Egyiptomi istenek (A-J)

Írta: Nováki Ákos Tamás (Platschu)

AH

Jelentése szó szerint: "boldog, derűs". Az ember mivoltának egyik összetevő eleme,
síron túli megtestesülése. A Piramiszövegek szerint, ahol először fordult elő ez a
meghatározás, halála után a fáraó ahhá változik. A Középbirodalom korától kezdve
azt tartották, hogy megfelelő szertartás elvégzése után minden elhunyt ahhá
változik. Úgy képzelték, hogy ah és az ember teste lényegében egységet alkot, de ah
az éghez, a test pedig a földhöz tartozik. Az isteneknek és az uralkodóknak több,
rendszerint 7 ahjuk volt. Általában bóbitás íbisznek ábrázolták. Az ahu (az ah
többes száma) alacsonyabb rendű istenek, akik az istenek és az emberek között
közvetítenek. A kopt nyelvű szövegekben ahu helyett démonok szerepelnek.

AKER

A föld istene, a halottak oltalmazója, a legősibb istenek egyike. Akerunak is

nevezték (ez Aker többes száma) és a "föld szellemeit", a kígyókat testesítette
meg. Oroszlán alakjában is ábrázolták. A Koporsószövegekben Aker nevét a
"földövezet" determinánsával írják.

AMENTET

Az egyiptomi mitológiában Nyugatnak, a holtak országának istennője. Nőalakban

ábrázolták, fején az "amentet" ("nyugat") hieroglif jeggyel. A holtak országában a
halottak védelmezőjeként nyújotta kezét az odaérkezőknek. Az Újbirodalom
időszakában Amentet alakja összeolvadt Hathor istennő alakjával, akit ugyancsak
"csodálatos Nyugat uralkodónőjének" neveztek.

AMON

Neve (Imn) szó szerint jelentése: "rejtett, titkos". Kultuszcentruma Théba,

amelynek védelmezője volt. Amon szent állata a kos. Általában embertestű és kosfejű
istennek ábrázolták két magas tollal meg napkoronggal a fején. Kultusza Felső-
Egyiptomban, többek közt Thébában alakult kit, de később északra és egész
Egyiptomra kiterjedt. Amon felesége Mut, az ég istennője. Honszu a fia, a Hold
istene, akik vele együtt alkotják az ún. thébai istenhármasságot. Néha Amaunet
istennőt tartották a feleségének. Kezdetben közel állt Monthuhoz, a thébai harci
istenséghez, akit a Középbirodalomban (i. e. 21. század) a XII. dinasztia fáraói a
panteon egyik legfőbb istenségének tartottak. A XII. dinasztia felemelkedésével (az
i. e. 20-18. században) Amon azonosult vele (Amon-Ré-Monthu) és rövid idő alatt
elhomályosította a kultuszát. A Középbirodalom időszakában Min, a termékenység
istene is azonosult vele. Az Újbirodalom (i. e. 16-11. század) XVII. (thébai)
dinasztiájának korában Amon egész Egyiptom istene lett, kultusza állami jelleget
öltött. Azonosult Rével, a napistennel (az Amon-Ré név először a Piramisszövegekben
fordul elő) és az istenek királyaként tisztelték (görög - Amon-Ré-Szonter,
egyiptomi - Amon-Réneszut-necser), de teremtő istennek, minden létező
megteremtőjének is tartották (és egyebek között ő volt a héliupoliszi Enneáda és a
hermupolszi Ogdoáda főistene). A himnuszok így beszélnek róla: "szeméből származnak
az emberek, szája isteneket szült", "csak neked van számtalan karod, s azokat
öleled velük, kik szeretnek téged". Amon "a világ és az egész föld ura, kezében van
az összes birtoklajstrom és a mezők mérőszalagja". Őbenne léteztik láthatatlanul
(ahogyan a nevéből is következik) minden isten, ember és tárgy. Amon azonos lett
Hórusszal (Amon-Ré-Harahti), Hápival (Amon-Hápi), Nunnal, Ptahhal, Heperrel,
Szobekkal és Hnummal és így tovább. Vele függ össze a fáraók istenítése, akiket
véréből való fiának tekintettek (azt tartották, hogy a fáraók Amon és az
anyakirálynő frigyéből születnek; ez utóbbinak férje képében jelenik meg az isten).
Amon vezető szerepet játszott a koronázási szertartásokban. II. Ramszeszt az ő
nevében kiáltották ki fáraóvá: "Ő az én véremből való igazi fiam, trónom
védelmezője. Egyiptom ura." Amon viszi győzelemre a fáraók seregét. A III.
Tuthmószisz hódító fáraóhoz intézett beszédében Amon a többi közt ezt mondja: "Én
adok erőt ahhoz, hogy győzelmet arass minden idegen országok felett Én kényszerítem
ellenségeidet a lábaid elé" Amon és a fárók egyek: mint gondos kormányzók együtt
uralják a világot. Ezek a képzetek a fennálló - mintegy Amon létrehozta - rendnek
és a fáraók hatalmának az erősítését szolgálták. Amont bölcs, mindentudó istennek,
égi patrónusnak, az elnyomottak védelmezőjének is tartották. "Szegények vezírének"
nevezték, a hozzá szóló fohászokban az áll: " a hatalmasok szólítanak téged, a
gyengék keresnek téged", "Amon, hallgasd meg azokat, akik védtelenek a bírák előtt
Amon legyen a vezír, hogy felszabdítsa a szegényeket." Amon legnagyobb és legrégibb
temploma a karnaki templom (Thébában). Amon-ünnepkor ("a szép völgy ünnepen") a
hatalmas népáradat onnan hozta ki Amon szobrát. A benne megtestesült istenség ezen
a napon nyilatkoztatta ki akaratát, közölte jóslatait és döntötte el a vitás
ügyeket.

AMSZET

Ld. Hórusz-fiúk

ANEDZSTI

Buszirisz (Óegyiptomban Dzsedu) város istene. Nomoszjelén álló ember alakjában

ábrázolták, két tollal a fején, hosszú bottal és korbáccsal (vagy légycsapóval) a
kezében. Anedzsti korán azonosult Ozírisszel, aki a tulajdonságait is örökölte. Így
az Anedzstinak emelt ún. Dzsed oszlop is az Ozirisz-szimbólumok közé tartozik.

ANUBISZ

Inpu (Inpw) az egyiptomi mitológiában isten, a halottak oltalmazója. Fekvő sakál

vagy vadkutya illetve sakál- vagy kutyafejű ember alakjában jelenítették meg.
Anubisz az elhunyt túlvilági megítélésénél, mint bíró volt jelen, így az istenek
bírálójának (egyiptomi "szab") is nevezték. A sakál hieroglif jele bírót is
jelentett. Anubisz kultusza Kaszában (görögül Künopolisz, azaz "kutyaváros"), a 17.
Nomoszban tartozó városban keletkezett, de nagyon korán elterjedt Egyiptomban. Az
Óbirodalom időszakában Anubiszt a holtak istenének tartották, fő jelzői: "Henti-
Imentiu", vagyis a Nyugatiak (elhunytak) élén álló, "Ra-Szetau (a holtak
országának) ura", "az sitenek palotájában élen álló". A Piramiszövegek szerint
Anubisz a holtak birodalmának főistene volt. Eredetileg a napisten, Ré 4. Fia volt,
de később ez megváltozott. Plutarkhosz szerint Anubisz Ozirisz és Nepthüsz
(Nebethut) fia, akit anyja a mocsárban rejtett el, hogy megvédelmezze Széth
haragjától. Az isteni gyermeket Ízisz találta meg és nevelte föl. Amikor Ozirisz
elhagyta Egyiptomot, hogy tanítását az egész világon elterjessze, Anubisz kísérte
el útján. Amikor pedig Széth megölte Oziriszt, Anubisz szervezte meg apja
temetését. Testét szövettel takarta be és ezzel alkotta meg az első múmiát. Ezért
tekintették Anubiszt a temetési szertartások teremtőjének. Ő tartotta számon a
megholtak szívét, míg Ozirisz a meghalt fáraót személyesítette meg, akit istenhez
hasonlóan feltámasztott. Az i. e. III. Évezred végétől azonban Anubisz feladatai
fokozatosan áthárultak Oziriszre, aki a jelzőit is átvette, Anubisz pedig átment az
Ozirisz-misztériumokhoz kapcsolódó istenek körébe. Thottal együtt részt vett
Ozirisz ítélethozatalában. Anubisz nevével sűrűn találkozunk a halotti irodalomban,
abból tudjuk, hogy ő volt az elhunyt testének épségben tartását szolgáló
balzsamozásnak, mumifikálásnak az isteni védnöke, sőt egyes elképzelések,
ábrázolások szerint ő maga végezte a balzsamozást. Azt tartották róla, hogy ha
rátette kezét a múmiára, akkro varázs révén Ahba, "boldog állapotba", "lelki
világosságba" jutott a halott és ennek az érintésnek a következtében új életre
kelt. Anubisz helyezte el a sírkamrában a halott körül a Hórusz-fiúkat, és
mindegyiknek adott megőrzésre egy kanopuszedényt az elhunyt bebalzsamozott belső
testrészeivel. Anubisz szoros kapcsolatban állt a thébai nekropolisszal, amelynek a
pecsétjén kilenc fogoly felett lévő sakálként ábrázolták. Bata isten fiváránek
tartották, erről szól a Két testvér története. Az ógörögök Hermésszel
azonosították.

ANUKET

Hnumnak és Szopdetnek a lánya, az első Nílus-katarakta szigetei egyikének,

Szehelnek az úrnője. Felső-Eygiptomban és Núbiában tisztelték. Antilop (gazella)
volt a szent állata. Így magasztalták: " A Te neved vezérli a folyót és
termékenyíti meg a földet."

APEDEMAK

Kús (az ókori Núbia) mitológiájában a háború és a termékenység isten, a királyi

hatalom oltalmazója. A Meroé királyság idejében terjedt el a kultusza, főbb
szentélyei Muszavvarat esz-Szufrában, Nagában és Meroéban voltak. Oroszlánfejjel
ábrázolták (az oroszlán a királyi hatalamt jelképezte). Apedemak Muszavvarat esz-
Szufra-I templomban íjat tart a kezében és kötélen vezet le egy foglyot.
Valószínüleg ott tartották azokat az ünnepségeket, amelyeken jelképesen
megszilárdították a király erejét és képességét az uralkodásra. Apedemak templomban
és Nagában oroszlánfejű embernek, oroszlánfejű kígyónak és sokkarú és háromfejű
figurának ábrázolták. Miután kiszorította Núbiából Oziriszt, Ízisz hitveseként
szerepelt.

ÁPISZ

Hapu, az egyiptomi mitológiában a termékenység istene, bika alakjában ábrázolták.

Tisztelete az ősidőkben kezdődött, Memphisz volt a kultuszközpontja. Úgy tartották,
hogy Ápisz a memphiszi Ptah isten, valamint Ré napisten bája (lelke). Sajátos fehér
foltokkal tarkított fekete bika alakjában jelenítették meg. A hiedelem szerint
rituális futásával megtermékenyítette a földet. A halottkultusszal is kapcsolatban
állt (meg tudta növelni a halottaknak vitt áldozatot) és szoros szálak fűzték
Oziriszhez, akinek több vonását magán viseli. A kései korok szarkofágjain gyakran
látjuk futó alakját múmiával a hátán. A Ptolemaiszok dinasztiája alatt Ozírisszal
együtt teljesen beleolvadt Szarapisz isten alakjáa, akit egyaránt tiszteltek az
egyiptomiak, valamint a görögök és rómaik. Ápiszt néha Atummal azonosították
(Ápisz-Atum). Az élő Ápisz-bikát külön helyiségben tartották. A XXVI. (szaiszi)
dinasztia korában (i. e. 7-6. század) Memphiszben, Ptah szentélye közelében,
különleges Apeiont építettek az Ápisz-bikák számára. Ápisz leszármazottait is
tisztelet övezte és külön épületben tartották őket. Haláluk nagy szerencsétlenséget
jelentett. A kimúlt bikát bebalzsamozva és sajátos szertartás kíséretében nagy
kőkoporsóba helyezve, a Memphisz melletti Szakkarában (a hatalmas sírmezőt alkotó
föld alatti folyosók egyikében) helyezték el. A nagy számban ránk maradt Ápisz-
bronzszobrocskák egynémelyikén a szarvak között napkorongot is látunk. Ápisz
kultuszára vonatkozóan ld. Hérodotosz II. 153. és III. 27-28.

APOPHISZ

Az egyiptomi mitológiában Apep néven a sötétséget, a káosz és a gonoszt

megszemélyesítő hatalmas kígyó, Ré napisten örök ellensége. Apophiszra szórt
átkokkal gyakran találkozunk a napmítoszokban, ahol Apophisz rendszerint a Nap
összes ellenségének gyűjtőalakjaként szerepel. A föld mélyében lakik, ahol a harcát
vívja Ré ellen. Amikor Ré megkezdi éjszakai hajózását a föld alatti Níluson,
Apophisz úgy akarja elpusztítani őt és Nap-bárkáját, hogy kiissza a folyó összes
vizét. A minden éjszaka megismétlődő harcból Ré és az elől harcoló Széth kerül ki
győztesen és arra kényszeríti Apophiszt, hogy visszahányja a vizet a mederbe. Más
mítoszban Ré vörös kandúr alakjában lemetszi Apophisz fejét. A kései korokban
Apophisz közel került Széthez. Apophisz, mivel Széth ellenfele volt, a hükszoszok
uralma alatt kedvelt volt az egyiptomiak között. Ezt bizonyítja az is, hogy ebben
az időszakban több fáraó is viselte az Apophisz melléknevet.

ARSZNUPHISZ

Kús (az ókori Núbia) mitológiájában istenség. Az ország északi felében tisztelték,
Philae (ma: Biláq) szigetén és Muszavvarat esz-Szufrában álltak a templommai.
Később azonosult az egyiptomi Su istennel, Ré fiával (Su-Arsznuphisz). Ré
leányáról, Hathor-Tefnutról Kúsban elterjedt mítosz szerint Arsznuphisz
visszavezeti az istennőt Egyiptomba. A görög-római korban a dendarai templomban
Arsznuphisz Ízisz hitveseként szerepel, kiszorítva ebből a szerepéből Oziriszt.

AS

A Líbiai-sivatag istene, a legősibb istenek egyike. Szent állata a sólyom volt.

Sólyomfejű ember alakjában ábrázolták, égnek álló tollal, ami a líbiai harcosok
fejfedőjére emlékeztet. Később a kultusza beleolvadt más sivatagi istenek (pl.
Széth) és a Líbiai-sivatagot megtestesítő Ha-kultuszba.

ATON

Jelentése: "napkorong". Eredetileg napistenek egyike volt ("Atum a maga Atonjában",

vagyis Atum a napkorongban; "Ré teste Aton", vagyis Ré teste a napkorong). A III.
Amenhotep korabeli szövegekben (az i. e. 1455-1419-es szabályzatokban) Aton eleinte
napistenként szerepel. Kultusza IV. Amenhotep idejében (i. e. 1416-1400) éri el
tetőfokát, akkor a fő napistenek megtestesítőjét tisztelik benne ("Dicsőség Ré-
Harhtinak, a látóhatáron ujjongó Sunak, ki nem más, mint Aton"). Uralkodásának
hatodik esztenedejében IV. Amenhotep egész Egyiptom egyetlen istenévé nyilvánította
Atont és megtiltotta a többi birodalmi istenség tiszteletét (a maga nevét is -
Amenhotep, "Elégedett Amon" - Ehnatonra, "Mindenkinek kedves Atonra" vagy "Hasznos
Atonra" változtatta). A főpapja is maga a fáraó lett, aki a fiának tartotta magát.
Atont napkorongnak ábrázolták, a belőle áradó sugarak kézben végződtek, amelyek az
élet jelét tartották (mint annak a szimbólumát, hogy az embereket, állatokat és
növényeket Aton élteti). Ebben az időszakban Atonnak félpanteista vonásokat
tulajdonítottak. Azt tartották, hogy jelen van az egész természetben, minden tárgy
és élő szervezetben. Ehnaton halála után Egyiptomban megszűnt Atonnak, mint
Egyetlen istenségnek a tisztelete.

ATUM

Az egyiptomi mitológiában napisten, a héliupoliszi Enneáda élén álló demiurgosz, a

legősibb istenek egyike. Sok szöveg esti, lenyugvó Napnak nevezi. Kettős koronát
viselő embernek ábrázolták ("mindkét földet birtokló" - vagyis Felső- és Alsó-
Egyiptomot - jelzővel illették), de kígyó és héha ichneumon alakjában is
megtestesítették. Atum keze Juszaasz istennő. Atum héliupoliszi mítosz szerint az
"önmagát létrehozó". Atum az őskáoszból, Nunből keletkezett (Nunt néha Atum
atyjának mondják) az ősdombbal együtt (akivel azonosult). Az önmagát
megtermekényítő (saját spermáját lenyelő) Atum kiköpéssel szülte meg az isten-
ikerpárt: a levegőt, Sut, és a nedvességet, Tefnutot, akiktől a Föld, Geb, és az
ég, Nut, származik. Memphiszben Atumot Ptahtól származtatják, vele, valamint
Heperrel (Atum-Heper, a Piramisszövegek némely kitétele szerint ez az istenség
hozta létre Oziriszt) és Ápisszal (Ápisz-Atum), akit Oziriszhez hasonlítottak ("Az
élő Ápisz Ozirisz a két szarvat viselő Atum egének birtokosa"). Az emberek
kipusztításáról szóló mítoszban Atum (vagy Nun) áll az istenek tanácsának élén,
amelyben Hathor-Szahmetre bízták a Ré ellen rosszat kieszelő emberek megbüntetését.
Egy msáik mítoszban a felbőszült Atum azzal fenyegetőzik, hogy mindent
megesemmisít, amit létrehozott és ősvízzé változtatja a világot. Később Atum
tiszteletét kiszorította a vele azonosuló Ré kultusza (Ré-Atum).

BA
Az emberi lényt alkotó elemek egyike (ld. még Ah és Ka). Hórapollón egyiptomi író
az egyiptomi képírásról szóló értekezésében kopt nyelvre "léleknek" fordította le a
bát. Ezt a jelentést napjainkban is használják, bár a "lélek" fogalma nem fedi
pontosan az egyiptomiak báról alkotott elképzelését. Mint a Piramisszövegekből
tudjuk, az Óbirodalom korában a ba csak az isteneknek meg a fáraóknak lehetett
alkotóeleme. Úgy hitték, hogy az erejüket és a hatalmasságukat testesítette meg.
Több is lakozhatott bennük (többes száma: Bau). A Koporsószövegek és a Halottak
Könyve tanúsága szerint később a ba minden ember életerejének a megtestesítője volt
és a haláluk után is megmaradt bennük. A sírboltban tartózkodott, teljes egységben
megmaradt a halottal, de el tudott válni az emberi testtől. Szabadon mozgott,
nappal elhagyta a sírt, felszállt az égbe, mindenhova követte az embert síri
világában. Gyakorolta az ember minden fizikai funkcióját: evett, ivott és így
tovább. Emberfejű, néha pedig emberkezű madárnak ábrázolták. Az istenek báját
gyakran szent állatok alakjában jelenítették meg (pl. Szobek bája krokodil,
Oziriszé bárány, több istené kígyó volt), vagy más istenségek alakjában (pl. Hnum
Létopoliszban Su bájának, Hipszeliszben Oziriszénak, Leontopoliszban Gebének,
Elephantiné szigetén Rének számított). Nemcsak az embereknek volt bája, hanem sok
városnak is: Hermupolisznak, Butónak, Hierakónpolisznak és így tovább.

BÁSZTET

Baszt néven az egyiptomi mitológiában az öröm és a vigasság istennője. Szent

állatai a macskák, amit szentélyeiben helyeztek el. Macskafejű nőnek ábrázolták
sistrummal (hangszerrel) a kezében. A XXII.dinasztia (a Bubasztidok, i. e. 10-8
sz.) uralkodása idején a virágzó Alsó-Egyiptomi város, Bubasztisz volt kultuszának
a középpontja. Általában Ré napisten leányának illetve olykor nővérének tartották
és házastársának tekintették. Később ptah felesége lett. Egyesek szerint ő volt a
sakálfejű Anubisz anyja és nem pedig Nepthüsz. Eredetileg nőstényoroszlán volt, aki
a nap melegét és a napisten szemének haragját jelképezte, de a Kr. e. 1 évezred
elejétől inkább macskaként vagy macskafejű istennőként ábrázolták. Az általában
jóindulatú Básztet oltalmazta az embereket a betegségektől és a rossz szellemektől.
Ő volt a szexualitás, a szerelem és a termékenység istennője is. Hérodotosz is
említi a dallal és tánccal kísért ünnepét (II.60). A macskát szaporasága tette
termékenységszimbólummá. Egy démotikus álmoskönyv szerint macskával álmodó nő sok
gyereket szül. Újévkor macskaszobrokat készítettek jókívánság-felirattal. De
nemcsak az egyszerű ember várta az istennő jótéteményeit a következő évre, a
hivatalos állami-papi rítus is szükségesnek tartotta jóindulatának elnyerését. Az
újévi szertartásokon sólyom-, keselyű- és macskaszobrokat tettek a király nyakába.
A memphiszi háromságban Szahmettel azonosult, akinek jelleme ellenkező volt. A
Napszem-mítoszban a Thot-majom próbálja visszacsalogatni Egyiptomba a haragvó
oroszlán-macska istennőt, aki pillanatnyi hangulatának megfelelően holttomboló
oroszlánná, hol szelíd macskává változik. A régi görögök Artemisszel hozták
összefüggésbe.

BATA

Az ősi istenek egyike. Bika alakjában tisztelték. Anubisz istenhez hasonlóan Kasza
(görögül Künopolisz) városa (17. nomosz ) volt kultuszának a központja. Bata és
Anubisz kapcsolata az Újbirodalom időszakának egyik meséjében (A két testvér
története) világosan kifejeződik (a két testvér: Bata és Anubisz). Hűtlen felesége
ármánykodása miatt Bata néhányszor meghal, majd újra feltámad. Bata először Anubisz
segítségével kel életre. A mesében világosan nyomon követhető az Ozirisz
misztériumainak és bennük Anubisz szerepeinek a motívumaira utaló mitológiai alap.
A mesében mindkét isten emberként szerepel, de a nevük után ott találjuk az isten
meghatározását.

BEBÓN
Széth harcostársa, akivel olykor azonosul. Lehetséges, hogy Bebón neve kapcsolatban
áll a sötétség - Babi - megszemélyesítőjével a Halottak Könyvében.

BENU

Kócsag testű isten. Héliupoliszban tisztelték. A mítosz szerint az Ősvízből

keltkezett kőobeliszken, a "benbenen" jelent meg, ami a világ teremtésének kezdetét
jelezte. Benu nevének jelentése: "az, aki saját magától keletkezett". (A "ben"
jelentése "keletkezni".) Benu bálványai a Benben kő (amely Rének is bálványa) és az
Ised-fa (ezen áll Benu háza). Benu Ré, később Ozirisz bájának (lelkének) tartották,
így kapcsoltaban áll a halottkultusszal. Az ógörögök főnixnek nevezték.

BÉSZ

A bajtól megóvó istenség, a család oltalmazója.. Az egyiptomiak azt tartották, hogy

Bész elúzi a gonosz szellemeket, megkönnyíti a szülést. Törpe alakban, görbe
lábbal, széles, szakállas, ijesztően torz arccal, tol- vagy levéltiarával a fején
ábrázolták. Úgy hitték, hogy Bész rútsága elriasztja a gonosz szellemeket. Néha
késsel a kezében (Bész-Ah, "Bész-harcos") vagy táncot lehtve, hangszeren játszva
ábrázolják (Bész-Hit, Bész-Hat, "táncoló Bész", mint a vidámság istene). A kezében
tartott kés és hangszer az ellenségek megfélemlítését szolgálta. Bész ikonográfiája
igen változatos. Nagy mennyiségű Bészt ábrázoló amulett maradt fenn (az Elő-
Ázsiában, a Földközi- és az Égei-tenger partvidékén, Ukrajnában a Fekete-tenger
melléke északi részén, Oroszországban az Urálban, Szibériában végzett régészeti
ásatások során kerültek felszínre).

BUKHISZ

Fekete bika alakjában képzelték el. Anyjának az Égi Tehenet tartották, aki a Napot
szülte. Monthuval azonosították. Hermonthisz volt kultuszának a központja, ahol a
Buheum nekropolisz volt, amelybe Bukhisz múmiáit temették.Bukhisz kultusza a
Ptolemaiszok ls a Julius-Claudius, valamint a Flavius római császári dinasztiák
uralkodása alatt (az i. e. 4. századtól) érte el a tetőfokát.
DEDUN

Ókori núbiai istenség, főleg az ország északi felében tisztelték mint teremtő
istent. A Piramisszövegek az illat isteneként említik, de egy Ozirisz-mítosz
változatában is találkozunk vele (Dedun Ozirisz egyik fia, aki a létrát tartja,
amelyben Ozirisz az égbe megy). A Napata-Meroé korban Kús isteneként tisztelték. A
jóval későbbi időkban néha Ozírisszal azonosították (Ozirisz-Dedun).

DUAMUTEF

Ld. Hórusz-fiúk

DUAT

A halottak tartozkodási helye, a "legmélyebb, legsötétebb és végtelen" pokol. Duat

hieroglifjegye egy kör, közepében csillag. Duat, mint másvilág kapcsolatban áll a
csillagokkal. A Piramisszövegekben a halottak asszonya-anyja képében
személyesítették meg, amint vezeti őket az égbe. Duatot a horizonttal is
azonosították vagyis azzal a hellyel, ahol lemegy a Nap. Az egyiptomiak a
világmindenség egyik alkotórészének (ég, föld, Duat, víz, hegyek) képzelték el. A
XIX. és XX. dinasztiák uralkodói síremlékeinek a falain vagy nagy
papirusztekercsein olvasható a Másvilág Könyve, amelyben a halott útját ábrázolták
a Nílus vizén az alvilágba.

ENNEÁDA
Isteni kilencség az egyiptomi mitológiában. Héliupolisz kilenc ősistene: Atum, Su,
Tefnut, Geb, Nut, Ozirisz, Ízisz, Széth és Nebethut (Nepthüsz). Az általunk ismert
legrégebbi teogóniai és kozmogóniai rendszert képviselik. Héliupoliszi mintára más
városok is megalkották a maguk isteni kilencségét.

GEB

Földisten. Khtonikus istenség. Su és Tefnu fia, a héliupoliszi Enneáda tagja.

Általában embernek ábrázolták Alsó-Egyiptom vagy Felső-Egyiptom koronájával a
fején. A mítosz szerint Geb összeverekedett nővérével és feleségével, Nuttal (az
éggel), mert az naponta felfalta a gyerekeiket - a csillagokat -, majd ismét
megszülte valamennyit és Su szétválasztotta őket. Gebet lent hagyta vízszintes
helyzetben, Nutot pedig felemelte. (Az egyiptomi "ég-föld" párban a nemi
megszemélyesítés fordítottja a megszokottnak: az ég a nő, a föld a férfi). Geb
gyermek volt Ozirisz, Széth, Ízisz és Nebethut. Geb lelke (bája) Hnum volt. Azt
tartották, hogy Geb lelke jóságos isten. Megóvja az élőket és a holtakat a földben
élő kígyóktól, őrajta nő minden növény, amire szüksége van az embernek, belőle jön
fel a víz (a Nílus). Kapcsolatban volt a holtak birodalmával. Hórusz és Széth
igazságáról folytatott vitájában Ozirisz trónján Geb a főbíró. A Halottak Könyvének
125. fejezetében Geb részt vesz Ozirisznak a holtak feletti ítélkezésében. Geb
rangja: "hercegeh hercege" ("repati"), Egyiptom kormányzójának tartották. Utóda
Ozirisz lett, akitől Hórusz örökölte a trónt, az ő utódai és szolgái a fáraók.
Következésképpen a fáraók hatalam Gebtől származik. Geb nevét a kacsa
hieroglifájával (Gb) írták, bár a kacsa nem volt szent madara. Az egyk szövegben
Geb leányát, Íziszt "kacsatojásnak" nevezik.

HÁPI

Ld. még Hórusz-fiúk. A Nílus istene. Kozmikus istenség, mint "áradó Nílust"
tisztelték, aki "életet ad az egész országnak": nedvességet és termést. Apja Nun,
az ősvíz. A Felső- és Alsó-Egyiptomon keresztülfolyó Nílus istenét, Hápit
(attribútumai a lótusz - Felső-Egyiptom, és a papirusz - Alsó-Egyiptom jelvénye)
egész Egyiptomban tisztelték, de kultuszközpontja az Elephantiné sziget déli
nyúlványán és a Gebel-Silszile hegyszorosban volt, azon a helyen, ahol a hiedelem
szerint az alvilágból (Ld. Duat) feltörnek a "Nílus forrásai". Nagy hasú és nőies
mellű férfinak ábrázolták, tiarával a fején és vizesedényekkel a kezében. Ünnepét a
Nílus áradásának kezdetéhez időzítették. Ezen a napon áldozatokat mutattak be neki,
ajándékkat felsoroló papirusztekercseket dobtak a folyóba. A Gebel-Silszile
szikléiba belevésték a Hápi-himnuszok szövegeit. Időnként Amonnal azonosították
(Amon-Hápi).

HARPOKRATÉSZ

Ld. Horpahrud

HATHOR

Hathor (Hwt-Hr) neve szó szerint azt jelenti, hogy "Hórusz háza". Az egyiptomi
mitológiában az ég istennője. Az archaikus korban a Napot megszülő Égi Tehénként
tisztelték. Fején tehénfület vagy tehénszarvat viselő nő alakjában jelenítették
meg, aki szarvai közt a Napot tartja. Helyenként megőrizték tehén jellegét,
ilyenkor Mehet-veretnek nevezik. Hathor jelvényei a tehénfülű és kétarcú, fejét
tartó oszlop (a legrégebbi korban tehénfejjel) és malchit. Tiszteletének
középpontja Dendara város volt (jelzője: "Dendara Úrnője"), de kultusza egész
Egyiptomban, valamint Núbiában, Bübloszban, Puntban is elterjedt.

A behdeti Hórusznak volt a felesége, Hórusz-szematauinak az anyja. Közös

gyermeküknek tartották Ihit, a zene istenét. Memphiszben olykor Ptahot nevezték a
férjének. Ré kultuszának az terjedésével Hathort is a leányának, Napszemnek
tekintették. Azonosult Ré leányaival Szahmettel és Tefnuttal. Ebben a minőségben
Hathor több mítosznak a központi alakja: mint Napszem (Tefnut-Hathor) meghozza a
tavaszt azzal, hogy visszatér Núbiából. Szahmet-Hathorként pedig pusztítja az
emberiséget, amikor Ré megharagudott a bűneik miatt rájuk. Hathor kiváló munkát
végzett és végül Ré inkább meggondolta magát a vérengzést látva. Ezért csellel
leitatták Hathort sörrel, aki abbahagyta munkáját. Hóruszhoz hasonlóan ő is
védelmezi a fáraókat, de még jobban a hitveseiket. Termékenységet biztosít,
azonkívül anyaistennőként tevékenykedett. Szeretetreméltó istennőként tisztelték,
aki a nép minden rétegében elismert volt. Megvédte a nőket szüléskor és meg is
határozta az újszülött életét és halálát. Hozzá fűződik a fák - a datolyapálma,
nyugati fügefa, szikomorfa - kultusza, amiknek alakját is felvette. Vele azonosult
Juszaasz, az akácfában megtestesült istennő. Hathort mint a szerelem, a vidámság, a
zene és a tánc istennőjeként tisztelték. A sistrum nevü csörgőshangszer votl a fő
attribútuma. Ábrázolását amulettként hordták, amely megvédett a gonosz
szellemektől. Egyik elterjedt jelzője az "arany". Kapcsolatban állt a
halottkultusszal. Az élet és a halál közti átmenetkor a halottaknak ennivalót és
védelmet nyújtott a túlvilágba történő utazásukra. Taurt istennővel együtt fogadták
az elhunytakat az alvilág bejáratánál. Évente egyszer "szent nászt ül" Hórusszal,
amikor szobrát ünnepélyesen átviszik Hórusz szentélyébe, hogy ott 2 héten át
egymáséi lehessenek.

HATHEMIT

Mendész város istennője. Szent állata a hal. Jelzője: "első a halak között". Női
alakban ábrázolták, hallal a fején. A Későkorban közel került Íziszhez. A hiedelem
szerint ő segített Ízisznek összeszedni Ozirisz Széth által feldarabolt testét.

HEDIHATI

A takácsmesterség istene. Főleg a múmiák bepólyázására való fehér vászon készítését

patronálta. Nagy szerepet játszott a halottkultuszban. A Középbirodalom idején
keletkezett forrásokban találkozunk vele először. Kezdetben férfinak, majd később
nőnek ábrázolták.

HEKET

A termékenység istennője. Szent állata a béka. Békának ábrázolták, vagy nőnek,

békával a fején. A szülő nőket segítette (ebben a minőségben közel áll Nehbethez),
az alvilágban pedig a halottakat. Akárcsak Hnum, ő is a születés és újjászületés
megtestesítője. Szobrát gyakran elhelyezték a szarkofágban.

HENTI-HETI

Athribisz város istene. Sólyomként ábrázolták és Hórusszal azonosult (Hórusz-H-H).

A XXVI. Dinasztia korában ( i. e. 7-6. sz.) néha krokodilként ábrázolták, néha bika
alakjában is megtestesítették. Az egyiptomiak a Henti-Heti-bikát rokonították az
Ozirisz nevet is viselő Ápisz-bikával és létrehoztak egy kettős istenséget,
Ozirisz-H.t, amelynek Ozirisz fehér koronája és bikaszarv lett az attribútuma.

HENTI-IMENTIU

Nevének jelentése: "Nyugatiak (halottak birodalma) Élén Álló". Az abüdoszi

nekropolisz istene. Fekvő sakálként ábrázolták. Önálló jelentősége nem volt
számottevő, neve Anubisz isten jelzőjévé lett. A Középbirodalom idején, amikor
Ozirisz lett az alvilág istene, Anubisz helyett Ozirisz jelzőjévé vált.

HEPER

Nevének jelentése: "felkelő", ami a hpr "felkel, keletkezik" szóból. Napistenként

egyike a legősibbeknek. Sok szövegben hajnali, felkelő Napként szerepel
(ellentétben Rével és Atummal, azaz a déli és esti Nappal). A többi napistenhez
hasonlóan világteremtő funkciót tölt be (de alá volt rendelve Atumnak). A szent
szakrabeusz képében ábrázolták. A hiedelem szerint önmagától ("az önmaga nevéből")
keletkezett, néha Nunt, "az istenek atyját" mondják apjának. Atummal, Rével és
Amonnal azonosult.

HERISEF

Hérakleopolisz istene. Kosfejű emberként ábrázolták. A Nílust és a Fájjum-tavat

összekötő csatorna ura volt, öntözte a földeket és felügyelt a vizek forrására.
Kultusza a IX-X. dinasztiák korában (i. e. 23-21. sz.) érte el tetőfokát, mivel
ekkor Hérakleopolisz volt a dinasztiák székhelye. Ebben az időszakban mint teremtő
istent, istenek királyát tisztelték: "amikor felkel, megvilágítja az egész földet,
jobb szem a Nap, bal szeme a Hold, lelke a Fény, orrából életet adó lehelet árad
szét az egész földön".

HNUM

A termékenység istene. Tiszteletének középpontja Elephantiné szigete, de kultusza

egész Egyiptomban és Núbiában is elterjedt. Az ókorban kosként ábrázolták,
vízszintesen fekvő, kerek szarvakkal, később pedig kosfejű ember alakjában. Apja
Nun volt, a lánya Anuket. Menhitet, Szatiszt, Néithet és Nebtuut tartották
feleségeinek. Segédkezett a szüléseknél. Agyagból embert formált a fazekaskorongon.
Lelki hasonmása (Ka), az emberi sorsokat irányította. A görög-római korban
demiurgoszként tisztelték, aki fazekaskorongon formálta meg az egész világot. A
hiedelem szerint Hnum adta a vizet, őrizte a Nílus forrásait (jelzője: "a Nílus-
Küszöbök ura"), mint harci istenség elhárította az ellenség támadásait. Mivel a
"kos" és a "lélek" (ba) az egyiptomi nyelvben azonos hangalakú szó, azt tartották,
hogy Hnum testesíti meg sok istennek a lelkét (pl. Geb). Mint demiurgosz Ptahhoz
állt közel ("Hnum megformált, ptah pedig megteremtett téged"). Később Amonnal,
Rével és Szobekkel azonosult.

HONSZU

Nevének jelentése: "vándorló". Holdisten. Amon és Mut fia. Az időisten és az időt

kiszámító isten funkcióját is elláta. Kultuszcentruma Théba volt, ahol (Karnakban)
a főtemploma állt. Ifjú ember alakjában ábrázolták, a fején holdsarlóval vagy
holdkoronggal, mint gyermekistent szájára tett ujjal és "ifjúságfürttel" (a fiúk
viselték így - oldalt elválasztva - a hajukat nagykorúságukig; ilyen alakban
gyakran összetévesztették Horpahruddal). Azonosult Thottal, Jahhal, Szobekkal. A
nevéhez jelzőként általában hozzátették a holdisten, Noferhotep nevét is.

HORPAHRUD

Nevének jelentése: "a gyermek Hórusz". Hórusz egyik megjelenési formája. Hórusz
Ízisz és Ozirisz fia. Hórusz több, főleg gyermekképű napisten elnevezése. "Ifjú
hajat" viselő fiúnak ábrázolták, szája elő tartott ujjal (az egyiptomiak így
ábrázolták a gyermekeket). Az ógörögök, akik Harpokratésznek nevezték, ezt az
ujjtartást a hallgatás jeleként magyarázták. A felkelő Napot jelképező Horpahrud
kultusza különösen a hellenizmus korában terjedt el széles körben.

HÓRUSZ

Hórusz istenség, (Hr, a "magasság", az "ég") az egyiptomi mitológiában sólyom a

megtestesítője. Sólyom, sólyomfejű ember, akit szárnyas Nap alakjában ábrázoltak.
Kiterjesztett szárnyú napkorong a szimbóluma. Egyiptom sok vidékén régen elterjedt
a sólyomistenek kultusza, akik különféle, de rendszerint az éggel és a nappal
kapcsolatos nevet viseltek. Kezdetben Hóruszt, mint a vadászat ragadozó istenét
tisztelték, aki karmait belevájja a zsákmányba. A dinasztikus időszakban végbemegy
a különféle sólyomistenségek egyesülésekét egymással szoros kapcsolatban álló
Hórusz-hiposztázissá: Ízisz fia Hórusszá (egyiptomi Hór-sza-Iszet) és behdeti
Hórusszá. Utóbbi Hathor férje és Hórusz-Szemataui apja. Általában mint a sötétség
erőivel harcoló világosságisten szerepel. Szemei a Hold és a Nap. Ízisz-fia Hórusz
tevékenysége elsősorban abban merül ki, hogy síkra száll apjáért, Oziriszért.
Mindketten az uralkodói hatalmat pártfogolták. A fáraók Hórusz szolgái, hatalmának
örökösei Egyiptomban. Hórusz a szárnyaival védi az uralkodót (Kheprén fáraó szobrán
a tarkó mögött álló sólyom a szárnyaival betakarja kétoldalt a fejet). Hórusz neve
a fáraó öttagú címének elmaradhatatlan része lett.
A mítosz szerint behdeti Hórusz csónakon kíséri a Nílusban úszó apját, a napisten
Rét és agyonveri Ré krokodillá és vízilóvá változott ellenségeit, élükön a
mindeféle szörnyet megtestesírő Széthtel. A mítosz a Hórusz tiszteletére végzett
misztérium szövegében maradt ránk a felső-egyiptomi Edfu város (egyiptomi Behdet)
templomának a falán, ugyanis idekerült át a Nílus deltájában fekvő, Behdetben
keletkezett behdeti Hórusz-kultusz). A templom szöveget kísérő reliefjein behdeti
Hórusz Ré előtt áll a csónakban, kezében tartva a szigonyt, mellyel ledöfi a
krokodilokat. Ebben a mítoszban Hórusz nemcsak Ré fiaként szerepel, hanem Réként
is, egy istenséggé, Ré-Harahtivá egyesülve vele (a Hórahuti, Harahti jelentése :
"mindkét horizont Hórusza" vagy a "fény birodalomából való Hórusz"). Behdeti Hórusz
alakja összefonódik Ízisz-fia Hórusz alakjával, aki ugyancsak részt vesz a Széth és
a többi szörny elleni harcban. A fenti mítosznak a templom másik falára vésett
változatában behdeti Hórusz ténylegesen is ott áll Ízisz-fia Hórusz mellett, aki
vele együtt harcol a Széth alakjában megtestesült Nap-ellenségekkel.
Feltételezhető, hogy a behdeti Hórusznak és Ízisz-fia Hórusznak az ellenségekkel
vívott harcai iiletve harcainak epizódjai az i. e. IV és III. Évezred határán
Egyiptom egyesítéséért folytatott küzdelmet tükrözték. Dél győzelmét Hórusz
győzelmének, Hóruszt pedig az ország urának képzelték. A másik hiposztázis, Hórusz-
Szemataui mindkét földnek (Alsó- és Felső-Egyiptom) az egyesítője.
Az Ízisz-fia Hóruszról szóló mítosz szerint Ízisz a halott Ozirisztől esett
teherbe, akit fivére Széth álnokul meggyilkolt. Ízisz elvonult a Nílus deltájának
ingoványába, s ott szülte meg és nevelte fel a gyermekét. Amikor Hórusz férfivá
lett, az istenek bírósága a Széthtel folytatott vitájában őt ismerte el Ozirisz
egyetlen örökösének. Széthtel vívott párviadalában Hórusz először vereséget szenved
és Széth kivájja a szemét, de aztán hosszú harc árán Hórusz legyőzi Széthtet és
megfosztja férfiasságától. Az alávetettség jeléül Széth fejére teszi Ozirisz
saruját. Kivájt szemét pedig megeteti Ozírisszel, mire életre kel. A feltámadt
Ozirisz átadja egyiptomi trónját Hórusznak (ami összefonódik a behdeti Hóruszról
alkotott képzetekkel), ő maga pedig az alvilág uralkodója lesz.
Hórusz kevésbé jelentős hiposztázisai: Hór-ahuti, a Rével kapcsolatban álló reggeli
Nap, valamint a (XVIII.dinasztia korától, az i. e. 16-14. századtól) a nyugati és
keleti horizontok istene. Harahti ("Hórusz a horizonton") napistenség, Ré-
Harahtihoz hasonló. Ór-ur ("idősb Hór"), akit Plutarkhosz Ízisz és Ozirisz
fivérének mond (abból következtetvem hogy az "ur" szónak "erős", "nagy" jelentése
is volt, "nagy Hórnak" tisztelhették. Amon is azonosult Hórusszal (Amon-Ré-Harahti)
és több különféle sólyomisten is (a Széthtel vívott harc résztvevői: Nemti, Szopdu,
Henti-Heti és mások). Hóruszt Núbiában is tisztelték. Hérodotosz Apollónhoz
hasonlítja.

HÓRUSZ-FIÚK

Ősi istenségek. Hórusz fiai: Amszet, Hápi, Kebehszenuf és Duamutef. A Halottak

Könyve 17. fejezetéből ítélve, kezdetben asztrális istenek voltak, a Nagy Medve
csillagkép mellékbolygói az északi égbolton. Az Ozirisz-misztériumokban az volt a
fő feladatuk, hogy védelmezzék Oziriszt az ellenségektől (Széthtől és kíséretétől.)
Ugyanezt a szerepet töltötték be a holtak mellett is, ezért a temetési
szertartásokkal kapcsolatos vallásos-mágikus irodalomban (a Piramisszövegekben, a
Koporsószövegekben, a Halottak Könyvében) gyakran szerepelnek. Az egyiptomiak hite
szerint ezek az istenek részt vesznek az elhunyt bebalzsamozásában és őrzik a
kanopusz edényekbentárolt belső részeit. Az edények fedele a Hórusz-fiúkat
ábrázolja. A majomfejű Duamutef őrzi a gyomrot, a sakálfejű Hápi a tüdőt, a
sólyomfejű Kebehszenuf a beleket és végül az emberfejű Amszet a májat tartalmazza.
Azt tartották, hogy az istenek az emberi lélek valamelyik lényegét fejezték ki.
Amszet a Kát, Duamutef a Bát, Kebehszenuf a szaht (vagyis a múmiát) és Hápi pedig a
szívet. Ozirisz kíséretéhez tartpztak és a hiedelem szerint Hórusz állította őket
Pzírisz trónja köré. A sírkamrákban Amszet szobrocskája a déli falnál, Hápié az
északinál, Duamutefé a keletinél és Kebehszenufé a nyugatinál áll.

IHET

Az ég istennője. Égi Tehén, a Nap szülője. Nagyon korán azonosult Hathorral.

IHI

A zene istene. Hathor és Behdeti Hórisz gyermeke. Kezében sistrumot (az egyiptomi
szertartásokon szereplő csörgőhangszert) tartó gyermeknek ábrázolták.

IMIUT

Anubisz egyik jelzője, amely mint a balzsamozás istenét jelöli. Fétise a

lenszövetbe pólyált bőr, amelyet póznához kötözve edénybe tettek és behelyezték az
elhunyt sírkamrájába.

ÍZISZ

Az egyiptomi mitológiában a termékenység, a víz és a szél istennője, a nőiesség, a

családi hűség, a tengerhajózás istennője. Ízisz kultusza nagy népszerűségnek
örvendett Egyiptomban és messze Egyiptom határain túl, különösen a hellenizmus
korában. A görög-római korban "ezerszeműnek" nevezték. Ízisz szülei Geb és Nut, míg
Ozirisz, Nepthüsz (Nebethut) és Széth a testvérei. Ozirisz felesége és Hórusz anyja
is egyben. A róla szóló legtöbb elbeszélés összefonódik Ozirisz mítoszával. A
mítoszokban Ízisz általában, mint hűséges és odaadó hitves szerepel. Amikor Széth
megöli Oziriszt, Ízisz megkeresi férje hottestét, eltemeti és halott férjétől
megtermékenyülve fiút szül, Hóruszt, akinek majd bosszút kell állnia Széthen. A
mítoszok részletesen elbeszélik Ízisz életét a Nílus-delta mocsarai közt, ahol
Széth elől rejtőzködve felneveli Hóruszt. Egyszer távollétében egy mérges kígyó
megmarta a "a gyönyörű, drága, ártatlan csecsemőt. Mozdulatlanul feküdt, alig vert
a szíve". (Részletaz ún. Metternich-sztélén lévő szövegből). Ízisz kiáltozott,
segítségül hívott isteneket, embereket. Thot, a bölcsesség istene megnyugtatta a
szerencsétlen anyát és ráolvasással meggyógyította Hóruszt. Amikor a fiú felnőtt,
Ízisz megjelent vele a kilenc isten bírósága előtt és Hórusznak, mint Ozirisz
törvényes fiának követelte a királyi trónt. Széth követelésére Ízisz nem vehetett
részt a tárgyalásakon. Az isten-bírák összegyűltek a Belső-szigeten, és szigorúan
megtiltották Nemti révésznek, hogy átvigye oda Íziszt. De a bölcs istennő túljárt
Széth eszén: öregasszonynak öltözve, egy aranygyűrű segítségével megvesztegette a
révészt, aki átvitte a tiltott szigetre. Ott szép leánnyá változott és elmondott
Széthnek egy kitalált történetet, miszerint egy idegen megrabolta egy pásztornak
fiát: eltulajdonította meghalt apjának a nyájait. Széth felháborodott a
törvénytelen tettem, kiabálva követelte az idegen megbotozását. Ezzel önkéntelenül
elítélte saját magát, beismerte, hogy az apai örökség a fiút illeti meg.
Hórusz és Széth vitájában és összetűzéseiben Ízisz továbbra is segített a fiának.
Amikor Széth életereje áthatolt Hórusz karjába és megtöltötte méreggel, Ízisz
kitépte a kart és egészségessel pótolta. Végül elérte, hogy Széthet elítéljék és az
ő fiát ismerjék el Egyiptom királyának. Ízisz nevével találkozunk majdnem minden
Oziriszről szóló vallásos szövegben. Szó van róla a Hórusz és Széth vitáját leíró
mítoszban (Chester Beatty Papirusz I.). Néhány mítoszváltozatban ( a Réről és a
kígyóról keletkezett mítoszban, illetve a Kheopsz (Hufu) fáraóról meg a varázslóról
szóló mesében). Ízisz teljesen önállóan szerepel, Oziriszt nem is említik. A
Metternich-sztélé mágikus szövegei Ízisszel ellentétben csak mellékesen említik
Oziriszt (ld. Hórusz és Ízisz Delta mocsarai közt). Az Ozirisz halálát és életre
keltését eljátszó misztériumokban Ozirisz néma szereplő (szobor helyettesíti,
amelyet felemelnek, letesznek, megfordítanak). Ízisz és őt segítő nővére, Nepthüsz
viszont hosszú beszédekben síratják el Oziriszt (ld. Ízisz és Nebethut
könyörgései). Ízisz magatartását Ozírisszel és Hórusszal szemben erény mintaképének
tekintették. Eredetileg azonban nem ilyennek értelmezték az alakját. A messzi
múltból olyan emlékek is maradtak róla, hogy pl. Széthnek, férje és fia gonosz
ellenségének a pártját fogta. Ennek a következő a magyarázata: amikor Ízisz, a fia
érdekeiért harcolva, szigonyát beledöfi Széthbe, az így kiált fel: "Mit tettem én
ellened, Ízisz nővérem?! Szólj a szigonyodnak, eresszen el, hiszen anyai ágon a
fivéred vagyok!" Majd azzal folytatja, hogy Hórusz Ízisznek idegen (vagyis nem az
ő, hanem apja nemzetségéhez tartozik). Ízisz erre zavarba esik, visszahívja
szigonyát. Hórusz ezt árulásnak veszi és levágja anyja fejét- Ez a mítoszváltozat
nagyon ősi. Ízisz itt az anyajog normái szerint cselekszik, amikor is az anyaágon
való fivér áll hozzá a legközelebb. Hórusz, mint az istenek új nemzedékének
képviselője, már az apajog normái szerint lép fel. Szorosabban kapcsolódik az
apjához, az anyja viszont kedvesebb neki, mint az édestestvér. A mítosznak ezen ősi
változatát később mesterkélten beleszőtték a Hórusz és Széth vitáját elbeszélő
mítosz újrafogalmazásába, bár egyáltalán nem illik bele a történet általános
tendenciájába.
A Réről és a kígyóról szóló mítoszban Ízisz, mint gonosz varázsló szerepel.
Létrehoz egy mérges kígyót és ráküldi Ré főistenre. A megmart isten kérleli a "nagy
varázsló" Íziszt, hogy gyógyítsa meg, de Ízisz csak akkor tesz eleget a kérésnek,
amikor Ré elárulja neki az igazi nevét. Ezután Ízisz mágikus hatalmat nyert az
istenek királya felett. A babilóniai Istár istennőhöz hasonlóan Ízisz fokozatosan
vélik gonosz istennőből - aki Rével harcol a hatalomért, sőt a saját fiával,
Hórusszal is ellenségeskedik - jóságos és jótékony uralkodónővé. Létrejön
klasszikus alakja: a szerető feleség és anya, a férje és a fia jogaiért síkraszálló
nő.
Kezdetben Íziszt a Nílus-delta északi részén tisztelték, Butó város volt
kultuszának középpontja. Valószínüleg az eget személyesítette meg és mag a neve
(Iszet = "trónus", "hely") fiának, a napisten Hórusznak a születésére céloz. Főleg
a Butó körnéykén lakó halászok körében volt kultusza. Amikor Hóruszt megmarta a
kígyó, a mítosz szerint ők siettek elsőként a segítségére. Az ég istennőjeként
tehén vagy tehénszarvú nő képében ábrázolták. Később (a héliupoliszi panteon, az
ún. nagy enneáda létrejötte után) Ízisz anyja, Nut istennő lett az ég uralkodónője,
Ízisz pedig már Ozirisz hitveseként és segítőjének az alakjában szerepel. Íziszt
máshol a szél istennőjének tisztelték, aki szárnyai csapkodásával idézte elő a
szelet. Ennek megfelelően, ahogyan Nehebhutot, őt is sólym vagy szárnyas nő képében
ábrázolták. Nehebhuttal, valamint Heket istennővel együtt, mint a szülő nők
oltalmazóját is tisztelték, aki megkönnyíti a szülést és meghatározza az újszülött
királyok sorsát. Ízisz, mint hitves átveszi Ozirisz funkciót. Diodórósz, az
egyiptomi hagyományokat kutató görög történész közlése szerint Ízisz megtanította
az embereket aratni, magot őrölni. A görögök Démétér istennővel azonosították. A
földművelő funkciót azonban általában Ozirisz látta el. Az egyik elképzelés szerint
a Nílus vize Ozirisz testéből folyik ki, míg egy másik szerint megtelik a férjét
sirató Ízisz könnyeivel. Az antik hagyományokból ítélve Ízisz nemcsak a folyóvíz,
hanem a tengerek vize felett is uralkodott és védelmezte a tengerészeket. Ez a
képzet valószínüleg az ősi egyiptomi hitvilágból ered. Fennmaradtak olyan
ábrázolások is, amelyeken Ízisz csónakot tart a kezében.
Szarapisz (= Ozirisz-Ápisz) kivételével egyetlen egyiptomi istenség sem volt olyan
népszerű a görög-római világban, mint Ízisz Pireuszban az i. e. 4. Században.
Délosz szigetén az i. e. 2. században épült Ízisz-templom, de épült még Delphoi és
Korinthosz közelében is. Itáliában az Ízisz-kultusz az i. e. 2. századtól kezdve
terjedt el, sőt még Britanniába és Pannóniába is eljutott.

JARU-FÖLD
Az egyiptomi mitológiában a túlvilág, paradicsomi mező, a halottak tartozkodási
helye. A Piramisszövegek szerint a Jaru-föld a keleti égben van, ahol Ré napsiten
felkel. Ré az elhunyt fáraókkal együtt reggeli mosakodást végez a Jaru-föld
tavában, ahova a "Jaru-föld révésze" szállítja őket csónakon. Így az egyiptomiak
eleve olyan helynek fogták fel a Jaru-földet, ahol Ré és a fáraók habzsolták a
gyönyöröket. Ahhoz hasonlóan, ahogy a meghalt fáraók azonosultak a halála után
életre kelt Ozírisszel, az i. e. III. évezred végétől minden elhunytat
azonosítottak vele (a halotti szövegekben szokásos lett az "Ozirisz a folyók neve"
formula), Ennek megfelelően a Jaru-föld sem csak a fáraók és Ré, hanem minden
"üdvözült" tartozkodási helye lett. Mindenkié, aki igazolást nyert Ozirisz bírósága
előtt. A Jaru-föld a föld alatt van, rendkívül termékeny. Nincs rajta semmi
tisztátalan, mindenkinek jut bőségesen étel és ital. A Halottak Könyvének 109.
fejezetében az áll, hogy bronzfal veszi körül, az árpa négy, a tönkölybúza kilenc
könyök magasra nő (egy könyök 0,5 m). A Halottak Könyve 110. Fejezetének címrajzán
bővízű csatornák keresztezik a Jaru-földet. Az egyiptomiak hiedelme szerint e
túlvilág lakói minden mezőgazdasági munkát elvégeznek. A Jaru-föld paradicsomi táj,
a földművelő nép eszménye.

JUNIT

Hermonthisz (egyiptomi néven Junu) város istennője. Neve Héliupolisz görög

elnevezésével (On) is rokon. Vele azonosult a Réhez közel álló Rát-taui, akinek
Héliupoliszban volt a kultuszközpontja. Ezért feltételezhető, hogy Junit
Héliupolisszal is kapcsolatban állt.

JUSZAASZ

Atum keze a mitológiában. Hathorral azonosult. Szent fája az akác, amelyben "élet
és halál" lakozott. Az ógörögök Juszaaszt Szaószisznak nevezték.