A Bach-Eszenciák Hét Csoportja

You might also like

Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 16

A Bach-eszenciák hét csoportja

1. csoport: félelemre
A kivonat javasolt
Megnevezés Alkat Megerősítés Kulcsszavak
alkalmazása
Kora nyáron virágzik. A vörös vadgesztenye típusok  Béke és nyugalom  A kivonat azok számára Negatív: túlgondoskodás,
Virágzó hajtásukat levelestül túlzott mértékben aggódnak árad belőlem. ajánlott, akik a rátelepedés, túlzó óvatosság,
szedik. Forralásos módszer. szeretteik biztonságáért, ami  Hagyom, hogy a legrosszabbra gondolnak, kötődés.
erős szorongást okoz náluk. szeretteim a saját életüket ha valamelyik szerettük Pozitív: bizalom, optimista
Gyakran képzelik egy éljék, és bízom benne, később érkezik haza a szemlélet, pozitív
szituációban a hogy biztonságban szokásosnál. gondolkodás.
Aesculus x carena, legrosszabbakat, amelyeket vannak.  Akik túl messze mennek
vörös vadgesztenye azután erejükön felül szeretteik
igyekeznek kivédeni. A vörös befolyásolásában vagy
vadgesztenye-eszencia abban ellenőrzésében.
segít, hogy bízzunk  Akik túlságosan aggódnak
szeretteink biztonságában, s szeretteik egészségéért.
ne aggodalmaskodjunk
fölöslegesen.
Nyáron virágzik. Különálló A napvirág típus különösen  Tele vagyok erővel és  Üres, merev Negatív: riadó, félelem,
virágait szedik. nyitott személyiség, aki jól bátorsággal. tekintetűeknek. terror, pánik, rémálom,
Napsugárkezelés. titkolja mélyen gyökerező  Nem félek az oroszlántól  Akik könnyen elvesztik az dermedtség.
félelmét, de így nehéz sem. önuralmukat, és Pozitív: bátorság, erő,
megszabadítani tőle. Gyakran  Emberfeletti hisztérikussá válnak. önfeláldozása, elvhűség.
tesznek szívességet erőfeszítésekre vagyok  Akiket a félelem megbénít
Helianthenum másoknak, és igen képes. és cselekvésképtelenné
önfeláldozóak. A napvirág- tesz.
nummularium, eszencia jót tesz azoknak,  Akik drogproblémával
napvirág akik rémálmoktól küszködnek.
szenvednek, drogoznak, de
segít a rémálmok, a rettegés,
vagy a pánik esetén és a
drogosoknak is. A legtöbb
receptben alkotóelemként
szerepel.
 
1. csoport: félelemre
Nyáron virágzik. Különálló A bohócvirág típusúak  Megszűnik a félelem,  Azoknak a gyerekeknek Negatív: fóbiák,
virágait szedik. szégyenlősek, bátortalanok, szabad vagyok. ajánlott, akik nem bátortalanság, idegesség,
Napsugárkezelés. néha gyávák. Érzékenyek, az  Korlátok közé szorítom a szívesen játszanak a szégyenlősség, szorongás.
életet rémísztőnek tartják, félelmeimet. többiekkel. Pozitív: bátorság, biztonság.
félelmeiket eltitkolják.  Szédülésre, tériszonyra és
Gyakran idegesek, és más fóbiákra.
rettegnek az egyedülléttől. A  Hatásos a könnyen
Mimulus guttatus, bohócvirág-eszencia jó a elpirulók, a dadogók és az
bohócvirág kényszerképzetek, például a izzadós tenyerűek
pókfóbia, a tériszony, a problémájának
sötétségtől és a késtől való enyhítésére.
félelem. A kivonat elősegíti  A bohócvirág-eszencia és
az erő, bátorság és megértés a rezgő nyárfa kivonata
felébredését, miközben az együtt oldja az ismert és
alapvetően pozitív az ismeretlen eredetű
érzékenység megmarad. félelmet.
Kora tavasszal virágzik. A A rezgő nyárfa típusokat  Az aurám csak a  Azok számára ajánlott, Negatív: remegés, rossz
virágzó hajtásokról a hím és a váratlanul kitörő pánik és világosság és a boldogság akik rendszeresen rossz előérzet, túlérzékenység,
nő barkákat szedik le. idegrohamok jellemzik. felé nyitott. előérzettel ébrednek. rettegés.
Forralásos módszer. Reszketnek, félnek minden  A fény megvéd.  Akik félnek a sötéttől. Pozitív: nyitottság,
Populus tremula, rossztól, rémálmaik és  Biztos kezekben érzem  A rezgőnyárfa-eszenciát magabiztosság, bátorság
rezgő nyárfa téveszméik vannak, a magam. pánikrohamok esetén
fantáziájuk pedig végtelen. A lonckivonattal együtt
rezgőnyárfa-kivonat a érdemes alkalmazni;
lelkierőt és a biztonságérzetet hatásukra enyhülnek a
erősíti. félelmetes gondolatok.
Kora tavasszal virágzik. A cseresznyeszilva típusú  Odafigyelek a bensőmben  Ágybavizeléstől szenvedő Negatív: értelmetlenség,
Virágait levelek nélkül egyénekre gyakran ébredő vágyakra és gyermekek számára önpusztító idegösszeomlás,
szedik. Forralásos módszer. kontrollálhatatlan szándékokra. ajánlott. tévhit, gorombaság, hisztéria.
dühkitöréssel járó rettegés  Befogadom a békét a  Segít azoknak, akik Pozitív: nyugodtság,
jellemző. Nyomasztónak szívembe. gyakran túlfeszítik a húrt, stabilitás, önkontroll,
Prunus cerasifera, találják a nem kívánt  Az energiám és képtelenek uralkodni a bensőséges kapcsolat,
helyzetet. A kiegyensúlyozott, temperamentumukon. rugalmasság, nyitottság.
cseresznyeszilva cseresznyeszilva-kivonat könnyen ellazulok.
segít a magatartás
ellenőrzésében és a lelkierő
megújításában. Nagyobb
önbizalom meghozza a belső
békét és a derűt.

2
2. csoport: bizonytalanságra
A kivonat javasolt
Megnevezés Alkat Megerősítés Kulcsszavak
alkalmazása
Tavasszal virágzik. A A rozsnok típusú emberek  Az igazi élettervem  Azoknak ajánlott, akiknek Negatív: habozás, céltalanság,
virágfejeket gyűjtik össze. unalmasnak, és céltalannak napról napra világosabb. már számos foglalkozásuk zavarodottság,
Napsugárkezelés. látszanak, sikertelenség  Meghallom a belső volt, de egyikkel sem bizonytalanság,
esetén gyakran válnak hangok útmutatásait. voltak megelégedve. elégedetlenség, unalom.
depresszióssá. Általában  Akik nem tudják Pozitív: éleslátás, választás,
sokoldalúak és tehetségesek, eldönteni, mit is akarnak. irányvonal, cél, erő,
Bromus ramosus, többféle foglalkozással is  A befelé forduló összpontosítás, állásfoglalás,
rozsnok próbálkoznak, de egyiket sem személyiségeknek. realitás.
találják véglegesnek, és ettől
végletesen elégedetlenek a
sorsukkal. A rozsnokeszencia
abban segíti őket, az igazi
életútjuk megtalálásában.
A virágok kora tavasszal A gyertyán típus nehéz fejjel  Éber és friss vagyok.  Azoknak, akikben nincs Negatív: mentális fáradtság,
jelennek meg. ébred, farad tan és  Mindent érdeklődéssel elég erő a normális halogatás, nehézkesség,
A virágzó hajtások hím és nő kedvetlenül néz elébe egy teszek. aktivitáshoz. érdektelenség.
barkáit szedik le. Forralásos újabb gyászos napnak. Ha  Mindenben, amit teszek,  Túl sok szellemi munkát Pozitív: értelmesség,
módszer. azonban valami érdekes lehet valami érdekes. végzőknek. rugalmasság, erő, frissesség.
Carpinus betullus, dolog történik körülötte,  Akiknek monotonná vált
mindjárt életre kel. az életük, az eszencia
gyertyán Fárasztónak és érdektelennek segít megváltozni.
érzi tennivalóját. A
gyertyáneszencia friss
gondolatokkal tölti meg a
közömbös agyat, és lelkierőt
ad a feladatok megoldásához.
Ceratostigma Kora ősszel virágzik, a Az istác típusok nem bíznak  Hiszek a belső  Azok számára ajánlott, Negatív: bizonytalanság,
különálló virágait szedik. saját döntéseikben, tanácsra hangomnak. akik úgy érzik, hogy önbizalom hiánya, ostobaság,
willmottianum, Napsugárkezelés. van szükségük, amit kritika  Az ösztönös megérzéseim döntéseiket feltétlenül befolyásolhatóság.
istác vagy kékgyökér nélkül, könnyen elfogadnak. jók és valósak. meg kell beszélniük a Pozitív: önbizalom,
Gyenge személyiségek,  A belső megérzéseim a barátaikkal. magabiztosság, előérzet,
vakon követik az utolsó legbiztosabbak.  Akik szükségét érzik, állhatatosság, erő,
trendet. hogy mások szemszögéből meggyőződés.
Az istác-eszencia segít a is átgondolják a
"belső hang" meghallásában. véleményüket.
A döntőképességükbe vetett  Akik tanácsot kérnek, de
hitük megerősítésével helyes nem aszerint
3
2. csoport: bizonytalanságra
döntéseket hoznak. cselekszenek.
 Akik mindig az "illendő"
dolgokat teszik, olyankor
is, ha valójában mást
szeretnének.
Kora ősszel virágzik. A tárnics típus szinte élvezi a  Megtalálom az élet  Azok számára javasolt, Negatív: pesszimizmus,
Különálló' virágait szedik. negativitását, és akkor sem mélyebb értelmét. akik elcsüggednek, ha az bátortalanság, negatív
Napsugárkezelés. boldog, amikor igazán az  Megújulva, optimistán ügyeik rosszul mennek. gondolkodás, levertség,
lehetne. Rosszhiszemű, tudom szemlélni az életet.  Azoknak, akik ismételten kételkedés.
pesszimista, nincsenek lelki  Erőmön felül nem teszem megbuktak a Pozitív: hit, optimizmus,
kapcsolatai. Könnyen próbára magam. gépjárművezetői vizsgán. kitartás, vidámság, pozitív
Gentianella elbátortalanodik,  Igyekszem a pozitív  Akik valamilyen gondolkodás.
amarella, tárnics visszahúzódik, elnyomottnak oldalukról megközelíteni betegségből felépülve
és elesettnek érzi magát, és a dolgokat. hamar visszaesnek.
mindig tudja ennek okát. A
tárnicskivonat pozitív,
optimista életfelfogást ad és a
legjobbat hozza ki belőle.

4
2. csoport: bizonytalanságra
Kora tavasszal virágzik. A szikárka típus tétovázó,  A bensőmben fény vetül  Azok számára hasznos, Negatív: határozatlanság,
Virágait levelek nélkül nem tud dönteni viszonylag az útra, amelyet könnyen akik utazási láztól ingadozás, bizonytalanság
szedik. Forralásos módszer. egyszerű ügyekben sem. követhetek. szenvednek. hangulatingadozás.
Ritkán kér tanácsot másoktól,  Odafigyelek a napok  Akik nem tudják Pozitív: egyensúly, stabilitás,
ehelyett lassan, múlására. eldönteni, mit döntőképesség, értelmesség.
körülményesen maga próbál válasszanak.
véleményt alkotni.  Akiknek nehéz megtartani
Scleranthus annus, Kiegyensúlyozatlan, gyakran a lelki egyensúlyukat.
szikárka változik a hangulata, emiatt
megbízhatatlannak és
zavarodottnak tűnik. A
szikárka eszenciája
kiegyensúlyozottá teheti őket,
és segít a helyes döntések
hozatalában.
Tavasszal virágzik. Különálló A zanót típusú személyek  Minden nap  Azok számára ajánlott, Negatív: beletörődés,
virágait szedik. állandóan panaszkodnak, és megragadható esélyeket akik úgy érzik, nincs negativitás, kétségbeesés,
Napsugárkezelés. reménytelennek érzik a tartogat. segítség a szenvedés, reménytelenség.
sorsukat. Nem hisznek életük  Minden napomat új nyomorúságukra. Pozitív: hit, remény,
megváltoztathatóságában, így reményekkel kezdem.  Akik félelmet éreznek a elfogadás, éleslátás.
nem is próbálkoznak a változtatással szemben, és
Ulex europeus, jobbítással. Tele vannak elutasítással reagálnak az
sülzanót kétségbeeséssel, és ez elveszi újdonságokra.
az energiájukat. A
zanótkivonat pozitív
hozzáállásra ösztönzi őket, és
erőt ad nekik ahhoz, hogy az
életet derűlátóan szemléljék,
s higgyenek a változásokban.

5
3. csoport: a jelen iránti érdektelenségre
A kivonat javasolt
Megnevezés Alkat Megerősítés Kulcsszavak
alkalmazása
Késő tavasszal virágzik. A A vadgesztenyerügy  Nyitott vagyok az  Azok számára ajánlott, Negatív: közömbösség, lassú
még hajtásokon lévő hím és típusúak, mivel érdektelenek életre. akik mindig ugyanazt a tanulás, figyelmetlenség,
nő virágokat szedik. és figyelmetlenek, nagyon  Minden új magatartási formát nyugodtság, tespedtség.
Forralásos módszer. lassan tanulnak. Saját tapasztalatból levonom a ismétlik. Pozitív: figyelmesség, a jelen
hibáikból sem okulnak, tanulságot.  Eredményesen helyzeteinek átgondolása,
olykor éppen a lelassult  Élvezem a tanulás alkalmazható azoknál a tanulni vágyás, gondosság.
szellemi tevékenységük örömét. gyerekeknél, akik
Aesculus miatt. A vadgesztenyerügy- rutinfeladataikat
kivonat mentálisan sorozatosan elfelejtik (pl.
hippocastanum, rugalmasabbá teszi otthon felejtik az
vadgesztenyerügy fogyasztóját, egyúttal javítja uzsonnájukat).
koncentrációra való  Olyan esetekben, amikor
képességét. más kivonatok
hatástalanok.
 Azoknál, akiknek a
panaszai évről évre
ugyanabban az időben
ismétlődnek.
Kora nyáron virágzik. A fehér gesztenye  A fejem tiszta.  Azok számára ajánlott, Negatív: zaklatott gondolatok,
Különálló virágait szedik. típusúaknak túlzottan aktív az  A tudatomat csendes akik állandóan zaklatottak. magába beszélés, felfokozott
Napsugárkezelés. agyműködésük, elméjükben nyugalom tölti meg.  Akik képtelenek tudat, kimerültség
folyamatosan, de kikapcsolni a Pozitív: béke, nyugalom,
szabályozatlanul keringenek gondolataikat. oldottság, koncentrálás,
a gondolatok. Ez a szűnni  Akiknek állandóan egy kis figyelem, értelem.
Aesculus nem akaró szellemi vibrálás daltöredék motoszkál a
hippocastanum, súlyos fejfájást okozhat, ami fejükben.
a koncentrálóképesség  Akik folyamatosan a
fehér gesztenye leromlásához és korábbi beszélgetéseiken
álmatlansághoz vezet. A gondolkoznak, azon
fehérgesztenye-kivonat elmélkedve, mit is
tisztítja és kiegyensúlyozott, mondhattak a
értelmes gondolatokkal tölti beszélgetőtársaknak.
meg az elmét.
Chlematis vitalba, Nyáron virágzik. Különálló Az iszalag alkatúakat  Én most a jelenben  Azok számára javasolt, Negatív: ábrándozás,
virágaikat szedik. unalmasnak és üresfejűnek élek, és nagyon éber akik hanyagok vagy szórakozottság, unalom,
iszalag Napsugárkezelés. tartják, mert gondolkodásuk vagyok. feledékenyek. álmosság, gyakorlatiasság
arra utal, hogy nincs bennük  Szívesen élek a  Akiknek inspirációra van hiánya, fe1színesség.
6
3. csoport: a jelen iránti érdektelenségre
érdeklőd' az élet alap dolgai jelenben. szükségük tehetségük Pozitív: céltudat, értelem,
iránt, rossz a memóriájuk és  A tehetségem kibontakoztatásához. figyelem, kreativitás,
túl sokat alszanak. kibontakozik, és kreatív  Akik szeretnek érdeklődés, eredményesség.
Nincs bennük vitalitás, gondolataim vannak. ábrándozni, és sok időt
többnyire gyengék, töltenek a képzelet
határozatlanok és szétszórtak. világában.
Az iszalagkivonat hatására  Azoknak a gyerekeknek,
ezek az emberek akik a tanítás idő alatt
érdeklődőbbé válnak, gyakran bámulnak ki az
gondolataik osztályterem ablakán.
összeszedettebbek és  Menstruáló nőknek a
reálisabbak lesznek. ciklus megkezdése előtt.
Ez különösen hasznos a  Akiknek fantasztikus ideái
művészek számára, mivel a vannak, de semmit nem
produktivitásuk érezhetően valósítanak meg belőlük, s
megnövekszik, s gyakorta inkább új tervek után
munkájuk színvonala is javul. néznek.
Kora nyáron virágzik. A A lonc típusú személyek nem  Az élet mindig változik.  A honvágy enyhítésében Negatív: nosztalgia, honvágy,
virágzó szárakat szedik. tudják elfelejteni a múltjukat,  Örülök, hogy a jelenben segít azoknak, akik reménytelen sóvárgás,
Forralásos módszer. hajlamosak a nosztalgiázásra, élhetek. hosszabb időre elhagyják áhítozás.
dicsőítik mindazt, ami már  A jelenben akarok élni. az otthonukat, Pozitív: érdeklődés, életerő,
nem az övék, és vágyakoznak kollégiumba vagy más energia, jelenben létezés.
rájuk. ideiglenes lakóhelyre
Egy régi szerelem emlékét költöznek.
kereshetik, vagy csak  Akik nem képesek
Lonicera egyszerűen a "régi szép megtervezni a jövőjüket.
caprifolium, napok"-ról ábrándoznak.  A lonceszencia más
A lonceszencia segít kivonatokkal együtt
lonc elfelejteni a szomorú alkalmazva elűzi egy
eseményeket, de az állandó régebbi trauma rettegett
honvágyat is enyhíti. emlékét azoknál, akik
Segít kitörölni a memóriából saját erejükből nem
a zavaró emlékeket. tudnak megszabadulni
Így lehetővé válik, hogy a tőle.
kivonat használója a jelenben
éljen és higgyen a jövőben.
Olea europaea, Kora nyáron virágzik. A Az olajfa típusra jellemző a  Tudok vigyázni magamra.  Azok számára javasolt, Negatív: fáradtság, aggódás,
virágzó hajtásokat leveleiktől testi-lelki fáradtság, amely  Érzem, hogy feltöltődtem akiknek nincs maradék kimerültség, túlhajszoltság,
olajfa megfosztva szedik. betegség vagy hosszan tartó, energiával, és energiájuk erőfeszítéseket kiégettség, kínszenvedés.
Napsugárkezelés. túlfeszített munka megfiatalodtam. tenni. Pozitív: vitalitás, erő, energia.

7
3. csoport: a jelen iránti érdektelenségre
következménye lehet. Nem  Van annyi erőm, amennyi  Ajánlott az édesanyáknak
marad energiatartalékuk, így ahhoz kell, hogy a szülés, a szoptatás, és a
mindent nyomasztó elvégezzem, amit akarok. kialvatlanság idején.
erőfeszítésnek éreznek. Az  Ideális a betegség utáni
olajfa-eszencia energiával lábadozás időszakában.
tölti fel a szervezetet és
fokozza a vitalitást.
Kora nyáron virágzik. A A vadrózsa típusúak  Észreveszem, hogy az élet  Azoknak ajánlott, akik Negatív: rezignáció,
virágzó hajtásokat szedik. szomorú, közönyös, vitalitás napról napra érdekesebbé fásultan végzik a napi közönyösség, unalom,
Forralásos módszer. nélküli személyek. válik. rutinteendőiket, és nem érdektelenség, örömtelenség.
Gyakran unatkoznak, mivel  Ébernek érzem magam, és találnak örömet az Pozitív: vitalitás, érdeklődés,
semmi nem érdekli őket. aktív részese vagyok az életben. öröm.
Teljesen rezignáltak, soha életnek.  Akik teljesen apatikusak
Rosa canina, nem panaszkodnak, mert az és nem törődnek azzal, mi
vadrózsa állapotukat normálisnak történik körülöttük.
tekintik, és feladnak minden  Akik elesettek, és lerí
erőfeszítést, ami az életük róluk, hogy minden
javítását szolgálná. A esélyüket feladták.
vadrózsa eszencia az
érdeklődés felkeltésével
növeli az életkedvet.
Nyáron virágzik. A virágokat A vadrepce típusú emberek  A napfény derűje mindig  Azoknak a serdülőknek Negatív: melankólia,
levelek nélkül szedik. mély depressziótól és könnyen eljut hozzám. ajánlott, akik minden ok búskomorság, mély
Forralásos módszer. napokig vagy akár hetekig  Az időjárástól függetlenül nélkül mélabúsak és a depresszió, erőtlenség.
tartó melankóliától vagyok boldog. hangulatuk változó. Pozitív: vidámság, stabilitás,
szenvednek. Félnek ettől,  Világosságban élek.  Akiknek ok nélküli fény, belső derű.
mert erőtlennek érzik depressziós tüneteik
Sinapis arvensis, magukat, és ezt képtelenek vannak.
vadrepce palástolni. A vadrepcekivonat  Akik úgy érzik, hogy
hangulatjavító hatásával derűt rendszeres rossz
hoz. hangulatuk és
melankóliájuk az
időjárással hozható
összefüggésbe.

8
4. csoport: magányosságra
A kivonat javasolt
Megnevezés Alkat Megerősítés Kulcsszavak
alkalmazása
Késő nyáron virágzik. A A csarab típusúak önmagukra  Könnyű  Azoknak javasolt, akik a Negatív: magány, önzés,
virágzó hajtáscsúcsokat összpontosítanak. Eltúlozzák odafigyelnem másokra. beszélgetésben figyelmetlenség, követelés,
szedik. Napsugárkezelés. a problémáikat, és mindig a  Amire szükségem önmagukhoz kanyarodnak önimádat.
figyelem középpontjában van, az megtalál. vissza. Pozitív: együttérzés,
akarnak lenni. Szenvednek az  Az életben a jóra  Akik képesek elmesélni szimpátia, törődés,
egyedülléttől, folyamatosan törekszem. egész élettörténetüket egy odafigyelés, tárgyilagosság.
Calluna vulgaris, csak magukról beszélnek, de idegennek.
nem hallgatnak meg másokat.  Akik mániákusan
csarab Ezért nem igazán népszerűek, magukra akarják
mert az emberek fárasztónak irányítani a figyelmet.
találják őket. A csarabkivonat
enyhít ezeken a
tulajdonságokon, és a
másokkal való nagyobb
törődésre ösztönöz.
Kora nyáron virágzik. Az ebbe a típusba tartozó  Örömmel vagyok  Azoknak ajánlott, akiknek Negatív: felsőbbrendűség,
Különálló virágait szedik. egyének inkább magukba részese az élet különböző túlzott önbizalmuk van és tartózkodás, önteltség,
Napsugárkezelés. zárják érzelmeiket. Soha nem eseményeinek. szeretnek egyedül lenni. leereszkedés, zárkózottság.
avatkoznak bele mások  Könnyű kapcsolatot  Akik "az én házam az én Pozitív: alázat, bölcsesség,
ügyeibe, okosnak és teremtenem másokkal. váram" elvet vallják. melegség, szívélyesség.
Hottonia palustris, megközelíthetetlennek tartják
magukat, és megpróbálják
békaliliom teljesen távol tartani magukat
az élettől. A békaliliom-
kivonat segít a zárkózottság
oldásában, s lehetővé teszi,
hogy örömeiket másokkal is
megoszthassák.
Impatiens Nyáron és ősszel virágzik. A nebáncsvirág típusúak  Türelmes vagyok és  Azoknak ajánlott, akik Negatív: türelmetlenség,
Kizárólag a világos türelmetlenek. könnyen megbékélek. megpróbálják befejezni idegesség, rosszalkodás,
glandulifera, mályvaszínű virágokat Egyedül szeretnek dolgozni,  Megértem, hogy mások elkezdett mondatát. lobbanékonyság,
nebáncsvirág szedik. mert a többiek idegesítik mindenkinek megvan a  A rosszalkodó, civakodó ingerlékenység.
Napsugárkezelés. őket. Indulatosak, könnyen saját életritmusa. gyerekeknek. Pozitív: türelem, együttérzés,
dühbe gurulnak, de hamar túl  Akik elterveznek valamit, tolerancia, megértés.
is teszik rajta magukat. Nagy de nem fejezik be.
bennük a belső feszültség,
magas a vérnyomásuk,
9
4. csoport: magányosságra
gyomorbajosok lehetnek,
gyakran hőhullámaik és erős
fajdalmaik vannak, s
hajlamosak balesetek
okozására vagy
elszenvedésére.

10
5. csoport: a külső hatásokkal szembeni túlérzékenységre
A kivonat javasolt
Megnevezés Alkat Megerősítés Kulcsszavak
alkalmazása
Nyáron virágzik. A A bojtorján típusú személyek  Megtalálom a belső  Azoknak ajánlott, akik az Negatív: fáradtság, függőség,
virágfüzéreket szedik. a vidámság álarca mögé békémet. éjszakai felébredés miatt magány.
Napsugárkezelés. rejtőznek, ezért nagyon nehéz  Nem félek kimutatni kialvatlanok. Pozitív: béke, őszinteség,
Agrimonia kiismerni az érzéseiket. A az érzéseimet.  Akik látszólag könnyen kifejezőképesség.
konfliktusoktól mélyen vesznek mindent, és akkor
eupatoria, elkeserednek. Túlfeszítik is nevetnek, amikor
bojtorján magukat, alkoholhoz vagy leginkább sírni
droghoz nyúlnak. A szeretnének.
bojtorjáneszencia békét és
nyugalmat hoz.
Nyáron és ősszel virágzik. Félénkek, és alázatosak, erőn  Egyedül is megállok  Azoknak ajánlott, akiknek Negatív: gyengeség,
Különálló virágait szedik. felül dolgoznak, ezért folyton a lábamon. igényük van arra, hogy alázatosság.
Centaurium Napsugárkezelés. gyengének, sápadtnak, és  Tisztában vagyok a másokról Pozitív: magabiztosság,
umbellatum, fáradtnak tűnnek. Az korlátaimmal. gondoskodjanak. egyéniség, akarat, erő,
imolaeszencia erőt ad a  Független életet  Az erőszak áldozatainak. korlátnélküliség.
imola magabiztossághoz. élek.  Akik hagyják kihasználni
erejüket.
Kora nyáron virágzik. A Keményszívű, haragos,  A szívem nyitott a  Azoknak, akik irigylik Negatív: féltékenység,
virágzó hajtásait szedik. féltékeny, gyanakvó, szeretetre. mások boldogságát. bizalmatlanság, irigység.
Ilex aquifoliacea, Forralásos módszer. túlérzékeny, bizalmatlan. A  Minden úgy jó,  Azoknak a gyerekeknek és Pozitív: szeretet,
magyal magyalkivonat szeretetre ahogy van. házi kedvenceknek, akik megbocsátás, nagyvonalúság.
ösztönöz. féltékenyek, ha a család új
taggal bővül.
Késő tavasszal virágzik. A A diófakivonat segít a  Biztonságban és védve  Negatív környezeti Negatív: sebezhetőség,
hím és nő virágait szedik. dolgokon való érzem magam. hatások alatt állóknak. visszatartás, ellen.
Forralásos módszer. felülemelkedésben, védettség  Szabadon mozoghatok az  A változásokat nehezen állás.
Juglans regia, érzetét kel és tisztánlátásra életben. tűrőknek, a 19 hívások Pozitív: rugalmasság,
diófa ösztönöz. Nagyban fokozza elől elmenekülőknek. szabadság, védettség,
az ember realitásérzékét. elfogadás, kiegyenlítés,
változás.

11
6. csoport: kétségbeesésre és reménytelenségre
A kivonat javasolt
Megnevezés Alkat Megerősítés Kulcsszavak
alkalmazása
Nyáron virágzik, a hím és nő E típus képviselői gyakran  A lelkem vigaszra  Azok számára ajánlott, Negatív: kétségbeesés,
virágokat szedik. Forralásos élik meg a "vissza a talál. akik úgy érzik, az élet elhagyatottság, lelki
módszer. fedezékbe" érzést.  Látom a fényt az kínjai túl nagyok ahhoz, szenvedés, elviselhetőség
Amikor a kétségbeesés és alagút végén. hogy elviseljék őket. határa.
reményvesztettség  Akik az erejük végső Pozitív: remény, lelki
legsúlyosabb állapotába határán vannak. megújulás, belső feltöltődés,
Castanea sativa, kerülnek, nem marad más  Akik vigaszra szorulnak hit.
szelídgesztenye számukra, mint az közeli hozzátartozójuk
elhagyatottság és a "a lélek elvesztése után.
sötét éjszakája". Ezen a
súlyos állapoton segíti át az
embereket a szelídgesztenye-
kivonat, visszaadva hitüket a
lelki újjászületésre.
Tavasszal virágzik. A hím és Értéktelennek képzelik  Megvan az  A vörösfenyő egyszer- Negatív: önbizalom hiánya,
a nő virágzatait szedik. magukat, hiányzik belőlük az önbizalmam ahhoz, hogy egyszer mindenki számára alsóbbrendűség, kishitűség,
Forralásos módszer. önbizalom, hogy sikeresen próbáljak ki új hasznos lehet. kudarc.
megvalósítsák azt, ami dolgokat.  Ajánlott azoknak, akik Pozitív: tárgyilagosság,
másoknak könnyedén sikerül.  Képes vagyok úgy érzik, hogy náluk határozottság, alkalmasság.
Kishitűségük miatt bele sem megtenni bármi olyat, mindenki értékesebb.
kezdenek különféle mint mindenki más.  Azoknak, akik félnek a
Larix decidua, teendőikbe, eleve úgy kudarcoktól.
vörösfenyő gondolnak a feladatra, hogy
kár a fáradságért. A döntések
elől elmenekülnek. A
vörösfenyő-eszencia
tárgyilagosságra és
állhatatosságra buzdít.
Minden kis eredmény növeli
az önbizalmat.
Malus silvestris, Késő tavasszal virágzik. A A vadalma típusúak az  Úgy vagyok  Azok számára ajánlott, Negatív: tisztátlan,
virágzó hajtásait szedik. önmaguk iránti undorral és tökéletes, ahogy vagyok. akik fizikai megtisztulásra gusztustalan, fertőzött,
vadalma Forralásos módszer. szégyenérzettel kínlódnak.  A dolgokat helyes vágynak, bőrproblémáik visszataszító, rögeszmés,
Sokszor rögeszmésekké nézőpontból látom. vagy foltjaik vannak. kényszerképzetes.
válnak, kisebb-nagyobb  Akik undorodnak a Pozitív: tisztaság, ártatlanság,
komplexusaik alakulnak ki, a mindennapos fizikai távlatok.
kényszeres kézmosástói az érintkezéstől.
12
6. csoport: kétségbeesésre és reménytelenségre
orrpiszkálásig.  Akik tisztátlannak érzik
A vadalma-eszenciának magukat.
tisztító, méregtelenítő hatása  Akik állandóan a külsejük
van, és segít abban, hogy megváltoztatásán
használói az életet valóságos gondolkodnak.
perspektívájában szemléljék.
Késő tavasszal virágzik. A A sárma típusok gyakran  Könnyű elengedni a múlt  Azoknak, akik nem tudják Negatív: szellemi tompultság,
virágos szárakat szedik. megrázó élményeken mennek fajdalmait. túltenni magukat sokk, trauma, zavarodottság,
Forralásos módszer. keresztül, amelyek hatása  Minden szintemen valaminek az elvesztésén. bánat.
még évek múltán is érezhető. harmonikus a vibráció.  Akik nem tudnak Pozitív: béke, vigasz,
A sokk legyengíti a megvigasztalódni, kiegyensúlyozottság,
Ornithogallum szervezetet, s ezen a ugyanakkor sírni sem gyógyulás.
umbellatum, hagyományos gyógymódok képesek.
ernyős sárma vagy nem igazán segítenek. A  A kivonat más
sármaeszencia a gyógyszerekkel
betlehemi csillag "szomorkodók vigasza", kombinálva fokozottan
felszabadítja a test gyógyító hatásos.
energiáit, és így
hatékonyabbá teszi a
hagyományos gyógyítást.
Kora nyáron virágzik. A hím Az erdei fenyő típusúak  Úgy fogadom el magam,  Azoknak, akik mindig úgy Negatív: önvád, bűnösség,
és nő virágait szedik. mentegetőző, magukba ahogy vagyok. érzik, hogy amit tettek, mentegetőzés, önsajnálat,
Forralásos módszer. forduló emberek. Mások  Jónak születtem, és most tehették volna jobban is. maximalizmus.
hibáiért is magukat érzik az igazi lényemet idézem  Akik állandóan bocsánatot Pozitív: önbocsánat, okkal
felelősnek, tudat alatt fel. kémek, holott nem is történő sajnálkozás.
magukat próbálják büntetni,  Megbocsátok magamnak, vétkeztek.
túlzottan magas mert erre van szükségem.
Pinus silvestris, követelményeket állítanak
erdei fenyő maguk elé, és nehezen
fogadnak el bármit (ide értve
a szeretetet is).
Az erdeifenyő-kivonat erőt ad
a helyes önértékeléshez és a
belső megbocsátáshoz. Segít,
hogy ne érezzék bűnösnek
magukat.
Quercus robur, Késő tavasszal virágzik. Csak A tölgy típusú személyek  Ismerem a határaimat.  Azok számára ajánlott, Negatív: túlfeszítettség,
a kis piros nő virágokat kötelességtudók,  El tudok lazulni, feledve akik háttérbe szorítják túlzott lelkiismeretesség,
kocsányos tölgy szedik. Napsugárkezelés. megbízhatók, türelmesek, és az erőfeszítéseket. saját igényeiket. komolyság, megterhelés,
kitartóak.  Akik úgy gondolják, hogy kétségbeesés.

13
6. csoport: kétségbeesésre és reménytelenségre
Emberfeletti teljesítményekre az egész életük csak Pozitív: erő,
képesek, soha nem adják fel kötelességekből áll. kiegyensúlyozottság,
és soha nem panaszkodnak,  Akik akkor sem adják fel, vidámság, rugalmasság,
ezért hajlamosak az ha nincs esélyük a bátorság, hűség.
összeomlásra. győzelemre.
A tölgyeszencia enyhíti a
stresszt és rugalmasságot
nyújt.
Késő tavasszal virágzik. A A fűzfa típusúak  Felelős vagyok minden  Az olyan típusú Negatív: áldozat, keserűség,
hím és nő virágzatokat mindenkinek panaszkodnak, megnyilvánulásomért. személyeknek ajánlott, sértődöttség, rosszindulat,
szedik. Forralásos módszer. és úgy érzik, hogy az élet  Pozitív a kisugárzásom, és akikre "ráhúzták a vizes méltánytalanság.
igazságtalan. Általában a jó dolgokat vonzom az lepedőt". Pozitív: felelősség, vidámság,
negatívak, barátságtalanok, és életembe.  Akik úgy érzik, hogy az optimizmus, megértés.
gyűlölködő, rosszindulatú élet nem részesíti őket
gondolataik vannak. elég elismerésben.
Salix vitellina, Sértődöttek, a sors
áldozatainak tekintik
fűzfa magukat. Jellemző rájuk a
"szegény én" beállítottság.
A fűzfa-eszencia segít
felismerni az egyén
felelősségét, sorsformáló
erejét, és az élethez való
pozitív, humoros hozzáállás
fontosságát.
Kora tavasszal virágzik. Az A szilfa típusú embereket a  Bátran vállalom a  Túlterheltek számára Negatív: túlterheltség,
ágakon lévő barkákat szedik. túl nagy felelősségérzet felelősségemet! ajánlott. alkalmatlanság, kétségbeesés,
Forralásos módszer. nyomasztja.  Érzékeny és  Akik úgy érzik, hogy a gyengeség, eltúlzás, túlzott
Rendszerint érzékenyek, felelősségteljes vagyok. rájuk nehezedő munka felelősségérzet.
tehetségesek, gyakran vezető  Mindig van elég erőm, terhe nyomasztja őket. Pozitív: támogatottság,
beosztásban dolgoznak, néha hogy megálljam a helyem.  Akik megijednek a bizalom, realitás.
Ulmus procera, azonban kimerülnek,  A segítség mindig megoldandó feladatokkal
szilfa elsősorban a tökéletes elérhető, amikor csak járó felelősségtől.
teljesítéshez szükséges nagy szükségem van rá.  Akik eltúlozzák
erőkifejtés miatt. A kötelezettségeiket.
szilfakivonat növeli az
önbizalmat, fizikai és
lelkierőt is ad.

14
7. csoport: mások boldogulása miatti túlzott aggódásra
A kivonat javasolt
Megnevezés Alkat Megerősítés Kulcsszavak
alkalmazása
katáng Nyáron virágzik. A katáng típusúak kedves,  Belülről  Azok számára ajánlott, Negatív: tolerancia hiánya,
Különálló virágait szedik. szerető és nagyvonalú táplálkozom. akik nem tudnak elfogadni túlzott kritikusság,
Napsugárkezelés. egyének, de elvárják az  A szívemet az olyan élethelyzeteket, arrogancia, elszigeteltség,
elismerést. Befolyásolhatóak, oltalmazás és a szeretet amelyek irányítása ítélkezés.
hajlamosak az önsajnálatra, érzése tölti meg. túlmutat az ember Pozitív: tolerancia, megértés,
és állandó figyelmet  Ez minden jutalom, hatáskörén; ilyen például kedvesség, társaság.
Chicorium intybus, igényelnek. Nehezen ami jár nekem. az időjárás.
mezei katáng fogadják el mások kritikáit,  Akiket mások
és gyakran alkalmaznak lelki jelentéktelen hibái is
zsarolást céljaik elérés éhez. felbosszantanak.
A katángkivonat megtanít az  Akik mindenkit és
igazi, viszonzást nem váró mindent kritizálnak
szeretetre és odaadásra. anélkül, hogy pozitív
alternatívát kínálnának fel.
Tavasszal virágzik. A virágzó A bükkfa típusú személyek  Nyugton vagyok, és  A vörösfenyő egyszer- Negatív: önbizalom hiánya,
ágak hím és nő barkáit merevek, szűklátókörűek, másokat is békén hagyok. egyszer mindenki számára alsóbbrendűség, kishitűség,
szedik. Forralásos módszer. ugyanakkor arrogánsak és  "Élni és élni hasznos lehet. kudarc.
kritikusok másokkal hagyni."  Ajánlott azoknak, akik Pozitív: tárgyilagosság,
szemben.  Mi valamennyien úgy érzik, hogy náluk határozottság, alkalmasság.
Az életet a negatív oldaláról jónak születtünk. mindenki értékesebb.
szemlélik, és könnyen  Azoknak, akik félnek a
Fagus silvatica, ítélkeznek, anélkül, hogy kudarcoktól.
bükkfa próbálnák megérteni az adott
szituációt.
Általában úgy viselkednek,
mintha ők lennének a világ
közepe.
A bükkfaeszencia türelemre,
kedvességre és nagyobb
megértőkészségre ösztönöz.
Verbena officinalis, Nyáron virágzik. A virágzó A verbéna alkatúaknak  El tudok lazulni.  Stresszes vagy hiperaktív Negatív: hiperatív, fanatikus,
füzéreket szedik. szigorú elveik vannak, és  Hagyom a gyermekek számára rajongó, stresszes, mindig
verbéna vagy vasfű Napsugárkezelés. tökéletesnek hiszik magukat. gondolataimat szabadon ajánlott. tökéletes.
Lelkesek és hevesek, gyakran áramlani.  Túlhajszolt vezető Pozitív: ellazulás, elismerés,
hiperaktívak, stresszesek, és  Képes vagyok a beosztásban lévő objektivitás, megértés,
idegbajosak fizikai változásra. személyeknek. segítség.
betegségekkel kísérve.  Akik nem tudnak leállni a
15
7. csoport: mások boldogulása miatti túlzott aggódásra
Nehezen lazulnak el, viszont munkával, és nem élvezik
könnyen és igazságtalanul annak gyümölcsét.
jönnek dühbe, gyakran  Akik azt gondolják, hogy
fanatikussá is válnak. A az élet csak munkából áll.
verbénakivonat megkönnyíti
a relaxációt, a gondolkodást
rugalmasabbá és szabadabbá
teszi.
Késő tavasszal virágzik. A szőlő típusok  Természetesnek fogadom  Az iskolában és általában Negatív: zsarnokoskodás,
Fiatal virágzó hajtásait önkényeskedő, gátlástalan, el, hogy az emberek is erőszakos szívtelenség, követelőzés,
szedik. Napsugárkezelés. követelőző, szívtelen különbözőek. gyermekeknek ajánlott. nyakasság, agresszivitás.
emberek, akik ily módon  Örömömre szolgál, hogy  Akik parancsokat Pozitív: megértés, szabadság,
palástolják belső segíthetek másokon. osztogatnak, és feltétlen vezetői képesség, erő,
gyengeségüket. engedelmességet várnak tekintély.
Vitis vinifera, Az eszencia hatalommániás el.
borszőlő mások felett uralkodó,  Akik a beteget sem
hajlíthatatlan egyéneknek kímélik utasítgatásaikkal.
ajánlott. Megnöveli a belső  Akik uralkodnak a
lelki erőt, segít megérteni a gyengéken.
normális tekintélyelv
lényegét, valamint megtanít
mások tiszteletére.
Ez az egyetlen nem virág A forrásvíz típusú személyek  Nyitott vagyok a szelíd  Nagyon szigorú Negatív: tökéletesség,
eredetű Bach-eszencia. A önmegtartóztatók, szigorúak engedékenységre. munkaadóknak és aszkétizmus, kínzás,
gyógyforrásból származó önmagukhoz, fegyelmezettek,  Többé nem érzem azt, felügyelőknek ajánlott. ridegség, megszállottság,
vízzel telt tálat egy-két óráig gyakran követik különleges hogy jobbnak kéne  Akik testileg és lelkileg is mártírornság.
hagyják a napon; ezáltal válik vallások gyakorlatát, hogy lennem, mint amilyen ridegek. Pozitív: rugalmasság,
lehetővé a napsugárkezelés. felnézzenek rájuk, és vagyok.  Akik úgy érzik, hogy nyitottság, ellazultság,
Forrásvíz követendő példát mutassanak  Szeretek ellazulni, és nehezen lazulnak el és tréfálkozás, érzelmesség.
mindenki számára. A élvezni, hogy élek. nem lelik örömüket
forrásvíz-eszencia e típust önmagukban.
engedékennyé teszi,
különösen önmagukkal
szemben.

16

You might also like