Hetedikes Ballagó Beszéd

You might also like

Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 1

Kedves ballagó nyolcadikosok!

Eljött az életetekbe ez a nap is. A búcsúzásnak az ideje, mikor szeretett tanáraitoktól, iskolatársaitoktól el
kell köszönnötök. 8 év után az életetek hatalmas fordulatot vesz, útra keltek, méghozzá egyenesen a
nagybetűs ÉLETBE.

Hat évesen szorongva, izgalommal léptétek át az iskola küszöbét. Valami új és ismeretlenbe csöppentetek bele.
Ötödik osztályban már volt, hogy ismerős tanárok fogadtak benneteket, arra várva, hogy még több ismeretlen dolgot
tanítsanak nektek. Nem csak tanítottak benneteket, de neveltek, sőt fegyelmeztek is.

Teli álmokkal, tervekkel, vágyakkal álltok most itt, talán most még nem értitek, mi értelme volt a sok erőfeszítésnek,
kihívásnak, de egy napon megértitek majd.

Most biztos azt érzitek, hogy az út, amit megtettetek, ez a nyolc év, nagyon gyorsan elmúlt, hogy még maradt ki nem
használt lehetőség, még maradtak ki nem mondott szavak, meg nem élt érzések. Azért remélem, hogy sok szép
emlékkel gazdagodtatok itt, amit nem felejtetek el. Ahogy Wass Albert is írtja: „Megtanultam, hogy mindenki a
hegytetőn akar élni, anélkül, hogy tudná, a boldogság a meredély mászásában rejlik.” Mert a titok a megtett út
fontosságában rejlik!

Üres és csendes lesz nélkületek iskolánk, amit sajnos nehéz lesz elfogadni. Csodálatos emlékeket éltünk át...
együtt; sok közös és boldog kirándulást, sikeres fellépéseket és néhány szerelmet...
A szívünkben megmaradnak az emlékek azokról a nyolcadikosokról, akikre felnézhetnek a kicsik, és példát vesznek
rólatok, de ez természetesen nem csak az alsóbb osztályosokról, de rólunk, hetedikesekről is elmondható. Ti voltatok
a példaképeink, sok mindent tanultunk tőletek. Szomorúan gondolunk arra, hogy vége szakadt az együtt töltött
időnknek, nem fogtok már minket támogatni, és nem fogunk közösen elkövetni diákcsínyeket sem.
A sikerért, a tudásért mindig dolgozni kell. Igyekezzetek megérteni mindent, de egy-egy területen mélyedjetek el az
átlagosnál jobban. Ettől lesztek egyediek és érdekesek. Bárhová is mentek, tanuljatok figyelmesen, de emellett
néha látogassatok meg minket, régi jó iskolánkban. Soha ne feledjétek, hogy az Újszilvási Református Általános
Iskolába jártatok 8 éven át.

Itt az idő, búcsúznotok kell a tantermektől, az iskola dolgozóitól, tanulóitól, tőlünk, a tantermektől, a titkokkal teleírt
padoktól! Kassák Lajos szavaival köszönünk el tőletek, kedves nyolcadikosok! Könnyes szemmel, de szeretettel a
szívünkben. „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”

Kívánunk minden jót és szépet nektek, sok sikert az eljövendő életetekben.

You might also like