Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 92

K A R L V O N E C K A R T SH A U SE N

ROZEKRUIS PERS - HAARLEM - HOLLANDIA


T A R T A L O M JE G Y Z É K

Előszó 8

Első levél 11

Második levél 23

Harmadik levél 35

Negyedik levél 45

Ötödik levél 61

Hatodik levél 74

A menny a Földön 83
E lő s z ó

A német misztikus, Kari von Eckartshausen (1752-1803), arány­


lag rövid életében rendkívül terjedelmes irodalmi tevékenységet
fejtett ki. Több mint száz műve közül a legismertebb az „Isten a
legtisztább szeretet” (1790). Ezt a művét élete fordulópontjának
tekinthetjük. Majdnem minden európai nyelvre lefordították, s az
idők folyamán több mint hatvan kiadást ért meg.
Kari von Eckartshausen legfontosabb művének azonban egy
hat levélből álló sorozatot tekinthetünk, melyet 1802-ben, élete
végén, „A felh ő a szentély fölött, vagy valami, amiről sgágadunk büsg-
ke filozófiája nem is álmodhat” címen jelentetett meg.
Itt most az 1802-ben megjelent eredeti mű teljes szövegét tesz-
szük közzé, melyet csak csekély mértékben helyesbítettünk, hogy
megfeleljen a mai helyesírási szabályoknak. Mivel a nyelv kifejezé­
sei az idők folyamán változásoknak vannak alávetve, s néhány ak­
kori kifejezés ma nem használatos vagy éppenséggel érthetetlen,
szükséges volt egyes szavakat modernizálni. Ahol hasznosnak
látszott, ott utaltunk az eredeti szöveg kifejezéseire.
Ezeknek a leveleknek a szándékát és nyelvét az Arany Ró­
zsakereszt Szellemi Iskolájának minden tanulója belsőleg „fel­
ismeri” . Ezért írhatta Jan van Rijckenborgh a második holland
kiadás előszavában, 1948-ban: „ E levelek tartalma ahhoz az
igéhez tartozik, amely sohasem fog elmúlni. Ez a modern ró­
zsakereszt beszéde.”

8
Nagy örömünkre felvehettük ebbe a kiadásba a szerző két
portréját. Az első körülbelül 1785-ből származik, amikor Kari
von Eckartshausen valamivel több volt 30 évesnél. A második
érett korú férfiként ábrázolja őt, aki már valószínűleg betöltötte
az 50. évét.
Az első portré eredetijét—Johann Michael Mettenleiter (1765-
1853) rézkarcát - Eckartshausen egy másik művében használták
címképként, mégpedig a Közlemények és gyűjtemények Bajorország
polgárai erkölcstanához címűben (München 1785). Ennek a könyv­
nek az egyik példánya a Bayerischen Staatsbibliothek-ben találha­
tó Münchenben A második portré, F. John-tól származó rézkarc,
Johann Georg Edlinger (1741-1819) festménye alapján készült,
aki udvari festő volt Münchenben. Ez a festmény sajnos elveszett.
A rézkarc a Münchener Stadtmuseum-ban található.
Nagyon hálásak vagyunk a Münchener Stadtmuseum-nak
ahogyan a Bayerischen Staatsbibüothek-nek is, hogy rendelkezé­
sünkre bocsátották az említett portrék fényképét.

R ozekruis P ers

9
A z Úr nem fegyveresek hadseregével győzedelmeskedik,
hanem szelleme hatalmával és erejével.
Első levél

A csendes, nyugodt megfigyelő számára nincsen furcsább évszá­


zad, mint a miénk. Mindenütt erjedés és forrongás, az emberek
szellemében éppúgy, mint a szívükben. Mindenütt harc a világos­
ság és a sötétség között, küzdelem a holt és az élő ötletek között,
a holt, tehetetlen akarat és az élő, tevékeny erő között. Az álla­
tember háborúzik az eljövendő szellemember ellen.
Vesd csak be az utolsó erőidet, te, természet embere: harcod
maga jelenti be a magasabb természetet, mely benned szunnyad!
Sejted, érzed méltóságodat, de „még minden sötét körülötted, s
gyenge értelmed lámpása nem bírja még eléggé megvilágítani
azokat a dolgokat, amelyekre törekedned kell.
Azt mondják, a felvilágosodás évszázadában élünk. Helye­
sebb lenne a pirkadat századáról beszélni. Itt-ott áttör a fény­
sugár a sötét ködön, de még nem világítja meg tisztán az értel­
münket és a szívünket. Az emberek nincsenek egy véleményen a
fogalmakról, a tudósok vitatkoznak, s ahol viszály van, ott még
nincs igazság.
Az emberiség legfontosabb dolgai még vitásak. Nem egyeznek
meg az értelem princípiumában, sem az erkölcs princípiumában,
vagyis az akarat indítékában. Ez bizonyítja, hogy a felvilágosodás
nagy korszakának közepette még valójában nem tudjuk, hol áll a
fejünk és a szívünk.
Talán hamarabb megtudnánk mindezt, ha nem képzelnénk be,
hogy már a kezünkben tartjuk az ismeret gyertyáját, hanem vet­

11
nénk egy pillantást a gyengeségünkre, és akkor felismerhetnénk,
hogy még hiányzik nekünk egy magasabb világosság.
Az emberi ész bálványozásának korában élünk; kátrányos fák­
lyát teszünk az oltárra, s hangosan kiáltjuk, hogy íme felkelt a
Nap, hogy most már általunk tényleg nappal lesz, amikor már a
világ egyre jobban kiemelkedik a sötétségből a fény felé, a tökéle­
tességhez, a művészet és a tudomány, a megfinomult ízlés sőt, a
religioban1 nyert tiszta felismerés által.
Szegény emberek! Hová jutottatok az emberi boldogságban?
Volt-e valaha is évszázad, mely az emberiségnek több áldozatába
került, mint a jelenlegi? Volt-e évszázad, melyben az erkölcste­
lenség nagyobb, az önzés uralkodóbb lett volna, mint most? A
gyümölcsök mutatják meg a fa tulajdonságait.
Megszédített emberek, beképzelt természet-értelemmel! Hon­
nan van az a világosság, mellyel olyan nagyon világítanátok má­
soknak? Nem az érzékektől kölcsönzitek-e az ödeteiteket, amelyek
nem igazságot, hanem csak látszatot adnak? Nem viszonylagos-e
mindaz, ami az időben és a térben felismerhető? Nem viszony­
lagos igazság-e mindaz, amit mi igazságnak tudunk nevezni? A
jelenségek szférájában nem található abszolút igazság.
Természet adta eszetek tehát nem látja a lényeget, hanem csu­
pán az igazság és a világosság látszatát. Minél jobban gyarapodik
és terjed ez a látszat, annál jobban csökken a bensőben a világos­
ság-lény, így az ember belevész a látszatba, és valótlan, csillogó
képek után tapogatózik.
Századunk filozófiája független tárgyilagosság magaslatára
emeli a természet adta gyenge észt. Ráadásul törvényadó hatal­

1. Religio: a szerk. megjegyzése: A fordítás során meghagytuk a német Religion szó


latinos változatát a bővebb jelentéstartalom miatt, hiszen jelentése nem csupán „val­
lás” , hanem összekapcsolás, megerősítés, vagy: tisztelet az iránt, ami szent.

12
mát tulajdonít neki, a magasabb erőt elrabolja tőle, valóságos
istenséget csinálva belőle önállóvá teszi, mellyel közte és Isten
között minden összefüggést, minden igazi egységet elvág. És en­
nek az észistennek, mely nem ismer más törvényt a sajátján kívül,
kellene az embert kormányozni és boldoggá tenni. A sötétségnek
kellene világítania, a szegénységnek gazdagságot nyújtania és a
halálnak kellene életet adnia.
Az igazság vezeti el az embert a boldogságához. Tudjátok neki
ezt nyújtani? Amit ti igazságnak neveztek, az érzéki, vagyis tar­
talom nélküli dolgok fogalmának üres formája, melyhez kívülről
az érzékekkel fértek hozzá, és az észlelt viszonyok szintézisét az
értelemmel soroljátok be tudománynak vagy őrületnek. Anyagi
szinten semmi igazságotok nincsen, a szellemi és anyagi princípi­
um számotokra Noumen2.
Az erkölcsi igazságot —akár az elméletit, akár a gyakorlatit —
az írásokból és a hagyományokból vonjátok ki. Mivel az eszetek
princípiuma az önállóság, és az akarat motívuma csak az egoiz­
mus, ezért a kényszerítő erkölcsi törvényt vagy nem látjátok a vi­
lágosságotokkal vagy visszataszítjátok az akaratotokkal. Ennyire
jutott a mai felvilágosodás. Az egoizmus a filozófiai képmutatás
köntösében a romlás gyermekét szülte a világnak.
Ki állíthatná, hogy a Nap delel, ha egyetlen fénysugár sem ör­
vendezteti a környéket, semmilyen meleg sem élteti a növényeket?
Ha az emberek bölcsessége nem javul, semmilyen szeretet nem
teszi őket boldogabbá, akkor az egészért még nem sok történt.
O, ha a természet, vagyis az érzékek embere megtanulná belát­
ni, hogy értelmének alapelve csak önérdekű, akarati indítéka csak

2. Noumenon: a jelenségek mögötti szubsztancia vagy valóság (maga a dolog, idea),


gondolkodás vagy intuíció által felfogható. Ellentéte: Phainomenon, a jelenség, empi­
rikus dolog.

13
önzés, s emiatt kell rendkívül nyomorultnak és boldogtalannak
lennie, akkor megkeresné magában a magasabb elvet és közeled­
ne a forráshoz, amely ezt a princípiumot mindennek adni tudja,
mert ez a bölcsesség a lényben.
Krisztus bölcsesség, igazság és szeretet. Mint bölcsesség, O az
értelem princípiuma, a legtisztább ismeret forrása. Mint szeretet,
O az erkölcs princípiuma, a lényeges, tiszta akarati indíték.
Szeretet és bölcsesség kiegészíti az igazság szellemét, a belső
világosságot, amely megvilágítja bennünk az érzéken felüli dolgo­
kat, és objektivitást ad nekik.
Érthetetlen, milyen mélyre süllyed az ember a tévedésbe, ha
elhagyja a hit egyszerű igazságait és saját véleményét állítja velük
szembe.
Századunk az értelem és az erkölcs princípiumát, vagyis az
akarat indítékát a fejjel akarja meghatározni, pedig ha a tudós
urak figyelmesek lennének, biztos előbb megtalálhatnák azokat
a legegyszerűbb ember szívében, mint a saját villogó okoskodá­
sukban.
A gyakorló keresztény ezt az akarati indítékot, minden erkölcs
princípiumát, ténylegesen és valóságosan a szívében találja meg,
és ez a következő formulában fejeződik ki: „Szeresd Istent min­
denek fölött, és felebarátodat, mint saját magadat” . Isten és a fe­
lebarát szeretete a keresztény ember akarati indítéka, és a szeretet
lénye, maga Krisztus bennünk. így az értelem princípiuma a böl­
csesség bennünk, továbbá a bölcsesség lénye. Az anyagban levő
bölcsesség pedig megint Krisztus, a világ világossága. Megtaláljuk
tehát Benne az értelem és az erkölcs princípiumát.
Mindaz, amit itt mondok, nem hiperfizikai rajongás, hanem
valóságos realitás, abszolút igazság, amit mindenki önmaga
megvizsgálhat tapasztalat által, amint felveszi magába az érte­

14
lem és az erkölcs princípiumát, Krisztust, mint bölcsességet és
szeretetet. O saját magát nevezte igazságnak, és egyedül O a
bölcsesség és a szeretet.
Az érzékek embere egyedül mélységesen el van zárva minden
igaz és érzékfölötti abszolüt alapja elől. É s pontosan az ész, me­
lyet manapság törvényhozónak akarunk trónra emelni, csupán
érzéki ész, melynek fénye, mint a rothadó fa halvány csillanása,
nagyon különbözik a Nap csillogásától.
Az érzékek embere számára nincsen abszolút igazság, ez csu­
pán a belső, a szellem-ember számára létezik, akinek saját szen-
zoriuma, érzékelője van, vagy pontosabban belső érzékszerve,
mellyel fel tudja fogni az érzékeken felüli világ abszolút igazságát.
Ez szellemi érzékszerv, mely a szellemi dolgokat olyan természe­
tesen használja a tárgyilagossághoz3, mint a külső érzékek a külső
dolgokat.
A szellemembernek e belső érzéke —ez a szenzorium a me­
tafizikai világ észleléséhez —sajnos még ismereden azoknak, akik
kívül vannak. Ez Isten birodalmának egy titka.
A mostani hitetlenség mindazzal kapcsolatban, amire az érzéki
eszünknek nincs tárgyilagos érzékelése, hibás abban, hogy az em­
ber számára legfontosabb igazságokat félreismerjük.
Hogyan is lehetne ez másképpen! A látáshoz szemek kellenek,
a halláshoz fülek. Minden érzéki dologhoz saját érzékszerv szük­
séges. Ugyanígy szükséges a megfelelő szenzorium a transzcen­
dentális dolgokhoz. Éppen ez az észlelési képesség van elzárva a
legtöbb ember elől. Ezért az érzéki ember úgy ítéli meg a metafi­
zikai világot, mint vak a színt és süket a hangot.

3. Itt: objektív érzékeléshez

15
Van objektív anyagi értelem-princípium és van az anyagi aka­
ratnak is objektív indítéka. Ez a kettő együttesen az új életelv,
s lényeges hogy az erkölcs éppen abban rejlik. Ez az egyesített,
tiszta értelem- és akaratanyag Krisztus, az isten-emberi bennünk,
a világ világossága, melynek ahhoz, hogy valóban felismerjük,
közvetlenül kapcsolatba kell lépnie velünk. Ez az igazi felismerés
az élő hit, ahol minden átmegy szellembe és igazságba.
Tehát ehhez az érzékeléshez szükségképpen rendezett szelle­
mi szenzoriumnak kell lenni, egy belső szellemi szervnek, amely
fogékony erre a fényfelvételre, viszont ez a legtöbb emberben el
van zárva az érzékek kérge alá. Ez a belső szerv a transzcenden­
tális világ észlelő-szerve, s amíg ez az intuíciós szerv nem nyílik
meg bennünk, nincs objektivitás a magasabb igazságok iránt.
E szerv zártsága az ember bukás általi érzékivé-válásának
szükségszerű következménye. A durva anyag, mely ezt a belső
szenzoriumot körülfogja, az a hályog, mely a belső szemet takar­
ja, s a külsőt képtelenné teszi a szellemvilág látására. Ugyanez a
durva anyag dugaszolja el belső fülünket, hogy ne halljuk meg a
metafizikai világ hangjait, és bénítja meg belső nyelvünket, hogy
a szellem erő-igéit, melyeket valaha kimond tünk, s amivel a külső
természetnek és az elemeknek parancsoltunk, már nem tudjuk
kinyögni sem.
E szellemi szenzorium megnyílásában rejlik az új ember titka,
az újjászületés titka, az ember legbelső egyesülése Istennel, a reli-
gio legnemesebb célja, az Istennel szellemben és valóságban való
egyesülés; mindez az ember legmagasabb rendeltetése.
Ebből könnyen levezethetjük, hogy a religio miért törekszik
mindig az érzék-ember leigázására. Ennek oka abban rejlik, hogy
a szellem-embernek akarja átadni az uralmat, hogy a szellem-em­
ber, vagyis az igazi értelem-ember uralkodjon az érzék-emberen.

16
Ezt az igazságot a filozófus is érzi. Tévedése csak abban áll,
hogy nem ismeri az értelem igazi princípiumát, s annak helyére a
saját jellegzetességét, az érzék-eszét teszi.
Ahogyan az embernek van a bensőjében egy szellemi szerve,
szenzoriuma, a valós értelmi princípium — az isteni bölcsesség
—vagy a valós akarati indíték —az isteni szeretet — észlelésére,
ugyanúgy van külső, fizikai-anyagi érzékszerve a világosság lát­
szatának és az igazság látszatának az észlelésére. Mivel a külső
természetnek nincsen abszolút igazsága, hanem csak a viszony­
lagos jelenséget illető, így szükségszerű, hogy az emberi ész nem
kaphat értelmi valóságot, hanem csak a jelenség látszatát, amely
benne csupán a vágyakozást kelti fel, mint akarati indítékot; s eb­
ben rejlik aztán az érzéki ember és a romlott természet veszte.
Az embernek ez a külső érzékelése megvesztegethető, nem
egybehangzó szubsztanciából alakul, míg a belsőnek megveszte­
gethetetlen, transzcendens és metafizikai lény az alapja. Az előbbi
okozza, hogy megtéveszthetők és halandók vagyunk, az utóbbi
eredménye a megtéveszthetedenség és halhatadanság. Az anyagi
vagy megtéveszthető természet területén a halandó beborítja a
halhatadant; innen, a halandóság megtéveszthető anyagából ered
minden nyomorunk.
Ahhoz, hogy az ember megszabaduljon ettől a nyomortól,
arra van szükség, hogy a bensőnkben lévő halhatadan, romolha-
tadan princípium kifejlődjön, és mintegy elnyelje a romlandót és
halandót, hogy le lehessen vetni az érzékiség burkát, és az ember
eredeti tisztaságában jelenhessen meg.
Az érzéki természetnek ez a kérge - amely valóban korrupt
és a vérünkben lévő anyag - képezi a hús béklyóját, mely a
rozzant testhez bilincseli halhatatlan szellemünket. Ezt a kér­
get többé-kevésbé fel lehet törni minden emberben, amely sza­

17
badabbá teszi a szellemet, és így objektívabbá válik a transzcen­
dens, amelyhez közeledik.
Szellemi érzékelésünk, azaz szenzoriumunk megnyitásának
három lépcsője, három különböző fokozata van.
Az első fok csak az erkölcsileg jóig jut el, és az érzékeken fe­
lüli világ belső megmozdulás által hat bennünk, amit sugallatnak
neveznek.
A második és magasabb fokozat megnyitja szenzoriumunkat
a szellemi és intellektuális iránti fogékonyságra, és a metafizikai
világ belső felvilágosulás által hat bennünk.
A harmadik és legmagasabb fok, mely a legritkább is, meg­
nyitja az egész belsőt —a szellemi szemünket és fülünket takaró
kérget —és a szellemi világ teljes látványát nyújtja, a metafizikai
és transzcendens dolgok objektivitását, mellyel egyszerre minden
látomás teljesen természetesen megmagyarázható.
Tehát a bensőnkben éppúgy van érzékelésünk és objektivitá­
sunk, mint a külsőnkben. Csakhogy különböznek egymástól a
dolgok és az érzékek. Kívül az állati-érzéki motívum hat ránk, és a
korrupt érzékanyag veszi fel a benyomást. Belül azonban az oszt­
hatatlan metafizikai anyag van, amely belénk folyik, és szellemünk
megvesztegethetetlen, halhatatlan lénye az, ami a benyomásokat
felfogja. Összességében ugyanolyan természetesen folyik ez le a
bensőben, mint a külsőben; a törvény mindenütt ugyanaz.
Mivel tehát a szellemnek, vagyis belső lényünknek egészen
más az érzéke és az objektivitása, mint a természet emberének,
egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy századunk tudósai szá­
mára, akik ezt az érzékszervet nem ismerik, a szellem rejtély
marad és előttük sohasem volt objektív a transzcendens és
szellemi világ. Ök emiatt az érzék mértékével mérik az érzéken
felülit, a romlott indítékot összetévesztik a romlatlan szubsz­

18
tanciával, és szükségszerűen olyan helytelenül ítélnek meg va­
lamit, mint ahogyan azoknak kell ítélniük, akik érzék nélküliek,
és ennek következtében nincsen fogalmuk a dologról, és sem
a viszonylagos, sem pedig az abszolút igazságnak nincsenek
birtokában. Az itt említett igazságok nagyrészt Kant filozófi­
ájának köszönhetők.
Kant cáfolhatatlanul rámutatott, hogy az értelem természe­
tes állapotában semmit sem tud az érzéken felüliről, szellemiről,
transzcendentálisról, és nem képes sem analitikusan, sem szinteti­
kusan megismerni, így nem tudja bizonyítani sem szellemek, sem
lelkek, sem Isten lehetőségét vagy valóságát.
Ez nagy és fölöttébb jótékony igazság napjainkban. Erről
ugyan már Pál apostol is írt a Korinthusiakhoz intézett 1. levele
2,4 versében; viszont egyedül Kantig voltak képesek a keresztény
tudósok pogány filozófiájukban eltávolítani ezt.
Ennek az igazságnak kétszeres jótékony hatása van. Először,
ádéphetetlen határt von az érzelem, a vakbuzgóság és az ész fel­
lángolása elé. Másodszor, csillogó fénybe állítja a megnyilatkozás
szükségességét és isteniségét, mivel bizonyított, hogy emberi ér­
telmünknek elzártságában nincsen tárgyilagos forrása az érzéken
felülihez a megnyilatkozás nélkül, amiből megtanulhatna valamit
Istenről, a szellemi világról, a lélekről és a lélek halhatadanságáról;
és ennek következtében abszolút leheteden ezekről a dolgokról
valamit is tudni vagy sejteni.
Kantnak köszönhetjük tehát, hogy most a filozófusoknak is
megmutatta azt, ami a fényközösségek magasabb iskoláiban már
régen beigazolódott, hogy megnyilatkozás nélkül nem lehetséges
az istenismeret és a lélektan. Ebből világosan felmérhető, hogy
univerzális megnyilvánulásnak kell alapul szolgálnia a világ min­
den vallása számára.

19
Kant szerint így bizonyított, hogy az intelligibilis4 világ a ter­
mészetes értelem számára teljesen hozzáférhetetlen. Isten olyan
világosságban lakik, amelyhez semmilyen spekuláció, egyetlen
nem befogadóképes értelem sem hatolhat át.
Az érzéki vagy természet-embernek nincs tárgyilagos fogalma
a transzcendentálisról. Szüksége volt tehát a magasabb igazságok
kinyilatkoztatására; és éppúgy szüksége lesz a kinyilatkoztatásban
való hitre, mert a hit által kapja meg az eszközöket a belső szen-
zoriuma megnyitásához, ami által a természet-ember számára
hozzáférheteden igazságok objektívvá válhatnak.
Valóban ügy van, hogy az üj érzékkel új objektivitást kapunk.
Ezek a tények talán már itt vannak, de nem észleljük, mert hi­
ányzik az érzékelő szervünk. így a szín akkor is jelen van, ha
azt a vak nem láthatja, a hang akkor is létezik, ha a süket nem
hallhatja. A hiba nem a felfogni való dologban van, hanem a
felvevő szerv hiányában.
Egy új szerv kifejlődésével új észlelésünk, új objektivitásunk
lesz. A szellemvilág csak azért nincs jelen számunkra, mert
nincs kifejlődve bennünk az a szerv, ami objektívvá tenné. Az
új szerv kifejlődésével a függöny, az eddig áthatolhatatlan fátyol
félrehúzódik.
A felhő eltűnt a szentély elől. Egyszerre új világ áll előttünk. A
hályog lehull a szemről, s a jelenségek világából egyszerre csak az
igazság világában találjuk magunkat.
Egyedül Isten a szubsztancia, az abszolút igazság. Egyedül Ő
az, aki O. Mi azok vagyunk, amit csinál belőlünk. Számára min­
den egységben van jelen, nekünk minden a sokféleségben.

4. Intelligibilis (filozófiai fogalom): csak gondolkodás által felismerhető, de empirikus


módon nem. Intelligibilis világ: érzéken felüli világ, ideavilág.

20
Sok ezer embernek hiányzik az érzéke a belső szenzorium
megnyitásához; olyannyira, mint amennyire nincs érzékük az
igazi belső szellemi élet céljára sem, azt nem ismerik, sőt nem
is sejtik. Ezért lehetetlen tudniuk, hogy a szellemi és a transz­
cendentális felfogható, s hogy az ember felemelhető az érzékek
fölöttibe a látásig.
A nagy, igazi templomépítés egyedül abból áll, hogy a szegé­
nyes ádámi kunyhót lebontsuk, és a helyére felépítsük Isten temp­
lomát, és ez, más szavakkal mondva, a belső szenzorium, az Is­
tent érzékelő szerv kifejlesztése önmagunkban. E fejlődés után a
metafizikai, romolhatatían princípium fog uralkodni a földin, ami
után az ember már nem az önszeretet princípiumában él, hanem
kezd a Szellemben és az igazságban élni, melynek temploma.
Akkor az erkölcsi törvény az ember életében emberszeretetté
és cselekedetté válik, míg az érzéki és külső természet-embernél
csupasz gondolatforma marad. A szellem-ember, mint szellem­
ben újjászületett, mindent lát a lényében, amiről a természet-em­
bernek csak üres gondolatformája, visszhangja, jelképe és betűje
van, ami mind csak élettelen, holt kép a belső szellem nélkül.
A religio legmagasabb szándéka az ember legbelső egyesítése
Istennel. Ez az egyesülés már itt lent is lehetséges, de semmilyen
más módon, mint csak a belső szellemi szenzoriumunk meg­
nyitásával, amely nyílt szívünket fogékonnyá teszi Isten befo­
gadására. Következésképpen ezek nagy titkok, melyekről a filo­
zófiánk nem is álmodik, és amelyekhez nem található kulcs az
iskolában tanultaknál.
Viszont mindig is létezett egy magasabb iskola, melyre rá volt
bízva minden tudománynak ez a tárháza. Ez volt az Úr belső
fényközösségének az iskolája, a kiválasztottak társasága, amely
a teremtés első napjától máig is szakadatlanul fennáll; melynek

21
tagjai az egész világon szétszóródva ugyan, de egységben voltak
a szellemben és az igazságban. Nekik csak egy felismerésük, egy
igazságforrásuk, egy uruk, tanítójuk és mesterük volt: olyan ta­
nítójuk és mesterük, akiben az egyetemes istenbőség lényegileg
benne lakozik, és egyedül Tőle kaptak beavatást mind a termé­
szet, mind a szellemvilág nagy misztériumaiba. Ezt a fényközös­
séget mindenkor a láthatadan belső templomnak nevezték, vagy
az öregebb egyház-közösségnek, melyről a következő levélben
többet fogunk mondani Önnek.

22
Második levél

Szeretett Testvéreink az Úrban! Szükséges, hogy tiszta fogalmat


adjunk a belső templomról, Istennek arról a fényközösségéről,
amely az egész világon szét van szórva, de amelyet egy igazság
irányít és egy szellem köt össze.
Ez a fényközösség a világ teremtésének első napjaitól létezik,
és tartani fog az idők utolsó napjáig. A kiválasztottaknak ez a
közössége az, amely a világosságot a sötétségben felismeri és ma­
gáévá teszi.
A világosság e közösségének van egy iskolája, amelyben
a világosságra szomjúhozókat maga az igazság szelleme ok­
tatja. Ebben az iskolában Isten és a természet minden titkát
megőrizték a fény gyermekei számára. Az iskola tantárgyai: a
tökéletes istenismeret, a tökéletes természetismeret és a töké­
letes emberismeret. Minden igazság innen lép ki a világba. Ez
volt a prófétáknak és minden igazságkeresőnek az iskolája; és
egyedül ebben a közösségben található meg az igazság, továb­
bá minden titok és misztérium megfejtése. Ez a legbelsőbb
egyház, és több világ tagjai tartoznak hozzá. A következőkben
fogalmat adunk róla.
A külsőnek az alapja mindig is a belső volt, melynek a külső
csak kifejezése, egy vázlat róla. így mindig létezett egy belső gyü­
lekezet, a kiválasztottak, a fényreképesek, a fénykeresők társasá­
ga. És ezt a belső társaságot nevezték a legbelsőbb szentélynek,
vagy belső templomnak.

23
A külső templom minden jelképe, ceremóniája és szertartása
csak betű, melynek szelleme és igazsága a belső templomban
tartózkodik.
A belső templom tehát az a társaság, melynek tagjai az egész
világon szét vannak szórva, de akiket a bensőben az igazság és
szeretet egyetlen szelleme köt össze, és akik kezdettől fogva a
nagy templomon és az emberiség regenerációján munkálkodtak,
ami által majd megnyilvánul Isten birodalma. Ezt a templomot a
fényreképesek vagyis a kiválasztottak társasága képezi.
Ezeket a fényreképeseket a szellem és az igazság kapcsolja
össze, a vezetőjük maga a világ világossága: Krisztus, a fény fel­
kentje, az emberi nem egyetlen megváltója, az út, az igazság és az
élet, az ősfény, a bölcsesség, az egyetlen összekötő, általa tudnak az
emberek újra eljutni Istenhez.
A belső egyház mindjárt az ember bukása után keletkezett, s
Istentől közvedenül megkapta a kinyilatkoztatást, hogy hogyan és
miként lesz a bukott emberi nem újra méltóságára emelve és nyo­
morától megváltva. Megkapta minden kinyilatkoztatás és misz­
térium őstárát, és mind az Isten, mind pedig a természet igazi
tűdományának kulcsát.
Mivel azonban az emberek sokrétűvé váltak, ezért sérülékeny­
ségük és gyengeségük egy külső társaságot tett szükségessé, mely
a belsőt rejtve tartotta, s a szellemet és igazságot a betűvel takarta
el. Mivel a sokrétű, a tömeg, a nép nem volt képes a nagy belső
titkok megértésére, és a veszély túl nagy lett volna, ha a tehetet­
lenekre bízzák a legszentebbet, ezért a belső igazságokat külső
érzékekkel felfogható ceremóniákba burkolták, hogy — mint a
belsőnek az érzékelhető és külső jelképei - apránként képessé te­
gyék az embert arra, hogy közelebbre vezethető legyen a szellem
belső igazságaihoz.

24
A belső viszont mindig rá volt bízva az akkori kor legna­
gyobb fényreképesére, és ő volt az őstár birtokosa, mint főpap
a szentélyben.
Mivel azoknak az embereknek a gyengesége miatt, akik nem
voltak képesek kibírni a fény látványát, a belső igazságoknak
külső, jelképes szertartásokba kellett burkolózniuk, külső kul­
tusz keletkezett, amely azonban mindig formája és jelképe ma­
radt annak a belsőnek, ami szellemben és igazságban az igazi
hódolat Istennek.
A szellemi és az állati ember, vagyis az értelmi és az érzéki
ember közötti különbség tette szükségessé a külsőt és a belsőt. A
belső szellemi igazságok, jelképekbe és szertartásokba burkolva
kiléptek, hogy felkeltsék az állati érzékember figyelmét, és lassan­
ként elvezessék a belső igazságokhoz.
A külső kultusz tehát jelképes formája volt a belső igazságok­
nak, az ember és az Isten közötti valódi kapcsolatnak. Ezek az
igazságok az ember bukás előtti és utáni viszonyát mutatták, mél­
tósága, megbékélése és a teljes kibékülése állapotában. E három
alapviszonyra épül a külső kultusz minden jelképe.
A külső szertartások elvégzését nevezték papi feladatnak. Ezt
a tevékenységet az első időkben minden családapa elvégezte. Az
első termést és az állatok első szülötteit Istennek áldozták fel.
Az előbbit annak jelképeként, hogy minden, ami minket táplál
és fenntart Tőle jön; az utóbbit annak jelképeként, hogy az állati
embert meg kell ölni, lemészárolni, hogy helyet kapjon a szellemi-
és értelemember.
A külső istentiszteletnek sohasem kellett volna elválnia a bel­
sőtől. Egyedül, mert az emberi gyengeség olyan szívesen elfelejti
a betűben a szellemet, így Isten szelleme minden nemzetségben
mindig felélesztette a legnagyobb fényre-képeseket és követe­

25
iként alkalmazta őket, hogy az emberek fogékonysága szerint
mindenütt fellobbantsák az igazságot és a fényt, és a holt betűt a
szellemmel és az igazsággal éltessék.
Ezek az isteni szerszámok a szentély belső igazságait elvitték
a legtávolabbi népekhez is, és értelemszerűen átalakították a szo­
kásoknak, a kulturáltságnak és az ő éghajlati fogékonyságuknak
megfelelően. Ezért minden religio külső megjelenése, kultusza,
ceremóniája és összes szent könyve csak többé-kevésbé világo­
san tartalmazza a szentély belső igazságait és így, az emberiséget
egyedül az utolsó időkben vezetik el az egyeben igazság általános
felismeréséhez.
Minél inkább egységben maradt egy nép külső kultusza a belső
igazság szellemével, annál tisztább volt a religioja. Minél erőseb­
ben elvált a jelképszerű betű a belső szellemtől, annál tökéletle­
nebb lett a religio, ami végül néhánynál több isten imádássá fajult,
mivel a külső betű teljesen elvesztette belső szellemét, és csak a
holt szertartás maradt meg, lélek és élet nélkül.
Miután Isten fényre-képesei és követei a legfontosabb igaz­
ságok csíráit minden néphez kihordták, Isten kiválasztott egy
népet, hogy ott állítson egy élő példaképet arról, amilyen m ó­
don O az egész emberi nemet a jelenlegi helyzetében irányí­
tani, és a legmagasabb megtisztuláshoz és tökéletességhez ve­
zetni akarta.
Ennek a kiválasztott népnek maga Isten adta meg a külső is­
tentiszteletnek a formáját. Továbbá az igazság jeléül nekik adott
minden közös jelképet és szertartást, melyek mint egy lenyomatot
tartalmazták a szentély belső nagy igazságait.
Ezt a külső egyházat Isten Ábrahámban avatta fel, Mózessel
adott neki törvényt, s a legmagasabb tökéletesség bizonyítékát
ígérte m egjézus Krisztus kettős küldetése által a személyes jelen­

26
létével szegénységben és szenvedésben, és szellemének közlésé­
vel a feltámadottnak a dicsőségében.
Mivel most maga Isten fektette le a külső egyház alapjait, így
a külső kultusz jelképeinek egész bőségét az akkori idők templo­
mi és papi tudománya adta, és a kinyilatkoztatással a legszentebb
belső igazságok minden titka a külsőbe került.
E szent szimbolika tudományos ismerete volt a bukott embert
Istennel újra-összekapcsoló tudomány. É s ezért kapta a religio a
nevét, mint az Istentől elválasztott és eltávolodott embernek az
eredetével való újra-összeköttetésének a tana.
A religio szónak ebből a tiszta fogalmából általában köny-
nyen belátható, hogy a religio egysége a legbelsőbb szentélyben
nyugszik, és hogy a külső vallások sokfélesége ezt az egységet,
mely minden külsőnek az alapja, sohasem gyengítheti vagy vál­
toztathatja meg.
Az ószövetség templomi bölcsességét a papok és a próféták
kezelték. A papra bízták a külsőt, a jelkép, a hieroglifa betűjét. A
próféták foglalkoztak a belsővel, a szellemmel, az igazsággal. Az­
zal foglalkoztak, hogy a papokat mindig visszahívják a betűtől a
szellemhez, mivel azok néha megpróbálták a szellemet elfelejteni
és csupán a betűknél maradni.
A papi tudomány a külső jelképek ismeretének tudománya
volt, a próféta tudománya pedig eme jelképek szellemének és
igazságának ismerete és gyakorlati birtoklása. A külsőben volt a
betű, a belsőben az éltető szellem.
Az ószövetségben tehát volt egy pap-iskola és egy próféta-is­
kola. Egyik foglalkozott a jelképekkel, másik az igazságokkal, me­
lyeket a jelképek alatt értenek. A papok külsőleg birtokolták a
bárkát, a templomi kenyereket, a gyertyatartót, a mannát és Áron
botját, a próféták pedig birtokában voltak a belső szellemi igazsá­

27
goknak, melyeket ezekkel a jelképekkel külsőleg bemutattak.
Az ószövetség külső temploma látható volt, a belső mindig
láthatatlan, láthatatlannak kellett lennie, mégis mindent irányított,
mert az erő és a hatalom egyedül rá volt bízva.
Ha a külső istendsztelet elhagyta a belsőt, akkor leromlott. És
Isten a legkülönösebb esetek sorával igazolta, hogy a betű nem
lehet meg szellem nélkül, és csak azért létezik, hogy a szellemhez
vezessen, és ha elhagyja a rendeltetését, akkor fölösleges és maga
Isten is elvetendőnek tartja.
Ahogyan a természet szelleme kiterjed a legpusztább területre,
hogy mindent éltessen, fenntartson és növekedést adjon annak,
ami arra képes, úgy terjeszti ki magát a világosság szelleme a bel­
sőben minden nemzetség által azért, hogy a belső szellem köz­
vetítésével a legnyersebb betűt is mindenütt lélekkel lássa el. így
találjuk meg Jóbot a bálványimádók között, Melkhisédeket egy
idegen nemzetnél, Józsefet Egyiptom papjainál és Mózest Midián
országában, beszélő bizonyítékként arról, hogy a fényre-képesek
belső közösségét minden korszakban és nemzetségben egy szel­
lem és egy igazság kapcsolta össze.
' Mindezekhez, a belső és egyeden közösség fény-közvetítőihez
csadakozott az idő közepén a közvetítők legfontosabbja, maga
Krisztus Jézus, mint Melkhisédek rendje szerinti pap-király.
Az ószövetség isteni közvetítői Istennek csak egyes tökéle­
tességeit képviselték. Az idő burkában, a megfelelő időben egy
hatalmas eseménynek kellett bekövetkeznie, amely mindent egy­
szerre, mindent egyben megmutatott. Egy univerzális típus jelent
meg, aki teljes egységet adott a festmény eddigi vonásainak, űj
kaput nyitott meg és megszüntette az emberi rabszolgaságot, a
szigort szeretetté emelte, és mint a bölcsesség kiáradó képe, ön­
magát lénye teljes nagyságában megmutatta az embernek, hogy

28
őt minden erővel újra éltesse, biztosította a halhatadanságról, és
intellektuális lényét a szellem igazi templomává emelte.
A közvetítők eme legnagyobbika, ez a világmegváltó és uni­
verzális regeneráló, egész figyelmét arra az ősigazságra szegezte,
amellyel az ember a létezését kapta, és újra megszerezhette a va­
lamikor birtokolt méltóságát. Alázatos állapotában lefektette az
alapját az emberiség megváltásának, és biztosította, hogy teljes
mértékben meg fogja adni a szelleme által azt, ami a kiválasz-
tottaival történni fog, mint ahogyan az apostolai szűk körében
mindent igazán megmutatott.
Kiválasztottaival, akiknek elküldte az igazság szellemét, foly­
tatta a belső fényközösségek láncolatát, és rájuk bízta minden is­
teni és természeti igazság legmagasabb őstárát, annak jeléül, hogy
a belső közösségét sohasem fogja elhagyni.
Mivel az ószövetség külső egyházának betűi és jelképes kultu­
sza a Megváltó emberré válása által valósággá váltak és igazolód­
tak a Megváltó személyében, így a külső számára megint szükség
lett új jelképekre, amelyek megmutatják nekünk a betűben az el-
jövendőt, vagyis az egész megváltás beteljesülését.
Ezen rendítheteden alapigazságok szerint állították fel a külső
egyház ceremoniális jelképeit és szertartásait, és kinyilatkoztattak
olyan leírhatadan erősségű és legnagyobb nyomatékú dolgokat,
amelyeket nem lehet leírni, és csak azok tudták, akik a belső szen­
télyt ismerték.
Ez a belső szentély mindig változadan és megváltozhatatlan
volt, míg a reügio külseje, a betű, az idő és a körülmények során
különböző változásokon ment át, és eltávolodott a belső igazsá­
goktól, melyek a külsőt csak betűként tartották fenn.
Az a szentségtelen gondolat, hogy minden keresztényt civili­
záljanak és minden politikát kereszténnyé tegyenek, megváltoz­

29
tatta a külső építményt, és sötétséggel és halállal vonta be, ami a
belsőben világosság és élet volt. Hasadások és rágalmak keletkez­
tek, és a szofista szellemiség akarta megmagyarázni a betűt, mivel
az igazság szellemét már elvesztette.
A hitetlenség a legmagasabb fokra emelte a romlást. Meg­
próbálták magát a kereszténység építményét alapjaiban meg­
támadni, és összekeverték a szent belsőt azzal a külsővel, ami
az ingatag emberek gyöngeségének és tudatlanságának volt
alávetve.
Létrejött az istentagadás, ez megteremtette a materializ­
must, ami az ember minden magasabb erővel való kapcsolatát
képzelődésnek tartotta, és végül teljes istentagadás lett mind
az ésszel, mind a szívvel; az emberiség utolsó és legmélyebb
megalázása.
Mindezek során a belsőben lévő igazság rendületlen maradt.
Az igazság szelleméhez hűen, aki megígérte, hogy soha nem
hagyja el közösségét, a belső egyház tagjai nyugodt csendben
és hatásos tevékenységben éltek, és egyesítették az ószövetség
templomi tudományát a belső szövetség nagy ember-megváltó­
jának szellemével, alázatosan várva a nagy pillanatra, amikor az
Úr összehívja őket, s összegyűjti közösségét, hogy minden holt
betűnek külső erőt és életet adjon.
Ez a belső világosság-közösség minden fényreképes és kivá­
lasztott testületé, amit a Szentek Közösségének neveznek.
Erre a világosság-közösségre bízták rá kezdettől fogva minden
erő és igazság őstárát. Egyedül ez a közösség volt —mint Pál is
mondja —a szentek tudományának birtokában. Ebben képezték
minden korszak isteni követeit, akik a belsőből kiléptek a külsőbe,
s a szellemet és az életet közvetítették a holt betűnek, mint már
említettük.

30
Ez a világosság-közösség volt mindenkor Isten szellemének
igazi iskolája. Iskolaként tekintve volt tanszéke, tanítómestere,
volt egy példatára amiből tanulnak, formái és tárgyai amiket ta­
nulnak, és módszere ami szerint tanulnak a tanulói.
Lépcsőfokai is vannak, amelyek szerint a szellem fokozatosan
fejlődhet, és egyre feljebb és magasabbra emelkedhet.
Az első és legalsó fok az erkölcs és a szokás szerinti jóból áll,
ahol elvezetik a jóhoz az egyszerű, Istennek alávetett akaratot a
tiszta akarat-motívummal —aki Krisztus —és amit az magára vett
a hit által. Az eszközöket, amelyeket ennek az iskolának a szelle­
me felhasznál, sugallatoknak nevezik.
A második fok a belső értelemből áll, ami által a jó és Istennel
egyesült megkoronázza az értelmet bölcsességgel és a felismerés
világosságával. Az eszközöket, amelyeket a Szellem ehhez alkal­
maz, belső megvilágosodásoknak nevezik.
A harmadik és végül a legmagasabb fok belső szenzoriumunk
teljes megnyitása, mellyel a belső ember valós metafizikai igazsá­
gok objektív meglátásához jut. Ez a legmagasabb fok, amiben a
hit átmegy szemlélésbe. A Szellem ennek eléréséhez a reális láto­
másokat használja.
Ez a három fokozata a belső világosság-közösség igazi böl­
csesség-iskolájának. Ugyanaz a Szellem, aki az embereket képessé
teszi e közösségre, osztja ki a fokokat az arra felkészült személy
együttműködése alapján.
Ez a bölcsességiskola mindig a világ legtitkosabbja és legrej­
tettebbje volt, mert láthatatlan és csakis az isteni kormányzásnak
alávetett volt. Sohasem volt kitéve a kor baleseteinek és az embe­
rek gyengeségeinek, mert minden korban csak a legalkalmasab­
bakat választották ki, és az őket kiválasztó Szellem nem tévedett
a választottjaiban.

31
Ebből az iskolából fejlődtek ki minden magasztos tudomány
csírái; majd a külső iskolák vették át azokat, más formákba öltöz­
tették, és néha eltorzították.
A bölcseknek e belső társasága közölte, korszaktól és körülmé­
nyektől függően, minden külső társasággal a jelkép-hieroglifáit,
hogy felhívják a külső ember figyelmét a belső nagy igazságaira.
Minden külső társaság csak addig létezett, amíg ez a belső tár­
saság közölte vele a szellemét. Amint a külső társaság függeden
akart lenni a belsőtől és a bölcsesség templomát politikai épületté
akarta átalakítani, a belső társaság visszahúzódott, és nem maradt
vissza más, mint a szellem nélküli betű.
így minden külső, titkos bölcsességiskola csak hieroglifákkal
történt elfátyolozás5 volt. Maga az igazság mindig a szentélyben
maradt, hogy soha ne lehessen megszentségteleníteni.
Ebben a belső társaságban az ember megtalálja a bölcsességet,
és ezzel mindent; viszont nem a világ bölcsességét, ami nem böl­
csesség, hanem csupán tudományos ismeret, csak a külső burok
mentén halad, és sohasem érinti a középpontot, amely pedig min­
den erőt magában tart. Itt meg lehet találni az igazi bölcsességet,
és azokat az embereket, akik annak hódolnak.
Minden viszály, minden vita, a hamis világbölcsesség minden
tárgya, minden idegen nyelv, hiú értekezés, haszontalan vélemé­
nyek csírái, melyek nem az egység magjait szórják, minden té­
vedés, minden egyházszakadás száműzve van innen. Itt nem ta­
lálható becsületsértés, sem rágalom. Minden embert tisztelnek.
Ismereden a szatíra, az a vicc, mely mások kárán olyan szívesen
nevet. Itt csak a szeretetet ismerik.

5. Eredetileg: hieroglifákban elrejtett függöny.

32
A rágalmazás, ez a szörny soha nem emeli fel a kígyófejét a
bölcsesség barátai között. Itt csak az ember kímélése ismeretes.
Itt nem bírálgatják mások hibáját, nem tesznek keserű szemre­
hányást ballépések miatt. Elnézően és szeretetteljesen vezetik a
vándort az igazság útjára. Meggyőzni próbálnak, meghatni, és a
büntetést ráhagyják a tiszta belátásra és a világosságra. Segítenek
a szükségben, támogatják a gyengét, örülnek az ember felemelke­
désének és magasabb méltóságának.
A szerencse, a véletlen ajándéka senkit sem emel a másik
fölé. Az érzi magát a legboldogabbnak, akinek lehetősége nyílik
másokkal jót tenni. És ezek az emberek mind, akiket a szeretet
egyetlen Szelleme, az igazság egyetlen Szelleme tart össze, képe­
zik a láthatatlan templomot, a belső birodalom láthatatlan társa­
ságát egyetlen egy elöljáró alatt, aki Isten.
E közösség alatt ne képzeljünk semmilyen titkos társaságot,
amelyik bizonyos időközökben összejön, vezetőit és tagjait vá­
lasztja, és bizonyos célokat határoz meg! Minden társaság, bár­
milyen is legyen, elmarad a bölcsességnek e belső közössége
mögött. Nem ismer semmi formalitást, ami a külső burok műve,
az emberiesség műve. Az erők birodalmában eltűnik minden
külső forma.
Isten maga marad mindig a legfelső vezető. A korszak legjobb
embere, az első elöljáró maga sem ismeri minden társát. Ha azon­
ban eljön a pillanat, amikor Isten célja szükségessé teszi a megis­
merésüket, akkor biztonsággal megtalálja őket a világban, hogy a
meghatározott célért tevékenykedjenek.
Ez a közösség nem ismer semmi formai elsőbbséget. Akire
Isten céljáért éppen szükség van, az az első. G őg nélkül mutat­
kozik a többiek előtt, és azok irigység nélkül fogadják el. Ha az
igazi tagoknak össze kell jönniük, akkor megtalálják és bizton-

33
sággal felismerik egymást. Nincs helye színlelésnek, nincs álarc
vagy képmutatás, nem takarja alattomosság a közösség jellemeit,
hiszen ők túl eredetiek.
Az álarc, az illúzió eltűnt; minden az igazi alakjában jelenik meg.
Egyeden tag sem választhat egy másikat; a választást a Szel­
lem mindenki előtt magának tartja fenn. Minden ember hivatott.
A hivatottakat meg lehet választani, ha megértek a belépésre. A
bejáratot mindenki keresheti. És mindenki, aki a belsőben van,
megtaníthat másokat a bejárat keresésére.
Amíg valaki nem érett, addig nem juthat a belsőbe. Éretlen
emberek rendetlenséget hozhatnának a közösségbe, és a rendet­
lenség nem egyeztethető össze a belsővel. Ez mindent kitaszít,
ami nem egységes.
A világi okosság hiába keresi ezt a belsőt. Hiába fülel a ravasz­
ság a nagy titkokra, melyek ott rejtve fekszenek. Aki éretlen, an­
nak minden csak hieroglifa, semmit nem tud a belsőben olvasni,
sem látni. Aki érett, hozzákapcsolódik a lánchoz, talán gyakran
ott, ahol a legkevésbé hiszi, és gyakran ott, ahol maga sem tud
róla semmit.
■ Az éretté válás keresése legyen a fáradozása annak, aki a
bölcsességet szereti! De vannak eszközök is az éretté váláshoz.
Ebben a szent közösségben nyugszik az emberi nem legrégibb
okiratainak az őstára, minden tudomány őstitkával együtt. Ez az
egyedüli igazi fényközösség, mely birtokában van minden titok
kulcsának, és ismeri a természet és a teremtés belsejét. Olyan
társaság ez, mely magasabb erőkhöz csatlakozik, és tagjait több
mint egy világból számlálja. Az a társaság ez, melyből a tagok
teokrata köztársaságot képeznek, mely egyszer az egész világ
anya-uralkodója lesz.

34
Harmadik levél

A misztériumok legbelsőjében rejlő igazság olyan mint a Nap;


csak egy sas szemének, egy fényreképes lelkületének adatott meg,
hogy rápillantson. Minden más halandó pillantását elvakítja, és
sötétség fogja őt körül a világosságban.
Sohasem volt elrejtve a fényreképes sasszemei elől az a Nagy,
ami a szent titkok legbelsőjében nyugszik. Istennek és a termé­
szetnek nincs titkolni valója a saját gyermekei előtt. A titok csu­
pán a gyengeségünkben rejlik, amely nem bírja ki a világosságot,
és nincs berendezve a meztelen igazság ártatlan látványához. Ez a
gyengeségünk a szentélyt eltakaró felhő. Ez a függöny akadályoz­
za meg a belépést a legszentebbe.
Azért, hogy az ember újra elnyerhesse az elveszett világossá­
got, az elvesztett erőt, az elveszített méltóságát, a szerető Istenség
leereszkedett teremtményei gyengeségéhez, és ráírta a belső, örök
igazságokat és titkokat a dolgok külső oldalára, így az ember újra
megkapta a betűt, ami által fel tudott emelkedni a Szellemhez.
A betűk szertartásai vagyis külseje a religionak, amelyek a bel­
ső, tevékeny, életteli szellemet az Istennel való újraegyesüléshez
vezetik. Ilyen betűk a misztériumok hieroglifái, másolatai és ve-
tületei a belső szent igazságoknak, amelyeket ez a szentély elé
húzott képírásos függöny takar.
A religio és a misztériumok kezet nyújtanak egymásnak ab­
ban, hogy az embereket —minden testvérünket —elvezessék az
egyetlen igazsághoz. Mindkettő célja lényünk megfordulása és

35
megújítása. Mindkettő törekvése annak a templomnak az újjá­
építése, amelyben a bölcsesség a szeretettel, vagyis Isten az em­
berrel lakozik.
A religio és a misztériumok viszont teljesen haszontalan jelen­
ségek lennének, ha nagy céljuk eléréséhez az Istenség nem adott
volna nekik valódi, tevékeny közvetítőket. Ezek az eszközök
azonban mindig a legbelsőbb szentélyben nyugodtak. A misztéri­
umoknak az a feladatuk, hogy a religionak templomot építsenek,
a religio rendeltetése pedig, hogy egyesítse abban az embert Is­
tennel. Ilyen hatalmas a religio; ilyen magas méltóságúak a min­
denkori misztériumok.
Sértő lenne az Önök számára, bensőségesen szeretett Testvé­
rek, ha valaha is azt gondolnánk, előfordulhat, hogy Önök a szent
titkokat nem ebből az igazi szempontból néznék, ahonnan nézni
kell: abból a nézőpontból, mely ezeket mint az egyetlen eszközt
ábrázolja, ami által egyedül a szent jelképekbe burkolt tan tudta
megtartani a fontos igazságok tisztaságát és igazságát az Istenről,
a természetről és az emberről. Igazságok, melyeket a profánok
között apránként a szokásos emberi beszédre lefordítottak, mind
homályosabbá és érthetetlenebbé váltak.
A misztériumok, mint Önök tudják, gyengéden szeretett Test­
véreink, olyan titkokat ígérnek, melyek mindig is kevés ember
öröksége voltak és maradtak; e titkokat sem árusítani, sem ka­
tedráról nyilvánosan tanítani nem lehet; ezeket a titkokat csak az a
szív tudja befogadni, amelyik bölcsességre és szeretetre törekszik
és amelyben a bölcsesség és a szeretet már felébredt.
Akiben ez a szent láng felébredt, az valóban boldogan él, min­
dennel elégedett és még a kényszerben is szabad. Belátja az em­
beri romlás okát és felismeri elkerülhetetlenségét. Nem gyűlöl
egyetlen bűnözőt sem, sajnálja őt, megpróbálja a nyomorba süly-

36
lyedtet felsegíteni, az eltévedtet helyes irányba terelni, nem oltja
ki az izzó kanócot és nem töri el a megrepedt nádat, mert érzi,
hogy minden romlás ellenére összességében még nincs minden
elveszve. Egyetlen biztos pillantással ádátja minden religio rend­
szerének igazságát az alapvető rendeltetésében. Ismeri a babona
és a hitetlenség forrásait, mint annak az igazságnak az elváltozá­
sait, amely helyes arányait még nem kapta meg.
Ebből a szempontból, nagyra becsült Testvéreink, biztosak
vagyunk abban, hogy Önök megfigyelik a misztikust, és nem ró­
ják fel királyi művészetének, amit egyesek elkülönült tevékeny­
sége az idők és a körülmények folytán csinált abból. Ezekkel az
alapelvekkel, amelyek teljesen a sajátunk is, a religiot és a szent
bölcsesség-iskolák titkait olyan testvéreknek fogják látni, akik a
szükséges keletkezésüktől kezdve kéz a kézben őrködtek minden
ember javára.
A religio külsőre és belsőre oszlik. A külsőben van a kultusz
és a szertartás, a belső dolga az imádkozás szellemben és igaz­
ságban. A bölcsesség-iskolák is külsőre és belsőre osztottak. A
külsők tartalmazzák a hieroglifák betűit, a belsők a Szellemet és
az értelmet.
A külső religiot a szertartás köti össze a belsővel. A misztéri­
umok külső iskolája a hieroglifák által lép kapcsolatba a belsővel.
Közeledünk azonban ahhoz az időhöz, amikor a Szellem­
nek életre kell kelteni a betűket, amikor a szentélyt takaró fel­
hő el fog tűnni, amikor a hieroglifák átalakulnak a szemléletbe
és a szavak az értelembe. Közeledünk ahhoz az időhöz, mely
a legszentebbet takaró nagy függönyt kettéhasítja. A szent
titkok tisztelője már nem külső jelek és szavak segítségével
nyilatkozik majd meg, hanem a szavak szellemével és a jelek
igazságával.

37
így a religio sem lesz már csupán külsőséges ceremónia, ha­
nem a belső szent titkok külső kultusszá változnak, hogy az em­
bereket előkészítsék Isten imádatára a szellemben és igazságban.
Nemsoká elmúlik a jelképes beszéd sötét éjszakája. A világos­
ság megszüli a nappalt, és a titkok szent sötétsége a legmagasabb
igazság ragyogásában jelenik meg. A világosság útjai elkészültek a
kiválasztottak és a fényreképesek számára. A természet világossá­
ga, az értelem világossága és a megnyilatkozás világossága egye­
sülni fognak. A természet előudvara, az értelem temploma és a
megnyilatkozás szentélye akkor már egyetlen templomot képez,
így fog tökéletessé válni a nagy épület, mely az ember egyesülése
a természettel és Istennel.
Tökéletes emberismeret, tökéletes természetismeret és töké­
letes istenismeret lesznek az emberiség vezetőinek világító fényei
azért, hogy minden irányból az embereket, testvéreiket, az előíté­
letek sötét útjairól a tiszta értelemhez és a viharos szenvedélyek
ösvényeiről a higgadtság és az erény nyugodt útjaihoz vezessék.
A világ uralódóinak koronája a tiszta értelem és jogara a tevé­
keny szeretet lesz. És a szentély kenetet és erőt ad nekik ahhoz,
hogy megszabadítsák a népek elméjét az előítéletektől és a sö­
tétségtől, szívüket az önszeretet és az önzés szenvedélyeitől, és
fizikai létüket a nyomasztó szegénységtől és emésztő betegségtől.
Közeledünk a világosság birodalmához, a bölcsesség és a szeretet
birodalmához, Isten birodalmához, ami a világosság forrása.
Testvérei a világosságnak! Csak egyetlen religio van, melynek
egyszerű igazsága minden vallásban szétoszlott, mint az ágak,
hogy aztán a sokféleségből újra egy religioba térjen vissza.
Fiai az igazságnak! Csak egy rend van, egy testvériség, csak egy
összekapcsolódása az azonosan gondolkodó fényreképeseknek,
hogy elérjék a világosságot, melynek középpontjából számtalan

38
szerveződést állított fel a félreértés. Azért, hogy mind visszatér­
hessen a vélemények sokféleségéből az egyeben igazsághoz és
igazi kapcsolathoz, ami a fényreképesek egyesülése, a kiválasztot­
tak közössége.
Ezzel a mércével mérjünk minden religiot és emberi csopor­
tosulást! Sokféleség a külső szertartásában, igazság csak egy, a
belsőben. A szerzetek sokféleségének oka a hieroglifák sokféle
magyarázata az idő, a szükségletek és a körülmények miatt. A
világosság igazi közössége csak egy lehet.
Minden külső a burok, mely a belsőt takarja. így minden külső
betű, amely folyamatosan sokszorosítja magát, de a belsőben lévő
szellem egyszerűsége sohasem változik, sohasem gyengül. A be­
tűre szükség volt. Meg kellett találnunk, összeraknunk, megtanul­
nunk olvasni, hogy megint elérjük a belső értelmet, a Szellemet.
Minden tévedés, minden szakadás, minden félreértés, minden,
ami a religioban és a titkos társulásokban oly sok eltévelyedésre
adott alkalmat, mindez csak a betűt érinti, a külső függönyt, amire
a hieroglifákat, szertartásokat és rituálékat írták. Semmi sem érin­
tette a belsőt, a Szellem mindig érintetlen és szent maradt. Amivel
a tévedés, félreértés, önzés és kapzsiság visszaélt, mindez a külső,
ami a kárpiton volt, amit a függönyre írtak. A mögötte lévő tiszta
és szent maradt.
Most azonban közelít a fénykeresők, a fényreképesek, a kivá­
lasztottak tökéletesedésének ideje. Közeledik az idő, amikor ösz-
sze kell kapcsolni a régit az újjal, a külsőt a belsővel, a felsőt az
alsóval, a szívet az értelemmel, az embert Istennel. Ennek ideje a
jelenlegi században van fenntartva.
Nem kérdezitek szeretett Testvéreim: miért ebben a század­
ban? Az időbe és térbe zárt lények számára mindennek megvan a
maga ideje. Ilyenek a változatlan törvényei Isten bölcsességének,

39
amely mindent harmóniába és tökéletességbe rendez. A kiválasz­
tottaknak először törekedniük kellett a bölcsességre és a szeretet-
re, amíg kiérdemelték azt a hatalmat, amit a változatlan Istenség
csak a bölcsnek és szeretni tudónak adhat.
A reggelre éjszaka várakoznak. Azután felkel a Nap, és végül
belép a világos delelésbe, amikor egyenes fénysugara által minden
árnyék eltűnik. Először az igazság betűjének kellett lennie. Utána
jött a gyakorlatban magyarázó, maga az igazság, és csak ezután
jöhetett az igazság szelleme, aki az igazságot igazolja és ráteszi azt
a pecsétet, ami a világosságot lerögzíti. Aki fogékony az igazság­
ra, az megért minket.
Bensőségesen szeretett Testvérek! Önökhöz, akik az igazságra
törekedtek, akik hűségesen megőrizték templomaikban a szent
titkok hieroglifáit, Önökhöz fordul az első fénysugár, mely áttör
a dtkok felhőin, hogy bejelentse a közelgő delet és a kincseket,
amiket hoz.
Ne kérdezzék, hogy kik írnak Önöknek! Nézzék a szellemet,
ne a betűt, a dolgot, ne a személyeket! Csarnokainkban nem ural­
kodik önzés, büszkeség, és nincs olyan szándék, ami nem volna
nemes. Ismerjük az emberiség rendeltetésének célját; és a reánk
tündöklő világosság vezeti minden cselekedetünket.
Név szerint hivatottak vagyunk, hogy írjunk Önöknek, sze­
retett testvéreink a világosságban; és megbízatásunkat hitelesítik
a birtokunkban lévő igazságok, melyeket a legkisebb jelre, a be­
fogadóképességhez mérten közlünk Önökkel. Ahol van világos­
ság-befogadás és világosság-érzékenység, ott a közlés a világosság
sajátossága. De nem erőlteti rá magát semmire, hanem vár a nyu­
godt befogadásra.
Azt akarjuk, az a célunk, az a megbízatásunk, hogy mindenütt
életre keltsük a holt betűt, mindenütt megadjuk a hieroglifáknak

40
a Szellemet, az élettelen jeleknek az élő igazságot, mindenütt te­
gyük a tétlent tevékennyé, a holtat élővé. Minderre azonban nem
magunktól vagyunk képesek, hanem annak a fényszelleme által,
aki bölcsesség, szeretet és a Világ Világossága, aki a Ti szelleme­
tek és világosságotok is akar lenni.
Eddig a legbelső szentély el volt választva a templomoktól,
és a templommal szemben ellenségeskedtek az előudvarok-
ban tartózkodók. Eljön az idő, amikor a legbelső szentélynek
újra egyesülnie kell a templommal, hogy a templomban levők
megint hatni tudjanak azokra, akik az előudvarokban élnek, az
előudvarok kidobásáig.
A legbelsőben lévő szentélyünkben tisztán van megőrizve
a szellem és az igazság minden dtka. Sohasem tudták azokat a
szentségtelenek megszentségteleníteni, sem a tisztátalanok be­
mocskolni. Ez a szentély láthatadan, mint egy erő, amelynek csak
a hatását ismerik.
Kedves Testvérek! Ebből a rövid ecsetelésből láthatják, hogy
kik vagyunk, és fölösleges lesz biztosítani Önöket arról, hogy
nem tartozunk azokhoz a nyugtalan fejekhez, akik a polgári vi­
lágban fantáziájuk ideálját akarják felállítani. Azokhoz sem tar­
tozunk, akik a világban nagy szerepet kívánnak játszani, és olyan
csodákat ígérnek, melyeket maguk sem ismernek. Nem tartozunk
az elégededenekhez sem, akik bizonyos társadalmi helyzetűeken
szívesen bosszút állnának, nem vágyunk uralomra, nem célunk
sem kaland, sem rajongás.
Biztosítjuk Önöket, hogy mi nem tartozunk semmilyen
szektához vagy egyesüléshez, hanem csak a minden fényreké-
pes nagy, igazi közösségéhez, és semelyik pártnak sincs ránk
a legcsekélyebb befolyása sem, akárhogyan is nevezze magát.
Azokhoz sem tartozunk, akik jogosultnak tartják magukat arra,

41
hogy mindent alávessenek a terveiknek, és arrogánsán minden­
féle társaságot szervezzenek. Mi csak arról tudjuk hitünkre és
becsületünkre biztosítani Önöket, hogy pontosan ismerjük a
religio legbelsőbbjét és a szent misztériumokat, valamint amit
azoknak a belsejében mindig is sejtettek, azt valóban birtokol­
juk. Pontosan ez a birtok adja nekünk az erőt, hogy feladatunk­
ra feljogosítva, mindenütt a Szellemet és az életet közöljük a
holt hieroglifákkal és a betűkkel.
Szentélyünk kincsei hatalmasak. Birtokoljuk a teremtés napjá­
tól máig létezett minden hieroglifához és szertartáshoz, minden
szent könyv belső igazságaihoz, ezek mellett a legősibb népek
rituális törvényeihez a megértést és a Szellemet.
Olyan világosságunk van, amely felken minket, és ami által
megértjük a természet legtitkosabbját és legbelsőbbjét.
Birtokolunk egy tüzet, mely táplál minket és erőt ad, hogy
mindenre hathassunk, ami a természetben van.
Kulcsunk van a titkok forrásainak megnyitásához, és egy má­
sik kulcsunk a természet műhelyének bezárásához.
Ismerünk olyan köteléket, amellyel összekötjük magunkat ma­
gasabb világokkal, hogy érzékelhetővé tegyük a magasabb világ
hangjait és dolgait.
A természet minden csodája az Istenséggel egyesült akaratunk
hatalma alatt áll.
Birtokoljuk a tudományt, amely képessé tesz, hogy az ideákat
egyedül abból a természetből merítsük, amelyben nincs tévedés,
hanem csak igazság és világosság.
Iskolánkban mindent lehet tanítani, mert tanítómesterünk
maga a Világosság és az Ö szelleme. Tudásunk bősége az isteni
világ kapcsolatának az ismeretéből áll a szellemivel, a szelleminek
az ős-elemivel és az ős-eleminek az anyagival.

42
Ezekkel az ismeretekkel képesek vagyunk a szellemeket, a
természetet és az ember szívét a helyükre tenni. Tudományunk
a kiválasztottak vagy fényreképesek részére megígért örökség,
tudományunk alkalmazása pedig az isteni bőség szövetsége az
emberfiákkal.
Drága Testvéreink! Csodálatosakat mesélhetnénk Önöknek
azokról a dolgokról, amelyek a szentély kincsei között rejlenek,
és ámulatba esnének a csodálkozástól. Olyan dolgokról beszél­
hetnénk, amelyeknek megértésétől a legmélyebben gondolkodó
filozófus is olyan messze van, mint a Föld a Naptól, és ame­
lyekhez mi oly közel vagyunk, mint a világosság minden lény
legbelsőbbjéhez.
Nem szándékunk viszont, hogy a kíváncsiságukat ingereljük.
Csak a belső meggyőződésnek és a testvérei jóléte iránti szomjú­
ságnak kell a fényreképest a forráshoz hajtania, ahol a bölcsesség
iránti szomját és a szeretet iránti éhségét csillapíthatja.
Bölcsesség és szeretet lakozik csarnokainkban, ott nem uralko­
dik kényszer. Igézetük valósága a mi varázshatalmunk. Biztosít­
hatjuk Önöket, hogy legbelsőbb titkainkban végtelen értékű kin­
csek fekszenek, melyeket olyan egyszerűség takar, hogy a büszke
és tudományosan tanultak számára mindig hozzáférhetedenek
maradnak. Kincsek, melyek néhány profán számára bolondságot
és bosszúságot, nekünk azonban igazi bölcsességet jelentenek, és
azok is maradnak.
Áldottak Testvéreink, ha megérzik ezeket a nagy igazságokat!
A háromszoros igének és erejének az újra elnyerése lesz az Önök
bére; az Önök boldogsága pedig az erő, amivel hozzájárulhatnak
az embereknek az emberrel, a természettel és Istennel való egye­
sítéséhez, ami minden olyan építész igazi munkája, aki a szeglet­
követ nem vetette el.

43
Most betöltöttük a feladatunkat, kihirdettük Önöknek a nagy
delelő közeledését, és a legbelsőbb szentély újra összekapcsolá­
sát a templommal. A továbbiakat az Önök szabad elhatározá­
sára bízzuk.
Nagyon jól tudjuk a saját keserű szomorúságunkra, hogyan
ismerték félre a megváltó személyét, hogyan gúnyolták és üldöz­
ték, amikor szegénységében mutatkozott; éppen így sokan fogják
eltaszítani maguktól és kinevetni, amikor a szelleme jelenik meg
dicsőségben. Mindezt figyelmen kívül hagyva, szelleme eljövete­
lét ki kell hirdetni a templomban, hogy beteljesedjen az írás:
„Zörgettem az ajtótokat, és nem nyitottátok meg nekem. Kiál­
tottam, és nem hallottátok meg a hangomat. Menyegzőre hívtalak
benneteket, és mással voltatok elfoglalva.”
A Világosság békéje és szelleme legyen Önökkel!

44
Negyedik levél

Ahogyan a számok végtelensége beleolvad egyeden egy szám­


ba, amely minden szám alapja, vagyis az egység, és miként a kör
számtalan sugara egyeden egy középpontban sorolódik össze,
ugyanúgy a végeláthatatlan misztériumok, hieroglifák és emblé­
mák tárgya az egyeden egy igazság. Aki ezt ismeri, az megtalálta a
kulcsot ahhoz, hogy mindent egyszerre felismerjen.
Csak egy Isten, egy igazság, csak egy út van, ami ehhez a nagy
igazsághoz vezet, és csak egyeden egy eszköz ennek az igazság­
nak a megtalálásához. Aki ezt az eszközt megtalálta, annak a tu­
lajdonában van
minden bölcsesség egyetlen egy könyvben,
minden erő egyeden egy erőben,
minden szépség egyeden egy tárgyban,
minden gazdagság egyeben egy kincsben,
minden boldogság egyeden egy birtokban,
és mindezen tökéletesség összessége Jézus Krisztus, a kereszt­
re feszített és újra feltámadott. Ez a nagy igazság, ahogy itt fek­
szik, csupán a hit dolga. Egyedül ez lehet a tudás és a tapasztalat
tárgya, amint megtanítottak bennünket, hogy mindez hogyan le­
het Krisztus, és miként válhat azzá.
Ez a nagy misztérium volt mindig a tárgya a láthatatlan belső
templom titkos iskolája tanszékének. Ez a tanítás a keresztény­
ség első idejében a disciplina arcani néven volt ismeretes. A kül­
ső templom minden ünnepi rendje és szertartása ebből a titkos

45
iskolából ered, noha a nagy és szent igazságok szelleme visz-
szahúzódott a belsőbe, és korunkban a külső számára teljesen
elveszettnek tűnik.
Kedves Testvérek! Már régen megjósolták, hogy az utolsó
időkben minden titkos megnyilvánul. Azt is előre jelezték vi­
szont, hogy ezekben az időkben sok hamis próféta támad, és fi­
gyelmeztették a hívőket, hogy ne bízzanak minden szellemben,
hanem vizsgálják meg a szellemeket, hogy valóban Istentől szár-
maznak-e. (János 1. lev. 4,1)
A vizsgálat módszerét maga az apostol írja le. Arról lehet felis­
merni Isten szellemét - mondja - hogy minden szellem, aki vallja,
hogy Jézus Krisztus testben jött el, az valóban Istentől van. Min­
den szellem azonban, amely Jézust felosztja, ugyanis isteni részét
elválasztja az emberitől, az nem Istenből van.
Az igazság szelleme tehát, kedves Testvérek, ezáltal kiállja a pró­
bát, és megkapja az isteniség jellegét, ha vallja, hogy Krisztus test­
ben jött el. Mi valljuk, hogy Krisztus testben jelent meg, és ezáltal
rajtunk keresztül az igazság szelleme beszél. A titok azonban, hogy
Krisztus húsban jött el nagy jelentőségű, és magában foglalja az is­
ten-emberi ismeretét, amelyet ma kiválasztunk oktatásunk tárgyává.
Mivel nem kezdőkhöz szólunk a hit dolgaiban, kedves Test­
véreink, annál könnyebb lesz megérteniük azokat a legmagasz-
tosabb igazságokat, amelyeket szeretnénk ecsetelni, mert kétség­
telenül gyakran választottak már különböző előkészítő tárgyakat
szent szemléletükhöz.
Tudományosan szemlélve a religio az Istentől elválasztott em­
bert Istennel újraegyesítő tan. Egyedüli célja tehát az, hogy az
emberiség minden egyedét és végül az egész emberiséget egye­
sítse Istennel; mert egyedül ebben az egyesülésben remélhető és
élvezhető a legmagasabb időbeli és szellemi boldogság.

46
Ez az újraegyesítési tan tehát a legmagasztosabb rangú. Mivel
ez tan, szükségszerűen módszerének is kell lennie, ami által
először, elvezet minket az újraegyesülés valódi eszközének a
felismeréséhez,
másodszor, az eszköz felismerése után megtanítja magát a mó­
dot, ahogyan ezt az eszközt célszerűen alkalmazni kell.
Ezt a nagy újra-összekötő eszközt, amely az egész religio-tan
értelme, az ember sohasem ismerhette volna fel kinyilatkoztatás
nélkül. Ez mindig kívül volt a felismerés tudományos körén, és
éppen az embernek ez a mély tudatlansága, amibe süllyedt, tette
szükségessé a kinyilatkoztatást, amely nélkül sohasem találhattuk
volna meg a kiemelkedéshez vezető utakat.
A kinyilatkoztatásból eredően szükséges a kinyilatkoztatásban
való hit; mert aki nem tud és akinek nincsen tapasztalata a do­
logról, annak először hinnie kell, ha tudni és tapasztalni akar. Ha
ugyanis hiányzik a hit, akkor az ember nem sokat törődik a kinyi­
latkoztatással, és ezzel elzárja maga elől az utat, amelyen megtalál­
hatja az eszközt, amit egyedül a kinyilatkoztatás tartalmaz. Ami­
lyen a természetben a hatás és ellenhatás viszonya, úgy viszonyul
a kinyilatkoztatás a hithez. Ahol nincs reakció, ott szükségszerűen
abbamarad az akció. Ahol nincs hit, nem jöhet létre kinyilatkoz­
tatás. Viszont minél több a hit, annál több a kinyilvánítás vagy
azoknak az igazságoknak a kibontakozása, melyek a sötétben rej­
lenek és csak a bizalmunk által fejlődhetnek ki.
Igaz azonban, hogy a religio minden titkos igazsága, és a leg­
sötétebb, számunkra különösnek tűnő misztériumok is egyszer
igazolni fogják magukat a legszigorúbb értelem ítélőszéke előtt.
Csupán az ember gyengesége, az érzéki és a szellemi természet
összefüggését illető belátásunk hiánya miatt vált szükségessé,
hogy a legnagyobb igazságokat csak fokozatosan lehet nekünk

47
megmutatni és megnyitni. A misztériumok szent sötétsége a
gyengeségünk miatt van, miként világos fénye azért, hogy las-
san-lassan erősítse gyengeségünket, és képessé tegye szemünket a
teljes fény látványának befogadására.
A hívő minden fokon, melyet megtesz a kinyilatkoztatás felé,
a felismerés magasabb világosságát kapja. É s a felismerésnek e
világossága is fokozatosan egyre meggyőzőbb lesz számára, mert
minden elért hitigazság egymás után megelevenedik és meggyő­
ződéssé válik. A hit tehát a gyengeségünkön alapul és a kinyi­
latkoztatás teljes világosságán, melynek közlései a befogadóké­
pességünkhöz kell igazodjanak, hogy lépésről lépésre a magasabb
dolgok objektivitását nytijtsák nekünk.
Az olyan dolgok, amelyekről az emberi értelemnek nincsen
objektivitása, szükségszerűen a hit területére kerülnek. Az ember
csak imádni és hallgatni tud. Ha olyan dolgokat akar bemutatni,
melyekről nincs tárgyilagos fogalma, szükségképpen tévedések­
be esik. Imádkoznia és hallgatnia kell, míg lassanként a hit sötét
területén fekvő tárgyak körülötte világosabbak, és ezért felismer­
hetők lesznek. Akkor magától fog megmutatkozni minden, amint
á hitigazságokról belső tapasztalatot nyerünk, amint a hittől a lá­
táshoz, a tárgyilagossághoz vezetnek el.
Mindenkor voltak Isten által megvilágosodott emberek, akik­
nek megvolt ez a belső hit-objektivitásuk egészben vagy rész­
ben, attól függően, amennyire a hit-igazságok közlése átment
az értelembe vagy az érzésbe. Az értelmi szemlélődés- módot
nevezték isteni megvilágosodásnak, a másikat isteni sugallatnak.
Egyeseknél a belső szenzoriumot egészen a látásig megnyitot­
ták, ezáltal isteni, transzcendentális vízióik voltak, amit ha a bel­
ső kifejlett szenzorium a külső érzéki fölé kerekedett, elragadta­
tásnak neveztek.

48
Az ilyen típusú ember azonban mindig megmagyarázhatat­
lan rejtély volt az érzékek embere számára, és az érzékek embere
számára rejtélynek is kellett maradnia, mert neki nem volt meg­
értése az érzékfölöttihez és a transzcendentálishoz. Ezért nem
kell csodálkozni, hogy néhányukat, akik bepillantást nyertek a
szellemi világba, rajongónak, fellengzősnek, sőt még őrültnek is
nyilvánították. Hiszen az emberek durva ítélete csupán arra kor­
látozódik, amit az érzékeik által érzékelnek. Ezért mondja az írás
nagyon határozottan: az érzékek embere nem érti meg, hogy mi
a Szellemtől való. Ugyanis szellemi érzékelése nincs megnyitva a
transzcendentális világra, ezért szükségképpen oly kevés tárgyila­
gos ismerete van arról a világról, mint amennyi az objektív isme­
rete a vaknak a színről.
Ezt a belső és legfontosabb érzékelést tehát a külső érzékek
embere elvesztette; vagy sokkal inkább elhanyagolja ennek a ben­
ne rejlő érzékszervnek a fejlődési lehetőségét, vagy nem is sejti,
emiatt az nem fejlődött ki. Az érzékek emberei tehát teljes szel­
lemi vakságban vannak. Belső szemeik zárva vannak, és ez a be­
zártság még az első ember bukásának a következménye. A rom­
landó anyag, ami őt körülfogta, elzárta belső szellemi szemeit, és
ezért volt vak a belső világok megpillantására.
Duplán nyomorult az ember. Nemcsak kendőt hord a szeme
előtt, ami eltakarja előle a magasabb igazságok felismerését, ha­
nem a szíve is sínylődik a hús és vér kötelékeiben, melyek őt állati,
érzéki vágyakhoz láncolják a magasabb szellemi boldogság hát­
térbe helyezése miatt. így tehát a sóvárgások rabszolgái vagyunk
a szenvedélyek zsarnoki uralma alatt, és megviselt, béna nyomo­
rékként vonszoljuk tovább magunkat fáradságosan két hitvány
mankóra támaszkodva, a természetes eszünk és a természetes
érzéseink mankójára. Ezek adnak nekünk naponta látszatot az

49
igazság helyett, és késztetnek minket naponta a gonoszt választa­
ni a jó helyett. Ilyen nyomorult az állapotunk.
Az emberek csak akkor válhatnak boldoggá, ha az igazi vilá­
gosság behatolását akadályozó kendő lehull a szemükről. Akkor
lehetnek csak boldogok, ha a szívüket nyomasztó rabszolgaság
bilincsei összetörnek. Tudnia kell a vaknak látni, a bénának járni,
hogy boldog lehessen. A nagy, de rendíthetetlen törvény, amely­
től közvedenül függ az ember boldogsága, a következő: ember,
értelmed uralkodjon a szenvedélyed fölötti
Évszázadok óta azon fáradoznak, hogy egymást értelmessé
és erkölcsössé tegyék. Min fáradozunk viszont évszázadok óta?
Vakok a vakokat, bénák a bénákat akarják vezetni. Minden bo­
londság mellett, amit elkövettünk, minden nyomor mellett, amit
magunkhoz vonzottunk, még mindig nem látjuk be, hogy semmi­
re sem vagyunk képesek, és magasabb hatalomra van szükségünk,
hogy kivonjuk magunkat a nyomorból.
Évszázadról évszázadra váltakoztak az előítéletek és a téve­
dések. Szenvedély és bűnözés változtatták a formáikat, de még
sohasem voltak az emberiségből kitörölve. A fény nélküli értelem
minden évszázadban a sötétségben tapogatózott. A szenvedélyte­
li szív minden évszázadban ugyanolyan volt.
Csak Egy tud minket meggyógyítani, csak Egy képes megnyit­
ni a belső szemünket, hogy lássuk az igazságot. Csak Egy tudja
levenni a minket nyomó láncokat, melyek bennünket az érzékiség
rabszolgáivá tesznek. Ez az Egy Krisztus, az emberek megváltója,
mégpedig azért Megváltó, mert ki akar ragadni bennünket mind­
azokból a következményekből, amelyekbe természetes eszünk
vaksága és szenvedélyes szívünk tévelygései rántottak minket.
Kedves Testvéreink, nagyon kevés embernek van helyes és iga­
zi fogalma az ember-megváltás nagyszerűségéről. Sokan csak azt

50
hiszik, hogy Krisztus, az Úr, vére ontásával kiváltott bennünket a
kárhozatból, vagyis az örök elzártságból, hogy az ember egyesül­
hessen Istennel. Viszont azt nem hiszik, hogy mindazokat, akik Öt
követik, már itt lent meg akarja szabadítani minden nyomortól.
Krisztus a világ megváltója. Ó az emberi nyomor legyőzője,
és kiváltott minket a halálból és bűnből. Hogyan lehetne az, ha
a világ továbbra is az értelmedenség sötétségében és a szenvedé­
lyek béklyóiban sínylődve maradna? Már a próféták is nagyon vi­
lágosan előre jelezték, hogy népe megváltásának ideje, az időnek
ama első szabhatja el fog jönni. Már régen felismerhettük volna
ezt a vigasztaló ígéretet. Egyedül Isten, az ember és a természet
valós ismeretének hiánya volt az akadály, ami ezeket a nagy vallási
titkokat elrejtette előlünk.
Tudni kell Testvéreim, hogy kétféle természet létezik: a tisz­
ta, szellemi, halhatadan és megsemmisíthetetíen természet, és a
tisztátalan, anyagi, halandó és megsemmisíthető. A tiszta, meg-
semmisítheteden természet volt a tisztátalan és megsemmisíthe­
tő előtt. Utóbbi a megsemmisítheteden természetnek egyedül a
diszharmonikus és aránytalan anyagaiból ered. Tehát csak annyi
ideig tart, amíg a diszharmóniákat és aránytalanságokat megszün­
tetik, és megint mindent harmóniába állítottak.
A hamis felfogás a Szellemről és az anyagról az egyik legfőbb
oka annak, hogy számunkra sok hit-igazság nem az igazi fényé­
ben jelenik meg. A Szellem szubsztancia, lény, abszolút valóság.
Következésképp tulajdonságai a megsemmisíthetedenség, egy­
formaság, áthatolás, oszthatadanság és tartósság. Az anyag nem
szubsztancia, hanem csoportosulás, ezért megsemmisíthető,
osztható és változásnak van alávetve.
A metafizikai világ valóságosan létező, nagy tisztaságú, meg­
semmisítheteden világ, melynek középpontját Krisztusnak ne­

51
vezzük, és lakóit szellemek és angyalok néven ismerjük. Az anya­
gi, fizikai világ a megjelenések világa. Nem birtokolja az abszolút
igazságot. Minden, amit itt igazságnak neveznek, csak viszonyla­
gos, árnyéka az igazságnak, nem maga az igazság. Minden jelen­
ség és tünemény.
Értelmünk itt minden ödetét az érzékektől kölcsönzi. Ezek
tehát élettelenek, holtak. Mi mindent a külső objeküvitásból ve­
szünk, értelmünk csak egy majomhoz hasonló, aki önmagában
többé-kevésbé azt utánozza, amit a természet mutat neki. Csupán
az érzékek fénye tehát az értelmünk princípiuma itt lenn. Akara­
tunk indítéka érzékiség, állati szükségletekre való hajlam és azok
kielégítése. Érezzük ugyan, hogy egy magasabb motívumra lenne
szükségünk, de ezt eddig nem tudtuk keresni, megtalálni.
Itt lent, ahol minden romlandó, nem lehet sem az értelem
princípiumát, sem az erkölcsösség princípiumát vagy az akarat
motívumát keresni. Egy magasabb világból kell ezeket idehoz­
nunk. Ott ahol minden tiszta, semmi sincs romlásnak alávetve
egy lény trónol, aki tökéletes bölcsesség és szeretet, és számunkra
a bölcsessége fénye által az értelem igazi princípiumává, és szere-
t'ete melegsége által az erkölcs igazi princípiumává válhat. A világ
nem lesz és nem is lehet boldog, mielőtt az emberiség ezt a va­
lóságos lényt, aki ugyanakkor bölcsesség és szeretet, teljesen be
nem fogadta, és nem lesz Őbenne minden mindenben.
Az ember, kedves Testvérek, az elpusztíthatatlan metafizikai
szubsztanciából és az elpusztítható anyagiból tevődik össze; vi­
szont úgy, hogy itt lent az elpusztítható anyag mintegy bezár­
va tartja az elpusztíthatatlan, örök szubsztanciát. így ugyanab­
ban az emberben két egymásnak ellentmondó természet rejlik.
Az elpusztítható szubsztancia mindig az érzékekhez bilincsel, az
elpusztíthatatlan pedig az érzékek láncától a szabadság felé hajt

52
minket, és a szellem magasztosságát keresi. Innen ered a jó és a
gonosz közötti állandó harc. A jó mindig feltédenül az értelmes-
séget és az erkölcsösséget akarja; a gonosz naponta tévedéshez és
szenvedélyhez vezet. így az ember folyamatosan a jó és gonosz
közötti, az igaz és hamis közötti harcban áll. Győzedelmeskedik,
és megint legyőzik, felfelé halad, majd szakadékokba zuhan, meg­
próbál felállni, majd újra bodadozik.
Az ember hanyadásának alapvető oka abban a romlandó
anyagban keresendő, amelyből az emberek származnak. Ez a ma­
teriális, durva anyag elnyomja bennünk a transzcendentális, szel­
lemi princípium hatását, és így ez az igazi oka értelmünk vaksá­
gának és szívünk tévedéseinek. Egy edény törékenysége abban az
anyagban keresendő, amelyből az edény készült. Az agyagból ké­
szíthető legszebb forma is mindig törékeny marad, mert törékeny
az anyag, amelyből az edény készült. Mi szegény emberek éppen
úgy, minden lehetséges külső kultúránkkal, mindig csak törékeny
emberek maradunk.
Ha megvizsgáljuk azoknak az akadályoknak az okait, melyek
az emberi természetet ilyen mély megalázásban tartják, akkor
mindezek az anyag durvaságában találhatóak, ami a szellemi részt
szinte elsüllyedve és megkötözve tartja.
A merev rostok, a mozdulatlan nedvek, melyeknek hallgatniuk
kellene a Szellem finom sugallataira, úgyszólván anyagi béklyó­
kat képeznek, amivel megkötözik és megakadályozzák bennünk,
hogy érvényesüljenek az O magasztos hatásai, amelyek kifejtésé­
re amúgy képes lenne.
Az idegek és agyunk nedvei csak durva, homályos fogalmakat
közvetítenek nekünk, melyek a jelenségekből, nem pedig az igaz­
ságból és magából a dologból származnak. Mivel külső érzéseink
heves ingereivel szemben a belső gondolkodó képességünkben

53
nem tudunk elég erős, egyensúlyt nyújtó elképzeléseket bevetni,
ezért újra elragadnak bennünket a szenvedélyek és az elemek vi­
haros forgataga, ami elnyomja a gépezetünket fenntartó, a bel­
sőben beszélő értelem halk hangját. Az értelem törekszik ugyan,
hogy ellenálljon, eldöntse a harcot és megpróbálja a zavart az íté­
leterő világosságával elűzni. Hatása azonban csak olyan, mint a
pillanatokra kibukkanó napsugáré, amikor a derűjét folyamatosan
vastag felhők homályosítják el.
Az anyagi embert felépítő minden matéria durvasága és termé­
szete egész építményének szövete az oka annak a lanyhaságnak,
ami lelkünk képességeinek állandó hiányosságát és erődenségét
okozza. Gondolkodó erőnk lomhasága főként a durva, irányítha-
tatlan anyagtól való függés következménye. És éppen ez az anyag
képezi a hús igazi béklyóit, minden tévedésnek és magának a bűn­
nek valódi forrását.
Az értelem, melynek feltétlenül törvényhozónak kell lennie,
folyamatosan rabszolgája az érzékiségnek. Ez önmagát teszi ki­
rállyá, és ösztönei kielégítésére magát a láncaiban sínylődő értel­
met használja fel. Ezt az igazságot már régóta érezték. Mindig
prédikálták ezekkel a szavakkal: az értelemnek kell mindenkép­
pen a törvényhozónak lennie, neki kell az akaratot, és nem az
akaratnak őt, uralnia. Kicsik és nagyok érezték ezt az igazságot.
Amikor viszont lényeges volt, akkor hol az állati akarat gyűrte le
az értelmet, hol az értelem igázta le egy időre az állati akaratot,
így váltakozott minden emberben a győzelem és veszteség a sö­
tétség és a világosság között. A hatalomnak és az ellen-hatalom­
nak éppen ez a váltakozása okozza a jó és gonosz, a hamis és igaz
folyamatos cserélődését.
Az emberiség igazhoz és jóhoz vezetéséhez azért, hogy csak
az értelem törvényei szerint cselekedjen, csak tiszta akarati indíté­

54
kok nyomán hasson, ahhoz közvetlenül az szükséges, hogy a tisz­
ta szuverén értelemnek helyet adjanak az emberiségben. Hogyan
történhet ez meg, ha az a matéria, melyből minden anyagi ember
készült, többé-kevésbé egyenetlen, nyers, osztható és romlandó?
Ha az olyan szerkezetű, hogy minden nyomorunk, fájdalmunk,
betegségünk, szegénységünk, halálunk, szükségünk, előítéletünk,
tévedésünk és vétkünk tőle függ, valamint a nyers és romlandó
anyag bilincseiben vannak a halhatatlan szellem korlátozásának
szükségszerű következményei? Nem az a helyzet, hogy érzékek
uralkodnak, ha az értelem meg van kötözve? Ha pedig nincs meg­
kötözve, akkor a tisztátalan, gyenge szív mindenütt visszautasítja
az értelem tiszta sugarát?
Valóban, Barátok és Testvérek! Ebben rejlik minden emberi
nyomorúság általános sorsa. É s mivel ez a romlottság emberről
emberre továbbterjed, joggal nevezhetjük az ember örökölt rom­
lottságának.
Egyáltalán, megállapíthatjuk, hogy az értelem erői csak az
anyagnak az embert alkotó sajátos minősége arányában hat­
nak a szívre. Az is rendkívül különös, ha meggondoljuk, hogy
a Nap a Földtől való távolsága mértékében élteti ezt az állati
anyagot, és mind az állatias gazdálkodás elvégzésére, mind az
alacsony vagy magasabb fokú szellemi befolyás elvégzésére
képessé teszi.
A népek különbözőségei, éghajlati sajátosságaik, jellemük, er­
kölcsük és szenvedélyeik sokfélesége, előítéleteik és szokásaik, sőt
erényeik és vétkeik is csupán a testüket képező anyag éghajlati és
specifikus állapotától függnek, amelyből és amelyben a belezárt
Szellem különbözőképpen hat. Eme minőség szerint váltakozik
még a kultúra-képességük is. Ehhez igazodik maga a tudomány
is, ami csak annyiban változtat meg minden népet, amennyi saját

55
kultúra-képességét rejtő változtatható anyaga van, és ez részben
származásától, részben az éghajlattól függ.
Általában mindenütt ugyanazt a sérülékeny, érzéki embert
találjuk, aki minden zónában csak annyi jót birtokol, amennyire
érzéki anyaga hatalmat ad értelmének az érzékek felett, és csak
annyi gonoszt, amennyire az érzékiség túlsúlyban van a többé-ke-
vésbé megkötözött Szellemmel szemben. Ebben rejlik mind a
nemzetek, mind az egyének természetes jósága és gonoszsága.
Ezt az embereket képező anyagban bennlakó romlottságot
megtaláljuk az egész világon: mindenütt nyomor, fájdalom, be­
tegség, halál, mindenütt szükség, előítéletek, szenvedélyek, vét­
kek; csak más alakban és változatban.
Az elvadult természet legnyersebb állapotából lép az ember
először, mindjárt szükségletek által, a társadalmi életbe. Az állat
fő tulajdonságai, erő és ravaszság kísérik őt, és fejlődnek ki külön­
böző formákban. Az állati alapösztönök eme változatai számta­
lanok, és az emberi kultúra legmagasabb foka, amit a világ eddig
elért, nem jutott messzebbre, mint hogy az állati ember alapösz­
töneire finomabb mázat kenjen. Ez azt jelenti, hogy a nyers állati
állapotból, annak a kifinomult legmagasabb fokáig emelkedtünk.
Ez az időszak azonban szükséges volt, mert beteljesülésével új
időszak kezdődik, az állati szükségletek kifejlődése után a világos­
ság és értelem iránti legmagasabb igények kifejlődése.
Az, hogy a halandó, sérülékeny ember nyomora mindig ér­
telmetlenségnek és szenvedélynek alávetett, csak az őt képező
matériában keresendő, és ezt Krisztus nagyon szépen szívünk­
be helyezte a nagy igazság által, mondván: a legjobb igazságra
törekvő ember is még hétszer vétkezik naponta. () ezzel azt
akarta mondani, hogy a legjobb, legképzettebb emberben is
még úgy el van zárva a Szellem hét ereje, hogy naponta legyűri

56
őt az érzékiség mind a hét hatása a minősége szerint. Tehát a
legjobb ember is ki van téve tévedéseknek és szenvedélyeknek.
A legjobb ember is tele van fogyatékossággal és bűnökkel. A
legjobb ember sem mentes fájdalomtól és nyomortól. A legjobb
ember is alá van vetve betegségnek és halálnak. É s miért van ez?
Mert mindezek szükséges következményei az őt építő romlandó
anyag tulajdonságainak.
Az emberiség tehát nem remélhet magasabb boldogságot,
ameddig létének fő alkatrésze ez a romlandó és anyagi lény. Két­
ségbeejtő gondolat, hogy az emberiség önmagától sohasem tud
fellendülni a valódi tökéletességhez. Kétségbeejtő a gondolat, de
egyben ez a vigasztaló oka annak, hogy miért öltözött egy ma­
gasabb, tökéletesebb lény ebbe a halandó, sérülékeny burokba,
azért, hogy a halandót halhatatlanná, a romlandót romolhatat-
lanná tegye. Ebben kell keresni Jézus Krisztus emberré válásának
igazi okát is.
Krisztus, vagyis a fénnyel felkent, Isten világossága, a bölcses­
ség, mely Istenből eredt, Isten fia, a lényeges Ige, ami által minden
lett, és ami a kezdetben volt. Krisztus, Isten minden dolgot készí­
tő bölcsessége, mintegy központja volt a paradicsomi fényvilág­
nak. O volt az a megbízható szerv, ami által egyedül az isteni erő
tudta közölni magát. Ez a szerv a halhatadan, tiszta természet, a
megsemmisíthetetlen, mindent éltető, a legmagasabb tökéletes­
séghez és boldogsághoz vezető szubsztancia, a tiszta elem, mely­
ben a szellem-ember élt.
Ebből a tiszta elemből, melyben Isten egyedül lakott, aminek
a szubsztanciájából teremtették az első embert, vált ki az első em­
ber bukása által. A jó, vagyis romolhatatlan, és a rossz, vagyis
romlandó princípium keveredésének fája gyümölcsét élvezve úgy
megmérgezte magát, hogy halhatatlan lénye összehúzódott a bel­

57
sejébe, és a halandó beborította a külsejét. Emiatt halhatatlanság,
boldogság és élet eltűntek, a változás következménye pedig halan­
dóság, boldogtalanság és halál lett.
Sok ember nem tud fogalmat alkotni a jó és rossz fájáról. Ez a
fa még a központban lévő kaotikus anyag terméke volt, melyben
a romlandó még uralta a romolhatadant. Ennek a mérgező, hal-
hatadanságot elrabló gyümölcsnek az ősi időkben történt élveze­
te helyezte Adámot ebbe az anyagi, a halálnak alávetett formába.
Az elemek alá süllyedt, holott azelőtt uralkodott fölöttük.
Ez a szerencséden véleden okozta, hogy a halhatadan böl­
csesség, a tiszta érzékfeletti elem, halandó burkot vett magára és
önkéntesen feláldozta magát, hogy belső erői a feloszlás közép­
pontjába lépjenek, és lassanként minden halandót újra felemeljen
a halhatatlanságba.
Ahogyan tehát teljesen természetes módon történt, hogy az
egykor halhatatlan ember egy halandó gyümölcs élvezete által ha­
landó lett, ugyanolyan természetesen az is megtörténhetett, hogy
az ember egy halhatatlan gyümölcs élvezete által újra megkaphat­
ta azelőtti méltóságát.
• Isten birodalmában minden természetesen és egyszerűen
megy végbe. Ennek az egyszerűségnek a felismeréséhez azonban
tiszta fogalmak szükségesek Istenről, a természetről és az em­
berről. S ha számunkra a legmagasztosabb hitigazságokat még
áthatolhatatlan sötétség takarja, ennek az az oka, hogy eddig még
mindig elválasztottuk az Istenről, a természetről és az emberről
alkotott fogalmakat.
Krisztus, amikor még a földön volt, már beszélt legbensőbb
barátaival a regeneráció nagy titkáról. Nekik viszont minden ho­
mályos volt, amit mondott. Még nem tudták megérteni. E nagy
igazságok kifejlődése ugyanis az utolsó időknek volt fenntartva;

58
hiszen ez a religio végső és legmagasabb misztériuma, melybe
mintegy egységbe folyik össze minden misztérium.
A regeneráció nem más, mint feloldás és megszabadulás attól
a tisztátalan és romló anyagtól, mely halhatadan lényünket köte­
lékbe béklyózva, és az elnyomott, tevékeny erők életét mintegy
halálos álomba merülve tartja. Szükség van tehát egy megbízható
szerre, ami ezt a bennünk holtat és nyomorúságot keltő erjedést
megszünteti, és az elnyomott erőket megint szabaddá teszi.
Ezt a szer azonban sehol másutt nem kereshető, mint a reli-
gioban, mert a religio tudományosan szemlélve az Istennel való
újraegyesülés tana, így meg kell tanítania bennünket arra az esz­
közre, amellyel elérhetjük ezt az újraegyesülést. Hát nem Jézus
és az Ő életre keltő ismerete a Biblia fő témája és a keresztény
minden kívánságának, reményének és vágyakozásának a lényege?
Nem kaptuk-e meg Urunktól és Mesterünktől, amíg tanítványai
között járt, a legrejtettebb igazságok legmagasabb magyarázatait?
Nem adott-e nekik Urunk és Mesterünk, amikor a feltámadása
után átszellemült szeretetében közöttük volt, még magasabb ki­
nyilatkoztatásokat a személyéről, és nem vezette-e be őket még
mélyebbre az igazság felismerésének a belsejébe?
Nem váltotta volna be ígéretét, melyet a főpapi imájában mon­
dott (Ján. 17,22-23): „Megosztottam velük a dicsőséget, amely­
ben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk:
én bennük, Te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek” ?
Mivel az Úr tanítványai az új és utolsó szövetségnek ezt a nagy
titkát nem tudták megérteni, Krisztus átruházta ezt a jövendő és
a most közeledő utolsó időkre és azt mondta: „Azon a napon
(amikor ugyanis dicsőségemet megmutatom nektek) fogjátok fel­
ismerni, hogy én az Atyában, ti bennem és én bennetek vagyok.”
Ezt a szövetséget nevezik majd a béke szövetségének, itt helyezik

59
el Isten törvényét a szívünk legbelsőjében. Mindannyian fel fog­
juk ismerni az Urat; az O népe leszünk, és O lesz a mi Istenünk.
Istennek ehhez a lényeges birtoklásához, ehhez a valódi, és
itt lent már lehetséges, Istennel való egyesüléséhez minden elő
van készítve, és a Szent elem, az igazi gyógyszer az emberiség
számára, Isten szelleme által megnyilvánult. Az Úr asztala meg
van terítve, és mindenkit meghívtak a lakomához. Készen áll az
angyalok igazi kenyere, amiről meg van írva: „Mennyei kenyeret
adtál nekik.”
Annak a titoknak a szentsége és nagysága, amely minden tit­
kot magában foglal, itt hallgatásra szólít, és csak a hatásait szabad
megemlítenünk.
A romló és feloszló bennünk felemésztődik úgy, hogy romol-
hatatlant és halhatatlant fog magára ölteni. A belső szenzorium
megnyílik és összeköt minket a szellemi világgal. A bölcsesség
megvilágosít, az igazság vezet és a szeretet lángja éltet minket.
Ismeretlen erők fejlődnek ki bennünk a világ, a hús és a Sátán
legyőzéséhez. Egész lényünk megújul és képessé válik arra, hogy
valódi lakása legyen Isten szellemének. Ez lehetővé teszi nekünk
a' természet uralását, a magasabb világokkal való érintkezést, és
hogy az Úr látványát élvezhessük és érintkezhessünk Vele. A tu­
datlanság kendője lehull a szemünkről, az érzékek béklyói szét­
törnek és megkapjuk Isten gyermekeinek szabadságát.
A legmagasabbat és a legfontosabbat megmondtuk. Ha igaz­
ságra szomjazó szíve minderről tiszta fogalmat alkotott, és telje­
sen felfogta az dolog nagyságát és szentségét, ahogyan ez a tárgy
igényli, akkor majd többet fogunk mondani. Egyelőre legyen az
Úr dicsősége és az Ön egész lényének megújítása a legmagasabb,
amire vágyhat!

60
Ötödik levél

Utóbbi levelünkben, szeretett Testvéreink, figyelmüket felhívtuk


minden titok legmagasabb)ára, a fontos istenbirtokra. Szükséges
Önöket tájékoztatni az e dolog fölötti bőséges világosságról.
Kedves Testvéreink, az ember itt lent boldogtalan, mert rom­
landó, mindenféle fáradalmaknak alávetett anyagból épült. Töré­
keny burka, melyet hordoz, kiteszi őt az elemek dühöngésének.
Fájdalom, szegénység, szenvedés és betegség a sorsa.
Azért boldogtalan az ember, mert halhatadan szelleme az érzé­
kek béklyóiban sínylődik. Az isteni világosság el van zárva benne.
Csak érzéki esze lámpafényénél bodadozik vándorlásának útjain;
szenvedély által kínozva, előítéletektől félrevezetve, tévedésektől
elvakítva zuhan a nyomorúság egyik mélységéből a másikba. Bol­
dogtalan az ember, mert beteg a teste és a lelke, és nincs igazi
orvossága sem a teste, sem a lelke számára.
Akiknek a többieket kellene vezetni, a boldogsághoz irányí­
tani és kormányozni, ugyanolyan emberek, mint a többiek, épp­
oly sérültek, éppen annyi szenvedélynek vannak alávetve, épp­
úgy előítéleteknek kitéve. Milyen sors vár tehát az emberiségre?
Mindig boldogtalan lesz a legnagyobb része, nincs megváltás
mindenki számára?
Testvérek! Ha az emberiség valaha is képes boldog állapotba
emelkedni, akkor az elérni vágyott boldogság csak a következő
feltételekkel lehetséges: először is az emberek szegénységének,
fájdalmának, betegségének és nyomorúságának ritkábbnak kell

61
lennie, másodszor csökkennie kell a szenvedélyeknek, előítéletek­
nek és tévedéseknek.
Lehetséges ez egyáltalán az általánosan romlott emberi termé­
szetben, mivel a tapasztalatok évszázadról évszázadra bizonyítják,
hogy a nyomort nyomor váltja fel, és a szenvedélyek, előítéletek
és tévedések mindig ugyanazt a vészt okozzák? Ha meggondol­
juk, hogy csak a formáik változtak, és az emberek minden évszá­
zadban ugyanazok a sérülékeny emberek voltak?
Rettenetes ítéletet mondtak ki az emberi nem fölött. Az ítélet
így hangzik: mindaddig nem lehetnek boldogok az emberek, amíg
nem lesznek bölcsek. Ok azonban addig nem lesznek bölcsek,
amíg az érzékiség uralkodik az értelmen, amíg a szellem a hús és
a vér béklyóiban sínylődik. Hol az az ember, akinek nincs szen­
vedélye? Lépjen elő! Nem viseljük-e mindannyian többé-kevésbé
az érzékiség láncait? Nem vagyunk-e mind rabszolgák, mindahá-
nyan bűnösök?
Igen, Testvérek! Ismerjük el, hogy rabszolgák és bűnösök
vagyunk! A nyomorúságunknak ez az érzése felkelti bennünk a
megváltás szükségletét. Pillantásunkat felfelé fordítjuk, és fentről
egy angyal hangja hirdeti nekünk: meg fogják szüntetni az ember
nyomorúságát!
Az emberek teste és lelke beteg. Ennek az általános betegség­
nek tehát oka kell legyen, és ez az ok abban a roskatag anyagban
rejlik, amely az embert alkotja. A romlandó körülzárja a romol-
hatatlant, a bölcsesség világossága megkötözve fekszik a sötétség
mélységeiben. A bűn élesztője van bennünk, és ebben az erjesz­
tőben rejlik az emberi romlás és annak továbbterjedése az ere­
dendő bűn minden következményével.
Az emberiség gyógyulása csak a bennünk levő bűn-erjesztő
elpusztítása által lehetséges. Tehát orvos és gyógyszer szükséges a

62
meggyógyításunk hoz. Viszont a beteg nem képes meggyógyítani
a beteget, a romlandó nem tudja tökéletessé tenni a romlandót.
A halott nem keltheti életre a holtat, a vak nem tudja vezetni a
világtalant. Csak a tökéletes tökéletesítheti a tökéledent, csak a
romolhatatlan teheti romolhatatianná a romlandót, csak az élő
képes a holtat lélekkel ellátni.
Az orvos és a gyógyszer ezért nem a romlandó természetben
keresendő, ahol minden halál és romlás. Az orvost és a szert egy
olyan felsőbb természetben kell keresni, ahol minden tökéletes­
ség és élet. Isten és a természet, a természet és az ember közötti
összefüggés ismeretének hiánya az igazi oka minden előítéletnek
és tévedésnek.
A teológusok, a filozófusok és a moralisták kormányozni
akarták a világot, és örökös ellentmondásokkal töltötték meg. A
teológusok nem ismerték Isten és a természet összefüggését, és
ezért tévedésekbe estek. A filozófusok csak az anyagot ismer­
ték, de nem az isteni és a tiszta természet összefüggését, így a
legtévesebb elméleteket állították fel. A moralisták nem ismerték
az emberi természet alapvető romlottságát, és szavakkal akartak
gyógyítani ott, ahol orvosságra volt szükség.
Ilyen volt a világ: az emberről és magáról Istenről is örökösen
vitatkoztak, és vélemények véleményeket szorítottak ki. Babona
és hitetlenség váltották egymást, és eltávolították a világot az igaz­
ságtól, ahelyett hogy közelebb hozták volna hozzá.
Egyedül csak a bölcsesség-iskolákban tanulták Isten, a termé­
szetet és az ember megismerését, és dolgoztak csendben évezre­
dek óta, hogy elérhessék az ismeret legmagasabb fokát, ami az
ember egyesülése a tiszta természettel és Istennel.
Ezt a nagy Isten- és természetcélt, amelyre minden törekszik,
az összes vallásban jelképesen bemutatták az embernek. Minden

63
emlékmű és szent hieroglifa csupán betű volt, melynek segítségé­
vel az ember lassanként újra megtalálhatta minden isteni, termé­
szeti és emberi titkok legnagyobbját, ugyanis mostani nyomorúsá­
gos állapotának gyógyszerét, azt a szert, amellyel lénye egyesülhet
a tiszta természettel és Istennel.
Ezt a korszakot Isten vezetése alatt elértük. Az Istenség, em­
lékezve az emberrel kötött szövetségére, ideadta nekünk a be­
teg emberiség gyógyszerét és megmutatta az utakat, amelyeken
az ember újra felemelkedhet tiszta természetének méltóságára, és
egyesülhet Istennel, mint boldogságának forrásával. E gyógyszer
ismerete a szentek és a kiválasztottak tudománya, birtoklása pe­
dig az Isten gyermekeinek megígért örökség.
Legyenek olyan jók, szeretett testvérek, és fordítsák ránk min­
den figyelmüket!
Vérünkben egy gluténnak nevezett sűrű anyag rejlik, ami az ál­
latival közelebbi rokonságban áll, mint a szellemmel. Ez a glutén6
a bűnanyag, a bűnök anyaga. Ez az anyag érzéki ingerek által kü­
lönbözőképen megváltozhat, és e bűnanyag megváltozott minő­
sége szerint különbözők az emberekben a bűnre hajló gonosz
hajlamok.
Leginkább kiterjedt állapotában ez az anyag gőgöt és büsz­
keséget okoz; legerősebben vonzó állapotában fösvénységet,
önszeretetet, egoizmust. Eltaszító állapotában dühöt és haragot;
körmozgásában könnyelműséget és bujaságot. Excentrikusságá-
ban falánkságot, dőzsölést; koncentrikus állapotában irigységet;
eszenciájában renyheséget.
Ez a bűngerjesztő többé-kevésbé minden emberben megvan,
és a szülőktől tovább öröklődik a gyermekekre. Ez a bennünk

6. Glutén: itt spirituális folyamatok leírásához használta Eckartshausen (a fordító).

64
továbbterjedt bűnanyag mindig megakadályozza, hogy a Szellem
egyidejűleg hathasson az anyagra. Ennek a bűnanyagnak határt
szabhat ugyan az ember az akaratával, uralhatja, hogy gyengébb
legyen a hatása őbenne. Teljes megsemmisítése nem áll hatal­
munkban; innen ered a jó és a gonosz örökös harca mibennünk.
Ez a bennünk levő bűnanyag képezi a hús és vér kötelékét, ami
a halhatadan szellemünkhöz köt minket, és az állati ingerekhez
bilincsel. Ez a bűnanyag egyben a meggyújtó, ami által az állati
szenvedélyek tüzet fognak és lángra lobbannak bennünk.
A bűnanyagnak az érzéki ingerre támadó heves reakciója okoz­
za bennünk, hogy helyes és nyugodt ítélkezés hiányában mindig
a rosszat választjuk a jó helyett; ugyanis ennek a szenvedélyt ter­
melő anyagnak az erjesztő mozgása akadályozza meg a Szellem
nyugodt hatását, ami a helyes megítéléshez szükséges.
Ugyanez a bűnanyag az oka a tudatlanságnak is, mert sűrű és
merev anyaga zavarja az agy finom szálait, ezért egyidejűleg meg­
akadályozza az értelem ráhatását, amire szükség van, hogy a meg­
értés eljusson a hozzá tartozó dolgokhoz.
A hamis és a gonosz tehát a bennünk levő bűnanyag tulaj­
donságai, ahogyan a jó és az igaz a szellemi alapelv tulajdonságai
bennünk, ha minden korlátlanul uralkodhat a bensőnkben.
Ennek a bennünk lévő valódi bűnanyagnak a felismerése ál­
tal megtanuljuk belátni, hogy erkölcsileg beteg emberek vagyunk,
és orvosra van szükségünk, aki meghozza azt a gyógyszert, ami
megsemmisíti ezt a bennünk hamisságot és gonoszságot keltő
anyagot, meggyógyít és erkölcsileg egészségessé tesz.
Azt is megtanuljuk belátni, hogy minden beszéd az erkölcsről
haszontalan ott, ahol igazi szerekre van szükség. Évszázadok óta
moralizálnak, és a világ még mindig ugyanaz. A beteg nem fog
meggyógyulni, ha az orvos a betegágynál csak beszél az erkölcs-

65
ről. A betegnek gyógyszert kell felírni, előbb azonban fel kell is
merni a tényleges állapotát!

emberiség beteg állapota

Az ember beteg állapota egy igazi mérgezés. Annak a fának a gyü­


mölcséből evett, amelyben a romlandó anyagi elv volt fölényben,
és ez az élvezet megmérgezte őt.
Az első hatása ennek az általános méregnek abban állt, hogy a
romolhatatlan elv, melynek kiterjedése adta Ádám tökéletességét,
visszahúzódott a legbelsőbbe, és átengedte a külsőt az elemek
uralmának. így hamarosan halandó anyag borította be a halha­
tatlan lényt, és a világosság elvesztésének természetes következ­
ményei voltak a tudadanság, szenvedély, fájdalom, nyomor és ha­
lál. Megszakadt a kapcsolat a fényvilággal; a belső szem, amely
mindenütt az objektív igazságot birtokolta, bezárult és kinyílt az
anyagi szem a jelenségek nyugtalan szemlélésére.
Az ember elvesztette minden boldogságát, és ebben a nyomo­
rúságos állapotban a mentő szer nélkül örökre elveszett volna.
Egyedül Isten végtelen szeretete és kegyelme, melynek semmi­
lyen más teremtési célja nem volt, mint a teremtett legnagyobb
boldogsága, mindjárt a bukás után megmutatta az elsüllyedt
embernek a megmentés eszközét, amelyre utódaival együtt a re­
ményét irányíthatta, hogy ideiglenes száműzetése állapotában, a
reményben megerősödve, alázatos alárendeltségben, türelmesen
viselje el a boldogtalanságát, és vándorlása során találja meg a
nagy vigaszt, hogy egy megmentő szeretete által minden, amit
elrontott, újra jóvá legyen téve. E kinyilatkoztatás nélkül az ember
sorsa a kétségbeesés lett volna.

66
Az ember a bukás előtt az Istenség élő temploma volt, és abban
a pillanatban, amikor ez a templom romba dőlt, Isten bölcsessége
már elkészítette ennek a templomnak az újjáépítési tervét. Ezzel
az időponttal kezdődnek el minden religio titkai és minden szent
misztérium, melyek az időtől és körülményektől és a népek fogal­
maitól függően, ezerszeresen ismételt és megváltoztatott képei az
egyetlen igazságnak. É s ez az igazság a regeneráció, az ember újra
összekapcsolódása Istennel.
A bukás előtt az ember bölcs volt, össze volt kapcsolódva a
bölcsességgel, a bukás után el lett választva tőle. Ezért szüksége
volt a kinyilatkoztatásra, arra a tudományra, amellyel újra létrejö­
het ez az egyesülés a bölcsességgel. Ez az első kinyilatkoztatás a
következő volt.
A halhatatlanság állapota abban áll, hogy a halhatadan áthatja
a halandót. A halhatatlan egy isteni anyag, Isten dicsősége a ter­
mészetben, a szellemvilág kivonata, Isten végtelensége, amiben
minden létezik, él és mozog.
Ez rendítheteden törvény: egyetlen teremtmény sem lehet
boldog, csak minden boldogság forrásában. Ez a forrás az a hely,
ahol maga Isten dicsősége van. A romlandó eledel élvezete által
az ember maga is romlandó és anyagi lett. Az anyag mintegy ő és
Isten közé feküdt. Isten már nem hatja át közvedenül, és emiatt
az anyag törvényeinek van alávetve. Az anyag kötelékeibe zárt,
benne lévő isteni a halhatadan őbenne. Ezt kell megszabadítani,
ennek kell őbenne újra kifejlődni, hogy uralkodjon a halandón;
akkor áll az ember megint az eredeti méltóságában.
Gyógyulásához és megfordulásához viszont szüksége van egy
eszközre. Ezt a szert a bukott ember azonban nem képes ön­
magától sem felismerni, sem megszerezni. Nem tudja felismer­
ni, mert a tiszta ismeretet, a bölcsesség világosságát elveszítette.

67
Nem tudja megszerezni, mert ez a szer a természet legbelsőjébe
van bezárva, és neki sem hatalma, sem ereje nincs arra, hogy a
természetnek ezt a legbelsőjét kinyissa. Emiatt szükséges a kinyi­
latkoztatás a szer felismeréséhez, és erő ahhoz, hogy megkapja.
Az ember üdvösségét újra meg kell szerezni, ami arra kész­
tette a bölcsességet, vagyis Isten Fiát, hogy az ember számára
felismerhetővé tegye magát, mint dszta szubsztanciát, amelyből
minden készült. E tiszta szubsztancia számára van egyedül fenn­
tartva, hogy minden holtat életre keltsen és minden tisztátalant
megtisztítson.
Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, és az emberben a
halandóság burkába zárt legbelsőbb isteni megnyíljon és az egész
világ megújuljon, szükség volt arra, hogy ez az isteni szubsztan­
cia emberré váljon, és az isteni megújító erejével felruházza az
emberiest. Az is szükséges volt, hogy ez az isteni-emberi forma
megölessen és lemészároltasson, hogy a vérében rejlő isteni, ro-
molhatatlan szubsztancia a Föld legbelsejébe behatoljon, és így
fokozatosan elvégezze a romlandó anyag feloldását. így, a maga
idejében újra megtalálhatja az ember a dszta, megújult Földet,
melybe elültethető az élet fája. Gyümölcsének élvezete által, mely
a halhatadan princípiumot tartalmazza, megsemmisíthető ben­
nünk a halandó, és az ember éppúgy meggyógyulhat az élet fája
gyümölcsének élvezetétől, mint ahogy megmérgeződött a rom­
landó princípium gyümölcsének élvezetétől.
Ez volt az első és legfontosabb kinyilatkoztatás, mely az ösz-
szes többinek alapja, és ami Isten választottai között, mindig szá-
jról-szájra adva, a jelen korig megmaradt.
Az emberi természetnek üdvözítőre volt szüksége. Ez az üd­
vözítő Krisztus Jézus volt, maga Isten bölcsessége, a valóság Is­
tenen kívül. Emberi burkot öltött magára, hogy újra megmutassa

68
a világnak az isteni halhatatlan szubsztanciát, mely O maga volt.
Önkéntesen feláldozta magát, ami által a vérébe zárt tiszta erők
áthatották a természet legbelsőbbjét, és mindent tökéletességhez
tudtak vinni.
Főpapként és ugyanakkor áldozatként belépett a legbelsőbbe.
Azáltal, hogy minden szükségeset teljesített, lefektette kiválasz­
tottál királyi papságának az alapjait, és személyének és erőinek
megismertetése által tanította őket, hogy a szellem elsőszülöttei­
ként hogyan vezethetik testvéri nemük többi emberét az általános
boldogsághoz.
Itt kezdődnek a papi titkai a kiválasztottaknak és a belső egy­
háznak. Az igazi királyi és papi tudomány a regeneráció tudo­
mánya, vagyis a bukott ember újra egyesítése Istennel. Királyi
tudománynak nevezik, mert az embert az egész természetfeletti
uralomhoz és hatalomhoz vezeti. É s papi tudománynak nevezik,
mert mindent megszentel, mindent a tökéletességig visz, minde­
nütt kegyelmet és áldást áraszt.
Ez a tudomány eredetét közvetlenül Isten szóbeli kinyilatkoz­
tatásából vezeti le. Mindig a belső egyház, a próféták és a szentek
tudománya volt, és sohasem ismert el más főpapot, mint Jézus
Krisztust, az Urat magát.
Ennek a tudománynak háromszoros célja volt: egyes embe­
reket, vagyis az első kiválasztottakat, azután a többieket, végül
pedig az egész emberiséget regenerálni. A gyakorlatban ez magá­
nak az embernek és a természet minden tárgyának a legmagasabb
fokú tökéletesítéséből állt.
Ezt a tudományt senki más nem tanította, mint maga Isten
szelleme, és azok, akik ezt a szellemet birtokolták. Ez abban kü­
lönbözött minden külső tudománytól, hogy Isten, a természet
és az ember ismeretét tökéletes összefüggésében tanította, míg a

69
külső tudományok sem Istent, sem a természetet, sem pedig az
embert és az ő rendeltetését nem ismerik dsztán.
Az igazi tudomány megtanította az embert, hogy megismer­
je a tiszta és romlatlan természetet és az elromlott és tisztáta­
lan természetet, és megmutatta az eszközöket, hogyan lehet az
utóbbit levetni, hogy újra hatalmába vegye az elsőt. Lényege
volt Isten megismerése az emberben és az isteni karakteré a ter­
mészetben, azért hogy az utóbbival, mint Isten pecsétjével, újra
fel lehessen nyitni a legbelsőnket, és így létrejöhessen az újra­
egyesülés az istenivel.
Ez az újraegyesülés, ez a regeneráció volt tehát a legmagasabb
cél, és ebből alakult a papság neve: religio, újra-összekapcsolódás
—Clerus regenerans.
Melkhisédek volt az első papkirály. Tőle származik Isten és a
természet minden igazi papja, hozzá kapcsolódott maga Krisz­
tus, mint Melkhisédek rendje szerinti pap. A Melkhisédek szó
már betű szerint nagy jelentőségű és nagyon átfogó: Szó
szerint azt jelenti: tanítja az élet igazi szubsztanciáját, és annak a
szubsztanciának az elválasztását a romlandó buroktól, mely azt
körülzárja.
Egy pap elválasztója a tiszta természetnek a tisztátalantól,
elkülönítője a mindent fenntartó szubsztanciának a romlandó,
fájdalmat és nyomorúságot okozó anyagtól. Az áldozat, vagyis
amit kiszűrt, kenyérből és borból áll. A kenyér a mindent fenn­
tartó, és a bor a mindent éltető szubsztanciát jelenti. Melkhi­
sédek rendje szerinti pap tehát az, aki mind a tiszta, mindent
fenntartó, mind a mindent éltető szubsztanciát képes elválaszta­
ni a tisztátalantól, és ezt valódi kibékítő és újraegyesítő szerként
tudja használni a bukott emberiség érdekében azért, hogy magát
az igazi királyi méltóságot, vagyis a természet fölötti hatalmat,

70
és a papi méltóságot, vagyis az összekapcsolás erejét kiossza a
magasabb világok áldásával.
E néhány szóban rejlik Isten papságának teljes titka, a pap te­
vékenysége és célja.
Ez a királyi papság viszont addig nem érhette el teljes érett­
ségét, amíg maga Krisztus Jézus, mint örök főpap, nem telje­
sítette minden áldozat legnagyobbját, és nem lépett be a leg­
belsőbb szentélybe.
Itt új és nagy titkok nyílnak meg, amelyek egész figyelmüket
megérdemlik.
Mivel Isten bölcsességének és igazságosságának örök tanácsa­
iban meghatározott volt, hogy a bukott emberi nemet úja meg­
mentsék, így Isten bölcsességének olyan eszközt kellett válasz­
tania, amelyik e nagy cél megőrzésére minden viszonylatban a
legalkalmasabb volt.
Miután az ember egy romlandó, a halál erjesztőjét magában
hordozó gyümölcs élvezete által annyira meg lett mérgezve,
hogy minden körülötte lévő holttá és rothadóvá vált, az isteni
szánalomnak szükségszerűen olyan ellenszert kellett készítenie,
ami szintén ehető, és amely mindent fenntartó és újra életre kel­
tő anyagot tartalmazott, hogy e halhatatlan eledel élvezetével a
megmérgezett és halálnak alávetett embert megint meg lehessen
gyógyítani és nyomorúságából ismét megmenteni. Ahhoz azon­
ban, hogy ezt az élet fáját e földön újra el lehetett ültetni, minde­
nek előtt szükséges volt a Föld központjában lévő anyagi, korrupt
princípiumot regenerálni, visszafordítani és képessé tenni arra,
hogy a mindennek életet adó szubsztancia legyen, mint egykor.
Ez az új életre való képessé tétel, és a magában a Föld kö­
zéppontjában levő korrupt lény feloldozása semmilyen más mó­
don nem volt lehetséges, mint az isteni életszubsztancia húsba

71
és vérbe burkolódzása által, hogy azután a benne rejlő életerőket
megint átruházza a meghalt természetre. Ez valóban megtörtént
Krisztus halála révén. A kiontott véréből áramló erő-kivonat át­
hatolt a Föld legbelsején is, életre keltette a holtakat, széttörte a
sziklákat, és a Nap nagy, teljes elsötétülését okozta, mert a Föld
középpontjából, ahová a Világosság behatolt, a sötétség minden
elemét kiszorította a legkülső felületre és lefektette az alapokat a
világ jövőbeli újra átszellemüléséhez.
Krisztus halálának idejétől kezdve állandóan kifelé dolgozza
magát az Isteni, az O kiontott vére által a Föld középpontjába vitt
erő segítségével, és folyamatosan képessé tesz minden szubsztan­
ciát a világra eljövendő nagy átváltozásra.
Nem egyedül a világépítmény általános megújítása volt azon­
ban a megváltás célja. Vérontásának fő tárgya az ember volt és,
hogy már ebben az anyagi világban, lénye megjavítása által a le­
hető legmagasabb tökéletesedést elérje, volt a célja Jézus Krisztus
végtelen szenvedésének.
O a világ megváltója. O az emberek megváltója. Emberré vá­
lásának az volt az oka és tárgya, hogy kiváltson minket a bűnből,
nyomorúságból és halálból. Jézus Krisztus az értünk feláldozott
teste és az értünk kiontott vére által megváltott minket minden
gonosztól. Jézus Krisztus teste és vére fogalmának világos felis­
merésében rejlik az ember lényeges regenerációjának valódi és
tiszta ismerete.
A belső templom legnagyobb titka Krisztussal nemcsak szel­
lemileg, hanem testileg is összekapcsolódni. Vele egy szellemmé
és Vele egy lénnyé válni a bőség, amelyre kiválasztottál vágynak.
Az eszközök ehhez a lényeges istenbirtokhoz rejtettek a világ
bölcseinek szeme előtt, de az egyszerűségnek és a gyermeki érzü­
letnek nyilvánvalóak.

72
Büszke filozófia, hajolj porba Isten nagy titkai előtt, amelyeket
nem ismersz, és amelyeknek a kikutatásához nincs mércéje a te
gyenge érzék-eszednek!

73
Hatodik levél

Isten emberré lett, hogy az embert istenivé tegye. A menny egye­


sülni fog a Földdel, hogy a Földet mennyeivé tegye. Ahhoz azon­
ban, hogy ez az istenivé válás, a mennyország kialakulhasson, vál­
tozásra van szükség, lényünk megtérésére. Ezt a változást, ezt a
megtérést nevezik újjászületésnek. A születés olyan világba való
belépést jelent, amelyikben az érzékek uralkodnak, ahol a bölcses­
ség és szeretet az énközpontúság kötelékeiben sínylődnek. Újjá­
születni olyan világba való visszatérést jelent, ahol a bölcsesség és
a szeretet szelleme uralkodik, és az állatember engedelmeskedik.
Az újjászületés háromszoros: első az értelmünk újjászületé­
se, második a szívünk vagy akaratunk újjászületése, végül pedig
egész lényünk újjászületése. Az első és a második típusú újjászü­
letést szellemi újjászületésnek, a harmadik típusút pedig testi újjá­
születésnek nevezik.
Szellemben és akaratban sok jámbor és Istent kereső ember
született újjá. Kevesen ismerték viszont a tesd újjászületést. Ez
az utóbbi csak keveseknek adatott meg, és azoknak is csak azért,
hogy mint Isten követei7 a nagy cél és szándék szerint dolgozza­
nak, és az emberiséget közelebb vezessék az üdvösségéhez.
Most szükségessé vált, szeretett Testvérek, hogy megmutas­
suk Önöknek az újjászületés igazi rendjét. Isten, aki a teljes erő,
bölcsesség és szeretet, mindent a rend és a harmónia szerint tesz.

7. Az eredetiben: ágens (közvetítő, hatóerő, hatást kiváltó tényező; 1. 2. levél).

74
Aki a szellemi életet nem kapja meg, kedves Testvérek, aki nem
születik újra az Úrból, az nem mehet be a mennyországba.
Az ember szülei által az eredendő bűnben születik, ez azt je­
lenti, hogy a természetesbe, és nem a szellemi életbe kerül. A
szellemi élet az, szeretni Istent mindenek fölött és a felebarátot,
mint saját magunkat. Ebből a kétszeres szeretetből áll az új élet
princípiuma.
Az ember a gonoszban születik, önmaga szeretetében és a vi­
lág szeretetében. Önszeretet, önérdek, önmaga kedvtelése, ezek a
gonosznak az alkotóelemei. A jó az Isten és a felebarát szerete­
tében rejlik.
Nem ismerni más szeretetet, mint minden ember szeretetét,
nem ismerni más érdeket, mint minden ember érdekét, sem más
kedvtelést, más jólétet, mint mindenki jólétét, ez különbözteti
meg Isten gyermekeinek a szellemét e világ gyermekeinek a szel­
lemétől. A világ szellemét Isten gyermekeinek szellemére cserél­
ni, ez az újjászületés, és ezt nevezik a régi ember levetésének és
az új felöltésének.
Senki sem születhet azonban újjá, ha ezeket az alapelveket
nem ismeri, ha ezeket az alapelveket nem gyakorolja. Az igazság
lesz a hitünk témája, a jó lesz annak a témája, amit megteszünk
vagy nem.
Aki újjá akar születni, annak tehát először tudnia kell mi tar­
tozik az újjászületéshez. Képesnek kell lennie mindennek a meg­
értésére, átgondolására és megfontolására. Akkor aszerint is kell
cselekednie amit tud, és a következmény az új élet lesz.
Mivel most először a tudás és az oktatás szükséges mindarról,
ami az újjászületéshez tartozik, így először egy tanítóra, egy okta­
tóra van szükség, és ha az ember megismerte, a hitre őbenne. Hi­
szen nem használna a tanító, ha a tanuló nem hinne benne. Ezért

75
a hit a kinyilatkoztatásban az újjászületés kezdete. Kezdenie kell
elhinni, hogy az Úr, a fiú és Isten bölcsessége, aki öröktől fogva
Isten, eljött a világba az emberi nem boldogítására; hogy az Úr
birtokol minden hatalmat a mennyben és a Földön, és minden hit
és minden szeretet, minden igaz és jó egyedül tőle jön; hogy az
Úr a közvetítő, az emberek megváltója és kormányzója!
Ha ez a legmagasabb hit gyökeret vert bennünk, akkor gyakran
fogunk az Úrra gondolni, és a hozzá fűző gondolatok kifejlesztik
bennünk az O visszaható kegyelme által a hét elzárt szellemi ké­
pességet. Következik az út ehhez a megnyilvánuláshoz.

Út a boldogsághoz

Ha Te, ember és testvér, a számodra lehetséges legmagasabb


boldogságot el akarod érni, akkor keresd az igazságot, a böl­
csességet és a szeretetet! Igazságot, bölcsességet és szeretetet
viszont csak egyetlen egységben találsz, ez pedig az Úr, Krisz­
tus, a fénnyel felkent. Keresd Krisztust minden erődből, a szí­
ved bőségéből keresd Öt!
Felemelkedésed kezdete a te csekélységed felismerése. Ebből
a felismerésből igény keletkezik magasabb képességre. Ez a szük­
séglet a hit kezdete. A hit bizalmat ad; viszont a hitnek is foko­
zatai vannak. Először jön a történelmi hit, azután az erkölcsi hit,
végül az isteni hit, legvégsőként az élő hit.
A lépcsőzet a következő: a történelmi hit akkor kezdődik, ha
az idők történelméből és a kinyilatkoztatásból megtudjuk, hogy
volt egy ember, aki názáreti Jézusnak nevezte magát. Ez a férfi
nagyon különleges férfi volt, aki rendkívüli módon szerette az
embereket, nagy jótetteket nyújtott nekik, és kiválóan erényes éle-

76
-tét élt, vagyis az egyik legerkölcsösebb és legjobb ember volt, aki
megérdemli egész figyelmünket és szeretetünket.
Krisztus létezésének ebből a csupán történelmi hitéből fej­
lődik ki az erkölcsi hit, az ugyanis, hogy mindenben, amit ez a
férfi tanított, kedvünket leljük, valóban belátjuk, és úgy találjuk,
hogy egyszerű tanítása tele volt bölcsességgel, és iskolája tele
szeretettel; hogy nagyon jó szándékú volt az emberiség iránt,
és az igazságért szívesen elszenvedte a halált. így keletkezik a
személyében való hit után a szavaiban való hit. Ebből fejlődik ki
a hit az O isteniségében.
Ugyanis ez a Krisztus, aki nekünk személyiségében annyira
szeretetreméltó, viselkedése és tana által annyira tiszteletre mél­
tó, ez a Krisztus tehát, saját maga mondja, hogy Isten Fia. Amit
mond, természetfölötti csodatételekkel erősíti meg. Betegeket
gyógyít, halottakat kelt életre, feltámad a halálból, és halála után
még negyven napig tanítványaival együtt vándorol, hogy a termé­
szet és a religio magasabb titkaira tanítsa őket.
Ekkor alakul át a természetes és észbeli hit Krisztusban, isten­
bélivé. Elkezdjük hinni, hogy volt egy Istenné változott ember.
Ebből a hitből ered az igaznak tartása mindannak, amit még nem
értünk meg, és amiről azt mondta, hogy hinnünk kell benne.
A hittel Jézus isteniségében, teljes odaadásunkkal feléje és pa­
rancsainak hű követésével alakul ki végül az élő hit, mellyel ben­
sőnkben tapasztalat által mindent igaznak érzünk, amit eddig csak
gyermeki bizalommal hittünk. Ez az élő, és tapasztalat által iga­
zolt hit a legmagasabb fok.
Ha szívünk az élő hit által befogadta magába Krisztust, akkor
születik meg a szívünkben, mint egy szegényes istállóban, ez a
Világ Világossága. Minden tisztátalan bennünk, a hiúság pókhá­
lójával körülfogott, az érzékiség salakjával lefedett. Akaratunk a

77
szenvedélyek jármába fogott igavonó ökör. Értelmünk az a sza­
már, amely a nyakas véleményébe, előítéleteibe és esztelenségébe
kapaszkodik.
Ebben a nyomorult, roskadt kunyhóban, az állati szenve­
délyek lakóhelyén születik meg bennünk Krisztus a hit által.
Lelkünk egyszerűsége a pásztori állapot, mely az első áldoza­
tokat hozza neki. Míg végül királyi méltóságunk három fő ere­
je: értelmünk, akaratunk és tevékenységünk leborulnak előtte,
és áldoznak neki az igazság, a bölcsesség és a szeretetet ado­
mányaival.
Szívünk istállója apránként egy külső templommá változik.
Krisztus tam't abban. Viszont ez a templom még tele van írás­
tudókkal és farizeusokkal. A galambkereskedők és kufárok még
benne vannak, ezeket ki kell zavarni, és a templomot átváltoztatni
egy imaházzá.
Krisztus fokozatosan kiválaszt bennünk minden alkalmas
erőt az O kinyilatkoztatására. Meggyógyítja a vakságunkat, meg­
tisztít a leprától, a bennünk levő holtat élővé, a gonoszt holttá
teszi, keresztre van feszítve bennünk. Meghal, és dicsőségesen,
győztesként támad fel bennünk. Ezután az O személyisége
munkálkodik bennünk és tanít minket a magasabb titkokra, míg
végül képessé tesz a teljes regenerációra, felmegy a mennybe,
és elküldi nekünk igazsága szellemét. Mielőtt ez a szellem hatá­
sossá válik bennünk, a következő változások történnek velünk:
először felerősödik értelmünk hét potenciája, azután a szívünk
vagy akaratunk hét potenciája. Ez a felfokozódás a következő
módon történik.
Az emberi értelem hét potenciára vagy képességre oszlik.
Az első potencia az a képesség, amellyel az önmagán kívüli
tárgyakat szemléli - Intuitus.

78
A második potenciával észleljük a szemlélt tárgyakat —Ap-
perceptio.
A harmadik potencia az észleltet megint visszaadja —Reflexió.
A negyedik potencia az a képesség, amely az észlelt tárgyakat a
sokrétűségükben szemléli —Phantasia, Imaginatio.
Az ötödik potencia a döntés képessége valami fölött —judicium.
A hatodik potencia elrendezi a dolgokat összefüggéseik sze­
rint - Ratio.
A hetedik végül az a képesség, mely a rendezettet az értelem
dolgává alakítja —Intellectus. Ez az utolsó tartalmazza egyben az
összes többi összegét.
Az ember akarata szintén hét potenciára oszlik, melyek egész­
ben véve képezik az ember akaratát vagyis annak alkotóelemei.
Az első az a képesség, mellyel a vágyott dolgokra önmagán
kívül vágyakozik —Desiderium.
A második képességgel a vágyott dolgokat sajátjává tudja ten­
ni - Appetitus.
A harmadik képesség, alakot adni azoknak, valóssá tenni vagy
beteljesíteni a vágyat —Concupiscentia.
A negyedik képességgel fel tudja venni magába a hajlamokat,
anélkül hogy valamelyik mellett döntene, vagyis a szenvedély ál­
lapota - Passió.
Az ötödik képességgel dönt egy dolog mellett vagy az ellen
—Libertás.
A hatodik a kiválasztás potenciája azaz a valóban elhatározott
döntés —Electio.
A hetedik az a képesség, mellyel a kiválasztott tárgynak egzisz­
tenciát ad — 1Voluntas. Ez a hetedik potencia megint tartalmazza
az összes többit és azoknak összege.
így hát az értelem e hét potenciáját, ugyanúgy a szívünk vagy

79
akaratunk hét potenciáját, lehetséges egy különös módon meg­
nemesíteni és felemelni, ha Krisztust, mint Isten bölcsességét az
értelmünk princípiumának, és egész életét, ami maga a szeretet
volt, akaratunk motívumának tekintjük.
Értelmünket akkor képezzük Krisztus szerint,
1. ha mindenben Őt látjuk, ha Ő a tetteink egyetlen szempontja
—Intuitus,
2. ha mindenütt az Ő tetteit, az Ő gondolkodásmódját, az Ő szel­
lemét észleljük - Apperceptio,
3. ha minden gondolatunkban mindenhol az Ő megállapításait
tükrözzük, mindenütt úgy gondolkodunk, ahogyan O gondol­
kodott volna - Reflexió ,
4. ha hagyjuk, hogy elképzelési erőnk egyetlen tárgya az Ő szel­
lemisége, gondolkodása, az Ő bölcsessége legyen —Phantasia,
5. ha minden gondolatot elvetünk, ami nem az O gondolata, és
azokat a gondolatokat választjuk, amelyek az Ö gondolatai le­
hetnének —judicium,
6. ha végül szellemünk egész eszme-építményét az O ideái és szel­
leme szerint rendezzük —Ratio;
7. így jön létre bennünk egy új világosság, ami az érzék-értelmet
messze túlszárnyalja, és magasabb világosság lesz —Intellectus.
Éppen így formálódik a szívünk, ha mindenben
1. csak Őt keressük —desiderare',
2. csak Őrá vágyunk —appetere\
3. csak Őt akarjuk —concupiscere\
4. csak Őt szeretjük —amare\
5. csak azt választjuk ami Ő, és menekülünk mindaz elől, ami
nem Ő —eligere\
6. csak az Ő harmóniája, az Ő parancsolatai, előírásai és rendje
szerint élünk —subordinare,

80
7. amelyek által végül létrejön akaratunk teljes egyesülése az
Övével.
Ezzel az egyesüléssel az ember közös érzületű és egyetlen szív
Krisztussal; e tökéletes egyesülés által fokozatosan megjelenik
bennünk az új ember, és egybeolvad bennünk az isteni bölcsesség
és szeretet, hogy egy új szellem-embert alkosson, akinek szívében
a hit a látásba megy át. Ezzel az élővé vált hittel szemben a két
India kincsei csupán salaknak tekinthetők.
Ez a lényeges isteni birtok, vagy Krisztus bennünk, az a kö­
zéppont, melyhez minden misztérium törekszik, mint egy körben
a sugarak. Egyedül ebben rejlik a religio és minden misztérium
legmélyebb titka.
Isten birodalma az igazság, az erkölcsösség és a jólét biro­
dalma. Ez emberenként a legbelsőbből munkálkodik kifelé, és
Krisztus szelleme által apránként kiterjed minden nemzetre, hogy
mindenütt rendet teremtsen, melyben mind az egyén, mind az
egész faj nyerhet, melyben az emberi természet a legnagyobb tö­
kéletességre fejlődik, és a beteg emberiség kigyógyítható minden
fogyatékosságából.
És egykor csak Isten szeretete és szelleme fogja az egész em­
beriséget éltetni. Fel fogja kelteni és éltetni az emberi természet
erőit, a bölcsesség szándékai szerint vezeti és a megfelelő viszo­
nyokba hozza azokat.
A Szellem első gyümölcsei lesznek az elöljárók szeretete alá­
rendeltjeik iránt, az alárendeltek engedelmessége feletteseikkel
szemben, a béke, a polgári hűség, a családi egyetértés, a nemzetek
kölcsönös szeretete.
A jóért való lelkesedés rajongás nélkül, lelkünk felemelése túl­
feszültség nélkül, a szív jótékony felmelegedése viharos türelmet­
lenség nélkül fogják a sokáig elválasztóttakat, a sok különbség mi­

81
att eltávolodottakat, az emberi nemnek az előítéletek és tévedések
miatt egymás ellen felingerelt részeit egymáshoz közelebb hozni,
kibékíteni és egyesíteni.
É s a természet nagy templomában kicsik és nagyok, szegények
és gazdagok dicshimnuszt fognak énekelni a szeretet Atyjának.

82
A menny a földön
vagy
Krisztus ember szívében

A világ csak akkor lesz örömteli,


ha Krisztus benne van.
Boldogságot ád eg a Földön,
békét és szerencsét minden országban.

Ki a Krisztus? O a szeretet,
O a bölcsesség, O az erő,
tiszta hajlamoknak eredete O,
a belsőben világosságot teremtő.

A hol 0 van, ott az emberi méltóság,


ami boldogítja az érző szívet.
Egyedül O hordozna a mélyen
nyomorba sújtó terheinket.

Szomorúság és szenvedés eltűntek,


ahol az O szelleme él a szívben.
Tavaszodás, rózsák ideje
csak Ővele serken.
A hercegekbez, kik Vele uralkodnak,
más herceg nem lehet hasonló.
A szeretet veheti majd a jogarat,
a birodalmában csak szeretet található.

Ecseteljük hát a képet,


a boldogságról, melyet O ád,
ha templomának csarnokaiban
az egész emberiség szereti egymást!

A% emberek atyjává válnak a hercegek,


a papok orvosokká lesznek.
E vj a szerencsét csak Neki köszönhetjük,
a nagy emberiség-megmentőnek.

Minden, ami kerülte és gyűlölte egymást,


Zsidó és pogány, nagy és csekély,
és ami egymáshoz nem illeszkedett,
most bensőséges egyesülésben él.

A betegre, gyógyításához készen


várnak a gyógyszerek,
a szegénység köntösében lévőt,
védik gyöngéden a testvérek.

A z éhezőnek eledelt adnak,


mindenkit segítenek a szükségben.
Ha idegen érkezik az útról,
részesül lakásban, italban és kenyérben.
Egyetlen ögvegy sem úsgik könnyekben,
többé egyetlen árva sem sóhajtogik.
Mindenki táplálkozhat bőségesen,
mert róluk a g Úr gondoskodik.

A templomban Sgellem és igagság van,


a g oltárnál sgív és Ige,
és a pap méltóságát hirdeti
Isten sgent pecsétje.

Bölcsesség a koronák dísge,


sgeretetfog a világban lakni,
sgeretet uralkodik a sgentélyben,
Elysiumot fo g teremteni.

Egyetlen testvérünket sem


fojtogatja többé vérpad.
Egy törgsnek tagjai vagyunk,
mindenki a másiknak támasgt ad.

Önkényesen forgolódó orvosok


a tagokat össge-vissga vagdalják,
a bölcsek, mint a testnek tulajdonát,
őrigye ápolni fogják.

O! M ég sohasem érgett boldogság,


mely most a sgívemben feltárul!
Keresgtény és gsidó és török meg pogány
már mind k ég a kégben vonul.
Farkas és bárány együtt van a menőkön,
viperával szórakozik a gyermek,
hiszen egyesültek a szeretet által
az ellenséges természetek.

M ár csak egy rövid útszakasz


vándor, most nézz körül!
Lassacskán leereszkedik a felh ő
a belső szentély fölül.

Nézd, miként denevér és bagoly


a napkelte elől bújnak,
úgy tévedés, éjszaka és előítéletek
az árnyék országába vonulnak.

M ár keletkezik az új Föld,
egy új világ közel van!
Krisztus szelleme kiált: „Legyen!”
és lám, valóban már itt is van.

O itt áll! Be kéne zárni,


hogy a világ önmagát meglássa!
De nem! Nem szabad tudnia,
míg tart a függöny felhúzása.

Akkor majd többé a Földön


egyetlen forradalom sem dúl,
O, a nemzetek boldogsága,
Ő közel van, Ő, az Úr.

86
M ost háborúhoz hasonlóan,
ezernyi embertfojtogat a sötétség szelleme.
M ivel a szeretet marad győztes,
neki mégis el kell tűnnie.

Isten, ha népe teljesen elfelejti Őt,


idegen fegyvert vesz igénybe,
bűnnek kell megbüntetnie a bűnt,
mely a szenvedés eredete.

Ámde, a bűnös szeméből


egyetlen könnycsepp is hull,
—mert A tyja k/fel van —
a szenvedés képe átalakul.

Ügyetlen az, ki mindent irányít,


egyenget és bölcsesség a célja,
némelyik, ki önmagáért küzd,
hogy miért, gyakran maga sem tudja.

Sokan csak ayt mérlegelik,


amit az értékek meglátnak.
Ha a függönyt felhúznák,
milyen nagy csodálkozás a világnak!

Félre veletek akkor, ti büszke filozófusok,


megszégyenülné válva
az előtt, aki csak a bölcsek reménye,
világossága és boldogsága.
A y értelem, melyet ti istenítetek,
csupán a ^ értékek világossága,
aki Bábel létráján másaik a^
a% igazságot meg nem látja.

A% által, ki a szélben a homokot fújja,


művetek majd megsemmisül.
A hit dicsősége elől
minden hamis így menekül.
A ROZKKRT TTS PF.RS KT ADY ANYAI

J . VAN R tTC.KF.NBORGH MÜVEI

A modern Rózsakereszt elemi filozófiája


Az eljövendő új ember
A Gnózis jelenlegi megnyilatkozása
Az egyiptomi ős-Gnózis I-IV.
Újból kihirdetve és magyarázatokkal ellátva
a Tabuk Smaragdina és a Corpus Hermeticum alapján

A Rózsakereszt Szerzetének titkai


A Rózsakeresztes Rend szellemi hagyatékának ezoterikus elemzése
1 - A Rózsakereszt Szerzetének kiáltványa
A Fama Fraternitatis R.C. ezoterikus elemzése
2 - A Rózsakereszt Szerzetének hitvallása
A Confessio Fraternitatis R.C. ezoterikus elemzése
3-4 - Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője I-II.
A „Die Chymische Hochzeit Christiani Rosenkreutz Anno 1459”
ezoterikus elemzése
Dei Glória Intacta
Az új idők szent Rózsakeresztjének beavatási
. misztériuma

A Boldognak-mondások misztériuma
Tiánai Apollós Nuktemeronja
Elet és halál misztériuma
Leleplezés
Nincs üres tér
Az egyetemes gyógyszer
Krisztianopolisz
A világ világossága
Részletek a Hegyi beszédből
A Pistis Sophia gnosztikus misztériumai
O tharose D l. PpTRl mQvei
Transzfiguráció
A megújulás pecsétje
Hét hang beszél
Az Arany Rózsakereszt
A Világosság Hármas Szövetsége
Levelek
Az élő Ige

C atharose D e P etrj és
J. VAN R uckenborgh müvei
Samballa Szerzete
Az egyetemes ösvény
A nagy változás
Az egyetemes Gnózis
Az új jel
Az új idők apokalipszise

Megújító Akvárius-konferenciák
(1) Az új ember fényruhája —Bilthoven —1963.
(2) A rózsakereszt világszerzete —Calw —1964.
(3) Az isteni határozat hatalmas jelei —Bad Münder —1965.
(4) A rózsakereszt megszabadító ösvénye —Basel —1966.
(5) Az új merkúrbot —Toulouse - 1967.

Ébresztő!
Felhívás az alapvető életmegújításra
A kínai Gnózis
Megjegyzések Lao Ce Tao Te King-jéhez
F.GYKB S7.F.R7.ÓK MÜVF.I
Kari von Eckartshausen —A felhő a szentély fölött
Marsilio Ficino — Levelek
Hermész Trismegistosz - A lélek okulására(Kristály sorozat 1.)
Antonin Gadal - A szent Grál útján
— A katárok öröksége
Mikhail Naimy — Mirdad könyve

A tökéletes élet evangéliuma


A Rózsakereszt útja korszakunkban
A transzfiguráció folyamata
Misztériumállatok (Kristály sorozat 2.)
A megvilágosító ismeret (Kristály sorozat 3.)
Vissza az ősforráshoz (Kristály sorozat 4.)
A Gnózis mint benső vallás (Kristály sorozat 5.)
Eltörött a hajcsár botja (Kristály sorozat 7.)
Utoljáraszületett János
A lélek rejtélye (Pistis Sophia)
A Vízöntő-evangélium

Rozekruis Pers, Bakenessergracht 5, Haarlem, Hollandia

Magyarországon kiadja:

Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület


2528 Uny, Pelikán Konferenciahely
pelikan@lectorium.hu
www.lectorium.hu
.M agyarországi L ectorium R osicrucianum E gyesület

Pelikán konferenciahely
2528 Úny-Újtelep

Centrumotthomok:
1064 Budapest, Rózsa u. 95.
4025 Debrecen, Piac u. 58.
2400 Dunaújváros, Árpád u. 1.
9022 Győr, Bástya u. 54.
7400 Kaposvár, Gyár u. 22.
3527 Miskolc, Tüzér u. 10.
4400 Nyíregyháza, Vécsey u. 40.
7626 Pécs, Orsolya u. 1.
6723 Szeged, Sándor u. 10.

www.lectorium.hu
e-mail: pelikan@lectorium.hu

Kiadja a Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület


ISBN 978-963-7420-65-8

You might also like