Memoriterek Gyűjteménye

GORTVA TAMÁS
Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
M EMORITEREK
GYŰJTEMÉNYE
9-12. évfolyam részére
Szeged
2014
TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK.................................................................................................................................2
9. évfolyam.......................................................................................................................................9
Homérosz: Odüsszeia.........................................................................................................................9
Homérosz: Íliász..................................................................................................................................9
Szapphó: Édesanyám! nem perdül a rokka.........................................................................................9
Szophoklész: Antigoné (Sok van, mi csodálatos …).............................................................................9
Anakreon: Gyűlölöm.........................................................................................................................11
Horatius: Melpomenéhoz.................................................................................................................11
MTörv 5, 6-21 - A tízparancsolat.......................................................................................................11
Mt 5, 3-11 - A nyolc boldogság.........................................................................................................12
1Kor 13 - A szeretet himnusza.........................................................................................................12
Halotti beszéd és könyörgés (12. sz. vége)........................................................................................13
Ómagyar Mária-siralom (1300 körül)................................................................................................15
Janus Pannonius: Búcsú Váradtól (1458) – részlet............................................................................17
Janus Pannonius: Pannónia dicsérete (1465 k.)................................................................................17
Balassi Bálint: Hogy Juliára talála, így köszöne néki….......................................................................18
Balassi Bálint: Egy katonaének – részlet...........................................................................................18
Balassi Bálin: Fulviáról......................................................................................................................19
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (1648) – részlet............................................................................19
Zrínyi Miklós: Az idő és hírnév (1653)...............................................................................................20
Shakespeare: Hamlet (részlet)..........................................................................................................20
Shakespeare: Romeo és Júlia (részlet)..............................................................................................21
10. évfolyam....................................................................................................................................22
Kazinczy Ferenc: A nagy titok (1808)................................................................................................22

Kazinczy Ferenc: Írói érdem (1810)...................................................................................................22
Batsányi János: A franciaországi változásokra (1789)........................................................................22
Batsányi János: A látó (1791) – részlet..............................................................................................22
Csokonai Vitéz Mihály: Az estve (1794) – részlet..............................................................................23
Csokonai Vitéz Mihály: Konstancinápoly (1794) – részlet.................................................................23
Csokonai Vitéz Mihály: A Magánossághoz (1798).............................................................................24
Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz (1803) – részlet...............................................................24
Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez (1803)....................................................................................24
Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban (1799) – részlet........................27
Berzsenyi Dániel (1776-1836): Osztályrészem (1799 k.) – részlet.....................................................27
Berzsenyi Dániel: Horác (1799 k.) – részlet.......................................................................................27
2
Berzsenyi Dániel: Levéltöredék barátnémhoz (1804 után)...............................................................27
Berzsenyi Dániel: A közelítő tél (1804 után).....................................................................................28
Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz (1807)..........................................................................................28
Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz (1810)..........................................................................................29
Berzsenyi Dániel: Napoleonhoz (1814).............................................................................................29
Berzsenyi Dániel: Dukai Takács Judithoz (1815) – részlet..................................................................29
Berzsenyi Dániel: Vitkovics Mihályhoz (1815) – részlet....................................................................29
Kölcsey Ferenc: Himnusz (1823).......................................................................................................30
Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas (1823) – részlet..........................................................................32
Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala (1830) – részlet......................................................................................32
Kölcsey Ferenc: Zrínyi második éneke (1838) – részlet.....................................................................32
Katona József: Bánk bán – Tiborc panasza........................................................................................33
Vörösmarty Mihály: Szózat (1836)....................................................................................................34
Vörösmary Mihály: Késő vágy (1839) – részlet.................................................................................35
Vörösmarty Mihály: A Guttenberg-albumba (1839) – részlet...........................................................36
Vörösmarty Mihály: A merengőhöz (1843) – részlet.........................................................................36
Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (1844) – részlet......................................................36
Vörösmarty Mihály: Az emberek (1846) – részlet.............................................................................37
Vörösmarty Mihály: Előszó (1850) – részlet......................................................................................37
Vörösmarty Mihály: A vén cigány (1854) – részlet............................................................................38
Vörösmarty Mihály: Fogytán van napod... (1854) – részlet..............................................................38
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1831)..................................................................................39
Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet... (1843) – részlet...................................................40
Petőfi Sándor: A természet vadvirága – részlet.................................................................................40
Petőfi Sándor: Fa leszek, ha... (1845) – részlet..................................................................................41
Petőfi Sándor: Az Alföld....................................................................................................................41
Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet......................................................................................42
Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem! (1847) - részlet.......................................................................43
Petőfi Sándor: A XIX. század költői (1847) - részlet...........................................................................43
Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél... (1847) - részlet.........................................................44
Petőfi Sándor: A puszta, télen..........................................................................................................44
Petőfi Sándor: Nemzeti dal...............................................................................................................46
Petőfi Sándor: Minek nevezzelek? (1848) – részlet...........................................................................47
Petőfi Sándor: Szeptember végén.....................................................................................................47
Petőfi Sándor: Az Apostol - részlet....................................................................................................48
Petőfi Sándor: Európa csendes, ujra csendes... (1849) – részlet.......................................................48
Petőfi Sándor: Pacsírtaszót hallok megint... (1849) – részlet............................................................49
Petőfi Sándor: Szörnyű idő... (1849) – részlet...................................................................................49
Arany János: Toldi estéje (1847-1848) – részlet................................................................................49
Arany János: Letészem a lantot (1850) – részlet...............................................................................49
Arany János: Kertben (1851) – részlet..............................................................................................50
Arany János: Walesi bárdok..............................................................................................................50
Arany János: Ágnes asszony– részlet................................................................................................54
Arany János: Szondi két apródja (1856) – részlet..............................................................................55
3
Arany János: Az örök zsidó (1860) – részlet......................................................................................55
Arany János: Rendületlenül (1860) – részlet.....................................................................................55
Arany János: Epilogus (1877) – részlet..............................................................................................56
Arany János: A tölgyek alatt (1877) – részlet....................................................................................56
Arany János: Híd-avatás (1877) – részlet..........................................................................................58
Arany János: Tetemre hívás..............................................................................................................58
Arany János: Toldi szerelme (1879) – részlet.....................................................................................60
11. évfolyam....................................................................................................................................61
Madách Imre (1823-1864): Az ember tragédiája (1859-1860) – részlet...........................................61

Ady Endre (1877-1919): Góg és Magóg fia vagyok én... (1905)........................................................68
Ady Endre: Héja-nász az avaron (1905) – részlet..............................................................................69
Ady Endre: A Hortobágy poétája (1905) – részlet.............................................................................69
Ady Endre: A Tisza-parton (1905).....................................................................................................69
Ady Endre: Harc a Nagyúrral (1905) – részlet...................................................................................70
Ady Endre: Párisban járt az Ősz (1906).............................................................................................70
Ady Endre: A magyar Messiások (1907)...........................................................................................70
Ady Endre: Páris, az én Bakonyom (1906) – részlet..........................................................................71
Ady Endre: A Sion-hegy alatt (1908) – részlet...................................................................................71
Ady Endre: Szeress engem, Istenem (1908) – részlet........................................................................71
Ady Endre: Álmom: az Isten (1907) – részlet....................................................................................71
Ady Endre: Nekünk Mohács kell (1908) – részlet..............................................................................71
Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában (1909).........................................................................................72
Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben (1906) – részlet.....................................................................72
Ady Endre: Hunn, új legenda (1913) – részlet...................................................................................72
Ady Endre: Ember az embertelenségben (1916) – részlet................................................................73
Ady Endre: Az eltévedt lovas (1914) – részlet...................................................................................73
Ady Endre: Krónikás ének 1918-ból (1918) – részlet........................................................................74
Ady Endre: Őrizem a szemed (1916).................................................................................................74
Ady Endre: De ha mégis? (1918) – részlet........................................................................................74
Ady Endre: Nézz, Drágám, kincseimre (1917) – részlet.....................................................................75
Juhász Gyula: Tiszai csönd (1910) – részlet.......................................................................................75
Juhász Gyula: Milyen volt... (1912)...................................................................................................75
Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecsettel (1912) – részlet..............................................................76
Juhász Gyula: Testamentum (1919) – részlet....................................................................................76
Juhász Gyula: Szerelem? (1919) – részlet.........................................................................................76
Juhász Gyula: Tápai lagzi (1923) – részlet.........................................................................................76
Juhász Gyula: Anna örök (1926) – részlet.........................................................................................77
Babits Mihály: A lírikus epilógja (1903).............................................................................................77
Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra (1918) – részlet....................................................................77
Babits Mihály: Zsoltár férfihangra (1918) – részlet...........................................................................78
Babits Mihály: Cigány a siralomházban (1926) – részlet...................................................................78
Babits Mihály: Ősz és tavasz között (1937) – részlet.........................................................................78
4
Babits Mihály: Balázsolás (1937) – részlet........................................................................................79
Babits Mihály: Jónás könyve (1938) – részlet....................................................................................79
Babits Mihály: Jónás imája (1939) – részlet......................................................................................80
Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai (1910-1923) – Mint aki a sínek közé esett...
(1910) – részlet.................................................................................................................................80
Kosztolányi Dezső: A doktor bácsi (1910) – részlet...........................................................................81
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal (1917) – részlet.................................................................81
Kosztolányi Dezső: Édes Anna (1926) – részlet.................................................................................81
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség (1933) – részlet.......................................................................82
Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat (1935) – részlet....................................................................82
Tóth Árpád: Meddő órán (1908).......................................................................................................82
Tóth Árpád: Hajnali szerenád (1912) – részlet..................................................................................83
Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz (1917) – részlet................................................................83
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú (1923) – részlet.................................................................................83
Tóth Árpád: Lélektől lélekig (1923) – részlet.....................................................................................83
Tóth Árpád: Jó éjszakát! (1924) – részlet..........................................................................................84
12. évfolyam....................................................................................................................................85
Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen......................................................................................................85

József Attila: Kedves Jocó! (1916-17?)..............................................................................................86
József Attila: Tél (1922) – részlet.......................................................................................................86
József Attila: Tiszta szívvel (1925).....................................................................................................87
József Attila: Holt vidék (1932) – részlet...........................................................................................87
József Attila: Külvárosi éj (1932) – részlet.........................................................................................87
József Attila: Téli éjszaka (1932) – részlet..........................................................................................88
József Attila: A város peremén (1933) – részlet................................................................................88
József Attila: Elégia (1933) – részlet..................................................................................................88
József Attila: Óda (1933) – részlet.....................................................................................................89
József Attila: Levegőt! (1935) – részlet..............................................................................................90
József Attila: Gyermekké tettél (1936) – részlet................................................................................90
József Attila: A Dunánál (1936) – részlet...........................................................................................91
József Attila: Kész a leltár (1936) – részlet........................................................................................91
József Attila: Ars poetica (1937) – részlet..........................................................................................92
József Attila: 1. Hexaméterek – részlet..............................................................................................92
József Attila: 2. Rejtelmek.................................................................................................................92
József Attila: 5. Megméressél! – részlet............................................................................................93
József Attila: Nem emel föl (1937) – részlet......................................................................................93
József Attila: Flóra (1937) – részlet...................................................................................................94
József Attila: Hazám (1937) – részlet.................................................................................................94
József Attila: /Karóval jöttél.../ (1937) – részlet................................................................................94
József Attila: /Ime, hát megleltem hazámat.../ (1937) – részlet........................................................95
Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt! (1936) – részlet................................................................95
Radnóti Miklós: Huszonnyolc év (1937) – részlet..............................................................................96
5
Radnóti Miklós: Első ecloga (1938) – részlet.....................................................................................96
Radnóti Miklós: Két karodban (1941)...............................................................................................96
Radnóti Miklós: Tétova óda (1943) – részlet.....................................................................................97
Radnóti Miklós: Nem bírta hát... - Dési Huber István emlékére (1944) – részlet..............................97
Radnóti Miklós: Töredék (1944) – részlet.........................................................................................98
Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (1944) – részlet...............................................................................98
Radnóti Miklós: Levél a hitveshez (1944) – részlet...........................................................................98
Radnóti Miklós: Erőltetett menet (1944) – részlet............................................................................99
Radnóti Miklós: Razglednicák (1944) – részlet..................................................................................99
Pilinszky János: Négysoros (1956) – részlet......................................................................................99
Pilinszky János: Apokrif (1956) – részlet.........................................................................................100
Pilinszky János: Francia fogoly (1947).............................................................................................100
Weöres Sándor: Robogó szekerek..................................................................................................100
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet? (1957)....................................................................................101
6
9. évfolyam
Homérosz: Odüsszeia
Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,
sok nép városait s eszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,
menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.
Csakhogy nem tarthatta meg őket, akárhogy akarta:
mert önnön buta vétkeikért odavesztek a társak,
balgák: fölfalták Hüperion Éeliosznak
barmait, és hazatértük napját ő elorozta.
Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből.
Homérosz: Íliász
Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét,
vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak,
mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette,
míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak
és a kutyáknak dobta. Betelt vele Zeusz akaratja,
attól kezdve, hogy egyszer szétváltak civakodva
Átreidész, seregek fejedelme s a fényes Akhilleusz.
Szapphó: Édesanyám! nem perdül a rokka...

Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan
szakadós ma a szál -
vágy nehezül rám:
mert a sudár szép Aphrodité letepert!

Szerető, szerető
kell ma nekem már!
Szophoklész: Antigoné (Sok van, mi csodálatos …)

Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.
Ő az, ki a szürke
Tengeren átkel,
7
A téli viharban
Örvénylő habokon,
S Gaiát, a magasztos istennőt,
Zaklatja a meg megújulót
Évről évre az imbolygó ekevassal,
Fölszántva lovával a földet.
Szárnyas madarak könnyűszívű

Népére, az erdő vadjaira
Készíti a hurkot,
A sósvizü tengerben lakozó
Halakat hálóval fogja meg
A férfi, ki ésszel él.
Szolgáivá tette okos leleménnyel
A hegyek meg a rétek állatait,
A lobogóhajú paripának és a bikának
Nyakába vetette igáját.
És a beszédet és a széllel
Versenyző gondolatot meg a törvényt
Tanulja, a városrendezőt,
Lakhatatlan szirteken
Tűző nap forró sugarát s a fagyot
Kikerülni ügyes, mindenben ügyes,
Ha akármi jön, ám a haláltól
Nem tud menekülni,
De gyógyírt a nehéz nyavalyákra kigondol.11
Ha tud valamit valaki,

Mesteri bölcset, újszerűt,
Van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.
Ki a földnek törvényeket ad,
Jogot, mit az isteni eskü véd,
Az a városban az első; de hazátlan,
Akinek jó, ami nem szép.
Tűzhelyemnél nincs helye,
Ne ossza meg tervét sem az velem, ki így cselekszik.
Anakreon: Gyűlölöm...
Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván,
háborut emleget és lélekölő viadalt.
8
S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák
szép adományairól zengve szeretni tanít.
Horatius: Melpomenéhoz
Áll ércnél maradóbb művem, emelkedett
emlékem, s magasabb, mint a királyi sír,
és sem kapzsi vihar, sem dühös északi
szél nem döntheti már földre, se számtalan
évek hosszu sora, sem rohanó idő.

Meg nem halhatok én teljesen.
(III. 30. 1-6. sor)
MTörv 5, 6-21 - A tízparancsolat

Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából.
Ne legyenek más isteneid!
Ne faragj magadnak képmást semmiről, ami fönt van az égben, lenn a földön vagy a föld alatt
a vízben van! Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr a te
Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain
és azok fiain is. De aki szeret és megtartja parancsaimat, annak megmutatom jóságomat az
ezredik nemzedékig.
Az Úrnak, a Te istenednek hiába ne vedd a nevét! Mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki
káromolja nevét.
Tartsd meg a szombatot, szenteld meg, ahogy az Úr, a te Istened parancsolta neked! Hat napig
dolgozz és végezd a munkád. A hetedik nap azonban a nyugalom napja, az Úré, a te Istenedé.
Akkor hát ne dolgozz, se te, se fiad, se lányod, sem szolgád, sem szolgálód, sem ökröd, sem
szamarad, sem semmiféle állatod, sem a házadban tartózkodó idegen, hogy szolgád és
szolgálóid is pihenhessen, mint te magad. Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is
rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett. Azért
parancsolta meg az Úr, a te Istened a szombat megülését.
Tiszteld apádat és anyádat, amint az Úr, a te Istened parancsolta neked, hogy hosszú életű
légy és jól menjen a sorod azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked!
Ne ölj!
Ne törj házasságot!
Ne lopj!
Ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen!
Ne kívánd embertársad feleségét! Ne kívánd el embertársad házát, földjét, szolgáját,
szolgálóját, ökrét, szamarát, egyáltalán (ne kívánj el) semmit sem, ami embertársadé!
9
Mt 5, 3-11 - A nyolc boldogság
Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.
Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
1Kor 13 - A szeretet himnusza

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom testemet is égőáldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.
Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,
nem gerjed haragra, rosszat nem rója fel.
Nem örül a gonoszságnak,
örömét az igazság győzelmében leli.
Mindent eltűr, mindent, mindent elhisz,
mindent remél, mindent elvisel.
S a szeretet nem szűnik meg soha.
A prófétálás véget ér,
a nyelvek elhallgatnak,
a tudomány elenyészik.
Most megismerésünk csak töredékes,
és töredékes a prófétálásunk is.
Ha azonban elérkezik a tökéletes,
ami töredékes, az véget ér.
Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyerek,
úgy gondolkoztam, mint a gyerek,
úgy ítéltem, mint a gyerek.
10
De amikor elértem a férfikort,
elhagytam a gyerek szokásait.
Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
akkor majd színről színre.
Most még csak töredékes a tudásom,
akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy
most engem ismernek.
Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a
három,
de közülük a legnagyobb a szeretet.
Halotti beszéd és könyörgés (12. sz. vége)

Eredeti szöveg Egykori olvasat Értelmezés
Latiatuc feleym ʒumtuchel mic Látjátuk feleim szümtükhel, mik Látjátok, feleim, szemetekkel, mik
vogmuc. ýſa pur eſ chomuv vogymuk: isȧ, por ës homou vagyunk: íme, por és hamu vagyunk.
uogmuc. Menýi miloſtben terumteve vogymuk. Mënyi milosztben Mennyi malasztban (kegyelemben)
eleve mív iſemucut adamut. eſ odutta terömtevé elevé miü isëmüköt teremté kezdetben [Úr] mi
vola neki paradiſumut haʒóá. Eſ mend Ádámot, ës aduttȧ valá neki ősünket, Ádámot, és adta vala neki
paradiſumben uolov gimilcíctul munda pȧrȧdicsumot hȧzoá. Ës mënd paradicsomot házzá. És mind[en]
nekí elnie. Heon tilutoa wt ig fa pȧrȧdicsumben valou paradicsomban való gyümölcsöktől
gimilcetvl. Ge mundoa nekí meret nū gyimilcsëktűl mondá neki élnië. monda neki élnie. Csupán tiltá őt egy
eneẏc. ẏſa kí nopun emdul oʒ gimilſ Hëon tilutoá űt igy fá fa gyümölcsétől. De mondá neki,
twl. halalnec halaláál holʒ.Hadlaua gyimilcsétűl. Gye mondoá neki, mért ne ennék: „Bizony, [a]ki napon
choltat terumteve iſten tvl. ge mérët nüm ënëik : isȧ, ki napon eendel az[on] gyümölcstől, halálnak
feledeve. Engede urdung intetvinec. eſ ëmdöl az gyimilcstűl, hȧlálnek halálával halsz”. Hallá holtát teremtő
evec oʒ tiluvt gimilſtwl. eſ oʒ gimilſben hȧláláȧl holsz. Hȧdlȧvá holtát Istentől, de feledé. Engede
halalut evec. Eſ oʒ gimilſnec wl terömtevé Istentűl, gye feledevé. ördög intetének, és evék az[on]
keſeruv uola viʒe. hug turchucat mige Engedé ürdüng intetüinek, ës ëvék tiltott gyümölcstől, és az[on]
ʒocoʒtia vola. Num heon muga nec. ge az tilvot gyimilcstűl. Ës az gyümölcsben halált evék. És az[on]
mend w foianec halalut gyimilcsben hȧlálut evék. Ës az gyümölcsnek oly keserű vala leve,
evec. Horoguvec iſten. eſ veteve wt eʒ gyimilcsnek úl keseröü valá vizë, hogy torkát megszakasztja vala.
muncaſ vilagbele. eſ levn halalnec eſ hugy turkokȧt migé szakasztja Nem csupán magának, de mind[en]
puculnec feʒe. eſ mend w valá. Nüm hëon mogánek, gye ő fajának halált evék. Haraguvék
nemenec. Kic oʒvc. miv vogmuc. Hug mënd ű fajánek hȧlálut ëvék. Isten, és veté őt ez munkás világba:
eſ tiv latiatuc ſʒumtuchel. iſa eſ num igg Haraguvék Isten, ës vetevé űt ez és lőn halálnak és pokolnak
ember mulchotia eʒ vermut. yſa mend munkás világ belé: és lëün martaléka, és mind[en] ő nemének.
oʒchuʒ iarov vogmuc. Wimagguc hȧlálnek ës pukulnek fëszë, ës Kik azok? mi vagyunk. [A]hogy is ti
11
uromc iſten kegilmet eʒ lelic ert. hug mënd ű nemének. Kik azok? Miü látjátok szemetekkel: Bizony, egy
iorgoſſun w neki. eſ kegiggen. eſ vogymuk. Hugy ës tiü látjátuk ember sem kerülheti el ez vermet,
bulſcaſſa mend w bunet. szümtükhel: isȧ, ës nüm igy bizony, mind ahhoz járó vagyunk.
embër múlhatjȧ ez vermöt, isȧ Imádjuk Urunk Isten kegyelmét e
Eſ vimagguc ſʒen achſcin mariat. eſ
mënd azhuz járou vogymuk. lélekért, hogy irgalmazzon őneki, és
bovdug michael archangelt. eſ mend
Vimádjuk Uromk Isten këgyilmét kegyelmezzen, és bocsássa mind[en]
angelcut. hug uimaggonoc erette. Eſ
ez lélekért, hugy jorgasson ű neki, ő bűnét!
uimagguc ſʒent peter urot. kinec odut
ës kegyigy-gyën, ës bulcsássȧ
hotolm ovdonia. eſ ketnie. hug ovga És imádjuk Szent Asszony Máriát és
mënd ű bűnét!
mend w bunet. Eſ vimagguc mend Boldog Mihály arkangyalt és
ſʒentucut. hug legenec nekí ſeged Ës vimádjok szen[t] ȧhszin Máriát mind[en] angyalokat, hogy
uromc ſcine eleut. hug iſten ív ui- és boudog Miháël ȧrhȧngyëlt ës imádjanak érte! És imádjuk Szent
madſagucmia bulſaſſa w bunet. Eſ mënd ȧngyëlkot, hugy vimádjanak Péter urat, akinek ad[at]ott hatalom
ʒoboducha wt urdung ildetuitvl. eſ érëttë! Ës vimádjok szent Pétër oldania és kötnie, hogy oldja
pucul kinzotviatwl. eſ veʒeſſe wt urat, kinek adot hatalm oudaniȧ ës mind[en] ő bűnét. És imádjuk
paradiſū nugulmabeli. eſ oggun neki këtnië, hugy oudjȧ mënd ű bűnét! mind[en] szenteket, hogy legyenek
munhi uruʒagbele utot. eſ mend iovben Ës vimádjok mënd szentököt, neki segedelmére Urunk színe előtt,
reʒet. Eſ keaſſatuc uromchuʒ hugy lëgyenek neki segéd Uromk hogy Isten ő imádságuk miá
charmul. Kirł. színë eleüt, hugy Isten iü bocsássa ő bűnét! És szabadítsa őt
vimádságok miá bulcsássȧ ű ördög üldözésétől és pokol
bűnét! Ës szobadohhȧ űt ürdüng kínzásától, és vezesse őt paradicsom
ildetüitűl ës pukul kínzatujátúl, ës nyugalmába, és adjon neki
vezessë űt pȧrȧdicsum nyugalmȧ mennyországba utat, és mind[en]
belí, ës adjon neki münyi uruszág jóban részt! És kiáltsátok Urunkhoz
belé utat ës mënd jouben részët! háromszor: kyrie eleison! (uram,
Ës kíássátuk Uromkhuz hármúl: irgalmazz!)
kyrie eleison!
A halotti beszéd könyörgése (oratio)
Eredeti szöveg Egykori olvasat Értelmezés
Scerelmeſ bratým uimagguc [javítás Szerelmes brátim! vimádjomuk Szerelmes Testvéreim! imádjunk e
fölötte: omuc] eʒ ſcegin ember lilki ez szëgín embër lilkíért, kit Úr szegény ember lelkéért, [a]kit Úr e
ert. kit vr eʒ nopun eʒ homuſ vilag ez napon ez hamus világ napon e hamis világ tömlöcéből mente,
timnucebelevl mente. kinec eʒ nopun timnücë belől menté, kinek ez [a]kinek e napon testét temetjük, hogy
teſtet tumetívc. hug ur uvt kegilmehel napon testét tömetjök; hugy Úr Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák,
abraam. ẏſaac. iacob. kebeleben űt këgyilméhel Ábrȧám, Izsák, Jákob kebelében helyezze, hogy
helheʒie. hug birſagnop ivvtua mend w Jȧkob kebelében helhezjë; hugy bírságnap jutva mind[en] ő szentei és
12
ſʒentíí eſ unuttei cuzicun iov felevl bírságnap jutvá mënd ű szentëi kiválasztottai között jobb felől iktatnia
iochtotnia ileʒie wt.Eſ tiv bennetuc. ës ünüttei küzëkön jou felől élessze fel őt! És tibennetek. Clamate
Clamate III. KK. johtatniȧ íleszjë űt! Ës tiü ter: kyrie eleison!
bennetük. Clamate ter: kyrie
eleison!
Ómagyar Mária-siralom (1300 körül)

Eredeti írásmód Mai átírás Mai magyar nyelven
(Vizkelety/Mészöly (Molnár Ferenc

értelmezése) értelmezése)
Volek ſyrolm thudothlon Volék sirolm tudotlon. Nem tudtam, mi a siralom. Nem ismertem a siralmat,
ſy rolmol ſepedyk. Sirolmol sepedëk, Most siralommal zokogok, Most siralom sebez,
buol oʒuk epedek ·· búol oszuk, epedëk, bútól aszok, epedek. Fájdalom gyötör, epeszt.
Walaſth vylagum tul Válȧszt világumtúl, Zsidók világosságomtól, Zsidók világosságomtól,

ſydou fyodumtul zsidóv fiodumtúl, megfosztanak én fiamtól, Elválasztanak fiamtól,
eʒes urumētuul. ézës ürümemtűl. az én édes örömemtől. Édes örömemtől.
O en eſes urodū Ó én ézës urodum, Ó, én édes Uram, Ó, én édes Uram,

eggen yg fyodum ëggyen-igy fiodum, egyetlenegy fiam, Egyetlen egy fiam,
ſyrou a / / niath thekunched síróv ȧnyát teküncsed, síró anyát tekintsed, Síró anyát tekintsed,
buabeleul kyniuhhad. buȧbelől kinyúchchad! bújából őt kivonjad! Fájdalmából kivonjad!
Scemem kunuel arad Szëmëm künvel árȧd, Szemem könnytől árad, Szememből könny árad,
en iunhum buol farad junhum búol fárȧd, szívem bútól fárad. Szívem kíntól fárad,
the werud hullothya te vérüd hiollottya Te véred hullása Te véred hullása,
en iū / hum olelothya én junhum olélottya. szívem alélása. Szívem alélása.
Vylag uila ga Világ világȧ, Világnak világa, Világ világa,

viragnak uiraga. virágnȧk virágȧ, virágnak virága, Virágnak virága,
keſeru / en. kynʒathul keserűen kínzatul, keservesen kínzanak, Keservesen kínoznak,
uoſ ſcegegkel werethul. vos szëgekkel veretül! vas szegekkel átvernek! Vas szegekkel átvernek!
Vh nequem en fyon Uh nëkem, én fiom, Jaj nekem, én fiam! Jaj nekem, én fiam,
eʒes meʒuul ézës mézűl, édes vagy, mint a méz, Édes, mint a méz,
Scege / nul ſcepſegud szégyënül szépségüd, de szépséged meggyalázzák, Megrútul szépséged,
13
wirud hioll wyʒeul. vírüd hioll vízől. véred hull, mint a víz. Vízként hull véred!
Syrolmom fuha / ʒatum Sirolmom, fuhászȧtum Siralmam, fohászkodásom Siralmam, fohászkodásom

therthetyk kyul tertetik kíül, belőlem kifakad, Láttatik kívül,
en iumhumnok bel bua én junhumnok bel búa, én szívemnek belső búja, Szívem belső fájdalma
qui ſumha nym kyul hyul ki sumha nim híül. mely soha nem enyhül. Soha nem enyhül.
Végy magadhoz engem,

Wegh halal engumet / Végy hȧlál engümet, Végy halál engemet,
halál,
egge dum illen / ëggyedüm íllyën, Egyetlenem éljen,
egyetlenem éljen.
maraggun uro dum / maraggyun urodum, Maradjon meg Uram,
Maradjon meg az én Uram,
kyth wylag felleyn kit világ féllyën! Kit a világ féljen!
világ tőle féljen!
Ó, az igaz Simeonnak
O ygoʒ ſymeonnok Ó, igoz Simëonnok Ó, az igaz Simeonnak
bizony érvényes volt a
beʒʒeg ſcouuo ere bëzzëg szovo ére: Biztos szava elért,
szava.
en erʒem ez bu / thuruth / én érzëm ez bú tűrűt, Érzem e fájdalom-tőrt,
Én érzem e bú tőrét,
kyt niha egyre. kit níha ígére. Amit egykor jövendölt.
melyet egykor jövendölt.
Tetőled válnom kell,

Tuled ualmun Tűled válnum, Ne váljak el tőled,
de nem ily szörnyű
de num ualallal / de nüm vȧlállȧl, Életben maradva,
valósággal,
hul yg kynʒaſſal / hul így kínzȧssál, Mikor így kínoznak
mikor így kínoznak,
fyom halallal. fiom, hȧlállȧl! Fiam, halálra!
én fiam, halálosan!
Sydou myth theʒ Zsidóv, mit tész Zsidó, mit téssz Zsidó, mit tész
turuentelen / türvéntelen? törvénytelenül? törvénytelen!
fyom merth hol byuntelen / Fiom mért hol bíüntelen? Fiam miért hal bűntelenül? Fiam meghal, de bűntelen!
fugwa / huʒtuʒwa Fugvá, husztuzvá, Megfogván, rángatván, Megfogva, rángatva,
wklel / / ue / ketwe / üklelvé, këtvé öklözvén, kötözvén Öklözve, megkötve
ulud. ülüd! megölöd! Ölöd meg!
Kegug / gethuk fyomnok / Kegyüggyetük fiomnok, Kegyelmezzetek fiamnak, Kegyelmezzetek meg

ne leg / kegulm ne légy kegyülm nem kell kegyelem fiamnak,
mogomnok / mogomnok! magamnak! Ne legyen kegyelem
owog halal kynaal / Ovogy hȧlál kináȧl Avagy halál kínjával, magamnak,
anyath eʒes fyaal / ȧnyát ézës fiáȧl anyát édes fiával Avagy halál kínjával,
egembelu ullyetuk. ëgyembelű üllyétük! vele együtt öljétek! Anyát édes fiával
14
Együtt öljétek meg!
Janus Pannonius: Búcsú Váradtól (1458) – részlet

Még mély hó települ a téli földre,
erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,
szürke súly a ködös fagy zúzmarája,
s el kell hagyni a szép Körös vidékét
és sietni Dunánk felé, urunkhoz.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
(1-6. sor)
Janus Pannonius: Pannónia dicsérete (1465 k.)

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,

Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
Balassi Bálint: Hogy Juliára talála, így köszöne néki…

Ez világ sem kell már nékem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem,
Egészséggel, édes lelkem!
Én bús szívem vidámsága,

Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Véled Isten áldomása.
Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!
Feltámada napom fénye,

Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
15
Élj, élj, életem reménye!
Szerelmedben meggyúlt szívem

Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!
Juliámra hogy találék,

Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet néki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.
Balassi Bálint: Egy katonaének – részlet

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
(1. vsz.)
Az jó hírért, névért s az szép tisztességért

ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.
(5. vsz.)
Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek

dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon
mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!
Balassi Bálin: Fulviáról

Lettovább Juliát s letinkább Céliát
ez ideig szerettem,
Attól keservesen s ettől szerelmesen
16
vígan már búcsút vettem,
Most Fulvia éget, ki ér bennem véget,
mert tüzén meggerjedtem.
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (1648) – részlet

Én az ki azelőtt iffiu elmével
Játszottam szerelemnek édes versével,
Küszködtem Viola kegyetlenségével:
Mastan immár Mársnak hangassabb versével
Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát

Ki meg merte várni, Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Europa rettegte szablyáját.
Adj pennámnak erőt, ugy irhassak mint volt,

Arrol, ki fiad szent nevéjért bátran holt
Megvetvén világot, kiben sok java volt;
Kiért él szent lelke, ha teste meg is holt.
Zrínyi Miklós: Az idő és hírnév (1653)

Nem irom pennával,
Fekete téntával,
De szablyám élivel,
Ellenség vérivel,
Az én örök hiremet.
Shakespeare: Hamlet (részlet)

Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni - elszunnyadni - semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni - elszunnyadni - és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
17
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
Zsarnok boszúját, gőgös ember dölyfét,
Útált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hívatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől - a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó - le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? Ekképp az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti "tett" nevét.
Shakespeare: Romeo és Júlia (részlet)

Ó, Romeo, mért vagy te Romeo?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el,
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé
És nem leszek Capulet én se többé.
[...]
Csak a neved ellenségem, csak az: -
Te önmagad vagy és nem Montague.
Mi az a Montague? se kéz, se láb,
Se kar, se arc, se más efféle része
Az embereknek. Ó, hát légy te más név!
Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Így hogyha nem hívnának Romeónak,
E cím híján se volna csorba híred.
Romeo, lökd a porba a neved,
18
S ezért a névért, mely nem a valód,
Fogd életem.
19
10. évfolyam
Kazinczy Ferenc: A nagy titok (1808)

Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.
Kazinczy Ferenc: Írói érdem (1810)

Szólj! s ki vagy, elmondom. - - Ne tovább! ismerlek egészen.
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés;

Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.
Batsányi János: A franciaországi változásokra (1789)

Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
Batsányi János: A látó (1791) – részlet

Vidulj, gyászos elme! megújul a világ,
S előbb, mint e század végső pontjára hág.
Zeng, hárfa! Hallgasson ma minden reája,
Valakinek kedves nemzete s hazája;
S valaki a magyar változó ég alatt
Még a szabadságnak híve s ember maradt.
(1. vsz.)
"Álljon fel az ország imádandó széki!

Nemzetek, országok, hódoljatok néki!
Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,
20
Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!"
(2. vsz. 15-18. sor)
Csokonai Vitéz Mihály: Az estve (1794) – részlet

A vadak, farkasok űlnek szenderegve,
Barlangjában belől bömböl a mord medve.
(1. vsz. 13-14.sor)
Bódult emberi nem, hát szabad létedre
Mért vertél zárbékot tulajdon kezedre?

Tiéd volt ez a föld, tiéd vólt egészen,
Mellyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.
Mért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é már egymástól mind megkülönbözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a mienk nevezet elűle.
(4. vsz. 1-8. sor)
Óh, áldott természet! óh, csak te vagy nékem
Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,

Mellynek én örökös földesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.
(6.vsz.)
Csokonai Vitéz Mihály: Konstancinápoly (1794) – részlet

Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!
Meddig lesz körmöd közt a Mindenhatóság?
(49-50. sor)
A szeretet lelke a földet bételi,

S az ember az embert ismét megöleli.
(105-106.sor)
Csokonai Vitéz Mihály: A Magánossághoz (1798)

Áldott Magánosság, jövel! ragadj el
21
Álmodba most is engemet;
Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,
Ringasd ölembe lelkemet!
Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam,
Hogy itt Kisasszondon reád találtam,
E helybe andalogni jó,
E hely poétának való.
Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz (1803) – részlet

Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,

Partod ellenébe ül.
Itt a halvány holdnak fényén

Jajgat és sír elpusztult reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.
(4-5. vsz.)
Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez (1803)

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A bóldogtal
S mint védangyalának,
Bókol úntalan. –
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
22
Még most is belém?
Csak maradj magadnak
Bíztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.
Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.
Jaj, de friss rózsáim

Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
23
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.
Hagyj el, óh Reménység!

Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Vólt erőm elhány,
Fáradt lelkem égbe,
Testem földbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt. -
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák! -
Isten véletek!
Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban (1799)

– részlet
Hát csak sertést nevelt-é
Itt a makk s haraszt?
Hát csak kanásznak termett
A somogysági paraszt?
(1. vsz. 5-8. sor)
24
Berzsenyi Dániel (1776-1836): Osztályrészem (1799 k.) – részlet
Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.
Béke már részem: lekötöm hajómat,

Semmi tündérkép soha fel nem oldja.
Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe
A heves ifjút!
(1-2. vsz.)
Berzsenyi Dániel: Horác (1799 k.) – részlet

Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz,
Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj s örűlj.
Míg szólunk, az idő hirtelen elrepűl,
Mint a nyíl s zuhogó patak.
(4. vsz.)
Berzsenyi Dániel: Levéltöredék barátnémhoz (1804 után)

Ne kérdezd, barátném! mint töltöm időmet,
S távolléted alatt kedvem miben lelem!
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,

Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Életem képe ez. - Már elestvélyedtem,

Béborult az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:

A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.
25
Berzsenyi Dániel: A közelítő tél (1804 után)
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.
Nincs már symphonia, s zöld lugasok között

Nem búg gerlice, és a füzes ernyein
A csermely violás völgye nem illatoz,
S tükrét durva csalét fedi.
Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl,

S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész.
Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz (1807)

Forr a világ bús tengere, oh magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.
Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!

Ordítson orkán, jőjön ezer veszély,
Nem félek. A kürt harsogását,
A nyihogó paripák szökését
Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem

Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Ez tette Rómát föld urává,
Ez Marathont s Budavárt hiressé.
Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz (1810)

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajúl?
26
Nem látod a bosszús egeknek
Ostorait nyomorult hazádon?
Így minden ország támasza, talpköve

A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.
Berzsenyi Dániel: Napoleonhoz (1814)

Nem te magad győztél, hanem a kor lelke - szabadság,
Mellynek zászlóit hordta dicső sereged.
Berzsenyi Dániel: Dukai Takács Judithoz (1815) – részlet

Hogy a szelíden érző szépnemet
Letiltva minden főbb pályáiról,
Guzsalyra, tőre kárhoztatni szokta
A férjfitörvény, vajjon jól van-e?
(1-4. sor)
Berzsenyi Dániel: Vitkovics Mihályhoz (1815) – részlet

Barátom! a bölcs boldog mindenütt,
Az Hortobágyon, az Pesten, Budán,
Mert ő magával hordja kincseit;
Kölcsey Ferenc: Himnusz (1823)

Isten, áld meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
27
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyiilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain

Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad,
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában.
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
28
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg, isten, a magyart,

Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas (1823) – részlet

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,

S benne feltalálhatjátok,
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épül hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó,
Mind csak hiábavaló!
(1.vsz.)
Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,

Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla, rendületlen,
Tompa, nyugodt, érezetlen,
S kedv emel, vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.
29
Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala (1830) – részlet
Vándor, állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni
S izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.
(6. vsz.)
Kölcsey Ferenc: Zrínyi második éneke (1838) – részlet

Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.
A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd, egyedűl,
Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl.
(1.vsz.)
És más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és más keblü nép;
S szebb arcot ölt e föld kies határa,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.
(4. vsz. 5-8. sor)
Katona József: Bánk bán – Tiborc panasza

Ő csorda számra tartja gyűlevész
szolgáit, éppenséggel mintha minden
hajszála egy őrzőt kivánna; sok
meránit, ollykor azt hinné az ember,
hogy tán akasztani viszik, úgy körül
van véve a léhűtőktől; s mi egy
rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szűntelen,
úgy, mintha mindég vagy lakadalma, vagy
keresztelője volna: és nekünk
szivünk dobog, ha egy csaplárlegény az
utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
a tartozás mindjárt eszünkbe jut.
30
A jó merániak legszebb lovon
ficánkolódnak, - tegnap egy kesely,
ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk
feleség s porontyainkat kell befogni,
ha veszni éhen nem kívánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
úgy, mintha mindenik tagocska bennek
egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
kéményeinkről elpusztúlnak a
gólyák, mivel magunk emésztjük el
a hulladékot is. Szép földeinkből
vadászni berket csinálnak, a-
hová nekünk belépni sem szabad;
s ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
himlős gyerek megkívánván, lesujtunk
egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek;
és aki száz meg százezert rabol,
bírája lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kényszerített.
(Tiborc, Harmadik szakasz)
Vörösmarty Mihály: Szózat (1836)

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivűl

Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor

Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős

Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
31
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
És annyi balszerencse közt,

Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!

Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet, hogy annyi szív

Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő

És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog

Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,

A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,

Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.
Légy híve rendületlenűl

Hazádnak, ó magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
32
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kivűl

Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Vörösmary Mihály: Késő vágy (1839) – részlet

Hiába, hasztalan!
Ifjúság és remény örökre veszve van
Az évek tengerén:
Remélni oly nehéz
A kornak alkonyán,
S szeretni tilt az ész
Letünt remény után.
(2. vsz.)
Vörösmarty Mihály: A Guttenberg-albumba (1839) – részlet

Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
(1-2. sor)
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez

Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.
(13-14. sor)
Vörösmarty Mihály: A merengőhöz (1843) – részlet

Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
(1-4. sor)
Nézd a világot: annyi milliója,

S köztük valódi boldog oly kevés.
33
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalul, festett egekbe néz.
(9-12. sor)
Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (1844) – részlet

Országok rongya! könyvtár a neved.
De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
(41-46. sor)
Vörösmarty Mihály: Az emberek (1846) – részlet

Hallgassatok, ne szóljon a dal,
Most a világ beszél,
S megfagynak forró szárnyaikkal
A zápor és a szél,
Könnyzápor, melyet bánat hajt,
Szél, melyet emberszív sohajt.
Hiába minden: szellem, bűn, erény:
Nincsen remény!
(1. vsz.)
Istentelen frígy van közötted,

Ész és rossz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcú lény!
Nincsen remény!
(6. vsz.)
Az ember fáj a földnek; oly sok

Harc- s békeév után
A testvérgyűlölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
34
Nincsen remény! nincsen remény!
(7. vsz.)
Vörösmarty Mihály: Előszó (1850) – részlet

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember, mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordult a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.
(1.vsz.)
Most tél van és csend és hó és halál,

A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.
(2. vsz. 24-31. sor)
Vörösmarty Mihály: A vén cigány (1854) – részlet

Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
(1. vsz.)
35
Vörösmarty Mihály: Fogytán van napod... (1854) – részlet
Fogytán van napod,
Fogytán van szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs, ahová tennéd.
(1-4. sor)
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1831)

Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
És a világot szültem gyermekűl.
Mindenható sugárral a világ
Fölkelt ölemből; megrázkódtatá
A semmiségnek pusztaságait,
S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,
A Mind, előállt. Hold és csillagok,
A menny csodái lőnek bujdosók
Kimérhetetlen léghatárokon.
Megszűnt a régi alvó nyúgalom:
A test megindúlt, tett az új erő,
S tettekkel és mozgással gazdagon
Megnépesűlt a puszta tér s idő,
Föld és a tenger küzdve osztozának
Az eltolt légnek ősi birtokán;
Megszünteté a tenger habjait,
S melyet haraggal ostromolt imént,
Most felmosolyga mélyiből az ég;
S mint egy menyasszony, szépen és vidáman
Virágruhába öltözött a föld.
A por mozogni kezdett és az állat,
S királyi fejjel a lelkes porond,
Az ember lőn, és folytatá faját,
A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt. -
Sötét és semmi vannak: én vagyok,
A fény elől bujdokló gyászos Éj. -
A féreg, a pillanat búboréka,
Elvész; idő sincs mérve lételének.
Madárt a szárny, a körmök állatot
Nem váltanak meg, kérges büszke fát
Letesznek századoknak súlyai.
Az ember feljő, lelke fényfolyam,
36
A nagy mindenség benne tűkrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámúl földet és eget;
De ifjusága gyorsan elmulik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.
Kiirthatatlan vággyal, amig él,
Túr és tünődik, tudni, tenni tör;
Halandó kézzel halhatatlanúl
Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,
Még a hiúság műve van porán,
Még kőhegyek ragyognak sírjain,
Ezer jelekkel tarkán s fényesen
Az ész az erőnek rakván oszlopot.
De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok,
Ha nem lesz föld, s a tenger eltünik.
Fáradtan ösvényikből a napok
Egymásba hullva, összeomlanak;
A Mind enyész, és végső romjain
A szép világ borongva hamvad el;
És hol kezdve volt, ott vége lesz:
Sötét és semmi lesznek: én leszek,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj.
Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet... (1843) – részlet

A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
(1. vsz.)
Petőfi Sándor: A természet vadvirága – részlet

Nem verték belém tanítók
Bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak
Lelkem sosem engedett.
Támaszkodjék szabályokra,
Ki szabadban félve mén.
A korláttalan természet
37
Vadvirága vagyok én.
(2. vsz.)
Petőfi Sándor: Fa leszek, ha... (1845) – részlet

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csakhogy lényeink egyesüljenek.
Ha, leányka, te vagy a mennyország:

Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.
Petőfi Sándor: Az Alföld

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin

Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
Felröpűlök ekkor gondolatban

Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.
Délibábos ég alatt kolompol

Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.
Méneseknek nyargaló futása

Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.
A tanyáknál szellők lágy ölében

Ringatózik a kalászos búza,
38
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.
Idejárnak szomszéd nádasokból

A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.
A tanyákon túl a puszta mélyén

Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.
A csárdánál törpe nyárfaerdő

Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.
Ott tenyészik a bús árvalyányhaj

S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.
Messze, hol az ég a földet éri,

A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya.
Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!

Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.
(Pest, 1844. július.)
Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet...

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
39
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le...
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!
(Pest, 1846. december.)
Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem! (1847) - részlet

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
Petőfi Sándor: A XIX. század költői (1847) - részlet

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
40
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
(3. vsz.)
Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél... (1847) - részlet

Beszél a fákkal a bús őszi szél,
Halkan beszélget, nem hallhatni meg;
Vajon mit mond nekik?
(1. vsz. 1-3. sor)
keblemre hajtva fejecskéjét, alszik

Kis feleségem mélyen, csendesen.
(refr.)
Petőfi Sándor: A puszta, télen

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,

Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,

Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
41
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
Üres most a halászkunyhó és a csőszház;

Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.
Leveles dohányát a béres leveszi

A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,

Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.
Most uralkodnak a szelek, a viharok,

Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.
Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,

A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
Háta mögött farkas, feje fölött holló.
Mint kiűzött király országa széléről,

Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.
(Pest, 1848. január.)
42
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
Esküszünk,
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
Esküszünk,
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
Esküszünk,
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
Esküszünk,
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,
43
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
Esküszünk,
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)
Petőfi Sándor: Minek nevezzelek? (1848) – részlet

Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égbe-rontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli,
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?
(5. vsz.)
Petőfi Sándor: Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...

Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
44
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
(Koltó, 1847. szeptember.)
Petőfi Sándor: Az Apostol - részlet

"A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik?
(11, 8. vsz. 1-5. sor)
Mi célja a világnak?
Boldogság! s erre eszköz? a szabadság!
(11, 8. vsz. 39-40. sor)
"Az ember nemcsak polgár,

Egyszersmind ember is;
Mindig másoknak éljen-e
És sohase magáért?
(12, 10. vsz. 12-15. sor)
Petőfi Sándor: Európa csendes, ujra csendes... (1849) – részlet

Európa csendes, ujra csendes,
Elzúgtak forradalmai...
Szégyen reá! lecsendesűlt és
Szabadságát nem vívta ki.
Magára hagyták, egymagára

A gyáva népek a magyart;
Lánc csörg minden kézen, csupán a
Magyar kezében cseng a kard.
(1-2. vsz.)
45
Petőfi Sándor: Pacsírtaszót hallok megint... (1849) – részlet
Pacsírtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.
(1. vsz.)
Petőfi Sándor: Szörnyű idő... (1849) – részlet

Szörnyű idő, szörnyű idő!
S a szörnyűség mindegyre nő.
Talán az ég
Megesküvék,
Hogy a magyart kiirtja.
Arany János: Toldi estéje (1847-1848) – részlet

Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja.
Megpihen legszélén az égi határnak
S int az öregeknek: "benneteket várlak!"

Megrezdül a feje sok öregnek erre:
Egymásután mégis mennek a nyughelyre.
Arany János: Letészem a lantot (1850) – részlet

Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
(1. vsz.)
46
Arany János: Kertben (1851) – részlet
Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s harap.
S ha elsöpör egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.
(7. vsz.)
Arany János: Walesi bárdok
Edward király, angol király

Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?

Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,

Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád

Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép

Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Edward király, angol király

Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.
47
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat

Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;
S mind, amiket e szép sziget

Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem

Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt

Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!

Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!
Egymásra néz a sok vitéz,

A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet

Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
48
„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,

Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”
Máglyára! el! igen kemény -

Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
„Ah! lágyan kél az esti szél

Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya

Ne szoptass csecsemőt!...”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
„Elhullt csatában a derék -

No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
„Emléke sír a lanton még -

No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”
Meglátom én! - S parancsot ád

Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!
49
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
S Edvárd király, angol király

Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment

Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal

London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,

Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”
Ha, ha! elő síp, dob, zene!

Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...
De túl zenén, túl síp-dobon,

Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.
(1857. június.)
Arany János: Ágnes asszony– részlet

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
50
Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el.
(1. vsz.)
Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Öltözetjét rendbe hozza,

kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja,
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
(8-9. vsz.)
És ez így megy évrül-évre,

Télen nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Arany János: Szondi két apródja (1856) – részlet

Felhőbe hanyatlott adrégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas? szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifiu térdel, kezökben a lant,

A kopja tövén, mintha volna feszület.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.
(1-2. vsz.)
51
Arany János: Az örök zsidó (1860) – részlet
Pihenni már. - Nem, nem lehet:
Vész és vihar hajt engemet,
Alattam a föld nem szilárd,
fejem fölött kétélü bárd...
Tovább! tovább!
(1. vsz.)
Szegény zsidó... Szegény szivem:

Elébb-utóbb majd megpihen.
Az irgalom nagy és örök,
Megszán s átkom nem mennydörög:
Tovább! tovább!
(11. vsz)
Arany János: Rendületlenül (1860) – részlet

Hallottad a szót: "rendületlenül -"
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevűl,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!
Arany János: Epilogus (1877) – részlet

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,

Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

52
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral

Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.
(1-4. vsz.)
Arany János: A tölgyek alatt (1877) – részlet

A tölgyek alatt
Szeretek pihenni,
Hova el nem hat

Város zaja semmi.
Zöld lomb közein

"Áttörve" az égbolt
S a rét mezein
Vegyül árny- és fényfolt.
(1. vsz.)
A tölgyek alatt
Im meglep az alkony,
Hűsebb fuvalat
Zörög át a parkon;
53
Felhők szeme rebben;
Hazasietek,
Jobb ott, melegebben,

ki vén, ki beteg...
A tölgyek alatt
vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár

A pihenőhely rám:
Egyszerűen bár,
Tölgy lenne a fejfám!
(7-8. vsz.)
Arany János: Híd-avatás (1877) – részlet

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
É skártya perdül, kártya mén;
Bedobta... Késő visszavenni:

Ez az utolsó tétemény:
"Egy fiatal élet-remény."
(1. vsz.)
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.
(20. vsz.)
54
Arany János: Tetemre hívás
A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
„Ime, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!”
Kastélyába vitette föl atyja,

Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerű ravatalán.
Állata őrzeni négy alabárdost:

„Lélek ez ajtón se be, se ki!...”
„Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?” - „Vissza! neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!”
Fojtva, teremről rejti teremre

Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, „hívja tetemre”,
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.
A palotát fedi fekete posztó,

Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.
„Jöjjenek ellenségi, ha voltak!”

Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
„Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez.”
„Hát ki?...” riad fel Bárczi sötéten,

„Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!”
„Jöjjenek úgy hát ifju baráti!”

Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe’ látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.
55
„Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!”
Megkönyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.
„Jöjjön az anyja! hajadon húga!”

Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér - fekete folt.
„Jöjjön utolszor szép szeretője,

Titkos arája, Kund Abigél!”
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre;
Arca szobor lett, lába gyökér.
- Sebből pirosan buzog a vér.
Könnye se perdűl, jajja se hallik,

Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
„Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!”
Kétszeri mondást - mint lebüvölten -

Hallgat el, aztán így rebegi:
„Bárczi Benőt én meg nem öltem,
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tőrt én adtam neki.
„Bírta szivem’ már hű szerelemre, -

Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval „igenre”,
Mert ha nem: ő kivégzi magát.
Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!”
S vadul a sebből a tőrt kiragadja,

Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.
Odakinn lefut a nyilt utca során,

Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: „Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”
(1877. október 27.)
56
Arany János: Toldi szerelme (1879) – részlet
Visszanéz a magyar, sóhajtva néz vissza,
Te dicső hajdankor! fényes napjaidra;
Szomorú tallóján ősi hírnevének,
Hej! csak úgy böngész már valamit - mesének.
Engem is a bánat megviselvén zordul,
Vígaszért hő lelkem a multakba fordul;

Azokkal időzöm, akik másszor voltak:
Mit az élet megvon, megadják a holtak.
57
11. évfolyam
Madách Imre (1823-1864): Az ember tragédiája (1859-1860) – részlet

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
Amint elzúgtok lábaim alatt.
(Az Úr, I.)
S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag

Más-más tulajdonokkal felruházva,
Miket előbb, hogysem nyilatkozának,
Nem is sejtettél bennök, úgy lehet,
Vagy, ha igen, másítni nincs erőd,
Nehány golyóba összevissza gyúrva,
Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. -
Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. -
Te nagy konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli.
De hogyha elfecsérli s rontja majd
A főztet, akkor gyúlsz késő haragra.
Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? -
Aztán mivégre az egész teremtés?
Dicsőségedre írtál költeményt,
Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,
És meg nem únod véges végtelen,
Hogy az a nóta mindig úgy megyen.
Méltó-e illyen aggastyánhoz e
Játék, melyen csak gyermekszív hevülhet?
Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli
Urát, de torzalak csak, képe nem;
58
Végzet, szabadság egymást üldözi,
S hiányzik az összhangzó értelem. -
(Lucifer. I.)
Csak hódolat illet meg, nem birálat.

(Az Úr, I.)
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.

(Lucifer, I.)
Az élet mellett ott van a halál,

A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény. -
Ott állok, látod, hol te, mindenütt,
S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?
(Lucifer, I)
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,

S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
(Lucifer, I.)
Ah, élni élni: milly édes, mi szép!

(Éva. II.)
Miért büntetne? - Hisz, ha az utat

Kitűzte, mellyen hogy menjünk, kivánja,
Egyúttal ollyanná is alkotott,
Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.
Vagy mért állított mély örvény fölé,
Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. -
Ha meg a bűn szintén tervében áll,
Mint a vihar verőfényes napok közt,
Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong,
Mint ezt, mivel éltetve melegít?
(Éva, II.)
Lám, megjelent az első bölcselő. [...]
59
A tett halála az okoskodás.
(Lucifer, II.)
Ah, sírjatok testvéri könnyeket,

Győz a hazugság - a föld elveszett.
(Égi kar, II.)
Ez az enyém. A nagy világ helyett

E tér lesz otthonom. Birok vele,
Megvédem azt a kártevő vadaktól,
És kényszerítem nékem termeni.
(Ádám, III.)
Mit is köszönjek néki? puszta létem?

Hisz ez a lét, ha érdemes leszen
Terhére, csak fáradságom gyümölcse.
A kéjet, amit egy ital viz ád,
Szomjam hevével kell kiérdemelnem,
A csók mézének ára ott vagyon -
Amely nyomán jár - a lehangolásban.
De hogyha a hálának csatja mind
Le is hullt rólam, bár szabad levék
Alkotni sorsom és újból lerontni,
Tapogatózva, amit tervezék -
Ahhoz segélyed sem kellett talán,
Megbírta volna azt saját erőm.
S te nem mentél meg a súlyos bilincstől,
Mellyel testem por földéhez csatol.
Érzem, bár nem tudom nevét, mi az,
Talán egy hajszál - annál szégyenebb, -
Mi korlátozza büszke lelkemet.
Nézd, ugranám, és testem visszahull,
Szemem, fülem lemond szolgálatáról,
Ha a távolnak kémlem titkait;
S ha képzetem magasb körökbe von,
Az éhség kényszerít, hunyászkodottan
Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.
(Ádám, III.)
Minden, mi él, az egyenlő soká él,

A százados fa s egynapos rovar.
60
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén össze-vissza
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Mig eljön a vég, s az egész eláll. -
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz,
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.
(Lucifer, III.)
Neked silány szám, nékem egy világ.

(Éva, IV.)
PÉTER APOSTOL
Te nyomorú faj! - gyáva nemzedék,
Míg a szerencse mosolyog feletted,
Mint napsugárban a légy, szemtelen,
Istent, erényt, gúnyolva taposó.
De hogyha a vész ajtódon kopog,
Ha Istennek hatalmas ujja érint,
Gyáván hunyász, rútul kétségb'eső.
Nem érzed-é, hogy az ég büntetése
Nehezkedik rád. Nézz csak, nézz körül,
A város pusztul, durva idegen nép
Tiporja el arany vetésidet,
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol
S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás
Emelt fővel jár a békés lakok közt,
61
Utána a halvány gond, rémület
S égből, földről se részvét, sem segély.
Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával
Elandalítni azt a szózatot,
Mely a kebelnek mélyét felveri
S jobb cél felé hiába ösztönöz.
Kielégítést, úgyebár, nem érzesz,
Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör,
S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg:
Hiába mind, a régi istenekben
Nincs már hited, kövekké dermedeztek.
Elporlanak, s új istent nem találsz,
Mely a salakból újra fölemelne. -
Nézz csak körül, mi pusztít városodban
Hatalmasabban, mint a döghalál,
Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról,
Hogy Thébaisznak puszta téreit
Vad anachorétákkal népesítsék,
Ottan keresve tompult érzetöknek
Mi még izgassa, ami még emelje. -
El fogsz pusztulni, korcsult nemzedék,
E nagy világ most tisztuló szinéről.
(Péter apostol, VI.)
Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el.

(Ádám, IX.)
Szép a magasból, mint a templomének,

Bármily rekedt hang, jajszó és sohaj
Dallamba olvad össze, míg fölér. -
Így hallja azt az Isten is, azért
Hiszi, hogy jól csinálta e világot.
De odalent másképpen hallanók,
Hol közbeszól a szív verése is.
(Lucifer, XI.)
Rajongó férfi és idegbeteg nő

Korcs nemzedéket szűl, ez nem helyes pár.
(Tudós, XII.)
62
Ádám, Ádám, a végső perc közelg:
Térj vissza, a földön naggyá lehetsz,
Míg, hogyha a mindenség gyűrüjéből
Léted kitéped, el nem tűri Isten,
Hogy megközelítsd őt - s elront kicsínyül. –
(A Föld szellemének szava, XIII.)
Győzött hát a vén hazugság. -

E báb-istenség most már elkeringhet
Az űrben, új bolygóként, mellyen újra
Számomra fog tán élet fejledezni.
(Lucifer, XIII.)
Hogy bírok véle: hisz látom, körűlem

Miként eszi a férget fürge hal,
Halat a fóka, a fókát meg én.
(Eszkimó, XIV.)
Uram! rettentő látások gyötörtek,

És nem tudom, mi bennök a való.
Óh mondd, óh mondd, minő sors vár reám:
E szűkhatáru lét-e mindenem,
Melynek küzdése közt lelkem szürődik,
Mint bor, hogy végre, amidőn kitisztult,
A földre öntsd, és béigya porond?
Vagy a nemes szeszt jobbra rendeléd?
Megy-é előbbre majdan fajzatom,
Nemesbedvén, hogy trónodhoz közelgjen,
Vagy, mint malomnak barma, holtra fárad,
S a körből, melyben jár, nem bír kitörni?
Van-é jutalma a nemes kebelnek,
Melyet kigúnyol vérhullásaért
A kislelkű tömeg? Világosíts fel,
S hálásan hordok bármi végzetet;
Csak nyerhetek cserémben, mert ezen
Bizonytalanság a pokol.
(Ádám, XV.)
63
Ne kérdd
Tovább a titkot, mit jótékonyan
Takart el istenkéz vágyó szemedtől.
Ha látnád, a földön múlékonyan
Pihen csak lelked, s túl örök idő vár:
Erény nem volna itt szenvedni többé.
Ha látnád, a por lelkedet felissza:
Mi sarkantyúzna, nagy eszmék miatt,
Hogy a muló perc élvéről lemondj?
Míg most, jövőd ködön csillogva át,
Ha percnyi léted súlyától legörnyedsz,
Emel majd a végetlen érzete.
S ha ennek elragadna büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét.
És biztosítva áll nagyság, erény.
(Az Úr, XV.)
Karod erős - szived emelkedett:

Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenül, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.
E két eszközzel álland oldalodnál,
Balsors s szerencse közt mind-egyaránt,
Vigasztaló, mosolygó géniusz. -
Te, Lucifer meg, egy gyürű te is
Mindenségemben - működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár - az mit se tesz -
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhödésed végtelen leend
Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csirája lesz.
(Az Úr, XV.)
64
Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsúl áll Isten kegyelme.
(Angyalok kara, XV.)
Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!

(Ádám, XV.)
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

(Az Úr, XV.)
Ady Endre (1877-1919): Góg és Magóg fia vagyok én... (1905)

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én,

Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek,

Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban, mit se várva

Mégis csak száll új szárnyakon a dal,
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.
Ady Endre: Héja-nász az avaron (1905) – részlet

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Ez az utolsó nászunk nékünk:

Egymás husába beletépünk
65
S lehullunk az őszi avaron.
(1. és 4. vsz.)
Ady Endre: A Hortobágy poétája (1905) – részlet

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.
(1-2. vsz.)
Ady Endre: A Tisza-parton (1905)

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
Gémes kút, malom alja, fokos,

Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók,
A Tisza-parton mit keresek?
Ady Endre: Harc a Nagyúrral (1905) – részlet

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
(1. vsz.)
Ady Endre: Párisban járt az Ősz (1906)

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
66
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
Ady Endre: A magyar Messiások (1907)

Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.
Ezerszer is meghalnak
S üdve nincs a keresztnek,
Mert semmit se tehettek,
Óh, semmit se tehettek.
Ady Endre: Páris, az én Bakonyom (1906) – részlet

Nagy az én bűnöm: a lelkem.
Bűnöm, hogy messzelátok s merek.,
Hitszegő vagyok Álmos fajából.
(6-8. sor)
Ady Endre: A Sion-hegy alatt (1908) – részlet

Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
67
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.
(3. vsz.)
Ady Endre: Szeress engem, Istenem (1908) – részlet

Szeress engem, ha tudsz szeretni,
Szeress engem, mert, jaj, utálnak
S olyan jó szeretettnek lenni.
(3. vsz.)
Ady Endre: Álmom: az Isten (1907) – részlet

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni,
S az álmom: az Isten.
(1. vsz.)
Ady Endre: Nekünk Mohács kell (1908) – részlet

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
(1. vsz.)
Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában (1909)

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,

Minen láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,

Utána mintha jajszó szállna,
68
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
A Minden-Titkok versei (1910)
Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben (1906) – részlet

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.
(1. vsz.)
Ady Endre: Hunn, új legenda (1913) – részlet

Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?:
Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak
S életemnek csak nézői a maiak.
(1. vsz.)
Nekem beszédes költő-példák némák,

Sem a betelt s kikerített poémák,
Sem a mutatványos fátum nem kenyerem.
(6. vsz.)
Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó,

Protestáló hit s küldetéses vétó:
Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.
(10. vsz.)
A tolakodó Gráciát ellöktem,

Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem.
Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,

Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.
Ady Endre: Ember az embertelenségben (1916) – részlet

Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
69
Ember az embertelenségben,
Magyar az űzött magyarságban,
Újból-élő és makacs halott.
(3. vsz.)
Ady Endre: Az eltévedt lovas (1914) – részlet

Vak ügetését hallani
Eltévedt, hajdani lovasnak,
Volt erdők és ó-nádasok
Láncolt lelkei riadoznak.
(1. vsz.)
Kisértetes nálunk az Ősz

S fogyatkozott számú az ember:
S a domb-keritéses síkon
Köd-gubában jár a November.
(4. vsz.)
Csupa vérzés, csupa titok,

Csupa nyomások, csupa ősök,
Csupa erdők és nádasok,
Csupa hajdani eszelősök.
(6. vsz.)
Ady Endre: Krónikás ének 1918-ból (1918) – részlet

Iszonyú dolgok mostan történűlnek,
Népek népekkel egymás ellen gyűlnek,
Bűnösök és jók egyként keserűlnek
S ember hitei kivált meggyöngűlnek.
(1. vsz.)
Ady Endre: Őrizem a szemed (1916)

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
70
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Ady Endre: De ha mégis? (1918) – részlet

Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dúlásban.
(1. vsz.)
Ady Endre: Nézz, Drágám, kincseimre (1917) – részlet

Nézz, Drágám, kincseimre,
Lázáros, szomorú nincseimre,
Nézz egy hű, igaz élet sorsára
S őszülő tincseimre.
(1. vsz.)
Juhász Gyula: Tiszai csönd (1910) – részlet

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
Egyiken távol harmonika szól,

Tücsök felel rá csöndben valahol.
Az égi rónán ballag már a hold:

Ezüstösek a tiszai hajók.
(1-3. vsz.)
71
Juhász Gyula: Milyen volt... (1912)
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,

De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,

De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecsettel (1912) – részlet

Az alkonyat, a merengő festő fest:
Violára a lemenő felhőket,
S a szürke fákra vérző aranyat ken.
Juhász Gyula: Testamentum (1919) – részlet

Nektek hagyom, ha innen elmegyek,
E búcsúzót, jövendő emberek!
Ha emlékeztek, mit daloltam én,

Ne kérdezzétek majd, ki voltam én.
Nem a pacsirta fontos, csak a dal,

Mely a nem múló, szent összhangba hal.
(1-3. vsz.)
Juhász Gyula: Szerelem? (1919) – részlet

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
(4. vsz.)
72
Juhász Gyula: Tápai lagzi (1923) – részlet
Brummog a bőgő, asszony lett a lány,
Az élet itt nem móka s nem talány,
A bort megisszák, asszonyt megverik,
És izzadnak reggeltől estelig.
De télen, télen a világ megáll,

És végtelen nagy esték csöndje vár,
Az ember medve, alszik és morog.
Benn emberek és künn komondorok.
(2-3. vsz.)
Juhász Gyula: Anna örök (1926) – részlet

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, ...
(1-2. sor)
Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
(13-18. sor)
Babits Mihály: A lírikus epilógja (1903)

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,

de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.
Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,

csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
73
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra (1918) – részlet

Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem,
Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.
Ő nem az a véres Isten:

az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha csobban,

csak az ember vétkes abban.
(1-4. vsz.)
Babits Mihály: Zsoltár férfihangra (1918) – részlet

Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.
Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.

(1-5. sor)
Babits Mihály: Cigány a siralomházban (1926) – részlet

Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.
Úgy született később az ajkamon, mint

a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.
De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön

mint beesett szemek gödreiben
74
remegve fölcsillan a könny.
Nem magamért sírok én: testvérem van millió
Babits Mihály: Ősz és tavasz között (1937) – részlet

Csak az én telem nem ily mulandó.
Csak az én halálom nem halandó.
Akit egyszer én eleresztettem,
az a madár vissza sohse reppen.
Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Barátaim egyenkint elhagytak,

akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
Ami betüt ágam irt a porba,
a tavasz sárvize elsodorja.
(8-9. vsz.)
Babits Mihály: Balázsolás (1937) – részlet

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
(1. sor)
... Te jól tudod,

mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.
(52-56. sor)
Babits Mihály: Jónás könyve (1938) – részlet

Monda az Ur Jónásnak: ' Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák.'
Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot, félt a várostól, sivatagba vágyott,
75
(I. 1-8. sor)
Éber figyelmem erős lett a hitben:

akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten!
Rejteztem én is elüled, hiába!
Utánam jöttél tenger viharába.
Engedetlen szolgádat meggyötörted,
magányos gőgőm szavait letörted.
De mennél csúfabb mélybe hull le szolgád,
annál világosabb előtte orcád.
Most már tudom hogy nincs mód futni tőled
s ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.
(II. 51-60. sor)
A szó tiéd, a fegyver az enyém.

Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak ujabb Ninivék
és jönnek uj Jónások...
(84-89. sor)
Babits Mihály: Jónás imája (1939) – részlet

Hozzám már hűtlen lettek a szavak
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelzőkarókat gátakat.
(1-6. sor)
...bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik

és ne fáradjak bele estelig
vagy míg az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
(22-26. sor)
76
Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai (1910-1923) – Mint
aki a sínek közé esett... (1910) – részlet
egy percre megfogom, ami örök,
lepkéket, álmot, rémest, édeset:
Mint aki a sínek közé esett.

(15-17. sor)
Kosztolányi Dezső: A doktor bácsi (1910) – részlet

A doktor bácsi.
Áldott aranyember.
Világító, nyugodt szemei kékek.

Komoly szigorral lép be a szobába,
szemébe nézek és csöppet se félek.
(1-5. sor)
Már néha gondolok a szerelemre.

Milyen lehet - én Istenem - milyen?
(1-2. sor)
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal (1917) – részlet

Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
(1-4. sor)
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,

a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.
(37-40. sor)
Kosztolányi Dezső: Édes Anna (1926) – részlet

Az emberiség holt fogalom. És figyelje meg, tanácsnok úr, hogy minden szélhámos az
emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak
77
az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget.
Bepiszkolják családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal,
gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget. Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre
semmi se kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség
vagyok. Az emberiség nem kér enni, ruhát se kér, hanem tisztes távolban marad, a háttérben,
dicsfénnyel fennkölt homlokán. Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség.
(Moviszter; 9. fejezet)
Mit késlekedsz? Teljesítsd kötelességed. Csak egy ember vagy. De hát mi több, mint egy
ember? Se két ember, se ezer ember nem több nála. Lépj előre egy lépést - így-, és most még
egy lépést. Rajtad a sor. Föl a fejet, Moviszter, sursum corda, föl a szívet, csak föl a szívet.
(19. fejezet)
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség (1933) – részlet

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
(l. sor)
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem

s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhítat (1935) – részlet

Én nem dadogtam halvány istenekhez
hideglelős és reszkető imát,
mindig feléd fordultam, mert hideg lesz,
pogány igazság, roppant napvilág.
(9-12. sor)
Tóth Árpád: Meddő órán (1908)

Magam vagyok.
Nagyon.
78
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok e föld kerekén.
Tóth Árpád: Hajnali szerenád (1912) – részlet

Virrad. Szürkül a város renyhe piszka,
De túl, az enyhe, tiszta messzeségben
Új rajzlapját kifeszíti az égen
A hajnal, a nagy impresszionista.
(1-4. sor)
Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz (1917) – részlet

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,
S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja
A csónakos virágú, karcsú szelíd rekettye,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.
(1-4.sor)
Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetve
Mily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:
Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se,
Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé.
(37-40. sor)
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú (1923) – részlet

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
(1. vsz.)
79
Tóth Árpád: Lélektől lélekig (1923) – részlet
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
(25-32. sor)
Tóth Árpád: Jó éjszakát! (1924) – részlet

Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
(13-16. sor)
Szelíd dalom lenézi a garázdán

Káromkodó és nyers dalú jelen.
(23-24. sor)
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

(32. sor)
80
12. évfolyam
Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:

Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg

S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,

Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
81
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak

Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
József Attila: Kedves Jocó! (1916-17?)

1. strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni.
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.
2. strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Uj ruhámat mutogatnám,
Dicsekednél fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.
József Attila: Tél (1922) – részlet

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
(1-2. sor)
József Attila: Tiszta szívvel (1925)

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
82
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek,

se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,

hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.
József Attila: Holt vidék (1932) – részlet

Füstöl a víz, lóg a káka
kókkadón a pusztaságba.
Dunnába bútt fönn a magas.
Sűrű csönd ropog a havas
mezőben.
József Attila: Külvárosi éj (1932) – részlet

A mellékudvarból a fény
hálóját lassan emeli,
mint gödör a víz fenekén,
konyhánk már homállyal teli.
Csönd, - lomhán szinte lábrakap
s mászik a súroló kefe;
fölötte egy kis faldarab
azon tünődik, hulljon-e.
(1-8. sor)
83
József Attila: Téli éjszaka (1932) – részlet
Légy fegyelmezett!
A nyár
ellobbant már.
A széles, szenes göröngyök felett
egy kevés könnyű hamu remeg.
Csendes vidék.
A lég
finom üvegét
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy - valami szalag -
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.
(1-14. sor)
Tündöklik, mint a gondolat maga,

a téli éjszaka.
Ezüst sötétség némasága

holdat lakatol a világra.
(44-47. sor)
József Attila: A város peremén (1933) – részlet

A költő - ajkán csörömpöl a szó,
de ő, (az adott világ
varázsainak mérnöke),
tudatos jövőbe lát
s megszerkeszti magában, mint ti
majd kint, a harmóniát.
(16. vsz.)
József Attila: Elégia (1933) – részlet

Tudod-e,
milyen öntudat kopár öröme
húz-vonz, hogy e táj nem enged és
miféle gazdag szenvedés
taszít ide?
84
Anyjához tér így az a gyermek,
kit idegenben löknek, vernek.
Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám.
(54-64. sor)
József Attila: Óda (1933) – részlet

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,

elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!
(2. rész)
Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
(3/1. vsz.)
Mint alvadt vérdarabok,

úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
(5/1-5. sor)
József Attila: Levegőt! (1935) – részlet

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
85
hazafelé menet?
(1-2. sor)
Számon tarthatják, mit telefonoztam

s mikor miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam

s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok

előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
(4. vsz.)
Az én vezérem bensőmből vezérel!

Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,

nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
(9. vsz.)
József Attila: Gyermekké tettél (1936) – részlet

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
(6. vsz.)
86
József Attila: A Dunánál (1936) – részlet
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
(1. 1-4. sor)
Anyám kún volt, az apám félig székely,

félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
(3. 1-4. sor)
A világ vagyok - minden, ami volt, van:

a sok nemzetség, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő

harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékzés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.
(3. 3-4. vsz.)
József Attila: Kész a leltár (1936) – részlet

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek.
(1-3. sor)
Ha féltem is, a helyemet megálltam -

születtem, elvegyültem és kiváltam.
(5-6. sor)
87
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
(17-18. sor)
József Attila: Ars poetica (1937) – részlet

Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
(1. vsz.)
Én túllépek e mai kocsmán,

az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
József Attila: 1. Hexaméterek – részlet

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.
(1-5. sor)
József Attila: 2. Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.
Szól a szellő, szól a víz,

elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
88
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.
József Attila: 5. Megméressél! – részlet

Ő a mezőn a harmatosság,
kétes létben a bizonyosság,
lábai kígyóim tapossák,
gondjaim mosolyai mossák.
(2. vsz.)
hát dícsértessél és hirdettessél,

minden korokon át szeressél
s nehogy bárkiben alább essél,
mindig, mindenütt megméressél!
(6. vsz.)
József Attila: Nem emel föl (1937) – részlet

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.
(1. vsz.)
Intsd meg mind, kiket szeretek,

hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.
(5. vsz.)
József Attila: Flóra (1937) – részlet

Félek, nem tudod megbocsájtani
eltékozolt, ostoba, könnyü multam,
és majd ezerszeresen fáj, ami
ezerszer fájt, mig szeretni tanultam.
(2/ 1. vsz.)
89
József Attila: Hazám (1937) – részlet
Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,
(1/1. vsz.)
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
(4/ 3-4. sor)
Fortélyos félelem igazgat

minket s nem csalóka remény.
(6/ 3-4. sor)
S mégis, magyarnak számkivetve,

lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
(7/ 1. vsz.)
adj emberséget az embernek.

Adj magyarságot a magyarnak,
(7/ 10-11. sor)
József Attila: /Karóval jöttél.../ (1937) – részlet

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
(1-2. sor)
Tejfoggal kőbe mért haraptál?

Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Magadat mindig kitakartad,

sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.
(3-4. vsz.)
90
József Attila: /Ime, hát megleltem hazámat.../ (1937) – részlet
Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.
(1. vsz.)
Egyedül voltam én sokáig.

Majd eljöttek hozzám sokan.
Magad vagy, mondták: bár velük
voltam volna én boldogan.
(4. vsz.)
Mióta éltem, forgószélben

próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,

de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot
már végképp másoknak remél.
Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt! (1936) – részlet

Ó, költő, tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói és oly bűntelen,
mint jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok.
S oly keményen is, mint a sok

sebtől vérző, nagy farkasok.
(11-17. sor)
Radnóti Miklós: Huszonnyolc év (1937) – részlet

Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, - gyilkosod!
öcsémet halva szülted-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
91
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.
Mögöttem két halott,

előttem a világ,
oly mélyről nőttem én,
mint a haramiák;
oly árván nőttem én,
a mélységből ide,
a pendülő, kemény
szabadság tágas és
szeles tetőire.
Radnóti Miklós: Első ecloga (1938) – részlet

Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.
(Költő; 29-32. sor)
Radnóti Miklós: Két karodban (1941)

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
92
mint egy álmon
átesem.
Radnóti Miklós: Tétova óda (1943) – részlet

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
(1-6. sor)
Radnóti Miklós: Nem bírta hát... - Dési Huber István emlékére (1944) –
részlet
'Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen.'
(21-29. sor)
Radnóti Miklós: Töredék (1944) – részlet

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
(1. vsz.)
Oly korban éltem én e földön,

mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
(5. vsz.)
93
Radnóti Miklós: Hetedik ecloga (1944) – részlet
Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barak oly lebegő, felszívja az este.
(1-2. sor)
Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon?

Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk?
És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e?
Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is?
(10-13. sor)
Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,

horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
(6. vsz.)
Radnóti Miklós: Levél a hitveshez (1944) – részlet

(...) bíbor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom

majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2 x 2 józansága hull rám.
(5. vsz.)
Radnóti Miklós: Erőltetett menet (1944) – részlet

Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
(1-4. sor)
94
Radnóti Miklós: Razglednicák (1944) – részlet
3.
Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.
4.
Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.
Pilinszky János: Négysoros (1956) – részlet

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.
Pilinszky János: Apokrif (1956) – részlet

Mert elhagyatnak akkor mindenek.
(1. sor)
Így indulok. Szemközt a pusztulással

egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.
(1. 27-30. sor)
Pilinszky János: Francia fogoly (1947)

Csak azt feledném, azt a franciát, kit
hajnalfele a szállásunk előtt
a hátsó udvar sűrüjében láttam
lopódzani, hogy szinte földbe nőtt.
Körülkutatva éppen visszanézett,
s hogy végre biztos rejteket talált:
95
övé lehet a zsákmánya egészen!
Akármi lesz is, nem mozdul odább.
Weöres Sándor: Robogó szekerek

Mennek a fuvarosok, a fekete dobosok a kerekeken éjszaka
- a tanyai kutyaugatásokon át, tova! s a falusi zárt kapuk álmain
át, tova! az uton a kétfele meredeken árny-hegyü jegenyesor innen
is onnan is árkai mentén.
A gyerekek alszanak, elviszi őket a fuvalom az égbe, hol érik
a csillag, e gömbölyü, de tövises alma, s a hold-fele kanyarog
a hintafa bársonya, cifra szalagja, de virrad, a kicsi öcsik és hugok
álmai hajnali légcsiga fonatain újra le, földre pörögnek.
Súlyos muraközi ló dobog, a kövön a pata kopog, a paripa föl-
nyihog - a falon a ló feje, hó-szinen a fekete, tovasuhan – ablakon
és puha keszekusza mennyei álmokon átfut az árnyék.
Mennek a fuvarosok, aluszik a köpönyegük, ők maguk éberek –
az uton a kikeleti lombokon a szekerek erezete iramodik – ágyban
a kisfiu és huga mennyei hintafa ágain ezer üvegizmu, salátabo-
káju, kakukkfejü tarka lovat lát.
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet? (1957)

Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
96

Memoriterek Gyűjteménye

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Memoriterek Gyűjteménye

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

GORTVA TAMÁS

Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Kazinczy Ferenc: A nagy titok (1808)................................................................................................22

Madách Imre (1823-1864): Az ember tragédiája (1859-1860) – részlet...........................................61

Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen......................................................................................................85

Szapphó: Édesanyám! nem perdül a rokka...

mert a sudár szép Aphrodité letepert!

Szophoklész: Antigoné (Sok van, mi csodálatos …)

Szárnyas madarak könnyűszívű

Ha tud valamit valaki,

évek hosszu sora, sem rohanó idő.

MTörv 5, 6-21 - A tízparancsolat

1Kor 13 - A szeretet himnusza

Halotti beszéd és könyörgés (12. sz. vége)

A halotti beszéd könyörgése (oratio)

Eredeti szöveg Egykori olvasat Értelmezés

Ómagyar Mária-siralom (1300 körül)

(Vizkelety/Mészöly (Molnár Ferenc

Walaſth vylagum tul Válȧszt világumtúl, Zsidók világosságomtól, Zsidók világosságomtól,

O en eſes urodū Ó én ézës urodum, Ó, én édes Uram, Ó, én édes Uram,

Vylag uila ga Világ világȧ, Világnak világa, Világ világa,

Syrolmom fuha / ʒatum Sirolmom, fuhászȧtum Siralmam, fohászkodásom Siralmam, fohászkodásom

Végy magadhoz engem,

Tetőled válnom kell,

Kegug / gethuk fyomnok / Kegyüggyetük fiomnok, Kegyelmezzetek fiamnak, Kegyelmezzetek meg

Janus Pannonius: Búcsú Váradtól (1458) – részlet

Janus Pannonius: Pannónia dicsérete (1465 k.)

Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,

Balassi Bálint: Hogy Juliára talála, így köszöne néki…

Én bús szívem vidámsága,

Feltámada napom fénye,

Szerelmedben meggyúlt szívem

Juliámra hogy találék,

Balassi Bálint: Egy katonaének – részlet

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek

Balassi Bálin: Fulviáról

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem (1648) – részlet

Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát

Adj pennámnak erőt, ugy irhassak mint volt,

Zrínyi Miklós: Az idő és hírnév (1653)

Shakespeare: Hamlet (részlet)

Shakespeare: Romeo és Júlia (részlet)

Kazinczy Ferenc: A nagy titok (1808)

Kazinczy Ferenc: Írói érdem (1810)

Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés;

Batsányi János: A franciaországi változásokra (1789)

Batsányi János: A látó (1791) – részlet

"Álljon fel az ország imádandó széki!

Csokonai Vitéz Mihály: Az estve (1794) – részlet

Mért vertél zárbékot tulajdon kezedre?

Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,

Csokonai Vitéz Mihály: Konstancinápoly (1794) – részlet

A szeretet lelke a földet bételi,

Csokonai Vitéz Mihály: A Magánossághoz (1798)

Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz (1803) – részlet

Ím, kit a sors eddig annyit hánya,

Itt a halvány holdnak fényén

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez (1803)

Jaj, de friss rózsáim

Hagyj el, óh Reménység!

Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban (1799)

Béke már részem: lekötöm hajómat,