinaton hagyott jóvá. De fontos állomás lehetett e kanonizáló folyamatban a már
említett nicaeai zsinat is, amely egyfelől rögzítette a katolikus egyház hivatalos
tanításának tételeit, másfelől elvetette a Bibliának azon változatait, amelyek e
tételekben foglalt tanításnak nem feleltek meg. Lonsdale és Laura Ragg közli azt
az általunk nem ellenőrzött, feltűnő adatot, amely szerint „bizonyos becslések
szerint a Bibliának mintegy 270 változatát égették el” a nicaeai zsinat után (The
Gospel of Barnahas. Oxford, 1907, 282). Nos, az egyház csak négy evangéliumot
fogadott el kanonikusnak, vagyis hitelesnek, a Máté. Márk, Lukács és János
szerinti evangéliumot. Az első hármat szinoptikusnak (együttlátónak,
egybehangzónak) nevezi a bibliakritika, mert azonos szempontból közlik Jézus
életét és tanításait. János evangéliuma mind anyagában, mind elrendezésében és
szemléletében eltér ezektől. E négy evangélium a tudományos közfelfogás szerint
az 1. század második felében keletkezett.
Mindazokat az ókeresztény műveket, amelyek címükben az evangélium szót
viselik, vagy a hagyomány evangéliumnak nevezte el őket, de nem tartoznak bele
az újszövetségi kánonba, apokrif evangéliumoknak nevezzük. Az apokrif terminus
görög eredetű, eredeti jelentése 'elrejtett, titkos', a 4. század vége óta azonban
felvette a 'nem kanonikus”, 'kánonból kizárt' jelentést. Az apokrif minősítés tehát
nem szükségképpen pejoratív, mert kezdetben jelenthette az iratok féltett, titkos
jellegét, később azonban a 'nem hiteles, hamisítvány' pejoratív jelentésárnyalatot
is felvehette, mert szerzőik olykor homályban maradnak, olykor pedig - ha fel
vannak is tüntetve - nem lehet egyértelműen bizonyítani róluk, hogy valóban ők
írták a szóban forgó evangéliumokat, különösen, ha apostolok nevei szerepelnek
szerzőként.
Nagy számú apokrif evangélium létezéséről tud az ókori keresztény
hagyomány, közülük azonban egyeseknek csak a címét ismerjük, másokból csak
töredékek maradtak fenn, ismét mások csonkán hagyományozódtak az utókorra.
Vannak azonban olyanok is, amelyek épségben vagy majdnem épségben
vészelték át az évszázadok viharait. Elveszésük és fennmaradásuk okát
megsejthetjük Vanyó László megállapításából: „Az ortodoxia mindig igyekezett
elhatárolni magát az apokrifektől, az apokrifek szerzői azonban fáradhatatlanul
buzgólkodtak eszméik terjesztésén” (i. m. 7). Ám szerzőik buzgólkodása kevés
lett volna ahhoz, hogy fennmaradjanak, ha a keresztény tömegek között nem
számítottak volna közkedvelt, szórakoztató, mégis épületes olvasmánynak. Ami
pedig keletkezési idejüket illeti, csak óvatos becslésekbe bocsátkozhatunk, mert
egy-egy apokrif evangéliumnak már az ókorban több változata jöhetett létre,
attól függően, mikor és hol másolták, fordították őket, és nehéz megállapítani,
mikor keletkezett és milyen lehetett az első változat. Nagy általánosságban annyi
állapítható meg, hogy a 2. századtól egészen a 8. századig keletkeztek apokrifok,
ezért a keletkezés kérdését mindegyik apokrif evangélium esetében külön kell
vizsgálni, és külön azt is, hogy az egyes apostolok nevét szerzőként feltüntető
apokrif evangéliumok tükröznek-e apostoli hagyományt, s ha igen, milyen
mértékben és formában. Ez utóbbi kérdésben igen eltérő nézeteket képviselnek a
kutatók (vö. Az apostolok csodálatos cselekedetei. Budapest, 1996, 205-206).
A részben vagy egészben fennmaradt és a csak utalásokból meg töredékekből
ismert nagy számú apokrif evangéliumot három típusba sorolja W.
Schneemelcher (Neutestamentliche Apokryphen in deutscher Übersetzung. I.
Bánd. Evangelien. Tübingen, 1959, 48-51).
Az első típusba tartoznak azok, amelyek valamilyen összefüggésben állnak a
kanonikus evangéliumokkal, elsősorban a szinoptikusokkal. De, hogy milyen
mértékű ez a kapcsolat, az e csoportba sorolt evangéliumok töredékes volta miatt
nehéz megállapítani. E tekintetben ugyanis kétféle lehetőség merült fel. Vagy
Márk és Máté hatásával kell számolni, vagy valamiféle, szinoptikusok előtti
hagyománnyal, amely szóban élt tovább. Mindenesetre az e típusba sorolt
evangéliumok tűnnek a legkorábbiaknak; általában a 2. század első felére,
közepére datálják őket. A következők tartoznak ide: a zsidókeresztény
evangéliumok (a Nazarénusok evangéliuma, a Héberek evangéliuma és az
Ebioniták evangéliuma), Péter evangéliuma, az Egyiptomiak evangéliuma, a
Közép-Egyiptomban, Oxyrhynchosban talált töredék stb.
A második csoportba sorolt evangéliumok közös vonását a gnosztikus jelleg
biztosítja. Ezek az evangéliumok azzal a céllal íródtak, hogy Jézus szavaival
szerzőik gnosztikus tanokat terjesszenek, isteni kinyilatkoztatásként víziók vagy
mondások formájában. A gnósis, a titkos megismerés a kozmosz és az ember
keletkezéséről, céljáról, amely csak kiválasztottaknak juthat birtokába.
Jellegzetes formájuk a párbeszéd, vagyis a tanítványok kérdeznek, Jézus pedig
válaszol. Mindez Jézus feltámadása után történik, amikor Jézus megjelenik
tanítványainak, s felel kérdéseikre, de sok esetben úgy, hogy a kérdések
elmaradnak, csak a válaszok sorjáznak egymás után mondások (logionok)
formájában. Ide sorolhatók: János apokrifje, Tamás evangéliuma. Az Igazság
evangéliuma, Fülöp evangéliuma, Sophia Jesu, A Megváltó dialógusa stb. Ezen
iratokban a kanonikus evangéliumok hatása tetten érhető, tehát valamikor a 2.
század végétől a 3. század végéig keletkeztek. E kopt nyelven készült gnosztikus
evangéliumokat Felső-Egyiptomban, Nag Hammadiban találták 1945-46-ban, de
csak 1959-61 között publikálták őket.
A harmadik típusba sorolt evangéliumokra a kiegészítés eljárása jellemző, amit
úgy kell érteni, hogy szerzőik a kanonikus evangéliumok Jézussal, szüleivel és
egyéb alakjaival kapcsolatos tényeit egészítik ki. E típus legjavát a
gyermekségevangéliumok és a később Nikodémos evangéliuma címen ismertté
vált Pilátus-akta alkotja. Ezen iratok szerzőinek célja nyilvánvalóan az volt, hogy
az egyszerű keresztény nép kíváncsiságát kielégítsék. A kanonikus evangéliumok
ugyanis Jézus, Szűz Mária, József életének bizonyos mozzanatait csak röviden
érintik, vagy elhallgatják, de a többi szereplőről is, Pilátusról, Arimathiai Józsefről
stb. szűkszavúan szólnak. Az egyszerű nép fantáziáját nyilvánvalóan izgatta,
milyen gyermek volt Jézus, hogyan teltek anyjának, Máriának napjai, hogyan
került Mária József, az ács házába. E kérdésekre a választ az ismeretlen szerzők
nem annyira a kanonikus evangéliumokban, hanem inkább a legendákban,
mondákban és a néphagyományban találták meg, és éppen ebben rejlik ezen
írások legfőbb értéke. Közülük a legkorábbi, Jakab prótoevangéliuma, a 2. század
közepe táján keletkezett, és azért kapta az ősevangélium címet, mert részben a
kanonikus evangéliumok előzményeit meséli el: Szűz Mária születését,
kislánykorát. Valamivel később, a 2. század vége felé keletkezett a Tamásnak, a
zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr gyermekkoráról című irat, a 3-4. század
táján A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma, és a 4. században
Józsefnek, az ácsnak a története. Nikodémos evangéliuma az 5-6. században, a
Pszeudo-Máté evangéliuma pedig a 8-9. században nyerhette el végleges
formáját.
Most pedig tekintsük át a kötetünkben közölt apokrif evangéliumok legfőbb
jellemzőit!
Jakab prótoevangéliumának prótoevangélium címe nem régi: Postel (1552) és
Neander (1564) kiadása után vált általánossá. A legrégibb kézirat (Papyrus
Bodmer V) még „Mária születése. Jakab kinyilatkoztatása” címen közli. Bár a
történet Jézus születésével tetőződik, mégis a középpontban Mária csodás
születése áll, majd felnevelkedése a templomban és szüzességének indoklása. A
szerzőként feltüntetett Jakab Jézus féltestvérével azonos, aki József első
házasságából született, bár ezt az azonosítást olykor tagadták, és a szerzőt az
ifjabb Jakabbal azonosították, például az e művet elítélő Gelasius pápa
rendeletében az ifjabb Jakab neve szerepel: vö. Mk 15, 40. Nem keletkezhetett
150 előtt, mert felhasználja a kanonikus evangéliumok Jézus gyermekségére
vonatkozó adatait. Ennek ellenére vannak kutatók, akik azt állítják, hogy korábbi,
mint a kanonikus evangéliumok, és eredetileg héber nyelven íródott. A szerző
zsidókeresztény származását belső érvekkel nem lehet alátámasztani, sőt azt
lehet mondani, hogy nem ismerte Palesztina földrajzát és a zsidó viszonyokat,
például Mária nevelkedése a templomban történeti lehetetlenség. Az idők
folyamán több betoldással növelték terjedelmét. Ilyen lehet az a jelenet, amikor
Jézus születésekor megáll a természet, és József váratlanul első személyben
szólal meg (18, 2), s ez lehet az oka annak, hogy ez a jelenet a legrégibb
kéziratban nem szerepel. Későbbi betoldás lehet a Zakariás meggyilkolását
elmesélő rész is (22-24). A mű stílusára és szemléletére a visszafogottság
jellemző, de azért bensőséges és hellyel-közzel költői. Az egész mű Mária
dicsőítését szolgálja, és cáfolja azokat a vádakat, amelyeket a rabbinikus
hagyomány ellene felhozott. A szerző elsődleges célja, hogy Mária szüzességét
bizonyítsa, vagyis azt, hogy Mária szűzen, a Szentlélektől foganta Jézust, ezért
annak ellenére, hogy a nyugati egyházban elítélték, igen nagy hatással volt a
Mária-tisztelet kialakulására és terjedésére, mert a keresztény hívek mindenfelé
olvasták.
Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr gyermekkoráról címen
közölt írást a kéziratok olykor „Az Úr Jézus gyermeksége” és „Szent Tamás
apostol írása az Úr életmódjáról gyermekkorában” címen is emlegetik. Témája:
mit tett, hogyan viselkedett a kis Jézus öt és tizenkét éves kora között. Befejező
jelenetét, a tizenkét éves Jézus a templomban, Lukács evangéliumából vette át a
szerző. A 2. század végén keletkezhetett, s a szerzője szinte biztosan nem zsidó,
mert nem ismeri a zsidó viszonyokat. Az a tény, hogy címében Tamás olykor
zsidó filozófusként, olykor apostolként szerepel, a Tamás-akta hatásával
magyarázható. Három ismert görög kézirata, továbbá a különféle nyelveken
készült fordításai igen eltérnek egymástól, ezért szinte lehetetlen megállapítani,
milyen lehetett eredeti változata. A szerzőt Jézus kisgyermekkora érdekelte, és
olyan csodákat tulajdonít a gyermek Jézusnak, amelyek alaposan eltérnek a
kanonikus evangéliumok csodáitól, lényegében ellentétben állnak Jézus eredeti
tanításával és a jézusi szeretettel. De éppen ebben van e munka sajátos értéke. A
kis Jézus, mint egy rossz gyermek, ártó csodákat is produkál, olyanokat, amelyek
a néphagyományban és a mesében otthonosak ugyan, de egy evangéliumból
kirínak. Az olvasó lépten-nyomon érzi, hogy a szerző újra és újra meg akarja
hökkenteni az ámuldozó hallgatóságát és olvasóközönségét, s éppen ez bizonyítja
a mii népies és irodalmi jellegét. Nem véletlen tehát, hogy a későbbiekben nagy
közkedveltségnek örvendett: jól elszórakoztatta olvasóit.
A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma két arab kéziratban maradt
fenn, és szír változata is létezik. Az a kézirat, amely a legtöbb kiadás alapjául
szolgált, Jakobus Golius leideni tudós (1596-1667) könyvtárából származik, ma
Oxfordban őrzik. Ezt H. Sike adta ki először latin fordítással együtt. Ezt vették
alapul a későbbi kiadók, így Tischendorf is. A második arab kéziratot M. E.
Provera adta ki olasz fordítással együtt 1973-ban (vö. G. Schneider: Apocryphe
Kindheitsevangelien. Basel, 1995). Ennek szövege sok eltérést mutat Sike
szövegétől. Tischendorf a művet három részre osztja. Az első rész (1-9) Jakab
protóevangéliumától függ, a harmadik (36-54) Tamás
gyermekségevangéliumától. A középső rész (10-35) olyan történeteket tartalmaz,
amelyeket Tischendorf keleti eredetűeknek tart. Ez a rész a Koránra is hatott.
Ebben az evangéliumban különösen előtérbe kerül Szűz Mária közvetítő szerepe
Jézus gyógyító csodáinál. A mű törzsanyaga (11-41) az 5. század előtt
keletkezhetett, jelenlegi változata a 6. század körül jött létre. Irodalmi értékét a
szóbeli hagyomány, a legendák bedolgozása biztosítja.
Pszeudo-Máté evangéliuma gyakorolta a legnagyobb hatást nyugaton a
gyermekségevangéliumok közül. Sokat merít Jakab prótoevangéliumából és
Tamás gyermekségevangéliumából, továbbá részletesen szól a gyermek Jézus
egyiptomi tevékenységéről. E két említett evangéliumot feltehetőleg latin
fordításból ismerte a szerző, amely 500 körül már biztosan létezett mindkét
műből. Mivel nyugaton e munkák gyanúsak voltak, a szerző a fenti két műből
átvett csodákon finomított. A Pszeudo-Máté evangéliuma a jelenlegi közfelfogás
szerint a 8-9. században keletkezett. A szerző azzal is emelni kívánta művének
tekintélyét, hogy Chromatius és Heliodorus fiktív levélváltását közli
Hieronymusszai, aki a művet a héber Máté-evangéliummal azonosította, és e
munkát Hieronymus művének tünteti fel. Későbbi, azaz 8-9. századi keletkezését
bizonyítja az a tény, hogy a 10. századtól kezdve lehet hatását nyomon követni,
például Roswithánál, a Legenda aurea-ban, továbbá a képzőművészetben is. A
késői datálása mellett szól az a tény is, hogy a mű tartalmára a szerzetesi regulák
is rányomják bélyegüket, például Mária napirendje a templomban (6, 1), az
imádkozás rendje (6, 2), Mária szüzességi fogadalma (7, 2) stb.
Józsefnek, az ácsnak a története című evangéliumban nem a gyermek Jézus,
nem Szűz Mária, hanem József áll a középpontban. A mű 32 fejezetből áll, és a
szerző József öregkorára és halálára összpontosítja a figyelmet. Különlegessége
abban áll, hogy maga a feltámadt Jézus mesél atyjáról tanítványainak az Olajfák
hegyén, és szavait - a szerző állítása szerint - az apostolok írták le, és az iratot
Jeruzsálem könyvtárában helyezték el, epep hónap 26. napján, azaz július 19/20-
án. Ahogyan a kutatás kimutatta, ez az időpont a Nílus kiáradásának dátumával
esik egybe, s e tényből egyes kutatók arra következtettek, hogy a keresztény
hagyomány Józsefet az egyiptomi Osiris helyére léptette, azaz a pogány Nílus-
ünnepet kereszténnyé formálta át. A mii szerkezetében három réteget lehet
elkülöníteni. A legkésőbben a keret jöhetett létre: Jézus meséli el a történetet. A
második réteget a 2-11. fejezet képviseli, amelyben a szerző főleg Jakab próto-
evangéliumából merít: itt szól a szerző Jézus gyermekségéről. A mű gerincét a
József-történet (12-29) alkotja. A szerző forrásai között jelentős szerepet
játszottak még a kanonikus evangéliumok, továbbá az egyiptomi mítoszok, az
Osiris-kultusz. Nehéz megállapítani, hogy eredetileg milyen nyelven íródott, mert
feltételezhető a görög előzménye is, de csak kopt és arab változatai maradtak
fenn a latinon kívül. Kopt kolostorokban istentiszteleteken is olvasták. Teológiai
szemlélete nem kifogásolható, bár gnosztikus vonások is megfigyelhetők benne.
Keletkezési ideje a 4-5. századra tehető, helye pedig csak Egyiptom lehet.
Fülöp evangéliumáról sok antik tudósítás szól, és idéztek is belőle a keresztény
egyházatyák. Ezen idézetek alapján már korábban is a gnosztikus evangéliumok
közé sorolták. Kopt változata a Nag Hammadiban talált írások közül került elő, és
megerősítette az antik adatok hitelességét. A kopt szöveget német fordítással
ellátva Walter C. Till adta ki 1963-ban. Ugyanúgy, mint a vele együtt megtalált
Tamás-evangélium, nem nevezhető evangéliumnak a szó általános értelmében,
szűkebb értelmében azonban igen, amennyiben Jézus tanítását tartalmazza. De
különbözik a Tamás-evangéliumtól is, amely Jézus mondásainak gyűjteménye.
Ezzel szemben Fülöp evangéliuma különböző tartalmú szövegek antológiájának
tűnik, amelyek közül egyesek gnosztikus, közelebbről valentiniánus hatást
mutatnak. A kézirat jelenlegi formájában a 3. század második felében, más
vélemény szerint a 4. században keletkezett, szerzője valószínűleg korábban (2-
3. században) írt görög szövegeket fordított le koptra, és talán gnosztikus
szellemben átértelmezte (vő. Johannes B. Bauer: Az újszövetségi apokrifek.
Budapest, 1994, 30). A gnoszticizmus mint filozófiai-vallási irányzat már a
kereszténység előtt is létezett, de a kereszténység megváltás-tanával ötvöződve
vált igazi rendszerré a 80-150 közötti időszakban. A gnoszticizmus képviselői meg
voltak győződve arról, hogy speciális tudással (gnósis) rendelkeznek, mert
bennük mint kiválasztottakban isteni szikra lakozik, de be van zárva a test
börtönébe. A világ és a rossz eredete alapkérdés a gnosztikus rendszerekben, és
legfőbb problémájuk az, hogyan lehet megszabadulni a rossztól. Mivel az anyagi
világ rossz, a legfőbb istenségnek semmi köze nem lehet hozzá, mert neki a
funkciója a megváltás. Ebből pedig az következik, hogy a teremtő és megváltó
istenség nem ugyanaz (a gnoszticizmusról bővebben: H.-Ch. Puech: En quęte de
la Gnose. I. La Gnose et le temps. Gallimard, 1978). A gnosztikus szövegek
szerzői kedvelik az ellentéteken felépülő paradox kijelentéseket, s ennek nyoma
Fülöp evangéliumában is megfigyelhető.
Az Igazság evangéliumáról szintén sok antik híradás szól, s ezekből
egyértelmű, hogy a valentiniánus gnosztikusok az ötödik evangéliumnak
tekintették. Nos, Az Igazság evangéliumának kopt szövege is előkerült a Nag
Hammadi-i leletek között, és jelenleg a Jung-Intézetben található, Zürichben.
Eltér mind a Tamás-evangéliumtól, mind Fülöp evangéliumától abban, hogy nem
mondás- és szöveggyűjtemény, hanem összefüggő beszéd vagy értekezés. A
beavatott gnosztikus mester oktatja itt testvéreit, anyagot szolgáltatva nekik az
evangéliumról való elmélkedéshez. Azt kívánja kifejteni, mi az evangélium igazi
üzenete: az igazság tökéletes átadása, vagyis Isten lényegének gyors és
kegyelemteljes kinyilatkoztatása, amelyet a Megváltó közvetít a kiválasztottak
számára. Az evangélium lényege, az a jó hír, amelyet Jézus kinyilatkoztatott, s ez
válik a gnósis, a tudás részévé, s ez a tudás kiemeli a sötétségből a beavatottakat
és a fényre vezeti, megszabadítva őket minden félelemtől. A mű 180 előtt
keletkezett, s egyes kutatók feltételezik, hogy maga Valentinus írta a 2. század
közepe táján görögül. Lehet, hogy e feltételezés nem bizonyítható, de annak
igazolására elégséges, hogy Az Igazság evangéliuma fontos dokumentuma a
gnoszticizmus történetének
Péter evangéliumáról Órigenés és Eusebios tudósításából tudott a közvélemény,
de 1886-87 teléig még töredékeket sem ismertünk belőle. Ekkor Felső-
Egyiptomban, Akhmimban megtalálták Péter evangéliumának egy hosszabb
részét. A töredék Pilátus kézmosásával kezdődik, és a feltámadott Jézus első
megjelenésének leírásánál szakad félbe. Eusebios szerint (6, 12) Serapion
antiochiai püspök olvasta ezt az evangéliumot, ebből pedig arra lehet
következtetni, hogy Péter evangéliuma a 2. század közepe táján keletkezett.
Hangneme nem áll messze a kanonikus evangéliumokétól, de egyes kutatók a
gnoszticizmus előszelét érzik benne, és a dokétizmus kérdését is felvetették Jézus
szenvedésével kapcsolatban, tudniillik Jézus a kereszten csendben hallgat, mintha
nem érzett volna kínokat, s ebből arra következtettek, hogy Jézusnak csak
látszólag volt teste, és csak látszólag szenvedett (görögül dokei - látszik); vö. M.
G. Mara: Évangile de Pierre. Paris, 1973. Sources Chrétiennes 201.
A Feljegyzés a mi urunkról. Jézus Krisztusról, amely Pontius Pilálus idejében
készült (Nikodémos evangéliuma) című iratnak fontos történeti vonatkozásai is
vannak. Augustus császár Kr. u. 6-ban szervezte át római provinciává
Archelausnak, Nagy Heródes fiának a királyságát. Az új provincia a Júdea nevet
kapta, amely Júdeán kívül Szamária és Idumaea területét is magában foglalta.
Pontius Pilátus Tiberius császár megbízásából 26-tól 36 végéig vagy 37 elejéig
kormányozta a tartományt. A kutatásban már régen felmerült az a kérdés, hogy
vajon procuratorként vagy praefectusként igazgatta-e tartományát. Egy régészeti
lelet döntötte el a vitát: 196l-ben egy feliratot találtak Caesareában, a római
helytartó székhelyén, amelyből kiderül, hogy Pilátus rangja praefectus volt, s ez
nagyobb hatalmat biztosított számára, mintha csak procurator lett volna. E
szerencsés régészeti lelet tehát nemcsak azt bizonyította, hogy Pontius Pilátus
történeti személy és Júdea kormányzója volt, hanem még rangját is megadta.
Több antik irodalmi forrás szól Pilátus júdeai tevékenységéről, s e források a
következő tetteket tulajdonítják neki: Jeruzsálemben felállította a császár
szobrát, ugyanitt egy vízvezetéket építtetett, szerepe volt Jézus kivégzésében,
Heródes palotájában aranyozott pajzsokat helyezett el, szamaritánusokat
mészároltatott le. E tettek alapján határozott és kemény kezű kormányzónak
képzelhetjük el.
Egészen más képet festett róla a keresztény hagyomány. Az evangéliumok is
szerepeltetik, és leírásaik szerint Pilátus szerette volna megmenteni Jézust, de
kénytelen volt engedni a zsidók nyomásának, és beleegyezett keresztre
feszítésébe. Justinos apologéta hivatkozik a 2. század közepe táján Pilátus
aktájára, amelyet a császári levéltárban őriznek (1. Apológia 35; 48). Leírásából
nem derül ki, hogy látta-e ezt az aktát, vagy csak feltételezte létezését.
Tertullianus a 2. század végén szintén hivatkozik Apologeticum cimü munkájában
arra a jelentésre, amelyet Pilátus küldött Tiberius császárnak Jézusról: „Jelentette
mindezt Pilátus, lelkében maga is már keresztény, Tiberiusnak, az akkori
császárnak, Krisztusról” (21, 24; ford.: Városi L). Ezek a hivatkozások azt
jelenthetik, hogy a keresztény apologéták, tudtak vagy hallottak valamiféle
Pilátus-aktákról, s ezekre mint bizonyítékokra hivatkoztak. De Eusebios szerint a
pogányok is hivatkoztak bizonyos Pilátus-aktákra, de éppen ellenkező előjellel:
Maximinus Daia idejében a kereszténység cáfolatára terjesztették azokat: „Akik
Pilátusnak és Üdvözítőnknek Aktáit összetákolták, mely tele van mindenféle
Krisztus-ellenes káromlással, az uralkodó jóváhagyásával elküldték az uralma alá
tartozó egész országba, és falragaszok segítségével arra buzdították az
embereket, hogy minden helyen, vidéken és városban tegyék közszemlére ezeket
az Aktákat, az iskolamesterek a tudományok helyett ezt oktassák a gyerekeknek,
és kívülről tanítsák meg velük” (Egyháztörténet 9,5,1; ford.: Baán I.).
Ezekből a Pilátus-aktákra vonatkozó ellentétes értesülésekből arra lehet
következtetni, hogy az 5. század elején keletkezett Feljegyzés a mi urunkról.
Jézus Krisztusról, amely Pilátus idejében készült című iratnak volt valamiféle
előzménye. Ezt megtámogatja az az adat, amelyet Epiphanius 387-ben jegyzett
le (Panarion 50, 1): Egyesek húsvét dátumának helyességét a Pilátus-akták
adataival próbálják bizonytani, s ezt az április elseje előtti 8. napra teszik.
Ugyanez a dátum szerepel a mi aktánkban is a húsvét időpontjaként. Ez pedig azt
jelenti, hogy a műnek valamilyen változata már a 4. században is létezett. Ám,
hogy milyen volt ez a változat, és hogy volt-e valami köze a Tertullianus
emlegette Pilátus-dokumentumhoz, adatok hiányában lehetetlen megállapítani.
A kötetünkben közölt Feljegyzés a mi urunkról, Jézus Krisztusról, amely Pilátus
idejében készült című Pilátus-akta a következőképpen épül fel: 1. Jézus Krisztus
elítélése, kereszthalála, feltámadása és mennybemenetele (1-11. fejezet). E
részben a szerző felhasználja a kanonikus evangéliumok adatait, de kiegészíti
azokat a néphagyománnyal, s e kettő ötvözésével drámai sodrású tragédiát
komponál. Pilátust Jézus védelmezőjének tünteti fel. 2. Jézus feltámadásának
tanúi: Arimathiai József, Nikodémos és más tanúk hiteles beszámolói a feltámadt
Jézusról (12-16. fejezet). A nyilvánvaló tanúvallomások hatására a zsidó főpapok
és írástudók is elhiszik, hogy Jézus feltámadt, de veszélyesnek tartják ezt a tényt,
ezért arra kérik a tanúkat, hogy hallgassanak róla. A mű alaphangja tehát
zsidóellenes. 3. Jézus leszáll az alvilágba. Az alvilág ura, Hadés és a Sátán
vitatkoznak, hogy befogadják-e. A Sátán azt javasolja, hogy tartsák fogva Jézust
az alvilágban. Hadés azonban fél, hogy Jézus véget vet uralmának, ami meg is
történik (17-27. fejezet). E harmadik rész önálló egységet alkot, és később
csatolták a Pilátus-aktához. Az ókeresztény irodalomnak fantáziadús
gyöngyszeme, amelyben a szerző azt kívánja szemünk elé állítani, hogy Jézus a
király a mennyben, a földön és az alvilágban is.
Annak ellenére, hogy a keresztény egyházatyák (például Tertullianus, Szent
Jeromos, Szent Ágoston) elítélték az apokrif iratokat, és a Gelasius pápának
(492-496) tulajdonított magánjellegű megnyilatkozás, az ún. Decretum
Gelasianum olvasásukat nem ajánlja a hívőknek, az apokrifek fontos
dokumentumai az ókeresztény vallásosságának és a széles néptömegek
jámborságának. Ezenkívül sok olyan adattal egészítik ki a kanonikus újszövetségi
könyvek tényeit, amelyek az idő multával mély nyomot hagytak az egyház
tanításában, liturgiájában, művészetében és irodalmában. Például Szűz Mária
szüzességét a gyermekségevangéliumok hangsúlyozták és védelmezték először,
de ugyanezt mondhatjuk Krisztus poklokra való alászállásáról és Mária
mennybevételének ünnepéről. Apokrif iratokból ismerjük Szűz Mária szüleinek
nevét, Joachimét és Annáét, akiket az egyház is szentként tisztel, s ünnepüket
augusztus 16-án és július 26-án üli meg. Mária bemutatásának ünnepét szintén
az apokrifek terjesztették el, az egyház november 21-én ünnepeli. A karácsonyi
Betlehem barlangja, istállója az ökrökkel és a szamárral szintén az apokrifek
hatására vált általános szokássá. A három királyok nevét - Gáspár, Menyhért,
Boldizsár - szintén ezek őrizték meg. Innen tudjuk, hogy annak a katonának a
neve, aki a kereszten függő Jézuson sebet ejtett, Longinus volt, a vele együtt
keresztre feszített két latoré pedig Dysmas (Dimas) és Gestas. De Veronika
legendás alakját is nekik köszönhetjük: letörölte kendőjével a keresztutat járó
Krisztus arcát, s e kendő megőrizte Jézus arcvonásait. A 15. században ez a
jelenet bekerült a keresztúti ájtatosságba is.
Az apokrifek hatása a keresztény művészetben szinte felmérhetetlen: a római
katakombák ábrázolásai, a bizánci festők képei, a középkori, a reneszánsz
szobrászok és festők alkotásai ezen iratok népies jámborságának híres jeleneteit
ábrázolják, s a mindent magával ragadó keresztény hit erejét hirdetik a római
Santa Maria Maggiore templomban ugyanúgy, mint a párizsi Notre-Dame
katedráiisban, és olyan művészek alkotásain is, mint Tiziano és Michelangelo. De
elmondható ugyanez a keresztény irodalomról is: Szent Jeromos remete-
életrajzaitól Jacobo da Voragine Legenda aurea és Vincent Beauvais Speculum
historiale és Speculum morale című legendagyűjteményein keresztül Dante Isteni
színjátékáig és Milton Elveszett paradicsomáig. A bizánci görög irodalom
közvetítésével az apokrif evangéliumok eljutottak a szláv népek irodalmába s
érezhetően hatottak szellemiségére. (Az apokrifek jelentőségéről l.
részletesebben: Apocrifi del Nuovo testamento a cura di Luigi Moraldi. Torino,
1971. I 26-28; Gli apocrifi del Nuovo Testamento a cura di Mario Erbetta. I 1:
Vangeli. Monferrato, 1975. 40-43). De hatásuk alól nem tudták kivonni magukat
a 19. és a 20. század nagy írói sem, így H. Sienkiewicz: Quo vadis? és Mika
Waltari Az emberiség ellenségei című regényében olyan jelenetekkel találkozunk,
amelyeket Péter aktája ihletett.

TARTALOM

Jakab prótoevangéliuma
Mária születése és annak előzményei
Mária a Templomban
Mária, az Úr választottja és a szeplőtelen fogantatás
Jézus születése
 A mágusok jövetele és a betlehemi
gyermekgyilkosság; Zakariás halála
A szerző zárszava

Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr

gyermekkoráról

A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma

Krisztus születése
A Szent Család Egyiptomban
Az Úr Jézus gyermekévei Júdeában
A gyermek Jézus csodatettei
A tizenkét éves Jézus a templomban

Pszeudo-Máté evangéliuma
Chromatius és Heliodorus püspök levele Hieronymus
egyháztanítóhoz
Hieronymus hozzájuk írt válaszlevele
Mária csodás születése
Mária neveltetése, József házába kerülése
Szeplőtelen fogantatás: Jézus születése
József Egyiptomba menekíti Jézust
A kis Jézus csodái hazatérése idején

Józsefnek, az ácsnak a története

Isten nevében, aki lényege szerint egy, és
személyében három
Történet a mi szent öregünknek, atyánknak, Józsefnek, az ácsnak a
haláláról.

Fülöp evangéliuma

Az Igazság evangéliuma

Péter evangéliuma

I. Az Urat halálra ítélik

II. Arimatiai József elkéri az Úr testét
III. Az Urat kigúnyolják
IV. A keresztre feszítés
V. Az Úr halála
VI. A temetés
VII. A zsidók és a tanítványok az Úr halála után
VIII. A sír őrzése
IX. A feltámadás
X. A feltámadást kísérő jelenések
XI. A második látomás a sírnál
XII. Mária Magdaléna és társnői a simái
XIII. A sír üres
XIV. A feltámadás után

Feljegyzés a mi urunkról, Jézus Krisztusról,

amely Pontius Pilátus idejében készült
Előszó
1. fejezet: Jézus és a császári mellképek
2. fejezet: Jézus vitatott származása
3. fejezet: Jézus és Pilátus négyszemközt
4. fejezet: Pilátus és a zsidók vitája Jézus vétkéről
5. fejezet: Nikodémos és a zsidók vitája
6. fejezet: Jézus csodáinak tanúi
7. fejezet
8. fejezet
9. fejezet: Jézus vagy Barrabás
10. fejezet: Jézust keresztre feszítik
11. fejezet: Jézus halála
12. fejezet: Arimathiai József különös története
13. fejezet: Az örök lepénzelése
14. fejezet: Hírek Jézus galileai megjelenéséről
15. fejezet: A feltámadt Jézus keresése
Nikodémos javaslatára
16. fejezet: Újabb tanúk Jézus feltámadásáról
17. fejezet: Jézus leszállása az alvilágba Simeon
feltámasztott fiai
18. fejezet: Pátriárkák és próféták az alvilágban
19. fejezet: Ádám és Széth az alvilágban
20. fejezet: Hadés és a Sátán vitája
21. fejezet: Jézus érkezésének előjelei az alvilágban
22. fejezet: Jézus az alvilágban
23. fejezet
24. fejezet
25. fejezet: Jézus és a szentek a Paradicsomban
26. fejezet
27. fejezet: Simeon fiainak végső tanúsága

Jegyzetek

Jakab prótoevangéliuma
Tamásnak, a zsidó filozófusnak a beszámolója az Úr
gyermekkoráról
A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma
Pszeudo-Máté evangéliuma
Józsefnek, az ácsnak a története
 Fülöp evangéliuma
Az Igazság evangéliuma
Péter evangéliuma
Feljegyzés a mi urunkról. Jézus Krisztusról, amely
Pontius Pilátus idejében készült

Utószó

Tartalom

Tisztelt Olvasó!
A Telosz Kiadó 1993-ban alakult. Kiadónk lelosza (célja) az egyetemes és
a magyar kultúra köréből a maradandó értékek közvetítése. Tevékenységünk
elsősorban a filozófia, a teológia, a klasszika-filológia, a történelem, a
pedagógia, az úgynevezett humán tudományok eredményeinek
megjelentetésére irányul.
Legjelentősebb vállalkozásunk Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae
című monumentális műve latin-magyar bilingvis kiadásának több kötélben
való elkészítése. A teológia foglalata több mint 700 éve meghatározó
szerepet tölt be a keresztény teológiában és az európai
művelődéstörténetben, s a III. évezred küszöbéhez érkezve sem veszített
jelentőségéből. Magyarországon először jelenik meg, nemzetközi mércével
mérve is igényes kiadásban. (Ezt igazolják a többek között Olaszországból,
Svájcból. Ausztráliából, Kanadából hozzáértő személyek - egyháziak és
világiak -részéről érkező elismerő vélemények.)
Az „Apokrif iratok” sorozat eddig megjelent kötetei: Az apostolok
csodálatos cselekedetei, Csodás evangéliumok. Apokalipszisek értő
közönségre leltek a magyar lakosság körében. Remélhetőleg a hamarosan
megjelenő Apokrif levelek gyűjtemény (benne az igazi szenzációnak számító
Seneca és Szent Pál pszeudolevelezéssel) is osztatlan sikert arat. E
sorozattal azokat az irodalmi emlékeket közvetítjük a nagyközönség felé,
amelyek a Bibliából ugyan kimaradtak, de hatásuk és elterjedtségük a
Krisztus utáni első századoktól kezdve a legnépszerűbb, legolvasottabb
alkotások közé emelte őket. Napjainkban világszerte (Hollandiától Amerikáig)
nagy érdeklődés mutatkozik ezen iratok iránt, mivel nemcsak a hívőknek
nyújtanak maradandó élményt, hanem a történelem, az irodalom, a néprajz,
sőt a fordulatokban bővelkedő történetek (krimik) iránt érdeklődő olvasóknak
is. Kiadványaink hatására már egyetemek és főiskolák tanrendjeiben is
megjelentek az apokrif témák; Jézus és apostolainak tettei, az apokaliptikus
várakozások (a 2000. évhez közeledve különösen) kimeríthetetlenül gazdag
anyagot szolgáltatnak nemcsak a teológusok, filozófusok, irodalmárok,
történészek, hanem a mindennapi érzelmi-értelmi életüket élő emberek
számára is.
Az Aquinói Szent Tamás gondolatvilágára is nagy hatást gyakorolt görög
bölcselő Arisztotelész Retorika című műve ma is haszonnal tanulmányozható.
A beszéd napjainkban is a mindennapi érintkezés egyik legfontosabb
eszköze. A helyes beszéd elsajátítása, a beszédfajták megismerése, a jó
stílus kialakítása a ma polgára számára éppoly időszerű, mint volt annak
idején az antik görög városállamok polgárai számára.
A klasszikus görög-római kultúra rajongóinak ajánljuk a világhírű
klasszika-filológus Borzsák István: Dragma (Válogatott tanulmányok I-II-III.
1994-1997) című művét. A Széchenyi- és Herder-díjas tudós három
tudományos akadémia tagja, három egyetem h. c. doktora 1933 óta -
századunk sűrű megpróbáltatásainak közepette - szinte megszakítás nélkül
gondozza a görög-római ókor hagyatékát, ébresztgeti a latin Európához való
tartozásunk tudatát.
A nemzetközileg elismert marburgi professzor, Thomas Köves-Zulauf:
Bevezetés a római vallás és monda történetébe című olvasmányos,
lebilincselő stílusú és egyben tudományos alaposságú könyvét valamennyi
könyvbarátnak ajánljuk. A firenzei Uffizi képtárban levő egyik Tiziano-
festményt - Flóra - (kiadványunk címlapján is ez látható) is értő tekintettel
tudja szemlélni e könyv ismerője. A római ünnepek és hétköznapok, a vallás
és jog társadalomirányító szerepe is megvilágítást nyer e kötet által.
Az 1999-es év első felében lát napvilágot az országszerte ismert,
nemzetközileg elismert társadalomtudós, a több kiadást megélt A filozófia
története és elmélete I-II., A filozófia alapjai című sikerkönyvek szerzője,
Dörömbözi János három kötete. Az Etika újszerű feldolgozása - korunk
értékvesztéses világában - remélhetőleg sokakat ismertet meg a Jóság,
Igazság és Szépség egymástól elválaszthatatlan fogalmával. Eszmék és
eszmények a klasszikus görög-római kultúrában, erkölcs és jog,
világbirodalmak és erkölcsi állapotuk, erkölcs és hétköznapok, az erkölcsi
tartalom művészi megjelenítése, erkölcs és transzcendencia sokoldalú
megközelítése mellett természetesen az egyes filozófusok, filozófiai
irányzatok etikai tanai is bemutatást nyernek. A szerző további két müve:
Vallásismeret és Társadalomismeret I-II. a 16-25 év közötti korosztálynak
készül elsősorban, de hazánk történelmét ismerve és közelmúltját átélve
valamennyi olvasó (életkortól függetlenül) haszonnal forgathatja e köteteket.

A Telosz Kiadó kiadványai megrendelhetők

a kiadó címén:
1143 Budapest, Hungária körút 109.
 Telefon/fax: 222-3622.
Törzsvásárlóinknak jelentős kedvezményt biztosítunk