A mű eredeti címe: Secrets

Írta: Vorabiza

Fordította: gernon

Átnézte: Baghyra, akinek nagyon szépen köszönöm a kitartó munkáját

Korhatár: 18+

Figyelmeztetés: slash; (DM/HP) testi- és lelki erőszak; halál; durva nyelvezet; AU;

A mű slash, vagyis azonos nemű (férfi/férfi) szereplők kapcsolatáról szól. Amennyiben ez számodra sértő vagy
visszataszító, kérlek, ne olvasd tovább.

Nyilatkozat: Ez a történet azokon a szereplőkön és helyzeteken alapul, amelyeket J.K. Rowling álmodott meg, és hozott
létre, valamint a különböző kiadók és filmstúdiók tulajdona. Mindenféle anyagi haszonszerzés reménye nélkül íródott.

A regény tartalma: Kezdve Draco váratlan érkezésével Dursleyékhez, Harry hatodév utáni nyara megtelik munkával és
rengeteg titokkal. A nyár előre haladtával szert tesz néhány váratlan szövetségesre, és mire észbe kap, már ő a világos oldal
vezetője. (Drarry, erős Severitus beütéssel)

Az eredeti írás a HP Fandom oldalán található

2
 Első fejezet
Harry a szobájában ült, és csak bámult kifelé az ablakon, ahogy az már az elmúlt két hét folyamán szokásává vált. Az alvás szinte
elérhetetlen álom lett számára, és ha mégiscsak sikerült elaludnia, akkor gyakran rémálmok sújtották. Az elméje egyszerűen nem akart
kikapcsolni.

És még csak június közepe volt, neki pedig még javában a Roxfortban kellett volna lennie. Ám ő már két hete Dursleyéknél szenvedett,
igyekezett letölteni a vérségi védelem által megkövetelt időt. Ez idő alatt semmi mást nem csinált, csak gondolkodott. Túl sok kérdése
és túl kevés válasza volt. Újra és újra átgondolt minden egyes információ darabkát, amelyhez hozzájutott, és remélte, hogy valami
értelmet csiholhat belőlük. Mindezidáig azonban nem járt túl sok szerencsével, és ez minden képzeletet felülmúló csalódással töltötte el.

Kifelé bámulva a sötét éjszakába, hirtelen ledermedt. Áthatóan bámulta az utca végi árnyékokat, és pillanatokkal később már biztos volt
abban, hogy mit látott. Valaki épp most hoppanált a Privet Drive-ra. Még erősebben figyelt, és megpróbálta eldönteni, hogy az illető
barát-e vagy ellenség. Nehéz volt meghatározni, mert bárki is volt az, módfelett ügyesen simult bele az árnyékba.

Azonban bármilyen jó is volt a sötétben rejtőzésben, Harry gyorsan rájött, hogy nem túlságosan óvatos. Úgy tűnt, nagyon siet.
Pillanatokkal később, ahogy közelebb lopódzott a házszámot ellenőrizni, alakját kiemelte az egyik házból kiömlő halvány lámpafény.

Harry megmerevedett a rémülettől, amikor felismerte a halálfaló talárt. Abból a kevésből, amit látott, csak egyetlen személy jött, és
bármibe fogadni mert volna, hogy őt kereste. Ahogy az illető kifordult a fényből, Harry futólag megpillantott egy platina-szőke
hajtincset. Ez csak egyvalaki lehetett.

Harry a másodperc töredékéig habozott csupán, mielőtt kirobogott a hálószobájából, és lerohant a lépcsőn. Csendben kinyitotta a
bejárati ajtót, épp csak annyira, hogy kisurranhasson rajta.

– Potter?

– Malfoy – sziszegte Harry. – Mit csinálsz? – Szinte köpte a szavakat, amíg szemeivel az ablakából látott alak után kutatott. Hamar
észrevette Malfoyt a telek határánál az árnyékban.

– Potter? Ó, Merlinnek hála! – mormolta Malfoy.

Harry összevonta a szemöldökét, mert nem értette, miért lenne Malfoy hálás azért, hogy láthatja őt.

– Hogyan találtál meg? – kérdezte követelőzve.

– Akárki meg tud találni, de most nem ez a fontos – csattant fel Malfoy. – Szükségem van a segítségedre.

– Neked a segítségemre van szükséged? – kérdezte hitetlenül Harry. – Te az ellenségem vagy, Malfoy!

– Tudom – vágta rá Malfoy. – De muszáj vigyáznod rá.

Kilépett az áthatolhatatlan sötétségből, hogy jobban lehessen látni, mire Harry szemei azonnal kikerekedtek, és önkéntelenül is iszonyat
ült ki az arcára. Harry mindössze egy halálfaló talárban álló sziluettet látott, aki valami kicsi, mozgó, talárba csomagolt valamit tartott.
Ez kísértetiesen hasonlított ahhoz, aminek Harry szemtanúja volt a temetőben. Nagy hirtelen Malfoy sokkal veszélyesebbnek látszott
Harry számára, és hátrálni kezdett.

– Menj innen, Malfoy! – kiáltotta Harry, olyan erélyesen, ahogy tőle telt.

– Halkabban! – sziszegte Malfoy.

Harry nagyot nyelt. Lehet, hogy egy mugli környéken vannak az éjszaka közepén, de nem érdekelte.

Malfoy a szemöldökét ráncolva lepillantott a karjában tartott bugyorra, mielőtt zavarodottan nézett vissza Harryre.

– Most meg mi bajod, Potter?

– Mi az? – kérdezte Harry, és átkozta magát, amiért kihallotta a hangjába beszivárgott félelmet.

– Egy baba, Potter! – vágott vissza Malfoy. – Szembeszálltál a Sötét Nagyúrral! Sose hittem volna, hogy félsz egy gyámoltalan
kisbabától!

– Bizonyítsd be – suttogta Harry, még mindig a talár-batyut bámulva.

Malfoy szemöldökráncolása tovább mélyült, de előzékenyen félrehúzta a talárt, hogy megmutassa a karjában tartott csecsemőt.

Harry nagyot fújt, és egy pillanatra bezárta a szemeit, aztán újra kinyitotta.

3
– Mire játszol, Malfoy? Miért van nálad egy baba? És miért vagy itt? – tette hozzá.

Úgy tűnt, Malfoy visszarántja magát a valóságba, és ijedten nézett körül.

– Nincs arra időm, hogy mindent megmagyarázzak – mondta sietősen. – Szükségem van rád! Vedd őt el, és helyezd biztonságba. A
családja többi tagját mostanra valószínűleg megölték. Őt sikerült kijuttatnom, de észre fogják venni, ha nem érek vissza hamarosan.

Harry végre ráébredt, hogy Malfoy idegesebb volt, mint valaha. Úgy tűnt a higgadt, összeszedett mardekáros a szeme előtt hullik
darabjaira.

– Gyere, vedd őt el, Potter – mondta Malfoy, inkább nyugtalan, mint követelődző hangon. – Nem jutok át a védelmen.

– Mi baja van? – kérdezte Harry óvatosan.

Malfoy a karjában tartott kicsi lányra nézett.

– Csendbűbájt tettem rá, hogy ne riasszon fel mindenkit. Amúgy azt hiszem, jól van. Legalábbis remélem – tette hozzá halkan.

Harry a fejét rázva próbálta eldönteni, vajon végül elaludt-e, és ez csak egy furcsa álom. Óvatosan figyelte, ahogy Malfoy megmozdul,
hogy elővegye pálcáját, míg ő a sajátját az annyira furcsán viselkedő fiúra irányította.

Malfoy egyszerűen csak levette a csendbűbájt, mielőtt gyorsan visszadugta zsebébe a pálcát, és megpróbálta megnyugtatni a visító
babát. A sírás túl hangos volt a néma éjszaka nyugalmában.

– Potter, segíts! – kérte esedezve.

– Én nem tudom, hogyan kell gondoskodni egy kicsiről – felelte Harry idegesen.

– Én sem, de vedd át tőlem – könyörgött Malfoy. - Sehova máshova nem vihetem, és most már mennem kell.

Egyre jobban eltávolodva a valóság talajától, Harry odasétált az udvar széléhez, és átvette Malfoy karjából a síró gyereket.

Malfoy megkönnyebbülten nézett rá.

– Megpróbálok reggel visszajönni. Akkor már biztonságosnak kell lennie. Senkinek ne mondj semmit, különben a kislányt valószínűleg
meg fogják ölni.

Azzal egy hangos pukkanással eltűnt. Harry hitetlenül bámulta azt a helyet, ahol alig egy pillanattal ezelőtt még Malfoy állt. Ördög és
pokol! Mi a fene történt?

Egy hangosabb jajgatás félbeszakította a gondolatait, és Harry a babával a karjai között visszasietett a házba.

– Kölyök! Mit jelentsen ez? – ordította Vernon, aki épp akkor ért le a lépcsőn, amikor Harry belépett a házba.

– Nem tudom – csattant fel Harry. Nem volt abban a hangulatban, hogy a rokonaival foglalkozzon. Hallott egy reccsenést, ezért
felpillantott, és meglátta Petuniát és Dudleyt, akik csodálkozva bámultak le rá.

– Nem tudod? – kérdezte veszélyes hangsúllyal Vernon, miközben a Harry kezében tartott babát fixírozta.– Ne mondd, hogy egy másik
különcöt is kitettek a mi küszöbünkre. Nem fogadunk be még egyet.

– Ne aggódj! Ezt még akkor se hagynám, ha te hajlandó volnál rá! – kiabálta Harry, ami azt eredményezte, hogy a kicsi még jobban sírni
kezdett.

– Hallgattasd el azt az izét! – ordította dühösen Vernon.

– Nem tudom, hogy kell! – válaszolta kétségbeesetten Harry.

Harry felemelte a gyereket a vállára, és finoman rázni kezdte. Látott már embereket korábban, akik így csinálták, tehát ennek segítenie
kell megnyugtatni a babát. Legalábbis remélte.

Továbbra is csak ott állt, és hallgatta a nagybátyja szidalmait és a baba sírását. Nézte, ahogy Petunia néni eltűnt a konyhában, és azt
kívánta, bárcsak ő is eltűnhetne. Elméjében kérdések kavarogtak, és nem tűnt úgy, hogy megérti, mi is történt az imént.

Még inkább megdöbbent, amikor a nénikéje egy cumisüveggel tért vissza, valamint hogy a férjét és fiát visszakergette az ágyba. Nem
szívesen mentek, de a nő rávilágított, hogy ha csendet szeretnének, akkor ő talán tenne is ezért valamit. Nem vette el a gyereket
Harrytől, és tény, hogy irtózva nézett a kicsire, de azért megmutatta, hogyan kell helyesen tartani és táplálni őt.

4
Harry kissé ellazult a székben, ahogy ismét áldott csend hullott a házra. Az egyetlen hang a baba szürcsölése volt.

– Honnan jött?

Harry a nagynénje felé pillantott, aki kimérten ült a kanapén.

– Azt hiszem, ő a háború egy újabb áldozata – közölte keserűen, nem igazán a kérdésre válaszolva.

A nő összeszorította az ajkait.

– Ez a háború a fajtádbeliek között dúl, ugye? – kérdezte. – Az összes katasztrófa és gyilkosság. A te fajtád csinálja őket.

– Igen – ismerte be Harry, és nem akart kitérni arra a tényre, hogy Voldemort és a követői nem az ő fajtája. Tudta, mire gondolt a nő. –
Habár, Voldemort boldogan megöl benneteket is, ha alkalma adódik rá.

– Tudsz segíteni véget vetni ennek? – kérdezte határozatlanul.

Harry furcsán nézett rá, de az igazsághoz híven válaszolt neki.

– Én vagyok az egyetlen, aki véget vethet neki – mondta határozottan.

A nő megijedt, és elborzadt csodálkozással nézett rá.

– Te csak egy fiú vagy! – kiáltott fel.

Harry felhorkant.

– Voltam én valaha is csak egy fiú? – vágott vissza. – De valahogy ez Voldemortot nem különösebben érdekli – tette hozzá elutasítóan.

– Hol van az igazgatód? – kérdezte tőle Petunia, majdnem reményteljes hangon.

– Halott – válaszolt neki kereken.

A nagynénje hitetlenkedve bámult rá.

– Akkor nincs több remény?

Harry végre ráébredt, hogy nénikéje fél. A nő halálosan rettegett attól, ami történik, mivel sok muglitól eltérően neki volt némi halvány
sejtelme arról, ami valójában sújtja a világukat. Mindig megpróbált kirekeszteni bármilyen tudást vagy ismeretet a varázsvilágról, de
azért tudta, hogy létezik. Azt is tudta, hogy nővérét és annak férjét egy sötét varázsló ölte meg. Eleget tudott a Harry tizenhat évvel
ezelőtti otthonukba érkezését körülvevő eseményekről ahhoz, hogy most rémült legyen.

Nagynénje valóban elég ijedt lehetett, ha még azt is megkockáztatta, hogy a varázsvilágról beszélgessen vele. Harry megrázta a fejét, és
komolyan kételkedett saját épelméjűségében. Malfoy kisbabát tesz a küszöbére, és Petunia néni elismeri a varázsvilág létezését. Tudta,
hogy a dolgok széteső félben vannak a világban, de ez a két esemény még a legújabb gyilkosságokról szóló híreknél is keményebben
fejbe vágta őt.

Megint nénikéje szemébe nézett.

– Azt hiszem, van remény – válaszolta végül. Lenézett a babára, aki már majdnem elaludt a karjaiban, és suttogva folytatta: – Kell, hogy
legyen remény.

– Honnan érkezett? – kérdezte újra Petunia néni.

Harry felnézett, és rájött, hogy a nő is a babát nézi. Nagyot sóhajtott.

– Azt hiszem, ma este az egész családját megölték. Nem tudok sokat. Igazából egyáltalán nem tudok semmit. Elvileg az a személy, aki
idehozta nekem, reggel visszatér, hogy magyarázatot adjon.

Petunia néni megint összeszorította az ajkait, és Harry biztos volt abban, hogy ösztönösen vitatkozni akart. Nem akart több különcöt
az otthonában. Mégis csendben maradt.

– Nem tudom, mi ez az egész, de ha az az illető visszatér, fontos, hogy beszélhessek vele – mondta Harry.

Nénikéje bezárta a szemét, és elfintorodott.

– Azt hiszem, Dudleynak és nekem holnap reggel több dolgunk is van. Kétlem, hogy ebéd utánig visszaérnénk.

5
Harry beleegyezően bólintott, értette, mit akart a nő a tudtára adni. Vernon bácsi dolgozni fog, és Petunia néni biztosítani akarta, hogy
ő és Dudley ne legyenek otthon, amikor Harry vendége megérkezik. Bár nem rajongott ezért, úgy látszott, eléggé elfogadta ahhoz, hogy
férjének vagy fiának ne mondjon semmit.

Mindketten megdöbbentek, amikor kopogás hallatszott az ablak felől. Babával az ölében ide-vagy oda, Harry pálcája csaknem azonnal
arrafelé mutatott. Aztán meg tiszta hülyének érezte magát, mikor rájött, hogy ez csak egy bagoly. Rápillantott a nagynénjére, és kissé
összerezzent annak rémült arckifejezését látva. Eltűnődött, hogy a nő vajon a zajtól, vagy a reakciójától volt-e jobban megijedve.

Ügyetlenül felállt, átadta a nagynénjének a babát, aki szó nélkül elvette tőle. Odalépett, hogy beengedje a baglyot, és azon törte a fejét,
hogy esetleg jöhetett-e Malfoytól. A bagoly azonnal távozott, amint Harry leoldozta a tekercset a lábáról, és ő szemöldökét ráncolta a
gyors indulás láttán.

Szemei kitágultak, mihelyst felismerte a minisztériumi pecsétet.

– Ó, basszus – szitkozódott halkan, és sietve feltörte a pecsétet. Malfoy hajtotta végre a csendbűbájt megszüntető varázslatot, mégis
Harryt fogják érte megbüntetni. Ám szemei ámultan kerekedtek ki, ahogy elolvasta a levél tartalmát.

– Harry? – szólította meg Petunia néni habozva.

Harry pislogva nézett rá, közben azon töprengett, be kellene-e vallania miről szól a levél. Az elmúlt óra eseményei előtt azt mondta
volna, hogy a nő gyűlölni fogja a hírt, de most… most lehet, hogy valójában megnyugtató lesz számára.

– Khm, aki itt volt, végrehajtott egy kis varázslatot – ismerte be, erősen figyelve a nagynénje reakcióját. A nő egyszerűen beszívta a
levegőt, benntartotta, és várta, hogy Harry kimondja az elkerülhetetlent.

– A Minisztérium varázslatot észlelt itt, és ahogy tudod, nekem általában egyáltalán nincs ez megengedve – folytatta. – Ez a levél
viszont engedélyt ad nekem rá, bár a másfél hónap múlva esedékes születésnapomig még nem számítok felnőttnek. – Elkeseredve tette
hozzá a születésnapjára vonatkozó emlékeztetőt, és őszintén szólva, nem bízott abban, hogy nénikéje emlékszik rá. Elégedetten
érzékelte, hogy a nénikéje végül kifújja a bent tartott levegőt, ahogy Harry pálcájára nézett, ami jelenleg megint a hátsó zsebéből lógott
ki.

– A háborútok miatt engedik meg neked? – kérdezte, még mindig a pálcát nézve. A fiú kihúzta a zsebéből, a nő szemei pedig követték
a mozdulatot.

Harry a pálcáról a levélre nézett, amit még mindig a bal kezében tartott.

– Igen – válaszolta végül. – Magától a minisztertől kaptam rá különleges engedélyt „enyhítő körülmények” címén. Fogadni mernék,
hogy ez azért van, mert most nem nézne ki jól, ha a minisztérium üldözne – tette hozzá, savanyú szájízzel. Örült, amiért megengedték,
hogy varázslatot használjon, de nem kedvelte a tényt, hogy ez csak a Kiválasztott státusza miatt van.

Petunia semmit nem mondott, de Harry látta az arcán az egymásnak ellentmondó érzéseket. Érezte, hogy ez bizonyos szempontból
igaza volt – a nő egyszerre volt mérges és megkönnyebbült is a hírektől.

Óvatosan figyelte tovább, és megváltoztatta a témát.

– Petunia néni? Khm, most mit csináljak vele? – intett a nő kezében lévő baba felé.

Nénikéje kelletlenül tartott neki hajnali két órakor egy gyorstalpaló tanfolyamot a legalapvetőbb csecsemő-gondozási szabályokról.
Segített Harrynek egy összetákolt ágyat készíteni a ruhásszekrényének fiókjából, és megmutatta, hogyan kell megtölteni a cumisüveget.
Arra is kioktatta, hogyan cserélje le a baba pelenkáját. Amikor a fiú rákérdezett, hogy miért van neki néhány babaholmija, a nő
rámeredt, szokásának megfelelően összehúzta ajkait, de végül bevallotta, hogy az egyik szomszéd nőnek van egy kisgyereke.
Elővigyázatosságból tartott kéznél extra holmikat, azokra az esetekre, amikor a nő átment hozzájuk teára.

Harry úgy gondolta, nem kellett volna túlságosan meglepődnie. A nagynénje mindig előnyben részesítette, ha tökéletes háziasszonyként
látják, aki kiszolgálja vendégei minden igényét. A nőnek volt egy olyan szokása is, hogy felszerelte magát mindennel, bármiféle
elképzelhető eshetőségre.

Végül, amikor a baba már mélyen aludt, Petunia néni visszament a saját szobájába, és egyedül hagyta Harryt a gondolataival.

Visszatért az ablakhoz, és kibámult a kihalt utcára. Malfoy tényleg megjelent itt alig néhány órával korábban, és belepottyantott egy
kisbabát a karjaiba? Egy gyors pillantás a válla fölött az alvó gyerekre megadta neki a választ, de ez akkor is hihetetlennek látszott.

Harrynek fogalma sem volt, hogy mit is kéne tennie. Úgy lépett ki, hogy párbajozni készült Malfoyjal, nem pedig szembenézni a másik
fiú könyörgésével. Malfoy ellenség volt. Ő engedte be azokat a halálfalókat Roxfortba. Ő próbálta megölni Dumbledore-t. Harry
gondolatai megint megrekedtek.

6
Ezen már számtalan alkalommal keresztülment abban a két hétben, amióta Dursleyék házában ül. Malfoy csak próbálta megölni
Dumbledore-t, de nem volt képes megtenni. A végén tétovázott. Harry látta, ahogy Malfoy pálcájának csúcsa leereszkedik.

Vakon bámult ki az éjszakába, hagyta, hogy elméje még egyszer megjelenítse azokat a kritikus perceket. Dumbledore megkísérelte
átcsalogatni Malfoyt a másik oldalra. Menedéket kínált fel Malfoynak és a családjának, és úgy tűnt, Malfoyt csábítja az ajánlat.

Vajon mit jelentett ez?

Aligha hihető, hogy Dumbledore mindezt csak azért mondta, hogy megóvja a saját életét. És ezzel Harry gondolatai visszakanyarodtak
Pitonhoz. Megfeszült ugyan, de most már nem érezte az extrém harag fellángolását.

Mihelyst eltávolodott Roxforttól, alkalma nyílt arra, hogy megnyugodjon és megpróbáljon racionálisan gondolkodni. Mikor megtette,
akkor pedig rájött, hogy Dumbledore egyszerűen nem olyan típus volt, hogy az életéért könyörögjön. Megpróbálta magát beleképzelni
abba a helyzetbe, ami nem is volt igazán nehéz. Emlékezett a temetőre, és emlékezett a minisztériumi eseményekre. Ő maga sem
könyörgött az életéért egyik alkalommal sem. Biztos volt benne, hogy meg fog halni, különösen a temetőben, de akkor se engedett.

Harry mégsem értette az életéért könyörgő Dumbledore-t. Ez nem illett hozzá. Tudta, hogy Dumbledore erős és hatalmas erejű
varázsló volt. Az idős férfi rendületlenül bízott, és soha nem adta volna fel. De Harry mégis látta, hogy feladja. Vagy nem?

Harry az ujjbegyét a halántékához nyomta, és megpróbálta enyhíteni a nyomást a kopácsoló fejében.

Dumbledore nem volt olyan, aki feladja, és elfogadja a vereséget. Maga a gondolat is becstelenségnek hatott. Vagyis, mit jelent ez az
egész? Harry emlékezett rá, hogy Dumbledore esedezett Pitonnak. Emlékezett arra, hogy Dumbledore beszél Malfoyjal.

Mit jelentett ez az egész?

Ez a kérdés folyamatosan felmerült benne, újra és újra. Megpróbálta az elméjét visszakényszeríteni Malfoyra. Az egész már önmagában
is elég ingatag volt anélkül, hogy hozzáadta volna Pitont a keverékhez.

Utoljára akkor látta Malfoyt, amikor a fiú elfutott Roxfortból. Az éppen rajta levő halálfaló talárjaiból ítélve egyenesen Voldemorthoz
tért vissza. Harry azt szerette volna tudni, hogy készségesen nyargalt-e vissza, vagy sem. Dumbledore beszélgetése Malfoyjal hagyott
benne kétségeket.

Harry felsóhajtott. Túl sok kételye és túl sok kérdése volt, viszont válaszokat még mindig nem kapott. Megfordult, és a babára nézett.
Ott egyszerűen csak még több kérdés várta.

*****

Harry letelepedett a nappali ablaka elé, ahonnan figyelhette Malfoyt. Ebben volt valami szörnyen furcsa és helytelen, ennek ellenére
megtette.

Az egész éjszaka és mostanáig a reggel is, kifejezetten szürreálisnak tűnt. A szobájában maradt addig, amíg meg nem hallotta, hogy a
nagybátyja távozik, mert, ha egy mód volt rá, nem akart egy újabb összetűzésbe keveredni vele. Most az egyszer hálás volt a hétfőért.

Úgy érezte, dühösebbnek kellene lennie, mint volt, de inkább fásultnak érezte magát. A nagynénje szemrehányásainak hiánya miatt
éppúgy, mint Malfoy furcsa viselkedésétől.

Amikor Harry megjelent odalent, Petunia néni a kezébe nyomott egy babatakarót és néhány tiszta ruhát, hogy legyen mibe öltöztetnie a
gyereket. Halkan tájékoztatta arról is, hogy fog hozni néhány babakelléket, amikor hazajön. Rögtön ezután felkiabált Dudleynak, és
elmentek.

Az igazi sokk nem akkor érte Harryt, amikor elhagyták a házat, ahhoz a nő viselkedése nem volt elegendő. Hanem, amikor elment
átöltöztetni a kicsit, és rádöbbent, hogy a takaró az övé kellett, hogy legyen.

A piros színű, puha, bolyhos takarón aranycikesz minták pompáztak. Petunia néninek semmi ilyesmije nem lehetne. Valószínűleg még
azt sem tudja, hogy mik azok a kicsi, szárnyas labdák. Ahogy határozottan nem tudná azt sem, hogy a takaró Griffendél színű. Habár
valószínűleg kimosta, mert úgy illatozott, mintha épp most vették volna ki a szárítóból.

Harry sokáig, értetlenül bámulta. Azt sem tudta, milyen sokáig ült ott, elveszve az édesanyjáról és édesapjáról szóló gondolataiban.
Ráeszmélt, hogy ez mit jelentett. Biztosan ebbe a takaróba csomagolva hozták ide Dursleyékhez. Kezébe vette a kicsi ruhácskát. Egy
egyszerű kék rugdalózó volt, amit azon az éjszakán hordhatott, amikor a szüleit megölték.

Odapillantott az ajtóra, ahol utoljára látta Petunia nénit. Tehát egész idő alatt őrizte őket. Fogalma sem volt, hogy miért, és elhinni is
nehezen tudta, de mégis hálás volt érte. A nő egyébként soha nem volt vele kedves, de rájött, hogy valamit mégiscsak kellett éreznie
iránta. Vagy a nővére iránt.

A baba újból sírni kezdett, és ezzel kiszakította Harryt a gondolatai közül.

7
– Hogy csináljam? – motyogta, tudva, hogy nem kap választ.

Mialatt váltakozva zsémbelődött és csitított, sikerült átügyetlenkednie magát a gyerek pelenkacseréjén, és friss rugdalózóba öltöztetésén.
Nem hitte, hogy a kislányt különösebben érdekli, hogy megint pizsamába öltöztették, dacára annak, hogy már reggel van. Csak ez állt
rendelkezésükre.

Elkészítette a cumisüvegét, és az etetéshez az ablak elé telepedett vele, ahol figyelni tudta Malfoyt. Még mindig nem tudta elhinni, hogy
Malfoyra vár, ezért inkább a babára nézett. Fogalma sem volt arról, hogy honnan került hozzá, még azt sem tudta, mi a neve. Habár
annyit megértett, hogy a kislány éppen elvesztette a családját.

Már maga ez a tény is megfájdította a mellkasát. A fájdalom egyszerűen elvegyült abban, hogy a saját kék pizsamájában látja őt.

Figyelte a karjában tartott kicsit, ahogy ivott a cumisüvegből, és úgy döntött, hogy egészen aranyos. Fél-mosollyal nézte a rövid, fekete
hajat, ami a feje tetején gubancosodott. Azon tűnődött, vajon az ő haja is így állt-e ennyi idős korában, bármilyen korú is volt a kislány.
Nem tűnt nagyon idősnek, de túl kicsinek sem látszott. Harrynek tényleg fogalma sem volt, figyelembe véve a babákkal szembeni
korlátozott tapasztalatait.

A kicsi visszabámult rá hatalmas, szürke szemeivel. Az arcvonásai finomak és… kerekdedek voltak, ítélte meg végül Harry. Annyira
törékenynek látszott, és Harry nem is értette, hogy történhetett, hogy most ő tartja a gyereket. Komolyan olyasvalakinél kellene lennie,
aki megfelelően tud törődni vele.

Bár elsősorban továbbra sem tudta, honnan való a kislány. Sóhajtott, és amikor a gyermek végzett, elvette a cumisüveget. Óvatosan a
vállára emelte büfiztetni, ahogy a nénikéje tanította neki.

Ismét az ablakra emelte tekintetét és csodálkozva pislogott, amikor rájött, hogy Malfoy áthatóan nézi őt a járdáról. Megint pislogott,
mert meglepődve látta, hogy Malfoy szürke nadrágba és zöld ingbe öltözött. Harry összehúzta a szemét. Még ha úgy is öltözött, hogy
muglik közé mehessen, Malfoy akkor is úgy nézett ki, mint egy mardekáros.

Ráadásul fényes nappal áll ott. Harry érezte, hogy fejfájása újból megpróbál a felszínre törni. Nem megölnie kellene Malfoyt, ahelyett,
hogy behívja teázni?

Becsukta a szemeit, és megint felidézte Malfoy remegő kezét, és hogy pálcája hegye leereszkedett. Hallotta Dumbledore-t, ahogy azt
mondja Malfoynak, megvédik, ha áttér a jó oldalra.

Kinyitotta a szemét és visszabámult a mardekárosra. Be fogja hívni. Összeráncolta a szemöldökét. Feltéve, ha be tudja hívni Malfoyt.
Hiszen azt mondta, hogy nem tud átjutni a védelmeken.

Mivel nagyobb biztonságban érezte magát, amíg a kezében tartotta a babát, ezért egyik karjában a gyerekkel, másikban a pálcájával
kilépett, hogy szembenézzen a végzetével.

– Jól van a gyerek? – kérdezte azonnal Malfoy.

– Úgy tűnik, igen – felelte nyugodtan Harry.

Harry összeráncolta a szemöldökét, ahogy észrevett egy megkönnyebbült sóhajt, mielőtt Malfoy hűvös álarca a helyére került.

– Nem hívsz be, Potter? – gúnyolódott Malfoy.

Harry szemöldökráncolása mogorva tekintetté váltott.

– Nem félsz, hogy odabent emberek várnak, hogy elfogjanak? – vágott vissza.

Malfoy gyanakvóan pillantott a házra.

– Meglehet – ismerte be hűvösen.

Harry még mindig nem volt abban biztos, hogy miért nem vár senki odabent arra, hogy elfoghassák Malfoyt. Fontolgatta ezt, de ellene
döntött. Meglepetésében felvonta a szemöldökét, amikor látta, hogy Malfoy úgy tűnik, elfogadja, hogy őt bármelyik pillanatban
elfoghatják.

– Te azt akarod, hogy elfogjanak? – kérdezte Harry hitetlenül.

– Nem – csattant azonnal Malfoy. – De remélem, hogy az átkozott griffendéles kíváncsiságod megakadályozta, hogy a tegnap éjszakai
megjelenésemről bárkit is értesíts. Legalábbis, még ne.

Harry kényelmetlenül jött rá, hogy Malfoynak teljesen igaza van. Válaszokat akart, amiket valószínűleg nem kapna meg, ha azonnal
elfogatja Malfoyt.

8
Malfoy gúnyosan elvigyorgott, amikor láthatóan rájött Harry hallgatásából, hogy igaza volt.

– Hívj be, Potter, és megmagyarázom.

– Jobban jársz, ha van néhány átkozottul jó magyarázatod, Malfoy – préselte ki magából Harry.

– Nem fogok idekint magyarázkodni – szólt rá ingerülten Malfoy Harryre.

Harry körülnézett a környéken, és szemei megakadtak Mrs. Figg házán, az út végén. Nem hitte, hogy bárki gyakorlatilag a nap minden
órájában őt figyelné, de nem lehetett biztos benne. Valószínűleg nem a legokosabb ötlet hosszú ideig kint maradni.

– Hogyan tudlak átvinni a védelmen túlra? – kérdezte.

– Te semmit nem tudsz, Potter? – mosolygott önelégülten Malfoy.

– Soha ezelőtt nem hívtam ide halálfalót – vágott vissza Harry.

Malfoy szemei az alkarjához ugrottak. A meleg időben viselt hosszú ujjú inge áruló jel volt. Kivételesen csendesen és még levertebben
magyarázta el Harrynek, hogyan lehet őt átvinni a védelmi varázslatokon.

Harry habozott a végső lépés megtétele előtt.

– Honnan tudjam, hogy nem fogsz engem vagy a rokonaimat bántani, mihelyst beengedlek téged?

– Nem tudhatod – mondta Malfoy határozottan, és tekintete megint a babára vándorolt.

Harry összevonta szemöldökét. Nem értette ugyan, hogy miért, de kimondta az utolsó szavakat, amik megengedték Malfoynak, hogy
belépjen a birtokra.

Malfoy meglepődve nézett rá, és Harry ráeszmélt, hogy a fiú valójában nem számított arra, hogy beengedik. Malfoy azonban gyorsan
visszanyerte a lélekjelenlétét.

– Túlságosan megbízol másokban, Potter – vigyorgott csúfondárosan, és végigballagott a bejárati ajtóhoz vezető ösvényen.

Harry szemöldökráncolása egyre mélyült, ahogy utána bámult. Nem bízott Malfoyban, de valami határozottan folyt a dolog hátterében.
Harry sokszor számíthatott már az ösztöneire, és azok most azt mondták neki, hogy végig kell őt hallgatnia.

Fejét csóválva követte Malfoyt a házba, és remélte, hogy nem követett el hatalmas hibát.

9
 Második fejezet

– Hadd fogjam meg! – kérte Malfoy, amint beértek, és az ajtó becsukódott mögöttük.

Harry bizalmatlanul nézett rá, de átadta a kicsi lányt. Malfoy sem érezte magát magabiztosabbnak a gyerekkel a karjában, mint Harry.
Úgy tartotta, mintha ő volna a világ legértékesebb és legtörékenyebb dolga, és bármelyik pillanatban eltörhetne. Tekintetével az arcát
fürkészte, minden részletet valamiféle félelemmel vegyes áhítattal tekintett meg.

– Kicsoda ő, Malfoy? – kérdezte Harry.

Malfoy mély lélegzetet vett és Harryre nézett.

– A lányom – válaszolta.

Harry szemöldöke egész a homloka tetejéig felszaladt.

– A lányod?!

– Igen, a lányom – vigyorgott gúnyosan Malfoy. – Mi van, nem hallasz?

Harry teljesen jól hallotta ugyan, viszont egyre világosabb lett számára, hogy az agya ellenben képtelen helyesen működni.

– Nem árva? – kérdezte bután.

– Még nem – motyogta Malfoy, elfordulva Harrytől. Bement a nappaliba, és látható undora ellenére leült a kanapéra a karjaiban
ringatott kislánnyal.

Harry követte, és lerogyott a karosszékbe.

– Hogyan? Mikor?

Malfoy nagyot fújt, és óvatosan visszaadta a kislányt Harrynek. Harry automatikusan átvette, aztán figyelte, ahogy Malfoy járkálni
kezdett.

– Utállak, Potter – vetette oda Malfoy.

– Ezt már tudom – mondta felbőszülve Harry. – Szükséged van az én kinyilatkoztatásomra is cserében? Ha igen, akkor boldogan
kijelenthetem, hogy én is utállak téged.

Malfoy erre összevonta a szemöldökét, és Harry majdnem biztos volt abban, hogy magában jól szórakozott.

– Ezt jó tudni – felelte vontatottan.

Hirtelen abbahagyta a fel-alá mászkálást, és Harryre bámult.

– Miért engedtél be? Miért nem támadtál meg tegnap éjszaka? Miért nem vártak itt rám az aurorok, miután megmondtam neked, hogy
vissza fogok jönni? Egyébként, ami azt illeti, miért nem csapsz patáliát, és ordítasz velem legalább?

Harry lesütötte szemét az ölében tartott babára. A babára, akit árvának hitt. Aztán újra Malfoyra tekintett.

– Mert válaszokat akarok – felelte fagyosan. – Mert nem hiszem, hogy tényleg megölnél – mondta határozottan, és figyelte, ahogy
Malfoy kissé megrándul. Harry szünetet tartott. – És mert valahogy egy kisgyerek az ölemben arra int engem, hogy fékezzem magamat,
amikor patáliázni és ordítani akarok.

Azon tűnődött, hogyan sikerült tényleg ellenőrzés alatt tartania magát. Az ösztönzés, hogy ordítson és megátkozza Malfoyt, benne volt,
de leküzdötte a kisbaba és a válaszok szükségessége miatt. Tényleg nem hazudott Malfoynak, de azt is be kellett ismernie, hogy ez az
előtörténetükre való tekintettel, valamint az alig néhány héttel ezelőtti események figyelembe vételével kicsit valóban hihetetlen volt.

Malfoy viszont, úgy tűnt, még bizarrabbul cselekszik. Voltaképpen kicsit nehezére is esett felszínre hozni a haragját, amikor a másik
még csak nem is úgy viselkedett, mintha önmaga lenne.

Malfoy folytatta a járkálást.

– Miért hozzám hoztad a lányodat? – kérdezte Harry.

– Nem tudtam, hová máshová vihetném – motyogta a szőke.

10
– Ugye te is tisztában vagy azzal, hogy a legtöbb ember nem vinné a gyerekét az ellenségéhez? – kérdezte vontatottan Harry.

– Ezt én is tudom – jegyezte meg Malfoy. – De senki nem tud róla.

Harry pislogott.

– Senki?

– Nem, senki élő nem tudja rajtam és most már rajtad kívül, hogy ő az én lányom – válaszolta simán Malfoy.

– Tehát, miért hoztad őt nekem? – kérdezte újra Harry.

– Kihez kellett volna vinnem? – csattant fel Malfoy. A hangulatváltozásai kezdték az elmebajba kergetni Harryt. – Az anyámhoz
elvihetném. Anya szeretné a babát. Habár, abban nem vagyok biztos, hogy túlzottan boldog lesz, ha megtudja, hogy nagymama lett –
tette hozzá elgondolkozva. – De ez úgysem sokáig számítana.

– Miért? – kérdezett megint Harry, de Malfoy figyelmen kívül hagyta őt.

– Még mindig elvihetném őt az én drága Bella nénikémnek – vigyorgott gúnyosan.

– Nem – morogta Harry, és megerősítette szorítását a kicsin.

Malfoy szünetet tartott és futólag rápillantott, de nem tett megjegyzést, mielőtt folytatta volna a fel-alá járkálást.

– Lássunk csak – merengett. – Apa az Azkabanban van. Nem hiszem, hogy az jó hely lenne egy babának. Úgy gondolom, Féregfark
valószínűleg kárt tenne benne és magában is, ha megpróbálna gondoskodni róla.

– Tudod, hogy hol van Féregfark? – kiáltott fel hangosan Harry, amivel megijesztette a gyereket, aki sírni kezdett. – Basszus!

– Potter! Mit csináltál vele? – kérdezte Malfoy – Ne bántsd!

– Nem bántottam! – csattant fel Harry. – Azt hiszem, csak megijesztettem.

– Akkor csinálj valamit! – mondta gondterhelten Malfoy. – Hozd már azt helyre!

Harry szünetet tartott a baba ringatásában, hogy dühösen Malfoyra nézhessen.

– Nem tudsz csak úgy helyrehozni egy babát, Malfoy. Ezt még én is tudom. És ő, ő nem pedig az – tette hozzá.

Felállt, folytatta az erőteljes ringató mozgást, és remélte, hogy ezzel lecsillapítja a kicsit, míg Malfoy aggodalmas tekintettel követette
mozdulatait.

– Tudod, hol van Féregfark? – kérdezte ismét Harry, ezúttal csendesen, bár élénk hangsúllyal.

Malfoy tekintetét a babáról Harryre emelte.

– Igen, tudom, hol van. Vagy legalábbis tudtam – javította ki magát.

– Nem tudod, most hol van? – kérdezte Harry, csalódottságtól átitatott hangon.

Malfoy vállat vont, de élesen ránézett.

– Miért olyan fontos neked Féregfark?

– Ő egy gonosz, áruló barom – csattant fel dühösen Harry.

Malfoy, szemét összehúzva, szemlélődőn tanulmányozta.

– Nem tartod túl sokra azokat az embereket, akiket árulóknak látsz, ugye? Úgy látszik, csak annyira tartod őket, mint a Sötét Nagyúr.

Harry egy pillanatra megdermedt, de aztán újra folytatta a ringatást.

– Nem ez lenne az első dolog, ami közös bennünk – motyogta.

Malfoy szemei hitetlenkedve kerekedtek ki.

– Azt hiszed, hogy több hasonlóság is van közted és a Sötét Nagyúr között?

11
– Tudom, hogy sok közös vonásunk van. Ő maga mondta nekem – vágott vissza Harry.

– Leültetek egy baráti csevelyre, mi? – jegyezte meg Malfoy gúnyosan.

Harry elgondolkozva billentette félre a fejét.

– Nem, azt hiszem, akkor éppen álltunk, de először, tévesen, azt hittem, hogy ő barátságos.

Komoran kuncogott a Malfoy arcán átfutó megdöbbent tekintet láttán, mielőtt azt az undor grimasza váltotta volna fel.

– Hogy hihetted őt valaha is barátságosnak? Sok minden lehet, de azt hiszem a barátságos nincs rajta a listán – mondta Malfoy, és
hangja visszatükrözte az arcán látható undort.

– Hadd mondjak csak annyit, hogy akkor éppen nem volt egészen önmaga – mondta Harry. – Azonkívül, ez már több évvel ezelőtt
történt – tette hozzá elutasítóan.

– Több éve? – kérdezte zavartan Malfoy.

– Figyelj, Malfoy – mondta Harry, egyre nehezebben viselve a fiú gúnyolódó stílusát. – Nyilvánvalóan sok mindent nem tudsz rólam,
de nem azért vagyunk itt, hogy rólam csevegjünk. Azért vagyunk itt, hogy arról beszéljünk, mi az ördögért vagy te itt.

Malfoy dühösen nézett rá.

– Semmit nem kell mondanom neked, Potter.

– Miért nem mondod el legalább ennek a szegény kicsi lánynak a nevét? – kérdezte Harry haragosan. – Még csak azt sem tudom, hogy
szólítsam!

– Victoria Analissa Malfoy – közölte mereven Malfoy. – Kilenc és fél hónapos, a születésnapja szeptember elsején lesz.

– Ő tényleg egy Malfoy? A te lányod? – kérdezte Harry, és úgy tartotta a babát, hogy jobban megnézhesse magának.

– Igen, bár senki nem ismerte őt így. Nem hitted el? – mondta védekezően Malfoy.

– Én még mindig nem tudom, mit higgyek el – motyogta Harry a csöppséget bámulva, és megpróbálta meglátni rajta a Malfoy
arcvonásokat. – Habár úgy vélem a te szemeidet örökölte.

– A szürke szemek a családom mindkét oldalára jellemzőek – mondta Malfoy. Ismét kimért volt a hangja.

Harry gyorsan felpillantott Malfoyra, mielőtt tekintete elkalandozott, és olyasvalamit bámult, amit csak ő láthatott. Hirtelen maga előtt
látta Sirius szürke szemeit, nevetéstől és vidámságtól ragyogva, vagy épp ellenkezőleg, amikor kísértetjárta megjelenést öltöttek
magukra.

– Potter?

Ez a kislány, Victoria, Sirius családjának része. Emlékezett rá, hogy Narcissa Sirius unokatestvére volt. Nem tudta, hogy ettől Malfoy és
Victoria mivé váltak számára, de tudta, ez azt jelenti, hogy vele is kapcsolatban állnak.

Család.

Harry emlékezett Malfoy szavaira.

Nincs választási lehetőségem! – harsogta Malfoy, és hirtelen olyan fehér lett, mint Dumbledore. – Meg kell tennem! Különben megöl! Megöli az egész
családomat!

Malfoy megpróbálta megóvni magát és a családját, de senki még csak nem is tudott erről az apró családtagról. Így volt a legkönnyebb
Malfoynak, hogy megvédje és életben tartsa a kislányt, mivel Voldemort nem tudja megölni őt, ha nem tud róla – ha senki sem tud a
származásáról.

– Potter!

Harry pislogott, és egy pillanatra Malfoyra koncentrált, mielőtt megint a babára bámult.

– Miért hoztad hozzám? – ismételte meg Harry a kérdést.

Malfoy elkeseredett hitetlenkedéssel vegyes felbőszült haraggal meredt rá.

12
– Már választ adtam a kérdésedre. Ki máshoz vihettem volna? Ez nem olyan, mintha elvihetném Pitonhoz, vagy valami.

Harry szúrós szemmel felnézett.

– Miért ne vihetnéd őt Pitonhoz? – kérdezte élesen. Nem mintha a kicsi lányt Piton kezeibe akarta volna adni, de tudni akarta, hogy
Malfoy hirtelen miért nem bízott a férfiben.

– Potter, elhagytad az átkozott agyadat? Piton halálfaló! – kiabált Malfoy.

– Ahogy te is! – vágott vissza Harry.

– Ez más! – ordított Malfoy.

A kiabálásuktól a kislány ismét elkezdett sírni, és Harry csalódottan felsóhajtott, míg Malfoy nyugtalanul bámult.

– Miért nem veszed őt el? – javasolta Harry, és megpróbálta átadni a síró babát.

Malfoy heves fejrázásba kezdett.

– Nem tudom, hogyan lehet elhallgattatni.

– Te totál használhatatlan vagy, ugye tudod? – köpte Harry.

Malfoy védekezésül berzenkedni kezdett, de Harry megpördült, felmasírozott a lépcsőkön a babával, és maga mögött hagyta Malfoyt.

– Potter! Hová mész? – érdeklődött Malfoy.

Harry nem vette a fáradságot a válaszadásra, hanem felvitte a kicsit a szobájába, ahol azt a kevéske babaholmit tárolta, amije volt.
Figyelmen kívül hagyta Malfoyt, aki megállt az ajtóban, és figyelte, ahogy Harry az ágyra fekteti Victoriát és kicseréli a pelenkáját. Ez
úgy látszott, pillanatnyilag elég boldoggá tette a kislányt, és Harry az ágyra telepedett vele.

Malfoy óvatosan bejött és leült az íróasztalhoz tartozó székre.

– Ez a szobád? – kérdezte.

Harry meglepődött, hogy nem hallott megvetően gúnyos hangot.

– Igen – válaszolta egyszerűen, és körülnézett maga körül. A szoba kicsi volt és nagyon kevés jelezte, hogy ez Harry szobája; az
egyetlen nyilvánvaló dolog Hedvig ketrece és a ládája volt.

– Igazán így élsz? – kérdezte Malfoy zavarodott hangon.

Harry felhorkant.

– Mi van? Ez elcseszte az elképzelésedet rólam, hogy királyi fenségként élek?

Malfoy csípősen nézett rá.

– Ez nem az, amire számítottam – ismerte be lassan.

Harry megrázta a fejét.

– Egyébként sem számít, már majdnem kint vagyok innen, és soha nem fogok visszatérni.

– Hová mész? – kérdezte Malfoy.

Harry hitetlenül bámult rá.

– Tényleg azt hiszed, hogy el fogom neked mondani?

Malfoy dühösen nézett rá.

– Ha nálad van a lányom, akkor azt akarom, legyen valami fogalmam azzal kapcsolatban, hogy hol vagy.

– Malfoy, te elhagytad az átkozott agyadat? – ismételte Harry Malfoy szavait. – Te egy halálfaló vagy!

Malfoy lehorgasztott fejjel bámult az alkarjára, aztán a padlóra.

13
Több hosszú percen keresztül hallgattak, és Harry végül észrevette, hogy a kicsi Victoria valóban elaludt.

– Alszik – mormolta csendesen. Óvatosan felállt és átment kedvenc helyére az ablakhoz. Gyanakvóan figyelt, látta, ahogy Malfoy
előveszi a pálcáját, és csendbűbájt von az ágy köré, hogy a kislány ne hallhassa őket. Ismét eltette a pálcát, és Harry megállapította, hogy
most aztán szabadon ordítozhatnak egymással.

– Honnan vetted azt a gyerektakarót és a ruhákat? – kérdezte Malfoy.

Harry határozottan nem ebbe az irányba akarta kormányozni a beszélgetést.

– Az enyémek voltak – mondta szűkszavúan. – Ez minden, amim volt neki.

Malfoy tekintete oda-vissza járt Harry és Victoria között, aki most a kviddicses mintájú takarón feküdt Harry ágyán.

– Megpróbálok majd hozni neki még néhány dolgot. – Csupán ennyit mondott.

– Elmondtad, hogy miért nem vitted őt másokhoz, de még mindig meg kell magyaráznod, hogy tulajdonképpen miért nekem hoztad őt
– mondta Harry témát váltva, és büszke volt rá, hogy egyszer sem remegett meg a hangja.

Malfoy megint visszatért a padló bámulásához.

– Mert a te oldalad nem fogja őt megölni – mondta határozottan.

– Igaz – mondta lassan Harry. – De nem lenne jobb valaki más helyettem? Jó kezdet volna valaki, akinek tényleg van fogalma a
gyerekekről– mondta bánatosan.

– Azon az éjszakán ott voltál – suttogta Malfoy alig hallhatóan. – Te vagy az egyetlen, akit van esélyem meggyőzni, hogy én nem
akartam megtenni. Csak védeni akartam magamat és a családomat, és ez még azelőtt volt mielőtt egyáltalán tudtam volna, hogy van egy
lányom.

Harry beindult erre az apró információra. Victoria több mint kilenc hónapos és Malfoy nem tudott róla? A másik információn nem
lepődött meg annyira, inkább csak azon a tényen, hogy Malfoy valóban bevallotta.

– Tudom, hogy a család fontos neked – folytatta monoton hangon Malfoy. – Ezzel mindig garantáltan ki tudtalak hozni a sodrodból.
Reménykedtem, hogy egy gyereket legalább segíteni fogsz megvédeni.

– Dumbledore védelmet ajánlott fel neked – mondta lassan Harry.

Malfoy felemelte a tekintetét.

– Ő halott – mondta ki kereken.

Harry egy pillanatra becsukta a szemét.

– Igen, de felajánlotta neked a védelmet. Úgy mégis, akarnád azt a védelmet? – kérdezte, ismét kinyitva a szemeit.

Malfoy csak bámult rá.

– Te védelmet ajánlasz nekem?

Harry kényelmetlenül vállat vont. Fogalma sem volt, hová vezet ez pontosan. Egyszerűen az ösztöneire alapozva fejest ugrott. Be kell
ismernie, talán nem ez a legjobb módszer, de általában véve jó szolgálatot tett neki.

– Talán – válaszolt végül.

Malfoy felháborodottan horkantott.

– Te egy akkora idióta vagy, Potter! Magamat tekintve semmilyen választási lehetőségem nincs. Én is tudom, és te is tudod. Egy
átkozott halálfaló vagyok. A cimboráim – köpte gonoszul – tegnap éjszaka megölték a lányom anyját és a családja többi részét. Csak a
véletlennek köszönhető, hogy néhány nappal ezelőtt az anyja tájékoztatott engem a tényről, hogy van egy lányom. Csak a véletlennek
köszönhetően tudtam arról a rajtaütésről, amit a lakóhelyük környékén terveztek lefolytatni. Csak a véletlennek köszönhető, hogy
tulajdonképpen sikerült az életben maradt lányommal lelépnem a színről. Nem tudtam megmenteni az anyját. Amikor visszaértem, még
mindig az ő kínzásával voltak elfoglalva. Még csak észre sem vették a távozásomat. Semmit nem tudtam tenni! Ha megpróbáltam
volna, most én is halott lennék!

Harry csak bámult az irtózatos csöndben. Malfoy kimerülten lélegzett, a mellkasa úgy emelkedett, mintha órákon keresztül futott volna,
ahelyett, hogy csak kiabált Harryvel. A szőke a fejét a kezeibe temette.

14
– Egyáltalán nem tudtam segíteni rajta – motyogta. – Csak álltam ott és tettettem, hogy ez semmit nem jelent nekem.

– Megmentetted Victoriát – mondta halkan Harry. – Tettél valamit. És úgy látom, jelentős kockázatot vállaltál, hogy ezt megtedd –
ismerte be.

Malfoy épp annyira emelte fel e fejét, hogy a kicsire pillanthasson, aki Harry ágyán aludt.

– Ki akarok szállni, Potter – suttogta. – Nem tudok ebben részt venni. Soha nem akartam valami ilyesminek a része lenni. Nem
feltételeztem, hogy ez ilyen.

Harry arra gondolt, hogy tesz valamilyen gúnyos megjegyzést, de csendben maradt, ahogy Malfoy elkínzott arcára pillantott.

– Tudod, hogy még mindig nem tudok bízni benned – mondta végül.

Malfoy felé fordult, hogy merev, de állhatatos pillantást vessen rá.

– Te vagy az egyetlen, akiben bízhatok, Potter.

*****

Malfoy kicsivel ezután eltűnt, kijelentve, hogy másnap vissza fog jönni, de most már hiányolnák, ha nem érne vissza hamarosan.

Harry egyedül maradt, hogy latolgassa a különös eseményeket. Nem értette Malfoyt. Határozottan nem értette, mit értett azon a másik
fiú, amikor azt mondta, hogy Harry az egyetlen, akiben bízhat. Ámbár nehéz volt nem hinni neki, mikor itt volt rá az élő bizonyíték.

Néhány órával később úgy érezte, mintha a valóság egy újabb orrba vágással jutalmazná, amikor nénikéje egyedül tért vissza azután,
hogy kitette Dudleyt a barátainál, és hozott Harrynek mindenféle babaholmit.

Harry nem bírt rájönni, miért hozzá került Victoria. Nem értette, hogy honnan ered nénikéje hirtelen jött segítőkészsége. Amikor
Petunia néni azt mondta, hogy figyelni fogja Victoriát, amíg felmegy szundítani egyet, beletörődően elment.

Úgy tűnt, az agya üzemszünetet tart azóta, hogy előző éjjel meglátta Malfoyt. Lefeküdt, és csaknem azonnal elaludt.

*****

Úgy érezte, jól tette, hogy kihasználta a lehetőséget, és aludt, amíg tudott, mert az éjszaka legnagyobb részében fent volt, és egy nagyon
zaklatott gyerekkel sétálgatott. Harry igazán nem hibáztatta őt. Biztos volt abban, hogy hiányolta az anyukáját. A kora hajnali órákban
zuhantak kimerült álomba.

Hangokra ébredt, bár beletelt néhány pillanatba, amíg rájött kiknek a hangját hallja.

– Nem jöhet be csak úgy az otthonomba, és mehet, ahová akar – mondta zsémbesen Petunia.

– Bárhová mehetek, ahová akarok – gúnyolódott Malfoy.

– Nem fogom hagyni, hogy bántsa őket – csattant Petunia.

Harry megfordult és ostobán pislogott arra a két birtokháborítóra, akik betörtek a szobájába.

– Petunia néni? Épp megpróbáltál védeni engem? – kérdezte, mielőtt végiggondolhatta volna, amit mondott.

Ügyetlenül nyúlt a szemüvegéért, és épp időben vette fel ahhoz, hogy lássa, amint a nő összehúzza az ajkait.

– Ismered őt? – kérdezte ahelyett, hogy választ adott volna Harry kérdésére.

Harry a mogorván néző Malfoyra pillantott.

– Igen, mondhatni. Ő az, aki tegnap itt volt.

A nő bizalmatlanul nézett Malfoyra, de kérdését Harrynek címezte.

– Akarod, hogy levigyem Victoriát, amíg beszélsz a… vendégeddel?

Harry nagyon akarta tudni mi szállta meg a nagynénjét. Nem adtak neki időt a helyzet latolgatására, amikor Malfoy felemelte a hangját.

– Nem engedheted, hogy valami mugli vigyázzon rá – csikorogta.

15
Harry összevonta a szemét. Legalább Malfoy ma már nem látszott valami különös dolog által megszállottnak.

– Nos, ha inkább te cserélnéd ki Victoria pelenkáját, akkor csak rajta.

Malfoy szemei kikerekedtek és undorodva szaglászott.

– Nem fogom!

– Rendben, akkor Petunia néni egy kicsit leviszi őt – mondta nyugodtan Harry.

Malfoy még mindig nem látszott elégedettnek, de nem tiltakozott tovább, amikor Harry átadta Victoriát az ideges nénikéjének. A nő
gyorsan elhagyta a szobát és becsukta az ajtót maga mögött.

Harry sóhajtva hanyatlott vissza az ágyára.

– Miért vagy itt ennyire korán, Malfoy?

– Majdnem tíz óra van! – fújtatott Malfoy ingerlékenyen. – Miért nem raktad ki már a lusta segged az ágyból?

– Mert a lusta seggem nem jutott el az ágyig néhány rövid órával ezelőttig – vágott vissza Harry. – Az éjszaka legnagyobb részét azzal
töltöttem, hogy próbáltam vigasztalni a te nyugtalan lányodat.

Malfoy hozzáállása azonnal megváltozott.

– Jól van?

Harry nagyot sóhajtott.

– Valószínűnek tartom, hogy hiányolja az anyukáját – mondta halkan. Figyelte, hogy Malfoy, elgyötört arckifejezéssel, nehézkesen leült
az íróasztali székre. Valójában, vette észre Harry, a fiú eléggé betegnek tűnt. Még rosszabb bőrben volt, mint amikor Roxfortban
voltak, és meglehetősen biztos volt abban, hogy még az előző napi kinézeténél is rosszabb állapotban volt.

Harry majdhogynem meg is értette, hogy Malfoy miért nem vette a fáradtságot, hogy harcba szálljon vele. Nem úgy tűnt, mint akinek
van energiája küzdeni, főképpen, ha még mindig tette a tőle telhető legjobbat, hogy valahol máshol fenntartsa a látszatot.

Harry még mindig félt túl mélyen keresni a saját okait, amiért ő maga nem küzdött túlságosan. Hermione és Ron megőrülnének tőle, ha
tudnák, hogy mi folyik itt. Nem mintha Harry igazán tudná, hogy mi folyik itt. Habár azzal tisztában volt, hogy együttműködése a
mardekárossal sokkal békésebb volt, mint illett volna.

– Válaszokra van szükségem, Malfoy – követelte hirtelen Harry.

Malfoy kissé hátrahőkölt.

– Miről, Potter? – kérdezte fáradtan.

– A lányodról, a hűségedről, Pitonról – vágta oda Harry. – Ez néhány jó dolog lenne a kezdésre.

Bármivel is akarta folytatni, úgy látszott Malfoy számított a kihallgatásra, és úgy tűnt most felkészült a válaszadásra.

– Másfél éve karácsonyra, apám adott nekem egy lányt – kezdte színtelenül.

– Adott neked egy lányt?! – kiáltott fel Harry hitetlenkedve.

Malfoy dühösen meredt rá.

– Akarod hallani, vagy sem? Ha igen, akkor azt javaslom, ne vágj a szavamba.

Harry kétkedően bámult rá, de hangtalanul intett neki. Malfoy visszafordította tekintetét a padlóra.

– Tizenöt éves voltam és Malfoy. Az apám úgy ítélte meg, hogy itt az ideje férfivá válnom – mondta kissé undorodó vigyorral, mielőtt
megint felvette az egyhangú stílusát. – A családot karácsonyi vacsorára hívták a Kúriára. Ők aranyvérűek, de nem túl ismertek. A lányt a
Beauxbatons-ba küldték iskolába.

Mély lélegzetet vett, és úgy tűnt erőt kell gyűjtenie ahhoz, amit mondani akar.

– A lány tudta mi a kötelessége, és én is tudtam az enyémet. Legalábbis, azt hittem, tudja. Egy Malfoynak még az ágyban is

16
kifinomultnak és tapasztaltnak kell lennie, és nekem tőle kellett megkapnom ezt a tapasztalatot. Úgy hiszem, ez sikerült is – mondta
keserűen.

– Nem hangzol ettől túl boldognak – kockáztatta meg Harry a beálló csendben.

– Még csak nem is kedvelem a lányokat! – kiáltott fel Malfoy, mielőtt mély levegőt vett, hogy újra lecsendesítse magát.

Harry szemei kikerekedtek.

– Buzi vagy?

– Nem tartozik ugyan rád, de igen – csattant fel Malfoy rosszindulatúan. – Amitől még hihetetlenebb számomra, hogy van egy
gyerekem.

– Hogyan? Miért? – kérdezte Harry.

Malfoy gúnyosan vigyorgott.

– Terhes lett, Potter. Ennyit még te is biztosan fel tudsz fogni.

Harry szemei villogtak.

– Ezt a részét értem – vágott vissza dühösen. – De miért nem védekeztél, és miért nem tudtad mostanáig, és miért nem tudja senki
más?

– Terhes lett, mert marhára nem tudtuk, mit csinálunk. És nem tudtam róla, mert soha nem vette a fáradságot, hogy elmondja nekem.
A baba néhány héttel korábban született, és ő azt hazudta a szüleinek, hogy valami másik fiúval volt. Úgy tűnt, elfogadják a szavait.
Miért? Egy nyomorult ötletem sincs – fújtatott Malfoy. – Valószínűleg a szülei egyszerűen szégyellték, hogy annyira fiatalon és
házasságon kívül gyereke született, ezért nem ástak túl mélyre, és a lehető legmélyebben elhallgatták.

Felkelt és járkálni kezdett a kicsi szobában, ahogy egyre izgatottabbá vált.

– Tudta, hogy nem akarok vele kapcsolatban semmit, így hát eltitkolta előlem. Szeretném azt mondani, hogy egy rosszindulatú szuka
volt, de azt gondolom, úgy hitte, hogy tiszteli a kívánságaimat. De aztán néhány nappal ezelőtt küldött egy baglyot nekem, amiben azt
írta, hogy beszélnie kell velem. Nem tudom miért, de nem meséltem erről senkinek és titokban mentem el, hogy találkozzam vele.

Szünetet tartott és utálkozva vigyorgott. Bár Harry nem volt biztos abban, ki vagy mi undorította.

– A nyakamba zúdította az egész átkozott történetet. Azért lépett kapcsolatba velem, mert félt – folytatta Malfoy. – Tudta, hogy mi fog
történni. Tudta, hogy kapcsolatban állok a halálfalókkal. Azt remélte, ha tudom az igazságot, képes volnék segíteni megvédeni a kicsit.
Végül is egy Malfoytól volt gyereke.

Malfoy csalódottan túrt bele a hajába.

– Még arra sem volt időm, hogy kitaláljak valamit. Igaza volt, hogy félt. A Sötét Nagyúr az ő környéküket célozta meg egy következő
támadásra. De nem tudtam a támadásról, amíg túl késő nem lett. Általában nem megyek a rajtaütésekre, hiszen az év legnagyobb
részében a Roxfortban voltam, és így képes voltam ezeket elkerülni. Elégedettek voltak, amikor tényleg önként jelentkeztem.
Mindössze annyit tudtam tenni, hogy odamegyek és reménykedem, hogy képes leszek csinálni valamit.

– És csináltál is – szúrta közbe halkan Harry.

– Végignéztem a halálát, Potter! – kiabálta Malfoy. – Egyetlen átkozott dolgot sem tudtam tenni, hogy megmentsem.

– Megmentetted Victoriát – mondta Harry.

– De nem tudtam megmenteni az anyját! Nem tudtam megmenteni a nagyszüleit! – ordított csalódottan Malfoy. – Csak arra voltam
képes, hogy ott álljak!

– Tudom milyen érzés – mondta Harry. A hangja csendes volt, de a szomorú hangsúly rögtön felkeltette Malfoy figyelmét.

Malfoy megdermedt, tágra nyílt szemekkel bámulta Harryt.

– Láttam embereket meghalni, és pokolian fáj, amikor abszolút semmit nem tudsz tenni értük – mondta Harry elcsukló hangon.

Malfoy megint lehuppant a székbe, és kezeibe temette a fejét.

– Én tényleg nem akartam megölni őt. Igazán nem akartam megsebesíteni bárki mást sem – motyogta.

17
Harry figyelte, ahogy Malfoy láthatóan a gondolataival kínozta magát, és azon töprengett, hogy gyakran ő maga is ilyennek tűnt-e,
amikor ő korholta magát azokért a halálokért, amiket nem volt képes megakadályozni. Érzett egy bizonyos tárgyilagosságot, de
megtanulta, hogy ez az egyetlen mód, ahogy képes megbirkózni a dolgokkal.

– Azt hiszem, te a rossz oldalon állsz, Malfoy – mondta csendben néhány perc múlva.

Malfoy lassan, vérbe borult szemekkel nézett fel rá.

– Tudom – mondta egyszerűen. – De nem tudok kiszállni. Élve nem.

– Ha el tudnánk menekíteni az anyádat, elhagynád a halálfalókat? – kérdezte Harry.

– Nem tudom – motyogta Malfoy. – Ott van még az apám is.

Harry borzasztóan szeretett volna valami maró sértést köpni Lucius Malfoyról, de sikerült visszafognia magát. Nem tudta, miért érezte
annyira fontosnak meggyőzni Malfoyt, de nem akarta ezt összekuszálni, most, hogy látszólag elért egy csekély haladást.

Valójában tudta az egyik legfőbb okot. Ez volt az egyik utolsó dolog, amit Dumbledore próbált elérni a halála előtt. Harry megpróbálta
– a maga módján – véghezvinni az idős férfi óhaját.

Aztán ott volt még Victoria is, akire tekintettel kellett lenni. Harry majdnem egész életét a szülei nélkül töltötte. Igazán nem akarta látni,
hogy ez történik ezzel a kicsi lánnyal is, ha módjában áll segíteni rajta.

Malfoy még mindig megpróbálhatja kijátszani őt, de Harry nem így gondolta. Túlzottan sokáig figyelte Malfoyt. Tudta, hogy a fiú az
előző évben mesterkedett valamiben, de most nem érzett ugyanúgy.

Volt valami elgondolkodtató Malfoy megjelenésében. A fiú annyira betegesnek látszott, és nem tűnt úgy, mintha valami rosszban törné
a fejét. Még csak nem is vitatkozott megfelelően. Az egyetlen alkalom, amikor elővette a pálcáját, Victoria érdekében történt.
Határozottan nem próbálta bármilyen módon is megtámadni Harryt. Megpróbálhatta ugyan kijátszani őt, és ez az egész lehetett valami
bonyolult hazugság, de nem hatott annak.

Tudta, hogy nem bízik Malfoyban. A kérdés már inkább az, hogy bízik-e a saját ösztöneiben, vagy sem.

– Potter?

Harry összpontosított, és felpillantott Malfoyra.

– Mi van?

Malfoy ráncolta a szemöldökét.

– Igazán azt hiszed, tudnál gondoskodni valamiféle biztonságos helyről nekem és a családomnak?

– Nem tudom – ismerte be Harry. – Dumbledore csak úgy véletlenszerűen megkért volna mindenkit, hogy értsen egyet a kívánságaival.
Nem tudom, bárki elhinne-e bármit, amit én mondok.

Malfoy vállai legyőzötten megrogytak, de furcsán nézett Harryre.

– Tudod, hogy most te vagy a világos oldal vezetője, ugye?

Harry meglepődve nézett rá.

– Én nem vagyok senki vezetője.

– Félek, hogy ez rendkívül szomorú, de igaz – gúnyolódott Malfoy.

– Fogd be, Malfoy – nézett rá mogorván Harry. – Még tizenhét éves sem vagyok. Nem vagyok biztos abban, hogy bárkit is rá tudnék
venni, hogy hallgasson rám. – Ami eléggé igaz volt. Legtöbbször még Ron és Hermione sem hitt el semmit, amit ő mondott nekik,
emlékezett vissza mindazon alkalmakra, amikor az előző év folyamán megpróbálta őket meggyőzni, hogy Malfoy mesterkedik
valamiben. Még mindig nem akart arra gondolni, mit fognak mondani erről ha, vagy amikor megtudják.

– Még a varázslatot sem használhatod törvényesen – mondta megértően Malfoy.

– Még mindig meg tudom védeni magam, ha szükséges – mondta figyelmeztetően Harry.

Malfoy felemelte a kezeit.

18
– Tudom – vágott vissza. – A lényeg, hogy nem sok mást tudsz tenni.

Harry grimaszolt, és átgondolta ezt az egészet. A dolgok valószínűleg megváltoztak, most, hogy megadták neki az engedélyt a varázslat
használatára. Eredetileg úgy döntött, hogy vár Dursleyéknél a születésnapjáig. Úgy tervezte, távozik, amint szabadon használhatja a
varázserejét. Eredetileg azt is tervbe vette, hogy Godric’s Hollow-ba megy először, de azóta eldöntötte, hogy a Grimmauld téren kell
maradnia.

Hirtelen felült.

– Talán van egy helyem számodra – lehelte.

Malfoy óvatos reménnyel nézett rá.

– Biztos vagy benne?

– Nem, pillanatnyilag nem vagyok biztos semmiben – csattant fel Harry. – De van egy lehetőségem.

– De még nem tudod leellenőrizni – mondta beletörődően Malfoy.

Harry akarata ellenére ellágyult.

– Hamarosan el tudok oda menni. Csak azt nem tudom, kinek van hozzáférése a helyhez.

– Nem számítok arra, hogy tudsz tenni valamit – sóhajtott Malfoy.

– Malfoy, valójában még csak nem is tudok gondoskodni Victoriáról – mutatott rá Harry.

– De igen! – mondta vadul, ismét életre kelve Malfoy.

– Van egy háborúm, amit meg kell vívnom, Malfoy! Hogy számíthatsz arra, hogy képes vagyok rá, miközben egy babáról
gondoskodom? – kérdezte.

– Senki más nincs! – ordított Malfoy.

– Elvihetném őt Weasleyékhez, vagy valami – javasolta Harry. – Biztosan tudnék találni valakit, aki rátermettebben tud gondoskodni
róla.

– Nem! – mondta erőszakosan Malfoy. – Nem megy a Menyétékhez, vagy bármilyen sárvérűhöz. Vagy valami átkozott vérfarkashoz
sem – tette hozzá.

– Fogd be a szád! – kiabálta Harry.

– Nem akarom, hogy ők gondoskodjanak a lányomról! – kiabált dühösen Malfoy. – Nem kedvelem őket!

– Engem sem kedvelsz! – vágott vissza Harry élesen.

– Nem, de benned legalább megbízom! – kiáltotta Malfoy.

– Miért?! – kérdezte Harry zavarodott haraggal, és beletúrt a hajába, hogy nehogy megüsse ezt a hülyét.

– Mert nem akarod, hogy a lányom egy átkozott árvaként végezze, mint te!

Ez egyenesen a dolgok közepébe vágott, gondolta Harry. Ezt az új… fegyverszünetet egy kicsi babára alapozták.

Ahogy erre gondolt, igazán kételkedett abban, hogy másokat is ugyanannyira motiválná Malfoy jóléte, ahogy őt. Nem igazán tudják,
hogy milyen szülők nélkül felnőni. Azt nagy megkönnyebbüléssel vennék, ha Malfoy eltűnne a kicsi lány életéből, de Harry nem biztos,
hogy ezt annyira egyszerűnek találná. Malfoy mégiscsak az apja, akár tetszik ez a többieknek, akár nem.

– Bízol az emberekben, Potter – mondta csendesen Malfoy. – Jobban bízol bárki másnál, akit ismerek. – Habozott, aztán hozzátette: –
Csaknem annyira bízol az emberekben, mint Dumbledore.

Harry érezte a felvillanó fájdalmat a mellkasában, és védekezően becsukta a szemeit. De mégis hallotta Malfoy szavait, ahogy folytatta.

– Utállak és te is utálsz engem. Mégis, valószínűleg te vagy az egyetlen, aki ad nekem még egy lehetőséget – suttogta.

– Nem akarok lehetőséget adni neked – mondta ingerülten Harry.

19
Malfoy felismerni látszott, hogy Harry ezt nem igazán gondolta komolyan, és önelégülten mosolygott.

– Nem, persze, hogy nem akarsz, de mégis megteszed.

– Még azt sem tudom, hogy megérdemelsz-e egy lehetőséget – mondta Harry. – Alig néhány rövid héttel ezelőtt boldogan megtettem
volna bármit, amivel meg tudlak sebezni. Majdnem megölted Katie-t és Ront, nem is számítva Dumbledore-t.

Malfoy bánatosnak tűnt.

– Igazad van. Én sem vagyok benne biztos, hogy megérdemlek egy lehetőséget. De akarok egyet – suttogta.

Hosszú csendbe merültek, mindkettejüket utolérte saját fájdalmuk és bánatuk.

– Hé, Malfoy!

– Mi van?

– Tényleg azt mondtad valamire, hogy igazam van? – kérdezte Harry.

– Ne szokj hozzá, Potter! – mondta fanyarul Malfoy.

Harry hirtelen elvigyorodott.

– Nem is számítok erre tőled – ismerte be.

20
 Harmadik fejezet

– Miért nem mentél el Pitonhoz? – kérdezte óvatosan Harry. Nem jutottak el eddig a témáig előző nap, mielőtt Dracónak el kellett
indulnia.

– Ő egy istenverte halálfaló, Potter! – kiáltott fel Draco. – Hányszor kell ezt még elmondanom neked?

– De hát nem ő segített neked egész évben? – faggatózott tovább Harry.

Draco felhorkant.

– Nem. Egész évben rohadtul a nyakamban lihegett. Azt hiszem, arról próbált meggyőződni, hogy jól végzem a munkámat – mondta
keserűen. – Szigorú utasítást kaptam, hogy egyedül csináljam. És nem szegheted meg a szabályokat, hacsak nem akarsz meghalni.

Harry szemei kikerekedtek attól, amit Draco akaratlanul felfedett neki, és félrekapta a fejét, hogy elrejtse a meglepetését. Úgy érezte,
hogy szíve gyorsabban lüktet a reménytől. Talán van esélye annak, hogy sejtései helyesek legyenek.

– Az az ember megölte helyetted Dumbledore-t és megmentette a bőrödet – kényszerítette magát Harry, hogy kinyögje a szavakat.
Gyomra felkavarodott az emlék hatására, de nem engedte meg magának, hogy hosszasabban elidőzzön rajta. Meg kellett tudnia ezt az
információt.

Draco nagyot fújtatott.

– Tudom, hogy megmentette a seggem – mondta fáradtan. – Őszintén? Hatalmas támogatás volt. Csak hát sajnálatos módon a sötét
oldalnak.

Tekintete a távolba révedt, amikor folytatta.

– A múlt nyáron belekényszerítették egy Megszeghetetlen Eskübe. Anyám elment hozzá, és könyörgött, hogy segítsen nekem. Bella
néni sosem bízott Perselusban egészen, és ráerőltette, hogy letegye az Esküt, miszerint segít megóvni engem. Nem tudtam meg, amíg…
csak miután ez az egész megtörtént. Amikor megint haza tudtam menni, akkor mondta el az anyám.

Harry figyelmesen hallgatta, és Bellatrix említésekor megfeszült. Az elméje kavargott, miközben megpróbálta megállapítani, hogy ez
vajon mit jelent Piton hovatartozását illetően. Draco látszólag határozottan hitte, hogy Piton a sötét oldalon áll. Bellatrix ugyanakkor
kételkedett benne.

Hallgatta, ahogy Draco elmeséli a Megszeghetetlen Eskü feltételeit, és rájött arra, hogy Piton mágikusan volt arra kötelezve, hogy
megölje Dumbledore-t azon körülmények között. Dumbledore vajon tudhatott az esküről?

Az igazgató azt mondta, hogy tud Draco kísérleteiről, hogy megölje őt. Az öregember tudott a feladatról, amit Voldemort jelölt ki
Draco számára. Honnan máshonnan tudhatta volna, hacsak nem Piton mondta el neki? Dumbledore szinte mindig mindent tudott.
Hát, azért nem mindent. Nem tudott a Volt-Nincs Szekrényről.

– Piton tudta, hogy mit csináltál a Volt-Nincs Szekrénnyel? – kérdezte hirtelen Harry.

Draco meglepetten pislogott Harry kitörésére, majd megrázta a fejét.

– Nem voltam hajlandó elmondani neki, hogy mit csinálok. Bizonyítanom kellett a Sötét Nagyúrnak a rátermettségemet.

– Hogy ne öljön meg téged – felelte szórakozottan Harry.

– Igen, azért – ismerte be Draco, de összevonta a szemöldökét Harry viselkedésétől. – Mi van veled így nagy hirtelen?

Harry odapillantott, és rájött, hogy Draco gyanakodni kezdett.

– Csak próbálok mindent megérteni, amit elmondasz.

Draco arcvonásai kisimultak, és Harry megkönnyebbülten sóhajtott fel magában. Nem tartotta volna okos ötletnek, hogy beavassa a
másik fiút a gyanújába. Mivelhogy arra a következtetésre jutott, hogy Piton a látszat ellenére még mindig a világos oldalt szolgálja.

Ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy mi történt Dumbledore-ral azon az éjszakán. Tudta, hogy akár hajlandó beismerni saját magának,
akár nem, Dumbledore akkor már haldoklott. Bármennyire is fájt ez neki, szinte teljesen biztos volt benne, hogy az idős férfi meghalt
volna, még akkor is, ha Piton nem öli meg őt. Kénytelen volt eltűnődni azon, hogy vajon ez volt-e az oka, amiért Dumbledore azt
mondta neki, hogy Piton az egyetlen, aki tényleg segíteni tud neki abban a helyzetben.

21
– Tudom, hogy nem kedveled Pitont, és jó okkal – mondta Draco csendesen –, de van neki jó énje is. A rossz oldalon állhat, de a tőle
telhető legjobbat tette, hogy gondoskodjon rólam.

– És ez számodra sokat jelent – mondta Harry, de úgy bukott ki belőle, mint egy kérdés.

– Igen – ismerte be Draco. – Különösen mivel az apám be van zárva az Azkabanba. Az anyám ennyit tudott tenni értem. Piton segített.

Harry összerezzent, és várta, hogy Draco letámadja, az apja bebörtönzéséért. Mindeddig elkerülték ezt az apró problémát.

Draco arca grimaszba torzult.

– Még mindig nem örülök neki, de tudom, hogy megérdemelte – ismerte be.

Harry megdöbbenve nézett rá.

Draco nem tűnt elégedettnek Harry reakciójától, és félrenézett.

– Szeretem az apámat. Csak már nem vagyok annyira… vak – mondta csendesen.

Harry tudta, hogy erre nem mondhat semmit, ezért annyi tiszteletet mutatott, amennyire képes volt: csendben maradt. Ő is rosszul
érezte magát, amikor megmutatták neki, hogy saját apja egy zsarnok volt. És ez sem akadályozta meg, hogy szeresse azt az embert,
akire ráadásul nem is emlékezett. El sem tudta képzelni, hogyan érezheti magát Draco. Ismerte és szerette az apját, de amit megtudott
róla, az messze rosszabb, mint az iskolatársak terrorizálása.

Percekig csendben maradtak, míg Harry határozatlanul meg nem szólalt.

– Engem okolsz mindenért?

– Mi mindenért? – kérdezte Draco óvatosan.

Harry bezárta a szemeit.

– Hogy apádat az Azkabanba juttattam. Az ő bebörtönzése okozta, hogy Voldemort rád fókuszált.

Draco nagyot sóhajtott.

– Igen, téged hibáztattalak – ismerte be. – Amíg rá nem ébredtem, hogy milyen a Sötét Nagyúr valójában, és amíg nem láttam, hogy a
csatlósai miféle dolgokat tesznek az emberekkel. Lassan-lassan rájöttem, hogy ez igazán nem veled kapcsolatos. Ez legfőképpen a Sötét
Nagyúr hibája volt, mert téged odavezetett.

– Próbáltam védeni azt, amit családnak nevezhettem – mondta Harry.

– Ahogy én, úgy te is tetted azt, amit tenned kellett – mondta lágyan Draco.

– Igen – értett vele egyet Harry. Arra a megállapításra jutott, hogy talán ő és Draco mégsem annyira különbözőek. Mindketten úgy
nőttek fel, hogy egy rakás elvárás nyomta a vállukat, és valójában mindketten csak békében akartak élni a családjukkal.

Sóhajtott, amikor rájött, hogy neki már nem igazán maradt családja. De ha tudna, talán segíthetne Dracónak, hogy épen tartsa az övét.

*****

Másnap Harry megint az ablaka előtt ült, és nézte, hogyan reagál egymásra Draco és a lánya. Draco láthatóan nem tudta, hogy mit
kezdjen vele, de élvezni látszott a kislánnyal eltöltött időt. Harrynek kétsége sem volt afelől, hogy szereti a kicsi lányt.

Megijedt, amikor Hedvig a nyitott ablakon át hirtelen átrepült felette.

– Hello kislány – mondta halkan, elvéve tőle a levelet. Adott neki néhány szem bagolycsemegét, mielőtt visszaült elolvasni a levelet.
Figyelmen kívül hagyta Draco kíváncsi, gyanakvó tekintetét.

Harry,

Néhány napja nem kapunk híreket felőled, és aggódunk miattad. Írj vissza, hogy tudjuk, biztonságban vagy. Remélem, hogy nem próbáltál meg elszökni
egyedül.

22
Tudod, hogy ide az Odúba bármikor jöhetsz. Nem hinném, hogy tényleg ott kell maradnod a születésnapodig. Tudom, hogy azt mondtad, egyedül akarod
tölteni ezt az időt, de mégsem hiszem, hogy ez nagyon egészséges lenne számodra

Az esküvőt még mindig augusztus harmadikára tervezik. Idejössz a születésnapodon, ugye? Azt hiszem, aznap magunkkal kell vinnünk téged vásárolni.
Nem történhet meg, hogy az esküvőn a szokásos, nyűtt ruháidat viseled.

Attól tartok, még mindig nem tudtam semmi újabb információt összeszedni. Reméltem, hogy képes leszek bejutni Szipák házába, és körbenézni a
könyvtárban, de rájöttünk, hogy senki nem tud bemenni oda. Tudom, mit mondtak neked, de úgy látszik, talán mások mégis megkaparintották. Tudom,
hogy nem szereted ezt hallani, és sajnálom, hogy levélben közlöm veled a híreket, de úgy éreztem, jobb, ha tudod. Nem akarom, hogy megkockáztasd, hogy
egymagad mész oda.

Tovább folytatom a keresgélést bármiféle információ után, de eddig semmi nem látszik túl hasznosnak. Azért ne veszítsd el a reményt, Harry. Hamarosan
találunk majd valamit, ami segít.

Mindenki gondol rád, és érdeklődik felőled. Ron gondterhelt, nem mintha ezt valaha bevallaná. Ginny is aggódik, de folyton azt mondogatja, hogy rendben
leszel. Remus ma beugrott hozzánk, és ő is rágta magát, hogy teljesen egyedül vagy. Remélem, újra átgondolod.

Írj hamar!
Hermione

Harry felsóhajtott és behunyta a szemét. A levél nagy része nem igazán számított újdonságnak a számára, de a Grimmauld tér
határozottan az volt. Tudta, hogy ez felidegesítette őt, bár többféle okból, mint ahogy azt Hermione gondolta volna. Arra számított,
hogy az öreg ház biztonságos hellyé válhatna Victoria és Draco számára.

Szemöldököt ráncolva próbált emlékezni, hogy Dumbledore mit mondott el neki alig néhány hónappal ezelőtt. Valami olyasmi volt,
hogy a Grimmauld tér csak azoknak lesz hozzáférhető, akiknek leginkább szükségük van rá. Akkor azt gondolta, hogy ez Ronnal és
Hermionével együtt őt jelentette. De ha ők nem tudnak bejutni… és a Rendből senki más sem képes erre…

– Malfoy!

Draco megdöbbent. A szeme sarkából Harryt nézte ugyan, de nem számított a hirtelen kitörésre.

– Mi van?

– Volt bármiféle utalás arra, hogy Voldemort vagy a csatlósai rátették a kezüket egy olyan ingatlanra, ami a világos oldalhoz tartozott? –
kérdezte Harry.

Draco a homlokát ráncolta.

– Potter, a Sötét Nagyúr mindenre ráteszi a kezét, bárkinek is álljon a tulajdonában.

– Tudom – mondta türelmetlenül Harry. – Fontos ingatlanra gondolok. Valamire, ami fontos a háború kimenetelét illetően.

Draco lassan megrázta a fejét.

– Nem hiszem.

– Tudok hoppanálni anélkül, hogy a Minisztérium utánam jönne, ugye? – kérdezte Harry gyorsan.

Korábban már megadta magát, és megmutatta Dracónak az üzenetet, amit a Minisztériumból kapott. Dracót felingerelte, hogy – bár
akaratán kívül – ismét segített Harrynek. Volt köztük néhány feszült pillanat, ahogy mindketten visszaemlékeztek a Nefeledd-gömb
incidensre első éves korukból. Draco tehát már tudta, hogy Harrynek megengedték a varázslat használatát, Harry csak abban nem volt
teljesen biztos, hogy a mágia használatának engedélyezése kiterjed-e a hoppanálásra is, mivel elvileg ahhoz speciális engedély kellett. De
abban azért biztos volt, hogy Draco jobban emlékszik és érti a hivatalos megfogalmazást, mint ő.

– Igen – felelte Draco. – Azt tervezed, hogy elmész valahová?

Harry egy pillanatra mozdulatlanná vált. Hermione épp az imént figyelmeztette, hogy ne menjen egyedül a Grimmauld térre. Ám ő nem
igazán hitte, hogy a sötét oldal tulajdonában lenne, és kissé több információja volt, mint amit a lány gondolt.

Habár talán megtalálná ott a sötét oldal egy tagját.

– Itt tudsz maradni Victoriával egy darabig? – kérdezte Harry sietve, most, hogy végül döntésre jutott.

– Néhány órát maradhatok, de hová mész? – kérdezte Draco.

23
– Akkor akkorra visszajövök – mondta Harry ellentmondást nem tűrően.

Figyelmen kívül hagyta Draco kiáltásait, hogy várjon, és lesietett a lépcsőn, ki a házból. Elrohant a ház mögötti sikátorba, ahonnan
biztonságosan tudott hoppanálni, és összeszedte a bátorságát. Nem volt túl sok lehetősége a hoppanálás gyakorlására, de biztos volt
benne, hogy meg tudja csinálni. Muszáj volt.

Cél, eltökéltség, megfontolás!

Harry az összpontosításhoz behunyta a szemeit. Amikor megint kinyitotta őket, a Grimmauld tér közelében lévő sikátorban találta
magát. Sikerén elvigyorogva az út végi házhoz sietett.

Mély levegőt vett; az ajtó kinyílt az érintésére, és ő besurrant. Amikor gondosan becsukta az ajtót maga mögött, megborzongott a sötét,
komor csöndben. Pálcáját szorosan markolva legalább néhány percig állt ott, megfeszítetten fülelt, és megpróbálta eldönteni, hogy
egyedül van-e vagy sem.

Mivel nem hallott semmit, lassan lement az alagsorban levő konyhába. Belopódzott a helyiségbe, és szinte számított rá, hogy bármelyik
pillanatban lesből megtámadják. Hermione úgy gondolta, hogy ezt a helyet valaki bitorolja. Csak mert képes volt bejönni, még nem
igazán jelenti azt, hogy biztonságos is volt.

A konyha erősebb fényében hunyorogni kezdett, és hagyta, hogy látása alkalmazkodjon. Gyorsan körbepillantva két dologra jött rá.
Egyedül van, és ez a hely határozottan nem úgy néz ki, mintha hónapok óta élt volna itt valaki. Mindent vastag porréteg borított, de
sok helyen felkavarodott. De még ahol észrevehetően felszállt, már oda is újabb réteg rakódott.

Hirtelen eszébe villant Mundungus és az ezüst, amit nyilvánvalóan innen lopott. Csak pár hónapja volt, hogy Dumbledore
megemlítette, hogy emiatt megváltoztatták a védővarázslatokat.

Szemöldökét ráncolva töprengett azon, vajon Sipor itt volt-e. Ugyan megparancsolta neki, hogy a Roxfortban dolgozzon, de az az
átkozott házimanó közismerten alattomos. Most viszont nem akart a hátborzongató házimanóra vagy Mundungusra gondolni, ezért
félrelökte azokat a gondolatokat.

Körülnézett, de semmi nem tűnt oda nem illőnek. Addig, míg észre nem vett egy könyvet az asztalon. Egy pormentes könyvet. Harry
tett felé pár lépést, amíg el tudta olvasni a címét. Okklumencia: Az elme védelme.

Felkapta a viharvert könyvet, gyorsan fellapozta. És az első lap alján ezt állt: A Félvér Herceg tulajdona.

Harry szélesen elvigyorodott. Igaza volt hát! A zsíros hajú, szadista szemét a világos oldalon áll!

Lehuppant az egyik poros székre. Nem vette észre, de nem is törődött vele, hogy mennyire koszos. Az a rövid eufória, amit érzett,
elenyészett, ahogy a kétségei és kérdései elárasztották az elméjét.

Gyakorlatilag még mindig tévedhet. Piton néhány trükkel kijátszhatja őt, vagy csapdát állíthat. Még Draco is folyton folyvást azt
hajtogatta, hogy Piton igazi halálfaló, és csakis Voldemorthoz hűséges. Kereken kijelentette, hogy Piton Voldemort leghűségesebb
követője, és a gonosz teremtmény jobb keze.

Harry belereszketett, ahogy lelki szemei előtt újra megjelent Piton, amint megöli Dumbledore-t. A férfi pillantása annyira haraggal és
gyűlölettel telinek tűnt.

Összefonta a karjait, fejét az asztalra ejtette, és érezte, ahogy a bánat és harag ismét felgyülemlik benne. Emlékeztette magát arra, hogy
Dumbledore nem akarná, hogy az idejét búslakodásra vesztegesse. A Roxfortban már kibúslakodta magát, amennyire tehette.

A haragot nem volt annyira könnyű legyűrni, de gondolatban elképzelte Dumbledore-t, ahogy finom szemrehányással ráncolja a
szemöldökét. Most csak a férfi emléke tudott segíteni neki.

És az idős férfi megbízott Pitonban.

Felsóhajtott. Ördög tudja, hányszor ismételte el ezt neki Dumbledore. Többször, mint ahányszor számon tarthatná. Még mindig nem
kedvelte Dumbledore módszereit, de nem igazán hitte, hogy az öregember valaha hazudott neki. Visszatartotta ugyan az információkat,
de sosem hazudott a szemébe. Ami azt jelenti, hogy Pitonban megbízhatnak.

Csalódottan felnyögött. A logika soha nem volt az erőssége. Ez Hermionének és, ironikus módon, Pitonnak volt a szakterülete. Nem
volt nehéz emlékeznie a bájitaloknak arra a logikai feladványára, amit Piton a Bölcsek Kövének védelmében állított fel.

Ezek a gondolatok visszavezették őt azokhoz az emlékekhez, amikor a professzor így vagy úgy megmentette őt. Habár még mindig
nem kedvelte a férfi módszereit sem.

Nem tudott mást tenni, mint cirka ezredik alkalommal eltöprengeni azon, vajon Piton miért nem fogta el őt, amikor a Roxfortból

24
menekült? Harry ugyan próbálkozott kiállni ellene, de tudta, hogy rendkívül hiábavaló, amikor Pitonnal igyekszik párbajozni.
Kényszerítette magát, hogy visszaemlékezzen, és tudta, hogy a férfi könnyedén elfoghatta volna.

Ehelyett otthagyta őt, és visszaküldte a Roxfortba, hogy Dumbledore halálával foglalkozzon. Ha igazán Voldemorthoz hű, miért nem
vitte magával?

Megrázta a fejét, ezzel akaratlanul is porral vonva be a haját. Azt sem vette észre, hogy túlságosan elveszett a gondolataiban. Felemelve
a fejét a könyvet bámulta.

Tudta, hogy Pitoné. A por hiányára való tekintettel nyilvánvaló, hogy a férfi nemrég helyezte oda. A professzor tudta, hogy senki más
nem tudja tanítani őt az okklumenciára. Azzal is tisztában volt, hogy még nem tanulta meg.

Megint felsóhajtott, és véletlenszerűen belelapozott a könyvbe. Habár sosem látta azelőtt, mégis ismerős volt számára, mert pont úgy,
mint a bájitaltankönyvnek, ennek is megjegyzésekkel írták tele a lapjait.

Soha nem volt képes megérteni az okklumenciát és feladta. Piton már azelőtt feladta, hogy egyáltalán elkezdte volna. Még Dumbledore
is lemondani látszott erről az elmúlt év folyamán. Miért gondolnák, hogy most végre felfogja a fogalmat?

A szemöldökét összeráncolva rájött, hogy soha nem volt képes a bájitaltant Pitontól megtanulni, de elég tisztességesen megtanulta a
tárgyat a Félvér Hercegtől. Valójában kedvelte a Félvér Herceget, és többé-kevésbé a barátjának tekintette.

Megdöbbent, és… sértődött volt, amikor rájött, hogy kit takar a név valójában. Még mindig nehéz volt számára elfogadni, hogy a két
ember egy és ugyanaz.

De ha képes volt megtanulni a bájitaltant, akkor ez talán azt jelenti, hogy az okklumenciát is megtanulhatja a Félvér Hercegtől?

Szemöldökráncolása tovább mélyült. Tudta, hogy Hermione mit mondana erre. Határozottan leszavazná, hiszen soha nem kedvelte a
Félvér Herceget. Ahogy azt sem hitte, hogy Harry tényleg megtanult volna bármit. Talán ez egy kicsit szokatlan volt, és talán tényleg
nem tanulta meg olyan jól, mint ahogy a bájitalait főzte, és ahogy a jegyei mutatták, de azért tanult. Messze többet, mint amit valaha
Pitontól.

Habár Piton volt a Félvér Herceg. Csalódottan felsóhajtott. Már megint körbe-körbe jár.

Felkapta a könyvet. Ha Piton ezt a tanulás más módszereként szánta neki, akkor megragadja az alkalmat. A könyvet a farmere derekába
tömte, és ráhúzta az ingét, hogy elrejtse.

Vissza kell térnie a Privet Drive-ra. Még mindig a gondolataiba mélyülten tért vissza a sikátorba, és rövid összpontosítás után
hazahoppanált. Kábulatban tette meg az utat a szobájáig.

– Merlinre! Hol jártál, Potter? – kiáltott fel Draco, és undorodva ráncolta össze az orrát.

Harry meglepetten pislogott mielőtt lenézett magára, és végre észrevette, hogy rettenetesen mocskos. Nem vette észre a
megkönnyebbült pillantást, ami átfutott Draco arcvonásain.

– Khmm, olyas valahol voltam, amit le kellett ellenőriznem – motyogta Harry zavartan. Ha Piton be tud jutni a Grimmauld térre, talán
mégsem lenne biztonságos odavinni Dracót és a családját. De ha Piton tényleg a világos oldalon áll…

– Potter!

– Mi van? – csattant fel Harry felemelve a fejét.

– Hagyd abba, hogy így elmerülsz a gondolataidban – kiáltott fel Draco. – Képes vagy fókuszálni bármire is?

Harry mogorván nézett rá.

– Pillanatnyilag túl sok minden jár a fejemben.

– Nos, ez határozottan nincs rád írva – vágott vissza Draco. – Még Granger sem bízik abban, hogy képes vagy normálisan felöltözni.

– Mióta olvasod a leveleimet? – kérdezte dühösen Harry.

– Ott hagytad kiterítve, úgyhogy nem gondoltam, hogy bánnád – mondta lassan Draco, hirtelen túl nemtörődömmé válva.

– Ez az én levelem, Malfoy. De azt hiszem, nem kellett volna arra számítanom, hogy tiszteled bárki magánéletét – mondta, még mindig
mogorván nézve Harry.

– Megkockáztattad, hogy egyedül menj valahová, ahová Granger azt mondta, hogy nem kellene, ugye? – kérdezte Draco habozva,
miközben merengve tanulmányozta Harryt.

25
Harry nagyot sóhajtott.

– Ööö, igen.

Draco szemrevételezte Harry poros testét.

– És a megjelenésedből ítélve a hely lakatlan, de te képes voltál bemenni.

Harry szemei összeszűkültek.

– Erről nem mondhatok neked semmit.

Draco csalódottan felsóhajtott.

– Potter, én rengeteg információt adtam át neked.

– Nem bízom benned, Malfoy – mondta hidegen Harry. – Folyton azt mondod, hogy túlságosan bizakodó vagyok, de még nekem is
megvannak a korlátaim. Ebben a pillanatban semmit nem mondhatok neked, és ezt el kell fogadnod.

Draco hosszú pillanatokig hidegen nézett rá.

– Rendben – mondta végül. – Értem.

Harry hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét.

– Tényleg?

– Ha én lennék a te helyedben, még azt sem engedtem volna meg magamnak, hogy ennyire közel jöjjek. És határozottan nem fednék
fel semmiféle információt, ami fontos lehet – ismerte be lassan Draco. – Nincs ínyemre, de igen, megértem.

Harry rábámult.

– Szeretnék kérdezni tőled valamit.

– Micsodát? – kérdezte Draco óvatosan.

– Azon tűnődöm, vajon mi az ördögöt tettél azzal az átkozott Draco Malfoyjal – mondta Harry társalkodó hangon.

Draco élesen felnevetett.

– Magam is ezen tűnődöm – motyogta. Megrázta a fejét és dühösen nézett Harryre. – Menj, tedd rendbe magad, Potter. Nem hagyom,
hogy hozzáérj akár egy ujjal is Victorához, amikor így nézel ki.

Harry összevonta ugyan a szemét, de egyet kellett értenie. Undorítóan mocskos volt. Kihalászott néhány tiszta ruhát és elment, hogy
lezuhanyozzon. Egy nagy rakás törölköző alá tömte a könyvet, és szándékában állt visszatérni érte, miután Draco elment.

Mihelyst megfürdött – nedves hajából még csöpögött a víz –, visszatért a hálószobájába. Még mindig nem tudta, miért engedte be
Dracót a Dursley házba. Kinyitva az ajtót és meghallva a kislánytól érkező kacarászást, volt egy olyan érzése, hogy épp a választ hallotta
a kérdésére.

– Mennem kell – mondta Draco, aki felnézett, amint Harry belépett a szobába.

Harry egyszerűen csak bólintott. Már megállapították a tényt, hogy Draco hatalmas kockázatot vállal azzal, hogy egyáltalán idejön, és
nem vállalhatott még többet azáltal, hogy túl sokáig eltűnik. Harry ugyan még mindig nem derítette ki, hogy Draco hol tartózkodik,
amikor nincs a Dursley lakásban. Ám abban sem volt igazán biztos, hogy tényleg tudni akarja a választ. Pillanatnyilag ez nem tűnt
elsődlegesnek.

– Megpróbálok majd reggel visszajönni – mondta Draco, és Harry kihallotta a kérdést a hangjából.

Ezért ismét bólintott.

– Az jó lesz – mondta. – Holnap még jöhetsz, de az azt követő két nap nem.

– Miért nem? – kérdezte Draco, és egyszerre hangzott óvatosnak és bosszúsnak.

– Mert hétvége lesz – mondta egy vállrándítással Harry. – Nem tudom, Dudleyt hova dugták ezekben a napokban, de az a minimum,
hogy Vernon bácsi itthon lesz. Az esélye egyelő a nullával, hogy csendben eltűri, ha megtudja, hogy itt vagy. A szobámon lévő

26
csendbűbáj miatt nem volt oka rá, hogy kifogásolja Victoriát, és még abban sem vagyok biztos, hogy tudja, hogy még mindig itt van –
mondta a kislányra pillantva.

Elég könnyű volt egy kancsó vizet tartani a szobájában, hogy elkészítse a tápszert, és a mosogatást akkorra hagyni, amikor Vernon
dolgozott. És mindig nappal fürdette a kicsit. Ritkán merészkedett ki a szobájából, amikor a nagybátyja otthon volt, Victoria pedig
sosem.

Draco a szemöldökét ráncolva bámulta Harryt.

– Azt hiszem, minél kevesebb ember tudja, hogy itt vagyok, annál jobb – mondta lassan. Harry biztos volt abban, hogy Draco további
kérdéseket akart feltenni a nagybátyjával kapcsolatban, de visszafogta magát.

– Mennem kell – ismételte Draco. Röviden megállt az ajtóban. – Azt hiszem, ismét pelenkacserére van szüksége – tette hozzá, mielőtt
eltűnt volna.

– A francba, Malfoy!

Hallotta a nevetést az előszobából, de tudta, hogy haszontalan lenne megpróbálni bármi mást mondani. Draco még csak nem is hallaná
őt, mert most, hogy az ajtó zárva volt, működésbe lépett a szobán levő egyirányú csendbűbáj.

Tovább átkozta Dracót az orra alatt, miközben Victoria pelenkáját cserélte. Még mindig kissé ügyetlen volt, de elcsodálkozott,
összességében mennyire jól elboldogult. Nem régóta gondozta őt, de kezdte felfogni ezt a babagondozós dolgot. És bár még mindig
nem hitte, hogy ő lenne a legmegfelelőbb erre a munkára, nem volt biztos benne, mi mást tehetne.

Draco nem akarta, hogy elvigye a kislányt Weasleyékhez, vagy bármelyik másik barátjához, és annak ellenére, hogy Harry nem értett
egyet vele nyíltan, azt azért el kellett ismernie, hogy ezzel sok megválaszolhatatlan kérdést szerezne magának.

Ámbár fogalma sem volt, hogy mit tegyen magával Dracóval. Esélye sem volt arra, hogy megfelelően elmagyarázhatná a barátainak a
helyzetet. Már így is túlságosan aggódtak a szellemi épségéért.

27
 Negyedik fejezet

Mire a hétfő elérkezett, már maga Harry is aggódott a szellemi épségéért. Hajlandó volt elismerni, hogy gőze sincs a babákról, az
okklumenciáról, Dracóról, Pitonról, a horcruxokról, Voldemortról, a barátairól – abszolút semmi. Azt hitte, már korábban is volt
kimerült. Hihetetlen, mekkorát tévedett.

Petunia néni sem volt túl nagy segítség. Amint eldöntötte, hogy Draco megbízható – ami részéről merész következtetés volt –, kereken
ellenállt, hogy segítséget nyújtson, amikor a fiú a közelben volt. Hét közben ez nem is volt olyan nagy baj, bár a fennmaradó időben is
kevés segítséget ajánlott; visszatért a Harryvel szemben megszokott bánásmódjához. Ám amikor Vernon bácsi is ott volt, akkor
semmiféle, segítségre távolról is hasonlító dolgot sem tett.

Harry megpróbálta ugyan elolvasni az okklumencia könyvet, de nem jutott vele messzire. Nem volt túl sok olyan alkalom, amikor nem
Victoriával törődött, és amikor ideje lett volna, akkor meg a szavak folytak össze a szeme előtt, mert túl kimerült volt az olvasáshoz.
Draco pénteken goromba és megközelíthetetlen volt, és nem is maradt sokáig. Épp csak addig, ami elég volt arra, hogy bejelentkezzen.

Harry szemöldökét ráncolva jött rá, hogy a „bejelentkezni” szó meglehetősen pontosnak hangzott. Olyan volt, mintha jelentkezett
volna nála, biztosítva, hogy tudja, itt van még, és némiképp hajlandó együttműködni vele. Ez azt jelenti, hogy Draco igazán oldalt
váltott?

Megrázta a fejét, mert halvány gőze sem volt róla. Fogalma sem volt arról, hogy miért kezdett barátkozni Dracóval először. Mint ahogy
dunsztja sem volt, hogy miért folytatja azóta is.

A Pitonról való gondolkodás ugyanezt a lehetetlenül zűrzavaros érzést hagyta maga után. Pillanatnyilag egyszerűen nem tudott
világosan és racionálisan gondolkodni.

Alig volt esélye, hogy megpróbáljon a horcrux-problémán dolgozni. Az elméje visszarettent, amikor a szó először próbált megjelenni.
Már egyáltalán Voldemort gondolata is dübörgő fejfájást okozott. Mivel szüksége volt egy kis kikapcsolódásra, ezért lement reggelizni,
és egyszerűen összenézett a nagynénjével, amikor Vernon bácsi beszámolt az újságban olvasott legutóbbi katasztrófáról.

Valaminek változnia kell. Együtt érzett a pöttöm lánykával, de képtelen volt ezt tovább folytatni. Nem tudott gondoskodni is róla, és
ezzel egy időben pedig megmenteni a világot.

Harry a síró babával járkált a szobájában, amikor Draco ismét felbukkant. Harry abban a másodpercben máris átadta neki Victoriát.
Ezzel ugyan megdöbbentette Dracót, de ez a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte. Miután letudta a babát, lerogyott az ágyára, és
fejét a párna alá temette.

– Potter! Mi a baj a kicsivel? – kiáltott aggódva Draco.

Harry motyogott valamit, de rájött, hogy Draco nem fogja érteni őt. Lehajította magáról a párnát.

– Petunia néni szerint valószínűleg csak fogzik. Ezért nyálazza össze magát, és minden mást is – tette hozzá. – Adtam neki gyógyszert,
de nem tart túl sokáig, hogy újra elkezdjen sírni – mondta tehetetlenül.

– Semmi mást nem tehetsz vele? – kérdezte Draco gondterhelten.

– Nem tudom! – csattant fel Harry. – Petunia néni azt mondta, adjak neki egy nedves flanelt, amit rágcsálhat, és ez úgy látszik, segít
valamit. De Victoriának fáj az ínye, eltűnt az anyukája, és itt ragadt velem. Én is sírnék a helyében!

Véraláfutásos, könyörgő szemekkel pillantott Dracóra.

– Fáradt vagyok – suttogta. – Nem tudok rajta segíteni. Úgy érzem, az utolsó két napban csak ringattam a karomban. Ez volt az
egyetlen működőképes dolog, amivel legalább egy kicsit le tudtam csendesíteni.

Mindig ennyire hangos? – kérdezte Draco.

Harry szemöldökét ráncolva nézte a babát.

– Tulajdonképpen nem – ismerte be. Sóhajtott, feltápászkodott, és ismét a kicsiért nyúlt. Az nem hagyta abba a sírást, de kissé
megnyugodott.

– Megszokott téged – súgta Draco.

– De én nem tudom ezt csinálni! – mondta Harry. – Lassan megőrülök!

28
– Már eddig is őrült voltál, Potter – szólt Draco egy furcsa fél-mosollyal.

Harry rámordult a szőkére, mire Draco hátrébblépett, és a mosoly elenyészett az arcán.

– Mit vársz tőlem, mit tegyek? – kérdezte.

– Nem tudom! – felelte idegesen Harry. A következő húsz percben folytatta a járkálást, és a baba sírása időnként felcsukló sírdogálásra
mérséklődött. Óvatosan lefeküdt vele az ágyra, a kicsi elhelyezkedett rajta és kimerült álomba zuhant.

Harry is becsukta a szemét, hálásan a pihenőért. Felriadt, amikor Draco csendesen megszólalt.

– Te is elaludtál?

Harry csipás szemei felpattantak.

– Majdnem – mondta mérgesen. – Amíg ki nem nyitottad azt a lepcses szád.

Draco arcán ismét megjelent a furcsa fél-mosoly, aztán elkomolyodott.

– Bárcsak neked adhatnám az egyik házimanónkat – szólt. – Azt, aki engem is segített gondozni.

– Ez sok minden megmagyaráz – motyogta Harry.

Draco dühösen bámult rá, de nem vágott vissza.

– Nem adhatom oda neked, mert az emberek észrevennék.

Harry óvatosan letette Victoriát a karjaiból és szemöldökét ráncolva lassan felült.

– A házimanók tényleg segítenek a kisgyerekeknél?

– Hát persze! – vetette oda Draco.

Harry mogorván nézett rá.

– Nekem ezt honnan kellene tudnom? Engem itt neveltek fel, emlékszel?

Draco is mogorván nézett rá, de aztán kíváncsian körülpillantott a szobában.

– És akkor ez miért nem néz ki úgy, mintha valaha is itt éltél volna? – kérdezte.

Harry bezárta a szemét. Nem óhajtotta elmagyarázni a szőkének, hogy amíg a Roxfortba nem kezdett járni, ez még csak nem is volt az
ő szobája.

– Nem akarok erről beszélni – mondta. – Az én kérdésem a házimanókra vonatkozott.

Amikor ismét kinyitotta a szemét, észrevette, hogy Draco a szemöldökét ráncolva figyeli, de végül annyiban hagyta a dolgot, és
visszatért a házimanó kérdésére.

– A házimanóknak az a céljuk, hogy hasznosak legyenek, és ha neked lenne egy, akkor segíthetne Victoriával, és legalább aludni tudnál,
ha mást nem is – magyarázta.

Harry még mindig dühösen nézett rá, mert kihallotta Draco hangjából, hogy rossz véleménnyel van a házimanókról, de ahogy a másik
fiú, úgy ő is visszatartotta magát a megjegyzésektől. Annyira kimerült volt, hogy még a házimanó-ötletet is hajlandó volt fontolóra
venni, Hermione felháborodott zsémbelését kizárva elméjéből.

Valójában van saját házimanója, de beleremegett a gondolatba, hogy Siport Victoria közelébe engedje. Habár, be kell ismernie, hogy
maga Sipor talán megtiszteltetésnek tartaná, amilyen nagyra tartja Dracót. Összevonta a szemöldökét. Akkor is ki van zárva, hogy
Siport a kislány közelébe eressze.

Dobby Harry dicséretét zengte, és tudta, hogy a manó bármit megtenne, amit kér tőle. De, hogy Dobby folyton körülötte legyen, nem
jósolt sok jót Harry vagy Victoria biztonságáért. Abban sem volt biztos, hogy akkor tényleg több pihenéshez jutna, mint most.

Hirtelen Winky jutott eszébe. Nem ő gondoskodott Kuporról, amikor kisbaba volt? Merlin tudja, hogy ő aztán tényleg hűséges volt.
Harry elgondolkodott. Őt eredetileg ahhoz a családhoz kötötték, és őket elhagyva teljesen szétesett. Még a roxforti munka hatására sem
volt képes összeszedni magát. Családot akart, ahová kötődhet.

29
– Hogyan kell megkötni egy házimanót? – kérdezte hirtelen Harry. – Hozzáköthetsz egy házimanót csak egy csecsemőhöz?

Draco úgy nézett rá, mintha hirtelen még egy fejet növesztett volna.

– Először is, nem tudsz csak úgy bárhol találni egy házimanót. A legrégibb, leggazdagabb családokhoz tartoznak. Másodszor, mivel a
családé, nem kötheted hozzá a babához. Kitől kapná az utasításokat?

Harry ettől félt. Még mindig nem kedvelte Draco felfogását a házimanókról, de értette a lényeget, hogy miért nem lehet hozzákötni a
manót egy gyerekhez.

– De ez csak ideiglenes lenne – mondta szórakozottan Harry. – Nem köthetem hozzá magam még egy házimanóhoz. És Hermione
meg is ölne, ha megtenném.

– Egy másik házimanó? – kérdezte Draco.

Harry összehúzta a szemét.

– Igen kaptam egyet, aki a te dicséretedet zengi, ha van rá bármilyen esélye is – mondta undorodva.

Draco meglepetten vonta fel a szemöldökét.

– Engem kedvel?

– A helyedben nem érezném magam túl kiváltságosnak – mondta Harry –, elég visszataszító teremtmény. Nincs az az isten, hogy
rábíznám Victoria gondozását.

Draco kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, aztán megint becsukta. Harry még csak észre sem vette.

– Ennek ellenére segítségre van szükségem. Ezt semmiképpen nem tudom tovább csinálni – mormolta fennhangon a gondolatait. –
Ezelőtt sem tudtam aludni, de most majdnem lehetetlen. Annyira sok teendőm van, és képtelen vagyok egy kisbabával véghezvinni. De
egyedül sem hagyhatom.

Pislogott és Dracóra bámult.

– Biztos, hogy nem vihetem Victoriát Weasleyékhez? Tuti, hogy csodálatosan gondoskodnának róla.

Draco undorodó, gúnyos vigyora elég válasz volt Harry kérdésére, de a szavai még hozzátettek.

– Mit gondolsz, mi történne, ha rájönnének, hogy ő az én lányom? – csattant fel.

– Nem ártanának egy védtelen babának – mondta Harry, elborzadva attól, hogy Draco ilyet gondolhat.

Draco összehúzta a szemét.

– Nem, de átkozottul biztossá tennék, hogy soha többé ne lássam őt – mondta.

– Ó – lehelte Harry. Vagyis Draco nem úgy gondolta.

Draco undorodva felhorkant.

– Nem hiszem, hogy csecsemőgyilkosok, de azt egy másodpercig sem kétlem, hogy mindent megtennének, ami hatalmukban áll, hogy
elvegyék tőlem – mondta.

Harry kezével az arcát dörzsölgette, megpróbálta letörölni róla a fáradtságát és csalódottságát.

– De egyedül akkor sem tudom ezt végigcsinálni, Malfoy – mondta fáradtan. – Túl sokat vársz tőlem.

– Potter, ha magammal viszem, a Sötét Nagyúr rá fog jönni, és alighanem megöli őt – mondta Draco könyörgő hangon. – Nem
vihetem vissza, de elveszteni sem akarom.

Harry vállai még inkább megrogytak, ahogy kezébe ejtette a fejét. Egy nyomorult háború kellős közepén vannak, furcsa, és őrült dolgok
fognak történni.

Felegyenesedett, amikor döntésre jutott.

– Nem válaszoltál. Tudod, hogyan lehet megkötni egy házimanót? Nem hiszem, hogy megkockáztathatom, hogy ne kössem őt meg, ha
hajlandó rá. Túl sok titok van, amit muszáj megőriznie.

30
Draco lassan bólintott.

– Nem gondolnám, hogy örülnél, ha észrevennének, úgyhogy azt javaslom, rejtőzz most el abban a szekrényben – mutatott Harry a
másik oldalon lévő szekrényre.

Draco grimaszolt, de megtette, amit Harry javasolt, és belegyömöszölte magát a szekrénybe, amiben még mindig Dudley régi kacatjait
tárolták.

– Sipor!

Sipor egy hangos pukkanással megjelent.

– Uram hívott engem? – kérdezte tipikus mély meghajlása közben, miközben Harryre egy csúnya pillantást vetett.

– Igen, szükségem van rád, hogy idehozd Dobbyt – mondta higgadtan Harry. Nehéz volt nem megátkozni a teremtményt, de
megpróbálta figyelembe venni Dumbledore szavait arról, hogy legyen hozzá kedvesebb.

– Aki szintén a szép Malfoy úrfit szolgálta – motyogta Sipor. – Inkább a Malfoy fiút hívnám uramnak.

– Igen, igen – szakította félbe Harry, aki nagyon is tudatában volt annak, hogy Draco a szekrényben tartózkodik, alig néhány centire
onnan. – Nem óhajtom végighallgatni, ahogy ismét Malfoy érdemeit dicséred. – Mély lélegzetet vett. – Csak hozd ide Dobbyt, aztán
visszatérhetsz a roxforti kötelességeidhez.

– Sipornak engedelmeskednie kell a gazdájának – motyogta a manó, mielőtt ismét eltűnt. Másodpercekkel később Dobby állt a helyén.

– Harry Potter hívatja Dobbyt? – kérdezte a manó szemeiben örömteli könnyekkel.

– Igen, Dobby, csak uralkodj magadon a kedvemért, rendben? – kérte Harry. – Nem szükséges felizgatnod magadat.

– Harry Potter engem kért – sóhajtozott örömtelien Dobby.

Harry nyugtalanul túrt bele a hajába. Neki úgy tűnt, hogy a házimanókkal igazán rengeteg baj van. Már biztos, hogy gond van a fejével,
ha mégiscsak rájuk gondolt.

– Dobby, hogy van Winky? – kérdezte óvatosan.

Dobby elkomorult.

– Winky nincs jól, Harry Potter. Winky még mindig egy család után sóvárog.

Voltaképpen Harry épp ebben reménykedett, de kissé még mindig rosszul érezte magát attól, amit kérdezni készült, és nem volt biztos
abban, Dobby hogyan fogja fogadni.

– Gondolod, hogy Winky méltányolná, ha hozzám lenne kötve? – kérdezte óvatosan.

Dobby hisztérikus zokogásban tört ki.

– Ó, Harry Potter annyira jó! – kiáltotta. – Még Winkyn is segítene! Harry Potter egy nagy varázsló.

– Dobby! – szólt rá élesen Harry. Dobby megnyugodott valamennyire, de tovább szipogott és rajongva bámulta Harryt.

Harry mély lélegzetet vett.

– Dobby, én azt hittem te szabad akartál lenni. Kicsit össze vagyok zavarodva, hogy most akkor miért vagy boldog attól, hogy
magamhoz akarom kötni Winkyt.

– Minden házimanó más – mondta komolyan Dobby. – Dobby szeret szabad lenni, de Winkyt ez szomorúvá teszi. Neki kitüntetés
lenne, ha megint lehetne családja.

– Idehívnád Winkyt, kérlek? – kérdezte Harry.

– Ó, Harry Potter azt mondta Dobbynak, hogy kérlek! – kiáltott fel Dobby, ismét könnyekkel teli szemmel. – Harry Potter túl kedves!

Dobby eltűnt, és Harry megkönnyebbülten sóhajtott, még ha hallotta is a szórakoztatott horkantást a szekrényéből.

Lehetősége sem volt bármit mondani, mert Dobby ismét megjelent, Winkyt húzva maga után. Winky még megviseltebbnek és
szomorúbbnak tűnt, mint amikor Harry utoljára látta őt.

31
– Köszönöm, Dobby – mondta Harry.

– Harry Potter uramnak bármit – mondta Dobby lelkesen.

Harry hálás volt, amikor Dobby egy hangos pukkanással újra eltűnt. Örült a szobáján lévő csendbűbáj miatt is, különben Petunia néni
biztosan azon töprengene, vajon mit csinál idefent ilyen hangosan.

– Khm, Winky? Tudom, hogy nagyon zaklatott vagy, mióta elvesztetted utolsó gazdádat – kezdte határozatlanul.

A manó csak szomorúan rábámult, hatalmas szemeiből könnyek szivárogtak.

Harry sóhajtott.

– Tudom, hogy úgy gondolod, ez az én hibám volt. – Szünetet tartott, és megpróbálta eldönteni, hogy igazán végig akarja-e csinálni,
vagy sem. – De azon töprengtem, vajon hajlandó volnál-e hozzám kötni magad – mondta végül hadarva.

A manó szemei hihetetlen mértékben tágra nyíltak.

– Harry Potter megint adna Winkynek egy családot? – kérdezte.

– Ööö, hát úgy valahogy – nyögte Harry a szavakat. – Hm, valójában csak rólam van szó – ismerte be feszengve. – De állandó jelleggel
szükségem lesz a segítségedre – tette hozzá sietve, és megesküdött volna rá, hogy a szekrény újra szórakozottan felhorkantott.

A manólány óvatosan tanulmányozta őt, de szemeiben némi remény kezdett fényleni, és érdeklődve hegyezte füleit.

– Winky szeret segíteni – mondta csendesen. – És Dobby nagy becsben tartja Harry Pottert, uram.

– Tudod, hogy khm, hogyan kell gondoskodni a gyerekekről? – kérdezte Harry.

– Winky szereti a babákat – válaszolta a legnagyobb élénkséggel, amit Harry valaha látott tőle. – Harry Potter tudja, hogy Winky
különös gondot fordított utolsó gazdájára.

– Igen, túl jól is – motyogta Harry.

Winky arca megint elszomorodott.

– Uram rossz volt, de Winky megtette, amit tudott – mondta komoran, de büszkén.

Harry megkísérelt egy bánatos mosolyt.

– Nem kételkedem a hűségedben, Winky – mondta.

A manó próbaképpen rámosolygott, és Harry hálás volt, hogy ő nem olyan végletes, mint Dobby.

– Nem tudom mennyi időre, de most egy kisbaba van a gondjaimra bízva – magyarázta Harry. – Ezért értékelném a segítségedet.
Valaki olyanét, akiben feltétel nélkül megbízhatok.

– És Harry Potter cserébe egy kötést ajánl fel Winkynek? – kérdezte, záporozó könnyekkel az arcán, és nagy paradicsom-orral
szipogott. – Véglegesen? Még akkor is, ha Harry Potternek nincs szüksége arra, hogy Winky tovább gondozza a babát?

Harry mély lélegzett vett. Nem állította, hogy megérti, de tudta, hogy ez fontos Winkynek. Azt is tudta, hogy Hermione biztos, hogy
kinyírja, amikor megtudja.

– Igen – felelte.

Winky felvisított az örömtől, amivel megdöbbentette Harryt. Hálás volt Dracónak, amiért eszébe jutott csendbűbájt vetni az ágy köré,
különben mostanra Victoria rég felébredt volna.

– Winky annyira nagyon boldog! – kiáltott fel a manó izgatottan. Ámbár hangerőben még mindig messze elmaradt Dobby mögött.

– Ööö, most itt fogunk élni, de van egy házam, amivel, khm, elég sok munka lenne – mondta.

– Winky mindenről gondoskodni fog! – válaszolta a manó.

– Hát, akkor, biztos vagy benne? – kérdezte Harry, hihetetlenül esetlennek érezve magát. Ez ismeretének tartományán kívül esett.

– Igen, Winky nagyon biztos – állította affektálva.

32
– Malfoy – kiáltotta Harry.

Draco kilépett a szekrényből, érdeklődéssel méregetve a házimanót. Winky ijedten bámult rá vissza.

Harry sóhajtott.

– Semmi baj, Winky. Én nem tudom, hogyan kell végrehajtani a kötést, és ő fog nekünk segíteni.

A manó Harry felé fordította nagy, ijedt szemeit, de nem válaszolt.

Draco összevonta a szemét.

– Nagyon tudod, hogyan lehet őket kiválasztani, nem igaz, Potter?

– Fogd be, Malfoy – mondta Harry, mindenféle hév nélkül. – Csak essünk túl rajta!

– Valójában elég egyszerű – mondta Draco lassan. – Te kezdeményezed a kötést, aztán a házimanó arra használja a saját varázserejét,
hogy elvégezze a maradékot. Emlékezz, hogy a legtöbbjük akarja ezt.

Harry vonakodva bólintott. Ez is egy olyan dolog volt, amit bajosan hitt el, hogy megteszi. Draco átvezette Harryt a ráolvasásokon
aztán Winky átvette, és végrehajtotta a kötés többi részét. Néhány perccel és egy felvillanó fénnyel később vége lett.

– Szereztél egy újabb házimanót, Potter – húzta Draco tréfásan a szavakat. – Feljebb léptél a ranglistán.

– Fogd be, Malfoy – ismételte mérgesen Harry. Őszintén remélte, hogy nem fogja megbánni.

– Winky, ő itt Victoria – mondta Harry, végre az ágyon alvó babára irányítva a házimanó figyelmét. Pillanatnyilag ő a te elsődleges, ööö,
kötelességed. Amikor nem vele foglalkozol, úgy vélem segíthetsz a Roxfortban. Itt igazán nincs semmi más tennivalód. A helyzet
megváltozik később, ha majd elköltözünk.

Winky boldogan bólogatott, fülei csak úgy lobogtak. Harrynek kétsége sem volt afelől, hogy amikor legközelebb előkerül, a megjelenése
tiszta és rendes lesz.

– Hm. Ne mondd el senkinek, hogy hozzám kötötted magad, vagy, hogy nálam van egy kisbaba – mondta Harry. – Ez most még titok.
Ha bárki kérdez, csak annyit mondhatsz, hogy még mindig Roxfortban dolgozol.

Harry Dracóra nézett.

– És főleg ne említsd meg senkinek, hogy velem láttad Malfoyt, vagy, hogy egyáltalán láttad őt – tette hozzá.

– Igen, gazdám – mondta beleegyezően.

Harry összerezzent. Valahogy ez másnak hangzott, mint amikor Sipor hívta őt gazdámnak, mert tudta, hogy Sipor sosem gondolta
komolyan.

– Ne is feltételezzem, hogy meg tudlak kérni arra, hogy nevezz engem Harrynek a gazdám helyett?

A manó szemei kitágultak.

– Ó, nem! Az lehetetlen! De Winky hívhatja Harry uramnak – javasolta.

– Az is megteszi – sóhajtotta. Egészen biztos volt abban, hogy ez a legjobb, amit elérhet, és tudta, mennyire hasztalan egy házimanóval
vitatkozni. És furcsa módon, tudta, hogy ez boldoggá tette Winkyt, úgyhogy ráhagyta.

– Úgy gondolom, pillanatnyilag visszamehetsz a Roxfortba – mondta Harry. – Hívlak, amint Victoria felébred, vagy van valami.

– Winky készen áll és várni fog, Harry uram – mondta a manó mielőtt eltűnt volna.

– Kinek a házimanója volt? – kérdezte Draco, és lehuppant az asztal előtti székbe.

– Nem mondhatom el neked – sóhajtotta Harry fáradtan.

Draco nem látszott megsértődni.

– Szokásod felszedni a kóbor állatokat, nemde? – kérdezte.

– Valahogy téged is felszedtelek – értett egyet vele Harry.

33
Draco felegyenesedett és dühösen nézett Harryre.

– Nem magamra gondoltam – szólt ingerülten.

– De találó volt – vonta meg Harry a vállát.

– Én nem vagyok a kóbor állataid egyike, Potter – vigyorgott gúnyosan Draco.

– Rendben, Malfoy, ahogy akarod – felelte fáradtan Harry. – Tévedek, ha azt gondolom, hogy úgy jelentél meg a küszöbömön, mint
akinek segítségre van szüksége?

Draco továbbra is ingerülten meresztette rá a szemét, de Harry már figyelmen kívül hagyta. Nem volt kedve a vitatkozáshoz. Úgy tűnt,
Draco is rájött, hogy Harrynek igaza van, akár tetszik neki, akár nem.

– Most mi lesz? – kérdezte végül Draco, megtörve a közéjük kúszó csendet.

– Nem tudom – mondta lassan Harry. – Legalább szereztem egy kis segítséget Victoriának. Talán, ha alhatok egy kicsit, képes leszek
ismét gondolkodni.

*****

A következő néhány nap sokkal simábban ment Harrynek. Nem volt tökéletes, de jobb lett. Még mindig fáradt volt, de már nem állt az
összeesés szélén a kimerültségtől. Azért még mindig voltak olyan pillanatai, amikor eltűnődött, vajon nem áll-e a szellemi összeomlás
határán.

Rendszeresen megkérdőjelezte önnön épelméjűségét.

Jelenleg azon töprengett, tényleg elég hülye volt-e, hogy Dracótól kérjen segítséget az okklumencia tanuláshoz. Ökörség volt épp tőle
segítséget kérni. Emlékezett minden alkalomra, amikor Piton betört az emlékeibe, és volt sok olyan, amit nem akart Dracóval
megosztani. Halkan felhorkant magában. Valahogy Pitonnal sem akarta őket megosztani, és ő tűnt az egyetlen olyan személynek,
akihez ezzel a különös problémájával fordulhatna.

A könyv rettentő sokat segített. Harry megint azon kapta magát, hogy Pitont átkozza azért, amiért olyan nehézzé tette ezt számára a
múltban. Brutálisan a mély vízbe lökte őt, és arra számított, hogy kiúszik. E helyett azonban elsüllyedt, mint egy szikla. Vonakodva
gondolt erre, de meglehetősen biztos volt abban, hogy most egyszerűen csak jobban felkészült az okklumenciára. Azelőtt még csak
nem is tartotta szükségesnek, és tényleg nem fektetett bele sok erőfeszítést.

A könyv, a hasznos kiegészítéseivel együtt, tényleg érthetővé tette számára az egész folyamatot. Nem szükségképpen könnyebbé, de
legalább érthetőbbé. Mostanra felfogta, hogy részekre kell osztania az agyát. Különböző rekeszekbe kell betolni az emlékdarabkáit,
gondolatait és érzelmeit, aztán bezárni őket, és fenntartani a pajzsokat, elkerülni a behatolást. Könnyű azt mondani – gondolta. De
most már legalább volt értelme a folyamatnak. És sokkal egyszerűbbé vált, amikor összefüggésbe hozta őket a védelmi varázslatokkal,
amiket ismert. A pajzs, az pajzs. Sok fajtája van, de attól még csak pajzs.

Abból kiindulva, amit a könyv mondott, annál könnyebb, minél többet gyakorolják, míg végül csaknem öntudatlan védelemmé válik.
Úgy érezte, most jobban érti már, hogy Draco és Piton hogyan tudnak annyira szenvtelenek és hidegek lenni az idő nagy részében.
Szemöldökét ráncolva jött rá, hogy Draco nem igazán viselkedett így az utóbbi időben, és rájött, hogy a fiú leengedte a védelmét
körülötte. Victoria tudta, hogyan kell segítenie apjának, hogy kissé ellazítsa a pajzsait. Meglehetősen biztos volt abban, hogy a
fennmaradó időben Draco tökéletesen a helyükön tartja azokat.

A könyv gyakorlatai közül sok a különféle meditációkra összpontosított. Rengeteg hasznos tipp és javaslat volt a margóra írva, ő pedig
gondosan tanulmányozta őket, és megpróbálta átültetni azokat a gyakorlatba. Mivel most Winky segített Victoria körül, így három teljes
napon keresztül minden szabad percét az anyag tanulására fordította. Hermione legalább ezért büszke lenne rá.

Viszont most az volt a probléma, hogy gyakorlati segítségre volt szüksége. És Draco volt az egyetlen körülötte, aki most esetleg
megadhatta neki a szükséges segítséget. Mély levegőt vett, akkora bátorságot szívott be, amekkorát csak tudott, és Draco felé fordult.

– Ismered az okklumenciát? – szakadtak ki belőle szavak, ahogy kilélegzett. Valójában már tudta a választ, de talán nem lett volna bölcs
ezt a másik tudomására hozni. Nem igazán volt kellemes a tudat, hogy Bellatrix tanította Dracót, de Piton javára szolgált, hogy a férfi
sem volt boldog amiatt, hogy Draco elrejti előle az információkat.

– Persze, hogy ismerem – vigyorgott megvetően Draco. – Mit gondolsz, hogyan sikerült eddig életben maradnom?

Harry felhorkant.

– Biztos vagyok benne, hogy Piton ugyanannyiszor felteszi a kérdést, hogy vajon nekem hogyan sikerült túlélnem ezeket az éveket,
anélkül, hogy ismerném.

34
Draco bólintott.

– Ezzel egyet kell értenem – mondta vontatottan.

Harry nem vesződött, hogy reagáljon a megjegyzésre, helyette feltette a következő fontos kérdését.

– Tudsz nekem segíteni, hogy megtanuljam?

Draco felült, és számítóan tanulmányozta Harryt.

– Bíznál bennem, hogy segítsek neked? – kérdezte összeszűkülő szemmel.

– Nem igazán – ismerte be Harry. – De inkább te, mint a másik lehetőségem.

Draco sötéten kuncogott.

– Nem túl mókás, amikor a Sötét Nagyúr kezdi vizslatni az agyadat – mondta.

– Legalább neked nem szondázza, ha nem vagy a közelében – vágott vissza Harry.

Draco szeme fokozatosan kitágult, és a szemöldöke felszaladt.

– Ez igaz? – kérdezte. – A Sötét Nagyúr tényleg eléri a távolból is az elmédet?

– Igen – mondta egyszerűen Harry, nem fejtegetve tovább.

Draco összeráncolta a szemöldökét, és gondolataiba mélyedt.

– Nem igazán annyira nehéz megtanulni – mondta lassan. – Csak nem egy olyan képesség, amit a legtöbb ember kihasznál.
Mindazonáltal sok koncentrációt követel kezdetben, amíg hozzá nem szoksz – tette hozzá.

– Korábban már megpróbáltam megtanulni – ismerte be csendesen Harry –, de pocsék voltam benne. – Úgy látszott, Piton tényleg
nem beszélt Dracónak az előző leckéiről, ami egy másik jó pont Piton számlájára. De úgy érezte azonban, hogy a férfi el is vesztette a
pontokat, mert nem megfelelően tanította őt. Még mindig rendszerezni próbálta az információkat, amiket eddig összegyűjtött, de
semmiféle logikus magyarázatot nem talált, hogy Piton miért nem tanította meg őt az okklumenciára, ha a jó oldalon áll.

– Meg kell tanulnod összpontosítani és megtisztítani az elmédet – mondta Draco.

Harry sóhajtott, mert utálta ezt a frázist.

– Szuper – mondta szarkasztikusan.

– Ó, nem is annyira rossz, Potter – mondta mulatva Draco. – Biztos vagyok abban, hogy meg tudod tanulni az okklumenciát. Ami
sokkal könnyebb, mint megtanulni a legilimenciát.

– És te ismered a legilimenciát? – kérdezte Harry.

– Persze – vigyorgott önelégülten Draco.

Harry összevonta a szemöldökét, mert biztos volt abban, hogy Draco élvezi, hogy van olyan képessége, ami neki nincs.

– Egészen pontosan meg kell tanítanod nekem, hogyan kell tisztítanom az elmémet, mielőtt rám szórod a Legilimenst – szögezte le
Harry.

Draco kijózanodott, és jóváhagyólag bólintott. Harry ismét meglepődött, de örült, hogy Draco láthatóan tiszteli azt a tényt, hogy
vannak titkai, amiket muszáj megtartania. Ez a… valami, ami köztük volt, sokkal másabb volt, mint a kapcsolat közte és barátai között.
Hozzászokott ahhoz, hogy az emberek akkor is követelik, hogy elmondja az összes titkát, ha nincs is mit elmondania.

Így hát Draco elkezdett neki meditációs technikákat tanítani, és Harry beépítette Draco javaslatait a Félvér Herceg könyvéből
megtanultakba. Még mindig könnyebbnek találta, hogy két különböző emberként gondoljon rájuk. A következő két napban Harry
főképp a meditációra fókuszált, és közben megtanulta megtisztítani az elméjét. A részleteken dolgozott, amikor Draco ott volt, és
amikor elment, gyakorolt. Az egyetlen másik dolog, amire időt szánt, az Victoria volt.

*****

A hét egyetlen valós problémája péntek reggel történt, amikor Draco és Vernon majdnem keresztezték egymás útját. Petunia néni nem
volt túl boldog emiatt, és úgy tűnt, eléri tűrőképessége határát.

35
– Vernon nem örülne, ha meglátna téged – sziszegte Petunia néni, dühösen meredve Dracóra. – Nem tudod többé idehozni – mondta,
Harry ellen fordítva metsző tekintetét. – Nem akarom, hogy szétzülleszd a házat.

– Petunia néni, szükségem van rá itt – mondta fáradtan Harry. – Szükségem van a segítségére, és jelen pillanatban ez az egyetlen hely,
ahol biztonságosan tudunk találkozni.

– Azt hiszed, biztonságban leszel, amikor a nagybátyád megtudja? – kérdezte. – Ha bármiről tudomást szerez, azonnal eltűnsz innen.

Harry nagyot sóhajtott.

– Szükségem van még egy kevés időre. Dolgozom egy helyen, de… hát, még nem tudom bevinni oda Victoriát vagy Malfoyt.

– Miért nem? – követelőzött Petunia.

– Védővarázslatok? – kérdezte Draco.

Harry bólintott Dracónak. A védővarázslatok ennek csak egy részét képezték. Ott volt még egy másik aprócska probléma; Piton névre
hallgatott. Még csak azt sem tudta, jelenleg hol tartózkodott a férfi, és az üzenete elég világos volt – meg kellett tanulnia az
okklumenciát, mielőtt Piton hajlandó lett volna vele beszélgetni.

– Van egy kis gond – próbálta Harry megmagyarázni a nagynénjének. – Mielőtt az igazgató meghalt, létrehozott nekem egy biztonságos
helyet. – És Pitonnak, tette hozzá magában. – És még nem tudok senki mást bevinni erre a biztonságos helyre. Valahogy először meg
kell szereznem a helyes kódokat, de nem kérdezhetem meg senkitől közvetlenül, mert tényleg nem akarom, hogy bárki is tudjon
Victoriáról vagy Malfoyról. Vagyis, kicsit tovább fog tartani.

Petunia idegesen pillantott Dracóra mielőtt Harryhez szólt.

– Ő veszélyes, ugye?

Harry Dracóra nézett, hálásan azért, mert a szőke higgadt, kifejezéstelen arcot vágott.

– Khm, olyasmi – vallotta be a nagynénjének. Harry belegondolva rájött, hogy talán van egy mód, hogy kijátsszák ezt.

– Malfoy – szólt hirtelen. – Mutasd meg neki a Jegyet.

– Potter! – sziszegte Draco.

– Csak mutasd meg a Jegyet! – követelte Harry.

Draco másodpercekig meredten nézte, majd lassan kigombolta mandzsettáját és feltekerte ingujját, hogy felfedje a Sötét Jegyet az
alkarján. Harry egy pillanatra ránézett, aztán vállat vont. Még mindig undorító volt.

Draco hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét Harry nyugodt reakciója láttán, ezért Harry ismét vállat vont. Ellenben Petunia drámaian
elsápadt és hátralépett, mire unokaöccse felé fordult.

– Ez… ez… – úgy tűnt nem tudja kinyögni a szavakat, de Harry tudta, hogy mit akart mondani.

– Igen, ez az a szimbólum, ami a megtámadott területek felett lebeg – mondta nyugodtan. – Ez a Sötét Jegy, amivel Voldemort
összehívja a követőit.

– De ez azt jelenti, hogy ő… – kezdte Petunia, de elcsuklott a hangja miközben rémülten bámulta Dracót.

– Igen, ő egy halálfaló – bólintott Harry. – Rendkívül veszélyes és nem olyasvalaki, akit te, Vernon bácsi vagy Dudley fel akartok
dühíteni. Azért van itt, mert szüksége van a segítségemre. Cserébe ő is segít nekem.

– Victoria – suttogta a nő.

Harry bólintott, és várt egy pillanatig, amíg a nő megpróbálta feldolgozni, amit Harry eddig elmondott. Petunia aggódó pillantásokat
vetett kettejükre, mielőtt megállapodott Harryn.

– Ki vagy te, Harry? – kérdezte.

Jó kérdés – gondolta bánatosan Harry.

– Én egyszerűen olyasvalaki vagyok, aki megpróbálja megvédeni mindkét világot, amiben él – mondta lassan, elgondolkozva. –
Megpróbálok megóvni mindenkit, aki fontos nekem. És, hogy ez sikerüljön, minden lehetséges erőforrást felhasználok.

36
Szünetet tartva a nagynénjére nézett.

– Ami téged is magában foglal. Sokan vannak, akik téged csak egy értéktelen muglinak tartanának. Számomra neked fontos szereped
van, és pillanatnyilag szükségem van rád. Azért kértem Malfoyt, hogy mutassa meg neked a Jegyét, mert szükségem van arra, hogy
tudd, mennyire valós is ez az egész ténylegesen.

Harry rápillantott Dracóra, aki felnézett a karján kacskaringózó Jegyről, hogy tekintete találkozzon Harryével.

– Malfoynak igazán kemény módon kellett felfognia mennyire igazi ez a háború – mondta halkan.

Visszafordult a nagynénjéhez.

– Tudom, hogy nem kedvelsz engem. Vernon bácsi és Dudley leginkább utálnak. Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg érdekel-e
már, hogy soha nem képeztem a családod részét. De ha meg akarod tartani azt a kis világot, amiben élsz, szükségem van a segítségedre.

– Pontosan mit kívánsz tőlem? – suttogta Petunia.

– Csak annyit kérek, hogy folytasd, amit eddig tettél. Méltányolom a segítséget, amit Victoriával kapcsolatban adtál nekem. Azt
szeretném, ha továbbra is figyelmen kívül hagynád Malfoy látogatásait, épp úgy, ahogy többnyire engem is figyelmen kívül hagysz –
sorolta Harry. – És szükségem van rá, hogy továbbra is tartsd távol Vernon bácsit és Dudleyt tőlem, és különösen Victoriától.

– A nagybátyádnak fogalma sincs róla, hogy a gyerek még mindig itt van – ismerte be Petunia, megerősítve ezzel Harry gyanúját.

– Én pedig megpróbálok a tőlem telhető legjobban kitérni az útjából – szólt Harry, aki képtelen volt száműzni a keserűséget a
hangjától. – Hangszigeteltem a szobámat, úgyhogy semmit nem fog meghallani, és még csak étkezni sem járok már le. Ez mind Vernon
bácsit, mind Dudleyt boldoggá kéne, hogy tegye.

– Ettél? – kérdezte a nő határozatlanul. Hangszíne jelezte, hogy legalább egy kicsit tényleg aggódott miatta.

– Igen, ettem – motyogta válaszul, arra a számtalan múltbéli alkalomra gondolva, amikor a nőt nem túlságosan érdekelte, hogy evett-e
vagy sem. Mivel Winky hozott nekik élelmet a Roxfortból, most tényleg elég rendesen étkezett.

Petunia összerezzent, mintha hallotta volna Harry gondolatait, és Harry félrenézett, csak hogy pillantása találkozzon Draco tekintetével.
Draco kérdőn felvonta a szemöldökét, de Harry egyszerűen csak megrázta a fejét. Nem akart erről beszélni, különösen nem Dracóval,
és főleg nem a nagynénje előtt.

Harry nagyot fújt.

– Nézd, tudom, hogy most csak azért hoztad elő a témát, mert Vernon majdnem elcsípte Malfoyt idefelé jövet, de nem óhajtok itt
maradni a születésnapom után. – Homlokát ráncolva nézett a nagynénjére. – Feltételezem, hogy emlékszel még, mikor van az valójában
– mondta, visszatérő keserűséggel a hangjában.

Petunia meghökkent, de válaszolt.

– Július harmincegyedike – mondta.

– Már nincs messze, csak egy hónap. Talán a következő néhány hétre jó lenne terveket kovácsolni, és a családodat elvinni innen a
hétvégékre – vágta oda Harry.

Mély levegőt vett. Az ordítozás a nagynénjével nem hozná meg neki a kívánt eredményt.

– Vernon bácsinak fogalma sincs arról, hogy Malfoy idejár, és én legalább annyira szeretném ezt így is tartani, mint te. Tedd ezt meg
értem, és megpróbálok annyira nem láb alatt lenni, amennyire csak lehetséges – mondta.

Petunia tekintete oda-vissza cikázott Harry és Draco között, de végül bólintott.

– Megteszem, amit tudok – mondta mereven.

– Köszönöm – felelte Harry sarkon fordulva, és felmenetelt a szobájába, Draco pedig követte.

*****

Victoria még mindig a kiságyában volt, és boldogan játszott néhány játékkal, amit Draco hozott neki. Felállt, amikor meglátta őket
belépni a szobába, Draco pedig kivette őt és leült vele a padlóra. Harry a hátára dőlt az ágyán, csalódottan és dühösen.

– Esetleg kifejtenéd, hogy mégis mi volt ez? – kérdezte Draco.

37
– Nem – felelte röviden Harry, aki neheztelt azért, mert Draco hallott mindent.

Draco az utolsó két héten minden reggel eljött hozzá Dursleyékhez, leszámítva a hétvégét. Victoriára tekintettel mindketten jórészt
udvariasan viselkedtek a másikkal. Ez viszont nem jelentette azt, hogy kedvelték volna egymást vagy, hogy másról is szó esett volna
köztük, mint a kislány, vagy a kevésbé veszélyes háborús témák. Valahogy sikerült elérniük egy ki nem mondott megállapodást,
miszerint egyáltalán nem avatkoznak egymás életébe, tudva azt, hogy muszáj viszonylagos békét tartaniuk maguk között.

És most Harry tudta, hogy a megállapodásuk némiképp elmozdult kissé. Draco majdnem aggódónak hangzott az odalent hallottak miatt.

– Még mindig a Malfoy Kúriában élek – szólalt meg Draco váratlanul.

– Jó neked – felelte szarkasztikusan Harry a tény ellenére, hogy tényleg szerette volna tudni ezt az információt.

– A Sötét Nagyúr és az egyéb történések miatt anya extra védővarázslatokat tett fel, hogy a Minisztérium ne tudja felfedezni a birtokot
– mondta Draco, figyelmen kívül hagyva Harry hozzáállását.

Harry az oldalára fordult, és könyökére támaszkodva kíváncsian figyelte Dracót, miközben azon töprengett, vajon a másik fiú miért
tárta fel nagy hirtelen ezt az információt.

Draco inkább Victorián tartotta a tekintetét, mintsem hogy Harryre nézzen. Winky csendesen megérkezett, és átadott Dracónak egy
cumisüveget. A fiú egyszerűen tartotta a lányát, amíg evett, mintha megszokottá vált volna a reggeli etetésben, hiszen ez idő alatt
általában itt volt.

– Azért adta hozzá a védelmét, hogy segítsen megóvni minket – folytatta Draco. – De ez csak a Minisztériumtól véd meg minket. Az
időm legnagyobb részét a szobámban töltöm, mert soha nem tudom, ki van a házunkban.

Harry lassan rájött, hogy Draco információért cserébe információt ajánlott. Megtudott Harryről valamit, és most ő is elmond egy
keveset az úgynevezett családi életéről.

– A Sötét Nagyúr inkább egy biztonságos helyként tekint a Kúriára, ahol a követői maradhatnak, és ahol találkozni tud velük – folytatta
Draco. – Legtöbbször még szólítania sem kell mindenkit, mert elég csatlósát találhatja meg a házunkban, bármiféle feladatot is akar
kiosztani.

Harrynek lettek volna kérdései, de nem mert közbeszólni. Bosszantó volt, hogy Draco tudomást szerzett a vacak családi életéről,
viszont Draco családi élete, az az információ, amit ajánlott, valóban fontos tudás volt a háború érdekében. Fogalma sem volt, hogy ezt
a tudást pillanatnyilag hogyan lehet hasznosítani, de azért jó tudni.

– Biztonságosabb a szobámban maradni, a látótéren kívül – tette hozzá csendesen, miközben röviden rápillantott Harryre. – Nem
igazán bízik a képességeimben. Nem öltek meg, mert… – elcsuklott a hangja, nagyot nyelt, aztán folytatta. – Mert segítettem a kijelölt
feladatom befejezését lehetővé tenni.

Harry állkapcsa megfeszült, és összeszorította a szemét. Ez megerősítette abban, hogy Draco láthatóan őszintén bűnbánó, de
határozottan még mindig fájdalmas beszédtéma volt ez kettejüknek.

Draco hosszú pillanatokig csendben maradt, mielőtt ismét megszólalt volna.

– Miután megbüntetett mindenért, ami Roxfortnál történt, a Sötét Nagyúr kis ideig tulajdonképpen békén hagyott – mondta alig
hallhatóan. – Meg kellett próbálnom bizonyítanom, és elégedettnek tűnt, amikor önként jelentkeztem Victoria családjának házába
menni a támadáskor, de azt mondta, nem számított rá, hogy érintett leszek a következő jelentős támadásban.

Mély lélegzetet vett.

– Tapasztalt csatlósaira van szüksége ezeken a kis támadásokon, hogy ki- és bejussanak anélkül, hogy felfedeznék őket – magyarázta. –
Ritkán tudok a kisebb rajtaütésekről, amíg meg nem történtek. A Sötét Nagyúr rendkívül gyanakvó ahhoz, hogy a követőit hagyja
előzetes információkhoz jutni.

Harry eddig elszántan hallgatott, de ismét kinyitotta a szemét, amikor mozgást hallott. Victoria elaludt, és Draco lefektette őt egy rövid
délelőtti szundításra a kiságyába. Ez általában azt jelentette, hogy Harry okklumenciáján kezdenek dolgozni, de most rettenetes
feszültség uralkodott a szobában.

Draco körbepillantott a helyiségben. Rendkívül elveszettnek tűnt, miután elhelyezte Victoriát aludni.

Harry megköszörülte a torkát.

– Nos, az én szobám biztosan sokkal kisebb, mint a tiéd, de legalább te vagy itt az egyetlen halálfaló – mondta. – És a nagynéném azt
hiszi, hogy elég veszélyes vagy – tette hozzá bosszantóan, remélve, hogy egy kicsit feldobja a hangulatot.

38
Draco láthatóan ellazult kissé.

– A nagynénid láthatóan úgy gondolja, hogy te vagy a veszélyes – gúnyolódott.

Harry vállat vont, és mosolyra húzódott az ajka.

– Mindig ezt gondolja – ismerte be.

Dracónak sikerült valahogy elegánsan terpeszkednie az asztal előtt álló széken.

– Az egy nagyon szomorú nap lesz, amikor téged tekintenek veszélyesnek – mondta gúnyolódva, egyértelmű szórakozottsággal
mosolyogva.

– Ezt nem tudom – mondta elgondolkozva Harry. – Az évek során rengeteg ember gondolta, hogy veszélyes vagyok. Egy darabig azt
gondolták, hogy én vagyok Mardekár örököse, és emiatt az emberek féltek tőlem. Aztán ott voltak azok a cikkek, amik megjelenéséhez
segítséget nyújtottál. Azok határozottan nem segítettek a hírnevemnek, és legtöbben kiegyensúlyozatlannak és veszélyesnek tekintettek.

– Igaz – ismerte el Draco, még mindig önelégülten mosolyogva, elnézést nem kérően. – De bárki, akinek volt némi esze, tudta, hogy te
nem vagy Mardekár örököse. Én biztos, hogy nem hittem azt.

Harry gonosz önelégültséggel mosolygott.

– Tudom – szólalt meg elégedetten. – Mellesleg jóval előtted használtam a Százfűlé főzetet.

Draco szemei kitágultak.

– Mikor? – követelte.

Valahogy sikerült egy majdnem barátságos beszélgetést összehozniuk a Százfűlé főzettel kapcsolatos tapasztalataikról, hiszen egyikük
sem akart visszatérni a korábbi feszültséghez – és a kapcsolatuk kicsit előre mozdult.

39
 Ötödik fejezet

– Azt hiszem, felkészültél – szólalt meg Draco vasárnap.

Harry nagyot nyelt.

– Nagyon remélem – motyogta. Hihetetlenül ideges volt, dacára annak a tudatnak, hogy olyan messze jutott az okklumencia
tanulásban, ahová azelőtt soha nem gondolta volna. Piton teljesen kihagyta azt a lépést, amit Harry megszakítás nélkül csaknem öt
napon át tanult.

– Készen állsz? – kérdezte Draco, miközben elővette a pálcáját. Ezzel azonban teljesen megcáfolta az előző nyilatkozatát.

Harry aggódva nézte Draco pálcáját.

– Nem – nyögte, de azért igenlően bólintott.

– Tisztítsd meg az elmédet! – parancsolta Draco.

Harry becsukta a szemét, és értékelte a tényt, hogy ezúttal ténylegesen esélyt kapott elméje megtisztítására. Lefestette magában egy
csillogó védelmi pajzs képét, mentálisan az elméje elé helyezte és elképzelte, hogy minden emléke, gondolata és érzelme erősen a pajzs
mögé van zárva. Elméjének többi része a pajzs előtt tiszta és nyugodt maradt, bármennyi dolog is kavargott mögötte. Lassan kinyitotta
a szemét, bólintott, miközben megpróbálta a helyén tartani a pajzsot.

– Legilimens – mondta határozottan Draco.

Harry mereven bámulta őt és a pajzsára koncentrált, de alig néhány másodperccel később érezte, hogy szertefoszlik, és Draco besurran
az elméjébe.

Malfoy a falhoz nyomja a bájitaltan terem előtt… Piton irodájában van a férfivel, aki fölé tornyosul és ordít… A fellángoló harag, amikor röviden
összevillan a tekintetük Dumbledore-ral, mielőtt eltűnik a zsupszkulccsal… Az ajtó a folyosó végén… A függöny a termek labirintusában… Sirius esése…

Harry kilökte a másikat az elméjéből, és levegő után kapkodva tért vissza a valóságba. A feje máris könyörtelenül lüktetett. Draco
hűvös tárgyilagossággal nézte őt, nem segített, de nem is zavarta.

Néhány perc után Harry elméjét megtisztítva ismét pajzsának létrehozására koncentrált, és Dracóra nézve aprót biccentett. Néhány
másodpercig volt képes csupán a helyén tartani, majd lehullott, és ismét hozzáférést engedett Dracónak.

A Félvér Herceg két könyvének villanásai… Munka a bájitaltan teremben… Iszogatás Lumpsluckkal és Hagriddal az óriás kunyhójában…

Harry erőset taszajtott a betolakodó elmén, mire négykézlábra esett, mintha egész testét előretolta volna, nem csak az elméjéből
próbálta volna kitessékelni Dracót. Megint levegő után kapkodott, a feje kopogott, de most már fizikai rosszullétet is érzett. Nagyokat
nyelt, keserű epét érzett a szájában, és attól tartott, mindjárt hányni fog.

Hallotta, hogy Draco leül az ágy szélére, és tudta, hogy pillanatnyilag befejezték.

– Van valami sémája a képeknek? – kérdezte Draco nyugodtan.

– Igen – nyögte Harry, lassan hátradőlve a sarkaira.

Draco kitartóan bámulta őt, és Harrynek fogalma sem volt, mi folyik a nyugodt álarc mögött.

– Miért érzem magam annyira rosszul később? – nyöszörögte Harry.

– Mert ez támadás – felelte Draco. – Az elme és a test is visszautasítják azt a jelenlétet, ami nem tartozik oda.

– Oh – mondta Harry. – Azt hiszem, értem.

– Ezt sokban befolyásolja az a tény is, hogy tudatosan próbálod kivetni a jelenlétet – folytatta Draco kioktatóan.

Harry furcsálló pillantással nézett rá. Felismerte az előadásmódot Hermione miatt, de nem volt hozzászokva, hogy ezt Dracótól hallja.
Legalábbis az elmúlt néhány napig nem.

– Ha nem próbálnál ténylegesen harcolni ezzel, a tested nem tiltakozna ennyire erősen – tette hozzá Draco.

40
– Szuper – felelte gúnyosan Harry. – Tehát minél rosszabbul érzem magam, annál sikeresebben küzdök ellene?

– Valami olyasmi – vigyorgott önelégülten Draco. – Valójában kicsit sem csinálod rosszul. Meglehetősen sokat fejlődtél. – Habozott. –
Készen állsz a folytatásra? Csak a gyakorlással válik majd könnyebbé és jobbá.

Mivel eltökélte, hogy végül megtanulja az okklumenciát, ezért Harry figyelmen kívül hagyta a rosszullétét, behunyta a szemét, és ismét
nekilátott, hogy felállítsa a pajzsát.

*****

Egy újabb héttel később Harry valóban sokkal jobb formában volt, mint hosszú ideje bármikor. A meditációs technikáknak
köszönhetően könnyebben tudott aludni, és távol tartani az állandóan visszatérő gondolatait. Még mindig voltak rémálmai, de az
álmatlansága drámaian csökkent, úgyhogy mindent összevetve sokkal többet aludt.

Fejlődött. Egyre hosszabb és hosszabb ideig tudta fenntartani a pajzsát. Akkor Draco erősebben kezdett nyomulni, több erőt
alkalmazott, hogy megpróbáljon betörni a gondolataiba. Harry pedig a pajzsának erején és megtartásának időtartamán dolgozott. És
megtanulta gyorsabban felállítani. Még nem vált automatikussá, de kezdte elhinni, hogy eljut majd odáig. Folyamatosan gyakorolt, azzal
az osztatlan figyelemmel, amit általában csak az olyan dolgoknál alkalmazott, mint a kviddics.

Draco nagyon kevés megjegyzést tett a felvillanó képekre, amiket Harry elméjében látott, aki nagyon hálás volt, amiért a másik nem
kérdezett semmit. Nem tudta biztosan, mi tartotta féken Dracót, figyelembe véve, hogy normál esetben gúnyolódna Harryvel minden
apró információmorzsán, amit megtudott.

Viszont sokkal jobban kijöttek, mint bármikor a múltban, és ezt Harry kénytelen volt beismerni. Nem bízott meg teljesen Dracóban, de
tudta, hogy akármi is az oka, nem aggódik azért, hogy a másik fiú napvilágra hoz bármit is abból, amit esetleg megtud.

A barátságos ugratás jobban részévé vált vitákkal tarkított kapcsolatuknak, mint valaha. Az időt Victoriával és Harry okklumencia
leckéivel töltötték, de néha egyszerűen csak beszélgettek. Harry kétségbe vonta a saját épelméjűségét, de azt vette észre, hogy kezdi
várni Draco látogatásait.

A hét közepén Harry végül úgy döntött, hogy felhoz egy olyan témát, amire már régóta kíváncsi.

– Hogyan tudsz minden nap kijönni a házból, hogy ide gyere? – kérdezte.

Draco megmerevedett.

– Anya azt hiszi, hogy a barátaimat látogatom. Nem kedveli a dolgot, de megengedi, mert ez legalább rákényszerít a szobám elhagyására
egy időre – felelte.

– Malfoy, kik a barátaid? – kérdezte Harry óvatosan.

Draco sokáig maradt csendben, és Harry már feladta, hogy válaszolni fog.

– Crak és Monstro csak talpnyalók voltak – szólalt meg hirtelen a mardekáros. – Pansyt csak az arcmása érdekelte, Millicent pedig
Pansy utánfutója volt. Használtam őket. Nem voltak a barátaim.

– És mi van Zambinivel? – kérdezte Harry tétován, mert tudta, hogy Draco mérges, csak nem igazán tudta biztosan, hogy kire vagy
mire irányul a dühe.

Draco néhány pillanatra bezárta a szemét.

– Blaise a barátom volt – mondta feszült hangon.

– Már nem az? – faggatta Harry.

– Potter, nem akarok erről beszélni! – csattant fel Draco.

– Miért nem a barátod már? – tartott ki Harry. – Azért, mert most itt vagy? Vagy történt valami korábban?

– Blaise nincs politikailag elkötelezve – felelte Draco mérgesen. – Nekem egy feladatot kellett teljesítenem, politikailag rendkívül
elkötelezetten. Megszabadultam tőle.

Harry pislogott, és megpróbálta megérteni.

– Megszabadultál tőle – ismételte színtelen hangon.

41
– Eltaszítottam őt, Potter – vágta rá türelmetlenül Draco. – A barátom volt, nem akartam, hogy belekeveredjen, és nem akartam, hogy
beleavatkozzon.

– Beleavatkozott volna? – kérdezte Harry.

Draco egy kicsit leereszteni látszott.

– Nem tudom – ismerte be.

– Hiányzik neked – állította Harry.

Draco félrenézett, és nem válaszolt.

*****

Harry a következő pár napban jóval többször gondolt erre a beszélgetésre, mint kellett volna. Tudta, hogy muszáj visszatérnie a
horcrux-kérdésre, különösen most, hogy sokkal járatosabbá vált az okklumenciában.

Ennek ellenére még mindig azon kapta magát, hogy Dracóra és Blaise-re gondol. Nyomasztotta a gondolat, hogy Draco esetleg a
barátnál többnek tekinti Blaise-t, és erősen próbált nem gondolni erre. Helyette arra a tényre koncentrált, hogy úgy tűnt, Dracónak
egyáltalán nincs barátja.

És azt sem hagyta ki a sorból, hogy Draco sokkal boldogabbnak látszott, amikor megérkezett Dursleyékhez, mint amikor távozott.
Nem hitte, hogy ez csak Victoria miatt lenne. Egyszerűen csak legtöbbször Harry volt Draco egyetlen társasága az anyján kívül, és ez
zaklatta Harry griffendéles érzékenységét.

Persze teljesen figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy Victoriát és Winkyt – egy kisbabát és egy házimanót – leszámítva, az ő egyetlen
társasága is szinte ugyanúgy csak Draco volt. De tudta, hogy őt barátok várják, akik tárt karokkal üdvözölnék. Draco viszont
rettenetesen egyedül volt.

Tehát, amikor péntek délután a barátainak írt választ Hermione egy újabb levelére, végül Blaise Zambininek is írt egy óvatos levelet.

Tétovázott, mielőtt elküldte volna, és azon gondolkodott, hogy nem viselkedik-e tiszta idiótán. Valójában még csak azt sem tudja,
melyik oldalhoz hű Draco. Így nincs is igazán értelme megpróbálni kibogozni egy másik mardekáros hűségét. Mi lenne a célja? Mert
sajnálja Dracót? Mert, ha beszél Blaise-zel, akkor több információhoz jut Dracóról?

Miközben bemesélte magának, hogy nem fog fájni kicsivel több információt gyűjteni és kipuhatolni egy másik lehetséges szövetségest,
Harry nekidurálta magát, és elküldte a levelet.

*****

– Hol van Piton? – kérdezte Harry.

Draco élesen ránézett.

– Miért?

– Mert tudni akarom – vágott vissza Harry.

– Potter, nem mondhatom el neked – csattant fel Draco. – És azt hiszem, te is tudod ezt, ezért nem kérdeztél engem mostanáig.

– Vele élsz – mondta Harry. – Vagy ő él veled – helyesbített.

Draco összehúzta a szemét.

– Ő az egyetlen, aki segít engem és anyámat életben tartani.

Harry bólintott. Ő maga is ugyanerre a következtetésre jutott, habár még mindig nem értette egészen.

– Piton miért tanúsít akkora érdeklődést aziránt, hogy megvédjen téged és az anyádat?

Draco tekintetét a karjában tartott babára szegezte, és úgy tűnt, alaposan megfontolja a válaszát.

– Ő a keresztapám – ismerte be végül.

Harry meglepetten pislogott. Erre nem számított, de most rájött, hogy ennek igenis van értelme. Piton megtette, amit tudott, hogy
megvédje a családját, még ha az említett család a háború rossz oldalán is állt.

42
Felsóhajtott, és rájött, hogy ő és Piton valószínűleg mindketten a világos oldalon állnak, miközben védeni próbálnak egy, a sötét
oldalon álló családot – ugyanazt a családot. Aztán eszébe jutott még valami, és élesen nézett fel Dracóra.

– Tudom, hogy azért nem álltál át a másik oldalra, mert védeni próbálod a családod – mondta, miközben Draco arcát figyelte. – Ez azt
jelenti, hogy nem fogsz oldalt váltani Piton miatt – mert ő ténylegesen a családod része?

Draco nagyot sóhajtott, úgy tűnt, nem igazán akar válaszolni, de azért mégis megtette.

– Semmi reményem nincs rá, hogy ő valaha is oldalt vált – felelte határozottan. – Azt hiszem, az anyám talán hajlandó lenne elrejtőzni,
de rengeteg dolgot kell figyelembe venni.

Harry emlékezett a tényre, hogy Dracónak szüksége van a választási lehetőségekre, és valójában még kell nyújtania egy elfogadható
lehetőséget. Átmeneti állapotban léteztek, amíg Harry az okklumenciát tanulta, de most már itt volt az ideje, hogy a helyzet
megváltozzon.

Draco egyáltalán nem látszott nyugodtnak azzal az iránnyal, amerre a beszélgetés kanyarodott, és Harry hagyta, hogy ejtsék a témát.
Ámbár újult eltökéltséggel megesküdött, hogy valahogy elő fog állni valami elfogadható ötlettel Draco számára – talál olyan helyet, ahol
Draco és a családja biztonságban lesznek Voldemorttól.

És akkor Dracón állna a választás.

*****

Amikor Draco másnap reggel megérkezett, Harry már indulásra készen állt.

– Meddig tudsz ma maradni? – kérdezte Harry.

– Ebédig, ahogy egész héten is – felelte csípősen Draco. – Miért?

– Mert vannak elvégzendő dolgaim ma reggel, és szükségem van hozzá Winkyre is – felelte Harry. – A délelőtt javarészében egyedül
leszel itt Victoriával. Vasárnap van, tehát még a rokonaim is elmentek a városból. Csak ketten lesztek. Tudod kezelni a helyzetet?

Draco kicsit idegesnek tűnt, és talán még egy kicsit csalódottnak is.

– Hová mész? – kérdezte.

Harry megrázta a fejét.

– Nem mondhatom el neked – felelte. – Csak neki kell látnom a dolgaimnak. Már kicsivel több, mint egy hónapja itt vagyok, de nem
maradhatok itt örökké. Vannak füleseim, amiket el kell kezdenem ellenőrizni.

Draco Victoriát bámulta, kicsit elveszettnek és idegesnek látszott. Ez az első alkalom, amikor valóban egyedül marad a lányával. Harry
sietett őt megnyugtatni azzal, hogy utasítást adott Winkynek, hogy reagáljon, ha Draco hívja ma délelőtt segíteni.

Harry, maga is idegességet érezve, elindult a Grimmauld térre. Nem Dracóért aggódott, hanem amiatt, hogy mit fog találni az öreg
házban.

*****

Harry besurrant a sivár házba, és utálta azt a tényt, hogy azt tervezi, itt fog élni. Az volt a szándéka, hogy idehívja Winkyt, és megnézik,
mit tudna tenni a manó annak érdekében, hogy legalább félig élhetővé tegye a helyet neki és Victoriának – és remélhetőleg Dracónak.
Ám először meg akarta nézni, hogy van-e még valami furcsa üzenet otthagyva neki a konyhában. Az a helyiség volt mindig a fő
találkahely a házban.

– Capitulatus!

Amint benyomta a konyába vezető ajtót, a pálcája kirepült a zsebéből. Tekintete vadul körbeszáguldott, és meglátta, ahogy Piton mered
rá dühösen, pálcájával közvetlenül Harry mellkasára célozva.

– A francba! – ordította Harry. – Mi volt ez?

– Most sem vagy körültekintőbb, mint máskor – jegyezte meg hidegen Piton.

– Igen. Nos, ez a hely biztonságos – mormolta Harry, majd az asztalhoz sétált, és lehuppant az egyik poros székre. Megpróbált
közömbösnek látszani, de azért gyanakvóan figyelte Pitont. Nagyon is tudatában volt annak a ténynek, hogy ha tévedett Piton hűségét
illetően, akkor máris világrengető bajban van.

43
Piton szemei fenyegetően összeszűkültek.

– És milyen megfontolásból hiszed azt, hogy ez a hely biztonságos?

– Hát, abból, amit megállapítottam, pillanatnyilag csak maga és én vagyunk azok, akiknek hozzáférése van ehhez a házhoz – felelte
Harry.

Piton becsmérlően horkantott.

– Azt hiszed, velem biztonságban vagy? – kérdezte, de azt nem tagadta, hogy ők az egyetlenek, akik átjuthatnak a rezidencia
védővarázslatain.

Harry mély levegőt vett, de aztán felemelte a fejét, hogy határozottan nézzen szembe Piton tekintetével.

– Azt hiszem – felelte büszkén arra, hogy hangsúlya nyugodt és egyenletes maradt.

Rendkívül elégedett volt az erőfeszítésével, amikor enyhe meglepetés futott át Piton arcán. Persze Piton azonnal visszatért a gúnyos
nézésére, de Harry számított erre.

– Nem hitted magad annyira biztonságban velem, amikor utoljára találkoztunk – mondta a férfi.

– Persze, hogy nem! Épp akkor ölte meg Dumbledore-t! – kiabálta Harry, ahogy a haragja kitört. – Mit kellett volna hinnem?

– És mi változtatta meg ennyire drasztikusan a véleményedet? – gúnyolódott Piton gyanakvóan összeszűkült tekintettel.

Harry csattanva zárta össze a száját a visszavágásra, olyannyira, hogy megharapta az ajkát. Elfordult Pitontól. Ez egy átkozottul jó
kérdés. Még mindig ellentmondást érzett erre a helyzetre, de itt volt, és látszólag hajlandó volt a bizalmát a férfibe fektetni.

Harry elhitte, amit Draco mondott erről az emberről. Draco nem próbálta őt meggyőzni arról, hogy Piton jó fiú. Valójában épp az
ellentéte történt. A Dracótól származó információ azzal kombinálva, amit ő tudott, oda vezetett, hogy Piton még mindig a világos oldal
kéme. Nem mintha ebből bármennyit is elmondhatna magának a férfinak.

Reszketve szívta be a levegőt.

– Dumbledore azt mondta, hogy maga megbízható – mondta Harry.

– Ahogy már te is rávilágítottál, megöltem őt, Potter – jegyezte meg mereven Piton. – Világos, hogy Dumbledore olyan emberbe
fektette a bizalmát, akibe nem kellett volna.

Harry zavartan bámulta a férfit, megpróbálva feldolgozni, amit az imént hallott.

– Egyébként is meghalt volna – mondta lassan. – Dumbledore segített megmenteni mindannyiunkat, amikor könyörgött azért, hogy
maga ölje meg őt. Határozottan nem azért rimánkodott, hogy kímélje meg az életét.

Eltűnődve rázta a fejét, és továbbra is hangosan gondolkodott és érvelt.

– Abban bízott, hogy maga majd megvéd minket. Azt hiszem, talán utolsóként azt kívánta magától, hogy segítsen nekem. Azt hiszem,
ezzel elérte, hogy megvédje magát és a kém státuszát.

Pillantása találkozott Piton tekintetével.

– Egyébként is haldoklott, de így elérték, hogy maga képes legyen továbbra is segíteni a háborúban, és az álcája sem sérült meg – ami
azt jelenti, hogy az adott körülmények között azért könyörgött magának, hogy ölje meg őt.

Piton mereven viszonozta Harry tekintetét, de pillantása valami olyan érzelemtől csillogott, aminek Harry nem tudott nevet adni.

Harry megint félrenézett.

– Én legalább annyira hozzájárultam a halálához, mint maga – állította, alig hallható hangon. – Nem hiszem, hogy bármelyikünk ezt
akarta volna, de mindketten pontosan azt tettük, amit ő akart – mondta, és hangjába keserűség szivárgott, amely felváltotta a fájdalmat.
– Az benne az irónia, hogy maga valószínűleg nem került volna ebbe a helyzetbe, ha aznap este Dumbledore és én nem tesszük azt,
amit tettünk.

– Potter, te nem tudod a teljes történetét annak az éjszakának – szólt közbe Piton élesen.

– Maga sem – vágott vissza Harry. – És eleget tudok – tette hozzá. Tudta, hogy mindketten kerülték Draco említését, vagy azt, hogy mi
volt a szerepe.

44
– Nem tudsz semmit – gúnyolódott Piton.

– Tudom, hogy maga egy szemétláda, akármelyik oldalon is áll – csattant fel mérgesen Harry.

Megdöbbent, amikor Piton sötéten kuncogni kezdett.

– Akkor ki kell, hogy javítsam magam. Egy dolgot mégis tudsz.

Harry a kezébe temette a fejét és felnevetett, kicsit hisztérikusan ugyan, de nevetett. Meglepődött, amikor Piton egy varázslattal
megtisztított egy másik széket, mielőtt vele szemben leült volna.

– Azt hiszed, hogy ugyanazon az oldalon állunk – kezdte lenézően Piton.

– Igen – felelte óvatosan Harry, tudatában annak, hogy ez nem igazán volt kérdés.

Piton kurtán bólintott.

– Akkor ez kicsit könnyebbé teszi a helyzetet. – A fintora meghazudtolta, hogy mégis mennyire gondolja könnyűnek. – Kapcsolatként
van szükségem rád.

– Mi?! – kiáltott fel hitetlenkedve Harry.

– Összekötőként, Potter – gúnyolódott Piton megvetően. – Szükségem van rád, hogy információt továbbíts a Rend felé.

Harry üresen bámulta őt.

Piton türelmetlenül felhorkant.

– Én magam képtelen vagyok kapcsolatba lépni a Renddel. Te tovább tudod adni a szükséges információkat, hogy segíts a Rendnek
megvívni ezt a háborút.

Harry értette, amit Piton mondott, de nehezére esett felfogni, hogy Piton tényleg neki fogja továbbítani a halálfalók terveit.

– Ugye, nem gondolja komolyan, hogy a Rend valóban hinni fog nekem, amikor megpróbálom továbbítani az információkat?

– Potter – kezdte hidegen Piton –, te képes vagy a látomásaidként továbbítani a híreket. Vannak, akik tudnak erről, és kérdés nélkül
hisznek majd neked.

Harry lassan bólintott, igyekezett mindezt feldolgozni az elméjében.

– Ki tud a látomásaimról? – Meglehetősen biztos volt benne, hogy Piton tudja rá a választ, amikor ironikus módon neki magának
fogalma sincs róla.

– Elsősorban McGalagony és Lupin – vetette oda Piton. – A Rend többi tagja tudatában van, hogy van valamiféle kapcsolatotok, de
nem értik pontosan, hogyan csatlakozol a Sötét Nagyúrhoz. Dumbledore nem hitte, hogy ennél többet kell tudniuk.

– Miért nem maga megy el az egyikükhöz? – kérdezte Harry.

– Megöltem a vezetőjüket – felelte Piton érdes hangon. – Azt hiszik rólam, hogy áruló vagyok. Azelőtt sem bíztak bennem. Most sem
hinne nekem egyikük sem.

– És azt gondolta, én majd fogok? – kérdezte Harry hitetlenkedve.

Piton merengve nézte őt.

– Eljöttél – mondta egyszerűen.

Harry pislogott. Ezzel igazán nem tudott vitába szállni.

– Hát, biztosan vannak mások, akik elhiszik, hogy még mindig a jó oldalon áll – mutatott rá Harry egy másik szemszögből. –
McGalagony… vagy Lupin. Miért ne?

– Te több titkos információhoz jutottál – magyarázta Piton, aki ebben a pillanatban inkább hasonlított Harry tanárához. – Tudatában
vagyok, hogy Dumbledore olyan információkat adott át neked, amiket senki másnak. Talán nem tudsz annyit, amennyit én szeretnék,
de azt hiszem, te tisztában vagy vele, hogy mibe fog kerülni a végére érni a háborúnak – ismerte be.

Harry elképedve bámult, miközben Piton folytatta.

45
– A Rend nem érti ennek a háborúnak a belső működését. A dolog bökkenője, hogy te központi szerepet játszol a befejezésében.

Harry összerezzent a Piton által választott megfogalmazáson, mire a férfi élesen ránézett.

– Biztosan tudod, hogy nyakig benne vagy ebben a háborúban – gúnyolódott.

Harry nagyot nyelt.

– Igen, tudom – motyogta.

– Van bármi fogalmad arról, hogy mit kell tenned? – kérdezte Piton szúrós szemmel.

– Tudom, mit kell tennem, már csak ki kell találnom, hogy a fenébe tegyem meg – felelte keserűen Harry.

– Javaslom, rövid távon találd ki – vágta rá kurtán Piton.

– Hát persze – felelte gúnyosan Harry, bár hálás volt, hogy Piton nem kérdezte, mit tud. Ehelyett Piton átváltott a kikérdezésére.

– Gyakoroltál? – kérdezte.

Harry sóhajtott, mert tudta, hogy Piton az okklumenciára célzott, és azonnal bezárta a szemeit, hogy felállítsa a mentális pajzsát.

– Igen – felelte. Nem lepődött meg, amikor egy másodperccel később érezte Piton szondázó jelenlétét.

Szorosan zárva tartotta a szemét, és minden energiáját arra összpontosította, hogy a helyén tartsa a pajzsát. Piton húsz másodperc után
visszahúzódott, és Harry óvatosan kinyitotta a szemét.

– Még nem elfogadható – mondta Piton, de gyanakvóan meredt Harryre.

– Dolgozom rajta! – kiáltott fel Harry.

Piton csupán kurtán biccentett, mielőtt hirtelen felállt.

– Kedden délelőtt tizenegykor itt találkozunk. Sajnálatos módon holnapra más tervem van.

Harry felsóhajtott, mert nem volt biztos benne, hogy tudni akarja, milyen más tervei vannak Pitonnak.

– Igen, uram – felelte komolyan. Fogalma sem volt, hogyan fogja Victoria problémáját elintézni. – Uram? – kiáltott fel hirtelen.

Piton kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Lehetséges lenne más embereket idehozni magammal? – kérdezte Harry. – Engedni fogják a védővarázslatok?

– Dumbledore úgy állította be a védelmet, hogy csak téged és engem engedjen be, nyilvánvalóan előre látva, hogy szükségünk lesz egy
biztonságos találkozóhelyre – felelte fanyarul Piton.

– Erre én is rájöttem – vágott vissza Harry. – De tudnom kell, hogyan hozhatnék be másokat.

– Nem érdekelnek a kis barátaid – gúnyolódott megvetően Piton. Ű

– Ne aggódjon! Nem terveztem, hogy olyan helyzetbe hozzam őket, ahol magával kell szembenézniük – vágott vissza gúnyosan Harry.

Piton orrcimpái megremegtek, ugyanakkor a tekintete fenyegetően összeszűkült.

– Akkor kit akarsz idehozni? – kérdezte.

Harry félrenézett, és beleharapott az ajkába. Nem tudta biztosan, hogyan fogja megmagyarázni Victoriát, és nem hitte, hogy
pillanatnyilag jó ötlet lenne Dracót említenie.

– Hermione szeretné átnézni az itteni könyvtárat – felelte végül, valójában nem válaszolva a kérdésre, de előállva egy igaz állítással.

– Már megmondtam, Potter – mondta jegesen Piton –, hogy nem fogod idehozni őket. Azt hittem, most az egyszer megértetted a
kockázatokat.

– Értem – csattant fel Harry. – Rendben, felfogtam.

– Senkit nem leszel képes idehozni – mondta Piton, mély és veszélyesen fenyegető hangsúllyal.

46
Harry összehúzta a szemét.

– Ha valaha úgy döntenék, hogy bárkit is idehozok, akkor átkozottul biztos lehet benne, hogy az olyasvalaki lesz, akiben mindketten
megbízhatunk.

– Na és, kit akarsz idehozni? – kérdezte Piton. – Tudom, hogy van valaki.

Harry dacosan meredt rá.

– Egy gyereket! Egy ártatlan apró lánykát, aki szintén ennek a háborúnak az áldozata. Fogalma sincs arról, hogy én ki vagyok, sem arról,
hogy maga kicsoda. Azt hiszem, benne megbízhatunk – mondta gúnyolódva.

Piton hökkenten pislogott.

– Honnan szereztél egy kisbabát, és miért nincs valaki olyannal, aki megfelelően tud róla gondoskodni?

– Ez nem számít! – kiabálta dühösen Harry. – Ő csak egy áldozat, és nem akarom, hogy bárki is megtudja, különben elveszik tőlem!

– Nem követelhetsz magadnak egy gyereket, és túl tudatlan vagy ahhoz, hogy megfelelően gondoskodj róla – vágta rá becsmérlően
Piton.

– Ehhez magának semmi köze, és nem kértem az engedélyét! – ordította Harry. – Csak annyit akartam tudni, hogyan hozhatnám ide,
hogy biztonságban tudjam!

– Az átkozott idióta griffendéles megmenti a bajba jutott kisasszonyt – gúnyolódott undorodva Piton.

– Ha így akarja látni, akkor igen – csattant fel Harry.

Piton közel hajolt hozzá, és dühösen meredt rá.

– Vidd el őt a megfelelő hatóságokhoz, Potter. – Aztán felegyenesedett, Harry pálcáját az asztalra hajította, és kiviharzott a szobából.
Egy másodperccel később Harry hallotta a bejárati ajtó csapódását.

Harry csalódottan felsóhajtott. Hisztérikusan röhögni akart arra az iróniára, hogy Piton mit meg nem tenne, hogy megvédje Victoriát,
ha tudná, kinek a gyereke.

*****

– Winky – szólalt meg fáradtan.

A házimanó majdnem azonnal mellette termett. Harry tudta, hogy várta a hívását.

– Igen, Harry uram?

Aztán észrevette, hol áll, és rémülten felsikoltott.

– Harry uramnak ez nem megfelelő és Victoria kisasszonynak sem.

– Tudom – sóhajtott Harry. Utálta ezt tenni, mert rettenetesnek tűnt az egész munkát valaki másra testálni, de akkor is muszáj volt. –
Winky, azt szeretném, ha a konyhát és az egyik hálószobát lakhatóvá tennéd nekünk. És magadnak is takaríts ki valahol egy helyet. –
Körülnézett a mocskos konyhában. – Azt hiszem itt az alagsor a legjobb hely a kezdésre.

A manó feje dühösen mozgott fel-le.

– Igen, Harry uram. Winky azonnal kezdi.

– Sajnálom, hogy ezt kell kérnem tőled, de szükségünk van erre a helyre – mondta Harry.

– Winky mindenről gondoskodni fog – felelte határozottan a kis lény. – Harry uram azt szeretné Winkytől, hogy ennivalót is szerezzen?

Harry a szemöldökét ráncolta.

– Meg tudod tenni? – kérdezte. Soha nem gondolt erre ezelőtt. Tudta, hogy a házimanók főztek, de fogalma sem volt, hogy ki vásárol
be.

Winky lelkesen bólintott, és Harry elképedésére elmagyarázta azokat a piacokat, amiket a házimanóknak hoztak létre. Sok házimanótól
várták el, hogy elvégezze a mindennapi bevásárlást a háztartás számára. Amikor Harry a pénzről kérdezte őt, a manó leírt egy olyan

47
eljárást, ami Harryt kicsit a hitelkártya kiváltásra emlékeztette. Nem egészen értette, de valahogy a házimanó mágikus aláírása
csatlakozott a sajátjához, amikor ők egymáshoz kapcsolódtak, és bármikor, amikor vásárol majd valamit, el fogják küldeni az
elszámolást a Gringottsba, és a pénzt a manó gazdájának számlájáról fogják levenni.

Ez kicsit fortélyosnak hangzott Harry számára, de a manó udvariasan felvilágosította, hogy minden családi házimanó hozzászokott
ehhez a fajta tranzakcióhoz. Mivel összekötötték vele, ő nem vásárolhat senki másnak, és sosem venne semmi feleslegeset.

– Na és, hogyan vesszük rá a koboldokat, hogy a pénzt az én Black-örökségemből vonják le, és ne a Potter széfemből? – kérdezte
Harry kíváncsian.

– Harry uramnak ezt el kell mondania a koboldoknak – felelte kimérten Winky.

Harry felsóhajtott.

– Haláli – motyogta. Úgy tűnt Winky gondoskodni tud a háztartáshoz szükséges vásárlásokról, de először neki kell tájékoztatnia a
kötelékről a koboldokat. A manó biztosította őt, hogy ez egy gyors és könnyű eljárás, de valahogy ebben Harry kételkedett. Soha
semmi sem gyors és könnyű.

Harry magával vitte Winkyt, és besettenkedtek a Gringottsba. Pontosabban Harry besurrant, Winky pedig felbukkant mellette, épp a
főbejárat előtt. Hálás volt, hogy nem kígyóztak rendkívül hosszú sorok, mint a korábbi nyarakon.

És kellemesen meglepődött, amikor minden épp annyira egyszerű volt, ahogy Winky elmondta. Egy kis papírmunka, mindkettőjük
mágikus szignatúrájának ellenőrzése, és máris készen voltak. Harry még hálásabb volt, amikor nem találkozott senki ismerőssel.
Visszaküldte Winkyt a Grimmauld térre, hogy lakhatóvá tegye számukra, ő pedig a Privet Drive-ra hoppanált.

48
 Hatodik fejezet

Harry kedden reggel Winky és Draco felügyeletére bízta Victoriát a Dursley házban, és elhoppanált a Grimmauld térre.
Szórakoztatónak találta, hogy Draco mennyire hálás volt, hogy most Winky is a segítségére lesz. Ugyan ő is jól csinált mindent
Victoriával, de közel sem érezte magát annyira járatosnak a baba gondozásában, mint Harry.

Harry kicsit idő előtt érkezett, és arra számított, hogy Piton már megérkezett. Meglepődött, amikor mégsem találta ott, de még inkább
meglepődött a konyha kinézetén. Elképedve bámulta a helyiséget, ami alig két nappal ezelőtt még úgy nézett ki, mint egy koszos
porfészek. Most határozottan tisztának látszott. A változás ámulatba ejtő volt.

Kíváncsian indult leellenőrizni a szekrényeket. Azok belseje is csillogott-villogott, ráadásul fel is voltak töltve. Máris sokkal jobban
érezte magát attól, hogy végül is beköltözik majd ide, és hozzákezdett teát készíteni. Furcsa módon büszke volt, tekintve, hogy ő aztán
egyáltalán nem vette ki részét a munkából, amivel szalonképessé tették a konyhát.

Épp egy csésze teát töltött, amikor Piton belépett a házba. A férfi megtorpant a konyha küszöbén.

– Potter – szólalt meg mereven. – Hogy a fenébe lett ez a szoba ennyire tiszta?

Harry vetett rá egy pillantást.

– Kér egy csésze teát? – kérdezte felelet helyett.

Piton nagyot fújt, megint körülnézett, aztán – Harry meglepetésére – hálásan bólintott. Leült az asztalhoz, Harry pedig kitöltött egy
újabb csésze teát, és minden kelléket felszolgált.

Aztán leült a saját csésze teájával, és figyelte, ahogy Piton aprólékosan elkészítette a magáét, mielőtt belekortyolt volna.

– Potter – szólalt meg fáradtan a tanár. – Hajlandó lennél megmagyarázni, mégis hogyan érted el ezt?

Harry észrevette, hogy a férfi ezúttal különösen nyúzottnak látszott, és nem tűnt úgy, hogy van energiája a Harryvel való vitára. Harryt
ez arra az időre emlékeztette, amikor Draco először kezdett Dursleyékhez járni, és rájött, hogy mindkettőjükért belenyilall az
aggodalom.

– Én… huh, valahogy szert tettem egy házimanóra – ismerte be Harry.

– Siporon felül? – kérdezte Piton.

Harry orra automatikusan húzódott undorra Sipor nevét meghallva.

– Igen. Sipor valószínűleg Sirius anyukájának évekkel ezelőtt bekövetkezett halála óta nem takarított ebben a házban. Szereztem olyat,
aki nyilvánvalóan sokkal hasznosabb.

– Potter, nekünk nem lehetnek itt olyan házimanóink, akik nincsenek hozzánk kötve – mondta Piton, és hangsúlya ismét élesre váltott.

– Magam is rájöttem – mondta Harry, figyelmen kívül hagyva Piton tónusát. – Tehát, khm, magamhoz kötöttem egyet.

Piton vizsgálódóan nézett rá.

– Mondd azt, hogy nem kötötted magadhoz azt a Dobby nevű teremtményt!

– Merlinre! Nem! – kiáltott fel Harry rémülten. – Azt nem élném túl!

Megesküdött volna rá, hogy látta Piton ajkait megvonaglani a mulatságtól.

– Akkor ki az? – kérdezte a férfi.

Harry óvatosan nézett rá.

– Winky – ismerte be csendesen.

– Ah – felelte Piton értőn. – Le vagyok nyűgözve, Potter. Valószínűleg bölcs választás, különösen azt figyelembe véve, hogy ismered az
előélete egy részét.

49
– Nem igazán aggódtam a hűsége miatt – felelte fanyarul Harry. – Vagy legalábbis nem az után, hogy megtörtént a kötés.

– Valóban – mondta Piton, mielőtt belekortyolt a teájába.

Harry egy kicsit szürreálisnak találta a helyzetet, különösen az után az ellenséges viszony után, amiben az utolsó alkalommal találkoztak.
Gyakrabban kell neki teát felajánlanom – határozta el.

– Vakmerőség lenne azt hinnem, hogy az általad említett gyereknek valami köze van a hirtelen szerzett újabb házimanódhoz? – vetette
fel Piton nyugodtan.

Harry megmerevedett. Nem akart megint Victoria miatt veszekedni, és próbált úgy válaszolni, hogy ne hangozzon túl védekezőnek.

– Segítségre volt szükségem, mert nem tudok egyszerre gondozni egy kisbabát és megvívni egy háborút – magyarázta.

Piton áthatóan nézett rá, amitől Harrynek fészkelődni támadt kedve még azután is, hogy tekintetét lefelé fordította az asztal lapjára.

– Potter, ez a gyerek törvénytelen? – hangzott a kérdés.

– Igen – válaszolta Harry az igazsághoz hűen. Csak éppen nem az enyém. – Csak azután szereztem tudomást Victoriáról, miután a nyár
kezdetén visszatértem Dursleyékhez. Az anyja rettegett a mostanság történő dolgok miatt. Elhoztam őt, de sajnos az anyját és annak
családját is megölték nemrég az egyik támadás során – folytatta csendesen. – Pillanatnyilag én vagyok az egyetlen, akire számíthat.

– Arra következtetek, hogy a barátaid nem tudnak erről a legutóbbi fejleményről – mondta Piton, és Harry rájött, hogy ez nem kérdés
volt.

Egyszerűen megrázta a fejét. A barátai tényleg nem tudták, és ha rájönnek, nem tudta biztosan, ki fogja előbb megölni: Ron, a Dracóval
való kapcsolatáért, vagy Hermione, mert magához kötötte Winkyt. Eltekintve mindenféle politikai és biztonsági tényezőtől, mindent
egybevetve, bölcsebbnek látta egyelőre nem tájékoztatni a barátait.

– Weasleyék azt hiszik, hogy a hónap végén, a születésnapom után, az Odúba fogok költözni – magyarázta halkan. – Remélem, helyette
inkább ideköltözhetek. Ha Winky képes volt minderre – intett a makulátlan konyhára –, akkor biztosan sikerül neki élhetővé tennie a
házat az elkövetkező hetekben.

– Sokkal megfelelőbb volna, ha itt élnél – mondta egyetértően Piton. – Ma az okklumenciádon fogunk dolgozni. Winky kitakarít majd
nekünk egy szobát, úgyhogy később el tudjuk kezdeni a sötét varázslatok elleni kiképzésed.

Harry meglepetten nézett rá.

– Képezni fog? – kérdezte.

– Potter, azon az utolsó roxforti éjszakán meghaltál volna, ha helyettem valaki mással szállsz szembe – mondta Piton higgadtan. Most
az egyszer nem vádaskodott, egyszerűen csak tényként közölte.

Harry nyugtalanul megmozdult.

– Ezt már felfogtam – ismerte be. – Ez az egyik oka annak, hogy rájöttem maga melyik oldalon áll valójában, habár eltartott egy darabig
lenyugodnom annyira, hogy megértsem.

Idegesen nézett Pitonra.

– Szeretném, ha tanítana. Csak nem igazán számítottam rá, hogy önként megteszi – mondta. – Az elmúlt néhány héten folyamatosan
dolgoztam az okklumenciámon, és bár biztos vagyok benne, hogy van még mit javítanom rajta, azért készen állok a továbblépésre.

Hirtelen történt, de Harry nem lepődött meg, amikor Piton villámgyorsan előkapta pálcáját és legilimentálni kezdte. Harry nem volt
felkészülve rá, de mégis sikerült a pajzsát elég gyorsan felállítani ahhoz, hogy Piton ne tudjon áttörni rajta. Draco az elmúlt napokban
rákapott arra, hogy a legfurcsább pillanatokban vesse rá a varázslatot, és Harry tényleg eléggé jártassá vált az ellene való védekezésben.

Piton véget vetett a varázslatnak, és meglepetten felvonta a szemöldökét.

– Valóban – mondta –, talán tényleg készen állsz a továbblépésre.

– Felkészültem a kemény munkára – szólt Harry csendesen. – Szükségem van az edzésre, hogy jobban tudjak küzdeni, és muszáj
dolgoznom azon a feladaton, amivel Dumbledore bízott meg. Szükségem van a segítségére, de tisztában vagyok vele, hogy nem igazán
tud nekem segíteni, amíg én nem tanulom meg megvédeni a gondolataimat.

– Nehéz idők állnak előttünk – figyelmeztette Piton.

50
– Tudom – mondta Harry, eltökélten felszegve az állát. – De készen állok arra, hogy megtegyem, amit kell.

Piton összevonta a szemöldökét.

– Ne légy most megint öntelt – jegyezte meg szárazon.

– Nem vagyok – tiltakozott Harry. Kíváncsian billentette félre a fejét. – Miért annyira… nyugodt ma? – kérdezte zavartan. A kedves
nem lett volna eléggé jó szó erre, de majdnem ez csúszott ki Harry ajkán.

– Ez nem tartozik rád, Potter – felelte hűvösen Piton.

Harry elmélkedőn nézett rá.

– Fáradtnak látszik, mintha egész éjjel ébren lett volna – kockáztatott meg egy észrevételt.

– Gyakran vagyok fent egész éjszaka, de igen, ez sokkal nehezebb volt, mint általában – mondta nyugodtan Piton.

– És gondolom, nem mondhatja el, hogy tulajdonképp mit csinált – mondta Harry, némiképp keserű hangsúllyal. Ironikus módon már
tudott a rajtaütésről, amiben Piton részt vett, és tudta, hogy a férfinek több bájital főzését is feladatául adták. Azért mégis bosszantó
volt, hogy Piton nem tud neki ebből semmit elmondani.

– Amikor olyan információ jut a birtokomba, amiről tudnod kell, akkor szólni fogok – mondta Piton higgadtan. – Nincs semmi, amit
tudnod kell a tegnapi éjszaka eseményeivel kapcsolatosan. Nem leszel képes mindenkit megmenteni – közölte összeszűkült szemmel. –
A Sötét Nagyúr a támadásokról csak az éppen elégséges információt osztja ki a követőinek, és nekem még a helyzetemet is meg kell
tudnom védeni.

Harry hosszan kifújta a levegőt, és szórakozottan dörzsölni kezdte a homlokát. Ezt valójában már Dracótól is tudta. Draco rászokott
arra, hogy magával hozza a Reggeli Prófétát, és elmondott Harrynek minden olyan információt, amit össze tudott gyűjteni azzal
kapcsolatban, ami nem volt benne az újságban. Nem mintha lett volna bármi is, amit Harry valóban kezdhetett volna velük, de mégis jó
volt tudni.

– Szóval, hogyan juttatja el nekem a tudnivalót, amikor mégis képes továbbadni valami hasznosat? – kérdezte.

– Egyelőre a házimanód fogja továbbítani az üzeneteket – felelte Piton.

Harry odahívta Winkyt, és kiadta neki az utasítást, hogy hallgatnia kell Pitonra, azután átvizsgálták az egyik társalgót. Piton elmagyarázta
a manónak, hogy hogyan akarja a szobát felállítani edzőteremnek. A házimanó munkához látott, aztán Harry keresztülment egy sokkal
intenzívebb okklumencia teszten.

Büszke volt arra, hogy nagyon is jól szerepelt, de szörnyűségesen rosszul érezte magát utána. Már Dracót is nehéz volt távol tartani az
elméjétől. Pitont kizárni kétszer annyi erőfeszítést igényelt. Aztán a professzor hazaküldte, azzal a kéréssel, hogy másnap délután jöjjön
vissza, mire Harry gyorsan távozott, mielőtt a férfi mégis úgy dönthetne, hogy tovább kínozza.

*****

– Most meg hová mész? – kérdezte Draco ingerülten.

– Dolgom van – felelte oda sem figyelve Harry, miközben felhúzta a cipőit. Elméje már nem igazán volt a szobában. Gondolatai máris
arra jártak, ahová menni készült.

– Most már folyton el fogsz így tünedezni? – gúnyolódott Draco.

– Valószínűleg – válaszolta Harry, majd rápillantott Dracóra, és azon tűnődött, vajon miért is ennyire bosszús.

– Hogy megnézd a menyétkét és a sárvérűt? – kérdezte rosszmájúan Draco.

Valójában nem, gondolta Harry. Azért ment, hogy Draco barátjával találkozzon. Hétfőn kapott egy baglyot Blaise-től, amelyben
beleegyezett, hogy találkozik vele, és most, két nappal később, Harry megint eltűnődött az épelméjűségén.

– Ne hívd így őket – szólt határozottan.

Draco homloka meggyűrődött a szemöldökráncolástól. Harry elégedettséget érzett, hogy nem reagált úgy, ahogy a másik számított rá.
Azon gondolkodott, vajon Draco úgy érzi-e, hogy Harry cserbenhagyja őt, és erről szól ez az egész. Még ha Draco nem is, Harrynek be
kellett ismernie magának, hogy ő személy szerint valahogy így érzett. Meglehetősen hozzászokott ezekhez a reggeli látogatásokhoz.

– Nem láttam a barátaimat, mióta eljöttem Roxfortból – mondta Harry. – Hamarosan találkoznom kell majd velük, de eddig kissé
lefoglalta a nyaramat, hogy megpróbáltam helyrerakni a dolgokat neked és Victoriának – jegyezte meg élesen.

51
Draco még mindig ráncolta a szemöldökét, de enyhén összerezzent Harry megjegyzésére.

– Te… A biztonságos helyünkön dolgozol, ahová mehetnénk? – kérdezte tétován.

Harry bólintott.

– Egyebek között – ismerte be. Pillanatnyilag nem igazán ezen ügyködött, de végre beindultak a munkálatok a Grimmauld téren. –
Remélem, hogy a dolgok helyrerázódnak a hónap végéig – tette hozzá. Biztos volt benne, hogy a ház készen lesz, és remélhetőleg
akkorra Pitonnal is normalizálódik a helyzet – így vagy úgy.

Draco nem tett több megjegyzést, de láthatóan ellazult kissé. Harry megpuszilta Victoria homlokát, elmondta neki, hogy vissza fog
jönni, vetett Dracóra egy utolsó pillantást, aztán máris kint volt az ajtón.

*****

Harry távolról sem volt annyira nyugodt, ahogy az Abszol útra hoppanált, majd beosont a Foltozott Üstbe. Majdnem azonnal meglátta
Blaise-t, és hálás volt, hogy legalább látszólag egyedül volt.

Sajnos Tom is majdnem azonnal meglátta Harryt.

– Harry! Örülök, hogy látom! Mit adhatok? – kérdezte.

– Ma semmit, köszönöm – mondta Harry a fejét rázva. – Csak átutazóban vagyok, mivel ma van egy kis dolgom a mugli Londonban.

– Vigyázzon magára – figyelmeztette Tom. – Manapság sehol sem biztonságos.

– Vigyázok – biztosította őt Harry, majd kislisszolt az ajtón. Szapora léptekkel elindult, némi távolságot akart maga és a Foltozott Üst
között. Végül megérkezett a kis parkba, amiben találkahelyként megállapodtak, és nekidőlt az egyik padnak, amíg várakozott.

Blaise egy perccel később megérkezett, és mintegy véletlenül megpihent az egyik közeli fánál. Bárki szemlélődőnek egyszerűen csak két
barát lennének, akik összetalálkoztak beszélgetni. Ámbár egyikük sem volt annyira laza, mint amilyennek látszott.

– Zambini – szólalt meg Harry nyugodtan, miközben áthatóan figyelte a másik fiút.

– Mit akarsz, Potter? – kérdezte Blaise.

Rögtön a lényegre térni Harrynek is bejött.

– Tudni akarom, hogy te és a családod tényleg semlegesek vagytok-e ebben a háborúban – mondta.

Blaise szemei hitetlenkedve kerekedtek el.

– Miből gondolod, hogy semlegesek vagyunk? – kérdezte.

Harry vállat vont.

– Tudom, hogy nem vagy megjelölve, és az anyukád sem, de nem álltál aktívan az én oldalamon sem – felelte.

– Honnan tudhatnád, hogy nem vagyunk-e esetleg megjelölve? – faggatta Blaise szemöldököt ráncolva.

– Megkérdeztem Voldemorttól, amikor utoljára együtt teáztunk – felelte gúnyosan Harry.

Blaise összerezzent a név hallatán, és mogorván nézett Harryre.

– Te sem vagy nagyobb barátságban a Sötét Nagyúrral, mint én – mondta.

– Miért hívod őt Sötét Nagyúrnak? – kérdezte Harry, azonnal fennakadva ezen. A tény, hogy Blaise megjegyezte, hogy ő sem áll baráti
viszonyban Voldemorttal, nem mondott neki semmit, mivel senki sincs barátságban a rohadékkal.

– Mert történetesen becsülöm az életemet – vigyorgott megvetően Blaise. – Igen, az anyám és én igyekszünk semlegesek maradni, de
tudom, hogy meg akar jelölni, miután végzek a Roxfortban. – A szemöldökráncolása visszatért. – És ha a Roxfort még csak ki sem nyit
a következő tanévben… – elcsuklott a hangja.

– Akkor Voldemort valószínűleg hamarosan meg fog majd jelölni – jelentette ki Harry, befejezve a mondatot helyette.

Blaise egyszerűen csak biccentett. Harry tűnődően nézte őt.

52
– Valójában ezért egyeztél bele, hogy találkozz velem, nem igaz? – Inkább kijelentette, mint kérdezte. Kockázatot vállalt, amikor úgy
döntött, hogy ír Blaise-nek, de még mindig meg volt döbbenve, amiért tényleg kapott választ a levelére.

– Ha valami nem történik hamarosan, akkor nagyon megszívtam – mondta nyersen Blaise. – Nyugodtan állíthatom, hogy semleges
vagyok, meg mindent, amit akarok, de ez nem túl praktikus.

Harry sötéten kuncogott.

– Megakadtál köztem és Voldemort között. Pocsék választás olyasvalakinek, mint te, de ha választanod kell közöttünk, akkor akár
választhatod azt is, aki nem fog téged az első alkalommal megölni – mondta. – Láttad, mi történt Malfoyjal tavaly, és nem igazán
akarod, hogy veled is megtörténjen.

Blaise összehúzta a szemét.

– Potter, pontosan miért léptél kapcsolatba velem? – kérdezte. – Nyilvánvalóan tudatában vagy a korlátozott választási
lehetőségeimnek, de azt hinném, ellenségnek tekintesz.

Harry látványosan visszatette pálcáját a zsebébe, mielőtt beletúrt a hajába, közben pedig átgondolta, hogyan válaszoljon neki. Nem
mondhatja el Blaise-nek, hogy kapcsolatban áll Dracóval. Egyetlen mardekárosban sem bízhat meg ennyire. Egy dolog kockáztatni
önmagát, de egészen más felfedni valaki más titkait.

– Soha nem volt gondom veled – mondta lassan. Egy oldalpillantást vetett Blaise-re. – És te sem igazán tűntél olyannak, mint akinek
közvetlenül velem van problémája.

Blaise csendben maradt, de egyértelműen Harryé volt a teljes figyelme.

– Minden szövetségesre szükségem van, akit csak meg tudok szerezni – mondta Harry, mire Blaise szemöldöke felszaladt.

– Te tényleg segítségért kerestél meg? Egy mardekárost? – kérdezte Blaise.

– Mégis ki mást kérdezhetnék? – tudakolta ingerülten Harry. – Gondolod, hogy helyetted inkább Malfoyjal kellene próbálkoznom? –
kérdezte szarkasztikusan.

Blaise megint összevonta a szemét.

– Erről szól az egész? – kérdezte. – Dracóról próbálsz információt szerezni tőlem?

Harry megdörzsölte a halántékát.

– Már tudok Malfoyról – mondta határozottan, ami sokkal igazabb volt, mint Blaise gondolta volna.

– Szart sem tudsz róla – gúnyolódott Blaise.

– Te tényleg védeni próbálod őt, azután, amit tett? – kérdezte Harry fenyegető tekintettel. Nem tudta elhinni, hogy abba a helyzetbe
került, amikor bizonyos értelemben olyan színjátékot űz, ami nem sokkal ezelőtt tökéletesen valóságos lett volna.

– Az nem ő volt – vágott vissza mérgesen Blaise, megvédve a barátját.

– Utálom azt a szemétládát. Behozta a halálfalókat a Roxfortba, és megpróbálta megölni Dumbledore-t – mondta hidegen Harry. – Ne
próbáld nekem bemesélni, hogy Imperius alatt állt.

– Nem próbálom – csattant fel Blaise. – Baszd meg, Potter! Tudom, hogy Draco elbaszta, de ő csak belegabalyodott valamibe, ami
nagyobb volt, mint ő. Igazán nem akarta megtenni az egészet.

– Mégis megtette – mondta Harry. – Te is tudod, és én is tudom.

– Kibaszottul tudja mindenki – motyogta Blaise.

– A barátod, ugye? – kérdezte Harry.

Blaise elfordította a fejét, és a parkot pásztázta.

– Nem láttam őt, Potter, ha ezt akartad kérdezni – mondta.

– Ha láttad volna, elmondanád nekem? – firtatta Harry.

Blaise vetett Harryre egy oldalpillantást.

53
– Valószínűleg nem – ismerte be. – Beleegyeztem, hogy ma találkozom veled, mert bolondság volna részemről, ha elszalasztanék egy
lehetőséget valamiféle védelem megszerzésére. Viszont ez nem azt jelenti, hogy kiadom a barátaimat ezért a védelemért.

– Mit gondolsz, mit tehetek érted? – kérdezte Harry a szemöldökét ráncolva. – Miért nem mész… – elakadt. Fogalma sem volt, kivel
léphetne kapcsolatba Blaise, aki igazán segíthetne neki.

– Épp most jöttél rá, hogy senki nincs, akihez fordulhatnék, ugye? – vigyorodott el gúnyosan Blaise. – A minisztérium semmit sem ér,
és ha megpróbálnék odamenni segítségért, valószínűleg csak lecsuknának. Nem hinném, hogy bárki megbízna bennem a roxforti
professzorok közül azután, amit Draco tett. Bármennyire is szomorú, most te vagy a világos oldal kibaszott vezetője. Teljesen igazad
volt, amikor azt mondtad, hogy megakadtam közötted és a Sötét Nagyúr között – mondta keserűen.

– Voldemort megpróbált már besorozni téged? – tudakolta Harry.

Blaise megint összerezzent, de megrázta a fejét.

– Még nem – felelte –, de biztos vagyok benne, hogy megteszi még a nyár vége előtt. – Komolyan tekintett Harryre. – Nem vagyok
gyilkos, és nem is áll szándékomban azzá válni.

Harry megint megdörzsölte a homlokát, megpróbálva ezzel elűzni a kezdődő fejfájást. Ez a találkozás Blaise-zel sokkal
bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogy számított rá. Megkapta azt az információt, amiért jött. Tudta, lényegében kihez hűséges Blaise
és, hogy még mindig hű Dracóhoz, habár nem ért egyet barátja tetteivel.

Viszont nem igazán számított arra, hogy Blaise védelmet kér tőle, és abban sem volt egészen biztos, hogy mit tegyen.

– Úgy vélem, több mardekáros is van hozzád hasonlóan szorult helyzetben – motyogta.

– Néhányan – ismerte be Blaise –, de nem sok a mi évfolyamunkból. Most megszívják, hogy a családjuk elhitte azt a sok szart, amit a
Sötét Úr mondott nekik. Az úgynevezett barátaim többsége nem igazán fogta fel, mi történt Dracóval az elmúlt tanévben, de én igen,
és nem akarok ennek részese lenni.

– Mi van Parkinsonnal? – köpte oda Harry. – Azt próbálod nekem bemesélni, hogy még úgy sem vett észre semmit, hogy állandóan
Malfoyra akaszkodott?

– Pansy egy vak, tudatlan picsa – mondta Blaise, és arcvonásait elöntötte egy rosszindulatúan önelégült mosoly. – Bizonyára boldoggá
tesz, ha megtudod, hogy vele kapcsolatban mindig is igazad volt.

– Malfoyról is igazam volt – mondta Harry, és sötét ábrázatot öltött, hogy megőrizze a látszatot. A gondolatai inkább Pansy-picsán
jártak, mint Dracón. Jó volt tudni, hogy maradt legalább néhány mardekáros, akiket még mindig szabadon utálhatott.

– Dracóról nem fogunk megállapodásra jutni – jelentette ki kereken Blaise.

Ennek ellenére Harry tudta, hogy egyetértenek. Blaise-nek hiányzott a barátja és aggódott érte, épp úgy, ahogy Dracónak is hiányzott
Blaise. Harrynek el kellett tűnődnie, ő vajon hogyan érezne, ha hirtelen Ronnal szemben, a háború ellentétes oldalán találná magát.
Nem mintha ez valaha is megtörténhetne, de ha mégis, akkor az határozottan felzaklatná őt.

Ám mégsem villanyozta fel annyira a hír, mint szerinte kellett volna, hogy Blaise és Draco valószínűleg képesek lesznek megint
összejönni. Úgy vélte, az jó, hogy egyikük sem akart halálfaló lenni, és neki erre kellett összpontosítania.

– Nem vagyok biztos benne, mit tehetek érted – mondta lassan, miközben megpróbálta átgondolni a dolgokat. – Tudom, hogy
pillanatnyilag többé-kevésbé biztonságban vagy. Hajlandó vagy elrejtőzni, ha Voldemort úgy dönt, besoroz téged?

Blaise grimaszolt, de bólintott.

– Remélhetőleg ez még csak fel sem fog merülni – mondta hidegen Harry. – Teljes mértékben szándékomban áll olyan gyorsan
elpusztítani Voldemortot, ahogy csak lehetséges. Ámbár tudnám hasznosítani az információkat. – Számítóan tekintett Blaise-re. –
Hajlandó lennél továbbítani bármiféle információt, amit megtudsz?

– Nem tudok sokat, Potter – mondta ingerülten Blaise. – Jelenleg valójában én még mindig semleges vagyok, így az emberek nem
mondanak el túl sokat arról, hogy mi történik.

– Azt hiszem, sokkal többet tudsz, mint amit elmondasz – gúnyolódott Harry. – De legyen, ahogy te akarod. Íme az alku. Tájékoztatsz
engem arról, amit tudsz, és bármiről, amit nyugodt lelkiismerettel elmondanál nekem. Mindemellett, különösképpen azoknak a neveit
akarom, akik veszélyben vannak, mert meg akarják őket jelölni, és ők nem akarják. Ha Voldemort kapcsolatba lép veled, akkor azonnal
tudasd velem. Készülj fel rá, hogy elbújj, ha szükségessé válik, és ha ez megtörténik, akkor felajánlok neked egy biztonságos helyet,
ahová elmehetsz – mondta.

54
Blaise vonakodva egyetértett és azt mondta, hamarosan küld egy baglyot Harrynek. Nemsokára külön utakon elindultak, és Harry a
Grimmauld térre ment, hogy Pitonnal gyakoroljon, miközben gondolataiba merült a mardekárosokról és azok hűségeiről.

*****

– Koncentrálj, Potter!

– Azt teszem! – kiabálta Harry, miközben felkaparta magát a padlóról, az utolsó húsz percben legalább tízedik alkalommal.

Buzgón kívánta, hogy bárcsak Winky sokkal vastagabb szőnyegekkel párnázta volna ki a padlót. Mondhatni, az összes itt volt a nagy
társalgóban. Piton levédte a szobát, úgyhogy biztonságosan gyakorolhatták a párbajozást, de Harry máris szenvedélyesen utálta a
helyiséget.

Piton átfutotta vele azokat a védekező varázslatokat, amiket feltehetően már tudnia kellett az elmúlt hat roxforti éve után. A probléma
abban a tényben rejlett, hogy csak Remus és Piton tanítottak valaha is bármi hasznosat, és talán még az ál-Rémszem. Piton erősen
megdolgoztatta őket az utolsó évben, de ott egy egész osztálynyi diákkal foglalkozott egyszerre. Most egyedül Harry állt érdeklődésének
középpontjában, és ettől egyikük sem volt boldog.

– Potter, hogy számítasz arra, hogy legyőzöd a Sötét Nagyurat, ha még az alapvető varázslatokat sem tudod kivédeni? – kérdezte Piton
utálatosan.

– Alapvető varázslatokat?! – kiáltotta Harry hitetlenkedve. – Ki tudom védeni az alapvető varázslatokat. Csak éppen lila gőzöm sincs,
hogy mit szór rám, nem is beszélve arról, hogy hogyan védjem meg magam tőlük.

– A sötét varázslatok kivédése oktatásod egy lyukas knutot sem ért – jelentette ki megvetően Piton.

– Maga volt az utolsó tanárom – vágott vissza Harry.

Piton fenyegetően összevonta a szemöldökét, és Harry átkozta magát azért, mert nem bírta befogni a száját.

– Egészen egyértelműen hiányzik az első öt év tananyaga – jelentette ki hidegen Piton. – Következtetésképpen az elejéről fogjuk
kezdeni.

Péntek estére Harry csaknem biztos volt benne, hogy Piton belesulykolt minden egyes varázslatot, amit valaha is megemlítettek a
Roxfort első öt évének tankönyveiben. Ha valamit nem tudott elsőre, akkor a férfi gyorsan és hatékonyan megtanította neki. Rendkívüli
módon hálás volt azért, mert a gyakorlati védekezésben gyors tanuló volt.

Mindazonáltal aznap este Harry hálásan engedte meggyötört testét a fürdőkádba. Dursleyék elindultak valami hétvégi pihenőhelyre,
amint Vernon bácsi hazatért a munkából, így jelenleg egymaga bitorolta a házat. Sajnálatos módon ez alkalommal feltehetően korábban
térnek vissza vasárnap, de nem érdekelte.

Nem igazán várta, hogy reggel az legyen az első dolga, hogy Pitonnal találkozzon, és kezdődjön minden elölről. Bebeszélte magának,
hogy vonakodásának semmi köze ahhoz, hogy hiányoznak neki azok az idők, amiket általában Dracóval töltött reggelenként. Ráadásul
valószínűleg hétfőig megint nem látja őt, Pitonnak pedig sikerült elérnie, hogy ma reggel se tölthessék együtt az idejüket. Hagyott ugyan
neki egy feljegyzést, de rájött, hogy pillanatnyilag Draco valószínűleg nincs túlzottan jóban vele.

Beletörődött, és aznap korán lefeküdt, és szombaton az egész napját azzal töltötte, hogy minden egyes varázslatot átnézett, amit valaha
tanítottak neki, vagy tanítani kellett volna sötét varázslatok kivédése órán.

*****

Vasárnap reggel azonban minden összeomlott. Pitont a konyhában találta, szokás szerint rá várt, de teketória nélkül utasította, hogy
üljön le, ahelyett, hogy a tréningszoba felé vezette volna.

– A Sötét Nagyúr ismét összehívta a követőit – szólalt meg Piton. – Sokunknak adott feladatot.

Ez aztán kiérdemelte Harry teljes figyelmét.

– Magának és Malfoynak mit kell tennie? – tört fel belőle.

Piton csípősen meredt rá.

– Mr. Malfoy nem a te gondod, Potter.

Harry átkozta magát, miközben habogva próbálta leplezni a nyelvbotlást.

– Malfoy utolsó feladata az volt, hogy ölje meg Dumbledore-t. Bocsásson meg, ha most a saját életemért aggódom – köpte gúnyosan.

55
Magában megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Piton elfogadta a magyarázatot. Nem igazán vágyott most arra, hogy a benne
örvénylő érzelmekkel behatóbban foglalkozzon.

– A Sötét Nagyúrnak pillanatnyilag nincs tudomása jelenlegi tartózkodási helyedről – mosolyodott el Piton lekicsinylően. – Úgy hiszem,
pillanatnyilag biztonságban vagy Mr. Malfoytól.

Harry őrülten akart nevetni, tekintettel arra, hogy Mr. Malfoy már néhány hete feldúlta az életét.

– Potter – folytatta Piton türelmetlenül. – Elsődlegesen nem a Malfoy iránti bosszúd kellene foglalkoztasson.

– Miért ne? – kérdezte Harry, tudva, hogy nagyon kockázatos területre tévedt. – Ő egy rohadék halálfaló, ahogy én mindig is
gyanítottam. Tettei nagyon sokaknak okoztak mérhetetlen fájdalmat az elmúlt tanévben. Nyilvánvaló, hogy ő egy fenyegető
veszedelem!

– Sokkal kevésbé fenyegető számodra, mint a Sötét Nagyúr! – kiabálta Piton magából kikelve. – Állítsd le végre a Malfoy miatti
aggodalmaskodást, és koncentrálj a valódi problémára!

– Ó, szegény kicsi Malfoy nem kapta meg Voldemort drágalátos feladatainak egyikét tegnap éjjel? – csúfolódott Harry. – Egészen
feldúlt most? Biztos vagyok benne, hogy maga tudja, hol van, mivel úgy látom, mindig a maga árnyékában lézeng.

– Malfoy az utolsó két napra bezárkózott a szobájába – felelte gonoszan Perselus. – Ő nem veszélyes! Elegem van abból, hogy
magamat ismétlem, Potter!

Harry csodálkozva pislogott.

– Miért? – Piton nem tudhatta, hogy Harry azért lepődött meg, mert tudta, hogy ez egybeesett azzal az időszakkal, amikor Harry nem
volt ott reggelenként a Dursley házban. – Duzzog, mert ez alkalommal nem kapott feladatot? – folytatta a gúnyolódást, megpróbálva
fenntartani a látszatot.

– A duzzogása jóval a Sötét Nagyúr találkozója előtt elkezdődött – sziszegte Piton az összeszorított fogai közül. – Bármi is az aktuális
problémája, annak semmi köze hozzád és a háborúhoz.

Ennyit arról, amit Piton tud, gondolta Harry. Felismerte az őt magát elöntő bűnösséget.

Zaklatottan túrt bele a hajába.

– Tehát, mi a legújabb hír a kedves öreg Voldiról?

Piton összeráncolta a szemöldökét Harry hirtelen támadt nyugodt viselkedésén, a még mindig egyértelműen érezhető idegessége dacára.
A férfi mély levegőt vett, mielőtt hűvös, tanári hangon szólt volna Harryhez.

– A Sötét Nagyúr ma este egy kisváros ellen tervez támadást. Little Whinginghez közel – mondta.

Szünetet tartott, észrevételezte a zihálást illetve a rémület pillantását, amely keresztülszáguldott Harry arcán, mielőtt folytatta volna.

– Úgy tudom, hogy negyven csatlósát küldi oda valamivel sötétedés után, de nem tudok pontos időpontot mondani. Még az sem
gyakran fordul elő, hogy ennyi felvilágosítást adna előre.

– Melyik az a város? – suttogta Harry.

Piton megrázta a fejét.

– Ahogy már mondtam, a Sötét Nagyúr nem gyakran osztogat előre túl sok információt a terveiről. Mindazonáltal látható kárörömmel
töltötte el a tény, hogy ennyire közel jut az otthonodhoz – tette hozzá egy grimasszal.

– Megtámad egy emberekkel teli várost, mert közel élnek hozzám – jelentette ki színtelenül Harry.

Piton kurtán biccentett.

– Semmi mást nem tud? – kérdezte Harry.

– Tudom, hogy ott leszek – mondta komolyan Piton.

– Így hát kivételezettnek érezheti magát, mert szó szerint szíven üthet ezzel – állapította meg keserűen Harry.

Piton ajka önelégült vigyorra görbült, bár enyhén meglepődött, hogy Harry megértette.

56
– Igen, azt hiszem, ezért kaptam a tájékoztatást.

Harry dühösen nézett rá.

– Malfoy is ott lesz, hogy részt vegyen a megsebzésemben? – kérdezte zordan.

Tekintettel a röviddel ezelőtti vitájukra, Piton tétovázott, mielőtt válaszolt.

– Azt hiszem, igen – mondta lassan. – De nem akarom, hogy bosszút állj Malfoyon – tette hozzá élesen. – Egyáltalán nem akarom,
hogy ott legyél.

– Tessék?! – kiáltott fel hitetlenkedve Harry.

– Nem veszíthetünk el az egyik kisebb csata során, mikor neked a háborút kell megnyerned – jelentette ki Piton.

Harry rámeredt.

– Azt képzelik rólam, hogy nyugton ülök majd a szobámban, amikor odakint lehetnék, és segíthetnék harcolni?

– Igen – felelte Piton. – A te dolgod, hogy továbbítsd ezt az információt a Rendnek, hogy tudják menteni a menthetőt, és
megakadályozzák a veszteséget.

Harry tovább bámult Pitonra, hagyta, hogy a szavai és a valóság elérjenek az agyáig.

– Rendben – mondta végül. – Ma még munka áll előttem – folytatta kemény és hideg hangon. – Van még valami, amit el tud mondani
nekem?

Piton furcsálló tekintettel nézett rá, figyelembe véve a Harry viselkedésében bekövetkező hirtelen változást, de a következő tizenöt
percet azzal töltötte, hogy elmagyarázta a javaslatait az ellentámadásra, amíg Harry feszült figyelemmel hallgatta a szavait.

57
 Hetedik fejezet

Először is Harry visszahoppanált a Dursley házba. A láthatatlanná tévő köpenye később még kapóra jöhet.

– Hol a faszban voltál?

Harry döbbenten pillantott fel, és látta, hogy Draco a lépcső tetejéről mered rá. Egy másodperccel később rájött, hogy Draco egyszerre
tűnt megkönnyebbültnek és zaklatottnak, de valójában nem látszott mérgesnek.

– Potter, hol a faszomban voltál, amikor az embernek szüksége van rád? – kiáltott rá Draco, átfogalmazva a kérdését.

Harry összerezzent és úgy döntött, hogy Draco talán mégiscsak dühös egy kicsit. Mivel azonban nem igazán volt ideje rá, hogy vele
foglalkozzon, ezért megkerülte őt és tovább haladt a szobája felé.

– Mit akarsz, Malfoy? – kérdezte türelmetlenül.

– Támadás lesz – csattant fel Draco.

Harry megmerevedett, majd megragadta Draco karját és berántotta őt a szobájába. Tudta, hogy támadás lesz, de abban a hitben élt,
hogy Draco viszont nem tudja.

– Miről beszélsz? – kérdezte élesen.

Nem vette észre, hogy ujjai belemélyedtek Draco bicepszébe, amíg a fiú ki nem csavarta a karját a szorításából.

– Bocsánat – motyogta Harry automatikusan, amivel szerzett magának egy furcsálló pillantást.

Figyelmen kívül hagyta ezt a tekintetet, és egyenesen rákérdezett.

– Miféle támadás és hol?

Figyelmesen hallgatott, amíg Draco eldarálta azokat az információkat, amiket már Piton is elmondott neki nem sokkal ezelőtt. A
különbség csak az volt, hogy a szőke fiú meg is nevezte a kicsi falut.

– Honnan tudod, hogy a támadás ott zajlik majd? – csapott le rá gyorsan Harry. – És honnan szerezted ezt az információt?

– Halálfaló vagyok, Potter! – kiáltott fel Draco, és Harry aggódni kezdett, mert ez kicsit hisztérikusnak hangzott. – Ez hozzásegít
ahhoz, hogy belső információkhoz jussak!

Harry türelmetlenül forgatta a szemeit.

– Voldemort maga mondta?

Draco összerezzent.

– Hát, nem – ismerte be, habár még mindig idegesnek hangzott. – De tudom, hogy meg fog történni!

– Honnan tudod? – kérdezte Harry, átható tekintettel rámeredve.

Draco nem tűnt úgy, mint aki válaszolni akar, de aztán hirtelen kibökte.

– Rendben! Pitontól! Figyelmeztetett, hogy legyek óvatos, mert hívni fognak erre a rohadt támadásra!

– Biztosan tudod, hogy ez lesz az a falu? – kérdezte Harry sietősen. Ez volt az az adat, amire szüksége volt, és tudnia kellett azt is, hogy
megbízható-e a forrás. Átkozottul jól tudta, hogy ez az apró hír nem Pitontól származott.

– Igen, rohadtul biztos vagyok benne! – kiáltotta Draco.

– Baszd meg! – ordított vissza Harry. – Hogy lehetsz benne ennyire biztos?

Draco megint idegesen mocorogni kezdett.

– Féregfarktól kaptam meg a falu nevét – dünnyögte végül. – Szóval, igaz, a két legkevésbé kedvelt halálfalódtól származik az
információ, de tudom, hogy pontos.

58
Harry az ajkát harapdálta, azt fontolgatva, hogy a Féregfarktól származó tájékoztatás vajon igaz lehet-e vagy sem.

– Malfoy, ha tévedsz… – elcsuklott a hangja.

– Nem tévedek, Potter! – csattant fel Draco. – Nem kockáztatom a szaros életemet azzal, hogy pontatlan információt hozok neked.
Pitontól származik a hír és duplán leellenőriztem. Féregfark egy aljas teremtmény, de mindig a Sötét Nagyúr orra előtt van. Képes volt
megerősíteni Piton híreit, és… egy kis meggyőzés hatására… elég bolond volt, hogy kicsivel több adattal is szolgáljon.

Nos, ezt már Harry el tudta hinni. Könnyedén el tudta képzelni Féregfarkot, ahogy elhadar bármit, amit tud, csak ne büntessék meg.

– Bántottad? – kérdezte, talán egy kicsit túlságosan reménykedően is, mert erre Draco egy önelégülten örömteli mosollyal válaszolt.

– Nem annyira, hogy kétségeket ébresszek, de talán a nap hátralévő részében kicsit kellemetlenül fogja érezni magát.

– Jó – felelte Harry visszamosolyogva, majd ismét a szóban forgó helyzetre koncentrált. Észrevette, hogy Draco arca gyorsan vált
megint aggodalmassá.

– Jól vagy? – kérdezte Harry.

– Nem, kurvára nem vagyok jól! – kiabált Draco. – Állítólag ma éjszaka oda kell mennem, és a legjobb tudásom szerint bárkit
kivonnom a forgalomból, aki az utamba kerül ama magasztos cél érdekében, hogy ez remélhetőleg majd megtör téged! Nem akarom
ezt csinálni!

A hangja aggasztó magasságba emelkedett.

– Malfoy, nyugodj meg! – parancsolta határozottan Harry.

Meglepetésére Draco azonnal abbahagyta a szövegelést, és próbálta megnyugtatni a lélegzetét. Harry minden teketória nélkül lenyomta
az íróasztal előtt álló székre, majd elé guggolt. Draco szorosan zárva tartotta a szemét, és komolyan úgy nézett ki, mint aki teljesen
szétesett.

– Nem akarom megtenni – préselte ki magából Draco. – Eddig nem kellett rajtaütésekre mennem. Ez lesz az első alkalom, amikor arra
számítanak tőlem, hogy tényleg… csinálok is valamit. Még amikor elmentem a Victoria otthona elleni támadásra, akkor sem kellett
tennem semmit. Azért voltam ott, hogy figyeljek és tanuljak – mondta olyan hangon, mint aki rosszul van.

Harry mélyen beszívta a levegőt.

– Figyelj, nyugodj le – mondta határozottan, de ugyanakkor hangszínét mégis annyira nyugodtan és csillapítóan tartotta, amennyire csak
tudta. – Meg tudod tenni.

Draco szemhéja felpattant.

– Azt akarod, hogy embereket sebezzek meg? – kérdezte hitetlenül.

– Nem! – kiáltotta Harry türelmetlenül. – De azt fogod tenni, amit tenned kell. Te egy hülye mardekáros vagy, Malfoy! Merlin
szakállára, azért csak ki tudod találni, hogyan lehet ezt anélkül megtenni, hogy valóban tényleges kárt okoznál. Csak alattomosnak kell
lenned.

Figyelmen kívül hagyta Draco meghökkent arckifejezését és folytatta.

– Ez egy halálfaló támadás lesz, és mint mindig ilyen helyzetben, szét fogtok szóródni mindenfelé, hogy megpróbáljátok a legnagyobb
kárt okozni a városnak. A többiek nem valószínű, hogy csak veled foglalkoznának.

– Piton figyelni fog – vetette közbe Draco. – Ő mindig figyel rám.

– Remek – mondta Harry. – Akkor csinálj úgy, mintha azt tennéd, amit tenned kellene, hogy bárki számára megnehezítsd annak
eldöntését, hogy valójában mit is művelsz.

Draco zavarodottan ráncolta a szemöldökét. Még mindig nagyon ideges volt, és úgy tűnt, tovább tart neki megérteni a dolgokat.

– Malfoy, gondolkodj már! – csattant fel Harry. – Soha senki nem tanított neked védekező stratégiát?

– Nem, engem a támadásra tanítottak – vágott vissza Draco.

– Merlin – motyogta Harry. – Megesküdtem volna rá, hogy ott voltál tavaly Piton óráin.

– És sosem voltam annyira jó a kivédésben, mint te – morogta Draco.

59
Harry igazán üvölteni akart, hogy kiadja magából a csalódottságát, de most nem volt erre ideje. És arra sem volt ideje, hogy elidőzzön
azon a tényen, hogy Draco aggodalmait próbálja csillapítani, hogy a fiú részt vehessen egy halálfaló támadáson. Átkozta a tényt, hogy
Draco tényleg nem tűnt túl jónak egy krízishelyzetben.

Ismét mély levegőt vett, és újrakezdte.

– Malfoy, te vékony vagy és gyors. Mozogj folyamatosan! Ne hagyj időt senkinek, aki figyel téged, hogy igazán tudjon rád koncentrálni.
Egyfolytában varázsolj! De használj kevésbé ártó átkokat! A stupornak segítenie kell, mert az eltávolítja az embereket az utadból, de
voltaképpen nem nagyon sebesíti meg őket. A többi halálfaló nem valószínű, hogy megáll, és ellenőrzi az áldozataidat, hogy vajon
mekkora kárt okoztál bennük. Ők is folyton mozognak majd, pont úgy, ahogy neked is folyamatos mozgásban kell maradnod.

Harry lehunyta a szemét. Magában átkozódott, hiszen Piton messze jobb választás lett volna segíteni abban, hogy elterelődjön a
figyelem Dracóról, amíg a legkevésbé káros átkokat használja.

– Olvadj a sötétségbe, és legyél átkozottul biztos benne, hogy fenntartod a csuklyádat – tette hozzá, miközben kinyitotta a szemét, és
újra Dracóra nézett. – Ha bárki felismer téged, azonnal számtalan ember célpontjává válsz.

– Oh, Merlin – nyöszörögte Draco. – Nem vagyok képes rá.

– Pedig muszáj – mondta Harry határozottan.

– Potter, felfogod, hogy miről beszélsz? – kérdezte Draco panaszosan.

Harry beletúrt a hajába.

– Igen, tudom – csattant fel.

– Miért? – kérdezte Draco nagyon halkan. – Miért segítesz nekem… ebben?

– Mert igazán nem akarlak holtan látni! – kiáltott fel Harry.

Draco csodálkozva pislogott le rá.

– Nem akarsz?

Harry megzavarodott egy pillanatra.

– Nem, nem akarlak. De, khm… – szünetet tartott és mély levegőt vett, remélve, hogy ezzel sikerül kivédenie a további dadogást. –
Nézd, te vagy Victoria apja. Szüksége van rád. Te magad mondtad, hogy nem hagyhatod ott a halálfalókat. Tudom, hogy Voldemort a
nyomodba eredne és megöletne, anyukádról nem is beszélve. Tudom, hogy most ezt meg kell tenned, akár örülök neki, akár nem.

Tűnődő pillantással tekintett Dracóra.

– Akár örülsz neki, akár nem.

Draco a padló felé fordította tekintetét, és nagyot sóhajtott.

– Magam másztam ebbe bele, nekem kell vele megbirkóznom – mondta beletörődően.

– Ne merészelj csak leülni és elfogadni a vereséget! – csattant fel Harry. – Máris próbálsz tenni valamit, hogy változtass a helyzeten. Ez
pedig jó dolog, Malfoy.

– Én nem erre születtem, Potter! Nem tudom megtenni! – kiáltott fel Draco.

– Addig fogod ezt tenni, amíg módot nem találunk rá, hogy élve kihúzzunk ebből téged és a családodat! – kiabálta Harry. – Ma este
felteszed azt a gyalázatos Malfoy álarcot, és kiviszed oda az arisztokratikus seggedet! Mindent figyelmen kívül hagysz, amin nem tudsz
változtatni. Megteszel mindent, ami tőled telik és azt, amiben a mardekárosok a legjobbak, vagyis mented a saját hátsódat!

Harry csak egy lélegzetvételnyi szünetet tartott, majd folytatta a szónoklatát, kiabálva a meglepett szőkével.

– És mindezek tetejébe pokolian reménykedsz, hogy nekem sikerül beindítanom a gépezetet, vagyis minden számításotokat
keresztülhúzzuk, és neked valójában nem is kell tenned semmit! Pokolian remélni fogod, hogy Voldemort nem fog úgy dönteni, hogy
egyike leszel azoknak, akik megérdemlik a Cruciátust a sikertelen küldetésért! És ha annyira szerencsétlen leszel, hogy megkapod a
kellemetes kiváltságot, és megátkoz ma éjjel, akkor ezzel fogsz foglalkozni, és örülni fogsz, hogy Piton a védelmeződ, mert ő majd segít
rajtad, és megbizonyosodik, hogy megfelelően meggyógyulj az átkozott bájitalai segítségével!

Harry mellkasa megemelkedett egy újabb mély lélegzettől.

60
– Igazad van, magadat keverted ebbe a zűrzavarba, tehát most kibaszottul ezzel fogsz foglalkozni, amíg ki nem találjuk, hogyan lehet
téged ebből biztonságosan kihozni! Most pedig kurvára szedd össze magad!

Draco hosszú perceken át meghökkenve bámult rá, majd láthatóan kezdte összeszedni magát, ahogy Harry parancsolta. Harry
megkönnyebbülten fellélegzett, miközben figyelte, ahogy Draco gerince kiegyenesedik, arckifejezése pedig átalakul a megszokott,
önelégült mosolyává. A véreres szemek, alattuk a sötét karikákkal, és a vékony arc még mindig ott volt, és nem igazán voltak bátorítóak,
de egészében véve Draco már nem nézett ki úgy, mint aki össze akar omlani.

– Nem tudtam, hogy erre is képes vagy, Potter – szólalt meg Draco vontatottan.

Harry a plafonra emelte a tekintetét, és végre felállt. Ezt a mini-összeomlást láthatóan megoldották, de még mindig rengeteg dolog várt
elintézésre. Körbenézett az apró szobában, végre észrevette Winkyt, aki a lehetetlenül hatalmas szemeivel bámulta őket.

– Winky, kérlek, maradj itt Victoriával – szólalt meg Harry parancsolóan. Most nem volt ideje a finomkodásra. – Nem tudom, mikor
fogok visszatérni.

– Harry uramnak szüksége van Winkytől valami másra? – kérdezte a manó.

Harry homloka ráncba szaladt, ahogy komolyan megfontolta az összes dolgot, amiről még gondoskodnia kellett éjfél előtt.

– Nincs – felelte, tagadóan rázva a fejét. Máris a ládájában kotorászott, és miután előhúzta a láthatatlanná tévő köpenyét, bevágta a
fedelét.

– Ez egy láthatatlanná tévő köpönyeg? – kérdezte Draco álmélkodva.

– Igen – közölte Harry kurtán, miközben már egy hátizsákba tömködte a köpenyt, melyet aztán azonnal a vállára vett. Nem viselt talárt,
és ezt nem igazán tudta volna úgy elrejteni, hogy megpróbálja betömni a pólója alá. Így pillanatnyilag nem volt szem előtt, és
biztonságban maradt. Tekintete ismét végigsöpört a szobán, megpróbálta eldönteni, vajon van-e még másvalamire is szüksége. Nem
látott semmit, ezért az ajtóhoz lépett.

– Potter, várj!

– Mire, Malfoy? – kérdezte Harry, folytatva útját a lépcsőn lefelé.

– Mi a terved? – faggatta Draco.

– Felállítok egy ellentámadást – felelte nyugodtan Harry.

– Nem erre gondoltam, Potter – csattant fel Draco. – Úgy értettem, terveid szerint hol leszel ma éjszaka?

Harry Draco elé pördült.

– Azt tervezem tenni, amivel meg tudok menteni annyi nyomorult embert, ahányat csak lehetséges – préselte ki magából. – Na, most
áruld el nekem, hol leszek ma este?

– Potter, nem mehetsz oda! – kiabálta Draco.

– Miért ne? – kérdezte Harry hitetlenkedve.

– Nem eshet bántódásod! – vágott vissza Draco.

Harry csodálkozva pislogott rá.

– Nos, mihez fogok kezdeni, ha esetleg holtan végzed? – kérdezte Draco, miközben kissé elpirult.

Harry megrázta a fejét.

– Nem tervezem, hogy ma éjjel meghalok, Malfoy – felelte jegesen.

– Potter!

– Nem, ez nem vitatéma – mondta Harry veszélyesen villanó szemmel. – Ma este neked is dolgod van meg nekem is.

– Miért kell ennyire átkozottul griffendélesnek lenned? – motyogta Draco, ámbár visszakozott.

Harry összevonta a szemöldökét, mielőtt sarkon pördült, és a hátsó ajtó felé indult. Draco még mindig követte őt.

61
Harry a ház mögötti keskeny sikátorba ment, ahol szembefordult Dracóval. Észrevette, hogy Draco ismét idegesnek látszott.

– Malfoy, csak nyújtsd a legjobbat, amire képes vagy – mondta lágyan.

Draco megrázta a fejét, jelezve, hogy nem ez miatt aggódik most.

– Visszajöhetek holnap? – kérdezte csendesen. – Itt leszel?

Harry ajka féloldalas vigyorra görbült.

– Persze Malfoy. Itt leszek.

Draco kis mosolyt villantott fel Harrynek. Harry pedig magával vitte azt, miközben az Odúba hoppanált.

*****

Harry benyitott a hátsó ajtón, és még esélye sem volt észrevételezni, kik vannak ott, máris elnyelte egy hatalmas ölelés.

– Harry, annyira aggódtunk miattad! – kiáltott fel Mrs. Weasley. Eltolta őt magától, hogy jó alaposan megnézhesse. – Hmm, tényleg úgy
látszik, hogy ezen a nyáron többet ettél.

– Kitűnően étkeztem, Mrs. Weasley – vigyorgott rá.

– Harry!

Épp időben fordult meg, hogy Hermione bombaként csapódhasson a karjai közé. Megölelte a lányt, aztán Ginnyt is meleg ölelésbe
vonta. Majd egy környi hátba veregetés következett Ronnal és az ikrekkel, míg végül hagyták, hogy Harry hátralépjen és ismét
lélegzethez jusson.

– Harry, még nem számítottunk rád – szólalt meg felindultan Hermione. – Úgy emlékszem, azt mondtad, hogy nem jössz a
szülinapodig.

Harry azonnal kijózanodott.

– Nem azért vagyok itt, hogy itt is maradjak – jelentette ki kereken, majd Mrs. Weasley felé fordult. – Össze kell hívnom egy Rend-
gyűlést, de… khm… nem tudom hogyan – ismerte be.

A halántékát dörzsölgette a felcsapó hangzavar hallatán. Ez máris egy rohadtul hosszú nappá vált, és még sehol sincs a vége.

– Állj! – kiáltott fel, mire áldott csend telepedett a szobára.

Harry nyugodtan nézett Mrs. Weasleyre.

– Tudja, hogyan kell kapcsolatba lépni a Renddel?

– Sürgős? – kérdezte a nő idegesen.

Harry a szemöldökét ráncolva próbálta meghatározni, hogy mit is jelent az a sürgős.

– Alkonyatig van időnk – felelte végül egy vállrándítással. Nem arról van szó, hogy a halálfalók az elkövetkező tíz percben rohanják le a
várost, vagy ilyesmi.

A nő szemei kikerekedtek, de határozottan bólintott.

– Akkor elég időnk van, hogy beindítsuk a hopp-hálózatot – mondta, és máris a kandalló felé indult. Harry odalépett a nő mellé,
amikor McGalagony jelentkezett.

– Minerva, itt van Harry, és azonnal szeretne összehívni egy Rend-gyűlést – mondta Mrs. Weasley.

Harry elgondolkodott azon, vajon a professzora is annyira riadtnak tűnt-e a hír hallatán, mint mindenki más. Hangja ugyanolyan
komolynak hangzott, amilyennek rendszerint, amikor engedélyt kért, hogy közvetlenül beszélhessen Harryvel. Mrs. Weasley kitolatott a
tűzből, és intett Harrynek, hogy lépjen oda. Harry letérdelt a kandalló elé, és benyomta fejét a zöld lángokba.

– Mr. Potter? – szólította meg McGalagony érdeklődően.

– Professzor, ma este támadás lesz az egyik kis falu ellen, Little Whinging közelében – vágott a közepébe, és nem lepte meg, amikor
körülötte levegő után kapkodó hangok csaptak fel. – Muszáj összegyűjtenem a Rendet, és felkészülni egy ellentámadásra.

62
– Honnan tudja? Biztos benne?

– Igen, biztos vagyok – felelte határozottan Harry, és még bólintott is hozzá. – Volt egy látomásom, és ott tudtam meg az információt
– hazudta simán. Már felkészítette magát erre. Felhorkantott magában. Vagy inkább, Piton készítette fel őt erre.

McGalagony néhány másodpercen keresztül bámulta őt, majd Mrs. Weasleyre nézett.

– Molly, tudod, kit kell hívnod. Én kezdem az én részemet – mondta, és várta Mrs. Weasley igenlő válaszát. – Egy óra – szólt
határozottan, mielőtt eltűnt.

Harry kihátrált a kandallóból, hogy Mrs. Weasley el tudja kezdeni a hopp-hívásokat. Gyorsan megtudta, hogy a Rend felépített
valamiféle hálózatot, hogy mindenkivel a lehető leggyorsabban kapcsolatba lehessen lépni. Miután meghallgatta, hogy Molly tájékoztatja
Tonksot és Mrs. Figget, Harry visszafordult a barátaihoz, akik mint aggódva figyelték őt.

– Oh, Harry! – kiáltott fel gyengéden Hermione. – Megint látomásaid vannak?

– Aha – felelte Harry fáradtan, majd lehuppant az egyik asztal melletti székbe.

– Honnan tudod, hogy ez igaz? – kérdezett közbe Ron.

Harry összerezzent, annak ellenére, hogy tudta, ez a kérdés elő fog kerülni.

– Megengedhetjük magunknak, hogy vállaljuk a kockázatot, ha mégsem igaz? – csattant fel.

– De, Harry… – kezdte óvatosan Hermione. – Ismered a múltat.

Harry dühösen meredt rá.

– Igen, ismerem – felelte élesen. – Ez viszont másfajta érzés, és neked csak bíznod kellene bennem.

– Bízom benned – mondta Hermione. – De, Harry, egyszerűen nem tudhatod, hogy ez most más.

Harry orrcimpái megremegtek.

– Amikor majd Voldemort betör a te fejedbe is, akkor meg fogjuk vitatni, hogy ez milyen érzés. Akkor majd kioktathatsz azokról az
árnyalatnyi különbségekről, amiket az ember megtanul észrevenni a látomások kapcsán, hogy segítsen eldönteni, ez vajon csak egy
trükk, vagy hogy vajon maga Voldemort tudja-e, hogy látsz valamit. Addig viszont el kell hinned, hogy én magam megtanultam azokat
a rohadt különbségeket – ordította dühösen.

Hermione elsápadt, és hihetetlenül megbántottnak tűnt Harry kitörése miatt, ám Harry nem volt hajlandó túl erős bűntudatot érezni
emiatt. A lánynak muszáj elhinnie, hogy ez egy látomás volt Voldemort terveiről, mert tudta, hogy soha nem hinne neki, ha tényleg
elmondaná az igazságot.

– Oké, Harry – mondta Hermione csendesen.

Harry tudomásul vétele jeléül bólintott.

Mind összerezzentek, amikor Mrs. Weasley rájuk tört.

– Rendben – szólalt meg komolyan. – Rövid időn belül Rend-gyűlés lesz nálunk. Asztalokra és székekre van szükségem, azonnal
álljatok neki és állítsátok fel őket a hátsó udvaron. Fred és George, ismeritek a szokásos eljárást.

Csapatostól kitódultak a kiskertbe. Mindenki higgadt maradt, és gyorsan elrendezték a hátsó udvart, hogy elszállásolják az odaözönlő
népet, akik hamarosan megjelennek. Tény, hogy amint nekiálltak dolgozni, az emberek máris kezdtek megérkezni. Harry nem volt túl
nagy segítség, mivel a fél Rend-tagság hamarosan üdvözölgetni kezdte. Ámbár hálás volt, amiért nem tettek fel neki kérdéseket.

Végül leesett neki, hogy valószínűleg senki sem tudja pontosan, miért is hívták ide. Körülnézett, és felismerte a zavarodott és óvatos
arckifejezéseket. Amikor McGalagony professzor megérkezett, bevezette őt a nappaliba, és magánélet bűbájt varázsolt a szobára,
mielőtt megszólalt.

– Mr. Potter, mindenki különösen nyugtalan, és kissé… ideges, mert ez az első Rend-találkozó, amit összehívtunk, mióta… – nyelt egy
nagyot – mióta az igazgató eltávozott.

Harry meghökkenten pislogott rá.

– Miért nem tartottak egyetlen Rend-gyűlést sem? – kérdezte követelőzően. – Odakint még mindig dúl a háború!

63
A tanárnő helytelenítően húzta össze a száját.

– Tudom, hogy tisztában van azzal, hogy elvesztettük az összeköttetésünket Tudjukkihez – mondta. – Az elmúlt hónapban nem volt
információnk, ami alapján dolgozhattunk volna.

– Biztosan vannak dolgok, amiket a Rend azért még mindig megtehetne! – kiáltott fel Harry.

– Mr. Potter, elvesztettük a vezetőnket, és ezek sötét idők – felelte komolyan McGalagony. – Az emberek elkeseredtek. Elvesztették a
tájékozódó képességüket.

– Hát, akkor legjobb, ha visszaszerzik – vágott vissza a fiú. – Arra most rohadtul nincs időnk, hogy elveszettek legyenek.

A nő szemei kikerekedtek.

– Talán igaza van – mondta lassan. – De bizonyára tudatában van annak, hogy az emberek – érthető módon – pillanatnyilag nem
bizakodóak.

– Pedig legjobb lesz, ha túllépnek ezen – mondta Harry kíméletlenül, sokkal inkább mondva ezt magának, mint a nőnek, ahogy
tekintete az ablakra vándorolt. – Elegendő dologgal kell foglalkoznom. Nincs szükségem egy rakás összezavarodott felnőttre is.

McGalagony ajka megrándult, ahogy tanulmányozta őt.

– Azt hiszem, talán itt az ideje, hogy ez a találkozó elkezdődjön. – Ezzel pöccintett egyet a pálcájával, mire a magánélet bűbáj
megszűnt, és fürgén elhagyta a szobát. Harry a nyomában baktatott.

Még ki sem lépett, amikor már hallotta az ordítást.

– Nem vagytok elég idősek ahhoz, hogy részt vegyetek a találkozókon – rikácsolta Mrs. Weasley a gyerekeinek és Hermionének. – És
most nem akarok erről többet hallani.

Harry figyelmen kívül hagyta őket, és csodálkozva figyelte, ahogy McGalagony professzor a hosszú asztal végétől balra eső első széket
foglalta el, és intett Harrynek, hogy ő üljön az asztalfőre. Remus a tanárnővel szemben ült, és üdvözlően mosolygott Harryre, habár az
adott körülmények miatt kissé feszültnek látszott.

Harry bódultan sétált oda, és végigbámult a több kisebb asztal összetolásával összetákolt konferenciaasztal mentén.

McGalagony egy éles, jóváhagyó pillantást vetett rá, és Harry mély lélegzetet vett, mielőtt visszafordult a Waesleyék között zajló vitára.

– Mrs. Weasley! – szólalt meg erőteljesen, amivel elnyerte a nő figyelmét. – Tudom, hogy nem akarja, hogy itt legyenek ezen a
találkozón, de rengeteg időt takarítana meg nekem, ha egy időben mondhatnám el nekik is, mint mindenki másnak.

Kitartóan belenézett a nő komoly szemébe, és nem hátrált meg.

– Tudja, hogy amint a találkozónak vége van, kezdhetem elölről, és nekik is el kell magyaráznom mindent.

Harry barátai nagy bölcsen csendben maradtak, de kitágult szemekkel bámulták az előttük zajló akarat-párbajt.

Végül Mrs. Weasley – habár helytelenítően összehúzta a száját – bólintott. Minden további szó nélkül gyorsan helyet foglaltak az asztal
mellett.

Az egész asztal elcsendesedett, és mindenki Harryt bámulta. Ő ismét McGalagonyra nézett, de az egyszerűen csak bólintott neki, hogy
folytassa csak. Erre nem volt felkészülve. Arra számított, hogy a tanárnő lesz a vezető most, hogy Dumbledore már nincs.

– Vágj bele, Harry – szólalt meg Remus halkan, megnyugtató mosollyal az arcán.

Harry hálásan viszonozta a mosolyát, és visszanyerte az önbizalmát.

– Oké. Azért hívtam össze a Rendet, mert ma este támadás lesz.

Az asztalnál kitört azonnali káoszra ismét csak felkészületlennek érezte magát. Néhány ember úgy tűnt, pánikba esik, néhányan
kételkedőnek látszottak, mások mérgesnek és megint mások egyszerűen csak szomorúnak.

– Te hívtad össze a Rendet? – kérdezte ámultan Shacklebolt. Mély hangja átszárnyalt az őt körülvevő hangzavar fölött.

– Igen – felelte Harry egyszerűen. – Dolgunk van, amit ma este el kell végeznünk.

– De nem lehetsz te a vezető – kiáltott fel valaki, akit Harry nem ismert fel.

64
– Valakinek annak kell lennie – vont vállat Harry.

– Még tizenhét éves sem vagy – kiáltott oda valaki más. – Nem lehetsz olyan merész, hogy elfoglalod Dumbledore helyét.

Harry arca megkeményedett.

– Igaza van – jelentette ki hidegen. – Nem fogom elfoglalni Dumbledore helyét. Ő egy csodálatos férfi volt, akit mélyen tiszteltek, és
sokan felnéztek rá. Itt mindannyiunkat elszomorít a távolléte, de úgy tűnik, egyet elfelejtenek: igazán soha nem hagyott el minket.

Harry épp annyira megdöbbent, mint mindenki más, amikor hirtelen trillázás töltötte be a levegőt.

– Fawkes – lehelte.

Felnézett a kék égre, és látta a felvillanó piros-arany madarat, amint felette körözött. Bandzsított, ahogy a gyönyörű madár könnyedén
landolt a vállán. Pislogott, és újra fókuszált, majd felnyúlt és simogatni kezdte a főnixet, akinek láttára félelemmel vegyes tisztelet
öntötte el.

– Helló, Fawkes – suttogta neki.

Fawkes vidám üdvözletet trillázott, felmelegítve ezzel Harry lelkét.

– Mindig itt lesz azoknak, akik hisznek benne – sóhajtotta Harry ámultan. Bátorságot nyert a főnixből, és tekintetét visszafordította a
csapatnyi Rend-tagra. Észrevette, hogy mindannyian annyira megrendültnek látszanak, mint ahogy ő érezte magát.

– Dumbledore professzor mindig itt lesz velünk a szívünkben – mondta Harry lágyan. – Velünk fog maradni, amíg figyelmet fordítunk
a szavaira és a tanácsaira. Nem hiszem, hogy valaha is igazán elmegy – folytatta, majd szünetet tartott, és röviden ismét Fawkesra
pillantott. – Nem merészelném elfoglalni a helyét.

Mély lélegzetet vett, és hangja erősebbé vált, amikor ismét megszólalt.

– Mindazonáltal nem teszem meg azt a rossz szolgálatot, hogy figyelmen kívül hagyom azokat a feladatokat, amiket el kell végezni.
Mellesleg nagy szégyennek találná ő is, ha itt ülnénk szomorkodva, miközben ő a következő nagy kalandján vesz részt.

McGalagony elkapta a pillantását, és értő mosolyt vetett rá. Harry visszamosolygott, mert hajlandó lett volna fogadni is, hogy a tanárnő
számtalanszor hallotta már erről beszélni Dumbledore-t. Figyelte, ahogy a nő előkeresi pálcáját a zsebéből, és varázsol Fawkesnak egy
ülő rudat. Egy újabb trillával a főnix elhagyta Harry vállát, és kényelmesen elhelyezkedett. Mindenki számára úgy tűnt, hogy Harry
mellett állva felügyeli a találkozót.

– Szóval, készen állunk arra, hogy újra megpróbáljuk? – tette fel a kérdést pimaszul elvigyorodva Harry. Válaszul néhány kábult
nevetést kapott.

Kijózanodott, és ünnepélyesen nézett az összegyűlt Rend-tagokra.

– Azért vagyok itt, és hívtam össze ezt a találkozót, mert van egy olyan munka, amit ma éjszaka el kell végeznünk.

Mindenki figyelmesen hallgatta őt, ő pedig érezte a lecsapni készülő feszültséget. A Voldemorttal való kapcsolata nem olyasmi volt,
amiről szabadon tudott beszélni, és nem volt biztos abban sem, hogy most kellene ezzel előhozakodnia. Viszont szüksége volt arra,
hogy ezek az emberek higgyenek neki. Úgy határozott, hogy ezt a részt megpróbálja átugrani, mivel meglehetősen biztos volt benne,
hogy Dumbledore is így csinálná.

– Voldemort meg fog támadni egy kicsi várost, közel Little Whinginghez, ahol a rokonaim élnek – kezdett bele. – Nem hiszem, hogy
meg tudná támadni a városomat közvetlenül, valószínűleg az miatt a valami miatt, amit Dumbledore tett a múltban. De nem igazán
vagyok benne biztos – ismerte be. – Abban viszont biztos vagyok, hogy azért tervezi ezt a támadást, hogy az a csapás szó szerint az
otthonom közelében történjen.

– Az én, izé, módszerem az információ szerzésére nem tökéletes, és csak ennyit tudok… – kezdte, és folytatta azzal, hogy elmagyarázta
azt, amit megtudott, beleértve a falu nevét, a halálfalók számát, és azt a tényt, hogy a támadás feltételezhetően valamikor az éjszaka
leple alatt történik, habár nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor.

– Honnan tudod mindezt? – kérdezte Rémszem gyanakvóan.

Harry mélyen beszívta a levegőt, mielőtt válaszolt volna.

– Ez az a módszer, amire azelőtt is mind cselekedtek, Dumbledore tudtával – felelte az igazsághoz híven. Csak éppen a kém-
módszerrel dolgoztak inkább, mint a sebhely-módszerrel, amit néhányan azelőtt is tudtak.

– És miféle módszer ez mégis? – kérdezte Shacklebolt.

65
Harry tétovázott, mert nem akart egyenesen válaszolni. Nem hitte, hogy az emberek jól reagálnának arra az ismeretre, hogy neki
közvetlen kapcsolata van Voldemort elméjéhez.

– Ez egy összetett képesség, amely Harry és Voldemort kapcsolatán alapul – szólalt fel Hermione, a mély előadó-tónusát használva. –
Ez nagyon támaszkodik arra a mágikus jelenségre, amellyel Harry csecsemőként túlélte a gyilkos átkot, ami azt jelenti, hogy ez nem
olyan képesség, amit bárki el tud sajátítani. Dumbledore professzor bölcs ember volt, nagy jártassággal rendelkezett az Ősi Mágia terén,
és képes volt segíteni Harryt abban, hogy kifejlessze ezt a képességét egy kezelhető szintre. Sajnos ez egy pontatlan varázslat, de nagyon
hasznos lehet – tette hozzá élénken.

Harry kábultan bámulta a lányt, ahogy az továbbra is tökéletes képtelenségeket adott elő. Az ő „nem tűröm az ostobaságot” hangja, és
könyvmoly hírneve elérte, hogy a magyarázata bámulatosan összetettnek és tökéletesen hihetőnek hangozzék. Mivel elég biztos volt
benne, hogy még maga Dumbledore sem értette pontosan az ő kapcsolatát Voldemorttal, neki is el kellett töprengenie azon, vajon
Hermione miről is magyaráz ennyire alaposan.

Tekintete végül megállapodott a lány mellett ülő Ronon, és el kellett nyomnia a kuncogást, ahogy felismerte Ron arcán azt a bódult
tekintetet, amit automatikusan felvett Hermione előadásakor. Megkockáztatott egy pillantást McGalagony professzorra is, aki tudta,
hogy ez az egész badarság. A tanárnő fenntartotta a komoly arckifejezés álcáját, de a szemei ragyogtak az élvezettől.

Miközben a többieket vizsgálgatta, számtalan más ember arcán ismerte fel a Ron arcán is látható kábulatot. Úgy látszott, Tonks kész
elaludni, míg Remus úgy bámulta Hermionét, mintha értékes tudást gyűjtögetne. Eltűnődött, vajon Remus tényleg tudja-e, miről is
beszél Hermione valójában. Sokan voltak, akik csak elragadtatottan nézték a lányt, ahogy folytatta a tények eldarálását. Viszont senki
sem tűnt kételkedőnek, amiért Harry hálás volt. Ezért jön majd eggyel Hermionének. Nem hitte, hogy ettől fogva bárki is meg meri
majd kérdőjelezni, hogy honnan szerezte a tudását.

– Szóval, biztos vagyok benne, hogy most már mindenki világosan érti – fejezte be Hermione leeresztve. – Ez Harry hihetetlen és
egyedülálló módszere, amellyel számtalan fontos információt nyerhetünk.

Pedánsan hátradőlt, és tekintetét várakozóan függesztette Harryre.

– Khm, igen – mondta Harry. – Tehát, azt hiszem, meg tudjuk vitatni, mi lesz a ma éjszakai támadásunk terve.

Azok, akik elvesztek Hermione magyarázatának kábulatában, sokkal élénkebbé váltak, ahogy Harry ismét elkezdett beszélni.

– Van bármilyen javaslatod, Harry? – kérdezte Remus.

Harry vetett rá egy kicsi, hálás mosolyt. Az embereknek már azzal is elég bajuk volt, hogy alkalmazkodjanak egy találkozót vezető
tizenéveshez. Néhány felnőtt tagtól érkező támogatás megnyugtató és hasznos is volt. Bármilyen furcsa, a csoport nagy része értékelni
látszott az útmutatást, még ha valaki ennyire fiataltól is származott. El kellett gondolkodnia, ennek mekkora része származott abból a
tényből, hogy ő Harry Potter, a Kiválasztott.

Félretolta ezeket a gondolatokat, és elkezdte felvázolni azokat az alapvető stratégiákat, amelyeket Piton nézett át vele aznap reggel. A fő
különbség abból a tényből fakadt, hogy Harry az ellentámadás tervét javarészt arra az egy falura szűkítette. Kicsit tétovázott, mielőtt
javasolta, hogy állítsanak fel megfigyelő pontokat a két szomszédos városban, rámutatva, hogy Voldemort azokat is fontolóra vette, és
könnyen megváltoztathatja a szándékait. Valaki olyannak kellene ott lennie és figyelnie a halálfaló tevékenységet, aki tud hoppanálni, és
figyelmezteti a többieket, ha szükséges.

Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a többiek is kezdtek együttműködni és kitalálni, ki hol legyen. Rémszem és Shacklebolt
láthatólag átvették az irányítást, és Harry figyelmesen hallgatta, ahogy mindenkinek kijelölték a pozíciókat és kötelességeket. Ezek az
emberek már korábban is így tettek.

Harry visszarogyott a székébe, és rájött, csak arra volt szükség, hogy valaki elindítsa őket. Amint kaptak egy kis tájékoztatást és
útmutatást, mint ahogy McGalagony rámutatott, a csoport láthatóan egy egységként összetartott.

A dolgok végül simán folytak, amíg oda nem értek a legfiatalabb tagok kérdéséhez. Fred, George, Ron, Ginny és Hermione
berzenkedtek a kihagyásuk ellen, és azzal érveltek, hogy segíteni akarnak. Mrs. Weasleynek most valódi támogatása volt azoktól a Rend-
tagoktól, akik nem akarták, hogy a „gyerekek” érintettek legyenek. Harry kimaradt belőle, amíg csak tudott, de ez nem tartott sokáig,
mert hamar bevonták a vitába.

– Harry is harcolni akar – kiáltotta Ron. – Ugye, Harry?

Harry hirtelen megint a rivaldafényben találta magát.

– Ott leszek, ahol a csata zajlani fog – ismerte be csendben.

– Látjátok! – kiáltott fel Ron diadalmasan.

66
– Ez nem volt kérdés tőled, Harry – szólalt meg élesen Remus, aki észrevette azt, amit Ron nem. A figyelem gyorsan az ő asztalvégükre
terelődött. Remus nem gyakran használta ezt a hangsúlyt.

– Nem, nem volt az – ismerte be nyugodtan Harry.

– Harry – szólt Remus figyelmeztetően.

Harry nem hátrált meg Remus átható tekintetétől.

– Ismerem a saját fontosságomat ebben a háborúban, jobban, mint itt egyes emberek – mondta figyelmen kívül hagyva az éles
tekinteteket, amikről tudta, hogy Rontól és Hermionétől érkeztek, na meg mindenki mástól. – Tudom, és felfogom a kockázatokat,
amelyeket felvállalok, és biztosíthatok mindenkit, hogy nem áll szándékomban közvetlenül a tűzvonalban tartózkodni.

– Ennek ellenére ott leszek, ahol a csata zajlik – folytatta kemény és elszántsággal teli hangon. – Ha van rá lehetőség, hogy segíteni
tudok, akkor azt fogom tenni. Nem fogok otthon ülni, és semmit sem tenni, amikor egy háborút kell megvívni.

– Ez csak egy csata, nem a háború – szólt határozottan Remus.

Remus kissé meglepődött, amikor Harry egyetértően bólintott.

– Igazad van. A háborút tényleg nem azzal fogjuk megnyerni, hogy végigküzdjük ezeket a csatákat, de ez sem fog abban megállítani,
hogy megtegyek mindent, amit tudok, hogy megakadályozzam Voldemort erőfeszítéseit.

– Harry, már megtetted a saját részed, amikor figyelmeztettél minket – felelte Remus –, most hagyd, hogy tegyük a mienket.

– Tenni fogjátok – mondta Harry higgadtan. – De ma éjszaka csoportos támadás készül. Bolondság lenne nem elfogadni annyi
segítséget, amennyit csak lehetséges. Minél nagyobb a számunk, annál kevésbé valószínű, hogy a halálfalók egyáltalán ott fognak
maradni, hogy harcoljanak. Helyezzetek minket, gyerekeket a kilátópontokra, ezzel felszabadítjátok a többieket, akik több tapasztalattal és
képzettséggel rendelkeznek a halálfalók elleni küzdelemben.

Harry a barátai felé intett.

– Ron, Hermione, Ginny és én magam már rendelkezünk némi tapasztalattal a halálfalók elleni harcban. Nem vagyunk ebben újoncok,
és nem látom értelmét, hogy megpróbáljatok megvédeni minket ettől.

Remus megadóan felsóhajtott.

– Amikor ezzé az értelmes fiatalemberré váltál, aki felkészült a háborúra, túl sok értelem szorult beléd ahhoz, hogy vitatkozzak veled.

Ezek után Mrs. Weasley kelletlenül megengedte a többieknek, hogy a szomszédos falvak kilátópontjain legyenek. Harry tudta, hogy
még így is csak azért engedett, mert Harry azt mondta, hogy nagyon csekély esélye van annak, hogy a halálfalók egyáltalán
felbukkanjanak arrafelé.

A barátai nem tűntek túlzottan elégedettnek, hogy nem lehetnek ott, ahol a dolgok valószínűleg zajlani fognak, de értékelték a tényt,
hogy egyáltalán mehetnek. Ron és Hermione együtt mehettek, és az ikrek a másik városban kaptak helyet. Ginny még nem tudott
egyedül hoppanálni, ezért az ikrekkel kellett mennie, akik képesek voltak végrehajtani a társas hoppanálást.

Harry nem volt hajlandó engedni abban, hogy bárhol máshol is legyen, mint ahol a csata valószínűleg zajlani fog, de azonnal
beleegyezett, hogy használni fogja a láthatatlanná tévő köpönyegét.

A találkozó feloszlott, és azoknak az embereknek a többsége, akik általában sem lófráltak Wasleyéknél már elmentek, mielőtt Madam
Pomfrey felszólalt.

– Van egy kissé más jellegű problémánk is – szólalt meg tétován, s közben láthatóan nem tudta, hogy kinek címezze elsősorban a
mondandóját. Végül McGalagony professzorra fókuszált. – A gyengélkedő elég jól fel van töltve bármiféle sebesülés esetére, ami
remélhetőleg ma este nem fog megtörténni, de ha ismét adódik ilyesféle alkalom, akkor bizonyos bájitalokból gyorsan ki fogok fogyni.

McGalagony szűk vonallá préselte ajkait.

– Ez aggodalomra ad okot – értett egyet.

– Mi történt Lumpsluckkal? – vetette fel Harry érdeklődve.

– Mr. Potter, azt hiszem ott volt, amikor Dumbledore professzor megkérte őt, hogy jöjjön tanítani – válaszolt éles hangon
McGalagony.

– Megint elrejtőzött, nem igaz? – kérdezte Harry.

67
McGalagony kurtán bólintott.

– Sajnálatos módon, ez nem csak arról szól, hogy elvesztettük őt – állította.

Harry gyanakvóan húzta össze a szemét, és a tanárnő ismét bólintott.

– A rohadt életbe! – kiáltott fel Harry.

– Mr. Potter! Ügyeljen a szavaira! – csattant fel McGalagony.

Harry csak összevonta a szemöldökét, és a fellépő problémára gondolt.

– Úgy vélem, Piton volt továbbra is az, aki elkészített bizonyos bájitalokat – vetette fel keserűen.

Többen levegő után kaptak, amikor Harry fel merte vetni Piton nevét. Azon gondolkodott, vajon lesz-e olyan rossz, mint amikor
Voldemort nevét mondja. Kitolta ezt a gondolatot az elméjéből, és megint a bájitalokra összpontosított.

– Nem vagyok benne egészen biztos, hogy mi a megoldás – mondta épp McGalagony. – A bájitalkészítés nem egy olyan készség,
amivel mindenki rendelkezik. Azt hiszem meg tudunk vásárolni néhányat a nehezebben előállítható bájitalok közül.

– Nehéz megtalálni a minőségi bájitalokat a piacon, és ha meg is találjuk őket, nagyon drágák – jegyezte meg halkan Remus.

Harry rámeredt Remusra, és a megértés hirtelen felderengett benne.

– Nem kaptad meg a farkasölőfű-főzetedet.

Remus egyszerűen megrázta a fejét.

Harry átkozódni akart, és azt ordítani, hogy ez rohadtul nem tisztességes. Tudta hol van a bájitalmesterük, és azt is tudta, hogy még
mindig a világos oldalon áll.

A szeme lassan kikerekedett. Elvileg nem fér ugyan hozzá a bájitalmesterhez, de hozzáférése van a bájitalmester jegyzeteihez. Egy egész
évig csalt a bájitaltanon, és még Hermionénél is jobbakat főzött. Használhatná most álcaként ahhoz, hogy ezen átverekedje magát – és
kis segítséget kérjen magától a bájitalmestertől, ha szerencséje van. Ráadásul Dracóval is összeköttetésben állt.

Átnézett az asztal fölött és Hermione tekintetével találkozott. A lány máris dühösen nézett rá, és Harry rájött, hogy legalább egy részét
megértette annak, amire gondolt.

– Nem, Harry – szólalt meg Hermione. – Ez veszélyes.

– Nem az! – vágott vissza Harry.

A beszélgetés, amely folytatódott a felnőttek között, amíg Harry befelé gondolkodott, most megállt, ahogy meghallották őket
vitatkozni.

– Hogy mondhatod ezt? – csattant fel dühösen Hermione.

– Mert ez segíthetne rajtunk – mondta Harry. – És minden elérhető segítségre szükségünk van.

– De nem tőle – felelte a lány, és még dühösebbnek hangzott.

– Hermione, ez csak egy könyv – mondta nyugodtan a fiú. – Sem több, sem kevesebb.

– Tudod, hogy ez nem igaz – felelte Hermione, összehúzva az ajkát.

Harry növekvő türelmetlenséget érzett erre a társalgási irányra, különösen, mivel hónapokon keresztül vitáztak rajta.

– Ez most nem az osztályzatokról szól, Hermione. Ez most arról szól, hogy képesek legyünk segíteni, és megmenteni emberek életét.

– Pontosan – csattant fel a lány, úgy cselekedve, mintha Harry épp most bizonyította volna az ő álláspontját. – És nem fogunk
kockáztatni ezzel egyetlen életet sem.

– Nem tudom azt hinni, hogy akár még csak fel is vetnéd ezt! – ordította Ron, aki egyszerre látszott dühösnek is és zavarodottnak is,
ahogy megtalálta a hangját.

– Ez csak egy rohadt könyv! – kiáltotta Harry.

68
– Ez nem csak az, és ezt te is tudod, Harry! – Hermione hangja is megemelkedett.

– Elég volt! – vágott közbe a vitába McGalagony. Metsző tekintetét Harry felé fordította. – Mi ez az egész, Mr. Potter?

– Van rá módom, amivel valószínűleg megszerezhetnék néhány olyan bájitalt, amit Madam Pomfrey igényel majd – felelte Harry.
Hangja még mindig erős volt, de már sokkal nyugodtabb.

– De ez veszélyes! – szólt közbe Hermione. – Ez Piton könyve volt.

Harry vészterhes pillantást vetett rá, és gonosz gondolatok száguldottak át a fején a locsi-fecsi pletykásokról.

– Mr. Potter! – hallotta McGalagony figyelmeztető hangját.

Harry nagyot sóhajtott és röviden megmagyarázta a könyv történetét, főként csak azt a tényt említve, hogy ebben néhány különféle
italnál ott voltak Piton extra megjegyzései.

Nem volt elégedett, amikor Hermione gyorsan rámutatott, hogy ebben olyan veszélyes varázslatok is vannak, amiket Harry meg is
tanult, de legalább azt nem említette, hogy az egyiket ténylegesen használta is Dracón.

McGalagony zordnak tűnt, amíg mindent fontolóra vett, aztán megszólalt.

– Piton professzor ismerte a bájitalait – mondta végül. – Harry, tényleg azt hiszi, hogy sikeresen meg tudna főzni néhány bájitalt, amire
Madam Pomfreynek szüksége lesz?

– Igen – felelte gyorsan Harry, hálásan azért, mert néhány gyógyító bájital benne volt a hatodéves tananyagban. – És amit nem tudok
megfőzni, azt megkeresem és megveszem – tette hozzá.

– Az nem szükséges, Mr. Potter – mondta mereven McGalagony. – Jelen esetben ez a Rend felelőssége, vagy pedig a Roxforté.

– Én tagja vagyok a Rendnek – jelentette ki Harry határozottan. – Ráadásul megvannak az eszközeim a főzéshez vagy a vásárláshoz is,
amennyiben az szükséges. – Nem merészelt ismét Hermionére vagy Ronra nézni, mert tudta, hogy egyikük sem örül most ennek.

– Ennek nem kellene a maga felelősségének lennie – mondta McGalagony professzor, aki nem tűnt boldognak a szóban forgó
helyzettől.

Harry vállat vont.

– Valakié kell, hogy legyen, és én olyan valaki vagyok, aki tud mit kezdeni vele.

A tanárnő hosszú pillanatokig tanulmányozta őt, majd nagyot sóhajtott. Ez olyan reakció volt, amihez Harry már hozzászokott.

– Ám legyen – mondta a professzor.

– Khm, be kell majd ugranom a Roxfortba – mondta Harry.

Egy újabb éles pillantást kapott.

– Nem hiszem, hogy tudni akarok róla.

Harry végre elvigyorodhatott.

– Nem, én sem hiszem.

McGalagony is elmosolyodott kissé.

– A Roxfort mindig nyitva áll – felelte, és felemelkedett, hogy távozzon. – Feltételezem, holnap találkozunk.

Harry bólintott, de a tanárnő szavai új kérdéseket vetettek fel benne, habár nem adott nekik hangot, amikor a professzor elsétált.
Kíváncsi volt rá, hogyan védték a kastélyt, amikor nyilvánvalóan mindenki távol van. Rájött, hogy aznap délután Frics és Mrs. Norris
voltak az egyetlenek, akik ténylegesen ott voltak a kastélyban, de talán voltak még mások is. A védővarázslatok valószínűleg hatalmas
védelmet nyújtanak, még akkor is, ha senki sincs ott, gondolta.

A nagyobb kérdés azt volt, hogy eldöntötte-e már bárki is, hogy az iskolát kinyitják-e a következő évre, és Harry nem volt benne biztos,
hogy tényleg hallani akarja-e a választ vagy sem. Ha a Roxfort nem nyit ki, akkor az egy másik megoldandó probléma, és pillanatnyilag
nem akart erre gondolni.

69
 Nyolcadik fejezet

– Harry, miért viselkedsz ennyire máképp? – csattant fel hirtelen Ron.

Harryt megdöbbentette a kérdés. Rengeteg mindenre számított, de ez nem szerepelt közöttük.

– Ezt hogy érted? – kérdezte óvatosan. – Nem vagyok más.

– De igen, az vagy! – kiáltotta Ron.

– Csak képzelődsz – felelte Harry elutasítóan.

Ron esedezve fordult segítségért Hermionéhez, aki elfogadta a felhívást.

– Harry – kezdte lassan. – Csak úgy összehívtál egy Rend-gyűlést, levezetted az említett találkozót, felvázoltad a ma esti ellentámadás
alapjait, és megálltad a helyed Lupinnal és Mrs. Weasleyvel szemben is. És akkor még nem is említettük, hogy szembeszálltál
McGalagony professzorral is, nem is egyszer, hanem valószínűleg kétszer is – sorolta a lány tudálékosan.

Harry gyorsan végigfutott a rövid, privát megbeszélésen, melyet McGalagonnyal folytatott a Rend-gyűlés előtt, és rájött, hogy a lány
valahogy tudott erről, még ha nem is tudta a ténylegesen elhangzottakat. Látta McGalagonyt kijönni a megbeszélésről, és átadni
Harrynek a találkozó irányítását.

Mielőtt rájöhetett volna, hogyan lehet erre válaszolni, Ron szólalt meg ismét.

– És önként jelentkeztél a bájitalkészítésre – kiáltotta, és hangsúlyával elérte, hogy a mondat úgy hangozzék, mintha ez a legrémisztőbb
dolog lett volna, amit Harry valaha is cselekedett életében.

Harry fanyar élvezettel felhorkantott.

– Madam Pomfrey azt mondta, hogy szüksége lesz a bájitalokra, és – ahogy azt neki is mondtam – megvan rá a lehetőségem, hogy
segítsek neki. A találkozón úgy tűnhetett, hogy átvettem a vezetést, de ez csak azért történt, mert McGalagony engedélyt adott rá.
Annak, hogy bárki is rám figyelt, Fawkes hirtelen megjelenése volt az egyetlen oka, aztán pedig elég szerencsés voltam, mert Hermione
segített, hogy elterelje rólam a figyelmet.

Nagy vigyorral fordult a lányhoz.

– Amúgy marha jó voltál!

Hermione képtelen volt ellenállni és visszavigyorgott.

– Magam is azt hiszem, hogy elég jó voltam – felelte szégyenlősen.

Ron és Ginny felnevettek, aztán mind megnyugodtak kissé. Ám ha Harry azt remélte, hogy ez segít a figyelmük elterelésében, akkor
hatalmasat tévedett.

– Azt hiszem, az én lüke testvérem azt próbálta meg elmondani – kezdett bele Ginny, miközben egy éles pillantást vetett Ronra –, hogy
nem számítottunk rá, hogy látjuk, amint átveszed a vezetést és uralod a helyzetet. Segítség ide vagy oda, ma egy kész tervvel jöttél ide,
és senki nem tudott téged leállítani. És ezt a felnőttek… még anya is láthatóan tiszteletben tartotta – tette hozzá lenyűgözve.

– Láttunk már téged krízishelyzetben, de ez most egy kicsit… bonyolultabb volt – mondta Hermione, miközben kissé kutatott a
megfelelő kifejezés után. – Amikor legutóbb láttunk, rendkívül dühös és szomorú voltál. Nem számítottunk arra, hogy ennyire…
nyugodtnak látunk téged, különösen, ha figyelembe vesszük a körülményeket.

Harry nemtörődöm mozdulattal vállat vont, miközben a barátait tanulmányozta. Hermione úgy nézett ki, mintha arra számítana, hogy
Harry mindjárt felrobban attól, amit ő mondott. Feltételezte, hogy a múltban talán így is lett volna.

– Vannak olyan dolgok, amiket el kell végeznünk. Nincs arra időnk, hogy üldögéljünk és búslakodjunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy
nem vagyok mérges. Dühös vagyok, mert egyáltalán foglalkoznunk kell ilyesmivel, de akkor is meg kell tennünk. Rohadtul be vagyok
tojva, hogy emberek fognak ma éjjel megsérülni – tette hozzá csendesen.

Nem állt szándékában beismerni, hogy Malfoy és Piton esetleges megsebesülése miatt is aggódik. Még mindig azzal küszködött, hogy
legalább magának beismerje, van némi fogalma arról, hogy mi folyik itt.

– Tudjuk, hogy te is félsz – mondta finoman Hermione –, de valami megváltoztatott téged az elmúlt hónap folyamán.

– Már korábban is úgy gondoltam, hogy határozott vagy, de ez az új éned elképesztő – jegyezte meg Ginny.

70
Harry elkeseredetten rázta a fejét.

– Nem is igazán változtam meg – tiltakozott. – Mind a hárman tudjátok, hogy mindig is eltökélt voltam – különösen Dumbledore
halála óta –, hogy bármibe is kerül, de megnyerjük ezt a háborút.

– Akkor sem hangzottál korábban ennyire felnőttesnek – vágta rá Hermione tudálékosan, de szomorúan. – Azt hiszem, csak épp azt
nem fogtam fel, mennyire hatott rád Dumbledore halála.

Harry elgondolkozott ezen. Nem igazán érezte, hogy felnőttebb lenne, mint korábban. Csak azt érezte, hogy komolyabban veszi a
felelősségét. Vajon ez tett volna felnőtté? – töprengett.

A múltban Dumbledore mindig ott volt. Ott volt, hogy átvegye a vezetést. Ott volt, hogy védje és irányítsa őt. Irtózatosan nagy
biztonsági hálót jelentett számára.

Nem akarta megpróbálni, hogy átvegye Dumbledore helyét, és komolyan gondolt minden egyes szót, amelyet a Rend előtt mondott.
Nem próbálta átvenni az idős férfi helyét, de kétségkívül felvállalt néhány olyan feladatot, amit Dumbledore elkezdett. Ez magában
foglalt mindent, attól kezdve, hogy összehívott egy vészhelyzeti Rend-gyűlést addig, hogy megpróbáljon segíteni Malfoynak, és áthozni
őt a helyes oldalra.

Összeráncolt szemöldökkel próbált meg rájönni, nem vett-e több felelősséget a nyakába, mint kellett volna. Vannak olyan emberek,
akik sokkal jobbak nála abban, hogy felvállalják Dumbledore félbehagyott feladatait? Nem igazán arról volt szó, hogy mindent egymaga
próbált megoldani.

A találkozó során több ember… és egy főnix segítette őt. Piton, McGalagony, Hermione és Remus is mind segítettek a maguk módján.

Valószínűleg a bájitalokat illető kijelentése kicsit furcsán hangozhatott, de ez azért volt, mert ő az egyetlen, aki tud Pitonról. Őrülten
remélte, hogy a professzor tényleg segíteni fog neki ezzel kapcsolatban, mivel rájött, hogy nincs semmi garanciája arra, hogy a férfi
hajlandó lesz rá, ám abban viszont igaza volt, hogy a pénzügyi háttér valóban a rendelkezésére állt, hogy segíteni tudjon, ha szükséges.

Pitont illetően biztos volt abban, hogy ott aztán nem sok irányításra van lehetősége. Ott egyértelműen Piton a főnök. Rengeteg
kutatásra és a tények átvizsgálására lesz szükség, és valahogy tisztába kell jönnie a saját érzelmeivel, de valamiféle konszenzusra fognak
jutni. El kellett ismernie, hogy ebben maga Dumbledore is a segítségére volt.

Ami Malfoyt illeti, rájött, hogy még mindig fogalma sincs arról, mi folyik köztük. Dumbledore már megtette a kezdeti erőfeszítéseket,
hogy a mardekárost átcsábítsa a másik oldalra, de tudta, hogy még rengeteg a tennivaló ezzel kapcsolatosan. A legtöbb, de persze nem
mindegyik, egy Victoria nevű kicsi lányra alapult.

Igen, foglalkozott bizonyos dolgokkal, amelyekkel Dumbledore foglalkozott volna, ha még élt volna, de mégsem pontosan ugyanazon
az úton haladt. Úgy érezte, hogy még mindig csak tehetetlenül evickél, és minden erejére szüksége van ahhoz, hogy fennmaradjon a víz
felszínén.

– Harry!

– Tessék? – kérdezte Harry, hirtelen kizökkenve a gondolataiból.

– Nos, legalább néhány dolog nem változott – morogta Ron.

– Megint elvesztél a gondolataidban – közölte a nyilvánvaló tényt Ginny egy hatalmas vigyorral.

Harry a lány felé villantott egy apró mosolyt, majd Hermionéhez fordult.

– Rengeteg minden jár az eszemben, és sok a tennivalónk. És úgy tervezem, sikerülni is fognak. Ha az, hogy megpróbálok megbirkózni
mindezen felelősséggel, felnőtté tesz, akkor azt hiszem, igazad van – mondta.

– Nem kell mindent egyedül elvégezned – felelte Hermione komolyan.

Harry vállat vont.

– Nem leszek egyedül. Elég furcsa, de úgy gondolom, hogy sokkal több támogatást kaptam, mint ezelőtt. – A hosszú asztal felé intett. –
Azt hiszem, ráadásul felsorakoztattam az egész Rendet a hátam mögé.

Hermione pislogni kezdett, mert hirtelen ráeszmélt, hogy barátjának igaza van. Harry nem óhajtott mesélni neki Pitonról, Malfoyról és
Winkyről, akik szintén segítettek neki. Természetesen Malfoy a saját problémáival érkezett, de Harry azt sem akarta megemlíteni.

– És ti hárman is itt vagytok nekem – tette hozzá Harry csendesen. Fawkes felé pillantott, aki még mindig az ülőrúdján ült mellette. –
Úgy látszik, még Fawkest is megkaptam – mondta kábultan.

71
– A főnixek maguk választják a gazdájukat – vágta rá erre Hermione izgatottan. – De úgy gondolom, hogy Dumbledore valószínűleg
nagy hatással volt erre. Bárhogyan is, Fawkes, úgy látszik, téged választott, hogy mostantól a gazdája légy.

– Khm. Ez azt is jelenti, hogy ezentúl velem fog élni? – kérdezte Harry kíváncsian.

Fawkes trillázott néhány hangot, ami igenlő válasznak is beillett.

Hermione sugárzóan boldog volt, míg Ron és Ginny ámulva bámulták.

– Én is azt hiszem – mondta örömmel Hermione.

Harry felsóhajtott. Úgy vélte, ez hatalmas megtiszteltetés, de egyben azt is jelentette, hogy rá kell jönnie, hogyan kell gondoskodni egy
főnixről. Remélte, hogy Fawkes épp olyan könnyen kezelhető, mint Hedvig, mert a baglya meglehetősen sokat gondoskodott magáról.
Az ő fő feladata vele kapcsolatban az volt, hogy néha meg kellett szeretgetnie és figyelnie kellett rá.

– Hermione? – kezdett bele Harry a kérdésbe, ám még fel sem kellett tennie, a lány máris válaszolt.

– Máris utána nézek – mondta fürgén. – Megkeresek mindent, amit tudnod kell a főnixekről, hogy megfelelően gondját viselhesd.

– Plusz mindent, amit nem kell tudnod – motyogta Ron, mire Hermione belekönyökölt az oldalába.

– Ez nagy megtiszteltetés – mondta Hermione.

– Igen, az – értett egyet vele Harry lágyan, és kinyúlt, hogy megsimogassa Fawkes tollait, amitől olyan közel érezte magát Dumbledore-
hoz, mint a férfi halála óta soha.

– Gyere, Ron – szólalt meg hirtelen Hermione, miközben felállt magával húzva Ront is. – Segíthetsz nekem rájönni, mit találhatunk a
főnixekről azokban a könyvekben, amelyeket magammal hoztam.

– Miért is akarnám én ezt tenni? – kérdezte Ron hitetlenkedve.

– Mert Harrynek tudnia kell – felelte Hermione türelmetlenül, miközben a fiú karját rángatta, és arra ösztönözte, hogy kövesse őt.

Harry nézte, ahogy elsétáltak, és zavartan hallgatta a folytatódó civakodásukat. Halk sóhajt hallott maga mögül, mire hátrafordult, hogy
Ginnyre nézzen.

– Szerintem Hermione lehetőséget biztosított nekünk az egyedüllétre – jegyezte meg Ginny.

– Oh – lehelte Harry, és óvatosan tanulmányozta Ginnyt.

Ginny összevonta a szemeit.

– Tudom, hogy nem vagyunk már együtt, és ők is nagyon jól tudják. Csak éppen úgy tűnik, kicsit reménykednek még benne, hogy
megint egy pár leszünk.

– Ginny… – kezdte Harry, majd elakadt. Mit kellene mondanom? – töprengett. Valójában nem akart ismét együtt járni vele, de nem is
akarta őt megbántani.

– Minden rendben, Harry – mondta a lány szelíden. – Én értem, még ha ők nem is, hogy ez nem csak Dumbledore halála, a háború, és
az miatt történt, hogy neked ezekre kell összpontosítani.

– És nem? – kérdezte Harry ostobán.

Ginny kuncogni kezdett.

– Oh, Harry, te is nagyon jól tudod, hogy mi nem igazán illettünk annyira egymáshoz, mint, ahogy eredetileg gondoltuk.

Hát, ez végül is valóban igaz – gondolta Harry. A kapcsolatuk nem volt egészen az, amire számított. Elég jó volt ugyan, de sosem érezte
magát igazán jól Ginnyvel. Észrevette viszont, hogy sokkal jobban kijött a lánnyal, ha a barátnő szerep helyett a húgaként gondolt rá.
Csak arra nem jött rá, hogy Ginny is levonta ugyanezeket a következtetéseket.

Továbbra is üres tekintettel bámulta a lányt, aki megint kuncogott és kinevette őt.

– Harry, tudom, hogy nem akartad megbántani az érzéseimet, és biztos vagyok benne, hogy őszintén hitted, hogy minden a háború
miatt történik, és ezért szakítottál velem. De nem látod, hogy Hermione és Ron szakítanának a háború miatt, igaz? – kérdezte.

Harry homloka ráncba szaladt, ahogy összevonta a szemöldökét.

72
– Hát, nem, tényleg nem, de nekik nincs is ugyanakkora felelősségük.

– Igaz – bólintott a lány. – Viszont, ha tényleg annyira szerelmesek lennénk, amennyire Ron és Hermione, akkor mindent megtettél
volna, hogy együtt maradjunk, és a körülmények ellenére is működjön a kapcsolatunk. Amikor valami fontos neked, akkor mindent
beleadsz.

– Fontos vagy nekem! – tiltakozott Harry. – Mindent megtennék, hogy megvédjelek téged!

Ginny elmosolyodott.

– Ezt örömmel hallom – mondta, ezzel még inkább összezavarva Harryt. A lány megfogta a kezét, és finoman megszorította. – Harry,
eszméletlenül szerelmes voltam beléd. Még azután is, hogy másokkal kezdtem el randizni, akkor is beléd voltam zúgva, és megragadtam
a lehetőséget, hogy végre veled lehetek. De amint ott voltam, jól éreztem magam ugyan, de lassan rájöttem, hogy sokkal inkább lettél a
nagytesóm, mint a szerelmem.

– Azt próbálod mondani, hogy rossz barátod voltam? – kérdezte Harry, és kicsit védekezőnek hangzott.

– Nem – felelte Ginny szélesen vigyorogva. – Egyáltalán nem ezt akartam mondani. Egyebek között egészen kiemelkedően csókolsz…
nem is beszélve a többiről – mondta hamiskásan.

– Fogd be – sziszegte Harry, miközben idegesen pillantott körül. – Semmi szükségem rá, hogy minden egyes vérengző bátyád üldözőbe
vegyen, hogy az anyukádról már ne is beszéljek. – Mogorván nézett Ginnyre, amikor a lány hahotázni kezdett.

– Ez azon dolgok egyike, amelyek miatt jó barát voltál – mondta a lány.

– Tessék? – kérdezte Harry, és hirtelen megint összezavarodott.

– Tiszteletet mutatsz – válaszolta Ginny. – Nagyon jól tudom, hogy a fiúk mennyire szeretnek hencegni. Ismerem a testvéreimet, és te
tiszteled, hogy nem akarok vitát abból, hogy ilyen dolgokat tudjanak rólam.

– Ez nem tisztelet, hanem félelem – jelentette ki kereken Harry.

Barátnője szélesen elvigyorodott.

– Te, Harry Potter, a legkevésbé sem félsz a bátyáimtól.

– De igen – biggyesztette le a száját Harry.

Ginny folytatta, mintha meg sem hallotta volna őt.

– Nagy kár, hogy nem vagyok hozzád való – merengett. – Fáradtságos dolog olyasvalakit találni, aki hajlandó elviselni az összes
testvéremet.

– Egyáltalán jó voltam bármi másban is? – kérdezte Harry gúnyosan.

– Persze, nagyon jó volt veled a szex – felelte arcátlanul Ginny.

Harry nem tudta eldönteni, hogy felnyögjön, vagy nevessen.

– Tudod, hogy kedvellek – vágott vissza.

Ginny finom mosolya visszatért.

– Igen, tudom, én is kedvellek téged. Csak éppen nincs ennél több egyikünkben sem. Jobban járunk barátokként. Azt hiszem,
mindketten megpróbáltuk elérni, hogy valami működjön köztünk, mert azt hittük, kell, hogy legyen közöttünk valami.

– Igaz – bólintott Harry szelíd egyetértéssel, hiszen értette, mire gondolt a lány.

– A viccet félretéve; a szex jó volt, de nem volt benne semmi látványos – tette hozzá Ginny vidáman.

Harry leesett állal, hitetlenkedve bámulta a lányt.

– Már megbocsáss, de te voltál az, aki arról beszélt, mennyire jó volt az egész, és most azzal vádolsz, hogy… hogy… – elcsuklott a
hangja, mert közben megpróbált valami pontos meghatározást találni arra, hogy mivel is vádolta őt a lány. Csak azt tudta, hogy nem
hangzott valami jól.

– Oh, ne már, Harry! Mókás volt, jó és megnyugtató, de nem volt meg közöttünk az igazán bámulatos szikrázás – mondta Ginny.

73
Harry még mindig meredten nézte őt és rájött, hogy a lánynak sokkal több tapasztalata volt már, mint neki. Jóval azelőtt tudta, mielőtt
elkezdtek volna együtt járni. A pokolba is, hiszen ő tanított meg neki mindent, amit a szexről tudott. Csak nem tudta, hogy szerepel
valamiféle összehasonlító tabellán is, és a teljesítménye ez alapján hibádzott.

– Sajnálom, hogy nem voltam elég jó a számodra – jegyezte meg kimérten.

Úgy tűnt, Ginny végre észrevette, hogyan fogadta Harry, amit mondott neki.

– Nem megsérteni akartalak – mondta, és sokkal inkább gyengédnek hangzott, mint mérgesnek. – Nem mintha én egy sereg fiúval
lettem volna, de tudom, hogy nem volt közöttünk semmi extra. Inkább kísérletezgettünk és tanultunk.

Harry megint a szemöldökét ráncolta. Nem hitte, hogy valaha is megérti ezt az egész kapcsolat-dolgot.

– Nem azt mondtam, hogy nem voltunk jók együtt – folytatta Ginny. – Csak szerintem nem mi vagyunk egymásnak az igaziak.

Miután átgondolta, Harry rájött, hogy ő is nagyjából erre a következtetésre jutott, de nyilvánvalóan homlokegyenest más irányból
közelítette meg, mint Ginny. Még mindig kicsit sértettnek érezte magát, de aztán arra gondolt, hogy, ha a húgaként tekint a lányra,
akkor a szexnek valószínűleg nem kellene vele lennie a legjobbnak. Egyszerűen csak nem volt más tapasztalata, amivel
összehasonlíthatta volna.

– Volt valami kicsit furcsa a kapcsolatunkban, nem? – kérdezte Harry.

Ginny megnyugodott és ismét nevetni kezdett.

– Igen. Nem hiszem, hogy ennyire jó lett volna csókolózni valamelyik másik testvéremmel. – Szavai hirtelen értelmet nyertek a
számukra és mindketten beleborzongtak. – Ebben a kijelentésben volt valami szörnyen helytelen – motyogta.

– Barátok? – vágta rá határozottan Harry.

– Barátok – bólintott Ginny.

– Szóval, kivel hozhatlak össze? – kérdezte a lány, csintalan vigyorral. – Rengeteg lányt ismerek, akik szeretnének veled járni.

Harry felsóhajtott. Nem akarta, hogy bárkivel is összehozzák. Pillanatnyilag elég volt neki Dracót kibírni. El nem tudta képzelni, hogy
megpróbáljon romantikus kapcsolatba bonyolódni egy lánnyal, amíg minden más folyamatban van.

*****

Nem sokkal a beszélgetésük után Ginnyt behívták a házba, hogy segítsen Mrs. Weasleynek befejezni a vacsorát. Harry végre egyedül
lehetett néhány percig, így hát az asztalra fektette a fejét. A mai nap máris hosszúnak tűnt, és még közel sem volt vége. Rengeteg
minden történt, és nem volt sok ideje, hogy feldolgozza a történteket.

Rövid elmélkedés után úgy döntött, hogy talán nem most akarja arra fecsérelni az időt, hogy mindent átgondoljon. Túl sok minden volt
folyamatban, és rohadtul nem értette a felét sem, de most előre kellett tekintenie. Még mindig rengeteg dolga volt.

Az étkezés alatt mindenki feszült volt. Mrs. Weasley még mindig nem volt boldog amiatt, hogy a gyermekei bármilyen formában is
érintettek lesznek a csatában. Így hát továbbra is dühös tekinteteket vetett Harryre, amit néha felváltottak az aggodalom pillantásai.
Valamint az asztal körül ülők mindegyikére is félelmetes tekintettel nézett, amitől aztán még kényelmetlenebbül érezték magukat.

Senki nem várta túlságosan a késő esti eseményeket, és a feszültség magasra hágott. Az étkezés végére Harry rettenetesen kellemetlenül
érezte magát. Miután az asztal ismét üres lett, döntésre jutott, és megragadta a hátizsákját.

– Van még egy kis dolgom, de sötétedés előtt visszatérek – jelentette ki, csak úgy vaktában a csoport egésze felé, majd egy pukkanással
eltűnt, mielőtt bárki is vitába szállhatott volna vele.

*****

Próba szerencse alapon először a Grimmauld térre hoppanált. Ha Piton hozzájutott bármilyen további információhoz, akkor talán
hagyott neki egy cetlit vagy valamit. Malfoy ugyanis jól értesült volt, és Harry úgy gondolta, hogy valószínűleg megosztotta a híreket
Pitonnal is, amint találkoztak a kúrián. Belépett a házba és a konyhába indult. Nagyon meglepődött, amikor magát Pitont találta ott.

– Potter – szólította meg Piton hűvösen. – További tényekkel tudok szolgálni.

Harry válaszul egyszerűen csak bólintott, és várakozóan nézett Pitonra. Figyelmesen hallgatta, ahogy a férfi tájékoztatta arról, amit már
Malfoy is elmondott neki. Az egyetlen, ami kihatott a Renddel közösen meghozott terveikre, az volt, hogy a többi városban nem volt
szükség megfigyelőkre. Ám nem akarta azzal vesztegetni az idejét, hogy ezt a barátai vagy mások orrára kösse.

74
– Potter, e pillanatban miért vagy itt? – kérdezte Piton gyanakvóan.

– Khm… hát… – dadogott idegesen Harry. Igazán nem akarta Pitont ismét felmérgesíteni.

– Nyögd már ki, Potter! – sziszegte Piton.

– Madam Pomfrey ma estére még elegendő bájitallal rendelkezik, de valószínűleg többféléből is ki fog futni – hadarta gyorsan Harry.

– És mi közöm nekem ehhez? – kérdezte Piton, miközben felvonta a szemöldökét.

– Maga tudna segíteni – felelte Harry ingerülten.

– Potter, nem fognak megbízni azokban a bájitalokban, amelyeket egy halálfaló készített – vágta rá gúnyos hangon Piton.

– Az igaz, de McGalagony megbízik a maga tudásában – motyogta Harry.

– Potter! Hová akarsz kilyukadni? – kérdezte Piton hűvösen.

Harry felsóhajtott magában. Amikor önként jelentkezett, akkor nem gondolt bele, mennyire nehéz lesz ebbe az egészbe belevonni
Pitont, sőt, akár még csak meggyőzni is arról, hogy segítsen.

– Azt mondtam McGalagonynak, hogy bármelyik bájitalt elkészítem, amelyeket hatodikban tanultunk – ismerte be. – És azt is
mondtam, hogy megkeresem, és megvásárolom a többit.

– És ő beleegyezett ebbe? – hitetlenkedett Piton.

– Igen – vágta rá Harry. – Én… khm… beszéltem neki a könyvről. Hermione ismét vitába szállt velem emiatt – motyogta.

– Te Miss Grangerrel vitatkoztál az én könyvemről, aztán elmondtad McGalagonynak, mi áll benne – ismételte Piton vontatottan.

Harry összerezzent.

– Igen.

– Miután meséltél a könyvről és az abban található feljegyzéseimről McGalagonynak, ő beleegyezett, hogy a te gondjaidra bízza – habár
hírhedten szánalmas vagy bájitaltanból – a főzetek elkészítését, valamint a gyengélkedő és a Rend ellátását a szükséges bájitalokkal –
folytatta Piton ugyanazon a vontatott hangon, amelyet Harry nagyon veszélyesnek ítélt.

– Igen – felelte Harry ismét.

– És te azt gondolod, hogy sikeresen meg tudnád főzni a bájitalokat – mondta Piton.

– Ebben az utolsó évben el tudtam őket készíteni – felelte Harry. – A könyv segítségével – ismerte be csendesen.

Piton megszorította az orrnyergét, behunyta a szemét, és Harry nem tudta biztosan, mire is számítson most. Abban azonban biztos
volt, hogy mostanra már robbanásnak kellett volna bekövetkeznie, és rájött, hogy valószínűleg az még folyamatban van.

Amikor Piton továbbra is csendben maradt, Harry idegesen beszélt tovább, habár tudta, hogy ezzel valószínűleg még jobban elássa
magát, azonban képtelen volt megállni.

– Mindig gondom volt azzal, hogy magától tanuljam meg a bájitaltant, ezt mindketten tudjuk, ám képes voltam követni a Félvér Herceg
útmutatásait. Ebben az évben nagyon sokat tanultam – mondta, és nem vette észre, mennyire megfontoltnak hangzik. – Biztos vagyok
benne, hogy meg tudom főzni azokat a bájitalokat, még akkor is, ha egészében véve továbbra sem vagyok túl jó bájitaltanból. Tudom,
hogy maga utálja hallani, de még csak nem is kell értenem az egészet ahhoz, hogy tudjam követni az előírásokat. Most rohadtul nem
érdekel a RAVASZ, amit mellesleg nem is tudom, hogy képes lennék-e letenni. Jelenleg csak az érdekel, hogy megszerezzem azokat a
bájitalokat, amelyekre Madam Pomfreynak szüksége van.

Harry mély lélegzetet vett, mielőtt folytatta volna, mivel Piton még mindig ugyanott állt, csukott szemekkel, orrnyergét szorítva, némán.

– Amikor McGalagony professzorral beszéltem, akkor azt reméltem, hogy maga segíteni fog a többi bájitallal, amelyre Madam Pomfrey
igényt tartana. Átadhatnám őket úgy is, mintha vettem volna őket. Úgy értem, legalább az alapanyagokat meg tudom vásárolni. És
valójában arra számítok, hogy magát is meg tudnám fizetni azért, hogy elkészítse őket – mondta. Összevonta a szemöldökét, amikor
rájött, hogy Piton tulajdonképpen tényleg nem fog semmiféle elismerést kapni a munkájáért és az idejéért, mint ahogyan azt bizonyára a
Roxfortban megkapta. Márpedig ő valószínűleg nem tesz semmit anélkül, hogy ne kapna érte valamit cserébe. Nem volt az a tegyünk-
valamit-pusztán-szívjóságból típus.

Harry megrázta a fejét és folytatta.

75
– Egyszerűen tudom, hogy maga a legjobb, és a Rendnek tényleg szüksége van a segítségére. Ha jobban szeretné, akkor megfőzhetem
őket magam is, de akkor sem tudom megtenni a segítsége nélkül. Én… khm… nos, meg kellene, hogy kapjam a feljegyzéseit. És azt
hiszem, még azokkal együtt is Hermionéhez kellene fordulnom segítségért, mert ő tényleg érti a bájitaltant. De ha nem lennének
annyira nehezek, akkor talán én is megfőzhetném őket, mert nem vagyok biztos benne, hogy Hermione egyáltalán segítene nekem.
Utálta a Félvér Herceget, mert egész évben csalásra adott lehetőséget. Már számát sem tudom, hányszor vitáztunk ezen.

Harry rájött, hogy tovább bolyongott a gondolataiban, ahogy kezdett átgondolni néhányat a számtalan különböző bonyodalom közül,
amelyek a nem túl jól átgondolt terveinek buktatói voltak, de látszólag képtelen volt leállítani magát. Sosem ajánlott önként ennyi
információt Pitonnak, de ez most rendkívül fontos volt.

– Nézze, valószínűleg tartozom egy bocsánatkéréssel, amiért egész évben a maga könyvét használtam. Fogalmam sem volt, hogy az a
magáé. És tudom, hogy bocsánatkéréssel tartozom, amiért nem adtam vissza, amikor kérte – ismerte be. – Bepánikoltam. Az a könyv
lett az egyik legjobb barátom, és nem akartam magának odaadni.

Piton végre kinyitotta a szemét és meglepetten nézett Harryre, de még mindig nem szólalt meg.

Most, hogy Piton figyelte őt, Harry sokkal nehezebbnek találta a beszédet. Meredten nézte a férfit, és végül teljesen elborzadt, amiért
ennyi mindent elárult.

– Mekkora ékesszólás – gúnyolódott Piton. – Mindig ennyi információt zúdítasz másokra? – kérdezte jegesen.

Harry összerezzent.

– Nem – motyogta –, de valójában nem árultam el semmi olyat, ami bárkinek is árthatna… magamat is beleértve.

– Valóban – somolygott önelégülten Piton, és hangjából kihallatszott, hogy jól szórakozik.

– Csak szükségem van a segítségére – folytatta Harry. – Vagyis inkább a Rendnek van rá szüksége. Csak látszólag én vagyok az egyetlen
eszköz, amellyel továbbítani lehet a segítségét.

– Hogy ment a Rend-gyűlés? – kérdezte Piton. – Mivel nem mondtál semmit erről, feltételezem, képes voltál kellőképpen meggyőzni
őket, és elrendezni az esti ellentámadást.

– Igen – bólintott fáradtan Harry. – És szerintem felhasználtam az összes ékesszólásomat a találkozón, mivel most ismét elvesztettem.

Harry elmagyarázta az esti Rend-gyűlés eseményeit – beleértve Fawkes megjelenését is. Nagyon gondosan igyekezett, hogy biztosan ne
említse meg azt a részt, hogy már csak egyetlen városra összpontosítottak. Tudta hogyan kell titkot tartani, és fogalma sem volt, mi
vette rá a korábbi fecsegésre.

Piton furcsa pillantást vetett rá, amikor végzett.

– Tényleg úgy hangzik, hogy sokkal sikeresebb voltál, mint az előző beszédeddel.

Harry felsóhajtott.

– Ez egy hosszú nap. Szerintem – bármilyen furcsa is – az agyam látszólag tudja, hogy maga előtt nem kell fenntartanom annyira a
védőfalaimat. – Megdörgölte a homlokát, amivel megpróbálta csillapítani a fejfájást, ami egyfolytában fenyegette őt. – Ma egyik dolog
követte a másikat, és még közel sincs vége. Muszáj volt egy kicsit elszabadulnom Mrs. Weasleytől, ezért úgy döntöttem ide jövök és
hagyok egy feljegyzést, aztán elugrom a Roxfortba, hogy elhozzam a bájitaltan könyvét.

– Még mindig a Roxfortban van? – kérdezte Piton éles hangon.

– Hát… igen – felelte Harry. – Még mindig ott van, ahová elrejtettem, amikor követelte, hogy vigyem vissza magának – ismerte be.

– Értem – felelte Piton.

Harry azon töprengett, mi az ördögöt ért a férfi. Tudta, hogy ő maga is furcsán viselkedik a férfi előtt, viszont Piton is legalább ennyire
furcsán viselkedett körülötte. Azon tűnődött, hogy talán mindketten túlságosan fáradtak ahhoz, hogy továbbra is harcoljanak, amikor
tudják, hogy még számtalan másik küzdelmet kell megvívniuk.

Piton leült, és láthatóan a gondolataiba merült. Mivel Harry nem tudta, mit is tehetne, ezért nekiállt teát készíteni. Piton meg sem
szólalt, amikor Harry elé tett egy csésze teát, viszont felemelte a csészét és ivott belőle. Harry is leült. Vonakodott megtörni a csendet,
mivel Piton most meglehetősen békés volt.

– Potter, neked feltett szándékod, hogy bejutsz a kastélyba, és odabent közlekedsz anélkül, hogy észrevennének – jegyezte meg végül
Piton.

76
Harry óvatosan nézte a férfit. Ez nem volt kérdés, de ha az lett volna, akkor is mindketten tudták rá előre a választ.

– Igen – bólintott mégis.

Piton arca egy kifejezéstelen maszk volt, amit Harry nem különösebben kedvelt, de még mindig jobb volt, mint az ádáz düh, ami
gyakran jellemezte az arckifejezését, amikor Harryre nézett. Harrynek fogalma sem volt, mi jár a férfi eszében. Nem mintha valaha is
lett volna – gondolta fanyarul.

– Ma éjjel, pontosan két órakor, találkozunk a Szellemszálláson – szólalt meg Piton.

Harry hitetlenkedve bámulta őt.

– Be fog velem osonni a Roxfortba… ma éjjel?

– Muszáj hozzáférnem a lakosztályomhoz – jegyezte meg megvető gúnnyal, miközben összevonta a szemöldökét. – Kétlem, hogy
McGalagonynak lett volna ideje vagy lehetősége megpróbálni áttörni a védelmemet. Valószínűleg ma éjjel elfoglalt lesz a csata után.

– Igen, azokkal az áldozatokkal, amelyeket segíteni fog a nyomorult gyengélkedőre küldeni! – kiáltott fel Harry.

– Pontosan – jelentette ki élesen Piton, amellyel elterelte Harry gyilkos gondolatait.

– Ez jó dolog? – kérdezte zavartan Harry.

– Valószínűsíthetően ma éjjel nagy lesz a járkálás a kastélyban és McGalagony mással lesz elfoglalva. Kevésbé valószínű, hogy most
bármilyen hívatlan látogatót észrevenne – magyarázta higgadtan Piton. – Ezért aztán ma éjjel megyünk.

Harry nagyot nyelt. Képtelen volt elhinni, hogy jól hallott.

– Én… én… – megpróbált beszélni, de láthatóan nem találta a szavakat.

– Igen, segíteni fogsz Perselus Pitonnak, a gonosz halálfalónak, visszatérni a Roxfortba, első alkalommal azóta, hogy meggyilkolta
Albus Dumbledore-t, a világos oldal vezetőjét – vágta rá Piton jeges hangsúllyal.

– Oh, Istenem – nyögte Harry. – Mindenki más pontosan így is látná az egészet.

Pitonnak kissé elkerekedett a szeme.

– És te nem?

– Nem – felelte Harry lassan, és közvetlenül Piton szemébe nézett. – Ez az egész egy kicsit el van baszva.

A férfi ajkai gúnyos mosolyra húzódtak, ám inkább szórakoztatottnak, semmint gúnyosnak hatott.

– Vigyázz a szádra, Potter – mondta érzelemmentesen.

Harry kerekre tágult szemmel, hitetlenkedve bámulta a férfit. Piton tényleg a szája miatt aggódik? Miközben pislogásba kezdett, rájött,
hogy Piton mindössze arra tett megjegyzést.

– Hát pedig tényleg el van baszva – ismételte.

– Valóban – mondta Piton egyetértően.

Harry kissé felnevetett, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy ez eléggé hisztérikusan tört fel belőle.

– Kettőkor? – kérdezte, csak hogy megerősítést nyerjen.

Piton kurtán bólintott.

– A csata egész biztosan éjfél előtt fog lezajlani.

Harry becsukta a szemét, amikor emlékeztették rá, hogy előbb még egy csatát is meg kell vívniuk. Azonban pillanatnyilag ezeket a
gondolatokat félretolta, és ismét az járt az eszében, hogy Pitonnal fog besettenkedni a Roxfortba.

– Inkább a Mézesfalás környékén kellene találkoznunk – mondta.

– Miért? – kérdezte Piton élesen.

77
– Mert magába a Roxfortba szeretnénk bejutni, nem pedig a birtokra – felelte Harry, ám közben belsőleg összerezzent és gondolatban
bocsánatot kért a Tekergőktől.

– Ez egy elég tanulságos éjszaka lesz – mondta Piton.

Harry a tenyerébe rejtette a fejét, és megpróbálta bemesélni magának, hogy titkainak kiadása apró ár a gyógyító bájitalok
megszerzéséért, amire az embereknek szükségük van.

*****

Körülbelül negyvenöt perccel a napnyugta előtt hoppanált vissza Weasleyékhez, és azonnal körbevették a többiek. Úgy tűnt, hogy a
Rend-tagok nagy része már visszatért.

– Harry! – kiáltott fel Hermione, miközben elé szaladt és vizsgálódón végigmérte a fiút.

– Hol voltál, haver? – kérdezte Ron gondterhelten.

– Volt még egy kis dolgom – válaszolta Harry, miközben máris az asztal felé haladt, maga mögött hagyva a barátait, akik megbántott
arccal néztek utána.

– Mr. Potter – szólította meg McGalagony komolyan, miközben felállt a székéről és félútig elé ment. – Hajlandó lenne megmagyarázni,
hol volt ma este?

– Nem – vágta rá Harry.

A tanárnő meglepetten pislogott rá. Harry úgy gondolta, elég jól látszik, hogy a nő nem számított arra, visszautasítja a kérést és nem ad
választ neki.

– Mr. Potter! – ismételte a professzor figyelmeztetően.

– McGalagony professzor – válaszolt udvariasan Harry.

A tanárnő veszélyesen összehúzta a száját, és Harry rájött, hogy nem is túl régen rettentően aggódott volna a sorsa miatt, ha a nő így
nézett volna rá. Most viszont sokkal nagyobb veszélyekkel kellett megbirkóznia

Gondolatban már felkészítette magát mielőtt visszajött volna, és elszántan közölte saját magával, hogy nyugodt lesz, határozott, és
készen áll megtenni, amit szükséges, hogy felkészítse magát és mindenki mást is a csatára. Eltökélte, hogy erős lesz és semmilyen
módon nem mutatkozik gyengének. Zavaró módon hirtelen az jutott eszébe, hogy vajon Piton – és különösen Draco – szintén
keresztülmentek-e ugyanezen a mentális procedúrán azért, hogy szembenézzenek a világ többi részével.

– Mr. Potter, sokan vannak itt, akik aggódnak magáért, főképpen, amikor meg nem magyarázott céllal egyedül tűnik el – mondta
McGalagony.

– Értékelem az aggodalmat, asszonyom, de vannak dolgok, amelyeket nekem kell megtennem – felelte Harry higgadtan.

– De nem egyedül – vágta rá a tanárnő élesen.

Harry arckifejezése megkeményedett.

– Dumbledore olyan egyértelmű feladatokat hagyott rám, amelyekkel foglalkoznom kell. Nem látta szükségszerűnek, hogy még
életében magát is tájékoztassa ezekről; én sem látom szükségesnek, hogy tudassam önnel a halála után. Tiszteletben tartom a döntését
abból a szempontból, hogy pillanatnyilag mit kell titokban tartani, és ugyanezt remélem öntől is – mondta határozottan.

McGalagony néhány hosszú pillanatig összehúzott szemmel tanulmányozta őt.

– Rendben, legyen – mondta végül, és kurtán biccentett egyet. Élesen sarkon pördült, és fürgén visszasétált az asztalhoz, ahol ismét
leült.

Harry végre megfigyelhette a többieket is, akik összegyűltek Weasleyék hátsó udvarán. Néhányan helytelenítően bámultak rá, néhányan
elfogadással, és néhányan félelemmel vegyes áhítattal. Visszatekintett a barátaira és meglepett tekintetük arra indította, hogy
felnevessen, ugyanakkor ráébresztette, mennyire jelentőségteljes volt a beszélgetése McGalagonnyal.

Az asztalhoz lépett, olyan magabiztossággal, amely csak félig volt erőltetett, és ismét az asztalfőn álló székre ült le. Az asztal körül
maradt a csend, hiszen mindenki őt bámulta. Viszont ő meg nem volt biztos benne, hogy mire számítanak tőle. Kérdő pillantással
fordul McGalagony felé.

– Úgy vélem, Mr. Potter, talán mondania kellene néhány szót a ma esti feladatról – felelte neki a nő komolyan.

78
Miért én? – töprengett, ám hangosan azért nem mondta ki. Biztosan van itt valaki, aki sokkal jobban tudna buzdító szavakat mondani.
Ez távolról sem volt olyan, mint a kviddics-kapitányi posztja, ahol a játék előtt biztató szavakat kellett mondania.

Remus a füléhez hajolt és belesuttogott.

– Ez nem a korról, tudásról vagy tapasztalatról szól. Reményért fordulnak hozzád, Harry.

Üres tekintettel bámulta Remust, aki szomorkás mosolyt villantott rá, és végre elkezdte megérteni, mit is akart tőle Scrimgeour. De
amíg Scrimgeour főként a tömegek szépreményű ideálját kereste benne, addig a Rend-tagok az életüket készültek kockára tenni azok
alapján az információk alapján, amiket ő adott át nekik.

Érezte, ahogy a súly még inkább rátelepedik a vállaira, de kíméletlenül kihúzta magát, hogy szóljon a csoporthoz. Elsőként Rémszemre
tekintett.

– Mennyi időnk van még?

– Harminc perc – felelte mogorván Rémszem.

Harry bólintott.

– Akkor jó. – Mély levegőt vett. – Nincs sok időnk, mielőtt mindenkinek el kell foglalnia a helyét. Nem tudom megmondani biztosra,
de szerintem a támadás még valamikor éjfél előtt megtörténik, és valószínűleg nem sokkal a teljes sötétség beállta után.

A kviddics beszédei jutottak eszébe.

– Nem számít, mennyi ideig tart a várakozás, tartsátok meg a helyeteket, és ne engedjétek, hogy a figyelmetek elkalandozzon. Ma este
minden egyes személy szerepe nagyon fontos. Nálunk van a meglepetés előnye, hát fordítsuk hasznunkra azt. A halálfalók nem ismerik
a stratégiánkat. A kiválasztott taktikák a győzelemhez fognak minket segíteni.

Ron a szemöldökét ráncolva figyelte őt, és Harry rájött, hogy Ron valószínűleg tudja, hogy ismerősnek hangzik a szövege, de nem jut
eszébe, hogy miért. Ginny máris próbálta elrejteni a vigyorát a kezével.

Harry elmosolyodott, amivel – tekintettel a helyzet komolyságára – jó néhány embert megdöbbentett.

– Ez egy csata lesz, és igen, ez rendkívül komoly, mivel életeket kockáztatunk, de meggyőződésem, hogy mi fogunk győzni. És győzni
fogunk, mert együtt dolgoztunk azon, hogy ez bekövetkezzék.

Egy gondolatnyi szünetet tartott, mielőtt ismét megszólalt volna.

– Ma délután azt javasolták, hogy még egyszer fussuk át a csata stratégiáját. Én viszont nem hiszem, hogy ez szükséges lenne.

Rémszem azonnal felszólalt.

– De szükséges – morogta.

– Nem az – felelte Harry, és a fejét rázta Rémszem felé. – Ma délután mindent alaposan átgondoltunk. A téma túl komoly ahhoz, hogy
alig néhány röpke óra alatt bárki is elfelejtse. Az átnézés azt az egyetlen célt szolgálná, hogy mindenki sokkal idegesebb legyen annál,
mint amit máris éreznek. – Ismét az egész csoporthoz fordult. – A tervek készen állnak, és most itt az ideje a cselekvésnek.

– Ez kicsit szokatlan, Potter – jegyezte meg McGalagony.

Harry vállat vont.

– Valószínűleg az, de én teljesen biztos vagyok benne, hogy mindenre felkészültünk. Ez nem az az idő, amikor másodszor is
fejtegetésbe kezdhetünk a stratégiánkat illetően. Ez most az az alkalom, amikor ki kell mennünk oda, és el kell végeznünk a dolgunkat.
– Nem mert Ronra és Ginnyre nézni. Biztos, hogy mostanra már Ron is rájött, hol hallotta korábban Harry szavait.

Tulajdonképpen most már McGalagony is kezdett gyanakvóan nézni Harryre.

– Jótékony hatással van ránk, ha a Rend-tagok is hozzászoktak ahhoz, hogy csapatként dolgozzanak, nem igaz, Potter? – kérdezte.

– Így van – felelte Harry egyszerűen, és szélesen elvigyorodott, mert tudta, hogy a tanárnő végre ráismert a kissé átalakított kviddics
beszédére.

A tanárnő szája sarka felkunkorodott a szórakozottságtól, de elismerően bólintott. Harry visszafordította figyelmét a többiekre.

– Akkor hát készen állunk, hogy megtegyük, amit kell, igaz?

79
Sok-sok bólintást és még néhány mosolyt is kapott válaszul.

– Akkor menjünk.

Harry indult, hogy elővegye a láthatatlanná tevő köpönyegét, de Remus leállította őt, és szoros ölelésbe vonta.

– Légy nagyon óvatos odakint! – suttogta.

– Te is – felelte Harry, ám hangja alig hallatszott Remus mellkasából.

Remus egy gondterhelt mosollyal útjára bocsátotta, és nem fűzött hozzá további megjegyzéseket.

Ron, Ginny és Hermione felzárkóztak mellé.

– Hirtelen nagyon boldog vagyok, hogy McLaggen nem a Rend tagja – jegyezte meg hatalmas vigyorral Ginny.

Ron vigyora épp olyan vidám volt.

– Szeretem a kviddicset – jelentette ki derűsen.

Harry vállat vont, de azért ő is elmosolyodott.

– Nem tudtam kitalálni semmi mást.

Hermione mind a hármukra furcsa pillantásokat vetett.

– Miért beszéltek most a kviddicsről?

– Tanulságok az élettől – felelte komolytalanul Harry.

– Harry! – sziszegte figyelmeztetően Hermione.

– El fogom majd magyarázni, amint elindultunk – mondta Ron, és hangsúlya elárulta, hogy rettentően boldog, amiért a változatosság
kedvéért most ő magyarázhat Hermionének.

A lány nem tűnt túlzottan elégedettnek, de Harry hálás volt ezért a kis könnyedségért, ahogy távoztak, hogy elfoglalják a pozícióikat.

80
 Kilencedik fejezet

Harry abba a kisvárosba hoppanált, ahol a halálfalók támadására számítottak. Minden fáradtsága elszállt, ahogy a teste felkészült a
harcra, és emlékeztetnie kellett magát arra, hogy neki pillanatnyilag nem szabad csatáznia, hacsak nem feltétlenül szükséges. Nagyon
sokan voltak, akik még csak azt sem akarták, hogy egyáltalán itt legyen.

Körülnézett a városkában. Elég kicsi volt ahhoz, hogy Voldemort negyven halálfalóval gondolja megsemmisíteni az egészet. Tudta,
hogy a kisváros mindkét végén hamarosan húsz-húsz halálfaló készül megjelenni.

Ám nem lesznek képesek belépni egyetlen épületbe sem. McGalagony korábban egy kis csoporttal együtt érkezett ide, és azzal töltöttek
néhány órát, hogy titokban védővarázslatokat vontak fel, amelyek megakadályozzák a halálfalók belépését. Harry egyáltalán nem értette
a varázslatok lényegét, de abban biztos volt, hogy valami hasonló lehetett, mint Dursleyéknél, amelyik senkit nem enged belépni, akinek
Sötét Jegy van a karján.

Amíg a Rendtagok többsége az utolsó találkozón vett részt, addig egy csoport végigment a városon és hazatérésre ösztönözték az
odakint csavargókat. Harry tudta, hogy a Rend nem használja az Imperiust, azonban szükség esetén módosítják az emberek emlékeit.
Emlékezett arra a minisztériumi hivatalnokra, aki módosította Mr. Roberts emlékeit a Kviddics Világkupán. A csapatnak egyáltalán
nem volt lelkiismeret-furdalása, hogy bármit megtegyenek, ami nem okoz maradandó kárt a mugliknak, és segít megvédeni őket.

Mostanra a város elcsendesedett. Túlságosan is csendes lett. Figyelembe véve, hogy Voldemort arra készült, hogy megpróbálja még a
nyomát is eltörölni, egyenesen hátborzongató volt látni, hogy jelenleg az életnek semmi jele nem volt tapasztalható. Harry tudta, hogy
ott vannak az emberek, de akkor sem volt jó érzés.

Mivel semmi más dolga nem volt, mint a várakozás, ezért hagyta, hogy a gondolatai csapongjanak. Ideges volt, és tudta, hogy nem csak
a Rend tagjai miatt. Weasleyék, Tonks, Remus, McGalagony… mindnyájukért aggódott. Tudta, hogy néhányan valószínűleg meg
fognak sebesülni.

Ám aggodalma legalább felerészben Draco és Piton körül csoportosult. Rendkívül furcsa volt értük izgulni, ennek ellenére mégis így
érzett. Nos, Pitonért nem nyugtalanította magát túlságosan, de kifejezetten aggódott Dracóért.

Egy rossz mozdulat és a szőke mardekáros mindkét oldal haragját a fejére zúdíthatja.

A láthatatlanná tévő köpönyeg védelme alatt előlépett rejtekhelyéről, és végignézett a főutcán. Azt nem tudta, hogy Draco melyik
irányból érkezik majd, ellenben azt jól tudta, hogy a halálfalók azt tervezik, a város két végéről csapnak végig és középen találkoznak.

Ő maga pillanatnyilag a város közepén tartózkodott, míg a Rend tagok többsége a két végén várakozott. Azonnal támadnak, amint a
halálfalók megjelennek.

Ahogy megfigyelte, pontosan így is történt. Még onnan is hallotta a hangos pukkanásokat, ahol állt, és majdnem azonnal a pálcák
fényeit is, ahogy a Rend tagok ellentámadásba lendültek.

Egy pillanatnyi habozás után rohanni kezdett, az árnyékokban maradva, amennyire csak lehetséges, arra az esetre, ha a láthatatlanná
tévő köpönyeg elmozdulna futás közben. Tudta, hogy merre vannak a Rendtagok, ezért a Rémszemmel ellentétes irányba tartott.
Mordon volt ugyanis az egyetlen, aki lokalizálni tudja őt még a köpeny alatt is. A csatához közeledve lassított és közelebb osont.

Máris több test hevert a földön, és Harry csak remélni tudta, hogy azok elkábított halálfalók voltak. Nagy területen folyt a küzdelem, és
a sötétben Harrynek gondot okozott meghatározni, hogy ki kicsoda.

Miközben Harry a csatamező szélén lopakodott, megpillantotta a párbajozó Remust. Míg őt figyelte, Remust elérte valamilyen átok, és
a férfi megtántorodott. Harrynek bennakadt a lélegzete, de Remus gyorsan magához tért, és viszonzásul elindította a saját varázslatát.

Harry nagyon kevés néma varázslatot tudott elsajátítani, de volt egy, amit titokban is el tudott végezni, és amelyik nem adott fényt,
amellyel elárulhatta volna a tartózkodási helyét. Pálcájával a halálfalóra célzott és magában kimondta: Levicorpus! A halálfalót azonnal
fellógatta a bokáinál fogva.

Remus egy pillanatra meghökkent, de aztán gyorsan elkábította ellenfelét, Harry pedig leeresztette őt a földre. Nem tudta ki volt az, de
nem volt sem Piton, sem Draco.

Remus körbekémlelt, és bár képtelen volt meghatározni Harry helyzetét, azt világosan tudta, hogy ki volt az.

– Menj innen, de azonnal! – kiáltotta bele a férfi a sötétbe.

Harry hirtelen azt kívánta, bárcsak ne kellett volna Piton könyvéről mesélnie McGalagonynak. Remus nyilvánvalóan felismerte a
varázslatot.

Amint Remus indult, hogy másvalakinek segítsen, Harry is odébbállt. Cirkált a csatamezőn, vizsgálódott, tekintete állandóan körbejárt.

81
Kísérteties volt, ahogy az átkok és ellenátkok villanásai megvilágították a sötétséget. Még mindig nem látta Dracót vagy Pitont a fekete
taláros alakok rengetege között. Ideges volt, mert nem szerette volna, ha az elkábított halálfalók között találja meg őket.

– Malfoy!

Harry meghallotta a dühös kiáltást és megfordult. Még mindig nem látta Dracót, de valaki nyilvánvalóan igen. A kiáltás irányába indult,
és végül megpillantotta, ahogy a szőke fiú párbajba bonyolódott Charlie-val. Harry magában motyogva szitkozódott. Charlie-nak
átkozottul jó oka van arra, hogy mérges legyen a mardekárosra, és Harry nem tudta, mit tehetne.

Hol a pokolban van Piton, amikor Dracónak szüksége van rá?

Hirtelen Charlie-t elérte egy másik átok, mire Harry oldalra kapta a tekintetét. Rájött, hogy Piton mégiscsak meghallotta a kiáltást.
Sajnos azonban mások is meghallották, és több ember is kezdett bekapcsolódni a küzdelembe.

Harry látta, ahogy Dracót elérte egy átok és összerogyott. Az átkok között rohant előre, és térdre esett Draco mellett. Megragadta a fiú
karját és – remélve a legjobbakat – dehoppanált vele.

Csupán a város közepén található rejtekhelyére ment vissza, mert nem bízott magában, hogy annál messzebbre juthatna a hoppanálási
képességeivel. Megérkeztek, mindketten szitkozódtak, de sajnos Draco küzdött ellene, hogy elszabadulhasson.

– Hagyd abba! – sziszegte Harry. – És maradj csendben.

Draco lenyugodott.

– Potter?

Harry eléggé hátrahúzta a köpenyét, hogy Draco láthassa az arcát.

– El kellett volna kerülnöd a bajt – csattant fel.

– Az a nyavalyás Weasley rájött, hogy ki vagyok – felelte Draco mérgesen. – Nem volt más választásom.

– Erre nincs időnk – vágta rá dühösen Harry. – Vissza kell mennem oda. Feltételezem, megbeszéltetek egy találkozási pontot.

Draco bólintott.

– Akkor indulj! – parancsolta Harry. – Remélhetőleg úgy tűnt, mintha egyedül hoppanáltál volna. Mostanra az összes többi halálfaló
hoppanálni kezdett – mondta, miközben a város végi csatazaj felé nézett.

Draco elkerekedett szemmel bámult rá, majd egy pukkanás kíséretében dehoppanált. Harry megrázta a fejét, és visszasietett. Futás
közben jött rá, hogy még azt sem nézte meg, mennyire súlyos Draco sérülése. Most már viszont semmit nem tehetett. Meg kell
győződnie róla, hogy a többiek jól vannak-e.

Csoportjuk tagjai kicsit viseltesebbnek néztek ki. Harry gyorsan megtalálta Charlie-t, aki dühösen átkozta Dracót. Megkönnyebbülten
felsóhajtott, miután mindenki rendben lévőnek látszott. Nem hitte, hogy akár Draco, akár Piton súlyosan megsérült volna, de hát sok
másik halálfaló is volt körülöttük.

– Hol van Harry?

Harry meghallotta Remus nyugtalan hangját, és lecsúsztatta a köpenyét, miközben a férfi felé sétált. Nagy hirtelen egy bordaropogtató
ölelésben találta magát, miközben le is szidták, amiért egyáltalán közbeavatkozott.

– Tudom, hogy te voltál, Harry – szólt komolyan Remus. – Tudom, honnan származik az az átok, és azt manapság már elég kevés
ember ismeri.

– Úgy tűnt, szükséged van egy kis segítségre – motyogta Harry Remus mellkasába.

Remus karja egy pillanatra összeszorult körülötte, mielőtt a férfi megnyugodott volna.

– Gyere, visszamegyünk a Roxfortba – mondta Remus halkan. – Tonks és az emberei majd foglalkoznak az itteni dolgokkal.

– Mi van Ronnal, Hermionével és a többiekkel? – kérdezte Harry.

– Molly és Arthur már elindultak, hogy összeszedjék őket – felelte Remus.

Harry még egyszer, utoljára körülnézett, majd elhoppanált a Roxfortba, Remus pedig közvetlenül utána indult. Amint elérték a
gyengélkedőt, óriási káosz fogadta őket. Habár közelebbről megvizsgálva már szervezett káosznak tűnt. Madam Pomfrey pácienstől
páciensig sietett, s közben parancsokat osztogatott.

82
Harry úgy látta, hogy senki nem sérült meg túl komolyan; főként vágások és zúzódások tarkították őket. Harry mély levegőt vett, hogy
megerősítse magát, majd a sarokba indult, ahol a vörös hajú emberek gyülekeztek. Madam Pomfrey épp végzett Charlie kezelésével, és
ismét elsietett valamerre.

– Jól vagy? – kérdezte Mrs. Weasley aggódva.

– Jól vagyok, anya – felelte Charlie, miközben összevonta a szemöldökét. – Egy kicsit még fáj, de holnapra olyan leszek, mint
újkoromban.

– Mi történt? – faggatta Ron nyugtalanul.

– Észrevettem annak az átkozott Malfoynak a haját – köpte ki Charlie mérgesen. Hozzáállása drasztikusan megváltozott az alig néhány
pillanatnyihoz képest, amikor az anyját próbálta megnyugtatni.

– Malfoy! – vágta rá Ron ádázul. Dühe azonnal fellobbant.

Charlie bólintott, és nekilátott elmesélni a párbaj körülményeit.

– Épp átkokat szórtunk egymásra, és sikerült is bevinnem egy késátkot…

– Te késátkot használtál!? – kiáltott fel Mrs. Weasley.

– Ezek halálfalók, anya – felelte elkeseredetten Charlie. – Mit kellett volna használnom ellenük? Különösen az olyanok ellen, mint
Piton és Malfoy?

– Piton! – csattant fel hevesen Ron.

Harry össze akarta húzni a szemét, de meggondolta magát, amikor Charlie bólintott. Megpróbált dühös arckifejezést kényszeríteni
magára, mert rájött, hogy neki is annyira felháborodottnak kellene lennie, mint Ronnak. Szerencsére mindenki Charlie-ra
összpontosított.

– Leterítettem Malfoyt, de onnantól a helyzet kész bolondok háza lett. Pitonnal párbajoztam, amikor hirtelen felkiáltott, hogy mindenki
távozzon, és ő is elhoppanált, csak úgy – mondta Charlie, és közben csettintett az ujjaival. – Malfoy is biztos dehoppanált, mert eltűnt.

Harry a falnak támaszkodva hallgatta, ahogy Charlie lépésről lépésre beszámol a párbajról. Úgy érezte, hogy mérgesnek kellene lennie…
valaki érdekében, de sokkal inkább érzett megkönnyebbülést. És kimerültséget.

– Jól vagy? – kérdezte Hermione suttogva, miután kissé hátrébb lépett Weasleyéktől.

– Csak fáradt vagyok – felelte Harry egy kis mosollyal.

Hermione megértően bólintott.

– Legalább nagyjából mindenki jól van. És a városkában élő emberek mindegyike biztonságban van.

Harry egy pillanatig csak bámulni tudott. Majdnem elfelejtette azokat az embereket, akiket valójában meg kellett menteniük. Annyira a
Rend-tagokra és a két halálfalóra koncentrált.

– Tudsz arról, hogy ejtettek-e foglyul egyáltalán halálfalót? – kérdezte hirtelen.

Hermione elfintorodott.

– Hallottam, amikor valaki mondta, hogy néhányukat elkapták, de úgy tűnik, senki nem ismeri fel őket. A legtöbben dehoppanáltak, és
vitték magukkal a sérült és elkábított társaikat is.

– A francba! – kiáltott fel fojtottan Harry. – Ez azt jelenti, hogy senkit nem sikerült elkapnunk a főszereplők közül.

– Valószínűleg nem – ismerte be Hermione. – Szóval, ki tudja, mennyi információt szedhetünk ki belőlük.

Harry lehajtotta a fejét, és szórakozottan dörzsölgette a sebhelyét. Nem izgatta túlságosan az az információ, amit meg tudnak szerezni,
tekintve, hogy az ellenség táborából két fontos játékoshoz is hozzáférése volt, de sokkal jobban örült volna, ha több halálfalót tudnak
bezárni, és kivonni a forgalomból.

Hirtelen Dobby jelent meg mellette egy hangos pukkanással.

– Harry Potter, uram, Dobby üzenetet hozott.

83
Harry óvatosan a közönségükre nézett, majd gyorsan megragadta Dobbyt és elhúzta őt a tömegtől.

– Mi az, Dobby? – suttogta.

– Winky üzente, hogy Harry Potternek vendége van otthon – felelte nyugtalanul Dobby. – Dobbyt arra kérték, hogy vigye oda Harry
Pottert, és mondja azt, hogy ez sürgős.

– A rohadt életbe! – kommentálta Harry halkan a dolgot, mert tudta, hogy ez csak Draco lehet. Azon gondolkodott, hogy most vajon
mi az ördög lehet a baj.

– Egy szót se senkinek, Dobby – parancsolta Harry.

A manó tágra nyílt szemmel bólintott, majd eltűnt.

– Harry, mi volt ez? – faggatta Hermione.

– Mit hallottál? – kérdezte Harry és élesen ránézett a lányra.

Hermione összehúzta a szemét.

– Semmit nem hallottunk, mivel gyakorlatilag bevonszoltad Dobbyt a sarokba. Szóval, miről is van szó?

– El kell mennem – vágta rá Harry. Figyelmen kívül hagyta barátai nyugtalan kérését, hogy várjon, odasietett a gyengélkedő ajtajához, és
máris kirohant a folyosóra. Nem is kellett sokáig koncentrálnia a hoppanálásra, csak automatikusan megállt és dehoppanált, amint
odaért a főkapuhoz. Beszáguldott Dursleyék házába, még csak meg sem próbált csendben maradni. Kettesével vette a lépcsőfokokat, és
már erősen lihegett, mire végre beesett a kis hálószobájába.

– Mi a baj? – zihálta, miközben megpróbált levegőhöz jutni. Aztán tekintete megállapodott Dracón. – A rohadt életbe, Malfoy! Mi az
ördög történt?

Draco elgyengülten meredt rá a Harry ágyán elfoglalt fekvő helyzetéből.

– Az a hülye Weasley eltalált a késátokkal – mondta.

– Ezt már tudom – csattant fel szórakozottan Harry, majd odalépett az ágyhoz, és megpróbálta közelebbről megnézni az ágyán fekvő
fiút. Draco levette a talárját, de az inge még mindig rajta volt. – De miért nem gyógyított meg téged Piton? És miért vagy itt?

Harry elkezdte kigombolni Draco ingét és félrehúzta, így szabaddá tette a sérülést. Nem vette észre Draco furcsa pillantását, amellyel őt
nézte. Túlságosan belefeledkezett abba, hogy a sérülést tanulmányozza.

– Nem hiszem, hogy túl mély lenne, de nyilvánvalóan sok vért vesztettél – mormolta. Egy hosszú seb futott végig Draco oldalán, de
elég egyenes vágásnak látszott. Felvette Draco talárját a földről és a sebre nyomta, remélve, hogy el tudja állítani a vérzést.

Azt kívánta, bárcsak tudná azt a varázslatot, amelyet Piton használt korábban Dracón. Vagy még jobb lenne, ha ez alkalommal is a
professzor gyógyította volna meg a fiút. Harry felnézett Draco arcába, amikor rájött, hogy a másik fiú nem válaszolt neki.

Draco elfordította a fejét. Rettenetesen sápadt volt, bőre szürkés árnyalatot öltött.

– Malfoy, jól vagy? – kérdezte izgatottan Harry.

Draco nagyot nyelt.

– Mit csinálsz velem?

Harry összeráncolta a szemöldökét.

– Csak nyomást alkalmazok, hogy megpróbáljam elállítani a vérzést. Úgy nézel ki, mintha máris elég sok vért vesztettél volna.

– Éreztem, hogy pokolian fáj, de nem gondoltam, hogy ennyire rossz a helyzet – felelte gyenge hangon a másik fiú.

– Hát, elég ronda – ismerte be Harry. – De nem hiszem, hogy tényleg annyira rossz lenne. Úgy értem, nem ért semmilyen létfontosságú
szervet, vagy ilyesmi. Ez csak egy hússeb.

Draco szánalmasan felnyögött.

– Potter, csinálj vele valamit! – könyörgött.

84
Harry röviden visszaemlékezett a Csikócsőrrel esett incidensre, és elgondolkodott rajta, mennyire is volt az valójában megjátszás.
Draco láthatóan valódi nyúlnak látszott, amikor fájdalmai voltak. Rájött, hogy a szőke fiú egyáltalán nem volt hajlandó a sebnek még
csak a közelébe se nézni.

– Miért nem gyógyított meg téged Piton? – kérdezte ismét.

– Azt mondta, hogy a Sötét Nagyúrral kell találkoznia, aztán meg valami bájitalokkal van munkája – magyarázta Draco. – És akkor még
nem is tudtam, mennyire rossz ez a dolog.

Harry tekintete az órára villant, és magában átkozódni kezdett. Harminc perc múlva Pitonnal kellene találkoznia.

Harry óvatosan felemelte a talárt és ellenőrizte a sebet. Legalább a vérzés lassult valamennyit. Ismét nyomást gyakorolt a sebre, majd
visszanézett Dracóra.

– Miért jöttél ide? Az anyukád nem segített volna?

– Ő segített volna – vágta rá ingerlékenyen Draco –, de az a szuka leállította őt. Piszike Dvakócskának meg kell tanulnia férfiként
viselkednie – utánozta csúfolkodóan.

– Bellatrix – morogta Harry.

– Ja, az én csodálatos nénikém – mondta szarkasztikusan Draco. – Hatalmas vitába keveredtem vele, aminek az lett a vége, hogy
elrohantam.

– És idejöttél – fejezte be Harry.

– Igen – bólintott nyugodtan Draco.

Harry fáradtan sóhajtott.

– Malfoy, semmiféle bájitalom nincs, és még csak egyetlen nyomorult gyógyító varázslatot sem ismerek. És te?

Draco a fejét rázta.

– Semmit nem tudsz tenni? – kérdezte.

Harry megfordult és tekintete megakadt Winkyn, aki egy széken ült Victoria kiságya mellett.

– Winky, tudnál hozni vizet, törülközőt és némi kötszert? – A manó egy pukkanással eltűnt. – Malfoy, fogd ezt ide. Meg kell téged
mosdatnunk. Nem hiszem, hogy ma éjjel bárhová máshová mennél.

Draco erőtlenül bólintott. Harry megfogta a fiú kezét és rányomta az összegöngyölt talárra. Draco zárva tartotta a szemét, de azért a
ruhát rászorította a sebre.

Harry mozdult és kezdte lehúzni a másik fiú csizmáit. Csupán rövid ideig habozott, de aztán nekilátott a nadrágját is levenni.

– Potter!

– Csupa vér a nadrágod – mondta nyugodtan Harry. – De rendben, akkor pillanatnyilag rajtad hagyjuk – folytatta, miközben Winky
jelent meg újra a szobában. Nyilvánvalóan előre gondolkodott, mert visszatérésekor tiszta ágyneműt is hozott magával.

Harry óvatosan elvette a bizonytalanul billegő rakásból a vízzel teli tálat, majd eltávolította a véres talárt, és nekilátott kitisztítani a sebet,
valamint a körülötte lévő területet.

Draco felnyögött, majd beharapta az alsó ajkát. Harry aggodalmasan nézett rá, és azon gondolkodott, vajon el fog-e ájulni. Már
korábban sem látszott valami egészségesnek aznap, de most aztán pláne rosszul nézett ki.

– Pillanatnyilag mugli módszerekkel fogom tudni bekötözni – jegyezte meg Harry.

Draco biccentett egyet annak jeléül, hogy felfogta a dolgot, ám közben a fogait csikorgatta.

Harry gyorsan dolgozott. Talált néhány pillangókötést a halomban, amit Winky hozott, összehúzta a sebszéleket és lezárta, amennyire
csak tudta, miután rákent némi gyógyító kenőcsöt. Néhány szélesebb gézkötéssel teljesen lefedte az egészet, és ez volt minden, amit
jelen pillanatban meg tudott tenni.

Ellenőrizte az órát, és rájött, hogy már nincs több ideje, ezért a lehető leggyorsabban eltávolította Draco véres ruházatának maradékát.

85
A szőke fiú továbbra is csukott szemmel feküdt, és Harry nagyon erősen próbált nem gondolni arra, hogy mit tesz éppen, amikor
lemosta róla a vér legnagyobb részét.

Winky tiszta pizsamaalsót hozott Harry ruhásszekrényéből. Ez egyike volt a hosszabbaknak, így nem látszott olyan szörnyen rövidnek
Dracón. Harry segített neki felállni és felöltözni, míg Winky serényen ágyneműt cserélt. Draco arca mostanra viaszosan szürke lett, ám
pofacsontjain két vörös folt virított.

Harry tudta, hogy ez a helyzet megszégyeníti Dracót, de most túl gyenge volt és túl sok volt a fájdalma ahhoz, hogy akár egyetlen
dolgot is tehetett volna ellene. A fiú az egész eljárás során végig teljesen csendben maradt.

Azután Harry segített neki visszafeküdni a tiszta ágyba és betakarta őt.

– Próbálj aludni egy darabig, ha tudsz – mondta neki halkan. – Tudom, hogy fájdalmaid vannak. Adnék neked néhány mugli
fájdalomcsillapítót, de azok nem annyira hatásosak és nem tudom, hogyan hatnak egymásra a fájdalomcsillapító bájitallal. Megyek és
megpróbálok legalább néhány olyat hozni neked.

Draco nyugtalanul nézett Harryre.

– Elmész?

Harry bólintott.

– Meg kell néznem, hogy tudok-e szerezni néhány bájitalt, amire szükséged van, és megpróbálok megtanulni néhány gyógyító
varázslatot, hogy megfelelően el tudjalak látni.

– Oh – sóhajtotta Draco, és összerezzent, amikor megpróbált arrébb mozdulni az ágyon.

– Visszajövök, amint tudok, Winky pedig itt lesz veled, ha szükséged lenne valamire. – Harry a manóra nézett. – Nagyon okos dolog
volt Dobbyt értem küldeni. Tedd azt megint, ha szükséged van rám.

Winky bólintott.

– Aludj, Malfoy! – mondta lágyan Harry.

Draco bólintott és lecsukta a szemét. Harry ismét az órára pillantott és rájött, hogy el fog késni, majd egy utolsó pillantást vetve
Dracóra megfordult, hogy távozzon. Előkereste a Tekergők Térképét a ládájából, és kifelé haladtában felhúzta a láthatatlanná tévő
köpönyegét.

Egyik sikátorból a másikba hoppanált; megbotlott, ahogy megérkezett.

– Késtél – fogadta gúnyosan Piton.

Harry fáradtan nézett fel a férfire.

– Tudom. Sajnálom. Kicsit elfoglalt voltam.

Piton alaposan, tetőtől talpig megnézte őt. Harry is végignézett magán és rájött, hogy Draco vére borítja.

– Megsérültél? – kérdezte élesen Piton.

– Khm. Nem – felelte Harry. – De a többiek között soknak voltak kisebb sérülései. Hála az égnek, semmi túl komoly.

– Téged meglehetősen sok vér borít – jegyezte meg Piton.

– Késátok – vetette oda Harry, de nem adott további részleteket. – Lépjünk tovább – mondta, mert nem akart erről beszélni. –
Feltételezem, hogy be tud juttatni minket a Mézesfalásba.

– Szükséges? – kérdezte Piton.

– Igen – felelte Harry és vállat vont. – Csak épp sosem kellett korábban ilyet tennem. Mindig napközben mentem, amikor a bolt nyitva
volt.

– A köpenyt – vágta rá kurtán Piton, mielőtt saját magára kiábrándító bűbájt vetett volna.

Harry magára húzta a köpenyét és a Mézesfalás bejárati ajtajához sétált. Az utca tökéletesen elhagyatottnak tűnt ebben az órában, de
ebben sohasem lehettek biztosak. Hallott egy csendben motyogott varázslatot, majd gyorsan beosont, amikor kinyílt az ajtó.

A pince felé indult, s közben hallotta az őt követő lépteket. Levette a köpenyét, amint kikerült a kirakati üveg látómezejéből és fényt

86
gyújtott a pálcáján, így hamar megtalálta a pincébe vezető csapóajtót. Hálás volt, amikor Piton nem mondott semmit, csak követte őt
abba az alagútba, ami a Roxfortba vezeti őket.

Jó néhány percig csendben haladtak, majd Harry elhatározta, hogy megpróbál kérdezősködni arról a gyógyító varázslatról, amellyel
annak idején Piton meggyógyította Dracót.

– Meg tudná tanítani nekem azt a gyógyító varázslatot, amelyet használt? – kérdezte. – Tudja, amivel Malfoyt kezelte, amikor én…
khm… megsebesítettem őt.

Piton megvetően horkantott.

– Teljesen rád vall, Potter, hogy kárt okozol, ám fogalmad sincs, hogyan kell azt elhárítani.

– Nem tudtam, milyen hatása lesz a varázslatnak – felelte védekezően Harry. – Nem próbáltam megölni őt.

Harry mereven előre nézett, követte pálcájának homályos fényét, de érezte magán Piton tekintetét, amely megpróbálta befúrni magát a
fejébe.

– Az volt az első alkalom, amikor használtad az átkot?

– Igen, az volt az első és egyetlen alkalom – felelte Harry. – Csak a maga könyvében olvastam róla, és az volt mellé írva, hogy
ellenségekre való. Mindössze ennyit tudtam róla. Hirtelen párbajba keveredtem valakivel, aki épp a Cruciátusszal akart megátkozni,
szóval kipróbáltam.

Piton több mint egy percig csendben maradt, és Harry azon töprengett, vajon mit gondolhat.

– Az az átok sötét mágia, Potter. Meglehetősen zavarónak találom, hogy képes voltál annyira sikeresen alkalmazni a varázslatot,
különösen úgy, hogy az első alkalommal használtad.

Harry léptei lelassultak, de azért folyamatosan haladt tovább. Mi az ördögöt jelenthetett, hogy képes volt első alkalommal sikeresen
használni? Piton azt mondta, hogy ez sötét mágia, de Harry természetesen nem volt járatos a sötét varázslatokban. Nem is
gondolkodott el azon a tényen, hogy végre tudta hajtani a varázslatot úgy, hogy semmi mást nem tudott, csak az átok nevét.

Korábban egyáltalán nem töprengett el ezen, és tulajdonképpen most sem akart erre gondolni.

– Uram, nem tudom, hogy ez mit jelent – mondta fáradtan. – És, őszintén szólva, ebben a pillanatban nem is érdekel. Most csak
muszáj lenne megtanulnom egy gyógyító varázslatot. Ma éjjel igazán hasznos lett volna, ha ismertem volna néhányat.

Piton ismét csendben maradt, és Harry azon gondolkodott, vajon a férfi továbbra is a sötét mágia kérdésén akar-e lovagolni.

– Később még visszatérünk erre – felelte végül Piton.

Harry egyetértően bólintott. Hálás volt a haladékért.

Piton a tanári hangján folytatta, s elkezdte elmagyarázni azt a varázslatot, amelyet Draco gyógyítására használt Hisztis Myrtle
fürdőjében. Harry figyelmesen hallgatta, hiszen muszáj volt jól megértenie. Mire az alagút végére értek, a professzor megtanított neki
még néhány másik varázslatot is, amellyel szintén lehetett gyógyítani.

Harry megállt, és újabb mentális bocsánatkérést rebegett a Tekergők felé, ahogy előszedte a térképet. Piton a pergamen fölé tartotta a
pálcáját, hogy mindketten láthassák, Harry pedig saját pálcájával megütögette azt. Becsukta a szemét és motyogni kezdett.

– Esküszöm, hogy rosszban sántikálok.

Kinyitotta a szemét, látta, hogy Piton dühösen mered rá, ezért inkább ismét a térképre fordította figyelmét. Úgy érezte, hogy épp most
adott hatalmas elégtételt a férfinek, ez pedig nem hatott valami jól a gyomrára.

Mindketten figyelték, ahogy a kastély kibontakozott előttük a pergamenen. Harry figyelmesen nézte, és meglátta Fricst és Mrs. Norrist,
valószínűleg a szobájukban. Látszólag mindenki más még mindig a gyengélkedőn tartózkodott.

– A folyosó tiszta – suttogta halkan Harry. – Pillanatnyilag minden folyosó üres – tette hozzá.

– Nagyon elmés – mondta gúnyosan Piton.

Harry dühösen nézett rá, de amúgy csendben maradt. Most nem volt idejük a vitatkozásra. Valószínűleg erre Piton is ráébredt.

– Először a könyvet – jelentette ki a férfi határozottan.

Harry mély levegőt vett, maga köré tekerte a köpenyét, míg Piton ismét kiábrándító bűbájt vetett magára. Harry még egyszer

87
ellenőrizte, hogy a folyosó üres-e, aztán belépett az alagútból a Roxfortba. Érezte, hogy Piton megragadja a vállát, hogy ne veszítse
szem elől őt, és Harry ezt valahogy furcsán megnyugtatónak érezte ahelyett, hogy bosszantónak találta volna, ahogy a csendes
folyosókon osontak végig.

A Szükség Szobájáig vezette a férfit, ismét ellenőrizte a térképet, hogy biztosan tiszta legyen a levegő.

– Várjon itt – sziszegte csendesen. Levette a köpenyét és átadta a térképet Pitonnak.

Piton gyanakvóan figyelte, ahogy Harry járkálni kezdett előtte.

– Vissza kell szereznem a könyvemet… Vissza kell szereznem a könyvemet… Vissza kell szereznem a könyvemet…

Megkönnyebbült, amikor megjelent az ajtó. Óvatosan kinyitotta, és még inkább fellélegzett, amikor a hatalmas termet látta meg azzal a
rengeteg limlommal, amit az évek során elrejtettek benne. Tudta, hogy Piton követte őt befelé a szobába, amikor az ajtó becsukódott
mögöttük.

Hallotta, ahogy Piton megszüntette a kiábrándító bűbájt, míg ő maga lassan sétálni kezdett a folyosókon, melyek a változatos
kacatokból emelt halmok között vezették őt az óriási teremben.

– Mi a szar ez?! – kiáltott fel Harry, amikor meglátta a Volt-Nincs Szekrényt.

– Mi a gond, Potter? – kérdezte becsmérlően Piton, és Harry mögé lépett.

– Senki nem vitte el innen ezt a rohadt Volt-Nincs Szekrényt! – kiáltotta Harry felháborodottan. – Istenem, meg tudnám ölni Malfoyt,
amiért megjavította ezt a kibaszott holmit!

Piton közelebb lépett hozzá és megvizsgálta a szekrényt.

– Ezt használta?

– Igen! – csattant fel mérgesen Harry. – Biztos vagyok benne, hogy mind tudtak erről a szarról!

– Nem tudtam erről semmit, csak miután vége lett – vágta rá jegesen Piton.

– Argh! Miért nem semmisítette meg valaki ezt az átkozott vackot? A halálfalók bármikor betáncolhatnak rajta! – kiabálta Harry.

– Csendesebben, Potter! – sziszegte Piton.

– Oh, idebent nem tudnak minket felfedezni – felelte elutasítóan Harry. – Ezt a szobát még az a nyomorult térkép sem mutatja. – A
Volt-Nincs Szekrényre meredt. – Az egyetlen út, ahonnét meg tudnak minket találni, az ez az istenverte szekrény – tette hozzá, majd
gonoszul belerúgott a kérdéses bútordarabba.

– Uralkodj magadon, Potter! – mondta veszélyes hangsúllyal Piton.

– Ez rohadtul nevetséges – folytatta Harry, figyelmen kívül hagyva Pitont. – Úgy értem, hogyan lehet bárki ennyire hülye, hogy csak
úgy itt hagyja ezt a dolgot? – Járkálni kezdett a keskeny folyosón.

– Te miért nem tettél ellene valamit? – kérdezte Piton összeszűkülő szemmel.

– Azt kellett volna – vágta rá dühösen Harry. Magára is dühös volt, épp úgy, ahogy mindenki másra is. – Nyilvánvalóan hatalmas hibát
követtem el.

Harry belerúgott egy ládába a másik oldalon.

– Az én hibám, mert hallgattam az átkozott felnőttekre.

– Oh, mindent kézben tartunk, Harry! – utánozta gúnyolódva. – Hagyj mindent a felnőttekre, Potter! Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen
dolgok miatt aggódj, Potter! – Folytatta a járkálást, ahogy gúnyosan utánozta a felnőtteket, akik az évek során megpróbálták őt
nyugtatgatni. – Nem mondhatunk el neked semmit, mert lehet, hogy az megsebez téged, Harry! Csak a tanulmányaid miatt aggódj,
Harry!

Felvette Hermione magasabb hangsúlyát.

– Harry, tudod, hogy a felnőttek csupán védeni próbálnak téged! Nem tudod, miről beszélsz, Harry! Oh, nem, nevetséges vagy, Harry!
Malfoy nem mesterkedik semmiben! Túlságosan gyanakvó vagy, Harry!

– Argh! – üvöltött fel Harry ismét. – A rohadt életbe, megpróbáltam elmondani Dumbledore-nak, hogy Malfoy sántikál valamiben.
Hallgatott rám? Nem, a pokolba is! Na, persze, megtudtam, amikor már kurvára haldoklott, hogy nagyon is tudott róla. De, ha a

88
vénember tényleg hallgatott volna rám, ahelyett, hogy minden alkalommal elhallgattatott, akkor bármit megnézhetett volna, amit
Malfoy ebben a szobában csinált. Tudtam, hogy csinál valamit idebent! – Harry világgá ordította a csalódottságát. – Hallgat rám
egyáltalán valaki? Nem, a kurva életbe már! Harry túlságosan hülye ahhoz, hogy megérezhesse a veszélyt!

– Már egy évesen is képes voltam megérezni a veszélyt! – kiabálta tovább. – Egész jól jött, amikor megpróbáltam életben maradni! A
kurva életbe! Ha mindenki megpróbálná abbahagyni, hogy rohadtul védjen engem, és elmondták volna, mi az ördög folyik itt, akkor
talán én is képes lettem volna tenni valamit azon kívül is, hogy életben maradjak. Ez egyébként is sokkal egyszerűbbé tette volna a
dolgokat.

Harry abbahagyta a szónoklatot, megállt, és hevesen ziháló mellkassal meredt a Volt-Nincs Szekrényre.

– Mi a szarért kellett a felnőttekre hallgatnom? – motyogta.

– Befejezted végre? – kérdezte Piton.

Harry Pitonra emelte a tekintetét.

– Meg kell semmisítenünk ezt a dolgot – mondta.

– Úgy van – bólintott Piton. – Különösen azért, mert a párja titokzatos módon eltűnt.

Harry meglepetten pislogott.

– Tessék? A másik eltűnt?

Piton kurtán bólintott.

– A Sötét Nagyurat meglehetősen bosszantja, hogy eltűnt ez a könnyed hozzáférése a Roxforthoz. A Borgin & Burkes tulajdonosainak
módosították az emlékeit, ezért senki nem képes meghatározni a szekrény hollétét.

Harry a szemöldökét ráncolva méregette a szekrényt. Ez a bútordarab azon témák egyike volt, melynek mélyebb említését ő és Draco is
elkerülték. Draco tett volna valamit a másik szekrénnyel? Már először is ő helyezte biztonságba. Emlékezett arra a napra a Zsebpiszok
közben, amikor követte Dracót.

Ha Dracónál van a másik szekrény, akkor esetleg felhasználhatnák őket valahogy? Tényleg az lenne a legjobb, ha megsemmisítenék?

– Ha a szekrényt lekicsinyítenénk, abban a méretben használhatatlan lenne, nem igaz? – kérdezte Harry.

Piton a szemöldökét ráncolva nézett rá.

– Igen, de miért szeretnéd megtartani ahelyett, hogy megsemmisítenéd?

– Nos, mi van, ha rábukkannék a másikra? – fogott bele Harry, gyors gondolkozásba kezdve. – Talán valahogy, valamikor
felhasználhatnánk Voldemort ellen – folytatta, egyre inkább belemelegedve az ötletébe. – Úgy értem, hogy a halálfalóknak is sikerült
ezen az úton bejutniuk a Roxfortba. Miért ne lehetne a Rend tagokat valahogy bejuttatni oda, ahol Voldemort tartózkodik?

Piton szemöldöke fölött elmélyült a ránc.

– Ehhez szükség lenne arra, hogy megtaláld a másik szekrényt – mondta lassan.

Harry nem hitte, hogy ez tényleg gond lenne, de ezt nem mondta ki.

– Nos, ha ezt biztonságban tudnám, és átmenetileg használhatatlanná tenném, akkor legalább ez nálam lenne, ha összefutok a másikkal.
Persze, maga is nyitva tarthatná a szemét a másikért.

– Legyen – biccentett Piton, és nekilátott lekicsinyíteni a szekrényt. Harry felemelte a kis dobozt, amely most belefért a tenyerébe. Kissé
hihetetlennek látszott, hogy egy ennyire apró valami ekkora lehetőségeket rejtsen.

– Vigyázz rá, Potter! – utasította Piton.

Harry gyorsan a zsebébe dugta. Meglepte, hogy Piton ezt megengedte.

– No, hol is van az a könyv? – kérdezte Piton.

Harry megrázta a fejét, és eszébe jutott, miért is jöttek ide valójában. Megfordult, és nekiállt egy olyan fülkét keresni, amelynek a tetején
egy varázsló mellszobra látható. Amikor meglátta a parókát és a fejdíszt, akkor előresietett és feltépte a fülke ajtaját. Benyúlt a ketrec
mögé, és diadalmasan előhúzta a bájitaltankönyvet.

89
Piton undorral gúnyolta.

– Érdekes rejtekhely, Potter!

Harry dühösen nézett rá.

– Akkor épp siettem kissé – felelte ingerülten. Azért átadta a könyvet és figyelte, ahogy Piton csendesen belelapoz.

Azután a férfi becsapta a könyvet.

– Gyerünk, még sok a dolgunk – mondta.

Harry felsóhajtott magában, de azért követte Pitont vissza az ajtóhoz. A férfi ismét használta a kiábrándító bűbájt, míg Harry a
köpenyét húzta magára. Mivel a professzor az előző évben is megtartotta a régi irodáját, ezért mindketten tudták merre tartsanak.
Ennek ellenére a férfi megint Harry vállára tette a kezét, hogy ne távolodjanak el egymástól a csendes folyosókon.

Minden baj nélkül lejutottak a pincébe, és Piton fürgén feloldotta a védővarázslatokat, hogy bejussanak az irodájába. A professzor
elégedetten nézett körül és Harry rájött, hogy a férfinek igaza volt, valóban senki nem háborgatta a helyiséget.

Harry esetlenül állt a szoba közepén. Nem volt benne biztos, mit is kellene tennie, ráadásul nem is rajongott különösebben ezért a
szobáért. Csupáncsak az ágyába akart volna bemászni. Ez a gondolat pedig arra emlékeztette őt, hogy az ágyában még mindig ott
fekszik egy sebesült Draco. Meglepődött, amikor Piton elsőként két bájitalos fiolát emelt le a polcról, majd az egyiket átadta neki.

– Kalapkúra bájital. Segít felélénkíteni – mondta Piton, aki épp annyira kimerültnek hangzott, mint ahogy Harry érezte magát.

Lehajtották a főzeteket és Harry ismét úgy érezte, hogy képes csinálni valamit. Figyelte, ahogy Piton elővarázsolt néhány dobozt, majd
az egyiket átadta neki.

– Tedd magad hasznossá, Potter – szólalt meg gúnyosan a férfi. – Csomagold el azt a polcot – rendelkezett, miközben rámutatott az
egyik közeli könyvespolcra.

Harry felsóhajtott, megragadta a dobozt és nekilátott dolgozni. Gyorsan rámolta a könyveket. Nem volt benne biztos, mit is gondolt,
mit fognak itt csinálni, de valahogy olyan benyomása volt, hogy csak néhány könyvet fognak összeszedni. Gyorsan sikerült néhány
tucat könyves dobozt összerakniuk.

Ám Harry kis ráadásként értékelte, amikor Piton különleges állványokat varázsolt elő és utasította őt, hogy az egyik bájitalos fiolákkal
teli szekrény tartalmát csomagolja el. Mivel Piton a szoba másik oldalán dolgozott, ezért könnyedén zsebre tudott vágni néhány bájitalt,
amelyekre szüksége volt. Azt hitte, hogy ezeket a főzeteket majd a gyengélkedőről kell elcsennie.

Piton fürgén lekicsinyítette az összes könyves dobozt, és a többi csomag többségét is. Csak a kész bájitalokat és a hozzávalókat nem
kicsinyítette. Harry felnyögött, amikor rájött, hogy egészen Roxmortsig dobozokat kell majd vonszolnia, mert azok lekicsinyítése
megváltoztatná a hozzávalók tulajdonságait is. Piton csak gúnyosan nézett rá, azután létrehozott néhány kézikocsit, olyanokat, mint
amilyeneket a vasútállomásokon használnak. Harry mogorván pillantott a férfire, majd nekiállt a kocsira halmozni a dobozokat.

Mindent összerámoltak az irodából, amire Pitonnak szüksége volt, majd a férfi egy olyan ajtóhoz lépett, amelyet Harry eddig még csak
észre sem vett. Beljebb lépett és rájött, hogy most Piton magánlakosztályában tartózkodik. Sóhajtozva figyelte, ahogy Piton további
dobozokat varázsolt elő, és egyszerűen rámutatott a legközelebbi könyvespolcra. Harry odavonszolta magát, és nekilátott elcsomagolni
a sok-sok könyvet.

Hogyan lehet egyetlen embernek ennyi könyve – morogta magában. Piton eltűnt egy másik ajtó mögött, amely Harry feltételezése
szerint a hálószobájába vezetett. Egy újabb órába tellett, mire mindent becsomagoltak a lakosztályból, amit Piton akart. Végül
mindkettőjüknek dugig telt a zsebük a lekicsinyített dobozokkal és két kocsijuk lett, amelyeket teljesen elborítottak a dobozok.

Habár a könyveket méretben lekicsinyítették, azért Harrynek még így is olyan sokat kellett cipelnie, hogy úgy érezte, teljesen lehúzzák
őt. Figyelte, ahogy Piton valamiféle lebegtető bűbájt alkalmaz a kocsikon. Így aztán anélkül tudták őket tolni a folyosókon, hogy azok
csörömpöltek volna a kőpadlón.

Harry a térképet tanulmányozta, amíg Piton a lakosztálya végső ellenőrzését végezte. McGalagony az igazgatói irodában tartózkodott,
és Harry döbbenten jött rá, hogy az most valószínűleg már a tanárnőé. A gyengélkedőn láthatóan kevesebb ember volt, és kevesebb
volt a mozgás is, mint korábban. Harry feltételezte, hogy az ott lévő emberek többsége már alszik. Ám Frics és Mrs. Norris most ismét
úton voltak. Harry nem tudta, hogy a férfi mi az ördögöt remélt találni ebben az időpontban. Viszont már öt óra is elmúlt. Talán a
gondnoknak ki kellett engednie a macskáját korán reggel, vagy ilyesmi.

Harry tájékoztatta Pitont is Fricsről, és kis kerülőt tettek, hogy visszajussanak a harmadik emeletre, a púpos hátú boszorkány
szobrához. A visszaút többi része áldottan csendes és eseménytelen volt, de Harry már nagyon húzta a lábát, mire visszajutottak a
Grimmauld térre. Meglepődött, de hálás volt érte, amikor Piton szó nélkül lassította a lépteit.

90
Mindent kipakoltak a konyhában, aztán Piton ráparancsolt Harryre, hogy aludja ki magát, és majd másnap találkozzon vele ismét, aztán
végre megengedte neki, hogy hazatérjen Dursleyékhez.

91
 Tizedik fejezet

Petunia néni meghallhatta az ajtó nyílását, és így az előszobában érte Harryt. A néni döbbenten kapkodott levegő után, amikor
megpillantotta őt.

– Ennyire rosszul nézek ki? – morogta Harry.

– Jól vagy? – kérdezte Petunia aggódva.

Harry furcsállóan nézett rá, hiszen mindig meglepte őt, amikor nénikéje alkalomadtán kimutatta az aggodalmát. Olykor-olykor
felmerült benne, hogy megpróbál beszélgetni vele, de mindig letett róla. Már épp elég baja volt azzal is, hogy megpróbálja megérteni
Dracót és Pitont, nénikéje pedig pillanatnyilag túlságosan a fontossági listája alján állt.

– Rohadtul elfáradtam, de egyébként jól vagyok – motyogta.

Petunia a lépcső felé pillantott.

– Láttam a vendégedet – mondta.

Harry éles tekintettel nézett rá, amit nénikéje észre is vett, amikor ismét felé fordult.

– Vérnyomok voltak – tette hozzá a nő mereven.

– Ah – sóhajtott fel Harry, és a padlóra nézett, amelyet Petunia néni mostanra nyilvánvalóan megtisztított. Vagy esetleg Winky tette. Ez
tegnap éjjel teljesen kiment a fejéből, de hát egy kicsit szétszórt volt akkor.

– Rendbe jön? – kérdezte Petunia.

Harry bólintott.

– Hoztam neki néhány bájitalt, ami segíteni fog rajta – mondta, majd a lépcső felé indult. – Valószínűleg a nap nagy részében aludni
fogok – tette hozzá.

– Harry! – szólt utána Petunia, mire Harry megfordult. – Minden… minden rendben? – kérdezte nyugtalanul.

Harry rájött, hogy nénikéjének fogalma sincs, mi történt valójában tegnap éjjel, de világosan észrevette, hogy valami fontos esemény
volt az. Fáradtan bólintott.

– Mindenki él – mondta, és most már tényleg elindult felfelé. Úgy gondolta, ennél több magyarázatra nincs is szükség.

Nem számított arra, hogy Victoria abban a pillanatban üdvözli őt, amint kinyitja a szobája ajtaját. Elméje rendíthetetlenül kitartott
amellett, hogy éjszaka van, de most észrevette, hogy valójában már kora reggelre jár az idő. Petunia odalent a reggelit készíti már, és
Victoria láthatóan frissen vágott neki az új napnak.

Az ágy felé pillantva meglátta Dracót, aki fájdalmas arckifejezéssel bámulta őt. Leguggolt és Victoriára nézett. A kislány odakúszott
hozzá és jelenleg épp azon próbálkozott, hogy felmásszon a koszos nadrágszárán. Óvatosan felemelte őt, és a kiságyába tette.

– Ne most, Victoria – könyörgött. – Fáradt vagyok, és az apudnak szüksége van azokra a bájitalokra, amiket hoztam neki.

A gyerek gügyögve nyújtogatta felé a karjait, hogy ismét vegye őt fel. Harry odaadott neki néhány játékot, és ezzel egy kis időre elterelte
a figyelmét. Winky finoman az ágy felé tolta Harryt.

A fiú elkezdte kiszedegetni a bájitalos fiolákat a nadrágja zsebéből, aztán felsorakoztatta őket az éjjeliszekrényen. Amikor talált végre
egy fájdalomcsillapító főzetet, kihúzta a dugóját és Draco kezébe adta, aki hálásan fogadta. Nem volt biztos benne, hogy a szőke fiúnak
még mindig szüksége van-e a vérpótló bájitalra is, de azért abból is adott neki egyet. Draco nem vitatkozott, azt is lehajtotta.

– Jobb lett? – kérdezte Harry.

– Igen – felelte fáradtan a fiú.

– Akkor engedd, hogy meggyógyítsalak – mondta Harry, és nagyot sóhajtott.

92
Draco metszően nézett rá.

– Hirtelen megtanultál egy gyógyító varázsigét?

– Igen – bólintott Harry kimerülten. – Ez egy termékeny éjszaka volt.

– Különben is, hol voltál? – firtatta Draco. – Órákra eltűntél.

– A Roxfortban – vágta rá kurtán Harry. Lehajtotta a takarót és kezdte eltávolítani az időközben vérrel átitatott kötéseket. Hirtelen
nagyon hálás lett, amiért mégiscsak átadta Dracónak a második bájitalt is.

Draco nem kérdezett tovább, csak csendben feküdt és figyelte, ahogy Harry dolgozott. Amint az összes kötést eltávolította, Harry
elővette a pálcáját. Becsukta a szemét és pontosan felidézte, mit tanított neki Piton.

Kinyitotta a szemét, és a sebre koncentrált. Pálcája csúcsát a vágás egyik végére tette, és végighúzta rajta, miközben a varázsigét
mormolta. Miközben ezt tette, ismételten arra gondolt, hogy úgy hangzik, mint egy dal. A seb lassan kezdett összeforrni, és Harry egy
pillanatig morbid elragadtatással nézte, mielőtt visszafordult volna a bájitalos üvegcsékhez, hogy megkeresse közöttük a
boszorkányfüvet. Azt hitte, hogy ez egy növény, de úgy tűnt, Pitonnak van belőle valamennyi cseppfolyósított alakban is. Fogalma sem
volt, hogy a férfi mit adagolhatott hozzá, de azt mondta, hogy ez segíteni fog megakadályozni a maradandó sebhely kialakulását, ha
azonnal beveszik.

Harry remélte, hogy az azonnal a seb gyógyulása utáni időt, nem pedig a sérülés keletkezése utáni első pillanatokat jelenti. Kidugaszolta
az üvegcsét és Draco kezébe nyomta. A szőke fiú különös pillantással nézett rá, ennek ellenére lehajtotta a fiola tartalmát.

Harry az üres üveget visszaállította az éjjeliszekrényre, majd ismét megvizsgálta a sebet. Mostanra elég szépen behegedt, ráadásul
nagyon gyorsan. Összerezzent kissé, amikor Winky egy pukkanással megjelent mellette, kezében egy tál vízzel, amellyel lemoshatta a
vért. Óvatosan, hogy ne kerüljön túl közel a még mindig gyógyulófélben lévő heg széléhez, Harry letörölgette Draco hasát és oldalát,
megtisztogatta a bőrét.

Megnézte Draco mellkasát is, és hálát adott az égnek, amiért nem látott rajta sebhelyet. Már akkor sem állt szándékában ennyire
megsebesíteni Dracót, és még rosszabbul érezte volna magát, ha maradandó hegek maradtak volna a másik fiún. Ellenőrizte a friss
sebet is, és meglehetősen biztos volt benne, hogy ez alkalommal sem marad heges a bőr. Nem hitte, hogy még sokáig tart, míg teljesen
meggyógyul.

– Hogy érzed most magad? – kérdezte, miközben ismét Draco arcára nézett.

Draco tekintete az oldalára rebbent, aztán vissza Harryre.

– Sokkal jobban – felelte halkan. – De még mindig fáradtnak és gyengén – ismerte be.

– Aha, fáradtan – bólintott Harry is, és egy pillanatra becsukta a szemét. Nagyon gyorsan kinyitotta ismét, mert érezte, hogy akár állva
is el bírna aludni. – Megyek és gyorsan lezuhanyozom. Remélem, hogy tökéletesen meggyógyulsz.

Draco bólintott, s közben alaposan megszemlélte Harryt. Nem mintha Harry észrevette volna. Mivel tudta, hogy most már hamarosan
pihenhet, a kimerültség még inkább eluralkodott rajta. Előszedett egy pizsamát a szekrényből és eltűnt a fürdőszoba irányában.

Alig tíz perc múlva visszatért a szobájába. Csak a pizsamanadrág volt rajta és még mindig törülgette a haját. Elcsigázottnak érezte
magát, de legalább egy kicsit felfrissült. Viszont tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani.

– Pa – mondta Victoria és Harry felé nyújtogatta a karját.

– Pa neked is – felelte Harry egy kis mosollyal, majd felvette a kislányt és ez alkalommal magához szorította. – Hiányoztam neked
tegnap, ugye?

A gyerek gőgicsélt és kacarászott, ahogy Harry nedves hajából víz csöpögött rá. A fiú megrázta a fejét, és még több vizet fröcskölt rá.
Kuncogott és odavitte a kicsit Dracóhoz.

A szőke fiú elvette őt, de közben Harryt bámulta.

– Ma éjjel te is megsérültél – mondta.

Harry a szemöldökét ráncolva nézett végig magán. Nem gondolt túl sokat a Pitonnal való edzése során keletkezett zúzódásaira.

– Nem, ez csak a párbajleckéimből való – mondta elutasítóan. – Tulajdonképpen te vagy az egyetlen, aki ma éjjel megsebesült.

– Váó – lehelte, amikor megpillantotta Draco hasát. Most már csak a sápadt, sima bőrt lehetett látni, amely a hasán és az oldalán
feszült. Semmi jele nem volt sérülésnek és az összes vér is eltűnt mostanra.

93
Draco egy kis, önelégült mosolyt villantott rá, habár még mindig hihetetlenül fáradtnak tűnt.

– Olyan, mint újkorában – mondta.

Harry összevonta a szemöldökét.

– Azért még mindig szükséged van a pihenésre – mondta. – Nem tervezed, hogy megpróbálkozol a hoppanálással, ugye?

– Vissza kellene mennem – mondta Draco. – Anya aggódni fog. És Piton is.

Harry becsukta a szemét. Piton nem fogja értékelni, hogy minden tennivalója tetejébe még Dracót is keresnie kell, de Harry akkor sem
gondolta, hogy jó ötlet lenne, ha Draco megpróbálkozna a hoppanálással. Persze a seb mostanra meggyógyult, de sok vért vesztett és
muszáj pihennie. Vér. Draco ruhái még mindig csurom véresek voltak.

Harry kinyitotta a szemét, és meglátta a halom véres ruhát.

– Winky, kérlek, el tudnád vinni Malfoy ruháit és… hát, megpróbálnád legalább félig tisztává és szalonképessé varázsolni őket? –
kérdezte.

– Igen, Harry uram – mondta Winky. – És Winky hoz majd reggelit is.

Harry bólintott, mire a manó eltűnt. A fiú leült az ágy elé.

– Nos, nem tudsz elmenni, amíg a ruháid nem kerülnek jobb állapotba – mondta.

– Ez alattomos útja annak, hogy itt tarts engem – panaszkodott Draco.

Harry felhorkant.

– Nem az én hibám, hogy a ruháid annyira mocskosak. És valószínűleg egyébként sem fog túl sokáig tartani Winkynek – tette hozzá.

Draco nem szólalt meg, és Harry azon gondolkodott, hogy a másik fiú vajon nem kerülte-e őt szándékosan azzal, hogy Victoriával
játszott.

– Nem fognak egyszerűen csak arra gondolni, hogy elmentél a barátaid egyikéhez, vagy ilyesmi? – kérdezte Harry, miközben ismét
kinyitotta a szemét, ami állandóan megpróbált az engedélye nélkül lecsukódni.

– Valószínűleg… talán – felelte Draco, és esetlenül vállat vont. Harryt nézte. – Pillanatnyilag nincs igazán biztonságos hely, és soha
nem tudhatod, hogy mi fog történni.

Harry felsóhajtott. Tudta, hogy Dracónak igaza van. Nem ismerte a másik fiú anyukáját, ismerte viszont Pitont. A férfi nem lesz boldog
Draco eltűnése miatt.

– Hát, nem kényszeríthetlek, hogy maradj itt, szóval tégy, amit akarsz – mondta végül, és hagyta, hogy a szeme ismét lecsukódjon.

Úgy aludt el, az ágyhoz támaszkodva. Észre sem vette, hogy Winky visszatért Draco tiszta ruháival, és ismét átvette Victoria
felügyeletét. Azt sem vette észre, hogy Draco fellebegtette őt és maga mellé helyezte az ágyba.

*****

Amikor legközelebb észlelt maga körül bármit is, már ismét sötét volt. Ránézett az órára és rájött, hogy az egész napot valamint az
éjszaka legnagyobb részét is átaludhatta. Nem is emlékezett rá, mikor aludt utoljára tisztességesen, arról már nem is beszélve, hogy
egyhuzamban ennyi időt. Nos, kivéve, amikor megsebesítették.

Sebesült. Harry megmerevedett, amint rájött, hogy valószínűleg egy sérült Draco Malfoy öleli… simul hozzá a… hátulról. Valójában
remélte, hogy Dracóról van szó, mert egész biztos, hogy nem Victoria van vele egy ágyban, és nem akarta tudni, ki más lehetne még
ott.

Lassan kihúzta magát az oldalán átvetett kar alól, és kimászott az ágyból. Állt és visszabámult az ágyra, ahol valóban Draco feküdt. Még
mindig aludt.

– Harry uram, jobban érzi magát most?

Harry döbbenten megpördült, hogy szembenézzen Winkyvel. A Roxfortban hozzászokott, hogy több emberrel osztozik egy
hálótermen. Ám ez Dursleyéknél nem volt általános, és még mindig nehezen élte meg, hogy a kis szobáját manapság meg kell osztania
egy házimanóval, egy kisgyerekkel és… Dracóval. Ismét az ágyra pillantott, majd bólintott Winkynek.

94
– Igen, sokkal jobban érzem magam – suttogta, és ahogy kimondta, már érezte is szavainak igazságát.

Winky az íróasztalhoz lépett, elvett róla egy papírdarabot és átadta Harrynek.

Harry megnézte és halkan felsóhajtott. Hermione járt itt, őt kereste, és a Petunia néni által hagyott feljegyzés szerint úgy vélte, hogy
nénikéje nagyon is udvariatlanul zavarta el a lányt – de legalább gondolt arra, hogy figyelmeztesse őt. Harry átkozta magát, amiért
elfelejtett legalább egy levélkét firkantani Hermionének, hogy tudassa, jól van, mielőtt elaludt volna.

Nem volt benne biztos, milyen sokáig tartana Hedvignek, hogy kézbesítsen egy üzenetet, ezért úgy döntött, talán az lenne a legjobb
megoldás, ha egyszerűen beugrana ma reggel a Weasley házba reggelire. Valójában farkaséhes volt, és egy szívélyes Weasley reggeli
igazán jó ötletnek hangzott.

– Harry uramnak szüksége van rá, hogy Winky tegyen valamit? – kérdezte csendesen Winky.

Harry lenézett rá.

– Neked nem kell aludnod? – érdeklődött kíváncsian.

– Winky már pihent korábban, amikor Victoria kisasszony lefeküdt – felelte a manó. – Winky készen áll bármire, amit Harry uram
kíván.

Harry a szemöldökét ráncolta, és megpróbálta kigondolni, hogy tulajdonképpen mit is kellene most csinálni. A legutóbbi válságnak
mostanra vége. Legalábbis a legnagyobb részének – gondolta, miközben egy pillantást vetett az ágy felé. Van még néhány órája, mielőtt
Pitonnal kell találkoznia, és Weasleyékhez is korán van még, hogy elmenjen.

– Hm. Ha nincs ellenedre, dolgozhatnál néhány órán keresztül a házon – vetette fel csendesen. – Attól tartok, hamarosan újra szükség
lesz itt rád, Victoria mellé. Ma el kell mennem reggelire Weasleyékhez, hogy ezzel foglalkozzak – mutatta a nénikéjétől kapott
feljegyzést. – Aztán később nekem is dolgom van a házban. Khm, ne nyúlj hozzá semmihez a konyhában. Azzal a rendetlenséggel majd
én fogok foglalkozni később – tette hozzá egy grimasszal.

Bocsánatkérően nézett Winkyre.

– Sajnálom, hogy akkora rumlit csináltam, de le kellett pakolnom, és túl fáradt voltam ahhoz, hogy érdekeljen a dolog. Ráadásul
sietnem is kellett vissza, hogy segítsek Malfoynak.

– Minden rendben, Harry uram – mondta Winky mosolyogva. – Winky örül, hogy hasznos lehet.

Harry furcsa félmosolyt villantott felé.

– Nem tudom, mihez kezdenék most nélküled – ismerte el.

A homlokát ráncolta, és elmerült a gondolataiban.

– Szükségem van egy helyre, ahol bájitalokat főzhetek, de nem tudom, melyik lenne a legmegfelelőbb helyiség. Azt hiszem, ismét
beszélnem kell ma Madam Pomfreyvel, hogy lássam, hogy áll a készleteivel. Fogalmam sincs, mennyire sürgető a helyzet.

Csalódottan felsóhajtott.

– Na, jó, szerintem most tégy, amit jónak látsz, persze hagyd figyelmen kívül a konyhát, és gyere vissza ide néhány óra múlva. Oh, és
tudnál, hm, hozni valami reggelit Malfoynak és Victoriának, amikor visszajössz? – kérdezte, és összerezzent a számtalan feladattól, amit
Winkyre terhelt.

A manó csak szélesen rámosolygott, bólintott és egy halk pukkanással eltűnt. Harry sóhajtott, kiment a klotyóra, aztán visszatért és
megpróbálta eldönteni, mi legyen a következő lépése.

– Bájitalok, Potter?

Harry Dracóra koncentrált, aki most feltámaszkodva ült az ágyon.

– Hogy érzed magad? – kérdezte Harry, figyelmen kívül hagyva a másik fiú kérdését. Vizsgálódóan nézte a szőke hajú fiút. – Sokkal
jobban nézel ki – állapította meg.

– Leszámítva azt a tényt, hogy kétségbeejtően használnom kellene a mosdót, tulajdonképpen sokkal jobban érzem magam, mint
hosszú-hosszú ideje bármikor – felelte Draco halkan.

Harry felnevetett, és az ajtó felé intett.

95
– Ismered a járást – mondta.

Draco fintorogva kimászott az ágyból, és eltűnt a folyosón. Harry elfoglalta a helyét az ágyon, és pillanatnyilag többé-kevésbé ellazultan
elterült. Míg Draco odakint járt, ő megpróbált rájönni, hogyan lehet felelni a bájitalokkal kapcsolatos kérdésre. Nagyon jól tudta, hogy
bármilyen összefüggésbe is kerül a bájitalokkal, az gyanakvásra ad okot.

Draco visszatért, meglökdöste Harry lábát, hogy le tudjon ülni az ágy végébe. Harry szolgálatkészen arrébb mozdult, miközben roppant
nemes lelkűnek érezte magát.

– Azt hiszem, beszélnünk kell – jelentette ki Draco határozottan.

Harry felnyögött. Érezte, ahogy nyugodt, nagylelkű hangulata épp akkor röppen ki az ablakon.

– Ezek a szavak sosem jelentenek semmi jót – morogta.

Draco önelégülten rávigyorgott, és bólintott.

– Azt kell, hogy mondjam, ebben tökéletesen egyetértek veled – mondta.

– Akkor meg miért kell beszélnünk? – nyafogta Harry. – Most az egyszer többé-kevésbé békésnek éreztem magam.

Draco néhány percre csendes maradt, mire Harry kelletlenül felült és nekidőlt az ágytámlának.

– Kész rejtély vagy, Harry Potter – szólalt meg halkan Draco. – Egyáltalán nem értelek téged.

– Nem vagyok rejtély – gúnyolódott Harry. – Kérdezz meg bárkit, beleértve magadat is; engem nyitott könyvnek tartanak.

Draco merengve nézte őt.

– És pontosan így szedsz rá mindenkit, és ezért becsülnek le állandóan – mondta.

Harry meglepetten pislogott. Nem volt benne biztos, hogyan is reagáljon erre a kijelentésre.

Úgy tűnt Draco nem is számított válaszra, mivel folytatta.

– Látszólag mindenki úgy gondolja, hogy ismernek téged, hiszen oly módon reagálsz mindenre, ahogy elvárják tőled, aztán mész, és
teszed a dolgod anélkül, hogy bárkit is beavatnál.

Draco széles mozdulattal meglendítette a kezét.

– Vegyük ezt a helyzetet. Nagyon úgy tűnik, hogy a barátaidnak fogalmuk sincs arról, hogy épp mit csinálsz. Megteszel minden
helyénvaló dolgot, megmentetted ezt a várost, de aztán a színfalak mögé vonulsz, és mész a saját fejed után tekintet nélkül arra, hogy
mások mit gondolnak.

Harry vállat vont.

– Azt hiszem, így van – mondta.

Draco szórakozottan felhorkant.

– Mindig is a legmesszemenőbbig griffendélesnek gondoltalak téged, aki megpróbálja megmenteni a világot. És az is vagy – ismerte el.
– De azt úgy tűnik, senki sem veszi észre, hogy van egy mardekáros oldalad is, amelyet elrejtesz a griffendéles külső mögött.

Harrynek kikerekedett a szeme. Dumbledore kivételével senki másnak sem mondta el soha, hogy a Teszlek Süveg a Mardekárba akarta
őt tenni. És soha senki nem mondta neki azt, hogy mardekáros tulajdonságai lennének. És most itt van maga a Mardekár Jéghercege, és
a mardekáros oldaláról beszél.

Draco továbbra is elmélkedőn szemlélte őt, amitől Harrynek fészkelődni támadt kedve.

– Tudod, mindig azt gondoltam, hogy egy nevetséges griffendéles vagy, hiszen mindig mindenen rajtakaptak téged. De most hajlandó
lennék fogadni, hogy sokkal többször settenkedtél úgy, hogy nem fogtak meg. És azt is le merném fogadni, hogy sokkal több van Harry
Potterben, amit a legtöbb ember nem tud.

Draco végignézte a szobát, amelyben ültek.

– Voltaképpen hány ember tudja, hogy a rokonaid mindig úgy kezeltek téged, mint a szemetet, és így élsz? Ily módon elrejteni a családi
hátteret olyan, mint amit egy mardekáros tenne. Egyáltalán nem hangzik úgy, mintha egy figyelemre vágyó griffendéles tenné.

96
– Nem vágyom a figyelemre – ellenkezett hevesen Harry, hiszen Draco a sok lemeze közül az egyiket fújta.

– Épp ez a lényeg – mondta Draco nyugodtan. – De mindig azt gondoltam, hogy vágytál rá – nézett körül a főként csupasz szobában.
– Nyilvánvalóan nem így van.

Harry a homlokát ráncolva próbált rájönni, vajon pontosan mit is akar Draco kihozni ebből az egészből, mert még mindig nem értette
őt.

– Idejöttem hozzád Victoriával, mert bíztam a griffendéles tulajdonságaidban, de utólagos éleslátással azt hiszem, láttam benned valami
többet – folytatta Draco. – Mi történt volna, ha Weasleyékhez, Grangerhez vagy bármelyik másik griffendéleshez viszem Victoriát? –
kérdezte.

– Segítettek volna – felelte Harry tétován.

– Segítettek volna Victoriának – értett egyet vele Draco. – Biztonságba helyezték volna, aztán elzártak volna engem, hogy mindenki
más biztonságban legyen tőlem.

Harry ezt igazán nem tudta tagadni, így hát nem mondott semmit.

– De te, Harry Potter – mondta Draco –, te befogtad a szádat és nem zárattál be engem rögtön. Vártál, hogy eldönthesd, ki tudsz-e
hozni valamit a helyzetből. Épp úgy, ahogy egy mardekáros tette volna.

– Akkor épp nem erre gondoltam – motyogta Harry.

Draco vállat vont.

– Talán nem ez volt az öntudatos gondolatod, de ez vezette a tetteidet – mondta.

– Még mindig nem próbállak kihasználni téged úgy, mint egy mardekáros – szólt közbe Harry. – És már majdnem egy hónapja jársz
ide.

– Tudom – bólintott Draco. – Ez az egyik oka annak, hogy olyan rejtélyes vagy. Nem egészen értem, hogyan keveredhetnek benned
ennyire a griffendéles és a mardekáros tulajdonságok. Egy griffendéles azonnal elhajtott volna engem. Egy mardekáros fogolyként
tartott volna, és megpróbált volna valamiféle előnyére felhasználni. Te pedig valahogy griffendéles hozzáállással mardekáros
módszereket használtál.

Harry vállat vont. Úgy érezte körbe-körbe járnak, és ettől ismét kimerültnek érezte magát. Elméje a gondolatok és érzelmek állandó
kavalkádjának tűnt, de nem volt hozzászokva ehhez a hűvös, elemző stílushoz. Ez volt az a pont, amikor általában kikapcsolt és
ráhagyta az egészet Hermionére.

– Van ennek az egésznek valami értelme? – kérdezte ingerülten. Nem tudta eldönteni, hogy épp sértegetik vagy dicsérik, és ez sem
javított a hangulatán.

Draco felmutatta a csupasz alkarját, a Sötét Jeggyel felfelé. Harry odapillantott, de tekintete nem időzött rajta, inkább ismét Draco
tekintetét kereste.

– Igen, és? Mi van vele?

Draco megrázta a fejét, de elmosolyodott kissé.

– A legtöbb ember, ha ezt látná, sikítva elfutna, de te alig veszed észre.

Harry ismét vállat vont.

– Nem sok értelmét látom annak, hogy megijedjek egy tetoválástól – mondta.

Draco elkeseredésében ismét megrázta a fejét.

– Ez nem csak egy tetoválás, és ezt mindketten tudjuk– mondta. – De még csak nem is igazán ez a lényeg.

– Nos, akkor mi a lényeg? – kérdezte Harry.

– Épp egy ágyban aludtál egy ismert halálfalóval – mondta Draco.

– Nem a saját akaratomból – motyogta Harry, és elpirult kissé.

97
– Talán nem, de megtetted – vágta rá Draco, és önelégülten elmosolyodott Harry reakcióján. – És mindkettőnknek ez volt a legjobb
alvása, amelyben ősidők óta részünk volt.

– Malfoy – morogta Harry. – Biztos, hogy van ennek az egésznek valami értelme?

Úgy tűnt, Draco figyelmen kívül hagyja őt, mivel folytatta.

– Tudod, hogy halálfaló vagyok. Buzdító szavakkal bírtál rá arra, hogy menjek és tegyem, amit tennem kellett. A csata kellős közepén
kockáztattad magadat, hogy kimenekíts onnan, amikor megsérültem. Biztonságos helyet biztosítottál a számomra. A legjobb tehetséged
szerint összefoltoztál. Aztán mentél és valahogy megtanultad a módját, hogy mágikus úton meggyógyíthass, és olyan bájitalokat hoztál,
amelyekre szükségem volt. Végül velem aludtál, és hónapok óta a legjobb pihenést nyújtottad nekem.

Harry összerezzent, és hihetetlenül kellemetlenül érezte magát.

– Khm. Rossz napom volt? – vetette fel, kérdéssé változtatva a mondatot.

Draco szórakozottan felhorkantott.

– Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember tartaná nagyon rossznak azt a napot, amikor Harry Potter úgy segítene Draco Malfoyon,
ahogy te tetted.

Megrázta a fejét, ismét elkomolyodott.

– Én azonban láttalak téged időnként azon az egész hosszú napon. A felét sem tudom annak, amit tettél, de tudom, hogy egész idő
alatt elfoglalt voltál. Láttam, ahogy a teljes kimerültségig hajszoltad magad. Mégis szakítottál időt rám, egy halálfalóra, a feltételezett
ellenfeledre, sőt az elmúlt hónapig valódi ellenségedre. Segítettél, amikor szükségem volt rá. Segítettél akkor is, amikor nyilvánvalóan
sokkal fontosabb tennivalóid voltak – tette hozzá lágyan.

Harry mereven bámulta őt, ismét úgy érezte, képtelen megszólalni.

– Az utolsó hónap folyamán számtalan jelét láttam annak, hogy te az a jótét lélek griffendéles vagy, akinek gondoltalak is, de láttam
benned sok-sok jelét a ravasz mardekárosnak is – mondta Draco. – A griffendélesekről feltételezik, hogy bátrak, a mardekárosokról
pedig, hogy energikusak és nagyratörők. Benned mindkettőt látom.

Egy pillanatig szünetet tartott, és láthatóan összeszedte a gondolatait.

– Amit látok, az azt mutatja nekem, hogy hatalmasat tévedtem a múltban; rólad és erről a háborúról.

Draco szavai súlyosan lógtak a levegőben. Harry tudta, hogy ez hatalmas előrelépés volt a fiú részéről.

Draco nagyot nyelt, mielőtt ismét megszólalt volna.

– Azért jöttem hozzád, mert segítségre volt szükségem, és tényleg nem volt ennél több okom rá. A segítségért cserébe információ
morzsákat ajánlottam. De a fő célom mindig is a saját hátsóm és a családom mentése volt. Tudtad, hogy nem bízhatsz meg bennem
teljesen. Tudtad, hogy pillanatnyilag ez a kapcsolat üdvös nekem, de nem nyúlik ennél messzebbre. Éltél annak a lehetőségével, amivel
én foglalkozom, és használtad, amíg tudtad.

– Mit akarsz ezzel mondani, Malfoy? – kérdezte Harry csendesen.

Draco mély levegőt vett és nagyot fújt, mielőtt válaszolt volna.

– Át akarok állni. És nem csak arra gondolok, hogy védelmet szeretnék magamnak és a családomnak. Meg akarok próbálni segíteni.

– Miért? – érdeklődött Harry gyanakvóan.

– Te, Harry Potter, meg fogod nyerni ezt a háborút, velem vagy nélkülem. Ezt láttam minden egyes cselekedetedben. Tőlem eltérően
téged nem a félelem hajt, de űz valami. Hajlandó leszel mindent megtenni, hogy győzz, és ezen az úton segíteni fogsz mindenkinek,
akinek csak tudsz. Még az eltévelyedett halálfalóknak is – tette hozzá Draco fanyarul.

Bánatos mosolyt villantott Harry felé.

– Talán győzhetnél a segítségem nélkül is, de meg szeretnék tenni bármit, amit csak tudok, hogy megkönnyítsem a dolgodat. – Victoria
kiságya felé pillantott. – Ne pedig megnehezítsem – tette hozzá sóhajtva.

– A Malfoyok jók abban, hogy a helyénvaló dolgokat mondják, amit az emberek hallani akarnak – mondta Harry elgondolkozva.

Draco ünnepélyesen bólintott.

98
– De még a Malfoyok sem immunisak a Veritaszérumra – mondta.

Harry döbbenten bámult rá.

– Hajlandó lennél alávetni magad a Veritaszérumnak? – kiáltott fel. Ez a gondolat egyszer sem futott át az elméjén. Egyetlen egyszer
sem az egy hónap alatt, amióta Draco a házhoz járt. Az igazságszérum határozottan nem olyasmi, amit könnyedén lehet venni.

– Ez az egyetlen módszer, ami eszembe jut, hogy bizonyítsam az igazamat – mondta ki kereken Draco.

Harry hátradöntötte a fejét, és megdörgölte a szemét. Ez most túl sok volt.

Draco még mindig beszélt.

– Pillanatnyilag nem mondhatsz el nekem semmit, mert nem bízhatsz bennem. Így pedig nem lehetek nagy segítség.

– Így is hasznos vagy, mint kém – mormolta Harry.

Draco önmagát megvetve horkant fel.

– Igen, és lám, milyen sikeres halálfaló vagyok! – mondta gúnyosan. – Harry átkozott Potterre volt szükségem ahhoz, hogy felkészítsen
az első igazi támadásomra, majd meg kellett mentenie, később pedig összefoltoznia.

Harry leengedte szeméről a kezét és elvigyorodott, mert látta az iróniát ebben a helyzetben.

– Lehet, hogy ebben igazad van – ismerte el.

– Fogd be, Potter – vágta rá Draco mérgesen, de szája mosolyra húzódott.

– Rendben, tehát nem te vagy a világ legjobb halálfalója – mondta Harry. – De nem hiszem, hogy egyszerűen csak el akarnál onnan
tűnni. Meg szeretnéd védeni az anyukádat.

Draco elfintorodott és elfordult.

– Nem tudom, mit tehetnék – vallotta be. – Én… nos, arra gondoltam, hogy egyszerűen csak elé állok és megkérdezem, hogy hajlandó
lenne-e átállni, de nem vagyok biztos abban, hogy sikerülne törölnöm az emlékeit, ha nem reagál túl jól.

– Te törölnéd az anyukád emlékeit? – kérdezte rémülten Harry.

– Ha ez megvédené őt és engem is, akkor igen – motyogta Draco, de legalább nem igazán hangzott büszkének emiatt.

– Hát, ez szívás – mondta Harry.

Draco mérgesen ránézett, de nem tett megjegyzést. Jó néhány percig csendben maradtak. Harry elméje kavargott. Draco Malfoy
teljesen át akar állni, és hajlandó lenne alávetni magát a Veritaszérumnak. Harry elég biztos volt benne, hogy a másik fiú őszinte volt,
ezért nem akarta használni rajta az igazságszérumot. A végső probléma még mindig abban a tényben rejlett, hogy az anyukáját is meg
akarta védeni.

Harry nagyon keveset tudott Narcissa Malfoyról. Számára egy sznob nőszemélynek látszott, de alig néhány alkalommal látta őt.
Emlékezett rá, hogy Narcissa azért akarta Dracót a Roxfortba járatni, mert közelebb lenne az otthonhoz. Tudta, hogy a nő mindig
csomagokat küldött neki.

Hirtelen az is eszébe jutott, hogy a nő Pitonhoz fordult abban a reményben, hogy segít neki megvédeni Dracót. Piton így került a
Megszeghetetlen Eskü hálójába. Harrynek ebben a kérdésben igazán szüksége volt Piton segítségére.

De Piton eddig miért nem próbálta meg átcsábítani őket a világos oldalra? Mit tudott a férfi a Malfoyokkal kapcsolatosan, amit Harry
nem? Draco egyfolytában kitartott amellett hogy a professzor hűséges halálfaló. Egyszerűen csak annyira jól fenn tudták tartani az
álcájukat, amely segített megvédeni őket?

Harrynek el kellett ismernie, hogy a kis Victoria volt a végső lökés Draco számára. Addig a pontig hajlandó volt halálfaló lenni. Noha
kissé kelletlenül, mivel olyan nehéz feladatot bíztak rá. Pitonnak fogalma sem volt Victoria létezéséről. Nos, tudta, hogy Harry
gondoskodott róla, de nem tudta, hogy egy Malfoyról van szó. Talán a kicsi lehetne Narcissa számára is a végső lökés, ahogy Dracónak
is. Abból a kevésből, amit Harry tudott róla, a nő hajlandónak látszott szinte bármit megtenni a drágalátos Dracója kedvéért. A
gondolattól Harrynek hányingere támadt. Ez nagyon is emlékeztette őt Petuniára és az ő értékes Dudleyjára.

– Segítségre van szükséged a bájitalokkal kapcsolatban – szólalt meg hirtelen Draco.

99
– Igaz – bökte ki szórakozottan Harry. – Mivel mindkét bájitaltan professzor elment, ezért Madam Pomfrey hamarosan kifut a
készleteiből.

– A bájitalokban tudok neked segíteni – ajánlkozott Draco.

– Már készültem, hogy megkérlek rá – ismerte be Harry, és ismét a fiúra fókuszált. – Csak még nem vagyok benne igazán biztos, hogy
mit kell tennem.

– A Roxfortba mentél, és összeszedtél dolgokat, hogy felállíts egy labort – mondta Draco. – Legalábbis abból ítélve, amit Winkynek
mondtál korábban.

– Igen – bólintott Harry. Azt viszont nem vallotta be, hogy Pitonnal volt ott, és azok valójában mind a férfi dolgai. Még abban sem
volt biztos, hogy a férfi tényleg tervezi egy labor felállítását a Grimmauld téren. Nagyon úgy vélte, de sosem lehetett biztos semmiben,
amikor Pitonról volt szó.

Az órára nézett, és felsóhajtott. Hamarosan el kell készülnie, ha még mindig Weasleyékhez szándékozik menni reggelire.

– Nem tudom biztosan, mit mondhatnék neked, Malfoy – kezdte, és ismét fáradtnak hangzott. – Meghallottad, ahogy Winkyvel
beszéltem, és most már tudod, hogy előrébb léptem abban, hogy létrehozzak egy biztonságos helyet. Most viszont még mindig nem
elég jó ahhoz, hogy bárki is ott lakhasson, és őszintén nem vagyok biztos benne, hogy mikor vihetlek oda téged. Nem tetszik az ötlet,
hogy kitegyelek téged a Veritaszérumnak, és nem is fogom megtenni, hacsak nem lesz muszáj. Talán majd szükség lesz rá, mielőtt
beköltözhetnénk a biztonságos házba.

Nem számít, Harrynek mi volt erről a véleménye, azért meglehetősen biztos volt benne, hogy Piton megkövetelné, hogy Dracót
kikérdezzék az igazságszérummal, mielőtt beengedné őt a Grimmauld térre. Nem látszott túlságosan fontosnak, hogy kétszer is
kitegyék őt ennek a hatásnak.

– Tudod, sokkal jobban szeretném, ha az én oldalamon állnál, távol Voldemorttól. Nagyon értelmes vagy, kiváló vagy bájitaltanból, és
rengeteg olyasmit tudsz, amit én nem, így tudsz ezekben segíteni nekem. És akkor még nem is beszéltünk Victoriáról. Az ő kedvéért és
az enyémért is jobban szeretnélek magam mellett tudni, távol a bajtól. Már amennyire ez lehetséges – tisztázta. – Ezt hetek óta
mindketten tudjuk már. A kérdés még mindig a családod.

Ismét Victoria ágya felé nézett, ahol a kislány már mozgolódni kezdett.

– Miatta jöttél hozzám. Talán itt az ideje, hogy anyukádnak is mesélj róla – tette hozzá halkan.

Felállt és felvette Victoriát. Mellkasához ölelte a meleg, még mindig álmos babát. Tekintete összeakadt Dracóéval.

– Nem vagyok biztos benne, hogy túl sokat tudnék tenni, amíg el nem döntöd, hogy állsz az anyukáddal.

Draco tétován bólintott, Harry pedig visszafordította tekintetét a kicsire.

– Jó reggelt – mondta lágyan.

– Pa – gügyögte a lányka boldogan mosolyogva.

Harry kuncogott.

– Meg kell majd tanulnod néhány értelmes szót is – mondta. – Gyere, fogadni mernék, hogy tisztába kell tenni téged.

Egy takaróra fektette a gyereket a padlón, tisztába tette és átöltöztette az új napra, aztán útjára engedte. Figyelte, ahogy odamászott a
székhez és azon erőlködött, hogy felhúzza magát.

– Ügyes vagy! – kiáltott fel, amikor a kislány felállt. – Inogsz még kissé, de nem tart már sokáig, és keresztül-kasul bejárod a szobát.

Amint a szavak elhagyták a száját, összeráncolta a szemöldökét, és körülnézett a kicsi szobában, ami összemenni látszott. Egyáltalán
nem volt benne sok hely, és szegény apróságot már egy hónapja bezárták ide. Ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy Harry szerette volna,
akkor kicsit több helye lenne a Grimmauld téren, de még mindig bezárva kellene tartaniuk.

– Nem vagyok vele tisztességes, ugye? – kérdezte halkan Draco.

Harry felnézett Dracóra és lassan megrázta a fejét, majd megfordult és ismét Victoriát figyelte.

– Nem helyes bezárva tartani egy gyereket – felelte suttogva.

– Te már csak tudod – vágta rá Draco mindentudóan.

100
Harry nagyot fújt, és egyszerűen csak bólintott.

– Mi történne, ha ma reggel magaddal vinnéd Weasleyékhez? – kérdezte Draco közömbösen.

Harry éles tekintettel nézett rá, de azzal az átkozottul kifejezéstelen maszkkal találta szembe magát, amit utált.

– Cirka egymillió kérdéssel bombáznának, amire nem tudnék válaszolni, Victoriát mértéktelenül körülzsonganák, aztán remélhetőleg
egy darabig jól szórakozna.

– És azután? – faggatta tovább Draco.

Harry zavartan ráncolta a szemöldökét, de azért válaszolt.

– Azután visszahoznám ide, bűntudatot éreznék, amiért megint átpasszolom Winkynek, és elmennék megtenni, amit meg kell tennem a
házban – mondta.

– Visszahoznád őt? – kérdezte Draco, még mindig ugyanazon a közömbös hangon.

– Persze, hogy visszahoznám! – kiáltotta hevesen Harry. – Nem hagynám senkinek, hogy elvegye tőlem!

Harry szeme – Dracóéval egyetemben – elkerekedett.

– A francba! – káromkodott halkan Harry, majd a mellkasához húzta a térdeit, és elrejtette az arcát.

Miután a szoba pár percig csendes maradt – Victoria gagyogását kivéve – felemelte a fejét, hogy Dracóra nézzen.

– Nézd, tudom, hogy ő nem az enyém, és nem próbálom meg elvenni őt tőled, vagy ilyesmi. Én csak… – bizonytalanul elcsuklott.

– Éppen rámutattál, hogy csak a holttesteden át hagynád, hogy bárki is megpróbálja elvenni tőled Victoriát – mondta helyette Draco,
még mindig gyanúsan semleges hangsúllyal.

– Igen – bólintott szánalmasan nyögve Harry.

– Akkor vidd őt magaddal egy időre – mondta Draco.

– Tessék? – kérdezte Harry, mert nem hitte el, hogy jól hallott.

– Vidd őt magaddal Weasleyékhez. Biztosan elég biztonságos lenne ott számára, és nem lenne ide bezárva folyton – ismételte Draco,
habár utálkozva fintorgott. Kitartóan bámulta Harryt. – Bízom benned, hogy visszahozod őt – tette hozzá.

– Hogy az ördögbe fogom megmagyarázni, hogy lett egy gyerekem? – kérdezte Harry hitetlenkedve.

Draco ismét fintorgott.

– Azt mondhatnád mindenkinek, hogy a nagynénéd ismerőséről van szó. Valakiről, akit megöltek az egyik támadás során, és most a
nénikéd vigyáz a gyerekre – magyarázta, habár nyilvánvalóan nem tetszett neki az ötlet.

– De mivel Petunia néni ki nem állhatja a gyerekeket, akiket a küszöbére pakoltak – folytatta Harry keserűen –, Victoria pillanatnyilag
inkább az én gondozásomban van.

– Pontosan – bólintott Draco.

Harry ismét a térdére ejtette a fejét, és átgondolta a forgatókönyvet. Valószínűleg működőképessé tehetné, mivel mindenki csak nagyon
keveset tudott Dursleyékről, ám ahhoz éppen eleget, hogy a történet hihetőnek hangozzék.

– Azt hiszem, meg kell ismertetned a nénikédet a történettel – tette hozzá Draco. – Arra az esetre, ha valaki úgy dönt, hogy ellenőrizni
szeretne téged.

– Mint például Hermione – motyogta Harry. Elgondolkodva nézett fel Dracóra. – Gondolkodtál már ezen, ugye? – kérdezte.

Draco bánatos fél-mosollyal nézett rá, de bólintott.

– Eltartott egy darabig, amíg előálltam egy hihetőnek hallatszó hazugsággal erre a helyzetre – ismerte be.

Harry felnevetett.

– Nos, be kell ismernem, most már sokkal könnyebb lesz megmagyaráznom, miért kellett annyira sietve távoznom a múltkori éjszakán

101
– mondta. – Vagyis, nem igazán könnyebb, de most már lesz egy megfelelő mentségem. Még ha el is mondanám nekik, gondolom,
nem hinnék el, hogy azért kellett sietnem, mert egy sebesült Malfoy feküdt az ágyamban – magyarázta vigyorogva.

– Igaz – bólintott Draco, önelégülten vigyorogva rá.

Harry felállt, hogy felöltözzön, és átgondolta az új problémát.

– Khm. Tudok vele hoppanálni? – kérdezte. – Én már sokkal jobban tudok hoppanálni, de elég biztonságos ez egy kisbabának?

– Én is hoppanáltam vele, amikor idehoztam, nem? – mutatott rá Draco.

– Nem akarom őt amputoportálni vagy ilyesmi – ellenkezett Harry idegesen.

– Rendben leszel – mondta Draco, elsöpörve Harry aggodalmait.

– Könnyű azt mondani – motyogta Harry, miközben farmert és pólót vett elő a szekrényéből. Gyorsan átöltözött, de észrevette, hogy
Draco nézte őt, amíg a pólót húzta át a fején.

– Mi van? – kérdezte Harry gyanakvóan.

– Semmi – vágta rá Draco gyorsan. – Csak azon gondolkodtam, ki az ördög vásárol neked.

Harry mogorván nézett rá, a kellemetlen érzését könnyedén elfelejtette.

– Ezek a ruhák legalább jók rám – morogta.

Draco kétségbeesetten megrázta a fejét, majd fordult, hogy ő is felöltözzön. Harry rajtakapta magát, hogy bámulta egy pillanatig,
mielőtt erőszakosan kényszerítette volna magát, hogy félrenézzen, és összeszedje Victoriát.

– Mit gondolsz, Vicki, van kedved ma reggel látogatóba menni Weasleyékhez? – kérdezte.

– Vicki?! – kiáltott fel Draco felháborodottan. – Az ő neve Victoria.

– De ez olyan nagy név egy ilyen kicsi lánynak – magyarázta Harry.

– Nem érdekel! – csattant fel Draco. – Ő nem Vicki!

– És mit szólnál a Torihoz? – javasolta Harry.

– Nem – morogta Draco, ádáz tekintettel meredve Harryre.

Harry pislogott az extrém reakció láttán.

– Ana vagy Lissa? – kérdezte bizakodóan.

– Nem, Potter, nem hívhatod őt azokon a neveken – válaszolt Draco mérgesen.

Harry nevetni kezdett, ahogy figyelte, hogy Draco megpróbál egyszerre ordítani Harryvel, és begombolni az igét.

– Mit nevetsz? – kérdezte megvetően Draco.

– Kifogásolod a ruháimat, de én legalább megfelelően tudok felöltözni – mondta Harry, miközben még mindig kuncogott.

Draco lenézett és rájött, hogy félregombolta az ingét. Ingerülten Harryre pillantott, majd a gombjaira koncentrált. Miután végzett,
visszatért oda, hogy Harryt ócsárolja.

– Már az is elég rossz, hogy Weasleyékhez viszed őt – gúnyolódott Draco utálkozva. – Elég finom voltam, és nem mondtam erről
semmit. De aztán sértést sértésre halmozol, amikor megpróbálod elferdíteni a nevét. Ez nem helyénvaló.

Harry összehúzta a szemét.

– Oké, oké, nyugodj meg – mondta békítőleg.

Draco mogorván nézett rá.

– A neve Victoria Analissa Malfoy – mondta határozottan. – Használd a Victoriát vagy az Annalissát és ennyi.

– Rendben – motyogta Harry. Tudta, hogy Draco ennél sokkal rosszabb is lehetne, amikor bármiképpen szóba kerülnek a Weasleyék,

102
és hogy ténylegesen megengedte, hogy oda vigye Victoriát. Harry nem volt hajlandó tovább erőltetni a kérdést, legalábbis pillanatnyilag
nem.

Otthagyta Dracót, hogy egy kicsit játsszon a lányával, amíg összecsomagolt neki egy táskát. Pokolian ideges volt, amiért kivitte őt, és
akkor még nem is gondolt a kérdésekre és hazugságokra. Lement és beszélt a nénikéjével is, mielőtt Vernon vagy Dudley előkerült
volna. Elmagyarázta azt a hazugságot, amit Victoriára kitaláltak, és a nő, kelletlenül ugyan, de beleegyezett, hogy fedezetet nyújtson, ha
Harry bármelyik barátja ismét megjelenne náluk.

Winky visszatért a reggelivel, és Harry elmagyarázta neki a helyzetet, mielőtt távozott volna Victoriával. Draco még egy tucatnyi utolsó
pillanatbeli figyelmeztetést adott, amely a nevek használatától egészen addig terjedt, hogy hozza őt vissza biztonságban. Harry csak
egyetlen figyelmeztetést hagyott Dracónak: beszéljen az anyjával.

103
 Tizenegyedik fejezet

Harry eltökélte magát, hogy semmi olyasmit nem tesz, amivel árthatna Victoriának, ezért különös gonddal koncentrált a hoppanálására,
miközben a kislányt szorosan magához ölelte. Amikor kinyitotta a szemét, örömmel nézett körül Weasleyék hátsó udvarán, ahová
mindketten épségben érkeztek, ráadásul egyetlen porcikájuk sem hiányzott.

Mély levegőt vett és bekopogott, mielőtt belépett volna a konyhába.

– Harry! Annyira aggódtunk! – kiáltott fel Mrs. Weasley, amint meglátta őt. Indult, hogy hatalmas ölelésbe vonja a fiút, de aztán
észrevette, hogy egy gyereket tart a kezében. Megállt, és hitetlenkedve bámult rájuk. Ez adott Harrynek egy kis haladékot, így rájött,
hogy pillanatnyilag csak ők tartózkodnak a konyhában.

– Harry – kezdte lassan Mrs. Weasley. – Hogy került hozzád egy kisbaba? – kérdezte.

– Mrs. Weasley, ő itt Victoria – felelte derűsen Harry.

Ebben a pillanatban kivágódott az előszobába vezető ajtó és Hermione rohant be rajta.

– Harry! Mintha hallottam volna, hogy Mrs. Weasley a nevedet mondja – sikította, majd hirtelen elakadt előtte, épp úgy, mint Mrs.
Weasley.

– Egy kisbaba – nyögte Hermione, és csodálkozva pislogott Victoriára.

– Remek megfigyelés – kuncogta Harry.

A lány mérgesen nézett rá.

– Honnan került hozzád egy kislány? – firtatta.

– Én is épp ezt szerettem volna megtudni – szólalt meg komolyan Mrs. Weasley.

– Az ő neve Victoria – ismételte Harry Hermione kedvéért. – És jelenleg én vigyázok rá. Tudod, hogyan viszonyul a nagynéném
azokhoz a gyerekekhez, akiket leraknak a küszöbén – mondta fintorogva.

– Otthagyták a Dursley házban? – kérdezte Hermione felháborodottan. Mrs. Weasley úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban
robbanni fog.

Harry esetlenül vállat vont.

– A családja áldozatul esett a háborúnak – mondta halkan. Úgy vélte, ez valójában igaz is. Az anyját és anyai nagyszüleit megölték, apja
és apai nagyszülei pedig halálfalók. Ez viszont az ő nézetei szerint mindannyiukat Voldemort áldozatává tette.

– Most Victoriát a nagynénémék otthonába hozták, amíg nem találnak neki biztonságos helyet – tette hozzá.

Meglehetősen elégedett volt önmagával. Tulajdonképpen eddig egyáltalán nem hazudott. Igazán megtévesztő volt, de közvetlenül nem
hazudott.

– Oh, szegényke – sóhajtotta Mrs. Weasley és a kicsiért nyúlt. Victoria azonban nem akart menni, ezért sírni kezdett.

Harry csitítgatta.

– Csss. Minden rendben, Victoria. Ő itt Mrs. Weasley, és sokat tud a gyerekekről – mondta nyugtatóan. Remélte, hogy a hangsúlya
segíteni fog, mivel tudta, hogy az apróság még nem érti a szavait. A kislány elcsendesedett, de azért szorosan odabújt Harryhez.

Mrs. Weasley hátrébblépett, de furcsa pillantással méregette Harryt.

– Milyen régóta viseled a gondját, Harry? – kérdezte.

– Khm. Nagyjából egy hónapja – vallotta be Harry.

– Egy hónapja?! – kiáltott fel elképedten Hermione. – És miért nem mondtad el korábban?

104
Victoria ismét sírni kezdett és Harry dühösen nézett Hermionére, miközben a kislányt ringatta és megpróbálta ismét megnyugtatni.

– Talán ezért? – kérdezte gúnyosan.

Hermione csalódott szomorúsággal nézte őket, amiért megríkatta a babát.

– Nem akartam őt felzaklatni – suttogta. Aztán mérgesen pillantott Harryre. – De akkor is el kellett volna mondanod nekünk – csattant
fel. – Nem csoda, hogy továbbra is Dursleyéknél akartál maradni.

– Nem tudtam, mennyi ideig fog ez az egész tartani – mondta Harry, továbbra is a kicsit ringatva. – Még mindig nem tudom, de amíg a
gondoskodásomra van szüksége, addig nem szándékozom őt otthagyni Dursleyékkel.

– Máris nagyon ragaszkodik hozzád – szólalt meg Mrs. Weasley. – Ebben a korban teljesen normális, hogy kicsit félősebbek az
idegenekkel szemben.

– Szuper – morogta Harry. – Azt hittem, ez jó szórakozás lesz neki.

– Be van zárva Dursleyéknél? – akarta tisztázni Mrs. Weasley.

– Igen – motyogta Harry.

– Akkor ez jó lesz neki – felelte határozottan Mrs. Weasley. – Muszáj odakint lennie, emberekkel találkoznia, és fontos, hogy sok-sok
eltérő hatás érje. Éhes vagy? – kérdezte, megváltoztatva a témát.

– Igen, éhen halok – válaszolta Harry. – Már hajnali négy óta fent vagyok, de tegnap reggeltől aludtam. – Hermionére nézett. – A
nénikém hagyott nekem egy üzenetet, hogy beugrottál. Bocsánat. Nem akartalak nyugtalanítani, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy
eszembe jusson üzenetet küldeni neked azzal, hogy minden rendben velem.

Szünetet tartott és a nagyobb hatás kedvéért a lánykára nézett.

– Vissza kellett sietnem Dursleyékhez, és akkor még nem tudtam pontosan, hogy mi a baj.

– Victoriával minden rendben volt? – kérdezte Hermione aggódva, arra a következtetésre jutva, amit Harry szeretett volna sugallni.

– Igen, de reggel hétig nem sikerült elaludnom – ismerte be, miközben még mindig megpróbált annyira kitartani az igazság mellett,
amennyire csak tudott. Már így is elég bűntudata volt.

– Fogzik? – érdeklődött Mrs. Weasley, aki már ismét elfoglalta helyét a tűzhely előtt.

– Igen – felelte fintorogva Harry. – Ugye, ne is számítsak arra, hogy tudja, hogyan segíthetnék neki ebben? A mugli módszerek nem
működnek. – Harry és Mrs. Weasley is összerezzent a választott szó használatára.

– A fogzás nem mókás – mondta Mrs. Weasley együtt érzően. – Reggeli után megpróbálom előásni neked a régi babaápolási
könyveimet – tette hozzá.

– Köszönöm – sóhajtotta Harry. – Értékelném.

Harry leült Victoriával, míg Hermione nekilátott megteríteni az asztalt. Bámulatosan könnyűnek találta elhárítani a kérdéseket;
legnagyobb részükre csak annyit mondott, hogy nem tudja. Meglepően könnyű volt őket meggyőzni, de hát végül is nagyjából ismerték
Harry históriáját a Dursleyékkel. Természetesen Dursleyék nem tájékoztatnák Harryt semmi fontos dologról.

Az is sokat segített, amikor Harry könnyedén beleszőtte a beszélgetésbe, mennyire nem akarná, hogy Victoria a családja, vagy olyan
valaki nélkül nőjön fel, aki törődik vele. Mrs. Weasley és Hermione csak együtt érzően néztek rá.

Harry örült, hogy sikerült neki, de attól még mindig érezte magában a bűntudatot. Mit fognak szólni Weasleyék és Hermione, ha majd
megtudják, hogy Victoria valójában egy Malfoy? Mit fognak mondani, ha megtudják, hogy Draco Malfoyt a szobájában hagyta? Hogy
együtt aludt vele?

Ő maga eléggé tartózkodott ettől a kis témakörtől. Hálás volt, amikor további Weasleyk sereglettek be a helyiségbe reggelizni, és még
hálásabb, amikor Mrs. Weasley és Hermione segítettek megválaszolni a tengernyi kérdést.

Mr. Weasleynek sikerült előteremtenie valahonnan egy etetőszéket, és Harry rá tudta venni Victoriát, hogy abba üljön. A kicsi elég
boldog volt ott is, amíg Harry mellett maradhatott, habár állandóan figyelte, hogy mi folyik körülötte. A fiú megpróbált ügyelni rá, hogy
saját magát is megtömje, miközben Victoriát is etette. Zabkása falatokat adott neki, és egy darabka pirítóst, hogy rágcsálhassa.

– Egész jó vagy benne – mondta ámuldozva Hermione.

105
– Miben jó? – kérdezte zavartan Harry, mert úgy érezte elmulasztott valamit.

– Hát abban, hogy gondoskodj a kicsiről – felelte Hermione, és összevonta a szemöldökét kissé. – Úgy értem, hogy annyira
természetesnek látszik számodra, hogy eteted őt, anélkül, hogy túlságosan odafigyelnél rá.

Harry felnevetett.

– Látnod kellett volna korábban – mondta. – Határozottan nem volt számomra természetes semmi. Csak éppen gyorsan kellett
tanulnom, hogy ne szenvedjen szegény.

– Mihez fogsz vele kezdeni, amikor elhagyod Dursleyékat? – kérdezte Ron. – Nem hiszem, hogy magaddal vihetnél egy gyereket.

Harry a homlokát ráncolta. Fogalma sem volt arról, hogy mit fog majd csinálni, de tudta, hogy Victoriát magával viszi a Grimmauld
térre. Azt mondta nekik, hogy amíg a csatával és a Rend-gyűlésekkel volt elfoglalva, addig Petunia néni vigyázott rá. Nem akarta
beismerni, hogy Winky segít neki. Valójában Weasleyék még mindig azt hitték, hogy Harry a születésnapján hozzájuk költözik.

– Nem tudom – felelte halkan. – Lehet, hogy kicsivel tovább maradok Dursleyéknél.

– Ezt nem teheted! – kiáltott fel Ron, és Harry nevében is felháborodott.

– Még csak be sem mehetünk, hogy találkozzunk veled, amíg ott vagy – mormolta Hermione. Csalódottnak hangzott, és láthatóan
egyetértett Ronnal.

– Idén nyáron nem is volt annyira rossz – vonta meg a vállát Harry.

– Nem annyira rossz! Valami rettenetesen bánnak veled! – kiabálta Ron.

– Ronald! Halkabban! – szólt rá Mrs. Weasley, de addigra már elkésett, mert Victoria ismét sírni kezdett.

Harry dühösen meredt Ronra, mielőtt elfordult volna, hogy felvegye Victoriát.

– Bocs, haver – mormolta bocsánatkérően Ron.

– Egyszerűen nincs ehhez hozzászokva – mondta Harry. – Fogalmam sincs, milyen élete volt korábban, de Dursleyéknél voltaképpen
igen nagy a csend.

Tényleg nagy volt, figyelembe véve a hangszigetelő bűbájt Harry szobáján és gyakran Victoria kiságya vagy Harry ágya körül. Egyre
érdekesebb lett az élet, hisz lényegében abban a kis szobában éltek olyan sokan.

Harry elvett még egy darab pirítóst, felét átadta Victoriának, mielőtt ő maga is harapott volna a másik feléből.

– Tudod, ugye, hogy mindenfelé szétkeni rajtad azt a trutymót? – kérdezte Ron, miközben undorodva fintorgott.

Harry vállat vont.

– Igen, szokása még, hogy sokat nyálzik is rajtam – mondta. – Majd mindketten megmosakszunk.

Észrevette, hogy Mr. és Mrs. Weasley is mosolyognak.

– Megyek és megkeresem neked azt a könyvet, Harry – szólalt meg Mrs. Weasley, és felállt az asztaltól. – Azt hiszem, a tisztító bűbájt is
nagyon hasznosnak fogod találni.

Harry hálásan bólintott. Jelen pillanatban bármi nagyon jól jött.

*****

Végül a konyhából áttelepedtek a hátsó udvarra egy nagy takaróval, amelyet Mrs. Weasley adott Harrynek. A lányok leterítették előtte, ő
pedig letette rá Victoriát. Harry nagyon viccesnek találta, amikor Ron, Hermione és Ginny a takaró különböző szélein ültek le, hogy így
Victoria ne juthasson túl messzire anélkül, hogy valamelyikük meg ne állítaná őt.

Figyelte, ahogy a kislány boldogan mászkál a napsütésben. Általában Harry közelében maradt, ő pedig megengedte neki, hogy
megvizsgálja a takaró melletti füvet, de úgy tűnt, a kicsi nem bízik a tüskés anyagban.

– Azzal a hajjal majdnem úgy néz ki, hogy akár a tiéd is lehetne – szólalt meg Ginny és Harryre vigyorgott.

– Tudom – felelte Harry bánatosan. – Remélem, hogy amikor szegény kislánynak hosszabbra nő a haja, akkor majd le fog lapulni.

106
– A szeme viszont határozottan nem a tied – mutatott rá Hermione.

Harry felsóhajtott, hiszen nagyon is jól tudta, kinek a szemét örökölte. Nem hitte, hogy Hermione meglátná az összefüggést Dracóval,
de tudta, hogyan lehet ezt – pusztán elővigyázatosságból – elterelni.

– A szeme ugyanolyan színű, mint Siriusé volt – mondta csendesen.

– Oh – lehelte Hermione, kerekre tágult szemmel. – Sajnálom, Harry. Elfelejtettem.

– Semmi baj – rázta a fejét Harry.

– Nem hinném, hogy a szürke szem annyira elterjedt lenne, de különösen érdekes kombináció a sötét haj azzal a nagyon világos
szemszínnel – mondta Hermione. Ahhoz folyamodott, hogy értelmetlen tudnivalókat hadart. Harry nem lepődött volna meg, ha
Hermione hamarosan nekiállt volna kutatni a szemek színét, egyszerűen azért, hogy mindent megtudjon róluk.

– Miért olyan sápadt? – kérdezte Ron.

– Mert be van zárva, Ron – felelte Hermione, és összevonta a szemöldökét.

Harry elgondolkodott rajta, hogy vajon tényleg csak ez miatt van-e, figyelembe véve, hogy Draco mennyire fehér bőrű. Biztos, hogy
Draco időnként kijutott a napra, de még így is rettenetesen haloványnak látszott.

– Amúgy, most, hogy itt vagy, Harry, tájékoztathatlak téged Fawkes-ról is – váltott fürgén Hermione.

Harry döbbenten nézett rá.

– Még csak azt sem tudom, hogy hol van Fawkes – mondta. Annyira elfoglalt volt, aztán meg olyan sokáig aludt. Szégyenkezve jött rá,
hogy amint Fawkes kikerült a látómezejéből, azonnal el is felejtette őt. Egy halk trilla hallatán mindannyian az ég felé fordították a
tekintetüket. Egy pillanattal később Fawkes nehézkesen leszállt Harry vállára.

Harry megsimogatta a ragyogó tollazatot.

– Bocsáss meg, Fawkes – mondta. – Kicsit elfoglalt voltam.

Fawkes trillázott néhány hangot, és Harry azon gondolkodott, vajon ez azt jelentette-e, hogy megbocsátottak neki. Hirtelen Victoriával
lett tele az öle, ahogy a kislány megpróbált közelebb kerülni a színes madárhoz, amely az ő figyelmét éppúgy felkeltette, mint mindenki
másét.

– Nem, Victoria – dorgálta Harry. – Nem engedhetem, hogy megfogd Fawkes-t, de segíteni fogok, hogy megsimogathasd. – Óvatosan
a karjába emelte Victoriát, megfogta a csuklóját és a karját, hogy finoman a madár tollaira irányíthassa a kezét. – Puha – mondta, és
figyelte, ahogy a kislány élvezettel mosolygott.

Visszatette a kislányt a térdére, szemben azzal a vállával, amelyen jelenleg Fawkes pihent. Azután Hermionére nézett, aki csendben
figyelte őket.

– Szóval, mit kell róla tudnom? – kérdezte.

Hermione megrázta a fejét. Még mindig kicsit kábultnak tűnt; megfélemlítette a jelenet Harry, a főnix és a kisbaba között.

– Először is, úgy tűnik, most Fawkes hozzád kötődik – mondta. – Jött, amikor szükséged volt rá a találkozó alatt, és jött most is,
amikor a nevét mondtad.

– Azt hittem, hogy a Rend-gyűlésen csak azért jött oda hozzám, mert tisztelettel beszéltem Dumbledore-ról – szólt Harry.

Ám Hermione a fejét rázta.

– Talán ez is egy része volt, de fogadni mernék, hogy akkor épp Fawkes-ra is gondoltál.

Harry a szemöldökét ráncolta, ahogy végiggondolta a dolgot. Nem emlékezett rá, hogy gondolt volna Fawkes-ra, de el kellett ismernie,
hogy valami ilyesmit mondott akkor is, amikor Fawkes megjelent a Titkok Kamrájában.

– Nem igazán, de végül is elképzelhető – mondta kételkedőn.

Hermione bőszülten fújtatott Harry kitérő válasza hallatán.

– Csak bízz bennem ez ügyben, Harry – mondta. – Fawkes mostantól jönni fog, amikor hívod őt. Önálló egyéniség, de ő már a tiéd,
minden tekintetben.

107
– Miért? Hogyan? – kérdezte Harry zavartan.

– A főnixek maguk választják a gazdáikat és ő a saját akaratából választott téged – magyarázta Hermione. – Valószínűleg túljutott egy
gyászoló időszakon, és mostantól a tiéd. Valahol a közeledben biztosíts neki saját helyet, és valószínűleg ahhoz közel fog maradni.

Harry hallgatta, ahogy a lány tovább magyarázott a főnixekről általában. A legnagyobb része olyasmi volt, amit igazán nem kellett
tudnia, és Harry ismét elcsodálkozott azon, mennyi ismeretet tud Hermione eldarálni.

Azon töprengett, nem éretlen-e tőle kissé, hogy sokkal jobban érdekelte őt az a tény, hogy mostantól megkérheti Fawkes-t, hogy
azonnali üzeneteket kézbesítsen, figyelmeztessen másokat, és több embert szállítson a farktollain – vagyis azokat a dolgokat, amelyeket
a múltban már látott tőle. Viszont abszolút nem érdekelte őt a főnixek történelme. A hamvadással kapcsolatos információ valószínűleg
hasznosnak bizonyul majd, ám az nem túl gyakran történik meg.

Valójában úgy hangzott, mintha mindössze csak biztosítania kellene neki egy otthont és figyelmet. És ezért megkap minden hasznot.
Lenyűgözte, hogy Fawkes őt választotta, de ezen nem akart hosszasabban elidőzni. Gondolatban rántott egyet a vállán. Meglehetősen
hozzászokott már ahhoz, hogy vele bizarr dolgok történnek. Elég biztos volt abban, hogy Hermionét sokkal inkább lenyűgözte ez az
egész, mint őt.

Megértette a fontos részét: otthon és törődés. Ez menni fog. Tovább simogatta Fawkes tollait, míg Hermione monoton hangon darálta
a tudnivalókat. Victoria feladta, hogy megpróbálja elérni a madarat és ismét lemerészkedett az öléből. Harry vigyorogva figyelte, ahogy
Ginny felvette a kislányt.

– Harry! Figyelsz rám egyáltalán? – kérdezte hirtelen Hermione.

Harry és Ron összerezzentek Hermione hangsúlyát hallva, mire Ginny nevetésben tört ki, Hermione pedig mérgesen nézett rájuk.

– Ez fontos, Harry – mondta.

– Ez egyedülálló és lenyűgöző – felelte Harry, és a lány felé bólintott.

– Ezeken a szavakon kívül mást nem is hallottál meg, ugye? – kérdezte Hermione lemondóan.

Harry nem akarta elmondani, hogy ezek a szavak Hermione szájából általában azt jelentették, hogy valószínűleg ő az egyetlen, akit izgat
az a valami, amiről beszélt. Természetesen Harry és Ron általában nem voltak ennyire izgatottak.

– Otthon és törődés – ismételte reménykedő hangsúllyal.

– Igen, azt hiszem, ez az, amit tudnod kell – sóhajtotta Hermione lemondóan.

– Sajnálom, Hermione – mondta Harry, és tényleg kissé rosszul érezte magát. – Csak éppen az utóbbi időben annyi minden jár a
fejemben, hogy úgy tűnik, többnek már nincs benne hely.

– Nincs hely benne a haszontalan tényeknek – motyogta Ron. Nyilvánvalóan nem gondolta, hogy meghallhatják, mert hirtelen
megdöbbent, amikor Hermione ismét rá irányította a figyelmét.

– Ron! Azok nem haszontalan tények – szidta élesen Hermione. – Sohasem tudtatod, mikor lesz szükségünk ezekre az információkra.

Harry elvigyorodott. Örült, hogy a lány most helyette inkább Ronnal kiabál. Ez csaknem olyan érzést keltett benne, hogy a Roxfort
területén vannak, és a házi feladatok fölött vitáznak. Persze, tudatában volt a főnixnek, ami még mindig a vállán pihent és a
gondozásában lévő kislánynak, és ezek valahogy tönkretették az illúziót.

Vigyorgása sóhajjá változott. Igazán nem volt ideje az álmodozásra. Ha bármilyen esélyt akar szerezni arra, hogy ismét egyszerű diákok
legyenek a Roxfortban, akkor először meg kell nyernie egy háborút. Ránézett az órájára, és rájött, hogy indulnia kell. Le kell adnia
Victoriát, és talán Fawkes-t is Dursleyéknél, mielőtt a Roxfortba siethetne, hogy beszéljen Madam Pomfreyvel a bájitalokról. Aztán
pedig Pitonnal kell találkoznia a Grimmauld téren, hogy további főzeteket vitassanak meg.

És akkor még nem vette számításba Draco problémáit vagy bármit, ami akár távolról is érintené a horcruxokat. Harry olyan gyorsan
vállalta fel a feladatokat, ahogy azokat rábízták. Tudta, hogy ezen a nyáron egész biztosan véghez kell vinnie valami nagyon távoli
dolgot, de ebben a pillanatban még az is gondot okozott neki, hogy pontosan rájöjjön, mi is volt az.

Nem igazán viccelt, amikor azt mondta Hermionének, hogy pillanatnyilag nincs több hely a fejében.

– Jól vagy, Harry? – kérdezte Hermione halkan.

Harry felnézett és észrevette, hogy mindhárom barátja aggódóan figyeli őt. Rájuk mosolygott.

– Jól vagyok. Csak sok minden kavarog a fejemben.

108
– Haladtál valamerre? – kérdezte Hermione.

Harry megrázta a fejét.

– Nem, nem igazán – felelte, ám ez nem teljesen volt igaz. A nyár kezdetén sok magányos órája volt, hogy végiggondoljon néhány
lehetőséget, de kétségtelen, hogy még nem volt alkalma ellenőrizni őket. És persze, nem is tudnak igazán erről beszélni Ginny előtt.

– Mi sem jutottunk túl messzire – ismerte el Hermione. – Nem is volt ugyanaz a hozzáférésünk az információkhoz, mint neked.

Harry hálás volt, hogy a lány hangja nem volt vádló. Abszolút mindent elmondott neki, amit tudott a horcruxokról, de azért igaza volt.
Barátai nem beszélgettek közvetlenül Dumbledore-ral, és ők maguk nem is látták a férfi emlékeit. Bár nem volt benne biztos, hogy ez
valódi különbséget jelentett volna. Úgy tűnt, a probléma abban rejlik, hogy ő képes úgy gondolkodni, mint Voldemort. Vagy inkább
úgy, mint Tom Denem.

– Később még beszélünk – mondta Harry. – Vissza kell vinnem Victoriát.

Hermione szeme gyanakodva összeszűkült.

– Még a Roxfortba is el kell kirándulnod, ugye?

– Igen – vágta rá azonnal Harry, miközben mozdult, hogy felálljon, ami érdekes helyzet volt, mivel megpróbálta nem lerázni magáról a
főnixet. Nem akarta megemlíteni, hogy már megkereste a könyvet. De meg kellett őriznie a látszatot, valamint egyébként is beszélnie
kellett Madam Pomfreyvel.

Hermione helytelenítően húzta össze a száját, de nem fűzött hozzá megjegyzést. Nem bírálhatta felül McGalagony döntését. Harry
futólag arra gondolt, hogy a jövőben gyakrabban kell megnyernie a tanárnő támogatását.

Harry távozott Weasleyéktől, zsebében a lekicsinyített ülőrúddal, amelyet McGalagony varázsolt elő Fawkes számára, valamint néhány
gyermekgondozási könyvvel. Nem maradt sokáig Dursleyéknél. Elhelyezte Fawkes-t, aki azonnal megjelent, amikor Harry felvitte és
felállította az ülőrúdját. Harry néhány percig ámultan bámulta a látványt, ahogy a nagy főnix uralta a szobáját. Végül Victoriát is rábízta
Winkyre, majd ismét távozott.

*****

Egy gyors kiruccanás a Roxfortba, és már meg is volt a listája azokról a bájitalokról, amelyekre Madam Pomfreynek szüksége volt,
azután a Grimmauld tér felé tartott. Fogalma sem volt, mire számítson, amikor odaér. Várakozóan levonszolta magát a konyhába, és
amint odaért, felfedezte Pitont, aki a dobozokban turkált.

A férfi felpillantott és gúnyosan végigmérte, amikor betoppant a konyhába. Harry mélyet sóhajtott magában. Volt egy olyan érzése,
hogy a professzor lesz az, akit meg fognak büntetni Draco eltűnéséért.

– Fel kell állítanunk itt egy labort, Potter – kezdte kurtán Piton.

Harry voltaképpen hálásan bólintott.

– Nem tudom, hol lenne a legalkalmasabb hely rá, különben Winky már kitakarított volna egy helyet a számára – mondta.

Piton megállt és furcsa pillantást vetett Harryre.

– Ezek szerint a házimanód szabadon értelmezte azokat az utasításokat, amiket neki adhattál, mert úgy döntött, hogy kisikálja a ház
teljes alagsori szintjét – mondta.

Harry zavartan összehúzta a szemöldökét.

– Ez a konyha ugyan elég nagy, de biztosan nem gondolhattad, hogy ez az egyetlen helyiség az alagsorban, ugye? – érdeklődött Piton.

– Ez az egyetlen hely, amit a lehető legkevésbé tártam fel – felelte Harry fintorogva.

Piton az éléskamra melletti ajtóhoz vezette őt, amelyre Harry korábban sosem figyelt fel.

– Miért nem emlékszem erre az ajtóra? – kérdezte.

– Eddig egy szekrény állt előtte – vágta rá kurtán Piton.

Áthaladtak egy rövid előszobán, amelyből balra és előre nyílott egy-egy ajtó. Piton kinyitotta az első ajtót, és Harry hatalmas
szeméttömeggel találta szembe magát. Több halom holmi hevert mindenfelé, törött bútorok és olyan dolgok, amikről Harry még csak
nem is volt biztos benne, hogy szeretné tudni, mit takarnak. Magyarázatkérően pillantott a férfire.

109
– Valószínűleg eredetileg is egy raktárhelyiség volt, de látszólag a manód is úgy döntött, hogy ide helyez minden vitathatót – magyarázta
Piton. – Ezt a szobát nem takarította ki, csak pakolt még bele.

Harry gyorsan becsukta az ajtót. Egyáltalán nem akart foglalkozni semmivel, ami abban a helyiségben volt. Követte Pitont az utolsó
ajtóhoz. A férfi kinyitotta és oldalra állt, míg Harry besétált mellette.

Harry csodálkozva nézett.

– Mi ez a szoba? – kérdezte.

– A múltban gyakran megkérdőjelezhetőek voltak a vásárolt bájitalok. Akkortájt a Minisztérium is szigorította azoknak a bájitaloknak a
listáját, amelyeket a vásárlóknak el lehetett adni – kezdte Piton, egyértelműen professzori stílusban. – A gazdag, aranyvérű családok
közül sokan szegődtettek olyan valakit, aki megfőzte nekik a bájitalaikat, olyat, akiben meg tudtak bízni, hogy nem fogja őket
megmérgezni. A raktárként használt szoba volt a szállásuk, ez a helyiség pedig itt a bájital laborjuk.

Piton mereven nézte Harryt.

– Úgy tűnik, megemlítetted a házimanódnak, hogy szükséged lenne egy bájitalfőző helyre. Ő pedig messze többet tud a régi
szokásokról, mint te – tette hozzá megvetően.

Harry mérgesen nézett vissza rá.

– Akkor jó dolog, hogy megszereztem őt, hogy segítsen nekem – csattant fel.

– Valóban – felelte Piton közömbösen. – Azt hiszem, a másik szobába hordott át mindent, amit ebben a helyiségben talált.

Harry figyelmen kívül hagyta a felé irányuló dühös tekintetet, és ismét körülnézett a szobában. A helyiség úgy nézett ki, mintha készen
állna egy bájitallabor felállítására. Több tároló szekrény állt ott a hozzávalóknak, üvegajtós polcok pedig a befejezett bájitaloknak. Két
hosszú munkaasztal is a helyén volt már.

A szoba szemközti oldala hasonlított egy nappalihoz. Valószínűleg az is volt a múltban, gondolta Harry. Az új raktárhelyiségük minden
valószínűség szerint csak a hálószoba lehetett. Itt volt egy nagy kandalló és néhány kényelmes szék. Oldalt egy hatalmas íróasztal állt.
Sok hely volt még a könyvespolcoknak is a szoba körül, és Harry azon töprengett, vajon Winky ezt a délelőtt folyamán rendezte-e el,
különösen az után, hogy látta, amit ő és Piton a konyhában hagytak. Amikor úgy döntött, hogy magával viszi Victoriát, akkor
visszaküldte Winkyt ide, hogy végezzen el bármit, amit szükségesnek ítél.

Harry óvatosan pillantott Pitonra.

– Szóval, megfelel magának az, hogy ide rendezzük el a dolgait? – kérdezte.

– Van választásom, Potter? – kérdezte Piton jegesen.

– Igen, van választása! – dörrent rá Harry. – A segítségét kértem a bájitalokkal kapcsolatban, mert maga a legjobb, de vannak más
erőforrásaim is, akik segíthetnek nekem ebben. Mindketten tudjuk, hogy ez most már az én házam, akár akartam, akár nem, és biztos
vagyok benne, hogy maga már a tényt is tökéletesen utálja, hogy egyáltalán itt legyen – folytatta, miközben megpróbált nyugodt
maradni. – De maga legalább annyira ide tartozik, mint én. Ezért rendezte így el a dolgokat Dumbledore.

Körbemutatott a szobában.

– Ez úgy néz ki, mintha gyakorlatilag magának tervezték volna, de ha igazán nem szeretne itt lenni, akkor döntsön úgy.

Mély levegőt vett, miközben megpróbálta figyelmen kívül hagyni a felé sugárzó mérges tekintetet.

– Maga nem szolga itt. Lehet, hogy Voldemort akként kezeli, és sajnos tudom, hogy Dumbledore is valószínűleg gyakran elérte, hogy
úgy érezze magát – mondta keserűen. – Mindig azt kellett tenni, amit ő akart, mert kevés választást adott magának.

– De itt maga nem szolga – mondta ismét határozottan. – Nem fogom megparancsolni, hogy segítsen nekem a bájitalkészítésben. Nem
mintha meg tudnám parancsolni, hogy bármit is megtegyen – tette hozzá, és felhorkant a nevetséges ötletet elképzelve. – Én csak
egyfajta… munkakapcsolatot keresek – fejezte be bizonytalanul. Nem volt biztos benne, minek hívhatná a kapcsolatukat.

Piton annyira sokáig bámulta őt, hogy Harrynek kényszerítenie kellett magát, hogy nyugodtan álljon, és ne fészkelődjön idegesen.

– Pomfreynak azonnal szüksége van a bájitalokra? – kérdezte hirtelen a férfi.

Harry megijedt a hosszú csend után, és gyorsan, ügyetlenül feltúrta a zsebét a pergamenért, amelyen a mediboszorkány listája volt.
Amint megtalálta, átadta Pitonnak.

110
– Azt mondtam neki, hogy beletelik valószínűleg néhány napba, mielőtt kaphat belőle, és azt mondta, hogy addig kitart még a maradék
– mondta csendesen.

– Akkor jó – mondta Piton. – Hozzunk be ide mindent – rendelkezett.

Harry megkönnyebbülten felsóhajtott, miközben elindult, hogy elkezdje behordani az összes dobozt a szobába. Csendesen követte
Piton útmutatásait. Főként az volt a dolga, hogy a könyveket helyezze el a polcokon, ahová Piton rendelte őket, míg a férfi azon
dolgozott, hogy elrakodja a bájital hozzávalókat és alapanyagokat.

Harry még csak félig volt kész, amikor Winky jelent meg mellette.

– Harry uram – mondta és nyugtalanul pillantott Pitonra, aki rosszalló pillantással meredt rá, amiért félbeszakította őket.

– Mi a baj, Winky? – érdeklődött Harry.

– Üzenetem van Harry uramnak – felelte a manó idegesen, és átadott neki egy darabka pergament.

Harry elvette tőle a feljegyzést, hálásan, amiért Piton nem tudhatta, hogy az csak egyetlen személytől származhatott. Gyorsan elolvasta,
és elsápadt.

– Meg fogom ölni – motyogta. Winkyre nézett. – Hozd ide a köpenyem – utasította. – Aztán mond meg neki, hogy hamarosan ott
leszek.

Winky bólintott és eltűnt.

– Mi a baj, Potter? – faggatta Piton, ahogy Harry elővette a pálcáját és elégette a feljegyzést.

– Mennem kell – vágta rá röviden Harry, és figyelmen kívül hagyta a kérdést. – Sajnálom, hogy nem végeztem, de ha odateszi a
dobozokat az elé a polc elé, ahová tenni szeretné a könyveket, akkor később visszajövök és befejezem a pakolást.

Winky visszajött a láthatatlanná tévő köpönyeggel, majd ismét eltűnt.

– Potter! – parancsolt Piton, és ezzel megállította az ajtó felé tartó Harryt.

– Mi van? – csattant dühösen Harry, és megpördült, hogy szembenézzen Pitonnal. – Nincs most időm arra, hogy kikérdezzen engem.

– Miféle bajba kerültél már megint, Potter? – érdeklődött hidegen Piton.

Harry élesen felnevetett.

– Úgy érti, hogy azt a bajt kivéve, hogy olyan emberrel dolgozom együtt, akit az egész világos oldal szeretne megtalálni, elfogni és
megölni? – kérdezte. – Vagy úgy érti, hogy másik bajba, nem csak abba, hogy megpróbálok gondoskodni egy csecsemőről, miközben
megkísérlem megvívni a háborút? Igen, sok bajom van, és Merlin tudja, mennyi titkom, amik közül az egyikkel most azonnal kell
foglalkoznom.

Megfordult és kiviharzott, figyelmen kívül hagyva Piton kiáltozását. Kicsit messzebbre hoppanált a háztól, mint általában szokott,
magára húzta a láthatatlanná tévő köpönyegét és odasettenkedett a sikátorhoz, amit Draco és ő rendszerint hoppanálási pontként
használtak. Ez sokkal megfelelőbb volt, mivel innen a ház hátsó részére tudtak osonni anélkül, hogy kívülállók megláthatták volna őket.

– Mindjárt itt lesz, anya – suttogta Draco.

– Draco, hogy lehetsz biztos benne, hogy nem hozza magával az aurorokat is? – kérdezte Narcissa.

– Mert nem hozza – morrant ingerülten Draco. – Mondtam már neked, hogy bízom benne.

– Én meg azt mondtam, hogy ne bízz senkiben – felelte Narcissa hűvösen.

– És nem is teszem – mondta Draco. – Leszámítva őt – tette hozzá.

– Draco, én nem úgy ismerlek téged, hogy ennyire bolond legyél – jegyezte meg Narcissa. Hangja nyugtalanságot fejezett ki.

– Nem vagyok bolond – tiltakozott Draco dühösen. – Úgy érzem, hogy életem legokosabb döntését hoztam meg.

– Hol van már? – kérdezte Narcissa. Úgy hangzott, már nem első alkalommal kérdezi.

Harry lerántotta magáról a köpenyét, és mérgesen meredt Dracóra.

111
– Mi az öreg ördögöt műveltél? – sziszegte.

Draco hirtelen megkönnyebbültnek látszott.

– Elhoztam anyát, hogy megnézhesse Victoriát – felelte.

– Elhoztad anyukádat egy nyamvadt családi összejövetelre? – érdeklődött Harry hitetlenkedve.

– Te mondtad, hogy beszéljek vele, én pedig megtettem – vágott vissza Draco.

– De nem vártam, hogy idehozod őt – vitatkozott dühösen Harry.

– Ő ragaszkodott hozzá – védekezett Draco. – Mit kellett volna tennem?

Harry tudta, hogy Narcissa egyre növekvő érdeklődéssel figyelte mindkettőjüket, de továbbra is figyelmen kívül hagyta őt.

– Több nyilvánvaló indokot is fel tudnék nagy hirtelenjében sorolni, hogy miért nem kellett volna idehoznod – sziszegte veszélyesen
Harry –, de főképp azért, mert az időpont marhára nem alkalmas holmi családi összeröffenésre.

Draco összehúzta a szemét.

– Ismét el kell menned? – kérdezte, és Harry észlelte a hangjában megbújó aggodalmat.

– Nem – ismerte el. – Már túl késő van, és máris újabb történetet kell kiagyalnom, amikor majd visszatérek oda – mondta sértődötten.

– Akkor vigyél be minket – felelte Draco. – Tudod, hogy mennyire veszélyes idekint tartózkodni.

Harry végül megfordult, hogy most először nézzen igazán Narcissára. Ez a nő és a nővére okozták Sirius halálát. Ez nem buzdította őt
arra, hogy kedves érzései legyenek iránta, de régóta tudta már, hogy valószínűleg találkozni fog vele valamikor, ha Draco meg tudja
győzni őt arról, hogy váltson oldalt.

– Nem akarok ártani egy olyan embernek, aki védte a fiamat és az unokámat is – szólalt meg Narcissa lágyan. – Csak szeretném őt látni.

– És aztán mi lesz? – érdeklődött Harry hidegen.

– Azután? Azt hiszem, beszélnünk kell – mondta Narcissa.

Harry felsóhajtott és rácsapott Draco karjára, amikor a másik fiú kuncogni kezdett. Narcissa zavartan nézett rájuk.

– Ez a nap annyira jól kezdődött – morogta Harry.

– A mai napod velem kezdődött az ágyadban – vigyorgott Draco.

Harry elvörösödött, és dühösen nézett Dracóra.

– Én nem erre gondoltam, és ezt te is tudod – vágta rá.

Draco dacosan vállat vont.

– Rendben – felelte sértődötten Harry. Átadta a köpenyét Narcissának, majd sietősen kifelé indult a kicsi sikátorból a Dursley ingatlan
szélére.

112
 Tizenkettedik fejezet

Harry elmotyogta a bűbájokat, amelyek beengedték Narcissát a Dursley otthonba, azután sietősen indult a ház felé, Draco és láthatatlan
édesanyja pedig szorosan a nyomában haladtak. Harry tovább morgott és átkozódott az orra alatt, miközben megpróbálta kitalálni,
hogyan keveredett ebbe a helyzetbe.

Amint beléptek a házba, Narcissa levette a köpenyt, ami igen szerencsétlen esemény volt, mivel Petunia épp akkor lépett ki a
konyhából, hogy megnézze, ki jött be az ajtón.

– Harry? – nézett kérdően Petunia a fiúra.

– Ő itt Malfoy anyukája – mondta kurtán Harry. A helyzet túlságosan bizarr volt ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegye a megfelelő
bemutatást. Keserű mosollyal nézte, ahogy a két nő – undorodó arccal – alaposan végigmérte egymást.

– Van valami közös vonás kettőtökben – jegyezte meg rosszindulatúan. – Mindketten olyan elkényeztetett kölyköket neveltetek fel,
akik nagy örömet leltek abban, hogy végigkínozzanak az egész gyerekkoromon. Nyugodtan gratulálhattok egymásnak a jól végzett
munkáért.

– Potter! – sziszegte Draco, míg a két nő döbbenten bámulta őt.

Harry egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán mély levegőt vett, és arra gondolt, hogy talán ma délután túl sok időt töltött Piton
társaságában.

– Bocsánat – nyögte.

– A nagybátyád hamarosan hazaér – szólt mereven Petunia.

– Szuper – motyogta Harry, majd megfordult és elindult a lépcsőn felfelé. Belépett a szobájába, és lerogyott az ágyára azzal a céllal,
hogy Dracóra hagyja Victoria bemutatását a nagymamájának.

Nem egészen alakult úgy, ahogy tervezte, hiszen Draco és Narcissa a szobába belépve megdermedtek, mivel Fawkes azonnal
megragadta a figyelmüket. Harrynek el kellett ismernie, hogy Fawkes lenyűgöző madár volt, de abszolút nem illett a szobájába. Winky
halkan becsukta az ajtót, és odavitte Victoriát Harrynek, majd visszavonult, hogy leüljön a sarokban álló apró ágyára.

Végül Draco elszakította tekintetét Fawkes-ról, és Harryre meredt.

– Honnan a picsából szereztél egy főnixet? – kérdezte.

– Dumbledore-é volt – felelte Harry. – Azt hiszem, most már az enyém.

– Úgy látszik, több van magában, mint gondoltam – szólalt meg Narcissa, és csodálkozva bámulta Harryt.

Harry egy vállrándítással elintézte a szavakat, ám a nő nem úgy tűnt, mint aki hajlandó belenyugodni ebbe.

– Mr. Potter, a főnixek csak nagyon erős varázslókhoz kötődnek – mondta Narcissa.

Harry ismét vállat vont. Meglehetősen biztos volt benne, hogy Hermione is mondott erről valamit. Már korábban is mondták neki,
hogy nagyon erős, de nem volt benne biztos, hogy ez mennyire lehetett igaz. Még tizenhét éves sem volt, és további egy éve hátra volt
még az iskolából. Nem volt benne semmi igazán különleges, vagy ilyesmi. Azonkívül, ez egyébként sem egy olyan dolog volt, amelyet
Narcissa Malfoyjal szeretett volna megvitatni.

– Téged nem is érdekel, Potter? – kérdezte hitetlenkedve Draco, miután Harry továbbra is csendben maradt.

– Mi nem érdekel? – firtatta Harry. – Fawkes csak azért van velem, mert Dumbledore rám hagyta, vagy hogy is működik ez. Azért van
velem, mert én vagyok a világos oldal jelképe – mondta gúnyosan. – Ennek nagyon kevés köze van az én varázslói képességeimhez.

Fawkes halkan trillázott egy sort, amely valahogy dorgálásnak hangzott, mire Harry azon töprengett, vajon hogyan sikerült ez a
főnixnek. Vagy csak képzelte a dolgot?

– Bocs, Fawkes – mondta azért mégis.

Draco felnevetett, ám ez kissé hisztérikusnak hatott. Az anyjához fordult.

113
– Érted már, mire gondoltam? – kérdezte.

Narcissa lassan bólintott.

– Nem olyan, mint amire számítottam – mondta.

– Nem tudom, miről beszélnek, de még mindig itt vagyok – szólalt meg ingerülten Harry.

– Újabb rossz napod volt, Potter? – kérdezte Draco, és önelégülten rávigyorgott Harryre.

– Úgy is mondhatjuk – motyogta Harry.

– Tudod, a modorod sok kívánnivalót hagy maga után – folytatta Draco, majd kihúzta az íróasztali széket, az egyetlent a szobában, és
felkínálta édesanyjának.

Harry felhorkant.

– Bocsáss meg, amiért gondot okoz megemésztenem, hogy halálfalókat szórakoztatok a Dursley házban lévő szobámban – mondta
gúnyosan. – Attól félek, nem rendelkezem ehhez hasonló tapasztalattal. Nem kevesebb, mint három Malfoy tartózkodik a szobámban –
tette hozzá, és megrázta a fejét erre a gondolatra.

– Tessék – mondta és odatartotta Victoriát Dracónak, hogy vegye őt el. – Mutasd be őt a nagymamájának.

Narcissa nem egészen volt olyan hűvös, mint amilyennek Harry emlékeiben élt, de most megfigyelhette, ahogy láthatóan ellágyult,
amikor Draco átadta neki Victoriát. Mivel a gyerek nem látszott megbízni az idegenben, ezért végül továbbra is Draco tartotta őt, de
közel maradt vele az anyukájához. Harry néhány percig vágyakozva szemlélte, ahogy Narcissa gügyögött a kislánynak, míg Draco
mindent elmondott róla az anyjának.

Úgy érezte magát, mint egy betolakodó, ezért végigfeküdt az ágyán, becsukta a szemét és megpróbálta őket kizárni. Szánt szándékkal
emlékeztette magát arra, hogy Victoria nem az övé. Azok hárman alkotnak egy családot, ő pedig csupán olyasvalaki, aki egy darabig
megpróbált gondoskodást és védelmet nyújtani.

Hirtelen felállt, és miközben tekintetét elfordította a kis csoporttól, elhagyta a szobát. Megállt a lépcső aljában, és a konyhából érkező
hangokat hallgatva rájött, hogy a nagybátyja és unokatestvére már hazaértek. Hallotta, ahogy a vacsora közben elmesélték Petuniának,
hogyan telt a napjuk.

Már hosszú-hosszú ideje nem érezte magát ennyire egyedül. Úgy sétált végig a lépcső oldalának mentén, mintha transzba esett volna,
majd csendesen kinyitotta a gardrób ajtaját. Mereven bámult a kis térbe és észrevette, hogy régi ágyacskája még mindig a sarokban állt.
Belépett és elhúzta a fal egy részét. Az elmozdult, ő pedig belenyúlt a résbe, és kivett egy köteg papírt.

– Potter?

Harry megpördült, eközben pedig jól bevágta a fejét az egyik lépcsőfok szélébe. Összerezzent, és dühösen nézett Dracóra.

– Mit csinálsz itt? – kérdezte Draco, miközben körülnézett a kicsi gardróbban. Tekintete elidőzött a sarokban álló ágyon és a falban
tátongó résen.

– Semmit – sziszegte Harry mérgesen. – Tűnj innen kifelé, mielőtt a nagybátyám nyakon csíp minket.

Harry eltolta Dracót az útból, kilépett és csendesen becsukta az ajtót, mielőtt elindult volna felfelé, rendkívül hálásan, amiért nem
hívták fel magukra a bácsikája figyelmét.

Draco közvetlenül mögötte volt, amikor beléptek a szobába.

– Mik azok a papírok? – firtatta.

– Semmik – csattant fel Harry. Kinyitotta a ládáját és beletömte a lapokat.

– Nyilvánvaló, hogy van rajtuk valami – vágott vissza Draco.

– Nem. Egészen pontosan azok. Semmik. – felelte Harry keserűen.

– Potter, mik azok? – követelőzött Draco.

– Csak fogd már be, Malfoy! – kiáltotta Harry mérgesen. – Talán azok az átkozott papírok az okai annak, hogy kibaszottul megteszek
mindent, amit csak tudok, hogy segítsek rajtad! Most, ha azt akarod, hogy segítsek neked, akkor hagyj békén!

114
– Az volt a szobád, ugye? – nyomult tovább Draco, és figyelmen kívül hagyta Harry figyelmeztetését.

Harry dühösen meredt rá.

– Ehhez egyáltalán semmi közöd! – jegyezte meg hidegen.

Draco legalább olyan mérgesen bámult vissza rá, és ez hátborzongatóan hasonlított a jó öreg vitáikhoz. Csak éppen normál esetben
nem sírt a háttérben semmiféle gyerek. Harry hirtelen megpördült és rájött, hogy Narcissa egy rendkívül zaklatott Victoriát tart az
ölében. Draco odasietett hozzájuk és elvette a kislányt az anyjától, aztán azonnal tovább is adta Harrynek.

Harry automatikusan átvette őt, és ösztönösen ringatni kezdte, ám közben kérdően nézett Dracóra.

– Te mindig meg tudod őt nyugtatni – magyarázta Draco, és megvonta a vállát.

Harry felsóhajtott. Érezte, hogy a harag egy része elszáll belőle, ahogy megnyugtatóan beszélni kezdett Victoriához, és sikerült őt ismét
elcsendesítenie. Leült az ágyra, a fejtámlának dőlt, a kislányt pedig a mellkasához ölelte.

A fejére kapott ütéstől és a stressztől már fájt a feje, és biztos volt benne, hogy ez csak egyre rosszabb lesz. Rájött, hogy nem igazán
kelthetett Narcisszában túlságon jó benyomást. Megsértette őt azzal, hogy egy muglihoz hasonlította, veszekedett a fiával, megríkatta az
unokáját, ezek pedig nem fognak segíteni meggyőzni őt arról, hogy álljon át az ő oldalukra.

– Potter! Csöpög belőled a vér – szólalt meg Draco.

– Tényleg? – kérdezte Harry színtelenül. – Akkor már értem, miért fáj a fejem.

– Elég erősen beverted – mondta Draco, és valahogy aggodalmasnak hangzott.

Harry felhorkant.

– Nem ez volt az első alkalom, és nem is az utolsó – felelte.

– Engedje, hogy megnézzem – kérte Narcissa halkan.

Harry bizalmatlanul nézett rá, de azért felült és kissé elfordult. Érezte, ahogy a nő finoman megnyomkodta a seb szélét.

– Nem hinném, hogy túl komoly lenne. Meggyógyíthatom? – kérdezte.

Harry lehunyta a szemét. Bízik annyira ebben a nőben, hogy az pálcát szegezzen a fejéhez?

– Ha megtenné – felelte végül.

Furcsa bizsergést érzett a seb körül, amikor Narcissa pontosan ugyanazt a varázslatot használta, amelyet Piton tanított Harrynek.

– Néhány perc múlva tudok használni rajta egy tisztítóvarázslatot, amikor a seb teljesen begyógyult – szólalt meg Narcissa.

– Köszönöm – motyogta Harry. Dracóra pillantott és észrevette, hogy a másik fiú furcsa pillantással méregeti őt. – Mi van? –
érdeklődött védekezően.

– Hogyan tudsz annyira nyugodtan ott ülni és hagyni, hogy az anyám meggyógyítson? – kérdezte Draco.

– Nem vagyok nyugodt – vágott vissza Harry. – Csak épp elég bajom volt már azzal, hogy ebből az egészből valami értelmeset
csiholjak ki, nem hiányzott még egy fejfájás is. Mivel az édesanyád meggyógyított ahelyett, hogy megpróbált volna megölni, mindjárt
két dolgot is nyertem ezzel. Először is, remélhetőleg hamarosan ismét tudok gondolkodni anélkül, hogy a fejem fel készülne robbanni.
Másodszor pedig megtudtam, hogy legalább egy kicsit megbízhatok benne, mivel sikerült visszatartania magát attól, hogy megátkozzon
engem.

– Ez egy elbaszott módja annak, hogy megpróbáld megérteni a dolgokat – vágta rá Draco.

– Egyetértek – bólintott Harry. – Viszont ez nem is az a módszer, amit csak úgy használnék bárki esetében. Ki van zárva, hogy bárhová
a közelembe ereszteném a nénikédet egy pálcával a kezében, ha van valami beleszólásom a helyzetbe.

– Ez valószínűleg bölcs döntés – ismerte el Draco.

– Mr. Potter, magának semmi félnivalója nincs tőlem – szólalt meg csendesen Narcissa. – És úgy tűnik, hogy ezt máris észrevette.

Ismét közelebb lépett, és megvizsgálta Harry fejét, mielőtt néhány varázslattal kitisztította volna a fiú hajából a vért. Még egyszer
beletúrt Harry hajába, ellenőrizte, hogy teljesen meggyógyult-e és nem maradt-e benne vér.

115
– Rendbe jött, de mérhetetlenül sokat segítene a fejfájásán egy fájdalomcsillapító bájital – mondta Narcissa.

– Elfogyott – motyogta Harry. – De máris jobban érzem magam.

Draco a zsebébe nyúlt, elővett néhány fiolát, és átadta őket Harrynek.

– Tessék. Korábban szereztem néhány bájitalt – ismerte be, miközben óvatosan az anyja felé pillantott. – Úgy tűnt, neked nincs több
annál, mint amit rám elhasználtál.

Harry rájött, hogy Draco épp úgy Pitontól szerezte őket, mint ő maga. Kihúzta a dugót, hálásan lehajtotta a folyadékot, és azonnal
érezte, ahogy a bájital a szó szoros értelmében csodát tesz vele.

– Draco elmagyarázta nekem, hogyan gyógyította őt meg – mondta Narcissa.

Harry vállat vont.

– Igen, de nem volt valami nagy dolog – mormolta. – Csak egy hússeb volt.

Narcissa mindentudóan tekintett a fiára, mielőtt visszanézett volna Harryre.

– Azután, aminek épp szemtanúja voltam, úgy hiszem, hogy magának és Dracónak teljesen más elképzeléseik vannak arról, hogy mi a
„nagy dolog” – mondta.

Harry félmosollyal nézett Dracóra.

– Talán igen – ismerte el, és élvezettel nézte, ahogy Draco mogorván mered az anyjára.

– Elég érdekesnek találom, hogy maga szerint ez egy egyszerű seb volt, mégis elment az éjszaka közepén bájitalokat keresni és gyógyító
varázslatokat tanulni – folytatta Narcissa, amellyel aztán teljesen le is törölte a vigyorgást Harry arcáról.

– Nézze, nekem amúgy is el kellett volna mennem – kezdett bele. – Épp csak összeszedtem a Roxfortból, amire szükségem volt, hogy
segíteni tudjak neki, amikor visszatértem.

– Abból, amit eddig megtudtam, maga már egy hónapja rendszeresen segít Dracónak – mondta Narcissa.

– Mrs. Malfoy. Igazán nem vagyok olyan hangulatban, hogy keresztülmenjek egy újabb Malfoy-féle beszélgetésen – sóhajtott Harry
fáradtan. – Értékelném, ha egyszerűen a lényegre térne. Ez máris hosszú nap volt, és még mindig sok a tennivalóm.

A meglepetéstől Narcissa szemöldöke felívelt és elmosolyodott kissé.

– Maga nem egészen az a típus, aki hízelgéssel állít másokat az oldalára, ugye?

– Nem, nem vagyok olyan – felelte Harry komolyan. – Amit tesz, az a maga dolga. Ezt a döntést nem fogom megpróbálni átvállalni
magától, bármennyire is szeretném – ismerte el. – Én egyszerűen csak felajánlok minden védelmet, amit nyújtani tudok, ha úgy dönt,
hogy átáll a másik oldalra.

Narcissa az unokájára pillantott, majd a fiára.

– Anélkül segített Dracónak, hogy ő egyáltalán oldalt váltott volna – jegyezte meg halkan.

Harry szorosabban ölelte a mellkasához a most már alvó Victoriát.

– Victoriának szüksége van az apjára – mondta lágyan. – Inkább nem engedném meg, hogy ez a háború további gyerekektől vegye el a
szüleiket, ha tudok tenni valamit, hogy ezt megakadályozzam.

Tekintete a ládájához vándorolt. Sietve elvonta onnan a pillantását, és elkapta Draco tekintetét. A mellkasa megfájdult, és ennek semmi
köze nem volt ahhoz, hogy Victoria pihent rajta. Draco lassan Harry ládája felé mozdult, és Harry erőtlennek érezte magát ahhoz, hogy
leállítsa őt. Tudta, hogy tulajdonképpen megtehetné, de úgy tűnt, hogy kiveszett belőle a küzdőszellem.

Narcissa elvette Victoriát a karjából, betette a kiságyába, és Harry csak hagyta, hogy megtörténjen. Draco előszedte a rengeteg papírt, és
átadta őket Harrynek.

Harry remegő kézzel fogadta el és kezdte átlapozni őket. Nem hazudott Dracónak. Ezek tényleg semmik voltak. Egyszerűen csak egy
gyerek rajzai, színes ceruzával rajzolva. Főként pálcika alakok; művészi értelemben véve egyikük sem volt jó.

De egyszer ezek a képek voltak Harry családja. Rengeteg időt töltött ezekkel a rajzokkal, mivel nem volt igazi családja, akikkel valóban
együtt lehetett volna. Felnőtt és rég elfeledte már őket, hiszen ezek csak egy gyerek ábrándjai voltak.

116
A képek többsége világos és színes volt. Harry és a szülei. Néhányról Harry még most is tudta, hogy őt és Dursleyéket volt hivatott
mutatni. Képek, boldog mosolyokkal és fénylő, sárga napocskával. Az utolsó kép ugyanolyan volt, mint a többi, de Harry fekete ceruzát
használt, és besatírozta az összes többi embert. A saját pálcika alakjának arcára metsző szemöldököt rajzolt. Ottmaradt egyedül állva, és
körülvette őt a sötétség.

Ez nyilvánvalóan nem az egyik legjobb napja volt.

Arckifejezése megkeményedett, és odadobta a kupacot Dracónak.

– Látni akartad, hogy miért voltak annyira rosszak – mondta élesen. – Hát nézd meg. Ez volt az én kis álom-családom, amelyet egyedül
magamnak tartogattam elrejtve. Elfelejtettem ezeket a rajzokat. Jóval azelőtt, hogy kiköltöztem volna a gardróbomból, már feladtam az
elképzelést, hogy valaha is egy valódi család részese lennék.

Mérgesen meredt Narcissára.

– Komolyan gondoltam, amit mondtam. A maga választása, amit tesz. Én csak remélem, hogy helyesen választ a családja számára.

– Higgye el – folytatta –, amikor azt mondom, hogy az utolsó hat évben, mióta tudomást szereztem a varázsvilágról, nagyon sokat
töprengtem azon, vajon az én szüleim helyes döntést hoztak-e. Ha Voldemort követői lettek volna, élnének-e még ma is? Felnőhettem
volna akkor valódi családban, és elkényeztethettek volna annyira rohadtul, mint a maga fiát? – kérdezte. Hangja érdes volt és feszült az
alig elnyomott haragtól.

Narcissa és Draco döbbenten bámulták őt.

– Oh, csak higgyék el nyugodtan – mondta Harry. – Ez nem olyasmi, amit valaha is elmondtam volna bárki másnak. Nem is olyasmi,
amire büszke lennék, és be kell ismernem, nem is gondoltam erre túl sokáig. Végső soron büszke vagyok a szüleim választására. De
ettől még nem vágyakozom utánuk kevésbé.

Mélyet sóhajtott.

– Az én álláspontom a következő: átkozottul komolyan gondolja végig, mit is akar valójában. Semmiféle ígéretet nem tudok tenni.
Marhára jól tudom, hogy én csak egy tizenhat éves fiú vagyok, Voldemort viszont sokkal idősebb és jóval tapasztaltabb. Pokolian sok
dolog mutat pillanatnyilag felé. A maga családja eddig képes volt túlélni, és jelenleg még mindig Voldemort jó oldalán áll. Ha úgy érzi,
hogy a túlélési esélyei jobbak azáltal, ha mellette marad, akkor tegye azt.

Ezután Harry felállt és az ajtóhoz sétált, majd megfordult és mindkét emberre jeges tekintettel rápillantott.

– De egyvalamit el kell mondanom. Kibaszottul nem áll szándékomban elveszteni ezt a háborút.

*****

Kirohant a házból. Nem tudta, de nem is érdekelte, hogy merre tart. Mérges volt és zavarodott. Tudta, hogy hihetetlenül rosszul kezelte
a helyzetet. Amikor egy jó helyen találta magát a hoppanáláshoz, akkor a Grimmauld térre ment, és pokolian remélte, hogy Piton
mostanra eltűnt onnan.

Belépett, és becsapta az ajtót maga mögött. El is feledkezett Sirius anyjának falon lógó képéről, míg az el nem kezdett rikácsolni.
Ahelyett, hogy megpróbálta volna őt elhallgattatni, sértésre sértéssel válaszolt, és üvöltözött a portréval. Amikor aztán ez sem bizonyult
elegendőnek ahhoz, hogy kiadja a dühét, előhúzta a pálcáját, és az összes eszébe jutó átkot a nőre zúdította. Az viszont egyszerűen csak
még hangosabban rikácsolt.

Úgy tűnt, Harry haragja a világ igazságtalansága iránt egyre nő. A tény, hogy látszólag semmivel sem tudott ártani a portrénak, még
dühösebbé tette őt. Kárt akart okozni.

– Te mocskos, gonosz teremtmény! Undorító söpredék! – ordítozta Mrs. Black.

– Gonosz?! – kiabálta Harry. – Nem én vagyok az, aki megpróbálja megsemmisíteni a világot! – ezzel egy újabb átkot indított a
festmény felé.

– El innen, mocskos félvér!

– Baszd meg! – üvöltötte Harry. – És a hülye előítéleteidet is!

– Be mered szennyezni az apáim házát!

– Az apáidét?! – köpte Harry. – Az apák csak az aranyvérű családokban jók? Levicorpus! – üvöltötte. – Megtudtam, hogy az apám
kedvelte ezt a bűbájt! Egy szemétláda volt. Egy rohadék volt, de azért kibaszottul szeretett engem! Tudom, hogy így volt – kiabálta
Harry.

117
– A mocsok és az aljasság mellékterméke, az vagy!

– Kuss legyen! – ordította Harry dühösen. – Sectumsempra!

– Sötét varázslat! Ismét van sötét művészet a Black házban! – sikoltotta Mrs. Black, most viszont inkább izgatottnak hangzott.

– Ki a szart érdekel? – őrjöngött Harry. – Ez csak egy kibaszott varázslat! Még csak kárt sem okozott benned! – tette hozzá keserűen. –
Crucio!

– A legcsekélyebb kárt sem teszem benned, viszont kiváló céltáblául szolgálsz – gúnyolódott Harry. – Bellatrix azt mondta, hogy igazán
komolyan kell gondolnom az átkot. Annyira kibaszottul el akarom törölni Voldemortot, hogy egyáltalán nem aggódom amiatt, hogy
esetleg nem gondolnám komolyan. Határozottan nem áll szándékomban a következő hobbimul a sötét varázslatokat tanulmányozni, de
tudod, kurvára meg kellene tanulnom őket valamikor – kiáltotta. – Rohadtul meg kell ölnöm Voldemortot. Hallod, te kurva?

– Nem, nem! Mocskos félvér, takarodj!

– Avada Kedavra! – kiáltotta Harry. Döbbenten figyelte, ahogy a festmény leesett elé a földre. Hátratántorodott, a szemben álló falnak
esett, és hitetlenkedve lecsúszott mellette. Mrs. Black még mindig kiabált, de a hangja most tompán szólt, mivel a portré arccal lefelé
hevert a padlón.

Hirtelen meghallott egy hangot, és döbbenten, kerekre tágult pupillákkal figyelte, ahogy Piton kilépett az ajtón.

– Úgy tűnik, épp felfedezted a ragasztó bűbájok ellenszerét ebben a házban – szólalt meg Piton társalgási hangnemben. – Teljesen
valószínűtlen volt, hogy azok, akikben véleményük szerint ezen varázsigék viszolygást keltenek, azok valaha is a Gyilkos átokkal
próbálkoztak volna, főleg nem egy festmény esetében.

Harry feltápászkodott, és kezét a szájára szorítva a mosdó felé szaladt. Nekilátott, hogy kihányja a gyomra tartalmát, és egy idő után úgy
gondolta, hogy már magát a gyomrát öklendezi fel. Kiöblítette a száját, a konyhába tántorgott, majd lerogyott az egyik székre.

– Idd ezt meg – utasította Piton, s egy csésze teát rakott le Harry elé. Harry nem volt benne biztos, hogy meg merné kérdezni, mit tett
bele a férfi. Óvatosan belekortyolt, és úgy döntött, hogy legalábbis ízre teljesen jónak tűnik.

– Ez egy meglehetősen lenyűgöző mutatvány volt – mondta Piton.

– Nem vettem észre, hogy még mindig itt van – felelte Harry gyengén.

– És okozott volna bármi különbséget? – kérdezte Piton.

Harry egy pillanatra belegondolt, míg ivott egy újabb kortyot a teából.

– Valószínűleg nem – ismerte be végül. – De dühös voltam, és azért jöttem ide, mert azt hittem, hogy itt egyedül leszek.

– Amikor korábban megkaptad az üzenetedet, arról motyogtál, hogy megölöd őt – mondta Piton nyugodtan.

Harry szeme csészealjnyira kerekedett.

– Nem. Én csak… oh, istenem – nyögte erőtlenül. – Épp az előbb használtam a gyilkos átkot.

– Sikeresen – értett egyet vele Piton.

– Megölhettem volna valakit – motyogta Harry, és érezte, hogy a gyomra megint háborog. Lenézett a teáscsészéjébe, és biztos volt
benne, hogy akármit is tartalmazott, az volt az egyetlen oka annak, hogy nem rohant ismét a klotyóra.

– Ha egy festmény helyett egy emberre céloztál volna, akkor az mostanra halott lenne – jegyezte meg Piton.

Harry nagyot nyelt.

– Ismét alábecsültelek, Potter – folytatta a férfi, miközben számítóan méregette Harryt. – Röviddel ezelőttig sosem hittem igazán
abban, hogy képes lennél megnyerni ezt a háborút.

– És most már elhiszi? – Harrynek alig sikerült kipréselnie magából a kérdést.

Piton biccentett egyet.

– Csak egyetlen másik embert láttam, aki annyira elkötelezett, mint te – mondta csendesen.

Harry hirtelen megértéssel bámult rá.

118
– Maga – nyögte alig hallhatóan.

– Én – ismerte el Piton.

*****

Harry kábultan lépett be a Dursley házba és mászott fel a lépcsőn a szobájáig. Piton utasította, hogy igya meg a teáját, aztán hazaküldte,
hogy pihenje ki magát másnapra.

Nem tiltakozott.

Belépett a szobájába és egy pillanatig zavartan pislogott. Valahogy elfelejtette, hogy a szobája tele van. Draco, Narcissa, Viktória,
Winky, Hedvig és Fawkes mindannyian felé fordultak és ránéztek, amikor belépett.

– Potter? Jól vagy? – kérdezte Draco, miközben aggodalommal teli tekintettel mérte végig.

Harry lassan a szemébe nézett.

– Nem igazán – vallotta be.

Zavarodottan hagyta, hogy Narcissa az ágyához vezesse. Kicsit riadtan pillantott rá, amikor a nő leült mellé és átölelte a vállát.

– Mi történt? – érdeklődött Narcissa.

A kérdés azonnal visszalökte őt örvénylő aggodalmai közé, amelynek középpontjában az állt, hogy sikeresen alkalmazta a gyilkos átkot.
Nem vette észre, hogy minden szín kifutott az arcából.

– Használtad már valaha sikeresen a gyilkos átkot? – kérdezte hirtelen Dracótól, és figyelte, ahogy a fiú elsápadt.

– Nem – felelte alig hallhatóan Draco. – Ezt gondolhattad volna.

Harry szórakozottan bólintott.

– Megölt valakit, Mr. Potter? – kérdezte Narcissa higgadt hangon.

Harry fintorgott, és vetett rá egy féloldalas pillantást. Narcissának és Pitonnak is sikerült annyira nyugodtan kérdezni tőle ezt az
alapvető kérdést, hogy ezt egy kicsit zavarónak találta. De azért válaszolt neki.

– Csak egy festményt – felelte. – De a varázslat sikeres volt. Elég volt ahhoz, hogy leszedjem a nőt a falról.

– Végre lejött a falról? – kérdezte Narcissa csodálkozva. Egyértelműen tudta, melyik portrét említette Harry. – Nem hittem, hogy ez
lehetséges.

Draco szúrós szemmel nézett az anyjára, de Harrynek sikerült enyhén önelégülten elmosolyodnia.

– Mindenki megpróbálta, de mindig fennmaradt. – Elkomolyodott. – Tulajdonképpen nem is próbáltam leszedni onnan – tette hozzá
halkan.

Narcissára nézett.

– Becsaptam az ajtót és felébresztettem őt. Csak azért veszekedtem vele, mert nem hallgatott el. Aztán már mindketten ordítoztunk, és
én elkezdtem átkokat szórni rá. Ez nem olyan volt, mintha megpróbáltam volna megsebezni bárkit. Végül már a sötét varázslatokat
használtam és én csak… valahogy elindítottam a gyilkos átkot, és leesett.

Önkéntelenül is Narcissához dőlt, és elfogadta a felajánlott vigaszt.

– Tudom, hogy ölnöm kell ahhoz, hogy befejezzem a háborút. Csak éppen ez egy kisebbfajta sokk volt, hogy kimondtam azokat a
szavakat és komolyan is gondoltam – mondta.

Kopogás hallatszott az ajtó felől, és Harry mélyet sóhajtott.

– Most meg mi van? – De azért felállt és kinyitotta az ajtót.

Petunia néni épp meg akart szólalni, amikor tekintete megakadt Harry teljesen megszállt szobáján. Beletelt egy pillanatba, mire le tudta
rázni a döbbenetét, aztán ismét Harryhez fordult.

119
– Látogatód van. Nem voltam hajlandó őt beengedni a házba, de ragaszkodik ahhoz, hogy találkozzon veled. Azt mondta, hogy ő
valamiféle miniszter – tájékoztatta Harryt.

– Scrimgeour?! – kiáltott fel Harry.

Petunia bólintott.

– Épp ezt mondta.

– Oh, a rohadt életbe! – káromkodott mérgesen Harry. – Mi az öreg ördögöt akar most tőlem? – Fordult, hogy Dracóra és Narcissára
nézzen, akik mindketten döbbentnek, ugyanakkor mérgesnek és elárultnak tűntek.

– Nem árultam el magukat – sziszegte. – Nem tudom, miért van itt.

Harry Petuniához fordult.

– Tartsd távol Vernon bácsit és Dudleyt. Nem érdekel, mit csinálsz, vagy hogyan oldod meg, csak csináld – rendelkezett.

Petunia bólintott, és eltűnt. Harry becsukta az ajtót mögötte, és odalépett Dracóhoz.

– Nem árultalak el – ismételte határozottan. – Azt mondtad, bízol bennem, úgyhogy most arra van szükségem, hogy ezt bizonyítsd is
be. Ne csinálj semmi hülyeséget. Csak maradj itt, és hagyd, hogy én foglalkozzak a helyzettel.

Draco végül lassan bólintott, és Harry látta, hogy kissé ellazul.

– Mr. Potter, még mindig véres az inge – szólalt meg nyugodtan Narcissa, habár az arca sápadt volt és beesett. – Azt hiszem, nem lenne
bölcs okot adni a gyanakvásra.

Harry hátracsavarta a fejét, miközben megpróbálta megnézni a hátán az inget. Kihúzogatta a nadrágjából, aztán lerántotta, és Winky
máris a kezébe nyomott egy tiszta pólót.

– Köszönöm – mondta. Hangját tompította az új póló, amit épp áthúzott a fején. Draco odalépett hozzá, és beletúrt Harry hajába.

– Ez nem segít rajtam! – kiáltott fel Harry, és félreütötte Draco kezét.

– Nos, most már nem tűnik úgy, mintha épp most húztál volna fel egy pólót – motyogta Draco.

Harry ingerülten meredt rá.

– Nem akarok úgy szembenézni vele, hogy véres vagyok, de máskülönben a legkevésbé sem érdekel a kinézetem.

Kinyitotta az ajtót, mélyet sóhajtott, majd elindult lefelé. Kilépett a hátsó ajtón, ahol Scrimgeour várt rá.

– Mit akar? – kérdezte Harry jegesen.

Scrimgeour zord mosollyal jutalmazta.

– Ez nem épp a legszívélyesebb család, ugye? – jegyezte meg fanyarul.

– Csak térjen a lényegre, Scrimgeour – vágta el Harry. – Miért jött ide? Vagy jobb lenne az a kérdés, hogy most mit akar tőlem?

– Reméltem, hogy az elmúlt hónap folyamán megváltoztattad a véleményedet, most, hogy volt egy kis szabadidőd – mondta
Scrimgeour. Vizsgálódva nézte Harry morcos arckifejezését. – Azt hiszem, tévedtem.

Harry felhorkant.

– Elmondtam egy hónappal ezelőtt is, és elmondtam karácsonykor is. Nem kelti fel az érdeklődésemet az a lehetőség, hogy én legyek a
maga jelképe a „közhangulat fellendítésére” – jelentette ki kereken.

– Az embereknek szükségük van rád, Harry – folytatta Scrimgeour, és most már az ő hangja is hidegebbre és keményebbre váltott.

– Tudja, azt hiszem, igaza van – jegyezte meg Harry elgondolkodva. – Az embereknek szükségük van rám, mert én tényleg azon
dolgozom, hogy megmentsem a világukat. A Minisztériumtól eltérően, én tényleg sokkal kevésbé törődöm azzal, hogy mit gondolnak
rólam. Megyek és teszem a dolgom.

Scrimgeour arckifejezése dühös lett.

120
– A Minisztérium nagyon keményen dolgozik azon, hogy megvédje az embereket.

Harry becsmérlően horkant fel.

– Na persze, ezért vannak az olyan emberek, mint Stan Shunpike, még mindig fogságban. Mert maga annyira törődik velük – mondta
gúnyosan. – Ez is hozzátartozik az összképhez, Scrimgeour. Ez nem az emberekről szól. Maga csak a Minisztérium imázsa miatt akarja,
hogy nyilvánosan csatlakozzak, nem az emberek miatt.

– Az embereknek meg kell bízniuk a Minisztériumban, vagy a helyzet valóban nagyon rosszra fordul – csattant fel Scrimgeour.

– Akkor adjon nekik okot arra, hogy tényleg bízzanak a Minisztériumban – mondta Harry hitetlenkedve. – Gondolt valaha arra, hogy
ebbe az irányba kanyarodjon?

Harry megrázta a fejét, mert még mindig gondot okozott neki, hogy megértse ezt a fajta hozzáállást.

– Megvan az oka annak, hogy az emberek követték Dumbledore-t, és az természetesen nem az volt, hogy csatlakozott a
Minisztériumhoz. Azért történt, mert erősen ragaszkodott a meggyőződéséhez és nem engedte, hogy bárki is kibillentse belőle. Amikor
a helyzet eldurvult, akkor cselekedett. És a legfőképpen nem bújt valamiféle biztonságos jelkép mögé, és nem csinált bolondul
eszement dolgokat, holmi homályos okból kifolyólag.

Szünetet tartott, hogy összeszedje a gondolatait.

– Scrimgeour, maga azért vesztette el az emberek bizalmát, mert képtelen volt állást foglalni. Egy tizenhat éves fiút szeretne az előtérbe
tolni, és úgy gondolja, hogy ettől majd jobban fognak bízni magában. – Megállt. – Egyébként, valószínűleg igaza van – ismerte el.

Scrimgeour csak gyanakvóan nézett Harryre, amikor az azt mondta, hogy igaza van valamiben, Harry viszont gúnyosan vigyorgott rá.

– Olyan emberek állnak mögöttem, akik követni fognak, mert látják, hogy tényleg a belemet is kidolgozom azért, hogy megnyerjem a
csatákat és a háborút – mondta. – Nem vagyok hajlandó hagyni, hogy azt lássák, hogy támogatom a Minisztérium tetteit, mert akkor
elvesztenék bennem a hitüket.

Scrimgeour mély lélegzetet vett.

– Féltem, hogy kemény ellenfél leszel – mondta –, ezért felkészülten jöttem hozzád tárgyalni.

– Tárgyalni? Hogyan? – kérdezte Harry gyanakodva.

– Ma késő délután felhívták a figyelmemet arra, hogy egy kisgyerek van a gondjaidra bízva – vágta ki Scrimgeour, és figyelmesen nézte
Harryt.

Harry képtelen volt megakadályozni, hogy megdermedjen. Mr. Weasley mondhatott valamit, ami tippet adott a Miniszternek, de most
már nyilvánvalóan túl késő volt megkérni Weasleyéket, hogy ne mondjanak semmit Victoriáról.

Dühösen meredt Scrimgeourre.

– Békén fogja hagyni azt a kislányt! – jelentette ki vészterhesen.

– Úgy tűnik, hogy arról a gyerekről semmilyen adatunk nincs – folytatta Scrimgeour, és figyelmen kívül hagyta Harry felszólítását. – Ez
felettébb gyanús, és további vizsgálatot igényelne.

– Azt gondolja, hogy ettől majd együtt fogok működni a Minisztériummal? – firtatta dühösen Harry.

– Hajlandó vagyok tárgyalni – jelentette ki hidegen Scrimgeour.

– Maga emberéletekkel akar tárgyalni? – csattant fel Harry. – Egy kisgyerek életével?

– Ha ez nélkülözhetetlen a nagyobb jó szempontjából – felelte Scrimgeour.

Harry megpördült, és öklével belevágott a ház oldalába, hogy nehogy a Mágiaügyi Minisztert üsse meg helyette.

– Ugyan, Harry, igazán szükséges ez a viselkedés? – kérdezte Scrimgeour atyaian.

– Igen, ha azt akarja, hogy a maga arca ép maradjon – morogta Harry.

Scrimgeour egy lépést hátralépett a meglepődéstől. Harry csúfondárosan vigyorgott rajta, de elméje már kavargott, megpróbálta
kitalálni, hogy mit lehetne tenni.

121
– Hajlandó vagyok azonnal iktatni az iratot, amely téged nevez meg a gyerek apjának. Minden további kérdés nélkül – kezdte
Scrimgeour. – De ezért cserében eljössz a Minisztériumba, és tartasz egy beszédet, amelyben támogatod a Minisztériumot.

– Nem! Nem fogom ilyen módon támogatni a Minisztériumot – mordult dühösen Harry. – Különösen nem azt a Minisztériumot,
amely egy gyerek életét használja az alku tárgyaként.

– Akkor viszont kénytelen leszek elvinni a kislányt – vágta rá Scrimgeour.

– Bassza meg! – kiáltott fel Harry, és nyugtalanul túrt bele a hajába. Nem vette észre, hogy most ismét összevérezte a haját, ez
alkalommal a felhasadt ujjaiból.

– Magának fogalma sincs, hogy mibe avatkozik bele – mondta haragosan. – Miért nem tud egyszerűen csak békén hagyni, hogy
végezhessem a dolgomat és megnyerhessem ezt a kibaszott háborút?

– Az embereknek szükségük van valamiféle megnyugtatásra, különösen most, hogy Dumbledore elment – felelte Scrimgeour. Ez
alkalommal kissé megértőbbnek hangzott. – Valójában nem élvezem.

Harry járkálni kezdett az udvaron. Megpróbálta eldönteni, mit tegyen. Draco meg fogja ölni, ha elveszti Victoriát. Viszont Draco azért
sem repesne, ha Scrimgeour őt, Harryt venné őrizetbe. De átkozott legyen, ha át fogja adni Scrimgeournek a lánykát. Megírták azt a
cikket még ötödikben, amelyik eljutott az emberekhez. Vajon most is folyamodhatna ilyesmihez?

– Kinek a gyereke ő? – érdeklődött halkan Scrimgeour, és közben bódultan figyelte Harryt. – Honnan jött?

Harry rájött, hogy egyenesen Scrimgeour kezére játszott. Scrimgeour lehet, hogy remélt valami ilyesmit, de nem feltétlenül számított
arra, hogy Harry ennyire erősen reagál a fenyegetésére. Itt volt az ideje, hogy megfordítsák a játszma állását.

– Épp úgy, ahogy az enyémet, az ő családját is megölték, aztán kitették őt itt. Ő egy újabb áldozata a háborúnak – felelte jegesen Harry.
– Ahogy én látom, maga alig valamivel viselkedik jobban, mint Voldemort. Megtámad egy gyereket.

Scrimgeour megrándult, mintha Harry megütötte volna.

– Itt az ajánlatom – köpte Harry. – Maga ellát engem az iratokkal, melyek szerint én mint Victoria keresztapja fogok szerepelni, és
megadja nekem a felügyeleti jogokat. Tudnom kell, hogy nem fogja megpróbálni a jövőben megint ellenem felhasználni őt, és azt sem
fogom hagyni, hogy elvigye őt tőlem. Ezekben az időkben, amíg a háború véget nem ér, őt Victoria Potterként fogják ismerni.

– Ha úgy tudják, hogy ő egy Potter, az a nagy nyilvánosság előtt védelmet fog számára jelenteni – folytatta jegesen. – Kár, hogy ezt
kikényszeríti belőlem, mert így hatalmas célpont lesz belőle Voldemort számára. Szóval, ha egyáltalán létezik magában bármiféle
együttérzés, amikor elintézi az iratokat, akkor azt olyan csendben fogja végrehajtani, amennyire csak lehetséges. Mert, ha bármi történik
ezzel a kicsi lánnyal, akkor először is a maga fejét fogom követelni.

Scrimgeour szeme kerekre tágult a hitetlenkedéstől.

– Ehhez nincs jogod – csattant fel.

– Minden jogom megvan hozzá – jelentette ki Harry. – Maga indította el ezt, nem én. Nekem sikerült eljutnom a nagyközönséghez –
köpte undorodóan – az ötödik évemben. Ismét meg fogom tenni. Viszont teljességgel megtagadom, hogy nyilvánosan támogassam a
Minisztérium tetteit. Mindazonáltal visszatartom magam attól, hogy nyilvánosan kritizáljam magukat. Írok egy cikket, amelyben
rohadtul megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy megnyugtassam a népet. De ezt a magam módján teszem, nem a magáén.
Az emberek már nem bíznak a maga módszereiben. Azt akarja, hogy példakép legyek? Akkor hagyja, hogy az legyek, nem pedig a
Minisztérium talpnyalóinak egyike.

– Ha már itt tartunk, nem hiszem, hogy elég okos lett volna hozzá, hogy megszabaduljon Umbridge-től, ugye? – kérdezte dühösen. –
Megszűri a minisztériumi alkalmazottakat, és kiengedi az olyan embereket, mint Stan Shunpike, akiket jogtalanul zártak be, és akkor
még azt is el fogom érni, hogy a lakosság észrevegye, a Minisztérium láthatóan megpróbál erőfeszítéseket tenni.

– Ha nem erőlteti meg magát egy kicsit, akkor nem fog rávenni engem arra, hogy ilyeneket mondjak – tette hozzá Harry.

– Nem szabhatsz ilyen feltételeket – vágta rá hidegen Scrimgeour.

– Tényleg nem? – kérdezte vészterhesen Harry. – Próbálja csak elvenni tőlem Victoriát, én pedig garantálom, hogy azonnal közismert
dologgá válik, hogy maga ártatlan csecsemőket használ csereeszközként.

– Az emberek nem fogják ezt rólam elhinni – gúnyolódott Scrimgeour.

– Van annak valami oka, hogy maga utánam lohol – jegyezte meg lekicsinylően Harry. – Mit gondol, kinek fognak hinni, nekem vagy
magának?

122
Scrimgeour megdermedt; nyilvánvalóan rájött, hogy Harrynek igaza volt.

– Megállapodtunk? – szegezte neki a kérdést Harry.

– Könyörtelenül alkudozol, Harry Potter – felelte Scrimgeour.

Harry egyszerűen csak bólintott.

Scrimgeour nagyot fújt.

– Elintézem az iratokat, amelyekben teljes felügyeleti joggal Victoria keresztapjaként fogsz szerepelni. Neki fogok látni, hogy szabadon
bocsássam a rabokat. Ennél sokkal több időt fog igénybe venni, hogy átvilágítsuk a minisztériumi alkalmazottakat.

– Ha ebben igazi, becsületes segítségre van szüksége, akkor Arthur Weasleyt javaslom – mondta Harry. – Nem pedig Percy Weasleyt.

– Rendben – bólintott vonakodva Scrimgeour.

– Ma este elindítom a dolgokat, de addig nem adok ki egyetlen cikket sem, amíg maga nem kezd el azon fáradozni, hogy teljesítse az
alku magára eső részét – jegyezte meg Harry jegesen.

Scrimgeour alaposan megnézte Harryt.

– Azon gondolkodom, vajon helyes döntést hoztam-e akkor, amikor megpróbáltam összeütközésbe kerülni veled – mondta.

Harry vállat vont.

– Ha az a valódi célja, hogy ténylegesen segítsen az embereken, és ugyanakkor meg is nyugtassa őket, akkor helytelenül fogott ugyan
hozzá, de azért eredményeket fog elérni – biztosította a férfit.

– Nem sokan mernének megpróbálni alkudozni a Mágiaügyi Miniszterrel, úgy ahogy te – jegyezte meg Scrimgeour.

Harry fenyegetően elmosolyodott.

– Nem soknak nyomja a vállát a varázsvilág biztonsága.

Scrimgeour egy pillanatra megdöbbentettnek tűnt, de aztán bólintott.

– Hamarosan kapsz majd egy baglyot, és a továbbiakban is kapcsolatban fogunk maradni – jelentette ki.

– Köszönöm – felelte Harry és bólintott a férfinek.

– A legjobbakat, Harry Potter – mondta Scrimgeour, majd elsétált.

Harry addig bámult utána, míg el nem tűnt a szeme elől, majd hirtelen megfordult, és határozottan elindult vissza a házba.

123
 Tizenharmadik fejezet

Harry enyhe döbbenettel figyelte, ahogy az ajtó titokzatos módon kinyílt előtte. Belépett a házba, az ajtó becsukódott mögötte, majd
Draco is lecsúsztatta magáról a láthatatlanná tévő köpönyeget.

– Nem tudom eldönteni, hogy mindenki a te oldaladon áll-e, vagy… vagy nem áll melletted senki – jegyezte meg Draco kábultan.

– Nekem mondod! – morogta Harry. Különösen a Scrimgeourral folytatott vita után érezte úgy, hogy a legkisebb mértékű
együttműködésért is meg kellett harcolnia, amit a szövetségeseitől kapott.

– Azt hittem, hogy legalább Weasleyék a te oldaladon állnak – mondta Draco.

– Így is van – csattant fel Harry. Meglepő módon nem hangzott rosszindulatúnak az, ahogy Draco megemlítette Weasleyéket, de a
megjegyzés azért még mindig felébresztette Harry védekező ösztöneit. – Épp csak elcsesztem, és elfelejtettem szólni nekik, hogy ne
mondjanak semmit Victoriáról. Nem mertem őket erre kérni, mert ez csak még több kérdést szült volna, amikkel nem akartam
foglalkozni, de fogadni mernék, hogy Mr. Weasley egyszerűen csak dicsekedett azzal, hogy mennyire büszke rám, amiért gondját
viselem a kicsinek.

Draco elutasítóan rázta a fejét.

– Valószínűleg nem tudtál volna elfogadható indokkal előállni, hogy ne beszéljenek róla, legalábbis nem anélkül, hogy gyanakvásra adtál
volna okot. – Csodálattal bámulta Harryt. – Valójában meglehetősen lenyűgöztél, Potter – tette hozzá vontatottan.

– Engem is – szólalt meg Narcissa, és közéjük lépett.

Harry óvatosan nézte őket.

– Mindent hallottatok, ugye? – kérdezte.

– Igen, a lányom mostantól Potter lett – vágta rá Draco szárazon.

– Nos, mit kellett volna tennem? – fortyant fel Harry, majd elindult a lépcsőn felfelé. – Nem mondhattam el a valódi nevét. Így
legalább az egyik oldaltól védve van. Ha a valódi nevével állok elő, akkor valószínűleg mindkét oldal célpontjává vált volna.

Harry belépett a szobájába, rögtön az íróasztalához ment és egy darabka üres pergamen és penna után kezdett kutatni.

– Most meg mit csinálsz? – firtatta Draco.

– Teljesítenem kell az alku rám eső részét – felelte szórakozottan.

– Hogyan? – kérdezte Draco.

Harry megtalálta a pergament, de tovább kutatott a tintáért.

– Először írnom kell Lunának, és meg kell kérnem őt, hogy lendítse mozgásba a dolgokat az apjával, aztán Hermionének kell írnom,
hogy lépjen kapcsolatba Ritával, hogy neki tudjunk állni a cikknek. Hermione tud majd segíteni abban, hogy eldöntsük, mit lehet
nyilvánosságra hozni és mit nem.

Elgondolkozva megállt.

– Habár előbb azt is ki kell találnom, hogyan tudom úgy elmagyarázni a helyzetet, hogy az kellőképpen kielégítse Hermione
kíváncsiságát. Komolyan meg fogja kérdőjelezni, hogy miért egyeztem bele abba, hogy ne támadjam a Minisztériumot. De talán nem is
lesz olyan nehéz. Tudja, hogyan érzek a családdal kapcsolatban. Nem hiszem, hogy túl mélyen belekérdezne az indítékaimba – döntötte
el végül. – Viszont ki fogja találni, mit kellene mondanom.

A Malfoyok csendben maradtak, amíg Harry gyorsan lefirkantotta mindkét levelet és elküldte velük Hedviget.

Harry leült az ablakpárkányra, miután kiengedte a baglyát és megfordult, hogy szembenézzen Dracóval és Narcissával. Narcissa
kimérten ült az ágy szélén, míg Draco kényelmesen elterpeszkedett. Harry szórakozottan felhorkant.

– Mrs. Malfoy, maga igazán ide nem illőnek látszik – jegyezte meg bánatosan.

124
A nő röviden körülpillantott, aztán egyenesen Harry szemébe nézett.

– Be kell ismernem, hogy ez nem a szokásos közegem, de nagyon hálás vagyok azért, mert szívesen lát minket – felelte Narcissa. –
Nincs okom a panaszra.

Harry elgondolkodva vonta össze a szemöldökét.

– Maga nem egészen olyan, mint amire számítottam – vallotta be.

– Azt hiszem, akkor ebben egyformák vagyunk – mondta Narcissa, és melegen rámosolygott Harryre. – Maga sem az, akinek
gondoltam.

Harry vállat vont, és annyiban hagyta a dolgot.

– Úgy vélem ma este kiérdemelte a bizalmamat, ahogy a fiamét és az unokámét is – folytatta Narcissa. – Azt hiszem, a fiamnak igaza
volt abban, hogy el kell fogadnunk bármilyen védelmet, amelyet a családunknak fel tud kínálni, és viszonzásképpen megteszünk bármit,
amit csak tudunk, hogy segítsünk magának.

Harry meglepetten bámulta a nőt. Ez volt az, amit akart, de nem igazán számított rá, hogy ez be is következik.

Narcissa szomorúan rámosolygott Harryre.

– Ez nem egy olyan döntés, amelyet könnyedén hoztam meg, de sok szempontból az, amiért már régóta dolgoztam – mondta. – Nem
vagyok boldog attól, ahogy a Sötét Nagyúr használja a fiamat.

Szünetet tartott, és szeretettel pillantott Dracóra, majd egy pillanatra Harryre is.

– Még mindig kisfiúként gondolok rád, de egyértelművé vált, hogy mindketten erős fiatalemberekké váltatok, akik bármit hajlandóak
megtenni a családjukért. – Harryre nézett. – Maga, Harry Potter, hajlandó megtenni mindent, az összes családért – tette hozzá. – Nagyon
tisztelem ezért, és csodálom az erejét.

Harry nem tudta, mit kellene mondania. A nő hihetetlenül szomorúnak tűnt, figyelembe véve a szavait.

– Nehéz döntés elhatározni, hogy elhagyom az otthonomat – mondta Narcissa. – De a mindennapos félelemben élnénk, ha továbbra is
ottmaradnánk.

Harry élesen ránézett, mert hirtelen megértett valamit.

– Úgy érzi, azzal, hogy ezt a döntést meghozta, a férjét is elhagyta – mondta.

– Igen – felelte Narcissa lágyan, és ezzel a beismeréssel módfelett letörtnek tűnt. – Nincs oka rá, hogy elhiggye, de Lucius jó ember. A
Sötét Nagyúr fertőzte meg – tette hozzá. – Lucius mindenekfelett hisz a családban, és azt hiszem, ő pontosan úgy cselekedett, ahogy
azt maga korábban említette az este folyamán. Meghozta a döntését, hogy megvédje a családját. Csak éppen homlokegyenest másként
döntött, mint a maga szülei.

– Lucius egy kőszívű szemétláda – jelentette ki kereken Harry.

Draco egyenesen felült, feszülten és mérgesen, de Narcissa finom érintése a karján leállította őt.

– Szemétláda – mondta halványan mosolyogva Narcissa –, de nem kőszívű.

Harry csalódottan beletúrt a hajába, de ujjai beleakadtak, mivel a beszáradt vér összeragasztotta a hajszálait. Undorodva nézett a kezére,
de amúgy figyelmen kívül hagyta.

– E pillanatban valószínűleg nem fogunk egyetértésre jutni Luciust illetően – felelte. – Amikor utoljára találkoztam vele, éppen
megpróbált megölni engem.

– Parancsot követett – szólt közbe Draco mérgesen. – Aztán miattad elvesztettem az apámat.

Harry arckifejezése megkeményedett, és ahelyett, hogy Dracóra nézett volna, inkább Narcissára pillantott dühösen.

– Én pedig elvesztettem a keresztapámat – vágta rá.

Narcissa összerezzent. A viselkedésük láttán Draco megakadt, és gyanakvóan nézett rájuk.

– Ez ugyan nem ér semmit, de én jobban sajnálom ezt, mint valaha meg tudná érteni – felelte Narcissa, könnyekkel teli szemmel.

125
Draco ijedtnek látszott, de nem foglalkoztak vele.

– Maga és a családja jó néhányszor rosszul választottak – mondta Harry élesen.

A könnyek már kezdtek kicsordulni, de Narcissa továbbra is kitartóan nézett Harry szemébe.

– És végre megpróbálunk néhány jó döntést hozni – felelte. – Sokkal jobban tudom, mint a fiam, hogy magának nincs oka bármiféle
esélyt adni, de ha megteszi, akkor abban a tudatban fogjuk elfogadni, hogy maga egy élet ajándékát kínálta fel nekünk.

– Lemondok a félelemről és a valószínűsíthető halálról, melyet eddig a Malfoyok elfogadtak – jelentette ki Narcissa, és a potyogó
könnyei ellenére is királyinak hangzott. – A beleegyezésével, szeretnék becsomagolni minden holmit, amit tudok, pénzügyi
intézkedéseket hozni, aztán azonnal elhagynám a Sötét Nagyúr szolgálatát.

Harry elképedten bámult a nőre.

– Nincs olyan helyem még, ahová mehetnének – mondta. – Pillanatnyilag csak ezt a kis szobát tudnám felajánlani.

– Szívesen ajánlja? – kérdezte Narcissa.

– Hát, igen, azt hiszem – felelte zavartan Harry. – De itt is veszélyes lenniük. Látta itt ma este Scrimgeourt.

– Sokkal óvatosabbnak kell majd lennünk – ismerte el Narcissa. – De amikor itt volt, akkor tanúja voltam egy olyan fiatalember
megnyilvánulásának, aki hajlandó volt szembeszállni a Mágiaügyi Miniszterrel. Egy olyan fiatalembert láttam, aki hajlandó volt magát
olyan helyzetbe hozni, amit nem akart, részben azért, hogy védje a családomat. Én ezt a fiatalembert kívánom követni. Nem a Sötét
Nagyurat, aki jottányit sem törődik a családommal.

Harry fáradtan felsóhajtott; túlságosan levertnek érezte magát. Bizonyos szempontból túlnőtt ez rajta, és ő tudta ezt. Fogalma sem volt
róla, hogyan lehetne megközelíteni azt a férfit, aki pedig képes lenne segíteni neki ebben a helyzetben.

– Nem akarok semmiféle követőket – motyogta.

Narcissa rámosolygott a könnyein át.

– Nem, nem is feltételeztem magáról – mondta. – Ami csak újabb okot ad arra, hogy kövessük magát.

Harry zavarodottan nézett rá. A nő szavai pillanatnyilag érthetetlenek voltak a számára.

– Nézze, megpróbálok létrehozni egy biztonságos helyet mindannyiunk számára – mondta. – Csak éppenséggel ez némi időt vesz
igénybe – ismerte be. – Nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy most szó szerint ebbe a kis szobába vagyunk beszorulva együtt. Ha
most eltűnnek, azonnal Voldemort célpontjává válnak, holott máris céltáblái a világos oldalnak is. Benn fognak rekedni ebben a kis
szobában, és még csak fel sem tudom ajánlani ennek a háznak a többi részét – tette hozzá keserűen.

– Ezt már felismertem – mondta Narcissa. – Mindazonáltal azt is felismertem, hogy ez a kicsi szoba sokkal biztonságosabb, mint a
hatalmas Malfoy kúria. Ez most nem a kényelemről és luxusról szól, ahogy valószínűleg maga is tudja és még nálam is jobban érti.

– Igen, értem – felelte Harry. – Csak abban nem vagyok egészen biztos, hogy két Malfoy is igazán megérti – motyogta.

– Meg fogjuk érteni – bólintott Narcissa egy kis mosollyal, majd ismét elkomolyodott. – Azt is értem, hogy tulajdonképpen mindketten
sokkal hasznosabbak lennénk, ha továbbra is ott maradnánk, ahol eddig voltunk. Ez még több értékes információt jelentene magának.
– Hangsúlya kérdő volt, mintha megpróbálná meghatározni, hogy Harry valójában mit szeretne.

– Talán – vonta meg a vállát elutasítóan Harry. – De Malfoy kész szívás halálfalónak. Nagy valószínűséggel megöletné magát, ha túl
sokáig maradna ott – tette hozzá teljes komolysággal.

– Ez az egyik legnagyobb félelmem – vallotta be Narcissa. – Ez nem az az élet, amely illene a fiamhoz, és főként nem az unokámhoz.
Kemény és könyörtelen. Nem szeretném ennek a továbbiakban is kitenni őket.

– Hát legyen – szólt Harry lassan. Zavartan nézett körül a szobájában. – Fogalmam sincs, hogyan fogjuk ezt összehozni, de isten hozta
a szobámban.

– Köszönöm, Mr. Potter – felelte udvariasan Narcissa.

– Khm… osztozni fogunk a szobámon – mondta Harry –, nem hívna legalább Harrynek?

Narcissa melegen rámosolygott. Felállt, odasétált, ahol Harry ült, és felhúzta őt egy ölelésbe.

– Köszönöm, Harry – mondta finoman. – Te is hívhatsz engem Narcissának.

126
Harry is visszaölelte a nőt, esetlennek, boldognak és zavarodottnak érezte magát a történtek után.

Aztán Narcissa hátralépett, Harry pedig észrevette, hogy Draco figyeli őket. Az érzelmek a szőke fiú arcán láthatóan ugyanazok voltak,
mint Harryéi, de Dracóén megtalálható volt a remény és ennek ellentéte, a félelem is.

– Tényleg elhagyjuk a kúriát és beköltözünk Potterhez? – kérdezte Draco az anyjától.

– Igen – felelte Narcissa.

– Oh – lehelte Draco, látszólag teljesen elveszítve a beszédkészségét.

– Szerintem te is hívhatnál engem Harrynek – jegyezte meg Harry szárazon. – Különösen azért, mert szerintem megint együtt fogunk
aludni.

Draco döbbent nevetésben tört ki.

– Már alig várom – jelentette ki vontatottan.

*****

Harry végül bezuhant az ágyba, és rájött, hogy másnap éjszaka már valószínűleg Dracóval fog osztozni rajta. Narcissa és Draco
távoztak, miután kijelentették, hogy másnap visszajönnek és itt is maradnak. Valószínűleg keveset fognak aludni, miután mindent össze
akarnak csomagolni, amit csak tudnak. Kora reggel első dolguk lesz a Gringottsba menni, hogy pénzt vegyenek magukhoz és
biztosítsák a széfjeiket, aztán visszatérnek, hogy beköltözzenek Harryhez.

Harry feküdt az ágyán és megpróbált rájönni, hogy vajon mi az ördögöt gondolt, mit is tett éppen. Ám nem talált rá logikus észérveket.
Úgy érezte, mintha tucatnyi irányba húznák. Nos, legalább féltucatnyi: Malfoyék, Dursleyék, Piton, Weasleyék és a barátai, Scrimgeour,
a Rend és persze nem lehet kihagyni Voldemortot sem.

Megkapta a baglyot Scrimgeourtől. Most már hivatalosan is Victoria keresztapja volt. Hosszú-hosszú ideig bámulta a dokumentumot,
mielőtt gondosan elrakta volna a ládájába.

Gyakorlatilag hallotta a fejében, hogy Ron azt kiabálja, tisztára megbolondult, és nem talált rá okot, hogy vitatkozzon azzal a hanggal.
Úgy tűnt, az élete percről percre válik egyre bonyolultabbá.

Körülnézett az elsötétített szobában. Biztos, hogy ez csak egy álom… esetleg rémálom. A Malfoyok egész biztosan nem akarhatnak
beköltözni épp Dursleyékhez, az ő szobájába.

Ott volt már a saját ágya, Victoria kiságya és Winky kicsi alvóhelye. Úgy gondolta, hogy egy kis átrendezéssel működőképessé tehetik a
dolgokat… valahogy. Tudta, hogy ez nem volt olyan vicc, amelyen ő és Draco osztozhatnak. Ez volt az egyetlen értelmes elgondolás,
és egyszer már sikerült kivitelezniük. Viszont nem igazán tudta, hogyan is érez ezzel az egésszel kapcsolatban.

Ám abban sem volt biztos, hogyan érez más dolgokkal kapcsolatban. Úgy tűnt, az események állandóan kicsúsztak az irányítása alól.
Rájött, hogy aggódik Draco és Narcissa miatt; vajon hogyan boldogulnak a kúrián. Aztán azon kezdett töprengeni, hogy Piton mit fog
érezni az eltűnésük kapcsán. Még mindig fogalma sem volt, hogyan fogja ezt az egészet közölni a férfivel.

Hogyan tudja megmagyarázni azt, hogy a Malfoyok nála laknak? Tulajdonképpen még mindig nem volt semmi bizonyítéka arról, hogy
ez az egész nem csak egy gondosan kidolgozott szemfényvesztés. Nem hitte, hogy Piton nagyon jól fogja fogadni, hogy ő az ösztöneit
követte. Nagyot sóhajtott, bedugta fejét a párnája alá, és végre kimerült álomba zuhant.

*****

Másnap reggel még sem Draco, sem Narcissa nem mutatkozott, amikor Harrynek már távoznia kellett a Grimmauld térre, hogy
találkozzon Pitonnal. Viszont eszébe jutott, hogy figyelmeztesse a nénikéjét, hogy valószínűleg valamikor a közeljövőben meg fognak
érkezni. Petunia nem volt boldog, de visszafogta magát és nem tett megjegyzést.

Harry hamar rájött, hogy Piton még nem érkezett meg. Nem tudta eldönteni, hogy ez vajon jó vagy rossz jel volt-e. Az új bájitallabor
munkapultján azonban megtalálta a neki írt utasításokat. Nem tudta, hogy a férfi mikor hagyhatta ott őket, de úgy tűnt, hogy ma
mégsem tud Harryvel találkozni.

Olyan érzéssel, mintha büntetőmunkán lenne, nekiállt és befejezte a könyvek elpakolását a polcokon. Azután bájitalokat főzött, Piton
utasításait követve. Jó néhány órai munka után összetakarított. Ideges lett, és visszatért a Dursley házba ahelyett, hogy egyenesen
Weasleyékhez ment volna, ahol pedig elvileg Hermionével kellett volna találkoznia.

Óvatosan lépett be a szobájába, mert nem volt benne biztos, hogy mire számíthat. Becsukta az ajtót maga mögött, és nekitámasztotta a
hátát.

127
A szoba teljesen átrendeződött. Harry ágya most a távolabbi sarokban állt. A vele szembeni sarokba egy új ágyat tettek be. Victoria
kiságya az ágyak mellett álló éjjeliszekrények közé került. Winky hálóhelye Narcissa ágyának végébe volt letéve. Harry íróasztala pedig
az ő ágyának végébe. A ruhásszekrények az ajtó két oldalát vették körbe, és egy pár kényelmesnek látszó szék volt az ágyak mellett,
szemben egymással. Így egy szűk folyosó maradt középen, és egy kis játszóterület Victoriának közvetlenül az ő kiságya előtt. Valahogy
még Fawkes-nak és Hedvignek is jutott hely a szobában, Harry íróasztala mellett.

Elképedten bámult körbe. Nem tervezhették úgy, hogy így fognak élni. Igaz, ideiglenes volt, de azért mégis. Narcissa az egyik széken
ült, Victoriával az ölében. Draco a hasán terpeszkedett Harry ágyán, és egy könyvet olvasott.

– Szép délutánt, Harry – köszönt udvariasan Narcissa.

– Nektek is – motyogta Harry zavarodottan.

– Olyan a szagod, mint a bájitaloknak – jegyezte meg Draco és fintorra húzta az orrát.

– Igen, főztem – felelte szórakozottan Harry.

– Nem tudok segíteni, ugye? – kérdezte Draco.

– Huh, pillanatnyilag nem – ismerte el Harry. – De remélhetőleg hamarosan már igen.

Harry bizalmatlanul nézett egyikükről a másikra.

– Szóval, khm, akkor ezek szerint minden rendben ment? – érdeklődött.

– Ha ezzel azt akarod kérdezni, hogy elhagytuk az otthonunkat és mindent, amit eddig ismertünk, hogy beköltözhessünk veled ebbe az
apró szobába, akkor igen, minden jól ment – felelte Draco, ám kissé keserűnek hangzott.

Harry felsóhajtott, és a lábait kezdte bámulni. Nem tudta hibáztatni Dracót, amiért feldúlt ettől a helyzettől. Tudta, hogy Draco
felkészült arra, hogy átálljon a világos oldalra, de ez nem azt jelentette, hogy könnyedén fogja venni.

– Akkor megyek is – mondta halkan és fordult, hogy távozzon.

– Harry, várj – kiáltotta Narcissa.

Harry megállt, és Narcissára pillantott.

– Semmi okod arra, hogy elmenj innen – mondta a nő lágyan.

– Weasleyékhez kell mennem, hogy átbeszéljük azt a cikket – felelte Harry. – Csak meg akartam róla bizonyosodni, hogy rendben
ideértetek.

– Jól vagyunk – mondta finoman Narcissa. – Csak egy kicsit sokkoltan.

Harry nem volt hajlandó megfordulni és Dracóra nézni, de megértően bólintott Narcissának.

– Ebben biztos vagyok – mondta mereven. – Visszajövök, amint végeztem.

Ezzel gyorsan kimenekült az ajtón.

*****

– Mi folyik itt pontosan, Harry? – kérdezte Hermione. – Bizonyára igazán jó okod van rá, amiért ismét egy ilyen cikket akarsz
megjelentetni.

– Tegnap este meglátogatott Scrimgeour – felelte Harry.

– Micsoda? Miért? – firtatta Ron. – Azt hittem, már a múlt hónapban elhajtottad a szemétládát.

Harry vállat vont.

– Úgy vélte, hogy már elég időm volt gondolkodni – mondta gúnyosan.

– Hülye alak – motyogta Ron, Harry pedig egyetértően bólintott.

– De miért engedsz neki egyáltalán? – érdeklődött Hermione, és zavarodottan ráncolta a homlokát. – Korábban nem tetted. Most
semmi értelme sem lenne.

128
Harry megint vállat vont.

– Ezúttal hajlandó volt velem megalkudni – jelentette ki.

Harry nézte, ahogy elkerekedik a szemük, és önelégülten elvigyorodott.

– Te alkudoztál a Mágiaügyi Miniszterrel? – kérdezte Ginny.

Harry bólintott.

– Váó – lehelte a lány.

– Nos, akkor mondd el nekünk, hogy mit nyersz ezzel – szólalt meg Hermione, egyszerre izgatottan és türelmetlenül is.

– Kiengedi azokat a rabokat, akiket soha nem kellett volna letartóztatni – felelte Harry csak úgy mellékesen. – És néhány változtatást a
Minisztériumon belül.

– Viccelsz! – kiáltott fel Ginny.

Harry megrázta a fejét, hálásan, hogy ez elég magyarázat volt az ő szemükben. Remélhetőleg még egy darabig titokban tarthatja azt a
tényt, hogy Victoria is jelentős szerepet kapott az alkudozásban.

– Miféle változtatások lesznek a Minisztériumban? – kérdezte Hermione.

– Nem vagyok benne egészen biztos – vallotta be őszintén Harry. – Alapjában véve a Minisztérium megtisztítását kértem. Azt
mondtam neki, hogy kezdje Umbridge menesztésével.

– Ez kibaszottul jó! – kiáltott fel áhítatosan Ron.

Harry elvigyorodott, és a legjobb részeket meghagyta Mr. Weasleynek, hogy majd ő maga mondja el mindenkinek. Remélte, hogy
Scrimgeour valóban megfogadja a tanácsát.

– Jó – mondta elégedetten Hermione.

– Szóval, összeállítottad már a cikkemet? – kérdezte Harry reménykedve.

– Nos, Ginny és én majdnem egész nap ezen dolgoztunk – vallotta be Hermione. – Mivel ez nem igazán egy interjú lesz, ezért azt
gondoltuk, hogy kihagyjuk belőle Ritát és te magad fogod megírni a cikket.

– Én nem tudok megírni egy nyomorult cikket! – kiáltott fel Harry.

– Hát nem is kell! – vágta rá Hermione, összehúzva a szemét. – Már hat éve olvasom az esszéidet. Szerintem sikerül majd megírnom
olyan stílusban, mintha te írtad volna.

– Oh, akkor minden rendben – felelte Harry zavartan.

– Hé, miért van az, hogy ezt megírod Harry helyett? – ellenkezett Ron. – Soha nem írsz meg nekünk semmit.

– Ez most más – csattant fel Hermione. – Ez nem osztályzatra megy, hanem segít fellendíteni a közhangulatot. Gondolod, hogy
tényleg arra kellene várnunk, hogy Harry ezt képes lesz megtenni?

– Hé! – tiltakozott Harry automatikusan, aztán hirtelen meggondolta magát. – Várj… huh… nem számít. Csak vágj bele, és tedd, amit
tenned kell.

– Én is így gondoltam – vágott vissza Hermione.

– Szóval, te és Ginny írtok egy cikket, de úgy fogunk tenni, mintha az valójában Harry műve lenne. Aztán Luna megkéri az apját, hogy
adja ki – mondta Ron, aki megpróbálta tisztázni a helyzetet.

– Igen – felelte Hermione. – De Harry előbb átolvassa, változtat benne, vagy hozzáír bármit, amit csak akar.

Harry bólintott.

– Muszáj most azonnal szólnom, hogy valamit a Minisztériumról is bele kell írnom.

Hermione a szemöldökét ráncolva nézett rá.

129
– Azt hittem, nem mondhatunk semmit a Minisztériumról – mondta.

Harry huncut mosolyt villantott felé.

– Csak mondd el nekem, hogy mire jutottál eddig.

– Nos, főként olyasmiket írtunk le, amikről hallottunk már téged beszélni – felelte Ginny.

– Például? – érdeklődött Harry, mert úgy gondolta, hogy ez a válasz elég széles területet takarhat.

– Például azt a tényt, hogy nem fogod hagyni Voldemortot győzni – világosította fel Hermione. – És nem gondolod úgy, hogy
másoknak is elég leülni a fenekükre és bevallani a vereségüket. Hogy szerinted az embereknek meg kell tanulniuk védekezni. Betettünk
egy bekezdést azokról a külön kivédés órákról, amiket mindannyiunknak tartottál – tette hozzá.

– Az már több mint egy évvel ezelőtt volt – felelte Harry kételkedve.

– Igen, de ezt a legtöbb ember nem tudja – mondta Hermione. – Viszont nem hazudtunk. Csak elmondjuk, hogy tanítottál, a diákok
pedig tanultak.

– Hozzátettünk néhány gondolatot Dumbledore-tól is – szólt közbe Ginny. – Olyasmit például, hogy nem szabad megengedni, hogy a
félelem irányítsa az életünket. Vagy, hogy az embereknek nem kellene félniük egy névtől.

– Nem olyan világban élünk, amikor elfelejthetik a gyermekeik oktatását – folytatta Hermione. – Ha a Roxfort kinyit vagy, ha nem,
akkor is biztosítani kell, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan védhetik meg magukat. Egy kicsit belevettünk abból is, mennyire nem
segítenek a gyerekeiknek, ha túlságosan védik őket – tette hozzá halkan.

– Jó – mondta Harry és, hogy hangsúlyozza, még bólintott is hozzá. – Ahelyett, hogy félünk attól, ami történhet velünk, meg kell
tanulnunk, hogyan vághatunk vissza. Ha nem tesszük, akkor Voldemort győz.

– Oooh, ez jó – motyogta Hermione. Pennája máris száguldott az előtte heverő pergamenen.

Harry kissé megriadt. Nagyon boldog volt, hogy most a barátaival ügyködnek rajta és nem Rita Vitrollal. Úgy tűnt, Ginny jól mulat,
Ron pedig egyszerűen zavarodottan nézelődött.

– Na, lássuk – mormolta Hermione mélyen elgondolkodva. Tekintete a pergamenre írt szöveget pásztázta. – Arról is van egy kicsi,
hogy úgy érzed, Dumbledore-t idegesítené, ha szomorkodásra vesztegetnéd az idődet, neked azonban szándékodban áll megtorolni a
halálát.

– Nem – jelentette ki kereken Harry.

A másik három meglepetten nézett rá.

– Nem? – kérdezte Hermione.

– Nem – ismételte Harry. – Ez a cikk a reményt hivatott életre kelteni az emberekben, nem pedig a bosszút.

– De, Harry – ellenkezett Ron –, az emberek hallani akarják, hogy szándékodban áll elégtételt venni Dumbledore haláláért. Hallani
akarják, hogy bosszút állsz Pitonon, amiért megölte őt. Hallani akarják, hogy revansot veszel Malfoyon, amiért beengedte a halálfalókat
a Roxfortba.

– Nem – ismételte újra Harry. – Az emberek már elég hírt kapnak gyilkosságokról és halálokról nap mint nap a Reggeli Prófétában.
Nekik azt kell elmondanunk, hogy van remény, nem pedig terveket még több halálesetről – jelentette ki. – Az embereknek tudniuk kell,
hogy megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy annyi halált akadályozzak meg, ahányat csak tudok.

– De mi van Pitonnal és Malfoyjal? – tiltakozott dühösen Ron. – Ők megérdemlik a halált azért, amit tettek. Amit Dumbledore-ral, a
Roxforttal, a testvéremmel tettek!

Harry csalódottságában beletúrt a hajába. Ronnak minden oka meg volt rá, hogy mérges legyen. Harry maga is bosszús volt. Lényének
egy része még mindig dühös volt ezek miatt a dolgok miatt.

– Mit szeretnél, mit mondjak, Ron? – kérdezte. – Pitonnal és Malfoyjal akkor fogok foglalkozni, amikor szembetalálkozom velük. De
ennek semmi köze a reményhez és a közszellem fellendítéséhez! Az emberek már elég félelmet és haragot éreznek, éppen úgy, ahogy te
is. Szeretnéd, ha arra biztatnám az embereket, hogy mérgelődjenek és dühöngjenek? Mert nem vagyok hajlandó rá!

Harry mély lélegzetet vett, megpróbálta ismét lenyugtatni önmagát. Rendkívül ironikusnak találta, hogy azért kellett megírnia ezt a
cikket, hogy segítsen reményt kelteni és nyugodtabbá tenni az embereket, míg az ő élete lassan kicsúszott a kezéből. Ő uralta a
helyzetet, de valahogy mégsem.

130
– Harrynek igaza van – mondta Ginny halkan a bátyjának. – Ez nem csak Billről szól. Ez arról szól, hogy megpróbáljuk mérsékelni az
emberek félelmeit, nem pedig felszítjuk azokat. Ha a félelmet a haraggal váltjuk fel, azzal csak még több embert sebzünk meg.

– Igen, felfogtam – felelte kelletlenül Ron.

A beszélgetés ezután túlzottan mesterkéltnek hatott, amikor megpróbáltak ismét visszatérni a cikkre. Harry amúgy is a kezdetektől
fogva kellemetlenül érezte magát, mostanra viszont már komiszul volt. Valahogy olyan érzése volt, mintha elárulná Ront – és Billt –,
azokkal a dolgokkal, amiket eddig csinált.

– Hogy van Bill? – kérdezte hirtelen.

A másik három dermedten meredt Harryre. Ez egyike volt azoknak a témáknak, amelyeket mindenki elkerült. Harry rájött, hogy valami
gond lehet, de abból, ahogy Ron és Ginny beszéltek, és abból, ahogyan most ránéztek, tudta, hogy kell lennie még valaminek.

Ron arca ismét haragosan eltorzult, majd hirtelen felállt és kimasírozott a szobából. Harry aggódva és zavarodottan bámult utána.

– Bill nincs igazán jól – vallotta be Ginny csendesen. – A sebei nem gyógyulnak megfelelően. Mostanában ideje legnagyobb részét a
szobájába zárkózva tölti.

– Ezt nem vettem észre – mondta Harry. Szégyellte magát azért, mert észre sem vette, hogy Bill hiányzott a legutóbbi néhány
találkozóról is.

– Úgy gondoltuk, hogy már így is elég aggódnivalód volt – szólt közbe Hermione halkan.

– Szóval elhallgattad előlem – jelentette ki Harry kereken. Tudta, hogy neki aztán semmi joga így beszélnie, figyelembe véve a rengeteg
titkát, de ettől még zavarta őt, hogy egy ilyen dolgot nem mondtak el neki.

Ginny és Hermione elfordították a fejüket. Képtelenek voltak a szemébe nézni.

– Miért nem gyógyul megfelelően? – kérdezte Harry.

– Nos, ez nem teljesen igaz – mondta Hermione. – Lassan gyógyul, de Greyback alaposan összekaszabolta. Így hát sok időt vesz igénybe,
és Madam Pomfrey csak ennyit tudott tenni érte.

– De mostanra akkor is meg kellett volna gyógyulnia – fortyant fel Harry a szemöldökét ráncolva.

– Greybacknek valamiféle méreg volt a… karmain – felelte Hermione fintorogva. – Hosszú időbe telt, mire rájöttek, hogy Bill nem
gyógyul az elvárt mértékben, aztán meg rá kellett jönniük, hogy miért. De most már gyógyulófélben van, ám a javulás még mindig
nagyon lassú.

Harry ezt még akkor sem tudta kiverni a fejéből, amikor a lányok már rég sokkal kellemesebb vizekre eveztek. Emlékezett rá, hogy
Madam Pomfrey azt mondta neki, hogy nincs bűbáj Bill sebeinek gyógyítására. De hát van rá bűbáj! Természetesen nem akarta
feleslegesen felkelteni senki reményét, arra az esetre, ha ez mégsem működne.

Az est hátralévő részén valahogy átsodródott. A vacsora kellemes eseménynek bizonyult. Ron sivár hangulata teljesen megjavult,
amikor Mr. Weasley hazatért, és izgatottan mesélte el, hogyan segít most átvilágítani a minisztériumi alkalmazottakat. Ron, Ginny és
Hermione mind gyanakvóan nézegették Harryt, de ő csak boldogan mosolygott, és együtt örült velük. Örült annak is, hogy a
Minisztériumnál végre látszólag valami pozitív történik. Mr. Weasley arról is beszámolt, hogy Stan Shunpike és néhány másik rab már
kiszabadult a Minisztérium fogságából.

Később a négyes csapat ismét a cikkről beszélgetett, és Harry beismerte nekik, hogy ő javasolta Mr. Weasleyt, hogy segítsen a
Minisztérium dolgozóinak megszűrésében. A többiek nagyon boldogok voltak a hír hallatán, de Harryt még mindig izgatta Bill témája.
Meg akart próbálni segíteni, ha tud. Egy próbát megért.

Végül elszabadult a barátaitól és a Grimmauld térre ment, ahol keresett és talált is egy újabb fiolányi boszorkányfüvet. Kiszaladt, és
Dursleyékhez hoppanált. Felrohant a lépcsőn, és azonnal megbotlott, amint berontott a szobájába, mert elfelejtkezett az átrendezett
helyiségről.

– Bocsánat – motyogta. Tekintete körbejárt a szobában. – Hol a fenében van a ládám? Szükségem van a láthatatlanná tévő
köpönyegemre! – követelte.

– Merlin, Potter! Most meg mi bajod van? – firtatta Draco, de azért legurult az ágyról, letérdelt a padlóra és előhúzta az ágy alól Harry
ládáját. Harry felcsapta a fedelét, és kihúzta belőle a köpenyét.

– Minden rendben – vetette oda és már ki is sietett az ajtón.

*****

131
Visszahoppanált Weasleyékhez, de ez alkalommal úgy, hogy ne érkezzen túl közelre. Nem akarta, hogy bárki is tudjon az ottlétéről.
Betakarta magát a köpenyével, és besettenkedett a házba. A család nagy része mostanra a nappaliban gyűlt össze, ő pedig csendesen
fellopakodott a lépcsőn.

Besurrant Bill szobájába.

– Ki van ott? – kérdezte Bill, aki erősen bámult az ajtóra, ahogy az magától becsukódott.

– Nyugi! – sziszegte Harry, s közben lehúzta a köpenyét.

– Harry? Mit csinálsz te itt? És miért bujkálsz? – érdeklődött kíváncsian Bill.

– Hol van Fleur? – kérdezte Harry ahelyett, hogy válaszolt volna. – Azt hittem, idebent van veled.

– Jelenleg Franciaországban van – felelte Bill, és szemöldökét ráncolva szemlélte Harryt. – Azt hittem, tudsz róla.

Harry szégyenlősen mosolygott.

– Biztos, hogy valaki már mondta nekem is. Én csak… huh… mostanában nem igazán vagyok jó abban, hogy mindent észben tartsak
– ismerte be.

Bill kuncogni kezdett.

– Harry Potter kicsit elfoglalt manapság? – kérdezte.

Harry leverten elvigyorodott.

– Úgy is lehet mondani – felelte, de aztán elkomolyodott. – Rosszul érzem magam emiatt, de ma estig még csak azt sem tudtam, hogy
még mindig ennyire rossz állapotban vannak a sebeid.

Bill arca össze-vissza volt karistolva, élénk, vörös vágások keresztezték az arcát.

Bill nagyot sóhajtott.

– Rendbe fogok jönni. Azért bújtam el idebent, mert mindenki ideges lesz, ha meglát.

– Szóval, jól vagy? – kérdezte Harry.

Bill elmosolyodott.

– Megkértem egy csodálatos lány kezét, akivel a nagyon közeli jövőben össze fogok házasodni – felelte. – Meglehetősen jól vagyok.

Harry is elvigyorodott.

– Ezt örömmel hallom – vágta rá, mert tényleg nagyon boldogan hallotta, hogy Bill ennyire jó kedélyű.

– Pontosan miért is vagy itt? – érdeklődött Bill. – A köpenyre tekintettel úgy látszik, hogy ez nem igazán egy családi látogatás.

Harry hirtelen éledő idegességgel nézett Billre.

– Nos, talán képes vagyok meggyógyítani téged – ismerte el. – De nem akartam, hogy bárki is túlzottan reménykedni kezdjen, hátha
mégsem működik.

– De az én reményeimet hajlandó vagy felkelteni – jegyezte meg Bill fanyarul.

– Nincs más választásom, muszáj elmondanom neked – felelte Harry, s közben összehúzta a szemét.

Bill egy félmosollyal válaszolt.

– Tehát Harry Potter manapság a gyógyítás irányába hajlik? – firtatta.

Harry vállat vont.

– Valahogy úgy – felelte. – Ha működik, akkor sem szeretném, ha elmondanád bárkinek is. Igazán nem akarok több figyelmet kelteni.
És, hogy őszinte legyek, nem akarok azokkal a kérdésekkel sem foglalkozni, amiket ez az egész felvetne.

– Mostanság sok a titkod, nem igaz, Harry? – kérdezte Bill csendesen.

132
– Igen – ismerte be Harry.

– Na, jó, felőlem tégy, amit akarsz – vágta rá Bill tréfásan. – Akár hatásos lesz, akár nem, meg fogom tartani magamnak.

Harry idegesen pillantott az ajtó felé, mire Bill nyugodtan felemelte a pálcáját és záró- és csendbűbájt vetett rá.

Harry mély levegőt vett.

– Akár le is fekhetnél. Úgy valószínűleg könnyebb lenne – mondta.

Bill vállat vont, és készségesen tette, amit kértek tőle. Lefeküdt az ágyra, ellazult, így mutatta a bizalmát Harry iránt. Harry a valódi
sebekre koncentrált. Jó néhány, részben gyógyult sebhely húzódott Bill arcán, Harry pedig az egyik, álla alatt futóval kezdett. Lassan
végighúzta a pálcáját a vágás mentén, s közben a dalszerű varázsigét mormolta.

Átható tekintettel figyelt, és elégedetten nézte, amikor a vágás kezdett bezárulni.

– Működik, ugye? – érdeklődött Bill, és félelemmel vegyes áhítat hallatszott a hangjából. – Érzem a bizsergést.

– Aha, úgy látszik, használ – értett egyet vele Harry szórakozottan. Már a következő vágásra koncentrált. Jó néhány percen át dolgozott
azon, hogy meggyógyítsa az összes sebhelyet. Amikor végzett előhúzta zsebéből a boszorkányfűvel teli fiolát.

– Tessék, ezt meg kell innod, de, khm, próbálj meg óvatos lenni – mondta. – Valószínűleg nem szabadna túl sokat mozognod, amíg
teljesen be nem gyógyulnak. Ezt a részt már nem tudom olyan jól – ismerte el.

Bill engedelmesen hátrahajtotta a fejét, épp csak annyira, hogy le tudja hajtani az üvegcse tartalmát, majd ismét lefeküdt.

Harry az ágy szélén ült, és morbid elragadtatással figyelte, ahogy a sebek bezárulnak. Úgy gondolta, hogy elég király ilyen gyógyítást
látni, de aztán rájött, hogy valószínűleg nem mindenki érezne ugyanígy. Úgy tűnt, Bill nem bánja, hogy bámulja őt, tehát továbbra is
figyelt.

Fogalma sem volt, mennyi ideig tartott, de végül pislogni kezdett és visszatért a valóság talajára.

– Khm, úgy tűnik, működött – mondta, és egy széles vigyor terjedt az arcára.

Bill puhatolózva emelte kezét az arcához, és végigsimított azon a területen, ahol korábban a sebhelyek voltak.

– Nincs itt semmi – lehelte elképedten. Gyorsan megkaparintotta a pálcáját, és elővarázsolt egy tükröt. Bámulta a tükörképét, forgatta
fejét egyik oldalról a másikra és közvetlen közelről vizsgálgatta az arcát.

Végül letette a tükröt, és Harryre meredt.

– Ez baromira elképesztő volt, Harry! – kiáltott fel. – Köszönöm!

– Szívesen – felelte Harry boldogan. – De emlékezz! Megígérted, hogy senkinek sem mondod el.

– És meg is fogom tartani a szavamat – bólintott Bill. – Összevonta a szemöldökét. – Ámbár fogalmam sincs, hogyan fogom én ezt
megmagyarázni.

Harry elvigyorodott.

– Biztos vagyok benne, hogy ki fogsz találni valamit. Talán megittál este valami bájitalt, ami végül csodálatos gyógyulást hozott az
éjszaka folyamán.

– Ez egy valóban csodálatos gyógyulás – mondta Bill.

Harry kényszeredetten vállat vont.

– Nem igazán. Csak ismertem a megfelelő varázsigét – mormolta.

Bill annyiban hagyta, mert láthatóan megértette, hogy Harry nem akar különleges figyelmet vonzani magára. Inkább beszélgettek még
egy kicsit, főleg Bill és Fleur közelgő esküvőjéről. Bill azt mondta Harrynek, hogy Harry nyugodtan elhagyhatja a nászajándékot, mivel
már átadta az övét. Fleur biztosan kellemesen meglepődik majd.

Végül Harry ismét kisettenkedett a házból. Igazán jókedvűnek érezte magát. Csendesen beosont a Dursley házba, mivel mostanra
tényleg nagyon késő lett. Ám ahogy belépett a szobába, Narcissa és Draco azonnal csak rá figyeltek.

– Minden rendben van? – kérdezte Narcissa aggódó hangon.

133
– Hm, igen – bólintott Harry. – Tulajdonképpen nagyon is rendben – tette hozzá, s közben képtelen volt távol tartani a mosolyt az
arcától.

– Korábban rohadtul siettél – morogta Draco a Harry ágyán elfoglalt helyéről.

– Bocsánat – mormolta Harry. – Nem szándékoztam nyugtalanítani senkit. Csak siettem, hogy vissza tudjak settenkedni, mielőtt
bezárják az ajtót.

– Rébuszokban beszélsz, Potter – gúnyolódott Draco.

– Mi a fasz bajod van? – csattant fel Harry, s jókedve gyorsan elillant.

– Épp csak utálom, ha rébuszokban beszélsz – sziszegte mérgesen Draco.

Harry előrébb lépett, és mérgesen meredt Dracóra.

– Nem szereted a rejtélyeket? Szeretnéd tudni, hol voltam ma este?

Nem várta meg a választ.

– Ma este rájöttem, hogy amikor Greyback széttépte Bill arcát, valami mérget vagy mit használt. Nem értem az egészet, de megtudtam,
hogy a sebek nem gyógyultak megfelelően. Nem tudtam, hogy meg tudom-e gyógyítani őt, és nem akartam reményt kelteni senkiben.
És ha sikerrel járok, akkor meg nem akartam, hogy felfigyeljenek rám. Szóval, az aggódás és nyugtalanság miatt siettem korábban –
fejezte be kemény hangon.

Draco elsápadt.

– Meg tudtad őt gyógyítani? – kérdezte alig hallhatóan.

– Igen – jelentette ki kereken Harry.

– Nem tudtam – suttogta Draco. – Nem tudtam, hogy ott lesz.

– Most már tudom – vágta rá élesen Harry. Beletúrt a hajába. – Ami történt, megtörtént – mondta. Hirtelen megfordult, kirántotta a
ruhásszekrény fiókját és pizsamát kezdett keresni benne. Még mindig dühös és izgatott volt, ezért zavartan bámulta a fiók tartalmát.

Ránézett Dracóra, aki felült az ágyon és úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban kész elsírni magát. Ezután Narcissára nézett.
Kicsivel nézett csak ki jobban, mint Draco. Azon a tényen csodálkozott, hogy láthatóan igazán rettegni látszottak az ő reakcióját
illetően, Greyback és Bill megpróbáltatásai miatt.

Megint a fiók tartalmát bámulta. Pizsamák voltak benne, de egyiket sem ismerte fel a sajátjaként. Most nem látszott különösen jó
időnek megkérdezni, hogy hol találja a saját ruháit. Végül elővett egy pizsama alsót, és elhagyta a szobát, hogy átöltözzön a
fürdőszobában.

Az összes furcsaság közepette, nem tudta elhinni, hogy egy szobában lakik valakinek az anyjával. Volt ebben a tényben valami rendkívül
zavaró, amely még azon is túlmutatott, hogy Malfoyokkal lakott együtt. Habár, ebben lehetett valami abból is, hogy ugyanabban az
ágyban aludt az anya fiával, míg az említett anya is a szobában tartózkodott. Harry nem igazán akart ebbe belegondolni.

A fürdőszoba világosságában megnézte azt a pizsamát, amit megragadott. Mardekár-zöld selyempizsama. Megrázta a fejét. Talán még
Draco neve is bele van hímezve. Felsóhajtott és belebújt. Úgy döntött, hogy tulajdonképpen nagyon is jó érzés volt, de ezt nem ismerte
volna be senki másnak. Draco sokkal magasabb volt, mint ő, úgyhogy a nadrág szárát a földön húzta, de nem törődött vele. Épp elég
szoros volt a dereka körül, szóval kellőképpen megteszi. És nem mintha nem lenne már úgy is hozzászokva az olyan ruhákhoz,
amelyek túl nagyok a számára. Ebben legalább nem csónakázik.

Még akkor is húzta az időt a fürdőszobában, amikor pedig már régen kész volt. Nem volt biztos abban, hogy mi vár rá, amikor
visszatér a szobájába. Ismét megnyugodott, és tulajdonképpen semmi kedvet nem érzett magában egy újabb küzdelemhez. Összeszedte
a bátorságát, és lassan visszasétált a szobájába.

Minden csendes volt, és mindenki a helyén tartózkodott. A szoba meglehetősen sötét volt, de azért elég fény szűrődött be az ablakon,
hogy eljusson az ágyáig. Halkan felsóhajtott, és csendesen bemászott az ágyba Draco mellé.

Draco az oldalán feküdt a fal felé fordulva. Annyi helyet hagyott maga és Harry között, amennyit csak tudott. Harry a hátára feküdt, és
megpróbált egyáltalán nem gondolkodni. Végül észrevette, hogy Draco remeg. Nem nagyon, de épp eléggé. Rájött, hogy Draco sír, és
nem tudta, mit csináljon.

Tétován odanyúlt és finoman megrángatta Draco vállát. A másik fiú megmerevedett, de nem fordult meg.

134
– Sajnálom – suttogta Harry. Tényleg nem állt szándékában megríkatni Dracót.

Nem érkezett válasz a szavaira. Nem volt benne biztos, hogy mit kellene tennie. Amikor legutoljára találta meg a síró Dracót, akkor
párbajozásban törtek ki, és ő gyakorlatilag megölte a mardekárost. Visszagondolva Draco reakciójára Hisztis Myrtle fürdőjében, Harry
úgy gondolta, hogy egy időre békén kellene őt hagynia.

Félrehajtotta a takarót és már mozdult, hogy kimásszon az ágyból, amikor egy kéz megragadta a csuklóját, és visszarántotta őt. Harry
döbbenten meredt Dracóra.

– Hová mész? – suttogta Draco, de közben nem volt hajlandó Harryre nézni.

– Csak arra gondoltam, hogy egy időre békén kellene hagyjalak téged – suttogta vissza Harry, és még a saját fülében is esetlennek és
nyugtalannak hangzott.

Draco ismét meghúzta Harry karját és, megértve az üzenetet, Harry visszafeküdt. Meg volt döbbenve, amikor hirtelen Draco a karja alá
bújt, és fejét a nyakába temetve sírni kezdett. Harry riadalmat érzett, de azért csak feküdt ott egy ideig és nem csinált semmit.

Végül Draco köré fonta a karját, és a hátát kezdte dörzsölgetni. Halkan mormolta az orrát csiklandozó puha, szőke hajba, hogy minden
rendben lesz.

Nem tudta biztosan, hogy Draco miért sírt, és nem is kérdezte meg. De azért sok ötlete volt rá. A fiú korábbi reakciójából ítélve Draco
zaklatott lett attól a hírtől, hogy Greyback mekkora kárt okozott. Meglehetősen biztos volt benne, hogy Draco tulajdonképpen
bűnösnek érezte magát. Talán az is felzaklatta, hogy Harry korábban méregbe gurult. Ennek volt értelme, ha nem is másért, hát azért,
mert Draco nem akarta elveszteni az ő támogatását.

Dracónak most szüksége volt arra, hogy Harry megvédje őt Voldemorttól. Ezt sem lehetett könnyű Dracónak megemészteni. Harry
tudta, hogy neki is lett volna egy kemény időszaka, ha fordított helyzetben lennének. Még akkor is, ha megbízik Dracóban, az akkor
sem jelenti azt, hogy függővé akart volna válni tőle minden értelemben.

Természetesen az sem lehetett könnyű Dracónak, hogy hirtelen egy mugli szobában találta magát a Malfoy kúria helyett. Az ő számára
minden megváltozott. Amennyire Harry ismerte őt, akár az is felzaklathatta a fiút, hogy meg kell osztania vele az ágyát.

Harry felsóhajtott, végigsimított Draco tarkóján, és beásta ujjait a puha hajtincsek közé. Nem tudta, hogy Draco pontosan miért sírt.
Azt sem tudta, hogy milyen sokáig tartott, de végül úgy tűnt, kisírta magát, és kimerült álomba zuhant. Harry elmosolyodott a sötétben,
és arra gondolt, hogy valószínűleg Draco nem értékelné, ha tudná, hogy Harryt e pillanatban nagyon is emlékezteti Victoriára. Ugyanis
Victoria is szerette álomba sírni magát Harry mellkasán.

Végül Harry is elaludt. Megpróbált nem gondolni arra, mennyire melegben és kényelemben érezte magát, és arra sem, hogy ez
mennyire különbözött attól, amikor Victoriát ölelte.

135
 Tizennegyedik fejezet

Másnap reggel Harry a feje körüli kitartó szárnycsapkodásra ébredt.

– Menj innen, Puli – motyogta, miközben megpróbált elbújni a párnájában. Az izgatott repdesés azonban nem maradt abba, mire
vakon kidugta a karját és elkapta a kicsi baglyot.

Félig-meddig kinyitotta a szemét és rájött, hogy közönsége van. Előhúzta a szemüvegét, és a szabad kezével feltette a helyére. Draco
feküdt közvetlenül mellette az ágyban, rosszkedvűen bámulta a baglyot, amely nyilvánvalóan őt is felébresztette. Narcissa pedig –
Victoriával az ölében – szórakozottan figyelte kettejüket.

Harry pislogva hessegette el a helyzet furcsaságát, és gyorsan megszabadította Pulit a levelétől. Kinyitotta és szélesen vigyorogni
kezdett, ahogy olvasta.

– Jó hírek, Harry? – kérdezte Narcissa szelíd és meleg hangon.

Harry boldogan mosolygott rá.

– Igen – felelte. – Nos, tulajdonképpen már nem újdonság, mivel tudtam róla – ismerte be –, de Ron azért írt nekem, hogy elújságolja
Bill csodálatos felgyógyulását.

– Szeretném tudni, hol tanultad meg azt a varázsigét – jegyezte meg Draco. – Azt hittem, hogy Pomfreytől, de nyilvánvalóan nem így
volt, ha egyszer ő sem tudta meggyógyítani Weasleyt.

Harrynek egy csapásra elszállt a jókedve, és mogorván meredt Dracóra.

– Egyszerűen képtelen vagy hagyni, hogy néha-néha jó pillanataim is legyenek, ugye? – kérdezte.

Tudta, hogy Draco miért gyanakszik, így tudta azt is, hogy muszáj elaltatnia a gyanakvását.

– Amikor párbajoztunk, azt a varázsigét egy olyan könyvből tanultam, amelyik Pitoné volt. Aznap Piton használt rajtad egy gyógyító
varázslatot. Később megpróbált rákényszeríteni, hogy adjam vissza a könyvét, de én inkább eldugtam. Amikor aztán a múltkori
éjszakán visszamentem a Roxfortba, akkor előszedtem a könyvet és megtaláltam benne a gyógyító varázsigét is – magyarázta, némileg
ferdítve ugyan, de összességében véve mégiscsak az igazsághoz híven.

– Hermione és én egész évben huzakodtunk a könyvön – jegyezte meg ingerülten. – Hermione sokáig nem jött rá, hogy kié a könyv,
nekem pedig nem volt szükségem arra, hogy bárki is megtudja, hogy lényegében Pitontól szereztem meg a varázsigét. Most már
elégedett vagy? – kérdezte gúnyosan.

– Nem igazán – vágta rá Draco, és még mogorvábban nézte Harryt. – Most csak még több kérdésem lett.

– Kár – csattant fel Harry –, mert nem válaszolok rájuk.

– Tudni akarom, hogy miért használtad ellenem azt a varázslatot – követelte Draco. – Meg is ölhettél volna!

– Nem próbáltalak megölni! – kiáltott fel Harry. – Épp a Cruciátusszal akartál megátkozni engem, én pedig csak megkíséreltelek
megállítani! Olvastam erről a varázslatról, de fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz a hatása. Mindössze annyit tudtam róla, hogy az
ellenségekre való, én pedig az ellenségemnek tekintem azt, aki épp a Cruciót kiabálja felém!

– Fiúk! – vágott közbe Narcissa élesen. – Elég volt!

Draco megnyugodott, de Harry a nő felé fordította a fejét, hogy dühösen nézzen rá. Minden további szó nélkül felállt és kirohant a
szobából, hogy a klotyóba menjen.

Amikor visszatért, Draco indult oda, Harry pedig lerogyott az ágyára.

– Sajnálom – mondta Narcissának.

Narcissa rámosolygott.

– Ez egy nehéz helyzet – mondta lágyan. – Mindent figyelembe véve, elég jól tartod magad.

Harry lefeküdt.

136
– Szeretném én is úgy érezni, hogy jól kezelem a dolgokat – motyogta –, de még abban sem vagyok egészen biztos, hogyan alakult ki ez
a helyzet – tette hozzá, miközben a karját széles ívben meglendítette.

Draco visszatért, Harry pedig óvatosan figyelte őt, ahogy letérdelt az ágy mellé és előhúzta a ládáját. Felnézett Harryre, mielőtt
kinyitotta volna.

– Hoztam neked valamit – mondta halkan –, de nem akarom, hogy megint feldühödj miatta. Ez egy… nos, ez valamiféle bocsánatkérés
akar lenni és valami olyasmi, ami remélhetőleg megmutatja, hogy már megbízhatsz bennem. Még akkor is, ha veszekszem veled néha –
tette hozzá.

Harry továbbra is óvatosan nézte őt, és egyáltalán nem volt biztos abban, hogy bízhat-e abban, amit Draco mondott. A szőke fiú
nagyot sóhajtott, és felnyitotta a ládáját. Kivett belőle egy kis dobozt, és átadta Harrynek.

Harry gondosan átvette tőle. Narcissára pillantott. A nő jóváhagyóan bólintott, de Harry látta rajta, hogy ő is aggódik egy kissé. Ezt
nem igazán találta bátorítónak. Óvatosan felnyitotta a doboz tetejét és belekukucskált. Aztán győzedelmesen felkiáltott, amivel sikerült
megdöbbentenie a többieket.

– Tudtam! – kiabálta, majd leejtette a dobozt, miután kiemelte belőle a másik lekicsinyített Volt-Nincs Szekrényt. – Ez a másik, ugye? –
kérdezte izgatottan. – Az, amelyiket Borgin tartott fenn neked a boltjában.

Draco bólintott, ám kissé kikerekedett szemmel bámulta Harry reakcióját.

– Honnan tudod, hogy ott volt?

– Oh, láttalak téged azon a napon – vetette oda Harry elutasítóan. – Amikor leráztad az anyukádat, követtünk téged. Sajnos azonban
nem tudtunk pontosan rájönni, hogy mit csináltál odabent.

Draco ismét megdöbbent.

– Követtetek? – kérdezte.

– Aha – bólogatott Harry. – Tudtuk, hogy sántikálsz valamiben. Bárcsak rájöttem volna! – Nem figyelt igazán arra, amit mondott,
mivel már egy másik emlék járt az eszében. – Azon gondolkodom, hogy ez vajon ugyanaz a szekrény-e, amelyben elrejtőztem, hogy te
és az apád ne vegyetek észre – gondolkodott szórakozottan.

– Ez mikor volt? – firtatta Draco, és döbbent hitetlenkedéssel meredt Harryre.

Harry a szemöldökét ráncolta.

– Hát, az a második évem előtt volt – felelte. – Akkor, amikor az apád megpróbált megszabadulni néhány dologtól, mert a
Minisztérium szaglászott utána. Nem tudom, hogy mikor szerezted meg a Dicsőség kezét, de aznap az apád nem hagyta, hogy
megvedd. Akkor megszemlélted az opálokat is – tette hozzá távolian, elveszve az akkori emlékeiben.

Visszanézett a kezében tartott lekicsinyített szekrényre.

– Ez lehetett az, ahol elbújtam – mondta. – Majdnem kinyitottad, de apád hívott, hogy indulnotok kell.

Megrázta a fejét, hogy megtisztítsa az emlékektől.

– Egyébként nagyon örülök, hogy most az enyém lett – jegyezte meg.

Ránézett Dracóra, és végre észrevette döbbent tekintetét. Felnevetett.

– Rájöttél, hogy nem vagyok annyira hülye, mint amilyennek látszom, ugye? – kérdezte élvezettel.

– Nem látszol hülyének – vágta rá Draco, ámbár ő viszont kicsit kábának tűnt.

Harry szemöldöke a meglepetéstől megemelkedett, és Draco elpirult, amikor rájött, hogy mit is mondott pontosan. Mogorván nézett
Harryre.

– Ne hagyd, hogy a fejedbe szálljon – csattant fel.

Harry ismét felnevetett. Annyiban hagyta a dolgot, és ismét a szekrényt nézte a kezében.

– Köszönöm. Reméltem, hogy nálad van. Most mindkettő az enyém, és talán valamikor még jól fognak jönni – mondta.

137
– Szándékodban áll használni őket? – kérdezte Draco csodálkozva. – Azt hittem, azért akarod, hogy ne lehessen… – elcsuklott a
hangja, mert nem akarta ismét szóba hozni a „halálfalók a Roxfortban” kérdést.

– Hogy ne lehessen megint ellenem felhasználni? – érdeklődött Harry szárazon.

Draco kelletlenül vállat vont.

– Igen, azért is – ismerte el Harry. – De ha ezzel a halálfalók bejutottak a Roxfortba, akkor talán valahogyan az aurorok is Voldemort
közelébe kerülhetnek.

– És hogy tervezed ezt kivitelezni? – kérdezte Draco hitetlenkedve.

– Oh, valamit majd csak kitalálok – felelte Harry szárazon. – Mostanában amúgy sem tudnám még üldözni Voldemortot.

– Miért? – érdeklődött Draco, és percről-percre zavarodottabbnak hangzott.

– Nem mondhatom el neked – vágta rá Harry a vállát vonogatva. – Ámbár igazán hozzá kell fognom ahhoz a problémához – tette
hozzá fintorogva. – Ha rá tudok jönni, hogyan tudunk megszabadulni Voldemorttól, akkor ez sok egyéb kérdést megoldana.

– Van valami, amiben segíthetünk? – szólalt meg Narcissa halkan.

Harry elgondolkodva fordult felé, végigfutott azokon a dolgokon, amelyeket meg kellett oldania.

– Igen. Mi volt Regulus második keresztneve? – kérdezte hirtelen.

Narcissa szeme elkerekedett, de azonnal válaszolt.

– Adrian. Ami azt jelenti „sötét ember” – ismerte be halkan.

Harry elégedetten bólintott.

– Szeretném, ha mesélnél nekem Regulus halálfalóként töltött idejéről – mondta. – Különösen arról, ami közvetlenül a halála előtt
történt.

Narcissa és Draco furcsa pillantással méregették Harryt.

– Miért kellene tudnod Regulusról? – érdeklődött Narcissa.

– Ez fontos – mondta Harry. Elgondolkodva ráncolta a homlokát. – Legalábbis azt hiszem, hogy fontos. Tudnom kell, de még nem
igazán tudom, hogyan illik bele a képbe.

Még mindig kérdő szempárok tapadtak rá.

– Nem igazán tudok túl sokat elmondani nektek – folytatta Harry. – Csak bízzatok bennem. Tudnom kell Regulusról.

– Először reggelizzünk – döntött Narcissa határozottan –, azután elmondok neked mindent, amit tudok.

Harry vállat vont. Nem volt sürgős, ráadásul el kellett ismernie azt is, hogy annak a tálcányi ételnek, amellyel Winky épp akkor állított
be, jó illata volt. Draco visszatolta a ládáját az ágy alá, míg Harry Victoriát vette át, azután a két fiú törökülésben leült az ágyra, a
kislányt pedig maguk közé tették. Mindketten apró falatkákkal etették őt, miközben a pici egy darabka pirítóst majszolgatott.

Narcissa Harry íróasztalához ült le enni, és közben lemondóan szemlélte a fiúk étkezési szokását.

Draco önelégülten vigyorgott az édesanyjára, majd odahajolt Harryhez és színpadiasan suttogni kezdett.

– Anyát megőrjíti, hogy így lát engem enni. Különösen Victoria miatt – mondta.

Harry zavartan nézett le Victoriára.

– Miért? Csak eszünk.

Draco összevonta a szemöldökét.

– Semmi illendőség nem szorult beléd, Potter? – jegyezte meg vontatottan.

Harry vállat vont.

138
– Láttam, ahogy a rokonaim merevek és udvariasak lettek, amikor Vernon bácsinak vendégei jöttek. Mindenki kényelmetlenül érezte
magát. Én inkább szeretnék laza lenni – mondta. – Victoria pedig még egy éves sincs. Alig tud még enni egyedül. Semmi értelme nagy
hűhót csapni egy kis rendetlenség miatt.

Különösen azóta, hogy megtanulta Mrs. Weasleytől a tisztítóbűbájt, könnyűnek találta rendbe szedni a kislányt és a körülöttük lévő
területet, miután végeztek az evéssel. Már nem kellett annyira Winky segítségére támaszkodnia.

Draco végignézett hármójukon, önmagát is beleértve.

– Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy pizsamában az ágyamon ülve eszem – jegyezte meg.

Harry felhorkant, ám ez nem hangzott különösebben vidámnak.

– Szinte egész nyarakat töltöttem el úgy, hogy a szobámban ettem – vágta rá. Gondolatban még hozzátette, hogy ez csak akkor volt,
amikor egyáltalán kapott valami ételt, és erre mogorván kezdte bámulni a tányérját.

Úgy tűnt, hogy Draco megérezte a gondolatait, továbbá elég beszélgetésnek volt tanúja ahhoz, hogy megértse Harry kapcsolatát a
rokonaival.

– Tudod, gyakran jöttél vissza a nyári szünetről úgy, hogy rettenetesen soványnak tűntél – jegyezte meg, s közben összevonta a
szemöldökét.

– A múlt nyáron csak néhány hetet kellett itt töltenem – mondta Harry a vállát vonogatva.

Draco felsóhajtott.

– És most is csak miattunk maradtál itt – állította. Ez nem kérdés volt.

Harry megint vállat vont.

– Ebben az évben legalább jobb volt itt – mondta.

Draco rémülten nézett rá.

– Ez volt a jobb? – kiáltott fel.

– Sokkal jobb – jelentette ki Harry kereken, és elfelejtette a vágyát, hogy ne beszéljenek a múltjáról. – Úgy gondolod, hogy bezártnak
érzed magad ebben a szobában? Próbáld ki úgy eltölteni a nyaradat, hogy szó szerint be vagy zárva ide. Rácsok vannak az ablakon, egy
nap kétszer engednek ki, hogy használd a klotyót, és amikor szerencsés vagy, akkor kapsz egy falat ételt az ajtó aljára vágott lyukon át.

Mivel elvesztette az étvágyát, Harry félretette a tányérját, és nekiállt megtisztítani Victoriát.

– Rájöttem, hogy a helyzet itt nem volt számodra rózsás, de azt nem tudtam, hogy ennyire rossz volt – jegyezte meg Draco csendesen,
és kicsit megrendültnek hangzott.

– Ne aggaszd magad emiatt – vágta rá Harry elutasítóan. – Csak egyetlen nyáron volt ennyire rossz a helyzet.

– De itt vagyok én… – Draco elhallgatott. Feldúltnak látszott.

Harry szórakozottan horkant fel. Ismét megtalálta a humorérzékét.

– Itt vagy te, úgy viselkedsz, mint egy elkényeztetett hülyegyerek, és kifogásolod, hogy ideiglenesen beragadtál ebbe az apró szobába
egy mugli házban?

Draco határozatlan pillantást vetett rá, de azért bólintott.

– Számítottam arra, hogy ebben a helyzetben úgy cselekszel, mint egy elkényeztetett hülyegyerek – mondta neki Harry vigyorogva.
Leült a padlóra, az üres tér közepébe, és segített Victoriának felállni, de figyelme még mindig Dracón volt.

– Engem is zavarnának a körülmények, ha ide belöknének – tette hozzá szárazon.

– A körülmények ide löktek téged – jegyezte meg Draco vontatottan.

– Ja, de nekem évek álltak rendelkezésemre, hogy hozzászokjak – bólintott Harry. Körülnézett a szobában. – Habár ez még az én
életemben is szokatlan.

– Hogyan lehetsz ennyire… elfogadó? – kérdezte Draco.

139
– Csak teszem, amit kell, hogy életben maradjak – mondta Harry ismét vállat vonva, mert nem gondolta, hogy ez valami nagy dolog
lenne.

– Harry! – szólalt meg végül Narcissa is. Teljesen rémültnek hangzott.

– Tessék?! – kérdezte Harry, akit megrémített a nő reakciója, és nem tudott rájönni, hogy mi volt rá ekkora hatással. Gyorsan
ellenőrizte Victoriát, de a kicsi még mindig rugózva állt, miközben fogta Harry kezét.

– Így nem lehet nézni az életet! – mondta élesen Narcissa.

– Mit nem lehet? – kérdezett vissza Harry zavartan.

– Anya épp megdöbbent amiatt, hogy csak azért élsz, hogy életben maradj – magyarázta Draco csendesen.

Harry összehúzta a szemét.

– Mire számítottatok? Minden számítás szerint tizenöt hónaposan meg kellett volna halnom. Azóta is harcolok az életemért, így vagy
úgy.

Kezdett már kicsit belefáradni abba, hogy a beszélgetéseik mindig komollyá vagy kirobbanó vitává fajultak, de ismét kijózanodott. És
megint Dracóra koncentrált, akit sokkal jobban ismert, mint Narcissát.

– Draco, nem vagyok benne biztos, hogy elhiszed, de én sokkal jobban értem, hogy min mész keresztül, mint azt hinnéd – mondta
neki.

– Az nem lehet – vágta rá Draco, de nem hangzott egészen biztosnak magában, amint szeme találkozott Harry nyugodt tekintetével.

– Nem, nem is érthetek belőle mindent – értett egyet vele Harry –, de megértem a fontos dolgokat. Megértek olyasmiket, amikről nem
hiszem, hogy sok ember tudna. Bármelyik oldalról beszéljünk is – tette hozzá.

Szünetet tartott, hogy összeszedje a gondolatait.

– Úgy nőttél fel, hogy tudtad, a háború melyik oldalán állsz. Nem hiszem, hogy valaha is megkérdőjelezted volna. Hittél abban, amiben
a szüleid hittek. Nem kell egyetértenem az oldaladdal ahhoz, hogy ezt a részét megértsem – mondta.

Draco tétován bólintott.

– Jött egy igazán rettenetes éjszaka – folytatta Harry, miközben elméje folyton vissza akart térni ahhoz az éjszakához a Misztériumügyi
Főosztályon. – Tulajdonképpen, te akkor elvesztetted az apádat, én pedig a keresztapámat.

Draco arca megfeszült, mire Harry megrázta a fejét.

– Nem próbálok meg jóról vagy rosszról beszélni – mondta gyorsan. – Egyszerűen csak ez történt. Higgy nekem, ott voltam. – Nem
tudta megállni, hogy ezt a mondatot keserűen hozzá ne tegye.

– Azon az éjszakán jöttem rá, hogy én vagyok az, akinek le kell terítenie Voldemortot – jelentette ki határozottan. – Nem tudom, hogy
nálad pontosan mikor történtek a dolgok, de kicsivel később jelölhették ki számodra azt a feladatot, hogy győzd le Dumbledore-t.

Félrenézett, mert képtelen volt Draco szemébe nézni.

– Ron és Hermione… nos, nem vagyok benne biztos, hogy ők megértenék ezt. Ők azt mondanák, hogy a két feladat teljesen más.
Magam is így éreztem – ismerte be. – Valamelyest még mindig így érzek.

– Viszont személyes vonatkozásban mégsem annyira más – folytatta, és érezte, hogy a torka elszorult. – Reménytelenséget és
erőtlenséget érzel. A feladat hatalmasabbnak tűnik annál, mint amit valaha bárki el tudna képzelni, vagy meg tudna érteni. De te tudod,
hogy rengeteg minden múlik a sikereden vagy a bukásodon. Bemeséled magadnak, hogy ezt az ügyért teszed. De végső fokon
mindössze csak megpróbálod védeni a családodat és a barátaidat.

Egy percre elhallgatott és a szoba ettől természetellenesen csendesnek hatott, figyelembe véve a kicsi szobában tartózkodók számát.
Mély lélegzetet vett, és tovább beszélt.

– Ha életben akarsz maradni, akkor megtanulsz elfogadni és alkalmazkodni a legjobb tudásod szerint – mondta csendesen. – Meghalsz,
ha nem így teszel.

Harry ismét Draco szemébe nézett.

– Egyáltalán nem találom könnyebbnek az elfogadást, mint te. Én épp olyan mérges és csalódott vagyok. De úgy, ahogy te is, teszem

140
azt, amit tennem kell, hogy túléljem – mondta. – Sok dologban egymás ellentétei vagyunk, de nem vagyok annyira biztos benne, hogy
tényleg különbözünk. Éppen csak sokkal régebben harcolok a saját túlélésemért, mint te.

– Talán tényleg nem vagyunk annyira különbözőek, mint gondoltam – ismerte be Draco lassan.

Oldalra billentette a fejét, és alaposan szemügyre vette Harryt.

– Mit tennél most, ha bármit csinálhatnál, amit csak akarsz? – kérdezte hirtelen.

– Ha tényleg lenne választásom? – kérdezte Harry.

– Igen – bólintott Draco. – Ha ezek közül a dolgok közül semmi nem létezne, és legfőképpen, nem lenne háború.

Harry egy percig gondolkodott. Victoriára nézett és Narcissára, aztán vissza Dracóra, mielőtt válaszolt volna.

– Nos, a helyzet egy kissé megváltozott – ismerte el –, de általában egy jó nyári nap nekem egy kviddics meccset jelentene Weasleyék
udvarán. Sok nevetéssel, mókával és végül egy tonnányi fantasztikus étel kíséretében egy hatalmas családi étkezéssel a hátsó teraszon.
Aztán pedig csak feküdnék és lazítanék.

– Kis csókolózás a Weasley cicussal – gúnyolódott Draco.

Harry elvigyorodott és figyelmen kívül hagyta Draco hozzáállását.

– Azt hittem, azokról a forgatókönyvekről beszéltünk, amelyekkel nem öletném meg magam – mondta.

– Nem látszottál annyira félni a lány családjától, amikor még a Roxfortban voltál – jegyezte meg Draco.

Harry gondatlanul vállat vont.

– Tulajdonképpen Ginny is ezt mondta – ismerte el. – Nem, nem igazán félek a családjától. A többiek elfogadnának minket párként, ha
igazán ezt akarnánk. De már egyébként sem vagyunk együtt, szóval nem is igazán számít.

– Nem vagytok együtt? – kérdezte Draco meglepetten.

– Nem – felelte Harry és ismét vállat vont. – Én… huh, szakítottam vele Dumbledore temetésén – vallotta be. – Túl sok másik dolog
miatt kell aggódnom. De aztán a múltkor volt egy beszélgetésünk. Mi inkább úgy vagyunk, mint fivér és nővér, és ez nem igazán
olyasmi, amire számítottunk. Most már csak barátok vagyunk.

– Weasleyék a te családod – szúrta közbe Narcissa, de a hangja lágy maradt.

Harry egy félmosollyal válaszolt.

– Igen. Tudom, hogy nem kedvelitek őket túlságosan, de ők mindig jók voltak hozzám.

Narcissa szomorúan elmosolyodott.

– Weasleyék nem ugyanabban hisznek, mint a Malfoyok – mondta.

– És ráadásul szegények is – gúnyolódott Draco.

– Draco! – szólt rá élesen Narcissa, de Draco is és Harry is figyelmen kívül hagyták őt.

Harry összevonta a szemöldökét és közben azon töprengett, miért lett Draco megint ilyen durva.

– Igen, földönfutó vérárulók – mondta. – Ők nem a szó szoros értelmében vett aranyvérűek, akik egy elmebeteg őrültet követnek, aki a
lehető legteljesebb mértékben meg akarja semmisíteni a világot.

– Ebből elég! – kiáltotta Narcissa.

Harry félrenézett.

– Draco, azt hiszem, már megvitattuk, hogy muszáj lesz átgondolnunk a nézeteinket – mondta Narcissa metsző hangon.

– De, anya! – kiáltott fel Draco.

– Nem – vágta rá a nő határozottan. – Mi itt minden tekintetben vendégek vagyunk. És mint olyanok, nem sértjük meg a házigazdánk
családját.

141
– Ez nem egy normális társadalmi kötelesség – mondta Draco mereven.

– Nem, nem az – értett egyet vele Narcissa. – De ez még nem ok arra, hogy elfelejtsük az illemet.

– Viccelsz! – motyogta Draco.

– Narcissa – szólalt meg tétován Harry. – Jobban szeretném, ha Draco nem kezdene előírás szerint viselkedni, vagy mi. Értékelem,
amit mondani próbálsz. De… hm… ő nem lenne Draco, ha udvarias lenne velem. Ez túlzottan furcsa lenne. És a dolgok már így is
elég furcsák a számomra.

– Inkább szeretnél vitázni a fiammal – jelentette ki Narcissa.

– Hát, nem – tiltakozott Harry. – De szeretném, ha őszinte lenne. Draco és én soha nem jöttünk ki egymással, és soha nem is
gondoltam ilyesmire eddig, de ez az egyik oka annak, hogy tudom tisztelni őt. Mindig tudtam, hol állt. Nem kedveltem, ahol eddig volt,
de legalább tudtam. Nem volt tettetés, sem hamis látszat. Igazán nem szeretném, ha most elkezdené.

– Akkor sem helyes, ha egy Malfoy így viselkedik – mondta mereven Narcissa – és megsérti a házigazdáját és annak családját.

– Én sem vagyok éppen ideális házigazda – vágta rá Harry szárazon. – Én is észrevettem azt az iróniát, hogy jobban szeretem az
őszinteséget, amikor pillanatnyilag nagyon sok dologban én sem tudok az lenni.

Draco számítóan mérte végig őt.

– De azért olyan őszinte vagy, amennyire csak lehetséges, ugye? – kérdezte.

– Amennyire csak tudok – értett egyet Harry.

Egy darabig csendben maradtak, miközben Harry visszafordította figyelmét Victoriára. Nem felejtette el, hogy Regulusról fognak
beszélgetni, de szüksége volt egy kis szünetre. Ráadásul Victoria is megunta, hogy figyelmen kívül hagyják őt. Egy ideig Harry nagyon
boldogan koncentrált semmi bonyolultabbra annál, mint hogy különféle alakokat rendezett egy gömbbe. Ennek ellenére kellemetlenül
tudatában volt annak, hogy Draco az ágyán terpeszkedik, és egyszerűen csak figyeli őket. Narcissa az egyik karosszékbe telepedett egy
könyvvel, de láthatóan azzal töltötte az idejét, hogy figyelte Victoria és Harry játékát.

Harry igazán nem hibáztathatta őket. Szükségük volt valami elterelő dologra, és Victoriát igazán mókás volt figyelni. Épp megint
kipakolták az élénk színű kockákat a formából, amikor egy bagoly repült a szobába. Közvetlenül Harryhez röppent és ő meg is
szabadította a terhétől, míg Draco keresett egy kis bagolycsemegét a madárnak.

Harry gyorsan átfutotta a levelet, aztán kezdte elölről, ezúttal sokkal lassabban olvasva.

– Kitől jött? – érdeklődött Draco.

Harry felnézett rá.

– Ki a franc az a Daphne Greengrass? – kérdezte.

Draco pislogni kezdett a furcsa kérdés hallatán, de azért válaszolt.

– Mardekáros, a mi évfolyamunkba jár, Harry – darálta monoton hangon. – Most már leveleket írogat neked? – kérdezte gúnyosan.

– Khm… nem – motyogta Harry. Beharapta a száját, miközben azon tanakodott, hogy el kellene-e mondania Dracónak vagy sem.
Narcissára pillantott, habár nem is számíthatott arra, hogy a nő segítségére lesz a döntésben.

– Tessék – mondta végül, és átadta a levelet Dracónak. – Mondd el, mit gondolsz róla. – Valójában ez csak egy lista volt, nevek voltak
rajta felsorolva, az alján pedig dátum, idő és egy szó: „ugyanott”.

Draco kikapta a kezéből a lapot, Harry pedig figyelte a reakcióit, ahogy olvasott. Draco komoran összehúzta a szemöldökét.

– Ezek mind mardekárosok – jelentette ki.

– És mi bennük a közös? – kérdezte Harry.

Draco szeme lassan elkerekedett, ahogy ismét átfutotta a listát.

– Ők a semlegesek – suttogta, amikor felfogta a dolgot. Tekintetét felemelte, hogy találkozzon Harryével. – Valaki elküldte neked ezt a
listát, hogy segíthess ezeknek a diákoknak, ha a Sötét Nagyúr úgy dönt, hogy megjelöli őket. Ezért vannak a listában csak a felsőbb
évfolyamosok nevei.

142
Harry bólintott. Egyáltalán nem lepődött meg Draco jó felfogóképességén, hiszen ő sokkal jobban ismerte a mardekárosokat, mint
Harry. A lista felé intett.

– Tehát pontos? – kérdezte.

– Azt hiszem – felelte Draco, miközben újra átfutotta a listát. – Ámbár Blaise nincs rajta.

– És mit gondolsz, ki küldte nekem a levelet? – érdeklődött Harry, és önelégülten elvigyorodott.

Draco szeme elkerekedett.

– Blaise küldte neked ezt a listát? – kérdezte hitetlenkedve.

– Ja, a múlt héten beszéltem vele – vallotta be Harry. Draco hitetlenkedő arckifejezése nem változott, és továbbra is kétkedőn meredt
Harryre.

– Miért? – kérdezte a szőke fiú.

Harry némiképp rossz érzéssel vont vállat.

– Azt mondtad, hogy a barátod volt, és nem volt annyira rossz fej. Tehát elmentem, és megnéztem magamnak. Nem számítottam arra,
hogy a segítségemet fogja kérni, de nem akartam neki nemet mondani – fejezte be védekezően.

Draco ismét a levelet tanulmányozta.

– Blaise már nem a barátom – jelentette ki kereken.

– De igen, az – mondott ellent Harry. Ajka félmosolyra húzódott, mert visszaemlékezett a Blaise-zel folytatott beszélgetésére. –
Vitatkoztunk rólad, és világgá kellett kürtölnöm, mennyire utállak, míg ő megvédett téged.

– Megvédett engem? – kérdezte kételkedően Draco.

– Igen – felelte egyszerűen Harry.

Draco újra a levélre pillantott.

– Ma ismét találkozni akar veled. Miért?

– Valószínűleg arról akar tájékoztatni, hogy eltűntél – mondta Harry a vállát vonogatva. – Ez nem olyasmi, amit levélben akarna
megírni. Törődik azzal, ami veled történik, de szerintem egyben azt is hiszi, hogy nekem különösképpen figyelnem kell téged. Mivel te
annyira hihetetlenül veszélyes vagy – tette hozzá egy élvezettel teli, önelégült vigyorral.

– Veled akarok menni – jelentette ki Draco határozottan, figyelmen kívül hagyva Harry finom gúnyolódását.

– Draco! – szólalt meg Narcissa figyelmeztetően. A levél érkezése óta első alkalommal adott hangot véleményének. – Nem biztonságos
bárkinek elmondani, hol vagyunk.

Úgy tűnt, Draco hezitált; a levélről az anyjára nézett, aztán Harryre és ismét a levélre. Harry megpróbált kimaradni a várható vitából
anya és fia között, de áhítatos elragadtatással figyelt. Figyelembe véve a szóban forgó téma komolyságát, ők attól még anya és fia voltak,
akik azon vitatkoznak, mi lenne a legjobb. Kicsit furcsa volt rájönni, hogy Narcissának annyi befolyása van a fia fölött, mint Mollynak a
saját fiai fölött.

És épp ezért volt Harry annyira meglepődve, amikor végül Narcissa volt az, aki hozzá fordult és a véleményét kérte.

– Hm. Értem az aggodalmadat, de én… huh… nem igazán hiszem, hogy Zambini akkora fenyegetés lenne – ismerte be Harry tétován.
Nem volt benne egészen biztos, hogy jó ötlet-e közéjük állni. – Védelmet kért tőlem, úgyhogy nem hinném, hogy futna és elmondaná
Voldemortnak. Sőt, még a védelem kérésekor is megvédte Dracót. Nem fog mondani senkinek semmit, amivel veszélyeztethetné
Dracót.

– És egészen pontosan mi lenne annak az előnye, hogy Draco felfedi magát Blaise előtt? – kérdezte Narcissa.

Abból, ahogy a nő ránézett, Harry meglehetősen biztos volt benne, hogy már tudja a választ. Megkockáztatott egy pillantást Dracóra,
aki a tekintetével könyörgött neki, hogy őt képviselje. Harry ismét Narcissára összpontosított.

– A helyzet már így is elég nehéz, és Dracóra ráfér a barátja támogatása – mondta csendesen, ám közben a közvetlen beavatkozástól
kellemetlenül érezte magát.

143
Sietősen folytatta.

– A másik előnye az, hogy ha Dracóval mutatkozom, akkor az több tekintélyt ad nekem Zambinivel szemben, és ezzel együtt a többi
mardekárossal szemben is – ismerte be őszintén. – Először Draco kedvéért írtam Zambininek, de felé azt a kifogást használtam, hogy
több szövetségesre van szükségem. Tulajdonképpen nem igazán gondoltam át ezt az egészet akkor, de a több szövetséges megnyerése
határozottan jó dolog; különösen, ha azok a szövetségesek azok, akiket meg tudok menteni attól, hogy Voldemort oldalára kerüljenek.

Narcissa jóváhagyóan bólintott felé, aztán beleegyezett, hogy Draco is elmehessen, feltéve, ha óvatosak lesznek.

– Úgy érzem magam, mintha megint öt éves lennék – motyogta Draco mogorván.

Harry kuncogott, Narcissa pedig dühös tekintettel méregette. Erre Draco kezdett el nevetni.

– Legalább nem én vagyok az egyetlen – jegyezte meg Draco vontatottan.

Harry kiöltötte rá a nyelvét, amit az adott körülmények között megfelelőnek is érzett. Nevetni kezdtek, Narcissa pedig a fejét csóválta.

– Tudjátok, hogy ez mennyire komoly – figyelmeztette őket, de azért mosolygott a bohóckodásukon.

– Nem is tudnánk elfelejteni – felelte Harry, de azért megosztott egy egyetértő vigyort Dracóval.

– Mivel még mindig rengeteg idő áll a rendelkezésedre, mielőtt indulnod kell, talán szeretnél most hallani Regulusról? – kérdezte
Narcissa.

Ez azonnal kijózanította Harryt, és bólintott. Visszatette Victoriát a kiságyába, adott neki még néhány játékot, hogy elfoglalhassa magát,
aztán leült a másik székre, hogy teljes egészében Narcissára figyelhessen.

– Tulajdonképpen nem is vagyok biztos benne, hogy túl sok mindent tudok neked elmondani – kezdett bele Narcissa elgondolkodva. –
Számtalan anekdotát tudnék mesélni azokból az időkből, amikor még gyerekek voltunk, de a halálát körülvevő események homályba
vesznek.

– Ez nem lep meg – jelentette ki Harry egy vállrándítás kíséretében. – Főként azt szeretném tudni, hogy Voldemort ölte-e meg őt, vagy
sem. Valójában elég biztos vagyok benne, hogy tudom, miért nem akart már halálfaló lenni. Voltaképpen abban is biztos vagyok, hogy
tudom, mi ölte meg őt, de szükségem van valakire, aki megerősíti a feltételezésemet.

Narcissa meglepetten nézett rá, finom szemöldöke elegáns ívben felemelkedett.

– Úgy tűnik, többet tudsz, mint én – mondta.

Harry tagadóan rázta a fejét.

– Én mindössze csak találgatok – mondta. – Azzal töltöttem két hetet, mielőtt Draco megjelent volna itt Victoriával, hogy
végiggondoltam a dolgokat. Ennek ellenére értékelném, ha el tudnád mondani nekem azt, amit te tudsz – kérte.

Narcissa tekintete távoli lett, ahogy a múltra emlékezett.

– Regulus… lelkesen csatlakozott a Sötét nagyúrhoz – kezdte. – Ahogy sokan közülünk, ő is vonzódott ahhoz a jóképű, karizmatikus
férfihoz, aki számtalan olyan ideáról beszélt, amiben hittünk, miközben felnőttünk.

– Nagyon közel álltam az unokatestvéremhez, amíg gyerekek voltunk, de nem tölthettem vele túl sok időt, miután Lucius eljegyzett –
folytatta. – Abból a kevésből, amit Regulusból láttam, azt szűrtem le, hogy egyre inkább kiábrándult a Sötét Nagyúr nagyságából.
Fiatalabb volt nálam, mégis, így utólag azt kell mondanom, hogy sokkal hamarabb meglátta a valóságot, mint én – mondta sajnálkozva.

Bánatosan nézett Harryre.

– Megpróbált figyelmeztetni, de nem hallgattam rá. Boldog szerelemben éltem Luciusszal, és én inkább az ő támogatója voltam, mint a
Sötét Nagyúr aktív híve – magyarázta. – Most már a karomon viselem a Sötét Jegyet, de a nőket általában gyengének tekintették, és
főként csak dísznek tartották őket.

Harry a homlokát ráncolta, elméje pedig megpróbálta feldolgozni a kapott információkat.

– Miért van most már rajtad a Jegy? – kérdezte, mert ez a tény megakasztotta a gondolatmenetét.

– Mert amikor először visszatért, csak néhány kiválasztott tudott róla – magyarázta Narcissa. – Azokat jelölte meg, akikhez könnyen
hozzáfért.

– És Lucius tudta, mert ott volt azon az éjszakán – motyogta Harry keserűen.

144
– Igen – ismerte be csendesen a nő.

Harry félrelökte a keserűséget, és visszatért az unokatestvér témájához.

– Mit mondott Regulus, amikor megpróbált figyelmeztetni? – kérdezte.

– Jó néhány alkalommal odajött hozzám, és egyszerűen csak megkérdőjelezte a Sötét Nagyúr módszereit – mondta Narcissa. – Ez nem
olyan volt, mint amilyenre számított, hogy lesz. Röviddel a halála előtt azonban ismét eljött hozzám. Ez alkalommal azonban rémült
volt. Alig volt valami értelme.

– Mit mondott? – kérdezte Harry élesen.

Narcissa izgatottnak látszott Harry reakciója miatt, és tétovázott néhány pillanatig, mielőtt ismét beszélni kezdett volna.

– Semmi különöset, Harry – felelte csendesen. – Arról gagyogott, hogy mind veszélyben vagyunk, arra ösztönzött, hogy fussak és
rejtőzzek el. Azt mondta, hogy később majd jobban elmagyarázza a dolgokat, de addigra meghalt.

– Esetleg figyelmeztethetett valaki mást is? – kérdezte Harry.

A nő megrázta a fejét.

– Nem állíthatom biztosan, de nem hiszem – válaszolta. – Meglehetősen ádázul parancsolt rám, hogy senkinek ne mondjak semmit. –
Habozott. – Megemlítette, hogy megpróbálja megkeresni Siriust és figyelmeztetni őt, de nem hiszem, hogy el tudta érni, hiszen ő
addigra elidegenedett a családtól. Bellatrix pedig túlzottan lelkesedett a Sötét Nagyúrért ahhoz, hogy hozzá fordult volna.

Harry egy pillanatra becsukta a szemét. Nem akart elidőzni Sirius emlékén, vagy a férfi gyilkosáén, vagy azon a tényen, hogy a hölgy,
akivel épp beszélt, az egyike azoknak, aki elárulta őt. Ezzel nem menne semmire.

Megdörzsölte a homlokát, és közben az információkat pörgette az elméjében. A tény, hogy Voldemort valószínűleg nem tudta, hogy a
Horcruxa oly sok évvel ezelőtt elveszett, határozottan arra utalt, hogy amennyiben Regulus bárkinek mondott bármit erről, az zárva
tartotta a száját. Feltéve természetesen, ha Regulus volt a titokzatos R.A.B. a cetlin.

– Hogyan halt meg? – kérdezte hirtelen.

– Sajnos erre a kérdésre nem tudok biztos választ adni – felelte Narcissa. – Sok ember tudta, hogy Regulus egyre elégedetlenebb lett a
Sötét Nagyúr szolgálatában. Néhány nappal az után a meglehetősen zavaros találkozó után visszatért a házamhoz. Úgy találtunk rá,
összerogyva az udvaron. Soha nem nyerte vissza az öntudatát, és hamarosan meghalt. Sokan hitték azt, hogy megátkozták, mert
hűtlenséget mutatott, de egyetlen halálfalót sem találtak, aki felvállalta volna, hogy megölte őt. A Sötét Nagyúr egyszerűen elégedett
volt, hogy valaki foglalkozott a csoportbeli elégedetlenkedővel.

– Voldemort ölte meg őt – motyogta Harry, s közben vakon bámulta a padlót. – A rohadék megölte őt, és még csak nem is tudott róla.

Nem csak Regulust ölte meg, ám Harry meglehetősen biztosra vette, hogy tulajdonképpen Dumbledore-t is ő ölte meg. Nem tudta
volna bebizonyítani, de úgy hitte, hogy mindketten a medált rejtő méregbe haltak bele. Biztos volt benne, hogy Piton gyilkos átka
egyszerűen csak siettette a dolgot Dumbledore-nál.

– Ezt meg honnan tudhatnád? – firtatta Narcissa.

Harry megint a nőre koncentrált, de nem tudta, hogy lehetne erre válaszolni, mivel nem akarta elmondani az igazságot. Megrázta a
fejét.

– Csak tudom és kész – vágta rá kíméletlenül. – Köszönöm, ez nagy segítség volt.

– Nagyon szívesen – bólintott a nő, bár kissé zavarodottnak hangzott. – De nem vagyok biztos benne, hogy bármi, amit mondtam,
tényleg hasznos lett volna.

Ez ugyan hasznos információ volt, de Harrynek el kellett ismernie, hogy ezzel nem jutott közelebb a hiányzó Horcruxhoz. Viszont
most már sokkal biztosabb volt abban, hogy ki vette el azt. Megkérdezte, de Narcissa tájékoztatta őt, hogy senki nem tudta, hol járt
Regulus a halála előtt. Úgy tűnt, senki nem látta őt, miután nála járt, vagy legalábbis senki nem ismerte be.

Harry elfordult a karosszékben, fejét a háttámlán pihentette, a lábát pedig átvetette a karfa felett, kényelembe helyezte magát, míg
eltűnődött a Horcrux rejtélyén.

Ez az egész meglehetősen zavaró volt. Dumbledore azt hitte, hogy Voldemort senkiről nem tudott, akinek tudomása van a
Horcruxairól. Mégis, Regulus valahogy felfedezte a titkot. Azonban tekintettel a hamis medálra, Voldemort valószínűleg még mindig
nem fedezte fel, hogy Regulus, vagy bárki más rájött. Harry nem hitte, hogy Dumbledore tudott volna arról, hogy valaki is tudomást
szerzett volna a Horcruxok létezéséről.

145
Harry elméje vadul kavargott, miközben megpróbált rájönni, hogy ki mit tudhatott. Szórakozottan dörzsölgette a homlokát, miközben
próbálta szétválogatni az igazán fontos dolgokat. Ő maga tudott róla, míg Voldemort azt hitte, hogy senki nem tudja. Valószínűleg
Regulus volt az egyetlen, aki elvehette a Horcruxot, így nincs senki, aki megmondhatná, hol lehet most az a dolog.

Csalódottan felsóhajtott. Lehetséges lenne, hogy Regulus megtalált egy másikat is? Abból, amit Narcissa mondott, Regulus legalább
néhány napra eltűnt. Ez azt jelentette, hogy ilyen sokáig tartott neki megtalálni a barlangot? Volt vele valaki más, aki segített neki?
Dumbledore nem volt képes egyedül megtenni. És hogy az ördögbe gondolták, hogy ő megtalálja a medált? Akárhol lehet.

Hirtelen Draco feje jelent meg a szék támlája fölött, ami kizökkentette őt az álmodozásából.

– Jól vagy? – kérdezte Draco.

Harry lassan felpislogott rá.

– Aha, jól vagyok – mormolta. – Miért ne lennék?

Draco tekintete aggodalmat mutatott, de szája szórakozott mosolyra húzódott.

– Mert úgy tűnt, hogy az elmúlt óra folyamán fájdalmas folyamat volt számodra a gondolkodás – mondta.

– Az utolsó órában? – ismételte Harry zavartan.

Draco összevonta a szemöldökét.

– Igen, belemerültél a gondolataidba, mióta anyával befejezted a Regulusról szóló beszélgetést – magyarázta.

– Sok gondolkodnivalót adott nekem – mondta védekezően Harry.

Úgy tűnt, hogy Draco ki akarja faggatni Harryt, de végül mégsem tette. Ehelyett inkább rámutatott, hogy indulniuk kellene, ha
találkozni akarnak Blaise-zel. Minden teketória nélkül Harry ölébe ejtette a cipőjét és utasította őt, hogy igyekezzen.

Harry a szekrényre nézett, aztán vissza Dracóra.

– Hol vannak a ruháim? – kérdezte, hiszen még mindig az előző éjszakai pizsamáját viselte.

– A felső fiókokban – felelte Draco óvatosan. – Anya és Victoria osztoznak az egyik szekrényen, mi pedig a másikon.

Harry egy pillanatra lehunyta a szemét, de bólintott. Gyorsan összeszedte a ruháit, és kiment a fürdőszobába, hogy átöltözzön.

146
 Tizenötödik fejezet

A láthatatlanná tévő köpönyeg rejtekében Harry elhoppanálta magát és Dracót arra a viszonylag biztonságos helyre, amit felderített,
amikor legutóbb találkozott a parkban Blaise-zel. Korábban is elég rossz volt átmenni a Foltozott Üstön; most különösen nem akarta
mindezt végigcsinálni Dracóval.

Harry kicsúszott a köpeny alól, és gondtalanul ballagott ugyanahhoz a padhoz, majd nekitámaszkodott. Úgy tett, mintha nemtörődöm
lenne, de figyelmesen tanulmányozta a környezetét. Nem sokkal később megpillantotta a közeledő Blaise-t.

– Potter – köszöntötte őt Blaise egy bólintással. – Látom, megkaptad a levelemet.

Harry önelégülten rávigyorgott.

– Gyengülsz, Zambini, hiszen kijelented a nyilvánvalót – mondta.

Úgy tűnt, Blaise egy pillanatra meghökkent, de aztán elmosolyodott.

– A tény, hogy hajlandó vagyok önszántamból szóba állni veled, kibillentett az egyensúlyomból – vágott vissza.

– Hát az lehet – mondta egyetértően Harry, és kuncogott hozzá. – Szóval, miért akartál találkozni velem? – kérdezte kijózanodva,
miközben a lényegre tért.

Blaise arckifejezése azonnal megkeményedett és komollyá vált.

– Hoztam neked némi információt, és nem mertem megkockáztatni, hogy elfogják. – Gyanakodva mérte fel a környezetüket. – Nem
hiszem, hogy bárki követett volna, de talán a biztonság kedvéért máshová kellene mennünk.

– Megbízol bennem eléggé ahhoz, hogy hoppanáljak veled? – kérdezte Harry. Szeme összeszűkült, és tekintete a környéket pásztázta.

– Nem, de valószínűleg jó ötlet lenne – felelte Blaise grimaszolva.

Harry hálás volt azért, mert Draco ragaszkodott ahhoz, hogy egyeztessenek egy másik találkahelyet, ahol ő maga is ténylegesen
beszélhetne Blaise-zel. Így hát tudni fogja, hogy hová kell utánuk mennie. Harry a hoppanálás előtt egy félreeső területre vezette Blaise-
t.

A Szellemszállás mögé érkeztek, mire Blaise ismét grimaszolni kezdett, amikor felismerte, hol vannak. Harry elvigyorodott. Ő és Draco
jó néhány helyszínt végigvettek, mielőtt elindultak volna, de Harry győzött.

– Miért itt? – kérdezte Blaise ingerülten.

– Mert ide nem jön fel senki – felelte Harry, és közömbösen vállat vont. – Különösen azért, mert pillanatnyilag nincsenek itt a diákok.
– Ennek ellenére külön védelemként elhelyezett egy csendbűbájt a terület körül. Sokkal biztonságosabbnak érezte magát a mugli
London névtelenségében, mint itt.

Blaise tétován bólintott, és az öreg kunyhóra vetett óvatos pillantása ellenére belenyugodott a helyszínbe.

– Szóval, miért követett volna téged valaki? – érdeklődött Harry, amivel ismét elnyerte Blaise teljes figyelmét.

– Nem hiszem, hogy követtek – mondta Blaise –, de manapság nehéz megbízni bárkiben is. Valamit el kell mondanom neked, viszont
nem akarom, hogy elmondd a Minisztériumnak, vagy bárkinek. Neked is csak azért szólok, mert úgy gondolom, nem árt, ha vigyázol
magadra.

– Azt nem ígérhetem, hogy nem mondom el senkinek – felelte Harry –, de azt igen, hogy nem szólok a Minisztériumnak.

Blaise dühösen nézett rá, de látszólag így is elfogadta.

– Piton ma reggel nálam járt – vágott bele hirtelen.

– Miért? – kérdezte élesen Harry, annak ellenére, hogy már tudta a választ. Az ilyen fajta beszélgetések rettenetesen furcsák voltak. A
legkevésbé sem lepődött meg, amikor Blaise tájékoztatta őt, hogy Piton finoman tudakozódott Draco után.

– Miután Draco és az édesanyja is eltűnt, szerintem valamiféle tisztességtelen játék folyhat a halálfalók között – mondta Blaise.

147
Harry gúnyosan nézett rá.

– És aggódsz szegény Malfoyért – jegyezte meg csúfondárosan.

– Nem mintha téged érdekelne, de akár halott is lehet, Potter – csattant fel dühösen Blaise.

– És mi a szarért érdekelne ez engem? – firtatta Harry.

– Mert úgy gondolom, tudnod kell, hogy a helyzet most eléggé ingatag a halálfalók között – köpte ki Blaise. – A Sötét Nagyúr rendkívül
dühös lesz, amikor rájön, hogy Malfoyék eltűntek. Ki tudja, mit fog tenni, de az valószínűleg nagyszabású lesz, és úgy véltem, hogy
figyelmeztetni kellene téged.

– Szerinted Voldemort most meg akar majd jelölni téged? – kérdezte élesen Harry.

Blaise boldogtalanul vállat vont.

– Fogalmam sincs – motyogta.

– Egy darabig még nem akar majd megjelölni – szólalt meg Draco csendesen, miközben hirtelen megjelent mellettük.

Harry nem tudta megakadályozni, hogy felnevessen, amikor Blaise hátraugrott és majdnem fenékre esett. Egy dühös tekintetet zsebelt
be Dracótól a reakciójáért, és tényleg meg is próbálta lenyugtatni magát, de meglehetősen viccesnek találta a helyzetet. Azonban rögvest
kijózanodott, amikor Blaise elővette a pálcáját.

Blaise dermedten bámulta kettejüket, és láthatóan nem tudta eldönteni, kire irányítsa a pálcája hegyét.

– Mi a fasz folyik itt? – vicsorogta.

– Tedd el a pálcádat – szólt rá határozottan Harry. – Draco csak beszélni akar veled.

Blaise tekintete vadul járt Harry és Draco között, akik még mindig egészen közel álltak egymáshoz. Draco gyorsan beszélni kezdett,
eleget magyarázva meg a helyzetből ahhoz, hogy Blaise végül ellazuljon és eltegye a pálcáját. Mindazonáltal, ahogy Draco tovább
beszélt, úgy kezdett egyre döbbentebbnek látszani.

Harry otthagyta őket az árnyékban álldogálva, és néhány lábnyira onnan leült egy kiszáradt fatönkre. Csak fél füllel hallgatta a
beszélgetésüket, mivel már tudott mindenről, amit Draco Blaise-nek mesélt. Draco egyáltalán nem említette meg Victoriát, de
egyébként tökéletesen világossá tette, hogy ő és az édesanyja megváltoztatták álláspontjukat.

Harry felsóhajtott. Megmagyarázhatatlan módon rossz hangulatba került, annak ellenére, hogy minden nagyon jól ment. Szórakozottan
rugdosott egy nagy követ, miközben gondolatai abba az irányba kanyarodtak, amit Blaise mondott Voldemortról.

Nem gondolt sokat arra, hogyan fog reagálni Voldemort. Nem volt meggyőződve arról, hogy ez igazán sokat számítana. Természetesen
így vagy úgy hatással lesz rá a Malfoyok eltűnése, de ha nem ezért, akkor egyszerűen valami másért dühöngene. Nem volt biztos benne,
hogy annak a rohadéknak egyáltalán szüksége van valamiféle okra, hogy pusztítást okozzon a világban.

Sokkal érdekesebbnek találta, hogy Blaise szerint az eltűnésük valamiféle alattomos játszmára utalt a halálfalók körében. Ez
valószínűleg azt jelenti, hogy Draco és Narcissa sokkal inkább biztonságban vannak vele, mint gondolta volna. A varázsvilág
legnagyobb része nem is tudja, hogy eltűntek, a halálfalók pedig egymást figyelik gyanakvóan.

Blaise-nek azonban igaza volt, valami történni fog, és inkább előbb, mint utóbb. Harry erősebben rugdosta a sziklát. A valódi kérdés az,
hogy kap-e majd elegendő figyelmeztetést arról a valamiről, amit Voldemort tervezett.

– Mi a problémája? – kérdezte Blaise.

– Valószínűleg már megint gondolkodik – vágta rá elkeseredetten Draco.

Harrynek eljutottak a tudatáig a szavaik, mire mogorván pillantott rájuk.

– Mit csinálsz? Gonosz összeesküvéseket tervezgetsz a Sötét Nagyúr ellen? – firtatta Blaise rosszindulatúan.

– Valami olyasmi – motyogta Harry sötéten.

– Hagyd őt békén, Blaise – szólt közbe Draco figyelmeztetően, mire Harry és Blaise is meglepetten pillantottak rá.

Draco figyelmen kívül hagyta a döbbenetüket, és Blaise-hez beszélt.

– Szükségünk van rá – állította gőgösen. – Ha sértegeted őt, az valószínűleg nem fogja arra ösztönözni, hogy segítsen nekünk.

148
Harry nyíltan bámulta őt. Ez rendkívül mulatságos volt Dracótól, aki rendszeres alapossággal sértegette őt. Ámbár el kellett ismernie,
hogy ezt manapság barátságosan tette, de azért mégis.

– Csukd be a szádat, Potter! – csattant fel Draco ingerülten.

Harry hallható kattanással összezárta a száját, csakhogy ismét kinyissa, és kérdőre vonja Dracót a sértegetősdiről.

– Te egyfolytában cseszegetsz engem – jegyezte meg hitetlenkedve.

– Nem így van – jelentette ki Draco –, én egyszerűen csak megállapításokat teszek.

– Megállapításokat, egy francokat – vágott vissza Harry szárazon. – Ki volt az, aki oda-vissza megátkozott, mert ezt a helyet
választottam az alternatív helyszínként? – kérdezte élesen, miközben a kidőlt-bedőlt kunyhóra mutatott.

– Nos, nem az én hibám, hogy te egy hülye barom vagy, és kísértetjárta helyszínt választasz – dobta vissza a labdát Draco.

– Csak azért vagy feldúlt, mert végül rájöttél, hogyan csaptalak be téged akkor régen – mondta Harry, önelégülten mosolyogva.

– Honnan tudhattam volna, hogy évek óta van egy szaros láthatatlanná tévő köpönyeged? – kérdezte Draco ingerülten.

– Ha nem lettél volna akkora segg aznap a barátaimmal, akkor sosem dobáltalak volna sárral – vágott vissza Harry. Elgondolkodva
dobolt az állán. – Talán mégis megtettem volna – ismerte be. – Jó móka volt.

– Azt hittem, már megegyeztünk, hogy nem hánytorgatjuk fel a kérdést – nézett rá átható pillantással Draco.

– Te mondtad azt, hogy már nem bölcs sértegetni engem – somolygott édesen Harry. – Én sosem mondtam ilyesmit.

Draco mogorván nézett rá.

– Nem úgy gondoltam, hogy soha többé nem foglak sértegetni – csattant fel. – Merlin, utállak, Potter!

– Oh, te mondod a legszebb dolgokat, Malfoy – gügyögte Harry, s közben nevetni kezdett.

Draco élvezettel, önelégülten vigyorgott, aztán végül észrevették Blaise-t, aki hitetlenkedve bámulta őket.

– Tudjátok – kezdte lassan Blaise –, nem terveztem, hogy bárkinek is beszélnék erről a találkozóról, de nem hiszem, hogy számítana, ha
mégis megtenném. Soha senki nem hinne nekem.

Harry és Draco összenéztek.

– Khm… valószínűleg igazad van – értett egyet vele Harry. – Néha még nekem is gondot okoz, hogy elhiggyem.

A beszélgetés ezután sokkal vidámabb témákra terelődött, ahogy Draco és Blaise elmesélték egymásnak az élményeiket. Úgy látszott,
Draco még nem állt készen a távozásra, ezért Harry egyszerűen csak hallgatta őket. Nem igazán sietett, hogy ismét a szűk szobájában
üldögéljen, sokkal szórakoztatóbb volt kihallgatni a mardekáros pletykákat.

Füle érdeklődve radarozott, amikor a titokzatos Daphne Greengrass került szóba. Alig emlékezett a csendes lányra. Rendkívül
meglepődött, amikor megtudta, hogy Blaise együtt járt vele, de aztán szakítottak, mert a lány állítólag túl unalmas volt.

– Pansy izgalmas változás volna a számodra – ugratta őt Draco.

Blaise undorodva grimaszolt.

– Hagyj már békén azzal rüfkével – motyogta.

– Úgy néz ki, végre megszabadulok tőle – mondta vidáman Draco. – Az átállás sok bónuszának egyike.

– Biztos vagyok benne, hogy valóban sok bónusz van – jelentette ki Blaise mindentudó hangsúllyal, mire Draco figyelmeztetően
meredt rá. Mindketten Harryre pillantottak, mire ő zavarodottan nézett vissza. Biztos volt benne, hogy valami elkerülte a figyelmét,
mivel a két fiú egészen eddig teljesen figyelmen kívül hagyta őt.

– Mi van? – firtatta kíváncsian.

– Semmi – csattant Draco, és ismét mérgesen nézett Blaise-re. – Csupán Blaise egy hülye.

– Ahogy akarod – morogta Harry. Idegesítette, hogy kihagyták. Ismét a követ kezdte rugdosni, de most már nem figyelt a mardekáros

149
pletyka többi részére, csak Dracót várta. Úgy gondolta, hogy visszatérhetne egyedül is a házba, de nem lelkesedett annak kipróbálásáért,
hogy vajon mit szólna Narcissa, ha Draco nélkül térne vissza.

A nő sokkal rendesebb volt, mint valaha is el tudta volna képzelni, de azért mégiscsak egy halálfaló volt. Harry biztos volt benne, hogy
ha szükséges, akkor igazán gonosz döggé is tudna változni. Ettől a gondolatai egyszerűen Bellatrix felé kanyarodtak. Az a nő valóban
egy szemét dög volt, egy elmebeteg, veszélyes boszorkány. És ez Harry véleménye szerint nem volt jó kombináció.

Talán békét köthet néhány mardekárossal, de ez soha nem fog bekövetkezni Bellatrixszal. Felismerte, hogy utálata a nő iránt messze
túlment minden határon, amit valaha bármelyik Malfoy iránt érzett, vagy akár még Piton iránt is, amikor a legjobban utálta őt. Már a nő
nevének puszta említése is elég volt ahhoz, hogy azonnal tűrőképessége határára jusson.

Nem tudta megmondani pontosan, hogy mi tette különbözővé a nőt. Piton megölte Dumbledore-t, Bellatrix pedig Siriust. Valahogy
azonban mégis együtt tudott dolgozni Pitonnal, de meglehetősen biztos volt benne, hogy össze tudná kaparni a képességét ahhoz, hogy
megölje Bellatrixot. Egyszer már sikeresen használta az átkot, és nem érezte semmiféle akadályát annak, hogy megölje őt, ha alkalom
adódna rá.

Ahogy ott ült és gondolkodott, rájött, hogy Piton tudott ölni, ha kellett, de nem élvezte. Bellatrix viszont kérkedett a gyilkossággal.

– Harry.

Elkeseredett dühvel ráncolta a szemöldökét gondolatai közben, de most Dracóra koncentrált.

– Mi van? – kérdezte mérgesen.

Draco aggodalmasan vonta össze a szemöldökét.

– Mire gondoltál? – kérdezte.

Harry a tenyerébe hajtotta a fejét, vállai megrogytak. Egyszerűen megrázta a fejét, jelezve, hogy nem akar erről beszélni.

– Potter, korábban csak ugrattalak – szólt közbe lassan Blaise –, de te tényleg összeesküvést szősz a Sötét Nagyúr ellen?

– Valakinek meg kell tennie – motyogta Harry.

– Basszus, Potter! – kiáltott fel Blaise. – Tényleg azt hiszed, hogy te magad fogod legyőzni a Sötét Nagyurat?

Harry csak annyira emelte fel a fejét, hogy a fiúra nézhessen.

– Igen, le fogom győzni őt – jelentette ki, és határozott önbizalom szőtte át a hangját. – De nem egyedül fogom megtenni. Még te is
kiveszed a részed belőle, Zambini.

Blaise hosszú másodpercekig bámulta őt kitartóan, majd Dracóra nézett.

– Ő igazi – mondta csendesen Draco.

Harry úgy gondolta, hogy furcsa dolgot mondott, de Blaise látszólag megértette, mert lassan bólintott elfogadása jeléül. Harry nem
örült, amikor Draco távolabb húzta tőle Blaise-t, és meglehetősen sürgetően kezdett a fülébe suttogni.

Eléggé biztos volt benne, hogy nem kell végignéznie a csókolózásukat, legalábbis, ha Blaise egy sokkal izgalmasabb lányt keres
randizásra. Úgy gondolta, hogy elég nehéz feladat lányokat találni, akikkel randizni lehet, és azon kezdett töprengeni, vajon Draco
hogyan tervezi, hogy fiúkat talál magának, akik hajlandóak vele együtt járni, különösen úgy, hogy nála bujkál. Dracónak várnia kell –
gondolta hatalmas elégedettséggel.

Nem volt ideje, hogy elidőzzön ezeken a gondolatokon, mivel Draco hirtelen kijelentette, hogy itt az ideje a távozásnak. Harry nagyon
is készen állt arra, hogy visszatérjen Dursleyékhez.

Kínosnak érezte, hogy amikor visszatértek a szobájába, akkor Narcissa mindkettőjük körül aggódóan kezdett sürgölődni. Mivel
semmiképpen nem tudott elmenni mellette, hacsak nem mászik át a bútorokon, ezért követte Draco példáját, és megnyugtatásul puszit
nyomott a nő arcára. Ez működött, és Narcissa megengedte, hogy továbbmenjen.

Harry valahogy átvészelte az este többi részét, azonban meglehetősen zavarodottnak érezte magát. Sokkal könnyebbnek bizonyult,
amikor egyszerűen elkerülte a gondolkodást, de megmagyarázhatatlan idegességet érzett, amikor eljött az ideje, hogy ismét
lefeküdjenek. Késő volt már, Dursleyék régen az ágyukban voltak. A csendbűbáj megfontolt alkalmazásával mindannyian használták a
mosdót, és előkészültek a lefekvésre. Nem tett megjegyzést, amikor Draco mindkettejüknek pizsamát vett elő, és gyorsan átöltöztek,
amíg Narcissa a fürdőben tartózkodott.

Egyáltalán nem segített rajta, hogy Draco – rá nem jellemző módon – nagyon is csendes volt. A szőke egyszerűen bemászott az ágyba
és a fal felé fordult, mint ahogy az előző éjszakán is tette. Harry is lefeküdt, és a hátára fordult. Ha a jobb oldalára fordult volna, akkor

150
Draco hátát bámulhatta volna, ha azonban a bal oldalára, akkor viszont Narcissát nézhette volna a szoba másik oldalán. A háton fekvés
tűnt hát a legbiztonságosabbnak.

Nem értette, hogy miért érez sokkal nagyobb feszültséget, mint az előző este. Végül eldöntötte, hogy ez azért lehet, mert tegnap este
válságot kellett megoldania, és mint ilyennel, elég jól boldogult. Az olyasvalami volt, amivel tudott foglalkozni. Ma este viszont nem
tudta, hogy mire számíthat.

Legalább Draco nem látszott sírni. Ugyan borzasztóan érezte magát a gondolattól, de majdnem szerette volna, ha mégiscsak sír, hiszen
akkor tudná, hogy mit tegyen – egyszerűen tarthatná őt és csitítgathatná, amíg el nem alszik.

Végül elaludt.

*****

Másnap reggel Harry egyedül ébredt az ágyában. Legalábbis egyedül volt, míg Draco le nem huppant az ágyra, és fesztelenül le nem
tette Victoriát Harry mellkasára.

– Itt az ideje reggelizni – jelentette ki Draco önelégülten vigyorogva.

Harry homályos tekintettel, dühösen bámult rá, és azon töprengett, hogyan lehet a másik ennyire szemtelenül vidám. Dracónak nem
kellene ennyire jókedvűnek lennie, különösen nem kora reggel. Victoria is követelőzött a maga módján, ezért Harry kelletlenül felkelt,
hogy belevágjon az új napba.

A reggel tényleg meglehetősen békésen telt, és Harry ismét Victoriával pakolgatta a fényesen színes kockákat, amikor Winky jelent meg
a szobában. Nyugtalannak tűnt.

– Mi a gond, Winky? – kérdezte Harry, s közben szemöldökét aggodalmasan vonta össze.

– Üzenetet hoztam Harry uramnak – mondta a manó, és átadott egy pergament. Harry óvatosan vette át tőle. Komolyan kezdett
belefáradni az üzenetekbe, és mivel Draco épp vele van, ezért ez már csak egyetlen másik személytől érkezhetett.

Harry morcosan nézett, miközben olvasta a feljegyzést. Lekapta pálcáját az éjjeliszekrényről, és Piroinitióval megsemmisítette az
üzenetet. Aztán bólintott Winkynek.

– Köszönöm – motyogta.

A manó idegesen bólintott, és ismét eltűnt.

– Most meg mi van? – sóhajtotta Draco.

– Dolgom van – jelentette ki Harry, ám ahogy válaszolt, hangsúlya nagyon egyértelműen megmutatta, hogy mindössze ennyit fog
mondani a dologról.

– Tudod, hogy mikor fogsz visszajönni? – kérdezte Narcissa aggódva.

– Fogalmam sincs – morogta Harry. – Foglalkoznom kell a… valamivel. Aztán még vár egy csomó bájital, amit meg kell főznöm.
Különösen azért, mert tegnap semmit nem csináltam. Megígértem Madam Pomfreynek, hogy hamarosan megkapja őket.

– A rokonaid nem tűnnek el a következő két napra? – kérdezte hirtelen Draco.

– De, azt hiszem – felelte Harry szórakozottan, máris a cipői után kutatva. Draco benyúlt Victoria kiságya alá, előkotorta őket, majd
átadta Harrynek.

– Köszi – vetette oda Harry, azon gondolkodva közben, hogyan lehet, hogy a másik fiú valahogy mindig tudta, hol vannak a dolgok.

– Nos, ha idehoznád a hozzávalókat, akkor nem tudnék segíteni neked a bájitalokkal? Dolgozhatnánk odalent a konyhában – javasolta
Draco.

Harry megállt a cipőkötés közben, és felpillantott Dracóra.

Gyorsan végiggondolta a dolgot, miközben befejezte edzőcipőjének megkötését. Idegenszerű ötlet volt számára, hogy Dursleyék
konyhájában főzzön, a teljesen felszerelt Grimmauld téri bájitallabor helyett. De jól jött volna neki a segítség, Draco pedig jó volt a
bájitaltanból. És Draco reménytelenül tenni akart valamit.

De hogyan tudná ezt leplezni Piton előtt? Mondjuk, mondhatná azt, hogy Hermione segít neki. Összevont szemöldökkel mélázott el
rajta, hogy vajon említette-e Pitonnak, hogy Hermionét tervezi segítségül hívni. És Hermione… na, azt még mindig nem tudta, hogy
mit mondhatna a lánynak. Talán csak annyit, hogy vásárolta a főzeteket.

151
Lassan felegyenesedett, és észrevette Draco reményteljes arckifejezését.

– Értékelném a segítséget – ismerte be. – Meglátom, mit tehetek, hogy ma összeszedjek mindent, amire szükségünk lesz.

– Jó – bólintott elégedetten a szőke.

Harry felállt, és pálcáját a farmerének hátsó zsebébe dugta. Narcissa egyik kezét a karjára téve leállította őt, mire Harry kérdőn tekintett
rá.

– Ez valami veszélyes? – kérdezte a nő, és hangja aggodalmasan csengett.

Harry kicsit megdöbbent, ahogy rájött, hogy a nő őszintén aggódni látszik érte, még úgy is, hogy Draco nem tart vele. Lassan megrázta
a fejét.

– Nem hiszem – felelte. Nem mondhatta biztosra, hogy nem lesz az, tekintve, hogy Piton is érintett volt a dologban. – Csak valami
olyasmi, amivel foglalkoznom kell.

Narcissa bólintott, de azért gyorsan megölelte Harryt.

– Légy óvatos – mormolta halkan a fülébe.

– Az leszek – felelte Harry zavartan, majd kisétált.

Narcissa Malfoy sokkal csendesebb volt, mint Mrs. Weasley, de Harry hirtelen rájött, hogy mindketten anyák, és mindketten törődnek
vele. Létezett valami általános kód, ami megkövetelte az anyáktól, hogy vigyázzanak az akaratos, árvaságra jutott gyerekekre? Ha igen,
akkor viszont hogyan illik a képbe Petunia néni? Esetleg valami késleltetett reakciója volt, amitől csak mostanában vált segítőkészebbé?
Vagy ez inkább csak a boszorkányok kódja volt, és nem a mugliké? Kirázta fejéből a gondolatot, hogy Narcissa vagy Petunia néni
törődik vele – épp ők! – és a hoppanálási pontra sietett. Piton nem fogja értékelni, ha várnia kell rá.

*****

Nem lepődött meg, amikor látta, hogy Piton abban a másodpercben dühösen mered rá, amikor belépett a bájitallaborba.

– Miért nem voltál már itt, Potter? – kérdezte Piton gúnyosan. – Dolgod van, amit el kell végezned.

– Tudom, hogy dolgom van – csattant fel Harry.

– Nincs időm a lustaságodra – jegyezte meg Piton jegesen.

– Nem vagyok lusta! – vágta rá Harry hevesen. – Csak éppen nem tudok mindent egyszerre megcsinálni. Most már napok óta teszem
az egyik dolgot a másik után.

Piton élesen nézett rá.

– Ah, igen, szeretnéd megmagyarázni a múltkori hirtelen vészhelyzetet? – kérdezte összeszűkült szemmel.

– Beszereztem Scrimgeourt púpnak a hátamra – kiáltotta Harry, s átugrotta azt a részt, amikor Dracóval és Narcissával találkozott,
helyette inkább a múltkori éjszaka második eseményét mesélte el Pitonnak.

– Miért? – követelte Piton.

– Az a hülye fel akar használni, mert én vagyok a kibaszott Kiválasztott – jelentette ki Harry keserűen. – Karácsony óta próbálkozik
már, hogy megkaparintson, hogy én legyek a fény oldalának nagy jelképe, és azt akarja, hogy támogassam a Minisztériumot.

– És nem ragadtad meg a még nagyobb nyilvánosságra való lehetőséget? – gúnyolódott Piton rosszindulatúan.

– Nem – morogta Harry, és rendkívül keserűnek hangzott. – De ez alkalommal a szemétláda megpróbált megzsarolni engem.

Piton szeme a meglepetéstől elkerekedett.

– Megpróbált zsarolni?

Harry hirtelen elvigyorodott.

– Igen, de nem úgy sikerült, ahogy eltervezte – jelentette ki elégedetten. – Megpróbálta felhasználni ellenem Victoriát. Ehelyett most a
kezemben vannak a dokumentumok, amelyekben megkaptam a teljes felügyeleti jogot, Stan Shunpike-ot és a többi embert, akiket
hamis vádakkal tartanak fogva, szabadon engedik, és a Minisztérium végre átfésüli az alkalmazottait.

152
– És Scrimgeour mindebbe belement? – érdeklődött Piton hitetlenkedve.

– Igen – felelte önelégülten Harry. – És nekem mindössze csak annyit kell tennem, hogy megjelentetek egy másik hülye cikket, mint
ahogy azt ötödikben tettem. Hermione és Ginny írnak valami reményteljes üzenetet a nevemben a nyilvánosságnak, Luna és az apja
pedig kiadják.

– És miről fog szólni a cikk? – kérdezte Piton gyanakvóan.

– Oh, semmi lényegesről – legyintett Harry elutasítóan. – És a végső szó az enyém, mielőtt nyilvánosságra kerül. – Összevonta a
szemöldökét, amikor visszaemlékezett a Ronnal folytatott vitájára. – Tulajdonképpen erről már veszekedtem egy sort, mert Ron úgy
gondolja, hogy bolond vagyok, mert nem voltam hajlandó megengedni, hogy beletegyék, hogyan akarok bosszút állni maga és Malfoy
ellen a történtekért.

– Biztos vagyok benne, hogy a nyilvánosság szeretne arról hallani, hogy a Kiválasztottuk hogyan tervezi megtámadni a halálfalókat, akik
felelősek a Roxfort elleni támadásért és Albus Dumbledore haláláért – mondta feszülten Piton. – Scrimgeour egészen biztosan erre
számít tőled.

– Rohadtul nem érdekel, hogy mire számít Scrimgeour! – vágott vissza Harry. – Azt akarja, hogy fellendítsem a közhangulatot, reményt
keltsek, és én pontosan ezt is fogom tenni. De a saját módszeremmel, nem az övével.

Piton alaposan szemrevételezte a fiút, és Harry megragadta az alkalmat, hogy ő is alaposan megfigyelje Pitont. A férfi nem nézett ki
valami jól.

– Minden rendben van, uram? – kérdezte Harry. Nem vette észre, mennyi aggodalom tükröződik a hangjából.

Piton szeme ismét összeszűkült, és dühösen megvillant.

– Nem, nincs minden rendben – köpte a férfi.

– Mi a baj? – kérdezte Harry gyorsan.

– Semmi, ami téged érintene – válaszolta Piton.

Harry meglepetten pislogott. Őszintén szólva arra számított, hogy a férfi mesél neki Malfoyék eltűnéséről.

– Akkor meg mi a gond? – kérdezte.

– A következő néhány napban elérhetetlen leszek – jegyezte meg Piton kurtán.

Harry biztos volt benne, hogy Piton a Malfoyokat fogja keresni. Beharapta az ajkát, miközben azon töprengett, vajon el kellene-e
mondania a férfinek, amit tud. Tudta, hogy Dracót elborzasztaná, ha ő mesélne a professzornak, de hát Draco nem tudja, hogy Piton
kém. Harry még mindig nem volt biztos abban, hogyan fog reagálni Piton, tekintetbe véve, hogy Harrynek nem volt bizonyítéka a
Malfoyok hűségéről. Részéről még mindig maradt elég kételkedni való ahhoz, hogy pillanatnyilag tartsa a száját.

Piton megvetően nézte őt.

– Egyedül kell majd boldogulnod a bájitalokkal, de nem hagylak itt téged utasítások nélkül –mondta sötéten.

Harry dühösen nézett a férfire, de nem szólalt meg. Hálás volt, amikor Piton másfajta aggodalomként értelmezte a csöndjét.

– Talán Miss Granger képes lesz segíteni neked a megfőzésükben – folytatta Piton. – Merlin tudja, mennyire szükséged van rá.

Harry orrcimpája megremegett, de még mindig visszafogta magát. Tulajdonképpen ez az egész az ő hasznára vált, így hát elhatározta,
hogy nem fogja bekapni a horgot.

– Természetesen tudod, ugye, hogy valahol máshol kell majd főznöd, ha azt akarod, hogy segítsen valaki? – kérdezte Piton jegesen, és
komoran figyelte Harryt. – Ez a lakhely Fidelius bűbáj alatt áll, és Dumbledore engem tett meg titokgazdának.

Harry döbbenten nézte őt, haragja rögtön elpárolgott. Úgy tűnt, Piton határozottan elégedett volt a reakciójával.

– Figyelmeztettelek, hogy nem hagyom, hogy egyetlen kis barátodat is idehozd – jegyezte meg a férfi csúfondárosan.

Valójában Harry nem igazán aggódott, de ha Piton ezt akarja hinni, akkor Harry meghagyja ebben a hitében. Nyugtalanul jött rá
azonban, hogy muszáj lesz a professzornak beszélnie a Malfoyokról, mielőtt egyáltalán lehetősége lenne őket idehozni. Semmiféle más
lehetséges módja nincs a dolognak. Hirtelen felismerte, hogy tudat alatt arra számított, hogy elkerülheti a közvetlen konfrontációt.

– Mi van Victoriával? – kérdezte Harry még mindig kábultan.

153
– A védővarázslatokat úgy állítottam be, hogy őt beengedjék – ismerte be Piton kelletlenül.

– Köszönöm – mondta Harry, s közben megkönnyebbült, hogy legalább a kislányt elhozhatja már a Grimmauld térre.

– A szobák azonban még nem teljesen felelnek meg egy kisgyereknek – mondta komolyan Piton. – Először meg kellene engedned a
házimanódnak, hogy a területet elfogadhatóvá varázsolja.

– Igen, uram – bólintott Harry, aki még mindig kicsit kábultnak érezte magát. Mit fog vajon csinálni Dracóval és Narcissával?

A fogait csikorgatva viselte el Piton maró sértéseit, ahogy a férfi átfutott a bájitalok maradéka fölött, amiket Harrynek kellett megfőznie
Madam Pomfrey részére. Hálás volt, hogy Piton mindegyik bájitalt bejelölte a könyvében, a hozzájuk írt megfelelő külön
feljegyzésekkel egyetemben.

Harry megkapta a listát arról, hogy mely hozzávalókkal rendelkeznek, és melyeket kell még beszereznie. Azokhoz is speciális
megjegyzések tartoztak. Mit kell ellenőrizni, hogy megfelelő állagú, szagú, kinézetű tételt válasszon. Harry fájlalta a tényt, hogy
valójában soha nem értett a bájitalokhoz. Viszont tudta követni az utasításokat.

És most az egyszer Piton utasításai tökéletesen alaposak voltak. Nyilvánvalóan nem bízott semmit Harry pontatlan feltevéseire, ha
bájitalokról volt szó.

Mindent egybevéve, Harry teljesen megsemmisülten maradt ott, s közben azon töprengett, miért gondolta valaha is úgy, hogy képes
megbirkózni ezzel az egésszel. Miután átnézte az alapos jegyzeteket, már emlékezett, hogy miért. Piton tudta, hogy mit csinált, még
akkor is, ha ő viszont nem.

Nagyot sóhajtott, majd átnézte az összes feljegyzést, amit Piton hagyott ott neki. Gondosan át kell majd írnia mindegyiket egy üres
pergamenre, mert Draco egész biztosan felismerné a professzor kézírását. Emiatt viszont Harrynek is esélye lesz tanulmányozni őket,
hogy legalább valami halvány fogalma legyen arról, mit kell csinálnia.

– Winky! – kiáltott. Még mindig kicsit furcsán érezte magát, minden alkalommal, amikor hívta a manót, de különösen akkor, amikor
nem volt semmiféle vészhelyzetben.

A manó szinte azonnal megjelent.

– Igen, Harry uram?

– Tudnál hozni néhány üres pergament, pennát és tintát? – kérdezte Harry. – Hm. Nem vagyok benne biztos, hogy nekem van-e, de
talán Dracónak igen.

Winky kicsivel később megérkezett azokkal a dolgokkal, amelyeket Harry kért, meg egy üzenettel Dracótól, amiben a szőke kijelentette,
hogy Harry egy szétszórt hülyegyerek.

Harry elvigyorodott, megköszönte Winkynek a segítséget, és elküldte őt, hogy vigyen Malfoyéknak ebédet. Szórakozottan elrágcsált egy
szendvicset hasábburgonyával, s közben elkezdett gondosan lemásolni mindent, amire szüksége volt.

A következő bejegyzés a tennivalók listáján egy kiruccanás volt az Abszol úti patikába. Az nem igazán a kedvenc üzlete volt, de most
kicsit jobban aggasztotta az, hogy ez alkalommal tényleg egyedül kell odamennie.

Összevonta a szemöldökét, és megpróbált rájönni, hogy van-e bármilyen más lehetősége. Az Abszol út mostanában nem volt a
legbiztonságosabb hely. De olyasvalaki sem akadt, akit magával vihetett volna. Nem kérhette meg rá Hermionét, mert akkor a lány
számtalan kérdést tett volna fel, azután azon gondolkodott volna, vajon miért nem tőle kért segítséget a bájitalfőzéshez.

Draco lett volna a kézenfekvő választás, de Draco sem mehetett az Abszol útra. És a leghatározottabban nem mutatkozhatott sehol
Harry Potterrel. Harry megremegett, amikor ez a rémálom eszébe jutott. De ha esetleg nem látnák Harry Potterrel…

Harry összecsomagolta a hozzávalókat és a jegyzeteit, majd visszahoppanált Dursleyékhez.

*****

Úgy tűnt, Draco egyenesen izgatott lett, amikor Harry visszatért és leejtette a bájital hozzávalókkal teli dobozt az ágyára… az ágyukra.
Harry enyhén undorodó pillantással jutalmazta, ahogy Draco máris belevetette magát a dobozba.

– Biztos, hogy nem egészséges, hogy ennyire odavagy a bájitalokért – jelentette ki Harry.

– Ez neked túlságosan is magas – felelte Draco szórakozottan, hiszen épp megtalálta és átfutotta Harry feljegyzéseit.

Harry összevonta a szemöldökét, de engedékeny szórakozottsággal nézte őt. Határozottan ő volt a legmegfelelőbb ember, aki
segíthetett neki a bájitalok főzésében. Narcissára pillantott, aki meleg mosollyal nézte kettejüket.

154
– Minden jól ment? – kérdezte a nő.

Harry vállat vont.

– Elég jól, de most muszáj az Abszol útra mennem, hogy beszerezzem a többi hozzávalót – felelte.

Narcissa tekintete azonnal megtelt aggodalommal, és hirtelen Draco figyelme is visszairányult Harryre.

– Egyedül mész? – kérdezte éles hangon a szőke fiú.

Harry ismét vállat vont.

– Nem vagyok biztos benne, hogy van más választásom – felelte, de számítóan nézte Dracót.

– Bizonyára legalább a barátaid veled mennek – szólt közbe Narcissa. – Mostanában nem biztonságos az Abszol út.

Harry bólintott válaszul a kijelentésre, de még mindig a másik fiút nézte, aki láthatóan ráébredt végre, mit is akar Harry.

Harry röviden Narcissára pillantott.

– A barátaim azt hiszik, hogy csak a legegyszerűbb bájitalokat főzöm meg, a többit pedig megveszem – mondta. – Túl sok kérdést
vetne fel, ha magammal vinném őket vásárolni.

– Nehéz minőségi bájitalokat találni – mormolta Narcissa a szemöldökét ráncolva.

– Tudom – bólintott Harry. – De a barátaim azt is tudják, hogy vannak furcsa kapcsolataim.

Hallotta, ahogy Narcissa élesen beszívta a levegőt, ezért teljes figyelmével felé fordult.

– Néhány nappal ezelőtt itt járt Scrimgeour – magyarázta. – A barátaim tudják ezt, és úgy gondolom, hogy félre tudom őket vezetni
ebben az irányban. Sosem beszélnek vele, úgyhogy nem tudják, honnan teszek szert a főzetekre.

Narcissa bólintott, és Harry látta rajta, hogy meg is könnyebbült. Ez a közjáték egyszerűen csak megerősítette, hogy még mindig létezik
közöttük a bizalmatlanság fullánkja, bár mindannyian keményen próbálkoztak. Harry visszafordult Dracóhoz.

– Nagyon jól jönne, ha valaki ügyelne rád – jegyezte meg csak úgy mellékesen Draco.

Harry rávigyorgott.

– Igen, jól jönne – helyeselt. – Különösen olyasvalaki, aki tudja, mi az ördögről beszélnek, amikor a bájital hozzávalók megvásárlására
kerül a sor.

– Hol van a köpenyed? – kérdezte Draco, és visszavigyorgott rá.

Narcissa gyanakvóan figyelte őket.

– Ugye nem fontolgatod, hogy vele mész? – kérdezte a fiától.

– De igen – felelte egyszerűen Draco.

– Draco, ez veszélyes… – elhallgatott, és tekintetét ide-oda jártatta a két fiú között. – Mindkettőtök számára veszélyes – sóhajtott.

– Szerintem nyugodtan felrakhatsz minket a „Legkeresettebb személyek” listájának tetejére, a háború bármely oldalán állók között –
értett egyet vele Harry derűsen. – Attól tartok azonban, hogy nem Draco lenne a legtetején – tette hozzá sajnálkozó gúnyolódással.

Draco bosszankodva kuncogott, ahogy Harryt bámulta. Narcissa viszont dühös szemrehányással nézte Harryt.

– Jaj, ne már! – mondta Harry. – Bizonyos szempontból van abban valami vicces, hogy a halálfaló Malfoy és Harry Potter együtt
vásárolnak. – Elgondolkodva billentette félre a fejét. – Fogadni mernék, hogy valahol rengeteg viccet lehetne ebből kihozni. Azon
gondolkodom, vajon Fred és George előállnának-e néhánnyal – merengett.

– Harry, neked nagyon beteges humorérzéked van – jegyezte meg Draco vontatottan, de szája megvonaglott az elfojtott élvezettől.

Harry közönyösen vállat vont.

– Vagy meglátom a humort mindenben, vagy megbolondulok. Én inkább nevetni szeretnék – jelentette ki.

155
Elgondolkozva rágcsálta a szája szélét.

– Tulajdonképpen elképzelhető, hogy találok megfelelő kíséretet – mondta, s közben Fredre és George-ra gondolt.

– Kicsodát? – követelte Draco.

– Korábban nem gondoltam rájuk, de Fred és George velem jöhetnének – ismerte be Harry. – Tudják, hogyan kell titkot tartani – tette
hozzá, amikor Draco dühös hitetlenséggel nézett rá.

– Egyenesen a többiekhez szaladnának – gúnyolódott Draco. – Ők Weasleyk – jegyezte meg undorodva.

Harry dühösen nézett rá, de nem vonta felelősségre a Weasleyéket illető hangsúlyáért.

– Nem fogom elárulni a bizalmadat, de ha akarnék, akkor mesélhetnék rólad Frednek és George-nak, és mégis befognák a szájukat –
jelentette ki hidegen.

Draco összehúzta a szemét.

– Nem tennék. Három testvérük sebesüléséért is felelős vagyok.

– Nem a te kedvedért tartanák a szájukat – vágott vissza Harry. – Az enyémért hallgatnának.

Ettől aztán Draco megállt.

– Miért ne mondanának semmit? – kérdezte, s ezzel kissé elmozdította a beszélgetés irányát.

Ez egy jó kérdés volt, jött rá Harry, és egy pillanatra elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna. Ron és Hermione sosem tartanának
magukban semmi olyasmit, mint Draco Malfoy rejtekhelye, de tudta, hogy az ikrek viszont igen. A kérdés az, hogy miért.

– Fredben és George-ban nincs meg ugyanaz a fajta tisztelet a hatóság iránt, mint a többiekben – felelte aztán lassan. – Nem igazán
gondolják úgy, hogy a háború játék, de azért úgy kezelik. Megbíznak bennem és tisztelnek, azt hiszem – folytatta a gondolataiba
merülten. – Mintha én lennék… – Elcsuklott a hangja, próbálta kitalálni, hogy ki is ő.

– A mesterjátékos? – vetette közbe Draco fanyarul, követve Harry gondolatmenetét.

Harry vállat vont.

– Lehet, hogy ez a meghatározás megteszi – mondta egyetértően. – Nem úgy játszanak, ahogy mások elvárnák tőlük, de engem tartanak
a mesterjátékosnak. Biztos vagyok benne, hogy viccesnek találnák a helyzetet. – Féloldalas mosolyt villantott fel. – Szerintem még
büszkék is lennének rám.

– Büszkék lennének rád, mert elrejtettél engem – jelentette ki kereken Draco.

– Aha – bólintott Harry, és a mosolya kiszélesedett. – Megtartanák a titkaimat, de valószínűleg azzal a feltétellel, hogy ott lehessenek, és
lássák, amikor mindenki más rájön a dologra. Csak azért, hogy előre elkészíthessék az extra adag pattogatott kukoricát az eseményre.

– Én egy halálfaló vagyok – mondta Draco lassan és tagoltan, mintha megpróbálná biztosítani, hogy Harry megérti.

Harry összevonta a szemét.

– Tudom, és ők is tudják – ismerte be. – És azt is tudom, hogy jobban becsülik a saját életüket, mint a tiédet.

Draco elkerekedett szemmel bámult rá.

– Na, és ez mit is jelent pontosan? – csattant fel.

Harry dühösen nézett rá.

– Ez azt jelenti, hogy nem fognak szarakodni velem. Ha én azt mondom nekik, hogy hagyjanak téged békén, akkor azt fogják tenni.
Mint mindenki más, ők is tudják, hogy én vagyok az, aki megpróbál megvédeni mindenkit, és nekem van meg a lehetőségem, hogy meg
is tegyem. Gondolkodni fognak persze, de nem fognak kérdőre vonni. Elfogadják, hogy megvédelek, bármi is legyen az okom rá, mert
végső soron még mindig azon ügyködöm, hogy megvédjem a varázsvilágot.

– A Kiválasztott – mormolta Draco.

– Ja, hát nem ragyogó, hogy én vagyok a kibaszott Kiválasztott? – kérdezte Harry gúnyosan.

156
Draco pislogva nézett rá.

– Végre rájöttél, hogy te vagy a világos oldal vezetője, ugye?

– Mostanában meglehetősen nehéz volt nem észrevenni – vágott vissza Harry. – Malfoyok laknak a szobámban, a Rendtagok
hallgatnak rám, Scrimgeour megmagyarázhatatlan módon lesi a kívánságaimat, Zambini segítséget kér tőlem, a nénikém többé-kevésbé
segít nekem…

– Mindenki fél, és azt hiszik, hogy te vagy az egyetlen reménységük – mondta Draco csendesen.

– Nagyon is jól tudom, miért kapok némi együttműködést – morogta Harry keserűen. – Az egyetlen dolog, amit cserébe tennem kell,
hogy megvédjem az egész kurva varázsvilágot!

Draco felvonta a szemöldökét a kitörés hallatán.

– Szóval, azt akarod mondani, hogy a Weasley ikrek együttműködnének veled.

Harry csalódottan felsóhajtott.

– Nem, azt próbáltam elmondani, hogy az Abszol útra akarok menni – füstölgött –, de valahogy hatalmas megpróbáltatássá vált az
egész.

– És magaddal szeretnéd őt vinni az Abszol útra – szólt közbe szárazon Narcissa.

Harry egy furcsa félmosollyal nézett rá.

– Aha, tulajdonképpen igen – mondta szomorkásan. – Jobban ismeri a bájitalokat, mint én, és nagy segítség lenne számomra a
vásárlásban. Ismeri a többi halálfalót is, így lenne értelme, hogy ő vigyázzon rám. És jó lenne, ha olyasvalaki lenne velem, aki tudja
használni a pálcáját, ha esetleg történik valami.

– Téged még mindig egyedül látnának – mutatott rá Narcissa.

– Ez ellen nem sokat tudok tenni – felelte Harry vállvonogatva. – De legalább lenne némi segítségem, még akkor is, ha az láthatatlan.

– Mi van Draco biztonságával? – firtatta Narcissa.

Harry kitartóan meredt a nőre.

– Nem áll szándékomban, hogy bármi is történjen vele – felelte komolyan. – Ha valami olyasmi történik, ami túl nagy ahhoz, hogy
foglalkozzon vele, akkor azt szeretném, ha visszahozná ide a seggét, és azonnal üzenetet küldene Weasleyéknek. Megtarthatja a
névtelenségét – esetleg Petunia néni írhatná meg a levelet vagy valami –, de bármilyen lehetséges információt tudna küldeni, akkor a
Rendnek legalább lenne némi fogalma arról, hogy mi történt velem.

– Mindketten tudjuk, hogy hatalmas célpont vagyok – folytatta Harry. – Nem remélem, sőt nem is akarom, hogy Draco velem
mutatkozzon. Ámbár kettőnk között szólva úgy vélem, hogy elég jó esélyünk van odafigyelni, hogy ne történjen semmi.

– A láthatatlanná tévő köpönyeg nem valami nagy biztosíték – mondta Narcissa.

– Nem, nem az – ismerte be Harry elgondolkodva. – És ez igazából akkor válik fontossá, ha Rémszem is ott lesz. De ezt a problémát is
megoldhatja a köpennyel együtt alkalmazott kiábrándító bűbáj.

Narcissa felsóhajtott.

– Egyikőtöktől sem akarom, hogy elmenjen – mondta.

– Tudom – bólintott Harry. Kicsit furcsának érezte magát, miközben megpróbálta megnyugtatni Narcissa Malfoyt, de azért csak
csinálta. – De csak az Abszol útra megyünk.

A nő lemondóan bólintott.

– Tudom, hogy teszed, amit tenned kell – mondta végül.

– Köszönöm – bólintott Harry hálásan. Dracóhoz fordult, akinek már megint számító arckifejezéssel ült az arcán.

– Most meg mi van? – érdeklődött Harry, gyanakvóan összehúzott szemmel.

– Még inkább védve lennél, ha látható és láthatatlan védelmed is lenne – jegyezte meg Draco.

157
Harry a homlokát ráncolta.

– Ezt már egyszer körüljártuk – mondta lassan.

Draco tétovázott egy pillanatig.

– Igen, így igaz. És te kijelentetted, hogy megkapnád a Weasley ikrek együttműködését – mondta.

Harry szeme hitetlenkedve kerekedett ki.

– Azt javaslod, hogy tényleg meséljek nekik rólad? – kiáltott fel kétkedően.

Draco rövid időre becsukta a szemét, ahogy elfintorodott.

– Bízom benned – jelentette ki határozottan, majd kinyitotta a szemét és tekintete találkozott Harryével.

158
 Tizenhatodik fejezet

Fred és George felkísérték Harryt a boltjuk fölötti lakásukba, és érdeklődéssel figyelték, hogy Harry a szükségesnél tovább tartotta
nyitva az ajtót, mielőtt becsukta volna maga mögött.

– Oooh, milyen izgalmas – szólalt meg Fred. – Jól látom, hogy további társaságot hoztál nekünk, Harry?

Harry bólintott.

– Véd idefent csendbűbáj? – kérdezte.

– Természetesen – felelte Fred önérzetesen. – Nem hagyhatjuk, hogy a vevőink azon töprengjenek, miféle zajok szűrődnek ki innen.

– Mi a helyzet, Harry? – kérdezte George érdeklődve. – Feltételeztük, hogy kiloptad Ginnyt vagy valami, de nem hiszem, hogy
Ginnyvel a mi lakásunkban keresnél szerelmi fészket.

– Soha nem tudhatod, mit akarnak elérni – vágta rá Fred, s közben felhúzta a szemöldökét.

– Igaz – értett egyet vele George, azután figyelmét visszafordította Harryre, és várt.

Harry összehúzta a szemét.

– Már nem is járok együtt a húgotokkal – motyogta, majd bólintott láthatatlan partnerének.

Hirtelen Harry kezében termett a láthatatlanná tévő köpönyeg, majd egy elsuttogott bűbájt hallottak. Draco Malfoy jelent meg, Harry
mellé állt és óvatosan méregette az ikreket.

Az ikrek szemöldöke a homlokuk tetejéig szaladt, összenéztek, majd ismét Harryre pillantottak.

– Tudod, hogy Malfoyjal vagy? – tudakolta Fred.

Harry biccentett, és áthatóan figyelte az ikreket.

Fred és George bólintottak, s közben próbálták feldolgozni az információt.

– Hát, Harry – szólalt meg George vontatottan –, azt kell mondanom, nem számítottam arra, hogy te és Ginny együtt maradtok, de
álmomban sem gondoltam volna, hogy Malfoy lesz a következő hódításod.

Harry felháborodottan dadogni kezdett.

– Ő nem… Én nem…

Fred és George elvigyorodtak, örültek, hogy megfordították az állást, és sikerült kölcsönkenyér visszajár alapon Harryt
beszédképtelenné tenni.

Közben Draco is ellazult kissé, és önelégülten vigyorgott Harryre.

– Mi tényleg együtt alszunk, Harry – búgta.

Harry dühösen meredt Dracóra, miközben az ikrek nyerítő vihogásban törtek ki.

– De nem alszunk együtt – vágott vissza.

– De annyira szexi vagy a pizsamámban – dorombolta csábítóan a szőke fiú.

Harry felvonta a szemöldökét.

– De én… mi nem…

– A mi kicsi Harrynk felnőtt – turbékolta Fred.

– Na jó, ebből elég – vágott közbe Harry ingerülten, és mindhármukra dühösen nézett. Úgy határozott, már nem is érdekli, ha ezek

159
hárman a feledésbe átkozzák egymást, ezért hátat fordított nekik, nagy léptekkel elhúzott tőlük, majd lehuppant a legközelebbi
kanapéra.

– Uh, Harry – szólalt meg George különös hangsúllyal. – Az is rendben van, ha mi fordítunk hátat ennek a pasasnak?

– Valószínűleg nincs – morogta Harry –, lehet, hogy megpróbál benneteket meghágni.

– Potter! Ez undorító! – kiáltott fel Draco, mire az ikrek vihogni kezdtek.

Fred és George odasétáltak, és leültek Harryvel szemben a másik kanapéra, de Harry nem mulasztotta el észrevenni, hogy pálcáikat a
kezükben tartották. Harry a válla fölött hátranézett Dracóra, aki utálkozva fintorgott.

– Csak gyere ide és ülj le, te seggfej – vetette oda neki.

Draco gúnyos pofát vágott, de azért ment, és feszülten leült Harry mellé. Ő is szorosan markolta a pálcáját.

– Szóval, Harry – kezdte Fred kellemes, csevegő hangsúllyal –, ugye, tudod, hogy be kellene őt záratnunk, miután könyörtelenül
megkínoztuk?

Harry vállat vont.

– Igen, de nem tesszük – mondta.

Fred és George erre is bólintottak, miközben továbbra is a helyzet feldolgozásán munkálkodtak.

– Rendben, akkor mit csinálunk vele? – kérdezte George.

Harry a haragosan néző Dracóra pillantott.

– A földön altatjuk ma, mert akkora barom? – javasolta szerényen.

– Nincs is elég hely a padlón – jegyezte meg Draco ingerülten.

– Az a te bajod – vágott vissza Harry. – Nem tudom elhinni, hogy így félrevezetted őket. És a te hibádból hordtam a pizsamádat – tette
hozzá.

Dracónak nem volt lehetősége válaszolni.

– Ti ketten tényleg együtt alszotok? – kérdezte Fred, s közben hitetlenkedve felvonta a szemöldökét.

– Ja, de nem úgy – mondta védekezően Harry. – Láttátok már a szobámat Dursleyéknél. Már kezdetben sem volt ott sok hely, most
meg… vendégeim vannak – mondta, s az utolsó szó közben gúnyos arckifejezéssel Draco felé fordult.

– Victoria? – érdeklődött George.

– Igen – felelte Harry, mivel Narcissát egyelőre ki akarta hagyni ebből.

Fred és George ismét bólintottak. Az ugratás és civódás közepette azért megpróbálták felfogni a helyzetet.

– Bill, Charlie és Ron? – kérdezte Fred.

Harry tudta, mire gondol. Hálás volt azért, mert Fred nem vádaskodott, de megértette, hogy tudni akarta, miért nem álltak bosszút
Malfoyon azért, amit a testvéreivel tett.

– Nos, Ronnal valójában baleset történt, Draco pedig nem akart párbajozni Charlie-val – mondta Harry, és megpróbált ésszerűnek
hangzani.

– Nem az én hibám volt! – kiáltott fel Draco. – Már mondtam!

– A hajad miatt ismert fel – vágott vissza Harry. – Megmondtam, hogy szerintem át kellene festenünk feketére vagy valami.

– Nem változtatom meg a hajam színét! – mondta Draco, és teljesen elborzadt.

– Pedig segítene abban, hogy ne ismerjenek fel olyan gyorsan – mutatott rá Harry.

– Szörnyen néznék ki fekete hajjal – suttogta Draco, és úgy tűnt, enyhe rosszulléttel küzd.

160
– De annyira jól illene a szemed alatti karikákhoz – jegyezte meg ártatlanul Harry. Lényegtelen volt, hogy a másik fiú álcázta őket, ő
ettől még tudta, hogy ott vannak.

Draco fejbe csapta Harryt, és szúrós szemmel meredt rá. Harry azonban számított valamiféle megtorlásra, ezért csak nevetni kezdett.

– Be kell ismernem, hogy a hajad nekem is segített megtalálni téged, így hát ki tudtam hozni onnan a seggedet – mondta, még mindig
vigyorogva. Azt viszont nem akarta beismerni, hogy sokkal jobban szerette Dracót szőkén.

– Ha nem vettél volna rá, hogy menjek, akkor nem kellett volna kihoznod onnan – morogta rosszkedvűen Draco.

– Ha én nem vettelek volna rá? – kérdezte Harry hitetlenkedve. – Ha én nem küldtelek volna, akkor valószínűleg mostanra már halott
lennél.

Draco keresztbe fonta a karját.

– Erről nem vagyok hajlandó többet beszélni előttük – intett a fejével az ikrek felé. – És akkor sem festem át a hajam.

Miután egy utolsó, bősz pillantást vetett Dracóra, Harry visszafordította a figyelmét az ikrek felé. Fred és George kerekre tágult
szemekkel bámulták őket.

Harry szégyenlősen elmosolyodott.

– Hm, na, igen. Ugye, Charlie nem sebesült meg nagyon?

Draco felhorkant, és morogni kezdett a bajsza alatt.

– Fogd be – csattant fel Harry. – Meggyógyítottalak, nem?

Draco vetett rá egy mérges tekintetet, de nem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon a kérdésre.

– Hé, Harry, tudtad, hogy Bill hirtelen meggyógyult? – kérdezte váratlanul George, és közben figyelmesen nézte Harryt.

– Khm, igen – válaszolta Harry. – Ron küldött nekem egy levelet, amiben elújságolta.

– Nekünk kicsit rejtélyesnek hangzott – szólt közbe Fred –, hiszen Bill azt állítja, hogy nem tudja, hogyan sikerült ennyire gyorsan
felépülnie. Szerinte a bájitalok és egyéb gyógyszerek végül megtették a hatásukat.

– Ezt jó hallani – felelte Harry, s közben ártatlanul mosolygott.

Fred és George szórakozottan felhorkantak.

– Aha, szerintem is jó volt hallanod, hogy állítása szerint nem tud semmit – szólt Fred.

Harry elkomolyodott.

– Bill nem tud semmit – jelentette ki. – Igen, visszasettenkedtem, miután már egyszer eljöttem tőletek, és meggyógyítottam őt. Ezt
tudja ő is, viszont nem tud semmi mást.

Az ikrek elfogadóan bólintottak.

– Csak bennetek kettőtökben bízom meg annyira, hogy tudjatok Dracóról – folytatta Harry. –Szeretném, ha hallgatnátok róla.

George vállat vont.

– Igen, valószínűleg bölcs lenne, ha nem szólnánk a többieknek – értett egyet, Dracóra tekintve.

– Tehát, miért van ránk szükséged? – kérdezte Fred, de hangsúlya már elfogadó volt.

Harry hálásan elmosolyodott.

– Van pár oka. Először is, kell valaki, aki tud Dracóról. Abban az esetben, ha bármi baj lenne, most már képes lesz kettőtökkel
kapcsolatba lépni, ti pedig továbbadhatjátok a hírt bárki másnak.

– Azt tervezed, hogy bajba kerülsz, Harry? – firtatta vigyorogva George.

– Nem tervezem – szűrte a fogai között Harry –, általában csak megtörténik.

161
– Nem tervezed, hogy bajba kerülsz, de úgy döntöttél, új dolgokba vágsz bele, és egy halálfalóval barátkozol – jegyezte meg Fred, és
épp olyan szélesen vigyorgott, mint az ikertestvére.

– Fogd be – morogta Harry. Észrevette, hogy Draco is önelégülten vigyorog rá.

– Utálom ezt mondani, de igazuk van, Potter – jelentette ki Draco élvezettel teli, vontatott hangon.

Harry csalódottan felsóhajtott. A pokolba az egész világgal! Komoly bajba kerül, ha ezek hárman elkezdenek kijönni egymással, és
összefognak ellene.

– Remélem tudjátok, hogy mindhármótokat utállak – motyogta.

Becsukta a szemét, és fejét a kanapé háttámlájára fektette, miközben megpróbálta figyelmen kívül hagyni a másik három fiú kuncogását.
Érezte, ahogy Draco megveregette a vállát.

– Nahát, nahát, Potter. Én is utállak téged, úgyhogy nincs rá okod, hogy rosszul érezd magad – jelentette ki Draco megjátszott
együttérzéssel.

Harry félig kinyitotta a szemét, és elfordította a fejét annyira, hogy Dracóra tudjon pillantani.

– Miért érzem úgy, hogy jobban jártam volna, ha csak egyedül jövök? – kérdezte.

Draco elkomolyodott, és hátradőlt.

– Nem biztonságos – jelentette ki kereken.

Harry nagyot fújtatott és ismét felegyenesedett. Az ikrek kíváncsian nézték őt, de tekintetükben aggodalom bujkált.

– Ha Malfoy aggódik, akkor már baj van, Harry – mondta George.

– Nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik – rázta a fejét Harry. – Csak meg kell főznöm néhány bájitalt Madam Pomfrey számára,
de előbb meg kell vennem a hozzávalókat.

Elmagyarázta, hogy Draco hogyan segít neki a főzésben, és miért nem vihet magával senki mást. Fred és George megértették, és
egyetértettek azzal, hogy nem biztonságos egyedül menni az Abszol útra. Különösen akkor nem, ha az embert Harry Potternek hívják.

– A felsorolt hozzávalók némelyikét csak a Zsebpiszok közben lehet megtalálni – szólt közbe Draco.

Harry éles tekintettel nézett rá.

– Ezt nem mondtad el nekem – mondta.

Draco vállat vont.

– Van annak valami oka, hogy beleegyeztem, hogy elmondjuk nekik – jelentette ki. – Már az is elég rossz, hogy egyedül akarsz
kóborolni az Abszol úton, viszont mindenképpen kell valaki, aki látható kíséretet biztosít számodra, amikor besétálsz a Zsebpiszok
közbe.

– Lehet, hogy azokat a hozzávalókat nekünk kellene megvennünk – javasolta Fred.

– Meglehetősen gyakran megyünk oda a saját termékeinkhez szükséges alapanyagokért is – értett egyet vele George.

Harry épp Fredre és George-ra nézett, így nem vette észre a Draco arcán átvillanó megkönnyebbülést, az ikrek viszont igen. Fred és
George összenéztek, azután Dracóra tekintettek, és kérdően felvonták a szemöldöküket.

Harry kíváncsian nézett Dracóra, és észrevette, hogy a fiú már megint mogorván bámulja őt.

– Most meg mi a bajod? – kérdezte zavarodottan. – Hálásnak kellene lennünk, amiért ők hajlandóak beszerezni nekünk az egyéb
hozzávalókat. Nem igazán akarok a Zsebpiszok közbe menni, ha nem muszáj.

Draco mereven szegezte tekintetét Harryre, de Harry nem vette észre, hogy a szőke fiú ezzel a módszerrel tér ki szánt szándékkal az
ikrek pillantása elől.

– Nem vagyok meglepve, hogy ezek ketten olyan helyeken császkálnak, ahová egyáltalán nem tartoznak – gúnyolódott a szőke.

– Merlin szerelmére! – kiáltott fel Harry. – Egyébként sem szeretném, hogy te csatangolj a Zsebpiszok közben. Amikor arrafelé
vásárolsz, pokoli felfordulás tör ki. Inkább kihasználom Fred és George ajánlatát.

162
– Akkor csak tedd azt – jelentette ki Draco megvetően.

Harry elkeseredetten vonta össze a szemöldökét.

– Nézd, nem léphetnénk túl ezen a kérdésen?

Draco csak legyintett a kezével, jelezve Harrynek, hogy csak nyugodtan haladjon a tervei szerint. Harry beletúrt a hajába, s közben
megpróbált rájönni, mi folyik itt. Valami volt, ebben biztos volt. De nem tudott rájönni, hogy mi.

– Először meg kell állnom a Gringottsban – szólalt meg végül, ejtve a témát. – Amikor utoljára ott jártam, nem számítottam arra, hogy
egy rakás bájital hozzávalót kell majd beszereznem.

– Mikor voltál ott utoljára? – kérdezte érdeklődve Fred. – Ugye, nem a közelmúltban?

– Hát, pedig igen – ismerte be Harry, de arra még nem készült fel, hogy Winkyről meséljen nekik.

– Nos, oda én megyek veled – jelentette ki Fred, és nem faggatta tovább Harryt. – George pedig addig itt marad Malfoyjal.

– Részemről rendben – vágta rá George vállat vonva.

Ám Draco teljesen megrettent.

– Nem maradok itt! – kiáltott fel.

– Dehogynem – felelte könnyedén George. – Segíthetsz nekem kiválasztani néhány terméket Harry számára, amíg várakozunk.

Draco elsápadt, és kissé pánikolva nézett Harryre.

– Potter? – nyögte esedezve.

Harry megragadta Draco karját, és félrehúzta őt. Gyanakvóan pillantott az ikrekre, majd hangszigetelő bűbájt vetett maguk köré.

– Draco, nem jöhetsz velem a Gringottsba – mondta gyorsan Harry. – Ezt te is tudod.

– Tudnék várni odakint, ahogy azt terveztük is – hadarta Draco. – Nem akarok itt maradni.

– George-nak teljesen igaza van – rázta a fejét Harry. – Össze tudnál szedni néhány hasznos holmit tőlük. Tudom, hogy ismered a
termékeiket – jegyezte meg szárazon.

Draco bánatosnak tűnt.

– Draco, nem fognak megpróbálni megsebezni téged vagy ilyesmi – győzködte őt Harry. – Csak megpróbálnak minket a lehető
legnagyobb biztonságban tudni. Mivel segítenek nekünk, így semmi okod arra, hogy kockáztass, és egyedül várakozz, amíg én bent
vagyok a bankban.

– Harry, nekik semmi okuk arra, hogy engem biztonságban tartsanak – csattant Draco.

– Csináltak veled valamit? – kérdezte élesen Harry. – Tettek fel neked egyáltalán kérdéseket?

– Nem – sziszegte Draco –, de fognak, amint te eltűntél innen.

– George nem fog – tartott ki az álláspontja mellett Harry. – Nem bízik benned annyira, hogy egyedül hagyjon itt téged, viszont eléggé
megbízik az ítéletemben, hogy tudja, a lehető legnagyobb biztonságban akarlak tudni téged. Ez a legjobb megoldás.

– Nem fogok itt maradni valami menyéttel – gúnyolódott Draco.

Harry mélyen beszívta a levegőt. Ha Draco így akar játszani, akkor legyen.

– Ha nem maradsz itt, akkor sajnos el kell mondanom édesanyádnak, hogy szándékosan kockára tetted az életed, amikor pedig nem lett
volna rá szükség – sóhajtotta.

– Hagyd ki ebből az anyámat! – csattant fel Draco.

Harry önelégülten elvigyorodott.

– Nem – mondta –, azt hiszem, az anyukád meglehetősen figyelmesen hallgatná.

163
Draco mogorván meredt rá, kétségkívül tudta, hogy Harrynek igaza volt. Harry magában mulatott rajta. Draco hajlandó volt
ellentmondani az anyjának, amikor elég fontos dologról volt szó, de Harry tudta, hogy azért megvannak a határai.

– Azt hittem, hogy a griffendélesek tisztességesen játszanak – motyogta Draco.

Harry mosolygott, de sikerült visszatartania a röhögést.

– Ahogy már rá is mutattál, van bennem némi mardekárosság, ami néha igazán kapóra jön. Szóval, maradsz? – kérdezte.

Draco ugyan még mindig haragosan nézett, de azért eltávolította a hangszigetelő bűbájt, és nagy léptekkel csörtetett vissza a kanapéhoz.

– Menjünk, Fred – szólt Harry vidáman. – Oh, Draco, ne egyél vagy igyál meg semmit, amivel George kínál.

George derűsen hessegette őket kifelé. Harrynek és Frednek sikerült kijutniuk az utcára, mielőtt hahotában törtek volna ki.

– Merlin! Nagyon tudsz, Harry – jegyezte meg rajongva Fred. – Nem tudom, mit mondtál neki, de meg vagyok döbbenve, hogy annyira
hatásos volt.

Harry elvigyorodott.

– Tudom, hová lehet ütni, hogy az számítson neki – mondta.

Fred álmélkodva rázta a fejét, és néhány percig csendben sétáltak az utcán.

– Tudod, ugye, hogy meglehetősen alattomos védelmezőt választottál? – kérdezte Fred hirtelen.

Harry elgondolkozva ráncolta a szemöldökét.

– Nem egészen én választottam őt – felelte végül lassan.

– Talán nem – bólintott Fred –, de eljött hozzánk, mert tudta, hol vesszük némelyik alapanyagunkat, és remélte, hogy ezt a feladatot
átvállaljuk tőled.

– Nem kért volna meg erre benneteket – tiltakozott Harry.

– És nem is kért – ismerte be Fred. – Csak éppen iszonyatosan megkönnyebbült, amikor önként jelentkeztünk. Soha nem számítottam
erre, de úgy látszik, hogy meglehetősen fontos számára – Fred tétovázott egy pillanatig, mielőtt hozzátette volna –, hogy védelmezzen
téged.

Harry megrántotta a vállát.

– Szüksége van rám – mondta. – Az ő érdekét is szolgálja, ha életben tart.

Fred oldalvást pillantott Harryre, miközben a bank lépcsőin sétáltak felfelé.

– Ha te mondod, Harry!

Harry összevonta a szemöldökét, mert nem értette Fred hangsúlyát, de nem kérdezett, mivel beléptek az épületbe. A koboldok szokás
szerint teljesen hivatalosak voltak, és nem tartott sokáig, máris visszafelé tartottak.

– Gondolod, rendben elvoltak, míg nem voltunk velük? – kérdezte Harry kicsit idegesen.

Fred vállat vont.

– Az a fiúdtól függ – felelte.

– Nem a fiúm – vágta rá Harry idegesen.

Fred elvigyorodott.

– Te szedted fel valahogy, nem mi.

– Én nem… – Harry elhallgatott, mert tudta, hogy teljesen haszontalan a tiltakozás. Nem ő maga húzta Dracót azzal, hogy felszedi a
kóbor lelkeket? Valószínűleg sokkal egyszerűbb lenne, ha egyszerűen belemenne az ugratásba.

Fred még szélesebben vigyorgott.

164
– Persze, tudod, hogy lehet őket felszedni!

– Nos, ismersz. Nagyon kedvelem a heves természetet – felelte Harry csúfolódóan.

Fred nevetésben tört ki.

– Először Ginny és most… Igen, azt kell mondanom, hogy igazad van – bólogatott.

Harry összehúzta a szemét, de aztán kíváncsian pillantott Fredre.

– Nem vagy rám mérges, mert szakítottam Ginnyvel? – kérdezte.

– Áh, nem, ti ketten túlságosan testvériesen viselkedtetek egymással ahhoz, hogy jó pár legyen belőletek – mondta Fred elutasítóan. –
Ezen kívül pedig, Ginny ugyan határozott, de neked valaki még erősebbre van szükséged.

Harry felvonta a szemöldökét.

– Mit értesz ezalatt? – érdeklődött.

Fred tétovázott, és most először komornak tűnt.

– Jó néhány komoly felelősség hárul rád, Harry. Olyasvalakire van szükséged, aki elég erős, akire támaszkodhatsz egy ideig. Ginny erős
kis boszorkány – mondta szeretettelien –, de nem hiszem, hogy elég erős lenne ahhoz, hogy együtt viselje veled a rád háruló terheket.

– Nem is hagynám neki – jelentette ki vadul Harry. – Már eddig is eleget viselt el, nincs szüksége arra, hogy az én kötelességeimmel is
foglalkozzon.

– Úgy beszélsz, mint egy jó testvér, nem pedig úgy, mint egy jó szerető – jegyezte meg csendesen Fred.

– Oh – lehelte Harry. Frednek igaza volt. Csendben sétáltak tovább, Harry mélyen elgondolkodott barátja szavain. Eltöprengett azon,
vajon van-e egyáltalán valaki, aki valaha is igazán megértene mindent, amin keresztülmegy, és akihez néha-néha támogatásért
fordulhatna.

Kissé megbotlott, ahogy visszaemlékezett a Dracóval folytatott beszélgetésére. Draco megértette, mit jelent megpróbálni megölni egy
hatalmas varázslót. Ráadásul rengeteget tudott Harry tevékenységeiről, az egyetlen igazi kivétel Piton esete volt, ami remélhetőleg
hamarosan megoldódik, valamint a horcruxok.

Már eddig is Dracóra támaszkodott. Együtt aludt vele – méghozzá elég jókat. Vigasztalta őt éjszaka. Arra is megkérte, hogy ma jöjjön
vele. Mindent megtenne, amit csak tud, hogy megvédje őt. Megmagyarázhatatlanul biztonságban érezte magát vele. Draco szinte a
rögeszméjévé vált az elmúlt évben.

Megállt az utca közepén.

– Minden rendben, haver? – kérdezte Fred.

Harry meredten bámult rá, szeme kerekre tágult attól, amerre a gondolatai kanyarodtak.

Fred mosolya zord volt, amikor megállt, hogy szembenézzen Harryvel.

– Netán megállapítottad, hogy ő elég erős?

– Semmi nincs köztünk – suttogta Harry, s valahogy rosszul érezte magát.

– Márpedig valami van – mondott ellent neki Fred.

– Nincs – tiltakozott Harry. – Ez csak… üzlet.

– Az üzlet nem magyarázza meg, hogy aggódtok egymásért – jelentette ki Fred szárazon. – Őszintén nem tudom, ki, kit támogat
jobban, mert az én szemszögemből nézve, ez meglehetősen kölcsönösnek tűnik.

– Ez nem így van – vágta rá Harry gyorsan.

Fred hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét.

– Mondtam már, hogy élve van rám szüksége – mondta Harry dühösen.

A vörös hajú fiú felnevetett.

165
– Igen, biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb, ha az illető él – mondta kétértelműen.

– Pfuj! – fintorgott Harry undorodva. A gondolat a halott emberekkel folytatott szexről nem volt kellemes. De ami azt illeti… gondolt
a… szexre… Dracóval… aki nagyon is élő.

– Ő fiú! – bökte ki Harry.

Fred megint felnevetett.

– És akkor mi van? – kérdezte elutasítóan. – Be kell ismernem, hogy sok szempontból vitatható választás, de az a tény, hogy fiú, nem
tartozik közéjük.

Harry a homlokát ráncolta.

– Én nem vagyok homoszexuális.

– Ebben biztos vagyok, miután biztosan tudom, hogy együtt voltál a húgommal – vágta rá Fred szárazon.

– Sosem használtam ki Ginnyt – jelentette ki Harry védekezően.

– Nem mondtam, hogy így volt – mondta Fred vigyorogva –, csak éppen nem vagyok olyan vak, mint a családom legnagyobb része.

Harry beletúrt a hajába, miközben megpróbálta feldolgozni a dolgokat.

– Szerettem együtt lenni a testvéreddel…

Fred vállat vont.

– Jó. De ne gondold, hogy nem kedvelheted az együttlétet úgy egy fiúval is. Biszexuálisnak lenni nem rossz dolog. Ez csak annyit jelent,
hogy több irányba is nyitott vagy – mondta még mindig vigyorogva.

Harry gyászosan felsóhajtott. Soha többé nem lesz képes együtt aludni Dracóval. Eddig el tudott kerülni bármiféle szeszélyes
gondolatot, de most…

– Ugye tudod, hogy kiről beszélünk? – kérdezte morcosan.

Fred megint a zord mosolyával nézett rá, és sokat veszített a humorából.

– Csak nézz magadra – szólalt meg halkan. – Nem tudom, hogy az ördögbe került hozzád először, és tudom, hogy nem is akarsz róla
beszélni senki másnak. Akárhogy is legyen, én nem fogom megmondani, hogyan éld az életedet, de tudd, hogy George és én
mindenben támogatni fogunk, akárhogyan is döntesz.

– Úgy hangzik, mintha tulajdonképpen megpróbálnál arra bátorítani, hogy… – Harry hangja elcsuklott, megpróbálta eldönteni, mire is
bátorítja őt pontosan a másik fiú.

Fred elfintorodott.

– Igazán nem bátorítalak. Csak elmondom neked, amit én látok – mondta. – Szerintem történik valami kettőtök között, és biztos
akarok lenni abban, hogy tudod, legalább az én támogatásomra bizton számíthatsz.

– Köszönöm, azt hiszem – bólintott Harry.

Fred féloldalas vigyorral válaszolt.

– Be kell vallanom, sokkal inkább rákényszerít, hogy a kötelességeiddel törődj, mint bárki, akit eddig láttam veled.

– Ez nagyon is igaz – motyogta Harry, s ismét elindult.

*****

– Mi az ördög tartott ilyen sokáig? – csattant fel Draco abban a másodpercben, amint Harry belépett az ajtón.

– Te is hiányoztál – mondta Harry gúnyosan. Megkockáztatott egy pillantást, és látta, hogy Fred mindentudóan odabólint neki. Harry
mogorván nézett vissza, és meglökte Fredet.

– Úgy tűnik, Harry kissé rosszkedvű, Malfoy – jelentette ki George sajnálkozva. – Nem tudom, megérdemli-e azt a rengeteg csodálatos
holmit, amit neki találtunk.

166
– Harry mindig rosszkedvű – felelte Draco vontatottan.

Harry dühösen nézett rájuk, majd lerogyott a kanapéra. Fred és George ránevettek, majd Fred elindult és szemrevételezte az asztalt,
amire George tette a Harrynek összegyűjtött nagy csomó dolgot.

Harry kérdő pillantást vetett George és Draco közé, míg az ikrek elfoglaltak voltak. Draco válaszul megrántotta a vállát. Harry
bólintott, örült, hogy a dolgok látszólag jól mentek.

Cserébe Draco is kérdő pillantást vetett Fredre és Harryre. Felvonta a szemöldökét, amikor Harry válaszul elpirult. Fred megfordult,
hogy mondjon valamit Harrynek, és szélesen elvigyorodott, amikor meglátta Harry vörös arcát.

– Oh, Harry – szólalt meg Fred édesen. – Légy jó fiú, és gyere, nézd meg, mit válogattak ki neked.

Harry dühösen pislantott rá, de azért felemelkedett a kanapéról, és odasétált a nagy asztalhoz.

Fred és George lakása főként egy nagy szabad térből állt. A konyha és a nappali teljesen összefolyt. Úgy tűnt a terület közepe a
termékfejlesztésnek volt fenntartva, a falak mentén pedig polcok sorakoztak, és szinte túlcsordultak a rengeteg holmitól.

Draco is követte őt, és az egyik kevésbé veszélyesnek tűnő polcnak támaszkodott, míg érdeklődve figyelte, ahogy Fred és George
élénken elmagyaráznak Harrynek mindent. Többségük olyan termék volt, amelyeket Harry már korábban is látott. A csalipálca, az
instant sötétségpor, és sok más dolog, amiről úgy gondolták, hogy valamikor még Harry hasznára válhat.

– De ez még nem minden – jelentette ki drámaian George. Harry az ikrek között jártatta tekintetét, és rájött, hogy gyakorlatilag
vibrálnak az izgalomtól.

– Van valamink, amit külön neked készítettünk, Harry – tette hozzá Fred.

George benyúlt az asztal alá, és kihúzott egy dobozt. Harry gyanakodva nézte. Nem úgy nézett ki, mint a többi, és nem is volt túl nagy.
Olyannak tűnt, mint bármelyik talárdoboz, amelyet Madam Malkinnál látott.

– Emlékszel a beszélgetéseinkre a pajzsköpenyről? – kérdezte George.

– Igen – felelte Harry, még mindig gyanakvóan.

– Emlékszel arra, amikor azt mondtuk, hogy azok csak kisebbfajta, mérsékelt átkok ellen hatásosak? – kérdezte Fred.

– Igen – felelte Harry ismét, és tekintete ide-oda járt az ikrek között.

– Biztos, hogy bízol benne? – kérdezte George Harryt, miközben Dracóra pillantott.

Harryt megdöbbentette a kérdés, és rápillantott Dracóra. A szőke fiú a szemébe nézett, és Harry érezte az elméjében vibráló kérdést.
Bízik Dracóban? Annyi oka volt, amiért nem kellett volna. Ám miközben a viharos, szürke szempárba nézett, nem tudta felsorolni
azokat az okokat. Lassan bólintott, látta a meglepetést, a megkönnyebbülést és a hálát – valami olyasmivel egyetemben, amit nem
tudott meghatározni – átszáguldani a viharos tekintetben.

Harry elszakította a tekintetét tőle. Pislogva nézett ismét George-ra.

– Igen – jelentette ki csendesen.

George és Fred váltottak egy gyors, jelentőségteljes pillantást, amit Harry nem szalasztott el. Harry nagyot nyelt, mert rájött, hogy Fred
nyilvánvalóan sokat megértett abból, amit Harry korábban nem is vett észre. Többé nem mert visszanézni Dracóra.

– No, hát akkor – kiáltott fel George, és ezzel különösen hangosnak hatott a meglehetősen mélyen átélt pillanat után. – Van valamink a
számodra, Harry. Ez a legfőbb büszkeségünk.

– Eléggé bonyolult – tette hozzá Fred. – Majdnem egy évig tartott megalkotni.

– Akkor viszont nem kellene nekem adnotok – tiltakozott Harry.

– Tudjuk, kinek köszönhetjük a sikerünket – jelentette ki határozottan George.

– Mutasd meg neki, George – sürgette Fred a testvérét. Izgalma érezhető volt a levegőben.

George drámai mozdulattal lekapta a doboz tetejét.

– Váó – lehelte Harry. – Mi ez?

167
George kiemelte a gyönyörű, jégkék köpenyt a dobozból, majd Harryhez lépett és a vállára terítette. Harry teste azonnal eltűnt.

– Ez egy másik láthatatlanná tévő köpönyeg? – suttogta Harry.

– Ez tényleg egy láthatatlanná tévő köpönyeg, de ugyanakkor mégsem egészen az – felelte George tiszteletteljes hangon.

Harry kíváncsian nézett rá.

Fred folytatta a magyarázatot.

– Meglehetősen sok ideig tartott találni egy másik láthatatlanná tévő köpönyeget, mivel azok nagyon ritkák. Nem kérhettük el a tiédet,
hiszen gyakran használod – intett a fejével Harry másik köpenye felé, amely pillanatnyilag az egyik kanapé háttámláján hevert. – Hadd
mondjak csak annyit, hogy az olyan emberek, mint Rémszem és Mundungus jól jönnek néha. Egyébként, míg keresgéltünk, addig az
egyszerű talárokon kísérleteztünk. Elég sokat elhasználtunk, mialatt megpróbáltuk rávenni őket, hogy a magasabb szintű átkok ellen is
védelmet nyújtsanak.

– Elég fájdalmas eljárás volt – vetette közbe George.

– Hát igen – fintorgott egyetértően Fred. – De végre nyugodtan állíthatjuk, hogy képesek voltunk sikeresen létrehozni ezt a köpenyt, és
most már kivédi a magas szintű átkokat is.

– Nem tudjuk garantálni, hogy kivédi a Főbenjárókat – mondta George –, de úgy gondoljuk, hogy igen.

– Ez aztán bátorító – jegyezte meg Harry csúfondárosan.

– Nem tudjátok, mert nem tudjátok letesztelni – szólalt meg halkan Draco.

Három fej fordult felé, kettő bólintott.

Draco kitartóan bámulta Harryt.

– Tudod, hogy kettőt közülük ki tudok próbálni – jegyezte meg nyugodtan.

Harry lehunyta a szemét.

– Nem akarom, Draco – suttogta.

– Nem kértelek rá téged – felelte Draco.

– De hasznos volna tudni – mondta Harry keserűen, s megdörgölte a sebhelyét.

– Csomagold bele a portrét – szólt hirtelen Draco.

Harrynek felpattant a szeme és Dracóra koncentrált.

– Gondolod, hogy működne?

Draco vállat vont.

– Korábban elég jól működött.

Harry elgondolkozva tapogatta a köpenyt.

Fred megköszörülte a torkát.

– Nos, az átfogó védelmi bűbájokon kívül a köpeny képes magában tartani a hangokat is. Ha teljesen álcázod magadat, senki nem
hallhat semmiféle hangot, amit kiadsz, és még a lépteid neszét is leplezi.

– Néhány további fejlesztéssel sikerült a benne tartózkodót észrevehetetlenné tenni még az olyan emberek elől is, mint Rémszem –
folytatta George. – Ráadásul rengeteg zseb van benne, amelyek bűbájokkal vannak ellátva, így nem fognak lehúzni téged, akármennyit
is pakolsz bele.

– Váó – lehelte Harry, és máris arra gondolt, mennyire jól jöttek volna ezek a tulajdonságok az évek során.

– Csatában nem lesz túlzottan hasznos – ismerte be Fred –, de settenkedéskor annyira meg fog védeni, amennyire csak lehetséges.

– Nem… – Harry megakadt, és megpróbálta lenyelni az érzelmeit. Nem tudta elhinni, hogy Fred és George érte tettek ennyi mindent.

168
Ez túl sok volt. – A tiéteknek kellene lennie. A ti alkotásotok. Rengeteg időt töltöttetek el vele, és pénzt is költöttetek magára a
köpenyre.

– Nem – vágta rá fanyarul George –, te adtál rá előleget.

– Ez a tiéd, Harry – jelentette ki Fred. – Abszolút nincs senki más, akinek nagyobb szüksége lenne rá, vagy aki nagyobb hasznát tudná
venni. – Dracóra pillantott. – Habár azt el kell ismernem, a hónapok alatt, amíg dolgoztunk rajta és elképzeltünk minden lehetséges
használati módot, egyetlen egyszer sem vettük számításba, hogy halálfalók rejtegetésére fogod használni.

– Ah, de abban azért biztosak voltunk, hogy a mi Harrynk találna néhány meglehetősen kreatív alkalmazási módot. Kétségünk sem volt
afelől, hogy alaposan ki fogja használni – jelentette ki boldogan George.

Draco szórakozottan felhorkant, Harry pedig elkezdett nevetni.

– Nos, határozottan tudok tenni valamit, hogy legalább valamennyit visszafizessek – mondta, és tekintete a másik köpenyére röppent.

Fred követte pillantása irányát.

– Nem – mondta komolyan –, az az édesapádé volt. Nem is álmodnánk erről, és meg sem hallottam, hogy megsértesz minket azzal,
hogy egyáltalán felajánlottad.

– A pénzed is teljesen felesleges – tette hozzá határozottan George.

– De nem fogadhatok el valamit csak így – tiltakozott Harry.

– Dehogynem – vágta rá határozottan George. – Meg akartuk csinálni, és eközben tulajdonképpen rengeteg hasznos dolgot találtunk
fel a termékeinkhez. Egy csomó új alkotásunk származik ebből a projectből.

– Ez túl sok – tiltakozott még mindig Harry.

Fred vállat vont.

– Mi ennyire vagyunk képesek. És ezt megtennénk bármelyik családtagért, aki annyi bajban találja magát, mint te – mondta széles
vigyorral az arcán.

Harry nem érzett tőlük külön nyomást, hogy most aztán győzze le Voldemortot. Tudta, hogy nem is ez volt a szándékuk. Tudták, mit
kell elvégeznie, és csak megpróbálták támogatni és védeni őt a saját szertelen módjukon, mert a családtagjukként tekintettek rá. Nem
érezhette volna magát hálásabbnak. Keményen küzdött, hogy kordában tudja tartani a rátörő érzelmeket.

– Van valamitek, amibe pakolhatnánk ezt a rengeteg ócskaságot? – kérdezte gúnyosan Draco, amivel elterelte a fiúk figyelmét Harryről.

Fred és George azonnal dologhoz láttak, és maguk is rettentő hálásnak látszottak a zavaró beszólásért.

Harry felhúzta a köpeny csuklyáját; azt színlelte, hogy teszteli. Még úgy is, hogy tudta, láthatatlan a többiek számára, azért elfordult,
mielőtt gyorsan megtörölte volna a szemét.

Miközben összeszedte magát, figyelmét ismét a köpenyre fordította. Először úgy látszott, hogy a jégkék színt leszámítva nagyon
hasonlít a másikhoz. Belülről nézve azonban számtalan, kisebb-nagyobb zsebet talált.

Körbepördült, és gyorsan felfedezte, hogy ezt nem kell fognia, mint a másik köpenyét. Nem volt merev, inkább követte a mozdulatait.
Valójában állandóan tartotta a nagyjából egy hüvelyknyi távolságot a testétől. Tágasabbnak is tűnt, de nem tudta biztosra, hogy ezt csak
elképzelte-e, mert folyton elállt a testétől.

– Potter! Hol a francban vagy? – kérdezte epésen Draco.

Harry közvetlenül Draco mögé lépett, és hátratolta a csuklyáját.

– Közvetlenül mögötted – jelentette ki nyugodtan és hatalmasat vigyorgott, amikor Draco élesen felkiáltott és elugrott tőle.

Fred és George hisztérikus nevetésben törtek ki.

– Ez szuper! – kiáltott fel lelkesen Harry.

– Utállak, Potter! – szólalt meg mogorván Draco.

– Oh, hát én is utállak téged, Malfoy – mondta vidáman Harry.

– Harry – zihálta Fred, miközben megpróbált a hahotázás után újra levegőhöz jutni. – Ez már megérte az egészet.

169
– Megvesszük végre a bájital alapanyagokat? – gúnyolódott Draco.

– Aha, szerintem is indulnunk kellene – felelte Harry. Levette a köpenyt, és megpróbálta átadni Dracónak, aki viszont hátralépett egyet.

– Nem veszem fel – állította.

– Miért nem? – kérdezte Harry a szemöldökét ráncolva.

– Mert neked csinálták, nem nekem – mondta Draco.

– De elképesztő darab, és jobban véd majd téged, mint a másik köpenyem – próbálta őt rábeszélni Harry.

Draco megrázta a fejét.

– Nem, Potter – tiltakozott, és elindult, hogy felvegye a másik köpenyt.

George ért oda először.

– Vedd fel az újat, Malfoy – szólalt meg halkan.

– Nem akarod, hogy én viseljem – csattant fel dühösen Draco. – Kifejezetten neki készítettétek. Kibaszottul tisztává tetted, hogy nem
egy halálfalónak szándékoztad adni.

– Ez így igaz – felelte George a vállát vonogatva. – Viszont Harrynek csináltuk, ő pedig úgy használja, ahogy akarja, most pedig azt
szeretné, hogy te vedd fel.

– És Potter megkap bármit, amit akar? – kérdezte csúfondárosan Draco.

George elvigyorgott.

– Nem mindig, de elég gyakran ahhoz, hogy az bosszantson téged – vágta rá tréfásan.

– Nem fogom viselni! – jelentette ki Draco erőszakosan, és karját keresztbe fonta a mellkasa előtt.

– Ne már, Draco – könyörgött Harry. – Csak húzd magadra, és induljunk.

– Nem – hajtogatta makacsul Draco.

Harry röviden az ikrekre villantotta a tekintetét.

– Emlékszel, mit mondtam korábban a biztonságod kockáztatásáról? – kérdezte Dracótól figyelmeztetően.

– Potter, ezt nem teheted! – kiáltotta Draco, s közben haragosan meredt Harryre.

Harry vállat vont.

– Tudod, hogy megteszem – mondta.

– Megpróbálok rohadt rendes lenni azzal, hogy nem használom az új köpenyedet, te pedig fenyegetsz – morogta Draco.

– Nem különösebben akarlak megbüntettetni – mutatott rá Harry –, különösen, mivel nem tudom, hogy engem hogyan fenyítenének
meg.

– Neked nem lenne annyira rossz – motyogta Draco.

– Akkor vedd fel a köpenyt – szólt rá Harry, ismét felé tartva a ruhát –, és mindkettőnket megmentesz a büntetéstől.

– Észrevetted, mennyire lököttnek hangzol? – kérdezte Fred.

– Ez az egész beszélgetés a büntetésről egészen lenyűgöző – értett egyet vele George.

Draco önelégülten elmosolyodott, végre feladta, és elfogadta a köpönyeget Harrytől.

– Igen, alig várom, hogy hazavigyem, és az ágyba dönthessem ezt a hülyét – mondta Harry gúnyosan. – Szóval, nem siethetnénk egy
kicsit?

Draco nevetésének hangja azonnal elhalt, amint teljesen összezárta a köpenyt.

170
– Szuper – suttogta Harry, azt a helyet nézve, ahol Draco épp eltűnt. Az ikrekre nézett. – Mindig annyira óvatosnak kellett lennem,
hogy csendben maradjak.

Fred és George sugárzottak az örömtől.

– Gondoltuk, hogy értékelni fogod a fejlesztéseket – mondta George.

Draco feje hirtelen megint megjelent.

– Nem használtam a kiábrándító bűbájt – szólt.

Fred bólintott.

– Ez a köpeny teljesen más ugyan, de ha valami oknál fogva le kell venned, akkor a kiábrándító bűbáj még mindig rejtve tart téged –
mondta komolyan.

– Ha meg kell átkoznom valakit – állította Draco.

– Pontosan – értett egyet vele George. – Nem átkozhatsz a köpenyen keresztül, még ha akarnál sem, a benne lévő varázslatok miatt.
Legalább egy kicsit szét kell választanod a köpenyt, és akkor valaki megláthat téged. Vagy a pálcádat, különösen, mivel a legtöbb
varázsige olyan sok pálcamozdulatot igényel.

– Miért kellünk négyen, hogy a patikába menjünk, és csak ketten ahhoz, hogy a Gringottsba? – vetette közbe hirtelen Harry. – Úgy
értem, gyakorlatilag egyedül sétáltam ide a bolthoz.

Draco összevonta a szemöldökét.

– A bolt közelébe hoppanáltunk, és nem mentél egyedül semmilyen boltba, csak az övékbe. A bankot koboldok őrzik, szóval ott nem
volt túl sok aggódnivalód, ráadásul közel is van ide. A patikában azonban több a… gusztustalan ember. Egyébként is, az volt az egyik
oka annak, hogy nekik elmondtuk, hogy valakinek a te oldaladról szólni tudjak, ha valami baj történne. Azt hittem, már átbeszéltük ezt
az egészet.

Harry vállat vont.

– Jó, csak valahogy annyira furcsának tűnt, amikor átgondoltam – mondta.

Draco elkeseredetten rázta a fejét, majd magára szórta a kiábrándító bűbájt, és végre eltűnt a köpeny alatt.

– Ez elég jó dupla védelem – jegyezte meg Fred ámulva. – Megtanította már neked ezt a varázsigét? – kérdezte Harrytől, miközben az
ajtó felé tartottak.

– Még nem – felelte Harry. – Korábban nem igazán gondoltam rá, mostanában pedig más tanulni valókkal voltam elfoglalva.

Érezte Draco kezét a karján, és bólintott, amikor Fred kérdően nézett rá, mielőtt becsukta volna az ajtót. Végigsétáltak az úton, Harry
és az ikrek mindenféléről csevegtek. Harry kedvelte őket. Nem keserítette el őket az a komor légkör, amely mostanában jellemezte az
Abszol utat.

Az ikrek rámutattak, hogy ha hangos vagy és feltűnő, akkor baromi gyorsan észreveszik, ha hirtelen nyomod veszik. Harry nem tudott
vitába szállni ezzel a logikával.

171
 Tizenhetedik fejezet
Draco – az ikrek között – besurrant Harryvel a patikába. Harry előbányászta zsebéből a listáját, megragadott egy kosarat és nekiállt
kutatni a hozzávalók után. Az eladó és a vevők is kétszer meggondolták, mielőtt Harry felé közeledtek volna, mivel Fred és George
lármás felbolydulást csináltak. Az ikrek a dolgára hagyták Harryt, és hangosan vitatkoztak mindenféle témán, ami csak eszükbe jutott.

Harry a maga részéről érezte, hogy Draco a közelében maradt. Közvetlenül ugyan nem látta vagy hallotta őt, de a polcokról több tétel
is belebegni látszott a kosarába. Néhány azonban kifelé lebegett, mire ismét böngészni kezdte a listáját, megpróbált rájönni, hogy vajon
hol baltázta el.

Végül meglehetősen biztos volt abban, hogy megvan mindene és ezt maga elé is motyogta. Érezte, hogy Draco megrántja a karját,
majd vezetni kezdi őt a legtávolabbi sarokban álló polc felé. Harry értetlenül bámult. Fogalma sem volt, hogy Draco mit akar tőle. Fred
és George követték, és élő védelmet alkottak Harry és az eladó között, aki Harry véleménye szerint túl közel merészkedett.

Több árucikk gyorsan belebegett a polcról Harry kosarába. Túl gyorsan ahhoz, hogy bármilyen ötlete lehessen, vajon mik is voltak
azok. Megint elmotyogta a bajsza alatt, hogy minden megvan már, mire ez alkalommal azt érezte, hogy megpaskolják a vállát. Ezt
igennek vette, és végül elindult a bolt belseje felé, hogy fizessen.

– Utálom ezt a helyet – mormolta Harry, amint kiléptek onnan.

– Önként jelentkeztél erre a munkára – jelentette ki Fred derűsen.

– Ne is emlékeztess rá – morogta Harry.

Ahogy visszafelé sétáltak az utcán, Harry egyszer csak érezte, hogy élesen meghúzzák a karját.

– Hé, ide be akarok menni! – kiáltott fel hirtelen, egy mondat közepén félbeszakítva Fredet, és még csak azt sem tudta, mi is az az
„ide”.

Fred és George gyorsan követték Harryt, és besurrantak a legközelebbi boltba. Amint beléptek, Harry rájött, hogy a Mágikus
Menazsériában járnak.

– Szóval, mi érdekel bennünket? – kérdezte George vidáman, miközben figyelte, ahogy Harry óvatosan fordult arccal a kirakatüveg
felé. Nézték, ahogy két férfi sétált el előttük. Harry mozdult, mintha kifelé indult volna, de valaki hátrarántotta.

Harry mogorván válaszolt George-nak.

– Úgy látszik, valami érdekel engem idebent.

– Úgy hangzik, mint egy tuti megérzés – értett egyet vele vigyorogva Fred.

Fred és George valami semmitmondó történettel traktálták a pult mögött álló hölgyet, míg Harry céltalanul nézelődött. Inkább követte
volna azokat a valakiket, akik elől Draco elrejtette őt, habár tudta, hogy nem az lenne a legokosabb ötlet.

Azon gondolkodott, hogy kérdezősködik Fawkes ellátásai után, de elvetette az ötletet. Nem hitte, hogy jó ötlet lenne bejelenteni, hogy
az övé lett Dumbledore főnixe. Inkább jó alaposan megnézte az összes furcsa teremtményt.

Ismét éles rántást érzett a karján, és már kezdett komolyan haragudni érte. Azért hagyta, hogy vezessék, és végül egy kígyókkal teli
terrárium előtt állt. Összevonta a szemöldökét. Na, persze, hogy Dracót érdeklik a hülye kígyók.

Csípést érzett a karján.

– A rohadt életbe – motyogta.

– Valami baj van, Harry? – kérdezte Fred ártatlanul.

– Igen – vágta rá ingerülten Harry. – Úgy látszik, a kígyók iránt érdeklődöm.

Fred kuncogni kezdett, mire Harry dühösen meredt rá.

– Mi annyira érdekes azokban a kígyókban? – kérdezte George kíváncsian, miután épp megállt a hátuk mögött.

Végre Harry is megfigyelte a kígyókat, és hirtelen megértette, miért vonszolták őt ide. Közelebb lépett.

– Azta, Harry! Ezek aztán a színes kígyók! – kiáltott fel George, és ámultan bámulta a kígyókat.

172
– A roxforti házak színei – jegyezte meg érdeklődéssel Harry. Óvatosan körülpillantott helyiségben. Ők voltak az egyedüli vásárlók, a
pult mögött álló hölgy elfoglalta magát valamivel, a bolt pedig hangos volt az ott tartott állatoktól. Fredre és George-ra pillantott.

Mindketten vállat vontak.

– Csak csináld – mondta George.

Harry még közelebb lépett a terráriumhoz.

– Hello – sziszegte párszaszóul, ám kicsit nevetségesnek érezte magát.

Az akváriumban tekergőző négy kígyó felemelte a fejét és Harry felé fordult.

– Te beszélsz? – sziszegte az egyikük.

– Igen – felelte Harry, megvonva a vállát. Aztán ismét hülyén érezte magát, mert nem volt benne biztos, hogy egy kígyó érti az emberi
testbeszédet. – Érdekelnek a csodálatos színeitek – sziszegte.

– Úgy hisszük, mi vagyunk az egyetlen ilyenek – tájékoztatta Harryt. – Az a nő nevelt fel minket a hátsó szobában – emelte a kígyó a fejét és intett
a pultnál álló hölgy felé.

Harry is odapillantott. A nő egy könyvbe ásta az orrát, és látszólag megfeledkezett a környezetéről.

– Miért? – kérdezte Harry, miközben visszafordult a kígyók felé.

– Nem tudjuk. Tőle kellene megkérdezned – sziszegte a piros kígyó. – Azt viszont tudjuk, hogy nem örül nekünk.

Harry megint a nőre pillantott, s közben a homlokát ráncolta.

– Veszélyesek vagytok, vagy miért? – kérdezte a kígyót.

– A mérgünk halálos – ismerte be a kígyó.

– Ez minden? – érdeklődött Harry. – Sok kígyónak van halálos mérge.

– Befolyásolni tudjuk a dolgokat – sziszegte az egyik kígyó néhány pillanatnyi csend után.

– Hogyan tudjátok befolyásolni? – kérdezte Harry, mivel egyáltalán nem értette.

Aztán hirtelen elviselhetetlenül fázni kezdett és összeborzongott. Fred és George furcsállóan figyelték. Harry visszanézett a kígyóra.

– Ezt te csináltad? – kérdezte.

– Én voltam – sziszegte a kék kígyó. – Hatni tudok a terület hőmérsékletére.

– A többiek mit tudnak? – kérdezte gyorsan Harry.

– Nyújtsd előre a kezed – sziszegte a piros kígyó. Harry megtette, mire egy hirtelen, éles fájdalmat érzett a tenyerében. Összerándult, és
kezét a mellkasához szorította. – El tudom érni, hogy kígyóharapásnak hasson.

Harry a bal keze hüvelykujjával simogatta a jobb tenyerét. Nem látott semmit, de még mindig érezte a bizsergető fájdalmat, habár az
gyorsan elenyészett.

– Kösz a figyelmeztetést – sziszegte gúnyosan.

– A harapás érzése a figyelmeztetés – felelte a skarlátvörös kígyó. – Rövid és nem tartalmaz mérget.

Harry lassan bólintott; rájött, hogy ennek nagyon is van értelme. Az élénkzöld kígyót nézte.

– Meg tudom változtatni a helyszínt – mondta az.

– Ezt hogy érted? – kérdezte Harry a szemöldökét ráncolva.

– Tartsd a karod, és a csuklódra fogok tekeredni – sziszegte a kígyó.

Harry kíváncsian nyújtotta előre ismét a karját. Fred és George csodálkozva vakkantottak fel meghökkenésükben, amikor a kígyó
hirtelen megjelent a csuklója és alkarja köré tekeredve, de Harry egyszerűen csak bámult.

173
Sajnos ezzel az ikrek felhívták magukra az eladó figyelmét.

– Mit csináltok ott, fiúk? – kérdezte.

A zöld kígyó hirtelen eltűnt Harry karjáról, és megint megjelent a terráriumban.

– Szeretném megvenni a kígyóit – jelentette ki Harry nyugodtan.

– Azok nem eladók – csattant fel a nő –, veszélyesek.

– Mennyire? – kérdezte Harry.

– Azt hiszem, megszállta őket a démon – felelte a nő, és ijedten pillantott az állatokra.

Harry szórakozottan felhorkant. Fred és George hitetlenkedve meredtek Harryre, de befogták a szájukat.

A nő dühösen meredt Harryre, de pillantását fürgén visszakapta a kígyókra. Harry látta, hogy erősen összerándul, mire gyorsan
elfojtotta a nevetését.

– Honnan valók? – firtatta Harry.

– Egy kísérlet eredményei – ismerte be az eladó, amivel meglepte Harryt. Abból, amit a kígyók elmondtak neki, ugyan meglehetősen
biztos volt ebben, de meglepődött, hogy a nő be is ismerte ezt. – Varázslatokat hajtottak végre a tojásokon, mielőtt kikeltek volna.
Ettől egyszerűen csak a Roxfort csodálatos házszíneit kellett volna felvenniük, így vonzóak lettek volna a vásárlók számára. Ám
körülöttük állandóan furcsa dolgok történnek.

A nő váratlanul felsikoltott, és egyik kezét védelmezően dédelgette a mellkasán.

– Figyeld csak! – hallotta Harry a sziszegést, mire gyorsan a terráriumba nézett; feltételezte, hogy a kis sárga kígyó szólt hozzá. A nő
halványlila talárja hirtelen egy megdöbbentően fényes, napsárga színre váltott.

Harry nem tudta visszatartani a nevetést. Gyorsan abbahagyta azonban, amikor rájött, hogy a nő közel jár a síráshoz.

– Sajnálom – szólalt meg őszintén. – Ha elmondja, mennyit kér értük, akkor megszabadítom magát tőlük, és többé nem kell velük
foglalkoznia.

– Nyugodt lelkiismerettel nem adhatom el őket egy gyereknek – vágta rá a nő mereven.

Harry összehúzott szemmel gondolkodott, és kezével beletúrt a hajába, miközben megpróbálta kitalálni, hogyan győzhetné meg az
eladót, hogy adja el neki a kígyókat. Látta, ahogy a nő könnyekkel teli szeme elkerekedik.

– Te vagy Harry Potter! – kiáltott fel.

Hát, talán ez is megteszi – gondolta Harry csúfondárosan.

– Igen, én vagyok – jelentette ki hangosan. – Most már eladja őket nekem?

A hölgy lassan bólintott, de még mindig mereven bámulta őt.

– Tudna csomagolni velük olyan felszereléseket is, amikre szükségük lesz? – kérdezte Fred udvariasan, magára vonva ezzel az eladó
figyelmét.

– Persze, persze – felelte a nő izgatott hangon.

Harry hálásan mosolygott Fredre és George-ra, miközben azok elterelték mellőle a nőt, hogy összeszedjenek minden lehetséges
felszerelést, amelyre a négy kígyó gondozásához szükségük lesz.

– Ha hazaviszlek magammal benneteket, akkor meg kell ígérnetek, hogy soha nem haraptok meg senkit… hacsak én nem mondom nektek – kérte a
kígyókat.

– Jól gondunkat viseled majd?

– Természetesen – bólintott Harry.

– Akkor, mint a kígyónyelv beszélője, te vagy az új mesterünk és engedelmeskedünk a szavadnak.

Harryt megdöbbentette ez a kijelentés.

174
– Nem akarok parancsolni nektek, csak meg szeretném védeni a körülöttem élőket.

– Nem tartozunk ide, ehhez az emberhez. Kedvelünk téged, és sokkal jobban szeretnénk téged a mesterünknek, mint őt.

– Azt hiszem, nála bárki jobb lenne – ismerte be Harry, s közben a válla fölött hátrapillantott az említett emberre.

– Senki más nem beszélt velünk a kígyók nyelvén.

– Csak egyetlen másik ember van, aki ismeri – vallotta be Harry. – De ő gonosz.

– Utazhatunk a testeden?

– Tessék? – sziszegte Harry, s hitetlenkedve vonta fel a szemöldökét.

– Kényelmesebben utazhatnánk, ha rátekeredhetnénk a karodra vagy a nyakad köré.

Harry végignézett magán. Farmert és inget viselt, ez pedig nem takarná el őket. Az ikrekre pillantott, akik viszont élénkbíbor színű
talárt hordtak. Visszanézett a kis sárga kígyóra.

– Ha kölcsön tudom kérni az egyik barátom talárját, akkor meg tudod változtatni nekem a színét? – kérdezte.

– Megtiszteltetésnek venném.

Harry elvigyorodott.

– Rögtön visszajövök. – Gyorsan rábeszélte Fredet, hogy adja át neki a talárját. Miközben magára húzta, hálát adott az égnek, hogy az
ikrek alacsonyabbak, mint Ron. Fényesen mosolygott, amikor a rikító lila szín szépséges smaragdzöldre változott.

– Pontosan ugyanolyan, mint a szemed színe.

– Köszönöm – sziszegte Harry boldogan. Benyújtotta karját a terráriumba és figyelte, ahogy a kígyók felsiklottak a talár ujja alá.
Határozottan furcsa érzés volt, ahogy az alkarjára tekeredtek.

– Kényelmes? – kérdezte.

Miután igenlő választ kapott, Harry a pulthoz sétált. A nő nyilvánvalóan örült annak, hogy megszabadult a kígyóktól, mert Harry
meglehetősen biztos volt benne, hogy csak a felszerelésekért és a terráriumért kért tőlük pénzt.

Furcsa módon boldognak érezte magát, azt figyelembe véve, hogy négy kígyó rejtőzött az egyébként földet söprő talárja alatt, s az ajtó
felé indult, hogy végre elhagyják a boltot.

Ám megállt, mivel hirtelen eszébe jutott, hogy miért is mentek be az üzletbe. Csendesen sziszegett a jobb karján tartózkodó két
kígyónak és várt, amíg arrébb mozdultak. Egyikük a nyaka köré, a másik a felső karjára tekeredett. Kicsit hátborzongató érzés volt,
amíg a talár alatt siklottak. Meggyőződött róla, hogy a pálcája tökéletesen elérhető, és végül kilépett az ajtón.

– Azta, Harry! Mi volt ez? – kiáltott fel Fred.

Harry boldogan vigyorgott, de először még nem válaszolt, hanem óvatosan körülnézett.

– Nektek jónak látszik? – kérdezte. Fred és George bólintottak, de várakozóan nézték Harryt, míg az végre megérezte, hogy a vállát
megnyugtatóan megszorították és bólintott az ikreknek.

Sétálni kezdtek, Harry pedig nekilátott elmagyarázni azt, ami látszólag a kígyók védekezési mechanizmusa volt.

– Csak te végezheted mágikus kígyókkal, Harry! – mondta George, s közben a fejét rázta.

Harry a szemöldökét ráncolta. Nem igazán gondolt így erre a dologra. Csak megkedvelte őket és nem akarta őket otthagyni azzal a
hölggyel, amikor annyira nyilvánvalóan boldogtalanok voltak emiatt.

– Nos, szükségük volt egy otthonra – jelentette ki védekezően.

– És ki lenne jobb Harrynél, hogy biztosítson egyet a számukra – vágta rá vidáman Fred. Lenézett a ruhájának aljára, amelyet jelenleg
Harry viselt. – Ámbár, úgy látszik, épp feláldoztam értük a taláromat.

– Veszek neked egy újat – mondta bocsánatkérően Harry.

Fred elvigyorodott.

175
– Ah, azért megéri. Egyébként is, annyira helyesnek tűnsz a csini talárodban, ami a földet söpri – vihogott tiszteletlenül.

Harry morcosan nézett rá és megpróbálta megütni őt, de Fred elugrott előle. Ő és George is nevettek, és mivel Harry képtelen volt
nekik ellenállni, ő is nevetni kezdett. Még akkor is nevettek, amikor beléptek az ikrek lakásába.

– A fiúd is idebent van? – kérdezte Fred, mielőtt becsukta volna az ajtót.

– Ő nem az én fiúm! – tiltakozott Harry.

Először a köpeny jelent meg, majd Draco is egy elmotyogott bűbájt követően.

– Nem vagyok a fiúja! – morogta Draco.

Fred egyszerűen összehúzta a szemét.

– Nos, nem az enyém vagy, és nem is George-é, úgyhogy Harryé kell legyél – jelentette ki, mintha ez tökéletesen logikus lenne. Nem
adott Dracónak esélyt arra, hogy válaszoljon, mert rögtön folytatta is. – Szóval, mi van azon a listán, amit még be kell szereznünk a
Zsebpiszok közből? – kérdezte.

Draco kinyitotta a száját, hogy vitatkozzon az első állítással, de aztán lemondóan becsukta megint. Harry előkotorta a listáját és átadta
Dracónak. George egy darab pergament, tintát és pennát tett az asztalra, a szőke fiú pedig gondosan nekiállt átböngészni a listát és
leírni mindent, amire még szükségük volt.

– Kik voltak azok a pasasok? – kérdezte Fred.

Draco felnézett rá.

– Néhány halálfaló – ismerte be.

– És nem üldöztük őket, mert… – kezdte Harry rávezetően.

– Mert fogalmunk sem volt róla, hogy egyedül vannak-e vagy sem – fejezte be Draco nyugodtan. – Ahogy azt sem tudtuk, nem
hoppanálnak-e azonnal, amint meglátnak téged, hogy egy pillanattal később egy nagy csapat halálfalóval térjenek vissza. Semmi
szükségét nem láttam annak, hogy vállaljuk a kockázatot.

– Oh – lehelte Harry. – Nos, ez elég jó magyarázat.

Draco összevonta a szemöldökét és visszafordult a listáihoz.

Harry lerázta a képzelgését a megtévedt halálfalókról, kigombolta a talárját és lecsúsztatta magáról, hogy lássa, hogy néznek ki rajta a
kígyók.

– Tyűha! – kiáltott fel Fred, Harryt figyelve.

Draco gyorsan felpillantott, és szeme elképedten kerekedett ki, ahogy meglátta a kígyókat Harry karja és nyaka köré tekeredve.

– Felettébb színes vagy, haver – jegyezte meg George, s közben különös tekintettel méregette a fiút.

Harry sugárzóan elmosolyodott, majd egy pillanatig a kígyókhoz sziszegett.

A másik három kerekre tágult tekintettel figyelte, ahogy a kígyók engedelmeskedtek Harry szavainak, és elkezdtek lesiklani a testéről, át
a kanapéra.

– Oh, Merlin! – nyögte Fred elhalóan. – És én még azt hittem, érdekes volt téged megfigyelni egy főnixszel a válladon!

– Egyedülálló Mágikus Menazsériát szedtél össze magadnak, pajtás – értett egyet vele George.

Harry elvigyorodott a megjegyzéseikre, ám közben elkapta Draco elképedt pillantását. A szőke megrázta kissé a fejét, majd eltökélten
visszahajolt a pergamen fölé, amin dolgozott.

Harry a homlokát ráncolta, de aztán gyorsan eltérítette az ikrek kérése, akik szerették volna felvenni az egyik kígyót. Megkapták az
engedélyt, és nekiláttak megvizsgálni Harry új háziállatait.

Fred – aki immár új talárba öltözött, amely teljesen ugyanolyan volt, mint amit korábban is hordott – és George rögtön távoztak, amint
Draco befejezte a bájital hozzávalók listájának ellenőrzését.

– Mi a gond? – kérdezte Harry. – Azt hittem, kedveled a kígyókat.

176
Draco nagyot sóhajtott.

– Kedvelem őket – ismerte be –, de te… ugyanolyannak hangzol, valahogy azonban mégis másként.

Harry először megdöbbent, aztán egyből ráébredt, kiről is beszélt Draco. Harry és a kígyók beszélgetése a szőkét Voldemortra
emlékeztette.

– A boltban nagy volt a zaj – mondta Draco. – Hallottalak téged, de az nem volt ilyen. Itt a csendben kissé megleptél engem.

– Jól megleszel ezzel? – kérdezte Harry aggodalmasan. Nem különösebben akarta, hogy Draco minden alkalommal ideges legyen,
amikor ő beszélni kezd a kígyókkal. És azt sem akarta, hogy Draco még több dologban társítsa őt Voldemorthoz, mint amiben már
eddig is.

– Jól vagyok – jelentette ki Draco és nyomaték gyanánt összevonta a szemöldökét. – Hadd lássam őket – követelte mohón.

Harry összehúzta a szemét, aztán bemutatta a kígyókat Dracónak. Szórakozottan figyelte, ahogy Draco szinte transzba esett tőlük. A
szőke fiút abszolút lenyűgözte, ahogy a zöld kígyó a felkarjára tekeredett.

Harry úgy döntött, megpróbálja kihasználni Draco zavarodottságát.

– Szóval, mi történt, amíg nem voltam itt? – kérdezte.

– Nem túl sok – felelte oda sem figyelve Draco. – Főleg csak annyit mondott, hogy vigyázzak rád, majd nekiláttunk összeszedni neked
azokat a kacatokat.

Harry szeme hitetlenkedve kerekedett ki.

– George azt mondta neked, hogy vigyázz rám? – kérdezte.

Draco felnézett, és hirtelen ráébredt, hogy mit is mondott, de úgy látszott, nem bánja. Vállat vont.

– Igen – felelte elgondolkodva. – Igazad volt, és tényleg nem kérdezett tőlem semmit. Sőt, még csak meg sem fenyegetett.

Szórakozottan felhorkant.

– Tulajdonképpen mégiscsak kérdezett valamit. Tudni akart mindent, amit csak el tudtam mondani neki arról, hogyan működtek a
termékeik nekem, és mit javasolnék esetleg a tökéletesítésükre.

Harry felnevetett.

– Ez teljesen George-ra vall – jelentette ki kedveskedve.

– Furcsák a barátaid – jegyezte meg Draco, de nem hangzott sértésnek a kijelentése.

– Igaz – rántotta meg a vállát Harry. Nem látta értelmét, hogy tagadja az igazságot.

– És te miről beszélgettél a másikkal? – érdeklődött Draco.

Harry elpirult.

– Khm. Nem sok mindenről – nyögte kitérően.

Draco felvonta az egyik szemöldökét, mire Harry ingerülten rájött, hogy ez a kérdés és a hitetlenkedés nyilatkozata is volt egyben.

– Nem kért vagy utasított téged arra, hogy azonnal szabadulj meg tőlem? – kérdezte Draco.

– Hát, nem, nem igazán – felelte Harry akadozva. – Ő… huh… Ginnyről beszélgettünk.

– Aha, megfenyegetett, amiért kihasználtad a húgát, aztán meg összetörted szegény kicsi szívét – gúnyolódott Draco.

Harry dühösen meredt Dracóra annak hangsúlya miatt.

– Nem, nem fenyegetett meg – csattant fel. – Valójában azt mondta, hogy nem lepte meg az, hogy szakítottunk Ginnyvel, mert ő nem
a megfelelő számomra, nekem valaki erősebbre van szükségem.

Harry szeme kerekre tágult, amint rájött, hogy mit kotyogott ki, és meglátta Draco elégedett arckifejezését.

– Volt valami javaslata arra, hogy ki lenne számodra a megfelelő? – érdeklődött Draco lassan, vontatottan nyújtva a szavakat.

177
– Talán igen – vágta rá Harry ingerülten. Átkozta saját magát, mert nem bírta befogni a száját. Annyi fontos titkot sikerült magában
tartania, akkor meg miért nem tud csendben maradni, amikor éppen saját magát tudja megsebezni?

– Tehát érdeklődsz valaki iránt? – kérdezte Draco.

– Talán igen – felelte ismét Harry. Tulajdonképpen ez is az igazság, gondolta magában, ahogy elfordította a fejét és lehunyta a szemét.
Korábban tényleg nem gondolt úgy Dracóra, viszont sokat megfordult a fejében. Az elmúlt évben egyfolytában nála jártak a gondolatai.
Nyugtalanul ébredt rá, hogy még akkor is megszállottan Draco járt az eszében, amíg Ginnyvel randizott.

Ám, annak ellenére, hogy sokat gondolt Dracóra, sosem gondolt rá semmiféle romantikus vagy szexuális módon. Viszont azt sem tudta
tagadni, hogy mostanában már többször is megstírölte Dracót. Elpirult, amikor visszaemlékezett rá, hogyan vetkőztette és mosdatta a
szőke fiút, amikor az megsebesült. Akkor fáradt volt és aggódott, és nem is volt ideje, hogy szexuális útra térjenek, de ettől még nem
tudta megállni, hogy ne képzelje maga elé újra és újra Draco testét.

Emlékezett rá, hogyan ölelte őt két nappal ezelőtt. Ebben sem volt semmi érzékiség, de… jó érzés volt. Kellemes volt és melegnek
tűnt. És a látvány, hogy Draco csak egy lecsúszott pizsamanadrágban flangál?

Ez most igazán nem volt jó alkalom arra, hogy ilyesmikre gondoljon. És nem is volt benne biztos, hogy lenne-e erre valaha is jó idő.
Draco nem lenne jó választás. Ő egy halálfaló. Utálták egymást. Állandóan veszekedtek.

De hát megváltozott, bizonygatta gondolatban Harry. Lehet, hogy egy ellenszenves hülyegyerek, és még mindig rossz véleménnyel van
Weasleyékről és a házimanókról, de azért megváltozott. Vagy talán – ébredt rá – már megtapasztalta azt is, hogy Dracóban messze több
volt ezekben a témákban az ő szemszögéből nézve. Draco még mindig sokkal többet tudott a sötét művészetekről, mint az egészséges
lenne, de már nem akart halálfaló lenni. Még mindig folytonosan vitáznak, de ez már nem ugyanaz többé. Megmagyarázhatatlan módon
valódi bizalom alakult ki közöttük, és komoly mennyiségű tisztelet is.

Rájött, hogy az érzései megváltoztak és fejlődtek Draco iránt, anélkül, hogy ezt észrevette volna. Olyan sok dologra koncentrált, de a
romantika nem volt a fontossági listáján. Természetes módon jöttek ezek az érzései Draco iránt, és látszólag ebben még az sem
számított, hogy a másik is fiú. Közös előéletük ellenére is vonzódott Dracóhoz. Vonzódott fizikailag is, de végül be kellett ismernie,
hogy vonzódott Dracóhoz, mint személyhez is.

– Harry – szólította meg Draco halkan. – Kire gondoltál?

– Rád – felelte Harry gondolkodás nélkül, még mindig csukott szemmel.

– Szóval, ez azt jelenti, hogy érdeklődsz irántam? – kérdezte Draco.

Harry szeme hirtelen felpattant, és megpördült, hogy Dracóra bámulhasson.

– Nem – tagadta.

Draco közelebb húzódott hozzá a kanapén, s közben félretette a kígyókat.

– Én pedig azt hiszem, hogy igen – jelentette ki.

Harry vad tekintettel meredt rá.

– Márpedig nem! – tiltakozott. – Én csak arra gondoltam, milyen rosszak lennénk együtt.

– De együtt gondoltál ránk – mondta Draco.

– Oh, hát… – Harry szünetet tartott, megpróbált összeszedni néhány összefüggő gondolatot, de nem járt sok sikerrel. Draco túlzottan
közel ült hozzá, és így majdhogynem lehetetlen volt gondolkodni. Idegesen megharapta a szája szélét és kerekre tágult szemmel
bámulta, ahogy Draco tekintete a szájára vándorolt.

– Én érdeklődöm irántad – ismerte be a másik fiú.

Harry szeme még jobban elkerekedett.

– Az nem lehet – tiltakozott. Ám miközben kimondta, már rá is jött, hogy tulajdonképpen volt is néhány jele Draco érdeklődésének,
amit korábban nem ismert fel.

– Miért nem? – firtatta Draco.

– Mert… mert te utálsz engem! – vágta rá Harry, és megpróbált ebbe a gondolatba kapaszkodni. – Ez a természet törvénye vagy mi. A
Malfoyok utálják Harry Pottert.

178
Draco szórakozottan felhorkantott.

– És Harry Potternek is muszáj utálnia a Malfoyokat? – kérdezte. – Ez egy szabály?

– Biztos vagyok benne, hogy annak kell lennie – jelentette ki Harry.

Draco hirtelen önelégülten elvigyorodott.

– Harry Potter azért él, hogy megszegje a szabályokat – mondta.

Harry megnyugodott. Volt ebben valahogy némi logikátlan logika, ami egészen megható volt. Nem, talán a legtöbb ember számára nem
volt ez logikus, de neki eléggé ésszerűnek hatott. Bármi is volt az oka, kedvelte Dracót, és Draco is azt állította, hogy kedveli őt. Persze,
volt abban nem kevés kockázat, hogy ezzel a fiúval bonyolódjon kapcsolatba. Több mint a legtöbb kapcsolatban. Ám ő szerette
felvállalni a kihívásokat. Folyton ezt tette. Tulajdonképpen egészen hozzá is szokott, hogy páros lábbal vesse bele magát a kockázatos
helyzetekbe.

Miután ily módon döntésre jutott, hirtelen megmozdult és Draco ölébe ült. Elvigyorodott Draco döbbent tekintetét látva. Fogalma sem
volt, mi történik, mivel egyáltalán nem volt fiúkkal kapcsolatos tapasztalata, de ki akarta használni a szőke fiú elbódult csendjét. Levette
a szemüvegét, félretette, két kezébe fogta Draco arcát, majd odahajolt és megcsókolta őt.

Draco szája már kissé nyitva volt a döbbenettől, ami könnyűvé tette Harrynek, hogy becsúsztassa a nyelvét. Draco először nem reagált,
így Harry élt a lehetőséggel egy kis kutatásra, és nyelvét kísérletképpen végigsiklatta a szőke fiú száján. Harry hat éve ismerte már őt, de
soha, egyetlen egyszer sem hitte, hogy Dracónak ennyire édes íze lenne.

Aztán Draco viszonozni kezdte, és Harry belenyögött a szájába, ahogy a szőke fiú nyelve találkozott a sajátjával. Ez rossz alkalom volt
arra, hogy Ginnyre gondoljon, de Harry egyszeriben tudta már, mire gondolt a lány, amikor a szikrákat emlegette. Úgy érezte, mintha
szikrák pattognának a gerincén, de aztán homályosan észlelte, hogy ennek lehet valami köze Draco kezeihez, amelyek fel-alá simogatták
a hátát.

Harry végigsimított Draco állkapcsán, le a nyakán, majd hátrafelé, hogy kezét beleássa a fiú hajának selymes fürtjei közé. Draco
benyomta a nyelvét Harry szájába, és ő megérezte a kölcsönös kutatás ízét.

A csók nyomása enyhült, majd az ajkak egy utolsó simítása után Harry elhúzódott. Nehezen lélegezve bámult a szőke fiú szemébe, ami
most szürke helyett ezüstbe váltott, és vágytól volt homályos.

– Váó – lehelte Harry.

Draco pislogott, majd megrázta a fejét, mintha ki akarná tisztítani.

– Hát, ez váratlan volt – jelentette ki hökkenten.

– És az baj? – kérdezte Harry.

– A pokolba is, nem! – vágta rá Draco, majd hirtelen önelégülten elvigyorodott, és karját megszorította Harry dereka körül, s így ott
tartotta őt. – Amikor elhatározol valamit, akkor nem habozol, ugye?

– Nem – felelte Harry kuncogva. – A gyors akciók gyakran juttatnak előnyhöz. – Eldöntötte, hogy a cselekvés most sokkal jobb ötlet,
mint a beszéd, ezért előrehajolt, hogy ismét megcsókolja a másik fiút.

Tíz perccel később, amikor az ikrek berobbantak a szobába, még mindig csókolóztak. Harry és Draco félbeszakították a csókot, de
Harry nem mozdult Draco öléből. A mardekáros megfeszült és óvatosan pillantott az ikrekre.

Fred és George egy pillanatra megdermedtek, de aztán csak becsapták az ajtót és Harryre vigyorogtak.

– Gyorsan túljutottál a problémádon – jelentette ki Fred derűsen. – Mindig tudtam, hogy okos fiú vagy, Harry – tette hozzá büszkén.

– Tessék, talán hamarabb hasznát veszed, mint gondoltuk – toldotta meg George, és odadobta hozzá az egyik szatyrot.

Harry könnyedén elkapta és belenézett. Nem zavarta, hogy rajtakapták csókolódzás közben, most viszont már lángolt az arca.

– George! – kiáltott fel, majd gyorsan becsukta a szatyrot.

Draco érte nyúlt, de Harry messze tartotta tőle.

– Hogy tehettétek? – kérdezte Harry hitetlenkedve.

– Úgy gondoltuk, talán a hasznodra lesz – jelentette ki ártatlanul George.

179
Dracónak sikerült eléggé megbirkóznia Harryvel, hogy elérje a táskát. Harry lemondóan hagyta, hogy belekukucskáljon, de teljesen
elégedett lett, amikor Draco is elpirult, majd az izgalom nyilallását érezte, hiszen Draco a zavar ellenére is érdeklődőnek látszott.

Fred boldogan vigyorgott.

– Most lehet egy még boldogabb születésnapod – mondta. – Légy hálás, hogy ennyire korán odaadtuk neked az ajándékodat, és nem az
Odúban kaptad meg.

Harry rémülten nézett rájuk.

– Oh, az lett volna aztán a katasztrófa – mondta nagyot nyelve. Az elképzelt jelenet viszont segített lelohasztani a merevedését. Nagyon
is jól el tudta képzelni Weasleyék vagy Hermione reakcióját, miután felfedezik a homoszexuális szexről szóló könyvet, meg a különféle
korsókat, amiket a szatyorban látott. A zavar mellett ez sok olyan kérdést is felvetne, amiknek a megvitatására még távolról sem érezte
felkészültnek magát. Még saját magának sem bírt válaszolni rájuk.

– Ebben egyet kell értenünk veled – ismerte be George sajnálkozva. – Tudod, hogy általában szeretünk felfordulást okozni, de talán ez
pillanatnyilag egy kicsit sok lenne.

– De gondoskodj róla, hogy ott lehessünk, amikor végül a többiek is megtudják Malfoyt – szólt közbe Fred.

– Persze, szükségünk lesz figyelmeztetésre – tette hozzá George.

– Igen, idő kell nekünk, hogy frissen sült pattogatott kukoricával készülhessünk – helyeselt Fred.

Harry megeresztett egy önelégült vigyort Draco felé, aki viszont nevetni kezdett.

– Rendben, győztél – egyezett bele bánatosan.

180
 Tizennyolcadik fejezet

Harry és Draco csomagokkal és a kígyókkal megpakolva tértek vissza Dursleyékhez. Kipirultan és boldogan rakodtak le mindent Harry
ágyára, mivel nem tudták, hová máshová tehetnék le a holmikat.

– Szia, anya – köszönt Draco, majd odalépett és puszit nyomott az arcára. Harry követte a példáját.

Narcissa csodálkozva bámulta őket.

– Aggódtam értetek – mondta erőtlenül.

– Tudom – felelte bocsánatkérően Draco. – Egy kicsit kicsúsztunk az időből.

– Elnézést, Narcissa – szólt Harry is, hozzáadva a saját bocsánatkérését.

A nő elutasítóan intett, de még mindig zavartan bámulta őket.

– Mi történt? – kérdezte.

Dracónak felcsillant a szeme.

– Várj, míg meglátod, mit szerzett ma Harry – mondta, ám mivel csak édesanyja és Harry voltak körülötte, sokkal izgatottabbnak
hangzott, mint a Weasley ikreknél.

– Mit mutassunk meg először? – kérdezte Harry széles mosollyal.

– Vetkőzz le! – vágta rá Draco, s önelégülten vigyorgott.

Harry felvonta a szemöldökét a kétértelmű megjegyzés hallatán, de azért nekilátott kigombolni a talárját. Mindkét fiú vigyorgott, amikor
Narcissa zihálni kezdett, amint meglátta Harry testén a kígyókat.

Harry lehámozta magáról az állatokat, míg Draco élénk taglejtésekkel mesélt édesanyjának a Mágikus Menazsériában tett rögtönzött
látogatásukról. A nő megdöbbent, amikor először hallotta Harryt párszaszóul beszélni, de nem úgy tűnt, mintha zavarná őt a dolog.

Miközben Draco lefoglalta Narcissa figyelmét a színes kígyókkal, addig Harry gyorsan eltüntette az ikrektől kapott zacskót a ládájában.
Nagyon nem akarta, hogy Narcissa azt is megnézze, ami abban a szatyorban volt. Átfutott rajta egy pillanatnyi sajnálkozás, amiért már
nem lehet egyedül a szobájában. A múltban túlzottan is sok időt töltött egyedül, és egy kicsit szerette volna, ha visszatérhetett volna
oda, mert akkor felfedezhetné a táska tartalmát.

Sóhajtott, mert pillanatnyilag ez ügyben igazán nem tehetett semmit, és épp időben nézett fel, hogy elkapja Draco tekintetét. A szőke
fiú rákacsintott, majd ismét visszafordult az anyukájához.

Harry elvigyorodott, és megrázta a fejét. Nem tudta, mi az ördög történt kettejük között, viszont tagadhatatlanul izgalmas volt.

Kivette Victoriát a kiságyából, és örömmel ült le vele a padlóra egy kicsit játszani. Hagyta, hogy Draco kitalálhassa, hová lehetne tenni a
kígyókat és a rengeteg bájitalos holmit. Hiszen, körülnézve a máris zsúfolt szobában, neki aztán halvány fogalma sem volt róla.

– Draco, kérlek, add ide a sárga kígyót – kérte.

– Nem, most Victoriával vagy – felelte Draco.

– És? – kérdezett vissza Harry. – Csak meg akarom mutatni neki. Biztos, hogy tetszeni fog neki.

– Potter, nem adhatod azt a rohadt kígyót a lányomnak – jelentette ki Draco jegesen.

Harry párszaszóul sziszegett, mire szintén sziszegés érkezett válaszul, aztán dühösen rámeredt Dracóra.

– Na, tessék! A kígyó nem fog tenni semmit, amivel bárhogy árthatna Victoriának, és figyelmeztettem őt, hogy a kislány még nagyon
kicsi, és meg kell tanulnia, hogyan kezelheti őt helyesen, de először lehet, hogy túl szorosan fogja megmarkolni.

– A kígyó szólni fog nekem, ha Victoria fájdalmat okoz neki, úgyhogy le tudom majd állítani – tette hozzá.

181
– A kígyónak halálos mérge van – csattant fel Draco.

– Tudom – vágott vissza Harry. – Jaj, ne már, Malfoy, neked, mint mardekárosnak, bolondulnod kell a kígyókért!

– De a lányomnak nem, aki még egy éves sincs – jelentette ki Draco mérgesen.

Harry sziszegett, mire Draco felkiáltott és magához rántotta a kezét. Harry gúnyos elégedettséggel nevetett, ahogy a sárga kígyó elsiklott
Dracótól.

– Nem hinném, hogy ezt a sárga kígyó csinálta – jegyezte meg Draco ingerülten.

– Nem is ő volt – felelte Harry élvezettel. – A sárga az álcázó kígyó, aki meg tudja változtatni a dolgok színét. Szerintem Victoriának
nagyon fog tetszeni.

– Utállak, Potter! – morogta lemondóan Draco.

– Én is utállak – vágta rá vidáman Harry.

A sárga kígyó felsiklott Harry ölébe, mire Victoria azonnal megpróbálta megfogni, amint meglátta. Harry elővigyázatosan tartotta a
csöppség csuklóját és a kezét, hogy ne szoríthassa ökölbe, és bemutatta a kicsi lánynak, hogyan dédelgesse az állatot.

– Finoman – suttogta Harry. – Érzed, milyen selymes?

– Pa – felelte Victoria.

Harry kuncogni kezdett.

– Kígyó – mondta.

Victoria megpróbálta megragadni a színes kígyót.

– Nem – dorgálta Harry csendesen. – Finoman – ismételte. – Nem akarod őt bántani, tehát finoman kell vele bánnod.

– Pa – gügyögte Victoria.

– Kígyó – mondta Harry. – Ssszzzz.

– Ssszzzz – ismételte Victoria a hangot. Nyilvánvalóan tetszett neki.

Harry nevetett rajta.

– Jó – mondta. – És elég közel is van hozzá.

– Szeretnéd látni, mit tud csinálni a kígyó? – kérdezte.

– Pa – mondta megint Victoria.

Harry megforgatta a szemét, de azért odasziszegett a kígyónak. A kígyó átváltoztatta saját magát szép, orgonalila árnyalatúra, amelyik
illett Victoria ruhájához. A lányka élvezettel nevetett, Harry pedig vigyorgott.

– Lila – tanította Harry. Sziszegett a kígyónak, s az most kék színre váltott, amely így Harry ingéhez passzolt.

– Kék – jelentette ki Harry.

Victoria ismét felkacagott, Harry pedig tovább haladt előre a színeken Victoriával és a kígyóval.

Draco és Narcissa áthatóan figyelték őket, de amikor semmi komolyabb nem történt, mint egy lecke a színekből, a szőke fiú nekilátott
összeszerelni a kígyóknak a terráriumot. Narcissa tovább figyelte őket, de ellazult és melegen mosolygott, amikor Harry felpillantott rá.

Draco áttette Harry óráját az éjjeliszekrényről az íróasztalra, és a helyére állította a terráriumot. Túl nagy volt oda, de azért elfért
valahogy. Amint ezzel készen volt, sikerült a szekrény tetejére tömködni az összes bájital hozzávalót.

Harryt teljesen lenyűgözte. Ő soha nem lett volna képes, hogy így megszervezze kicsiny életterüket, de valahogy annak a két embernek,
akik elképzelhetetlenül hatalmas térhez voltak szokva, mégis sikerült elrendezniük és ellenőrzésük alatt tartaniuk a dolgokat.

– Szóval, milyen nevet adjunk a kígyódnak? – kérdezte Harry Victoriától.

182
– Nem az övé! – jelentette be határozottan Draco.

– Miért ne lehetne? – kérdezte Harry. – Tetszik neki.

– Nem adhatsz egy kisgyereknek halálos mérgű kígyót – magyarázta lassan Draco.

– A kígyó továbbra is a többivel együtt lesz – felelte Harry, s közben összehúzta a szemét. Hátat fordított Dracónak és Victoriára
nézett. – Na, mit gondolsz? – faggatta a kislányt.

Victoria boldogan kuncogott.

– Ssszzzz.

– Igen, kígyó – bólogatott Harry vigyorogva. – Na, szóval, van a „ssszzz” meg a „pa” – mondta elgondolkodva. – Nem vagyok benne
biztos, hogy ezzel sokra megyek.

Hirtelen Dracóhoz fordult.

– Hívhatjuk Lissának? – kérdezte reménykedve. – Mivel nem hagyod, hogy a kicsit hívjam úgy…

– Harry, a kígyók színe a roxforti házak színéhez illeszkedik – mutatott rá Draco ésszerűen. – Nem gondolod, hogy ennek megfelelően
kellene őket elnevezned?

– Te milyen nevet adnál nekik? – érdeklődött Harry.

Draco egy darabig elgondolkodva ráncolta a homlokát, és közben a másik három kígyót figyelte a terráriumban.

– Mard, Griff és Holló – jelentette ki. Gúnyosan nézett arra a kígyóra, ami Harry kezében volt. – És az egy rohadt hugrabugos kígyó,
amit épp egy Malfoynak akarsz adni – mondta ráébredve a dologra, annak ellenére, hogy a kígyó jelenleg babakék színben pompázott.

Harry elvigyorodott.

– De ez akkor is csak egy kígyó, és valahogy a Hugrabug megfelelőnek látszik egy ilyen apró lányka számára – mondta. – Viszont nem
akarom Hugnak hívni. És Bugnak sem! Tetszik nekem a Lissa. És benne vannak azok a helyes „sz” betűk, amelyek annyira tetszenek
Victoriának.

Draco becsukta a szemét, és úgy fintorgott, mintha fájna valamije.

– Akkor is megteszed, ha nemet mondok, ugye? – kérdezte.

– Valószínűleg igen – ismerte be Harry. – Hacsak nem akadsz ki teljesen tőle.

Draco lemondóan sóhajtott.

– Ahogy akarod – legyintett. Új erőre kapott. – Megmutathatom anyának a köpenyedet? – kérdezte.

– Persze – vágta rá Harry könnyedén. Hajlandó volt megalkudni, különösen, mivel tudta, hogy Narcissa úgyis látni fogja előbb-utóbb.
Draco viszont beleegyezett, hogy hallja a kígyót állandóan Lissának hívni.

Harry fél füllel hallgatta Draco és Narcissa beszélgetését, miközben tovább játszott Victoriával. Hívta Winkyt és megkérte, hogy
hozzon nekik egy késői vacsorát. Nem tudta, a többiek hogy vannak vele, de ő a maga részéről éhes volt és fáradt.

Mire végeztek az evéssel, Harry már csak ült a padlón, bódultan támaszkodott az ágynak.

– Harry?

Harry felnézett Narcissára.

– Tessék? Bocsánat, de nem figyeltem – vallotta be.

– Fáradtnak látszol – szólt a nő aggodalmasan.

Harry könnyedén megvonta a vállát.

– Aha, hosszú napom volt – mondta.

Draco odadobott Harrynek egy pizsama alsót.

183
– Menj! Készülődj a lefekvéshez – javasolta Narcissa.

Harry megrántotta a vállát, de azért elég boldogan indult, hogy most az egyszer vita nélkül tegye, amit mondtak neki. Gyorsan végzett a
fürdőben, majd visszatért, és lehuppant az ágyára. Arra gondolt, hogy meg kellene várnia Dracót, de majdnem azonnal elaludt.

*****

Harry lassan felébredt, kényelmesnek és nyugodtnak érezte magát. Valahogy sikerült félig Dracóra feküdnie, s egyik lába Draco lábai
közé csúszott. Szeme kerekre tágult, ahogy megérezte a csípőjének nyomuló merevedést.

– Végre felébredtél! – szólalt meg halkan Draco.

Harry lassan felemelte a fejét, hogy Dracóra nézhessen.

– Te pedig határozottan ébren vagy – suttogta.

– Jó érzés veled lenni – felelte Draco, s egyáltalán nem mentegetőzött. – És most tényleg csak a miénk a szoba.

Ezzel az információval sikerült Harry figyelmét átmenetileg elterelni, s így elfordította a fejét, hogy gyorsan körülnézzen a helyiségben.

– Hol vannak a többiek? – kérdezte csodálkozva.

– A rokonaid elmentek, nem emlékszel? – kérdezte Draco. – Mindenki odalent van, hogy végre kicsit kiszabaduljanak ebből a szobából.

Harry elvigyorodott.

– És nem is jönnek vissza egyhamar? – érdeklődött.

– Nem – vágta rá Draco önelégült mosollyal.

Harry ismét lehajtotta a fejét és nyelvével nedves nyomot húzott Draco nyakára. Örült a halk nyögésnek, amelyik kicsúszott a szőke fiú
száján. Puszilgatta és szívogatta, élvezte a sima, meleg bőr tapintását és ízét az ajkai alatt. Nem tudott sokat a fiúk közötti szexről, de ez
a része ugyanaz volt.

Draco megmozdult, hogy teljesen a hátára forduljon, míg Harryt magára húzta, hogy teljes hosszában rajta feküdjön. Harry hamar
felfedezte újra a fiúk és lányok közötti különbséget, amikor kemény vesszejük egymásnak feszült, és csak két réteg selyem választotta el
őket egymástól.

– Oh, istenem – nyögte Harry. – Ez olyan jó érzés! – Korábban sosem gondolt bele, mennyire más és elképesztő érzés lehet az, ha egy
másik pénisz pulzál a sajátja mellett. A ruha sem szabott gátat annak, hogy érezze a másik melegét vagy azt a csodálatos keménységet.

– Lesz ez még jobb is – ígérte Draco, majd lehúzta Harry fejét egy csókra.

Mivel azt legalább tudta, hogy mit kell tenni csókolózáskor, ezért Harry lelkesen vetette bele magát a tevékenységbe. Majdnem abban a
másodpercben betolta nyelvét Draco szájába, amint az ajkuk összeért, és örömét lelte a nedves forróságban.

Draco keze, amelyet szintén égetőnek érzett, végigutazott az oldalán és erős szorítással megállapodott a csípőjén. Harry nem tudta
eldönteni, hová összpontosítsa a figyelmét. Ebből minden annyira újnak és fantasztikusnak tűnt, Draco bőre pedig hihetetlenül
perzselő volt.

Azután Draco szétnyitotta a combjait, és Harryt határozottabban szorította be közéjük. Harry felsóhajtott, és nem volt szüksége külön
bátorításra a szőke fiú kezeitől, hogy mozogni kezdjen rajta. Visszahúzódott a csóktól, és kerekre tágult szemmel bámulta Dracót.
Homályos megkönnyebbülést érzett, amiért társa is épp annyira elveszett az érzéseiben, mint ő.

– Draco, én… – zihálta, de szavait elharapta, amikor Draco felfelé lökött a csípőjével.

– Harry… – nyöszörögte Draco. – Csak ne állj meg!

Harry biztos volt benne, hogy valami mást is kellene csinálniuk, tekintettel arra, hogy még mindig félig fel voltak öltözve, de ez annyira
átkozottul jónak tűnt, hogy nem vitatkozott Dracóval. Most ez is megteszi. Olyan jól működött, hogy nem tudott már sokkal többet
elviselni ebből a hihetetlen forróságból és súrlódásból.

Tátott szájú csókokkal hintette tele Draco nyakát.

– Igen – sziszegte Draco bátorítóan.

Harry nyögdécselve nyomta csípőjét Dracóéra. A szőke fiú lecsúsztatta kezét és megszorította Harry fenekét, és ő szinte el sem tudta

184
hinni, hogy ez mennyire elképesztő érzés volt. Tudta, hogy el fog élvezni, és keményebben lökött. Másodpercekkel később a folyékony
forróság lüktetve lövellt ki a vesszejéből.

Egy Draco szájából érkező hangos nyögés után megérezte, hogy társa farka még több nedves meleget pulzált közéjük. Harry soha
életében nem érezte magát ennyire kellemesen ragadósnak, mint amikor Dracón fekve próbálta visszanyerni a lélegzetét.

Mivel érzékelte, hogy Draco mozogni kezdett, ezért oldalra csúszott és figyelte, ahogy a szőke fiú előveszi a pálcáját a párnája alól és
néhány gyorsan elsuttogott bűbájjal letakarította magukat. Harry hálás volt, amiért a lassan kihűlő nedvesség eltűnt.

Nem volt benne biztos, hogy mit is kellene most mondania. Elég érdekes volt, amikor megpróbált rájönni, hogy mit kellene mondania
egy lánynak. Neki és Dracónak még arra sem volt esélyük, hogy megvitassák a kapcsolatukban bekövetkezett változást, és ez a fiúszex-
dolog is teljesen új volt.

– Minden rendben? – kérdezte Draco, gondosan szemlélve Harryt, mire ő azon kezdett gondolkodni, hogy vajon hogyan is nézhet ki.

– Igen – felelte Harry. – Tulajdonképpen fantasztikusan érzem magam. – Testileg pompásan volt. – Én csak… huh… nem tudok sokat
a fiúkkal folytatott szexről.

Draco halkan felnevetett.

– Ha ez ennyire jónak tűnik veled most, amikor azt állítod, nem tudod, mit csinálsz, akkor igazán nagyon várom már a későbbieket,
amikor tudni fogod – felelte lassú, vontatott hangon, s közben hihetetlenül elégedettnek hangzott.

– Te sem tudod, mit csinálsz? – kérdezte Harry kíváncsian.

Draco egy pillanatig hallgatott, mielőtt válaszolt volna.

– Azért lett Victoria, mert nem voltam hajlandó elmondani az apámnak a beállítottságomat – mondta.

– De mi köze ehhez az apádnak? – kérdezte Harry. – Vagyis… nos, én azt hittem, hagyta, hogy majdnem bármit megtehess.

– Szükségem van egy örökösre – felelte kurtán Draco. – És nem lesz örökösöd, ha fiúkkal szexelsz.

Harry átgondolta a kérdést.

– De most már oké velem lefeküdni, mert ott van neked Victoria?

Úgy tűnt, Draco vonakodott válaszolni.

– Szóval egyáltalán nem kellene velem lenned – jelentette ki Harry, miután megértette a dolgot. –Én sem a megfelelő aranyvérű lány
vagyok, akivel összeházasodhatsz.

– Nem erről van szó – felelte Draco gyorsan.

– Akkor miről? – faggatta Harry.

Draco nagyot sóhajtott.

– Nos, nem teljesen erről – tisztázta. – Nem sokat számítana, hogy megházasodom-e vagy sem, ha lenne egy örökösöm, de Victoria
lány – mondta.

Harry pislogva próbált rájönni, hogy ennek a teljesen nyilvánvaló ténynek mi köze bármihez is.

– Ő nem fiú, Potter – csattant fel Draco.

– És? – kérdezte Harry értetlenül.

– Ami azt jelenti, hogy ő nem megfelelő örökös. Nem tudja továbbvinni a Malfoy nevet – fejtette ki Harrynek.

– Szóval akkor ő értéktelen? – kérdezte Harry hitetlenkedve.

– Nem! – kiáltott fel Draco. – Egy aranyvérű lány nagyon magasan helyezkedik el a ranglétrán. Csak épp nem tudja továbbadni a
családnevét, ugyanis beházasodik egy másik családba.

Harry meredten nézte őt és közben azon töprengett, hogyan beszélhet erről Draco ennyire nyugodtan. Mintha Victoria csak egy
mozgatható árucikk lenne. Úgy tűnt, a szőke fiú ezt teljesen normálisnak fogadja el, míg Harry undorral döbbent rá, hogy valószínűleg
úgy is gondolja, hogy ez teljesen normális. Draco ugyanis úgy beszélt, mintha Harry lenne az ostoba ebben a beszélgetésben és nem
értené, miről van szó.

185
– Elcseszett alak vagy, Malfoy – jelentette ki Harry lassan.

Draco arckifejezése elsötétült.

– Nem kellett volna arra számítanom, hogy megérted – vágta rá.

– Megértettem, hogy szerinted Victoriának nincsenek jogai – sziszegte hevesen Harry. – Megértettem, hogy szerinted nincs jogod
annak lenni, aki valójában vagy. Megértettem, hogy sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítasz ennek az ostoba örökös kérdésnek, mint
a saját érzéseidnek.

– Itt vagyok veled, nem? – vágott vissza dühösen Draco.

– Voltál már valaha másik fiúval? – követelte Harry.

– Nem – préselte ki a fogai között Draco.

– Ha már régóta tudtad, hogy a fiúkat kedveled, akkor biztosan settenkedtél már el valakivel a Roxfortban vagy valami – mondta Harry.

– Kivel, Potter? – sóhajtotta becsmérlően Draco. – Bárki is barátkozott velem, azonnal továbbadta volna az információt, ha rájött
volna. És eddig még akárkivel barátkoztam, senki nem volt ilyen beállítottságú, mint én.

– Honnan tudhatnád, ha te folyton játszottad a rendes aranyvérű fiúcskát? – érdeklődött Harry gúnyosan. – Marhára megtisztelve
érzem magam a tudattól, hogy úgy döntöttél, engem, a kis senkit tisztelsz meg a testi kapcsolat kiváltságaival!

Öntudatlanul megjegyezte magában, hogyan változott Draco szeme gyönyörű ezüstből viharos szürkébe. A szőke fiú a legcsekélyebb
mértékben sem tűnt boldognak Harry megjegyzésétől.

– A Malfoyok nem dugnak jelentéktelen senkikkel – jelentette ki Draco mérgesen.

Harry gúnyosan felhorkantott.

– Nem? Akkor meséld már el nekem, mi ez itt? – csattant fel, és kettejükre mutatott. – Kedvelem a testrészeimet, és nem fogom
átalakítani valami sokkal megfelelőbbre, hogy férfi örökössel lássalak el téged.

Draco döbbenten meredt rá.

– Istenem, Potter, honnan szedsz elő ilyen hülye ötleteket? – kérdezte hitetlenkedve.

– Én!? – kiáltott fel Harry. – Te vagy az… – elhallgatott, mert igazán nem akart Dracóval veszekedni. Még abban sem volt biztos,
hogyan kezdtek megint vitázni. Nem kellene most az ágyban heverészniük, az orgazmus utáni boldogság pillanatait élvezve?

Viszont szert tett néhány információra ebből a vitából. Az összes aranyvérű duma közepéből kihámozta, hogy Dracónak sincs több
tapasztalata a fiúkkal, mint neki.

– Szóval, Mr. Mindentudó Faszrázó, te sem tudsz többet a fiúkról, mint én – mondta önelégülten.

– Nos, mire számítottál? – rázta a fejét Draco védekezően. – Pansy már ősidők óta rám ragadt.

Harry felnevetett. Nem tudta megállni.

– Tulajdonképpen te soha nem is akartál vele lenni? – kérdezte.

Draco dühösen nézett rá.

– Te szeretnél vele lenni? – csattant fel.

Erre Harry csak még jobban nevetett, mert emlékezett azokra az alkalmakra, amikor Pansy ráakaszkodott Dracóra.

– Hagyd abba a röhögést, te lökött – morogta Draco.

Harry próbálta, tényleg, de még mindig kuncogott Draco elégedetlen arckifejezését látva.

– Te valami más vagy, Draco – mondta Harry, és még ő maga is kihallotta hangjából a szeretettel áthatott szórakozást.

Draco gúnyosan meredt rá, de Harry látta rajta, hogy örült ennek. Harry elmosolyodott. Még mindig a legködösebb fogalma sem volt
arról, mit kezdenek ők ketten egymással, de élvezni akarta, amíg tartott.

186
Hátradőlt az ágyon, Draco pedig mellé heveredett.

– Tegnap este beszélgettem anyával – szólalt meg hirtelen Draco, s ezzel megdöbbentette Harryt. – Miután te elaludtál.

Harry felsóhajtott.

– Draco, nem tudnád hagyni, legalább egy kicsit, hogy élvezzem veled a pillanatot? – kérdezte.

– Meséltem neki rólunk… bármi is ez – jelentette ki Draco, figyelmen kívül hagyva Harry megjegyzését.

– Elmondtad neki? – nyögte Harry, s máris érezte a pánikot emelkedni a mellkasában. – Épp most ecsetelted, hogyan kell valami
aranyvérű boszorkány, aki el tud látni téged a megfelelő örökössel és, hogy azért nem voltál soha fiúval, mert az információ esetleg a
szüleid fülébe juthatott volna. És most elmondtad neki?

Draco az oldalára gurult, feltámasztotta magát a könyökére, és a másik kezével lassan mintákat kezdett rajzolni Harry mellkasára.

Harry még mindig érezte a pánikot, de nagyon jó érzés volt, amit Draco művelt. Zavartan bámulta a másik fiút.

– Észben kell majd tartanom, hogy ettől elhallgatsz – jegyezte meg vontatottan a szőke.

Harry dühösen nézett rá, de ez erőtlen volt, és ezt mindketten tudták.

– Még mindig tudok beszélni – vágta rá ingerülten. – Miért mondtad el neki, Draco? – kérdezte. Most már sokkal nyugodtabbnak
hangzott, de még mindig ragaszkodott a válaszhoz.

– Mert akarlak téged – felelte Draco nyugodtan.

Harry csak bámulni tudott. Nem volt benne biztos, hogy milyen választ várt, de biztosan nem ezt.

Draco önelégülten vigyorgott Harry reakcióját látva.

– Ha elég felnőtt és érett vagyok ahhoz, hogy meghozzak egy olyan jelentős döntést, mint például oldalt választani a háborúban –
amelyet anyám is jóváhagyott –, akkor elég érettnek kell lennem ahhoz is, hogy eldöntsem, kivel akarok lenni.

– Ennek van értelme – mondta lassan Harry. – Szóval, úgy gondoltad, hogy helyeselni fogja. És úgy lett? – kérdezte reménykedően.

Draco elmosolyodott, és Harry érezte, hogy a pánik drámaian csökken.

– Azt mondta, hogy büszke rám, mert kiálltam azért, amit akarok. Azt mondta, hogy talán itt az ideje annak, hogy a dolgok
megváltozzanak.

– Mi van az örökös-dologgal? – érdeklődött tétován Harry, mivel nem akarta ismét felidegesíteni Dracót.

Draco megvonta a vállát.

– Nem tudom – ismerte be őszintén.

Harry nem mondott semmit. Nem volt benne biztos, hogy mit mondhatna.

– Anya azt is mondta, hogy nem lepődött meg azon, hogy veled akarok lenni – tette hozzá Draco halkan. – Hogy te egy bámulatos
személy vagy, és hogy… – elhallgatott, és az önelégült mosoly visszatért az arcára – elég erős vagy ahhoz, hogy elbírj velem.

Harry nevetni kezdett.

– Elmondtad neki, hogy Fred mit mondott nekem? – kérdezte.

Draco megrázta a fejét.

– Nem mondtam neki semmit – felelte, nyilvánvaló szórakozással a hangjában.

– Szerintem jó dolog, hogy tudjuk, elég erősek vagyunk egymásnak – jelentette ki Harry szárazon. – De elgondolkodtam rajta, hogy ez
nem jelenti-e azt, hogy egyszerűen megöljük egymást.

Draco kuncogott.

– Hajlamosak vagyunk egymás torkának esni – ismerte be.

187
Harry elgondolkozva bámulta Dracót.

– Hosszú előéletünk van, amit fel kell dolgoznunk – mondta vontatottan.

– Így van – értett egyet vele Draco.

– Miért próbálunk… bármi is ez, amit próbálunk? – érdeklődött Harry. – Mindig utáltál engem.

– Még mindig utállak téged – vágta rá fintorogva Draco.

Harry elvigyorodott.

– De attól még akarsz engem – mondta, és nagyon önelégültnek hangzott.

Draco széttárta az ujjait és végigfuttatta a kezét Harry torkától a pizsamája derékrészéig, ami még mindig rajta volt.

Harrynek elakadt a lélegzete attól az intenzitástól, ami Draco tekintetében égett.

– Draco?

– Hosszú ideje ismerlek már téged – szólalt meg halkan Draco –, de nem vagyok benne biztos, hogy láttalak-e téged valójában az
utolsó hónap előtt – ismerte be. – Nem az vagy, akinek eddig gondoltalak.

Visszafektette a karját Harry hasára, és kezét a mellkasán pihentette. Harry nagyot nyelt.

– Mindig csesztettél – jegyezte meg Draco sajnálkozóan.

Harry döbbent nevetésben tört ki.

– Én ugyanezt mondhatnám rólad – mondta.

Draco bólintva ismerte el az igazát, és elmosolyodott.

– Nem mondhatom, hogy az utóbbi hónap előtt valaha is lebilincseltél volna, de valahogy úgy tűnik, hogy mindig is vonzódtam
hozzád. A körülmények megváltoztak, és ezzel új lehetőségek nyíltak meg előttem. Most hagyod, hogy másképpen lássalak, és
történetesen tetszik, amit látok.

Harrynek kerekre tágult a szeme. Ez tökéletesen érthető volt a számára.

– Te is érzed, ugye? – kérdezte Draco.

– Én is érzem – ismerte be Harry. – Az utolsó évben teljesen a rögeszmémmé váltál. Habár ezt tegnapig nem gondoltam át tudatosan –
tette hozzá sajnálkozva, és kettejükre mutatott.

Draco kuncogott, és elkeseredetten rázta a fejét.

– Te tényleg csak beleugrottál, nem?

– Igen – bólintott Harry, és féloldalas mosolyt villantott Draco felé. – Önszántamból beismerem, hogy halvány lila gőzöm sincs, mit
csinálok, amikor belevágok bármiféle kapcsolatba veled, de az ösztöneim azt súgták, hogy jó lesz. Így hát belevágtam. A részleteket
majd menet közben kidolgozom.

– Van néhány elég jelentős részlet közöttünk – jegyezte meg gúnyos vontatottsággal Draco.

– Aha, és ha várunk, amíg mindet helyretesszük, akkor soha nem csinálunk semmit – felelte Harry ésszerűen. – Amúgy sem valószínű,
hogy mindig mindenben egyet fogunk érteni.

Draco egy pillanatig döbbenten meredt rá, mielőtt elvigyorodott volna.

– Csak a szexre kellek neked, Harry? – kérdezte.

Harry visszavigyorgott, mire Draco szeme elkerekedett.

– Nem, de én egy tizenhat, majdnem tizenhét éves fiú vagyok, és elfogadok bármilyen szexet, amihez hozzájutok.

– Tudtam, hogy van annak valami oka, hogy sokkal jobban kedvelem a fiúkat, mint a lányokat – vágta rá Draco.

188
Harry kérdően vonta fel a szemöldökét.

– Egy lánnyal mindennek baromi tökéletesnek kell lennie, hogy bármit is csinálhass velük – jegyezte meg Draco, és kicsit keserűnek
hangzott.

– Pansy nem egészen az a gyengéd lány, akinek mindig mindenki hiszi? – ugratta faarccal Harry.

Draco hirtelen mozdult, és az ágyhoz szegezte Harryt. Harry képtelen volt tovább elnyomni a vigyorgását, és rámosolygott.

– Azt mondod, hogy a dolgok sokkal jobban voltak a kis Weasleyvel? – vicsorogta Draco.

– Amikor vele voltam, akkor nem éreztem semmi ilyesmit – felelte Harry, s megpróbálta megnyugtatni Dracót. – Nincs semmi
gondom a lányokkal, és nyilvánvalóan nincs a fiúkkal sem – mondta, s közben felvillantott egy mosolyt, amely nagyon hamar
szégyenlősre váltott. – Csak éppen soha nem jutott eszembe, hogy fiúkat is választhatnék. Viszont nem hiszem, hogy ezt azért volt
ennyire jó, mert te fiú vagy. – Felnyúlt, és végigsimított Draco arcán. – Szerintem ez egyszerűen azért volt ennyire jó, mert veled
voltam. – Furcsa volt ilyet mondani, különösen Draco Malfoynak, de Harry hitte, hogy ez teljességgel igaz.

Draco meredten bámult rá.

– Ezt komolyan gondolod? – kérdezte lágyan, tétován.

– Igen – felelte Harry. Az ő hangja is épp olyan lágy volt, de tele volt meggyőződéssel. – Minden, ami veled… velünk történik, nagyon
intenzív – tette hozzá, s miközben kimondta a szavakat, rájött azok igazságára.

Draco egyetértően biccentett egyet, majd lehajtotta a fejét, s lecsapva Harry ajkára, újra kezdte korábbi tevékenységüket, ám ezúttal ő
volt felül.

*****

– Potter, te semmit nem tudsz a bájitalokról? – kérdezte Draco gonoszul.

– Nem sokat – szűrte a fogai között Harry. – A professzoraim vagy utáltak, vagy rajongtak értem. Egy sem volt, aki tényleg tanított
volna nekem valamit.

Draco egy pillanatra csendben maradt, feldolgozta ezt az információt, de aztán úgy tűnt, figyelmen kívül hagyja.

– Mi a szarért vállaltad fel önként, hogy leszállítod a bájitalokat? – kérdezte.

Harry meglengette Draco arca előtt azt a rengeteg pergament, amelyet megpróbált elolvasni.

– Nem kell értenem a francos bájitalokat ahhoz, hogy kövessem az utasításokat – jegyezte meg ingerülten.

Draco kirántotta a papírokat Harry kezéből és átlapozta őket anélkül, hogy elolvasta volna őket.

– Még csak nem is értem ezeket. Tudom, hogyan kell megfőzni az égésgyógyító kenőcsöt, de ezek az utasítások egyáltalán nem jók –
mondta, s ezzel a legfelső pergament említette.

– Elolvastad mindet? – kérdezte érdeklődve Harry, akit kizökkentett az a tény, hogy Draco nem csak elolvasta a pergameneket, hanem
fel is ismerte a különbséget.

– Tudnom kell, hogy mit csinálunk, nem? – firtatta Draco.

– Szóval, mit csinálunk? – kérdezte Harry. Feladóan emelte a levegőbe a kezét.

– Nos, először is, elrendezzük a dolgokat ebben a konyhában, így nem történhet meg, hogy felrobbantasz mindkettőnket – jelentette ki
rosszindulatúan Draco. – Aztán te meg fogod magyarázni, miért hibásak az utasításaid.

– Nem hibásak – ellenkezett Harry. Kifújta a levegőt az orrán át, és megpróbált nyugodt maradni. Nem lenne jó, ha kikotyogná, hogy
ezek Piton utasításai. – Van annak valami oka, hogy annyira jó voltam bájitaltanból az utolsó évben. És ennek abszolút semmi köze
sem volt Lumpsluckhoz.

– Akkor mitől volt? – kérdezte gyorsan Draco.

– Véletlenül kezembe került egy olyan könyv, amelyik jobb utasításokkal látott el – felelte Harry.

– Ennyi az egész? – hitetlenkedett Draco. – Egész évben tudni akartam rá a választ, és csak ennyi?

189
– Bocs, hogy kiábrándítottalak – vágta rá ingerülten Harry.

Draco véletlenszerűen meglengette a pergameneket.

– És ezeket mindet abból a könyvből másoltad ki?

Harry egyszerűen vállat vont. Erre a kérdésre nem akart válaszolni. Úgy tűnt, Draco ebben nem talált semmi furcsát, mivel visszatért a
pergamenek lapozásához.

– Szóval, honnan tudod, hogy jól fognak működni? – érdeklődött a szőke hajú fiú.

Harry ismét vállat vont.

– Mindig jobb bájitalokat főztem, mint te és Hermione.

Draco mogorván nézett rá.

– Utáltalak érte – jegyezte meg.

– Tudom – bólintott Harry, s nem vette sértésnek a megjegyzést. – Ahogy Hermione is. Tulajdonképpen teljesen biztos vagyok benne,
hogy még mindig utáltok ezért.

Draco összehúzta a szemét.

– Miért nem Granger segít neked a bájital-főzésben? Azt hittem, megragadja majd az esélyt, hogy önként jelentkezzen valami ilyesmire.

Harry kényelmetlenül megmozdult.

– Egész évben vitáztam Hermionével a bájitalokról – mondta. – Nem vagyunk egy hullámhosszon, amikor ez a téma felmerül. Ettől
még segített volna, ha megkérem rá, de nem is kértem őt.

– Hogy te milyen szemét vagy, Potter! – jegyezte meg Draco, minden rosszindulat nélkül. – Néhányan keményen megdolgoztunk az
osztályzatainkért.

– Nem mintha én nem végeztem volna el ugyanazt a munkát – mutatott rá Harry. – Amúgy kétlem, hogy az utolsó évben kapott
osztályzataim elég kárpótlást nyújtottak az első öt évhez képest, amikor minden alkalommal karót kaptam, ha hangosan vettem a
levegőt. – Összehúzott szemmel nézett Dracóra. – Ezen kívül minden alkalommal, amikor úgy döntöttél, hogy tönkreteszed a
főzetemet.

Draco nem igazán tűnt bűnbánónak, de visszavonult és nem mondott semmi többet a témáról. Nekiláttak dolgozni, és ez alkalommal
Harry követte Dracót, ahogy hozzákezdtek megfőzni a többi bájitalt, amire a roxforti gyengélkedőnek szüksége volt.

Viszont követték az utasításokat Harry pergamenjein, és Draco kelletlenül elismerte, hogy minden nagyon jól sikerült. Az egész napot
főzéssel töltötték, csak néha tartottak szünetet. Még Narcissa is segített egy keveset, amikor nem Victoriáról gondoskodott.

– Anya, te mit tudsz a bájitalokról? – kérdezte Draco, amikor a nő először ajánlotta fel a segítségét.

Narcissa felvonta elegáns szemöldökét fia viselkedését látva.

– Talán nem vagyok annyira járatos a bájitaltanban, mint te és a keresztapád – mondta magasra vetett állal –, de úgy, mint Harry, én is
tökéletesen képes vagyok követni az utasításokat.

Harry elvigyorodott, ahogy Draco visszavonulót fújt. Egyre inkább odavolt ezért a nőért. Narcissa rámosolygott Harryre, ahogy
elküldte őt az egyik üsthöz, amelyen dolgoztak. Draco morcosan nézett kettejükre, de minden további megjegyzés nélkül átadta
édesanyjának a megfelelő pergament.

Harry egyszer kiment, és amikor visszatért, egyszerűen megállt néhány percre az ajtóban, elveszve a helyzet szürrealitásában. Draco és
Narcissa szorgalmasan dolgoztak a bájitalukon. További üstök, amelyeknek hosszabb főzési időre volt szükségük, bugyogtak a konyha
másik oldalán. A pultokat befedték a különböző hozzávalók.

Petunia néni biztosan szívszélhűdést kapna, ha meglátná, hogy a konyhájából bájitallabort csináltak. Az összehúzott függönyök még
bizarrabbá tették a helyzetet, mivel nénikéje mindig széthúzva tartotta őket. Ők viszont nem engedhették meg, hogy egyetlen mugli is
megpillanthassa, mit csináltak odabent, és azt sem hagyhatták, hogy bármilyen lehetséges varázsvilágbeli látogató megláthassa, kik
voltak ott.

Nagyot sóhajtott, majd visszatért a pulthoz, folytatta a kevergetést és a hozzávalók aprítását.

190
 Tizenkilencedik fejezet

Másnap délután ismét a bájitalokon dolgoztak, amikor Draco és Narcissa hirtelen felkiáltottak. Harry riadtan kapta fel a fejét, és látta,
ahogy mindketten megragadták az alkarjukat.

– A francba! – szisszent fel Harry, hiszen azonnal tudta, mit jelentett mindez. Draco feltűrte az ingujját, Harry pedig megláthatta a
koromfekete Jegyet. A korábban élénkvörös motívum pillanatnyilag majdnem csillogóan fekete volt. Harry teljesen oda nem illően
azon töprengett, vajon a hívás után mennyi időnek kell eltelnie, hogy ismét vörösre váltson.

– Most meg fogja tudni – nyöszörögte Draco.

Narcissa sem nézett ki jobban, mint Draco, de gyorsan odalépett a fiához, hogy szorosan magához ölelje.

– El tud érni benneteket a Jegyen keresztül? – kérdezte élesen Harry, amikor rájött, hogy ez olyasvalami, amit már régen meg kellett
volna kérdeznie.

Draco eltolta egy kicsit az anyját, hogy levegőt tudjon venni, és haragosan nézett Harryre.

– Természetesen el tud érni minket. Arra használja a Jegyet, hogy hívni tudja a követőit – vetette oda. – Azt hittem, tudod, Potter!

– Ezt tudom – vágta rá türelmetlenül Harry. – Láttam már, ahogy csinálta. Csak azzal nem vagyok tisztában, hogy tud-e bármi mást is
tenni a Jegyen keresztül.

Tulajdonképpen nem gondolta, hogy így lenne. Ha Voldemort el tudta volna érni a követőit a Jegyen keresztül, akkor például Karkaroff
nem tartott volna ki olyan sokáig. Nem igazán hitte, hogy a Jegy úgy csatlakoztatta Voldemortot a követőihez, mint ahogy őt a
sebhelye.

Draco még jobban elkomorodott, Narcissa azonban válaszolt neki.

– Nem – mondta csendesen. – Ez csak megkülönbözteti a híveit másoktól, és ezen keresztül hívhatja őket.

– Van arra lehetősége, hogy csak egyikőtöket hívja? – érdeklődött Harry. Tudta, hogy amikor Voldemort megérintette a Jegyet, akkor
az összes csatlósát hívta. De vajon tudja-e Voldemort csak egy – vagy kettő – emberét hívni ismételten, amíg azok megérkeznek hozzá?

Narcissa megrázta a fejét, s Harry nagyon megkönnyebbült.

– Ha egy valakit szólít, akkor mindegyikünket hívja a Jegyen keresztül. Ez egyszerűen csak arra való, hogy közvetlenül az aktuális
tartózkodási helyére hoppanálhassunk. Nem tud minket úgy elérni, ahogy téged a múltban.

– Tehát Voldemort nem tud megkínozni benneteket ezen a szarságon keresztül? – firtatta Harry, mivel szükségesnek vélte tisztázni a
dolgot.

– Nem – felelte Narcissa egyszerűen. – Csak minden alkalommal érezzük majd, hogy ég, amikor a halálfalókat hívja.

Harry nagyot fújt.

– Nos, akkor az nem annyira rossz.

– Nem annyira rossz? – préselte ki a fogai között Draco. – Kibaszottul fáj, Potter!

Harry öntudatlanul megdörzsölte a sebhelyét.

– Biztos voltam benne – morogta.

Dracónak elkerekedett a szeme, és Harry rájött, hogy mit csinált.

– Igen, megkaptam a saját nyüves Jegyemet – vágta rá Harry élesen. – Legyél érte kurvára hálás, hogy a karodon keresztül nem tud
téged elérni.

És mintha a beszéd a sebhelyéről elindított volna egy reakciót, Harry máris érezte, hogy égni és fájdalmasan szúrni kezd. Összerezzent,
s egy pillanatig az okklumencia-pajzsaira koncentrált, hogy meggyőződjön róla, elméjét eltorlaszolta Voldemorttól.

191
Sajnos Voldemort nem úgy tűnt, hogy blokkolná a saját elméjét. Annyira dühös volt, hogy az érzelem világosan átsütött a Harryvel való
kapcsolatán.

Harry néhány másodpercre szorosan lecsukta a szemét, és tenyerét a sebhelyére szorította, amivel megpróbálta enyhíteni a lüktetést.

– Harry? Harry!

Draco és Narcissa is a vállára tették a kezüket, és aggódva bámulták őt.

– Tudja – jelentette ki egyszerűen Harry.

– Máris? – kérdezte Narcissa, s arca teljesen elfehéredett.

Harry vállat vont.

– Dühös – mondta, miközben rájött, hogy az ő arca is valószínűleg épp annyira sápadt, mint a másik kettőé. – Pillanatnyilag nem
gondolnám, hogy bármi más miatt ennyire mérges lehetne. A ti eltűnésetek óta ez az első alkalom, amikor szólította a halálfalókat, és
figyelembe véve mennyire dühös, úgy vélem, nem is volt a házatokban azóta, így nem jöhetett rá korábban.

Draco hallhatóan nyelt egyet, s tapintható félelmét Harry is észrevette.

– Minden rendben lesz – mondta nekik Harry. – Tudtátok, hogy meg fogja tudni.

– De mostantól vált kézzelfoghatóvá – suttogta Draco bizonytalanul, s közben felemelt karját bámulta.

Miközben Harry megpróbált nem gondolni arra, hogy Narcissa még mindig mellette áll, előre hajolt és megcsókolta Dracót. Úgy tűnt,
Draco sem kifogásolta, hogy az anyja figyeli, majdnem reménytelenül csüggött Harryn, és betolta a nyelvét Harry szájába. Láthatóan
megpróbált kiradírozni minden fájdalmat, és felcserélni azt az örömre. Az érzékek elleni roham tulajdonképpen meglehetősen hatásos
volt, nyugtázta Harry meghökkenve.

Draco megszakította a csókot, és homlokát Harryének támasztotta.

– Jobb már? – kérdezte Harry finoman.

Draco élesen felnevetett.

– Igen, de ne merészeld így megcsókolni az anyámat, hogy ő is jobban érezhesse magát! – mondta.

Harry összerezzent; már a gondolat is elborzasztotta. Vetett egy pillantást Narcissára, aki még mindig borzasztóan idegesnek látszott,
de azért halványan elmosolyodott.

– Draco – sziszegte Harry. – Nem tudom elhinni, hogy ilyet mondtál!

– Én sem – ismerte be Draco, s közben rápillantott az anyjára. – Bocsánatot kérek.

Narcissa szomorúan elmosolyodott.

– Minden rendben. Megértem az érzést. Hirtelen minden sokkal valóságosabbá vált, és nem lehet visszafordulni.

Draco kihúzta magát, és az arckifejezése megkeményedett.

– Nem akarok visszafordulni – jelentette ki meggyőződéssel.

– Tudom – nyugtatta Narcissa megértően.

Harry ismét érezte sebhelyének fájdalmas égését, és hirtelen megértette, hogy míg ez a két ember itt biztonságban van, addig
Voldemortnál biztos, hogy ezért valaki fizetni fog. Mivel Piton egyértelműen elég közel állt Malfoyékhoz, és Harry egészen biztos volt
benne, hogy nem szólt semmit Voldemortnak az eltűnésükről, ezért vajon Piton lesz Voldemort haragjának valószínűsíthető célpontja?

– Mennem kell – szólalt meg hirtelen. Máris ellépett Dracótól és fordult, hogy távozzon.

Draco azonban megragadta a karját és visszarántotta őt.

– Hová kell menned? – kérdezte élesen.

– Voldemort dühös – csattant fel Harry, s megpróbált gyorsan előállni valami hihetővel.

192
– És ennek mi köze a te távozásodhoz? – kérdezte Draco összeszűkülő szemmel.

Harry kiszabadította a karját, Draco pedig hagyta, hogy menjen.

– Figyelmeztetnem kell a többieket – mondta Harry, miközben tenyerének élével a sebhelyét nyomta. – Biztos, hogy Voldemort
tervezett valamit ma estére, ha összehívta a halálfalóit.

– De fogalmad sincs, hogy mit tervezett – vágta rá Draco. Majdnem könyörgőnek hangzott.

– Nincs, de ha figyelmeztetem a többieket, akkor a lehetőségekhez mérten elő tudunk készülni – felelte Harry határozottan. – Bármit is
akart ma este Voldemort megtámadni, remélhetőleg valaki tud szólni nekünk, mi pedig megpróbálhatjuk annyira mérsékelni a kárt,
amennyire csak lehetséges.

– Megyek és hozom a köpenyedet – szólt közbe Narcissa, s sebesen elhagyta a szobát.

– Mennem kell, Draco – mondta Harry a sebhelyét dörzsölgetve. – És azonnal mennem kell.

Draco mély levegőt vett, és hirtelen odabólintott Harrynek.

– Nem lesz semmi baj – suttogta lágyan Harry. Gyorsan megcsókolta Dracót, majd megfordult, hogy távozzon. Az előszobában
Narcissa átadta neki a köpönyegét, és egy utolsó pillantást vetve kettejükre, Harry kilépett az ajtón.

*****

A Grimmauld térhez közeli sikátorba hoppanált, és csak néhány lépésnyit jutott előre, amikor egy pukkanást hallott maga mögül.
Kezében a pálcájával sebesen megpördült.

Úgy tűnt, Piton megdöbbent a láttára, de majdnem azonnal visszatért az önkontrollja.

– Miért vagy itt, Potter?

– A sebhelyem – felelte egyszerűen Harry.

Piton kurtán bólintott, és fürgén alkalmazott egy hangszigetelő bűbájt az őket körülvevő terület fölött.

– Nincs időm – kezdte. – A Sötét Nagyúr arra készül, hogy megtámadja Roxmortsot. Egy órán belül.

Harry hallhatóan beszívta a levegőt, szeme kitágult a hírek hallatán. Piton nem hagyott neki időt a kérdésekre.

– A Malfoyok eltűntek és ő most dühös – folytatta a férfi. Tekintete Harry homlokára rebbent. – Csak azért tudlak most figyelmeztetni
téged, mert azt hiszi, az utolsó simításokat végzem a számára. A Sötét Nagyúr azt tervezi, hogy Roxmortsra hárítja a dühét, és
szándékában áll közelebb kerülni a Roxforthoz.

– Tudni fogja, hogy maga figyelmeztetett minket – mondta Harry. Gondolatai ijedten kavarogtak. Számított valamire, csak nem éppen
erre. Úgy tűnt, Piton elkerülte a megtorlást, de helyette most Roxmorts fog bűnhődni.

Piton a fejét rázta.

– Nem. Sokunkat kiküldött, hogy ellenőrizzük a Malfoyok lehetséges búvóhelyét. Mindannyiunknak vissza kell térnünk tizenöt percen
belül. Nem fogja tudni, ki szivárogtatta ki az információt – tette hozzá elégedetten.

Fürkészően nézett Harryre.

– Tudod kezelni a helyzetet?

– Igen – csattant fel Harry, s kihúzta magát.

Piton kurtán bólintott, mintha erre a válaszra számított volna. Harry figyelte, ahogy a férfi dehoppanált, azután maga is így tett,
miközben elméje máris lázasan pörgött.

*****

Berontott a Dursley házba, reménykedve, hogy meg tudja menteni Roxmortsot, ugyanakkor meg is tarthatja az összes titkát.

– Mi történt?! – kiáltott fel Draco, akit megriasztott Harry hirtelen megjelenése, különösen, mivel alig néhány perce távozott.

Harry erősen megdörgölte a sebhelyét.

193
– Tudom, hová küldi Voldemort a csatlósait, és nincs időnk a kérdésekre! – vágta rá. – Winky! – A manó azonnal megjelent. – El
tudnál menni Fredhez és George-hoz? – Alig várta meg a bólintást. – Menj el hozzájuk, és mondd azt nekik, hogy azonnal szükségem
van itt rájuk, és annyi romboló terméküket hozzák magukkal, amennyi csak elfér a zsebeikben. Most!

Winky eltűnt, Harry pedig Narcissára nézett.

– Szükségem van a másik köpönyegemre, pergamenre és tintára, azután jobb volna, ha kimaradnál ebből. Dracóról tudnak, de rólad
nem.

Narcissa fürgén bólintott, és máris a lépcső felé indult.

Harry odadobta az új köpenyét Dracónak.

– Velem jössz, de rejtve tartod a seggedet – mondta ellentmondást nem tűrően. – Menj és szedj össze mindent, amit az ikrektől
kaptam, hasznosnak találod és elfér a köpeny zsebében.

Draco kerekre tágult szemmel bámult, de azonnal a lépcsőn termett, kettesével véve a fokokat.

– Dobby! – kiáltott fel Harry.

Dobby abban a másodpercben megjelent.

– Ne is kezdd el, Dobby! – parancsolta Harry. – Menj el Weasleyékhez, mondd el nekik, hogy azonnal küldjenek mindenkit, akit csak
tudnak Roxmortsba, és készüljenek fel egy csatára. Frednek és George-nak már szóltam. Feltételezve, hogy nem a halálfalók érnek oda
előbb, a Három Seprű előtt találkozunk majd.

Dobby szeme mindig is nagy volt, de most óriásira tágult.

– Bármit, Harry Potter uramnak – mondta, majd egy pukkanással eltűnt.

Harry mély levegőt vett, ahogy Narcissa ismét megjelent, miután Dobby eltűnt. Rémültnek és aggodalmasnak látszott, de ugyanakkor
határozottnak is. Amint a nő letette az írószereket a bejárati ajtó melletti kis asztalkára, Harry Fawkes-t hívta.

Nem tudta, hogy az ördögbe működik Fawkes varázsereje, de a madár megjelent, és egy pillanattal később már a vállán pihent.
Gondolatfoszlányként bukkant fel Harry agyában, hogy nagy szerencse, amiért annyi spontaneitás van a mágiában, mert különben
Roxmortsnak semmi esélye sem lenne.

Újra Fawkes-ra koncentrált, és megsimogatta a tollait.

– Tudnád kézbesíteni egy levelemet? – kérdezte. Fawkes trillázott, Harry pedig nekiállt megírni egy gyors üzenetet McGalagony
számára. Gondolt rá, hogy Dobbyt küldi a professzorhoz, de remélte, hogy így mindenkihez a lehető leggyorsabban ér el az üzenet.

Azonnal hívjon mindenkit Roxmortsba.

Voldemort egy órán belül támad.

Hamarosan a Seprűnél leszek.

Weasleyék már tudják.

Narcissa már akkor szárazra varázsolta az írást, amikor Harry még épp csak letette a pennát. Harry fürgén összetekerte a pergament, és
Fawkes csőrébe nyomta.

– Vidd el McGalagonynak, aztán kövesd az ő utasításait – rendelkezett. Pokolian remélte, hogy McGalagony tudja, hogyan használhatja
Fawkest arra, hogy mindenki máshoz eljuttassa az hírt.

Fawkes egy villanással eltűnt.

– Roxmorts? – kérdezte a visszatérő Draco, miután Harry válla fölött elolvasta a feljegyzést.

– Igen, közelebb akar jutni Roxforthoz – felelte éles hangon Harry. – El kell rejtőznöd, vagy Fred és George meg fognak látni – fordult
Narcissához.

A nő csak a fejét rázta.

– Magaddal viszed Dracót is? – kérdezte inkább.

194
Harry bólintott, de már nem tudott válaszolni, mivel az ajtó hirtelen kivágódott. Harry tekintete ide-oda járt az ikrek és Narcissa között.

Fred és George egy másodpercig csodálkozva meredtek a nőre.

– Te aztán feltörtél, Harry – jegyezte meg álmélkodva George. – Házimanók és még több Malfoy.

– Tehát, hová? – kérdezte Fred, és máris ismét Harryre koncentráltak.

– Voldemort azt tervezi, hogy egy órán belül megtámadja Roxmortsot – hadarta Harry. – Az új köpönyegem alatt veletek küldöm
Dracót, hogy megvédjétek a Mézesfalást. Csináljatok bármit, amivel távol tudjátok onnan tartani a halálfalókat – utasította őket. –
Nektek hármótoknak meg kell tudnotok ezzel birkózni. Tereljétek el onnan a figyelmet, így a halálfalók remélhetőleg abszolút elkerülik
azt a területet.

Fred és George értően bólintottak. Draco kérdőn nézett rá, de nem mondott semmit, csak bólintott ő is.

Harry besietett a konyhába, és még több bájitallal pakolta tele a zsebeit, míg Draco az ikrek segítségével a másik köpenyt tömte meg.

– Narcissa, csomagold el a kész főzetek maradékát – szólalt meg Harry. Aztán Winkyre nézett. – Amikor készen van velük, akkor te és
Dobby vigyétek el a bájitalokat a roxforti gyengélkedőre.

Narcissa és Winky bólintottak. Harry megrázta a fejét, s közben megpróbálta magáról lerázni az utasítgatás szokatlanságát. Hálás volt,
mert mindenki csak követte a rendelkezéseit és nem kérdezett. Természetesen, még találkoznia kellett a Weasley család többi részével,
meg még ki tudja ki mással. Biztos, hogy ott majd tesznek fel neki kérdéseket.

Harry mély lélegzetet vett, elméje vadul pörgött, ahogy próbálta kitalálni, mit felejthetett el.

– A kígyó! – kiáltott fel hirtelen.

Draco megpördült, és felrohant a lépcsőn. Harry elmosolyodott. A szőke fiú már értette, hogyan lehet a kígyóból jó fegyvert
kovácsolni, mivel Harry már többször is használta ellene.

Narcissa odaadta neki a köpenyét, majd gyorsan megölelte, míg Dracóra vártak. A nő az ikrekre nézett, akik csodálkozva, kerekre tágult
szemmel bámulták őket.

– Vigyázzatok magatokra – mondta lágyan.

Fred és George lassan bólintottak.

Draco nyílegyenesen futott visszafelé, az utolsó néhány lépcsőfokot egyszerűen átugrotta. Átadta a kígyót Harrynek, majd gyors
ölelésbe vonta az édesanyját.

– Készen álltok? – kérdezte Harry. A kígyó már a nyaka köré tekeredett. A többiek bólintottak, és Harry egy olyan helyre vezette őket,
ahonnét tudtak hoppanálni.

A hoppanálás előtt Harry adott Dracónak egy gyors, mély csókot.

– Tartsd távol magad a bajtól – utasította őt vigyorogva, és ebbe Fredet és George-ot is beleszámította.

Az ikrek visszavigyorogtak, Draco pedig önelégülten elmosolyodott.

– Úgy teszünk, ha te is megígéred ugyanezt – jelentette ki Fred vidáman.

Draco és Harry magukra kapták a láthatatlanná tevő köpönyegeket, majd hoppanáltak. Harry pokolian remélte, hogy a halálfalók még
nem értek oda Roxmortsba.

*****

Miközben az adrenalin őrülten dübörgött benne, Harry nem messze a Három Seprűtől landolt. Nem akart a nyílt területre hoppanálni,
arra az esetre, ha esetleg a halálfalók már megérkeztek volna. Ha szerencséje van, akkor Voldemorthoz még vissza sem értek azok a
halálfalók, akiket kiküldött a Malfoyok keresésére. Fogalma sem volt, hogy valójában mennyi idő telt már el, mivel minden túlságosan
gyorsnak tűnt.

Óvatosan előrébb osont, és miután ellenőrizte, hogy a köpeny tényleg teljesen elrejti, végignézett a főutcán. Rendkívül hálás volt,
amikor csak Rend-tagokat látott. Levette a köpönyegét, és gyorsan előresietett az összegyűlt emberek felé.

– Harry!

195
Minden fej felé fordult, Harry pedig röviden eltöprengett rajta, hogy pontosan hogyan jutott el idáig. Dracónak azt mondta, hogy végül
ráébredt, hogy ő a világos oldal vezetője, de Merlinre, ezek az emberek nem tudják, hogy ő csak egy buta kis kamasz? Halkan
felhorkant. Végül is már egy évesen piedesztálra emelték. Úgy vélte, a belé vetett hitüknek most kicsivel több értelme van, hiszen
csaknem tizenhét éves és már ténylegesen érti is, hogy mi folyik körülötte.

A csoport elcsendesedett, ahogy közeledett feléjük, és mindegyiküket megnézte. Meglepetten észlelte, hogy Hermione, Ron és Ginny is
ott voltak. Vetett egy pillantást Mrs. Weasleyre, aki hihetetlenül feszültnek látszott, amikor a barátai Harry mellé léptek.

– Mi történt, Harry? – kérdezte Remus.

Harry megpróbálta lecsendesíteni vadul kalapáló szívét, de kevés sikerrel járt.

– Voldemort dühös – kezdte, és megdörzsölte a sebhelyét, nem csak a hatás kedvéért. – Azt tervezi, hogy leigázza Roxmortsot, így
közelebb jut Roxforthoz, és most a halálfalókat gyűjti össze, hogy egy órán belül ide küldje őket. Úgy gondolom, hogy ez egy
nagyszabású támadás lesz.

Tekintetével megkereste Mordont.

– Mindenki a helyén van, ahogy legutóbb is? – kérdezte.

– Igen – felelte Mordon. – Egy csoport már plusz védővarázslatokat tett annyi otthonra és épületre, amennyire csak lehetséges. A város
két végén egy-egy csapat áll készenlétben. Mi, többiek, rád vártunk.

– Több emberre van szükségünk – csattant fel dühösen Shacklebolt. – Nem vagyunk elegen, ha Harry igazat mond.

– A többi aurort nem tudjuk idehívni? – kérdezte Harry. – Ugye, most már együttműködnek a Renddel, vagy mégsem?

– A Rend és a Minisztérium még mindig két külön dolog, Mr. Potter – tájékoztatta őt McGalagony.

– Scrimgeour egyáltalán nem küldött segítséget? – érdeklődött Harry vészterhes hangon.

– Ragaszkodni kell a megfelelő csatornákhoz – mondta a tanárnő mérgesen.

Harry orrcimpája megremegett. Megfelelő csatornák? Miután az a szemétláda megpróbálta megzsarolni őt?

– Kapcsolatba tudnánk lépni vele? – kérdezte élesen.

McGalagony meglepetten nézett rá, de aztán bólintott.

– Kövessen – mondta határozottan.

– Várjon egy kicsit – szólt utána Harry. Hermionére, Ronra és Ginnyre nézett. – Azt szeretném, ha ti hárman a Szellemszálláshoz
mennétek, csak a biztonság kedvéért – suttogta sürgetően. Tiltakozni kezdtek, de Harry folytatta. – Fredet és George-ot már elküldtem
a Mézesfaláshoz.

Ronnak és Hermionének elkerekedtek a szemeik, ahogy hirtelen megértették, hogy miért.

– Nekünk itt kell harcolnunk – tiltakozott Ginny.

– Nem, ránk ott van szükség – vágta rá Ron Harryvel egyetértésben, Ginny nagy zavarára.

– Magammal viszem – szólalt meg Hermione, majd megragadta Ginny karját. – Sok szerencsét, Harry! – kiáltotta vissza. A hármas
dehoppanált, Harry pedig visszafordult McGalagonyhoz, csak hogy szembetalálja magát Mrs. Weasleyvel.

– Hová küldted őket? – kérdezte a nő metsző hangon.

– Elküldtem őket meg Fredet és George-ot olyan helyekre, ahol szükségem van rájuk – jelentette ki Harry határozottan, mivel nem volt
ideje arra, hogy most vitatkozzon vele.

Remus megnyugtatóan rátette a kezét Mrs. Weasley karjára.

– Biztos vagyok benne, hogy Harry minden tőle telhetőt megtesz, hogy távol tartsa őket a sebesülésektől – mondta szelíden.

Mr. Weasley a felesége másik oldalához lépett.

– Hagyd, hogy Harry végezze a dolgát.

196
Mrs. Weasley legyőzötten becsukta a szemét és erőtlenül bólintott.

– Köszönöm – suttogta Harry, aztán sietve követte McGalagonyt a Három Seprűbe, otthagyva Mordont és Shackleboltot, hogy
irányítsák az embereket oda, ahol szükség lehet rájuk.

– Létre tudjuk hozni ezt a találkozót valami privát helyen? – kérdezte Harry, amikor rájött, hogy mennyire sok ember zsúfolódott össze
odabent biztonságot keresve.

McGalagony furcsállóan nézett rá, de bólintott, majd belépett a bár mögötti hátsó szobába. Rosmerta kérdés nélkül engedte át őket;
ijedtnek és aggódónak látszott.

McGalagony egy újabb furcsálló pillantást vetett Harryre, majd hopp-port szórt a kandallóba és a Miniszter irodáját hívta.

– Rufus? – szólította a férfit.

Harry hallotta Scrimgeourt a másik oldalról.

– Mondtam már, Minerva, hogy ragaszkodnom kell a megfelelő csatornákhoz! – szólt a férfi élesen.

– Igen, ezt már mondtad – felelte gyorsan McGalagony. – De van itt valaki, aki beszélni szeretne veled. – Nem várt válaszra, inkább
hátralépett és intett Harrynek, hogy lépjen előre.

Harry a lángokba dugta a fejét, és máris érezte a belei csavarodásának undorító érzését, ahogy csak a feje örvénylett egy másik
helyszínre.

– Potter? – kiáltott fel csodálkozva Scrimgeour.

– Mi a frászért nem küldi ide az aurorokat? – kérdezte Harry mérgesen, rögtön a lényegre térve.

– Potter, semmi jele halálfaló tevékenységnek abban a térségben – felelte Scrimgeour, s próbált ésszerűnek hangzani. – Követni kell a
megfelelő csatornákat, ahogy azt már McGalagony professzornak is elmondtam. Az aurorokat ki fogom küldeni holnap, hogy
ellenőrizzék le azt a környéket.

– Megfelelő csatornák, a francokat! – gúnyolódott Harry. – Azok a halálfalók bármelyik pillanatban ideérhetnek azzal a szándékkal,
hogy porig rombolják Roxmortsot. Ha maga most vár, akkor nem valószínű, hogy lesz még bármilyen ellenőrizni való terület.

– Ezt nem tudhatod – jegyezte meg Scrimgeour kétkedve.

– Okkal hívnak Kiválasztottnak, Scrimgeour! – préselte ki magából Harry, aki hajlandó volt bármilyen eszközt bevetni, hogy
meggyőzze a férfit. – És nem azért, mert bolond vagyok.

Scrimgeour összehúzta a szemét.

– Most szedje a lábát, mozogjon és küldjön minden elérhető aurort, hogy harcoljanak – folytatta jegesen Harry. – Aztán holnap majd
boldogan jelentheti a nyilvánosságnak, hogy micsoda fantasztikus munkát végzett, amikor képes volt megakadályozni ennek a városnak
a lerombolását. Ha azonnal nem küldi ide a segítséget, akkor én teszem meg a saját nyilatkozatomat.

– Fenyegetsz, Potter? – kérdezte Scrimgeour.

– Nem, csak kijelentem a tényeket – vágta rá Harry, szörnyen dühösen. – Azt hittem, megértette, hogy nem megyek bele a maga
kibaszott játékába. Azt is gondoltam, hogy megértette, nem a maga szabályai szerint játszom.

Scrimgeour néhány másodpercig meredten bámulta Harry, aztán hirtelen bólintott.

– Azonnal odaküldök mindenkit, akit csak tudok – mondta.

– Köszönöm – felelte Harry örömmel, majd kihúzódott a lángokból, és megszakította a kapcsolatot.

– Lenyűgöző volt – szólalt meg McGalagony, és rámosolygott Harryre. – Még Albusnak is gondot okozott olykor együttműködésre
bírnia a Minisztériumot.

– Hát, mert nem ő volt a Kiválasztott – morogta Harry gúnyosan. – Egyenesen nevetséges, mennyi hatalmat kaptam ezzel, de úgy
látszik, Scrimgeournél ez működik, tehát kihasználom.

Hirtelen sikoltozást hallottak, mire Harry gyorsan magára kanyarította a köpönyegét, és McGalagony nyomában elhagyta a helyiséget.

197
– Odakint vannak – suttogta ijedten Rosmerta, s közben kimutatott a kirakatüvegen. Nem sokat láttak, de határozottan világos volt a
környékükön elsütött varázslatoktól. Hallották a kiabálást és a csata hangjait.

– Zárj be mögöttem! – kiáltotta élesen McGalagony.

Harry ügyelt arra, hogy a tanárnő érezze őt kiosonni az ajtón, majd gyorsan oldalra lépett és megpróbálta feltérképezni, hogy mi
történik.

Káosz volt.

Bármerre nézett, mindenfelé fekete taláros alakok voltak. Számtalan párbaj zajlott. Kábultan bámészkodott hosszú másodperceken át.
Voldemort valószínűleg minden egyes csatlósát elküldte, mivel annyira sok halálfaló volt Roxmortsban.

Harry látott valakit elesni. Nem tudta, ki volt az, mindenesetre ettől visszatért belé az élet.

Csendesen sziszegett a nyakára tekeredett kígyónak.

– Meg tudod harapni a pálcás kezét azoknak, akik fehér álarcot viselnek?

– Igen – sziszegte vissza Griff. Harry elégedetten figyelte, ahogy egy közeli halálfaló hirtelen felkiáltott, és a mellkasához szorította a
pálcás kezét. Bárki is párbajozott vele, az most előnyhöz jutott, lefegyverezte és elkábította a halálfalót.

– Tökéletes. Folytasd tovább – sziszegte Harry.

– Ehhez elég közel kell lennem hozzájuk – felelte a kígyó.

– Akkor folyamatosan mozogni fogunk – sziszegte vissza Harry.

Harry ellökte magát a faltól, az adrenalin hevesen áramlott a testében. Lehajolt, és igyekezett megközelíteni a párbajozó feleket.
Tisztában volt vele, hogy el kell kerülnie a közvetlen csatározást. Ha akár egyetlen halálfaló is észreveszi őt, azonnal elkapnák.

Tudta, hogy nem engedheti meg magának, hogy elkapják, de ez nem jelentette azt, hogy nem fog megtenni mindent, amit csak tud,
hogy segítsen. Ez csak annyit jelentett, hogy nem kellett a csata közepébe vetnie magát. Körbe-körbe száguldott, elkerülte a párbajokat,
de elég közel került, hogy a kígyó haraphasson. Megpróbált észrevétlen maradni, ahogy egyre közelebb igyekezett a Mézesfaláshoz,
miközben remélte, hogy az ikrek és Draco jól vannak.

Élesen beszívta a levegőt, amikor megpillantott egy földön fekvő alakot – nem halálfaló talárban – vérben ázva.

– Harapd meg őket, amilyen erősen csak tudod – sziszegte a kígyónak. – Amennyit csak tudsz, mert oda kell jutnom.

Előre sietett, elkerülte az átkokat, és megpróbált odaérni Tonkshoz, aki teljesen ernyedten feküdt a földön.

Kérlek, ne legyél halott. Csak ne legyél halott!

– Tonks – suttogta élesen.

– Harry? – mormolta a lány.

– Csss. – Megragadta a nő karját és dehoppanált, pokolian reménykedve abban, hogy a célja tiszta lesz.

*****

– Harry!

– Tiszta a levegő? – kérdezte Harry gyorsan.

– Nincs itt senki – felelte Ginny.

– Tonks! – kiáltott fel Hermione nyugtalanul. – Harry, nagyon megsebesült. El kell őt vinnünk a Roxfortba.

– Várj egy kicsit! – csattant fel Harry türelmetlenül. Tonks vére akadálytalanul csörgedezett a karján lévő hatalmas vágásból, valamint a
fején lévő sebből. Úgy tűnt, mintha valaki a feje oldalától az ujjhegyéig felhasította volna. Elájult, amikor Harry dehoppanált vele, de a
vér még mindig folyt, pokolian megijesztve ezzel Harryt.

A kezébe vette a pálcáját, a végét a lány fejsebének végéhez illesztette és mormolni kezdte az énekhez hasonlító ráolvasást. Alig vette
észre a barátait, akik elképedten bámulták őket, figyelmét teljesen a sebre koncentrálta.

198
Megállt, amikor a fejet ért vágás végére ért.

– Ginny, van egy bájital a zsebemben – rendelkezett. Jobb, ha Ginny turkál a nadrágzsebében, mintha Ron vagy Hermione tenné, és
nem akarta erre pazarolni a saját idejét. Máris Tonks vállához tartotta a pálcáját, és újra kezdte a varázsigét.

Hátradőlt a sarkára, miután Ginny elővette a bájitalt, de továbbra is a hosszú hasításra összpontosított Tonks karján, amíg el nem ért a
végéig.

– Gyógyul – lehelte Ron. – Ezt hol tanultad? – kérdezte.

– A könyvből – vágta oda Harry. A lányokra nézett. – Próbáljátok magához téríteni és ügyeljetek rá, hogy bevegye a boszorkányfüvet, a
vérpótlót és a fájdalomcsillapítót.

Hermione bólintott, de tekintete kábultan cikázott Harry és Tonks között.

– Figyeljetek továbbra is – utasította őket Harry. – Ne menjetek el innen, vissza fogok jönni. – Nem várta meg a választ, csak
elhoppanált, miután ismét beburkolózott a köpönyegébe.

*****

A csata még mindig dúlt Roxmortsban. Harry a Mézesfalás közelébe hoppanált, hamar kiszúrta Fredet, aki valami petárdát dobált,
amellyel kifejezetten tisztán tartotta a területet. Harry undorodva fintorgott. Úgy tűnt, az ikrek a szagokkal is próbálták távol tartani a
halálfalókat. Észrevette, hogy egy másik adag petárda is robbant az épület másik vége mellett, de ott nem lehetett látni senkit.

– Hol van George? – kérdezte Harry, miután Fred közelébe ért.

– Eltalálták – vágta rá Fred mérgesen. – Mielőtt az aurorok ideértek volna, túl sokan voltak a rohadékok.

– Hol van? – tudakolta Harry.

– Nem tudom – felelte gyorsan Fred, meggyújtva valami mást is.

– Miért nem tudod?! – kiáltott fel Harry.

– A fiúd elvitte őt – válaszolta Fred. – Azt hiszem, az épület távolabbi sarkánál van, vagy legalábbis arrafelé valahol.

– Meg kell majd mutatkoznom – gondolkodott hangosan Harry.

– Megpróbállak fedezni – bólintott Fred.

Teljes volt a káosz. Aurorok és halálfalók küzdöttek egymással a kis városka minden szabad területén. Ám a Mézesfalás előtt egy
meglehetősen széles félkörben tiszta volt a környék.

Harry az épület másik végéhez szaladt, ahol egy hatalmas, nagyon fényes és nagyon hangos tüzijáték robbant a bolt előtt.

– George! – kiabálta Harry, s közben lehúzta a csuklyáját, és rohadtul remélte, hogy Draco tényleg a közelében van, hogy hallja és lássa
őt a zűrzavar közepette.

Hirtelen szorosan megmarkolták a karját, és Harry ismét a helyére tolta a csuklyát. Megdöbbent, amikor hirtelen elhoppanálták őt, és
megbotlott, ahogy landolt. Sebesen körülnézett. A tűzijáték fényessége után hirtelen koromsötétben találta magát. Dühösen pislogott,
megpróbálta rávenni a szemét az alkalmazkodásra.

Hirtelen Draco szőke feje jelent meg mellette, és azonnal le is térdelt.

– Csúnyán megsérült, Harry – mondta aggodalmasan. – Macnair találta el egy ronda átokkal. Kihoztam őt onnan, de nem tudtam hová
vihetném, vagy hogyan segíthetnék rajta. Adtam neki egy fájdalomcsillapító és egy vérpótló bájitalt, de fogalmam sincs, hogyan
gyógyíthatnám meg. Csak bekötözni tudtam a lábát, hogy nyomást gyakoroljak rá.

George öntudatlan volt, de azért lélegzett.

– Hol vagyunk? – kérdezte Harry sürgetően.

– Pont a Mézesfalás mögötti dombon – mondta Draco. – Nem akartam őt messzire vinni.

Harry bólintott.

199
– Tessék, fogd Griffet – parancsolta. Levette a kígyót a nyakából és átadta Dracónak. – Tudja, hogy meg kell harapnia minden maszkos
embert. Segíts Frednek. Elviszem George-ot a Szellemszállásra a többiekhez.

Vetettek egymásra egy gyors pillantást, majd Draco visszaállította a kiábrándító bűbáját, és mindketten hoppanáltak.

*****

– Ez George! – kiáltott fel Ginny, elborzadtan a testvére látványától.

– Segíts! – parancsolt rá Harry, miközben már azon munkálkodott, hogy elszaggassa George nadrágját a seb körül. Ginny odaugrott, és
a sebet nyomta. Amint Harry leszedte a nadrágot, bólintott a lánynak, aki eltávolította a sebhelyet befedő ruhát.

Rettenetesnek tűnt; széles vágás hasított végig George combján, egészen csontig hatolt. Ginny felnyögött és megszédült. Harry egy
pillantást vetett Ronra, aki meredten bámulta George lábát. Ő sem nézett ki jobban, mint Ginny.

Harry remélte, hogy összeszedik magukat, és pálcája csúcsát George combjára irányítva belekezdett a bűbájba. Még csak nem is tudta,
hogy működik-e egyáltalán a varázslat ennyire mély seben. Megkönnyebbülten borzongott meg, amikor végzett, és a seb lassan
elkezdett bezárulni.

Ismét Ronra és Ginnyre nézett, akik szintén megkönnyebbültnek tűntek, habár még mindig aggódtak. Hirtelen a homlokát ráncolva
körülpillantott a szobában.

– Hol van Hermione és Tonks? – firtatta.

– Hermione elvitte Tonksot az alagúton keresztül Roxfortba – magyarázta Ron. – Gyógyult ugyan, de még mindig gyenge volt, és több
más, kisebb sérülése is volt.

Harry bólintott.

– Ginny, tedd George-dzsal ugyanezt – kérte a lányt. – Nemsokára kicsit jobban kell már lennie.

Ginny erőtlenül bólintott.

– Köszönöm, Harry – suttogta halkan. Ron is egyetértően bólintott.

– El kell mondanom Frednek – mondta Harry, majd felállt. Összevont szemöldökkel nézett Ronra. – Elleszel itt egyedül? – kérdezte.

– Persze, haver – vágta rá a vörös hajú fiú határozottan. – Itt leszek, ha szükséged lesz rám, és továbbra is őrt állok.

Harry hálásan bólintott, majd mély levegőt vett, és ismét eltűnt. Amikor a Mézesfalás közelében megjelent, Fredet az épület falának
támaszkodva találta.

– Fred? – szólította meg Harry, s közben körülnézett.

Fred összerezzent, és felegyenesedett.

– Jól van?

– Rendbe fog jönni – felelte gyorsan Harry. – Gyógyul, és otthagytam őt Ronnal és Ginnyvel. Ginny el fogja vinni a Roxfortba, amint a
sebe teljesen összeforr.

Fred megkönnyebbülten rogyott ismét az épületnek.

– Mi történt? – kérdezte Harry, miközben megérzett egy kezet a háta közepén. Furcsa volt, mivel mindketten a láthatatlanná tévő
köpönyegben voltak, de legalább Draco hallhatta Harryt, még ha nem is láthatta.

– Épp most mentek el – válaszolt Fred. Fáradtnak hangzott. – Úgy tűnt, végül feladták.

– Ti jól vagytok? – kérdezte Harry aggodalmasan.

Fred zord mosolyt villantott fel.

– Jól. A fiúd megtalált már?

– Igen – bólintott Harry, és meg sem próbált vitába szállni azzal, hogy Draco nem a fiúja. – Itt van már.

200
– Akkor csak annyit mondhatok, hogy köszönöm, és ő meg fog hallani engem – suttogta Fred. Harry érezte a hátán lévő kezet eltűnni,
és biztos volt benne, hogy Draco valahogy méltányolta Fred szavait.

Fred hirtelen elvigyorodott és megrázta a fejét.

– A történteket egy nap majd el kell mesélnem.

– Aú! – vakkantott fel Fred, s közben nagyot ugrott.

Harry nem tudta pontosan, mit is csinált Draco, de Fred ezt megérdemelte. A vörös hajú fiú nyilván egyetértett, mivel egyszerűen csak
még szélesebben vigyorgott.

– Menj, hozd el onnan Ront – mondta Harry. – A Roxfortban találkozunk.

– Hová mész? – érdeklődött Fred.

Harry körülnézett.

– Meg kellene néznem, szüksége van-e még valakinek segítségre – mormolta.

Fred észre tért.

– Szerintem már minden sérültet elvittek a kastélyba – felelte. – Itt már senki másnak sem segíthetsz.

Harry összeszorította a szemét, és hálás volt, amikor Draco egy pillanatra magához húzta őt.

– Harry? – szólította meg Fred halkan.

Harrynek eszébe jutott, hogy Fred még mindig nem látja őt.

– Itt vagyok – mondta, és ismét kihúzta magát. – Menj Ronért – ismételte. – Én meg Roxfortba megyek.

Fred bólintott és eltűnt.

– Később majd találkozunk a házban – mondta Harry Dracónak. – El kell mennem megnézni, tudok-e segíteni valakinek. – A karját
megszorították, és egy másodperc múlva, azon az éjszakán másodszor, Draco elhoppanálta Harryt.

Harry óvatosan körülnézett, és felismerte, hogy nem messze állnak a roxforti kapuhoz vezető úttól. Draco behúzta őt néhány fa mögé,
mielőtt hátratolta volna a csuklyáját. Harry is lecsúsztatta a sajátját.

– Veled akarok menni a kastélyba – suttogta Draco sürgetően, s idegesnek látszott.

– Egyáltalán nem fogsz tudni segíteni – tiltakozott Harry.

– Tudom – morogta Draco. – Én csak… Csak vissza akarok menni veled a kastélyba.

Harry lehunyta a szemét.

– Ez igazán nem jó alkalom – mondta.

– Hadd menjek veled – kérlelte Draco.

– Nincs most időm vitatkozni – nyögte Harry fáradtan.

– Akkor veled megyek – döntött Draco. Gyorsan megcsókolta, épp csak érintve az ajkait, majd ismét a helyére húzta a csuklyáját.

Harry még egy pillanatnyi szünetet tartott, mielőtt a kastélyhoz indult volna.

– Winky – kiáltott fel lágyan.

– Igen, Harry uram? – szólt a manó, miután megjelent előtte.

– Meg tudnád mondani Narcissának, hogy Draco és én – és Roxmorts – biztonságban vagyunk? – kérdezte Harry. – Valamint azt is
mondd el neki, hogy beletelik még egy kis időbe, mire haza tudunk menni.

Winky bólintott, és meghajolt kissé, mielőtt ismét eltűnt volna.

201
Harry visszasétált az ösvényhez, és teljesen levette a köpönyegét, mivel már semmi szüksége nem volt rá. Miközben tempósan
lépkedett, azon gondolkodott, vajon ki lehet, vagy ki nem lehet a gyengélkedőn, és hamarosan már futva közeledett a kastély felé.

202
 Huszadik fejezet

Harry a levegőt kapkodva rontott be a gyengélkedőre, ám az adott körülmények között alig valaki vette észre. A kórteremben hatalmas
káosz uralkodott. Épp vad tekintettel mérte fel a területet, mikor Hermione száguldott oda hozzá.

Ölelésre számított. Ehelyett a lány megragadta a karját és húzni kezdte őt a helyiség hátsó része felé.

– Harry, segítened kell! – kiabálta kétségbeesetten.

Harry riadtan sietett utána, és rögtön rájött, hogy a lány Remus felé vezeti őt.

– Oh, ne, még Remus is! – suttogta boldogtalanul.

– Rendbe fog jönni, Mr. Potter – szólt Madam Pomfrey élesen. – De jól értettem, hogy maga tud valami bűbájt, amellyel gyorsabban
lehet a sebeket begyógyítani?

Harry bólintott, s közben azon töprengett, vajon Piton meg fogja-e ölni, amikor rájön, hogy másokat is beavatott a varázsigébe.

– Akkor gyógyítsa meg őt, gyorsan! – utasította a javasasszony. – Úgy tűnik, a halálfalók egyre gyakrabban használják azokat a
varázslatokat, amelyek nyílt sebeket vágnak az áldozatukon – tette hozzá. – Mások is vannak, akiket meg kell gyógyítani.

Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan egyéb páciensek is vártak még rá, Pomfrey csak félreállt és figyelte, ahogy Harry elfoglalta a helyét
Remus mellett. Két hatalmas vágás keresztezte Remus mellkasát, amely émelyítően emlékeztette Harryt arra az alkalomra, amikor ő
vágta szét Dracót. Végigvezette a pálcáját a két seben, mindkettőt begyógyítva.

– Boszorkányfűre van szüksége – szólalt meg halkan, amikor végzett.

Madam Pomfrey fürgén bólintott, és Harry ekkor észrevette, hogy a kezében már ott volt a fiola.

– Később még elbeszélgetünk, Mr. Potter! Most azonban, kérem, menjen Miss Grangerrel, aki odavezeti magát a többiekhez, akiknek
hasznára válik ma este ez a varázsige.

Harry körbejárt a szobában, meggyógyítva minden nyílt sebet, amelyet csak tudott. Hermione követte őt, és boszorkányfüvet itatott a
páciensekkel. Harry hamarosan rájött, hogy Madam Pomfrey lényegében előkezelte nekik a betegeket, ellenőrizte őket és
meggyógyította az egyéb sérüléseiket.

Annyira sok sérült volt. Néhányukat Harry még csak fel sem ismerte. De Charlie ismét egy kórházi ágyon feküdt, Mr. Weasley pedig
beverte a fejét, miután elkábították, ahogy Harry később megtudta.

Végre aztán a falnak támaszkodhatott George ágyának közelében. Az összes Weasley csendesen beszélgetett, Harry azonban kicsit
meglepődött, mert senki nem aludt még el. Pomfrey mindig altatókat tuszkolt bele, amikor ő került a betegszobába. Ámbár ezek most
egy kicsit másabb körülmények voltak, ezt neki is be kellett ismernie.

Megdöbbent, amikor egy kéz simult a vállára. Szeme kerekre tágult, amikor eszébe jutott, hogy Draco követte őt a Roxfortba. És most
a roxforti gyengélkedő kellős közepén van. Ahol minden ember halottnak akarja látni, vagy az Azkabanba akarja juttatni. És még Draco
nevezte Harryt bolondnak! Azért közelebb mozdult a mögötte álló testhez.

Most hogy a helyzet drámaian lenyugodott, Harry látta, ahogy McGalagony indul feléjük, útközben maga után intve Remust, Tonksot
és Pomfreyt.

Harry kicsit távolabb lépett Dracótól, ahogy Remus közeledett. Azonnal szoros ölelésben találta magát.

– Harry, aggódtam érted – mormolta lágyan Remus.

– Nem én vagyok az, aki megsebesült – vágott vissza Harry, hangját azonban tompította Remus mellkasa. Ám így is tudta érezni a
morajlást, mivel Remus halkan felnevetett.

– Amennyi vér van rajtad, az ember azt hinné, hogy te vagy a sérült – mondta a férfi, miközben elhúzódott és finoman elmosolyodott.

Harry szomorúan nézett végig magán.

– Aha, egy zuhany és egy váltás ruha nem lenne rossz ötlet.

203
– Még nem, Mr. Potter! – szólt közbe McGalagony.

Harry felsóhajtott, majd ismét a falnak támaszkodott, amikor Pomfrey sürgette, hogy Remus és Tonks üljenek le. Érezte, ahogy Draco
végigsimít az oldalán, és szörnyen védtelennek érezte magát annak ellenére is, hogy minden tekintet várakozóan McGalagony felé
fordult.

Pomfrey paravánokat húzott köréjük, McGalagony pedig némító bűbájt alkalmazott, s Harryt rendkívül idegessé tette a tudat, hogy
Draco is velük volt. Szándékosan emlékeztette magát arra, hogy a két legfontosabb dologról Draco nem tudott, Pitonról és a
Horcruxokról. Viszont McGalagony sem tudott róluk, szóval biztosan nem is fogja emlegetni őket.

Aggodalmait félrelökte, amint McGalagony halkan felsorolta, kik vesztették életüket. Sokan meghaltak, ám kevés olyan név volt,
amelyet Harry felismert. Becsukta a szemét, fejét a falnak támasztotta, ahogy hallgatta a híreket. Azt hallani, hogy emberek haltak meg,
sajnos lassan megszokott dologgá vált.

Most azonban rosszul érezte magát, mert ez alkalommal ott volt, és mégsem volt képes segíteni. Ő volt az, aki odahívta azokat az
embereket. Azért is bűntudatot érzett, mert örült, hogy a hozzá közel állók közül senki nem veszett oda.

– Harry!

Fáradtan kinyitotta a szemét, egyszerűen csak hogy megnézze, mindenki őt bámulja.

– Nem a te hibád, Harry! – csattant fel Hermione, habár könnyek folytak az arcán, és Ronba kapaszkodott.

– Nem mondtam, hogy az – felelte halkan Harry.

– De gondoltad, haver – szólt közbe Ron. – Ezt még én is látom.

Harry félmosolyra húzta a száját.

– Hermione leckéket adott neked megfigyeléstanból? – kérdezte.

A társai halkan felnevettek a könnyeiken át.

– Nem, csak ismerlek – vágott vissza Ron, és ő is elvigyorodott kissé.

– Mr. Potter, a barátainak igazuk van – szólalt meg McGalagony. – Azért gyűjtöttem ezt a csoportot, hogy személyesen mondjam el a
rossz híreket, de azért is, hogy elmondhassam, a maga erőfeszítései megmentették Roxmorts városkát és a benne élő embereket.

– Semmit nem tettem – tiltakozott Harry. – Még csak nem is harcoltam – tette hozzá keserűen. – Még mindig nem engedhetem meg
magamnak, hogy részt vegyek a csatában.

McGalagony felemelte a kezét, hogy elhallgattassa azokat, akik máris ellenkezni kezdtek.

– Potter, tudatában vagyok annak, hogy ez közös erőfeszítés volt – kezdte –, de azt is tudom, hogy sokkal többet tett annál, mint hogy
nem harcolt. Mindazonáltal, rengeteg kérdésem van, amely a ma éjszakai tevékenységével kapcsolatos.

Harry óvatosan nézte őt.

– Valószínűleg nem fogok válaszolni rájuk – mondta bizalmatlanul.

– Igen, azt is sejtettem – jegyezte meg McGalagony fanyarul. – Talán kezdhetné azzal, hogy megmagyarázza azt a varázsigét, amelyet
ma két élet megmentésére, és számtalan ember gyógyítására használt – javasolta.

Harry először Tonksra, majd Remusra, végül George-ra nézett. Aztán észrevette, hogy Bill mosolyog.

– Igen, Harry – helyeselt Bill vidáman. – Magyarázd csak meg nekünk.

Harry önelégülten vigyorgott rá.

– Te csak belefáradtál, hogy megpróbálj kifogásokat találni – vágott vissza.

Mrs. Weasley csodálkozva nézett Harryről Billre, majd vissza Harryre.

– Te gyógyítottad meg Billt? – kérdezte.

Harry tétován bólintott. A nő láthatóan készen állt rá, hogy felugorjon és egy hatalmas ölelésbe vonja Harryt, de Mr. Weasley a kezét a
felesége vállára téve maradásra bírta őt.

204
– Miért nem mondtad el nekünk, Harry? – firtatta Hermione, és a homlokát ráncolva bámulta a barátját.

Harry felsóhajtott.

– Mert először még nem tudtam, hogy használ-e. Aztán már nem akartam, vagyis inkább nem volt szükségem a felhajtásra –
magyarázta. – Valamint azért sem mondtam, mert ezt a varázsigét abban a könyvben találtam meg, és nem volt kedvem ahhoz, hogy
hallhassam, amint ismét veszekszel velem miatta.

Hermione mérgesen meredt rá.

– Megpróbáltál használni egy másik varázslatot is abból a könyvből?

– Igen, és működött – csattant fel Harry, és közben széles ívben meglendítette a karját, hogy mutassa azokat az embereket, akiket
meggyógyított.

– Akár sötét varázslat is lehet – folytatta Hermione hajthatatlanul, dacára a varázsige nyilvánvaló hasznosságának.

Harry vállat vont.

– Szerintem határeset lehet – ismerte be.

– Egyáltalán hogyan tanulhattál meg egy ilyen varázsigét? – kérdezte Remus, és szemét gyanakvóan összehúzta. – Egy ilyen nehéz
varázsigét megtanultál csak úgy, hogy olvastál róla egy könyvben?

Harry mereven rászegezte a tekintetét.

– Ennél sokkal rosszabb átkot is megtanultam azzal, hogy egyszerűen elolvastam a nevét – jelentette ki kereken.

– Ez igaz – szólt közbe Ron. – Az volt az, amelyikkel majdnem megölted Malfoyt néhány hónappal ezelőtt.

Harry összerezzent, mivel a káosz azonnal kitört.

Érezte, ahogy Draco végigsimított a karján, s megnyugtatóan megszorította. Legalábbis számára megnyugtatónak tűnt, és Harry hálás
volt, mert Draco nem bökte meg őt vagy valami. Remélte, hogy barátja nem fog haragra gerjedni az egész helyzet miatt.

– Elég volt! – kiáltott fel élesen McGalagony. Majdnem azonnal mindenki elcsendesedett. – Mr. Potter, azt hiszem, van néhány dolog,
amit meg kell magyaráznia.

Harry határozott, kemény tekintettel nézett a tanárnőre.

– Piton könyvében olvastam egy varázslatról, a margóra írt megjegyzésben. Mindössze a varázslat nevét tudtam, és annyit, hogy
ellenségekre van. Váratlanul ütöttem rajta Malfoyon, aminek párbaj lett a vége. Használtam a varázsigét. Malfoyból azonnal ömleni
kezdett a vér – mondta nyersen. – Piton pedig arra használt egy másik bűbájt, hogy meggyógyítsa a mardekárost. Nemrég megtaláltam
azt a varázsigét, amelyet Piton alkalmazott, és megtanultam. Meglehetősen eredményesnek bizonyult.

McGalagony összeszorította a száját, és Harry egészen biztos volt benne, hogy további kérdéseket készült feltenni, mielőtt szigorú
büntetést szabna ki rá. Meglepődött, amikor a professzor ismét megszólalt.

– Úgy tartom a legjobbnak, ha magunk között tartjuk ennek a varázslatnak az eredetét, de Potter, tanítsa meg Poppynak a varázsigét,
különös tekintettel arra, hogyan kell végrehajtani azt – jelentette ki határozottan McGalagony.

Harry bólintott.

– Valóban nagyon hasznos volt, és nehéz időket élünk – folytatta McGalagony. – Számtalan kérdésem lenne, de azokat teljesen
háttérbe szorítja a büszkeségem amiatt, amit ma este véghezvitt.

Harry nyugtalanul állt egyik lábáról a másikra, McGalagony pedig elmosolyodott.

– Tudom, hogy nem vágyik az elismerésre, de engem teljesen elképesztett, milyen gyorsan lendítette mozgásba a dolgokat. A
Scrimgeourrel való bánásmódja lenyűgöző volt. Megkapta azt a segítséget, amire szükségünk volt.

Szünetet tartott, és hirtelen összevont szemöldökkel nézett rá.

– Mr. Potter, sok emberrel beszélgettem ma este, és többen is említették, hogy a halálfalóknak gondjuk akadt a pálcás kezükkel. Erről
nem tud semmit, ugye?

Harry félrebillentette a fejét és ártatlanul mosolygott, amellyel persze nem szedett rá senkit.

205
– Én nem csináltam velük semmit – felelte az igazsághoz híven.

– Más szóval, nem mondja el nekünk – helyesbített McGalagony szárazon.

– Pillanatnyilag nem – ismerte be Harry. Valószínűleg elmondta volna nekik, de a kígyó Dracónál volt, és nem volt lehetősége arra,
hogy mindenki előtt elkérhesse tőle.

– Van egyáltalán bármi, amit hajlandó elmondani nekünk? – kérdezte a tanárnő.

Harry elgondolkodva ráncolta a homlokát.

– Nem, azt hiszem, nincs – felelte lassan.

– Maga épp olyan rejtélyes, mint Albus – összegezte McGalagony.

Harry elvigyorodott.

– Köszönöm – vágta rá önelégülten. – Ezt megtiszteltetésnek veszem.

Az őket körülvevők felnevettek, de a legtöbbjük még mindig kérdő tekintettel meredt Harryre, míg mások nyílt bizalmatlansággal.
Különösen Hermione és Remus látszottak kifejezetten gyanakvónak.

– Szóval, ha már elég volt abból, hogy megpróbálnak információkat kihúzni belőlem, akkor beszélhetnénk a halálfalókról? – kérdezte
Harry.

– Ma este többet is elfogtak – tájékoztatta őket McGalagony. – De már megint nem hiszem, hogy lenne köztük magasabb rangú csatlós
is.

– Mi van Pitonnal és Malfoyjal? – csattant fel dühösen Ron.

McGalagony bánatosan megrázta a fejét.

– Több jelentésben hallottam, hogy Pitont látták a csatában, de nem volt az elfogottak között. – Harry nem volt biztos abban, hogy a
professzor azért volt-e szomorú, mert Piton a rossz oldalon harcolt vagy azért, mert nem kapták el a férfit.

Megpróbálta fenntartani a kifejezéstelen álarcot, és egyszerűen csak figyelte a beszélgetést.

– Mi van Malfoyjal? – köpte Charlie. – A kis gennyláda megint megmenekült?

– Egyetlen jelentésben sem hallottam, hogy látták volna őt ma este – felelte McGalagony.

– Talán Malfoy az utolsó alkalom óta megtanult jobban rejtőzni – vetette fel Fred, és Charlie-ra vigyorgott.

– Persze, te még így is a gyengélkedőn végezted – tette hozzá George, miközben széles mosolyt villantott a bátyjára.

Harry gyorsan lehajtotta a fejét, megkísérelte tartani a pléhpofát, ám képtelen volt elhinni, hogy az ikrek tényleg viccet tudtak csinálni
ebből az egész helyzetből. A kéz, amelyik a karját simogatta mozdulatlanná dermedt, és Harry a mögötte álló testnek dőlt.

– Fogjátok be! – morogta Charlie, de azért mosolygott. – Nem én vagyok itt az egyetlen.

– Nagyon szeretném, ha befejeznétek a kínzásomat, és a jövőben távol tartanátok magatokat a betegszobától – jegyezte meg komolyan
Mrs. Weasley.

Harry erre a többiekkel egyetemben mosolygott, amikor észrevette, hogy Remus töprengően bámulja őt. A férfi elgondolkodva
ráncolta a homlokát. Harry kérdően felvonta a szemöldökét, de Remus csak enyhén megrázta a fejét.

– Úgy vélem, itt az ideje, hogy a pácienseim nyugovóra térjenek – jelentette ki Pomfrey. – Mindenki másnak is haza kellene mennie, és
le kellene pihennie. – Harryre nézett. – Magára pedig számítok itt holnap!

Harry egy pillanatig tétovázott, de nem látott semmiféle kivezető utat ebből a helyzetből.

– Itt leszek – felelte lemondóan. – De először alszom – tette hozzá.

A javasasszony elmosolyodott, és egyetértően bólintott.

– Azután pedig hozzám jön, és kellemesen elbeszélgetünk majd – jegyezte meg McGalagony. – Esetleg négy órakor? – javasolta.

206
Harry felsóhajtott. Igazán utálta a beszélgetéseket. Így vagy úgy, mindig stresszesek voltak. És abban is biztos volt, hogy Draco épp
kineveti a köpönyeg alatt.

– Itt leszek – mormolta.

– Mi pedig most fogunk beszélgetni, Harry – szólalt meg Remus könnyedén, de hangja parancsot hordozott.

– Remus, késő van már – tiltakozott Harry.

– Igen, nagyon késő van – értett egyet vele a férfi. – Ennek ellenére, néhány pillanatot rám fogsz áldozni.

Hermione csalódottnak tűnt, hogy Remus ellopta tőle a barátját.

– Holnap, Harry! – mondta.

– Engem máris keményen letoltak, és elég kérdés jutott holnapra is – jegyezte meg Harry gúnyosan. – Kedden találkozunk.

– De Harry… – tiltakozott Hermione.

– Nem – vágta rá Harry határozottan. – Alvást tervezek, aztán meg dolgom van.

– Akkor holnap itt leszek én is, hogy nekem is megtaníthasd azt a varázsigét – jelentette ki a lány eltökélten.

– Én is – szólalt meg Ginny.

– Szerintem ez azt jelenti, hogy én is itt leszek – motyogta Ron.

– Mi is jövünk – tette hozzá vidáman Fred.

– Mindig sokat tanulunk Harry leckéiből – értett egyet vele George.

Harry összehúzta a szemét.

– Rendben, holnap mindenkivel itt találkozom, délután háromkor – engedett.

– Tökéletes – mondta McGalagony. – Jó pihenést, Harry – mosolygott rá kedvesen.

Harry mogorván nézett rá és Hermionére, mert tudta, hogy másnap valószínűleg irgalmatlanul kikérdezik.

– Gyere, Harry – nógatta Remus.

Harry nagyot sóhajtva követte kifelé a férfit a gyengélkedőről. Miután kinyitotta az ajtót megállt, és visszanézett a többiekre. Az volt a
szándéka, hogy annyira torpan meg, amíg Draco kisurranhat mellette, de tovább tétovázott, amikor körülnézett a betegszobában. Még
mindig annyira sokan feküdtek ott. Néhányan sérültek voltak, mások csak látogattak. Majdnem mindegyikük segített küzdeni a
Roxmortsot védő csatában.

– Voltak többen, akiket már átvittek a Szent Mungóba – súgta Remus. – Sok ember volt hajlandó harcolni. – Harry szemébe nézett. –
A hívásodra mindannyian eljöttek.

Harry felsóhajtott és végre becsukta az ajtót, majd egymás mellett elindultak.

– Felelősnek érzed magad értük – állította Remus.

– Egy kicsit igen – felelte Harry. – Nehéz nem így érezni.

Remus csak hümmögött válaszul. Jó néhány perc telt el csendben, miközben egyre távolodtak a gyengélkedőtől.

*****

Harryt elárasztotta a kimerültség, és nem figyelt oda túlságosan, hogy merre tartanak, csak hagyta, hogy a lábai vigyék őt. Ám amikor
egy erős szorítást érzett a karján, hirtelen ráeszmélt, hogy merre sétálnak. Felfelé a Csillagvizsgáló Toronyba.

Harry lecövekelt a folyosó közepén.

– Remus, hová megyünk? – kérdezte riadtan.

Érthetetlen módon, Remus elmosolyodott.

207
– Elgondolkodtam rajta, vajon problémát jelent-e, ha errefelé megyünk – mondta.

– Természetesen problémát jelent – csattant fel Harry. – Tudod, hogy mi történt itt fent.

– Talán tudom – bólintott Remus.

Harry a szemöldökét ráncolta a férfi hangsúlyát hallva. Nem tudott rájönni, hogy mit is akarhat tőle Remus.

– Gyere. Közel járunk a Szükség Szobájához – hívta Remus. – Ez az éjszaka máris hosszúra nyúlt, és rám férne a pihenés.

Harry aggodalmasan nézett rá.

– Meg vagyok lepődve, hogy kiengedtek a betegszobáról – mondta, felfogva a helyzetet.

A férfi elmosolyodott.

– Szerencsémre Poppyt ma este számtalan dolog megzavarta.

Harry nem tudta megállni, ő is elmosolyodott. Megváltoztatták az irányt, és a Szükség Szobája felé indultak.

Kényelmes helyre van szükségem, ahol beszélhetek Remusszal… Kényelmes helyre van szükségem, ahol beszélhetek Remusszal… Kényelmes helyre van
szükségem, ahol beszélhetek Remusszal…

Az ajtó megjelent, és Remus előrelépett, kinyitotta, majd belépett.

– Nagyon szép, Harry – jegyezte meg elismerően.

Harry érezte, ahogy Draco elsuhant előtte, és maga is belépett, körülpillantva a szobában. Úgy nézett ki, mint egy kellemes klubhelyiség,
csak a szembetűnő házszínek maradtak el. Sokkal csendesebb és barátságosabb volt, kényelmes fotelek és kanapék vették körül a
hatalmas kandallót.

Remus fáradtan leült az egyik fotelbe, s intett Harrynek, hogy ő is foglaljon helyet. Harry belesüppedt az egyik kanapéba, és azonnal
eldöntötte, hogy többé már nem is akar megmozdulni. Hátradöntötte a fejét és halkan felnyögött a megkönnyebbüléstől.

– Kényelmes? – érdeklődött Remus szórakozottan.

– Fáradt vagyok, Remus – felelte Harry, egy kis ajakbiggyesztéssel, még mindig csukott szemmel. – A mai nap hihetetlenül hosszúra
nyúlt. Az éjszaka közepe van. A kanapé kényelmes, és itt helyben el tudnék aludni – tette hozzá.

– Talán a vendéged is értékelné a lehetőséget, hogy leüljön és pihenjen – vetette fel könnyedén Remus.

Harrynek azonnal felpattant a szeme, és merev tekintettel Remusra bámult.

– Itt te vagy a vendégem – felelte lassan.

Remus biccentett egyet nyugtázásképpen.

– Azonban nem én vagyok az egyetlen – mondta mégis.

– Remus, miért akartál beszélni velem? – firtatta Harry, s hangja keményen csattant. Remus egyszerűen nem tudhatja, hogy Draco is ott
van. Vagy igen?

– Ahogy már korábban is mondtam, aggódom érted – mondta Remus, és komoly tekintettel nézett Harryre. – Továbbá szeretném, ha
tudnád, hogy bármiféle segítségre is van szükséged tőlem, azt megkapod.

Harry gyanakodva nézte a férfit. Nem tudtak túl sok időt együtt tölteni, de Remus volt a legközelebbi személy, akit Harry a családjának
nevezhetett. Hívhatta volna úgy Dursleyéket is, de még Petunia néni megváltozott hozzáállásával sem voltak soha a közelében sem
ennek az érzésnek.

Remus ismét elmosolyodott.

– Azt hiszem, talán meg kellett volna írnod azt az esszét a vérfarkasokról, amit feladtak neked – mondta.

Harry zavartan vonta össze a szemöldökét.

– Egy hét múlva telihold – folytatta Remus szelíden. – Ha valaha is megírtad volna azt a dolgozatot, akkor tudnád, hogy a
vérfarkasoknak a telihold közeledtével különösen érzékeny a szaglásuk.

208
Harry szeme elkerekedett, ahogy felfogta, amit Remus említett. A férfi ki tudta szagolni, hogy Draco velük van a szobában.

– Úgy vélem, van itt valaki más is, akinek szintén nem ártott volna megírnia azt a házi feladatot – tette hozzá Remus.

– Mire célozgatsz, Remus? – firtatta élesen Harry. Ha tényleg tud Dracóról, akkor komoly bajba kerülhetnek.

– Halvány fogalmam sincs róla, hogyan következhetett be ez a helyzet – ismerte be a férfi a szemöldökét ráncolva –, de azért vagyok
itt, hogy segítsek, bármiképpen, ahogy csak tudok. Ha hagyod nekem.

Harry lehajtotta a fejét és megpróbált gondolkodni. Megbízhatnak Remusban? Ő távolról sem olyan lobbanékony, mint Ron.
Tekergőként nem is annyira aprólékosan szabálytisztelő, mint Hermione. Viszont megígérte Dracónak, hogy nem árulja el őt.

Harry állhatatosan nézett vissza Remusra.

– Sajnálom, Remus, de nem mondhatok neked semmit – mondta. Lehet, hogy Remus gyanakodott, de semmi bizonyítéka sem volt.

Remus elfogadóan bólintott, de csalódottnak látszott.

– Nem akartam neked csalódást okozni – jelentette ki Harry gyászosan.

– Nem, Harry – vágta rá Remus, és szomorúan elmosolyodott. – Soha nem tudnál csalódást okozni nekem. Hihetetlenül büszke
vagyok rád és mindarra, amit csinálsz. Inkább csak magamban csalódtam, hogy nem tudok neked többet segíteni.

– De hát segítesz! – tiltakozott Harry.

– Úgy vélem, hogy olyan felelősségeket vettél magadra, amelyeket senki más nem volt hajlandó – jegyezte meg Remus. – Hogy honnan
találsz ennyi erőt, azt el sem tudom képzelni.

A férfi szóhasználata megmosolyogtatta Harryt. Remus kérdően nézett rá.

Harry még mindig mosolyogva megrázta a fejét.

Szövetsuhogást hallottak és hirtelen Draco jelent meg, feszülten és óvatosan figyelve Remust. A férfi nyilvánvalóan tudott róla, de azért
mégis meglepődött, hogy Dracót látja.

– Draco – sziszegte Harry. – Mit csinálsz?

– Már tudta, hogy itt vagyok – csattant fel a szőke fiú.

– Csak gyanította, te idióta – vágott vissza Harry ingerülten. – Név szerint egyszer sem említett.

Draco türelmetlenül összevonta a szemöldökét.

– Nem, de mind tudjuk, hogy kiről beszélt.

– Nos, igen – ismerte be Harry. – De nem kellett volna felfedned magad.

– Nem hiszem, hogy mondani fog bármit is – mondta Draco.

Harry pislogott.

– Engem próbálsz meggyőzni? – kérdezte álmélkodva.

– Ha tudja, és hajlandó segíteni, akkor talán támogatni fog téged abban az átkozott kihallgatásban, amiben holnap részed lesz – vágta
oda Draco.

Erre Harry elhallgatott és visszanézett Remusra, aki mindkettőjüket csodálkozva nézte.

– Nos, igen, üljön le, Mr. Malfoy – szólalt meg a férfi meghökkent arckifejezéssel.

Draco lerogyott a kanapéra Harry mellé, mire Remus szemöldöke megemelkedett.

– Nem igazán hitted, hogy ő volt itt, ugye? – kérdezte Harry Remust.

Remus a két fiú között járatta a tekintetét, akik egymás mellett ültek a kanapén.

– Meglehetősen biztos voltam benne, hogy itt volt, de nem vagyok biztos benne, hogy még most is elhiszem – ismerte be.

209
– Remus, nem mondhatod el senkinek – könyörgött Harry.

– Tudod, hogy mit csinálsz, Harry? – érdeklődött Remus.

Harry élesen felnevetett.

– Nem, a pokolba is! – kiáltott fel. – Viszont megbízom Dracóban.

– Draco? – kérdezte Remus hitetlenkedve, mivel most észrevette Draco keresztnevének használatát. – Merlin szerelmére, hogyan
jutottatok el egyáltalán a keresztnév használatához?

Harry ránézett Dracóra, aki most önelégülten vigyorgott. Harry figyelmeztetően rácsapott a combjára.

– Ne kezdd!

– Egy szót sem szóltam – tiltakozott Draco még mindig mosolyogva.

Harry gyanakvóan összehúzta a szemét, de visszafordult, hogy válaszoljon Remusnak.

– Én… huh… valahogy mondtam neki, hogy talán hívhatna a keresztnevemen, amikor hozzám költözött – vallotta be.

– Veled él? – kiáltott fel Remus, és szemöldöke egész a hajvonaláig emelkedett. – Dursleyéknél?

– Oh, hát igen – bólintott Harry idegesen.

Remus kinyitotta a száját, hogy beszéljen, de láthatóan nem tudta ismét becsukni, és szavak sem jöttek ki rajta.

– Remus? – szólongatta Harry gondterhelten.

Remus először bezárta a száját… aztán a szemét is.

Harry rápillantott Dracóra, mert nem volt benne biztos, hogy mit tegyen ebben a helyzetben. Előhúzta a pálcáját, gyors pillantást vetett
Remusra, majd hangszigetelő bűbájt vont Draco és saját maga köré.

Draco nagyot sóhajtott.

– Nem szabadulunk, amíg nem adunk választ a kérdéseire, ugye? – kérdezte.

Harry megrázta a fejét.

– Nem hiszem – felelte bocsánatkérően. – Talán neked kellene elmondanod – javasolta. – Nem tudom, mennyit szeretnél elmesélni.

– Számít az neked? – kérdezte Draco a homlokát ráncolva.

Harry vállat vont.

– Én bízom Remusban. Rajtad áll, mennyit akarsz elmondani neki nyugodt lelkiismerettel. Tudom, hogy ha lenne választásod, akkor
nem mondanál el semmit… – elhallgatott és ismét vállat vont.

Draco megdörgölte a szemét.

– Nem tudom elhinni, hogy azt fontolgatom, elmondok bármit is egy vérfarkasnak – motyogta.

– Semmit nem kellett volna mondanod, ha magadon tartod a köpönyeget – jegyezte meg ingerülten Harry.

– De neked szükséged van arra, hogy melletted álljon – csattant fel Draco, és dühösen meredt Harryre.

– Kezeltem volna a helyzetet – tiltakozott Harry.

– De nem kellene mindent egyedül kezelned – vágott vissza Draco. – Nem az én kedvemért mondom el neki, te lökött.

– Nem kértelek rá, hogy kockáztasd a biztonságod – felelte Harry, s tekintete veszélyesen megcsillant.

– Nem, te csak megparancsoltad, hogy sétáljak be veled egy csata közepébe – jelentette ki gúnyosan Draco.

Harry megrándult, mintha megütötték volna, és Dracónak elkerekedett a szeme.

210
– Harry – szólította meg a barátját esedezve.

– Nem! Teljesen igazad van – felelte Harry feszülten. – Megígértem, hogy megpróbállak biztonságban tartani, aztán gondolok egyet, és
beküldelek egy olyan csatába, ahol most már mindkét fél rád vadászik.

– Nem vagyok egy átkozott önfeláldozó griffendéles, de megpróbálok segíteni – vágott vissza Draco. – Tudom, hogy egy kibaszott
háború kellős közepén állunk. Azt is tudom, hogy te szó szerint a közepében vagy. Nem sétálok bele vakon, de attól még nehéz.

Mély lélegzetet vett.

– Mindketten tudjuk, hogy Lupin nem tartozik a kedvenceim közé, de azt is tudjuk, hogy neked viszont igen. Már tudta, hogy itt
voltam. Ami az én hibám volt – ismerte be Draco. – Ebben a pillanatban lenne értelme, ha kihasználnánk, hogy tud rólam. Támogatást
nyújthatna neked, amire nagy szükséged van.

– Ez egy mardekáros dolog – jegyezte meg Harry lassan. – Előnyt kovácsolni a helyzetből, bármi is adódik.

Draco egyetértően bólintott.

– Tudom, hogy ez kicsit kockázatos, de elfogadónak hangzott – mondta egy kis fintorral. – Sokkal kevésbé kockázatos elmondani
Lupinnak az igazságot, amikor egyébként is gyanakodott, mint elmondani a menyétkének.

Harry dühösen nézett rá, mire Draco összehúzta a szemét.

– Csak eddig vagyok hajlandó elmenni, Harry – állította gőgösen.

Harry tétován bólintott.

– Sokkal messzebb jutottál, mint valaha számítottam volna rá – ismerte be.

– A háborúkban gyakran hoznak áldozatokat – jegyezte meg Draco szárazon.

– Te pedig sok áldozatot hoztál – értett egyet vele Harry.

– Nem én vagyok az egyetlen – vágta rá komolyan Draco. – Te sok áldozatot hoztál értem és a családomért. Én megpróbálom
ugyanazt tenni, de nem könnyű.

Harry melegen mosolygott.

– Értékelem a próbálkozásodat.

Draco rápillantott Remusra, aki érdeklődve nézte kettejüket.

– Szóval, akarsz mesélni neki rólunk? – kérdezte Draco.

– Azt hiszem, kellene, ha te is hajlandó vagy rá – felelte Harry. – Ámbár nem tudom, hogy fogja feldolgozni a sokkot – tette hozzá
idegesen.

– Akkor hadd lássuk – mondta Draco, és tekintete rosszindulatúan villant.

Harrynek esélye sem volt válaszolni, mert Draco előre hajolt és megcsókolta őt. Harry belesóhajtott a csókba, és néhány pillanatig
egyáltalán nem törődött Remusszal. Draco melegen és enyhítően préselődött neki, a csók pedig igazán segített ellazulni és lecsillapítani
a foszlányokra szakadt idegeit.

Draco visszahúzódott, ajkát félmosolyra húzta. Harry rájött, hogy a csóknak ugyanolyan hatása lehetett Dracóra is, mert most ő is
sokkal kevésbé tűnt feszültnek.

Harry végül megszüntette a némító bűbájt, és ismét Remus felé fordultak. Harry kicsit rosszul érezte magát, mivel a férfi
meglepettebben bámulta őket, mint az éjszaka folyamán bármikor.

– Most már értem a pattogatott kukorica iránti vágyat – jegyezte meg Draco szórakozottan.

Harry felnevetett, gyors pillantást vetett Dracóra, majd ismét Remusra koncentrált.

– Valószínűleg nem ez volt a legjobb módja annak, hogy elmondjuk neked – mondta bocsánatkérően. – De Draco és én eléggé együtt
vagyunk.

– Hogyan? – kérdezte Remus, és a döbbenet még mindig kihallatszott a hangjából.

211
Draco hirtelen a félrehajított köpönyege felé nyúlt, és kotorni kezdett a zsebeiben. Három fiolát húzott elő és odaadta az egyiket
Harrynek, majd egy másikat Remusnak is.

– Kalapkúra bájital – mondta. – Mindannyian kimerültek vagyunk, de szerintem egy darabig még itt leszünk.

Remus utánozta Harryt, s lehajtotta az üvegcse tartalmát. Mindannyian sokkal éberebbnek érezték magukat, és Draco elkezdte
megmagyarázni, pontosan mi is történt, amióta Victoriával megmutatkozott Dursleyéknél. Harry segített kitölteni a részleteket
Scrimgeourről, Winkyről és az ikrekről. Draco elmondott mindent az édesanyjáról és dezertálásukról a Sötét Nagyúrtól.

Remus figyelmesen hallgatott, ritkán szólt közbe, csak néha tett fel kérdéseket, hogy tisztán lásson. Amikor végeztek hátradőlt, és
kábultan bámulta a két fiút.

– Elképesztő, mit voltatok képesek ti ketten legyőzni, hogy eljussatok idáig – szólalt meg.

Harry és Draco vállat vontak.

– Draco, nem bánnád, ha váltanék néhány szót Harryvel négyszemközt? – kérdezte Remus.

Draco megdöbbentnek látszott, amiért megkérdezték, de aztán intett, hogy csak nyugodtan. Harry közelebb ült Remushoz és némító
bűbájt vont maguk köré.

– Egész jó lettél bennük – jegyezte meg Remus.

– A sok gyakorlás miatt – felelte bánatosan Harry.

Remus elkomolyodott.

– Harry, szeretném tudni, hogy Perselusszal is tartod-e a kapcsolatot?

Harry összehúzta a szemét.

– Miért állnék én kapcsolatban Pitonnal? – kérdezte.

– Miért állnál kapcsolatban Dracóval? – kérdezett vissza Remus.

– Hallottad, ahogy meséltünk neked Victoriáról – vágott vissza Harry.

Remus tiltakozva lendítette a kezét.

– Legyőztél már sok haragot – mondta. – Nem vagy ugyanaz, mint azelőtt. Figyeltelek ma éjjel a betegszobában. Míg Ron és a többiek
még mindig tele vannak haraggal, addig te alig reagáltál Piton vagy Malfoy említésére. Ha képes voltál elérni… barátságos kapcsolatot
Dracóval, akkor talán képes vagy valamiféle fegyverszünetre Perselusszal is.

– Piton utál engem, Remus – felelte Harry. – Arra az esetre, ha netán nem emlékeznél – tette hozzá gúnyosan.

– Piton mindenkit utál – jegyezte meg Remus fanyarul. – Ez semmit nem mond nekem arról, hogy fegyverszünetre jutottál-e vele.

Harry csendesen nevetett.

– Draco még mindig rendszeresen kijelenti az utálatát – ismerte be.

– És nézd meg, hová jutottatok – mondta Remus.

Borzongás rázta meg Harry testét.

– Nem fekszem le Pitonnal – jelentette ki határozottan.

Remus felkuncogott.

– Szerintem ebből a szempontból bőven elég Dracót kezelned – mondta.

– Határozottan – vágta rá Harry mély átéléssel. Szemöldökét összevonta, ahogy gondolatai visszatértek Pitonra, és azon tanakodott,
vajon beszéljen-e róla Remusnak, vagy ne.

Remus előrehajolt, úgy tűnt, mintha meg akarná érinteni Harryt, de aztán mégsem tette.

– Harry – kezdte szörnyen szomorúan. – Egyszer hatalmasat hibáztam, amikor elhittem a legrosszabbat valakiről, akiről pedig tudtam,

212
hogy megbízható. Mindenki mással egyetemben elítéltem őt, és nem áll szándékomban ezt a hibát még egyszer elkövetni, ha rajtam
múlik.

Harrynek elkerekedett a szeme, amikor felfogta, hogy miről beszélt Remus.

– Nem tudhattad – mondta. Gondolatai elsötétültek. – Pettigrew hibája volt – jegyezte meg mérgesen. – És neked jó okod volt rá, hogy
ne bízz.

Remus bánatosan rázta a fejét.

– Talán igen – mondta, de egyértelműen nem hitt benne. – Peter gyenge volt. Tudtam róla. Nem gondoltam, hogy képes elárulni téged
és a szüleidet, de tudtam, hogy gyenge – ismételte. – Sirius viszont erős volt. Mindig erős volt – mondta és távolinak hangzott. –
Tudtam, mégis elhittem róla a legrosszabbat.

– De az a helyzet nagyon rossz volt – ismerte be Harry. – Nem látszott jónak Sirius számára.

– Most pedig nem látszik jónak Perselus számára – jegyezte meg Remus halkan.

– Nem, ez igaz – ismerte be Harry csendesen, miközben gondolatai akörül forogtak, amit Remus mondott. Érzelmei áradtak benne, és
a bensőjében kavarogtak.

– Perselus épp olyan erős, mint Sirius volt – folytatta Remus. – Valójában úgy gondolom, hogy Perselus sok szempontból sokkal
erősebb. Nem vagyok hajlandó egyszerűen elítélni őt a nyilvánvaló bizonyítékok alapján, bármennyire is terhelőek azok. Ha valóban
átállt az ellenséghez, akkor gyászolni fogom az elvesztését, de nem fogom elhinni további bizonyítékok nélkül.

– Tényleg megölte Dumbledore-t – jelentette ki Harry, s felismerte, hogy az ördög szószólóját játszotta. – A legtöbb ember ezt elegendő
bizonyítéknak gondolja. Sirius valójában nem ölt meg senkit, mégis mindenki azt hitte, hogy megtette.

– De miért ölte meg? – firtatta finoman Remus. – Mi áll még a háttérben, amit nem tudok? Szélsőséges időket élünk.

Harry lassan bólintott. Határozottan szélsőséges időket éltek, és sok dolog történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.

Remus nagyot sóhajtott.

– Tudom, hogy sok titkot tartasz, Harry. Csak remélni merem, hogy egy Perselusszal kötött fegyverszünet egy közülük.

Harry mereven belebámult Remus szemébe.

– Megtartod a titkaimat, és nem kifogásolod a tetteimet? – kérdezte.

Remus megnyugtatóan elmosolyodott, majd rápillantott Dracóra, aki gondosan figyelte kettőjüket.

– Igen, Harry, megtartom a titkaidat. Megértettem, mennyire fontosak a titkaid. Arra is rájöttem, hogy nem mindenki érti meg a
tetteidet, de látom, mekkora befolyásra tettél szert. – Ismét Harry szemébe nézett. – Nem tudom megígérni, hogy soha nem fogom
megkérdőjelezni, de azt megígérhetem, hogy nem avatkozom bele a döntéseidbe.

Harry mély levegőt vett.

– Tudod, ugye, hogy meg fog ölni, mert elmondtam bárkinek is? – kérdezte.

Remus nevetett, egyértelműen örült Harry kérdésének.

– Nem fog megölni téged. Mindazonáltal lehet, hogy úgy dönt, életed végéig bűnhődni fogsz ezért – mondta.

– Ez nagyon bátorító volt – vágott vissza Harry gúnyosan.

Remus megkönnyebbülten sóhajtott.

– Perselus figyelmeztetett téged a ma estére, ugye? – kérdezte.

– Igen – ismerte be Harry. – De nem mondhatod el senkinek, Remus. Senki nem tud róla rajtam, és most már rajtad kívül. Még Draco
sem tudja.

– Perselus nem tud a Malfoyokról? – kérdezte Remus érdeklődéssel, ámbár a homlokát ráncolta.

Harry megrázta a fejét.

213
– Nem, de pokolian aggódott miattuk. Nem mintha ezt beismerte volna nekem. Nem mondtam el neki, mert nem voltam biztos
benne, hogyan fog rá reagálni – vallotta be. – Tulajdonképpen semmi bizonyítékom nincs arra nézve, hogy a Malfoyok tényleg átálltak.

Remus szomorúan nézett rá.

– Harry, el kell ismernem, hogy én magam is aggódom, de ha bárki tud neked ebben segíteni, az Perselus – mondta.

Harry vállat vont.

– Tudom, hogy el kell majd mondanom neki. Minél hamarabb tud mindent, annál hamarabb költözhetünk be a Grimmauld térre.

– Be tudsz jutni a házba? – kérdezte Remus csodálkozva.

– Aha, Dumbledore nekem és Pitonnak tartotta fenn – mondta Harry nemtörődöm módon. – Azon dolgozom, hogy lakhatóvá
tegyem, hogy én és a Malfoyok is beköltözhessünk oda.

Remus megdörgölte az arcát, miközben megpróbált mindent feldolgozni, amit Harry elmondott neki. Harry együtt érzően nézett rá.

– Azt hiszem, ma estére már elég sokkot kaptál tőlem – mondta csendesen. – Vissza kellene menned a betegszobába és pihenned
kellene.

Remus halkan felnevetett.

– És ki is itt a felnőtt? – kérdezte.

Harry pimaszul vigyorgott rá.

– Pomfrey azt mondaná, hogy nem te vagy, mert nem tudtad még azt sem megtanulni, hogy ott maradj, ahová tartozol.

Remus felkacagott, és egyetértően bólintott.

– Azt hiszem, mindannyiunknak szükségünk van a pihenésre – ismerte be.

Harry megszüntette a némító bűbájt, és Dracóra nézett.

– Jól vagy? – kérdezte halkan.

Draco vállat vont.

– Rendben vagyok – felelte óvatosan. – Kétségbeesetten vágyom egy zuhanyra, és legalább huszonnégy órás alvás is jó volna.

Harry bólintott. Tiszta akart lenni és ágyba akart mászni. Csak nem akarta venni a fáradtságot, hogy eljusson odáig. Azon is
elgondolkodott, nem kellene-e először a Grimmauld téren bejelentkeznie.

– Winky? – kiáltott fel, miközben óvatosan pillantott Remusra. De Remus nem tett megjegyzést. Csak érdeklődéssel figyelt.

Winky egy pukkanással megérkezett a szobába. Idegesnek látszott, a kezeit tördelte.

– Igen, Harry uram? – kérdezte.

Harry rosszallóan nézett rá, a figyelme elterelődött a manó kinézetét látva.

– Jól vagy? – kérdezte.

A manó előbb Remusra, majd Dracóra nézett, mielőtt nagy, kérdő tekintettel nézett vissza Harryre. Harry szemöldökráncolása
elmélyült, és egy gyors pillantással a többiekre, egy újabb némító bűbájt alkalmazott, ezúttal maga és Winky köré.

– Miről van szó, Winky? – kérdezte. – Narcissa és Victoria jól vannak?

Winky bólintott.

– Aggódnak, de jól vannak. Winkyt viszont Piton uram hívatta a házba.

Harry szeme ijedten kitágult.

– Jól van? – kérdezte.

214
Winky szeme megtelt könnyekkel, ahogy megrázta a fejét.

– Winkynek nem szabadott tájékoztatnia Harry uramat.

– Ő nem a te gazdád, de én igen! – vágta rá Harry élesen, és az adott körülmények között hajlandó is volt ragaszkodni ehhez. – Mi a
gond vele?

– Piton uramnak gyógyításhoz való eszközöket kellett vinnem – felelte Winky könnyesen. – Egyáltalán nincs jól.

– Basszus! – kiáltott fel Harry. – Menj vissza és ügyelj rá – utasította a manót. – Amilyen hamar csak lehet, én is ott leszek. –
Megszüntette a némító varázslatot, és máris felugrott.

– Harry! Mi a baj? – kérdezte ijedten Draco. – Anya? Victoria?

– Ők jól vannak – felelte Harry sietve. – Menj vissza hozzájuk és nyugtasd meg anyukádat, hogy jól vagy.

– És te hová mész? – firtatta Draco.

– Mennem kell – felelte Harry válaszul, és máris az ajtó felé tartott.

– Harry! – szólt utána Remus.

Harry odapillantott Remus kérdő és aggodalmas tekintetére, majd biccentett egyet. Remus élesen beszívta a levegőt.

– Menj! – vezényelte.

Amikor Harry megállt, esélyt adott Dracónak, hogy utolérje őt. Draco gyorsan megcsókolta.

– Vigyázz magadra – mormolta.

Harry könnyedén elmosolyodott, és remélte, hogy megnyugtatóra sikeredett.

– Amint tudok, visszatérek a házba – mondta, majd kinyitotta az ajtót és futva indult lefelé.

215
 Huszonegyedik fejezet

Harry berobbant a Grimmauld térre, és Winky is megjelent az előszobában.

– Erre – hívta a manó és sietve indult a lépcsőn felfelé.

Harry követte az egyik hálószobába. Alig figyelt magára a szobára, tekintetét azonnal az ágy szélén ülő alak vonta magára. Mintegy
mellékesen megjegyezte magában, mennyire jó is, hogy nem émelyeg a vér látványától, mert mindent vér borított. Viszont a tény, hogy
ennyire sok volt belőle, a velejéig megrémítette őt.

– Potter – vetette oda Piton fogcsikorgatva, és dühösen meredt rá.

– Mi történt? – kérdezte Harry, miközben odasietett a férfihez, figyelmen kívül hagyva a figyelmeztetést.

– Kifelé, Potter! – utasította Piton, nem adva választ Harry kérdésére.

Harry nem mulasztotta el észrevenni Piton hamuszürke színét és nyilvánvaló gyengeségét. Nem vett tudomást a döbbenetről, hogy
Pitont a talárja nélkül, egy szál nadrágban látja. A férfi csupasz hátának és mellkasának állapota sokkal megrázóbb volt.

– Maga megsebesült! – csattant fel Harry. – Én vagyok itt az egyetlen, úgyhogy velem kell beérnie.

– Rendbe fogok jönni – szűrte Piton a fogai között. – Semmi szükségem itt rád.

Harry figyelmen kívül hagyta őt.

– Mi történt? – ismételte meg a kérdését, miközben a Piton mellkasát átszelő sebeket tanulmányozta. A férfi nyilvánvalóan megpróbálta
kitisztítani őket, de még mindig vér szivárgott belőlük. Úgy tűnt, néhány sérülését már rendbe hozta, legalábbis az alvadó vérpatakok
erre utaltak.

Elővette a pálcáját és leguggolt Piton elé.

– Mit csinálsz? – érdeklődött Piton összehúzott szemöldökkel.

– Segítek begyógyítani ezeket – felelte oda sem figyelve Harry.

– Másokat is meggyógyítottál ma este? – kérdezte Piton élesen.

Harry felpillantott és rájött, hogy Piton a vérfoltos ruházatát szemléli kritikusan.

– Igen – bólintott óvatosan Harry. Nem akart most vitatkozni a varázsige használatáról. Pitonnak sürgősen szüksége volt gyógyításra,
akár akarta Harry segítségét, akár nem.

– Tudom, hogy saját magát is képes meggyógyítani, ami jó dolog, de folyamatosan gyengül a vérveszteségtől – mondta. – Gyorsabb
lesz, ha én csinálom, ráadásul a hátát amúgy sem tudja elérni.

Már emelte a pálcáját, amikor a férfi hirtelen megragadta a csuklóját. Harry kérdően nézett fel rá. Piton fürkészően tanulmányozta őt,
láthatóan keresett valamit. Harry megállapította, hogy valószínűleg meg is találta, mert a férfi biccentett egyet, majd szó nélkül
elengedte a csuklóját.

Harry ismét a sebekre koncentrált, és elkezdte végigvezetni a pálcáját rajtuk. Winky hozott friss vizet és törülközőket, és tartottak egy
kis szünetet, amíg lemosták a vér egy részét. Piton továbbra is elszántan figyelt, de nem tett megjegyzést, és nem is avatkozott közbe.
Csak egyszer állította le Harryt, majd egy bájitalos zacskóért nyúlt, kiválasztott belőle néhány fiolát, és gyorsan lehajtotta őket.

Amíg a sebhelyek lassan összeforrtak Piton mellkasán és hasán, Harry felmászott az ágyra, hogy nekilásson a férfi hátát is kezelni.
Összerezzent, amikor észrevette, hogy ott a hosszú ostorcsapások még mélyebbek voltak. Figyelmét ismét a feladatára
összpontosította, és elkezdte a gyógyító eljárást.

– Potter – szólt Piton erőtlenül. Harry szünetet tartott, mielőtt a következő sebhez fordult volna.

– Igen? – kérdezte finoman, amikor észrevette, hogy Piton kissé megingott.

– Le kell feküdnöm – mormolta a férfi.

216
Harrynek őszintén nehezére esett elhinni, hogy Piton egyáltalán kitartott idáig. Gyorsan lemászott az ágyról. Észrevette, hogy a férfi
mellkasa mostanra teljesen meggyógyult, és segített neki lefeküdni és hasra fordulni. Pitonnak nagyon rosszul kellett lennie, mert
tiltakozás nélkül hagyta, hogy Harry segítsen neki.

Piton lehunyta a szemét, és Harry azon töprengett, hogy a férfi végül elájult-e. Óvatosan visszamászott az ágyra, és addig dolgozott,
amíg az összes sebet be nem gyógyította. Amint kész volt ellenőrizte a férfit, és észrevette, hogy az egyenletesen lélegzik. Meglepő, vagy
nem is annyira meglepő, figyelembe véve a körülményeket, de Piton végül elaludt – Harry jelenlétében. Átnézte az üres fiolákat és
rájött, hogy Piton Álomtalan álom főzetet vett be, mielőtt lefeküdt volna.

Harry kábultan meredt maga elé. A férfi egyáltalán nem akarta, hogy ő ott legyen, aztán meg szándékosan kiütötte magát? Be kellett
ismernie, hogy a férfinek borzalmasan nagy szüksége volt a pihenésre és a gyógyító időre, de… soha nem számított arra, hogy Piton
ennyire megbízik benne.

Hitetlenkedve rázta a fejét, és azt kívánta, bárcsak már ő is alhatna. Ennek ellenére nekilátott, hogy megtisztogassa Pitont. Halkan
felhorkant magában. Talán Piton csak ezért a megaláztatásért nem akart öntudatánál maradni. Szigorúan objektíven a feladatára
koncentrált, levetkőztette a férfit, majd lemosott róla minden vért. Nem tudta, hol talált Winky hálóruhát, de hozott azt is. Harry
küzdött, hogy felöltöztesse a férfit, és közben tudta, hogy az egyáltalán nem lesz ettől boldog. Fintorogva arra gondolt, hogy reméli,
Piton tudni fogja, ő sem örült ennek az egésznek.

Hogy az ördögbe keveredett folyton ilyen helyzetekbe – morgott magában. Egyetlen diáknak sem kellene soha meztelenül látnia a
professzorát. Nem volt hajlandó továbbra is erre gondolni, de tudta, hogy bizonyos értelemben sokkal undorítóbbnak találta ezt, mint a
sérüléseket.

Ő és Winky végül sikeresen lefektették Pitont a tiszta ágyneműbe. Harry lebámult a férfire, aki most kényelmesen aludt. Volt tanára
teljes és tökéletes rejtély volt számára, de nem tudta megállni, hogy ne érezzen együtt vele.

Nem volt biztos benne, hogy miért érez együtt Pitonnal. Már nem igazán voltak tanár és diák kapcsolatban. Nem voltak már valódi
ellenségek sem, ahogy azt egy ideig gondolta. Viszont nem voltak barátok sem. És határozottan nem voltak szeretők, amivel Remus
ugratta őt. Elfintorodott erre a gondolatra. Nem, Piton meztelenségének látványa nem volt rá semmilyen hatással sem.

Felsóhajtott, és tovább bámulta a férfit. Bármilyen viszonyban is voltak, aggódott miatta. Korábban sosem gondolta volna ezt
lehetségesnek, de tényleg aggódott Pitonért. Tudta, hogy a férfi kapta a büntetést a Malfoyok eltűnéséért és a roxmortsi kudarcért.
Valószínűleg másokat is megbüntettek, és Piton valószínűleg szerencsés, hogy él még.

Miközben gyógyította őt, végül rájött, hogy megkorbácsolták. Ostorcsapás nyomok voltak a mellkasán és hátán. Fogalma sem volt a
többi sérülésről és átkokról, amit a férfinek el kellett viselnie, de tudta, hogy sokat kapott.

El kell mondania neki, hol vannak a Malfoyok. Épp most kapott értük büntetést, és legalább ennyit megérdemelt. Lehet, hogy nem fog
örülni annak, hogy Harry rejtegette őket, de a férfinek nem kellene tovább aggódnia az miatt, hogy hol is vannak. Már úgyis túl sokat
viselt el.

Elmosolyodott. Azon töprengett, vajon kell-e aggódnia Piton épelméjűsége miatt. A férfi valószínűleg nem volt önmaga, amikor
Álomtalan álom főzetet vett be, amíg a fiú, akit imádott utálni, pálcát szegezett a hátának.

– Harry uram? – szólította meg Winky tétován.

Harry pislogni kezdett és kíváncsian megfordult.

– A fürdőszobában tiszta törülköző és ruha várja, uram – mondta Winky.

Harry hálásan mosolygott.

– Köszönöm – felelte. Rövid pillantást vetett Pitonra. – A többiek jól vannak? – kérdezte.

– Ébren vannak és várnak – felelte a manó halkan.

– Akkor sietnem kellene – mormolta Harry sóhajtva. – Itt maradnál és ügyelnél rá? – kérdezte. – Jobban kell már lennie, de gyere és
szólj nekem, ha bármi gond lenne vele.

Winky bólintott.

Harry gyorsan lezuhanyozott, s közben azt kívánta, bárcsak ellazulhatna a finom, meleg víz alatt. Felvette a farmert és pólót, amit
Winky hagyott ott neki, és belebújt az edzőcipőjébe. Még egyszer ellenőrizte Pitont, hagyott egy üzenetet, hogy holnap este vissza fog
jönni, de Winky el tudja őt érni korábban is, ha szükség lenne rá. Piton kedvéért remélte, hogy a férfi az idő legnagyobb részében aludni
fog.

Fáradtan elhagyta a házat, s azon töprengett, mennyi lehet az idő.

217
 *****

– Jól vagy? – kérdezte Draco, miközben aggódva vizsgálgatta Harryt, amint belépett a Dursley házba.

– Jól vagyok – felelte Harry –, csak kimerültem.

Narcissa előrébb lépett, úgy tűnt, megkönnyebbült.

– Aggódtunk érted – mondta csendesen.

Harry vállat vont.

– Dolgom volt – jelentette ki egyszerűen.

Draco arca egy pillanatra fintorba torzult, majd ellazult.

– Harry, neked túlzottan sok a dolgod – mondta vontatottan.

Harry fáradtan elmosolyodott.

– Tudom, de erről nem tehetek.

– Feküdj le – utasította határozottan Narcissa. – Holnap ismét elfoglalt napod lesz, és a holnap nagyon rövid idő múlva kezdődik.

Harry felsóhajtott és a lépcső felé indult.

– Ööö, Harry? – szólalt meg Draco, s ezzel leállította őt.

Harry kérdőn felvonta a szemöldökét, mire Draco furcsán nézett rá.

Draco megrázta a fejét, és megint összpontosított.

– Lupin egy órára itt lesz.

Harry egy pillantást vetett Narcissára, aki bólintott.

– Igen, Draco már elmondott nekem mindent – felelte nyugodtan a nő.

– Lupin ismét beszélni akar veled, mielőtt a Roxfortba mennétek – magyarázta Draco. – Azt hiszem, a saját szemével akarja látni, hogy
anya és én tényleg itt élünk – tette hozzá szárazon.

– Te elfogadod ezt? – kérdezte Harry Narcissát.

– Tisztelem az óhaját, hogy meg akar bizonyosodni róla, biztonságban vagy – felelte a nő válaszul.

Harry fáradtan bólintott. Más szóval, nem örült neki, de elfogadta. Ez is elég.

Nem tartott sokáig átöltözni és bemászni az ágyba. Draco befeküdt mellé. Gyorsan elaludtak, meghitten összeölelkezve, és egyáltalán
nem hallották, mikor jött be Narcissa a szobába.

*****

Harry még mindig az ágyban volt és zavartan próbált felébredni, amikor kopogás hallatszott a bejárati ajtó felől. Narcissa együtt érzően
bámulta őt, ahogy kigurult az ágyból, morogva, amiért fel kellett kelnie.

Lekutyagolt a lépcsőn, hogy beengedje Remust, s közben szórakozottan töprengett azon, hová tűnt Petunia néni. Nem mintha a nő
hajlandó lett volna beengedni bárkit is, még ha ott is lett volna valahol. Remus legalább annyi együttérzéssel nézett rá, mint Narcissa, és
ezt Harry bosszantónak találta. Nem mondott semmit, csak szélesebbre tárta az ajtót, és intett, hogy lépjen be.

– Mi történt tegnap éjszaka, Harry? – kérdezte Remus aggodalmasan.

– Nincs nálam a pálcám – motyogta Harry.

Remus megértette, és némító bűbájt szórt maguk köré.

– Az a szemét nagyon megsérült – morogta Harry. – Segítettem őt összefoltozni, és remélhetőleg még mindig alszik.

218
– Megengedte, hogy meggyógyítsd? – kérdezte Remus hitetlenkedve.

Harry vállat vont.

– Senki más nem volt ott, hogy megtegye – mondta. – Nem volt sok választása. – Nem érzett kedvet ahhoz, hogy erről beszélgessenek.
Megfordult és a lépcső felé indult. – Akár fel is jöhetsz.

Remus a szemöldökét ráncolva megszüntette a némító bűbájt, és követte Harryt. Megállt és csodálkozva bámult körbe, amikor
megérkeztek Harry szobájába.

– Remus Lupin, Narcissa Malfoy – mutatta be őket egymásnak Harry, ahogy mondta a nevüket. – Biztos vagyok benne, hogy már
ismeritek egymást. – Visszadőlt az ágyára, Draco mellé. A szőke fiú is visszafeküdt mellé, és mindketten becsukták a szemüket.

– Nem alhattok vissza! – figyelmeztette őket Narcissa.

Összefüggéstelenül morogtak. Narcissa ingerült pillantást vetett rájuk, mielőtt Remushoz fordult volna. A férfi felé nyújtotta a kezét.

– Mr. Lupin – mondta nyájasan – Örvendek.

Zavartan, de a belérögzült illemnek köszönhetően Remus megrázta a felé nyújtott kezet.

– Mrs. Malfoy – biccentett. – Szólítson Remusnak.

– Engem pedig hívj Narcissának. Kérlek, ülj le – intett a nő. – Megkínálhatlak teával? Vagy talán valami erősebbel? – kérdezte erőltetett
mosollyal.

Remus ellazult kissé, és visszamosolygott.

– Értékelnék valami erősebbet, de talán jobb lenne, ha kitartanék a tea mellett – mondta.

Narcissa megértően mosolygott. Kérte Winkyt, hogy hozzon teát és ebédet a fiúknak, amelyet a manó az íróasztalra szolgált fel.
Gyorsan elkészítették a teájukat, majd leültek.

– Elnézést – mondta Narcissa, előre is bocsánatot kérve. – Fiúk! – szólt élesen. – Harry, Draco, vendégünk van. Nem fekhettek ott és
alhattok tovább!

– De ő csak Remus – tiltakozott Harry.

Narcissa felsóhajtott.

– Attól még a vendéged, Harry – próbálta megmagyarázni a helyzetet.

– Ez is olyan illem-dolog – mormolta Draco.

– Több tiszteletet, Draco! – csattant fel Narcissa. – Ennél jobb neveltetést kaptál!

– Hála Merlinnek, hogy nekem nem tanították ezeket az illem-dolgokat – súgta Harry, s vigyorogni kezdett, annak ellenére, hogy a
szemét még mindig zárva tartotta.

– Mindig azt hittem, hátrányos helyzetben voltál – felelte Draco, és most már ő is vigyorgott. – Egyértelmű, hogy tévedtem.

– Fiúk! – kiáltott fel Narcissa elkeseredetten.

Remus nevetni kezdett Harryvel és Dracóval együtt, ahogy a két fiú felült.

– És még a miatt aggódnak rengetegen, hogy Draco rontja el Harryt, amikor valójában a fordítottja igaz – mondta a férfi, és hallatszott
a hangján, hogy szórakoztatja a helyzet.

– Amikor együtt dolgoznak, szerintem mind bajban vagyunk – jelentette ki Narcissa szárazon. – Elrontják egymást is és bárkit, aki
körülöttük van.

Harry és Draco is önelégülten elvigyorodott. Rendkívül elégedettek voltak magukkal.

Narcissa lemondóan rázta a fejét.

– Menjetek és öltözzetek fel – mondta.

219
– Ami lefordítva azt jelenti, hogy négyszemközt szeretne beszélni Lupinnal – tolmácsolta Draco, miközben odébb tolta Harryt, hogy
lemászhasson az ágyról.

– Legalább láthatóan megvannak azok az illem-dolgaik – ismerte be Harry, miközben legurult az ágyról. – Szerintem számíthatunk arra,
hogy nem próbálják megölni egymást.

– Harry, semmi tiszteleted nincs a helyzet iránt? – érdeklődött Remus, és épp annyira kíváncsinak, mint amennyire szemrehányónak
hangzott.

Harry lazán vállat vont, de tekintete komoly volt, amikor előbb Remusra, majd Narcissára pillantott.

– Már így is elég helyzet miatt kell komolynak lennem, és miattatok nem aggódom annyira. Tudom, hogy mindketten aggódtok értem
és Dracóért. Ha a biztonságunk védelme azt jelenti, hogy udvariasan kell viselkednetek egymással, akkor szerintem azt fogjátok tenni.
Ha tévedek, akkor most szóljatok.

Remus összenézett Narcissával, majd Harryhez fordult és megrázta a fejét.

– Nem, igazad van, Harry – felelte szelíden.

Draco, egy nyalábnyi ruhával a kezében, megragadta Harry kezét és kivonszolta a szobából.

– Remélem, hogy igazam van – mormolta Harry, miközben az előszobában kutyagolt.

– Azt hiszem, ki fognak jönni egymással – mondta Draco, habár maga is kicsit nyugtalannak hangzott. – Csak hagynunk kell nekik időt
a beszélgetésre.

– Aha – bólintott Harry, majd becsukta maguk mögött a fürdőszoba ajtaját. Dracóra nézett, aki épp a fogasra aggatta a ruháikat. Az
ajtónak támaszkodott, és csintalanul elmosolyodott. – Tehát, mivel töltsük el ezt a kis időt? – kérdezte.

Amikor meghallotta barátja hangsúlyát, Draco felkapta a fejét.

– Biztos vagyok benne, hogy ki tudunk találni valamit – felelte lassan, vontatott hangon, és közelebb lépett Harryhez.

Gyorsan eszméletlen csókolózásba merültek. Draco keze bebarangolta Harry vállait, nyakát, majd hamarosan belegabalyodott barátja
hajába. Harry keze eközben Draco hátát járta be, fel-le, simogatva a sima, meleg bőrt.

Harry beleakasztotta hüvelykujját Draco pizsamaalsójának derékrésze alá, de aztán tétovázni kezdett. Nem tudta, Draco milyen messze
hajlandó elmenni, és neki magának még mindig fogalma sem volt róla, mit is csinál valójában. Draco nem hagyta abba Harry szájának
feltárását, csak bátorítóan megbillentette a csípőjét.

Harry mélyen, torokból felsóhajtott, ahogy Draco mozdulatai elindították ágyékában az érzések hullámait, amelyek aztán végigjárták az
egész testét. Homályosan emlékezett arra, hogy ő a bátor griffendéles, ezért begörbítette az ujját és lecsúsztatta Draco pizsamaalsóját. A
selyem a szőke fiú lábfejére hullott, s Harry pizsamája is gyorsan követte a padlóra.

– Oh, Istenem! – nyögte Draco, s elhúzta a száját.

Mindkét fiú nagyot nyelt, amikor lenéztek oda, ahol a merevedésük összeakadt. Kábultan a látványtól, Harry lassan lenyúlt, a kezébe
vette Draco vesszejét, köré zárta az ujjait és finoman megszorította.

Draco felnyögött, és Harry tekintete párja arcán állapodott meg. A fiú arca rózsaszín árnyalatú lett, nyilvánvaló öröm árasztotta el. Úgy
döntött, valamit jól csinál, ezért pillantása visszavándorolt a kezében tartott péniszre.

Mivel csak azt tudta, hogy ő maga mit kedvel, ezért kezdte ugyanazokat a mozdulatokat utánozni. Hüvelykujjával körbesimította a
makkot, amelyen foltot hagyott a szivárgó előváladék. Kezét ismét finoman megszorította, majd pumpálni kezdte fel és le.

– Harry – nyögdécselte Draco.

Harry pillantása ismét Draco arcára rebbent, belenézett az ezüstös, vágytól homályos szempárba. Tekintetét ott tartotta, miközben
felemelte a kezét, és végignyalta a tenyerét az ujjai tövénél. Draco élesen beszívta a levegőt, tudva, mire készül Harry.

Harry ismét lesütötte a tekintetét, határozottan megmarkolta párja merevedését, és örült a szisszenésnek, mely Draco ajkáról áradt.
Figyelmét Draco örömére koncentrálta, ezért kissé megdöbbent, amikor a szőke fiú viszont az ő vesszejéért nyúlt. Ütemes mozgása
szaggatottá vált, amikor Draco megérintette őt.

– Oh, ez jó, Draco – nyöszörögte Harry.

– Ne állj le! – tiltakozott Draco zihálva.

220
Harry ismét rátalált a ritmusra, miközben figyelte és érezte, ahogy Draco ugyanazt tette vele. Érezte a társát megfeszülni és tudta, hogy
mindjárt elsül. Gyorsabban pumpálta és elragadtatottan nézte, ahogy a gyöngyszerű folyadék kilövellt Draco farkából. A forró
krémszerűség egy része a saját merevedésén kötött ki, amit Draco fürgén el is kent, ahogy tovább simogatta Harryt. Harry egy sóhajjal
elélvezett, képtelen volt magát visszatartani.

Draco hirtelen ráomlott Harryre, ahogy ő viszont az ajtónak tántorodott. Mindketten a padlóra csúsztak, összeakadt végtagokkal, ziháló
lélegzettel.

*****

– Ez jó érzés volt – szólalt meg Harry néhány perccel később.

Draco kuncogva mozdult arrébb, és könnyedén megcsókolta őt.

– Igen, az volt – értett egyet vele.

Ez új volt és csodálatos, és Harry nagyon élvezte.

– Alig várom, hogy többet is tehessünk – mondta.

– El fogunk jutni odáig, szerelmetes fiúkám – jelentette ki Draco élvezettel teli, vontatott hangon. – Egyszerre csak egy lépést. –
Oldalra billentette a fejét. – Nem igazán vagy az a türelmes fajta, ugye?

– Miért, te az vagy? – vágott vissza Harry.

Draco önelégülten elvigyorodott.

– Nem – ismerte be. – De történetesen élveztem ezt a dolgot is.

– Én is – vallotta be Harry lágyan.

– Gyere – hívta Draco, miközben felállt és kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse Harryt is. – Zuhanyozz le velem.

– Azt akarod, hogy veled zuhanyozzak? – kérdezte Harry meglepetten.

– Miért ne? – kérdezte Draco. – Úgyis láttuk már egymást meztelenül – tette hozzá ésszerűen.

Harry egy pillanatra összevonta a szemöldökét. Bármennyire is többet akart tenni Dracóval, azon gondolkodott, nem haladnak-e
nagyon gyorsan. Lerázta a tétovázást. Láthatja, ahogy Draco meztelen testén áramlik a vízsugár. Bolond lenne, ha nem fogadná el a
meghívást.

Draco mindentudóan vigyorgott, és elindult, hogy kinyissa a csapot.

*****

– Rendeztétek a nézeteltéréseket? – kérdezte Harry, amint besétált a szobájába. Felvette Victoriát, amikor Narcissa odanyújtotta neki.

– Igen – felelte Narcissa szárazon, miközben végignézett a két fiún, akiknek még mindig vizes volt a hajuk. – Most, hogy te és Draco
visszatértetek, talán megetethetnétek Victoriát, és magatok is ehetnétek valamit, mielőtt indulnod kell.

Harry dacosan vigyorgott.

– Ezt megtehetem – értett egyet a nővel, majd leült az ágyra a kislánnyal, miközben Draco összeszedett nekik néhány tányérnyi ételt. A
szőke fiú odadobott Harrynek egy banánt. Meghámozta, majd kis falatokat tört belőle Victoriának. A kicsi nyúlt a többiért is, de Harry
csak egy újabb kis harapást engedélyezett neki. Épp most zuhanyozott, és hamarosan távoznia kell. Igazán nem akarta, hogy pépes
banánnal borítsák be.

– Na – követelőzött Victoria.

– Igen, banán – bólintott Harry. – De nem kapod meg az egészet egyszerre.

– Tessék – szólt Draco, majd odadobott Harrynek egy zsömlét is.

– Kérsz egy kis kenyeret? – kérdezte Harry a kislánytól, miközben kettétörte a zsemlét és megpróbálta a kicsi kezébe adni.

– Na – követelte a pici.

221
– Miért kellett neked a banánnal kezdened? – nyafogta Harry, és Dracóra nézett.

Draco vállat vont.

– Szereti – felelte.

– Nem akarok úgy menni a Roxfortba, hogy banán borít – sóhajtotta Harry.

Draco összevonta a szemét.

– Nem mintha nem ismernéd a tisztító bűbájt – felelte vontatottan.

– Az nem ugyanaz – morogta Harry, miközben adott Victoriának egy újabb falatkát, amit ő mohón meg is ragadott. Magának is tört
egy nagyobb harapást, és a szájába tömte.

Draco letett egy tányért mellé, mielőtt a saját tányérjával Victoria másik oldalára telepedett volna le. Megetetett a kislánnyal egy kanálnyi
főtt sárgarépát, amit ő épp olyan boldogan csócsált az ínyével, mint korábban a banánt.

Harry örült, amiért Victoriát lefoglalták, gyorsan felkapta a saját tányérját és enni kezdett. Evett néhány falatot, mielőtt ráébredt volna,
hogy Remus furcsán méregeti őt.

Harry kérdően felvonta a szemöldökét.

Remus megrázta a fejét kissé.

– Csak meglepett az a könnyedség, amivel együtt dolgoztok, és gondját viselitek egy kisgyereknek.

Harry vidáman vállat vont.

– Lassan jöttünk rá a dolgokra – felelte, mielőtt evett volna még egy falatot.

– Ti hárman… nos, ti… – Remus hangja bizonytalanul elcsuklott.

Harry és Draco kíváncsian összenéztek, majd Draco visszanézett Remusra.

– Én is látom – mondta Narcissa halkan Remusnak.

– Mit látsz? – firtatta Draco, aki már kezdett ideges lenni ezektől a homályos megjegyzésektől.

Remus rápillantott Narcissára, mielőtt válaszolt volna.

– Ti hárman úgy néztek ki, mint egy család – felelte csendesen.

Harry annyira megdöbbent, hogy majdnem leejtette a tányérját.

– Victoria a fekete hajával és szürke szemével úgy néz ki, mintha kettőtöké lenne – folytatta Remus. – És ti ketten pedig a szüleinek
látszotok… együtt.

– Törvény szerint ő épp annyira Potter, mint amennyire Malfoy – vágta rá Draco szárazon.

Harry érezte, hogy a mellkasa fájdalmasan összeszűkül. Tudta, hogy bármi is történt közte és Draco között, attól ők még nem váltak
családdá. Ám hirtelen rájött, hogy nagyon is szeretne azzá válni. Eddig a pillanatig a Victoriával való törődés és a Dracóval való
kapcsolata két külön dolog volt. De nem azok. Draco és Victoria összetartoznak. És Harry mindkettőjüket akarta.

Ő nem tartozott hozzájuk. A körülmények hatására ő csak egy kis közjáték volt, és ez a tény még sosem vágta ennyire keményen
mellbe.

Hirtelen félretolta a tányérját.

– Ki kell mennem a klotyóba – vetette oda kifogásként, és sietve elhagyta a szobát. Gyakorlatilag végigrohant a folyosón, és
bezárkózott a fürdőbe. Lecsúszott a padlóra az ajtó előtt, ahol ő és Draco nem is olyan rég voltak.

Mi a csodát művelt? Egyre mélyebbre és mélyebbre bonyolódott a dolgokba, és a végén meg fog sérülni. Kétségbeesetten döngette a
fejét az ajtóba. Nagyon fog fájni.

– Harry? – szólította Remus, miközben kopogott az ajtó másik oldaláról.

222
Harry nagyon sóhajtott, felállt és megpróbálta megfékezni az érzelmeit. Kinyitotta az ajtót, és szembe találta magát Remus szomorú
mosolyával.

– Gyere ide – súgta a férfi lágyan, és kitárta a karját.

Harry hálásan lépett az ölelésbe, s közben azon töprengett, mennyire nézhet ki rosszul, ha Remus így reagált.

– Oh, Harry – mormolta Remus. – Nagyot estél, ugye?

Harry nem tudta rávenni magát arra, hogy válaszoljon. Mit kellene mondania? Remus láthatóan már tudja, hogy mekkora bolond is
volt. Hagyta, hogy a férfi levezesse a lépcsőn, és lenyomja a nappaliban álló kanapéra. Észrevette, hogy Remus némító bűbájt szór
köréjük, mielőtt ismét magához húzta őt.

– Én egy akkora hülye vagyok! – motyogta Harry, Remus mellkasába.

– Nem, Harry – dorgálta finoman Remus. – Attól, hogy szerelmes vagy, nem vagy bolond.

Harry döbbenten húzódott távolabb.

– Tényleg szerelmes vagyok?

Remus halkan felnevetett.

– Úgy tűnik, a tüneteid már megvannak – jelentette ki fanyarul. – Mit gondoltál, mi ez?

Harry a szemöldökét ráncolta.

– Nem tudom – ismerte be. – Én csak… Éppen csak rájöttem, hogy óriási pofára esésbe hajszolom magamat.

– Ezt hogy érted? – unszolta Remus.

Harry megpróbálta összegyűjteni a gondolatait.

– Azt mondtad, hogy úgy nézünk ki, mint egy család, és én rádöbbentem, hogy mennyire akarom ezt. Úgy értem, mindig akartam
családot, de én ezt a családot akarom. Dracót és Victoriát akarom. Valahogy azt, ami köztem és Draco között történt sosem
kapcsoltam össze Victoriával. Ők viszont összetartoznak, és nem tudom majd örökké megtartani őket – fejezte be szomorúan.

– Mert ez csak egy ideiglenes állapot – állította Remus.

– Igen – sóhajtotta Harry.

– Hogyan érzel Dracóval kapcsolatban? – kérdezte Remus.

Harry tekintete öntudatlanul is szikrázni kezdett.

– Nos, még mindig egy szemétláda, ugyanakkor elképesztően hihetetlen – felelte.

Remus elmosolyodott, de nem szólt közbe.

– Tudom, hogy mindenki úgy vélné, megőrültem, de szeretem őt – folytatta Harry. – Ez tényleg őrület, mert éveken át utáltam –
vallotta be. – De ő gondoskodó, erős és vicces. Épp olyan erős érzelmei vannak a családdal kapcsolatban, mint nekem.

A homlokát mély ráncok szántották, ahogy lassan folytatta.

– Draco megért engem, és azt hiszem, én is megértem őt. Természetesen nem mindent értek, de a fontos dolgokat igen. Nem értek
egyet vele mindenben, de tisztelem azt, hogy miért tette, amit tett.

Remus egyszerűen csak bólintott elfogadásul, nem kérdezett, nem mondott ellent.

– Bízom benne – mondta tovább Harry. – Talán nincs értelme ennek a bizalomnak, de mégis így van. Megtennék mindent, amit csak
tudok, hogy megvédjem őt és biztonságban tartsam, ugyanakkor tudom, hogy általában tud vigyázni magára. – Hirtelen elvigyorodott. –
Igazán pocsék halálfaló lett belőle. Hogy hogyan sikerült ilyen sokáig túlélnie, arról fogalmam sincs.

Remus felnevetett.

– Szerintem ezt valahogy inkább erőnek találják, semmint gyengeségnek.

223
Harry egyetértően bólintott.

– Én is így látom. Ő erős, Remus. Sokkal több erő kellett ahhoz, hogy a másik oldalra álljon, mint amennyi a vak engedelmességhez
kellett.

– Ebben egyetértünk, Harry – felelte Remus csendesen.

– Ez valami képtelen privát viccé vált közöttünk, de ő az én erőm – mondta Harry lágyan. – Bármi is történik, ő ott áll mellettem. –
Oldalra billentette a fejét. – Lehet, hogy azért van ott, hogy veszekedjen velem, de ott van.

– Úgy tűnik, meglehetősen kivételes kapcsolatotok van – jegyezte meg Remus szórakozottan.

Harry vigyorogva bólintott.

– Nem vagyok benne biztos, hogy tudnánk, mit kellene tennünk, ha nem vitáznánk. Bármilyen furcsán is hangozhat, kedvelem ezt is.
Őszinte velem. Ha valami nem tetszik neki, akkor azt meg is mondja. Nem kell lábujjhegyen járkálnunk egymás körül.

Remus megértően bólintott.

– Azt sem lehet letagadni, hogy fizikailag összeillőek vagytok – tette hozzá Remus.

– Nagyon izgató – felelte Harry önelégülten vigyorogva. – Csalódtam magamban, mert nem fedeztem fel őt hamarabb.

Remus elkeseredetten rázta a fejét.

– A fiú sovány, úgy néz ki, mintha hónapok óta nem evett volna normálisan. Ráadásul mély karikák vannak a szeme alatt, amitől olybá
tűnik, mintha hónapok óta nem is aludt volna megfelelően.

Harry a szemöldökét ráncolta.

– Hát, igen – vonta meg a vállát, mivel megzavarta, hogy Remus miért kezdi hirtelen kifogásolni Draco megjelenését. Ő úgy gondolta,
hogy Draco tulajdonképpen egyre jobban néz ki most, hogy megfelelően pihen és rendesen eszik is. Határozottan sokkal
egészségesebbnek látszott, mint akkor, amikor először jelent meg nála a nyár kezdetén.

– Harry, egyszerűen csak arra akartam rámutatni, hogy ez nyilvánvalóan nem egy olyan kapcsolat, amely sok kamaszhoz hasonlóan
kizárólag a testi vonzalomra épül – szólt Remus mosolyogva.

– Oh… – lehelte Harry. – De hát vonzódom hozzá!

– Persze. És ha már akkor is vonzódsz hozzá, amikor nem épp a legjobb formáját nyújtja, akkor ez igazán túlmegy a sekélyes vonzalom
határán – próbálta meg Remus elmagyarázni.

– Akkor az, amit érzek, az… szerelem? – kérdezte Harry.

Remus elmosolyodott.

– Harry, és csak nagyon rövid ideig láttalak kettőtöket együtt; tegnap éjszaka és ma délután. Ez alatt az idő alatt egy olyan párt láttam,
akik roppant könnyedséggel viselkednek egymással. Akár vitatkoztok, akár jelentős döntéseket hoztok, gyereket etettek… vagy az
ágyban fekszetek társaság előtt – tette hozzá ez utóbbit fanyarul.

Harry figyelmesen hallgatta, de nem tudta megállni, hogy ne kezdjen vigyorogni.

Remus sajnálkozva rázta meg a fejét, de higgadtan folytatta, miután mély levegőt vett.

– Te és Draco a szüleidre emlékeztettek engem.

Harry élesen beszívta a levegőt; a vigyor eltűnt az arcáról, ahogy hitetlenkedve bámulta a férfit.

– James és Lily nagyon szerették egymást, és bármit megtettek volna egymásért és a kisfiukért – magyarázta Remus finoman. –
Veszekedtek és sok mindenben nem értettek egyet, de hosszú távon ez soha nem számított. Együtt csináltak mindent, és jól tudtak
együttműködni. A fiatalabb éveikben az ellenszenvük nem volt annyira komoly, mint közted és Draco között, de azért ott volt. Ám
amint rájöttek, hogy valójában szeretik egymást, semmi nem tudta őket szétválasztani.

Ez visszahozta Harryt az eredeti gondjaihoz.

– De Remus, ez az egész csak ideiglenes – mondta. – És ráadásul a körülmények is teljesen mások, mint a szüleim esetében.

224
– Mások a körülmények, de ezek is nehéz idők – felelte Remus. – Szerintem lekicsinyled magad, amikor azt mondod, hogy Draco csak
ideiglenesen akar téged.

Harry nagyot sóhajtott, és beletúrt a hajába.

– Nem gondolod, hogy csak azért van, mert én vagyok az egyetlen elérhető ember? – kérdezte keserűen. – Amint a helyzet javul, vissza
tudja kapni Victoria felügyeletét, és továbbléphet. Nem tudom, hogy amit érzek, az szerelem-e vagy sem, de azt tudom, hogy pokolian
fájni fog, amikor úgy dönt, hogy elmegy – mormolta nyomorultul. – Mit fogok tenni nélküle? Victoria nélkül? Ők a világot jelentik
nekem, Remus.

Elhallgatott, s lehorgasztotta a fejét, ahogy végül megértette.

– Szeretem őket – jelentette ki. – Bármilyen lehetetlen is, szerelmes vagyok Draco Malfoyba.

– Oh, Harry – sóhajtott Remus, és ismét magához húzta Harryt. – Nem lehetetlen. És szerintem őt is épp annyira mélyen törődik
veled, mint te.

Harry felhorkant.

– Remus, valószínűleg az emeleten van, és arról panaszkodik, hogy milyen hülye is vagyok én. Nem törődik velem úgy.

– Harry, Draco majdnem egész idő alatt a küszöbön álldogált és aggódva nézett téged – mondta Remus halkan.

Harry döbbenten fordította hátra a fejét. Draco valóban az ajtófélfának támaszkodott, és összehúzott szemmel figyelte őket.

– Miért nem szóltál? – kérdezte Harry szemrehányóan, miközben visszafordult Remushoz.

– Ki kellett beszélned magadból – felelte Remus egyszerűen. – A szerelem lehet dicsőséges és csodálatos, ám ugyanakkor rettentően
zavaros is. Kész vagyok meghallgatni téged, amikor csak szükséged van rám.

– Még mindig össze vagyok zavarodva – vágta rá idegesen Harry.

Remus halkan felnevetett.

– Ebben biztos vagyok, de remélhetőleg a korábbinál már kevésbé – mondta.

– Talán igen – ismerte be Harry mosolyogva. – Kösz, Remus.

Remus bólintott, majd megszüntette a némító bűbájt. Dracónak is biccentett, ahogy elhaladt mellette, és ismét az emelet felé vette az
irányt.

– Mi volt ez az egész? – követelte Draco, miközben belépett a szobába.

Harry idegesen elmosolyodott.

– Hm… Csak hülye voltam – mondta.

– Te mindig hülye vagy – jelentette ki Draco türelmetlenül. – Tudni akarom, mi a gond.

Harry beharapta a száját, miközben megpróbálta kitalálni, mit mondhatna Dracónak. Határozottan nem akarta bevallani a szerelmét.
Még maga sem békélt meg az elképzeléssel. Nem volt biztos abban sem, hogy egyáltalán készen állnak a bizonytalan jövőjük
megvitatására.

– Harry! – szólalt meg Draco figyelmeztetően, amikor leült a kanapéra.

– Nem akartam, hogy megsértődj, amiért Remus egy családhoz hasonlított minket – mondta végül Harry.

– Miért sértődnék meg? – firtatta Draco.

– Mert Victoria nem az enyém – mormolta halkan Harry. – Ő a te lányod, és nem akarom, hogy azt hidd, megpróbálom elvenni tőled,
vagy valami.

Draco felhorkant.

– Mintha valaha is tennél ilyesmit – tiltakozott. Én tudom, és te is tudod, hogy nem tennéd meg. Szóval, mi a valódi problémád?

Harry érdeklődve pillantott rá.

225
– Tényleg nem hiszed, hogy elvenném?

– Nem – vágta rá azonnal Draco. – A család túl fontos neked.

Harry szomorúan mosolygott.

– Igaz – ismerte be. – De hiányozni fog nekem – tette hozzá alig hallhatóan.

– Mit akar ez jelenteni? – kérdezte Draco élesen.

– Tudom, hogy ez csak ideiglenes helyzet – mondta Harry.

– Azt szeretnéd, ha átmeneti lenne? – kérdezte Draco összeszűkülő szemmel.

Harry lehorgasztotta a fejét.

– Nem – suttogta, s ettől az egy kicsi szótól hihetetlenül védtelennek érezte magát.

Draco sokáig hallgatott, ezért Harry felsóhajtott, és már mozdult, hogy felálljon.

– Várj! – kiáltott rá Draco lágyan.

Harry végül megkockáztatott egy pillantást rá.

– Draco, ne aggaszd magad ez miatt – mondta. – Tudom, hogy a dolgok nem állandóak. Én csak egy hülye vagyok, mondtam már
neked.

– Harry, most semmi sem állandó – ellenkezett Draco.

– Hát ezt tudom – vágta rá Harry zaklatottan. – Az én életemben soha semmi sem biztos. Hacsak nem számolod azt a tényt, hogy
Voldemort meg akar ölni. Na, arra bizton számíthatok – jelentette ki gúnyosan.

– Nem fogod hagyni, hogy megöljön – jelentette ki Draco mérgesen.

– Nem ezt mondtam – vágott vissza Harry. – Csak azt mondtam, hogy az a szándéka. És tudom, hogy nem lesz az életemben semmi
állandó, amíg ő el nem tűnik.

– Nem akarok egy futó kaland lenni, amit elhajítasz, valami állandóért, amint legyőzöd a rohadékot – csattant fel Draco.

Harry megakadt, és csodálkozva pislogott.

– Te ezt gondolod? – kérdezte.

Draco mogorván nézett rá, aztán félrefordította a fejét és nem válaszolt. Harry hirtelen rájött, hogy Draco valószínűleg még jobban fél,
mint ő, hogy ez az egész eltűnik, ha ő valaha is megnyeri a háborút.

– Draco, én nem megyek sehová – suttogta. – Minden annyira gyorsan történik, és én megpróbálok nagyon sok mindennel foglalkozni,
de… Nem megyek sehová – ismételte.

Elhallgatott, megpróbálta összeszedni a gondolatait, és eldönteni, hogy pontosan mennyit is akart elmondani. Úgy döntött, hogy vállalja
a kockázatot.

– Meglehetősen komolyan fejbe vágott, hogy egy család akarok lenni veled. Nem akarlak elveszíteni téged vagy Victoriát, de amikor a
háborúnak vége, akkor már semmi okod nem lesz rá, hogy velem maradj. Tovább tudsz lépni, és találhatsz valaki jobbat.

Draco egy percig meredten bámulta őt, mielőtt végül válaszolt volna.

– Amikor legyőzöd a rohadékot, te leszel az évszázad fogása. Akkor pedig bolond lennék megszabadulni tőled – mondta lassan,
vontatott hangon.

Harry a kezébe temette az arcát, és felnevetett ezen a képtelenségen. Ez annyira Draco volt, de Harry azért megértette az üzenetet.
Draco sem akarja, hogy véget érjen a kapcsolatuk. Pillanatnyilag ez is megteszi.

Leengedte a kezét, felvigyorgott Dracóra, aki önelégülten vigyorgott rá.

– Te csak a pattogatott-kukorica helyzeteket várod annyira – vádolta őt.

226
– Persze – felelte gőgösen Draco. – Nézni akarom, ahogy feszengve próbálod kimagyarázni, hogy mégis mit keresek itt. Ez mindent
megér.

– És én még azt hittem, hogy a szex az, ami mindent megér – morogta Harry megjátszott csalódottsággal.

Fulladozva nevetett, ahogy Draco megtámadta, míg a szőke fiú megkísérelte kicsókolni belőle az életet.

– Úgy vélem, elrendezték a problémáikat – jelentette ki Narcissa szarkasztikusan.

Draco megszakította a csókot, és felemelte a fejét, hogy önelégülten az anyjára vigyorogjon.

– Draco, semmi érzéked a szégyenhez vagy az illendőséghez – feddte meg Narcissa.

– Harry nem rajong az illemért – vágta rá azonnal Draco.

Harry kuncogott, s ellökte magától Dracót.

– Ne kend rám az egészet! – kiáltotta, habár boldogan mosolygott.

Remus elkeseredett szórakozással rázta a fejét.

– Harry, máris késésben vagyunk – mondta.

Harry szitkozódva elvette a cipőit, amelyeket Narcissa nyújtott felé, és sietve a lábára húzta.

– Hogyan gondoskodtál magadról valaha is? – kérdezte a nő.

– Túlságosan lefoglalt, hogy mindenki másról gondoskodjak – mormolta szórakozottan, hiszen elméje már a következő napirendi
pontra vándorolt. Felkocogott a lépcsőn, majd visszatért a piros kígyóval és a hátizsákjával.

Sietős csókot nyomott Draco szájára, majd ismét távozott.

227
 Huszonkettedik fejezet

Harryt és Remust már várták a Roxfort kapujánál.

– Késtél, Harry – támadta le Hermione. – Már majdnem harminc perce itt kellene lenned!

Mielőtt Harry valami dühös visszavágással reagálhatott volna, Remus könnyedén közbevágott.

– Attól tartok, beszélnem kellett Harryvel – mondta jámboran. – Elnézést kérek.

– Oh – lehelte Hermione, mivel vonakodott tovább erőltetni a témát Remus előtt.

Harry hálás mosolyt vetett a férfire, amikor Hermione elfordult, hogy visszainduljon a kastélyba. Hamarosan egy szobában találta
magát, nem messze a gyengélkedőtől, amelyben nyüzsögtek a Weasleyk, Hermione, Tonks, McGalagony és Pomfrey. Harry
hihetetlenül hálás volt, amiért Remus is ott volt vele.

Madam Pomfrey ragaszkodott ahhoz, hogy Harry először a gyógyító varázslatot tanítsa meg nekik, így Harry mindenkinek
elmagyarázta, amit tudott róla. Segített megtanulni a megfelelő mozdulatot és varázsigét.

– Azt hiszem, már értem – mormolta kételkedően Ron.

Harry egy pillanatig tétovázott, majd közelebb óvakodott Charlie-hoz.

– Van nálad kés? – kérdezte csendesen.

Charlie összehúzott szemmel, határozottan meredt néhány másodpercig Harryre.

– Igen – bólintott végül.

– Kölcsön adnád? – kérte Harry nyugodtan. – Van egy gyors, könnyű módja annak, hogy Ron tesztelhesse, végre tudja-e hajtani a
varázslatot vagy sem.

– Komolyan meg akarod vágni magad, aztán hagyni, hogy Ron pálcát szegezzen rád? – firtatta gyanakvóan Charlie.

Harry elvigyorodott.

– Hát, így kimondva már sokkal kockázatosabbnak hangzik.

Charlie megrázta a fejét, de azért elővette a kését. Harry hátat fordított a többieknek, Charlie-t használva fedezékül, és gyorsan
belevágott az alkarjába. Nem túl mélyen, de azért eléggé ahhoz, hogy Ron gyakorolhasson.

– Oké, Ron – szólalt meg, miután megfordult. – Siess és gyógyítsd ezt meg, mert rohadtul fáj.

Harry figyelmen kívül hagyta a levegő után kapkodókat, csak Ronra összpontosított.

– Harry, mit csináltál? – kiáltott fel a vörös hajú fiú.

– Te csak siess és gyógyítsd ezt meg – felelte Harry, és összevonta a szemöldökét.

Ron előrelépett, és miután idegesen nyelt egyet, hozzáérintette a pálcáját Harry karjához, majd mormolni kezdte a varázsigét. Mindenki
figyelte, ahogy a kis vágás majdnem azonnal begyógyult.

– Szuper – lehelte Ron. – Megcsináltam!

Madam Pomfrey, helytelenítve Harry tanítási stílusát, alkalmazott néhány tisztító bűbájt, és eltüntette a vért. Harry szerette volna, ha ő
is tudna ilyet használni, de most esélye sem volt erre kérni a nőt. Hermione is tudott legalább egy bűbájt, amivel a vért lehet letisztítani,
és Narcissa is. Valamikor majd tényleg kell valaki, aki ezt megtanítja neki.

– Úgy vélem, ezzel megvagyunk – jelentette ki McGalagony határozottan.

– Rendben – bólintott Harry. – De most már tudja, hogy képes megcsinálni. És ha végeztünk a gyógyító varázslattal, akkor van nálam
valami, amit meg szeretnék mutatni.

Előszedte a hátizsákját, beledugta a kezét, és hagyta, hogy a kígyó rátekeredjen az alkarjára.

228
– Harry, az egy kígyó? – érdeklődött Ron, aki tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy a kígyó felsiklott Harry karján.

– Igen, ő Griff – felelte nyugodtan Harry, feltartva a kígyót, hogy mindenki láthassa. Válaszokat akartak, és pillanatnyilag ez volt a
legjobb, amit nyújtani tudott nekik. Remélte, hogy ez elég megrázó lesz, és segít elterelni a figyelmet minden más kérdésről.

Elvigyorodott, amikor észrevette, hogy határozottan megragadta az összes jelenlévő figyelmét.

– Honnan szereztél egy kígyót? – kérdezte Ron undorral a hangjában.

– Mi adtuk Harrynek, korai szülinapi ajándékként – vágta rá George.

– Aha, így van – szólalt meg Fred is. – Miért nem hoztad el a többit is?

Harry meg tudta volna csókolni őket az együttműködésért. Nem csak egy mentséget kínáltak neki a kígyókra vonatkozóan, hanem arra
is megoldást nyújtottak, hogy ne kelljen elmagyaráznia a valódi ajándékát.

– Kígyókat ajándékoztatok Harrynek a születésnapjára?! – kiáltott fel Ron, mielőtt Harry válaszolni tudott volna.

– A Mágikus Menazsériában láttuk meg őket – magyarázta George egy vállrándítással. – Feltűnőek voltak és színesek, és arra
gondoltunk, Harrynek tetszenének.

– Ti kedvelitek a feltűnő és szokatlan dolgokat – szólt közbe Bill szárazon.

Az ikrek sugárzóan mosolyogtak a legidősebb testvérükre.

– Hát persze – mondták egyszerre.

Sok szempárt forgattak meg, miközben a figyelem visszatért Harryre.

– Szóval, miért hoztál ide egy kígyót? – érdeklődött Ginny kíváncsian.

– Mert megkérdeztek arról, miért támadt sok halálfalónak gondja a pálcás kezével tegnap éjszaka – felelte szűkszavúan Harry. Kérdően
és előre is bocsánatkérően nézett az ikrekre.

Lemondóan bólintottak.

– Csak csináld – sóhajtotta George.

– Úgyis hozzászoktunk már, hogy tesztalanyok legyünk – tette hozzá Fred.

Miközben óvatosan nézte a csoportot, Harry csendesen sziszegett a kígyónak. Egy másodperccel később Fred és George mindketten
felkiáltottak, majd megpróbálták kidörzsölni a fájdalmat a kezükből.

– Pedig még tudtam is, hogy mi fog jönni – morogta Fred kedélyesen.

– Bocsi – kért elnézést Harry.

– Mi történt velük? – kérdezte Mrs. Weasley komolyan, miközben mérgesen és helytelenítően nézett az ikrekre és Harryre.

Harry nekiállt elmagyarázni a kígyókat és azok bűvös képességeit.

– Nos, ez olyan fegyver, amelyet nem tanítanak az auror képzésben – összegezte Tonks vidáman.

Harry a többiekkel egyetemben nevetett. Mindazonáltal ez nem tartott sokáig, mivel McGalagony úgy döntött, négyszemközt is
beszélni akar vele. Harry kelletlenül vele tartott, de ragaszkodott hozzá, hogy Remus is velük menjen. Ron és Hermione is csatlakozni
akartak, de azt mondta nekik, hogy majd utána beszélnek, a két barátja nagy csalódására.

Nem volt éppen kellemes találkozója McGalagonnyal. A professzor mindenfélét kérdezett tőle, és ragaszkodott a válaszokhoz. Ennek
eredményeképpen jelentős mennyiségű hazugságot és féligazságot kapott, ami nem igazán tette Harryt boldoggá. Különösen, mivel
Remust és az ikreket is bevonta bűntársakként.

Harry azt mondta neki, hogy az ikrek szerezték be a hozzávalókat, ami eléggé közel is járt az igazsághoz, és Remus megerősítette, hogy
ő segített Harrynek a bájitalok megfőzésében.

Winkyről is elmondott mindent, mivel McGalagony nagyon is jól tudta, hogy a manó eltűnt a Roxfortból. A tanárnő nem örült annak,
hogy Harry úgy döntött, összeköti magát egy házimanóval, de megígérte, hogy erről senkinek nem szól – különösen nem
Hermionének.

229
Ennek az információnak a feltárása azonban sok dolgot segített megmagyarázni. Azt is beleértve, hogyan tudott Harry olyan gyorsan
kapcsolatba lépni mindenkivel a „víziója” után. Legalábbis McGalagony elégedettnek látszott ezzel a magyarázattal.

Harry mélységesen megkönnyebbült, amikor a tanárnő végül elengedte őt.

*****

Sajnos azonban Hermione és Ron még mindig vártak rá.

– Lehetnétek vele egy kicsit finomabbak, Hermione – javasolta Remus könnyedén, mielőtt elsétált volna és a barátaival egyedül hagyta
volna a fiút.

Harryt minden teketória nélkül bevonszolták egy közeli tanterembe, és máris helyére került a némító bűbáj.

– Tudni akarom, mi folyik itt, Harry – követelte Hermione. – Tudom, hogy mesterkedsz valamiben.

Harry szórakozottan felhorkant.

– Hát persze, hogy mesterkedem! – vágta rá.

Erre a lány néhány másodpercre elcsendesedett, mivel nyilvánvalóan nem számított arra, hogy Harry egyetért vele. Ron nagy bölcsen az
egyik oldalsó íróasztalra telepedett. Megpróbált nem közéjük kerülni.

– Mi folyik itt? – ismételte Hermione. – Furcsán viselkedsz, és még Ronnak és nekem sincs fogalmunk arról, hogy mit csinálsz.

– Mit szeretnél, mit mondjak, Hermione? – kérdezte Harry dühösen, mert nem tudta, mit mondhatna a lánynak. – Tudod, hogy vannak
titkaim, amiket meg kell tartanom magamnak.

– De nem előttünk – felelte Hermione sértett hangon. – Segíteni próbálunk neked.

Harry lehajtotta a fejét. Bűntudatot érzett, amiért megbántotta a barátait, ennek ellenére tudta, hogy nem mondhatja el nekik. Ismét úgy
kellett forgatnia az igazságot, hogy az megfeleljen a céljainak.

– Dumbledore a horcruxok keresésénél sokkal több feladatot adott – kezdte végül lassan. – Azt mondta, hogy elmondhatom
kettőtöknek, és csakis kettőtöknek azt a feladatomat. De nem említette, hogy a többi dologról is beszélhetek nektek.

– Milyen másik dolgokról? – kérdezte Hermione gyorsan.

– Épp most mondtam – csattant fel Harry –, hogy nem mondhatom el nektek. – Az már mellékes volt, hogy Dumbledore még csak
nem is látta elérkezettnek az időt, hogy a Grimmauld térről és Pitonról meséljen neki. Sőt, az idős férfi tulajdonképpen nem adta
feladatul a Malfoyokat sem, de Harry egészen biztos volt benne, hogy meglehetősen örülne annak, ahogyan a dolgokat eddig kezelte.

– Azt hiszem, lassan kezdesz épp olyan homályosan és rejtélyesen beszélni, mint Dumbledore – szólalt meg Ron.

Harry vállat vont.

– Most már sokkal jobban megértem, miért volt olyan – ismerte be. – Néhány titkot meg kell tartani, amikor a háború középpontjában
állsz.

– Harry, nem érzed úgy, hogy… nos, nem pontosan átveszed Dumbledore helyét, de… – Hermione tétován dadogott, mert nem volt
benne biztos, hogyan fejezze ki azt, amiről a Rend-találkozón beszéltek.

Harry azonban így is értette, mire gondolt.

– Nem vagyok már csupán egy jelkép – jegyezte meg gúnyosan. – Aktívan munkálkodom azon, hogy a világos oldal szimbóluma
legyek.

Hermione összerezzent Harry hangsúlyától, hiszen tudta, hogy barátja sem örül a kialakult helyzetnek. Nagyot sóhajtott, és Harry
feszülten várta, hogy eldöntse, erőlteti-e továbbra is a témát, vagy sem.

– Ginny és én megírtuk a cikkedet – mondta végül Hermione. Beletörődőnek hangzott, legalábbis pillanatnyilag.

Harry hálásan mosolygott a megkönnyebbüléstől, és elvette a pergament, amit a barátja nyújtott át neki.

– Még nem vagy kint a vízből, Harry – figyelmeztette a lány –, csak úgy gondolom, amíg itt vagy nem kellene elpazarolnunk az időnket.
Beszélnünk kell a horcruxokról.

– Rájöttél valamire? – kérdezte Harry reménykedően.

230
– Nos, nem – vallotta be Hermione.

– Regulus második neve Adrian volt – jelentette ki Harry. – Ez illik a levélben szereplő kezdőbetűkhöz.

– Ezt honnan sikerült megtudnod? – kérdezte Hermione. – Mindegy, nem számít – tartotta fel a kezét, és elgondolkodva belemerült a
kapott információba.

– De Regulus halálfaló volt – szólt közbe Ron. – Hogy lehetett volna ő?

– Túl mélyre került és szeretett volna kitörni – felelte Harry egy vállrándítással. – Épp csak azt nem tudom, honnan sikerült tudomást
szereznie a horcruxokról.

– Talán valójában nem is tudta, hogy az egy horcrux volt – vetette fel Ron.

– Ron, a levél kijelentette, hogy tudta, mit talált meg – torkollta le Hermione türelmetlenül.

– Oh, igaz – sóhajtott Ron szégyenlősen.

Hermione az ég felé emelte a tekintetét, majd újra a gondolataiba mélyedt.

– Nem hiszem, hogy igazán fontos lenne, ha tudnánk, honnan szerzett tudomást a horcruxokról – mondta lassan. – Sokkal hasznosabb
lenne, ha biztosan tudhatnánk, hogy ő volt az.

– Miért számít egyáltalán, ki volt az? – kérdezte Ron.

– Mert akkor sokkal könnyebben rájöhetnénk, mi lett a valódi horcrux sorsa.

– Ő volt az – jelentette ki kereken Harry.

Hermione éles tekintettel nézett rá.

– Egész biztos vagy benne? – firtatta.

– Igen – vágta rá Harry minden magyarázat nélkül.

– Miért? – sziszegte Hermione.

– Egyszerűen csak tudom – mondta Harry, és hangsúlya egyértelműen jelezte, hogy erről a témáról nem beszél többet. – Most már csak
arra kell rájönnünk, hogy Regulus mit csinálhatott a medállal. Akárhol lehet. Sokat gondoltam már erre, de eddig még nem sikerült
rájönnöm semmire.

Hermione már nyitotta a száját, hogy vitába szálljon Harryvel, de aztán ismét becsukta anélkül, hogy kérdőre vonta volna a barátját.
Hosszú csendbe merültek, ahogy latolgatták a problémát.

– Grimmauld tér – lehelte Hermione.

– Mi? – kérdezte zavarodottan Ron. – Azt hittem, azt próbáljuk kitalálni, mit tehetett Regulus a horcruxszal.

– Azt tesszük – sóhajtotta türelmetlenül a lány. – Még mindig együtt élt a szüleivel, ugye?

– Igen – felelte Harry. Viszont nem volt biztos abban, hogy Regulus odament volna, mivel Narcissa azt mondta, hogy az előkertjében
mutatkozott meg. Gondolt rá, hogy átvizsgálja a Grimmauld teret, de valahogy nem tűnt valószínűnek, hogy ott lenne a medál.

– Nos, nézzük csak, a Grimmauld térnek lenne értelme jó rejtekhelyként – mondta Hermione izgatottan. – Annyira sok szemét volt ott,
hogy könnyedén észrevétlen maradhatott.

– Hermione, mi kidobáltuk az összes régi szemetet – ellenkezett Ron.

– Nem mindet – vágta rá a lány ingerülten. – Emlékszem egy medálra a társalgóból, amikor ott takarítottunk. Korábban csak Mardekár
medáljaként hallottam emlegetni, és sosem gondoltam erre a Grimmauld térrel kapcsolatban, de most már emlékszem rá.

Harry kételkedve nézte őt.

– Hermione, Regulus réges-rég meghalt, ami azt jelenti, hogy a medálnak éveken át ott kellett volna lennie. Dumbledore pedig sokszor
járt a Grimmauld téren. Biztosan észrevette volna a medált, ha ott lett volna.

231
– De Dumbledore nem tudta, hogy Regulus, vagy bárki más, felfedezte a medált – tiltakozott Hermione komolyan. – Mi okból kereste
volna a Grimmauld téren? Mellesleg, tulajdonképpen mennyi időt töltött a házban, a konyhát leszámítva?

Harry kelletlenül vállat vont.

– Valószínűleg nem sokat – ismerte be.

– Pontosan. Mi voltunk azok, akik az egész takarítást végeztük, és Dumbledore soha nem vett részt benne – tisztázta Hermione.

Harry és Ron szkeptikus pillantást vetettek egymásra, Hermione pedig dühösen nézett rájuk.

– Próbáljatok már emlékezni! – csattant fel. – Együtt takarítottuk azt a nagy vitrint, és abban, az egyik polcon volt egy medál.
Mindannyian megpróbáltuk kinyitni, de nem sikerült, és végül Sirius bedobta az egyik szemeteszsákba anélkül, hogy egy pillantást vetett
volna rá.

Harry és Ron összevonták a szemöldöküket, ahogy megkíséreltek visszaemlékezni. Volt ebben valami furcsa, hátborzongató. Harry
maga elé tudta képzelni George-ot, ahogy óvatosan bebugyolálta a kezét, mielőtt kimenekítette volna a ragyaragasztó port a szemétből.

Hirtelen a medál is megjelent lelki szemei előtt. Szorosan összezárta a szemét, és megpróbálta tisztázni az elméjében felsejlő képet.
Biztos volt benne, hogy ugyanolyan volt.

– Ott volt – mondta izgatottan. – A Grimmauld téren volt. – Az arca csalódottan megnyúlt. – A Grimmauld téren volt – ismételte
kimérten.

– Sirius mindent kidobott – jelentette ki Ron csüggedten.

– Nem mindent – ismételte Hermione állhatatosan. – Nem emlékeztek? Sipor folyton kilopkodta a dolgokat a szemeteszsákból. Mi
van, ha a medál is egyike volt azoknak, amiket megmentett?

Harrynek kerekre tágult a szeme.

– Sipor! – kiáltotta.

Sipor mogorván jelent meg Harry előtt.

– Uram hívott? – kérdezte sértődötten.

Harry figyelmen kívül hagyta a manó viselkedését, és gyorsan elmagyarázta mit keresnek. Mindannyian rémülten hallgatták, amikor
Sipor vidáman elmesélte, hogy megmentette ugyan a medált, de azt Luciusnak adta a minisztériumi balsiker éjszakáján.

– Basszus! – mondta Harry ingerülten, miután elküldte Siport.

– Nos, legalább most már tudjuk, hogy nem dobtuk ki – jegyezte meg gyászosan Hermione. – És legalább van valami elképzelésünk
arról, hol lehet most a medál.

– Malfoyok – köpte Ron dühösen. – Ez is mutatja, hogy nyakig benne voltak. Ők voltak azok, akik a naplót adták Ginnynek.

Harry is dühös volt, de nem ugyanazon okból. Nem hitte, hogy Narcissa vagy Draco tudnának a horcruxokról, máskülönben már
elmondták volna neki. Legalábbis reménykedett benne. Meg kell kérdeznie tőlük, de volt egy olyan rettenetes gyanúja, hogy a válasz
Lucius kezében van, aki viszont az Azkaban foglya.

– Basszus! – káromkodott megint és dühösen belerúgott az egyik íróasztalba.

– Harry, állítsd le magad! – csattant fel Hermione, miközben aggódva figyelte Harryt. Úgy tűnt, mindig kissé ideges lett, amikor Harryt
dühösnek látta.

– Most mit fogunk csinálni? – kérdezte Ron. – Nem sétálhatunk be csak úgy a Malfoy kúriára, és állhatunk neki megkeresni azt a
vacakot.

Hermionének kikerekedett a szeme és tekintete aggódva rebbent Harryre.

– Ne aggódj, nem tervezek ilyesmit – felelte Harry gúnyos vigyorral. Ron és Hermione még csak nem is tudták, hogy az a hely nyüzsög
a halálfalóktól, és talán maga Voldemort is ott tartózkodik, mégis bepánikoltak a puszta ötlettől is.

Hermione megkönnyebbültnek tűnt, de zavarta Harry hangsúlya.

– Nem tudom, mit tehetnénk – ismerte be a lány.

232
Harry tudta, hogy ő mit készült tenni. Szembe kell néznie a Malfoyokkal. Ámbár valami más is eszébe jutott, most, hogy Ron a naplót
említette. Ez pedig jó alkalomnak látszott a témaváltásra.

– Hermione, gondoltál már arra, hogyan tudjuk megsemmisíteni a horcruxokat, amikor végül megtaláljuk őket? – kérdezte.

– Semmi konkrét nem jutott eszembe – felelte a lány sóhajtva. – Sokkal jobban érzeném magamat, ha Dumbledore elmondta volna,
hogyan semmisítette meg a gyűrűt. Mintha csak azt várta volna tőled, hogy megtaláld őket, de aztán ne semmisítsd meg őket. Mi az
ördögért nem mondta el, mit csinálj velük utána? – kérdezte a lány, csalódottan az információ hiányától.

– Egyet már én is elpusztítottam – mormolta Harry elgondolkodva. – A naplót. – Hermionére nézett. – Azon gondolkodom, tudnád-e
kutatni a baziliszkuszokat és azok mérgét.

Hermione összevonta a szemöldökét.

– Tudnám, de hol az ördögben találnál egy másik baziliszkuszt?

– Miért kellene másikat találnom, amikor tudom, hogy hol van az első? – kérdezte.

– Az évekkel ezelőtt volt, Harry – mondta Hermione. – Most már semmi hasznodra nem lesz.

– Csak járj utána, légyszi – kérte Harry, miközben édes kölyökkutya-szemmel nézett a lányra.

– Rendben, megteszem, de nem vagyok biztos benne, hogy hasznunkra lesz – figyelmeztette a lány.

– Nevezd megérzésnek – felelte Harry, s megvonta a vállát.

Miért akarhatja annyira Voldemort a Roxfortot? Nem tette fel a kérdést hangosan, inkább hagyta, hogy a fejében verjen visszhangot.
Volt ott valami, ebben biztos volt.

– Nem az jár a fejedben, hogy visszamész oda le, ugye, haver? – kérdezte Ron, s ezzel megzavarta Harry gondolatait.

– Most nem – felelte szórakozottan Harry. – Először beszélnem kell Ginnyvel.

– Nem viheted le oda Ginnyt – jelentette ki makacsul Ron. – Halálra rémült. Én fogok veled menni.

– De ő sokkal többet tud a Kamráról – mondta Harry csendesen.

– Harry, nem lenne jó eszébe juttatni azokat az emlékeket – tiltakozott gondterhelten Hermione.

Harry nem válaszolt. Egyáltalán nem akart tovább vitatkozni velük.

– Szóval, csak annyira jutottunk, hogy le kell látogatnunk a kamrába, és a horcruxok megsemmisítésének lehetséges módjait kutatni,
holott még meg sem találtuk őket? – tisztázta Ron.

Harry felhorkant.

– Így kimondva nagyon reménytelenül hangzik.

Hermione összehúzta a szemét.

– Számodra ez jóval többet takar, mint nekünk, ugye? – kérdezte gyanakodva.

Harry semmitmondóan vállat vont.

– Harry! – kiáltott rá a lány figyelmeztetően.

– Csak homályos gondolataim és sejtéseim vannak jelenleg – felelte Harry, miközben megpróbált nyugodt maradni. – Semmi
konkrétum nincs, amit elmondhatnék.

– Ha nem mondod el nekünk, akkor nem tudunk segíteni – oktatta ki Hermione.

Harry mérgesen a lányra meredt, s gyorsan elvesztette befolyását a vérmérséklete fölött.

– Már elmondtam, hogy beszélnem kell Ginnyvel, mire ti mindketten megtiltottátok, mondván, hogy nem tehetem meg – vágott vissza.
Erősen összeszorította a száját, mielőtt bármi mást is mondhatott volna.

233
Ennek ellenére úgy tűnt, hogy Hermione és Ron láthatóan olvasnak a gondolataiban, mivel mindketten sértettnek látszottak. Az elmúlt
tanévben csaknem végig megpróbálta őket figyelmeztetni Malfoyra, de elhessegették az egészet. Volt annak oka, hogy Harry nem avatta
be őket minden titkába. Sokkal inkább két barátja belé vetett hitének hiánya miatt volt ez, semmint a bizalom hiánya az ő részéről.

Harry csalódottan túrt bele a hajába.

– Mennem kell – jelentette ki hirtelen.

– Harry, maradj! – esedezett Hermione. – Találunk valami megoldást.

Harry már félúton járt az ajtó felé, amikor visszafordult.

– Tudom, hogy segíteni akarsz, és segítesz is. A többit viszont rám kell bíznod – mondta, majd kisétált a teremből.

*****

Kicsit meglepődött, amikor felfedezte, hogy Remus várt rá.

– Nem ment jól? – érdeklődött Remus együtt érzően, miután egy pillantást vetett Harry sötét arckifejezésére.

– Nincsenek kibékülve velem, de kiötlöttünk némi új információt – felelte Harry. Léptei felgyorsultak, ahogy ismét eszébe jutottak a
horcruxok. Tényleg muszáj beszélnie Dracóval és Narcissával.

– Harry, hová igyekszel ilyen sietve? – kérdezte Remus mulatva. – Nem hittem volna, hogy ennyire nyugtalan leszel, hogy a következő
célodhoz érj.

Harry megállt, és visszanézett Remusra, mielőtt leesett volna neki. Még mindig előtte áll a Pitonnal való hadakozás.

Remus összevonta a szemöldökét.

– Feltételeztem, hogy oda igyekeztél – mondta.

– Hét előtt nem – felelte Harry.

– Akkor még van elég időd enni – jelentette ki Remus határozottan. – A konyhába megyünk.

– De Remus! – tiltakozott Harry. – Nekem muszáj… – elhallgatott. Nem beszélhetett arról, hogy mit kell tennie.

– Bármi is ez, tud várni még egy kicsit? – kérdezte Remus. – Ma még nem ettél megfelelően.

– Azt hiszem, várhat – sóhajtotta Harry tétován.

Követte Remust a konyhába, és hagyta, hogy Dobby és a többi házimanó ellássák őket étellel. Rájött, hogy farkaséhes, ezért jó
étvággyal evett.

– Na és, most azt tervezed, hogy mindenhová követni fogsz? – kérdezte társalgási hangnemben két harapás között.

Remus felnevetett.

– Megtenném, ha azt gondolnám, hogy jót teszek vele. Mára azonban nem volt semmi más tervem.

Csaknem megszokásból, Harry némító bűbájt szórt maguk köré.

– Tudod, ugye, hogy nem vihetlek magammal a Grimmauld térre?

– Tisztában vagyok vele – felelte könnyedén Remus. Habozott egy kicsit. – Viszont szeretném, ha átadnál egy levelet Perselusnak.

– Ah, Remus, miért tennék én ilyet? – siránkozott Harry. – Már így is meg kell próbálnom bevallani neki a Malfoyokat.

– Melyik alkalom lenne ennél jobb, amikor már úgyis ingerült lesz veled – felelte Remus vidáman.

Harry dühösen nézett rá.

– Ingerült? Mindig ingerült velem. Ő most dühös lesz – mondta.

– Egy kicsit sem jöttök ki jobban egymással? – érdeklődött Remus.

– De – vágta rá gúnyosan Harry. – De a jobban még mindig rengeteg teret hagy a javulás számára.

234
Megrázta a fejét Remus együtt érző tekintetét látva.

– Nem számít. Végül is jobban kijövünk egymással. Csak épp nem vágyom rá, hogy rólad és a Malfoyokról beszéljek neki.

*****

Kicsivel később Harry óvatosan lépett be a Grimmauld térre, mert tudta, hogy kicsit késett és nem tudta, mire számíthat. A konyhában
találta Pitont. A férfi nyugodtan kortyolta a teáját, miközben egy könyvet olvasott, amelyet félretett, amikor Harry belépett.

– Tudod egyáltalán, mit jelent pontosnak lenni, Potter? – kérdezte érdeklődve Piton.

Harry szórakozottan felhorkant. Megnyugodott.

– Számtalan különféle irányba rángatnak, és minden sarkon kérdőre vonnak. Szerencse, hogy egyáltalán hagyják, hogy bárhová is
elmenjek, nem beszélve arról, hogy úgy engedjenek el, hogy pontosan meg is érkezzek mindenhová.

Valami tennivalót keresett magának, így előszedett egy csészét, teát töltött magának, mielőtt leült volna Pitonnal szembe.

– Jobban néz ki – jegyezte meg óvatosan.

Piton kurtán bólintott.

– Úgy vélem, köszönettel tartozom – felelte mereven.

Harry nyugtalanul vállat vont.

– Maga is megtette volna ugyanezt értem – mondta.

Piton nem fűzött további megjegyzést a témához, inkább az előző éjszakai eseményekre terelte a szót. Kérdezgetni kezdte Harryt a
csatáról, a fiú pedig válaszolgatott, miközben nehézség nélkül kitért Draco bárminemű említése elől.

Kicsit meglepődött, de hálás is volt, amikor Piton nem reagált rosszul arra, hogy Harry használta a gyógyító varázslatot, ráadásul
megtanította rá a többieket is. Ez egy újabb olyan dolog volt, amire Piton láthatóan számított.

A helyzet tulajdonképpen elég jól alakult, míg aztán Piton csalódottan le nem csapta a csészéjét az asztalra.

– A Sötét Nagyúr még csak nem is rontott volna rá Roxmortsra, ha nincs ez a Malfoy-ügy – csattant fel dühösen.

Eljött az idő. Akár akarta Harry, akár nem, itt volt az ideje, hogy végre elmondjon mindent Pitonnak.

– Voldemort előbb-utóbb mindenképpen megtámadta volna Roxmortsot – jelentette ki Harry kereken. – Maga csak dühös és aggódik,
mert képtelen volt megtalálni őket.

Piton dühösen nézett rá.

– Semmit nem tudsz rólam vagy a Malfoyokról – gúnyolódott.

Harry vállat vont, s közben furcsamód nyugodtnak érezte magát, most, hogy a pillanat végül elérkezett. Ha őszinte akart lenni
magához, akkor tulajdonképpen megkönnyebbültnek érezte magát.

– Tudom, hogy az öt nappal ezelőtti eltűnésük óta kutat utánuk, és tudom azt is, hogy hol vannak.

Piton csodálkozva pislogott, mielőtt visszanyerte volna a lélekjelenlétét.

– Tudod, hol vannak a Malfoyok? – kérdezte veszélyesen halk hangon.

– Igen – felelte Harry rettenthetetlenül, Piton hangsúlya és halálos tekintete ellenére is.

– Potter, épp kezdtem azt hinni, hogy talán agyad is van a fejedben – sziszegte Piton.

– Most a mi oldalunkon állnak – vágott vissza Harry. – Szükségük volt egy biztonságos helyre, így hát biztosítottam nekik egyet. Mit
kellett volna tennem?

– A Malfoyok nem állnak át – gúnyolódott gonoszul Piton. – Egyszerűen csak még több veszélynek tetted ki magad.

Harry összehúzta a szemét.

235
– Nem vagyok veszélyben velük – mondta. – Narcissa ott sürög-forog körülöttem minden alkalommal, amikor elmegyek, aggódik,
hogy meg fogok sebesülni. És Draco… nos, ő is sürgölődik körülöttem, a maga módján.

Piton üres tekintettel bámulta őt. Harry nagyon elégedettnek érezte magát, hogy most az egyszer sikerült ámulatba ejtenie a férfit.

– A Malfoyok. Sürgölődnek. Körülötted.

– Igen – mondta Harry nyugodtan, mérhetetlenül élvezve a helyzetet.

Piton kissé megrázta a fejét.

– Vigyél oda hozzájuk! – követelte.

– Nem akarja, hogy először megmagyarázzam? – kérdezte Harry.

– Oh, fogsz magyarázni is – ígérte Piton. – De először el kell hárítanunk a veszélyt.

– Ők nem veszélyesek – sóhajtotta Harry elkeseredetten.

– Most! – parancsolta a professzor.

Harry nagyot fújt.

– Rendben! – csattant fel. – Találkozzunk a Dursley ház mögötti sikátorban.

– Dursleyéknél vannak?! – kiáltott fel Piton, láthatóan képtelenül arra, hogy visszatartsa magát. – Egy mugli otthonban?

Harry vállat vont.

– Igen. Nem tudtam őket idehozni, és ott senki nem keresi őket.

Piton kinyitotta a száját, aztán jól hallható kattanással ismét becsukta. Minden további szó nélkül sarkon fordult és kiviharzott a
szobából.

Harry sóhajtva követte a hullámzó talárt, és remélte, hogy helyes döntést hozott.

*****

Piton szeme vékony hasítékká szűkült, miközben hallgatta, ahogy Harry azokat a varázsigéket mormolta, amelyek lehetővé tették, hogy
a professzor átlépjen a Dursley birtok védővarázslatain.

– Draco tanította meg – felelte Harry csendes válaszul a ki nem mondott kérdésre, míg a férfit a ház felé vezette.

– Ne most! – szólt rá élesen Harry a nénikéjére, amikor az eléjük toppant az előszobában. A nő szeme elkerekedett, ahogy meglátta
Pitont, és alakja gyorsan eltűnt. Harry úgy vélte, jó dolog volt, hogy Vernon bácsit lefoglalta a hangosan harsogó televízió.

Felsétált az emeletre a mögötte lépdelő Pitonnal, de megállt a szobájába vezető ajtó előtt.

– Adjon egy pillanatot, hogy elvehessem Dracótól a pálcáját. Semmi szükségem rá, hogy bárki is megsebesüljön – suttogta.

Piton gyanakvóan húzta össze a szemét, de azért biccentett.

– Ideje volt már, hogy visszatértél, Harry – szólalt meg Draco, amint Harry kinyitotta az ajtót.

– Hiányoztam? – kérdezte Harry fanyarul, miután belépett a szobába. Szándékosan résnyire nyitva hagyta az ajtót. Még ha Draco vagy
Narcissa észre is veszik, az a néhány másodperc nem számít.

– Sosem tudhatom, milyen bajba sodrod magad, amikor egyedül vagy – jegyezte meg Draco vontatott hangon.

– Bajba kerültél ma, Harry? – kérdezte Narcissa.

– Hát, csak egy kicsit – bólintott Harry. – De szerintem minden rendben lesz. – Az ágyhoz sétált, és lehajolt, hogy gyors csókot
nyomjon Draco szájára. Amikor elhúzódott, már a kezében volt a másik fiú pálcája.

– Hé – tiltakozott a szőke fiú. – Mit csinálsz a pálcámmal?

– Csak megpróbálom megakadályozni, hogy valami hülyeséget csinálj – felelte Harry, miközben két nagy lépéssel a Narcissa ágya
melletti éjjeliszekrényről a nő pálcáját is lekapta.

236
– Harry? – szólt Narcissa kérdő, aggódó hangon.

– Minden oké – hadarta Harry sietősen. – Ígérem, továbbra is biztonságban vagytok. Csak azért vettem el a pálcátokat, hogy mindenki
biztonságban legyen.

– Mi a francot csinálsz, Potter? – csattant fel Draco.

Harry mély levegőt vett.

– Most már bejöhet – szólt ki.

Draco és Narcissa felkapták a fejüket és az ajtó felé bámultak, ahogy Piton belépett a szobába.

Harry figyelte Dracót és látta, amikor a fiú teljesen elfehéredett.

– Draco, minden rendben – suttogta sietve.

– Potter, ő egy kibaszott halálfaló! – kiáltotta Draco, de tekintetét még mindig Pitonra szegezte. – Ahányszor már elmondtam neked,
azt hittem, végre megértetted.

– Ahogy te és az anyukád is – mutatott rá Harry. – Úgy véltem, még nincs elég halálfaló a szobámban, szóval úgy gondoltam, meghívok
még egyet az otthonomba – tette hozzá gúnyosan.

Narcissa rémülten figyelte Pitont, míg a férfi viszont érdeklődve bámulta Harryt és Dracót. Harry észrevette ugyan, de túlságosan
lefoglalta, hogy a barátjával vitatkozzon, így még egyikükkel sem tudott foglalkozni.

– Add vissza a pálcámat, Potter! – sziszegte Draco.

– Nem – tiltakozott Harry határozottan. – Addig nem, amíg nem lehetek biztos benne, hogy nem átkozod őt meg.

Végre Draco tekintete Harryre vándorolt.

– Te véded Pitont? – firtatta hitetlenkedve.

Harry fintorogni kezdett.

– Khm. Nem igazán hiszem, hogy szüksége van védelemre – mondta. – Sokkal inkább magunkat védem. Nem lenne jó, ha úgy
döntenél, hogy megpróbálsz idebent párbajozni a keresztapáddal.

Úgy tűnt, Narcissában végre mérséklődött a sokkhatás.

– Perselus, nyugodtan ülj le – szólalt meg nyájasan, és mutatta a másik széket. – Egy-két percen belül befejezik a veszekedést, és akkor
meg tudjuk majd beszélni, pontosan mi is folyik itt.

Piton felvonta egyik szemöldökét, de úgy döntött elfogadja a felajánlott széket, és leült a nővel szemben.

– Anya! – kiáltott fel Draco. – Hogy ajánlhattad fel neki, hogy üljön le?

– Harry vendégeként jött ide – jelentette ki Narcissa nyugodtan, feszült arckifejezése ellenére. – Feltételezem, Harrynek jó oka volt erre,
tehát megbízom az ítéletében.

Draco eltátotta a száját, aztán ismét Harryhez fordult.

– Mi a francot csináltál az anyámmal? – kérdezte dühösen.

Harry összehúzta a szemét.

– Nem csináltam vele semmit, és ezt te is tudod – vágta rá. – Épp csak úgy tűnik, hogy megvannak azok a furcsa illem-dolgai még a
különleges helyzetekben is. Tudod, az illem, amiről mindig azt mondod, hogy nekem nincs.

Draco egyre izgatottabbá vált, és Harry kezdett igazán aggódni.

– Draco, csak nyugodj meg, és akkor meg tudom magyarázni – könyörögte.

– Nem akarok megnyugodni! – ordította Draco. – Ide hoztad Pitont. Meg akar ölni téged, te hülye barom!

– Nem akar – vágott vissza Harry. – És ha hagynád, hogy megmagyarázzam, akkor te is tudnád.

237
– Valami bűbájt vetett rád – folytatta makacsul Draco. – Csinált veled valamit. Tudod, hogy képes rá.

Harry csendesen sziszegett, mire Draco hirtelen felkiáltott, majd megpróbálta leküzdeni a kezében érzett fájdalmat.

– Utálom, amikor ezt csinálod – morogta összehúzott szemmel.

– Akkor hallgass el! – szólt rá Harry. – Egyre hisztérikusabbá válsz.

– Nem vagyok hisztérikus! – jelentette ki Draco gőgösen.

Harry vetett egy pillantást Narcissára, mire a nő bólintott. Harry odadobta neki a kezében tartott pálcákat, aztán szorosan Draco elé
állt.

– Bízol bennem? – kérdezte csendesen.

Draco dühösen meredt rá még néhány másodpercig, majd engedett, és gyors, kemény csókot nyomott Harry szájára.

– Igen – sziszegte és hátrább lépett. – De akkor is utállak.

Harry elvigyorodott.

– Rendben, akkor most ülj le mellém és hallgasd meg a keresztapádat – mondta.

– Remélem, tudod, mit csinálsz, Potter – mormolta Draco. Mereven leült Harry ágyának szélére, míg a másik fiú kényelmesen
elhelyezkedett a háttámlának támaszkodva.

– Ez sok mindenre rávilágított… aggasztó volt ugyan, de felvilágosító – gúnyolódott Piton.

– Figyelmeztethettem volna – vágott vissza Harry –, de maga sem volt jobb hangulatban, hogy magyarázatokat hallgasson, mint Draco.

– Legjobb lesz, ha máris belekezdesz a magyarázatokba, Potter – rendelkezett Piton hidegen.

Harry vállat vont.

– Van annak oka, amiért nem mondtam korábban semmit. Mennyit szeretne, ha elmondanék? – kérdezte.

Piton előbb Dracóra, majd Narcissára nézett.

– Mit mondtál el nekik? – szegezte a kérdést Harrynek.

– Jelen pillanatban semmit nem tudnak – felelte Harry.

– Semmit?! – vágott vissza Piton, kérdőn felvont szemöldökkel.

– Magáról semmit – pontosított Harry. – Habár, arra rájöttek, hogy betegre aggódta magát miattuk – tette hozzá. Elvigyorodott Piton
mogorva tekintetén, aztán dacosan vállat vont.

Mivel senki nem látszott hajlandónak beszélni, ezért folytatta.

– Nézze, maguk mindhárman ugyanazon az oldalon állnak, azon az oldalon, amelyik nem akarja, hogy Voldemort győzzön. Most,
tekintettel arra, hogy maguk hárman kedvelik egymást és lényegében egy családot alkotnak, sokkal-sokkal könnyebbnek kell lennie
mindenkinek, hogy ezt mindnyájan tudják. Kicsit kilógok ebből a családi dologból, de baromira könnyebbé teszi az én életemet is. Már
elég titkot kell magamban tartanom, és szörnyen belefáradtam, hogy megpróbálok maguk között közvetíteni.

Elhallgatott egy percre, és körülnézett a zsúfolt szobában.

– Mellesleg, ha maguk hárman megállapítják, hogy tényleg megbízhatnak egymásban, akkor mi, akik itt élünk ebben a szobában, végre
kiköltözhetünk innen. Bármilyen furcsa is, már eléggé belebetegedtem, hogy a párommal alszom, miközben az anyukája is a szobában
van – fejezte be.

Draco mulatva felhorkant, Narcissa pedig elnevette magát. Pitonnak sikerült ettől az információtól egyszerre tűnni zavarodottnak és
undorodónak.

– Nem vagyok benne biztos, hogy szeretném tudni, hogyan alakult ki ez a helyzet – mondta végül a férfi.

Harry vállat vont.

238
– Magam sem vagyok biztos, tehát inkább nem magyaráznám meg – mondta. Dracóra nézett. – Habár, azt azért el kell mondanunk,
hogy kezdetben hogyan kerültünk össze. – Megbökte a másik fiút. – Bizonyítsd be, hogy illedelmes vagy, és mutasd be őket egymásnak.

Draco mérgesen meredt rá.

– Alszik – csattant fel.

– Ki alszik? – kérdezte Piton gyanakvóan.

– Nyugalom – mondta Harry Pitonnak, miközben összehúzta a szemöldökét. – Csak menjen és pillantson bele a kiságyba.

Piton dühösen meredt rá, de azért megfogadta Harry tanácsát. Narcissa is felállt és lebámultak a gyerekágyba.

– Perselus, hadd mutassam be Victoria Analissa Malfoyt. Ő Draco lánya – mondta a nő lágyan.

239
 Huszonharmadik fejezet

Piton hosszú másodperceken át bámulta az alvó babát, aztán Draco és Harry felé fordult.

– Draco, ő a te lányod? – kérdezte élesen.

– Igen – felelte Draco büszkén.

Piton összehúzta a szemét, ahogy tekintetét Harryre szegezte.

– Azt mondtad nekem, hogy a gyerek a tiéd. Hogy a neve Victoria Potter – mondta jegesen.

Harry lazán vállat vont.

– A hivatalos iratok szerint úgy hívják – felelte. – Tulajdonképpen azonban sosem mondtam, hogy az enyém.

– Velem viszont ezt közölted, Potter – sziszegte Piton vészterhesen.

– Nem, ez nem igaz – tiltakozott Harry. – Maga megkérdezte, hogy ez a kislány törvénytelen gyerek-e, én pedig egyetértettem.
Egyszerűen csak nem javítottam ki azt a feltevését, hogy a kicsi az én törvénytelen gyerekem.

Piton a homlokát ráncolta, majd ismét a kiságyba bámult.

– Egy Malfoy gyerek – mormolta.

– Igen, Perselus – suttogta finoman Narcissa. – És ő a fő oka annak, hogy itt vagyunk. – Rávette Perselust, hogy ismét üljön le, majd
folytatta, miután ő is helyet foglalt. – Draco nem tudta, hogy apa lett, míg haza nem tért a Roxfortból. Amikor rájött, hogy veszélyben
vannak, a kicsit meg tudta menteni.

– Az az éjszaka – mondta Piton lassan születő megértéssel. – Az a rajtaütés, amire önként jelentkeztél – fordult Dracóhoz.

Draco bólintott.

– Semmi esélyem nem volt, hogy a családja többi tagját is megmenthessem, de Victoriát ki tudtam onnan hozni.

– És Potterhez hoztad őt? – kérdezte Piton hitetlenkedve.

– Ez volt a legbiztonságosabb hely, amit ki tudtam találni – mondta Draco védekezően. – Mit tehettem volna?

Draco és Narcissa tovább magyarázták az események sorozatát, amelyek a mostani estéig vezettek. Volt néhány alkalom, amikor
egyikük vagy másikuk kérdően nézett Harryre, de ő csak intett nekik, hogy rendben van, ha mindent elmondanak Pitonnak. Ám a
fekete hajú fiú Piton részéről is kapott néhány pillantást, igaz, azok nagyon élesek voltak.

Viszont amikor az első csata eseményeihez értek, mindnyájan őt kérdezték róla. Harrynek megfájdult a feje, ahogy megpróbálta
szétválogatni, ki mit tudott, és ki hol volt. És ennek egyetlen másodperce sem volt újdonság számára. Meglehetősen elfáradt, mire
megpróbálta feleleveníteni annak az éjszakának az eseményeit, amikor kimenekítette Dracót a háború ellenséges táborából.

– Miért foglalkozik mindig mindenki azzal az éjszakával? – fakadt ki végül. – Először Draco, aztán Narcissa és most Piton. Én csak azt
csináltam, amit kellett.

Piton lehajtotta a fejét, és megszorította az orrnyergét.

– Elképesztő fiú, ugye, Perselus? – kérdezte Narcissa lágyan.

Piton előbb felnézett Narcissára, aztán át Harryre, aki rendkívül kellemetlenül érezte magát.

– Potter, határozottan emlékszem arra az utasításomra, hogy még véletlenül se legyél a csata közelében – jelentette ki a férfi csendesen.

Harry vállat vont.

– Ott kellett lennem, arra az esetre, ha valami félresikerül – felelte.

– És ott kellett lenned, hogy kimenekítsd onnan Draco seggét – állította a professzor tényszerűen.

Draco erre mogorva képet vágott, de Harry bólintott.

240
– Pocsék halálfaló – mondta.

– Valóban az – felelte Piton, aztán Dracóra nézett. – Folytasd.

Draco a homlokát ráncolta, de folytatta, és mindent elmagyarázott, ami történt. Narcissa átvette a cselekmény fonalát néhányszor, de
Harry kimaradt az egészből, amennyire csak lehetséges volt. Inkább elhasalt az ágyon, és fejét a karjára fektette. A másik három ember
még mindig bizalmatlan volt a kialakult helyzettel szemben, ő viszont egyáltalán nem.

Fáradt volt. Elismerte, hogy tudnia kellett volna, hogy ez egy újabb hosszú éjszakává fog válni. Remélhetőleg most mindhárman
eldöntik, hogy megbízhatnak egymásban, így végre be tudnak költözni a Grimmauld térre. Belefáradt, hogy Dursleyék körül
óvatoskodjon, és abba is, hogy ebben a pici szobában éljenek. Belefáradt abba, hogy titkolózzon Piton és a Malfoyok előtt, amikor
pedig semmi szükség nem volt rá. Egyszerűen belefáradt a rejtélyekbe. Teljesen nevetséges volt, mivelhogy mindnyájan ugyanazon az
oldalon álltak.

Megint elgondolkodott rajta, vajon meg kell-e őriznie a horcruxok titkát Piton előtt. Tudta, hogy valószínűleg az a legjobb, ha nem
mondja el Dracónak és Narcissának. De Pitonnak? Dumbledore miért nem mondta el a férfinek?

Ha ezt a témát le tudják rendezni, akkor legalább beszélhet majd a Malfoyokkal a medálról. Nagyon remélte, hogy egyiküknek van
fogalma arról, hol van. Nem volt biztos abban, merre folytassa, ha nem tudják.

– Potter!

– Mi van? – csattant fel Harry ingerülten.

Draco összehúzta a szemét.

– Hogy te hogyan tudsz összpontosítani válsághelyzetben, arról fogalmam sincs – mormolta.

– Ez nem válsághelyzet – vágott vissza Harry.

– Fiúk! – dorgálta őket finoman Narcissa.

Harry a homlokát ráncolta, míg Draco mogorván meredt rá.

Piton kérdően felvonta a szemöldökét, és hitetlenkedve bámulta a két fiút.

– Érdekes kapcsolatuk van, nem igaz? – jegyezte meg Narcissa szórakozással a hangjában.

– Elég hihetetlen – mormolta Piton csendesen.

– Felnőnek – merengett Narcissa, de a büszkeség jól hallhatóan kicsengett a hangjából. – Erős fiatalemberekké váltak, akik nehéz
döntéseket hoztak meg, és azt hiszem, meglehetősen bölcsen választottak.

Narcissa a fiúkról Pitonra fordította a tekintetét.

– Korábban azt mondtam, hogy Victoria volt az oka annak, hogy Draco és én itt vagyunk – folytatta –, de ez nem teljesen igaz. Harry
miatt vagyunk itt.

Piton egy rövid pillantást vetett Harryre, de gyorsan újra Narcissára összpontosított.

– Azért, aki ő, és azokért a döntésekért, amiket meghozott – mondta tovább a nő lágyan. – Úgy határozott, hogy befogadja Victoriát.
Úgy döntött, megvárja Draco magyarázatát ahelyett, hogy az aurorokat hívta volna. Azt választotta, hogy segít a fiamnak, pedig tudta,
hogy ő még mindig az ellenséges oldalon állt. Harry nagyon sokat tett.

– Kényszerített benneteket, hogy Victoria miatt átálljatok – jelentette ki Piton, ám a hangjában hallatszott a kétely a saját szavai iránt.
Így hát inkább kérdés volt.

– Nem! – felelte Narcissa, és a nyomaték kedvéért még a fejét is rázta. – Mialatt Harry kihúzta magát és meghozta a saját döntéseit, arra
bátorított minket, hogy tegyük mi is ugyanazt. Valójában meglehetősen határozott volt, amikor azt mondta, hogy ha úgy szeretnénk,
maradjunk csak a Sötét Nagyúr szolgálatában. Felfogta, mennyi kockázatot vállalnánk azzal, ha elhagyjuk a Nagyurat, és egyetlen
egyszer sem kísérelte meg kikényszeríteni a döntésünket.

– Úgy tűnik, Potternek sikerült elérnie valamit, amit én évek óta próbálok kitalálni, hogyan vigyek véghez – mormolta Piton, meglepő
módon keserűség nélkül.

Harry megszólalt, mivel nem volt hajlandó hagyni, hogy Piton így gondolkodjon.

241
– Nem csináltam semmit. Nem számít, ki vagyok én. Victoria volt, aki más megvilágításba helyezte a dolgokat.

– Ő volt a katalizátor – bólintott Piton.

– Azt hiszem – mondta Harry.

Piton elgondolkodva biccentett.

Harry felült, magához húzta a hátizsákját az ágy végéből, ahová ledobta, majd pergameneket vett elő belőle. Úgy vélte, talán át is
adhatja Pitonnak Remus levelét, amíg a férfi legalább félig-meddig nyugodtnak tűnik.

– Mi van bennük? – kérdezte Draco kíváncsian.

Harry odaadta neki azt a pergament, amelyet Hermionétől kapott.

– Ez az a cikk, amit át kellene néznem. – Draco érdeklődőnek látszott, elvette a papírt és azonnal el is kezdte olvasni.

– Ez pedig egy olyan levél, amelyre megkértek, hogy kézbesítsem – folytatta Harry nyugodtan, miközben átadta a feltekert és lepecsételt
pergament Pitonnak.

– Egy levél nekem – mondta Piton kereken.

– Remus rájött tegnap éjszaka, hogy tudom, hol van maga – ismerte be Harry sietve. – Ma pedig arra kért, hogy adjam át ezt a levelet.

Piton tekintete vészjóslóan villogott.

– Te tájékoztattad Lupint? – kérdezte fogvicsorgatva.

– Ő jó ember, Perselus – vetette közbe Narcissa nyugodtan.

Piton röviden a nő felé nézett, majd tekintetét ismét Harryre szegezte.

– A Malfoyokról is tájékoztattad Lupint? – kérdezte.

– Igen, de erre felhatalmazásom volt Dracótól – felelte Harry.

Draco halkan felhorkant, amivel magára vonta Piton figyelmét.

– Nem adtál erre engedélyt? – firtatta Piton összehúzott szemmel.

Draco és Harry összenéztek. Draco elvette Harry pálcáját, és némító bűbájt vont maguk köré. Egyikük sem vette észre, hogy Piton
titokban semlegesítette a varázslatot.

– Biztos vagy benne, hogy biztonságos megbízni Perselusban? – kérdezte Draco. – Az egy dolog, hogy anyáról és rólam meséltünk
neki, mivel mindig gondoskodott rólunk. Nem igazán gondolom, hogy átadna minket a Sötét Nagyúrnak. De ha Lupint is elmondjuk
neki, az még több kockázatot jelent neked, nem? Nem hiszem, hogy el kellene mondanod neki egyáltalán bármit is abból, amit csinálsz.
Értem, hogy azt hiszed, a világos oldalon áll, de nem értem, hogyan hiheted ezt.

Harry kíváncsian billentette félre a fejét. Kicsit furcsa érzés volt, hogy Draco így aggódott érte. Volt itt valamiféle kifacsart szerepcsere,
amelyben Harry megbízott Pitonban, míg Draco megpróbálta figyelmeztetni Harryt, hogy tartsa távol magát a férfitől.

– Draco, lehet, hogy te ezt nem értékeled, de én érzem, hogy nálad sokkal jobban megbízhatok Pitonban, amikor a háború témája kerül
terítékre – mondta lassan, miközben dermedten várta a haragkitörést, amelyben szinte biztos volt, hogy bekövetkezik.

Draco arca láthatóan megfeszült.

– Te azt hiszed, ő egész végig a te oldaladon harcolt, míg én épp csak átálltam hozzátok – mondta mereven.

Harry bólintott, de sietett őt megnyugtatni.

– Bízom benned. Ez csak… – esedezve nézett Dracóra.

Draco zord mosollyal válaszolt, nem különösebben kellemes fajtával.

– Tudom, hogy megbízol bennem, Harry – jelentette ki. – Nem tartanék itt, ha nem így lenne.

– Draco… – sóhajtotta Harry, szinte könyörögve, hogy a barátja értse meg.

242
– Csak éppen nem gondolom, hogy neked meg kellene bíznod benne. Hogyan bízhatsz meg Perselusban, amikor mindig annyira
rosszul bánt veled? – tört ki Draco. – Ő egy halálfaló és sokszor hallgattam már, ahogy számtalan módját ecsetelte annak, hogyan tudna
téged megölni.

Harry egyszerűen csak élesen bámult Dracóra, míg az türelmetlenül felfortyant.

– Tudom, hogy ez rám is teljesen jellemző – ismerte be ingerülten a mardekáros –, de most Perselusról beszélünk. Te nem ismered őt
úgy, ahogy én. Ő igazán veszélyes, Harry!

– Bízom benne, Draco – jelentette ki Harry.

– Én viszont nem bízom senkiben, csak benned! – csattant fel Draco. – Még a saját anyámban sem bízom annyira, mint benned.
Senkiben nem biztonságos megbízni.

Harry a két tenyere közé fogta Draco arcát, annyira közel húzta magához, hogy az orruk csaknem összeért.

– Te bízol bennem, úgyhogy muszáj, hogy elfogadd ezt az egészet, még ha benne nem is bízol meg. Ez nekem sem könnyű, de ha
egyáltalán bárminemű kétségem is lenne Piton felől, akkor sosem mondtam volna el neki, hol lehet benneteket megtalálni.

– Harry – sóhajtotta Draco, és épp annyira könyörgőnek hangzott, mint Harry néhány perccel ezelőtt.

– Draco, szükségem van rá – jelentette ki Harry határozottan. Draco arca mérgesen megfeszült Harry keze alatt, és megpróbált
elhúzódni, de Harry nem hagyta. – Te vagy az én támaszom, és rád is szükségem van – folytatta tovább, miközben egyenesen Draco
viharos szemébe bámult. – De Piton a leghatalmasabb szövetséges, akit csak elérhetek ebben a háborúban.

– Megölte Dumbledore-t – vágta rá Draco mérgesen. Még ezt a témát is merészelte felhozni, hogy meggyőzze Harryt. – Miből
gondolod, hogy nem fog megölni téged is, amikor az majd előnyös lesz neki?

Harry arckifejezése elsötétült és elengedte Dracót, de nem ingott meg a hitében, amikor megszólalt.

– Nem volt előnyös neki megölni Dumbledore-t – jelentette ki hidegen. – Ez csak olyasvalami volt, amit sajnos meg kellett tennie. Csak
egy gyalog volt annak az éjszakának az eseményeiben, aki engedelmesen eljátszotta a rá kirótt szerepeket; Voldemort által, a te anyád
által, és maga Dumbledore által. Még csak nincs is tisztában azokkal a körülményekkel, amelyek közrejátszottak az igazgató halálában.
És ha már itt tartunk, tulajdonképpen nem is ő ölte meg igazán Dumbledore-t.

– De hát mindketten láttuk őt – suttogta Draco erőtlenül, miközben olyan arckifejezéssel bámulta Harryt, amelyen az aggodalom
keveredett az áhítatos félelemmel.

– A látszat néha csal. Piton könyörületességet gyakorolt, míg minket védett – mondta Harry élesen. – Én tudom, mi történt aznap
éjszaka, Draco! Miközben te azzal voltál elfoglalva, hogy halálfalókat vezess az iskolába, addig én a kastélytól távol jártam Dumbledore-
ral. Akkor még nem értettem, de végignéztem, ahogy az igazgató feláldozza az életét. Istenem, nem csak hogy figyeltem, hanem
utasítottak rá, hogy segítsek – tette hozzá keserűen.

– Akarod tudni az igazságot, Draco? – kérdezte szónokian. – Végignéztem, ahogy Dumbledore azon az éjszakán kétszer is meghalt.
Már elvesztette az életét az ügyünkért, még mielőtt visszatértünk volna a Roxfortba.

Szenvedélyes tekintettel tartott szünetet.

– Tudod, miért tudom azt, hogy Piton nem fog megölni, amikor az előnyös neki?

– Ne, Harry! – esedezett Draco. – Hagyd már abba!

Harry ennek ellenére folytatta.

– Dumbledore halála óriási áldozat volt a világos oldalért, de az én meggyilkolásom a világos oldal végét jelentené, és a kezdetét
Voldemort uralkodásának a varázs- és muglivilág fölött. Piton utálhat, amennyire csak akar, de nem fog megölni, semmilyen
körülmények között. Segíteni fog nekem legyőzni Voldemortot – jelentette ki Harry hideg, kemény meggyőződéssel.

Draco hallhatóan nyelt egyet, majd elszakította tekintetét Harryről, és megkockáztatott egy pillantást Pitonra. Harry is a férfi felé
fordult, és rájött, hogy az nyílt döbbenettel bámulta őt. Egy gyors pillantás Narcissára megmutatta, hogy ő is kába arckifejezéssel mered
rájuk. Ettől világossá vált, hogy mindent hallottak, mire tekintetét ismét Pitonra függesztette.

Piton azonban már rendezte a vonásait. Meglendítette a pálcáját, hogy teljesen megszüntesse Draco némító bűbáját.

– Meg kell tanítanom nektek egy jobb némító bűbájt, valamint az én varázsigémet, amelyik szembeszáll a legtöbb némító bűbájjal, amit
egy átlagember használ – szólalt meg nyugodtan. Szavai nem illettek ahhoz a felbecslő, merev tekintethez, amelyet Harryre vetett.

Harry felemelte az állát és visszafordult Dracóhoz.

243
– Szeretnéd felemlegetni Dumbledore-t? – kérdezte hidegen. Jeges düh kerítette hatalmába az egész helyzet miatt, de meglepően
nyugodt maradt. – Egyre jobban és jobban értem azt a bosszantó vénembert. Szükségem van szövetségesekre, és százszor könnyebb
lenne, ha mindenki megbízna egymásban. Ha nem kellene annyi különféle szövetségesemet elkülönítenem, akkor sokkal több időt
tölthetnék a fontosabb dolgaimmal – mondta fagyosan.

– Mind a hármatokban megbízom, ahogy Remusban is – folytatta tovább, miközben dühösen nézett a három emberre, majd felállt és
az ajtó felé indult. – Ezt fogadjátok el.

– Ne fuss most el, Potter! – gúnyolódott Piton.

– Nem futok el – vágta rá mérgesen Harry. – Csak kimegyek innen, mielőtt tennék valamit, amit megbánok.

– Higgadj le – utasította Piton, és pálcája egyetlen pöccintésével védővarázslatot helyezett az ajtóra.

– Vannak új információim, amelyeknek muszáj utána járnom – szűrte a fogai között Harry. – Nem tudom kifaggatni Dracót és
Narcissát, ahogy pedig ma éjjel kellett volna, így hát megyek és beszélek Ginnyvel.

– Ginnyvel! – kiáltott fel Draco.

Harry orrcimpái megremegtek, ahogy becsukta a szemét, és megpróbálta visszanyerni az önuralmát, pedig még csak nem is tudta, hogy
mikor vesztette el.

– En-gedj ki!

Hallotta, hogy Narcissa elmormolt egy varázsigét, mire megragadta a kilincset, megrántotta az ajtót, majd hangosan bevágta maga
mögött.

– Fiú! Mi ez a csapkodás? – ordított ki Vernon a nappaliból, ahogy Harry ledübörgött a lépcsőn.

Harry a fogait csikorgatva figyelmen kívül hagyta őt. Még az előtt becsapta a bejárati ajtót, mielőtt a bácsikája egyáltalán az előszobába
kiért volna.

Annyira dühös volt a bent tartózkodókra, hogy csak most vette észre, hogy sem a pálcája sem a láthatatlanná tevő köpönyege nincs
vele, ezért az ikrek Abszol úti lakásához hoppanált. Felrohant a lépcsőn és megdöngette az ajtót.

Fred nyitott ajtót.

– Mi a baj? – kérdezte azonnal, miközben óvatosan körülnézett.

Harry a homlokát ráncolta, majd berontott Fred mellett.

– Semmi, leszámítva, hogy olyan emberekkel élek, akik halálra bosszantanak – csattant fel.

– Ah – lehelte értőn Fred, és nyugodtan becsukta az ajtót. – Szóval, mit tehetünk érted az éjszaka közepén? – kérdezte udvariasan.

Harry most először nézett Fredre és George-ra, és pillanatnyilag elterelte a figyelmét, hogy azon töprengjen, hogyhogy nem vette
azonnal észre, amikor belépett az ajtón.

– Ti ketten… huh… nagyon feltűnőek vagytok – jegyezte meg.

Fred és George rámosolyogtak a neonzöld és -sárga pizsamáikban.

– Köszönjük! – felelték kórusban.

– Ti tényleg tudtok aludni, amikor ez van rajtatok? – kérdezte Harry érdeklődéssel. A két fiú bólintott, de nem volt esélyük szóban is
válaszolni, mivel Harry megrázta a fejét, hiszen Fred korábbi megjegyzése végül eljutott az agyáig. – Nem számít. Mit értettél azon,
hogy „az éjszaka közepe”?

– Már majdnem éjfél van – felelte vidáman George.

– Basszus! – káromkodott Harry. – Akkor valószínűleg nincs esélyem arra, hogy ti ketten kicsempésszétek nekem Ginnyt, hogy
beszélni tudjak vele.

Az ikrek felvont szemöldökkel néztek össze. Harry meglátta, és összehúzta a szemét.

– Nem arról van szó – vetette oda. – Egyszerűen csak beszélnem kell Ginnyvel valamiről, és Ron meg Hermione nem engednek a
közelébe.

244
– Ron és Hermione, vagy Malfoy? – firtatta Fred ravaszul.

– Oh, biztos vagyok benne, hogy ő is tévesen értelmezte a helyzetet – vágta rá Harry mérgesen –, de Ron és Hermione jelentik a valódi
gondot. Nem akarják, hogy belekeverjem Ginnyt bármibe is.

– De ez a valami fontos – jelentette ki George, ám elérte, hogy ez kérdésként hasson.

– Igen – bólintott Harry, majd egy pillanat múlva helyesbített. – Talán. – Bízott az ikrekben, de tulajdonképpen nem akarta nekik
elmagyarázni, hogy Ginnyvel a Titkok Kamrájáról akar beszélgetni. Egyetlen Weasley sem rajongott túlzottan a témáért.

Harry a halántékát dörzsölgetve próbálta elűzni a fejében érzett lüktetést. Fogalma sem volt, hogyan kezelte Dumbledore a stresszt, de
tudta, hogy ő közel sem birkózik meg vele olyan jól.

– Jól vagy, haver? – kérdezte Fred aggodalmasan.

– Nem – ismerte be Harry, miközben fáradtan sóhajtott. – Sajnálom, hogy zavartalak benneteket – mondta, majd az ajtó felé indult.

George megállította őt.

– Nem lenne okos dolog tőlünk, ha ebben az állapotodban elengednénk téged – jelentette ki.

Harry sem akart igazán visszatérni Dursleyékhez.

– Lefekhetnék egy kicsit a kanapétokon? – kérdezte. – Csak amíg a fejfájásom kicsit csillapodik.

– Persze, barátom – vágta rá George könnyedén, miközben Fred a konyhai terület felé sétált.

Miután a dühe elszállt, Harry lerogyott az egyik kanapéra.

– Tessék – szólalt meg Fred, miközben egy fájdalomcsillapító bájitalt nyújtott Harry felé. A fekete hajú fiú hálásan lehajtotta, majd
lefeküdt addig, míg a szer hatni nem kezd. Miközben arról ábrándozott, hogy nem kell visszamennie a szobájában hagyott emberek
közé, elaludt.

*****

Harry kótyagosan ébredt, és azon töprengett, vajon a bájital miért nem állította meg a kopogást a fejében.

– Képzelődtem, nincs itt senki – morogta fáradtan Fred, miután kinyitotta az ajtót.

Mivel nem érezte magát különösebben ébernek, Harry nem is értette, mi folyik körülötte, amíg meg nem hallotta Draco hangját.

– Weasley, utána kell járnotok, mit csinál Harry – mondta feszült hangon Draco. – Azt mondta, elmegy és beszél a húgotokkal, de nem
tért vissza az éjszaka.

– Azt hiszed, megcsal téged Ginnyvel? – kérdezte Fred.

– Nem – vágta rá Draco, és Harry kihallotta a gúnyos vigyort a hangjából, amellyel az aggodalmát leplezte. – Csak tudni akarom, hogy
biztonságban van, vagy történt valami a hülyéjével.

– A hülyéje jól van – motyogta Harry gunyorosan.

Draco hirtelen a kanapé felé fordította a fejét, és lecsillapodva bámult Harryre. Megkönnyebbülése azonban gyorsan ingerültséggé
alakult.

– Mit csinálsz te itt? – kérdezte.

– Bocsánat, de elaludtam – mormolta Harry.

– Potter, egyszer még sírba viszel! – sóhajtotta Draco, miközben körüljárta a kanapét, és félretolta Harry lábát, hogy leülhessen.

Harry a barátja ölébe tette zoknis lábát. Draco egy pillanatig rámeredt, majd láthatóan eldöntötte, hogy annyiban hagyja a dolgot.
Dörzsölni kezdte Harry bokáját, miközben kutatóan nézett rá.

Fred és George a velük szemben álló kanapéra rogytak; nem látszottak sokkal éberebbnek, mint Harry.

Harry figyelmen kívül hagyta Draco vizslató tekintetét.

245
– Winky – hívta a manót.

– Igen, Harry uram – mondta a manó, miután megjelent mellettük.

– Megtennéd, hogy tájékoztatod Narcissát arról, hogy Draco megtalált engem, és jól vagyok? – kérdezte. – Aztán hozz nekünk reggelit
négy személyre, légy szíves.

Harry lehunyta a szemét, miután Winky eltűnt, hiszen semmit nem akart jobban, mint ismét elaludni.

– Mennyi az idő? – érdeklődött George álmosan.

– Napkelte van – felelte Fred.

– Bocsi – mormolta Harry –, nem akartam elaludni nálatok.

– Nem gond, haver – ásította George.

– Nekünk nem – értett egyet vele Fred.

Harry felsóhajtott, amikor Draco felhorkant.

– Ez csak az én problémám – morogta Harry. Az ikrek nagy bölcsen úgy határoztak, hogy nem fűznek hozzá megjegyzést.

– Draco, aludtál te egyáltalán? – kérdezte Harry tétován.

– Nem – felelte kurtán Draco. – Csomagoltam.

Harry szeme hirtelen felpattant, majd kérdően meredt Dracóra. A szőke fiú bólintott.

– Nos, akkor valami jó is származott az elmúlt éjszakából – jegyezte meg Harry.

– Jó? – firtatta Fred. Láthatóan képtelen volt magában tartani a kérdést.

– Igen, jó – bólintott Harry. Viszont nem volt benne biztos, hogy mit mondjon el nekik. Draco nem rukkolt elő semmiféle válasszal,
hiszen tekintetét még mindig Harryre szegezte. Harry felsóhajtott, majd Fredre és George-ra nézett. – Elköltözünk valahová, ahol
nagyobb biztonságban vagyunk, mint Dursleyéknél.

– Úgy vélem, akkor az tényleg jó – mondta lassan George. – De… huh… hogyan fogunk elérni téged?

Harrynek fogalma sem volt róla. Ő mindenkit gyorsan tud értesíteni, de őt senki nem lesz képes megtalálni.

– Érmék – vágta rá kurtán Draco.

– Mint a DS érmék? – kérdezte Fred.

– Igen, Draco ismeri a bűbájt – jegyezte meg Harry szárazon.

Draco összeszorította az állkapcsát, és Harry gyakorlatilag érezte a fiúból áradó feszültséget. Harry a lábát letette a padlóra, és
megfordult, hogy a fejét Draco ölébe tudja fektetni.

– Sajnálom – mondta halkan, miközben sebezhető pozíciójából felfelé bámult a barátjára.

Úgy tűnt, a bocsánatkérés nem segített, így Harry mélyen felsóhajtott, amikor Winky érkezett vissza egy hangos pukkanással a szobába.
Az ikrek lelkesen segítettek helyet csinálni a dohányzóasztalon a két kanapé között, mivel az étkezőasztalukat jelenleg ki tudja mi
borította.

Harry mozdult, hogy felüljön, de Draco megállította őt.

– Harry, én… – elhallgatott. Egyik kezét Harry mellkasán pihentette, miközben a másikkal Harry haját simogatta.

– Harry uram? – szólította meg Winky, miközben óvatosan nézte kettejüket, ahogy figyelmet kért.

Harry a manó felé fordult, mert rájött, hogy ő már végzett a reggeli feltálalásával.

– Igen, Winky?

– Winkynek át kell adnia a következő üzenetet Harry uramnak: „A fél kilenc azt jelenti, hogy legalább megkísérelsz egészre ideérni!” –
adta át a manó szó szerint az üzenetet.

246
Harry akarata ellenére elvigyorodott.

– Válaszüzenet: Hárman vannak, és egyikük sem hajlandó szem elől téveszteni, de megteszem, ami tőlem telik. – Csak három ember
van, akik esetleg megakadályozhatják, hogy odaérjen idejében a Piton által meghatározott találkozási időre.

A manó bólintott, és otthagyta őket a reggelijükkel.

Draco felvonta a szemöldökét.

– Mi az öreg ördögöt jelentett ez? – kérdezte. Tudta kitől érkezett az üzenet, de nem értette a furcsa mondatot, és Harry reakcióját sem.

– Ez azt jelenti, hogy nem vagyok túl nagy bajban – felelte Harry még mindig mosolyogva, majd felült. Nem lehet, ha Piton a késéseivel
kapcsolatban ugratja őt.

– Nem vagy bajban – értett egyet vele Draco, de még mindig a szemöldökét ráncolva próbálta megérteni az üzenet lényegét. – Szóval
akkor most ez nyolc órát jelent vagy kilencet?

Harry felnevetett.

– Nyolckor kell ott lennem – felelte. – Amúgy mennyi az idő, a napkeltét leszámítva?

Fred elvigyorodott.

– Most van hét óra.

Harry tétován bámulta Dracót, miközben közelebb hajolt hozzá.

– Jól vagy? – kérdezte csendesen.

Ahelyett, hogy szóban válaszolt volna, Draco megcsókolta őt. Először kemény volt és nyomulós, de aztán fokozatosan ellazult, majd
nyugtatóan simított végig a nyelvével a meghorzsolt ajkakon.

Végül megszakította a csókot, és a homlokát Harryének támasztotta.

– Utállak, Potter! – mondta nehezen lélegezve.

Harry zihálva kuncogott.

– Szükséged van a kinyilatkoztatásomra cserébe? – kérdezte.

Draco bólintott Harry homlokán, most már önelégülten mosolyogva.

– Akkor én is utállak téged, Malfoy – felelte Harry.

Fred és George hangos, drámai sóhajokat hallattak.

– Oh, milyen megható – zokogta George könnyesen.

Fred letörölte saját imitált könnyeit.

– Felidézi a régi szép napok emlékét – értett egyet a bátyjával.

Harry nevetésben tört ki, míg Draco élvezettel felhorkant.

– Régi szép napok, egy francokat! – mondta a szőke fiú. – Egész éjszaka Pottert átkoztam.

Harry összerezzent, dacára Draco könnyed hangsúlyának.

– Biztos vagyok benne, hogy így volt – mondta. – Tényleg sajnálom, hogy elaludtam, tudod. Csak lefeküdtem, hogy egy kicsit
enyhüljön a fejfájásom. Vissza akartam menni.

– Megint fájt a fejed? – kérdezte Draco a szemöldökét ráncolva.

– Csak a stressz miatt – vágta rá Harry elutasítóan, és végre nekilátott a reggelinek.

– Csak a stressz miatt – ismételte Draco gúnyosan Harry szavait, ahogy maga elé húzta a saját tányérját.

247
– Tudod, Malfoy, neked kellene enyhítened Harry feszültségét – mutatott rá Fred segítőkészen.

Harry elvigyorodott, és vidám oldalpillantást vetett Dracóra.

– Ahhoz nem tudom elég sokáig egy helyben tartani – vetette oda Draco fanyarul.

Az ikrek és Harry elnevették magukat. Nekiláttak enni, és Draco megint felhozta az érmék témáját. Megvitatták reggeli közben, és úgy
döntöttek, mindnyájuknál lesz egy-egy. Draco tudta, hogyan kell őket úgy megbűvölni, hogy mindkét irányba közvetítsenek üzenetet.
Már majdnem nyolc óra volt, mire kész volt a négy érméjük, és mindenki megtanulta, hogyan kell őket használni.

– Indulnunk kell, Harry – szólalt meg Draco.

Harry döbbenten nézett az órára és felsóhajtott.

– Oké, várj egy kicsit. – Az ikrekre nézett. – Gondoljátok, hogy el tudnátok ide hozni nekem Ginnyt valahogy? – kérdezte.

– Mennyi időre? – kérdezte Fred.

– Ez most nem könnyű anyával – jegyezte meg George.

– Tudom – felelte Harry vakon bámulva a padlót, és a homlokát ráncolva gondolkodott. – Azonban nem akarom azt sem, hogy Ron és
Hermione gyanakodni kezdjenek. Bízzuk rá Ginnyre. Ha ő egyetért, akkor néhány órára tényleg egyedül kellene vele maradnom.

Felnézett, amikor meghallotta az ikrek nevetését, és észrevette, hogy mindketten Draco és közötte jártatják a tekintetüket. Dracóhoz
fordult, és rájött, hogy a szőke fiú zordan mered rá.

– Harry, van egyáltalán valami fogalmad, mit mondtál az előbb? – firtatta Draco.

Harry összevont szemöldökkel töprengett. Ahogy megvilágosodott előtte, hogyan hangozhattak a szavai, arckifejezése szégyenlősre
váltott.

– Nem úgy értettem! – vágott vissza. – Csak arra gondoltam, hogy talán neki van valami olyan információja, amelyre szükségem van.

– Átkozottul szerencséd van, hogy bízom benned – morogta Draco.

– Tudom – suttogta Harry hálásan. – Különben az életem sokkal kellemetlenebb lenne.

Visszafordult Fredhez és George-hoz.

– Nos, gondoljátok, hogy el tudjátok őt csenni, hogy találkozzunk?

Fred a levegőbe pöckölte az érméjét, miközben válaszolt.

– Nos, meglátjuk, mit tehetünk, és tudatjuk majd veled.

– Köszönöm – felelte Harry már az ajtó felé tartva.

– Harry – szólt utána Draco, ezzel megállítva őt.

– Igen? – kérdezett vissza Harry.

– Elköltöztünk – mondta egyszerűen Draco.

Harry meglepetten pislogott.

– Azt mondtad, csomagoltál – mondta lassan.

– Így igaz – értett egyet vele Draco. – Azután pedig elköltöztettem mindent.

Harry kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, aztán az ikrekre pillantott és meggondolta magát.

– Oké – bólintott inkább. – Azt hiszem, akkor már csak egyetlen dolgot hagytam ott, amit még el kell hoznom.

Draco furcsán méregette.

– A szoba üres – jelentette ki.

Harry szomorúan elmosolyodott.

248
– Egy valami el van rejtve – suttogta. – Egy percig tart, amíg előveszem, és velem jöhetsz, ha szeretnél – ajánlotta.

Draco bólintott, majd magára húzta a köpönyeget. Harry köszönetet kiáltott az ikreknek, ahogy távoztak.

*****

Amikor néhány perccel később besétáltak a Dursley házba, kicsit furcsán érezte magát. Tudta, hogy nagy eséllyel utoljára jött ehhez a
házhoz. Majdnem rosszul érezte magát, hogy Petunia néni nem volt jelen, valószínűleg a szokásos vásárlókörútján járt. Az utolsó
hónap során gyakran tűnt el, de ezen a nyáron tulajdonképpen nagyon segítőkész volt. Sokkal inkább, mint bármikor a múltban, és ez
biztosan jelentett valamit. Rájött, hogy legalább egy kicsit hiányozni fog neki. Ámbár Vernont vagy Dudleyt egyáltalán nem fogja
hiányolni.

Félretolta ellentétes érzelmeit, hogy később visszatérjen rájuk, és utolsó alkalommal indult felfelé a lépcsőn. A szobája ismét üres hatást
keltett. Szomorú módon, megint olyan volt, mint Harry átlagos szobája. Utálta ezt a helyiséget, ám az utolsó hónapban sokkal jobban
élvezte a szűkös életteret, mint gondolta volna.

Hálás volt, amiért Draco csendben maradt, és egyszerűen csak figyelmesen nézte őt. Letérdelt, és felhúzta a laza padlódeszkát. Többet
talált, mint amire számított. Hosszú pillanatokig bámult a kicsi térbe, majd óvatosan benyúlt és kiemelte a tárgyakat. Ezután a sarkára
ült és csak bámulta őket.

– Harry? – szólította meg Draco aggódóan, és leguggolt mellé.

Harry a fejét rázta. Képtelen volt válaszolni. Félretette a saját fotóalbumát, és arra a másikra koncentrált, amit ott talált. Egy olyanra,
amelynek nem kellett volna ott lennie. Habozott, de lassan kinyitotta. Édesanyja képe volt benne. Egy mugli kép volt, de annyira élőnek
látszott, mint amikor Piton merengőjében látta. Biztos abban az évben, a nyári szünidő alatt fényképezték le.

Érezte, hogy a szeme égni kezd. Most nem tudta végignézni. Finoman becsukta az albumot, nem merte megnézni a többi oldalt. Tudta,
hogy teljesen összezuhan, ha megteszi.

Visszanézett a padlódeszka alatti kis térbe. Arra a helyre, amire eddig egyfolytában a rejtekhelyeként gondolt.

– Tudta – szólalt meg rekedten. – Petunia néni tudta, hol volt a rejtekhelyem. Ide dugtam idén az albumomat. Most az egyszer nem
kellett volna rejtegetnem, de mégis eldugtam. Elraktam, hogy biztonságban legyen.

Megköszörülte a torkát.

– Petunia néni tudta, hogy vissza fogok jönni – suttogta. Lenézett a kezében szorongatott albumra, amelyen ízületei már egészen
elfehéredtek. Petunia néni hagyta ott neki, mert tudta, hogy vissza fog jönni. Megpróbálta elméjét csak erre összpontosítani, de
küzdelmes volt.

– Mennem kell – szólalt meg hirtelen. A helyére lökte a padlódeszkát, miután ellenőrizte, hogy semmit nem hagyott benne. Mindkét
albumot a mellkasához szorította és végre Dracóra nézett.

– Menjünk – mondta nyugodtan Draco.

Harry rendkívül hálásan bólintott Draco csendes elfogadásáért. Egyszerűen nem tudott most ezzel foglalkozni. És nem itt. Emlékezett
Piton varázslatára, amivel lekicsinyítette a könyveit, és óvatosan átméretezte az albumokat, majd elrakta a láthatatlanná tevő
köpönyegébe. Draco nem mondott semmit, amikor Harry visszaadta neki a köpenyt.

Amíg nem hoppanáltak el onnan, addig Harry nem érezte úgy, hogy normálisan tudna lélegezni. És amíg oda nem értek a Grimmauld
térre, addig arra sem jött rá, hogy fogalma sincs, mire számíthat ott.

Az ajtó előtt megállt, mély levegőt vett, hogy megerősítse magát, és kihúzta a vállát. Belépett, majd szokás szerint közvetlenül a konyha
felé vette az irányt. Meg volt döbbenve, amikor Remust is ott találta Piton és Narcissa mellett.

– Jó reggelt, Harry, Draco – szólalt meg mosolyogva Remus. Narcissa mosolya egyszerre volt üdvözlő és megkönnyebbült.

– Pontosan fél kilenc – jegyezte meg Piton gúnyosan.

Harry pislogva nézett fel az órára. Pitonnak igaza volt. Megrázta a fejét, hogy kitisztítsa és közben észrevette, hogy Draco figyelmesen
nézi őt, míg Piton mindkettejüket gyanakodva mustrálgatta.

– Jó reggelt – köszöntötte őket. – Volt néhány dolgom ma reggel, és a második kicsit tovább tartott, mint gondoltam – mondta,
miközben töltött magának és Dracónak egy-egy csésze teát, majd út közben megállt, hogy puszit nyomjon Narcissa arcára, ahogy
Draco is mindig csinálta. Mostanra neki is szokásává vált. Mindig nyugtalanította a nőt, és úgy látszott, hogy ezt megnyugtatónak találja.

249
Piton szótlanul tartotta a csészéjét Harry elé, ő pedig kérdés nélkül elvette, és a férfinek is töltött teát, elkészítette úgy, ahogy a másik
szerette, majd visszaadta. Remus és Narcissa enyhén meghökkentnek tűntek, és a fejüket rázták, amikor Harry megkérdezte tőlük, ők is
kérnek-e.

Harry leült szokásos helyére Pitonnal szemben anélkül, hogy átgondolta volna, mire Draco furcsa tekintetet vetett rá. A szőke fiú az
asztal túlsó felére, Narcissa mellé ült le. Harry vállat vont és Pitonra nézett.

– Szóval, milyen tervek vannak mára? – kérdezte megtörve a csendet.

Piton gúnyosan felhorkant.

– Az volt a benyomásom, hogy ezt nekem kell megkérdeznem tőled – mondta szárazon.

250
 Huszonnegyedik fejezet

Harry szórakozottan dörzsölgette a halántékát. A feszültség vastagon telepedett a szobára. Fogalma sem volt, hogy került Remus a
Grimmauld térre, de félt megkérdezni. Mindenki különösen csendesnek és óvatosnak látszott, és Harry nem tudta megítélni, hogy ezt
vajon Piton váltotta ki, vagy ő maga. Abban sem volt biztos, hogy meg merje-e említeni az előző éjszaka eseményeit. Piton
nyilvánvalóan hozzáférést biztosított a többiek számára a Grimmauld térhez, ami jó dolog volt ugyan, de Harrynek fogalma sem volt
róla, hogy a férfi mennyire örül ennek. Mindenki fáradtnak és elcsigázottnak tűnt, ez alól talán egyedül Remus volt kivétel.

– Szeretnék hallani némi magyarázatot, Potter! – kezdte Piton bársonyos hangon, félbeszakítva ezzel a fiú tűnődéseit. – A jelek szerint
senki nem érti teljesen, miben sántikálsz.

Harry határozottan állta a férfi tekintetét.

– Őszintén? Senki nem is fogja. Addig nem, amíg nincs mindennek vége – mondta. – Nem engedhetem meg magamnak, hogy bárki is
tudjon mindent. Túl sok forog kockán.

Piton nyugtázásképpen biccentett.

– Ezt megértem. Mindazonáltal, messze jobban ismerem a Sötét Nagyúr terveit, mint a tiédet. A tegnapi események felhívták a
figyelmemet arra, hogy sokkal több vasat tartasz a tűzben, mint amennyiről tudtam.

Számítóan méregette Harryt.

– Te, Potter, messze aktívabb szerepet vállaltál, mint amire képesnek tartottalak. Feladatokat és értesüléseket gyűjtöttél, amíg sokkal
többet vettél fel, mint amire rátermettnek kellene lenned – tette hozzá.

– Más szóval, azt gondolta, hogy én csak vakon követem a maga és Dumbledore utasításait – jegyezte meg Harry gúnyosan.

– Igen – vágta rá nyersen Piton. – Volt néhány dolog, ami miatt megkérdőjeleztem a cselekedeteidet, de az elmúlt éjszakán tapasztaltak
után nyilvánvaló lett, hogy sokkal több minden folyik itt, mint amit gondoltam.

Harry rájött, hogy Piton valójában nem kérdezett semmi konkrétumot. Legalábbis nem azzal a feladattal kapcsolatban, amelyet
Dumbledore jelölt ki számára. Harry általános terveit akarta tudni, és azt, hogy mi az ördögöt művelt, amiről neki fogalma sem volt.
Harry úgy vélte, hogy sokkal könnyebb lenne erre válaszolnia, ha ő maga tudná a választ.

– Sokat kellett módosítanom a fontossági sorrendemen – kezdte lassan. – Amikor távoztam a Roxfortból, az egyetlen valódi feladatom
azt volt, amelyet Dumbledore jelölt ki számomra. Nem terveztem, hogy a többibe belebonyolódom, de aztán Draco megjelent
Victoriával, és maga is megmutatkozott itt.

Halkan elmagyarázta, hogyan változott meg minden. Azoknak az embereknek, akik ott voltak vele – Piton, Draco, Narcissa és Remus –
végül mindent elmondott. Mindent, amit csak csinált. Egyénileg már ismertek bizonyos részleteket, de senki nem tudott mindent. Az
egyetlen, amit kihagyott, az a horcruxok megsemmisítésének feladata volt, de közvetve még azt is érintette.

– És most? – érdeklődött Draco.

– Folytatom, amit eddig csináltam – felelte csendesen Harry. – Továbbítok a Rendnek minden információt, amit Piton meg tud
szerezni. Megpróbálom ellenőrzés alatt tartani Scrimgeourt és a nyilvánosságot, miközben reményt nyújtok – mondta gúnyosan. –
Edzeni fogok Pitonnal és Remusszal, elsajátítok mindent, amit lehet védekezés és támadás, akár világos, akár sötét mágia terén –
bármit, ami segítségemre lehet a harc során. Támogatom a Rendet minden formában, ahogy csak tudom, beleértve azt is, hogy még
több bájitalt szállítok nekik. Tovább próbálom megakadályozni, hogy Voldemort túl sok befolyást nyerjen a varázsvilág fölött,
miközben azokon az eszközökön dolgozom, amikkel ténylegesen le tudom őt győzni.

Elgondolkozva szünetet tartott.

– Most már van egy bázisom, ami sokkal könnyebbé teszi a helyzetemet. Szövetségeseim és fejlett erőforrásaim vannak, és
szándékomban áll ki is használni őket.

– Az eszközökön, amelyekkel legyőzheted őt? – kérdezte Piton, átfogalmazva Harry szavait.

– Nem volt túl sok időm erre a problémára koncentrálni, rengeteg más dolog járt állandóan a fejemben – ismerte be Harry. – De most
több olyan információt is szereztem, amellyel korábban nem rendelkeztem. Remélhetőleg ma még tudok majd beszélni Ginnyvel.

– Dracóval és Narcissával is beszélned kell – jelentette ki Piton.

251
Harry óvatosan bólintott, mert tudta, hogy az nem lesz egy könnyű beszélgetés. Ráadásul úgy tűnt, Piton eldöntötte, hogy azt a
beszélgetést most kell megejtenie.

– Miben segíthetünk neked, Harry? – kérdezte Narcissa finoman.

Harry Dracót méregette, mert nem tudta, hogyan fog reagálni. Az apja általában meglehetősen szeszélyes téma volt. Hirtelen hálás volt
azért, mert barátja az asztal túlsó oldalán ült.

– Luciusról van szó – jelentette ki hirtelen Harry, és figyelte, ahogy Draco megfeszült, és arckifejezése megkeményedett.

– Mi van vele? – kérdezte nyugodtan Narcissa.

Harry tudta, hogy ez nem lesz könnyebb később sem, ezért fejest ugrott a témába, és Narcissára összpontosított Draco helyett.

– A Misztériumügyi Főosztályon történtek előtt Sipor elvitt Luciushoz egy medált. Tudod, hogy az hol van?

Narcissa sem látszott örülni ennek a témának, de nem is vette sértésnek. Szomorúan bámulta Harryt.

– Harry, akkor én arra összpontosítottam… – bizonytalanul elcsuklott a hangja.

Remus megnyikkant, mire Harry mérges figyelmeztetéssel nézett rá, majd visszafordult Narcissához.

– Tudom. Te a gyarlóságomra összpontosítottál és arra, hogy eláruld Siriust – jelentette ki türelmetlenül. – Tudnom kell arról a hülye
medálról.

A nő meglepetten pislogott, majd összehúzott szemöldökkel próbált visszaemlékezni.

– Sipor hozzám jött először. Amikor én… végeztem vele, gagyogni kezdett valami ajándékról Luciusnak. Akkor kicsit mozgalmas
időszakunk volt, de rákérdeztem Luciusnál az állítólagos ajándékról. Ahogy te is tudod, soha nem lehetsz biztos semmiben, ami Siport
illeti.

Harry bólintott. Tudta, hogy ez mennyire igaz volt.

– Mit mondott Lucius? – kérdezte.

– Harry – suttogta a nő tétován a nevét. – Még csak el sem mondta nekem, hogy mi volt az. Csak annyit mondott, hogy a Sötét Nagyúr
nagylelkűen meghálálná, ha úgy döntene, hogy odaadja neki.

– Ugye nem adta oda Voldemortnak? – kérdezte riadtan Harry. Valami okból sosem gondolt arra, hogy Voldemort esetleg
visszakaphatja.

– Nem – felelte azonnal Narcissa a fejét rázva. – Azt mondta, hogy másnap majd megvitatjuk. A személyes széfjében helyezte
biztonságba.

– Széf? – kérdezte Harry. – A Gringotts széfje?

Draco és Narcissa összenéztek, mielőtt a nő válaszolt volna.

– Nem. A Malfoy család rendkívül régi. Van egy rejtett széf a kúriában, amelyhez csak a családfő férhet hozzá. A kijelölt örökösöket
ráhangolják a védővarázslatokra, így az aktuális családfő halála esetén a következő generációnak is lesz hozzáférése – magyarázta.

Harry összezavarodott, de tartott tőle, hogy megértette az általános helyzetet.

– Lucius az egyetlen, aki hozzáfér a széfhez, ahol a medál van. Draco akkor fog hozzáférni, amikor az apja meghal – mondta.

Narcissa összerezzent, Draco dühösen nézett, de mindketten bólintottak.

– A francba! – kiáltott fel Harry. – Tehát, ki kell találnom, hogyan tudok bejutni Luciushoz.

– Nem ölheted meg az apámat! – csattant fel Draco mérgesen.

– Ki emlegetett itt egyáltalán megölést? – vágott vissza Harry. – Szükségem van arra a nyamvadt dögre, hogy előszedje nekem a medált.

Erre Draco elhallgatott, Harry pedig gúnyosan bámult rá.

– Na és, hogyan tervezed, hogy kihozod Luciust az Azkabanból, nem is beszélve arról, hogy együttműködésre bírod őt? – vetette közbe
érdeklődve Piton.

252
– Halvány segéd gőzöm sincs – csattant fel Harry. – Reméltem, hogy elkerülöm ezt.

– Komolyan mondod, hogy megkísérled kiszabadítani az apámat? – kérdezte Draco hitetlenkedve.

– Mi más választásom van? – firtatta Harry. – Meg kell kapnom azt a medált. Ha ehhez ki kell szabadítanom Luciust, akkor azt fogom
tenni.

– Lucius érti a jelentőségét? – vetette fel Piton élesen.

– Nem hiszem – rázta a fejét Harry. – Ez Mardekár medálja, így Lucius biztosan az egész aranyvérű, mardekáros büszkeség, meg a
családi örökség dolog miatt tekinti értékesnek – mondta elutasítóan.

Elhallgatott, amikor észrevette, hogy a többiek a döbbenet különböző fokozataival bámulják őt.

– És nem ezért fontos? – kérdezte Remus.

– Khm, hát nem – ismerte be Harry. – Ez csak egy része a dolognak. Voldemort tényleg Mardekár utolsó örököse, tehát ebben a
tekintetben nagyon értékes holminak tartja. Viszont én nem ezért akarom megkaparintani.

– Szándékodban áll megsemmisíteni – mondta értőn Piton.

– Igen – bólintott Harry, s közben azon töprengett, vajon Piton tudja-e, hogy miről van szó valójában. A férfi következő megjegyzése
azonban megválaszolta a kérdését.

– Most sem járok közelebb Dumbledore megértéséhez, mint amikor még élt – mormolta.

Harry zordan mosolygott.

– Sokkal könnyebbnek találnám ezt a feladatot, ha Dumbledore szókimondóbb lett volna az egész dologról – mondta.

Piton egyetértően bólintott. Bármi is volt az oka annak, hogy Dumbledore titokban tartotta a részleteket, Harry és Piton tisztelték a
férfi kívánságát. Piton egyszer sem kért részleteket Harry valódi feladatát illetően. Csak megpróbált annyit segíteni Harrynek, amennyire
szüksége volt.

Most viszont Harrynek abban kellett segíteni, hogy megpróbálják kitalálni, hogyan lehet kihozni Luciust az Azkabanból.

Csend hullott az asztal körül ülő csoportra, és Harry bizonytalan volt, hogy megtörje-e. Hogyan lehet azt megkérdezni, hogy Lucius
vajon épelméjű-e még vagy sem?

– Lucius animágus? – kérdezte végül, úgy határozva, hogy ez a legudvariasabb módja a tudakozódásnak. Nem számított azonban arra,
hogy Draco rettentő dühösen reagál.

– Igen – préselte ki a fogai közül Draco, és mérgesen meredt Harryre.

– Lucius biztosan épelméjű – felelte Piton, ezzel magára vonva Harry figyelmét, nyilvánvalóan megértve, miért tette fel Harry a kérdést.

– Viszont esélytelen őt úgy elszöktetni, ahogy Sirius tette – szólalt meg halkan Remus. – Új óvintézkedéseket vezettek be Sirius szökése
után.

– Talán megkapnád Scrimgeour beleegyezését – vetette fel Narcissa. – Határozottan jól kezelted őt korábban.

Harry lehajtotta a fejét, és a halántékát dörzsölgette, amíg végiggondolta a lehetőségeket.

– Hónapokig tartott, amíg meggyőztem Scrimgeourt, hogy bocsássa szabadon az ártatlan foglyokat – mondta. – Nem mutatna jól, ha
megpróbálnám Luciust kiszabadítani.

– Potter, még a Sötét Nagyúr is képtelen volt rájönni, hogyan lehet a rabok közelébe jutni – szólt közbe Piton. – Nem hiszem, hogy ez
lehetséges.

– Még kapcsolatba lépni sem lehetséges a rabokkal az Azkabanban – jegyezte meg keserűen Narcissa.

– A minisztériumi hivatalnokok be tudnak jutni – jelentette ki Harry, s közben arra gondolt, hogy Sirius az újságot Carameltől kapta. És
Kupor is bejutott. Elkerekedett a szeme. Kupor ki is szabadult!

– Kupor! – mormolta fennhangon.

A másik három ember értetlenül bámulta, de Piton gúnyosan morrant.

253
– Lehetetlen!

– Nem lehetetlen – helyesbített Harry, kitartva az ötlete mellett.

– Egy áldozatra is szükséged lenne, Potter – mutatott rá Piton leereszkedően. – Történetesen akad kéznél valaki, aki épp megfelelő?

Harry a szemöldökét ráncolta.

– Nem tudjuk őt lecserélni egy másik halálfalóra, vagy ilyesmi? – kérdezte.

– Potter! Egy olyan halálfalóra lenne szükséged, akit utasítani tudsz az együttműködésre – gúnyolódott Piton. – Az Imperiust és
bármilyen más mágikus kényszerítést érzékelnek. Történetesen ismersz egy halálfalót, aki hajlandó feláldozni érted az életét? – kérdezte
megvetően.

Feláldozni az életét.

– Működne egy olyan, aki életadóssággal tartozik nekem? – érdeklődött Harry.

Piton csodálkozva pislogott.

– Van olyan halálfaló, aki életadóssággal tartozik neked?

– Pettigrew – köpte Harry a nevet.

– Tudhattam volna – jegyezte meg Piton, s az orrnyergét masszírozta.

– És, működne? – firtatta Harry reménykedve.

– Talán – ismerte be Piton. – De, Potter, nem tudod, mit javasolsz.

– Pontosan tudom, mit javaslok – vágta rá Harry jeges, kemény hangon. – Arról beszélek, hogy besétálok az Azkabanba, bepakolom
oda Peter Pettigrewt, akinek mellesleg már tizenhat éve ott kellene lennie, és kisétálok Lucius Malfoyjal. Arról beszélek, hogy halálra
ítélek egy embert. Arról beszélek, hogy olyan bűnt követek el, amiért könnyedén bezárhatnak oda engem is.

Arckifejezése még sötétebb lett, ahogy folytatta.

– Amint kihoztam onnan Luciust, megzsarolom a szemétládát. Gondoskodom róla, hogy tudja, nálam van Draco és Narcissa, és nem
fogom megengedni, hogy lássa őket, amíg meg nem szerzi nekem a medált.

– Te nem vagy az az aranyfiú, akinek eddig hittelek – állította Piton.

– Egy aranyfiú nem fog győzni Voldemort ellen – vágta rá Harry hidegen.

– Így van – jelentette ki Piton elégedetten. – Utána kell néznem, hogyan tudjuk hasznosítani az életadósságot, aztán további terveket
kovácsolunk.

Harry elfogadóan bólintott.

– Segítek majd a kutatásban, Perselus – szólalt meg Remus. – Pontosan ismerem azokat az eseményeket, amelyek közrejátszottak
magában az életadósságban, ha az bármiben hasznodra lehet.

Piton kurtán biccentett.

– Ám először ebédelünk – mondta Remus, és Harryre nézett. – Miért nem mész fel Dracóval, és nézed meg a szobádat? – javasolta.

Harry óvatosan nézett a férfire, mert képtelen volt elhinni, hogy Remus nem oktatta ki őt.

– Azért vagyok itt, hogy segítsek, nem azért, hogy kérdőre vonjalak – mondta Remus kissé elmosolyodva. Ez nem törölte le az
aggodalmat Remus arcáról, ennek ellenére segített megnyugtatni Harryt.

– Nem fogsz hátat fordítani, és helyettem Pitont kérdőre vonni, ugye? – kérdezte Harry gyanakodva.

– Nem – mosolygott Remus vidámabban. – Nem fogom.

Draco élvezettel horkant fel.

– Harry, tudod te mennyire hihetetlenül bizarr téged hallani, ahogy megvéded Perselust? – kérdezte.

254
Draco nevetve vezetett ki egy megzavarodott Harryt a konyhából.

*****

Harry végigsétált a házon, s közben rájött, hogy nem is figyelt arra a rengeteg munkára, amelyet Winky végzett. Legtöbb idejét az
alagsorban töltötte, ahol a konyha és a bájitallabor helyezkedett el. Megállt a társalgó ajtajában és hitetlenkedve bámult befelé. A szoba
nem volt felismerhető, leszámítva a Blackek családi faliszőnyegét, amely még mindig a falon lógott. Bámulatosan otthonosnak és
hívogatónak látszott a helyiség.

Kettesével véve a lépcsőfokokat – miközben Draco zavarodottan követte – Harry kivágta a régi szobájának ajtaját. Elképedve pislogott,
mivel emlékezett, hogy korábban tényleg ebben a szobában lakott. Úgy tűnt azonban, hogy most Piton vette birtokba a szobát, ezért
gyorsan visszakozott.

– Hol van a szobám? – kérdezte, elbizonytalanodva az eseményektől.

Draco furcsa tekintettel méregette.

– Most te vagy ennek a háznak az ura – mondta végül lassan.

– És? – kérdezte Harry értetlenül.

Draco rárontott, megragadta a karját és felvonszolta az emeletre. A legfelső szinten megálltak egy ajtó előtt. A szőke fiú idegesen nézett
Harryre, mielőtt színpadiasan kitárta volna az ajtót, majd félreállt, hogy Harry mehessen be elsőnek.

Harry, most már óvatosan, besétált. Megállt és ámulva nézte a gazdagon berendezett szobát. Biztos volt benne, hogy amikor utoljára itt
járt, akkor még Csikócsőr lakhelye volt. A mocskos helyiség azonban átalakult, messze az elvárásain túl.

A helyiség a kék és ezüst árnyalatában pompázott, sok pompás, puha kelmével. Harry egyáltalán nem értett az ilyen dolgokhoz, de a
szoba fényűzőnek tűnt. Az egyik oldalon kényelmesnek látszó kanapék és karosszékek álltak a kandalló előtt, és egy nagy, baldachinos
ágy magasodott a másik felében. Voltak ruhásszekrények és könyvekkel teli polcok meg mindenféle stílusos holmik. Kicsi és nagy
szobrocskák lepték el az egész szobát. Még a kanapé párnáira is sárkányminták voltak hímezve.

– Ez a te szobád – fordult végül Harry kábultan Dracóhoz, aki még mindig az ajtó közelében ácsorgott.

– Most a mi szobánk – felelte Draco. Bizonytalannak hangzott.

– No, persze, egy szobán osztozunk – mondta Harry, a helyzetnek ezért a részéért egyáltalán nem aggódva. – De ez – lendítette a karját
jó nagy ívben – a te szobád. – Elragadtatva nézett körül ismét. – Hogyan lehet itt az egész?

– Tetszik? – kérdezte Draco lágyan.

– Elképesztő – vágta rá Harry. – De hogyan került ide? – kérdezte ismét, megakadva ezen a ponton.

Draco elmagyarázta, hogyan kért segítséget ő és az anyukája a házimanóktól a csomagoláshoz, és a dolgok lekicsinyítéséhez, amikor
azon az utolsó éjszakán visszatértek a Malfoy kúriába. Harry kételkedő érdeklődésére, miszerint hová tették ezt az egészet
Dursleyéknél, Draco beismerte, hogy főként az ágyak alá volt betuszkolva, valamint abba a szekrénybe, amelyből kihajigálták Dudley
régi vackait.

Mesélt néhány ládáról is, ami Harry számára gyanúsan hasonlított Mordon hétrekeszes ládájára. Emlékezett rá, hogy Dumbledore létrát
használt, hogy bemásszon a ládának egy olyan szobájába, amely elég nagy volt, hogy hónapokig életben tartson egy embert. Úgy
gondolta, ilyenekbe nem lehetett nehéz ennyi holmit belepakolni, különösen, ha azokat előbb le is kicsinyítették.

Harry körüljárta a szobát, felfedezte a saját, különbejáratú fürdőszobájukat, valamint egy olyan gardróbszobát, amelyik felháborító
mennyiségű ruhának adott otthont. Nem különösebben lepte meg, hogy Dracónak ennyi ruhája van, de tanújelét látni ennek
megfélemlítő volt olyasvalaki számára, aki reggelente egyszerűen magára kapott bármit, amit a legközelebb talált.

Az éjszaka folyamán Draco, Narcissa és Winky azon dolgoztak, hogy rendbe rakják ezt a szobát. Draco ugyan nem mondta ki nyíltan,
de Harry megértette, hogy amint a szobával készen voltak, a barátja nem volt képes visszatartani tovább az aggodalmát, és az ikrek
lakásába ment, hogy megkeresse Harryt.

Harry ismét csak bűntudatot érzett, amikor eszébe jutott, hogy Draco nem jutott alváshoz előző éjszaka, mivel az ő holléte miatt
aggódott.

– Tehát, ez a te valódi ágyad? – kérdezte Harry, és gonoszul vigyorgott, amikor végigdőlt rajta.

– Igen – bólintott Draco önelégülten elmosolyodva, majd lerúgta a cipőit, felmászott az ágyra és ráült Harry csípőjére. – Sokkal
kényelmesebb annál a parányi ágynál, amiben eddig aludtunk.

255
– Iszonyatosan jónak tűnik – jegyezte meg Harry ravaszul, és kissé körözni kezdett a csípőjével.

Draco élesen beszívta a levegőt, majd lehajolt és éhesen rávetette magát Harry szájára. Nagyon kellemes csókolózásba merültek, amikor
meghallották, hogy Remus felkiáltott nekik, hogy menjenek le ebédelni. Felsóhajtottak, azután néhány percet azzal töltöttek, hogy
lehiggadjanak, mielőtt lementek volna a földszintre.

*****

Piton egy pillantást vetett rájuk, amikor leértek és összehúzta a szemét.

– Felteszem, az új szobádat megfelelőnek találtad, Potter? – kérdezte gunyorosan.

Harry ártatlanul pislogott.

– Köszönöm kérdését, biztos vagyok benne, hogy a szoba elég jó, de félek, nem volt alkalmam méltányolni, mivel más kötötte le a
figyelmemet.

Draco majd megfulladt a nevetéstől, Piton felhorkant – hogy a szórakozástól vagy az undortól, azt Harry nem tudta eldönteni –,
Remus és Narcissa pedig a fejüket rázták fanyar élvezettel.

Harry továbbra is fenntartotta ártatlan arckifejezését és Dracóhoz fordult.

– Javult a modorom, drágám? – kérdezte.

Draco csak bólintott, mivel túlságosan hahotázott ahhoz, hogy szóban is válaszoljon, és lerogyott az egyik székre. Harry vele nevetett.
Teljesen lenyűgözte, hogy képes volt ennyire mulattatni a barátját. Jó érzés volt annak a feszültségnek a közepén, amelyben éltek.

Az ebéd meglepően nyugodt és kellemes volt. Volt helyük Victoria etetőszéke számára is, és Harry a kislányt is megetette, miközben ő
maga is megebédelt. Élvezettel csacsogott közben a kicsivel.

Megtudta, hogy a gyerek egész délelőtt Winkyvel volt, miközben a manó azon ügyködött, hogy gyerekszobát rendezzen be a lánykának.
A gyerekszoba a harmadik emeleten volt, Narcissa szobájával szemben. Még mindig nem tudta pontosan, hogy került a házba Remus,
de kiderítette, hogy a férfinek is van saját szobája a második emeleten, Pitonéval szemben.

Abban sem volt egészen biztos, pontosan mi is folyik Piton és Remus között, de legalább annyit megtudott, hogy Piton hozta a
Grimmauld térre Remust ma kora reggel. Harry úgy gondolta, bármit is írhatott Remus abban a levélben, annak nagy hatással kellett
lennie Pitonra.

Draco nem tudott sokat elmondani a Harry viharos távozása után történtekről, mivel kizavarták őt a szobából, míg Piton az
édesanyjával beszélt, aztán pedig utasították, hogy kezdje el becsomagolni és átköltöztetni a Grimmauld térre a holmikat. Bármiről is
beszélgettek, az láthatóan eléggé megelégedésére szolgált Pitonnak ahhoz, hogy ne tegye ki Dracót és Narcissát a veritaszérum
hatásának. Harryt egyrészt meglepte, ugyanakkor örömmel töltötte el ez a tény. Remélte, hogy ez azt jelenti, Piton legalább egy kicsit
bízik benne. Szomorúan beismerte azonban magának, hogy ez valószínűleg csak annyit jelent, hogy Piton szerint irányítani tudja a
Malfoyokat.

Végignézett a kis csoporton, és a helyzet furcsasága ellenére is boldogságot érzett. Valami határozottan elkezdődött ebben a néhány
emberben, hogy ennyire nyugodtan töltötték együtt az idejüket, és ez mindenképpen jó volt. Fawkes üdvözlően trillázott, mintha
hallaná Harry gondolatait és egyetértene velük. Harry az ülőrúdján trónoló madárra vigyorgott, amelyet a bejárat közelében helyeztek el
egy barátságos falmélyedésben. Határozottan ez a helyiség volt a legjobb számára, mivel ez mindig annyira forgalmas volt.

Harry ebéd után kivételesen sokat dédelgette, szeretgette őt, mielőtt elindult volna az emeletre. Észrevételezte, bár kicsit furcsa volt,
hogy Hedvig ketrece és a kígyók terráriuma volt az egyetlen látható bizonyítéka az ő létezésének a Dracóval közös új szobájukban.

Körülnézett, és végre észrevette, hogy a Tűzvillámját a sarokban a falnak támasztották Draco seprűje mellé. Feltételezte, hogy a ruhái
az egyik szekrényben vannak, és két íróasztal volt, tehát az egyiket valószínűleg neki szánták.

Draco hatása azonban az egész szobára rátelepedett, és Harry elgondolkodott rajta, hogy oda tartozik-e egyáltalán.

– Zavar, hogy az összes holmim itt van? – kérdezte halkan Draco, hiszen csendben figyelte Harryt, mióta visszatértek.

Harry megrázta a fejét.

– Ez csak annyira más, és azon gondolkodom, hogyan illek én ide – ismerte be. – Nem érzem úgy, hogy jobban idetartoznék, mint
Dursleyékhez.

– Egyetlen személyes holmidat sem csomagoltam ki – mondta Draco.

– Draco, semmilyen említésre méltó személyes holmim nincs – jegyezte meg Harry szárazon.

256
– Akkor ezen majd változtatnunk kell – vágott vissza Draco. – Most viszont gyere és feküdjünk le. Kimerültem és tudom, hogy te is
fáradt vagy.

Tulajdonképpen a szobájukba küldték őket és megparancsolták, hogy szundítsanak egyet. Harry úgy érezte magát, mint egy öt éves, de
be kellett ismernie, hogy egy kis alvás jó ötletnek hangzott. Megengedheti magának, hogy a délután hátralévő részében lustálkodjon.

Amint lefeküdt, Draco pedig átölelte, feladta a gondolkodást. Az elmélkedés túl stresszes volt, Draco mellett feküdni egy bámulatosan
kényelmes ágyban azonban túl csodálatos volt ahhoz, hogy nyugtalankodásra vesztegesse az időt.

*****

– Ez a cikk egész jól van megírva – jegyezte meg Remus.

Harry vállat vont.

– Hermione és Ginny írták. Én határozottan nem lettem volna képes ennyire jól megcsinálni – ismerte be. – Most elvileg át kellene
néznem, és esetleg változtatni rajta, mielőtt végül eljuttatom, hogy kiadhassák.

Piton kinyújtotta a kezét, és elkérte a cikket. Harry tovább játszott Victoriával, miközben arra várt, hogy a férfi végezzen az olvasással.
Mindannyian a társalgóba vonultak vissza vacsora után, és Harry véleménye szerint elég furcsa gyülekezet voltak. Viszont a nappali
barátságos és kényelmes volt.

Draco és Narcissa a Blackek családi falvédőjét vizsgálgatták, amely még mindig a falon lógott, és Harry fél füllel hallgatta őket. Draco
egy családtörténeti leckét kapott abban a tekintetben, hogy pontosan kit és miért tagadtak ki.

– Potter, nagyon szembeszökő, hogy egyetlen említést sem teszel a halálfalókról – jegyezte meg Piton a szemöldökét ráncolva.

– Mondtam már, hogy a magam módján írtam a cikket – mondta elutasítóan Harry.

– Őszintén azt hiszed, hogy Scrimgeour ezt el fogja fogadni? – kérdezte a férfi.

– Ez nem egy házi feladat, ahol osztályzatot adhat erre a baromságra – vágott vissza Harry. – Ez egy nyavalyás cikk, ami Merlin tudja
hány emberhez fog eljutni. Amint kiadják, nagyon nehéz lenne letagadni bármely részét is.

Piton undorral horkant fel.

– Nem vágyik majd arra, hogy letagadjon bármit is, mivel tulajdonképpen dicséred a Minisztériumot.

– Ez volt az alku – védekezett Harry. – Ő megtett mindent, amit kértem, tehát nekem is teljesítenem kell az alku rám eső részét.

– Nem fogja úgy látni, hogy teljesítetted a kötelezettségedet – ellenkezett Piton.

Remus halkan közbeszólt.

– A Minisztérium dicsőítése bámulatosan le lett kicsinyítve. Harry nem nyújt teljes támogatást, de gondosan elismeri, hogy a
Minisztérium mostanában lassacskán hatékonyabb lett. Szerintem Scrimgeour elégedett lesz ezzel.

– Scrimgeour elégedett lesz, de bosszú után sóvárog, ahogy a legtöbb varázsló és boszorkány is – gúnyolódott Piton. – Ha Potter nem
veti fel közvetlenül a kérdést, akkor Scrimgeour megint megvizsgálja kicsit alaposabban a tevékenységét. Amennyiben az alku
beteljesületlen marad, az könnyen jelentheti, hogy Victoria iratai hirtelen „előkerülnek”, és közismertté válnak.

– Töménytelen paranoia? – motyogta Harry.

Piton dühösen meredt rá.

– Potter, kockára teszed annak a gyereknek az életét! – figyelmeztette.

– Nem igaz! – kiáltott fel hevesen Harry. – Előre gondolkodom! Nem ezt kell tennem? Nos, most az egyszer belevágtam. Amikor
Voldemort meghal, és maga felfedheti a kilétét, milyennek tűnne, ha hirtelen megvédeném azokat az embereket, akik ellen eredetileg
bosszút esküdtem? Könnyebbé teszi a dolgokat a későbbiek folyamán, ha mindjárt kezdetnek nem jelentek nyíltan bosszút.

A helyiségre hirtelen csend hullt. Még Victoria is csöndben rágódott az egyik játékán. Harry nem bírta felfogni, hogy Piton, Draco és
Narcissa miért tűnnek annyira kábultnak.

– Mi van? – kérdezte védekezően. – Tényleg annyira nehéz elhinni, hogy néha tudok előre is gondolkodni?

257
Remus elmosolyodott és hangosan felnevetett Harry utolsó megjegyzésén. Ezzel megtörte Piton hallgatását, aki mérges tekintetet vetett
a vérfarkasra.

– Ez téged nem érint – gúnyolódott.

Remus kihívóan bámulta őt.

– Tényleg? – kérdezte. – Szerintem pedig érint engem, mivel ott fogok állni közvetlenül Harry mellett, amikor eljön az idő. Te és én
már megvitattuk ezt a kérdést, Perselus.

– És nagyon úgy tűnik, hogy továbbadtad az ostobaságodat Potternek is – vetette oda a Piton utálattal.

– Nem beszéltem erről Harryvel – tagadta Remus.

– Aha, akkor csak egyszerűen a griffendéles hülyeség süt kettőtökből – gúnyolódott Piton.

– Perselus, akár bolondságnak tartod, akár nem, Harry és én mindent megteszünk, ami csak hatalmunkban fog állni, hogy visszaadjuk
neked az életedet, amikor a háborúnak vége – mondta Remus halkan. Ő és Piton is Harryre pillantottak. – És igen, Harrynek nagyon is
megvan a hatalma ehhez.

– Ez nem lehetséges – sziszegte Piton élesen.

Harry figyelmesen követte a beszélgetést, és azonnal felfogta a professzor problémáját. Most ő húzta össze a szemét.

– Nyilvánvalóan teljesen már az elképzelésünk arról, mi az, ami nem lehetséges – szólalt meg halk és kemény hangon. – Harry
Potternek lehetetlen együtt dolgoznia Perselus Pitonnal és Draco Malfoyjal. Lehetetlen, hogy a Malfoyok szembeforduljanak
Voldemorttal. Lehetetlen, hogy a Griffendél mintapéldánya sikeresen használja a gyilkos átkot.

Harry tekintete méltó párja volt Pitonénak, és szünetet tartott, hogy kihangsúlyozza a mondanivalóját.

– Lehetetlen, hogy a varázsvilág sorsa egy tizenhat éves kezében pihenjen. A lehetetlenek világában élek – jelentette ki hidegen. –
Ahogy maga is.

Piton nem akart ennyire könnyedén engedni.

– Soha többé nem fogok a Roxfortban tanítani, Potter – mondta, és alig tudta irányítani azt a haragot, ami szinte csöpögött a
hangjából. – Bármit is nyerhetek, az örökre elveszett akkor, amikor megöltem Albus Dumbledore-t. Nagyon valószínű, hogy még csak
túl sem élem ezt a háborút.

– Bassza meg, Piton! – mérgelődött Harry. – Nem adhatja fel ilyen könnyen!

– Azt hiszed, a halál könnyű? – kérdezte Piton jegesen.

– Nem fog meghalni – vágta rá Harry dühösen. – Segíteni fog nekem eltörölni a föld színéről azt a gonosz rohadékot, aztán
mindannyian visszatérünk a Roxfortba, ahová tartozunk.

– Az arroganciád szinte süt minden szavadból – mondta becsmérlően Piton.

– Nem érdekel, minek nevezi – jelentette ki Harry, miközben dühösen meredt a férfire. – Én csak azt tudom, hogy nem a semmiért
küzdünk. Voldemort a képmutató előítéletekről papol. Nem azért végzem ezt a rengeteg munkát a legyőzéséért, hogy továbbra is
ugyanazt a szart kelljen mindenki mástól is hallgatnom.

– Tényleg azt hiszed, hogy a griffendéles eszményképek hatással lesznek egy előítéletekkel teli társadalomra? – firtatta Piton. – Ez nem
fog bekövetkezni, Potter!

– Nem a szart nem! – kiáltott fel Harry. – Amikor a griffendéles eszméket a mardekáros képességeimmel keverem a helyzeti előnyök
kihasználására, akkor igenis be fog következni!

Piton nem felelt, csak számítóan méregette Harryt.

– Harry nagyon eltökélt fiatalember, Perselus – szólt közbe Remus csendesen. – Ráadásul, akár akarta, akár nem, a társadalom hatalmat
adott neki. Véleményem szerint most már készen áll arra, hogy ki is használja ezt a hatalmat.

– Bármit meg fogok tenni, amit csak kell, hogy megakadályozzam az emberek helytelen üldöztetését – állította Harry sötéten. A
pergamenre mutatott, amelyet Piton még mindig a kezében tartott. – És ebbe az is beletartozik, hogy nem mondok olyan dolgokat,
amelyek ellenkeznek a Voldemort halála utáni terveimmel. Az emberek bosszúvágyának táplálása nem segítene egyikünknek sem.

Piton semmi jelét nem adta, hogy visszavonult vagy feladta volna. Néhány hosszú, feszült pillanat után egyszerűen csak témát váltott.

258
– Ennek a cikknek túlságosan olyan a hangvétele, mint Miss Grangeré – jelentette ki. – Túlzottan terjengős ahhoz, hogy elhitesse, te
írtad.

– Gyanítom, azt várja, hogy átírjam – mormolta Harry.

Piton ajka mosolyra húzódott.

– Egy általad írt cikknek sokkal többet kell tartalmaznia a te meglehetősen szenvedélyes kifejezőképességedből – mondta. – Nem
hiszem, hogy Miss Granger vagy Miss Weasley eredményesen vették át a hangodat.

Remus melegen mosolygott.

– Talán tehetnél hozzá némi ravasz alapozást is a jövendőbeli eseményekhez – javasolta.

– Harry, amint ravasz? – fortyant fel Draco, ám szórakoztatottnak hangzott. – Ehhez segítségre lesz szüksége.

Harry figyelmeztetően szólt Remushoz.

– Nem bánom, de tiéd a felelősség, amikor majd Hermione tudni akarja, miért írtam át a cikket.

Remus halkan felnevetett, és egyetértően bólintott.

– Azt hiszem, rá fogok mutatni, hogy a házi feladatoknak sokkal másabb hangvételre van szükségük, mint a más típusú
fogalmazványoknak – mondta. – Ez egy olyan tény, amelynek egész biztosan a tudatában van, mégis küzd, hogy minden helyzetben
ennek megfelelően írjon.

Ezt Harry határozottan elhitte; maga is úgy gondolta, Hermionének fog a legjobban hiányozni, hogy órákra járjon, ha esetleg mégsem
térnek vissza ősszel a Roxfortba.

Draco ragadta magához az írást, miközben a csoport átfogalmazta és felépítette a cikket, amelyet Hermione és Ginny már megírtak. Ez
egy meglehetősen lendületes vitatkozássá vált, és Harry rájött, hogy tulajdonképpen nagyon is élvezte. Mire letisztázta a cikket a saját
kézírásában, el kellett ismernie, hogy sokkal személyesebb hangvételű lett, mint korábban.

*****

Másnap kicsit kínos volt a helyzet, amikor Harry megmutatta a cikket Hermionének. A lány gyanakvó volt és elégedetlen, mert a
kemény munkával megírt szöveget annyira drasztikusan átszerkesztették. Remus is Harryvel tartott, és segített a dolgokat elmagyarázni,
de Harrynek még így is jelentős idejébe került, amíg megpróbálta elsimítani a lány felborzolt tollait.

Miközben fél füllel hallgatta, ahogy Hermione a cikk minden egyes sorát megkritizálta, mérgesen bámulta Ront, aki az udvar másik
végében beszélgetett Remusszal, szép kényelmesen. Ron egy „Sok szerencsét, haver!” felkiáltással otthagyta Harryt, hogy egyedül
nézzen szembe Hermionével.

Harry nem tudta megállni, hogy ne gondoljon arra, ez a hülye cikk több gonddal járt, mint haszonnal, és ráadásul még ki sem adták.
Szerencsére, mire nyomtatásba kerül, addigra már mindenkivel megbeszéli, aki számít. Ahelyett, hogy vitázott fölötte – megint – sokkal
szívesebben tartott volna Dracóval.

Valószínűleg Draco sem érezte különösebben jól magát, de biztos, hogy jobban, mint Harry. Miközben ő Weasleyékkel foglalkozott,
addig Draco a Szellemszálláson találkozott Blaise-el. Harry magában vigyorgott, amikor visszaemlékezett Draco felháborodására a
reggelinél, miközben Remus elmagyarázta a kísértetjárta ház történetét. Draco beleegyezett, hogy találkahelyként használja, így legalább
Harry nem aggódott túlzottan, hogy bárki is megtalálja őt ott.

Draco és Blaise a lehetséges terveket vitatták meg azokkal a mardekárosokkal kapcsolatban, akik nem akartak Voldemort halálfaló
hadseregének részeivé válni. Harry nem volt biztos abban, hogyan tervezték megoldani a dolgot, tekintve, hogy senkinek nem
mondhattak el semmit. Viszont tudta, hogy Draco egy érmét szándékozott adni Blaise-nek, hogy tudjanak kommunikálni egymással.

Hermione elkeseredetten felsóhajtott, és félretette a cikket, mivel rájött, hogy elvesztette Harry figyelmét.

– Harry, miben sántikálsz? – kérdezte. Tekintete Remusra rebbent az udvar másik végébe, majd vissza Harryre. Azt hittem, hogy
Dursleyéknél maradtál a születésnapodig, ami egy hét múlva lesz, de állandóan Lupinnal bukkansz fel.

Harry megdöbbent, amikor emlékeztették rá, hogy a születésnapja hamarosan lesz, de nem akarta bevallani, hogy már elköltözött
Dursleyéktől. Ezzel számtalan kérdést zúdítana magára – kezdve Victoriától, Pitonon át addig, hogy miért nem marad Weasleyéknél –
és ezekről nem akart beszélni. Tudta, hogyan tudja elterelni a lány figyelmét, de az nem tartozott a kedvenc témái közé.

– Gyanítom, mivel Sirius elment, Remus valószínűleg úgy érzi, kötelessége vigyázni rám – mondta.

259
– Oh – lehelte Hermione, és arckifejezése azonnal együtt érzővé vált. – És te hogy állsz a dologhoz? – kérdezte tétován.

Harry összevont szemöldökkel gondolta végig a kérdést. Meglepve jött rá, hogy tulajdonképpen nagyon is jól áll hozzá. Kicsit
bűnösnek érezte magát, de Remus olyan volt neki, mint egy apa, sokkal inkább, mint bárki más.

Szemöldökráncolása elmélyült. Akkor viszont hogyan illik ebbe a képbe Piton és Narcissa? Ők is vigyáznak rá. Narcissa határozottan
anyaként gondozza őt, majdnem olyan féltéssel, mint Dracót. Pitonnal azonban minden bonyolult volt. A férfivel nem beszélgethetett
személyes témákról, mint Remusszal, habár Pitonra számított, sokkal jobban, mint bármi másra, hogy segítsen neki túlélni a háborút.

– Harry – szólította meg Hermione félbeszakítva a gondolatait és visszairányítva a figyelmét. A lány aggódva nézte őt.

– Jól vagyok, Hermione – felelte lágyan. – Mindig hiányozni fog Sirius és a szüleim is, de Remus… nos, ő itt van nekem. Tudom, hogy
törődik velem, és bármit is teszek, el fog fogadni engem. – Ha korábban nem is tudta, Remus bizonyította ezt azzal, hogy elfogadta a
kapcsolatát Dracóval, nem is beszélve minden másról, ami az életében történt.

– Szülőként tekintesz rá, ugye? – kérdezte a lány.

– Igen – ismerte be. – Nem vagyok biztos benne, hogy ez megfelelő-e vagy sem, de így van.

– Nos, ő közel állt a szüleidhez és Siriushoz is – felelte a lány. – Szerintem ők is helyeselnék.

Harry félretolta a család gondolatait, mivel Hermione visszakormányozta a beszélgetésüket a horcruxok és a háborúval kapcsolatos
kérdések felé. Figyelmesen hallgatta, ahogy a lány elmagyarázott néhány dolgot, amelyet a kígyókról és a baziliszkuszokról megtudott.
Az információ valószínűleg hasznos lesz, különösen, amikor eljön az ideje, hogy megöljék Naginit.

A beszélgetés sokkal nehezebbé vált, amikor a többi horcrux került szóba.

– Harry, gondoltál már valami módra, hogy megtaláljuk a medált? – kérdezte Hermione.

Harry vállat vont. Azon töprengett, mit mondana a barátnője, ha elmesélné neki, hogy Piton már dolgozik a probléma megoldásán.

– Azon gondolkodtam – szólalt meg Hermione, miközben ismét a kezébe vette a pergament –, hogy talán beszélhetnél Scrimgeourrel.

– Miért? – kérdezte Harry hitetlenkedve felvonva a szemöldökét.

– Hát, a Malfoy kúriában kell keresnünk, ugye? Talán Scrimgeour segíthetne bejutnunk oda. Úgy látszik, van némi befolyásod rá.

– A Kiválasztott lét apró örömei – mormolta Harry gúnyosan.

Hermione helytelenítően ráncolta a homlokát, de figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.

– A Minisztériummal és auror hátvéddel kereshetnénk a medált. Talán még Malfoyt is sikerülne elkapnunk.

Harry komoran nézett rá. Ez volt a legjobb reakció, amit ki tudott csikarni magából, hiszen tudta, hogy valószínűleg dühbe kellene
gurulnia Draco említésére. Viszont belegondolt Hermione javaslatába. Ha nem állna kapcsolatban Perselusszal és magukkal a
Malfoyokkal, akkor valószínűleg jó tervnek tartaná.

– Gondolod, hogy meg tudnád szerezni Scrimgeour együttműködését anélkül, hogy elmondanád neki, mi után kutatsz? – kérdezte
Hermione.

– Talán igen – ismerte be Harry. Scrimgeour csak púp volt a hátán, de akár a varázsvilág nagy része, mélységesen hitt Harryben és
abban, hogy tényleg végezni tud Voldemorttal.

– Szerintem ez jó ötlet – mondta kelletlenül. És remélhetőleg ezzel kicsit lefoglalná Hermionét, míg előrébb lép a saját terveivel. –
Hamarosan beszélek majd vele, és meglátom, rá tudom-e venni, hogy segítsen.

Hermione elégedetten bólintott.

– Jó, akkor ezt megbeszéltük. Tehát már csak azt kell eldöntenünk, mikor tudunk visszamenni a Kamrába – tette hozzá.

– Még mindig szeretnék beszélni Ginnyvel – préselte ki összeszorított fogai közül Harry.

– Az nem tenne jót neki – ellenkezett Hermione, és helytelenítése teljes erővel visszatért. – Egyébként sem lenne helyes őt belekeverni.
Nincs engedélyünk arra, hogy bárki mással megvitassuk a horcruxokat. Ezt pedig te is tudod.

– Nem akarok neki mesélni a horcruxokról – vágta rá Harry, és mérgesen meredt a lányra. – Csak azt szeretném megtudni, hogy mire
emlékszik. Talán ráakadunk valami nyomra, ami segítségünkre lehet.

260
– Dumbledore már beszélt vele – csattant fel Hermione. – Mit gondolsz, mit fogsz megtudni, amit az igazgató nem tudott?

Harry összeszorította az állkapcsát. Nem mert megszólalni. Még ha nem is lenne mérges Hermionére, akkor sem volt biztos benne,
hogy meg tudná magyarázni. Nem tudta, miért voltak ennyire erősek az érzelmei ezzel kapcsolatban, de hosszú ideje motoszkált már a
gondolatai között Voldemort, a Roxfort és a Kamra.

És Ginny ott volt. Beszélgetett Tom Denemmel. Megértené őt és valószínűleg bárki másnál nagyobb segítség lenne. Különösen, mivel
még maga sem tudta, hogy mit is keres valójában.

Úgy tűnt, Hermione az egyetértés jelének vette a szótlanságát, és vidáman folytatta, javasolta, hogy a hétvégén kutassák át a Kamrát,
mert addigra több ideje lenne a baziliszkusz kutatására. Harry keserűen ráébredt, hogy a lány nem számított rá, hogy találnak ott bármit
is, csak a kedvében akart járni. Csak a baziliszkusz miatt egyezett bele abba, hogy lemenjenek oda. És hogyan állhatna neki vitatkozni a
barátaival, amikor neki magának is csak homályos sejtései vannak?

Amikor távozni készültek, szórakozottan dörzsölgette a sebhelyét. Túl sok időt töltött azzal, hogy megpróbált úgy gondolkodni, mint
Voldemort.

*****

A városban találkoztak Lunával és az apjával ebéd után. Egész jól ment, és Harryt meglehetősen szórakoztatta a tény, hogy Luna
határozottan hasonlított az apjára. Remus jól nevelt, illedelmes személyisége segített ellensúlyozni Lovegoodék lelkesedését, és Harry
biztos volt benne, hogy Hermione ezért rendkívül hálás volt.

Az viszont nem szórakoztatta annyira, hogy Ron és Hermione lehetetlenné tették a beszélgetést Ginnyvel. Újabb két napba telt, mire
Fred és George meg tudták szervezni, hogy eltávolítsák őt az Odúból. Tulajdonképpen ez sem volt elvesztegetett idő, hiszen ez alatt
Pitonnal és Remusszal edzett, de attól még nyugtalanul várta, hogy beszélhessen Ginnyvel, és követhessen bármilyen lehetséges irányt,
amellyel megtalálhatja a horcruxokat.

261
 Huszonötödik fejezet

Harry nem volt boldog, amikor az ikrek lakásába érkezett. Nem sokkal ezelőtt Narcissa szelíd mosollyal ébresztette, és neki ott kellett
hagynia Draco karjainak finom melegét, hogy itt lehessen. És persze késett, ráadásul kifejezetten tudatában volt Piton önelégült
vigyorának, amikor távozott a Grimmauld térről.

Nem segített a hangulatán az sem, hogy Remus és Narcissa aggodalmasan figyelték őt, tekintettel arra, hogy a seprűjével és a régi
láthatatlanná tévő köpönyegével távozott. Elmagyarázta nekik, hogy Ginny nem tud az új köpenyéről – és nem is biztos, hogy akarja,
hogy tudjon róla –, de nem volt hajlandó megmagyarázni, hogy konkrétan miért is van szüksége a seprűre és a köpenyre.

– Mi a bajod, Harry? – kérdezte Ginny.

– Fogadok, hogy épp csak kimászott az ágyból – jelentette ki Fred.

– Láthatóan ez a morcos reggeli kinézete – értett egyet vele George. – Habár már majdnem fél tíz van.

– Az ember azt hinné, hogy ismered ezt az arcát, Ginny – jegyezte meg ártatlanul Fred.

– Ah, de talán azokon a reggeleken nem volt ennyire mogorva – mutatott rá George.

Most már Harry és Ginny mindketten gorombán néztek rájuk. Miközben Ginny jól leteremtette a bátyjait, addig Harry azon kesergett,
hogy Draco nagyon nem örülne ennek a beszélgetésnek. Ő sem örült mellesleg, és sokkal inkább visszamászott volna az ágyba, ahol
otthagyta a mélyen alvó Dracót.

Miután tegnap leadták a cikket, visszamentek a Grimmauld térre és a maradék fél napot edzéssel töltötték. Azt hitte, kimerítő Pitonnal
edzeni. Na, most már pokolian biztos volt benne, hogy nem könnyebb az sem, amikor két professzor fog össze ellene. Draco
képességeit is próbára tették, és szereztek jó néhány brutális fizikai büntetést, amíg megpróbáltak elsajátítani néhány erősebb pajzsot.
Az egyetlen jó, amit Harry látott a tréningben az volt, hogy Remus elvárta, hogy Piton később meggyógyítsa őket. Így aztán Harry és
Draco most büszke tulajdonosai lettek egy tégelynyi Piton-féle személyre szabott gyógykenőcsnek, amely csodálatosan gyorsan fejtette
ki hatását. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy összeomoljanak a kimerültségtől, miután bekenték vele magukat. Harry tehát igazán
nem akart ma reggel felkelni.

Felsóhajtott. Tudta, hogy ki kell tisztítania a fejét, és a jelen helyzettel kell foglalkoznia, ezért leállította a civakodást és ugratást azzal,
hogy megkérte az ikreket, meséljék el, hogyan sikerült meggyőzniük Mrs. Weasleyt arról, hogy végül kiengedje Ginnyt a házból.
Figyelemre méltóan javult a hangulata, miközben élvezettel hallgatta a magyarázatukat. Abból, amit végül ki tudott hámozni az
egészből, Fred és George valami óriási, bonyolult mesét szőttek arról, miért pont Ginny az egyetlen, aki kisegítheti őket az egyik
termékükkel. Sikerült összezavarniuk édesanyjukat, és mindenki mást is, és addig folytatták, amíg Mrs. Weasley végül áldását adta a
dologra.

Ginny szárazon kijelentette, hogy ha nem figyelmeztették volna előre, akkor sosem hagyta volna, hogy az ikrek ilyesmibe belerángassák.
A tény, hogy a lánya is menni akart, végül segített meggyőzni Mrs. Weasleyt, hogy minden rendben lesz. Természetesen Ginnynek
megparancsolták, hogy maradjon az ikrek lakásában.

– De nem maradunk itt, ugye? – érdeklődött Ginny.

– Az tőled függ – felelte Harry. Az ikrekre pillantott, akik kesernyésen vigyorogtak, ahogy Harry felállított egy némító bűbájt Ginny és
saját maga körül.

– Beszélnem kell veled Denemről és a Titkok Kamrájáról – mondta.

– Ugye, nem akarsz oda tényleg visszamenni? – kérdezte Ginny. Riadtnak hangzott, és arcáról minden szín eltűnt.

– Nos, nekem vissza kell oda mennem valamikor, akár veled, akár nélküled – ismerte be Harry. – Igazán reméltem, hogy lejössz velem,
mert muszáj többet megtudnom a Kamráról.

– Te legalább annyit tudsz, mint én, ha nem többet – tiltakozott Ginny.

– Talán – ingatta a fejét kétkedve Harry. – Denem beszélt hozzám, amíg odalent voltam, de te többet voltál ott. És te egész évben
beszélgettél vele – tette hozzá.

– Aha, rólad – felelte a lány sajnálkozva. – Nem beszéltem vele a Kamráról vagy vele kapcsolatban bármi normálisról. Ezekről a
témákról még mindig homályosak az emlékeim.

– Nos, gyanítottam valami ilyesmit – ismerte be Harry. – Ezt mondtad már korábban is. De emlékszel arra az éjszakára a Kamrában.
Biztos, hogy Denem beszélt hozzád.

262
Ginny erősen ráncolta a szemöldökét, miközben visszagondolt arra az estére.

– Harry, én nem emlékszem túl sokra – felelte lassan. – Legnagyobb részben öntudatlan voltam. Amikor ébren voltam, akkor főként
arról áradozott, hogy téged lecsal oda.

– Ez már szokásává vált – vágta rá Harry keserűen.

– Mit szeretnél tudni pontosan? – kérdezte Ginny.

– Nem tudom – mondta Harry. – De minél többet gondolok a Kamrára, annál inkább meg vagyok róla győződve, hogy valami
elkerülte a figyelmemet. Azt remélem, ha visszamegyek, akkor a helyszín felszínre hoz valami emléket.

– Még csak azt sem tudom, hogy mit keressek – mutatott rá Ginny. – Nem lenne jobb, ha megnéznéd az emlékeimet egy Merengőben,
vagy valami ilyesmi?

– Erre nem gondoltam – felelte Harry szégyenlősen. – Nekem nincs, de talán tudok szerezni egyet valahogy.

Néhány percig mindketten némán a gondolataikba merültek. Végül Ginny szólalt meg ismét.

– Ez nem lenne ugyanaz, mint ismét lemenni oda, ugye?

Harry vállat vont.

– Sok merengős emléket láttam már, és ez is van olyan jó, mint a helyszínen lenni – mondta. – Ez nem adja át a gondolataidat, de ha
bejössz velem az emlékbe… – elhallgatott és ismét vállat vont.

– Akkor is vissza kell oda menned, nem? – kérdezte a lány.

– Igen. Megvannak a saját emlékeim is a történtekről, de remélem, hogy az ott tartózkodás segít elindítani valamit – felelte.

– Ami azt jelenti, hogy nekem is mennem kellene – jegyezte meg szomorkásan Ginny.

– Neked nem kell jönnöd – vágta rá Harry gyorsan. – A Merengő jó ötlet.

– Megyek – felelte határozottan a lány.

– Biztos vagy benne? – firtatta Harry. – Tudod, hogy a baziliszkusz tetemét is látni fogjuk annak a hátborzongató helynek a többi
részével együtt?

Ginny elfintorodott.

– Juhé, alig várom már – felelte undorral.

Harry még nem evett, úgyhogy vártak ebéd utánig. Fred és George nem tűntek különösebben boldognak attól, hogy hagyják őket
egyedül elmenni, különösen Ginny miatt, aki nyilvánvalóan sápadt és feszült volt, de nem próbálták őket megállítani.

*****

A Roxfortba vezető úton Harry azon töprengett, nem követett-e el hibát azzal, hogy visszaviszi Ginnyt. Ron és Hermione annyira
erősen ellenezték az ötletet. Fred és George ismét aggódtak. Harry már hozzászokott, hogy Ron és Hermione nem értenek egyet vele a
dolgaiban, de azok a gondterhelt arckifejezések az általában vidám ikreken nyugtalanná tették őt.

De ez akkor is fontos volt. Az ösztönei hangosan visították, hogy valami van odalent a Titkok Kamrájában. Voldemort túl nagy
fontosságot tulajdonított a Roxfortnak, és magának a Kamrának ahhoz, hogy ne legyen ott valami. Biztos van ott legalább valami
nyom.

Biztonságosan eljutottak Hisztis Myrtle fürdőjéig, és Harry nem igazán állt készen az érzelmek elsöprő özönére, amelyek elárasztották
őt, mihelyt betette oda a lábát. Annyira minden másra koncentrált, hogy elfelejtette, mit csinált Dracóval ebben a helyiségben.

Ginny Myrtle-lel foglalkozott, amíg Harryt az emlékei a múltba repítették vissza. Draco sírt. Párbajoztak. Harry megátkozta Dracót,
mire Draco a mellkasához kapott, amikor a vér akadálytalanul ömlött belőle.

– Harry, jól vagy? – kérdezte Ginny.

Harry bólintott. Volt egy hirtelen, kétségbeesett késztetése, hogy visszamenjen a Grimmauld térre, és megnyugtassa magát, hogy
Dracóval minden rendben, de azért jól volt. A mosdóhoz sétált, és ismét eltöprengett, hogy vajon tényleg jó ötlet volt-e ez. Az emlékek
valószínűleg mindkettejüket elborítják odalent a Kamrában. Ironikus, de tulajdonképpen akarta, hogy az emlékek elöntsék őket. Csak
éppen abban nem volt annyira biztos, hogy képesek lesznek-e kezelni is a dolgot.

263
Kérdőn pillantott Ginnyre, mire a lány eltökélten bólintott. Harry nagyot nyelt, a kicsi kígyó-képre koncentrált, majd figyelte, ahogy a
mosdó félrecsúszik.

Fintorogva bámultak le a nyálkával borított csőbe.

– Ez undorító – jelentette ki Ginny az orrát ráncolva.

– Gyorsabb lecsúszni, mint megpróbálni a seprűinkkel manőverezni a csövekben – mondta Harry. Ginny kölcsönvette az ikrek egyik
seprűjét, így most volt kivezető útjuk. – Elég nehéz lesz, amikor megpróbálunk majd visszafelé jönni.

– Fawkes nem fog újra segíteni? – kérdezte Ginny reménykedve. A cső nagy volt, de nem elég nagy ahhoz, hogy könnyedén repüljenek
benne. Meg tudnák ugyan tenni, de lassan kellene haladniuk, hogy ne vágódjanak bele a falakba.

Harry vállat vont.

– Tényleg nem tudom – felelte. – Az utolsó alkalommal vészhelyzet volt, most viszont nincs. Megpróbálom majd hívni, amikor készen
állunk a távozásra, de nem tudom pontosan, hogyan teszi Fawkes a dolgait. Elővigyázatosságból szükségünk van a seprűinkre.

Lerázta a kételyeit és a lányra vigyorgott.

– Készen állsz rá, hogy bepiszkold magad? – kérdezte.

– Készen állok a következő kalandomra Harry Potterrel – jelentette ki a lány szárazon, de azért mosolyogva.

Harry nevetve kezdte meg a hosszú ereszkedést, Ginny pedig közvetlenül mögötte csúszott. Egy kupacba omlottak az alján. Gyorsan
kibogozták magukat, fényt varázsoltak a pálcájukkal, és megindultak az alagutakon keresztül.

– Azon gondolkodom, vajon hogy van Lockhart – merengett Harry, miközben átmászott azon a lyukon, amelyet Ron csinált a halom
sziklában.

Ginny nevetni kezdett, de erőltetettnek hangzott. Harry élesen a lányra pillantott, majd semmitmondó fecsegésbe kezdett, miközben
tovább sétáltak, hogy megtörje a csendet, és megpróbálja elterelni a lány figyelmét a hátborzongató légkörről.

Amikor elérték a tényleges Kamrát, Harry tétovázott.

– Rendben vagy?

Ginny mély levegőt vett.

– Rendben.

Harryt ez nem különösebben nyugtatta meg, de azért kinyitotta a Kamrát. Megfogta Ginny kezét és együtt sétáltak be. Harry
döbbenten bámult. A hatalmas helyiség pontosan olyan volt, amilyenre emlékezett. Épp úgy nézett ki, mint amikor távozott innen. A
baziliszkusz is ugyanott hevert. Bomlásra számított, és döbbenten állapította meg, hogy a bűz nem volt rosszabb, mint korábban.

– Miért nem rohadt meg? – kérdezte Harry. Hangja túl hangos volt a barlangszerű helyiségben. Nagyon remélte, hogy valahogy
hasznosítani tudják a mérgező agyarakat a horcrux megsemmisítésére, de nem számított rá, hogy az egész nyavalyás kígyó ennyire ép.

– Hideg van – felelte Ginny suttogva. – Ez pedig megóvta.

Ahogy a lány kimondta a hideg szót, Harry azonnal rájött, hogy tiszta libabőr. Tényleg komiszul hideg volt. Csak épp annyi adrenalin
áramlott benne, hogy eddig még nem igazán vette észre.

Pont azon gondolkodott, Hermione belekezdett-e már a baziliszkusszal kapcsolatos kutatásba, amikor Ginny fájdalmasan
megszorította a kezét. Döbbenten vette észre, hogy Ginny épp azt a pontot bámulja, ahol annak idején Harry megtalálta őt. Vérfolt
jelezte a területet, ahol Harry lerogyott mellé, miután megölte a kígyót.

Az emlékek megragadták és ismét visszarepítették. Megtalálta Ginnyt. Beszélt Tom Denemmel. Megküzdött a baziliszkusszal. Fawkes
meggyógyította. Az emlékek elárasztották a tudatát.

Fogalma sem volt, mennyi ideig álltak ott, de végül ismét érzékelte a környezetét, és felfedezte, hogy Ginny vigasztalhatatlanul zokog
mellette. Védelmezően magához húzta a lányt, és lerogytak a kőpadlóra. Ült ott, ölelte a lányt, csitító hangon suttogott, és
megnyugtatóan mormogott bármit, ami csak eszébe jutott. Gondolatban pedig jól leszidta saját magát, amiért Ginnyt keresztülviszi
ezen az egészen.

Be kellett vallania, hogy ez a helyzet elsöprő volt. Talán nem tartozott a legjobb ötletei közé, hogy kettesben jöjjenek le ide. Megriadt,
amikor a lány elkezdett beszélni.

264
– Nem emlékszem arra, hogy kerültem ide – suttogta Ginny. Lassan felegyenesedett ültében, körülnézett, és láthatóan összeszedte
magát egy kissé.

Felállt, Harry pedig követte, és óvatosan figyelte őt. Úgy tűnt, Ginny néhány percig céltalanul kóválygott, de Harry lassacskán rájött,
hogy egy olyan útvonalat követ, amelyet csak ő láthat. A lány végül megrázta a fejét és Harryre nézett. Harry nem állította volna róla,
hogy pillanatnyilag nagyon jól nézett ki, de úgy tűnt, a lány ismét eltökélte magát.

– Az az első emlékem, hogy itt vagyok – vágott bele Ginny, miközben azt a területet mutatta, ahol jelenleg állt. – Denem ott volt, nem
messze tőlem – mutatott egy pontra. – Nevetett. Féltem, mert utolsó emlékem az volt, hogy az ágyban voltam. Aztán pedig itt. Közben
meg semmi. Hirtelen itt termettem, és az a fiú beszélt hozzám. Nem tudtam, ki ő. Aztán, amikor elmondta nekem, először nem hittem
el.

Harryre bámult.

– Nagyon sokban emlékeztetett rád – mondta, és megrázkódott.

Harry lehunyta a szemét, mert emlékezett, hogy Denem is a hasonlóságaikról beszélt. Nem igazán örült ennek az azonosságnak.

– Amíg mostantól ötven évre nem fogok úgy kinézni, mint egy kígyóarcú rohadék – jegyezte meg gúnyosan –, addig azt hiszem, együtt
tudok élni ezzel a párhuzammal.

Ginny halvány mosolyra húzta a száját.

– Te mindig is jobban fogsz kinézni – mondta.

– Ezt örömmel hallom – felelte Harry. Fejét rázta a furcsa közjátékra, de hálás volt a kis könnyedségért.

Figyelmesen hallgatta, ahogy a lány elmesélte a beszélgetését Tom Denemmel. Denem részleteket osztott meg vele, amelyek
meggyőzték a lányt, hogy ő az a fiú a naplóból. Elmagyarázta Ginnynek – ő pedig most továbbadta Harrynek –, hogyan csábította őt
oda le, és használta arra az energiáját, hogy képes legyen emberi alakot ölteni.

Ginny összevonta a szemöldökét.

– Azt mondta, hogy volt valami különleges abban a naplóban, amitől vissza tudott térni – jegyezte meg lassan. Harry nem lepődött
meg, mivel már tudta, hogy az tartalmazott egy darabot Voldemort lelkéből.

– Azt mondta… azt mondta, hogy nagyon ide illő, hogy itt öltsön alakot, mert ezt a helyet számtalan titkoknak szánták – folytatta
Ginny.

– Ide illő – ismételte a lány, Harryre pillantva. Hirtelen sokkal éberebbnek látszott, mint amikor megérkeztek. – Harry, amikor a
naplóba írtam, sokszor beszélt a titkokról. Akkor még azt gondoltam, hogy egyszerűen az én titkaimra gondolt, mivel elmondtam neki
mindent – jelentette ki keserűen.

Harry reménykedve várt. A lány egész viselkedése azt mutatta, hogy rábukkant valami fontosra.

– Gyakran panaszoltam, hogy a hetedik gyerek vagyok – folytatta Ginny. – Amikor idelent voltunk, azt mondta, hogy ez megfelelő hely
a hetedik titoknak. Nem a hetedik gyereknek, hanem a hetedik titoknak.

Harry izgatottan mozdult meg, és Ginny felbátorodva folytatta.

– Azt hittem, csúfolódik velem, különösen a nevetése miatt, de nem rajtam gúnyolódott, ugye? – kérdezte a lány. – Te a hetedik titkát
kutatod.

– Nem pontosan a hetedik titkot – mondta Harry zord mosollyal –, de valami olyasmit. – Élénk tekintettel nézett körül. – Szóval itt
van valahol – suttogta.

– Harry – szólalt meg Ginny, ismét magára vonva a fiú figyelmét.

– Korábban sosem gondoltam fontosnak, de Denem azt mondta, hogy amint veled leszámolt, azt tervezi, hogy… – megállt és nagyot
nyelt – …azt tervezi, hogy a baziliszkusz fészkébe dob engem. Nevetett, és azt mondta, hogy ez egy nekem való hely, mivel annyira
értékelem a titkokat.

Harry tekintete azonnal Mardekár Malazár hatalmas kőszobrára rebbent. Emlékezett arra, hogy Denem beszélt a szoborhoz, és annak
szája kinyílt, hogy kieressze a kígyót a mélyből. A száj azonban most zárva volt.

Néhány lépéssel előrébb ment, majd visszanézett Ginnyre.

265
– Maradj ott – utasította. Közelebb lépdelt a szoborhoz, miközben felfelé bámult rá. Mivel csak azokat a szavakat tudta, amelyeket
Voldemort mondott, Harry most azokat ismételte.

– Szólj hozzám, Mardekár, a Roxforti Négyek legdicsőbbike!

Figyelte, ahogy a száj ismét kinyílt, ahogy évekkel ezelőtt is nézte. A száj addig nyílt, amíg egy hatalmas, fekete lyuk tátongott a helyén.
Borzongás rázta meg Harry testét, és tekintetével megkereste a baziliszkuszt, így nyugtatva meg magát, hogy az már halott. Lassan a
szoborhoz sétált, és elkezdett felmászni rá.

– Harry! Ne! – kiáltotta Ginny, miközben előrefutott. – Nem tudhatod, mi van odabent!

Harry úgy gondolta, hogy gyanúsan úgy hangzott, mint Hermione. Viszont ez a hely felzaklatta Ginnyt, tehát nem hibáztathatta őt
azért, mert sokkal óvatosabb lett. Tekintete oda-vissza járt a lány és a tátongó, fekete lyuk között.

– Maradj itt. Muszáj megtudnom, mi van odabenn – mondta eltökélten, majd ismét mászni kezdett.

Ginny felsóhajtott, és ő is nekilátott felkapaszkodni.

– Nem! – kiáltott rá Harry. – Azt mondtam, maradj lent!

– Nem szeretem ezt a helyet, de nem fogom hagyni, hogy egyedül menj – csattant fel a lány.

Harry elérte a lyukat, és merőn nézett le a sötétségbe. Leült a szélén, majd Ginny is felért és elhelyezkedett mellette. Egy másik nyálkás
alagút vezetett a mélybe. Pálcáik fénye nem hatolt túl messzire.

Harry ránézett Ginnyre. A lány kihívó pillantással bámult vissza, mire Harry lemondóan bólintott, majd elindult. Lecsúszott, de sokkal
hamarabb landolt puffanva, mint ahogy számított rá. Lábra kászálódott, és ismét a pálcájával világított. Felfelé tartotta, így láthatták a
falakon a fáklyatartókat, Ginny pedig elmormolta a varázslatot, hogy meggyújtsák az elsőt.

A megvilágítás immár szélesebb területen működött, és Harry körülpillantva biztos volt benne, hogy a baziliszkusz barlangjában
vannak. Itt aludt hibernálva hosszú, hosszú éveken át. Harry feltételezte, hogy valamiféle varázslat védheti a helyiséget, mert itt a
hőmérséklet sokkal kellemesebb volt, mint a fő kamrában.

Nagy hely volt, de nem túlságosan. Kör alakú terület. Nem látott más nyílásokat, csak azt, amin lejöttek. Szóval ide is csak egy
párszaszájú képes bejutni. Maga a kígyó nyilván beszélte a nyelvet, hogy be és ki tudjon jutni a barlangjából.

Harry gondolatban a szemöldökét ráncolta, amikor szórakozottan figyelte, ahogy Ginny egyre többet gyújt meg a fáklyák körül. Ez
nagyon jó rejtekhely lenne Voldemort egyik horcruxának. A baziliszkusz védelmezte, és csakis egy párszaszájú lenne képes bejutni ide.
Az már csak kisebb probléma volt, hogy maga a baziliszkusz zavarta a horcruxot.

– Mi az, amit nem veszek észre? – merengett fennhangon Harry.

– Nincs itt semmi – jegyezte meg halkan Ginny. Hangja kicsit reszketeg volt, dacára annak, hogy a helyiségben nem volt semmi.

De Ginnynek igaza volt. Nem sok említésre méltó akadt a szobában. Sima, kopott kövek, a padlón csonttöredékek és levedlett
kígyóbőr. A falon fáklyák, melyek mindegyike pillanatnyilag a helyiséget világította be. Egy kivételével mindegyik, vette észre Harry.

– Ginny, miért nem gyújtottad meg az utolsó fáklyát? – kérdezte Harry kíváncsian.

– Próbáltam – felelte a lány vállat vonva.

Harry élesen pillantott rá, majd gyorsan, öles léptekkel a fáklyához sietett, hogy megvizsgálja. Miután kereste, könnyedén megtalálta a
kicsi, vésett kígyót, épp olyat, mint a mosdón a lányvécében.

Beharapta az alsó ajkát, és sebesen gondolkodott. Az inferusok és a bájital védte a medált. Biztosan a baziliszkusz és a párszaszájúság a
védelmezője annak a valaminek, ami ezt a horcruxot tartalmazza.

– Ginny, menj vissza a fő kamrába – rendelkezett Harry. Ez alkalommal a hangja kifejezte, hogy nincs helye vitának.

– Harry – rebegte a lány elhalóan.

– Nem – vágta rá Harry erőteljesen. – Beszélem a párszaszót, te viszont nem. Nem akarom megkockáztatni, hogy csapdába ess. –
Magához hívta a lány seprűjét a másik barlangból. A lányt elborzasztotta, hogy egyedül kell hagynia őt, és vissza kell mennie a fő
helyiségbe, de minden további tiltakozás nélkül elindult.

Harry mély levegőt vett, visszafordult és az apró kígyóvésetre összpontosított.

– Tárulj fel!

266
Gyorsan hátralépett és lélegzetvisszafojtva várt. Mindazok után, amiket már eddig látott, nem kellett volna megdöbbennie, amikor
meglátta a megjelenő bejáratot, de azért meghökkent. A túloldali kis szobában fellobbantak a fáklyák. A középpontban egy asztal állt.

Harry szíve már eddig is gyorsan kalapált, de a pulzusa tovább gyorsult, ahogy meglátott egy ezüst kézitükröt heverni az asztalon.
Pálcáját a kezében tartva, tétován belépett a szobába. Hamar körülnézett a helyiségben; üres könyvespolcokat látott, ahogy a négy fal
mellett sorakoztak, de semmi mást.

Csak az asztalt a rajta pihenő tükörrel.

Még egyet lépett, és már látta a fogantyúba vésett díszes H betűt. Hollóháti Hedvig. Annyira biztos volt ebben, mint eddig bármiben.

Ám abban már nem volt ennyire biztos, hogy meg is akarja érinteni. Soha életében nem félt ennyire belenézni egy tükörbe. Ha belenéz,
akkor Tom Denemet látja vajon? Vagy Voldemortot? Vagy egyszerűen csak a saját tükörképét?

Megint végignézett a könyvespolcokon. Óvatosan körüljárta az asztalt, hogy minden mást is megvizsgálhasson a kis szobában. A
távolabbi fal mellett álló szekrény legalsó polcán, amit az asztal eddig eltakart előle, egyetlen könyv és egy kő feküdt.

Nem akarta jobban megérinteni a követ, mint a tükröt. A könyv viszont csábította őt. Szörnyen hasonlított a naplóra, amit Harry
megsemmisített.

Nem kerülte el a figyelmét, hogy ha egyenesen felveszi a tükröt, és az mégiscsak meg van átkozva valahogy, akkor talán nagyon könnyen
lehetséges, hogy sosem veszi észre a másik naplót vagy a követ. Ebből a három tárgyból Harry azt akarta legjobban látni, ami a naplóba
van írva. Ez olyasmi volt, amiben már járatos volt, és a másik is csak akkor volt káros, ha írtak bele.

A naplóért nyúlt, és megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor semmi nem történt, miután felemelte. Kinyitotta, és meglepődve látta,
hogy valódi írást lát a lapokon. A „horcrux” szó szinte kiugrani látszott az oldalakról. Számtalan oldalt átfutott, míg végül egyre inkább
meggyőződésévé vált, hogy ez Voldemort feljegyzéseit tartalmazza a témáról.

Hihetetlenül izgatott lett, de azért nem felejtkezett el Ginnyről sem a másik barlangban, ezért óvatosan berakta a naplót a hátizsákjába,
a Tekergők Térképe és a láthatatlanná tévő köpönyeg mellé. Még nem akarta megérinteni a követ vagy a tükröt. Hamarosan vissza fog
jönni, remélhetőleg sokkal több tudással felfegyverkezve.

Boldogan vigyorogva hagyta el a kis szobát. A bejárat becsukódott mögötte. Magához hívta a Tűzvillámját, és óvatosan felrepült a
viszonylag rövid csövön. Miután elérkezett a Kamrába, könnyedén felfedezte Ginnyt. Vigyora mindazonáltal gyorsan elhalványult,
amikor a lány mellett landolt.

– Ginny? Oh, a francba! – kiáltott fel halkan. – Sajnálom.

Egyetlen pillantást elég volt vetnie a lány arcára, hogy tudja, tökéletesen elborzadt, amíg itt várt rá. Könnyek csorogtak
megállíthatatlanul az arcán és hevesen remegett. Látta a megkönnyebbülést a lány arcán, de ez sem volt elég, hogy legyőzze a rémületet,
amit nyilvánvalóan érzett.

– Minden rendben, Ginny – mormolta megnyugtatóan Harry. – Sokkal többet találtam, mint valaha reméltem volna. Menjünk ki innen.
– Egyik kezébe összefogta a két seprűt, a másikat Ginny dereka köré fonta, és kivezette őt a szobából, végig az alagutakon át.

A lány egyetlen szót sem szólt, de botladozva ment Harry mellett. Harry érezte a borzongásokat, és egyre inkább gondterhelt lett. Most
csupán arra összpontosított, hogy biztonságosan visszavigye a lányt. Amikor elérte annak a csőnek az alját, ami felfelé vezette őket,
Harry halkan kiáltott Fawkesnak. Hihetetlenül hálás volt, amikor a főnix megjelent.

– Fel tudnál minket vinni ismét, Fawkes? – kérdezte Harry. Fawkes a szárnyaival verdesett előttük a levegőben, miközben türelmesen
várt rájuk.

– Ginny, nekem fognom kell Fawkest és a seprűket, úgyhogy muszáj, hogy szorosan ölelj engem – mondta sürgetően Harry. – Akkor
nem kell majd megpróbálnod felrepülnöd. Meg tudod csinálni?

Ginny bólintott, és szorosan átkarolta Harryt. Nem volt oda az ötletért, hogy ne fogja a lányt, ezért valahogy sikerült beékelnie a két
seprűt a testük közé, úgyhogy az egyik karjával átölelte a lányt is.

– Rendben, Fawkes, készen állunk – mondta. Felnyúlt Fawkes farktolláért, és megkezdték felemelkedésüket a csövön keresztül, majd
Hisztis Myrtle fürdőjében landoltak.

– Már megint túlélted – jegyezte meg csalódottan Myrtle.

– Igen – vágta rá ingerülten Harry. – Meg kell kérjelek rá, hogy fogd vissza magad, és ne mondd el senkinek, hogy itt láttál minket.

– Mindig megtartom a titkokat – mondta Myrtle, és örömtelinek hangzott a sok titoktól, amit tudhatott. Harry egy pillanatig őt nézte,
eltöprengett rajta, miért nem jutott soha eszébe, hogy Myrtle-t kérdezze. Sokkal értékesebb hírforrás lett volna a múltban. Megrázta a

267
fejét, hogy kitisztítsa belőle ezeket a gondolatokat, majd kihámozta a láthatatlanná tévő köpönyegét a hátizsákjából. Gyorsan ellenőrizte
a térképet, és látta, hogy az útvonaluk tiszta.

Ginny egész visszaúton hallgatott, de a reszketése folyamatosan csökkent, ahogy az alagútban sétáltak. Harry megpróbált
megnyugtatóan beszélni hozzá, de nem volt biztos benne, mi mást tehetne érte igazán. Elsődleges szempontja volt, hogy a lányt
biztonságos helyre juttassa. Zuhanyt és egy forró teát ígért neki, és ezekre a javaslatokra legalább egy bólintást kapott válaszul. A lány
reagált rá, de úgy tűnt, gondolatai leragadtak a Kamrában.

*****

Harry rendkívül megkönnyebbült, amikor végül nagyobb gond nélkül sikerült elérniük Fred és George lakását.

– Mi a franc történt veletek? – kérdezte George riadtan, amikor beléptek.

– Jól vagyunk – csattant fel Harry, s dühösen nézett az ikrekre, csendesen figyelmeztetve őket, hogy maradjanak a háttérben. Leejtette a
seprűket, a hátizsákját és a köpönyegét a padlóra.

– Ginny? – szólongatta Fred a lányt aggódva.

Ginny megrázta a fejét. Még mindig nem akart beszélni.

– Gyere, Ginny – nógatta Harry finoman a lányt, és a fürdőszoba felé vezette. – Le kell zuhanyoznod, az majd segít, hogy jobban érezd
magadat.

– Harry – szólt utánuk George, és egy kicsit riadtnak hangzott. – Nem mehetsz be oda vele.

– Már hogy az ördögbe ne mehetnék! – vágott vissza Harry a fogát csikorgatva. – Nem hagyom őt megint egyedül – tette hozzá, majd
belépett Ginny után a fürdőszobába, és becsapta az ajtót.

Harry bámulta, ahogy a lány megállt a fürdő közepén és teljesen elveszettnek látszott.

– Jaj, Ginny, annyira sajnálom – mormolta boldogtalanul. Nagyot sóhajtott, majd a zuhanyzóhoz lépett, hogy megnyissa a csapot.

– Le tudsz vetkőzni egyedül? – kérdezte.

A lány egy pillanatig üres tekintettel meredt rá, majd felemelte remegő kezeit és az inge gombjával kezdett ügyetlenkedni. Egyáltalán
nem segített rajta, hogy a ruháit szennyes nyálka borította.

Harry átkozta magát, amiért ilyen helyzetbe hozta a lányt és saját magát, majd odalépett, hogy segítsen neki. Ginny sírni kezdett, ahogy
Harry szelíden kisegítette őt a ruháiból. Tétovázott, amikor a bugyit és a melltartót kellett levennie, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
Draco egész biztosan meg fogja ölni ezért.

Amikor kinyitotta a szemét azt látta, hogy a lány megpróbálja egyedül kikapcsolni a melltartóját, de az nem akart engedelmeskedni neki.
Ezért Harry mély levegőt vett, megcsinálta ő, majd segített neki kilépni a bugyijából is, mielőtt a zuhany felé irányította volna.

– Halott vagyok – mormolta magának. Majd hangosabban szólalt meg, beszólt Ginnynek. – Minden rendben odabent? – Mivel nem
kapott választ, ezért bedugta a fejét a függöny mögé. – Ginny?

A lány csak visszanézett rá.

– Oh, Ginny, tudom, hogy nehéz – suttogta Harry gyászosan.

A lány azonban még mindig csak állt ott, visszabámult rá, miközben az arcán lefolyó könnyek összekeveredtek a zuhanyrózsából
záporozó vízzel.

Harry elkezdte lerángatni magáról a mocskos ruhákat, s közben a bajsza alatt mormogva szidta magát.

– Halott vagyok. Már csak az a kérdés, ki fog előbb megölni.

Alsónadrágig vetkőzött, totálisan megtagadva, hogy azt is levegye magáról, majd belépett a kabinba Ginny mellé. A lány pontosan
ugyanúgy állt, ahogy eddig. Harry beszappanozott egy szivacsot és a kezébe adta.

– Megmosom a hajadat, de a testedet egyedül kell lecsutakolnod, rendben?

Ginny idegesen bólintott, és elvette a szivacsot. Harry megragadta a samponos flakont, és finoman megbökte a lány vállát, hogy az
hajtsa hátra a fejét. Amilyen gyorsan és hatékonyan csak bírta, megmosta a haját. Ám a rengeteg nyálka miatt kétszer is meg kellett
csinálnia. Miután végzett a lány hajával, észrevette, hogy az semmit sem csinált a kezébe nyomott szivaccsal.

268
– Mosakodj meg, Ginny – sürgette őt finoman.

A lány bólintott, és ez alkalommal tényleg elkezdett mosakodni. Harry megkönnyebbülten felsóhajtott, és nekilátott kimosni a saját
haját. Amikor a lány végzett, magától kilépett a zuhany alól. Harry levette az alsóját, és gyorsan befejezte a mosakodást. Elzárta a vizet,
és egy törülközőt tekert a dereka köré, mielőtt ő maga is kilépett volna. Legalább megpróbált annyi illendőséget fenntartani, amennyit
csak tudott.

Ginny a lehajtott WC ülőkén ült, a saját törülközőjébe gubózva. Egyszerűen csak a padlót bámulta. Harry letérdelt előtte.

– Jobban érzed már magadat? – kérdezte reménykedve.

A lány felemelte a tekintetét, hogy Harry szemébe nézhessen.

– Egy kicsivel – felelte. Most először szólalt meg a Kamra elhagyása óta.

– Annyira sajnálom, hogy odavittelek téged, Ginny – mondta Harry, tökéletesen nyomorultul.

Ginny reszketegen felsóhajtott.

– Rendben leszek – mondta. – Csak éppen nehezebb volt oda lemenni, mint gondoltam.

– Ha tudtam volna, hogy ez ennyire megráz téged, akkor én… – Harry elhallgatott.

– Akkor is megcsináltad volna – fejezte be Ginny halkan a mondatot. – Akkor is lementünk volna.

– Ugye tudod, hogy miért kellett odavinnem téged? – kérdezte Harry, szinte könyörögve azért, hogy a lány megértse őt.

Ginny halványan elmosolyodott.

– Nem, Harry. Tulajdonképpen nem tudom, hogy miért. Annyit tudok, hogy köze van Voldemorthoz és azt, hogy te rohadtul izgatott
lettél, tehát bármit is segítettem megtalálni neked, az valami jó.

– Nos, amit segítettél megtalálni, az valójában rossz – vallotta be Harry –, de a tény, hogy megtaláltuk, az nagyon jó. Most már csak arra
kell rájönnöm, hogyan tudjuk kihozni onnan. Viszont szerintem arra is megtaláltam a megoldást.

Ginny figyelmesen tanulmányozta őt.

– Harry, mennyire veszélyes ez? – kérdezte. – Halálra rémített, hogy nem fogsz onnan visszajönni.

Harry beletúrt a hajába, amíg megpróbálta kigondolni, hogyan lehet erre a kérdésre válaszolni. Szemöldökét ráncolva bámulta a kezét,
amikor rájött, hogy a haja még mindig tiszta víz. Ahogy Ginnyé is. Elővett még néhány törülközőt a polcról, átadott egyet Ginnynek,
mielőtt a saját haját kezdte volna szárazra dörgölni.

Ginny egyszerűen csak becsomagolta a törülközőbe a haját, és a feje tetejére tekerte.

– Elkerülöd a kérdést, Harry – figyelmeztette.

Harry a vállára dobta a törülközőt.

– Veszélyes – jelentette ki egyszerűen.

Ginny aggodalmasan ráncolta a homlokát, mire Harry megrázta a fejét.

– Ne aggódj miatta – mondta. – Te már kivetted belőle a részedet, és annak vége is. Senki más nem rendelkezett azokkal az
információkkal, amik a te birtokodban voltak.

– Micsoda szerencsém van! – jegyezte meg Ginny gúnyosan.

Harry szomorúan rámosolygott.

– Ha jelent bármekkora vigaszt, akkor tudom, hogyan érzed magad – mormolta.

– Oh, Harry, sajnálom – kiáltott fel a lány. – Tudom, hogy te sokkal több rosszat kapsz, mint én. Igazán nem tudom, hogy bírod ki.

Harry vállat vont.

– Néha én magam sem tudom – ismerte be. Megrázta a fejét, hogy kitisztítsa. – Most már rendben leszel? – kérdezte, megváltoztatva a
témát.

269
– Aha – bólintott Ginny válaszul. – Szerintem ez főként csak a sokktól volt, amiért ismét odalent voltam. Meg belelovalltam magam az
önsajnálatba, amíg vártam rád – tette hozzá szomorúan.

– A családod utálni fog, amikor rájönnek, hogy mit tettem veled – jegyezte meg Harry.

– Nem fogják megtudni – vágott vissza Ginny. Úgy tűnt, visszatért egy kevés életkedve. – Fred és George az egyetlenek, akik bármit is
tudnak. És Merlin tudja miért, megtesznek bármit, amit mondasz nekik. – Félrebillentette a fejét, és összehúzott szemmel méregette
Harryt.

Harry óvatosan bámult vissza rá.

– Mi van? – firtatta gyanakvóan.

– Ki az a valaki, aki feldúlt lesz attól, hogy velem zuhanyoztál? – kérdezte Ginny nyersen.

Harry pislogva nézte a lányt.

– Ezt hogy érted? – kérdezte.

Ginny összevonta a szemöldökét.

– Harry, rajtad volt az alsónadrágod, amikor velem tusoltál. Korábban már lefeküdtünk egymással, ezért láttalak már meztelenül.
Nyilvánvalóan van valakid – mondta.

Harry felsóhajtott, lehorgasztotta a fejét, és rájött, hogy az adott körülmények között ezt bizony nehezen tudja letagadni.

– Van valakim, aki meg fog ölni, amikor erre rájön – motyogta.

– Bocs, Harry – suttogta a lány együtt érzően. – Tudom, hogy ez szörnyen gyanúsnak hangzik, főleg mivel te már így is annyit
titkolózol.

– Aha – bólintott Harry szánalmasan.

– El fogod mondani a lánynak? – kérdezte Ginny. – Tudja, hogy mi együtt voltunk?

Harry összerezzent, mert tudta, hogy Draco nem lesz elégedett azzal, hogy lánynak titulálták. Azonban nem javította ki Ginnyt. Ez az ő
feltételezése volt, és ezzel sikerülne a lány gyanúját elaltatni.

– Nem fogom eltitkolni előle, de nem is tudom, hogyan fogom megmagyarázni – ismerte be.

– Tehát tudja, hogy együtt voltunk – állította Ginny.

Harry egyszerűen csak bólintott.

– Nem fogod elmondani, hogy ki ő, ugye? – érdeklődött Ginny szárazon.

Harry ismét felnézett rá, elmosolyodott és megrázta a fejét.

– Boldog vagy? – kérdezte a lány. – Megtaláltad a szikrádat?

Harry mosolya kiszélesedett.

– Igen, és ez hihetetlen, Ginny! Sosem éreztem még ilyet korábban, és… – elakadt, mert rájött, hogy ezzel valószínűleg megsértette a
lányt.

Ő azonban csak őszintén mosolygott.

– Harry, én örülök neked. Szerintem fantasztikus, hogy megtaláltad a hozzád illő személyt. Ha üdvözülten érzelgős akarsz lenni, és el
akarod mesélni nekem a részleteket, akkor csak rajta – tette hozzá ravaszul.

– Nem vagyok üdvözülten érzelgős – ellenkezett Harry, de azért még mindig mosolygott.

– Szerintem meg az vagy – vágott vissza Ginny. – Meséld el nekem, milyen ő. Tartozol nekem néhány jó gondolattal azok után, amiken
keresztülvittél ma este.

– Azt hiszem, most már jobban vagy – jelentette ki Harry, és végre felállt.

270
– Mondd el! – követelőzött a lány. Felállt, és eltorlaszolta az ajtót.

Harry tudta, hogy sehová nem jut addig, amíg valamit nem mond el, ezért nekitámaszkodott a falnak, becsukta a szemét és Dracóra
gondolt.

– Rohadtul káprázatos, erős, makacs, értelmes, kihívó, kreatív, segítőkész, védelmező, birtokolni vágyó – tette hozzá szárazon. – A
család az első számára, kiváló bájitaltanból, ragyogó a seprűn, szereti a kihívásokat, utálja, ha zaklatják, brilliánsan csókol, meleg és
meghitt az ágyban.

– Harry, ki az ördögről beszélsz? – kérdezte Ginny, elragadtatottan bámulva Harryt. – Van bátyja?

Harry mindkét kérdésre a fejét rázta válaszul, és mosolygott.

– Nem mondhatom el neked, Ginny – mondta, és hangja sajnálkozóan csengett. – A háború közepén vagyunk, és egyszerűen nem
biztonságos elmondani bárkinek is. Még Ronnak és Hermionének sem mondhatod el, hogy járok valakivel.

– Bárki is van veled, az jelentős célpontként szolgálna, Ron és Hermione pedig egyszerűen addig zaklatnának, amíg a Szent Mungóba
kerülnél – állapította meg Ginny.

– Valami olyasmi – értett egyet vele Harry. – Ron meg Hermione már így is eléggé feldúltak tőlem. Nem lesznek boldogok, hogy a
hátuk mögött cselekedtem, és elvittelek téged magammal. Még csak azt sem akarták, hogy beszéljek veled erről. Ennek ellenére
valószínűleg el kell majd mondanom nekik, hogy velem voltál – figyelmeztette a lányt.

– Ők nem a börtönőreim – vágott vissza Ginny. – És én jól vagyok.

– Szóval, el tudjuk már hagyni a fürdőszobát? – kérdezte Harry hirtelen.

Ginny előre nyújtotta a kezeit, amelyek még mindig láthatóan remegtek.

– Már jobban vagyok, Harry, de nem hiszem, hogy elég részletet hallottam már ahhoz, hogy ellensúlyozza a remegést – mondta.

Harry felnevetett.

– De kár! Néhány meleg ruha, és egy csésze forró tea vagy kakaó jót tenne neked – felelte.

A lány egyetértően bólintott, majd megfordult, hogy végre kinyissa az ajtót.

Fred és George aggódva felugrottak, ahogy Harryék kiléptek a fürdőszobából, és gondterhelten megvizsgálták mindkettőjüket.

– Jól vagytok? – kérdezte Fred.

– Jól vagyunk – felelte Ginny nyugodtan. – Csak egy kicsit megrendültem, ez minden.

– Harry körül lógni biztosan ezt teszi egy személlyel – vágta rá George vidáman. A megkönnyebbülés nyilvánvaló volt a hangjában.

– Köszi – vetette oda Harry gúnyosan. – Van valami ruhátok nekünk?

– Ah, nos, Ginny holmijai a hálószobában vannak – felelte Fred. – Attól tartok, neked megint az én ruháimat kell hordanod.

– Megint? – firtatta Ginny kíváncsian, megállva a hálószobába vezető útján.

– Egyszer már kölcsönkértem Fred talárját – mondta Harry elutasítóan, miközben átvette a ruhakupacot. Már régen nem csinált
gondolt a ruháiból, és nem különösebben érdekelte, mit is hord manapság. Rájött, hogy ebben nem kevés irónia van, hiszen
valószínűleg ő volt a legkevésbé divatos személy a Roxfortban, és együtt jár az iskola leginkább divatőrült fazonjával.

Lerázta magáról Ginny gyanakvó tekintetét, és megfordult, visszaindult a fürdőszobába, hogy felöltözzön. Alig zárta be az ajtót, máris
lerohanták. A falhoz lökték, és Draco jelent meg; birtoklóan csókolni kezdte, mielőtt Harrynek egyáltalán esélye lett volna felismerni,
mi történik vele.

Automatikusan válaszolt Draco érintésére, és nem firtatta a hirtelen megjelenését. Belenyögött a csókba, és megragadta Draco
láthatatlan vállát, hogy megszilárdítsa magát a roham alatt. Érezte a keménységet a hasába nyomódni, ezért lábujjhegyre emelkedett, és
megkísérelt közelebb férkőzni hozzá.

Kissé megdöbbent, amikor a törülközőjét hirtelen lerántották róla, de felsóhajtott, amikor Draco megérintette őt. Úgy érezte, hogy
megfullad az öröm hirtelen áradatában. Draco még nem engedte el a száját, nyelvével végigsimított minden zugában, miközben igényt
tartott rá.

271
Harry a köpönyeg kapcsait kereste, mert érezni akarta Dracót. Nem tudott összpontosítani; Draco egyik keze szorította és simogatta őt,
míg a másik a heréit morzsolgatta gyengéden a tenyerében.

Végül aztán sikerült kinyitnia a kapcsokat a köpenyen, és lelökte Draco válláról. Kihagyta párja ingét, inkább közvetlenül a nadrágért
nyúlt. Draco elhúzta a száját az övéről, ahogy a keze érintkezett a kemény hússal a kibontott nadrág alatt.

– Oh, Istenem, Draco – nyöszörögte Harry, miközben gyorsan simogatta Draco merevedését.

Válaszul csak egy nyögést kapott, majd Draco megtámadta a nyakát, harapdálta és kapzsin megszívta.

– Draco, nem. Oh, Istenem. Kérlek. Igen. Draco – nyögött Harry. Belelökte magát Draco kezébe, ahogy megpróbálta ugyanazt a
ritmust tartani, amivel Draco lökött az ő tenyerébe. Nem bírt ebből többet elviselni.

Nem csak maga a cselekedet miatt, hanem a váratlansága miatt is. És Draco élénk, energikus viselkedése miatt. Sőt, Draco birtokolni
vágyó követelőzése miatt. Ráadásul Harrynek igénye is volt rá, hogy tökéletesen birtokolják őt úgy, ahogy ő is birtokolni vágyta Dracót.
De erre most nem volt ideje. Élvezni készült. Hamarosan. Most.

Dracónak a Harry nyaka ellen irányuló rohama nem tartott szünetet, amikor Harry elment. Néhány gondolatfoszlányt sikerült
összekaparnia, és felfogta tenyerében a forró, krémes élvezetét. Megcserélte a kezeit, és megújította erőfeszítéseit Draco kemény
vesszején, keze most könnyedén siklott a saját spermájától. Draco megremegett, homlokát Harry vállára ejtette, ahogy elélvezett, meleg
áramlatokat lövellve Harry hasára. Harry kimerült farka vonaglott, ahogy a barátja remegett.

További egy percet vett igénybe, de Draco végül felemelte a fejét és Harryre nézett.

– Az enyém vagy – jelentette ki erőszakosan.

– Igen – értett egyet vele Harry. – A tiéd vagyok. Csak a tiéd.

Draco elégedetten bólintott, majd hátralépett. Harry figyelte, ahogy a szőke fiú megtisztította és rendbe tette magát.

– Harry?

Harry pislogva nézett rá, mert rájött, hogy még egyáltalán nem mozgott. Agya végül ismét működni kezdett, és a szeme elkerekedett.

– Egész végig itt voltál – mondta.

– Igen – felelte Draco. – Gondolod, hogy egyedül hagytalak volna a Vöröskével?

– Ne nevezd így – szólt rá automatikusan Harry, de nem volt erő a szavaiban, mivel megpróbált valami értelmet csiholni a helyzetből.

– Örülj, hogy nem átkoztam őt a következő évbe – gúnyolódott Draco. – Neki nem kellene az én társammal zuhanyozni.

Harry nyugtalanul nézett rá.

– Semmi nem történt, Draco – suttogta.

– Tudom, te lökött – vágott vissza Draco. – Ha történt volna valami, már te magad is meg lennél átkozva.

– Nagyon felzaklattam őt – mondta Harry csendesen. – Csak biztosnak kellett lennem abban, hogy jól van. Nem akartam vele
zuhanyozni, de ő nem akarta volna Fred és George segítségét ehhez.

Draco megint közelebb lépett Harryhez, egyik kezét finoman az arcára simította, és aggódva nézett rá.

– Láttam őt. Láttam, mennyire rossz állapotban volt – ismerte be. – Mi történt, Harry? Te jól vagy?

– Jól vagyok – felelte Harry, nemtörődöm módon vállat vonva. – Ez csak egy másik kellemetlen feladat volt, amit el kellett végeznem.

Felvidult, és gyors csókot nyomott Draco szájára, majd elhúzódott, és elkezdte megtisztítani magát és öltözködni, miközben beszélt.

– Tulajdonképpen nagyon is elégedett vagyok – mondta. – Ma sokat haladtam.

Tovább motyogott magának, amíg öltözött.

– Biztos vagyok benne, hogy Hollóhát, mivel már mindegyik megvan Griffendélen kívül. Már csak egy maradt, Hugrabug.

Egy pillanatra szünetet tartott, miközben a talárt húzta fel.

– Griffendél Godric – mormolta. Elkerekedett a szeme. – Oh, Merlin – lehelte. – Lehet, hogy igazam volt?

272
Türelmetlenül kezdte magára rángatni a ruháit, és egyáltalán nem vette észre Draco riadt arckifejezését.

– Menni akartam – mondta, saját magára dühösen. – De azt hittem, csak az én érzelgősségem, vagy mi. Dumbledore ott már biztosan
kereste volna. De egyszerűen ott kell lennie. Ez összeköti az utolsó két házat.

Megint szünetet tartott.

– De Voldemort meg tudta volna csinálni? Dumbledore nem tudta volna? Tudom, hogy a házat megsemmisítették, de még csak azt
sem tudom, maradt-e ott bármi is – tette hozzá keserűen.

– Harry! – szólt rá élesen Draco. – Mi az ördögről hablatyolsz itt?

Harry pislogva meredt rá, aztán rájött, hogy semmit sem kellett volna hangosan kimondania.

– Megint elmész, ugye? – kérdezte Draco fürkészően nézve őt.

– Nem, ma este már nem – felelte Harry, és a válla megroggyant. Nagyot nyelt. – Azt hiszem, jobb volna nappal menni. – Elfordult,
mert nem akarta megvitatni a szüleit Dracóval.

Szeme sarkából megpillantotta a tükörképét.

– A pokolba! – kiáltott fel halkan, és ujjait végigsimított a nyakán, a hatalmas szerelmi harapáson.

Draco felnevetett, karját Harry dereka köré fonta, és állát Harry vállára támasztotta. Harry a tükörben találkozott vidám tekintetével.

– Meglehetősen büszke vagy magadra, ugye? – kérdezte szárazon.

– Hát persze – felelte Draco vontatottan.

Harry elmosolyodott.

– Hogyan tudom ezt elrejteni? – kérdezte.

Draco lebiggyesztette az ajkát arra az elképzelésre, hogy elrejtsék, de azért válaszolt.

– Csak használj egy alacsony szintű álcázó bűbájt – felelte, majd előhúzta a pálcáját és maga szórta rá a varázslatot.

Harry összevonta a szemöldökét, amikor a nyom eltűnt. Megint végighúzta ujját a folton, ahol még mindig érezte a horzsolást, és a
mosolya visszatért.

Draco visszamosolygott rá, örült Harry reakciójának. Ujjaival átfésülte Harry haját, megkísérelte legalább egy kissé megszelídíteni, amíg
Harry begombolta a talárját.

– Olyan régóta vagyok idebent, hogy talán azt gondolják, megfulladtam – mormolta Harry.

– Az egyformák tudják, hogy itt vagyok veled – jegyezte meg nemtörődöm hangon Draco.

Harry megdöbbent, de aztán rájött, hogy ezt valószínűleg tudnia kellett volna. Kíváncsian nézett Dracóra.

– Tehát úgy döntöttél, hogy Freddel és George-al lógsz, amíg én eltűnök? – kérdezte.

Draco grimaszolt.

– Tudtam, hogy először ide fogsz visszajönni – felelte védekezően, miközben felszedte a köpönyeget a padlóról és magára terítette.

Harry egyszerűen csak bólintott, nem erőltette a témát. Tudta, hogy Draco aggódott érte. Minden alkalommal nyugtalanította Dracót,
amikor eltűnt valamerre.

– Ráadásul – tette hozzá Draco –, azon dolgoztunk, hogy még néhány bűbájt tegyünk a köpönyegre, hogy az most már az illatot is
tudja leplezni.

– Oh – lehelte Harry, és megkísérelte felfogni az ötletet, hogy Draco készségesen együttműködött Freddel és George-al. De ez azért
egy jó gondolat volt. – És, sikerült?

– Még mindig dolgozunk rajta, és szükségem lesz Lupinra, hogy segítsen tesztelni nekünk – felelte Draco. – De igen, azt hiszem
rájöttünk a megoldásra.

273
Draco felhúzta a csuklyát is, és a fejét rázva Harry végül elhagyta a fürdőszobát.

274
 Huszonhatodik fejezet

– Jól vagy, Harry? – kérdezte Ginny aggódva.

Fred és George megpróbálták elfojtani a vigyorgásukat.

– Persze – felelte Harry lezseren. – És te hogy vagy?

– Iszonyatosan sokáig voltál odabent – folytatta a lány nyugtalanul, figyelmen kívül hagyva a barátja kérdését.

Harry leült, fejét a kanapé háttámláján pihentette egy ideig, mielőtt válaszolt volna.

– Eszembe jutott egy újabb helyszín, ahová el kell mennem – mondta csendesen. Tudta, hogy ezzel eltereli a figyelmüket, de nem
igazán akart a másik témáról beszélgetni. – Még a roxforti tanév alatt ez volt az a hely, ahová először menni akartam, de aztán
felhagytam az ötlettel.

– Most viszont úgy gondolod, hogy tényleg fontos ellátogatni Godric’s Hollow-ba? – kérdezte a lány.

Harry felkapta a fejét és a lányra bámult.

Ginny vállat vont.

– Ron valahogy elkotyogta – magyarázta.

Harry dühösen meredt maga elé, mert ő azt is tudta, hogy épp most kotyogták ki Dracónak is.

– Ronnak jó nagy szája van – vetette oda ingerülten.

Ginny megint vállat vont.

– Ezt mindannyian tudjuk – felelte elutasítóan. – Ámbár ezt szándékosan fecsegte el előttem.

– Miért? – firtatta Harry.

– Mert azt vette a fejébe, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk – mondta szárazon. – Amikor Hermione leszidta ezért, akkor azt
mondta, hogy ő magával akarná vinni a barátnőjét, ha valami ilyesmivel kellene foglalkoznia, tehát arra gondolt, hogy te is szeretnéd, ha
veled mennék.

Harry kinyitotta a száját, aztán gyorsan be is csukta. Az egész helyzet nevetséges volt. Fred, George és Ginny mind tudták, hogy Harry
valaki mást szeretne magával vinni, de míg az ikrek valóban tudták is, hogy kiről van szó, addig Ginnynek fogalma sem volt róla. Ginny
azt sem tudta, hogy az ikrek tudnak valamit, és fordítva. És mindennek a tetejébe Draco figyeli őket, és valószínűleg mogorván mered
rájuk.

– Magammal viszem Ront és Hermionét, és ennyi – jelentette ki Harry határozottan. – Egész biztos, hogy Hermionének nem lesz
kifogása, hogy várjon egy kicsit, amíg szétrúgom Ron seggét – tette hozzá.

A három vörös hajú felnevetett.

– Na, ne már, Harry! – kezdte Fred rábeszélően. – Nem kényszeríthetsz minket arra, hogy ezt kihagyjuk.

Harry önelégülten mosolygott rá.

– Nem érné meg nézni. Pillanatnyilag nem engedhetem meg magamnak, hogy túlságosan megsebesítsem – mondta.

– Nagy kár – sóhajtotta George lemondóan. – A kis Ronicsek megérdemelne egy jó seggberúgást.

– Hát, nem tudom – szólalt meg Ginny kuncogva. – Hermione máris egész jó munkát végzett rajta.

– Egész jól alakítja – értett egyet vele Harry vigyorogva.

– Szóval, esélytelen, hogy magaddal vigyél minket? – kérdezte Ginny elkomolyodva.

– Igen – jelentette ki határozottan Harry. – Ron és Hermione tudják, hogy miért megyek oda, és nem, nem mondhatom el nektek. Már
az is elég rossz, hogy ilyen sokat tudtok – tette hozzá.

– Harry, senkinek nem mondunk semmit, és nem vagyunk olyan fecsegősek, mint Ron – kérlelte Ginny.

275
– Nem – ismételte Harry erőszakosan. – Ebben Dumbledore utasításait követem. Azt mondta, elmondhatom Ronnak és
Hermionének, de senki másnak nem. Túl sok segítségre van szükségem ahhoz, hogy betűről-betűre betartsam az utasításait, de a
legjobb tudásom szerint cselekszem.

Ginny a szemöldökét összevonva nézett rá; egyértelműen nem örült a válasznak.

– Miért nem kérdezett ki korábban engem Dumbledore? – kérdezte, kissé elmozdítva a témát.

– Nem tudom – ingatta a fejét Harry. – Ennek semmi értelme. Részben lehet azért is, mert egy létfontosságú információt nem tudtam
neki megszerezni, csak röviddel a halála előtt. – Megrázta a fejét. – De ennek akkor sincs semmi értelme.

Miért nem kérdezte Dumbledore a Kamráról Ginnyt? Dumbledore nem lehetett biztos a hét horcruxban, amíg Harry meg nem szerezte
Lumpslucktól az emléket. Ami megmagyarázza ugyan, hogy Harry miért értette meg az utalást a hetedik titokra, amit Ginny említett, de
nem ad magyarázatot arra, hogy miért nem kérdezte ki az igazgató a lányt korábban.

Harry a tenyerébe hajtotta a fejét, a halántékát dörzsölgette, és elveszett a gondolataiban. Szórakozottan simogatta a sebhelyét,
miközben Voldemortra, Dumbledore-ra és a horcruxokra gondolt.

Könnyebb volt megérteni, miért nem kérdezte ki Dumbledore Siport. Az idős varázsló nem tudta, hogy Regulus találta meg a
horcruxot. Viszont Harry nyugtalannak érezte magát attól, hogy ő nagy hirtelen felfedezi a horcruxokat, amikor Dumbledore olyan
hosszú időn át nem volt képes megtalálni őket.

Harry azt mondogatta magának, hogy egyszerűen az ösztöne vezeti őt a kutatásban. Erősen érezte, hogy van valami a Kamrában, ami
visszavezeti őt oda. Az is egyszerűen ösztön volt? Ez Voldemort módszereinek megértése volt, ahogy Dumbledore gondolta? Vagy
valami más?

Ujjhegyével ismét végigsimított a sebhelyén. Nem kérdés, hogy összeköttetése van Voldemorthoz. Volt ebben a kapcsolatban valami,
ami most vezeti őt? Miért képes megtalálni a horcruxokat? Egy szörnyűséges, rettenetes gondolat cikázott keresztül az elméjén.
Kapcsolódik esetleg a horcruxokhoz? Ennek a gondolatnak a nyomában mindjárt jött egy másik is. Voldemort megpróbálta őt megölni,
de nem járt sikerrel. Ő is horcrux lenne?

– Harry!

Szórakozottan nézett fel.

– Beszélnem kell Hermionével – mondta émelygősen. Roppantul remélte, hogy a lány meg tudja mondani neki, hogy ő egy horcrux-e
vagy sem.

– Harry, jól vagy? – kérdezte Ginny. Nyugtalannak látszott.

– Nem. Beszélnem kell Hermionével – ismételte. Tudta, hogy rosszul nézhet ki, mert még Fred és George is aggódva nézték őt.
Egyszerűen nem bírta összeszedni magát, a horcruxok és a Voldemorthoz fűződő kapcsolat gondolata rendszertelenül örvénylett az
elméjében.

Erősen megdörzsölte a halántékát, megkísérelve enyhíteni a görcsöt, ami megint belehasított a fejébe. Hirtelen elrántotta a kezeit,
mintha megégette volna. Rémülten bámulta őket.

Mi van, ha a fejfájást nem a feszültség okozza? Mi van, ha Voldemort kuszálja őt ismét össze, csak sokkal észrevehetetlenebbül, mint
korábban? Mi van, ha Voldemort „segít” megtalálni a nyomokat?

Rosszul lett. Tudta, hogy valójában még nem kaparintotta meg egyik horcruxot sem. Miért tud hirtelen a nyomukra lelni? Ez így túl
könnyű, tekintettel arra, hogy Dumbledore évek óta próbálta megoldani a problémát. Nem mintha úgy érezte volna, hogy könnyedén
rájött a dolgokra, de azért mégis. Minden túl gyorsan történik.

Nem lehet, hogy a hátizsákjába rejtett naplót pont neki tették oda, hogy megtalálja?

Eddig annyira biztos volt mindenben, de most ellepték a kételyek, különösen ez után a nap után, és most rettenetesen érezte magát.

– Harry, térj magadhoz! – kiáltotta élesen Ginny, miközben megrázta a fiú vállát.

Összpontosított, és felnézett a lányra.

– Mi van, ha tévedtem mindenben? – suttogta rekedten. – Mi van, ha ez mind csak Voldemort műve?

Ginny kérdőn meredt rá.

276
– Nem az – felelte, de nem hangzott különösebben határozottnak, és Harry természetesen nem nyugodott meg. A lány leengedte a
kezét. – Az nem lehet, Harry – mondta erőtlenül.

George és Fred a lány két oldalára álltak.

– Ginny, meg tudod tartani Harry titkait? – kérdezte Fred.

– Vajon tud kezelni egy újabb sokkot? – merengett George.

– Jól vagyok – csattant fel Ginny. – Harry az, aki nincs jól.

– Nem! – kiáltott fel Harry, mert zavaros agya felfogta, mit akartak felfedni az ikrek. – Jól vagyok.

– Nem vagy jól – vágott vissza Fred.

– Bármi is rendítette meg korábban Ginnyt, az most ért el téged is – értett egyet vele George.

Harry maga elé nyújtotta a kezét és rájött, hogy remeg.

– Ez nem ugyanaz – tiltakozott, majd a combja alá dugta a kezét, hogy ne remegjen.

– Ez nem a mai napról szól. Nem igazán. A Misztériumügyi Főosztályról van szó. Ő csalt engem oda. Sikeresen. Sirius meghalt, Malfoy
apja az Azkabanba került. Emberek sérültek meg. Mi van, ha Voldemort most is vezet engem? – kérdezte szánalmasan. – Beszélnem
kell Hermionével – mondta ismét.

– Ezt már mondtad, pajtás – szólt George. – Mi viszont nem küldhetünk senkihez ebben az állapotban.

– És most rosszabbul vagy, mint a múltkori éjszakán – tette hozzá Fred.

– Ginnyt bízd csak ránk – jelentette ki George, és ezzel a furcsa kijelentéssel sikerült mindenki figyelmét magára vonni.

– Nálam van a pálcája – szólalt meg Fred vidáman, miközben zsebre vágta a húga pálcáját.

– Mi folyik itt? – firtatta Ginny.

– Azt mondtam, nem! – csattant fel Harry mérgesen.

Draco megjelent Harry mellett.

– A többség döntött – mondta vontatott hangon.

– Malfoy! – sikoltott fel Ginny. Hirtelen előrelendült, de az ikrek megállították és visszahúzták, hiszen szorosan markolták a karját.

– A francba, Draco! – kiáltott fel Harry. – Nem emlékszel véletlenül, hogy neked elvileg rejtve kellett volna maradnod? – kérdezte
gúnyosan.

– Draco?! – nyögte Ginny hitetlenkedve. Az ikreknek nem kellett varázslattal elkábítaniuk, hiszen a lány még mindig döbbenten állt
közöttük, és sokkos állapotban bámulta Harryt.

Harry és Draco figyelmen kívül hagyták őt. Draco szorosan fogta Harry remegő kezét a sajátjában.

– Nem tudtam csak tétlenül állni ott, amíg összeomlasz – vágott vissza.

– A rohadt életbe! Jól vagyok! – vetette oda Harry.

– Ha még egyszer meghallom, hogy azt mondod, jól vagy, akkor szétátkozom a seggedet – jelentette ki Draco. – Egyre hisztérikusabb
vagy, úgyhogy nyugodj meg végre – rendelkezett.

Harry lehiggadt. Felismerte a fonák helyzetét a négy nappal ezelőttinek, amikor ő jelent meg Pitonnal a Dursleyéknél.

– Azt hiszem, hálásnak kell lennem, mert nincs nálad a kígyó – mondta sokkal nyugodtabban.

– Fájdalom helyett használhatnám az örömet a csitításodra – javasolta Draco szuggesztíven.

Harry fanyarul elmosolyodott, és megcsókolta.

– Jobb? – kérdezte Draco.

277
– Egy kicsivel – felelte Harry. – De Draco, mindig elcseszem a dolgokat. Az a legkevesebb, hogy kapcsolatom van Voldemorthoz –
mondta, és ujját ismét végighúzta a sebhelyén.

– Harry, már tudtuk eddig is, hogy összeköttetésed van vele. Ezért dolgoztunk olyan keményen az okklumencián. Voldemort nem
irányít téged – jelentette ki Draco határozottan. – Ne légy már olyan lüke. Fejezd be, hogy erre gondolsz. Tudnád, ha úgy lenne.

Más szóval, Piton elmondta volna neki, ha Voldemort ilyesmiben mesterkedne.

– Tudom – mondta lassan Harry. – De ettől függetlenül is furcsa dolgok történnek. – Ismét dörzsölgetni kezdte a halántékát.

Draco kotorni kezdett a köpönyeg zsebében, míg elő nem húzott egy fájdalomcsillapító bájitalt.

– Idd ezt meg – utasította.

– Túl sokat használom – motyogta Harry, de azért lehajtotta.

– Nagy szerencsédre nem okoz függőséget – mondta Draco, miközben egy alig látható ránc a homlokán mutatta az aggodalmát. – Ha
azonban hozzászokik a szervezeted, bajban lehetünk az erősebb változatával – ismerte be.

– Szuper – vágta rá Harry gúnyosan.

– Csak feküdj le néhány percre, amíg hatni kezd – noszogatta Draco.

Harry lefeküdt, fejét Draco ölébe tette.

– Így aludtam el legutóbb is – szólt figyelmeztetően.

– Csak feküdj nyugodtan – ismételte Draco, miközben beletúrt Harry hajába. – Csukd be a szemed.

– Még mindig beszélnem kell Hermionével – mondta Harry, de azért lehunyta a szemét, ahogy utasították rá.

Harry kimerülten elaludt. Nem hallotta már a némító bűbájt, amellyel Draco körülvette őt, azzal, amelyet Victoria körül használtak
folyton, sem az ezt követő beszélgetést.

Draco óvatosan a vörös hajú trióra nézett. Fred és George nyugodtak voltak, leszámítva azt a tényt, hogy még mindig szorosan fogták
Ginny karjait. Aki viszont nem úgy tűnt, hogy bárhová is menni szeretne. Meglepetten bámulta Harryt és Dracót.

Bármennyire is szerette volna Draco egyszerűen kitörölni a lány emlékeit, nem gondolta, hogy Harry értékelte volna. Azonban
meglehetősen biztos volt abban, hogy meg tudja győzni Ginnyt, hogy működjön együtt vele ugyanabból az okból – Harry kedvéért.

– Ki vagy te? – kérdezte Ginny szemrehányóan, miután visszatért az életbe és dühösen meredt Dracóra. – És mit csináltál Harryvel?

Draco összehúzta a szemét, az ikrek pedig nevetni kezdtek.

– Nagyon jól tudod, hogy ki vagyok, Vöröske – jegyezte meg vontatottan. – És nem csináltam semmi mást Harryvel, csak
megnyugtattam, és segítettem neki eléggé ellazulni ahhoz, hogy el tudjon aludni.

– A nevem Ginny – szűrte a lány az összeszorított fogain keresztül.

Draco vészterhesen összehúzta a szemét.

– Ahogy már mondtam Harrynek is, amikor az én párommal zuhanyozol, akkor hálás lehetsz, ha csak Vöröskének hívlak ahelyett, hogy
megátkoználak.

Ginny szeme elkerekedett, meghallva, amit Draco épp felfedett.

– Te… te… te nem lehetsz az a „rohadtul káprázatos” fazon – habogta a lány, miközben azokra a jelzőkre koncentrált, amelyeket
Harry használt Draco jellemzésére.

Draco önelégülten vigyorgott rá.

– Az egyszeri és utánozhatatlan – felelte vontatott hangon.

A három másik ember még mindig állt, de mivel Ginny lábai azzal fenyegettek, hogy összeomlanak alatta, Fred és George odavezették
őt a másik kanapéhoz és arra ösztönözték, hogy üljön le. Végül aztán a lány a testvéreire nézett.

– Ti ketten tudtatok Malfoyról, ugye? – kérdezte vádlón.

278
– Igen – bólintott Fred örömtelien. – Ő nem is annyira rossz.

– Eléggé megszoktuk, hogy körülöttünk van – tette hozzá George.

– Miről beszéltek? – követelte Ginny.

– Megteszünk mindent, amit tudunk, Harry védelme érdekében – kezdte Fred, szép lassan formálva a szavakat, ami láthatóan nem
nyerte el a lány tetszését.

– Malfoy Harryé – folytatta George, ugyanazzal a hanghordozással.

– Tehát elfogadjuk Malfoyt – tette hozzá Fred.

– És megteszünk mindent, amit tudunk, hogy őt is megvédjük – fejezte be George.

– Malfoy nem lehet Harryé – vicsorogta Ginny.

– Pedig az övé vagyok – szólt közbe Draco lágyan. – Épp annyira vagyok az övé, mint ahogy ő az enyém.

– Nem – mondta Ginny, határozottan megragadva a tagadásnál. – Utáljátok egymást.

Draco önelégülten vigyorgott.

– Ezzel nem tudok vitába szállni – jelentette ki vidáman.

Ginny ránézett Harryre, aki annyira békésen és kényelmesen feküdt, párnaként használva Draco combját. A szőke fiú ujjai még mindig
szórakozottan játszottak a fekete hajtincsekkel.

– Nem úgy tűnik, mintha utálnátok egymást – ismerte be végül Ginny. Felsóhajtott és Draco szemébe nézett. – Elmondod nekem, amit
tudsz? – kérdezte.

Draco bólintott, majd elmondta Ginnynek az események egy nagyon tömörített és cenzúrázott verzióját. Tétovázott, de végül úgy
döntött, hogy mindhármuknak beszámol Victoriáról is.

Ez nem volt egy túlságosan kellemes beszélgetés, mivel Ginny közel sem volt annyira elégedett Draco homályos válaszaival, mint az
ikrek. A lány kicsit elégedetlen volt, amikor felfedezte, hogy testvérei határozottan Draco mellett állnak. Végül aztán kelletlenül
engedett. Az elé táruló bizonyítékot nehéz volt figyelmen kívül hagyni.

Ginny szörnyű fájdalommal fenyegetőzött, ha Harry megsérül, mire Draco vigyorgott, Fred és George pedig szórakozottan rázták a
fejüket, míg Harry békésen átaludta az egészet.

– Harry tényleg jól van? – kérdezte végül Ginny, egyenesen az alvó alakot bámulva aggodalmasan.

Draco sóhajtva nézett le Harryre.

– Azt hiszem, de nagyon sok szarral foglalkozik – mondta. – Nem tudod véletlenül, hogy miért akarja nagy hirtelen Grangert? –
kérdezte, s ezzel kissé megváltoztatta a témát.

– Nem, nem igazán – felelte Ginny. – Mostanáig egyáltalán nem emlegetett ilyet. Nem vagyok biztos benne, hogy köze van-e egyáltalán
bármihez, amit ma este talált, mert addig nem akart vele beszélni, amíg el nem kezdett aggódni amiatt, hogy Voldemort manipulálja őt
megint.

Draco nagyot fújt.

– Valószínűleg haza kellene őt vinnem – mondta.

– Haza? – firtatta Ginny. Felvonta a szemöldökét.

– Olyan közel az otthonhoz, ami pillanatnyilag lehet nekünk, igen – gúnyolódott Draco. – Egy jó éjszakai alvásra van szüksége. Merlin
tudja, mit hoz a holnap.

Ginny félrebillentette a fejét, és számítóan méregette Dracót.

– Megteszel mindent, amit tudsz, hogy tartsd benne a lelket, ugye?

Draco nem felelt. Nem érte kellemesen, hogy a lány felismerte ezt. A tény, hogy normális beszélgetése volt egy Weasleyvel, aki
történetesen Harry ex-barátnője volt, hirtelen bevillant Draco tudatos gondolataiba.

279
– Eddig még soha nem láttam Harryt ennyire… gyorsan ellazulni – jegyezte meg Ginny. – Pláne nem, ha egyszer felhúzta magát. –
Hálás tekintettel nézett Dracóra. – Egyáltalán nem értem, de bármit is tettél Harryért, igazán remélem, hogy folytatod.

Draco meglepetten felvonta a szemöldökét. Rövid idővel ezelőtt a lány alig volt képes kelletlenül belenyugodni a helyzetbe – ami
tulajdonképpen sokkal több volt, mint amit Draco remélni mert –, és most bátorítj a kapcsolatát Harryvel? Draco nem volt
meggyőződve róla, hogy személy szerint őt érdekelte-e a dolog, de Harry kedvéért örült. Akár kedvelte, akár nem, tudta, hogy Ginny
fontos volt Harrynek, és még mindig barátok.

– Úgy lesz – mondta végül.

*****

Abban a másodpercben, ahogy beléptek a Grimmauld térre, Harryt azonnal szoros ölelésbe vonta Remus. Narcissa a közelükben
toporgott, majd ő is átölelte a fiút. Harry döbbenten észlelte, hogy még Piton is közel volt hozzájuk; az egyik falnak támaszkodott, és
alaposan végigmérte őt, ellenőrizte, hogy minden rendben vele.

– Merlinre! Jól vagyok! – mondta mogorván Harry. – Mire ez a nagy hűhó?

Draco nem olyan rég ébresztette őt fel. Csak addig maradtak, amíg Harry megbizonyosodott róla, hogy Ginny már rendbe jött, és az
ikrek a gondjaikba vették őt, Draco máris sürgette, hogy térjenek vissza a Grimmauld térre.

– Potter! – szólt rá figyelmeztetően Draco.

– Tényleg jól vagyok – vágott vissza Harry duzzogó arckifejezéssel.

– Teázunk! – rendelkezett Piton.

Harry üres tekintettel meredt a férfire. Megpróbált rájönni, hogy a teázásnak mi köze van bármihez. Ám nem kapott lehetőséget a
tiltakozásra, mert kitartóan vezették a konyha felé. Miután belépett a helyiségbe, tekintete azonnal Fawkes-ra rebbent, aki már ismét az
ülőrúdján pihent.

– Helló, Fawkes – üdvözölte őt Harry lágyan, majd odasétált hozzá és finoman megsimogatta a madár fejét. – Örülök, hogy épségben
visszatértél. – Nagy hirtelen beugrott neki, miért aggódtak annyira a többiek, és élesen megpördülve a sarkán rájuk nézett.

– Tényleg jól vagyok – mondta komolyan. – Nincs sem vészhelyzet, sem sérülés. Csak ki kellett jutnom egy kissé szorult helyzetből.

Draco a szemöldökét ráncolta. Úgy tűnt, észrevette, hogy valami más folyik itt. Remus és Narcissa megkönnyebbültnek látszottak.
Piton közömbös maradt, de intett Harrynek, hogy üljön le.

Harry felsóhajtott. Rájött, hogy innen addig nem szabadul, amíg nem ad magyarázatot legalább arra, hogy mit csinált ma. Megadta
magát az elkerülhetetlennek és leült az asztalhoz. Piton egy csésze teát tett elé, és utasította, hogy igya meg. Azon gondolkodott, vajon
mit tehetett bele Piton, de azért ivott egy kortyot. Ráébredt, hogy korábban végül nem jutott hozzá ahhoz a csésze forró teához, amit
pedig megígért Ginnynek, úgyhogy most igazán értékelte.

– Tessék, Potter – szólalt meg Piton, és odaadott egy bádogdobozt Harrynek. – Olyan falatkák, amelyeket Fawkes nagyon szeret.

Harry hálásan elmosolyodott.

– Köszönöm. – Kinyitotta a dobozt, odahívta Fawkes-t, és felajánlott neki néhány darabot. Fawkes megpihent a vállán. Elégedettnek
tűnt. Miután Harry is sokkal elégedettebb lett magával, ezért végignézett a többieken. Draco közvetlenül mellette ült, a három felnőtt
pedig velük szemben, az asztal másik oldalán.

– Szeretnéd megmagyarázni, hogy pontosan miért is érdemli meg Fawkes a jutalomfalatkákat? – vetette fel Piton negédesen.

– Ahogy Dumbledore is mondta mindig, egy utazás az emlékeink közé néha szükséges – felelte Harry tiszteletlenül vigyorogva.

Remus meglepetten mosolygott, Piton pedig szórakozottan felhorkant.

– Potter, ne hidd, hogy elkerülheted a magyarázatokat, mint Dumbledore – jegyezte meg Piton, ám szája sarka felfelé görbült.

Harry mosolyogva vont vállat.

– Tulajdonképpen, pont az ő utasításai miatt, nem mondhatok sokat – jelentette ki.

Elkomolyodott, és ünnepélyesen belenézett minden egyes ember szemébe.

280
– Abszolút létfontosságú, hogy Voldemort egyáltalán ne is sejtse, hol voltam ma – mondta. – És még fontosabb, hogy ne szerezzen
tudomást arról, amit ma felfedeztem. Nem, a mai nap nem volt kellemes, de megérte. Egy lépéssel közelebb kerültem a legyőzéséhez.
Igazság szerint, azt hiszem, ma egy lépésnél sokkal többet tettem – ismerte be.

A homlokát ráncolva bámult néhány pillanatig a teáscsészéjébe, majd Pitonra nézett.

– Uram? Tudnom kell… – elhallgatott, és az ajkába harapott.

– Mit, Potter? – érdeklődött Piton.

Harry rápillantott Dracóra.

– Ha ettől jobban érzed magad, csak kérdezd meg nyugodtan, Harry – mondta Draco csendesen. – Azt hiszem, ugyanazt fogja ő is
mondani, amit én.

– Tudnom kell, hogy Voldemort irányít-e engem – fújta Harry egy levegővétellel. – Mint, amikor a Misztériumügyi Főosztállyal
kapcsolatos információt ejtette el nekem.

Piton aggodalmasan húzta össze a szemöldökét.

– Semmi jele nem volt ilyesminek – mondta végül. – Valójában kifejezetten idegesítette, hogy már képtelen úgy elérni az elmédet, mint
a múltban.

– Miért nem mondta ezt el nekem korábban? – kérdezte szemrehányóan Harry.

Piton felvonta a szemöldökét.

– És adtam volna neked okot arra, hogy ellazulj, ahelyett, hogy ösztönöztelek volna a további tanulásra? – kérdezte élesen.

– Nem engedhetem meg magamnak a lazítást – vágta rá Harry ingerülten. – De azért jó lett volna tudni. – Megrázta a fejét, mert
megpróbálta lerázni a régi neheztelést. – Bocsánat – motyogta.

– Potter, miért kérdezel most erről? – firtatta Piton a homlokát ráncolva.

Harry szinte öntudatlanul emelte a kezét a homlokához. Ez mostanában valahogy szokásává vált. Amint azonban észrevette, hogy mit
csinált, azonnal elhúzta a kezét és a többiekre nézett.

– Sokszor fáj a fejem – magyarázta halkan. – Azt hittem, hogy ez csak a stressztől van, de… – tétován elhallgatott.

– Érzel egyáltalán valami szokatlant? – kérdezte Piton.

– Nem, de… – kezdte Harry, aztán ismét elhallgatott.

– De mi, Potter? – nógatta Piton, aprólékosan tanulmányozva őt.

Harry gyámoltalanul rázta a fejét.

– Nem tudom, hogyan magyarázhatnám el – suttogta.

– Ha nem mondod el, akkor nem tudok segíteni – mondta Piton meglepő türelemmel a hangjában.

Draco közelebb húzódott hozzá, és megnyugtatóan átölelte. Harry néhány pillanatra Draco vállára hajtotta a fejét, magába szívta a
csendes erőt, miközben megpróbálta összeszedni a gondolatait. Úgy tűnt, legalább sikerült Pitont türelmes hangulatban találnia.

Felegyenesedett, és ismét Pitonra koncentrált.

– Dumbledore évekig próbált rájönni, hogyan lehet legyőzni Voldemortot. Az utolsó évet azzal töltötte, hogy továbbadja nekem ennek
a bonyolult rejtvénynek minden részletét, amelyet eddig sikerült összegyűjtenie. Néhány darabot magam is segítettem megszerezni.
Valójában egy kifejezetten fontos darabot – ismerte be.

Piton figyelmesen hallgatott, teljes figyelmét Harryre összepontosította.

– Folytasd – bátorította.

– Dumbledore ezt évekig csinálta – hangsúlyozta Harry. – Mégis, én nagy hirtelen összerakom a dolgokat. A darabok annyira gyorsan
állnak össze, hogy időm sincs arra, hogy minden nyommal foglalkozzak.

– És most aggódsz, hogy a Sötét Nagyúr valahogy érintett a dologban – vonta le a következtetést Piton.

281
– Igen. Vagyis, hogyan lehetséges, hogy én rá tudok jönni, amikor Dumbledore erre nem volt képes? Ez lehetetlen. Én csak egy hülye
kamasz vagyok, aki nem tudja, mi az ördögöt csinál – mondta Harry, miközben egyre zaklatottabbá vált.

Piton megmelegítette Harry teáját, és utasította, hogy igya meg. Harry eltöprengett rajta, hogy vajon a férfi ízesítette-e a teáját nyugtató
főzettel vagy valami mással, de azért engedelmesen elkortyolta.

– Potter – szólalt meg lassan Piton. Könyökét az asztalra támasztotta, állát az összefűzött ujjain nyugtatta. – Először is, nem hiszem,
hogy a Sötét Nagyúr ebben bárhogyan is benne volna. Amit eddig láttam és hallottam, sokkal inkább hajlok arra, hogy úgy véljem, a
látható sikereidnek a „túlélő ösztöneidhez” van közük, amelyekről nemrég annyira vehemensen nyilatkoztál – jegyezte meg fanyarul.

Harry elvörösödött, mert visszaemlékezett zavaros fecsegésére a Szükség Szobájában.

– Az ösztöneim határozottan nem jobbak, mint Dumbledore-éi – tiltakozott.

Piton számítóan méregette őt.

– Talán nem – ismerte be. – Mindazonáltal, el kell gondolkodnom rajta, hogy vajon nem közelíted-e meg a dolgokat egy teljesen más
perspektívából. A tudásodat feltehetően arra az alapra építed, amelyet Dumbledore helyezett le neked. Vetted ezt a tudást, és használod
a saját erőforrásaidat, hogy értelmezd.

Harry kételkedve vonta össze a szemöldökét, miközben az ajkát harapdálta. Épp emiatt aggódott, hogy különböző perspektívából
közelíti meg a dolgokat, egy olyanból, amely nem a sajátja.

– Mi az, ami még mindig aggaszt? – faggatta Piton.

Harry megrázta a fejét.

– Nem igazán tudok erről beszélni – nyögte nyomorultul.

– Még mindig akarsz beszélni Grangerrel? – kérdezte Draco.

– Igen – bólintott Harry, és gyámoltalanul vállat vont.

Draco arckifejezése ingerültre váltott.

– Csak beszélj Perselusszal. Ő meghallgat, és megpróbál segíteni neked – mondta.

– Tudom, és értékelem is – felelte Harry csendesen, miközben Pitonra nézett, majd lesütötte a szemét. – De Hermione egy olyan
kérdésre is segíthet választ találni, amelyre senki más nem.

– Potter, bármi más zaklat téged, nem hiszem, hogy a fejfájásaidnak közük van a Sötét Nagyúrhoz – szólt közbe Piton nyugodtan. –
Extrém mennyiségű nyomás alatt állsz. Egyáltalán nem meglepő, hogy a feszültség fejfájás formájában jelentkezik. Valószínűleg
közrejátszik a nem megfelelő alvási szokásod is – mutatott rá csípősen.

Harry vállat vont.

– Korábban szundítottam egyet – mondta.

– Csak néhány órát aludtál, Harry – szólalt meg Draco összehúzva a szemét. – Gyerünk, feküdjünk le. Holnap reggel majd beszélsz
Grangerrel.

– Menjetek – küldte őket Piton is.

Harry odabólintott Pitonnak, majd Dracót követően ő is mindenkinek jó éjszakát kívánt. Csendesen készültek ágyba bújni, mindketten
kimerültek voltak. Harry lefeküdt, biztos volt benne, hogy azonnal elalszik. Kényelmesen volt, és csodálatos érzés volt Draco mellett
heverészni, de elméje nem volt hajlandó lazítani.

Óvatosan kicsúszott az ágyból, mert nem akarta felébreszteni Dracót. Most volt alkalma, előszedte a naplót a hátizsákjából, és
elhelyezkedett az egyik székben a kandalló előtt, hogy elolvassa.

Olvasás közben egyre inkább felkavarodott a gyomra. Igaza volt abban, hogy a napló Voldemort feljegyzéseit tartalmazza a
horcruxokról. Részletes leírás szerepelt arról, mi is az a horcrux. Még elborzasztóbbak voltak azok a jegyzeteket, amelyek azt
körvonalazták, pontosan hogyan is kell létrehozni egy horcruxot: magát az eljárást, az ide tartozó varázsigéket és azt, hogyan hasad szét
a lélek. Nem értett meg mindent belőle, de az átfogó leírások pontosan vázolták, miért döntött úgy Voldemort, hogy a legjobb a lelkét
hét darabba hasítani.

282
Harry csak olvasott, és még inkább belebetegedett abba a ténybe, hogy a lapokon a szavak teljesen személytelenek voltak. Pontos,
részletekbe menő és hideg. Minden, amit valaha is tudni akarhatna a horcruxokról, ott állt előtte a sárgás oldalakon fekete tintával.

Meglepődött, amikor arról is talált információt, hogyan kell megsemmisíteni a horcruxokat, de rájött, hogy a napló teljesen alapos.
Reményt talált abban a tényben, hogy tulajdonképpen magukat a horcruxokat nem nehéz megsemmisíteni. Egy élet darabját tartották,
és könnyedén el lehetett pusztítani bármivel, amivel magát az életet is meg lehetett ölni.

Harry szünetet tartott és végiggondolta a dolgot. Azzal semmisítette meg a naplót, hogy egyszerűen beleszúrta a halálosan mérgező
baziliszkusz agyarat. Mit tett Dumbledore a gyűrűvel? Nem volt veszélyes megérinteni, mivel az idős varázsló viselte, mielőtt el akarta
pusztítani, ám a tönkretétele közben valami szörnyűséges történt Dumbledore karjával. Bármit is csinált Dumbledore, az befeketítette a
karját is, meg a követ a gyűrűben.

Miért? Ennek nem volt semmi értelme. Harry visszafordította figyelmét a napló oldalaira, mert remélte, hogy ott megtalálja a választ, ha
tovább olvas.

Miután lapozott egyet, hosszú percekig tartott, amíg rájött, hogy ezek a szavak másnak tűnnek. Eltartott egy ideig, amíg rádöbbent,
hogy a szavak párszaszóul voltak írva.

Szíve gyorsabban zakatolt, ahogy olvasott. A párszanyelven olvasott szavakba beleszédült.

A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg…

A jóslat e részének soha nem volt több értelme, mint ebben a pillanatban.

Voldemort, összes tudása ellenére, még mindig hihetetlenül bízott abban a tényben, hogy ő volt az egyetlen élő párszaszájú. Viszont
továbbadta ezt a képességét Harrynek.

Ez pedig Voldemort bukásához fog vezetni.

*****

– Potter, mit csinálsz itt?

Harry felnézett, gyorsan pislogni kezdett, ahogy annak az éles hangnak a tulajdonosára koncentrált. Végignézett az őt körülvevő
területen. Rendszertelen halmokba rakott könyvek hevertek mindenfelé, melyeket a bájital laborból a polcokról húzkodott le, és
teleszórta vele az egész helyiséget.

– Kutatok – felelte visszanézve Pitonra, aki most fölé magasodott.

Piton felvonta a szemöldökét.

– Azok a könyvek mind a sötét varázslatokról szólnak – jelentette ki.

– Voldemort nem foglalkozik a világos szarral – vágta rá Harry keserűen, gondolkodás nélkül. – Nem, őt a létező legocsmányabb
dolgok érdeklik.

– Valóban – bólintott Piton, és még jobban felvonta a szemöldökét Harry hozzáállását látva.

Harry fáradtan dörzsölte meg az arcát.

– Ezek szerint reggel van? – kérdezte.

– Ugye nem voltál fent egész éjjel? – firtatta Piton, ám hangsúlya világosan jelezte, hogy már tudja a választ.

– De igen, ha már reggel van – vágta rá Harry szárazon. – És ha végre már eljött a reggel, akkor mennem is kell Hermionéhez – tette
hozzá, és nekilátott összeszedni néhány könyvet.

Megállt, és óvatosan Pitonra nézett.

– Khm, tulajdonképpen kölcsön kell vennem ezek közül a könyvek közül néhányat. Hermione sokkal jobb a kutatásban, mint én. Nagy
tisztelettel viseltetik a könyvek iránt, és biztos vagyok benne, hogy nála semmi kár nem fogja érni őket. Amíg nem mondom el neki,
hogy ezek magához tartoznak – tette hozzá.

Piton a homlokát ráncolva tanulmányozta Harry kinézetét.

– Potter, jól vagy? – kérdezte, ügyet sem vetve Harry kusza beszédére a könyvekről.

283
Nem, nem vagyok jól! – akarta kiáltani Harry. Az egyetlen dolog, ami megakadályozta, hogy a szavak elhagyják a száját, valószínűleg az a
tény volt, hogy ezt Piton kérdezte tőle.

– Annyira rosszul nézek ki? – kérdezte inkább. Hangja tele volt gunyorossággal.

– Igen – jelentette ki nyersen Piton.

Harry mogorván nézett a férfire. Megdöbbent, amikor Piton elővette a pálcáját, és elé varázsolt egy nagy tükröt.

Harry a tükörképét bámulta. Ennyire szörnyűnek sosem látta magát. Vérbe borult szemei őrjöngőnek tűntek, mély, lila karikák
sötétlettek alattuk. Arcának többi része halálosan sápadt volt. Gyakorlatilag az összes haja szála felfelé meredezett, attól a rengeteg
alkalomtól, ahányszor beletúrt. A szerelmi harapás feletti álca elhalványult, és most a sápadt bőrével éles kontrasztot alkotott.

Röviden összefoglalva, azt gondolta, úgy néz ki, mintha jól helybenhagyták volna.

Gondolatban megrázta magát, majd visszanézett Pitonra.

– Hát, úgy látom, valóban pocsékul festek. Köszönöm, hogy ezt megmutatta nekem – tette hozzá gúnyosan.

– Potter, pihenned kell – felelte Piton élesen.

– Nem, dolgom van – mondta Harry, és kezdte ismét összeszedni a könyveket.

– Nem mész el innen azokkal a könyvekkel! – szólt rá Piton.

– De nekem szükségem van rájuk! – kiáltotta Harry riadtan. – Meg kell engednie, hogy kölcsönvegyem őket!

– Úgy gondolod, hogy azok a könyvek segíteni tudnak neked? – gúnyolódott a férfi.

– Igen! – vágta rá Harry. – Maga nem érti! Rá kell végre jönnöm, hogy mit kell tennem.

– De nem ma – jelentette ki Piton vészterhesen.

– Maga nem érti – ismételte Harry, szinte könyörögve Pitonnak. – Én vagyok az egyetlen, aki legyőzheti Voldemortot.

Pitonnak mély barázdák húzódtak a szeme között, ahogy bámulta Harryt.

– Potter, ezt mi már mindketten tudtuk. Ez nem újdonság – mondta.

Harry a mellkasához húzta a térdeit, ahogy ült a tengernyi könyv között. Reszketegen vett levegőt.

– Nem tudtam, vagy inkább nem értettem pontosan ezelőtt, mit tett Voldemort – suttogta barátságtalanul. – Sosem hittem el igazán,
hogy én vagyok az egyetlen, aki megölheti.

Piton leguggolt mellé, hogy egy szinten legyenek. Harry a férfi szemébe nézett, és nem volt tudatában, mennyi kétségbeesés mutatkozik
a saját arcán.

– Rajtam kívül Voldemort bárki más számára lehetetlenné tette, hogy megölje őt. Az elmúlt éjszakán megtudtam, hogy még sokkal
gonoszabb, mint amilyennek hisszük – mondta. – Tényleg legyőzhetetlen akar lenni, és jelen pillanatban én vagyok az egyetlen, aki az
útjába állhat.

– Azt hiszed, le tudod őt győzni? – kérdezte Piton mereven, és egyik kezével megszorította Harry vállát.

Harry biccentett.

– Igen, de többet kell tudnom a sötét művészetekről – felelte. – Nem hiszem, hogy Dumbledore számított erre. Abból, ahogyan
beszélt, úgy gondolom büszke volt rám, mert nem csábítottak a sötét varázslatok, de úgy tűnt, az ő véleménye szerint ez a szinonimája
annak, hogy valaki Voldemort követője akar lenni.

– Te úgy gondolod, hogy a kettő ugyanaz? – érdeklődött Piton.

– Nem. Én soha nem leszek Voldemort embere – jelentette ki csendesen Harry. – De bármilyen sötét varázslatot felhasználok ahhoz,
hogy elérjem a célomat. Valójában csak néhány varázsigét kell megtanulnom – vallotta be tudva, hogy megpróbált ésszerű lenni.

– Potter, gyere és ülj le – parancsolta Piton, majd megfogta Harry karját, és felhúzta. Harry hagyta, hogy leültessék a kanapéra a férfi
mellé.

– Nézz rám – rendelkezett Piton.

284
Harry nem tudta rávenni magát, hogy felemelje a tekintetét, így csak megrázta a fejét.

– Harry.

Mivel megdöbbentette, hogy Piton a keresztnevét használta, ezért Harry felnézett.

– Gondoltam, hogy ez talán beválik – jegyezte meg Piton fanyarul.

Harry morcosan nézett rá.

– Igazán nem vagyok olyan hangulatban, hogy gúnyolódjanak rajtam – mondta.

– Nem, ebben biztos vagyok – ismerte el Piton komolyan. Tétovázott néhány pillanatig, majd folytatta. – Az adott körülmények között
úgy vélem, talán itt lenne az ideje, hogy a keresztneveinken szólítsuk egymást.

Harry jó néhányszor csodálkozva pislogott, mert nem volt biztos benne, hogy az ördögbe jutottak el ide. Biztos volt benne, hogy a
sötét művészetekről, Voldemortról és Dumbledore-ról beszélgettek.

Piton ingerültnek látszott Harry arckifejezése láttán.

– Az ember azt hinné, értékelnéd, hogy eggyel kevesebb ellenséged van – mondta.

– Maga nem az ellenségem – vágta rá Harry gyorsan. – De tényleg azt akarja, hogy Perselusnak hívjam?

– Egy olyasvalaki, aki hajlandó megvédeni engem, különösen ilyen nehéz időkben, megérdemli, hogy a keresztnevemen szólítson –
mondta Perselus. – Több mint megérdemled a jogot.

Harry kétkedve vonta fel a szemöldökét, de azért megpróbálkozott a dologgal.

– Köszönöm, Perselus – mondta. Félmosolyra húzódott a szája, amikor Piton önelégülten vigyorgott rá. – És Draco úgy gondolta,
hogy bizarr volt megvédeni téged.

– Valóban – bólintott Piton, még mindig szórakozottan mosolyogva, de aztán ismét elkomolyodott. – Harry, Dumbledore nem
gondolna rólad kevesebbet, ha használnád a sötét varázslatokat – mondta.

Harry hangulata, amely az imént felderült egy kicsit, hirtelen ismét lezuhant, de most tekintete Pitonéba fúródott. Érezte, hogy a szeme
égni kezd, és nem akart sírni, de ha Piton így folytatja, akkor nem fogja tudni visszatartani.

– Ő volt az én mentorom is, ahogy a tiéd is, Harry – folytatta Piton halkan. – Megértem az igényt, hogy büszkévé akarjam őt tenni, még
akkor is, ha a feladat, amit kijelölt számomra, látszólag meghaladja a képességemet. Rendkívül büszke lenne, ha most látna téged.

Harry már nem tudta visszatartani a könnyeit, és lehajtotta a fejét.

– Próbálkozom, de nem vagyok olyan erős, mint te – szipogta szánalmasan.

– Én pedig úgy vélem, hogy igen – mondta Piton.

Harry tagadóan rázta a fejét. Megdöbbent, amikor Piton magához húzta őt, de azonnal belekapaszkodott a férfibe, amint ott volt.
Hosszú pillanatokig tartott, amíg rájött, hogy Piton is épp olyan szorosan öleli őt. Fogalma sem volt, mennyi ideig ültek így ott, de a
könnyei már felszáradtak, mire Piton finoman eltolta őt.

– Egész biztos, hogy ez elégedetté tette volna az öregembert – jegyezte meg Piton rekedten.

Mivel épp kezdte magát kellemesebben érezni, Harry néhány pillanatig döbbenten bámult, majd hirtelen elmosolyodott.

– Igen, biztos vagyok benne, hogy eléggé elégedett lenne, hogy végre viselkedünk – mondta.

– Így van – mondta Piton lágyan, miközben egy kicsi, de őszinte mosollyal tüntette ki Harryt.

Harry sokkal jobban érezte magát, és biztos volt benne, hogy Piton is ugyanígy érez. Sajnos most még kimerültebbnek érezte megát,
mint korábban, és felsóhajtott, amikor végignézett a rendetlenül elhajigált könyveken.

– Rendben, rosszcsont – szólalt meg Piton. – Most mondd el, miért olyan sürgős, hogy ma reggel lásd Miss Grangert.

– Van néhány rendkívül fontos információm, amit tovább kell adnom neki – felelte Harry. – Én már átrágtam magam rajtuk, és van egy
kis kutatás, amit el kell végeznünk. – Pitonra nézett. – Hermione az én kutatóm – magyarázta egy vállrándítással. – Minél hamarabb
adom oda neki, annál hamarabb tud kezdeni.

285
– Nem gondolod, hogy sokkal helyesebb lenne akkor átnézni ezt a valamit, amikor megfelelően kipihented magad? – kérdezte Piton.

Harry néhány pillanatig hallgatott, míg összeszedte a gondolatait.

– Bármennyire is aggaszt, hogy ilyen gyorsan megtalálom ezeket a nyomokat, úgy érzem, kifutunk az időből. Voldemort a Roxfortot
akarja. Több okból szeretné megkaparintani, mint amennyit Dumbledore feltételezett, és most, hogy az igazgató már nincs, sokkal
keményebben fog küzdeni, hogy elfoglalja a kastélyt.

– A Sötét Nagyúr tényleg említette, hogy tervezi Roxfort elfoglalását – ismerte be Piton csendesen.

– Miért nem mondtad el? – faggatta Harry éles hangon.

Piton tűnődően méregette őt.

– Már tudtad, amikor megkísérelte bevenni Roxmortsot. Ezen kívül pedig jelenleg nincs semmi konkrétum, amit elmondhatnék neked.
Feleslegesnek látszott megijeszteni téged, amikor semmi többet nem tudathatok veled – magyarázta.

– Nos, bármilyen rettenetes is, sokkal kevésbé félek attól, hogy elfoglalja a kastélyt, mint attól, hogy megtudja, amit felfedeztem –
jelentette ki Harry. – Márpedig erre azonnal rájön, ha bejut a Roxfortba.

Piton meglepetten vonta fel a szemöldökét.

Harry kíméletlenül mosolygott.

– Többet tudok Voldemortról, mint amennyit valaha bárki tudni szeretne, és feltétlenül biztosítanom kell, hogy erről a tényről ne
szerezhessen tudomást – mondta. – Minél gyorsabban tudom összerakni a dolgokat, annál jobb lesz mindannyiunknak.

– Rendben – bólintott Piton. – Szedd össze a könyveket, amikre szükséged van.

Harry hálásan kezdte kiválogatni azokat a könyveket, amelyeket a leghasznosabbaknak ítélt. Amíg ezzel foglalkozott, Piton a
bájitalszekrényéhez lépett, és egy üvegcsével a kezében tért vissza.

– Ez erősebb, mint a szokásos kalapkúra bájital, és segíteni fog ébernek maradni – szólalt meg, miközben átadta Harrynek a fiolát. –
Nem bölcs gyakran bevenni, de úgy látom, ez most azon kevés alkalmak egyike. – Figyelte, ahogy Harry ledöntötte a főzetet. – Ma este
azonban pihenni fogsz – rendelkezett.

Harry egyetértően bólintott, majd lekicsinyítette a könyveket, amiket aztán a hátizsákjába tett. Piton várt, amíg Harry elkészült, és
megszüntette azokat a védővarázslatokat, amelyeket a szobára tett. Harry meglepetten nézett rá, mivel fogalma sem volt arról, hogy
Piton felhelyezte őket, de nem faggatta a férfit hangosan.

*****

Miután besétáltak a konyhába, három nagyon nyugtalan ember üdvözölte őket.

– Hagyjátok őt békén – szólt Piton figyelmeztetően, ezzel megpróbálva megállítani a kérdéseket, mielőtt feltették volna őket.

– Nem – rázta a fejét Draco. – Már az is elég bizarr volt, hogy Harry megvédett téged – fordult Pitonhoz –, hogy te védd meg őt, az…
valahogy nem helyes.

Harry váltott Pitonnal egy szórakozott pillantást, mielőtt leült volna Draco mellé.

– Üdvözöllek a bizarrságok világában – gúnyolódott Harry. – Ha valami furcsa és szokatlan megtörténhet, akkor az biztosan velem esik
meg.

– No, hát ez határozottan igaz – ismerte be Draco, és összevonta a szemét. Kritikusan végigmérte Harryt. – Szarul nézel ki, Potter.

– Draco! – dorgálta őt Narcissa.

Harry vállat vont.

– Minden rendben. Már tudatták velem, hogy pokolian nézek ki – mondta.

– Ah, szóval Perselus még mindig önmaga – jegyezte meg Remus élvezettel.

– Igen – fanyalgott Harry. – Megkaptam a mára esedékes összes szentbeszédet.

– Biztos vagyok benne, hogy tudnék még többet is termelni – szúrta közbe Piton simán, miközben leült a csésze teájával.

286
– Én pedig abban vagyok biztos, hogy kell még többet is kapnia – mondta Draco Pitonnak, majd ismét Harryre nézett. – Tudni
akarom, miért tűntél el az ágyból tegnap éjszaka.

– El kellett töltenem Voldemorttal némi hasznos időt – felelte Harry gúnyosan.

– Mi?! – kiáltott fel Draco hitetlenkedve.

– Bár sokkal szívesebben aludtam volna veled, értékes információkhoz jutottam Voldemortól az elmúlt éjszakán, és át kellett
gondolnom, lehetőleg egyedül – folytatta Harry. Az órára nézett. Még nem volt reggel hét sem. – Felfedezted, hogy eltűntem, és
riasztottad a többieket is, vagy mi?

Draco enyhén elpirult.

– Valami olyasmi – mormolta.

Harry Pitonra nézett.

– Szóval, önkéntesnek jelentkeztél vagy kiválasztottak, hogy megnézd, mit csinál az idióta Potter? – érdeklődött csúfondárosan.

– Mindannyiunkat kizárt – csattant fel Draco ingerülten, mielőtt Piton felelhetett volna.

– Ha ettől jobban érzed magad – szólalt meg Harry rafináltan –, utasítottak rá, hogy ma este maradjak az ágyban.

Draco érdeklődve vonta fel a szemöldökét.

– Na, az már valami – mondta. – Nem számíthatok arra, hogy azt is utasításba adta, maradj itthon ma, ugye? – tette hozzá
reménykedve.

– Hát, megpróbálta – ismerte be Harry. – Nekem viszont dolgom van.

– Nem akarom, hogy oda menj – ellenkezett Draco. – Nem tervezheted komolyan, hogy Grangerrel és Weasleyvel egyedül mész, ugye?

– Hová megy? – kérdezte Piton, és szeme veszélyesen összeszűkült.

Harry dühösen nézett Dracóra.

– Valakinek, aki állítólag nem bízik Pitonban, túl nagy a szája – csattant fel.

– Megváltoztattad a véleményemet – vetette fel a fejét Draco gőgösen.

– Draco, neked nem is szabadna tudnod, hogy oda készülök – vágott vissza Harry ingerülten.

– De tudom, és nem akarom, hogy nélkülem menj – jelentette ki Draco erőszakosan.

– Miért? – kérdezte Harry.

– Mert nem akarom, hogy úgy nézz ki, mint a Vöröske az elmúlt éjszakán – vágott vissza Draco.

– Tudom kezelni a dolgot – szűrte a fogai között Harry.

– Harry, nem is aludtál. A fejfájásaid rosszabbodnak. Túl keményen hajtod magad – sorolta Draco, lágyuló arckifejezéssel. – Nem
tudhatod, mit találsz majd ott, és ezzel még a legjobb körülmények között is nehéz megbirkózni.

– Nem számít – morogta Harry mereven. – Akkor is mennem kell.

– Nem tudom megérteni, de felfogtam – mondta Draco. – Én csak azt mondom, hogy nem vagyok hajlandó megengedni, hogy
nélkülem menj oda. – Néhány pillanatig tétovázott, majd hozzátette: – A Vöröske és az egyformák is kellenek.

– Mi a francért?! – kiáltott fel Harry. – Ne akard nekem bemesélni, hogy összejátszol velük, hogy kövessetek engem?

Draco beharapta az ajkát.

– Szerintem még Lupinnak is mennie kellene – ismerte be.

– Mi?! Nem! – kiáltotta emelkedő hangon Harry.

287
– Tegnap magaddal vitted Vöröskét, mert ő volt a leghasznosabb információforrás! – csattant fel Draco. – Ugyanezért van szükséged
Lupinra.

– Nem, nincs – tiltakozott vadul Harry. – Azt hittem megértetted tegnap este, hogy Ron és Hermione az egyetlenek, akik tudják, miért
megyek oda.

– Akkor mondd el nekünk! – ordította Draco.

– Nem tehetem, és ezt te is tudod – felelte ingerülten Harry. – Dumbledore azt mondta, ne mondjam el senkinek. Csak arra adott
engedélyt, hogy Ront és Hermionét tájékoztassam. Már így is elcsesztem, mert túl sok információt hagytam kiszivárogni.

– Dumbledore biztonságban és épelméjűen akarna téged – sziszegte Draco vészterhesen.

– Kurvára utállak – szűrte a fogai között Harry ingerülten.

– Az érzés kölcsönös – felelte Draco vontatott hangon, megérezve, hogy Harry engedett.

– Rendben. A mai nap legnagyobb részét valószínűleg amúgy is kutatással fogom tölteni, úgyhogy holnapig még várok azzal, hogy
odamenjek. Tájékoztathatod az őreim maradékát – gúnyolódott Harry. – Mennem kell, hogy végre beszélhessek Hermionével.

Figyelmeztetően meredt Dracóra.

– És bármi is történik, nem fedheted fel magadat Ron és Hermione előtt. Az közel sem sülne el annyira jól. Akármennyire is idegesítesz,
azért szeretnélek megtartani.

288
 Huszonhetedik fejezet

Harry leült Ron ágyára, és közben megpróbált rájönni, miért gondolja azt mindenki, hogy joguk van megmondani neki, mit kell tennie.
Draco el sem engedte Harryt addig a Grimmauld térről, amíg rendbe nem szedte őt, és álcázó bűbájokat nem szórt rá. El kellett
ismernie, hogy most sokkal szalonképesebbnek látszott, és így legalább Hermione meg Weasleyék nem zaklatták a kinézete miatt.

Viszont zaklatták minden másért. Utasították, hogy egyen, megkérdőjelezték az épelméjűségét Piton könyvét és a kígyókat illetően,
Hermione és Ron pedig egész délelőtt gondterhelt pillantásokat vetettek rá.

Az élete nem igazán volt könnyebb az elmúlt havi események előtt, azonban határozottan egyszerűbb volt.

– Oké, mi folyik itt? – követelte Hermione a választ, miután védővarázslatokat helyezett a szobára.

– Megtaláltam az egyik hiányzó horcruxot – jelentette ki Harry.

– Mi? Hol? – érdeklődött Ron kerekre tágult szemmel.

– A Titkok Kamrájában – vallotta be Harry.

– Hol van Ginny? – kérdezte nyugtalanul Hermione. – Magaddal vitted őt, ugye? Ezért nincs itt.

– Te elvitted Ginnyt?! – kiáltott fel Ron.

–Ginny jól van! – csattant fel Harry, mert idegesítették a barátai. – Igen, velem jött. Fred és George gondoskodnak róla. Ma reggel
megnéztem őt, és teljesen jól van.

– Miért vitted magaddal? És még csak nem is szóltál róla – tette hozzá Ron. Megbántottnak hangzott.

– Megpróbáltam elmondani nektek – mutatott rá Harry. – Ti ketten viszont nem akartatok meghallgatni engem.

– Igazad van – szólalt meg Hermione csendesen. – Sajnálom.

– Hát, most már túl vagyunk rajta, Ginny és én is jól vagyunk, és megtaláltam az egyik horcruxot – mondta Harry, mert nem akart
elidőzni ezen a témán.

– Tényleg találtál egyet? – kérdezte Ron csodálkozva.

Harry bólintott; izgalma visszatért. Gyorsan tájékoztatta őket a Titkok Kamrájában tett látogatásáról, kissé elkendőzve Ginny reakcióját
a helyiségre. Hermione kissé gyanakvónak tűnt, de eltérítette a figyelmét, amikor Harry elmagyarázta, mire lelt rá.

– Elolvastad már? – firtatta Hermione, amikor Harry végzett. – Veszélyes is lehet.

– Azt hiszem, valóban veszélyes – vágta rá kíméletlenül Harry. – De nem abban az értelemben. Benne van Voldemort minden részletes
feljegyzése a horcruxokról. Nem jó, hogy ez így dokumentálva van, és veszélyes lenne bármelyik sötét varázsló kezében, aki úgy
gondolja, hogy kísérletezik egyet.

– Akkor jó dolog, hogy Piton nem tud erről – vetette oda Ron mérgesen.

Harry elgondolkozva ráncolta a homlokát; azon gondolkodott, vajon ez volt-e az oka annak, hogy Dumbledore nem bízta rá Pitonra a
horcruxokkal kapcsolatos információkat. Piton kedvelte a sötét művészeteket, de nem akarná darabokra hasítani a lelkét, ugye?

– Ezt már átrágtuk, Ron – mondta Hermione, és hangsúlyából kitűnt, hogy már ezerszer elismételte a szavakat. – Nyilvánvalóan igazad
volt abban, hogy nem kellene megbíznunk Pitonban.

– Van még más is a naplóban? – kérdezte a lány Harrytől, így nem adva Ronnak esélyt, hogy bármi többet mondhasson Pitonról.

– Le van írva benne, hol van a többi horcrux? – kérdezte Ron reménykedve, a figyelmét végre a témára fordítva.

– Nincs – felelte Harry. – Nem mondta meg, hol vannak, vagy mik azok, mivel még nem volt meg mindegyik, amikor elrejtette a
naplót.

– Akkor rejthette el, amikor visszatért Roxfortba, hogy munkát kérjen Dumbledore-tól – mormolta Hermione elgondolkodva.

– Én is erre gondoltam – bólintott Harry. – Úgy vélem, a kő a polcon pedig valahogy az az átok, amelyet a sötét varázslatok kivédése
állásra tett.

289
– Érthető lenne – ismerte be Hermione. – És Voldemortnak egész biztos, hogy nem volt még meg minden horcruxa akkor.
Dumbledore mondta neked, hogy akkor tervezte az utolsót létrehozni, amikor megpróbált téged megölni – tette hozzá Hermione,
miközben szomorúan nézett Harryre.

– Ez pedig egy olyan dolog, amiről nagyon akartam veled beszélni az elmúlt éjszaka után – kapott az alkalmon Harry. – Amikor
beszélgettem Ginnyvel, azon töprengtünk, hogy Dumbledore miért nem kérdezett soha többet a Kamráról. Tényleg nem tudom, hogy
miért, és elkezdtem azon morfondírozni, hogy látszólag én ösztönösen megtalálom az utat.

Mély levegőt vett.

– Tudom, hogy van egy kapcsolat közöttem és Voldemort között, és úgy tűnik, senki sem érti, hogy ez hogyan történt. Elkezdtem azon
meditálni, vajon Voldemort nem próbált-e meg valahogy egy horcruxá változtatni engem – mondta egy szuszra. – Ha van bennem egy
darabka Voldemort lelkéből, akkor az megmagyarázná, miért vagyok képes mindenre rájönni.

– Oh, Harry! – kiáltott fel Hermione elborzadva.

– Minden rendben – nyugtatta Harry. – Rájöttem, hogy ez nem lehetséges.

– Biztos vagy benne? – kérdezte Ron tétován.

– Igen – vágta rá eltökélten Harry. – Többet tudok a horcruxok készítéséről, mint valaha tudni szerettem volna. Voldemort nem
vihette át a lelkének egy részét, sem az életerejét belém.

– Tudod, hogy mi történt? – kérdezte Hermione, és közben aggódva nézte Harryt.

– Voldemort felkészült, hogy megöljön, aztán azonnal létrehozza a horcruxát. Én egy „jelentős halál” lettem volna, ahogy Dumbledore
szerette megfogalmazni – felelte Harry gúnyosan.

Hermione és Ron összerezzentek Harry szavaira és hangsúlyára, de figyelmesen hallgattak.

– Voldemort szerette birtokolni az áldozatait, mielőtt megölte őket, különösen, amikor valakiből horcruxot szándékozott csinálni. Úgy
gondolom, hogy a „jelentős halálok” ízletesek voltak számára – folytatta Harry undorodva. – A személyen belül hagyott egy keveset a
saját mágiájából, mert tudta, hogy az rövidesen visszakerül hozzá. A saját varázslata egyesült az áldozatéval, ezzel növelve a horcrux
erejét, amikor közvetlenül ezután létrehozta azt.

– Amikor Voldemort megpróbált megölni engem, az anyám irántam érzett szeretete, ennél fogva a velem maradó varázsereje
félbeszakította az eljárást. Valószínűleg anya mágiája egyesült a sajátommal, aminek következtében a varázsige visszacsapódott
Voldemortba. Ő eltűnt, de a varázserejéből egy kevés bennem maradt – fejezte be Harry kifejezéstelenül.

– De nem lehet szembeszállni a gyilkos átokkal – jegyezte meg Hermione lassan, megpróbálva feldolgozni, amit Harry az imént
mondott. – Hogyan csapódhatott vissza az átka?

Harry mély levegőt vett.

– Nos, ez az én elméletem arról, mi történhetett akkor: Voldemort bejött a házba. Megölte az apámat. Anyám tudta, hogy mi történik,
és valószínűleg rám szórt valamiféle bűbájt, hogy védjen engem. Voldemort belépett a szobába, anya pedig könyörgött neki az
életemét. Nem a sajátjáért. Ha Dumbledore elmélete helytálló a szeretet erejéről, akkor ezzel valószínűleg megerősítette a pajzsbűbájait.
Voldemort azonban nem foglalkozott ezzel. Ő csak rám koncentrált. Megölte anyát, amikor ő nem volt hajlandó félreállni az útból, és
nem tudta, hogy ezzel csak még jobban megerősítette anya bűbájait. Megpróbált megszállni engem, bennem hagyva egy részt a
mágiájából, ahogy azt megtervezte, de nem számított édesanyám engem körülvevő szeretetének fájdalmára. Ez pedig komolyan
legyengítette őt. Feladta a megszállásomra tett kísérleteit, és elindította a gyilkos átkot, de anya varázsereje megvédett. A gyilkos átok
visszapattant a már legyengült testébe, és… eltűnt.

– Ez az elmélet egy kicsit vad – jelentette ki Hermione szkeptikusan.

– Nem is olyan vad, mint valaha gondoltam volna – vágta rá Harry keserűen.

Előrehajolt, majd megfontoltan felsorolta az érveit.

– Elmondtam Denemnek, hogy édesanyám azért halt meg, hogy védjen engem, és ő maga felelte erre, hogy az egy erőteljes védelmi
varázslat volt. Hogy az egy pajzsbűbáj volt-e vagy sem, arról fogalmam sincs, de bármit is csinált, nyilvánvalóan működött, mivel
túléltem.

– Dumbledore ragaszkodott ahhoz, hogy a „benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer” az a szeretet. Bennem van,
Voldemortban nincs.

– Voldemort már egyszer kipróbálta, hogy megszálljon. A Minisztériumban. Nem tartott ki sokáig, és rendkívül fájdalmas volt a
számára.

290
– Tudjuk, hogy a gyilkos átok visszapattant. Akár lehetséges a gyakorlatban, akár nem, megtörtént.

– Megkaptam Voldemort képességét a párszaszóra. Ez egy olyan erő, amellyel nem kellene rendelkeznem.

– Igen – sóhajtotta Hermione egy kicsit türelmetlenül. – Ez már mindet tudtuk, de…

– Hermione! – vágott közbe Harry élesen, félbeszakítva a lányt. – Hallgass meg. Igazad van. Még mindig nem tudom pontosan, hogy az
édesanyám védelmi bűbája hogyan működött. Nem teljesen értem azt a varázslatot. Mindazonáltal tudom, hogyan hozta létre Voldemort
a horcruxokat.

Hermionét és Ront megdöbbentette a hevessége. Harry eltökélte, hogy megérteti velük a dolgot.

– Egészen biztos vagyok benne, hogy Voldemort megszállt engem. Így dolgozik, és ez az egyetlen dolog, amely értelmet ad annak,
hogyan került belém a képességeinek egy része – mondta Harry.

– Tehát azt mondod, hogy szándékosan helyezett át beléd a hatalmából? – kérdezte Ron hitetlenkedve.

– Igen – bólintott Harry. – Emlékezz, a jóslatnak ezt a részét nem ismerte, tehát nem tudhatta, hogy nem szabad megtennie. Megszállt
engem, áttett belém egy kis mágiát. Nem a lelkét – hangsúlyozta. – Ekkor hozta létre közöttünk a kapcsolatot, de nem hiszem, hogy az
szándékos lett volna.

– Miért tette volna? – kérdezte Hermione siránkozva. – Ennek semmi értelme.

– Van értelme, ha te vagy Voldemort – állította Harry. – Mindenekfelett becsüli a hatalmat. Ha megszállja egy személy testét, akkor az
azt jelenti, hogy hatalma van felette. Ha áthelyez valamennyit a mágiájából az áldozatba, akkor az azt jelenti, hogy irányítása van a másik
varázsereje felett.

– És a kapcsolat közöttetek? – kérdezte Hermione mélyen ráncolva a homlokát.

– Úgy gondolom, hogy ki kellett nyitnia a szellemi vonalat, hogy át tudja helyezni a mágiát – töprengett Harry. – De aztán megszállt
engem. Onnantól kezdve minden nagyon gyorsan történt. Amikor anya szeretetével találta szembe magát, ami körülvett engem, feladta
azt az ötletet, hogy áthelyezze a varázserejét, és egyszerűen megpróbált megölni engem. Figyelembe véve, hogy másfél évvel ezelőttig
nem tudta, hogy kapcsolat van közöttünk, úgy hiszem azt gondolta, hogy egyáltalán nem járt sikerrel.

– De mégiscsak sikeres volt – jelentette ki Hermione. – Akkor kettőtöket összekapcsolt, és te átvettél a mágikus ereje közül
valamennyit.

– Igen – bólintott Harry.

– De, Harry – mondta Hermione –, mindenki tudja, hogy párszaszájú vagy. Ez egy nyilvánvaló kulcs kellett volna, hogy legyen
Voldemort számára. Miért nem jött rá eddig, hogy össze vagytok kapcsolódva? Miért csak akkor, amikor láttad, ahogy a kígyó
megharapja Mr. Weasleyt?

Harry összevont szemöldökkel gondolkodott, de erre nem talált magyarázatot.

– Mert nem volt itt másodikban, amikor mindenki megtudta – szólt közbe Ron. – Ez pedig nem olyasmi, amiről az emberek szeretnek
beszélni. Tudjukki valószínűleg nem tudta, hogy Harry párszaszájú. Még miután tudomást szerzett a Kamra kinyitásáról, akkor is
gondolhatta azt, hogy ő maga nyitotta ki Harrynek, épp úgy, ahogy Ginnynek is ő nyitotta ki. Nem is kommunikálhatott a naplóbeli
énjével, hiszen Harry már megsemmisítette azt… őt… mindegy.

Hermione és Harry is bólogattak Ron okfejtését hallgatva.

– Mi van a sebhelyeddel? – kérdezte Hermione Harrytől.

Harry vállat vont.

– A sebhelyem az a hely, ahol a gyilkos átok becsapódott – mondta.

Hermione lassan megrázta a fejét.

– Nem. Nos, igen, de azt hiszem, hogy az a sebhely a Voldemorthoz kötődő kapcsolatod. Ez az a tényleges szellemi kapcsolat, amelyet
ő hozott létre – mondta a lány. – Mindent érzel ezen keresztül, ami vele kapcsolatos.

– Vagyis, ha Harry megszabadulna a sebhelyétől, akkor nem kötődne tovább Voldemorthoz? – érdeklődött Ron kíváncsian. – Meg
tudna szabadulni tőle.

291
– Nem tudom, hogy ez lehetséges-e – ismerte be Hermione, miközben Harry homlokát bámulta. – De ha a sebhely eltűnne, úgy
gondolom, a kapcsolat is eltűnne, és fordítva.

– Nos, akkor egy okkal több, hogy legyőzzem Voldemortot – mondta Harry. – Örömmel szabadulnék meg ettől a ronda sebhelytől.
Tüntessük el mindkettőt, és máris vége.

– Rendben – vágta rá fürgén Hermione. – Most, hogy ezt átgondoltuk, térjünk vissza Voldemort naplójához. Mi mást tartalmaz még?

Így hát Harry végül a hátizsákjáért nyúlt és elővette belőle a naplót, majd átadta Hermionének. Olyasvalakihez képest, aki szerette a
könyveket, a lány kifejezetten tétován vette el tőle.

– Biztos vagy benne, hogy nem veszélyes? – kérdezte idegesen.

– Nem fogsz tőle megsérülni, de valószínűleg félni fogsz – jelentette ki Harry. – Elég hátborzongató és rémisztő. Emberek megölése és
a lélek feldarabolása nem egy kellemes olvasmány.

Hermione képtelen volt visszafogni a kíváncsiságát, ezért kinyitotta a naplót, Ron pedig a válla fölött nézett bele.

– Mindent elolvastál már? – kérdezte a lány, és épp időben nézett fel, hogy lássa Harryt bólintani.

– Viszont te nem tudod majd egyedül elolvasni az egészet – figyelmeztette Harry.

– Tessék? – firtatta Hermione zavartan. – Miért?

– Azt, ami a horcruxokkal kapcsolatos, általában angolul írta – magyarázta Harry. – A többi feljegyzése viszont párszaszóul van.

Hermione meglepetten bámult rá, majd nekilátott átlapozni a naplót, amíg meg nem találta a furcsa jeleket az oldalakon.

– Ez a párszanyelv? – kérdezte Ron. – Hogy lehet a kígyóknak olyan nyelvük, amit le lehet írni?

Hermione érdeklődve tanulmányozta az oldalakat.

– Bármilyen nyelvet le lehet írni – jelentette ki szórakozottan. – De Voldemort biztosan tudta, hogy ezt dekódolni is lehet. Gondolom
– tette hozzá bizonytalanul, ahogy hosszasabban nézegette a lapokat.

A lány Harryre nézett.

– Te tényleg szavakat látsz itt? – kérdezte.

Harry vállat vont, majd bólintott.

– Eltartott egy darabig, hogy rájöjjek, nem angol szöveget olvasok – ismerte be.

Hermione izgatottnak tűnt, és Harry biztos volt benne, hogy elhagyni készül a beszélgetésük fonalát. Már egyszer csináltak ilyet.

– Minden, amiről eddig beszéltünk, hogy Voldemort átadta a hatalmát és a többi, fontos, mert átadta a párszaszó képességét – mondta.

– Mi mást adhatott volna még át? – töprengett fennhangon Ron.

– Nem tudom – sóhajtott türelmetlenül Harry. – Viszont a tény, hogy átadta a kígyónyelven való beszéd képességét, egy hatalmas
elcseszés volt részéről.

– Ügyelj a szádra, Harry – figyelmeztette Hermione automatikusan.

Harry összehúzta a szemét.

– Nem hiszem, hogy felfogtad – mondta. – Ha nem tudnék párszaszóul beszélni, sosem lettem volna képes arra, hogy eljussak ehhez a
naplóhoz… vagy a horcruxokhoz – mutatott rá.

Hermione és Ron szeme is elkerekedett, amikor végre megértették.

– Te vagy az egyetlen – lehelte Hermione. – Még Dumbledore sem…

– Pontosan – helyeselt Harry. – Lesz ez még jobb is… vagy rosszabb – tette hozzá a homlokát ráncolva. Megrázta a fejét, hogy
elkergesse a vitatkozó gondolatait, és rámutatott a naplóra. – Egyébként az, amit párszanyelven írt, megmagyarázza Voldemort terveit a
horcruxokra vonatkozóan.

– Mint például? – kérdezte Ron zavartan. – Azt mondtad, még nem volt készen mindegyik horcruxa, amikor elrejtette a naplót.

292
– Ez igaz – helyeselt Harry –, de voltak különféle tervei arra vonatkozóan, hogyan szándékozik megvédeni őket. Annak a naplónak az
oldalain olyan lehetséges átkok vannak felsorolva, amelyek összeférnek a horcruxokkal – jelentette ki csúfondárosan.

– Úgy érted, ez mind le van írva neked? – kérdezte Ron hitetlenkedve. – Csak úgy otthagyta neked az információkat?

– Oh, ne már! – mérgelődött Hermione. – Ő nem tudta, hogy bárki is el tudja olvasni. Akkor még ő volt az egyetlen élő párszaszájú –
folytatta a lány. – És mivel ő volt Mardekár utolsó leszármazottja, nem számított továbbiakra. Ez volt a fő kulcsa a titkainak a
védelméhez.

– Pontosan – vágta rá Harry. – És ez ugyan könnyebbé teszi a dolgokat, de még mindig nem hevernek csak úgy előttem –
figyelmeztette őket.

– Miért nem, ha egyszer minden le van írva? – kérdezte Ron.

– Azért, mert nem tudjuk, melyik átkot melyik horcruxnál használta – felelte Hermione, mivel ő sokkal jobban értette az egészet, mint
Ron. – Például, ahhoz a tükörhöz, amit Harry megtalált, kutatnunk kell majd Voldemort átkait, meg kell találnunk az ellenátkot, és meg
kell tudnunk, hogyan lehet észlelni őket.

Hirtelen felnézett Harryre.

– Van benne szó arról, hogyan lehet őket megsemmisíteni? – kérdezte.

Harry bólintott.

– A nehezebbik része az, hogy odajussunk hozzájuk, és foglalkozzunk Voldemort védelmével. Már tudjuk, hogy Voldemort feljegyzései
nem adnak segítséget ahhoz, hogy megtaláljuk a medált – mondta élesen. – Ez a napló főként csak egy átfogó könyv a horcruxokról, és
párszanyelven vannak azok a módszerek, amelyeket ő személy szerint a létrehozásukra használt. Abban viszont nincs segítségünkre,
hogy megtaláljuk a horcruxokat. De amint megvannak, már meg lehet őket semmisíteni, mint bármilyen életet.

Hermione összerezzent.

– Lényegében egyszer már megölted őt akkor – mondta.

Harry pislogott.

– Azt hiszem, igen – felelte meglepődve, és a másik naplóra gondolt.

– Tényleg te vagy a Kiválasztott – szólalt meg Ron, és egyszerre hangzott zavarodottnak és nem is kicsit elborzasztottnak.

– Ron! – szólt rá Hermione figyelmeztetően.

– Minden rendben, Hermione – nyögte Harry. – Ugyanez a dolog ugrott be nekem is.

– Oh, Harry, annyira sajnálom, hogy neked kell annak lenned – mormolta Hermione szomorúan.

Harry megdörzsölte a halántékát.

– Jól vagyok – mondta –, de ha már arról beszélünk, hogy meg kell ölnöm valakit, akkor talán meg kell jegyeznem azt is, hogy
Voldemort átkai és védelmi varázslatai főként a sötét művészetekre támaszkodnak.

Ahogy arra számított is, vitába bonyolódott Hermionével a sötét varázslatokról, míg végül aztán kiabálni nem kezdett a lánnyal.

– A mágia az mágia! Kurvára nem érdekel, hogy világos, sötét vagy majomvarázslatnak hívod-e! Ha segít Voldemort legyőzésében,
akkor megtanulom, és használni is fogom.

Hermione és Ron döbbenten meredtek rá, majd Ron nevetni kezdett.

– Majomvarázslat? – kérdezte.

Harry kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, aztán újra becsukta és vállat vont. Hermione megint dühösen nézett rá.

– Ez komoly dolog, Harry! – csattant fel.

– Nem gondolod, hogy tudom? – érdeklődött Harry mérgesen. – Azon felül, amit már korábban is tudtam, egész éjjel sötét
művészetekről szóló szövegeket olvastam. Annyit már sikerült megállapítanom, hogy a sötét varázslat a szándékról és az önhatalmú
minisztériumi törvényekről szól. Szándékomban áll megölni Voldemortot, és fütyülök a Minisztérium törvényeire.

293
Mérgesen, ádáz tekintettel meredt a lányra.

– Nyugodtan nekiláthatsz az orrom alá dörgölni, hogy én sem vagyok jobb nála, amikor majd elkezdek ártatlan embereket gyilkolni, és
megkísérlek világuralomra törni.

– Azt te sosem tennéd! – kiáltott fel elborzadva Hermione.

– Pontosan – vágta rá morcosan Harry. – Ezért hát térjünk vissza a sötét mágiához. Ha nem akarsz ebben segíteni, akkor csak szólj.

– Természetesen segíteni fogok – felelte Hermione, de egyáltalán nem látszott boldognak.

– Tehát, mit kell csinálnunk? – kérdezte Ron, remélve, hogy elsimítja a helyzetet a két legjobb barátja között, akik még mindig dühösen
méregették egymást.

– Segítségre van szükségem ahhoz, hogy lefordítsuk ezeket a varázslatokat angolra – felelte Harry zsémbesen. – Mindegyik után kutatni
kell. Aztán, ha jól értettem, meg kell tanulnom, hogy hogyan kell az ellenátkokat párszaszóul végrehajtani. Reméltem, hogy Hermione
később elolvassa majd a naplót, és rájön, ha elkerülte a figyelmemet valami fontos dolog.

– Tudod, hogy megteszem – sóhajtotta Hermione. – Sajnálom, Harry. Tudom, hogy ez Voldemortról szól és nem rólad, de akkor is
sok ez nekem egy kicsit, és valahogy nem tetszik.

– Nekem sem tetszik – értett egyet vele Harry –, de ez az, amit tennünk kell. Nem beszélhetek senki mással a horcruxokról, és
szükségem van a segítségedre.

Hermione a homlokát ráncolta.

– Harry, miért kell megtanulnod, hogyan lehet őket párszaszóul végrehajtani? – kérdezte.

Harry hátradőlt és becsukta a szemét.

– Mert ez is része Voldemort védelmének – felelte élettelen hangon. – Úgy gondolom, hogy a napló, amit megsemmisítettem…
felismerte bennem Voldemort mágiáját… vagy valami ilyesmi. Nem tudom biztosan, miért sikerült elpusztítanom anélkül, hogy
megsebesítettem volna magamat.

– De Dumbledore… – suttogta Ron.

Harry szorosan összezárta a szemhéját.

– Nem tudom, melyik varázslat járt együtt a gyűrűvel, de megtaláltam azt a védelmet, amely a medálhoz volt rendelve. Egyetlen
varázslat párszaszóul, és hozzájutottam volna. És akkor Dumbledore-nak nem kellett volna meginnia a mérget.

– Harry – szólította meg Hermione halkan.

– Tudom, Hermione – mondta fáradtan, kinyitva a szemét. – Ami megtörtént, az megtörtént, és már kurvára semmit sem tehetek
ellene. Az, hogy megtaláltam Voldemort naplóját, azt jelenti, hogy válaszokat kaptam a múltamra, de ez csak megerősítette azt a tényt,
hogy én vagyok az egyetlen, akinek egyáltalán esélye van arra, hogy megsemmisítse őt, anélkül, hogy elpusztítaná önmagát.

– De most már kicsit könnyebb, nem? – kérdezte Ron. Harry kihallotta Ron hangjából a megnyugtatás iránti kétségbeesett vágyát.

Vállat vont.

– Igen, úgy gondolom, hogy kicsit könnyebb – ismerte be. Hozzá akarta tenni, hogy nem sokkal. Persze, leegyszerűsödtek a dolgok, de
ez nem változtatta meg azt a tényt, hogy még mindig meg kellett találnia és megsemmisítenie azokat az átkozott holmikat.

Újfent felborzolódtak a kedélyek, amikor Harry elővette a magával hozott könyveket, de Hermione hamar elhallgatott, amikor Harry
azt mondta, hogy Remustól kapta őket. Végül aztán Harry és Hermione nekiláttak lefordítani a párszanyelvű szöveget angolra. Ron
átlapozott néhány könyvet azzal az indokkal, hogy kikeres néhány átkot, de főként csak hallgatta, amit Harry olvasott. Harry
meglehetősen lassan olvasott, hiszen neki tudatosan kellett angolra váltania, és Hermione könnyedén tartott lépést vele, miközben leírta
az egészet.

Amint mindent lefordítottak, nekiláttak utánanézni az átkoknak. Harry kicsit nevetségesnek érezte magát, tekintettel arra, hogy csupán
beszélnie kellett volna Pitonnal, aki mindent meg tudott volna neki tanítani, amit tudni akart. De leszámítva azt a tényt, hogy Harryt
kicsit még mindig zavarta, hogy Pitonhoz menjen a sötét varázslatokkal kapcsolatban, Ron és Hermione voltak azok, akik vele lesznek
a horcruxoknál, ezért bölcsnek látszott, ha mindhárman ismerik az átkokat, amelyekkel esetleg szembe találhatják magukat. És Piton
amúgy sem tanítana meg semmit Ronnak és Hermionének.

Egész nap dolgoztak, csupán egy rövid ebédszünetet tartottak, és befejezettnek nyilvánították a munkát, amikor eljött a vacsoraidő.

294
– Harry, ugye tudod, hogy legalább néhány napba beletelik, mire átrágom magam ezeken az információkon – jegyezte meg Hermione,
miközben elpakolták a könyveket egy megbabonázott ládába, amelyet a lány varázsolt oda.

– Tudom – bólintott Harry fáradtan. – De kikerestük a legtöbb átkot, amit esetleg használhatott a horcruxai védelmében. A többire
nem lesz szükségünk addig, amíg nem állunk készen a megsemmisítésükre.

– Van valami oka, hogy ezt a néhányat hamarabb kell tudnod? – kérdezte Hermione gyanakvóan.

– Azt tervezem, hogy holnap Godric’s Hollow-ba megyek – vallotta be Harry. Minden reménye megvolt rá, hogy képes lesz megtalálni
az utolsó horcruxot.

– Holnap? – kiáltott fel Ron meglepetten.

– Nos, akkor mi is megyünk veled – vágta rá határozottan Hermione, amikor Harry bólintott.

– Számítottam erre – felelte Harry szárazon. Úgy döntött, hogy Ginnyről, az ikrekről és Remusról csak másnap fog nekik mesélni.
Megköszönte Merlinnek, hogy nem kell nekik Dracóról is beszélnie. Már így is eleget vitázott velük.

– Na, végeztünk már? – kérdezte Ron. – Éhes vagyok.

– Te mindig éhes vagy – mondta Hermione, és összevonta a szemöldökét. – Harry úgy néz ki, mintha inkább aludnia kellene, mint
ennie – tette hozzá aggódva.

– Hosszú hetem volt – értett egyet vele Harry fáradtan.

Vasárnap volt a csata. Hétfőn bevallotta Pitonnak a Malfoyokat. Kedd nem volt annyira rossz, mivel kibújt a munka alól, amíg a
többiek átköltöztek a Grimmauld térre. Szerdán átadta a cikket Lunának és edzett. Csütörtökön egész nap egy fájdalmas tréningen volt.
Pénteken elment a Kamrába. Egész éjjel fent volt és olvasta Voldemort hülye naplóját. És ma egész nap kutatott.

Meghökkenve pislogott. A hosszú hét túlságosan enyhe kifejezés volt. Nem csoda, hogy Piton és Draco megpróbálták őt otthon tartani.

– Harry – hívta fel magára a figyelmet Hermione. – Ugye tudod, hogy a születésnapod és egy esküvő is lesz a héten? – emlékeztette őt.

– Ezen a héten? – kérdezett vissza meglepetten Harry.

– Pajtás, ma van szombat, a születésnapod szerdán lesz, az esküvő pedig jövő szombaton – magyarázta Ron. – Dereng valami?

– Már majdnem két hónapja, hogy elhagytuk a Roxfortot – suttogta kábultan Harry. Annyi minden történt ilyen rövid idő alatt.
Egyrészt meglepődött, hogy már július végén járnak, másrészt meghökkentette, hogy nincs még karácsony, figyelembe véve ezt a
rengeteg eseményt.

– Elfoglalt nyarunk volt – ismerte el Hermione.

– Igen – bólintott Harry. És te még a felét sem tudod, tette hozzá magában. Nem volt hajlandó arra gondolni, hogy a következő hét vajon
mit hozhat.

*****

– Miért megyünk Fred és George lakásába? – faggatózott Ron.

– El fogom mondani, amint odabent leszünk – felelte Harry. Az Odúnál találkozott Ronnal és Hermionével, és csak annyit mondott
nekik, hogy meg kell állnia az ikreknél, mielőtt továbbmennek Godric’s Hollow-ba.

Nem is vesződött a kopogtatással, csak egyenesen besétált, amikor megérkeztek, nagy meglepetést okozva ezzel Ronnak és
Hermionének. Harry annyira gyakran járt ide, hogy az ikrek egyszerűen beállították a védővarázslatokat, hogy automatikusan engedjék
be őt.

Ginny és az ikrek derűsen üdvözölték őket, és eltartott egy darabig, amíg Ron és Hermione észrevették, hogy Remus is ott volt.

– Harry, mi folyik itt? – kérdezte óvatosan Hermione, miután meggyőződött róla, hogy Ginnyvel minden rendben volt.

– Nos, Ron úgy döntött, hogy anélkül osztogatja az információkat, hogy előbb velem megbeszélné – vágta rá Harry élesen, miközben
nézte, ahogy Ron elvörösödött. – Tehát, sok vita és veszekedés után, most társaságunk is lesz a mai kis kirándulásunkon.

– Meg vagyok lepve, hogy Harry hagyja, hogy te is gyere. Nem hittem volna, hogy ilyen házsártos vagy – fordult Hermione zavartan
Ginnyhez.

Ginny elvigyorodott.

295
– Oh, én úgy gondolom, hogy csak valaki igazán közelálló úszhatja meg Harrynél azt, hogy nyaggatja őt – felelte.

Harry morcosan nézett rá.

– Fogd be, Ginny! – csattant fel.

– Harry, nem gondolod, hogy már az is elég rossz volt, hogy Ginnyt magaddal vitted a Kamrába? – érdeklődött Ron dühösen.

Harry hitetlenkedve bámulta őt.

– Te meséltél neki Godric’s Hollow-ról – mutatott rá.

– De az még azelőtt volt – tiltakozott Ron. – Rohadtul nem tudhattam, hogy te előbb viszed és traumatizálod őt.

Ginny is beszállt, és nekiállt vitázni Ronnal és Hermionével. Harry a halántékára nyomta az ujjhegyeit és fáradtan hallgatott. Halkan
felsóhajtott, amikor megérezte Dracót maga mögött, ahogy az elkezdte masszírozni a tarkóját.

– Ez mindig ennyire durva velük? – kérdezte Remus csendesen, ahogy Fred és George is csatlakoztak az összetűzéshez, Harry és Ginny
védelmében.

– Néhány igazán nehéz témával kellett foglalkoznunk, és ma reggel még átnéztük a részleteket, mielőtt ide indultunk volna – ismerte be
Harry. – Ron és Hermione szintén érzik a feszültséget.

– Egy újabb fejfájás?

– Ja.

Remus barátságosan mosolygott rá.

– Azt hiszem, a mosdóban találsz bájitalt, ami segíteni fog – javasolta. – Én majd foglalkozom ezzel a csoporttal helyetted.

Harry hálásan mosolygott vissza, és besurrant a fürdőszobába Dracóval. Egy fájdalomcsillapító bájital és jó néhány percnyi pilledt
csókolózás után Harry máris sokkal jobban érezte magát.

– Vissza kellene mennünk – sóhajtott fel Harry.

– Tudod, hogy nem feltétlen kell ma menned – mondta Draco, és aggódva vette szemügyre Harryt.

– Minél hamarabb, annál jobb, Draco – felelte Harry. – Még azt sem tudom, hogy találok-e ott egyáltalán valamit. Ha nem, akkor az azt
jelenti, hogy tovább kell keresnem, ami még több időt jelent. Egyébként is – tette hozzá összehúzott szemmel –, mindenki itt van már,
szóval akár túl is eshetünk rajta.

– Veled leszek – mondta Draco. – A többiek már beleegyeztek, hogy fedeznek, ha szükséged van rám.

Harry félrebillentette a fejét. Mosoly játszadozott az ajkain.

– Ki gondolta volna, hogy Draco Malfoy ennyire gondoskodó lehet – jegyezte meg lágyan.

Draco idegesnek látszott.

– Én csak védem, ami az enyém – vágta rá ingerülten.

– A védelmező oldalad néha az őrületbe kerget, te szeretek a tiéd lenni – mondta Harry, majd finoman megcsókolta Dracót.

– Nos, az jó – bólintott Draco. Egyáltalán nem látszott összezavarodni.

Miután Harry mérhetetlenül jobban érezte magát, visszaindult, hogy ismét szembenézzen a többiekkel. Fogalma sem volt, mit
mondhatott nekik Remus, de a barátai határozottan nem vitatkoztak már. Sőt, egyenesen legyőzöttnek látszottak.

– Lenyűgöző – lehelte Harry csodálattal Remusnak.

A férfi elmosolyodott. Egyértelműen szórakoztatta a helyzet.

– Egyszerűen csak kaptak tőlem néhány udvarias emlékeztetőt – mondta.

Fred felhorkant.

296
– Na, persze! Megfelelően összeszidottnak érzem magam, és most azon töprengek, hová is tettem a félkész esszémet – mondta.

– Sürgető vágyat érzek magamban, hogy a sajátomat is előbányásszam – értett egyet vele George. – Annak ellenére, hogy az már
elkésett néhány évet.

– Be kell ismernem, hogy az ő előadása sokkal hatásosabb volt, mint anyáé – morogta Ron. Ginny egyetértően bólintott.

Hermione összehúzott szemmel meredt rájuk.

– Amit nem mondanak el az az, hogy Remus megdorgált minket, amiért rosszul bánunk veled, amikor pedig épp elég aggódnivalód van
– mondta bocsánatkérően.

Harry nyugtalanul vont vállat.

– Egyszerűen csak belefáradtam, hogy kérdőre vonnak minden pillanatban – felelte. – Akár örül neki valaki, akár nem, engem is
beleértve, meg kell tennem azt, amit muszáj.

– Meg fogok próbálni jobb lenni – suttogta Hermione, és a többiek is egyetértően bólogattak.

– Köszönöm – válaszolta egyszerűen Harry.

*****

A következő néhány óra nem volt a legkönnyebb, amit Harrynek valaha is túl kellett élnie. A temető meglátogatása, ahol a szülei voltak
eltemetve, erősen megrázta őt, és azon gondolkodott, nem volt-e Dracónak igaza, hogy nem ez volt az a nap, amikor ezt kellett volna
tennie. Ámbár nem gondolta volna, hogy bármelyik nap is jó lett volna.

Ténylegesen látni a sírkövet a szülei nevével hihetetlen megrázkódtatás volt. Nem értette, miért volt ez ennyire nehéz, hiszen tudta,
hogy meghaltak. Hallotta őket meghalni minden alkalommal, amikor a dementorok a közelében voltak. A fenébe is, még a szellemeiket
is látta vagy micsodát, a Denem kúriához közeli temetőben. Valahogy mégis épp olyan nehéz volt, pedig azt hitte, legalább egy kicsit
könnyebb lesz.

Meg volt döbbenve, amikor megtudta, hogy Siriusnak is volt sírköve, különösen mivel nem feküdt alatta test. Remus egyszerűen azt
felelte erre, hogy Sirius itt akart lenni eltemetve. Test ide vagy oda, Remus teljesítette a kívánságát.

Harry végigsimogatta a neveiket, miközben könnyek folytak az arcán és fájt a szíve. Remus, Hermione és Ginny virágokat hoztak. Az
illatuk betöltötte a levegőt, amit Harry belélegzett.

Ez egészen biztosan elég érzelem volt ahhoz, hogy megölje Voldemortot, mert Harry úgy érezte, egyben le tudná őt nyelni. A füvön
térdelt, lehajtott fejjel.

A levegő csillámlott körülötte, és hirtelen beburkolták a láthatatlanná tevő köpönyeggel.

– Harry?

– Fáj, Draco – suttogta Harry rekedten.

– Sajnálom – mondta Draco tehetetlenül.

Harry észrevette, hogy Draco szeme el nem sírt könnyektől fénylik, és valahogy… valahogy ettől jobban érezte magát. Draco olyan
sokszor sértegette a szüleit a múltban. Harry tudta, hogy a párja soha többé nem tesz majd ilyet. A láthatatlanná tévő köpönyegben
gubózva Draco egyszerűen csak tartotta őt.

Végül Harry összeszedte magát, és előbújt. Állt Remusszal és Ginnyvel, miközben Draco keze a hátán pihent.

– Hol vannak a többiek? – kérdezte halkan Harry.

– Előre küldtem őket a kis kocsmába, hogy várjanak ott – felelte Remus.

Harry kérdőn nézett Ginnyre.

– Ron és Hermione azt hiszik, hogy téged vigasztallak – magyarázta a lány bágyadtan mosolyogva. – Ámbár te valahogy jobb formában
vagy, mint én.

Harry halvány mosolyt villantott rá.

– Történetesen ismerek egy hiú valakit, aki rengeteg álcázó bűbájt tud, és nagy fontosságot tulajdonít a külsőségeknek – mondta.

297
Ginny felnevetett. Kicsit reszketegen, de azért mégiscsak nevetés volt. Mindketten megdöbbentek, amikor a levegő csillámlott
körülöttük, és Draco behúzta Ginnyt a köpeny alá.

Harry szórakozottan rázta a fejét; meglehetősen biztos volt benne, hogy Draco most helyre pofozza Ginnyt is, hogy szalonképesnek
tűnjön. Nem tenne jót Harrynek, hogy ő úgy térne vissza a többiekhez, hogy jól néz ki, míg Ginny egy roncsnak tűnik.

– Jól vagy, Harry? – kérdezte Remus aggódva.

Harry közelebb lépett a férfihez, és szorosan átölelte.

– Én is feltehetném ezt a kérdést neked – motyogta alig hallhatóan.

– Én már sokszor voltam itt – suttogta Remus. – Ez a látogatás érted volt, és nem értem.

– Nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz – mormolta Harry.

– Mindig nehéz lesz – felelte Remus. – Idővel viszont könnyebb lesz kibírni.

– Örülök, hogy itt vagy – mondta Harry lágyan, miközben visszahúzódott, hogy a férfire nézhessen.

Remus finoman mosolygott rá.

– Egy nagyon okos fiatalembert választottál magad mellé – mutatott rá.

Harry arrafelé nézett, ahol utoljára látta Dracót és Ginnyt, aztán visszanézett a háttérben álló sírkövekre.

– Gondolod, hogy helyeselnék a döntésem? – kérdezte.

– Harry, ők mindig csak azt akarták, hogy te boldog légy – vágta rá Remus. – Ha te boldog vagy, akkor ők is veled örültek volna.

– De… – Harry nem tudta megfogalmazni, amit mondani akart, különösen úgy, hogy nem volt biztonságos kimondani bizonyos
dolgokat. Ő egy fiúval volt. Malfoyjal. A szülei és Sirius tényleg örültek volna ennek?

Úgy tűnt, Remus így is megértette. Hihetetlenül szomorúnak látszott, de elmosolyodott, amikor Harry visszafordult hozzá.

– Be kell ismernem, ha itt lennének, James és Sirius valószínűleg rengeteget kiabálnának, és ragaszkodnának ahhoz, hogy ellenőrizzenek
téged imperius és bájitalok tekintetében, meg minden másban is, amit ki tudnak találni – mondta Remus, és hangja megtelt kedves
szórakozottsággal. – Lily viszont tárt karokkal fogadná a fiatalemberedet.

– Tényleg? – kérdezte Harry meglepetten.

– Igen – bólintott Remus. – Ő látná, amit én látok. Azt, hogy boldogok vagytok egymással. – A mosolya kiszélesedett, szeme
összehúzódott. – Lily ahhoz is elég okos volt, hogy meglássa a makacsságot kettőtökben, és tudta volna, hogy teljesen felesleges lenne
megpróbálni ellenezni a kapcsolatotokat. James és Sirius maguk is makacsak voltak, ezért nekik tovább tartana felismerni, hogy
leszavazták őket. Meglehetősen félelmetes párt alkottok.

Harry vállat vont, de halványan elmosolygott, ahogy Ginny ismét megjelent. Még szélesebben mosolygott, amikor azt látta, hogy a lány
határozottan jobban néz ki, a könnyek minden nyoma eltűnt, ugyanakkor zavarodottnak látszott.

– Minden rendben, Ginny?

– Ki tudja – felelte a lány egyszerűen.

– Csak emlékezz, hogy ő az enyém – mondta Harry, most már vigyorogva.

Ginny kábultan fintorgott.

– Nem akarom őt – vágta rá –, de tudod, akarok valakit, aki annyira törődne velem, mint ahogy ő törődik veled. Talán nekem is
mardekárban kellene keresgélnem.

Harry felnevetett. Ismét érezte a hátán Draco kezének meleg, megnyugtató súlyát.

Remus is halkan kacagott.

– Van valami a mardekárosokban – mormolta egyetértően.

Harry és Ginny meglepetten néztek rá, de aztán Harry gyanakvóan összehúzta a szemét.

298
– Remus?

– Szerintem itt az ideje, hogy csatlakozzunk a többiekhez – tért ki a válasz elől könnyedén Remus, de ajkán még mindig csintalan
mosoly játszadozott.

Harry lerázta magáról Perselus és Remus gyanúját, amikor Ginny belekarolt.

– Ginny, te mit csinálsz? – tudakolta.

– Jó benyomást keltek – felelte Ginny tréfásan. – Ne aggódj, engedélyem van rá.

– Kitől van engedélyed? – kérdezte Harry hitetlenkedve.

– Valakitől, aki nem akarja, hogy Ron és Hermione gyanakodni kezdjenek – válaszolt a lány könnyedén.

Harry vállát megnyugtatóan megszorították, de nem volt biztos benne, hogy milyen érzése volt ezzel kapcsolatban. Kicsit bizarr volt,
hogy az ex-barátnőjével mutatkozott a párja engedélyével, különösen arra tekintettel, ki is volt az ő társa.

– Mi nem járunk együtt – mormolta, mert szükségesnek érezte tisztázni a helyzetet –, és nem csókollak meg.

– Ah, pedig annyira jól csókolsz – ugratta őt Ginny. Hirtelen azonban felkiáltott és elugrott Harry mellől.

Harry önelégülten mosolygott rá.

– Azt hiszem, épp most figyelmeztettek – mutatott rá.

– Csak vicceltem – morogta Ginny kedélyesen.

A temető kapujában megálltak, és Harry visszanézett. Tudta, hogy az élete bizarr volt, de mégis itt volt. Élt. Pokolian fájt, hogy a szülei
és Sirius nem voltak vele, de ismét megfogadta, hogy megbosszulja a halálukat.

Rájött, hogy valószínűleg fennhangon mondhatta ki a gondolatait, amikor Remus megszólalt.

– Torold meg a halálukat – mondta halkan –, de emlékezz, hogy ők azt szeretnék, ha élnél és boldog lennél.

Harry felnézett Remusra. Lassan pislogott.

– Egyikünktől sem akarnák, hogy egyfolytában gyászoljunk és szomorúak legyünk – suttogta.

Remus egy pillanatra lehunyta a szemét, de aztán belenézett Harry tekintetébe és nyugtázásképpen bólintott.

Harry mély levegőt vett, és Ginnyre nézett.

– Nos, mehetünk megkeresni a többi önjelölt védelmezőmet? – érdeklődött.

– Persze – felelte a lány, és megfogta a kezét.

Harry lenézett az összekapcsolt kezeikre, ahogy elkezdtek sétálni.

– Úgy gondolom, meg kell majd vitatnunk, hogy melyik mardekáros érdekel téged – mormolta szárazon.

– Komolyan mondod? – firtatta Ginny.

Harry vállat vont.

– Mi a véleményed Blaise Zambiniről? – kérdezte.

Ginny pislogott.

– Arról a srácról, aki mindig ott volt Lumpsluck összejövetelein? – puhatolózott.

Harry bólintott.

Ginny elgondolkozva billentette félre a fejét.

– Hát, nem tudok róla sokat, azt sem, hol áll politikailag, de jól néz ki. Ámbár meglehetősen rosszkedvűnek látszik. Oh, várj csak!
Kedvelem a sötéthajú, rosszkedvűnek látszó fiúkat – tette hozzá, vidáman vigyorogva.

299
Remus halkan nevetett, és Harry kapott egy vállon veregetést, ami azt jelentette, hogy Draco is jól szórakozik.

– Fogd be – morogta Harry engedékenyen. – Nem rólam beszélünk. Arra próbálok rájönni, hogy érdekelne-e, hogy együtt járj
Zambinivel.

Ginny a szeme sarkából nézett rá.

– Történetesen tudsz róla valamit, amit én nem? – faggatózott.

– Talán – ismerte be Harry.

Ginny bólintott, mert tudta, hogy valószínűleg nem volt biztonságos már ennyit sem megbeszélni. Remus intett nekik, hogy jelezze,
már majdnem annál a kocsmánál járnak, ahol a többiek várnak rájuk.

– Nem ő randizott Daphne Greengrasszal? – állt meg Ginny a bejárat előtt, mielőtt beléphettek volna.

– Igen, de már nem járnak együtt. De te honnan tudod ezt? – kiáltott fel Harry. – Én vagyok az egyetlen, aki nem tudja ezeket a
dolgokat?

Ginny kuncogott.

– Valószínűleg igen – vágta rá. – Meglehetősen tanácstalan bírsz lenni, amikor randizós dolgokról van szó. Hogy hogyan sikerül
eljutnod a jelenlegi helyzetedhez, arról fogalmam sincs.

– Hmpfh! – morrant fel Harry. – Akkor jobb, ha tudod, hogy nagyon is jól boldogultam.

Ginny vigyora pajkos volt.

– Tehát azt mondod, hogy neki nem kellett egy szobányi ember előtt a nyakadba ugrania, hogy észrevedd őt?

– Ginny! – szólt rá Harry, miközben érezte, hogy elvörösödött. Tudta, hogy Draco hallgatja őket, ráadásul Remus is. Nem akarta
elmesélni a lánynak, hogy ő gyakorlatilag ugyanígy ugrott rá mardekárosra, de biztos volt benne, hogy Draco levonta a következtetést.
Csak remélni merte, hogy a szőke fiú jó dologként fogta fel, hogy megtanulta az ex-barátnőjétől, hogyan lehet párt szerezni magának.

Miközben erre gondolt, bánatosan mosolygott. A lüke barátja valószínűleg szétröhögi magát a láthatatlanná tévő köpönyeg alatt.

Ginny még akkor is nevetett, amikor beléptek a kis kocsmába. Harry tartotta az ajtót, érezte, ahogy Draco besurrant mellette, majd
Remus is követte. Gyorsan meglátták a barátaikat, akik a terem sarkában egy nagy asztal mellett ültek. Fred és George rájuk
vigyorogtak, de Ron és Hermione meglepettnek tűntek.

– Hé, Harry! – kiáltott oda Fred vidáman, ahogy közeledtek hozzájuk. – Ideülhetsz mellém.

Harry óvatosan nézte őt, miközben azon töprengett, milyen viccet játszottak. Kérdően pillantott Ronra és Hermionére, hogy lássa,
tudnak-e valamit.

– Nem hinném, hogy ez valami trükk, pajtás – mondta Ron, miközben összehúzta a szemét a testvérei bohóckodása láttán. – Épp csak
azzal szórakoztatták magukat, amíg vártunk, hogy rólad és a képzeletbeli barátodról találtak ki történeteket.

– Nekem most van egy képzeletbeli barátom? – kérdezte Harry, és felemelt szemöldökkel figyelte, ahogy Fred drámaian elhúzta Harry
székét az asztaltól. Meglehetősen biztos volt benne, hogy Dracónak nyújtottak lehetőséget, hogy leüljön George mellé.

– Szóltam nekik, hogy ez nem helyénvaló – szólt közbe Hermione rosszallóan.

– Ah, nem vagy vicces, Hermione – tiltakozott George. – Gyere, Harry. Biztos vagyok benne, hogy a barátod szeretné, ha mellé ülnél.

Ginny halkan nevetgélt, Remus pedig szórakozottan hallgatott, ahogy elfoglalták a két üres széket Hermione és Fred között. Harry a
fejét rázva hagyta, hogy Fred leültesse őt az asztalhoz. Megnyugodott, amikor érezte, hogy Draco lába az övé mellé simult.

– Tudnom kellene valami különös okról, amiért van egy képzeletbeli barátom? – firtatta Harry kíváncsian, miközben azon töprengett,
miféle történeteket találhattak ki, amelyek lehetővé tették Draco számára, hogy mellé ülhessen az asztalnál.

– Oh, ez nevetséges! – mérgelődött Hermione elutasítóan. – Egyszerűen csak unatkoztak. – Kritikusan méregette Harryt. – Nem
számítottam arra, hogy ennyire… vidáman térsz vissza – mondta.

Harry vállat vont.

– Csak beszélgettem Remusszal és Ginnyvel – felelte.

300
– És most? – kérdezte Ron.

Harry érezte, hogy a könnyedsége gyorsan eltűnik. Azon fáradozott, hogy kirángassa magát a komor érzelmek közül, csak azért, hogy
most hirtelen megint visszadobják. Azon merengett, miért nem lett még teljesen elmebeteg.

– Harry, van valami konkrét terved? – faggatta Hermione, miután Harry lopva maguk köré szórt egy némító bűbájt.

– Volt már valaha tervem? – kérdezett vissza gúnyosan.

– Harry! – szólt rá Hermione dorgálóan.

– Hermione, ne kezdd már megint! – figyelmeztette Harry.

– Ööö… Harry, nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán van értelme itt lennünk – mondta Ron, és közben óvatosan megnézte a
többieket, mert nem akart túl sokat felfedni.

– Ronnak igaza van – tette hozzá Hermione. – Végzett volna Godric’s Hollow-ban, amikor… nos, amikor kicsi voltál. Nem volt oka
visszajönni, mivel… másként fejezte be a dolgokat. – Szemét ide-oda járatta, ahogy óvatosan fogalmazta a mondandóját.

Harry nagyot sóhajtott.

– Tudom. Nekem kellett volna az utolsónak lennem, de nem lettem az, és valójában ez a kudarcának a helye.

– Akkor miért is vagyunk itt? – érdeklődött Hermione. – Vannak más helyek, amelyeket ellenőriznünk kellene, és amelyek sokkal
valószínűbbek. Mi van az árvaházzal?

– Itt kell lennie valahol – mormolta Harry, és közben zaklatottan túrt bele a hajába. – Az árvaház fontos volt, de azt már letudta a
barlanggal. És ez a hely sokkal jelentősebb, mint bármelyik hely, amit valaha számba vettünk. Godric’s Hollow egyszerűen beleillik a
képbe – jelentette ki makacsul.

Számtalan helyet beszéltek át a hónapok alatt, mióta Dumbledore először mesélt neki a horcruxokról, de egyiknek sem volt annyi
értelme Harry számára, mint Godric’s Hollow-nak.

– Remus – szólította meg hirtelen Harry a férfit. – Volt bárki a szüleim házában, mióta Voldemort visszatért?

– Harry, ott már nincs ház. Azt a helyet gyakorlatilag megsemmisítette Voldemort támadása – felelte csendesen Remus.

– Igen, tudom – vágta rá türelmetlenül Harry. – Hagrid elmesélte. És azt is, hogy a muglik később átkutattak mindent. De volt ott
valaki Voldemort visszatérése óta? – kérdezte ismét.

Remus a homlokát ráncolva nézett Harryre.

– Nem tudom – felelte. – Kétlem, hogy bárkinek is lett volna oka odamenni, mivel a terület a tiéd, és azt csinálsz vele, amit akarsz,
miután már elég idős lettél. De azt biztosan tudom, hogy a birtokot nem is őrizték hosszú-hosszú évek óta.

– Dumbledore ellenőrizte volna, Harry – szólalt meg Hermione az ésszerűség hangján.

– Nem járt utána eléggé annak sem, ahová én és Ginny mentünk – mutatott rá Harry, figyelmen kívül hagyva a döbbenetét a „saját
tulajdon” említésére. – És nem hiszem, hogy bárki is eljött volna azután, hogy meghalt.

– Hát, ez igaz – értett egyet vele Hermione.

– Voldemort könnyen átköltöztethette volna ide Dumbledore halála után, és én egyre biztosabb vagyok benne, hogy meg is tette –
ragaszkodott hozzá Harry. – Ez jelentős, ráadásul griffendéles, és ezzel helyreállítottnak látná a kudarcát. Ráadásul így bosszút állhatna
rajtam, még akkor is, ha azt hiszi, hogy senki nem tud róla. Minden összevág.

– Mi van, ha még nem költöztette át? – kérdezte Ron.

Harry megrázta a fejét. Csalódást okozott neki a helyzet, és olyasmit próbált elmagyarázni, amit még ő sem értett igazán.

– Talán nem – értett egyet vonakodva. – De én csak… Dumbledore halála után nem sokkal megtette volna. Egyfajta ünneplésként –
tette hozzá keserűen. – Ő így gondolkodik.

– Kicsit zavarónak találom, amikor úgy tudsz gondolkodni, mint Voldemort – jegyezte meg Hermione, miközben undorodva ráncolta
az orrát. – De van értelme – ismerte be kelletlenül.

– Nem lenne sokkal több értelme annak, ha mennénk és megnéznénk ahelyett, hogy csak beszélünk róla? – firtatta Ron.

301
– A birtok a városka peremén van, a kíváncsi tekintetek elől védve – mondta Remus. – Először ebédelünk, aztán mehetünk.

302
 Huszonnyolcadik fejezet

Elhagyták a kocsmát, és lassan sétáltak keresztül a városon. Harry, Ron és Hermione elvileg nyomok után kutattak, de Harry azon
kapta magát, hogy eltűnődött, vajon milyen lett volna felnőni ebben a kedves kis városkában. Bizonyos mértékig emlékeztette őt
Roxmortsra annak ellenére, hogy itt muglik is éltek a boszorkányok és varázslók között.

Kicsit zavarba hozta, amikor rájött, hogy itt felismerik őt. Több szívélyes bólintást kapott, néhányan pedig Mr. Potterként üdvözölték.
Viszont mindenki kedves és tiszteletteljes volt, és nem csináltak nagy ügyet a felbukkanásából.

Remus végigvezette őket egy gazzal benőtt ösvényen, amelyet rengeteg fa védett, amíg ki nem értek egy nagy, réthez hasonló területre.
A minden oldalról fák övezte birtok valóban védett volt. Az ösvény végigkanyargott a tisztás széle mentén, arra a helyre vezetett, ahol
nyilvánvalóan a ház lehetett egyszer.

Harry meglepve látott virágokat növekedni azon a részen, amelynek egykor édesanyja kertjének kellett lennie. A nyíratlan pázsitot és a
kertet kivéve a terület szép volt, és nem tudta nem észrevenni, mennyire nagy tér állt rendelkezésre a kviddicsezésre.

Magát a házat csaknem porig rombolták, és ez megsemmisítette a birtok békés nyugalmát. Harryt vonzotta a ház, ahol élete első tizenöt
hónapját töltötte, ezért lassan a romok felé sétált. Fellépdelt a még mindig ép verandára, de nem volt ajtó, amelyen beléphetett volna.
Néhány fal még mindig állt, a lépcsőház egy darabja változatlanul a helyén volt. Főként azonban csak egy halom kő és fa volt.

Ez az egész annyira… rossz volt.

Hirtelen kirántották őt az álmodozásból, amikor a levegő parányit csillámlott előtte. Draco épp csak annyira húzta szét a köpenyt, hogy
kiszóljon belőle.

– Ég a Jegy – sziszegte. – Azt hiszem, tudja, hogy itt vagy.

Harry nem állt meg, hogy kérdőre vonja Dracót. Érezte a varázslat bizsergését, amikor fellépett a tornácra, de nem foglalkozott vele,
mert azt hitte, csak a régi védővarázslatok maradtak fenn. Megpördült, hogy szembenézzen a többiekkel, akik tisztelettudóan tartották
tőle a távolságot, és azonnal harci módba váltott.

– Úgy gondolom, kioldottam egy védővarázslatot, ami tudatja Voldemorttal, hogy itt vagyok – hadarta Harry.

– Akkor azonnal menekülnünk kell! – kiáltott fel Ginny.

– Nem, mert ez azt jelenti, hogy amit akarok, az itt van – tiltakozott élesen Harry.

– Harry! Ezt nem tudhatod! – kiáltott rá idegesen Hermione.

– Igazad van. Nem tudhatom – ordított vissza Harry –, de nem engedhetem meg magamnak, hogy kockáztassak.

– Használj rajtuk kiábrándító bájt – sziszegte Draco Harry fülébe. – Most!

Harry egyet pislogott nyugtázásképpen, aztán utasította erre a többieket. Amíg a varázslatokkal voltak elfoglalva, addig Harry gyorsan
fogalmazott egy feljegyzést McGalagonyhoz, miután Hermionétől szerzett pergament és tollat.

Lehetséges támadás Godric’s Hollow-ban. Most!

Hívta Fawkes-t, és elküldte vele. Alig egy pillanat múlva számtalan hangos pukkanást hallottak, ahogy a halálfalók ellepték a tisztást.
Harry sebhelye szinte felrobbant a fájdalomtól, ezért tudta, hogy Voldemort is megérkezett velük.

Harry most biztosabb volt benne, mint valaha, hogy a horcrux itt van elrejtve. Itt, ahol Voldemort megölte a szüleit és megpróbálta
megölni őt is.

Korábban sikerült irányítása alatt tartania a haragját, mivel elméje inkább a gyásszal foglalkozott. Most azonban érezte, ahogy a fehéren
izzó harag ellepi, amikor meglátta Voldemortot, és legalább húsz halálfalóját.

Figyelte őket, ahogy gondosan körülpillantottak a tisztáson, miközben keresték őt és bárkit, aki esetleg vele lehet.

– Hol van? – kiáltott fel valaki.

– Itt van – felelte Voldemort jegesen. – Érzem.

Harrynek dübörgött a szíve. A feje kínzóan sajgott. Még nem állt készen arra, hogy harcoljon Voldemorttal. Már csak azt kellett
kitalálnia, hogyan tud megszabadulni tőle úgy, hogy magát és a barátait is életben tartja eközben. Tényleg, mindössze csak ennyit kell

303
tennem, gondolta magában gúnyosan. Szerette volna, ha van egyáltalán bármi fogalma arról, hogyan lehet ezt kivitelezni. Tekintete
vadul járt körbe-körbe, keresett valamit, ami talán segíthet rajtuk, amíg a Rend megérkezik.

Hirtelen zajos tűzijátékok fényes sugara suhant elő a halálfalók mögött. Harry megragadta az alkalmat, és néhányukat gyorsan leterítette
a kábító átokkal, aztán serényen tovább mozdult. Úgy tűnt, a többiek is ezt tették, így aztán jó néhány halálfaló elbukott, mivel nem
voltak felkészülve a támadásra.

– Harry Potter! Tudom, hogy itt vagy! – kiabálta dühösen Voldemort. – Gyere elő és mutasd magad!

Harryt ugyan csábította a lehetőség, de csendben maradt, figyelt és várt.

– Ah, szegény picike Pottika túlságosan fél ahhoz, hogy úgy küzdjön, mint egy férfi – gúnyolódott egy hang, mire Harry orrcimpája
dühösen megremegett. – Bújócskát játszik, mint egy kisgyerek.

– Csend! – utasította Voldemort Bellatrixot. – Potter, nem vagyok hajlandó játszadozni veled!

Egy újabb hangos tűzijáték sortűz dördült, ez alkalommal a halálfaló csoport mindkét oldalán. Harry és a barátai még több kábító átkot
lőttek ki, aztán gyorsan több lábnyival arrébb mozdultak, hogy ne árulják el a helyzetüket.

– Elég volt a gyerekes játékokból – szólalt meg Voldemort jegesen. Megpöccintette a pálcáját, és megszüntette a kiábrándító bűbájokat.

Harry gyorsan körülnézett a tisztáson. Mindannyian jól voltak, de széles körben helyezkedtek el a halálfalók körül. Remus hirtelen
hoppanált, megjelent Ginny mellett, gyorsan megragadta, aztán mindketten megjelentek Harry mellett. A többiek gyorsan követték a
példáját és odahoppanáltak Harryhez.

Voldemort felemelte egyik kezét, hogy megállásra intse a halálfalóit, és gúnyosan nevetett Harryre.

– Micsoda szánalmas kis csoportnyi követőd van neked – mondta.

Harry dacosan meredt rá, és egy lépéssel előrébb ment. Remélte, hogy mindössze csak annyit kell tennie, hogy húzza az időt
Voldemortnál, amíg a Rend tagok és – remélhetőleg – az aurorok, megérkeznek.

– Nekem nincsenek követőim. Barátaim vannak – szűrte a fogai között.

Voldemort kegyetlenül nevetett, ahogy a halálfalók legnagyobb része is.

– Azt hittem, mostanra elég idős vagy már ahhoz, hogy tudd, a barátok hasznavehetetlenek. A hatalom számít, Harry Potter.

– Nekem olyan hatalmam van, amiről soha nem fogsz tudni! – kiáltotta Harry vakmerően.

– Nyilvánvalóan semmit nem tudsz a hatalomról – jegyezte meg hűvösen Voldemort. – Egy szánalmas gyerek vagy, aki bolond
játékokat játszik.

Harry gúnyosan felhorkant.

– Játékok? Nem én vagyok az, aki azt játssza, hogy követ egy kibaszott vezetőt, mint egy vak idióta – gúnyolódott, miközben tekintetét
a halálfalókra villantotta, akik egy lépéssel hátrébb, Voldemort két oldalán helyezkedtek el.

A halálfalók nyugtalanul mocorogtak, dühösek voltak Harry kötekedő megjegyzése miatt. Voldemort lenyugtatta őket, egyszerűen
azzal, hogy figyelmeztetően felemelte a kezét. Beszűkült, vörös szeme összehúzódott, ahogy Harryre meredt.

– Crucio!

Figyelmeztetés nélkül, Voldemort pálcájának egyetlen pöccintésére, Harry testében szétrobbant a fájdalom. Agóniában sikított. Tűz
folyt a vénáiban, sebhelye lángolt, mintha át akarta volna magát égetni a koponyáján.

Aztán hirtelen ismét magához tért. Rájött, hogy a földön fekszik, és ezt nem akarta. Maga alá húzta a lábait, és felguggolt. Nem volt
biztos abban, hogy a lábai megtartanák. Majd felmérte a környezetét.

Bandzsítva a napfénytől és a fájdalomtól, tekintete a két oldalán állókat vette szemügyre. A barátai fizikailag rendben voltak, de
mindannyian halálosan ijedtnek látszottak, és úgy tűnt, hogy odafagytak a helyükre. Nem volt benne biztos, hogy ezt szó szerint kell-e
értelmezni vagy sem.

Amikor meghallotta a halálfalók rosszindulatú nevetésének hangját, tekintetét rájuk irányította és észrevette a pálcákat, amelyeket
kitartóan irányítottak a barátaira, ezzel megakadályozva őket abban, hogy bármit is tegyenek.

Felnézett kínzója piros szemébe, és lassan felállt. Meglepte, hogy még mindig nála van a pálcája. Voldemort egyszerűen játszott vele.

304
– Miért vagy itt, Potter? – követelte Voldemort.

Harry tudta, hogy Voldemort mit akart tudni, de nem akarta elárulni, hogy tudott a horcruxokról.

– Ez az én tulajdonom! – kiáltotta. Hangja nem kevésbé volt dühös, mint rekedt. – Egyszer már elvetted tőlem, és most azért jöttem,
hogy visszaszerezzem! Három nap múlva tizenhét éves leszek, és végre elég idős ahhoz, hogy jogosan is követelhessem.

– Nem fogod megérni a tizenhét éves kort – felelte Voldemort rondán mosolyogva. Elégedettnek látszott Harry válaszával.

– Tévedsz! – vágta rá Harry, kihívó tekintettel. – Nem fogom hagyni, hogy győzz!

– Én vagyok a mester – sziszegte Voldemort. – Én vagyok az egyetlen, akinek az általam birtokolt hatalommal lehetősége van győzni.

Harry hallotta, hogy a többiek mozgolódnak mögötte, és eltartott egy pillanatig, amíg rájött, hogy Voldemort párszaszóra váltott az
angol helyett.

Harry vészterhesen összehúzta a szemét.

– Alig egy pillanattal ezelőtt mondtam neked – sziszegte maga is párszaszóul –, hogy olyan hatalmam van, amiről semmit nem tudsz. Ölj meg, és soha
nem fogod megtudni!

Látta a Voldemort véraláfutásos szemén átlobbanó meglepetést.

– Tehát helyesen tájékoztattak – sziszegte. – Megvan neked a kígyók nyelvének hatalma.

Harry önelégülten vigyorgott.

– Igen. Nem hitted el? Azt szeretted volna hinni, hogy te vagy az egyetlen, aki ezzel a hatalommal bír?

Egy pillanatra szünetet tartott, mielőtt folytatta volna, aztán úgy döntött, vállalja a kockázatot.

– Kettőnk közül te leszel a bolond, ha megint megpróbálsz megölni anélkül, hogy megtudnád mi a hatalmam. Én ismerem a jóslat teljes szövegét, te pedig
nem. Milyen más hatalma van a Kiválasztottnak, Harry Potternek? – gúnyolódott.

Voldemort csendben meredt rá, fontolgatta Harry szavainak igazát. Harry az okklumencia pajzsainak megerősítésére koncentrált,
hiszen számtalan titka volt, amit rejtve akart tartani. Mindazonáltal nem aggódott, hogy Voldemort hazugságot észlel, mivel az igazat
mondta. Az már csak mellékes volt, hogy Voldemort nem találná úgy, hogy Harry „hatalmát” megérné megtudni. Csak azt kellett hinnie.

Érezte Voldemort kutató jelenlétét a szellemi pajzsainál, ahogy tovább meredtek egymásra, még akkor is, amikor hangos pukkanásokat
hallottak a rét körül. Azonnal párbajok alakultak ki, pajzsokat vontak fel, és Voldemort dühös lett.

– Nem tudom, hogyan hívtál segítséget – sziszegte a Nagyúr –, de vissza fogok jönni hozzád, Harry Potter!

Voldemort, azután a követői is hoppanáltak. Amint eltűntek, Harry térdre rogyott és öklendezni kezdett. Szinte azonnal segítő kezek
vették körül. Hálás volt értük, mivel nélkülük valószínűleg elborult volna, hiszen egyszerre próbálta megnyugtatni a gyomrát, és
nyomást gyakorolni a lüktető sebhelyére.

Amikor befejezte gyomra tartalmának kiürítését, szánalmasan nyöszörögve ült a sarkára. Csukott szemmel hallgatta, ahogy valaki
kiszórt egy gyors suvickust, aztán Hermione beszélt hozzá.

– Harry, minden rendben? – kérdezte sürgetően. Volt nála egy hideg ruha, amellyel megnyugtatóan törölgette Harry arcát. Mivel a
barátja még mindig nyomta a sebhelyét, ezért a lány finoman lefejtette róla a kezét, és lecserélte egy másik hűvös rongyra.

– Harry, Remusnál vannak számodra bájitalok – folytatta a lány. – Muszáj, hogy egy kicsit összpontosíts, és megidd őket. Akkor majd
jobban fogod érezni magadat.

Harry engedelmesen lenyelte a fiolák tartalmát, amikor azokat az ajkaihoz tartották és óvatosan hátradöntötték a fejét. Még mindig nem
akart mozogni, és még mindig nem akarta kinyitni a szemét. A napfény még a zárt szemhéjain keresztül is elég éles volt.

Aztán a fájdalom lassan múlóban volt, és Harry kezdett ismét a környezetére koncentrálni. Sok szövetsuhogást és csendes mormolást
hallott. Kinyitotta a szemét, bandzsított a napsütésben. Nagyot nyögött, amikor rájött, hogy legalább ötven ember előtt lett rosszul.

– Jobban vagy már, pajtás? – kérdezte Ron aggódva. Sápadt arcán a szeplők szinte világítottak a teljes megkönnyebbüléstől.

– Igen – motyogta Harry. Megmozdult, hogy felálljon, mire Ron segített neki felkelni és támogatta őt.

Jó néhány ember vette körül, hogy beszéljenek vele, többek között McGalagony, Mordon, Shacklebolt és Tonks.

305
– Mr. Potter, készen áll arra, hogy pontosan megmagyarázza, mi is történt itt? – kérdezte McGalagony.

– A csoportod nem hajlandó beszélni – morogta ingerülten Mordon.

– Még Remus sem mond semmit – tette hozzá Tonks kicsit epésen. Harry örömmel látta, hogy azért a haja még mindig rózsaszín.

Körülnézett a csapaton, akik vele jöttek. Komolyan megrendültnek látszottak, de elszántan sorakoztak mellette. Ron és Hermione
álltak szorosan mellette. Ginny Fred és George között, Ron oldalán, Remus pedig Hermione mellett cövekelt le. Fogadni mert volna,
hogy Draco is a közelükben tartózkodott.

– Mindannyian rendben vagytok? – kérdezte őket.

– Mind jól vagyunk, Harry – hangsúlyozta Remus. – Csak egy kis megrázkódtatás.

Harry bólintott, majd mély levegőt vett, és mentálisan összeszedte magát. Átnézett McGalagonyon és a közvetlenül előtte állókon arra
a nagy csoportnyi emberre, akik figyelték őt és aggódva várták a híreket.

– Meg kell köszönnöm mindenkinek, hogy annyira gyorsan eljöttek – mondta elég hangosan ahhoz, hogy az összes ember hallhassa.

– Az tényleg Tudjukki volt? – kiáltott oda valaki.

– Igen, Voldemort volt – vágta rá kíméletlenül Harry, és hallotta a zihálásokat, figyelte a számtalan összerezzenést. – Csapdát állított
nekem. Elindítottam egy jelzést, amelyik figyelmeztette őt az ittlétemre. Amint ezt észrevettem, üzenetet küldtem McGalagony
professzornak.

Elmagyarázta, hogyan használták magukon a kiábrándító bűbájt, és próbálták megzavarni Voldemortot és a halálfalóit. Valaki
leereszkedően megkérdezte, hogyan segíthettek a tűzijátékok a halálfalók ellen. Harry nem tudott nem arra gondolni, hogy az illető
nyilvánvalóan nem volt ott a roxmortsi csatának ezen a részén.

– Fred, George – szólította őket halkan Harry. – Egy bemutatót kérnénk.

Az ikrek gyorsan láthatatlanná tették egymást.

– Harmincra – mondta George. Ezután fennhangon elkezdtek számolni, amit tízig lehetett hallani, aztán csend telepedett a tisztásra,
miközben mindenki várakozott.

Harry önelégülten mosolyogva nézte, ahogy a Rend tagjainak többsége megugrott, amikor a csoport mindkét oldalán egyszerre
tűzijátékok robbantak. Amikor mindenkinek a figyelme visszairányult rá, akkor elmagyarázta, hogyan szórtak kábító átkokat a
halálfalókra, míg azokat megzavarta a tűzijáték.

– Meglehetősen egyedülállóak a módszereid, Potter! – jegyezte meg Shacklebolt. Lenyűgözöttnek hangzott.

Harry bólintott a bók elismeréseként.

– Amikor Voldemorttal gyűlik meg a bajod, meg kell tanulnod improvizálni, ha életben akarsz maradni – felelte.

– Gyakoroltátok ezt a fajta támadást? – kérdezte McGalagony összevont szemöldökkel.

– Nem – válaszolta Harry a fejét rázva. – Csak jól tudunk együttműködni. Mindannyian Remustól tanultunk, azután pedig külön
edzéseink voltak közösen a DS-ben. Ámbár csak addig voltunk sikeresek, amíg Voldemort fel nem fedett minket.

Ironikus módon Harry meglehetősen biztos volt benne, hogy Draco volt az, aki valójában az első tűzijátékot felrobbantotta. És ő volt
az is, aki figyelmeztette őt, és javasolta a kiábrándító bűbáj használatát.

Harry elmesélte az eseményeket, amelyek ezután történtek, szándékosan kihagyva a beszélgetésnek azt a részét, amely párszaszóul folyt.
Elmagyarázta, hogy csak szóval akarta tartani Voldemortot, amíg a segítség megérkezik, mert nem voltak felkészülve egy tényleges
csatára ellenük.

– Nos, ez volt a legrövidebb csata, amiben eddig részt vettem – jelentette ki Tonks vidáman.

Harry önelégülten vigyorgott.

– Voldemort nekem állította a csapdát, és nem számított arra, hogy képes leszek segítséget hívni. A ti érkezésetek nélkül azonban
komoly bajban lettem volna. – McGalagonyra nézett. – Professzor, válthatnánk pár szót négyszemközt egy pillanatra, mielőtt mindenki
távozna?

A kérése sok homlokráncolást eredményezett, de figyelmen kívül hagyta őket, ahogy kicsit arrébb ment a többiektől, és felállított egy
gyors némító bűbájt saját maga és McGalagony köré.

306
– Miről van szó, Mr. Potter? – kérdezte a nő, és hagyta, hogy az aggódás meglátsszon rajta.

– Voldemort vissza fog térni ide, és nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen – mondta gyorsan. – Nem akarom, hogy mindenki tudja,
hogy ez a hely nagyon fontos, de védővarázslatokra van szükségem. Reméltem, hogy segíteni tudna nekem ebben. Maga tudja, hogy
kiben lehet megbízni, aki segítene felállítani a védelmet, és ki lenne a legjobb erre a munkára.

– Mit szeretne mondani a többieknek? – kérdezte a tanárnő.

Harry vállat vont.

– Ugyanaz a történet, amit Voldemortnak mondtam, most is jó lesz. Néhány nap múlva tizenhét éves leszek, és azért vagyok itt, hogy
elfoglaljam azt a birtokot, ami jog szerint az enyém – mondta.

McGalagony felvonta a szemöldökét.

– És nem ezért van itt?

Harry megrázta a fejét, és arckifejezése ünnepélyesre váltott.

– Nem, nem ezért. De rendkívül fontos, hogy ezt senki ne tudja meg – mondta. – Sikerült blöffölnöm Voldemortnak, és muszáj őt a
sötétben tartanom, amíg lehet. A védővarázslatoknak most kell a helyükre kerülniük, mert vissza fog jönni.

– Harry, remélem, tudod, hogy mit csinálsz – jegyezte meg a professzor.

Harry egy fél mosollyal válaszolt.

– Sok támogatást kapok – mondta. – Tehát, ha én épp nem tudom, hogy mit csinálok, akkor valaki más igen.

McGalagony felnevetett.

– Nagyon hűséges csoport áll mögötted – helyeselt.

– Ami önt is magába foglalja – felelte Harry őszintén.

A nő láthatóan megdöbbent egy pillanatra, de aztán bólintott elismerésül.

– Összeszedem a megfelelő embereket, és azonnal nekilátunk a védelemnek – mondta.

– Köszönöm – bólintott Harry, majd feloldotta a némító bűbájt. Figyelte, ahogy McGalagony átvette az irányítást, elküldte azokat,
akikre már nem volt szüksége, és megkért bizonyos embereket, hogy maradjanak segíteni. Harry örömmel látta, hogy személyesen is
ismert mindenkit, aki ott maradt.

Remus velük ment segíteni, és Harry a barátai felé indult, akik a tornácon üldögéltek. Leült közéjük és megkönnyebbülten fellélegzett,
amikor megérezte, hogy Draco hozzásimult. Mielőtt bárki is megszólalhatott volna, némító bűbájt húzott a tornác köré, hogy
biztonságban legyenek.

– A rohadt életbe, haver! – robbant ki Ronból, amint a varázslat a helyére került. – Azt hittem, hogy rossz volt nézni, amikor tavaly
szembenéztél Lucius Malfoyjal! De az semmi volt ehhez képest!

Hermione és Ginny egyetértően bólintottak. Harry vállat vont.

– Akkor éjjel Voldemorttal is foglalkoznom kellett – mondta csendesen. – Ez most semmit volt, tényleg, összehasonlítva az akkor
történtekkel. Mindent egybevetve, meglehetősen könnyen megúsztuk az egészet.

– Ez volt a könnyű? – jegyezte meg Ginny alig hallhatóan.

– Aha – vágta rá Harry ismét vállat vonva. – Egyikünk sem sérült meg. És egyáltalán nem is kellett párbajoznunk.

– Te megsebesültél – ellenkezett Hermione.

Harry undorodva fintorgott.

– Ez csak egy Cruciátus volt – mormolta. – Jóllehet, megaláztak egy csomó ember előtt.

– Mi történt pontosan? – érdeklődött Fred.

– Az egyik pillanatban még jól voltál, de abban a másodpercben, ahogy elmentek, összeomlottál – tette hozzá George.

307
– Sikerült magam fegyelmeznem addig, amíg Voldemort itt volt, de amint a veszély elmúlt… – Harry hangja elcsuklott, aztán vállat
vont. Draco csillapítóan simogatta a karját, de Harry szerette volna, ha Dracónak nem kellett volna rejtve maradnia.

– Nem tudom elhinni, hogy úgy beszéltél vele – vágott közbe Ron, félelemmel vegyes áhítattal a hangjában. – Átkozottul briliáns voltál,
pajtás.

– Nem voltam briliáns – jelentette ki Harry kereken. – Csak dühös voltam, és megpróbáltam feltartani a rohadékot.

Ginny elképedten horkant fel.

– Majdnem összepisiltem magam, mert annyira megrémültem. Higgy nekem Harry, briliáns voltál.

Harry halványan mosolygott.

– Nem én voltam az egyetlen, aki segített megfékezni őt – ellenkezett. – Mindannyian segítettetek.

– Harry, honnan tudtad, hogy jönni fog? – firtatta Hermione kíváncsian.

Harry nem akart válaszolni erre a kérdésre, és rosszul érezte magát, mert Draco nem kaphatta meg azt az elismerést, amit megérdemelt.

– Belebotlottam a védővarázslatába – jelentette ki határozottan. – Éreztem a mágia bizsergését, amikor feljöttem a lépcsőn. Először
nem figyeltem rá, de… – úgy tett, mintha elcsuklott volna a hangja, és hagyta, hogy mindenki a saját következtetését hozza meg.

– Egyébként Voldemort megerősítette, hogy igazam volt – mondta, megváltoztatva a témát, ahogy a házra nézett. – Itt van valahol.

– Mit mondott párszaszóul? – kérdezte Ron.

Harry elégedett önelégültséggel vigyorgott.

– Nos, az tényleg briliáns volt – ismerte be. – Kibaszott mester, a francokat! – Ezután elmondta a barátainak, hogy miről beszéltek
Voldemorttal.

– Nem mondtad el neki a jóslás teljes szövegét, ugye? – kérdezte rémülten Hermione.

– Nem – vetette oda gúnyosan Harry. – De most már tudja, hogy tudom, és ettől megijedt. Úgy gondolom, ezzel szereztem magamnak
egy kis időt, mert most aggódik, hogy lemaradt valami fontosról, és fél, hogy mi történik majd vele, ha megpróbál megölni. Nem akarja
úgy végezni, mint az előző alkalommal. Nem igazán akarja elhinni, hogy nekem van bármilyen óriási hatalmam, de ez egy kicsit
kibillentette őt, mivel beszélem a párszaszót – tette hozzá.

– Nem gondolod, hogy… – Ron idegesen elhallgatott.

Harry megrázta a fejét.

– Nem hiszem. Ezért kellett neki blöffölnöm a jóslattal. Jobb elmondani neki, hogy azt tudom, mint rájöjjön, hogy mit tudok még –
felelte.

– Meg kellene keresnünk – jelentette ki határozottan Hermione.

– Hol? – firtatta Ron, de máris felállt.

– Bárhol lehet, akár a szemünk előtt is – felelte Harry. – Remélem, hogy a védővarázslat óvta csak.

Úgy tűnt, Hermione elgondolkodott valamin.

– Valószínűleg Dumbledore halála után költöztette át ide – mondta lassan –, remélte, hogy csapdába csal és megöl téged utána.

– Ide visszahozni, aztán végül megölni engem, nagyon is tetszene neki – bólintott Harry egyetértően.

– Elmondanád nekünk is, hogy mit keresünk? – faggatta Ginny. – Nagyon hasznos lenne, ha tudnánk.

Harry összenézett Ronnal és Hermionével.

– Nem is tudom, Harry – húzta a szót Hermione idegesen.

– Te mit gondolsz, Ron? – kérdezte Harry.

Ron vállat vont.

308
– Ők a család tagjai. Nem mondanak senkinek semmit – válaszolta.

Hermione tétova egyetértéssel bólintott.

– Ha csak annyit mondunk, hogy mit keresünk.

Harry gyorsan vázolta Hugrabug kelyhét a többieknek, és figyelmeztette őket, hogy ne érintsék meg, ha megtalálják. Azután
szétszóródtak, és nekiláttak gondosan átkutatni a ház romjait.

*****

Két órával később Harry szánalmasan levert volt, fáradt, mindene fájt, elborította a mocsok, és egy fikarcnyival sem jutott közelebb a
kehely megtalálásához. Remus visszatért McGalagonnyal, miután mindenki mást hazaküldtek, hogy tájékoztassák, a védővarázslatokat a
birtok teljes területe körül felállították. Segítettek Harrynek véghezvinni a varázslatot, és Harry lett az új titokgazda. Habár elméletileg
Voldemort tudja hová kell jönni, miután a varázslatokat felhelyezték már képtelen lesz megtalálni.

Miután McGalagony távozott, Remus beállította a védelmet Harry számára úgy, hogy a jelenleg ott tartózkodók képesek legyenek be-
és kihoppanálni a birtokról. Pillanatnyilag ők voltak az egyetlenek, akik be tudtak lépni a területre.

Harry rettentően elégedett volt, hogy Voldemort ilyen hatalmasat hibázott. Voldemort biztosan arra számított, hogy Dumbledore
eltűnése után könnyen elkapja Harryt. Ehelyett Harry megfordította az állást. Voldemort komolyan alábecsülte őt. Sajnos, ez
valószínűleg nem fog többé bekövetkezni.

A tornáclépcsőn ülve dörzsölgette a homlokát.

– Tessék, Harry – szólította meg Remus, miközben csendesen felajánlott Harrynek egy újabb fájdalomcsillapító bájitalt.

Harrynek átfutott az agyán a gondolat, vajon hogyan tudja Draco állandóan átadni ezeket Remusnak, vagy talán Remus saját
ellátmánnyal hagyta el a Grimmauld teret?

– Nem úgy tűnik, mintha itt lenne – mondta Hermione, aki elégedetlennek és csalódottnak hangzott, amikor lerogyott a tornácra. A
többiek is követték őt, mindannyian szünetet tartottak, miután ismét beállították a védelmet.

– Itt van – jelentette ki haragosan Harry.

– Miért kell a házban lennie? – kérdezte Ron.

Harry és Hermione pislogva néztek rá.

– Feltételezem, nem kell – felelte lassan Harry –, de Voldemort így dolgozik.

– De ez nem jó stratégia – vágta rá Ron. – Miért rejtene el valami fontosat a törmelékben, amit akár el is pucolhatnak innen?

– Már korábban is csinált ilyet – morogta Harry egy vállrándítással. – Legalábbis ha arra alapozok, amit Dumbledore mondott.

– Arra számított, hogy ma megöli Harryt – szólalt meg Hermione a szemöldökét ráncolva. – Nem hiszem, hogy számított arra, hogy
bárki is eltakarítaná a törmeléket, miután annyi ideig állt itt háborítatlanul.

– Szereti a hideg, nyirkos helyeket, nem igaz? – kérdezte Ron. – Akkor miért ne rejtené el egy olyan helyen? – tette hozzá, és rámutatott
a ház távolabbi sarkán álló kútra.

Harry eddig észre sem vette, de Ronnak igaza volt. Harry felugrott, és már félúton járt a kúthoz, mire egyáltalán rájött, hogy
megmozdult. Egy pillanattal később mind ott álltak és lebámultak a sötétségbe.

– Lemész oda? – kérdezte Ginny.

Harry felhorkant, és lenézett a lányra.

– Nos, nem úgy tűnik, hogy ez alkalommal csúszni fogok, mivel ez egyenesen lefelé vezet – mondta. – Viszont azt hiszem, Ronnak
igaza volt. Ez komornak, sötétnek és elég nyirkosnak tűnik.

Ginny bólintott, és undorodva fintorgott.

– Ne felejtsd ki a nyálkásat – tette hozzá. – Szóval, hogyan megyünk le? – kérdezte.

– Mi nem megyünk le – csattant fel Ron. – Harry és én megyünk. Ez alkalommal te itt maradsz.

309
– Ez alkalommal? – kérdezte Fred, miközben hitetlenkedve rázta a fejét.

– Ezek szerint ti gyakran csináltok ilyesmit? – firtatta George.

– Elég gyakran – felelte Harry vigyorogva. – Ron és én már korábban is csináltunk ilyet – tette hozzá határozottan. – Hermione, valami
ötlet, hogyan jutunk le oda?

– Harry, nem gondolod, hogy először be kellene fejeznem azt a kutatást? – faggatta Hermione tétován. – Nem néztünk utána
mindegyiknek.

Harry összevonta a szemöldökét, és összenézett Ronnal. A vörös hajú fiú vállat vont, a döntést Harryre hagyta.

Hermione folytatta, tovább erőltetve a saját álláspontját.

– Fogalmunk sincs, mi van odalent. Te még jobban tudod, mint én, hogy mit találhatunk odalent – mondta. – Nem néztünk utána az
összes varázslatnak, és még mindig meg kell tanulnod őket. Nincs értelme kétszer is lemenni – folytatta a józan ész hangján.

– Akkor is tudnom kell, hogy odalent van-e – tiltakozott Harry. – Mert ha nincs és én csak az időmet fecsérelem itt, akkor muszáj
valahol máshol keresnem.

– Ez a hely most biztonságos – jelentette ki Hermione állhatatosan. – Máris hosszú napunk volt. Mindenkire ráfér a pihenést, rád pedig
különösen.

– Hogy pihenhetnék, ha várakoznom kell? – firtatta Harry. – A végére kell járnom, Hermione.

Hermione mogorván nézett rá, majd a tekintete a többiekre rebbent.

Harry meglendítette a pálcáját, felhúzta a némító bűbájt.

– Harry, a képességed, hogy beszéled a párszaszót és a tény, hogy már megölted a baziliszkuszt, jelentős védelem volt – mondta
Hermione. – Nem tudhatod, milyen fajta védelmet használt ennél. Mi van, ha olyasmi van lent, mint az inferusok? – kérdezte
harsányan emelkedő hangon.

Harry tétovázott, ismét lepillantott a lyukba. Tényleg nem kedvelte túlzottan az inferusokat, ezt be kellett ismernie.

– Nem gondolod, hogy többet is használt volna belőlük, ugye? – kérdezte.

– Nem tudom, Harry! – kiáltotta Hermione rendkívül lehangoltan. – Természetesen van víz a kútban, és legutóbb is a vízben voltak!

– Nos, akkor vállalnom kell a kockázatot – döntött Harry. – Tudnom kell, hogy itt van-e vagy sincs. Voldemort gyanakodni kezdhet
azok után, ami ma itt történt, és megpróbálhatja elköltöztetni, ha esetleg az árvaházban rejtette el vagy ilyesmi.

Hermione lemondóan nézett rá.

– Magaddal viszel? – kérdezte, és eltökélten megfeszítette az állát.

Harry mérgesen nézett rá.

– Jöhetsz – vágta rá.

A lány elmosolyodott.

– Akkor hívd Fawkes-t, és ő majd levisz minket – mondta.

– Hát persze! – kiáltott fel Harry. Megszüntette a némító bűbájt, és hívta a főnixet.

Újabb rövid vitába keveredett Ginnyvel és az ikrekkel, de a sarkára állt és rámutatott, hogy Ron és Hermione tudják, miért mennek le.
Harry biztos volt benne, hogy később majd Dracótól is megkapja a magáét. Remus nem sokat szólt, de világosan látszott rajta, hogy
aggódik. Ron volt az egyetlen, aki legalább félig-meddig kibékült vele addigra, mire meg tudták ragadni Fawkes farktollait, és eltűntek a
kútban.

Gyorsan leereszkedtek a sötétségbe. Hermione szorosan ölelte Harry derekát, Ron pedig átfogta mindkettőjüket, és így szabadon
hagyta Harry kezeit, hogy az egyikkel Fawkes-t tartsa, a másikkal pedig a világító pálcáját fogja.

– Oh, de utálok repülni – siránkozott Hermione, miközben ereszkedtek.

Térdig érő, jeges vízben landoltak, mire mindhárman felhördültek a döbbenettől. Hallották a fent maradók visszhangzó kiáltásait.

310
– Jól vagyunk! Csak nedvesek! – kiáltott fel Harry mogorván.

Ron felnevetett, és még Hermione is elmosolyodott Harry megfogalmazásán.

– Nem rajongsz túlságosan a „nedvesért”, ugye, Harry? – ugratta őt Hermione.

– Az a körülményektől függ – morogta Harry, bánatosan elmosolyodva. A barátaira nézett, és hozzátette: – És ezek nem jó
körülmények.

– Nem, nem azok – értett egyet vele Hermione.

– Nem tudok sokat a kutakról – szólalt meg Ron –, de ha Tudjukki idelent járt, akkor nem kellene látnunk… valamit?

Harry végignézett az őket körülvevő mohos, nyálkás kőfalakon.

– Van nálad kés, Ron? – kérdezte szórakozottan, még mindig a falakat tanulmányozva.

– Igen – felelte Ron bizalmatlanul. – Charlie adott nekem egyet, és azt mondta, tartsam magamnál, ha állandóan veled akarok lógni –
ismerte be.

Harry a válla fölött pillantott a barátjára, és felnevetett, amikor ez megragadta a figyelmét.

– Azt gondoltad, saját kést hordok magammal, ugye? – kérdezte szónokian. – Add ide, légy szíves.

– Mit szeretnél csinálni? – kérdezte Hermione élesen, miközben Ron előásta a kést a zsebéből és átadta Harrynek.

– Én nem vagyok olyan jó a varázslatokban, mint Dumbledore – felelte Harry, és végighúzta a kést a bal tenyerén.

– Harry! – sikkantott Hermione hangosan, amivel ismét magukra vonta a fent maradottak figyelmét.

Ron megnyugtatóan felkiabált, miközben Harry elkezdte körbehúzni a véres kezét a falon, a hideg vízben gázolva. Kicsivel a kör felénél
járt, amikor halvány ezüstös csillogás után egy bejárat jelent meg. Harry győzedelmesen rikkantott egyet, és a meglepett barátaira
vigyorgott.

– Végül is, ez is egy módja a dolgok elvégzésének – mondta Hermione.

A lány motyogott egy varázsigét, és a pálcáját használva megjelölte a nyílás feletti területet, hogy később újra megtalálják. Azután
megtisztította a falat Harry vérétől, mert egy cseppet sem akart otthagyni.

– Úgy néz ki, mint egy másik alagút – mormolta Harry, miközben merőn kémlelt befelé a sötétségbe.

– Hogy lehetne egy alagút idelent? – érdeklődött Ron. – Az határozottan nem része bármilyen kútnak is.

– Dumbledore létrehozott a Roxforttól a Szellemszállásig egy alagutat – vágta rá Hermione. – Nem értem, Voldemort miért ne lenne
képes idelent kialakítani egyet.

Összenéztek, aztán a pálcájukkal világítva beléptek az alagútba.

– Nem szeretek itt lenni – suttogta Ron. – Hátborzongató köd lebeg körülöttünk.

– Dementorok – suttogta vissza Hermione. Megállt, és megragadta Harry karját, hogy őt is leállítsa. – Harry, szerintem Voldemort
dementorokkal őrizteti ezt a horcruxot – hadarta sürgetően.

– Nem szeretem őket – ismerte be Harry –, de mindannyian végre tudjuk hajtani a patrónus bűbájt.

– Harry, nem érted! Ha dementorok vannak idelent, akkor mit esznek? – kérdezte Hermione, kerekre tágult, ijedt tekintettel.

– Tehát, rendkívül éhes lélekfalókkal van dolgunk – vágta rá bőszen Ron.

Harry és Hermione pislogva fordultak Ronhoz.

– Mit mondtam? – kérdezte Ron.

– Miért használná Voldemort ezeket a teremtményeket, amelyek az emberek lelkét szívják, hogy védje a lelkének egy részét? – kérdezett
vissza Harry.

– Ennek nincs semmi értelme – sóhajtotta panaszosan Hermione.

311
– Azok csak a jó részeket eszik – jelentette ki Harry. – Mit gondoltok, mennyi jó rész van valójában Voldemort lélekdarabjában?

– Valószínűleg nem sok, ha van egyáltalán valamennyi – ismerte be Hermione. – De ettől még mindig kérdés, hogy mit esznek.

– Nem esznek az állatokból – jegyezte meg Ron. – Ezt már tudjuk Siriustól.

Néhány percig csendben maradtak, az egyetlen hang a víz csepegése volt.

– Úgy gondolom – szólalt meg lassan Harry –, hogy feltehetően nem táplálkoznak. Kétségbeesettek, és valószínűleg elkapnak bárkit,
aki megpróbál közelebb menni.

– Ennek ellenére te megpróbálsz közelebb jutni – állította Hermione.

– Már egyszer ellenálltam ezekből az átkozott lényekből vagy száznak – vágta rá Harry ádázul. – Hárman biztosan elbánunk velük.

Hermione egy pillanatra szorosan lehunyta a szemét, de aztán csendben követte őket, amikor Harry ismét előre indult.

A köd egyre vastagabban örvénylett körülöttük, ahogy egyre beljebb haladtak az alagútban. Harry érezte, ahogy a gondolatai egyre
sötétebbé és egyre nyomasztóbbá válnak. Miközben küzdött a kétségbeesett érzésekkel, ellenőrizte a barátait. Nem segített a
hangulatán, amikor az arcukra vésett vigasztalanságot meglátta.

Összeszorított fogakkal küzdötte előre magát az alagút következő kanyarján, aztán hirtelen megállt. Hermione és Ron beléje rohantak,
és Harry nyikkanva próbálta megtartani az egyensúlyát. A csúszós, mohos kövek azonban kifordultak a lába alól, és loccsanva elesett,
barátai pedig rajta landoltak.

Harry megkísérelte tompítani az esését, ezért előre tartotta a kezét, automatikusan megpróbálva szabadon hagyni a pálcás kezét.
Ahelyett, hogy az esést tompította volna, megránduló fájdalommal érezte, hogy a csuklója eltört. Felkiáltott, amikor az arccsontját egy
vízből kiálló sziklának ütötte.

A testi fájdalmat azonban majdnem azonnal elsöpörte az érzelmi gyötrelem és a jeges hideg, ahogy a dementorok, akik miatt megállt,
közelebb csaptak.

A zöld fény villanásai… a vörös fény villanásai… anyja sikítása… Voldemort kacagása… Sirius esése… Cedric élettelen teste… fehéren
örvénylő köd… sziszegés… csepegő vér… Dumbledore esése a toronyból…

– Harry!

– Segítened kell!

Harry eléggé magához tért ahhoz, hogy észrevegye, Ron tartja őt, karjával átfogva Harry mellkasát.

– Túl sokan vannak! – kiáltotta Hermione. – Harry, muszáj elővarázsolnod a patrónusodat!

Harry kábultan rázta meg a fejét.

– Harry! – kiáltott bele Ron a fülébe, és durván megrázta őt. – Térj magadhoz, haver!

Harry megint megrázta a fejét, de most már a környezetére koncentrált. Egy fehér vidra úszott át a dementorok tengerén, míg egy fehér
Jack Russell terrier rohangált körülöttük. Hermionének és Ronnak sikerült hátrébb kényszeríteniük a dementorokat, de kezdtek ismét
előre törni.

Harry becsukta a szemét, figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy Ron még mindig tartotta őt, és megpróbált Draco képére koncentrálni,
miközben felidézte a melegséget, kényelmet és biztonságot, amit a szőke fiú karjában érzett.

Kinyitotta a szemét, előre mutatott a pálcájával és felkiáltott.

– EXPECTO PATRONUM!

A fehér szarvas kirobbant Harry pálcájának a végéből, és azonnal támadott. Lihegve és összebújva, a három barát figyelte a szarvast, a
vidrát és a terriert, ahogy keresztülvágtak a dementorokon, míg nem maradt belőlük semmi, csak sűrű, fehér köd.

– Hová lettek? – suttogta Ron rekedten.

– Nem tudnak meghalni – suttogta vissza Hermione. – Meg fognak újulni a ködből.

– Akkor sietnünk kellene – jelentette ki megmásíthatatlan elhatározással Harry.

Hermione és Ron gyorsan ránéztek.

312
– Harry, nem mehetsz tovább – tiltakozott Hermione. – Megsebesültél.

Harry figyelmen kívül hagyta a lányt, és megindult előre, sérült bal karját a hasa előtt dajkálva. Nem azért jött ilyen messzire, hogy most
megálljon. Ron és Hermione megpróbáltak még néhányszor tiltakozni, ennek ellenére lépést tartottak Harryvel; ez alkalommal azonban
inkább mellette, mint mögötte mentek.

Igazán nem kellett már sokkal messzebb menniük, amikor rátaláltak egy nagy, földalatti barlangra. A közepén egy kőtalapzat állt, rajta
pedig egy aranykehely pihent. Az oszlopot vörösen ragyogó varázslatkupola vette körül.

– Griffendéles színek – lehelte Hermione –, Hugrabug kelyhével.

313
 Huszonkilencedik fejezet

Harry, Ron és Hermione csak álltak, és egyszerűen bámulták a kelyhet. Amíg meg nem hallották a többiek kiabálását, addig tudomást
sem vettek a környezetükről. Amikor megfordultak, meglátták, hogy Remus, Fred, George és Ginny jönnek feléjük. Harrynek nem volt
kétsége afelől, hogy Draco is velük tartott.

– Mi az öreg ördögöt csináltok ti idelent? – csattant fel Harry. Nem kapott azonban választ, mivel a többieket teljesen lefoglalta a
kehely szemrevételezése. Harry érzett egy kezet a hátán attól az egyetlen személytől, aki nem tudott beszélni hozzá, mielőtt magára
vonta volna a társai figyelmét.

– Hé! – kiáltott fel.

– Harry, pontosan mibe keveredtél? – kérdezte Remus élesen, miután tekintetét elvonta a mágikus kupolától a terem közepe felé.
Pillantása megakadt azon, ahogy Harry dajkálta a csuklóját. – Mi történt? – faggatta, és közben sietve indult a fiú felé.

– Jól vagyok – vágta rá Harry ingerülten. – Csak elestem, és eltörtem a csuklóm, ez minden. A kérdés inkább az, hogy ti mi a frászt
kerestek idelent?

Remus figyelmen kívül hagyta őt, és előhúzta a pálcáját.

– Sínbe tudom tenni és bekötözöm a csuklódat, de attól tartok, itt nem tudom meggyógyítani – mondta.

– Remus, semmi bajom – csattant Harry türelmetlenül. – Nem tudom, mit csináltok idelent, de meg kell próbálnom megfejteni azt –
intett a fejével a varázslat gömb felé –, aztán kurva gyorsan ki kell innen jutnunk, mielőtt a dementorok úgy döntenek, hogy
újraformálódnak, vagy mi a francot csinálnak.

Remus vetett egy pillantást a kehely felé.

– Harry, nem vagy jól – mondta csendesen. – Hallottuk a kiabálást, és siettünk, ahogy csak tudtunk.

Belenézett Harry szemébe.

– Átjöttünk a ködön. Nem tudom megmondani, mennyit semmisítettetek meg, de azt hiszem, nem fognak visszatérni.

Harry megdöbbent.

– Azt hittem, nem lehet őket elpusztítani – suttogta kábultan.

Remus tekintete ismét a terem közepe felé rebbent.

– Így vagy úgy, mindent el lehet pusztítani. Azt hittem, ezt megértetted, Harry.

Harry követte a tekintetét, és lassan bólintott.

– Professzor, ez hogyan lehetséges? – kérdezte Hermione, aki végre megtalálta a hangját.

– A köd már lassan szétoszlik – magyarázta Remus. – Ami azt jelzi, hogy nem újulnak meg. A dementorokat meg tudja semmisíteni a
patrónus, amikor azok már legyengültek. Mindazonáltal, még nem hallottam róla, hogy ennyire legyengült állapotba kerüljenek.

– De mivel be voltak zárva ide, ezért eljutottak oda – mormolta Harry.

Remus bólintott.

– Ideiglenesek voltak, Harry – hadarta Hermione. Abba az állapotba került, ami jelezte, hogy rengeteg információt szeretne közölni, de
nem tudja, hogy mondja elég gyorsan.

Harry hallgatta őt, amíg Remus gyorsan és hatékonyan bekötözte a csuklóját.

– Voldemortnak ezt Dumbledore halála óta kellett csinálnia – mondta Hermione izgatottan. – Ennek van értelme. A dementorok nem
maradhattak volna idelent örökké, de elég sokáig kitartottak volna védelemként, amíg ő elfogott és megölt volna téged. Azután
felállíthatta volna az állandóbb védelmét.

314
– Tudta, hogy jönni fogsz, pajtás – szólt közbe dühösen Ron. – Ezt az egészet csapdaként állította neked.

– Nem – vágta rá Hermione, és a fejét is rázta nyomatékul.

– Nem csapdát állított Harrynek? – kérdezte Ron értetlenül.

– Nem, mert kifejezetten nem akarta, hogy megtaláljam ezt – mondta Harry halkan. – A csapda a háznál volt. Tudta, hogy képtelen
leszek ellenállni annak, hogy odamenjek – tette hozzá keserűen.

– Pontosan – értett egyet vele Hermione elégedetten. – Arra számított, hogy rég halott leszel, mielőtt felfedezhetnéd idelent a kelyhet.

– Nem kellene annyira rohadtul boldognak hangzanod attól, hogy mára megtervezték a halálomat – mormolta Harry.

– Oh, nyughass már! – mérgelődött Hermione. – Tudod, hogy nem ezért vagyok boldog. Kifejezetten örülök viszont, hogy jól vagy. –
Fintorgott és kritikusan végigmérte a fiút. – Vagy legalábbis javarészt jól – helyesbített.

– Nem merem meggyógyítani az arcodat, amíg nem tudjuk megfelelően kitisztítani a sebet – jegyezte meg Remus. – Feltételezem, hogy
ezért nem forrasztottad be a kezeden a vágást. – Remus bekötözte a csuklóját, és legalább egy tisztító bűbájt szórt Harry ruhájára, hogy
ne legyen tovább nedves.

– Huh, igen – ismerte be Harry. – De az nem annyira vészes.

– Szándékosan csinálta – vetette oda Hermione, és dühösen meredt Harryre.

– Ne már! Túl fogom élni! – csattant fel Harry bőszen. – Történetesen van itt valami, ami sokkal fontosabb – tette hozzá élesen.

– Szóval, mi ez? – szólalt meg Ginny is, és a kehelyre mutatott.

Harry összenézett Ronnal és Hermionével. Egyikük sem állt készen arra, hogy a teljes igazsággal rukkoljon elő.

– Ez az a kehely, amit kerestem – felelte Harry, és közben közelebb lépett a mágikus kupolához.

– Harry! – sikoltotta Hermione hangosan.

– Mi van? – dörrent Harry. – Itt vagyok előtted. Nem kell kiabálnod velem.

– Nem mehetsz közelebb – ragaszkodott hozzá Hermione aggódva. – Tudod, hogy mi történt korábban.

– Igen, tudom – felelte dühösen. – Történetesen ott voltam, te viszont nem. Nézd, mi történik!

Figyelmen kívül hagyta a figyelmeztető kiáltásokat, nagy léptekkel előrecsörtetett, és vakmerően kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a
kupolát – és leállította egy láthatatlan akadály.

– Semmi! – kiáltotta, és megpördülve szembenézett velük. – Abszolút semmi nem történt!

Ron és Remus néhány lépést hátráltak mellőle. Nyilvánvalóan követték őt azzal a szándékkal, hogy visszahúzzák.

– Honnan tudtad, hogy megérintheted? – kérdezte Ron reszketeg hangon.

– Nem tudtam! – vágott vissza mérgesen Harry. – Hagyjatok már egy kicsit békén!

Hermione megbántottnak látszott, és amikor a többiekre nézett, Harry észrevette, hogy ők sem néznek ki jobban. Fred, George és
Ginny oldalt álltak, kerekre tágult, döbbent tekintettel figyelték az eseményeket. Harrynek fogalma sem volt, hol lehet Draco, de biztos
volt benne, hogy a barátja nagyon haragszik rá.

Ha nem is ért el mást, Harry úgy gondolta, a szervezetében áramló adrenalin segített kitisztítani a dementorok hatását. A fejében most
már tisztábban örvénylettek a gondolatok, mint korábban. Ez persze nem jelentette azt, hogy látványos hangulatban volt.

Gondolatban felhorkant, és módosította az elképzeléseit. A többiek szerint valószínűleg meglehetősen látványos hangulatban volt –
látványosan rosszban. Mindenki csendesen várakozott. Hátat fordított nekik, és ismét tanulmányozni kezdte a kupolát.

Az egymást keresztező, több rétegnyi piros varázslat emlékeztette őt egy filmre, amit egyszer a tévében látott. Dudley valami rabló-
pandúr filmet nézett, amit Harry meglehetősen érdekesnek talált. Határozottan izgalmasabb volt, mint az ablakpucolás.

Minél többet nézte a helyszínt, annál inkább emlékeztette őt a filmre. A világ legnagyobb gyémántja helyett, vagy akármicsoda helyett
itt az aranykehely hevert. A csodálatos üveg kirakat helyett itt egy kőoszlop állt. A lézer biztonsági nyalábok helyett itt a mágia vörös
kupolája fedte a területet. A múzeum helyett egy hatalmas földalatti barlangban tömörültek.

315
– Ez olyan, mint egy rossz film – mormolta fennhangon, mire Hermione fuldoklóan felnevetett. Harry a válla fölött fanyarul
rámosolygott. – Te is látod?

– Igen – bólintott a lány. – Ámbár őszintén kétlem, hogy ez lett volna a szándéka vele. A légkör határozottan sokkal vészterhesebb –
tette hozzá megborzongva.

– Remus, egyáltalán felismered ezt? – kérdezte Harry.

– Nem, Harry – felelte Remus. – Érzem a sötét mágiát, de soha nem láttam még ilyet ezelőtt. Valamiféle pajzsnak látszik;
mindazonáltal nem vagyok benne biztos, hogy a szokásos ellenvarázslatok működnének rajta. Általában a pajzsok maguk az
ellenvarázslatok.

– Nem! – kiáltott fel Harry erélyesen, mert megijedt. – A szokásos varázslatok határozottan nem működnek. Bármit is tesztek, ne
próbálkozzatok, mert valószínűleg megölne benneteket.

– Tudjukki pontosan erre számít, ha valaki ennyire messzire eljutna – vágta rá Ron keserűen.

– Voldemort – szólt Harry és Hermione egyszerre, miközben mindketten morcosan néztek Ronra.

– Ja, ő – felelte Ron és vállat vont.

Harry összehúzta a szemét. Ezzel nem jutnak sehová.

– Nálad vannak a jegyzeteid, Hermione? – kérdezte.

– Persze, hogy nálam vannak – csattant fel Hermione.

– Te felismered ezt? – faggatta Harry élesen, és megfordult, hogy teljesen a lányra nézhessen.

Hermione tétovázott.

– Nos? – firtatta Harry, és hangszíne veszélyesen halkra váltott.

– Hát, igen – ismerte be Hermione. – Ez az egyik varázslat, aminek már kikerestem az ellenvarázslatát, de te még nem tanultad meg, és
határozottan nem fordítottuk le párszaszóra.

– Akkor most megtanulom – jelentette ki határozottan Harry.

– Harry – siránkozott Hermione. – Ez sötét mágia. Időbe telik megfelelően elsajátítani.

– Nem akarok ide visszatérni – mondta türelmetlenül Harry. – Akár most is megtanulhatom, és készen vagyunk itt.

– Nem akarom, hogy megöljön téged! – ellenkezett Hermione metsző hangon.

– És én nem is fogom hagyni! – kiáltott fel Harry.

Álltak, és átható tekintettel méregették egymást, amíg Remus közéjük nem lépett.

– Hermione, vethetnék egy pillantást a jegyzeteidre? – kérdezte a férfi szelíden.

Hermione láthatóan ideges volt, de még az adott körülmények között sem ellenkezett volna egy professzorral, még akkor sem, ha az
már évek óta nem tanította őket. Lerántotta a válláról a táskája vállpántját, és az ide vonatkozó jegyzeteiért kezdett turkálni.

– Harry, beszélhetnénk veled pár percet? – kérdezte Fred óvatosan. – Huh, négyszemközt?

Harry egy pillanatra hitetlenkedve meredt a vörös hajú fiúra, majd leesett neki, mit jelentenek Fred szavai.

– Addig itt maradok Ronnal – jelentette ki Ginny. A bátyjához menetelt és megragadta annak a karját. – Ő majd megvéd engem.

Ron zavarodottan bámult le a húgára, de eléggé elvonták a figyelmét ahhoz, hogy ne vitatkozzon, amikor Harry eltűnt az alagútban az
ikrekkel. Úgy tűnt, Hermione utánuk akart szólni, de őt viszont Remus tartotta fel a kérdéseivel a lány jegyzeteit illetően.

Harry mindent a fiúkra hagyott, és abszolút nem volt meglepve, amikor Draco megjelent mellette, amint a többiek hallótávolságon
kívülre kerültek. Fred és George arrébb mentek, hogy figyeljék a többieket, aztán némító bűbájt állítottak fel, és Draco kiabálni kezdett.

– Mi a faszt képzelsz, mit csinálsz, Potter? – kiabálta haragosan.

316
Harry nekitámaszkodott az alagút sziklafalának és hallgatta Draco szónoklatát. Úgysem volt jobb dolga, amíg Hermione és Remus
felderítik a varázslatot. Nos, tulajdonképpen jobban is el tudná tölteni az idejét, de nem hitte, hogy Draco egészen pontosan olyan
hangulatban lenne.

– Meg fogsz csókolni? – kérdezte ennek ellenére, félbeszakítva ezzel Draco kiabálását, a bolond, idióta griffendélesekről.

Draco dühösen meredt rá.

– Nem akarok neked fájdalmat okozni – szűrte a fogai között.

Harry meglepetten pislogott rá.

– Miért fájna, ha megcsókolsz? – kérdezte értetlenül.

Draco szorosan összeszorította a szemhéját.

– Az én párom a legbolondabb, leghülyébb, legmazochistább vadbarom a világon – motyogta.

– Nem vagyok mazochista – tiltakozott Harry.

– És még csak nem is tagadja, hogy hülye – vágta rá undorodva Draco, majd kinyitotta a szemét, és ismét mogorván meredt Harryre.

– Már tudtam, hogy hülye vagyok – csattant fel ingerülten Harry. – Pillanatnyilag nem érzek kedvet magamban ahhoz, hogy arról
vitatkozzak veled.

Szünetet tartott, és ártatlan mosolyt varázsolt az arcára.

– Ha ettől jobban érzed magad, akkor holnap majd megvitatjuk ezt a témát – vetette fel.

Draco bosszúsan horkant, habár a tekintete aggodalmasan fürkészte Harry arcát.

– Kérlek, Draco! – esedezett Harry, mikor megérezte Draco ingadozását, és hajlandó volt könyörögni, hogy megkapja, amit akart. –
Fázom, és te biztosan meleg vagy.

– Állj fel – utasította Draco arra Harryt, hogy álljon arrébb a faltól. Leszedte a köpenyt, amit eddig a karjára terítve cipelt, és óvatosan
Harry vállai köré tekerte.

– Jobb? – kérdezte.

– Nem – biggyesztette az ajkát Harry. – Azt akarom, hogy itt legyél velem alatta.

Draco óvatos volt, de becsúsztatta a karját a köpeny alá, és gondosan Harry dereka köré fonta. Harry lent tartotta a bal kezét, amelyet a
mellkasához közel dédelgetett, de a jobb kezével kinyúlt és megragadta Draco tarkóját, hogy lehúzza őt, és meg tudja csókolni.
Arcizmai hirtelen nyilallása megmagyarázta, miért gondolta Draco, hogy ez fájdalmas lesz neki, de Harry figyelmen kívül hagyta a
fájdalmat a meleg ajkak javára, és hagyta, hogy nyelve a nedves mélységben barangoljon.

A csók finom volt, és meleg, és minden, amire Harrynek ebben a pillanatban szüksége volt. Nem értette, hogyan lehet az, hogy Draco
karjai között egy egyszerű csók eléri, hogy védettnek, nyugodtnak és biztonságban érezze magát, de értékelte a lehetőséget, és
mérhetetlenül jobban érezte magát.

Draco megfordította helyzetüket, míg végül ő támaszkodott az alagút falának, Harry pedig a mellkasán pihent, és mindketten a
láthatatlanná tévő köpönyeg szövete alá gubóztak. Harry az arca sértetlen felét Draco vállára fektette, és halkan felsóhajtott.

Draco karjai összeszorultak körülötte.

– Harry, minden rendben? – kérdezte nyilvánvaló aggodalommal a hangjában, habár Harry nem láthatta az arcát. – Igazán nem akarlak
jobban megsebezni, mint amennyire már sikerült megsebesülnöd.

– Sokkal jobban érzem magam attól, hogy hol vagyok most – mormolta Harry elégedetten. Legalább erre a néhány percre
felszabadulhatott a feszültség alól, amellyel egész nap küzdött.

– Merlin, Harry! – kiáltott fel Draco, aki nem volt hajlandó csendben pihenni, ahogy Harry akarta. – A Sötét Nagyúr Cruciót szórt rád,
megtámadott egy csapatnyi dementor, eltörött a csuklód, és csúnya vágások vannak a kezeden meg az arcodon. Tudom, hogy
elviselhetetlenül sajoghatnak a tagjaid, és az egész tested tiszta horzsolás. Nem gondolod, hogy ennyi elég volt egy napra? Tényleg meg
kell kísérelned megöletned magad azzal, hogy megpróbálsz feltörni valami sötét átkot?

– Nem fogom megöletni magamat – mormolta Harry. – Főként ezért végezte a kutatásokat Hermione.

317
– És ő mégis halálra rémült – mutatott rá Draco elkeseredetten. – Hallottad egyáltalán, amikor azt mondta, hogy még nem végzett a
kutatással?

– Hát persze, hogy nem végzett! – vágott vissza Harry. – Hermione sosem végez a kutatással. Mellesleg, tegnap már kikerestük a
varázslatok többségét, amire ma szükségünk lehet. Fogadni mernék, hogy sokáig fent maradt, és tovább kutatta őket, mert tudta, hogy
ma hová jövünk, és remélte, hogy fel tud készülni, amennyire csak lehetséges.

– Harry, Hermione fél – ismételte állhatatosan Draco.

Harry kihallotta az érzelmeket a szavakból. Draco félt. Nem volt esélye megnyugtatni őt, mivel hallották, hogy Remus közeledik. Harry
eléggé elmozdult, hogy a férfire nézhessen, de egyébként nem moccant Draco karjából.

– Ti ketten hogyan estek egyik végletből a másikba? – firtatta Remus kíváncsian. – Biztos voltam benne, hogy Draco dühösen
szidalmaz téged.

– Úgy is volt, de Harry egy manipulatív hülye – morogta Draco.

Harry önelégülten mosolygott, de eldöntötte, hogy pillanatnyilag bölcs lesz befogni a száját. Remus elmosolyodott, de ő is úgy vélte,
okos dolog lesz, ha erről a témáról nem ejtenek több szót.

– Nos, igen, azért jöttem, hogy megtanítsam neked a varázsigét, Harry – jelentette ki Remus. – Nem ismerem ezt a speciális pajzsot, de
hallottam erről az ellenvarázslatról. Habár ez semmiféleképpen nem egy általános használatú varázslat. Hermione jegyzetei azonban
elég alaposak és nagyon hasznosak voltak. – Mélyet sóhajtott. – A többiek nem különösebben elégedettek, mivel ragaszkodtam hozzá,
hogy négyszemközt tanítalak meg rá, de szerintem Draco nyújthat neked egy kis segítséget.

– Az egyik előnye annak, ha olyan barátunk van, aki jártas a sötét művészetekben – jegyezte meg Harry szárazon. – Nagyon hasznos,
amikor megpróbálod legyőzni a Sötét Nagyurat.

Draco felnevetett.

– Ah, most már értem, miért tartasz – mondta.

Harry ünnepélyesen bólintott, azután ellépett Dracótól.

– Igen, ez az oka – jelentette ki fapofával.

Draco ellökte magát a faltól, és adott Harrynek egy gyors csókot.

– Nem hiszek neked – suttogta, majd elhúzódott és önelégülten elvigyorodott.

Harry elmosolyodott, mielőtt Remushoz fordult volna.

– Szóval, mi az a csúnya varázslat, amit meg kell tanulnom? – érdeklődött.

– Ez nem különösebben csúnya varázslat – felelte Remus a fejét rázva –, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy annyira sok ember
gondol a sötét mágiára. Gyakorlatilag ez egy meglehetősen becsületes varázslat, mivel egyszerűen szétbontod vele a pajzsot.

– De rengeteg erőt elvon, és le fogja csapolni őt. – Draco inkább állította, semmint kérdezte ezt.

Remus bólintott, Harry pedig zavarodott lett. Be kellett ismernie, hogy csak az elmúlt néhány napban ásta bele magát mélyebben a
sötét művészetekbe, de azt mindig értette, hogy a szándék a lényeg. Draco gyorsan megszabadította őt a képzelgéseitől, amikor erre
rákérdezett.

– Harry, a hatalom a varázslat gyökerénél van – jelentette ki Draco. Oktató hangsúlya a helyén volt, amitől Harry össze akarta húzni a
szemét, a helyzet abszurditására gondolva. Ehelyett inkább figyelmesen hallgatott, mert tudta, hogy Draco sokkal többet tud erről, mint
ő.

– A sötét varázslat a hatalom megszerzéséről szólhat, és gyakran jelenti azt, hogy sok erőt kell használni hozzá – magyarázta Draco. –
Általában meglehetősen gonosz célokra használják, vagy a mások feletti hatalom érvényesítésére így vagy úgy. És itt jön be a képbe a
szándék. A varázslat az csak varázslat. Önmagában nem pusztán jó vagy rossz. Arról szól, hogyan használják.

– Nos, ezt már valahogy felfogtam – ismerte be Harry. – Ez az egyik olyan dolog, amiről Hermionével nem értünk egyet.

Draco arca grimaszba torzult, de sikerült visszafognia magát attól, hogy bármilyen becsmérlő megjegyzést tegyen.

– A lényeg az, hogy a mágiát majdnem jobban lehet kategorizálni a felhasznált hatalom szintjétől, mint attól, hogy világos vagy sötét.
Mindig vannak olyan varázslatok, amelyek átfedésben vannak, ennek ellenére ez a leginkább elfogadottabb csoportosítási módszer.

318
– Oké – bólintott Harry –, de mi köze ennek ahhoz, amit most kell csinálnom? – Nem igazán értette ezt az egészet, de nem gondolta,
hogy erre tényleg szüksége van pillanatnyilag. Csak azt kellett tudnia, mit kell csinálnia, hogy megkaparintsa azt az átkozott kelyhet,
hogy aztán hazamehessen.

Remus válaszolt neki.

– A varázslat, amit használnod kell, nem követeli meg tőled, hogy az utálat és harag érzését idézd fel magadban, mint például a
Cruciátus átok esetében. Csak éppen összpontosítanod kell az energiádat és a mágiádat. Draco segített neked az okklumenciában, és
szerintem azok a gyakorlatok, amiket ehhez használtál, támogatni fognak téged abban a koncentrálásban, amire most van szükséged.

Remus és Draco is vizsgálódva mérték őt végig.

– Biztos vagy benne, hogy ez az a varázsige, amit használnod kell? – érdeklődött Remus.

– Huh, még azt sem tudom, melyik varázslatról beszélünk – emlékeztette őt Harry. – De ha Hermione azt mondta, hogy ez az, akkor
biztos vagyok benne.

– Csak annyit volt hajlandó mondani, hogy tőled kapta – jegyezte meg Remus gyanakvóan.

Én pedig egyenesen Voldemorttól kaptam – gondolta Harry.

– Biztos vagyok benne, hogy ez a helyes varázsige – mondta fennhangon, bőszen, de határozottan. Nem vette észre azt az elégedett
keménységet, amelyet arckifejezése felvett, de meglátta, ahogy Remus és Draco szeme is elkerekedett, amikor visszabámultak rá.

– Honnan tudod, hogy ez a helyes varázsige? – követelte a választ Draco.

– Voldemort mondta – vágott vissza Harry. Draco komoran nézett rá, mert azt hitte, hogy Harry csak tréfálkozik vele, pedig majdnem
az igazságot mondta. – Csak csináljuk végre. Elegem van abból, hogy idelent vagyok.

– Rendben, Potter – szólalt meg parancsolóan Draco. – Akkor itt az ideje, hogy hasznosítsuk annak az erőnek egy részét, amiről
tudom, hogy rendelkezel vele.

Harry óvatosan nézte őt, de bólintott.

Draco elkezdte végigvezetni Harryt néhány meditációs gyakorlaton, amelyet már korábban is használtak. Harry mostanra meglehetősen
rutinosan kezelte, és elég egyszerűnek is találta őket. Ám nem volt megszokott dolog, amikor Draco tesztelte az összpontosítását azzal,
hogy új varázslatot tanított neki.

Draco egy közeli sziklára szegezte a pálcáját.

– Contundo!

Harry pislogott, amikor a szikla egyszerűen eltűnt.

– A varázslat célja, hogy leromboljon vagy összetörjön valamit – jelentette ki Draco tényszerűen. – Meglehetősen nagy tárgyakon is
használható, de azok a sziklák megteszik – mutatott egy másik nagy sziklára. – Koncentrálj, és szórd rá a varázsigét – rendelkezett.

Harry rápillantott Remusra, aki bátorítóan bólintott. Harry mély levegőt vett, és összpontosított, mielőtt elkiáltotta a varázsigét.

– Contundo!

Nem volt biztos abban, hogy büszkének kellene-e lennie vagy sem, amikor a varázsige működött, és a szikla épp úgy eltűnt, mint Draco
pálcájától. Visszanézett Dracóra, aki hitetlenkedve bámulta őt.

– Mi van? – kérdezte Harry. – Rosszul csináltam?

– Nem – morogta Draco mogorván. – Amennyire meg tudom állapítani, tökéletesen csináltad. Nekem rettentő sok időmbe tellett, amíg
helyesen megtanultam a varázslatot – tette hozzá.

– Nos, amikor Voldemort úgy dönt, hogy egynémely hatalmát áthelyezi beléd, akkor biztos vagyok benne, hogy te is első alkalomra jól
fogod csinálni a varázslatokat – motyogta Harry.

Remus és Draco döbbent zihálása jelezte számára azt a tényt, hogy épp most kotyogott ki valamit, amit meg kellett volna tartania
magának. Meglehetősen figyelmetlenné vált attól, hogy kettejükkel majdnem mindenről tudott beszélni. Figyelembe véve, hogy mit
csináltak éppen, ők még a horcruxokról is tudtak. Csak éppen azt nem tudták, hogy a kehely egy horcrux. Persze nem ismerték a
jóslatot sem, és azt, amit Harry megtudott arról, hogy Voldemort egyenrangú feleként jelölte meg őt.

– Harry – szólalt meg lassan Remus. – Ez meglehetősen gúnyosan hangzott a te szádból, de azt kell hinnem, hogy szó szerint értetted.

319
Harry felemelte a kezét, hogy megdörgölje a halántékát, és összerezzent, amikor a bal csuklója erősen tiltakozott a mozgás ellen. Egy
pillanatra bámulta a csuklóját, és érdeklődéssel mélázott el azon, hogy a kötés látszólag meg lehetett bájolva, hogy a duzzanattal együtt
nőjön. Határozottan dagadtabb volt a keze, mint korábban, és habár nem lett újrakötözve, mégsem szorította el a vérkeringését.
Emlékezett arra, hogy egyszer kificamította a bokáját, amikor fiatalabb korában megpróbált elmenekülni Dudleyék elől. Akkor egyedül
kellett megtanulnia, hogyan lehet bekötözni magát, és meglehetős gyakorlatra tett szert, mivel állandóan újra és újra át kellett kötni. Ez
sokkal jobb volt.

– Fáj a csuklód? – kérdezte Draco.

– Nem igazán – felelte Harry őszintén. – A fájdalomcsillapító bájital még mindig elég jól hat. Egyszerűen csak elismeréssel adózom
Remus ügyes kötési technikájának, miközben megpróbálom elkerülni, hogy válaszoljak a kérdésekre, amik tudom, hogy
mindkettőtöknél ott sorakoznak.

Draco felhorkant, de ez a zaj úgy hangzott, mintha egy meglepett nevetést rejtegetett volna.

Harry szája egy kissé önelégült vigyorra húzódott, és megvonta a jobb vállát.

– Az utolsó néhány nap során sok szart megtanultam – mondta. – Szerintem tudnod kellene, hogy a te barátod még különcebb, mint
ahogy azt feltételezted, de idelent nem fogok válaszolni a kérdéseitekre.

Draco zordan nézett rá.

– Ne rántsd elő ezt a hozzáállást velem szemben – csattant fel. – Én vagyok az egyetlen, akinek joga van cseszegetni, te hülye.

Harry összehúzta a szemét.

– Ez határozottan sok mindent megmagyaráz – jegyezte meg gúnyosan.

Aztán észrevette, hogy Remus az orrnyergét szorítja, ami nagyon is emlékeztette őt Perselusra.

– Fiúk, ezt majd később megvitatjuk, amikor Harry végzett a feladatával, és ismét biztonságba kerültünk – szólalt meg fáradtan Remus.
– És amikor Perselus meg tud hallgatni benneteket, hogy tényleg értelmet is tudjunk adni a dolgoknak – tette hozzá mormolva az
utolsó szavakat sokkal inkább magának, mint Harrynek vagy Dracónak.

Harry és Draco összenéztek, de nem mondtak semmit.

Remus nagyot sóhajtott.

– Felismerem, hogy ez egyszerűen a ti módszeretek az együttműködésre, és főként csak a feszültség levezetését jelenti. Most azonban
tovább kell lépnünk.

A férfi tekintete tele volt nyugtalan aggodalommal, miközben Harryt nézte.

– Mindazonáltal el kell töprengenem azon, melyik a zavaróbb; a megjegyzésed vagy az, amit tenni szándékozol.

Harry közönyösen vállat vont.

– Mindkettő összefügg – ismerte be. – Az én életemben úgy tűnik minden Voldemorthoz kanyarodik vissza valamiképp.

– Szükségem van egy kígyóra – szólalt meg hirtelen, mire Remus és Draco csak pislogni tudtak a hirtelen témaváltás miatt.

– Nem hoztuk el egyik kígyódat sem – felelte értetlenül Draco.

– Hát akkor hozz létre egyet – vágott vissza Harry. – Már másodikban tudtad azt a hülye varázsigét, tehát most is meg tudod csinálni.

Draco lassan pislogva próbálta megérteni a kérést.

– Szükségem van egy kígyóra, hogy tudjak összpontosítani – magyarázta Harry. – Ezt a varázsigét párszaszóul kell kimondanom,
különben bajba kerülhetek. Nem lehetek benne biztos, de nyomós okom van azt hinni, hogy Dumbledore karja ezért sérült meg olyan
nagyon. El tudom kerülni ezt a fajta sebesülést. Ez Voldemort valódi varázslata, hogy vissza tudja szerezni az ő… – Hirtelen
elhallgatott.

Remus és Draco összenéztek, miközben Harry átkozta magát, amiért majdnem kikotyogta. Mogorván meredt rájuk.

– Csak varázsolj elő nekem egy kibaszott kígyót – morogta fogcsikorgatva.

Miközben Harryt figyelte, Draco megjegyzés nélkül megtette.

320
– Serpensortia!

Egy hosszú, fekete kígyó tekeredett le Draco pálcájának a végéről, és puffanva landolt a sziklákon. Harry sietve sziszegett felé egy
darabig, majd lehajolt, kinyújtotta a karját, és hagyta a kígyót felsiklani a vállaira.

Draco megrázta a fejét, mintha ki akarná tisztítani, és kihúzta magát.

– Menjünk, essünk túl rajta – mondta magabiztosan, és a hideg Malfoy jellemzők helyükre csúsztak.

Harry is követte őt, felegyenesedett és a pálcáját készen tartotta. Remus csendesen útbaigazította a speciális varázslatokon, aztán Draco
végigvezette egy gyors gyakorlaton, hogy összpontosítsa az elméjét és erejét. Harry készen állt, amennyire csak lehetett.

Amint Draco ismét biztonságosan beburkolta magát a köpennyel, Harry magabiztos határozottsággal, nagy léptekkel indult vissza a
barlangba. Alig volt tudatában annak, hogy Remus visszatereli a többieket az alagútba, ezzel távol tartva őket a veszélyzónától.

Harry a vörös mágia kupolára koncentrált, és néhány rövid pillanatig érezte a félelem szúrását, mielőtt könyörtelenül félretolta. Elméje
mélye tudatosan figyelte a kígyó lengedező fejét a periférikus látómezejében, majd pálcájával a pajzs felé mutatott.

– Confringo Tectum!

Draco és Remus ugyan megpróbálták őt figyelmeztetni, de még így sem készült fel a bűvös hatalom közvetlen ellenhatására, ami kitört,
amikor a varázslata elérte a kupolát. Érezte, amikor az erő végigömlött rajta, le a karján és végig a pálcáján. És az most tízszeresen tért
vissza. Hátraesett volna, de az őt megtámasztó kezek megakadályozták, hogy elessen. Piros fénylobbanások árasztották el a barlangot,
ami arra ösztökélte Harryt, hogy becsukja a szemét a látása elleni támadás kivédésére.

Aztán mindennek vége lett.

Harry látása a pirosból feketébe halványult, miközben a térde kezdett összecsuklani alatta. Később azon töprengett, vajon úgy látszott-
e, mintha igazán elegánsan esett volna össze, mivel Draco enyhítette a földre esését.

– Harry!

Köhögött, mire valaki ledöntött a torkán egy bájitalt, aminek gyanúsan olyan volt az íze, mint a kalapkúra bájitalnak. Félig nyitotta a
szemét, hogy dühösen felnézzen Remusra, de a piros foltok még mindig elfátyolosították a látását.

– A francba, pajtás! – kiáltott fel Ron. – Minden rendben?

– Épp jól megfingatott az a rohadék Voldemort – mormolta hangosan Harry. – Mit gondolsz?

Harry szavai hatására Ron egyszerűen felsóhajtott a megkönnyebbüléstől.

– Harry rendbe fog jönni – felelte Remus, és kicsi, de megnyugtató mosolyt villantott Ronra. A mosoly azonban eltűnt, amikor lenézett
Harryre. – A sötét mágia elég nagyot üthet mindkettőn, azon is, aki megidézi a varázslatot, és azon is, aki fogadja.

– És most Harry volt mindkettő – szólalt meg csendes felismeréssel Ron.

Remus bólintott.

– Nos, ez megmagyarázza, miért érzem úgy, hogy elgázolt a Roxfort Expressz – motyogta Harry.

– Harry, épp végrehajtottál egy extrém nagyságú varázslatot, szembeszálltál azzal a mágiával, amit az a varázsló szórt ki, akit most
vitatható módon a világ legerősebb varázslójának tartunk – mondta Remus a fejét rázva. – Nem kis csoda, hogy egyáltalán még élsz.

– Én vagyok a Fiú, Aki Túlélte. Szerintem ez benne van a munkaköri leírásomban – gúnyolódott szarkasztikusan Harry. Nem volt jó
hangulatban, különösen mivel ő még mindig a hideg, kemény földön feküdt, miközben az összes barátja aggódva bámult le rá.

Behunyta a szemét, a dorgáló kórus hallatán.

– Bocsi – mormolta. – Csak csináltam, amit kellett, és most úgy érzem, teljesen kiürültem.

– Harry – szólította őt Hermione halkan, hogy magára vonja a barátja figyelmét. – Azt hiszem, megcsináltad!

A lány eddig mellette térdelt, most félrehúzódott, hogy Harry maga is láthassa. Mindannyian megfordultak, hogy a kőoszlopon
fényesen ragyogó kehelyre nézzenek, ezúttal a védelmi varázslat akadálya nélkül.

Néhány másodperc után Harry felküzdötte magát ülő helyzetbe, majd felállt. Rájött, hogy a kígyó valószínűleg elsiklott, amikor ő
elesett, mivel mostanra eltűnt. Ron és Hermione felsegítették őt, és hagyták, hogy elinduljon, amint biztosan állt a lábán. A barátaira

321
pillantott. Mindegyiküknek sikerült egyszerre látszani idegesnek és megfélemlítettnek, és Harry megértette, hogy érzik magukat, amikor
visszafordította tekintetét a kehelyre.

Lassan lépkedett felé; nem igazán érezte magát olyan biztosnak, ahogy szerette volna. Tétovázott, mielőtt megérintette volna a kelyhet;
egy nagyobb aranykupa villanásai az elméjében visszarettentették őt.

– Remus, meg tudnád állapítani, hogy ez egy zsupszkulcs-e? – kérdezte hirtelen.

Remus odalépett mellé, meglendítette a pálcáját a kehely fölött, és több különféle varázsigét motyogott.

– Van benne valami rendkívül sötét, de nem tudom megállapítani, hogy mi az – jelentette ki egy pillanattal később. – Viszont biztos,
hogy nem zsupszkulcs.

Harry egyszerűen bólintott. Már tudta, hogy volt benne valami sötét. Amíg ennek a megérintése nem küldte őt csigavonalban egy másik
helyre, addig meg volt nyugodva. Mégis a sérült bal kezével nyúlt a kehelyért, és jobbjában minden eshetőségre készen tartotta a
pálcáját.

Összerezzent a csuklójában fellobbanó fájdalomtól, amikor felemelte a nehéz aranykelyhet, aztán amikor néhány másodperc után sem
történt semmi, berakta a pálcáját a zsebébe, és a kelyhet áttette a jobbjába.

– Megszerezted – lehelte Hermione.

Harry a lányra pillantott. A többiek a kőtalapzat körül gyűltek össze, és csendesen figyelték őt. Megint érezte Draco megnyugtató
jelenlétét a hátánál, valószínűleg a válla fölött nézett át.

Egy gondolat sürgette az elméjét.

– Mindegyiket megtaláltam – suttogta.

– Harry? – szólította Hermione kérdően, nyilvánvaló hitetlenkedéssel a hangjában.

– Azt mondtam, hogy megtaláltam mindegyiket – ismételte halkan.

– Van még egy – felelte lassan Hermione, miközben óvatosan méregette Harryt.

Harry pislogott, aztán rájött, hogy Ron és Hermione nem tudják, mit intézett a medállal kapcsolatban. Viszont nem is akarta egyhamar
elmondani nekik a részleteket. Elég nehéz lesz már önmagában is visszaszerezni.

– Nos, igaz, de tudjuk, hogy hol van – jelentette ki.

Ron felhorkant.

– Igen, valahol egy dohos öreg kúriában, ahol nem bírjuk megkeresni.

– De legalább ott van – ragaszkodott állításához Harry.

– Ebben nem igazán lehetünk biztosak – vágta rá Hermione, és az ajkát harapdálta.

– Úgy gondolom, tényleg nem kellene hozzászámolnom, amíg nincs nálam – ismerte be Harry. Szünetet tartott. – De már közel járunk
hozzá. Érzem – tette hozzá, és vigyor kezdett formálódni az arcán, ahogy figyelte az összenéző Hermionét és Ront.

Hirtelen mindhárman szélesen vigyorogtak.

– Harry győzni fog! – kiabálta izgatottan Ron. Megragadta Hermionét és hangos, cuppanós csókot nyomott a szájára, a többiek nagy
derültségére. Ez segített megvilágosítani a sötét hangulatot.

Hermione eltolta őt magától, de közben kuncogott. Félrebillentette a fejét, és új megértéssel nézett Harryre.

– Rá kellett volna jönnöm. Nem csoda, hogy szorgalmaztad, hogy ma keressük meg ezt.

– Most sokkal jobban érzem magam – ismerte be Harry. Gondolatban hozzátette: fényévekkel jobban. Jó volt, hogy végre egy horcrux
a tulajdonába került, és tudta, hogy hol van a többi.

– Szerintem ennyi mára elég volt – szólt közbe Remus. – Harrynek határozottan szüksége van némi gyógyításra és pihenésre, de előtte
még ki kell jutnunk innen.

Hermione egyetértően bólogatott, miközben Harry sápadt, fájdalommal teli arckifejezését nézte.

322
– Természetesen – suttogta.

Harry a kezében tartott kehelyre pillantott, és elégedetten bólintott.

– Igen, most már mehetünk – mormolta. Átadta a kelyhet Ronnak, aki valahogy időközben átvállalta tőle a hátizsákja cipelését. Ron
nagyot nyelt, mielőtt átvette volna Harrytől, és arca szörnyű grimaszba torzult, miközben beleejtette a táskába.

A visszafelé út az alagútban sokkal kevésbé volt eseménydús, de ahogy átevickéltek a dementorok ködének legsűrűbb részén, Harry
botladozva tántorgott, rendkívül kimerültnek érezte magát. Ron egyszerűen átölelte Harryt a dereka körül, és tovább húzta őt.

– Szerencsém, hogy te nagyobb vagy, mint én – motyogta Harry, és rávigyorgott Ronra, megkísérelve, hogy elűzze a nyomasztó
érzéseket, amelyek lehúzták őt.

Ron visszavigyorgott.

– Nem-nem, a szerencséd az, hogy Hermione jó jegyzeteket gyárt, így nem kell ide megint visszajönnünk.

– Nektek mindkettőtöknek az a szerencséje, hogy ezúttal nem volt szükségünk a gyógynövénytanra – vetette közbe Hermione,
meglehetősen örömteli hangon, ahogy végre a ködtől eltávolodtak.

Erre mindhárman elvigyorodtak a többiek zavarodott arckifejezését látva.

Ginny megrázta a fejét.

– Én pedig azt mondanám, hogy az a szerencséd, ismersz valakit, aki járatos a sötét művészetekben – szólalt meg szárazon.

Harry összenézett Remusszal.

– Aha, szerencsém van – felelte Harry lágyan.

– Hát, nem mondhatjuk, hogy kifejezetten hasznodra lettünk volna idelent – jegyezte meg Fred vidáman.

– De ez egy meglehetősen szórakoztató kaland volt – tette hozzá George, széles mosollyal az arcán.

– Igen, mert azért élek, hogy szórakoztassalak benneteket – vágta rá Harry cinikusan. Azonnal eldöntötte, hogy inkább maga elé kellett
volna néznie, mivel ismét megbotlott. Aztán rájött, hogy most mélyebb a víz, és akkor sem láthatta volna a lábait, ha figyel is. Becsukta
a szemét, és úgy döntött, nem is számít.

Fred odalépett, hogy a másik oldalról is támogatást nyújtson.

– Pajtás, nem sportszerű rontanod a pattogatott kukorica-értéket azzal, hogy megsebesíted magad – jegyezte meg könnyedén.

Harry szórakozottan felhorkant, de nem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon. Már az is elég kihívás volt, hogy a lábait mozgásra bírja,
és volt egy olyan érzése, hogy bármit is öntött le a torkán Remus, annak a hatása mostanra elmúlt.

A kút alján figyelmen kívül hagyta azt az elővarázsolt kötéllétrát, amit nyilvánvalóan a többiek használtak, és halkan hívta Fawkes-t, ő
pedig könnyedén felvitte mindannyiukat.

Harry a földre rogyott, és nem is próbált megállni a lábán. Már abba a ténybe is elég nehezen törődött bele, hogy a nap ennyire
fényesen lángol, és szorosan összezárta a szemhéját, hogy védje a szemét. Habár a napsugarak csodálatosan melegnek tűntek a hideg
testén.

– Fred és George, megtennétek, hogy Ginnyvel elviszitek a lakásotokra Hermionét és Ront? Ott megtisztálkodhatnak és ehetnének egy
kis csokoládét, mielőtt hazakülditek őket – rendelkezett Remus. – Én pedig ezt a jómadarat viszem magammal, és gondoskodom róla –
folytatta és komolyan nézett Harryre.

Harry épp időben nyitotta ki a szemét, hogy lássa a többiek bólintását.

– Találkozunk szerdán? – kérdezte Ron.

– Fogalmam sincs, mikor, de igen – értett egyet Harry.

– Ragyogó munkát végeztél, Harry – jegyezte meg Hermione mosolyogva, bár még mindig aggódva bámulta őt.

– Gyere, Harry – szólalt meg Remus halkan, és személyesen szedte fel a földről Harryt. – Menjünk innen.

Harry túl fáradt volt ahhoz, hogy tiltakozzon, csak hálás lehetett azért, mert Remus vele volt, és amúgy is biztos volt benne, hogy
Draco követi őket.

323
 *****

contundo -tundere -tudi -tusum: összezúz, összetör, üt, szétver, eltör, lerombol
confringo -fringere -fregi -fractum: darabokra tör, megsemmisít
tego -tegere -texi -tectum: elfed, eltemet, elrejt, megvéd

324
 Harmincadik fejezet

Ez a nap már eddig is rendkívül hosszú volt, de Harry nem volt teljesen biztos abban, vajon örül-e, hogy visszatért a Grimmauld térre.
Az, hogy Perselus, Remus, Narcissa és Draco sürgölődnek körülötte, meglehetősen érdekes tapasztalat volt. Nos, természetesen
Perselus nem sürgölődött, ő csak utasításokat osztogatott, Draco pedig hol megcsókolta őt, hol meg ordítozott vele. De azért legalább
Remus és Narcissa sürgölődtek.

Remus addig nem volt hajlandó őt letenni, amíg fel nem értek a szobájába. Akkor aztán Harrynek odavetette, hogy a klotyó kivételével
sehová nem mehet, amíg nem gyógyul meg teljesen, és ki nem piheni magát.

Harry csodálkozva pislogott.

– Micsoda? Bebörtönzöl a saját szobámban?! – kiáltott fel.

Erre aztán mind a négy embertől egybehangzó igent kapott, mire morcosan nézett vissza rájuk, amit úgy tűnt, Perselus akként
értelmezett, hogy Harry készen állt arra, hogy a nyitott szájába öntsék a bájitalokat. Az arcán és a kezén beforrasztották a sebeket,
gyógyító bűbájjal kezelték a csuklóját, aztán ráparancsoltak Dracóra, hogy segítsen neki megtisztálkodni a zuhany alatt.

Harrynek el kellett ismernie, hogy eléggé kábának érezte magát, de azért csalódott volt, amikor Draco szó szerint betartotta, hogy csak
gyorsan és hatékonyan tisztálkodjanak. Ennek lehetett valami köze Perselus időkorlátjához és a figyelmeztetéséhez, hogy ha a kiutalt
időn belül nem lesznek újra a szobában, akkor ő személyesen megy be, és hozza ki Harryt.

Egyáltalán nem tartott sokáig, mire Harry gyógyultan, tisztán, száraz pizsamában ücsörgött az ágyban, feltámasztva egy halom puha
párnával, és rápirítottak, hogy egye meg a könnyű levest és pirítóst, amit az ölébe rakott tálcára készítettek. Draco is megkapta a saját
tálcáját, ezen kívül pedig nagy darab csokoládékat kaptak, és tájékoztatták őket, hogy azt is mind meg kell enniük. Harry nem igazán
érezte magát éhesnek, de automatikusan evett, miközben Remus és Draco elmesélték a többieknek, amit tudtak a nap eseményeiről.

Harryt nem lepte meg túlzottan, amikor megtudta, hogy Perselus is ott volt Voldemorttal a találkozón. Ám az viszont megdöbbentette,
amikor Perselus megdicsérte. Vagy legalábbis ő dicséretként vette a férfi szavait.

– Harry, te vagy az egyetlen élő személy, aki valaha így mert beszélni a Sötét Nagyúrral, mint te ma – jegyezte meg Perselus.

– Tőled jobban félek, mint tőle – felelte Harry megvonva a vállát.

Piton néhány pillanatig áthatóan bámulta őt, aztán nevetni kezdett.

Harry ránézett Dracóra.

– Tudtad, hogy tudja, hogyan kell nevetni? – kérdezte ámulva.

Draco elmosolyodott, de ő is zavartnak látszott.

– Ez nem olyasmi, amit gyakran hallok, de igen, tudtam – válaszolta.

Narcissa melegen mosolygott. Remus pedig… Remus úgy bámulta Perselust, mint akit teljesen a hatalmába kerített a látvány.

Harry visszanézett Perselusra.

– Tudod, ez már önmagában is elég ijesztő – jegyezte meg egy félmosollyal.

Perselus nevetése élvezettel teli, önelégült mosollyá szelídült.

– A számtalan diák közül, akiket az évek során rettegésben tartottam, csak te tartasz engem félelmetesebbnek a Sötét Nagyúrnál, Harry
Potter – mondta. – Határozottan érdekesnek találom, mivel ritkán érzékeltem valódi félelmet a jelenlétemre adott reakcióidban.

– Talán ennek lehet valami köze ahhoz, hogy Voldemorttal évente átlagosan egyszer kellett szembenéznem, míg veled rendszeresen
számolnom kellett – felelte Harry őszinte szórakozással.

Perselus elismerésül meghajtotta a fejét.

– Harry, szeretném tudni mire gondoltál, amikor azt mondtad, hogy Voldemort áthelyezte beléd az erejét – szólalt meg Remus, és ezzel
komoly dolgokra terelte vissza a beszélgetést.

– Remus, fáradt vagyok – tiltakozott Harry. Rájött, hogy csupán a neki adagolt bájitalok tartották ébren. Még mindig csak kora este
volt, de rendkívül kemény napot tudhatott maga mögött.

325
– Tudom – nyugtatta megértően Remus. – Hamarosan pihenhetsz.

– Ez kapcsolatos azzal, amivel gúnyoltad a Sötét Nagyurat? – kérdezte Draco. – Amikor párszaszóul beszéltél vele? Mesélted, hogy azt
mondtad neki, tudod a jóslat teljes szövegét.

Harry összerezzent, ahogy Perselus szúrós tekintete átjárta őt. Elfelejtette, hogy a beszélgetésnek ezen a részén Draco is ott volt, és
szerette volna, ha eszébe jutott volna megkérni őt arra, hogy ne mondjon erről semmit Perselus előtt.

– Tényleg nem érzem jól magam – nyögte elhalóan.

– Ismered a teljes jóslatot? – sziszegte Perselus vészterhesen, figyelmen kívül hagyva Harry megjegyzését és a gyengeségét.

– Perselus! – szólt rá a férfire Narcissa, annak reakciójától döbbenten. – Harry már elég sok mindenen ment ma keresztül. Nincs
szüksége arra, hogy fenyegetően lihegj a nyakába.

Perselus őt is figyelmen kívül hagyta. Harry úgy érezte, szörnyűséges csapdába esett, és könyörgő tekintettel nézett Narcissára,
Remusra, Dracóra, bárkire, aki esetleg kisegítheti őt ebből a helyzetből. Ám mindhárman csak bámultak rá elkerekedett szemekkel,
Perselus reakciójától letaglózva.

Harry becsukta a szemét, csak hogy zárt szemhéjai mögött a szülei sírjának képét lássa. Inkább kinyitotta megint. Nem akart erről
beszélni Perselusszal. Soha.

– Potter! – szólt rá figyelmeztetően Perselus.

– Igen, tudom! – csattant Harry fájdalmas hangja. Tekintete oda-vissza járt Remus és Perselus között. – Remus tudja, hogy te voltál? –
kérdezte.

Perselusnak elkerekedett a szeme.

– Te tudod – suttogta alig hallhatóan.

– Igen, tudom, te szemétláda – sziszegte Harry sértődött tekintettel.

– Mi az, amit tudsz? – faggatózott Remus zavarodottan.

– Fogd be, és húzz innen kifelé, Lupin – csikorogta Perselus.

– Nem! Ehhez nincs jogod! – kiáltott fel Harry. Eltolta magát a párnák hívogató puhaságától, és megkísérelt nekivetődni Perselusnak,
aki az ágy melletti székben ült. Nem jutott azonban messzire, mivel Draco megragadta a vállát, és szorosan tartotta őt.

Harry megpróbált küzdeni ellene, de a nap történései után nagyon legyengült. Draco könnyedén átkarolta Harry mellkasát, egyben a
karjait is az oldalához szorítva ezzel. Néhány másodperc után Harry abbahagyta az erőlködést, és elernyedt az ölelésben.

Perselus nem tűnt meglepettnek. És nem is moccant.

– Hagynod kellett volna, hogy megüssön – jegyezte meg egykedvűen Dracónak.

– Megérdemelnéd – köpte oda Harry.

Perselus bólintott.

– Sok éve tudom már, hogy utálnod kellene engem, és én tápláltam is ezt a haragot – ismerte be.

Harry már abbahagyta a küzdelmet Dracóval, de most teljesen mozdulatlanná merevedett. Hirtelen emlékképek villantak az elméjébe,
majd nyugtalanul megmoccant barátja feszültséggel teli ölelésében, és ezzel kiszabadította mindkettejüket dermedt állapotukból.

– Nem utálsz engem – mormolta –, csak azt utálod, amit érzésed szerint alkottál.

Perselus előrehajolt, és könyökét a térdére támasztotta. Lehajtotta a fejét, és hagyta, hogy a haja előrehulljon, ezzel fedve az arcát. Harry
sosem képzelte, hogy látni fogja a férfit ilyen állapotban, és a szíve fájdalmasan elfacsarodott, ez pedig felülbírálta a haragját.
Dumbledore hangja visszhangzott a fejében.

„El sem képzelheted, Harry, milyen gyötrő bűntudatot érzett Piton professzor, amikor megtudta, hogyan értelmezte Voldemort nagyúr a jóslatot. Hiszem,
hogy mélyen megbánta tettét, és hogy éppen ezért tért vissza a mi…”

– Merlin szerelmére, mi folyik itt? – kérdezte Remus feszült hangon, miközben arckifejezése egyszerre volt haragos és aggodalmas.

Harry és Perselus mindketten figyelmen kívül hagyták őt.

326
– Dumbledore azt mondta, hogy „mélyen megbántad” – suttogta Harry.

– Minden okod megvolt rá, hogy gyűlölj engem, Harry, és gondoskodtam róla, hogy így is legyen – felelte halkan Perselus. Felemelte a
fejét, és Harryre nézett. – Ám te egy makacs gyerek vagy, akinek ennek ellenére sikerült ezen a nyáron felülkerekedned a haragodon.

– Bocsi, hogy nem bátorítottam az önutálatodat – mormolta Harry szarkasztikusan.

– Mindenre van magyarázat, szemtelen kölyök – vágta rá háborogva Piton.

Harry szorosan lehunyta a szemét. Hogyan maradhatna dühös, amikor szó szerint látja Dumbledore szavainak igazságát? Korábban
nem hitt ugyan neki, de most már kezdte belátni az igazát.

– Attól az éjszakától fogva az életemben mindent mások diktáltak – motyogta Harry.

– Azon az éjszakán, amikor a szüleid meghaltak – vetette közbe Remus, aki megpróbálta megérteni a rejtélyes beszélgetésüket.

Harry csak annyira vett róla tudomást, hogy megrázta a fejét, Perselus pedig egyáltalán nem figyelt rá. Még mindig csak egymásra
koncentráltak.

– Miért? – firtatta Harry panaszosan. – Megértem, miért jelentetted. Halálfaló voltál. Utálom ezt a tényt, de legalább ennek van valami
értelme. Sikerült összeraknom a részletek többségét, de nem értem, hogyan lehet, hogy „mélyen megbántad”, ahogy Dumbledore
fogalmazott. Talán megbántad, de hát utáltad őket.

Perselus megint lehajtotta a fejét, és a vállai megrogytak.

– Soha többé nem szerettem volna erről beszélni – suttogta. Harry ezt megértette, de nem segített rajta.

– Kérlek – esedezett Harry. – Meg kell értenem.

Megpróbált elszökni Draco karjai közül.

– A többiek elmehetnek – ajánlotta. – Megígérem, hogy soha semmit nem mondok nekik.

– Nem! – vágta rá Perselus halk, de parancsoló hangon. – Maradjanak.

– Szóval, nem mondod el nekem – suttogta Harry keserűen.

– Emlékszel, mit láttál az emlékeimben az anyádról? – kérdezte Perselus élesen.

Harry pislogni kezdett a hirtelen kérdésre.

– Igen – felelte. – Kiállt melletted.

– Mindig ezt csinálta – folytatta Perselus hidegen. Felemelte a tekintetét, hogy ismét Harry szemébe nézzen, mire a fiú összerezzent az
űzött pillantás láttán. – Egész életem során ő volt a legjobb barátom. Egyetlen egyszer sem bánt velem úgy, mint a többiek. Azon a
nyáron különösen állhatatos volt, odáig ment, hogy számtalanszor meghívott az otthonába.

– Láttam egy képet arról a nyárról – lehelte Harry. Eszébe jutott az a fényképalbum, amelyet a nénikéje adott neki, és bármilyen
ésszerűtlen is volt, hirtelen kétségbeesetten vágyott rá, hogy lássa. Tekintete vadul járt körbe a szobán, mire Perselus szünetet tartott és
aggódva meredt rá.

Draco nyilvánvalóan rájött, hogy mi után kutat, mert felállt az ágyról, és egyetlen szó nélkül kivette Harry ládájából. Harry még csak
nem is tudta, hogy Draco odatette, de sietve kikapta a szőke fiú kezéből és lapozni kezdett benne.

Módszeresen végigfutott minden képen az anyjáról benne, és megállapította, hogy az album édesanyja egész gyerekkorát felöleli. Mire
megtalálta a képet az anyjáról és Perselusról, már nem lepődött meg túlságosan. Hosszú másodpercekig bámulta a fotót.

Fogalma sem volt, hol készült a fénykép, habár nem Roxfort volt, de emlékeztette őt az olyan tanulóidőkre, amiket ő is átélt a
barátaival a Roxfort pázsitján. Lily és Perselus a füvön ültek, könyvek halmai vették körül őket. Lily arca ragyogott a nevetéstől.
Perselus is mosolygott, de ezt csak a szája sarkának enyhe felfelé görbülése jelezte. A pillanat örökké ráfagyott a mugli fényképre.

Harry csendesen átadta az albumot Perselusnak. A férfi elvette tőle, de elfintorodott, mintha fájdalmai lennének, amikor meglátta a
képet, amelyet Harry mutatott.

Remus lehajolt, hogy Perselus válla fölött ránézzen, és megdöbbent, amikor meglátta a fotót.

327
– Én csináltam a képet – szólalt meg lágyan, szomorúan mosolyogva. – Lilynek sikerült rábeszélnie Perselust arra, hogy velünk
tanuljon, mivel hamar végezni akartunk a nyári feladatainkkal. Felajánlotta a segítségét Perselusnak bűbájtanból, ha ő cserébe segít
nekünk a bájitaltanban.

– Te pedig semmit nem ajánlottál – mormolta Perselus.

Remus mosolya felragyogott.

– Mivel egyáltalán nem is akartál engem ott látni, sőt hozzám szólni sem akartál, ezért meglehetősen értelmetlen lett volna ajánlkozni –
mondta.

– Azon a nyáron beszélgettem veled – jegyezte meg Perselus csendesen. – Egészen a következő évig, amíg a szemétláda barátaiddal
megint összejöttél.

Remus nagyot sóhajtott és hátradőlt a székén.

Harry úgy érezte, kicsit megszédült a beszélgetésüktől, és hálásan támaszkodott Dracóra.

Perselus ismét őrá fókuszált, miután letette az albumot.

– Harry, én mindig is a vetélytársa voltam az apádnak és Blacknek – jelentette ki. Arca fintorra húzódott, amikor tekintetét végigjáratta
Harryn és Dracón, akik szorosan ültek egymás ölelésében, miközben összefont kezük Harry hasán pihent.

– Vetélytársak voltunk úgy, ahogy te és Draco is azok voltatok a mostani nyárig – folytatta. – Viszont nálunk soha, semmiféle lehetőség
nem adódott, hogy olyan kapcsolatot fejlesszünk, mint például a tiétek.

Egy pillanatra Remusra rebbent a tekintete.

– Habár úgy tűnik, Remus kárpótol bármiféle kapcsolatért – morrant szárazon.

Remus melegen rámosolygott, de csendben maradt.

– Tehát a barátja voltál a szüleimnek? – kérdezte Harry.

Perselus megrázta a fejét.

– Nem. Utáltam az apádat, és ő is utált engem. De az anyád a világot jelentette nekem – felelte. – Szeretném azt hinni, hogy én is sokat
jelentettem neki.

– Így is volt, Perselus – biztosította őt Remus.

Perselus grimaszolt, miközben Harry meredten bámulta őt.

– Szeretted az anyámat – suttogta.

– Nem romantikus értelemben, de igen – ismerte be Perselus.

– Harry, gondolj arra, hogyan érzel Hermione iránt – javasolta Remus.

Ámbár a barátságuk mostanában egy kicsit feszült volt, Hermione még mindig az egyik legkedvesebb barátja volt. Határozottan bármit
megtett volna azért, hogy megvédje a lányt. Harry légzése felgyorsult; emlékek, gondolatok és emlékképek örvénylettek az elméjében.

– Megpróbáltad megmenteni őt azon az éjszakán, amikor meghalt – mondta gyorsan születő megértéssel. – Ezért lett volna hajlandó
Voldemort elengedni őt. Kész volt megkímélni őt, és ezt el is mondta neki, de anya nem hallgatott rá. Nem hagyott ott engem harc
nélkül.

Perselus szeme nagyra kerekedett.

– Honnan tudhatnád te ezt? – kérdezte élesen.

Harry elhúzódott Dracótól, hogy a párnáknak dőljön, és az oldalára fordult.

– Mert hallottam, hogyan játszódtak le anya életének utolsó pillanatai – jelentette ki szinte hangtalanul. – Minden alkalommal, amikor
harmadikban a dementorok a közelembe jöttek, az anyám sikítását hallottam. Hallottam, ahogy Voldemort elparancsolta mellőlem, és
azt mondta, hogy neki nem kellett meghalnia. Épp csak azt nem tudtam, miért mondta azt neki. De te tudod, ugye? Megpróbáltad őt
megvédeni valahogy.

Jeges, kellemetlen csend telepedett a szobára hosszú másodpercekig, amíg Perselus meg nem törte.

328
– Amikor Voldemort szólt, hogy megtalálta a rejtekhelyeteket, Lily életéért könyörögtem neki – ismerte be. – Azt mondta, hogy
megkaphatom őt, mert mindketten tudtuk, hogy csak te kellesz neki. Ő lett volna az én jutalmam, mert elvittem neki az információt.

Szünetet tartott, hatalmasat nyelt, ami jól hallható volt a halálosan csendes szobában.

– Kapcsolatba tudtam ugyan lépni Dumbledore-ral, de már túl későn.

– Már korábban kém lettél, nem? – kérdezte Harry.

– Igen – bólintott Perselus. – A Sötét Nagyúr csábítása hatalmas volt – folytatta néhány perc után. – Készségesen csatlakoztam hozzá,
mert vágytam a hatalomra, és bosszúra szomjaztam.

Harry lehunyta a szemét, mert nem volt biztos benne, tulajdonképpen mennyit is akart hallani. Ez nem is számított, mivel Perselus nem
ment bele a szörnyűséges részletekbe.

– Anyád állhatatos volt, talán állhatatosabb, mint a Sötét Nagyúr – folytatta Perselus. – Belevette magát az életembe és nem volt
hajlandó távozni. Még akkor is, amikor már tudta, mennyi sötétség van bennem, akkor is ragaszkodott hozzá, hogy meglássa bennem
az úgynevezett jót. – Tétovázott. – Ebben az értelemben hasonlítasz rá – tette hozzá lágyan.

Harry szeme megint kinyílt, hogy megkeresse a bájitalmester pillantását.

– Harry, nem tudtam, hogy az az információ mit jelent a Sötét Nagyúrnak – jelentette ki Perselus érdes és szörnyen elgyötört hangon. –
A születésed napja volt az a nap, amikor Dumbledore-hoz mentem.

Harry egyszerűen csak bámult rá, figyelte a viharos örvénylést az obszidián szemekben, amelyekben ritkán látott a hat év alatt bármilyen
érzelmet a haragon kívül. Addig bámult, míg szemhéja lekonyult, és a feje lecsuklott. A legcsekélyebb győzelmet sem érezte.

A hátára fordult és vakon bámulta a mennyezetet. Alig vette észre, hogy Draco a két tenyere közé fogja a jeges kezét. Azzal a
hátborzongató érzéssel, hogy Trelawneyt utánozza, Harry fennhangon idézte a jóslat teljes szövegét.

„Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött… azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli
őt… A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem
élhet az egyik, míg él a másik… Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli…”

– Oh, Istenem – lehelte Draco. Képtelen volt csendben maradni. – Nem blöfföltél ma a Sötét Nagyúrnak. Igazat mondtál neki.

– Tulajdonképpen igen – jelentette ki kereken Harry, még mindig a plafont bámulva. – És amikor két nappal ezelőtt egész éjjel fent
maradtam, végre pontosan megtudtam, hogyan jelölt meg engem az egyenrangú feleként Voldemort. Tényleg nem mondhatom el
nektek, hogyan helyezte át az erejét belém, de elég, ha annyit tudtok, hogy megtette.

– Azért elég sokat tudtok már. Mivel van valamennyi bennem az ő mágiájából az enyémen felül, ezért végre tudok hajtani olyan
varázslatokat, amelyeket nem kellene tudnom. Mint például, hogy képes voltam megidézni a patrónusomat mindössze tizenhárom
évesen, és használtam a sectusemprát, holott egyszerűen csak a nevét olvastam – magyarázta.

Gonoszan gúnyos vigyor terjedt az arcára.

– Az igazán fontos tény az, hogy Voldemort elcseszte, amikor átadta nekem a párszaszóul beszélés képességét – jelentette ki. – Ő még
nem tudja, de egyedül ez miatt a tény miatt veszti el a háborút.

A hideg, kellemetlen csend megint rátelepedett a szobára, miközben mindannyian megkísérelték feldolgozni a hallottakat. Harrynek
semmiféle ötlete nem volt arra nézve, hogy mire gondolhatnak, különösen, mivel nem volt hajlandó rájuk nézni. Továbbra is a plafont
bámulta.

Érzékenynek és védtelennek érezte magát. Nem segített az sem, hogy Draco elengedte a kezét. Egyedül érezte magát, és megint
különállónak a többiektől.

Oka volt annak, hogy különbözött mindenki mástól, és ez az egész abból eredt, hogy Perselus meghallotta annak az átkozott
próféciának az első részét. Utálnia kellene érte Perselust. És utálta is.

Biztos volt abban, hogy sokkal több magyarázat állt Perselus választásai mögött, de valahogy hihetetlenül… megkönnyebbült, amiért
Perselus sok hézagot kitöltött az életével kapcsolatosan. Végre megértette, miért fáradozott annyit a férfi az ő megmentésén éveken át,
még akkor is, amikor minden megvetését bemutatta.

Nem mintha a professzor általában kedvességet mutatott volna bárki felé is, leszámítva persze a mardekárosait, de Harry extra
mennyiségű adagot kapott abból a gyűlöletből, amelyet a férfi a griffendéleseknek tartogatott. Biztos volt benne, hogy annak az
utálatnak egy része nagyon is igazi volt, hiszen Perselus gyűlölte azt, amit az apja és Sirius ellene tettek. De ugyanakkor jó volt tudni,

329
hogy a másik része nem volt az. Az egyszerű megértése annak, hogy mi történt, hosszú utat jelentett abban, hogy képes volt elfogadni
az életét.

Rájött, hogy valóban elfogadta az életét. Már a Dumbledore halála utáni napok alatt megbékélt vele. Ő volt Harry Potter, a varázsvilág
Kiválasztottja. Még mindig nem örült neki, de végre elfogadta.

– Nem értem az egészet – szólalt meg Remus halkan, megtörve a csendet.

Perselus hirtelen felállt, és dühösen lenézett Remusra.

– Minden az én hibám – vetette oda élesen. – Mi többet kellene ennél érteni? – A szoba másik oldalán álló kandallóhoz viharzott,
meggyújtotta a tüzet, és a lángokba bámult.

Remus gyámoltalanul nézett utána. Hátranézett Harryre, és tekintete megértésért könyörgött.

Harry még soha életében nem érezte magát ennyire öregnek, mint ebben a pillanatban. Dumbledore azt mondta, azért tartott vissza
információkat, mert megpróbálta megőrizni Harry gyerekkorát. Ő csak egy nyavalyás kamasz volt, akit nem kellene olyan helyzetbe
hozni, hogy felnőtteket nyugtatgasson. Valakinek, bárkinek, őt kellene megnyugtatni. De ő volt az egyetlen, akinél megvolt az
információ, hogy ennek az egésznek értelmet adjon. Felsóhajtott. Ismét Dumbledore bölcsességére fog számítani.

Fizikailag vénnek érezte magát, ahogy nekilátott kimászni az ágyból. A szervezetében keringő rengeteg bájital ellenére is merev volt és
fájt minden tagja. És kimerült is volt. Ez nem volt jó alkalom arra, hogy bármit is megvitassanak, de Perselust nem a szánalmáról és
együttérzéséről ismerték. Azért Harry észrevette, hogy igenis volt szánalom Perselusban. Csak éppen ritkán mutogatta. Harry az
egyetlen, aki meg tudja kísérelni, hogy áthidalja a szakadékot.

– Feküdj vissza, Potter – rendelkezett Perselus anélkül, hogy megfordult volna.

Harry figyelmen kívül hagyta őt, átszelte a szobát, hogy néhány lépésnyire a férfitől megálljon.

– Dumbledore azt mondta, hogy minden pusztán a választásokról szól – szólalt meg halkan.

– Szeretnél édességet is felajánlani nekem? – kérdezte rosszindulatúan a férfi. – Az biztosan mindent helyrehozna – tette hozzá
gúnyosan.

Harry lehajtotta a fejét. Túl fáradt volt ehhez. A saját nyers érzelmei közül is rengeteggel kellett megbirkóznia. Miért gondolta, hogy
beszélni tud erről Perselusszal?

Mert Dumbledore nem volt itt. Mert a többiek nem értik teljesen, miről beszéltek eddig. Mert ez kettejük dolga volt.

Egyedül voltak.

– Hoztál egy döntést, és továbbadtad a jóslat egy részét Voldemortnak. Ezzel elindítottad az események láncolatát, amik meghatározták
az én életemet, és sok szempontból a tiédet is – kezdett bele Harry halkan, még mindig lehajtott fejjel. – Lehetünk mérgesek, keserűek,
utálhatjuk magunkat és egymást mindenért, ami velünk történt.

Harry a közeli falnak dőlt. Úgy gondolta, hogy szembe tud nézni Perselusszal, de tévedett.

– És akarom is – ismerte be –, mérges akarok lenni, és utálni akarlak téged.

– Ahogy kellene is – vetette oda Perselus élesen.

– De nem tudlak! – csattant fel Harry. – Elfogadtam az életemet úgy, ahogy van. Nem tudok visszamenni, és megváltoztatni a múlt
eseményeit, de a mostani helyzettel tehetek valamit.

Tétovázott, majd folytatta.

– Kibaszottul nem segít rajtam, hogy Dumbledore hangja visszahangzik az elmémben, és azt ismételgeti, mennyire helytelen volt tőlem,
hogy utáltalak téged.

Perselus hirtelen rápillantott ezért a beismerésért. Harry nem tudta rávenni magát, hogy közvetlenül ránézzen, vagy akár még a
periférikus látómezejéből is, ezért becsukta a szemét.

– Ez nem Dumbledore-ról szól – jelentette ki Perselus.

– Nem, nem róla – értett egyet vele nyomorultul Harry. – Voldemortról szól.

330
Harry érezte, hogy Perselus tekintete lyukat fúr bele. A feszültség annyira vastagon ült a szobán, hogy biztos volt benne, bele lehetne
fulladni. Érezte, hogy a hideg visszatér belé, amelyet korábban érzett az alagút ködében. A karjait maga köré fonta, ahogy az egész teste
reszketni kezdett.

– Voldemortról szól – ismételte keserűen. – Minden visszakanyarodik hozzá. Az egész az ő hibája. – Szünetet tartott. – Eddig még
egyszer sem jöttem rá, hogy te épp olyan jól tudod hibáztatni magad, mint én, olyan dolgok miatt, amik Voldemort hibái, nem a tieid.

– Potter, ha nem mondtam volna el a jóslatnak azt a darabját a Sötét Nagyúrnak, akkor ebből az egészből semmi nem történt volna
meg – sziszegte Perselus.

– De igen, megtörtént volna – felelte nehézkesen Harry. – Oh, talán nem lettünk volna ebben a helyzetben, mint most, de Voldemort
akkor is megpróbálta volna átvenni a hatalmat a világ fölött.

Lecsúszott a fal mentén, és karjával átölelte a térdeit.

– Hülyén fog hangzani, de azzal, hogy azt tetted, amit, szerintem valószínűleg a kezünkbe adtad az egyetlen esélyt, ami valaha is
adódott, hogy megmentsük magunkat Voldemorttól – mondta hangsúlytalanul.

– Ez lehetetlen – csattant fel Perselus.

Harry rápillantott a fölé magasodó férfire.

– Már korábban is mondtam, hogy a lehetetlen világában élünk – jegyezte meg fáradtan.

– Magyarázd meg – vetette oda Perselus, és összehúzta a szemét.

– Ha ő nem dönt úgy azon az éjszakán, hogy megjelöl engem, akkor soha nem kaptam volna meg a párszaszó képességét. Enélkül
pedig esélytelenek lennénk – felelte Harry.

– Miért? – firtatta Perselus élesen.

– Mert Voldemort erre alapozott – válaszolta Harry. – Azon törekvése közben, hogy halhatatlanná tegye magát, számtalan védelmét
alapozta a párszaszóra. Én vagyok az egyetlen, aki legyőzheti őt, egyszerűen azért, mert tudok úgy beszélni, mint egy hülye kígyó.
Őrültség, de ez van.

A bekövetkező csendben Harry ismét azt vitatta magában, hogy nem kellene-e beszélnie Perselusnak a horcruxokról. Ha belevág, akkor
most jó alkalom lenne rá.

Még mindig nem értette, hogy Perselus miért nem tűnik úgy, mintha bármit is tudna a témáról. A férfi rendkívül intelligens volt, és kora
gyerekkorától tanulmányozta a sötét művészeteket.

Lucius valószínűleg hasonlított Perselushoz abban a tekintetben, hogy mennyire ismerte a sötét varázslatokat, de Harry emlékezett arra,
amikor Dumbledore elmondta neki, hogy Lucius nem tudta, hogy mi volt a napló. Lumpsluck tudott valamit a horcruxokról, de még ő
is beismerte, hogy nem ismeri a hozzájuk tartozó varázsigéket.

Valami oknál fogva a horcruxok egyszerűen nem voltak közismert dolgok, még a sötét varázslók között sem.

Harry megértette az okát annak, amiért ritka, hogy bárki is tudjon róla. Figyelembe véve a következményeit annak az egyetlen sötét
varázslónak, aki tudta a titkot, nem lenne meglepve, ha századokkal ezelőtt megsemmisítették volna az összes feljegyzést erről a
témáról. A tény, hogy Voldemort úgy érezte, szükséges megírnia a saját könyvét ebben a tárgyban, sokat mondott a rendelkezésre álló
anyag hiányáról.

Harry tudta, hogy Perselus nagy segítség lett volna a horcruxok tekintetében, de nem tudta rávenni magát, hogy meséljen a férfinek
róluk, még kevésbé Dracónak vagy Narcissának.

Amíg meg nem találta Voldemort naplóját, addig egyszerűen tette a tőle telhető legjobbat, hogy kövesse Dumbledore utasításait. Most
viszont… most hajlandó volt beismerni, hogy rettegett attól, hogy ezt a fajta információt bárkinek is továbbadja. Határozottan nem
olyan fajta tudás volt ez, amelyet a hatalmat mindenekfelett értékelő halálfalóknak kiadna, még akkor sem, ha bízik bennük. Bízni
bennük, vagy kísértésbe hozni őket két külön fogalom volt.

Perselus nem szorgalmazta, hogy megtudja Harry feladatának részleteit, és Harry már kezdett azon töprengeni, hogy a férfi nem tudja-
e, hogy van valamiféle veszély ebben a tudásban. A gondolatba Harry beleborzongott. Tudta, hogy van Perselusnak egy rendkívül
veszélyes oldala is, még akkor is, ha kezdte felismerni, hogy sokkal több is volt ebben az emberben.

Megdöbbent, amikor Perselus hirtelen leguggolt elé.

Harry boldogtalanul nézett a férfire.

331
– Azt hiszem, túl sokat tudsz – jegyezte meg Perselus, miközben tűnődően méregette őt.

– Igaz – értett egyet vele Harry, és vállai még inkább megrogytak.

– Amikor úgy gondolom, hogy minden fontosról tájékoztattál már, akkor megtudom, hogy más információkat meg visszatartottál –
mondta Perselus.

Harry megint lehajtotta a fejét, és térdeit szorosabban kulcsolta a mellkasához. Tudta, hogy bűnös abban, amit Dumbledore és oly sok
más ember vele is megcsinált. Ő is utálta ezt. Nem kedvelte jobban akkor sem, amikor ő tartotta vissza az információkat.

– Majdnem mindent el tudok mondani a jóslatról – suttogta. – De igazán nem akarok többet elmondani a… nos, a többi dologról.

– Dumbledore utasított arra, hogy ne mondj semmit arról a feladatról, ugye? – faggatta Perselus.

– Igen, de…

– Akkor a jövőben is tartsd meg a titkot – jelentette ki Perselus a szavába vágva.

Harry felemelte a tekintetét, hogy belenézhessen Perselus szemébe, és áthatóan bámulta őt.

– Mondd, Harry – szólalt meg Perselus annyira halkan, hogy Harry biztos volt benne a többiek nem hallhatják –, képes lennél a
következő Sötét Nagyúrrá válni? Nem azt állítom, hogy az akarsz lenni, de megvan a tudásod ahhoz, hogy legyőzhetetlenné tedd
magad, ha úgy kívánnád?

Harry nagyot nyelt, majd vonakodva bólintott, miközben tekintete még mindig összekapcsolódott Perseluséval.

– Meg fogod tartani azt az információt magadnak – jelentette ki Perselus nyugodtan. Összevonta a szemöldökét. – És mindig emlékezz
rá, hogy édesanyád mindenkor a világosságot választotta. Mindig látta a fényt, még a sötétben is.

Harry kerekre tágult szemmel bólintott ismét.

– Igen, uram – suttogta.

Miután visszatessékelték őt az ágyba, Harry rájött, hogy ő és Perselus sokkal jobban megértették egymást, mint korábban gondolta
volna.

Ismét kényelmesen feltámasztva az ágyban, Harry elmagyarázott mindent, amit lehetségesnek tartott anélkül, hogy valójában a
horcruxról beszélt volna. A próféciának minden részletét átnézték azokkal a kiegészítésekkel együtt is, amelyekről Dumbledore
világosította fel őt. Végül aztán Perselus elégedett lett, és megparancsolta Harrynek, hogy pihenjen.

*****

Harry és Draco elhelyezkedtek az ágyban, az oldalukra fordultak és szembenéztek egymással.

– Harry, ma nagyszerű voltál – szólalt meg halkan Draco. – Marhára megijesztettél, de csodálatos voltál.

Harry felsóhajtott.

– Bocsánatkéréssel és köszönettel tartozom neked – suttogta lágyan. – Sajnálom, hogy korábban vitatkoztam veled. Igazad volt, és
szükségem volt rád és a többiekre is ott. Ha te nem lettél volna annyira állhatatos… ha nem lettél volna ott… – Elcsuklott a hangja.
Mindketten tudták, hogy Harry könnyedén meghalhatott volna Voldemort csapdájában.

Draco először nem mondott semmit. Már elkiabált minden „én megmondtam” és „bolond griffendéles” szónoklatokat korábban.
Szabad kezével előrenyúlt és végigsimította ujjait Harry arca mentén, ahol megsérült.

– Harry, tudom, hogy dolgod van, és nem foglak megpróbálni megakadályozni benne. A pokolba, már az előtt is, hogy hallottam volna
mindazt, amiről te és Perselus ma este beszéltetek, tudtam, hogy bolondság lenne részemről beleavatkozni azokba a dolgokba,
amelyeket meg kell tenned – ismerte be.

Tekintete még élénkebbé vált.

– De átkozott legyek, ha hagyom, hogy megölesd magad, miközben megpróbálod megsemmisíteni őt. Fel fogom használni az összes
erőforrást, ami egy kicsit is segíthet abban, hogy megvédjem a seggedet.

Harry nagyot nyelt, majd bólintott a párnán, ahogy kihallotta a határozott eltökéltséget és érzelmet Draco hangjából. Nem volt benne
biztos, hogy nevet merne-e adni ennek az érzésnek, de tudta, hogy jót jelent.

332
Ma már megbirkózott egy extrém érzelmi hullámvasúttal, és nem volt energiája, sőt nem is akart már többel foglalkozni pillanatnyilag,
ezért megpróbálta könnyedebbé tenni a hangulatot. Lassan rávigyorgott Dracóra.

– Na és, ki fogja megvédeni a seggemet tőled? – kérdezte arcátlanul.

Draco önelégülten elvigyorodott, hagyta, hogy a levertségük elillanjon, és megragadta az említett hátsót, közelebb húzva magához a
fekete hajú fiút.

– A te segged az enyém, Potter, akár örülsz neki, akár nem – jelentette ki vontatott hangon.

– Örülök – vágta rá Harry, és csókjaival elűzte Draco önelégült vigyorát. Túl fáradt volt, hogy ennél messzebbre menjenek, ezért arrébb
mozdult, míg kényelmesen elhelyezkedett és fejét Draco vállán pihentette. Halkan felsóhajtott. – Egész nap itt akartam lenni –
mormolta álmosan, és becsukta a szemét.

Másodperceken belül elaludt.

333
 Harmincegyedik fejezet

Harry furcsamód egyedül találta magát, amikor felébredt. Felfrissült, de egyedül volt, ami mostanában meglehetősen szokatlan volt
számára. Helyesbítette a megállapítását, amikor szünetet tartott a mosdóba vezető útján, hogy egy kis figyelmet szenteljen Hedvignek,
és üdvözletet sziszegjen a kígyóinak.

Miután visszatért a hálószobába meglátta a fényképalbumot az éjjeliszekrényen. Visszamászott az ágyba, hogy végre alaposan
szemügyre vegye. Kevesebb, mint egy hete volt nála, de úgy érezte évek teltek már el, mióta megtalálta a padlódeszka alatt.

Az élete vadul pörgött, és nem volt benne biztos, hogy tehetne bármit is ez ellen. Voldemort nem fog a kedvéért szünetet tartani a
háborúban. Valójában, miután Dumbledore elment, Harry pedig ott tett keresztbe Voldemortnak, ahol tudott, így a háborús helyzet
gyorsan fokozódott.

És Draco. A világ minden kincséért sem adná fel Dracót, de el kellett ismernie, hogy igazán rossz időt választottak arra, hogy
belebonyolódjanak egy kapcsolatba. Az érzelmei állandóan hullámzottak a rengeteg esemény közepette. Néhány jó volt, néhány pedig
rossz, és nem volt biztos benne, hogyan tudná őket ismét ellenőrzése alá vonni. Egyszerűen nem volt rá ideje, hogy kézben tartsa őket.

Ismét az albumra koncentrált, és azon töprengett, vajon így kért-e bocsánatot a nagynénje. A nő soha nem mutatott semmiféle
szeretetet irányába. Habár ezen a nyáron segítőkész volt, azért még mindig meglehetősen távol tartotta magát tőle. Mindig azt gondolta,
hogy félelemből segíti őt, de most azon gondolkozott, nem kellett volna-e jobban megerőltetnie magát, hogy beszélgessen vele.

Felsóhajtott, kinyitotta az albumot és lassan átlapozta az oldalakat. A képek azt mutatták, hogy édesanyjának boldog gyerekkora volt.
Számtalan fotón nevetett és mosolygott, és a képek a csecsemőkorától a kamaszéveiig terjedtek. Néhányon még Petunia néni is ott
mosolygott mellette, de mind az előtt volt, hogy anyja elkezdett volna a Roxfortba járni. Egy-két családi kép is volt benne, és Harry
ámultan nézte a nagyszüleit. Soha nem gondolt rájuk sokat, és nem is tudta, hogy mi történt velük.

Ismét eljutott a Perselusszal közös képhez, és talált még néhányat róluk a következő oldalakon is. Egyiken Remus és Perselus együtt
voltak, és elgondolkodott rajta, vajon volt-e közöttük valamiféle vonzalom akkor régen. Aztán anyja képei következtek a Tekergőkkel.
Némelyik fotón hangosan nevetett. A legelső képen a szülei még gorombán bámulták egymást, a legutolsón pedig már látványosan
jóban voltak – csókolóztak.

Megdöbbent, amikor az utolsó néhány laphoz ért. A képeken ő volt, életének más és más állomásain. Néhányat akkor kaptak le, amikor
aludt. Párat akkor, amikor az udvaron dolgozott, egynémelyik pedig úgy tűnt, mintha az általános iskolájából származna.

Eljutott az utolsó oldalig, és meredten nézte a hátsó borító belsejébe írt feljegyzést.

Harry

Soha nem akartam, hogy itt legyél, ahogy azt te is jól tudod, és nagyon is örülök neki, hogy végre elmentél. Tekintettel arra, hogy mi vagy te, sosem éreztem
úgy, hogy túl sokat érdemelnél. Vernon szerint még ennél is kevesebbet érdemelsz. Viszont Lily fia vagy. Visszaadtam azokat a holmikat, amikkel érkeztél,
és ezeket a képeket. A fajtád ugyan ellopta őt tőlem, ő mégis azt akarta volna, hogy megkapd őket.

A legteljesebb mértékben elvárom, hogy véget vess ennek a háborúnak, minél előbb, annál jobb, aztán soha többé ne kelljen majd a fajtáddal foglalkoznom.

Petunia Dursley

Újra elolvasta a levélkét, és közben megpróbált olvasni a sorok között, de félt túl sokat beléjük látni. Eléggé egyértelmű volt.
Felsóhajtott, és rájött, hogy valószínűleg értelmetlen lenne beszélni a nénikéjével. A nő most sem kedvelte őt jobban, mint eddig
bármikor. Valamiképp Lily mágikus örökségének felelőssége az ő vállát nyomta.

De legalább annyit megtudott, hogy Petunia néni még mindig törődött a testvérével. Talán abból a szeretetből, amelyet a húga iránt
érzett, egy kevés neki is jutott. Nem sok, és a legtöbbet Vernon bácsi el is nyomta benne, de talán egy kicsit mégiscsak törődött vele.
Ahhoz eléggé, hogy néhány fényképet készítsen, és eltegye azokat anélkül, hogy bárki is tudott volna róluk.

Ez ugyan nem volt sok, de Harry mégiscsak nevetségesen hálás volt ezért.

Miután ismét elolvasta az utolsó mondatot, Harry meglehetősen biztos lett benne, hogy azok a szavak félelmet lepleztek. Ugyanazt a
félelmet, amelyet megérzett, amikor a nénikéje közelében volt ezen a nyáron. Petunia néni mindig utált és félt mindent, ami bárhogy is
megzavarta az életét. Harry segítése talán undorító és ellenszenves lehetett számára, de a fenyegető háborúval a feje felett a nő a
kisebbik rosszat választotta.

Felnézett, amikor az ajtó kinyílt.

– Jó reggelt – mondta, és Dracóra mosolygott.

334
Draco felnevetett.

– Harry, délután három óra van. Szerintem az a tény, hogy tulajdonképpen már nem reggel van, megmagyarázza miért nem vagy rossz
kedvű – jegyezte meg. – Hogy érzed magad?

Harry megforgatta a csuklóját, megvizsgálta, maradt-e benne nyoma fájdalomnak.

– A csuklóm rendbe jött – jelentette ki. – És jó érzés, hogy hozzájutottam némi normális alváshoz is.

Draco leült az ágy szélére, aztán összeráncolta a szemöldökét, amikor megpillantotta a fényképalbumot Harry ölében.

– Talán elkiabáltam, hogy nem vagy rossz kedvű – mondta.

Harry vállat vont.

– Jól vagyok – felelte. – Kicsit meglepett, de nem éreztem azt a sokkot, amit akkor, amikor először megtaláltam.

Megmutatta Dracónak a nénikéje levelét, és elmondta a véleményét róla.

– Valószínűleg igazad van – ismerte be Draco. – Nem rajong érted túlzottan, de átkozottul fél, és reméli, hogy te majd mindent
helyrehozol.

– Épp úgy, ahogy mindenki más is – mormolta Harry.

Draco kényszeredetten mosolygott rá.

– Talán igen, de majdnem mindenki más ajnároz, miközben reménykednek benne, hogy te majd mindent rendbe hozol – jegyezte meg
vontatott hangon.

Harry összehúzta a szemét, aztán Winkyért kiáltott, és megkérte, hogy hozzon neki teát. Közben Draco átnézte a képeket. Miután a
manó a kanapé előtti alacsony asztalkára tálalt, Harry a padlóra ült, és az asztal alatt keresztbe rakta a lábát. A kanapénak támaszkodott,
és kezébe vette az egyik szendvicset, míg Draco elkészített neki egy csésze teát.

– Na és, még mindig fogoly vagyok a szobánkban? – kérdezte Harry fanyarul, mielőtt ismét harapott volna egy hatalmas falatot.

– Nem igazán – tájékoztatta Draco, önelégülten vigyorogva rá. – Mindenki csak gondoskodni akart arról, hogy megfelelően kipihend
magad. Aztán, miután felébredtél, nem hiszem, hogy bárki is megkockáztatná, hogy egyszerűen eltűnj.

– Hová tűnnék el? – firtatta Harry.

Draco szórakozottan felhorkant.

– Harry, te rendszeresen eltűnsz – vágta rá.

– De nem anélkül, hogy szólnék valakinek – védte magát Harry.

– Csak épp nem vagy hajlandó elmondani senkinek, hogy hová mész – ellenkezett Draco szárazon. Feltartotta a kezét, hogy megállítsa
Harryt. – Tudom, tudom, többnyire nem mondhatod el senkinek.

Harry vállat vont, és elvett egy másik szendvicset.

– Most jobb, hogy itt lakunk. Perselus és Remus elég sokat tudnak abból, hogy mit csinálok – felelte.

Draco ferde szemmel rá nézett.

– Látszólag senki nem tud mindent abból, amit csinálsz – jegyezte meg. – Granger és Weasley tisztában vannak egyik részével, ők
viszont arról nem tudnak semmit, amit itt művelsz. Mi pedig nem igazán értesülünk arról, amit Grangerrel és Weasleyvel teszel, még
azok után sem, amiket tegnap este elmondtál nekünk.

– Igaz, de ez ügyben nem sokat tehetek – bólogatott Harry közömbösen. – A fontos az, hogy Voldemort sem tudja, hogy mit csinálok.

– Tudni akarom, hogy mibe vágtatok bele Weasleyvel és Grangerrel – jelentette ki Draco.

– Nem mondhatom el – ingatta a fejét Harry. – Ezt már megbeszéltük.

Úgy tűnt, Draco még vitatkozni akar egy kicsit, de Harry esedezve nézett rá.

335
– Draco, kérlek, ne veszekedjünk – könyörgött. – Tudomásom szerint ma nem kell mennem sehová és nem kell tennem semmit.
Szeretnék egy kicsit lazítani.

– Határozottan megérdemled a pihenést – ismerte be Draco. Nem tűnt boldognak, de nem vitatkozott tovább. Harry tudta, hogy
megint szóba fog kerülni a téma, de hálás volt Dracónak, amiért pillanatnyilag ejtette a dolgot.

– És miféle pihenést érdemlek meg? – kérdezte Harry célozgatva.

Draco felvonta az egyik szemöldökét, így mutatva az érdeklődését.

– Ha képes leszel itt maradni és ébren maradni ma este, akkor megengedem, hogy megkapd, amit megérdemelsz – jelentette ki vontatott
hangon.

– Miért nem most? – faggatózott Harry az ajkát biggyesztve. Máris érezte, mennyire várja, hogy még több időt tölthessen el egyedül
Dracóval.

– Mert le kell menned, és megmutatnod magad a többieknek is – felelte Draco sajnálkozóan.

*****

A felnőtteknél bejelentkezni nem is volt annyira rossz, döntötte el Harry. Legalábbis most nem. Főleg csak arról akartak meggyőződni,
hogy Harry teljesen rendbe jött a tegnapi események után. Lehet, hogy a kihallgatás hiányának valami köze volt ahhoz, hogy Perselus
nem volt jelen.

Harry meglepődött, amikor megtudta, hogy ma éjszaka lesz telihold. Perselus megfőzte a farkasölőfű-főzetet, aztán vissza kellett térnie
Voldemorthoz, hogy megőrizze a látszatot. Úgy tűnt, Draco rögvest elájul, de Remus biztosította őket, hogy Perselus bájitalával teljesen
rendben lesz, és az éjszakát a szobájába zárva fogja tölteni.

Harry rosszul érezte magát egyszerűen attól, hogy megfeledkezett arról, mi folyik mindenki mással, és mielőtt követte volna az emeletre
Dracót, hogy Victoriával töltsenek egy kevés időt, megállt, hogy Remusszal is váltson pár szót.

– Remus, eszembe kellett volna jusson, hogy ma éjjel lesz a telihold – kezdte sajnálkozva. – Tennem kellett volna valamit, hogy
megpróbáljak farkasölőfű-főzetet szerezni neked, de teljességgel kiment a fejemből.

– Harry, nem tudsz mindenre odafigyelni – felelte Remus szelíden. – A havi átalakulásomnak természetesen még csak nem is kellene
aggasztania téged.

– De a barátom vagy – ragaszkodott hozzá Harry. – És nem is olyan régen fedeztem fel, hogy hozzáférek ahhoz a segítséghez, amire
neked szükséged van, aztán meg semmit sem tettem ennek érdekében.

– Talán te nem, de Draco igen – vágta rá Remus enyhén mosolyogva.

– Micsoda? – kiáltott fel Harry zavartan. – Mit csinált Draco?

– Hallottam, hogy amikor a bájital hozzávalókat vásároltátok az Abszol úton, Draco segített abban is, hogy kiválasztott minden
alapanyagot, amelyből megfőzhetitek a farkasölőfű-főzetet nekem – magyarázta a férfi. – Szándékában állt segíteni neked az
elkészítésében.

– Tényleg? – kérdezte Harry, és meglepetten húzta fel a szemöldökét. Amikor Remus bólintott, Harry elsápadt. – Tehát még Draco is
emlékezett és gondolt rád… én viszont nem.

– Oh, Harry, nem azért mondtam el neked, hogy rosszabbul érezd magad – sóhajtotta Remus.

– Ja, hát meg is érdemlem, hogy rosszul érezzem magam, ha egyszer elfelejtkezem a barátaimról – motyogta Harry. – Nem jutott
eszembe az átalakulásod. Korábban pedig Billről sem érdeklődtem. Az esküvőjük alig néhány nap múlva lesz, és még csak ajándékot
sem vettem nekik. Bill azt mondta, hogy nem is kell, de azért szeretnék.

Gyámoltalanul nézett Remusra.

– Victoriát is elhanyagoltam. Winky ugyan csodálatosan gondoskodik róla, de nem akarom, hogy egy házimanó nevelje fel. Ez nem
helyes. Még csak azt sem tudom, mi van vele mostanában. Vagy nem voltam itthon, vagy gyakorlatilag összeestem a kimerültségtől,
vagy valami szánalmas magyarázkodásba bonyolódtam, vagy tervezgettem.

– Harry – szólt rá Remus határozottan, amivel magára vonta Harry figyelmét és leállította az értelmetlen zagyválást. – Nem hinném,
hogy elfelejtetted volna a barátaidat vagy a családodat. Szerintem egyszerűen elfelejted, hogy emberi lény vagy, és csak egyetlen személy.
Nem tudsz mindenhol ott lenni.

– De, Remus…

336
– Nem, Harry – vágott közbe Remus. – Azért beszéltem neked arról, hogy Draco segíteni próbált a farkasölőfű-főzettel, mert
megpróbáltam rámutatni, hogy vannak olyanok, akik neked segítenek. Bármilyen hihetetlennek is gondolnánk, Draco tudja, hogy mi a
fontos számodra, és megtesz bármit, amit csak tud. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyanoknak segít, akikért általában semmit nem
tenne – magyarázta.

Harry a szája szélét harapdálva gondolta végig az elhangzottakat. Draco tényleg nem volt az a jótét lélek típus, ez biztos. Tényleg
ennyire messzire ment, hogy segítsen neki?

– De miért emlékezett rá Draco, holott én elfelejtettem? – kérdezte. – Nekem kellett volna emlékeznem erre.

– Mert Draco, velem és mindenki mással egyetemben tudja, hogy te arra összpontosítasz, hogy megmentsd mindannyiunk életét –
magyarázta Remus bánatosan mosolyogva. – Harry, mind tisztában vagyunk vele, hogy te vagy az, aki el tudja pusztítani az életünk
felett lebegő fenyegetést. Nem tudjuk pontosan, hogy hogyan, és nem örülünk neki, hogy te vagy a kiválasztott, de elfogadjuk. És mert
elfogadtuk ezt a tényt, azt is elfogadjuk, hogy nem tudsz ezzel párhuzamosan minden más feladatot is ellátni.

– Ami engem illet, Draco felismerte, hogy aggódnál, és erőfeszítéseket tett, hogy segítsen – folytatta. – Ami Billt illeti, a barátaid a tőlük
telhető legjobban biztosították, hogy ne aggodalmaskodj azokkal a dolgokkal kapcsolatosan, amikről ők úgy gondolták, hogy úgysem
tehetsz ellenük semmit. Victoria tekintetében pedig…

Harry figyelmesen hallgatott, és nézte, ahogy Remus összeráncolja a homlokát.

– Be kell ismernem – mondta tovább a férfi –, ez a szempont egy kicsit más. Draco Victoria apja, Narcissa pedig a nagyanyja, ahogy azt
te is jól tudod. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy joguk van őt úgy felnevelni, ahogy azt ők jónak látják.

– Igazad van – ismerte be Harry nehézkesen. – Úgy vélem, nincs jogom aggódni Victoriáért, amikor ő még csak nem is az én
felelősségem.

– Nem – vágta rá határozottan Remus, és még a fejét is rázta hozzá –, én távolról sem ezt mondtam.

– Akkor mit mondtál? – kérdezte Harry.

– Draco és Narcissa tudják, hogyan érzel Victoriával kapcsolatban – felelte a férfi. – Azzal is tisztában vannak, mi a véleményed arról,
hogy házimanók neveljék fel a gyereket. Harry, te nem látod, mert amikor itt vagy, és legalább félig-meddig ébren vagy, akkor általában
rettenetesen elfoglaltak vagyunk. Amikor azonban nem vagy itt, akkor főként Draco, Narcissa, sőt még én is gondozom Victoriát, nem
pedig Winky.

– Akkor az jó – jelentette ki Harry. Örült, hogy ezt hallotta. Victoriának a családjára volt szüksége, és arra, hogy az életük része legyen.
És most rájött, hogy miután korábban annyi időt töltött a kislánnyal, most alig-alig volt vele valamennyit.

– Igen, ez jó – értett egyet vele Remus finoman. – Egy ideig te voltál az egyetlen, aki gondoskodni tudott róla és biztonságot
nyújthatott neki, és te fel is vállaltad ezt a felelősséget. Mindazonáltal egy ekkora elkötelezettség felvállalása nem egyszerű senkinek a te
korodban, és ők azon fáradoznak, hogy csökkentsék a felelősségedet most, hogy megvan rá a lehetőségük, hogy maguk
gondoskodjanak Victoráról.

– De ez nem azt jelenti, hogy megpróbálnak téged bármiképpen is kizárni – mondta. – Victoria nagyon izgatott, amikor láthat téged, és
biztos vagyok benne, hogy hiányzol neki, amikor távol vagy.

– Nem akarom, hogy szomorú legyen – suttogta Harry szánalmasan. – Máris elvesztette az anyukáját. Nem kellene folyton elveszítenie
az embereket maga mellől, erre én is elhagytam őt.

– Oh, Harry, nem hagytad el őt – nyugtatta Remus. – Gondoskodtál róla, hogy visszakapja a családja többi részét, és ezzel adtál neki
valami nagyon fontosat. Ráadásul nem vesztett el téged sem ebben a folyamatban.

Remus elgondolkozva hallgatott el.

– Harry, amikor hosszú ideig távol voltam tőled, beismerem, hogy hiányoztál. Ez nem azt jelentette, hogy kevésbé szerettelek –
mondta. – Nem vagyok ugyan az apád, és te nem vagy a fiam, de nem hinném, hogy ettől kevésbé lennénk egymás családja.

Harry elkerekedett szemmel bámult rá. Remus soha nem jelentett ki ilyesmit korábban fennhangon. Meglehetősen biztos volt benne,
hogy Remus így érez iránta, de ténylegesen hallani is, az egész világot jelentette neki.

– Érted már, hogy mit akarok mondani? – kérdezte Remus.

Harry gyakorlatilag bevágódott Remus karjaiba, ahol aztán szoros ölelésbe vonta a férfi a mellkasához.

337
– Apának lenni nem csak arról szól, hogy mennyi időt tudsz eltölteni a gyerekeddel – mormolta Remus a fiú hajába. – Azt is jelenti,
hogy hajlandó vagy megtenni bármit, amit csak tudsz, hogy megvédd a gyermekedet, még akkor is, ha ez egyben azt is jelenti, hogy nem
lehetsz ott a mindennapi életében.

Harryt túlságosan lefoglalta a sírás, így nem tudta elmondani Remusnak, hogy úgy gondolja, végre megértette, de meglehetősen biztos
volt benne, hogy Remus ennek ellenére is felfogta az üzenetét. Hülyén érezte magát, amikor elhúzódott és az inge ujjával megtörölte a
szemét.

– Megbolondultam – motyogta. – Neked, Perselusnak és Dracónak már igazán elegetek lehet belőle, hogy folyton a vállatokon sírok.

Remus meglepetten pislogott.

– Perselus? – kérdezte hitetlenkedve. – Te Perselus vállán sírtál?

Harry összerezzent, és azt kívánta, bárcsak befogta volna a száját. Pokolba az önbecsülésével! Nem kell majd emiatt aggódnia, ha
Perselus egyszerűen megöli, mert megemlítette az esetet bárkinek.

– Az arckifejezésedből ítélve, a múltkori reggelen sokkal több minden történt, mint amiről tudtunk – jelentette ki könnyedén a férfi.

– Khm, igen – ismerte be szégyenlősen Harry. – Eléggé összeomlottam, és Perselus segített ki belőle. De ne mondd el neki, hogy
elszóltam magam előtted – esedezett.

Remus elmosolyodott.

– Minden rendben, Harry. Megértem, hogy Perselus nem akarja, hogy bárki is tudja, mégiscsak van szíve a rideg külső mögött.

Harry érdeklődve billentette félre a fejét, ahogy a figyelme elterelődött.

– Huh… Remus, van valami közötted és Perselus között? – kérdezett rá egyenesen.

– Nem annyi, amennyit szeretnék – ismerte be nyíltan a férfi, és felnevetett, amikor Harry szeme elkerekedett, és leesett állal bámult rá.
Gyorsan becsukta a száját ugyan, de meglepte az, amit Remus bevallott.

– Ugye tudod, hogy semmi közöd ehhez? – kérdezte Remus, még mindig mosolyogva.

– Hát, igen – mondta vonakodva Harry.

– Több oka is van, amiért elmondtam neked – folytatta Remus. Hangsúlya mutatta, hogy megérti Harry kíváncsiságát, és hajlandó
kielégíteni azt. – Az egyik ok az a tény, hogy nem szégyellem, hogyan érzek Perselus iránt. Nagyon kevés embernek mondhatom el,
mert nem akarom veszélyeztetni az életét, de neked természetesen biztonságos beismernem.

– Azt is szeretném elérni, hogy tudd, tényleg megértem, hogyan érezhetsz Dracóval kapcsolatban – sorolta. – Nem feltétlenül könnyű a
saját nemedhez vonzódni, különösen a te korodban.

Harry mélyen elvörösödött, de határozottan csukva tartotta a száját. Lehet, hogy apaként tekint Remusra, de ez nem jelentette azt, hogy
szerette volna megejteni a férfivel a rettegett szex-beszélgetést. De azért jó volt tudni, hogy fordulhat hozzá, ha akar.

Remus mindentudó pillantással nézett rá, de folytatta.

– Ha nem vesszük figyelembe a kapcsolatokkal együtt járó általános dolgokat, ráadásul a te fiatalembered még meg is van jelölve, és a
múltja sem teljesen makulátlan – mondta komolyan. – Megértem azokat a rendkívüli nehézségeket, amelyek azzal járnak, hogy egy ilyen
múlttal rendelkező személlyel folytass viszonyt. Nem könnyű, de meg lehet birkózni vele.

– Te megérted – mormolta magának Harry. Lassan ráébredt, hogy tényleg majdnem bármivel kapcsolatban fordulhat tanácsért
Remushoz. Ez egy újszerű fogalom volt, hiszen soha senki nem állt így mellette az életében. Még azokkal szemben is, akik közel álltak
hozzá, bizonyos dolgokat vissza kellett tartania. Ez a férfi viszont mindig nyugodt és megértő volt, még akkor is, amikor nem értettek
egyet.

Érezte, hogy a szeme megint égni kezd, és igazán nem akart sírni; még egyszer nem. Remus láthatóan megértette őt, és kissé könnyített
a légkörön.

– Persze, azért is mondom el, hogy Perselushoz vonzódom, mert azt hiszem, most már tudod értékelni, mennyire szexisek a
mardekárosok – jelentette ki a férfi kifejezéstelen pókerarcot vágva.

– Tessék?! – kiáltott fel Harry, akit eléggé mellékvágányra toltak attól a késztetéstől, hogy sírva fakadjon.

Remus felnevetett, és Harry tudta, hogy ez volt a célja.

338
– Tényleg nem akartam tudni, hogy Perselust szexinek tartod – morogta bánatosan. Aztán csintalanul elvigyorodott. – Láttam már őt
meztelenül, és semmi hatással nem volt rám.

Remus majdnem megfulladt.

– Harry, ilyet aztán tényleg nem kellene mondanod – figyelmeztette a fiút.

– De igaz! – vágott vissza Harry, élvezve, hogy Remus ellen fordította a saját fegyverét.

Remus figyelmeztető pillantására aztán engedett.

– Tényleg igaz, de a körülmények meglehetősen extrémek és… ööö… klinikaiak voltak – ismerte be. – Határozottan nem volt benne
semmi személyes, és nem volt semmiféle csíny vagy ilyesmi.

– Azon az éjszakán, amikor vissza kellett térned, mert megsérült – vélekedett Remus.

Harry bólintott, majd a férfi kérésére elmondott mindent arról, hogy mi történt azon az éjszakán.

– Tudod, hogy nem örülne neki, hogy elmondtad ezt bárkinek is – figyelmeztette Remus.

– De én csak neked mondtam – suttogta pánikba esve Harry.

– Javaslom, hogy a biztonságod érdekében ez maradjon is így – jegyezte meg Remus mulatva a fiún.

– Nem áll szándékomban bárki másnak elmondani – mormolta Harry. Felnézett Remusra. – Nem igazán válaszoltál arra a kérdésre,
hogy van-e köztetek valami vagy nincs. Én… huh… megvitattuk, hogy látszólag le vagyok maradva azzal kapcsolatban, hogy mi
történik a többiekkel, de utolsó értesülésem szerint te még Tonksszal voltál együtt.

Remus egy percig nem felelt, csak elgondolkodva ráncolta a homlokát.

– Tonksot nem volt olyan könnyű meggyőzni, mint amilyen könnyen te meggyőzted Ginnyt – ismerte be végül. – Tonks és én sokkal
jobban kijövünk barátokként. Azt hiszem, Charlie vendégeként vesz részt a hétvégi esküvőn.

– Ami pedig Perselust és engem illet, mondjuk azt, hogy reménykedem – folytatta Remus. – Neked és Dracónak is voltak elsimítandó
ügyeitek, amivel meg kellett birkóznotok. Perselusnak és nekem sokkal többet kell elrendeznünk – tette hozzá sajnálkozva.

– De te igazán szereted őt, ugye? – kérdezte Harry. Nem kellett látnia Remus bólintását vagy kedves mosolyát ahhoz, hogy tudja a
választ. – Nos, akkor azt hiszem, remélem, hogy a dolgok megoldódnak köztetek.

– Túljutunk a problémáinkon – felelte Remus magabiztosan. – Különösen mivel te olyan sokat segítettél.

– Én?! – kiáltott fel Harry.

– Igen, te – vágott vissza Remus. – Azzal, hogy elfogadtad őt és a Malfoyokat, dacára a hosszadalmas ellenségeskedéseteknek,
Perselusnak lehetőséget adtál arra, hogy másképp tekintsen a dolgokra. Ahogy a Dracóval való kapcsolatod is. Perselus közel sem
utasítja el most már a lehetőségét annak, hogy legyen közöttünk valami.

– Örülsz, hogy segítettem? – mondta Harry, kérdésként hangsúlyozva a mondatot.

Remus halkan felnevetett.

– Ahhoz képest, hogy milyen fiatal vagy, bámulatos példakép vagy a többiek számára – jegyezte meg könnyed ugratással, de a hangja
szeretettel telt meg.

– Na jó, most átlépted a határvonalat – jelentette ki Harry a szemöldökét ráncolva. – Nem vagyok példakép. Azt hiszem, végeztünk a
kis csevegésünkkel – tette hozzá utálkozva.

– Menj és töltsd az idődet Dracóval és Victoriával – küldte őt Remus, akit egyértelműen szórakoztatott Harry azonnali kirohanása. –
Jobban érzed már magad?

Harry ismét átölelte a férfit.

– Igen – mondta halkan –, köszönöm, Remus.

– Bármikor, Harry – suttogta Remus, mielőtt kihessegette volna őt a szobából.

*****

339
Harry Victoria gyerekszobájának padlóján üldögélve találta meg Dracót, amint a kislánnyal gurigattak egy labdát. Lehuppant melléjük a
padlóra, és egyszerűen csak örült, hogy ott lehetett.

– Szia, kis tökfej – üdvözölte Victoriát szélesen mosolyogva. A kicsi azonnal odakúszott hozzá.

– Tökfej?!

– Szereti a töklevet – magyarázta ártatlanul Harry. – Úgy gondoltam, ez megfelelőnek tűnik.

– Nem hívhatod őt tökfejnek! – kiáltott fel Draco.

– Dehogynem, és még örül is neki – jelentette ki vidáman Harry, miközben az ölében tartott kicsi lányt csiklandozta.

– Potter, ez magalázó – csattant fel Draco.

– Nem, nem az – vágott vissza Harry, és összevonta a szemöldökét. – Most még csak nem is rövidítem a nevét, úgyhogy nem értem,
miért panaszkodsz.

– Miért nem tudod egyszerűen a nevén szólítani? – kérdezte a szőke fiú.

– Ez egyszerűen csak kedveskedés. Biztos vagyok benne, hogy hallottál már erről korábban is – tette hozzá Harry gúnyosan.

– Harry – szólt rá Draco ingerülten. – Tudom mi az a kedveskedés. Egyszerűen csak azt nem értem, hogy gondolhatod, hogy a
„tökfej” megfelelő becenév.

Harry megállapította, hogy a barátja elég jó formában lehet, mivel máris átváltott a Potterre, ahelyett, hogy a Harryt használta volna.

– Nekem tetszik, és ő is kedveli – vonogatta a vállát. – Ez egy édes név, olyan, mint ő.

Draco becsukta a szemét, és Harry egészen biztos volt benne, hogy győzött. A szőke fiú kissé megváltoztatta a témát.

– Harry, pontosan miért is ragaszkodsz annyira állhatatosan hozzá, hogy becenevet vagy kedveskedést használjunk Victoriánál? –
kérdezte kíváncsian.

Harry nyugtalanul mocorgott.

– Csak mert, és ennyi – vetette oda.

– Mondd el! – követelte Draco.

Harry megrázta a fejét, és megpróbálta egyszerűen figyelmen kívül hagyni Dracót. Remélte, hogy hagyja elenyészni a témát. Fogalma
sem volt, hogyan gondolhatta, hogy ez működni fog, hiszen Draco máris elpáholta a fejét Victoria egyik játékával.

– Aú! Mi volt ez? – ordította Harry, miközben a tarkóját dörzsölgette.

– Ha el kell viselnem, hogy tökfejnek hívod őt, akkor tudni akarom, hogy miért – jelentette ki Draco.

– Rendben, de azért nem kell bántanod – morogta Harry, és dühösen meredt a barátjára. Aztán elfordult, mert nem volt képes Draco
szemébe nézni, miközben magyarázott. – Mindig szerettem volna, ha valaki így beszélt volna velem. Dudleyt mindig imádta Petunia
néni, és mindenféle kedves néven hívta őt. – Szünetet tartott és elfintorodott. – Nos, legalábbis kedves neveknek szánták. Engem
viszont mindig csak „különcként” vagy „fiúként” emlegettek – mondta színtelenül. Nem tette hozzá, de volt egy olyan érzése, hogy
Draco valószínűleg kitalálta, hogy csak annyit akart, hogy Victoria érezze magát különlegesnek és szeretettnek. Valami olyannak, amit ő
sosem érzett, amikor kicsi volt.

Hosszú csend lett, és Harry ismét kipróbálta a „hagyjuk figyelmen kívül Dracót” módszert. Ez alkalommal sem működött, de most más
eredménnyel zárult. Draco megcsókolta a tarkóját, mielőtt köré fonta a karjait.

– Azt hiszem, együtt tudok élni a tökfejjel – jegyezte meg. – Rendkívül édes és olyan kis duci – pont, mint egy tök.

– Draco! – dorgálta Harry nevetve. – Nem azért hívom tökfejnek, mert olyan duci.

– De hát nézd meg az arcát – ragaszkodott hozzá Draco, miközben maga is átnézett Harry válla fölött. Harry érezte, hogy a nevetését
próbálja elfojtani. – Nem úgy tűnik, mintha lennének egyáltalán pofacsontjai.

Harry hátrafordította a fejét, és cuppanós csókot adott Dracónak.

– Egy akkora hiú tetű vagy – jelentette ki.

340
– És te erre még csak most jöttél rá? – firtatta Draco ártatlanul.

Harry összehúzta a szemét, de elmosolyodott, amikor lenézett Victoriára.

– No, mit játszottál az apáddal? – kérdezte a kicsitől.

Miközben Harry és Draco a kedveskedéseken vitatkoztak, addig Victoria elhelyezkedett Harry ölében, és egy plüss baglyot rágcsált,
amit magával húzott idáig. Most felnézett rá és a bagoly csőrével a szájában elvigyorodott, majd tovább csócsálta boldogan.

Draco felnevetett.

– Labdáztunk, de úgy látszik, most hogy itt vagy, már el is felejtette – mondta. Elmozdult, és úgy ült le, hogy szembenézzen Harryvel.

– Szóval, miről beszéltél Lupinnal? – kérdezte végül, miközben kinyújtotta kezét, hogy a hüvelykujjával végigsimítsa Harry arcát.

Harry rájött, hogy valószínűleg egy roncs lehet, és Draco nyilvánvalóan tudja, hogy sírt.

– Hm. Sok mindenről – ködösített.

– Ah, igen, köszönöm szépen, most már értem, miért vagy annyira feldúlt – jegyezte meg Draco gúnyosan, és összehúzta a szemét.

– Oh, fogd be – szólt rá Harry bánatosan. Tudta, hogy Draco csak aggódik. – Nem vagyok igazán feldúlt. Nos, először még az voltam,
de aztán Remus segített megértenem, hogy talán mégsem vagyok olyan rossz barát vagy családtag, mint gondoltam – ismerte be.

Draco összevonta a szemöldökét.

– Miért gondoltad, hogy rossz vagy? – kérdezte.

Harry nem válaszolt azonnal, hanem finoman kisimította Victoria pufók arcából a selymes, fekete hajfürtöt, és betűrte a füle mögé.
Azon gondolkodott, vajon elmondja-e Dracónak a beszélgetés részleteit vagy sem. Meglehetősen kockázatosnak tűnt, mivel be kellene
ismernie sok olyasmit, amiben nem volt biztos, hogy Draco készen állna hallani őket.

– Harry?

Harry a fejét még mindig lehajtva nézte Victoriát, ám erre a szempilláin keresztül felkukucskált Dracóra.

– Ne csináld ezt – sóhajtotta halkan Draco. – Éppen megpróbálok komoly beszélgetést folytatni veled.

Harry teljesen felemelte a fejét, és zavartan pislogott.

– Mit ne csináljak? – kérdezte.

– Még csak nem is tudod, mikor vagy egy fondorlatos kis hapsi, ugye? – érdeklődött Draco szárazon.

– Miről beszélsz? – faggatta Harry, most már teljesen zavarodottan.

Draco levette Harry szemüvegét.

– Enélkül sokkal hatásosabb lett volna – jegyezte meg, mielőtt előrehajolt, és ráérősen megcsókolta Harryt.

– Mmmmm – mormolta Harry lustán, amikor Draco ismét hátrahúzódott. – El kell mondanod, hogyan fondorkodtam, hogy megint
kaphassak ebből – mondta.

Draco szórakozottan elvigyorodott, és megrázta a fejét.

– Már így is túl jó vagy benne – felelte vontatottan. – Nincs szükséged az én segítségemre. Csak kár, hogy Victoria még mindig az
öledben van, mert különben többet is kaptál volna belőle.

Harry lepillantott a kicsire, elmosolyodott, és nem igazán bánta, hogy nem élvezhette tovább azt a csodálatosan édes csókot.

– Minden rendben – suttogta lágyan. – Örülök, hogy vele is eltölthetek egy kevés időt. Még akkor is, ha csak ül az ölemben, és azt a
szegény baglyot rágicsálja.

Amikor ismét felnézett, Draco félrebillentett fejjel, kíváncsian tanulmányozta Harryt.

– A Lupinnal folytatott beszélgetésednek volt valami köze Victoriához? – kérdezte figyelmesen.

341
– Részben – ismerte be Harry. Idegesen harapdálta a szája szélét, majd csendesen elmesélte, miről beszélgettek Remusszal, csak azt a
részt hagyta ki, amelyik Remus és Perselus kapcsolatáról szólt. Draco nem szólt közbe, egyszerűen csak figyelmesen hallgatta őt.

– Tehát Lupin ilyen sokat jelent neked? – kérdezte Draco, amikor Harry végül elhallgatott.

– Igen – felelte Harry halkan.

– Victoria annyira sokat jelent neked? – kérdezte ezután Draco, hátborzongatóan semleges hangon.

– Igen – lehelte Harry, és megfeszülve várta Draco reakcióját. Nem akarta, hogy Draco kiboruljon, amiért ilyen szerepet kívánt
magának a kislány életében. A szíve összeszorult, amikor Draco kiemelte Victoriát az öléből, és lehunyt szemmel átkozta magát, amiért
beismerte az érzéseit.

Hirtelen Draco hátralökte őt. A csuklóit fürgén csapdába ejtette a szőke fiú, miközben a csípőjére ült, és ezzel szilárdan egyhelyben
tartotta őt. Harry nem állt ellen, de megdöbbentette a támadás.

– Tényleg igazán az apja akarsz lenni Victoriának? – kérdezte Draco összehúzott szemmel.

– Sajnálom – mormolta Harry.

Draco még mindig lebámult rá, nem mozdult, csak nekiszögezte Harryt a padlónak.

– Oh, bassza meg – nyögte szánalmasan Harry. – Miért kellett nekem mindent elcseszni azzal, hogy bármit is mondtam?

Victoria nyilván nem ment messzire, amikor Draco lerakta a padlóra, mert visszakúszott hozzájuk, és most megpróbált bemászni
kettejük közé.

Draco elengedte Harry csuklóját, hogy ismét hátrébb rakja a picit, majd két tenyere közé fogta Harry arcát, és megcsókolta őt. Harryt
épp annyira megdöbbentette most a csók, mint az, amikor a padlóra lökték.

Harry nem tehetett mást, mint reagált rá, de a nyelvük annyira lágyan találkozott, hogy majdnem fájdalmas volt. Szörnyen
összezavarodott, de tökéletesen képtelen volt ellenállni annak a fiúnak, aki lefogta őt.

– Harry – suttogta Draco a nevét, miközben alig választotta el a száját Harryétől.

Kicsit félve attól, hogy mire számíthat most, Harry kinyitotta a szemét.

– Azt hiszem, szerelemes vagyok beléd – suttogta Draco.

Harry szíve, amely nem sokkal ezelőtt összeszorult, most összeszorította a torkát. Nem tudott beszélni az őt elárasztó érzelmektől,
ezért megpróbált bólintani.

Draco elmosolyodott.

– Ezzel akarod elmondani, hogy te is ugyanúgy érzel? – kérdezte.

Harry ismét bólintott.

– Örülök, hogy szülőként akarsz részt venni Victoria életében – suttogta Draco. – Nem tudnék együtt lenni valakivel véglegesen, aki
nem akar a kicsi életének részese lenni. – Egy pillanatig habozott. – Remélem, tudod, hogy ez pokolian megijeszt engem. Alig vagyok
még tizenhét éves, szerelmes vagyok Harry Potterbe, és a jövőmet akarom tervezgetni vele.

– Engem is megijeszt – suttogta Harry, végre megtalálva a hangját. – De tudom, hogy szeretlek.

Draco újra megcsókolta őt. Harry nem is lehetett volna boldogabb. Ez őrültség volt és csodálatos is egyben, és nem tudta pontosan
hová vezet ez az egész, de örömmámorban úszott, mert Draco is ugyanúgy érzett.

Draco a homlokát Harryére hajtotta, és halkan felsóhajtott.

– Egy gyerek próbál felkúszni a hátamra.

Harry döbbent nevetésben tört ki.

– Tudom. Az én lábamon áll.

Draco visszahúzódott egy kicsit, és a fejét rázta.

– Hogy kerültünk ilyen helyzetbe? – kérdezte.

342
– Úgy döntöttél, halálra ijesztesz, és ezért rám támadtál – jelentette ki Harry szárazon.

– Ah, igen, gondoskodni akartam arról, hogy megértsd, bolond vagy, ha aggódsz amiatt, hogyan illesz bele a mi életünkbe – felelte
Draco egy félmosollyal. – Most segíts őt leszedni a hátamról – rendelkezett.

Harry nevetve nyúlt Draco mögé, és elkapva Victoria pulóverét felemelte őt és lerakta a padlóra. Draco felült, még mindig a helyén
maradt, de Victoria már vissza is tért, és megpróbált ő is felmászni Harryre. Draco felemelte a kicsit és maga elé ültette a fekete hajú fiú
hasára.

– Kényelmesen elhelyezkedtetek mindketten? – firtatta Harry fanyarul.

– Azt hiszem igen – bólintott Draco vigyorogva.

– Papa – gügyögte Victoria boldogan.

– Tudod, anya azt mondja, hogy amikor Victoria ezt gügyögi nekünk, akkor tulajdonképpen mindkettőnket apának nevez – jegyezte
meg Draco társalgási hangnemben.

– Az nem lehet – tiltakozott Harry. – Egyszerűen csak a „pa” volt az első érthető szava. – Felemelte a kicsit, és elkezdte felfelé dobálni,
amitől az sikongatni és kuncogni kezdett. Leengedte őt az arcáig, megpuszilta az orrát, majd újra a levegőbe emelte, még boldogabb
visításokat csalva elő belőle.

Draco vállat vont, kezeivel szórakozottan rajzolgatott Harry hasára, miközben nézte, ahogy a barátja Victoriával játszott.

– Anya szerint sok babának az első szava az apa – mondta. – Nekem tetszik az ötlet, hogy mindkettőnket az apjának hív.

Harry eltartotta a karjait, oldalra billentve Victoriát, hogy láthassa Draco arcát.

– Komolyan gondolod? – kérdezte.

– Igen – felelte Draco lágyan mosolyogva. – De amikor idősebb lesz, akkor én leszek az „apa” te pedig az „apu” – mondta.

Harry szívét majd’ szétvetette a boldogság, de továbbra is könnyedre vette a hangulatot.

– Hát persze – vágta rá, és összehúzta a szemét. – Végül is fenn kell tartanod a látszatot. – Széles vigyora elárulta a boldogságát, és
Draco is visszamosolygott rá.

– Megragadtál velünk, pedáns Malfoyokkal, Harry – jelentette ki Draco vontatott hangon, élvezettel. – Akár akarod, akár nem.

– Még mindig meglep, hogy hallom magamat ezt elismerni, de veletek akarok lenni – mondta Harry. Visszaengedte Victoriát, hogy
összeérjen az orruk. – Nincs bajod azzal az elképzeléssel, hogy az életed része legyek, Victoria?

– Papa – felelte a kislány, kerek szeme boldogságtól ragyogott, arca pirosan fénylett attól a játéktól, amit Harry játszott vele. Harry
megint feldobta őt a levegőbe, miközben úgy érezte, mintha ő maga is repülne.

Érzelmei mindenfelé szárnyaltak, és rohadtul biztos volt benne, hogy nem tudja már őket nyomon követni. Az utolsó óra során egyik
szélsőségtől a másikhoz hullámzottak – jó néhány alkalommal.

De ebben a pillanatban sokkal derűsebbnek érezte magát, mint hosszú idő óta bármikor.

343
 Harminckettedik fejezet

Harry hátradobta magát az ágyon, meglepően elégedettnek érezve magát. Nehezen indult a nap, de később, a délután és az este
csodálatos volt. Vacsora után pedig a társalgóba vonultak vissza.

Remus és Narcissa témák széles körét érintve kellemesen elbeszélgettek, majd Remus udvariasan kimentette magát. Harry aggódott érte
egy kissé, de a férfi biztosította őt, mielőtt távozott volna, hogy minden tökéletesen rendben van, így hát Harrynek egyszerűen csak
élveznie kellene az est hátralévő részét.

Draco kihívta őt egy varázsló-sakk partira, hogy elterelje a figyelmét, amelyben Harry nagyon kikapott, de azért élvezte a játékot.
Victoria a padlón játszott, mindenfelé elmászott, és élvezte a figyelmet.

Ez egy nyugalmas este volt, és Harry nem tudott nem arra gondolni, hogy így kellene ennek lennie a családok körében. Emlékeztette őt
az odúbéli estékre, csak épp ez sokkal csendesebb volt.

Harry és Draco közösen megfürdették Victoriát, és felkészítették őt a lefekvésre. Harryt egyáltalán nem érdekelte, hogy túl fiatal még
szülőnek. Minden másodpercét élvezte a családias estének. Alig várta, hogy másnap megismételjék az egészet.

– Lökötten érzelgősnek látszol – jegyezte meg Draco fanyarul, miközben állt az ágy mellett és lebámult rá.

– És, mit zavar az téged? – vágott vissza Harry, de nem hagyta abba a lökött vigyorgást.

– Csak tettem egy kijelentést – felelte Draco, és félmosolyra húzódott az ajka. Aztán a félmosoly lassan gonoszra váltott. – Végre jut
nekünk egy kis idő kettesben is. Mit szeretnél csinálni? – kérdezte.

Harry elméje egy pillanat alatt megváltoztatta a fókuszát, és készen állt arra, hogy bármit megtegyen, amire Draco gondolt.

– Amit csak akarsz – válaszolt.

– Mi van, ha azt szeretném, hogy vetkőzz le, aztán ülj vissza az ágyra? – érdeklődött Draco.

– Megtehetem – vágta rá Harry, és felült.

Draco önelégülten vigyorgott rá.

– Egy kicsit túl lelkes vagy, nem? – érdeklődött szórakozottan.

Harry az ágy szélére térdelt, és magához húzta Dracót.

– Draco, szeretek veled lenni. Szeretem az érzéseket, amiket kihozol belőlem – mondta. Közelebb vonta a szőke fiút, amíg annak térdei
az ágynak ütődtek, és testük összesimult. – Érzed, máris milyen kemény vagyok neked? – suttogta robosztus hangon. – Én érzem, hogy
te milyen kemény vagy, és szerintem te is kívánsz engem.

Draco felsóhajtott. Képtelen volt tagadni az elhangzottakat. Szájuk szenvedélyes csókban forrt össze, nyelvük feltárta a másik száját,
olyan mohón, mint ahogy előtte beszéltek róla. Mikor Harry a szőke fiúhoz préselte magát, akkor Draco zihálva eltolta őt magától.

– Vetkőzz – rendelkezett Draco.

Harry hökkenten pislogott egy pillanatig, míg eszébe nem jutott, mit mondott neki korábban Draco. Amikor visszaemlékezett, akkor
gyorsan felugrott, hogy levegye a ruháit, majd visszamászott az ágyra.

Meztelenül és hihetetlenül keményen leült, a fejtámlának támaszkodott, ahogy Draco utasította. Fogalma sem volt, mit tervezett a párja,
de több mint hajlandó volt rá, ha ez azzal járt, hogy mindketten meztelenek lesznek.

Tekintete követte Draco mozgását, figyelte, ahogy a másik fiú módszeresen eltávolította a ruháit, lassan és megfontoltan mozogva.
Kíváncsian szemlélte, amikor Draco az éjjeliszekrényhez lépett, és egy kis, átlátszó anyaggal teli tégelyt vett elő belőle.

Harry szeme gyanakvóan összehúzódott.

– Draco, honnan van az? – kérdezte.

Draco gonosz önelégültséggel mosolygott.

– Abból a kis táskányi nyalánkságból, amit az egyformák adtak neked – ismerte be, miközben felmászott az ágyra.

344
– Te nélkülem néztél bele a táskába? – Harry nem tudta visszatartani magát attól, hogy rá ne kérdezzen.

Draco megállt, tekintete Harryre fókuszált, kutatóan nézte annak arckifejezését.

– Nem számít – vágta rá Harry gyorsan. Az ikrek azt mondták, hogy ez az ő születésnapi ajándéka, de egyértelműen kettejüknek
szánták. Nem Draco hibája, hogy ő nem szokott itt lenni, és Draco láthatóan talált rá alkalmat, hogy egyedül átvizsgálja a tasak
tartalmát.

– Nem – szólalt meg Draco lassan, még mindig Harry arckifejezését szemlélve. – Azt akartam, hogy ez az alkalom izgalmas legyen.
Nem számítottam arra, hogy… megbántódsz – jelentette ki, miközben valahogy egy némileg zavarodott kérdéssé formálta a mondatát.

– Nem bántódtam meg – ellenkezett serényen Harry. Hagyta, hogy pillantása végigjárta Draco testét, amint a másik meztelenül térdelt
előtte az ágyon. – És ez tényleg izgalmas – lehelte, miközben Draco nyilvánvaló izgalmát bámulta, amely a szőke fürtök között
ágaskodott.

Lehet, hogy hazudott azzal kapcsolatban, hogy kissé megbántódott, de nem igazán volt nehéz az adott körülmények között ejteni a
témát. Sokkal inkább érdekelte az, mit szándékozott tenni Draco a kis tégellyel, mint az, hogy honnan szerezte azt.

Draco még habozott egy kicsit, és Harry megcsókolta őt. A csók gyorsan vált a megnyugtatóból méllyé és szenvedélyessé, míg a szőke
fiú megszakította azzal, hogy eltolta Harryt. Mindketten nehezen lélegeztek, amikor elváltak egymástól.

Harry ismét hátradőlt a fejtámlának, és a félig lehunyt szemhéja mögül figyelte Dracót. A másik fiú kábultnak tűnt, de egy kis idegesség
mégis visszacsúszott az arckifejezésére.

– Én… khm… meg akartalak lepni – szólalt meg végül Draco. – Nem voltál itt, és engem végre nem zavarhatott meg anyám. – Ismét
tétovázott, és a kezében tartott tégelyre nézett. – Nem gondoltam arra a tényre, hogy ez a te ajándékod – ismerte be csendesen. – Csak
meg akartam tudni, mi a francot kell csinálni, hogy tudjam, hogyan kényeztesselek, ha egyszer esélyem lesz rá.

– Hát meg is leptél – felelte érdes hangon Harry. – Tehát most már csak meg kell mutatnod nekem, mit tanultál meg. – Igazán nem
volt nehéz egy ilyen vallomás után megbocsátani Dracónak.

– Ezt is akartam csinálni – ismerte be Draco, aki nyilvánvalóan elvesztette az önbizalmát. – Meg akartam mutatni neked, aztán azt
akartam, hogy megbassz engem. Nem akartam, hogy önző szemétnek gondolj – jelentette ki grimaszolva.

Az utolsó szavak meghallatlanul suhantak el Harry füle mellett.

– Azt akarod, hogy megbasszalak? – lehelte kerekre tágult szemmel. – Tényleg megbasszalak? Azt mondtad, hogy én vagyok a
türelmetlen.

– Türelmes voltam. Hosszú ideig vártam, hogy megkeféljen egy fiú – védekezett Draco. – Undorítóan boldog vagyok, hogy kénytelen
voltam várni, és te leszel az első alkalmam, de ez nem jelenti azt, hogy továbbra is várni akarok.

Harry zavartan pislogva ült.

– Ugye tudod, hogy veled ellentétben én nem tudom, hogy mégis hogy a francba kell ezt csinálni – mondta lassan. – Még mindig
halvány fogalmam sincs arról, mit kell tennem.

Draco idegesen megharapta az ajkát.

– Nos, részben ezért nem jöttem rá, hogy már megint egy önző hülye voltam – ismerte be. – Igazán nem akartam önző lenni, de amit
terveztem… – Bizonytalanul elcsuklott a hangja.

Harry messzemenőkig támogatta, hogy lecsillapítsa Draco aggodalmát, és tulajdonképpen hálás volt, hogy Draco így beszélt vele.
Rájött, hogy Draco hajlamos volt sokat beszélni, aztán meg idegessé válni, amikor éles helyzetbe kerültek. Mindazonáltal, figyelembe
véve, hogy meglehetősen biztos volt abban, hogy ugyanazt a dolgot akarták mindketten, ez már túl sok volt.

– Draco, fájdalmasan kemény vagyok; neked – szólalt meg határozottan. – Nem tudom, mire gondoltál, de szeretném, ha visszatérnél
oda; most.

– Azt szerettem volna, ha figyelsz engem, amíg előkészítem magam neked – ismerte be végül Draco.

Harry élesen beszívta a levegőt, aztán hevesen bólintott egyetértésül.

– Mindig is sokkal jobban tudtam tanulni megfigyelés útján, nem vagyok az az olvasgatós típus – jelentette ki. – Örülök, hogy
elolvastad az ikrektől kapott könyvet, és én tőled fogok tanulni, ha ez boldogabbá tesz téged – tette hozzá komolyan. Bármit hajlandó
volt mondani, ha ettől Draco folytatja az eredeti tervét.

Draco önelégült vigyora lassan ismét visszatért.

345
– Felizgat téged a gondolat, hogy nézz engem, Harry? – tette fel a kérdést vontatott hangon.

– Oh, istenem, igen – suttogta Harry, és tekintete ismét végigjárta Draco testét.

– Akkor figyelj – dorombolta Draco csábítóan. A hátára feküdt az ágyon, behajlította és szélesre tárta a lábait. Egy párnát tett a csípője
alá, és ezzel teljesen kitárulkozott Harry előtt.

Harry máris zihálva lélegzett, pedig Draco még nem is tett semmit. Úgy tűnt, Draco ismét rátalált a bátorságára Harry arckifejezése
láttán, és szemét Harry arcára függesztette, miközben kezei barangolni kezdtek a saját testén.

Harryt teljesen átjárta a látvány, hogy Draco így kitárulkozott előtte. A kísértés, hogy megérintse őt erős volt, de a vágy, hogy pontosan
lássa, mit akart tenni Draco, még erősebb. Sosem gondolt arra, hogy nézze valaki más rejszolását, de szemhéja elnehezült, miközben
figyelte, ahogy Draco keze körülfogta a saját péniszét. Megszorította, mire halk nyögés szökött ki az ajkán, majd néhányszor könnyedén
végigsimított rajta.

Harry nagyot nyelt, és könyörtelenül félretolta a késztetést, hogy a saját farkát simogassa. Nem akart idejekorán elélvezni, és megállítani
ezt az erotikus látványt, ami elé tárult.

Nézte, ahogy Draco belemártotta ujjait a tégelybe. Miközben egyik lábát a mellkasához húzta, hátranyúlt, hogy finoman puhatolózzon a
bejáratánál. Egy ujját betolta a ráncos lyukba, és Harry akkor sem tudta volna elszakítani róla a tekintetét, ha próbálta volna.

Tovább figyelte, ahogy Draco előkészítette magát, egy másik ujj is eltűnt, majd mindkettő ki és be mozgott tovább. Draco megbassza
magát az ujjaival, jött rá Harry, és a belőle áradó hangokból ítélve nagyon is élvezte.

Harry felnézett Draco arcára, és felnyögött a tekintetében látható vágy láttán.

– Istenem, Draco, pokolian szexi vagy – lehelte.

Draco szempillája megrebbent, ahogy a szeme becsukódott.

– Szeretem, hogy nézel – vallotta be. – Merlinre, esküszöm, hogy érzem magamon a pillantásodat akkor is, amikor be van csukva a
szemem.

Harry megmozdult. Meg kellett őt érintenie. Egyik kezét könnyedén végigsimította Draco combján, mire társa megborzongott, és
szeme ismét kinyílt.

– Harry, bassz meg – szólalt meg Draco, habár az utasítás inkább hangzott kérésnek. Gyorsan oldalra nyúlt, ujjait ismét belemártotta a
síkosítós tégelybe, amely a közelében hevert az ágyon. Krémes ujjaival végigsimította Harry merevedését, mire Harry felszisszent az
élvezetes döbbenettől.

Nem hitte, hogy bármelyikük is sokáig ki fog tartani, de hagyta, hogy Draco irányítsa a pozíciójukat, és besegítse Harry farkát oda,
ahová ő szerette volna. Harry figyelmesen tanulmányozta Draco arcát. Látta, hogy Draco kissé összerezzen a fájdalomtól, ahogy
behatolt, de a fiú ragaszkodott hozzá, hogy folytassa.

Harry lassan becsúszott a szoros, nedves melegségbe, miközben összeszorított fogakkal küzdött a késztetés ellen, hogy egyszerűen
belökje magát. Draco szólt, hogy várjon, amikor teljesen bejutott, és Harry tulajdonképpen hálás volt a lehetőségért, hogy megpróbálja
lefékezni magát, és visszanyerje az irányítását a teste fölött. Igazán nehéz volt, mert meghökkent attól, hogy benne volt Dracóban, a
részese lett. Lehajolt, hogy megcsókolja őt, és a másik fiú mohón mélyítette el a csókot.

Végül aztán Draco ösztönzésére Harry mozogni kezdett. Beljebb csúszott, és közben lebámult rá. Képes volt megtartani az önuralmát,
ahogy figyelte, amint párja teljesen elvesztette az övét. A szőke fiú teljesen átadta magát Harrynek. Beleveszett a kéj mámorába, amikor
Harry megragadta a merevedését, és lökéseivel egy ütemre simogatta.

Draco felkiáltott és elélvezett, miközben gyöngyszerű áramlás landolt a hasán és mellkasán. Harry nem volt felkészülve arra, hogy társa
orgazmusa a farka körül fog pulzálni, és ez átlendítette őt az orgazmus határán.

Harry először nem mozdult, megpróbálta visszanyerni a lélegzetét. Végül finoman a tenyerébe fogta Draco arcát.

– Minden rendben? – kérdezte.

Draco biccentett, és elmosolyodott, ahogy arcát Harry tenyerébe simította. Harry kihúzódott belőle, mire a szőke fiú kissé
összerezzent.

– Fáj? – kérdezte Harry, és ő is összerezzent együttérzésében.

– Egy kicsit – ismerte be Draco –, de ez egy jó fajta fájdalom.

346
Néhány bűbájjal megtisztították magukat, miután megtalálták a pálcáikat, és fáradtan dőltek le az ágyba. Harry nem gondolta, hogy
lehetne elégedettebb vagy boldogabb, mint abban a pillanatban, és összegömbölyödött, miközben Draco a hátához simult.

*****

Másnap reggel Harry és Draco jókedvűen mentek le reggelizni.

– Jó reggelt – köszönt Harry derűsen.

Narcissa melegen viszonozta az üdvözletet.

– Papa – sikongatott Victoria boldogan, amint meglátta őket.

– Szia, kis tökfej – köszönt neki is Harry, és elvette őt Narcissától. – Na, hogy vagy ma reggel?

A kicsi kuncogott, miközben Draco csiklandozta őt, amit mindketten mosolyogva néztek. Harry puszit nyomott a homlokára, és
beleültette az etetőszékbe.

Draco leült a gyereke másik oldalára, és zabkása falatokat kezdett etetni vele. Harry banánfalatkákat és egy darabka pirítóst adott a
kezébe, majd ő is nekilátott belapátolni a saját reggelijét.

– Tudod már, hogy van Remus? – kérdezte Harry.

– Jól van, Harry – felelte finoman Narcissa. – Úgy vélem, hogy miután ismét hozzájutott Perselus bájitalához, az utolsó éjszaka sokkal
kellemesebb volt számára. Korábban megnéztem őt, és most egyszerűen pihen.

– Az jó – bólintott Harry. Rájött, hogy bár régóta ismeri már Remust, még mindig nem tudja igazán, mit jelent számára az átalakulás.

Narcissa visszafordította figyelmét Victoriára.

– Meglehetősen boldog, hogy ma reggel mindketten itt vagytok – jegyezte meg.

– Én is örülök, hogy itt lehetek – vágta rá Harry, és rávigyorgott Victoriára. – Egész nap pihenhetek.

– Ezt elkiabáltad – szólalt meg Perselus, aki épp belépett a helyiségbe.

Mindannyian ránéztek. Úgy tűnt, Perselus nincs jó hangulatban.

– Mi a baj? – faggatta azonnal Harry.

– Harry, gyere velem! – rendelkezett a férfi, miközben megindult a bájitallabor felé.

Harry összenézett Dracóval és Narcissával, de gyorsan követte a professzort. Perselus fürgén levédte a szobát, miután Harry belépett,
aztán intett a fiúnak, hogy üljön le.

– Mi a baj? – kérdezte ismét Harry, miközben figyelte, ahogy Perselus a kandalló párkányának támaszkodott. Mivel Perselus számító
kifejezéssel bámult rá, ezért egyáltalán nem érezte magát kellemesen.

– Biztos vagy benne, hogy szükséged van Luciusra? – kérdezte a férfi.

Harry meglepetten pislogott. Erre nem számított.

– Igen – bólintott. – Ő az egyetlen, aki megszerezheti számomra a medált.

Perselus kurtán biccentett, aztán ő is leült Harryvel szemben.

– Akkor ma megyünk – jelentette ki.

– Ma? – ismételte Harry.

– Kipihented magad? – kérdezett vissza Perselus.

Harry elfintorodott.

– Ja, persze. Azt hittem, ma könnyű napom lesz – morogta. Érezte, hogy testét ismét elárasztja a feszültség, és mély levegőt vett. –
Tehát, ezek szerint, rájöttél, hogyan csináljuk – folytatta, ezúttal erősebb hangon.

– Úgy van – helyeselt Perselus, miközben kissé megbiccentette a fejét.

347
Harry a következő két órát azzal töltötte, hogy Perselusszal átvette a részleteket, amíg el tudta ismételni az egész tervet a férfi
megelégedésére. Perselus útmutatása szerint Harry odahívta Winkyt, hogy szedje össze neki azokat a holmikat, amikre szüksége lehet,
és az egészet beletömte a hátizsákjába.

– Harry, nem mondhatsz semmit Dracónak és Narcissának – figyelmeztette Perselus.

Harry megértően bólintott.

– Szerintem sem kell tudniuk, amíg el nem rendezünk mindent – felelte. Perselusra nézett. – Beszélsz Remusszal?

– Muszáj – vágott vissza élesen a férfi.

– Csupán arra gondoltam, hogy elmondanád-e neki helyettem az egészet – vetette oda Harry ingerülten. – Remus tudja, mit tervezek
tenni, és nem vont érte kérdőre, de nem vagyok biztos benne, hogy mit mondana most, amikor tényleg megtörténik a dolog.

– Megbirkózom vele – bólintott Perselus.

Végül aztán elhagyták a bájitallabort, és Harry meg Perselus visszatértek a konyhába. Harry megállt az ajtóban, alaposan megszemlélte
Narcissa, Draco és Victoria együttesét. A kislány boldogan gügyögött Draco ölében, de barátja és Narcissa aggódva figyelték őt.

Perselus odabólintott üdvözletül a többieknek, majd átsietett a konyhán, és kiment a másik ajtón, ami a ház belsejébe vezetett.

– Harry? – szólította meg őt Draco.

– Sajnálom, Draco – felelte Harry, és odasétált hozzá. – Úgy tűnik, a mai napom mégiscsak elfoglalt lesz.

– Mit fogsz csinálni? – faggatta Draco óvatosan.

– Perselus hosszú listát adott a tennivalókról. Itt az ideje, hogy megnehezítsem Voldemort dolgát – jelentette ki kíméletlenül Harry.

Draco felhorkant.

– Eddig nem ezt csináltad? – érdeklődött.

– Talán igen – vágta rá Harry, majd önelégült mosoly terjedt az arcára. – De most… most megkaptam Perselus támogatását, hogy
szétcsesszük Voldemort világát.

*****

6–2–4–4–2

– Harry Potter és Remus Lupin a Mágiaügyi Miniszterhez – jelentette ki Harry.

Harry egyszerre érzett elégedettséget és zavarodottságot, amikor a jelvények megjelentek. A jelvények valóban azt az információt
tartalmazták, amit Harry adott. Nem tükrözték a valóságot, hogy Perselus volt jelen Remusként, százfűlé-főzettel álcázva.

Belenézett Perselus szemébe; idegesnek érezte magát. Ha valaha kiderül, hogy mit tettek… Harry ebbe bele sem akart gondolni.

– Mutasd meg, mennyire vagy griffendéles… és játszd ki a helyzetet mardekárosként – tanácsolta Perselus nyugodt, biztatónak szánt
hangon.

Valahogy ezt Harry tényleg megnyugtatónak találta. Perselus terve számításba vette Harry nyilvános Kiválasztott imázsát, és előnyükre
használta fel. Harry fájlalta a tényt, hogy valószínűleg sosem fog békére lelni a varázsvilágban, de nem vitatta Perselus tervét. Bármit
megtett volna, amit szükséges, hogy elvégezze a dolgát.

Tekintetét elfordította a helyreállított Mágikus Testvériség Kútjáról, és eltökélt magabiztossággal haladt a biztonságiak íróasztalához,
hogy ellenőrizzék a pálcáikat. Vagyis inkább, hogy ellenőrizzék az ő és Remus pálcáját, amelyet Perselus kölcsönvett.

– Találkoznom kell Mr. Scrimgeourrel – jelentette ki Harry, mielőtt a férfi elkezdhette volna az ellenőrzést. Perselus nem gondolta,
hogy észlelni fogják a százfűlé-főzetes alakját, mivel az ál Rémszem is képes volt beszivárogni a Minisztériumba, de Harry igazán nem
akarta megadni nekik a lehetőséget.

– Mr. Scrimgeour elfoglalt ember, és nem találkozik akárkivel csak úgy – felelte a biztonsági őr leereszkedően, miközben Harry
pálcájára koncentrált.

– Harry Potterrel azért találkozni fog – tájékoztatta Harry, önelégülten mosolyogva a férfire, és szórakozottan figyelte, ahogy a férfi
felkapja a fejét, hogy megkeresse Harry sebhelyét.

348
– Természetesen, Mr. Potter – felelte a férfi, akinek a hozzáállása azonnal megváltozott.

Harry hallgatta, ahogy Perselus nyugodtan kijelentette, hogy felkíséri Harryt a megfelelő emeletre, mivel már korábban is volt itt, és
elhárította a kíséretet, amelyet a biztonsági őr akart nekik biztosítani.

Miután beléptek a liftbe, és kikerültek a legtöbb ember látóteréből, akik őket figyelték, mióta a biztonsági ember felhívta rájuk a
figyelmet, Harry összehúzta a szemét.

– Ez mókás volt – mormolta gúnyosan a bajsza alatt, elég hangosan ahhoz, hogy csak Perselus hallhassa őt. Perselus szórakozottan
rávigyorgott, de tartózkodott a megjegyzésektől, a közönségük miatt.

Harry úgy gondolta, hálásnak kellene lennie, amiért azok, akik vele és Perselusszal együtt szálltak be a liftbe, tulajdonképpen
tiszteletteljes távolságot tartottak tőle. Úgy tűnt, még több is van a nyilvános imázsban, mint amennyit ő tudott.

Perselus a vállára tett kézzel vezette őt Scrimgeour irodájába. Harry nem ismerte fel a külső irodában tartózkodó boszorkányt, ő
viszont láthatóan felismerte őt.

– Harry Potter! – kiáltott fel a nő.

– Igen – bólintott Harry, és visszatartotta magát attól, hogy összevonja a szemöldökét. – Látnom kell a Minisztert – jelentette ki
határozottan.

A titkárnő nyugtalan lett.

– Sajnálom, Mr. Potter, de a Miniszter ma nagyon elfoglalt. Meghagyta, hogy semmiféleképpen nem zavarhatom – mondta a nő
sajnálkozva.

– Találkozni fog velem – ellenkezett Harry. – Csak tudassa vele, kérem, hogy itt vagyok.

– Talán, ha vissza tudna jönni délután… – javasolta a nő.

– Nem – tiltakozott Harry a boszorkány csodálkozására. – Tudassa vele, hogy itt vagyok.

A nő tekintete Perselusra rebbent.

– És mit mondhatok neki, ki van magával? – kérdezte.

– Elnézést. A társam Remus Lupin – felelte Harry nyugodtan.

– Igazán nem kellene… – kertelt a boszorkány, miközben idegesen pillantott Scrimgeour zárt ajtajára.

– Tudni akarja majd, hogy itt vagyok – vágta rá Harry, és kezdett irritált lenni.

A nő nyilvánvalóan felfogta Harry idegességét, és most rá vetette izgatott tekintetét. Mély levegőt vett, és odalépett Scrimgeour
ajtajához, hogy bekopogjon.

– Mondtam, hogy ne zavarjanak – jött a Miniszter jeges hangja, amikor az ajtó kinyílt.

– Mr. Potter van itt Mr. Lupinnal, hogy találkozzon önnel – felelte a nő gyorsan.

– Potter itt? – kérdezte Scrimgeour csodálkozva.

Harry csak annyit látott, hogy a boszorkány bólintott válaszul, majd az ajtó hirtelen kivágódott. Gúnyosan felvont szemöldökkel
konstatálta Scrimgeour döbbenetét, amikor meglátta őt ott.

– Helló, Scrimgeour – üdvözölten udvariasan.

Scrimgeour összehúzott szemmel nézete Harryt és a vendégét.

– Meg vagyok lepve, hogy itt látlak – ismerte be. – Vehetem ezt úgy, hogy meggondoltad magad?

– Esetleg – felelte Harry, nem vállalva elkötelezettséget. – Van ideje arra, hogy egy kis üzletet kössünk ma?

Harry meglepetésére Mr. Weasley jelent meg az ajtóban Scrimgeour mögött.

349
– Üdv, Mr. Weasley – köszöntötte a férfit melegen, hiszen örült, hogy látja a férfit, a körülmények ellenére is. Bár valószínűleg ez
később további magyarázatokat követelne, de azért jó volt látni a férfit, különösen mivel úgy tűnt, hogy együtt dolgozik Scrimgeourrel a
Minisztérium megváltoztatásán.

– Harry, Remus! Milyen kellemes meglepetés – szólalt meg Arthur mosolyogva. Látszott, hogy érdekesnek találja az ittlétüket, de azért
vidáman köszöntötte őket. Gyorsan megölelte Harryt, aztán üdvözölték egymást azzal, akit ő Remusnak gondolt.

– Remus, meglep, hogy itt látlak téged a tegnapi nap után – jegyezte meg aggódva Mr. Weasley.

A tény, hogy Remus általában nem volt aktív a telihold utáni napon, aggodalomra adott okot, és tény, hogy ő a Grimmauld téren
pihent, de Perselus nyugodtan kijelentette, hogy el kell érniük, hogy az egész működőképes legyen. Kimerültnek tűnt, de Perselus
biztosította őt, hogy ő maga nem szenved annak a testnek a kimerültségétől, amibe belebújt. Harry ebben igazán kételkedett, de azt is
tudta, hogy Perselus elég tehetségesen tudta figyelmen kívül hagyni a teste igényeit a tennivalói javára.

– Meglehetősen fáradt vagyok, de egyébként jól vagyok – felelte Perselus könnyedén, és épp úgy hangzott, mintha Remus lett volna. –
Egyszerűen csak nem akartam, hogy Harry kíséret nélkül jöjjön ide.

Harry össze akarta vonni a szemöldökét azoknak a szánakozó, aggódó tekinteteknek láttán, amivel a két férfi összenézett.

– Weasley, úgy tűnik, később kell majd befejeznünk a megbeszélésünket – szólalt meg Scrimgeour, miközben a barátságos üdvözletet
nézte. Harry észrevette, hogy a boszorkány újra elfoglalta helyét az íróasztalánál, és ámultan bámulta őket.

– Természetesen – vágta rá könnyedén Mr. Weasley. – Maradjak elérhető közelben? – kérdezte, inkább Harrynek címezve a kérdést,
mint a Miniszternek, Scrimgeour nagy ingerültségére.

Perselus szólt közbe, mielőtt akár Harry, akár Scrimgeour válaszolhattak volna.

– Arthur, talán várakozhatnál velem, amíg Harry beszél a Miniszterrel – javasolta.

Harry kérdő pillantást vetett Perselusra, mialatt Mr. Weasley egyetértett a javaslattal. Perselusnak bent kellett volna vele lennie,
miközben beszél a Miniszterrel. Nem volt lehetősége azonban megkérdőjelezni a terveik változását, mivel Scrimgeour bevezette őt az
irodájába.

– Nos, mivel tartozom ezért a nyilvános látogatásért? – tette fel a kérdést Scrimgeour cinikus szórakozottsággal, amint mindketten
leültek.

Harry biccentett nyugtázásképpen. Biztos volt benne, hogy Scrimgeour mardekáros lehetett, és máris eltervezte, hogy ezt később
megkérdezi Perselustól, hogy kielégítse a kíváncsiságát. Úgy tűnt, a férfi annak a fogalomnak a fényében dolgozik, hogy adnod kell
valamit, hogy kapj valamit cserébe. Nagyon mardekáros gondolkodás ez, és úgy látszott, ezt alkalmazza a Harryvel való kapcsolatában
is.

– Van némi információm a maga számára – kezdte Harry nyugodtan. – Cserébe szükségem van az együttműködésére velem és
Remusszal, hogy bejussak az Azkabanba és beszélhessek néhány rabbal.

– Miért? – firtatta Scrimgeour azonnal. Egyértelműen meglepődött és gyanakvó volt Harry kérését illetően.

– Mert nekem is információra van szükségem – felelte Harry úgy, mintha a válasz nyilvánvaló lenne.

Scrimgeour elgondolkozva dörzsölte az állát.

– Kifejezetten szabálytalan bárkinek is meglátogatni a foglyokat – mondta. – Gondosan őrzik őket a mágikus védelmek és a
dementorok is.

– Tudom – bólintott Harry. – És tényleg hálás is vagyok, hogy tudom, végre más mágikus védelmeket is felállítottak, mivel Voldemort
képes irányítása alá vonni a dementorokat, és meg is fogja tenni, amint alkalma nyílik rá.

– Tudsz erről? – kérdezte élesen Scrimgeour. – Dumbledore figyelmeztetett a lehetőségre, és védelmet állítottunk fel, de még mindig
nehezen hiszem el, hogy Tudjukki irányítani képes a dementorokat.

Harry elfintorodott, mert közben az alig két nappal ezelőtti tapasztalatára gondolt.

– Igen, tudom, hogy Voldemort irányítani tudja őket – ismerte be. – Habár még mindig nem tudom pontosan, hogy hogyan.

– Potter, te láthatóan tudatában vagy a helyzetnek – jelentette ki Scrimgeour. – Az, hogy nem engedünk se ki se be kapcsolatot a
foglyokkal, szükséges az emberek védelme érdekében. Neked abszolút nem biztonságos bemenned oda. Az emberi őröket nagyon védi
a mágia, és naponta csak kétszer visznek élelmet a raboknak. És még nekik sincs közvetlen kapcsolatuk a foglyokkal. És valószínűtlen
az is, hogy találnál köztük eléggé épelméjűt ahhoz, hogy információt adjanak neked. – Vizsgálódva nézte Harryt. – Különösen, ha
egyszer rájönnek, hogy te vagy ott.

350
– És ha szerencsém van, akkor az elmebeteg zagyvaságok közben megkapom az információt, amelyre szükségem van – vágta rá
kíméletlenül Harry.

– Tényleg annyira szükséges odamenned… személyesen? – faggatta Scrimgeour.

Harry rendíthetetlenül nézett a férfi szemébe.

– Scrimgeour, sikerült előrébb jutnom ebben a háborúban Voldemort ellen, de hiányzik egy létfontosságú információ. Biztos vagyok
benne, hogy megtalálom ezt az információt néhány követőjénél. Nem akarok belátogatni az Azkabanba, de muszáj.

Csend hullott az irodára, miközben Scrimgeour átgondolta a dolgokat.

– Nem lenne jó, ha a nyilvánosság megtudná, hogy a Kiválasztottjuk az Azkabanba látogatott – mondta végül.

– Örülök, hogy így látja – felelte Harry mosolyogva. – Történetesen egyetértek azzal, hogy nem vetne jó fényt magára, ha az emberek
tudnák, hogy kockára tette az életemet a dementorok és az őrült rabok között.

Scrimgeour mogorván nézett rá, de egyetértően bólintott.

– No, akkor mondd el nekem, Harry Potter, mit tudsz nekem nyújtani!

– Úgy hallottam, hogy a cikk mától két napra a főoldalon jelenik meg a nyilvánosság számára. Ráadásul ma kapott tőlem egy nyilvános
látogatást is – tette hozzá Harry. – Biztos vagyok benne, hogy máris elterjedt, hogy itt vagyok és magával van találkozóm.

– Ez nem elég azért cserébe, amit te kérsz – vetette fel Scrimgeour élesen.

Harry feltartotta a kezét, hogy megállítsa őt.

– Biztos voltam benne, hogy ez nem elég – mondta. – A Minisztérium letartóztatásokat akar eszközölni, hogy bizonyítsa a haladását.
Közvetett módon már átadtam néhány kisebb letartóztatást Voldemort legutóbbi támadásai kapcsán. Most neveket tudok adni, hogy
további embereket foghassanak el.

Scrimgeour pislogott Harry vakmerőségét látva.

– Ki a franc vagy te, Potter? – kérdezte. – Még csak egy gyerek vagy!

Harry élesen felnevetett.

– Én egy olyan gyerek vagyok, aki jól alkalmazza a kapcsolatait – felelte.

– Kezdelek meglehetősen tisztelni téged – jelentette ki lassan Scrimgeour.

Harry biccentett a bók elismeréseként.

– A maga, és sok más ember segítségével, átkozottul biztosítani akarom, hogy Voldemort ne győzhessen – mondta. – Olyan
varázsvilágunk lesz, ahol ismét biztonságban érezhetjük magunkat. Maga is kiveszi belőle a részét, amikor igazán megtisztítja a
Minisztériumot, és én megteszem a magamét, amikor megszabadulok attól a rohadéktól, aki megkísérli elvenni tőlünk az egészet.

– Aggódnom kellene a munkám biztonsága iránt? – érdeklődött Scrimgeour szárazon. – Figyelembe véve azt a tényt, hogy máris sok
miniszteri tettemet diktálod.

Harry mosolya inkább volt egy grimasz.

– Határozottan nem akarom az állását. Főleg a nagyzási hóbortban szenvedő Sötét Nagyúrra koncentrálok. – Mosolya ekkor sokkal
őszintébbé vált, ha kicsit pimasszá is. – Örülök, hogy javaslatokat tehetek.

Scrimgeour visszamosolygott, és megrázta a fejét.

– Nem vagyok benne biztos, hogy tanácsokat elfogadni egy ennyire fiatal embertől jó módszer, de úgy tűnik, eddig bejött – mondta.

Harry vállat vont.

– Fiatal vagyok, nem bolond – vetette oda. – És, ahogy már mondtam is, kiváló kapcsolataim vannak. – Szünetet tartott. – Valószínűleg
majdnem annyi tanácsadóm van, mint magának – tette hozzá, összevonva a szemöldökét, ahogy erre ráébredt.

351
– Azt hiszem, végül is a célunk ugyanaz – folytatta Harry –, a lehető legjobb varázsvilágot létrehozni, amit csak tudnunk az
embereknek, hogy szabadon élhessék az életüket. – Hangja öntudatlanul is vágyakozóbb lett. – Egy olyan világot, ahol a családok
félelem és előítélet nélkül élhetnek.

Ismét belenézett Scrimgeour szemébe, és hangja erősebbé vált.

– Nem vágyom hírnévre és nyilvánosságra. Több mint boldog vagyok átadni mindenféle elismerést azért, hogy ezeket a halálfalókat
elfogtuk. Csakis egy kevés normális állapotot és békét keresek.

– És az eredményes béke megköveteli, hogy elmenj az Azkabanba – jegyezte meg Scrimgeour gúnyosan.

– Sajnos, igen – bólintott Harry.

Scrimgeour nagyot sóhajtott.

– El kell töprengenem rajta, nem nehezebb-e a te feladatod, mint az enyém – vetette fel. – Akkor halljuk a neveket, aztán juttassunk be
téged az Azkabanba. Feltételezem, ma szeretnél menni.

Harry bólintott, majd elkezdte felsorolni a neveket, és helyszíneket, amelyeket Perselus mondott neki. Perselus biztosította őt, hogy ez
nem kompromittálná a helyzetét Voldemortnál, de elgondolkodott rajta, ki kapna büntetést, amikor majd elfogják ezeket a halálfalókat.
Közülük öt tényleg a minisztériumon belül dolgozott, amit könnyedén lehet majd a minisztérium tisztogatási akciójának betudni.
Figyelmeztette Scrimgeourt, hogy ne fogja el őket egyszerre. Ha úgy tesz, mintha csak véletlen lenne a dolog, az segítene enyhíteni a
gyanakvást.

Néhány név meglepte Scrimgeourt, és megkérdezte Harryt, hogy honnan szerezte az információkat. Harry nem mondta meg, csak
ahhoz ragaszkodott, hogy az információ megbízható volt. Tudta, hogy Scrimgeour még mindig gyanakodott, de figyelembe véve,
mennyire értékes értesüléseket kapott, nem erőltette túlságosan a dolgot.

Később Harryt részletes és nagyon bizalmas információval látták el Azkaban helyszínét és a mágikus védelmet illetően, amelyek
megvédik őket, amikor majd odamennek. Scrimgeour nem örült annak, hogy egyedül fog utazni, kizárólag Remus Lupint viszi magával,
de azért engedett.

Harryt meglepte, hogy a Miniszter együttműködött vele. A helyzet nagyon szokatlan volt, és kicsit idegesítette is, hogy ennyi befolyással
bírt a Mágiaügyi Miniszter felett. Mindazonáltal hálás volt az együttműködésért.

Az viszont nem lepte meg, amikor Scrimgeour ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen kísérje őket vissza az előcsarnokba, hiszen így
megbizonyosodott róla, hogy a lehető legtöbb ember lássa őket együtt útközben. Harry nagyon megkönnyebbült, amikor végül a
kandallón át távozhattak a Foltozott Üstbe, majd onnan az Abszol útra jutottak.

*****

– Oh, Merlin – suttogta Harry, miközben már az ikrek lakása felé haladtak. – Alig tudom elhinni, ami az imént történt.

– De sikerrel jártál – szólalt meg Perselus, és csak csekély kérdés volt a hangsúlyában, tekintettel arra, hogy Harry már szavak nélkül a
tudtára adta, hogy minden úgy ment, ahogy várták.

– Igen – helyeselt Harry. – Épp csak abban nem vagyok biztos, miért voltam sikeres. Vagyis, tudom miért. Mert én vagyok az átkozott
Kiválasztott meg minden ilyen hülyeség, de még mindig kicsit ijesztő, hogy ekkora hatásom van – ismerte be.

– Jól csináltad – mondta Perselus. – De most jön csak a neheze.

Harry beengedte Perselust az ikrek lakásába. Már szólt nekik, hogy egy rövid ideig itt lesz, és a hátizsákját már előreküldte Winkyvel.
Fred és George az alkalmazottjukra hagyták az üzlet vezetését és őket várták.

– Üdv, Harry, Remus – üdvözölte őket Fred vidáman. – Újabb veszélyes kaland jutott mára?

– Mondhatni – felelte bánatosan mosolyogva Harry.

– Tudunk segíteni valamiben? – kérdezte George.

– Főként csak arra van szükségem, hogy hagyjátok figyelmen kívül a tényt, hogy ma egyáltalán láttatok engem – ismerte be Harry. – De
hasznomra lenne még néhány tűzijátékotok, és feltölthetnétek a köpönyegem zsebeit. Ti és Draco a minap elhasználtátok a javát.

– Az menni fog – helyeselt George, máris a polcokhoz lépve.

– Egy pillanatra elfoglalnám a hálószobátokat – folytatta Harry.

352
Az ikrek intettek neki, hogy csak menjen nyugodtan, de nyilvánvalóan kíváncsiak voltak, amikor figyelték, ahogy Harry eltűnik azzal a
férfivel, akik őt Remusnak hittek.

Perselus fürgén felállította a védelmi bűbájokat.

– Azt hiszem, felül kell bírálnom a véleményemet kettejükről – jegyezte meg.

– Jópofák – helyeselt Harry vigyorogva. Gyorsan elkomolyodott azonban, amikor sebtében vázolta a Scrimgeourral folytatott
beszélgetését. Nem lepődött meg túlságosan, amikor Perselus beismerte, hogy megragadta az alkalmat, és eltársalgott Mr. Weasleyvel,
hogy többet is megtudjanak arról, mit csinált a Miniszternél, valamint finoman elhintsen bizonyos információkat.

Harry elővette az új köpenyét, míg Perselus megivott egy bájitalt, hogy semlegesítse a szervezetében még megmaradt százfűlé-főzet
hatásait, így visszatérjen normál önmagához. Harry átadta a köpönyeget. Nem lenne jó, ha az ikrek látnák Perselust.

– Rövidesen visszatérek a patkánnyal – jelentette ki Perselus.

Harry bólintott, és figyelte, ahogy Perselus eltűnik a köpeny alatt. Visszatért az ikrek nappalijába, és velük együtt nézte, ahogy a bejárati
ajtó kinyílt majd becsukódott a saját akaratából.

– Gondolom, Remusnak el kellett mennie – jegyezte meg George szárazon.

– Hamarosan vissza fog jönni – bólintott Harry, miközben idegesen harapdálta az ajkát és tovább bámulta az ajtót. Perselus nem volt
hajlandó elmondani, hogyan készül elrabolni Pettigrew-t. Harry meglehetősen biztos volt benne, hogy Perselus kapja majd a büntetést
az eltűnéséért, épp úgy, ahogy a Malfoyok távozásáért is ő felelt.

Adott magának néhány percet a gondolkodásra, és kissé rosszul lett attól, hogy mit készülnek tenni. Nem bánta meg ugyan a döntését,
mivel Pettigrew megérdemelte a sorsát, de mégsem örült annak, hogy ő lesz a férfi halálának oka. Megakadályozta, hogy Remus és
Sirius megöljék a férfit, most viszont, alig néhány évvel később, ő fogja végrehajtani.

Másfelől azonban, már a harmadik év végének eseményei után szándékában állt átadni Pettigrew-t a dementoroknak. Egyszerűen csak
más körülmények között nyújtja át őt azoknak a lényeknek.

Nyugtalanító volt a bíró és a végrehajtó szerepében lenni, és elgondolkodott, vajon különbözik-e egyáltalán Kuportól, aki tisztességes
per nélkül ítélte el Siriust. Keresztapja elitélésének gondolata azonban felszínre hozta a haragját. Pettigrew megérdemli, amit kap, és
Harry eltökélte magát. Lehet, hogy mások elítélik majd a döntéséért, de ő akkor is tartja magát a tervhez, és nem hajlandó megbánni.

– Harry, minden rendben, pajtás? – kérdezte Fred aggódva. – Rettenetesen sápadt vagy.

– Jól vagyok – suttogta Harry. – Csak éppen ez nem a legkellemesebb napjaim egyike.

– Még kellemetlenebb, mint a másik? – faggatta George fanyarul, és szemöldöke meglepetten szaladt a magasba, amikor Harry
bólintott.

– Mi lehetne kellemetlenebb, mint összefutni Tudjukkivel és egy rakás dementorral? – érdeklődött Fred hitetlenkedve.

Harry azon gondolkodott, vajon mit mondanának, ha elmesélné, hogy épp megölni készül valakit.

– Harry? – szólongatta George.

Harry megrázta a fejét. Tudta, hogy nem mondhatja el nekik, habár valószínűleg támogatnák, hogy Pettigrew végre megbűnhődik.

– Nem mondhatok semmit – felelte. – Ez a legőrültebb dolog, amit valaha tenni próbáltam.

– Ez elég súlyos nyilatkozat, főleg tőled – vágta rá Fred, csodálattal a hangjában.

– Viszont nem túlzás – felelte Harry komolyan.

– Harry – kezdte George, szünetet tartva, mielőtt folytatta volna. – De azért holnap még mindig eljössz, ugye?

– Nem szándékozom meghalni vagy elfogatni magam – vágott vissza Harry, de nem volt a hangjában egy cseppnyi humor sem, ami
sokat elmondott az ikreknek abból, hogy bizony ez is egy lehetőség.

Harry rendkívül hálás volt, hogy Perselus mellette állt, megtervezte és koordinálta a mai napot. Perselus képességei és az
önfenntartáshoz való érzéke sokkal nagyobb esélyt adtak arra, hogy ezzel az elmebeteg tervvel sikerrel járjanak.

– Nem akarjuk tudni, hogy mit csinálsz, ugye? – Fred inkább állította, semmint kérdezte.

– Nem, nem akarjátok – jelentette ki Harry kereken.

353
Perselus visszaérkezett a lakásba, már ismét a százfűlé-főzettel álcázva, Remusként. Harry kérdőn pillantott rá, mire kurta bólintást
kapott válaszul. Perselusnak egy elkábított patkány volt a zsebében. Harry megborzongott.

354
 Harmincharmadik fejezet

Harry megkérte az ikreket, hogy töltsék fel a köpönyeg zsebeit, majd Perselusszal együtt ismét eltűnt a hálószobában.

– Készen állsz rá? – kérdezte Perselus, miközben figyelmesen nézte Harryt.

– Amennyire csak lehet – felelte Harry.

Perselus elővette az elkábított patkányt, és Harry biztos volt abban, hogy készen áll. Keserű ízzel a szájában figyelte a patkányt, akit oly
sokáig Makeszként ismert. Óvatosan nézte, ahogy Perselus a varázsigét mormolta, amivel visszaalakította az emberi alakjába, aztán
megkötözte, végül pedig felébresztette őt.

Pettigrew vadul forgó tekintettel kutatta a környezetét.

– Hol vagyok? Remus? Harry? – kérdezett megdöbbent hitetlenkedéssel.

Soha nem fogja megtudni, hogy tulajdonképpen Perselust látja. Perselus korábban már elmondta Harrynek, hogy Remus rendkívül
elégedett volt azzal, hogy Pettigrew úgy hiszi majd, ő segítette hozzá a büntetéséhez.

– Végül megbűnhődsz, Pettigrew – köpte felé dühösen Harry.

– M-m-megbűnhődöm? – dadogta a félelemtől reszketve Pettigrew.

– Az Azkabanba mész, ahogy azt már hosszú évekkel ezelőtt megérdemelted volna – jelentette ki Harry jegesen.

– Nem! Azt nem lehet! Ott meg fogok halni. Nem akartad, hogy meghaljak, Harry – hadarta Pettigrew, megpróbálva könyörögni neki.

– Én azt mondtam, hogy átadunk téged a dementoroknak – javította ki Harry, és elégedetten figyelte, ahogy Pettigrew szeme
elkerekedett, mivel nyilvánvalóan eszébe jutottak a részletek.

– Remus, nem hagyhatod, hogy ez megtörténjen – próbált most neki könyörögni a férfi.

Perselus undorral grimaszolt.

– Nem fogom megmenteni az értéktelen irhádat – jelentette ki. – Harry, folytassuk.

Harry bólintott, és mély levegőt vett.

– Mit fogtok csinálni? – firtatta ijedten Pettigrew, láthatóan lekushadva, még a kötései ellenére is.

– Azon a három évvel ezelőtti napon megmentettem az életedet – vágott bele indulatosan Harry. – Ezért egy életadóssággal tartozol
nekem, amit most szándékomban áll behajtani. Hamarosan varázslattal is kötelezve leszel arra, hogy kövesd a parancsomat… ami végül
a halálodhoz fog vezetni.

– I-imperius? – Pettigrew-nak alig sikerült kinyögnie.

– Nem, de nem áll messze tőle – ismerte be Harry. – Lényegében ugyanúgy fog viselkedni.

– Meg fog kötni téged a varázslat, Peter – szólt közbe Perselus hidegen. – Az Imperiustól eltérően azonban, senki nem tudja majd
érzékelni a Főbenjárók használatát. Ez a varázsige sokkal ősibb, és senki sem tud közbeavatkozni. – Perselus mosolya vad volt. – Nem
mintha bárki is tudna róla, természetesen. Azért az oldalért fogod feláldozni az életedet, amelynek oly sok évvel ezelőtt hátat fordítottál.

– A halálod nem csak büntetés – magyarázta Harry a zavarodott és ijedt Pettigrew-nak. – Szükségem van Lucius Malfoy segítségére, és
általad megkapom.

– M-mint Kupor? – kérdezte a férfi hitetlenkedve.

– Ah, úgy tűnik, kezded érteni a sorsodat – jegyezte meg Perselus leereszkedően.

– Nem teheted! – kiáltott fel Pettigrew. Vizenyős tekintetét Harry felé fordította. – Malfoy gonosz. Nem szabadíthatod őt ki. Nem
zárhatsz be oda, hogy meghaljak!

– Gonosz vagy sem, szükségem van rá – jelentette ki Harry kereken, tántoríthatatlanul Pettigrew könyörgésére és nyafogására. – Te
pedig megérdemled, hogy meghalj az Azkabanban. Régen ott kellene már lenned. Egyedül csak azért sajnálom, hogy oda küldelek, mert
így Sirius nevét sosem tudom már tisztára mosni.

355
– Egy Veritaszérum alatt tett, aláírt vallomás segíthet tisztázni a nevét – javasolta Perselus közömbösen.

Harry azonnal rávetette a tekintetét. Perselus eddig nem mondott erről semmit. Figyelmen kívül hagyta Pettigrew siránkozását,
miközben hallgatta, ahogy Perselus elmagyarázta, hogy a pergament meg lehet bájolni, így mutatná Pettigrew mágikus ismertetőjegyét.
Nem tökéletes bizonyíték ugyan, de amikor eljön az idő, Harry be tudná mutatni a dokumentumot a Minisztériumban, tisztázhatná
Sirius nevét, és kiderülhetne az igazság.

Harry és Perselus is megdöbbent, amikor Pettigrew közbeszólt, és felajánlotta, hogy kényszerítés nélkül megírja a vallomást. Nem
látszott kevésbé rémültnek, de a hangja meglepően határozott volt, amikor beszélt.

– Ha tényleg meg fogok halni, akkor szeretnék legalább egy helyes dolgot cselekedni a régi barátaimért – mondta csendesen.

Perselus varázsolt pergament, tintát és pennát, és szilárdan ráfogta a pálcáját Pettigrew-ra, amikor az írni kezdett.

Harry csendesen figyelte, és közben azon töprengett, vajon már az életadósság része-e Pettigrew döntése az együttműködésre. Ha ezzel
Harry érzelmeire akart játszani, akkor Harrynek be kellett ismernie, hogy kicsit azért működött. De csak arra kellett gondolnia, hogy mit
vall be éppen a patkány, hogy megerősítse elhatározását.

Pettigrew-nak sikerült egyszerre tűnnie megkönnyebbültnek, beletörődőnek, ugyanakkor rémültnek, amikor kész volt, és szomorúan
bámulta Harryt és Remust. Perselus, miután újra összekötözte a férfit, gyorsan átolvasta a pergament, majd óvatosan feltekerte, és a
zsebébe tette.

Pettigrew nem mondott semmi mást, ahogy Perselus utasította Harryt, hogy kezdje el mondani a varázsigét, ami mágikusan előhozza az
életadósságot. Harry hangja erős és határozott volt, ahogy létrehozta a varázslatot, aztán megadta az utasításokat Pettigrew-nak. A
patkányszerű férfinek még mindig meg volt a saját elméje, de már képtelen volt bármit is tenni, hogy ellenkezzen az életadósság
erőteljes varázslatával.

Százfűlé-főzettel és egy fiolányi méreggel ellátva hagyják majd ott az azkabani cellában. Egy hét múlva, vagy kevesebb idő alatt, ha
korábban megadja magát, halott lesz. Ha Lucius Malfoy meghal, senki nem fogja kivizsgálni a halálát, épp úgy, ahogy évekkel ezelőtt
sem nyomozott senki Kupor halála ügyében.

Miután végeztek a varázslatokkal és utasításokkal, Harry rosszul lett. Az előre megfontolt gyilkosság – Voldemortot leszámítva – nem
állt azoknak a tennivalóknak a listáján, amikről úgy gondolta, hogy képes elvégezni, ám most pontosan ezt csinálta. Amint Pettigrew
visszaváltozott patkánnyá és elkábítva Perselus zsebébe került, Harry kivágta a hálószoba ajtaját és a mosdóba rohant, ahol azonnal
öklendezni kezdett.

Perselus követte őt. Teljesen Remusként cselekedett. Felajánlott egy hűvös ruhát a tisztításhoz, és bájitalt, ami segített megnyugtatni a
gyomrát.

– Megérdemli, amit kap, de attól még szörnyű érzés – rebegte Harry elhalóan, hálásan azért, mert Perselus becsukta az ajtót, hogy az
ikrek ne láthassanak be. Nem volt túlságosan elégedett azzal sem, hogy Perselus így látja őt, de legalább a férfi tudta, hogy mitől lett
rosszul.

– Harry, sokkal jobban aggódnék, ha könnyedén vennéd az egészet – jegyezte meg Perselus finoman, miközben hátrasimította a fiú
haját. – De a kedvemért tedd meg, hogy erős maradsz. Távolról sem végeztük még el a feladatunkat.

Harry bólintott, mély levegőt vett, és felállt.

Perselus két kis üveg bájitalt vett elő.

– Ez tényleg segíteni fog ellensúlyozni a dementorok hatását? – kérdezte Harry, és kétkedően méregette a bájitalokat. Perselus
elmondta reggel, hogy van egy olyan bájitala, ami segíteni fog, de Harry még mindig nem volt biztos benne, hogy hitt neki.

Perselus mérgesen meredt rá, de ez közel sem volt olyan hatásos Remus arcán.

– Megkérdőjelezed a bájitalfőző képességemet? – firtatta.

– Nem, csak nem hiányzik, hogy ezen a héten másodszor is lecsapjanak rám a dementorok – ismerte be Harry. – Nem jövök ki velük
túl jól.

– Én sem – vallotta be Perselus, Harry nagy meglepetésére. – Miután a Sötét Nagyúr annyira szereti őket, ezért védelemként hoztam
létre ezt a főzetet. Ez a verzió tényleg hatásos – tette hozzá, miközben megütögette a kezében tartott fiolát. – Úgy vélem, az az egyetlen
oka, hogy a Sötét Nagyúr még nem alkalmazza teljes körűen a dementorokat, hogy a bájitalmestere még nem tökéletesítette a bájitalt,
amivel megvédheti a követőit a lények hatásaitól – mondta gonosz mosollyal.

Harry elvigyorodott ennek hallatán.

356
– Határozottan remélem, hogy a bájitalmesterének továbbra is gondja lesz a főzet tökéletesítésével – felelte, majd lehajtotta a rosszízű
bájitalt.

– Úgy lesz – bólintott Perselus. Az önelégült vigyor még mindig a helyén volt, habár ez nem olyan arckifejezés volt, amelyet Harry
megszokott Remus arcán.

Visszatértek a nappaliba, ahol Harry belegyömöszölte a teljesen feltöltött zsebű köpönyegét a hátizsákjába. Ismét elámult azon a
varázslaton, amelyet az ikrek alkottak. A köpeny még teli zsebekkel sem tűnt nehéznek, és könnyedén össze lehetett hajtogatni
kisméretűre.

Fred és George gondterhelten nézték őt, de nem tettek megjegyzést arra, hogy Harry már a távozás előtt rosszul lett. Csak annyit kértek
tőle, hogy üzenjen, amikor visszatér, bárhová is megy.

Harry élvezettel hallgatta, amikor Perselus biztosította őket, hogy ő majd üzen akkor is, ha Harry netán elfelejtené. Az ikreket is
szórakoztatta a dolog, habár a döbbenetük teljes lett volna, ha tudják, hogy Remus helyett Perselus volt az, aki az ígéretet tette.

– Harry nem valami jó abban, hogy emlékezzen arra, hogy mások aggódnak érte – jelentette ki George, és rávigyorgott Harryre.

– Na jó, de elég nehéz lehet emlékezni, hogy meg kell nyugtatnia mindenki mást, hogy jól van, amikor öntudatlan, sérült vagy a
tökéletes kimerültségtől szenved – tette hozzá Fred arcátlanul.

– Oh, fogd be! – morogta Harry kedvesen.

Harry és Perselus elhagyták a lakást, majd beléptek abba az utcába, ahonnan hoppanálni tudtak.

– Kész vagy? – kérdezte Perselus.

– Nem – felelte Harry, de azért bólintott.

*****

A Scrimgeour által megadott koordinátákra hoppanáltak. Egy őrház állt ott, és a Miniszter meg az egyik őr kijött, hogy üdvözölje őket.
Ha más nem is, legalább Scrimgeour gondoskodik róla, hogy a látogatás ne legyen közismert dolog.

– Biztos vagy benne, hogy be kell menned? – kérdezte még egyszer utoljára Scrimgeour.

– Igen – felelte Harry egyszerűen.

A férfi vonakodva bólintott nyugtázásképpen, aztán elirányította Harryt és Perselust egy hajóhoz, amelyik átviszi őket a szigetre. Harry
tűrte az őr figyelmeztetéseit, valamint a védelmi varázslatokat, amelyeket rá és Perselusra szórtak. Remélte, hogy Perselus emlékezni fog
az útmutatásokra, és a bizalmas információkra, amelyeket az őrtől kaptak.

Scrimgeour tétovának tűnt; hálás volt, amiért nem kellett velük mennie, de rosszul érezte magát, amiért beengedte oda Harryt. Amilyen
ideges volt, Harry meglehetősen megkönnyebbült, amiért legalább némi tisztesség szorult a Miniszterbe. Természetesen ez nem
akadályozta meg Scrimgeourt abban, hogy meghagyja neki a világ megmentésének feladatát, gondolta Harry keserűen. Egy pillanatra
szorosan becsukta a szemét, és emlékeztette magát arra, hogy hálásnak kell lennie a férfi együttműködéséért.

Amint beültek a csónakba, Harry elővette a hátizsákból Draco meleg, vastag köpenyét, mert máris jegesnek érezte magát kívül és belül
is. Átméretezte és szorosan a teste köré tekerte, miközben a hullámzó vízen utaztak. Kicsit jobban érezte magát, legalább annyira
Draco illatától, mit magától a köpenytől.

Perselus nem tett rá megjegyzést, épp úgy, ahogy nem szólt akkor sem, amikor reggel Harry megkérte Winkyt, hogy hozza oda neki a
köpenyt. Csendesen haladtak a hullámokon, mindketten feszültek voltak, és idegesen várták, hogy végezzenek.

A partraszállás után Harry csontig hatoló hideget érzett a rengeteg dementor látványától. Még a bájitalok és a védelmi varázslatok –
amelyeket a dementorok távoltartására szántak – ellenére sem érezte magát különösebben biztonságban. Miközben állt és bámulta a
kőfalú börtönt, hevesen reszketett.

Rendkívül hálás volt, amiért Perselus a vállára fektette a karját, és közelebb húzta magához, amikor sétálni kezdett a betonúton a
börtön felé.

A fegyház belülről sem volt jobb, mint kívülről, sőt, legalább tízszer rosszabb volt, döntötte el Harry. A sötét és a hátborzongató jelző
rettentően enyhe kifejezés volt. A hely komor volt, és véleménye szerint eredendően gonosz.

És ez még százszor rosszabb lett, ahogy beléptek a rabokhoz vezető folyosóra. Örült, hogy felhajthatta a köpeny csuklyáját, és ezzel
legalább egy kicsit védettnek érezte magát a sok szempártól, amelyek őt figyelték. A sikoltozásra és tébolyodott kiáltozásra számítania
kellett volna, de velejéig megrázta őt.

357
Szorosan le akarta hunyni a szemét, de rettegett attól, hogy tényleg be is csukja. Ám annyira elfordította tekintetét a rabok celláitól,
amennyire csak lehetséges volt, és hagyta, hogy Perselus vezesse őt. A látszólag végtelen folyosók sora után azonban végül megálltak.

– Draco? – brekegte egy rekedt hang.

Harry felnézett, és Lucius Malfoyt látta ülni egy kőpadon.

– Nem, Lucius. Attól tartok, csak Draco köpenyét viselem – szólalt meg halkan. Meglepte, hogy Lucius felismerte a ruhadarabot.

Lucius összezavarodott.

– Potter? – Tekintete Perselusra rebbent. – És Lupin?

– Igen – felelte Harry, kizárólag az előtte látott, űzött tekintetű férfire koncentrálva, miközben kétségbeesetten próbálta figyelmen kívül
hagyni a többi szenvedő lelket, és azok sikoltozását. Egyedül csak Perselus erős jelenléte az oldalánál tartotta őt össze.

Perselus csendben maradt. Lupinként a lehető legkevesebbet fogja mondani, és ráhagyja Harryre, hogy Luciusszal foglalkozzon. Csak
akkor fog közbelépni, ha szükséges lesz.

Lucius sebesen pislogva próbált alkalmazkodni a helyzethez.

– Miért vagy itt, Potter? – követelte a választ dühösen, miután látszólag összeszedte magát. – És miért van rajtad a fiam köpenye?

– Azért hordom Draco köpenyét, mert ez melegebb, mint az enyém – felelte Harry, habár tudta, hogy a férfi nem ezt akarta tudni,
majd gyorsan folytatta. – És azért vagyok itt, mert szükségem van a segítségedre.

– A segítségemre van szükséged? – firtatta Lucius. Hangja jeges volt a rekedtség, és a nyilvánvaló hitetlenkedés ellenére is.

Harry felnézett Perselusra, aki létrehozta körülöttük a némító bűbájt. A bűbáj és a tény ellenére, hogy senki nem volt ott, aki hallhatná
őket, mivel a cellák nagy távolságokra helyezkedtek el egymástól, továbbra is lehalkította a hangját. Viszont hálás volt, mert bármilyen
varázslatot is használt Perselus, az a hozzájuk érkező hangokat is kizárta. Lucius is megkönnyebbültnek látszott, ahogy az áldott csend
rájuk telepedett.

– Lucius, igazán nincs kedvem az egészet itt elmagyarázni, mert olyan gyorsan ki akarok innen jutni, amilyen gyorsan csak lehet –
szólalt meg Harry. – Kiviszlek innen magammal, azután mindent el fogok mondani.

Lucius szeme szó szerint fennakadt a hitetlenkedéstől.

– Biztos, hogy hallucinálok – motyogta magának.

– Nem tudom, hogy jó vagy rossz hírnek tartod-e, de attól tartok, nem hallucinálsz – vetette oda Harry szárazon. – Harry Potter eljött,
hogy megszöktessen az Azkabanból.

– Miért? – kérdezte Lucius. – Ennek semmi értelme. Még csak nem is lehetséges! – kiáltott fel.

Harry összehúzta a szemét.

– Igen, már tájékoztattak róla, hogy ez lehetetlen – jelentette ki gúnyosan. – De azért én megcsinálom.

– Miért? – ismételte Lucius. – Hogyan?

– Válaszolni fogok, amint kijutottunk innen – felelte Harry. Körülnézett és ismét megborzongott. Perselus szorítása egy pillanatra
megerősödött Harry vállán. – Legalább annyi időre együttműködnél velem? – érdeklődött.

Lucius lassan bólintott.

– Vigyél ki innen, és meg foglak hallgatni – mondta.

Harry gyorsan elmondott mindent Pettigrew-ról, az életadósságról és arról, hogy Pettigrew fogja átvenni a szőke férfi helyét a cellában.
Figyelmen kívül hagyta a Lucius szemében fellobbanó elégedettséget ennek a hírnek a hallatán.

– Át kell alakulnod az animágus alakodba – folytatta Harry. – Remus el fog kábítani és meg fog kötözni téged, Pettigrew átveszi a
helyedet, aztán pedig távozunk.

Luciust láthatóan még mindig megzavarta az események ilyetén fordulata, de sokkal hajlandóbb volt az együttműködésre. Harry
utasította, hogy alakuljon át az animágus alakjába, aztán meg elkerekedett szemmel bámulta, amikor Lucius eleget tett a kérésnek.

358
– Oh, Merlin – lehelte Harry, miközben bámulta a fehér, habár jelenleg elég piszkos vadászgörényt, amely most a cellában várakozott.
Hirtelen felnézett Perselusra. – Ő tényleg egy görény? – kérdezte emelkedő hangon. Perselus csak annyit mondott neki, hogy Lucius
animágus alakja kicsi, így elég könnyű lesz bemenni egy kis állattal, és ki is jönni egy ugyanolyan kicsi állattal.

Perselus önelégülten mosolygott.

– Gondoltam, hogy ezt a tényt értékelni fogod, még idebent is – jegyezte meg.

– Nem csoda, hogy Draco mindig annyira kiborult tőle – mormolta Harry, már ismét a görényt bámulva. – Ez nem csak az ő számára
volt sértés, hanem az apjának is.

– Nem sokan ismerték fel a sértést annak, aminek szánták – jegyezte meg Perselus. – Később megtudtam, hogy Kupor ismerte Lucius
animágus alakját, de mivel Mordon is tudatában volt, ráadásul sosem kedvelte a Malfoyokat, így nem kérdőjelezték meg az incidenst.

– Hát – sóhajtott Harry –, azt hiszem, jó dolog, hogy már abbahagytam Draco sértegetését ezzel az esettel. Habár, valószínűleg ki fog
borulni most, hogy már tudok róla.

Perselus felvonta a szemöldökét.

– Harry, épp kiszabadítod az apját a börtönből. Szerintem meg fogja bocsátani neked ezt az apróságot – jelentette ki szarkasztikusan.

Harry pislogott.

– Ja, végül is igazad van – bólintott, miközben félmosolyt villantott Perselusra. A vigyor azonban gyorsan eltűnt, amikor körülnézett.
Szórakoztató volt rájönni, hogy Lucius egy vadászgörény, és kicsit meg is döbbentette, de azért még mindig az Azkabanban voltak.

Perselus villámgyorsan kinyitotta az ajtót valami olyan varázslattal, amelyet Harry még sosem hallott eddig, elkábította Luciust,
kicserélte az animágusokat, és felébresztette Pettigrew-t. Harry nem értette az összes varázslatot, amelyet Perselus használt, hogy
lehetségessé tegye az animágusok átvitelét a cellák védelmén, de nem is igazán érdekelte. Pettigrew, akit kötött az életadósság varázslata,
engedelmesen átváltozott Luciussá. A bűbáj azonban nem akadályozta meg abban, hogy könyörögjön Harrynek, és Harry gyomra
fájdalmasan összeszorult.

– Végre megfizetsz azokért a bűnökért, amiket elkövettél – szólalt meg jegesen Perselus, miközben Harryt kifelé sürgette.

A sikoltozás ismét felhangosodott, és ugyanolyan rémisztő lett, amikor a némító bűbáj megszűnt. Ahogy végigvezették a folyosón,
Harry biztos volt benne, hogy ezt a helyet fogja látni és hallani a rémálmaiban.

A dementorok távol tartották magukat, de Harry ettől még érezte dermesztő jelenlétüket. Magában újra köszönetet mondott
Perselusnak, amiért megalkotta a bájitalt, ami megakadályozta, hogy összeomoljon. Még így is labdává gömbölyödött, amikor beszálltak
a csónakba.

Perselus foglalkozott az őrrel és Scrimgeourrel, amint visszatértek a szárazföldre, és Harry addig nem kezdett öklendezni, míg Perselus
el nem hoppanálta mindkettejüket valami olyan helyre, amit Harry nem ismert fel.

– Harry, jól vagy? – faggatta Perselus, annyi aggodalommal a hangjában, hogy Harrynek tudatosan kellett emlékeztetnie magát, hogy
valójában Perselus áll mellette nem Remus.

– Igen – felelte erőtlenül Harry –, csak tudom, hogy sokáig lesznek erről a kalandról rémálmaim.

– Megértem – bólintott Perselus. Harry felnézett rá, és rájött, hogy valószínűleg nem ő az egyetlen, akinek rémálmai lesznek.

Harry ismét összeszedte magát. Ami őt illeti, a nehezén már túljutott. Tudta, hogy Perselus még mindig aggódik Lucius miatt, de Harry
ráébredt, hogy tulajdonképpen szánja azt a férfit, aki iránt oly sokáig utálatot érzett.

Kételkedett abban, hogy Lucius egyáltalán egészséges lenne. A rongyos talár egyáltalán nem bírta elrejteni a sebeket, és a rendkívül
vékony, betegesen sovány testet. Nem lett volna meglepve, ha a férfi igazán beteg. Kissé zavarodottnak, és határozottan űzöttnek tűnt,
de legalább épelméjűnek látszott.

Perselus elővette az elkábított görényt a zsebéből, és Harry nem tudta megállni, hogy fel ne kuncogjon.

– Kár, hogy nem beszélhetek erről Ronnal – jegyezte meg.

– Márpedig nem fogsz – állította Perselus, de a hangsúlya nyugodt volt. Mindketten tudták, hogy Harry tényleg nem fog erről mesélni,
bármennyire is csábító volt.

Perselus magához térítette Luciust, és visszaalakította őt az emberi alakjába. Figyelték, ahogy Lucius összeszedte magát, szemrevételezte
Harryt és Perselust, ahogy a pálcájukat határozottan ráfogták, aztán a környezetüket vette szemügyre.

359
Harry még mindig nem tudta, hogy hol voltak, csak annyit tudott, hogy egy erdei tisztáson állnak. A semmi közepén, ami őt illeti, de
Lucius alig néhány pillanat után láthatóan felismerte a helyszínt.

– Közel vagyunk a kúriához – jelentette ki csodálkozva, majd mélyet lélegzett az erdei levegőből.

Perselus biccentett nyugtázásképpen, de Harry nem volt benne biztos, hogy Lucius észrevette. A férfit túlságosan lefoglalta, hogy
odakint lehet és szabadon, a közönsége ellenére is. Harry nem tudott másra gondolni, csak Siriusra. A Luciusra annyira nem jellemző
ápolatlanság emlékeztette őt Siriusra, habár egyáltalán nem volt bennük semmi hasonlóság. Lucius haja rettentően hosszú, gubancos és
szörnyen mocskos volt. A felszín alatti szőkeség ellenére azonban hasonlított Sirius ápolatlan sörényére, amit Harry látott rajta a
találkozásaikkor, mielőtt a férfi beköltözött volna a Grimmauld térre.

Az áhítattal vegyes tisztelet, amelyet Lucius mutatott, mert szabad lett, határozottan emlékeztette Harryt a keresztapjára, és ettől a
mellkasa összeszorult. Az előtte álló ember is részt vett abban a csatában, amely Sirius életébe került, mégis itt áll, életben van és ismét
szabad.

Úgy tűnt, Perselus legalább részben érzékeli Harry gondolatait, mert karját ismét a vállára fektette, és megnyugtatóan megszorította.
Harry a szeme sarkából a férfire pillantott, de Perselus a tekintetét szilárdan Luciuson tartotta, éberen és várakozóan.

Végül úgy látszott, Lucius készen áll arra, hogy ismét Harryre összpontosítson, de alaposan megrázta a fiút, amikor megszólalt.

– Köszönöm, Potter – mondta csendesen. – Bármi is történik innentől kezdve, hálás vagyok az irántam tanúsított tiszteletedért, amit
mutattál azzal, hogy élveznem engedted a szabadság pillanatait.

Beletelt egy kis időbe, míg Harry felül tudott kerekedni a döbbenetén. Belekotort a hátizsákba, előkereste a vizet és az ételt, amelyet a
férfinek csomagoltak. Átadta őket Luciusnak, amellyel sikerült neki is meghökkentenie a férfit.

Harry önelégülten elvigyorodott a férfi csodálkozását látva.

– Nem minden az, aminek látszik, Lucius. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy különösebben kedvellek téged, de sok okom
van arra, hogy a körülmények ellenére udvarias legyek veled. – A vízre és az ételre mutatott. – Úgy tűnik, szükséged van rájuk. Kevés
okod lehet arra, hogy bízz bennem, de semmilyen módon nem mérgezettek.

Lucius óvatosan nézte őt, de azért belekortyolt a vizes flaskába, majd felsóhajtott megkönnyebbülésében. A hangja sokkal simább volt,
amikor ismét megszólalt.

– Miért vagyok itt, Potter? – kérdezte. Szavakkal ugyan nem kérdezett tovább, de tekintete végigsöpört Draco köpenyén, ami még
mindig rajta volt Harryn.

Harry beletúrt a hajába, miközben azon gondolkodott, hogyan válaszoljon erre a kérdésre. Perselusra pillantott, de a férfi csendes
maradt, csupán csak őrt állt. Harry tudta, hogy Perselus nem hagyhatja, hogy Lucius megtudja, ki is ő valójában.

– Dióhéjban annyi, hogy szükségem van valamire a Malfoy kúria széfjéből – vágott bele Harry, és egyenesen Lucius szemébe nézett. –
Cserében megengedem, hogy találkozz Narcissával és Dracóval. Rajtad áll, hogy mi fog történni ezután.

– Mit csináltál a feleségemmel és a fiammal? – kérdezte Lucius, feltámadó haraggal.

– Nem csináltam velük semmit, csupán megvédem őket – felelte Harry, furcsán nyugodtnak érezve magát. Tudta, hogy övé az irányítás.
– Sok minden történt, amíg az Azkabanban raboskodtál, Lucius. Nincs időm arra, hogy mindent átbeszéljünk. Valójában úgy vélem,
jobb lesz, ha az egészet Narcissától és Dracótól fogod hallani. Nekik hinni fogsz, míg ha tőlem hallod… túlságosan le fog foglalni,
hogy eldöntsd, vajon az igazat mondom-e vagy sem.

Lucius figyelmesen szemlélte őt, és mérlegelte Harry szavait.

– Biztonságban vannak… veled? – érdeklődött. A hitetlenkedés egyértelmű volt a hangjában.

– Voldemort tudja, hogy eltűntek a Malfoy kúriából, de fogalma sincs arról, mi történt velük – ismerte be Harry. – A varázsvilág
legnagyobb része még azt sem tudja, hogy eltűntek. Megteszek mindent, hogy megvédjem őket.

– Soha nem mennének hozzád – vágta rá Lucius. – Fogságban tartod a családomat.

– A dolgok változnak – vetette oda Harry, megvonva a vállát. – Nem a foglyaim. Mint ahogy te sem vagy az. Legalábbis nem leszel,
miután kihoztad azt, amire szükségem van – tisztázta.

Lucius felemelt szemöldöke jelezte a szkepticizmusát.

– Kihoztál az Azkabanból, csak azért, hogy hagyj engem visszatérni a Sötét Nagyúrhoz – jelentette ki.

360
– Nem – tiltakozott jegesen Harry. – Kihoztalak az Azkabanból, mert te vagy az egyetlen, aki meg tudja szerezni azt, amire nekem
szükségem van. Már mondtam, hogy ami utána történik az rajtad áll. – Rövid ideig tétovázott. – A másik lehetőségem az volt, hogy
megöllek téged, így a hozzáférés Dracóra száll át, és ő kihozta volna nekem. De úgy döntöttem, nem élek ezzel a lehetőséggel.

– És mik az én lehetőségeim? – kérdezte Lucius, összehúzott szemmel.

– Nos – kezdte Harry elgondolkozva. – Te dönthetsz úgy is, hogy visszamész Voldemorthoz. Biztos, hogy szigorúan megbüntetne a
jóslat elvesztéséért és a családod eltűnéséért, de ha szerencséd van, akkor megengedné, hogy életben maradj.

Utánzott ártatlansággal bámult Luciusra.

– Tudod, mostanában eléggé keresztbe tettem a terveinek, és nem túlságosan elégedett. Mivel a talpnyalói közül jó néhányat elfogtak,
szerintem nem engedheti meg magának, hogy megöljön valakit, aki hűséget mutat felé.

Lucius csak csendben bámult, így Harry folytatta.

– Egy másik lehetőség, hogy mellettem maradsz. Az idődet a családoddal töltheted; én nem kínozom az embereket, és nem kérek
senkitől olyat, amit nem ajánl szabadon. Ámbár mindig vannak enyhítő körülmények, és jelen pillanatban szándékomban áll
kényszeríteni téged, hogy megszerezd azt, amire szükségem van – figyelmeztette a férfit.

– Zsarolni próbálsz – jegyezte meg hidegen Lucius. – Túszként tartod a családomat.

– Már mondtam, hogy nem a foglyaim – ellenkezett Harry. – Biztosíthatlak téged, hogy Draco és Narcissa a saját szabad akaratukból
választották, hogy ott legyenek, ahol most vannak. A lehetőségeidről kérdeztél, és én adtam neked két jelentős alternatívát. Bárhogy is
döntesz, először megkapom tőled azt, amire nekem van szükségem.

Pillanatnyi hatásszünetet tartott.

– Biztos vagyok benne, hogy fontolgatod a harmadik lehetőséget, miszerint megmented tőlem Dracót és Narcissát, mielőtt visszatérsz
Voldemorthoz. Nagyon szeretnek téged, és hiányzol nekik, de nem hiszem, hogy hajlandóak lennének visszatérni, még a kedvedért
sem. Felismerték, hogy ez a halált jelentené nekik, valószínűleg inkább előbb, mint utóbb.

– Mi történt? – firtatta Lucius, akit igazán megzavart, amit Harry mondott neki. A haragja állandóan megpróbált a felszínre törni, de
Harry nyugodt, őszinte viselkedése kibillentette őt.

Harry azonban nem állt készen arra, hogy túl sok információval lássa el a férfit. Határozottan nem készült még fel rá, hogy elismerje a
férfinek, együtt van a fiával. Viszont így csak kerülgették egymást, és itt volt az ideje, hogy legalább egy dolgot tisztázzanak, és ismét
továbbhaladjanak.

– Lucius, mielőtt elmennénk innen, meg foglak kérni, hogy tedd le velem a megszeghetetlen esküt – jelentette ki Harry. – Megesküszöl,
hogy megszerzed, amire szükségem van, én pedig megesküszöm, hogy utána elengedlek, ha úgy döntesz. A kötelezettségeink egymás
felé teljesítve lesznek.

Gyors pillantást vetett Perselusra, majd folytatta.

– Ha úgy döntesz, hogy elválnak útjaink, akkor kitöröljük az emlékeidből az azkabani szökésedet a védelmem miatt – közölte.

Még egy pillantást vetett Perselusra, mert tudta, hogy a férfi nem fogja elfogadni, amit most készült mondani.

– Viszont nem fogom kitörölni a Malfoy kúrián tett látogatásunk emlékét. – Figyelmen kívül hagyta Perselus dühös felszisszenését. –
Remélhetőleg Voldemort némi könyörületet mutat, ha szállítani tudod neki a hírt, hogy mit kerestem.

– Harry! – hívta őt Perselus, aki most először szólalt meg hangosan. – Nem engedheted, hogy azt az információt visszamondják neki.

– Ma már egy embert halálra ítéltem – jelentette ki jegesen Harry. – Nem fogom arra ítélni Draco apját anélkül, hogy legalább valami
fajta védelmet nem kínálok neki.

Perselus figyelmeztetés nélkül megkötözte Luciust és némító bűbájt állított fel. Harry elgondolkodott rajta, vajon miért nem kábította el
egyszerűen a férfit.

– Potter, az az információ túlontúl értékes ahhoz, hogy szándékosan visszajuttasd a Sötét Nagyúrhoz – köpte Perselus dühösen.

– Hogy a pokolba tudnék valaha ismét Draco szemébe nézni, ha nem tennék valamit? – védekezett mérgesen Harry.

– Nem engedheted meg magadnak, hogy a személyes érzelmeid vezéreljenek, Potter – jelentette ki Perselus fagyosan. – Azt hittem,
végre megértetted azt a tényt, hogy háború van.

Harry dühösen meredt a férfire.

361
– Amint megkaparintottam a medált, a legnagyobb kockázati tényezőt elhárítottam – felelte, épp olyan fagyosan, ahogy Perselus. –
Nem, nem épp eszményi helyzet, ha Voldemort rájön, mi után kutatok, de addigra már nem sok mindent tud ellene tenni. És őszintén
szólva, nem is hiszem, hogy ebbe a helyzetbe kerülnénk. Ha semmi mást nem is tanultam meg az utolsó hónapban, akkor annyit azért
megtudtam, hogy a Malfoyok mindenekfelett értékelik a családot.

Perselus tétovázott, és Harry tovább ütötte a vasat.

– Luciusnak megvalósítható lehetőségekre van szüksége, hogy válasszon – folytatta. – Ha azt látja, hogy hajlandó vagyok
megkockáztatni, hogy visszaengedjem őt Voldemorthoz, akkor talán, de csak talán, sokkal szívesebben kockáztatja meg, hogy velem
jöjjön.

– A kockázat akkor is túl nagy – ellenkezett Perselus.

Harry összehúzta a szemét.

– Neked nincs teljes rálátásod arra, hogy mekkora a tényleges kockázat – vágta rá könyörtelenül. – Én vagyok az egyetlen, aki ezt
eldöntheti, lesz, ahogy lesz.

– Potter, mindannyiunkat megölhetnek az ostobaságod miatt – szűrte a fogai között Perselus. Sötét arckifejezése mutatta, hogy alig két
másodpercre áll attól, hogy megátkozza Harryt, de ő kiállt a véleménye mellett.

– Nem – gúnyolódott Harry. – Épp csak az ösztöneimre hallgatok, és megpróbálok a lehető legtöbb embert átvinni ezen a háborún…
élve. Akár tetszik neked, akár nem, ebbe Lucius is beletartozik.

– És, természetesen, mindannyiunknak meg kell hajolnia Potter ösztönei előtt – vetette oda Perselus leereszkedően.

Harrynek megremegett az orrcimpája.

– Nem tudom, honnan a francból jött elő ez az egész nagy hirtelen, de kurvára hagyd abba – sziszegte veszélyesen.

Perselus dühösen meglendítette a pálcáját, és megszüntette a némító bűbájt.

– Nahát, nahát – szólalt meg vontatott hangon Lucius. – Úgy tűnik, olyan ajánlatot tettél nekem, amit még a társad is aggasztónak talál.

Harry dühösen nézett Luciusra ezért a megjegyzésért, de ahogy felfogta a szavakat, élesen felpillantott Perselusra. Hirtelen
egyértelműen az a benyomása támadt, hogy kijátszották. Meglehetősen biztos volt benne, hogy Perselus épp az imént segített neki
meggyőzni Luciust arról, hogy életképes lehetősége is van, és Harry is pont ezt akarta. Természetesen nem kételkedett abban, hogy
Perselus mérges volt rá, és nem hagyná, hogy Lucius visszatérjen Voldemorthoz a medálról szóló információval. Visszanézett Luciusra,
még mindig zaklatottan a Perselusszal folytatott vitája után.

– Megszeghetetlen eskü – sziszegte Harry, és Lucius elé térdelt. – Most!

Perselus kioldotta Lucius köteleit, és a férfi hosszú másodpercekig bámulta Harryt állhatatosan, mielőtt odatartotta volna neki a jobb
kezét. Harry habozás nélkül megragadta a saját jobbjával, miközben tekintetük összekapcsolódott.

Perselus odalépett Harryhez, és hozzáérintette pálcáját az összekulcsolódott kezükhöz.

– Te, Lucius, hajlandó vagy velem és Harryvel titokban belépni a Malfoy kúriába, hogy elhozd Mardekár medálját?

Lucius szeme elkerekedett, egyértelműen nem gondolta, hogy Harry ezt akarja vele előszedetni.

– Igen – felelte ennek ellenére.

Perselus ugyan elmondta Harrynek, hogy mivel jár az eskü, de a fiút ettől függetlenül meglepte a lángcsóva, amely égetőn fogta körül a
kezeiket.

– És megteszel-e minden tőled telhetőt, hogy észrevétlenül vissza is térhessünk erre a helyre, miután a kezünkben a medál?

– Igen – felelte Lucius.

– És minden módon titokban fogod tartani az azkabani szökésed részleteit?

– Igen – ismételte Lucius.

Harry tekintete végül az összekapcsolódó kezükre hullott, hogy lássa a varázslat tüzes indáját, amely körülfogta a kezüket. Perselus
elmormolt egy varázsigét, és Harry figyelte, ahogy a bűbáj a bőrükbe ívódott és összekötötte őket.

362
Felpillantott Perselusra, aki jóváhagyóan biccentett neki, mire elengedte Lucius kezét.

– Most menjünk, mielőtt késő lenne – szólalt meg zordan Harry, majd felállt.

– Potter, nem voltam tudatában annak, hogy mennyi mindent tudsz, de ettől még nehéz lesz észrevétlenül közlekedni a kúriában –
jegyezte meg Lucius. – Még ha nincsenek is… váratlan vendégek, akkor is ott vannak a házimanók. Ha mást nem is, a Sötét Nagyurat
akkor is tájékoztatni fogják a visszatérésemről – figyelmeztette őket.

– Ma éjjel nem lesznek váratlan vendégek, mi pedig Draco védelme alatt, a vendégeiként fogunk bemenni a házba. Továbbá a
házimanók utasítva lettek rá, hogy reggelig maradjanak a szálláshelyükön, és van egy módszerem rá, hogyan maradjunk észrevétlenek a
kúriában – jelentette ki Harry egyszerűen. – Voldemort lószart sem fog tudni a visszatérésedről, hacsak te magad nem tájékoztatod őt.

Lucius szeme elkerekedett.

– Te tele vagy váratlan meglepetésekkel, nem igaz, Potter? – kérdezte.

– Ezt már mondták mások is – felelte Harry, majd összevonta a szemöldökét. – Vissza kell alakulnod az animágus alakodba. Sokkal
könnyebb lesz úgy bejutnunk a kúriába. Ha akarsz, utazhatsz Draco köpenyének zsebében – ajánlotta. – Nem hinném, hogy ez
alkalommal el kellene téged kábítanunk, mivel köt az esküd. – Perselusra nézett biztosításért, és bár a férfi óvatosnak tűnt, azért
bólintott.

– Potter, miért hordod a fiam köpenyét? – faggatta Lucius. Ezúttal nem mérgesnek, csupán zavarodottnak hangzott.

– Tulajdonképpen nem tudja, hogy elhoztam – vallotta be Harry őszintén. Feltartotta a kezét, amikor Lucius megint kezdett mérgesen
nézni rá. – Nem akartam, hogy tudja, hová készültem ma, ezért nem kérdeztem meg, hogy kölcsönvehetem-e. Tudja, hogy lehetséges,
hogy megpróbállak valamikor kiszabadítani az Azkabanból, de nem akartam reményt kelteni benne, mielőtt eljöttem.

Egy pillanatig habozott, és közben a szája szélét harapdálta.

– Draco elég nagy bajban van, Lucius – jelentette ki komolyan. – Azok a dolgok, amelyeket ma cselekedtem… Dracónak túlzottan
veszélyes lett volna részt venni ebben, és nem akartam megkockáztatni, hogy bármelyik oldal is elkaphassa. A hülyéje valószínűleg
megpróbált volna ragaszkodni hozzá, hogy részt vegyen benne, ha tudta volna előre, hogy hová készültem ma.

Lucius ismét zavarodottan meredt Harryre.

– Ami pedig Draco köpenyét illeti. Nos, ez melegebb, mint az enyém, ahogy azt már korábban is mondtam. És… huh… hülyén
hangzik, de megfelelőnek látszott elhozni, mivel az ő apját kíséreltem meg kiszabadítani – ismerte be szégyenlősen. Nem akarta
beismerni, hogy ennek ráadásul olyan jó dracós illata volt, amit ő meglehetősen megnyugtatónak talált. – Más ruhákat is vettem már
kölcsön tőle, és nem hinném, hogy bánná, különben nem hoztam volna el.

– Talán kellene küldened egy üzenetet nekik, hogy tudják, minden rendben – szólalt meg Perselus, és gúnyosan kihangsúlyozta a
„rendben” szót.

– A francba! – átkozódott halkan Harry, amikor eszébe jutott korábbi beszélgetése Freddel és George-al. – Azt hiszem, néhány másik
emberrel is tudatnom kell – ismerte be.

Perselus önelégülten vigyorgott rá.

– Úgy vélem, ők is értékelnék a híreket – mondta.

Harry vetett Luciusra egy pillantást.

– Mi legyen vele? – kérdezte Perselustól.

– Küldd az üzenetet a szokásos módon – felelte Perselus –, és egyszerűen figyelmeztesd Winkyt, hogy ne mondjon róla semmit.

Harry vállat vont, elfogadta Perselus véleményét, majd Winkyt szólította.

– Igen, Harry uram?

– Hello, Winky – köszöntötte Harry. – Kérlek, kézbesíts néhány üzenetet. Először is, légy szíves menj, és szólj az ikreknek, hogy
túléltem a mai nap legveszélyesebb helyzetét – mondta szárazon.

Winky bólintott és várakozóan nézett Harryre.

– Másodszor, el tudnád mondani – Perselusra vetett egy pillantást, aki még mindig Remusként volt álcázva, mielőtt folytatta volna –
Dracónak és Narcissának, hogy jól vagyok? – kérte. – Biztos vagyok benne, hogy Draco eszementen próbálta kitalálni, mit csináltam
ma, és Narcissa valószínűleg mostanra megivott három kanna teát.

363
Winky elmosolyodott és bólintott.

– Nagyon aggódtak ma Harry uramért – erősítette meg a manó.

– Nos, akkor mondd el nekik, hogy jól vagyok, és Remusszal is minden rendben, de figyelmeztesd őket, hogy valószínűleg eltart még
egy darabig, amíg hazajutok – mondta.

Dracóra és Narcisszára koncentrált, és egyáltalán nem gondolt bele abba, hogyan hangozhatott ez az egész Luciusnak. Amikor a férfire
pillantott, Lucius nyílt csodálkozással bámulta őt. Remus elégedett arckifejezése mutatta Harrynek, hogy ismét úgy játszott, ahogy a
férfi akarta.

– Khm, Winky, őt egyáltalán nem említheted – jegyezte meg Harry, és Luciusra mutatott.

– Winky egy szót sem fog szólni, Harry uram – mondta a manó, és büszkén felvetette a fejét.

– Köszönöm, Winky – bólintott Harry, és elismerően mosolyogva küldte őt útjára.

Luciushoz fordult, és önelégülten vigyorgott az előtte álló meglepett emberre. Nem kellene meglepődnie rajta, hogy annyira könnyű
volt felrázni a férfit, amikor az éveket töltött a börtönben, és egyetlen társaságának a dementorokat tekinthette, de Harry ettől
függetlenül kiélvezte a pillanatot.

– Haza? – érdeklődött Lucius.

– Ja – vetette oda Harry flegmán. – A feleségeddel és a fiaddal élek.

– Harry Potter… az én feleségemmel és fiammal él – mormolta magának Lucius erőtlenül.

Harry azon gondolkodott, nem rázta-e meg mára túlzottan a férfit, hiszen Lucius már alig állt a lábán. Gyorsan és habozás nélkül
átszelte a köztük húzódó távolságot, és megragadta Lucius karját, hogy megpróbálja megerősíteni őt. Perselus nem mozdult, de
megfeszült, hogy intézkedjen, ha szükségessé válik.

– Elnézést – motyogta Harry. – Talán nem kellene kihasználnom, hogy még mindig gyenge vagy a börtöntől.

Lucius egyszerűen csak lebámult rá, lassan pislogva.

Perselus azonban halkan felhorkantott.

– Te elnézést kérsz Luciustól? – kérdezte. Láthatóan képtelen volt megállni, hogy ne tegyen megjegyzést.

Harry nyugtalanul mocorgott.

– Igen, hát elég mókás ugratni őt az igazsággal, de nem igazán korrekt az adott körülmények között – felelte védekezően.

Perselus szórakozott lemondással rázta a fejét, és többet már nem mondott, de Harry elég biztos volt benne, hogy számtalan dolgot
tenne hozzá, ha ezzel nem árulná el a személyazonosságát.

– Jól vagy? – tette fel a kérdést Harry Luciusnak.

– Nem – vágta rá nyersen a férfi. – Büszke voltam rá, amíg az Azkabanban tartózkodtam, hogy megőriztem az épelméjűségemet. Most
pedig attól félek, elvesztettem az eszem, miközben visszanyertem a szabadságom.

Harry bánatosan elmosolyodott.

– Szörnyen sok ezt egyszerre befogadni – mondta együtt érzően. – Mindent meg fogsz tudni hamarosan, visszanyered az egészségedet,
aztán minden visszatér a normál kerékvágásba.

Lucius hosszú másodpercekig szemlélte Harryt.

– Van egy olyan érzésem, Potter, hogy nem sok minden lesz normális – szólalt meg csendesen.

Harry biccentett nyugtázásképpen, és remélte, hogy ez egyben azt is jelentette, hogy maga Lucius is változott.

– Készen állsz már arra, hogy bemenjünk a kúriába? – kérdezte.

Lucius mélyet lélegzett, majd hevesen bólintott. Harry ellépett mellőle, hagyta, hogy Lucius átalakuljon. Megdöbbent, amikor a kis
vadászgörény felszaladt a köpenyén és bemászott a zsebébe. Fejét kidugta a zseb szélén, és Harry hitetlenkedve bámulta egy pillanatig,
majd elkezdett nevetni. Úgy tűnt, Lucius sokkal nyugodtabban fogadja az egész görény-kérdést, mint Draco.

364
Perselusra pillantott, látta a meleg, élvezettel teli mosolyát.

– Nem, Harry – ingatta a fejét a férfi. – Még mindig nem mondhatod el senkinek.

– Tudom – vágta rá Harry szélesen mosolyogva. – De ez legalább sokkal elviselhetőbbé tette a mai napomat, és biztosan elmondhatom
Dracónak.

– Én azt mondtam, hogy meg fog bocsátani, de csak saját felelősségedre hozakodj elő vele – figyelmeztette a férfi.

– Ah, elbírok Dracóval – vetette oda Harry, miközben mosolya csintalanná vált. – Új módszerem van arra, hogy elnyerjem a
megbocsátását.

– Az lehet – felelte Perselus szárazon.

Harry felvette a hátizsákját, és előszedte belőle a láthatatlanná tévő köpönyegét, amely alatt közlekedni készültek. Miután Lucius a
zsebében utazott, így sokkal egyszerűbb volt megragadnia Perselus karját a társas hoppanáláshoz.

365
 Harmincnegyedik fejezet

Lucius nem tudhatta meg, de Perselus volt az, akinek megvolt a jogosultsága és a tudása ahhoz, hogy beállítsa a védővarázslatokat,
amelyek így elfogadták őket Draco vendégeiként. Senki nem tudna róluk, mivel a birtokon való megjelenésük nem kapcsolná be a
riasztókat. A házimanókat is Perselus utasította.

Harrynek fogalma sem volt róla, honnan tudta ennyire pontosan Perselus, hogy nem lesznek váratlan vendégek a kúriában, de bízott a
férfi állításában. Azt sem bírta elképzelni, hogyan sikerült a professzornak ilyen hosszú ideig eltitkolnia Pettigrew eltűnését. Viszont a
férfi láthatóan tudta, hogy Voldemort nem fogja hívni a követőit a nap és az este folyamán. Ez volt az egyik oka, amiért azonnal kellett
cselekedniük. Azon gondolkodott, vajon nem a férfi rendezte-e el közvetlenül valahogy a dolgokat, de nem volt biztos benne, hogyan
sikerülhetett. Vagy talán az elméje egyszerűen vonakodott tudni, mit kellett megtennie Perselusnak ahhoz, hogy lehetőségük adódjon
kivitelezni a tervüket.

Bármi is volt az oka, Perselus közvetlenül a Malfoy kúriába hoppanált velük a láthatatlanná tévő köpönyeg védelmében. Egyik kezét
Harry vállára tette, és sebesen végigvezette őket a folyosókon. Egyértelműen látszott, hogy tudja, merre kell menniük.

Harry követte, de tekintete végigjárt mindenen, ami mellett elmentek. A házról szinte üvöltött a gazdagság… és hatalmas volt. Kicsit
izgatta, hogy ezen a helyen nőtt fel Draco, de úgy gondolta, hogy az egész meglehetősen ridegnek látszik. Elmerengett rajta, mennyi
köze lehet ennek ahhoz a tényhez, hogy Narcissa és Draco annyira lecsupaszították a házat, mivel a levegőben az üresség érzete
terjengett.

Lucius, még mindig görényalakban, mocorgott a combjánál, és Harry lepillantott rá. A görény izgatott volt. Harry maga is meglehetős
idegességet érzett.

Beléptek egy dolgozószobába és, miután Perselus bezárta az ajtót, levették a köpenyt, majd a férfi fürgén levédte a szobát. Lucius
kiszaladt Harry zsebéből, és a földre érve visszaváltozott.

Harry megszemlélte a drága berendezést, és a szoba közepét elfoglaló hatalmas íróasztalt. Lucius is csak állt, végigpillantott a szobán,
majd egy perccel később lassan az asztalhoz sétált, leült és végigsimított a felszínén.

Az íróasztal és a szoba sok emléket őrzött Lucius számára, Harry ebben biztos volt. Csendben maradt, hagyott Luciusnak néhány
percet. A szőke férfi végignézte a fiókokat, végül figyelmét visszafordította Harryre. Még nem igazán foglalkozott Perselusszal, mivel
Remusnak hitte őt.

– Potter, nincs itt semmi – szólalt meg. – Feltételezhetem, hogy Narcissa vitte el a dolgaimat?

– Igen – bólintott Harry. – Vagy legalábbis egészen biztos vagyok benne. Tulajdonképpen sosem kérdeztem a dolgaidról – ismerte be.
– De ő és Draco rengeteg holmit mentettek ki innen. Egyebek között van néhány bűvös ládájuk, amibe csomagoltak. Megtanultam,
hogy Draco és Narcissa igazán leleményesek.

Lucius halványan elmosolyodott.

– Azok – jelentette ki lágyan. Megint elhallgatott, Harry pedig várt. Nem igazán érezte magát türelmesnek, hiszen a lehető
leggyorsabban ki akart jutni innen, de hajlandó volt annyi időt adni Luciusnak, amennyit csak tudott.

Teljes csend uralkodott a szobában, és Harry megdöbbent, amikor Lucius ismét beszélni kezdett, mivel a férfi még mindig lehajtotta a
fejét.

– A feleségem és a fiam tényleg leleményesek – hangsúlyozta Lucius, majd felemelte fejét és közvetlenül Harry szemébe nézett. – Nem
vagyok tudatában annak, mik történtek a varázsvilágban az utolsó év folyamán, de egyértelmű, hogy váratlan fordulatot vett a helyzet a
feleségem és a fiam számára, hiszen veled élnek. – Egy pillanatig habozott. – Igazán a másik oldalra álltak a háborúban? – kérdezte. –
Nem jelentetted ki ennyire közvetlenül, de határozottan ezt a benyomást keltetted.

– Igen – felelte komolyan Harry. – Szabadon hozták meg a döntésüket, olyan okból, amelyet majd ők maguk fognak neked elmondani.
Nem voltam hajlandó helyettük dönteni, épp úgy, ahogy helyetted sem fogok. Védelmet ajánlottam fel nekik a lehető legjobb
képességem szerint, amelyet most rád is kiterjesztek.

– Tudod, hogy nem bölcs ilyen drasztikus döntést hozni fél információkra alapozva – jelentette ki Lucius.

– Tudom – bólintott Harry egyetértése jeléül. – Te pedig tudod, hogy nem bízom meg benned.

– Arra kényszerítesz, hogy elhamarkodott döntést hozzak – jelentette ki Lucius.

Harry nagyot sóhajtott.

366
– A körülmények kényszerítik ki az elhamarkodott döntést, nem én – felelte. – Higgy nekem, én sem örülök neki. – Minden teketória
nélkül lerogyott az egyik székre, amely az asztallal szemben állt, és szórakozottan dörzsölgetni kezdte a homlokát, ahogy megpróbált
valami jobb ötlettel előállni.

Megint elgondolkodott azon, vajon Dumbledore-nak igaza volt-e Luciust illetően. Harry emlékezett rá, hogy mondott valamit arról,
hogy talán Lucius még hálás is, amiért az Azkabanba van zárva, így biztonságban van Voldemort haragja elől. Remélte, hogy ez talán
igaz lehet, és segíthet megingatni Luciust, de nem számíthatott erre. Fogalma sem volt, mi jár Lucius fejében, de úgy tűnt, hogy a család
a kulcsfontosságú.

– Ha itt maradsz, akkor elcseszted, mert Voldemort nagyon hamar rá fog jönni, hogy itt vagy – vágott bele Harry. – Én pedig nem
vihetlek téged mindenféle elkötelezettség nélkül oda, ahol mi élünk, mivel az túl nagy kockázatot jelent. Őszintén nem tudom, hová
vihetnélek, adj még egy kis időt, hogy eldönthessem.

Reménykedve felnézett Perselusra, de a férfi csak megrázta a fejét. Tudta, hogy Perselusnak szándékában állt egy egyszerű
Exmemoriammal elintézni Luciust, és magára hagyni őt.

Harry felsóhajtott.

– Valószínűleg az a legjobb, amit tehetek, hogy megszervezek egy találkozót neked Dracóval és Narcissával valahol ma éjszaka, miután
itt végeztünk, hogy legalább velük beszélhess, mielőtt döntesz – jelentette ki.

– Potter, megmagyaráznád végre, miért veled vitatom meg ezt az egészet? – szúrta közbe Lucius simán.

Harry értetlenül nézett rá, meglepődött a hirtelen témaváltáson, és nem értette, mire gondolt a férfi.

– Te vagy Dumbledore üdvöskéje, de egész biztos, hogy ezt a tárgyalást ő maga szerette volna lebonyolítani – állította Lucius.

Harry csak bámulta őt. Meglepte a felismerés, hogy Luciusnak fogalma sincs Dumbledore haláláról. Alapból tudta, hogy Lucius nem
tudja a történteket, de valahogy azt hitte, hogy legalább ez az információ eljutott a rabokhoz az elmúlt két hónap folyamán. Sokkal
jobban el voltak ott szigetelve, mint eddig hitte.

Lucius felvonta a szemöldökét.

– Az arckifejezésedből ítélve, ezt a feladatot tényleg magadra vállaltad – szólalt meg vontatott hangon. – Miért, Potter?

Harry megkockáztatott egy pillantást Perselusra, aki azonban mereven, kifejezéstelen arccal állt. Aztán visszanézett Luciusra.

– Dumbledore halott – jelentette ki, miközben biztosan érezte, hogy elbukott. Tompultan látta Lucius döbbenetét. Lucius ugyan
fontolgatta, hogy átáll a másik oldalra, de nyilvánvalóan úgy hitte, hogy a világos oldalnak még mindig van egy valódi vezetője.

Harryt nem túlzottan érdekelte Lucius, de Draco és Narcissa kedvéért remélte, hogy a férfi nem fog visszatérni Voldemorthoz. Hiszen
még azt sem tudta, hogy van egy unokája. Igaz, Harry sem mondta el neki. Nem volt értelme kockára tenni Victoriát.

– Mikor? Hogyan? – faggatta Lucius.

Pokolian esélytelen volt, hogy Harry választ adjon a hogyan kérdésre.

– Két hónappal ezelőtt – felelte végül tompán.

– Te vagy a Sötét Nagyúr egyetlen ellenfele? – firtatta Lucius. Még mindig döbbentnek hangzott.

Harry bólintott, és nagyot sóhajtott. Csüggedten lerogyott a széken, miközben megpróbálta kitalálni, hogyan fogja ezt elmagyarázni
Dracónak és Narcissának.

Lucius habozott, mielőtt ismét megszólalt volna.

– Mikor változtatta meg Draco és Narcissa a lojalitását? – kérdezte.

Harry vállat vont.

– Nos, először Draco jött másfél hónappal ezelőtt, de csupán néhány héttel ezelőtt álltak át a mi oldalunkra – felelte. Összehúzta a
szemöldökét. – Sokkal többnek hat – motyogta magának.

Lucius ismét meredten bámulta őt.

– Tehát azt mondod, hogy a feleségem és a fiam úgy döntöttek, hogy téged választanak – jelentette ki.

Harry lassan kihúzta magát, mert kezdte érteni. Talán még mindig van esélye arra, hogy visszavigye Dracóhoz az apját.

367
– Igen – ismerte el csendesen. – Lucius, én tényleg azt hittem, hogy legalább Dumbledore haláláról hallottál. Nem vicceltem, amikor
azt mondtam, hogy a választási lehetőséged Voldemort vagy én vagyok.

– Mi történt a varázsvilágban? – kérdezte zavarodottan a szőke férfi.

Harry megrázta a fejét.

– Narcissával és Dracóval kell beszélned erről – mondta. – Nem igazán hiszem, hogy ez az én dolgom, ráadásul egyáltalán nem is
akarom megkísérelni elmagyarázni neked az egészet.

Lehajtotta a fejét, és ismét felsóhajtott. Ez egy újabb hosszú éjszaka lesz.

– Lépjünk tovább, aztán ki tudjuk találni, hogyan találkozhatnál velük – mondta. Úgy gondolta, hogy máris legalább húsz-harminc
perce lehetnek a kúriában, és nem akarta tovább vesztegetni az időt. Perselus ugyan eddig nem szólt semmit, tehát még mindig
biztonságban voltak, de Harry már nagyon menni akart.

– Potter – szólította meg Lucius, ezzel magára vonva Harry figyelmét. – Győzni fogsz a Sötét Nagyúr ellen? – kérdezte fürkésző
tekintettel.

Harry egyenesen a szemébe nézett.

– Igen – felelte csendes eltökéltséggel.

– És, tekintettel arra, hogy itt vagyok, egyértelmű, hogy felvállalsz bármilyen nehézséget, hogy elérd a célodat – állította tényként
Lucius.

Harry egyszerűen csak bólintott.

Lucius egy pillanatra csendben maradt, és közben Harryt méregette.

– Máris okot adtam arra, hogy kétségbe vonják a hűségemet, és nem kívánok azért visszatérni a Sötét Nagyúr szolgálatába, hogy
további büntetéseket kaphassak – ismerte be. – Az Azkaban sok időt ad az elmélkedésre – tette hozzá egy fintor kíséretében.

Szavai látszólag megerősítették Harry – és Dumbledore – gyanúit, ami megnyugtatta Harryt.

– Mérhetetlenül megbízom Narcissában. És, ironikus módon, te voltál az egyetlen, aki képes volt visszaadni a szabadságomat –
folytatta a férfi.

Néhány másodpercen keresztül habozott, és Harry észrevette, hogy ő maga eközben visszatartotta a lélegzetét.

– Azt hiszem, Mr. Potter, állok szolgálatára – jelentette ki Lucius szertartásosan.

Harry felvonta a szemöldökét, habár a lélegzetét visszafojtotta, és csodálkozott a Malfoyok hajlamán, hogy átállásukat annyira
fejedelmien tudják bejelenteni. Észrevette Perselus tekintetében az elképedést, mielőtt a férfi gyorsan elrejtette volna, de figyelmét
továbbra is Luciusra összpontosította.

– Értékelem az elhatározásodat, de sosem leszel a szolgálatomban. Viszont elfogadom az átállásodat – felelte.

– Mit szeretnél kérni a hűségem bizonyítékaként? – érdeklődött Lucius.

– Draco felajánlotta, hogy aláveti magát a veritaszérumnak, de nem tartattam be vele – ismerte be Harry. – Ám nálad valószínűleg
használnom kell az igazságszérumot, mivel tevékenyen próbáltál megölni.

Lucius végül önelégülten elvigyorodott.

– Ez valószínűleg bölcs döntés – bólintott.

– Remus? – fordult Harry Perselus felé.

Perselus megrázta a fejét.

– Először meg kellene keresnünk, amiért jöttünk, és távoznunk kellene. Nem bölcs sokáig itt maradni, és máris tovább tartózkodtunk
itt, mint szándékomban állt – felelte.

– Természetesen – helyeselt Lucius, majd felállt és a falon függő portréhoz lépett.

– A portrék… – lehelte Harry.

368
– Nem veszélyesek – vágta rá Lucius. – Ennek az egynek a kivételével mindegyik tájkép ebben a szobában. És ez csak nekem
engedelmeskedik.

Harry rájött, hogy Perselusnak tudnia kellett erről, különben sosem egyezett volna bele, hogy idebent tartózkodjanak. Csendesen
figyelte, ahogy Lucius halkan beszélt a portréhoz, majd mindkét kezét a keretre szorította. A keret körben fehéren felvillant, majd a
festmény eltűnt.

Harry nem látott sokat onnan, ahol állt, de úgy vélte, durva lenne felállni és megpróbálni bekukucskálni. Meglepődött, amikor Lucius
egy újabb bűvös ládát húzott elő. Intett Harrynek, hogy jöjjön közelebb, miközben kinyitotta az első rekeszt.

– Azt hiszem ez az, amire vágytál – mutatta Lucius, miközben felemelte a medált, és átadta Harrynek.

Harry gonosz önelégültséggel vigyorgott, miközben a medálért nyúlt. Azonnal felismerte – a merengőbeli és a Grimmauld téri
emlékekből is.

– Igen, ezt kerestem – sziszegte. Bámulta a medál elejébe vésett „S” betűt, és nem vette észre, hogy párszaszóul beszélt, amíg meg nem
látta Lucius és Perselus döbbent tekintetét.

– Bocsánat – motyogta Harry. – Úgy néz ki, mint egy kígyó.

– Erre van szükséged? – érdeklődött Perselus.

– Igen – bólintott Harry. Nem jött rá, hogy arckifejezése milyen izgatottságot tükrözött. Tiszteletlenül lengette a láncot az ujjhegyein. –
Ez itt megéri az egész napos fáradtságot.

– Rakd el – utasította Perselus.

Harry azt tette, amit mondtak neki, és beletömte az ékszert a farzsebébe. Lucius szomorúnak tűnt, de nem fűzött hozzá megjegyzést.

Engedélyt kért, hogy magához vegye a ládát, és átnézze a kúriát olyan további tételekért, amelyeket esetleg Narcissa hátrahagyott.
Perselus nem volt hajlandó megengedni, hogy bármit is elvigyen a szobákból, arra hivatkozott, hogy azt észrevennék. Kelletlenül
engedélyezte a ládát, de ragaszkodott hozzá, hogy először ellenőrizze. Harry nem volt benne biztos, hogy Lucius beleegyezik, de végül
engedelmeskedett. Perselus minden rekeszt átvizsgált, valamiféle mágikus vizsgálatot végzett. Harry nem állította, hogy érti, amit
csinált, de elragadtatással figyelte.

Minél tovább maradtak, annál feszültebbnek érezték magukat, és Harry nagyon megkönnyebbült, amikor Perselus elhoppanált velük és
a ládával az erdei tisztásra. Már csak egy feladatuk maradt: Luciust kellett kikérdezniük veritaszérum hatása alatt. Harry a földre
telepedett, a ládának támaszkodott, és nem törődött azzal, hogy hol voltak. Késő volt már, és ő kimerült. Perselus székeket varázsolt
elő magának és Luciusnak, majd elővette az igazságszérum fioláját, hogy elkezdje a kihallgatást. Harry több mint boldog volt ráhagyni
az egészet.

Csendben hallgatta, ahogy Perselus számtalan kérdést tett fel Luciusnak. Eltartott egy ideig, amíg leesett neki, hogy valószínűleg
Perselust is ugyanezeknek a kérdéseknek tették ki jó néhány évvel ezelőtt. Mire Perselus végre kielégítőnek találta a válaszokat és beadta
az ellenszert, Harry nem kételkedett többé Lucius új keletű lojalitásában.

Lucius viszont rettenetesen nézett ki. Ha lehetséges, akkor még rosszabbul, mint korábban.

– Lucius, szeretnél lehetőséget kapni arra, hogy megtisztálkodj és meggyógyítsunk, mielőtt Narcissával és Dracóval találkoznál? –
kérdezte Harry. – Ha nem tennéd, akkor azonnal is a házba mehetünk, de… – bizonytalanul elhallgatott.

– Ha van rá mód, akkor jobban szeretném, ha nem látnának engem ilyen állapotban – ismerte be Lucius. Rendkívül fáradtnak hangzott.

– Harry, hová szándékozod vinni őt? – csattant fel Perselus ingerülten. – Jelen pillanatban abszolút nem biztonságos őt bárhová
máshová vinni, csak a házba.

Harry vállat vont.

– Nálam van a láthatatlanná tévő köpönyegem, és az ikrek nem tesznek fel kérdést, ha egy álcázott személy használja a fürdőszobájukat
– felelte. – Draco és Narcissa már így is eléggé aggódnak érte, és ha ilyen állapotban látnák őt, akkor az megerősítené a félelmeiket.
Engedjük meg Luciusnak, hogy a lehető legtöbb büszkeséggel és méltósággal térhessen vissza a családjához.

– Mióta érzel tiszteletet, vagy egyenesen megértést a Malfoy büszkeség iránt? – érdeklődött Perselus, költőinek szánva a kérdést.

Harry ismét vállat vont, és halványan elmosolyodott.

– Mostanában sok mindent megtanultam – mondta.

369
Perselus nagyot sóhajtott.

– Tényleg így van – mondta csendesen.

*****

Már éjjel egy óra volt, amikor csendesen beosontak az ikrek lakásába. Perselus belopódzott a hálószobájukba, és bűbájt szórt rájuk,
hogy ne ébredjenek fel.

– Van bármiféle elképzelésük arról a veszélyről, amit a lakóhelyükre hozol? – mormolta Perselus, miután kilépett a szobájukból.

Harry bánatosan mosolygott.

– Khm. Elhoztam ide Dracót. Elég gyorsan alkalmazkodtak hozzá. Ámbár valószínűleg még az ő határaikat is túllépném, ha tudnák,
hogy most itt vagyunk – ismerte be.

– Egy Weasley lakásban vagyok – sóhajtotta Lucius undorral. – Hogy történhetett ez meg?

– Túl fogod élni – vágta rá Harry szárazon. – Menj, zuhanyozz le és tisztálkodj meg.

Láthatóan Lucius félresöpört bármiféle aggodalmat, amit a Weasleyk lakhelye miatt érezhetett, mert azonnal kihasználta a lehetőséget,
amit Harry felajánlott neki.

Harry fáradtan rogyott a kanapéra, amíg várakozott. Amint meghallotta a víz zubogását, Perselusra nézett, aki a szemben álló kanapén
üldögélt, még mindig Remusként.

– Tudod, el kell majd mondanod neki, hogy ki vagy, mielőtt távozunk – szólalt meg csendesen. – A tény, hogy Remust ott találja,
sokatmondó lesz.

– Tisztában vagyok vele – felelte Perselus, miközben az orrnyergét masszírozta. – Egyszerűen nem bízom tökéletesen a helyzetben.

– Te kérdezted ki a saját veritaszérumoddal – mutatott rá Harry.

– Egész végig veled voltam, és még mindig nehéznek találom elhinni, hogy meggyőzted Luciust az átállásról – vetette oda Perselus,
tisztán hallható hitetlenkedéssel a hangjában.

– Az győzte meg, hogy a családjával lehet – ellenkezett Harry. – Na meg az a tény, hogy nagyon jól tudja, Voldemort egy szadista
rohadék. Dumbledore szerint Luciust komolyan megbüntették a naplóval történt epizódért. Nem hinném, hogy repetázni szeretne a
büntetésből, miután elvesztette a jóslatot.

– Valóban – bólintott Perselus elismerően. Figyelmesen tanulmányozta Harryt. – Te egy rendkívüli fiatalember vagy, Harry Potter –
jelentette ki.

Harry elpirult; nyomasztotta a dicséret. Perselus nem osztogatta könnyedén a dicséreteket, különösen nem neki. Értékelte a férfi
szavait, de nem tudta, mit mondhatna erre.

– Egyszerűen fogadd el a bókot, Harry – mormolta Perselus fanyarul. Láthatóan megértette Harry zavarát. – Megszolgáltad.

– Köszönöm – suttogta Harry lágyan. – Sokat jelent, hogy tőled származik.

– Úgy tűnik, meglehetősen jól kitartasz – folytatta Perselus. Hangsúlya kérdővé változtatta a kijelentést.

Harry fáradtan dörgölte meg az arcát.

– Egész jól vagyok – felelte. – Eldöntöttem, hogy majd valamikor a jövő héten – vagy talán a jövő évben – fogom megfelelően
lereagálni Lucius Malfoy kiszabadítását a börtönből, mivel pillanatnyilag nem érzek hozzá kedvet.

Perselus felnevetett, habár ez épp annyira fáradtnak hangzott, mint ahogy Harry érezte magát.

– Azt hiszem, egészségtelen elnyomni az érzelmeket. Ámbár úgy vélem, nem én vagyok a legmegfelelőbb ember, akivel ilyen témákat
meg lehetne vitatni – mondta.

Harry csendesen kuncogott.

– Valószínűleg nem – ismerte be. Örült, hogy ennyire ellazultnak láthatja Perselust, és azon gondolkodott, mennyi része van ebben
annak a megkönnyebbülésnek, hogy vége a napnak. Talán így fejezte ki a saját háláját, hogy nem volt bezárva az Azkabanba.

370
– Harry, komolyra fordítva a szót, úgy tűnik, hogy meglehetősen egyedülálló módszert fejlesztettél ki az emberekkel való
kapcsolataidban – jelentette ki Perselus. – Felismerem, hogy még mindig sok minden dühít téged a múltból, de több mint hajlandó vagy
második esélyt adni.

– Nem, én csak egy önző, arrogáns hülyegyerek vagyok, aki mindenkit a saját oldalán akar látni – jelentette ki kereken Harry.

Perselus felvonta a szemöldökét, kérdezve ezzel Harry nyilatkozatát.

Harry nyeglén vállat vont.

– Oké, szóval talán nem igazán hiszem ezt – ismerte be. – De ha nem lépek át a múltbéli szarokon, és hagyom a fenébe, akkor
csökkentem az életben maradási esélyeimet ebben a nyomorult háborúban.

– És nem áll szándékodban veszíteni – állította Perselus.

– Pontosan – vágta rá Harry. Halkan felsóhajtott. – Ez az egész nem könnyű nekem. Az érzelmeim állandóan felfordítják a gyomromat,
de ha hagyom, hogy túl mélyen belegondoljak abba, ami ma történt, akkor valószínűleg összeomlok. Tudom ezt, ezért megpróbálok
nem sokat gondolni rá.

Perselus számítóan méregette őt.

– Azt hiszem, hogy egyfolytában a dolgokra gondolsz, sokkal többet, mint amennyit beismersz – mondta. – Egyszerűen csak másként
reagálsz, mint ahogy arra az emberek általában számítanak.

Harry egy félmosollyal válaszolt.

– Mi mindketten tudjuk, hogy hajlamos vagyok elkerülni bármiféle normálisat – vetette oda vidáman.

– Valóban – bólintott Perselus önelégült vigyorgással.

Felnéztek, amikor Lucius kilépett a fürdőszobából. Harry hitetlenkedve rázta a fejét. Valahogy a férfinek sikerült beszereznie egy jól
szabott köntöst a ládájából.

– Miért nem öltöztél fel megfelelően? – Egyszerűen muszáj volt megkérdeznie.

– Korábbi szavaidat úgy értelmeztem, hogy képes vagy meggyógyítani engem – jelentette ki mereven Lucius.

– Nos, én is segíthetek, de valószínűleg jobban szeretnéd, ha ő tenné – mondta Harry, miközben Perselusra mutatott.

Lucius elfintorodott.

– Egyikőtöket sem szeretném – motyogta –, de mivel már mindketten láttatok a legrosszabb formámban, nem látom értelmét, hogy
most elutasítsalak.

Harry rápillantott Perselusra, aki nagyot sóhajtott, majd elővette az ellenszerét a Száfűlé-főzetnek. Harry és Lucius figyelték, ahogy
visszaváltozott saját, szokásos énébe.

– Perselus? – firtatta Lucius hitetlenkedve.

Habár Lucius sokkal jobban lett a zuhany után, most megingott a döbbenettől. Harry gyorsan odalépett, és a kanapéhoz vezette a férfit,
hogy az leülhessen. Lucius megadóan követte.

Harry megszánta Luciust. A férfi valószínűleg egy éve nem aludt már tisztességesen, ráadásul komolyan alultáplált és gyenge volt.
Továbbá a fizikai tevékenységtől is elszokott. Ezeket kombinálva a mai nap rengeteg döbbenetével, Harry úgy érezte, hogy ez az ember
igazán jól teljesített eddig. Ám ennek is meglett a következménye.

– Igen, Lucius – erősítette meg csendesen Perselus. – Kém vagyok. Egyike vagyok a Sötét Nagyúr kedvenceinek, de az igazi hűségem a
világos oldalé. Megteszek mindent, ami erőmből telik, hogy segítsek Harrynek.

– Potter, mondd, hogy te valódi vagy! – követelte Lucius, szorosan becsukott szemmel.

– Én önmagam vagyok – felelte Harry –, és… huh… tulajdonképpen hívhatnál Harrynek, ha akarsz.

Lucius erre felhorkant.

– Azt hiszem, elvesztettem az érzékeimet, amíg be voltam zárva – mondta önmarcangolóan.

371
– Szerintem meg az ösztöneid még mindig megvannak – ellenkezett Perselus. – Egész idő alatt főként Harryvel foglalkoztál, és az én
jelenlétemet figyelmen kívül hagytad, amikor csak lehetett.

Lucius kinyitotta a szemét.

– Ez nem csak azért volt, mert nem kedveli Remust? – Harry hangja kimutatta a meglepettségét.

– Semmi konkrét kifogásom nincs a vérfarkas ellen – felelte Lucius lassan. – Természetesen veled több a negatív előéletem – folytatta,
és Harryre tekintett. – Mégis veled foglalkoztam, a gyerekkel, a felnőtt helyett – tette hozzá felismeréssel.

Harry mogorván nézett rá, mire Perselus halkan felnevetett.

– Nem hinném, hogy Harry túlságosan rajong azért, amikor gyerekként említik – jegyezte meg.

Lucius néhány pillanatig szemlélődőn méregette Harryt.

– Ezt el tudom fogadni azok után, amiknek ma a szemtanúja voltam – jelentette ki. Perselushoz fordult. – Talán a méltóságom mégsem
veszett el teljesen.

– Ah, de lehet, hogy ezt elkiabáltad – vetette oda Perselus, és sejtelmes vigyorgásával oldotta a hangulatot. – Mivel most le fogsz
vetkőzni, hogy meg tudjunk téged gyógyítani – folytatta, és elővette a bájitalos erszényét.

Lucius elfintorodott, de levette a köntösét, hogy Perselus kezelni tudja a sérüléseit. Nem volt semmi jelentős vagy életveszélyes, de a
férfinek számtalan nyílt sebe volt, a lába pedig undorítóan nézett ki Harry véleménye szerint. Úgy nézett ki, mintha a hideg kőpadló a
cellájából átszivárgott volna a lábaiba, és Harry meglepődött azon, hogy a férfi egyáltalán járni bírt rajta. Ám ugyanakkor az is igaz, hogy
főként a zsebeikben üldögélt, vadászgörényként.

Lehet, hogy Perselus meglepődött Lucius hajlandóságán, hogy átálljon a másik oldalra, de nyilvánvalóan felkészülten érkezett, több
fajta bájitallal, amikre szüksége lehetett. Lucius számtalan főzetet nyelt le, amiket Perselus adott át neki. Harry alig hallható sóhajjal
átvette az egyik tégelynyi kenőcsöt, és nekilátott bedörzsölni Lucius lábaiba, ahogy utasították rá, míg Perselus egy másik tégelyt vett a
kezébe, és a nyílt sebeket kezelte le.

Ismét megerősítést nyert Harry számára, hogy Perselus igazán mester volt. A kenőcs azonnal hatni kezdett, és meggyógyította a
sebeket, mintha soha nem is léteztek volna. Ám bármi is volt ebben a balzsamban, Harry nem gondolta, hogy a gyengélkedő
készletének részét képezte.

Harminc perccel később Lucius sokkal egészségesebbnek tűnt. Az egészet megjegyzés nélkül viselte, csak a legvégén szólalt meg.

– Perselus, te egy született tehetség vagy – jelentette ki őszintén.

Perselus nyugtázásképpen biccentett egyet, majd elcsomagolta a felszerelését a tasakjába.

Tekintettel arra, hogy a szerénység már teljesen értelmetlen lett volna, Lucius a nappaliban öltözött fel gyorsan.

A nyilvánvaló soványsága ellenére, amelyen nem tudtak bájitalokkal vagy bűbájokkal segíteni, Lucius visszanyerte arisztokratikus
megjelenésének egy részét, amint felöltözött. A talárja elegáns volt, haja tiszta és ragyogó, hátközépig érő. Bőre sokkal
egészségesebbnek tűnt, mint korábban, a kifejezett sápadtsága ellenére is. Egészében véve egy teljesen új ember magasodott előttük.

– Hűha – lehelte Harry, miközben a férfit bámulta.

Lucius szórakozottan mosolygott.

– Vehetem ezt úgy, hogy most jobban hasonlítok a korábbi énemre?– kérdezte.

Harry egyszerűen csak bólintott. Nem volt bizalmas viszonyban a férfivel, még most sem, de határozottan könnyebb volt benne
meglátni a régi Luciust.

Lucius kijózanodott, ahogy Harryhez szólt.

– Meg kell köszönnöm neked, Harry, hogy hagytad, hogy visszanyerjem a méltóságomat, mielőtt ismét találkoznék a családommal –
mondta szertartásosan.

– Ha korábban láttak volna téged, attól csak idegesebbek lettek volna – felelte Harry, elhárítva a hálát. – Örülni fognak, hogy
találkozhatnak veled.

– Talán indulnunk kellene, hogy végre találkozzunk velük – javasolta Perselus fáradtan. – Lucius, neked álomtalan álom italra van
szükséged, Harryre és rám pedig ránk férne egy kis pihenés. A holnap elég hamarosan érkezik, további magyarázatokért.

372
– Vihetlek a zsebemben? – kérdezte Harry reménykedve.

– Miért? – firtatta Lucius felvont szemöldökkel.

– Mert meg akarom lepni őket, és lehet, hogy ez az egyetlen alkalom, amikor megúszom, hogy ugaratom Dracót – ismerte be Harry. –
Túlságosan boldog lesz, hogy láthatja az apját, és nem fog kiakadni rám a görénykérdés miatt. Ráadásul sokkal könnyebb lenne így
utaznunk a köpönyeg alatt.

Perselus és Lucius hitetlenkedve bámulták Harry rettenthetetlenségét, majd Lucius nevetni kezdett, és egy pillanattal később Perselus is
csatlakozott hozzá.

– Ennyit arról, hogy megőrzöm a méltóságom – jegyezte meg Lucius szórakozottan. – De hajlandó vagyok beleegyezni, mivel, azt
hiszem, megszolgáltál egy pillanatnyi élvezetet.

– Kösz – kiáltott fel Harry boldogan vigyorogva. Lucius nyilvánvalóan sokkal nyugodtabban viselte a vadászgörény kérdést, mint azt
Draco reakciója mutatta.

Gyorsan összeszedték a holmijaikat, Perselus megszüntette a bűbájt az ikreken, míg Harry firkantott egy levelet nekik, hogy tudják, ott
volt és minden rendben vele, aztán végül a Grimmauld térre távoztak.

*****

Perselus beosont velük a házba a láthatatlanná tevő köpönyeg alatt. Úgy viselkedett, mintha csak kelletlenül tenné, de Harry észrevette
az élvezet szikráit a szemében. A férfi is nagyon várta, hogy meglephesse a többieket.

Akkor vették le a köpenyt, mielőtt beléptek volna a konyhába. Nem lepte meg őket, hogy halk hangokat hallottak az ajtó túloldaláról,
mivel a többiek ébren várták őket. Draco, Narcissa és Remus mind megkönnyebbülten sóhajtottak, amikor ők beléptek. Harry gyorsan
odament hozzájuk, hogy ne álljanak fel.

Megpuszilta Narcissa arcát, gyorsan megölelte Remust, de ellépett, mielőtt üdvözölte volna Dracót, ahogy azt általában tette volna.

– Merlin, Harry, hol a pokolban voltál? – kérdezte Draco a szemöldökét ráncolva, hiszen határozottan észrevette a személyes üdvözlet
hiányát.

– Winky átadta az üzenetet, hogy rendben vagy, de én nem bízom ebben sosem egészen, amíg nem látlak a saját szememmel – vallotta
be Narcissa csendesen.

– Tényleg jól vagyok – mondta Harry, miközben csintalan mosoly játszott a szája sarkában. – Egy kis ajándékot hoztam nektek.

Draco felhorkant.

– A legtöbb ember kapja az ajándékot a születésnapján, nem pedig adja – jegyezte meg.

Harry csodálkozva pislogott. Egy pillanatra eltérítették a szándékától.

– Máris a születésnapom van? – kérdezte.

– Igen, te hülye – vágta rá Draco ingerülten. – És most valószínűleg a fél napot átalszod, aztán meg megint el kell menned
Weasleyékhez.

– Oh, sajnálom – mondta Harry, mert tudta, hogy Draco csalódott, amiért nem tölthetnek több időt együtt a születésnapján. – De…
nos, hoztam valamit, ami talán kárpótol ezért.

– Tényleg ajándékot hoztál nekem? – kérdezte Draco, és érdeklődése feléledt az idegesség és a hosszas aggódás ellenére is.

Harry bólintott, majd óvatosan a zsebébe nyúlt, hogy kihúzza a fehér vadászgörényt. Draco és Narcissa szeme elképedten kikerekedett,
amikor a görény kiugrott Harry kezéből, és leszaladt a testén. Miután a padlóra ért, Lucius serényen átalakult.

– Apa?!

– Oh, Lucius!

Narcissa gyakorlatilag belerepült a férje karjaiba, és Draco sem maradt le mögötte. Harry biztos volt benne, hogy egy rendkívül ritka
csoportos ölelésnek lehetett szemtanúja hármójuk között. Néhány pillanatig reménytelenül vágyakozva figyelte a könnyes találkozást,
majd Perselus és Remus léptek a két oldalára. Kezüket a vállára tették és elvezették őt a bájitallabor nappaliként berendezett területére,
ezzel adva a Malfoyoknak egy kis magánéletet.

– Ti jól vagytok? – kérdezte Remus, miközben szorosan megölelte Harryt.

373
– Jól vagyunk – felelte Perselus, és összevonta a szemét, amikor rájött a tényre, hogy Harry szokásos frázisát használta.

Harry tudatában volt, hogy egy másik igen ritka eseménynek lehet szemtanúja – nem ismert senkit, aki zárkózottabb lett volna
Perselusnál –, és figyelte, ahogy Remus egyik kezével végigsimította Perselus arcát.

– Aggódtam – suttogta Remus.

Perselus tekintete óvatosan Harryre rebbent, de nem húzódott el Remus érintésétől. Harry visszapislogott rá, majd elmosolyodott.
Kibújt Remus másik karja alól, hátat fordított nekik, és leült a kanapéra.

Jó volt, hogy Perselusért is aggódott valaki. Perselus ugyan nem mutatott ott semmiféle gyengeséget, de Harry biztos volt benne, hogy
az azkabani látogatás az ő számára is rendkívül nehéz volt. Kicsit zaklatta az elképzelés, hogy talán csókolóznak a háta mögött, de azért
örült nekik.

Egy perccel később a két férfi csatlakozott hozzá, és őt meglehetősen mulattatta a tény, hogy egymástól a lehető legtávolabbi
karosszékekben foglaltak helyet. Harry nem irigyelte Remustól a fárasztó feladatot, hogy lerombolja Perselus védelmét, de
nyilvánvalóan Remus tiszteletben tartotta azokat, és hagyta, hogy Perselus megint összeszedje magát Harry előtt.

Perselus halkan kezdte elmesélni Remusnak a nap eseményeit. Harry fél füllel hallgatta őket, és a családokról gondolkodott, amikor
Draco beviharzott, belevetette magát Harry ölébe, mindkét kezével megragadta az arcát és nekiállt össze-vissza csókolni őt.

Hosszú percek után Draco végül levegőért kapott, Harry pedig kábult és kifulladt volt.

– Mi volt ez? – kérdezte.

– Ez… Boldog vagyok, hogy biztonságban visszatértél, boldog születésnapot, és köszönöm, hogy kiszabadítottad és idehoztad az
apámat – felelte Draco, majd kimászott Harry öléből és leült mellé.

– Perselus többet tett, mint én – vágta rá Harry automatikusan, miközben elméje még mindig zavaros volt a látványos csóktól.
Hihetetlenül elvörösödött, amikor észrevette, hogy Lucius és Narcissa az ajtóban álltak.

– Nos, Harry, sok mindent említettél, amik sok mindent megmagyaráztak, de valahogy nem sikerült megemlítened ezt a különleges
indítékot – jegyezte meg Lucius vontatott hangon, kajánul.

– Nos… hát… én… huh… – dadogott Harry. Nem sikerült kinyögnie semmi összefüggőt, ezért Dracót kezdte bámulni segítségért.

– Milyen ékesszóló, Harry – vetette oda Perselus szárazon.

Harry válla megrogyott, és hirtelen megpróbált elmozdulni Draco mellől. A szőke fiú azonban visszarántotta őt, nem hagyta, hogy
bárhová menjen.

– Ne gondold, hogy ilyen gyorsan elengedlek a szemem elől – vetette oda Draco vadul.

– Csak megpróbáltam adni neked egy kis magánéletet – felelte Harry védekezően.

– Egész napra eltűntél, és most megtudtam, hogy az Azkabanban voltál – mondta Draco. – Tudni akarom, hogy jól vagy.

– Nem kellene inkább az apádat tesztelned? – kérdezte Harry zavarodottan. – Ő volt ott egy évig.

– Nos, igen, tudom, te buta – mormolta Draco. – De anya szeretett volna egyedül lenni vele néhány percig.

– Tehát úgy döntöttél, hogy jössz, és nekiállsz csókolgatni engem? – kérdezte Harry, a hitetlenkedéstől emelkedő hangon. – Nem
gondoltam, hogy egyáltalán akarod tudatni az apáddal a mi ügyünket.

Draco ettől egy kicsit idegesnek tűnt, de ezt gyorsan felváltotta a határozott eltökéltség.

– A saját döntéseimet magam hozom – mondta komolyan.

– Draco – sziszegte Harry. – Elvesztetted az eszed? Nem akarhatsz az apáddal küzdeni, mindjárt kezdetnek. Valahogy nem látom,
amint támogatná, hogy velem legyél. Nem vagyok aranyvérű, és rohadtul fiú vagyok! És én vagyok Harry Potter! – tette hozzá hevesen.

– Apának majd túl kell lépnie ezen – csattant fel Draco. – Biztos, hogy elég hamar rájött volna amúgy is, mivel ugyanazon a kibaszott
szobán osztozunk!

– Visszaköltözhettem volna a régi szobámba – felelte Harry kételkedően.

– Te tökfej! – zúgolódott Draco. – A te régi szobád most Perselus szobája. Nem emlékszel?

374
Harry elfintorodott.

– Igaz. Nos, vele nem akarok osztozni a szobán – vallotta be.

Narcissa elkezdett nevetni.

– Azt hiszem, ti mindketten teljesen kimerültetek és kifáradtatok. A vitátok még a szokásosnál is zagyvább.

Harry összerezzent, mert rájött, hogy semmiféle némító bűbájt nem tettek fel. Becsukta a szemét, a fejét a kanapé háttámlájára ejtette
megsemmisülten.

– Aludni fogok – jelentette ki. – Senki ne ébresszen fel, amíg vége nincs ennek az egész rémálomnak.

Nem gondolta ugyan szó szerint, de ahogy Draco úgy mozdult, hogy Harry feje a vállán pihenhessen, Harry pontosan ezt is tette.
Azonnal elaludt, agya bezárta magát, és nem volt hajlandó tovább foglalkozni ezzel a nappal. Csak homályosan észlelte, hogy Remus
felvitte, és alig-alig volt együttműködő, amikor Draco levetkőztette és az ágyba dugta. Viszont elégedetten felsóhajtott, ahogy Draco
meleg teste a hátához simult, és amikor a szőke közelebb húzta őt, mély álomba merült.

375
 Harmincötödik fejezet

Miután felébredt és kiment vécére, Harry visszarogyott az üres ágyba. Csak homályosan emlékezett arra, hogy az előző éjszakán feljött
ide, és fogalma sem volt, hol lehet most Draco. Ámbár, abban biztos volt, hogy párja vele aludt. Csak azt nem tudta, miről beszélhettek
a többiek, miután elaludt, vagy mit fognak mondani most, a napvilágnál.

Felsóhajtott, és a fejére húzta a párnáját, miközben elgondolkodott rajta, vajon nem lenne-e jó ötlet egész nap elrejtőzni az ágyában.
Biztos volt benne, hogy könnyedén meggyőzhetné a testét arról, hogy aludjon tovább. Ugyan már közel jártak a délhez, de mindig jó
még többet aludni.

Nem érzett kedvet ahhoz, hogy megpróbálja rendszerezni az érzelmeit, még kevésbé ahhoz, hogy másokét értelmezze. Szinte
reménykedett benne, hogy az előző napi események csak valami furcsa álom részei voltak. A tegnapi nap több részlete is határozottan
beleillet a rémálom kategóriába.

Egyszerűen csak feküdt, feje még mindig a párna alatt rejtőzött, és hagyta, hogy a gondolatai csapongjanak. Elszórakozott azon, hogy
az élete milyen bizarr volt, de a mostanában történt események fényében olybá tűnt, mintha konkrétan azon dolgozna, hogy még
furcsábbá tegye. Hány ember tervezett meg szöktetést az Azkabanból? Harry nem sokról tudott. Habár, akkor már azt is be kell
ismernie magának, hogy ismer néhányat – egyikük mindjárt a családja tagja volt.

Megint felsóhajtott. Végül hajlandó volt belátni, hogy az élete igazán bizarr volt. Egyszerűen nem tudott kilábalni ebből, és még csak
meg sem kísérelte, hogy másként tettesse.

Hallotta az ajtót halkan kinyílni. Megfeszült, de nem mozdult, hogy megnézze, ki az. Tényleg nem volt semmiféle elképzelése arról,
hogy mire számíthat ma, és még mindig nem volt biztos benne, hogy bárkivel is szembe kívánt nézni. Kissé ellazult, amikor Draco a
combjára ült és a hátára hajolt, miközben félrelökte a párnát.

– Boldog születésnapot – suttogta Draco a fülébe.

Harry visszahúzta a párnáját, azt motyogva magának, hogy már megint elfelejtette, hogy a születésnapja volt.

Draco halkan felnevetett, és ez a hang segített lenyugtatni Harry felborzolt idegeit. Ha Draco nevetett, akkor valószínűleg nem lehet
minden annyira rossz. Harry mélyen felnyögött, amikor a másik fiú felült, és masszírozni kezdte a vállát.

Ahogy Draco gyúrta a feszült izmokat, amíg azok kilazultak, Harry egyre inkább ellazult. És minél inkább ellazult, annál inkább
tudatosult benne párja jelenléte. A szőke fiú kezei erősen és határozottan simogatták Harry hátát, miközben Harry fenekére ült, mire a
fekete hajú próbaképpen megriszálta a csípőjét.

Draco élesen beszívta a levegőt, és Harry magában vigyorogva érezte, ahogy a férfiassága életre kelt. A masszázs csodálatos volt, de
készen állt többet is elfogadni. Röviden eltöprengett rajta, hogy tényleg készen áll-e arra a többre, amire az célzott, hogy Draco a
fenekén ült. Lélegzete felgyorsult, ahogy megérezte a neki préselődő keménységet, és ismét nyugtalanul elmozdult.

A párnát hirtelen félredobták, és Draco végignyalta Harry vállát, fel a nyakán, egészen a füléig. Harry megremegett az érzéstől.

– Mit szeretnél, Harry? – suttogta Draco, mielőtt finoman harapdálni kezdte a füle mögötti érzékeny területet.

– Hmmmm, téged akarlak – felelte Harry lágyan.

– És hogyan akarsz engem? – kérdezte Draco. Szája Harry nyakának bőrén mozgott.

Harry megszorította a lepedőt, ahogy Draco lágyan megfújta a nedves nyomot, amit otthagyott a bőrén.

– Bennem akarlak – ismerte be. – Úgy is akarlak érezni téged.

Draco nagyot sóhajtott, majd fogával élesen belemart Harry vállába. A sötét hajú fiú lélegzete egy pillanatra elakadt, majd újra lélegezni
kezdett, már gyorsabban, mint azelőtt. A hátán tanyázó fiú súlyára és ajkára koncentrált, ami tüzes nyomot hagyott, bárhol is érintette
meg a bőrét.

– Biztos vagy benne? – kérdezte Draco.

– Ühüm – felelte Harry.

Draco halk nevetése forrón ingerelte Harry fülét, mire ismét megremegett.

– Kicsit jobban érezném magamat, ha hallanám, ahogy közvetlenül kimondod az igent – vallotta be Draco. – Bármennyire is szeretem
ezt a hangot tőled.

376
Harry hátrafordította a fejét, hogy megpróbáljon Dracóra nézni. A szőke fiú felemelkedett, és hagyta, hogy Harry kissé elforduljon, de
nem nagyon.

– Igen, biztos vagyok benne, hogy ezt akarom – válaszolta Harry, közvetlenül Draco vágytól csillogó, ezüstös szemébe nézve. Aztán az
a szem rebbenve becsukódott Harry szavaira, de hirtelen ismét kinyílt, amikor Harry folytatta.

– Érezni akarlak magamban. Azt akarom, hogy tégy a magadévá – suttogta, kissé idegesen beharapva a száját. Azon gondolkodott, nem
ment-e kicsit messzire a szavaival, mivel Draco egyszerűen csak bámulta őt hosszú pillanatokon át.

Draco azonban hirtelen előrehajolt, lecsapott Harry szájára és mélyen megcsókolta őt. Abban az esetlen pozícióban, amiben voltak, ez
nem tartott sokáig, és Draco visszahúzódott.

– Harry, van valami fogalmad arról, hogy mit csinálsz velem? – nyögte.

– Kérlek, Draco, akarlak – súgta Harry.

– Az enyém vagy – jelentette ki vadul Draco, majd újra megcsókolta őt. – Ne mozdulj – figyelmeztette Harryt, majd eltávolodott tőle.

Harry továbbra is hason feküdt az ágyon, de a párnát a feje alá igazította, és kifulladt várakozással figyelte, ahogy Draco sietősen
levetkőzött. Miután a szőke fiú visszatért az ágyra, hamar eltávolította azt a pizsamanadrágot, amibe az előző éjszakán felöltöztette
Harryt. Aztán visszaült Harry hátsójára, és mindketten felsóhajtottak a több réteg ruházat nélküli kapcsolattól.

Draco nyomott egy csókot Harry tarkójára, majd ismét simogatni kezdte Harry hátát. Harrynek eddig a legcsekélyebb fogalma sem volt
arról, hogy egy masszázs ennyire hihetetlenül erotikus lehet. A teste most a szexuális feszültségtől vibrált, ami persze sokkal
kellemesebb volt, mint a korábbi feszültsége. Nem tudta visszatartani magát attól, hogy csípője izgatottan mozduljon.

– Harry, hagyd ezt abba! – nyögte Draco. Erősebben nyomta merevedését párja fenekének vágatába, miközben kissé megriszálta a
csípőjét.

– Draco, kurva mód ingerkedsz velem – panaszkodott Harry levegő után kapkodva. – Haladj már ezzel, és bassz meg végre!

– Te, kedves Harry, eléggé türelmetlen vagy – jegyezte meg Draco vontatott, élvezettel teli hangon.

– Merlin, mennyire utállak! – morogta Harry válaszul.

Draco egyszerűen csak nevetett rajta, bár ez sokkal mélyebbnek és csábítóbbnak hangzott, mint általában. Ismét előrehajolt és
megharapdálta Harry fülét, ám ez alkalommal nem volt benne finomság.

– Lazíts, Harry – dorombolta. – Csak azt szeretném, hogy lazulj el, hogy élvezd.

Harry beleremegett, amikor Draco nyelve végigsimított a fülén, majd a szőke fiú tátott szájú csókok sorát helyezte el végig a gerince
mentén. Draco széttárta Harry combjait, elhelyezkedett közöttük, miközben tovább folytatta a csókolgatást. Ösztönözte Harryt, hogy
álljon négykézlábra, de a sötét hajú fiú visszaomlott felsőtestével a párnájára, szorosan markolva azt.

Bármennyire is kifogásolta, hogy Draco lassan haladt, a panaszok egyszerűen a feszültségét jelezték. Tudta, hogy ennek Draco is
tudatában volt. Összpontosított arra az érzésre, ahogy Draco keze simogatta a fenekét, várakozástól és az érintés idegenségétől
remegve. Meg volt döbbenve, amikor Draco folytatta a csókok sorozatát, amelyet a helyzetük csekély változtatása félbeszakított.

– Draco, mit… Oh, az ördögbe – nyögte. Harry nagyon gyorsan eldöntötte, hogy igazán nem törődik azzal a döbbenettel, amit érzett.
Draco szája a lyukán hihetetlen érzés volt. – A szád. Pompás – mondta, megpróbálva továbbítani a mondanivalóját Dracónak.

Draco halkan nevetett, de szája még mindig Harry bejáratánál volt, és nyelve az izom szoros gyűrűjét ingerelte. A rezgés
érzéshullámokat hajtott végig Harryn. Draco nyelve bejutott, és Harry elvesztette az összefüggő beszéd képességét.

Harry az érzések hullámán utazott, csak távolról volt tudatában annak, hogy a nyöszörgés és a nyafogás tőle származott. Amikor Draco
keze alányúlt, hogy megtalálja, és simogatni kezdje a férfiasságát, felkiáltott az érintéstől.

Miközben kissé felemelte a felső testét, lehajtotta a fejét, amíg a teste alatt hátra tudott bámulni. A tekintete megakadt a látványon,
ahogy Draco simogatta őt, de aztán észrevette, hogy Draco a másik kezével saját magát simogatja. Harry látása elködösült, pedig
összpontosítani akart. Ez így már túl sok volt, és hirtelen elélvezett, vastag áramlatot fröccsentve a lepedőre.

Harry ismét a párnába temette az arcát, miközben átélte az orgazmusát. Draco elhúzódott, mire Harry csalódottan felsóhajtott az
érintés elvesztése miatt.

– Harry – suttogta Draco. Hangja fojtottnak hangzott. Harry eléggé kitekeredett, és épp időben megfordította a fejét, hogy lássa
Dracót, ahogy a merevedésével Harry fenekét veszi célba. Lélegzete elakadt, ahogy nézte, amint a krémes folyadék kilövellt és forrón
landolt a bőrén.

377
– A rohadt életbe – motyogta Harry, és amennyire a pozíciója megengedte, elragadtatottan figyelt. Dracót is egészen biztosan izgatta a
látvány, mivel hosszú pillanatokig nem emelte fel a tekintetét, hogy találkozzon Harry pillantásával.

Végül a szőke fiú felnézett.

– Nos – szólalt meg halkan, még mindig kicsit bizonytalan hangon –, ez határozottan olyasmi, amit meg kell ismételni.

Harry majd megfulladt a feltörő nevetéstől, és beletelt néhány pillanatba, amíg válaszolni tudott.

– Arról volt szó, hogy megkefélsz, de el kell ismernem, hogy ez is bámulatosan fantasztikus volt – mondta.

– Oh, persze, hogy megkeféllek – jegyezte meg Draco. – Még alig tizenhét évesek vagyunk, és ha te is látnád, amit én, akkor nem
aggódnál amiatt, hogy ismét életre kelj, nagyon is hamarosan. Befejezem az alapos előkészítésedet az első alkalmadra, aztán meg fogom
baszni az édes kis seggedet – jelentette ki tényszerűen.

Mivel Harry vesszeje megmoccant már csak attól is, hogy hallgatta Draco szavait, volt egy olyan érzése, hogy ez rá nézve sem lesz
igazán probléma. Elfáradt attól, hogy kifacsart nyakkal bámulta Dracót, ezért fejét visszafektette a párnára, szemét becsukta, ám a
hátsóját még mindig a levegőben fitogtatta.

Úgy vélte, hogy kicsit nevetségesnek kellene éreznie magát ebben a helyzetben, és határozottan iszonyatosan védtelen volt, de
hihetetlenül ellazult, így ez az egész nem számított. Dracóval nagyon kellemesen érezte magát, és igazán nem akarta tönkretenni a
helyzetet azzal, hogy túlbonyolítja.

Érezte, ahogy az ágy megmozdult alatta, amikor Draco utasította őt, hogy maradjon úgy, majd előszedte a síkosító tégelyét. Draco
finoman megpuszilta a homlokát.

– Biztos vagy benne, hogy akarod? – kérdezte lágyan.

Harry félig kinyitotta a szemét, és bágyadtan Dracóra mosolygott.

– Nem hiszem, hogy lehetséges lenne ennél jobban ellazulnom – felelte. – Ez a tökéletes alkalomnak tűnik számomra.

– Tudod te, hogy milyen hihetetlenül szexi vagy így? – kérdezte a szőke, majd visszatért Harry mögé.

Harry nem vesződött a válasszal, de elpirult az örömtől, ahogy hallotta Draco hangjában a majdnem tisztelettudó hangsúlyt, amikor
ezeket a szavakat mondta.

Annak ellenére, hogy teljesen laza volt, még mindig megfeszült egy kicsit, amikor megérezte Draco ujját, ahogy a bejáratát ingerelte.
Élesen beszívta a levegőt, amikor az ujj könnyedén becsúszott, hiszen Draco már korábban meglazította őt a nyelvével. Draco lassan
ki- és bemozgatta az ujját, puhatolózva és finoman, majd hamarosan ez elég lett ahhoz, hogy Harry hátratolja magát rá.

Harrynek fogalma sem volt, miért volt egyáltalán ideges. Már megint kemény volt, és többre volt szüksége. Draco adott neki többet,
ahogy kérte, és egy második ujjat dugott bele.

–Oh, Merlin – lehelte, miközben hátratolta magát Draco keze felé.

– Jó, Harry? – kérdezte Draco. Szabad kezét erősen megtámasztotta Harry hátán.

Harry hevesen bólintott a párnába.

– Igen – sziszegte, miközben Draco ujjai máris ollózni kezdtek benne, hogy tovább nyújtsák őt. – Basszus, igen – nyögte a csekély
égető érzés ellenére.

Szeme azonban hirtelen csaknem felakadt, amikor Draco megérintett benne valamit, amitől az érzékelés hullámai ismét elárasztották őt.

– Draco, csináld megint! – zihálta.

– Ezt? – érdeklődött Draco. Megint úgy mozdította ujját – ismételten – amivel olyan reakciót csalt elő Harry testéből, hogy
reménytelen lett volna válaszolnia.

Harry tudatában volt annak, hogy Draco a gyűrűs ujját is hozzáadta, és egyszerűen hátratolta magát, mohón elfogadva azt.

– Kérlek, Draco – nyöszörögte Harry. – Te… most… be…

Nyilvánvalóan Draco ezekre a szavakra várt, vagy legalábbis valami hasonló kombinációra, mert másodperceken belül a pénisze
váltotta fel az ujjait, és befelé nyomta magát.

378
– Oh, istenem – suttogta Harry, miközben szemét szorosan lehunyta. Volt egy halvány égő érzés, de ez semmi volt azzal az izgalommal
összehasonlítva, hogy Draco lassan kitöltötte őt.

– Jól vagy? – kérdezte Draco erőltetett hangon.

– Csodálatos érzés – felelte Harry.

Draco hangosan felsóhajtott, ahogy tövig hatolt Harry hátsójába. Előrehajolt, homlokát Harry hátának közepére támasztotta.

– Annyira kibaszottul szoros vagy, Harry – nyögte.

Harry egyszerűen csak lélegzett, és közben alkalmazkodott ehhez a teljesen új érzéshez. Nem tudta, hogy pontosan mit is képzelt el, de
az biztos, hogy semmi ilyesmit. Mondta ugyan Dracónak, hogy tegye a magáévá, de bizonyos szempontból úgy érezte, hogy ő követelte
a magáénak Dracót. A párja benne volt – része volt – egy nagyon is fizikai értelemben.

Megmozdult, hogy tudassa Dracóval, készen állt a többire. És Draco megadta neki. Meglehetősen gyorsan rátaláltak egy ritmusra,
amely mindkettejüknek megfelelt.

A helyzet újdonsága, a tény, hogy egyáltalán megtették, ráadásul egymással, már önmagában is elég ösztönzés volt, és egyesült a testi
érzésekkel. Harry érzett minden lökést, néhány ráadásul felgyújtotta a bensőjében azt a pontot, és érezte, ahogy az érzékei
túlcsordulnak.

Abszolút nem vette észre, hogy Draco elég szorosan markolja a csípőjét ahhoz, hogy zúzódások keletkezzenek, amíg egyik keze le nem
csúszott az oldalán és meg nem ragadta a farkát. Draco egy pillanatra kiesett a ritmusból, de hamar rátalált újra, miközben lökte magát
ki-be Harrybe, és ugyanabban az ütemben simogatta őt.

Épp úgy, ahogy korábban, Harry robbanóan elélvezett, eláztatta a lepedőt, amit az első alkalom után sem tisztítottak meg.

– Oh, a kurva életbe, Harry – lehelte Draco. Csípője szabálytalanul rázkódott, ahogy Harry feneke összeszorult a merevedése körül,
kioldva ezzel őt is, és mélyen belül kiürítette magát.

Harry zihálva lélegzett, és meg sem próbált beszélni. Fizikailag remegett az élménytől.

Draco lassan kihúzódott, és lefeküdt Harry mellé, párja hátát a mellkasához húzva.

– Minden rendben, Harry? – kérdezte, és megcsókolta társa nyakát. – Remegsz.

– Csak nagyon élénk volt – ismerte be Harry lágyan. – És neked? – kérdezte.

– Hihetetlen – felelte Draco.

Jó néhány hosszú percen át feküdtek ott csendesen és nyugodtan, míg Draco végül felvetette, hogy menjenek tusolni.

– Nem akarok felkelni – nyavalygott Harry. – Jó nekem ott, ahol vagyok.

– Feltételezem, akkor helyesled a születésnapod kezdetét – mondta Draco szórakozottan, miközben felemelkedett az ágyról és magával
húzta Harryt is.

– Határozottan – vágta rá Harry, és a hangsúly kedvéért még bólintott is. – Viszont nincs kedvem szembenézni ma a világ többi
részével. És ebbe beletartoznak azok is, akik ebben a házban laknak.

Draco megnyitotta a csapot a zuhanyban, majd hátranézett Harryre.

– Minden rendben, Harry – jelentette ki, miközben megnyugtatóan simogatta Harry karját. – Úgy tűnik, lenyűgözted az apámat. És
Perselust is.

Harry arca fintorra húzódott, ahogy megpróbálta eldönteni, vajon boldognak kellene-e lennie azért, mert lenyűgözte Luciust. Draco
azonban berángatta a zuhanyba, amíg megpróbált dűlőre jutni.

– Draco, az apád hogyan reagált arra… nos, arra, hogy rájött, nagypapa lett belőle? – kérdezte Harry. Nem volt biztos benne, hogy
készen állt-e rákérdezni, mit gondolt arról Lucius, hogy ő és Draco együtt vannak.

– Nem vagyok benne teljesen biztos – ismerte be Draco, miközben a szappanért nyúlt.

– Nem vagy benne biztos – jelentette ki Harry.

– Nos, ha az azonnali reakcióját kérdezed, akkor megdöbbent, amikor magammal vittem Victoriát, hogy ma reggel találkozzanak
egymással – felelte Draco. – Ő… nos, értékelted volna, hogy láthatod az apámat meglepettnek látszani.

379
Egy merészelj csak mondani valamit pillantást vetett Harryre. Harry azonban befogta a száját. Tegnap többször is látta azt a kifejezést
Lucius arcán, és nem értékelte annyira, amennyire hitte volna.

– Eddig még sosem láttam, hogy az apám nem jut szóhoz – folytatta Draco. Védekezőnek hangzott. – Valószínűleg csalódott bennem,
mert teherbe ejtettem egy lányt, de örült, mert Victoria mégiscsak egy Malfoy gyerek. Nem gondolom, hogy teljesen biztos benne,
hogyan reagáljon rá pillanatnyilag. Mostanában annyi minden történt.

Harry felhorkant, de nem szólt semmit. Miközben mosakodtak, Draco tovább fecsegett.

Harry megtudta, hogy a késő éjszaka ellenére a többiek fennmaradtak, hogy felvilágosítsák Luciust az elmúlt év eseményeiről. Hálás
volt, amiért kihagyták belőle, és hagyták őt aludni. Ami fontos volt számára az az, hogy Lucius összességében láthatóan pozitívan
reagált a jelenlegi helyzetre. A férfi nem örült annak, ahogyan Voldemort kezelte a családját, és Harry az adott körülmények között
meglehetősen jól jött ki az összehasonlításból.

Viszont még mindig nem tudta biztosan, hogyan érzett Lucius róla és Dracóról. Draco csak annyit volt hajlandó mondani, hogy az apja
jelenléte nem változtat semmin közöttük, egyébként pedig kitért a téma elől. Harry pillanatnyilag ennyiben hagyta. Nyilvánvaló volt,
hogy Draco örült annak, hogy visszakapta az apját, és Harry nem akarta tönkretenni a dolgokat azzal, hogy túlságosan nyomult.

Amikor már lezuhanyoztak, és Harry elkezdett öltözni, Draco csak akkor tájékoztatta, hogy nem számítanak rá a Weasleyéknél a hatkor
kezdődő vacsoráig.

– Tehát, most még egyáltalán nem kell aggódnod amiatt, hogy mit vegyél fel – vetette oda Draco csak úgy mellékesen.

Harry furcsa pillantást vetett Dracóra, miközben megragadta azt a pólót, amit amúgy is felvenni szándékozott, azzal a nadrággal együtt,
amit egyébként is felvett volna.

– Huh, nem beszéltem meg pontos időt, és a Weasley ház nem igazán olyan merev – mutatott rá Harry.

Draco válasza a nagy szekrény mélyéről érkezett, ahol a saját ruháit válogatta.

– Én már megbeszéltem az időpontot az egyformákkal, amikor a Weasleyékhez mész. Granger még mindig aggódik az esküvői
ruhaválasztásod miatt, de Vöröske ezzel kapcsolatban már megnyugtatta őt. Nem kell elmenned ma vele vásárolni.

Harry zavartan húzta magára az ingét. Draco megtervezett neki dolgokat? Weasleyékkel? Be kellett ismernie, hogy ő maga egyáltalán
nem jutott el odáig.

Harry elkergette ezeket a gondolatokat, és most az egyszer tényleg a ruházatára összpontosított. Ruhatára legnagyobb része még mindig
Dudley régi levetett rongyaiból, (nem kék) vagy az iskolai talárjaiból állt. A ruhavásárlás sosem volt elsődleges számára, még a
díszruháját is Mrs. Weasley választotta számára negyedikben, nem ő.

– Hm, nem kell elmennem vásárolni? – kérdezte. – Nem mintha akarnék vagy valami, de te sem fogadod el az én választásomat. Eddig
még sosem vettem részt esküvőn, de igazán kétlem, hogy van bármim, ami illik oda. – Talán egyszerűen elvehetne Dracótól valamit.
Neki aztán egész biztos, hogy elég ruhája volt.

– Ne aggódj, minden ki fogja forrni magát – felelte Draco, alig hallható hangon.

Miközben Harry elővett egy pár zoknit és az edzőcipőjét, azon gondolkodott, vajon aggódnia kellene-e amiatt, hogy mit érthetett
Draco ez alatt.

– Te már majdnem kész vagy? – érdeklődött Draco, egy pillanatra megjelenve teljesen felöltözve, mielőtt ismét eltűnt volna a
fürdőszobában.

– Igen – válaszolta Harry. Ahol ült, onnan belátott a fürdőszobába, ahol Draco épp a haját igazgatta.

– Így jó lesz – motyogta maga elé Draco, majd visszahajította a hajkefét a pultra. Harry véleménye szerint tökéletesen összeszedettnek
látszott, és nem bírt rájönni, vajon miért nem tűnik Draco elégedettnek. Ám azért nem kérdezte meg.

– Siess, Harry – noszogatta Draco. – Elkésünk.

– Miről késünk le? – pislogott Harry.

– Természetesen az ebédről – vágta rá Draco. – Már tíz perce lent kellene lennünk.

– Hát persze – mormolta Harry a bajsza alatt, miközben Dracóval az ajtóban futott össze. Lesiettek. Draco gyakorlatilag vonszolta
maga után Harryt. A szőke megtorpant a konyha előtt, és Harry majdnem beleütközött. Szórakozottan figyelte, ahogy Draco gyorsan
lesimította a talárját, átnézte magát, és kiegyenesítette a gerincét, mielőtt nyugodtan benyitott volna az ajtón.

380
Harry óvatosan követte őt a helyiségbe. Remus és Narcissa melegen üdvözölték őt, és boldog születésnapot kívántak neki. Perselus és
Lucius tisztelettudóan bólintottak.

– Köszönöm – mosolygott Harry.

Lucius, Narcissa és Perselus az asztal egyik, míg Remus a másik oldalán foglalt helyet. Két szabad szék volt Remus oldalán, közöttük
állt Victoria etetőszéke. Harry leült közvetlenül Remus mellé, Draco pedig Victoria és anyja között találta magát.

– Késtetek, szokás szerint – jegyezte meg Perselus szárazon.

– Igen. Nos, egészen addig nem tájékoztattak arról, hogy egy bizonyos időpontra le kell érnem, amíg ki nem léptünk az ajtónkon –
vágott vissza Harry.

– Kösz, Harry – vetette oda Draco gúnyosan, vetve rá egy szúrós pillantást, miközben beültette Victoriát a székébe.

Harry kinyitotta a száját, hogy visszavágjon valami rosszindulatú megjegyzéssel, de aztán ismét becsukta. Tulajdonképpen megérte
elkésni, és késett volna még akkor is, ha tudta volna, hogy időre kell leérnie. Draco hirtelen mosolya önelégült volt.

– Nem, nem akarjuk hallani, hogy miért késtetek – szúrta közbe Perselus, mielőtt Draco mondhatott volna valamit. Draco mosolya
nem halványult el, de csukva tartotta a száját, és leült.

Az étel már az asztalon volt, megfelelő melegítő és hűtő bűbájokkal ellátva, és most mindenki nekilátott teleszedni a tányérját, ahogy
mind megérkeztek. Harry kezdésnek adott Victoriának néhány falat gyümölcsöt. Egyáltalán nem érezte magát jól ebben a helyzetben.

– Na – mondta Victoria, ujjai között összenyomorgatva a falatka banánt, ahogy felvette az asztalról.

– Igen, adtam neked banánt – mondta szárazon Harry.

– Hogy érzed magad ma, Harry? – kérdezte Remus csendesen.

Harry vállat vont, elfordult Victoriától és a saját tányérjára összpontosított.

– Jól vagyok. Úgy vélem, ma szabadnapot kaptam, szóval ez elég jó – felelte. Perselusra nézett. – Viszont, amikor legutóbb azt hittem,
hogy szabadnapom van, akkor az nem egészen úgy működött – tette hozzá fanyarul.

– A mai nap a tiéd – jelentette ki Perselus. – A mai nap után már nem tudom, mik a Sötét Nagyúr tervei, így különösen ébernek kell
majd lenned.

Harry vetett egy pillantást Luciusra, majd visszafordult Perselushoz.

– A következményekért meg kell fizetni hamarosan – mondta.

Perselus biccentett egyet nyugtázásképpen.

Harry megharapta a száját.

– Miért van ma nyugalmam? – kockáztatta meg a kérdést. – És miért éppen tegnap csináltuk?

– Intézkedtem ezzel a két nappal kapcsolatban – ismerte be Perselus meglehetősen kelletlenül. Harry azon töprengett, vajon miért kell
a férfinek annyira bonyolultnak lennie, és miért nem tudta ezt elmondani neki tegnap.

Perselus ez után csendesen elmagyarázta, hogy Voldemort azt hiszi, a dementorok hatását csökkentő bájital tökéletesítésén dolgozik.
Mivel már volt egy kevés csökkentett hatású főzete, ezért képes lenne megmutatni Voldemortnak, hogy előrelépett anélkül, hogy
ténylegesen átadná neki a teljes hatóerejű bájitalt.

Harry meglepődött, de aztán rájött, hogy nem kellett volna, amikor megtudta, hogy egy teljesen feltöltött bájitallabor volt a Malfoy
kúrián. Mivel ez egy hosszú és bonyolult kísérleti eljárás volt, ezért Voldemort utasította a követőit, hogy tartsák magukat távol két
napig, hogy Perselus a munkájára összpontosíthasson.

– Hová mentek a halálfalók? – kérdezte Harry.

– Feltételezem, hogy a saját otthonukba – jelentette ki Perselus cinikusan.

– Azt hittem, hogy a legtöbbjük valójában is a kúriában él – felelte Harry. – És mi van Pettigrew-val? Ne mondd, hogy neki is volt
otthona.

Perselus számítóan tanulmányozta őt, mielőtt úgy döntött, hogy válaszol neki.

381
– Vannak más helyek, ahová mehetnek. Pettigrew történetesen az én otthonomban élt – jelentette ki kurtán.

Harry pislogva bámult rá. Perselusnak van saját otthona? A férfi hangsúlya azonban jelezte, hogy erről nem fog többet mondani, ezért
aztán Harry mást kérdezett.

– Nem voltál a kúriában. Mi van ha Voldemort úgy határoz, hogy elmegy és ellenőriz téged?

Perselus felvonta a szemöldökét.

– Úgy nézek ki, mint egy engedetlen gyerkőc, akinek szüksége van felügyeletre? – kérdezte.

Harry figyelmen kívül hagyta a célzásokat saját magára.

– Tényleg ennyire megbízik benned? – firtatta.

– Igen – felelte Perselus. Egy pillanatig tétovázott, mielőtt folytatta volna. – Harry, én vagyok a legmegbízhatóbb követője. Nagyon
szigorú utasításokat adott, hogy ne zavarjanak engem, ami magát a Sötét Nagyurat is magában foglalja. Néhány talpnyalóját kiküldte
tegnap este egy kisebb rajtaütésre, de minden fontos támadással vár addig, amíg ismét elérhető leszek. – Megint habozott. – Ez egy
olyan rang, amiért keményen megdolgoztam.

Harry visszafordult az ételéhez, mert nem akart belegondolni azokba a dolgokba, amelyeket Perselus megtett, hogy kiérdemelje a
pozícióját Voldemortnál. Szinte automatikusan evett, miközben hagyta, hogy gondolatai vándoroljanak. Azon töprengett, mi fog
történni, amikor Voldemort rájön, hogy Pettigrew eltűnt. Úgy tűnt, Perselus úgy vélte, Voldemort egyáltalán nem fog gyanakodni rá
semmilyen körülmények között, de az a rohadék biztosan rá akarja majd hárítani valakire a patkány eltűnését, és Pettigrew ott lakott
Piton házában, amikor kámforrá vált.

Narcissa és Draco eltűntek, és most Pettigrew is. Számtalan másik hívét elfogták. Aztán ott van még a tény is, hogy Harry kigúnyolta őt
a hatalom és a prófécia témájában is. Voldemort mostanában nincs jó hangulatban. Harry kérdése pedig az volt, hogyan fog Voldemort
visszavágni.

Remus megbökte a vállát, mire Harry pislogva tért vissza a valóságba.

– Hmmm?

– Perselus arról kérdezett, hogy mik a terveid – mondta Remus könnyedén.

– Tudod, ez a napi rítus, amivel kezdünk; megpróbáljuk kitalálni, mivel foglalkozik most Harry – tette hozzá szárazon Draco.

Harry nem bonyolódott bele Draco szarkasztikus ugratásába.

– Várok – jelentette ki komolyan. Ivott egy kortyot a töklevéből, amíg összeszedte a gondolatait. A pohara fölött Luciusra pillantott. A
férfi eddig nem igazán szólt bele bármibe is. Narcissa is szokatlanul csendes volt. Harry Perselusra koncentrált, aki türelmesen
várakozott, hogy a fiú befejezze a válaszát.

– Ezen a héten eléggé felhúztam Voldemortot – folytatta Harry elgondolkodva, miközben szórakozottan játszadozott az ételével. –
Arra várok, hogy lássam, hogyan fog reagálni arra, amit a minap mondtam neki, és várom, hogy vajon ugyanúgy fog-e reagálni
Pettigrew eltűnésére, mint Dracóéra és Narcissáéra. – Harry ismét felpillantott Perselusra, aki ünnepélyesen bólintott.

Harry egy pillanatra becsukta a szemét. Perselus bólintása csak azt jelenthette, hogy ez elég rossz lesz.

– Ezt hogy érted? – szólt közbe Draco élesen. Harry kinyitotta a szemét, és látta, ahogy Draco közötte és Perselus között járatja a
tekintetét. A szőke fiú nem tudta, hogy Perselus kapta a büntetést az eltűnésükért, de nyilvánvalóan gyanított valamit.

Harry ismét Perselusra pillantott, majd vállat vonva válaszolt Draco kérdésére.

– Voldemort még akkor is pusztítást okoz, amikor jó hangulatban van. Valószínűleg még rosszabb lesz most, amikor hathatósan
felpiszkáltam.

– Mi van a medállal? – kérdezte Perselus, másra terelve a figyelmet.

Perselus beleegyezett, hogy átmenetileg elzárja neki, Hugrabug kelyhével együtt.

– Azzal is várok – felelte Harry. – Ma este beszélni fogok Hermionével, hogy kiderítsem, előrébb jutott-e a kutatásban. Ettől
függetlenül hamarosan készen állunk majd rá, hogy foglalkozzunk velük.

– Mi tehetünk valamit? – kérdezte Remus.

Harry evett néhány falatot, amíg végiggondolta a választ.

382
– Szerintem pillanatnyilag semmit nem tudtok tenni – vonta meg a vállát. – Ámbár ha lesz valaha legalább két szabad percem,
hasznomra válna egy kis segítség az edzésemmel kapcsolatban.

– Mi van a roxforti ispotállyal? Nem kellene több bájitalt főznünk? – szólalt meg Narcissa.

Harry váltott egy pillantást Perselusszal.

– Ez valószínűleg bölcs lenne – felelte Perselus. – A helyzet valószínűleg rosszabbodni fog.

– Szeretném, ha gyorsabban haladhatnék, hogy véget vethessek az egésznek – motyogta Harry, miközben az ennivalóját bökdöste.

– Mennyivel gyorsabban? – kiáltott fel Draco elkeseredetten. – Ebben a mértékben, amiben eddig mentél, meg fogod ölni magadat,
mielőtt a Sötét Nagyúrnak esélye lenne rá.

– Nem! – kiáltott fel élesen Narcissa. – Nem fogtok belebonyolódni ebbe a vitába most. Ma van Harry születésnapja, és a tőlünk
telhető legjobbat nyújtjuk, hogy segítsünk megünnepelni – jelentette ki a nő határozottan. – Eldöntött tény, hogy ez a téma ma nem
sürgető, szóval hagyjuk abba a háború megtárgyalását. Most fejezzétek be az étkezést – utasította őket.

– Rendben. Amúgy sem akartam vitatkozni a hülyéjével – mormolta Harry, és tekintetét a tányérjára fordította.

– Harry! – szólt rá figyelmeztetően Remus.

Harry nagyot sóhajtott, de nem szólt egy szót sem. Újra a gondolataiba mélyedt, és kizárta a többieket. Mindenki azt akarta, hogy
lassítson egy kicsit, de nem igazán volt arra ideje. Az igazat mondta azzal, hogy pillanatnyilag csak várakozik, de nem rajongott ezért a
helyzetért túlságosan, különösen, amikor életek forogtak kockán.

Érezte az őt elárasztó nyomást. Voldemort még mindig csapott rendszeres rajtaütéseket, ahol emberek haltak meg. Szerencséje volt,
hogy a két nagyobb támadás előtt figyelmeztetést kapott. Így is meghaltak néhányan, de még több élet fog veszni, amíg Harry meg nem
öli a rohadékot.

– Harry, ha szeretnél visszatérni hozzánk, akkor itt a tortád – szólalt meg Draco, miközben átnyúlva Victoria mögött, meglegyintette a
barátját a tarkóján.

– Gyakran csinál ilyet? – érdeklődött Lucius.

– Igen – felelte Draco szerető elkeseredéssel. – Elég gyakran elveszik a gondolataiban.

Harry gúnyosan rámeredt, de megzavarta őt a gyönyörűen feldíszített torta, amelyet Winky lebegtetett elé. Néhány pillanatig
meglepetten bámulta, majd körülnézett. Nem számított ilyesmire.

– Téged könnyű meglepni, ugye, Harry? – kérdezte Draco csendesen.

– A születésnapjaim általában mindenféle elismerés nélkül múltak el – ismerte be Harry. – Nos, leszámítva a tizenegyediket, amikor
Hagrid elvitt az Abszol útra, miután tájékoztatott róla, hogy varázsló vagyok – tette hozzá gondolkodás nélkül.

Erre aztán az asztalnál ülők mind reagáltak valamilyen módon, leszámítva Remust és Victoriát. Harry kerekre tágult szemmel bámulta a
Malfoyok, sőt Perselus felháborodott reakcióját. Perselus kotnyeleskedő vén bolondokról, Lucius értéktelen muglikról morgott, míg
Narcissa azt mondta, hogy visszamegy, és ad egy kis elgondolkodni valót annak a nőnek. Draco pedig mind az összesről elszónokolt.

Draco és Narcissa tudták, hogy Harry helyzete nem volt épp nagyszerű a Dursleyéknél, de nyilvánvalóan nem voltak tudatában, hogy a
fiú az iskola kezdetéig még azt sem tudta, hogy varázsló volt. Harry úgy vélte, hogy előre kellett volna látnia a Malfoyok reakcióját,
különösen az aranyvérű státuszuk fontossága miatt ők sokkal inkább megdöbbennének attól, hogy egy varázsló még csak nem is tud a
mágiáról.

– Csak vágd fel a tortádat – javasolta Remus halkan. – Azt hiszem, Victoria is kér belőle, és tudom, hogy én is szeretnék enni. Csokis –
tette hozzá mosolyogva.

Harry rápillantott Perselusra és a Malfoyokra, és úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a motyogásukat a tébolyodott igazgatókról és
idióta muglikról. Rávigyorgott Remusra, majd elkezdte feltálalni a süteményszeleteket. Még Victoriának is adott egy saját szeletet belőle.
Felnyögött az örömtől, amikor bekapott egy falatot.

– Winky? Ezt te készítetted? – kérdezte, amikor megfordult és meglátta a manót a széke mellett téblábolni.

– Igen, Harry uram – felelte büszkén.

– Nagyon finom – jelentette ki Harry elismerően, egy hatalmas mosollyal. – Köszönöm.

383
– Nagyon szívesen, Harry uram – vágta rá Winky boldogan. – Harry uramnak bármit.

Harry visszafordult a süteményéhez, beleharapott, és hagyta, hogy a falat szétolvadjon a nyelvén, amíg ízlelgette. Beletelt néhány
pillanatba, mire rájött, hogy a többiek meredten bámulják őt.

– Nem élvezhetem a tortámat? – firtatta ingerülten.

Draco és Narcissa bűntudatosnak látszottak, de Perselusnak nem volt lelkiismeret furdalása attól, hogy kikérdezze Harryt.

– Magyarázhatsz, amíg eszel – utasította őt.

– Azt hittem, tudtátok – motyogta Harry.

– Úgy látszik, számtalan dologban nem voltam tájékoztatva – jegyezte meg Perselus jegesen.

– Perselus, talán nem ez a legalkalmasabb idő – szólt közbe Narcissa csendesen.

– Oh, valószínűleg ez a tökéletes alkalom – vágta rá Harry gúnyosan –, mivel épp élveztem valamit. Ez nem tarthat túl sokáig, ugye? –
Merev pillantást vetett Dracóra. – Legalább most már tudom, kitől ragadt rád ez a szokásod.

– Harry, én… – Draco elhallgatott, de sajnálkozónak látszott.

– Te hoztad fel a témát – ellenkezett Perselus –, most magyarázd is meg.

Harry lemondóan ellökte maga elől a tányérját.

– Mivel úgy gondoljátok, hogy annyira fontos újra átélnem az elmúlt megaláztatásokat ma, mondjátok, mit akartok tudni pontosan? –
kérdezte keserűen.

– Miért nem tudtad, hogy varázsló voltál? – kezdte Perselus, miközben tekintete veszélyesen villant.

– Mert soha senki nem mondta el nekem – jelentette ki Harry. – A Dursley házban kimondani a „mágia” szót sokkal rosszabb
büntetést eredményezett, mint előkelő társaságban említeni a „baszás” szót. Természetesen nem voltak hajlandóak elismerni azt sem,
hogy varázslatot tudok végrehajtani. A bácsikám mindent megpróbált, hogy ellopkodja előlem a roxforti leveleimet. Százával jöttek,
ezért aztán végül fogott minket és elmenekültünk.

– Aztán megérkezett Hagrid és személyesen adta át a levelemet a tizenegyedik születésnapomon. Ő hozta az első születésnapi tortámat
is – tette hozzá, miközben reménytelenül vágyakozva bámulta az elhanyagolt tortaszeletét. – Elvitt engem az Abszol útra, hogy
megvegyük az iskolai holmijaimat, és elmagyarázott mindent, amit tudott a varázsvilágról, azután visszavitt Dursleyékhez, hogy ott
várjam meg a szeptember elsejét.

– Nagyjából ennyi – folytatta gyámoltalanul vállat vonva. – A születésnapok nekem általában nagy szívások. A legtöbbet házimunkák
végzésével töltöttem. Mióta a Roxfortba járok, azóta jön néhány bagoly éjfélkor a barátaimtól. Úgy gondolom, nem számít, hogy
tegnap éjjel nem voltam itt, mert Weasleyék és Hermione valószínűleg megvárják, amíg ma este elmegyek hozzájuk. Legalább Hagridtól
azért vártam volna egy baglyot, de… – elhallgatott, és ismét vállat vont. – Ámbár az elmúlt év jó volt. Weasleyéknél voltam, és szinte
egész nap kviddicseztünk.

– Ez a születésnapom is jól kezdődött – motyogta, majd ismét maga elé húzta a sütijét, és erősen beledöfte a villáját, mielőtt bekapott
volna egy falatot.

Remus megnyugtatóan megszorította a vállát.

– Egyszerűen megpróbálják megérteni – jegyezte meg csendesen. – Ez nekik hatalmas megrázkódtatás, és nem állt szándékukban
megsérteni téged.

Harry nem volt benne biztos, hogy ezt elhiszi. Perselus mindig követte őt ilyen-olyan okból.

– Ja, persze, én is csak egy kicsit stresszes vagyok, és nem különösebben érdekel – vágott vissza. – Még csak le sem akartam jönni ma.
Rohadtul biztos vagyok benne, hogy nem akartam lejönni és a szaros gyerekkoromról mesélgetni.

– Nem akartál lejönni? – kérdezte Remus meglepetten.

– Nem. Miért akartam volna? – firtatta Harry ingerülten. Széles körben meglendítette a kezét. – Hirtelen együtt élek a korábbi
ellenségeim közül néggyel. Valami furcsa oknál fogva Lucius itt tartózkodása egy kicsit idegessé tett – tette hozzá gúnyosan.

– Te következetesen roppant feszült vagy mostanában – jegyezte meg Perselus szárazon. – Nehéz megmondani, hogy Lucius jelenléte
növelte-e ezt a hatást.

384
– Tényleg ennyire zavar a jelenlétem? – érdeklődött Lucius, kérdően felvonva a szemöldökét.

– Azt hiszem, csak elértem a bizarrsági határomat – mormolta Harry.

Draco halkan felnevetett, mire Harry szomorkás mosolyt küldött neki.

385
 Harminchatodik fejezet

– Gyere, Harry – szólalt meg Draco vontatott hangon, miközben felállt az asztaltól.

– Miért? – kérdezett vissza Harry, gyanakvóan elhúzva a szót.

– Csak gyere velem – erősködött a szőke fiú, majd megragadta párja kezét, és felrángatta a székről. – Anya majd hozza Victoriát.

Harry csak gyanúsan kifejezéstelen arcokat látott, amikor végignézett az asztal körül ülő társaságon.

– Hová megyünk? – kérdezte, de azért hagyta, hogy kivonszolják a szobából.

Draco nem felelt, és nem is állt meg, amíg a társalgó közepére nem értek.

– Ajándékok? – kérdezte Harry értetlenül, miközben a nagy halom csomagot bámulta.

– Mi más lehetne bennük? – vágott vissza Draco, de rendkívül elégedettnek látszott magával.

– Azok az enyémek? – firtatta Harry, miközben hitetlenkedve felvonta a szemöldökét.

– Féltem, hogy talán egyenesen bizarrnak fogod találni – mormolta Draco. – Igen, azok az ajándékok neked vannak ott – folytatta,
majd finoman arra ösztönözte Harryt, hogy üljön le az ajándék halom mellé a padlóra.

– Honnan az ördögből kerültek ide? – faggatózott Harry, homályos tekintettel bámulva a kupacot. – Ez határozottan több ajándék,
mint amit eddig egész életemben kaptam.

– Hátrányos helyzetű gyerek voltál – jelentette ki Draco.

Harry ferde pillantást vetett Dracóra.

– Téged pedig elkényeztettek – vágott vissza élvezettel. Visszanyerte a lelki egyensúlyát.

– És most te jössz – szólt közbe Narcissa.

A felnőttek követték őket, és olyan helyre ültek le, ahonnan figyelhették, ahogy Harry bontogatta az ajándékait. Narcissa a padlóra tette
a megmosdatott Victoriát, aki azonnal a színes papírba burkolt csomagokhoz mászott.

– Honnan kerültek ide? – érdeklődött Harry. – Hiszen senki nem tudott elmenni vásárolni vagy ilyesmi.

– Nos. Néhányat anya és én vásároltunk, mielőtt beköltöztünk volna hozzád azon az első napon – vetette oda félvállról Draco. – A
többihez az egyformák segítségét kellett igénybe vennem.

Harry csodálkozva pislogott.

– Rejtőzködni készültél, és vásárolni mentél?

– Valójában csak anya – ismerte be Draco. – Tudod, hogy én már akkor sem mehettem volna sehová. Egyszerűen csak elmondtam
neki, hogy mit szeretnék.

Harry meredten bámulta Narcissát.

– Miért csináltál volna olyasmit? – kérdezte. Biztos volt benne, hogy ez aztán teljesen felülmúlja a bizarrsági skálát. Érthetetlen volt
számára.

Perselus válaszolt neki.

– Narcissa forgószélként töltött néhány órát vásárlással, jó néhány városban, és így lehetetlenné tette számomra, hogy kövessem –
jelentette be szárazon. – Ez nem teljesen a te javadra történt.

– Hála Merlinnek! – sóhajtott hálásan Harry. Sosem gondolt arra, hogy a vásárlást mások félrevezetésére használja, de valahogy
furcsamód értelmet nyert az egész, amikor a Malfoyok kerültek szóba.

– Te is szeretnél ajándékot? – kérdezte Harry szórakozottan Victoriától. A kislánynak sikerült az egyik csomagról letépnie egy
papírcsíkot, és most boldogan lengette, mint egy zászlót. – Biztos vagyok benne, hogy a nagymamád rengeted dolgot vett neked a
következő hónapra, a születésnapodra.

386
– Így igaz – vigyorgott Draco –, de Victoria gyakorolhat a tiéden. Már két óra, és nincs túl sok időd.

– Azt mondtad, hogy hatig ráérek – tiltakozott Harry.

– Nem. Én azt mondtam, hogy Weasleyék hatkor számítanak rád – helyesbített Draco. – Nem mondtam, hogy addig nincsenek más
terveid.

– Hová máshová kellene még mennem? – kérdezte Harry, a hitetlenkedéstől emelkedő hangsúllyal.

– Nyisd ki az ajándékaidat, azután majd megtudod – jelentette ki Draco, miközben önelégülten vigyorgott rá.

– Azt hiszem, Draco a kíváncsiságodat használja ki, hogy biztosan elfogadd és kinyisd ezeket a csomagokat – jegyezte meg Remus
szórakozottan.

– De én nem akarom mindet elfogadni – tiltakozott Harry. – Ez túl sok.

– Látod, megmondtam, hogy vitázni fog velem miattuk – szólt oda Draco Perselusnak.

– Nem emlékszem, hogy ellenkeztem veled – vágott vissza fanyarul Perselus.

– Harry – szólalt meg Lucius halkan, amivel magára vonta a szobában tartózkodók figyelmét. – A feleségem és a fiam egyértelműen
törődnek veled, és a megbecsülésük és a születésnapod alkalmából szeretnének neked ajándékot adni. A hallottakból arra
következtetek, hogy megérdemled, hogy most az egyszer elkényeztessenek. Nem leszel tőle kevesebb, ha elfogadod az ajándékokat
abban a szellemben, amiben azt adták.

Harry zavarba jött. Nem tudott rájönni, hogyan lehetne vitába szállni Lucius szavaival.

– Gyerünk, csak nyisd ki őket – bátorította Draco. – És ha Perselus megpróbál mondani valamit, amivel zaklatna téged, mint az ebéd
alatt, akkor elnémítom őt neked.

Harry rávigyorgott a most mogorván rámeredő Perselusra.

– Nos, egy ilyen ajánlat után… – kezdte, aztán hagyta, hogy a mondat vége függőben maradjon.

– Kezdd nyitogatni, kölyök – vetette oda Perselus szárazon.

– Igen, uram – vágta rá Harry tiszteletlenül vigyorogva, a többiek nevetése közepette.

Harrynek még mindig gondot okozott, hogy megértse, ezek mind az övéi, de nagyon élvezte, amíg Dracóval és Victoriával kibontották
a csomagokat. A dobozok közül sok tartalmazott különféle ruhaneműket, ami nem lepte meg őt, hiszen tudta, hogyan viszonyul Draco
a ruhatárához.

Az viszont meglepte őt, hogy a legtöbbje olyan holmi volt, ami tényleg tetszett neki. Nem olyan ruhákat kapott, amiket Draco
részesített előnyben, ráadásul keveredett bennük a mugli és varázsló stílus. A farmertől a dísztalárig mindent megkapott. Szórakozottan
elvigyorodott, amikor megtalálta a saját selyempizsamáit. Értékelte ugyan, de elcsodálkozott a benne átfutó csalódáson, hogy így többé
már nincs mentsége elorozni Dracóét. Meglehetősen szerette hordani Draco dolgait.

Az ajándékok között találta meg azt az ünnepi öltözéket, amelyet Draco tájékoztatása szerint az esküvőn fog viselni. Fekete, testhezálló
nadrág, fehér ing, zöld nyakkendő, és végig nyitott, fekete, zöld szegélyű talár. Ugyanolyan zöld színnel hímeztek a hátára egy főnixet. A
ruházathoz tartozott még nyakkendőtű, kézelőgomb és talárkapocs – mindegyik ezüstből, smaragdszemű főnix mintával. Öv és
csillogó, fekete cipő egészítette ki az együttest.

Harry majd megfulladt a gondolattól, hogy saját ruhakölteménye legyen.

– Draco, én ezt nem vehetem fel – tiltakozott. – Úgy fogok kinézni… gazdagnak.

Draco halkan felnevetett.

– Szédítően fogsz festeni – helyesbített.

– Az emberek tudni fogják, hogy nem én választottam ezeket – próbálkozott ismét Harry.

– Persze, hogy tudni fogják – felelte Draco tárgyilagosan. – Ezért fogod azt mondani nekik, hogy te vetted az alapvető ruházatot, Lupin
a talárt, az egyformák pedig kikölcsönözték neked az ékszert a különleges alkalomra.

– Oh, nos, ha te már mindent kitaláltál helyettem… – vetette oda Harry gúnyosan.

387
– Az én párom nem fog részt venni egy esküvőn úgy, hogy ápolatlannak látszik – jelentette ki Draco, és már magától a gondolattól is
fintorogni kezdett.

– Jól akartam felöltözni – tiltakozott Harry. – Huh… persze nem ennyire – ismerte be, miközben ujjával körberajzolta a főnixmintát a
taláron.

– Szerintem hihetetlenül jóképű leszel – nyugtatta meg Draco. – És azt hiszem, hogy nagyon is illeni fog hozzád. Az ezüst és a zöld a
Mardekárt jelképezik, míg a főnix a Rendben betöltött szereped szimbóluma.

– Tetszik – vallotta be Harry halkan, még mindig a főnixet simogatva. – Köszönöm.

– Nagyon szívesen – felelte Draco. Az ő hangja is épp annyira lágy volt. – Én… huh… adnék neked még egy valamit, amit felvehetnél
– folytatta habozva. – Nos, azt hiszem, kettőt, nem is egyet.

Harry kíváncsian nézett rá, mert észrevette Draco hirtelen idegességét, de nem értette az okát.

Draco rápillantott az anyjára és az apjára, mielőtt átadott volna egy csomagot Harrynek, amelyet a talárja zsebéből vett elő.

– Ezt Victoriától és tőlem kapod – mondta Draco.

Harry sokkal lassabban nyitotta ki, mint a többi ajándékot, mert észrevette Dracón, hogy ennek sokkal nagyobb jelentősége volt.
Óvatosan felnyitotta az ékszerdoboz fedelét, és megbámulta a tartalmát.

– Mit jelentenek? – kérdezte tiszteletteljesen.

Draco belenyúlt a dobozkába és kiemelt egy ezüstláncot, amelyen két gyűrű himbálózott. Megfogta az egyiket, és felmutatta Harrynek.
Ezüstgyűrű volt, bonyolult borostyánmintával, és az indák egy ragyogó, kék, szív alakú drágakövet fogtak közre.

– Ez a gyűrű Victoriát jelképezi – szólt Draco, és ez megmagyarázta Harrynek a meglehetősen finom, nőies megjelenést. – A kék zafír a
talizmánköve, és a borostyánok pedig a születési hónapját jelölik. Maga az ezüst tompított fényű, mivel a szürke is az egyik színe. –
Harry szemébe nézett. – Ez az a gyűrű, amit hagyományosan egy Malfoy gyerek keresztszülei viselnek.

Harry tekintete Perselusra rebbent. A férfi egyetlen szó nélkül nyúlt a talárja alá és egy hasonló láncot húzott elő, rajta egy gyűrűvel.

– A hagyomány szerint ezt a kisujjon kellene tartani, de Perselus nem ott hordja, a bájitalai miatt – folytatta Draco. – Te sem tudod az
ujjadon viselni, mert… nos, mert az emberek faggatóznának. Normál esetben még a gyerek neve is bele lenne vésve, de nem mertem
megkockáztatni – tette hozzá Draco sajnálkozóan. – De amint lehet, beletetetjük – ígérte.

Harry egyszerűen csak bólintott; kétségbeesetten próbálta ellenőrzése alatt tartani az érzelmeit. Ez a gyűrű jelentette a Malfoy család
jóváhagyását a Victoria életében betöltött szerepére. Ez pedig sokkal többet jelentett, mint bármilyen kiszámíthatatlan papírmunka a
Minisztériumtól.

Draco a tenyerébe tette a másik gyűrűt, és felmutatta. Ez is tompa ezüstből volt, de szélesebb volt, mint a másik. A borostyán helyett
ennek egyformán bonyolult vésetű sárkányok voltak a felszínén, hosszú szárnyaikat kiterjesztették, hogy körülfogják a virágmintájúvá
formált igazgyöngyöt.

– Ez a gyűrű engem képvisel – jelentette ki Draco. – Ez meglehetősen hasonló ahhoz, ami Perselusnál van, és ezt szintén a
születésemkor készítették. Az igazgyöngy a talizmánkövem, a belevésett liliom a születési hónapomat jelöli, és biztos vagyok benne,
hogy érted a sárkányokat. Ezen a gyűrűn a sárkányok bonyolultabbak, de a fő különbség a vésésben van. A hagyományos véset van
rajta, de nem akarok mindent kockára tenni azzal, hogy ráteszem a nevemet. Túl sok ember van, akik már így is felismernék, hogy
hozzám tartozik.

Gyakorlatilag odadobta Harrynek, miközben zavarodottan tovább beszélt.

– Ez egy ígéretgyűrű. Mindig részletesebbek, mint az esküvői vagy az eljegyzési gyűrűk. Ezek hagyományosak a varázsvilágban,
különösen az ősi aranyvérű családokban. De általában sokkal lányosabban néznek ki, mert… nos, mert a fő fókusz az örökösökön van,
ami azt jelenti, hogy általában egy lánynak adják. Nem számítok arra, hogy megfelelően hordanád, még akkor sem, ha tudnád, de
szeretném, ha a tiéd lenne.

Harry átvette a láncot a gyűrűkkel, és elolvasta a belevésett szöveget. „Neked ígérem magamat.” Egyszerű és hagyományos.

– Draco – szólította Harry a fiút, amivel félbeszakította az áradó szavakat, amik még mindig ömlöttek Draco szájából. – Nem kellene
befognod és megcsókolnod végre? – kérdezte. – Lepecsételni az ígéretet vagy valami?

Draco aprólékosan tanulmányozta Harryt, és lassan mosoly formálódott az arcán. Előrehajolt, hogy ajkát Harryére szorítsa, és ez
annyira édes és lágy volt, hogy Harry úgy érezte, mindjárt elolvad az érzelmi támadástól, amely megnyilvánult a csókban.

388
Nem lettek házasok, nem is jött létre kötelék közöttük, de az elkötelezettségi ígéret elég közel állt már ehhez. Ez az egész elsöprő volt,
és Harry úgy érezte, szétreped a szíve.

– Köszönöm – suttogta Draco szájába.

– Szívesen – súgta vissza Draco. Kissé hátrahúzódott. – Azt akartam, hogy tudd, Victoria és én nem megyünk sehová.

Harry úgy érezte, ismét sírni készül, de igazán nem akarta elkezdeni. Az egy lányos dolog volt, és az adott körülmények között
különösen nem akart lányosnak látszani. Ebben a tekintetben a helyzet eléggé az ízlése ellen való volt. Kicsit jobban érezte magát,
amikor észrevette, hogy Draco szeme is jobban fénylik a szokásosnál.

Draco szája önelégült vigyorra húzódott, megkísérelte könnyedebbé tenni a hangulatot.

– Az a vastag griffendéles koponyád… szükségem volt valami sokkal kézzelfoghatóbbra, hogy meggyőzzelek a komolyságomról –
mondta.

Harry furcsamód értékelte a könnyed sértegetést, és elvigyorodott.

– Igen, mert mi mind tudjuk, hogy a mardekárosokban nem lehet megbízni bizonyíték nélkül – vágott vissza.

Mindketten megdöbbentek, amikor Narcissa hirtelen melléjük térdelt, és megpróbálta őket egyszerre átölelni. Harry zavarba jött, de
elégedett volt a nyilvánvaló jóváhagyás miatt. Remus is melegen mosolygott rájuk. Perselus gyanúsan közömbös maradt. Harry Luciusra
pillantott.

Lucius savanyúan elmosolyodott.

– Gratulálok – vetette oda. – Úgy tűnik, mostantól minden tekintetben a család részévé váltál.

Harry szeme elkerekedett.

– És te megbékélsz ezzel? – kérdezte. Képtelen volt távol tartani a hangjából a kétkedést. Kevesebb, mint huszonnégy órával ezelőtt
Lucius még az Azkabanban volt, és gyakorlatilag Voldemort oldalán állt a háborúban. Mostanra átállt a másik oldalra, és befogadta
Harryt a családba?

Lucius egy pillanatig szomorúnak tűnt.

– Én… szokom a gondolatot – jelentette ki. – Természetesen tisztelem, hogy Draco a saját döntéseit hozza. – Szünetet tartott, és
számítóan méregette Harryt. – Szeretnéd, ha őszinte lennék?

Harry meglepődött a kérdésen, de lassan bólintott. Narcissa elhátrált tőlük, leült Draco mellé a padlóra, és mind Lucius magyarázatára
vártak.

– Nem érhet meglepetésként, hogy nagyon tisztelem a hatalmat – szólt Lucius. – És neked rengeteg hatalmad van, Harry.

Harry már tagadóan rázta a fejét, de Lucius feltartotta a kezét, hogy leállítsa a beszédet.

– Van hatalmad – folytatta Lucius. – Nem csak arra gondolok, hogy erős varázsló vagy, habár azt hiszem, amint teljesen képzett leszel,
félelmetes ellenfél leszel. Még képzés nélkül is tekintélyed van a Sötét Nagyúr előtt. Megtudtam, hogy politikai hatalmad is van a
Minisztériumban. És hatalmad van azok fölött is, akiket a Főnix Rendjében vezetsz.

– Nem, ez nem igaz – tiltakozott Harry. Vonakodott beleegyezni.

– De igen – vágta rá Lucius határozottan. – Egyszerűen csak sokkal másképpen kezeled a hatalmat, mint a Sötét Nagyúr. Nem arra
használod, hogy árts vele másoknak, hanem arra, hogy segíts.

– Ez nem igazán olyasmi, amit nagy becsben tartottál – jegyezte meg Harry fanyarul.

Lucius arckifejezésén áthullámzott a fájdalom.

– Nem, nem olyasmi – ismerte be. – Viszont volt egy évem arra, hogy átgondoljam a nézeteimet – tette hozzá kurtán.

A szobában csend volt, miközben Narcissa halkan mozdult, hogy ismét a férje mellé üljön. Még Victoria is csendben maradt,
bemászott Harry ölébe.

– Nem minden nézetem változott meg – folytatta Lucius. – Őszintén szólva, nem hiszem, hogy a fiam választhatott volna magának
erőteljesebb vagy befolyásosabb barátot. Tökéletesen tisztában vagyok azzal is, hogy saját magad is gazdag vagy. Te egy olyan vezető
vagy, aki nem hátrál meg a viszontagságok elől.

389
Harry szeme elkerekedett, ahogy hallgatta Luciust, aki felsorolta azokat a tulajdonságokat, amelyek szerinte Harry pozitív jellemvonásai.
Vetett egy pillantást Dracóra, de a fiú az apját bámulta. Harry visszafordította a tekintetét, megpróbálta eldönteni, hogyan reagáljon erre
az egészre.

Lucius szárazon elvigyorodott.

– Kicsit ironikusnak találom, hogy amikor a fiam megpróbált meggyőzni az érdemeidről a partnereként, hogy odaadjam neki a gyűrűjét,
ezen tulajdonságok egyikét sem említette. Az olyan értékekről, amelyeket egy Malfoy potenciális társában keresnénk, teljesen átsiklott a
sokkal érzelmesebb tulajdonságok felé.

Harry csak pislogott válaszul, agya megpróbálta feldolgozni azokat a célzásokat, amelyeket Lucius elejtett.

– Még mindig vannak aggodalmaim. Többek között az örökös kérdésében, aki továbbvigye a Malfoy nevet. Mindazonáltal meg vagyok
győződve róla, főleg a család iránti nyilvánvaló rajongásod miatt, hogy ti ketten elő fogtok állni egy megfelelő megoldással – mondta
Lucius.

Megfelelő megoldás? Egy örökösre? Nos, az aztán egy lehetetlen, megoldhatatlan probléma, legalábbis férfiként – gondolta Harry.

– Ez nem olyasmi, amit meg tudok tenni – szólalt meg keserűen. Mereven bámulta Luciust. – Ezt te is tudod. Csúfolódsz rajtam, és
gúnyt űzöl Dracóból.

– Nem, Harry, ez nem igaz – felelte Lucius nyugodtan. – Egyszerűen csak azt mondom, hogy talán vannak olyan megoldások,
amelyeket a múltban nem lettem volna hajlandó megfontolni. Azt mondom, hogy arra számítok, előálltok valamiféle megoldással a
jövőben, ha komolyan folytatni akarjátok ezt a kapcsolatot. Ez az egyetlen módja, hogy megbocsátom a fiamnak, hogy egy hímneművel
állt össze, dacára minden más előnynek, ami veled járhat. Már bizonyítottad, hogy találékony vagy, és én arra számítok, hogy továbbra
is az leszel.

– Szóval, csak semmi kényszer – motyogta Harry gúnyosan.

– Harry? – szólította őt tétován Draco.

Harry ránézett Dracóra, aztán le Victoriára, aki az ölében rágcsálta a cipőit, majd a láncra, amit még mindig a kezében tartott, és a
gyűrűkre, amik őket képviselték. Harry nem feltételezte, hogy megérti az aranyvérű Malfoy tradíciókat, de felismerte, hogy a tény, hogy
a gyűrűk a kezében vannak, valószínűleg sokkal jelentősebb az érzelmek szóbeli kifejezésénél.

Hogy Draco aktívan fáradozott azon, hogy az apja elfogadja őt, és Lucius ténylegesen áldását adta, ez jelentős felvállalás volt. Egy
olyan, jött rá Harry, amelyet ő valószínűleg sosem értékelt igazán.

Most itt volt az ideje, hogy belevágjon, ha úgy dönt. Nem lenne könnyű Dracóval, de… nem volt az a fajta, aki feladja.

Feltartotta a láncot.

– Segítenél feltenni? – kérdezte.

Draco segített bekapcsolni, majd egy újabb csókkal pecsételte le az ígéretet. Harry kicsit furcsának érezte a láncot a nyakában, de azért
nevetségesen boldog volt.

– Tartsd elrejtve – szólt Perselus közömbösen.

– Úgy lesz – felelte komolyan Harry. Tudta, hogy kockázatos volt hordani a láncot és a gyűrűket. Perselus nyilvánvalóan nem
helyeselte, de úgy látszott, tisztelte Draco azon óhaját, hogy odaadja, és Harry vágyát, hogy viselje.

– Draco – figyelmeztette Remus halkan a fiút –, ki fogsz futni az időből.

Harry kíváncsian nézett rájuk, mivel Draco hirtelen az órájára pillantott.

– A francba – motyogta a szőke fiú. Sietősen turkálni kezdett a halom ruha között, még mindig mormolva a bajsza alatt.

– Mi történik most? – kérdezte Harry.

– Biztos vagyok benne, hogy Draco el fogja mondani, amint készen áll rá – felelte Remus, miközben szórakozottan figyelte Dracót. –
Még van egy kis időd, és van még néhány ajándékod, amit ki kell bontanod.

Ahogy Perselus elővett egy csomagot, és átadta neki, az eltelelte Harry figyelmét Draco furcsa motyogásáról. Harry meglepetten nézett
a férfire. Perselus születésnapi ajándékot ad neki?

– Lupin segített – jegyezte meg csúfondárosan Perselus, nyilvánvalóan kényelmetlenül érezve magát.

390
Narcissa elvette tőle Victoriát, és Harry óvatosan kicsomagolta az ajándékát; valamiféle könyvnek vélte. Meglehetősen nagy volt,
bőrkötéses, de nem volt semmiféle cím a borítóján. Harry kíváncsian lapozott az első oldalra.

Harrynek

A Félvér Hercegtől

Harry felpillantott Perselusra, de a férfi csak intett neki, hogy olvassa tovább. Harry lapozgatni kezdte a könyvet. Varázslatok és
ellenvarázslatok voltak felsorolva, sok-sok oldalnyi bájitallal egyetemben, mindegyik külön kiegészítésekkel ellátva a Félvér Herceg
jóvoltából. Néhányukat Harry felismerte, de jóval többet nem, ám nem tartott sokáig, hogy rájöjjön, mindegyikben volt valami közös.

– Ez az egész a gyógyításról szól! – kiáltott fel.

– Mostanában különösen érdeklődtél a téma iránt – jelentette ki Perselus. – Összeállítottam a témakörrel kapcsolatos feljegyzéseimet,
Lupin pedig segített lemásolni és könyvbe kötni őket.

– Köszönöm – suttogta Harry tisztelettudóan, mert felismerte, hogy Perselus nem puszta szeszélyből adta fel a személyes jegyzeteit.

– Szívesen – bólintott Perselus. – Számítok rá, hogy tanulmányozod, és jól meg is tanulod a tartalmát – tette hozzá.

Harry még mindig érdeklődve lapozgatta az oldalakat, de erre felnevetett.

– Úgy lesz – ígérte. Ahogy elhangzott az ígéret, rögtön rá is jött, hogy ez olyasmi, amire várt. Ismét lepillantott a könyvre. Talán a
gyógyítás olyan valami, amire többet kell gondolnia, döntötte el.

– Van még egy – szólalt meg Remus –, ámbár ezt tulajdonképpen mind a ketten kapjátok. – Elővett a talárja zsebéből két kis csomagot,
és átadta Harrynek meg Dracónak.

– Nem az én születésnapom van – jegyezte meg Draco a szemöldökét ráncolva.

– Nyissátok ki, aztán elmagyarázom – mondta Remus.

Harry letépte a papírt, és ezzel felfedett egy ezüstkarkötőt. Rápillantott Draco ajándékára, és rájött, hogy tökéletesen összeillettek. Nem
voltak annyira finom megjelenésűek, mint a gyűrűk, inkább olyanok voltak, mint amiket Draco hordana. Bizonyos fokig emlékeztették
Harryt a mugli személyazonosító karkötőkre, de ez majdnem tömör volt, és a szűken szőtt láncszemek tekergőző kígyókat formáztak.
Egy széles, lapos területen Victoria neve volt látható.

– Hirtelen egy hülye lánnyá váltam, és senki nem szólt róla? – motyogta Harry. Már így is gyűrűket viselt a nyakában, most meg egy
karkötő? Eddig soha életében nem viselt ékszert.

Draco halkan felnevetett.

– Higgy nekem, Harry, te nem vagy lány – mondta, és közben sokatmondóan bámult rá.

Remus gyorsan közbeszólt, ezzel elvágta a beszélgetésnek ezt az irányát, mielőtt tovább folytatódhatott volna.

– Harry, tudom, hogy általában nem hordasz ilyesmit – mondta –, de ezeknek a karkötőknek olyan mögöttes célja van, amit szerintem
értékelni fogsz.

Harry és Draco kíváncsian felnéztek rá.

– A karkötő olyasmi, amit mindenkor hordani tudsz, és felválthatják azokat az érméket, amik nálatok vannak – magyarázta Remus.

– Rajtuk van a Próteusz bűbáj? – kérdezte Draco, meglepetten felvonva a szemöldökét.

– Igen, annak egy módosított verziója – felelte Remus. – Úgy vannak megbűvölve, hogy üzeneteket tudjanak megjeleníteni Victoria
neve helyett. A név el fog tűnni, és az üzenet olvashatóvá válik. Lényegében képesek leszünk számtalan emberhez csatlakoztatni
benneteket a karkötőkön keresztül. Egyszerűbb lesz számotokra az üzenetek fogadása. Viszont ti kicsit nehezebben fogtok tudni
csatlakozni a többiekhez – figyelmeztette őket.

– Mert nekünk nagyon óvatosnak kell lennünk azzal, hogy pontosan kinek is küldjük az üzenetet – kapcsolt Harry.

– Melegedni fognak, mint az érmék? – érdeklődött Draco. Már a csuklójára rögzítette a saját karkötőjét, és most Harryét kapcsolta be
gyakorlott könnyedséggel.

Remus bólintott.

– Igen – felelte. – És, ahogy Harry gyakran teszi, jóval kisebb a kockázat, hogy elfelejtitek vagy elvesztitek, mint az érméiteket.

391
Draco csúfondárosan vigyorgott Harryre.

– Határozottan jó ötlet – jegyezte meg.

Harry szomorúan elmosolyodott.

– Tényleg nagyszerű – értett egyet vele. Még mindig nem volt biztos benne, hogyan érzett arról, hogy karkötőt viseljen, de ez
meglehetősen királynak látszott, és sokkal praktikusabb volt, mint az érmék.

– És miért Victoria neve van rajta? – firtatta kíváncsian.

Remus szélesen elmosolyodott.

– Dracóra gondoltam, amikor megvettem őket, főleg, amikor a megjelenítendő név kiválasztására került a sor – ismerte be. –
Pillanatnyilag azonban Victoria sokkal biztonságosabb választásnak tűnt.

Harry lelkesedése boldogan szárnyalt, felkelt és először Remust ölelte meg, aztán pedig Perselust. Perselus ugyan tiltakozott, de Harry
nem tudta nem észrevenni, hogy a férfi ettől függetlenül visszaölelte őt. Harry ezután Narcissát ölelte át, és megköszönte neki a
csodálatos ajándékokat. Aztán Luciushoz fordult.

– Téged nem akarlak megölelni – jelentette ki.

– Méltányolom – felelte Lucius szórakozottan, vontatott hanghordozással, és a kezét nyújtotta Harrynek. Harry szélesen vigyorogva
megrázta a felé nyújtott kezet.

– Oké, Harry – szólalt meg Draco maga is boldogan vigyorogva –, ha túl vagy azon, hogy mindenkit megrázz, akkor sietned kell
átöltözni. Anya majd elkészíti Victoriát.

– Magammal viszem Victoriát? – kérdezte Harry meglepetten.

Draco felfelé vonszolta Harryt az emeletre, a rengeteg ruhát szorongatva a másik kezében, és útközben magyarázott. Harrynek négy
órakor lesz egy találkozója. Lupin viszi oda Harryt, és vigyáz majd Victoriára, amíg ott lesznek. Közvetlenül utána Weasleyékhez
mennek. Victoria el tud menni a partira, Draco pedig az apjával tölti az idejét, hogy bepótolják az elmaradásukat.

Harry átöltözött az új fekete farmerébe és a puha zöld pulóverbe, amihez Draco ragaszkodott. Amikor az új cipőjét húzta, ismét
rákérdezett, hogy hol kell lennie négy órakor.

– Időpontod van szemvizsgálatra, hogy kontaktlencséket hordhass – ismerte be végül Draco, miközben szemrevételezte a barátját az új
ruháiban.

Harry értetlenül bámulta Dracót.

– Te időpontot egyeztettél nekem szemvizsgálatra, hogy kontaktlencséket hordhassak? – ismételte.

Draco bólintott.

– Hogyan? Miért? – faggatózott Harry. Nem értette a dolgot. – Honnan tudod egyáltalán, hogy mi az a kontaktlencse?

– Beszéltem Lupinnal – vallotta be Draco. – Azt szerettem volna, ha mágikusan gyógyítjuk meg a szemedet, de Lupin azt mondta, hogy
talán nem is akarod. Aztán felvetette a mugli lencséket. Ez nem állandó változás, és eldöntheted, hogy szeretnéd-e mágikusan
meggyógyítatni a szemedet, miután lehetőséged volt kipróbálni, hogy milyen lenne, ha nem kellene hordanod a szemüvegedet. Ő kért
időpontot, meg minden.

Harry pislogott, és hitetlenkedve meredt Dracóra.

– Miért? – kérdezte ismét.

– Mert tetszik a külsőd szemüveg nélkül – felelte Draco.

– Te egy hiú tetű vagy, Malfoy – jelentette ki Harry szárazon.

– Nem csak arról van szó – vágott vissza Draco. – Habár, szerintem nélküle sokkal jobban nézel ki.

– Akkor meg mi ez az egész? – firtatta Harry kíváncsian. – Megszoktam már a szemüvegemet. Tényleg nem zavar.

Draco habozott egy pillanatig.

392
– Most te Potter vagy – mondta. Közelebb lépett, és levette a szemüveget. – Most viszont Harry – suttogta lágyan.

– Oh – lehelte Harry. Ez határozottan adott neki gondolkodni valót. Habár kicsit nehéz volt gondolkodni, mivel Draco mélyen
megcsókolta őt.

Draco lassan megszakította a csókot, még egyszer finoman hozzáérintette száját Harryéhez, majd hátrahúzódott és elvigyorodott.

– Sokkal jobban szeretem Harryt megcsókolni Potter helyett – jelentette ki.

Ez határozottan jó ok volt arra, hogy elmenjen a vizsgálatra és kipróbálja a kontaktlencséket – gondolta Harry kábultan.

– Szóval elmész? – kérdezte Draco.

– Igen – bólintott Harry, majd összehúzta a szemöldökét. – De ettől még úgy gondolom, hogy egy hiú tetű vagy.

– Talán – válaszolt Draco vontatottan, majd hátralépett és végigmérte Harryt. – De rohadtul tudom, hogy mit szeretek.

Harry is végignézett magán, megpróbálta látni, amit Draco láthatott. Úgy vélte, elég jól néz ki, de egész biztos, hogy nem érzett semmi
különbséget.

– Fantasztikusan nézel ki, Harry – jegyezte meg szórakozottan Draco, miközben figyelte őt. Hangsúlya figyelmeztetővé vált, amikor a
karjait Harry dereka köré fonta. – De azért csak tartsd távol magad Vöröskétől ma éjjel.

*****

Harry nevetett Draco figyelmeztetésén korábban, de amikor odaértek Weasleyékhez, és meglátta, hogy Ginny elképedten bámulja őt, el
kellett gondolkodnia rajta, hogy Dracónak igaza volt-e, amikor figyelmeztette, hogy óvakodjon a lánytól.

– Váó – lehelte Ginny. – Nagyszerűen nézel ki, Harry.

– Khm… köszi – motyogta Harry, miközben megigazította Victoriát a csípőjén.

Ginny lerázta a döbbenetét, rávigyorgott, és körülnézett, hogy meggyőződjön róla, tényleg egyedül vannak. Ő volt az egyetlen, aki kijött
üdvözölni Harryt, Victoriát és Remust.

– Valaki nagyon szerencsés, hogy a magáénak tudhat téged – jelentette ki.

– Valaki figyelmeztetett, hogy tartsam távol magam tőled – vágott vissza Harry.

– Fogadni mertem volna rá – felelte Ginny vidáman. – Ahogy kinézel, meglepődöm, hogy egyáltalán kiengedtek a házból.

– Tulajdonképpen gyakorlatilag kilöktek – jegyezte meg Harry fintorogva.

Ginny erre kíváncsi lett, és Remus felelt.

– Siettünk, mert Harrynek előjegyzése volt a szemészetre, egy szemorvoshoz – magyarázta.

Ginnynek beletelt egy másodpercbe, amíg feldolgozta a hallottakat.

– Már nem kell hordanod a szemüvegedet? – kérdezte Harrytől.

Harry megrázta a fejét.

– Úgy magyarázták, hogy nélküle Harry vagyok, vele Potter, így hát, khm, Remus időpontot beszélt meg nekem, és most kontaktlencsét
hordok.

– Remus intézte? – kérdezte Ginny.

Harry csak vállat vont. Mosolygott.

– Nagyon elfoglalt napod lehetett, hiszen Remusszal vásároltál – ugratta Ginny.

– Nem is tudom – szólalt meg tréfásan Remus. – Be kell vallanom, hogy a szemészetre tett kiránduláson kívül ez volt a valaha volt
legkönnyebb vásárlós napom.

Harry és Ginny is felnevetett. Remus volt Harry alibije mindenre, de Ginny értette, hogy valójában Draco állt ezek hátterében.

– Talán be kellene mennünk, és szólni a többieknek, hogy megjöttünk – javasolta Remus.

393
– Khm… Tulajdonképpen szeretnék megmutatni előbb valamit Ginnynek – mondta Harry.

Remus melegen elmosolyodott.

– Biztos vagyok benne, hogy valakinek szeretnéd megmutatni – bólintott megértően. – Beviszem Victoriát, és szólok, hogy néhány
perc múlva te is jössz, jó?

– Megtennéd? – kérdezte Harry reménykedve.

– Persze – felelte Remus, majd elvette Victoriát a fiútól. A kislány kicsit még mindig kába volt, mivel épp most ébredt fel a
szundikálásból.

Harry megragadta Ginny kezét, és távolabb húzta a háztól és az ablakoktól, arra az esetre, ha valaki esetleg odabentről figyelte volta
őket.

– Mitől lettél ennyire izgatott? – kérdezte Ginny, ahogy Harry még egy némító bűbájt is vont maguk köré.

Harry vigyorogva nyúlt az inge alá, és húzta elő a láncot a gyűrűkkel.

– Oh. Váó – lehelte Ginny. Felismerés fénylett az arcán. – Neked adta az ígéretgyűrűjét?

Harry boldogan bólintott.

– És ez? – érdeklődött Ginny, tiszteletteljesen megérintve Victoria gyűrűjét, ahogy alaposan szemügyre vette. – Ez a gyűrűd jelképez
téged Victoria keresztapjaként, ugye?

Harry ismét bólintott.

– Igen. Te nyilvánvalóan többet tudsz az aranyvérű hagyományokról, mint én – vetette oda szárazon.

– Nem mintha ez olyan sokat jelentene számomra, mint egyeseknek, de én valóban aranyvérű vagyok – felelte Ginny. – Úgy nőttem fel,
hogy megtanultam mindent a varázsvilág tradícióiról.

– Én pedig még mindig tanulok – vágta rá Harry a vállát vonogatva.

– Érted, ugye, hogy mit jelent az, hogy neked adta ezt? – kérdezte Ginny.

– Igen, értem – felelte Harry lágyan.

– Harry, kicsit meglep, hogy ilyen hamar odaadta neked – jegyezte meg a lány, és homlokán apró ráncok jelentek meg. – Nem vagytok
együtt még olyan régóta.

– Tudom, hogy minden túl gyors lett, de boldog vagyok, Ginny – nyugtatta meg Harry.

– Azt látom – mondta a lány csendesen. – És nyilvánvalóan jól gondodat viseli – tette hozzá vidáman, miközben hátralépett, és
végigmérte a fiút.

– Egész biztos, hogy van egy teljesen új ruhatáram – jegyezte meg Harry bánatosan. – Fogadni mernék, hogy mire hazaérek, már nem
találom majd meg a régi ruháimat.

– Nagy megkönnyebbülés – vágta rá Ginny vigyorogva. – Jól nézel ki az új ruháidban. Lehet, hogy még meg is bánom, hogy
szakítottam veled.

Harry éles pillantást vetett a lányra. Hirtelen ideges lett.

Ginny a fejét rázta.

– Nem bántam meg, Harry – jelentette ki komolyan. – Örülök neked. – Csintalanul vigyorgott. – Ámbár, még mindig szeretném tudni,
hogy hol van az én mardekárosom.

Harry megkönnyebbülten vigyorgott vissza.

– Beszéltél Zambinivel? – érdeklődött Ginny kíváncsian.

Harry vállat vont.

394
– Eltelt már néhány hét, mióta utoljára beszéltem vele, de Draco találkozott vele a múlt héten – felelte. Gyorsan megmagyarázta
azoknak a mardekárosoknak a helyzetét, akik nem akarják megkapni a Sötét Jegyet, és azt, hogyan próbál Draco és Blaise
vészforgatókönyveket létrehozni arra az esetre, ha Voldemort úgy dönt, idő előtt megjelöli őket.

Kihagyta Narcissa és Perselus részvételét ezekben a tervekben. Már kész tervek álltak rendelkezésükre, hogy mindegyik mardekárossal a
lehető leggyorsabban kapcsolatba léphessenek, ha ez bekövetkezik. Ő maga nem volt képes közreműködni ebben a dologban. Alig
ismerte őket, és biztos volt benne, hogy nem értette a mardekárosok szokásait. Csak annyit tudott, hogy valószínűleg tele lesz a ház
mardekárosokkal, ha Voldemort úgy dönt, hogy toborzásra küldi a híveit.

– Tehát Zambini egy jófajta pasas? – kérdezte Ginny.

– Ja, rendben van – mormolta Harry. Kíváncsian félrebillentette a fejét. – Tényleg ennyire érdeklődsz az iránt, hogy egy mardekárossal
járj? – kérdezte.

Ginny megpaskolta a fiú mellkasát, ahol a gyűrűket ismét elrejtette az inge alatt.

– Neked jól alakult – mutatott rá.

– Igaz – ismerte el. Emlékeznie kell majd rá, hogy beszélje rá Dracót, hogy puhatolózzon Blaise-nél, hogy egyáltalán érdeklődik-e a lány
iránt. Tudta, hogy Draco – különösen a zuhanyos incidens után – több mint boldog lesz Ginnyt összehozni bárkivel, még akkor is, ha
az illető a legjobb barátja, csak hogy távol tartsa őt Harrytől.

Visszamentek, és beléptek a házba – ahol káosz uralkodott.

– Harry, megcsináltad! – kiáltott fel Hermione. Hirtelen minden szempár a szobában Harry felé fordult. Nem tudta, hogy
kellemetlennek vagy szórakoztatónak találja, ahogy a többiek szeme kerekre tágult, amikor észrevették a kinézetét.

Úgy döntött, inkább szórakoztatónak veszi.

– Tényleg ennyire másként nézek ki? – kérdezte rájuk vigyorogva.

– Szép, új ruhákat hordasz, amik illenek rád, nem viseled a szemüvegedet, és most az egyszer a hajadnak is van valami formája – sorolta
Hermione a különbségeket. – Mesésen festesz – ismerte be.

– Elfoglalt napom volt – intézte el Harry egy vállrándítással. – Remus elvitt, hogy megkapjam a kontaktlencséket, és ragaszkodott
hozzá, hogy a hajamat is lenyírassam. – Elfintorodott. – Meglehetősen értelmetlen volt a hajvágás, mivel másnapra mindig visszanő, de
úgy tűnik, senki nem hisz nekem.

– Nos, végül is minden formájában jól néz ki – felelte Hermione diplomatikusan.

– Mik azok a kontaktlencsék? – érdeklődött Ron, zavartan bámulva Harryt.

Harry üdvözölte a többieket, míg Hermione felvette előadói modorát, és elmagyarázta a látást és a lencséket Ronnak és Mr.
Weasleynek, aki mohón hallgatta a magyarázatát. Percy kivételével az összes Weasley jelen volt, de nem volt ott senki más. Amikor
Fleurről kérdezett, akkor tájékoztatták róla, hogy ő a következő néhány napot a családjával tölti. Bill nem láthatja őt a pénteki próbákig.

– Ma este, a vacsora és az ajándékbontás után elmegyünk – jelentette be Charlie Harrynek. Szavai majdnem azonnal helytelenítő
pillantást váltottak ki Mrs. Weasleyből és Hermionéből.

– Összejövünk néhány barátommal a Három Seprű különtermében – magyarázta Bill, szórakozottan nézve az anyját. – Ez egy
kisebbfajta kombinált ünneplés lesz; az én legénybúcsúm és a te nagykorúságod ünneplése.

– Már az is elég rossz, hogy te ilyesmiben veszel részt – jegyezte meg Mrs. Weasley –, de hogy még Harryt és Ront is magaddal viszed
tivornyázni… Nem örülök neki.

– No, no, Molly, drágám – szólt közbe Mr. Weasley, megkísérelve megbékíteni a nejét. – A fiúkkal minden rendben lesz. Csak
iszogatnak egy kicsit. Igaz, fiúk?

Mindegyikük egyetértően bólintott. Még Harry is bólintott, miközben érdeklődve hallgatott. Ettől függetlenül nem volt benne annyira
biztos, hogy el fog menni. Victoriára is gondolnia kellett, és nem hitte, hogy Draco igazán boldog lenne attól az elképzeléstől, hogy
nélküle menjen bulizni.

A vita folytatódott a vacsora alatt is. Ron lelkesedett az ötletért, Hermione folyamatos rosszallása ellenére is. Figyelembe véve, hogy a
lányt nem hívták meg a kanbuliba, és Ron következetesen figyelmen kívül hagyta a helytelenítését, Harry nem tudta őt igazán
hibáztatni. De azért úgy gondolta, hogy talán lenne jobb módja is annak, hogy ezt elmondja Ronnak.

– Hermione aggódik, hogy lányok is lesznek – suttogta Ginny Harrynek. – És tudod, hogy milyen volt Ron Lavenderrel.

395
– Oh – lehelte Harry. Hirtelen mindent sokkal jobban értett. – Feltételezem, hogy akkor talán el kellene mennem szemmel tartani
Ront, de… – elhallgatott, mert képtelen volt hangosan kifejezni az aggodalmait.

Ginny egyszerűen vállat vont. Megértette, de nem volt ötlete a megoldásra.

Harry Victoria etetésére összpontosított, és csak félig-meddig hallgatta, ahogy Hermione Ronnal vitatkozott, miközben Bill és Charlie
megpróbálták megnyugtatni az anyjukat. Remus beszélgetésbe merült Arthurral, az ikrek pedig egymás között sutyorogtak ki tudja
miről.

Az összes vita abbamaradt azonban, amikor Mrs. Weasley kihozott egy óriási tortát. Harry boldogan vigyorgott. Ez a család sokkal
jobban értékelte a süteményt, és biztos, hogy hagyják, hogy élvezze is.

– Nézd, Remus – lelkendezett Harry. – Csokis.

– Valóban az – bólintott Remus, miközben értően vigyorgott.

– Azt hittem, szereted a csokoládét, drágám – szólalt meg Mrs. Weasley.

– Úgy is van – nyugtatta meg Harry. – Ez tökéletes. Köszönöm.

– Nagyon szívesen, Harry – felelte Mrs. Weasley, szeretően mosolyogva.

Harry élvezte a süteménye minden egyes falatját, de most nem adott Victoriának saját szeletet, inkább csak kis falatokat kínált neki a
tányérról, amelyet távol tartott a kislánytól.

Később átvonultak a nappaliba, ahol Harry kinyithatta az ajándékait. Kicsit kíváncsi volt rá, hogy miért küldte a Weasleyékhez, de örült,
amikor megtudta, hogy Hagridtól mégiscsak kapott ajándékot. Természetesen nem lelkesedett különösebben a sziklakemény
süteményért, de örült a Mézesfalásból származó édességeknek, a kártyának és annak a ténynek, hogy Hagrid emlékezett rá.

Mr. és Mrs. Weasleytől együtt kaptak ajándékot ő és Victoria. Mrs. Weasley egyforma pulóvereket kötött nekik. Meglehetősen csinosak
voltak, de az a tény, hogy a színük vörös volt és aranyszínű minta került rá azt jelentette, hogy el kell őket rejtenie Draco elől.

– Victoriából csinos kis griffendéles lesz – jelentette ki Fred élénken.

– Azt hiszem, tökéletesen fog kinézni benne ősszel – értett egyet George bölcsen.

Ginny megpróbálta elfojtani a nevetését, míg Remus hirtelen csúnya köhögő rohamot kapott.

– Victoriáét kicsit nagyra kötöttem, hogy néhány hónapig hordhassa – mondta Mrs. Weasley.

– Köszönöm, Mrs. Weasley – felelte Harry, és csúnya pillantást vetett az ikrekre.

– Mi van? – kérdezte Fred ártatlanul. – Szerintem mulatságos lesz téged és Victoriát egymáshoz illő ruhákban látni, mint például ma is.

– Mint ma? – firtatat Harry zavarodottan.

– Magam sem gondoltam, hogy felfedezted, mennyire jól összeillik Victoriával a színösszeállításotok – szólalt meg Remus. Szája
mosolyra húzódott.

– Ja, összeillenek, Mardekár-zöldben – motyogta Ron.

Harry lenézett a pulóverére, aztán Victoriára, akinek a ruhája pontosan ugyanolyan árnyalatú zöld volt, egészen a fekete cipőkig. Végül
ráébredt, hogy tényleg összeillő színekben pompáztak, és rájött, hogy Draco szándékosan öltöztette így őket.

Remus és Ron megjegyzései, és Harry hirtelen elsötétülő pillantása után Fred, George és Ginny végül nem bírták tovább, és nevetni
kezdtek.

– Gyerekek! – korholta őket Mrs. Weasley, de nem ért el sikert, mivel a többiek lassan csatlakozni kezdtek a nevetéshez.

– Ez elég vicces, Harry – jelentette ki Hermione, majd ő is kuncogni kezdett. – Te általában még a saját ruháidnak sem tudod
összehangolni a színét.

Fred, George és Ginny erre csak még hangosabban nevettek, mert tökéletesen jól tudták, hogy Draco választotta a ruházatot.

– De miért zöld? – kérdezte Ron zavartan.

Harry vállat vont. Ha elmondaná Ronnak, hogy Draco választott, az nem jönne ki túl jól.

396
– Ne is törődj Ronnal – mondta Hermione Harrynek. – Ragyogóan nézel ki zöldben, mert nagyon jól illik a szemedhez. A szemüveged
nélkül a szemed még inkább kitűnik.

Ron most mogorván nézett Hermionére.

– Hé! Nem tudnátok egy kicsit abbahagyni? – kérdezte Harry ingerülten. – Ne állítsatok a középpontba!

Hermione csalódott szomorúsággal nézett rá, Ron pedig elpirult.

– Tessék, Harry – szólt közbe Charlie, és vigyorogva odadobott Harrynek egy csomagot.

Harry hálás volt a közbeszólásért, és letépte róla a papírt. Amikor felfedezte, hogy mi volt benne, visszamosolygott Charlie-ra.

– Úgy gondolom, valószínűleg szeretnéd, ha magammal vinném bárhová, ahová csak megyek – jegyezte meg vidáman.

– Sosem tudhatod, mikor jön jól egy kés – jelentette ki Charlie, és szórakozottan rázta a fejét.

Azután Bill dobott oda egy csomagot. Harry kinyitotta, és egy könyvet talált benne a medimágiáról. Harry közel sem volt annyira
meglepődött most, mint amikor Perselus ajándékát kapta meg. Kíváncsian lapozgatta az oldalakat.

– Úgy gondoltam, hogy talán érdekesnek találod majd – jegyezte meg Bill. – Te azon kevesek egyike voltál, akit nem borzasztott el a
látványom, és úgy tűnt, eléggé lenyűgözött a gyógyítás. Úgy véltem, talán szeretnél többet megtudni erről a lehetséges karrierről.

– De Harry auror akart lenni – szólt közbe Ron.

– Mindig meggondolhatja magát – mutatott rá Hermione. – Meglenne hozzá a képzettsége. Nos, amennyiben letesszük a RAVASZT –
tette hozzá.

– Oh, sikerül majd letennünk a RAVASZT – jelentette ki magabiztosan Harry. – Ami pedig a medimágiát illeti, nos, meglehetősen
érdekel – ismerte be. – Tetszik az elképzelés, hogy képes legyek embereket gyógyítani ahelyett, hogy kiiktatnám őket.

Kényelmetlen csend hullott a szobára Harry szavai után, hiszen mindannyian tudták, hogy Harrynek ki kell iktatnia Voldemortot,
mielőtt tanulhatna bármiféle RAVASZ-ra, vagy medimágiára.

Harry megkaparintotta az ajándékát Hermionétől, mivel könnyíteni akart a hangulaton. Hamar rájött azonban, hogy erre rossz
ajándékot választott.

– Hermione – nyögte. – Miért adsz nekem könyvet arról, hogy hogyan lehet hatásos beszédeket tartani?

Ginny és Ron halkan nevetgéltek mellette, de Hermione figyelmen kívül hagyta őket.

– Tudom, hogy ez meglehetősen gyakorlatias ajándék, de most már felnőttnek számítasz, Harry. Nem hinném, hogy bizonyos, előre
betanult beszédek minden helyzetben működni fognak neked.

Harry elfintorodott.

– Nem áll szándékomban több beszédet mondani – motyogta.

– Nem hinném, hogy szándékosan tartottad a legutolsót sem – mutatott rá a lány.

– Nem, igazad van – ismerte be Harry kelletlenül.

– Nyisd ki ezt – mondta Ron, és meg sem próbálta elfojtani széles vigyorát. – Ezt tőlem és Ginnytől kapod.

– Úgy gondoltuk, hogy a kapitányunk talán hasznosnak találja majd – tette hozzá Ginny.

Harry kibontotta a csomagot, és egy újabb könyvet talált. Máris mosolygott, amint elolvasta a könyv címét – Kapitányok a Kviddicsben
–, de ahogy a belső borítón meglátta a vastagon szedett részt – Kapitányok buzdító beszédei, amelyekkel győzelemre vezették a
csapatukat – hangosan felnevetett.

Harrynek el kellett magyaráznia a többieknek is. Mindenki nagyon jól szórakozott rajta. Még Hermione is elmosolyodott, habár
vonakodva.

– Hála Merlinnek, hogy Harry nem vette át Oliver hozzáállását a beszédekhez – érkezett Fred véleménye.

George, Harry és Fred teljes egyetértésben borzongtak meg.

– Nem hinném, hogy Oliver beszédei különösen inspirálóak voltak – mormolta Harry.

397
– Elég jól sikerültek a beszédeid a Rend-gyűléseken – jegyezte meg Arthur büszkén. – Rufust is egészen lenyűgözted. Éppen ma
érdeklődött, hogy hogy vagy mostanság.

– Khm. Mit mondott neki? – kérdezte Harry.

– Nos, nem mondhattam neki, hogy láttalak volna a tegnapi minisztériumi látogatásod óta – felelte Arthur. – De biztosítottam őt, hogy
vacsorára átjössz hozzánk. Valami olyasmit mondott, hogy esetleg beugrik ma este, hogy beszéljen veled. – Elgondolkodva szünetet
tartott. – Említett valami furcsát arról, hogy a minisztériumi látogatásodat távol tartja a Reggeli Prófétától, amíg nem lát téged újra.

Harry rápillantott Remusra, miközben célzatosan figyelmen kívül hagyta Ron, Hermione és Ginny gyanakvó tekinteteit.
Tulajdonképpen látta Scrimgeourt, miután távozott az Azkabanból, de nem volt a legjobb formájában akkor. Rájött, hogy kellett volna
küldenie a miniszternek egy üzenetet, hogy ép elmével túlélte a börtönlátogatást. Az is kiment a fejéből, hogy amikor a látogatását
megírja a Reggeli Próféta, akkor választ kell majd adnia a barátai kérdéseire.

Harrynek épp csak megengedték, hogy mindenkinek megköszönje az ajándékokat, mielőtt Ron és Hermione gyakorlatilag felvonszolták
őt az emeletre, miközben Bill utánuk kiabált, hogy hamarosan távoznak. Harry felnyögött, mert rájött, hogy még azt is ki kell találnia,
mi legyen azzal.

398
 Harminchetedik fejezet

– Hogyhogy elmentél a Minisztériumba? – követelőzött Hermione.

– Beszélnem kellett Scrimgeourrel – jelentette ki közönyösen Harry. – Épp úgy, ahogy te javasoltad.

– Egyáltalán tervezted, hogy beszélsz nekünk erről? – firtatta a lány csípőre tett kézzel, miközben dühös tekintettel méregette őt.

Harry hallgatott egy kicsit.

– Remusnak elmondtam – felelte, habár tudta, hogy a lány nem igazán ezt akarta hallani, de nem készült fel erre a beszélgetésre. –
Velem jött.

– Nem tetszik ez nekem – vágta rá Hermione, és összehúzta a szemét.

– Ne már, Hermione – esedezett Harry. – Nem hiheted, hogy túl sok bajba kerülhetek, ha Remus is velem van.

Hermione mérgesen nézett rá.

– Az általam ismert utolsó alkalommal, amikor vele voltál, vitába keveredtél Voldemorttal, és egy nagy csomó dementorral küzdöttél
meg – mutatott rá.

– Igen, nos, később gondoskodott rólam – mondta védekezően.

– Harry, nem akarok veled veszekedni, de egyáltalán nem tetszik ez nekem – jelentette ki Hermione. – Mindig volt több titkod, és olyan
dolgaid, amikről nem igazán akartál beszélni, de most… most úgy tűnik, egyáltalán semmit nem akarsz nekünk elmondani.

Harry lehunyta a szemét, megpróbálta visszatartani növekvő haragját. Ő sem igazán akart velük vitázni. Egyszerűen megpróbált témát
váltani.

– Jutottál még valamire a kutatással? – kérdezte feszült hangon.

– Beszélnünk kell ezekről a titkokról – jelentette ki határozottan Hermione. Nem volt hajlandó visszakozni.

Harry kinyitotta a szemét, és dühösen nézett a lányra.

– Te és Ron tudjátok minden titkok legnagyobbikát – felelte halk és vészterhes hangon.

– Hermione, lazíts már! – szólt közbe Ron, és miközben Hermione karjára tette a kezét, Harryre nézett.

– Téged nem is érdekel, hogy Harry tényleg bajban lehet? – csattant fel Hermione.

– Dehogynem érdekel – vágta rá Ron. – Nekem sem tetszik, hogy titkolózik előttünk, de nem látom be, hogy a nyaggatás mennyiben
segít ezen.

Hermione orrcimpája megremegett, ahogy élesen beszívta a levegőt.

– Én nem nyaggatom – jelentette ki. – Megpróbálok rámutatni, hogy itt vagyunk, és segíteni próbálunk.

Ekkor kopogás hallatszott az ajtó felől, mire mindhárman odafordultak, hogy dühösen meredjenek a betolakodóra. Harry meglendítette
a pálcáját, és megszüntette a némító bűbájt, ahogy Fred felemelt szemöldökkel vizsgálgatta őket.

– Mi van? – csattant fel türelmetlenül Hermione.

Fred figyelmen kívül hagyta őt, és Harryre nézett.

– Remus küldött fel, hogy vigyelek le téged – mondta. – Úgy látszik apának igaza volt, és most odalent vár rád egy látogató.

– Kibaszottul nem akarok most Scrimgeourrel foglalkozni – motyogta haragosan Harry, de azért felállt, és az ajtó felé csörtetett. A
barátai közvetlenül mögötte haladtak, de óvatosnak látszottak.

Harry a lépcső alján megállt, vett egy mély lélegzetet, és összeszedte magát, mielőtt belépett volna a nappaliba, ahonnan kihallatszott a
beszélgetés moraja. Ez a módszer korábban láthatóan bejött Dracónál, így hát megérte kipróbálni.

– Ah, itt is van Harry – jegyezte meg Arthur melegen, miközben tudomást sem vett a levegőben terjengő feszültségről.

399
– Jó estét, Potter – köszönt Scrimgeour. Harry nem hitte, hogy a szobában bárki is elmulasztotta volna észrevenni, hogy a miniszter
tüzetesen szemrevételezte őt. Remélhetőleg a legtöbben ezt az új kinézetének és a szemüveg hiányának tulajdonítják. – Jól nézel ki ma.

Harry biccentett nyugtázásképpen.

– Elnézést, hogy nem léptem magával korábban kapcsolatba – mondta a játékot játszva.

Scrimgeour tekintete végigfutott a szobában tartózkodókon, akik kíváncsian figyelték őket.

– Talán ki tudnál jönni velem egy privát beszélgetésre? – vetette fel.

– Persze – vágta rá Harry. Hirtelen sarkon fordult, és ismét kilépett a szobából.

Kimentek, de nem távolodtak el túlságosan a háztól. Harry felvonta a szemöldökét, amikor Scrimgeour némító bűbájt vont köréjük.

– Sokkal jobban nézel ki, mint amikor utoljára láttalak, Potter – vágott bele a férfi. – Azt viszont még mindig nem tudom, hogy a kis
kiruccanásod sikeres volt-e vagy sem.

Harry vállat vont.

– Sikerrel jártam – ismerte be.

– És ennél többet nem is fogsz elmondani nekem, igaz? – firtatta Scrimgeour fanyarul.

– Nem, nem fogok – bólintott Harry egy gúnyos vigyor kíséretében.

– Ma felfedeztem valamit – jegyezte meg Scrimgeour, miközben figyelmesen nézte Harryt. – Elmentem a házatokhoz, hogy
ellenőrizzelek, és az unokatestvéred nyitotta ki az ajtót.

Harry éles tekintettel pillantott a férfire. Azonnal aggódni kezdett. Biztos volt benne, hogy Draco szerint Dudley és Vernon bácsi
emlékeit módosították, hogy ne tudjanak felfedni semmit róla és Narcissáról, de mi van akkor, ha Scrimgeour valahogy mégis
megtudta? Petunia néni segített nekik, és az ő emlékeit nem módosították.

– Igen – folytatta Scrimgeour. – Elég készségesen osztotta meg velem azt a tényt, hogy már nem élsz velük.

Harry még mindig nem lélegzett fel, de azért bólintott. Remélhetőleg Scrimgeour mindössze ennyit tudott meg. Habár már ez is
rettentően bosszantó volt, de legalább nem veszélyeztetett senkit.

– Nem tudtam, hogy tájékoztatnom kellett volna a minisztériumot – vetette oda gunyorosan. Legalább külsőleg nyugodt maradt.

Scrimgeour bosszúsan nézett rá.

– Potter, egyáltalán nem örülök, hogy állandóan a sötétben tartasz a tevékenységeidet illetően – jelentette ki.

Harry gúnyosan felhorkant.

– Hát, tudja, még mindig nem fogok mondani semmit – felelte.

– Erre már magam is rájöttem – vágta rá Scrimgeour ádázul. – Mindazonáltal, figyelembe véve, hogy ugyanazon az oldalon állunk, talán
hasznos lenne, ha legalább azt tudnám, hogyan léphetek veled kapcsolatba, ha valami vészhelyzet állna elő – magyarázta.

Harry erre meglepetten pislogott.

– Maga tényleg kapcsolatba lépne velem vészhelyzet esetén? – kérdezte.

– Úgy tűnik, neked olyan erőforrásaid és tudásod van, amelyek nekem nincsenek – ismerte be Scrimgeour. – Bolond lennék, ha ezt
nem venném számításba ebben a háborúban.

Harry felvonta a szemöldökét, és önelégülten vigyorgott a férfire.

– Ez nem azt jelenti véletlenül, hogy bolond volt a múlt évben végig, mivel nem működött együtt Dumbledore-ral? – érdeklődött.

Scrimgeour fagyosan meredt rá.

– A dolgok megváltoztak – jelentette ki jegesen.

Harry összehúzta a szemét.

400
– Más szóval, soha nem próbálta zsarolni Dumbledore-t, de ettől még úgy gondolja, hogy valamiképpen talán ki tud használni engem –
összegezte.

Scrimgeour pupillája kitágult, és lemondóan megrázta a fejét.

– Téged gyakran alábecsülnek, ugye? – firtatta szárazon.

Harry élvezettel vigyorgott rá.

– Igen – vallotta be.

– Ennek ellenére, Potter, tudnom kell, hol élsz, hogy gyorsan elérhesselek, ha szükséges – mondta szaporán Scrimgeour.

Harry megrázta a fejét.

– Ne gondolja, hogy ez ennyire könnyű – figyelmeztette a férfit. – Még Weasleyék sem tudják, hogy elköltöztem a Dursley házból. –
Vagy legalábbis a legtöbbjük nem tudja, tette hozzá gondolatban.

– Szóval akkor, azt sem tervezed, hogy itt maradnál – értelmezte Scrimgeour okosan. – Arthur említette, hogy idejössz vacsorára, és azt
is, hogy még mindig a rokonaidnál élsz.

– Biztonságosabb, ha senki nem tudja, hol lakom – jegyezte meg Harry egy vállrándítással. – És nem áll szándékomban elmondani
magának sem. De megértem, hogy szükséges lehet elérni engem.

Megértette ugyan, de fogalma sem volt róla, mit tehetne ez ügyben. Esély sem volt rá, hogy elmondja, hol él, ami azt jelentette, hogy a
hoppanálás és a hopp-utazás ki volt zárva. A bagoly vészhelyzet esetén túl lassú lenne, Scrimgeournek pedig nem volt főnixe. Perselus
megváltoztatta a védővarázslatokat, így még az idegen házimanók is képtelenek voltak bejutni a Grimmauld térre. Dumbledore csak a
Rend-tagoknak tanította meg, hogyan lehet a patrónusukkal üzenetet küldeni, és Harry maga sem tudta még pontosan, hogy hogyan
lehet ezt véghezvinni.

Az ikrekkel az érméket használta, de ez nem igazán tűnt megfelelő módszernek a miniszternél. Viszont abban sem volt biztos, hogy
szeretné csatlakoztatni Scrimgeourt a csuklóján lévő karkötőhöz.

Csak járkált fel-alá, néhány lépést mindkét irányban, hogy a némító bűbájon belül maradjon, de most megállt, és újra beszélni kezdett a
miniszterhez.

– Nem tudom pontosan, mi lenne a megoldás – ismerte be –, de először is beszélnem kell erről Remusszal.

Scrimgeourt ez megint felbosszantotta, de bólintott beleegyezése jeléül. Visszasétáltak a házba, bemeneteltek Harry barátai közé, akik
figyelték őket és remélték, hogy meghallanak valamit.

– Hozhatok teát, amíg várakozik? – kérdezte Harry udvariasan, amint beértek.

Hitetlenkedve felvont szemöldökök sokasága fogadta, amikor a miniszter elfogadta az ajánlatot.

– Hozom a teát – szólalt meg Molly fürgén, a Harry viselkedése miatti elképedése ellenére.

– Nem, csak maradjon – utasította el Harry határozottan. – Remus tud segíteni nekem a konyhában.

Molly zavarodottnak tűnt, de visszaült, amikor Remus felállt és finoman megnyugtatta a nőt, hogy ő majd segít Harrynek.

Remus felállította a némító bűbájt, és az asztalnak támaszkodott, amikor Harry automatikusan nekiállt a teás tálcát összeállítani. Eléggé
jártas volt Molly konyhájában, mivel az asszony nem rendezte át a dolgokat az előző nyár óta.

– Mi folyik itt, Harry? – kérdezte Remus.

Harry gyorsan tájékoztatta őt a legújabb problémáról. Úgy gondolta, hálásnak kell lennie, mivel ez alkalommal csak egy kicsike gond
támadt, nem volt semmi jelentős.

Remus elgondolkodva ráncolta a homlokát, ahogy a helyzetet latolgatta. Vonakodott volna megismertetni a minisztert a patrónus
módszerrel, mivel azt csakis a Rend-tagok használták, és Scrimgeour még mindig egy fehér folt volt számukra.

Harry felnyúlt, hogy elvegye a cukortartót az asztalról és a tálcára helyezze, amikor Remus hirtelen megragadta a csuklóját.

– Hé! – tiltakozott Harry. – Épp a cukrot szeretném elérni.

Remus összevonta a szemét, és felhúzta Harry pulóverének ujját, hogy megszemlélje a karkötőjét.

401
– Tudsz fogadni rövid üzeneteket a Grimmauld tériektől. Talán csatlakoztatnunk kellene téged Scrimgeourhöz is.

– Nem lehet esély arra, hogy véletlenül neki küldök el egy kompromittáló üzenetet? – érdeklődött Harry.

Remus szórakozottan bólintott, még mindig a karkötőt vizsgálgatva.

– Lehetséges, igen, de beállíthatjuk úgy a bűbájt, hogy azonosító nevet kelljen használnod ahhoz, hogy elküldhesd az üzenetedet.

– Mint egy jelszót? – kérdezte Harry. Az egész eljárástól kissé zavarodottnak érezte magát. A karkötők kezdtek sokkal bonyolultabbnak
hangzani, mint amivel még foglalkozni akart, de nevetséges lett volna több különböző érmét tartani magánál.

– Gyorsan hozzá fogsz szokni – vigasztalta Remus.

– Mit fog használni Scrimgeour? – kérdezte Harry.

– Ennek a bűbájnak a működéséhez nem szükséges pont ugyanaz a tárgy – felelte Remus. – Hacsak Scrimgeournek nincs másik bűbáj
az óráján, akkor az is tökéletesen megfelelő lesz.

Harry elfintorodott.

– Tehát, mégiscsak kapcsolatom lesz Scrimgeourrel – motyogta undorodva.

– Valószínűleg ez egy jó ötlet – nyugtatta Remus. – Sosem tudhatod, mikor jön jól, ha te is könnyedén el tudod őt érni.

Harry kénytelen volt elismerni Remus szavainak igazát, és vonakodva bólintott. Perselus épp ma figyelmeztette őt, hogy a dolgok
hamarosan rosszra fordulhatnak, ha már nem voltak azok eddig is a varázsvilágban.

– Menj és beszélgess a miniszterrel – mondta Remus felállva. – Váltanom kell pár szót Perselusszal, mielőtt alkalmaznám ezt a bűbájt.
Talán a többieknek is lesz néhány jó javaslata.

Harry tiltakozni akart, de rájött, hogy valószínűleg az lesz a legjobb, ha itt marad Scrimgeourrel.

– Rendben – morogta, aztán végre megfogta a cukrot, és rátette a tálcára.

Remus kisurrant a hátsó ajtón, miközben Harry visszatért a nappaliba, és felszolgálta a teát. Azon gondolkodott, hogyan keverte magát
ebbe a helyzetbe. Ám amikor körülnézett a szobában, hirtelen nevetni támadt kedve. Arthur volt az egyetlen, aki láthatóan kényelmesen
érezte magát, miközben mindenki más, még Scrimgeour is, legalább enyhén zavartnak látszott.

Harry helyesbítette ezt a gondolati megfigyelést, amikor felfedezte az ikreket. Őket egyszerűen szórakoztatta az egész helyzet. Ginnyt,
Ront és Hermionét láthatóan meghökkentette az az udvariasság, amit Harry mutatott a miniszter felé, mivel mindannyian ismerték a
valódi érzéseit a férfi iránt. Mollyt biztosan zavarba hozta, hogy a férfi miért volt egyáltalán a házukban, és miért vált Harry a látogatás
félhivatalos házigazdájává. Arthurt kicsit összezavarták az események, de ő volt az egyetlen, aki jól érezte magát, hiszen nap mint nap
együtt dolgozott a miniszterrel. Bill és Charlie csak ültek és figyelték a furcsa gyülekezetet.

Kínos csend hullott a szobára, amikor Harry belépett. Harry gondolatban megforgatta a szemét, és tovább játszotta a szerepét.

– Remusnak el kellett ugrania néhány percre – tájékoztatta Scrimgeourt. – Azt hiszem, amint megjön, rátérhetünk az üzletre. Hogyan
kéri a teát?

Harry nyugodtan és fürgén kitöltötte a teákat, miközben a miniszterrel beszélgetett, hiszen azt már tudta, hogy a többiek hogyan
szeretik a teájukat. Úgy látszott, senki más nem hajlandó magára vonni a figyelmet, mivel csak akkor mozdultak, amikor a csészéjüket
vették át Harrytől. Senki nem tudta pontosan, hogy mi folyik itt, de az egyértelmű volt, hogy Harry határozottan uralta a helyzetet.

Harry érdeklődött a lehetséges letartóztatások felől, mintha nem tudná máris pontosan, hogy kiket tartóztattak le. Scrimgeour felvette a
fonalat, válaszolt a kérdésekre, és Arthurt is belevonták a beszélgetésekbe; mindkét férfi arról beszélt, hogy haladást értek el a
minisztériumon belül.

Harry úgy érezte, hogy egy örökkévalóság telt már el, de valószínűleg alig több mint tíz perc múlva Remus már vissza is ért.

– Ha megbocsát egy percre miniszter – udvariaskodott Harry. Önelégülten mosolygott, amikor besétált a konyhába, és arra gondolt,
mennyire büszke lenne Narcissa, amiért ilyen illedelmes volt.

– Vehetem ezt úgy, hogy minden rendben ment? – kérdezte Remus.

– Épp most bizonyítottam be, hogy végül is szorult belém némi abból az illem-dologból – felelte Harry még mindig mosolyogva.

Remus elkeseredett szórakozással rázta a fejét.

402
– Szóval, mit mondott erről az egészről Perselus? – érdeklődött Harry.

– Hogy őszinte legyek, nem volt elégedett – felelte Remus.

Harry elfintorodott.

– Én magam sem vagyok boldog, hogy csatlakoztatva leszek Scrimgeourhöz.

– Őt is aggasztja a tény, hogy Scrimgeour megkeresett téged, de egyetértett azzal, hogy a gyors kapcsolatba lépés lehetősége hasznos
lehet – mondta Remus. – Mivel neki sem volt jobb ötlete, ezért azt javaslom, hogy csináljuk meg, így Scrimgeour végre távozhat.

– Aha, egyáltalán nem akarom itt látni – vágta rá Harry, majd fordult, hogy kimenjen, és szóljon Scrimgeournek.

– Oh, Harry – szólt utána Remus.

Harry hátranézett a válla fölött.

– Igen?

– Tájékoztattam Dracót arról, hogy meghívtak a ma esti buliba – mondta Remus.

Harry szeme elkerekedett, és megfordult, hogy szembenézzen Remusszal.

– És mit mondott? – kérdezte.

Remus megértően nézett rá.

– Azt mondta, hogy mondjam meg, hogy menj csak el, de Lucius rámutatott, hogy nem biztonságos innod. Túlságosan nagy a
kockázata, hogy esetleg olyasmit említesz, amit nem kellene.

– Igen, azt hiszem, igaza van – jelentette ki Harry, és csak egy kicsit volt csalódott. Sokkal inkább megdöbbentette, hogy Draco nem
bánta a dolgot. – Draco tényleg azt mondta, hogy ezzel teljesen rendben van?

Remus a fiúra mosolygott.

– Igen, tényleg azt mondta, Harry. Visszaviszem magammal Victoriát, te pedig elmehetsz, és egy kicsit szórakozhatsz. Ez a
születésnapod.

– Szeretném, ha Draco is velem jöhetne – sóhajtotta Harry. – De nem tudom, hogy ez valaha bekövetkezhet-e. – Megrázta a fejét. –
Azt hiszem, ez amúgy sem számít. Főleg csak azért megyek, hogy megpróbáljam távol tartani a bajtól Ront.

Remus halkan felnevetett.

– Észrevettem, hogy nem különösebben rózsás a helyzet Ron és Hermione között – ismerte be.

Harry összevonta a szemöldökét.

– Ez egy hosszú történet, és kétlem, hogy hallani akarnád, még ha lenne is rá időnk – mondta, majd ismét megfordult, hogy kimenjen
Scrimgeourhöz.

*****

Kicsivel később Scrimgeour óráján volt egy olyan újítás, amellyel riadó üzenetet küldhetett Harry új karkötőjére. Harry le volt
nyűgözve, de persze nem akart mondani semmit a férfi előtt. Végül aztán a miniszter távozott, és Remus is csatlakozhatott a
többiekhez a nappaliban.

– Nos, ez mókás volt – jegyezte meg Harry gunyorosan. – Sajnálom, hogy rákényszerítettem ezt az egészet mindenkire ma estre.

– Minden rendben, drágám – szólalt meg Molly, majd felállt, és összeszedte a csészéket és a teázás egyéb kellékeit. – Nem állítom, hogy
értem, mi történt közöttetek, de meglehetősen lenyűgözött a ma esti viselkedésed.

Harry önelégült vigyort villantott Remus felé.

– Saját magamat is eléggé lenyűgöztem – vágta rá.

– Mi volt ez az egész? – kérdezte Bill kíváncsian.

Harry hálás volt, amikor Remus válaszolt helyette.

403
– Scrimgeour nagyon szeretné rövid pórázon tartani Harryt – jegyezte meg könnyedén –, ám Harry nem igazán működik együtt vele
úgy, ahogy ő szeretné. Ennek ellenére valamiféle kompromisszumra jutottak.

– Miféle kompromisszumra? – firtatta Hermione.

– Mutasd meg nekik, Harry – mondta Remus.

Harry a homlokát ráncolta, de tette, amit Remus kért, felhúzta a pulóvere ujját, és felfedte az új karkötőjét.

– A rohadt életbe! – kiáltott fel Ron. – Honnan szerezted?

Harry homlokráncai elmélyültek.

– Remustól – vágta rá kurtán.

– Jól néz ki – mondta Hermione. – De mi köze ennek Scrimgeourhöz?

– Ugyanazt az elvet használjuk, mint te a DS érméknél – magyarázta Remus –, de ez egy kétirányú rendszer. – Elmagyarázta, hogyan
kapcsolódik Scrimgeour órája, és folytatta azzal, hogy a többieket is tudja csatlakoztatni Harryhez.

– Oh, ez ragyogó! – kiáltott fel Hermione izgatottan. – Tudni szeretném pontosan, hogy hogyan működik.

– Azt hiszem, nekünk el kellene indulnunk végre – szólt közbe Bill, élvezettel nézve Hermione lelkesedését, de nyilvánvalóan nem
akart tovább várni. – Ez az egyik utolsó éjszakám szabad emberként, és ezt Scrimgeourrel tölteni nem az én elképzelésem a jó buliról.

– Bocsánat – szabadkozott Harry.

Bill elutasítóan intett a kezével.

– Nem a te hibád, Harry. És nyugodtan elmehettem volna, de ez tulajdonképpen meglehetősen szórakoztató volt – mondta
vigyorogva. – De most már itt az ideje indulnunk.

– Harry nem mehet, mivel Victoria vele van – jegyezte meg Hermione.

Harry megforgatta a szemét.

– Ott leszek egy darabig – vágta rá, és nagyot sóhajtott.

– Én is velük megyek – jelentette be Ron lázadóan.

– Rendben – csattant fel Hermione.

Harry reménytelenül vágyakozva figyelte, ahogy az összes Weasley fivér távozott. Ginny elvállalta, hogy vigyáz Victoriára. Eddig a
padlón ülve játszott a kislánnyal, de most kérdőn nézett fel Harryre.

Harry vállat vont.

– Remus felajánlotta, hogy visszaviszi helyettem Victoriát – mondta egyszerűen.

Hermione a szemöldökét ráncolta.

– Ez nem fogja felidegesíteni Dursleyéket? – kérdezte.

Harry ismét vállat vont.

– Úgy tűnik, Petunia néni egész jól kijön vele – jelentette ki. – Mostanában már nem volt annyira rossz.

Hermione arckifejezése mutatta, hogy határozottan nem ért vele egyet.

– Akarom azt a bűbájt az órámra, hogy nagyon gyorsan elérhesselek – jelentette ki határozottan.

Harry megint levette a karkötőt, és Remus csatlakoztatta Hermionéhez, Mollyhoz, Arthurhoz és Ginnyhez.

– Ez olyan lesz, mintha sms-t küldenénk egy darab ékszeren keresztül – motyogta Harry, miközben az eljárást figyelte, mire Hermione
nevetésben tört ki.

– Ez ugyan sokkal korlátozottabb, de igen, meglehetősen hasonló – értett egyet vele.

404
Azt kívánta, bárcsak meg se szólalt volna, mivel Hermione magyarázatba fogott Arthur kedvéért. Harry átvette Victoriát Ginnytől, és
magához ölelte a kislányt, miközben várakozott. Valaki, valószínűleg Molly, már összeszedte Harry ajándékait, és azok egy halomban
hevertek Victoria táskája mellett. Remus készen állt őt visszavinni a Grimmauld térre, amint végzett a bűbájokkal. Ám Harry nem volt
biztos benne, hogy el tud szabadulni Hermionétől.

– Szórakozz jól ma este, de légy óvatos – suttogta Remus halkan, amikor visszatette a karkötőt Harry csuklójára.

– Úgy lesz – ígérte Harry. Beletömte az ajándékait Victoria táskájába, majd odaadta Remusnak.

Remus megkocogtatta Harry csuklóját.

– Most közvetlenül engem tudsz elérni, ha bármilyen okból szükséged lenne rám – mondta.

– Kösz, Remus – mormolta Harry lágyan. Megpuszilta Victoria homlokát, majd elküldte őket.

Visszafordult Hermionéhez.

– Rászánod az időt, hogy beszélgess velem, vagy te is azonnal elszáguldasz? – érdeklődött a lány.

– Hermione, hagyd már őt egy kicsit – szólt közbe Ginny. – Végül is ez még mindig az ő születésnapja.

– Oh, bocsánat – motyogta Hermione. Tényleg őszintén bűnbánónak hangzott. – Ez csak…

– Ron – vágta rá Harry és Ginny kórusban, befejezve a lány mondatát.

– Igen – nyögte Hermione szerencsétlenül. – És úgy gondolom, hogy egyszerűen csak fáradt vagyok. Nem éreztem így magam
harmadéves korom óta.

Harry már eddig is rosszul érezte magát a barátja miatt, most azonban elárasztotta a bűntudat.

– Mi történt veled harmadévesként? – kérdezte Ginny zavartan.

Harry a fejét rázta Ginnynek és, megragadva Hermione kezét, gyakorlatilag felvonszolta az emeletre a lányt. Levédte a szobát mielőtt
leült volna vele Ron ágyára.

– Sajnálom, Hermione.

– Ez nem a te hibád – jelentette ki a lány, máris potyogó könnyekkel.

– Nem? – firtatta keserűen. – Úgy gondolom, hogy igen, legalábbis részben. Még több feszültséget halmoztam rád, mert most aggódsz
miattam. Aztán megkértelek a kutatásra is. Bármibe le merném fogadni, hogy napközben megpróbáltál segíteni Weasleyéknek, közben
a szabadidődben és fél éjszaka pedig olvastál.

– Nos, igen, de én döntöttem így – vágta rá a lány. – Egyáltalán nem a te hibád, hogy Voldemort ilyen helyzetbe hozott minket.
Megértem a vágyadat a sietségre. Ez engem is összeroppant. Minél gyorsabban meg tudjuk találni a horcruxokat, annál jobban leszünk
mindannyian.

Harry megharapta a száját, miközben azt fontolgatta, hogy elmondja-e Hermionének vagy sem. Előbb-utóbb úgyis megtudja, és
határozottan ráférne egy kis jó hír.

– Már megszereztem a medált – vallotta be.

A véraláfutásos szem merev tekintettel méregette.

– Nálad van a medál? – firtatta. Kételkedett benne, hogy jól hallott.

Harry bólintott.

– Most már csak arra kell rájönnöm, hogyan lehet biztonságosan megsemmisíteni, de nem hinném, hogy az a része túl sok gondot
okozna – mondta.

Hermione megtörölte a szemét, mintha a könnyek eltüntetése segítene neki megérteni a dolgokat.

– Hogyan? Miért nem jöttél értünk, hogy segítsünk neked?

Harry megrázta a fejét.

405
– Tényleg nem biztonságos elmondanom neked, Hermione – jelentette ki. – Amint már korábban is mondtam, Remus segített nekem
ebben. És nem, fogalma sincs, hogy valójában mi is az a medál, csak annyit tud, hogy feltétlenül meg kellett szereznem.

A lány kíváncsian billentette félre a fejét.

– A minisztériumi látogatásodnak volt valami köze a medál megszerzéséhez? – kérdezte, ámbár ez alig-alig hangzott kérdésnek.

– Igen – ismerte el Harry.

– Valójában Scrimgeour nem segített téged bejuttatni a Malfoy kúriára, ugye? – faggatta Hermione. Ez az ő ötlete volt ugyan, de
hangsúlyából ítélve nem igazán számított rá, hogy a terv működött.

– Khm… nem, nem egészen – felelte Harry. Egyszerűen csak hozzásegítette Harryt, hogy kiszabadíthassa Luciust, így a férfi bejuttatta
őt a Malfoy kúria széfjébe, ám ezt nem akarta bevallani.

– Mit jelent a „nem egészen”? – firtatta a lány élesen. – Harry, mondd, hogy nem voltál a Malfoy kúriában! – követelte.

Harry vállrándítása mintegy beismerte, hogy ott volt.

– Oh, Harry! – kiáltott fel Hermione. – Mondd, hogy legalább több hátvéded volt Remuson felül. Megpróbáltunk figyelmeztetni, hogy
ne menj oda. Túl veszélyes.

Harry mereven bámulta a lányt.

– És én épp ezért nem mondok el nektek mindent – jelentette ki egyhangúan, mire a lány hátrahőkölt. – Te és Ron valamiféle szabály
szerint akarjátok ezt az egészet játszani; viszonylag biztonságos szabályok által.

Megrázta a fejét.

– Voldemort nem így játszik, és én sem tehetem. Te is és Ron is azonnal elutasítottátok az elképzelést, hogy a Malfoy kúriában
keressünk. Aztán, úgy látszik, csak vicceltél velem, amikor azt mondtad, hogy menjek Scrimgeourhöz. Azt szeretted volna, ha
biztonságosan cselekszem. Mindketten megpróbáltatok lebeszélni arról is, hogy Ginnyt levigyem a Kamrába. Nekem mégis meg kellett
tennem, és ez vezetett engem a horcruxhoz.

– Segítettünk volna, ha többet beszélgettél volna velünk róla – jegyezte meg Hermione, de úgy hangzott, még a saját szavaiban is
kételkedik.

– Talán igen – bólintott Harry. – De mennyivel tovább tartott volna meggyőzni benneteket, hogy a kockázatot a lehető legjobban
minimalizáltam, mielőtt a Malfoy kúriába indultunk volna? Bizonyíték nélkül, hogy biztosan van ott valami a Kamrában, mennyi ideig
tartott volna meggyőznöm téged, hogy tényleg odalent kell beszélnem Ginnyvel?

– Nem érzem úgy, hogy van ennyi időm, Hermione – folytatta szomorúan. – Nem arról van szó, hogy nem szeretném a segítségeteket
kérni, csak épp nem hinném, hogy készen álltok a segítésemre úgy, ahogy nekem arra szükségem lenne.

Mély lélegzetet vett. Tudta, hogy Hermionének nagyon nem fognak tetszeni a következő szavai, de úgy érezte, ettől függetlenül muszáj
kimondania.

– Nem bízol az ítéletemben – jelentette ki. Hermione sebzettnek tűnt, de Harry folytatta. – Azok után, ami a minisztériumban történt,
valóban van is okod erre – ismerte be.

– De, Hermione, te és Ron mindig nehezen bíztatok az ítéletemben és abban a képességemben, hogy meghozzam a saját döntéseimet –
mondta. – Amikor úgy gondolod, hogy tévedek, akkor hajlamos vagy túllépni rajtam, és McGalagonyhoz fordulni. Azokkal a dolgokkal
viszont, amiket most teszek, nem engedhetem meg magamnak, hogy te odafuss valakihez, mert nem gondolod úgy, hogy a megfelelő
szabályok szerint cselekszem.

– Nem bíztunk benned, ugye? – kérdezte vékony hangon Hermione. – A Tűzvillámod, a neved a Tűz Serlegében, Piton könyve,
Malfoy az utolsó évben. És igazad van, azonnal elutasítottuk, hogy beszélj Ginnyvel, és felkeresd a Malfoy kúriát. Megpróbáltalak
visszatartani a kutatástól is.

– A szándékaid jók – jelentette ki csendesen Harry. – Tudom, hogy csak megpróbálsz engem és mindenki mást biztonságban tartani, de
én most veszélyes játékot játszom, Hermione. Vannak olyan kockázatok, amiket egyszerűen fel kell vállalnom.

Hermione elkezdett komolyan sírni. Harry csak magához húzta, miközben rettentő rosszul érezte magát, mert megríkatta őt.
Megmozdult, hogy előhúzza zsebéből a zsebkendőt, és gondolatban összehúzta a szemöldökét attól a ténytől, hogy egyáltalán van nála
ilyesmi. Draco dugta a zsebébe, mielőtt távozott volna, mert ragaszkodott hozzá, hogy Harry soha nem tudhatja, mikor van rá
szüksége.

406
Hermione hálásan elfogadta, bár vetett rá egy furcsálkodó pillantást. De nem kérdezett rá, hanem azonnal elfordította a tekintetét,
megtörölte a szemét és kifújta az orrát.

– Jól vagy? – kérdezte Harry halkan.

– Nem – felelte szipogva Hermione. – Tudtam, hogy egy kicsit mérges voltál ránk, de eddig nem értettem meg, hogy mi tényleg
megsértettünk téged. Nem vettem észre, hogy nem bíztunk meg benned.

– Most már belátod? – kérdezte Harry.

– Igen – vallotta be a lány lágyan. – És nagyon sajnálom, hogy nem volt több hitünk benned. Azt feltételezik rólam, hogy én vagyok az
egyik legjobb barátod, de nem igazán úgy viselkedtem.

Harry kényelmetlen érzéssel vont vállat.

– Te még mindig az egyik legjobb barátom vagy, Hermione. Nem tudom, mire mennék nélküled. Nem számítok vakhitre, és arra, hogy
bármit megteszel, amit mondok, csak… Csak szeretném, ha kicsit jobban bíznál bennem, nem pedig úgy tennél, mintha te lennél az
egyetlen, aki tudja, hogy mi a legjobb a számomra.

– Igazságtalan voltam hozzád, ugye? – kérdezte Hermione csendesen.

– Velem sem volt a legkönnyebb foglalkozni mostanában – felelte Harry, és ismét vállat vont. – Én sem voltam tisztességes veled
szemben. Bűntudatot érzek emiatt, de nem érzem úgy, hogy most elmondhatnék neked mindent.

Hermione félrebillentette a fejét.

– Tehát helyettünk Remushoz mentél – jelentette ki.

– Aha – bólintott Harry, és ismét bűntudatot érzett, mert nem említette a többi embert, aki szintén segített neki. A lány nagyon meg
fog sértődni, amikor rájön, hogy az ikrek és Ginny tudtak a mardekárosokról, ő pedig nem.

Nem tudta, hogyan mondhatná el neki, hogy a legtöbb titok, amit visszatart előle… nem igazán az ő titka. Perselus és a Malfoyok élete
forgott kockán, és Harry nem akarta veszélyeztetni őket csak azért, hogy megnyugtassa a barátját. Remus magától találta ki Perselust és
Dracót. Draco saját maga döntött úgy, hogy megmutatkozik az ikrek, Ginny és Remus előtt. Narcissa szintén maga határozta el, hogy
az ikrek tudomást szerezhettek a jelenlétéről a Dursley házban. Az egyetlen személy, akit Harry tényleg tájékoztatott az Perselus volt, és
azt is csak egy komoly kínzás után. Persze Perselus kínzása volt, nem az övé, de akkor is kínzás volt.

– Nos, örülök, hogy ennyire jól kijössz vele – ismerte be a lány. – Ez mindkettőtöknek egy meglehetősen nehéz év volt.

Figyelembe véve, hogy a gondolatai mostanra Perselus felé sodródtak, Harry zavartan pislogott egy pillanatig a lányra, míg vissza nem
emlékezett, hogy Remusról beszélgettek. Itt volt az ideje, hogy témát váltson.

– Úgy gondolom, mostanában nem aludtál sokat, mert kutattál – jegyezte meg.

Hermione szomorúan nézett rá.

– Itt nappal meglehetősen nagy volt a sürgés-forgás, mivel az esküvőre készülődtünk. Mrs. Weasley valószínűleg ismét visszatért a
konyhába, amint a beszélgetésnek vége lett, hogy a fogadásra készülődjön. Kutattam valamennyit, de nem töltöttem vele annyi időt,
amennyit tényleg szerettem volna. Bocs, Harry.

– Minden rendben – vágta rá Harry. – Én is túlontúl erőltettem, és elfelejtettem, hogy van, akinek más dolga is lehet – vallotta be
szégyenlősen.

– Te tényleg csak arra koncentrálsz, hogy a lehető leghamarabb megszabadulhass Voldemorttól, ugye? – kérdezte Hermione. – Azt
hiszem, ezt végül is mind vehetjük jó dolognak, de azért aggódom érted.

– Nem te vagy az egyetlen – jelentette ki Harry szárazon. – Egyáltalán nem lennék meglepve, ha Remus később felbukkanna a Három
Seprűben, hogy ellenőrizzen engem.

– Oh – lehelte Hermione kerekre tágult szemmel. – Majdnem elfelejtettem. Menned kellene, Harry – sürgette őt.

– Akkor most már minden rendben közöttünk? – kérdezte Harry, figyelmesen tanulmányozva a lány arcát.

– Hát persze – vágta rá Hermione, és rámosolygott. – Viszont közel sem vagyok annyira meggyőződve arról, hogy Ron és én közöttem
minden rendben van – tette hozzá.

– Ron szeret téged – felelte Harry. – Ő egyszerűen csak egy kicsit… huh… érzéketlen néha.

407
– Oh, azt tudom – mondta elutasítóan Hermione. – A mostanában történt események kicsit feszültté tettek minket. Ettől függetlenül,
ha nem szeretném ennyire, valószínűleg megfojtanám. Lehet, hogy így is megteszem – tette hozzá elgondolkodva.

Harry halkan felnevetett.

– Azt hiszem, csak el akart szabadulni egy kicsit – jegyezte meg. – Vissza fog térni, és reggel majd esedezni fog a megbocsátásodért.

– Valószínűleg – értett egyet Hermione vigyorogva. A mosolya elhalványult. – Utánamész, és szemmel tartod őt? – kérdezte
reménykedően. – Megpróbálod megakadályozni, hogy túl nagy bolondot csináljon magából?

– Megteszem, ami tőlem telik – felelte Harry, azon gondolkodva, vajon képes lenne-e tenni valamit, ha Ron tényleg úgy dönt, hogy
bajba keveredik. – A testvérei vele vannak, és valószínűleg minden rendben lesz.

– Én is ezt remélem – motyogta Hermione. Szorosan átölelte Harryt, majd arra ösztönözte, hogy induljon. – Már így is túl sokáig itt
tartottalak.

– Megérte – felelte Harry őszintén.

408
 Harmincnyolcadik fejezet

Csak bámulom a papírt

Tán napok óta már.
Szerintem egy időre félre is teszem.
Láttalak sírni
Vagy nevettedben könnyet hullatni,
Mikor a szívem titkait ezüsttálcán nyújtottam feléd.

Bon Jovi
Minden szó szívem apró darabja volt

Amint Harry besétált a Három Seprűbe, Madam Rosmerta azonnal a hátsó szoba felé terelte. Harryre kacsintott, és tájékoztatta, hogy
őt kérték fel arra, hogy várja meg őt.

Harry megállt közvetlenül az ajtóban, és érdeklődő hitetlenkedéssel vonta fel a szemöldökét. Egy nagy csoportnyi, állítólag felnőtt férfi
valamiféle szobai kviddecset játszott seprűk nélkül a viszonylag kicsi szobában. Gondolkodás nélkül nyúlt fel, és kapta el a cikeszt,
amikor az épp felé repült, holott eközben a kvaffért küzdő embereket nézte, akik közül csaknem mindenki a földön kötött ki, míg a
kvaff valahol alattuk lapult.

– Harry elkapta a cikeszt! – ordította Ron győzedelmesen, miközben a szoba távolabbi felében egy asztal tetején állt.

Most mindenki odafordult, hogy Harryre nézzen; egy pillanatig csendben maradtak, mozdulatukba dermedtek.

– Harry még csak nem is volt egyik csapat tagja sem, mégis elkapta a cikeszt, és megnyerte a játékot – jelentette ki Charlie, majd nevetni
kezdett.

Harry önelégülten vigyorgott rá.

– Valakinek csak el kellett végeznie a munkát – vágott vissza.

Erre aztán az egész csoport nevetni kezdett, és nekiláttak összekaparni magukat a padlóról. Néhány ember odasétált és üdvözölte
Harryt annak ellenére, hogy eddig még csak nem is ismerte őket. Olivert azonban ismerte, aki büszkén vigyorogva ütögette meg Harry
vállát a győzelemért.

– Mindent megtanítottam neki, amit tudok – nyilatkozott Oliver hangosan.

– Az nem lehet, mert akkor pocsék játékos lenne – vetette oda Charlie, és a kvaffot, amit végre megtalált, Oliver feje felé dobta.

Harry felnevetett, Ronhoz sétált a játéktérről, és belehuppant a fiú mellett álló székbe.

– Mi tartott ilyen sokáig, pajtás? – kérdezte Ron, gyakorlatilag vibrálva az izgalomtól.

– Azzal voltam elfoglalva, hogy megvigasztaljam a barátnődet – vágott vissza Harry.

Ron arca megnyúlt egy pillanatra, de aztán félrelökte a problémát.

– Biztos vagyok benne, hogy jól van – jelentette ki ingerülten. – Csak dühös, mert én eljöhettem ma, ő pedig nem.

Harry úgy gondolta, hogy a lány inkább azért volt dühös, mert Ron meg sem próbálta őt megnyugtatni, de ezt nem említette.

– Többnyire csak a kapcsolatunkat rendeztem vele – mondta inkább helyette.

– Tényleg? – kérdezte Ron, ferde pillantást vetve rá. – Úgy értem, a kapcsolatrendezés. Igazán kiborult miattad.

– Most megint minden rendben közöttünk – felelte Harry. – Persze ettől még nem fog kevésbé aggódni – tette hozzá szárazon.

– Ahogyan mostanában viselkedtél, azzal csak megnehezíted nekünk, hogy ne aggódjunk miattad – mondta Ron. – De ma este jól
fogsz szórakozni – jelentette ki. – Nincs aggodalmaskodás!

409
Vidáman felajánlott Harrynek egy pohárnyit az asztalon található Lángnyelv whiskyből, és kezébe vette a sajátját is. Harry figyelte,
ahogy Ron azonnal jó nagyot kortyolt, aztán köhögni és köpködni kezdett, gyorsan kipislogva szeméből a könnyeket.

– Jó? – kérdezte tőle Harry mulatva.

– Fantasztikus! – kiáltotta Ron. – Próbáld ki – biztatta.

Ron reakciója miatt Harry sokkal kisebb korttyal próbálkozott, aztán grimaszolt, ahogy lenyelte az égető italt.

– Váó – lehelte, miközben érezte, ahogy a forróság átjárja a testét.

– Szuper, nem? – mondta Ron boldogan.

– Te, Ron, mennyit ittál már belőle? – kérdezte Harry, figyelmesen bámulva a barátját.

– Eddig csak egyet, és most ezt – felelte Ron.

Harry óvatosan méregette a poharát, miközben azon gondolkodott, hogy talán még ezt az egyet sem kellene meginnia. Ron máris
különösen vidámnak látszott, és Harry nem igazán volt benne biztos, hogy ez hová vezethet még.

Belebonyolódtak egy kviddicsről szóló beszélgetésbe, és Ron mesélt a rögtönzött játékról, amely akkor folyt, amikor Harry
megérkezett. Mostanra mindenki viszonylag lenyugodott. Hangos beszélgetés és nevetés hallatszott, és úgy tűnt, az emberek jól érzik
magukat.

Hangos hahota harsant, mire Ron és Harry kíváncsian fordultak arra. Ők is felnevettek, ahogy néhány óriási kanári látványával találták
szembe magukat. Az ikreknek nyilvánvalóan sikerült valakit rászedniük.

– Azt hiszem, lassan belelendülnek – suttogta cinkosan Ron. – Láttad, hogy egész vacsora közben végig sutyorogtak? Biztos vagyok
benne, hogy terveznek valamit.

Harry egyetértően bólintott, és csak remélni merte, hogy nem ő volt az egyik választott célpontjuk. Nem gondolta, hogy ő lenne, mivel
általában jobban szerették Ront ugratni, de most tény az is, hogy Draco az ő barátja, és az ikrek tudnak erről. Remélte, hogy ez elég
ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a trükkjeik egyikét rajta próbálják ki.

– Azt hiszem, kicsit többet ittam ebből – jegyezte meg Ron, miközben szemöldökét ráncolva bámult a poharába.

Harry ártatlanul nézett rá.

– A felét te ittad meg – mutatott rá.

– Aha, igen – bólintott Ron, majd ismét kortyolt egyet, és azonnal el is felejtett mindent, ahogy egy újabb értekezésbe fogott a
kviddicsről.

Harry jól érezte magát. Egy jó ideje nem nyílt már alkalma arra, hogy egyszerűen csak beszélgessen Ronnal – semmi megbízatás, semmi
háborús megbeszélés, csak két barát lazítása.

Bill jött oda hozzájuk, a karját Harry válla köré vetette, amivel gyakorlatilag kiütötte Harryt a székéből, mivel nem volt rá felkészülve,
hogy Bill szinte ráesik.

– Hé, Bill – tiltakozott Harry, önelégülten vigyorogva rá. – Azt kell mondjam, szerintem jól érzed magad.

– Úgy is van – felelte Bill, és még bólintott is nyomatékul. – De úgy kellene, hogy te is jól érezd magad, ne pedig csak elbújj itt a
sarokban Ronnal.

– Nem bújtunk el – tiltakozott Harry. – És jól is érzem magam.

Bill jó néhányat pislogott, amitől Harrynek az a benyomása támadt, hogy barátjának már gondot okoz az összpontosítás.

– Nem hinném, hogy te is annyira jól szórakozol, mint mi többiek, pedig ez a te bulid is lenne. Gyere – rendelkezett, majd megragadta
Harry karját, és megpróbálta őt felállítani.

Harry segítséget keresve pillantott Ronra, de ő egyszerűen csak szélesen vigyorogva nézett vissza, és máris felállt. Tekintettel arra, hogy
Harry volt az, aki Billt megtartotta, rájött, hogy lerázhatta volna őt, de azért vele ment.

Charlie egy italt nyomott a kezébe.

– Most már férfi vagy, Harry. És túlságosan józannak tűnsz. Hajtsd fel! – parancsolta.

410
Figyelembe véve, hogy korábban csak egy kortyot ivott, Harry most ivott még egy kortyot, Charlie és Bill figyelő tekintete előtt.

– Jó fiú – jelentette ki Bill vidáman.

– Oké, mindenki – kiáltotta el magát Charlie, és ezzel magára vonta a jelenlévők figyelmét. – Itt van nekünk Harry, aki mostantól
hivatalosan is férfi – mondta, egyik kezét határozottan Harry vállára szorítva. A másik keze Bill vállán landolt. – És itt van nekünk Bill,
aki néhány nap múlva elveszti férfias helyzetét.

Erre a kijelentésre nevetés csapott fel, és eltartott egy percig is, míg mindenki újra elcsendesedett.

– Az a kérdés – sóhajtott fel Charlie drámaian –, hogy mit tegyünk a mi két férfiúnkkal ma este?

Harry szeme tágra nyílt a pániktól, hiszen abszolút biztos volt benne, hogy nem akart részt venni semmiben, amit megterveztek.
Kifejezetten aggódni kezdett, amikor Charlie kérdésére nem érkeztek javaslatok, csak mániákus vigyorgás. Megpróbált elaraszolni
Charlie szorításából, de nem jutott messzire, mivel a csoport körülvette őt.

– Ma este meg fogjuk jelölni őket férfiként, így mindig emlékezni fognak rá – nyilatkozott Charlie hangosan.

– Micsoda? – kiáltott fel Harry.

– Ma este kapsz egy tetoválást, Harry – jelentette ki Charlie széles vigyorral. – Vedd le az ingedet.

– Nem veszem le az ingemet! – tiltakozott Harry, most már komolyan pánikolva.

– Bocsáss meg egy pillanatra, drága bátyám – szólt oda Fred Charlie-nak, amikor ő és George odalopóztak Harry két oldalára, és
megragadták a karjait. – Helyre fogjuk rakni őt.

Charlie felvonta a szemöldökét, de nem ellenkezett, ahogy az ikrek elrángatták onnan Harryt.

– Nem vehetem le az ingemet – sziszegte Harry, amint eltávolodtak a többiektől.

– Miért nem? – érdeklődött George. – Állati jó tervünk van veled, biztosak vagyunk benne, hogy tetszeni fog neked is.

Harry elhallgatott, és kíváncsian nézett a fiúkra.

– Komolyan azt tervezitek, hogy tetováltok rám valamit? – kérdezte.

– Charlie a délután folyamán mondta el nekünk e terveiket – felelte George. – Vacsora közben megbeszéltük a mintát, és miután
ideértünk, fixáltuk az elgondolást.

– Éspedig? – kérdezte Harry.

– Nem fogjuk elmondani – vágta rá Fred, és az ujját rázta Harry felé. – De elvileg a lapockádon lenne. Nos, miért is nem tudod levenni
az ingedet?

– Mi van, ha nem akarok tetoválást kapni? – firtatta Harry, miközben a szemöldökét ráncolva nézte őket.

A fiúk megforgatták a szemüket, de Fred azért válaszolt neki.

– Harry, ez nem olyan, mint Tudjukki tetkója. Ez egy mágikus tetoválás, de ebben nem lesz semmi több mágia, csak annyi, hogy
mozogni fog, mint egy varázsvilágbeli fotó. Tulajdonképpen a megfelelő bűbáj segítségével bármikor el is távolíthatod, ha akarod.

– Oh – lehelte Harry, miközben átgondolta a kapott információt. – Nos, pillanatnyilag akkor sem vehetem le az ingem. – Hirtelen
megragadta a fiúk ingujját, és behúzta őket a mosdóba, amivel kíváncsi pillantásokat szerzett magának a többiek részéről. Bezárta az
ajtót, és védelmi varázslatokat tett rá, mielőtt levette volna az ingét.

Az ikrek szeme elkerekedett, ahogy meglátták a gyűrűket Harry nyakában.

– Hát, igen, ez jó ok arra, hogy ne vedd le az ingedet – jelentette ki George tényszerűen. – Malfoy ígéretgyűrűje, és a te keresztapai
gyűrűd Victoriától?

Harry bólintott, és boldogan mosolygott, amiért meg tudta mutatni nekik.

– Nos, a pattogatott kukorica lehetősége egyre jobbá és jobbá válik – jegyezte meg Fred vidáman.

Harry szórakozottan rázta a fejét.

– Talán igen, de most azt mondjátok meg, hogy mit tehetnék így.

411
Az ikreknek volt egy könnyű megoldásuk a helyzetre, és rászórtak egy olyan bűbájt, ami átmenetileg láthatatlanná tette a láncot és a
gyűrűket. Közben elmagyarázták, hogy ezt a varázslatot akkor fedezték fel, amikor a Fejetlen Fejfedőjüket tervezték. Egy ideig csak
akkor tudták láthatatlanná tenni a fejfedőt, amikor az valakinek a fején volt, és most ezt a bűbájt alkalmazták Harry láncán és gyűrűin.
Végül aztán megtanulták a kalappal együtt a fejet is láthatatlanná tenni, de pimasz vigyorral hozták Harry tudomására, hogy
valószínűleg nem szeretné, ha a nyaka is láthatatlan lenne.

Felvont szemöldökök fogadták, amikor Harry visszatért a szobába, vigyorogva és ing nélkül, két oldalán Freddel és George-dzsal.

– Egész pontosan, hogyan raktátok helyre Harryt? – kérdezte Charlie a testvéreitől, miközben tekintete ide-oda járt hármójuk között.

– Nem szeretnéd te azt tudni – gúnyolódott Fred, ámbár a vigyorgása azzal fenyegetett, hogy kettéreped az arca.

– Szóval, hol akarsz engem, Charlie? – érdeklődött Harry, önelégülten mosolyogva a fiúra.

Bill lelkesen éljenzett.

– Azt hiszem, több van a mi barátunkban, mint amit mutat.

– Harry? – szólította meg Ron vékonyka hangon. – Pontosan mi folyik itt?

Harry összehúzta a szemét.

– Csak egy kis ártalmatlan ugratás, Ron – nyugtatta meg a barátját.

– Nem tudom, hogy ez mennyire ártalmatlan – szólalt meg Oliver, miközben tekintete bebarangolta Harry testét. – Felnőtt lettél,
Harry.

Harry bizalmatlanul nézett rá, és észrevette, hogy Oliver tényleg érdeklődőnek látszott. Szerencsére nem kellett válaszolnia, mivel
Charlie megint közbelépett, és utasította őt, hogy üljön egy székre a szoba közepén. Bill vele szemben ült le egy másik székre.

– Figyelmeztettek, hogy fájni fog? – érdeklődött Bill.

– Nem – vágta rá Harry szárazon.

Bill vigyorgott.

– A fájdalom nem fog sokáig tartani – felelte. – Ez nem olyasmi, aminek mindenki hajlandó lenne kitenni magát, de Charlie-nak az a
meggyőződése, hogy tetováltatni kifejezetten férfias dolog.

– Szuper – motyogta Harry. Figyelte, ahogy Bill egyik barátja dolgozni kezd a fiú karján, aztán kezeket érzett a saját hátán. – Azt hittem,
hogy neked is a hátadra teszik – jegyezte meg, érdeklődéssel a hangjában.

– Á, Charlie-t nem nyűgözi le a férfiasságom, de megkapom a felkaromra Fleur nevét különleges betűkkel – magyarázta Bill.

– Én még csak azt sem tudom, hogy mit kapok – mondta Harry. – Fred és George találtak ki valamit.

Bill felvonta a szemöldökét.

– És te megbízol bennük? – kérdezte hitetlenkedve.

Harry egy félmosollyal válaszolt.

– Meglepő, de igen – felelte. – Tudják, hogy azonnal halottak, ha megpróbálnak valami túl felháborítót csinálni.

Bill felnevetett.

– Igen, azt hiszem, tényleg visszafogják magukat egy kicsit, amikor rólad van szó – jelentette ki. – Harry… – elhallgatott, és tétován
nézett valahová Harry válla fölött. – Van valami közted és a testvéreim között?

– Nem, nincs – vágta rá Harry.

– De a pasasok iránt érdeklődsz? – faggatta tovább Bill.

Harry elpirulása választ adott Bill kérdésére. Nagyon remélte, hogy senki nem figyeli a csendes beszélgetésüket.

– Talán – mormolta.

412
Bill szélesen elmosolyodott.

– Ez nem gond, Harry – nyugtatta meg. – Csak kíváncsi voltam.

– Tessék – szólalt meg Charlie, aki hirtelen megjelent mellettük, és egy-egy poharat nyomott a kezükbe. – Fájdalomcsillapító van
belekeverve, úgyhogy meg kell innotok – mondta, és kifejezetten Harryre nézett.

Harry mogorván meredt rá.

– Itt mindenki megbízható, és még a szobát is megbabonáztuk, hogy senki ne tudjon elmondani semmit arról, ami itt történik vagy
elhangzik – mondta Charlie parancsoló hangon. – Most az egyszer lazítanod kell, úgyhogy igyál és érezd jól magad.

– Nem engedhetem meg magamnak, hogy igyak – sziszegte Harry.

Charlie komolyan nézett rá.

– Az ivás hozzá tartozik a felnőtté válás rituáléjához. Ez olyasmi, amit minden kamasz fiú megtesz legalább egyszer, és ez most egy
különleges alkalom. Most pedig igyál, és jól fogod érezni magadat – parancsolta.

– És mi van, ha történik valami? – csattant fel Harry.

– Arra az esetre van nálunk egy bájital, amelyik majdnem azonnal ki fog józanítani – vágott vissza Charlie.

Harry egy darabig még ellenállt, de ahogy a fájdalom fellobbant a hátában, végül úgy döntött, hogy egy ital talán mégsem lenne olyan
rossz ötlet. Gyorsan lehajtotta a pohár tartalmát, miután meghozta a döntését, és hamarosan már érezte is a megkönnyebbülést.
Tovább beszélgetett Billel, figyelmen kívül hagyva az ikreket, akik körülötte tébláboltak, miközben figyelték azt a valakit, aki a hátán
dolgozott.

Bill tetoválása előbb készen lett, és érdeklődéssel vizsgálta meg. Be kellett ismernie, hogy klasszul néztek ki a mélypiros betűk az
ezüstös pontokkal. Végül aztán az övé is készen lett, és tükröket varázsoltak elé, hogy meg tudja nézni.

– Oh, váó – lehelte Harry. A háta közepén egy főnix repült, szárnyai kiterjedtek a lapockáira, míg a farktollai a gerincén siklottak végig.
A piros, zöld és arany árnyalataiban pompázott. A főnix testére egy ezüstkígyó fonódott lazán, feje a főnix jobb szárnyán pihent. A
jelentése nem kerülte el Harry figyelmét.

– Ez brilliáns – jelentette ki, és félelemmel vegyes áhítattal figyelte, ahogy a főnix szárnya finoman megrebbent, miközben a kígyó teste
ritmikusan összeszorult és ellazult.

Fred és George fényesen tündököltek, egyértelműen büszkék voltak a tervükre.

– Tudni akarom, hogy mi van veletek és azzal, hogy kígyókat tukmáltok Harryre – szólalt meg Ron, miközben elragadtatottan bámulta
Harry hátát.

– Az elgondolás tökéletes Harry számára – vágott közbe Charlie, az ikrek helyett válaszolva. – Alapjában véve most ő a Rend vezetője,
a kígyó pedig azt a veszélyt szimbolizálja, amely kíséri őt, bárhová is megy.

Harry összenézett Freddel és George-dzsal. A tekintetükben látott meglepetés jelezte, hogy ők sem egészen erre gondoltak, de egyikük
sem szállt vitába Charlie értelmezésével.

– Nos, azt hiszem, ez jobb, mint egy sárkány a mellkasodon – jelentette ki Ron vigyorogva.

Harry majd megfulladt, míg Ron vidáman elmagyarázta a többieknek, hogy Ginny azt mondta a többi griffendéles lánynak, hogy
Harrynek egy Magyar Mennydörgő van tetoválva a mellkasára.

Fred hátba veregette Harryt, és mindentudó vigyor árasztotta el az arcát.

– Ah, talán Harrynek később még lehet egy sárkánya is – javasolta ártatlanul, és felnevetett, amikor Harry oldalba bökte őt.

Harrynek nem engedték, hogy felvegye az ingét, mivel mindenki jó alaposan meg akarta szemlélni az új tetoválását. Más tekintetben
azonban a csoport visszatért a könnyed ugratásokhoz. Harry nem fogadott el további italokat, de ellazult és jól érezte magát, egyre
inkább belebonyolódva a többiek beszélgetéseibe.

Nagyon jól szórakozott Bill barátain, amikor azok gyászolták az agglegény napjait, és közben elmúlt kapcsolatokat vitattak meg. Bill
vigyorogva pillantott Harryre, amikor néhány férfikapcsolatot is említettek.

Ron észrevette a pillantást, és Harry elpirulását.

– Te tényleg a pasasok iránt érdeklődsz, ugye? – kérdezte.

413
– Mi van, ha igennel válaszolok? – firtatta Harry, és figyelte Ron reakcióját.

Ron homlokán elmélyültek a ráncok, ahogy komolyan megfontolta a dolgot, de végül megvonta a vállát.

– Úgy gondolom, akkor ez azt jelenti, hogy tényleg nem jössz össze többet Ginnyvel – felelte.

– Ennek semmi köze ahhoz, hogy a lányokat vagy a fiúkat kedvelem – vágott vissza Harry. – Semmiképpen sem fogok összejönni
Ginnyvel. Ő olyan nekem, mint a húgom.

Ron mélyet sóhajtott.

– Pedig sokkal könnyebb volt vigyázni rá, amikor vele voltál – jegyezte meg gyászosan.

Harry nevetésben tört ki.

– Ezért próbáltál minket összehozni? – kérdezte.

Ron bólintott, de arckifejezése óvatossá vált.

– Te… huh… akkor valamelyik bátyám iránt érdeklődsz?

Harry önelégülten mosolygott rá.

– Nem, nem izgat, hogy még több vöröshajút lássak – felelte.

Megkönnyebbülés árasztotta el Ron arcát.

– Az jó – jelentette ki. – Ha egy pasassal akarsz randizni, akkor rendben, de nem hinném, hogy készen állok arra, hogy Freddel vagy
George-dzsal lássalak téged.

– És mit szólnál egy régi kviddics kapitányhoz? – kérdezte Oliver, miközben Harry válla köré fonta a karját.

– Nem hinném – vágott vissza Harry, és kibújt Oliver szorításából.

– Oh, ne már, Harry – próbálta rábeszélni Oliver. – Fogadni mernék, hogy nagyszerű lehetsz az ágyban.

– Természetesen nagyszerű vagyok az ágyban – jelentette ki Harry, gúnyolódóan felvont szemöldökkel, ahogy átvette Draco stílusát. –
De ez nem jelenti azt, hogy le akarok feküdni veled.

Oliver és Ron hitetlenkedve bámulták Harryt, de mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna, Fred és George jelentek meg Harry
mellett, és kihívóan meredtek Oliverre. A volt csapatkapitány tekintete ide-oda járt közöttük és Harry között, majd eldöntötte, hogy
bölcsebb lesz visszavonulni.

George átnyújtotta Harrynek az ingét.

– Úgy tűnik, túlzottan csábító vagy – mondta, és fenyegetően nézte Oliver hátát.

Harry gyorsan belebújt az ingébe, és nem akart belegondolni, mit mondana Draco Oliver megjegyzéséről.

– Különben meg, miért van itt Oliver? – kérdezte inkább sötéten.

– Charlie barátja – felelte Fred, és mogorva tekintete vetekedett az ikertestvéréével. – És azt hittük, hogy a miénk is.

– De akkor nem, ha megpróbál kihasználni téged – tette hozzá George.

Ron szemei nagyra tágultak, ahogy követte a beszélgetésüket.

– Biztos, hogy semmi nincs közöttetek? – kérdezte. Hangja alig volt több a suttogásnál.

– Mi csak vigyázunk Harryre – felelte George összevont szemöldökkel.

– És Oliverről köztudomású, hogy elég nagy lotyó – tette hozzá Fred. – Harrynek semmi szüksége egy ilyenre.

– Oh – lehelte Ron szaporán pislogva. – Azt hiszem, szükségem van egy másik italra.

– Persze, kisöcsi – bólogatott Fred, és újra elvigyorodott.

414
– Én meg azt hiszem, hogy távoznom kellene – motyogta Harry.

– Még nem – vágta rá George fürgén. – Te csak maradj itt. Vissza fogunk jönni, és mindkettőtöknek hozunk valami itókát.

Harry és Ron ottmaradtak, és szájtátva bámultak utánuk.

– Mit gondolsz, miben mesterkednek? – kérdezte Ron idegesen.

– Gőzöm sincs – ismerte be Harry, miközben az ikreket figyelte, akik suttogva beszélgettek Charlie-val. – De van egy olyan érzésem,
hogy bármi is az, kínos lesz számomra.

Ron egyetértően bólintott. Tovább nézték, ahogy Charlie feltűnően kirakott a szoba elülső részén két széket, és további emberekkel
váltott néhány suttogott szót. Eközben Fred és George újra megjelentek, és italokat tettek az asztalra.

– Idd meg, Harry – buzdította Fred mániákusan vigyorogva. – Azt hiszem, értékelni fogod.

– Rendben, tetszik a tetoválás – vágott bele Harry –, de azt hiszem, az már elég meglepetés volt ma estére.

– Oh, nem – ellenkezett George. – Van még egy meglepetésünk számodra, mielőtt végre elengednénk.

Harry megpróbálkozott még néhány további tiltakozással, de aztán mondat közben beléfagyott a szó, ahogy Fred egy stuporral
elhallgattatta.

*****

Harry lassan pislogva ébredt öntudatra, és azonnal észrevette az óvatos tömeget. Beletelt néhány további pillanatba, mire rájött, hogy őt
figyelik annyira várakozóan. Szeme összeszűkült, amikor megfigyelte a környezetét. Legalább még mindig a buliban volt. Tekintete
Billhez fordult, aki közvetlenül mellette volt, és szeme elkerekedett a döbbenettől. Végignézett magán, és szitkozódni kezdett.

– A rohadt életbe! – kiáltott fel. – Fred! George! Mit csináltatok velem?!

A szoba hirtelen visszhangzani kezdett a hangos nevetéstől, amikor Harry felugrott, hogy megvizsgálja a megjelenésében bekövetkezett
változást. Úgy öltöztették fel, mint egy lányt, és nem volt tőle túl boldog. Átlátszó, hosszú ujjú fekete selyemingben volt, amely alatt
világosan látni lehetett a szintén fekete melltartót. Az ing alja egy megdöbbentően rövid bőrszoknyára simult. A ruházatot
selyemharisnya és a térdig érő csizma egészítette ki.

– Én megpróbáltam őket leállítani, Harry – kiáltott oda neki Ron, de még ő is vigyorgott. – Számbeli fölényben voltak.

– Szexi vagy – ingerelte őt Fred.

– Te meg halott – nyögte Harry. – Hol vannak a ruháim?

– Akár máris feladhatod – jegyezte meg Bill szárazon a háta mögül. – Nem fognak minket békén hagyni addig, amíg ki nem
szórakozták magukat.

Harry megpördült, hogy megbámulja Billt. Míg Harry úgy érezte, hogy őt a rossz lányok megtestesítőjeként öltöztették, addig Bill a
jókislányok fehér blúz, sötétkék rakott szoknya, térdzokni és fekete lakkcipő öltözékét viselte.

– Miért öltöztettek minket így? – Szinte könyörgött Billnek a válaszért, figyelmen kívül hagyva a többiek nevetését és füttyögését.

– Attól tartok ez közvetett módon az én hibám – ismerte be Bill sajnálkozóan. – A legénybúcsúk gyakran járnak sztriptíztáncosnőkkel
vagy más lányokkal. Valamiféle megalazás szintén gyakran képezi a hagyomány részét.

Szünetet tartott; megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta volna.

– Nem akartam semmi olyasmit, ami felidegesítette volna Fleurt, mivel épp elég aggódni való van a háború miatt is, így aztán
megtiltottam a lányokat ma estére. Ez a barátaim és a testvéreim bosszúja – ismerte be. – Mivel ez ma a te születésnapod is, és részben
a te ünneplésed is, ezért attól tartok, téged is belevontak.

– És ez az oka annak, hogy így nézek ki? – firtatta Harry, miközben végigmutatott magán. – És ez az oka annak, hogy te úgy nézel ki?

– Ez egy kinyilatkoztatás – jelentette ki Bill szárazon. – Mivel én megházasodom, ezért pedánsan és megfelelően, kalandra képtelenül
öltöztettek fel.

Tekintete elismerően járta be Harry külsejét.

– Ezek szerint úgy gondolják, hogy neked meglehetősen féktelen érzéked van a kalandhoz.

415
Harry még mindig túl dühös volt ahhoz, hogy elpiruljon a megjegyzés hallatán. Az ikrekhez fordult.

– Ki öltöztetett engem így? – követelte a választ veszélyesen összeszűkült szemmel, miközben öles léptekkel haladt feléjük.

Fred és George hirtelen óvatosnak tűntek, és hátrálni kezdtek.

– Harry, csak egy percet adj nekünk, hogy megmagyarázhassuk – szólt George gyorsan.

Harry megnyugodott, amikor egy kezet érzett végigsimítani a nyakán, ami hideg borzongást váltott ki a gerince mentén. Tudta, hogy
nincs mögötte senki, különösen azért, mert az ikrekkel együtt mindenki más is hátrálni kezdett.

Fred és George megálltak, és tündöklően elvigyorodtak, amikor Harry szeme elkerekedett a felismeréstől.

– Sosem tennénk semmi olyat veled, ami túlzottan ártalmas lenne az egészségünkre – nyilatkozta Fred.

Draco itt van a buliban, és segített őt így felöltöztetni? Harry az ikrek buzdítására lassan elindult, hogy leüljön Bill mellé, de teljesen
összezavarodott a történtektől. Ha Draco itt van, akkor talán mégsem kellene túlságosan aggódnia, és elhatározta, hogy úszik az árral.

Az állát magasra vetette, és gőgös pillantással mérte végig a sokadalmat.

– Azt hiszem, most kérném az italomat – jelentette ki.

Fred odalépett elé, drámaian meghajolt, és megajándékozta őt egy pohárnyi Lángnyelv whiskyvel.

– Köszönöm – susogta Harry, majd elutasítóan intve elküldte őt.

– És hol tanultál meg beképzelt kis hercegnő lenni? – kérdezte Bill, aki halkan nevetgélt Harry hozzáállásának hirtelen változásán.

– Az embernek megfelelően kell viselkednie bármilyen alkalom is legyen – nyilatkozta Harry. Ajka megrándult, ahogy megpróbálta
elnyomni a vigyorgást.

– Kösz, hogy belementél – jegyezte meg őszintén Bill, de közben szórakozottan rázta a fejét.

– Szóval, mi lesz most? – érdeklődött Harry kíváncsian.

– Ajándékok! – szólt közbe Charlie vidáman, majd felfedett egy oldalt álló asztalt, amelyre Harry eddig fel sem figyelt. – Úgy
gondolom, legtöbbünk úgy érezte, hogy ami megfelelő Billnek, az szintén megfelelő lesz csoportunk legifjabb tagjának is ma éjjel, így
egyszerűen megkettőztük, amit erre az alkalomra vettünk.

– Charlie, ezt nem teheted – sápadt el Bill. Nyilván volt valami fogalma arról, hogy mit rejtettek a csomagok. – Teljesen meg fogod
alázni őt.

– Oh, Harry kibírja – jelentette ki elutasítóan Charlie. – Egyszerűen csak kezdeti előnyhöz juttatjuk őt. – Felvett két csomagot, és
mindkettőjüknek odadobott egyet-egyet.

Harry biztos volt benne, hogy nem akarja kinyitni ezek előtt az emberek előtt, ezért hatalmasat kortyolt az italából, mielőtt letépte volna
a papírt. Mélyen elvörösödött, amikor meglátta a szexről szóló könyvet a csomagban. Billre pillantott, és látta, hogy ő ugyanazt a
könyvet tartja a kezében.

– Lesz ez még sokkal kínosabb is – jegyezte meg Bill fanyarul.

– Remek – vágta rá Harry gúnyosan.

Harry teljesen és tökéletesen megszégyenült, ahogy tovább bontogatta a csomagokat. Mindegyik tartalmazott valamiféle szexkelléket –
masszázsolajok, vibrátorok, selyemkötelek, mugli bilincsek –; állítólag Billnek mindegyikre szüksége lesz a hitvesi ágyban.
Önvédelemből Harry végül ingerelni kezdte őket.

Amikor kinyitott egy olyan csomagot, amely egy csupa selyem és csipke kombinét tartalmazott a hozzá illő bugyival felállt, és maga elé
tartotta a felsőt.

– Mit gondolsz? – kérdezte szemérmesen, és közben rebegtette a pilláit. – Gondolod, hogy jól fog állni nekem?

– Meglehetősen ijesztő ugyan, de tényleg úgy gondolom, hogy jól állna neked – felelte Charlie kábultan. – Sokkal, de sokkal jobban nézel
ki lánynak öltözve, mint Bill.

Harry halkan felnevetett, és Billre nézett.

416
– Ez azért van, mert Bill lányként tökéletesen visszataszítónak tűnik – vágott vissza. – Nem kell túl sok hozzá, hogy jobban nézzek ki
nála.

– Tudni akarom, hogy Harry miért tud jól kinézni, akármit is aggatnak rá – szólt közbe Ron ingerülten. – Ez tényleg nem igazságos.

Harry a halom ajándékra dobta a kombinét, a barátjához sétált, és leült mellé.

– Ron – mondta lassan. – Nézz meg jól engem és azt, amit pillanatnyilag viselek. Tényleg jól akarsz kinézni, miközben egy ilyen
öltözéket viselsz?

– Ö, nem, nem igazán – ismerte be Ron, majd nevetni kezdett.

Harry összevonta a szemöldökét.

– Nem hittem, hogy valaha túlélem ezt a mai éjszakát – jegyezte meg sajnálkozva.

– Valószínűleg nem is fogod – értett egyet vele Ron. – Harry? Tényleg nem zavar, hogy ezek vannak rajtad? – kérdezte kíváncsian.

Harry testhelyzetet változtatott, kinyújtotta és bokánál keresztbe tette a lábait, majd hátradőlt a széken.

– Már eleget ittam ahhoz, hogy ne igazán érdekeljen – felelte, és végignézett magán. – A melltartó rettentően kényelmetlen, de
tulajdonképpen tetszik az ing és a csizma – vallotta be. – A többi… az csak ruha.

Nem akarta beismerni, hogy a péniszére és a heréire simuló selyembugyi szinte megőrjítette. Ron már így is elég furcsán nézett rá.

Ron a nagy halom ajándékra pillantott.

– Sosem fogsz olyasvalakit találni, aki nem zavartatná magát azoktól – mondta nevetve.

Harrynek volt egy olyan érzése, hogy Draco meglehetősen kellemesen érezné magát a legtöbbjükkel, és a vesszeje megrándult arra a
kilátásra, hogy mindet kipróbálhatja. Nem mintha túl sok idejük lenne a kísérletezésre a háború végéig.

– Szándékodban áll kinyitni a maradékot? – érdeklődött Ron.

– Á, azt hiszem, már eléggé megaláztak – felelte Harry. – Fogalmam sincs, hogy ezek után hogyan fogok szembenézni velük az
esküvőn.

Ron vállat vont.

– Te vagy Harry Potter – jelentette ki egyszerűen. – Tisztelnének téged még akkor is, ha ebben a ruhában jelennél meg.

Harry a homlokát ráncolta. Ron ugyan nem hangzott mérgesnek, de Harry tudta, hogy a hírneve határozottan fájó pont volt a múltban.
Úgy tűnt, a barátja rájött, merre járnak a gondolatai.

– Egyszer valóban akartam olyan lenni, mint te – ismerte be Ron. – Megvolt mindened. Beletelt ugyan néhány évbe, de végül rájöttem,
hogy nincs meg mindened úgy, ahogy gondoltam; és amid volt, azt még csak nem is akartad.

– Most viszont minden rendben van – mondta Harry.

Ron hitetlenkedve horkant fel.

– A felét sem tudom annak a szarnak, amit manapság csinálsz. És amit meg tudok… Merlin, Harry, nem tudom, hogyan bírod ki! –
kiáltott fel.

Harry egyszerűen csak vállat vont, és Ron felsóhajtott. Visszatértek oda, hogy azt nézzék, amint a többiek ugratják Billt. Harry azon
gondolkodott, merre lehet Draco. Nem lepné meg, ha Draco épp az ajándékbontogatást felügyelné, hogy lássa, milyen egyéb furcsa
tételeket fog Harry hazavinni.

Egy pár kéz landolt súlyosan Harry vállán.

– Harry, mi lenne, ha adnál nekem még egy esélyt? – kérdezte Oliver, miközben fölé hajolt.

– Húzz el, Oliver – felelte Harry fintorogva.

– Ne már, Harry, jól tudunk együtt dolgozni – mondta Oliver hízelegve, és egy puszit nyomott Harry arcára.

Harrynek nem kellett reagálnia. Ron lendülő karral fordult a széken. Bevitt egy ütést Oliver állkapcsára, ettől a fiú hátratántorodott, míg
végül aztán a fenekére huppant.

417
Harry átnézett a válla fölött.

– Szép ütés volt, Ron – jegyezte meg elismerően. Visszafordult a barátjához, hogy elbocsássa Olivert.

– Köszi – mondta önelégülten Ron.

Oliver a padlóra köpött.

– Mi van, az összes Weasley a te kibaszott testőröd? – kérdezte undorodva, miközben lábra kecmergett.

– Igen – érkezett a válasz öt dühös Weasleytől.

Harry ismét hátranézett a válla fölött, önelégülten vigyorogva Oliverre.

– Nekem sokkal több védelmem van, mint valaha tudhatnád, Oliver – jelentette ki.

Oliver dühösen felfújta magát.

– Harry Potter nem tud egyedül elbánni velem? – gúnyolódott.

Harry lassan felállt, és ellépett a széktől, hogy szembenézzen a férfivel.

– Tudod, mit jelent a szervezés? – kérdezte nyugodtan.

Oliver értetlenül pislogott.

– Mi a francról beszélsz? – firtatta.

– A szervezés azt jelenti, hogy nem kell olyan emberekkel foglalkoznom, mint te – gúnyolódott Harry. – Sokkal nagyobb
fenyegetésekkel foglalkozom.

– Te még csak Tudjukkivel sem foglalkozol – köpte oda Oliver. – Még mindig családokat támad meg, te pedig csak hagyod, hogy
megússza.

Harrynek összeszűkült a szeme.

– Neked fogalmad sincs, miről beszélsz! – kiáltott fel Ron.

Harry figyelmeztetően pillantott rá, mire Ron befogta a száját, de továbbra is mérgesen meredt Oliverre.

Oliver undorodva horkant fel.

– Pontosan tudom, miről beszélek – mondta. – A barátaimat megölték tegnap éjszaka, és Harry Potter mégis itt van, és gyakorlatilag
könyörög azért, hogy megbasszák. Hol voltál akkor, Harry?

Harry orrcimpái megrebbentek.

– Oliver, először is, kibaszottul fogalmad sincs arról, hogy mit tettem tegnap éjszaka – jelentette ki jegesen. – Mivel annyira
nyilvánvalóan tudni szeretnéd, hát elmondom: azzal voltam elfoglalva, hogy kihányjam a belem, miután tettem valami borzalmasat;
mindezt azért, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek ahhoz, hogy eltöröljem Voldemortot ennek a bolygónak a felszínéről.

Eddig lehetett szuszogást és mérges dohogást hallani, de Harry bejelentése után teljes csend árasztotta el a szobát. Oliver döbbenten
bámulta Harryt.

Harry hangja halk és vészterhes volt, amikor újra megszólalt.

– Szeretnéd hallani, milyen veszélyes az a szar, amit csináltam? – kérdezte. – Nemrég két jelentős csatát vívtam a halálfalók ellen, és a
minap összetűzésbe keveredtem magával Voldemorttal.

Tudta, hogy mindannyian őt bámulták, és valószínűleg többet mondott, mint kellett volna, de nem akarta, hogy Oliver legalább egy
kicsit meg ne értse a valóságot.

– Akarsz tudni valamit? – kérdezte Harry megvető csúfondárossággal. – Semmit nem lehet ahhoz hasonlítani, amit tegnap éjszaka
csináltam. Nem tudod elképzelni azt a poklot, amin keresztülmentem azért, hogy meg tudjam szabadítani magunkat attól a rohadéktól,
aki megpróbál elpusztítani mindannyiunkat. Sajnálom, hogy a barátaid meghaltak az éjjel, de én megteszem, ami tőlem telik.

Szemét nem szakította el Oliverről.

418
– Csakis részvétből, és a részegséged miatt engedlek el komolyabb sérülés nélkül. Kedvellek, Oliver, de kibaszottul nem akarom, hogy
megérints, vagy bárhová a közelembe gyere. És ami azt illeti, hogy „szinte könyörögtem azért, hogy megbasszanak”, megkaptam a
jutalmamat azzal, hogy eszméletlenül megbasztak, amikor ma reggel felébredtem, nagyon szépen köszönöm.

Többen is összerándultak, amikor Harry előhúzta a pálcáját a háta mögül, de egyszerűen csak az ajtóra helyezett egy bűbájt.

– Itt ma mindenki megesküdött, hogy megtart magának mindent, ami elhangzik ezen a bulin. Amikor átlépsz azon az ajtón, még inkább
megerősödik az esküd. Ha bármilyen információt kiszivárogtatsz rólam és erről a partiról, akkor ne akard megtudni, hogyan fog kinézni
a tested – tette hozzá gonoszul vigyorogva. – Megértetted?

Oliver lassan bólintott.

– Fred? George? Szeretnétek őt kikísérni? – kérdezte Harry.

– Naná, Harry – vágta rá vidáman Fred.

– Ne menj sehová, míg vissza nem jövünk! – figyelmeztette őt George.

Harry megforgatta a szemét.

– Értettem – felelte.

Oliver engedelmesen elindult, és egy vörös villanás lobbant az ajtófélfán, amikor átment alatta. Harry elégedetten bólintott, majd
visszafordult a többiekhez. Megérte Hermione ismerősének lenni.

– A rohadt életbe, Harry! – kiáltott fel Ron. – Hogyan tudsz annyira veszélyesnek látszani, miközben egy francos szoknyát viselsz?

Harry lepillantott a ruházatára, aztán visszanézett Ronra. Nem volt biztos benne, hogyan lehet felelni erre a kérdésre. Ez egyáltalán
nem az volt, amire számított volna Rontól.

Bill megköszörülte a torkát.

– Azt hiszem, Harry épp most bizonyította be, hogy nem a ruha teszi az embert – jegyezte meg.

Charlie halkan felnevetett, és hamarosan majdnem mindenki követte a példáját, és ezzel kibocsátották a feszültség egy részét, ami eddig
fokozódott a szobában.

– Nos, nem hagyjuk, hogy így érjen véget a buli – jelentette ki. – Szerintem muszáj innunk még egy kört.

Charlie bejelentésének ellenére ő és Bill megragadták Harryt a karjánál fogva, és odakormányozták a sarokban álló asztalhoz, ahol
Harry és Ron üldögéltek korábban. Miután mindannyian leültek, Charlie, Bill és Ron várakozóan meredtek Harryre.

Harry hátradőlt, és összefonta a karját a mellkasa előtt. Erre rögtön elsötétedett az arca, és nekiállt kigombolni az ingét. A többiek
csendben vártak, és jól szórakoztak, amikor Harry azon ügyködött, hogy levegye a melltartóját, és visszahúzza az inget. Miután
megkönnyebbülten felsóhajtott, ismét keresztbe fonta a karját, és mereven bámulta a fiúkat.

– Igazat mondtál? – kérdezte Ron tétován.

– Igen – vágta rá Harry kurtán.

– Mi a faszt csináltál tegnap éjjel? – faggatta Charlie.

– Semmi olyan, amiről mesélhetnék bárkinek is – felelte Harry sötét arckifejezéssel. – Egyáltalán semmit nem kellett volna mondanom.

– Remus tudja? – firtatta Bill.

Harry egyszerűen csak bólintott.

– És mi van Scrimgeourrel? – érdeklődött tovább Bill.

Harry meglepetten nézett rá, míg vissza nem emlékezett a korábbi látogatójukra. Kíváncsian nézett Billre. Iszonyatosan józannak
látszott egy olyasvalakihez képest, aki korábban jól berúgott.

– Miért mondana el Harry bármit is Scrimgeournek? – kérdezte Ron.

– Nem tudom – felelte Bill –, de Harry azt mondta, hogy az elmúlt éjszaka rettenetes volt számára, Scrimgeour pedig megjelent ma, és
úgy nézett ki, mint aki aggódott érte.

419
Harry vállat vont.

– Scrimgeour csak annyit tud, amennyit muszáj volt elmondanom neki – ismerte be. – De eleget tudott, ezért ma kapcsolatba kellett
volna lépnem vele, és tudatni, hogy minden rendben.

– Mi a faszt csináltál tegnap éjjel? – ismételte Charlie, miközben hitetlenkedve meredt Harryre.

– Megvívtam egy csatát Voldemort ellen… és győztem – vágta rá Harry zord elégedettséggel.

– Te… megszereztél egyet? – kérdezte Ron kerekre tágult, reménykedő tekintettel.

Harry vigyorgott és bólintott, és szinte várta a hangos győzelmi rikoltást, ami meg is érkezett a barátjától. Bill és Charlie csodálkozva
nézték Ront.

– Azt hiszem, kimaradtunk valamiből, Charlie – jegyezte meg Bill.

– Azt hiszem, igazad van, Bill – felelte Charlie.

– Nem hinném, hogy elmondanánk nekünk – folytatta Bill.

– Hát nem – értett egyet vele Charlie.

Harry elvigyorodott; kicsi közjátékuk emlékeztette őt Fredre és George-ra.

Bill töprengve tanulmányozta Harryt.

– Talán Harry legalább annyit elmesélhetne nekünk, hogy ki baszta meg őt eszméletlenül ma reggel – jegyezte meg.

Harry összerezzent; vigyora azonnal eltűnt. Átkozta magát, hogy egyáltalán bármit is mondott erről.

– Az igaz?! – kiáltott fel Ron.

– Khm… igen, igaz – vallotta be Harry.

– Kicsoda? – kérdezte Ron.

– Nem mondhatom el – felelte Harry csendesen. – Egyébként sem kellett volna erről beszélnem.

– Nem Remus, ugye? – érdeklődött Bill.

Harry elfintorodott.

– Nem, határozottan nem Remusról van szó – jelentette ki, és még a gondolatba is beleborzongott.

– Hát akkor ki? – követelte Ron.

Harry kényelmetlenül mocorgott, és azt kívánta, hogy bárcsak ne mondott volna semmit.

– Valaki különleges – felelte lágyan. – Valaki, akit most titokban tartok, mert senkinek nem biztonságos velem lennie.

– De nekünk elmondhatod – erőltette Ron. – Mi nem mondjuk el senkinek.

Harry megrázta a fejét.

– Nem mondom el még neked sem az engedélye nélkül – jelentette ki. – És figyelembe véve, milyen veszélyes most a helyzetünk, nem
gondolnám, hogy az megtörténne. Azért kockáztatni az életét, hogy mesélhessek róla a barátaimnak… ez nem olyasmi, amit akarnátok.

Ron mélyen elmerülve a gondolataiban ráncolta a homlokát.

– Ismerem ezt a személyt? – kérdezte.

Harry tétovázott, de aztán bólintott.

– Nem hinném, hogy ismerek bárkit, akit te nem – jegyezte meg szárazon.

– És ő egy pasas? – kérdezett tovább Ron.

420
Harry felvonta a szemöldökét, míg Bill és Charlie felnevettek.

– Khm… tekintettel arra, hogy azt mondtam, én voltam az, akit eszméletlenül megbasztak, igen, egy pasasról van szó – felelte.

Ron elpirult.

– Csupán biztos akartam lenni benne – védekezett. – Csak ma délután mondtad el nekem, hogy a pasasokat kedveled.

Harry vállat vont.

– Úgy vélem, gyakorlatilag inkább bi vagyok, de ténylegesen csak ezt az egyetlen srácot szeretem.

– Harry – nyafogott Ron –, mondd már el, hogy ki az!

– Bocs, Ron – rázta a fejét Harry.

– Hagyd őt békén, Ron – szólt közbe Bill. – Bárki is az, nyilvánvalóan fontos Harrynek. És ismered már Harryt. Még a legapróbb
dolgot is megteszi, amivel lehetséges megvédeni őt.

– Nem lesz semmiféle veszélyben azért, mert tudom – tiltakozott Ron.

Fred és George visszatértek a küldetésükből Olivertől, és derűsen lehuppantak az asztal mellett álló székekre.

– Na szóval – vágott bele Fred. – Odaértünk már a Harryt eszméletlenül megbaszták részhez?

– Vagy még mindig a Harry veszélyben volt résznél tartunk? – kérdezte George.

– Ott tartunk, hogy meggyőzzük Ront, nem kell tudnia, kiről van szó – felelte Bill szárazon.

– Ah, szóval nem tudtátok meg, hogy ki az – sóhajtott fel Fred. Csalódottnak hangzott. Harry azon gondolkodott, hogy nem hoztak-e
magukkal visszafelé pattogatott kukoricát.

– Nem – vágta rá Ron nyűgösen. – Harry azt mondta, hogy nem fogja elmondani nekünk a fickó engedélye nélkül.

– Ron, még csak nem is kértem tőle engedélyt erre – jelentette ki Harry. Nem volt hajlandó a felelősséget áttenni Dracóra. – Épp úgy,
ahogy te is, ő is mindent megtenne a családjáért, és a családja most különösen nagy veszélyben van. Nem fogom tovább tetézni ezt a
kockázatot egyszerűen annak az öröméért, hogy elmondjam a legjobb barátomnak, kiről van szó.

– El akarod mondani nekem? – kérdezte Ron.

– Hát persze, hogy el szeretném – felelte Harry. – Csak éppen most nem biztonságos.

Ron felsóhajtott.

– Rendben – egyezett bele vonakodva. – Akkor azt hiszem, azt sem szeretnéd, ha elmondanám Hermionének, hogy egyáltalán randizol
valakivel, mert agyon nyaggatna téged – tette hozzá.

Harry elfintorodott.

– Értékelném, ha nem mondanád el – vallotta be. – Hermione már aggódott értem eleget. – A tetejébe még valószínűleg kezdte volna
összerakni a részleteket, tette hozzá magában.

– Hát akkor azt mondanám, igyunk még egyet, hogy ünnepeljük a szerelmet – szólalt meg Charlie vidáman. – Gyerünk fiúk! –
Elvigyorodott, és Billre meg Harryre nézett. – És lányok – tette hozzá.

Bill összefűzte a karjait Harryével, és magasba vetett fejjel visszatértek a szoba középpontjához.

*****

Nagyjából egy órával később Harry már teljesen pityókás volt, és nem érzett fájdalmat. Ron sem.

– Szeretem ezt a dalt – jelentette ki Harry.

– Dalt? – kérdezte Ron, miközben bagolyszerűen pislogott rá.

– Igen, a zenét – felelte Harry, és még bólintott is a nyomaték kedvéért. – Valami egész éjszaka szólt. Walpurgis Leányai. És mugli zene
is.

421
– Oh – lehelte Ron. – És milyen dal ez?

– Csak hallgasd – felelte Harry komolyan.

Elhallgattak és a háttérben hallható zenére koncentráltak.

Ragaszkodnunk kell ahhoz, amink van

Mert nincs különbség
Célba érünk-e vagy sem
Itt vagyunk egymásnak, és ez elég
Megpróbáljuk – a szerelemért.

– Már félúton vagyunk – énekelte Harry hamisan és hangosan a részeg emberek túlzott lelkesedésével. – Fogd a kezem és célba érünk,
esküszöm. Ohhh, egy imádságból élünk!

– Ez… Azt hiszem, ez a dal egész jó – mondta Ron, furcsamód bámulva Harryt.

– Ez én vagyok – jelentette ki Harry –, és…

Duzzogni kezdett, amikor Fred a szájára tette a kezét, és ezzel elhallgattatta őt.

– Te pocsék énekes vagy, Harry. Jobb lesz, hogy befogod a szádat – mutatott rá élesen.

Harry duzzogása szemöldökráncolásba fordult, aztán elkerekedett a szeme a felismeréstől. Fred elvette a kezét, és elkeseredetten rázta a
fejét.

– Akkor is szeretem ezt a dalt – vetette oda Harry, és visszatért az ajakbiggyesztés. – Úgy értem, nem tudom, hogy célba érünk-e vagy
sem. Egy imádságból élünk, ezek mi vagyunk – nyilatkozta.

– Vagyis kicsoda? – kérdezte Ron, világosan zavarodottan Harry részeg gagyogása miatt.

– Én vagyok és…

Fred keze a száján ismét elhallgattatta őt.

– Azt hiszem, neked ennyi elég volt – szólalt meg szárazon.

– Viszem Ront – mondta George fintorogva.

– Én pedig Harryt – tette hozzá Fred sóhajtva.

– Hová visztek minket? – kérdezte Ron nyafogva. – Olyan jól szórakozunk.

– Csak egy kis sétára – nyugtatta George.

– Én nem igazán akarok sétálni – ellenkezett Harry, miközben a lábait nézegette. – Nem hinném, hogy jelen pillanatban annyira jól
tudnék menni.

– Valószínűleg nem is tudsz – vágta rá Fred. Vigyorogva húzta fel Harryt. – Kicsit sokat ittál.

Harry összevont szemöldökkel hagyta, hogy Fred kivezesse őt a Három Seprűn keresztül. – Nem kellett volna innom – motyogta.

– Egész jól voltál az utolsó néhány órát megelőzően – nyugtatgatta Fred.

A hűvös levegő robbanása csodálatos érzés volt Harry kipirult bőrén.

– Mmmmmm, nagyon meleg volt odabent. Ez jó érzés – mormolta.

George dehoppanált Ronnal, aztán Fred gyakorlatilag odavonszolta Harryt az épület sarkához.

– Innentől átveszem – jelentette ki Draco, annyira felemelve a köpeny csuklyáját, hogy láthassák az arcát a sikátor sötétjében.

Harry izgatottan rákezdett, de Draco nevének kiáltását hirtelen letompította egy kéz a száján. Harry azonban tántoríthatatlan volt,
befurakodott a köpeny alá, és szorosan odabújt Dracóhoz.

– Hmmm, hiányoztál – dorombolta Draco fülébe.

422
Nem vette észre az elsuttogott) beszélgetést Fred és Draco között, mielőtt Draco beburkolta volna magukat a köpenybe, de nem
mulasztotta el észrevenni azt, amikor Draco karjai összeszorultak körülötte.

– A francba, Harry – nyögte Draco. – Tudod, hogy mit tettél velem egész éjszaka?

– Még nem tettem veled semmit – duzzogott Harry, és közben odadörgölte magát Draco testéhez. – De… Oh, Istenem… annyira
szeretnék.

Draco egy alig hallható nyögéssel elragadta Harry száját a sajátjával. A szőke fiú alaposan magáévá tette a másik szájat, és Harry csak
annyit tudott tenni, hogy karjait Draco nyakára fonta, hogy a lábain tudjon maradni, annyira elképesztően szédületes volt az érzés. Nem
is volt tudatában annak, hogy Draco elmozdította őket, de hálás volt, amikor megérezte a falat a háta mögött.

Draco eddig szorosan markolta Harry csípőjét, de most keze lecsúszott, és megragadta a szoknya szegélyét, amit Harry még mindig
viselt, és felfelé húzta.

– Oh, igen – nyögte Harry, és elszakította ajkát Dracóétól. – Kérlek – könyörgött –, kérlek, érints meg.

Draco egy újabb, kemény csókkal jutalmazta.

– Csak állj meg itt – rendelkezett.

Harry hevesen bólintott, majd lágyan felnyögött, amikor Draco letérdelt elé, és kezei bebarangolták a testét.

– Soha nem képzeltem volna, hogy ilyen szexis leszel – suttogta Draco, miközben végigsimított Harry selyembe burkolt merevedésén.

– Vedd le – nyöszörögte Harry. – Tisztára megőrjít órák óta.

– Jó érzés, Harry? – kérdezte Draco robosztus hangon.

– Nem… igen… oh, csak téged akarlak érezni – dadogta Harry.

– Hallgatnod kellene, Harry, vagy egyenesen itt foglak a magamévá tenni – mondta Draco, miközben gyorsan megszabadította Harryt a
selyembugyitól.

Harry nyafogott, tetszett neki az ötlet, bármennyire is kivitelezhetetlen volt itt. Draco mozdulatlanná merevedett.

– Te azt szeretnéd, hogy itt legyél az enyém? – kérdezte.

– Bármit, kérlek – mondta Harry. – Csak csináld!

Draco hangosan felnyögött, majd arra ösztönözte a párját, hogy tárja szét a lábait. Harry körül forgott a világ, és a falnak vetette a fejét,
miközben érezte, ahogy Draco egyik kézzel a merevedését simogatja, míg a másikkal a lyukába nyomult. Amikor megérezte Draco
nyelvének forróságát, ahogy végignyalt a makkján, biztos volt benne, hogy nem bírja tovább. Amikor a szőke fiú a szájába fogadta őt és
szívni kezdett, nem bírta az érzékei elleni támadást. Gondolkodás vagy figyelmeztetés nélkül robbant bele Draco szájába.

Valószínűleg a földre rogyott volna, de Draco gyorsan felállt, megtartotta őt, majd keményen megcsókolta. Harry rájött, hogy most
saját magát ízleli Draco szájában, és mélyebbre tolta a nyelvét, miközben belekóstolt a tapasztalat izgalmába. El kellett gondolkodnia
rajta, hogy vajon miért nem jutott eddig eszébe ilyen célokra használni a köpenyét.

Draco megragadta párja fenekét, és hirtelen magasabbra tolta a falon, ezért Harry meglepetten nyikkant fel.

– Fond a lábadat a derekam köré, Harry – parancsolta Draco.

Harry mohón tett eleget a felhívásnak, bármit hajlandó lett volna megtenni, amit Draco akart, ezért összekulcsolta a bokáját Draco háta
mögött. Ismét a falnak vetette a fejét, amikor Draco benyomult, és kitöltötte őt.

Draco megállt, amikor mélyen belülre ért, majd erőteljesen megcsókolta Harryt. A fekete hajú fiú szorosan tartotta őt, miközben párja
baszni kezdte őt a fal mellett, egyszerűen csak elmerült az élvezetben. Annyira túlérzékeny volt már órák óta, és a tevékenységük
izgalmassága és helyszíne miatt a feszültség olyan gyorsan emelkedett benne, hogy hamarosan másodszor is elélvezett. Érezte, ahogy
Draco is megállt, amikor a saját orgazmusa kitört belőle.

Nem tudta, hogy ki tart kit, mivel Draco szorosan belepréselte őt a falba, és légzésük kapkodó volt. Aztán Draco kicsúszott belőle, és
Harry a földre engedte a lábait, ám nem remélte túlzottan, hogy azok megtartanák, ha Draco elengedné őt. Szerencsére Draco sem
bízott a képességében, hogy meg tud állni a lábán.

– Rendben vagy, Harry? – kérdezte. – Meg tudsz állni ott egy percig?

423
Harry hökkenten pislogott rá, majd bólintott. A fal még akkor is megtartaná, ha a lábai nem. Draco elmosolyodott, finoman
megcsókolta őt, aztán eltávolodott annyira, hogy néhány tisztító bűbájt szórjon magukra, és megigazítsa a ruházatukat. A szőke fiú
ezután elővett egy bájitalos fiolát a zsebéből, és ráparancsolt Harryre, hogy igya meg.

– Mire való ez? – kérdezte Harry.

– Ez meg fogja nyugtatni a gyomrodat, így az nem fog felfordulni, amikor dehoppanálunk – jelentette be fanyarul Draco.

– Oh, milyen jó ötlet – bólintott Harry.

Draco halkan felnevetett, és körülfonta a karjával Harryt.

– Megengedem, hogy spicces maradj, de te is hagyd, hogy hazavigyelek – mondta.

Sikerült elérniük a Grimmauld térre, de a séta komoly munka volt. Draco megpróbálta csendesen felvinni Harryt a lépcsőkön, de Harry
nem igazán volt együttműködő, ezért kicsivel később kábultan pisloghatott négy felnőttre a hirtelen fényben.

– Oh, egek – kiáltott fel Narcissa, és a szája elé kapta a kezét.

– Valóban – bólintott Perselus felvont szemöldökkel. – Melyikőtök szeretné megmagyarázni?

– Nem kotyogott ki semmi olyat, amit nem kellett volna – szólalt meg Draco gyorsan.

Harry elvörösödött.

– Khm… viszont egy kicsit sokat ittam – jelentette be bocsánatkérően.

Lucius szórakozottan felhorkant.

– És a ruhád? – kérdezte.

Harry lenézett magára, majd rájött, hogy Lucius élvezi a megaláztatását.

– Ez Bill hibája – felelte.

– Szerintem ágyba kell küldenünk Harryt, és reggel majd tud magyarázkodni – szólt közbe Remus, de ajkai mosolyra húzódtak.
Odalépett Harry másik oldalára, és segített a hálás Dracónak felvezetni a kissé részeg fiút a lépcsőkön az emeletre. Remus csendesen
becsukta maga után az ajtót, miután Harry az ágyra omlott.

Draco lemondóan rázta a fejét, és nekilátott levenni Harry csizmáját.

– Megkeféltél már valaha valakit a falnál? – kérdezte Harry lassan, a könyökére támaszkodva, hogy láthassa Dracót.

Draco habozva pillantott Harryre, mielőtt válaszolt volna.

– Igen – jelentette ki egyszerűen.

– Gondoltam – vágta rá Harry. – Nagyon jó vagy benne.

Draco felnevetett, majd lehúzta az egyik csizmát, és a másikhoz fordult.

– Pillanatnyilag nem voltál nagy segítség, úgyhogy jónak kellett lennem – felelte lassan, vontatottan.

– Észrevetted, hogy épp úgy basztál meg, mint valami kurvát a sikátorban? – érdeklődött Harry, még mindig lezser lustasággal.

– Megbántad? – kérdezte Draco.

– Oh, nem – tiltakozott gyorsan Harry. – Azt hiszem, eléggé fájni fogok, de meglehetősen elégedett vagyok. Órák óta akartam már.

Draco felhorkant.

– Én pedig órák óta vagyok kénytelen nézni, ahogy így flangáltál – vágott vissza szárazon, miközben lehúzta a másik csizmát. – És légy
hálás, amiért gondom volt rá, hogy a masszázsolaj egy részét zsebre vágjam, különben még fájdalmasabb lenne a hátsód.

– Mi ebben annyira jó? – érdeklődött Harry kíváncsian. – Úgy vagyok öltözve, mint egy nyavalyás lány.

Draco végigsimított Harry combján.

424
– Egész éjszaka elém tártad a lábaidat – kezdte lassan. – A szoknya szorosan simult a fenekedre. Az ing egyszerűen ingerkedett velem,
mivel a bőrödet alig rejtette el előlem. Az új tetoválásod – felvonta a szemöldökét – szinte megigézett, ahogy áttetszett a fekete
szöveten át.

– Oh – lehelte Harry, miközben megpróbálta feldolgozni az információt.

– Az ing az enyém volt – folytatta Draco. – A csizma a tiéd. Cseréld le a bőrszoknyát nadrágra és az eredmény tökéletes lenne. –
Leakasztotta a harisnyát, és elkezdte lesimogatni Harry lábáról.

Harry figyelte őt, de túl lusta volt, és valószínűleg koordinálatlan ahhoz, hogy pillanatnyilag levetkőzzön egyedül. Hihetetlenül fáradt
volt, de a változatosság kedvéért ez egy jóféle fáradtság volt. Ha bárki kérdezte volna, nem tudta volna megmagyarázni miért, de úgy
érezte, hogy egyszerűen csak lebeg a saját kis világában Dracóval.

– Draco, honnan szedted a harisnyát és a többi ruhát? – firtatta kíváncsian.

Draco megállt, és óvatosan felnézett Harryre.

– Nem hinném, hogy tudni akarnád a választ erre – mondta.

Harry pislogott.

– Most, hogy ezt mondtad, már határozottan tudni akarom – vágta rá. – Azt hiszem, hogy valószínűleg egész éjszaka Pansy ruháiban
pompáztam.

Draco összerezzent, és ezzel megadta a választ Harrynek. Harry ezt falrengetően komikusnak találta, és nevetni kezdett, amivel
megdöbbentette Dracót.

– Nem vagy mérges? – kérdezte Draco, egyértelműen zavarodottan. Harry egyszerűen megrázta a fejét, mert túlságosan nevetett ahhoz,
hogy válaszolni tudjon. – Az egyformák küldtek egy üzenetet arról, hogy mi fog történni, és nem igazán volt sok időm erre az egészre.
Még mindig volt nálam elásva Pansy dolgaiból valamennyi a ládámban, és most előkotortam.

– Ha ez vigasztal egyáltalán, akkor mondhatom, hogy te sokkal jobban nézel ki abban a szoknyában, mint Pansy valaha is – tette hozzá,
még mindig óvatosan szemlélve Harryt.

– Minden rendben – szólalt meg Harry, miközben megpróbált lenyugodni. – Azt hiszem, ha fel bírtad dolgozni, hogy Ginnyvel
zuhanyoztam, akkor én is el tudom fogadni, hogy Pansy ruháit viseltem.

Draco elfintorodott, de további megjegyzések nélkül folytatta a harisnya eltávolítását.

– Miért engedted meg nekik, hogy így öltöztessenek fel? – kérdezte Harry néhány másodperc múlva. – Vagy inkább, miért öltöztettél te
így engem?

Draco önelégülten vigyorogva nézett fel rá.

– Ez az idősebb Weasley ötlete volt, de az egyformák nem mertek anélkül levetkőztetni, hogy meg ne beszélték volna velem először.
Nem hagyhattam, hogy megalázzanak úgy, hogy legalább ne nézz ki a lehető legjobban – magyarázta.

– Szóval, teljesen helyénvaló volt megalázni engem, amíg megfelelően öltöztettek fel – összegezte Harry fanyarul.

– Igen – bólintott Draco, még mindig vigyorogva. – Állj fel! – parancsolta, és odatartotta a kezét, hogy felsegítse Harryt. Serényen
eltávolította Harry ruházatának maradékát, majd felemelte a paplant, mielőtt finoman visszalökte Harryt az ágyra.

Harry az oldalára kuporodott, és figyelte, ahogy Draco is leveszi a saját ruháit.

– Draco, hogy lehet az, hogy alig éreztelek téged ma este? Csak egyetlen egyszer éreztem az érintésedet, amikor Fred és George után
akartam menni – szólalt meg.

Draco lenézett rá.

– Én igazán nem tartoztam oda ma este, és te mostanában nem tölthettél sok időt a barátaiddal – magyarázta halkan.

Harry a homlokát ráncolta.

– De hát te is a barátom vagy – jelentette ki.

Draco elmosolyodott.

425
– Tudom, Harry – felelte, majd bemászott Harry mögé az ágyba, és szorosan magához húzta őt. – Én vagyok az, akihez hazajöttél az
este végén – suttogta.

Harry elégedetten felsóhajtott, boldogan sütkérezve a tudatban, hogy ebben Dracónak igaza volt.

* A versrészleteket Baghyra fordította

426
 Harminckilencedik fejezet
Harry reggel másnaposan ébredt, és azonnal egy káosz közepén találta magát. Mindenfelé baglyok huhogtak, Draco kiabált, neki pedig
majd szétrepedt a feje, és felfordult a gyomra is. Biztos volt benne, hogy így fog meghalni.

– Potter! Emeld meg azt a lusta seggedet, és segíts nekem!

Harry figyelte, ahogy Draco megpróbált egyszerre foglalkozni vagy tucatnyi bagollyal, aztán a fejére húzta a takarót. Tudta, hogy mit
jelent ez. Luna már szólt neki, hogy a cikket valószínűleg a ma megjelenő hírverőben fogják nyilvánosságra hozni.

– Winky! – kiáltott fel Draco.

Harry felnyögött, és megragadta a fejét. Draco szónokolni kezdett.

– Ezek a rohadt baglyok… nem hagyom, hogy még egyszer leidd magad… kellene vagy húsz házimanó, hogy foglalkozzunk a
szarjaiddal… ha nem haldokolnál, én ölnélek meg… vagy még jobb lenne megölni Woodot… bárcsak… Tempus… a francba, még
csak fél hat… három és fél órányi alvás… a nagy hős, a seggem…

A panaszáradat közben Dracónak sikerült ráparancsolnia Winkyre, hogy irányítsa a baglyokat a konyhába, ahol a többiek majd
segítenek őket megszabadítani a terhüktől. Arra is megkérte, hogy hozzon egy bájitalt másnaposság ellen.

Ülő pozícióba húzta Harryt, aki már a gondolatra is elhúzta a száját, hogy bármit is leküldjön a gyomrába, még ha az egy olyan bájital is,
ami elvileg segíteni fog rajta.

– Idd meg! – csattant fel Draco.

Harry lehajtotta.

– Kibaszottul utállak, te szerencsétlen hülyegyerek – motyogta a szőke fiú.

Harry egyetértően nyöszörgött.

Draco nagyot fújt.

– Kell néhány perc, hogy hasson, de hamarosan le fogja csendesíteni a gyomrodat, és enyhíteni fog a fejfájásodon – mondta.

Hosszú percekig ültek ott csendesen, míg Harry úgy nem érezte, hogy a zakatolás a fejében eléggé alábbhagyott ahhoz, hogy meg
merjen mozdulni. Mindketten lezuhanyoztak, felöltöztek, majd Harry az ágy végében ücsörögve, zokszó nélkül várta, hogy Draco
végezzen.

Amikor Draco kijött a fürdőből, és megállt előtte, Harry óvatosan felnézett rá.

– Még mindig dühös vagy rám? – kérdezte.

Draco egy félmosollyal nézett le rá, és megrázta a fejét.

– Csak nyűgös voltam, mert azok a nyomorult baglyok felébresztettek – felelte. – Jól vagy?

Harry elfintorodott.

– Ja, azt hiszem, már elég jól vagyok – nyögte. – Igazán sajnálok mindent… a tegnap estét és a ma reggelt is.

Draco vállat vont.

– Nincs mit sajnálnod – vetette oda. Szája gúnyos vigyorra húzódott. – Az egyetlen, akinek ma reggel sajnálnivalója van, az Wood.

– Szóval, te is ott voltál – állapította meg Harry, és megborzongott.

– Az a nyomorult féreg célba vette a barátomat – vicsorgott Draco. – Igen, láttam. De gondoskodtam is róla – tette hozzá kaján
elégedettséggel.

– Mi? Mi a frászt tettél vele? – firtatta Harry riadtan.

– Töröltem az emlékeit a szemétládának – jelentette ki Draco a legcsekélyebb bűntudat nélkül.

– Draco! – kiáltott fel Harry.

427
– Ne nézz így rám! – csattant fel Draco. – Nem használtam egyik Főbenjárót sem, habár kibaszottul megérdemelte volna, amiért
hozzád nyúlt, nem is beszélve arról, ahogyan beszélt veled. Talán lesz reggelre néhány horzsolása, amit nem tud majd hova tenni, de az
a tetű nem sétálhat el olyan könnyedén azokkal az emlékekkel rólad.

Elhallgatott, tekintete távoli lett, ahogy az előző éjszakai eseményeket mérlegelte.

– Azt hiszem, új tisztelettel tekintek az egyformákra – tette hozzá.

Harry meredten bámulta őt.

– Fred és George segítettek neked megverni Olivert és törölni az emlékeit?

Draco bólintott, az arrogáns vigyor a helyére került.

– Draco, nem tehetsz ilyen dolgokat – jelentette ki Harry.

– Nem bántottuk túlságosan – morrant rá Draco bosszúsan. – Nem akartam volna a haragoddal szembenézni, ha mégis megtesszük.

– Oh – lehelte Harry, miközben megpróbálta eldönteni, hogy most dühös legyen a barátjára vagy örüljön neki. Be kellett ismernie, hogy
nem igazán érzett sajnálatot Oliver iránt. Sokkal inkább aggódott amiatt, hogy esetleg Draco bajba kerülhet.

– Ööö… köszönöm – felelte Harry tétován, majd félrebillentett fejjel a párjára nézett. – Azt is, hogy megvédtél, és azt is, hogy sikerült
visszafognod magad – tette hozzá csendesen, habár meglehetősen biztos volt benne, hogy Draco a kimondott szavak nélkül is értette
őt.

Draco önelégült vigyora visszakerült az arcára.

– Szívesen – felelte vontatottan. Megpuszilta Harry arcát. – No, menjünk, nézzük meg, mit hoztak a hülye baglyaid.

– Csak megjelent a cikkem – morogta Harry. A lefelé vezető úton mesélt Dracónak a Griffendél asztalánál rögtönzött postabontási
partiról, az ötödikben megjelent cikk után.

Ahogy besétáltak a konyhába, ott találták Remust, Luciust és Winkyt, akik még mindig a leveleket távolították el a baglyok lábáról, és
átkok után kutattak rajtuk.

– A rohadt életbe – mormolta Harry undorodva, amikor a máris nagy halom postára nézett az asztal közepén.

Széles ívben elkerülte az asztalt, és ment, hogy teát készítsen magának és Dracónak.

– Jól érzed magad? – érdeklődött Remus.

– Aha, köszi – bólintott Harry.

– Megérdemelnéd, hogy továbbra is szenvedj – jegyezte meg Lucius vontatott hangon. – Úgy emlékszem, figyelmeztettünk, hogy ne
igyál.

Harry érdeklődően nézett hátra a válla fölött. Lucius sokkal inkább szórakozottnak, semmint dühösnek hangzott. Harry mérgesen
meredt rá, amikor rájött, hogy a férfi önelégülten mosolyog rá.

– Szemét – mormolta Harry.

Lucius nyíltan elnevette magát. Világosan látszott, hogy élvezi Harry kínos helyzetét.

– Nem én vagyok az, aki túl sokat ivott, és női ruhában végezte – jegyezte meg.

Harry mélyen elvörösödött, és dühösen pillantott Dracóra.

– Akkor még nem voltam részeg, csak eszméletlen – vetette oda. – És a fiad tehet róla.

Huncut mosoly játszadozott Draco ajkán, de nem mondott semmit. Lehet, hogy viccként kezdődött, de kellemesebbnek bizonyult,
mint azt előre gondolták. Harry hálás volt, hogy Draco nem akarta bevallani az apjának.

Remus meglepetten vonta fel a szemöldökét.

– Biztos voltam benne, hogy Fred és George álltak emögött, és szokásos csínyeik egyikét játszották – jegyezte meg.

– Aha. Nos, egy ideje már tudom, hogy ha Draco elkezd kijönni velük, akkor nagy bajban leszek – motyogta Harry.

428
– Ah – sóhajtotta Remus megértően, és szeme élvezettel csillogott.

– Weasleyk, Draco? – érdeklődött Lucius.

Harry már épp kezdett visszafordulni a teájához, de Lucius szavainak hallatán megdermedt. A férfi hangja szándékosan egyhangú volt,
de Harry tudta, hogy a rosszallás ott volt mögötte, még ha nem is lehetett kihallani. Lucius nem volt elragadtatva attól, hogy a fia
bármelyik Weasleyvel is barátságba bonyolódjon. Harry beleharapott a nyelvébe, úgy várta Draco válaszát.

Draco tekintete ide-oda járt Harry és Lucius között, majd felvetette az állát, és belenézett az apja szemébe.

– Elkövettem azt a hibát, hogy a nevük alapján ítéltem meg az embereket, apám – jelentette ki. Felvonta talárja ujját és megmutatta a
Sötét Jegyét. – Ez ehhez és a saját nevem elértéktelenedéséhez vezetett. Kaptam egy második esélyt, és nem szándékozom ugyanazokat
a hibákat elkövetni. A Malfoy név ismét olyan lesz, amire megéri büszkének lenni.

Harry szeme elkerekedett. Nem is lehetett volna büszkébb Dracóra, de átérezte a szorongást, ami biztosan átjárhatja Dracót, amiért
szembeszállt az apjával.

Lucius acélos tekintete Harryn nyugodott. Harry tudatosan lazán támaszkodott a pultnak. Látta a vádat Lucius pillantásában, de
észrevette benne a körültekintést is. Lucius távolról sem volt boldog ettől a helyzettől, és az ösztönei arra buzdították, hogy odavágjon
Harrynek, amiért megrontotta a fiát. Harry ezt tudta is. Számított rá.

Ez a körültekintés volt az, ami megakadályozta, hogy küzdelembe bocsátkozzon vele. Akár bevallja Lucius, akár nem, végső fokon ő
volt a felelős azért, mert beszennyezte a Malfoy nevet a varázsvilág túlnyomó többségének szemében. Harry kételkedett abban, hogy
Lucius meg szeretné váltani magát az elmúlt tetteiért, de tudta, hogy a férfi meg akarja váltani a Malfoy nevet.

Harry még soha nem érezte annyira a politikai hatalmát, mint abban a pillanatban. Ott állt, mezítláb, farmerben és pólóban, rendetlen
hajjal, mégis hatalma volt az asztalnál ülő, kifogástalanul öltözött arisztokrata fölött. Tudta, hogy Lucius el fogja fogadni Dracót. Mert
Harry neve jelentett valamit a varázsvilágban, és a Weasleyk jelentettek valamit Harrynek.

– Van választásod, Lucius – jelentette ki Harry csendesen. A férfi azonban egészen egyszerűen csak egyetlen módon dönthetett, ha
akart bármilyen esélyt arra, hogy a saját neve ismét érjen valamit… és ha meg akarta tartani a fia tiszteletét. Draco épp az imént vázolta
nagyon tisztán a nézetét, és helyezte magát határozottan Harry oldalára.

Lucius állkapcsa majdnem észrevehetetlenül összeszorult, mielőtt biccentett volna elismerésképpen.

Visszafordította a tekintetét a fiára.

– Igazad van abban, hogy a megítélés bizonyos családok irányába megváltozott – mondta. – El fogom fogadni a választásodat a…
társaságodat illetően.

Harry hirtelen befordult a pult felé; megpróbálta elrejteni a vigyorát. Társaság, na persze. Nem volt biztos benne, hogy Draco egyáltalán
a barátainak tartja-e Fredet és George-ot. Ha Lucius tudná… valószínűleg nagyon büszke lenne. Draco és az ikrek inkább voltak
partnerek a csínytevésben és cselszövésekben.

Végre elkészítette a saját és Draco teáját, és az asztalhoz vitte a csészéket. Örömmel látta, hogy Draco válla ellazult. Most, hogy
elkalandozott a figyelme, felfedezte a növekvő halom postát. Észrevette egy hengeres csomag végét. Kihúzta a kupac aljáról, kinyitotta,
és ahogy arra számított is, az újság egy példányát találta benne.

– Tessék – dobta oda Dracónak.

– Akkor ebben van a cikk? – kérdezte Draco, miközben máris lapozgatta.

– Rajta vagyok a címlapon – morogta Harry. – Feltételezem, ez azt jelenti, hogy benne van a cikk.

– Mindig rajta vagy a varázsvilágbeli kiadványok címlapján – jelentette ki elutasítóan Draco. – Ez nem jelent semmit.

– Tényleg? – érdeklődött Harry meglepetten. Megrázta a fejét. – Mindegy. Nem is akarom tudni. Ennyi posta után biztos vagyok
benne, hogy a cikk benne van.

Draco gyorsan rápillantott, de nem tett megjegyzést, csak tovább olvasta a cikket, amit végre megtalált.

– Nem állsz neki kinyitni a leveleidet? – firtatta Lucius, és kérdően felvonta a szemöldökét.

– Kellene? – kérdezett vissza Harry fintorogva.

Lucius a homlokát ráncolva bámulta őt.

– Igazán nem törődsz a hírneveddel, ugye?

429
– Itt az ideje, hogy valaki végre észrevegye – motyogta Harry. Nagyot sóhajtott, félretolta a teáscsészéjét, és megragadott egy borítékot.
– No, lássunk neki. Végül is, tudnunk kell, mit szeretnének elmondani a tömegek – jegyezte meg szarkasztikusan.

– Harry – szólt rá szemrehányóan Remus.

Harry összehúzta a szemét.

– Jó, rendben – sóhajtott feladóan. – Azt hiszem, rá kell jönnöm, hogy a pozitív vagy a negatív reakció több-e ebben a hülye kupacban.

Draco felemelte a magazint.

– Ebből ítélve azt gondolnám, hogy javarészt pozitívak lesznek – jegyezte meg.

– Hurrá – vágta rá Harry. – Azon töprengek, ezúttal mennyi házassági ajánlatot kapok.

– Micsoda?! – kiáltott fel Draco.

– Valószínűleg házassági ajánlatok is vannak benne – felelte Harry. – Néhányan még képeket is küldenek.

Draco mérgesen meredt a nagy rakás borítékra, és félrehajította a magazint.

– Nem adsz választ erre a szarságra, ugye?

Harry hirtelen sokkal szórakoztatóbbnak találta a helyzetet, mint eddig.

– Tervezed, hogy a titkárommá válsz? – csipkelődött.

Draco dühös tekintete rávillant, aztán megenyhült, és elnevette magát.

– Nem, nem válaszolok a hülye rajongói levelekre. Merlin, Draco, tudod, hogy ebből az egészből nem érdekel semmi.

– De tudnod kell, hogy a cikked sikeres volt-e vagy sem – vetette közbe Lucius.

Harry vállat vont.

– Igen, de ez minden, amit tudnom kell – vágott vissza. Dracóra vigyorgott. – És határozottan nem kell megfontolnom a házassági
ajánlatokat. Dracót is épp elég kezelnem.

Felnevetett, ahogy Draco nyakon vágta, aztán felnyögött, amikor Draco birtokolni vágyón megcsókolta.

– Elég ebből az asztalnál – szólt rájuk Remus elkeseredetten.

Harry elnézést nem kérően vigyorgott rá, mert a legcsekélyebb mértékben sem bánta a csókot. Draco sem látszott a legkevésbé sem
zavartnak, és nyugodtan nekilátott kibontani a postát. Mivel Harry még mindig nem akart belőle egyet sem elolvasni, ezért inkább
kikotorta a halomból a Reggeli Prófétát, és azt kezdte olvasgatni.

Szeme hirtelen kikerekedett, ahogy meglátta a főcímet.

– Mi a baj? – érdeklődött Remus, amikor észrevette az arckifejezését.

Harry felnézett, és Luciusra összpontosított.

– Halott vagy – jelentette ki, és átadta a férfinek az újságot.

– Máris? – kérdezte Draco meglepetten.

Harry vállat vont, újra maga elé húzta a teáscsészéjét, és két tenyere közé fogta a meleg bögrét. Nem tudta eldönteni, hogy mit érzett.
Mélységes rettegést, amiért megölt egy embert. Elégedettséget, mert Pettigrew volt az. Megkönnyebbülést, mert nem Lucius halt meg,
hiszen olyan sokat jelentett Dracónak és Narcissának. Neheztelést, mert Dracónak volt apja, neki pedig nem. Elégtételt, mert a szülei és
Sirius árulóját végre megbüntették.

– Harry? Most meg mi a baj? – kérdezte Draco, a homlokát ráncolva. – Sikerrel jártatok, nem?

Harry egy pillanatig üres tekintettel bámult rá.

– Igen, sikerrel – jelentette ki kereken.

430
Remusra pillantott. A férfi szörnyen szomorúnak látszott. Harry nem volt benne biztos, hogy a szomorúsága a tetteinek, vagy az elmúlt
veszteségeknek szólt, de gyanította, hogy leginkább mindkettőnek.

Tekintete összeakadt Luciuséval, ami – meglepő módon – megértést mutatott.

– Nagy árat fizettél ezért a sikerért – jelentette ki nyugodtan Lucius.

– Nagyon sajnálom, Harry – mormolta Draco.

Harry megrázta a fejét.

– Ennek vége – vágta rá, sokkal élesebben, mint szándékozta. Nagyot nyelt. – Igazatok van, sikerrel jártunk, és közelebb jutottunk a
győzelemhez.

Kétségbeesetten szerette volna megváltoztatni a témát.

– Hol van Perselus? És Narcissa meg Victoria?

– A ma reggeli posta-káosz miatt Narcissa felvitte Victoriát a gyerekszobába – felelte Remus.

– És Perselus?

Remus összenézett Luciusszal.

– Mi folyik itt? – követelte a választ Harry.

– Perselus visszatért a kúriába – tájékoztatta őt Lucius.

– Oh – lehelte Harry. Belebámult a csészéjébe. – Tudjátok, hogy mikor kell találkoznia Voldemorttal? – kérdezte.

– Valamikor a délután folyamán majd – válaszolt Lucius. – Délelőtt bájitalokat főz.

– Perselus azt üzente, hogy elővigyázatosságból készülj fel mindenre – szólalt meg Remus.

Harry belenézett Remus szemébe, és kérdőn felvonta a szemöldökét. Remus tudatában volt annak a büntetésnek, amit Perselusnak
kellett elviselnie a Malfoyok eltűnéséért. A férfi aprót biccentett.

– Perselus számít arra, hogy ugyanaz történik – mondta csendesen.

– Miért ő? – kérdezte Harry keserűen.

– Mert ő a Sötét Nagyúr kedvence – állította színtelen hangon Lucius. – És mint olyan, kap hideget, meleget is. Tisztában vagy vele,
hogy ő elfogadja ezt.

– Miről beszélgetünk? – követelte a választ Draco. – Azt hittem, hogy Harrynek egy esetleges csatára kell felkészülnie.

Harry lenyelte a teája maradékát. A francba Perselus magánéletével. Draco megérdemli, hogy megtudja, mi az ördög folyik itt. Úgy
látszik, a házban már mindenki más tudja.

– Harry! – szólt rá figyelmeztetően Lucius.

– Draco nem bolond – csattant fel Harry. – Össze fog tudni adni kettőt meg kettőt, amikor Perselus visszatér, és mindenfelől vér
csöpög belőle.

– Micsoda?! – kiáltott fel Draco.

– Harry, ezt nem tudhatjuk biztosan – szólt közbe Remus.

– Nem, nem tudhatjuk – vágta rá Harry jegesen. – Legutóbb úgy döntött, hogy először megtámadja Roxmortsot. Amikor aztán
kudarcot vallott, akkor még több oka volt rá, hogy véres péppé kínozza Perselust.

Felismerés villant Draco arcán, és hirtelen olyan betegnek látszott, ahogy Harry is érezte magát.

– Perselus kapta a büntetést az eltűnésünkért – suttogta alig hallhatóan.

– És szerette volna eltitkolni előled, hogy ne kínozd magad ezzel – felelte Lucius Dracónak, de jeges hangsúlya és dühös tekintete
Harryre irányult.

431
– Tudom, hogy Perselus nem akarta Draco tudomására hozni – jelentette ki Harry. – De hát, a pokolba is, elfogadta a büntetést
Dracóért és Narcissáért. Nem érdemlik meg, hogy tudják?

– Már gondoltam erre, de senki nem mondott semmit, így aztán… – Draco hangja elcsuklott; gyötrelem volt minden szavában.
Szomorú, szürke szempár könyörgött Harrynek, hogy mondja el az igazságot. – Láttad őt? Nagyon rossz bőrben volt?

– Aha, de végül rendbe jött – próbálta őt Harry megnyugtatni. – Segítettem meggyógyítani őt, aztán másnap már olyan szarkasztikus
volt, mint mindig.

Csend hullott a szobára, ahogy Harry és Draco megpróbáltak feldolgozni mindent. Winky töltött nekik még teát, közben Remus
reggelit is kért tőle, mert ragaszkodott hozzá, hogy enniük kell. A postát félretolták az asztal egyik felére, míg az ételt tologatták a
tányérjaikon.

– Egyetek – rendelkezett Lucius. – Nem tudhatjátok, mit hoz még a mai nap.

– Meg kell őriznetek az erőtöket – értett egyet vele Remus.

Harry furcsálló pillantást vetett rájuk, de végre enni kezdett. Volt abban valami nagyon különös, hogy Lucius és Remus egyetértettek
bármiben is. Ámbár rögtön eszébe jutott az is, hogy ez egyáltalán nem különbözött attól, hogy a házban mindenki más is kijött
egymással. Lucius épp annyit kockáztatott, mint a többiek, és bebizonyította, hogy ő is képes félretolni a múltbéli kihágásokat a túlélés
kedvéért. Jóllehet hátsó szándékkal.

Harry azon gondolkodott, vajon a többiek csak ügyeltek a látszatra, amikor ő is ott volt? Szemtanúja volt ugyan néhány kisebb
nézeteltérésnek, de semmi komolyabb nem történt. Ám ez nem olyasmi volt, amit fel akart volna vetni. Végső fokon hálás volt azért,
mert mindenki elnyomta magában a gyűlölködést, még ha ez csak az ő jelenlétében történt, akkor is. Már így is túl sok mindennel
kellett foglalkoznia.

Miközben folytatta az evést, elgondolkodott azon, milyen volna, ha – amikor – megnyeri a háborút. Ezek a fegyverszünetek mind csak
ideiglenesnek bizonyulnának, a közös cél érdekében? Megdörgölte a mellkasát, hogy érezze az inge alá rejtett gyűrűket. Néhányuk lehet
ideiglenes, de nem mindegyikük.

Draco a combjára tette egyik kezét, hogy felhívja magára a figyelmét. Harry mosolyogva pillantott rá, és mosolya melegebb lett, amikor
Draco visszamosolygott rá.

Reggeli után visszatértek a levelekhez, amelyek javarészt pozitív visszhangot hoztak. Ez adott nekik valamit, amire koncentrálhattak,
miközben a hírekre vártak Perselustól.

Felfedeztek a halomban egy Blaise-től érkezett levelet, amelyet óvatosságból Harrynek címzett ugyan, de világosan Dracónak szólt. A
levél kissé homályosan volt fogalmazva, de még így is megmutatkozott benne az aggódás. Dracónak nem hagyták, hogy felfedje a
barátja előtt az igazságot az apjáról, de cserébe ő is írt egy ködös levelet, amelyben elmondta, hogy jól van, és amint lehet, találkozni
fognak.

– Oh, légyszi győződj meg róla, hogy kifaggatod a Ginny iránti érzéseiről – vetette oda Harry.

– Már dolgoztam azon, ahogy felkeltsem az érdeklődését a lány iránt – ismerte be szórakozottan Draco, miközben a tintába mártogatta
a pennáját.

Harry elvigyorodott. Gyanúi ebben a témakörben beigazolódtak.

– Felsoroltad Ginny pozitív jellemvonásait, ugye? – ingerelte.

Draco fölényesen nézett rá.

– Jobb lesz, ha nem hallom, ahogy te sorolod fel a pozitív tulajdonságait – figyelmeztette őt.

Harry elmesélte neki az előző napi beszélgetését a vörös hajú lánnyal.

– Nos, most már csak arra kell rájönnünk, hogyan lehet őket összehozni ugyanarra a helyre – jelentette ki Draco.

– Fogalmam sincs, hogy fogjuk ezt kivitelezni – rázta a fejét Harry.

Különféle ötleteket vetettek fel, miközben tovább bontották a leveleket. Draco ráakadt egy Hermionétől érkezett levélre, amely sokkal
aggasztóbb volt, mint Blaise-é. Ahelyett, hogy a lány örült volna Lucius halálának, ahogy arra Harry számított, emlékeztette a barátját
Kuporra.

– Az apámat halottnak nyilvánították – szólalt meg Draco. – Miért próbál meg még több aggodalmat sulykolni beléd annál, mint amit
már eddig is kaptál?

432
– Draco, Hermione jogosan aggódik – felelte Harry szárazon. – Lucius tényleg ugyanazon az úton távozott, ahogy Kupor.

Draco elfintorodott.

– Granger túl okos – morogta.

Harry összehúzta a szemét.

– Legalább az apád az én oldalamon áll – mondta.

– Így van – bólintott Lucius, aki épp visszatért a helyiségbe, kezében egy tőrrel.

Harrynek elkerekedett a szeme.

– És az jó dolog, hogy mellettem állsz – mondta.

Lucius önelégülten vigyorgott rá, elé tartotta a tokba csúsztatott pengét és felmutatta a tőr markolatát. Harry óvatosan vette el tőle.

– Ezt miért? – kérdezte Harry.

– Kiegészítő védelemért – felelte Lucius.

– Van pálcám – tiltakozott Harry.

– És mi van, ha elveszíted? – firtatta Lucius felvont szemöldökkel.

– Kérek egy francos kardot – motyogta Harry.

– Mi? – faggatta Draco, furcsán nézve rá.

– Semmi – vágta rá Harry. Egyszer majd mesélnie kell Dracónak Griffendél kardjáról, de pillanatnyilag nem érzett hozzá kedvet.

Először úgy tűnt, Draco erőltetni fogja a témát, de inkább azt kérte, hogy megnézhesse a tőrt. Harry figyelte, ahogy a szőke fiú
megvizsgálta a kést. Megrázta a fejét. Azon csodálkozott, hogy egyre jobban és jobban társítják őt a kígyókkal, a markolatot ugyanis
gazdagon díszítették a kígyók – kobrák, ha nem tévedett. Draco kihúzta a hüvelyéből. A penge roppantul éles volt, megcsillant a
fényben. Ez volt az a rész, ami zavarta őt.

– Közel kell kerülnöd ahhoz, hogy használd a tőrt – mondta, miközben öntudatlanul is a karját dörzsölgette ott, ahol a baziliszkusz
agyara átszúrta.

– Személyes az igaz – értett egyet vele Lucius –, de használnod kell minden védelmet, amit csak meg tudsz szerezni. – Szünetet tartott.
– Épp ezért fogok én is veled menni.

– Hová jössz velem? – kérdezte zavartan Harry.

– Ha Perselus ma délután csatába hív, akkor veled megyek – jelentette ki Lucius. – Draco helyett engem viszel magaddal.

– Nem – tiltakozott Draco. – Harryvel tartok.

– Lucius, te nem jöhetsz velem – adta hozzá a saját tiltakozását Harry is.

– El tudlak téged kísérni az animágus alakomban, amire Draco nem képes – folytatta Lucius, figyelmen kívül hagyva a tiltakozásokat.

Harry óvatosan pillantott Dracóra. A vadászgörény-kérdés nem merült fel Lucius két éjszakával ezelőtti érkezése óta. Párja mogorván
meredt rá, de hogy a görény említése miatt vagy azért, mert ő nem mehetett, Harry nem tudta eldönteni.

– Az új láthatatlanná tevő köpönyeged alatt biztonságban leszel – állította Lucius nyugodtan. – Draco pedig itthon.

Harry ezzel nem tudott vitába szállni. Tudta, hogy szerencséje volt, amiért a legutóbbi alkalommal nem fedezték fel. A régebbi köpeny
sokkal több figyelmet igényelt, amikor megkísérelt rejtve maradni alatta, és Harry megtudta, hogy amíg ő Voldemort naplóját fordította,
addig Draco a köpönyeg javításán dolgozott az ikrekkel. Draco arra is megkérte Perselust, hogy tesztelje le a köpenyt, és az valóban
kivédte a Főbenjárókat is. Annak a viselése hasonló volt ahhoz, mintha a saját személyes védelmét viselte volna. Bármennyire is
szerette a régi köpenyét, az már nem volt annyira biztonságos, amikor egy csata közepébe sétált benne.

Önző módon szerette volna magával vinni Dracót, de még jobban szerette volna őt biztonságban tudni. És könnyű lenne elrejteni
Luciust a zsebében a vadászgörény alakjában.

Dracóra nézett. A fiú arckifejezése mutatta, hogy ő is erre a következtetésre jutott, habár nem volt elragadtatva tőle.

433
– Sokkal nagyobb biztonságban lennél apával – ismerte be kelletlenül.

– Szuper! Tehát kaptam egy francos vadászgörényt testőrömül – motyogta Harry.

– Menj a francba, Harry! – csattant fel Draco.

– Draco, én nem sértegetem őt – vágott vissza Harry. – A te apád tényleg egy vadászgörény.

– És sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezem a halálfalókról, mint bármelyiketek – szólt közbe Lucius, elvágva ezzel a fokozódó
vitájukat.

Remus eddig csendben volt, de most Harry hozzá fordult a véleményét kérve. Remus még e pillanatban sem tűnt úgy, mintha bele
akart volna avatkozni a beszélgetésbe.

– Perselus úgy gondolja, hogy ez egy jó ötlet – vetette oda a férfi kimérten.

– De te nem? – kérdezte Harry.

Remus habozott mielőtt válaszolt volna, és Luciusra pillantott.

– Vannak fenntartásaim – ismerte be –, de azzal egyetértek, hogy ha ragaszkodsz hozzá, hogy részt vegyél a csatában, akkor szeretném
a lehető legjobb védelmet biztosítani számodra.

– És Lucius a legjobb védelem? – erőltette Harry.

Remus felsóhajtott.

– Jobb, mintha egyedül mennél – bólintott.

*****

Harry a kiságy mellett állt, és nézte, ahogy Victoria alszik. Figyelte a mellkasa egyenletes emelkedését és süllyedését, a lehetetlenül
kifacsart karjait és lábait. A kislány úgy aludt, mintha semmi gond nem lenne a világban. És nem is volt… számára nem. Legalábbis
nem olyasmi, aminek tudatában lett volna.

Azon gondolkodott, vajon az ő apja állt-e valaha így az ágya fölött. Határozottan úgy érezte, hogy volt ilyen. James Potter biztosan
aggódott a miatt, milyen lesz a fia jövője.

Harry zord mosolyt villantott fel. Jóllehet az apja biztosan nem látta lelki szemei előtt, hogy a fia majd egy Malfoy gyerekre fog
vigyázni, és Perselus Pitonért fog aggódni. Nem volt meggyőződve arról, hogy az apja helyeselné a döntéseit, de meglehetősen biztos
volt benne, hogy az anyja viszont igen. Remus határozottan megértette őt.

Remus jelenleg az előszobában járkált fel-alá. Legalábbis, ott volt még, amikor Harry utoljára látta őt. Lucius és Narcissa nyugodtak és
összeszedettek maradtak az aggódás ellenére is, és a társalgóban ültek. Draco megpróbálta rávenni az apját, hogy engedje őt harcolni,
de mostanra feladta. Amennyire Harry tudta, pillanatnyilag a szobájukban duzzogott.

Viktória volt a legmegnyugtatóbb személy az egész háztartásban, miközben arra vártak, hogy Perselus jelentkezzen. Harry ismét
rápillantott a karkötőjére. Az még mindig Victoria nevét mutatta, akárhányszor is nézett rá. Tudta, hogy figyelmeztetésül fel is
melegszik, de nem tudta megállni, hogy ne ellenőrizze időről-időre.

Harryben ismét tudatosult, hogy utál várakozni. Sokkal jobban viselte, ha csak öt perccel előbb kapta a figyelmeztetést. Cselekedni
akart. Intézkedni. Tenni valamit.

Megpördült, pálcáját a kezébe kapta, amikor a gyerekszoba ajtaja kinyílt.

Narcissa felvonta tökéletesen formált szemöldökét.

– Bocsánat – mormolta Harry. Arra használta a pálcáját, hogy némító bűbájt vonjon Victoria ágya köré, hogy ne zavarják fel, majd
visszatette a zsebébe.

– Gondoltam, hogy itt talállak – mondta Narcissa, majd odalépett mellé.

Harry vállat vont.

– Még meg akartam köszönni, hogy visszahoztad nekem Luciust – folytatta a nő lágyan.

– Meg kellett szereznem a medált – suttogta Harry.

434
Narcissa mindentudóan elmosolyodott.

– Szerintem, ha Perselus egyedül ment volna, egészen biztosan visszahozta volna a medált, de Luciust nem.

Harry vonakodva elmosolyodott.

– Talán így van – ismerte be.

Megdöbbent, amikor Narcissa hirtelen átölelte őt. Visszaölelte és beszívta a nő virágillatú parfümjét. Annyira sok dolog vette körül
Lucius szökését az Azkabanból, amit nehéz volt feldolgozni, de végső fogon úgy vélte, hogy elégedett volt a végeredménnyel.

Amikor Narcissa elengedte őt, a szeme könnyektől fénylett, de nem hagyta, hogy kicsorduljanak.

– Tudom, hogy ez az egész rendkívül nehéz a számodra, de hihetetlenül hálás vagyok mindazért, amit tettél – mondta. – Annak is
nagyon örülök, hogy most már a családom tagja vagy.

– Köszönöm – felelte Harry halkan.

Egy pillanatig elgondolkodva ráncolta a homlokát, majd felvillantott egy félmosolyt.

– Mindig is az volt a legnagyobb vágyam, hogy egy bűnöző család tagja legyek – jelentette ki vidáman. – Most, hogy kiszabadítottam
Luciust az Azkabanból, azt hiszem, már illek is bele.

Narcissa könnyedén felnevetett.

– Azt várom tőled, hogy betartatod Dracóval a szabályokat, Harry – feddte meg.

– Igen, asszonyom – vágta rá vigyorogva –, de az anyák nem a fiaik oldalán állnak?

– Ott állok – felelte a nő lágyan.

Harry csak pislogott.

Narcissa homlokon csókolta őt.

– Nem is lehetnék büszkébb rátok – mondta.

Harry lenyelte a hirtelen támadt gombócot a torkából, és nagyon hálás volt a félbeszakításért, amikor Draco beviharzott a szobába.

– Hát itt vagy! – kiáltott fel Draco. – Azonnal mondd el, hogy mi a franc ez!

Azt a pulóvert tartotta a kezében, amit Mrs. Weasley kötött Victoriának.

Harry összerezzent.

– Átnézted a születésnapi ajándékaimat, ugye?

Egy roppant rövid megbánás keresztezte Draco arckifejezését, majd nyilvánvalóan elhessegette.

– Igen, és ezt találtam. És egy másik, ehhez illőt is – tette hozzá úgy, hogy az szörnyű sértésnek hangozzon, miközben figyelmen kívül
hagyta a tényt, hogy előző nap épp ő öltöztette Harryt és Victoriát összeillő mardekárzölbe.

– Szerintem ez aranyos – jelentette ki Narcissa, és ajka megrándult fia bosszankodásának láttán.

– Aranyos? Ez griffendéles! – kiáltott fel Draco.

– Csak ne semmisítsd meg – sóhajtotta Harry.

Erre aztán Draco szünetet tartott.

– Nem akartam megsemmisíteni – vágta rá –, csak elrejtem a többi Weasley pulcsiddal együtt.

Harry szeme elkerekedett.

– Nem dobtad ki a pulóvereimet, ugye?

435
– Nem – vetette oda Draco ingerülten. – Épp most mondtam. Eldugtam őket. Viszont kidobtam az összes többi ocsmány holmit, amit
te ruhának neveztél.

– Gondoltam, hogy ezt fogod tenni – ismerte be Harry. – Csak a Weasley pulcsik nem jutottak eszembe.

– Victoria nem viselhet griffendéles pulóvert – állította Draco határozottan, visszatérve az eredeti témájához.

Harry visszafordult Victoriához, aki még mindig békésen aludt az ágyában.

– Narcissa?

– Igen, Harry?

– Gondolod, hogy Victoria túl fogja élni a gyerekkorát úgy, hogy Dracóval mi vagyunk a szülei? – kérdezte.

– Úgy gondolom – felelte Narcissa. Szórakozottsága egyértelműen kihallatszott a hangjából. – Azonban máris várom azokat az időket,
amikor a nagyszüleihez menekül, mert nyugalomra lesz szüksége a szüleitől távol.

– Harry és én kiváló szülők vagyunk – jelentette ki Draco gőgösen. – Kiváló mardekáros szülők.

– Draco kedves – szólt Narcissa –, Harry egy griffendéles.

– De félig mardekáros – vágta rá Draco.

– Ha ezt mondogatod magadnak, akkor az megengedi, hogy éjszakánként lefeküdj velem? – érdeklődött Harry gúnyosan.

Draco kétértelműen bámulta őt.

– Ne válaszolj! – szólt közbe Narcissa gyorsan. – Ti ketten mehettek a szobátokba, hogy ott fejezzétek be ezt a beszélgetést.

Harry gondolkodás nélkül megpuszilta a nőt.

– Köszönöm – suttogta.

– Mit? – kérdezte Narcissa meglepetten.

Harry vállat vont; kicsit zavarba jött.

– Nem vagyok benne biztos, hogy minden anya ennyire megértő lenne, még ha mindketten felnőttek is vagyunk már. Különösen a…
mindent.

– Nekünk bűnözőknek össze kell tartanunk – mondta a nő mindentudóan, és tekintetében csillogott a jókedv.

Harry felnevetett, majd kivonszolta a zavarodott Dracót a szobából.

*****

Harry és Draco épp a születésnapi ajándékokat bontogatták, és a legénybúcsúról beszélgettek figyelemelterelésként, amikor Winky
bukkant fel a hálószobájukban.

– Piton uram kéreti Harry uramat odalent – sipította a manó idegesen.

Gyakorlatilag repültek lefelé a lépcsőkön. Lucius szó nélkül irányította őket Piton hálószobájába. Draco lecövekelt a küszöbön, és
borzadva bámult befelé.

– A rohadt életbe! – szitkozódott Harry, miközben óriási léptekkel haladt előre, és pálcáját máris készenlétben tartotta. – Az a rohadék
nem tudja, hogy te vagy a kedvence?

Remus meglepetten nézett fel rá; tekintete ide-oda járt Harry és Perselus között, habár közben Perselusnak segített levetni a talár
rongyos maradványait.

– Talán Harry mégiscsak fel bírja dolgozni, hogy így lát téged – ismerte be.

Perselus egy merő mocsok volt, talán még rosszabbul nézett ki, mint amikor Harry utolsó alkalommal látta. Viszont a roxmortsi csata
után Perselus már egy csomó bájitalt bevett, és részben meggyógyította már saját magát, mielőtt Harry megérkezett. Most szörnyen
reszketett, biztosan a számtalan Cruciatus átoknak köszönhetően, és számtalan sebből vérzett.

436
– A korbácsolás általános szokás, vagy csak a különleges alkalmakra tartogatja? – firtatta Harry fesztelenül, miközben gondos
távolságból vizsgálgatta Perselust.

Perselus dühösen meredt maga elé, nem rajongott a hűhóért, amit Remus és Narcissa csaptak körülötte. Narcissa bájitalokat hozott, és
segített Perselusnak meginni őket, miközben Remus tovább vetkőztette a férfit, míg már csak a nadrág maradt rajta.

– Különleges alkalmakra – válaszolt Lucius az ajtó mellől. Keze Draco vállán nyugodott. Miközben Harry rájuk pillantott, azon
gondolkodott, vajon Dracónak nem lesz-e valami baja, mert határozottan zöldnek tűnt, és arckifejezése fájdalmat tükrözött.

Harry belekukucskált a bájitalos zacskóba, míg Narcissa el volt foglalva Perselusszal, és kihúzott belőle egy nyugtató főzetet, melyet
odadobott Dracónak, aki automatikusan elkapta a fiolát.

– Idd meg! – utasította Harry a barátját. Remélhetőleg ez segít megnyugtatni Draco idegeit, és ezzel együtt a gyomrát is.

Draco vita nélkül hajtotta le.

– Pottert kértem, nem egy egész átkozott közönséget – vetette oda hirtelen Perselus vicsorogva.

Harry elgondolkodott rajta, vajon Perselus várt-e a beszéddel, amíg irányítani tudta a hangját. Már nem reszketett, úgyhogy már néhány
bájitalnak hatnia kellett.

– Perselus, segítségre van szükséged – jelentette ki Narcissa nyugodtan.

– És Potter majd segít – csattant fel Perselus. – Most lépj hátrébb.

– Khm… tulajdonképpen, miért is hívtál ide? – faggatta Harry. Remus és Narcissa már eddig is segítettek a férfinek, és furcsa volt,
hogy Perselus ennek ellenére őt hívta.

– Narcissa, gyógyítsd ezt meg! – utasította Perselus, és odatartotta az egyik karját, amelyen meglehetősen mély vágás díszelgett.

A nő mérges szemöldökráncolással meredt Perselusra a viselkedése miatt, de nekilátott, hogy meggyógyítsa a karját. Pálcája végigfutott
a seb felett, miközben szinte énekelte a varázslatot. Letörölte a vér egy részét, ahogy a vérzés csillapodott, majd megismételte az
eljárást.

Harry pislogott. Hirtelen megértette, hogy a nőnek kétszer kellett varázsolnia, mire a vágás összeforrt. A szemöldökét ráncolva
visszagondolt arra a napra a fürdőszobában, és rájött, hogy Perselusnak is kétszer kellett használnia Draco sebein. Harry viszont csak
egyszer mondta a varázsigét.

– Ez Voldemort varázslata miatt van? – kérdezte Harry.

– Nagyon valószínű – bólintott Perselus kurtán. – A leckének vége. Kezdd el a gyógyítást.

Narcissa elhátrált, miközben Harry letérdelt Perselus elé, és gyógyítani kezdte a számtalan vágást, ami felhasította Perselus testét. Winky
egy tál friss vizet és törülközőket tartott mellette, és csak addig tartottak szünetet, míg a vért letörölték.

– Mi történt? – érdeklődött Harry, miközben felmászott az ágyra, hogy Perselus hátán folytassa. – Csatára számítottam. Azután erre –
ismerte be.

– Tervei vannak szombatra – felelte Perselus fáradt hangon. – Ennél nem tudok sokkal többet, de ezt majd később megvitatjuk.

– Rendben – mondta lágyan Harry. Az ostorcsapások gyógyítására koncentrált. Perselus nem vitatkozott, amikor Remus megtartotta
őt, hiszen a vérveszteségtől és kimerültségtől szédelegni kezdett. Amikor Harry végzett, Remus gondozásában hagyta Perselust, és csak
ekkor vette észre, hogy a Malfoyok már távoztak.

A konyhában találta meg őket.

– Hogy van Perselus? – kérdezte Narcissa, miközben egy csésze teát helyezett elé, amikor leült az asztalhoz.

Harry vállat vont.

– Rendbe fog jönni – felelte. – Remus most megtisztítja őt, és – ha úgy tesz, mint legutóbb –, kiüti magát egy adag álomtalan álom
itallal.

– Te meglehetősen erős vagy – szólalt meg Lucius. – Mindannyiunknak legalább kétszer annyi ideig tartott volna a gyógyítás, mint
neked.

– Nem tudtam, hogy én másképp csinálom – vallotta be Harry. – Nos, nem másképp, csak…

437
– Gyorsabban és jobban – vetette oda Lucius szárazon.

Harry a homlokát ráncolva nézett rá.

– Nem vagyok jobb – tiltakozott. – Ez csak azért van, mert van egy kis plusz varázserőm.

– Egy rendkívül hatalmas varázslótól – tette hozzá Lucius vontatott hangon. Valaki nyilvánvalóan felvilágosította őt Harry és
Voldemort kapcsolatáról.

– Nos, igen. Ez is egy az apró örömök közül az ürömben… – motyogta Harry.

– Légy hálás érte – vágta rá Narcissa. – És tartsd észben, hogy nem a Sötét Nagyúr volt annyira csodálatos odafent. Te voltál az, aki
annyira bámulatosan összetartottad magadat, és olyan hatásosan használtad a varázserődet. Nem számít, honnan származott az az erő
eredetileg, te vagy az, aki most irányítja.

– Ez igaz, nem? – kérdezte Harry. Mélyet sóhajtott. Kicsit jobban érezte magát.

A beszélgetés oda kanyarodott, amit Perselus mondott a szombatról, de senki nem tudott többet, mint Harry. Remus megérkezett a
konyhába, és tájékoztatta őket arról, hogy Perselus békésen alszik. Harry és Draco gyorsan megvacsoráztak, aztán elküldték őket
mosakodni – főleg Harryt, akit még mindig Perselus vére borított –, majd lefeküdni. Bár még csak este hat óra volt, az előző éjszakán
keveset aludtak, ma pedig hosszú, feszültséggel teli napjuk volt.

Draco kivételesen csendes volt Perselus visszatérése óta, és Harry aggódva figyelte őt, miközben megmosakodtak, majd ágyba bújtak.
Harry aggodalma fellángolt, amikor a változatosság kedvéért most Draco bújt oda hozzá, és arcát Harry nyakába temette.

– Draco?

Draco nem válaszolt, így Harry egyszerűen csak ölelte őt, és nem forszírozta a témát. Érezte, ahogy a könnyek a bőrére folytak, és
tudta, hogy ez most Draco sora arra, hogy maga alatt legyen. Merlin a tudója, hogy Harry eddig már elég gyakran járt így.

Ütemesen simogatta Draco haját, és magában átkozta az egész helyzet igazságtalanságát.

438
 Negyvenedik fejezet

Harry megkönnyebbült, amikor ő és Remus elhoppanáltak Weasleyékhez az esküvőre. A Grimmauld téri feszültség az őrületbe kergette
már. Tudta, hogy ez a nap valószínűleg nem fog jó véget érni, de szeretett volna már hamar túlesni rajta ahelyett, hogy üldögéljen és
várakozzon.

Perselus még mindig nem tudott többet annál, mint amikor először visszatért; csak annyit, hogy Voldemort tudja, a világos oldal
kulcsfigurái közül nagyon sokan részt vesznek az esküvőn, és ezt tervezte kihasználni. Ebben pedig nem volt semmi olyasmi, amire
Harry fel tudott volna készülni.

Ettől függetlenül ő és Draco az előző napot teljes egészében Luciusszal és Remusszal tréningezve töltötték. Az edzés Luciusszal…
zavaró volt. Többször is azt kívánta, hogy bárcsak Perselus elég jól lett volna ahhoz, hogy eddzen vele. Amikor Perselusszal gyakorolt,
akkor a fókusz a védekezésen volt. Lucius láthatóan azon a véleményen volt, hogy legjobb védekezés a támadás. Harry azonban
gyorsan megtanulta, hogy ne kérdőjelezze meg egy varázslat legális voltát, inkább tanulja meg valamennyit.

Meglepte viszont, hogy Remus nem avatkozott közbe. A férfi erre csak annyit mondott, hogy bármi is tartja biztonságban Harryt, ő azt
nem fogja kétségbe vonni. Draco már közel sem nyelte le ezt ilyen könnyedén, de ez nem vonatkozott a tréningre. Nem
aggodalmaskodott csendesen –legalább annyira nem, mint amennyire türelmesen Harry ült a fenekén – és felhúzta az orrát, mert nem
engedték harcolni a közelgő csatában. A haragja nem irányult közvetlenül egy személyre, kivéve talán magát Voldemortot, de Harry
kapta az ingerültsége oroszlánrészét. A megjegyzéseik mindenkit az őrületbe kergettek, és amikor Perselus késő délután csatlakozott
hozzájuk, gyorsan elzavarta őket, hogy a szobájukban vezessék le a csalódottságukat.

A délelőtt sem telt sokkal jobban az előző napnál. Sok-sok figyelmeztetés után Harryt végül elindították Weasleyékhez, hogy részt
vegyen az esküvőn – egy vadászgörénnyel a zsebében. Narcissa még egy becsomagolt ajándékot is a kezébe nyomott, tekintve, hogy
Harry egyet sem vett. Állítólag ez valami díszes óra volt, amelyet Bill és Fleur első otthonába szántak. Harry még csak azt sem tudta,
hogy van-e saját otthonuk, vagy az Odúban fognak élni, de hálás volt, amiért nem kellett üres kézzel érkeznie.

Otthagyta Remust a násznéppel, és magabiztosan besétált a házba, útközben átadva a csomagot. Mrs. Weasley melegen üdvözölte őt,
kijelentette, mennyire elegáns lett, aztán felküldte őt Ron szobájába.

Kopogott az ajtón, mire egy zaklatottnak tűnő Ron nyitott ajtót. Ron lassan pislogott, megemésztette Harry kinézetét.

– Marhára másképp nézel ki, mint amikor legutóbb láttalak – jegyezte meg.

Harry önelégülten elvigyorodott.

– Bocs, de nem készültem szoknyában érkezni az esküvőre – vágott vissza.

Ron összehúzta a szemét.

– Azt nem is vártam – felelte. – Csak éppen most sokkal inkább varázslónak tűnsz, mint eddig bármikor. Tényleg elmentél vásárolni,
ugye?

Harry vállat vont. Remus azt mondta, hogy az lesz a legjobb, ha meghagy mindenkit ebben a hitében, és ő is hajlandó lesz fedezni
Harryt. Ez persze nem jelentette azt, hogy Harry örömmel hazudott a barátainak.

– Szeretem a főnixeket – kiáltott fel Ron elragadtatva.

– Nézd meg hátul – ajánlotta Harry, majd megfordult, hogy Ron a talár hátára hímzett főnixet is láthassa.

– Váó! – lehelte Ron. – Fred és George tudtak erről? – kérdezte.

Harry megrázta a fejét, és visszafordult.

– Hiszed vagy sem, nem tudtak róla – jelentette ki. – Egyszerűen úgy tűnik, hogy a főnixszel társítanak. – És a kígyókkal, tette hozzá
gondolatban.

– Ez érthető, haver – vágta rá Ron. – A háborúban betöltött szerepedre tekintettel, meg minden. Most viszont segíts megkeresni a
nyakkendőmet.

Harry felnevetett, aztán segített megkeresni a nyakkendőt, majd várt, amíg végre a barátja elkészült. Együtt mentek le, majd ki a kertbe,
Hermionét és Ginnyt keresve a vendégek között. Üdvözölte őket Bill néhány barátja, akikkel a buliban találkoztak, és Harry vég nélkül
hallgatta a piszkálódó megjegyzéseket arról, mennyire jól rendbe hozta magát. Végül aztán megtalálták a lányokat, és leültek.

Ám minél inkább közeledett az esküvő kezdetének időpontja, Harry annál idegesebb lett.

439
– Harry, mi a baj? – kérdezte Hermione suttogva, amikor észrevette a nyugtalanságát.

– Még semmi – suttogott vissza Harry –, csak aggódom, hogy valami történni fog.

– Miért? – firtatta a lány riadtan.

Harry széles ívben gesztikulált az őket körülvevő emberek felé.

– Mert mindenki itt van, és az esküvőt egyáltalán nem tartották titokban – felelte.

– A Rend-tagok többsége itt van – mondta Hermione felfogva a mondottakat. – Ami azt jelenti, ez jó alkalom arra, hogy másutt
támadjon.

– Pontosan – vágta rá Harry.

– Mit tehetünk? – érdeklődött Hermione aggódva.

Harry vállat vont.

– Semmit sem tehetünk – felelte.

Hermione nem látszott elégedettnek ezzel a kijelentéssel, de azért bólintott.

Harry nézte a szertartást, de rájött, hogy a gondolatai elsodródtak. Tudta, hogy Voldemort bármelyik percben lecsaphat. Perselusnak
fogalma sem volt, hogy a szertartás vagy a fogadás alatt fog-e bekövetkezni. A roxmortsi vereség után Voldemort nem osztott meg
információt senkivel.

Megpróbált megint a szertartásra koncentrálni. Fleur valóban tündöklő volt, Bill pedig hihetetlenül jóképű. Ezen Harry elgondolkodott.
Vajon Bill meggyógyult volna-e időben az esküvőre, ha ő nem segít? És vajon hegesedés nélkül? Óriási büszkeséget érzett, amiért így
tudott rajta segíteni, habár nem is volt annyira nehéz. Azon tűnődött, vajon el tudja-e mondani nekik valamikor, hogy valójában
Perselus tette ezt lehetővé számára.

Végignézte, ahogy a hosszú fehér kötelek körbehurkolódnak összekulcsolt kezeik körül, és szórakozottan gondolkodott a különféle
esketésekről. Nem tudott róluk sokat, de remélte, hogy egy nap majd talán ő is összekötheti az életét Dracóéval.

A szertartás után Harry felállt, és céltalanul körbejárta a hátsó udvart, beszélgetett a vendégekkel, de különösebben nem koncentrált
egyik beszélgetésre sem. Észrevette Ront és Hermionét, és feléjük sétált, amikor hirtelen megérezte, hogy a karkötő kivételesen
meleggé vált.

Gyorsan felhúzta az ingujját, és lepillantott a karkötő lapos részére. Victoria neve helyett most a „Sötét Jegy” kifejezést lehetett rajta
olvasni.

– A fracba! – szitkozódott csendesen. Gyorsan körbepillantott a megjelenteken, és rohadtul remélte, hogy nem kell félbeszakítani a
partit. Megváltoztatta az irányát, és most a ház felé sietett, ahol a hátizsákját tartotta. Nagyon valószínűleg hamarosan szüksége lesz rá,
és Ron szobájában helyezte biztonságba. Nem volt túlzottan meglepődve, amikor Fred és George jelentek meg mellette.

– Melegszik a zsebem – jelentette ki Fred vidáman.

Harry halkan felnevetett.

– Eléggé zavarónak találom, mivel nekem a csuklóm melegszik – mondta.

Fred és George is felnevettek.

– Hová megyünk? – kérdezte George.

Harry vállat vont.

– A hátizsákom Ron szobájában van – felelte. – Onnan még nem tudom. Ha szerencsénk van, akkor nem megyünk sehová.

– Nem gondolod te sem, hogy ekkora szerencsénk lenne, ugye? – kérdezte Fred.

Harry egyszerűen csak megrázta a fejét, miközben kettesével véve a lépcsőfokokat haladt felfelé. Tudta, hogy Draco figyelmeztette őt
és az ikreket is, hogy a Sötét Jegye égni kezdett. Nem látta Remust, de biztos volt benne, hogy őt viszont Perselus figyelmeztette, és a
férfi mostanra visszahoppanált a Grimmauld térre, arra az esetre, hátha valami információt tud szerezni.

Harry összeszedte a holmijait, és maradt az Odúban, ha esetleg a Rendet kellene összegyűjtenie. Aztán már csak várakozni tudott, és
remélni, hogy Perselus meg tudja adni a helyszínt és minden más információt a karkötőn keresztül.

440
Felkapta a hátizsákját Ron szobájának padlójáról. Beledugta a kezét, és közben sziszegett. Amikor visszahúzta a karját, már mind a négy
kígyó rajta tekergett, és felsiklottak rajta. Egy pillanatig tanakodva nézte őket.

– Ti ketten nem bánnátok, ha egy kígyót hordanátok bárhová is megyünk? – kérdezte.

– Azt hiszem, menni fog – felelte Fred könnyedén.

George elvette Harry hátizsákját, és most Harry régi láthatatlanná tévő köpönyegét tartotta a kezében.

– Megengeded? – kérdezte.

– Neked az újat kellene vinned – tiltakozott Harry.

– Nem-nem, az a tiéd lesz – vágta rá George. – Most pedig add ide azt a kígyót – tette hozzá, miközben zavartan rázta a fejét.

Harry szemlélődőn méregette a kígyókat. Átadta Hollót George-nak, aztán Griffet Frednek. Harry megtartotta Mardot és Lissát, és a
kígyók a három fiú felkarjára tekeredtek a talárjuk alatt, miközben Harry sziszegve adott utasításokat nekik.

– Griff, Holló, ők nem tudnak beszélni veletek, de emlékeztek, mit mondtam nektek, ugye? – kérdezte Harry.

– Fekete talár, fehér maszk – felelte Holló –, megfagyasztani őket.

– Megharapni őket – kontrázott Griff.

– Helyes – sziszegett Harry. – Fel tudtok költözni a nyakukra, miután hoppanáltunk, hogy jobban lássatok.

– Igen, uram – sziszegte vissza Griff.

– Tudják, mit kell tenniük – fordult Harry Fredhez és George-hoz. – Amint hoppanáltunk, felkúsznak majd, hogy a nyakatokra
tekeredjenek. Csak hagyjátok, hogy tegyék a dolgukat.

Harry elővette a másik láthatatlanná tévő köpönyeget, majd ledobta a hátizsákját Ron ágyára.

– Azt hiszem, pillanatnyilag csak ennyit tehetünk. Remélhetőleg nem is kell mennünk sehová – tette hozzá.

Ekkor azonban harapást érzett a combján.

– Áú! A francba, tudom, hogy valószínűleg mennünk kell, és fel is vagyok készülve rá – csattant fel ingerülten. Erre aztán egyszerűen
csak egy másik harapást kapott válaszul.

– A rohadt életbe! – kiáltott fel Harry. – Ne csináld ezt! Rendben, akkor mit felejtettem el? – kérdezte, miközben tekintetével a szobát
pásztázta. Felkapta a hátizsákját, hogy ellenőrizze, és végre felfedezte az alján a tokba csúsztatott tőrt.

– A pokolba! – morogta. – Még mindig nem akarom ezt a kibaszott holmit. – De azért, miközben beszélt, az övére szíjazta.

– Nem hittem, hogy a fiúd itt lenne veled – jegyezte meg Fred.

– Nincs is – vágta rá kurtán Harry, miközben fel-alá kezdett járkálni a szobában. Észrevette Fred és George felemelt szemöldökét, de
megrázta a fejét, jelezve, hogy nem fogja megmagyarázni.

– Hm… Mi következik most, Harry? – érdeklődött Fred kíváncsian.

– Nem kellene visszatérnünk az udvarra? – kérdezte George.

– Még nem – rázta a fejét Harry. – Lehet, hogy lesz egy látomásom most. – Elhallgatott, és pislogni kezdett a saját kijelentésének
furcsaságán.

– És úgy gondolod, hogy annak lenne értelme – vágta rá George vigyorogva.

Harry fanyarul elmosolyodott, majd tovább járkált. Megállt és hirtelen felrántotta az ingujját, amikor érezte, hogy a karkötő ismét
melegszik.

„Minisztérium. Átrium. Most!”

Harry megpördült, és máris a lépcsőn száguldott lefelé, Freddel és George-dzsal a sarkában.

– Gyűjtsetek össze mindenkit! – kiáltott vissza nekik.

441
Odarohant, hogy megkaparintsa a hopp-port, majd térdre vetődött a kőlapokon, ahogy bekiáltotta a célját: Scrimgeour irodája.
Csalódottan felkiáltott, amikor az irodát üresen találta, és visszahúzta a fejét a tűzből.

Észre sem vette a körülötte álló, kábult embereket a szobában, hanem a hátsó ajtóhoz lépett, miközben sürgősen küldött egy üzenetet
Scrimgeournek a karkötőn keresztül. „A minisztériumi átrium támadás alatt, most!” Miután az üzenetet elküldte, felnézett előtte a
nyugtalan, jólöltözött emberekre. Lenyűgözte, hogy az ikrek ennyire gyorsan össze tudtak szedni mindenkit.

Remus hirtelen hoppanálása a hátsó udvarba megijesztette a rengeteg embert. Harry élesen a férfire nézett, de Remus csak megrázta a
fejét. Nem tudott többet Harrynél.

Harry mogorván meredt maga elé. Ez azt jelentette, hogy Perselus valószínűleg akkor küldte az üzenetet, amikor már a minisztérium
felé tartottak.

– A minisztérium támadás alatt van, vagy bármelyik másodpercben megkezdődhet a támadás – vágott bele nyersen. – Épp az imént
léptem kapcsolatba Scrimgeourrel, de nem tudom, hogy hol van. Annak ellenére, hogy ma szombat van, remélhetőleg máris sok auror
van az épületben, különben valószínűleg csapdába fogunk esni.

Mordon és Shacklebolt gyorsan nekiláttak utasításokat osztogatni. Harry is figyelmesen hallgatta őket a többiekkel együtt, amikor a
karkötője ismét melegedni kezdett. Felvonta az ingujját. Amikor meglátta az üzenetet lobogó talárral sarkon perdült, és visszafutott a
házba. Ismét hopp-port hajított a kandallóba, és bekiáltotta a címét.

– Sikerült időben eltorlaszolnunk a lifteket és a lépcsőket – vágott bele Scrimgeour mindenféle bevezető nélkül, amint meglátta Harryt
–, de túlerőben vannak. Bárkit, aki megpróbál hoppanálni, vagy a kandallón át a fogadócsarnokba érkezni, valószínűleg azonnal
elfogják. Shacklebolt ott van veled?

Harry egy kezet érzett a vállán.

– Igen, úgy tűnik, ő is hallja – felelte gyorsan.

– Küldj mindenkit, akit csak tudsz az aurorok kandallóján át, mivel az közelebb van, és aztán a lépcsőkhöz – utasította Scrimgeour a
férfit.

Harry már épp kezdte visszahúzni a fejét, de Scrimgeour megállította őt.

– Potter! – kiáltott rá élesen. – Ölnek, nem ejtenek foglyokat – vágta oda kíméletlenül.

Harry lehunyta a szemét egy másodpercre, majd kurtán biccentett, és bontotta a kapcsolatot. Kihúzta a fejét a kandallóból, és tekintete
összekapcsolódott Shackleboltéval. Kingsley ugyanolyan kurtán biccentett neki, mint ő az előbb Scrimgeournek, aztán kiszaladtak az
udvarra. Shacklebolt azonnal parancsszavakat kezdett harsogni, és másodperceken belül Tonks a házba, majd onnan a kandallóba
vezette az embereket.

Harry tekintete körbepásztázta az udvart, míg észre nem vette Mrs. Weasleyt, aki szorosan markolta Ron és Ginny talárjának hátát,
miközben Ron Hermionét ölelte. Az asszonynak nem volt több keze, hogy az ikrekbe is belekapaszkodhasson.

– Veled megyünk, pajtás – jelentette ki Fred határozottan, követve Harry tekintetének irányát.

Harry megállt, és nemet akart mondani nekik.

– A halálfalók gyilkosságra törekszenek – mondta élesen.

– Hallottuk – bólintott George. – Felfegyverkeztünk a kígyókkal, a köpönyeggel és a saját termékeinkkel.

– Nem is említve a pálcáinkat – tette hozzá Fred, és elvigyorodott.

– Megyünk! – jelentették ki egyszerre.

Harry gonoszul elmosolyodott. Rájött, hogy az ikrek évődése segített megnyugtatni őt, tekintettel arra, hogy egy olyan csatába készült
besietni, ahová nem tartozott.

– Nálam van két kígyó, a jobbik köpönyeg, a ti termékeitek, a tőröm, a pálcám, plusz egy titkos fegyverem – mondta. – Menjünk, és
rúgjuk szét a halálfalók seggét!

Nem lett volna értelme tovább maradni, és hallgatni Shacklebolt utasításait, hiszen Harry amúgy is a saját útját járja. Egyszerűen csak
odabólintott Fleurnek, amikor a lány beszórta a hopp-port a tűzbe, és útnak indította őt. Csak futólag engedett meg magának egy
gondolatot arról, mennyire szánalmasan szomorú volt látni Fleur hófehér menyasszonyi ruháját, amelyet most tetőtől-talpig korom
borított.

442
Végigfutott a minisztérium folyosóin, és nem állt meg, hogy elfedje magát a köpönyeggel, amíg oda nem ért a lépcsőházhoz.

– Akarsz most kijönni vagy vársz? – kérdezte gyorsan. Megkapta a választ, amikor a vadászgörény egyszerűen kiszaladt a belső
zsebéből fel a vállára. Mard és Lissa már a nyakára tekeredtek, amikor lefutott a lépcsőn, hogy szembeszálljon bármivel, ami az útjába
kerül.

Megingott a lépcső alján, amikor három holttesttel találkozott.

– Nem! – sikította az elméje tiltakozóan.

Egy kemény harapás a fülén ismét koncentrálásra bírta.

– A francba, Lucius! – motyogta, miközben tekintete vadul pásztázta a környezetét. – Szeretném, ha nem harapnál meg többet.

Ismét mozogni kezdett, mihelyt abbahagyta a beszédet, haladt egyenesen a dolgok sűrűjébe a köpönyeg védelmében.

– Mard, ölni kell! – sziszegte kíméletlenül. Megparancsolta a kis mardekáros kígyónak, hogy menjen a legközelebbi testes halálfalóhoz,
harapja meg, majd térjen vissza hozzá. A halálos méregnek kell néhány perc, hogy tényleg öljön is, de az ellenszérum nélkül az áldozat
legyengül és meghal. És egyedül csak Perselus vitt magával ellenmérget, arra az esetre, ha véletlenül őt harapná meg Harry egyik kígyója.

Hol van Perselus? És Remus? Harry egyiket sem találta a testek tömegében, sem a párbajozók, sem a földön fekvők között. Halálfalók
voltak mindenfelé, és úgy tűnt, hogy még továbbiak özönlenek kitartóan a helyiségbe. Harry elméje egyetlen dologra fókuszált: kiiktatni
a lehető legtöbb halálfalót, bármilyen lehetséges módon. Nem hagyhatta, hogy Voldemort talpnyalói elfoglalják a minisztériumot.

Tovább sziszegte az utasításait Mardnak. Úgy döntött, hogy a káosz közepén úgysem veszi észre senki, ezért Stuport kezdett szórni a
köpönyeg alól a hatókörzetében tartózkodó gyanútlan halálfalókra. És sok volt belőlük. Komoly számbeli fölényben voltak a világos
oldallal szemben, és még több halálfaló áradt a kandallón át.

Harry kábító varázslatai észrevétlenek maradtak, annyira sok irányból lövöldözték a varázslatokat. Piros, lila és zöld villanások
fényesítették a területet. Mindenféle színű varázslatok ropogtak és sisteregtek, ahogy nekicsapódtak a köpönyeg bűbájainak.

Harry, a köpönyegnek és a láthatatlanságnak hála, szabadon mozgott. Mozdulatait az adrenalin, és a jeges, eltökélt düh irányította.

Amikor megharapták a fülét, akkor egyszerűen odapillantott a vadászgörényre, és követte az irányt, amit annak orra jelzett. Szíve
kihagyott egy ütemet, aztán futni kezdett. Figyelmen kívül hagyta a testeket, átugrotta őket, és nem érdekelték az átkok sem, amelyek a
köpönyegen sisteregtek.

Alig lassított, amikor meglátta Scrimgeour fekvő testét, és csak remélte, hogy a férfit csupán elkábították. Nem ismerte fel azokat a
testeket, amelyek azt az ajtót vették körül, amelyet éppen kinyitott.

Automatikusan lebukott, amikor egy piros fénycsóva közvetlenül az arca felé repült. Az ajtóba csapódott, ami éppen bevágódott
mögötte. Megvakította a fény villanása a homályos folyosó után, így gyorsan balra mozdult, ahelyett hogy mozdulatlanul megállt volna,
és könnyű célpontul szolgált volna.

– Ki van ott? – köpte egy hang élesen.

– Potter lesz az!

Harry felismerte Perselus hangját, és szíves hevesebben kezdett kalapálni. Sebesen pislogott, megpróbált összpontosítani, hogy
felfoghassa az elé táruló látványt.

– Nincs időnk Potterrel foglalkozni! – kiáltott fel valaki türelmetlenül. – Sietnünk kell, és biztosítanunk az utat az urunk számára.

Harry szeme végre alkalmazkodott, és látta azt a néhány sötét taláros alakot, akik most ismét futni kezdtek. Nem volt ideje
gondolkodni. Nem volt ideje tervezni. Csakis cselekedni lehetett.

Hátrarántotta a csuklyáját.

– Állj! – parancsolta, és ezzel megállította őket.

– Potter – sziszegte Bellatrix dühösen, ahogy a halálfalók megpördültek, hogy szembenézzenek vele.

Harry gúnyosan méregette a nőt, miközben érezte, ahogy a vadászgörény leszaladt a padlóra, és sziszegése szó szerinti volt, mivel
odaszólt Lissának, hogy változtassa át Lucius világos színeit feketére, hogy jobban beleolvadjon az árnyékba.

– Most nem tudsz minket leállítani, Potter! – morogta veszélyes hangsúllyal Perselus, miközben lerántotta magáról az álarcát. Ez
határozottan könnyebbé tette a helyzetet, gondolta Harry. Habár, miközben most bámulta a férfit, kényelmetlenül tudatában volt
annak, hogy az ismét az a kegyetlen, szadista, haragtól eltelt rohadéknak a megtestesítője volt.

443
Harry nem hátrált meg, a kétségbeesett késztetés dacára sem, hogy hátrébb lépjen egyet.

– Csak figyelj! – kiáltotta dühösen. Perselus látványa felszínre hozta a saját forrongó haragját is.

– Crucio!

Harry szinte gondolkodás nélkül ugrott félre és kiáltott fel – Sectumsempra! – miközben veszedelmesen meglendítette a pálcáját.

A Cruciátus lepattant a köpenyről, de Harry varázslata talált. Nem tudta ki volt az, csak annyit, hogy biztosan nem Perselus. A
legcsekélyebb bűntudatot sem érezte, amikor az a valaki üvölteni kezdett, és kétségbeesetten markolászta a mellkasát, ahogy a vér
spriccelni kezdett.

Szerencsétlenségére egy második átok bejutott a köpeny alá, és Harry is kiáltva rogyott a földre, ahogy a fájdalom elárasztotta a testét.
Az átok megtört, ahogy elesett, mert a köpönyeg a maradék varázslatot már megszakította. Elgurult, és fürgén ismét felállt.

Rádöbbent, hogy miért volt ideje további támadás nélkül felállni, amikor meghallotta Lucius hangját. A vadászgörény
keresztüllopakodott a félhomályon, és elhelyezkedett a halálfalók mögött, mielőtt átalakult volna.

– Nahát, nahát, nahát – szólalt meg Lucius vontatottan. Hangjából csepegett a megvetés. – Mennyire idevágó, hogy ismét a
minisztériumban találkozzunk.

– Lucius! – köpte oda Bellatrix. Hangja dühös volt, de magasan csengett a hitetlenkedéstől.

– Micsoda éleslátás – mondta lassan a férfi.

Harry még mindig kissé kába volt az őt eltaláló átoktól, de úgy gondolta, hogy ezt meglehetősen érdekes volt megfigyelni. Az aktuális
helyzethez abszolút ide nem illően arra gondolt, hogy Dracónak igaza volt: fekete hajjal valóban rettenetesen nézne ki.

Miközben a fejét rázta, hogy megtisztítsa az átok hatásaitól rájött, hogy Lucius valóban elnyerte mindannyiuk figyelmét. Mivel eléggé
rendbe jött ahhoz, hogy ismét harcolni kezdjen, ezért kihasználta az előnyét, és leszedett egy másik halálfalót.

– Sectumsempra! – kiáltotta, és ismét erősen meglendítette a pálcáját. Csak éppen most okosabb volt, és gyorsan összerántotta magán a
köpönyeget. Elhajolt egy lila fénycsóva elől, amellyel a fejét vették célba, majd néhány piros színű átok ártalmatlanul sistergett a
köpönyeg élein.

– Avada Kedavra!

Ahogy Harry megkísérelt elugrani előle, sokkosan figyelte, ahogy a zöld fénysugár felé száguldott… és egy ropogó robbanásba olvadt,
ahogy a köpönyegnek csapódott.

Homályosan észlelte, hogy Perselus és néhány másik halálfaló is megálljt kiáltott Bellatrixnak. Az uruk úgy rendelkezett, hogy nem
ölhetik meg Harry Pottert.

Harry úgy érezte, mintha egy alagútban lenne. Mindenki dermedten figyelte, ahogy a gyilkos átok a semmibe foszlik. Kerekre tágult
szeme összeszűkült, ahogy most egyedül Bellatrixra összpontosított. Nem telhetett el néhány másodpercnél több az átok óta, mielőtt
felemelte volna a pálcáját, és a saját átkát indította a nő felé.

– Avada Kedavra! – kiáltotta.

Kiáltását visszhangozta Lucius és Perselus is, így Bellatrixszal együtt még két másik halálfaló is elesett. Minden annyira gyorsan történt,
hogy Harrynek nem volt ideje elgondolkodni a történteken, amikor a pálcáját hirtelen kirántotta a kezéből egy Capitulatus.

Csupán az ösztöneinek engedelmeskedve sikerült a köpönyeg csuklyáját ismét felhúznia, hogy eltűnhessen. Elfedte magát, de már túl
későn, mivel hirtelen két halálfaló is nekicsapódott, ő pedig a padlóra zuhant és jól beverte a fejét.

Ahogy a két férfi elhúzódott, hogy durván lerántsák a köpönyeget róla, Harry őrjöngve tapogatózott a tőrért. Kiszabadította az övéről,
és vakon odavágott vele, eltalálva az egyik támadójának a torkát. A másik haragosan felüvöltött, és egyik húsos öklét Harry bordájába,
másikat az arcába csapta. Aztán vér spriccelt belőle, teste súlyosan Harryre esett, majd nem mozdult többé.

Harry pánikba esve vergődött, míg a nehéz testet lelökte magáról.

– Jól vagy? – kérdezte tőle Lucius sietősen.

Harry tekintete vadul pásztázta a környezetét, míg fel nem fedezte, hogy Perselus guggolt a másik oldalán.

– Vége – szólalt meg Perselus. Hangja éles volt, mégis aggodalmat tükrözött. – Legalábbis ezen a folyosón vége. Jól vagy? – ismételte
Lucius kérdését.

444
– Ja – bökte ki Harry hökkenten. Legalább ő élt, és úgy tűnt, hogy ez pillanatnyilag egy elég jó válasz.

– Menj! – szólt oda Lucius Perselusnak. – Nem kaphatnak itt el.

Perselus tekintete oda-vissza járt Harry és Lucius között, majd kurtán biccentett. Fürgén felállt, talárjának örvénylésében megpördült, és
futva indult a fogadócsarnok felé.

Lucius felhúzta Harryt.

– Fel kell kelned, Harry! – parancsolta.

Harry néhány másodpercig még alig látott valamit, mielőtt össze tudta szedni magát, és egyedül felállt, félig-meddig biztosan.

– A rohadt életbe! – motyogta. Tekintete a padlón szétszórtan heverő halottakat pásztázta. Meglátta a két testet maga mellett.
Mindkettőnek el volt vágva a torka.

Nagyot nyelt.

– Én…

– Igen, az egyiket – vágta rá Lucius határozottan. – A másikat én csináltam, mivel nem mertem használni a gyilkos átkot. –
Megszorította Harry vállát. – Szedd össze magad, Potter! – parancsolta. – Nem tudhatjuk, hogy odakint is vége van-e vagy sem.

Harry bólintott, majd mély levegőt vett, amit azonnal meg is bánt. Míg oda nem szorította a kezét a sérült bordájára, addig észre sem
vette, hogy még mindig markolássza a most már véres tőrt. Megtörölte és visszadugta a hüvelyébe.

– Soha nem tudhatod, mikor veszed hasznát egy extra fegyvernek – jegyezte meg Lucius kíméletlenül. Elengedte Harry vállát, és
elindult megkeresni a fiú pálcáját. Miután visszatért, Harry kezébe nyomta.

Miután a pálcája ismét a kezébe került, Harry magához tért a kábulatból.

– Mennünk kell – szólalt meg rekedten.

Lucius figyelmesen végigmérte, majd jóváhagyóan bólintott, és átalakult az animágus alakjába. Harry összehúzta magában a
zsibbadtságot, ahogy a köpönyeget is a teste körül. Nem volt most ideje feldolgozni a rettenetet. Ám nem tudta megállni, hogy még egy
utolsó pillantást vessen a rombolásra. Azon a férfin kívül, akit a torkát elvágva ölt meg, meggyilkolta Bellatrixot a gyilkos átokkal, és
úgy tűnt, azt a két sectusemprásat is. Perselus és Lucius is megöltek jó néhány másikat. Bármilyen undorító is, ezt a kört ők nyerték.

Miután a vadászgörény ismét elhelyezkedett a vállán, Harry céltudatosan visszaindult a fogadócsarnokba.

*****

Amikor visszaosont az ajtón keresztül, egy más fajta káoszt talált ott, mint előtte. Néhány másodpercbe beletelt, mire rájött, hogy a
halálfalók gyakorlatilag távoztak. Perselus valószínűleg megparancsolta nekik a visszavonulást, amikor visszatért, és magával vitte
mindazokat, akik még mindig párbajoztak.

Harry tekintete végigpásztázta az előtte elterülő színhelyet. Aurorok és Rend-tagok kötözték meg az elkábított, hátrahagyott
halálfalókat. Minisztériumi dolgozók és mások hajlottak a sebesültek fölé. Harry nem tudta félresöpörni azt a gondolatot, hogy egy
temetőben áll, és keserű epe emelkedett a torkába.

Nagyot nyelt, és könyörtelenül figyelmen kívül hagyta egyre inkább émelygős állapotát. Hátrahajtotta a köpönyeg csuklyáját, és
életjelekért kezdte vizsgálni a körülötte fekvő testeket. Úgy tűnt, senki más nem vette észre az elesett minisztert a távolabbi sarokban.
Nekik nem voltak extra szemeik, mint Harrynek, és épp a saját csatájukat vívták.

Harry csak homályosan érzékelte, hogy Lucius ismét beköltözött a talárja belső zsebébe, amikor letérdelt Scrimgeour mellé, és
reménykedve kereste a pulzusát. Nem találta. Lehunyta a szemét, és vakon fordult a másik testhez, amelyről tudta, hogy a másik
oldalon fekszik. Majd kinyitotta a szemét, és a névtelen testen is pulzust keresett. Ott sem talált.

Eszeveszetten mászott az ajtó mellé rogyott testhez, és felkiáltott, amikor pulzust tapintott.

– Ennervate!

Ahogy a férfi szeme lassan kinyílt, Harry hallotta, hogy a nevét kiáltják. Felnézett, és meglátta, hogy Remus szalad felé. Nem mozdult,
amikor a férfi lerogyott mellé.

– Harry! Hála Merlinnek! – suttogta Remus, majd szorosan magához ölelte Harryt, figyelmen kívül hagyva a vért az arcán, és a tényt,
hogy a teste egyáltalán nem is látható.

445
– Remus, ez fáj – nyafogta Harry, mire Remus azonnal elengedte.

– Mi történt veled? – követelte a választ Remus, miközben lehúzta a köpönyeget, és aprólékosan átvizsgálta a fiú testét.

– Rendbe fogok jönni – felelte Harry. Rápillantott Scrimgeour testére. – Ő viszont halott – tette hozzá színtelen hangon. –
Megpróbálta őket megállítani, de egyszerűen megölték. A nő megpróbált megölni engem, de én öltem meg őt. – Tudta, hogy nem tette
tisztává a helyzetet, és elhallgatott, amikor Remus arca rettenetet tükrözött.

Harry az ajtóra pillantott.

– Ott bent – mondta. – Mind halottak.

– A többiek jól vannak, Harry? – kérdezte Remus aggódva.

– Igen – felelte Harry csendesen, miközben egyik kezével végigsimított a zsebén, és gondolatban Perseluson is.

Remus rápillantott az ajtóra.

– Meg kell találnunk Kingsleyt – jelentette ki.

Harry nehézkesen lábra kászálódott, lelke egy része visszatért a testébe.

– Keresd meg Kingsleyt – mondta. – Én ott leszek. – A liftek előtti terület felé intett, amit hirtelenjében egy ideiglenes kórteremmé
változtattak.

Remus tiltakozni kezdett, de aztán tüzetesen végigmérte Harryt. Harry futólag azon töprengett, vajon ugyanazt látta-e, amit Lucius,
mert bármi is volt az, Remus végül bólintott beleegyezése jeléül.

Harry ráhagyta Remusra, hogy annak a folyosónak a következményeivel foglalkozzon, mert neki el kellett onnan menekülnie. A
gyógyításban szándékozott segíteni, de Ron és Hermione elkapták őt előtte.

– Harry!

Épp időben fordult meg, hogy maga elé tartsa a kezét, és ezzel megakadályozza, hogy Hermione szorosan átölelje.

– Oh, Harry! Mi történt? – kiáltott fel Hermione. – Jól vagy?

Harry habozott, majd lassan bólintott.

– Ülj le! – szólt rá Hermione. – Megyek, és idehozom Madam Pomfreyt.

Harry a szemöldökét ráncolva meredt utána, és azon gondolkodott, mennyire nézhet ki szörnyen. Pislogva bámulta Ront, aki egy
széket tolt alá, és kényszerítette, hogy leüljön, amikor a lány elsietett.

– Honnan kerültetek ide? – kérdezte Harry.

– Anya nem hagyta, hogy harcoljunk – kezdte Ron. Körülnézett a minisztériumban; arckifejezése elsötétült. Úgy látszott, nem hiszi el,
amit lát. – A gyógyítóknak jöttünk segíteni. Ha tudunk.

Harry követte a tekintetét. Annyira sok ember sebesült meg. És nagyon sok volt a halott.

– Hol van Fred és George? – kérdezte hirtelen pánikba esve. – Hol vannak a többiek?

– A családból már mindenki előkerült – biztosította őt Ron gyorsan. – Te voltál az utolsó, akit megtaláltunk. Hermione már épp arra
gondolt, hogy használjuk azt a karkötő dolgot, amikor megláttunk téged.

Harry pislogva nézte a barátját, aztán megrázta a fejét, hogy kitisztítsa. Összerezzent, amikor ez a cselekedet lándzsaszúrás szerű
fájdalmat okozott a koponyájában.

– Mindenki jól van?

Ron vállat vont.

– Az attól függ, mit nevezünk jónak – vágta rá nyersen, miközben kritikusan méregette Harryt. – Te egy merő mocsok vagy.
Rosszabbul nézel ki, mint a családból bárki más – ismerte be.

– Rendbe fogok jönni – motyogta Harry.

446
Nem úgy tűnt, hogy Ron egyetértene vele, de nem szólt semmit. Madam Pomfrey érkezett sebesen Hermionével. Elkergette Harry
barátait, hogy segítsenek a többi páciensnél, ha tudnak. Vonakodva távoztak, és a válluk fölött gondterhes pillantást vetettek Harryre.
Pomfrey hozzáfogott, hogy gyorsan és hatékonyan meggyógyítsa a fiú sérüléseit.

Harry lecsúsztatta a talárját és az ingét a válláról, de szorosan tartotta őket, mert nem akarta elveszteni a vadászgörényt.

– Váó! Megint tudok lélegezni – lehelte. Nem vette észre, mennyire megsérült a bordája, míg nem szórták rá azt a bűbájt, ami enyhítette
a nyomást. A tény, hogy fáj a mellkasa, illeszkedett az adott körülményekhez, és nem tulajdonította testi sérülésnek.

– Biztos vagyok benne, hogy ez segít – vetette oda a javasasszony szárazon. – De a bordáidban még körülbelül egy napig megmarad a
fájdalom. Nem különösen jelentős, de észre fogod venni, hogy ott van. Még fontosabb, hogy agyrázkódásod van – nézett a fiúra
komolyan. – Nem feltételezem, hogy lenne értelme megparancsolni, hogy néhány napig pihenj.

Harry vállat vont, és körülnézett.

– Kétlem, hogy lenne időm pihenni – jelentette ki kedvetlenül.

A nő nagyot sóhajtott, és le lehetett olvasni az arcáról, hogy a megértés háborúzik a gyógyítói ösztöneivel.

– Mr. Potter, van annak oka, hogy gyakran altatlak egy komoly sérülés után, különösen, ha az a komoly sérülés az agyban keletkezett –
magyarázta. – A bájitalok és varázslatok csak ennyit tehetnek, és a testnek pihenésre van szüksége, hogy megfelelően hassanak.

– Mi történik, ha nem pihenek? – kérdezte Harry idegesen.

– Akkor is meggyógyulsz, csak szenvedni fogsz a hosszan tartó tünetektől – fejtette ki a nő. – Agyrázkódás esetében ez fejfájást,
koncentrációs zavarokat, különleges fáradtságot, ingerültséget jelent.

Harry egy pillanatig hitetlenkedve meredt a javasasszonyra, majd hangosan felnevetett, amivel megdöbbentette szegény
mediboszorkányt.

– Minden tiszteletem az öné, Madam Pomfrey, de nem látom, hogy ez mennyiben különbözik a szokásos önmagamtól – jelentette ki.
Bánatos félmosollyal nézett a nőre. – Úgy tűnik, hogy állandóan agysérülésben szenvedek.

A nő azonban komor tekintettel nézett vissza rá, a hallottak egyáltalán nem mulattatták.

– Rendben – folytatta Harry gyorsan, mielőtt a javasasszony kioktathatta volna –, amint a dolgok ellenőrzés alatt állnak, azonnal
hazamegyek és lepihenek.

– Legyen is úgy – vágta rá Madam Pomfrey. Arckifejezése ellágyult. – Tudom, hogy szükség van rád, de először is vigyáznod kell
magadra, hogy segíthess mindenki másnak.

Fürge viselkedése majdnem azonnal visszatért.

– Segítenem kell a többi medimágusnak – jelentette ki az asszony.

Harry bólintott, mire a nő eltűnt. Figyelte, ahogy haladt a tömegen keresztül, mígnem Shacklebolt lépett be az útba, közvetlenül felé
haladva most, hogy Madam Pomfrey végzett vele.

Gyorsan visszahúzta magára az ingét és talárját, és összegombolta őket, miközben Shacklebolt az emeleti irodába vezette őt.

*****

– Miért hozott ide, Shacklebolt? – kérdezte Harry óvatosan. Fogalma sem volt, mint mondott Remus a férfinek.

– Nem azért hoztalak ide, hogy kérdőre vonjalak, Harry. Vagy legalábbis nem közvetlenül – tette hozzá a férfi fáradtan. – És Merlin
szerelmére, hívj engem Kingsleynek! Határozottan nem szeretném hallani, hogy ragaszkodsz a formaságokhoz, és miniszternek
szólítasz.

– Most te vagy a miniszter? – kérdezte Harry, döbbenten a hír hallatán.

– Igen – vágta rá Kingsley fintorogva. – Mint vezető aurorra, ez a pozíció rám száll egy olyan helyzetben, mint például ez. Hivatalos
választást fognak kiírni egy későbbi időpontra, de most… Én irányítom ezt az átkozott helyet.

– Sajnálom – mormolta Harry. Sajnálta, hogy Scrimgeour halott. Sajnálta, hogy Kingsleynek el kellett foglalnia egy olyan tisztséget, amit
egyértelműen nem akart. Sajnált mindent, ami történt.

Kingsley nagyot fújt.

447
– Harminc ember halt meg a mi oldalunkon – jelentette be hirtelen.

– Kik? – kérdezte Harry alig hallhatóan, de Kingsley így is válaszolt.

Kingsley a szemére szorította a kezét, mintha el akarná takarni a halottak látványát.

– Nem hinném, hogy te személy szerint bármelyikhez is közel álltál volna – mondta. – Talán Scrimgeourt ismerted közülük a
legjobban.

Leejtette a kezeit, és metsző tekintete Harryébe fúródott.

– Gyászolni fogom minden egyes emberem elvesztését, ugyanakkor nem győzök eléggé hálás lenni, hogy nincs nagyobb veszteségünk.
Sikerült megmentenünk magát a minisztériumot is attól, hogy Tudjukki csapata elfoglalja.

Harry nem tudta, hogyan érezzen ezzel kapcsolatban, de nem volt lehetősége elidőzni ezen, mivel Kingsley folytatta.

– Harry, hivatalos minőségben azért hívtalak ide fel, mert fel akarok ajánlani bármiféle minisztériumi együttműködést, amit csak adni
tudok neked – jelentette ki.

– És nem hivatalos minőségben? – kérdezte Harry gyanakvóan.

Kingsley erre elmosolyodott kissé.

– Nem hivatalosan ugyanazt az együttműködést ajánlom, akár követi a minisztériumi protokollt, akár nem.

Harry szeme elkerekedett, de hálásan bólintott.

– Ez biztosan nem a legjobb alkalom arra, hogy megkérdezzelek – folytatta Kingsley –, de szeretném tudni, hogy van-e valami
fogalmad arról, hogy mi fog most történni.

Harry lehajtotta a fejét, és tenyere élét a halántékára nyomta. Ezt az egészet túlságosan sok volt feldolgozni, de össze kellett szednie
zavarodott gondolatait valamiféle rendbe.

– Nem tudom, mit tervez ezután Voldemort – ismerte be. – Még az is meglepett, hogy megtámadta a minisztériumot. Ha számítottam
is ilyesmire, akkor is inkább Roxmortsra, mivel kétségbeesetten el akarja foglalni a Roxfortot.

Felpillantott Kingsleyre, de a férfi egyszerűen csak várakozóan nézett rá.

– Közel járok – jelentette ki Harry csendesen. – Rövid időn belül készen fogok állni arra, hogy szembeszálljak vele. Meg fogom ölni a
rohadékot – állította jeges önbizalommal.

Kingsley töprengően húzta össze a szemét.

– Ma öltél – jegyezte meg színtelen hangon. – Egy olyan folyosószakaszon, ahol egyedül voltál velük – mutatott rá.

Harry magában szitkozódott.

– Igen – vágta rá, gondosan semleges hangon. – Voldemort belső körének fele meghalt ma.

– Remus tájékoztatott, hogy halott halálfalók vannak azon a folyosón, és javasolta – utasított rá –, hogy beszéljek veled, mielőtt
megvitatom ezt bárki mással – mondta Kingsley. – Hogy őszinte legyek, annak ellenére, hogy még csak nem is minisztériumi
alkalmazott, jelenleg ezt a helyzetet ő kezeli helyettem.

Megrázta a fejét.

– Komolyan mondom, hogy nem próbállak kérdőre vonni. Vagy inkább nem próbálom meg megkérdőjelezni a tetteidet. – Szünetet
tartott. – Harry, Perselus segített neked? – kérdezte.

Harry élesen nézett rá.

– Milyen kérdés ez? – firtatta.

– Úgy vélem, hogy egy nagyon is jogos kérdés– felelte Kingsley. – Tudván, hogy milyen kevéssé vettem részt abban, ami azon a
folyosón történt – és többet tudok, mint a legtöbben – gyanúsnak találom, hogy Perselus nem volt velük, és kicsivel azok után az
események után megparancsolta a maradéknak, hogy távozzanak vele együtt. És bár nem szeretnélek kérdőre vonni, tudnom kell, hogy
hivatalosan oda kell-e hazudnom magam arra a folyosóra veled – tette hozzá.

448
Harry még erősebben nyomta tenyere élét a halántékára. Egyáltalán nem akart ezzel a kérdéssel foglalkozni.

– Úgy gondolom, hogy a hivatalos jelentésekben rajtam kívül még két embert kell velem azon a folyosón jegyezned – motyogta,
közvetett módon választ adva a kérdésre.

– Kettőt? – kérdezte Kingsley meglepetten.

– Aha. Remus jelentkezik önkéntesnek – vágta rá Harry. – Nem engedhetem, hogy az emberek túl sokat tudjanak arról, mi történt ott
ma. Legalábbis még nem.

– Perselus segített neked ma? – kérdezte Kingsley. – Nagyon szeretném azt hinni, hogy ő volt. Azt is szeretném hinni, hogy voltak
enyhítő körülmények a roxforti eseményekben.

Harry hosszú másodpercekig bámulta a férfit, miközben azon töprengett, vajon milyen közeli munkatársa volt Perselusnak az évek
során. Úgy tűnik, Perselusnak tényleg sokkal több támogatója van, mint a férfi gondolta. Nem mindenki ítélte őt el olyan gyorsan,
dacára a terhelő bizonyítéknak. Kingsley fedezte Sirius „keresését” és, talán mert olyan sok időt töltött Siriusszal, sokkal hajlandóbb
volt felismerni, hogy a látszat néha csal. Úgy tűnt, Kingsleynek csak egy szóra volt szüksége Harrytől, hogy elhiggye, Perselus még
mindig a világos oldalért harcol.

Harry lesütötte a tekintetét, és tudta, azzal, hogy csendben maradt, gyakorlatilag elismert mindent, de úgy tűnt, hogy agya elérte az
ésszerű, racionális gondolkodás felső határát, és már nem tudott több hazugságot és féligazságot kitalálni. Nem tudott elég világosan
gondolkodni azon sem, hogy elmondja-e vagy sem Kingsleynek az igazságot.

– Harry? Jól vagy? – kérdezte Kingsley aggodalmasan.

Harry megrázta a fejét, de azért igennel válaszolt.

– Rendbe fogok jönni – mondta. – Csak nem hinném, hogy pillanatnyilag képes vagyok erre a beszélgetésre. Tudom, hogy fontos, és
igazán értékelem a támogatásodat, de… – elhallgatott, és ismét megrázta a fejét.

Kingsley szomorúan nézte őt.

– Talán én éppen ellenkező hibát vétek, mint azok, akik gyerekként bánnak veled – jegyezte meg. – Elfelejtettem, hogy te nem egy
képzett auror vagy, akit már megedzettek az ilyen fajta helyzetekre. Nem mintha bármelyikünk is igazán fel tudna készülni egy ilyen
napra, mint a mai.

– Rendben vagyok – vágta rá kurtán Harry. Habár, most az egyszer, tökéletesen jól tudta, hogy nincs rendben. Egyáltalán nincs.
Hirtelen felállt. Muszáj volt kiszabadulnia innen. Nagyon közel állt ahhoz, hogy csalódottságában felüvöltsön, amikor az a nyomorult
vadászgörény kiugrott a zsebéből és eltorlaszolta a kijáratot. Csak és kizárólag az állította meg, hogy meg kellett óvnia azt az átkozott
görényt a közelgő átkoktól.

Kingsley nem véletlenül volt vezető auror; majdnem azonnal előrántotta a pálcáját.

– Ne! – kiáltott fel Harry, és a vadászgörény elé lépett.

– Harry, nem hinném, hogy az egy átlagos görény – szólalt meg Kingsley élesen.

– Tudom, hogy nem átlagos – csikorogta Harry mogorva tekintettel. Megpördült és a vadászgörényre meredt. – Ez egy olyan görény,
akinek a hülye segge visszahuppan egy kibaszott azkabani cellába, mert nem tudott a nyomorult zsebemben maradni, ahová tartozik!

– Harry, állj félre az útból – utasította jegesen Kingsley.

– Nem! – ordította Harry. – Ő az enyém! – Zavarodottan megrázta a fejét. – Nos, tulajdonképpen nem az enyém, mivel nem háziállat,
de velem van.

Bőszen szitkozódott, amikor a vadászgörény átalakult Luciusszá.

– A francba, Lucius! Most hogy fogom ezt megmagyarázni? Állandóan rinyáltok nekem a mutatványaimért, aztán te kevered a szart.
Nem tudok ma már többet elviselni!

Lucius egy pillanatig figyelmen kívül hagyta a fiút; a feje fölött bámult Kingsleyre.

– Engedje, kérem, hogy először megnyugtassam Harryt, azután mindent megmagyarázok – szólalt meg udvariasan.

– Engem nem kell megnyugtatni! – kiáltotta Harry. – Nekem kibaszottul ki kell innen szabadulnom. Ha a szaros zsebemben maradtál
volna, akkor mostanra valószínűleg már otthon lennénk.

449
– Nem jutottál volna keresztül a lenti tolongáson, különösen azért, mert jelenleg Lupin birtokolja a köpönyegedet – jelentette ki Lucius.
– A többiek pillanatnyilag elérhetetlenek, ezért attól tartok, velem kell beérned.

– De nekem szükségem van… – Harry elhallgatott. Már Luciust is elég lesz megmagyaráznia, nem volt semmi értelme belekeverni a
többieket is. Már elsőre is az a vonakodása, hogy Perselusról beszéljen, keverte őt ebbe a helyzetbe. Szorosan lehunyta a szemét. Tudta,
hogy nagyon közel áll az összeomlás széléhez.

Lucius megszorította a vállát, és Harry kitört; öklével ütlegelte Lucius mellkasát.

– Nem akarlak téged! – kiabálta, nem törődve többé semmivel. – Haza akarok menni! Dracót akarom!

– Megígérem, hogy később Draco is veled lesz – mondta Lucius lassan, csillapító hangon. Figyelmen kívül hagyta Harry ökleit, és
egyszerűen csak szorosabban fogta a fiú vállait. – De amíg Lupin nincs kész, és nem tudunk téged biztonságosan kivinni, addig itt kell
maradnod velem.

Lucius tovább folytatta a halk suttogást.

– Harry, megértem mit érzel.

– Nem igaz! – ordította Harry.

– Hevesen összefacsarodik a gyomrod, mert rájöttél, hogy elvetted egy másik ember életét – jelentette ki Lucius.

– Oh, Istenem – nyöszörögte Harry. Keze most már Lucius talárját markolta ahelyett, hogy ütötte volna a mellkasát. – Gyilkos vagyok.

Homlokát Lucius mellkasának támasztotta, és megkísérelte puszta erővel összeszedni önmagát.

– Egész idő alatt veled voltam, és nem emlékszem, hogy a móka kedvéért gyilkoltál volna – állította Lucius higgadtan.

– Nem is – mormolta Harry. Képtelen volt több szót kipréselni a torkában képződött gombóc miatt.

– Ah, akkor talán te voltál az a fiatalember, aki épp úgy védte a saját életét, mint a minisztériumot – vetette fel Lucius. – Nem is
említve, hogy igazságot szolgáltattál azokon, akik olyan sok rosszat követtek el, ellened is.

Harry nagyot nyelt, erre nem volt válasza, még ha tudott volna beszélni, akkor sem.

– Miniszter úr – szólt Kingsleyhez formálisan Lucius. – Engedélyt kapok arra, hogy átalakítsam ezt a széket?

– Harry? – firtatta Kingsley. Ez az egy szó, Harry neve, számtalan kérdést tartalmazott, és Harry egy egyszerű bólintással válaszolt
mindre, miközben arcát még mindig Lucius talárjába temette.

Lucius nyugodtan átalakította kanapévá a széket, majd leült, és magával húzta Harryt is. Harryben nem maradt semmi védekezés, és
odakuporodott a férfi oldalához. Vágyakozott a melegre. Lucius volt pillanatnyilag a legközelebbi, akihez hozzájuthatott Dracón kívül,
és most elfogadja őt is.

Csend hullott a szobára, amíg Harry végül megtalálta a hangját. Rendkívül tudatában volt a levegőben terjengő feszültségnek, és annak,
ahogy a két férfi felmérte egymást.

– Lucius, miért vagyunk itt? – kérdezte csendesen. – Mert nem az én kedvemért. Sokkal jobb okodnak kell lennie arra, hogy felfedted
magadat, különösen az új miniszter előtt.

Lucius minden teketória nélkül az ölébe húzta Harryt. Harry szörnyen úgy érezte magát, mint egy öt éves, és egy része tiltakozni akart a
megaláztatás miatt, hogy a férfi ölében üljön. De lényének nagyobbik fele kétségbeesetten vágyakozott a megnyugtatásra, és a meleg
testre, így aztán összekuporodott, és a fejét ráfektette Lucius vállára.

Inkább érezte, mint hallotta Lucius sóhaját.

– Harry, nagyon jól tudom, hogy nem én vagyok az, akitől most megnyugtatást szeretnél kapni. De nem vagyok annyira bolond, hogy
előidézzem a többiek haragját azzal, hogy nem ajánlkozom, amikor tudom, hogy fájdalmasan szükséged van rá – mondta.

– Miért nem mehettünk egyszerűen haza? – kérdezte Harry ismét, miközben észrevette, hogy még ráadásul úgy is hangzott, mint egy öt
éves.

– Mert bármennyire is haza szeretnél menni, ismerem már eléggé a szokásaidat ahhoz, hogy tudjam, nem fogsz túl sokáig pihenni, és az
összeütközésed a Sötét Nagyúrral a nagyon közeli jövőben lesz. Muszáj lefektetni az alapokat – felelte Lucius halkan. – Ezek nem
eszményi körülmények, de úgy adódott, hogy így meg tudjuk vitatni Mr. Shacklebolttal a lehetőségeinket. Továbbá pontos
helyzetjelentést kell neki adnunk arról, hogy mi történt azon a folyosón – tette hozzá. – Sajnálatos módon ehhez szükséges a te
jelenléted is.

450
– Hogy Kingsley ne küldjön vissza téged az Azkabanba – sóhajtotta Harry fáradt megértéssel.

– Harry – szólította őt Kingsley, magára vonva a figyelmét. – Úgy tűnik, hogy Mr. Malfoy szövetséges, de muszáj őt kitennem a
veritaszérumnak, hogy igazoljam ezt, mielőtt meg tudnánk beszélni bármit.

– Semmi szükség rá – jelentette ki elutasítóan Harry, habár még mindig alig hallhatóan beszélt. – Perselus már beadta neki, és feltett
minden átkozott kérdést, amit csak lehetséges.

Harry észrevette Kingsley szélesedő mosolyát a szeme sarkából, és odafordította a fejét, hogy alaposan meg tudja őt nézni.

– Tényleg? – kérdezte Kingsley.

Harry magában szintén elmosolyodott.

– Igen, tényleg – felelte. – Perselus nem rajong túlságosan azért a szokásomért, hogy az ösztöneimre hallgatok.

Kingsley felnevetett.

– Ebben biztos voltam – bólintott.

Harry mosolygós hangulata meglépett.

– Kingsley, tudom, hogy ez rendkívül furcsa, de igen, az összes Malfoy segít engem, Perselusszal együtt – jelentette ki. – Perselus nélkül
elvesztettük volna ma a minisztériumot, és sokkal több embert is. És az ő és Lucius segítsége nélkül abban a folyosóban, valószínűleg
még mindig vészesen vesztésre állnánk.

Egy pillanatra szünetet tartott, miközben megpróbálta összeszedni szétszórt gondolatait.

– Azon az első Rend-gyűlésen egyetlen csatatervre vonatkozó javaslat sem volt az enyém. Mind Perselustól származott. Egyszerűen
csak továbbítottam őket, mert nem tehette meg személyesen.

Nagyot sóhajtott.

– Luciusnak igaza van. Egyfelől van ő és Perselus az egyik oldalamon, akik dolgoznak a csataterveken, másfelől pedig ott vagy te és
Mordon. Ha a két oldal együtt tudna dolgozni, akkor az sokkal hatékonyabb volna a végső csatában. Mindketten messze többet tudtok
nálam arról, hogyan kell megtervezni ezeket a fajta dolgokat.

Várt, míg végre Kingsley lassan bólintott, majd becsukta a szemét, és fejét ismét Lucius vállára hajtotta. Csendben hallgatta, ahogy
Lucius először részletes jelentést adott Kingsleynek arról, hogy mi történt a folyosón. Végül megtalálták a könnyek, és csendesen sírt
Lucius talárjába. A férfi nem adta más jelét annak, hogy észrevette, csupán összefonta a karját Harry körül, egyszerű kényelmet és
nyugalmat biztosított neki azáltal, hogy nem vett róla tudomást.

Harry elaludt; érzelmileg kimerült volt, és az agyrázkódása is hozzájárult a fáradtságához. Nem volt tudatában annak, hogy Lucius
elküldött egy üzenetet a házban maradottaknak és egyet Remusnak is. Nem tudta, hogy Lucius nem volt hajlandó átadni őt Remusnak,
amikor a férfi megérkezett, ragaszkodott hozzá, hogy csak Draco kezébe engedi át őt. Nem észlelte, hogy a három férfi megvitatta a
stratégiájukat. Áldottan figyelmetlen maradt azzal kapcsolatban is, amikor Lucius letette őt, hogy fel tudjon állni, majd újra ölbe vette,
miután egy könnyítő varázslatot szórt rá.

– Mi folyik itt? – motyogta álmosan Harry.

– Shhh – mormolta Lucius megnyugtatóan. – Épp csak hazaviszünk.

Harry homályosan körülnézett, és észrevette, hogy Remus is ott volt.

– Remus?

– Igen, Harry – felelte Remus, miközben kisimította Harry haját az arcából. – Most hazaviszünk Dracóhoz.

– Jó – motyogta Harry, majd ismét Luciushoz dőlt, és már nem tudta, hogy Dracót hívta álmában.

Remus előhúzta Harry köpönyegét, és biztonságosan beburkolta Luciust és Harryt, mielőtt kivezette volna őket a minisztériumból.
Még a hoppanálás zökkenése sem volt elég ahhoz, hogy bármiféle értelemre élessze Harryt. Még mindig aludt, amikor beléptek a
Grimmauld térre.

– Harry! – kiáltott fel Draco. Majd rögtön utána: – Apa? – kérdezte csodálkozva.

Harry felemelte a fejét Draco hangja hallatán.

451
– Hello, szerelmem – motyogta gondolkodás nélkül. Halványan elmosolyodott, amikor Dracónak sikerült egyszerre boldognak,
aggódónak és szörnyen zavarodottnak tűnnie. Hihetetlenül furcsa lehetett számára, hogy Harry Lucius karjában érkezett, de Harry nem
tudta rávenni magát, hogy bármi mást érezzen a megkönnyebbülésen kívül, hogy végre otthon lehet.

– Lucius? – kérdezte Narcissa is, és hangja aggodalommal volt teli.

– Később – felelte Lucius határozottan, miközben sebes léptekkel haladt a lépcső felé.

– Amint Harry lepihen, mindent megmagyarázunk – tette hozzá Remus halkan.

Harrynek déja vu érzése volt, ahogy vakon követte Dracót, akinek megparancsolták, hogy segítsen őt megtisztítani a zuhany alatt. Hálás
volt, amikor Draco abban is követte apja utasítását, hogy nem kérdezett tőle semmit. Bemászott az ágyba, és vita nélkül lehajtotta az
álomtalan álom főzetet, majd hálásan besiklott az alvás sötétségébe.

452
 Negyvenegyedik fejezet

Harry sikítva riadt öntudatra. Vadul csapkodott, próbált megszabadulni attól a valakitől, aki lefogta őt.

– Harry! Hagyd abba! – könyörgött Draco a fülébe.

Harry abbahagyta, de mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, miközben tekintete vadul, fókuszálatlanul ugrált.

– Draco?

– Igen, én vagyok – sóhajtotta Draco megkönnyebbülten, ám karjai inkább összeszorultak Harry körül, semmint elengedte volna őt.

– Hol van Victoria? – kérdezte Harry aggódva.

– Victoria jól van – biztosította őt Draco, de zavartnak hangzott, amiért Harry a kislányról kérdezett. – A szobájában alszik.

– Perselus! – kiáltott fel Harry, amikor a tekintete végül az ágya szélén ülő férfire koncentrált.

– Ne kiabálj! – szólt rá Perselus, aki összerezzent a fájdalomtól.

– Oh, Istenem. Madam Pomfreyhez kell menned – nyögte Harry. – Észrevette, hogy Remus megtámasztja a férfi hátát, lényegében ő
tartja egyenesen. – Remus, segítségre van szüksége – mondta, és hangja ismét emelkedőben volt.

– Potter! – mondta parancsolóan Perselus. – Nyugodj le! Most!

– De én láttam… Láttam… Oh, Istenem – nyögte Harry szánalmasan. Kezét a szája elé kapta, amikor érezte, hogy rosszul van. Draco
kiengedte őt az ölelésből, majd követte, ahogy Harry eliramodott a mosdó felé.

Nem tudta eldönteni, hogy szégyenkezzen vagy hálás legyen, amiért Draco ott volt vele, de a gondolatai annyira kavarogtak, hogy nem
időzött ezen a témán. Sokkal hatalmasabb dolgok miatt kellett aggódnia, ha végre már lenyugtatta a gyomrát.

– Cssss, Harry – suttogta Draco csillapítóan, miközben dörzsölgette a hátát.

Harry meggondolta magát, és eldöntötte végre, hogy rendkívül hálás volt Draco ottlétéért. Hátrarogyott a barátjára, és fékezhetetlenül
remegett. Draco szorosan átkarolta, és már Narcissa is megérkezett, hogy segítsen. A nő egy nedves ruhával mosta az arcát, és
megnyugtatóan mormolt hozzá. Harry azon töprengett, ez vajon egy Malfoy jellemvonás-e, hogy képesek olyan hangsúllyal beszélni,
ami segített lecsillapítani őt.

– Perselusnak kell segítened – tiltakozott Harry. Kezdett megint pánikba esni, és megpróbált felállni. Draco visszatartotta őt, nem
hagyta, hogy bárhová is menjen.

– Lucius és Remus gondoskodnak a sérüléseiről most, hogy magadhoz tértél – felelte nyugodtan Narcissa.

– Nem tudtalak felébreszteni, Harry – magyarázta Draco. Hangjából még mindig kihallatszott a nyilvánvaló aggodalom. – Senki sem
bírt. Addig nem, amíg Perselus meg nem érkezett.

Ez megmagyarázta azt a rettenetes bájitalízt a szájában, amikor először felébredt.

– Csapdába estem – nyögte siralmasan.

– Igen, Perselus meglehetősen erélyes volt, amikor tájékoztatott minket erről a tényről – jelentette ki Narcissa kissé összerezzenve. –
Nagyon sajnálom, Harry. Soha nem kellett volna beadnunk neked az álomtalan álom italt.

Lucius lépett be a fürdőszobába, felhívva magára a figyelmüket.

– Nagyon rövid úton utasítottak rá, hogy hozzam fel neked ezeket a főzeteket, Harry – szólalt meg a férfi tréfásan. – Perselusnak az a
benyomása támadt, hogy ő a főnök, az aktuális állapota ellenére is.

Harry ismét küzdeni kezdett, hogy felálljon. Nem látta a humort ebben a helyzetben.

– Jól van? Ha utasításokat osztogat, akkor az azt jelenti, hogy jól van, ugye? – kérdezte aggódva.

– Tökéletesen rendbe fog jönni, Harry – biztosította őt Lucius. – Pillanatnyilag kissé megviselt, de a szarkazmusát a legcsekélyebb
mértékben sem rongálták meg.

– Voldemort majdnem megölte őt – mormolta Harry, lehorgasztva a fejét. – Meglepett, hogy nem átkozta hülyére Perselust.

453
– Végignézted, ahogy kínozzák őt, ugye? – kérdezte Narcissa. Hangsúlyából ki lehetett érezni, hogy meglehetősen biztos volt a
válaszban.

– Voldemort tombol – vágta rá Harry, közvetlenül nem adva választ a kérdésre. – Sok dolog miatt dühös. – Szeme elkerekedett, és
ismét megpróbálta kihúzni magát Draco öléből.

– Harry – szólt rá élesen Draco. – Nem engedlek el sehová.

Harry felvetette a fejét, és könyörögve bámult fel Luciusra.

– Tudják, hogy mit tettem? – kérdezte.

Lucius egy pillanatig a homlokát ráncolta, míg láthatóan rájött, hogy Harry mire célzott.

– Igen, tudják, hogy megölted Bellatrixot – felelte nyugodtan.

Harry vadul pörgő tekintettel kereste a szökési lehetőséget.

– Harry, higgadj le! – parancsolt rá Draco. – Minden rendben. Nem a te hibád volt.

Harry alig hallotta. Nehéz volt levegőt vennie, és már csak elmosódott színeket látott, melyek aztán sötétségbe vezettek. Elájult…

*****

A következő dolog, aminek Harry tudatában volt, hogy a hátán fekszik az ágyában, és a kék baldachinra pislog. De azért mindenre
emlékezett.

– Harry, jól vagy? – faggatta Draco gondterhelten, miközben kisimította barátja arcából a hajat.

– Remekül – vágta rá Harry gúnyosan.

– Mindannyiunkat rettentően megijesztettél ma – felelte Narcissa aggódva, és egy hideg ruhát fektetett a homlokára.

– Igen. Nos, ma nem igazán volt jó napom – motyogta Harry dühösen. Félrelökte a ruhát, és felült. – Ma megöltem a testvéredet. Meg
néhány másik embert is, de még csak azt sem tudom, kik voltak. Megbeszélem majd Voldemorttal – köpte undorodva. – Aztán,
mindennek a tetejébe, összezuhantam, mint egy nyavalyás ötéves… jó néhányszor az elmúlt néhány óra folyamán.

Dühösen nézett Narcissára; sajnos ő volt az utolsó, aki hozzászólt.

– Igen, magamat is rohadtul megijesztettem – tette még hozzá.

Harry elképedésére, a nő rámosolygott.

– Azt hiszem, jobban érzed magad – jelentette ki megkönnyebbülten.

– Jó, hogy visszatértél hozzánk, Harry – jegyezte meg Draco vontatott hangon, és önelégülten rávigyorgott.

– Merlin – mormolta Harry, elcsodálkozva a viselkedésükön. – És én még azt hittem, hogy csak én őrültem meg.

– Talán az őrületedből ránk is ragadt valami – vetette fel Draco, de az önelégült vigyor még mindig a helyén volt.

– Kopj le! – vágott vissza Harry.

Draco figyelmen kívül hagyta őt, és előrehajolt, hogy megcsókolja. Harry visszacsókolt, és érezte, ahogy a feszültség egy része távozott.
Megszakította a csókot, és homlokát Dracóéhoz támasztotta.

– El tudná mondani nekem valaki, hogy mi az ördög folyik itt? – érdeklődött csendesen.

– Az attól függ, hogy abba tudod-e hagyni elég sokáig a fiam taperolását, hogy meghallgasd a magyarázatokat – szólalt meg Lucius
cinikusan.

Harry összehúzta a szemét, és közelről belebámult Draco vidáman csillogó, szürke szemeibe.

– Ja-ja, Potter, hagyd abba a taperolásomat – mondta a szőke fiú.

– Hah! A te bajod! – jelentette ki Harry, majd elhúzódott és elfordult. Nevetett, ahogy Draco visszarántotta őt a mellkasához, és köré
fonta a karjait. Harry összefűzte ujjait Dracóéval, majd tekintetét várakozóan fordította Lucius és Narcissa felé.

454
Az ágy mellé helyezett székeken ültek. Narcissa keze Lucius karján pihent.

– Illenek egymáshoz, Lucius – mondta a nő lágyan mosolyogva.

– Tisztában vagyok vele – felelte Lucius, szemlélődően tanulmányozva Harryt. – Pillanatnyilag sokkal inkább Harry rugalmassága
nyűgöz le.

– Nem vagyok rugalmas – dünnyögte Harry. – Csak jó vagyok a tagadásban. Ha nem gondolok arra, ami történt, akkor talán el fog
múlni, vagy kiderül, hogy egy rossz álom volt vagy valami ilyesmi.

Összerezzent, amikor a szavai emlékeztették őt arra a „rossz álomra” amibe beleragadt.

– Beszélnem kell Perselusszal, ha jobban érzi már magát – tette hozzá.

– Remus még mindig ápolja, de azt hiszem, Perselus is szeretne beszélni veled, mielőtt lepihenne – erősítette meg Lucius. Szünetet
tartott. – Harry, érted, miért annyira különbözőek a reakcióid most, mint korábban?

Harry kelletlenül vont vállat.

– Korábban összeomlottam. Bepánikoltam. Nem szeretek úgy érezni – ismerte be, és a saját maga iránt érzett ingerültsége kihallatszott
a hangjából.

Lucius elkeseredetten rázta a fejét.

– Agyrázkódásod volt, és komoly sokkos állapottal kellett megbirkóznod – mondta. – A zavarodottságod, az extrém álmosságod a
minisztériumban, az irracionális viselkedésed… ezek mind annak a durva bántalmazásnak a tünetei, amiket elszenvedtél. Kevés idő
múlva, pihenéssel és a bájitalok segítségével a tested jórészt helyreállt. Ámbár, határozottan rád férne még egy kicsivel több pihenés –
tette hozzá élesen. – Még csak tíz óra, és hasznodra válna egy félbeszakítás nélküli, teljes éjszakai alvás.

– Aludnék, ha Voldemort nem lenne ennyire szadista állat – vágta rá ingerülten Harry.

– Ez igaz – felelte Lucius vontatottan.

Harry zavartan ráncolta a homlokát; nem értette, miért látszik Lucius annyira elégedettnek a viselkedésével.

– Miért tűnik mindenki boldognak attól, hogy rossz hangulatban vagyok? – kérdezte panaszosan. – Különösen azt nem értem, miért
nem haragszik rám Narcissa és Draco.

Draco lehajtotta a fejét, és Harryére támasztotta.

– Nem haragszom rád – erősítette meg lágyan. – Kicsit megdöbbentett, amikor apa először elmondta, hogy mi történt, de én főként
csak amiatt aggódtam, hogy te hogyan fogod ezt feldolgozni.

– Harry, az én nővérem őrült volt – vette át a szót Narcissa szomorúan. – Gyászolom annak a nővérnek az elvesztését, akit régen
szerettem. Nem mondom, hogy örültem, amikor tudomást szereztem a haláláról, de… megkönnyebbültem, amiért mindennek vége.
Már nem tudja többé megsebezni sem magát, sem másokat. A veszteség sokkal mélyebb lenne, ha neki sikerült volna megölnie téged.

Harry lehorgasztotta a fejét, ahogy Draco egészen addig szorította, amíg már fájt.

– Draco, fájnak a bordáim – zúgta tiltakozóan.

– Az a szuka megérdemelte a halált – dünnyögte Draco mérgesen, de lazított a szorításán.

– Harry, megbántad, hogy megölted? – kérdezte hirtelen Lucius.

– Nem – vallotta be vonakodva Harry. – Meg vagyok döbbenve, amiért tényleg megtettem, és aggódtam, hogy esetleg Draco és
Narcissa utálni fognak, mert megöltem valakit, aki a családjuk tagja volt… de nem bántam meg.

– Az miatt is aggódsz, hogy sötét varázsló leszel? – firtatta Lucius.

Harry felnézett rá, miközben azon töprengett, vajon Lucius tényleg úgy gondolja-e, hogy ez is egy valóságos lehetőség, de kifejezéstelen
álarccal találta szembe magát.

– Nem, nem igazán – felelte halkan. – Azt hiszem, bennem van a lehetőség, szó szerint, Voldemort mágiája miatt, de sosem leszek
sötét varázsló. Azért öltem, hogy életet mentsek, nem azért, hogy elvegyem. – Zavartan rázta a fejét. – Ez nem hangzott valami jól.

Lucius elmosolyodott.

455
– Nem, nem hangzott jól, de tisztában vagyok vele, hogy mit próbáltál meg elmondani. És igen, azt hiszem, igazad van – tette hozzá.

Tekintete ismét ünnepélyes lett.

– Harry, ez a nap valószínűleg kísérteni fog téged, így vagy úgy, az életed hátralévő részében. Ha és amikor ez azzal fenyeget, hogy
túlnő rajtad, szeretném, ha visszaemlékeznél arra, amit az imént mondtál. Öltél, hogy életeket ments. Higgy abban a tényben, hogy azt
tetted, ami mindenkinek a legjobb volt, annak ellenére, hogy milyen nehéz feladat volt ez személy szerint neked.

Mindannyian felnéztek, amikor az ajtó kinyílt, és Perselus és Remus visszatértek. Harry alaposan szemrevételezte Perselust, ahogy a
férfi óvatosan az ágy végére ült. A tényt leszámítva, hogy rettenetesen kimerültnek tűnt, úgy látszott, hogy jól van.

– Feltételezhetem a szelíd szemlélődésből, hogy már nyugodtabbnak érzed magad? – érdeklődött Perselus. Sokkal inkább fáradtnak,
semmint rosszindulatúnak hangzott.

– Hm, igen – felelte Harry. – Lucius szerint fizikailag jórészt felépültem a sokkból és minden másból. Úgy gondolom, hogy azok a
valamiféle bájitalok, amiket a parancsodra ledöntött a torkomon hatottak, és agyilag megkísérlek mindent figyelmen kívül hagyni, így
nem őrülök meg.

Perselus ajka fáradt félmosolyra húzódott.

– Te sem tudod jobban figyelmen kívül hagyni a dolgokat, mint én – jelentette ki. – Azt mondanám, hogy a pimasz kiskölyök
visszatért.

– Aha! – kiáltott fel hirtelen születő megértéssel Harry. – Hát ezért örül annyira mindenki a rossz hangulatomnak… mert az a normális
– tette hozzá. – Fantasztikus, hogy mindenki ilyen sokat gondol rólam – tette hozzá gúnyosan.

Összefonta a karjait a mellkasa előtt, és duzzogott, amikor mindössze csak önelégült mosolyokat és vigyorokat kapott ahelyett, hogy
bárki tagadta volna a feltételezést.

– Ez lenne az a rugalmasság, amit említettem – szólalt meg Lucius szárazon. – Jobb az, ha rossz hangulatban vagy és duzzogsz, mintha
meghajlanál az extrém nyomás alatt, ami még nagyobbá válik, ahogy halad előre az idő.

– Ja, hát, most nincs időm arra a luxusra, hogy meghajoljak a nyomás alatt – jelentette ki kíméletlenül Harry, majd ismét Perselusra
fordította a figyelmét.

Perselus biccentett egyet elismerésül.

– Szemtanúja voltál mindennek. – Inkább állította, semmint kérdezte.

Harry keze önkéntelenül mozdult a homloka felé, de Draco megfogta, és ismét összefűzte az ujjaikat. Harry néhány másodpercig a
kezeiket bámulta, és megpróbálta kitalálni, hol kellene kezdenie.

– Úgy gondolom, hogy az agyrázkódás, az álomtalan álom főzet és a rossz elmeállapotom kombinációja nem volt jó – jelentette ki
egyenesen. – Hozzáadódott Voldemort rendkívüli dühe, és majdnem azonnal beleszorultam a kapcsolatba. Annyira mérges volt, hogy
sokáig még csak észre sem vette, hogy ott voltam. Már nagyon régóta nem képes engem elérni, így nem számított erre, és meglehetősen
vak volt mindenre. Természetesen nem ez az első alkalom, amikor hozzáfértem az elméjéhez az ő tudta nélkül.

Megrázta a fejét.

– Nem, nem voltam szemtanúja mindennek. A minisztériumban maradtunk… nos, nem tudom, meddig voltunk ott, de elég sokáig
ahhoz, hogy Voldemortnak már sikerült a büntetések többségét kiosztania a talpnyalóinak. Részéről ez meglehetősen nagy ostobaság,
hiszen most néhány napra szükségük van a felépüléshez, mielőtt ismét követni tudnák a parancsait.

– Így van – vetette oda Perselus szárazon. – Tisztában van vele, de nem érdekli.

Harry szórakozottan bólintott.

– Véleménye szerint a büntetéseket megérdemelték. Ott voltam, hogy lássam – nagyot nyelt –, hogy lássam, amikor megkínzott téged.
Azt hittem, hogy meg foglak ölni téged, és semmit nem tehettem ellene.

– Azt hitted, hogy te fogsz megölni engem? – faggatta Perselus, fennakadva a ragozás használatán.

– Amikor látomásaim vannak, mindent az ő szemszögéből látok – magyarázta Harry – vagy Naginiéből – tette hozzá.

– Arthur – mormolta Perselus, amivel jelezte, hogy érti.

456
– Igen, innen tudtam róla – felelte Harry. – Úgy éreztem, mintha én lettem volna az, aki megtámadta Mr. Weasleyt. És ma este… –
Nem fejezte be, de mindenki értette, hogy Harry úgy érezte, mintha ő bántalmazta volna Perselust.

A csend nehézkesen lógott a levegőben, de senki nem szakította félbe, ahogy Harry suttogni kezdett.

– Valahogy… és igazán nem értem hogyan, figyelembe véve, hogy már az elméjében voltam… képes voltam mindennek ellenére
felhúzni az okklumencia pajzsaim többségét. Te már annyi mindent kiálltál. Tudtam, hogy minden bizonnyal dühös leszel, ha hagyom,
hogy Voldemort hozzáférjen az elmémhez. És tudtam, ha úgy lett volna…

– Halott lennék – fejezte be Perselus kereken.

Harry megremegett, és szaggatottan bólintott.

– Igen – felelte nyomorultul. – Végre békén hagyott téged egy időre, hogy összeszedd magad annyira, hogy kiadhassa az utasításait.
Amíg várt, végül elbocsátotta a többieket, miután megparancsolta nekik, hogy térjenek vissza egy hét múlva. Ekkor úgy döntött, hogy
már eléggé magadhoz tértél; megkaptad az utasításaidat.

Felemelte a fejét, hogy belenézzen Perselus komoly tekintetébe.

– Később majd megvitatjuk az utasításaimat és a szükséges terveket is – jelentette ki Perselus nyugodtan. – Tudni akarom, hogy
pontosan mikor fedezte fel a jelenlétedet.

– Elküldött téged, hogy odavigyél neki néhány bájitalt, mielőtt elbocsátana – felelte Harry. – Végre kezdett lehiggadni, és tudtam, hogy
valószínűleg fel fog fedezni engem. Nem hagyhattam, hogy megtudja, hallottam a neked adott parancsait, és úgy tűnt, nem tudok
egyedül kijönni az elméjéből, így… huh… valahogy provokáltam őt – mondta, és összerezzent.

– Szándékosan hagytad, hogy rájöjjön, benne vagy az elméjében? – firtatta Perselus.

– Nem tudtam, mi mást tehetnék – védekezett Harry. – Be voltam ragadva, és lassan észrevette volna, hogy ott vagyok. Nem hagyhattam,
hogy tudja, hallottam a terveit.

– Mit csináltál? – préselte ki magából Perselus a kérdést.

– Nem tudom! – kiáltott fel Harry. – Valahogy megböktem őt, vagy mi. Valahogy azt üzenve vele: „Hé, hirtelen itt termettem a
kibaszott agyadban!” Bármit is csináltam, működött, és nem jött rá, hogy már egy ideje ott voltam.

Harry a másik végén találta magát Perselus egyik halálos tekintetének, és nem volt elragadtatva tőle.

– Potter, idióta kölyök vagy! – csattant fel Perselus. – Magyarázd el nekem pontosan, hogy mi történt.

– Az történt, hogy Voldemort belepiszkált az én átkozott elmémbe, és átengedtem neki a jóslatot – vágta rá jeges hangon Harry. –
Ettől a felfedezéstől el volt ragadtatva, és nem mászott mélyebbre. Áttért arra, hogy újrajátszott minden egyes darabot a legrosszabb
kibaszott rémálmaimból, amikről tudott, amíg vissza nem tértél ide, és ki nem húztál belőle.

– Átengedted neki a jóslatot? – kérdezte Perselus vészterhes hangon.

– Igen – felelte Harry, és dühösen meredt a férfire. – Meglehetősen boldog a tudattól, hogy valójában meg tudna ölni engem, és nincs
már oka a tétovázásra. Dumbledore értelmezését a jóslatról kifejezetten viccesnek találta. Vidáman ujjongva játszotta nekem újra és újra
Dumbledore halálát. Gyönyörködve mutatta meg, hogyan tervez megkínozni, mielőtt megölne.

– És te bölcsnek gondoltad átadni neki ezt az információt – vetette oda Perselus.

– Baszd meg! – kiáltott fel dühösen Harry. – Tudom, hogy az életem forog kockán azáltal, hogy tájékoztattam őt róla. A pokolba is,
tudom, hogy mindenkinek az élete kockán forog emiatt. A fontos az, hogy nem hagytam, hogy megtudja, hogy az ő kibaszott élete van
veszélyben. Kurvára fogalma sincs arról, mennyire közel járok ahhoz, hogy végérvényesen legyőzzem.

Mérgesen fújtatott.

– Igazán nem adtam neki sokat, mert a varázsvilágban mindenki tudja már, hogy utánam koslat. Megóvtam Victoriát. Nem adtalak fel
sem téged, sem Dracót vagy bárki mást. Nem fedtem fel, hogy mit csinálok. Az egyetlen dolog, ami történt, hogy a blöffömet teríteni
kellett, és ott vagyok most, ahol egy héttel ezelőtt. Visszakerültünk oda, hogy azt hiszi, nincs hatalmam fölötte.

Szeme veszélyt hordozóan összeszűkült.

– És ez az ő kibaszott hibája – köpte. – Csak hívj nyugodtan bolond, arrogáns kölyöknek, ha akarsz, de meg fogom ölni azt a
nyomorult rohadékot egy héten belül.

Perselus arcán az extrém düh lassan átalakult élénk elégedettséggé. Felállt, és egy percen át lebámult Harryre.

457
– Aludj! – rendelkezett végül. – Tiszta fejre lesz szükséged a rengeteg tervezéshez, amit holnap megejtünk.

Ezzel kiviharzott a szobából, és magával vitte Remust, Narcissát és Luciust is. Harry ott maradt, és kábán bámulta a bezárt ajtót. Nem
beszélték meg Voldemort terveit, sőt semmi mást sem, amit megtudott, amíg Voldemort elméjében volt. Nem vallott Perselusra, hogy
várjon egy napot, de aztán eszébe jutott, aminek szemtanúja volt. Perselusnak még inkább szüksége volt az alvásra, mint neki.

– A rohadt életbe, Harry! – lehelte Draco. – És az emberek még azt gondolják, hogy én vagyok a veszélyes.

Harry lassan megfordult, mígnem az ágyon térdelt Draco előtt. Teljesen észrevétlen maradt számára az a kép, amit most mutatott.
Arckifejezése kemény volt, tekintete eltökéltségtől ragyogott. Mellkasa még mindig vadul emelkedett-süllyedt a dühös szónoklattól. Ő
azonban csak Draco elkerekedett szemét látta, és azt, ahogy a másik megnyalja a száját.

Harry összehúzta a szemét.

– Úgy gondolod, veszélyes vagyok? – kérdezte halk hangon.

– Tudom, hogy veszélyes vagy! – vágott vissza Draco. Ravasz mosolyt villantott Harryre. – És azt hiszem, muszáj lenne levezetned
annak az energiának egy részét, amely most benned buzog.

Harry felsóhajtott; haragja gyorsan vággyá alakult.

– Draco, nem tudom, hogy ez tényleg a megfelelő alkalom-e – suttogta. Tiltakozása még a saját fülében is gyengének hangzott, és
természetesen Draco nem is vette be.

A szőke fiú félig leeresztett szemhéja alatt tekintete perzselővé vált.

– Szerintem ez a tökéletes alkalom arra, hogy keményen megbassz engem – jelentette ki csábítóan.

Ki volt zárva, hogy Harry ellen tudott volna állni ennek a nyilvánvaló meghívásnak. A hátára lökte párját, és ráfeküdt. Még megmaradt
haragja egyértelműen kitűnt abból a brutális csókból, amivel éhesen falta Draco száját, de úgy tűnt, a szőke fiú nem bánja. Draco
egyszerűen csak még jobban kinyitotta a száját, és nyelve félúton találkozott Harryével.

Harry nem kaphatott eleget belőle, és rászívta magát Draco nyakának sápadt bőrére, falánkan szopogatva azt. A szőke fiú nyögései az
öröm örvényébe juttatták. Fájóan kemény volt, és kétségbeesetten vágyakozott, úgyhogy elvette, amit Draco önként felajánlott. Minden
cécó nélkül lerángatta a pizsamanadrágját, majd ismét határozottan ráhelyezkedett párjára.

Ahogy a kezei siklottak Draco bőrének minden négyzetcentiméterén, amit csak el tudott érni, abban nem volt sem gyengédség, sem
ravaszság. Megszorította Draco bicepszét, érezte a kemény izmok erejét, ahogy fogaival belecsípett párja nyaka és válla találkozásánál a
bőrébe.

– Harry – esedezett Draco bátorítóan, miközben csípőjével több súrlódást keresett.

– Hagyd abba a mocorgást! – sziszegte Harry, majd kezét ráhelyezte Draco csípőjére, és határozottan az ágyhoz szegezte őt. Nedves
ösvényt nyalt Draco kemény vesszején.

– Baszd meg! – káromkodott Draco áhítatosan.

– Pontosan azt fogom tenni veled – tájékoztatta őt Harry. Lenyalta a szivárgó előváladékot, nyelvét megmártotta a hasítékban, majd
hátrahúzódott, és egy invitóval magához hívta a síkosítót.

Draco csalódottan felsóhajtott, de tekintete arra összpontosított, hogy Harry ízlelgette a cseppjeit, miközben a kis tégely kinyitásával
ügyetlenkedett.

– Emeld fel a lábaidat – utasította őt Harry, miközben ujjait belemártotta a krémbe. Most ő sóhajtott, amikor Draco megtette, amit
kért: felemelte és a mellkasához húzta a lábait. Kinyitotta magát Harrynek, és Harryt pillanatnyilag hatalmába kerítette a látvány. Párja
kemény vesszeje haragos vörösen pulzált, majdnem párhuzamosan a hasával, heréi feszesen bújtak meg a szőke fürtökben, lyuka pedig
felsejlett fenekének két félgömbje között.

– Oh, Istenem, Draco – nyögte Harry. – Annyira hihetetlenül szexi vagy!

– Érints már meg, a rohadt életbe! – sürgette türelmetlenül a szőke, vágytól ziháló hangon.

Harry hirtelen a tettek mezejére lépett, csúszós ujjai gyorsan kutatni kezdték Draco fenekét. Másik kezével párja sápadt combját
simogatta finoman, ahogy megpróbálta valamiféle irányítás alá vonni magát. Átkozott legyen, ha megsebesíti Dracót, de ahogy az ujjait
erőltette keresztül a szoros izomgyűrűn, le kellett gyűrnie a késztetést, hogy helyettük a szinte kolduló merevedését lökje be.

458
Draco háta ívbe feszült, és boldogan kiáltott fel, amikor Harry megtalálta a prosztatáját. Harry figyelte Draco arcát, ahogy gyorsan
csatlakoztatta a gyűrűsujját is. Párja arca extrém örömöt mutatott, és Harry nem tudta tovább visszatartani magát. Nem gondolta, hogy
Draco sokkal tovább fog kitartani, és elhatározta magát, hogy mélyen benne lesz, amikor bármelyikük is elélvez. Eltávolította az ujjait,
és megpróbálta figyelmen kívül hagyni Draco csalódott kiáltását, amikor sietve bezselézte a farkát.

Elhelyezkedett, makkja Draco lyuka előtt pihent, és mély levegőt vett, mielőtt előrenyomult. Azonnal melege lett, és a vesszejét
megszorították. Orrán keresztül röviden, éleseket lélegzett.

– Draco, nem tudok…

Draco erre úgy reagált, hogy keményen hátralökte magát, ezzel gyakorlatilag magába rántva Harryt, mire mindketten felkiáltottak.
Harrynek fogalma sem volt, hogyan sikerült nem elélveznie abban a pillanatban, ahogy Draco feneke körülvette a vesszejét. Karjait
Draco térdei alá tette, tenyere megtalálta párja belső combját, és szorosan tartotta.

Lélegezz, lélegezz, lélegezz! Újra és újra emlékeztetnie kellett magát a légzésre, ahogy Draco lassan ellazult. Fokozatosan észrevette, hogy
szemét szorosan összezárta, ezért lassan kinyitotta. Draco félig leeresztett szemhéja alól bámult fel Harryre, éberen és várakozóan.

– Most meg foglak baszni! – jelentette ki Harry, meglepve magát azzal, hogy hangja bámulatosan határozott volt.

Draco egyszerűen csak bólintott.

Harry kissé kihúzódott, mielőtt hirtelen ismét előrelódult, amitől meleg hullám cikázott keresztül az ágyékán. A lökés örömének esélye
sem volt valami enyhébbe oldódnia, mivel Harry nekiállt keményen előrenyomulni.

– Érintsd meg magad! – zihálta Harry.

Draco felsóhajtott, erősen megragadta a péniszét, és simogatni kezdte magát ugyanazzal a gyors ütemmel, amit Harry beállított. Harry
meg sem próbálta számolni, de tudta, hogy nem lehetett túl sok mozdulat, mielőtt Draco farkából hosszan kitört élvezete, és feneke
lüktetni kezdett Harry merevedése körül. Harry mélyen belökte magát még egyszer utoljára, amikor az orgazmusa legyőzte őt. Csípője
Draco fenekének feszült, míg végre kiürítette magát.

Vadul lihegve eresztette le Draco lábát oldalra. Lehajtott fejjel figyelte, ahogy vesszeje kicsúszott Draco fenekéből, amikor elmozdította
a csípőjét.

– Harry?

Harry lassan felemelte a fejét, hogy belenézzen Draco szemébe.

– Holnap fájni fogsz – mondta.

– Ühümm – morogta Draco elismerően. – Most tisztíts meg minket, és gyere ide. Kezdek fázni.

Harry ellazult, és elmosolyodott kissé, mielőtt megtette, amire Draco kérte. Odabújt hozzá, hátát párja mellkasához nyomta, Draco
pedig köré szorította a karjait.

– Jobban érzed magad? – kérdezte a szőke lágyan.

– Oh, igen – felelte. Harry megtalálta Draco kezét a hasán, és felhúzta a mellkasára, miközben összefonta az ujjaikat. – Szeretlek, Draco
– suttogta.

– Szeretlek, Harry – lehelte Draco a párja nyakába, még szorosabban megölelve őt.

*****

Draco – szexuálisan kielégülten – gyorsan elaludt, de Harry képtelennek találta magát arra, hogy visszaaludjon. Határozottan elég fáradt
volt hozzá, de úgy gondolta, hogy az a főzet, amelyet azért kapott, hogy kimenekítse őt az álomtalan álom ital hatása alól, még mindig
dolgozott a szervezetében. És nem akart másik altatót kérni.

Kimászott az ágyból, felvette a pizsamaalsóját, és lesattyogott a gyerekszobába. Látni akarta Victoriát. Victoria Pottert. Épp csak a saját
szemével akart meggyőződni róla, hogy tényleg rendben van.

Megállt a kiságy mellett, finoman kisimította a hajtincseket a kicsi arcából. A lányka összességében teljesen olyan volt, mint Draco, de a
haja, a fekete haja sokkal inkább Harryére hasonlított. Alvás közben csupa kóc lett, és minden irányba meredeztek a tincsei. Harry
tudta, hogy amikor eljön a reggel Narcissa vagy Winky majd kis díszeket tesznek a hajába, és az megint szép és rendezett lesz.
Legalábbis egy darabig.

De őt figyelve látta őt Potter gyerekként is. Nagyot sóhajtott. Ez nem volt jó dolog.

459
A kicsi szekrényéhez lépett, és addig kutatott, míg meg nem találta a pici kék pizsamát. Kihúzta a piros-arany kviddicses takarót is a
polcról, majd elvitte őket magával a hintaszékhez. Leült, és ujjai között morzsolgatni kezdte a puha anyagokat.

Mivel a csendes szobában elveszett a gondolatai között, ezért megdöbbent, amikor Lucius besétált. Viszont Lucius nem látszott
meglepődni attól, hogy őt ott találta. A férfi egyszerűen csak elővarázsolt egy másik széket, és leült anélkül, hogy egyetlen szót is szólt
volna.

Nem volt ez kellemes csend. Harry meglehetősen kellemetlenül érezte magát, hogy itt ül, és gyerektakarót szorongat. Gyerek nélkül.
Nem is említve a pizsamát.

Nem akart beszélgetni Luciusszal, de nem akart távozni sem. Ám minél tovább ültek ott egymás mellett, Harry annál felkavartabb lett.

– Valószínűleg kell még egy óra, mire a bájital hatásai eléggé elhalványulnak ahhoz, hogy aludni tudj majd – szólalt meg Lucius.

Harry összerezzent a hangra, ezért rosszalló pillantást vetett Luciusra. A férfi határozottan örömmel zökkenti ki őt. Kivéve… Kivéve,
hogy nem látszott örülni. Lucius arckifejezése meglehetősen semleges maradt.

– Aggódsz valami miatt, ami nem várhat reggelig? – kérdezte a szőke férfi.

Harry elfordította a tekintetét, és ekkor jött rá, hogy öntudatlanul simogatta a puha takarót.

– Miért mindig csak veled tudok beszélgetni? – kérdezte ingerülten.

– Mert mindenki más alszik – felelte higgadtan Lucius. – Viszont, ha akarod, biztos vagyok benne, hogy bárkit felébreszthetsz, akivel
beszélgetni szeretnél.

Harry bosszúsan felhorkant. Senkit nem akart felkelteni, és Lucius ezzel tökéletesen tisztában is volt.

– Miért vagy ma kedves velem? – szaladt ki hirtelen a száján a kérdés.

A kérdés visszahozta az önelégült mosolyt Lucius arcára.

– Én nem vagyok kedves – jelentette ki vontatott hangon.

Harry összehúzta a szemét.

– Akkor miért voltál kevésbé szemét? – firtatta, átfogalmazva a kérdését.

Lucius elkomolyodott, miközben tekintetét a békésen alvó Victoriára fordította.

– Megvannak rá az okaim – felelte.

– Igen, tudom – vágta rá Harry, türelmetlenséggel a hangjában.

Tudta, hogy Lucius valószínűleg Victoria és Draco miatt viselkedik vele udvariasan, de úgy tűnt, többet is tesz ennél. Érezte, ahogy
elvörösödött, amikor visszaemlékezett, hogy tényleg bőgve ült Lucius ölében. Magának is gondot okozott elhinni, hogy ő ebben a
helyzetben volt, pláne, hogy Lucius. Legalább neki mentséget jelentett az orvosi kezelés. Mi volt Lucius mentsége?

– Az adósod vagyok, Harry Potter – mondta Lucius. – Néhány nappal ezelőtt egy börtöncellában ültem, és teljességgel reménytelennek
tűnt a szabadon bocsátásom. Most pedig itt vagyok a családommal. Ez nem olyasmi, amit könnyedén vennék.

Elgondolkozva szünetet tartott.

– Illendően bántál velem, ha nem is egészen tiszteletteljesen, életem egyik legnehezebb csomópontjában. Képes vagyok téged ugyanúgy
kezelni.

Harry a lábujjával ellökte magát a padlótól, ezzel mozgásba lendítve a hintaszéket, miközben megfontolta a kérdést. Talán mégsem volt
finomkodás. Ha jól értette, akkor ez is valami illemdolog-féle volt; valamiféle becsületkód, amely visszafogta Lucius nyelvét. Nem
tehetett róla, de eltöprengett azon, vajon ez a becsület-dolog kitartana-e, ha Luciusnak nem lenne annyi veszíteni valója. Most szüksége
volt Harryre, ha valaha is esélyt szeretne kapni arra, hogy visszafogadják a társadalomba.

Nehéz csomópont.

Harrynek el kellett ismernie, hogy ez egy megfelelő kifejezés volt. Az a nap őt is pokoli válaszút elé állította. Nem mindennap gyilkolt
embereket, vagy jelölt ki egy dátumot a Sötét Nagyúr megölésére. Augusztus harmadika a minisztériumi csata napjaként fog bevonulni
a történelembe. Augusztus tizedike pedig remélhetőleg Voldemort legyőzésének napjaként.

Megremegett, ahogy az apró pizsamát bámulta.

460
És most Harry véglegesen legyőzné. Ez alkalommal már nem egy ártatlan baba.

– Victoriáról kérdeztél, amikor először felébredtél – jegyezte meg Lucius.

– Nem gondolkodtam ésszerűen, és aggódtam érte – ismerte be Harry csendesen.

– És most, hogy ésszerűen gondolkodsz? – kérdezte Lucius lényegre törően.

Harry barátságtalan tekintetet vetett a férfire, de nem felelt a kérdésre.

– Tudom, hogy Voldemort miért támadta meg a minisztériumot – állította inkább.

– Hatalomért és irányításért – vágta rá Lucius. – A tudás hatalom, és rengeteg információ található a minisztériumban.

Harry keze ökölbe szorult a puha anyagban.

– Igaz – értett egyet vele.

– Mi köze ennek Victoriához? – kérdezte Lucius. Hangsúlya kicsit élesebb volt a kelleténél.

– Semmi nem tudja jobban belehajszolni Voldemortot a gyilkosságba, mint egy Potter gyerek – felelte Harry, mély keserűséggel a
hangjában.

Lucius egyetlen válasza a felvont szemöldöke volt.

– Akármennyire is biztosan tudom, hogy ez gyötör téged, Lucius, Victoria most egy Potter gyerek a minisztérium szemében – mondta
Harry.

– Azt akarod mondani, hogy a támadásnak valami köze volt Victoriához? – firtatta Lucius.

– Csak hozzá volt köze – jelentette ki kereken Harry. – Voldemort félt tőle.

Luciusnak most mindkét szemöldöke a magasba szökött. Harry halvány elégedettséget érzett, amiért a férfit is sikerült kizökkentenie.

– Potter, teljesen értelmetlenül beszélsz – vetette oda a szőke férfi.

– Ez nem az én értelmemről szól – vágta rá Harry ingerülten. – Ez Voldemort elcseszett útja arra, ahogyan a dolgokat szemléli.

Lucius összeszorította az állkapcsát, majd lehunyta a szemét.

– Talán akkor megmagyarázhatnád – szűrte a fogai között.

Harry felvillantott egy gyors mosolyt. Volt valami megnyugtató abban, hogy Lucius elvesztette a türelmét vele szemben; főleg, ha övé
volt az irányítás.

Felnéztek, amikor az ajtó kinyílt. Draco állt az ajtóban, arcán még ott időzött az aggodalom, de beárnyékolta az óvatosság, amikor
felfedezte az apját is.

Harry nevetséges vakkantást hallatott, amikor a hintaszék átalakult úgy, hogy még mindig benne ült. Lucius önelégülten vigyorgott, és
intett Dracónak, hogy csatlakozzon hozzájuk. Draco átszelte a szobát, és lehuppant Harry mellé a székre, amely most már elég nagy
volt kettejüknek is. Nem úgy tűnt, hogy kényelmesen érzi magát pizsamában üldögélve egy rögtönzött találkozón az apjával, még akkor
sem, ha éjfélhez közeledett az idő.

– Engem kerestél? – kérdezte lágyan Harry.

Draco bólintott, de a kviddics takarót és a pizsamát nézte, ami még mindig Harry ölében volt. Harry zavartan elvörösödött. Ha tudta
volna, hogy még valaki más is megjelenik a gyerekszobában, nem vette volna elő őket.

– Én… huh… nem tudtam aludni a bájitalok miatt – motyogta Harry.

– Miért vannak nálad a holmijaid, Harry? – kérdezte Draco csendesen, miközben végigsimította a takarót.

Harry felpillantott Luciusra, aki arra várt, hogy folytassa a magyarázatát. A férfi azonban várhat, amíg előbb Draco kérdésére válaszol.

– Mert arra gondoltam, mennyire hasonlít Victoria élete az enyémre – ismerte be Harry. – Úgy értem, nem igazán, mert szerencsére ő
egy Malfoy.

461
Elhallgatott, és az orrát fintorgatta.

– Soha nem gondoltam szerencsésnek eddig, hogy valakit Malfoynak találjanak – mormolta szórakozottan.

Ujjával követte végig az egyik cikeszt a takarón.

– Amikor először megjelentél vele, azt hittem, árva – suttogta. – Ő is épp olyan kis valaki volt, akit kiraktak a Dursleyéknél, mint
engem.

Tétovázott.

– Azt hiszem, hogy a hasonlóság itt véget is ér. Nos, kivéve szegényke haját.

Draco halkan felhorkantott, Victoriára pillantva.

– Az anyjának hosszú, fényes haja volt. Nem tudom, hogyan sikerült a te hajadat örökölnie.

Harry halványan elmosolyodott.

– Anyukád reggel majd kicsinosítja őt, és szerencséjére még nem is nőtt ki neki teljesen – mondta. Mosolya elenyészett. – Viszont
pillanatnyilag eléggé hasonlít rám.

– És ez most hirtelen miért lett rossz dolog? – kérdezte Draco a szemöldökét ráncolva.

Harry felnézett Luciusra, aki bátorítóan biccentett. Merlin, Harry nem akarta elmondani Dracónak. Nem különösebben törődött azzal,
Lucius mit gondolt, de aggódott Draco reakciója miatt.

– Voldemort meg akarja ölni, mert ő egy Potter gyerek – mondta végül Harry fáradtan.

– Tudomást szerzett róla? – kérdezte Draco riadtan.

Harry nagyot nyelt, és bólintott.

– Igen – vallotta be. – Amikor Scrimgeour iktatta a papírokat, tudtam, hogy az is egy lehetőség, hogy mindenki megtudhatja, és
visszajut Voldemort fülébe.

– De mindenki azért nem tudja – tiltakozott Draco.

– Nem, de még nem szabadultunk meg az összes minisztériumi kémtől – magyarázta Harry. – Valaki ráakadt Victoria aktájára, és
továbbította az információt Voldemortnak a hét folyamán. Valószínűleg egy ideje már birtokában volt az információ, de bepánikolt,
amikor Scrimgeour nekiállt az alkalmazottak tisztogatásának. Most viszont már halott – tette hozzá fesztelenül.

Elhallgatott. Megpróbálta összeszedni szétszórt gondolatait.

– Voldemort nem fogadta jól a híreket, különösen, mivel néhány nappal ezelőtt épp kigúnyoltam őt a jóslattal kapcsolatban. Korábban
első kézből nézhettem bele az elméjébe – mondta. – Ő… a hatalom az elsődleges számára. Ami őt illeti, én vagyok az egyetlen dolog,
ami az útjában áll. Ezen a héten hozzáadta az ellenfeleinek listájához Victoriát is.

– A Sötét Nagyúr szerint a te gyereked fenyegetést jelent – tisztázta Lucius.

– Igen – bólintott Harry. – Tudtam, hogy ha felfedezi őt, akkor meg akarja majd ölni. Mivel közel áll hozzám, meg minden – tette
hozzá keserűen.

Megrázta a fejét.

– Nem hittem, hogy valódi fenyegetésként fogja őt látni, de így lett. A minisztérium feletti hatalom átvétel csak egy mellékes haszna lett
volna a mai támadásnak. Igazi célja az a remény volt, hogy több információt találhat Victoriáról. De nem akarta, hogy bárki is tudjon
erről. Még Perselus sem.

– Amiatt, ami akkor történt vele, amikor te voltál kisbaba – szúrta közbe Lucius.

Harry bólintott, és kicsit szorosabban markolta a takarót.

– Információt akart. Hogy ezt saját maga szedhesse össze, szabad hozzáférésre volt szüksége a minisztériumhoz. Ezért döntött úgy,
hogy inkább ide intéz támadást Roxmorts helyett, amire számítottam volna.

Draco mélyen beszívta a levegőt.

462
– Szóval, jelen pillanatban Victoriát épp olyan nagy fenyegetésként látja, mint téged.

Harry bólintott.

– Ő csak egy kisbaba! – kiáltott fel Draco.

Harry az ölébe simította a bébi pizsamát.

– Nem ez lenne az első alkalom, amikor megcéloz egy kisbabát – mondta lágyan.

Draco tekintete Harry sebhelyére rebbent.

– Nos, ez nem helyes – csattant fel.

Harry élesen felnevetett.

– Ebből semmi sem helyes, Draco – vágta rá. – Voldemort egy héten belül halott lesz, mert nem fogom hagyni, hogy eljusson
Victoriához.

– Victoria itt biztonságban van – mutatott rá Lucius nyugodtan.

– Igaz – értett egyet vele Harry. – És, tulajdonképpen, most már nem is tartja őt nagy fenyegetésnek.

– Mit csináltál, Harry? – kérdezte Draco gyanakvóan.

– Kockára tettem mindenkit, hogy megóvjam Victoriát – jelentette ki hangsúlytalanul Harry.

– Magyarázd meg! – csattant fel Lucius összeszűkülő tekintettel.

– Adnom kellett Voldemortnak valamit – fogott bele Harry. – Az egyik oka annak, hogy felfedtem előtte a jóslatot az volt, hogy így
bizonyítani tudtam, hogy annak semmi köze Victoriához. Azt mindig tudta, hogy én valamiféle ellene irányuló fenyegetés vagyok. Arra
következtetett, hogy a titokzatos gyerekemnek köze van a próféciához.

Dracóra pillantott.

– Ahogy már az apádnak is mondtam, semmi sem tudja úgy belehajszolni Voldemortot a gyilkosságba, mint egy Potter gyerek –
jelentette ki.

– Magadat okolod a minisztériumi támadás miatt? – firtatta élesen Draco.

Harry tétovázott egy darabig, majd megrázta a fejét.

– Tettem a tőlem telhető legjobbat – suttogta. – Voldemort őrült, és ez ellen semmit nem tehetek. Felfogtam, hogy a támadásai
nagyobbakká és komolyabbakká válnak majd az idő előrehaladtával. Ha nem lett volna Victoria, akkor lett volna valami más indítéka.

– Tudja már, hogy Victora valójában egy Malfoy? – kérdezte Lucius.

Harry ismét megrázta a fejét.

– Nem, még mindig Potternek hiszi – felelte. – Ha megtudta volna, hogy Malfoy, akkor már azt is tudná, hogy valószínűleg Draco és
Narcissa is nálam vannak. – Vállat vont. – Jelenleg a fő fókusza visszakerült rám, nem mintha ez valaha is változott volna.

– Perselus nem fog örülni, amiért korábban hazudtál neki – jegyezte meg Draco.

– Nem hazudtam neki – csattant fel Harry. – Perselus már tudta.

– Tényleg? – kérdezte Draco, meglepetten pislogva.

– Voldemorttal volt, emlékszel? – kérdezte Harry. – Voldemort épp rájött, hogy Victoria mégsem jelent akkora fenyegetést, mint ahogy
félt tőle, így hát nem voltak aggályai, hogy megossza az információt, és jót nevessen ezen Perselusszal.

– A Sötét Nagyúrtól épp most kaptál még több ösztönzést arra, hogy megöld őt, nem? – firtatta Lucius.

– Mintha több kellett volna… – mormolta Harry, de azért bólintott.

Lucius hirtelen felállt.

463
– Most ez nem a megfelelő idő arra, hogy átvegyük a heti terveket. Menjetek, és aludjatok egy kicsit – rendelkezett. – A bájital hatása
hamarosan megszűnik.

– Igen, apa – dünnyögte Draco.

Lucius elhagyta a szobát, Draco pedig közelebb húzta magához Harryt. Hintáztak ott csendben, egyszerűen csak figyelték Victoria
alvását, míg Harry el nem kezdett bóbiskolni.

– Haragszol rám? – kérdezte Harry, amikor visszaértek a szobájukba.

– Harry, én egyszer sem bántam meg, hogy a nyár elején hozzád vittem Victoriát, és ezt most sem fogom elkezdeni – felelte Draco.

*****

– Jó reggelt, Victoria – köszönt derűsen Harry, miközben felvette a kislányt, és magához ölelte.

– Papa – gagyogta vissza a pici vidáman, amitől Harry boldogan mosolygott.

– A radar alatt repültél, nem? – beszélt hozzá, összedörgölve az orrukat.

Draco megpuszilta a kicsi arcát, aztán Harryét, majd elfoglalta a helyét az asztalnál.

– Mi az a radar? – kérdezte kíváncsian.

Remus felnevetett Harry zavarodott arckifejezése láttán.

– Igen, Harry, mi az a radar? – kérdezte ő is vidáman.

Harry nyűgösen nyelvet öltött a férfire, aztán visszatette Victoriát a székébe.

– Nem tudom, pontosan mi az a radar. Csak azt tudom, hogy mit jelent a kifejezés – vallotta be Dracónak.

– No és mit jelent? – faggatta türelmetlenül a szőke fiú.

– Pusztán arra gondoltam, hogy Victoria eléggé el van hanyagolva. Ennek az egész zűrzavarnak a közepén, aminek öntudatlanul ő is
részese, csendesen éli tovább az életét a normális ütemben – magyarázta Harry.

Draco felvont szemöldöke jelezte a kételyeit Harry intelligenciáját illetően, mire Harry rá is nyelvet öltött.

– És ő az, aki elvileg megmenti a varázsvilágot – szólalt meg Perselus gúnyosan.

– Hálás vagyok, amiért Draco felnevelése felkészített engem erre – jegyezte meg Narcissa szórakozottan.

– Hogy kerültem én szóba? – firtatta Draco ingerülten.

– Én úgy gondolom, hogy mindketten sokkal bonyolultabbak, mint a legtöbb tinédzser – mondta Lucius vontatottan, figyelmen kívül
hagyva Dracót.

– Soha nem éltem volna túl ezeket a roxforti éveket, ha mind olyan ellenszenvesek lettek volna, mint ez a kettő – jelentette ki Perselus
lekicsinylően.

– Hé! – tiltakozott összhangban Harry és Draco.

– Én csak egy évig tanítottam, de ők meglehetősen kitűntek a többiek közül – értett egyet velük Remus, összehúzott szemmel.

– Ezt te kezdted – vádolta Draco dühösen Harryt.

– Én? – kiáltott fel Harry. – De hát nem is csináltam semmit!

– Kellett csinálnod valamit, hogy mindannyian a létező legrosszabb kamaszoknak tartsanak minket – vágott vissza Draco.

– Nem a legrosszabbnak – vetette közbe Narcissa meleg mosollyal. – Ahogy Perselus rámutatott, ti ketten egyszerűen sokkal
feszültebbek vagytok, mint a nagy átlag. A hangulataitok gyorsabban ingadoznak, mint a homok a dagályban.

Draco felfortyant; mellkasa előtt keresztbe fonta a karját.

Harry halkan felnevetett.

464
– Nagyszerűen bizonyítod anyukád igazát – jelentette ki.

Draco kinyitotta a száját, aztán ismét becsukta, és inkább mogorván, dühösen meredt Harryre.

Harry puszit küldött neki, és felnevetett, amikor Draco eljátszotta, hogy megfogta és visszadobta hozzá.

– Tartsd meg a hülye puszijaidat – morogta, de szája nevetésre húzódott.

Perselus undorodva felhorkant.

– Egyetek! – parancsolta. – Arra számítok, hogy reggeli után ismét felnőtté váltok.

Harry összerezzent az emlékeztetőre, és gyorsan kijózanodott. Perselusnak igaza volt. Nem volt túl sok vesztegetni való idejük a
viccelődésre. Dracóra hagyta a Victoriával való foglalkozást, ő pedig gyorsan elmerült a gondolataiban, miközben automatikusan evett.

– Rájöttem, hogy jobban szerettem a korábbi könnyed hangulatot – jelentette be Remus, megtörve ezzel a helyiség csendjét.

Harry felnézett rá, aztán végignézett a többieken is. Csak Victoria látszott élvezni a reggelijét. Vállat vont Remusnak, majd tekintetét
ismét a tányérjára fordította. De már végzett. Nem tudott többet enni. Szó nélkül felállt az asztaltól, és kiment.

Draco utolérte, amikor belépett a társalgóba. A szőke fiú Harry dereka köré fonta a karjait, úgy álltak az ablak előtt és bámultak le az
utcára.

– Esik – jelentette ki Harry.

Draco az állát Harry vállán pihentette.

– Igen – mormolta. Szünetet tartott. – Tényleg azt tervezed, hogy egy héten belül megölöd Voldemortot?

– Igen – felelte Harry.

Csöndben álltak ott, amíg Perselus, Remus, Lucius és Narcissa is megérkeztek a szobába, és leültek, hogy felkészüljenek a tervezésre.
Miután eltelt néhány perc, Perselus végül megszólalt.

– Nem számít, mennyire szeretnéd elkerülni, sürgősen meg kell terveznünk a tetteinket – mondta.

– Nem kerülök el semmit – suttogta Harry. Kilépett Draco karjai közül, szembefordult a felnőttekkel. Arckifejezése kemény és eltökélt
volt. – Tudom, hogy mi forog kockán, tudom, mit kell megtennem, és még azt is elég jól tudom, hogyan fogjak hozzá – jelentette ki. –
Csak épp szükségem van mindenki összefogására, és sok, finom kis részlet van, amit rendeznünk kell.

Perselus megdörgölte az orrnyergét.

– Finom kis részletek, persze – dörmögte. – A griffendéleseknek semmi érzékük a finom részletekhez és a ravaszsághoz.

A hangulat valahogy könnyedebbé vált Perselus megjegyzésétől. Harry elmosolyodott, és indult, hogy leüljön, maga után húzva Dracót
is.

– Ezért vagytok ti itt nekem – mutatott rá.

– A hangulat túl gyorsan változik, hogy megszokhassuk – motyogta Lucius.

Harry és Draco összenéztek, és egymásra vigyorogtak.

– Ne bátorítsd őket, Lucius! – figyelmeztette Perselus fanyarul. – Mostanában már e nélkül is épp elég nehéz velük lépést tartani. Nem
kétlem, hogy olyan erőt képviselnek, amivel a héten számolnunk kell.

465
 Negyvenkettedik fejezet

– Na, szóval, hol kezdjük? – tette fel a kérdést Remus csendesen.

– Perselus feladatánál – vágta rá Harry azonnal.

Perselus egyetértően biccentett.

– A Sötét Nagyúr erői komoly kárt szenvedtek tegnap – kezdte a férfi. – Nem zavarja, hogy követőinek a kiosztott büntetések után
időre van szükségük, hogy felépüljenek, mert arra használja ezt az időt, hogy növelje a számukat. Erre a hétre az a feladatom, hogy
toborozzam be vagy kényszerítsem rá a mardekárosokat, hogy csatlakozzanak a soraihoz.

– Blaise – suttogta Draco.

Harry bólintott, és megnyugtatóan megszorította barátja kezét.

Lucius összevonta a szemöldökét.

– Én úgy értelmeztem, hogy a Sötét Nagyúr ezt a feladatot csak a te számodra jelölte ki.

– Úgy is van – ismerte be Perselus.

– Ha nem viszel új követőket, tudni fogja, hogy nem vagy hűséges hozzá – mondta Lucius. Tekintete oda-vissza járt Harry és Perselus
között, ahogy próbálta feldolgozni az információt. – Beavatási szertartásra fog készülni, míg Harry azt tervezi, hogy rajtaütésszerűen
megtámadja őt.

– Pontosan – bólintott Harry. – Amúgy is hamarosan meg akarom ölni a rohadékot, és tökéletes lehetőséget biztosít nekem ehhez.
Most nincs annyi talpnyalója. Nem akarom elveszíteni azokat az embereket, akiket ő megpróbál megnyerni. Nem engedhetjük meg
magunknak, hogy elveszítsük Perselus pozícióját. A legkönnyebb megoldás az, ha egyszerűen megölöm őt, és ezzel vége.

– A többi csatlósa miért nem segít neked, Perselus? – érdeklődött Narcissa.

Perselus összenézett Harryvel, mielőtt válaszolt volna.

– Mert a többieket, a gyógyulásuk után, el fogja küldeni, hogy szerezzenek meg bármilyen információt, ami csak fellelhető Harry
gyerekéről – vallotta be.

– Ezt nem mondtad el nekem – vetette Harry szemére Draco, és dühösen meredt rá.

– Azért, mert ennek semmi jelentősége – védekezett Harry. – Victoria itt biztonságban van.

– Ma reggel már beszéltem Kingsleyvel, és biztonságba helyezte a Victoriával kapcsolatos papírokat – szólalt meg Perselus. – Nem
mintha most már sokat számítana, de a nyilvánosság elől a jövőben is el lesz zárva. A cél az volt, hogy a Sötét Nagyúr elől eltitkoljuk őt,
amíg csak lehetséges. Jelen pillanatban már megtudott mindent, amit a minisztériumból megtudhatott.

– Van valami lehetőség rá, hogy vissza tudja vezetni Victoriát a Malfoyokhoz? – vetette fel a kérdést Remus.

– Gondoskodtam róla, hogy mindenki azt higgye, ő az enyém – felelte Harry.

– Én pedig megszereztem minden rá vonatkozó dokumentumot, ami akkor keletkezett, amikor az édesanyja viselte gondját – jelentette
ki Narcissa.

Harry meglepetten nézett a nőre.

– Mondtam, hogy a feleségem meglehetősen leleményes – jegyezte meg vontatott hangon Lucius.

Harry gyorsan vetett a férfire egy csúnya pillantást, majd ismét Narcissára koncentrált, aki melegen mosolygott rá.

– Amíg te és Draco az Abszol úton vásároltatok, addig én kapcsolatba léptem néhány emberrel a minisztériumban, és magamhoz
vettem Victoria születési anyakönyvi kivonatát – magyarázta a nő. – Jelenleg nincs feljegyezve a létezése, azt kivéve, hogy te vagy a
keresztapja.

– Te tudtál erről? – kérdezte Harry Dracótól.

– Nem – ismerte be meglehetősen vonakodva Draco, miközben az apját nézte. – Viszont gondolnom kellett volna rá.

466
– Kellett volna – értett egyet vele Lucius –, de édesanyád gondoskodott róla, és az érintett emberek emlékeit kitörölte. – Száraz
pillantást vetett Harryre. – Természetesen a kapcsolataim már nem élnek a minisztériumban.

Harry kinyitotta a száját, aztán bezárta, majd lemondóan felsóhajtott. Nem kifogásolhatta, hogy törvényt szegtek, amikor ő is
rendszeresen azt teszi. Ő maga máris két miniszterrel alkudozott eddig, és természetesen nem hibáztathatta Narcissát, amiért eltüntette
a nyomaikat.

– Bűnözők… – mondta Narcissának, és szomorúan elmosolyodott.

A nő visszamosolygott rá, és bólintott.

– Össze kell tartaniuk – fejezte be a mondatot.

Draco furcsállkodva nézte őket. Tudta, hogy van valami a háttérben, de nem értette, hogy mi volt az. Harry még mindig nem akarta
elmagyarázni. Ez az ő és Narcissa útja volt arra, hogy kijelentsék, egy családba tartoznak, bármilyen furcsán is hangzott.

– Szóval a többi halálfaló kikerül a képből egy eredménytelen üldözés folytán – tisztázta Remus, megkísérelve a témaváltást.

– Igen – felelte Perselus. – Az igazi gond az, hogy mit tegyünk a mardekárosokkal.

– Azt hittem, hogy Draco és Blaise már szőttek terveket valami ilyesmire – jegyezte meg Harry.

– Így is van – vágta rá Draco –, de nem terveztük be, hogy te ezzel egy időben megtámadod a Sötét Nagyurat.

– Nem értem, miért jelentene ez különbséget – ismerte be Harry.

– Az eredeti tervek szerint az egész családokat elszeparáltuk volna – fogott bele a magyarázatba Perselus. – Most azonban már nem
hiszem, hogy erre szükség lenne. Rendkívül gyanús lenne, ha most hirtelen egész családok tűnnének el, és nem szükséges ekkora
kockázatot vállalni. A Sötét Nagyurat pillanatnyilag csak az én hatod- és hetedéves diákjaim érdeklik.

– Egyáltalán, miért ők? – firtatta Harry. – Nem lenne sokkal több értelme olyan embereket keresni, akik idősebbek és sokkal…
tapasztaltabbak?

– Mert ők befolyásolhatóak – vágta rá kurtán Perselus. – Összeszedi a fiatalokat, és a vágyainak megfelelően alakítja őket.

– És amint megszerzi őket, magához láncolja a semleges családokat is – mutatott rá Lucius. – Gyors módja ez a seregének feltöltésére.

Harry rápillantott Dracóra, aki jelenleg a padlót bámulta. Voldemort tervének sajnos egyre inkább kezdett értelme lenni.

– Az egyik legnagyobb aggodalmunk abban a tényben fekszik, hogy én vagyok az egyetlen, aki tud erről a feladatról – szólt Perselus, és
számítóan bámult Harryre.

– Mindez pedig arra ösztönöz, hogy képesnek kell lennem megölni őt szombaton – sóhajtotta Harry.

Perselus bólintott.

– Időben készen állsz majd rá? – kérdezte aggodalmasan Remus.

Harry nagyot fújt.

– Őszintén? Nem tudom, hogy valaha is készen fogok-e állni ilyesmire. De mivel muszáj, hát készen fogok állni rá. Van néhány dolog,
amiről gondoskodnom kell addig, de nem hiszem, hogy nagyon nehéz lenne befejezni. Amikor ténylegesen is itt lesz az idő, már csak
arról kell meggyőződnöm, hogy elpusztítsam Naginit, mielőtt őt megölném.

– És úgy gondolod, hogy ő majd csak ott áll, míg te ezzel foglalkozol? – érdeklődött Perselus gúnyosan.

Harry lehunyta a szemét, maga elé képzelte a párbajt ötödikben Voldemort és Dumbledore között, és beleborzongott.

– Nem – felelte. – Láttam már Voldemortot párbajozni. – Összeráncolta a szemöldökét. – Tulajdonképpen, most hogy belegondolok,
gyakorlatilag már én is párbajoztam vele korábban.

– Harry, annak én is szemtanúja voltam, és biztosan nem számíthatsz arra, hogy az majd ismét megtörténik – figyelmeztette őt Lucius.

Harry kinyitotta a szemét, és megrázta a fejét.

– Nem számítok rá – ismerte be. Homlokán tovább mélyültek a ráncok. – De azt hiszem, jó lenne, ha gondoskodnék másik pálcáról.
Tudok használni másik pálcát?

467
A felnőttek összenéztek, majd Harryt és Dracót kezdték tűnődően tanulmányozni.

– Draco, engedd meg, hogy Harry kipróbálja a pálcádat – mondta Narcissa.

– Biztos, hogy a pálcám nem fog illeni hozzá – tiltakozott Draco, de azért előhúzta a zsebéből, és átadta Harrynek a pálcáját.

Harry tétován vette el tőle; érezte ujjai között a meleg fát. Jó érzésnek tűnt, egyáltalán nem különbözött attól, amikor a saját pálcáját
tartotta a kezében. Ideges pillantást vetett Dracóra, majd egy félreeső asztalon heverő könyv felé fordította a pálcát.

– Invito könyv.

A könyv könnyedén odarepült hozzájuk, Draco pedig elkapta és a szemöldökét ráncolva meredt Harryre.

– Csinálj valami durvábbat! – parancsolta.

– Mint például? – kérdezte Harry, és arca fintorba torzult. Ez egy komoly dolog volt, és igazán nem volt itt az ideje, hogy arra
gondoljon, mit szeretne durvábban csinálni Draco pálcájával.

Draco furcsállkodva nézett rá, aztán önelégülten elvigyorodott, amikor neki is beugrott Harry gondolatmenete.

– Hülye – mondta. – Alakíts át egy széket vagy valami ilyesmi.

– Azt még a saját pálcámmal sem tudom megcsinálni – tiltakozott Harry.

– Hogy érted azt, hogy nem tudod megcsinálni? – kiáltott fel Draco.

– Órán nem tanultunk ilyesmit – mutatott rá Harry. – És attól tartok, hogy a tananyagon kívüli tapasztalataim során sosem kellett
átalakítanom egy nyamvadt széket, hogy megmentsem az életemet – vágott vissza.

– Oh, add ide nekem a te pálcádat – rendelkezett Draco. – Lássuk, én meg tudom-e csinálni a tiéddel. Apa ezt a varázslatot már időtlen
időkkel ezelőtt megtanította nekem.

Harry összevont szemöldökkel adta át a pálcáját. Tudatában volt annak, hogy a felnőttek csendben, érdeklődve figyelik a kísérletüket.
Biztos volt benne, hogy Perselus jól meglett volna az ő vitatkozásuk nélkül is, de ő sem mondott semmit.

Ha ő maga nem csodálkozott volna annyira, akkor Harry bizonyára nevetett volna a Draco arcán feltűnő megrökönyödöttségen,
amikor könnyedén végrehajtotta a varázslatot, és az asztalból széket alakított, majd újra helyreállította. Harrynek fürgén megtanították a
varázslat technikáját, majd ő is ugyanazt tette.

Aztán csak ültek, és bámulták egymást.

– Harry, a pálca választja a varázslót – suttogta Draco lassan. – Nem kellene annyira természetesnek tűnnie számomra, amikor a te
pálcádat használom.

Harry vállat vont. Ő is épp így gondolta, de valahogy nem tudott ennél többet. Mindketten kérdő pillantással fordultak a felnőttek felé.

– Igazad van, Draco – szólalt meg Remus, belecsúszva a tanári előadásmódba –, a pálca választja a varázslót. Bárki tudja valaki más
pálcáját használni, de ez általában nem túlságosan illik hozzá, és a varázslatok végrehajtása közel sem annyira tökéletes.

– Neville! – kiáltott fel Harry.

Remus bólintott.

– Igen, Neville az édesapja pálcáját használta, amíg az össze nem tört a minisztériumban. Feltételezhetem, hogy a varázslatai nagyban
javultak az új pálcájával az elmúlt évben? – érdeklődött.

Harry belegondolt egy pillanatig, azután bólintott.

– Úgy vélem, az elmúlt évben már nem volt annyira ügyetlen bűbájtanon – ismerte be Draco kelletlenül.

Harry kíváncsian nézett rá.

– Honnan tudod? – kérdezte.

– Veled jártam bűbájtanra – vágott vissza Draco.

– Igaz, de miért vetted észre Neville bűbájait? – firtatta Harry zavartan.

468
Draco elpirult, de önelégülten vigyorgott Harryre.

– Nem Longbottom bűbájait vettem észre, te hülye, hanem téged.

– Oh – lehelte Harry pislogva.

– Gyakran voltál vele párban. Már legalábbis akkor, amikor Granger és Weasley összejöttek – tette hozzá Draco. – Az elmúlt évben
akármikor hátranéztem, mindig mögöttem voltál, és én gyakorlatot csináltam abból, hogy figyelemmel kísértelek. – Vállat vont. –
Szóval észrevettem, hogy Longbottom nem ártott neked annyit, mint amennyiben reménykedtem.

– Szemétláda – vetette oda Harry, és nyakon vágta Dracót.

A szőke fiú nevetve fogta le Harry kezét, hogy ne üthessen újra.

– Esetleg továbbléphetnénk? – érdeklődött Perselus gúnyosan.

Harry és Draco engedelmesen visszafordították figyelmüket Remusra, aki elkeseredetten ingatta a fejét.

– Igen, világosan megértettétek, hogy valaki más pálcájának használata nem mindig hatásos – szólt a férfi. – Csak találgatni merek, de a
pálcáitok azt mutatják, hogy ti ketten meglehetősen összeilletek. Különösen a mágiátok.

Egy pillanatig habozva tanulmányozta a fiúkat.

– Még akár addig is elmennék, hogy azt mondanám, mindkettőtökben megvan a világos és sötét mágia egyensúlya, és a varázslatotok, a
pálcáitok felismerik egymást.

Harry szkeptikusan nézegette Draco pálcáját.

– Vagyis, ez azt jelenti, hogy a pálcáink úgy látják, hasonló a mágiánk? – kérdezte.

– Ennek semmi értelme – tiltakozott Draco. – Harrynek és nekem nyilvánvalóan különböző az erősségünk, már ami a mágiánkat illeti.

– Tényleg? – kérdezte Remus, aztán megrázta a fejét. – Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ti annyira különbözőek vagytok, mint
ahogy azt a múltbéli tapasztalataitok mutatják. Szerintem különösen ezek a tapasztalatok választottak el benneteket. Harry főként a
védekezésre koncentrált, tehát ez az egyik erőssége. Azonban, amikor neked okod adódott az utóbbi időben erre, akkor te is egészen
gyorsan megtanultad, nem? – kérdezte Dracót.

Draco lassan bólintott.

– És Harry képes volt hamar megérteni a támadó varázslatokat, amikor tényleg erre tanították – mondta.

– Pontosan – vágta rá Remus. – Mindketten nagyon erős, hatalmas varázslók vagytok. Egyszerűen arról van szó, hogy eddigi fiatal
életetek során a mágia különböző szempontjait pártfogoltátok. Ez nem azt jelenti, hogy nem rejtitek magatokban a lehetőséget, hogy
más formájában is jeleskedjetek. Az alapján a könnyedség alapján ítélve, amivel láthatóan egymás pálcáját tudjátok használni, a
varázslatban megnyilvánuló erőitek összességében véve nagyon hasonlóak.

– Ez azt jelenti, hogy én tulajdonképpen lehettem volna okosabb a bájitaltanon úgy, mint Draco? – kérdezte Harry kétkedően.

Remus köhécselni kezdett.

– Nos, bizonyos környezeti feltételek hatással vannak a tanulmányokra – kísérelte meg diplomatikusan kifejezni magát.

Lucius halkan felnevetett. Viccesnek találta Perselus mélyen mogorva tekintetét.

– Igen, Harry – szólalt meg a szőke férfi –, talán mutathattál volna többet a benned rejlő bájitaltudásból, ha ugyanazt a tanítási
módszert kapod, amit Draco.

– Épp úgy, ahogy Draco is többet csillanthatott volna fel a védekezési tudásából, ha ugyanolyan tapasztalatai lettek volna, mint neked –
tette hozzá Remus gyorsan.

– Van egy másik tényező is, amit nem említettetek: hogy ténylegesen van-e érdeklődésed a téma iránt vagy sem – vetette oda
rosszindulatúan Perselus. – Lehet, hogy a lehetőség benned rejlett, de az nem jelent semmit, ha nincs érdeklődésed iránta, vagy nem
mutatsz erőfeszítéseket.

Harry felsóhajtott. Sajnálta, hogy felvetette a dolgot. Draco nyilvánvalóan ugyanúgy meglátta a veszélyt, ezért feltett egy másik kérdést.

– Tehát, Harry és én ténylegesen pálcát tudunk cserélni, amikor szembe kell szállnia a Sötét Nagyúrral?

469
Perselus összehúzta a szemét.

– Csak egyetlen varázslatot kell tudnia végrehajtani – jelentette ki. Dracónak válaszolt ugyan, de Harryt nézte szúrós tekintettel.

– Mi? Azt akarod, hogy teszteljem Draco pálcájával a gyilkos átkot? – kérdezte Harry hitetlenkedve.

Perselus tekintete élesen villant a faliszőnyegre, amely még mindig a falra volt ragadva. Harry követte tekintetének irányát, és nagyot
sóhajtott. Nem igazán akarta megcsinálni, de muszáj volt tudnia, hogy sikeresen végre tudja-e hajtani az átkot Draco pálcájával.
Dracóra nézett. Barátja megvonta a vállát, és szaggatottan bólintott. Nem különösebben volt bátorító.

Harry lassan felállt, Draco pálcáját szorosan a markába zárta, és szembenézett a faliszőnyeggel.

– Perselus, erre tényleg szükség van? – kérdezte Narcissa élesen.

– Igen – vetette oda Perselus jegesen.

Harry a válla fölött csúnya pillantást vetett a fekete hajú férfira, és a szemét állat szavak már a nyelve hegyén egyensúlyoztak. Sikerült
őket visszanyelnie, mivel már elég feszültség lógott a levegőben, de azért nagyon csábította a lehetőség. Perselus távolról sem volt jó
hangulatban, és kezdte úgy érezni, hogy rá hárítja a haragját.

Nem gondolta igazán, hogy Narcissának vagy Dracónak látnia kellene, ahogy a gyilkos átkot használja. Főleg nem azután, hogy épp
előző nap ölte meg Bellatrixot. Viszont azt is tudta, hogy értelmetlen lenne felvetni, hogy távozzanak. Úgy tűnt, Remust is
meglehetősen elborzasztotta az események fordulata, és nem volt segítség.

Harry tekintete Luciusra vándorolt. Luciusra, aki továbbra is higgadt maradt, és uralta a helyzetet. Nem volt sem dühös, sem elborzadt,
sem zavarodott.

– Vegyél mély levegőt és koncentráld az erődet – utasította a szőke férfi hűvösen.

Harry biccentett. Mentálisan magába szívta Lucius nyugalmának egy részét, és próbált nem zavarba jönni attól a ténytől, hogy a gyilkos
átokból vesz leckét Lucius Malfoytól.

Sokkal másabb volt, amikor veszélyérzet nélkül próbálta végrehajtani az átkot. Abban sem volt semmi veszélyes, amikor a portrét
leszedte, de akkor iszonyatosan felhergelődött. Ez most szándékos volt, és Harry nem örült neki. Emlékeztette magát arra, hogy alig
néhány nap múlva meg kell ölnie Voldemortot, ezért megerősítette elhatározását, és összpontosította a mágiáját.

A faliszőnyegre irányította a pálcáját.

– Avada Kedavra!

Figyelte, ahogy az anyag a padlóra omlott.

– Tudom használni Draco pálcáját – jelentette ki kereken, miközben szembefordult a többiekkel.

Draco, Narcissa és Remus kerekre tágult szemmel, döbbenten bámultak vissza, de Lucius és Perselus jeges elégedettséget árasztottak.

Heves borzongás rázta meg Draco testét, és Harry aggódva sietett hozzá. Ám habozott, mielőtt megérintette volna őt, mert nem volt
biztos benne, hogy Draco pillanatnyilag különösebben elégedett lenne vele. Draco azonban levette a felelősséget a válláról.

– Ne légy már hülye – mormolta, majd Harryhez dőlt, és fejét a párja vállára hajtotta. Harry dörzsölgette a szőke fiú hátát, és remélte,
hogy ez megnyugtató számára.

Remus megköszörülte a torkát.

– Meglepődtem, pedig számítanom kellett volna rá – jelentette ki csendesen.

– Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit hajlamos rendszeres alapon meglepni – jegyezte meg Perselus gunyorosan.

– A rohadt életbe! – fakadt ki Harry feszülten és idegesen. – Mi a francot csináltam ma, amivel felidegesítettelek? Azért van ez az egész,
mert nem veszem annyira komolyan a dolgokat, mint ahogy te elképzeled? Ha ez az oka, akkor sajnálom. Tudom, hogy ez komoly
dolog. Tegnap öltem! Ma itt ülök és tervezem, hogy pontosan hogyan is fogok ismét gyilkolni! Az összes többi mardekáros sorsa is a
kezemben van, épp úgy, ahogy a tiédben is! De, basszátok meg, kezelem a legjobb tudásom szerint. Ha ez nem elég jó, akkor csak
mondd el, mi a faszt vársz el tőlem!

A szoba csöndbe burkolózott a kitörése után, és ő néhány percig mogorva-dühös tekintettel meredt a padlóra.

– Rendben – folytatta jegesen. – Bizonyítékot akarsz, hogy nem vagyok tagadásban, vagy nem kerülök el mindent?

470
Hirtelen felállt, és járkálni kezdett a hideg kandalló előtt, figyelmen kívül hagyva Draco tiltakozásait, és Remus finom dorgálását, hogy
nyugodjon meg.

– Ma van vasárnap, és jövő szombatig van időm, amikor is Voldemort tervezi összehívni a követőit újra. Arra számít, hogy az összes
mardekárosodat összetoborzod, és bevezeted őket a soraiba szombaton; a semlegeseket éppúgy, ahogy azokat, akik tényleg hisznek
abban, hogy halálfalók akarnak lenni. De te ezt nem teszed, amivel valószínűleg az egyik legnagyobb kockázatot vállalod, mert onnan
nincs visszaút. Bíznod kell abban, hogy én tényleg végzek vele, mert különben megszívtad. Mindannyian megszívtuk.

Szünetet tartott, és Perselusra nézett. A férfi arckifejezése semmit nem fedett fel, de a tekintete veszélyesen villogott. Harry
szusszantott, és folytatta a járkálást.

– Tehát az a kérdés, minek kell történnie a héten, hogy ez az egész működőképes legyen? Ahogy már mondtam, ma van a tervezés
napja. Összerakjuk azokat a darabokat, amiket muszáj megtenni, és te majd eldöntöd, hogy tényleg működőképes-e vagy sem. Mert
mindannyian tudjuk, hogy bár gyakorlatilag az egész az én vállaimon nyugszik, azért én rád tekintek, hogy biztos legyek benne, hogy a
helyes pályán haladok. Hogy hogyan kerültem olyan helyzetbe, hogy Perselus Piton a mentor-apa alakom legyen, arról fogalmam sincs
– tette hozzá zavarodottan.

– Nem vagyok az apád – csattant fel dühösen Perselus.

Harry gúnyosan nézett rá.

– Baszd meg. Te vagy az a szemétláda, aki állandóan gyereknek nevez engem, és úgy vigyáz rám, mint egy hülye szülő. És én hallgatok
rád. Talán lázadozok, de hallgatok rád. Ne kérdezd, hogyan történhetett ez. Már elgondolkodtam rajta, és még mindig nem tudok
előállni épkézláb válasszal.

Tekintete körbejárt a többieken is.

– Valahogy megkaptam Narcissát, mint anyafigurát, aki sürgölődik körülöttem, és gondoskodik rólam, valamint három apai alakot!
Életem legnagyobb részében még egy sem volt! Erre most… most mind a hármótokat kikaptam, és valahogy megpróbálok megfelelni
nektek, és büszkévé tenni benneteket. Draco miatt még Luciust is megkaptam, és ez lehet a leghülyébb dolog, amit valaha hallottatok,
tekintettel arra, hogy ki nem állhatjuk egymást! – köpte.

Érezte, ahogy szeme sarkában dühös könnycseppek gyűltek, és mérgesen megtörölte a szemét, miközben meredten nézte az előtte ülő
csoportot, akik a döbbenet különböző stádiumaiban bámultak vissza rá. Ez nem az volt, amit szándékában állt elmondani.

– Harry – szólalt meg megnyugtatóan Remus.

– Ne! – kiáltott fel Harry. – A francba már! Sajnálom. Nem akartam semmi ilyesmit mondani. Nem csoda, hogy Perselus ki van akadva
rám, mivel nem tudok megmaradni azon a pályán, amin pedig kellene. Emberéletek forognak kockán, én pedig értelmetlen szarról
magyarázok.

– Ez nem értelmetlen – szólalt meg Narcissa lágyan.

Harry beletúrt a hajába, és megint járkálni kezdett. Még csak észre sem vette, hogy megállt. Gyorsan ismét beszélni kezdett; megpróbált
továbblépni, és elfelejteni hülye botlását.

– Tervek. A legelső, amit meg kell csinálni, hogy el kell vinnem magammal Ront és Hermionét, és be kell fejeznünk azt a feladatot, amit
Dumbledore-tól kaptunk. Ha azzal nem végzek, akkor az mindent megváltoztat. Már elvégeztem a nehezebbik részét, és ami maradt, az
meglehetősen kiborító. És mielőtt bárki is panaszkodna – vetette fel, és élesen nézett Dracóra –, ami maradt, azt Roxfortban kell
megcsinálnom, és viszonylag biztonságos.

Összevonta a szemöldökét.

– Ha már ott vagyok, akkor a kardot is elhozom – jelentette ki. – Azt hiszem, az lesz a legjobb Nagini megöléséhez. – Szórakozottan
bólintott magának. – Ja, úgy gondolom, fel tudom használni a kardot, és a saját kígyóimat, hogy gyors munkát végezhessünk vele.

– Ráadásul meglehetősen odaillő lesz Griffendél kardjával megölni őt – folytatta tovább, rosszindulatú elégedettséggel. – Voldemortot
ez a tény rettenetesen ki fogja borítani. Természetesen annál a pontnál már tudnia kell. Tudni is fogja, hogy kurvára elbaszta.

Ismét bólogatott önmagának, és nem vette észre a többiek óvatos összenézését.

– Kelleni fog a Volt-nincs Szekrény, és sok, gyors beszélgetést kell megejtenem a Renddel. Mert szükségünk lesz mindenkire. Ezen a
héten ez a ház hemzsegni fog a semleges mardekárosoktól, de amúgy sem leszünk itt túl sokat. Vagy legalábbis én nem leszek itt sokat.

– Kapcsolatba kell lépnünk Kingsleyvel, és még ma ide kell hoznunk, hogy részt vegyen a tervezésben – folytatta. Összerezzent. –
Valójában azt feltételezem, hogy ezért vitattad meg vele a dolgokat tegnap, ugye? Túl elfoglalt, hogy a minisztériumot rendbe rakja.
Fogadni mernék, hogy ott minden egy óriási zűrzavar. De talán később mégis csak el tud majd jönni egy időre.

471
Rájött, hogy nem látta a Reggeli Prófétát, és úgy döntött, hogy ez valószínűleg jó dolog. Nem igazán akart hallani arról, hogy milyen
pánikhangulat uralkodott azok után, ami történt. Csak egy hét. Családja mardekáros felének segítségével szembe fog szállni
Voldemorttal, és remélhetőleg egyszer és mindenkorra sikerül véget vetni a helyzetnek.

A többiek megdöbbentek, amikor megpördült, hogy szembenézzen velük.

– Csúfolódjatok csak, amennyit akartok azon az elképzelésen, hogy a családom részei vagytok – jelentette ki gúnyosan –, de
Dumbledore-nak igaza volt, és Voldemort meg fog fizetni mindenért.

– Harry, megbolondultál? – kérdezte Draco hitetlenkedve, felvont szemöldökkel.

Harry fanyarul felnevetett.

– Nem – felelte. – Hiszed vagy sem, tökéletesen jól tudom, miről beszélek. Ez egy eseménydús hét lesz.

*****

– Nos, ez egy mókás nap volt – jegyezte meg Draco gúnyosan, vontatott hangon.

Harry a fürdőszoba nyitott ajtaja felé pillantott, ahol Draco jelenleg épp a mosdó feletti tükörbe bámult. Úgy vélte, Draco
meglehetősen szexi úgy, hogy csak egy ezüstszínű pizsamaalsót visel, de nem volt benne biztos, hogy jelen pillanatban Draco hallani
akarná ezt. Barátja meglehetősen ingerültnek hangzott, csak épp Harry nem volt benne biztos, hogy miért.

Ez után a nap után bármi miatt lehetett. Harry a nap folyamán mindenkivel beszélt különböző dolgokról, még Kingsleyvel is egy rövid
ideig, mielőtt visszament volna a minisztériumot rendbe szedni. Teljesen elvesztette a számolását annak, hányszor keveredett vitába
Perselusszal. Dracóval sem volt jobb a helyzet. Úgy gondolta, Dracóval azért lehetett kicsit kevesebb veszekedése, mert a szőke fiú
átengedte Perselusnak, hogy megharcoljon számára néhányat az őt érintő kérdésekből.

Négy mardekáros két griffendélessel szemben vitatta meg egy nagyon fontos csatára vonatkozó terveket, és a szükséges eseményeket,
amelyek odáig vezetnek majd, és ez nem volt kellemes. A reggeli könnyedség egyre kevésbé tért vissza, ahogy a nap haladt előre.

Harry hálás volt, amiért senki nem hozta fel ismét a kitörését a szülőkről. Még most is gyötörte, ha visszaemlékezett arra, miket
mondott, és szerette volna visszaszívni. Ám annyira sok másik kitörés követte ezt az elsőt, hogy azok azt már-már teljesen
beárnyékolták. És nem ő volt az egyetlen, aki szónokolni kezdett, és így nyilvánította ki a csalódottságát.

Senkit nem nyűgöztek le Harry ötletei, mivel volt benne néhány oltárian kockázatos elem. Többször is megvádolták azzal, hogy benne
elegendő griffendéles van tíz ember számára, ami viszont Dracót irritálta, mert nem bírt rájönni, hogy akkor hogyan lehet Harryben
elég hely a mardekárosság számára.

Meglepő módon Harry a legtöbb támogatást nem mástól, mint Luciustól kapta. Draco megijedt attól, amit tenni készültek, és ettől
mérges lett. Remus és Narcissa aggódtak, és sokkal bátortalanabbak voltak. Perselus egyenesen tombolt vele, számtalan okból
kifolyólag. Viszont Luciusnak valahogy sikerült a nap legnagyobb részében nyugodtnak maradnia.

Lucius volt az, aki közbelépett, amikor Harry és Perselus közel jártak ahhoz, hogy megátkozzák egymást. Lucius volt az, aki csendesen
támogatta Harry merész ötleteit. Lucius volt a tökéletes politikus, míg ellenben Perselus volt a tökéletes kém, aki szükségesnek tartotta
a dolgokat a lehető legtitkosabban tartani.

Végül azért megállapodásra jutottak. Harrynek és Perselusnak sikerült egyensúlyba hozniuk az ötleteiket, így a kockázatokat végül is
minimalizálni tudták, amennyire csak lehetséges volt. Ám még így is végtelenül bonyolult hétnek néztek elébe. Számtalan tényező volt,
amiknek össze kell állniuk, hogy végül sikeresen megvívhassák a végső csatát.

– Harry, hallasz egyáltalán? – kiáltott ki Draco ingerülten.

– Igen, hallottalak – felelte fáradtan Harry.

Az ágy végén ült, könyökét a térdére támasztotta és fejét a tenyerébe hajtotta. Készen állt lefeküdni, ha össze tudott volna szedni annyi
energiát, hogy félrehúzza a takarót és bemásszon alá. Csak épp ott volt még Draco problémája, amivel foglalkozni kellett – és nem
tudta, hogy mi is az a probléma.

Szemeit még mindig lesütve, Harry figyelte, ahogy Draco meztelen lábai belépnek a szobába, és közvetlenül előtte megállnak. A csend
addig feszült, míg Harry már nem bírta tovább.

– Pontosan mivel bosszantottalak fel? – kérdezte fáradtan. – Bármit is csináltam, sajnálom.

Draco bosszúsan felhorkant.

– Nem sajnálod – vágott vissza.

472
– Rendben, akkor nem sajnálom – jelentette ki Harry. – Amit csak akarsz, Draco. Lefekszem.

– Ne légy már ilyen! – csattant fel a szőke fiú.

– Mára elegem van a vitákból – felelte Harry. – Ki akarom köszörülni, bármivel is idegesítettelek fel annyira, de még azt sem tudom,
mit csináltam. A pokolba is, ez nem igaz. Annyira sok dolgot mondtam ma, amivel felingereltelek, hogy reményem sincs olyasmit
csinálni, amivel bármennyivel is boldogabb leszel tőlem. – Csüggedten vállat vont.

– Az önsajnálat nem illik hozzád, Potter – vetette oda rosszindulatúan Draco.

– Menj a picsába, Malfoy! – vágott vissza Harry. Égető fájdalmat érzett Draco szavaitól, és vezetéknevének használatától abban a
hangsúlyban. Minden egyes nappal egyre nehezebb volt megbirkózni a helyzettel, és ő egyre nyomorultabbnak érezte magát attól, hogy
a házban mindenkit felidegesített ilyen-olyan okból kifolyólag.

Hirtelen felállt, és durván félrelökte Dracót.

– Harry, várj! – kiáltott fel Draco és megragadta a karját.

– Mire várjak? – firtatta Harry, és elrántotta a karját. – Arra, hogy gúnyolódhass velem még egy kicsit? Vagy arra, hogy hozzám vágj
még néhány sértést? Kibaszottul fáradt vagyok, Draco. Ez volt a leghosszabb nyomorult nap, és még csak nem is csináltunk
ténylegesen semmit. – Az ajtóhoz sétált.

– Hová a francba mész? – követelőzött Draco.

– Keresek valahol egy helyet az alváshoz, ahol ma már senki nem bámul rám dühösen – kiáltotta Harry, majd becsapta az ajtót.

Abszolút az volt a szándéka, hogy lemegy a konyhába, de a bejárati ajtó csábítóan kellette magát. Levette Draco köpenyét a fogasról, és
hívta Winkyt, hogy hozza oda neki a pálcáját, azután kilépett, és elhoppanált.

*****

A karkötő melegedni kezdett, miközben mezítláb sétált a hideg füvön a Godric Hollow-i temetőben.

– Hol vagy??

– Biztonságban.

– Harry, gyere haza.

– Később,

– Harry.

– Muszáj egy kicsit egyedül maradnom.

Eltelt jó néhány másodperc, de végül a karkötő megint felmelegedett.

– Várni foglak.

Már így is bolondnak érezte magát, amiért elrohant, de még nem állt készen arra, hogy visszamenjen. Egy napra már elégszer vádolták
azzal, hogy egy túlfeszített idegzetű idióta.

Mérges volt magára, mert megint sírt, de úgy tűnt, nem bírja leállítani magát, ahogy Sirius és a szülei sírja között üldögélt. Ennyire
gyakran soha nem sírt, mint az utolsó hónapban. Viszont soha nem is volt még ennyi oka a sírásra.

Eddig még nem gyászolta meg azokat az embereket, akik tegnap vesztették életüket. Akkora felfordulás volt a minisztériumban.
Scrimgeour temetése valamikor a hét második felére volt beütemezve, de Harry nem volt benne biztos, hogy el fog menni, még akkor
sem, ha ezt tiszteletlenségnek érezte.

Hermionétől kapott egy levelet, aki aggódott érte. Hedviggel küldött választ neki, és biztosította őt, hogy rendben volt, és tervezi, hogy
találkozzon vele és Ronnal a következő nap, de amikor az Odúra gondolt, akkor csak azt a képet látta maga előtt, ahogy Fleur a
korommal borított menyegzői ruhájában állt. Volt okuk hálásnak lenni, mivel mind túlélték, de akkor is annyira sok dolog sikerült félre.

Az őt körülvevő dolgok mind spirális alakban kezdtek mozogni. A tevékenység szélviharába ragadt, és már nem volt biztos benne,
hogy ezt vajon Voldemort vagy ő maga idézte elő. Cselekvés és reakció – mindkét oldalon.

473
Egész egyszerűen mindennek véget kellett érnie, ráadásul hamarosan, vagy Harry kettéroppan. Annyira keményen próbálkozott, de
még azok az emberek is mérgesek voltak rá, akikkel pedig törődött. Túlságosan sok volt ezt feldolgozni, amikor annyira egyedül érezte
magát.

– Félek – szólalt meg hirtelen. – Rohadtul félek.

Senkit nem fog megbántani, ha elmondja a szüleinek és Siriusnak. A temető nyugodt és csendes volt, és saját hangja nem hatolt
messzire. Draco köpenye segített neki beleolvadni az árnyékba, és ahogy ott ült a földön, kívül esett a látótéren még akkor is, ha bárki
odakint járt volna este tizenegykor.

– Nem engedtem meg magamnak, hogy rémült legyek – folytatta. – A pokolba is, nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán van időm
félni. De ma…

Elhallgatott, félbeszakította magát.

– Azt hiszem, visszább kellene lépnem, és megemlítenem azokat a… khm… váratlan embereket, akik segítenek nekem – mondta. Még
a temető magányában sem mert neveket említeni. Felállította maga körül a némító bűbájt, amit Perselus tanított neki, a legerősebbet,
amit csak ismert, hogy szabadon tudjon beszélni.

– Remus szerint helyeselnétek, vagy legalábbis végül úgy lenne – mondta tovább, és felsóhajtott. – Nem tudom, hogy így lenne-e, de
szeretném így gondolni. Sokat megéltek már életükben. Nem azok a típusok, akiket akármi is megijesztene.

Hosszú percekig csendben maradt.

– De ma… ma láttam a félelmüket – suttogta. – És ez volt az, ami tökéletesen megrettentett engem. Úgy értem, tudom, hogy aggódnak
értem. És Draco, tudom, hogy fél. Nagyon is jó oka van rá. Mindannyian mérgesek rám, mert félnek, hogy nem leszek képes
véghezvinni, amit meg kell csinálnom. Mindannyian bolondnak hisznek, hogy egyáltalán eszembe jutottak azok a tervek. Ezzel pedig
meglehetősen kegyetlen foglalkozni. Ez alkalommal nem hiszem, hogy megúsznám, ha elbaszok valamit.

Harry szipogott. Még a saját fülében is meglehetősen szánalmasnak hangzott. Rájött, hogy az is volt. A temető közepén ül, mindössze
egy pizsamaalsóban és a barátja köpenyében, és a halott szüleivel és keresztapjával beszélget.

Mellkasához húzta és átölelte a térdeit, begubózott a köpönyegbe. Olyan illata volt, mint Dracónak, és azt kívánta, bárcsak otthon
lehetne az ágyban.

– Remus és Perselus… fel merészelték emlegetni azt az áldozatot, amit értem hoztatok – szólalt meg ismét. – Nem vettem jó néven.

Örömtelenül kuncogott, miközben Sirius nevét bámulta a fejfán.

– Tulajdonképpen rohamot kaptam. Meglehetősen ijesztő, de azt hiszem, büszke lettél volna rám érte. Viszont én nem vagyok rá
büszke. Én csak… üresnek érzem magam.

És egyedül vagyok egy temetőben, önjelölt száműzetésben.

– Istenem, talán mégis csak az a túlfeszített idegzetű idióta kölyök vagyok, akinek ma már olyan sokszor neveztek – jelentette ki
komoran.

Ismét csendben maradt. Elveszett a gondolataiban.

– Tudjátok, mennyire nehéz volt egész nap ellenük harcolni? – kérdezte hirtelen. – Biztos vagyok benne, hogy nem kétlitek, ez már
önmagában is egy csata volt. Ezért érzem magam annyira lecsapoltnak és üresnek. Sokat kivett belőlem, hogy szembeszálljak velük.
Nem mondhatom, hogy mindig racionális voltam, viszont határozott maradtam.

Elgondolkozva szünetet tartott.

– Muszáj határozottnak lennem. Önbizalommal kell belevágnom – folytatta –, mert ha másként csinálnám, az a halálomat jelentené. Azt
szeretnék, hogy értsem meg és vegyem észre, hogy könnyedén meghalhatok, mintha nem tudnám ezt máris. De mi jó származna abból
bárkinek is, ha én a halálra összpontosítanék?

Felsóhajtott.

– Draco… ő a lehetséges halálra koncentrál. Ezzel már hosszú ideje küzd. A többiek is… nos, meglehetősen erős az önfenntartó
ösztönük. A gond az, hogy nem hiszik, hogy nekem is.

Vállat vont a sötétben.

– Talán nem is – ismerte be. – Vagy talán csak nem ugyanúgy. Most igazán nem érzem úgy, de azt hiszem, magabiztosan kijelenthetem,
hogy az optimizmusba vetett hitem sokkal erősebb, mint az övék.

474
Komoran felnevetett.

– Az ördögbe is! Valószínűleg még e pillanatban is sokkal optimistább vagyok, mint ők mind együttvéve. Jó, talán Remus kivételével –
helyesbített.

– Annyira nehéz elegendő optimizmust nyújtanom sok-sok embernek még rajtam kívül – mondta lágyan. – És úgy gondolom, még
több reményt kell adnom rettentően sok embernek, a következő napok során.

Fejét a térdére hajtotta, és még sokáig ült ott. Hagyta, hogy a csend és a nyugalom átjárják.

475
 Negyvenharmadik fejezet

Harryt nem lepte meg, hogy letámadták, amikor visszatért a Grimmauld térre.

– Hol voltál?

– Mit csináltál?

– Szemmel láthatóan mindannyiótoknak újabb okot szolgáltattam arra, hogy dühösek legyetek rám – felelte Harry szárazon. Kibújt
Draco köpenyéből, és nyugodtan visszaakasztotta a fogasra. Winky később majd ki fogja tisztítani.

– Így mentél el?

– Igen, kösz az aggódást. Bocs, hogy mindenkinek gondot okoztam, de meglehetősen lefoglalt, hogy megengedjem magamnak az
önsajnálat egy bámulatos rohamát. Most, ha nem bánjátok, megyek és lefekszem. – Összehúzott szemmel meredt a mocskos lábára. –
Persze, miután megmosakodtam. Akkor aztán reggel majd előhúzok egy kis eltökéltséget valahonnan, és kezdődhet egy újabb szar nap.
Jó éjszakát.

Bólintott a többiek felé, majd elindult a lépcsőn felfelé. Félúton járt a második fordulóban, amikor bárki is reagálni tudott.

– Nos, ez meglehetősen váratlan volt – jegyezte meg Narcissa.

– Ez a kölyök lesz egyszer a halálom! – sóhajtotta Perselus.

Mivel Harry időközben a harmadik emeletre ért, már nem hallotta a többi megjegyzést. Nem lassított, amikor hallotta, hogy valaki
mögötte poroszkál a lépcsőn; meglehetősen biztos volt benne, hogy Draco döntött úgy, hogy követi őt.

– Harry? – szólongatta őt Draco tétován.

– Igen, Draco? – kérdezett vissza Harry, amikor belépett a fürdőszobájukba, és levette a pizsamaalsóját, ami nedves és koszos volt, és
nem volt épp jó állapotban. Megnyitotta a csapot a zuhanyban, de megállt és hátranézett a válla fölött, amikor rájött, hogy Draco nem
válaszolt.

Draco homlokán mély ráncok sorakoztak.

– Jól vagy? – kérdezte.

Harry lágyan elmosolyodott.

– Tökéletesen jól vagyok – felelte –, csak meg kell mosakodnom.

Draco zavarodottan bólintott, és a mosdókagylónak támaszkodott, hogy várakozzon.

Harry gyorsan megfürdött. Draco egyszerűen csak figyelte összehúzott szemmel, ahogy barátja megszárítkozott, majd előhalászott
egyet az ő pizsamáiból és felvette.

– Még mindig mérges vagy rám? – érdeklődött Harry.

– Igen – vágta rá Draco, de inkább zavartnak és megbántottnak hangzott, mint mérgesnek.

Harry leült az ágy szélére, és magával húzta Dracót is.

– Ma éjjel rájöttem valamire – jelentette ki.

– Éspedig? – kérdezte Draco óvatosan.

– Hogy te egy mardekáros vagy – felelte Harry kis mosollyal az arcán.

Draco megvetően felvonta a szemöldökét.

– Nagyszerű – jelentette ki gúnyosan. – Rájöttél valamire, amit mi, többiek, már hat éve tudunk. Az ördögbe, mióta beszélni tudok,
azóta tudom, hogy mardekáros vagyok. A Teszlek Süveg már csak merő formalitás volt.

Harry mosolya kiszélesedett.

476
– Ah, igen, a Teszlek Süveg – sóhajtotta. – Emlékszel a „beszélgetésünkre”? Arra, ahol összehasonlítottad a mardekáros és a
griffendéles hajlamaimat?

Draco bólintott; arckifejezése rendkívül gyanakvó volt.

Harry megfordult, hogy kényelmesen üljön az ágyon, és maga alá húzta a lábait, Draco pedig követte a példáját, míg végül aztán
szembenéztek egymással.

– Aznap elmulasztottam megemlíteni neked valamit – vallotta be Harry. – A Teszlek Süveg a Mardekárba akart osztani, de
meglehetősen vehemensen elleneztem az ötletét, így aztán végül a Griffendélben helyezett el.

Draco lehunyta a szemét, és megrázta a fejét.

– Ez sok mindent megmagyaráz – mormolta.

– Igen – értett egyet vele Harry. – És ez az, amit végre felfogtam ma éjjel.

Draco ismét kinyitotta a szemét, és a homlokát ráncolva meredt Harryre.

– Miről beszélsz? – kérdezte.

– Téged mardekárosként neveltek fel. Ugyanez a helyzet Perselusszal és a szüleiddel is. Engem úgy neveltek… nos, engem sehogy sem
neveltek, amíg el nem kezdtem a Roxfortba járni – fejezte be keserűen Harry a mondatot. Megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle
Dursleyék gondolatát. – De azután griffendélesként nevelkedtem, habár volt bennem egy kevés mardekárosság is.

Draco összehúzta a szemét.

– Téged úgy magasztaltak, mint a griffendélesek példaképét – jegyezte meg szárazon.

– Ühüm, ez igaz – mormolta Harry egyetértően. – Nem mondhatnám, hogy különösebben örültem neki, de igaz. És azt hiszem, hogy
most épp ez a problémánk.

– Harry, abszolút értelmetlenül beszélsz – vetette oda Draco mogorván.

– Hát, nekem sem volt értelme semminek az elmúlt két napból – vágott vissza Harry. – Egyik szélsőségből a másikba csúsztam körbe-
körbe, míg megpróbáltam összeszedni és összetartani magam. És akkor még csak ne is menjünk bele abba, hogy ez az egész nyár mit tett
velem.

– Nem bántál meg semmit, ugye? – faggatta Draco.

Harry egyik kezét megnyugtatóan helyezte Draco térdére, míg a másikat felemelte, és ujjai a nyaka körül lógó gyűrűkkel játszottak.
Elmosolyodott.

– Nem. Egyáltalán nem bántam meg magunkat. – Mosolya kiszélesedett. – Habár kicsit aggódtam, hogy te meg fogod bánni, hogy
kapcsolatban vagy velem.

Draco beszélni akart, de Harry elhallgattatta őt, ujját Draco ajkára téve.

– Ne! Várj – mondta. – Kérlek, csak hallgass meg – tette hozzá, amikor Draco ingerülten elütötte a kezét.

Draco bólintott, de úgy tűnt, nem örül.

Harry felsóhajtott.

– Igazán nem akarok most mindenbe belemenni. Csak azt tudom, hogy az érzelmeim mostanában túlságosan hullámoztak a történtek
miatt. Még én sem különösebben szeretek magammal lenni mindenkor, különösen, amikor egy síró idiótává válok újra és újra – mondta
önelítélően.

– Jó okod volt rá – csattant fel Draco.

Harry megrázta a fejét.

– Aha, tudom, de nem érzem úgy, hogy ez bármire is mentség lenne – felelte.

– Ja. Mert a háború és halál nem mentség a sírásra – jelentette ki fanyarul Draco.

– Istenem! Inkább fogd be, Draco – mormolta Harry ingerülten. – Én egyáltalán nem erről akartam beszélni.

477
Draco összehúzta a szemét, és tüntetőleg összepréselte az ajkait.

– Köszönöm – mondta Harry morcosan, de nem érezte magát különösebben elégedettnek.

Draco gúnyosan meredt rá, de csendben maradt.

– Szóval – fújt egy nagyot Harry –, azt próbáltam meg elmondani, hogy a mardekárosokban sokkal több az önfenntartó érzék, mint a
legtöbb emberben. Te mardekáros vagy, ahogy Perselus és a szüleid is. Ezt valahogy elfelejtettem, vagy legalábbis nem gondoltam rá
egészen ma estig. Ez… nos, nem számít, mit csináltam, de ma este emlékeztettem magam erre a tényre.

Draco ismét gyanakvóan ráncolta a homlokát, de Harry figyelmen kívül hagyta az arckifejezését.

– Ma este ténylegesen is rájöttem, hogy mindenki halálra van rémülve attól, ami ezen a héten történni fog – folytatta Harry sietősen. –
És én nem igazán becsültem ezt. – Szempilláin keresztül bámult fel Dracóra. – Ezért voltál rám mérges?

Draco hosszú másodpercekig meredt rá, de aztán lassan bólintott.

– Úgy tűnt, nem törődsz azzal, hogy néhány nap múlva akár meg is halhatsz – suttogta úgy, mintha attól félne, ha hangosan kimondja,
akkor tényleg meg is történik.

Harry diadalmasan elmosolyodott a morbid téma ellenére is.

– Látod, te mardekáros vagy – jelentette ki. – És erre jöttem rá ma este.

Draco végighúzta a kezét az arcán, aztán megdörgölte a szemét.

– Őrületesen bolond vagy – mondta. Hangját tompította a keze.

– Ez nem igaz – vágta rá Harry komolyan. – Csak éppen különbözőképpen dolgozom fel a helyzetet, mint te. Mire koncentráltál a
leginkább, amikor az volt a feladatod, hogy megöld Dumbledore-t? – vetette fel a kérdést hirtelen.

Draco leengedte a kezét, és kifejezéstelen tekintettel bámult Harryre.

– Mi a rohadt élet köze van ennek bármihez?

– Oh, semmi, mindjárt elmondom – jelentette ki Harry türelmetlenül, figyelmen kívül hagyva Draco hirtelen haragját. – Te arra
koncentráltál, hogy ne halj meg. Önfenntartás. Te így szemléled a dolgokat.

– És neked is épp így kellene – csattant fel Draco mérgesen.

Harry a fejét rázta.

– De én nem így nézem – tiltakozott. – Nem úgy tekintek a dolgokra, mint olyan helyzetekre, hogy ne haljak meg. Az én életszemléletem
az életben maradni.

– A kettő ugyanaz – vágott vissza Draco.

– Nem ugyanaz – vitázott Harry állhatatosan. – Az egyik negatív, a másik pozitív.

Draco ismét a szemöldökét ráncolta, de most a gondolataiba merült.

– Te egész évben arra koncentráltál, hogy ne halj meg, és ez tulajdonképpen lassan megölt téged – magyarázta komolyan Harry.
Kétségbeesetten próbálta megértetni Dracóval, hogy ő hogyan látta a helyzetet.

– Lehet, hogy sok bennem a mardekáros jellemvonás, de az önfenntartás nyilvánvalóan nem tartozik közéjük, mert én nem így élem
meg a különböző helyzeteket – folytatta. – Talán a bennem lévő griffendéles mondja azt, hogy a pokolba a lapulással és a passzív nem
haldoklással, mert én megyek, és kibaszottul teszek róla, hogy életben maradjak.

Elfintorodott.

– Valószínűleg a griffendéles beszél belőlem, amikor azt mondja, hogy bátornak kell lennem, és sosem ismerem be, hogy rémült
vagyok, ha csak tehetek ellene. Most már rájöttem, hogy valószínűleg hallanotok kell, hogy én valójában rettenetesen félek, hogy valami
rosszul fog elsülni, és mindannyian meghalunk. Akkor tényleg tudnád, hogy én nem akarok meghalni.

– Mert nem akarok meghalni – folytatta gyorsan Harry. – Tényleg nem, de nincs sem időm, sem türelmem arra, hogy az önfenntartással
foglalkozzak, mint te.

– Határozottan nem is vagy türelmes – jegyezte meg Draco szárazon.

478
– Nem vagyok – ismerte be Harry vigyorogva.

– Akkor sem értem, hogyan lehetsz annyira rohadtul biztos benne, hogy túl fogod élni ezt az egészet? – firtatta Draco. – Nem kellene
legalább egy kicsit aggódnod, hogy szembe fogsz szállni a ma élő leghatalmasabb varázslóval?

Harry elkomolyodott. Megpróbálta összeszedni a gondolatait, és kitalálni, hogyan lehet erre válaszolni.

– Draco, én aggódok – mondta lassan. – Halálosan félek, ha hagyom, hogy erre gondoljak. És, Istenem, mostanában olyan gyakran
döngölték le a torkomon a körülöttem élő mardekárosok, hogy néha úgy gondoltam, meg fogok fulladni ettől a tudattól.

Hirtelen megértés pirkadt Draco tekintetében.

– És tényleg fuldokoltál is tőle, ugye? – kérdezte, de nem igazán hangzott kérdésként.

– Igen – felelte Harry halkan. – Draco, én egyszerűen nem tudok ebbe ugyanúgy belevágni, ahogy te. Gondolom, tudat alatt
megpróbáltam, mert te és Perselus ezt vártátok tőlem: mindennek egy tökéletes mardekárosként nekilátni. De ez nálam nem működik.
Istenem, ez lassan megőrjít engem, és én szétesem.

– És ma mindannyian lefelé tuszkoltuk a torkodon, így aztán nem bírtad tovább – sóhajtott Draco.

Harry vállat vont.

– Igen, de aztán este elrendeztem magamban mindent. Megállapítottam, hogy bennem meglehetősen furcsa keverék van mindkét ház
képességeiből, de azt kell kihasználnom, ami nekem a legjobban megy.

Draco töprengően méregette őt.

– Tehát, mi az, ami neked a legjobban megy?

– Ha önbizalommal vágok bele – vetette oda Harry azonnal. – Ha belegondolok a halál lehetőségébe, akkor azt hiszem, mindannyian
meg fogunk halni, és megbaszhatjuk. Az elmúlt néhány napon pedig sokszor gondoltam a halálra. És jó okkal – ismerte be. – Azok
miatt, akik tegnap haltak meg a minisztériumban, és azok miatt, akik miattam haltak meg.

Elhallgatott. Félig-meddig arra számított, hogy Draco mond valamit. Amikor nem szólalt meg, Harry folytatta.

– Szörnyű volt és tragikus, és talán gyászolnom kellene, és megfontolnom a saját halandóságomat. Azt hiszem, ezt is tettem – vallotta
be. – Ez úgy hangzik, mintha egy borzalmas ember lennék, de egyszerűen arról van szó, hogy erre nincs időm. Mindannyian komolyan
megszívjuk, ha hagyom, hogy a történtek miatt elszálljon az összes önbizalmam.

– Te nem vagy borzalmas ember, Harry – szólalt meg Draco lágyan. – Épp az ellentéte.

Harry halványan rámosolygott.

– Bármi is vagyok, veszek egy keveset a griffendéles bátorságból, és egy keveset a mardekáros ravaszságból, összerakom őket, és hajrá –
mondta. – Nem kételkedem többé magamban.

– Én még mindig nem örülök ennek, ezt ne felejtsd el – felelte Draco. – Önelégült mosolya visszatért. – De veled vagyok.

– Pontosan erre van szükségem – vágta rá Harry hálásan. – Lehet, hogy önbizalommal vágok bele az egészbe, de ez részben azért van,
mert tudom, hogy nem vagyok teljesen egyedül.

Draco hátralökte a párját, és ráfeküdt.

– Nem vagy egyedül, Harry – suttogta barátja szájába, mielőtt megcsókolta volna őt.

*****

– Ugye, tudod, hogy nem haladhatunk tovább a terveinkkel, amíg vissza nem jössz? – érdeklődött Perselus jeges hangon, mihelyt
beviharzott a konyhába.

– Igen, Perselus – felelte Harry nyugodtan, mielőtt újabb falat pirítóst tömött volna a szájába.

Perselus leejtette Hugrabug kelyhét és Mardekár medálját az asztalra, Harry mellé.

– Pfúj! Épp enni próbálok! – kiáltott fel Harry, miután gyorsan lenyelte a pirítósát. Átfutott a fején, hogy hálásak lehetnek neki, amiért
sikerült nem kiköpnie a falatot. Undorodva felhúzta az orrát. – Winky, ha megkérlek, ide tudnád hozni a hátizsákomat?

479
Figyelmen kívül hagyta a felemelt szemöldököket, és gyorsan beledugta a horcruxokat a táskába, amint Winky visszatért vele. Nem fog
addig enni, amíg Voldemort lelkének darabkái ülnek vele egy asztalnál.

– Ez egyszerűen undorító és hívatlan volt – motyogta, miközben a táskát a szoba másik végébe dobta, majd visszafordult a
reggelijéhez.

Piton szenvtelenül bámult le rá.

– Amikor úgy gondolom, hogy a viselkedésed már nem lehet ennél bizarrabb… – kezdte a férfi.

Harry pimaszul felvigyorgott rá.

– Ah, de az életed merő unalom lenne nélkülem – jelentette ki.

Draco és Lucius élvezettel felhorkantak, míg Remus és Narcissa megpróbálták a csészéjükkel eltakarni hirtelen felvirágzó mosolyukat.

– Valóban – vetette oda Perselus, majd körbement, és leült a saját helyére. – Nem is tudnám, mihez kezdenék magammal, ha valaha is
volna egy percnyi nyugalmam, és hagynák, hogy lazítsak.

– Ha nekem nem lesz egy percnyi nyugalmam sem, akkor neked sem. Vedd úgy, hogy ez a bosszúm azért, ahogy az elmúlt években
bántál velem – jelentette ki Harry vidáman, majd villájára nyársalt egy kolbászt, és jóízűen beleharapott.

Perselus mereven bámulta a fiút.

– Harry, miért vagy ennyire undorítóan vidám ma reggel? – kérdezte. – Az ember azt gondolná, hogy az éjszakai kalandod visszafogott
téged. És pontosan hol is voltál te tegnap éjjel?

– Huh… odakint? – próbálkozott Harry.

– Mindenki betegre aggódta magát érted, Harry – rótta meg Remus finoman.

– Igen, tudom, és sajnálom – felelte Harry csendesen. – Muszáj volt egy kicsit gondolkodnom. De most már jól vagyok – tette hozzá
boldogan.

– Vajon meddig? – dörmögte Perselus sötéten.

– Perselus, a gyerek mostanában sok mindenen ment keresztül – kelt a védelmére Narcissa. – Erre a viselkedésre számítani lehetett, és
tulajdonképpen lehetne sokkal rosszabb is.

– Merlin mentsen meg attól, hogy ennél is rosszabb legyen – vetette oda Perselus rosszindulatúan.

– Ne már, Perselus! – szólalt meg Lucius vontatott hangon. – Egészen jól tartja magát. De talán te jobban szeretnél együtt dolgozni…
mondjuk… Harry egyik barátjával – vetette fel.

Perselus megborzongott, és Harry önelégülten vigyorgott rá.

– Tudod, hogy Voldemort tulajdonképpen választhatta volna Neville-t is, mint a jóslat által megjövendölt személyt – mutatott rá
jókedvűen.

Perselus félrenyelte a teáját, mire Harry hangosan felnevetett.

– Longbottom egész idő alatt egy sarokban lapult volna – szólt közbe Draco halkan nevetve. – Sosem lett volna képes együtt dolgozni
Perselusszal.

Remus is elmosolyodott.

– Neville bátor, de nem annyira bolond, hogy megkíséreljen együttműködni Perselusszal – értett egyet velük.

– Hé! – tiltakozott Harry, de azért még mindig nevetett.

– Be kell ismerned, Harry – jegyezte meg Remus –, hogy nem akárki tudná maga mellé állítani Perselust és a három Malfoyt.

– Na! Látod, épp most mutattál rá, mennyire okos is vagyok, nem pedig bolond – nyilatkozta Harry gőgösen.

– Talán, végül is, mégsem annyira szörnyű közösen dolgozni Harryvel – jelentette ki Perselus közömbösen a nevetés közepette. –
Valóban lehetne rosszabb is.

Harry fényes mosollyal ajándékozta meg a férfit, mielőtt újra nekilátott volna a reggelijének.

480
– Bárhol is voltál tegnap éjszaka, úgy tűnik, iszonyatosan jót tett neked – jegyezte meg Remus.

Harry belekortyolt a töklevébe, megnézett minden egyes személyt, aki az asztalnál ült. Húzta az időt.

– Én… huh… a szüleimhez és Siriushoz mentem a Godric Hollow-i temetőbe – szólalt meg végül csendesen, amire több éles pillantás
lett a jutalma.

– De úgy tértél vissza, hogy boldog voltál – bukott ki Dracóból, aztán úgy látszott, hogy azonnal meg is bánta.

Harry szárazon elmosolyodott.

– Ja, szóval úgy látszik, bizarr helyeken nyerek vigasztalást. És?

Draco arckifejezése azt mutatta, hogy szeretett volna válaszolni, de nem tudta, hogyan.

– Harry, jól vagy? – kérdezte aggódva Remus. – Nem vagyok benne biztos, hogy mire számítottam, de határozottan nem erre.

– Tulajdonképpen tökéletesen jól vagyok – vágta rá Harry könnyedén. – Azt hiszem, szükségem volt egy kis emlékeztetőre, hogy
honnan is jöttem.

– A griffendéles oldalad – dünnyögte Draco, hirtelen felfogva a helyzetet.

Harry rámosolygott.

– Igen. Ez segített nekem az egészet olyan szemszögből látni, hogy annak értelme legyen – felelte.

– No, tehát, minek is lett értelme? – faggatta Remus zavarodottan.

Harry összenézett Dracóval.

– Harrynek és nekem volt egy kis beszélgetésünk, miután visszatért – válaszolt Draco. Kérdően felvont szemöldökkel nézett Harryre,
aki bólintott neki.

Harry elrágcsált még néhány darabka kolbászt, és nagylelkűen adott Victoriának is még egy kevés banánt, miközben Draco
magyarázatát hallgatta. Meglehetősen elszórakoztatta az a tény, hogy Dracónak sikerült sokkal ékesszólóbban és rövidebben kifejtenie a
dolgot, mint neki az elmúlt éjszakán. Remus büszkén bámulta Harryt, míg a mardekáros szemöldökök lassan emelkedtek az
összefoglaló alatt.

Lucius felhorkant, amikor Draco végzett.

– Nos, ez a magyarázat nem mond sokat a griffendélesekről – jelentette ki vontatottan.

– Legalábbis, erről a konkrét griffendélesről – tisztázta Perselus. Tűnődően tanulmányozta Harryt.

– Ez nem arrogancia – mondta a férfi, tényszerűen kijelentve a dolgot.

Harry megrázta a fejét, és ismét beleharapott a pirítósába.

– Az önfenntartás griffendéles megközelítése – folytatta Perselus.

Harry egyszerűen csak bólintott. Időnként elég okos volt ahhoz, hogy tudja, mikor kell befogni a száját, és most észlelte, hogy
Perselustól ez egy különösen vad kinyilatkoztatás volt. Örült, amiért végül képes volt saját magában ezt az egészet letisztázni, és
meglehetősen elégedett volt, hogy el tudta úgy magyarázni, hogy a mardekárosok is megértsék, és talán még el is fogadják.

Mindenki más is elég bölcs volt, hogy csendben maradjon, amíg Perselus átgondolta azt, amit Draco felfedett Harry viselkedésének
okairól és a közelgő csatához való hozzáállásáról.

– Akkor is egy kezelhetetlen kölyök vagy – jelentette ki végül Perselus, majd nyugodtan kortyolt egyet a teájából.

Harry vigyorogva bólintott.

*****

– Talán egy nap majd el tudod magyarázni azoknak a tárgyaknak a jelentőségét – szólalt meg Perselus, és Harry hátizsákja felé bólintott,
amit a fiú épp felemelt a padlóról.

481
Harry meglepetten pillantott a férfire. Azon csodálkozott, miért említene ilyesmit, amikor ő maga figyelmeztette arra Harryt, hogy
tartsa meg a titkot.

– Amikor már nem állsz kapcsolatban a Sötét Nagyúrral, biztosan el fogom neked mondani – vágta rá végül gúnyosan.

– Én nem állok kapcsolatban a Sötét Nagyúrral – szólalt meg Draco utánzott ártatlansággal. – Nekem elmondhatod.

Harry odasétált hozzá, és célzatosan felhúzta Draco ingujját, ezzel felfedve alkarján a Sötét Jegyet.

Draco csúfondáros mosollyal nézett rá.

– Válogatós kis majom vagy, ugye?

Harry bosszankodva rázta meg a fejét.

Remus felhúzta saját ingujját, és elmosolyodott.

– Nekem nincs semmiféle jelzésem – mondta.

Harry elgondolkozva harapdálta a száját.

– Aha! De kapcsolatban állsz vele – jelentette ki, és Perselus felé bökött a hüvelykujjával.

Nevetve táncolt el a konyhaasztal közeléből, mielőtt bárki is nyakon vághatta volna. Jól érezte magát. Olyan jól, mint már régóta nem.
Ami kicsit furcsa is volt, tekintettel a körülményekre, de eldöntötte, hogy ez így volt jól. Mindenkinek szüksége van egy kevés
optimizmusra és reményre, és ő majd ad nekik; egész addig, amíg az ingerlékeny mardekárosok fuldokolni nem kezdenek tőle.
Elvigyorodott a gondolatmenetén. Megtarthatják maguknak a pesszimizmusukat, neki már igazán elege volt belőle.

– Merészelhetem megkérdezni, mi jár most a fejedben? – kérdezte Draco szárazon, miközben odalépett mögé, és Harry dereka köré
fonta a karjait.

Harry erre csak szélesebben vigyorgott.

– Khm, nem. Elmondhatnám neked, de nem hinném, hogy tényleg tudni akarod – fejtette ki.

Draco gyanakodva húzta össze a szemét, de megváltoztatta a témát.

– Mindennek ellenére, mégis veled akarok menni ma – jelentette ki.

Harry a homlokát ráncolta.

– Nem lehet, Draco – felelte.

Draco megpuszilta Harry alsó ajkát.

– Rettentő idegesítő vagy ezzel a titkolózásoddal – mondta bosszúsan.

Harry elgondolkozva ráncolta a homlokát. Közelebb húzta magához Dracót, de az asztal felé pillantott.

– Hogy őszinte legyek, igazán meglepett, amiért egyikőtök sem találta még ki, hogy mit csinálok – ismerte be. – Komolyan aggódni
kezdenék, ha Draco rájött volna, de hogy sem Perselus, sem Remus, sem Lucius…

Zavartan rázta a fejét.

– Örülök, amiért senki nem jött rá, de ez gondolkodóba ejtett, hogy vajon nem kellene-e örökké megtartanom magamnak a titkot.

Nem ezt akarta tőle Perselus? Megváltoztatta a véleményét?

– Van valamim, ami Voldemorté – ezeken a holmikon kívül –, és azon töprengtem, hogy nem kellene-e azt is megsemmisítenem –
jegyezte meg.

– Megkérdezhetem, hogy mi az? – firtatta Remus, és aggódva ráncolta a homlokát.

– Tudás – jelentette be Harry egyszerűen.

– Miféle tudás? – kérdezte Lucius élesen.

Harry öntudatlanul húzta még közelebb magához Dracót, és szorosabban ölelte át.

482
– A legrosszabb, leggonoszabb tudás – ismerte be. – Olyasféle tudás, ami gyakorlatilag halhatatlanná teszi Voldemortot.

– De nem halhatatlan, ugye? – kérdezte kerekre tágult szemmel Draco.

Harry észrevette, hogy mennyire szorítja Dracót, ezért kissé hátrébbhúzódott.

– Amint készen állok rá, hogy megöljem őt, már nem lesz az – felelte zord elégedettséggel.

– A Bölcsek Kövét leszámítva, amelyet Dumbledore megsemmisített, miután te megtaláltad, nem tudok semmi másról – szólalt meg
Remus lassan, mélyen barázdált szemöldökkel.

– Nem tudom, hogy Voldemort honnan szerzett erről tudomást. Nos, tudom, hogy egy részét honnan tudta meg, de nem hinném,
hogy az a valaki még most is él – mondta Harry. Félrebillentett fejjel tanakodott magában azon, hogy vajon Lumpsluck élhet-e még, és
eközben nem vette észre a felvont szemöldököket és az összenézéseket. – Valószínűleg mostanra halott, és tudom, hogy sírba vitte
magával az információt. Dumbledore volt az egyetlen oka annak, hogy én ki tudtam húzni belőle.

Elutasítóan megvonta a vállát.

– Egyébként pedig, bárhol is tudta meg Voldemort, nem hinném, hogy az valamilyen könyvből lett volna. Tulajdonképpen megírta
erről a témáról a saját könyvét.

– És neked birtokodban van ez a könyv – állította Perselus.

Harry egy félmosollyal válaszolt neki.

– Aha. Meglehetősen tisztességes volt Voldemorttól, hogy írt nekem egy nyomorult használati utasítást, nem igaz? – kérdezte pimaszul.

– Ebből tudtad, hogy milyen varázslatot kell használni a kútban – értette meg Remus a történteket.

Harry bólintott.

– Nos, én nem tudtam, de Hermione igen. Egy csokorra való varázslatot lefordítottam neki, hogy tanulmányozza, és ő kiválasztotta a
helyeset, amit használnom kellett – ismerte be.

– Lefordítottad? – firtatta Perselus felvont szemöldökkel.

– Khm… hát igen – vallotta be Harry idegesen. – Miért mondom én ezt el nektek? – kérdezte hirtelen.

– Mert meggyengítettük az ellenállásodat – vágta rá Draco önelégülten.

– Lefordítottad, Harry? – ragaszkodott a kérdéséhez Perselus, ezzel a témánál tartva Harryt.

Harry nagyot fújt.

– Voldemort személyes feljegyzései mind párszaszóul íródtak – ismerte be. – Azon a napon, amikor az energiaitalt adtad nekem, hogy
ébren tudjak maradni, azzal töltöttem a délelőttöt, hogy rájöjjek, pontosan mi is történt, amikor Voldemort megpróbált megölni engem.

– Melyik alkalommal? – dörmögte Draco.

– Amikor kicsi voltam – felelte Harry, és összehúzta a szemét. – Na, amint mindenre fényt derítettünk, lefordítottam a párszaszót
angolra, Hermione pedig leírta az egészet.

– Szóval ezért voltál annyira kétségbeesve, hogy találkoznod kell Grangerrel – vetette fel Draco.

Harry elfintorodott.

– Nem ezért akartad őt annyira kétségbeesetten látni? – érdeklődött Draco meglepetten.

– Khm. Tulajdonképpen nem – vallotta be Harry szégyenlősen. – Fejembe vettem valami meglehetősen hülye elképzelést, és úgy
gondoltam, hogy Hermione segíthet nekem megfejteni, hogy igaz lehet-e vagy sem. – Szünetet tartott. – Valójában nem is volt annyira
messzemenő következtetés, bármennyire is ijesztő, de meg tudtam válaszolni a saját magam kérdését, miután elolvastam Voldemort
naplóját.

– Tudod, Harry – jegyezte meg Draco –, igazán utállak, amikor marhára nincs értelme a mondanivalódnak.

483
Harry a fejét Draco vállára fektette, és félrefordította a fejét, hogy láthassa Perselust. A férfi a fejét rázta, amellyel figyelmeztette Harryt,
hogy ne fejtsen ki mindent. A fekete hajú fiú megkönnyebbült, amiért Perselus láthatóan mégsem változtatta meg a véleményét, de
akkor miért erőlteti a férfi ezt a beszélgetést? Miért engedi meg egyáltalán?

Már érintettek minden kérdést a téma körül, de amíg Harry nem mondja ki, hogy tulajdonképpen a horcruxokról beszélgetnek, addig
valószínűleg meglehetősen biztonságos maradt az, amit felfedett. Nem tudják, mik ezek a tárgyak, azt pláne nem, hogyan kell
elkészíteni őket; és ez nagyon jó dolog. Minden titokból, minden tudásból, amit őrzött, a horcrux volt a legfontosabb. Mindannyiuk
élete ettől a titoktól függött.

– Harry, mennyire fontos, hogy ezt a tudást távol tartsd a sötét varázslók kezeitől? – érdeklődött Lucius.

Harry összerezzent. Hát ez kibaszottul jó kérdés.

Draco elhúzódott tőle; döbbenten bámulta őt.

– Ezért nem mondod el nekünk? – kérdezte.

– Draco, csalódtam benned, hogy ilyen sokáig nem jöttél még rá – jegyezte meg Lucius vontatott hangon.

Draco majd’ felrobbant.

– Kurvára nem bízol bennünk! – ordította.

Harrynek volt egy olyan érzése, hogy épp most jött rá, mi volt Perselus célja ezzel az egésszel. A férfit valószínűleg aggasztotta a tény,
hogy Draco még mindig megpróbálta belőle kihúzni a horcruxok titkát, ezért vetette fel a témát. Nagyon jó lett volna, ha Perselus
figyelmezteti őt, kidolgozhattak volna valami tervet, de Harry hirtelen tudta, hogyan tudja megértetni az üzenetet Dracóval. Habár, ha
ez nem működik, akkor komoly bajba kerül.

– Szeretnél még egy kicsit kiabálni velem arról, hogy mennyire nem bízok meg benned, vagy inkább hallanád az igazságot, hogy
egyszerűen követtem Dumbledore utasításait a tőlem telhető legjobban? – kérdezte Harry gúnyolódva.

– Baszd meg, Potter! – kiáltott fel Draco. – Egész nyáron ezt a maszlagot etetted meg velem. Azt hittem, el fogsz jutni odáig, hogy
megbízz bennem!

Harry felvonta a szemöldökét, ami csak tovább irritálta Dracót, és összehúzott szemmel meredt Harryre.

– Nem szedsz rá ezzel az ártatlan arccal! – vetette oda megvetően Draco.

Harry sötéten felnevetett.

– Ártatlan? Messze vagyok én az ártatlantól, Draco, és ezt te is tudod. – Fenyegetően előrébb lépett egyet, és lerántotta a hátizsákját a
válláról. Belenyúlt, kivette Mardekár medálját, majd eldobta a táskát, és tekintetét Draco szürke szemébe mélyesztette.

– Akarod tudni, mit titkoltam előled? – kérdezte vészterhesen, miközben még egy fenyegető lépést tett előre. Meglengette a medált
Draco arca előtt. – Akarod tudni, hogy mi ez?

Draco nem mondott semmit, de látszott, hogy kezdett kicsit aggódni.

– Ez? Ez a színtiszta gonoszság – jelentette ki Harry. – És én birtokában vagyok annak a tudásnak, ami ennek a teremtése mögött áll.
Kiüthetném Voldemortot a nyeregből, és lehetnék én a következő Sötét Nagyúr.

Draco szeme elkerekedett, és hátrált egy lépést.

Harry pedig lépett felé egyet.

– Szeretnéd velem uralni a világot, Draco? – kérdezte. – Mert, tudod, képesek lennénk rá. Már öltem.

– Harry! – szólt rá Remus. Rémültnek hangzott.

– Hagyd őket – figyelmeztette a férfit élesen Perselus.

Harry nem fordult meg, de figyelte, ahogy Draco az asztal felé kapta a tekintetét, aztán gyorsan vissza Harryre, majd ismét hátrébb
lépett egyet.

– Nekem van hatalmam, Draco – folytatta Harry, hangjában csábító dorombolással. – Te pedig szereted a hatalmat, nem igaz? Melyik
sötét varázsló ne szeretné a még több hatalom csábítását? Nem ez volt az oka annak, hogy tulajdonképpen magad akartál halálfalóvá
válni oly sokáig? Mert úgy gondoltad, hogy az hatalmat jelent? Annyira nagyon akartad, hogy szinte érezted az ízét.

484
– Harry, hagyd abba! – suttogta Draco alig hallhatóan.

– Miért, Draco? – kérdezte Harry. – Miért hagynám abba? Megvan hozzá a tudásom, hogy hatalmasságot hozzon nekünk. Fiatalok
vagyunk. Csak képzeld el, mi mindent tehetnénk.

Lassan lengette a medált.

– Sokat tanultam Voldemorttól, te pedig meglehetősen okos vagy. Biztos vagyok benne, hogy tanulhatnánk a hibáiból. Talán igazad
van, és nem kellene annyira titkolóznom ezzel a tudással. Legalább veled meg kellene osztanom.

Hirtelen odalépett Dracóhoz, és a nyaka köré tekerte a medál láncát. Borzadály torzította el Draco arckifejezését, ahogy megpróbálta
lerángatni magáról azt a dolgot, de Harry megragadta a csuklóját, és nekiszorította őt a falnak, amely előtt álltak. Sosem lett volna képes
ezt tenni a barátjával, ha az világosan gondolkodott volna, de Harry váratlan viselkedése kibillentette őt az egyensúlyából, Harry pedig
kihasználta ezt.

– Harry, elég volt! – könyörgött Draco. – Vedd ezt le rólam!

Nyilvánvalóan nem ébredt rá, hogy a medál maga lényegében ártalmatlan volt, de Harry nem akarta őt megszabadítani a téveszméitől.
Hagyta, hogy Draco képzelete vadul vágtázzon.

– De én azt hittem, azt szeretted volna, ha megosztom veled a gonosz titkomat – gúnyolódott Harry. – Azzal vádoltál, hogy nem
bízom benned. Mérges voltál rám, mert nem osztottam meg veled annak a medálnak a titkát, amelyet most viselsz.

Közel hajolt a barátjához.

– Mondd el nekem, Draco, mennyit akarsz tudni róla igazából? – kérdezte vészterhesen.

– Nem akarom! – Csak vedd le rólam, kérlek! – esedezett Draco.

Harry olyan hirtelen engedte el, ahogy leszorította őt, és letépte a láncot Draco nyakáról. Draco erőtlenül dőlt a falnak, úgy nézett ki,
mint aki bármelyik pillanatban összeesik.

– Rendkívül tudatában vagyok annak a kísértésnek, amit egy sötét varázsló látna abban a tudásban, amelyet őrzök – szólalt meg Harry,
visszatérve arra, hogy lassan lóbálta a medált az ujjhegyein.

Draco kiegyenesedett. Visszatért az életbe, és Harry arcába vicsorgott.

– Baszd meg, Potter! Te nem vagy egy hülye sötét varázsló. Soha nem lennél olyan!

Harry odalökte Draco arca elé a medált.

– Látod ezt, Draco? Bizonyos kibaszottul hülye oknál fogva igazán nem akarlak téged ennek kitenni. Mert megvan benned a sötét oldal,
amit csábított a hatalom csalétke. Bízom benned, de ez nem jelenti azt, hogy a kísértést le akarom nyomni a torkodon, és figyelni, hogy
meddig tart, amíg megfulladsz tőle.

Az inge alá dugta a másik kezét, és kihúzta a láncot, rajta Draco és Victoria gyűrűjével.

– Látod ezt? Ez az, amit viselni szándékozok. Ez az, ami fontos nekem. Ebben fekszik a hatalmam.

Álltak egymással szemben, és hosszú másodpercekig meredtek egymásra dühösen. Végül Draco gőgösen szipogott.

– Miért kellene nekem a Sötét Nagyúr titka, amikor itt vagy nekem te? Olyasfajta sötét oldal rejtőzik benned, amely sosem válik igazán
gonosszá, és messze több hatalmad van a varázsvilág felett tizenhét évesen, mint a Sötét Nagyúrnak valaha is lehet. – Szünetet tartott. –
És jó a segged – tette hozzá.

Harry majd megfulladt a döbbent nevetéstől.

Draco hirtelen megint dühösen nézett rá.

– De soha többé ne hozd szóba, hogy te lennél a következő Sötét Nagyúr – figyelmeztette.

Harry megvonta a vállát.

– Muszáj volt bizonyítanom az állításomat – mondta.

– Baszd meg, Harry! – kiáltott fel Draco. – Majd’ beszartam ijedtemben!

– Jó – felelte erre Harry egyszerűen.

485
Draco felfortyant, és keresztbe vetette a karját a mellkasa előtt.

– A fiammal való kapcsolatod meglehetősen egyedülálló, Harry – szólalt meg Lucius, ezzel magára vonva a figyelmüket.

– De hatásos – vágta rá Perselus elégedetten.

Remus a fejét a kezében pihentette, és Narcissa is rendkívül sápadt volt.

– Remus? – szólította meg a férfit Narcissa.

Remus felemelte a fejét, és kérdően nézett rá.

– A fiad meglehetősen veszélyes – jegyezte meg a nő nyugodtan.

Remus ajka mosolyra húzódott.

– Perselus hatása – mondta.

– Ah, jó, örülök, hogy ti ketten magatokénak követelitek őt, mivel nekem és Narcissának már ott van Draco, akivel meg kell küzdenünk
– jelentette ki Lucius.

Harry és Draco összenéztek, és elvigyorodtak.

– Nem hinném, hogy ráébredtek már, hogy mind a négyen jól kifogtak mindkettőnket – jegyezte meg Draco.

Perselus megszorította az orrnyergét.

– Harry, szemtelen porontyom, nincs valami dolgod, amit meg kellene tenned? – kérdezte élesen.

Harry vigyora kiszélesedett.

– De igen, uram – felelte. Közelebb hajolt Dracóhoz, és színpadiasan suttogni kezdett. – Hol helyezkedik ez el a bizarrsági skálán?

Draco lenyűgözötten bólintott.

– Azt hiszem, ez már szinten felül van – mondta.

– Menj! – parancsolta Perselus. – És kérlek, emlékezz rá, hogy egy háborúban vagy érintett, és emberéletek forognak kockán, miközben
jópáran hazavárnak.

– Tudatában vagyok annak, mi forog kockán – vágott vissza Harry. – Ahogy azt is tudom, hogy még alig van nyolc óra, mivel
megparancsoltad Narcisszának, hogy hajnalok hajnalán verjen ki minket az ágyból.

Harry ismét egy halálos tekintettel nézett szembe, így úgy döntött, hogy talán bölcs lenne végre elindulni.

– Rendben! Megyek már – morogta.

486
 Negyvennegyedik fejezet

Harry megállt, mielőtt kinyitotta volna a Titkok Kamrájába vezető utolsó ajtót. Ronra és Hermionére pillantott. Eddig még egyikük
sem volt odabent, és nem volt biztos benne, hogy felkészültek a baziliszkusz maradványainak látványára. Tudni és látni két különböző
dolog volt.

– Csak menj tovább, Harry! – szólt rá Ron.

Harry összehúzta a szemöldökét, de bólintott. Kinyitotta a Kamra ajtaját, és bevezette a barátait. Ezúttal is megtámadták őt az emlékei,
de most sikerült őket féken tartania.

– A rohadt életbe! – lehelte Ron.

– Te megölted ezt? – tette fel a kérdést kerekre tágult szemmel Hermione. Tekintete Harryre rebbent. – Harry, tizenkét éves voltál! –
nyikkant.

Harry vállat vont, majd figyelte, ahogy Hermione merev tekintete visszafordult a baziliszkuszhoz. Megértette, hogy szükségük volt
néhány percre, hogy megemésszék a látottakat.

Nem hitte, hogy értékelnék, ha megmutatná nekik a vérfoltot a kőpadlón, ahol összerogyott Ginny mellett, amikor már mindketten
csaknem halottak voltak. Valószínűleg az már túl sok információ lenne, és már úgyis tudták, hogy mi történt.

– Visszahoztad Ginnyt ide – szólalt meg Ron.

– Igen – felelte halkan Harry.

Ron egyszerűen csak bólintott; tekintetét még mindig az óriási kígyóra függesztette.

– Ha ez a látvány minket ennyire megráz, akkor el sem tudom képzelni, mit éreztél te és Ginny, amikor olyan hosszú idő után újra
megpillantottátok – jegyezte meg Hermione, miközben újra a barátja felé fordult.

– Nem volt nagy gáz – vágta rá Harry. Tudta, hogy kicsit elferdítette az igazságot, de végül is sikerrel elvégezték a feladatukat, és elég
jól átvészelték.

Hermione mindentudóan bámulta őt, de nem tett rá megjegyzést.

– Ron és én csak hallottunk arról, ami idelent történt, te és Ginny viszont… túléltétek a Titkok Kamráját.

– Sokkal inkább a Terror Kamráját – motyogta Ron.

Harry elvigyorodott.

– Hát nem a legkellemesebb hely – értett egyet a vörös hajú fiúval.

Ron nagyot sóhajtott, de bánatos mosolyt villantott fel, amikor szembenézett Harryvel.

– De te és Ginny… ti vagytok az igaz, bátor griffendélesek, nem igaz?

– Igen, azok vagyunk – bólintott Harry. Tudta, hogy megbocsátották neki, amiért visszahozta erre a rémséges helyre Ginnyt.

Hermione tekintete is megtelt megértéssel.

– Néha elfelejtem, hogy mennyi mindent megtettél már – mondta. – Nem csoda, hogy eleged van a kérdőre vonásokból, amikor
nyilvánvalóan tudsz vigyázni magadra.

A lány a baziliszkuszra mutatott, és arca fintorba torzult.

– Ha el bírtál bánni ezzel, amikor még csak tizenkettő voltál… – vágott bele, aztán hangja elhalt, és megborzongott.

– Nincs jogunk ahhoz, hogy kérdőre vonjunk téged – fejezte be Ron a mondatot.

– Vagy Ginnyt – tette hozzá Hermione vékony hangon.

Ron elfintorodott.

487
– Vagy Ginnyt – egyezett bele vonakodva.

– Nem tudom, miért reklamálunk mindig – folytatta Hermione –, hiszen világos, hogy megteszel bármit, hogy megvédhesd őt. Te vagy
az ő fényes páncélú lovagja – cukkolta.

Harry riadtan bámulta a lányt.

– Huh… Hermione, ugye, tudod, hogy Ginny és én nem fogunk megint összejönni?

– Oh, tudom – felelte a lány. – Ginnynek és nekem nem is olyan régen volt egy hosszadalmas beszélgetésünk, és megértettem, hogy ti
inkább testvérekként gondoltok egymásra. Ron az egyetlen, aki még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy együtt kellene maradnotok.

– Nem, már nem – vetette oda Ron.

Hermione pislogva bámulta a vörös hajú fiút.

– Már nem?

– Nem – vágta rá Ron, miközben a karját átvetette Harry vállán egyfajta szolidaritási gesztussal. – Azt hiszem, Harry képes eldönteni,
hogy kivel akar járni.

Harry hasában egy meleg, határozottan furcsa érzés kezdett bizseregni. Egyrészt melengette a tény, hogy Ron támogatta őt abban, hogy
egy pasassal járjon, másrészt azonban a barátjának fogalma sem volt arról, hogy az említett srác Draco volt. Viszont Hermione
meglepett arca alapján ítélve, Ron képes volt megtartani azt a titkot, hogy egyáltalán járt valakivel.

Hermione rettentően gyanakvóan méregette őket.

– Van valami, amit ti ketten el akartok nekem mondani?

– Khm, nahát, hogy szalad az idő…! – vetette fel Harry, és kipréselt magából egy ártatlan mosolyt.

Mosolya sokkal őszintébb lett, amikor meglátta Hermione arckifejezését. Nyilvánvaló volt, hogy a lány szörnyen kérdezni akart, de
végül csak annyit mondott, hogy megérti az idegességét, amiért kérdőre vonták.

– Hermione, most dolgunk van – csitította Harry. – Minden másról később is beszélgethetünk majd. – Véleménye szerint az a később
is borzasztóan hamarosan el fog érkezni. Nem várta azt a pillanatot, amikor majd be kell vallania nekik, hogy kivel jár együtt.

Hermione aprólékosan tanulmányozta őt, majd egyetértően bólintott.

– Nos, akkor főzzük meg ezt a bájitalt – szólalt meg a lány végül élénken. Óvatosan méregette a baziliszkuszt. – Gondoljátok, hogy
képesek lesztek megszerezni belőle a mérgét?

Ron és Harry elfintorodtak, de beleegyezően bólintottak. Hermione olyan messzire ment, ahogy csak tudott, és nekilátott kicsomagolni
az üstöt és a hozzávalókat, takaros rendben felsorakoztatva mindent.

– Szerinted, hogy gondolja rólunk, hogy ezt véghez tudjuk vinni? – kérdezte Harry suttogva, és remélte, hogy Hermione nem hallotta
őt. Ron kicsit zöldnek tűnt, és Harrynek volt egy olyan érzése, hogy ő maga sem nézett ki jobban.

Ron nagyot nyelt.

– Nos, Hermione úgy gondolja, hogy talán elég méreg lehet még a másik agyarban – felelte. – Csak le kell törnünk, és vigyáznunk kell,
hogy ne folyjon ki belőle egy cseppje sem a méregnek.

– Igaz, hiszen az agyara üreges – mondta Harry, miközben a baziliszkusz hatalmas száját és rendkívül éles fogait bámulta.

Összenézett Ronnal, amikor eljutott a tudatáig szavainak értelme, és mindketten hátrapillantottak, hogy lássák, Hermione hallotta-e
őket. A lány legalább tíz perces előadást tartott nekik arról, hogy a kígyó fogai nem üregesek, de van bennük egy csatorna, amelyik az
agyar hegyét a méregmirigyhez csatlakoztatja, és amelyen át az állat kibocsátja a mérgét. Máris sokkal többet tudtak a témáról, mint
amennyit szerettek volna.

Ron ismét Harryre nézett.

– Aha, üreges – suttogta.

Mindketten buzgón reménykedtek abban, hogy az agyarban elég méreg van, mivel nem akarták felboncolni, hogy hozzáférjenek a
méregmirigyhez. Harry gyomra kellemetlenül felfordult, amikor erre a lehetőségre gondolt.

488
– Én fogok vágni – jelentette ki Ron komoran, majd eltökélten előre masírozott. Nem tudta, hogy Harrynek immár saját tőre van, ezért
erre az alkalomra kölcsönvett egyet Charlie-tól.

Ahogy egyre közelebb ért, Harry az éles fogat bámulta, és megpróbált nem koncentrálni a másik, törött fogra. Megragadta és szorosan
tartotta a sima csontfelületet, miközben Ron azon ügyködött, hogy kivágja onnan. Végül sikerült kiszabadítaniuk egy végső
csavarintással, aztán csak álltak, és bámultak bele.

Összenéztek, és vállat vontak. Nekik méregnek látszott. Óvatosan odavitték Hermionéhez, aki megvizsgálta, majd jóváhagyólag
rábólintott.

– Tökéletes – jelentette ki a lány.

Harry és Ron hátrébbléptek, míg Hermione óvatosan mért, öntött és kevert. Tizenöt perccel később a lány hátradőlt, és elégedetten
bólintott. Az üstben sziszegett és bugyborékolt egy mocskos zöld kotyvalék, amelyből hullámokban áradt az egészségtelen bűz.

– Biztos vagy benne, hogy ez a szag nem fog minket megölni? – érdeklődött Ron, hangot adva Harry gondolatainak is.

– Nem öl meg minket, ha nem érintjük meg – felelte Hermione.

Ron és Harry mindketten egy lépést hátráltak.

– Nos, ez végül is a horcruxok megsemmisítésére szolgál – védekezett Hermione, és ő is eltávolodott az üsttől.

Harry a figyelmét Mardekár Malazár kőszobrára fordította. Még elő kellett onnan hoznia az utolsót. Hermionével és Ronnal a háta
mögött utasította a szájat, hogy nyíljon ki, majd elkezdett felmászni. Gondolkodás nélkül lecsúszott az alagúton. és nekiállt meggyújtani
a fáklyákat.

– Ezek miért nem lobbannak be maguktól? – kérdezte Ron. – Ahogy a többi is.

Harry vállat vont.

– Szerintem ettől irányul arra az egyre a figyelem, amelyik nem gyullad meg – felelte.

A következő feladatot még kevésbé várta, mint a baziliszkusz méreg megszerzését, de azért kinyitotta a kis kamrát.

Mind a hárman körülállták és bámulták az asztalon heverő tükröt.

– Meglehetősen ártalmatlannak tűnik, nem igaz? – vetette fel Ron.

Harry elfintorodott. Még mindig félt felvenni azt az átkozott holmit. Nézte, ahogy Hermione körüljárta a kis helyiséget, majd megállt,
hogy megvizsgálja a követ a távolabbi polcon. A lány számtalan varázslatot hajtott végre rajta, mielőtt végül belekotorta egy üvegbe.

– Most már meg tudjuk semmisíteni ezt is ugyanazzal a módszerrel, mint a horcruxokat – jelentette ki a lány.

Harry elfogadta az állítását, hiszen ő volt az, aki ebben a témában elvégezte a teljeskörű kutatást. Örült, hogy többé már nem lesz átok a
sötét varázslatok kivédése tanári állásán, de ez nem szerepelt a fő problémái között.

Tekintetét visszafordította a tükörre.

– Azt hiszem, biztonságosan elveheted onnan – szólt oda neki Hermione.

– Azt hiszed? – kiáltott fel Ron. – Nem tudod biztosan, de attól még azt szeretnéd, hogy Harry vegye el?

– Nem veszi körül mágia – védekezett Hermione. – Nem úgy, mint a kelyhet. Vagy a medált. Fel tudjuk emelni, épp úgy, ahogy a
többit is tudjuk fogni a kezünkben károsodás nélkül. Csak ellenőriznünk kell rajtuk az egyéb védelmet, mielőtt meg tudnánk
semmisíteni őket.

Harry azért észrevette, hogy Hermione nem volt hajlandó érte nyúlni. De végül is, igaza volt. Ez az ő felelőssége, és ha őszinte akart
lenni, még csak nem is akarta, hogy a lány egyáltalán megpróbálkozzon vele. Ő maga sem akarta megtenni egyébként. Mély levegőt vett,
majd végül odalépett, és felemelte a tükröt.

És majdnem újra le is ejtette, amikor az életre kelt a kezében.

Mint a legtöbb mágikus tükör, ez is tudott beszélni. Harry meredten nézte Tom Denem tükörképét. Idősebb volt, mint a naplóbeli
emléke, de nyilvánvalóan még mindig emberi volt.

– Te ki vagy? – követelte a választ Tom.

489
– Hello, Tom – köszöntötte Harry gúnyosan.

A kép döbbenten pislogott egyet.

– Te tudod, hogy én ki vagyok?

Régi emlékek támadták meg, és Harry óriási elégedettséget érzett, ahogy a saját szavait vágta Denem képébe.

– Igen, tudom, hogy ki vagy te, Tom Denem – jelentette ki jeges hangon. – És én vagyok a te múltad, jelened és jövőd.

Tom újfajta tűnődéssel tanulmányozta őt.

– Te tudatában vagy annak, hogy én vagyok Lord Voldemort – mormolta.

Harry gúnyosan felhorkant.

– Már nem sokáig – köpte.

Megdöbbent, amikor Ron egy fekete zsákot húzott a tükörre, és elfedte vele az üveget.

– Hagyd, Harry – mondta Ron, nem túlságosan kiegyensúlyozott hangon.

Harry fejjel lefelé fordította a tükröt, és hagyta, hogy teljesen a zsákba csússzon. Ron megkönnyebbült sóhajjal húzta szorosabbra a
zsinórt rajta.

– Hány különböző alakjával találkoztál már? – érdeklődött Ron.

– Néhánnyal – ismerte be Harry, még mindig a zsákot bámulva.

Hermione jól hallhatóan vett levegőt.

– Menjünk, és essünk túl rajta – mondta.

Harrynek oda kellett hívnia Fawkest, mivel nem vették a fáradtságot, hogy a seprűiket magukkal hozzák. A főnix letette őket a fő kamra
padlójára, és – Harry meglepetésére – nem távozott onnan. Ehelyett Fawkes felrepült, és megpihent a szobron.

– Úgy néz ki, mintha vigyázna ránk – suttogta Ron. – Mit gondoltok, ez jó vagy rossz jel?

– Nem tudom – felelte Hermione idegesen, majd a fortyogó üstre vetett egy pillantást.

Harry nagyot fújt. Merlinre! Nagyon boldog lesz, ha végre túl lesznek ezen az egészen.

Elővette táskájából a többi horcruxot, majd lerakta a kelyhet és a medált a kőpadlóra. Miután elvette Rontól a bekötött zsákot, melléjük
borította a tükröt, hálát adva az égnek, hogy az láthatóan csak akkor kelt életre, amikor valaki megérintette.

Hermione a saját táskájából kihúzott egy pergament, és nekiláttak végrehajtani az összes leleplező varázslatot, amelyet a naplóból
lefordítottak. Hermione felolvasta őket angolul, Harry pedig oda-vissza jártatta tekintetét a baziliszkusz és a horcruxok között, és
párszaszóul hajtotta végre a bűbájokat.

Unalmas eljárás volt, de erőfeszítésük kifizetendő volt, mivel sikerült meghatározniuk, mely varázslatokat alkalmazta Voldemort a
horcruxok végső védelmére. Ha megkísérelték volna a tárgyakat még azelőtt megsemmisíteni, hogy a védelmet eltávolították volna,
annak nagyon csúnya következményei lettek volna. Harry nem akarta, hogy a karja úgy végezze, mint Dumbledore-é.

Nem volt hajlandó elrágódni azon a gondolaton, hogy ha Dumbledore tudott volna párszaszóul, akkor valószínűleg nem sérült volna
meg. És nem is kellett volna meghalnia. Harry lehunyta a szemét a fájdalom és a sajnálkozás fellobbanása miatt. Aztán kinyitotta, és
keserű gyűlölettel meredt a tükörre.

– Harry, készen állsz az ellenvarázslatok végrehajtására? – kérdezte Hermione lágyan. Láthatóan átérezte a gondolatait.

Harry nagyot nyelt, és bólintott. Sokkal felkészültebb volt most a sötét varázslatok végrehajtására, ráadásul a reakciók is várhatóan
kevésbé voltak komolyak, mint amikor megtörte a kehely kupolájának mágiáját. Ám az ellenvarázslatok kiszórása akkor is jelentős
energiát igényelt.

Amikor végzett, Ron kérdés nélkül adta át neki a kalapkúra bájitalt.

– Szóval, most már meg tudjuk semmisíteni ezeket a kibaszott holmikat? – kérdezte Harry Hermionétől.

A lány bólintott, de aggodalmasan bámulta Harryt.

490
– Igen, már nem maradt semmi a horcruxokban, ami hatástalaníthatná a bájitalt. Immár képes lesz mindenféle zavaró hatások nélkül
elvégezni a munkáját. – Hermione tovább fecsegett a főzetről, és Harry nem szólt közbe. Ezt ugyan már korábban is hallotta, de jól jött
neki az a kis szünet, amelyet a lány biztosított így neki.

– A bájital egy olyan savas méreg, amely gyakorlatilag meg fogja olvasztani a horcruxokat. A baziliszkusz méreg ismert tulajdonságai
miatt biztosak lehetünk benne, hogy annak hozzáadása miatt a főzet gyakorlatilag elpusztítja őket – magyarázta Hermione. – Már
félretettem belőle egy fiolányit Nagini számára, de egyébként egyszerűen csak bele kell ejtenünk a horcruxokat az üstbe.

– Hát akkor, mind megfogunk egyet, és egyszerre belepottyantjuk őket? – érdeklődött Ron, miközben undorodva bámulta a fortyogó
üstöt.

– Szerintem az lesz a legjobb – bólintott Hermione.

Harry vitatkozni akart, de aztán úgy döntött, csendben marad. Ez közös feladatuk volt, és nem volt semmi oka arra, hogy ezt a részt
egyedül hajtsa végre, bármennyire is ragaszkodni akart ehhez.

– Várj, először a követ kell megsemmisíteni – szólalt meg Hermione, amikor Harry a tükörért nyúlt. – Ennek semmiféle komoly
reakciót nem kellene okoznia.

Harry kételkedően felvonta a szemöldökét, de azért a háttérben maradt, és figyelte, ahogy a lány óvatosan megbillentette az üveget, és a
követ beleengedte a mérgező főzetbe. A bájital nagyot buggyant, de Hermionének igaza volt, és úgy tűnt, nem volt más reakció, habár
több percen át vártak.

– Nos, tegyük akkor bele a horcruxokat – mondta Ron egy hatalmas sóhajjal.

Hermione a medált emelte fel, Ron pedig a kelyhet fogta meg. Egyikük sem akart a tükörrel foglalkozni.

Harry határozottan megragadta a tükröt, és figyelte, ahogyan az szó szerint életre kelt. Tudatában volt annak, hogy Ron és Hermione
elborzadva bámulják őt, de volt valami beteges elégedettség abban, hogy Tom Denem tudatánál legyen, amikor a halálba küldi.

– Mit csinálsz? – faggatta Tom. Harry gondoskodott róla, hogy a tükörbeli alak láthassa az üstben bugyogó undorító főzetet.

– Itt az ideje a halálodnak, Tom – gúnyolódott Harry. – Háromra! – szólt oda Ronnak és Hermionének, akik már elhelyezkedtek az üst
körül.

Figyelmen kívül hagyta Tom kiabálását, hogy álljon már meg, Harry visszafelé számolt, majd egyszerre csúsztatták bele a három
ereklyét a savas főzetbe, ami aggasztóan bugyborékolni kezdett, ők pedig hátráltak néhány lépést, miközben elragadtatott borzadállyal
szemlélték.

– Futás! – ordította Harry, ahogy a főzet szintje emelkedni kezdett. Mindhárman sarkon perdültek és futásnak eredtek, de nem jutottak
messzire, mivel mindannyian a kőpadlóra zuhantak, ahogy a kamrát elárasztotta a fehér fény és az energia robbanása.

Öt másodperc. Tíz. Húsz. A fény elhalványult, ott hagyva őket kábultan és ádázul pislogva, ahogy a terem visszatért a normális
állapotához.

Harry összerezzent, ahogy a vállában a fájdalom fellobbant, amikor felült, és a barátaira pillantott, hogy megbizonyosodjon arról, ők jól
vannak. Kicsit ők is összerezzentek, amikor felültek. Mind az üst felé fordították figyelmüket. Harry meglepetten látta, hogy épp úgy
bugyog, ahogy akkor, mielőtt beletették volna a horcruxokat. Még jobban meglepődött azonban, amikor Fawkes leszállt az üst mellé a
földre.

– Mit csinál? – suttogta Ron.

– Belehullatja a könnyeit. Azt hiszem – felelte Harry tétován.

– Semlegesíti a mérget – válaszolt nekik Hermione. – Így már nem lesz benne semmi káros.

Hermione óvatosan megközelítette az üstöt, amikor Fawkes trillázott. A főzet már lecsendesedett, és a lány észlelte, hogy annak
mocskos zöld színe halvány sárgára változott. Azért elővigyázatosságból mégis felvett egy vastag védőkesztyűt, mielőtt belenyúlt volna
az üstbe.

Kiemelt belőle három felismerhető tárgyat, és ledobta őket a kőpadlóra, mielőtt eltüntette az üst tartalmát. Harry a horcruxokat
bámulta. Meg tudta állapítani, hogy mik voltak egyszer, de csak azért, mert látta őket azelőtt, mielőtt tökre mentek volna.

– Küldetés végrehajtva, pajtás – mondta Ron, hangjában hatalmas megkönnyebbüléssel.

– Aha – helyeselt Harry is, és maga is óriási megkönnyebbülést érzett. Most már tovább tudnak lépni a terveikkel, és remélhetőleg
Voldemort halott lesz alig öt nap múlva.

491
– Jól vagytok? – érdeklődött Hermione aggódva most, hogy a veszély elmúlt.

– Egy kicsit beütöttem a térdem, de különben jól vagyok – felelte Ron.

– Én csak a vállamat csaptam oda – válaszolt Harry.

– És a fejedet – mutatott rá Ron a barátja homlokára. Harry meglepődött, és odanyúlt, majd összerezzent, amikor a hatalmas búbot
megtapogatta. Ujjai ragadtak a vértől.

– Nem vetted észre, hogy beütötted a fejed? – firtatta Hermione hitetlenkedve.

– Hozzászoktam már a fejfájáshoz – védekezett Harry. – Ahhoz viszont nem vagyok hozzászokva, hogy a vállam fáj. – A feje is fájt
ugyan, de a válla sokkal jobban.

Ron és Hermione szomorúan csóválták a fejüket erre. Hermionének is volt néhány horzsolása az egyik oldalán, és mind a hárman
lehajtottak egy fiolányi fájdalomcsillapító bájitalt, mielőtt összecsomagoltak volna.

Mindannyian megkönnyebbültek, amikor ismét a napsütötte Roxmortsban sétáltak. Céltudatosan figyelmen kívül hagyták a
furcsállkodó pillantásokat, amelyet a maroknyi járókelőtől kaptak.

– Felmegyünk előbb Fred és George lakásába, vagy egyenesen az Odúba megyünk? – kérdezte Ron.

Harry megrázta a fejét.

– Nektek előbb az ikrekhez kell beugranotok megtisztálkodni, mielőtt anyukád szeme elé kerülnétek, de én inkább Remushoz megyek
– felelte.

– De, Harry, muszáj megbeszélnünk, mit csinálunk ezután – tiltakozott Hermione.

Harrynek sikerült eddig elodázni a kérdéseiket arról, hogy mi történt a minisztériumban azzal, hogy később majd mindent
megbeszélnek. Hermionének az volt a fixa ideája, hogy ez a „később” ezt a pillanatot jelenti – hiszen a feladatukat végrehajtották –, de
Harrynek semmi kedve nem volt most ezzel foglalkozni.

– Én már tudom, hogy mit fogok tenni – vágta rá. – Hamarosan kapcsolatba lépek veletek.

Nem adott nekik esélyt arra, hogy válaszolhassanak, hanem elhoppanált a Grimmauld térre. Tudta, hogy Ron és Hermione nem
örülnek az eltűnésének, de nem tudta rávenni magát, hogy törődjön vele. Egész biztos, hogy otthon vár rá egy kihallgatás, amelyet
kevésbé valószínűen tud elkerülni, pedig mindössze csak lefeküdni vágyott.

*****

Becammogott, és bár minden porcikája tiltakozott ellene, a konyha felé vette az irányt. Nem lepődött meg túlságosan, amikor
mindenkit ott talált, akinek volt valami köze a tervezéshez.

– Harry! Mi történt?

Harry figyelmen kívül hagyta Dracót, elővette a méreggel teli fiolát, és Perselus kezébe adta.

– Szeretném, ha egy ideig vigyáznál rá – mondta.

– Harry, mi ez? – kérdezte Perselus éles hangon.

– Savas méreg, baziliszkusz méreggel dúsítva – felelte Harry fáradtan. – Halálos.

– Úgy emlékszem azt mondtad, hogy ma nem csinálsz semmi veszélyeset – mondta Draco, és hangja folyamatosan emelkedett. – Azt
mondtad, csak kiborító.

– Nyilvánvalóan hazudtam – vágta rá Harry, miközben leroskadt egy székre.

Narcissa majdnem azonnal mellette termett egy hideg vizes ruhával, és letörölte a homlokát.

– Mi történt a fejeddel? – kérdezte a nő, amikor közelebbről is megvizsgálta.

Harry vállat akart vonni, de megrándult, amikor a fájdalom végigcikázott rajta, és meggondolta magát.

– Elestem – felelte. – Beütöttem a fejem, és lehorzsoltam a vállamat.

492
Lucius eltűnt a bájitallabor irányában, feltehetően különféle főzeteket szedett össze. Remus elkészített egy csésze teát, és Harry kezébe
nyomta.

– Igyál – szólította fel. – Úgy néz ki, szükséged van rá.

Harry a teáját kortyolgatta, miközben Narcissa gyógyító varázslatokkal kezelte a homlokát, majd megtisztította az arcát. Az inget
figyelmeztetés nélkül vágta le róla.

– Hé! – tiltakozott.

– Meg kell vizsgálnom a vállad, az inged meg már amúgy is tönkrement – jelentette ki Narcissa nyugodtan.

– Merlinre, Harry! – kiáltott fel Draco, amikor meglátta Harry vállát. – Mi a francot csináltál?

Harry is lenézett magára, és elfintorodott a válla állapotának láttán. Elég komolyan feldagadt, sebes lett és zúzódások fedtek egy elég
nagy területet.

– Elég keményen letámadtak – ismerte be.

Narcissa elvette a horzsolásra való kenőcsöt a férjétől, és nekilátott bedörzsölni vele a sérült bőrfelületet. Lucius további bájitalokat
adogatott, és önelégülten mosolygott, amikor Harry elsőként a fájdalomcsillapító bájitalt hajtotta fel.

Perselus leült a fiúval szemben, letette a méreggel teli fiolát az asztal közepére.

– Magyarázatot! – szólította fel.

– Erre Nagini miatt van szükségem – felelte Harry. – Úgy terveztem, hogy a karddal ölöm meg, aztán még a mérget is beleöntöm a
sebbe. Hogy biztosan meghaljon – tette hozzá. – Már csak őt kell megölnöm, aztán jöhet is Voldemort. A többi feladatomat
végrehajtottam. – Kimerültsége ellenére óriási elégedettség szűrődött ki a hangjából.

– Ki főzte ezt? – firtatta Perselus.

Harry félrebillentett fejjel bámult vissza.

– Természetesen Hermione – felelte. – Ron és én csak a baziliszkusz mérgét szereztük meg.

Perselus lehunyta a szemét, és olyan benyomást keltett, mint aki nagyon igyekszik türelmes maradni.

– Meg kellett küzdened egy rohadék baziliszkusszal? – kérdezte hangosan Draco.

– Nem, csak kivettük a mérget abból, amit már évekkel ezelőtt megöltem – válaszolt neki Harry.

Draco kábult hitetlenkedéssel bámulta őt.

– Tehát igaz volt a kamrabeli szörnyeteg mendemondája – jegyezte meg Lucius.

Harry gúnyosan méregette őt.

– Aha. Igaz volt – vágta rá. – És nem a te érdemed, hogy másodikban életben maradtam.

– Úgy gondolom, tisztában vagy vele, hogy én csak Weasleyéket próbáltam kompromittálni – felelte Lucius nyugodt hangon.

Harry igazán nem akart most vitába bocsátkozni. Nagyot sóhajtott.

– Igen, tudom – bólintott. – Azt is tudom, hogy szigorúan meg lettél büntetve azért, amit csináltál, és még csak nem is tudod pontosan,
hogy mit jelentett a napló Voldemortnak.

Draco gyanakvóan figyelte az apját és Harryt.

– Miért van mindig olyan érzésem, mintha lemaradtam volna valamiről? – kérdezte.

– Mert úgy is van – vágta rá Harry egyszerűen.

– Draco – szólt közbe Narcissa. – Úgy éreztük, nem volt megfelelő tájékoztatni téged bizonyos dolgokról. Úgy gondoltuk, túl fiatal
voltál még akkor, és véleményünk szerint minél kevesebbet tudtál, annál kevésbé voltál veszélyben.

– Én pedig azért nem meséltem neked arról, mi történt a Kamrában, mert nem tartozik a kedvenc témáim közé – folytatta Harry, aki
képtelen volt távol tartani a keserűséget a hangjából. – És te sem fogadod jól, amikor az apádat szemétládának hívom.

493
Draco állkapcsa automatikusan összeszorult.

– Ebben az esetben Harrynek igaza van – jelentette ki Lucius nyugodtan a fia felé fordulva.

Harry és Draco mindketten meglepve néztek rá.

Harry megrázta a fejét.

– Nézd, nem akarok most erről beszélni – mondta. – Elmúlt. Vége. Soha többé nem kell visszamennem abba a nyomorult Kamrába.

– Ha esetleg vissza tudnánk kanyarodni az aktuális témához… – vetette fel Perselus gúnyolódva.

Harry mély levegőt vett.

– Hermione megfőzte a bájitalt. Ron és én megszereztük a baziliszkusz mérgét. Én megkerestem Voldemort utolsó ereklyéjét.
Meghatároztuk a még fennálló védelmüket. Rájuk szórtam az ellenvarázslatokat párszaszóul. Megsemmisítettük őket a méregben. Az
energiakisülés a földre küldött bennünket. Fawkes semlegesítette a mérget. Hazajöttünk. Ennyi.

– Oh, és Hermione gondoskodott a sötét varázslatok kivédése állásra ható átokról – tette hozzá. – A professzorok most már egy évnél
tovább is tudnak majd tanítani.

– Tényleg volt átok a pozíción? – érdeklődött Perselus élesen.

– Igen. Voldemort megsértődött, amikor Dumbledore nem adta neki a tanári állást – magyarázta Harry. Elmesélte a megtalált
átokkövet, és azt, hogyan gondoskodott erről Hermione, mielőtt megsemmisítették volna Voldemort többi relikviájával egyetemben.

– Most már lefekhetek? – kérdezte ingerülten, megtörve a csendet, amely a szobára hullott. Még csak öt óra volt, de marhára nem
érdekelte.

– Mennyi sötét varázslatot használtál ma? – kérdezte Perselus összehúzott szemmel.

– Eleget ahhoz, hogy elvégezzem a feladatomat – vágta rá Harry.

Perselus hosszú másodperceken át áthatóan tanulmányozta őt.

– Draco, fektesd le őt – rendelkezett végül.

Harry tiltakozni akart, és elmagyarázni, hogy képes egyedül is lefeküdni, de úgy döntött, nem vitázik. Valószínűleg amúgy is segítségre
lesz szüksége a zuhanyozásnál, mivel a válla még mindig lüktetett a bájitalok és a kenőcs ellenére is.

– Haragszom rád – jelentette ki Draco mintegy mellékesen, ahogy felfelé mentek a szobájukba. Karját Harry dereka köré fonta, és a
nyálkás mocsok ellenére is szorosan tartotta.

– Igen, az oké – felelte Harry fáradtan. – Tudtam, hogy így lesz.

– Nem fogsz több ilyen mutatványt végrehajtani, mint a mai, ugye? – firtatta Draco.

– Nem, hacsak nem számítjuk a szombatot – helyeselt Harry.

Draco lágyan felhorkant.

– Igen, szombaton mindannyian nyakig benne leszünk a te bolond mutatványaidban – jelentette ki.

*****

Harry egyedül volt, amikor a fájdalomtól grimaszolva felébredt. A vállának már jobban kellett volna lennie, de még mindig égett, és
dagadt volt. Viszont a sebek és zúzódások eltűntek. Vetett egy pillantást a fürdőszobai tükörbe, ami megmutatta, hogy a feje ismét
normális volt. Mármint, amennyire normális lehet a rajta cikázó, fénylő villám mellett.

Felsóhajtott. Legalább pihentnek érezte magát, mivel végigaludta az estét és az éjszakát. És a délelőtt egy részét. Nem vesződött azzal,
hogy megpróbáljon felöltözni, amíg nem talál valakit, aki megvizsgálja a vállát. Miközben lefelé haladt a lépcsőn azon gondolkodott,
vajon miért hagyták a többiek, hogy ilyen sokáig aludjon.

Döbbenten állt meg a konyhaajtóban, és hitetlenkedve bámult befelé. Az egész úgy nézett ki, mintha a Roxfortból a Grimmauld térre
költözött volna a Mardekár ház asztala. És Draco egy nagy csoportnyi diák közepette ült, miközben olyan beképzeltnek és arrogánsnak
tűnt, mint bármikor.

494
Harrynek el kellett ismernie, hogy kicsit túlzott, mivel csak körülbelül tizenöt diák ülte körbe az asztalt, de ez is épp elég sok
mardekáros volt az ízléséhez képest. A legnagyobb döbbenetet azonban Crak és Monstro látványa okozta, akik az asztal távolabbi
felénél ültek. Biztos volt benne, hogy nem voltak rajta a semleges mardekárosok listáján.

Dermedten állt egy helyben, és várta, hogy Draco, vagy bárki más megmagyarázza, mi az ördög folyik itt. Ez megtanítja arra, hogy
máskor ne aludjon olyan sokáig.

– Ooooh, Potter tényleg itt él!

Harry a felkiáltó lányt bámulta, mígnem felismerte benne Daphne Greengrass-t. A lány tetőtől talpig felmérte őt, amit kissé zavarónak
talált. Körülnézett a helyiségben, és felfedezte Blaise-t, aki összevonta a szemöldökét Daphne viselkedése láttán.

– Malfoy, megmagyaráznád, mi a franc folyik itt? – kérdezte Harry, és hangja minden egyes szótagnál egyre magasabb lett.

Dracót lefoglalta, hogy Draphnét méregesse, míg mindenki más Harryt bámulta.

Valójában Harry tudta, hogy ide fogják hozni a semleges mardekárosokat. Winky két nagy szobát készített elő, ami majd hálóteremül
szolgál nekik. Perselus és Lucius lényegében elrabolták őket. A családjaik sajnálatos módon aggódni fognak, de Voldemort úgy fogja
gondolni, hogy Perselus végzi a dolgát.

Mikor Harry rákérdezett arra, nem lesz-e gyanús, hogy csak a semleges mardekárosok tűnnek el, Perselus tájékoztatta őt arról, hogy
Voldemort úgy gondolja majd, egy kis extra képzés miatt tüntette el őket, mielőtt még megkapnák a Sötét Jegyüket, pontosan azért,
mert semlegesek voltak.

Harry gyomra forgott az egész eljárástól, és vasárnap vadul vitatta a tervet. De Perselus ragaszkodott hozzá, hogy így kell intézni ezeket
a dolgokat, így nem fog gyanút kelteni, és védeni tudja a legsebezhetőbbeket. Ezt a csoportot a ház védővarázslataira bízzák majd a
Voldemort elleni csata végéig.

Harry mindezt tudta, és mégis… a megbeszéltek szerint egyszerre csak néhány diák érkezett volna, folyamatosan a hét során. Nem ez a
hirtelen roham. És Craknak meg Monstrónak nem kellene itt lennie.

Harry csak annyit akart, hogy valaki nézze meg a vállát, meg enni szeretett volna. Túl korán volt még ahhoz, hogy feldolgozza a
mardekárosok csoportjának hirtelen özönét a házba.

– Draco!

– Mi van? – csattant fel Draco, bosszúsággal a hangjában.

Harry dühösen nézett rá.

– Mi a fasz folyik itt?

– Oh, nos, én azzal vagyok elfoglalva, hogy utállak téged – jelentette ki hegyesen Draco, és összehúzta a szemét.

Harry hitetlenkedve meredt rá. Beletelt néhány másodpercbe, mire felfogta Draco szavainak jelentését.

– Perselus ötlete? – kérdezte, hogy megbizonyosodjon róla, mire Draco bólintott.

Perselus azt szerette volna, ha tettetik, hogy még mindig utálják egymást? Miért? Ennek semmi értelme, miután nyilvánvalóan
szövetségesként élnek ugyanabban a házban. Ami azt jelenti, hogy Perselus nem akarta, hogy megtudják, együtt járnak.

– Nem – jelentette ki Harry határozottan.

Draco szélesen elvigyorodott.

– Megpróbáltam elmondani neki, hogy ebbe nem fogsz belemenni – bólintott.

– Te hallgatni akartál rá? – firtatta Harry.

– Nem, a pokolba is! – vágta rá Draco.

– Hol van Perselus? – érdeklődött Harry, és tekintete ismét a helyiséget pásztázta. Még mindig csak a mardekáros diákokat látta. – Vagy
bárki más, ami azt illeti.

– Mindannyian bezárkóztak a bájitallaborba. Mivel tegnap végeztél a feladatoddal, Perselus és apa nem vesztegették az időt, és
körbejártak mindenkit. Azt hiszem, most megbeszélik, hogy mentek a dolgok tegnap éjszaka, és mit csináljunk a többi mardekárossal a
csata alatt, ha egyáltalán teszünk valamit – válaszolt Draco.

495
Széles ívben körbelendítette a karját.

– Ma korán reggel már volt egy nagy gyűlésünk, és elmagyaráztunk nekik mindent – tette hozzá.

– Örülök, hogy kimaradtam belőle – vetette oda Harry.

Szemöldökét ráncolva mérte fel a csoportot, akik mohón figyelték az ő és Draco szóváltását. Éppen elrabolták őket a családjaiktól –
belecsöppentek egy házba, ahol négy halálfaló, egy vérfarkas, egy kisgyerek és Harry Potter él –, ehhez képest meglehetősen
elfogadónak és nyugodtnak tűntek Harry megítélése szerint. Ez egy olyan mardekáros dolog volt, amit ő nem ért? Azon gondolkodott,
nem kellene-e egy újabb adag nyugtató főzetet készíteniük.

– Oh, és figyelmeztetlek, hogy Perselus egész éjszaka fent volt – tette hozzá még Draco.

– Szuper! – jegyezte meg Harry gunyorosan.

– Ugye? – Draco önelégülten elvigyorodott, és lassú léptekkel megindult Harry felé. – Szerintem lesz majd egy mesébe illő robbanás,
amikor rájön, hogy semmibe vetted az utasításait.

Harry felvonta az egyik szemöldökét.

– Nem én vagyok az egyetlen – mutatott rá.

– Ah, de te vagy az egyetlen, aki hajlandó szembenézni a haragjával – vágta rá Draco, miközben átölelte Harry derekát.

– Hé! Óvatosan a vállammal – figyelmeztette Harry.

Draco önelégült mosolya azonnal aggódóvá vált, amikor megvizsgálta Harry vállát.

– Szerintem mostanra meg kellett volna gyógyulnia – jelentette ki.

Harry felhorkant.

– Igen, én is úgy gondoltam – morogta. – Ettől függetlenül elfogadom a csókot, amit adni akartál.

Draco figyelmen kívül hagyta a mardekárosok kapkodó légvételét, és eleget tett Harry kérésének. Harry az ép kezével megragadta
Draco vállát, amikor alaposan megcsókolták. Nem volt kétely senki elméjében arról, hogy ők bizony egy pár.

– Nos – szólalt meg Harry kifulladva –, ez is egy módja annak, hogy bejelentsük a helyzetünket.

Draco az orrával simogatta Harry fülét, és közben belesuttogta:

– A legtöbbjük amúgy is nagyon hamarosan rájött volna, amikor felismerik a nyakadban hordott gyűrűket.

– Oh – lehelte Harry, és szeme elkerekedett. Tekintve, hogy még mindig csak egy pizsamaalsót viselt, mellesleg Dracóét, a gyűrűk elég
nyilvánvalóak voltak a csupasz mellkasán.

Draco halkan felnevetett. A hang csiklandozta Harry fülét, és megborzongatta a gerincét.

– Túl sok bosszúság lett volna felöltözni ma? – kérdezte a szőke fiú.

– Nem éreztem szükségesnek, hogy megpróbáljak felöltözni, amíg valaki nem vizsgálta meg a vállamat – felelte Harry. Draco azonnal
hátrébb lépett, és újra szemügyre vette az említett testrészt.

– Valamivel jobban néz ki, de épp annyira duzzadt, mint tegnap.

– És kétszer annyira fáj – tette hozzá Harry szárazon.

– Hát persze, hogy jobban fáj – mondta vontatott hangon Draco. – Tegnap teljesen elkábítottak a bájitalok.

Draco megragadta barátja szabad kezét.

– Gyerünk! Megyünk, és megkérjük anyát, hogy vessen rá egy pillantást – rendelkezett.

Harry nem mozdult.

– Huh… Nem gondolod, hogy először velük kellene foglalkoznunk? – firtatta. – Ámbár a magam részéről úgy gondolom, hogy
meglehetősen mulatságos a látvány, ahogy a mardekárosoknak tátva maradt a szájuk a döbbenettől.

496
Draco ismét felnevetett, ahogy visszafordultak azokhoz, akik még mindig az asztal körül ültek. Csak Blaise vigyorgott vissza rájuk
szárazon. Mindenki más tátott szájjal, kerek szemmel bámulta őket.

Elsőként Crak törte meg a csendet.

– Szóval, nem kell többet elviselnünk Pansyt? – kérdezte Dracótól.

Draco csak megrázta a fejét. Harry érezte ugyan a barátjából hirtelen sugárzó feszültséget, de nem értette.

Crak és Monstro helyeslően bólogattak.

– Nos, ha meg tud minket óvni attól a spinétől, akkor azt hiszem, mindenkinek igaza van, amikor azt mondták, hogy Potter a
Megmentő – jelentette ki Monstro.

A feszültség megtört a szobában, amikor erre felcsattant a nevetés. Pansyt nyilvánvalóan nem kedvelték túlzottan ebben a csoportban.
Harry nevetése gyorsan nyögéssé változott, amikor a válla ismét lüktetni kezdett.

– Mi ez az egész? – követelte a választ Perselus, amikor berontott a helyiségbe. Tekintete fürgén sorra vette az odabent tartózkodókat,
majd megpihent Harryn.

– Harry? – kérdezte élesen.

– A vállam – felelte Harry grimaszolva. – Még mindig lehet vele valami gond, és épp ismét megfájdult, mert túlságosan erőteljesen
nevettem.

– Nevettél? – firtatta Perselus. – Mindegyikőtök?

– Hát… igen – bólintott Harry. – Crak és Monstro mondtak néhány igazán vicces dolgot.

Perselus felvonta a szemöldökét, de gyorsan túllépett a nevetés kérdésén. Célzatosan bámult Harry és Draco összefont kezére, ami
nyilvánvalóan nem rejtette el a tényt, hogy együtt jártak.

– Tudjátok ugye, hogy ez a javaslat a ti saját biztonságotokat szolgálta? – kérdezte.

– Nem rejtegetem a kapcsolatomat ennél jobban – csattant fel Harry.

– Nem is számítottam másra tőled – ismerte be Perselus nyugodtan, Draco nagy döbbenetére. –Mindig is nyíltan kimutattad az
érzelmeidet.

– Most ülj le, hogy meg tudjam vizsgálni a vállad – rendelkezett. A legközelebbi székeken helyet foglalók fürgén arrébb ültek, engedték,
hogy Harry az utasításnak megfelelően elhelyezkedjen.

Perselus végigfuttatott rajta néhány elemző varázslatot a pálcájával, megbökdöste, megtapogatta, és megkísérelte megmozgatni a karját.

– A francba, Perselus! – szisszent fel Harry. – Ez fáj!

Perselus a szemöldökét ráncolva nézett rá.

– Képtelen vagyok meghatározni, hogy mi a baja – ismerte be. – A tegnap bevett bájitalok hatására mára már semmi baja nem kellene,
hogy legyen.

Harry fintorogni akart, de sikerült visszafognia magát.

– Akkor azt hiszem, el kellene mennem Madam Pomfreyhez– sóhajtotta lemondóan.

Perselus önelégülten vigyorgott rá. Harry véleménye szerint egy meglehetősen gonosz vigyorral.

– Valóban. Biztos vagyok abban, hogy ő majd rá fog jönni, mi a bajod – jelentette ki.

– Amúgy is vissza kellene mennem a Roxfortba – ismerte el Harry. – Tegnap elfelejtettem elhozni a kardot. Nos, nem igazán
felejtettem el, de nem akartam abban az állapotban szembetalálkozni McGalagonnyal.

Perselus elgondolkodva ráncolta a homlokát.

– Talán nekem is veled kellene mennem – jegyezte meg.

– Elmondod neki? – kérdezte Harry kíváncsian. – Sokkal könnyebbé tenné a helyzetünket a hét további részében.

497
Perselus biccentett.

– Edd meg a reggelidet, amíg megvitatom a problémát a többiekkel – utasította a fiút, majd kiviharzott a konyhából.

– Na, persze! Még a karomat sem tudom mozgatni, ő meg azt akarja, hogy reggelizzek meg – morgott Harry.

Draco elővett a nadrágja zsebéből egy fájdalomcsillapító bájitalt, és odaadta Harrynek, csak előbb kihúzta a dugóját, láthatóan bele sem
gondolva abba, hogy mit csinált.

– Meg is etesselek, úgy, mint Victoriát? – firtatta zavaróan pimasz vigyorral.

Harry mogorván nézett rá.

– Nem vagyok már egy nyavalyás kisbaba – vágott vissza.

A Harryvel szemben ülő lány hirtelen felsikoltott, ezzel pedig nem csak Harryt, hanem mindenki mást is megijesztett. Daphne –
emlékeztette magát Harry.

– Mi van? – kérdezte tőle élesen Draco.

Daphne azonban csak Harry mellkasát bámulta.

– Az a kislány gyűrűje, ugye? – Szemei elkerekedtek, majd pillantása találkozott Dracóéval. – És a te gyűrűd – suttogta kábultan.

– Igen, szóval tartsd magad távol tőle – figyelmeztette Draco, szigorú tekintetet vetve a lányra.

A lány hevesen bólintott.

– Nem tudtam – védekezett.

Draco azonban még mindig mérgesen nézett rá.

– Rendben, Draco. Azt hiszem, megértette a lényeget – szólt rá Harry szárazon. – És neked is igazad volt a gyűrűkkel kapcsolatban –
tette hozzá a lányhoz fordulva.

Ez aztán elterelte Draco figyelmét, és száraz, fanyar mosollyal nézett Harryre.

– Mondtam, hogy nem tart nekik sokáig rájönni – dünnyögte.

Blaise felnevetett.

– Ha Potter nem járkálna félmeztelenül, sokkal tovább tartott volna – jegyezte meg.

– Jól van, jól van – morgott Harry, miközben érezte, hogy arcát elönti a pír.

Draco odahajolt hozzá, és lágyan megcsókolta.

– Szégyellsz engem, Harry? – suttogta barátja szájába.

– Nem, persze, hogy nem szégyellek – vágta rá Harry. Egyszerűen csak rendkívül zavarban volt attól, hogy egy csapat mardekáros
között ült, és épp elismerte, mennyire kötődik is valójában a szőkéhez, miközben ráadásul az ő pizsamáját viselte.

Draco jókedvűen elmosolyodott, aztán elhúzódott.

– Húzódj arrébb, Harry, hogy le tudjak ülni.

– Húzz innen, Draco – tiltakozott Harry. – Nem vagyok elég bolond ahhoz, hogy hagyjalak a rossz oldalamon ülni.

Draco felnevetett, és leült Harry másik oldalára.

– Megért egy kísérletet – jelentette ki.

Winky bukkant fel egy tányér étellel Harry számára, és a fekete hajú fiú elmosolyodott, ahogy lenézett rá. Mindent, amit a manó hozott
neki, könnyedén megehetett evőeszköz nélkül.

– Köszönöm, Winky – mondta.

– Szívesen, Harry uram – felelte a manó, és sugárzóan rámosolygott, mielőtt ismét eltűnt volna.

498
– Ez nem ér, Harry – jegyezte meg Draco vontatott hangon.

Harry elvigyorodott, majd egy darabka kolbászt dugott a szájába.

Ismét Daphne szólalt meg, aki elragadtatottan bámulta őket.

– Ez itt mindig így megy? – érdeklődött kábultan.

– Oh, nem – válaszolt Draco ártatlanul. – Ez most egy jó nap.

Harry majd’ megfulladt a kolbásztól, mire Draco túlságosan nyájas modorral adott a kezébe egy pohár vizet.

– Tessék, szerelmem – fuvolázta.

Harry felvonta a szemöldökét, miközben nagyokat nyelt. Az egész pohár vizet megitta, hátha sikerül lemosnia az ételt anélkül, hogy
tovább fuldokolna.

– Még Potter is azon gondolkodik, ki a fene vagy te, Draco – jegyezte meg Blaise fanyarul.

Draco összehúzta a szemét, aztán felállt.

– Én Draco Malfoy vagyok – jelentette ki gőgösen. Egyik kezét Harry vállára tette. – És ő itt a barátom, Harry Potter.

– És ő itt az én barátom, Draco Malfoy, amikor épp elszáll az agya – motyogta Harry.

– Csend legyen, Harry – szólt rá Draco nyugodtan, aztán visszatelepedett a székre a többiek nevetése közepette. – Tönkreteszed a
hírnevemet.

Harry felhúzta az egyik szemöldökét.

– Draco, te már faszán tönkretetted a hírnevedet – mondta.

– Igaz. Nos, úgy gondolom, amúgy is itt az ideje egy újnak – ismerte be Draco. – A másiknak lett egy bizonyos kellemetlen
mellékzöngéje.

– Gondolod? – firtatta Harry gúnyosan. – A bérenceid sem tudtak megállni melletted, de ez lehetett azért is, mert úgy döntöttél, hogy
lánynak öltözteted őket. – Szünetet tartott, mert eszébe jutott a múlt heti legénybúcsú. – Oh, pfúj! Nem volt semmi szükségem, hogy
ezek az emlékek összekeveredjenek. – A múltkor nyilvánvalóan túl sokat ivott ahhoz, hogy eszébe jusson ez az összefüggés.

Draco gonosz elégedettséggel elmosolyodott.

– Ah, azt hiszem, meg fogom tartani bizonyos részeit a régi hírnevemnek – jegyezte meg vontatottan.

– Draco, ez undorító – vágta rá Harry, miközben felhúzta az orrát.

– Nem, ők voltak az undorítóak – helyesbített Draco. – De te nagyon szexi vagy szoknyában – suttogta Harry fülébe, amitől barátja
gerincén végigfutott a borzongás.

Harry hátralökte őt.

– Menj és játssz a barátaiddal, hogy tudjak enni.

Draco erre csak felnevetett.

– Tudod, Draco – jegyezte meg Blaise elgondolkodva –, már régóta nem láttalak így viselkedni.

A többi mardekáros is helyeslően bólogatott. A legtöbbjük még mindig kábának tűnt. Ám miközben Harry folytatta a reggelijét, a
beszélgetés lassan megindult. Felmerült benne, hogy nagyon sok diák, még a mardekárosok is, valószínűleg féltek Dracótól.

Elmélyülten tanulmányozta a barátját. Ma sokkal vidámabb volt, és Harry végre ráébredt, hogy valószínűleg megpróbált segíteni a
többieket megnyugtatni kissé. Ezen felül megkísérelt nekik egy teljesen más benyomást adni saját magáról, mint ahogyan utoljára látták.
Még mindig Draco volt a főnök, de most egy kicsit másképpen vezette őket.

– Mi van? – kérdezte Draco gyanakvóan, amikor elkapta Harry tekintetét.

Harry előrehajolt, hogy a fülébe suttoghasson.

499
– Szeretlek – mondta egyszerűen.

Draco döbbenten húzódott hátrébb. Ez nem olyasmi volt, amit gyakran mondtak egymásnak, és határozottan nem számított arra, hogy
a jelen helyzetben hallani fogja. De aztán lassan elmosolyodott, adott egy gyors csókot, majd visszatért a Blaise-zel és néhány másik
diákkal folytatott vitájához a hírnév kérdésében.

Harry gyengéd elnézéssel megrázta a fejét, és visszafordult a reggelijéhez.

500
 Negyvenötödik fejezet

– Maradj nyugton! – parancsolta Draco.

– A kezed benn a nadrágomban, és azt akarod, hogy maradjak nyugton? – motyogta Harry.

Draco egy pillanatra szünetet tartott.

– Touché – jegyezte meg vontatott hangon.

– A francba, Draco! – kiáltott fel elkeseredetten Harry. – Úgyis ki fogom húzni azt a nyüves inget, amikor odaérek a Roxfortba.

– Nem hordhatsz végiggombos inget úgy, hogy nem tűröd be – jelentette ki Draco, Harry véleménye szerint túlzottan ésszerű hangon.
– És muszáj gombosat hordanod a vállad miatt.

Harry türelmetlenül felsóhajtott, de nyugton maradt.

– A gyengélkedőn is fel fogsz majd öltöztetni? – kérdezte gúnyosan.

– Ha muszáj – bólintott Draco. Szempilláján át pillantott fel Harryre. – Mostanra már tudhatnád, hogy nem győzhetsz, amikor az
öltözködés kerül szóba.

Harry ingerülten kinyújtotta rá a nyelvét. Draco elmosolyodott, megrázta a fejét, majd tovább tűrködte Harry ingét, és begombolta a
nadrágját.

– Kész – jelentette ki elégedetten.

Harry összevonta a szemöldökét. Draco elragadtatása a ruhák iránt olykor irritálta őt, de be kellett ismernie, hogy átkozottul jó érzés
volt, amikor Draco tekintete úgy pásztázta őt végig, mint e pillanatban is.

– Miért hajtottam olyan keményen, hogy belebujtassalak téged azokba a ruhákba? – tette fel a kérdést Draco.

Harry elvigyorodott, és hirtelen úgy határozott, hogy ez az egész megérte.

– Mert szeretsz – mondta önelégülten, majd az ajtóhoz sétált, tudva, hogy Draco tekintete követi őt.

– Aha, persze – felelte vontatottan Draco. – Semmi köze ahhoz a nadrághoz, ami úgy simul a fenekedre.

Harry felnevetett; gyanúját megerősítették. Ám így is érezte a visszalopódzó idegességet, ahogy megközelítették az előszobát, ahol
Remus és Perselus vártak rájuk, kezükben a láthatatlanná tévő köpenyekkel. Miért nem lehet soha, semmi sem egyszerű?

Miután Draco és Perselus elrejtőztek a köpönyegek alatt, a négyfős csoport elindult a Roxfortba.

*****

– Mit keres itt, Mr. Potter? – kiáltott fel Madam Pomfrey, amikor Harry belépett a gyengélkedőre. Remus Perselusszal együtt elment,
hogy beszéljen McGalagonnyal, Draco pedig vele jött, habár elrejtőzött a köpönyeg alatt.

– Megsérült a vállam – ismerte be. Elmondta a javasasszonynak, hogy mi történt előző nap, és hogy egy cseppet sem javult. A nő
különféle vizsgálatokat végzett, aztán elítélően ciccegett neki.

– Rögtön hozzám kellett volna jönnöd, Harry – mondta. – Meglehetősen fájdalmas lesz a gyógyítás.

Harry elfintorodott.

– Mi a baja? – kérdezte.

– Kificamítottad a válladat, de nem úgy, ahogy többnyire értelmezik ezt az állapotot – felelte a gyógyító. – Általában, ha valaki
kificamítja a vállát, akkor az kiugrik a helyéről. Te azonban pont belepréselted a csontot az ízületbe. Elég fájdalmas lesz kihúzni és
visszaigazítani a helyére. Ám azután már hatni fognak a bájitalok és a kenőcsök.

– Szuper – mormolta Harry szarkasztikusan.

– Le kell majd kötöznöm téged – figyelmeztette őt Madam Pomfrey.

501
– Tessék?!

– Nem kockáztathatom, hogy elmozdulsz, amíg a csontot a helyére ugrasztom – felelte a nő élénken. Serényen a tároló szekrényhez
lépett, és jó néhány dolgot elővett belőle.

– Tessék, ezt idd meg – parancsolta, amikor visszatért Harry ágyához.

– Mi ez? – kérdezte a fekete hajú fiú gyanakvóan.

– Erős fájdalomcsillapító – felelte a javasasszony. Egy pillanatra felvillantott egy üvegcsét. – Ez pedig egy helyi érzéstelenítő. Rákenem
a válladra, így ez is segít majd enyhíteni a fájdalmadat – magyarázta. – Ettől függetlenül is érezni fogod, de közel sem lesz majd annyira
rendkívüli.

Harryt ez nem különösebben nyugtatta meg, főleg, amikor a hátára kellett feküdnie, mielőtt a nő lekötözte volna. Volt egy olyan érzése,
hogy sokkal jobban érezte volna magát, ha a javasasszony egyszerűen elkábította volna őt. Két perccel később – amikor a gyógyító
visszarántotta a csontot a helyére – felüvöltött.

– Ez volt a legrosszabb része – nyugtatta őt Madam Pomfrey, aztán kiszabadította őt a kötésekből, és nekilátott rögzíteni a kendőt, ami
alátámasztotta a karját.

Harry dühösen, erősen zihálva meredt a javasasszonyra. Utált arra gondolni, hogy milyen érzés lett volna az átkozott
fájdalomcsillapítók nélkül. Még azokkal együtt is érezte a tompa lüktetést.

– Holnapra rendbe kell jönnöd – szólalt meg a gyógyító. – Nem próbállak meg itt tartani téged, legjobb véleményem ellenére sem. De
este meg kell innod ezeket a bájitalokat, hogy elősegíthessék a gyógyulási folyamatot. Nincs kimerítő tevékenység, és a nap hátralévő
részében próbáld a minimumra csökkenteni a vállad mozgatását.

– Igen, asszonyom – sóhajtott Harry. Elfogadta a bájitalokat, majd ügyetlenül a zsebébe dugta őket. – Köszönöm.

Végre a javasasszony megajándékozta egy mosollyal.

– Nagyon szívesen, Mr. Potter – mondta. – De kíséreld meg távol tartani magad a bajtól.

*****

– Draco? – suttogta Harry. Még halk hangja is hangosnak hatott az üres folyosón. – Hol vagy?

A levegő csillámlott mellette, ahogy Draco hátravonta a köpeny csuklyáját. Harry meglepve látta a zöld színárnyalatot Draco sápadt
arcán. – Jól vagy? – kérdezte aggódva.

– Talán inkább nekem kellett volna Lupinnal mennem, és Perselusnak veled jönni ide – felelte Draco, majd nagyot nyelt.

Harry hitetlenkedve bámulta őt.

– Rosszul lettél attól, amin nekem kellett keresztül mennem?

Draco szégyenlősen nézett rá.

– Igen – ismerte be.

Harry felnevetett. Megengedhette magának a fájdalomcsillapítók miatt, amivel Madam Pomfrey begyógyszerezte őt.

– Ne nevess! – szólt rá Draco mogorván. – Rettenetes volt látni az óriási fájdalmadat.

Harry leállította magát.

– Sajnálom – mondta. – Én is rosszul érezném magam, ha nekem kellett volna néznem, ahogy te mész keresztül ilyesmin.

Draco megborzongott.

– Én valószínűleg belehalnék a fájdalomba – felelte.

Harry félrefordította a fejét, hogy Draco ne lássa az arcát elöntő széles vigyort. Draco nagyon nyuszi volt, ha a fájdalom került szóba.

– Úgy vélem, már szóltam, hogy ne nevess rajtam – jelentette ki Draco ingerülten.

– Nos, szemléld más oldalról – kezdte Harry. – Kivételesen ragyogó munkát végeztél viszont abban, hogy felvidítottál a kezelés után.

502
– Utállak, Potter – morogta Draco.

– Én is utállak, Malfoy – bólintott Harry széles vigyorral.

Draco a szeme sarkából pillantott a barátjára, aztán félmosolyra húzta a száját.

Ahogy közeledtek az igazgató – igazgatónő, próbálta Harry rávenni magát arra, hogy elfogadja a változást – irodájához, Draco újra
teljesen elfedte magát a köpönyeggel. A kőszörny már félreállt, őket pedig csendesen felvitték a lépcsők.

– Mr. Potter – üdvözölte McGalagony. – Már vártuk magát. Hogy van a válla?

– Khm. Kificamítottam – felelte. – Nem igazán volt kellemes a helyreállítása, de Madam Pomfrey szerint holnapra rendbe fog jönni.

Leült a felajánlott székre.

– Remus tájékoztatott róla, hogy a kardért jött – folytatta az asszony. Arckifejezése leginkább helytelenítő volt. – Tisztában van vele,
hogy nem hagyhatom, hogy kivigye a kastélyból.

– Meg fogja gondolni magát – jelentette ki Harry hűvösen.

– Mr. Potter, az a kard rendkívül értékes – tartott ki az igazgatónő.

– Tisztában vagyok vele – bólintott Harry. – Ez Griffendél kardja, és az egyetlen ereklye, amely fennmaradt a családtól. Voldemort is
reménytelenül birtokolni akarja sok éve már.

A professzor csodálkozva pislogott.

– Nos, úgy tűnik, maga még inkább tudatában van a fontosságának, mint én magam – jegyezte meg.

Harry mély levegőt vett. Itt volt az idő, hogy megtegye a döntő lépést.

– Szükségem van rá, mivel a végső csatát szombaton fogjuk megvívni – jelentette ki. – Mostantól négy nap múlva arra fogom használni
a kardot, hogy megöljem vele Naginit, hogy aztán megölhessem Voldemortot.

McGalagony döbbent csendben bámulta őt, Harry pedig folytatta.

– Egész nyáron ezen dolgoztam. De sokkal több segítségem volt, mint amit a legtöbb ember tudott. Perselusszal dolgoztam. A
Grimmauld téren élek vele és a Malfoyokkal. Mostanra a semleges mardekárosokat is a Grimmauld téren védjük, mert Voldemort meg
akarja őket jelölni, mi pedig mindent össze akarunk hozni ahhoz, hogy végre elpusztíthassam Voldemortot szombaton.

– Harry! – kiáltott fel Remus. – Szívbajt akarsz hozni erre a szegény nőre?

Harry szégyenlősen elmosolyodott.

– Huh. Nem. Csak úgy gondoltam, hogy jobb lesz mindent egyszerre kibökni – mondta.

– Úgy van – jegyezte meg Perselus szárazon, miközben félrelökte a köpönyeget.

– Akkor úgy gondolom, ez azt jelenti, hogy én is előjöhetek – szólalt meg vontatott hangon Draco, miközben ő is levette a köpenyét, és
feltűnt Harry székének karfáján gubbasztva.

Remus lemondóan felnyögött, szegény McGalagony pedig teljesen sokkoltan bámulta őket.

– Perselus, fiam, annyira örülök, hogy látlak.

Harry megdermedt, csakúgy, mint Perselus és Draco. Harry lassan fordította fejét a falon függő legújabb portré felé. Korábban kitért az
elől, hogy arrafelé nézzen, de most, ebben a döbbent állapotban, elkerülhetetlenül vonzotta a tekintetét.

– Ah, és az ifjú Mr. Malfoy. Örülök, hogy magát is itt látom – mondta Dumbledore. – Úgy tűnik, jó munkát végeztél, Harry – folytatta
a portré. – És Remus! Milyen csodálatos meglepetés! – tette hozzá derűsen Dumbledore.

Harry úgy érezte, mindjárt rosszul lesz. Tekintete aggodalmasan járt Perselus és Draco között. Mindketten holtsápadtak lettek. Vakon
tapogatózott Draco kezéért, és megnyugtatóan megszorította, mihelyt megtalálta. Csak azt nem tudta, hogy ezzel most Dracót vagy
saját magát nyugtatgatta. Draco is megszorította az ő kezét, így úgy döntött, hogy a megnyugtatás mindkettőjüknek jól jött.

Szédülést érzett, és nem volt erre felkészülve.

– Úgy vélem, némi tea jól esne, Minerva – szólt Dumbledore finoman.

503
– De Albus… – Az asszony elhallgatott, láthatóan úgy döntött, nem fog vitatkozni egy portréval. Teát varázsolt elő, és csend hullott
rájuk, amíg engedelmesen kortyolgatták. Még Perselus is. Sőt, talán kifejezetten Perselus, gondolta Harry. Perselus sokkal
megrendültebbnek tűnt, mint bármelyikük. Zavaró volt ez attól az embertől, aki általában kiegyensúlyozott és legyőzhetetlen volt.

Harry végzett a teájával, és letette a csészéjét. Draco azonnal megragadta a kezét újra, és őrülten szorította. A szőke fiú még mindig a
szék karfáján gubbasztott, és Harry aggodalmasan nézte őt. Ő már egy kicsit jobban érezte magát, de Draco még mindig rettenetesen
nézett ki. Úgy döntött, nem foglalkozik azzal, hogy mit gondolhat McGalagony vagy Dumbledore, ezért hirtelen felállt, beletolta
Dracót a székbe, és az ölébe kuporodott. Mindkettőjüknek hasznára vált a vigasztalás.

McGalagonynak elállt a lélegzete a döbbenettől, de Dumbledore portréja csak halkan nevetgélt.

– Kifelé. Mindenki – szólalt meg élesen Perselus.

– Perselus, én nem mehetek… – McGalagony az együttérzés és helytelenítés keverékével bámulta Perselust.

– Kifelé – ismételte a férfi.

– McGalagony professzor, hagyja őt – szólalt meg Harry lágyan. – Kérem.

Az asszony hosszú másodpercekig szemlélte Perselus lehajtott fejét, aztán Harryt vette szemügyre.

– Rendben – bólintott végül.

– Harry, maradj – mormolta Perselus.

– Nekem is ki kellene mennem, Perselus – felelte Harry. Nem akart itt lenni.

– Maradj! – csattant Perselus.

Harry segélykérően bámulta Dracót és Remust, de ők csak csendesen biztatták őt arra, hogy maradjon itt. Draco megkönnyebbültnek
látszott, amiért elhagyhatja a helyiséget, habár aggodalmasan méregette Harryt. Remus csak annyit mondott, hogy a legközelebbi
tanteremben lesznek, és mindent elmondanak McGalagonynak.

Harry hirtelen egyedül maradt Perselusszal… és Dumbledore-ral.

– Perselus, te biztosan nem akarhatod, hogy itt maradjak – próbálkozott újra Harry. – Ez magánügy.

Perselus figyelmen kívül hagyta őt. A férfi még mindig ült, de most átalakított két széket egy kanapévá, és a portré elé lebegtette. Átült
oda, aztán intett Harrynek, hogy üljön le mellé. Harry vonakodva engedelmeskedett.

– Drága fiaim, nem tudjátok elképzelni, mennyire boldoggá tesz engem, hogy együtt látlak benneteket – mondta Dumbledore.

Sem Harry, sem Perselus nem válaszolt semmit. Harry nem bírt rájönni, mint mondhatna annak a férfinek, akit segített megölni, és úgy
gondolta, hogy Perselusnak is ugyanez lehet a gondja.

Dumbledore felsóhajtott.

– Minerva volt olyan kedves, és tájékoztatott az eseményekről – kezdte. – Tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg magatokat
okoljátok a halálomért. Én viszont úgy gondolom, hogy ti mindketten elfelejtitek, én már öreg voltam, ugyanakkor teljes mértékben
képes voltam meghozni a saját döntéseimet. Tudtam, hogy közel a vég, és úgy határoztam, ahogy legjobbnak ítéltem meg.

– Kényszerítettél engem és egy gyereket, hogy részt vegyünk a meggyilkolásodban – csattant fel harapósan Perselus.

Harry meglapult a párnákon, ahogy Perselus hirtelen felállt. Míg a férfi korábban lesújtott és engedelmes volt, most elöntötte a
határtalan düh. Perselus a portréra zúdította a haragját, és csak úgy áradtak belőle a haraggal és önutálattal teli, rút, aljas szavak.

Harry most először hallhatta Perselus szemszögéből az egészet. Legnagyobb részét már kikövetkeztette, de rendkívül nehéz volt
elviselni így, ebben az előadásban hallani.

A gyanúja, miszerint Perselus megpróbálta megmenteni Flitwicket, Hermionét és Lunát, megerősítést nyert. Megtudta Perselus
aggodalmát a keresztfia iránt, akit képtelen volt megmenteni. Hallotta az önutálatot, amiért olyan helyzetbe erőltették, ahol meg kellett
ölnie az egyetlen embert, aki valaha megbízott benne. Az ismét fellángoló haragot, amikor előjött, hogy Harry gyávának nevezte. A férfi
bizonyosságát, hogy az életének vége, amikor dehoppanált a Roxfortból. Mélységes eltökéltségét, hogy túlélje.

Harry a kanapé sarkában kuporgott. Nem volt benne biztos, hogy Perselus egyáltalán emlékszik-e még az ottlétére. Olyan érzése volt,
mintha betolakodó lenne, de nem merte megkísérelni a távozást, és ezzel célpontot csinálni magából. A magából kikelt Perselus nem

504
olyasvalaki volt, akivel tréfálkozni lehet. Néma könnyek csorogtak Harry arcán, miközben nem tehetett mást, csak tehetetlenül figyelt és
hallgatott.

Újra átélte azt az egész éjszakát Perselus perspektívájából. Perselusnak azonban egyértelműen több mondanivalója is akadt
Dumbledore számára, mert Harry számtalan régebbi beszélgetésről is tudomást szerzett most. Kénytelen volt elborzadva hallgatni,
ahogy a férfi felidézte a halálfaló kötelességeit. Az állandó félelmet és önutálatot.

Perselus végül lerogyott a kanapéra. Zokogás rázta a testét. Harry bizonytalanul latolgatta, mit kellene tennie. Máris úgy érezte, hogy
elveszett valami változó világegyetemben, ahogy nézte a felismerhetetlenségig megtört Perselust. Közelebb húzódott, és egyszerűen
nekidőlt Perselusnak, csendes kényelmet ajánlva ezzel.

Harry felpillantott Dumbledore portréjára. A férfi egy istenség hatását keltette pillanatnyilag, valamiféle nyugalmat árasztott, ahogy atyai
aggodalommal bámult le rájuk. Harry megborzongott. Ez csak egy portré. Békét kötöttek egy átkozott portréval. Volt ebben valami
zavaró, de… ettől függetlenül helyesnek tűnt. Mindenféle béke szívesen látott volt, nem számít, hol találnak rá.

Dumbledore helyeslően bólintott neki, és Harry érezte, ahogy békesség járja át. Nem mindig volt könnyű, de jó döntéseket hozott.

Perselus légzése kezdett lassulni.

– Sajnálom, Albus – suttogta a férfi.

– Nincs miért bocsánatot kérned, Perselus – jelentette ki Dumbledore kedvesen. – Nagyon büszke vagyok rád. Azt hiszem, még két
másik embertől remélsz megbocsátást, és úgy gondolom, Harrytől már megkaptad. Már csak magadnak kell megbocsátanod.

Perselus hosszú másodpercekig csendben volt.

– Mindig úgy gondoltam, hogy gyorsan tanulok – mondta végül –, de azt hiszem, Harry sokkal hamarabb megtanult néhányat a leckéid
közül, mint én.

– Mindkettőtöknek különböző leckéket kellett megtanulnotok a túléléshez – felelte Dumbledore –, mindazonáltal úgy vélem, hogy a
helyzet mostanra megváltozott.

– Valóban – vetette oda Perselus, és a fanyar humor visszalopózott a hangjába. – Ha megbocsátasz néhány percre, biztos vagyok
benne, hogy Harrynek is van néhány ügye, amit meg szeretne veled beszélni.

Harryt meghökkentette a hirtelen hangulatváltozás. Egyenesen felült, aztán megzavarodott, amikor Perselus megállt, és homlokon
csókolta, mielőtt felhúzott volna neki egy némító bűbájt, majd örvénylő talárral eltűnt volna.

Dumbledore halkan felnevetett Harry furcsa arckifejezése láttán.

– Te és Perselus valóban hosszú utat tettetek meg az elmúlt néhány hónap folyamán – jegyezte meg.

– Huh… hát… igen – felelte Harry, még mindig azt az ajtót bámulva, ami mögött Perselus eltűnt. Feltételezte, hogy az igazgató – vagy
igazgatónő – magánlakosztályába vezetett.

– Te is ki szeretnél bökni néhány dolgot? – kérdezte Dumbledore jóindulatúan.

Harry nagyot fújt, majd felnézett a portréra. Nem akart ezzel szembenézni. Ez számára csak Dumbledore halálának emlékeztetője volt.
Most azonban meglehetősen hülyén érezte magát, amiért félt szembenézni egy festménnyel. Ez inkább a férfi életének emlékeztetője
volt, és mindannak a jónak, amit cselekedett, különösen a Roxfort igazgatójaként. A fontos leckék mindegyikének, amit élete során
megtanított.

– Nem. Azt hiszem, én jól vagyok – felelte Harry, és komolyan is gondolta a szavakat. – Én… hiányzik azért. – Ismét az ajtó felé
nézett. – Perselusnak is hiányzik.

– Úgy hiszem, rájöttetek, hogy a távollétemben egymáshoz fordulhattok tanácsért – jelentette ki Dumbledore, és tekintete valahogy
még a festményen is tudott csillogni. – A némító bűbáj felállítása miatt azonban azt kell gondoljam, hogy nem osztottál meg mindent
Perselusszal.

– Khm. Nem, nem osztottam meg mindent – ismerte be Harry. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni annak a furcsaságát, hogy egy
portréval vitatja meg a helyzetet, és elmondott mindent, amit tudott a horcruxokról. Perselus is megérkezett közben, megjelenése és
összeszedettsége ismét a régi volt, és türelmesen várta, hogy Harry végezzen.

– Harry, valóban nagyon jó munkát végeztél – jelentette ki Dumbledore, és büszkeség áradt minden egyes szavából.

Harry érezte magát elpirulni, ahogy elöntötte a büszkeség Dumbledore szavaira. Megszüntette a némító bűbájt, és hagyta, hogy Perselus
mondjon el minden mást.

505
Végül aztán Harry és Perselus elindultak, hogy csatlakozzanak a többiekhez. Perselus a mozgó lépcsők alján szünetet tartott.

– Köszönöm, Harry – mondta komolyan.

– Hm. Nagyon szívesen – felelte Harry, de nem igazán volt benne biztos, hogy miért érdemel köszönetet.

Perselus fanyarul elmosolyodott.

– Nagyon sokat tettél azért, hogy elősegítsd a jólétemet ezen a nyáron – mondta.

Harry nyugtalanul vonta meg ép vállát.

– Tényleg nem csináltam semmit – védekezett.

Perselus megrázta a fejét.

– Gyere, kölyök – mondta szeretettel, majd elindult a többiek felé.

Harry visszanézett a lépcsőházra. Perselus azon a délelőttön végre békére lelt odafent. Valószínűleg sosem fogják őt kedves embernek
találni az átlagemberek normái szerint, de talán Perselus képes lesz a nélkül a keserű önutálat nélkül működni, ami eddig hajtotta őt.

– Harry – szólt rá Perselus türelmetlenséggel a hangjában, összevont szemöldökkel.

Harry elvigyorodott.

– Jövök, uram – vágta rá. Perselus nem is lenne Perselus, ha kedvessé válna, de ha megmutatná az emberséges oldalát, az egy szívesen
látott változás lenne.

*****

Megtalálták Dracót, Remust és McGalagonyt, akik izgatott tekintettel fordultak feléjük, amikor beléptek a terembe. Mindhárman
összevonták a szemöldöküket, ahogy meglátták Harry kinézetét.

– Ne is mondjátok! Rémesen nézhetek ki – mondta Harry gúnyosan.

Perselus önelégülten elmosolyodott.

– Ah, elfeleltettem javasolni, hogy szedd rendbe magad egy kicsit – jegyezte meg nyájasan.

Harry összehúzta a szemét.

– Csak azért, mert úgy gondoltad, szórakoztató lesz látni a reakciójukat – vádaskodott.

– Lehetséges – értett egyet vele Perselus.

Remus megdörgölte az arcát.

– Nos, legalább úgy látszik, hogy jól vagytok – sóhajtotta a megkönnyebbülés és beletörődés keverékével.

Ahogy Perselus elindult, hogy csatlakozzon Remushoz és McGalagonyhoz a beszélgetésben, Draco félrehúzta Harryt, hogy rendbe
szedje őt.

– Merlin, Harry, szörnyen nézel ki – jegyezte meg a szőke fiú.

Harry nyugodtan állt, miközben Draco újra betűrte az ingét, kisimította a ruháit, megtisztította az arcát, és varázslattal álcázva eltüntette
a vörösséget a szemeiről.

– Végeztél azzal, hogy úgy kezelsz, mint egy ötévest? – kérdezte Harry szórakozottan.

Draco felhorkant.

– Nem tudod magadnak megcsinálni a sérült karod miatt.

Harry halkan felnevetett.

– Draco, te még akkor is megpróbálsz felöltöztetni, amikor tökéletesen képes vagyok egyedül is megcsinálni.

506
– Nos, valakinek muszáj megtanítania neked, hogyan kell megfelelően csinálni – jelentette ki gőgösen Draco.

Harry megrázta a fejét.

– Ismételd csak el, hogy miért visellek el téged! – kérte.

Draco megadta azt a csókot, amire áhítozott, ez pedig Harryt fizikailag emlékeztette arra, hogy miért viseli el Draco szokásait. Egyikük
sem akart túl messzire menni a szobában tartózkodó három felnőtt mellett, így Harry kényelmesen megpihentette a fejét Draco vállán,
meghitten megbújva barátja karjaiban.

– Perselus nagyon… elégedettnek tűnik – suttogta Draco. – Mi történt odafent?

Harry arrébb mozdult, hogy rálásson a többiekre. Perselus nem látszott boldognak, tekintettel a beszélgetésük komolyságára, de sokkal
elégedettebbnek tűnt, mint eddig. Valami újfajta nyugalom lengte körül, ami korábban nem volt ott.

– Azt hiszem, talán Perselus végre képes volt megbocsátani magának mindenért, ami történt – mondta lágyan Harry. Harry számára ez
még mindig folyamatban lévő esemény volt, és biztosan Perselusnál is így lesz, de legalább elkezdődött valami.

– A megbocsátás nem könnyű dolog, igaz? – érdeklődött Draco.

Harry hátrahúzódott annyira, hogy a barátjára nézhessen.

– Szeretnél feljönni velem a Csillagvizsgáló toronyba? – kérdezte.

Draco szeme elkerekedett, és már automatikusan rázni kezdte a fejét, de aztán tekintete Perselusra rebbent. Hosszú másodpercekig
bámulta a férfit, majd visszanézett Harryre, és bólintott.

– Mindjárt jövünk – jelentette be hangosan Harry, de nem fűzött hozzá magyarázatot. Szorosan fogta Draco kezét, és kihúzta a
szobából. Draco is megérdemelte, hogy ugyanolyan békét érezhessen, mint amilyenhez Harry és Perselus jutott, és Harry eltökélte
magát, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezt biztosítsa számára.

Ez pedig egy látogatást jelentett a Csillagvizsgáló toronyba. Harry leült odakint a lépcsőn, és hagyta, hogy Draco egyedül menjen fel,
mert úgy látszott, hogy a fiú ezt szerette volna. Harry arra számított, hogy sokkal zavarodottabb lesz, de gyanította, hogy valószínűleg
semmi nem lehet annyira élénk, mint hallgatni Perselus haragját és kiborulását.

Harry egy pillanat alatt fent termett, amikor Draco hívta őt. Nem lepődött meg, hogy Draco sírt, vagy hogy hirtelen a két karja közé
préselődve találta Dracót. Figyelmen kívül hagyta a vállában érzett kényelmetlenséget, és szorosan ölelte a barátját.

Tekintete körbejárt a toronyban, és elidőzött azon a ponton, ahol Dumbledore átesett a peremen. Nagyot nyelt, de most nem
árasztották el a könnyek.

– Muszáj beszélnem Perselusszal – nyöszörögte Draco.

Harry egyszerűen csak bólintott. Visszavezette Dracót, majd odakint hagyta a tanterem előtt, míg bement, hogy szóljon Perselusnak.

– Dracónak szüksége van rád – mondta csendben.

Perselus éles tekintettel nézett fel rá, de azonnal és kérdés nélkül elhagyta a helyiséget. Harry az ajtót bámulta, és remélte, hogy Draco
megkapja azt a megbocsátást Perselustól, amire vágyott.

– Minden rendben, Harry? – kérdezte aggódva Remus, ezzel elvonva Harry figyelmét az ajtóról.

Harry egy darabig méregette őt, majd leült, és odahajolt egy ölelésért.

– Igen, azt hiszem – felelte lágyan.

– A mai nap egy régóta esedékes terápiai kezeléssé vált hármótoknak, nem igaz? – kérdezte Remus.

Harry bólintott.

– A varázslóknak is van terápiájuk? – kérdezte kíváncsian. Nem tudott sokat, de olvasott erről valamit, amikor Vernon bácsi azzal
fenyegette, hogy dilidokihoz küldi abban a reményben, hogy az segítene megszabadítani őt a „rendellenességétől”. Petunia néni
lebeszélte erről, mert azt mondta, hogy egy elmebeteg bemocskolná a családot.

Remus felnevetett.

– Úgy érted, hogy valamiféle pszichológus? – kérdezte.

507
– Hát, igen – bólintott Harry.

– Van egy ága a medimágiának, ami az elmére fókuszál – felelte Remus. Szünetet tartott. – Habár, nem vagyok benne biztos, hogy
Perselus tudatában lenne a létezésüknek.

McGalagony egyetértően horkantott.

Harry a professzorra nézett.

– És maga… khm… rendben van ezzel az egésszel? – kérdezte idegesen.

– Harry, egészen megrémített, mennyi mindent vállaltál magadra ezen a nyáron – kezdte a tanárnő –, mindazonáltal, rendkívül büszke
vagyok arra, hogy mennyi mindent ténylegesen véghez is vittél.

Az asszony a bezárt ajtóra pillantott.

– És igen, hálás vagyok neked, amiért sikerült visszahoznod hozzánk Perselust és Mr. Malfoyt – tette hozzá.

– Perselus soha nem ment el – jelentette ki Harry.

McGalagony elgondolkodva méregette őt.

– Nagyon is igazad van, Harry, és jobb lesz, ha ezt mindig észben tartom majd – felelte.

*****

Harry megdöbbent, amikor ismét besétált a Grimmauld téri ház konyhájába. Habár, hogy hogyan felejthette el, hogy azt elárasztották a
mardekárosok, az nem fért a fejébe. Üdvözölte Narcissát, és hagyta, hogy Draco odavezesse egy székhez és leültesse, amikor
tétovázott.

Perselus és Harry megjelenése miatt csend hullott a helyiségre. Perselus simán elküldött mindenkit, csak a szokásos csoportot gyűjtötte
az asztal köré. Amikor a mardekáros diákok elmentek, Harry átnézett az asztal fölött, és pillantása találkozott Perselus tekintetével.

– És most mi lesz? – kérdezte. Az edzés lehetetlenné vált a válla állapota miatt, és nem volt biztos benne, hogy mi mást lehetne még
tenni.

Perselus elfintorodott, mire Harry aggódva kezdte méregetni.

– Mivel most már a miénk a miniszter és az igazgatónő támogatása, talán itt lenne az ideje, hogy megszerezzük Weasleyékét is –
jelentette ki a férfi.

Harry szeme riadtan kerekedett el. Azt tervezték, hogy ezt a hét egy későbbi időpontjában teszik meg. Tudta, hogy ez a nap el fog
jönni, de most nem volt felkészülve erre. Nem igazán várta, hogy elmagyarázza a helyzetet Ronnak és Hermionének.

– Inkább várnál ezzel, és akkor mondanád el nekik, amikor a Rend többi részét is tájékoztatjuk? – kérdezte Perselus bársonyos hangon.

– Huh… nem – ismerte be Harry.

– Nem kell odamennünk, ugye? – kérdezte Draco.

– Túl fogod élni – tájékoztatta őt Perselus.

– Harry még csak meg sem tudja most védeni magát – próbálkozott ismét Draco. – Várnunk kellene még.

– Harrynek nem kell megvédenie magát a saját barátaitól – mutatott rá Perselus.

– De nem lesz képes megvédeni tőlük engem – bökte ki Draco.

Harry egy pillanatig hitetlenkedve bámulta a barátját, majd nevetni kezdett. Ép karját Draco dereka köré fonta.

– Megtalálom a módját, hogy megvédhesselek, drágám– mondta még mindig nevetgélve.

Draco dühösen meredt rá, arcán halvány pír tűnt fel.

– Minden bizonnyal megtanítottam neked, hogyan védd meg magadat, Draco – jegyezte meg vontatottan Lucius.

– Igen, de tényleg úgy gondolod, hogy Harry és Perselus hagyni fogják, hogy megtámadjam Weasleyéket? – kérdezte egyre emelkedő
hangon Draco.

508
Lucius elismerően biccentett.

– No, ez valóban kínos helyzetet teremt – ismerte be.

Úgy tűnt, Draco kezdett kicsit betegnek és kétségbeesettnek tűnni. Harry sem érezte jobban magát, mint ahogy Draco kinézett.

– Harry, küldj egy üzenetet Weasleyéknek, és tájékoztasd őket, hogy ma este hétkor találkozunk náluk – szólalt meg Perselus. – Ti
ketten addig szabadok vagytok – tette hozzá, elbocsátván a fiatalokat.

Draco távozott, hogy a mardekárosokkal töltsön egy kis időt, míg Harry úgy döntött, hogy Victoriához megy.

– Hé, kis tök – üdvözölte a kislányt.

– Papa! – kiáltott a kislány boldogan.

Winky elmosolyodott, és eltűnt, ahogy Harry elhelyezkedett a padlón. Harry néhány percig magához ölelte Victoriát, míg a kislány el
nem kezdett fészkelődni, hogy elszabadulhasson. Harry megállt Lissáért, mielőtt a gyerekszobába jött volna, és most figyelte, ahogy a
kislány játszott a kígyóval. Vagy inkább a kígyó játszott a kislánnyal. Harry nem volt benne biztos, hogy melyik volt az igaz, mivel
Lissának láthatóan örömet okozott, hogy siklott a kicsi körül, menet közben váltogatva a színeket. Már nem is kellett hozzá utasítás
neki.

Mosolyogva nézte a furcsa kettősüket, miközben Victoria a kígyó után kúszott. Nem tudta, milyen sokáig ült ott, de végül
nyilvánvalóvá vált, hogy Victoria elfáradt. Sziszegett Lissának, aki visszavezette hozzá Victoriát.

– Fáradt vagy, Victoria? – kérdezte.

A kicsi válasza egy hatalmas ásítás volt, mire Harry elvigyorodott. Átöltöztette őt, hálásan azért, hogy elég fáradt volt már az
együttműködéshez, mivel egy felkötött karral sokkal nehezebb is lehetett volna. Úgy tűnt, Winky ösztönösen tudta, hogy mikor van
szüksége a cumisüvegre, mert megérkezett vele, még mielőtt Harry megkérhette volna rá. Egy rövid pillanatig szomorúságot érzett,
amiért a házimanó valószínűleg jobban ismeri Victoria napirendjét bárki másnál. Viszont be kellett ismernie, hogy Winky nagyon jó
munkát végzett abban, hogy gondoskodjon mindannyiukról. Hozzászokott ahhoz, hogy egy házimanó van körülötte, és már nem volt
olyan rossz érzés segítséget kérni tőle.

Harry letelepedett Victoriával a hintaszékbe, és halkan beszélt hozzá, amíg a kicsi kiitta a cumisüveg tartalmát.

– Nem tudom, hogyan fogom megmagyarázni Winkyt Hermionének – kezdte. – Nevetségesen hangzik, de valószínűleg majdnem olyan
nehéz lesz, mint megmagyarázni az apudat, Perselust és a nagyszüleidet.

A cumi kiugrott a kislány szájából.

– Papa! – mondta.

Harry szomorúan mosolygott.

– Igen, apu – felelte. – Idd a tejet, Victoria. Azt hiszem, már nem sokáig fogsz cumisüvegből inni. Még azt sem tudom igazán, mikor
térnek át a gyerekek a pohárra, de már rendes ételt eszel. Főként pépes dolgokat ugyan, de azért mégiscsak ételt.

Elmozdította a picit; megpróbálta enyhíteni a vállára nehezedő nyomást. A kislány a jó karján feküdt, de Harry igyekezett a másikkal is
megtámasztani, és nem igazán működött jól. Jó dolog volt, hogy a lányka már magának tartotta az üvegét.

– Úgy vélem, rólad is több dolgot el kell majd magyaráznom – folytatta ráébredve. – Tudnak rólad, de nem tudják, hogy Draco az
apud. – Összevonta a szemöldökét. – És azt sem, hogy én eléggé olyan vagyok, mintha az apád lennék. – Megrázta a fejét, mert még
mindig nem egészen szokott hozzá az elképzeléshez.

Rájött, hogy a gyerek ez alkalommal nem reagált arra, hogy aput mondott, és elmosolyodott a csukott szemek láttán. A kicsi már
megitta az összes tejet. Sikerült kiszednie az üres üveget a szájából, és hagyta, hogy a padlóra essen.

A lánykáról a vállára, onnan a gyerekágyra nézett, aztán tovább ringatta magukat. Még harminc perccel később is ott ült, amikor
Narcissa osont be csendesen a szobába.

– Ott ragadt? – kérdezte.

Harry szomorkásan mosolygott.

– Azt hiszem, meg bírtam volna csinálni, vagy hívhattam volna Winkyt, de… – elhallgatott.

509
– Van valami elidegeníthetetlen öröm egy gyerek ringatásában – jegyezte meg megértően Narcissa. – Készen állsz rá, hogy átvegyem őt
tőled?

Harry bólintott. Kinyújtotta a karját, és közben érezte a kellemetlen bizsergést, ahogy a vérkeringése kezdett helyreállni, de egyébként
nem mozdult, csak figyelte, ahogy Narcissa áthelyezi a kiságyba az unokáját.

– Órákon át ültem Dracóval a hintaszékben és ringattam őt – szólalt meg a nő, tekintetét Victoriára függesztve.

Harry szeme elkerekedett. Már sokat gondolt arra, hogy milyen lehetett ő kisbabaként, de sosem jutott eszébe Draco.

– Lehet, hogy meglep téged – folytatta Narcissa –, de sokszor osontam át éjszaka a gyerekszobába, és ráleltem Luciusra, ahogy ringatta
őt. Napközben ritkán tartotta Dracót, de az éj leple alatt épp úgy ült és dajkálta, akárcsak én.

Harry megkísérelte lefesteni a képet, ahogy Lucius Malfoy átölel egy kisbabát, de nem igazán sikerült neki. Nem volt benne biztos, hogy
Lucius egyáltalán megfogta-e már Victoriát.

Narcissa mindentudóan pillantott rá.

– Lucius már többször is volt itt az éjszaka közepén, és vigyázta Victoria álmát – jegyezte meg.

Harry megpróbálta befogadni a képet az elméjébe. Rájött, hogy a múltkori éjszakán valószínűleg Lucius azért jött, hogy láthassa
Victoriát, hiszen nem tudhatta, hogy Harryre fog lelni a gyerekszobában. Visszagondolt arra, hogyan ölelte őt Lucius a meglehetősen
extrém körülmények között a minisztériumban, és úgy határozott, hogy végül mégiscsak illik hozzá a dolog. Rá kellett jönnie, hogy
vétkezett, amikor az évek során meglehetősen élesen elítélte a Malfoyokat. Jó okkal talán, de… Sokkal több volt bennük, mint amire
valaha is számított volna.

Narcissa kiszórt egy bűbájt, hogy ne ébresszék fel Victoriát, és elővarázsolt egy másik hintaszéket, hogy leülhessen Harry mellé.

Harry gondolatai visszatértek Dracóhoz.

– Draco hasonlít mindkettőtökre, ugye? – kérdezte.

– Igen, így van – felelte a nő. – Mindig is szórakoztatott, amikor hallottam, ahogy Dracót az apja kiköpött másaként említik.

Harry összerezzent. Hányszor mondott ilyesmit az évek során?

Narcissa értően mosolygott.

– Most azt a Dracót látod, akit én mindig ismertem – mondta. – Nem hinném, hogy ez előtt a nyár előtt ezt megengedték volna neked.

– Mi nem voltunk igazán… huh… udvariasak egymással – ismerte be Harry. – Én mindig csak egy ellenszenves hülyét láttam, aki
gúnyolódott rajtam és a barátaimon, és sosem vettem a fáradtságot, hogy ezeken túllássak. És én sem voltam vele nagyon jó.

– És félsz attól, hogy a ma esti helyzet visszatér a gyerekkori rivalizálásba – tisztázta Narcissa.

– Ha Draco szokásosan viselkedik körülöttük, akkor úgy gondolom, hogy minden rendben lesz. Egyébként meg… ha Draco úgy
viselkedik, mint a Roxfortban, akkor, nos, félek arra gondolni, mennyire elfajulhat a helyzet.

– Nem gondolod, hogy talán alábecsülöd Dracót? – érdeklődött Narcissa.

Harry elgondolkodva bámulta a padlót.

– Olyan érzésem van, hogy ma este legalább egy személyt el kell veszítenem – felelte. – Hazudtam a barátaimnak. Soha nem szerették
Dracót. Ő sem szerette őket soha. A pokolba is, ahogy én tudom, Draco és Ron már akkor utálták egymást, amikor annyi idősek
voltak, mint most Victoria.

Narcissa elfintorodott, ami jelezte, hogy Harry nem áll távol az igazságtól.

– Igen, belátom, hogy egy kicsit talán nehéz dolgod lesz velük – bólintott.

Harry döbbenten bámulta a nőt, majd megrázta a fejét.

– Ez bátorító volt – jegyezte meg gúnyosan.

Narcissa rámosolygott.

– Bízom benned, Harry – jelentette ki.

510
Harry már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de aztán inkább bánatosan elmosolyodott.

– Köszönöm – felelte. – Jó tudni, hogy valaki bízik benne, hogy a dolgok jóra fordulnak.

Egy darabig még beszélgettek, majd Narcissa elküldte Harryt, hogy keresse meg Dracót.

*****

Harry óvatosan bedugta a fejét a társalgóba vezető ajtón. Egyáltalán nem lepte meg, hogy látta Dracót elnökölni. Örült annak, hogy
ezúttal egy csoportnyi elviselhető mardekáros körében volt. Összevonta a szemöldökét, amikor rájött, hogy még mindig nem tudja,
miért van itt Crak és Monstro. Jelenleg elkülönülten ültek a szoba távolabbi végében, miközben mindenki más azt a történetet hallgatta,
amit Draco mesélt.

Harry nem töprengett sokáig. Otthagyta Dracót a rivaldafényben, és elment, hogy leüljön a két nagydarab mardekáros mellé. Talán
végül rájöhet ittlétük okára. Óvatosan közelítette meg őket; hirtelen sokkal jobban tisztelte Draco megjegyzését a védelem
szükségességéről. Visszanézett, és találkozott Draco tekintetével. A szőke fiú összehúzta a szemét, de nem hagyta abba a mesélést.

– Szóval, leülhetek ide hozzátok? – kérdezte Harry.

Crak és Monstro összenéztek, mielőtt bólintottak volna. Harry leült, és mindhárman figyelni kezdték Dracót és a többieket. Ez nem
egészen volt kellemes csend.

– Draco gyakran csinál ilyet? – kérdezte Harry.

Crak figyelmen kívül hagyta őt, és válasz helyett inkább feltette a saját kérdését.

– Mit akarsz, Potter? – kérdezte gorombán.

Harry lassan megfordult, hogy teljesen szembekerüljön velük.

– Csak azt szeretném tudni, hogy miért vagytok itt – vallotta be.

– Mert mindenki azt hitte, hogy halálfalók akarunk lenni? – firtatta Monstro keserűen.

Harry a szemöldökét ráncolta.

– Khm. És nem? – Nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze.

Crak és Monstro ismét összenéztek, amitől Harrynek az a benyomása támadt, hogy ők valamiféle csendes kommunikációt fejlesztettek
ki.

– Piton azt mondta, hogy valószínűleg el kell majd mondanunk neked – vallotta be Crak.

– Csak azt mondta, hogy Potter megértené, ha elmondanánk neki – helyesbített Monstro.

– Mit kell nekem elmondani? – kérdezte Harry zavartan.

– Mi Draco barátai voltunk, Potter – mondta Crak, ugyanolyan keserűen, mint Monstro. – Bármit megtettünk volna érte.

– Még a százfűlé-főzettel is lánnyá változtattátok magatokat – mormolta Harry.

A két fiú undorral fintorgott.

– Igen. És milyen elismerést szerzett ez nekünk? – kérdezte szónokian Monstro. – Draco az első adandó alkalommal magunkra hagyott
bennünket.

Harry zavartan bámulta őket. Megpróbálta megérteni.

– Draco azt mondta, hogy ti… – hirtelen elhallgatott. Valószínűleg nem lenne bölcs megsérteni őket. Kétszer akkorák voltak, mint ő,
ráadásul ő máris sérült, és ketten vannak ellene.

– Talpnyalók, lakájok, rabszolgák? – köpte Crak.

– Orgyilkosok? – vetette fel Monstro.

Harry összerezzent, mert emlékezett rá, hogy ő is így nevezte őket aznap reggel.

511
– Nézd, Potter – kezdett bele Crak –, nem volt kifogásunk az ellen, hogy Draco testőrei legyünk. Csak nem gondoltuk, hogy így el fog
hagyni minket.

– Ő is a testőrötök volt – mondta Harry, hirtelen megértve a helyzetet.

– Dracónak sokkal több befolyása volt a Mardekár házban, mint bárki másnak – bólintott Monstro.

– És akartatok halálfalók lenni? – firtatta Harry.

– Nem – felelte Crak vállat vonva. – Ez volt az, amit Draco akart.

– Szóval, mentetek utána – motyogta Harry.

– Problémád van azzal, hogy a barátaiddal tarts? – faggatta Monstro dühösen.

Harry nyugodtan ránézett, és megrázta a fejét.

Monstro hátradőlt a székén.

– Tudjátok, mindenki meg volt győződve róla, hogy halálfalók akartok lenni – jegyezte meg Harry.

– Piton nem – vágta rá Crak büszkén. – Ő tudta, hogy nem akarunk.

Harry halványan elmosolyodott. Úgy látszik, Piton ismeri a mardekárosait. És rájött, hogy ez eléggé tetszett neki.

– Akartok robbanós snapszlit játszani vagy valamit? – kérdezte.

Hosszú másodpercekig értetlenül bámulták őt. Harry odahívta Winkyt és kérte, hogy hozzon nekik egy táblát. Crak és Monstro
bekapcsolódtak a játékba anélkül, hogy szóban válaszoltak volna. Harrynek volt egy olyan érzése, hogy ez számukra máris egy jó hosszú
beszélgetés volt.

Hallotta a suttogást a szoba másik feléről, de ők hárman figyelmen kívül hagyták, és csendesen folytatták a játékot. Nem mintha a
robbanós snapszli általában csendes játék lenne, de az más volt, és Harry véleménye szerint meglehetősen mókás.

Kis idővel később Draco jött oda hozzájuk, és suttogott bele Harry fülébe.

– Még több elkóborolt jószágot szedtél össze, Harry? – kérdezte. Nem úgy hangzott, mintha túlzottan elégedett lenne.

Harry felé fordította a fejét, és dühösen nézett rá.

– Hacsak nem értettem félre a helyzetet, akkor már most figyelmeztetlek, hogy sose kezelj úgy engem, mint a barátaidat – sziszegte.

Draco szeme felháborodottan kerekedett ki, de aztán a barátaira pillantott.

– Pártfogásba veszel bárkit, aki gyengébb nálad, nem igaz, Harry? – kérdezte undorodva.

– Húzz innen, Draco – vetette oda Harry. – Te vagy az, aki hülyét csinál magából.

Draco sarkon fordult, és visszadübörgött a szoba másik oldalára.

– Ez aztán jól ment – motyogta Harry gúnyosan.

– Nem kellett volna ezt csinálnod – szólalt meg Crak csendesen, miközben némi félelemmel vegyes áhítattal bámulta Harryt.

Harry egy kicsit megriadt. Mi a francba vitte bele magát? Semmi szüksége nem volt Crak és Monstro hősimádatára.

– Nem értetek tettem – csattant fel. Idegesítette a kialakult helyzet. Nem állt szándékában összeveszni Dracóval. Nem kellett volna
Dracónak kiállnia a barátaiért? Csakhogy Draco nem tette, és úgy tűnt, valakinek fel kell vállalnia ezt a dolgot.

– Bocs – mormolta. – Csak éppen történetesen egyetértek veletek abban, hogy Dracónak sokkal jobban kellene bánnia a barátaival.

A rohadt életbe, gondolta gyászosan, amikor rájuk pillantott. Most ostobán néztek rá, valószínűleg azért, mert vette a fáradtságot és
elnézést kért tőlük. Soha senki nem kezelte őket normálisan? Összevonta a szemöldökét, és felfordult a gyomra, amikor rájött, hogy
meglehetősen elképzelhető, hogy soha senki.

– Fejezzük be a játékunkat – mondta.

512
A délután hátralévő részében velük kártyázott. A vacsora nem volt kellemes eset, mivel mindenki óvatosan figyelte őt és Dracót. A
felnőttek megint a bájitalszobába vitették a vacsorájukat. Amikor Perselus visszatért a konyhába, gyanakvóan nézett végig rajtuk.

– Ez egy csodálatos este lehetett – gúnyolódott.

Harry és Draco mérges tekintetet vetettek rá, de egyikük sem szólalt meg. Harry gyomra csomóba ugrott. Már eddig is eléggé aggódott,
de most, hogy ő és Draco összevesztek… semmi jót nem jósolt az estére nézve.

513
 Negyvenhatodik fejezet

– Harry!

Harry mereven tűrte a kötelező ölelések és üdvözlések sorát, miután ő és Remus megérkeztek a Weasley családhoz. Draco és Perselus
is velük voltak, a láthatatlanná tevő köpönyeg alatt. Harry elmondott mindent a válláról, és aztán kiköltöztek a kertbe.

Muszáj volt vigyorognia, amikor meglátta, hogy az ikrek egy takaróra telepedtek a pattogatott kukoricájukkal együtt. Egyáltalán nem
lepte meg, amikor Ginny is csatlakozott a fiúkhoz. Mindenki más kényelmes székeket választott, és hamarosan mindannyian
várakozóan tekintettek Harryre. Ő pedig csak állt előttük, és próbálta kitalálni, hogyan fogjon hozzá.

– Mi ez az egész, Harry? – kérdezte Ron kíváncsian.

Harry idegesen pillantott Remusra, akitől bátorító bólintást kapott. Legalábbis Harry feltételezte, hogy bátorító dolog akart lenni
valahogy.

– Én… khm… sok mindent kell elmondanom nektek – kezdte. – Ezen a nyáron én… nos… elfoglalt voltam.

Fred, George és Ginny halkan nevetgéltek. Harry dühösen tekintett rájuk, mert ő egyáltalán nem találta viccesnek a dolgot, de a kis
csoport egyetlen válasza az volt, hogy még több kukoricát tömtek a szájukba.

– Oh, a pokolba – motyogta Harry. – Azt hiszem, az elején kellene kezdenem.

– Az mindig egy jó kezdés, pajtás – kiáltott oda Fred egyetértően.

Harry ismét mérgesen meredt rájuk, de ez a tekintet is ugyanolyan hatástalan maradt, mint az előző. Miközben továbbra is haragosan
nézte őket, elhatározta, hogy elhallgattatja őket, ezért nyugodtan megszólalt.

– Majdnem egész nyáron Perselusszal dolgoztam együtt.

Győzedelmesen vigyorgott, amikor az ikrek és Ginny majd megfulladtak a pattogatott kukoricájuktól. Habár nem tudta megállni, hogy
addig figyelje őket, amíg meg nem győződött róla, hogy tudtak levegőt venni, mielőtt félrenézett volna.

– Perselusszal dolgoztál? – kérdezte Mr. Weasley, ádázul pislogva. – Perselus Pitonnal?

– Khm, igen, vele – ismerte be Harry.

– Úgy érted, hogy egész nyáron tanultál a bájitaltan könyvéből, ugye? – kérdezte Hermione. Arckifejezése azért könyörgött, hogy a
válasz igen legyen.

Harry megrázta a fejét.

– Nem. A Grimmauld téren találkoztam vele július elején. Habár már néhány héttel korábban otthagyott nekem egy könyvet az
okklumenciáról. Tulajdonképpen most ott élünk.

– Harry, megölte Dumbledore-t! – kiáltott Ron felháborodott hitetlenkedéssel.

Harry felsóhajtott, és csalódottan szántott végig ép kezével a haján.

– Gondolkodj, Ron – mondta. – Tudod, hogy hol voltam Dumbledore-ral, és mit tettem azon az éjszakán. Mondd el nekem, ki ölte
meg őt valójában?

Ron sebzettnek tűnt, és drámaian elsápadt, amitől a szeplői sötéten előtűntek. Hermione ugyanúgy nézett ki, a szeplőket leszámítva.

– Oh, Harry, féltem, hogy így gondolkodsz majd – suttogta a lány, egyértelműen leverten. – Piton volt az, Harry.

Harry hirtelen születő megértéssel nézett a lányra.

– Tudod, ugye, hogy nem Piton hibája volt? – kérdezte.

– Harry, amit tett, az mindenképpen helytelen volt – ragaszkodott hozzá Hermione.

– Védeni próbáltál engem, nem igaz? – firtatta Harry. – Ha Pitonra kenem az egészet, akkor nem hibáztatom magamat.

514
Hermione elfintorodott, de nem tagadott.

– Ha Piton még mindig a világos oldalon állna, akkor korábban visszatért volna a Rendhez – állította.

Harry elvigyorodott.

– Visszatért. Mit gondolsz, ki figyelmeztetett engem a csatákra?

– Ugye, nem gondolod, Ron, hogy azokkal a csatatervekkel saját magamtól álltam elő?

– És mit gondolsz, ki tanította meg nekem azt a varázsigét, amivel meggyógyítottalak? – kérdezte Billtől.

Charlie-hoz fordult.

– Nem gondolod, hogy Piton elég átkot tud, amivel sokkal rosszabbul is megsebesíthetett volna? – faggatta.

Szemek tágultak kerekre, amikor felfogtak mindent, amit Harry mondott nekik.

– Perselus nem fordított hátat a Rendnek? – kérdezte Mrs. Weasley fojtott hangon. – Még mindig véd téged és a család többi tagját?

Harry bólintott.

– De Harry, ő ölte meg Dumbledore-t – szólalt meg Bill, tekintetét ide-oda jártatva Ron, Hermione és Harry között.

A trió összenézett. Harry szinte könyörgött Ronnak a megértésért.

– Nem a te hibád volt! – kiabálta Ron mérgesen, ugyanakkor szinte védekezőnek hangzott.

– Nem, nem az én hibám volt – értett egyet vele Harry. – Dumbledore kényszerített rá, hogy megtegyek valamit, amit nem akartam.
Piton ugyanebbe a helyzetbe került, de őt ugyanakkor Voldemort és Narcissa is csapdába ejtette.

– Narcissa?! – érkezett a zavarodott felkiáltások kórusa.

Harry felsóhajtott. Tudta, hogy körbe-körbe fognak járni, mire eljutnak minden fontoshoz.

– Igen, Narcissa – vetette oda. Gyorsan elmagyarázta a megszeghetetlen esküt, amit Perselus kénytelen volt elfogadni, hogy védje a
kémstátuszát. Gondoskodott róla, hogy rámutasson, ezzel szintén megpróbálta védeni a keresztfiát is.

– Keresztfiú?! – jött a következő kórus.

– A zsíros hajú szemétláda rokona a görénykének? – kérdezte Ron, és arca valami rettenetes grimaszba torzult, ahogy megpróbálta
felfogni a dolgot.

Harrynek sikerült egyszerre megborzongania, ugyanakkor felnevetnie is, mire a láthatatlan Dracótól kapott egy oldalba bökést a
fáradozásaiért.

– Khm… igen, Perselus Draco keresztapja – felelte, miközben reménytelenül próbálta megregulázni az arckifejezését, ámbár nem járt
túl nagy sikerrel.

Több zavarodott pillantást kapott, de az ikrek és Ginny már újra vidáman lapátolták szájukba a pattogatott kukoricát, miközben mohón
figyelték az eseményeket. Harry nem tehetett róla, arra kellett gondolnia, hogy túlzottan gyorsan túltették magukat a meglepetésükön
Perselust illetően, viszont ezen a nyáron már több meglepetés érte őket Harry részéről, és úgy tűnt, egész jól vettek mindent, amit rájuk
zúdított. Ha megbíztak benne Dracót illetően, akkor nem volt okuk rá, hogy ne bízzanak benne Perselus miatt.

Úgy tűnt, Hermione észrevette, hogy őket szemléli.

– Ti hárman tudtatok erről, nem igaz? – kérdezte a lány vádlóan.

– Khm, nem, tulajdonképpen nem tudtunk róla – felelte Ginny. Fredhez és George-hoz fordult. – Ti tudtatok valamit Pitonról?

A két fiú a fejét rázta, de arcukon széles vigyor ült.

– Nem, mi csak Harry képzeletbeli barátjáról tudtunk – felelte Fred.

– És az anyjáról – tette hozzá George, és tettetett elítéléssel nézett a feledékeny testvérére.

515
– Képzeletbeli barát? – firtatta Ron, rémülten bámulva a bátyjait. – Tényleg van egy képzeletbeli barátja? Az nem lehet. Harry
képzeletbeli barátja egy nagyszerű szőke, aki minden nap kockáztatja az életét, hogy megóvja Harryt – tette hozzá, és hangja minden
egyes szónál egyre emelkedett.

Harry hitetlenkedő pillantást vetett az ikrekre. Nem hallotta, milyen történetet gyártottak aznap Godric Hollow-ban. Érdeklődéssel
hallgatta, ahogy Ron folytatta, miközben szórakozottan azon a tényen mélázott, hogy Ron tényleg emlékezett arra a mesére, amivel az
ikrek előálltak.

– Azt mondtátok nekünk, hogy Harry képzeletbeli barátja bármit megtenne érte. Hogy ő Harry hőse, mert Harrynek is szüksége van
egy saját hősre – mondta. – Áradoztatok arról, hogyan mentette meg Harryt az unalomtól, és hogyan biztosítja, hogy Harry sose
szálljon el magától. Elmeséltétek, hogy azért végez kiváló munkát hősként a képzeletbeli barát, mert Harry elfelejt vigyázni magára, így
aztán ő menti meg Harryt saját magától, míg Harry megment mindenki mást.

Harry lágyan elmosolyodott. A kis seggfejek az igazat mondták. Leszámítva azt, hogy a nagyszerű szőke nem volt a képzelet
szüleménye. Érezte a hátán pihenő kéz ismerős és kényelmes súlyát.

Hermione összehúzta a szemét.

– Harry, mi az, amit még mindig nem mondtál el nekünk?

Harry az ég felé fordította tekintetét, úgy tett, mintha végig kellene gondolnia.

– Oh, inkább úgy mondanám, hogy még alig kezdtem el megmagyarázni bármit is erről a nyárról – ismerte be.

– Alig kezdted el? – nyöszörögte Ron.

– Miért nem kezded azzal a valamivel, amit Fred, George és Ginny tudnak? – javasolta Hermione ingerülten.

Harry nagyot fújt.

– Azt tudják, hogy a nyár nagy részében Dracóval is együtt dolgoztam – mondta. – Tulajdonképpen régebb óta, mint Perselusszal.

Tátott szájjal néztek rá.

– Malfoy?! – ordította Ron.

– Huh… igen – bólintott Harry. Feszülten várta a további ordítozást. Ám a család nagy része még mindig döbbent hitetlenséggel
bámulta őt, és úgy tűnt, nem találják a hangjukat. A szájuk mozgott, de hang nem jött belőle.

Ginny és az ikrek azonban fetrengve röhögtek a családjuk többi részének látványán, és Harry hirtelen megértette, miért határoztak úgy,
hogy a földre telepszenek. Így nem tudtak leesni a székükről.

– Mondd el nekik a legjobb részt – zihálta Fred.

Harry érezte, ahogy elpirult, de belevágott.

– Draco és én… huh… együtt járunk – ismerte be.

– Ő a barátod?! – sikoltotta Hermione. Szeme annyira elkerekedett, hogy úgy nézett ki, mintha a szemgolyója szó szerint kiugrott volna
a helyéről.

A fejét hátrarántotta, és most Ronra bámult vádlóan.

– Miért nem mondtad el nekem? – rikácsolta.

– Honnan tudhattam volna ezt?! – kiáltott vissza Ron.

– Ti ketten annyira titkolóztatok a Kamrában tegnap! – kiáltott fel Hermione. – Te voltál az, aki azt mondta, hogy Harry bárkivel
járhat, akivel csak akar!

– De nem Malfoyjal! – harsogta Ron undorodva. – Csak annyit tudtam, hogy Harry egy pasassal jár!

Harry pislogni kezdett. Ahogy Ron ezt az egészet mondta, úgy hatott, mintha a barátja nem jött volna rá, hogy Draco valóban egy
pasas.

– Harry homoszexuális?! – rikoltotta Hermione hitetlenkedve. – De hát Ginnyvel járt!

– Harry biszexuális – tájékoztatta őket segítőkészen Fred.

516
– Ez azt jelenti, hogy mindkét nemet kedveli – tette hozzá George.

– Tudom, hogy mit jelent! – csattant fel Hermione. Kimerülten nyögött fel. – Oh, Harry, mit jelent ez?

– Hm. Azt jelenti, hogy Dracóval járok – felelte Harry, megismételve a nyilvánvalót. Összehúzta magát, ahogy várta a következő
robbanást. – Victoria az ő lánya – tette hozzá.

Hermione úgy nézett ki, mint aki kész elájulni, és Mrs. Weasley sem volt jobb bőrben. Ron arca paprikavörös volt, és Harry biztos volt
benne, hogy mindjárt robbanni fog. Charlie is úgy festett, mint Ron, csak sokkal veszélyesebbnek tűnt. Harrynek hirtelen eszébe ötlött,
hogy Charlie sárkányszelidítő, és ez a tudat nem nyugtatta meg.

Mr. Weasley dühösen pislogott, ahogy megpróbálta értelmezni az elhangzottakat. Bill nem viselte olyan rosszul, gondolta Harry,
egyszerűen csak elgondolkodva ráncolta a homlokát. Remus együttérzően nézte Harryt. Az ikrek és Ginny még mindig jól szórakoztak,
a nevetéstől könnyek csorogtak az arcukon.

Harry felsóhajtott. Felnézett, amikor Perselus megjelent mellette.

– Minden nagyon jól ment, amíg meg nem említettem Dracót – nyögte szánalmasan.

– Valóban – bólintott Perselus. Dühös tekintetet vetett az ikrekre és Ginnyre, habár azok abban a pillanatban abbahagyták a nevetést,
ahogy levette magáról a köpenyt.

– Draco! – szólalt meg élesen.

Draco megjelent Harry jobbján, és mérgesen meredt az ikrekre. Harry furcsa módon jól érezte magát, hogy megjelent a saját
különbejáratú hőse, de hirtelen eszébe jutott, hogy ő és Draco össze vannak veszve.

– Oh, kurvára ne fogj bele, Draco! – csattant fel Harry.

– Harry! – figyelmeztette Perselus. – Más dolgokat kell elintéznünk, nem pedig hallgatnunk a kettőtök vitáját.

– Igen, azt feltételezik rólam, hogy meggyőzök mindenkit arról, hogy Draco nem egy gonosz szemétláda – vágta rá Harry. – De hogyan
gondolhatjátok, hogy ezt meg tudom tenni, amikor ő egy kibaszott hülye.

– Én?! – kiáltott fel Draco. – Te vagy az, aki veszélybe sodrod magad, mert érintkezel az ellenséggel.

– Mert játszottam velük egy nyomorult kártyapartit? – kérdezte Harry hitetlenkedve.

– Te nem ismered őket úgy, ahogy én – vicsorogta Draco.

– Igazad van, mert van egy olyan érzésem, hogy te meg kurvára nem ismered őket egyáltalán! – kiabálta Harry.

– Cracról és Monstróról van szó? – avatkozott közbe Perselus.

– Igen! – kiáltották mindketten egyszerre, vészterhes pillantást vetve a másikra.

Nem látták, ahogy Perselus összevonta a szemöldökét. Sem Remus lesajnáló tekintetét. Ahogy a dermedt csoportot sem maguk előtt,
akik teljes döbbenettel bámulták őket. Sem az ikrek vidám mosolyát vagy Ginnyt, ahogy ők hárman csendben ették a pattogatott
kukoricájukat.

– Feltételezem, Harry, hogy szakítottál rá időt, és beszélgettél velük ma délután? – érdeklődött Perselus.

Harry bólintott.

– Feltételezem, Draco, hogy te viszont nem szakítottál arra időt, hogy beszélgess velük ma délután? – tudakozódott tovább Perselus.

– Halálfalók akartak lenni – köpte Draco.

– Basszus, Draco! – kiáltott fel türelmetlenül Harry. – Te egy rohadt halálfaló vagy, és ettől még veled alszom. Ők még a Sötét Jegyet sem
kapták meg. Nem gondolod, hogy legalább beszélhetnél velük?

– Miért kellene? – kérdezte Draco dühösen. – Arra képezték ki őket, hogy megsebesítsenek téged, te hülye barom.

– Te vagy az a hülye barom, aki kiképezte őket! – csattant fel Harry. – De tényleg azt hiszed, hogy Perselus egyáltalán beengedte volna
őket a házba, ha valóban bántani akarnának engem?

Draco mogorván nézett rá, de hallgatott.

517
– Nézd, abból, amit megtudtam, őket a legcsekélyebb mértékben sem érdekli, hogy halálfalók legyenek. Csak olyanok akartak lenni,
mint a hülye barátjuk. A barátjuk, aki úgy kezelte őket, mint egy darab szart, aztán meg magukra hagyta őket – jegyezte meg élesen
Harry. – Merlin tudja, miért, de felnéznek rád.

– A rohadt életbe, Harry – kiáltott fel Draco ingerülten. – El fogod érni, ugye, hogy én is pártfogoljak minden nálam gyengébbet?

– Ők a te barátaid! – tiltakozott Harry. – Kicsit talán lassúak, de egész normális fickóknak tűnnek nekem. Nem tudom, miért vagy
velük ennyire bizalmatlan gennyláda. Ráadásul, vissza is kell őket venned, mert Crak még a szart is kiijesztette belőlem, amikor a
megmentőjeként nézett rám, mert tényleg kiálltam mellettük.

Draco halkan felnevetett.

– Hozzászoktak, hogy megvédem őket – ismerte be.

– Pontosan – vágta rá Harry. – És te elhagytad őket ezen a nyáron. Perselusnak kellett megmentenie őket, és most csalódottak, mert azt
hitték, többet jelentenek neked.

– A rohadt életbe! – motyogta Draco. – Rendben, beszélek velük.

– Befejeztétek? – érdeklődött Perselus gúnyosan.

– Huh… igen – felelte Harry szégyenlősen.

– Miért nem vonulsz szépen félre a kis barátaiddal, míg én beszélek a felnőttekkel? – kérdezte Perselus rosszindulatúan.

Harry gúnyosan nézett rá.

– Légy jó, Perselus – vágott vissza.

– Menj – utasította Perselus. – És nincsenek átkok, Draco! – figyelmeztetett.

Draco összevonta a szemöldökét.

– Nem vagyok biztos abban, hogy melyiket szeretném: ha felnőttnek vagy gyereknek tartanának – jegyzete meg Bill, végre rátalálva a
hangjára és a humorérzékére.

Harry elvigyorodott.

*****

A „gyerekek” elvonultak arra a mezőre, ahol általában kviddicsezni szoktak. Ron és Hermione még mindig döbbentnek tűntek. Ginny
takarókat vitt, amiket leterített a földre maguknak, az ikrek pedig vajsört és pattogatott kukoricákat hoztak.

Még le sem ültek, amikor Ron láthatóan végre magához tért, és rájött, hogy mégsem akar normálisan viselkedni Dracóval. Mielőtt bárki
tudatára ébredhetett volna, hogy mi történt, Ron behúzott egyet a szőke fiúnak, és ők ketten máris egymáson voltak.

– Mi a faszt csináltál Harryvel?! – ordította dühösen Ron.

– Szeretnéd tudni, mi, menyétke? – érdeklődött Draco. Megvetően gúnyos szavait egy gyomorszájra bevitt ütéssel hangsúlyozta.

– Rohadék görénypofa! – robbant Ron. Viszonozta a véleményt egy válaszütéssel egyetemben.

– Harry! – sikkantotta Hermione. – Nem akarod legalább megpróbálni szétválasztani őket?

Harry megvonta ép vállát.

– Nem – vetette oda egyszerűen. Fred, George és Ginny tanácsért néztek rá, és most hátrahőköltek a válaszát hallva.

– És miért nem?!

– Mert mindketten el vannak kényeztetve, és én nem vagyok hajlandó hagyni, hogy középre taszigáljanak – vágta rá Harry. – Ha
szerencséjük van, akkor talán Perselus ad majd néhány bájtalt, amivel meggyógyíthatom a hátsójukat, ha végeztek. – Elhallgatott, és
elgondolkodva ráncolta a homlokát. – Ámbár, ha jobban belegondolok, mégsem gyógyítom meg őket. Akkor majd azon fognak
veszekedni, hogy kit gyógyítottam elsőnek.

Határozottan bólintott.

518
– Magukra maradtak – jelentette ki.

Ron és Draco leálltak, és mindketten hitetlenkedve bámultak Harryre. Draco talált rá előbb a hangjára.

– Hajlandó lennél hagyni szenvedni? És feladnád a szexet, amíg meg nem gyógyulok? – kiáltotta felháborodottan.

Ez határozottan nem segített abban, hogy Ron is megtalálja a hangját, mivel hirtelen fuldokolni kezdett.

– Nem különösebben akarom feladni – ismerte be Harry –, viszont nem is én vagyok az, aki tevékenyen szét akarja zúzni a nemi
életünket.

– Harry – nyűgösködött Draco –, ő egy menyét.

– Ha ragaszkodsz hozzá – bólintott Harry.

– Harry, ugye nem hagyod, hogy folyton így nevezzen? – zúgott Ron, épp olyan felháborodottan, mint Draco, amint végre megtalálta a
hangját.

– Nem hagyom, hogy Draco bármit is tegyen – jegyezte meg Harry szárazon. – Bármennyire is szeretném néha pórázra kötni és
szorosan fogni, ő nem egy háziállat.

Ron, Draco, Hermione és Ginny mind hitetlenkedve bámulták Harryt.

– Hajrá, Harry! – éljenzett Fred és George kórusban.

Harry egy gonoszul önelégült mosolyt vetett rájuk.

– Fogadni mernék, hogy most azon töprengtek, vajon komolyan gondoltam-e vagy sem – mondta.

Mindannyian bólintottak.

Harry mosolya kiszélesedett.

– Akkor nagy kár, hogy nem mondom el nektek, ugye?

– Harry! – kiáltott fel Draco. – Vissza kell vonnod. Most – ragaszkodott hozzá.

Harry küldött neki egy csókot.

– Bocs, drágám – szólt édesen. – Nem tehetem, mert az tönkretenné a szórakozásomat.

Draco szeme veszélyesen összehúzódott.

– Utállak – vetette oda.

– Gyere ide, és bizonyítsd be – felelte Harry, kihívóan felvont szemöldökkel.

Draco odaviharzott, és nekilátott felfalni Harryt, megkísérelte kiszívni a nyelvét a szájából.

– Mi a franc folyik itt?! – kiabált Ron.

– Hm, azt hiszem, Harry hazudott nekem – ismerte be Hermione.

– A nyakörv és pórázdologról? – érdeklődött Ginny kíváncsian.

– Nem, hanem arról, hogy nem tesz semmit a verekedők szétválasztásáért – felelte Hermione siralmasan.

Draco nyilvánvalóan hallgatta őket, mert hirtelen hátrahúzódott, és mérgesen nézett Harryre.

– Kijátszottál? – követelte a választ.

Harry ártatlanul mosolygott.

– Tennék én olyat? – kérdezte.

– Igen – vágta rá Draco ingerülten.

519
– Oh… nos, akkor talán egy kicsit – ismerte be Harry. Lábujjhegyre állt, hogy Draco fülébe súghasson. – Mondtam, hogy bármit
megteszek, amivel megvédhetlek.

Draco felmorrant, majd óvatosan megtapogatta a szemét, ami máris feldagadt.

– Ja, nagyszerű munkát végeztél – mormolta.

– Lehetne rosszabb is – jelentette ki Harry elnézést nem kérően.

– Az éjszakának még nincs vége – vetette oda Draco mogorván.

Úgy tűnt, néhány dolog azért eljutott Ron agyáig is.

– Oh, Merlin! – lehelte. – Pasas. Biztonság. Nem mondhatja el nekem. Harry, te Malfoyjal jársz!

Draco halkan felnevetett, mire Harry megbökte őt.

– Khm. Igen, Ron, vele járok – mondta.

Ron hirtelen a földre rogyott.

– Én meg azt mondtam, hogy a barátod nem lesz veszélyben attól, hogy elmondod nekem, ki ő. De akkor sem mondtad el nekem –
folytatta.

Harry leült az egyik takaróra, mire a többiek is követték a példáját. Ron elfintorodott, miközben nézte, ahogy Draco óvatosan leült
Harry mellé.

– A barátod – nyelt nagyot Ron – veszélyben volt, ugye? Miattam.

– Nem tudtam, mit tennél, ha kiderülne – ismerte be Harry. – Én… huh… még mindig nem vagyok biztos benne, mit fogsz tenni.
Mind a ketten olyan gyorsan tudtok engem elítélni… vagy egyszerűen csak ellenem fordulni – tette hozzá csendesen.

Ron legyőzötten felsóhajtott.

– Hallgatok – jelentette ki.

– Én is – tette hozzá Hermione, és hangjából, arckifejezéséből eltökéltség sütött.

– Merlin, Harry – szólalt meg undorodva Draco. – Te aztán tudod, hogyan kell manipulálni az embereket, ugye?

– Nem manipulálom őket – tiltakozott Harry.

– Akkor miért érzem bűnösnek magam, amiért be akarom verni Malfoy pofáját? – kérdezte Ron morcosan.

Hermione halványan elmosolyodott, de nem mondott semmit.

Harry csalódottan beletúrt a hajába. Nem akarta befolyásolni a barátait. Csak azt akarta, hogy meghallgassák.

Draco összehúzta a szemét, mintha hallaná Harry gondolatait.

– Csak vágj bele, és mondj már el mindent. Én már haza akarok menni, és ahogy most állunk, ez egy örökkévalóságig fog tartani. És
még hosszabb lesz, ha nem kezded el végre.

Hermione mély levegőt vett.

– Hallgatunk, Harry – szólt. – Bármit is akarsz mondani nekünk… nos, meghallgatunk.

– Úgy van, pajtás – helyeselt Ron is vékonyka hangon. Még mindig meglehetősen undorodottnak tűnt Draco jelenlététől.

Harry felsóhajtott, majd beszélni kezdett. Ez alkalommal a nyár legelejétől kezdte, és majdnem semmit nem hagyott ki.

A horcruxokra azonban még csak célzást sem tett, Ron és Hermione nagy megkönnyebbülésére. Kihagyta a személyes elemeket is,
amelyek Draco és az ő kapcsolatát illették, Ginny és az ikrek csalódására. Elmulasztotta megemlíteni azokat az alkalmakat, amikor sírt,
a saját zavara miatt. Mellőzött néhány dolgot Perseusról, mivel nem akarta, hogy a férfi megölje őt, ha felfed valami túl személyeset.

Viszont elmondott minden mást. Kihangsúlyozta Draco és Perselus szerepét a csatákban. Mindent megmagyarázott Victoriáról.
Néhány szóban leírta a kötését Winkyvel. Megmutatta a nyakában viselt gyűrűket. Felvázolta, hogyan jutottak odáig, hogy Narcissa és

520
Draco vele éljenek Dursleyéknél. Megemlítette a találkozásait Pitonnal. Ecsetelte a semleges mardekárosok helyzetét a Grimmauld
téren.

Mindazonáltal nem volt képes elmagyarázni néhány dolgot, amit gyakorlatilag meg tudott volna, és szükséges is lett volna elmondani
így vagy úgy. Kifejtette a tényt, hogy Perselus segítségével tervezte meg a végső csatát szombatra, de nem mondott semmit Luciusról.
És muszáj lett volna beismernie a legjobb barátainak, hogy ő egy gyilkos.

Nem tudta, mennyi ideig beszélt, de mindenki teljes csendben maradt. Még Hermione is tartózkodott attól, hogy kérdéseket tegyen fel.
Hermionén és Ronon látszott, hogy megpróbálják feldolgozni a hallottakat. Az ikrek és Ginny is, mivel a legtöbb itt elhangzott dolgot
ők sem tudták korábban. Harry oldalvást vetett egy pillantást Dracóra, aki viszont elgondolkodva ráncolta a homlokát.

– Kihagytál néhány dolgot – mutatott rá a szőke fiú.

Harry a halántékát dörzsölgette, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a válla merevségét. Sokkal jobb volt, mint korábban, de még
nem gyógyult meg teljesen.

– Pomfrey azt mondta, hogy ne mozgasd a válladat ma – zúgolódott Draco, és lefogta Harry kezét.

Harry mérgesen nézett rá, és nem lepődött meg, amikor Draco elővett egy fájdalomcsillapító bájitalt, kihúzta a dugót és a kezébe adta.
Harry lehajtotta, ámbár nem hitte, hogy túl sokat fog segíteni. Persze használ a vállára és a fejfájására, de nem segít kitalálni, hogyan
mondhatná el a barátainak, hogy embert ölt.

– Feküdj le néhány percre – utasította Draco.

– Nem. Túl kell esnem ezen, és nem engedhetem meg magamnak, hogy most elaludjak – tiltakozott Harry.

– Nem fogom hagyni, hogy elaludj, de néhány percnyi pihenés nem fog megártani neked – győzködte Draco. Összehúzta a szemét. –
Azonkívül, van egy olyan érzésem, hogy szükséged van egy kis időre, hogy eldöntsd, hogyan tudsz elmagyarázni minden mást.

Harry elfintorodott. Levette a bosszantó kendőt a nyakából, azután lefeküdt, fejét Draco ölébe hajtva. Megkockáztatott egy Ronra
vetett pillantást. Ron grimaszolt, de már nem volt annyi gyűlölet a tekintetében, ahogy Dracót bámulta. Harrynek be kellett ismernie,
hogy azok után, amit felfedett, Ron biztosan túlságosan döbbent és zavart ahhoz, hogy megfelelően reagáljon.

Felnézett Dracóra, és összerezzent. Felismerte, hogy Ronnak már legalább egy részét sikerült kiengednie a lassan épülő haragjának.
Draco szeme máris eléggé megzúzódott.

– Háborús sérülés – jegyezte meg Draco fapofával, amikor elkapta barátja tekintetét.

Harry megdöbbent, és nevetésben tört ki.

– Elég bátor voltál – mondta.

Draco arca elfintorodott erre az elképzelésre.

– A bátorságot rád hagyom, köszi szépen – felelte. – Én csak azért vagyok itt… nos, nem tudom, miért vagyok itt.

– Azért vagy itt, mert Harry bele tud téged rángatni bármibe – vágta rá Ginny pimaszul vigyorogva.

– Nem emlékszem, hogy a véleményedet kértem volna, Vöröske – vetette oda Draco gőgösen.

– Nem hívd őt úgy! – kiáltott fel Ron.

Harry és Ginny meghökkentek, és összenéztek.

– Huh… Ginny, elfelejtettem… – Harry megpróbálta kitalálni, hogyan lehet bocsánatot kérni azért, amiért elfelejtette, hogy ez egy
sértő név volt. Magában automatikusan lefordította, vagy mi, mert már észre sem vette, amikor Draco így szólította a lányt. Ez csak…
Draco volt.

– Minden rendben – vonta meg a vállát zavartan Ginny. – Én is elfelejtettem.

– Mit felejtettetek el? – firtatta Hermione élesen, miközben gyanakodva bámulta Draco önelégült vigyorát.

– Elfelejtettem, hogy Malfoy megsértett engem – vallotta be Ginny.

– Hogyan lehetséges ezt elfelejteni? – kiabálta élesen Hermione.

Ginny halványan elmosolyodott.

521
– Talán lehet valami köze ahhoz a tényhez, hogy első alkalommal tényleg megérdemeltem – felelte.

Harry felsóhajtott, majd felült és óvatosan Dracóra tekintett.

– Te… huh… megbocsátottál már nekem azért, ugye? – érdeklődött.

Draco összevonta a szemöldökét.

– Tudod, hogy igen, Harry – bólintott. Gúnyosan nézett Ginnyre. – De ez nem azt jelenti, hogy megbocsátottam Vöröskének is.

Ginny a fiúra vigyorgott.

– Nem értem, miért nem, mivel épp eleget nyertél abból a dologból – vetette oda. – És nyilvánvalóan még mindig ki tudod játszani
Harryt, és bűntudatot ébresztesz benne, ahányszor csak akarsz. Rohadt nagy szívességet tettem neked, Malfoy.

– Nem engedem, hogy bűntudatot ébresszen bennem! – tiltakozott Harry.

– Tettél vagy nem tettél valamit, amit nem kellett volna Vöröskével? – kérdezte Draco, miközben közel hajolt Harryhez.

– Draco – suttogta Harry. – Tudod, hogy az nem jelentett semmit.

Draco felvonta egyik szemöldökét. Harry megcsókolta őt, aztán a szőke fiú hátrahúzódott, arcán fénylő önelégült mosollyal.

– Szemét – vetette oda Harry mogorván.

– No látjátok – szólalt meg Ginny az ésszerűség hangján, elmagyarázva Ronnak és Hermionének a dolgokat. – Harrynek teszek
szívességet azzal, hogy megengedem, hogy Malfoy így szólítson. Valószínűleg majdnem minden alkalommal csókolózást nyer belőle.

Ron és Hermione kábult hitetlenkedéssel bámultak.

– Ti mind megőrültetek – lehelte Ron. Nézte Fredet és George-ot, akik nemtörődöm módon eszegették a pattogatott kukoricájukat.
Mániákusan vigyorogtak, és Ron megborzongott.

– Hermione – szólt könyörgően –, mondd, hogy ez az egész csak valami rémálom.

– Nem az – felelte Hermione, és ő maga is rendkívül bizonytalannak hangzott. – Azt hiszem, legalább egy hétig fog tartani, mire
feldolgozom ezt az egészet, és értelme is lesz számomra.

Nincs rá egy hetük. Harrynek hirtelen eszébe jutottak a dolgok, amiket még mindig nem mondott el nekik.

– Van még néhány dolog, amit el kell mondanom nektek – szólalt meg vékonyka hangon. – De ezeket a dolgokat nem mondhatjátok el
senki másnak – tette hozzá, és figyelmeztető pillantást vetett Ginnyre és az ikrekre.

Zavartan felvonták a szemöldöküket, de bólintottak. Eddig is megtartották Harry titkait, és nem értették, mi lehet még fontosabb, mint
amit már eddig elmondott nekik.

Harry rápillantott Dracóra.

– Nem kell itt maradnod – mondta csendesen. Nem volt benne biztos, hogy Draco szeretné-e hallani, hogy a nagynénje megöléséről
mesél nekik.

Draco mérgesen nézett rá, mert egyáltalán felvetette a távozás gondolatát.

– Nem érdekel, mit csináltál – szűrte a fogai között –, te még mindig te vagy, Harry. Nem vagy gonosz, és soha nem is leszel olyan,
mint az a kibaszott rohadék. Ha a barátaid ezt nem látják be, akkor kurvára nem érdemlik meg, hogy a barátaidnak nevezzék magukat.

– Mit csináltál, Harry? – suttogta ijedten Hermione.

Harry nagyot fújt.

– Gyilkos vagyok – buggyant ki belőle.

Draco kivételével mindenki döbbenten rándult össze. Draco egyszerűen csak összehúzta a szemét.

– Ez aztán a módja, hogy tisztázzák a dolgokat, Harry – szólalt meg vontatottan.

– Hát az vagyok – védekezett Harry. – Megöltem Pettigrew-t és a nénikédet, meg azokat a férfiakat, akiket még ki kell derítenem, hogy
kik voltak.

522
– Megölted Pettigrew-t? – kérdezte kerekre tágult szemmel Ron.

– És Bellatrixot? – tette hozzá szaporán pislogva Hermione.

Harry bólintott, és levert hangon kezdte mesélni, hogy ez az egész hogyan történt. Mindent elmondott az azkabani kirándulásáról és a
minisztériumi csatáról. Kellemetlen csend támadt, amikor végzett.

– Te behoztad Perselus Pitont, Peter Pettigrew-t és Lucius Malfoyt a lakásunkba? – kérdezte Fred kábultan.

– Khm… igen – ismerte be Harry óvatosan.

– Nos, ez határozottan üt bármit, amit mi valaha is csináltunk – jelentette ki George, és inkább áhítatosnak hangzott, mint dühösnek.

Draco zavarodottan bámulta Harryt.

– Te az egyformák lakásába vitted apát? – érdeklődött, és valahogy sikerült ugyanazt a kérdést feltennie, mint Frednek.

– Nem volt hová vinnem – vágta rá Harry védekezően. – Nem gondoltam, hogy te és a mamád értékeltétek volna, ha úgy látjátok őt,
ahogy volt, és nem engedhettem meg neki azt sem, hogy a Kúriában tisztálkodjon meg.

– Oh, Harry, rettentően nagy bajban leszel – jegyezte meg Hermione szorongva.

– Kingsley már tudja – vetette oda Harry.

– Elmondtad Shackleboltnak? – sikkantotta Hermione.

Harry a lányra meredt. Nem hitte, hogy valaha hallotta őt egy nap alatt ennyit sikítani.

– Nos, nem, tulajdonképpen Lucius mondta el – felelte. – Nekem főként csak azt kellett kivárnom, hogy kezeskedjek érte.

Hermione elképedten ingatta a fejét.

– Mikor volt ez? – kérdezte, miközben megpróbálta megérteni a helyzetet.

– Perselus és én egy hete szabadítottuk ki Luciust az Azkabanból, a születésnapom előtti napon – fejtette ki Harry. – Valamiféle testőr
volt számomra az esküvőn, és segített nekem a csatában a minisztériumban. Aztán, a csata után, felfedte magát Kingsley előtt. Meg
kellett indokolnunk, hogyan kerültek oda azok a halott halálfalók, aztán meg, szükségünk van Kingsley támogatására a végső csata
során.

Akár a többit is kipakolhatja.

– A végső csata mához négy napra lesz – jelentette ki. – Ezért mondunk el most mindent nektek. Mindenki segítségére szükségünk
van.

Épp próbálta megmagyarázni, hogyan született ez a döntés, amikor Charlie közeledett feléjük. Kérdően néztek fel rá.

– Azért küldtek, hogy vigyelek vissza benneteket – szólalt meg Charlie. – Úgy vettem ki, hogy több éjszakai vendégünk is érkezik –
tette hozzá összehúzott szemmel.

– Na, ez aztán jól fog sikerülni – jegyezte meg Harry gúnyosan.

Charlie csak vállat vont, és várta, hogy felálljanak. Megközelítette Harryt és Dracót, akik megmerevedtek, mert nem tudták, mire
számítsanak. Charlie rendkívül mérges volt Dracóra azért, amit a családjával tett. Meglepődtek, amikor Charlie a kezét nyújtotta
Dracónak.

– Harry minden barátja az én barátom is – mondta.

Draco szeme kerekre tágult, és kérdő pillantást vetett Harryre. Arckifejezésére világosan ez volt írva: „Mi a francot csináljak most?”

– Rázd meg a kezét, Draco – javasolta Harry csendesen.

– Meg akart ölni engem! – sziszegte Draco.

– Én is – vetette oda Harry, majd megvonta a vállát –, de átjutottam a késztetésen. Többé-kevésbé – tette hozzá egy pimasz vigyorral.

Draco csúnya pillantást vetett rá, mielőtt ismét szembenézett volna Charlie-val, aki még mindig türelmesen tartotta a kezét. Draco
összeszedte magát, és megrázta a felé nyújtott kezet, ráadásul odáig ment, hogy elismerően biccentett is egyet.

523
Harry úgy gondolta, hogy a dolgok talán mégis jó irányba fordultak.

*****

Meggondolta magát azonban, amikor Remus áthozta Luciust és Narcissát, miközben Winkyt hátrahagyták, hogy egy ideig „őrizze” a
mardekárosokat.

Harry mereven bámulta a kosarat, amelyet Narcissa tartott a kezében. Egyebek között néhány palack bort is tartalmazott.

– Narcissa – szűrte a fogai között Harry. – Azt fogják hinni, hogy megpróbálod megmérgezni őket.

– Harry, ez egyszerűen csak udvariasság, hogy ajándékot hozz a házigazdáknak – jelentette ki Narcissa nyugodtan.

Harry esedezve nézett Luciusra.

– Lucius! Nem tudtad volna leállítani? – kérdezte.

Lucius önelégülten mosolygott rá.

– Képtelen voltam lebeszélni erről – jelentette ki vontatott hangon. – Meglehetősen elszántan akart a kedvedért jó benyomást kelteni.

Harry odafordult Dracóhoz, aki mostanra elvörösödött.

– Ne nézz rám! – tiltakozott Draco. – Átkozottul jól tudod, hogy nekem ehhez semmi közöm nem volt.

Harry utolsó reménye Perselus volt. A férfi egyszerűen csak felvonta egyik szemöldökét, de nem volt hajlandó megszólalni.

Na, jó, akkor nem az utolsó reménye. Remushoz fordult. A férfi elmosolyodott.

– A jómodor nem fog megsebezni téged – jegyezte meg szórakozottan.

Harry mogorván nézett rá, majd ismét Narcissához fordult. Nagyon is tudatában volt, hogy Weasleyék és Hermione figyelik őket, és
morbid elragadtatással hallgatóznak.

– Narcissa, értékelem, amit tettél. Tényleg – erősködött. – Csak épp azt nem hinném, hogy ez a legmegfelelőbb ajándék.

– Harry, tudatában vagyok a burkolt célzásnak, ami Draco múltbeli szerencsétlen döntését illeti – mondta Narcissa nyugodtan.

– Szerencsétlen döntés? – nyöszörögte Harry. – Azzal a mutatvánnyal majdnem megölte Ront. Ha nem lett volna Perselus nyomorult
könyve, Ron valószínűleg már halott lenne.

– Határozottan szerencsétlen, hogy nem jártam sikerrel – motyogta Draco a bajsza alatt, miközben óvatosan megtapogatta a
monokliját.

– Draco! – szólt rá Narcissa figyelmeztetően.

Harry tarkón vágta anélkül a barátját, hogy a tekintetét elfordította volna annak anyjáról.

– Narcissa, én tudom, hogy az csak baleset volt, de Weasleyék nem így látják – könyörgött Harry.

– Igaz. Én tényleg nem próbáltam megölni Weasleyt, eltérően tőled, aki viszont valóban megpróbáltál megölni – gúnyolódott Draco,
miközben ingerülten dörzsölgette a tarkóját. – Agresszív hülye.

– A rohadt életbe, Draco, fogd be! – kiáltotta Harry. – Tudod, hogy nem akartalak jobban megölni, mint ahogy te akartad Ront. Nem
segítesz.

– Oh, mert te persze olyan jól csinálod – vágott vissza Draco. – Nem győzhetsz anyával szemben, szóval nem értem, miért próbálkozol
egyáltalán.

Harry visszanézett a karcsú nőre, majd elkeseredetten fújt egy nagyot.

– Ez egy tradicionális ajándék – jelentette ki a nő határozottan. – Azt gondoltam legjobbnak, ha követjük a hagyományokat, és átlépünk
azon, amit történt. Legalább annyira bocsánatkérés a Malfoyoktól, mint ajándék a mi háztartásunkból az övéknek.

Finoman arra ösztönözte a fiút, hogy vegye el a kosarat.

524
– Most pedig, mivel nyilvánvalóan te vagy a kapcsolat a háztartások között, tekintve, hogy mindkettőnek tagja vagy, azt hiszem, az lesz
a legjobb, ha te adod át az ajándékot nekik.

– Van valami különleges módja, ahogy át kell adnom? – kérdezte Harry. Arca fintorba torzult, ahogy végül megadta magát az
elkerülhetetlennek.

Draco odahajolt, hogy belesuttogjon a fülébe.

– Csak nyújtsd feléjük, hajolj meg, és mondd: „A mi családunktól a tiéteknek.” – tanácsolta.

Harry hitetlenkedve meredt rá.

– Bizarrsági fokozat? – érdeklődött.

– Oh, azt hiszem, hogy ez határozottan üti a mércét – jelentette ki Draco vontatott hangon.

– Narcissa, nem tudom elhinni, hogy erre rá tudtál beszélni – motyogta Harry.

– Minden rendben lesz, Harry – felelte a nő.

Harry dühösen nézett rá, ezzel kimutatva, hogy nem ért vele egyet. Egyetlen dolog volt világos számára: soha nem fogja megérteni
Narcissa őrületének mozgatórugóit.

Odavitte a kosarat Mrs. Weasleynek. Az asszony a döbbenet és büszkeség furcsa keverékével nézett vissza rá, és ő felsóhajtott.
Megpróbált figyelmen kívül hagyni mindenki mást; rettenetesen hülyén érezte magát.

– Tessék, Mrs. Weasley, a mi… khm… családunktól a magáénak – mondta. Az asszony elvette tőle a kosarat, sebesen átadta
Arthurnak, és nekilátott, hogy megfojtsa a fekete hajú fiút.

– Oh, Harry, annyira büszke vagyok rád! – kiáltott fel. – Annyira aggódtunk érted, és úgy látszik, okkal. Nagyon megkönnyebbültem,
hogy voltak mások, akik vigyáztak rád a nyáron. De azért hamarabb el kellett volna jönnöd hozzánk, Harry. Rettentően boldog vagyok,
hogy jól vagy.

– Engedd el azt a szegény fiút, Molly – szólt Arthur.

– De olyan sok veszélynek teszi ki magát – tiltakozott az asszony, egy pillanatra még szorosabban ölelve a fiút, mielőtt végül elengedte
volna.

Harry az ég felé nézett, ezzel elkerülte a többiek tekintetét. Annyira sok furcsa esemény történt az életében, de mind közül ez az este
volt eddig a legfurcsább, vagy legalábbis nagyon közel állt hozzá. Amikor elmondták neki, hogy ő varázsló, az furcsa volt. Amikor a
Tűz Serlegéből kirepült a neve, és ezzel negyedikként versenyzett a háromfős tusán, furcsa volt. Az, hogy Draco Malfoy, a halálfaló,
feltűnt Dursleyéknél egy kisgyerekkel, furcsa volt. Rengeteg furcsaság történt a nyáron. De ez… ez nagyon-nagyon magasan állt a
bizarrsági skálán.

Bill kijelentette, hogy az új szövetségek tiszteletére ki kell nyitniuk néhány palack bort. Természetesen még a „gyerekeknek” is meg volt
engedve egy-egy pohárkányi, Harryt kivéve.

– Az alkohol megzavarja a bájitalokat, amiket bevettél, Harry – jelentette ki Perselus, miközben kivette a poharat a kezéből.

Harry mogorván nézett körül. Úgy tűnt, hogy a megerőltető este után mindenki megérdemelt egy italt, de tőle megtagadták.

– Rá se ránts, pajtás – szólalt meg Ron –, én is töklevet iszom veled. – Meglepő módon a vörös hajú fiú nem mondott semmit, de
rendkívül óvatosan méregette a bort. Harry nem hibáztatta érte.

– Aha, rendben – bólintott.

Harry figyelte a többieket, míg azok legtöbbje Narcissát és Luciust pásztázta. Miután ők ketten több kortyot is ittak a borból, és semmi
szörnyűség nem történt velük, a többiek is nekiláttak az ivásnak.

*****

Még előttük állt a beszélgetés a végső csatáról, de senki nem sürgette a témát. A kert csendes volt, hiszen mindenki értékelte a szünetet,
amiben fel tudták dolgozni az est folyamán elhangzottakat. Perselus kicsit türelmetlennek látszott ugyan, hogy végre ismét nekilássanak,
de még ő is csendben várt.

Lucius leült Perselus mellé, hűvös volt és összeszedett, de az a fanyar mosoly, amit az arcán lehetett látni, tudatta Harryvel, hogy
belenyugodott a helyzetbe. Politikus volt, aki alkalmazkodott, ahogy kellett, és ez a találkozó létfontosságú volt a túlélését illetően.
Ahelyett, hogy dühöngött volna, és kényszeríteni kellett volna, hogy kijöjjön Weasleyékkel, nyilvánvalóan úgy döntött, hogy inkább

525
szórakoztatja a helyzet. Harry nem tehetett róla, de arra gondolt, hogy ha a férfi odáig lett volna a szórakozás közönséges formáiért,
akkor neki is lenne egy saját edénnyi pattogatott kukoricája.

Mr. Weasley a szőke hajú férfival szemben ült, és úgy tűnt, rendkívül bizonytalan abban, hogyan kezelje a helyzetet. Nem számított
arra, hogy a saját kertjében szembesítik Lucius Malfoyjal, az ellenségével. Ám nem volt az a típus, hogy bárkinek is hátat fordítson,
különösen nem olyannak, aki szövetséges volt ezekben a nehéz időkben.

Remus együtt ült velük, és csendes beszélgetésbe kezdtek a háborúról. Harry hallotta Kingsley nevét emlegetni, és azon gondolkodott,
vajon Remus nem épp Lucius szerepét hangsúlyozta-e a minisztériumi csatában. Az biztos, hogy mind a négy férfi hirtelen Harry felé
pillantott.

Narcissa nyugodtnak, higgadtnak és a szokott módon kifinomultnak tűnt – és megfélemlítette Weasleyék többségét anélkül, hogy ezt
akarta volna. Valójában megkísérelte enyhíteni a feszültséget, de barátságos mosolya csak még idegesebbé tett mindenkit.

Mrs. Weasley összeszedte a bátorságát.

– Ezen a nyáron te gondoskodtál Harryről? – kérdezte.

Harry szeme elkerekedett.

– Amennyire lehetett – felelte Narcissa, és meleg mosolyt vetett Harryre. – Őt olykor elég nehéz lekötni.

És bár ez rendkívül mesterkélt volt, azért elindította a beszélgetést.

– Az én anyám beszélget Malfoy anyjával… rólad? – suttogta Ron.

– Khm. Azt hiszem – felelte Harry sóhajtva.

– Értékeljük, hogy leveszed rólunk a nyomást, pajtás – jegyezte meg George szélesen vigyorogva.

– Végül is, most te vagy a családban a legnehezebben kezelhető gyerek – értett egyet vele Fred.

Harry mogorván nézett rájuk, mire az ikrek csak felnevettek.

– Tényleg a Malfoyokkal élsz? – kérdezte Hermione bizonytalanul Harrytől, miközben Dracót bámulta.

Draco valahogy befészkelte magát az ikrek közé, és jelenleg a pattogatott kukoricájukat pusztította. Jó tudni, hogy az átlagos
szórakozást nem tartja méltóságán alulinak, gondolta Harry szárazon.

– Harry a háztartás feje – vetette oda Draco közömbösen, majd feldobott egy kukoricát, és a szájával kapta el.

Hermione leverten nézett. Harry meg tudta mondani, hogy túlcsordul a kérdésektől, de úgy tűnt, nem tudja eldönteni, hogyan lehet
feltenni őket.

– Csak arra gondol, hogy ez az én házam, mert Sirius rám hagyta – magyarázta Harry.

– Nem. Úgy értettem, hogy te vagy a főnök – vágott vissza Draco önelégült vigyorral.

– Nem én vagyok a főnök – tiltakozott Harry –, hanem Perselus.

Draco kétkedően vonta fel a szemöldökét.

– Nos, ő az egyetlen, akire hallgatsz… már ha úgy gondolod – ismerte be.

– Hogyan… hogy lehet ez? – érdeklődött Hermione, és az asztal másik vége felé pillantott, ahol a felnőttek ültek.

Draco mosolya egyenesen gonosz lett.

– Perselus és Lupin Harry szülei – jelentette ki vontatott hangon.

Harry felsóhajtott, ahogy a barátainak ismét leesett az álla. Draco hátradőlt a székében, és vidáman lapátolt egy maroknyi pattogatott
kukoricát a szájába. Küldetés végrehajtva.

– Piton és Lupin, együtt, felvállalták Harry szüleinek szerepét? – firtatta Bill.

Draco bólintott.

– Perselus meg fog ölni, amiért ezt elmondtad nekik – sziszegte Harry.

526
– Nem, nem fog – vetette oda elutasítóan Draco. – Te majd megvédesz.

– Már miért tenném? – firtatta Harry.

– Mert hiányoznék neked az ágyban – vágta rá azonnal Draco.

Harry mérgesen nézett rá; képtelen volt ellenérvet találni erre a felvetésre.

– Na, szóval, új szövetségek – jegyezte meg Bill egy mindentudó mosollyal.

Harry elvörösödött. Túlságosan jól emlékezett még arra, amikor mindenki előtt kijelentette a buliban, hogy elégedett volt, amikor
eszméletlenül megbaszták. Megkockáztatott egy Dracóra vetett pillantást, aki határozottan elégedettnek tűnt.

– Rájöttem, hogy tulajdonképpen van egy teljesen más jelentése annak a kígyónak a hátadon – jegyezte meg Charlie fanyarul.

– Malfoy Harry jobbkeze – értett egyet vele Fred vidáman.

Harry szeme elkerekedett, és aggodalmas pillantást vetett Ronra. A barátja nem látszott elégedettnek.

– Harry, nem akarsz egyet sétálni? – kérdezte a vörös hajú fiú.

Harry felsóhajtott.

– Dehogynem, haver – bólintott.

Odapillantott Dracóra, miközben felállt. A szőke fiú sem látszott boldogabbnak, mint Ron, de nem szólt semmit. Harry hihetetlenül
nyomorultul érezte magát. Tudta, hogy ez a pillanat előbb-utóbb elérkezik, de akkor sem akarta elveszteni a legjobb barátját.

– Harry! Hamarosan a csataterveket fogjuk megvitatni – figyelmeztette Perselus.

– Nemsokára visszajövök – ígérte Harry. Nem hitte, hogy sokáig tartana, amíg Ron leszidja őt amiatt, hogy milyen pocsék egy barát is
ő.

Miközben óvatos és nyugtalan tekintetek követték őket, ő és Ron visszasétáltak a mezőre.

– Azt hittem, én vagyok a legjobb barátod – bökte ki hirtelen Ron.

– Az is vagy – vágta rá Harry.

– De hirtelen Malfoy a jobbkezed? – utánozta Ron mérgesen.

Harry nem tudta, hogyan lehet ezt megmagyarázni.

– Fred nem igazán akart ezzel semmi különöset mondani – kezdte végül gyámoltalanul. – Draco csak… ő állandóan velem van. Ő a
párom, Ron.

– És én csak a legjobb barátod vagyok – vetette oda Ron közönyösen.

– Nem csak a legjobb barátom vagy – tiltakozott Harry, de már kezdett dühös lenni. – Fontos vagy nekem, de Draco is.

– Nem értek semmit – állította Ron a fejét rázva. – Nem értelek téged. Nem értem Malfoyt, nem értem Pitont, és nem értek semmit
abból, amit csináltál.

– Sajnálom – suttogta Harry szánalmasan.

– Mit is sajnálsz egész pontosan? – kérdezte Ron.

– Sajnálom, hogy ezen a nyáron olyan sokat hazudtam neked – felelte Harry.

– De nem sajnálod, hogy az ellenséggel kefélsz – vágta oda Ron nyersen.

– Ő már nem ellenség, Ron – mondta Harry, és pokolian remélte, hogy Ron meg fogja érteni. – Nem számítok arra, hogy megkedveled
őt. Tudom, hogy nekem ehhez sokkal több idő állt rendelkezésemre.

Ron undorodva felhorkant.

– Ja. Fogadni mernék rá – morogta.

527
– Mit akar ez jelenteni? – firtatta Harry.

– Azt jelenti, hogy Mr. Eszméletlenre Kefélt biztosan jó az ágyban – vetette oda Ron mérgesen. – Mert Merlin tudja, hogy semmi
másra nem alkalmas.

– Nem hallottad? Az egész kibaszott nyáron át segített nekem – csattant fel Harry.

– Honnan tudhatnám, hogy amit ma este mondtál, abból bármi is igaz-e, Harry? – kiáltotta Ron. – Már beismerted, hogy szinte
mindenben hazudtál.

– De most igazat mondok! – védekezett Harry.

– Hallgattalak – bólintott Ron. – Itt ültem, és egész este hallgattalak. Az egész annyira szürreális, hogy nem látom be, hogyan lehet
ebből bármi is igaz. Ha jó az ágyban, akkor legalább van valami értelme annak, hogy miért vagy vele.

– Nekem úgy hangzik, hogy megpróbálod őt kurvának nevezni – sziszegte Harry vészterhesen.

Ron hangosan felhorkant.

– Úgy tűnik, működik nála, nem igaz? – zúgta undorral.

Harry gondolkodás nélkül lendítette öklét Ron állkapcsába. Ron alig fél másodpercig bámult döbbenten, mielőtt a saját haragja és
csalódottsága felülkerekedett rajta. A következő öt percet verekedéssel töltötték; a szavak feleslegesek voltak. Gurultak és estek, és
Harry veszített, habár majdnem a teljes öt percet igénybe vette, hogy ezt felfogja, mert annyira dühös volt. Végül aztán ismét talpon
voltak egymással szemben. Mindketten nehezen lélegeztek, zúzódások borították őket, mocskosak voltak és vérzett az orruk. És Harry
öntudatlanul a karját dédelgette.

– Utáld Dracót minden egyes szarért, amit csinált, de rohadtul ne merd soha többé így hívni őt – vetette oda Harry jegesen. Sarkon
fordult, és elsétált.

– Szerinted mit gondoljak, Harry? – kiáltott fel Ron. – Két hónappal ezelőtt még meg akartad ölni. Most pedig el kellene hinnem, hogy
szerelmes lettél belé?

Harry megpördült, hogy a szemébe nézhessen.

– Tudom, hogy kurvára sok ezt elfogadni – szólt oda. – Tudom, hogy rohadtul nincs értelme. De ez van. Biztonságban tartottam
Dracót a nyáron, de ez nem jelenti azt, hogy a segítségemért cserébe szexuális szolgáltatásokat nyújt nekem. Nem tudom elhinni, hogy
úgy gondolnád, hogy egyáltalán elfogadnék egy ilyen dolgot.

– Nem igazán. Csak egy kicsit túl sok – felelte Ron, és hangja nagy adag zavarral és csalódottsággal volt tele.

Harry biccentett.

– És sajnálom is – suttogta Harry. Ismét sétálni kezdett, és Ron felzárkózott mellé. Csendesen bandukoltak. Harry nem lehetett benne
biztos, de volt egy olyan érzése, hogy ez a helyzet megint az lesz, amikor Hermione a hülye fiúkról fog előadást tartani nekik.

Meglehetősen hülyén érezte magát. Ő és Ron korábban sosem verekedtek így. Léptei elbizonytalanodtak. Ám, ahogy általában,
ökölcsapások záporoznak, amikor Malfoy kerül szóba. Aki most már Draco. Mogorván súrolta lábait a fűhöz. Tényleg az ő hibája, hogy
a dolgok egy kissé zavarosak?

Határozottan nem hibáztatta Ront, amiért még nála is zavarodottabb. Tudta, hogy Ron próbálkozik, de ezt túl sok egyszerre elfogadni.
Nem sok értelme van hozzátenni valamit, amíg Ron nem kapott egy kis időt, hogy legalább a kezdeti sokkon túl tudjon lépni.

Ki nem mondott egyetértésben köröztek, hogy ne kerüljenek a többiek látóterébe, amíg már csak alig néhány méter választotta el őket,
de végül fel kellett fedniük, hogy verekedtek.

Draco és Hermione mozdultak elsőként. Harry még levert hangulata ellenére is viccesnek találta a helyzetet. Egy másodpercre egyikük
sem tudta eldönteni, hogy kihez menjen először. Draco biztosan aközött ingadozott, hogy megüsse-e Ront, vagy inkább megnézze
Harryt. Hermione pedig nem tudott dönteni a két legjobb barátja között, de volt egy olyan érzése a lány tekintete láttán, hogy
gondolatai sokkal hasonlóbbak voltak Dracóéhoz, mint Ron szerette volna tudni. A határozatlanság rövid másodpercei után aztán a
partneri érzelmek győztek.

– Mi a fasz történt? – követelte a választ Draco. Hangja elnyomta a feltörő kiáltásokat, legalábbis Harry számára. Draco egyértelműen
dühöngött, de keze finoman emelte Harry állát, hogy megvizsgálhassa az arcát.

528
Harry elhúzódott. Mérges volt Ronra, amiért arra ösztönözte, hogy a kapcsolatát valami piszkosnak érezze. Draco viszont nem fogadta
jól ezt a mozdulatot. Egy pillanatra ledermedt, majd fordult, és rávetette magát Ronra, aki csak egy méternyire volt tőlük. Elzuhantak,
és ez alkalommal Draco a legcsekélyebb mértékben sem finomította az ütéseit. Ron sem.

Ám a verekedés nem tartott sokáig, mivel Perselus megragadta Draco hátán a talárt, felhúzta őt, és odalökte Luciushoz. Ron haragja
azonnal megújult, és amikor megpróbált még egyet ütni, Bill és Charlie kapták el a talárjánál fogva, és rántották őt vissza. Mindketten
küzdöttek, hogy kiszabaduljanak, és újra támadhassanak.

– Mi a faszt csináltál vele, Weasley? – üvöltözte Draco tombolva. – Állítólag ő a legjobb barátod, te pedig megvered őt? Gyerünk,
Weasley, itt vagyok! Én majd verekszem veled, ha verekedni akarsz, de kibaszottul nem érhet hozzá senki Harryhez úgy, hogy meg is
ússza azt – kiáltotta, miközben még mindig megpróbált elmenekülni az apjától.

Harry tudta, hogy mások is kiabáltak, de ő csakis Dracóra összpontosított. Reménytelenül jóvá akarta tenni, hogy egy pillanatra
elvesztette a hitét. Figyelmen kívül hagyott mindenki mást, és közvetlenül Draco elé lépett. Felbámult rá, Draco pedig megnyugodott,
bár szemöldökét mélyen, mogorván összehúzta. Harry lábujjhegyre állt, és szemérmes csókot lehelt Draco szájára.

Lucius elengedte a fiát, mire Draco megragadta Harryt, karjait köré fonta és szorosan átölelte. Draco remegett, és Harry biztos volt
benne, hogy még mindig rettenetesen zabos volt Ronra.

– Nyugi, Draco – mormolta Harry. – Minden rendben.

– Nincs minden rendben – csattant fel Draco. – Fájdalmat okozott neked.

– Én ütöttem először, drágám – suttogta Harry.

– Biztos vagyok benne, hogy kurvára megérdemelte – köpte Draco.

Basszák meg, gondolta Harry. Vér és sérülések ide vagy oda, van egy atombiztos módja annak, hogy lenyugtassa Dracót. Megragadta a
szőke fiú tarkóját, és lehúzta őt egy csókra. Érezte a saját vérének rezes ízét, ugyanakkor ott volt Draco íze is, ami elárasztotta őt
meleggel, nyugalommal és megnyugtatással.

Volt valami vadság a véres csókban, és a módban, ahogy felfalták egymás száját, kibocsátva a csalódottságukat. Draco szakította meg a
csókot, és homlokát Harryére támasztotta, nehezen lélegezve. Harry is nagy mennyiségű levegőt szívott a tüdejébe. Nem volt könnyű
lélegezni orrának jelenlegi állapotában.

– Talán most már foglalkozhatunk Harry sérüléseivel – gúnyolódott Perselus.

Harry vonakodva húzódott el Dracótól. Nem akart szembenézni a többiekkel. És nem is akart még több dologgal foglalkozni.
Meglepődött, amikor Madam Pomfreyt látta; elcsodálkozott, hogyan sikerült őt ilyen gyorsan elhívniuk a Roxfortból. Ámbár a
javasasszony sokkal döbbentebbnek látszott, mint ő.

Előző nap Perselus engedélyt adott McGalagonynak, hogy róla és a Malfoyokról mindent elmondjon Pomfreynak, de valóban látni
őket – nem máshol, mint Weasleyéknél – nyilvánvalóan így is meglepte őt.

A nő azonban gyorsan visszanyerte lélekjelenlétét, és utasította Harryt, hogy üljön le egy közeli székre. Harry tompultan
engedelmeskedett. Nem figyelt, amikor az asszony megvizsgálta őt, inkább körülnézett a kertben, és megpróbálta kitalálni, mi
történhetett.

Mrs. Weasley sarokba szorította Ront, aki most egy szigorú fejmosást kapott. Habár barátja nem úgy tűnt, hogy túlzottan az
édesanyjára figyel, hiszen tekintetét felbecslően függesztette Dracóra. Ron tekintete röviden összeakadt Harryével, mielőtt gyorsan
lehajtotta volna a fejét.

Draco pedig Perselusszal bonyolódott vitába, miközben Narcissa azon ügyködött, hogy megtisztítsa a fiát, és meggyógyítsa a sérüléseit.
Perselus biztosan mérges volt Dracóra, mert elindított egy újabb verekedést, és valószínűleg Harry is hamarosan megkapja a magáét
tőle. Lucius Remusszal és Mr. Weasleyvel beszélgetett; mindhárman csalódottnak tűntek. Lucius jobban elrejtette, de Harry megértette,
hogy Lucius miért méregeti a fiát olyan hűvösen. Miközben Harry őket figyelte, Bill és Charlie csatlakoztak hozzájuk.

Ginny Hermionével vitatkozott, és Harry félt rájönni, hogy vajon miről veszekedhetnek. Ha Ginny megvédi Draco tetteit, akkor az azt
jelenti, hogy a helyzete nem lesz rózsás Hermionénél. Viszont nem hibáztathatta Hermionét, amiért feldúlt. Draco megtámadta a
barátját, és hát nem is volt valami fantasztikus az előéletük sem. Fred és George visszaültek az árnyékba, és ismét a pattogatott
kukoricájukat falatozva figyelték a kialakult helyzetet.

– Mr. Potter, magának pihennie kell – jelentette ki Madam Pomfrey komolyan, ismét magára vonva a fekete hajú fiú figyelmét. – Biztos
vagyok benne, hogy már rájött, hogy ismét megsebezte a vállát. Meggyógyítottam az egyéb sérüléseket, de muszáj pihentetnie a vállát,
és határt szabni a mozgásnak, hogy gyógyulhasson.

– Igen, asszonyom – sóhajtott Harry. Perselus nem lesz boldog. A dolgok relatív jól mentek, mindent figyelembe véve, amíg nem
kezdett verekedni Ronnal. Madam Pomfrey odébb ment, hogy meggyógyítsa Ront, így Perselus és Draco odaléphettek hozzá.

529
– Jól vagy? – kérdezte Draco, Harry felkötött karját bámulva. Lehajolt, és finoman végigsimított ajkával Harryén. Ahogy
felegyenesedett, kezébe fogta Harry ép kezét, és megnyugtatóan megszorította.

Harry felbámult Perselusra, aki dühösen meredt rá.

– Hadd találjam ki – szólalt meg Perselus gúnyosan. – Még holnap is képtelen leszel használni a karodat. Azt tervezed, hogy négy nap
múlva megölöd a világ legerősebb varázslóját, de nem tudsz gyakorolni, mert úgy döntöttél, hogy jelentéktelen küzdelembe bocsátkozol
a barátaiddal.

Perselus hangja minden egyes szóval egyre jegesebb lett. Harry haragja pedig minden egyes szónál növekedett.

– Még mindig lenne mit megtanulnod szombatig. Az összes erőfeszítésed sem elég jó, amíg a Sötét Nagyúr el nem tűnik – tette hozzá
Perselus fagyos hangon.

Harry összerezzent, a szavak fájdalmasan égették.

– Baszd meg, Perselus! – kiáltotta. Elengedte Draco kezét és felugrott. – A tőlem telhető legjobbat teszem, és ezt te is tudod. Sajnálom,
hogy ez sem elég jó, és sajnálom, hogy egy nyomorult percre elfelejtettem, hogy az életem Voldemort körül forog.

Perselus dühe látható fáradtsággá szelídült.

– Harry.

– Nem! – ordította Harry. – Hagyj engem békén. – Megpördült, hogy elsétáljon, de nem jutott két lépésnél messzebb, amikor Perselus
ráparancsolt, hogy álljon meg.

– Mi van? – sziszegte, de nem fordult a férfi felé.

– Gyere ide, kölyök – szólt utána Perselus csendesen.

Harry tétován megfordult. Idegesítette, hogy volt tanárának új módszere akadt arra, hogy eredményesen visszanyerje a figyelmét.
Hogyan is vitatkozhatott volna, amikor Perselus annyira jónak hangzott? A férfi odalépett hozzá, és kezét a fiú ép vállára helyezte.
Lehajtotta a fejét, hogy így olyan halkan beszélhessen, amit a többiek nem hallanak meg.

– Nem kellett volna verekedned – jelentette ki Perselus.

Harry mogorván nézett, és volt egy olyan érzése, hogy csapdába csalták, így megpróbálta kirántani magát Perselus keze alól, de a férfi
szorosan markolta a vállát.

– Mindazonáltal – folytatta Perselus –, mostanra tudnom kellene, hogy a te védelmező ösztönöd a többiek irányába nem merül ki
abban, hogy le akarod győzni a Sötét Nagyurat.

– De ez a lényeg, nem? – kérdezte Harry keserűen. – Szerintetek csak Voldemort miatt kellene aggódnom.

– Valóban így gondoltam – értett egyet vele a férfi, de hangja elgondolkodó volt.

Harry zavartan ráncolta a homlokát, amikor Perselus felemelte a gyűrűket a mellkasáról, és megvizsgálta őket.

– Mindazonáltal rá kellett döbbennem, hogy Dumbledore értékelése helyes volt – mormolta a professzor. – Sokkal több hatalom van a
szívedben, mint azt én valaha igazán megérthetném.

Harry értetlenül bámulta a férfit.

– Perselus, jól érzed magad? – kérdezte. Már kezdett aggódni.

Perselus ajka felfelé kunkorodott, ahogy elengedte a gyűrűket.

– Igen, Harry, jól vagyok – jelentette ki szárazon. – Mondd csak, kit védtél, amikor Weasleyvel verekedni kezdtél?

Harry tekintete automatikusan Dracóra rebbent, aki biztonságos távolban álldogált, de összehúzott szemmel figyelt.

– Ah – lehelte Perselus. Kissé szórakozottnak hangzott, de egyáltalán nem meglepettnek.

Tekintete élénkebb lett, amikor belenézett Harry szemébe.

– Te a szíveddel harcolsz, Harry – jelentette ki.

530
– Nem tudom, hogyan kell másként – védekezett Harry.

– És ez a „benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer” – suttogta lágyan Perselus. – Kicsinyeltelek és kritizáltalak téged,
mert a tenyereden hordod a szívedet, de a mások iránt érzett könyörületed hozta össze a szövetségeseket és erőforrásokat, amelyekre
szükséged van a Sötét Nagyúr legyőzéséhez. Egész biztos, hogy senki más nem lett volna képes egyesíteni a Malfoyokat és a
Weasleyket.

Harry hosszú másodpercekig csak bámult, majd lerázta Perselus kezét a válláról, karját a férfi dereka köré tekerte, és szorosan megölelte
őt.

– Potter! Azért, mert kezdem érteni annak a ténynek a szerteágazó hatásait, hogy a tenyereden hordod a szívedet, ez nem azt jelenti,
hogy én is úgy szeretnék tenni – jegyezte meg Perselus. Szavai ellenére azonban visszaölelte Harryt, habár óvatosan a fiú sérülései miatt,
és mereven, tekintettel a közönségükre.

Harry belemosolygott Perselus talárjába.

– Ha a jómodor kimutatása nem fog engem megsebezni, akkor egy ölelés nem fog megölni téged – jelentette ki.

Perselus eltolta őt magától.

– Szemtelen kiskölyök – mormolta.

Harry rávigyorgott.

– Ne aggódj – suttogta összeesküvőn –, nem mondom el senkinek, hogy valójában van szíved is.

Perselus összehúzta a szemöldökét.

Harry nevetve táncolt el előle, de megdermedt, amikor észrevette a többieket. A Malfoyok és Remus nem látszottak meglepettnek, de a
Weasleyk, Hermione és Pomfrey megrökönyödve bámultak rájuk. Ron volt az, aki miatt Harry a leginkább aggódott, de nem tudta
biztosan értelmezni a barátja arckifejezését.

Draco a háta mögé lépett, és karját Harry derekára fonta. Ez egy égbekiáltó fitogtatása volt Draco részéről annak, hogy a sajátjaként
követeli Harryt. Harry nem volt biztos abban, mit jelenthet a tény, hogy Ron arckifejezése nem változott meg. Még mindig ugyanolyan
koncentráció és megfontolás uralta, mint amit általában a sakktáblára irányított.

– Menj haza és pihenj – rendelkezett Perselus. – Vidd magaddal Dracót is, én pedig befejezem a szombati tervek tisztázását.

Harry tétován bólintott. Egy napra már bőven elég esemény történt neki, de nem szerette így elhagyni a dolgokat. Draco azonban
megszorította körülötte a karjait, és dehoppanáltak.

531
 Negyvenhetedik fejezet

Amikor Harry felébredt, bár lüktetett a válla, a péniszében érzett lüktetésre sokkal kellemesebb volt koncentrálni. Kicsit felemelte a
fejét, lesütötte a szemét és felnyögött, nem egészen örömében.

Draco élvezettel dúdolt Harry farka körül, mire Harry élesen beszívta a levegőt.

– Merlin, Draco! – lehelte. – A fájdalommal vagy az élvezettel próbálsz ma reggel megölni?

Anélkül, hogy megszakította volna önként vállalt feladatát, Draco Harry felé nyújtotta összezárt öklét, és jelezte, hogy van benne
valami, amit oda szeretne adni. Harry zavartan tartotta kezét Dracóé alá, mire a szőke hajú fiú a tenyerébe ejtett egy fiolányi
fájdalomcsillapító bájitalt. Harry nem tudta, hogy a válla miért nem gyógyult még meg teljesen – hiszen végre már pihent –, de
pillanatnyilag nem akart emiatt aggódni.

Elvigyorodott.

– Ah, ma dupla élvezetet kapok – jelentette ki, és gyorsan lehajtotta a főzetet.

Azután Draco tövig lenyelte őt.

– Oh, Istenem – nyögte Harry. Hátrahanyatlott a párnára, és már marhára nem érdekelte, hogy a válla még mindig sajgott. Az
ágyékában érzett lüktetés sokkal figyelemreméltóbb volt. Nem akarta, hogy véget érjen.

Az ördögbe is! Mikor tanulta meg Draco, hogyan kell ezt csinálni? Harry gyorsan eldöntötte, hogy több tiszteletet kell éreznie Draco
nyelve iránt, ugyanis hihetetlen dolgokat művelt a merevedésével. Ügyetlenül gyömöszölt egy másik párnát is a feje alá, hogy jobban
lásson.

Szemét tágra meresztette, hogy lássa Draco szorosan összezárt ajkait a farka körül, és üreges arcát, ahogy szopta őt.

– Basszus! – zihálta Harry.

Draco ráült Harry lábára, és szemérmetlenül dörgölőzött hozzá. A szőke fiú keze végigsiklott Harry heréin, azután lejjebb csúszott.
Draco ujjainak nyomása a bejáratán, a csodálatos szopás, és az egész látvány… Harry elélvezett, mielőtt erre engedélyt adott volna
magának. Szeme öntudatlanul lecsukódott, ahogy átvészelte az orgazmus hullámait.

Aztán szemét félig kinyitva figyelte, ahogy Draco folytatta a maszturbálást, miközben tekintetét Harryre szegezte.

– Istenem! Káprázatos vagy – mormolta Harry.

Draco nyöszörgött, és keze gyorsabban mozgott, majd elélvezett, gyöngyházfényű áradatot permetezve Harry hasára és mellkasára.
Draco hátraereszkedett a sarkára, és megpróbálta visszanyerni a lélegzetét.

Harry félmosollyal nézett rá, majd a hasára.

– Szeretsz rám spriccelni, ugye? – kérdezte szárazon, és közben ujját a ragadós anyagba mártotta.

Draco vállat vont, de mosolygott, miközben a pálcájáért nyúlt, hogy megtisztítsa magukat.

– Tudom, hogy te is élvezed – jelentette ki vontatott hangon.

– Oh, igen – értett egyet vele Harry. Még csak meg sem próbálta tagadni. – Szeretlek nézni téged.

Draco ragyogó mosolyt vetett rá, majd megpaskolta a fekete hajú fiú combját.

– Gyere, le kell zuhanyoznunk, és valószínűleg le kellene mennünk, hogy lássuk, mi történt eddig – mondta.

Harry felsóhajtott.

– Draco! Én nem akarom elhagyni a szobánkat – nyafogta. – Ha kimegyek, mindig történik valami katasztrófa.

Draco felnevetett, aztán kirángatta Harryt az ágyból, aki ugyan követte őt a fürdőbe, de közben folytatta a megkezdett
gondolatmenetét.

532
– A házat elárasztották a mardekárosok. És ez tuti, hogy nem a legjobb, ami velem történhetett – jelentette ki. – És valószínűleg
Perselus is odalent van. És talán átkozódó levelek a barátaimtól. – Összevonta a szemöldökét. – Már feltéve, ha még mindig a barátaim.

Draco ekkor rácsapott a fenekére, mire Harry felkiáltott.

– Mássz be a zuhany alá – szólt rá a szőke vontatott hangon –, és fejezd be az aggódást.

*****

– Miért fáj még mindig a vállam? – kérdezte hirtelen Harry a reggeli közepén.

– Mert nem vagy normális – vágta rá azonnal Draco.

Harry mérges tekintetet vetett rá, miközben a mardekárosok nevetgélni kezdtek.

– Te a barátom vagy, tehát neked együtt érzőnek kellene lenned – vetette oda.

Draco felvonta a szemöldökét.

– Tényleg?

– Igen – felelte mogorván Harry.

Draco összehúzta a szemét, és puszit nyomott Harry arcára.

– Nem tudom, hogy miért nem gyógyult még meg a vállad – darálta engedelmesen.

– Talán mert nem kellett volna verekedésbe bonyolódnod, miután már egyszer megsérültél – szólalt meg Blaise szárazon.

– Hagynod kellett volna, hogy megverekedjünk helyetted – jegyezte meg Crak.

Harry elfintorodott, Draco pedig majd belefulladt a pirítósába.

– Még mindig megtehetjük – ajánlkozott Monstro.

Harryben bennszorult a levegő.

– Khm. Nem igazán szükséges – sikerült kiböknie.

A két fiú csalódottnak tűnt, de csak vállat vontak, és folytatták a reggelit.

Harry esedezve nézett Dracóra.

Draco épp a nevetést próbálta visszanyelni; szeme éktelenül csillogott a jókedvtől.

– Reggeli után, Draco! – ragaszkodott Harry az elgondolásához. Dracónak egyszerűen muszáj beszélnie velük.

Draco határozatlanságot színlelt.

– Draco!

– Oké, oké – nevetett fel a szőke fiú.

Blaise közelebb hajolt, és Harry fülébe suttogott.

– Mindegy, mit fog mondani, ők már a tieid.

– Nem – tiltakozott Harry.

– De igen – ellenkezett Blaise mosolyogva.

Harrynek megrogyott a válla. Ők emberek. Nem tartoznak senki tulajdonába, legkevésbé az övébe. Átnézett az asztal fölött a két
megtermett mardekárosra, és felsóhajtott. A hősimádat valószínűleg jobb, mintha péppé vernék, de azért vitathatónak tekintette a
kérdést.

Elkapta Daphne tekintetét, aki mindentudóan nézett rá. Megértette a beszélgetést Draco, Harry és Blaise között.

– Figyeld őket – tátogta a lány.

533
Harry kíváncsian meredt a lányra, de ő a fejével Crak és Monstro felé intett. Harry nem értette, hová akar a lány kilyukadni, ennek
ellenére odanézett a két fiúra, ám nem látott semmi szokatlant.

– Van valakinek valami híre Pansyról mostanában? – kérdezte Daphne ártatlanul.

Harry látta a borzongást, amelyet Craknak és Monstrónak csak részben sikerült elrejtenie. Szemöldökét ráncolva nézett Daphnéra. A
lány csak szomorúan mosolygott, majd a mellette ülő lány felé fordult, aki tényleg választ is adott a feltett kérdésre.

– Menjünk, keressük meg Perselust a vállad miatt – szólalt meg hirtelen Draco, majd felhúzta Harryt.

Megálltak a kis előszobában a konyha és a bájitalszoba között.

– Mi volt ez az egész? – firtatta Harry.

– Pansy egy kegyetlen szuka – felelte Draco. – Arra használta Crakot és Monstrót, hogy átkokat teszteljen rajtuk, vagy egyszerűen csak
levezesse a feszültségét.

– És te hagytad? – kiáltotta Harry.

Draco arca gyanúsan kifejezéstelen lett.

– Csatlakoztál hozzá – suttogta Harry, hirtelen felfogva a helyzetet.

– Nem minden alkalommal – csattant fel Draco védekezően. – Védtem őket, amikor csak tehettem, de hát a mardekáros pincében
éltünk, ahol a fele társaság halálfaló akart lenni.

– Ahol te voltál a halálfaló – jelentette ki egyenesen Harry, és nekitámaszkodott a falnak.

– Számítottak tőlem bizonyos fokú kegyetlenségre, máskülönben nem maradtam volna életben – vetette oda mereven Draco. – Nem
állnék itt, ha mindig jól bántam volna velük.

Harry a halántékát dörgölve próbálta kitalálni, mit lehetne erre mondani. Utálta Dracónak ezt az oldalát, de ez a dolog végül is nem volt
újdonság számára. A szőke fiú kegyetlensége éveken át rá irányult, de annak legalább volt értelme, hiszen ellenségek voltak. A barátaival
kegyetlenkedni… hát ez felfoghatatlan volt számára.

Rájött, hogy nyomra kellett volna vezetnie őt annak a ténynek, hogy Draco nem igazán tekintette őket barátainak, hiszen még mindig a
vezetéknevükön szólította őket. Eszébe jutott az az eset, amikor Mostro testébe bújt a Százfűlé-főzettel. Draco még akkor is Craknak
és Monstrónak hívta őket, amikor egyedül voltak.

Ironikus volt, hogy bár egy háború kellős közepén álltak, Harry mégis hirtelen úgy érezte, mintha egy légüres térben élnének. Elég fura.
Roxfort tűnt a valódi világnak, messze távol attól, ahol jelenleg éltek, de valahogy visszaszivárgott az életükbe, ahogy hirtelen
összekerültek a többi diákkal.

– Beszélsz velük, ugye? – kérdezte csendesen.

– Már megmondtam, hogy beszélek, nem? – csattant fel Draco.

– Rendben – bólintott Harry.

– Ennyi? – firtatta Draco gyanakvóan.

– Egy olyan társat választottam magamnak, aki halálfaló akart lenni – vágta rá Harry szárazon. – Egyáltalán nem meglepő megtudni,
hogy belerúgtál a kölyökkutyákba, vagy jelen esetben inkább ölebekbe. Sokkal inkább meg lennék döbbenve, ha megtudnám, hogy
kiscicákat dédelgettél.

Draco meredten bámulta őt.

– Kiscicák?

– Igen, azok a helyes, kicsi, ölelni való teremtmények – részletezte Harry összevonva a szemöldökét. Elfintorodott. – Tulajdonképpen
jobban szeretném, ha továbbra is te törődnél velük, de kihagynád a rugdosásukat.

– Harry, nagyon furcsán viselkedsz – mondta Draco szűkszavúan.

– Köszi – vetette oda Harry, merev tekintettel méregetve barátját. – Mehetnék végre, hogy megtudjuk, Perselus rájön-e mi van a
vállammal?

534
Draco összehúzta a szemöldökét a viselkedésétől.

– Mi a bajod? – kérdezte. Harry két válla mellett a falnak támaszkodott, ezzel csapdába ejtve őt.

Harry ismét a halántékát kezdte dörzsölgetni.

– Draco, nagyon is lehetséges, hogy elvesztettem a legjobb barátaimat. Megnyertem tőled két barátodat azzal, hogy megvédtem őket
veled szemben. Eszembe juttattad, hogy neked és nekem tényleg különböző az értékítéletünk. Ennek ellenére sokkal durvább dolgokba
másztam bele, mint te valaha is, úgyhogy nincs jogom papolni neked. A vállam teljesen elcsesződött, és fogalmam sincs, hogy miért.
Lövésem sincs, mit fogok ma csinálni, mert Perselus állandóan megváltoztatja a velem kapcsolatos terveit. Van egy Sötét Nagyúr, akit
néhány napon belül ki kell nyírnom. Hülye mardekárosokkal vagyok körülvéve.

Draco felvonta egyik szemöldökét.

– Ez minden?

– Te kérdezted – motyogta Harry.

Draco az orrával ellökte Harry jobb kezét, és amikor az a fiú oldala mellé hullott, lágyan megcsókolta párja homlokát. Aztán ugyanazt
tette Harry bal kezével is. Harry lehunyta a szemét, és a falnak támasztotta a fejét, amikor Draco tovább folytatta az óvatos puszikat,
míg meleg lélegzete Harry arcát simogatta. Harry vakon nyúlt Draco csípője után, közelebb húzta őt, miközben Draco ingerkedő
csókokat nyomott a szájára.

– Nem megyek sehová – suttogta a szőke fiú.

Egy kéz mozdult el a faltól, végigsimított Harry mellkasán, és az ujjak megfogták az ing alatt rejtőző gyűrűket, felhívva rájuk a figyelmet
csókolózás közben. Egy ígéret. Draco még akkor is itt lesz vele, amikor Harry életében minden a feje tetejére áll. Az emlékeztető
felmelegítette őt, a csókok pedig egyszerűen csak erősítették azt az értést, hogy mindennek dacára szerették őt.

Kellemes csókolózásba merültek, amikor a bájitalszobába vezető ajtó kinyílt.

– Ha szabad kérdeznem, miért nem vagytok ti ketten a konyhában és reggeliztek éppen? – érdeklődött Perselus.

– Mert régebben kölyökkutyákat rugdostam, és mert Harrynek szüksége van rá, hogy megnézd a vállát – vetette oda könnyedén Draco.

Harry gondtalanul felnevetett, ahogy Perselus egykedvűen meredt rájuk.

– Egyértelmű, hogy nem kellett volna megkérdeznem – felelte a bájitalmester.

Harry gyors, hálás csókot nyomott Draco ajkára, majd ellökte őt magától.

– Tényleg meg kell nézned a vállamat – jelentette ki. – Madam Pomfrey azt mondta, pihennem kell, hogy a dolgok megfelelően
meggyógyuljanak, de egész éjjel aludtam. Nem kellett volna mostanra helyre jönnie? Jobb most, mint tegnap reggel volt, de
határozottan érzem, hogy nem gyógyult meg teljesen.

– Harry, miért gondoltad, hogy egyetlen éjszakai tisztességes pihenés elég ahhoz, hogy helyrehozza azt a feszültséget, amelynek kitetted
a tested az elmúlt hónap során? – firtatta Perselus bársonyos hangon.

– De hát minden más meggyógyult – mondott ellent Harry. – Még a fejem is, alig néhány órányi alvás után.

– Ez vitatható – mormolta Draco, és ártatlanul elmosolyodott, amikor Harry mérges pillantást vetett rá.

– Még a mágia is képtelen orvosolni az ostobaságot – vágta rá Perselus könnyedén.

Harry felsóhajtott. Tudta, hogy ma reggel nem akart szembenézni Perselusszal.

– Szóval, mi az, amit nem értek? – firtatta lemondóan.

Perselus megkönyörült rajta.

– Úgy vélem, rendelkezel némi tapasztalattal a csontok újranövekvéséhez szükséges idővel kapcsolatban, ugye?

– Ja – borzongott meg Harry. – De mi köze ennek bármihez is?

– Madam Pomfrey tájékoztatott, hogy elég nagy kárt tettél az inakban és izmokban, amikor kificamítottad a válladat – vágott bele
Perselus. – Az egyszerű magyarázat az, hogy újra kell fejlesztened ezeknek a kapcsolatát. Ez pedig időbe telik. Időbe, amit nem hagytál
magadnak.

535
– De egész éjjel pihentem! – tiltakozott Harry.

– Miután tönkretettél minden haladást, ami a gyógyulás irányába vezetett, és valójában rosszabbá tetted a dolgokat – mondta Perselus.

Harry csüggedten lerogyott, és bosszankodott, amikor a mozdulattól még jobban megfájdult a válla.

Perselus mindentudóan méregette.

– A váll a szervezet legtöbbet mozgó ízülete – magyarázta. – Te pedig tovább dolgoztattad, amikor pedig korlátoznod kellett volna a
mozgást. Még alvás közben is. Az extra feszültség a testedben szintén hatással volt a gyógyulási időre. A fájdalomcsillapító bájital
állandó használata, bár érthető, hamis tévképzetbe ringatott téged a gyógyulással kapcsolatban, és késleltetted a folyamatot azzal, hogy
az egészségesnél sokkal többet mozgattad az ízületet.

– Mit kellene tennem akkor, hogy meggyógyuljon? – firtatta Harry.

– Az általad beszedett gyógyító bájitalokon felül a szokásos kezelés egy legalább nyolc órán át ható álomtalan álom főzet lenne, és
tökéletes mozdulatlanság az ízületen – felelte Perselus.

Harry már akkor rázni kezdte a fejét, amikor Perselus még be sem fejezte a mondatot.

– Azt nem tehetem – jelentette ki. – Még egyszer nem. És nem hagyhatok abba mindent csak azért, mert fáj a vállam. És mi van, ha
történik valami, az én pálcás kezem pedig béna?

– Tisztában vagyok ezzel – jegyezte meg Perselus szárazon. – Ebből fakad, hogy lassabb gyógyulással kell szembenézned, és muszáj a
vállad mozgatását a minimumra csökkentened. Verekedésbe bonyolódnod nem épp a legjobb megoldás volt a problémára.

– Rendben, értem – motyogta Harry. – Tehát, ha sikerül ma jól viselkednem, akkor holnap már folytathatjuk az edzést?

– Vannak bizonyos varázslatok, amelyeket szeretném, ha elsajátítanál még szombatig – értett egyet vele Perselus, és hangjából
figyelmeztetés csendült. Harry kihallotta az üzenetet: viselkedj, vagy kockáztatod, hogy mindannyian meghalunk.

– Szóval, mit kell ma tennem? – érdeklődött. A reggel máris tartogatott meglepetéseket, de tapasztalatból tudta, hogy a nap még alig
kezdődött el.

– Össze fogsz hívni egy Rend-gyűlést – jelentette ki Perselus nyugodtan.

Harry felsóhajtott. Azt kívánta, bárcsak ne kérdezte volna, mintha ezzel megakadályozhatta volna ezt a kijelentést. Perselus figyelmen
kívül hagyta őt.

– Már a miénk Kingsley, Minerva és Weasleyék támogatása – jegyezte meg. – Mivel ma nem tudsz edzeni, ezért nem várunk péntekig,
ahogy terveztük, hogy beszéljünk a Rend többi tagjával.

Harryre és Dracóra meredt.

– És ti ketten nem fogtok semmiféle küzdelembe bonyolódni Weasleyékkel – figyelmeztette őket.

– Amíg nem bántja Harryt újra – vetette oda Draco.

Ez egy rémálom – gondolta Harry. Lassacskán Voldemort megölése kezdett a hét legkönnyebb részévé válni. Két egyszerű szó – Avada
Kedavra –, csak ennyit kell Voldemortnak mondania. Nem kell magyarázkodnia.

Amikor visszatértek, hogy befejezzék a reggelijüket, Harry szétnézett az asztal körül, és örült, amiért nem kellett megfelelnie ennek a
csoportnak. Összevonta a szemöldökét, amikor rájött, hogy ez a kis csoportnyi mardekáros elfogadta őt. Senki nem gúnyolta, vonta
kérdőre vagy harcolt vele. Sőt, be kellett vallania, hogy Draco kivételével – meg hozzá kapcsolódóan Crak és Monstro – a múltban sem
volt ezzel a csoporttal baja, de hát akkor is mardekárosok, ő pedig még mindig… nos, ő még mindig Harry Potter, a tömény
griffendéles.

*****

Harry később elkapta Blaise-t, miután Draco elment, hogy végre beszéljen Crakkal és Monstróval.

– Zambini, mivel fenyegettek meg benneteket, hogy mindannyian békén hagytok? – érdeklődött kíváncsian.

Blaise gunyorosan vigyorgott rá.

– Nem lettünk megfenyegetve – felelte.

– Tényleg? – kiáltott fel Harry meglepetten.

536
– Közvetlenül nem – helyesbített Blaise.

– Nem értem – ismerte be Harry.

– Potter, valahogy magad mögött tudhatod Dracót, Pitont és még Lucius Malfoyt is – jelentette ki Blaise összevont szemöldökkel. –
Köszönjük szépen, de ennél közvetlenebb fenyegetésre semmi szükségünk.

Harry arca a felismerés grimaszába torzult.

– Mindenki tudja, ugye, hogy Voldemort legyőzésén fáradozunk? – kérdezte.

Blaise halkan felnevetett.

– Igen, ezt eléggé világossá tették előttünk – vallotta be. – Ennek ellenére a legcsekélyebb mértékben sem értjük, hogyan jutottatok el
idáig. Téged megértelek. Dracót még valahogy felfogtam. Pitont és Draco szüleit… és azt, hogyan kerültél össze velük… vagy inkább,
hogy ők hogyan kerültek közvetlen kapcsolatba veled…

– Ez egy hosszú történet – jegyezte meg Harry fanyarul.

– És valószínűleg olyan, amit sosem fogunk teljes egészében hallani – vágta rá Blaise mindent értően.

Harry megrázta a fejét.

– Nem, nem fogjátok – ismerte be.

Blaise felbecslően bámulta Harryt.

– Lehet, hogy nem értjük, de az világos, hogy te és Piton vagytok itt a vezetők – mondta. – Ez a tény már magában is tiszteletet ébreszt
a mardekárosokban irántad. Legalábbis azokban, akik itt vannak.

– Hát persze – motyogta Harry. – A hatalmat tisztelik, nem azt a tényt, hogy megpróbálom megmenteni mindenki hátsóját.

– És a buta griffendéles végre kezdi érteni! – sóhajtott fel Blaise önelégült mosollyal.

– Menj a fenébe! – vágta rá Harry, de valódi indulat nélkül. – Ennek a buta griffendélesnek muszáj nekilátnia, hogy mozgásba lendítse a
dolgokat egy Rend-gyűlés összehívásához.

*****

Néhány órával később Harry tényleg egy buta griffendélesnek érezte magát. Nem tudta, hogyan jutottak idáig, de rájött, hogy épp
ebédre tart a Weasley családhoz Dracóval, Victoriával és Blaise-zel a háta mögött. Vagyis tudta, hogyan jutott idáig, mivel Mrs. Weasley
rájuk is kiterjesztette a meghívást, amikor Harry a Rend-gyűlésről beszélgetett vele, de amit nem értett az az volt, hogy hogyan egyezett
bele ebbe a meghívásba. Tulajdonképpen, még erre is tudta a választ: Perselus ragaszkodott hozzá, bizonyos kifürkészhetetlen okból
kifolyólag. Viszont Harry még mindig nem értette.

Tétován közelítette meg a hátsó ajtót. Használhatták volna a kandallót is, de nem akart kizuhanni Weasleyék konyhájának közepére
Dracóval, és így néhány plusz pillanathoz jutott, hogy felkészítse önmagát. Még egyszer utoljára Dracóhoz fordult.

– Draco, kérlek, viselkedj! – könyörgött.

– Úgy lesz, ha ők is viselkednek – nyilatkozott gőgösen Draco, ugyanazt a választ adva, amit a délelőtt folyamán, már vagy húsz
alkalommal.

Harry legyőzötten felsóhajtott, mire Draco összehúzta a szemöldökét.

– Viselkedni fogok – jelentette ki vontatott hangon. – És remélem, tisztában vagy vele, hogy ezt csakis érted teszem – tette hozzá.

– Ez nem is igaz – motyogta Blaise, és egy apró, önelégült mosolyt villantott Harryre Draco háta mögül. Viszont azonnal az ártatlanság
mintapéldánya lett, amikor Draco a válla fölött egy mérges tekintettel jutalmazta.

Harry elmosolyodott, és megpuszilta Draco arcát.

– Köszönöm – suttogta.

– Inkább szeretnék egy ennél sokkal jobb csókot – jegyezte meg Draco, és átlendítette Victoriát a másik oldalára.

537
Harry felvonta egyik szemöldökét, aztán hozzálátott, hogy megadja a barátjának, amit az kért. Ez nem volt éppen a legkönnyebb
feladat, tekintettel arra, hogy Draco Victoriát ölelte, Harry karja pedig fel volt kötve, de azért elég jól boldogultak, amíg félbe nem
szakította őket a hátsó ajtó nyílása.

– Helló, fiúk! – csicseregte Ginny.

Draco bosszankodva nézett rá.

– Vöröske, engedd meg, hogy hivatalosan is bemutassalak a barátomnak, Blaise Zambininek – kezdte. – Blaise, foglalkozz vele!
Egészen a tiéd.

– Draco! – kiáltott fel Harry. Nem akarta elhinni, hogy a párja ilyet mondott.

– Szia, Ginny – köszönt Blaise nyomatékosan, száraz mosolyt vetve a lányra.

Ginny nyilvánvaló elégedettséggel mosolygott vissza.

– Örülök, hogy eljöttél – mondta. – Hátradőlhetsz mellettem, és élvezheted velem az előadást – tette hozzá, majd vidáman rávigyorgott
Harryre és Dracóra.

Harry ráöltötte a nyelvét, amikor befelé sorjáztak a konyhába. Mrs. Weasley üdvözlőleg megölelte, ő pedig bemutatta neki Blaise-t.
Draco szívélyes volt az asszonnyal, de egyébként gondosan semleges maradt. Úgy tűnt, Blaise iránt senki sem érdeklődik igazán, de
Harry gyorsan rájött, hogy ez csak azért volt, mert mindenki főleg őt és Dracót figyelte.

A légkör rendkívül feszült volt, amikor Mrs. Weasley arra ösztönözte őket, hogy üljenek le. Harry és Draco szokás szerint maguk közé
ültették Victoriát. Blaise és Ginny ültek Draco másik oldalán. Ron, Hermione, az ikrek és Charlie velük szemben telepedtek le, míg
Mrs. Weasley elfoglalta székét az asztal végén.

Charlie az édesanyjával beszélgetett evés közben, de mindketten egészen nyilvánvalóan ügyeltek a többiekre. Ginny és Blaise csendes
beszélgetésbe kezdtek, amit Harry boldogan nyugtázott.

Draco csaknem teljesen Victoria vagy a saját tányérjára összpontosított. Harry úgy gondolta, hogy a „ha nem tudsz semmi jót mondani,
akkor ne beszélj egyáltalán” elméletnél maradt, és valószínűleg ez volt a lehető legjobb. Hermione és Ron láthatóan ugyanezt az elvet
követték.

Harry nem tudta, hogy mit kellene tennie. El akarta lopni Victoriát, és őt akarta pajzsként használni, de Draco már lefoglalta őt
magának. Rájuk pillantott, és halványan elmosolyodott. Draco megpróbálta rávenni a kislányt, hogy egyen egy kevés krumplisalátát,
amit a Mrs. Weasley által kifejezetten Victoria érkezésére készített banánpuding falatkák közé csempészett. Nem értették, miért, de
Victoria utált mindent, ami krumpliból készült. És most sem dőlt be Draco próbálkozásának, hogy rászedje őt.

Draco taktikája, hogy pajzsként használja a kicsit, visszafelé sült el, amikor a lányka visszaköpte a krumplisalátát apja arcába.

– Pfuj, Victoria! – kiáltott fel undorodva, miközben felkapott egy szalvétát, hogy letörölje az arcát.

– Tudhattad volna – mutatott rá vidáman Harry.

– De ez a krumplisaláta jó! – ellenkezett Draco gondolkodás nélkül. – Nem értem, miért nem eszi meg ezt a vackot!

– Nana! – követelőzött Victoria, és a banánpuding felé nyúlt.

– Oh, nem – jelentette ki Draco, és eltökélt tekintetet vetett a kislányra. – Nem kapsz több banános bármit, amíg nem eszel valami mást!

– Nana – siránkozott a lányka állhatatosan, és kezdett kissé morcosnak látszani.

Harry elvigyorodott, amikor Draco arcán ugyanaz a kifejezés jelent meg.

– Nem nézz úgy rám – mondta mogorván Draco – vagy odaadlak az apudnak, és hagyom, hogy ő foglalkozzon veled.

– Apa – vágta rá Victoria. – Nana.

– Te vagy az apuja – mutatott rá Harry segítőkészen, miközben megpróbálta fenntartani az ártatlan arckifejezést.

– Ahogy te is – vetette oda Draco ingerülten. – Etesd meg!

Harry összevonta a szemöldökét.

– Csak hagyd az az átkozott krumplisalátát – nyögte. – Én sem lennék képes rábeszélni, hogy megegye.

538
– A káposztasalátát szereti? – vetette fel próbálkozva Hermione. – Ez is zöldség.

Harry tekintete oda-vissza járt Hermione és Draco között, majd megállapodott Dracón. A szőke fiú kinyitotta a száját, aztán becsukta,
majd újra próbálkozott.

– Nem tudom – ismerte be végül, és alig egy halovány grimasz torzította az arcvonásait.

Hermione átadta neki a tálat, amit Draco csekélyke habozás után elfogadott.

– Köszönöm – mondta.

Harry lassan kifújta a levegőt, és csak most jött rá, hogy visszatartotta. Az udvariasság jó kezdet volt. A hála kis mosolyát villantotta
Hermionére, aki visszamosolygott rá. Ron elgondolkodva ráncolta a homlokát. Elkapta Harry tekintetét.

– Miért nem szereti a krumplisalátát? – kérdezte.

Harry pislogni kezdett. Ron mindig elbátortalanította a kérdéseivel, amikre egyáltalán nem számított.

– Nem tudjuk – felelte Draco, most már sikeresen etetve Victoriát kis falatokkal a káposztasalátából. Figyelmét továbbra is a kislányra
összpontosította, de folytatta a mondandóját Ron felé. – Semmit nem szeret, ami krumpliból készült, semmilyen formában. Próbáltuk
pürének, főzve, sütve. Semmiféle formában nem szereti.

– Oh – lehelte Ron.

Harry nem tudta megállni.

– Ő nem olyan, mint te, Ron, aki megeszel bármit, amit eléd raknak – mondta vigyorogva.

– Nem eszem meg akármit! – tiltakozott Ron, épp amikor elorozta Draco elől a káposztasalátás tálat, hogy tegyen még egy keveset a
tányérjára. – Nem ettem meg azt a francia… – nagy mozdulatokkal lengette a kezét, ahogy próbált visszaemlékezni – … levest, vagy mi
volt az.

– Oh, Ron, komolyan – csattant fel Hermione. – Fleur itt él, és még mindig nem tudod eszedbe vésni, hogy Bouillabaisse-nek hívják.

– És meg is etted – jelentette ki Harry.

– Nem, nem ette meg – vágta rá Hermione ingerülten. – Csak állandóan ajánlgatta annak a kis nőcinek, miközben egyfolytában
nyáladzott.

Ron arca égővörösre váltott. Hermione bosszankodva nézte. Harry halkan felnevetett.

– Miféle kis nőci? – firtatta Draco vontatottan, és kíváncsian felvonta a szemöldökét. – Egész biztos, hogy Brownnak nincs érzéke a
kifinomult konyhaművészet ízei iránt.

Harry szeme elkerekedett, ahogy hirtelen odafordultak, hogy lássák Ron reakcióját, de észrevette, hogy Hermione is várakozóan mered
a barátjára. Ron fuldoklott. Nem tudta megvédeni magát anélkül, hogy ne védelmezné Fleurt vagy Lavendert is közben, amivel viszont
csak önmagát keverné bajba Hermione előtt.

Ron végül lesunyta a fejét, és visszabújt az ételébe egyetlen szó nélkül. Hermione pimaszul vigyorgott Harryre.

– Azt hiszem, kezdem ténylegesen megkedvelni a barátodat – jelentette ki.

Draco egy kissé elborzasztottnak tűnt ettől az állítástól, de aztán lemondóan felsóhajtott.

– Harry, utállak – motyogta elhagyatottan.

– Tudom – biztosította őt Harry, miközben megpróbálta fenntartani a pléhpofát. – Te csak tudni akartad, ki volt a kis nőci.

– Szóval, ki is volt? – érdeklődött Draco.

Harry, Ron és Hermione tekintete is az asztal túlsó felére rebbent, hogy lássák, vajon Mrs. Weasley hallgatja-e őket vagy sem. Draco
pillantása kíváncsian követte az övékét. Úgy tűnt, az asszony még mindig belemerült a Charlie-val folytatott beszélgetésébe. A többiek
azonban reménytelin várták, hogy megtudják, ki volt a kis nőci.

Harry visszafordult Hermione felé. Egy pillanatig bámulták egymást, és Harry biztos volt benne, hogy az ő arcán is épp olyan csintalan
vigyor villog, mint a lányén. Hermione rápillantott Ginnyre, és már nem bírta visszatartani a kuncogást. Ron arca viszont még jobban
elvörösödött.

539
– Oh, el kell mondanod nekünk! – követelte Ginny.

– Harry, ne! – esedezett Ron.

– Fleur – vallotta be Harry dacosan vigyorogva.

Ginny, Fred és George azonnal harsány hahotában törtek ki. Draco és Blaise halkan nevetgéltek. Hermione megállíthatatlanul
kuncogott. Mrs. Weasley és Charlie egyértelműen nem figyeltek rájuk korábban, mert most döbbenten meredtek a hirtelen fellelkesült
csoportra.

– Miféle barát vagy te, Harry – motyogta Ron.

Harry elcsendesedett. Néhány percre hagyta magát ellazulni, tettetve, hogy ez egy normális összejövetel volt. A hirtelen emlékeztetőre,
hogy akár el is vesztheti a legjobb barátját, rosszul lett. Körbepillantott a még mindig nevető társaságon, és rájött, hogy ő lehetett az
egyetlen, aki hallotta a szavakat, de Ron sebzett arckifejezését látva felismerte a komoly célzást abban, amit mondott.

Hallgatólagos megállapodással felálltak és elindultak kifelé. A szobában majdnem azonnal csend lett.

– Mit gondolsz, hová mész? – sziszegte Draco Harrynek. A jókedve teljesen elillant.

– Egy percre beszélnem kell Harryvel – szólt közbe Ron halkan. – Sértetlenül fogom őt visszahozni.

Harry pillantása Ronra rebbent, de a vörös hajú fiú csakis Dracóra fókuszált. Igazi meglepetés volt az a csendes méltóság, amely Ron
hangjából kihallatszott, és nem Harry volt az egyetlen, aki észrevette ezt a tényt.

Draco összevonta a szemöldökét, miközben Ron szemébe bámult, és Harry kettejüket nézte, miközben azon töprengett, mi a frászt
gondoltak. És azon, milyen átkozott párhuzamos világegyetembe csöppentek éppen, amikor Draco kurtán odabólintott Ronnak.

Draco felállt, mielőtt Harry elmehetett volna tőle, és ajkával végigsimított Harryén, majd a fülébe suttogott.

– Ha bánt téged, le fogom ütni.

Harry lágyan a barátjára mosolygott, fura mód megnyugodva. Visszacsókolta Dracót.

– Én hősöm – mormolta az ajkaiba.

Draco halvány rózsaszínre pirult, és mogorván bámult vissza.

– Menj! – utasította gőgösen. – Megzavartad az étkezésemet.

Harry még mindig mosolyogva követte Ront a kertbe. A mosoly azonban lefagyott az arcáról, amikor Ron megállt, és szembefordult
vele. Észrevette, hogy Ron nem vezette őket távolabbra a konyhai ablakok látóteréből.

– Nem kedvelem őt – vágott bele hirtelen Ron.

– Tudom – bólintott Harry. – Nem is számítok rá tőled. Draco mindig is egy utálatos szemétláda volt veled, és semmi okod rá, hogy
kedveld őt.

Harry számára megmagyarázhatatlan módon, Ron fanyar mosolyt vetett rá ezeknek a szavaknak a hallatán.

– De, van rá okom, Harry – vitatta.

Harry összehúzta a szemöldökét, és megrázta a fejét.

– Nem, nincs – ellenkezett. Homlokán elmélyültek a ráncok, amikor rájött, hogy itt valamiféle szerepcsere folyik.

Ron felnevetett, amikor ő is felfedezte a csavart.

– Nem te voltál az, aki tegnap este számtalan okot sorakoztatott fel azzal kapcsolatban, hogy miért kellene jól kijönnünk vele? – firtatta.

– Nos, ez igaz, de csak azt kérem, hogy elfogadd, segít a világos oldalnak – felelte Harry. – Azt szeretném, ha udvarias lennél vele, hogy
megnyerhessük a háborút, de ezen túlmenően, megvan rá minden okod, hogy utáld a személyét.

Ron mosolya szomorúvá vált.

– Te tényleg elsősorban másokkal törődsz, ugye? – tette fel a kérdést, és tagadólag megrázta a fejét. – Nézd, rengeteg okom van rá,
amiért utáljam Malfoyt, még azok után is, amiket tegnap este mondtál – jelentette ki. – Nem értek mindent belőle, vagy legalábbis a
nagy részét nem, de… a pokolba is, Harry! Ha még nekem is nyilvánvaló, hogy mennyire törődtök egymással, nos, akkor az átkozottul

540
nagy indok arra, hogy kedveljem Malfoyt! Te a közepében vagy valami sokkal nagyobbnak, mint amit én felfognék ebben az egész
háborúban és kémkedési dologban – folytatta, és arckifejezése tükrözte értetlenségét. – De te valahogy mégis boldogabb vagy, mint
amilyennek talán valaha is láttalak.

– Boldog vagyok – erősítette meg lágyan Harry.

Ron nem mondott semmit, csak elgondolkodva bámulta a házat.

– Szóval, még mindig barátok vagyunk? – kérdezte Harry tétován, jó néhány percnyi csend után.

– Nem vagyok hajlandó elveszíteni a legjobb barátomat – felelte Ron. Vállat vont. – Nem vagyok hülye. Tudom, hogy ha megpróbállak
arra kényszeríteni, hogy válassz köztem és Malfoy között, akkor veszítenék.

Harry már nyitotta a száját, hogy tagadja, de aztán be is csukta, amikor rájött, hogy nem tudna őszintén ellentmondani. Boldogtalanul
lehajtotta a fejét.

– Szeretnéd tudni, miért tudom, hogy mennyire fontos vagy Malfoynak? – kérdezte hirtelen Ron. – Leszámítva azt a tényt, hogy
megfenyegetett engem, mert megsebesítettelek – tette hozzá.

Harry felnézett rá.

– Mert ő sem hajlandó téged választásra kényszeríteni – folytatta Ron. – Draco Malfoy tényleg eljött a házamba ebédre, és udvariasan
viselkedik. Miattad. Mindketten átkozottul jól tudjuk, hogy még mindig utál engem, de elfogadja a tényt, hogy én vagyok a legjobb
barátod. – Vállat vont. – És én tisztelem ezt.

Harry lehunyta a szemét, ahogy a megkönnyebbülés elárasztotta.

– Ron, neked fogalmad sincs… – a hangja elcsuklott; nem tudta, hogyan fejezze ki a háláját.

– De igen, van – vágta rá Ron csendesen. – Amíg Harry Potter azzal van elfoglalva, hogy megpróbálja megmenteni a világot, addig a
barátai és a családja a tőlük telhető legjobbat teszik, hogy neki adják a világot.

Harry kinyitotta a szemét, és összevonta a szemöldökét.

– Ez meglehetősen… nyugtalanítóan mélyenszántó volt – jelentette ki.

Ron elvigyorodott.

– Hermione szájából a te füledbe – tájékoztatta.

Harry felnevetett, és Ron is vele nevetett. Megfordultak, amikor Hermione dugta ki a fejét a hátsó ajtón.

– Ha nevettek, akkor az azt jelenti, hogy biztonságos kijönni? – érdeklődött.

Harry kitárta a karját; egy kimondatlan kérése az ölelésnek. Hermione odafutott hozzá, és átölelte, ügyelve a még mindig felkötött
karjára és vállára, de ennek ellenére igen szorosan.

– Te ki vagy békülve mindezzel, Hermione? – kérdezte Harry.

– Kell egy kis idő, amíg hozzászokom – ismerte be a lány, majd kibontakozott az ölelésből, és ünnepélyesen nézett Harryre. – De bízni
fogok abban, hogy a legjobb barátom tudja, hogy mit csinál és mi a legjobb neki – jelentette ki, és könnyek buggyantak ki a szeméből,
amelyek aztán végigfolytak az arcán.

– Köszönöm – suttogta Harry, és mélységes elismerése megnyilvánult a hangja rekedtségében.

– Nagyon szívesen – felelte a lány lágyan.

Megfordultak, ahogy a többiek közeledését hallották. Hermione megkísérelte letörölni a könnyeit.

– Potter, te nem ismered az illemet! – szidta Draco, majd beledugta a kezét Harry zsebébe és kihúzta belőle a zsebkendőt, amit
korábban odatett. Átadta Hermionének, aki elfogadta, és arcán felismerés kezdett derengeni.

Könnyes mosollyal nézett Harryre.

– Nos, legalább egy rejtély megoldódott – jelentette ki.

Harry összehúzta a szemét.

541
– Dracónak az a téveszméje, hogy képes úriemberré varázsolni – vetette oda fanyarul.

– Nem – tagadott Draco. – Elvesztenéd a bájodat, ha úriemberré válnál, de ez azért nem jelenti azt, hogy bárdolatlan fajankónak kell
lenned.

– Utálok beleszólni a gyengéd pillanataitokba – szólalt meg George.

– De kinek lenne kedve egy kviddics-meccshez? – kérdezte Fred.

Harrynek megnyúlt a képe.

– Én nem játszhatok – sóhajtott.

– Sajnálom, haver – suttogta szégyenlősen Ron.

– Jól is teszed, Weasley – vetette oda Draco, de tekintete már a seprűkön járt, amiket az ikrek hoztak ki magukkal.

Úgy nézett ki, Ron készen áll a kitörésre, de sikerült csukva tartania a száját.

– Nos, Harry kiesése ellenére még mindig alkothatunk csapatokat – szólt közbe Ginny, miközben a szemöldökét ráncolva meredt
Ronra és Dracóra.

– Dracónak és nekem nincs itt a seprűnk – jegyezte meg Blaise.

– Draco haza tud érte hoppanálni, és elhozni a miénket – jelentette ki Harry könnyedén.

– Harry… – kezdte Draco.

Harry egy csókkal fojtotta bele a szót.

– Még mindig órák vannak hátra a találkozóig. Csak menj, hozd a seprűinket, és repülj egy darabig – mondta.

Draco bizonytalannak tűnt, de nem volt szüksége túl sok ösztönzésre Harrytől. Harminc perccel később Draco, Ron és George
játszottak Ginny, Blaise és Fred ellen.

Harry figyelte őket, és arra vágyott, bárcsak ő is ott lehetne velük, ugyanakkor élvezte Ron és Draco zavarodottságát, amiért
ugyanabban a csapatban játszottak. Fred és George állították össze a csapatokat nagy vidámsággal, aztán gyorsan felreppentek a
levegőbe, mielőtt bárki is tiltakozhatott volna.

Victoria hirtelen felcsattanó sírása visszaterelte a figyelmét a földre. Felvette őt, és elcsitította.

– Mi történt? – kérdezte. Bűntudatot érzett, amiért nem figyelt rá jobban.

Hermione elmosolyodott.

– Megpróbált felállni, de megijedt egy lepkétől és elesett – tájékoztatta Harryt.

– Egy lepkétől? – kérdezte Harry Victoriától élvezettel. – Rendszeresen játszol egy kígyóval, és megijedtél egy lepkétől?

– Engeded, hogy egy kígyóval játsszon? – faggatta Hermione elborzadva.

Miközben Victoriát ölelte, Harry elmagyarázta, hogyan játszik együtt Lissa és a kislány.

– Nos, ez új értelmet ad az animációs játékoknak – jelentette ki Hermione szórakozottan.

Harry elvigyorodott, és egyetértően bólintott. Victoria fészkelődni kezdett a karjában, készen állt arra, hogy folytassa a kutatást.

– Ez vicces – jegyezte meg Hermione hirtelen.

– Micsoda? – érdeklődött Harry.

– Tavaly egész évben arról próbáltál meggyőzni engem és Ront, hogy Malfoy egy gonosz rohadék, de nem hallgattunk rád – fejtette ki a
lány. – Majdnem mindenre legyintettünk, amit mondtál róla, és azt gondoltuk, megőrültél, mert annyira rögeszméddé vált. Most pedig
arról próbálsz minket meggyőzni, hogy Malfoy nem egy gonosz rohadék, és végre hallgatunk rád – folytatta. – Nehéz szétválogatni a
gondolatainkat, de már nem legyintünk rád. És most sokkal több neked, mint rögeszméd.

Harry elmosolyodott, végiggondolt mindent, amit Dracóval tett. Hermione szomorúan mosolygott vissza rá.

542
– Mérhetetlenül ironikus – mondta a lány –, de igazad volt. Mindenben igazad volt vele kapcsolatban.

Hermione kíváncsian biccentette félre a fejét.

– Tényleg szereted őt, Harry? – kérdezte.

– Igen – felelte Harry egyszerűen.

Hermione elfogadóan bólintott, közben figyelte, ahogy Harry kiszedte a füvet Victoria ökléből, mielőtt a szájába vehette volna, és
visszatette a kislányt a takaró közepére.

– Tegnap éjjel ideges voltam, és vitatkoztam erről Ginnyvel, de megértettem, neki miért mondtad el, és nekünk nem – suttogta
Hermione. – Ronnak és nekem nincs túl fényes hírünk, ha arról van szó, hogy hallgassunk rád, amikor Malfoy kerül szóba.

– Tudod, még csak nem is én mondtam el Ginnynek – tiltakozott Harry. – Draco volt az. Azt hiszem, megpróbálta kifejezni az igényét
rám – tette hozzá.

– Igen, Ginny végül elmondott nekem mindent a zuhanyos esetről – helyeselt Hermione. Arckifejezése egyszerre mutatta a
helytelenítést Ginny akkori állapota, és a szórakozást a kínos helyzet miatt, amiben Harry találta magát.

Harry szeme kerekre tágult.

– Ron nem tudja, ugye? – firtatta.

– Harry, be kell ismernem, a legjobb néhány titkot valóban titokban tartani – csóválta a fejét a lány. – Ginny meztelenül, a zuhany alatt
veled, épp ilyen.

Harry megkönnyebbülten felsóhajtott, mire Hermione felnevetett.

– Tényleg belekerültél néhány igen kínos helyzetbe a nyáron, nem igaz?

– Túl sokba is – motyogta Harry.

– Igen, nos, legalább ott volt neked Fred és George támogatásul – bólogatott a lány.

– Nem bánod, hogy nekik elmondtam? – érdeklődött Harry meglepetten.

– Nem, ők nem igazán számítanak – felelte elutasítóan Hermione.

Harry felvonta a szemöldökét.

– Nem számítanak?

– Jó, számítanak – engedett Hermione –, de ők mások. Tisztelik a szabályszegést és a csínyeket, valamint a jól őrzött titkokat. És egy
tökéletesen különböző hőskategóriába tesznek téged.

– Én vagyok a mesterjátékos – helyeselt Harry, visszaemlékezve arra a meghatározásra, amit Draco használt.

– Igen, az illik rád – értett egyet vele Hermione. – Ez az egész egy játék, és ami őket illeti, ebben te vagy a legjobb. A háború csúcsán
járunk, és hajlandó lennék fogadni, hogy nekik ez a valaha volt legjobb nyaruk.

– Ühüm, valószínűleg – hümmögött Harry, aki képtelen volt ezzel ellenkezni.

Victoria ismét elesett, és sírni kezdett. Harry felvette őt, simogatta a hátát, és megkísérelte lecsillapítani.

– Úgy néz ki, ideje szundizni egyet – jegyezte meg Hermione.

– Valószínűleg ezért nyűgösködik – értett egyet Harry. Beharapta az ajkát. Victoria hozzá volt szokva, hogy alvás előtt kap egy
cumisüveget, és Harry most rájött, ő ilyenkor egyszerűen csak megkéri Winkyt, hogy hozzon neki egyet.

– Mi van? – faggatta Hermione a szemöldökét ráncolva.

Harry azon tanakodott, ez most jó alkalom lenne-e, hogy megvitassák a házimanó témát. Nem igazán akart belebonyolódni ebbe
Hermionével, de valamikor meg kellett beszélniük. Miközben óvatosan figyelte a barátnőjét, Winkyt szólította.

Hermione helytelenítően húzta össze a szemét, de egy szót sem szólt.

– Igen, Harry uram? – jelent meg Winky.

543
– Tudnál hozni egy cumisüveget Victoria számára? – kérte.

Winky meghajolt, majd eltűnt. Harry arra koncentrált, hogy kényelmesen elhelyezze Victoriát az ölében, és már készen állt, amikor
Winky visszatért az üveggel.

– Még valamit, Harry uram? – kérdezte Winky.

– Winky? – szólalt meg Hermione kedvesen.

Winky távolabb lépett tőle; nyilvánvalóan eszébe jutott, ki volt ő.

– Jól nézel ki – kezdte Hermione.

– Harry uram jól gondomat viseli – vágta rá Winky büszkén.

Harry halkan felhorkant. Egyetlen átkozott dolgot sem tett Winkyért.

Hermione a szemöldökét ráncolva nézett rá, mire Harry vonakodva magyarázni kezdett.

– Winky az, aki mindig a gondomat viseli – vallotta be.

– Sokkal jobban néz ki – ismerte be Hermione, de a homloka még mindig ráncolódott, ahogy feldolgozta ezt a tényt. Harry etette
Victoriát, és figyelte, ahogy Hermione felmérte Winky megjelenésének minden részletét. A manó büszkén állt, tiszta, rózsaszín
konyharuhájába öltözve. Könnyeknek nyoma sem volt, és egészségesnek tűnt. Már csak homályosan hasonlított arra a részeges
házimanóra, akit a Roxfort konyhájában láttak.

– Feltehetek néhány kérdést? – kérdezte Hermione.

Winky odapillantott Harryre engedélyért, mire a fiú megnyugtatóan bólintott.

– Minden rendben, Winky – biztosította őt. – Csak meg akar bizonyosodni róla, hogy boldog vagy.

– Winky nagyon boldog, hogy gondját viselheti Harry uramnak és Victoria kisasszonynak – vágta rá Winky felháborodottan, amiért
bárki egyáltalán feltehet egy ilyen kérdést.

Victoria elaludt, így Harry letette őt a takaróra, majd lefeküdt mellé. A kviddicsjátékot nézte, miközben szórakozottan hallgatta, ahogy
Hermione kikérdezi Winkyt. A manó sokkal jobban el tudta hárítani Hermione kétségeit, mint ő valaha is képes lenne rá.

Úgy tűnt, a kviddicsmeccs elég jól ment. Draco a saját seprűjét adta kölcsön Blaise-nek, ő pedig Harry Tűzvillámján repült. Úgy
látszott, mindennek ellenére, jól szórakozik. És mivel a két fő vetélytárs ugyanabban a csapatban játszott, a meccs továbbra is nyugodt
maradt.

Mármint, amennyire ők egyáltalán nyugodtak lehetnek – helyesbítette a gondolatait Harry. Még mindig sok feszültség volt közöttük, de
mindenki erőfeszítéseket tett, hogy kijöjjenek egymással. A halál fenyegető lehetősége néhány napon belül erőteljes motiváció volt, és
hatással volt mindegyikükre. Pár pillanat erejéig megengedte magának, hogy megfontolja, vajon lehetséges-e, hogy ez az utolsó
délutánjuk így együtt. Nem csoda, ha megpróbálják annyira békében tölteni, amennyire csak lehetséges.

Elhessegette ezeket a gondolatokat. A többiek az ő hangulatát veszik át, és most nem engedhetik meg maguknak a kétségeket.

Lehunyta a szemét, és egyszerűen csak hallgatta Hermione kissé éneklő hangját, a kviddicsezők izgatott kiáltásait, és Victoria halk
szuszogását. Nem akarta azzal tönkretenni, hogy a halálra gondol. Miközben átmosták őt a megnyugtató hangok a meleg napsütésben,
Harry elszunnyadt.

*****

Harry olyan lustán ébredt, ahogy elaludt.

– Hmmm – mormolta elégedetten, élvezve a lágy csókokat az arcán. Draco gyengéden csókolgatta őt, és érzékien végigsimított
nyelvével Harry száján. A fekete hajú fiú keze végigsiklott Draco oldalán és hátán. Amikor kezdett alacsonyabbra tévedni, Draco halkan
nevetgélve megszakította a csókot.

– Ébresztő, lustaság – suttogta vontatottan. – Közönségünk van.

Harry szeme felpattant, és érezte, ahogy a vörösség ellepi az arcát, amint észrevette, hogy a barátai a szórakozottság különböző szintjén
bámulják őt. Draco az oldalára gurult, és a könyökére támaszkodott.

544
Harry sietett felülni, de Draco visszatolta őt, és önelégülten, szikrázó tekintettel vigyorgott rá. Harry meredten nézte, megbabonázta a
leplezetlen öröm Draco szemében.

– Mókás volt a repülés, ugye? – kérdezte lágyan.

Draco bólintott.

– Még jobb volt, mint csókkal ébreszteni téged – jelentette ki.

– Hé! – tiltakozott Harry.

– Nos, a repülés azért nem volt annyira jó, mint a reggeli ébresztésed – engedett Draco, és elvigyorodott, amikor Harry ismét elpirult.

– Oh, meséljétek el! – könyörgött mohón Fred.

– Ne! – kiáltott fel Harry és Ron.

– Épp elég, hogy kénytelen vagyok nézni a csókolózásotokat – tette hozzá Ron fintorogva.

– Vicces, főleg tőled – vágott vissza Harry.

Ron aggodalmas pillantást vetett Hermionére, ahogy Ginny nevetni kezdett.

– Harrynek igaza van – szipogott Hermione. – Neked aztán semmi jogod, hogy megszólalj, Ron!

– Tehát, azzal a rengeteg nyali-falival, amit Harry és Malfoy mindig művelnek, ez azt jelenti, hogy Harry egy ribanc? – vetette fel Ginny
ártatlanul.

Harry egy pillanatig hitetlenkedve bámulta a lányt, aztán harsogó hahotában tört ki, majd Hermione és a többiek is bekapcsolódtak.

A nevetés felébresztette Victoriát, aki felkúszott Harry mellkasára, megölelte őt, és álmosan pislogott a körülöttük állókra.

– Jót szundítottál, kis tök? – kérdezte Draco, lágyan simogatva a pici hátát.

Harry önelégülten vigyorgott a kedveskedés hallatán, és Draco is rámosolygott, majd odahajolt és megpuszilta Victoria feje búbját.
Harry lehúzta Dracót, hogy követelje a saját csókját.

– Brr, Harry – fintorgott Ron. – Az ember azt hinné lány vagy, ahogy viselkedsz.

– Ron! – kiáltott fel Hermione és Ginny egyszerre.

– Tényleg? – firtatta Harry a szemöldökét ráncolva.

Még mindig önmagának érezte magát, de el kellett ismernie, hogy fogalma sincs arról, hogyan kellene viselkednie egy másik fiúval való
kapcsolatban. Nem mintha látott volna már bármilyen másik párt összehasonlításul. Perselus és Remus határozottan nem számítottak,
hiszen a kapcsolatukat a lehető legbizalmasabban kezelték. Harry kiváltságosnak érezte magát, amiért egyáltalán tudott arról, hogy
együtt vannak.

– Nem, nem vagy az – felelte Draco Harrynek, miközben mogorván meredt Ronra.

– Mit mondtam? – értetlenkedett Ron, riadtan a megjegyzésére kapott reakciók miatt.

– Teáskanál, Ron, teáskanál – sziszegte Hermione dühösen. – Nehogy arra kényszerítsd Harryt, hogy rosszul érezze magát, amiért
boldog!

– Nem is! – tiltakozott Ron.

– Éppen csak lánynak nevezted, Ron – vetette oda Ginny összehúzott szemmel.

– Ez nem igaz – védekezett Ron. – Csak nem tudom, hogyan működik ez a fiú-fiú dolog.

– Te még arra sem tudtál rájönni, hogyan működik a fiú-lány dolog – csattant fel Hermione.

Ron megbántottnak tűnt ettől a vádtól, és Harry megsajnálta őt.

– Minden rendben – mondta –, tulajdonképpen én sem tudom, hogyan kellene viselkednem.

Draco felemelte Victoriát, és átadta őt Hermionének, mielőtt ráült volna Harry combjára.

545
– Neked úgy kellene viselkedned, mint te magad – jelentette ki vadul lebámulva a párjára. – Te magad, az összes szeszélyeddel együtt.
Ami azt jelenti, hogy néha édes vagy és gyengéd, néha pedig sötét és veszélyes. És nem cserélnélek le másmilyenre.

Harry bámult fel a szőke fiúra, és épp annyira döbbentnek és zavarodottnak érezte magát, mint Ron.

– Huh, rendben – nyögte.

– Néha viszont értetlen vagy – fortyant fel Draco, majd két kezébe fogta Harry arcát, és nekilátott, hogy eszméletlenre csókolja őt.

Harry felsóhajtott a hirtelen támadásra. Míg a korábbi csókok édesek és lágyak voltak, addig ez követelőző. Draco kifosztotta a száját,
birtokba vette, majd visszahívta magával Harry nyelvét a saját szájába, hogy követelje és birtokba vegye szintén.

– A rohadt életbe, Draco! – lehelte Harry, amikor végül megszakították a csókot. – Mi volt ez?

– Ez egy emléktörlés volt – jelentette ki Draco, bár az ő hangja is meglehetősen kifulladt volt.

– Emléktörlés? Miért? – faggatta Harry bódultan.

Draco önelégülten mosolygott.

– Örömmel látom, hogy működött – vetette oda vontatott hangon.

– Istenem! Te néha akkora marha vagy – vágta rá Harry, de ez sokkal inkább kedvesnek, semmint ingerültnek hangzott.

Harry meglepődött, amikor valaki megköszörülte a torkát, hiszen elfelejtett mindenki mást. Draco nevetve hajtotta a fejét Harry
nyakának hajlatába.

*****

– Tessék, Ginny – szólalt meg Draco, önelégült vigyorral hangsúlyozva a nevet. – Vigyázz Victoriára egy darabig. Mennem kell, hogy
előkészítsem Harryt. – Ginny átvette a kislányt, mosolyogva rápillantott Harryre, majd a picire koncentrált.

Harry felkiáltott tiltakozásul, de egyébként szótlan maradt.

Hermione kíváncsian jártatta tekintetét kettejük között.

– Mit értesz azon, hogy elő kell készítened Harryt?

– Rövid időn belül egy rendkívül fontos Rend-gyűlés kezdődik, amit neki kell vezetnie – felelte Draco úgy, mintha a válasz nyilvánvaló
lett volna.

Az egész délutánt Weasleyéknél töltötték, és épp az imént fejezték be a vacsorát. Most, hogy az emberek túlnyomó többségének véget
ért a munkaideje, a Rend-gyűlés hamarosan kezdődik. Harry érezte, ahogy a feszültség ismét emelkedik benne. Ez most, a nyugodt
délután után, sokkal kellemetlenebb volt.

Hermione értetlen pillantása láttán Ginny fogott magyarázatba.

– Malfoy elmegy Harryvel, hogy felöltöztesse őt, ezáltal sokkal szalonképesebbé válik.

– Sokkal inkább egy hatalommal bíró személlyé – jegyezte meg Draco vontatottan.

Hermione elgondolkozva ráncolta a homlokát.

– Valahogy úgy, mint az esküvőn? – érdeklődött.

– Pontosan úgy, mint az esküvőn – értett egyet vele Draco elégedetten.

– Miért kellene teljesen átöltöznöm? – tiltakozott Harry.

– Mert most nem csak a család és a barátok lesznek itt – vette át Hermione a feladatot, hogy elmagyarázza neki, és tőle ez úgy hangzott,
mintha az egész tökéletesen ésszerű lenne. – Shacklebolt és McGalagony mindig is remélték, hogy Piton a világos oldalon áll, és ők
személy szerint kedvelnek téged és bíznak benned, tehát őket könnyebb volt meggyőzni. A legtöbb ember, akik ma este ide fognak
jönni, nem akarnak hinni neked.

– Ami azt jelenti, hogy olyan képet kell festened, ami tiszteletet parancsoló – folytatta Draco, amikor Hermione elhallgatott. –
Óvatosnak kell majd lenned, de a karodat felkötő kendőt is le kell vennünk, hogy ne mutass látható gyengeséget.

546
– Mi történt azzal, hogy én csak legyek én? – mormolta Harry.

– Nincs kétségem, hogy önmagadat adod – vágta rá Draco fanyarul. – Biztos vagyok benne, hogy mielőtt az este véget ér, mindenkinek
nagyon világos lesz minden tekintetben, pontosan hol is áll Harry Potter.

Harry a homlokát ráncolva nézett rá, de Hermione és Ginny egyetértően bólintottak.

– Ez érdekes lesz – jegyezte meg Hermione.

*****

– A rohadt életbe – fakadt ki undorodva Draco. – Lehetne még ennél is narancssárgább?

– Szeretem Ron szobáját – ellenkezett Harry védekezően. – Simán látszik, hogy az övé, és kényelmes is.

Draco éles pillantást vetett rá, majd ismét szétnézett a szobában, és láthatóan ezúttal tényleges érdeklődéssel tanulmányozta.

– Rendben, értem már – szólalt meg végül.

– Mit értesz? – kérdezte Harry gyanakvóan.

– Az egész szoba sikítja Ron Weasleyt – felelte Draco. – Hogy kedvelem-e, amit sikít vagy sem, az mellékes kérdés – tette hozzá
grimaszolva. Meredt tekintettel bámulta Harryt. – És a mi szobánk engem sikít – sóhajtott fel.

Harry megvonta ép vállát.

– A mi szobánkat is kedvelem – jelentette ki lágyan. Szájának sarka önelégült vigyorra húzódott. – És történetesen szeretem, amikor
sikítasz.

Draco visszavigyorgott, majd elkomolyodott.

Harry felsóhajtott.

– Draco, ne! – kérte. – Csak szeretném letudni ezt a nyomorult Rend-gyűlést. Ha őszintén úgy gondolod, hogy a megfelelő ruhák
segíteni fognak, akkor feltétlenül öltöztess fel úgy, ahogy csak akarsz.

Halványan elmosolyodott.

– Aztán hazamehetünk, és körülvehetem magam sárkányokkal – folytatta. – Különösen az egyikükért rajongok meglehetősen.

Draco nem örült, hogy ejtették a témát, de odalépett Harryhez, és finoman megcsókolta.

– Bármikor körülveszlek téged – ígérte, aztán hátralépett. – Most pedig vetkőzz! – rendelkezett.

Harry felsóhajtott.

*****

Harry úgy lépett be a kertbe, hogy magabiztossága szilárdan a helyén volt, Draco pedig mellette lépkedett.

– Váó – lehelte Blaise, ezzel meglepve Harryt.

– Mi van? – firtatta Harry a szemöldökét összehúzva.

Blaise megrázta a fejét.

– Csak azon gondolkodtam, hány pár tud vajon annyi hatalmat, szépséget és magabiztosságot sugározni magából, mint ti ketten –
felelte.

Draco hűvösen biccentett a bók hallatán. Harry meredten bámulta Blaise-t.

– Tönkreteszed a képet, Potter – figyelmeztette Draco vontatott hangon.

Harry mogorván rápillantott, majd lerázta magáról Blaise megjegyzését, felemelte az állát és körülnézett a kertben. Az ikrek és Ron
végeztek az asztalok elhelyezésével. Hermione és Ginny McGalagonnyal és Kingsleyvel beszélgettek, de Kingsley ellépett tőlük, és
odasietett Harryhez.

– Jó estét, Harry – köszönt Kingsley udvariasan.

547
– Hello, Kingsley – viszonozta Harry szárazon. – Engedd meg, hogy bemutassam Draco Malfoyt és Blaise Zambinit. Draco, Blaise,
ismerkedjetek meg Kingsley Shacklebolttal, az új Mágiaügyi Miniszterünkkel.

Bizonyítva, hogy mardekáros és Malfoy, Dracónak a szempillája sem rezzent, ahogy kezet fogott azzal az emberrel, akinek
tulajdonképpen le kellene őt tartóztatnia.

– Jó estét, Miniszter – üdvözölte simán. Blaise is követte a példáját.

– Jó estét, Mr. Malfoy, Mr. Zambini – felelte Kingsley, és szórakozottsága kihallatszott a hangjából, még ha arcvonásain nem is látszott.

Harry azon gondolkodott, vajon ez a helyzet hol helyezkedik el a bizarrsági skálán. Tulajdonképpen a mérési rendszerüket még be
kellett skálázni, és ebben a pillanatban meglehetősen sajnálta, hogy ez még nem történt meg. Képzeletbeli, bejelöletlen mutatója jó
néhány jelzéssel feljebb ugrott, amikor Perselus, Narcissa és Lucius hoppanáltak a kertbe.

Perselus nem vesződött az üdvözletekkel, csak minden teketória nélkül berendelte a mardekárosokat a házba, mielőtt a többiek
elkezdenének megérkezni. Harry kissé magányosnak érezte magát, amikor Draco ellépett mellőle. Kapott egy puszit a hűvös ajkaktól,
és volt egy olyan érzése, hogy hálásnak kell lennie, amiért egyáltalán ennyit is kapott. Egy pillanatig a homlokát ráncolva bámulta a
házat, de nem volt ideje ezen elidőzni, mivel McGalagony követelte a figyelmét.

Már nem tartott sokáig, hogy a Rend tagok kezdjenek szállingózni.

548
 Negyvennyolcadik fejezet

Harry az asztal végénél állt, és bámulta mindazokat az embereket, akik összegyűltek Weasleyék kertjében a találkozó kedvéért. Úgy
érezte, mindjárt elhányja magát az idegességtől, de igyekezett uralkodni magán. Ez most nem a kényeskedés ideje, és nincs idő az
idegeskedésre sem.

Tisztában volt a képpel, amit mutatott, mivel Draco alapos gonddal készítette fel. Akkor úgy érezte, mintha egyszerre préselték és
merevítették volna, de most egy valódi varázsló képét festette; hasonlóan volt öltözve, mint Bill és Fleur esküvőjén néhány nappal
ezelőtt a főnixes talárjában.

Azonban továbbra sem volt tudatában annak a tekintélynek és eltökéltségnek, amit mutatott. Nem vette észre a belőle sugárzó
veszélyességet és hatalmat, ahogy ott állt, és figyelte az egybegyűlteket, míg el nem csendesedett a társaság.

– Köszönöm – szólalt meg halkan, ám hangja könnyedén eljutott mindenkihez. – Ez egy rendkívüli fontosságú találkozó, egy olyan,
amellyel mindannyian keservesen fogunk megbirkózni. Nehéznek fogják találni, hogy megbízzanak az ítéletemben, de most fontosabb,
mint valaha, hogy így legyen. Az életünk függ tőle.

Sok nyugtalan mocorgás követte Harry szavait. Jó néhányan óvatos pillantásokat váltottak egymás között, vagy aggodalmasan pislogtak
az asztal végéhez.

– Összegyűjtöttem mindazokat, akik Voldemort ellen harcolnak, és szükségem lesz mindenkire, mivel a végső csatát fogjuk vívni –
folytatta Harry.

– Végső csata?!

Sok ember kiáltott fel az asztal körül, mire Harry egyszerűen csak biccentett megerősítésül, de várt, amíg a csoport ismét
elcsendesedett. Lassan elhallgattak, amikor rájöttek, hogy Harry nem fog több információt megosztani velük, míg oda nem figyelnek
mindannyian.

Magában Harryt nagyon meglepte, hogy ez milyen jól működik. Lucius felbecsülhetetlen segítséget nyújtott, miközben felkészítette őt
erre. Megtanította arra, hogyan ragadja magához a találkozó vezetését, és hogyan tartsa meg… és ez működött is… eddig.

– Az utolsó csatát szombaton, mostantól három napra fogjuk vívni – tájékoztatta őket Harry. – Bárki, aki nem akar benne részt venni,
az most szabadon távozhat. – Várt néhány másodpercet, de senki nem mozdult.

– Legyenek tisztában azzal, hogy az itt maradásukkal elkötelezik magukat – mondta. Csendesen elmagyarázta, hogy különleges
varázslatokat fognak végrehajtani, amivel biztosíthatják, hogy a tervek titkosak maradjanak. Ismét várakozott egy darabig, és ismét csak
nem mozdult senki. Ezután McGalagony, Kingsley és Remus elhelyezték a bűbájokat, amelyek senkinek nem fogják hagyni, hogy
bármiről is beszéljenek, ami a találkozó hátralévő részében elhangzik.

Harry észrevette, hogy Rémszem a jóváhagyás és gyanakvás keverékével bámulja őt. Perselus védővarázslatokat rakott fel, amivel
megakadályozta, hogy Rémszem meglássa őket a házban. Tonks nyílt kíváncsisággal figyelte. A legtöbben azonban aggódva nézték.

– Mr. Potter, nem gondolja, hogy ez kissé abszurd? – kérdezte valaki, aki kicsit riadtnak hangzott.

– Nem – felelte Harry egyszerűen.

– Azok, akik felvételt nyertek a Rendbe, már letették az elkötelezettség és titoktartás esküit – folytatta a nő kitartóan.

– Azok, akik felvételt nyertek a Rendbe, még sosem néztek szembe azzal, amit ma eléjük fogok tárni. A különleges varázslatok
szükségesek – jelentette ki Harry határozottan.

Korábban is találkoztak már az Azkabanból szökött rabbal, foglalkoztak már a halálfaló kémkedés témájával, ám sosem kényszerültek
szembenézni valakivel, aki megölte a vezetőjüket. És soha nem kellett ennyire nyíltan egy tizenhét évesbe helyezniük a bizalmukat.

Mély lélegzetet vett, és megerősítette magát.

– Jó néhány fontos ember érkezik hozzám erre a találkozóra – magyarázta. – Fontos szerepet játszottak abban, hogy a nyáron segítettek
engem, és életbevágóak a szombati terveket illetően.

– Kik ők? – kérdezte élesen Rémszem.

549
– Hamarosan be fogom őket mutatni – felelte Harry, ezzel pillanatnyilag leszerelve őt. – Lehet, hogy túl sokat kérek, de remélem, hogy
képesek lesznek civilizáltan viselkedni, és legalább addig megbíznak bennem, amíg megkapják a magyarázatokat, amit hallani akarnak.

Szemét összehúzta, és dühös, figyelmeztető pillantást vetett rájuk.

– Tartsák észben, hogy a vendégeim segíteni fognak legyőzni Voldemortot – jelentette ki. – Javaslom, tartózkodjanak attól, hogy
megátkozzák őket.

– Ki a fene fog ide jönni, Harry? – kiáltott oda Tonks.

Harry rápillantott, de nem válaszolt. Ehelyett felmutatott öt pálcát.

– Ezek a vendégeim pálcái. Nem azért jönnek, hogy ártsanak maguknak. Segítségül vannak itt – jelentette ki.

A szemek kerekre tágultak, ahogy a nyugtalanság hulláma átcsapott a csoporton. Harry érezte, hogy az idegesség megpróbál kitörni
belőle, és könyörtelenül elnyomta. Bólintott a Weasley fiúk felé, akik türelmesen várakoztak a házba vezető hátsó ajtó közelében.

Bill, Charlie, Fred, George és Ron alapjában véve a mardekárosok testőreként viselkedtek. A mardekárosok tiltakoztak ugyan, de Harryt
ez az egész nagyon szórakoztatta. Viszont abban mindannyian egyetértettek, hogy ez igen praktikus volt, mivel Weasleyék a Rend igen
megbecsült tagjai voltak. Egyetlen kiejtett szó nélkül kinyilatkoztatta, hogy a Weasleyk támogatják ezt a csoportnyi mardekárost, az
előéletük ellenére is.

Harry vetett egy rövid pillantást az újonnan érkezettekre, amikor azok előjöttek a házból, de figyelmét gyorsan visszafordította az előtte
ülőkre, hogy megfigyelje a reakcióikat.

Sokan azonnal előrántották a pálcájukat, kiabálást és még néhány sikítást is lehetett hallani, de varázslatokat nem indítottak útjára, csak
a döbbenet és a félelem különböző fokozataival figyelték a jövevények közeledését.

Draco és Perselus Harry két oldalára léptek. Narcissa közvetlenül Draco, míg Lucius Harry mögé állt. Remus is csatlakozott a
csoporthoz, és Perselus mellé állt. Blaise odalépett Draco mellé. Weasleyék, kivont pálcával, körbevették a csoportot.

A tizenkét tagból álló csapat, Harryvel a középpontban, csendesen álldogált, és figyelte a kitörő káoszt. Hirtelen kérdéseket vágtak
Harryhez, de ő meg sem próbált válaszolni rájuk.

Draco közelhajolt Harryhez.

– Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet volt? – kérdezte.

Harry vetett rá egy oldalpillantást.

– Ők is azt akarják, hogy Voldemort eltűnjön – felelte halkan. – Elég hamar abba fogják hagyni.

– Azt kell hinnem, hogy ez lehetetlenség, Harry – jegyezte meg Lucius lágy, vontatott hangon a hátuk mögül.

– Csak reménykedjünk, hogy ez mégiscsak lehetséges – gúnyolódott Perselus –, máskülönben esélyünk sincs.

Harry és Draco halkan felnevettek.

Jó páran voltak szemtanúi ennek a kis beszélgetésnek, habár magukat a szavakat nem hallhatták. Ők most megálltak, és hitetlenkedve
bámultak. A csend hullámokban terjedt azoktól, akik látták a barátságos kapcsolatot, míg végül mindenki elcsendesedett.

Harry lépett egyet előre.

– Ezek az emberek a legerősebb szövetségeim Voldemort ellen.

– Halálfalók – köpte dühösen Rémszem.

Harry bólintott.

– Négy vendégem viseli a Sötét Jegyet – értett egyet vele.

Erre többen dühödten pislogtak, ahogy megkísérelték felfogni Harry nyugodt állítását.

– Le kell őket tartóztatni, Potter – morogta vészjóslóan Rémszem. Kihúzott pálcával állt, felkészült, hogy a baj első jelére megbénítsa
őket. Harry meglehetősen biztos volt benne, csakis az tartja vissza, hogy a vendégek pálcái Harrynél voltak.

– Mielőtt még valaki megsérül – bólintott Tonks is, aki szintén felkészült az akcióra. Mindazonáltal tekintete ide-oda járt Harry és
Kingsley között, akik mindketten nyugodtak maradtak.

550
Kingsley szólalt meg.

– Ha mindenki elfoglalja a helyét, akkor biztos vagyok benne, hogy Harry bemutat minket a vendégeinek – jelentette ki szilárd
eltökéltséggel. – Bárkit, aki közbeavatkozik vagy megpróbál ártani nekik, le fognak tartóztatni.

Ettől a döbbenet ismét áthullámzott a csendes csoporton. Harry ebben a pillanatban rájött, hogy milyen agyafúrt volt Luciustól, hogy
éppen a megfelelő pillanatban fedte fel magát. Maga a miniszter támogatása Harry és kis csapata felé, sokkal nehezebbé tette a
többieknek a vitatkozást. Nem mintha ez teljesen leállítaná őket, ám határozottan segített.

Végül Rémszem megszólalt.

– Te tisztában vagy Potter tetteivel, és megbocsátod őket? – kérdezte Kingsleyt.

Kingsley bólintott.

– Igen, tisztában vagyok velük, és a teljes támogatásomat élvezi – jelentette ki. – Miniszterként meg fogok torolni minden olyan akciót,
amit ellene, vagy a vele tartózkodók ellen hajtanak végre. – Mély hangja visszhangot vert a kertben, míg azok, akik még mindig álltak,
lassan ismét elfoglalták a helyüket.

– Kérlek, mutasd be a vendégeidet, Harry. Itt mindenki tökéletesen tisztában van a kilétükkel, de azt hiszem, kötelező az ismételt
bemutatkozás – mondta a miniszter.

Harry hálásan odabólintott Kingsleynek. Rendkívüli módon tudatában volt a gyanakvásnak, az aggódásnak, a haragnak, és a jelenlévők
tökéletes zavarodottságának. Tonks még mindig óvatos volt, de főként most már inkább kíváncsi. Rémszem rettentően zabos volt, de
azért követte Kingsley parancsát.

Harry a válla fölött hátrapillantott Perselusra, csendesen megkérve őt, hogy lépjen előrébb. Harry biztos volt benne, hogy a levegőben
terjengő feszültség tovább emelkedett Perselus mozdulatára, különösen akkor, amikor a férfi Harry vállára tette a kezét, de az emberek
elmélyülten figyelték őket.

– Rend tagok, ismerkedjenek meg Perselus Pitonnal, a legerősebb szövetségesemmel – mondta ünnepélyesen Harry.

– Ő az ellenségünk!

– Megölte Dumbledore-t!

– Ő nem az ellenségem! – jelentette ki Harry nyugodtan. – Sőt, itt senkinek sem az ellensége. Igen, valóban megölte Dumbledore-t, de
ez olyan körülmények között történt, amelyeket maga Dumbledore diktált.

Várta, hogy a felzúdulás lanyhuljon, mielőtt ismét beszélni kezdett.

– Én vagyok az egyetlen személy, aki mindent tud arról, ami azon az éjszakán történt. És az egyetlen is fogok maradni, mert túl sok élet
forog kockán ahhoz, hogy az összes részletet kitálaljam. Biztos vagyok benne, hogy ez mindannyiukat feldühíti, és tisztában vagyok
vele, hogy sokuk bizalmát megrendítettem.

Perselus megnyugtatóan megszorította a vállát, és Harry hálásan felnézett rá, mielőtt tekintetét visszafordította a gyanakvó
Rendtagokra.

– Perselus soha nem ingott meg a világos oldal iránti hűségében – folytatta. – Még miután véghezvitte azt a szörnyűséges feladatot,
amelyre rákényszerítették, akkor is tovább gyűjtötte számunkra az információkat. Perselus volt az, aki figyelmeztetett engem a csatákra
ezen a nyáron. Segített nekem szombaton a minisztériumi küzdelemben. Sötét varázslatok kivédése edzéseket tartott nekem minden
lehetséges alkalommal.

– Azt akarod mondani, hogy egész nyáron találkozgattál vele?! – firtatta Tonks kétkedően.

– Dumbledore néhány hónappal a halála előtt megváltoztatta a védővarázslatokat a Grimmauld téri házon úgy, hogy csak engem és
Perselust engedjen be – felelte Harry. – Igen, találkoztam vele, és jelen pillanatban mindketten ott élünk.

– Perselusszal élsz a főhadiszálláson?! – sikkantotta Tonks hitetlenkedve.

Harry bólintott, és ajka mosolyra húzódott.

– A konyha az egyik legjobb találkozóhely, és úgy vélem, még mindig lehet főhadiszállásnak nevezni, mivel a háború legtöbb stratégiai
lépése ott lett kidolgozva – mondta. – De most az az otthonom is.

– Azt mondod, hogy Perselusban megbízhatunk, Potter? – faggatta élesen Rémszem.

551
– Az életemet is rábíznám – jelentette ki ünnepélyesen Harry.

– Magyarázd meg a Malfoyokat – morogta Rémszem.

Perselus hátralépett, miután még egyszer megszorította Harry vállát. Harry meglehetősen elégedett volt a tökéletes nyitánnyal, és hívta
Winkyt, akit utasítottak arra, hogy hozza magával Victoriát, amikor Harry hívja őt.

Harry a karjára ültette Victoriát, és szembenézett a Rendtagokkal.

– Engedjétek meg, hogy először a legfiatalabb Malfoyt mutassam be. Ismerjétek meg Victoria Analissa Malfoyt – mondta büszkén.

– Malfoy?!

Harry mogorván nézett rájuk, amikor a kiabálás megijesztette Victoriát, aki erősen szorította őt, és elbújt. Harry számított erre a
reakcióra, de akkor sem örült neki. Megnyugtatóan simogatta a kislány hátát, és csendesen suttogott neki, míg ő és az embertömeg is
elcsitult.

– Igen, ő egy Malfoy. Mivel az apja Draco Malfoy.

Draco odalépett melléjük, és Harry érezte, hogy feszültség sugárzik belőle. Nem tudott rajta úgy segíteni, ahogy szeretett volna, ezért
inkább átadta neki Victoriát.

– Menj oda apuhoz, Victoria – suttogta lágyan.

A kicsi készségesen ment, és Draco szorosan magához ölelte, habár az arckifejezése közömbös maradt.

Harry ismét a Rendtagokhoz beszélt.

– A nyár legnagyobb részében Dracóval dolgoztam. Egy ideig lényegében a kémem volt, de csak addig, amíg meg nem tudtuk oldani,
hogy őt és a családját biztonságba helyezzük. Azóta számos feladatom megoldásában segített.

Hátrapillantott Luciusra és Narcissára, akik közelebb léptek hozzá, és mindketten a vállára tették egyik kezüket, a támogatás és egység
kifejezéseként.

– Narcissa megtagadta Voldemortot, és támogatott engem, miközben értékes információkat is szolgáltatott, amelyekre szükségem volt
– folytatta Harry. – A varázsvilág legnagyobb része nem is tudja, hogy a Mafoyok június vége óta eltűntek. Voldemort azonban tudja,
és bár keresteti őket, teljesen ismeretlen előtte a tartózkodási helyük.

– Lucius… nos, mindenki azt hiszi, hogy halott – jelentette ki Harry egy vállrándítás kíséretében. – Nyilvánvaló azonban, hogy nem az.
Ő volt az egyetlen, aki meg tudott szerezni nekem egy értékes tárgyat, amely után régóta kutattam. Úgy döntött, hogy a családja mellett
áll, és engem is támogatott. Különösképpen az elmúlt hétvégén segített, amikor segédkezett a minisztérium megóvásában.

A rendtagok többsége csak bámult; meglepte őket Harry kinyilatkoztatása.

– És Mr. Zambini? – vetette fel Kingsley.

– Blaise, és néhány semleges mardekáros most a védelmem alatt állnak, mert nem akarnak csatlakozni Voldemort rendjéhez – felelte
Harry. – Voldemort meg szándékozik jelölni őket szombaton, és én nem vagyok hajlandó hagyni, hogy ez megtörténjen. Velem
maradnak a Grimmauld téren, amíg ez az egész véget nem ér.

Széttárta a karjait.

– Ez a csoport mellettem fog állni a végső csatában Voldemort ellen.

– Te tényleg készen állsz arra, hogy szembenézz Tudjukkivel? – firtatta Rémszem.

– Majdnem – bólintott Harry. – Magukra is szükségem van.

Végignézett a társaságon, és közben gyanakvó tekintetekkel találta szembe magát.

– Sok szövetségesem van a Voldemort elleni küzdelemben. A mai nap arról szól, hogy egyesítem az erőimet, hogy igazán felkészült
legyek a vele való szembeszállásra. Ha a szövetségeseimet a bizalmatlanság, harag és régi előítéletek megosztják, akkor mindannyian
nagyobb veszélyben vagyunk. – Megrázta a fejét. – Ezt nem fogom hagyni.

– Arra számítasz, hogy megbocsátjuk a sok rosszat, amiket ők tettek?

– Nem. Azt kérem, hogy bízzanak bennem – felelte Harry egyszerűen.

552
Nyilatkozata folytán a nyugtalanság kissé enyhült, ahogy sokan határozatlanul meredtek rá.

– Ahogy már korábban is állítottam, teljesen tudatában vagyok annak, hogy megrendítettem a bizalmukat bennem – folytatta Harry –,
de ha létezik olyan alkalom, amikor tényleg szükségem van a bizalomra, akkor ez a mostani az.

– Legyenek dühösek, utálják Perselust és a Malfoyokat, higgyenek, amit akarnak – sorolta. – Én ugyanígy éreztem nem is olyan régen,
és teljesen megértem az érzéseiket. Tudom, hogy olyan információk birtokában vagyok, amelyeket maguk nem tudnak, és sokkal több
időm volt megismerni őket a nyáron. Nagyon is törődöm ezekkel az emberekkel, és a feléjük sugárzott gyűlölet felzaklat engem, de
jelen pillanatban sokkal fontosabb, hogy mindannyian bízzanak bennem, és a helyes dolgot cselekedjék. Mindannyiunk élete ettől függ
– jelentette ki ünnepélyesen.

A kertben teljes volt a csend, és Harry röviden eltöprengett rajta, vajon van-e valamiféle némító bűbáj a terület felett. Még a normális
hangok is gyanúsan hiányoztak. Összevont szemöldökkel pillantott Perselus felé; hirtelen biztos volt benne, hogy a paranoiás férfi
további bűbájokat szórt valahogy köréjük. Vagy talán Remus csinálta, figyelembe véve, hogy Perselus pálcája még mindig Harrynél volt.

Perselus kérdően felvonta a szemöldökét, mire Harry enyhén megrázta a fejét. Ez most nem volt fontos. Egyszerűen csak
elbátortalanította a csend. Aztán a másik oldalára pillantott… és elmosolyodott. Nem csoda, hogy Victoria annyira csendes volt. Draco
valahogy előszedte a kislány kedvenc plüss baglyát, és a kicsi most boldogan rágcsálta a csőrét, az apja karjainak biztonságában.

A pici kiköpte a madár csőrét, és egy széles, négyfogú vigyort villantott Harryre, amikor meglátta a rá irányított figyelmet.

– Apu – mondta.

Draco élesen lenézett rá, teljesen odakoncentrálva.

– Apu – ismételte Victoria boldogan Dracónak.

Draco szeme kikerekedett.

– Tényleg azt mondta…?

Harry szeme is kitágult, de boldogan mosolyogva bólintott.

– Azt hiszem, most tényleg megértette – vágta rá. – Vagy legalábbis úgy hangzott.

– Apu – mondta Victoria megint, és mivel elég közel álltak egymáshoz, megrángatta Harry talárját.

– Igen, megértette – suttogta Draco, önelégült mosolyt villantva Harryre.

– Mintha már nem tekert volna benneteket eddig is a kisujja köré – jegyezte meg Lucius vontatott hangon.

– Csitt, Lucius – szólt rá Narcissa. – Ez az első alkalom, amikor Victoria végre tisztán kimondta, és ez most egy különleges pillanat az
életükben.

– Talán foghatnák rövidre a pillanatukat, és emlékezhetnének arra, hogy egy fontos Rend-gyűlésen vagyunk – gúnyolódott Perselus.

– Oh, fogd be, Perselus – vágott vissza Harry ingerülten, de azért tekintetét elfordította Victoriáról és Dracóról, és visszanézett az
előtte ülő emberek döbbent arckifejezéseire. Szégyenlősen felmosolygott a bájitalmesterre. – Bocsánat – mormolta.

– Összpontosíts, Harry – tanácsolta Perselus halkan.

Harry összehúzta a szemöldökét, de a figyelmét visszafordította az összegyűlt emberekre. Úgy gondolta, ezt a helyzetet értelmezhetik
krízisként.

*****

Harry lehajtotta a fejét, és megmasszírozta a halántékát. Nagyjából egy órája lényegében átadta a Rend-gyűlés vezetését Perselusnak,
hagyta, hogy megmagyarázzon mindent, amit tudniuk kell. Harry csak fél füllel hallgatta őt; inkább a jelenlévők reakcióit
tanulmányozta.

Néhányan úgy néztek ki, mintha talán kezdenének felengedni. Ők figyelmesen hallgattak, elgondolkodó arckifejezéssel, és csak enyhén
ráncolták a homlokukat. Néhányan azonban még mindig rendkívül mérgesnek vagy harcra késznek tűntek. Ők hallgatták ugyan a
szavakat, amiket Perselus mondott, de nyilvánvaló volt, hogy nem hisznek neki.

Harry nem tudta, mit tehetne. Szüksége volt Perselusra, Dracóra és az idősebb Malfoyokra a végső csatában. Draco ott lesz közvetlenül
mellette, mikor ő Naginivel fog foglalkozni, mielőtt szembenézne Voldemorttal. Mindannyiuknak kiemelkedő szerepük van az
összecsapásban. Viszont nem volt biztos benne, hogy kockára tehetné az életüket, ha őket egyszerűen megtámadják a többi
szövetségeseik.

553
Nem mintha sok választása lenne. Felfordult a gyomra attól a tudattól, hogy Perselus még akkor is támogatni fogja őt, és feláldozza
önmagát, ha a Rend nem tart velük. Nem volt benne biztos, de volt egy olyan érzése, hogy Lucius és Narcissa sem maradnának hátra.
Harcolnának, ha másért nem, hát azért, hogy megvédjék a fiukat.

Draco kereken megtagadta, hogy bárhol máshol legyen, mint Harry közvetlen közelében. Perselus nem volt lenyűgözve, figyelembe
véve Draco krízishelyzetekbeli múltját. Draco közvetlen részvétele a csatában a vita forrása volt, amikor a terveket tárgyalták meg.
Kompromisszumra jutottak. Harry megkapja erejének forrását tőle, de Draco használja a köpönyeget.

Megtettek mindent, hogy megvédjenek mindenkit Voldemort seregétől. Nem mintha eddigre megvitatták volna a tervek részleteit. A
Rend-tagok nem tudtak túllépni azon az elképzelésen, hogy elfogadják a gonosz halálfalók segítségét, különösen nem Perselusét.

Tonks például számtalan kérdést tett fel Perselusnak. Mostanra meglehetősen biztosnak látszott a férfi hűségében, de gyanakvó
pillantásokat vetett a Malfoyokra. Rémszem villámkérdéseket vetett oda, miközben gyanakvása és dühe szinte tapintható volt.

Harry nem sokra volt tőle, hogy csalódottan felüvöltsön. Ezeknek az embereknek minden joguk meg volt ahhoz, hogy gyanakvóak és
mérgesek legyenek, de szüksége volt rájuk. Nem tudta, mit fog csinálni, ha nem tudja őket rábírni az együttműködésre, legalább
annyira, hogy a végső csatán átvezesse őket.

Draco megérintette a csuklóját, és finoman arra ösztönözte Harryt, hogy leengedje a kezét. Amikor Harry elhúzta a kezét, hogy
visszanézzen a barátjára, Draco egy üvegcsét nyomott a kezébe. Harry elismerő mosolyt villantott rá, kihúzta a dugót, és készült
meginni annak tartalmát.

– Potter! Ne! – kiáltott fel Rémszem.

Harry hirtelen felkapta a fejét.

– Ne idd meg! – parancsolta Rémszem.

Most mindenki őket figyelte, és Harry felsóhajtott.

– Ez csak egy fájdalomcsillapító bájital – mondta.

– Láttam, hogy Malfoy adta neked – morogta Mordon. – Biztosan méreg, vagy valami olyasmi, amivel uralhat téged.

– Vagy egyszerűen segít elmulasztani a fejfájásomat – vágta rá Harry szárazon. A Rend-tagok fele a rémülettől dermedten figyelte,
ahogy Harry ledöntötte a kis üvegcse tartalmát.

– Harry, hogy teheted ki magad ekkora kockázatnak? – firtatta Tonks.

További tagok kezdték hangosan kifejezni nemtetszésüket. Valójában, ahogy Harry figyelte őket, az asztal körül ülők ismét harcra
készek voltak, kiabáltak és ordítoztak.

Felsóhajtott. Nehézséget okozott neki összeszedni a haragot, amit pedig biztosan tudott, hogy éreznie kellene. Főként csak csalódott
volt, de nem egészen tudta, hogy a Rendben vagy saját magában.

– Azt gondolom, hogy muszáj lesz változtatnunk a terveinken – jegyezte meg megvetően Perselus.

– Bocsássatok meg nekünk – vetette oda Draco, majd megragadta Harry karját, és minden teketória nélkül bevonszolta őt a házba.

Draco kirántotta a pálcáját Harry zsebéből, és serényen felállított egy némító bűbájt, ám egyikük sem vette észre, hogy Perselus
kölcsönvette Remus pálcáját, és könnyedén megszüntette azt. És nemcsak megszüntette, hanem kiszórta a saját bűbáját, ami
közvetítette a fiúk hangját a kertbe.

– A francba, Harry! – csattant fel Draco. A Malfoy-hidegvér darabokra tört. – Kibaszottul nem adhatod fel!

– Nem adom fel! – tiltakozott Harry. – De mi a faszt csinálhatnék? Kezdem azt hinni, hogy Perselusnak igaza van, és ez tényleg
lehetetlenség.

Draco felhorkant.

– Mióta hiszed azt, hogy Perselusnak valaha is igaza van? – firtatta.

Harry bánatosan mosolygott.

– Neki sokkal gyakrabban van igaza, mint nekem – felelte. – És mi mindketten tudjuk ezt.

– Nincs igaza, amikor a lehetetlenség kerül szóba – ellenkezett Draco. – Abban te vagy a mester.

554
Harry szórakozottan dörzsölgette a fájós vállát, míg Draco át nem vette a feladatot, és kimasszírozta belőle a merevség egy részét.

– Talán egyszerűen csak belefáradtam, hogy megpróbáljak megvalósítani még egyet a sok lehetetlenből – mormolta Harry.

– Harry, te már a születésed előtt elkezdted tökéletesíteni a lehetetlenség művészetét – vetette oda Draco szárazon. – Akár hiszi
Perselus, hogy lehetséges, akár nem, te akkor is ki fogsz oda menni, és megnyered a támogatásukat a szombati csatához.

Harry nagyot sóhajtott.

– Talán éppen ez a probléma – jegyezte meg.

– Micsoda? – érdeklődött Draco.

– Csak gondold végig – noszogatta Harry. – Még csak nem is akarom igazán megvalósítani a lehetetlent. Nem akarom, hogy mindenki
menjen és kockáztassa az életét.

Csalódottan elhúzódott Dracótól, és fel-alá kezdett járkálni. Csizmájának sarka egyenletesen kopogott a padlón. Draco a pultnak
támaszkodott, és figyelte őt.

– Nem tisztességes veled, Perselusszal vagy a szüleiddel szemben, de egyik részem továbbra is azt akarja, hogy az emberek a tőletek
való félelmükre koncentráljanak, mert ha azon túljutnak, akkor rátérhetnénk a valódi fenyegetésre – magyarázta Harry.

– Harry, neked mindenkire szükséged van, és nem védheted meg mindannyiukat – csitította Draco.

– A francba, Draco! Gondolod, hogy én nem tudom? – kiáltott fel Harry.

– Félsz – állapította meg csendesen Draco.

Harry a fejével kifelé bólintott, hogy a kint levőket jelezze.

– Elég félelem van már odakint, nem gondolod? – jelentette ki keserűen. Megrázta a fejét. – Ezt már megbeszéltük. Nem engedhetem
meg magamnak a félelem luxusát, Draco.

Beletúrt a hajába.

– És én nem félek – jegyezte meg. – Haragszom magamra, mert bolond módon azt hittem, hogy meg tudok kérni mindenkit, bízzanak
bennem annyira, hogy elfogadják négy halálfaló segítségét.

– Már korábban is véghezvitted a lehetetlent – vetette oda Draco fanyarul. – Csak kérdezd erről Perselust.

– Úgy gondolod, ha meg tudom győzni Perselust, hogy a lehetetlen lehetséges, akkor bárkit meg tudok győzni, ugye? – faggatta Harry
keserűen.

Draco töprengően bámulta őt.

– Úgy gondolod, hogy Perselust érdeklik az odakint lévő emberek? – kérdezte.

– Érdeklik őt – ragaszkodott hozzá Harry. Összevonta a szemöldökét, és elcsodálkozott a témaváltáson.

Draco elkeseredetten rázta a fejét.

– Perselus elméleti szempontból törődik velük. Igen, kockáztatja értük az életét, de nem igazán érdeklik őt személy szerint. Nem úgy,
mint téged, Harry. Te tényleg egyénileg törődsz minden egyes személlyel – beleértve a halálfalókat is, mindenki mással ellentétben.

– Hát, mindenki megérdemel egy második esélyt – suttogta Harry, kicsit védekezőnek érezve magát.

– Merlin, Harry, még mindig nem érted? – sóhajtott Draco. – Egyetlen egy olyan ember sincs itt ma este, aki ezt kimondaná, és igazán
hinne is benne.

– Dumbledore hitt benne – felelte Harry csendesen.

– Igen, ő hitt benne – értett egyet vele Draco. Arckifejezése sokkal komolyabb volt, mint amilyennek Harry valaha is látta. – Én nem
vagyok hülye, Harry. Tudom, hogy főként azért adtál nekem egy második esélyt, mert láttad, hogy Dumbledore felajánlotta nekem ott a
torony tetején. Az a férfi haldoklott, ennek ellenére második esélyt ajánlott nekem.

Harry mereven bámulta a párját. Nyíltan még sosem beszéltek erről, de nem kellett volna őt meglepnie a Csillagvizsgáló Toronyba tett
tegnapi látogatás után.

555
– Draco, én… Igen, igazad van – ismerte be. – Amikor először megjelentél Victoriával, utáltalak. Utáltam, amit csináltál. – Szünetet
tartott. – Ne felejtsd el, hogy még mindig nem örülök annak, amit tettél.

Nagyot fújt, majd csizmasarka megint kopogni kezdett a padlón, ahogy ismét nyugtalanul járkálni kezdett.

– De ott voltam. Nem tudod, hány alkalommal hallottam, ahogy elmondtad Dumbledore-nak, nem volt más választásod. Hány
alkalommal hallottam, ahogy Dumbledore felajánlja neked a második esélyt.

– Harry, sajnálom – suttogta Draco nyomorultul. – Nem mentség a tetteimre, de csak a családomat próbáltam megvédeni.

– Istenem, Draco, tudom – nyugtatta meg Harry. – Én csak… Pont amiatt ajánlottam neked a második esélyt, ami aznap éjjel történt.
Megpróbálni megmenteni téged volt az egyik utolsó dolog, amit Dumbledore életében cselekedett, és én nem akartam őt
cserbenhagyni.

Draco megfogta a karját, és ezzel megállította a járkálást.

– Harry, én igazán nem akartam erről beszélni, különösen nem most, de meg kell értened, hogy ez nem csak arról szól, hogy
Dumbledore adott nekem egy második esélyt. Te tetted ezt, Harry. Te voltál az, aki meghozta ezt a döntést. Te hiszel az emberekben.
Törődsz velük. Akár megérdemlik, akár nem.

– Te megérdemled – vágta rá Harry, miközben a homlokát ráncolva meredt a párjára.

– A rohadt életbe, Harry! – kiáltott fel Draco, elkeseredetten rázva a fejét. – Elbasztam! Mindenki tudja, de te tökéletesen tisztában is
vagy vele, hogy nem érdemeltem meg a második esélyt. Ezért harcolsz velük.

– Nos, tévednek – állította makacsul Harry.

Draco felhorkant.

– És mindenkinek meg kell hajolnia, és oda kell figyelnie Harry Potter bölcsességére – jegyezte meg vontatott hanghordozással.

– Mi a fasz bajod van? – csattant fel Harry. – Neked mellettem kellene állnod.

– Melletted állok – morogta Draco. – És köszönet érte Merlinnek, mert a Sötét Nagyúr közel sem annyira állhatatos a
meggyőződésében, és ez már mond valamit. Cseszettül esélytelen, hogy ő győzne.

– Természetesen nem fog győzni, de mi a francról beszélsz? – firtatta Harry.

Draco felnevetett, majd arckifejezése ellágyult.

– Nem érted, mennyire különleges és egyedülálló is vagy te igazán, Harry – suttogta. – Ez az utolsó két hónap volt életed legnehezebb
időszaka, de te egyszerűen elfogadtad ezt. Veled voltam. Figyeltelek. Kibaszottul megteszel mindent, amit csak tudsz, hogy segíts, és ez
legtöbbször még csak nem is tudatos a részedről. Egyszerűen csak csinálod.

– Draco, én nem vagyok különleges – tiltakozott Harry a fejét rázva. – Én csak… Csak próbálom azt tenni, ami helyes.

– Harry, lehetsz még ennél is nemesebb szívű? – érdeklődött Draco szeretetteljes elkeseredettséggel. – Vagy esetleg kevésbé gátlásos attól
a ténytől, hogy az vagy?

– Lehetsz még ennél is nagyobb seggfej? – firtatta Harry édesen.

Draco felsóhajtott, majd megadóan felemelte a kezét.

– Rendben, feladom – nyögte. Szünetet tartott. – De akkor is azt mondom, hogy sokkal inkább hasonlítasz Dumbledore-ra, mint
gondolnád.

Harry összehúzta a szemét.

– Nem vagyok olyan, mint Dumbledore – tiltakozott.

– Nem – bólintott Draco elgondolkodva. – Te inkább egy meglehetősen furcsa keveréke vagy Perselusnak és a volt igazgatónak.

Harry majd megfulladt a hitetlenkedő nevetéstől.

– Te megőrültél – nyögte.

Draco gőgös felsőbbrendűséggel meredt rá.

556
– Egyrészről, körülvesz téged ez a lezser, bizakodó légkör, mint Dumbledore-t. Mindig jót cselekedni, második esélyt adni az
embereknek, és megmenteni a világot – mondta. – Másrészről azonban épp annyira veszélyes és szarkasztikus vagy, mint Perselus.

Elgondolkodva szünetet tartott.

– Meglehetősen lenyűgöz, hogy tudsz olyan szarkasztikus lenni, mint Perselus. Ez sok munkába kerül, de úgy tűnik, könnyedén
rákaptál – jegyezte meg ártatlanul.

– Menj a fenébe, Draco – vetette oda Harry, inkább szórakozott, mint dühös hangon.

Draco önelégülten vigyorgott rá, majd elkomolyodott.

– Harry, te erős vezető vagy, mint Dumbledore volt, mert mindenki tudja, mennyire törődsz velük. És erős vezető vagy, mint Perselus,
mert hajlandó vagy megtenni bármit, ami csak szükséges, hogy megvédj mindenkit.

– Igen. Hát, ez a gond, nem? Hajlandó vagyok megtenni bármit, ami csak szükséges, beleértve azt is, hogy magam mellé állítom a
gonosz halálfalókat – jelentette ki Harry gunyorosan. – Biztos vagyok benne, hogy a kint levők közül néhányan leírtak engem, épp úgy,
ahogy leírták Perselust is.

– Valószínűleg igen – értett egyet vele Draco –, de te tudod az igazságot, Harry.

– Úgy tűnik, az igazság kurvára nem számít – kiáltott fel Harry. – Odakint voltál te is. Perselus és én egész este az igazságot mondtuk
nekik, és nem számított.

– Neked számít – morogta vadul Draco. – Láttam őket, és láttalak téged odakint. Láttam, ahogy feladtad. Marhára nem érdekel, hogy
hisznek-e vagy sem. Engem csak az érdekel, hogy te hiszel-e.

– Draco, nem számít, hogy én mit hiszek – motyogta Harry fáradtan.

– Baszd meg, Potter! – vicsorgott Draco. – Ha nem hiszel többé az emberekben, akkor mind elvesztünk. Lehet, hogy ők nem értik ezt
meg, de én igen.

– És akkor mi a faszt kellene csinálnom? – vágott vissza Harry. – Jelen pillanatban a fő akadály az, hogy mindenki azt hiszi,
megőrültem, vagy négy halálfaló irányít engem. Mert ti csak ennyi vagytok nekik. Ők nem látják azokat a dolgokat, amiket én látok
bennetek.

– Akkor mondd el nekik – felelte Draco. – Érd el, hogy higgyenek, úgy, mint te.

– Nem mondhatom el nekik ezeket a dolgokat – sóhajtotta elkeseredetten Harry. – Azok a dolgok személyesek, és még ha el is
mondanám, soha nem hinnének nekem. Ott kint ti mind a hűvös és összeszedett sablont mutatjátok, annyira, hogy alig ismerem fel
bennetek azokat, akikkel együtt élek. Ki hinné el, hogy te édes és romantikus vagy? Ki hinné el, hogy Narcissa anyaként gondoz engem,
ahányszor csak lehetősége van rá? Ki hinné el, hogy Lucius az ölében tartott, amíg kibőgtem magam, miután éppen megöltem a
sógornőjét? Ki hinné, hogy Perselus az én vállamon sírt?

Harry azonnal abbahagyta, és biztos volt benne, hogy Draco kerek szemű döbbenete vetekedett a sajátjával.

– Basszus! – kiáltott fel Harry. Megfordult, hogy csalódottan belebokszoljon a legközelebbi falba, de Draco megragadta a karját.

– Engedj el! – ordította Harry.

– Nem, mert csak megint megsebesíted a vállad – jelentette ki Draco.

– Hát, ez marhára nem fog számítani, ha Perselus rájön, hogy kikotyogtam neked ezt a dolgot, nem igaz? – köpte Harry. – Istenem,
meg fog ölni engem.

– Nem fog! – tiltakozott Draco. – Ne légy már annyira melodramatikus! – Kis szünetet tartott. –Perselus tényleg sírt a válladon?

Harry lehajtott a fejét, kezét összekulcsolta a tarkóján.

– Harry? – szólongatta Draco.

Harry beletúrt a hajába.

– Ez az egész ma este neked Perselusról szól, ugye? – kérdezte Draco, de hangsúlya jelezte, hogy végre kezd érteni valamit. – Nem
arról van szó, hogy megpróbálod kicsikarni azt a segítséget, amire szükséged van a csatához. Nem igazán. Mert már tudod, hogy
mindenki beáll a csatasorba az első szavadra. Ez Perselusról szól.

557
Harry felrobbant.

– Perselus nem érdemli meg, ahogy kezelik őt! – kiabálta. – Valójában nem a vállamon sírt, de ott voltam. Én voltam az, aki tanúja volt
a Dumbledore miatti fájdalmának. Ők nem fogják fel. Nem értik. Nem tudják.

– De te tudod – mondta Draco. – Te bárki másnál jobban tudod, ugye, Harry? Ezért bánik úgy veled Perselus, mint a fiával. Ezért
sokkal nyitottabb veled szemben, mint bárki mással. Velem fele ennyire sem az, pedig én a keresztfia vagyok.

Harry vadul rázta a fejét.

– Nem! Csak kurvára tudom, mi történt – kiáltotta indulatosan. – Mindenki elítéli, mert megölte Dumbledore-t. Tudják kezelni a jó
útra tért halálfalókat, de nem tudják kezelni azt a tényt, hogy megölte a vezetőjüket. De nem értik meg! Te sem érted meg, Draco! –
üvöltötte. – Ha nem tudom meggyőzni ezeket az embereket Perselus tisztességéről, akkor cserbenhagyom őt. Épp úgy, ahogy
Dumbledore is cserbenhagyta.

– Mi a frászról beszélsz? – tudakolta Draco.

– Dumbledore megtett mindent a kibaszott „legnagyobb jóért” – köpte Harry. – Igazad volt, Draco. Én épp olyan vagyok, mint ő –
tette hozzá, és hangjából kiszűrődött önmaga hibáztatása.

– Dumbledore feláldozta Perselust a nagyobb jóért – folytatta. – Szükségünk volt rá kémként, és Dumbledore tudta, hogy nagyon
valószínűleg el fognak jutni odáig, hogy Perselus megölje őt. Dumbledore tudta, hogy amúgy is haldoklott, és ezzel biztosította Perselus
pozícióját. Dumbledore hozta meg ezt a döntést, és Perselus teljesítette a kérését.

Dühösen rázta a fejét.

– Tudom az igazat arról, mi a franc történt akkor éjjel. Ha elmondanám a részleteket a többieknek, a legtöbbjük nem ítélné el Perselust
többé. Legalábbis Dumbledore haláláért. Merlin tudja, hogy elítélnék számtalan másik okból kifolyólag – tette hozzá keserűen.

Mérgesen nézett Dracóra.

– De nem mondhatom el nekik, mi történt… a kibaszott legnagyobb jó miatt – vetette oda élesen.

– A Sötét Nagyúr titkai – mormolta Draco.

– Igen, Voldemort titkai – gúnyolódott Harry. – Azok a titkok, amik biztosítják, hogy végre megölhessem őt szombaton. A feladat,
amelyet Dumbledore jelölt ki számomra. Az, amit nem merek elmagyarázni senkinek, mert történetesen becsülöm mindannyiunk életét.

– Veritaszérum, merengős emlékek. Nem járható utak – köpte. – Dumbledore maga rendelte el, hogy tartsam meg magamnak ezeket a
titkokat. Tegnap beszéltem a hülye portréjával, és még az is csak azt ismételgette, hogy tartsam titokban őket. Azt mondta, hisz benne,
hogy képes leszek átsegíteni mindenkit ezen a helyzeten.

– De hogyan?! – kiáltott fel. – Lehetetlen mindenkit meggyőzni odakint, hogy ugyanazon az oldalon állunk, mert nem tudok nekik
mindent elmondani!

– Rendben, értem már – csitította Draco. – Csak higgadj le.

Harry csalódottan felsóhajtott, és nekitámaszkodott a pultnak. Fejkörzéseket végzett, megpróbálta enyhíteni a feszültségét.

– Draco, utálom ezt mondani, de nem te vagy az, akit meg kellene győznöm – jegyezte meg szárazon.

Draco felnevetett. A pultra tette a kezét, Harry csípőjének két oldalára, és leszorította őt.

– Nem, de szükséged volt egy kis szünetre. Odakint már ott tartottál, hogy egyszerűen feladod – mondta. Szünetet tartott. – Vagy
felrobbansz.

– Nem tudtam, mit tehetnék – vonta meg a vállát Harry. – És még mindig nem tudom. Egyetlen átkozott dolgot sem oldottunk meg
azzal, hogy elbújunk idebent.

– De igen – ellenkezett Draco.

– Mégpedig? – firtatta Harry.

– Emlékeztetted magadat néhány okra, amiért olyan keményen harcolsz – jelentette ki tényszerűen Draco. – Emlékezetedbe idézted,
hogy a legnagyobb jó magában foglalja minden lehetséges ember megóvását… még az elkóborolt halálfalókét is.

Harry mosolyogva rázta a fejét.

558
– Az elkóborolt halálfalók rettentően sok gondot okoznak.

– Ennek ellenére is szeretsz minket – susogta Draco önelégülten.

– Igen, így van – felelte Harry lágyan, miközben felnyúlt, Draco hajába csúsztatta a kezét, és lehúzta a fejét egy csókra. Draco finoman
csókolózott vele néhány pillanatig, majd vonakodva elhúzódott.

– Vissza kellene mennünk – sóhajtott fel Harry. – Nem tudom, mennyi ideig voltunk idebent, és ki tudja, mi történt kint, mialatt nem
voltunk ott.

Draco összevonta a szemöldökét.

– Meg vagyok lepve, hogy senki nem jött utánunk.

Harry közönyösen megrándította a vállát.

– Biztos vagyok benne, hogy Perselus és Remus tudják, hogy alkalmat kellett találnom a csalódottságom kibocsátására, és újra le kellett
higgadnom – mondta. – Habár, míg Perselus és Remus tudják ugyan, hogy miért jöttünk be, a többiek nagy többsége valószínűleg azt
hiszi, hogy te… a pokolba, nem tudom, mi járhat a fejükben. Nem vagyok benne biztos, hogy mit gondoltak, mit teszel velem, amikor
azt a hülye fájdalomcsillapító bájitalt adtad.

– Talán rá kellene mutatnod, hogy nagyon sokuknak ugyanabból a főzetből adtak, és nem mérgezte meg őket – morogta Draco
fanyarul.

Harry pislogni kezdett.

– Elfelejtettem, hogy a legtöbben nem tudják, hogy ezen a nyáron én voltam felelős a gyógyító italok szállításáért – mondta.

– Te? – hörrent fel Draco. – Harry, önként jelentkeztél a Rendnek megfőzni a nyomorult bájitalokat, de az első alkalom óta egyáltalán
nem segítettél megfőzni őket.

– Úgy vélem, nem követtem nyomon a bájitalkészletet mostanában – tűnődött Harry, és bűntudatot érzett. – Gondolod, hogy
Pomfreynak szüksége van még többre is? Szólt volna nekem, ha kifogyóban lenne belőlünk, nem?

Draco csak bámulta őt; a hitetlenkedés tisztán leolvasható volt az arcáról.

– Harry, mikor fogsz már rájönni, hogy nem tudsz mindent te megcsinálni? Madam Pomfrey nem mondott semmit neked, mert
rendszeresen küldtük neki az adagokat. Lupin megbeszélte vele, és figyelemmel kísérte milyen bájitalokra van szüksége. Perselus, apa és
én főztük őket. Anya és én csomagoltuk, és majdnem a teljes készletünket elküldtük a minisztériumba szombaton.

– Oh – lehelte Harry, miután feldolgozta az információt. – Meg kell győződnöm róla, hogy elmondom nekik, te voltál ezért a felelős,
nem én. Még mindig Winky kézbesíti őket?

– Hol jár az eszed? – fortyant fel Draco. – Természetesen Winky szállította őket. Szokás szerint közvetlenül Pomfreyhoz vitte őket.
Vagy inkább, mi Winkynek adtuk, ő pedig a drágalátos Dobbydnak, hogy eljuttassa Pomfreynak.

Harry összevonta a szemöldökét Dobby említésére.

– Az apád még mindig panaszkodik a házimanók hiányáról? – kérdezte.

– Nem egészen – felelte Draco önelégült vigyorral. – Perselus elejtett egy megjegyzést, hogy sokkal jobb lett volna mindannyiunknak,
ha egyszerűen követtük volna Dobbyt, és évekkel ezelőtt csatlakoztunk volna hozzád. Nem hinném, hogy apát örömmel tölti el, hogy
egy házimanó okosabb döntést hozott, mint ő.

– Oh, istenem – zihálta Harry, fuldokló nevetéssel. – Nem tudom elhinni, hogy apád még mindig szóba áll velem.

– Gondoltam, hogy értékelni fogod – rázta a fejét Draco. – Persze, hogy még mindig szóba áll veled. Jobb az oldaladon állni, de apa
most jobban neheztel Dobbyra, mint valaha.

– Ebben biztos vagyok – vágta rá Harry, miközben megpróbálta megfékezni a nevetést.

– No, jobban érzed már magad? – érdeklődött Draco.

– Igen, helyreállítottad az önbizalmamat – felelte siralmasan Harry. – Én hősöm – tette hozzá drámaian, majd felnevetett, amikor
Draco mogorván meredt rá.

– Te vagy a hülye hős fiú, nem én – vágott vissza Draco. – Na, most húzz ki oda, és csinálj is úgy!

559
– Még mindig nem tudom, mit mondhatnék nekik – mutatott rá Harry.

– Azt hiszem… Azt hiszem, személyesnek kell lenned – mormolta Draco. – Harry, minden, ami idebent elhangzott, sokkal
valóságosabb azoknál a száraz tényeknél, amikkel te és Perselus elhalmoztátok őket odakint.

– Perselus már így is eléggé mérges rám, amiért a tenyeremen hordom a szívemet – tiltakozott Harry. – Valahogy nem látom őt, hogy
örülne, ha az övét is kiteregetném.

– Nos, talán nem kellene mesélned arról, hogy Perselus sírt a válladon – ismerte be Draco. – Nem fog ugyan megölni téged, de nem is
szeretném látni, ahogy elevenen megnyúz.

Harry felhorkant.

– Kösz! Ez aztán a biztatás! – vetette oda gúnyosan.

– Átkozottul jól tudod, hogy Perselus soha nem ártana egy hajad szálának sem – mondta Draco önelégülten mosolyogva a barátjára.

– Aha, erre a kinyilatkoztatásra majd emlékeztetlek, amikor tiszta horzsolás leszek a következő két napi tréningem után vele – jegyezte
meg Harry fanyarul.

Draco összerezzent.

– Igaz – biccentett.

– Mellesleg – folytatta Harry –, mit kellene elmondanom rólad?

Draco nagyot fújt.

– Azt hiszem, ha azt mondod nekik, azért mentem hozzád, mert marhára féltem, az tönkreteszi az imázsomat, ugye?

– Ühüm, valószínűleg – bólogatott Harry, miközben megpróbált nem vigyorogni.

– Ne nevess rajtam, te lökött – tiltakozott Draco halvány mosollyal az arcán.

– Nem is nevettem – ellenkezett Harry, de a vigyor már elszabadult.

– Úgy vélem, valószínűleg az sem fog segíteni az imázsomon, ha azt mondod nekik, hogy beleszerettem a hősükbe – gondolkodott
Draco.

– Szégyellsz engem? – firtatta Harry megjátszott duzzogással.

– Mindenki azt fogja hinni, hogy elpuhultam – kiáltott fel Draco.

– Ah, szóval magadat szégyelled – jelentette ki Harry élvezettel. – Minden rendben, Draco. Az lehet, hogy a hűvös arrogancia és puszta
gonoszság képed örökre megfakult, de azt hiszem, még mindig elég gyakran vagy egy ellenszenves hülye ahhoz, hogy ne kelljen
aggódnod.

– Kösz, Harry – vetette oda Draco vontatott, gunyoros hangon.

– Nagyon szívesen – felelte fényes vigyorral Harry.

– Gyere – szólt Draco, összevonva a szemöldökét. – Ha tovább maradunk idebent, Perselus mindkettőnket élve fog megnyúzni.

Még loptak egy-két csókot, mire végre elhagyták a konyhát, és visszatértek a kertbe. Ledermedtek, amikor felfogták az eléjük táruló
színhelyet. Perselus mogorván nézett rájuk. Jó néhányan mosolyogtak. A barátaik és családjuk többsége úgy nézett ki, mintha a nevetést
próbálná visszafojtani.

– Mi folyik itt? – kérdezte Harry óvatosan.

– Én idióta kölyköm, te! – szólalt meg Perselus bársonyos hangon. – Te fogod főzni az összes szükséges bájitalt a gyengélkedő
számára az egész következő évben. Draco, te is.

Harry döbbent zavarodottsággal bámulta őt.

– Miért mi?! – tiltakozott. – És még csak azt sem tudjuk, hogy visszamegyünk-e az iskolába – tette hozzá. – És mi köze a bájitaloknak
bármihez is?

– Talán jobb szeretnéd, ha élve megnyúznának? – vetette fel Perselus mézesmázosan.

560
Harry szeme elkerekedett. Rápillantott Dracóra, aki látszólag tükrözte az ő kába arckifejezését.

– Oh, a francba! – brekegte Draco.

– Mi van? – hörrent Harry, aki kétségbeesetten remélte, hogy Draco nem azt a választ fogja adni, amire most már kifejezetten
számított.

– Nem szórtam ki a Perselus-biztos némító bűbájt – ismerte be Draco.

Harry lassan megfordította a fejét.

– Nem tehetted – suttogta Perselusnak.

– Lehetett még ennél is több hangulatingadozáson átesnetek alig húsz perc alatt? – firtatta Perselus szarkasztikusan, utánozva a korábbi
megjegyzéseiket.

Harry nagyot nyelt; még mindig nem akarta elhinni.

Tekintete végigjárt a többi jelenlévőn, akik közül sokan bólintottak, jelezve, hogy igen, Perselus valóban megsemmisítette a némító
bűbájt, és igen, bizony mindannyian hallották az ő és Draco beszélgetését.

– De még mindig nálam van a pálcád – tiltakozott Harry.

Remus mosolyogva lengette meg a pálcáját.

Harry érezte az élénk megaláztatás melegét; biztos, hogy az arca lángoló vörös lett.

– Perselus, én… nos… khm… Oh, a francba – lehelte, ahogy Perselus nagy léptekkel haladt felé. Becsukta a szemét, és várta a közelgő
halált.

Megriadt, amikor egy puszit nyomtak a homlokára, és szemét hirtelen kinyitva mereven bámult fel Perselusra.

– Úgy gondoltam, kénytelen vagyok gyakorlati bemutatót tartani a szívem fitogtatásából – jelentette ki szárazon Perselus.

– Perselus, annyira sajnálom – suttogta gyászosan Harry. – Még Dracónak sem akartam elmondani, és én… nos… nem tudtam, hogy
mindenki másnak is közvetítve vagyok.

– Gyere ide, kölyök – mormolta Perselus, és magához húzta Harryt egy ölelésbe, amivel kiszakította őt a szenvedéséből. – Mindegy, mi
történik, nem hagytál engem cserben. – Szünetet tartott. – Talán megaláztál, de nem hagytál cserben.

– Te vagy megalázott? Én vagyok az, aki hülyét csinált magából! – motyogta Harry, miközben arcát Perselus talárjába temette.

– Valóban. Mindazonáltal, úgy látszik, hogy a spontán párbeszéd egy erőteljes kommunikációs eszköz a számodra – jelentette ki
Perselus fanyarul.

– Ezt hogy érted? – kérdezte Harry.

– Bújj elő a taláromból, és nézd meg magadnak – felelte Perselus, és finoman eltolta Harryt. A férfi még megállt, hogy Draco
homlokára is nyomjon egy puszit, majd megfordult, és minden további szó nélkül visszasétált az asztalhoz.

Harry a többiekre pillantott. Perselus a legtöbbjüket megdöbbentette a Draco és Harry iránt érzett szeretetének kimutatásával. Még
Remus, Narcissa és Lucius is meglepettnek tűntek a férfi viselkedésétől.

Harry a homlokát ráncolva nézett Dracóra. Kicsit jobban érezte magát, amikor látta, hogy Draco is elvörösödött a zavartól. Legalább
nem ő az egyetlen. Draco pislogva űzte el az elképedését.

– Perselus nem puszilta meg a homlokomat azóta, hogy a Roxfortba járok – jegyezte meg.

– Akkor ez egy jó dolog, igaz? – kérdezte Harry, miközben abszolút bizonytalannak érezte magát mindenben.

Zavara ellenére Draco tekintete élvezetet mutatott.

– Igen, Harry, ez egy jó dolog. Mondtam, hogy mire az éjszakának vége, mindenki pontosan tudni fogja, hogyan érez irántunk Harry
Potter – mondta. – Csak arra nem számítottam, hogy azt is pontosan tudni fogják, hogyan érzünk mi irántad.

Megragadta Harry kezét.

561
– Gyere, Harry. Összehívtál egy Rend-gyűlést, és be is kell fejezned.

Harry hagyta, hogy visszavezessék, megzavarodva a légkörben bekövetkező változástól. Állt az asztalfőnél, és egyszerűen csak bámulta
az embereket. Mi a faszt mondott odabent a konyhában Dracónak, amitől ilyen drasztikusan megváltozott a helyzet? Bármi is volt az,
Dracóra is hatott. Korábban a barátja jórészt hűvös tartózkodást mutatott, de most mögé állt, és karjait lazán az ő dereka köré fonta.

– Dumbledore büszke lenne rád, fiú – szólalt meg Rémszem a maga mogorva módján.

Harry elvörösödött, és fogalma sem volt, mit mondhatna erre.

McGalagony jóváhagyóan bólintott neki. Mrs. Weasley sugárzott a megelégedettségtől. Narcissa és Remus melegen mosolyogtak rá és
Dracóra. Lucius erőltetett, beletörődő mosolyt villantott rájuk.

– Szóval, mi a szombati terv? – kérdezte jókedvűen Tonks.

– Uh, én… – Perselusra nézett támogatást remélve.

Perselus megszorította az orrnyergét, ezzel mutatva az elkeseredettségét Harry felé.

– Ismered a terveket, Harry – sóhajtotta. – Fel kell őket világosítanod, ha arra számítasz, hogy megnyered a segítségüket.

– Ezt tudom – kiáltott fel ingerülten Harry. – Én csak…

Draco egy puszit nyomott a feje tetejére.

– Nyugi – mormolta –, itt mindenki a te oldaladon áll.

Harry lassan kifújta a tüdejéből a levegőt, és ellazult Draco ölelésében. Úgy tűnt, hogy a személyes részletek, amelyeket véletlenül
felfedett, beváltak, és úgy gondolta, bolond volna ezt kifogásolni. Hálásan kell fogadnia, és továbblépnie.

Figyelmes közönsége volt, amikor elkezdett beszélni. Ez alkalommal valódi haladást értek el.

562
 Negyvenkilencedik fejezet

Pénteken reggel Harry lement Dracóval a földszintre reggelizni, és közben azon töprengett, vajon mit tartogat számára az új nap. Egész
héten egyre-másra merültek fel a stresszes események, és a feszültség kitartóan emelkedett. Nem értette, miért érez ma nagyobb
nyomást, mint az előző napokon, ám az érzés kétségtelenül ott volt.

Asztalhoz ült, és próbált ellazulni. A többiek élénken beszélgettek, míg ő azon elmélkedett, hogy a Grimmauld téri étkezések most
nagyon emlékeztettek a roxfortira. A kis csoportnyi mardekáros között ülni az asztalnál nem sokban különbözött attól, mintha a
griffendélesek között üldögélne. Mások az emberek ugyan, de a beszélgetések hátborzongatóan hasonlóak voltak. Valahogy hasonlított
az első napokhoz az iskolaév kezdetén, amikor megbeszélik a nyáron történteket egymással. Sok volt a tipikus pletykálkodás, és –
szokás szerint – úgy tűnt, hogy ezek körülötte összpontosulnak.

Fél füllel hallgatta, ahogy a többiek megvitatják a hét eseményeit, de inkább nem figyelt oda, mivel a beszélgetésük kezdett sok lenni
neki. Egy dolog volt megpróbálni lépést tartani az elfoglalt életével, és egészen más dolog volt hallani erről. Hallotta a félelmet, az
álmélkodást, és a reményt a hangjukban, és ez egyszerre nyomasztotta és elborzasztotta őt.

Nem segített jobban érezni magát az sem, hogy az edzései felé terelte a gondolatait. Az előző napot azzal töltötte, hogy védekező
varázslatokat tanult – különös tekintettel a pajzsokra –, miközben a fájdalomcsillapító bájitalokat töltötte magába, mintha nem lenne
holnap. Hirtelen megborzongott, amikor rájött, hogy talán még lesz egy holnap a számára, de egyáltalán nem tudta garantálni, hogy a
rákövetkező napon is itt lenne még.

Semmi reményt nem fűzött ahhoz, hogy a válla teljesen meggyógyulna, mielőtt szembe kell néznie Voldemorttal. A függőséget nem
okozó fájdalomcsillapító bájitalt már megszokta a szervezete, és az már csak alig-alig volt hatásos, de nem tudta rávenni magát, hogy
ennél erősebbet kérjen Perselustól. Ez olyan volna, mintha bevallaná a vereségét.

És ekkor belegondolt abba, hogy nem számítana, ha bevenné az erősebb, ám függőséget okozó bájitalokat, mert két napon belül halott
lenne, ha nekiállna félni. A vállának fájdalmával együtt tud élni, de a halál ki van zárva.

Halál. Scrimgeour temetését aznap délutánra időzítették, mivel eltolták a többi temetés miatt. Nem szerette ugyan őt, de a férfi
mégiscsak hősi halált halt. Ha létezik olyan dolog. Meghalt, miközben védte a minisztériumot, amelyet vezetett. Caramel valószínűleg
elbújt volna, de Scrimgeour harcolt. Bátran.

Harry nem tudta elviselni a távozás gondolatát. Az elmélkedés a halott miniszterről ebbe az irányba terelte a gondolatait, és ezt nem
engedheti meg magának. Határozottan szüksége volt arra, hogy kirángassa magát ebből a depressziós hangulatból, és elmenni a
temetésre, vagy a halálra gondolni, nem segített ebben. Nem mintha Perselus egyébként megkockáztatná, hogy megengedjen számára
egy nyilvános megjelenést.

Amennyire tudta, Perselus rögtön a reggeli után betessékeli majd őt és Dracót az edzőterembe. Egyáltalán nem várta ezt. Perselus
hihetetlenül keményen hajszolta őt, és előző nap éjjel olyan sokáig dolgoztatta őket, míg már mindketten alig voltak képesek
elvonszolni magukat az ágyig.

Tudta, hogy Perselus el akar vele érni valamit, de még mindig nem tudta, mi volt az, és ez végtelenül irritálta őt. Tájékoztatni akarta
Perselust arról, hogy a végső csata előtt már nem tud a mesterévé válni ennek az egésznek, de nem tudta rávenni magát arra, hogy
abbahagyja az edzéseket. Már akkor is rettentően zavarták őt Perselus tanítási módszerei, amikor eredetileg meg kellett volna tanulnia
az okklumenciát, de az, hogy abbahagyta, katasztrófával végződött. Nem szándékozta még egyszer elkövetni ezt a hibát. Így hát, ha
Perselus azt akarja, hogy a végső csata előtti legutolsó pillanatig eddzen, még ha ez értelmetlennek is tűnik számára, akkor azt is fogja
csinálni.

A villájával szórakozottan tologatta a tojásrántottáját, miközben azon töprengett, lehetne-e még ennél is több az úgynevezett terhekből
a vállain.

– Harry?

Harry felpillantott Dracóra, mert kihallotta az aggódást a hangjából, és azon gondolkodott, vajon hogyan nézhet ki.

– Jól vagyok – motyogta. – Az edzőteremben leszek, ha majd befejezed a reggelit.

Draco a homlokát ráncolta, de engedte őt elmenni. Hagyott neki legalább néhány pillanatot, hogy összeszedje magát.

*****

– A kurva életbe! – káromkodott Harry, miközben feltápászkodott a padlóról.

– A következő napok egyikén majd dolgozunk a szókincseden – jelentette ki Perselus nyugodtan.

563
Harry dühösen meredt rá.

– A kurva szókincsem a legkisebb problémám – szűrte a fogai között.

– Valóban – bólintott Perselus.

– Még csak nem is fogok párbajozni! – kiáltott fel Harry. – Mindössze csak annyit kell tennem, hogy megölöm Naginit és Voldemortot.
És ennyi! Egyetlen nyomorult halálfalóval sem kell párbajoznom! Akkor meg miért kell megtanulnom ezt?

Perselus egyszerűen csak érzelemmentesen bámulta őt, és figyelmen kívül hagyta a kitörését.

Harry csalódottan hajtotta hátra a fejét. Kifújta a levegőt az orrán keresztül, és közben a plafont bámulta. Kimerült volt, a teste
mindenhol sajgott, a válla pedig lüktetett. És egyetlen árva választ sem írtak arra a nyomorult plafonra.

Fejkörzést végzett, nyújtotta és lazította a nyakát. Remus, Draco és Lucius a fal mellett álltak, a tűzvonalon kívül. Dracónak valahogy
sikerült kibújnia abból, hogy megtanulja ezt a varázslatot.

– Hány éves voltál, amikor elsajátítottad ezt? – kérdezte Perselustól.

– Elég idős – felelte Perselus. – Először meg kell tanulnod érezni a mágiát.

Harry a fogát csikorgatta, bezárta a szemét, és bólintott.

– Sok boszorkány és varázsló sosem tanulja meg használni – tette hozzá Perselus derűsen.

– De nekem meg kell tanulnom – tisztázta Harry, jobban húzva az időt, mint valaha, mivel már tudta a választ.

– Igen – bólintott Perselus, aki hagyta, hogy Harry pihenjen egy kicsit. – Nem számít, mennyire pontosak a terveink, nem tudjuk
megjósolni, mi fog történni holnap. Szerettem volna, ha ezt a varázslatot már jóval az összecsapás előtt megtanultad volna. Nem
számítottam arra, hogy ez már ezen a nyáron megtörténik.

– Bocs, hogy minél hamarabb meg akarok szabadulni Voldemorttól – vetette oda Harry gúnyosan.

Perselus egy szót sem szólt erre, mire Harry lehajtotta a fejét. Nem segített rajta, ha a feszültségét Perseluson próbálja levezetni. De
Merlinre! Perselus túl sokat várt el tőle. Vagy ő várt el túl sokat magától? Már nem tudta. Mérges volt magára, mert nem volt képes
elsajátítani a varázslatot. Perselus azonban úgy gondolta, hogy meg tudja csinálni, úgyhogy lehetségesnek kell lennie.

Egy varázslat. Egy alapvető varázslat, ami bárminél többet segíthetett rajta, ha a terveik valahol félresiklanak. Hagyta, hogy Perselus
hangja betöltse az elméjét, miközben ismét végiggondolta a korábbi magyarázatot.

„Ez egy blokkoló varázslat. Miközben tulajdonképpen pajzsként funkcionál, elvágja az átkokat, mielőtt azokat befejeznék, innen a varázsige:
Interceptum. Mint bármelyik hang nélküli varázslat, ez is nagy koncentrációt igényel, amikor először megtanulod. A saját mágiádra kell összpontosítanod.
Azért is sokkal nehezebb, mert azt is megköveteli, hogy az ellenfeled mágiájára koncentrálj, merthogy azt akarod elvágni, mielőtt befejezhetné.”

A szavak tulajdonképpen semmit nem jelentettek számára. Éreznie kellett. Éreznie kellett a mágiát, és nem tudta érzékelni. Megbukott
újra és újra, mert inkább arra koncentrált, ahogy Perselus kiejtette a varázsigéket, ahelyett, hogy magára a mágiára koncentrált volna.

Még mindig csukott szemmel maga elé képzelte azt az éjszakát a roxforti földeken. Piton lazán elterelte az ő átkait. Beleborzongott az
emlékbe, de a hangtalan bűbájra összpontosított, amit Piton használt arra, hogy blokkolja őt. Felidézte azt a lezser közönyösséget. A
varázslatai semmit nem jelentettek Pitonnak, a halálfalónak.

Ezt kell neki megtanulnia. Képesnek kell lennie arra, hogy automatikusan eloszlassa az átkokat, amikkel célba veszik őt a halálfalók,
akik ártani akarnak neki. Még úgy is, hogy harag, félelem és adrenalin áramlanak benne. Érzelmek. Talán pont ez a kulcs.

Hagyta, hogy az akkor éjszakai emlékek elárasszák a testét, és érzett mindent – a fájdalmat, a csalódottságot, a tehetetlenségét, hogy
megállítsa a halálfalók távozását.

Megsimította hüvelykujjával a pálcáját, érezte a sima fát, és a benne lévő mágiára koncentrált. Emlékezett arra a könnyedségre, amivel
Piton újra és újra blokkolta őt. Felidézte a küzdelmet, a valódi összecsapást.

Biccentett egyet.

– Stup…

Harry szeme még mindig be volt csukva, így csak érzett. Érezte a mágiahullámot, ami Perselustól indult. Az adrenalin löket
hozzáadásával, ami szinte áradt belőle, Harry gondolatban kimondta a varázsigét: Interceptum.

564
Eltelt egy töredékmásodperc, de működött. Blokkolta a varázslatot, mielőtt azt teljesen befejezhették volna.

– Petrif…

– Interceptum.

Piton egymás után szórta rá az átkokat, miközben csendesen mozgott körülötte. Harry csukva tartotta a szemét, csak a mágiára
támaszkodott. Nem hallotta magát a szót, de érezte a Levicorpus varázsigét útjára indulni, és elzárta azt. Épp úgy, ahogy Perselus tette
azon az éjszakán. Piton tovább szórta a varázslatokat, hangosan és hangtalanul is.

– Cruc…

– Interceptum.

Blokkolta az átkot, mielőtt ráébredt volna, mit szórt rá Perselus. Szeme döbbenten felpattant. Perselus nyugodtan állt előtte, pálcája
leengedve, tekintetében élénk elégedettség tükröződött.

– Épp most szórtad rám a Cruciátus átkot! – vádolta őt Harry.

– Nem, mert képes voltál blokkolni a varázslatot, mielőtt befejezhettem volna – mondott ellent Perselus. – Magát a varázslatot nem
lehet kivédeni.

Harry kinyitotta, aztán becsukta a száját.

– Megcsináltam – lehelte meglepődve.

– Megcsináltad – bólintott Perselus.

– Szuper voltál! – kiáltott fel Draco. Odasétált hozzájuk, és megkockáztatva Perselus haragját is, adott Harrynek egy gratuláló csókot.

– Draco, menj onnan! – rendelkezett Perselus.

Draco megszakította a csókot, de nem engedte el Harryt. Önelégülten vigyorgott Perselusra.

– Azt hiszem, Harry megérdemli a jutalmat – jelentette ki gőgösen.

Perselus dühösen meredt rá, de Draco önelégült mosolya ettől csak még szélesebb lett.

– Nem hiszem, hogy ma rá bírod őket venni még több munkára, Perselus – jegyezte meg Lucius vontatott, élvezettel teli hangon.

– Megérdemlik a pihenést – szólt közbe Remus is csendes egyetértéssel.

Perselus mogorván nézett rájuk; nyilvánvalóan vitába akart szállni velük.

– Még egy kör, hogy megbizonyosodjunk róla, ez nem puszta véletlen volt, aztán fejezzük be mára – alkudozott Harry.

Draco halkan felnevetett.

– Még megérjük, hogy igazi mardekárost faragunk belőled – súgta.

– Két kör – jelentette ki Perselus, figyelmen kívül hagyva Dracót. – Egyet Lucius ellen, és egyet Remus ellen.

Harry összehúzta a szemét.

– Rendben – bólintott, mert ésszerűnek találta a dolgot. Ráadásul, közel sem volt annyira fájdalmas, amikor helyesen tudta alkalmazni a
blokkoló varázsigét. Kezdte azt gyanítani, hogy Perselus a végső csata előtti utolsó pillanatig átkozná őt, ha nem sikerülne elsajátítania
ezt a varázslatot.

– És szeretném, ha ismét csukott szemmel csinálnád – tette hozzá Perselus, miközben számítóan méregette Harryt.

Harry csak megvonta a vállát, amitől aztán összerezzent a fájdalmas lüktetés miatt.

A többiek hátrébbléptek, majd Lucius elkezdte szórni a varázslatokat Harryre. Mozgott a szobában, és változtatta a varázslatok közötti
szüneteket, ezzel megkísérelve váratlanul érni Harryt. Harry érezte, amikor Remus az első varázslatot indította, és megpördült, hogy
elhárítsa. A két felnőtt tovább szórta a különféle varázslatokat, Harryt folyamatosan mozgásban tartva. Zihált az erőfeszítéstől, amikor
azok ketten végül leálltak.

565
– Ha tényleg le akartak volna teríteni, akkor könnyedén megtehették volna, de egész jól tartottad magad kettejükkel szemben is –
szólalt meg Perselus.

Harry annyira lihegett, hogy csak egy bólintásra futotta.

– Hogy tudtad csukott szemmel megcsinálni? – érdeklődött Draco. Hangjából zavarodott csoda sütött.

Harry nem válaszolt; előrehajolt és kezével a térdére támaszkodott. Keményen megdolgoztatták, de ez alkalommal lényegesen
könnyebb dolga volt, mint korábban Perselusszal.

– Magát a mágiát érzi – magyarázta Perselus. – Ezt szemmel nem lehet látni. Kicsit szélesebb körű varázsige repertoárral, és több
gyakorlattal, elsőrangú párbajozó lesz.

Harry felnézett a férfire; megdöbbent Perselus tárgyilagos bizalmától. Meglepte, hogy Perselus egyáltalán hozzáfűzött egy ilyen
kiegészítést a mondanivalójához.

– Ez a Sötét Nagyúrtól származó extra varázsereje miatt van, nem? – kérdezte Draco, elgondolkodva ráncolt homlokkal. – Ezért tudja
ő ezt már most megcsinálni, amikor nekem valószínűleg kell még néhány év, mire el tudom sajátítani.

– Úgy gondolom – bólintott Perselus.

Harry már maga is gondolt erre, mivel Perselus nem erőltette, hogy Draco is tanulja meg a varázslatot. Draco nem volt megjelölve,
mint az átkozott egyenlő fele a Sötét Nagyúrnak. Ez nem kifejezetten olyasmi volt, amire büszke lehetett, már ami Harryt illeti.

– Harry mindig képes volt fiatalabb korban elsajátítani a varázslatokat, mint az átlag – tette hozzá Remus.

– Ez amúgy sem számít, Draco – szólt közbe Harry. – Holnap éjjel meg kell küzdenem Voldemorttal. Nem hinném, hogy időben
képes leszek mesteri szintre fejleszteni.

– Nem izgat, hogy te megtanultad – tiltakozott Draco, hiszen megértette Harry szavainak mögöttes jelentését. – Én csak kíváncsi
vagyok arra, mennyi hatalmad is van igazán.

Harry gyöngéd elnézéssel rázta a fejét.

– Te, és a hatalomvágyad!

– Dracónak igaza van, Harry – szólalt meg Lucius is. – Te egy nagyon erős fiatalember vagy, és csak a további edzések fogják
meghatározni, hogy pontosan mennyire is vagy igazán erőteljes.

Harry elutasítóan vonta meg a vállát, és azonnal átkozta is magát. A vállvonogatási szokásait muszáj lesz abbahagynia, amíg a válla
ennyire fáj. Megpróbálta nem kimutatni a dolgot, de Perselus szeme azonnal összeszűkült.

– Túlélem – vetette oda röviden Harry, mielőtt Perselus kérdőre vonhatta volna. – Megyek és letusolok. – Megfordult és elsétált, mert
nem akart újabb vitába bonyolódni a válláról.

Természetesen Draco követte, és mindenáron ragaszkodott egy vitatkozáshoz.

– Hogy érted azt, hogy túléled? – követelte a választ Draco. – Kurvára fáj a vállad, ugye?

– Mire számítasz, Draco? – firtatta Harry. – Az elmúlt két napon semmi mást nem csináltunk, csak edzettünk. Az egész testem fáj!

– Igen, az enyém is – értett egyet Draco. – És kibaszottul ki nem állhatom.

– Túl fogod élni – jelentette ki Harry, miközben már a szobájukba vonszolta magát, és egyenesen a zuhanyhoz tartott, útközben
lerúgva a cipőit. Még mindig háttal állt Dracónak, a nyelvébe harapott, megragadta a pólójának az alját, és egy mozdulattal lerántotta
magáról, majd félredobta azt is.

Átkozta magát, amiért reggel még úgy gondolta, hogy a válla már egész jól van. A póló viselése nyilvánvalóan az egyik legrosszabb
döntése volt mostanában. Így aztán el is lett döntve, hogy végiggombos inget fog viselni a csatába, ezzel alkalmazkodva Draco
divatízléséhez.

Egy lábon egyensúlyozva lehúzta a zoknijait is. Draco elhúzta a kezét, amikor nekiállt kigombolni a farmerét. Harry a saját kezét nézte,
nem volt hajlandó belenézni Draco szemébe.

Draco végigsimított ajkával Harry vállán.

– Nem tudom, hogy csinálod – mormolta. Finoman végigpuszilgatta a váll ívét, majd Harry nyakának görbületét. Harry felsóhajtott,
amikor a puszik szívogatássá váltak a kényes bőrön. Ez sokkal jobb volt, mint a vitatkozás.

566
Draco végigjárta Harry fülét, állkapcsát, és végül eljutott a szájához. Jó néhány percen át belemerültek a csókba, nyelveik lassan
simogatták egymást. Draco keze visszatért a farmeréhez.

– Draco… – szólalt meg Harry. Nem mondott többet, mert nem tudta, hogyan mondja meg a párjának, hogy pillanatnyilag tényleg
nem érzi képesnek magát többre néhány csóknál. Mélységes sajnálatára.

– Cssss, tudom – susogta Draco. – Csak hagyd, hogy gondoskodjak rólad.

Harry ösztönszerűen vitázni akart, merthogy tud ő vigyázni magára, de megakadályozta, hogy ez hangosan is kitörjön. Draco már tudta,
hogy képes erre. A szőke fiú várt, amíg Harry bólintott, mielőtt a zuhany helyett a fürdőkádhoz fordult.

– Fürdő? – kérdezte Harry meglepetten. Sosem használták eddig. De hát eddig Harrynek sosem volt erre ideje.

– Igen. Mindkettőnknek hasznára válik egy kis áztatás a forró vízben – felelte Draco. Harry ezzel nem tudott vitába szállni, ezért
továbbra is érdeklődéssel figyelte Dracót.

Draco kinyitotta a mosdó fölötti szekrénykét. Először is két fiolányi fájdalomcsillapító bájitalt vett elő, egyet odaadott Harrynek, a
másikat pedig megtartotta magának.

– Most már a szobánkban is tartasz belőle? – kérdezte Harry szórakozottan. Nem akarta bevallani, hogy kétszer olyan gyakran szedi,
mint ahogy azt Draco gondolja. Egészen biztos volt benne, hogy Perselus tud róla, és az neki elég is volt.

– Mindenhol tartok belőle – vágta rá Draco szárazon. – Mindig arra tanítottak, hogy mindenkor tartsak magamnál zsebkendőt. Most
biztosítom, hogy sehová ne menjek bájitalok nélkül.

Visszafordult a szekrényhez, elővett belőle néhány flakont, és mindegyikből öntött a fürdővízbe. A kád hamarosan tele lett
buborékokkal, a levegőben pedig illatos gőz terjengett. Harryt ez az egész a prefektusi fürdőre emlékeztette. Valahogy ott egy habfürdő
normálisnak látszott. Nem annyira volt biztos egy otthoni habfürdő normálisságában.

– Valami bajod van a buborékokkal? – faggatta Draco, miközben őt nézte, és nyilvánvalóan megpróbált nem nevetni. – Elég vadul
húztad össze a szemöldököd rájuk – tette hozzá, amikor Harry zavarodottan tekintett rá.

Harry már majdnem megvonta a vállát, de aztán gyorsan meggondolta magát.

– Nem hiszem, hogy valaha is habfürdőztem volna otthon – mondta. – Az egyetlen alkalom a prefektusi fürdőben volt a Roxfortban,
egy tojással és Myrtle-lel együtt.

Draco mindkét szemöldöke egészen a hajvonaláig szaladt, és hosszú másodperceken át egyszerűen csak bámulta Harryt.

– Nos, azt hiszem, akkor én is ájuldoznék a buborékok láttán – jelentette ki végül.

Harry féloldalas mosolyt vetett rá, ahogy Draco keze ismét megtalálta a farmere derekát.

– Biztos vagyok benne, hogy ez a tapasztalat sokkal jobb lesz – mondta Harry, és élesen beszívta a levegőt, amikor Draco keze
végigsimított a combján, ahogy letolta a ruhája többi részét.

Draco felvonta a szemöldökét, amikor Harry pénisze megrándult az orra előtt.

– Fájok és kimerült vagyok, nem halott – vetette oda Harry.

– Mássz be a kádba – utasította Draco. – Segíteni fog.

Harry elhelyezkedett a kádban, nézte, ahogy Draco levetkőzött, és hallgatta, ahogy felsorolta és elmagyarázta az összes dolgot, amit a
vízbe tett. Volt köztük olyan bájital, ami segített ellazulni, és enyhítette a fájó izmokat. Volt benne tisztító anyag is, ami azt jelentette,
hogy nem kellett sem szappant használnia, sem súrolnia magát. Csak ülnie kellett, és hagyni, hogy a mágia tegye a dolgát. Harryt
szórakoztatta, ahogy Draco gyorsan eldarálta a többi összetevőt is; gyanította, hogy azok között volt valami, amitől Draco bőre mindig
annyira puha volt.

– Biztos vagy benne, hogy biztonságos ezt mind összekeverni? – érdeklődött Harry, amikor Draco is bemászott mögé a kádba.

– Én folyton ezt csinálom – vetette oda könnyedén Draco.

Harry reménytelenül próbálta elfojtani a nevetését, miközben hátradőlt Draco mellkasának.

Draco már kezdte átölelni Harryt, de abbahagyta.

– Kinevetsz engem – vádolta.

567
– Nem, bocsi – nyögte Harry, ám a nevetés kitört belőle. – Csak épp soha nem volt olyan fürdőm, ami úgy hangzik, mintha bájitalt
főznének benne.

– Oh, elfelejtettem, hogy te csak szellemekkel és tojásokkal fürdesz együtt – morogta Draco gúnyosan. – Jut eszembe, ki engedett be a
prefektusi fürdőbe?

Harry csöndben maradt, amíg visszagondolt a negyedik évének eseményeire. Kényelmesebben elhelyezkedett Draco előtt, mindketten
nyakig süllyedtek a vízbe, hogy Draco „hozzávalói” elvégezhessék a dolgukat.

– Harry?

– Cedrictől kaptam a jelszót negyedikben, hogy be tudjak menni – vallotta be Harry.

– Oh – lehelte Draco. – Gondoltam, hogy negyedikben volt, a tojás miatt, de… – elhallgatott.

– Minden rendben – nyugtatta Harry. – Az a tojás leginkább egy rémálom volt egyébként.

– Ahogy Myrtle is – motyogta Draco.

Harry felnevetett.

– Hozzád is vonzódott? – ugratta a párját.

– Nos, én sosem fürödtem vele – vágott vissza Draco.

A következő órát azzal töltötték, hogy egyszerűen csak beszélgettek és áztak a kádban, miközben megosztották az iskolai élményeiket,
és elkerülték, hogy megvitassák a másnapi történéseket.

– Jobban érzed magad? – kérdezte végül Draco.

Harry gondolatban végigfutott a testén. Még mindig érezte a vállát, de a fájdalom pillanatnyilag csak gyenge sajgássá finomult. Kicsit
meglepte, hogy egyébiránt nagyszerűen érezte magát.

– A vállam kicsit érzékeny, de jól vagyok – jelentette ki zavartan. Felemelte a kezét. – És még csak nem is vagyok ráncos.

Draco lágyan felhorkant.

– Persze, hogy nem – mormolta. – A Malfoyok nem lesznek ráncosak.

– Mi ez? Egy mágikus fürdő? – firtatta Harry csodálkozva.

– Harry, varázslók vagyunk – mutatott rá Draco. – Dőlj hátra, hogy meg tudjam mosni a hajad.

Harry átélte a dicsőséges örömet, hogy Draco ujjai masszírozták a fejbőrét. Draco azonban nem engedte, hogy viszonozza a
szívességet, hanem csak gyorsan megmosta a saját haját.

– Készen állsz rá, hogy kiszálljunk? – kérdezte Draco.

– Hmm. Ha muszáj – mormolta Harry. Majdnem csonttalannak érezte magát, és ez jó volt. Nem hangzott túl mókásnak, hogy vissza
kell térnie a való világba.

– Ha kimászol, meg foglak baszni – ígérte Draco.

Harry egyszerre többféleképpen is erőre kapott.

Draco önelégülten elmosolyodott.

– Gondoltam, hogy most már készen állsz erre is – jegyezte meg.

Harry még soha életében nem érezte ennyire dédelgetettnek és szeretettnek magát. Draco kisegítette a kádból, megszárította őt egy
bolyhos törülközővel, majd a hálószobába vezette. Harryt arra bíztatta, hogy feküdjön le, és egyszerűen csak élvezze az érzést.

A fürdőben tett ígérete ellenére Draco először egy üveg masszázsolajat vett elő, és nekilátott, hogy belegyúrja azt Harry testének
minden egyes izmába. Harry úgy vélte, hogy nagyot tévedett, amikor a fürdőkádban csonttalannak érezte magát. Nem volt biztos
benne, hogy most meg tudna mozdulni, még akkor sem, ha az élete múlna rajta. Meglepetten tapasztalta azonban, hogy mentálisan
meglehetősen ébernek érezte magát, és azon gondolkodott, mi lehetett még vajon abban a fürdővízben. Vagy esetleg a masszázsolajban
volt valami.

568
– Ébren vagy még? – kérdezte Draco lágy hangon.

Harry álmatagon mosolygott rá, majd félig nyitott szemmel felnézett.

– Csak azon gondolkodom, mivel gyógyszereztél be – felelte. – Abszolút csodásan érzem magam.

Draco könnyedén elmosolyodott.

– Soha nem fogom megmondani – vágta rá.

Miközben Harry lábai közé térdelt, keze felsiklott párja combjain. Hüvelykujja a herezacskókat ingerelte, miközben széttárt ujjait a
csípőcsont felé nyújtotta, így keretbe foglalva Harry péniszét.

– Felkészültél a többire? – kérdezte Draco.

Harry nagyot nyelt, mielőtt bólintott volna.

Draco fölé térdelt, és lehajtotta a fejét, hogy alaposan megcsókolja Harryt. Nyelveik találkoztak, összesimultak, összekapcsolták őket.
Harry megragadta Draco csípőjét, megkísérelte összehozni testük többi részét, de a szőke fiú ellenállt.

– Még nem – mormolta Draco Harry torkánál.

– Draco, én csak érezni akarlak téged – nyöszörögte Harry.

Az öröm és csalódottság keverékével sóhajtott fel, amikor Draco figyelmen kívül hagyta őt. Oldalra fordította a fejét, ahogy Draco
végigpuszilta a nyakát, és megadta magát Draco szolgálatainak.

Miközben szorosan a lepedőbe kapaszkodott, röviden elgondolkodott azon, hogy Dracónak ez alkalommal miért van szüksége arra,
hogy ő irányítson. És ez egyértelműen szükség volt. Draco nem volt tekintettel semmi másra, és Harry sem kapott lehetőséget a
viszonzásra.

Nem mintha különösebben nehéz feladat lett volna átadnia magát Dracónak. A masszázs új szintre emelte az érzékelést, amikor Draco
keze végigsimított a testén. Korábban Draco ritmikus, határozott mozdulatokkal futtatta a kezét Harry testén, most azonban a kezei
csak barangoltak. Véletlenszerűen, tisztelettudóan érintette. Pillekönnyű ujjbegyek táncoltak könnyedén a bordáin, mielőtt megcsípték a
mellbimbóit.

Harry zihálni kezdett az érzéstől, és meglepődött, amikor Draco keze hirtelen a csípőcsontját simogatta. Felfedezték, megvizsgálták,
reakcióit tanulmányozták. És nem volt biztos benne, hogy milyen sokáig képes még ezt megadással tűrni.

– Draco, kérlek! – suttogta.

Draco egy mosolyt villantott rá, miközben hagyta, hogy hüvelykujja végigsimítson Harry péniszének hosszán. Azután megcirógatta a
belső combját. Harry nem tudta biztosan, hogy csalódott legyen a feszülő merevedésének figyelmen kívül hagyása miatt, vagy inkább
izgatott legyen a lehetséges következő lépések kilátásánál, de mindenesetre széttárta a lábait.

Sajnos Draco nem élt az égbekiáltó meghívással. Idegőrlő volt, amikor inkább kihasználta a lehetőséget, hátraült a sarkára, és
egyszerűen csak nézte Harryt. Bal keze szórakozottan simogatta Harry bokáját, de ez volt az egyetlen fizikai kontaktusuk.

– Mit csinálsz? – faggatta Harry.

– Emlékezetembe véslek – felelte Draco.

Harry csak pislogott válaszul.

– Miért...

Elhallgatott, és Dracót bámulta. A kéjsóvár homály teljesen felszállt az elméjéről. Volt valami Draco hangjában. Draco kétségtelenül fel
volt ajzva. Ezt bizonyította, hogy vesszeje keményen mutatott a gyomra felé.

– És megpróbálok egy kicsit lehiggadni, hogy tudjak tenni valami mást is – tette hozzá Draco. Egy bánatos félmosolyt vetett Harryre,
amikor annak sikerült elszakítania a tekintetét Draco péniszéről, hogy a szemébe nézhessen.

– Jól vagy? – kérdezte Harry.

Draco bólintott.

569
– Csak muszáj… – Hirtelen elhallgatott, elfordította a tekintetét, és ingerülten bámulta a lepedőt, mintha az szörnyen megsértette volna
őt.

Ez a kezdet oly sok mindent hagyott lógva a levegőben, és Harry nem tudta biztosan, vajon mit akart Draco mondani. Muszáj
megbasznom téged. Muszáj szeretnem téged. Muszáj visszanyernem az önuralmam. Ezek egyike sem? Vagy ez így mind együtt?

Emlékezetbe vésni. Önuralom. A darabok hirtelen összeálltak Harry agyában, és rájött, hogy Draco rettenetesen fél attól, hogy ez lehet
az utolsó együtt töltött éjszakájuk. A Draco arcán elterülő mogorva arckifejezésből ítélve nem különösebben boldog, amiért Harry
most rájöhetett, mennyire sebezhetőnek is érzi most magát.

Draco nem tudja uralni a holnapi eseményeket, de uralhatja azt, ami kettejük között történik. Harry eddig az egoizmus nyilallását érezte,
amiért ő kapja ezt a különleges bánásmódot, és a párja semmit nem nyer ebből. Most, hogy Dracót nézte, rájött, hogy Draco igenis azt
kapja, amire vágyik.

– Szeretni engem? – mormolta Harry, kérdéssé formálva a mondatot. Ez csöpögősen hangzott, és nem volt biztos benne, hogy Draco
értékelni fogja, de feltette a teljes kérdést: – Megkérhetnélek, hogy térj vissza ahhoz, amit eddig tettél, és szeress engem?

Draco pislogott, és hirtelen mély levegőt vett. De Harry a helyes szavakat mondta. Anélkül, hogy szóban egyáltalán válaszolt volna,
Draco folytatta az önként választott feladatát. Harry megesküdött volna bárkinek, aki kérdezi, hogy Draco imádta a testét.

Miközben Draco előkészítette őt, egymás szemébe néztek. Harry látta, ahogy a vágy visszatükröződött az ezüstszínű szemekben, de
látta benne a szerelmet is. Rájött, hogy ez az egész egyáltalán nem csak a szexről szólt. Draco belecsúszott, és összekapcsolódtak –
fizikailag, érzelmileg, mentálisan –, ez a pillanat az övék volt, és soha senki nem lesz képes elvenni tőlük.

Harry szorosan Draco derekára fonta a lábát, és ott tartotta őt. Soha nem akarta elengedni, bármilyen irreálisnak is hangzott ez. Draco
megállt, esélyt adott mindkettőjüknek, hogy lélegzethez jussanak. Amennyire Harry azt akarta, hogy Draco kezdjen végre mozogni,
ugyanannyira akarta elnyújtani ezt a pillanatot. A hirtelen ráeszméléstől elmosolyodott. Emlékezetébe akarta vésni ezt az érzést.

– Istenem, Harry, nagyszerű vagy – lehelte Draco.

Még mindig mosolyogva, és kinyitva a szemét, amit észrevétlenül csukott be, Harry felnézett Dracóra.

– Nem vagyok lány – mondta.

Draco pislogni kezdett, majd tekintetéből látszott, hogy felfogta, és erre elmosolyodott.

– Te is neveztél már nagyszerűnek, és én sem vagyok lány – vágott vissza.

Harry felnyúlt, hogy kisimítson egy nedves hajfürtöt Draco szeméből. Abból a szemből, amelyik fénylett az érzelemtől, és oly sok
melegséget tükrözött. Másik kezével Draco mellkasának nyirkos bőrét cirógatta, amely csúszós volt az izzadtságtól és a masszázsolajtól,
ami Harry testéről került át oda.

– Azért, mert nagyszerű vagy – felelte lágyan Harry. Úgy érezte teljesen szétreped, többféleképpen is, és nem tudott rájönni, hogyan
fejezhetné ki magát anélkül, hogy abszolút csöpögőssé válna. Legalább fizikailag tudta hogyan.

Beletúrt Draco hajába, és lehúzta a fejét, hogy meg tudja őt csókolni. És Draco végre mozogni kezdett. Lassú, finom, ringó
mozdulatokkal, amelyek felgyújtották Harry testében az érzések árját. A csók éhessé, kétségbeesetté vált, ahogy Draco gyorsította a
mozdulatait.

Harry túl régóta volt már a vágy tetőfokán. Tudta, hogy hamarosan elélvez, ezért megszakította a csókot, hogy figyelmeztesse Dracót,
de nem tudta kimondani a szavakat. Levegőt szívott a tüdejébe, majd egy hosszú nyögéssel kifújta, amikor Draco keze becsúszott
kettejük teste közé, és megmarkolta Harry merevedését.

Draco keze forró volt, szorosan markolta, és – oh, ez olyan jó érzés volt – könnyedén csúszott a masszázsolajtól. Draco keményebben
és gyorsabban kezdte döngölni, és a ritmus megtört, amikor belelövellt Harrybe, Harry pedig elélvezett.

– Nagyszerű vagy – ismételte Draco, akadozó lélegzettel –, és az enyém vagy.

Harry egyszerűen csak bólintott, lehúzta Dracót, szorosan átölelte, és nem érdekelte, hogy mindketten izzadtak és ragadósak.

*****

A következő reggelen Harry későn ébredt. Draco szinte hozzátapadt a hátához, a fejbúbjától a lábujja hegyéig. Harry becsukva tartotta
a szemét, és felidézte a tegnap éjszakát. Draco elérte, hogy úgy érezze különlegesnek magát, ahogy senki más nem tudta volna elérni.
Winky a vacsorát a szobájukba hozta, de senki más nem zavarta őket. Az egész éjszaka az övék volt, és csak az övék. Kizárták a világ
többi részét.

570
Nem akart arra a tényre gondolni, hogy ez lehetett akár az utolsó együtt töltött éjszakájuk. Tudta, hogy Draco fejében is ez a gondolat
járt, abból a szomorú pillantásból, amit néha elkapott. Harry minden alkalommal adott neki valami mást, amire koncentrálhatott.

Összefűzte ujjait azzal a kézzel, ami a hasán pihent. Átkozottul el akarta érni, hogy ne ez legyen az utolsó éjszakájuk. Sajnos ez egyben
azt is jelentette, hogy ki kell másznia az ágyból. Ez egy elfoglalt nap lesz.

– Nem akarlak elengedni – mormolta Draco, az alvástól rekedt hangon. Ujjai összeszorultak Harry keze körül.

– Akkor fel kell kelned velem – felelte Harry, olyan könnyedén, ahogy csak lehetséges volt.

– Harry.

– Draco.

Csend.

– Rendben – sóhajtott Draco.

*****

Egy rendkívül letört csoportnyi mardekárost találtak odalent. Harry azon gondolkodott, miért ülnek mindannyian a konyhában délelőtt
tíz órakor. Senki nem emlékszik, hogy odafent tökéletesen használható társalgó van?

Végignézett rajtuk, és észrevette, hogy több lány is sírt. Néhányan – Daphne-t is beleértve – még mindig sírtak. Mindnyájan rémültnek
látszottak. A legfurcsább az volt az egészben, hogy aggodalmukat nem is a testbeszédük fejezte ki a legjobban, hanem a szemük. És ők
mind rá bámultak.

Harry elnyomott egy borzongást. Ez biztosan nem fogja átsegíteni őt ezen a napon.

– Szóval, hol van Perselus? – kérdezte.

A maroknyi ember tekintete Blaise felé fordult.

– Elment – felelte Blaise. – Pitont ma reggel hívták, rövid idővel később visszatért, tanácskozott a többiekkel, aztán mindenki távozott.

– Mi a francot akart most Voldemort? – követelte élesen Harry.

– Nem tudom – vonta meg a vállát Blaise. – Nekünk Perselus egyszerűen csak annyit mondott, hogy álljunk készen a távozásra, amikor
felébredsz.

Harry odapillantott Dracóra.

– Azt hittem, ők itt maradnak – jegyezte meg.

Draco a homlokát ráncolta.

– Úgy is volt – válaszolta.

– Miért nem keltett fel valaki? – firtatta Harry.

– Talán azért, mert ma még meg kell ölnöd a Sötét Nagyurat, és azt gondolták, pihenned kellene és erre felkészülten ébredni – vágta rá
Blaise gúnyosan.

Harry biccentett egyetértésül, de nem örült a dolognak. Üzenetet küldött Perselusnak a karkötőn keresztül, amire néhány másodpercen
belül választ is kapott.

– Mi folyik itt?

– Gyere a Roxfortba. Hozd a mardekárosokat.

– A védővarázslatok?

– Változtatva.

– Hoppanálás?

– A hopphálózat csatlakoztatva lesz az igazgatónő irodájához…

571
Az üzenet hirtelen megszakadt, feltehetően Perselus megkérdezett valakit, meddig tart a csatlakozás. Harry és Draco egyszerre
fordultak előbb a kandalló, majd egymás felé. Harry karkötője ismét felmelegedett.

– 30 perc múlva. Reggelizz meg.

Harry üres tekintettel bámulta a karkötőjét.

– Honnan tudja, hogy még nem ettünk?

– Onnan, hogy tudja, előbb megpróbálod kitalálni, mi történt – tájékoztatta Draco fanyarul.

– És még mindig nem tudom – vetette oda Harry mogorván.

Még mindig a karkötőjét bámulta, ahol a szavak lassan elhalványultak, és visszatért Victoria neve, majd beletelt néhány pillanatba, amíg
rájött, hogy az egész szoba elcsendesedett. A többiekre nézett. A félelem a tekintetükben a legcsekélyebb mértékben sem csökkent.

Ez nem maradhat így. Ez egy elég hosszú napnak készül a nélkül is, hogy mindenkit megbénítana a félelem. Gondolatban félrelökte a
saját aggodalmait. Bármi is történt, Perselus nyilvánvalóan kézben tartja a dolgokat, vagy máskülönben korábban felkeltette volna
Harryt.

– Nos, úgy látszik, egy kis tanulmányi kirándulásra megyünk ma délelőtt – jelentette be vidáman, miközben leült az asztalhoz, amikor
Winky megjelent az ő és Draco reggelijével.

– Mi az a tanulmányi kirándulás? – kérdezte Draco, furcsán méregetve Harryt, miközben leült mellé.

Harry pislogva nézett rá.

– Ugye, nem járunk a Roxfortban tanulmányi kirándulásokra? Voltam egy geológiai tanulmányi túrán egyszer, amikor még a mugli
iskolába jártam. Azt hiszem, ehhez az áll a legközelebb, amikor Hagrid elviszi az osztályt a Tiltott Rengetegbe.

– Nem vagy lelkesítő, Harry – vetette oda Draco.

– Lelkesítést akarsz? – firtatta Harry. Elorozta a pirítóst, amit Draco épp megvajazott, beleharapott, és elgondolkodva rágta.

Draco minden szó nélkül odapillantott Harry vállára, majd elvett egy másik szelet pirítóst.

– Hm. Nem voltam túl sok helyen – elmélkedett Harry. – Egyszer elmentem az állatkertbe kirándulni, és beszélgettem egy kígyóval.
Beraktam az unokatestvéremet a tárolóba, és kiszabadítottam a kígyót. Én ezt meglehetősen lelkesítőnek éreztem.

Draco féloldalas, merev tekintetet vetett rá.

– Az unokatestvéred megérdemelné, hogy felakasszák a golyóinál fogva, és felzabáltassák a kígyóval – morogta.

Harry elfintorodott.

– Nos, igen, ez meglehetősen lelkesítő, de attól tartok, nem ez a legkreatívabb ötleted – mondta.

Hirtelen kiegyenesedett ültében, ahogy egy gondolat futott át rajta, és vad pillantást vetett Dracóra.

– Most mi van? – érdeklődött Draco óvatosan.

– Nagyon szeretnék nem látni semmiféle „Potter, a bénák bajnoka” jelvényeket ma – figyelmeztette őket.

Draco majd megfulladt, szeme elkerekedett. Harry önelégülten vigyorgott, és a kezébe nyomott egy pohár vizet. Meglehetősen
elégedettnek érezte magát, hogy végre kizökkentette a mardekárosokat.

– Tudod, Draco – kezdte Harry csevegősen –, a mai nap sokkal könnyebb lesz, mint néhány az elmúlt megpróbáltatásaimból, mivel ez
alkalommal nem leszel szálka a körmöm alatt.

– Könnyű?! – kiáltott fel Daphne.

– Oh, igen – lelkendezett hamis elragadtatással Harry. – Most az egyszer nem kell aggódnom, hogy Draco végig a hátamban lesz, és
elcseszi nekem a dolgokat.

– Potter, biztos vagy benne, hogy jól vagy? – firtatta Daphne tétován.

Harry mímelt haraggal bámulta Draco kuncogását. Felállt, utánozta Draco néhány nappal ezelőtti viselkedését.

572
– Én vagyok Harry Potter – jelentette ki gőgösen. – A Fiú, Aki Túlélte, a Kiválasztott… – Lenézett Dracóra. – Mi is vagyok még? –
suttogta színpadiasan.

– Az a hülye barom, aki megijeszt mindenkit, mert nem akarja befogni a száját – morogta Draco, de tekintete élvezettől csillogott, mert
megértette, mivel próbálkozik Harry.

Harry felhúzta az orrát.

– Nem vagy nagy segítségemre.

– Szent Potter – javasolta Blaise ártatlanul.

– Oh, ez tökéletes. Nagyon jó! – dicsérte Harry. Folytatta tekintélyének bemutatóját. – Ahogy már mondtam, én vagyok Harry Potter, a
remény és dínom-dánom hozója mindenki számára. Egyszerűen teljesítem a kötelességemet, amelyet a lábaim elé fektettek.

Szélesen elvigyorodott.

– Szóval, hogy csinálom?

Ismét leült, és meglehetősen elégedett volt a nevetéstől, ami visszhangzott a szobában. Az aggodalom eltűnt a szemekből.

– Túl sok időt töltöttél az egyformákkal – jegyezte meg Draco szárazon.

Harry hangosan felhorkant.

– Mostanában te több időt töltesz velük, mint én – jelentette ki. – Miért gondolod, hogy figyelmeztettelek a „Potter, a bénák bajnoka”
jelvényre?

– Ha tudtam volna, hogy látni szeretnéd a kreatív zsenialitásomat ma, akkor időt szántam volna rá, hogy előálljak neked valamivel –
vetette oda Draco önelégülten vigyorogva.

– Úgy gondolom, hogy az idődet sokkal jobban töltötted, köszönöm szépen – vágta rá Harry.

– A tegnap éjszakát tényleg jól töltöttük – értett egyet Draco.

– Nem akarjuk hallani, mit csináltatok ti ketten – vetette közbe Blaise.

– Akkor jó, hogy nem is akartuk elmondani neked, ugye? – vágott vissza Harry.

Elkapta Daphne tekintetét, aki zavarodottnak látszott a párbeszéd hallatán.

– Te… te már korábban is csináltál ilyet – suttogta Daphne. – Szembeszálltál a Sötét Nagyúrral. Ez most más, de… bizonyos
szempontból nincs benne semmi új.

– A mai nap egyszerűen csak egy másik nap Harry Potter életében – jelentette ki a fiú komolyan. – Veszed a jót, a rosszat – száraz
pillantást vetett Dracóra –, a bosszantót, és foglalkozol vele.

573
 Ötvenedik fejezet

Harry kibotladozott a kandallóból, és mérgesen meredt Tonksra, aki hangosan felnevetett az ügyetlen érkezésén. A lány még jobban
vihogott, amikor Draco elegánsan kilépett a fekete hajú fiú mögött, és gondolkodás nélkül eltávolította a kormot saját magáról és
Harryről is.

Harry vonakodva elmosolyodott.

– Örülök, hogy szórakoztathatlak – vetette oda.

Tonks bűnbánat nélkül vigyorgott tovább.

Harry körülnézett az irodában, közben odabólintott Kingsleynek.

– Mi folyik itt? – kérdezte.

– Mindenki a nagyteremben van – tájékoztatta őt a férfi. – Perselus el fogja magyarázni a helyzetet.

Harry mogorván összehúzott szemöldökkel meredt rájuk, és félreállt az útból, amikor a mardekárosok is gyülekezni kezdtek.

– Ne nézz így rám! – feddte meg Tonks, ujjával fenyegetve Harryt, ám közben még mindig mosolygott. – Fogalmam sincs, mit akar
Perselus. Csak azért vagyok itt, hogy odakísérjem a népet.

Harry még jobban összevonta a szemöldökét.

– Miért kell Perselusnak mindig annyira bonyolultnak lennie?

– Szerintem ő is ugyanezt kérdezi veled kapcsolatban – vetette oda Kingsley szórakozottan.

– És te tudod, hogy mi folyik itt? – firtatta Harry.

Kingsley bólintott.

– Tudom. De Perselus először is veled szeretne beszélni, mielőtt bármit is csinálnánk.

– Más szóval ez olyasmi, ami nem fog tetszeni – mormolta Harry.

– Bármi is ez, tudja, hogy bárki mást egyszerűen leráznál – értett egyet vele Draco.

Harry morcosan nézte, ahogy Kingsley csak mosolygott, és nem tagadta az elhangzottakat.

– Egész jó kis hírnévre tettél szert. – Tonks gyakorlatilag énekelte a mondatot; láthatóan nagyon jól érezte magát. – Senki nem kezd ki
Harry Potterrel.

Harry csak bámulta őt; nem tudta biztosan, hogyan érezzen ezzel kapcsolatban.

– Egy perc, és odalent leszünk – szólalt meg Draco.

Harry zavarodottan nézte, ahogy Kingsley egyetértően bólintott, majd ő és Tonks kitessékelték a mardekárosokat az irodából, és a
nagyterem felé vezették őket.

– Épp most hagytak minket egyedül az igazgatónő irodájában – álmélkodott zavartan Harry.

– Ez azért van, mert bíznak benned – felelte Draco csendesen. – Nem olyan rossz az a hírnév, amit szereztél.

Harry az ajkát harapdálta, és azon gondolkodott, amit Tonks mondott.

– Akkor miért érzem magam hirtelen egy zsarnoknak? – kérdezte.

– Mert nem hagyod, hogy bárki is az utadba álljon, amikor tudod, hogy igazad van – tudatta vele Draco. – Ám ez nem azt jelenti, hogy
zsarnokoskodsz. Nem kényszerítesz senkit semmire. Pontosan az ellentéte igaz. Nem azért harcolsz, hogy leigázd az embereket. Te az
igazságért, a szabadságért, a jó dolgokért küzdesz.

– Dracónak igaza van, Harry.

574
Harry és Draco döbbenten pördültek meg, és néztek fel a portréra, amelyik megszólalt.

– Igaz vezető lettél – folytatta Dumbledore kedvesen. – Lehet, hogy még egy kicsit csiszolatlan vagy, talán idővel majd türelmet is
tanulsz még, de szeretettel és tisztelettel bánsz az emberekkel, és cserébe ők is tisztelnek téged. Ezekben a nehéz időkben hevesen és
tiszta szívvel szereted azokat, akikkel törődsz, és még sok más embert is. Bámulatosan viselkedsz, Harry.

– Köszönöm, uram – suttogta megilletődötten Harry.

*****

A kőszörny félregördült, és Harry meg Draco kilépett a folyosóra. Harry meglepetten pislogott, amikor ott találta Crakot és Monstrót.

– Mit csináltok még mindig itt? – érdeklődött.

– A miniszter azt mondta, itt megvárhatunk téged – felelte Crak.

– Fedezünk hátulról – tette hozzá Monstro.

– Mintha megtámadnának minket az üres folyosón! – tiltakozott Harry.

A két tagbaszakadt fiú egyszerűen csak vállat vont.

Harry odafordult Dracóhoz; nem tudta, mi az ördögöt tegyen.

Draco szélesen vigyorgott.

– Csak fogadd el, Harry – jegyezte meg vontatott hangon. – Úgy sokkal könnyebb lesz.

Harry lemondóan felsóhajtott, és elindult. Draco mellette, míg Crak és Monstro egy lépéssel mögötte haladtak.

– Nem vagyunk királyi fenségek – motyogta Harry a bajsza alatt.

– Te az vagy – jelentette ki Draco tényszerűen.

– Nem vagyok – ellenkezett Harry.

– Elég közel állsz hozzá – vágta el Draco.

Harry tovább morgolódott az egész helyzet bizarrságáról, amíg el nem értek a főlépcső aljára. Ott megállt, és összenézett Dracóval.
Már hallották a nagyteremből kiszűrődő zajokat. A semleges mardekárosoknál sokkal többen voltak odabent.

A két fiú kihúzta magát, és beléptek a nagyterembe. Teljesen készületlenül érte őket a látvány, ami eléjük tárult. A semleges
mardekárosok a Hollóhát asztalánál ültek, míg a többi mardekáros a saját asztaluknál duzzogott. A Griffendél asztalánál egy csoportnyi
diák ült, a különböző házak keverékét képviselték, a Rend-tagok és aurorok pedig a Hugrabug asztalnál foglaltak helyet.

A tanári asztalnál a Grimmauld térről már megszokott csoport ült, kiegészülve McGalagonnyal, Kingsleyvel, Tonksszal és
Rémszemmel.

– Draco!

Egyszerre csak a szobában tartózkodók mind felfigyeltek rájuk. Senki nem állította le Pansyt, amikor hirtelen átrohant a termen, és
megkísérelt hozzátapadni Dracóhoz. Crak és Monstro előre léptek, és eltorlaszolták a lány útját.

Harry hátralépett, és felvont szemöldökkel, összefont karral bámulta őt. Pansy csodálkozva pislogott, majd megpróbált átcsúszni Crak
és Monstro között.

– El az utamból, otromba vadállatok! – csattant fel a lány mérgesen.

Harry odabólintott a két fiúnak – akik erre félreálltak –, mert látni akarta, hogy mi fog történni.

– Oh, Draco, annyira örülök, hogy látlak – ömlengett Pansy. – Nagyon aggódtam, most meg ezek mindannyiunkat bezártak ide. Ez
rettenetes! – fejezte be siránkozva.

– Húzz innen, Pansy! – vetette oda gúnyosan Draco.

Harry megborzongott.

575
– A rohadt életbe! – motyogta, meggondolva magát. Már eleget látott. – Örülök, hogy neked kell vele foglalkoznod, és nem nekem.
Megyek és beszélek Perselusszal – jelentette ki, és elindult.

– Potter, azonnal vonszold ide vissza a hátsódat! – csattant fel Draco.

– Milyen édes szavak! – búgta Harry szarkasztikusan.

– Potter?! – kiáltott fel Pansy. – Már miért akarnád őt? – firtatta a szemöldökét ráncolva, majd hirtelen ráébredt valamire, amit eddig
nem vett észre a Dracóval való találkozás izgalmában. – És egyébként is, miért jöttél vele?

– Rabként tartod Dracót! – förmedt rá sikoltva Harryre.

Harry összehúzta a szemét.

– Draco nem a rabom – felelte. Kérdő pillantást vetett Dracóra, mire egy bólintást kapott válaszul.

– Ő a párom – tette hozzá önelégülten mosolyogva.

Pansy szeme kikerekedett.

– Így van – erősítette meg Draco vontatottan. Közelebb húzódott Harryhez, és könnyed csókot lehelt annak szájára. Egyikük sem
igazán akarta levenni a szemét Pansyról, nem akarták, hogy megátkozza őket, még akkor sem, ha Crak és Monstro ott voltak
biztosítékul. Emiatt azonban nem kellett aggódniuk, mivel Pansy elájult.

– Nos, ez is egy módja az elhallgattatásának – jegyezte meg Draco, lenézve a lányra. Meg sem kísérelték tompítani az esést, de Pansyn
nem látszott sérülés nyoma.

Madam Pomfrey sietett oda hozzájuk.

– Különb viselkedésre számítanék tőletek – feddte meg őket az asszony.

– Tőlem? – hitetlenkedett Draco.

A hölgy dicséretére legyen mondva, csak egy másodpercig habozott, miközben Pansy mellé térdelt.

– Igen – jelentette ki határozottan. – Maga egy úriember, nem igaz, Mr. Malfoy?

Harry halkan nevetgélt, míg a javasasszony mogorva pillantást nem vetett rá.

– És maga, Mr. Potter, egy griffendéles. Most tűnjenek a szemem elől!

A két fiú összenézett, majd elléptek Madam Pomfreytől és Pansytól, miközben az utóbbi még mindig eszméletlenül hevert a padlón.

– Menjetek, és üljetek le Blaise mellé – utasította Draco Crackot és Monstrót.

Harry hitetlenkedve bámult, amikor azok ketten engedélykérően néztek rá. Mindkét kezével megdörgölte az arcát, majd elutasítóan
meglendítette a kezét, amellyel elküldte a két fiút a hollóhátas asztalhoz.

– Ez ab-szo-lút nevetséges, Draco – sziszegte Harry. – Te annyira jól kiképezted őket, hogy most már semmit nem tudnak tenni
engedély nélkül. És az engedélyt tőlem kérik!

– Tudod, hogy már beszéltem velük – védekezett Draco, miközben láthatóan a nevetést próbálta elnyomni –, de történetesen úgy
gondolják, hogy te kedvesebb vagy, és sokkal több a hatalmad.

– Brr, megfojtalak! – fenyegetőzött Harry.

– Taktikátlan lenne, ha most megbüntetnél, mivel ma szükséged van rám – jelentette ki Draco mókázva. – És, csak hogy tudd, jelenetet
rendezel.

Harry orrcimpája megremegett. Megmarkolta Draco talárjának hajtókáját, lehúzta magához, és gyors, könyörtelen csókot préselt a
szájára, mielőtt elengedte volna.

– Utállak – sziszegte, majd sarkon perdült, és a szoba elülső része felé masírozott, miközben Draco a nyomában lépkedett.

– Szeretsz – helyesbítette Draco.

– Azt is – bólintott Harry.

576
Séta közben a Griffendél asztal felé pillantott, és ráeszmélt, hogy a DS tagokat látja ott ülni. Ron, Hermione, Ginny és az ikrek
láthatóan tájékoztatták őket róla és Dracóról, mert nem tűntek túl megdöbbentnek attól, hogy együtt látják őket.

A mardekárosoktól eltérően, akik a saját házuk asztalánál ültek. Harag, döbbenet és árulás villogott a tekintetükben. És nem mind
irányult Dracóra és Harryre. Vadul meredtek a mellettük álló asztalnál helyet foglaló semleges mardekárosokra is. Mindannyiuk közül
Nott látszott a legveszélyesebbnek, aki ellenségesen méregette Harryt.

Mindenki őket figyelte, amikor elérték a tanári asztalt, amelynek most mindkét oldalán székek sorakoztak.

– Miért vannak itt a DS tagok? – követelte a választ Harry, mielőtt bárki más megszólalhatott volna.

– Ülj le! – utasította Perselus, figyelmen kívül hagyva a kérdést.

– Azt legalább elmondanád, miért használjuk a tanári asztalt a nagyteremben úgy, mint egy rohadt tárgyalóasztalt? – firtatta Harry
türelmetlenül.

– Ez a legjobb hely, ahonnan mindenkit szemmel tarthatunk, mégis elkülöníthettük őket – felelte fürgén McGalagony.

– A mardekárosok pálcáit elkoboztuk – tette hozzá Kingsley.

– Ezt jó tudni – mormolta Harry, majd a szobának háttal leült.

Felismerte a némító bűbájt, amit Perselus kiszórt. Most már senki nem lesz képes őket meghallani.

– Ma reggel magához szólított – vágott bele Perselus minden köntörfalazás nélkül. – A Sötét Nagyúr úgy döntött, hogy ma este beveti a
dementorokat is.

Harry szeme kikerekedett, de sikerült visszafognia minden kérdést, mivel Perselus folytatta, és összefoglalta, amit már tudtak, valamint
új információkkal is szolgált.

– A közelmúltban drasztikusan megfogyatkozott a serege. Azt várja, hogy ma este odavezetem hozzá megjelölésre a mardekáros
tanulóimat. Azoknak a diákoknak, akik ott vannak – bólintott a mardekáros asztal felé – többségében a szüleik is jelen lesznek. Azok,
akik nem halottak vagy az Azkaban lakói – tette hozzá.

Harry rájuk pillantott, és rájött, hogy sajnálja őket. Tudta, hogy a legtöbbjük olyan volt, mint Draco, lelkesen vágytak arra, hogy olyanok
legyenek, mint a szüleik, és nem igazán fogták még fel a valóságot. Ám amikor elkapta Nott gyűlölködő tekintetét, érezte, ahogy a
szánalma hirtelen elillant.

– Azoknak a diákoknak a szülei, akik a Grimmauld téren voltak, nem lesznek ott – folytatta Perselus. – A Sötét Nagyúr akkor
szándékozik szólítani őket, amikor már elcsábította a gyerekeiket. Biztonságban – és elkülönítve – tartjuk őket pillanatnyilag.

– Az aurorok Százfűlé-főzettel fogják álcázni magukat, és a diákok helyett ők járulnak a Sötét Nagyúr elé – mondta tovább. – Flitwick
és Sinistra professzor, valamint Hagrid és még néhányan itt fognak maradni, hogy az este folyamán vigyázzanak a diákokra.

Szünetet tartott, és röpke pillantást vetett Harryre.

– Ezt már megoldottuk a legjobb képességünk szerint. A legnagyobb gondot jelenleg a dementorok okozzák. A Nagyúrnak
kifejlesztettem egy olyan bájitalt, ami ellensúlyozza a hatásukat. Mivel eddig csak olyan főzettel ajándékoztam meg, amely csak részben
hatásos, tévesen úgy hittem, hogy még egy ideig nem fogja meghívni őket.

– Van elegendő főzeted a mi oldalunk számára is? – szúrta közbe McGalagony.

– Igen, mindazonáltal csak nagyon korlátozott mennyiség van abból, amely sokkal tökéletesebben véd egy személyt – jelentette ki
Perselus nyugodtan.

Harry hallgatta, ahogy Perselus részletezte a többieknek a két bájitalt. A lényegi pont az volt, hogy a sokkal hatásosabb bájital
korlátozott mennyiségben állt rendelkezésre. Nem számítottak arra, hogy Voldemort a dementorokat is hívja, és csatasorba állítja őket,
amíg a főzetet nem tökéletesítették. Ez egy újabb jele volt Voldemort növekvő kétségbeesésének, és talán erre számítaniuk kellett
volna. Most azonban már túl késő volt, így egyszerűen muszáj volt foglalkozniuk ezzel az új bonyodalommal.

Hátranézett a Griffendél asztalához. Kezdte már érteni, hogy miért voltak ott: a DS tagok mindegyike végre tudta hajtani a patrónus
bűbájt. Az ajkát harapdálva nézett át a semleges mardekárosokra. Fogadni mert volna, hogy ők is tudták a bűbájt, és ezért hozta őket
Perselus a Roxfortba. Tudta, hogy Perselus már mindegyiküktől hozott hajszálat, és a Grimmauld téren biztonságban lettek volna. Mi
másért hozta volna őket ide, ha csak nem kérné meg őket, hogy segítsenek harcolni?

– Perselus – szólalt meg, félbeszakítva a beszélgetést arról, hogy pontosan ki kapna a bájitalból –, nem küldheted őket oda este.

577
– Szükségünk van rájuk, hogy elűzzék a dementorokat, és így a többiek a halálfalókra koncentrálhassanak – jelentette ki Perselus
nyugodtan, ám figyelmeztető hangsúllyal.

– Nincsenek erre felkészülve! – tiltakozott Harry felugorva ültéből.

– Harry, megtanítottad a csoportod minden egyes tagjának, nem igaz? – kérdezte Perselus.

– Igen, de…

– És én megtanítottam a többieknek. Szükséged van ott rájuk – mondta Perselus.

– Nem! – kiáltotta Harry. – Nincs rájuk szükségem. Be fogom venni a bájitalt.

– A dementorok még a bájital ellenére is hatnak rád – mutatott rá Perselus. – És nem te leszel az egyetlen a csatában – gúnyolódott.

Harry összekulcsolta a kezét a tarkóján. Nem akarta a barátait a csatában látni. Épp elég volt, hogy a családja benne lesz, de ők legalább
felkészültek arra, amivel szembekerülnek. A DS tagok többsége azonban korábban még csak soha nem is látta Voldemortot. Nem
kellett még szembenézniük a halállal. A semleges mardekárosoknak pedig megígérte, hogy megvédi őket, erre a csatába küldi őket? Ez
határozottan nem védelem.

– Ez nem helyes – motyogta.

– Ez az egész nem helyes, Potter – sziszegte élesen Perselus.

Harrynek egyáltalán nem tetszett, hogy a saját szavait vágják hozzá, csakhogy ekkor rá irányult, és nem Dracóra.

– Harry, ők nem fognak harcolni – szólt közbe Draco. – Nekik csak a dementorokat kell távol tartaniuk, hogy mindenki más
csatázhasson.

– Az volt a vágyad, hogy ne bánjanak veled gyerekként – vetette oda Perselus rosszindulatúan.

Harry felkapta a fejét; dühösen meredt a férfire.

– Velem, nem velük – tiltakozott, miközben a Griffendél asztal felé intett. – Nem akarom, hogy ugyanannak a dolognak tegyék ki őket,
aminek engem.

A másik kezével a semleges mardekárosok felé mutatott.

– És megígértem, hogy megvédem őket – mondta.

– Azt ígérted, megvéded őket attól, hogy kénytelenek legyenek elfogadni a Sötét Jegyet – mutatott rá Draco. – Nem ígérted meg nekik,
hogy teljesen távol tartod őket a csatától.

– Őszintén úgy gondolod, hogy a DS csoportod nem tudja kezelni a feladatot? – firtatta Perselus.

Harry habozott.

– Meg tudják csinálni – ismerte be kelletlenül –, de nem kellene megtenniük.

– Senki nem akarja őket ott látni, Harry – avatkozott közbe könnyedén Remus. – Viszont szükség van rájuk. Természetesen van
választási lehetőségük abban, hogy segítenek-e vagy sem.

Harry megenyhült.

– Választás! – motyogta.

– Kérsz citromport? – kérdezte faarccal Perselus.

Harry egy pillanatra hitetlenkedve meredt rá a többiekkel egyetemben, majd hahotázni kezdett. Ez egy kicsit hisztérikus nevetés volt, de
azért mégiscsak nevetés.

– Rendben – vetette oda. Feladta, visszahuppant a székre. A kezdeti sokk után be kellett vallania, hogy az ötlet végül is elég értelmes
volt. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a harcolni képes felnőtteket feladják.

– Perselus, biztosan van más megoldás is – szűrte McGalagony szorosan összepréselt ajkai közül, miközben vetett egy pillantást a
diákokra.

578
– Természetesen, van – bólintott Perselus. – Szünetet tarthatunk a párbaj közben, hogy megidézzük a saját patrónusunkat, remélve,
hogy addig nem talál el minket egy átok – jelentette ki szarkasztikusan.

Harry nagyot fújt, amikor McGalagony és Perselus szembeszálltak egymással. Valószínűleg volt más módja is a helyzet kezelésének, de
a probléma nem tűrt halasztást. A DS tagok tényleg képzettek voltak – bizonyos fokig. Nem igazán kaptak harci kiképzést, de a
dementorok ellen kifejezetten gyakoroltak. Ez mindig is Harry egyik gyenge pontja volt, ezért nagy hangsúlyt helyeztek az ellenük való
védekezésre.

Ámbár még mindig nem volt biztos a semleges mardekárosokban, dacára annak a ténynek, hogy Perselus szerint végre tudják hajtani a
patrónus bűbájt. Habár, mivel félig-meddig arra készültek, hogy kénytelenek lesznek csatlakozni Voldemorthoz, ezért valószínűleg még
felkészültebbek, mint a DS tagok. Még ha látszólag a másik oldalhoz tartoztak is, Perselus biztosan gondoskodott volna róla, hogy a
diákjai a lehető legjobban képesek legyenek megvédeni magukat.

– Potter! – szólt rá Perselus élesen, ezzel kirángatva őt a gondolatai közül.

– Mennyit tudnak a DS tagok? – érdeklődött Harry.

– Még nem tudják, miért vannak itt – felelte Perselus. – Csak az alapvető információkat kapták meg az én jelenlétemről és a
Malfoyokról.

Harry felhorkant.

– Elmondanád nekem is, hogy mik az alapvető információk? – firtatta.

– Az, hogy a világos oldalnak dolgozunk – vágta rá Perselus. – Nem kell ennél többet tudniuk.

Harry kétkedően vonta fel a szemöldökét.

– És elhitték? – kérdezte.

– Bíznak a szavadban, Harry – szólt lágyan Remus.

– De hát még csak nem is beszéltem velük! – morogta Harry.

– A barátaid azonban beszéltek velük a nevedben – jelentette ki Remus mosolyogva. – Azt hiszem, Ron védelme Perselus és Draco
iránt meglehetősen meggyőző volt.

Most Harry szemöldöke a hajvonaláig húzódott. Ron megvédte őket? Összenézett Dracóval, aki tükrözte az ő arckifejezését. Egy
emberként fordultak, hogy a griffendéles asztal felé bámuljanak.

A DS tagok mohó érdeklődéssel figyelték a tanári asztalnál folyó beszélgetést. Harry tekintete összeakadt Ronéval. A vörös hajú fiú
aggodalmasnak, de eltökéltnek tűnt, és olyan képet vágott, amellyel Harry már meglehetősen sok arcon találkozott.

– Úgy szerettem volna hallani! – mormolta Draco.

Harry egyetértően bólintott.

– Egyszerűen elképesztő, kiről derül ki, hogy a védelmünkre kel annak érdekében, hogy mindannyian túléljük ezt az egészet – jegyezte
meg Lucius vontatott cinikussággal.

Harry önelégült vigyorral fordult vissza.

– Ah, megvédtél talán, Lucius? – kérdezte.

– Ironikus volna, figyelembe véve, hány védelmeződ van – vágta rá szárazon Lucius.

Harry vállat vont.

– Bármennyire is szomorúan hangzik, én jelképezem mindenki reménységét – morogta. – A legtöbb ember számára ez még csak nem is
személyes kérdés.

Megdöbbentette az a számtalan mogorva tekintet, amit begyűjthetett az ártatlannak ítélt megjegyzésért.

– De igenis személyes, Potter! – csattant Draco.

Harry felhorkant.

– Akkor talán nem kellene Potternek hívnod – vetette oda szárazon.

579
Draco irritált tekintete láttán Harry könnyed puszit nyomott a szájára.

– Szerencsédre, Malfoy, tudom, hogy néhány ember számára igenis személyes – nyugtatta meg.

*****

Harry az üres falszakasz előtt lépkedett, ahogy már annyiszor a múltban. Csekély habozás után kinyitotta az ajtót, és nagyon
megkönnyebbült, amikor a régi DS tantermet látta. Bement, és megállt elől, miközben a többiek megtöltötték a szobát, mígnem Remus
zárta a sort.

Perselus és Lucius egy másik szobába mentek a semleges mardekárosokkal, hogy külön beszéljenek velük. Ha úgy döntenek, hogy
segítenek este, Perselus majd áthozza őket Harryhez, hogy gyakoroljanak. McGalagony, Kingsley és a többiek a Rend maradék részét
tájékoztatják.

Harry és Draco nem tudták, hogy a nap hátralévő részét a Roxfortban fogják tölteni, ezért otthagyták a Grimmauld téren Harry
hátizsákját és a kígyókat. Draco magával vitte Blaise-t, és visszamentek, hogy elhozzák a holmikat. Draco fanyarul kijelentette, hogy
Harry így legalább esélyt kap arra, hogy megvitassák a személyét érintő kérdéseket.

Harry kicsit csalódott volt, hogy a csata előtt már nem lesz alkalma látni Victoriát, de meg is könnyebbült, hogy a kislány otthon volt,
távol a veszélytől.

Lassan beszívta a levegőt, hogy megerősítse önmagát, és megszólította a beszélgető DS tagokat.

– Akár foghattok is egy párnát, és leülhettek – szólt –, ez eltarthat egy darabig.

Meglepődött, hogy minden egyes tagot ott látott, Marietta kivételével. Huszonhét ember. Még Cho is eljött. Harry McGalagonytól
megtudta, hogy Hermione nagyon elfoglalt volt reggel, mert ő lépett kapcsolatba mindenkivel, és hozta őket a Roxfortba. Az is
kiderült, hogy sok családi perpatvar robbant ki, de csak Ginny, Luna és a Creevey testvérek nem voltak még nagykorúak. Mégis
mindannyian úgy döntöttek, hogy eljönnek. Seamus csak egyetlen DS találkozón vett részt az ötödik évük végén, ám még ő is ott volt,
ott ült Dean és Neville között.

– Tényleg együtt vagy Malfoyjal? – bökte ki Zacharias a kérdést.

– Igen – felelte Harry határozottan, a leghalványabb megbánás nélkül.

– Ő egy halálfaló! – kiáltott fel Lavender.

– Draco egy pocsék halálfaló – legyintett elutasítóan Harry.

– Megpróbált megölni engem – szólalt meg Katie halkan. A hangja inkább kérdő volt, semmint vádló. – Ő volt az, ugye?

Harry habozott. Draco tényleg majdnem megölte Katie-t, annak ellenére, hogy ez nem volt szándékos. Valahogy ez sokkal másabb érzés
volt, mint a Ronnal való helyzet. Utólag visszatekintve még a saját fejében is nevetségesnek hangzott, de gondolatban a Ron elleni
akciót valahogy egálba hozta azzal a ténnyel, hogy ő meg majdnem megölte Dracót. Katie-nek azonban ehhez az egészhez nem volt
semmi köze, és egyáltalán nem illett bele abba az egyenletbe.

– Katie, én… – elhallgatott, és mély levegőt vett. A lány megérdemelte az igazságot, és Draco lényegében azt mondta, számít rá, hogy
elhangzik az igazság. – Igen, Draco volt.

Nem Katie volt az egyetlen, aki élesen beszívta a levegőt a közvetlen beismerés hallatán.

– Miért? – suttogta.

– Baleset volt – felelte Harry. – Nem próbált megölni téged. Ő… nos, Dumbledore-hoz próbált közel jutni – ismerte be. Ez még a
saját fülében is sántának hangzott, de nem akarta megkísérelni az egész történet elmagyarázását. Még ha akarná, akkor sem lenne rá
idejük most.

– Ennek semmi értelme – tiltakozott Katie. Hangja most erősebb volt, de tele volt zavarodottsággal.

– Soha nem állítottam, hogy Draco tetteinek mindig volt értelme, vagy folyton okos döntéseket hozott – vágta rá Harry fanyarul.

– Volt valaha bármilyen okos döntése? – mormolta Justin.

– Igen, Harryt választotta – szólt közbe Colin.

Sokan kezdtek kuncogni erre. Harry felvillantott egy vigyort, majd ismét Katie-re koncentrált. A lány még mindig rettentően zavartnak
látszott.

580
– Én… Nem tudom, mit mondhatnék neked – nyögte Harry szánalmasan.

Ron hangosan felhorkant, és ezzel magára vonta a jelenlévők figyelmét.

– A rohadt életbe, utálom ezt tenni – morogta undorodva. Nagyot fújt. – Malfoy egy barom. Komoly bajba keveredett, miközben
megpróbálta megvédeni magát és a családját, mert Tudjukki egy szadista szemétláda. Katie és én véletlenül az útjába kerültünk.
Dumbledore és Harry közbeavatkoztak. Malfoy ezen a nyáron megváltotta magát. Ő és Harry most egyek, és Merlin ments, hogy
közéjük állj. Ennyi.

Szünetet tartott, és megint fújt egyet.

– Oh, és javaslom, jussatok túl rajta gyorsan, mert Harry és Malfoy azt tervezik, hogy ma éjjel megmentik a hátsónkat. Legjobb lesz
nem a rossz oldalukra kerülni.

Harry hitetlenkedve bámulta a barátját. Kérdően tekintett Hermionére, de a lány is azzal volt elfoglalva, hogy Ront bámulja. Harry csak
arra tudott gondolni, hogy Draco sajnálni fogja, amiért erről lemaradt.

– Most már rá tudunk térni arra, amiért ide jöttünk? – tette fel a kérdést Ron türelmetlenül.

Harry kinyitotta a száját. Aztán megint becsukta. Katie-re nézett, akinek láthatóan ugyanaz a problémája támadt.

Mindenki a kinyíló ajtóra fordította a figyelmét, hogy a jövevényekre nézzen. Harry szeme kikerekedett, ahogy a szobába lépő Dracóra
és Blaise-re nézett.

– Feltételezhetem, tekintettel arra, hogy milyen vagy, már beszéltél Bellel, és tudja az igazságot? – érdeklődött Draco.

Harry némán bólintott. Figyelte, épp olyan döbbenten, ahogy mindenki más is, ahogy Draco megkereste Katie-t, és megajándékozta őt
egy káprázatos csokor vörös és sárga rózsával.

– Bocsánatot kérek – mondta szertartásosan Draco.

– Te voltál – lehelte a lány felismeréssel a hangjában. Hogy mire jött rá, arról Harrynek fogalma sem volt, de a lányok többségének
elkerekedett a szeme, és felismerés fénylett az arcukon.

Draco elpirult, de egyetértően biccentett.

Blaise közelhajolt Harryhez, és a fülébe suttogta.

– Draco ugyanilyen csokrokat küldött névtelenül, amíg Katie a Szent Mungóban volt – magyarázta. – Gyanítom, hogy ő fizette az
orvosi költségeket is.

Harry lágyan elmosolyodott. Sokkal több volt Draco Malfoyban, mint amit bármelyik griffendéles valaha gyaníthatna. Oda sem figyelve
vette el a hátizsákját Blaise-től, miközben a csendes beszélgetést nézte Katie és Draco között. Katie egy jószívű griffendéles volt. Harry
remélte, hogy a lány végül képes lesz megbocsátani Dracónak, amit az tett vele, de abban meglehetősen biztos volt, hogy legalább
képes lesz tolerálni Draco jelenlétét, úgyhogy bele tudnak vágni a végső csatába.

– Hogy van az, hogy én nem kaptam virágokat? – firtatta Ron ingerülten. – A pokolba is, még egy valódi bocsánatkérést sem kaptam.

Draco odafordult Katie-hez, kezével megérintette az egyik vörös rózsa szárát.

– Megengeded? – kérdezte.

Katie rápillantott Ronra, és elmosolyodott, majd engedélyt adóan bólintott Dracónak.

Draco kihúzta a rózsát a csokorból, odasétált Ronhoz, miközben minden szempár rajta csüngött. Enyhe meghajlás kíséretében
átnyújtotta a rózsát Ronnak.

– Bocsánatodat kérem, Weasley – jelentette ki.

A virágos jelenetet könnyednek és felvidítónak szánta – és persze gúnyolódónak, hiszen ez Draco és Ron volt –, de Draco hangja
valóban kifejezte a bocsánatkérés komolyságát.

Ron arca mélyvörösre pirult.

– Add vissza azt a nyavalyás virágot Katie-nek – morogta.

– Biztos vagy benne? – kérdezte Draco ártatlanul.

581
– Hülye barom – motyogta Ron.

– Na, jól van – felelte Draco. Megfordult és Harryhez lépdelt. Levágta a rózsa szárát, és elmormolva egy bűbájt valahogy rárögzítette a
virágot Harry talárjára, mielőtt gyors csókot nyomott Harry szájára.

Harry meghallotta az ábrándozó sóhajokat, és összehúzta a szemöldökét. Gonosz halálfaló vagy sem, Draco valószínűleg épp most
győzött meg minden lányt a szobában. Hülye mardekáros.

– Elégedett vagy magaddal? – firtatta Harry szárazon.

– Igen – felelte egyszerűen Draco.

– Most végre rá tudunk térni arra, amiért itt vagyunk? – ismételte meg a kérdését Ron türelmetlenül.

Harry beleharapott a szájába; még mindig nem örült a helyzetnek. Nem akarta megkérni őket, hogy vegyenek részt benne.

A feszültség a helyiségben fojtogatóvá vált. Sokan még mindig dühös és ideges pillantásokat vetettek Dracóra, de a fő fókusz már
Harryn volt. Mindannyian tudatában voltak annak, hogy történt valami, és oka volt annak, hogy a Roxfortba hívták őket. Ennek az
oknak a kiderítése felülbírálta a Draco iránt érzett gyűlöletüket. Habár Remus jelenléte is biztosan sokat segített. Harry az idősebb
férfire pillantott.

– Most már beszélned kell velük, Harry – biztatta Remus. – Kifutunk az időből.

Harry vonakodva bólintott, majd ismét szembenézett a csoporttal.

– Azért vagytok itt, mert mindannyian végre tudjátok hajtani a Patrónus bűbájt, és mert reméljük, hajlandóak lesztek távol tartani a
dementorokat, akik ott lesznek a csatánál ma este – vágott bele.

Erre a bejelentésre kitört a hangzavar. A legtöbben még azt sem tudták, hogy egyáltalán csata lesz, habár valószínűleg már rájöttek,
figyelembe véve a furcsa körülményeket. Beletelt néhány percbe, míg mindenki megnyugodott, hogy meghallgassa az estére vonatkozó
tervek magyarázatát.

Harry sok, őt és barátait érintő terven átugrott, és most főként a DS tagok feladataira összpontosított. Elmagyarázta, hogyan fognak
odajutni, és hogy mi lenne az ő dolguk. Részletesen leírta, hogy a Volt-nincs szekrény hatalmas szerepet kap a dologban.

– Óriási káosz lesz, és nem lesz kellemes – jelentette ki komoran, miközben a minisztériumi csata járt az eszében.

Ünnepélyesen bámulták őt, minden megmaradó gyűlölködést Draco irányába jelenleg félretettek és elfelejtettek. Voldemorttal, a
halálfalókkal és a dementorokkal összehasonlítva Draco egyszerűen nem jelentett fenyegetést.

– A megadott jelre a Rend tagjai színre lépnek, hogy a halálfalókkal harcoljanak. Követni fogjátok őket a szekrényen keresztül, de a
csata peremterületén fogtok maradni, és kiszórjátok a Patrónus bűbájokat, hogy megvédjétek a többieket a dementoroktól.

– És mi lesz velünk? – kérdezte Ginny, miközben magára, Blaise-re, valamint az ikrekre mutatott.

– Te és Blaise továbbra is Frednek és George-nak fogtok segíteni – felelte Harry. – Nem vonhatjátok magatokra a figyelmet azzal, hogy
kiszórjátok a Patrónust, hacsak nem feltétlenül muszáj. Hátulról fedezitek őket és magatokat is. Semmi több.

Ginny a szemöldökét ráncolta, de azért bólintott.

– És mi? – kérdezte Hermione, magát és Ront értve ez alatt. – Még mindig a hátvédeid vagyunk? Képes leszel küzdeni a dementorok
jelenlétében? – A harmadik évük tapasztalatai után bárki másnál jobban tudta, mennyire rosszul reagál Harry a dementorokra.

– Még mindig csak ti ketten értitek pontosan, mi dolgom van Naginivel – válaszolta Harry egy vállrándítás kíséretében. – Igen,
dementorok vagy sem, még mindig szükségem van rátok a hátvédemként. Ha Draco és én megbukunk, nektek…

– Nem fogunk megbukni – vágott közbe Draco, szinte vicsorogva a szavakat.

Harry meglepett mindenkit, amikor elmosolyodott.

– Nos, nem, nem fogunk megbukni – értett egyet vele. – De akkor sem rossz dolog, ha Ron és Hermione fedeznek minket.

– De mi lesz a dementorokkal? – firtatta Ron. – Én és Hermione csak állunk ott és nézünk? Muszáj csinálnom valamit!

– Fogsz csinálni valamit, Ron – nyugtatta meg Harry. – Nagyon sok minden fog történni, és nem tudok majd mindenre odafigyelni.
Nekem van szükségem arra, hogy figyeljetek arra az esetre, ha valami rosszra fordulna. Akárhogy is, dementorokról van szó.

582
Végignézett az összegyűlteken.

– Ha úgy döntötök, hogy eljöttök, adunk nektek egy bájitalt, ami segíteni fog nektek.

– Miféle bájitalt? – érdeklődött Susan.

– Olyat, ami segít megakadályozni, hogy érezd a dementorok hatását, és így tiszta marad a fejed – felelte Harry.

– Miért mi? – tette fel a kérdést Ernie.

– Mert edzettelek benneteket – jelentette ki egyszerűen Harry. – Határozottan sosem képeztelek benneteket ilyesmire, de képesek
vagytok arra, hogy szembeszálljatok a dementorokkal.

– És a többieknek muszáj küzdenie a halálfalókkal – tette hozzá Hermione, aki felfogta a többit.

– Pontosan – vágta rá Harry kíméletlenül. – Nézzétek, egyikőtöket sem akarom ott látni…

– Ezen vitatkoztál Pitonnal? – szólt közbe Ron.

– Igen – vallotta be Harry. – Láthatóan úgy gondolja, hogy elég jól kiképeztelek benneteket erre, de…

– Piton úgy gondolja, hogy mi meg tudjuk ezt csinálni?! – kiáltott fel Seamus.

– Ne hidd, hogy ez azt jelenti, hogy kedvel téged – figyelmeztette Draco önelégülten vigyorogva.

– Ez azt jelenti, hogy bízik Harryben – jelentette ki Ginny.

– És Harry pedig az, aki bízik bennünk – tette hozzá Dean.

– Bízol bennünk, Harry? – kérdezte Angelina.

– Mert az eddigiek nem úgy hangzottak – vetette fel Alicia.

– Bízom bennetek – jelentette ki Harry. – Tudom, hogy meg tudjátok csinálni. Én csak… ez az egész rendkívül veszélyes lesz.

– Számodra még sokkal veszélyesebb lesz – szólalt meg Neville csendesen.

– Hát, igen, de…

– Én megyek – jelentette ki Neville.

– Én is – susogta Luna álmodozva.

Felhangzott a beleegyezés kórusa. Eltökéltség fénylett az arcokon és hallatszott a hangokban.

Harry leverten felsóhajtott, mire Draco elkeseredetten megrázta a fejét.

– Harry, nem szabadna csalódottnak lenned, amikor épp megkaptad a támogatást, amire szükséged van – jegyezte meg vontatott
hangon.

– Most vezetem a családom minden tagját, ráadásul a barátaimat is egy olyan csatába, ahol mind meghalhatnak – morogta Harry
keserűen. – Bocsásd meg nekem, hogy valahogy nem tudok ennek örülni.

Draco hátralökte őt. Harry megdöbbenten találta magát a falhoz szegezve.

– Nem fogsz így beszélni, de még csak nem is gondolkodhatsz így – vicsorgott Draco. – Te ma Szent Potter vagy, aki a remény szikráit
szórja, amerre jár, és bármennyire is undorító ez, továbbra is így fogsz tenni, mert mindenkinek szüksége van rád.

Harry a falnak támasztotta a fejét. Nézte, ahogy Remus előrelépett, és elvonta a többiek figyelmét, elméletileg róluk kettejükről,
gyakorlatilag pedig elvezényelt mindenki mást, hogy gyakorolják a Patrónus bűbájt.

– Ez annyira rohadtul nehéz – motyogta.

– Harry, te… baszd meg – sziszegte Draco csalódottan, majd ajkát Harryére préselte. Harry lassan ellazult a támadás alatt.
Kiszabadította a kezét, és beletúrt Draco hajába. Draco válaszul Harry csípőjére tette a kezét, és szorosabban tolta őt a falnak.

– Harry! Draco!

583
– Mi van?! – morogták egyszerre, megtörve a csókot, hogy dühösen meredjenek Remusra.

Remus felsóhajtott.

– Esetleg emlékeznétek rá, hogy közönségetek van? – esdekelt. – Olyan közönség, amelyik nincs hozzászokva a kapcsolatotokhoz.

Elfordultak, hogy mindketten szét tudjanak nézni a szobában.

– Meglehetősen ismerősek már ezek a megdöbbent arckifejezések – jegyezte meg tréfásan Draco.

Harry halkan felnevetett, majd eltolta magától Dracót.

– Gyerünk, te bolond, dolgunk van.

Draco felvonta a szemöldökét, de önelégülten vigyorgott.

– Jobban érzed magad? – kérdezte.

Harry nyelvet öltött rá, majd hátat fordított neki.

– Harry megőrült – lehelte Seamus.

– Nem, csak szerelmes – vetette oda Ron undorodva.

– Egykutya, nem? – firtatta Fred derűsen.

– Hé! Mind befoghatjátok, és dolgozhattok a Patrónusotokon – kiáltott fel Harry felbőszülten.

Hermione félrehúzta őt, miközben a fejét rázta Harry bohóckodására.

– Nem tudom elhinni, hogy itt mindenki előtt csókolóztatok – kezdte.

– Miért? Nem mintha nem láttak volna korábban csókolózó párokat – mutatott rá Harry ártatlanul mosolyogva. – Ez egy rendszeres
esemény bármelyik klubhelyiségben.

Hermione elfintorodott, és Harry biztos volt benne, hogy Ron és Lavender jutottak eszébe. A griffendélesek többsége figyelmen kívül
hagyta őket, mivel a csókolózás tényleg gyakori esemény volt. Hermione azonban ideges és féltékeny volt minden alkalommal, amikor
látta őket.

– Igen, de a többi pár közül egyik sem voltál te és Malfoy. Amikor ti csókolóztok, vagy bármiképpen együtt vagytok, az emberek csak
rátok figyelnek – jelentette ki a lány. – Úgy gondolom, ez is egy módja annak, hogy mindenkit megzavarjatok – tette hozzá szárazon.

– Pillanatnyilag bármit elfogadok, ami működik – mondta Harry, miközben körülnézett a szobában. A diákok a patrónusokon
dolgoztak, de azért folyt a pletyka Harryről és Dracóról. Jobb ez, mintha elárasztaná őket a félelem a közelgő csata miatt.

– Tulajdonképpen nem így terveztem – folytatta –, Draco csak… – elhallgatott, mert nem igazán akarta megvitatni a bizonytalanságát
és aggodalmát.

– Te tartod össze Malfoyt, vagy ő tart össze téged? – érdeklődött Hermione kíváncsian, világosan megértve, hogy ez messze több volt,
mint egy csókolózás az élvezet kedvéért.

Harry odapillantott Dracóra, aki most Freddel és George-al dolgozott együtt, ezzel még jobban megrázva a szobában tartózkodók
többségét. Okos húzás volt kitartania mellettük, ha épp nem volt Harry mellett, mivel számtalan szempár figyelte őt extrém
gyanakvással. Viszont mindenkinek több esze volt annál, semhogy vitába keveredjen az ikrekkel.

– Mindkettő – ismerte be Harry.

– Felváltva tartjátok egymást nyugodtan és összeszedetten – mondta Hermione. Félrebillentett fejjel tanulmányozta a barátját. –
Valahogy kiegyensúlyozzátok egymást.

Harry egyetértően bólintott, miközben még mindig Dracót figyelte.

– Harry – szólította őt Hermione tétován.

– Tessék? – fordult hozzá gyanakvóan Harry, teljes figyelmét neki szentelve.

– Egyszerűen félek – vallotta be Hermione. – Úgy értem, tudom, hogy aggódsz értünk, de nekünk valójában nem kell túl sokat
tennünk. A legtöbbünknek mindössze csak a Patrónus bűbájt kell kiszórni. És ennyi. Neked azonban… Harry, én félek.

584
– Jó dolog, hogy ezt azután vetetted fel, miután Dracóval csókolóztam – motyogta Harry.

– Ez tűnt a legjobb időnek – ismerte be Hermione, halvány mosollyal. – Most nyugodtabb vagy, nem annyira ideges.

Figyelembe véve, hogy a lány épp arról beszélt, mennyire fél, egész jól elrejtette. Harry azon gondolkodott, ez nem a griffendéles
jellemvonásaik egyike-e.

– Nem tudom elhinni, hogy kimondom ezt – folytatta Hermione –, de megértem, miért viszed magaddal ma este Malfoyt.

– Tényleg? – kérdezte Harry meglepetten. – Úgy gondoltam… nos, úgy gondoltam, hogy te és Ron mérgesek vagytok emiatt.

Perselus volt az, aki elmagyarázta a csatára vonatkozó terveket azon az estén, amikor elmondtak Weasleyéknek mindent, miután
elküldték haza Harryt és Dracót a verekedés miatt. Harrynek nem kellett szembenéznie velük, amikor megtudták, hogy Draco lesz az,
aki közvetlenül mellette áll majd, amikor eljön az ideje, hogy megküzdjön Voldemorttal. Ő pedig nem volt elég bolond ahhoz, hogy
felhozza a témát, és mostanáig senki más sem említette közvetlenül.

– Először kicsit azok is voltunk – ismerte be Hermione. – Annyi mindenen mentünk már keresztül veled, és… nos, bármilyen
nevetséges is, ott akartunk lenni, amikor szembeszállsz Voldemorttal.

– De hát ott lesztek! – kiáltott fel Harry.

– De Malfoy veled lesz – mondta Hermione. – És ezzel most már kiegyeztem – tette hozzá gyorsan –, mert ha segít az
összpontosításban, és át tud juttatni téged ezen…

Elhallgatott, és két karját Harry nyaka köré fonva vadul megölelte a barátját.

– Mit csinálsz a barátnőmmel, Harry? – érdeklődött Ron, Harry válla köré fonva a karját.

Harry felnézett rá, és először nem válaszolt. Merlin, nem akarta, hogy bármi is történjen a barátaival. Nagyot nyelt, azon küzdött, hogy
kitaláljon valamit, amivel megtörhetné a feszültséget.

– Bemutatót tartok abból, hogyan lehet a pároddal foglalkozni, amikor úgy dönt, hogy valaki másnak ad virágot – mondta. –
Megvigasztal engem.

Ron egy pillanatig értetlenül meredt rá, majd hangos hahotára fakadt. Hermione kuncogni kezdett a karjában. Hátrahúzódott, és
megtapogatta a puha rózsaszírmokat a barátja talárján.

– Ő egy romantikus úriember a gúnyos vigyorok és dühös tekintetek álcája alatt, nem igaz? – kérdezte.

Harry mosolyogva bólintott.

– Ő egy arisztokratikus seggfej, az – morogta Ron.

– Az is, igen – értett egyet Harry, és mosolya széles vigyorrá vált.

*****

Már legalább harminc percen át dolgoztak a Patrónus bűbájon, és beletelt néhány másodpercbe, mire Harry rájött, hogy miért állt le
hirtelen mindenki. Megfordult, és látta, ahogy Perselus és Lucius léptek be a semleges mardekárosokkal. Perselus széles karlendítéssel
mutatta a diákoknak, hogy álljanak a szoba egyik felébe, és azok gyorsan engedelmeskedtek.

– Mit csinálsz? – érdeklődött Harry, zavart szemöldökráncolással.

– Edzünk – vágta rá Perselus kurtán. – Maguk, többiek pedig figyeljenek!

A férfi koncentrálva hunyta le a szemét, és a szoba pajzsokat hozott létre, hogy megvédje a többi diákot. Lucius már kiszórta az első
varázslatot, amikor azok még nem is álltak fel teljesen.

– Interceptum.

Harry megpördült a sarkán. Eltorlaszolta Lucius átkát, de máris érezte Remus mágiáját, ahogy útjára indította a Levicorpus-t.

– Stup…

Eltorlaszolta Perselus átkát, és útjára indította a Petrificus-t Remus felé. Sikerült blokkolnia Lucius következő varázslatát, de félre kellett
gurulnia, hogy kitérjen Perselusé elől. Gyors ütemben szórták az átkokat, és egyre fokozták a sebességet. Folyamatosan mozgásban

585
voltak körülötte. Perselus eltalálta őt egy csípő átokkal, de sikerült belekapaszkodnia a pálcájába, amikor Remus fürgén odavetette a
Capitulatus-t, habár megfizetett ezért, amikor hátrarepült Lucius következő átkától.

Nem lassítottak, de ő becsukta a szemét, és ismét elkapta a mágiájuk érzését, ezután sebes egymásutánban szórva az Interceptum-ot.
Eltorlaszolta a következő átkaikat, és eközben sikerült ismét lábra kecmeregnie.

Viszont nem volt ideje támadni, csak védekezni tudott. Az átkok folytatódtak, egyre gyorsabban jöttek.

– Stupor!

Harry megérezte Draco varázslatát, és még időben kinyitotta a szemét, hogy lássa Luciust megfordulni, hogy védekezzen a fia ellen.
Perselus Dracóra célzott, és Harry fürgén blokkolta őt azzal az átokkal egyetemben, ami egy pillanattal később Remustól jött. A két fiú
a szoba közepén körözött, hátukat egymásnak vetve, miközben Harry védekezett, Draco pedig támadó varázslatokat használt. Teret
nyertek, de még mindig túlerővel álltak szemben.

– Incarcerandus!

Harry nem vehette biztosra, de úgy sejtette, hogy a kettős kiáltás Ginnytől és Blaise-től származott. Viszont hirtelen Remus és Lucius
össze volt kötözve; készületlenül érték őket a varázslatok. Harrynek és Dracónak már csak Perselusszal kellett szembeszállnia.

Kettő egy ellen párbaj alakult ki, és Perselus már nem fogta vissza magát. Harry és Draco egymás mellett álltak, egyikük védekezett, a
másik támadott. Sajnos Perselus még így is sokkal tapasztaltabb volt náluk.

– Védd ki a következőt, aztán támadunk – motyogta Harry gyorsan.

Harry elugrott Draco mellől, amint megérezte a következő átok mágiáját. Támadó varázslatokat kezdett szórni, és hirtelen mindketten
támadtak. Az állás megfordult, és most Perselus kényszerült védekezésre. Egy percen belül előrenyomultak, és Perselust elkábították.

Draco és Harry térdre estek, nagyokat fújtattak, és közben ömlött róluk az izzadtság. Remust és Luciust már kiszabadították valamikor
– Harry ezt észre sem vette –, és Remus most nyugodtan magához térítette Perselust, akinek sikerült undorítóan összeszedettnek
látszania – minden körülményt figyelembe véve.

A szobában csend uralkodott. A helyiség egyik felében a mardekárosok, a másik felében a DS tagok álltak. Középen, a távolabbi falnál
Harry barátai. Harrybe hirtelen belehasított a felismerés, hogy most már Blaise-t is a barátai közé sorolja, amikor meglátta őt közöttük
állni. Mindenki Harryt, Dracót és Perselust bámulta, kábultan attól, aminek épp szemtanúi voltak.

Harry a szemöldökét ráncolva próbált rájönni, mi volt Perselus célja ezzel a kis demonstrációval. Perselus soha semmit nem tett ok
nélkül.

– Még csak nem is fogunk párbajozni ma este – fejtette ki hangosan, megpróbálva kipuhatolni Perselus indítékait.

– Ezt nem tudhatod biztosan – torkollta le Perselus élesen. – A legjobb, ha felkészülsz minden eshetőségre.

Összehúzott szeme körülpásztázott a szobában, mire minden egyes diák kihúzta magát, aki fölött elhaladt a tekintete.

– Remélem, mindannyiukat megnyugtatta, hogy Mr. Potter valóban felkészült erre a találkozásra – jegyezte meg.

Harry meglepetten pislogott, ahogy a bólintásokat látta. Tehát Perselus azért csinálta ezt, hogy bebizonyítsa, Harry Potter érdemes a
bizalmukra. Új szemszögből nézett a diákokra, és be kellett ismernie, hogy vonásaikon látszott a megkönnyebbülés.

– A mai este nem egy tréninggyakorlat lesz – folytatta Perselus. – Az önök dolga elővarázsolni a patrónusukat, és ezzel visszaverni a
dementorokat. Mindazonáltal abszolút nincs rá garancia, hogy nem kell másképpen is harcolniuk. Nem szabad ostobán
belegyalogolniuk a csata közepébe, de határozottan elképzelhető, hogy a halálfalók közül néhányan megpróbálnak majd elmenekülni. A
terület fölött elhelyezett hoppanálás-ellenes varázslatok miatt önök felé fognak tartani. Nem fognak habozni, hogy megátkozzák
magukat a szabadság elérése iránti erőfeszítéseik során.

– Félelmetes ellenfelek lesznek, de, ahogy éppen most bizonyosodott be, lehetséges legyőzni őket… ha együttműködnek – hangsúlyozta. –
Mr. Potter képességei igen lenyűgözőek, mindazonáltal ő sem lett volna képes egyedül győzni.

Odabiccentett Ginnynek és Blaise-nek.

– A hátbatámadás előnyükre válhat. Ha azt látják, hogy valakinek segítségre van szüksége, ne várják meg, hogy nagyobb bajba kerüljön,
mielőtt a segítségére sietnek.

Figyelmeztető pillantást vetett Dracóra. Draco szeme elkerekedett, majd bólintott, hogy megértette. Az edzést tulajdonképpen
Harrynek szánták, de több percbe beletelt, mielőtt Draco – vagy Ginny és Blaise – közbeléptek, hogy segítsenek.

586
Harry légzése lassan helyreállt, és közben figyelte a diákokat, akiket elbűvöltek Perselus szavai. Mind elkerekedett szemmel nézték a
párbaj végét, de arckifejezésük most zord volt; zord, de eltökélt is. Vagy megértették, vagy nem, hogy mibe sétálnak be, de most már
tökéletesen tisztában voltak a helyzet komolyságával, és készen álltak arra, hogy tegyék a dolgukat.

Harry hátradőlt, és kinyújtózott a padlón. Mellette Draco utánozta a tetteit. Ez volt minden idők legintenzívebb edzése számára.
Feküdtek a padlón, a szoba közepén, és közben hallgatták, amit Perselus mondott a diákoknak.

– Hármasokat akarok a párok helyett – mondta Perselus. – Ahogy azt láthatták, sokkal hatásosabb, ha egyikőjük védekezik, míg a másik
támad. A harmadik felelőssége lesz a dementorok elleni védekezés. Tudatában vagyok a képességeiknek – jegyezte meg gúnyosan. –
Hamarosan Lupin és én segíteni fogunk önöknek abban, hogy az adottságaik alapján csoportokat alakítsunk ki.

Közelebb lépett Harryhez és Dracóhoz, föléjük magasodva.

– Válasszatok még valakit, aki csatlakozik Weasleyhez és Grangerhez – mondta nekik.

– Neville – vágta rá Harry azonnal.

Draco majd megfulladt mellette, míg Perselus undorodva horkant fel.

– Longbottom! – kiáltott fel Draco, és felült, hogy hitetlenkedve meredjen Harryre.

Harry fürgén mozdult, hátralökte Dracót, és rágurult, míg párja csípőjén ült, és a padlóhoz szegezte őt. Draco nem fáradt az
ellenkezéssel, csak továbbra is Harryre bámult olyan arckifejezéssel, ami világosan jelezte, hogy szerinte Harry végelegesen elvesztette
az eszét.

– Igen, Draco – sziszegte Harry összehúzott szemmel. – Ugyanaz a Longbottom, aki bátran elviselt minden szart tőled és Perselustól
az elmúlt években. Ugyanaz a Longbottom, aki számtalan órát töltött velem edzve. Ugyanaz a Longbottom, aki nem hátrált meg,
amikor egy lehetetlen helyzettel találta szemben magát.

Felpillantott.

– Nincs igazam, Lucius? – firtatta gúnyosan.

Luciusnak megrándult az orrcimpája az emlékeztetőre.

– A fiú épp annyira makacsnak és bolondnak tűnt, mint te – ismerte be jegesen, saját gúnyolódásával Harryé ellenében.

Harry ismét Dracóra fordította mérges tekintetét. Most felismerés fénylett Draco tekintetében. Ő is, mint mindenki más, az ötödévük
végén a minisztériumban történt eseményeket Harryvel társította, és nyilvánvalóan elfelejtette, hogy Neville is ott volt. Harry ezt nem
emlegette, hiszen ez egy kényes téma volt közöttük, de hirtelen elgondolkodott rajta, hogy vajon Lucius elmondta-e valaha is
részletesen Dracónak.

– Ez Neville választása, de kivívta a jogot, hogy ott legyen ma este – jelentette ki Harry. – És tudod mit? Reménykedj benne, hogy
Neville úgy dönt, része lesz a hátvédünknek, mert ő épp úgy vigyáz majd rád, ahogy rám is.

– Miért védene engem Longbottom? – követelte Draco.

– Mert Harry mellett állsz – felelte Neville, aki előlépett az óvatosan figyelő tömegből. Egyenesen állt, de tekintete idegesen járt ide-oda
Draco, Perselus és Lucius között.

– A patrónusát! – vakkantotta Perselus.

Neville mély levegőt vett, röviden, összpontosítással becsukta a szemét, aztán megidézte a Patrónusát, ahogy utasították rá. Egy nagy,
ezüstös kutya tört ki a pálcája végéből.

– Egy újfundlandi – mormolta Perselus. – Hűséges és védelmező, bátor de csendes, erős mégis finom.

Harry felvonta a szemöldökét; meglepte, hogy Perselus felismerte Neville patrónusának jellemvonásait. Nem gondolta volna, hogy
Perselus ilyen sokat tud a kutyákról. Határozottan nem rajongott az állatokért.

Neville büszkén állt, szeme már nem vándorolt idegesen. Nyugodtan belenézett Perselus felbecslő tekintetébe.

Perselus ismét Harryre nézett.

– A Fiú, aki Túlélte – jelentette ki.

Harry bólintott, tudta, hogy Perselus párhuzamot vont a jóslattal. Könnyedén lehetne most Neville is Harry aktuális helyzetében, neki
kellene szembenéznie Voldemorttal.

587
– Nem kell harcolnia, de akkor is ő dönt – mondta.

– Neked nincs választásod – vetette oda Perselus élesen.

Harry felugrott.

– De igen, van! – kiáltotta vadul. – Elfuthatnék és elbújhatnék, de úgy döntöttem, hogy harcolok. Harcolok, hogy élhessek.

– Nem élhet az egyik, míg él a másik – mormolta Perselus alig hallhatóan.

Harry élesen biccentett. Látta a sajnálatot Perselus tekintetében, és tudta, hogy Perselus törődik vele. Meglehetősen biztos volt benne,
Perselus sajnálja, hogy helyette inkább nem Neville volt a Fiú, Aki Túlélte. Perselus törődött vele, Harry Potterrel. Perselus félt, és ezért
volt annyira dühös.

Harry hirtelen előrelépett, és szorosan átölelte Perselust.

– Nem fogok meghalni – suttogta, és hangját még tovább tompította Perselus talárja.

Perselus épp olyan szorosan ölelte őt, de csak egyetlen másodpercen át, majd ellökte magától.

– Túl fogod élni! – vicsorogta.

– Igen, uram – vágta rá Harry eltökélten és magabiztosan.

– Nos, legyen – mondta Perselus. – Longbottom, csatlakozzon Weasleyhez és Grangerhez!

Harry mosolyogva kinyújtotta a karját, és két ujját Neville álla alá érintve, finoman becsukta a száját.

– Néhány perc, és el fogom mondani, hol kell majd lenned. Miért nem mész, és állsz addig oda Ron és Hermione mellé? – javasolta.

Neville gépiesen bólintott, majd lassan elhátrált tőlük.

– Majdnem sajnálom őt – jelentette ki Draco könnyedén. – Most az egyszer tényleg értettem is, miről szólt a beszélgetés közöttetek, de
tudom, hogy ő egyetlen szót sem fogott fel belőle.

Harry vállat vont és szomorúan elmosolyodott, de nem volt képes visszatartani a borzongást, a vállából kisugárzó nyilallástól.
Nyilvánvalóan a legutóbbi bájitaladag hatása elmúlt, és megint megterhelte a vállát a párbajjal. Draco felállt, automatikusan nyúlt a
zsebébe, és átnyújtott egy újabb fiolát.

– Valami erősebbet kellene bevenned – vetette fel Remus aggódva.

– Nem, ez is megteszi – tiltakozott Harry, miközben kivette az üvegcsét Draco ujjai közül. Nem volt hajlandó bevenni a függőséget
okozó bájitalokat, még az esti csata kedvéért sem. Még a kezdetek előtt bevallaná a vereségét, és ezt nem tehette meg. Majd lesz ideje
megfelelően gyógyulni a csata után, és azután már nem lesz szüksége ilyen gyakran a bájitalokra.

Perselus számítóan tanulmányozta őt, és odabiccentett neki, elismerően és elfogadóan.

Draco zavartan nézte kettejüket, majd felemelte a karjait.

– És már megint fogalmam sincs, mi történik éppen! – kiáltott fel. – Honnan kellene megértenem ezt az egészet, ha még csak nem is
mondasz semmit?

– Egyszerűen nem vagyok hajlandó hagyni, hogy leigázzon a saját testem – jelentette ki Harry. Nem ez volt a teljes igazság, de elég volt
ahhoz, hogy megértés kezdjen fényleni Draco tekintetében. Aztán Draco szeme pajkosan kezdett szikrázni.

– Szóval, ez azt jelenti, hogy nekem meg van engedve, hogy leigázzam a testedet? – firtatta ravaszul.

– Elég! – szólt rájuk Perselus élesen.

Harry rávigyorgott Dracóra, hálás volt a feszültség feloldásáért, még akkor is, ha Perselus nem értékelte ezt. Draco a párja dereka köré
fonta a karját, aztán figyelték, ahogy Perselus és Remus elkezdték kialakítani a diákokból álló csoportokat.

Mindenki rémesen sokkosnak tűnt az eseményektől, ami megkönnyítette az együttműködést, és Harry rájött, reméli, hogy ez sosem
múlik majd el. Majdnem arra vágyott, bárcsak ne tervezné, hogy megöli Voldemortot, mert tudta, ez az oka annak, hogy mindenki
annyira segítőkész. A békés együttműködés volt az, amire most szüksége volt, amire most mindannyiuknak szüksége volt, de nem bírta
megállni, hogy arra gondoljon, vajon milyen lesz ez később. Már feltéve, hogy életben maradnak.

588
– Tudod, Dumbledore most igazán büszke lenne ránk – jegyezte meg Harry. – Együtt dolgozunk. A házak egysége.

Draco egy oldalpillantást vetett rá.

– Azt hiszem, az lenne – értett egyet.

*****

Harry fesztelenül ült a tanári asztalon, Draco pedig közvetlenül mellette. Előre-hátra lengette a lábát, de Draco mereven ült.

– Harry, állj már le! – sziszegte Draco.

– Draco, most megússzuk, hogy a tanári asztalon ülünk – tiltakozott Harry. – Élvezni akarom.

Draco keze rásimult Harry combjára, eredményesen megállítva a mozgást.

– Rendben, akkor nem fogom élvezni – törődött bele Harry.

Úgy gondolta, hogy az ülés a tanári asztalon mégiscsak sokkal megfelelőbb, mint eszméletlenre csókolgatni Dracót a rengeteg ember
előtt, de már-már meggondolta magát. Korábban elbújtak egy kis magányért, de most már nem mehettek el.

Majdnem itt volt az idő.

Mindenki feszülten várakozott, hogy Voldemort hívja a halálfalóit. Lucius és Perselus a közelben álltak, készen arra, hogy a hívás
pillanatában távozzanak. Harryvel egyetemben ők voltak az egyetlenek, akik távozni fognak, amikor a Sötét Jegy égni kezd majd.
Mindenki más a Volt-nincs szekrényen át jut majd a helyszínre. Az egyik szekrény Harry zsebében rejtőzött, a másik már a normál
méretére nagyítva állt a tanári asztal előtt.

Beszédek, figyelmeztetések, utasítások, bájitalok. Már mindent megkaptak.

Harry tudta, hogy sokan biztos úgy gondolják, megőrült, de ez után a nap után már úgy érezte, kezdi megérteni, miért viselkedett
Dumbledore mindig úgy, mintha bolond lenne. Volt ebben valami, ami legalább egy kicsit kibillentette az embereket a fesztültségből.
Megvoltak a saját pillanatai ma, amikor hagyta, hogy az idegesség elárassza őt, de a nap legnagyobb részében megőrizte a látszatot,
Dumbledore-tól ellesve a taktikát.

Most meglehetősen nyugodtnak érezte magát – a vihar előtti csend. Draco azonban nem. Draco a pánik szélén állt. Harry bámulta
Draco kezét, amely még mindig a combját szorította, és visszaemlékezett a dalra, amit hallott. Kinyújtotta a kezét, tenyérrel felfelé, és
felajánlotta Dracónak.

– Fogd a kezem és célba érünk, esküszöm – idézte lágyan.

Draco szeme elkerekedett a felismeréstől egy rövid másodpercre, mielőtt ismét elkomorodott. Viszont elengedte Harry combját, és
összefűzte az ujjaikat.

– Egy kibaszott imádságból élünk – motyogta sötéten.

Harry nem tudta, miért emlékezett a dal szövegére, de mégiscsak emlékezett. Legalábbis egy részére. Idézett még néhány sort, ami
megragadt benne.

– „Ki kell tartanunk, akár kész vagyunk akár nem. A küzdelemért élsz, amikor csak ez terem.”

Draco lehunyta a szemét.

– Basszus, és nem állok készen – nyögte.

Harry a fejét Draco vállára hajtotta, becsukta a szemét, amikor Draco pedig az ő fején pihentette meg a saját fejét.

– Én is félek – suttogta Harry.

Csendesen ültek ott egy percig.

– Meg fogjuk csinálni? – kérdezte Draco, megszorítva Harry kezét.

– Esküszöm – felelte Harry, ő is visszaszorítva.

– Te egy átkozott griffendéles vagy, tehát a szavadon foglak fogni – figyelmeztette Draco.

Harry elmosolyodott.

589
– Szóval most megint griffendélesként ismersz el? – firtatta. Szerette volna látni Draco arckifejezését, de nem akart mozogni.

– Igen – vágta rá azonnal Draco. – Egy bolond, idióta griffendélesnek.

– És mi vagy akkor te, hiszen ott találkozunk majd? – érdeklődött Harry kíváncsian.

– Egy bolond, idióta mardekáros – motyogta Draco undorodva.

590
 Ötvenegyedik fejezet

Biztonságosan beburkolózva a láthatatlanná tevő köpönyegébe, Harry szorosan megragadta Perselus karját, és eltűntek. Nem tudta
teljesen elnyomni a borzongást, amely végigfutott a testén, ahogy landoltak, pláne, hogy a fájdalomcsillapító bájital íze még mindig a
szájában időzött. A halántékába hasító éles fájdalom tudatta vele, hogy Voldemort a közelben tartózkodott, a jeges hideg pedig azt,
hogy a dementorok sem voltak messze, habár nem lehetett őket látni. A fájdalom forrásának irányába fordult, és láthatta, hogy máris
sok halálfaló foglalta el a helyét Voldemort előtt.

Perselus azonnal eltávolodott Harrytől, hogy beszéljen Voldemorttal, elkerülve a gyanút, amíg csak lehet. Voldemort adni készült neki
egy zsupszkulcsot, amellyel visszamehetett a Roxfortba, és visszatérhetett azzal az auror-osztaggal, amelynek tagjai a százfűlé-főzet
hatására már úgy néztek ki, mint a mardekárosok, akiket ide kellett volna hoznia a beavatásra.

Lucius már a földön volt, és átalakult a köpeny alatt, mielőtt Harry egyáltalán összeszedhette volna magát.

– Oda – mutatta Lucius sürgetően –, abba a facsoportba.

– Voltál már itt korábban is? – motyogta Harry, miközben már elindult a jelzett irányba.

– Igen – felelte Lucius –, a Malfoy birtokon vagyunk.

Harry abszolút nem volt hajlandó ezen elgondolkodni, még akkor sem, ha lett volna rá ideje. Fogalmuk sem volt róla előzetesen, hogy
Voldemort milyen helyszínt fog választani a beavatási szertartáshoz, de nagyon remélte, hogy Luciusnak azért ismerős lesz a terület.

Gyorsan kellett dolgozniuk, és Harry erősen küzdött, hogy elnyomja a borzongásait. Átkozta a tényt, hogy Voldemort úgy határozott,
seregének részeként beveti a dementorokat a beavatáson. Az előző hét veszteségei után végül is érthető volt, hogy alkalmazni akarta
őket, de attól még Harryt eléggé felidegesítette.

Ez is csak hozzájárult a tényhez, hogy Harrynek muszáj vele szembenéznie, mielőtt a helyzet még rosszabb lesz. Voldemort egyre
merészebb lett, minden egyes összecsapás után növelte a seregét, és a dementorok bevetése a játékba egyértelműen kihangsúlyozta a
tényt, hogy a veszteségei ellenére is erősödik.

Elérték a Lucius által jelzett facsoportot. Csendben kellett munkához látniuk, ráadásul látótávolságon kívül is voltak már. Harry fürgén
átméretezte a Volt-nincs szekrényt. Draco majdnem azonnal átjött rajta, Narcissa pedig közvetlenül mögötte volt.

Harry látta, hogy Draco szája meglepetten formálja az otthon szót. A Malfoyok egyértelműen ismerték a birtokukat, mert Harry nyomát
sem látta magának a kúriának. Harry megrázta a fejét, megpróbálta kitisztítani. Nem igazán volt fontos, hogy hol voltak, amíg mindenki
rendben megérkezik.

Fred és Ginny is kiléptek a Volt-nincs szekrényből, őket Blaise és George követte. Pusztán kézmozdulatokkal, és halk suttogással
Lucius megmutatta azt a pozíciót, ahol el kell helyezkedniük Voldemort csoportjának két oldalán. Párba rendeződtek Mordon
láthatatlanná tévő köpönyege alatt. Ez ugyan nem volt olyan jól megbájolva, mint Harryé, de Fred és George szorgalmasan dolgoztak
rajta, és legalább az illatot és hangot leplezni tudta.

A két páros mindenfélével felfegyverkezett; olyan pusztítást készültek végezni, amellyel a halálfalók képtelenek szembeszállni. Ginny és
Blaise csak asszisztáltak, mint extra szemek működtek Fred és George számára. Harry megtanulta, hogy ez mennyire fontos.

Most Ron, Hermione és Neville érkeztek; eltökéltnek látszottak. Hermione kiszórta magukra a kiábrándító bűbájt, miközben Ron a
hármasukra kanyarította Harry másik köpönyegét. Harry furcsának érezte, hogy helyette most Neville bújt a láthatatlanság leple alá a
barátaival. Nem kell majd túl sokáig rejtve maradniuk; ők nyújtják a hátvédet Harry és a Malfoyok számára, és a köpenyre főleg azért
volt szükségük, hogy eljussanak a helyükre Voldemort mögé. Erős patrónusuk volt hivatott szolgáltatni a szükséges védelmet.

Harry kétségbeesetten vágyott rá, hogy már most kiszórhassák a Patrónusokat. Nem érdekelte, mennyire volt jó Perselus bájitala, akkor
is érezte a csontjaiba szivárgó hideget és a nyomasztó gondolatokat, amelyek távolról sem voltak bátorítóak. Egyhelyben toporgott,
türelmetlenül mozdulni akart.

– Nyugi – morogta Draco Harry szájába, majd gyors csókot adott neki. – Csak felidegesítesz engem is.

Harry tekintete végigpásztázta Dracót, és arra gondolt, hogy egész jól elrejti az idegességét. Nyilvánvalóan feszült volt, de a közömbös
álarc, amelyet Draco gyakran használt arra, hogy szembenézzen a világgal, már szilárdan a helyén volt. A szemétláda túlöltözött a
csatához, de ha a jó ruhák segítettek neki, hogy magabiztosabbnak érezze magát, akkor nem fog ebbe beleszólni.

Szerepük megint megfordult, mivel most Harry volt az, aki lassan elvesztette önbizalmát; a dementorok kiszívták a bátorságát. Talán
neki is több figyelmet kellene fordítania a ruhatárára? Összevonta a szemöldökét saját gondolatainak folyamán. Merlin, muszáj
indulniuk, mielőtt teljesen elveszti az eszét.

591
Összpontosíts, Harry! – mondta komolyan önmagának, és a hang a fejében nagyon úgy hangzott, mint Perselusé.

Védtelennek érezte magát, félig-meddig arra számított, hogy bármelyik pillanatban felfedezhetik. Tekintélyes távolságra voltak
Voldemorttól és talpnyalóitól, de folyamatosan hallotta a hoppanálások pukkanását, némelyeket közelebbről, mint másokat.

Narcissa megérintette a karját, és ezzel elnyerte a figyelmét. A nő egyik kezét Hermione álcázott vállán pihentette, és ezzel követte a
láthatatlan triót. Remus és Shacklebolt is kiléptek a szekrényből, és gyors, halk szavakat váltottak Luciussal, aztán a duó kiábrándító bájt
szórt ki, és elfedték önmagukat.

Már majdnem készen álltak.

Draco is kiábrándító bűbáj mögé bújt, majd közelebb préselte magát Harryhez a köpönyeg alatt. Dracónak csupán az volt az egyetlen
feladata, hogy segítse és védje Harryt. Nem készült sem harcolni, sem felfedni jelenlétét. Maga a köpönyeg volt az a fegyver, amit
elsődlegesen használni akart, és fedezni vele Harryt, amennyire csak lehetséges.

Narcissa és Lucius vállalták Harry látható védelmezőinek szerepét. Sem ők, sem Harry nem álltak a kiábrándító bűbáj hatása alatt.
Harry besegítette Narcissát a köpönyeg alá, miközben még mindig a trió nyomában jártak. Narcissa továbbra is fogta és arra a területre
vezette őket, ahol el kellett foglalniuk a pozíciójukat.

Lucius is visszatért, és átalakult görénnyé. Harry összefogta a köpönyeg hajtókáját, miközben Lucius felszaladt rajta, hogy a vállára
helyezkedjen.

Remust és Kingsleyt hátrahagyták a Volt-nincs szekrénnyel. Ők koordinálták a Rend-tagok és a diákok érkezését és eligazítását a harc
közben.

Miközben visszaaraszoltak a tisztáshoz, Harry felmérte a terepet, tekintete ide-oda járt, és megpróbált mindent egyszerre érzékelni.
Nem segített rajta, hogy sebhelye vadul égett, amitől a feje lüktetni kezdett. Fáklyák világították meg a nagy tisztást, de nem tetszett
neki, amit látott. Fehér ködfoszlányok sodródtak a területen, ami újabb jele volt a dementorok jelenlétének. Tengernyi fekete talár
hullámzott előtte, és folyamatosan egyre több hoppanált elő. Nagyot nyelt. Azt hitte, hogy némi haladást értek el a halálfalók számának
csökkenésében.

Draco megrántotta a karját, a tisztás széle felé kormányozva őt. Harry megrázta a fejét, megpróbálta elűzni belőle a döbbenetet a
rengeteg halálfaló láttán. Neki nem kellett félnie miattuk; legalábbis közvetlenül nem. Neki csak és kizárólag Nagini és Voldemort miatt
kellett aggódnia. Velük is épp elég lesz boldogulnia.

Nagini a tisztás szélén körözött a mestere mögött, ahogy arra számítottak is. A belső információk előnye. Lucius osztotta meg Harryvel
a tudást, talán még egy együtt érző pillantást is, amikor megemlítette, hogy Voldemort mindig a közelében tartja Naginit, amikor
rítusokat vezet le. Perselus egyszerűen csak megerősítette, hogy ez tavaly óta nem változott.

Griffendél kardjának szokatlan súlya húzta Harry csípőjét, miközben a saját helyükre manővereztek, Voldemort mögé. Sajnos úgy tűnt,
ezzel közelebb kerültek a dementorokhoz is. Harryt nem gyűrték le a legrosszabb emlékei, ahogy az általában történt a dementorok
környezetében, de gondolatainak szórványos villanásai azzal fenyegették, hogy elárasztják őt.

Temető. Halál. Csillagvizsgáló Torony. Halál. Misztériumügyi Főosztály. Halál. Godric’s Hollow. Halál.

– Potter! – sziszegte Draco élesen.

Harry vetett egy pillantást Dracóra, lélegzete lassan zihálásba fordult. Elfelejtette, hogy nem láthatja Dracót, de tudta őt érezni. Draco
megszorította a kezét, erősen. Harry egy pillanatra lehunyta a szemét, mély levegőt vett, és megkísérelte lecsendesíteni szíve őrült
vágtázását. Kinyitotta a szemét, és bólintott, majd kihúzta magát. Dracót nem láthatta, de Narcissa odabiccentett neki, mielőtt ismét
előre indultak volna.

Közel sem tarthatott olyan sokáig, mint amennyire érezte, de végül elérték a tisztás hátsó felét. Harry, Draco és Narcissa szemben álltak
Voldemort alattvalóival. Voldemort háta volt feléjük, és Harry semmit nem akart jobban, mint odavetni a Gyilkos Átkot, és végezni
vele.

De először Naginit kellett megsemmisíteni, vagy minden hiábavaló lett volna.

Narcissa jelezte, hogy Hermione, Ron és Neville továbbmentek. Harry kissé megfordult, hogy maguk mögé nézzen. Sok fa volt ott,
ahol a barátai elbújhatnak, de aggódott amiatt, hogy vajon a dementorok pontosan hol is helyezkednek el.

Voldemort nyilvánvalóan nem akarta elárasztani a jelenlétükkel a csatlósait, legalábbis nem azonnal, de Harry tudta, hogy a dementorok
közelebb jöttek.

Voldemortra nézett, aki parancsolóan állt előttük, és egyszerűen figyelte az előtte elhelyezkedő követőit. Messze volt már az a kis kör,
aminek Harry a szemtanúja volt a negyedik évének végén. Most könnyedén lehetett legalább száz halálfaló, de még valószínűbb, hogy
sokkal több; egy hatalmas félkörben gyülekeztek, legalább három sorban.

592
Perselus az elsők között érkezett, ezzel időt adva a világos oldalnak az elhelyezkedésre. Jó néhány percet igénybe vett, mire Voldemort
minden csatlósa megérkezett a hívásra. Harry csak hálát tudott érezni, amiért ez alkalommal nem volt kikötve egy sírkőre, hogy onnan
hallgassa Voldemort zagyva beszédét, amíg várakoztak.

Draco hevesen megborzongott.

– Mi van? – suttogta Harry. Tulajdonképpen teljesen szükségtelen volt ennyire halkan beszélni a köpönyeg alatt, de ennél hangosabban
megszólalni abszolút természetellenesnek hatott.

Harry érezte, hogy Draco megrázza a fejét, jelezve, hogy semmi fontos.

– Csak Greyback – motyogta.

Harry megértően bólintott, és közben megpróbálta elnyomni a saját borzongását. Könnyedén kiszúrta az első sor közepén görnyedő
vérfarkast. Perselus és Remus már tájékoztatták őket, hogy Greyback még számos más vérfarkast is hozott magával. Kollektív
megkönnyebbülést okozott a Rend körében, hogy még nagyjából két hét volt hátra a következő teliholdig.

Harry gyanította, hogy azok a halálfalók, akik jelen voltak Dumbledore halálánál, szintén az első sorban álltak, de ebben nem lehetett
biztos a fehér maszkok miatt. Biztos volt azonban abban, hogy Alecto és Amycus is itt voltak. Szája keserű fintorra húzódott.
Tiszteletbeli pozíciójukat a Dumbledore halálában való részvételükkel érdemelték ki.

Minden általuk kiiktatott halálfaló helyett Voldemort öt másikat hozott, hogy betöltsék a helyüket. Hadserege drámaian megnövekedett
az újjászületése óta. Harry idegesen figyelte őket, miközben várakozott. Kihúzta a kardot a nadrágszíjából, ráfonta ujjait a markolatra, és
megpróbálta őket ellazítani a csontjait átható jeges hideg ellenére.

Végül Perselus előrelépett, és letérdelt Mestere előtt. Harry megrázkódott az undortól.

– Ez az utolsó alkalom, amikor erre kényszerül – mormolta Narcissa, aki megértette a borzongás okát.

Figyelték, ahogy Voldemort elővarázsol egy kötéldarabot, zsupszkulccsá alakítja, majd átadja Perselusnak. Perselus meghajolt, aztán
dehoppanált.

– Már majdnem itt az idő – mondta Draco. Hangja halk volt, de kifejezte megilletődöttségét.

Szürrealitás burkolta az egész helyzetet. Harry tudta, hogy amint beindítja a dolgokat, minden nagyon gyorsan fog történni. Így vagy
úgy, de hamarosan minden véget ér. És muszáj mozgásba lendülnie, mielőtt Voldemort elkezdhetné. Perselus alig néhány perc múlva
visszatér.

– Készen álltok? – suttogta.

– Vágj bele! – suttogta vissza Draco.

Harry még egy pillantást vetett Voldemortra és Naginire, majd utasításokat sziszegett a kígyóinak.

– Itt az idő – sziszegte Mardnak és Lissának. Az álcázási képességével Lissa könnyedén bele tudott olvadni a környezetbe, Mard pedig
egyszerűen csak helyet változtatott, amivel zavart okozhatott.

Harry kiküldte őket, és pokolian remélte, hogy a tervük működik anélkül, hogy túl korán felhívná magukra Voldemort figyelmét. Nem
szokott hozzá az ilyesfajta helyzetekhez. Mindent aprólékosan és alattomosan megterveztek. Ha rá lett volna bízva, valószínűleg csak
nekirontott volna Nagininek, aztán hajrá. Nem sokáig láthatta a saját kígyóit, így Naginit figyelte állhatatosan. Mard és Lissa feladata az
volt, hogy odacsábítsák az óriáskígyót Harryhez, távol Voldemort figyelmétől ugyan, de a követőiétől nem. Nehéz volt a várakozás.

Nem hallhatta a kígyók sziszegését, úgyhogy remélhetőleg Voldemort sem hallotta őket. Úgy érezte, hogy túlzottan közel álltak
Voldemorthoz. Talán ha húsz méter választotta el őket. De az általuk elfoglalt pozícióból Harry, Draco és Narcissa mindent láthattak.

És mindent hallottak is. Mivel Perselus kivételével az összes csatlósa a helyén volt, ezért Voldemort belekezdett grandiózus
beszédeinek egyikébe. Azzal kezdte, hogy megemlítette a terveit a dementorokkal és a mardekárosokkal, de gyorsan áttért az egyik
általános „Muszáj megsemmisítenünk Harry Pottert” beszédére, amíg Perselus visszatértére vártak. Nem repesett attól, hogy Harry
mostanában meghiúsította a ténykedéseit.

Harry megmozgatta a vállait, megpróbálta enyhíteni a feszültségét és kirázni a dementorok jelenlétét.

– Soha nem száll le rólam? – motyogta gúnyosan.

– Téged illetően van egy meglehetősen egészségtelen megszállottsága – értett egyet vele Narcissa szárazon.

– Óriáskígyó? – emlékeztette őket Draco összepréselt fogakkal. Hangsúlya egyértelműen jelezte, hogy véleménye szerint mindketten
megőrültek, amiért pont most kell ezt megvitatniuk.

593
– Jön – felelte Harry. Lehet, hogy Voldemortot hallgatta és a beszédét kommentálta, de a szemét nem vette le Naginiről.

A hatalmas kígyó kezdett közelebb siklani; óriási feje egyik oldalról a másikra lengett, zavarodottnak látszott. Harry szorosan fogta a
kard markolatát. Ez az utolsó. Az utolsó horcrux. A nyavalyás kígyó nagy volt, de a közelében sem járt a baziliszkusz méretének. Képes
megtenni.

Mereven állt és várt. Minden, amit Hermione felkutatott a kígyókról, az most véletlenszerű foszlányokban az elméjében keringett. A
kígyók koponyacsontjai lazán kapcsolódnak. Az agyhoz kell eljutni. Szemek. A koponya mögött. Az állkapcson keresztül. Az agyat kell
megsemmisíteni.

Nagini még mindig öt méterre járt tőlük, amikor Perselus jelent meg a semmiből, rémült diákok seregével maga mögött. Miközben
Harry vetett rájuk egy pillantást, csak arra tudott gondolni, mennyire hat ez a rész az aurorokra. Nem lehet kellemes érzés becsöppenni
egy csapat halálfaló közé, különösen, mikor alig volt egy rövidke lehetőségük arra, hogy a megismerkedjenek a testükkel.

Lucius leszaladt a földre, és átalakult a köpönyeg alatt. Rendkívül szorosan és zsúfoltan voltak, de már nem sokáig.

Harry inkább látta, mint érezte, hogy Draco felkészülve emeli fel az ő pálcáját.

– Öld meg a kígyót! – morogta Draco.

Harry tekintete a kígyóra fókuszált, ahogy az a lehető legközelebb jött. Egy cseppet sem érdekelte, hogy lesből fogják letámadni.
Nagininek esélye sem lesz. De muszáj volt vele végezni, mielőtt nekiláthatnának Voldemortnak.

– Most – sziszegte. Ez párszaszóul jött ki, de Draco széthúzta a köpönyeg széleit, és kíméletlenül kiszórt egy kábító átkot.

A figyelem azonnal rájuk irányult, miközben Harry kisurrant a köpönyeg nyílásán.

– Harry Potter! – sziszegte Voldemort, és közben feltartotta a kezét, hogy maradásra bírja a hirtelen nyugtalanná vált csatlósait.

Harry mindkét kezével felemelte Griffendél kardját, hegyét lefelé tartva, miközben Narcissa és Lucius ledobták a köpönyeget, és
Harryhez léptek, két oldalról mögé állva.

– Narcissa? Lucius? – Voldemort dühös hitetlenkedéssel meredt rájuk.

– A Malfoyok Harry Potter mellett állnak – jelentette ki méltóságteljesen Lucius.

A megdöbbentés és a meglepetés ereje az övék volt.

A kardot tartva Nagini megdermedt koponyája fölött, Harry átnézett Voldemortra. A szürreális pillanatban úgy látszott, hogy nem csak
Nagini volt dermedt. Voldemort szoborszerűen állt. A halálfalók abbahagyták nyugtalan mocorgásukat. A diákoknak álcázott aurorok
tettre készen várakoztak. Lucius és Narcissa mereven álltak egy méterrel Harry mögött.

Harry tudta, hogy Voldemort másik oldalán Perselus is készen állt arra, hogy kiszórja a hoppanálás ellenes bűbájt Voldemortra. Amikor
összeállították a terveket, Harry azon gondolkodott, ez ugyanaz a varázslat volt-e, amit Dumbledore használt a halálfalókon a
minisztériumban. Perselus tájékoztatta őt – gonosz csillogással a szemében –, hogy amit ő szándékozik használni, az sokkal sötétebb és
sokkal hatásosabb lesz a Sötét Nagyúr ellen. Ez mindenkit az adott területen fog tartani.

És itt futottak össze a tervezés szálai. A Rend tagok várni fognak a jelre, aztán beözönlenek a tisztásra, és harcolni kezdenek. A
semleges mardekárosok és a DS tagok készen állnak, hogy útjukra indítsák a patrónusukat. Harrynek kétsége sem volt afelől, hogy
Voldemort csatába szólítja a dementorjait, amint teljesen felméri az ellenségét.

Voldemort tekintete a kardra rebbent.

Harry rosszmájúan elvigyorodott.

– Bocsi, Tom, most nincs időm csevegni – vetette oda. Nem akarta kockára tenni a lehetőségét azzal, hogy szócsatába bonyolódik
Voldemorttal.

A dermedt csoportkép káoszba robbant, amikor Harry belevágta a kardot Nagini koponyájába. Érezte a csontok ropogását, és
megrántotta a kard élét oldalra, ahogy azt tovább vitte a lefelé tartó lendület. Egy pillanattal később a spriccelő vért túlszárnyalta egy
vakító fénysugár, amely ugyanabból a sebből tört ki, amikor megcsavarta benne a kardot.

Amint megsemmisítette Naginit, csak homályosan volt tudatában annak, hogy Lucius és Narcissa elhatárolják hármójukat, és felhúznak
egy védőpajzsot közöttük és a halálfalók között. Piros, lila és kék fénynyalábok csapódtak az erős pajzsnak, és keveredtek a fehér
fénnyel, amely a haldokló horcruxból tört elő. Nem lepte meg, hogy zöld fénysugarat nem látott. Voldemort még nem állt készen arra,
hogy megölje őt.

594
Harry szinte vakon eresztette el a kardot, és hátrafelé botladozott az erős mágialökettől, amely Naginiből szabadult fel. Az a veszély
fenyegette, hogy fenékre huppan, és döbbenten emlékezett annak a pajzsnak a megsemmisítésére, amely Hugrabug Kelyhét védte.

Draco máris ott volt, elkapta és beburkolta őt a köpönyegbe, elrejtette őt, amíg ledöntött a torkán egy üvegnyi Kalapkúra bájitalt.
Ahogy Harry megpróbálta kipislogni a döbbenetet, futólag hálás volt a mardekárosokért, és tudásukért a hülye Sötét Művészetek terén.
Saját tapasztalata szintén segített neki felkészülni erre a reakcióra.

– Minden rendben? – kérdezte Draco tömören.

Harry egy pillanatig hitetlenkedve bámult rá – szerette volna őt ténylegesen is látni –, aztán elég távol tolta magától ahhoz, hogy fel
tudja mérni a környezetüket.

– Oh, Istenem! – lehelte.

Tettei háborút indítottak – szó szerint.

Perselus csatlakozott Luciushoz és Narcissához, és most mindannyian Voldemorttal párbajoztak, nem egészen tíz méterre attól, ahol
Harry és Draco álltak. Tudásuk a Sötét Művészetekről figyelemre méltó volt, ahogy ellenálltak Voldemort varázslatainak. Harry soha
nem látta még Narcissát küzdeni, és most első alkalommal látta őt ex-halálfalóként.

A tisztás másik oldalán – és mindinkább egyre közeledve, még abban a néhány másodpercben is, amíg figyelte őket – teljes csata
tombolt. Kiáltások, átkok, sikítások, esések. Varázsfények villanásai világították meg a teljes területet.

Hevesen megborzongott, amikor dementorok söpörtek végig a tisztás felett; közelebb vonzotta őket a könnyű áldozatok csábítása.
Közvetlenül mögöttük szárnyaltak a patrónusok. Harry érezte a varázslat húzását a feje fölött, és hálásan látta meg az ezüstös
újfundlandit, a terriert és a vidrát, amelyek messzire kergették a dementorokat. Fizikailag nem érezte kevésbé jegesnek magát, de
felmelegítette a tudat, hogy a barátai ott vannak, és – legalábbis pillanatnyilag – jól vannak. Több ezüstös állat szárnyalt a tisztáson át,
megküzdötték a maguk csatáját a levegőben a sötét teremtményekkel.

Az ikrek, Ginny és Blaise nyilvánvalóan dolgoztak, hiszen a tűzijátékok is segítették távol tartani a halálfalókat, és a csatának azt a részét
elkülönítették a Voldemorttal vívott küzdelemtől.

Harry elszakította tekintetét a káosztól, és Draco figyelmét is visszairányította a tennivalóikra.

– Készen áll a méreg? – kérdezte élesen.

Draco feltartotta a fiolát. A köpönyeg alatt dolgozva, Harry szörnyű, szortyogó hang kíséretében kirántotta Griffendél kardját Nagini
fejéből. Miközben megtisztította és visszaerősítette a nadrágszíjára, Draco kidugaszolta a mérget, amelyet Hermione főzött.

Draco majd megfulladt, és szemüket azonnal elöntötte a könny.

– Siess – hörögte Harry.

Draco odatartotta Nagini feje fölé, majd gyorsan félreugrottak, nehogy a köpönyeg érintkezzen a savas méreggel. Harry néhány
másodpercen át áthatóan figyelte. Úgy tűnt, ez nem volt szükséges, mivel látszólag semmi nem történt, azon kívül, hogy megolvasztotta
a kígyó fejét, de biztosra akartak menni. Még most sem volt egyértelmű, hogy a méreg nem volt kulcsfontosságú csak azért, mert nem
volt látható hatása.

Élesen megrándult, amikor Mard hirtelen megjelent a csuklója körül. Az már legalább félig-meddig várt esemény volt, amikor Lissa pár
másodperccel később felcsúszott a lábán. Elhelyezkedett Harry nyaka körül.

– Szép munka volt – sziszegte Harry.

– Harry, sietnünk kell! – suttogta Draco sürgetően. – Oh, basszus!

Harry felkapta a fejét. Számtalan halálfaló áttörte magát az ikrek akadályain, és párbajba vonták Luciust és Narcissát. Remus, Kingsley
és sokan mások követték őket. Nagyon furcsa volt látni a mardekárosokat, de tudni, hogy tulajdonképpen az aurorok harcoltak. Bill
csatlakozott Remushoz, és párba álltak Greyback ellen. Hirtelen három vörös fénysugár csapott elő Harry és Draco mögül. Kettő
mellément, de az egyik eltalált egy ismeretlen halálfalót, földre küldte és kiütötte.

Perselus továbbra is Voldemorttal volt elfoglalva, de lassan teret veszített az erős varázsló ellen.

– Add ide a hátizsákot – mormolta Harry élesen. Muszáj volt ennek véget vetnie. Azonnal.

Draco lerántotta Harry hátizsákját a válláról, és Harry kezébe lökte. Még mindig nem értette teljesen a holmik jelentését, de
határozottan nem volt hajlandó kérdőre vonni Harryt a csata közepén.

– Közéjük kell jutnunk! – noszogatta Draco.

595
Harry bólintott. Még mindig nem érezte elég biztosnak magát a lábán, ezért hagyta, hogy Draco odavezesse őt a párbajhoz Voldemort
és a korábban hűségesnek vélt követője közé. Az út folyamán tekintetét magukra vonzották az egyéb párbajok is.

– Narcissa!

Harry figyelmeztetően kiáltotta a nevet, de nem vette figyelembe a tényt, hogy a nő nem hallhatja őt. Észrevett egy lila sugarat Narcissa
háta felé tartani, de túl messze volt ahhoz, hogy bármit is tehessen. Megrázkódott a meglepetéstől, amikor az átkot valaki kivédte.
Tekintete oldalra rebbent, és most először vette észre Neville-t, aki egy másik védőpajzsot emelt Narcissa háta mögé, miközben Ron és
Hermione elfoglalták támadó pozícióikat. Oh, Istenem! A barátai a csata közepén tartózkodtak.

– Longbottom épp most védte meg a mamámat – lehelte Draco.

Harry elkerekedett szemmel bólintott.

– Neville megvédené bárki anyukáját – motyogta.

Draco erőteljesen megrázta a fejét; tincsei Harry arcába vágtak.

– Gyerünk, itt nem tudunk segíteni. Neked a Sötét Nagyúrhoz kell eljutnod – mondta, és továbbhúzta Harryt.

Amint egyre közelebb értek, már hallották a kiabálva folytatott beszélgetést Voldemort és Perselus között.

– Fejezd be ezt a bolond viselkedést, Perselus – sziszegte Voldemort. – Mindketten tudjuk, hogy nem vagy hűséges a fiúhoz.

– Hűséges vagyok hozzá a születése napjától – gúnyolódott Perselus, miközben megvédte magát egy erős átoktól, mielőtt kiszórta
volna válaszul a sajátját. Azonban nyilvánvalóan nem volt képes mindent kivédeni, hiszen vérzett, és a bal karja tehetetlenül lógott.

– Azt hittem, tisztában vagy a hatalom jelentésével – jegyezte meg Voldemort jegesen.

Perselus gúnyosan elvigyorodott.

– Így is van – jelentette ki. – A te sajnálatodra azonban, nem te vagy a legerősebb.

– Hol van a fiú? – kiáltotta Voldemort dühösen.

– Itt lesz – biztosította őt Perselus, miközben kiszórt egy gonosz átkot.

Harry egy pillanatra lehunyta a szemét, majd kivont pálcával kilépett a köpönyeg alól. Voldemort nyilvánvalóan figyelt és várt a
megjelenésére, mert hirtelen egy hatalmas védőpajzs csillámlott elő a pálcájából, elvágva ezzel saját magát és Harryt a többiektől.

Harrynek elkerekedett a szeme. Egyikük sem számított arra, hogy Voldemort el tudja őt szigetelni. Terveztek és készültek. Mind tudták,
hogy Voldemort a ma élő leghatalmasabb varázsló, de még ezt is figyelembe vették. Nyilvánvalóan azonban nem terveztek elég
előrelátóan. Voldemort végül is mardekáros volt.

Harryt ez rettentően emlékeztette arra a főnixkalitkára, amely körülvette őket, amikor Voldemort először visszatért. Csakhogy most
nem látta őt el egy csodaszép dal erővel. Ennek nem kellett volna megtörténnie. Ezért volt nála Draco pálcája, hogy elkerüljék az
ilyesfajta helyzetet.

Megijedt, amikor Draco kezét megérezte a hátán. Voldemortnak tudtán kívül sikerült Dracót is a kalitkába zárnia.

– Igen, Potter – gúnyolódott gonoszul Voldemort –, felkészültem a találkozásunkra. Ellenem fordítottad a szövetségeseimet, de
pillanatnyilag egyikük sem tud téged megmenteni.

Harry tekintete vadul járt ide-oda, mivel kibillent a helyzetéből azáltal, hogy Voldemort magához ragadta a helyzet irányítását. Látta a
többiek dühödt mozdulatait, hallotta a pajzs által tompított, távoli kiáltásukat.

Harry máris ziháló légvétele még inkább felgyorsult, amikor rájött, hogy nem fogják tudni áttörni a pajzsot. Elég okosak voltak ahhoz,
hogy meg se próbálják szétbontani. Rosszulléttel küzdve olyan érzése volt, mintha ő maga is egy rohadt horcrux lenne, és elrejtették
volna abban a föld alatti barlangban. Ő és Draco csapdába estek, a többiek pedig képtelenek segíteni rajtuk.

Voldemort hangosan röhögött, ismét magára vonva ezzel Harry figyelmét. De Harry figyelmetlenségének sajnos ára volt.

– Crucio! – kiáltotta Voldemort.

Harry elesett és felüvöltött, ahogy testének minden egyes rostját megtámadta a fájdalom. Nem érzékelte az idő múlását, de úgy tűnt,
mintha órák teltek volna el, mire az átok megszakadt. De felőle akár csak egy másodperc is lehetett, mielőtt Draco megtörte az átkot a

596
köpönyeggel, láthatatlanul belépve Harry és Voldemort pálcája közé. Harry felemelkedett, fájdalmas lihegéssel, miközben hallgatta – és
utálta – a kegyetlen, éles nevetést.

A benne fortyogó harag kezdett kitörni, miközben ismét lábra küzdötte magát, felemelve a leejtett hátizsákot. Nézte, amint Voldemort
tétlenül pörgeti a saját pálcáját és Harryét is – Dracóét –, amit nyilvánvalóan begyűjtött, amíg Harry az átok hatása alatt állt.

– Egyszerűen nem ismétlődhet meg a múltkori eset – jelentette ki lassan Voldemort, de közben mély gyanakvással méregette Harryt;
biztos megpróbálta eldönteni, hogyan tudta megtörni az átkot.

Harry tudta, hogy Voldemort a testvérpálcák csatlakozását említette, és rettentő ironikus volt az a tény, hogy Voldemort nem vette
észre, tulajdonképpen Draco pálcáját tartja a kezében. Harry pokoli módon remélte, hogy Draco igyekezni fog, és odacsúsztatja neki a
saját nyavalyás pálcáját. Így ugyan Draco védtelenül maradna, de legalább megvan neki a köpönyeg, ráadásul Voldemort még csak nem
is sejti, hogy ő is ott van.

Voldemort szúrósan fürkészte őt. Harry fájdalmában kancsalított, mivel a sebhelye vadul égett, miközben Voldemort megpróbált
betörni az elméjébe. Arra koncentrált, hogy okklumencia pajzsa a helyén maradjon. Minél tovább bámulta őt Voldemort, annál
csalódottabbá vált, mivel képtelen volt betörni a gondolatai közé.

Harry viszont pont fordítva, egyre nyugodtabbá vált. Ez volt az a konfrontáció, amire készült. Nincs több várakozás. Az adrenalin
hevesen áramlott a vénáiban. Még pálca nélkül sem állt szándékában veszíteni Voldemort ellen. Bízott abban, hogy Draco segíteni fog
megtalálni a kivezető utat.

Hirtelen Draco pálcája repült felé Voldemort kezéből, akinek szorítása meglazult a fegyvertelen Harryre figyelve. Harry automatikusan
megfogta a pálcát. Tudta, hogy Draco gyűjthette be, és győzedelmesen elvigyorodott.

– Tudod, bennem olyan erő lakik, amit te nem ismersz – idézte Harry, és bár hangja rekedt volt a fájdalomtól, azért meggyőződéssel
volt teli.

– A szeretet nem erő, Potter! – sziszegte Voldemort. Túljutott a gyanakváson, és ismét kikötött a dühöngésnél.

Harry tudta, hogy Voldemort felismerte az idézetet a jóslatból, de tudta Dumbledore értelmezését is az erőre. Ami Voldemortot illeti,
Harry leállította őt valamiféle ismeretlen erővel, és most kétségbeesetten akarta tudni, hogy az mi volt.

– Cruc… – kezdte Voldemort ismét kiszórni az átkot, de ez alkalommal Harry készen állt rá. A varázslatra koncentrált … Interceptum …
blokkolta az átkot, mielőtt Voldemort befejezhette volna. Nem fogja tovább hagyni, hogy Voldemort kínozza őt, vagy azokat, akiket
szeretett.

– Egyetértek. Ez határozottan nem a múlt eseményeinek ismétlése – jelentette ki Harry jegesen, Voldemortra szegezve a pálcáját,
felelve a korábbi megjegyzésre. Határozottan nem számított rá, hogy a dolgok ilyen irányba fordulnak, de hálás volt, amiért
kölcsönvette Draco pálcáját. – Nincsenek testvérpálcák. Nem hagyom, hogy ártatlan gyerekeket vegyél célba. Nem hagyok több időt
arra, hogy seregeket gyűjts.

Voldemort szeme vékony hasítékká szűkült.

– Felkészülten érkeztél, nem? – kérdezte csúfolódva.

Harry széles ívben meglendítette a bal karját, miközben tekintetét nem vette le Voldemortról.

– Nézz körül, Tom Denem – mondta. – Úgy gondoltad, hogy engem, és azokat akik velem tartottak, meggyengített Dumbledore halála.
A halálfalóid nincsenek felkészülve a védekezésre, és veszíteni fognak azok ellen, akiket azért gyűjtöttem össze, hogy harcoljanak
ellenük.

– A szeretet maga az erő – folytatta. – Ez az erő, amit te megvetsz és megtagadsz, hozta össze őket itt ma. Elkövetted azt a hibát, hogy
nem vetted észre, még a legmegbízhatóbb csatlósodnak is van szíve – gúnyolódott.

– Hogyan fordítottad ellenem Perselust? – követelte Voldemort. – Luciust? Narcissát?

Harry diadalmasan elvigyorodott.

– Tisztelettel, törődéssel, szeretettel – jelentette ki. – Sokkal hatásosabb a félelemnél.

– Nevetséges – sziszegte Voldemort.

Harry ismét körbelendítette a karját.

– Az igazság – mondta egyszerűen.

Nem merte levenni a szemét Voldemortról, még akkor sem, amikor a kígyóképű férfi vörös tekintetével a környezetüket pásztázta.

597
– Még nagyobb sereget fogok gyűjteni, Potter – jegyezte meg jegesen, ismét Harryre összpontosítva. – Nem leszel képes megölni
engem.

Harry ajka mosolyra húzódott, amikor látta, hogy Voldemort tekintete a derekán lógó kardról Nagini testére rebben. Tudta, hogy
Voldemort miért nem ölte meg még őt. Voldemortnak muszáj volt megtudnia, mennyit tud Harry a horcruxokról, mert nyilvánvaló
volt számára, hogy Harry legalább valamennyire képben van.

Sajnos, Harrynek is tudnia kellett valamit, mielőtt megölhetné Voldemortot.

– Igen, tudom, hogy mi volt Nagini – jegyezte meg gúnyosan, megerősítve Voldemort gyanúját.

– Az lehetetlen – vetette oda Voldemort vészterhesen. Pálcája most határozottan Harryre szegeződött, de a varázslatot visszatartotta,
legalábbis pillanatnyilag.

– Tudom, hogy átvette a helyemet, amikor nem tudtál megölni – vágott vissza Harry. – Tudom, hogy kétségbeesetten akartad azt a
kardot, amivel épp most öltem meg őt. – Figyelte, ahogy Voldemort szeme elkerekedett a döbbenettől.

Rövid pillantást vetve a bal csuklójára tekeredett Mardra, Harry átváltott párszaszóra.

– Elképzelésed sincs a szeretet erejéről, mert széthasítottad a lelkedet. Elvesztetted egy kulcsfontosságú részedet, amikor Naginit horcruxá változtattad. És én
most megsemmisítettem őt.

Voldemort gyorsan magához tért, és hangosan vihogni kezdett. A hang végigcsikorgatta Harry idegeit.

– Azt hiszed, ő volt az egyetlen? – kérdezte csúfondárosan.

Harry gonosz mosollyal tüntette ki őt. Fejjel lefelé fordította a hátizsákját, és kiöntötte belőle a tönkretett horcruxokat.

– A horcruxaid, Tom Denem – sziszegte. – Mind a hat megsemmisítve. Most itt az ideje, hogy megöljem a lelked hetedik részét.

– Nem! – ordította őrjöngve Voldemort.

Harry óriási megkönnyebbülést érzett. Valahol élt benne egy töredéknyi kétség, amit nem volt hajlandó a felszínre engedni, pláne nem
említette senkinek, hogy Voldemort talán még több horcruxot hozott létre. Most azonban befejezheti.

Csak egy fél másodpercig habozott, mielőtt kimondta azt az átkot, amelyre születése óta rendeltetett. Elsziszegte párszaszóul a Gyilkos
Átkot; biztos akart lenni benne, hogy ezúttal Voldemort tényleg meghal.

– Avada Kedavra!

Miközben ugyanazt az átkot kiáltotta, Voldemort gyorsabb volt, mert nem volt szüksége a fél pillanat töredékre, hogy párszaszóra
váltson. Amint a zöld fény kilőtt Harry pálcájából, Draco a földre lökte őt, mindkettejüket betakarva a láthatatlanná tévő köpönyegbe.

Voldemort Gyilkos Átka a köpönyeg szegélyének ütközött egy fél másodperccel később, Harry és Draco pedig felsikoltottak, ahogy a
világuk felrobbant.

598
 Ötvenkettedik fejezet

Harry suttogásra ébredt. No, nem mintha értett volna belőle bármit is. Összerezzent, amikor kinyitotta a szemét.

– Harry! Oh, hála Merlinnek! – lehelte Remus.

– Ezúttal mi történt? – motyogta Harry.

Halálos csend fogadta a kérdését.

Harry egy kicsit jobban kinyitotta a szemét.

– Remus? – érdeklődött.

Remus tekintete Harry homlokára rebbent, majd finoman elsimította a hajat a fiú szeme elől.

Harry megrándult. Még ez a könnyed mozdulat is fájdalomhullámokat indított a fejében.

– Igya ezt meg – utasította őt Madam Pomfrey, aki hirtelen megjelent Harry látómezejében.

Harry vita nélkül engedelmeskedett.

– Csukja be a szemét, és pihenjen néhány percig, amíg hatni kezd – rendelkezett a javasasszony.

Harry arra gondolt, hogy csak bólint egyet, de meggondolta magát.

– Igen, asszonyom – mormolta.

Csendben feküdt ott, és furcsállotta a csendet a szobában. Megpróbált visszaemlékezni, hogy mi az ördög történhetett, amitől
megsérült, és ismét az ágyban kötött ki. Amint az emlékek hirtelen ellepték, felküzdötte magát ülő helyzetbe.

A fejéhez kapta a kezét, mivel a fájdalom fellobbant benne, és azzal fenyegette, hogy összetöri a koponyáját.

– Mr. Potter, le kell feküdnie, és pihennie kell – jelentette ki állhatatosan Pomfrey.

Harry ködös tekintettel pislogott az asszonyságra.

– Madam Pomfrey? – firtatta hitetlenkedve. Végre észrevette a jelenlétét, és kissé elkésve rájött, hogy a roxforti gyengélkedőn
tartózkodik, nem pedig otthon a Grimmauld téren.

– Igen, és most feküdjön le, fiatalember! – parancsolta a nő.

Harry, a fájdalomtól még mindig bandzsítva, lefeküdt, de a mellette álló Remust nézte.

– Te jól vagy? – kérdezte. – Hol van Draco? És hol van Perselus? Mi történt Voldemorttal?

Remus kicsi, aggodalmas mosolyt villantott rá.

– Én jól vagyok, Harry. Te vagy az, akinek hagynia kell, hogy Madam Pomfrey gondoskodjon rólad – mondta lágyan. – Megcsináltad,
Harry! Voldemort halott… örökre.

Harry zavarodott volt, és rájött, hogy valószínűleg Álomtalan álom főzetet adtak neki, mivel alig tudta nyitva tartani a szemét.

– Hol van Draco és Perselus? – faggatózott kétségbeesetten. – Hol vannak a többiek?

– Mindenki jól van – nyugtatgatta Remus, de az aggodalom nem tűnt el az arcáról, így Harry nem tudott igazán megnyugodni.

– Amikor megölted Voldemortot, megtörted a kapcsolatokat, amik téged és a csatlósait hozzákötötték – folytatta Remus. – Ezért
estetek össze Dracóval.

Harry agya ködös volt, és szemei lecsukódtak.

– De Draco jól van? – firtatta.

599
– Igen, Draco már magához tért – felelte Remus. – Sok volt a sérült, de mindenki túlélte a csatát. Te vagy az egyetlen, aki még nem
épült fel teljesen.

– Várható volt – motyogta Harry, de megkönnyebbülten hallotta, hogy mindenki rendben volt.

A megnyugvás és a bájitalok megtették a magukét, és alvásba húzták, mielőtt további válaszokat követelhetett volna.

*****

Harry felsóhajtott; hasogató fejfájásra ébredt.

– Harry?

– Ne kiabálj! – motyogta rekedten, kiszáradt szájjal.

Hangok morajlottak körülötte, végigcsikorogva az idegein, cipősarkak kopogtak a padlón, üvegcsét nyomtak az ajkához.
Automatikusan nyelt, aztán köhögött egy kicsit, mivel megpróbált fekve inni.

Csönd.

Ahogy a kopogás fokozatosan csökkent, lassan kinyitotta a szemét.

Madam Pomfrey, Ron és Hermione egy emberként sóhajtottak fel a megkönnyebbüléstől.

– Oh, Harry, annyira örülök, hogy jól vagy – mondta Hermione. A lábujjain hintázott, és láthatóan visszatartotta magát attól, hogy a
barátja nyakába vesse magát. Mivel Harry meglehetősen gyengének érezte magát, ezért értékelte az erőfeszítéseit, habár rendkívül
boldog volt, amiért látta őt és Ront is.

– Ti ketten jól vagytok? – suttogta. Két barátja bólintott, és mosolygott rá.

– Hol van Draco? – kérdezte.

A páros megkönnyebbült és boldog arckifejezése azonnal aggódóvá vált.

– Üljön fel, Mr. Potter! – szólalt meg Pomfrey élénken. Hagyott néhány percet a triónak, de egyértelműen ennyi volt az az idő, amíg
hajlandó volt várni. – Kaphat egy kis vizet, hogy enyhülést hozzon a torkának.

A riadalom fellobbant. Harry felült, ám közben megrándult.

– Hol van Draco? – ismételte.

Hermione egy pohár vizet nyomott a kezébe, miközben Pomfrey a szokásos vizsgálatokat végezte a teste fölött. Mindketten figyelmen
kívül hagyták a kérdését.

Harry kicsit szédült az egyenes testhelyzettől, de megitta a hideg vizet. Hunyorogva nézett a két nőre; tudta, hogy nem fog válaszokat
kapni, amíg Pomfrey nem végez. Agya csak homályosan működött, de azért megpróbálta kitalálni, esetleg hol lehet Draco. Ködösen
rémlett neki, hogy felébredt, és látta Remust. Visszafelé gondolkodva eszébe jutott a csata is.

– Hol van Draco? – követelte vadul.

Az utolsó dolog, ami eszébe jutott a csatáról, az Draco sikításának visszhangja volt a fülében, ez pedig csak rátett egy lapáttal a jelen
pillanat koponya-hasogató élményére. Most már arra is emlékezett, hogy Remus szerint mindenki jól van, de akkor hol vannak? Remus
hazudott?

Ron és Hermione kérdőn tekintettek Madam Pomfreyre.

Az asszony lemondóan felsóhajtott.

– A feje továbbra is fájni fog az elválasztás miatt, és ezzel semmit nem tudok kezdeni – mondta. – Ennek ellenére túl fogja élni az
utazást. Megyek és tájékoztatom a többieket, hogy felébredt. – A javasasszony ezzel megfordult, és eltűnt az irodájában.

– Elválasztás? – kérdezte Harry értetlenül. – Mindegy – folytatta elutasítóan. – Hol van Draco? Milyen utazás? Hol van?

Ron és Hermione nyilvánvalóan jól voltak, és ő örült, és megkönnyebbült, hogy látta őket, de kezdték őt komolyan idegesíteni, a pánik
pedig egyre nőtt benne. Miért nem mondják el neki, hogy hol van Draco?

– Csak adj nekünk tizenöt percet, hogy elmagyarázzunk mindent, mielőtt elszáguldasz – könyörgött Hermione.

600
– A minisztériumban tartják a perig, a többiekkel együtt – kotyogta el Ron.

– Mi?! – kiáltott fel Harry, amit azonnal meg is bánt. Mindkét kézzel megmarkolta a fejét, remélve, hogy így a helyén tarthatja. Szemét
szorosan összepréselte, így inkább hallotta, semmint látta, hogy Hermione megütötte Ront.

– Tudni akarta – védekezett Ron halk hangon. – Tudtad, hogy így lesz.

– Nem kellett volna neki így elmondanod – sziszegte Hermione.

Harry megesküdött rá, hogy amint biztosan jobban fog fájni nekik, mint neki, felképeli mindkét legjobb barátját.

– Hermione, csend legyen! – nyögte Harry. – Ron, magyarázz!

Rontól sokkal gyorsabban megkapja az információkat, mint Hermionétől. Tudta, hogy bunkón viselkedik, de fájdalmai voltak, és csak
annyit akart, hogy valaki mondja el neki, mi az ördög folyik itt.

– Megölted Tudjukkit – vágott bele Ron gyorsan. – Amikor meghalt, a mágikus kapcsolatok elpattantak. Az összes halálfaló elesett. De
te is. Legalább egy napig eszméletlenek voltak, néhányan, mint például Piton is, két napig, és őrizetbe vették őket. Te négy napig nem
tértél magadhoz, mert a te kapcsolatod Tudjukkivel sokkal erősebb volt. Legalábbis Hermione így gondolja.

Mély levegőt vett.

– Shackleboltnak muszáj volt őrizetbe vennie Malfoyt és Pitont, de ő személyesen ügyel rájuk a cellában, amíg rád várnak. Készen
állnak a per megtartására, amint te megfelelően magadhoz térsz. Shacklebolt azt mondja, hogy ez főként csak formalitás lesz, de meg
kell tartani, mielőtt elengedhetné őket. És hogy ez megtörténjen, tanúskodnod kell.

Harry üzenetet küldött Dracónak a karkötőjén keresztül. Hálás volt, hogy senki nem vette le a csuklójáról.

Draco, jól vagy?

Harry! Magadhoz tértél!

Aha. Jól vagy?

Jól vagyok, te lüke. Te sebesültél meg.

Perselus? Lucius? Narcissa?

Jól. Jól. Jól.

Hamarosan ott leszek.

TE jól vagy?

Fáj a fejem. Amúgy igen.

Maradj. Pihenj.

Nem. Hiányzol.

Napok óta hiányollak.

Hamarosan ott leszek.

Miután Harry megismételte a korábbi üzenetét, Draco kicsit hosszabban váratta, mielőtt ismét válaszolt volna.

Vigyázz magadra.

Harry a szemöldökét ráncolva meredt a karkötőre, és közben azon gondolkodott, mit akart ezzel Draco. Aztán lelökte magáról a
paplant.

– Harry, nem teheted – jajveszékelt Hermione lágyan.

– Már hogy az ördögbe ne tehetném! – morogta Harry.

– Hermione arra gondolt, hogy az egész világ megőrült odakint – szólt közbe gyorsan Ron. – Összetaposnak, mielőtt tíz lépést
megtehetnél.

601
Harry megállt, zavartan hunyorgott rájuk.

– Megoldjuk – szólalt meg Fred vidáman, miközben lerántotta magáról a köpenyt, és George is megjelent mellette.

– Mindenhol kerestem azt a holmit – motyogta Ron, dühösen bámulva a bátyjaira.

– Nálad van Harry másik köpönyege – hárította el George.

– Lupinnál van – tiltakozott Ron.

George vállat vont.

– Csak vigyázok Harry befektetésére – mondta. – Úgy gondoltuk, szüksége van segítségre, hogy kiszabaduljon a gyengélkedőről.

– Mióta vagytok itt? – firtatta Hermione összevont szemöldökkel.

– Elég régóta – felelte Fred.

Harry úgy döntött, egyszerűen figyelmen kívül hagyja őket, és felállt. Bőszen pislogott, mivel a kórterem veszélyesen megbillent. Fred
lezserül a vállára tette a kezét, és finoman arra ösztönözte, hogy üljön vissza.

– Miért nem hagyod, hogy segítsünk neked felöltözni? – vetette fel George könnyedén.

– Van már benne gyakorlatunk, meg minden – tette hozzá Fred arcátlanul.

Harry túl betegnek érezte magát ahhoz, hogy vitába szálljon velük. Kis grimaszt villantott feléjük, de nem tiltakozott, amikor kezdték
levenni róla a kórházi pizsamáját. Hermione felsikkantott, és hátat fordított nekik, amikor George minden teketória nélkül lehúzta róla
az alsót is. Ron hátralépett, és közben gyanakvóan szemlélte a bátyjait.

– Mi az ördög bajom van? – kérdezte Harry, aki szerint túl nagy erőfeszítés lett volna, hogy zavarba jöjjön. Meglehetősen zavaró
módon hozzászokott, hogy mostanában Draco segített neki, és nem aggasztotta, hogy George segédkezett neki tiszta boxert és
nadrágot húzni. Szédült és gyenge volt, és túlzottan koordinálatlan ahhoz, hogy egyedül öltözködjön. Nem jó kilátások.

– A parti! – kiáltott fel hangosan Ron. – Ott öltöztettek téged.

Harry összerezzent fájdalmában.

– Tudnál ennél jelentéktelenebb dolgokat kijelenteni most? – firtatta Fred könnyedén, miközben segített Harrynek belebújni egy ingbe.

– Bocsánat – mormolta Ron.

– Hermione? – esedezett Harry. Most még a hosszú lére eresztett magyarázattal is beérné, ha végre valami értelme is lenne számára.

Hermione visszafordult feléjük, bár tekintetét mereven Harry derékrésze fölött tartotta, annak ellenére is, hogy tulajdonképpen ismét
szalonképes volt már.

– Harry, a sebhelyed. Eltűnt – jelentette ki.

Harry a homlokához kapta a kezét. Fred épp azon volt, hogy begombolja az ingujját, és a keze ott maradt, tartotta a gombot, amely
elvált a szövettől.

Hermione elővarázsolt egy kicsi tükröt, és a barátja elé tartotta. Harry a bal kezével eltartotta a haját a homlokából, jobb kezének
ujjaival pedig finoman végigsimított a jelöletlen bőrén.

– Ez egy átoksebhely volt, nem olyan szokásos – folytatta Hermione lágyan. – McGalagony elmondta nekem, hogy amikor kicsi voltál,
kérte Dumbledore-t, hogy távolítsa el, de ő azt mondta, hasznos lesz az még. És végül is az volt. Fájdalmas ugyan, de hasznos.

– Te végig azt mondogattad, hogy el fog tűnni, ha Voldemort meghal – jegyezte meg Harry szórakozottan, még mindig a homlokát
bámulva. – De én… én nem igazán hittem ebben.

Elszakította tekintetét a tükörről, hogy Hermionére nézzen.

– Voldemort akkor tényleg eltűnt – lehelte ráébredőn.

Hermione bólintott, és nagyot nyelt.

– Igen, Harry – suttogta kicsit bizonytalan hangon. – Megcsináltad. Eltűnt, de a testednek határtalan sokkot okozott, amikor a
kapcsolat megszakadt.

602
A lány lehúzta Harry karját, elvette a gombot Fredtől, és visszarögzítette az ingre egy elmotyogott bűbájjal. Amikor ismét megszólalt, a
hangja sokkal határozottabban csengett.

– Harry, emlékszel a negyedik évünkre? – kérdezte.

Harry értetlenül bámult. Növekvő érdeklődéssel hallgatta, ahogy a lány emlékeztette rá, hogy Piton és Karkarov Sötét Jegye
folyamatosan láthatóbbá vált, ahogy Voldemort kezdte visszanyerni az erejét.

– Tehát, látod, ez eltűnt Voldemorttal együtt legutóbb is, de tulajdonképpen mégiscsak ott volt. Egyszerűen csak… szunnyadt –
magyarázta.

– Ez alkalommal azonban a kapcsolat tökéletesen megszűnt – mondta Harry lassan.

– Igen – bólintott Hermione. Hangjából érződött, hogy hálás, amiért Harry végre kezdi érteni. – Harry, megcsináltad. Voldemort
ezúttal igazán elpusztult. Rákérdeztem, és Piton elismerte, hogy a Sötét Jegy legutóbb csak lassan halványult el, épp úgy, ahogy lassan
vált egyre tisztábbá. Most viszont lényegében eltörlődött, amint Voldemort meghalt.

Megdörgölte az arcát.

– Harry, senki nem tudja, pontosan miért is voltál eszméletlen az elmúlt néhány napon. Azok, akik a Sötét Jegyet viselték, sokkal
gyorsabban magukhoz tértek, mint te. Azt gyanítják, hogy van ennek valami köze a kapcsolatodhoz Voldemorttal, de senki nincs
tisztában azzal, milyen mélyen gyökerezett a kapcsolatotok – magyarázta, és hangja enyhén kérdő hangsúlyt kapott.

Harry lassan megrázta a fejét.

– Tudtak a kapcsolatunkról, ez nyilvánvaló, de nem mondtam el nekik, hogyan történt – felelte.

Hermione, Harry és Ron óvatosan rápillantottak Fredre és George-ra. Azok úgy tettek, mintha bezipzáraznák a szájukat.

– Harry – szólította tétován Hermione, láthatóan úgy döntve, hogy figyelmen kívül hagyja az ikreket.

– Csak mondd, Hermione! – morogta Harry növekvő türelmetlenséggel. Tudta, hogy van valami, amit nem mondott el neki.

Hermione néhány pillanatra összeszorította a szemét, aztán hirtelen odakapott Harry hátizsákjáért, ami a padlón hevert.

– Tessék! Én nem dugom bele a kezem – jelentette ki, miközben Harry kezébe nyomta.

– Mi van benne? – kérdezte a fiú tétován.

A lány látványosan megborzongott.

– Az egyik kígyód – ismerte be.

Harry meglepetten vonta fel a szemöldökét, de azért bedugta a kezét a hátizsákba. Elmosolyodott, amikor meglátta Lissát.

– Mard is biztonságban van? – kérdezte.

Ron utálkozva pillantott a bátyjaira.

– Igen, ezek ketten megmentették a hülye kígyóidat – vetette oda.

– Madam Pomfrey nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy megpróbáljon téged a rád tekeredett kígyókkal kezelni – tette hozzá
Hermione.

Harry elvigyorodott, az ikrek pedig sugárzóan mosolyogtak rá.

– Szóval, Lissa jól van? – kérdezte Hermione idegesen.

– Huh, hát jól néz ki – felelte Harry, azon csodálkozva, miért cselekszik ilyen furcsán Hermione.

– Miért nem kérdezed meg tőle? – javasolta Hermione.

Harry kérdőn pillantott Ronra, remélve, hogy neki lesz valami magyarázata Hermione viselkedését illetően.

– Csak beszélj már azzal a hülye kígyóval! – unszolta Ron.

Lissa nagyon is jól nézett ki, de azért Harry megkérdezte tőle.

603
– Jól gondoztak téged, amíg én nem voltam elérhető? – sziszegte.

– Igen, mester – felelte Lissa –, habár nem játszhattam a kicsivel.

Harry megrázta a fejét, és szomorúan elmosolyodott.

– Én nem is hiányoztam neked, de hiányoltad Victoriát – mondta.

– Szeretek vele játszani, de te vagy az egyetlen, aki ezt megengedi – sziszegte Lissa.

– Nos, örülök, hogy azért jól vagy – nyugtázta Harry. – Remélhetőleg hamarosan láthatjuk Victoriát, mert nekem is hiányzik.

Felnézett Hermionére, és meglepődve látta az arcán a megkönnyebbülést. A lány egy újabb bizalmatlan pillantást vetett az ikrekre, de
aztán ismét elfelejtette őket, ahogy beszélni kezdett Harryhez.

– Nem voltam benne biztos, hogy még mindig tudsz párszaszóul beszélni – magyarázta Hermione.

– Oh – lehelte Harry, és csodálkozva pislogott. Ez a lehetőség soha nem jutott eszébe. – Te, khm, boldognak tűnsz attól, hogy még
mindig tudok vele beszélni.

– A boldogság meglehetősen erős szó erre – vágta rá a lány Lissát szemlélve, aki most Harry nyaka köré tekeredett. Megrázta a fejét,
hogy kitisztítsa belőle a kígyót.

– Aggódtam, amikor nem ébredtél fel, mint a többiek – folytatta. – Malfoy körülbelül huszonnégy órával a csata után visszanyerte az
öntudatát. Pitonnak kétszer annyi ideig tartott, de már ő is jól van. Te végül a harmadik napon ébredtél fel, de Remus azt mondta, hogy
kimondhatatlan fájdalmaid voltak.

Kritikusan végigmérte a barátját.

– És még most is úgy van – állította.

– Most legalább nem érzem úgy, hogy a fejem mindjárt felrobban – motyogta Harry.

Ron felhorkant.

– Ez aztán a lelkesítő megállapítás az egészségi állapotodról – jegyezte meg.

– A legjobb, amit fel tudok ajánlani – vonta meg a vállát Harry. – Bármit is adott nekem Pomfrey, az legalább tompította egy kicsit. –
Eszébe jutott a lány megjegyzése. – Szóval, a leválasztás. Úgy gondolja, hogy én… hogy is mondjam… szenvedek a Voldemorttól való
elszakadás miatt?

– Igen – bólintott Hermione. – Nem tud veled túl sok mindent tenni, mert ez egy meglehetősen egyedülálló helyzet.

– Micsoda meglepetés! – motyogta Harry.

A lány figyelmen kívül hagyta őt, és folytatta a magyarázatot.

– Harry, Voldemort a te egy részed volt… tizenöt hónapos korod óta – mondta finoman. – Bár ezt nem rég óta tudod, azért akkor is
ott volt. Nem volt benned a lelkének egy része – szünetet tartott, és mindketten megborzongtak –, de, Harry, benned volt egy darab
Voldemortból. A mágiájából valamennyi.

– De az még most is itt van – jegyezte meg Harry. – Legalábbis párszaszóul még mindig beszélek.

A lány egyetértően bólintott.

– Igen, de nem voltam benne biztos, hogy fog-e még menni. Amikor meghalt, meg volt minden lehetősége annak, hogy mágiájának
minden darabkája meghalt vele együtt.

Harry riadtan bámult rá.

– Nem tud visszajönni, ugye?

– Nem! Nem, nem tud – vágta rá Hermione gyorsan. – A sebhelyed eltűnt, Harry. Ez azt jelenti, hogy eltűnt. Véglegesen.

– Biztos vagy benne? – kérdezte Harry.

– Igen, biztos vagyok benne – bólogatott Hermione. – A mágiáról beszélünk, nem a lélekről.

604
– Rendben – felelte Harry, és megpróbálta lenyugtatni a száguldó pulzusát. – Akkor, mit is jelent mindez? – Elege volt abból, hogy
körbe-körbe jártak.

– Azt hiszem… Azt hiszem, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy rendbe fogsz jönni – válaszolta Hermione, és reszketegen felsóhajtott.
– Néhány napon belül teljesen jól leszel, anélkül, hogy veszítenél az erődből. Úgy gondolom, csak azért tart ez kicsit tovább, mert a
testednek, elmédnek és a mágiádnak hozzá kell szoknia Voldemort állandó jelenlétének elvesztéséhez. Te sokkal közelebbről
kapcsolódtál hozzá, mint bárki más. A halálfalók egyszerűen csak a jelét viselték a karjukon. Te azonban… nos, úgy gondolom, te
elmondhatod, hogy a fejeden viselted a jelét.

– De végre megszabadultam tőle – sóhajtott fel Harry, miközben átnézte az elhangzottakat az elméjében, és a homlokának sima bőrét
dörzsölgette.

– Igen, Harry – nyugtatta meg Hermione, és megajándékozta egy kis mosollyal.

Harry lenézett a lábára, és látta, hogy George most az edzőcipőt húzza fel rá.

– Van hármótokban valami zavaró – mutatott rá Ron társalgó módon.

– Ez Draco hatása – vágta rá Harry szórakozottan. Szörnyen vágyott már Dracóra, és nem akarta, hogy elsőként egy minisztériumi
zárkában kelljen rábukkannia. Valahogy nem gondolta, hogy ettől Draco egy kellemes, ölelkező hangulatban lenne, amit pedig olyan
nagyon szeretett volna.

– Madam Pomfrey nem jött vissza – jegyezte meg, és a javasasszony irodájának ajtaját nézegette.

– Szándékosan feledékeny – felelte Hermione. – Épp olyan jól tudja, mint mi, hogy most a Minisztériumba fogunk vinni, pedig még
nagy szükséged lenne a pihenésre.

Harry pislogva nézett a lányra.

– Oh – lehelte.

– A Szellemszállás lesz a legjobb, azt hiszem – szólt közbe Ron. A többiek egyetértően bólintottak.

– He? – kérdezte Harry bárgyún.

Hermione idegesen harapdálta a szája szélét.

– Harry, riporterek és mindenféle emberek akarnak veled beszélni. Irdatlan sokan vannak a kapu előtt, és sátrat vertek egész
Roxmortsig. Az alagúton át a Szellemszállásig lenne a legkönnyebb útja, hogy kiosonjunk veled a kastélyból, még a köpönyegeddel
együtt is.

– Huh, rendben – bólintott Harry, aki közben úgy határozott, hogy ennél többet nem is akar hallani.

Megpróbált megint felállni, és most sikerült is talpon maradnia, ráadásul nem is lett túl rosszul.

– Akkor menjünk – jelentette ki.

*****

Harryt meglepte, hogy mennyi ember tartózkodott a Minisztériumban, amikor megérkeztek. Még jobban meglepte, hogy Tonks várta
őket az Átriumban. Pontosan kit tájékoztatott Madam Pomfrey arról, hogy ő ébren volt? Követte a lányt, Ront és Hermionét a
folyosókon át; Fred és George irányította őt a köpönyeg alatt. A hoppanálás nem volt kellemes, és kiszívta belőle az összes energiáját.
Mire megálltak, addigra meglehetősen biztos volt benne, hogy inkább tartották őt, mint vezették. Érezte, hogy izzadtság gyöngyözik a
homlokán az erőfeszítéstől, hogy ilyen messzire gyalogoljon, és ismét szédült is.

Egy nagy ajtó tárult fel előttük, és őt behúzták rajta. Kábultan pislogott, megkönnyebbülten látta Dracót és Perselust, Narcissát és még
Luciust is. Ügyetlenül próbált kibújni a köpönyeg alól, de az ikrek nem engedték őt el.

– Harry! – kiáltott fel Draco.

Harry összerezzent, és hunyorgott.

– Kiabálj megint, és már itt sem vagyok! – motyogta.

Az ikrek elengedték őt végre, mire Draco karjai azonnal összekulcsolódtak körülötte.

– Oh, Merlin, Harry, rettenetesen nézel ki – mormolta Draco. – De, Istenem, annyira jó látni.

605
– Miért hoztátok őt ide? – követelte a választ Perselus halkan. – Egyértelmű, hogy nem a saját erejéből jutott idáig.

– Megpróbálta volna leállítani? – kérdezte Fred nyugodtan.

– Vagy könnyebbé tette volna a számára? – firtatta George.

Bár Harry az arcát Draco nyakának hajlatába fúrta, azért hallotta, hogy Perselus motyog valamit a bajsza alatt, mielőtt hangosan
megszólalt volna.

– Draco, kísérd oda az ágyhoz! – rendelkezett.

– Miért nem kábítózta be Pomfrey? – méltatlankodott Draco.

Ron hangosan felhorkant.

– És viselte volna el később Harry dühét? Mind tudtuk, hogy felhúzza magát azért, mert ti itt vagytok. Épp most ölt meg egy kibaszott
Sötét Nagyurat, és nem hiszem, hogy Madam Pomfrey egynél többször is hajlandó lett volna Álomtalan álom főzettel megitatni.

– Harry, azt mondtad, jól vagy – feddte finoman Draco, miközben egyszerűen lehúzta magával Harryt az ágyra, és nem engedte el őt.

Harry elmosolyodott, és közelebb vackolta magát Dracóhoz.

– Hmmm, most már jól vagyok – mormolta. – Csak pihenek egy kicsit, mielőtt kiviszünk innen téged.

– Granger – csattant fel Perselus. – Mennyi ideje van ébren?

– Nem régóta, uram – ismerte be Hermione. – Ő… nos, tudni akarta, hol van Malfoy, és nem tágított ettől. Nem volt még túlságosan
éber, ezért Fred és George öltöztették fel. Viszont Madam Pomfrey azt mondta, hogy rendbe fog jönni. Csak pihennie kell, és
alkalmazkodnia ahhoz, hogy már nincs összeköttetésben Voldemorttal. Ahogy látja, a feje még mindig szörnyen fáj. Tessék, itt vannak
azok a bájitalok, amiket a javasasszony adott neki.

Harry az arcát belefúrta Draco nyakának hajlatába, és máris félig aludt. Ám azért hallotta a bájitalos fiolák koccanását, ahogy egyik
kézből a másikba kerültek.

– Nem kérdezett semmiről? – firtatta Perselus, és Harry kihallotta hangjából a szemöldökráncolást.

– Lupin azt mondta, már megnyugtatta Harryt, hogy mindenki jól van, amikor korábban magához tért – felelte Hermione. – El tudtam
magyarázni neki, hogy miért érzi magát annyira rosszul, és tudatában van annak, hogy megölte Voldemortot, de ennyi. Nem érdekelte
semmi más, kizárólag az, hogy Malfoyhoz odaérjen – fejezte be a lány egy vállrándítás kíséretében.

– Merlin, te tiszta hülye vagy, Harry – mormolta Draco, és kicsit jobban szorította magához a barátját.

– Nos, mivel be lesz ide zárva hármótokkal, ezért nem fog tudni a pihenésen kívül túl sok minden mást csinálni – szólalt meg Tonks
vidáman. – Csak kiáltsatok, ha valamire szükségetek van.

*****

Harry az ágy szélén ült, könyökével a térdein támaszkodva, ujjbegyeivel pedig a halántékát masszírozta. Annyira elege volt abból, hogy
fájt a feje! Draco mögötte ült, és a vállizmait gyúrta.

Nemrég ébredtek fel. Épp csak annyi ideje, hogy használták a mosdót, lehajtottak néhány bájitalt, aztán csendben üldögéltek.

– Hol van Lucius és Narcissa? – kérdezte Harry csendesen. – Azt hittem, ők is itt voltak.

– Látogatóban voltak – felelte Perselus fanyarul. – A mellettünk lévő cellában vannak.

Harry bólintott, és futtában észrevételezte, hogy a mozgástól már nem akart sikítani a fájdalomtól.

– Ez a szoba Dursleyékre emlékeztet engem – jegyezte meg.

Draco halkan felhorkant.

– Ez a szoba jobb – mormolta.

– Kivéve, hogy nem távozhatsz – mutatott rá Harry.

Draco ujjai kicsit keményebben mélyedtek a vállába egy pillanatra, de nem szólt semmit, néhány másodperc után folytatta a masszázst.

606
– Hogy érzed magad, Harry? – kérdezte Remus enyhe aggodalommal.

Harry rápillantott Remusra és Perselusra, akik a szemben lévő ágyon összeérő vállakkal ültek, a falnak támaszkodva. Félszívvel vállat
vont, mert nem akarta lerázni Draco kezét. Legalább a válla végre meggyógyult.

– Figyelembe véve, hogy napokon át az alváson kívül semmi mást nem csináltam, elég fáradt vagyok – ismerte be őszintén. – És azt is
unom már, hogy állandóan fáj a fejem. Tudom, hogy valószínűleg egymillió dolgot kellene kérdeznem, de félek feltenni akár csak egy
kérdést is. Még csak azt sem tudom kitalálni, milyen kérdéseknek kellene lenniük.

Fáradtan megrázta a fejét.

– Még az is gondot okoz, hogy elhiggyem, mindennek vége. De talán azért, mert nincs is még vége igazán. Ideges is vagyok, mert itt
ülök egy nyamvadt fogdában, amikor odakint kellene lennünk, és ünnepelnünk a varázsvilág többi részével.

– Nem mintha lenne kedvem ünnepelni – ismerte be. – Csak azt szeretném, ha a dolgok sokkal… nos, nem normálisak, mivel a dolgok
sosem mennek számomra normálisan… inkább nyugodtan mennének, azt hiszem. A nyugalom jó lenne. Csend. Béke. Haza akarok
menni.

– Harry, te haza tudsz menni – mutatott rá Perselus.

Harry szemöldökét ráncolva nézett rá.

– Nem, nem tudok – tiltakozott. – Te és Draco még mindig itt vagytok.

Draco megszorította a karját körülötte, hátrahúzta Harryt, hogy a mellkasán pihenjen.

– Ha valaha megpróbállak azzal vádolni, hogy önző vagy, felhatalmazlak rá, hogy olyan büntetést szabj ki, amilyet csak akarsz –
mormolta Harry fülébe.

Harry megborzongott.

– De hát önző vagyok – tiltakozott. – A francba is! Haza akarlak vinni magammal! A nyáron történtek után nem kellene egy rohadék
minisztériumi cellában ülnöd. Basszus, utálom ezt a helyet – motyogta.

– Kingsleynek nem volt más választása, Harry – mondta Perselus. – Muszáj volt minket őrizetbe vennie, bármekkora színjáték is ez.
Sokkal több szabadságot élvezünk, mint a rabok többsége – jegyezte meg, célzatosan nézve Harryre és Dracóra. – Természetesen
hozzájuk nem engednek be látogatókat.

Harry egyszerűen csak mélyebbre süllyedt Draco ölelésében.

– Itt kell maradnunk, és legalább tettetnünk, hogy alávetjük magunkat a törvényeknek – mormolta Draco keserűen.

Harry a szemöldökét ráncolta a hangja hallatán. Remus észrevette az arckifejezését, és elmosolyodott.

– Nem volt a legkönnyebb feladat meggyőzni Dracót, hogy az lesz a legjobb, ha itt marad inkább, minthogy veled üljön a gyengélkedőn
a Roxfortban – magyarázta. – Elég nagy küzdelem volt.

– Nem tudhattuk, hogy Harry rendbe fog-e jönni – vágta oda Draco mogorván. – Ott kellett volna lennem vele, nem pedig valami
kibaszott minisztériumi cellában ücsörögni.

– Ha szeretnél inkább Harryvel lenni ahelyett, hogy egy azkabani cellában ülnél, akkor muszáj követned a szabályokat – jegyezte meg
Perselus nyugodtan.

– Mintha te sokkal nyugodtabb lettél volna – morogta Draco. – Te legalább annyira aggódtál, mint én. Állandóan üzenetekkel
bombáztad Lupint, követelted, hogy tudhasd, hogy van Harry.

– Most azonban itt van – vágta rá Perselus, kényelmesen kikerülve Draco megjegyzését. – És amilyen gyorsan csak képes lesz
tanúskodni, szembenézünk a tárgyalásunkkal.

Draco megmerevedett a tárgyalás szó hallatán.

– Meg kell lennie, Draco – jegyezte meg Perselus megértően. – Van remény.

– Nem fogom hagyni, hogy az Azkabanba vigyenek – kiáltott fel vadul Harry, miközben valami megborzongatta a testét. – Még Luciust
sem.

Perselus szája sarka felkunkorodott, kicsiny mosollyal ajándékozva meg Harryt.

607
– Kingsley úgy számolja, hogy mindannyiunkat felmentenek, de számít a tanúvallomásodra, hogy leegyszerűsítse a dolgokat – jelentette
ki vidáman. – Nagyon kevesen, ha egyáltalán bármennyien, fognak szembeszállni a Megmentő kívánságaival, különösen, mivel a Sötét
Nagyúr veresége még annyira friss az emberek emlékezetében.

– Én vagyok a Megmentő? – kérdezte Harry grimaszolva.

Draco halkan nevetett, de nyomott egy puszit Harry homlokára, mielőtt megszólalt volna.

– Igen, Harry – jelentette ki vontatott hangon. – Előléptettek téged.

– Előléptettek?! – kiáltott fel Harry, ám azonnal összerezzent, és megbánta a saját kiabálását. A csend jó dolog volt.

Perselus és Remus aggodalommal telve nézték őt, de nem tettek megjegyzést. Draco összeszorította az állkapcsát, de ő sem reagált.

– Igen, előléptettek – erősítette meg Draco. – Eddig te voltál mindenki reménysége. Most azonban bebizonyítottad, hogy jól tették,
amiért beléd helyezték a bizalmukat. Mindenki a tenyeredből fog enni, hajlongnak előtted, és pedáloznak a Megmentőnek.

Harry hátrafordult Draco karjában, és elborzadva bámulta őt.

– Viccelsz, ugye? – kérdezte reménykedve.

Draco megrázta a fejét.

– Ez valójában egy jó dolog, Harry – magyarázta vontatott hangon. – Ez azt jelenti, meg fogják engedni, hogy négy gonosz halálfalót
újra rászabadíts a társadalomra.

Harry meghökkenten ráncolta a szemöldökét.

– Te nem vagy gonosz – tiltakozott. – És fel kell téged menteni, mert megérdemled, azokért a dolgokért, amiket tettél, és nem azért,
mert én vagyok a nyavalyás Megmentő. Ha miattam leszel szabad, akkor csak Merlin tudja, minek leszel kitéve, amikor én majd megint
a gonosz megtestesülésévé válok.

Draco hitetlenkedve bámulta őt.

– A gonosz megtestesülése? – ismételte. – Te?

– Lehet, hogy most én vagyok a Megmentő, de ez nem mindig fog így maradni – vágott vissza Harry. – Adj nekik néhány napot, és
néhányan majd az Azkabanban akarnak látni, mert gyilkos vagyok, és ezáltal veszélyes másokra. Néhányan pedig a Szent Mungóba
küldenének, mert biztosan megőrültem, ha négy halálfalót támogatok.

– Harry – szólt közbe Remus. – Mindig lesz néhány hűséges támogatód. Igen, mindig lesznek olyanok, akik ellened fordulnak, de
azokért a nagy dolgokért, amiket véghezvittél, mindig tömegek állnak majd mögéd. Mindenkinek megadtad a jogot, hogy ismét
szabadon élhessenek, és ezt nem fogják könnyen venni.

Mindannyian felnéztek, ahogy az ajtó kinyílt.

– Reggeli! – kiáltott fel Tonks vidáman.

Harry nem tudott mást tenni, csak elvigyorodni.

– Mióta lett belőled házimanó?

– Mióta a kedvenc hősöm úgy döntött, hogy fogollyá válik – vágott vissza. Vidáman rávigyorgott Dracóra. – És, természetesen, a
legkedvesebb unokatestvérem.

Megfordult, hogy Remusra és Perselusra nézhessen, közben a fejét rázta, kezét a csípőjére tette, miután a reggelis tálcát az ágyakra
lebegtette.

– Habár elgondolkodtam rajta, nem kellene-e Remust itt hagynom elsorvadni. Miután elhagyott engem az oh, de nagyon bájos Pitonért.

Harry a szája elé kapta a kezét, szeme elkerekedett. Draco halkan kuncogott a fülébe.

– Azt hiszem, már tudom, miért kedveled őt olyan nagyon – suttogta.

– Ez azt jelenti, hogy most már mindenki tud a kapcsolatukról? – kérdezte Harry.

608
– Igen, és Tonks emiatt állandóan ugratja Lupint, ahányszor csak belép ide – felelte Draco. – Elég okos ahhoz, hogy ne támadja
közvetlenül Perselust, aki viszont épp annyira szereti nézni, amikor Lupin feszeng, mint maga Tonks.

Az ajtót szélesre tárták, és Kingsley bevezette a szobába Madam Pomfreyt.

– Még több házhoz hívás? – érdeklődött Harry fanyarul.

Kingsley elmosolyodott.

– Megeheted majd a reggelidet, miután megvizsgált téged.

Madam Pomfrey helytelenítően nézett körül a túlzsúfolt cellában.

– Ne higgye, hogy megúszhatja a kezeléseket, amikor idén újra a Roxfort diákja lesz, Mr. Potter – mondta komolyan. – Amikor
megsérül, a gyengélkedőn fog tartózkodni egészen addig, amíg én úgy nem ítélem meg, hogy eléggé helyrejött a távozáshoz.

– Honnan tudja, hogy meg fogok sérülni? – tiltakozott Harry.

A szobában tartózkodó minden egyes embertől egy félreérthetetlen tekintetet kapott, ezért jámboran alávetette magát Pomfrey
szolgálatainak. Amikor a hölgy felhagyott azzal, hogy bökdösse és tapogassa Harryt, akkor odafordult Kingsleyhez, és vonakodva
bólintott, mielőtt távozott volna.

Harry bizalmatlanul nézte a javasasszony távozását.

– Mi volt ez? – firtatta.

– Legjobb véleménye ellenére kijelentette, hogy kibírod a mai tárgyalást – felelte Kingsley.

Harry pislogva meredt rá.

– Bíróság elé állok?

– Úgy is lehet mondani – mormolta Draco. – Te leszel az, aki bárki másnál többet mond a védelmünkben.

– Harry, mit tudsz a minisztériumi tárgyalási procedúrákról? – érdeklődött Kingsley.

Harry összeráncolt homlokkal gondolta végig a kérdést.

– Nos, nem hiszem, hogy az én tárgyalásom egészen normális volt. Valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki valaha is az egész bíróság
előtt felelt a kiskorúak bűbájgyakorlásáért – mondta. Mivel a padlót bámulta, ezért nem vette észre a feje fölött váltott pillantásokat.

– Láttam néhány halálfaló tárgyalást korábban, de – hirtelen ráébredéssel nézett fel Kingsleyre – a vádlottakat soha nem hozták be a
szobába, míg az összes tanúvallomás le nem zajlott. Én ott leszek az egész tárgyaláson, de ők csak az ítéletnél lesznek jelen. Tényleg nem
tudják megvédeni magukat.

– Hogyan lehetséges, hogy láttál halálfaló tárgyalásokat? – kérdezte Remus.

Harry óvatosan pillantott Perselusra.

– Dumbledore merengőjében, negyedikes koromban – ismerte be. – Úgy gondolom, hogy direkt hagyta ott nekem.

– És ötödikben… – Perselus hangja elhalt.

Harry bólintott.

– Nem volt szándékos, de ott volt előttem, és Draco elhívott téged, és… sajnálom – nyekeregte szánalmasan.

– Ez már a múlté – vágta rá Perselus.

– Nektek kettőtöknek egyre rejtélyesebb beszélgetéseitek vannak – szólt közbe Draco epésen. – Jól gondolom, hogy egyikőtök sem
fogja elmondani nekem, hogy ehhez most mi közöm van?

– Tulajdonképpen – Harry a szemöldökét ráncolva emlékezett –, ez akkor volt, amikor felfedezted Montague-t a Volt-Nincs
Szekrényben. Rohantál, hogy elmondd Pitonnak.

– És a mi jeles Mr. Potterünk rengeteg bajba keverte magát – egészítette ki Perselus szárazon.

609
– Igen – ismerte be Harry egy sóhajjal. Ha távol maradt volna Perselus merengőjétől, folytathatta volna az okklumencia leckéket.
Ámbár tudta, hogy ő és Perselus e nélkül sem jutottak volna sehová a tanulásban. Egyszerűen túl sok tényező vezetett egyébként is
Sirius halálához.

– Nem a te hibád, Harry – mormolta Perselus, megértve merre vezettek Harry gondolatai.

Harry vállat vont.

– Tudom – ismerte be szomorúan. – Voldemort hibája, de mi is hozhattunk volna jobb döntéseket.

Perselus elismerően bólintott. Remus gyanakvó pislogással nézte őket, de a többiek üres tekintettel bámultak rájuk.

– Van ennek a beszélgetésnek bármi köze a halálfaló tárgyalásokhoz? – firtatta Tonks kíváncsian.

Harry tagadóan kezdte rázni a fejét, de aztán kérdően pillantott Perselusra.

– Tud a minisztérium Narcissa belegabalyodásáról? – kérdezte.

– Nem hinném – felelte Perselus. – Albus sosem érezte szükségét annak, hogy a minisztérium mindent tudjon – tette hozzá fanyar
hangon.

– Szóval, pontosan miért is áll bíróság elé? – érdeklődött Harry.

– Egyszerűen csak azért, mert halálfaló – válaszolt Kingsley. – A minisztériumnak nincs semmi egyéb különleges oka, amivel vádolni
tudja őt.

Draco felé bólintott.

– Draco vádja a halálfalóság, gyilkossági kísérlet, és a halálfalók Roxfortba vezetése.

– Gyilkossági kísérlet ki ellen? – kérdezte Harry, miközben azon gondolkodott, tudnak-e Katie-ről és Ronról.

Kingsley pislogott.

– Dumbledore ellen – felelte, és gyanakvóan tanulmányozta Harryt és Dracót.

– Oh, persze, akkor jó – lehelte Harry. Gyorsan megint beszélni kezdett. – És mi van Luciussal?

– Lucius tulajdonképpen egészen szerencsés – ismerte be Kingsley. – Mivel őt már tárgyalták és elítélték a halálfaló státusza és a
minisztériumi betörése miatt korábban, ez alkalommal meglehetősen üres palettával áll elénk. Egy azkabani cellában ült, amikor
Tudjukki a legrosszabb időszakában volt.

– Tehát, pontosan mi a vád ellene akkor? – faggatózott Harry.

– Az egyetlen új vád az azkabani szökése – vetette oda Kingsley, és célzatos tekintetet vetett Harryre.

Harry ártatlanul mosolygott.

– Úgy vélem, akkor el kell mondanom nekik, hogyan bocsátotta őt ki Scrimgeour és hamisította a halálát az én kérésemre, ugye?

– Azt hiszem, nagyon jó dolog a számodra, hogy a Varázsvilág Megmentőjét nem teszik ki a Veritaszérum hatásának – jelentette ki
Kingsley összepréselt szájjal.

Harry mosolya eltűnt.

– Nem adnak Veritaszérumot senkinek, ugye? – firtatta idegesen.

– Nem – felelte Perselus. – Meglehetősen ritkán használják a Veritaszérumot a minisztériumi pereken, mert legjobban a gyanútlanokon
és a gyengéken lehet használni.

Tulajdonképpen Harry tudta ezt. A Veritaszérumot határozottan nem adták be senkinek egyetlen tárgyaláson sem, aminek szemtanúja
volt. Ettől a szája megkeseredett, mert tudta, ha használták volna, akkor Sirius soha nem került volna az Azkbanba.

A minisztériumi perek sok kívánnivalót hagynak maguk után. Minden egyszerűen a Wizengamot és az aktuális Miniszter döntésén múlt.
Meghallgatták a bizonyítékokat, többségi szavazatot hoztak, és a Miniszter döntött.

Harryt ez az egész eljárás undorította, még azt a tényt is figyelembe véve, hogy a rendszer most az ő javára működik.

610
– A minisztérium egy kibaszott vicc – mormolta.

– Mit gondolsz, miért nem akarom vezetni? – tette fel a kérdést Kingsley szárazon.

– Nos, én szeretném, ha maradnál – mondta Harry. – Legalább te becsületes vagy, és mindannyiunk érdekeit szem előtt tartod.

– Becsületes? Én? – kiáltott fel Kingsley élvezettel, felvonva a szemöldökét. – Az, aki történetesen falaz egy azkabani szökött rabnak?
Az, akit folyamatosan megveszteget a Megmentő?

– Én nem vesztegetlek meg téged – tiltakozott Harry a többiek nevetése közepette.

– És gondoljunk bele, még csak nincs is szükséged arra, hogy Lucius adjon neked leckéket – vetette közbe nyájasan Perselus.

Harry kinyitotta a száját, hogy szembeszálljon a vádakkal, de nem tudta biztosan, hogyan tehetné.

– Te, drága Harry, egy mesteri manipulátor vagy – jelentette ki Draco vontatott hangon. – Akár hajlandó vagy beismerni, akár nem.

– Én csak megpróbálom a helyes dolgokat cselekedni – állította makacsul Harry.

– Ez az a tény, ami megengedi neked, hogy az átlagembernél sokkal többet is megússz – mutatott rá könnyedén Remus.

– Ez, és az a tény, hogy megölte a Sötét Nagyurat – tette hozzá Draco önelégülten vigyorogva.

– Korrupciót félre, Harry – szólalt meg Tonks vidáman –, te egész biztosan egyike vagy a néhánynak, akik sokkal inkább a helyes irány
miatt vesztegetnek meg, mint a személyes hasznokért.

Harry kényelmetlenül fészkelődött.

– Nem vagyok teljesen önzetlen – ismerte be.

– Harry, mit szeretnél kapni jutalomként azért, mert megszabadítottál minket Tudjukkitől? – érdeklődött Kingsley hirtelen.

Harry riadtan nézett rá, váratlanul érmek és méltató beszédek villantak az elméjébe.

– Nem kérek semmit – jelentette ki.

– Csak a párodat és a családodat? – javasolta Kingsley.

– Nos, igen – felelte lágyan Harry.

– Miniszterként nem vagyok ellene, hogy a helyes dolgokat cselekedjem, és azon dolgozzak, hogy felmentést szerezzek azoknak, akik
megérdemlik – mondta Kingsley halkan. – Nem különösebben kivitelezhetetlen feladat azon működni, hogy megadjuk neked, amit
igazán szeretnél. Minden jogod megvan ahhoz, hogy sokkal többet kérj pusztán a jognál, hogy a családoddal élhess, és az igazsággal,
amiért megszolgáltál.

Harry a szája szélét rágcsálta. Rettentően zavarta, hogy láthatóan mekkora hatalma van mások felett. Egyenesen ijesztő és idegőrlő volt.
Ez ugyan nem fogja eltántorítani őt attól, hogy megkapja a felmentést, amit Perselus és a Malfoyok megérdemelnek, de akkor is zavarta.

Dracóra nézett.

– Nem félsz, hogy valahogy el fogom cseszni az egészet? Az egész jövőd ettől függ.

– Veled az oldalamon? Nem, a legcsekélyebb mértékben sem félek – felelte Draco komolyan.

*****

Harry a minisztériumi folyosón sétált, egyik oldalán Kingsley, a másikon Tonks védelmezte. Megpróbált nem összerezzenni minden
zajra.

– Ha nem ma csinálnánk, akkor hétfőig várnod kellene – jegyezte meg Tonks együttérzően.

Harry bólintott. Nem akart egy egész hétvégén át várni a cellában. El fogja viselni a fejfájást. Ám a figyelem mindazok részéről, akik
megpillantották őt, rendkívül aggasztó volt.

Ez emlékeztette őt a Foltozott Üstben tett első látogatására. Az tíz évvel Voldemort eltűnése után volt, és Harry egy vézna tizenegy
éves volt. Mégis hősként ünnepelték, felnőttek hízelegték körbe.

611
Ez… ez most százszor szürreálisabb volt annál. Voldemort veresége – és ez alkalommal végleges eltűnése – még frissen élt mindenki
emlékezetében. Mindannyian tudatában voltak annak, hogy Harry győzött. És ez nem egy passzív győzelem volt, mint például az, amit
csecsemőként ért el. Harry most ténylegesen legyőzte Voldemortot.

Mindenki megállt útközben, hogy figyeljék a haladását, félelemmel vegyes áhítat ült az arcokon. A nők visongtak, amikor észrevették őt.
Sokan megkísérelték megérinteni is.

– Merlin, azt hihetnénk, hogy valami királyi fenség vagyok – motyogta Harry.

– Számukra az is vagy – vetette oda Kingsley.

– Én csak egy tizenhét éves fiú vagyok, óriási fejfájással, aki haza akar menni, és bemászni az ágyba a párjával – tiltakozott Harry.

– Össze fogod törni a szíveket, amikor ezek a hírek napvilágot látnak – csevegett mindentudóan Tonks, és mosolya azzal fenyegetett,
hogy kettéreped tőle az arca. – Az én drága unokatestvérem tökéletesíteni fogja az átkait, ha nem tévedek.

Harry felsóhajtott.

– Miért is találom magam hirtelen boldognak, amiért Crak és Monstro kinevezték magukat a személyes testőrömmé?

Homlokát ráncolta, amikor bevezették az egyik felvonóba, mert rájött, hogy még csak meg sem kérdezte, hová mennek. Csak annyit
tudott, hogy mindenki jól van, ami számára annyit jelentett, hogy mindenki túlélte a csatát. Félretolta a gondolatait. Most nem tudott
több mindennel foglalkozni.

Amikor kiléptek a liftből, Harry megborzongott. Nem volt ezen a folyosón Sirius halála óta. Erre sem volt jobb gondolni.

– Jól vagy? – kérdezte Tonks.

Harry nagyot nyelt, de bólintott.

– A többiek már itt vannak – szólt oda neki Kingsley.

Harry értetlenül bámult rá.

– Remus, Minerva, Weasleyék… mindenki, akit tud és akar is tanúskodni – magyarázta Kingsley.

– Ámbár nem látom be, mi szükség van rájuk, amikor itt van Harry – mormolta Tonks.

Kingsley leállította a fiút.

– Harry, muszáj lesz elmagyaráznod annyit, amennyit csak lehetséges, mindazokról, amik veled történtek – mondta. – Tisztában vagy
ezzel, ugye?

Harry vállat vont.

– Igen – ismerte be. – Csak pár dolog van, amit nem érinthetek.

– Nem hinném, hogy ez számítani fog – felelte Kingsley szárazon. – Minden szavadon csüggeni fognak.

612
 Ötvenharmadik fejezet
Harry ott ült Kingsley mellett a terem központi részén, és csak fél füllel hallgatta a felsorolt bűnöket. Sokkal többet tudott azokról a
bűnökről, amiket elkövettek, mint a jelenlévők. Kingsley is tudott valamennyit, de nem akart a szükségesnél többet bevallani. Harry
röviden elgondolkodott rajta, vajon melyik roxforti házba járhatott. A Mardekár elég valószínűnek tűnt, vagy esetleg a Griffendél.
Caramel viszont biztosan egy nyavalyás hugrabugos volt.

Hála az égnek, hogy már nem volt itt. Harry egy villanásnyi bűntudatot érzett, amiért Scrimgeour sem lehetett jelen. Az a férfi
hozzánőtt valahogy, és természetesen soha nem akarta a halálát. Túl sok ember halt már meg.

Nem tudott ellenállni, muszáj volt hátranéznie a bal válla fölött az ott tartózkodó emberekre. Kingsleynek igaza volt, és rengeteg ember
jelent meg támogatásul… nos, nem volt biztos benne, hogy azért voltak ott, hogy Dracót és a többieket támogassák a tárgyaláson, vagy
inkább őt a védelmezésükben. Inkább az utóbbi lehetett, de hát az is rendben volt. Megkönnyebbült, hogy mindannyiukat láthatta.

Ron és Hermione, az ikrek és Ginny. Fred és George egészen biztosan legalább annyira Draco kedvéért voltak ott, mint Harryéért. A
többi Weasley is jelen volt. Még Percy is a helyiségben tartózkodott tulajdonképpen, de ő a másik oldalon volt a hivatalnokokkal együtt.
A fejét lehajtotta, és úgy nézett ki, mintha minden lélek elszállt volna belőle, miközben a jegyzőkönyvet körmölte. Harry csak remélni
tudta, hogy Voldemort veresége végre ráébresztette Percyt arra, hogy mit veszített el, mert ha ez sem, akkor egész biztosan semmi sem
fogja.

McGalagony is a hallgatók között volt, számtalan Rend-taggal együtt. Rémszem épp olyan mogorvának látszott, mint mindig, de
amikor elkapta Harry tekintetét, rákacsintott. Harry csodálkozva pislogott, majd visszavigyorgott rá.

Az összes DS tag is itt volt. Még megdöbbentőbb volt az a tény, hogy a semleges mardekárosok is a csoportban ültek szétszórtan.
Habár, Harry rájött, mégsem lepte meg túlságosan, hogy Daphnét együtt látta Lavenderrel és a Patil ikrekkel, Blaise-t pedig Ginnyvel.

Úgy tűnt, Crak és Monstro pillanatnyilag Blaise irányítása alatt álltak, mivel Harry és Draco másutt voltak elfoglaltak. Megvoltak a
maguk problémái, de Harry rájött, hogy rendkívül büszke rájuk. Számukra nyilvánvalóan sokkal több kurázsit igényelt, hogy
odaálljanak, és Harry oldalán harcoljanak, mint a többi ember számára. Látszólag nem tudtak semmiféle döntést maguktól meghozni,
de ezt az egyet mégiscsak sikerült.

Harry hálás volt, hogy saját maga láthatta, mindenki túlélte a végső csatát. Kingsley támogatókkal töltötte meg a teremnek ezt az oldalát
– és nem riporterekkel. Az is megkönnyebbülést okozott, hogy a barátai mind úgy néztek rá, mint általában. Ennek a kis csoportnak ő
még mindig Harry volt.

A terem másik fele már más eset volt. Emlékeztette őt Bumfolt tárgyalására, aminek Dumbledore merengőjében volt tanúja. Egy
cseppet sem lett volna meglepődve, ha a per közepén autogramokat kérnének tőle. Számtalan tag bámulta őt félelemmel vegyes
áhítattal, néhányan enyhe aggodalommal, de a többség főként megilletődöttséggel.

Ő egy valódi, élő hős volt, aki a jelenlétével kitüntette őket. Harry halkan felhorkant. Ha nem kezdi a humoros oldaláról szemlélni a
dolgokat, akkor tényleg bele fog őrülni.

Érzett egy kezet a vállán, és oldalra fordította a fejét annyira, hogy szomorkás mosolyt villantson Remusra. Remus megnyugodva
mosolygott vissza.

Tonks mindkettejükre vetett egy mindent tudó, szórakozott vigyort. Harry biztosra vette, hogy ha a lány szabadon beszélhetne, akkor
tenne valami csodálatos megjegyzést a Wizengamot tagjainak hízelgő viselkedését illetően.

Ámde az egyik idősebb tag rajtakapta őket.

– Mr. Potter, úgy véli, hogy ezek a szörnyű bűnök szórakozásra adnak okot? – Az apró, öreg varázsló helytelenítő szigorúsággal meredt
Harryre.

– Nem, uram – felelte Harry bűnbánóan. Balra mutatott. – Egyszerűen csak ez az első alkalom, amikor láthatom a barátaim egy részét
Voldemort veresége óta, mivel a gyengélkedőn voltam. Megkönnyebbültem, hogy ténylegesen láthattam, mindannyian jól vannak, és
ettől boldog vagyok.

Magában nevetett a lágy sóhajokon, együtt érző pillantásokon és a megértésen, amit erre kapott. Ez annyira marhára egyszerű volt.
Draco olyan büszke lenne rá.

– Igen. Nos, értem, hogyan lehet ez magyarázat a mosolyára – bólintott a varázsló –, mindazonáltal, most komoly témákról van szó,
amelyet ennek megfelelően is kell kezelni.

– Legmélyebb tiszteletem, uram, egyetértek abban, hogy komolyan kell kezelni, de nem értem a célját a fennálló bűnök újbóli
felsorolásának – jelentette ki Harry.

613
– És miért nem?

Harry vállat vont.

– Ez a tárgyalás nem arról szól, hogy megállapítsuk a bűnöket, nem igaz? Mindannyian tudjuk, hogy bűnöket követtek el. Halálfalók
voltak. Meg merem kockáztatni, hogy ebben a témában ők a legismertebbek. Ennélfogva a per célja nem a vétkesség megállapítása. A
kérdés az, hogy felmentsük-e őket vagy sem, figyelembe véve a háború enyhítő körülményeit.

– Mr. Potter, tisztában van vele, hogy a bűncselekmények alól való felmentés egyenértékű a vele járó büntetés elengedésével is?

Harry ismét vállat vont.

– Igen – mondta. Az „és akkor mi van?” kérdést visszatartotta, de világosan hallotta mindenki.

– Számtalan bűnt követtek el – folytatta a varázsló állhatatosan. – Nem mindegyiket a háború világos oldalán állva. Biztosan nem
számít arra, hogy az összes elmúlt bűnük megbocsátásra kerül.

– De, igen – jelentette ki Harry egyszerűen, mire a Wizengamot tagjainak többsége csodálkozva pislogott.

Kingsley megköszörülte a torkát.

– Talán rátérhetnénk egyenesen Mr. Potter tanúvallomására? – Kérdéssé formálta a javaslatot, amelyet felvetett a többi tagnak.

– Egy kérdést előbb – szólalt meg az öreg varázsló. Céltudatosan bámulta Harryt. – Mr. Potter, kijelenti, hogy a négy vádlott bűnös a
felsorolt bűncselekmények mindegyikében?

– Igen – ismerte be Harry.

A közvetlen kérdés és válasz halk mormolást indított meg a közönség soraiban. Egyértelműen senki nem számított erre. Ám Harry
tudta, hogy nagyon valószínűleg ettől a ponttól fogva mindent el fognak hinni neki, amit mond nekik. Legalábbis nagyon remélte. Ha
mégsem, akkor súlyos hibát vétett.

Idegesen beharapta a szája szélét, de miután elgondolkodott egy pillanatra, kitartott a döntése mellett. Már úgyis mindenki tudja, hogy
Perselus megölte Dumbledore-t. Nem valószínű, hogy ez újdonság lenne bárkinek is, és ez volt a legnagyobb bűne, amit felsoroltak.
Nem tudták viszont azokat a dolgokat, amelyeket a négy vádlott cselekedett, hogy megváltsák magukat. Nem mintha Perselusnak
szükséges lett volna megváltania magát, már ami Harryt illeti. Perselus mindig is a jó oldalon állt, és tenni is akart róla, hogy ennek a
ténynek mindenki tudatában legyen, mielőtt végezne.

– Akkor készen állsz? – faggatta Kingsley csendesen. – Figyelembe véve, hogy épp most ugrottuk át a tárgyalási eljárások felét – tette
hozzá fanyarul.

Harry szégyenlősen nézett rá.

– Időt takarít meg, nem?

– Igaz – értett egyet vele Kingsley a fejét csóválva.

Elővarázsolt egy kényelmes széket a terem elülső részén Harrynek. Ahogy Harry átült, hogy szemben legyen mindenkivel, hálás volt,
hogy nem kellett abban a rémes, láncokkal teli székben ülnie. Nem tudta megállni, hogy egy pillanatra összehasonlítsa a sötétzöld
karosszéket azzal a nyomott pamutszövet székkel, amit Dumbledore változtatott át, amikor ő volt Harry tanúja.

Kicsit jobban érezte magát az emlékektől, amikor Dumbledore mentette fel Perselust a múltban, tisztázva legalább egy részét annak az
időnek, amikor Perselus még valódi halálfaló volt. Emlékezett a szavakra, amelyeket Dumbledore használt, amikor Karkarov a neveket
sorolta.

„Perselus Piton egykor valóban halálfaló volt. Mindazonáltal még Voldemort bukása előtt átállt a mi oldalunkra, és életét kockáztatva kémkedett nekünk.
Ma annyi köze van a halálfalókhoz, mint nekem.”

A szavak sokszor megfordultak Harry elméjében, és túl sokáig tartott, míg végre elkezdett teljesen hinni bennük. De ez emlékeztette őt
arra, hogy az átállás a másik oldalra nagyon is sokat számít a bíróságnak, különösen, amikor olyan valaki tanúskodott érted, akit az
egész közösség elismert. Határozottan volt arra precedens, amit Harry tenni készült.

Tekintetét végigjártatta az embereken, akik előtte ültek a padokban. Az áhítat már elhalványult. Mindenki elszántan figyelte őt, várták,
hogy elmondja a történetét.

Mély levegőt vett, és belevágott.

*****

614
Harry lehajtotta a fejét; teljesen kimerült. A feje kíméletlenül lüktetett, de a tőle telhető legjobban igyekezett figyelmen kívül hagyni. Ez
most túl fontos volt ahhoz, hogy egy kis fájdalom eltántoríthassa. Úgy érezte, órák óta beszél már, és rájött, hogy ez valószínűleg így is
volt. A teremben teljes volt a csend. A talárok nem suhogtak, nem volt csendes mormolás, sem a padlón csikorgó székek hangja.

Fel akart nevetni, habár ez az egész egyáltalán nem volt vicces. Egy hete épp azt mondta Blaise-nek, hogy valószínűleg sosem fogja
hallani a nyári események teljes történetét. Ez valójában tényleg igaz is volt, mivel volt néhány dolog, amit Harry csak homályos utalás
formájában említett. A legnagyobb közülük a horcruxok témája volt. Ahogy Kingsleynek be is ismerte, kicsit átalakította Lucius
„szökését” az Azkabanból is.

Minden másban azonban az igazat mondta, csak néhány dolgot kényelmesen kihagyott. Többet is a nyári személyes igazságoknál.
Kezdte a jóslattal – habár azt nem mondta el, hogyan jutott eredetileg Voldemort tudomására –, és elmagyarázott annyit, amennyit csak
tudott.

Soha életében nem érezte magát ennyire védtelennek. Azzal, hogy felfedte a saját gyengeségeit, ki tudta hangsúlyozni a többiek erejét.
Draco, Perselus, Narcissa és Lucius úgy lettek bemutatva, mint azok az emberek, akiket Harry a nyáron végre megismert. Emberek, a
saját erejükkel és gyengeségeikkel, amik segítettek őket győzelemre vezetni.

Kingsley már jóval korábban elővarázsolt egy kis asztalkát a szék mellé, és Harry kiszolgálta magát egy kis vízzel a rajta álló kancsóból.
A torka kiszáradt, a hangja pedig rekedt volt a hosszú ideje tartó beszédtől.

Mozdulatai megtörték a terem teljes csendjét. Miközben a vizet kortyolta, felnézett, amikor Kingsley megköszörülte a torkát.

– Van valakinek kérdése Mr. Potterhez?

Többeknek is mintha lett volna kérdeznivalójuk, de csak az apró, idős varázsló merészelt hangot is adni nekik. Harry megfeszült,
amikor a férfi beszélni kezdett, de a kérdése nem azok közé tartozott, amiktől tartott.

– Elég világosan kifejtette, hogy megtagadták korábbi útjukat a maga irányítása alatt ezen a nyáron. Miért gondolja, hogy nem fognak
visszatérni a korábbi törvényellenes cselekedetekhez, ha felmentik őket?

– Azt akarja mondani, hogy a nyár folyamán a felügyeletem alatt tartottam őket? – firtatta Harry hitetlenkedve.

– Mr. Potter – folytatta a varázsló lassan. Szünetet tartott, látszott, hogy gondosan megválogatja a szavait. – Azt mondom, hogy a maga
közelsége volt az, ami… jótékony hatással volt a viselkedésükre az elmúlt néhány hónap folyamán.

– Más szóval, fél felmenteni őket, hacsak nem egyezem bele, hogy felügyelek rájuk, mint a gyerekekre – jelentette ki kereken Harry. –
Felelőssé akar tenni értük.

– Vonakodik elfogadni ezt a felelősséget? – csapott le rá az öreg gyorsan.

– Milyen kérdés ez? – kérdezte szónokian Harry. – Ha igent mondok, akkor azt fogja gondolni, hogy azt hiszem, szükségük van
valakire, aki vigyáz rájuk. Ha viszont nemet, akkor úgy fogja értelmezni, hogy nem vagyok hajlandó a tetteik mögé állni.

A varázsló azonban továbbra is várakozásteljesen bámulta őt.

Harry összeszorította az állkapcsát.

– Ha a Wizengamot tagjai képtelenek a helyes dolgot tenni, és felmenteni azokat az embereket, akiket hősökként kellene dicsőíteni
azokért a dolgokért, amelyeket a varázslóközösség érdekében tettek, akkor igen, tökéletesen hajlandó vagyok felelősséget vállalni a
tetteikért.

A varázsló szemlélődő tekintettel dőlt hátra.

– Lehetne egy javaslatom? – szólalt meg McGalagony, és felállt, hogy a tárgyalóteremben tartózkodókhoz szóljon.

Kingsley engedélyezően bólintott; arckifejezése gyanúsan kifejezéstelen volt. Harry tekintete gyanakvóan rebbent egyikükről a másikra.

– Talán egy évnyi közszolgálat, amelyben lehetőségük lesz bizonyítani magukat a közösség szeme láttára – javasolta McGalagony. – Míg
valóban hősök ők, a tevékenységük nagy részét szükségszerűen titokban végezték.

– Mire gondol? – érdeklődött a varázsló gyanakvóan.

– Ahogy azt mindannyian tudják, hivatalosan is bejelentésre került, hogy a Roxfort kinyit a következő iskolaévre – felelte fürgén
McGalagony.

Harry ámultan pislogott. Ez újdonság volt számára. Jó hír, persze, de nem tudta biztosan, merre tart ezzel McGalagony.

615
– Szükségem van bájitaltan, kivédés és átváltoztatástan professzorokra – folytatta McGalagony. – Javaslom, hogy Narcissa Malfoy,
Lucius Malfoy és Perselus Piton szolgálják le az egy évüket az iskolában. Draco Malfoynak is vissza kellene térnie, és részt vennie az
órákon. Szüksége lesz a RAVASZ vizsgákra, ha azt szeretnénk, hogy a társadalom hasznos tagjává váljon. Közszolgálati munkaként
pedig javaslom, hogy ebben az évben legyen az ő felelőssége a gyengélkedőre szükséges bájitalok megfőzése.

Harry leesett állal bámulta a tanárnőt, csakúgy mint mindenki más is a teremben, habár be kell ismerni, hogy más-más okokból. Ami
Harryt illeti, ezzel Perselus visszatérhetne az iskolába, ahol lenni szeretne. Draco büntetése az lenne, amit Perselus már úgyis kijelölt az
ő és Harry számára. Narcissa ott lehetne velük, és összetarthatná a családot, Victoriát is beleértve, míg Harry és Draco befejezik az
utolsó évüket az iskolában. És Luciusnak is jól jönne a tanítási lehetőség.

Nem is lehetne tökéletesebb. És tulajdonképpen volt is erre a javaslatra már precedens. Dumbledore is az iskolába vitte Perselust az
előző per után, épp úgy, mint most.

– Ezt nem mondhatja komolyan!

McGalagony a legkomolyabb arckifejezéssel szemlélte a megszólalót.

– Biztosíthatom Önt, hogy tökéletesen komolyan beszélek. Harry Potter részt fog venni az utolsó évén az iskolában – folytatta. – Ez
közel fogja tartani őket ahhoz, hogy érvényesülhessen a jótékony hatása.

Harry szeme elkerekedett, amikor hallotta a varázsló korábbi szavait visszadörgölni az orra alá.

– Ott dolgoznák le a szolgálatukat a közösség figyelő tekintete előtt, ahol a tetteiket megfigyelhetnék. A képzettségüket tekintve pedig
úgy vélem, ha képesek voltak oktatni a mi drága Mr. Potterünket, akkor képesek lesznek a többi tanulónkat is szakértelemmel tanítani.

– De a Malfoyok nem rendelkeznek tanári tapasztalattal!

– Gondoltam már egy tanácsadóra is, aki segíteni tudná őket az óratervekkel és egyéb anyagokkal – vágta rá élénken McGalagony.

Harry megpróbálta elnyomni a hirtelen feltörő vigyorát. Egész biztos volt benne, hogy a ravasz nőszemély épp most biztosított egy
helyet Remusnak is az iskolában.

– Tiszta lelkiismerettel nem helyezhetjük őket a Roxforton belülre. A szülők nem fogják odaengedni a gyerekeiket, ahol ismert
halálfalók vannak jelen.

– Először is – szólt közbe Harry –, annyi közük van a halálfalókhoz, mint nekem – mondta, öntudatlanul is azokat a szavakat
használva, amelyeket Dumbledore használt oly régen. – Másodszor is, ők intelligens, hozzáértő oktatók – ezt tapasztalatból
mondhatom. Harmadszor, akár elismerik ezt a szülők, akár nem, ők a háború hősei. Negyedszer pedig, igazán azt hiszik, hogy
McGalagony professzor szándékosan kockára tenné a diákjai életét?

Megrázta a fejét.

– Tisztára megőrültek, ha úgy gondolják, hogy McGalagony professzor igazgatónőként eltűrne bármiféle ostobaságot! – heveskedett.

Megjegyzése néhány vonakodó mosolyt, és számtalan helytelenítő szemöldökráncolást eredményezett. Kingsley úgy nézett ki, mint aki
megpróbálja elfojtani a mosolyát. A terem bal oldaláról pedig halk kuncogást lehetett hallani.

Harry szégyenlősen, bocsánatkérően mosolygott a bíróság tagjaira. Valószínűleg nem a legjobb ötlet volt őrültnek nevezni őket.
Csodálkozott, amiért kapott néhány elnéző mosolyt tőlük. Merlin, ebben a sokadalomban a legnagyobb gazságot is büntetlenül
megúszhatná. Gyorsan lehajtotta a fejét, és tüntetőleg töltött még vizet magának. Nagyot nyelt. Tényleg megúszta a legnagyobb gazságot.

– Talán most már behívhatnánk a vádlottakat? – vetette fel Kingsley. A bíróság tagjai egyetértően bólintottak.

Harry átült Kingsley mellé, miközben Tonks kiment, hogy behívja őket. Feszülten ült, megpróbált nem túl sokat gondolkodni.
Amennyire hasogatott a feje, már maga a gondolkodás is fájt. Most csendes mormolás töltötte meg a termet, de nem tudta kivenni a
szavakat. Ködös tekintettel figyelte, ahogy Kingsley elővarázsolt három széket, amelyek illettek ahhoz, amiben Harry ült sokáig. Ez
kinyilatkoztatása volt annak, hogy a négy embert már nem tekintik tovább veszélyes bűnözőknek.

Harry halványan elmosolyodott, ahogy Dracót, Perselust, Narcissát és Luciust bevezették a terembe. Közömbös tekintettel, magasra
tartott fejekkel, nyugodtan foglalták el a helyeiket. Draco belenézett Harry szemébe, mire Harry máris jobban érezte magát. Draco még
akkor is hitt benne, amikor ő nem bízott meg saját magában.

Harry megkockáztatott egy pillantást a jobb oldalára, ellenőrizte a bírósági tagok reakcióit. Néhányan félve néztek rájuk, de a legtöbben
nyílt kíváncsisággal méregették a vádlottakat. Valószínűleg megpróbálták összeilleszteni az elképzeléseiket a kemény halálfalókról
azokkal a képekkel, amelyeket Harry tárt eléjük.

Kingsley megköszörülte a torkát, és ezzel magára vonta a jelenlévők figyelmét.

616
– Mr. Potter beszélt a képviseletükben – szólalt meg, és mély hangja bezengte a szobát. – Most a bíróság fontolgatja, hogy
mindegyiküket felmentse az összes elmúlt bűncselekmények vádja alól, mindannak elismeréseként, amit a háború alatt a világos oldal
javára tettek.

– Mindazonáltal, néhányukat nyomasztja, hogy teljes bűnbocsánatot kapjanak, tekintettel a múltbéli viselkedésük természetére, és úgy
hiszik, egy évnyi közszolgálat megfelelő kikötés volna.

Draco élesen pillantott Harryre, miközben a többiek megmerevedtek. Harry halványan mosolygott. Ő sem volt boldog attól, hogy a
felügyelőjük legyen, de legalább így mindannyian visszakerülnek a Roxfortba.

– Van ellenvetésük, vagy szeretnének valamit mondani a védelmükben? – kérdezte Kingsley.

– Elfogadjuk a bíróság feltételeit – felelte Lucius finoman, miközben a másik három egyetértően bólintott.

– Nos, akkor rendben is volnánk – vágta rá Kingsley.

Szembenézett a Wizengamottal, és újra felsorolta azokat a feltételeket és kikötéseket, amelyeket McGalagony vetett fel korábban. Harry
árgus szemekkel figyelte a négy ember reakcióját a terem közepén. Perselus, Lucius és Narcissa sikeresen elrejtették a reakciójukat, csak
az elkerekedett szemük mutatta a meglepetésüket. Draco álarca azonban néhány másodpercre tökéletesen eltűnt, ahogy döbbenten
meredt Kingsleyre.

Kingsley szavazásra bocsátotta a kérdést.

– Kik támogatják ezek mellett a feltételek mellett a felmentést?

Harry nem tudott elég gyorsan számolni, de a tagok többsége felemelte a kezét, és legtöbbjük eközben Harryt bámulta.

– Kik ellenzik?

Néhányan felemelték a kezüket. Harry pislogott, amikor rájött, hogy ők voltak azok, akik elkerülték a tekintetét.

Kingsley bejelentette az ítéletet, és az egésznek hirtelen vége lett. A kitörő éljenzés a terem bal feléről elárasztotta Harryt, a már amúgy
is kábult állapotában. Összerezzent, ahogy a hangok visszhangot vertek a koponyájában.

Draco jelent meg abban a székben, amelyben korábban Tonks ült, és magához ölelte Harryt.

– Harry, megcsináltad! – kiabálta. – Istenem, jól vagy?

– Jól vagyok – bólintott Harry kábán. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy hirtelen mindennek vége. Voldemort eltűnt, a családja
szabad, a barátai túlélték, és mindannyian visszamennek a Roxfortba. Hihetetlen megkönnyebbülésében szédülni kezdett, de ez még
összevegyült a migrén mértékű fejfájásával, és kezdte magát fizikailag rosszul érezni.

Nagyot nyelt. Ez nem az ő pillanata, nem akart beteg lenni, és tönkretenni a többiekét. Felemelte a fejét, hogy Dracóra nézzen.

– Szabad vagy – mormolta. – Gratulálok.

Draco szórakozottan bólintott elismerésül.

– Harry? Nem nézel ki valami jól! – mondta aggódva.

Perselus guggolt le melléjük. Kézfejével végigsimította Harry arcát és homlokát, mintha a lázát ellenőrizné.

– Gratulálok, Perselus – súgta Harry halkan.

Perselus arckifejezése ellágyult; ujjával kifésülte a tincseket Harry szeméből.

– Te vagy az, aki megérdemli a gratulációkat, Harry – mondta. – A te erőfeszítésednek köszönhetjük, hogy szabadok vagyunk, még ha
csak feltételesen is. Sosem számítottam arra, hogy visszakapom az életemet, arra meg pláne nem, hogy sokkal többet kapok, mint amim
valaha is volt. Köszönöm.

– Nagyon szívesen – felelte Harry.

– Perselus, Draco, attól tartok, van még egy kis papírmunka, amit muszáj aláírnotok – szólalt meg Kingsley, ám közben Harryt nézte
aggodalmasan.

– Remus, vidd őt haza – mondta Perselus, átnézve Harry válla fölött.

– Dracóval akarok maradni – tiltakozott Harry. – Utána meg ünnepelnünk kellene.

617
– Semmi ilyesmit nem fogsz tenni – ellenkezett Perselus, és a hangsúlya jelezte, hogy nem tűr vitát. – Neked köszönhetően Draco
rövidesen haza tud menni. Te már megtetted a magadét. Most haza kell menned, és pihenned kell.

Harry megsemmisülten roggyant meg, úgy érezte, kizárták a győzelmükből. A teste azonban elárulta őt, és nem tagadhatta, hogy
hazamenni és ágyba bújni jó ötletnek hangzott. A feszültség hirtelen eltűnésével olyan volt, mintha a teste úgy határozott volna, végre
engedheti önmagát összeomlani.

Draco szorosan megölelte őt.

– Harry, később majd ünnepelünk, jó? Amikor jobban érzed magad.

– Elegem van abból, hogy szarul érezzem magam – motyogta Harry keserűen.

Draco egy ujjal Harry álla alá nyúlt, és felemelte a fejét.

– A legrosszabbnak vége van, Harry – suttogta. – Nem kell sietnünk az ünnepléssel. Nem kell sietnünk semmivel. – Szűzies csókot
nyomott Harry ajkára. – Itt az ideje a gyógyulásnak.

*****

Remus megpróbálta feltessékelni Harryt az emeletre, de Harry kitérőt tett a gyerekszobába.

– Apu!

Victoria éppen állt, de négykézlábra tottyant, hogy odamásszon Harryhez. Gyorsabb volt így neki, mint az a néhány ingatag lépés, amit
egyelőre képes volt megtenni.

Harry maga is a padlóra csüccsent, és figyelmen kívül hagyva a fejében érzett lüktetést, a karjába kapta a lánykát.

Bármennyire is boldog volt Victoria, hogy láthatja őt, azért hosszú ideig nem viselte el, hogy Harry olyan szorosan ölelje őt. Tiltakozva
fészkelődött, míg Harry le nem tette, ám azért az ölében maradt.

Winky átadta a kislánynak a plüss baglyát, amit annyira szeretett.

– Jó, hogy Harry uram hazatért – mondta a manó csendesen.

– Köszönöm, Winky – felelte Harry hálásan. – Victoria és én nagyon szerencsések vagyunk, hogy a gondunkat viseled.

Winky könnyes tekintettel mosolygott rá, majd meghajolt és eltűnt.

Harry a kicsi lányra bámult.

– Mindennek vége, kis Tök – súgta lágyan. – Az apud hamarosan itthon lesz.

A pici felvigyorgott rá, és Harry elmosolyodott. Minden rendben lesz.

– Nem volt egyedül Winkyvel egész héten – szólalt meg Remus halkan.

– Hol volt? – kérdezte Harry meglepetten.

– Sok időt töltött Mollyval – felelte Remus. – Azt hiszem, Molly élvezte, hogy végre megismerhette az unokáját.

– Oh – lehelte Harry ádázul pislogva. – Draco tudja?

– Igen, habár Narcissa vetette fel az ötletet – válaszolt Remus.

Harry tudta, hogy az agya kicsit homályos, a fájdalom sokkal nehezebbé tette a világos gondolkodást, de nem hitte, hogy ezt könnyen
felfogta volna még akkor is, ha teljesen jól érzi magát. Kényszerítette magát, hogy a nap folyamán összeszedetten koncentrálva jusson
át a tanúvallomásán, de miután elhagyta a minisztériumot, hagyta magát lazítani. Nem volt könnyű elméjét újra munkára fogni most,
hogy már leeresztett.

Nem tiltakozott, amikor Remus finoman kiemelte Victoriát az öléből.

– Harry, le kell feküdnöd – sürgette Remus.

Harry erőtlenül bólintott, aztán álló helyzetbe küzdötte magát. Talán képes lesz helyreállítani az agyát, miután aludt egy keveset.

618
 *****

Harry felébredt. Frissnek és meglepően normálisan érezte magát. Nem lüktetett a feje. Nem fájt a válla. Melegben volt és kényelemben,
meghitten fészkelt Draco karjaiban, a saját ágyukban. Többnyire kényelmesen. Kicsúszott az ágyból, és kiosont a mosdóba.

Miközben visszasétált a hálószobába boldogan elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Draco ébren van, az oldalán fekszik a könyökére
támaszkodva.

– Végre felébredtél – szólalt meg Draco.

Harry visszamászott az ágyba, és jó reggelt csókot adott Dracónak.

– Igen – felelte –, és jól is érzem magam.

– Ezt tanúsítom – morogta Draco, buján önelégült mosollyal. Kezét végighúzta Harry oldalán és megpihentette a csípőjén.

– Mit értettél azon, hogy végre? – érdeklődött kíváncsian Harry.

Draco kis szünetet tartott, önelégült vigyora félmosollyá változott.

– Egész hétvégén aludtál – jelentette ki.

Harry csodálkozva pislogott.

– Milyen nap van ma?

– Hétfő – felelte Draco. – Amikor pénteken visszaértünk, Perselus szólt Madam Pomfreynak, hogy vizsgáljon meg, ő pedig gyógyító
alvásra ítélt téged. Mondjuk úgy, hogy nem nyűgözte le a hölgyet, mennyire keményen hajtottad magad az utolsó hónap folyamán.

Harry nyugtalanul vállat vont.

– Tudta, hogy muszáj volt dolgokat megtennem – mondta.

– Igen, ezért is nem kényszerített soha arra, hogy megfelelően kipihend magad – értett egyet Draco. – A krízishelyzet elmúltával
Perselus engedélyezte neki, hogy elkábítson addig, amíg teljesen meg nem gyógyulsz.

– Oh – lehelte Harry. Nem volt biztos benne, hogyan érezzen ezzel kapcsolatosan. – Nos, azt hiszem működött, mert most jobban
érzem magam, mint valaha.

A hátára fekve elnyúlt, üres tekintettel bámulta a kék baldachint.

– Még mindig itt vagy – súgta lágyan.

– Persze, hogy itt vagyok – vágta rá Draco vontatott hangon. – Hol máshol lehetnék?

– Halál, Azkaban, Malfoy Kúria – sorolta Harry a lehetőségeket és a félelmeit. – Mindig féltem eddig a pontig előregondolni. Beszéltem
erről, de mindig tudtam, hogy nem igazán lesz jövőm, amíg meg nem semmisítem Voldemortot. De most már mindennek vége. Úgy
értem, biztosan lesz még következménye, de ez minden. Voldemortnak vége. Te itt vagy. Én is itt vagyok.

– Most már élhetsz, Harry – közölte Draco, miközben egy ujját végighúzta Harry állkapcsán.

– „Nem élhet az egyik, míg él a másik” – idézte Harry. – Ezt jelentette, nem igaz? Szabadon élhetem az életem most, hogy végre eltűnt.

– Azt hiszem – értett egyet Draco. Tétovázott, ujja szünetet tartott Harry arcának simogatásában.

– Tudod, hogy nem lesz minden tökéletes most, ugye? – kérdezte.

Harry odafordította a fejét, hogy ránézzen, amikor meghallotta a Draco hangjában bujkáló bizonytalanságot.

– Ezt hogy érted?

– Az elmúlt héten rengeteg rajongói levelet kaptál – mormolta Draco –, mi többiek viszont tömérdek rivallót. Különösen az utolsó két
napban.

– Ah, tehát mégsem váltam olyan hamar a gonoszság megtestesítőjévé, mint ahogy számítottam rá – jegyezte meg fanyarul Harry. –
Próbáltam elmondani neked, hogy az lesz belőle.

– Kaptál néhány olyat is – ismerte be Draco. – Téged nem zavarnak?

619
– Talán egy kicsit, de valahogy már hozzászoktam – vonta meg a vállát Harry. – Időről-időre kerülnek valamilyen okból kifolyólag.

– A varázsvilág legnagyobb része jelen pillanatban meglehetősen elégedett veled – mutatott rá szárazon Draco.

– Aha, szóval nem igazán számít, mit mond az a néhány ember – bólogatott Harry. – Hogy őszinte legyek, tényleg nem érdekel, miről
beszélnek egyesek. Sokkal jobban szeretném, ha elfelejtenének, és egyszerűen békén hagynának.

– Ez soha nem fog megtörténni, Harry – rázta a fejét Draco.

– Tudom – sóhajtotta Harry –, de azért jó gondolat.

Draco nem fűzött hozzá megjegyzést, csak mereven bámulta a lepedőt.

Harry a szemöldökét ráncolva nézte.

– Mi az, amit nem mondasz el nekem?

– A rivallók legnagyobb része nekünk többieknek jött – suttogta Draco. Hallgatott egy darabig. – Többségében nekem,
tulajdonképpen. A tárgyalás óta mindenki tudja, hogy egy pár vagyunk, és arra figyelmeztetnek engem, hogy tartsam magam távol tőled.
Te túl jó vagy ahhoz, hogy egy ilyen halálfaló söpredékkel élj, mint én.

– Nem hiszel nekik, ugye? – faggatta Harry.

– Nem – felelte Draco.

Harry egyszerűen csak bámulta őt.

– Talán egy kicsit – ismerte be ingerülten Draco. – Merlin, Harry! Bárkit megkaphatsz, akit csak akarsz. Végrehajtottad a hőstettet. Én
pedig szabadon élhetek újra a társadalomban, és még az iskolába is visszamehetek. Mi a francért akarnál most velem maradni? Én csak
beszennyezem a hírnevedet.

– Igen, mert a hírnevem az, ami a világon a legjobban érdekel – vágott vissza Harry gúnyosan, összehúzva a szemét.

A hátára lökte Dracót, megfordítva a helyzetüket. Felkönyökölt, és lebámult a szőke fiúra. Szabad kezével beletúrt a másik hajába,
végigsimított az arccsontján, majd végig a nyakán.

Tudta, hogy Draco valószínűleg sértőnek találná, de Harry szerette, ahogy Draco kinézett reggel. A haja szexisen összekócolódott,
nyugodt volt, és nem volt jele annak a légkörnek, amit a nyilvánosság felé sugárzott. Arckifejezése nyílt volt, még ha pillanatnyilag
meglehetősen sebezhető is.

Harry értékelte, hogy Draco hajlandó volt sebezhetőnek mutatkozni előtte. A gyengeség kimutatása nem volt éppen uralkodó
jellemvonásuk a Malfoyoknak. Draco mindig annyira erős volt számára, és Harry elfelejtette, hogy néha neki is erősnek kell lennie
Draco számára.

– Te, Draco Malfoy, az enyém vagy – jelentette ki Harry. – Én állítólag bárkit megkaphatok, akit csak akarok, de szerencsés vagyok,
mert itt vagy nekem te. Szexi, intelligens, bájos, bosszantó, te.

Draco felvonta a szemöldökét, ajka arra a félmosolyra húzódott, amit Harry annyira szeretett.

– Bosszantó?

Harry elvigyorodott.

– Az vagy, és tudod is ezt – mondta. – Ez az egyik dolog, amit szeretek benned. Vitatkozhatok veled kedvemre, és nem kell
lábujjhegyen járkálnom körülötted, gondosan mérlegelve minden szavamat. Te pedig ugyanezért szeretsz engem – tette hozzá Harry
önelégülten.

– Lehetséges – felelte Draco semmire sem kötelező hangsúllyal. – Szóval, miért szeretsz még?

Most Harryn volt a sor, hogy felvonja a szemöldökét. Mi az ördög volt azokban a rivallókban? Általában Harry volt az, akinek
bizonytalansági rohamai szoktak lenni, nem Draco. Harry Dursleyékkel nőtt fel, akik ócsárolták őt, amikor csak lehetőségük adódott rá.
Draco viszont szeretetben nőtt fel, és biztos volt abban, ki is ő. Nemrégiben sokat veszített az önbizalmából, de azt a nyár folyamán
már visszanyerte, vagy legalábbis Harry úgy gondolta.

– Nos – suttogta elgondolkodva Harry, véletlenszerű mintákat rajzolgatva Draco mellkasára. – Veszedelmes a nyelved, amelyet sokféle
használatáért lehet csodálni, szóbelileg és máshogy is.

620
Draco önelégülten mosolygott, megfogta Harry kezét és megnyalta a tenyerét.

– Folytasd – biztatta lassan, mielőtt a szájába vette és megszívta Harry középső ujját.

Harry meredten bámult. Draco egyszerűen csak körözött a nyelvével az ujja körül, de várakozáson felül nagyszerű érzés volt.

– Rugalmas vagy – folytatta Harry szórakozottan.

Draco kihúzta Harry ujját a szájából, és halkan nevetett.

– Azért szeretsz, mert rugalmas vagyok?

Harry Draco szája helyett inkább a szemére koncentrált, és rájött, mit is mondott.

– Nem úgy gondoltam – vágott vissza –, habár, ha jobban belegondolok, testileg is elég rugalmas vagy.

– Akkor mire gondoltál? – firtatta Draco. Nyilvánvalóan hallani akarta a választ, mert leállította az ugratást, és összekulcsolta az ujjaikat,
aztán a kezüket a mellkasára vonta.

Harry vállat vont.

– Rugalmasnak kell lenned, mert elviselted azt a sok szart, amin ezen a nyáron keresztül vittelek benneteket – mondta. – Tudom, hogy
nem vagyok olyan, akivel úgy általánosságban könnyű együtt élni, és rengeteg kibaszott problémám volt, de te így is elfogadtál engem.

Talán az erős Draco Malfoynak tényleg hallania kell ezt a csöpögős érzelgősséget a rivallók után. Harry idegesen megnyalta az ajkát.

– Draco, nekem kedvemre van az elképzelés, hogy te vagy az én személyes hősöm – folytatta. – Biztos vagyok benne, hogy sok ember
van, akik vérárulónak és gyávának titulálnak téged. – Látta, hogy Draco összerezzen, és így gyanúja megerősítést nyert, legalábbis a
rivallók egy részét illetően. – De az én szememben te egy bátor és erős férfi vagy, és nekem fogalmam sincs, hogy egyáltalán túléltem
volna ezt a nyarat, ha nem lettél volna ott nekem, hogy rád támaszkodhassak, amikor arra szükségem volt.

– Te vagy a bátor és erős férfi – jelentette ki Draco kereken.

– Ahogy te is – ragaszkodott hozzá Harry. – Annak kell lenned, hogy elviselj engem.

Draco vonakodva elmosolyodott.

– Nem adlak fel téged néhány idióta miatt, akik egyetlen árva dolgot sem tudnak egyikünkről sem – jelentette ki Harry. – Úgyhogy
egyszerűen ne figyelj oda rájuk.

– Meg kell hajolnom, és meghallgatnom a nagy Harry Potter bölcsességeit? – érdeklődött Draco önelégülten vigyorogva.

– Amikor igazam van, akkor igen – jelentette ki Harry széles mosollyal.

– És amikor tévedsz? – kérdezte Draco.

– Akkor nyugodtan vitatkozhatsz – felelte Harry. Széles mosolya csintalanná vált. – De azért akkor is meghajolhatsz előttem. Szeretem,
amikor térdelsz.

Méltóságán aluli visítást eresztett ki, ahogy Draco nekiállt őt csiklandozni. Draco a társa csípőjére ült, és addig csiklandozta, míg az ajtó
hirtelen kivágódott. A nevetés könnyei csorogtak az arcán, ahogy Harry a jövevényekre nézett.

Perselus és Remus rontottak be a szobába, Lucius és Narcissa pedig közvetlenül mögöttük sorjáztak be.

– Harry felébredt – jelentette ki a hirtelen csendben Draco.

– Ö… jó reggelt – köszönt Harry, miközben megpróbált nem nevetni a négy felnőttön, akik nyilvánvalóan vészhelyzetre készültek.

– Jó reggelt, valóban – bólintott szárazon Perselus. – Gondolom, jól érzed magad ma reggel?

– Fantasztikusan – ismerte be Harry.

– Azt hiszem, megyek, és szólok Madam Pomfreynak – szólalt meg Narcissa. Könnyed nevetése hallatszott, ahogy kisurrant a
szobából. Lucius a fejét rázva követte őt.

– Öltözzetek fel, és gyertek le! – utasította őket Perselus, majd kiviharzott a szobából.

Remus szélesen mosolyogva követte, és becsukta az ajtót maguk mögött.

621
Draco levigyorgott Harryre.

– Úgy gondolom, Perselus most már meg fogja engedni, hogy visszategyem a némító bűbájt a szobára – mondta.

*****

Madam Pomfrey a lépcsőn lefelé mentükben találkozott össze Harryvel és Dracóval, és beterelte őket a társalgóba. Harry lemondóan
leült, és hagyta, hogy a javasasszony megvizsgálja.

– Fáj még valamid? – kérdezte.

– Nem, semmim – ismerte be Harry. Végigsimított a homlokán, és rájött, hogy ezt mennyire szó szerint lehet venni. Semmi nem volt a
homlokán most. Sem sebhely, sem kapcsolat.

– Jó – bólintott a hölgy. Nyilvánvalóan nem hitt neki azonban, mivel folytatta a vizsgálatot. Alaposan átellenőrizte, végül kijelentette,
hogy egészséges.

– Lefogytál egy kicsit – mondta –, hiszen a tápláló bájitalok nem elegendőek a fenntartáshoz, ezért enned kell.

– Amint megengedik, hogy reggelizni menjek, megígérem, hogy azonnal enni fogok – felelte Harry mosolyogva.

A javasasszony visszamosolygott rá.

– Mehetsz – intett elutasítóan.

A hölgy követte őket le a konyhába, tájékoztatta a többieket Harry egészségi állapotáról, majd visszament a Roxfortba.

Harry mohón evett, de közben kérdően szemlélte a többieket. A felnőttek és Victoria ismét a konyhában ettek, mivel a mardekárosok
többsége elment már, csak Blaise, Crak és Monstro voltak még itt. Perselus figyelmeztető pillantást vetett rá, így Harry fékezte a
kíváncsiságát, legalábbis ami a többi témát illeti.

– Tényleg visszamegyünk a Roxfortba? – kérdezte. – Mindannyian?

Minden tekintet Luciusra rebbent, aki utálkozva grimaszolt.

– Malfoy professzor, a bájitaltan oktatója, szolgálatodra – mutatkozott be gúnyos vontatottsággal.

Harry még az ételt is elfelejtette. Felvonta a szemöldökét. Még nem volt alkalma felfogni, hogy ez az egész a valóság volt, azt meg pláne
nem, hogy ki mit fog tanítani. Eszébe jutott a Dursleyék konyhájában főzött bájital. Narcissa azt mondta, hogy ő nem olyan jó a
bájitalokban, mint Draco vagy az apja. Harry akkor nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget, mivel akkor Lucius nem volt a
közelükben.

Amikor Harry továbbra is csendben maradt, Lucius folytatta.

– Nem vagyok a Bájitalok Mestere, mint Perselus, de elég jól ismerem a témát ahhoz, hogy képes legyek tanítani a gyerekeket –
magyarázta. – Perselus be fogja bizonyítani, hogy a sötét varázslatok kivédése tanári állásáról az átkot megszüntették, és újra azt a
tárgyat fogja tanítani.

– Több taktikát fogsz tudni tanítani most, hogy nyíltan teheted, nem igaz? – kérdezte Harry.

Perselus igenlően bólintott.

Harry Narcissára nézett.

– Tehát, te fogod tanítani az átváltoztatástant McGalagony helyett?

– Már nagyon várom a kihívást – felelte Narcissa.

Harry figyelme visszatért Luciushoz.

– Tudod, ugye, hogy ez nem az én ötletem volt?

– Igen, de ettől függetlenül örülök az eredménynek – jelentette ki elismerően Lucius.

– Hát, igen – ismerte el Harry –, de annak nem, hogy büntetésként használják ezt. Megígértem Dracónak és Perselusnak, hogy így vagy
úgy, de visszatérünk a Roxfortba, ahová tartozunk. Azt hittem, hogy meg kell küzdenem az igazgatótanáccsal vagy valami ilyesmi. Nem
számítottam arra, hogy McGalagony felveti ezt a javaslatot.

622
– Miért nem vagyok meglepve attól, hogy azt tervezted, megküzdesz az igazgatótanáccsal? – érdeklődött Perselus szárazon.

– Ehelyett csak a Wizengamottal küzdött – mutatott rá Blaise vigyorogva.

Harry vállat vont.

– Működött, nem? Mindenki itt reggelizik ahelyett, hogy az Azkabanban ülne. – Tekintete ismét Luciusra rebbent.

– Nincs okom a panaszra – ismerte be Lucius.

– Úgy vélem, McGalagony igazgatónő dicséretet érdemel az általa javasolt megoldásért – szólt Narcissa. – Nekünk számtalan
aggodalmunkat megoldja a következő évre, neki pedig több időt ad, hogy más, esetleg sokkal megfelelőbb professzorokat találjon.

– Akkor lesz valami családi lakosztályotok, vagy ilyesmi? – érdeklődött Harry. – Victoria veletek tud élni ott, ugye? Közel lesz hozzánk?

– Igen, Victoria a mi lakosztályunkban fog élni – bólintott Narcissa –, ahogy te és Draco is.

Harry vetett egy pillantást Dracóra, aki bólintott, és rettentő önelégültnek tűnt.

– McGalagony javasolta, hogy jótékony lenne, ha velünk élnél, és felügyelnél ránk – jegyezte meg vontatottan, összehúzott szemmel.

– Megjutalmazza az Arany Fiacskáját – tette hozzá Perselus fanyarul.

– Azt is – értett egyet vele Draco, még mindig rendkívül önelégülten.

– Nem kell a hálóteremben aludnunk? – firtatta Harry. Szüksége volt a megerősítésre. – Még mindig lehet közös szobánk?

– A te különleges bánásmódod ebben az évben a javamra fog működni – jelentette ki Draco.

Harry beharapta a szája szélét.

– Talán mégis inkább a hálóteremben kellene maradnom – mormolta vonakodva.

– Mi? Nem! – kiáltott fel Draco. – Nem fogok nélküled aludni, amikor nem muszáj. A múlt hét elég kemény volt.

Harry nem igazán gondolt bele abba, hogy Draco kénytelen volt öt éjszakán át egyedül aludni a fogdában, míg ő eszméletlenül feküdt a
gyengélkedőn. Ő sem akart Draco nélkül aludni, de nem is akarta, hogy ezt az elhelyezést még több kiváltságként lássák, mint amit már
eddig is kapott.

– Igen, Harry, ezt kiváltságként értelmezhetik, de kiérdemelted – szólalt meg Perselus. – És azt a célt is szolgálja, amit McGalagony
említett. Megnyugtatja a tanácsot, és nagyon sok szülőt is, ha közeli barátságban maradsz a Malfoyokkal.

– Ez nekünk a beilleszkedés időszaka – vette át a szót Narcissa. – Időbe telik, amíg ismét elfogadnak bennünket a
varázslóközösségben. Ez valójában egy lehetőség, nem pedig büntetés, hogy McGalagony igazgatónő a Malfoyokat ajánlotta.

– Én személy szerint úgy gondolom, hogy Minerva túl sok évet töltött el Albus hatása alatt – vetette oda Perselus.

– Úgy hangzik, mint olyasvalami, amit ő is tett volna, nem? – értett egyet Harry mosolyogva.

– Nem kétlem, hogy Minerva a múlt héten elég sokat tervezgetett a volt igazgató portréjával a tárgyalás előtt – jegyezte meg Perselus
fanyarul.

– Akkor, megegyeztünk? – firtatta Draco, visszakormányozva a beszélgetést oda, ami őt a legjobban érdekelte. – Nem alszunk a
hálóteremben?

– Sokkal inkább lennék veled – ismerte be Harry. – Csak úgy érzem, hogy feszegetem a határaimat azzal, hogy ismét különleges
bánásmódot kapok. A többi diák és néhány professzor – itt célzatos pillantást vetett Perselusra – hajlanak arra, hogy bosszúsan
szemléljék a kiváltságaimat.

– Oh, a francba! – kiáltott fel hirtelen, ahogy egy gondolat vágódott az elméjébe. Arcát a tenyerébe temette, és csüggedten lerogyott.

– Mi a baj, Harry? – érdeklődött Remus aggódva.

– A griffendélesek megint utálni fognak – nyögte Harry boldogtalanul. – Visszahozom Pitont, és további két, gonosz mardekáros
professzort. Máris látom magam előtt azt a rengeteg pontot, amit veszíteni fogunk.

A felcsapó nevetés nem volt megnyugtató.

623
– Ezért utálom a különleges bánásmódot – folytatta Harry mogorván, majd felemelte a fejét, hogy mérgesen meredjen rájuk. – Sosem
kérem, mégis mindig több bajba kever, mint amennyit megér.

– Azt mondod, hogy én nem érem meg? – firtatta Draco felvont szemöldökkel.

– Ez nem igazságos – vágta rá Harry. – Igen, te megéred, de ez nem azt jelenti, hogy szeretni fogom, ha ismét pária lesz belőlem a saját
házamban.

– Harry, te vagy a magasságos Megmentője a varázsvilágnak – magyarázta elkeseredetten Draco. – Nem fognak elüldözni a
griffendélesek.

– Ez már kevesebbért is megtörtént – mutatott rá Harry.

– Azt hittem, nem érdekel, mit gondolnak mások – változtatott taktikát Draco.

Harry felsóhajtott.

– Azt hiszem, tényleg nem igazán számít – ismerte be. – És legalább most nem kell velük élnem. Csak éppen ismét sokkal több
figyelmet fogok vonzani. Megint ki fogok tűnni. Sosem volt még egy évem sem, amikor átlagos diák lettem volna a többiekkel együtt.

– Sosem volt könnyű dolgod, nem? – kérdezte Draco.

Harry megrázta a fejét. Ahogy a dolgok jelenleg állnak, ez egy újabb nehéz év lesz.

Dracóra nézett.

– Neked viszont jobb éved lesz – állította.

– Nekem ez határozottan jobb év lesz – mormolta Draco. – Még ha az egész iskola ellenem is lesz, akkor is jobb lesz.

Miközben Harry meredten nézte Dracót, egy önző szemétládának érezte magát. Bocsánatot akart kérni, de Draco figyelmeztetően
nézett rá, így befogta a száját. Dracónak minden oka megvolt arra, hogy a szokásosnál bizonytalanabb legyen. Nem csak a kapcsolatuk
miatt, hanem minden más miatt is. Draco szörnyű körülmények között hagyta el a Roxfortot. Nem lesz könnyű elérni, hogy az iskola
ismét elfogadja őt.

Harry rettenetesen érezte magát, amiért panaszkodott. Ha be kell vetnie az átkozott Megmentő státuszát, hogy megkönnyítse Draco
dolgát, akkor azt fogja tenni. Hosszú távon nem sokat számít, ha ezzel további kéretlen figyelmet vonz magára. Túlélte az elmúlt
éveket, ki fogja bírni még egy éven át.

Ám lassan kezdte megérteni, hogy a dolgok valóban mennyire elképesztően megváltoztak.

624
 Ötvennegyedik fejezet

Harry a padlón ült Draco lábai között és figyelte, ahogy Victoria Lissával játszott. Mivel senki más nem bízott meg a kígyókban, lévén,
hogy képtelenek voltak velük beszélni, így Victoriának már egy hete nem engedték meg, hogy Lissával találkozzon. A kislány épp
kuncogott, és nyilvánvalóan boldog volt, amiért visszakapta a játszópartnerét.

Harry egyszerűen csak örült, hogy lazíthat. Hátradöntötte a fejét, hogy Dracóra nézzen, aki egy karosszékben ült mögötte.

– Mit csinálsz? – kérdezte kíváncsian.

– Grangerrel beszélgetek – felelte Draco szórakozottan, figyelmét a karkötőjére koncentrálva.

Harrynek felszaladt a szemöldöke, de Draco nem vette észre a meglepetését, ezért kérdő pillantást vetett Blaise-re.

Blaise kényelmesen lustálkodott velük a társalgóban egy másik karosszéket elfoglalva. Egyértelműen látszott, hogy jól szórakozik, de
vállat vont, jelezve, hogy fogalma sincs, mit csinál Draco.

Harry átnézett Crackra és Monstróra, akik csendesen sakkoztak a szoba másik felében. Nekik meg aztán tényleg halvány fogalmuk sem
volt arról, miért beszél Draco Hermionével.

– Azért vannak itt, mert nincs hová menniük – szólalt meg Blaise halkan.

Beletelt néhány másodpercbe, míg Harry felvette a gondolat fonalát.

– Sehol sincsenek biztonságban – ébredt rá a valóságra.

– Szembeszálltak a családjukkal – értett egyet vele Blaise.

Harry élesen nézett Blaise-re.

– Te miért vagy itt?

– Csak látogatóba jöttem – biztosította őt Blaise. – Anya biztonságban van. Hazamentem és meglátogattam őt, de visszajöttem, hogy
segítsek.

– Miben? – kérdezte Harry kíváncsian. Halvány gőze sem volt, mi minden történt az előző héten, amíg ő ki volt ütve.

Blaise szomorkásan mosolygott.

– Segítettem Lupinnak – vallotta be.

Harry meglepetten vonta fel a szemöldökét.

– Mivel te a gyengélkedőn voltál, a többiek a minisztériumban, az összes mardekáros meg itt… Lupin lótott-futott, ahogy megpróbált
mindenhol egyszerre helytállni – magyarázta Blaise. – Riporterek, hivatalnokok, baglyok. Őrült egy hét volt.

– Oh – lehelte Harry. Hirtelen elárasztotta a bűntudat, hiába nem tehetett volna semmit.

– Segítettem Lupinnak mindenkit hazajuttatni, támogattam, amíg elmagyaráztunk mindent a családjaiknak – folytatta Blaise. –
Összecsomagoltuk Victoriát, és elvittük őt Weasleyékhez.

– Magad is sokat voltál ott? – firtatta Harry szárazon.

Blaise önelégülten vigyorgott.

– Igen, Ginny és én együtt járunk – ismerte be. – De nem, nem igazán voltam ott sokat. Valamennyi időt azért eltöltöttem ott, mivel
Draco ragaszkodott hozzá, hogy beszámoljak róla, hogy bánnak Victoriával – tette hozzá összehúzott szemmel.

Harry elkeseredetten rázta a fejét; egyáltalán nem volt meglepve. Remus elmondta, hogy Narcissa ötlete volt a kislányt Weasleyékhez
küldeni, nem Dracóé.

– Sok időt töltöttem itt Crakkal és Monstróval, miközben a bejövő postát válogattuk – mondta Blaise. Sunyi pillantást vetett Harryre. –
Egyebek között kaptál néhány érdekes házassági ajánlatot.

Harry elvigyorgott, amikor Draco ujjai túrtak bele a hajába. Nyilvánvaló volt, hogy legalább fél füllel hallgatja őket.

625
– Már elégettem azokat – jegyezte meg Draco vontatott hangon.

Harry, gondosan ügyelve arckifejezésére, hátrahajtotta a fejét, és alulról felnézett Dracóra.

– Mi van, ha el akartam őket olvasni? – kérdezte ártatlanul.

Draco hirtelen összeszorította a lábait a mellkasa körül, ezzel csapdába ejtve őt.

– Csak kezdj házassági ajánlatokat olvasni, és megetetlek a kígyóiddal – fenyegetőzött a szőke.

Harry felnevetett.

– A fenyegetéseiddel rettentően kijöttél a gyakorlatból.

Draco mogorván nézett rá.

– Könnyebb volt, amikor tényleg meg akartalak bántani. Egyetlen szokásos fenyegetésem sem működik már, és ha megpróbállak téged
megbüntetni, azzal csak magamnak ártok.

– Oh, szegény Draco – sóhajtott együtt érzően Harry.

– Csak figyelj, meghívom-e ide megint a barátaidat! – mormolta Draco.

Harry csodálkozva pislogott, majd a térdére fordult, hogy szembenézhessen Dracóval. – Ezért beszéltél Hermionével?

– Igen, és tudattam vele, hogy végre felébredtél – felelte Draco fanyarul.

Harry megborzongott. Még csak eszébe sem jutott kapcsolatba lépni a barátaival. Alig néhány órája volt csak ébren, de nem hitte, hogy
Hermione ezt elfogadja jó kifogásként.

– Nem volt túlontúl elragadtatva, ugye? – kérdezte.

– Nem, nem igazán – gúnyolódott Draco. – Viszont a te rossz szokásaidtól én jobbnak látszom.

Harry csak bámulta őt, nem tudta, mit kezdjen ezzel.

– És ez jó dolog? – firtatta.

– Miattad csinálom – mutatott rá Draco. – Engem személy szerint nem érdekel, hogy Granger kegyeit élvezzem.

Harry átült Draco ölébe, és jutalomból egy nagyon kellemes csókolózásba bonyolódtak.

– Harry!

Harryt megdöbbentette Hermione boldog kiabálása, ezért elhúzódott, mire Draco csalódottan felnyögött.

– Ti ketten valaha leálltok? – érdeklődött Ginny kíváncsian, miközben lehuppant Blaise székének karfájára.

– Épp csak elkezdtük – vágott vissza Draco ingerülten. – Nem számítottam rá, hogy azonnal felbukkantok.

– Ez a mágia csodája – mutatott rá Ginny vidáman, miközben Blaise az ölébe húzta őt.

– Hogyan jutottatok ide? – firtatta Harry.

– A hopp-hálózaton keresztül, természetesen – felelte Ginny.

Harry dühösen meredt rá.

– Nem erre gondoltam – vágta rá. – Ki engedett be?

– A hétvégén Lupin már rábeszélte Pitont, hogy engedje át őket a védővarázslaton – szólt közbe Blaise.

– Csak arra vártunk, hogy felébredj – mondta Hermione. – Lupin a konyhában volt, amikor átjöttünk a kandallón, és felküldött minket
ide.

– Oh – lehelte Harry. – Nos, örülök, hogy eljöttetek.

626
Harry Ront figyelte. Szegény barátja láthatóan nem tudta, hová nézzen. Lemondó pillantást vetett Harryre és Dracóra. Mérgesen
tekintett Ginnyre és Blaise-re; nyilvánvalóan volt némi konfliktusuk a kapcsolatukat illetően az elmúlt hét folyamán. Zavartan és
némileg borzadállyal telve bámulta a sakkozó Crakot és Monstrót. Meghökkenten nézte az üres falat, amelyet eddig a Black családfa
foglalt el. Idegesen meredt Lissára, aki még mindig Victoriával játszott. Tekintete ide-oda járt a szobában, felmérte az összes változást,
ami az utolsó látogatása óta történt.

Hermione leült az egyik székre, ő is felmérte a környezetét, de gyorsan napirendre is tért felette.

– Hogy érzed magad, Harry? – érdeklődött. – Sokkal jobban nézel ki.

– Nagyszerűen érzem magam – felelte Harry vigyorogva. Puszit nyomott Draco szájára, majd visszacsúszott a földre, és leült a fiú lába
elé. Draco ölében ülni nem volt a legjobb ötlet a szobában összegyűlt társaságot figyelembe véve.

– Biztos vagy benne, hogy a Grimmauld téren vagyunk? – bökte ki Ron.

– Milyen ostoba kérdés ez? – vágott vissza Draco.

– Nem gondolnád ostoba kérdésnek, ha korábban is láttad volna ezt a helyet – szólt közbe Harry.

Ron csatlakozott Harryhez a padlón, leült Hermione mellé.

– Azt hiszem, a szobák mérete és száma ugyanaz – motyogta –, de ez az egyetlen hasonlóság, amit látok.

– Tényleg annyira más volt? – érdeklődött Blaise kétkedően.

– Igen – vágta rá Harry, Ron, Hermione és Ginny egyszerre.

Harry észrevette Crak és Monstro döbbent tekintetét, és mindenki más óriási meglepetésére jelzett nekik, hogy csatlakozzanak
hozzájuk. Ám ő nem érezte helyesnek, hogy kihagyják a fiúkat. Azok odahúzták a saját székeiket, és ezzel teljessé tették a kört.

– Lissa, hozd ide vissza Victoriát! – sziszegte Harry.

– Igen, mester.

Figyelte, ahogy a jelenleg citruszöld kígyó körbesiklott Victoria körül, mielőtt Harry felé kanyargott volna. A társalgó nem volt annyira
biztonságos a kislánynak, mint a gyerekszoba. Ron hirtelen felugrott, és megragadott egy másik széket. Harry egyszerűen csak
rámosolygott a barátjára, majd figyelmét visszafordította a kicsire és a kígyóra.

– Tartsd őt ezen a területen belül – sziszegte. – Nem tudom szemmel tartani őt, ha a többiek mögött vagy.

– Hát nem édes? – jegyezte meg Draco enyhén undorodva.

Harry úgy határozott, nem mutat rá, hogy elég jól érezte magát, különösen azt a tényt figyelembe véve, hogy Draco ujjai a hajában
matattak, és finoman masszírozták a fejbőrét. Nagyon valószínűleg észre sem vette, hogy ezt csinálja, de ez határozottan segített
Harrynek megnyugodnia a valóban meglehetősen furcsa csoportosulás közepette, amiben hirtelen találták magukat.

Hermione megköszörülte a torkát.

– A ház most tényleg nagyon másképp fest – jegyezte meg, visszatérve a korábbi beszélgetésükre.

Ron felhorkant.

– Aha. Nincsenek házimanó-fejek, troll lábak, sem Mrs. Black – tette hozzá csípősen.

Ron, Hermione és Ginny tekintete automatikusan az üres falra meredt, ahol a faliszőnyeg volt, amelyik ugyanabba a kategóriába esett.

– Hogyan szedted le őket? – firtatta Hermione. – Mi már mindent kipróbáltunk.

– Én… huh… megöltem őket – ismerte be Harry vonakodva.

– Megölted őket? – kérdezett vissza Ginny, mintha rosszul hallotta volna.

– Khm, igen – felelte Harry. Elmagyarázta nekik, mi történt a portréval, miközben Hermione minden pillanattal egyre jobban
elborzadt.

– Szóval, ugyanazt tetted a faliszőnyeggel is? – érdeklődött Ron fintorogva.

Harry hátranézett Dracóra.

627
– Malfoy csinálta?

– Nem, én voltam – vallotta be Harry –, de Draco pálcájával.

– Hát ezért tudtad, hogy használhatod a pálcáját Voldemort ellen! – kiáltott fel Hermione értően, de azért még mindig zavarodottnak
tűnt.

– Igen – mondta Harry csendesen.

– Mi van a ház többi részével? – érdeklődött Ginny, odébb kormányozva a témát, mielőtt Hermione még hozzátehetett volna valamit
az előzőhöz. – Baromi otthonos lett.

– Most már jobban értem, miért hívod az otthonodnak – ismerte be Hermione.

Harry vállat vont.

– A legnagyobb részét Winky csinálta, és nagyon sok mindent újonnan vettünk. Ironikus, de azt hiszem, a bútor egy része Narcissáé. A
Black család egy másik ága, de jó néhány családi bútort hozott a házba.

– Nem hittem, hogy észreveszed – jegyezte meg Draco meglepetten.

– Nem figyeltem rá túlzottan – ismerte be Harry –, de tudom, hogy ezeknek a holmiknak egy része nem volt itt korábban. Ezek az
asztalok nem azok, amik eredetileg voltak, és az új evőeszközöket a Black családi címerrel elég nehéz volt nem észrevenni. Ismerve az
édesanyádat, egyszerűen feltételeztem, hogy ez azoknak a hagyománydolgoknak az egyike volt.

Draco halkan felnevetett.

– Valószínűleg – értett egyet vele.

– Te és a szüleid most visszaköltöztök a Malfoy kúriába? – kérdezte Hermione Dracótól.

Harry pislogni kezdett, majd fordult, hogy Dracóra nézzen.

– Most mát mehettek, ugye? – kérdezte, megértve a helyzetet.

– Még nem – felelte Draco keserűen. – A Kúriát az elmúlt évben a Sötét Nagyúr és követői használták. A Minisztérium először
végigmegy az összes vizsgálatán, mielőtt megengedné, hogy visszamenjünk oda.

Harry csak meredt rá, nem volt biztos benne, hogy Draco most Voldemortra, a Minisztériumra, vagy mindkettőre egyszerre haragszik.
Draco tényleg ennyire türelmetlenül vissza akart költözni az otthonába? Harry elfelejtette, hogy a Grimmauld tér csak ideiglenes
megoldás volt. Perselus elmondta, hogy neki is van otthona, és Remus is élt valahol a nyár kezdete előtt.

Draco elszónokolt a Minisztériumról és Voldemortról, Harry pedig belegondolt abba, mennyit jelentett a Kúria Dracónak. Harry csak
úgy hozzájutott a Grimmauld térhez mint otthonhoz, a Kúria azonban mindig is Draco otthona volt. Harry nem különösebben akart ott
élni, miután az iskolát befejezik, de határozottan el tudta fogadni, hogy Draco viszont akart.

– Kingsley minden tőle telhetőt megtesz, hogy olyan gyorsan végezzenek, ahogy csak lehetséges – szólalt meg, amikor Draco szünetet
tartott. – Sajnálom, hogy nem fognak végezni, mielőtt a Roxfortba indulnánk, de azt hiszem, a szüneteket már ott tudjuk tölteni.

– Tudnál egy kicsit lelkesebbnek hangzani? – vetette oda Draco gúnyosan.

– Bocs, nem, ez jól hangzik – felelte Harry, megpróbálva egy kis izgalmat fecskendezni a hangjába. – Kíváncsian várom, hogy többet
megtudjak az otthonodról, lássam, hol nőttél fel. Nem túl sok lehetőségem volt szétnézni, amikor utoljára ott jártam.

– Khm, te tényleg be akarsz költözni a Malfoy Kúriába ezzel a szeméttel? – firtatta Ron.

– Az Draco otthona, Ron – tiltakozott Harry, és figyelmeztetően nézett barátjára. – Valójában nem hívtak még meg, de nem lenne
problémám azzal, hogy ott éljek.

Nem volt kedve belebonyolódni egy lehetséges szóváltásba, ami gyorsan el tud fajulni, amikor Draco és Ron voltak az érintettek. És azt
sem lehetett megmondani, hogyan reagálna Draco valami sértésre, amit a Kúriáról ejtenek el.

Ron nem törődött a figyelmeztetéssel vagy nem vette észre.

– De úgy emlékszem, azt mondtad, ez az otthonod! Sokkal jobban néz ki, mint korábban, és azt hittem, most már itt akarsz élni.

Draco ujjai abbahagyták a megnyugtató masszírozást, és Harry megérezte a belőle áradó feszültséget.

628
– Huh, most tényleg jó – nyögte Harry, aki úgy érezte, csapdába esett Ron és Draco között. Tudta, hogy épp most esett le Dracónak,
hogy Harry nincs annyira felvillanyozódva a lehetőségtől, hogy véglegesen beköltözzenek a Kúriába, és Harry nem akarta, hogy ez
közéjük álljon. De Ronnak sem akart a szemébe hazudni, aki nyilvánvalóan megértette, milyen sokat jelentett Harrynek az, hogy
otthonra lelt.

– De ez nem azt jelenti, hogy valódi otthon lett belőle – folytatta. – Még csak alig élek itt… nos, valójában csak nagyjából egy hónapja.
Egyszerűen csak ez volt a legbiztonságosabb hely a nyár folyamán. Mostantól viszont már bárhol élhetünk, ahol csak akarunk.

– És a Malfoy Kúriát választanád? – firtatta Ron hitetlenkedve. – Ahol Tudjukki élt?

– Ron! – sziszegte Hermione, élesen megbökve a barátját, hogy magára vonja annak figyelmét. – Hagyd abba!

– Mit hagyjak abba? – kérdezte Ron. – Én csak azt kérdezem, miért nem akar Harry már itt élni?

Hermione megértően és együtt érzően nézett Harryre, Ginny dühösen meredt Ronra, Blaise arckifejezése gondosan semleges maradt,
de tekintetét Dracóra függesztette, Crak és Monstro pedig… nos, Harry nem volt benne biztos, volt-e bármi érdemleges zavarodott
arckifejezésükön. Úgy látszott épp annyira tudatlanok, mint Ron, a Harry és Draco között fortyogó indulatokkal kapcsolatban. Az
indulatokról, amelyeket Harry kétségbeesetten próbált elkerülni. Félt hátranézni Dracóra.

Amikor a csend már kibírhatatlanná vált, hátradöntötte a fejét, és felnézett Dracóra a hajtincsein keresztül. Draco kimért volt, állkapcsa
megfeszült.

– Draco, én tényleg nem bánom, ha a Malfoy Kúriában fogunk élni – szólalt meg Harry.

– De engem önző szemétládának találnak, mert én viszont ott akarok élni – szűrte Draco a fogai között.

– A Kúria mindig is a te otthonod volt, és nem vagy önző, amiért vissza akarsz oda térni és folytatni az életedet – mondta tovább
Harry. – Nem önzőség, ha Victoriának át akarod adni az örökségét.

– És neked mi hasznod lesz ebből, Harry? – érdeklődött Draco.

– Mitől otthon ez, Draco? – követelte a választ Harry. – Mert te itt vagy! És Victoria is. Mert Perselus és Remus is velünk vannak. De
ők el fognak menni, ahogy a szüleid is visszatérnek a Kúriába.

– Ahhoz képest, hogy mindened megvan, elég sok minden kimaradt neked – motyogta Draco.

Harry elfújta a tincseket a szeme elől. Mi az ördögöt kellene mondania? Épp csak lett egy családja és otthona. Hiányozna, hogy együtt
legyenek mindnyájan. Bármilyen meglepő is, még magát a Grimmauld téri házat is hiányolná. Csodálatos lenne, ha mindannyian itt
élnének a továbbiakban, de ez nem lenne célszerű.

– Ha veled maradhatok, akkor semmit nem fogok veszíteni – jelentette ki végül.

– Nem szeretném, hogy neheztelj rám, amiért kényszerítelek, hogy a Kúriában élj ehelyett a ház helyett – morogta Draco mérges
tekintettel.

– Nem kell most azonnal döntenetek – szólt közbe Hermione csendesen.

– Apa azt mondta, nem tudják megtisztítani a Kúriát az új iskolaév kezdetéig – tette hozzá Ginny. – Még hónapok állnak
rendelkezésetekre ahhoz, hogy eldöntsétek, hol töltsétek a téli szünetet. És hol éljetek majd az iskola befejezése után.

– Még mindig a halálfaló perekkel vannak elfoglalva, és takarítják a csata maradványait – mondta Hermione. – Időbe telik, amíg
végeznek.

Harry lecsapott a témaváltásra.

– Meséljetek nekem a csatáról – sürgette őket. – Tudom, hogy mindenkinek sikerült távol tartania a dementorokat, mivel láttam és
éreztem őket, de ezen kívül nem tudok sokat.

– Nem tudom, pontosan mik a tervei, de örömmel fogod hallani, hogy Shackleboltnak szándékában áll véglegesen megoldani a
dementorok problémáját – mesélte Hermione. – Végre van egy olyan miniszterünk, aki tényleg követi is Dumbledore tanácsait.

– Jó – vágta rá Harry elégedetten. – Megsebesült valaki? Tudom, hogy Perselus igen, de úgy látszik, mostanra rendbe jött.

– Blaise-nek és nekem sikerült egész végig rejtve maradnunk Freddel és George-al együtt – számolt be Ginny. – Először rémisztő volt,
csak vártunk, de aztán annyi dolgunk lett, hogy nem volt időnk bámészkodni.

– Ron is megsebesült – árulta el Hermione.

629
Ron rettentően elvörösödött.

– Erről nem kellene beszélnünk – nyögte.

– Mi történt? – faggatta Harry.

– Belépett egy olyan átok elé, amit nekem szántak – újságolta Hermione, és büszkén bámulta Ront.

Harry kíváncsian nézett egyikükről a másikra. Volt valami a reakcióikban. Ginny nyögött egyet, mire Harry odapillantott, azután
észrevette Blaise-t is, és rájött, hogy mindketten a nevetésüket fojtogatják.

– Ron?

– Semmiség volt – morogta Ron.

– Ez igenis valami volt – vetette oda ingerülten Hermione. – Megvédtél engem.

– Eltalálta egy elég csúnya metsző átok – árulkodott Ginny –, de a legrosszabb sérülést akkor szerezte, amikor elesett, és sikerült kiütnie
magát, mivel a fejét beverte egy sziklába.

– Ez nem vicces! – csattant fel Hermione.

– Akkor nem is volt az – értett egyet vele Ginny –, most viszont a legtöbbünk azon töpreng, mennyire közeli rokona is Ron Tonksnak.

Harry hagyta, hogy arcát elárassza a vigyorgás, amikor Ron szégyenlősen mosolyogva megszólalt.

– Legalább most semmiféle agyak nem támadtak rám – motyogta.

– Szerintem nagyszerű voltál – nyugtatta meg Hermione, majd odahajolt, és puszit nyomott az arcára.

– Szerencséje Hermionének, hogy vigyáztál rá, Ron – mondta Harry.

Ronnak sikerült egyidejűleg látszani zavarodottnak és hihetetlenül elégedettnek. Harry kezdett rájönni, hogy miért találta Ginny és
Blaise annyira szórakoztatónak Hermione ömlengését, és Ron erre adott reakcióját. Harry nem örült, amikor azt kellett hallania, hogy
Ron megsebesült, de örömmel látta, hogy a legjobb barátai ezzel közelebb kerültek egymáshoz. Ron volt Hermione hőse.

Harry felpillantott a saját hősére, csak hogy konstatálja, még mindig duzzog. Felsóhajtott, és úgy döntött, pillanatnyilag a legjobb
Dracót békén hagyni egy darabig.

– Mi van kettőtökkel? – szegezte a kérdést Cracknak és Monstrónak. – Veletek minden rendben?

Vállat vontak, aztán bólintottak.

– Daphne idézte meg a patrónust – felelte Crack.

– Mi pedig ledöntöttünk néhány halálfalót – tette hozzá Monstro büszkén.

Blaise felhorkant.

– Ja, nem vették a fáradtságot, hogy használják a pálcájukat – világosította fel a többieket. – Néhány halálfaló megpróbált áttörni, és
Crack meg Monstro egyszerűen fellökték, aztán leütötték őket.

– Huh, miért nem használtátok a pálcáitokat? – firtatta Harry, ám közben nem volt biztos benne, hogy tényleg hallani szeretné a
választ.

Crak ismét csak a vállát vonogatta.

– Könnyebb volt pálca nélkül megküzdeni velük – felelte. – Közvetlenül a fák mellett futottak el, ahol mi rejtőztünk, ezért csak rájuk
vetettük magunkat, ahogy elszaladtak mellettünk.

Harry már nyitotta a száját, hogy megmondja, ez esetben könnyebb lett volna elkábítani a halálfalókat, de aztán rájött, hogy nekik talán
így volt az egyszerűbb. Mindegy, ha működött.

– Jók voltatok – sóhajtotta.

Széles vigyorokat kapott a dicséretért, ő pedig visszamosolygott rájuk. A két megtermett mardekáros hozzánőtt. Nem voltak annyira
rosszak, amikor nem próbálták megverni őt.

630
– Szóval, mi történt mindenki mással? – tette fel a kérdést.

– Tonks a Százfűlé-főzettel Pansyvá változott – vágott bele Ginny. – Nem tudom, hogyan csinálta, de fantasztikus volt a csata alatt.
Később azonban állandóan megbotlott a földön fekvő halálfalókban.

– Nagyon sokan beszereztek valamiféle sérülést – folytatta Hermione. – Néhol elég ádáz küzdelem zajlott. Igazán szerencsések
vagyunk, hogy senki nem halt meg. Legalábbis a mi oldalunkon.

– A halálfalók között volt halott? – faggatta Harry enyhén meglepve.

A többiek összenéztek.

– Grayback volt az egyetlen, akit közvetlenül megöltek – tájékoztatta Ron.

– Remus ölte meg?

Ron megrázta a fejét.

Harrynek elkerekedett a szeme.

– Akkor Bill volt?

– Nem – felelte Ron, és érdeklődve félrebillentette a fejét. – Láttad őket küzdeni vagy mi?

– Aha, de nem igazán volt időm megállni és figyelni őket – mormolta Harry. – Remus és Bill párbajoztak vele azonban, és
mindkettejüknek volt oka megölniük őt.

Hermione úgy nézett ki, mint aki rosszul lett.

– Nem tudom elhinni, hogy ennyire nyugodtan beszélsz az emberek megöléséről – nyöszörögte.

– Greyback megérdemelte a halált – vetette oda Draco nyersen.

Harry élesen nézett rá.

– Csinált veled valamit? – követelte a választ.

– Személy szerint velem? – kérdezte Draco színpadiasan. – Nem, semmit. De gonosz volt. Pontosan az a fajta személyiség volt, akire
gondolnak, amikor a halálfalókat említik. Gonosz, kegyetlen, kíméletlen. A Sötét Nagyúr csodálta a szívtelenségét – tette hozzá
keserűen.

– És te beengedted őt a Roxfortba – mormolta Ron.

Draco a fogait csikorgatta.

– Nem tudtam, hogy ott lesz – morogta. – Hoztam néhány ostoba döntést, de még én sem vagyok elég bolond, hogy tudatosan
beengedjem Greybacket a Roxfortba. Örülök, hogy halott.

– Ki ölte meg? – kérdezte gyorsan Harry. Tudni akarta, de szerette volna a beszélgetést minél előbb elterelni erről a témáról, mielőtt a
helyzet tovább romlott volna.

– Piton – felelte Hermione, és megborzongott. – Sokkal őrjöngőbb volt, mint amilyennek valaha is láttam őt.

Harry összenézett Dracóval. El tudták képzelni, hogy nézhetett ki Piton.

– Dühös volt, hogy Voldemort csapdába ejtett téged – folytatta a lány. – Ő… nos, nem tudom biztosan, mi is történt pontosan, de
nyilvánvalóan észrevette, hogy Bill és Lupin párbajoztak Greybackel, és néhány másik halálfaló is csatlakozott a küzdelemhez. Nem
tudta megölni neked Voldemortot, de Greybacket meg tudta ölni Lupinnak.

– Rémisztő volt, haver – mormolta Ron.

– Ebben biztos vagyok – értett egyet vele Harry szórakozottan, miközben visszagondolt a toronybeli eseményekre, és hozzátette azt,
amit a végső csatáról meséltek neki.

A szobában egy percre csend lett, majd Hermione szólalt meg ismét.

631
– Voltak néhányan, akik belehaltak a sérüléseikbe – jegyezte meg. – Amikor megölted Voldemortot minden halálfaló összeomlott. A
sikoltozás rettenetes volt, annyira sok embernek volt fájdalma, de nem tartott sokáig, míg mindannyian elvesztették az eszméletüket.

Harry erre a részre világosan emlékezett.

– Nem tudtam, hogy ez fog történni – mentegetőzött.

Hermione együtt érzően nézett rá.

– Tudom – nyugtatta meg. – Ez mindannyiunkat váratlanul ért. Először senki nem tudta, mi történt. Harcoltunk. Aztán a halálfalók
összeestek. És aztán… hátborzongató volt az a csend.

– Hosszú másodperceken át – tette hozzá Ginny. – Annyira furcsa volt. Körülnéztem mindenfelé, de semminek nem volt semmi
értelme. Téged nem láttalak és Voldemortot sem. Nem tudtam, hogy biztonságos-e már levenni a köpönyeget.

– Akkor Lupin elkezdte kiabálni a nevedet – vette át a szót Hermione. – Először nem láttalak, de ő észrevett téged. Draco alatt
feküdtél, a köpönyeg alatt.

– Draco megmentette az életemet – mondta Harry lágyan. – És azt hiszem, Fred és George megmentették Dracóét. Nem vagyok
benne biztos, hogy a köpönyeg nélkül bármelyikünk is túlélte volna. Csak arra koncentráltam, hogy megöljem Voldemortot, de ő
ugyanabban a pillanatban akart megölni engem. Láttam a Gyilkos Átok villanását, ahogy felém tartott, de Draco félrelökött, és…
innentől nem sokra emlékszem. De itt vagyok, és Draco is itt van, szóval a köpönyeg valószínűleg elnyelte az átkot.

Draco ujjai finoman dörzsölgették a tarkóját. Harry felnézett rá.

– Nem igazán számít, hol élünk, ugye? – kérdezte Draco. – Mindketten élünk, és csak ez a fontos.

– Ha túléltük Voldemortot, biztosan meg tudjuk beszélni, hol fogunk élni ezentúl – értett egyet vele Harry.

– Először senki nem tudta biztosan, túl fogjátok-e élni vagy sem – vallotta be Hermione nagyot nyelve. – Shacklebolt azt kiabálta, hogy
Voldemort halott, de mi nem tudtuk, mi történt kettőtökkel. És az összes halálfalóval. Azt hittük, meghaltál, Harry – suttogta könnyes
szemmel.

– De nem haltam meg – nyugtatta meg Harry. – Jól vagyok, Hermione.

Hermione szipogott, aztán bólintott. Ginny folytatta a történetet.

– Blaise és Fred közelebb voltak, és egyszerre értek hozzátok Lupinnal – mesélte. – Meg mernék esküdni, hogy Frednek és George-nak
van valamiféle követő bűbája a köpönyegen, mert láthatóan George pontosan tudta, hová kell mennie. Vagy csak sokkal jobban rá van
hangolódva Fredre, mint azt gondoltam volna. Megragadta a kezemet, és futottunk. Egyértelműen tudta, hol vagytok a káosz
közepette.

– Mire odaértünk, Lupin már megkísérelt magadhoz téríteni téged, Blaise és Fred pedig ugyanezzel próbálkoztak Dracónál – folytatta.
A hangja elég ingatag volt. – Mindketten annyira sápadtak és mozdulatlanok voltatok. Lupin azt mondta élsz, mindkettőtöket
megnézett, de semmi nem segített rajtatok.

Szünetet tartott, mire Blaise vette át a történet folyamát.

– Lupin megkért engem és Ginnyt, hogy vigyünk benneteket a Roxfortba a Volt-Nincs Szekrényen keresztül – mondta. – Egyenesen
Madam Pomfreyhez szállítottunk. Nem tudom, mennyi ideig tartott, de végül kijelentette, hogy mind a kettőtöket sikerült stabilizálnia.
Lupin és az ikrek nem sokkal utánunk érkeztek Pitonnal, Luciussal és Narcissával, ezért aztán a javasasszony róluk is gondoskodott.

– Ron, Neville és én, Narcissa közelében voltunk – vette át a szót Hermione –, de Ron nem volt annyira jól, Neville viszont nem
tudott rájönni, mi a baja az asszonynak. Én megállapítottam, hogy él, de akkor felbukkant George, és szólt, hogy titeket már elvittek a
Roxfortba. Felemelte Narcissát, Neville pedig nekem segített Ronnál.

– Neville-el minden rendben volt, de én nem éreztem magam annyira erősnek – ismerte be a lány. – Alig emlékszem arra is, hogyan
jutottunk vissza a Roxfortba.

Mély levegőt vett, hogy megerősítse magát.

– Mert ez egy óriási káosz volt – lehelte. – Hirtelen minden véget ért, de annyira sok sebesült hevert mindenfelé. És senki sem tudta,
miért is omlottak össze a halálfalók, ezért senki nem tudta, hogy nem fognak-e bármelyik pillanatban magukhoz térni. Azt hiszem, ezért
haltak meg olyan sokan a súlyos sérültek közül. Nem jelentettek fenyegetést, az aurorok pedig igyekeztek megkötözni őket. A Rend
tagjai és mindenki más a saját sebesültjeiket próbálták gyógyítani.

– Mindenki igyekezett a tőle telhető legjobbat tenni, Hermione – nyugtatta Ron.

632
– Tudom, de…

– Nem a te hibád, hogy az apám a rossz oldalért harcolt – szólalt meg Monstro csendesen.

Harry odakapta a fejét és a fiúra meredt, aztán vetett egy pillantást Blaise-re. Mi az ördögért nem mondták el neki, hogy Monstro apját
megölték a csatában? Miért nem szólt róla senki? Hermionére nézett, aki rémülten meredt maga elé. Nyilvánvalóan ő sem tudta. Ezt a
hírt egyértelműen nem reklámozták, legalábbis eddig. Világos, hogy nem lehet örökre eltitkolni, de Blaise hagyta, hogy Monstro maga
válassza meg, elmondja-e nekik, vagy sem.

Harry tudta, hogy Crak édesapja nyakig benne volt a Misztériumügyi Főosztály elleni támadásban az ötödik évük végén, és most az
Azbakanban tartották fogva. Harry az ifjabb Crakot és Monstrót egy egységként társította, és valahogy elfelejtette, hogy Monstro apja
részt vett a csatában. És most halott.

– Sajnálom – suttogta csendesen.

– Nem is a te hibád – vágta rá Monstro, és kényelmetlenül vállat vont. – Sejtettem, hogy valamikor meg fog halni. Ezért nem láttam
értelmét annak, hogy őt kövessem.

– De ő az apád! – bukott ki Harryből, de abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak vissza tudná szívni a szavakat.

– Nem minden család tart úgy össze, mint a Malfoyok vagy a Weasleyk – vágott közbe Blaise. – Nekem hét apám volt, és nem
mondhatnám, hogy bármelyik is különösebben hiányozna.

– Ez igaz? – faggatta Ron. – A te anyukád hétszer ment férjhez?

Blaise egyszerűen csak bólintott.

– Tudod, ebben van valami hátborzongató – súgta Ginny, kissé hátrébb dőlve, hogy barátja szemébe tudjon nézni.

Blaise semmitmondóan vállat vont.

– Mondtam, hogy nem tesz jót neked! – csattant fel Ron.

Harry hátradőlt, mert mindenáron ki akart maradni Ron és Ginny vitájából. Egyet kellett értenie Ronnal Blaise mamáját illetően, mivel
ő is hallotta a pletykákat. De Blaise nem volt az édesanyja.

Úgy tűnt, Monstro értékeli, hogy a figyelem elterelődött róla, és Harry azon gondolkodott, nem ez volt-e Blaise szándéka. Bármennyire
is furcsa volt, mindenki jól érezte magát a megszokott civakodás közepette. Harrynek volt egy olyan érzése, hogy hozzá hasonlóan a
többiek sem tudják, mint mondhatnának Monstrónak, és valószínűleg a témaváltás volt a legjobb dolog.

– Harry! Hogyan érthetsz egyet ezzel? – csapott le rá Ron, és vadul mutogatott Ginny és Blaise felé. – Azt hittem, szereted Ginnyt, de
te csak… Odadobtad őt Zambininek!

Még amikor megpróbált kimaradni a dolgokból, akkor is kérlelhetetlenül belerángatták. És fogalma sem volt, hogyan válaszolhatna
anélkül, hogy bajba keverné magát. Ámde mindenki várakozóan meredt rá, így hát muszáj volt mondania valamit.

– Nem dobtam oda őt Zambininek – sóhajtotta.

– Nem sok híja volt! – vágott vissza Ron. – Te hoztad össze őket.

Sajnos ezzel Harry nem szállhatott vitába. Ő és Draco tervezték meg, hogy összehozzák őket, de nem gondolta volna, hogy Ron tudott
erről.

– Nézd, igen, szeretem Ginnyt – ismerte be –, épp ezért szeretném őt boldognak látni. Hiszem, hogy ő és Zambini szép párt alkotnak,
és valójában ők döntöttek úgy, hogy együtt fognak járni. Nem kényszerítettem őket vagy mi.

– De még csak nem is ismered Zambinit – tiltakozott Ron. – Honnan tudod, hogy jól fog-e vele bánni.

– Igazad van, nem ismerem őt – értett egyet vele Harry, mire Ron diadalmasan nézett rá. – Draco viszont ismeri őt, és én bízom
Dracóban. – Erre Ron fancsali képet vágott.

Harry furcsának érezte, hogy úgy beszéljen róluk, mintha ott sem lennének, de ennek ellenére folytatta.

– Egyébként, egy kissé már megismertem őt, és kedvelem – tette hozzá.

– Bízol benne? – követelőzött Ron.

633
– Eléggé – vont vállat Harry. – Azonban határozottan megbízom Ginnyben ahhoz, hogy meghozhassa a saját döntéseit. Okos lány,
tudja, mit csinál.

– Egy mardekárossal jár! – kiabálta Ron.

Harry felvonta a szemöldökét, mire Ron válla megroggyant.

– Igen, tudom – suttogta. – Te is. Szerintem mindketten megőrültetek.

– Áh, csak elég vad a kaland iránti érzékünk – vetette oda Harry önelégülten vigyorogva.

– Inkább te, mint én – motyogta Ron. – Én kitartok Hermione mellett.

– Nem gondolom, hogy tetszik nekem, ahogy ezt mondtad – szólt oda Hermione.

Ronnak elkerekedett a szeme.

– Semmi hátsó gondolatom nem volt – tiltakozott. Csak úgy értettem, hogy te jobb vagy, mint ők.

– Granger jobb, mint én és Draco? – firtatta Blaise.

– Igen – vágta rá Ron. Ginnyre nézett, aztán Harryre. – Öhm… nem – nyögte. – A pokolba! Ebből nem jövök ki jól!

Ezután Ron inkább félrehúzódott. Hermione még mindig kicsit sértődöttnek tűnt, de még ő is nevetett, a fejét rázva feléje.

– Mit kezdjek veled? – kérdezte gyengéd szórakozottsággal. Ron szégyenlősen rámosolygott, mire a lány csókkal jutalmazta őt.

A társaság tovább beszélgetett, habár továbbra is meglehetősen durva társalgás volt ez. Nehéz témák és utálatos múltbéli történetek
közepette ez nem volt könnyű. Harry megkönnyebbülten fordította figyelme egy részét Victoriára, amikor a kislány készen állt a
délelőtti szunyókálásra. Kicserélte a pelenkáját és megetette, figyelmen kívül hagyva Hermione beletörődő tekintetét, amikor megkérte
Winkyt, hogy hozza oda a dolgokat, amikre szüksége volt. Nem is kellett elmozdulnia a helyéről, Draco elől.

– Menj oda Dracóhoz – sziszegte Lissának, amikor a mellkasához ölelte Victoriát. – Nála sokkal jobban fogod érezni magad. De ne felejts el ezüst
színűre változni – tette hozzá.

– Még mindig nem értem, miért fél a sárgától – sziszegte vissza Lissa, de engedelmesen megváltoztatta a színét, ahogy felsiklott Draco lábán.

Harry halkan felnevetett.

– Nem fél a sárgától, csak nem szereti. Viszont téged azért kedvel – nyugtatta meg a kígyót.

– Uram társa nagyon furcsa, de jó fiatal – sziszegte Lissa.

Harryből kirobbant a nevetés, amivel megdöbbentette szegény Victoriát. Lecsendesítette őt, megnyugtatóan dörgölte a hátát, így a kicsi
szinte azonnal megnyugodott.

– A hülye kígyód megint sértegetett? – érdeklődött Draco.

– Öö… nem? – formálta kérdéssé a választ Harry.

– Harry! – kiáltotta figyelmeztetően Draco.

Harry vigyorgott.

– Azt hiszi, félsz a sárgától, és úgy gondolja, jó fiatal vagy – felelte.

A többiek a szájuk elé kapták a kezüket, úgy próbálták elfojtani a nevetést, nehogy felzavarják Victoriát. Harry biztos volt benne, hogy
Draco lyukat égetett a tarkójába a tekintetével.

– Nem félek a sárgától – jelentette ki Draco gőgösen.

– Én is ezt mondtam neki – ismerte be Harry. – Viszont nem hiszem, hogy hitt nekem. Mindig kedvesebb vagy vele, amikor ezüst
színű.

– Nem igaz – tiltakozott Draco, de még saját magának is bizonytalannak hangzott.

Harry kissé arrébb mozdult, hogy a fejét Draco lábának támaszthassa.

634
– Attól tartok, hogy mégiscsak így van, Draco – sóhajtotta.

– Tényleg egyáltalán nem kedveled a hugrabugosokat, igaz? – kérdezte Ron Dracótól, és meglehetősen kíváncsinak hangzott.

– Nem mindannyian rosszak – felelte Draco, de a hangja még mindig kétséget tükrözött. – Támogattam Diggoryt a Trimágus Tusán,
nem? Ő is hugrabugos volt.

– Ráadásul Harry ellen versenyzett – jegyezte meg Hermione szárazon. – Valószínűleg még Ront is inkább támogattad volna, mint
Harryt.

Draco valami olyan fojtott hangot adott ki, ami miatt Harry igazán szerette volna látni a szőke fiú arckifejezését, de nem akarta zavarni
Victoriát. Valószínűleg megkérhette volna Winkyt, hogy fektesse le a kislányt a gyerekszobában, de nem bírta rávenni magát, hogy
elengedje őt.

– A rohadt életbe – motyogta Ron kerekre tágult szemmel. – Te tényleg inkább engem támogattál volna, mint Harryt.

– Nos, ő volt Potter! – csattant fel Draco. – Mire számítottál?

– Khm. Ő még mindig Potter – mutatott rá Ginny segítőkészen, szélesen, pimaszul vigyorogva.

– Igen, de már nem az a cingár kölyök, aki volt akkor – vágta rá Draco, figyelmen kívül hagyva az összes többi érintett tényezőt, és
kizárólag a fizikai sajátosságokra összpontosított. – Diggory ezzel szemben viszont… nos, szexi volt.

Harry érezte, ahogy leesik az álla, és biztos volt benne, hogy arckifejezése tükrözi a barátaiét. Blaise azonban a legkevésbé sem látszott
meglepettnek. Az önelégült mosolya valószínűleg Dracóéval vetekedhetett.

Ginny gyorsan magához tért.

– Eléggé szexi volt – értett egyet. – De nem igazán a te zsánered volt, nem?

– Te már csak tudod, Vöröske – bólogatott Draco vontatott hanghordozással. – Rendkívül zavarónak találom viszont, hogy a férfiak
terén ugyanolyan az ízlésünk.

– Nem voltál együtt Zambinivel, ugye? – firtatta Ron borzadállyal. – Az egyszerűen helytelen lenne.

– Nem voltunk együtt, de kíváncsi lennék, miért lenne az helytelen? – érdeklődött Blaise.

– Mert Harry már együtt járt Ginnyvel… de ha ti csak partnert cseréltetek… és aztán te az ellenkező nemmel vagy… vagy
ugyanazzal… és Ginnynek már van valami közös dolga Malfoyjal… és osztoznak rajtad is… nos, az egyszerűen helytelen – fejezte be
Ron, aztán keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt, erősen zavarodottnak tűnve.

– Nem osztozunk Harryn – ellenkezett Draco. – Ő az enyém. Mit gondolsz, miért adtam Vöröskét Blaise-nek?

Hermione felhívta magára Ginny figyelmét.

– Amikor kijelenti a birtoklási vágyát Harryre, akkor észre sem veszed, hogyan hív téged, ugye? – érdeklődött. – Ez valahogy annyira
édes.

Ginny vigyorogva bólogatott egyetértése jeléül. Harry csak el tudta képzelni azt a rettenetet, ami most látszhat Draco arcán.

– Malfoy édes, amikor csúfolja az embereket?! – követelt választ Ron.

– Hát, amikor Ginnyvel beszél – tisztázta Hermione. – Vele szemben ez csak figyelmeztetés arra, hogy maradjon távol Harrytől.
Amikor téged csúfol, az egyszerűen csak sértés.

– Hát persze – nyögte Ron, de még mindig zavartnak látszott.

– Ne fáraszd magad azzal, hogy megpróbálod megérteni, Ron – vágta rá Ginny összehúzott szemöldökkel.

Harry lehajtotta a fejét, amivel megkísérelte elrejteni a vigyorgást. Draco ujjai ismét a hajában matattak, míg Blaise közelebb vonta
magához Ginnyt. Tudta, hogy boldog ott, ahol van, és Ginnyn is látszott, hogy tökéletesen elégedett. Egy kis birtoklási vágy nem olyan
rossz dolog.

Meglehetősen megkönnyebbült, amikor látta, hogy Blaise nem vette rossz néven a beszélgetést. Draco elfogadta Harry és Ginny
múltját, és úgy tűnt, Blaise is megbékélt vele. Ha bármelyikük olyan féltékeny típus lenne, mint Ron, akkor sokkal nagyobb bajban
lennének.

– Harry – szólította meg Hermione habozva.

635
– Igen? – nézett fel óvatosan. Ez a hangsúly általában nem jósolt semmi jót az ezt követő beszélgetésre.

– Reméltem, hogy Ron és én tudunk veled beszélni – mondta a lány. – Négyszemközt.

– Olyan jól érzem itt magam! – tiltakozott. – Victoria pedig alszik.

– Tudom – nyugtatta meg Hermione. – De ez fontos.

Harry a szemöldökét ráncolva meredt a barátnőjére, azon gondolkodott, vajon miről akarhat vele beszélni. A barna hajú lány
arckifejezése azt mutatta, hogy valami komoly dologról lehet szó.

– Jó, persze – nyögte –, csak adj egy percet.

– Átveszem Victoriát – jelentkezett érte Draco.

Harry óvatosan áttette a kislányt Draco karjába, aztán odébb ment Ronnal és Hermionével a társalgó másik sarkába. Meggyőződött
róla, hogy rendesen kiszórta a Perselus-biztos némító bűbájt mielőtt megszólalt.

– Szóval, miről akartok beszélni? – tette fel a kérdést.

636
 Ötvenötödik fejezet

Hermione és Ron összenéztek. Hirtelen mindketten rendkívül feszültnek tűntek.

– Mi van? – kérdezte Harry óvatosan.

– Nem beszéltél nekik a Horcruxokról, ugye? – faggatta Hermione.

– Megmondtam, hogy nem fogok – jelentette ki Harry.

– De nyilvánvalóan tudnak róluk valamit – vetette közbe Ron gyorsan. – Fred, George, Ginny és Lupin mind velünk voltak, amikor
megtaláltuk a kelyhet. Azt mondtad, Malfoy is ott volt. És Lucius Malfoy szerezte meg a medált.

– Tudják, hogy összeszedtem Voldemort ereklyéit, de fogalmuk sincs róla, hogy azok Horcruxok voltak – magyarázta Harry. – Perselus
azt mondta, tartsam titokban.

– Perselus! – mormolta Ron. – Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is hozzászokom, hogy így hívod őt.

Hermione mérgesen nézett Ronra.

– Ez most nem fontos! – csattant fel. – Harry, hogyan mondhatta azt Piton, hogy tartsd titokban, ha még csak nem is tudja, mi volt a
titok?

Harry megvonta a vállát.

– Tudja, hogy Dumbledore egy feladatot bízott rám, tudja, hogy valami módfelett sötét dolog érintett ebben, és rám szólt, hogy ennél
többet ne is mondjak neki – taglalta. – Nagy vitába keveredtem erről, nos nem igazán volt vita, de mindegy, Dracóval. Végül ő is
elfogadta, hogy nem fogok többet elmondani róluk. Már így is túl sokat tud.

Úgy tűnt, Ron és Hermione ettől megkönnyebbültek.

– Túl nagy a kozckázat, ha ez az információ kitudódik – sóhajtotta Hermione.

– Egyetértek – vágta rá Harry.

– Úgy gondoljuk, meg kellene semmisítened a naplót és minden egyes feljegyzést is – szólalt meg hirtelen Ron.

– Tényleg? – kérdezte Harry. – Gondoltam már rá én is – vallotta be. – Csak nem akartam megtenni, mielőtt Voldemort véglegesen el
nem tűnt.

– Most már eltűnt – vágta rá Hermione. – Ezért azt hiszem, biztonságos megszabadulni tőlük. Valójában, azt hiszem, sokkal
veszélyesebb, ha nem semmisítjük meg őket.

A lány jelentőségteljes pillantást váltott Ronnal.

– Mi a gond? – firtatta Harry, tekintetét ide-oda járatva barátai között.

Hermione mély levegőt vett, majd lassan kifújta.

– Sokat beszélgettünk erről – kezdte –, és… úgy gondoljuk, törölnöd kellene az emlékeinket.

Harry döbbenten hátrahőkölt.

– Micsoda?!

A széket, amelyen ült túlságosan hátradöntötte már ahhoz, hogy úja egyensúlyba kerüljön, így a földre zuhant.

– Harry! – kiáltott fel Hermione. Az aggodalom nem csökkent az arcán, amikor azt figyelte, hogy Harry egyszerűen csak fekszik ott,
miközben megpróbálta kitalálni, miért akarnák azt a barátai, hogy módosítsa az emlékeiket.

– Kelj fel – mormolta Ron, és felhúzta Harryt. – Malfoy már eddig is elég dühösen nézett minket.

Harry rápillantott Dracóra, de csak elutasítóan legyintett a kezével, hogy jelezze, minden rendben. Pillanatnyilag nem tudott még arra is
koncentrálni, hogy a párját is megnyugtassa.

637
– Miért akarjátok, hogy töröljem az emlékeiteket? – követelte a választ.

– Ülj le, Harry – morogta Hermione idegesen. – Csak hallgass végig minket.

– Azt hiszem, hálásnak kellene lennünk, hogy ennyire ellenkezel – szólt Ron.

– Természetesen ellenzem a felvetést – köpte Harry ingerülten, de felállította a székét, és ismét leült. – Mi az ördögért akarjátok, hogy
emléktörlést hajtsak végre? Mégis miért?

Nem bírta felfogni, mire gondolhattak.

– Harry, veszélyes tudni a Horcruxokról – magyarázta Hermione. – Muszáj volt tudnunk róla, mert szükséged volt a segítségre, de
most… vége. Azt akarom, hogy így is maradjon. Muszáj megsemmisítenünk mindent, amivel esetleg megelőzhetjük, hogy valami
ilyesmi megint megtörténjen.

– De megsemmisíteni az emlékeinket? – kérdezte Harry hitetlenkedve. – Nem mész egy kicsit túl messzire?

– A tiédet nem – mormolta Ron –, csak a miénket.

– És ettől hogyan lesz jobb a helyzet? – csattant fel Harry.

– Te nem vagy annyira sebezhető, mint mi – suttogta Hermione. – Jobban tudod védeni a titkaidat nálunk – tette hozzá, miközben
céltudatos pillantást vetett a szoba másik felébe.

– Nagyon régóta titokban tartjátok már! – tiltakozott Harry. – Miért ne tudnátok tovább is?

– Harry! – szólította meg Hermione finoman. – Ahogy a hírek elterjednek Voldemort vereségéről, meg fogják kérdezni, mi dolgod volt
Naginivel. Mik voltak azok a holmik, amiket Voldemort lába elé borítottál.

– És? Nem fogom elmondani senkinek – morogta Harry. – És ti sem.

– Nem, nem fogjuk – értett egyet Hermione. – Szándékosan nem.

Harry a szemöldökét ráncolva gondolta át a módosítást.

– Mire gondolsz?

– Arra gondol, hogy én híres vagyok arról, hogy olyan dolgokat kotyogok ki, amit nem kellene – jelentette ki Ron.

Harry mereven nézett rá, tudva, hogy barátjának nagyon nehezére eshetett kimondani ezeket a szavakat.

Ron elfordította a tekintetét, de tovább beszélt.

– Nem akarom véletlenül sem megemlíteni a Horcruxokat – motyogta. – Azt hiszem, szerencsések vagyunk, hogy nem mondtam
semmit, amikor lerészegedtem a születésnapodon.

– Soha nem mondanál semmit! – tiltakozott Harry, de mind a hárman tudatában voltak annak, hogy szavai nem hangzottak igaznak.

– Harry, akárki bele tudna botlani Ronba és belém ebben a pillanatban, és könnyedén megszerezhetné az információt tőlünk – mutatott
rá Hermione. – Pitonnak is csak annyit kellene tennie, hogy használja rajtunk a legilimenciát, és mindent megtudhatna, amit csak akar.

– Nem tenné! – ellenkezett Harry.

– De akárki más megtehetné – sóhajtotta a lány csendesen. – Valaki, aki kevésbé… erkölcsös.

– Soha nem hittem volna, hogy Piton erkölcsös lenne – mondta Ron –, de Hermionének igaza van, Harry. Bármelyik önjelölt halálfaló
néhány extra képességgel, könnyedén megtudhatna tőlünk mindent.

– Akkor meg fogjátok tanulni az okklumenciát – vágta rá Harry. – Úgy meg tudjátok védeni az emlékeiteket.

De Hermione már a fejét rázta, mielőtt befejezhette volna a mondatot.

– Igen, az talán lelassítaná őket, de még mindig megkínozhatnak minket az információért – állította.

Harry kerekre tágult szemmel bámult a lányra.

– Tényleg komolyan gondolod, hogy valaki elkap és megkínoz benneteket? – kérdezte.

638
– Bármi lehetséges – vágta rá a lány. – Ezt neked jobban kell tudnod bárki másnál.

– De… ez azt jelenti, hogy még mindig nem vagytok biztonságban – lehelte Harry emelkedő hangsúllyal. – Voldemortnak vége, a
francba is!

– Harry, ő volt a földkerekség leggonoszabb varázslója, de nem az egyetlen gonosz – mutatott rá Hermione.

– Nem azt mondom, hogy az emberek megpróbálnak ránk vadászni – folytatta gyorsan –, csak azt, hogy ez lehetséges. Ha nem most,
akkor valamikor a jövőben. Mindenki tudja, hogy közel állunk hozzád, és rájöhetnek, hogy tőlünk megszerezhetik az információkat.
Nem vagyok hajlandó kockáztatni ezt.

– De az okklumencia… – nyögte Harry.

– Figyeltelek téged, pajtás – vágott bele Ron. – Szembenézel a fájdalommal és a kínzással, mint… nos, mint Piton, azt hiszem.
Tudjukki, Vol… Voldemort benne volt a fejedben, és te nem adtad ki a titkaidat. Én ezt nem tudom megtenni. Ha valaki megkínozna,
attól tartok, a világba kiabálnék mindent, amit tudok, hogy véget vessek a fájdalomnak.

– Egyszerűen csak nem vagyunk annyira erősek, mint te – vette át a szót Hermione. – Nem vagyok benne biztos, hogy van egyáltalán
valaki, aki hozzád hasonló erővel rendelkezik – tette hozzá, és közben elgondolkodva billentette félre a fejét, ahogy átgondolta ezt a
feltevést.

– Nem vagyok én olyan erős – csattant Harry mérgesen.

– Tizenhét éves vagy, Harry! – sóhajtotta a lány. – Csak állj meg, és gondolj arra tíz másodpercig, mennyi mindent tettél már az
életedben. Mennyi mindenen mentél keresztül. Ez nem normális, Harry! Ronnak igaza van – folytatta. – Az egyetlen ember, akiről úgy
gondolom, hogy felér veled, az Piton. Ti mindketten megjártátok a poklot, visszajöttetek és túléltétek. Én ezt nem tudnám megtenni.

– Nézz csak Malfoyra – vette át a szót Ron. – Tudom, hogy szereted őt meg minden, de képtelen lenne kezelni a nyomást. A rohadt
életbe, Harry! Te már elsősként is szembenéztél Voldemorttal, és onnantól fogva egyfolytában.

– Rendben, rendben – kapta fel a vizet Harry. – Elcseszett arc vagyok, világos.

– Nem vagy elcseszett – vágta rá vadul Hermione –, de hozzászoktál, hogy a veszéllyel foglalkozz, és jobban kezeled, mint mi
mindannyian.

– Még mindig nem akarom törölni az emlékeiteket – motyogta Harry.

– Muszáj – csattant fel Hermione. – Túl veszélyes számunkra, hogy tudjuk a Horcruxokkal kapcsolatos információkat.

– Ti megőrültetek! – kiáltott fel Harry.

– Nem jobban nálad! – vágott vissza Ron.

Harry önelítélően felhorkant.

– Akkor ez nem sok jót jósol a ti épelméjűségeteknek, nem igaz?

– Álljatok le! Mindketten! – kiáltott fel Hermione. – Egyikünk sem őrült. Harry, ez egyszerűen csak a legésszerűbb dolog, amit
tehetünk.

– Egyáltalán hogyan lenne lehetséges törölnöm az emlékeiteket? – kérdezte. – Egy egész évnyi emlékről van szó!

– Van egy olyan varázslat, amelynél a törlést egyetlen szóra lehet korlátozni a személy emlékeiben – felelte fürgén Hermione, máris
előadásmódra kapcsolva. – Ez úgymond el fogja kenni az emlékeket a kiválasztott szó kifejezései körül. Tehát, mivel a beszélgetéseink
közül sok érintette a Horcruxok témáját, ezt is beleértve, ezért azok kicsit homályossá válnának.

Ron nagyon nyelt, de nem mondott semmit. Láthatóan Hermione már tájékoztatta őt az elmebeteg tervének körülményeiről.

– Kiválaszthatsz egy tárgyat is – folytatta a lány. – Minden emléket, amely körülveszi a tárgyat, elfelejtenének.

– A napló – mormolta Harry.

– Igen – vágta rá Hermione. – Az első varázslat nyilvánvalóan sokat megszüntetne az emlékeink közül a naplóról, de nem vagyok
benne biztos, hogy az elegendő lenne. Még mindig túl sok információnk lenne, ami rendkívül veszélyes.

– Hermione, ez nem helyes – morogta Harry. – Nem tudom megcsinálni.

– Muszáj – ragaszkodott hozzá a lány. – Ron és én már átbeszéltük ezt. Egyetértettünk abban, hogy így lesz a legjobb.

639
– Úgy értetted, hogy te beszéltél, Ron pedig hallgatott, nem? – firtatta Harry becsmérlően. – Mit tettél? Azt mondtad, addig nincs szex,
amíg bele nem egyezik, hogy veled együtt megteszi?

Hermione karja meglendült, tenyere csattant Harry arcán, akinek az ütés erejétől félrebillent a feje.

Lassan visszafordította a fejét a lány felé, észrevette, hogy Ron hitetlenkedve meredt rájuk.

– Ezt megérdemeltem – suttogta.

– Így van – morogta a lány a legcsekélyebb megbánás nélkül, de nyilvánvalóan bántották Harry meggondolatlan szavai. – Nem tudom,
hogy mondhattál ilyet.

Ron lerázta a döbbenetét, és szégyenlősen elvigyorodott.

– Azt hiszem, nem annyira nehéz valami hülyeséget mondani, amikor csalódottnak érzed magad – szólalt meg megértően.

Harry óvatosan végigsimított az arcán.

– Meglehetősen könnyen megúsztam, azt hiszem – értett egyet. – Hermione, sajnálom – kért bocsánatot.

– Én is – vágta rá Hermione sóhajtva. – Ez nekünk sem könnyű, tudod?

– Nektek százszor nehezebb lehet – értett egyet Harry. – Ezért nem értem, miért akarjátok ezt mindketten megtenni.

– Nem fogjuk elveszteni minden emlékünket – mutatott rá a lány –, csak a horcruxokét és a naplóét. Amennyire meg tudom mondani,
ez nagyjából Malfoyjal egy szintre tenne bennünket a tudás tekintetében.

Harry lassan bólintott.

– Ez minden, amiről nem tud – állapította meg Harry.

– Ami sok és fontos is, de te magad mondtad, hogy elfogadta, nem mondhatsz el neki többet – jelentette ki Hermione. – Mi is
elfogadjuk. Így biztonságosabb.

– De a memóriavarázslatok tényleg biztonságosak? – érdeklődött Harry.

– Alaposan utánajártam, és te vagy annyira erős, hogy végrehajtsd őket – felelte a lány. Vetett egy oldalpillantást Ronra, de továbbra is
Harryhez beszélt. – És te sértetlen pálcával fogod végrehajtani.

– Ezek szerint a Lockhart tényezőt is tekintetbe vettétek – jegyezte meg Harry szárazon.

– Szerencsére én bízom benned és Hermionében – szólalt meg Ron –, mert nem lelkesedem az ötletért, hogy babráljanak az
emlékeimmel.

– Hermione, biztos vagy benne, hogy nincs másik lehetőség? – kérdezte Harry.

– Szeretném, ha lenne, de azt hiszem, ez a legjobb – felelte Hermione. – Hónapok óta gondolok erre – ismerte be. – Nem érzem
magam jól attól, hogy néhány emlékemet elveszítsem, de sokkal kellemetlenebb tudni azokat a dolgokat, amiket cselekedtem.

Harry a homlokát ráncolta, koncentrált, és végiggondolta azokat a dolgokat, amiket barátnője mondott el neki. Értette, hogy nem volt
kellemes a tudat azokról, amiket csinált. Kellemetlenül érintették őt a Sötét Művészetek, és a részletek arról, hogyan hoznak létre egy
horcruxot, a lista legélén álltak. A legszörnyűségesebb mind közül, ami Voldemorttal történt.

A lány együtt tudna élni az emléktörléssel, de nem tudna együtt élni azzal az elképzeléssel, hogy valaki más is hozzáférhet a tudáshoz.
És ez volt a valódi probléma. Ez volt az oka, hogy egyáltalán belebonyolódtak ebbe a beszélgetésbe.

Harry a legkevésbé sem kedvelte ezt a helyzetet, de sajnos érthető volt. Már ő is gondolt arra, hogy megsemmisíti a naplót. A gondolat,
hogy mi történne, ha valaki felfedezné ezt az információt… rémisztő volt.

Egy újabb Sötét Nagyúr felemelkedése a jövőben elkerülhetetlen volt, de nincs értelme sürgetni a dolgokat… vagy a kezükbe adni egy
kézikönyvet, akár fizikai valójában, akár Ron és Hermione emlékeinek formájában.

– Az is kockázatos, hogy én tudok a horcruxokról – jelentette ki végül. – Az én emlékeimet nem lehetne szintén törölni?

– Az információ nálad nagyobb biztonságban van, mint bárki másnál – felelte Ron egyszerűen.

640
– Szerintem meg kellene tartanod az emlékeidet – győzködte Hermione. Szünetet tartott, a száját harapdálta. – Ez közötted és
Voldemort között volt. Minden ember közül, neked aztán tudnod kellene a teljes igazságot arról, hogy mi történt.

– De soha nem leszek képes megosztani az igazságot senkivel – ellenkezett Harry. – Még veletek sem beszélgethetek többé erről.

Hermione szomorúan bámulta őt.

– Ezt az árat neked kell megfizetned. Mi elveszítjük az emlékeinket. Tiéd annak a terhe, hogy megtartod őket.

Harry odanézett Dracóra, émelygés emelkedett a torkába, ahogy visszaemlékezett, amikor Draco is azt mondta, inkább törli az
édesanyja emlékeit, ha ezzel biztonságban tarthatja őt és saját magát is. Emlékezett, mennyire megrettentette már maga az ötlet is.

Nem tudott megbírkózni az aggodalom és harag keverékével, amit jelenleg Draco arcán látott, így a fejét a kezébe temette.

– Tudjátok, úgy gondoltam, minden válság véget ér, amikor Voldemort meghal – motyogta.

– Ő hatalmas részt foglalt le az életedből hosszú ideig, Harry – kezdte Hermione. – Nem lesz vége egy egyszerű Gyilkos Átokkal. Ezzel
kell együtt élnünk. Hónapokig, ha nem évekig lesznek majd rémálmaid. Még mindig folynak a halálfalók perei. Amikor visszatérünk a
Roxfortba, egy meglehetősen ellenséges mardekáros csoport fog ránk várni, akik egy kicsit sem örülnek annak, hogy együtt vagytok
Malfoyjal.

– Hermione! – szakította félbe Harry. – Egyáltalán nem vagy megnyugtató.

– Oh, Harry, sajnálom – folytatta. – Tudom, hogy ez nem hangzik nagyon megnyugtatóan, de ez az igazság. Az élet tele van
válságokkal. Viszont már letudtad a legnagyobbat, így a dolgok most jobbra fordulnak majd. Az élet egyszerűen nem tökéletes, de
könnyebb lesz.

– Nem vagyok benne biztos, hogy a barátaim emlékeinek törlése könnyebb – mormolta Harry. Mikor akarjátok csinálni?

– Minél hamarabb, annál jobb – vágta rá Ron.

Harry meglepetten nézett rá.

Ron vállat vont.

– Ha megcsináljuk, akkor inkább mielőbb túlesnék rajta – állította.

– Adjatok egy kis időt, hogy átgondoljam – felelte Harry, majd megszüntette a némító bűbájt.

– Mit csináltatok vele? – követelződött Draco, vadul meredve Ronra és Hermionére.

– Hagyd békén őket – morogta Harry. – Nemesen feláldozzák magukat a nagyobb jó érdekében – tette hozzá keserűen.

– Nemes dolog megütni téged? – firtatta Ginny.

Harry megdörzsölte arcát, azon gondolkodva, vajon Hermione kezének lenyomata még mindig látszik-e rajta.

– Nem, azt megérdemeltem – ismerte be, majd odalépett, hogy Draco ölébe üljön.

– Hol van Victoria? – kérdezte.

– Elküldtem Winkyvel, hogy fektesse le a gyerekszobában – felelte Draco, miközben közelebb húzta magához Harryt. – Ti mindig
ennyire erőszakosak vagytok?

– Nem vagyunk erőszakosak! – tiltakozott Hermione.

Draco felvonta a szemöldökét, és finoman megérintette Harry arcát.

– Tudom, milyen érzés – mutatott rá.

– Te is megérdemelted! – vágta rá Hermione. – Egy undorító, kicsinyes csótány voltál.

– És Harry is egy „undorító, kicsinyes csótány” volt? – firtatta Draco vészterhesen.

– Nos, nem – ismerte be a lány. – Egy hülyegyerek volt, aki még egy válság közepén is megszállottja a szexnek.

Harry és Ron felnevettek, míg Draco majd megfulladt, a többiek pedig hitetlenkedve bámultak.

641
– Mit tettél, Harry? – érdeklődött Ginny. – Nem gondoltam volna, hogy felajánlkozol Hermionének.

– Nem is! – kiáltott fel Harry még mindig nevetve.

– Nem, aggódott a Ronnal közös szexuális életünk hiánya miatt – vágott vissza Hermione. – És ha Ron tovább nevet, rá fog jönni,
hogy az mit jelent.

Ron hirtelen elhallgatott, mire mindenki más viszont hahotázni kezdett.

– Bármilyen szórakoztató is ez – jegyezte meg Draco vontatottan –, tudom, hogy valójában nem erről folyt a szó ott. – Állának
mozdulatával mutatott a szoba másik felére.

Harry a fejét Draco vállára fektette, és hamar magához tért.

– Annak ellenére, amit Draco mondott, ti általában nem vagytok erőszakosak – mutatott rá Blaise.

– Hihetetlenül magasra hágott bennünk a feszültség – magyarázta Hermione szomorúan.

– Nem mindenki viszi annyi szar helyzetbe a barátait, mint én – jegyezte meg Harry keserűen. – Ez a nyár rosszabb volt, mint bármi
más. És ez már mond valamit, tekintettel arra a rengeteg extrém helyzetre, amikben éveken át találtuk magunkat.

– Harry… – kezdte Hermione.

– Tudom, Hermione – szakította félbe Harry. – Tudom, hogy meg kell tenni, jó? De ez nem jelenti azt, hogy kedvelnem is kell a
helyzetet. Beszélnem kell Perselussal! – jelentette ki hirtelen, majd kicsúszott Draco öléből.

– Miért? – követelőzött Draco.

– Meg akarod beszélni ezt Pitonnal? – faggatta Ron hitetlenkedve.

Harry megmasszírozta a halántékát, érezte a közelgő fejfájás jeleit. Nem volt nála fájdalomcsillapító bájital, azt hitte, már nem lesz rájuk
szüksége.

– Mi a fene folyik itt? – firtatta Draco. – Minden rendben volt, aztán beszélt veletek, és… Mi a fene folyik itt? – ismételte meg.

Harry összenézett Ronnal és Hermionével.

– Piton nem próbál majd lebeszélni erről téged, ugye? – kérdezte Hermione.

– Ő még mindig Piton – vágta rá Harry. – Valószínűleg bátorítani fog.

– Akor miért akarod megbeszélni vele? – érdeklődött Ron. – Ennek semmi értelme.

– Mert ő sokkal tárgyilagosabban fogja átlátni, mint én – felelte Harry ingerülten. – Nem akarom megteni, de ő majd segít nekem
átgondolni a dolgokat.

Ron hitetlenkedve horkant fel.

– Piton, mint tárgyilagos? Mióta?

Harry kinyitotta a száját.

– Öööö…

– Ez nem volt bátorító, Harry – jegyezte meg Ron fanyarul.

– Nem, nem különösebben tárgyilagos – magyarázta Harry –, de amikor a dolgok Voldemortot érintik, megbízom az ítéletében. Ha
egyetért Hermionével, akkor azt hiszem, ez a helyes lépés.

Ron kezdett dühösnek látszani.

– Nem bízol Hermionében?

– Megbízom Hermonében, de… Ron, nem akarom elbaszni – motyogta Harry.

– Minden rendben, Ron – nyugtatta Hermione. – Hálásnak kell lennünk, hogy Harry ennyire átgondolja a helyzetet, és más véleményét
is kikéri.

642
– Aha, persze – morogta kelletlenül Ron.

– Mi folyik itt? – sziszegte Draco.

Harry esedezve nézett Ronra és Hermionére.

– Ezt a részt már tudja – jegyezte meg.

– Milyen részt? – kiáltotta Ron. – Épp csak az imént beszéltünk róla.

Hermione azonban megértette, hogy Harry a napló megsemmisítéséről beszél. A száját harapdálva, idegesen nézett Dracóra, de
bólintott.

– Nem fog elmondani semmit, ugye? – kérdezte.

– Persze, hogy nem – vágta rá Harry, majd megragadta Draco karját, és gyorsan kirángatta a szobából, hogy megkeressék Perselust.

Odalent, a konyhán áthaladva, tétován intettek Remusnak és Narcissának, majd a két fiú tovább csörtetett a bájitalos szoba felé.
Egyformán dühös tekintetet zsebelhettek be Perselustól és Luciustól is, akik mindketten bájitalokon dolgoztak. Harry önkéntelenül is
visszalépett egyet.

– Minek köszönhetem a félbeszakítást? – kérdezte Perselus mézesmázosan. Tekintete Harry arcára rebbent. – A helyzet nem megy túl
jól a griffendélesekkel?

– Ööö, valójában jól megy minden – felelte Harry. – Egy kicsit ugyan feszült, de azért elég jó.

– Amíg Grangert valamivel fel nem hergelték – jegyezte meg Draco rosszindulatúan –, és úgy nem döntött, hogy Harryre hárítja.

– Ez nem igaz! – tiltakozott Harry. – Csak azért ütött meg, mert mondtam valami ostobát. Nem tetszett, amit ő mondott nekem.

– Mit mondott? – firtatta Perselus.

– Ezt én is szeretném tudni – csattant fel Draco.

Harry mély levegőt vett. Meg kellett nyugodnia, és az elején kellett kezdenie. Tekintete végigjárta a munkaasztalokat. Nyilvánvalóan
Perselus és Lucius elfoglaltak voltak.

– Khm. Amikor végeztek, van valami fontos dolog, amit meg kell beszélnem veletek – jelentette ki. – Sajnálom, hogy megzavartalak
benneteket.

Perselus merev tekintete szinte odaszegezte őt.

– Mennyire fontos? – kérdezte a férfi.

– Bármiről is van szó, a Sötét Nagyúr is érintett benne – szólalt meg Draco, míg Harry még mindig azon gondolkodott, hogyan
válaszoljon. – De én mindössze csak ennyit tudok. Nos, ezt és azt a tényt, hogy ez eléggé megrázta Harryt ahhoz, hogy székestől
felboruljon, és jól fel is pofozzák miatta.

Harry mérges tekintetet vetett szőke barátjára.

– Most már befoghatod! – szólt rá. Már enélkül is elég ideges volt, és ezen Draco egyáltalán nem segített.

De Perselus és Lucius máris mozdultak, hogy konzerválják a munkájukat.

– Öt perc, Harry, és tiéd a teljes figyelmem – jelentette ki Perselus.

– Igen, uram – felelte Harry, és kihátrált a szobából.

A konyhába visszatérve Draco utasította Harryt, hogy üljön le, és nekilátott, hogy készítsen maguknak egy-egy csésze teát. Harry leült,
ahogy utasították, mert rájött, hogy Draco megértette, mennyire ideges most, még ha nem is tudta pontosan miért. Azon gondolkodott,
hogyan is nézhetett ki, mert Perselus és Lucius készségesen abbahagyták a bájitalok főzését miatta, míg Remus és Narcissa
aggodalmasan nézték őt.

– Minden rendben, Harry? – kérdezte Remus.

Harry boldogtalanul rázta a fejét. Csendesen iszogatta a teáját, míg Draco elmondta azt a keveset, amit tudott arról, ami történt. Nem
tartott sokáig, amíg a csoport összegyűlt, és körbeülték a konyhaasztalt. Az egyetlen különbség az volt, hogy egy némító bűbájt is
felhelyeztek, mivel mások is voltak a házban.

643
Nem bírt rájönni, hogyan vált ez ennyire bonyolulttá. Csak Perselussal akart beszélni, de most egy naggyűléssel találta szembe magát.
Családi kupaktanács? Elmosolyodott erre a gondolatra. Ám ez inkább egy háborús találkozó volt, mivel Voldemort is érintett volt
benne.

– Magyarázd el, mi annyira sürgős – kezdte Perselus, ezzel magára vonva Harry figyelmét.

– Hermione és Ron azt szeretnék, ha törölném az emlékeiket – bökte ki Harry egy szuszra.

Az asztal körül felhúzódtak a szemöldökök.

– Miért? – tette fel a kérdést Remus.

Gondosan megválogatott szavakkal Harry továbbította a Ronnal és Hermionével folytatott beszélgetését.

– Nektek, griffendéleseknek, több eszetek van, mint hittem volna – mormolta Perselus, amikor Harry végzett.

Harry dühösen nézett rá.

– Ezzel nem segítesz! – vágta rá.

– Harry, én már korábban is elgondolkodtam rajta, hogyan hozzam szóba ezt a témát nálad – mondta Perselus. – Az a tény, hogy
maguk vetették fel, sokkal könnyebbé teszi, hogy foglalkozzunk a problémával. Történetesen egyetértek Miss Grangerrel abban, hogy
ez a legjobb megoldás.

Harry lejjebb csúszott a széken, de azért egyetértően bólintott.

– Mondtam neki, hogy te valószínűleg bátorítani fogod – ismerte be.

– Ezt az információt nyilvánvalóan okkal ásták el mélyre az idők folyamán – folytatta Perselus. – Minél kevesebben tudják a Sötét
Nagyúr tevékenységét és vereségét övező részleteket, annál jobb.

Töprengve nézte Harryt.

– Meg vagyok lepve, hogy Miss Granger hajlandó lemondani bármilyen tudásról, amihez hozzáfért – állította.

– De ez szörnyűséges tudás – ellenkezett Harry. – Ez olyan dolog, amit megpróbálsz elfelejteni.

Elhallgatott, ahogy a saját szavai értelmet nyertek, és lemondóan felsóhajtott.

– Tényleg ez volna a legjobb, ugye?

– Azt hiszem, igen – felelte Perselus.

Harry az összefont karjait az asztalra fektette, és rájuk hajtotta a fejét. Nem helyes törölni a barátai emlékeit. Mindenki szembenézett
ezzel az erkölcsi dilemmával, vagy csak ő? Felsóhajtott, mert tudta, hogy nem ő az egyetlen, de úgy érezte, hogy mostanában már túl
sok ilyesmivel találta szembe magát.

Azt hitte, a Pettigrew-s helyzet rossz volt. És az is volt. Még ha úgy is érezte, hogy Pettigrew megérdemelte a sorsát, Harry akkor sem
élvezte, hogy ő egyszemélyben volt a bíró és az ítéletvégrehajtó is. Voldemort meggyilkolása a saját erkölcsi dilemmája volt, de rég
belenyugodott abba, hogy egyszer gyilkossá válik. És meg is tette. Mindkét kényszerhelyzettel szembeállt, és meghozta a döntését, bár
tudta, hogy sokan nem helyeselnék.

Habár most mindenki úgy érezte, hogy Voldemort megérdemelte a halált, nem mindenki lett volna képes kompromisszumra jutni a
saját erkölcseivel, és tudta volna kiszórni a végzetes átkot. Draco lelkiismerete nem hagyta, hogy megölje Dumbledore-t, amikor
mindössze csak a saját élete volt a tét.

Most Harryt arra kérték, hogy módosítsa a barátai emlékét. Babráljon az elméjükkel. Túl jól emlékezett még arra, milyen volt, amikor
valaki beleásta magát a fejébe. A gonosz perspektívájából ott volt Voldemort, a jóból (tényleg jó volt?) ott volt Draco, aki segített neki
az okklumenciával. Perselus valahol a kettő között volt. Mindegyik alkalom az elméje megerőszakolása volt.

A mostaniak más körülmények voltak, de az eredmény mégis ugyanaz lenne. Valójában nem volt biztos benne, hogy ez a helyzet nem
rosszabb-e. Nem csupán figyelné az emlékeiket; gyökerestül kitörölné őket. Nem számít, hogy ez “csak” a horcruxokat és a naplót
érintené. Akkor is az ő emlékeik voltak, hozzátartoztak Ronhoz és Hermionéhez. Ami őt illeti, szerinte a memóriamódosítás túlzott
megbecstelenítés.

És megint meg kell tennie valamit, ami erkölcsileg rossz, a nagyobb jó érdekében. Csakhogy ez alkalommal a legjobb barátairól volt
szó.

644
Draco keze rátalált Harry nyakára, és finom körökben dörzsölgetni kezdte, miközben véletlenszerűen szünetet tartott, hogy beletúrjon
Harry hajába, majd folytatta a köröket. Harry alig odafigyelve gondolkodott el azon, vajon ez a nap szokása-e, vagy Draco ezt gyakran
megtenné. Hihetetlenül megnyugtatónak találta.

Hallgatta, ahogy a többiek megvitatták a kérdést, ugyanazon az útvonalon haladva, ahogy Hermione is. Említettek néhány történelmi
eseményt, és Harry biztos volt benne, hogy ezt Hermione érdekesnek találná. Vagy vitatná, figyelembe véve, hogy valószínűleg már
olvasott róluk. Harryt egyáltalán nem érdekelte. Semmin sem változtat.

Az emléktörlés, annyi információval, amennyit csak lehetséges a horcruxokat illetően, még mindig a legjobb megoldás volt. Még Remus
is egyetértett ezzel, és ha ő, a békés griffendéles is úgy gondolja, hogy ez a legjobb, akkor Harry sem tud vitatkozni velük.

Odahívták Winkyt, hogy hozza le Ront és Hermionét. Harry még mélyebbre ásta arcát a karjába. Ha a fenti beszélgetés kellemetlen
volt, akkor… kétségbeesetten szeretett volna eltűnni.

Félrefordította arcát, amikor hallotta a konyhai ajtót kinyílni. Hermione és Ron megdermedtek a bejáratnál, kerekre tágult szemmel
bámultak befelé. Harry nem tudta hibáztatni őket a döbbenetükért. Ez a csoport meglehetősen megfélemlítő volt, ha nem voltál
hozzászokva.

– Harry? – susogta Hermione kérdően, magasabb hangsúllyal, mint általában.

– Gyertek és üljetek le – felelte ő fáradtan, és intett az üres székek felé Draco másik oldalán.

Ron már kezdte tiltakozva rázni a fejét, de leállította magát. Ennek ellenére nem mozdult.

Harry az asztal egyik végén ült, Perselusszal szemben, ami szokásuk volt, amikor megvitattak valamit. Draco ült mellette, Remus pedig
Perselus mellett. Ha Ron és Hermione egyáltalán leülnek, akkor szembe kerülnének Luciussal és Narcissával.

Egyértelműen nem az a pozíció volt, amit Ron el akart foglalni.

Lucius és Perselus szenvtelenek maradtak, de Narcissa és Remus melegen elmosolyodtak.

– Biztonságos csatlakozni hozzánk – jegyezte meg könnyedén Remus.

Ronon nem látszott, hogy egyetértett volna vele, de hagyta, hogy Hermione odahúzza őt az asztalhoz, és óvatosan leültek. Draco
hirtelen felállt.

– Cseréljünk helyet, Harry – rendelkezett, és mutatta, hogy Harry üljön át oda, ahonnan ő éppen felállt.

Harry nem volt benne biztos, hogy hálás legyen vagy mérges, és Draco nyilvánvalóan megérezte a kevert érzelmeket.

– Egyszerűen semmi kedvem látni Weasleyt, ahogy szívszélhűdést kap, mert kénytelen mellettem ülni – jelentette ki. Szavaiban nem
volt fullánk, inkább gondosan semleges hangsúllyal mondta őket.

Halvány, hálás mosolyt villantott Dracóra, és Harry arrébb ült eggyel, közvetlenül Ron mellé.

– Harry, mi ez az egész? – érdeklődött Hermione idegesen. Megrettent, amikor Winky letett ő és Ron elé egy-egy csésze teát.

– Elmondtam nekik azt, amiről odafent beszélgettünk, és egyetértettek veled – felelte Harry.

– Oh – lehelte Hermione.

– Elmondtad a Malfoyoknak? – sziszegte Ron.

– Hát, igen – motyogta Harry, és összerezzent. – Nem így terveztem, csak Perselussal és Dracóval akartam megvitatni, de valamiféle
családi kupaktanáccsá fajult a dolog.

Úgy tűnt, Ron mindjárt elájul.

– Családi kupaktanács?

– A nyár felének folyamán családi gyűléseket tartottunk – jegyezte meg Draco vontatott hangon. – Ámbár azok általában reggeli alatt
történtek.

– Reggeli? – visszhangozta Ron. – Ti mind itt esztek? Együtt?

– Mire gondoltál, Ron? – kérdezte Harry védekezően. – Már majdnem két hete tudod, hogy mind itt élünk.

645
– Ez egyszerűen csak feszélyez minket – vágta el Hermione. Harry látta, ahogy szorosan megragadta Ron kezét az asztal alatt, hogy
megnyugtatóan vagy figyelmeztetően, azt nem tudta. De úgy tűnt, a lány visszanyerte az egyensúlyát. – Biztos vagyok benne, hogy
neked sokkal megnyugtatóbb.

Normál körülmények között Harry egyetértett volna vele. Viszont ebben a pillanatban egyáltalán nem érzett nyugalmat. Óvatosan
pillantott a vele szemben ülő felnőttekre. A csendjük nem volt bátorító. Meglepő volt, hogy Perselus semmit nem mondott attól a
pillanattól fogva, hogy Ron nem akart belépni a helyiségbe.

– Mr. Weasley! – Perselus hangja élesen vágott a levegőn át. Ron azonnal kihúzta magát, mire Perselus ajka önelégült mosolyra
húzódott.

Ron haragosan meredt rá, de nem szólt egy szót sem.

– Szeretném tudni, maga miért hiszi úgy, hogy ez lenne a legjobb megoldás – kezdte Perselus.

Ron kérdő pillantást vetett Harryre, csendesen kérdezve tőle, Perselus miért őt faggatja Hermione helyett.

– Már meglehetősen biztos benne, Hermione hogyan érez azzal kapcsolatban, hogy módosítom az emlékeit – fejtette ki Harry. – Tőled
akarja hallani, hogy személy szerint te hogyan érzel erről. – Szórakozottan dörgölte az arcát. – Amit igazán tudni akar, hogy te tényleg
akarod ezt, vagy csak Hermione gyakorolt rád nyomást.

– Köszönet a fordítói szolgálataidért, Harry – jegyezte meg Perselus gúnyosan.

Harry bánatosan rámosolygott, és vállat vont. Mosolya elenyészett, amikor Hermionére nézett, akit nagyon felizgatott, hogy ismét
gyanusítgató célzásokkal volt célba véve, miszerint ő hozta meg Ron helyett a döntést.

– Azt hiszem, most már értem – jelentette ki Draco vontatott hangon. – Felvetetted, hogy megfenyegette Weasleyt, hogy…

Harry visszafordult Dracóhoz, a szájára szorította a kezét.

– Fogd be, Draco! – sziszegte. A barátai már így is elég kellemetlenül érezték magukat. Nem volt szükségük arra, hogy Draco a
szégyent is hozzáadja mindennek a tetejébe.

Látta Draco szemében a rosszindulatot csillogni, és érezte, ahogy szája önelégült vigyorra húzódik a keze alatt, de még így is
meghökkent, amikor Draco megnyalta a tenyerét.

Harry élesen beszívta a levegőt, és elhúzta a kezét. Draco kinyitotta a száját, hogy beszéljen, mire Harry megcsókolta őt. Gyors, kemény
csókkal.

– Draco, egy szót sem! – figyelmeztette őt. – Hermione valójában nem fenyegette meg, de én megteszem.

– Nem tennéd! – tiltakozott Draco.

Harry felvonta a szemöldökét, bátorította Dracót, hogy ne higyjen neki.

– Rendben – vetette oda Draco, majd duzzogva összefonta a karját a mellkasa előtt.

Perselus dühösen meredt kettejükre.

– Ez komoly téma – közölte velük.

– Tudom – ellenkezett Harry. – Ezért akadályoztam meg, hogy Draco ingerelje Ront és Hermionét. Pillanatnyilag így is elég sok
mindennel kell foglalkozniuk.

Figyelve, hogy Perselus hirtelen lehajtja a fejét, Harry biztos volt benne, hogy türelemért fohászkodik.

– És még sóvárogtál azután, hogy visszatérhess a Roxfortba, ahol több százan lesznek belőlük – jegyezte meg Lucius Perselusnak,
nyilvánvaló szórakozással a hangjában.

– Azt hiszem, már megállapítottuk, hogy ott senki sem olyan fárasztó, mint ezek ketten – felelte rosszindulatúan Perselus.

– Jaj ne! – nyögte Harry. – Ne kezdjük ezt megint.

Perselus felvonta a szemöldökét.

– Azt sugallod, hogy te és Draco el fogtok kezdeni együttműködni? – érdeklődött sima hangon.

– Együttműködünk – felelte Draco. Összenézett Harryvel, és tekintetében ismét a csíny csillogott. – Néha – tisztázta.

646
– Fiúk! – szólt rájuk Narcissa szemrehányóan. Harrynek volt egy olyan benyomása, hogy Lucius és Perselus is beleértendőek a
megszólításba. – Elismerem, hogy ez enyhíti a feszültséget néhányunkban, de emlékeztetnélek benneteket, hogy társaságunk van.

Harry összerezzent, ahogy visszanézett a meglepett barátaira.

– Ez enyhíti a feszültséget? – firtatta Ron.

– Öö… igen – mormolta Harry. Valóban kicsit jobban érezte magát, mint korábban. – Ez csak viccelődés közöttünk, mint ahogy
nálatok is csináljátok.

Ron és Hermione leesett állal bámultak, ahogy Perselus és a Malfoyok felvonták a szemöldöküket az összehasonlítás hallatán.

– Vagy nem – visszakozott Harry. Ez most nem is volt különösebben ronda szóváltás, de be kellett ismernie, hogy valószínűleg nem is
hangzott túl barátságosnak egy olyasvalaki számára, aki nincs ehhez hozzászokva. Ron és Hermione pedig határozottan nem szoktak
hozzá Perselushoz és a Malfoyokhoz.

Remus megértően mosolygott Harryre.

– Talán az ugratások és a sértegetések egy kicsit… tüskésebbek itt – jelentette ki. – Gyakran gondolom úgy, hogy az élet ebben a
háztartásban egy kicsit vastagabb bőrt igényel, mint egy átlagos otthonban.

Miközben körbebámult azokon az embereken, akikkel együtt élt, Harrynek egyet kellett értenie. Jóság, udvariasság, barátságosság…
Nem ezek voltak az első szavak, amiket választott volna, ha le kellene írnia bármelyiküket, Remust kivéve. Lucius egyenesen
kijelentette, hogy ő nem jó.

Harry úgy nőtt fel, hogy sértegették egymást Dudleyval. Ezért hát nem különösebben jelentett neki kulturális sokkot, hogy
alkalmazkodjon ugyanahhoz a fajta ugratáshoz a Grimmauld téren. Szarkazmus, rosszindulatú megjegyzések, gúnyos vigyorok és
önelégült mosolyok. Ez kicsit túlmutatott az odúbéli barátságos ugratáson, egy sötétebb szinten. Harry élvezte ugyan, de felismerte,
hogy mások – különösen Hermione – valószínűleg meglehetősen sértőnek találhatják. Ron számtalan sértő ugratás között nőtt fel, de ő
sem értékelte úgy őket, mint az ikrek.

Hirtelen Harry már nem is volt biztos benne, hogy a barátai valaha meg fogják érteni a kapcsolatát Dracóval. Nem is kellett
megérteniük, de most sokkal inkább tudatában volt, mint valaha, hogy különösen nehéz lesz számukra elfogadni ezt. Az ő és Draco
kapcsolata nem volt olyan – keresett egy megfelelő szót – tiszta, mint Roné és Hermionéé. Ez azt jelenti, hogy ő és Draco sötétek?

Megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle az elvont gondolatokat, mert rájött, hogy mindenki őt figyeli.

– Készen állsz rá, hogy csatlakozz hozzánk? – érdeklődött Draco.

– Bocsánat – motyogta Harry.

– Próbáljuk meg újra? – kérdezte Perselus. Várt, amig szégyenlős bólintást kapott Harrytől, mielőtt folytatta volna. – Mr. Weasley,
gondolja, hogy most választ tudna adni a kérdésemre?

Ron hallhatóan nyelt egyet, mielőtt megszólalt.

– Öhm, ez Hermione ötlete volt – ismerte be, és bocsánatkérő pillantást vetett a lány felé. – Először nem is tetszett, de elég értelmes
gondolat. És én tényeg nem akarom tudni ezt a dolgot. – Szünetet tartott, miközben borzongás futott végig a gerincén. – Még mindig
megmarad a többi emlékem – folytatta. – Ugyan nem akarom úgy végezni, mint Lockhart, de bízom Harryben. Azt hiszem, Hermione
sokkal izgatottabb, mint én, mert ő tényleg érdeklődik az új dolgok tanulása iránt. Elvenni tőle néhány tudásmorzsát, nem igazán
kellemes számára. Fel akarta térképezni a nyelvet is, de most már nem lesz képes rá.

– A párszaszót említi? – firtatta Perselus.

– Igen – felelte Hermione, meglepett pillantást vetve Harryre.

Ő azonban csak vállat vont. Elfelejtette, hogy ezt elmondta a többieknek.

– Ez sajnálatos – mormolta Perselus, és számítóan tanulmányozta Harryt. – Próbáltál már írni valamit párszaszóul?

– Igen, a rengeteg szabadidőmet kihasználva felderítettem, milyen leírni egy olyan nyelvet, amit rajtam kívül senki sem tud elolvasni –
jelentette ki Harry gúnyosan. Perselus csúnya tekintete láttán összehúzta a szemét. – Nem, még nem próbáltam. Még csak nem is
hallom a párszaszót, én angolnak hallom. Hogyan számítotok arra, hogy le tudom írni, azt fel nem bírom fogni.

Nem lepődött meg túlságosan, amikor Perselus hozatott Winkyvel kígyót, pergament, tintát és pennát. Lemondóan felsóhajtott, és
felemelte a pennát.

647
Winky Hollót hozta le, és Harry csak bámulta a kék kígyóját, miközben ihlet után vágyódott. Fogalma sem volt, hogyan fogjon hozzá.

– Uramnak szüksége van valamire? – sziszegte Holló.

Harry felhorkant.

– Nem igazán. Azért hoztak ide téged, mert remélték, hogy segítesz rajtam, de nem hinném, hogy tudod, hogyan kell leírni a te nyelvedet, én pedig pont ezt
próbálom megtenni – sziszegte, a pergament ütögetve. – Azt hiszem, meglehetősen vicces, hogy téged hoztak le, mivel te vagy a hollóhátas.

Holló átsiklott a papír fölött, pásztázó nyelvével tesztelve azt.

– Nem hinném, hogy tudnék segíteni – jelentette ki.

– Még csak nem is hallom a nyelvedet, a sajátomat hallom – vágta rá Harry. Arca grimaszba torzult. – Ennek nincs semmi értelme.

Rápillantott a többiekre, akik félelemmel vegyes elragadtatással hallgatták a beszélgetést. Nyilvánvalóan ők más nyelvet hallottak. Habár
Ron nem látszott különösebben lenyűgözöttnek, inkább közelebb húzódott Hermionéhez.

– Talán azt kellene írnod, amit hallasz – javasolta Holló.

Harry érdeklődve billentette félre a fejét.

– Meg tudom csinálni? És párszaszóul lesz?

– Nem tudom – felelte Holló.

Harry megmártotta a pennát a tintában, aztán a pergamenre helyezte.

– Beszélj hozzám – sziszegte. – Mondd azt, hogy… szerintem ez a kísérlet értelmetlen. Lassan.

Becsukta a szemét, és Hollóra összpontosított, hagyta, hogy a keze azt írja, amit hallott. Miután leírta a mondatot, kinyitotta a szemét,
és a lapra meredt. Szörnyűségesen hanyag kézírást látott, de el tudta olvasni.

– Mit írtál oda? – kérdezte Hermione izgatottan.

– Nem angolul van? – érdeklődött Harry.

Hermione megrázta a fejét.

– Ugyanolyan, mint Voldemorté – felelte. – Csak az sokkal rendezettebb volt.

Harry mogorván nézett a lányra.

– Legalább sikerült megcsinálnom – mormolta.

– Mit írtál? – ismételte Hermione.

Harry lenézett a papírra.

– Szerintem ez a kísérlet értelmetlen – olvasta.

– Harry, ez nem értelmetlen! – veszekedett Hermione. – Ez egy jelentős teljesítmény.

– Felvillanyozódtam – motyogta Harry gúnyosan.

– Az elismerés hiányát félretéve – szólalt meg Perselus –, egyértelmű, hogy a jövőbeni kutatás lehetséges.

Harry sötéten töprengett azon, vajon Perselus és Hermione rájöttek-e már, mennyire hasonlítanak egymásra néha. Viszont Remus
tekintetében is az újdonság feltérképezésének izgalma fénylett. Harry tudta, hogy a jövőben kísérletekre van kárhoztatva.

– Sajnálom, haver – suttogta Ron, szánakozó pillantást vetve rá.

Hálásan a támogatásért, Harry bánatosan rámosolygott. Legalább nem ő az egyetlen, aki nem értékelte ezt az állítólagos teljesítményt.

– Szóval, gyújthatom már az örömtüzeket? – érdeklődött.

– Igen, a könyvet meg lehet semmisíteni – jelentette ki Perselus szárazon. – Valójában szeretném olyan hamar elégetni, amilyen gyorsan
csak lehet.

648
– Uram? – szólította meg Hermione tétován.

Perselus kérdően felvont szemöldökkel nézett rá.

– Azt szeretném, ha Harry az emléktörlést is a lehető leghamarabb hajtaná végre – mondta a lány. – De, nos, azt hiszem, ezt itt kellene
megtennünk.

Ron felnyögött.

– Féltem, hogy ezt fogja mondani – mormolta.

– Molly nem értékelné, ha látná, hogy ti ketten milyen zavarodottak vagytok – értett egyet Remus Hermionével.

– Nem értem – szólt közbe Harry. – Azt hittem, ennek biztonságosnak kell lennie.

– Meg fogok győződni róla, hogy az legyen – jelentette ki Perselus. – Mindazonáltal, azon a szinten, amennyi emlék módosítására
szükség lesz, ettől jó néhány órán át zavarodottak lesznek. Időre lesz szükségük az alkalmazkodáshoz, és figyelni is kell őket addig.

– Maradhatnak éjszakára – jegyezte meg Narcissa. – A mardekárosok közül sokan visszatértek a saját otthonaikba, tehát van elég
helyünk.

– Megosztanánk egy szobát? – szaladt ki Ron száján, majd azonnal elvörösödött.

– Ron! – kiáltott fel Hermione megbotránkozva.

Draco és Harry halkan nevetgéltek.

– Azt hiszem, kicsit nyugalmasabb itt, mint az Odúban – állította Harry.

– Esetleg nem lehetett volna megóvni engem ettől a megjegyzéstől? – kérte Perselus rosszindulatúan, miközben undorodva bámulta
Ront és Hermionét.

Remus megköszörülte a torkát, megpróbálva elnyomni a mosolyát.

– Ez kicsit más lesz itt, mint a gyengélkedő a Roxfortban – magyarázta. – Ha szeretnétek azonnal megtenni, akkor kapcsolatba lépek
Mollyval, és elintézem, hogy maradhassatok.

– Aha, az jó lenne – vágta rá Ron gyenge hangon.

649
 Ötvenhatodik fejezet
Harry dühösen meredt Hermionére és Perselusra, a földkerekség lehető legrosszabb tanárpárosára.

Mivel a saját emlékeiről volt szó, ezért Hermione kereken megtagadta, hogy kihagyják őt Harry tanításából a memóriatörlő bűbájt
illetően. Perselus – természetesen – ragaszkodott hozzá, hogy ő maga okítsa Harryt. Az eredmény rémálomba illő lett.

Perselus nem méltóztatott szóba állni Miss Mindentudóval. Hermione még mindig kicsit félt a gonosz halálfalótól, és nem volt hajlandó
hozzászólni. Ám mindketten eléggé hangosan ítélték el Harryt minden apró hibájáért. Ha létfontosságú információt kellett
visszamondania, és merészelt elfelejteni belőle valamit, két letolást is begyűjthetett érte.

Ugyan békésen indultak, de Perselusnak és Hermionének nagyon más elképzelésük volt arról, hogyan kell valamit megtanítani. Minél
dühösebbek lettek egymásra, annál inkább Harryn csattant az ostor.

Draco és Remus félreálltak, és morbid elragadtatással figyelték az előttük játszódó jelenetet. Harry megesküdött, hogy bosszút áll rajtuk,
amiért nem avatkoztak közbe. Különösen Remus tehetett volna valamit. Hogyan számíthattak arra, hogy Harry ellen tud állni két
ennyire félelmetes erőnek? Ron okos volt, még arra sem volt hajlandó, hogy a lábát betegye ebbe a szobába. Tudta, hogy Harrynek
mivel kell szembenéznie.

– Potter, összpontosítanod kell! – szólt rá Perselus jegesen. – Biztos vagyok benne, hogy nem szeretnéd agyalágyulttá alázni a
barátaidat, mert alkalmatlan vagy arra, hogy odafigyelj az egyszerű utasításokra.

Harrynek megremegett az orrcimpája. Elege volt! Sarkon perdült, és az ajtó felé robogott.

– Harry! – kiáltott utána Hermione harsányan. – Hová mész? Meg kell tanulnod megfelelően végrehajtani ezeket a varázslatokat!

Nem volt hajlandó egyikükre sem odafigyelni, inkább becsapta maga mögött az ajtót. Még azt sem tudta, miért mentek egy ilyesfajta
varázslat kedvéért az edzőszobába. Ez nevetséges volt. Most dühösen csörtetett a konyha felé, szemérmetlenségeket és bosszúötleteket
motyogva.

Ron kidugta a fejét a nappaliból a zaj hallatán, ám miután egy pillantást vetett Harryre, gyorsan vissza is vonult.

– Nem ölted meg őket, ugye? – kérdezte, és ismét kikukucskált.

– Nem! – vetette oda Harry.

– Oké – nyugtázta Ron, majd megint eltűnt a társalgóban.

Harry folytatta az útját lefelé, beviharzott a konyhába. Egy pillanatig kifejezéstelenül meredt az üres helyiségre, majd továbbment.
Aznap délelőtt második alkalommal is berontott a bájitalos szobába.

Lucius nem tűnt meglepettnek. És nem is látszott elfoglaltnak, mint legutóbb. Ő és Narcissa az egyik kanapén üldögéltek, nyugodtan
néztek Harryre, és úgy tűnt, mintha várták volna.

– Ismeritek ezeket a varázslatokat? – követelőzött Harry.

– Természetesen – felelte vontatott hangon Lucius.

– Megtanítjátok őket nekem? – fogta Harry könyörgőre.

– Inkompetensnek találod a tanáraidat? – érdeklődött Lucius ártatlanul.

Harry ugyanolyan dühös tekintettel méregette, mint Perselust és Hermionét.

Lucius felvonta a szemöldökét.

– Ezek szerint nem ment jól?

– Tudok tanulni Perselustól. Tudok tanulni Hermionétől. Viszont nem tudok egyszerre kettejüktől tanulni – sziszegte Harry. – És
Remus meg Draco! Árulók mindketten. Csak álltak ott, és nézték, ahogy elevenen megnyúztak.

Lucius önelégülten mosolyogva vont védővarázslatokat a szobára, hogy ne tudják őket félbeszakítani, és nekifogott, hogy nyugodtan
megtanítsa Harrynek a memóriamódosító bűbájokat. Narcissa csendesen segédkezett és bátorítást nyújtott. Harry értékelte a
megnyugtató jelenlétét az odafenti katasztrófa után.

650
Figyelembe véve, hogy néhány fogalmat már megértett Perselustól és Hermionétől, nem tartott sokáig, hogy Harry felfogja és elsajátítsa
a varázslatokat.

– Nagyon jó! – dicsérte Narcissa.

Harry sugárzó mosolyt vetett rá, majd elgondolkodva billentette félre a fejét, ahogy kettejükre nézett.

– Tudjátok, én tényleg úgy gondolom, hogy nagyszerű professzor válik belőletek – jelentette ki.

Nem úgy tűnt, hogy Lucius bókként fogadja a kijelentést, de Narcissa melegen rámosolygott, és bólintott köszönetképpen.

– Az évek során túl sok rémtörténetet hallottam Perselustól ahhoz, hogy örömmel várjam a tanítást – mondta végül Lucius.

– Akkor, azt hiszem, ez neked tényleg büntetés lesz – jegyezte meg Harry vállat vonva. – Viszont szerintem akkor is jó leszel. Semmi
kevesebbel nem éred be magaddal szemben.

Lucius meglepetten vonta fel a szemöldökét.

– Igazad van – ismerte be. – A kudarc elfogadhatatlan.

Harry megborzongott, mert eszébe jutott, Draco vajon hány alkalommal ismételte ezeket a szavakat önmagának az elmúlt év során.

Narcissa átölelte a vállát, finoman megszorította, és Harry tudta, hogy a nő megértette őt. Ennek ellenére az asszony nem szólt semmit
ezzel kapcsolatban.

– Gyere – mondta inkább, miközben az ajtó felé vezette. – Azt hiszem, eljött az ideje egy késői ebédnek.

Továbbra is a vállára tett kézzel léptek be a konyhába. Harry értékelte a védő és megnyugtató gesztust, ahogy az összegyűlt embereket
bámulta, és a feszültség ismét teljes erővel mellbe vágta.

Perselus mogorván meredt rá. Draco és Hermione mérgesen, a mellkasuk előtt keresztbefont karral duzzogtak. Volt egy üres szék
közöttük, de Harry egyáltalán nem volt benne biztos, hogy oda akar ülni. Ron ült Hermione és Ginny között, mivel el akart húzódni a
barátnőjétől. Blaise, Crak és Monstro is ott voltak, csendesen és éberen figyelve.

Remus foglalkozott Victoriával, már etette őt. Felnézett és elmosolyodott, ahogy beléptek.

– Az ebéd tálalva – jelentette ki –, már csak rátok vártunk.

Narcissa még egyszer megnyugtatóan megszorította Harry vállát, majd arra ösztönözte, hogy csatlakozzon a többiekhez.

A feszültség majdnem kibírhatatlan volt, amikor elkezdtek enni. Harry rájött, hogy azt kívánja, bárcsak visszatérnének a mardekárosok.
Így utólag visszanézve azok az étkezések élvezetesek voltak. Ez viszont kínzás.

Reményei gyorsan csökkentek. Attól félt, hogy a fegyverszünetek nem tartanak tovább, most, hogy a háborúnak vége volt. Voldemort
eltűnt, és a régi ellenségeskedés ismét felveti a ronda fejét.

Megvizsgálta Hermionét és Ront, és rájött, hogy még Ron is elvesztette az étvágyát. Hirtelen eltolta magát az asztaltól, hiszen
értelmetlen volt továbbra is ott ülnie.

– Ülj le! – parancsolta Perselus.

– Miért? – követelte Harry. – Tulajdonképpen senki sem eszik, Victoriát leszámítva. Talán ha Ron, Hermione és én elhagyjuk az asztalt,
akkor a többiek ténylegesen élvezni fogják az ételt. Akárhogy is, én nem fogok itt ülni.

Rápillantott Hermione kicsi táskájára, amit észrevett a fal mellé helyezve.

– Csak szeretnék mielőbb túlesni rajta, hogy hazamehessenek, és mindenki újra elégedett lehessen – tette hozzá keserűen.

Perselus hirtelen felpattant.

– Gyere velem! – rendelkezett, majd kiszáguldott a helyiségből.

Harry dühösen meredt a hátára, de vonakodva követte őt a bájitalos szobába. Perselus megpördült, hogy szembenézzen vele, talárja
vészjóslóan hullámzott mögötte.

– Uralkodnod kell magadon! – vetette oda jegesen. – Nem hagyom, hogy hülyére vegyenek!

651
– Nekem?! – kiáltott fel Harry hitetlenkedve. – Te voltál az, aki azon veszekedett Hermionével, hogyan lehet megtanítani azt a rohadt
varázslatot. Mindketten engem használtatok bűnbakként. Még mindig utáljátok egymást, én pedig megakadtam középen.

– Mr. Potter! Nem vagyok hajlandó szórakoztatni a kis barátait! – jelentette ki gonoszul Perselus, veszélyesen villogó tekintettel. – Épp
elég, hogy a maga szemtelenségét tolerálom!

Harry úgy érezte, mintha megint pofonvágták volna. Tudta, hogy Perselus mérges volt, de azt nem, hogy ennyire. Elég dühös ahhoz,
hogy Harryhez hivatalosan beszéljen azon a jeges hangján. Eddig a pillanatig nem is tudta méltóképpen értékelni, hogy a nyár folyamán
felismerte Perselus viselkedésének nüansznyi különbségeit. A gúnyolódása, az önelégült vigyora, a mosolya. Ezek nem voltak pontos
mércéi Perselus hangulatának. Kifejezéseinek hőmérséklete diktálta a különbséget. És az, ebben a pillanatban, keserűen hideg volt.

Perselus már kezdetben is dühös volt, és Harry láthatóan majdnem túlfeszítette az amúgy is pattanásig húzott húrokat. Tényleg túl
messzire ment. Akár annyira, hogy ismét elutasítsa őt? Voldemortnak vége, tehát semmi oka annak, hogy Perselus továbbra is elviselje
őt. Nem volt benne biztos, hogy olyan szörnyű dolgot művelt volna – határozottan tett és mondott már ennél rosszabbat is –, de
Perselus nyilvánvalóan nem értékelte a helyzetet.

Rendben. Ha Perselus szigorú engedelmességet akart, akkor Harry megpróbálja ezt adni neki. Nem volt benne biztos, hogyan fogja
elviselni, ha megint minden visszatér a régi kerékvágásba, mint a nyár előtt. Bármennyire is nem akarta beismerni, mostanra már
szüksége volt Perselus jóváhagyására.

– Igen, uram – mondta kihúzva magát. – Ha megengedi, most visszatérnék az asztalhoz.

Perselust megdöbbentette a Harry hozzáállásában bekövetkező hirtelen változás, és nem szólt semmit. Harry ezt engedélyként vette, és
visszatért a konyhába. Figyelmen kívül hagyta a többiek óvatos és aggodalmas tekintetét, leült az asztalhoz, és kényszerítette magát,
hogy egyen valamit. Az étkezés hátralévő része sem volt kellemesebb, mint az előzőek.

Senki sem mozdult, amikor Winky leszedte a piszkos tányérokat az asztalról.

– Elmehetek? – kérte Harry, belevágva a csendbe.

– Harry, én nem erre gondoltam! – szólalt meg Perselus fáradtan.

Harry a szemét továbbra is szilárdan az asztal lapjára szegezve összeszorította a fogát. A szigorú engedelmesség nem tartozott az
erényei közé.

– Elmehetek? – ismételte.

– Nem, nem mehetsz el! – vágta rá Perselus.

Harry lemondóan felsóhajtott, és feladta, pedig még alig kezdte el. A vak engedelmesség a behódolás kedvéért a madaraknak való…
vagy a halálfalóknak. Nála nem fog működni. Hátratolta a székét és felállt.

– Sajnálom, Perselus – suttogta. – Ez nem fog menni. Muszáj kimondanom, amit gondolok, te pedig utálhatsz, akit csak akarsz. Ez
egyszerűen így működik. Ha…

Ha én azok közé tartozom, akiket megint utálsz, akkor is – gondolta.

– …megbocsátotok, van egy Sötét Nagyuram, akit meg kell semmisíteni – fejezte be hangosan. – Megint – tette hozzá.

Felemelte a kis táskát, és ismét eltűnt a bájitallaborban. Idebent volt kandalló, és legalább egyedül lehettek. Hermione és Ron néhány
másodperccel később megjelentek, és felhelyezték a némító és védővarázslatokat.

A védővarázslatok ellenére a barátai nem beszéltek. Miután kinyitották a kis táskát, felnézett rájuk.

Hermione megköszörülte a torkát.

– Mi történt az imént? – kérdezte.

Harry elutasítóan vállat vont.

– Felidegesítettem Perselust – felelte.

– Nem tűnt boldognak, amikor kisétáltál – jegyezte meg a lány tétován.

– Ebben nincs semmi új, nem igaz? – kérdezte szónokian, megkísérelve visszafogni a keserűségét, de tudta, hogy nem járt sikerrel.

– Te tényleg törődsz azzal a zsíros hajú szemétládával, ugye? – firtatta Ron.

652
Harry ezt már válaszra sem méltatta, inkább nekiállt kihúzgálni a halomnyi feljegyzést. Legfelül volt a napló. Átlapozta az oldalakat, de
egyetlen szót sem fogott fel belőle. Találomra kitépett egy oldalt, megborzongott a szakadás hangjától, de határozottan kielégítőnek
találta.

– Harry, beszélnünk kell – szólította meg Hermione, és letérdelt mellé.

– Miről? – firtatta Harry, miközben kitépett még egy lapot.

A lány idegesen megnyalta az ajkát.

– Te nyilvánvalóan rendkívül mérges vagy – állította. – Azt hiszem, megbántottnak is érzed magad.

– Hagyd inkább, Hermione! – figyelmeztette Harry, majd gonoszul kitépett egyszerre több oldalt is.

– Bocsánatot kérek, Harry – suttogta Hermione nyomorultul. – Tudom, hogy megakadtál közöttünk, és én csak rosszabbá tettem az
egészet.

– Nem számít! – csattant Harry. – Én döntöttem úgy, hogy ott vagyok, ahol. Emlékeznem kellett volna, hogy mindenki utálja egymást,
és nem lesz könnyű még csak tettetni sem, hogy kijövünk egymással. Hogy miért hívott ide benneteket Draco, arról fogalmam sincs.

– Mert próbálkozunk! – állította Hermione. – Csak amiatt – mutatott a halom jegyzetlepra – esett szét minden ma. Mindenki tudja,
mennyire felidegesített ez téged, és ettől vagyunk mind kiakadva.

– Szóval az én hibám, nem? – ordította Harry. – Hát persze, hogy az!

– Nem! – tiltakozott Hermione. – A te hibád, hogy egyáltalán eljutottunk idáig!

Harry megállt, és meredten nézte a lányt, aki zavarodottnak, mérgesnek és idegesnek tűnt a saját szavaitól. Harry nevetni kezdett;
először csak halk kis kuncogás volt, majd hatalmas hahotázás lett belőle. Lassan Hermione arckifejezése is megváltozott,
bekapcsolódott a nevetésbe, mígnem egymáson lógtak, hogy megpróbáljanak egyenesek maradni.

Ron zavartnak és kicsit riadtnak tűnt, amitől a másik kettő még keményebben nevetett, míg aztán könnyek csordogáltak az arcukon.
Elég sok időbe telt, amíg sikerült megnyugodniuk.

– Szükségem volt erre – jegyezte meg Harry.

– Nekem is – értett egyet vele Hermione. Harry oldalának támaszkodva pihent, ahol végre megnyugodott, de nem nézett a barátjára.

Ron végre leült velük szemben, óvatosan figyelve őket.

– Tehát az én hibám, hogy mindenki megpróbál kijönni? – kérdezte Harry lágyan.

Hermione halkan felnevetett.

– Hát, igen – motyogta. – Nehéz elhinni, hogy mind ugyanannál az asztalnál ültünk. És miattad kerültünk oda.

– Ez szörnyűségesen rettenetes volt – jelentette ki Ron fintorogva.

– Igaz – ismerte be Harry. – Sajnálom, hogy ebbe a helyzetbe hoztalak benneteket.

– Ne sajnáld! – szólt rá Hermione, miközben megfelelően felült, hogy rá tudjon nézni. – Igen, rettenetes volt, és… nos, tényleg elég
borzalmas, de teljesen rendben van.

– Hogyan, Hermione? – faggatta Harry. – Hogy lehet teljesen rendben? Mind utáljátok egymást, és nem kellene az én kedvemért úgy
tennetek, mintha kijönnétek egymással. Ez csak ront a helyzeten.

– A ma délelőtt nem volt rossz – mormolta Hermione. – Soha nem leszünk olyan összhangban velük, mint te, de elég békésen
megférünk egymással.

Szélesen meglendítette a kezét, a pergamenek és könyvek halmára intett.

– Mondtam már neked. Akkor fordult rosszra, amikor megint Voldemorttal kellett foglalkoznunk. A helyzet megint jobb lesz, amint
túlleszünk ezen. Meg fogod látni.

Harry nagyon akart neki hinni. Nem számított arra, hogy mindenki kijön egymással. Nem igazán. De utált olyan helyzetbe kerülni, ahol
kénytelen volt választani közöttük. Hogy tehetné, mikor mind fontosak voltak a számára?

653
Perselus és Hermione ebbe a helyzetbe kényszerítették, és nem reagált rá jól. Egyikük sem. Nagyon gyorsan elfajult. Mindannyian
visszatértek a korábbi magatartásukhoz és viselkedésükhöz.

– Nem vagyok benne biztos, hogy Perselus meg fog bocsátani nekem – sóhajtotta Harry. – Nem elégedett most velem, te pedig tudod,
mennyire haragtartó. Nem vagyok épp egy mintagyerek.

Ron hangosan felhorkant.

– Piton pedig nem épp mintaszülő – vágta rá. – Lupin, ő igen, őt értem. Piton egy hülye, idegesítő szemétláda.

– Ezzel nem segítesz, Ron! – szólt rá Hermione idegesen.

De Harry szomorkásan mosolygott.

– Ő egy idegesítő szemétláda, de mostanában jól bánik velem – mondta, aztán elkomorult. – Nos, többnyire. Most megint
visszatértünk a Mr. Potterhez.

– Pontosan mit mondott? – érdeklődött Hermione.

Harry elmondta neki, amit neki mondtak, nem mintha túl sok szó hangzott volna el valójában.

– Oh, Harry – sóhajtotta Hermione. – Nem számít arra tőled, hogy olyan leszel, mint Percy – nyugtatta meg.

Ron összeszorította az állkapcsát, míg Harry meglepődött, hogy a lány fel merte hozni Percy nevét. Hermione bocsánatkérő pillantást
vetett Ronra, de folytatta.

– Piton azért dühös, mert nem mutattam megfelelő tiszteletet – magyarázta. – És sajnos rád hárította a dühét. Azt hiszem, mindenki
elkerüli, hogy a másikhoz szóljon, attól fél, hogy ezzel még jobban idegessé tesz téged, mint amennyire már eddig is vagy. Mindenki
tudja, ha megtámadja a másikat, ez felingerel téged. Most jöttem csak rá, hogy ez azt jelenti, te kapod mindannyiunk csalódottságának
oroszlánrészét.

Harry összehúzta a szemét.

– Perselus nem fél semmitől – állította. – Ha ő haragszik rád, akkor azt tudni fogod.

– De, Piton is fél – biztosította Hermione lágyan. – Fél attól, hogy ez milyen hatással lesz rád. Tudja, mennyire nem akarod törölni az
emlékeinket. Azt hiszem, valószínűleg haragszik rám és Ronra, amiért ebbe a helyzetbe hoztunk téged. És Dumbledore meg
Voldemort. Mérges mindezek miatt. Ha pillanatnyilag neheztel egyáltalán valakire, akkor az valószínűleg Dumbledore – folytatta a lány.
– Elsősorban azért, mert megengedte, hogy beszélj nekünk a horcruxokról. Ha nem hagyta volna, akkor most nem lennél ebben a
helyzetben.

– De hát szükségem volt a segítségetekre! – méltatlankodott Harry, miközben az előtte tornyosuló halom papírra szegezte a tekintetét.
Ő és Ron is írtak ugyan néhány jegyzetet, de a java, amit láthatott, Hermione kézírásával volt. Ron őszinte, szilárd támogatása azonban
mindkettőjüket segítette a továbbjutásban.

– Olyan érzés, mintha az emléktörléssel lekicsinyelném a teljesítményeteket – jegyezte meg Harry. – Nem helyes, hogy nem kaptok
több elismerést azért, amit tettetek. Már az is elég rossz, hogy senki más nem tudhatja pontosan, mivel foglalkoztatok. Én vegyem el a
ti emlékeiteket arról, amit véghezvittetek? Ez nem tisztességes.

Ronra pillantott, de gyorsan elkapta a tekintetét.

– Nem akarom, hogy haragudjatok rám ezért – mormolta.

– Nem fogok – vágta rá Ron. – Nem akarom azt a figyelmet, amit te kapsz. Egyszer régen még vágytam rá, de most már nem. Magas
árat fizetsz a hírnevedért. A hírességért, amit még csak nem is akarsz.

– Hermione és én pedig elég elismerést kaptunk a Rendtől – jelentette ki büszkén. – Nem is tudják pontosan mit csináltunk, de
megköszönték a részvételünket Vol… Voldemort legyőzésében. Anya és Apa pedig olyan büszkék rám!

Harry meglepődött, de elégedett volt. És kicsit mulattatta is a dolog. Ron még mindig küzdött azzal, hogy kimondja Voldemort nevét.

– Csak a rossz részeket fogom elveszteni – mondta tovább Ron. – Azt pedig nem bánom.

– Kezdhetjük akkor? – érdeklődött Hermione.

Harry bólintott, és meggyújtotta a tüzet. Összenéztek, majd mind a hárman felemeltek egy-egy rakás pergament, és nekiláttak bedobálni
a lángok közé. Harry habozott egy kicsit, mielőtt a naplót is behajította. Olyan fontos szerepet játszott a történésekben, és megannyi
kérdésre választ adott neki.

654
Aztán végül a lángok közé vetette, és figyelte, ahogy elég. Ez volt egy korszak vége. Voldemort utolsó ereklyéje. Nem számított rá,
hogy ilyen óriási elégedettséget fog érezni, amikor hamuvá válik.

Hermione kiszórt néhány varázslatot, amely biztosította, hogy az anyagok tökéletesen elégjenek, és semmiképpen se lehessen őket újra
összerakni.

– Vége – sóhajtott fel Ron.

– Egészen katartikus volt – értett egyet Hermione. – Harry, te jól vagy?

– Ja – vonta meg a vállát Harry. – Mi történt a tulajdonképpeni horcruxokkal? – kérdezte hirtelen.

– Ronnal megsemmisítettük őket – ismerte be Hermione. – Kingsley összeszedte őket, amikor összetakarították a csata helyszínét, és
odaadta őket Pitonnak. Azután Piton kérésére bevitt minket a Minisztériumba.

Harry szemöldöke meglepetten felívelt, ahogy hallgatta Hermione magyarázatát.

– Furcsa volt – folytatta a lány. – Piton tulajdonképpen nem kérdezett tőlünk semmit, egyszerűen csak megparancsolta, hogy
foglalkozzunk velük. Megpróbáltuk elmondani neki, hogy már semmi teendőnk nincs vele, szóval ennyi, amikor ő rávágta, hogy
semmisítsük meg őket.

– Megtanította nekünk a varázslatot is, hogy meg tudjuk csinálni – tette hozzá Ron.

Hermione bólintott.

– Még azt is megparancsolta Kingsleynek, hogy vigyen minket vissza a Volt-Nincs Szekrényen keresztül, hogy Nagini maradványait is
eltüntethessük – vette át a szót Hermione. Hevesen megborzongott. – Azt Ron csinálta.

– Utálom a kígyókat – morogta Ron, és undorodva fintorgott.

– Nem minden kígyó rossz – védekezett Harry automatikusan.

– Az az volt – jelentette ki kereken Ron, és Harry egyetértően bólintott.

– És a Volt-Nincs Szekrények? – érdeklődött Harry.

Ron szórakozottan felhorkant.

– Kingsley lekicsinyítette, és átadta őket Pitonnak. Piton továbbpasszolta Malfoynak, aki odarendelte Winkyt és rá bízta. A manó aztán
idehozta, és betette a ládádba – magyarázta.

Harry pislogva próbálta nyomon követni az elmondottakat.

– Szóval nálam vannak?

Ron vigyorogva bólogatott.

– Jó – lehelte Harry kábultan.

– Fogadni mernék, hogy hasznukat tudnánk venni néhány csínytevéshez – állította Ron.

– Ron! – kiáltott fel Hermione megbotránkozva.

– Mi van? – védekezett Ron. – Nem tennénk velük semmi veszélyeset.

Hermione dühösen nézett rá, majd ráförmedt Harryre.

– Nem tennéd! – jelentette ki.

Harry ártatlanul mosolygott.

– Harry! – sikkantott fel a lány.

Harry összehúzta a szemét.

– Nem tervezem, hogy felhasználom őket bármire is – motyogta. És ha mégiscsak tervezne valamit, akkor biztosan nem fog róla
beszélni Hermionének. Amikor Hermione ismét odafordult Ronhoz, Harry a háta mögött a barátjára kacsintott.

655
– Hallod? – kérdezte Hermione. – Harry megbízható személy.

– Aha, megbízható – sikerült Ronnak pléhpofával kipréselnie.

Harry tudta, hogy Ron nem lesz képes sokáig fenntartani a álarcát, ezért megváltoztatta a témát.

– Tehát, ha már szóba került a megbízhatóság, akkor azt hiszem, most kellene módosítanunk az emlékeiteket – jegyezte meg.

Hermione gyanakvóan ráncolta a homlokát. Határozottan azon gondolkodhatott, miért áll nagy hirtelen készen erre, amikor egész
délelőtt annyira tiltakozott ellene. És bár csak azért mondta, hogy elterelje a figyelmét, Harry most rájött, hogy tényleg készen áll rá.
Kész, amennyire csak valaha lehet, és akárcsak Ron, mielőbb túl akart esni rajta.

– Úgy gondolod, hogy itt kellene végrehajtanunk? – kérdezte Ron, kerekre tágult szemmel. –Most?

– Khm. – Hermione is bizonytalan volt. – Biztos, hogy felkészültél rá, Harry?

– Megfelelően megtanultam a varázslatokat, ha erre vagy kíváncsi – felelte Harry szárazon. – Még mindig nem örülök neki, de azért
felkészültem. Meglehetősen hozzászoktam az erkölcsi dilemmákhoz – tette hozzá, és közben Pettigrew jutott eszébe. Vállat vont. –
Készen állok, amikor csak akarjátok.

– Szólnunk kellene Pitonnak először? – firtatta Hermione idegesen.

– Azután, ahogy bánt veled? – hitetlenkedett Harry.

– De ő csak aggódott miattad – morogta Hermione. Nagyot nyelt. – Talán neki is készen kellene állnia. Csak elővigyázatosságból,
tudod.

– Nem! – vágta el Ron határozottan. – Piton és Lupin majd ott lesznek neki, de mi megbízunk abban, hogy Harry jól fogja csinálni.
Meg tudjuk csinálni.

Hermione lassan bólintott, és megnyugtatásul mélyen beszívta a levegőt.

– Rendben – egyezett bele.

– Én leszek az első – ajánlkozott Ron.

Harry számára pálcájával a barátját venni célba, amikor annyi minden forgott kockán, az egyik legnehezebb dolog volt, amit felvállalt
élete során. Kiszórta a varázslatot, és figyelte, ahogy Ron arckifejezése megüvegesedett. Hermione finoman nógatta, hogy feküdjön le,
az oldalára fordította a kanapén.

Amint őt elrendezte, Hermione is helyet foglalt a másik kanapén, és elszántan szembenézett Harryvel.

– Most engem! – szólította fel Harryt. Hangja épp csak egy kicsit volt ingatag.

Harry ugyan émelygett, de kényszerítette magát az összpontosításra. Nem hibázhat ebben. Ismét végrehajtotta a varázslatot, majd
finoman segített Hermionének lefeküdni.

Hátralépett, és mereven bámult le a barátaira. Biztos volt benne, hogy megüvegesedett tekintetük egész hátralévő életében kísérteni
fogja őt.

Megszüntette a védővarázslatokat, és kisétált a konyhába. Meglepetten fedezte fel Fredet és George-ot az asztalnál ülve a többiekkel.
Mindannyian felnéztek rá, amikor belépett, és azonnal csend hullott a helyiségre.

Draco állt fel.

– Harry, jól vagy? – kérdezte.

Harry csak bólintott, félt kinyitni a száját.

– Már elvégezted a varázslatokat? – firtatta éles hangon Perselus.

Harry tétován maga mögé intett, és ismét bólintott.

Perselus, Remus és Narcissa azonnal felugrottak és a bájitalos szoba felé száguldottak, hogy leellenőrizzék Ront és Hermionét. Harry
ellépett az útjukból, és figyelte, ahogy elmennek.

– Harry? – szólította meg Draco tétován, és finoman megérintette a karját, hogy felhívja magára a figyelmét.

656
Harry néhány pillanatig üres tekintettel meredt rá, majd a legközelebbi mosdó felé rohant. Az ebédje visszafelé sem volt kellemesebb,
mint amikor lement. Elkeseredetten fontolgatta, nem volt-e az étkezés már eleve kudarcra ítélve.

– Ennyit arról, hogy felkészültem rá – motyogta.

Homlokát a hűvös porcelánnak nyomta, megpróbálta emlékeztetni magát arra, hogy Ron és Hermione kényszerítették ebbe bele.
Néhány órán belül mindannyian rendbe jönnek, és visszatérnek a normál állapotukba.

– Gyerünk, Harry – sürgette Draco, és felhúzta őt. – Nem maradhatsz itt.

Harry gépiesen tette rendbe magát, megtörölte az arcát és kiöblítette a száját, mielőtt megnézte volna magát a mosdó feletti tükörben.
Tudta, ha a barátai nem épülnek fel, soha nem lesz képes ismét szembenézni magával.

Kopogás hangzott fel az ajtón, mire összerezzent.

– Menj innen! – csattant Draco.

– Nyisd ki az ajtót, Draco! – parancsolta Lucius.

– Néha utálom az apámat – motyogta Draco a bajsza alatt.

Harry megfordult, és halványan rámosolygott Dracóra.

– Én hősöm! Még az apjától is megpróbál megvédeni engem – mormolta.

Draco bánatosan elmosolyodott.

– Jól vagy? – kérdezte.

– Nem – vallotta be őszintén Harry.

– Draco! – morrant Lucius, és ismét határozottan kopogott az ajtón.

– Jobb lesz, ha beengedjük – sóhajtotta Harry.

Draco kinyitotta az ajtót, és mérgesen meredt az apjára.

Lucius felvonta a szemöldökét Draco viselkedése láttán. Pillantása Harryre rebbent, tekintetével felbecsülte az egészségi állapotát.

Átadott Harrynek egy bájitalfiolát.

– Megnyugtatja a gyomrodat – mondta.

Harry hálásan elfogadta, gyorsan felhajtotta, miközben fintorgott az íze miatt. Volt abban valami visszás, hogy egy visszataszító ízű
bájital jó a háborgó gyomorra.

– Miss Granger és Mr. Weasley kényelmesen pihennek – jelentette ki a férfi. – A vendégszobába költöztettük őket, és jelen pillanatban
a Weasley testvérek vigyáznak rájuk.

Harry lehunyta a szemét az őt elárasztó megkönnyebbüléstől. Nagyon félt attól, hogy valamit rosszul csinált. Lucius megszabadította őt
annak a kényszerétől, hogy neki magának kelljen megkérdeznie, jól vannak-e.

Szeme újra felpattant.

– Az ikrek és Ginny tudják, mit csináltam? – kérdezte.

– Igen, Perselus úgy döntött, tájékoztatja őket – felelte Lucius. – Úgy ítéljük meg, az lesz a leghelyesebb, ha tisztában vannak a
tényekkel, mivel egy rövid időn keresztül még lehetnek zavarodott pillanataik. Így képesek lesznek a gyanakvást elaltatni, ha ezek a
pillanatok mások jelenlétében esnének meg.

– Különösen Weasley anyukája előtt – mormolta Draco.

– Mrs. Weasley nagyon nem lenne oda érte, ha megtudná, mit tettünk – ismerte be Harry, és émelygést érzett már csak az asszony
dühének gondolatára is. Nem tartotta elképzelhetőnek, hogy megértene valami ilyesmit.

– És… Ginny, meg az ikrek…

657
– Elfogadják – vágta rá Lucius.

Harry hálásan bólintott.

– Gyere – nógatta Draco, ezzel megragadta Harry kezét, és kihúzta a fürdőből. – Nem fogod jobban érezni magad, míg nem láttad őket
a saját szemeddel.

Akármire is számított Harry, amikor belépett a vendégszobába, az nem az volt, aminek a szemtanúja lett. Dermedten bámulta a szoba
lakóit.

– Harry! – kiáltott fel Fred.

– Malfoy! – csatlakozott hozzá örömtelin George.

– Örülünk, hogy csatlakoztok hozzánk – jelentette ki Fred vidáman.

Harry összeszorította a szemét. Amikor ismét kinyitotta, az elé táruló színhely még mindig ugyanaz volt.

– Ők ott Crak és Monstro? – firtatta.

George feltűnően az órájára nézett.

– Öt… négy… három… kettő… egy.

Egy hangos pukkanással Crak és Monstro jelentek meg ott, ahol korábban két hatalmas, nagyon narancssárga mókus ült.

– Csacsogó Csokoládé – jelentette be Fred büszkén.

– Miért voltak narancssárgák? – érdeklődött Harry.

– Mert Ron kedveli a narancsszínt – magyarázta George, mintha a válasz magától értetődő lett volna.

– Ja, persze – mormolta Harry erőtlenül.

Ronra nézett; úgy tűnt, nagyon értékelte a látványt. Ron és Hermione két külön ágyban ültek, még mindig kuncogtak azon az
átváltozáson, amit épp az előbb láttak. Remus elnézően mosolygott rajtuk, miközben a két ágy közötti karosszékben ülve figyelte a
tevékenységüket.

– Minden rendben velük – szólalt meg most Remus. – Csak egy kicsit zavartak – tette hozzá megnyugtatóan. Körbenézett a szobában.
– Ennek ellenére nem tűnt bölcs dolognak egyedül hagyni őket ezekkel itt.

Harry bólintott. Nem lehetett megmondani, mit képes megtenni Fred és George, hogy kihasználják a helyzetet. Ron és Hermione
nagyon sebezhető célpontot nyújtottak. Reménykeltő, túl csábító célpontot.

Ehelyett inkább Crakot és Monstrót vették célba. De ahogy Harry tovább figyelt, Crak és Monstro összedugták a fejüket Freddel és
George-al, és láthatóan mohón választották ki a következőt az édességes dobozkából, amit Fred tartott a kezében.

Elképedve bámulta, ahogy Crak és Monstro készségesen dugták szájukba a rózsaszín édességet. Néhány másodpercig ízlelgették, és
kicsivel később helyükön két rózsaszín disznó álldogált.

– Ooooh, kismalacok! – visította élvezettel telin Hermione. – Annyira aranyosak!

– Oh, atyám! – lehelte Harry. Nem tudta biztosan, hogy mi töltötte el nagyobb borzadállyal: Hermione viselkedése vagy a disznók.

– Disznó Drazsé – jelentette be George.

– A mi drága Dudleynk tiszteletére – magyarázta Fred.

Harry még bámulta őket néhány pillanatig, majd kirobbant belőle a nevetés. Szeretett volna széthagyni néhány Disznó Drazsét
Dudleynak, hogy megehesse őket. Tökéletes találmány volt.

Fred és George sugárzottak. Harry átnézett Dracóra, aki önelégülten vigyorgott.

– Azért hoztad őket ide, hogy felvidíts engem, ugye? – vádolta Harry fojtott hangon.

– Talán – mormolta Draco, de nem árulta el önmagát. – Menjünk, üljünk le és élvezzük az előadást.

658
Blaise és Ginny a kanapé egyik sarkában ültek, amiről Harry biztosra vette, hogy az egyik üres ágyból alakították át, mivel extra nagy
méretű volt. Elég hely volt ott még Harrynek és Dracónak is, hogy leülhessenek a másik végén.

– Jól vagy, Harry? – kérdezte Ginny halkan.

– Jobban – felelte Harry, miközben Ront és Hermionét figyelte. Még jobban lesz, amikor visszatérnek a normális állapotukba.

Figyelmét visszafordította az ikrekre és a két mardekárosra, amikor egy hangos pukkanással a disznók ismét emberré változtak.

– Minden oké? – faggatta őket Fred.

Mindketten bólintottak.

– Mi a következő? – kérdezte Crak.

George csalódottan csóválta a fejét Draco felé.

– Malfoy, miért felejtettél el tájékoztatni minket erről a két rendkívüli, elképesztő tesztalanyról?

– Jó tesztelőket olyan nehéz találni! – értett egyet vele Fred.

– Jól mulattok? – buggyant ki Harryből a kérdés, mielőtt Draco válaszolhatott volna. Nem bírta felfogni, hogyan találhat valaki
élvezetet abban, hogy az ikrek termékeinek elfogadó végén legyen.

– Ez százszor mókásabb, mint Pansy csínyei – felelte Monstro.

– Érdekes látni, mi fog történni – tette hozzá Crak.

– Csináljátok megint! – szólt közbe Ron hangosan.

– És ez segít lefoglalni Ront és Hermionét – jegyezte meg fanyarul Ginny.

Harry elfintorodott.

– Emlékezni fognak erre? – érdeklődött. – Különösen Hermione lesz boldogtalan, ha rájön, hogy malackákról visítozott.

– A nap előre haladtával egyre következetesebb lesz – szólalt meg Remus. – És igen, fokozatosan rá fog ébredni, mivel múlatta az időt.

– Nem kellene egyszerűen hagynunk, hogy aludjanak, vagy valami? – kérdezte Harry. – Azt hittem, pihenniük kell.

– Ágyban tartjuk őket egész nap – felelte Remus –, de nem különösebben fáradtak, az Álomtalan Álom főzet pedig az adott
körülményekben inkább ártana nekik.

Harry vonakodva bólintott, és emlékezetébe véste, hogy tartsa magát távolt Hermionétől egy darabig, miután majd jobban érzi magát.
Elhelyezkedett Dracóval, és felkészült, hogy egyszerűen csak figyelje az előadást. Ez határozottan kellemesebb volt, mint az aggódás.

– Tudod, Victoria kedvelné az állatokat – jegyezte meg. – Visszatért a gyerekszobába?

– Mivel senki nem volt biztos, mit fogsz csinálni, vagy milyen eredményekre számíthatunk, így igen, biztonságosabbnak ítéltük, ha
Victoriát visszaküldjük a gyerekszobába – magyarázta Draco. Egyébként meg, épp ideje volt a délutáni sziesztájának. Mostanra
azonban valószínűleg felébredt már.

– Oh – lehelte Harry. Csoda lett volna, ha valaha nyomon tudott volna követni bármit is. Úgy tűnt, minden napra jut valamiféle ilyen-
olyan válság. Bármi is legyen az aktuális krízishelyzet, mindig arra összpontosított, amíg az el nem múlt. Csak remélni merte, hogy a
dolgok végül kezdenek majd lenyugodni.

– Felmegyek érte – döntött. – Mindjárt visszajövök.

– Jobban is teszed, ha azonnal visszajössz! – jegyezte meg vontatott hangon Draco, és hangjából figyelmeztetést lehetett kihallani.

– Jövök! – ígérte Harry, majd gyorsan megcsókolta Dracót. Tudta, hogy Draco aggódott, és az adott körülmények között jobban
szerette, ha Harryt szemmel tudta tartani.

Betartotta az ígéretét, elhozta Victoriát a szobájából, és levitte őt a másik helyiségbe. A folyosón azonban megállt vele egy kicsit.

– Reméltem, hogy normális gyermekkort tudok neked biztosítani – suttogta a kicsinek –, de nem vagyok benne biztos, hogy lehetséges
lesz.

659
A lányka Harry szájába dugta az ujjacskáit, ő azonban nem eresztette el őket, mire a kicsi kuncogni kezdett, és megpróbált elszabadulni.
Harry elengedte a kis kezet.

– Beszélgetni próbálok veled – szidta őt nevetve.

– Apu – gügyögte a kislány, és sikerült megmarkolnia egy fekete hajtincset, amikor Harry megrázta a fejét.

– Igen, Apu – mormolta Harry. – Megteszem, ami tőlem telik, tudod. De az én életem nem túlzottan normális. Nem hinném, hogy volt
akár egyetlen normális napom is, mióta az apud megjelent a küszöbömön. A fenébe is, azt sem tudom már, hogy mit jelent a
normálisság. Bocsánat, azt hiszem, Perselusnak igaza van, és ügyelnem kell a számra, amikor veled vagyok – folytatta. – Ha én is egyre
többet értek a gagyogásodból, akkor valószínűleg te is kezdesz érteni valamennyit az enyémből.

– Je! – kezdett Victoria fészkelődni.

– Látod, tudom, hogy ez azt jelenti, szeretnéd, ha letennélek – mormolta Harry. – Nincs kedved meghallgatni, amit mondani akarok,
ugye?

– Je! – követelőzött Victoria.

Harry felhorkant.

– Te határozottan Malfoy vagy! – jelentette ki. – Nos, jól van akkor. Nem is tudom, minek aggódom azon, hogy elég normális vagyok-e
neked, amikor te Malfoy vagy. Mikor törekedtek valaha is a Malfoyok valami annyira közönségesre, mint a normálisság!

Nem látta, ahogy Narcissa csendesen mosolyogva visszafordult, amikor ő továbbment a barátai felé.

Két fényes, lila mókus üdvözölte és rengeteg nevetés.

– Lila?! – kiáltott fel. Victoria azonban értékelte a látványt, örömtelin visongott, és nyújtózkodva próbálta elérni őket.

Egyikük, Harry nem is merte megpróbálni kitalálni, hogy melyikük, elég közel jött, hogy Victoria megsimogathassa. Harry
automatikusan figyelmeztette a kicsit, hogy legyen óvatos, megpróbálva figyelmen kívül hagyni annak a furcsaságát, ami éppen történik
velük.

– Én is meg akarok simogatni egyet! – nyafogta Hermione.

– Én is! – csatlakozott hozzá Ron.

A furcsa szó még csak meg sem közelítette a helyzet értékelését.

– A csokoládét gyakran csomagolják változatosan – magyarázta Fred, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a másik mókus
odaugrott Hermionéhez, hogy eleget tegyen a kérésének.

– A változatos töltelékek helyet a Csacsogó Csokoládé különböző színekben kapható – folytatta George.

– És meglepetés van mindegyikben – fejezte be Fred.

Harry nem volt benne biztos, hogy izgatta az a tény, hogy valóban értette is a magyarázatot. Sokkal inkább aggasztotta Ron és
Hermione gyerekes viselkedése. Ahhoz volt hozzászokva, hogy az ikrek viselkednek gyerekesen.

Odaadta a valódi gyereket Dracónak, aki rázkódott a nevetéstől, és odébb lépett, hogy beszélgetni tudjon Remussal.

– Tíz másodperc – jelentette be George, mire a mókusok visszaugrándoztak a szoba közepére.

Harry pislogni kezdett. Úgy vélte, nem lett volna jó hagyni, hogy visszatérjenek eredeti fazonjukra, és hagyják, hogy Hermione és Ron
simogassák Crakot és Monstrót. Megborzongott és hátat fordított nekik.

– Remus, miért viselkednek így? – kérdezte.

– Mert élvezik a bolondozást – felelte Remus szárazon.

Harry összevonta a szemét.

– Nem ők – javította ki –, hanem Ron és Hermione. Miért cselekszenek, annyira… fiatalként.

– A memóriamódosításnak van egy olyan jellemzője, amitől az emberek sokkal gyerekesebb viselkedéshez térnek vissza – magyarázta
Remus. – Ez annál hangsúlyosabb, minél több emléket módosítanak.

660
– Sok emlékük lett megsemmisítve – motyogta Harry. – Tudom – tette hozzá, mielőtt Remus kijavíthatta volna –, hogy tulajdonképpen
nem lettek megsemmisítve, csak lezárva.

Már tartottak neki előadást a különbségről. Azon a délelőttön ez volt az egyik hibája, amitől Hermione és Perselus is felizgatta magát.
Úgy érezte, sokkal jobban értékelte volna, ha gondoltak volna arra, hogy több időt szánjanak annak a magyarázatára, hogy milyen
hatásokra számíthat utána. A fókusz azonban a varázslatok helyes elvégzésén volt elsősorban.

Remus megértően mosolygott, mielőtt folytatta volna a magyarázatot.

– Az elme egy érdekes dolog – mondta. – A memóriavarázslatok kutatása azt mutatta, hogy az agy hajlamos visszatérni a külső világgal
való egyszerűbb együttműködésre, miközben alkalmazkodik a varázslat által beállított új paraméterekhez. A varázslat súlyosságától
függően van egy kezdeti szakasz, amikor az elme teljesen el is zárhatja magát a külső világgal való együttműködéstől – folytatta. –
Aztán, ahogy az agy feldolgozza azokat, amiket most új információként lát, az egyén fokozatosan visszatér a megszokott állapotához.

Harry átgondolta ezt, és rájött, hogy talán számítania kellett volna valami ilyesmire. Látta Lockhartot, miután a memóriája annyira
drasztikusan törölve lett. De hát Lockhart gyakran cselekedett már az előtt is gyerekesen. Szerencsére ez a helyzet közel sem volt olyan
rossz, és a megfelelő varázslatokkal és ép pálcával lett végrehajtva, de azért határozottan elég rossz volt.

– Tehát Ron és Hermione valószínűleg ilyenek voltak, amikor kicsik voltak? – firtatta.

– Valószínűleg, igen – bólintott Remus. – Meg fognak gyógyulni, Harry. Abbahagyhatod az aggódást.

– Aha, jó – sóhajtott fel Harry.

Ismét csatlakozott Dracóhoz és a többiekhez, aztán megpróbált lazítani. Fred és George voltak a legjobbak, amikor figyelemelterelésről
volt szó. Victoria határozottan imádta őket. Vagy legalábbis a termékeik eredményeit. Boldog volt az állatsereglettől, izgatottan
tapsikolt.

Az ikrek órákon át szórakoztatták őket. Winky helyben szolgálta fel a vacsorát, a helyzetet olyan nyugodt mederben tartották, ahogy
csak lehetséges volt. Szöges ellentéte volt ez az ebédnek: kellemes volt és vidám.

Harry sosem szándékozott elmondani Hermionének, de érdekes volt figyelni, hogy a lány lassan visszanyerte az én-tudatát. Az egyik
percben még kuncogott és gügyögött, mint Victoria, a következőben pedig mérgesen elpirult, ahogy ráeszmélt, hogy általában nem
viselkedett így.

Bosszúsága az ikrekkel szemben egyre határozottabbá és gyakoribbá vált, ahogy a nap múlt. Ron épp annyira hajlamos volt a
kacarászásra, mielőtt lecsapott volna az extrém zavarodottság. Ron és Hermione biztosan haragudnának mindannyiukra, amint ennek
vége, de Harry biztos volt benne, hogy senki nem fogja őket emiatt ugratni.

Mind tisztában voltak azzal, hogy Ron és Hermione áldozatot hoztak valamiért, még ha nem is tudták pontosan, mi is volt az az
áldozat. Harry csüggedten összeomlott, amikor eszébe jutott, hogy ő az egyetlen, aki tudja.

Draco aggódó pillantást vetett rá.

– Feküdj le – mormolta, és megpaskolta a saját combját.

Harry kényelmesen kinyújtózott, fejét Draco ölébe fektette. Ez egy újabb érzelmileg kimerítő nap volt.

– Talán le kellene feküdnünk – vetette fel Draco.

– Nem tehetem – tiltakozott Harry. – Itt akarok maradni.

– Semmit nem tudsz itt tenni – mutatott rá Draco. – És lassan visszatérnek a normál szintjükre.

– Tudom, de… mi van, ha felébrednek éjszaka, és összezavarodnak – mondta. – Azelőtt sosem maradtak itt… nos, azóta nem, hogy
ilyen lett a ház, és talán nem fognak emlékezni. Valakinek itt kell lenni velük, hogy emlékeztesse őket.

– És annak a valakinek persze neked kell lenned – jegyezte meg fanyarul Draco.

– Az én hibám, hogy ilyenek – vágta rá Harry.

Draco lemondóan felsóhajtott.

– Jó, akkor ma éjszaka itt alszunk.

Harry pislogni kezdett, amikor Fred odaugrott, hogy keresztbe tett lábbal leüljön eléjük a padlóra.

– Szóval, jól hallottam, hogy ottalvós buli van? – firtatta Fred élénken.

661
– Khm… – Harrynek hirtelen eszébe jutott Fred és George neonszínű pizsamája. – Attól függ, melyik pizsamátokat fogjátok viselni –
jelentette ki.

Fred szélesen vigyorgott.

– Ne aggódj, pajtás – mondta –, van néhány új darabunk, és biztos vagyok benne, hogy tetszeni fognak.

– Remélem, nem azok a visszataszítóan ocsmány fényes dolgok – jegyezte meg Draco.

– Nem fényes, és biztos, hogy tetszeni fog neked – ragaszkodott hozzá Fred. – Egy ilyen alkalomra tartogattuk.

Ginny lehuppant a bátyja mellé, és odabújt hozzá.

– A pizsamákról beszélgettek? – érdeklődött, mielőtt hatalmasat ásított volna.

– Öö, igen – nyögte Harry szórakozottan. – Miért vagy annyira fáradt? Nincs még annyira késő, nem?

Narcissa már bejött Victoriáért, hogy ágyba dugja, de amennyire tudta, még mindig elég korán volt.

– Mostanában nem aludtam túl sokat – ismerte be a lány. – Tulajdonképpen nem is vagyok biztos benne, hogy bárki is túl sokat aludt
volna az elmúlt héten.

– Miért? – kérdezte Harry.

Érezte az éles tekinteteket Ginnytől, Fredtől és Dracótól.

– Oh – lehelte, ahogy rájött, hogy érte aggódtak.

– Igen, „oh” – morogta Ginny összehúzott szemmel.

– Bocsánat – suttogta Harry. – Nem tudtam sokat tenni ellene.

– Te bolond vagy, Harry – jelentette ki Draco, de Harry hallotta a szeretetet a hangjában.

– Most meg miért vagyok bolond? – firtatta.

– Mert bocsánatot kérsz valami olyasmiért, amire abszolút nem volt befolyásod – vágta rá Draco.

– Azt hiszem, ez jobb, mintha azt mondtam volna, hogy úgy kell neked, minek aggódsz a Fiú, Aki Túlélte miatt – csattant Harry.

Draco könnyedén tarkón csapta, mire Harry összevigyorgott Freddel és Ginnyvel. Megfordult, hogy felnézhessen Dracóra.

– Tudod, ugye, hogy örülök, amiért aggódtál értem? – kérdezte halványan mosolyogva.

– Igen, tudom, te lüke – mormolta Draco, és mivel képtelen volt ellenállni, így visszamosolygott. – Örülök, hogy itthon vagy, még
akkor is, ha nem hagyod, hogy a saját ágyunkban aludjunk.

– Ah, igen, az ágy. Nem felejthetjük el a pizsamákat – jelentette ki Fred és felállt. – George, azt hiszem, itt az ideje egy konyhai
portyának.

– Ottalvós buli van? – érdeklődött George. Izgatottnak látszott.

– Így van – helyeselt Fred. – Nagy buli lesz.

– Harry, neked vannak a legfurcsább barátaid – jegyezte meg Draco.

– Ők a te barátaid is – mutatott rá Harry.

Draco elfintorodott.

– Muszáj igényt tartanom rájuk? – kérdezte.

– Muszáj – bólogatott Harry megjátszott komolysággal.

– Hát jó – sóhajtott fel Draco.

Ginny halkan nevetgélt.

662
– És ti vagytok az általam ismert legfurcsább, de legédesebb pár – tette hozzá.

– Legédesebb? – hüledezett Draco felháborodva.

– Minden rendben azzal, hogy furcsa vagy, de gondod van az édességgel? – érdeklődött Harry felvont szemöldökkel.

– Igen! – kiáltott fel Draco.

Ginny összeomlott a nagy nevetéstől.

– Mit csináltatok vele? – firtatta Blaise kíváncsian, miközben letelepedett Ginny mellé.

– Csak arról volt szó, hogy Draco furcsa – jelentette ki Harry tényszerűen, amivel újabb kacagást váltott ki.

– Viszont nem vagyok édes – mutatott rá gyorsan Draco.

Blaise a fejét rázta, és láthatóan eldöntötte, hogy nem is akarja tudni.

– Itt töltöd az éjszakát, ugye? – kérdezte Ginnyt.

A lány bólintott, és úrrá lett a vihogáson.

– Anya nekem is küldött ruhákat, amikor Lupin elment rábeszélni őt, hogy hadd maradjon itt éjszakára Ron és Hermione – magyarázta.

Odanéztek Ronra és Hermionére. Hermione valamikor átült Ron ágyára, és most halkan beszélgettek. Úgy tűnt, visszatértek normális
állapotukba, és Harry meglehetősen biztos volt abban, hogy megpróbálnak rájönni, mit tudnak és mit nem.

Tudta, hogy Fred, George és Ginny miért maradnak itt. Senki nem mondta ki hangosan, de ők is aggódtak Ronért és Hermionéért.

– Odamész beszélni velük? – kérdezte Ginny.

– Kellene – ismerte be Harry. Ám nem akart.

– Menj csak – szólt közbe Draco, és finoman meglökte Harryt. – Elég idejük volt, hogy összerakják a dolgokat.

Harry vonakodva otthagyta a kényelmes helyét a kanapén, és megközelítette a legjobb barátait. Hermione elmosolyodott, és
megpaskolta az ágyat maga mellett. Harry meglepetten pislogott rá.

– Azt hitted, mérgesek vagyunk rád? – kérdezte.

– Talán egy kicsit – ismerte be Harry. – Én valószínűleg az lennék, ha a helyetekben lennék.

– Nem haragszunk rád, pajtás – tiltakozott Ron. – Csak valahogy minden rohadtul furcsa.

– Furcsa is – értett egyet vele Hermione. – Tudom, mi történt, ugyanakkor olyan érzés, mintha elfelejtettem volna dolgokat. – Egy
pillanatig a szemöldökét ráncolta, majd bánatosan elmosolyodott. – Elfelejtettem dolgokat. Ha most vizsgáznék, komoly
pánikállapotban találnám magamat.

Harry és Ron felnevettek.

– Ez nem vicces! – korholta őket a lány, de ő is mosolygott, majd meghúzta Harry karját, hogy leüljön végre. Harry az ágytámlának
támaszkodott, és szembenézett velük.

Idegesen harapdálta a száját, megpróbálta kitalálni, hogyan kérdezze meg, amit tudni akart.

– Nem érzitek úgy, hogy túl sok minden hiányzik? – kérdezte végül.

Kér barátja szemöldököt ráncolva néztek rá, de komolyan megfontolták a kérdését, mielőtt válaszoltak volna.

– Nem igazán – felelte Ron. – Úgy értem, néhány emlék egy kicsit homályosabb, mint mások, de hát nekem mindegyik kicsit az.

– Hm. Ennek semmi értelme – állította Harry.

– Emlékszel minden kimondott szóra, minden egyes beszélgetésből, amiben valaha részt vettél? – kérdezte Hermione.

– Nem, dehogy – vágta rá Harry.

663
– Mi sem – helyeselt Hermione. – Semmiben sem különbözik az érzés attól, hogy más dolgokat felejtettünk el abból, amit egymásnak
mondtunk. Eltekintve attól, hogy ebben az esetben tudjuk, direkt felejtettünk el néhány dolgot.

– Emiatt pedig tudni szeretném, mi is volt az – ismerte be a lány –, de ha azt akartam, hogy töröld az emlékeimet, akkor annak
rendkívül fontosnak kellett lennie.

– Persze, hogy fontos volt! – kiáltott fel Ron. – Köze volt Tudjukkihez, ugye?

– Voldemorthoz, igen – értett egyet vele Hermione. – Szóval, az tényleg nyilvánvaló, hogy bármi is volt ez a tudás, ennek hatalmas
kockázatot kellett jelentenie. Biztosan jobb így.

Harry szomorúan mosolygott.

– Igen, jobb így. Örülök, hogy jól vagytok.

Ron hangosan felhorkant.

– Jól, a francokat! Fél napon át hülye barom módjára viselkedtünk.

– Nem tudom elhinni, hogy simogatni akartam Monstrót – fintorogta Hermione.

– Öö, úgy éreztük, jobb megakadályozni, hogy felügyelet nélkül mászkáljatok, amíg ki nem heveritek a varázslatot – ismerte be Harry. –
Fred és George… nos, ők mindannyiunknak elterelték a figyelmünket.

– Tudom – bólintott Hermione, és hangja olyan közel állt a siránkozáshoz, ahogy Harry még nem is hallotta tőle. – De tényleg muszáj
volt ennyire bután viselkednem?

– Ne utálj meg, mert ezt mondom – kezdte Harry –, de tulajdonképpen valahogy jó volt téged nyugodtan és bolondozva látni.
Különösen a hátunk mögött hagyott év után, nos, jó volt aggodalmak nélkül látni téged.

– Oh, Harry – sóhajtotta a lány. – Te egyáltalán nem hagytad abba az aggódást, ugye? Téged még mindig foglalkoztat az a valami, amit
mi elfelejtettünk.

– Nem, már megoldva – állította Harry.

– De neked emlékezned kell rá – mutatott rá a lány.

Harry felsóhajtott.

– Igen, de már nem számít. Vége. Teljesen.

664
Ötvenhetedik fejezet

Az oldalán fekvő Harry lassan ébredezett a hangok hallatán Draco ölelő karjai között. Kellett neki néhány másodperc, mire eszébe
jutott, hogy mindannyian ugyanabban a szobában aludtak. Ron és Hermione jól érezték magukat, és az este folyamán nagyon mókásak
voltak. Mindenki sokáig fennmaradt, üldögéltek a pizsamáikban, édességeket eszegettek, vajsört iszogattak és egyszerűen csak
beszélgettek. Ő is jól szórakozott, de annyira fáradt volt, hogy olykor nehéz volt ébren maradnia. Volt egy olyan érzése, hogy ő aludt el
elsőként, mivel nem emlékezett arra, hogy lefekszik.

Zárva tartotta a szemét, miközben hallgatta a barátait.

– Hát nem aranyosak? – jött Hermione hangja.

– Aranyosak?! – Ez határozottan Ron volt.

– Nos, Malfoy ragaszkodik hozzá, hogy ők nem édesek – Ginny hangja maga volt a gyakorlatias okfejtés –, és az aranyos is megfelelően
jellemzi őket.

– Ginny valójában arra gondol, hogy nagyon szexisek – érkezett Blaise fanyar hangja.

– Szexisek?! – Ron visszhangozta Harry gondolatait. – Ginny, mire gondolsz te? Az ott Harry és Malfoy! – Volt egy rövid szünet. – És
te – mutatott rá Blaise-re – nem az ő barátja vagy?

– Attól, hogy a barátja vagyok, miért kellene vaknak lennem?

– De nem vagy homokos!

– És ettől miért kellene vaknak lennem?

Harry érezte Draco remegéséből, hogy nagyon igyekszik a nevetését elfojtani. Látszólag Blaise úgy döntött, hogy megszánja Ront.

– Történetesen értékelem a szép dolgokat. Azok ketten együtt nagyon gyönyörűek.

– És szexisek – csipogta Ginny hangja.

– Gyönyörűek? – Ron hangja inkább kérdő volt, mint felháborodott, és nyilvánvalóan úgy határozott, hogy figyelmen kívül hagyja
Ginnyt. – Biztos vagy benne?

– Oh, Ron, ne már! Biztos, hogy ezt még te is látod.

– Mi van, ha én nem akarom látni?

– Nem mennek innen, ugye? – kérdezte Draco.

– Nem hinném – felelte Harry.

Csend hullt a szobára.

– Hmmm, legalább újra csend lett – mormolta Draco álmosan.

– Kösz, haver – kiáltották oda Fred és George elismerésüket.

Harry azon gondolkodott, hogyan sikerült különböző helyszínekről ennyire összhangban lenniük.

– Szívesen – felelte ettől függetlenül.

A csend egy teljes percig kitartott. Harry számolta.

– Nem keltek fel? – követelőzött Ron.

– Ki mondja hogy nem vagyok már fent? – érdeklődött Draco vontatott hangon.

– Te nem… – Ron hirtelen elhallgatott.

665
Harry alig hallható nevetést, és hirtelen légvételt hallott, ami valószínűleg Hermione volt.

– Draco, muszáj volt ezt elmondani nekik? – kérdezte.

– Ez igaz?! – kiáltott fel Ron. – Oh, Merlin – susogta gyengén. – Ezt nem kellett volna megtudnom.

– Igaz, ha ettől békén hagysz minket néhány percig – vágta rá Draco.

Harry tökéletesen jól tudta, hogy Draco nem volt „fent”. Ha az is volt, mielőtt Harry felébredt, az mostanra már elmúlt. Természetesen
Harry sem volt kemény, hiszen tudta, hogy a barátai nézik őket.

– Draco, hagyd békén Ront – szólt rá a barátjára. – Nem hagynak visszaaludni minket, még akkor sem, ha sikerül elérned, hogy Ron
elájuljon.

– Nem vagy vicces, Harry – jegyezte meg Draco.

– Erre majd emlékeztetlek, amikor egyedül fogunk felébredni – jelentette ki Harry mosolyogva. Nem lepődött meg, amikor Draco
végül megmozdult, és a hátára fordította Harryt. Kinyitotta a szemét, hogy lássa, amint Draco mérgesen mered rá nagyon közelről.

– Jó reggelt, drágám – mondta Harry pimasz vigyorgással.

– Hülye – morogta Draco, mielőtt megcsókolta volna.

– Édesek – jelentette ki Ginny.

Draco morgolódva felült, Harry pedig közvetlenül mellé helyezkedett.

– Itt az ideje egy új nap kezdetének – mondta. Kis szünetet tartott. – Általában az inkvizíció nem kezdődik el reggeli előtt.

– Nem ez lenne az első alkalom, hogy még nem vagy felöltözve hozzá – jegyezte meg Blaise önelégülten vigyorogva.

Harry bólintott nyugtázásképpen.

– Viszont azt hiszem, Dracónál ez az első alkalom, hogy még mindig pizsamában van ehhez – felelte.

– Mivel úgy tűnik, hogy a ma reggeli inkvizíció az ágyban zajlik – vetette oda Draco. – Mi a mai napirendi pont?

– Nem tudom – vont vállat Harry. – Ha szerencsém van, ma szabadnapos leszek, de mind tudjuk, hogy az mennyire jól szokott
alakulni nekem. Biztos vagyok benne, hogy túl nagy kérés lenne több szabadnap. Egymás után.

Fred és George kigurultak az ágyból, és csatlakoztak a többiekhez annak az ágynak a végében, amelyen Harry és Draco osztoztak
éjszakára.

Draco összerezzent.

– Sikerült elfelejtenem, mi volt rajtatok éjszakára – mondta.

Harry egy új nap fényében még mindig úgy gondolta, hogy az ikrek pizsamája nagyon színpompás volt. Habár az a kijelentésük igaz
volt, hogy nem fényesek. Mélysötét árnyalatú mardekár-zöld anyag, rajta élénkezüst cikeszekkel. A legérdekesebb tény az volt, hogy a
cikeszek állandó mozgásban száguldoztak a textilen.

– Harry, már megint bámulsz – szólt rá vontatott hangon Draco.

– Nehéz nem nézni őket – védekezett Harry, akit rajtakaptak, hogy megint megigézték a hülye cikeszek. – Ez a dolgom fogóként.

– Ha elkezded üldözni azokat a cikeszeket, nagy bajban leszel – figyelmeztette Draco.

Ennek már sikerült elszakítania Harry figyelmét a pizsamáktól.

– Bocsánat – mormolta szégyenlősen, majd elvörösödött, amikor a többiek nevetni kezdtek.

– Ha tudtuk volna, mennyire elbűvöl ez téged, Harry – kezdte George.

– Hoztunk volna egyet Malfoynak is – tette hozzá Fred.

– Egyszerűen csak nem gondoltunk úgy rájuk, mint lehetséges új hálószobai játékszerekre – fejezte be George.

Erre még Draco is nevetni kezdett.

666
Harry hátradőlt az ágyon, és a fejére rántott egy párnát, amit Draco azonnal elorozott tőle.

– Mondtam már mostanában, hogy utállak? – érdeklődött Harry.

– Ma még nem – felelte Draco önelégülten vigyorogva.

– Oh, nos, utállak – vágta rá Harry.

– Én is utállak – vetette oda gyengéden Draco.

– Undorítóak vagytok – morogta Ron.

Ginny belebokszolt a karjába.

– Nem, ők édesek – tiltakozott. – Mondtam már neked is.

Harry ismét felült arra az esetre, ha vissza kellene tartania Dracót.

– Miért álltok ott mindannyian és néztek minket? – firtatta Harry.

– Van valami okod azt hinni, hogy ki akarnánk merészkedni egyedül, mikor Piton szabadon járkál? – kérte számon Ginny.

– És mit fog csinálni veletek? – kérdezte Harry. – Rákényszerít, hogy reggelizzetek?

Ron gyomra hangosan korogni kezdett válaszul.

– Látod? Menjetek és egyetek – küldte őket Harry. – Cracknak és Monstrónak is mostanra a konyhában kell lenniük.

– Harry, ők még téged sem védenek meg Pitontól, minket meg aztán pláne nem – mutatott rá Hermione szárazon.

Draco halkan felnevetett.

– Harry egyedül van, amikor Perselusról van szó – értett egyet vele.

– Lehet, hogy módosítottad az emlékeinket, de még mindig nem felejtettük el a tegnapi katasztrofális ebédet – tette hozzá Ron is a
magáét.

– Oh, a pokolba! – motyogta Harry. Annyira csak Ronra és Hermionére összpontosított, hogy a többi aggodalmát teljesen félretolta.

– Ne mondd, hogy elfelejtetted! – kiáltott fel Hermione hitetlenkedve.

– Mindennap vitatkozom vele – védekezett Harry. – Szóval igen, eléggé elfelejtettem, hogy a tegnapi nap rosszabb volt az átlagnál. –
Összevonta a szemöldökét. – Vagy inkább visszatért a normálishoz… ahogy azelőtt is volt. Oh, a pokolba! – ismételte. – Én sem
akarok lemenni.

Draco összehúzta a szemét.

– Te vagy a bátor griffendéles, emlékszel? – Kilökte Harryt az ágyból, ám neki sikerült a lábára érkeznie. – Gyerünk, a saját szobánkban
zuhanyozunk.

Lezuhanyoztak, gyorsan felöltöztek, és alig húsz perc múlva vissza is tértek a többiekhez.

– Nem tudom elhinni, hogy túlságosan féltek ahhoz, hogy Harry nélkül menjetek reggelizni – morogta Draco. Ginnyt nézte, akit Blaise
karolt át. – Biztos életben maradtál volna vele az oldaladon.

– Ezt udvariasságnak hívják, Malfoy – vágott vissza Ginny. – Én csak megvártam a többieket.

– Ezért álltunk itt? – kérdezte Fred, meglepett hangon.

– Azt hittük, egyszerűen arra várunk, hogy miénk legyen az élvezet, mivel megfigyelhetjük a többieket – tette hozzá George.

Harry felsóhajtott.

– Nem szolgálunk fel pattogatott kukoricát reggelire – motyogta.

– Ah, Harry – szidta Fred –, Malfoynak igaza van. Nem vagy vicces.

667
– Mióta lettem unalmas? – firtatta Harry szónokian. Tudhatta volna, hogy így is válaszolnak neki.

– Oh, azt nem mondtuk, hogy unalmas lennél, Harry – csitította George.

– Mindig több az izgalom körülötted, mint bárki másnál – értett egyet vele Fred.

– De ez nem mindig vicces – mutatott rá George. – Mostanában teljesen és túlságosan komoly lettél, és ezen változtatni kell.

– Mi van, ha Harry elképzelése a mókáról nem ugyanaz, mint a tiétek? – érdeklődött Hermione. Kérdésként hangzott el, de csak alig.
Nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy Harrynek nem lehetséges ugyanazokat a dolgokat élveznie, mint az ikreknek.

– Oh, ugyanaz – állította Fred. – Harry csak elég okos ahhoz, hogy ne vallja be előtted. Te, szívtelen, poéngyilkos, szabálykényszeres,
te.

– Sosem volt jobb prefektusunk, mint Hermione – jelentette ki George büszkén.

Ron és Harry összenéztek, megpróbáltak nem nevetni, ahogy Hermione megkísérelte eldönteni, hogy megsértődjön-e vagy sem.

Leértek a konyhába, és beözönlöttek a helyiségbe. Volt egy „Jó reggelt” kórus, amikor elfoglalták a helyüket. Harry egy kissé kérdő jó
reggeltet irányított Perselus felé, és cserébe kapott egy kicsi, de fanyar mosolyt.

Harry sugárzó mosolyt villantott rá, boldogan attól, hogy Perselus láthatóan megbocsátott neki a tegnapi fiaskóért. Ma reggel minden
sokkal jobbnak látszott, most, hogy elült a stressz a Ronon és Hermionén végrehajtott varázslatai után.

– Hogy érzitek magatokat ma reggel? – kérdezte tőlük Narcissa.

Hermione pislogva meredt az asszonyra, meglepte a Narcissa hangjából hallható aggodalom.

– Jól vagyunk, köszönjük – felelte udvariasan. – Valójában nem is annyira kellemetlen, mint vártam.

– Kellemetlenebb lett volna egy kevésbé hozzáértő varázslóval – mondta Narcissa megértően.

Harry csodálkozva hallgatta, ahogy ők ketten nekiálltak megvitatni a memóriavarázslatok előnyeit és hátrányait. Hamarosan Remus is
csatlakozott a beszélgetéshez.

– Mindent, amit az anyám tanított nekem, most dobott ki az ablakon – mormolta Draco Harry füléhez közel. – Ez mind a te hibád,
tudod.

Harry nem volt biztos benne, hogyan lehet erre válaszolni. Hála az égnek, Draco nem hangzott izgatottnak. Inkább szórakozottnak.
Valahogy ez elég vicces is volt, és hatalmas meglepetést okozott látni azt a nőt, aki azt állította, hogy utálja a sárvérűeket, kedvesen
társalogni Hermionével.

– Nem dobott ki mindent – szólalt meg hirtelen Harry, és közelebb hajolt, hogy Dracónak suttoghasson. – Megtartotta azokat az
átkozott illem-dolgokat. Úgy tűnik, azok felülbírálnak minden mást.

Draco nevetett, aztán megpuszilta Harry arcát, majd visszafordult a reggelijéhez. Perselus, aki hallotta őket, lemondóan rázta a fejét.
Harry csak szélesen mosolygott rá, mielőtt enni kezdett.

– Apu! – kiáltott fel Victoria hangosan, amivel magára vonta Harry és Draco figyelmét. Az asztal másik oldalán ült, és valahogy ismét
Remus lett megbízva azzal a feladattal, hogy megetesse. Sok keveredés volt abból, hogy étkezési idők alatt mindig más emberek voltak
jelen.

– Igen, Victoria? – fordult hozzá Draco, felvont szemöldökkel kérdezve.

Harry összehúzta a szemét Draco viselkedése láttán.

– Jó reggelt, kis tök – mondta. – Élvezed a reggelidet?

– Na – jelentette ki Victoria, összepréselt banánnal teli gömbölyded öklöcskéjét lengetve.

– Büszke vagy, hogy megpuhítottad Remust, és kaptál egy kis banánt, ugye? – kérdezte szárazon Harry.

Victoria szélesen vigyorgott rá, majd a banánt és az öklét is a szájába tömte.

– Ő egy Malfoy – szólalt meg Narcissa. Harryre nézett. – Tudja, mit szeret, és azt hiszem, el is fogja nekünk mondani, ha van valami
olyasmi, amit nem kedvel.

Harry gyanakvóan meredt az asszonyra. Hallotta őt tegnap, amikor Victoriához beszélt?

668
– Tehát nem gond, ha nem szereti a normális dolgokat? – kérdezte.

Narcissa elmosolyodott.

– Nem, semmi gond – bólintott.

Harry szomorkásan mosolygott, egyszerre érzett zavart, hogy kihallgatták őt, ugyanakkor hihetetlenül megnyugtató is volt.

– Köszönöm – suttogta.

– Nagyon szívesen, Harry.

– Merlin, neked mindenkivel vannak rejtélyes beszélgetéseid! – kiáltott fel Draco elkeseredetten.

– A sok adottságom egyike – felelte gunyorosan Harry, mire kitört a nevetés.

– Ez nem az a képességed, amelyet értékelek – motyogta Draco sötéten.

Harry felvonta az egyik szemöldökét.

– Akkor hát, melyik képességemet is értékeled? – érdeklődött.

Draco hirtelen vigyora bujaságot sejtetett.

– Nem! – vágott közbe élesen Perselus. – Nem óhajtom hallani.

– Csak azt akartam mondani, hogy Harrynek csodálatos tehetsége van ahhoz, hogy felidegesítse a professzorokat – mondta ártatlanul
Draco.

– Elég lenyűgöző, hogy ezt a tehetségét te is osztod – gúnyolódott Perselus.

– Félek elképzelni, milyenek lesznek az óráid ebben az évben – jegyezte meg Remus.

– Ezek ketten a lehető legjobban fognak viselkedni – figyelmeztetett Perselus, dühösen meredve Harryre és Dracóra.

– Igen, uram! – felelték kötelességtudóan kórusban. Harry szórakozottan töprengett azon, vajon Perselus tudja-e, hogy a dühös
tekintete már nem hatásos.

A barátaira pillantott, és kijavította magát. Perselus mérges tekintete nyilvánvalóan hatásos még néhány emberen. Úgy tűnt, Ron,
Hermione és Ginny nem biztosak azzal kapcsolatosan, mit fog tenni Perselus. Fred és George azonban boldogan rágcsálták a
szalonnáikat. Harry azon gondolkodott, vajon ez is olyan kielégítő-e, mint a pattogatott kukorica, de nem hitte volna.

– Nem eszel, Ron? – kérdezte.

– Oh, persze – motyogta Ron, és úgy nézett a tányérjára, mintha először látta volna.

– Ha már az iskoláról beszélünk, van valakinek ötlete ki lesz idén az iskolaelső fiú és lány? – tette fel a kérdést Blaise.

Hermione új érdeklődéssel kapta fel a fejét. Harry közönyösen lapátolta a saját szalonnáját a szájába.

– Valószínűleg Harry és Hermione – találgatott Ginny.

– Én nem – tiltakozott azonnal Harry. – Nem akarom.

– Miért nem? – kérdezte Hermione, akit már maga a puszta ötlet is megbotránkoztatott, hogy valaki elutasít egy ilyen pozíciót.

– Sok időt elvenne a csókolózó időmből – vágta rá Harry komolytalanul.

– Harry! – figyelmeztette Hermione. – Ez egy megtisztelő rang.

– Azt hiszem, nekem abból már volt elég, köszönöm – felelte Harry.

– Valaha akartam, de már nem – szólalt meg Ron is.

– Túl sok munka, drága Ronicsek? – firtatta Fred.

669
– Vagy túl sok extra idő, ami alatt Hermione ömlengését hallgathatod azokról a szabályokról, amiket nem szeghetsz meg? – érdeklődött
George.

Ron mogorván nézett rájuk, de nem fűzött hozzá megjegyzést, csak óvatos pillantást vetett Hermionére. Harry tudta, hogy az ikreknek
mindkét szempontból igazuk volt. Láthatóan erre Hermione is rájött, mert ő sem mondott semmit.

– Határozottan nem akarom azt a tisztséget – jelentette ki Blaise. – Egyet kell értenem azzal a felfogással, hogy ez túl sok munkát
jelent.

– Mi a baj veletek, diákokkal? – szólalt meg Lucius vontatott hangon. – Iskolaelsőnek lenni egy vágyott tisztségnek kellene lennie.

– Nem tudom, mi a helyzet Ronnal és Blaise-zel, de miután megvívtam egy háborút, nem találom az iskolaelső szerepét annyira
lelkesítőnek – állította Harry. – Úgy hangzik, mint még több felelősség, és én rohadtul belefáradtam abba, hogy felelősségekkel rakják
tele a vállam.

– Én szerettem volna iskolaelső lenni, de romba döntöttem a lehetőségeimet – jegyezte meg Draco keserűen, és Harry rosszul érezte
magát miatta. Tudta, hogy Draco szerette volna elérni az áhított pozíciót, de nehéz volt rokonszenvet érezni iránta.

– Nos, mi többiek igazán örülünk, hogy nem fogod megkapni – jelentette ki.

– Kösz, Harry – csattant fel Draco gúnyosan. – Jó tudni, hogy a támogatásodat élvezem.

– Tiéd a támogatásom – tiltakozott Harry –, és ennek semmi köze az utolsó évünkhöz. Csak nem villanyoz fel az az ötlet, hogy a
Főinspektori Különítmény Mr. Nagymenője legyen az iskolaelső. Merlin, Draco! Túl tudunk lépni azon, ami tavasszal történt. Már
megváltottad magad azokért az eseményekért azzal, amit az idén nyáron tettél. De van róla valami fogalmad, mennyi munkába kerülne,
hogy érvénytelenítsd azt a kárt, amit ötödikben csináltál? – kérdezte, miközben öntudatlanul dörzsölte ujjbegyével a halvány sebhelyet a
kézfején.

– Nem voltam annyira rossz! – tiltakozott Draco. – Vagy igen? – kérdezte Harry hitetlenkedő, merev tekintete láttán.

– Draco, jobban idegesít az Umbridge-hez, mint a Voldemorthoz való csatlakozásod – jelentette ki Harry.

– Miért? – firtatta Draco zavarodottan. – Ő közel sem volt annyira gonosz, mint a Sötét Nagyúr.

– Elég közel állt hozzá – vágta rá Harry sötéten.

– Harry, mi az, amiről nem tudunk? – vetette közbe gyanakvóan Perselus.

Harry előbb odapillantott rá, aztán körbe az asztalnál ülőkre. Hermione és Weasleyék együtt érzően bámulták őt, de mindenki más
óvatos kíváncsisággal és aggodalommal.

– Nos, úgy tűnik, hogy rábukkantunk a mai napra rendelt nehéz témára – mutatott rá csípősen.

– Harry! – szólt rá Perselus.

Harry összehúzta a szemét, aztán felhagyott a reggelijével, és odatartotta a jobb kezét Draco elé.

– Mit látsz? – követelte.

Draco rosszalló pillantást vetett rá, de a sajátjába fogta Harry kezét.

– Van valami minta a sebhelyben? – kérdezte.

– Elhalványult – felelte Harry. – Közelről kell nézni, hogy el tudd olvasni.

– Olvasni? – mormolta Draco, de ez megadta a szükséges vezérfonalat, hogy értelme legyen a halvány sornak. Felnézett Harryre. –
Hazudni bűn.

– Vérpennával vésve a kezembe – magyarázta Harry –, Umbridge jóvoltából.

– Miért nem mondtad el senkinek? – kérdezte élesen Perselus.

– Kinek mondtam volna el? – követelte Harry. – Dumbledore még csak rám sem nézett ötödikben, McGalagony folyton csak azt
mondogatta, hogy tartsam a fejem lehajtva a szám pedig csukva, te egy undok rohadék voltál, és valószínűleg csak még több
büntetőmunkán találtam volna magam. Mindig azt hitted, hogy hazudtam neked. Milyen okom lett volna azt gondolni, hogy ezúttal
hittél volna nekem?

– Te bolond gyerek – sóhajtotta Piton.

670
– Miért? – kérdezte Harry. – Azt akarod mondani, hogy Dumbledore kezét nem kötötte meg a Minisztérium?

Perselus összecsípte az orrnyergét.

– Talált volna rá módot, hogy leállítsa ezt – mormolta.

Harry felhorkant.

– Ja, persze, valószínűleg átirányította volna a büntetőmunkáimat hozzád, és az aztán sokkal jobb lett volna – köpte gúnyosan.

– Makacsul megtagadtad, hogy hagyd magad behódolásra kényszeríteni – jelentette ki Perselus mindent értően, figyelmen kívül hagyva
Harry utolsó megjegyzését.

– Hát persze, hogy nem engedhettem azt a varangyot győzni! – értett egyet vele Harry. – Bizonyos szempontból ő Voldemortnál is
rosszabb volt. Ő mindig is az ismert gonosz volt, Umbridge azonban ténylegesen is a Roxfortban tartózkodott, kínozta és
megvesztegette a diákokat, anélkül, hogy bárki is a tudatára ébredt volna ennek. A halálfalók helyett ő a Főinspektori Különítménnyel
terrorizált mindenkit.

– Téged kivéve, szokás szerint – vetette oda Draco szárazon.

Harry vállat vont.

– Te is elcseszted nekem a dolgokat, de nem, nem féltem tőled – ismerte be.

– Tehát, mit gondolsz, Draco jó munkát végezne vezetői pozícióban? – érdeklődött Perselus. – Azt mondtad, most támogatod őt, de
ez a beszélgetés mást mutatott számomra.

Harry odapillantott Dracóra. Úgy érezte, ez most kicsit személyesebb lett, mint amennyire még nyugodtan elmehetnének. Ez most
inkább Draco félelmeit is hibáit hangsúlyozta az övéi helyett, és nem érezte helyesnek, hogy mindenki más előtt megvitassák ezt.
Perselus természetesen nem hagyta, hogy válasz nélkül megússza, és Draco is várakozóan bámulta őt.

– Igen, támogatom őt – felelte Perselusra koncentrálva. – Azt hiszem, Draco végre megtanulta, milyen a kínzás és a hatalmi visszaélés
fogadó végén állni. Felnőtt, ahogy mi mind, és azt hiszem, csodálatos vezető válna belőle. Úgy vélem szigorú lenne, és tüske a körmünk
alatt, de pokolian jobb munkát végezne, mint azt tette volna a múltban.

– De az előélete miatt… – ösztönözte tovább Perselus.

– Az előélete miatt sok mindent kellene legyőznie – folytatta Harry. – Ha az iskolaelső szerepébe teszik, senki nem fogja tisztelni a
tekintélyét. Senki nem fog hozzá fordulni segítségért. Nagyon sokan neheztelnének rá, mert elnyert egy ilyen tisztséget miután olyan
szemét volt mindenkihez az elmúlt évek során.

– Hazudni bűn, valóban – mormolta Draco. – Mondd ki nyíltan Harry, erről van szó, nem igaz?

– Bocsánat – sóhajtott Harry.

Draco megrázta a fejét, csendesen arra kérve, hogy ejtsék a témát. Harry hagyta, hogy a csend rájuk hulljon egy percre, miközben
tovább ették a reggelijüket. De nem bírta kezelni az újra beálló feszült csendet.

– Nos, ez aztán jó kis hangulatgyilkos volt – állapította meg tréfásan.

– Tudsz jobbat is? – kérdezte Fred udvariasan, belemenve a játékba.

– Oh, igen – állította Harry hamis vidámsággal. – Itt kellett volna lenned tegnap ebédnél. Meg vagyok lepve, hogy nem hallatszott el a
halálos csend egészen az Abszol útig.

Erre aztán Dracóból kitört egy szórakozott horkantás, amit hamarosan Ginny kuncogása követett. Nem tartott sokáig, mielőtt
mindenki velük nevetett, megtörve a feszült csendet. Még Victoria is észrevette a hangulatváltozást és izgatottan tapsolt.

– Sokkal jobb – jelentette ki Remus jóváhagyóan.

– Így sokkal kellemesebb – értett egyet vele Narcissa.

– Szóval, beszéljünk továbbra is az iskoláról, vagy próbáljunk új témát találni? – kérdezte Harry pimasz vigyorral.

– Nagyon kíváncsian várom, mikor fogjuk megkapni a leveleinket – szólalt meg Hermione.

Ron felnyögött.

671
– Muszáj volt neki választási lehetőséget adnod?

– Bocs, pajtás – vágta rá Harry dacosan. – Gondolod, Hermione rájött már, hogy jelenleg három professzorával reggelizik?

Ron és Hermione is meglepetten pislogtak rá.

Harry önelégülten vigyorgott rájuk.

– Akkor ezt nemnek veszem.

– Én… Én elfelejtettem – ismerte be Hermione gyötrődve. – Hogyan felejthettem el?

– Ismerjétek meg Malfoy professzort, a bájitaltan oktatóját – intett Harry Lucius felé. Aztán Narcissa felé lendítette a kezét. – És
Malfoy professzort, az átváltoztatástan tanárunkat.

Perselus felé küldött egy gonoszul önelégült mosolyt.

– És azt hiszem, mind ismeritek és szeretitek már a mi csodálatos Piton professzorunkat, aki ez évben visszatér a Sötét Varázslatok
Kivédése oktatói állásába.

– Mr. Potter! – szólt hozzá Perselus bársonyosan. – Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy tesz majd valamit, amitől már az első
napon büntetőmunkát szerez magának.

– Valószínűleg igen – értett egyet vele Harry.

Az ikrek nevetése megragadta a figyelmét, és odafordult Ronhoz. Ron teljesen elborzadtnak látszott.

– Rendben, ki ijesztette meg Ront? – firtatta Harry.

– Te – tájékoztatta Hermione szárazon, aki maga is kissé elborzadtnak látszott. – Nem vagyok benne biztos, hogy ez egy kellemes év
lesz a griffendélesek számára.

Harry elfintorodott.

– Igen, tudom.

– Pártatlanok leszünk – jelentette ki Narcissa.

Harry hitetlenkedve bámulta az asszonyt.

– Véletlenül nem találkoztál még Piton professzorral? – kérdezte. – Tudom, hogy ismered Perselust, de mi van Piton professzorral?

– Egy és ugyanaz a személy – mutatott rá Draco vontatott hangon, de nyilvánvalóan jól szórakozott.

– Nem, ez nem igaz – vágta rá Harry kereken. – Még mindig nem tudom összeegyeztetni a Herceget sem Pitonnal. Perselussal igen, de
Pitonnal nem.

– Befejeztétek végre a rólam való beszélgetést? – érdeklődött Perselus rosszindulatúan.

– Nem, de ha szeretnéd, visszatérhetünk arra, hogy a hátad mögött tesszük – felelte Harry, amivel szerzett magának egy olyan szikrázó
tekintetet, ami emlékeztette rá, hogy Perselus azért még mindig meg tudja ijeszteni őt. – Vagy nem – tette hozzá.

Újra megtalálta az önbizalmát, miután egy pillanatra elvesztette azt.

– Nem mintha te soha nem beszélnél rólam a hátam mögött – vetette oda.

Az asztal körül felcsapó zihálás nem volt különösebben megnyugtató, de Harry szilárdan megvetette magát, ahogy kitartóan bámult
Perselus szemébe. A férfit nem lengte körül az a jeges légkör, ami tegnap, így Harry sokkal magabiztosabbnak érezte magát.

– Harry! – sziszegte Draco. – Megtennéd, hogy befogod, mielőtt Perselus úgy dönt, hogy megöl téged?

– Nem, Harrynek igaza van – szólalt meg Perselus.

– És ezt te még be is ismered?! – kiáltott fel Draco hitetlenkedve. Szeme elkerekedett, és hallható kattanással csukta össze az állkapcsát.

– Tisztában vagy vele, Draco, hogy voltak olyan körülmények, amik a Harry és én magam közötti kapcsolatot súlyosbították – folytatta
Perselus simán.

672
Draco egyszerűen csak bólintott.

Perselus a metsző tekintetét visszafordította Harryre.

– Jobban szeretném, ha amit mondani szeretnél, közvetlenül nekem mondanád – mormolta. – És meg fogom kísérelni én is ugyanezt
tenni.

Harry utánozta Dracót, és egyszerűen csak bólintott. Már így is szinte túlfeszítette a húrt.

Egy újabb percnyi csend támadt, majd Fred szólalt meg.

– Hogyan jut itt bárki is ételhez? – firtatta.

– Ez olykor nagy kihívás – vetette oda Draco fanyarul.

Az ezután következő csend sokkal kellemesebb volt, mivel most mindenki az étkezésre koncentrált, szükség szerint melegítő vagy hűtő
bűbájokat alkalmazva.

Harry várt, amíg mindenki befejezte, mielőtt ismét megszólalt volna.

– Tehát, mit kell tennem ma? – kérdezte.

– Ah, a napi rítus – sóhajtotta Draco kedves gúnyolódással. – Iszonyatosan helytelennek tűnt még mindig az ágyban fekve intézni.

– Fogd be, Draco – szólt rá Harry, és tekintetét várakozóan függesztette Perselusra, kétségbeesetten remélve, hogy nem kap semmi
tennivalót.

– Van néhány dolog, amit meg kell vitatnunk – mondta végül Perselus.

– Miről van szó? – érdeklődött Harry lemondóan felsóhajtva.

– Szombaton lesz a Roxfortban egy ünnepség – felelte Perselus.

Erre mindenki érdeklődve fordult felé.

– Mások is lesznek jelen, de az én véleményem szerint ezt főként azoknak rendezik, akik harcoltak a végső csatában – magyarázta. –
Mivel többségében ugyanazok az emberek érintettek, ezért a legidősebb Weasley gyerek házassági lagzijának is tekintik.

– Eléggé félbeszakítottam a fogadásukat – ismerte be Harry.

– Te? – szólalt meg Lucius keserűen gúnyosan. – Azt hiszem, a Sötét Nagyúr volt az.

– Nos, igen – értett egyet Harry –, de örülök, hogy kapnak egy második esélyt is a bulizásra.

– Sokkal több lesz ez, mint egy buli – jegyezte meg Perselus szárazon. – A Sötét Nagyúr vereségének ünneplése lesz, azoknak, akik
képtelenek voltunk ünnepelni akkor, amikor a varázsvilág többi része, mert még mindig az események utóhatásaival voltunk elfoglalva.

Néhány másodpercig csend volt, amíg mindenki az új híreket emésztgette, majd a diákok összevigyorogtak.

– Szeretjük a jó bulikat – mondták az ikrek egyszerre, mániákusan vigyorogva.

– Biztos voltam benne – mormolta Perselus egy grimasz kíséretében. – Ezért megkerestek azzal, hogy kérdezzem meg, érdekelne-e
benneteket egy tűzijáték megrendezése.

– Hát persze! – egyeztek bele azonnal.

– Továbbítani fogom a beleegyezéseteket – felelte Perselus, akinek nem sikerült teljesen távol tartania hangjából a gúnyos vigyort.

Harry összemosolygott Dracóval, máris örömmel nézve az ünnepség elé.

– Van még egy dolog, amit meg kell beszélnünk – folytatta tovább Perselus gyorsan témát váltva. A talárjába nyúlt, és elővett több
borítékot is.

– A roxforti leveleink? – Harry hangja kifejezte meglepettségét.

Perselus bólintott, majd elkezdte kiosztani őket. Harry kinyitotta, elolvasta a levelet, és gyorsan végigfutott a felszerelések listáján.
Nagyjából ugyanaz volt, mint mindig, mivel az előző év nem volt sem RBF év, sem semmi más.

673
Nem lepte meg, amikor Hermione izgatottan felsikkantott, és mosolyogva felnézett rá.

– Iskolaelső? – kérdezte, bár már biztos volt a válaszban.

A lány boldogan sugározva bólintott.

– Gratulálok – mondta Harry –, megérdemled.

Hermione elvörösödött, izgalma szinte tapintható volt, ahogy a többiek is kezdtek gratulálni neki.

Harry a figyelmét Dracóra fordította, aki egyszerűen csak bámulta a borítékját.

– Nem akarod kinyitni? – kérdezte lágyan.

– Nem hittem volna, hogy ebben az évben kapok egy roxfortos levelet – mormolta Draco.

Harry egyik karját Draco dereka köré csúsztatta.

– Megérdemled, hogy visszatérj oda velünk többiekkel együtt, tudod – súgta.

– Tényleg? – kérdezte Draco, a korábbi keserűségének maradékával a hangjában. – Senki nem fog örülni, hogy visszatérek.

– Én igen – biztosította Harry.

Draco vetett rá egy oldalpillantást.

– Miért? – firtatta, és már egy mosoly pislákolása alakult a tekintetében.

– Kivel kellene harcolnom, ha nem lennél ott? – kérdezte Harry.

Az önelégült mosoly lassan elterült Draco arcán.

– Igazad van, természetesen – jelentette ki vontatott hangon. – Az életedben semmi mókás nem lenne ott nélkülem.

Harry könnyedén nevetett.

– Csak nyisd ki, te lüke – mondta.

Draco kinyitotta a levelét. Miközben kihúzták a pergamenlapokat, Harry és Draco szeme is elkerekedett az iskolaelső jelvény láttán,
amely Draco tenyerébe esett. A szőke fiú tekintetét Harryre függesztette, és mindketten egymást bámulták.

– Lehetetlen – lehelte Draco.

Tekintetük ismét a Draco kezében tartott jelvényre rebbent, aztán vissza egymásra.

– Nyilvánvalóan nem lehetetlen – mormolta Harry.

Fokozatosan észrevették a helyiségre hulló csendet. Egy emberként fordították tekintetüket Perselusra, remélve, hogy ő majd
magyarázattal szolgál. Perselus áthatóan fürkészte őket.

– Perselus? – szólította meg Draco kérdőn. – Mit jelent ez? – Hitetlenkedve emelte magasba a jelvényt.

– Ez nem tévedés – biztosította Perselus. – McGalagony igazgatónő tegnap találkozót tartott a négy házvezető tanárnak. És igen,
tovább folytatom kötelességemet a Mardekár házvezető tanáraként, Sinistra professzor pedig elvállalta a Griffendél házvezetői
kötelezettségeket, legalábbis egyelőre – tette hozzá, megelőzve a kérdéseket. – Sok vita után úgy határoztunk, hogy neked kellene
kapnod azt a megtiszteltetést, hogy iskolaelsőnek válasszanak – mondta.

Draco tekintete Ronra rebbent, Harryé pedig követte. Ron csodálkozva bámult az események fordulatát látva.

– Mi van Weasleyvel? – szólt Draco Perselushoz, de tekintetét még mindig Ronra függesztette. – Ő… ő jobban megérdemli, mint én –
nyögte.

Ronnak elkerekedett a szeme. Épp annyira jól tudta, mibe került ez az állítás Dracónak. Harry megfogta Draco szabad kezét az asztal
alatt, és megnyugtatóan megszorította. Draco szorosan markolta a kezét, majdnem fájdalmasan.

– Úgy tűnik, McGalagony helyesen ítélte meg, hogy Mr. Weasleyt már nem érdekli a pozíció – mondta Perselus. – Amit viszont én
találok nagyon érdekesnek az az, hogy Harryt kihagyva rögtön Mr. Weasleyre ugrottál.

674
Draco tekintete Harryre repült.

– Nem úgy értettem… – mély levegőt vett – természetesen Harry is megérdemli.

– Én nem akarom – tiltakozott gyorsan Harry.

– Figyelembe véve az automatikus válaszát, Draco nyilván tudatában volt ennek – nyugtázta Perselus, miközben ajka felfelé görbült. –
A három másik házvezető óriási meglepetésére, Minerva és én is egyetértettünk abban, hogy nem értékelnéd ezt a tisztséget.

– De miért én? – kérdezte Draco csendesen, miközben gondosan az asztalra helyezte a jelvényt. A másik keze még szorosabban
markolta Harryét. – Nem érdemlem meg.

– Az iskolaelső fiút és lányt egyebek között a tanulmányi erőfeszítéseikért, a vezetői készségeikért, és azért a képességükért választják,
hogy képesek betartatni a szabályokat – tisztázta Perselus. – Benned pedig ezek közül a tulajdonságok közül mindegyik megvan.

– Arra az esetre, ha elfelejtetted volna – közölte mereven Draco –, a tavalyi évben a legtöbb tantárgyat figyelmen kívül hagytam, és már
megállapítottuk, hogy képtelen leszek vezetni bárkit is. Nem fogom tudni hatásosan betartatni a szabályokat, vagy segíteni bárkit is, ha
egyszer senki nem vesz engem komolyan, és a legtöbben neheztelnek rám.

Perselus összehúzta a szemét.

– Az RBF eredményeid meglehetősen kielégítőek voltak, prefektus voltál a múltban, és arra az esetre, ha te felejtetted volna el, tiéd az
iskola legbefolyásosabb személyének a támogatása.

Harry végre megértette, mi volt a célja Perselus korábbi kérdéseinek.

– Harry ellenkezése ellenére, a diákok hallgatni fognak rá, és követni fogják az ő példáját – állította Perselus.

– Tehát, azt akarod ezzel mondani, hogy tulajdonképpen Harry az iskolaelső, de én kapom a címet – tisztázta Draco.

– Én nem ezt mondtam – tagadta Perselus.

– De erről van szó – jelentette ki Draco. – És ezt fogja gondolni mindenki. Az fogják hinni, hogy csak azért kaptam meg ezt a pozíciót,
mert ő az én barátom.

Harry tiltakozó zajt hallatott, de Perselus figyelmeztető pillantása megállította őt.

– Nem a Harryvel való kapcsolatod miatt kaptad meg a tisztséget – mondta Perselus. – Van azonban szemernyi igazság abban a
tényben, hogy figyelembe vették az ő támogatását is. Míg McGalagony professzor és én úgy gondoljuk, hogy megérdemelted a pozíciót,
tisztában vagy vele, hogy sokan nem így fogják látni. Most be kell bizonyítanod majd a diákoknak, hogy a tisztséget kiérdemelted, azzal,
hogy jól végzed a kötelességedet – folytatta a férfi. – Ahogy Harry már korábban említette, ez rengeteg nehéz munkát, eltökéltséget és
kitartást fog igényelni.

Habozott, mielőtt folytatta volna, tekintete Harryre rebbent, majd visszatért Dracóra.

– Az év kezdete biztosan meglehetősen nehéznek fog bizonyulni – mormolta. – Mindazonáltal, a tiéd Harry támogatása. Nincs
kétségem afelől, tökéletesen tisztává fogja tenni, hogy tisztelni kell téged a pozíciódban.

Mosoly villant át Draco arcán, majd vetett egy pillantást Harryre.

– Igen, Merlin mentsen, hogy a diákok tegyenek bármit, ami felidegesíti a Megmentőt – jegyezte meg Perselus szárazon, helyesen
értelmezve Draco arckifejezését.

Harry szégyenlősen mosolygott, ahogy halk nevetgélést hallott a többiek felől.

– Miss Granger! – csattant fel Perselus.

A lány megdöbbent, de kihúzott háttal figyelni kezdett.

– Igen, uram?

– Az egyik szempont, amikor kiválasztják az iskolaelső fiút és lányt az, hogy képesek-e együtt dolgozni és vezetni a diákokat – jelentette
ki a férfi. – Képesnek érzi magát arra, hogy szövetségesként dolgozzon együtt Mr. Malfoyjal?

Hermione tekintete előbb Harryre, aztán Dracóra, majd vissza Harryre, végül Perselusra rebbent.

– Igen, uram – jelentette ki határozottan.

675
– És maga, Mr. Malfoy? – csattant a következő kérdés Perselustól.

Draco tekintete majdnem ugyanazt az utat járta be, mint Hermionéé, csakhogy ő ezúttal Harry és Hermione között nézelődött.

– Igen, uram – felelte.

– Egy másik fő meghatározó tényező volt, amelyik még a mostani szokatlan és extrém körülmények között is meggyőzte a többi
házvezető tanárt arról, hogy magát válasszuk iskolaelsőnek – folytatta tovább Perselus. – Ki tudja találni, mi lehet az, Mr. Malfoy?

Draco felvonta a szemöldökét, de nem bírt rájönni semmire. Megpróbálta nem kimutatni, de nyilvánvalóan kibillentette őt az, hogy
iskolaelsőnek választották. Izgatott volt, és nem tudott világosan gondolkodni.

Harry szeretettel nézte őt, száján kis mosoly bujkált, ahogy visszagondolt a legelső közös reggelijükre a semleges mardekárosokkal.
Akár tudta Draco, akár nem, képes volt vezetni a diákokat, és már egészen másképp csinálta, mint a múltban.

– Mr. Potter, a maga arckifejezése azt jelzi, már tudatában van a meghatározó tényezőnek – fordult hozzá Perselus. – Felvilágosítaná
Mr. Malfoyt?

– Senki nincs, aki jobban értené és segíthetné a mardekárosokat – felelte Harry azonnal.

Draco szeme elkerekedett a megértéstől, amikor Harry folytatta.

– Azzal, hogy Dracót és Hermionét választották, a háború két hősét választották, akik ténylegesen el tudják érni a diákok mindegyikét –
jelentette ki. – A Mardekár ház most sokkal elszeparáltabb lesz, mint valaha ezelőtt. Ha engem vagy Ront választották volna, vagy
valakit a Hollóhátból vagy Hugrabugból, akkor csak az iskola háromnegyed részéhez értek volna el.

Perselus elégedetten bólintott.

– Érti, Mr. Malfoy?

– Igen, uram – lehelte Draco.

– Készen áll arra, hogy elfogadja a tisztséget?

– Nem fogom cserbenhagyni, uram – jelentette ki Draco ünnepélyesen.

Perselus ismét elégedetten bólintott.

– Tudom – felelte egyszerűen.

– Harry, neked sincs gondod ezzel? – kérdezte Draco.

– De – vágta rá Harry.

Draco megmerevedett.

– Ez le fogja rövidíteni a csókolózó időmet – nyafogta Harry. – Tudod, volt oka annak, hogy nem akartam iskolaelső lenni. És most a
fele idődet Hermionével fogod tölteni.

Draco lassan elmosolyodott. Őszinte, hálatelt mosollyal.

– Megígérem, hogy kárpótolni foglak.

– Jól is teszed – vetette oda Harry, de ő is mosolygott. Megszorította azt a kezet, amit még mindig fogott, hálásan, hogy Draco végül
meglazította halálos szorítását. – Gratulálok.

– Nagyon büszke vagyok rád, Draco – szólalt meg Narcissa fénylő tekintettel.

– Gratulálok, fiam – mondta Lucius büszkén.

– Köszönöm – felelte Draco. Valakitől, aki ennyire vissza tudja fogni az érzelmeit, az arcán jelenleg számtalan kifejezés futott át, egyik
a másik után. Közelebb állt a széteséshez, mint Harry valaha is látta őt mások előtt, és természetesen senkinek nem volt kétsége afelől,
hogy ez mennyit jelentett Dracónak.

– Hé – szólította meg lágyan Harry.

676
Draco gyámoltalanul nézett rá, mire Harry előrehajolt és megcsókolta őt. Nem lepődött meg, amikor párja azonnal elmélyítette a
csókot, felhasználva azt az érzelmei kibocsátására. Amikor egy perccel később elváltak, Draco láthatóan sokkal nyugodtabb volt, és
ismét uralkodott magán. Habár a fizikai megjelenése sokkal kuszább volt, tekintettel arra, hogy Harry kezei megtalálták a szőke hajba
vezető utat.

– A gratuláció egyéb jellegű kifejezése talán lehetne sokkal privátabb – gúnyolódott Perselus.

De Harry észrevette, hogy nem mondott semmit eddig, hogy leállítsa őket. Perselus tudta, mit jelentett ez Dracónak, akár helyeselte
személy szerint, akár nem Harry módszerét Draco egyensúlyának visszaszerzésére. Harry nem mondott semmit, nem volt hajlandó
szégyelleni magát azért, mert megcsókolta azt a személyt, akit szeretett.

– Hogy csinálják? – kérdezte Ginny.

– Nem tudom – felelte Hermione.

– Mit csinálnak? – követelte Ron. – Csak csókolóztak. Habár, azt hiszem, igazad van, mert én is tudni akarom, hogy úszhatják meg ezt
a professzorok és a szülők előtt.

– Ez sokkal több volt, mint csókolózás, Ron – csattant fel Hermione.

– Bármi is a viselkedésük értelmezése, az ilyesmit nem fogják megúszni a Roxfortban – szólalt meg Perselus, figyelmeztető pillantást
vetve Harryre és Dracóra. – Draco, neked, mint iskolaelsőnek megfelelő példát kell állítanod a többi diák elé.

Szokás szerint ő nem volt lenyűgözve tőlük, de Remus és Narcissa melegen mosolyogtak. Remus megértő tekintettel nézett Ginnyre és
Hermionére.

– Meglehetősen lenyűgöző, hogyan tudják kiegyensúlyozni egymást, ugye? – kérdezte.

A lányok bólintottak.

Narcissa a válaszát Ron felé irányította.

– Draco és Harry felnőttek, Mr. Weasley. Nem a mi feladatunk irányítani a tetteiket.

Lucius nagyon úgy nézett ki, mintha eltérő véleményen lenne, de nem mondott semmit, miközben Narcissa folytatta.

– Szülőként meglehetősen elégedett vagyok azzal, hogy Draco olyasvalakit talált, aki nyilvánvalóan mélyen törődik vele – jelentette ki. –
Az adott körülmények között érthető lett volna, ha Harry a kapcsolatukat magánügyként szerette volna tartani.

Harry gondolkodás nélkül tiltakozó zajt hallatott, mire mindenki ránézett. Narcissa elnézően mosolygott.

– Harry a tettein keresztül teszi tisztává, hogy a fő érdeklődése Draco – folytatta az asszony. – Ha Dracónak megnyugtatásra van
szüksége, vagy bármi másra, akkor Harry nem szégyelli megadni neki, akárki is van esetleg jelen, professzorokat és szülőket is beleértve.

– És Draco ugyanígy bánik Harryvel – vette át a szót Remus. – Van egy bizonyos nyíltság és őszinteség a kapcsolatukban, ami
csodálatra méltó.

Harry összenézett Dracóval, aki önelégülten vigyorgott rá.

– Nem vetted észre, hogy mindenki más mennyire átgondolja a kapcsolatunkat, ugye?

– Khm… nem, ennyire nem – ismerte be Harry. – Én csak…

– Csak szereted őt anélkül, hogy érdekelne, mit gondolnak erről mások – fejezte be Remus a mondatot.

Harry vállat vont. Gondolt néha arra egy keveset, mit gondolhatnak róluk mások, de Remusnak igaza volt, végső soron nem érdekelte.
Kezdte azonban bizonytalannak érezni magát, mert abból, amit a többiek beszéltek, egészen másképp csinál dolgokat, mint más
emberek. Valamit rosszul csinál? Sokkal többet kellene törődnie azzal, hogyan látják őket mások? Draco boldogabb lenne, ha sokkal
privátabban kezelnék a kapcsolatukat?

Draco könnyed csókot nyomott Harry szájára.

– Túl sokat gondolkodsz, Harry – jegyezte meg vontatottan. – Hagyd abba.

– Aha, oké – lehelte Harry, ám közben arra gondolt, ezt később még megfontolja. – Egyébként sem kellene magunkról beszélgetnünk.
Ünnepelnünk kellene az új iskolaelsőinket.

– Tényleg Malfoy az iskolaelső? – kérdezte Ron.

677
– Igen, tehát jobb, ha vigyázol magadra ebben az évben, Weasley – vágta rá Draco önelégülten mosolyogva.

Ron pislogni kezdett.

– Harry, bajban vagyunk, nem? – firtatta.

Draco és Hermione az első igazán barátságos pillantással néztek egymásra, mindketten láthatóan izgatottak voltak a közelgő év miatt.
Harryt nem nyűgözte le az összeesküvő vidámság a tekintetükben.

– Igen, azt hiszem – válaszolt bánatosan Ronnak.

678
 Ötvennyolcadik fejezet

– Szóval, mit csinálunk ma? – tette fel a kérdést Draco. – Elmegyünk az Abszol útra, hogy beszerezzük a tanszereinket?

– Nem, az ma nem lehetséges – felelte Perselus. – A professzorokat a Roxfortba várják egy találkozóra, és el kell kezdeniük felkészülni
az új tanévre.

Harry felsóhajtott, ahogy hirtelen rádöbbent valamire.

– Visszatérsz a Roxfortba! – jelentette ki.

Perselus felvonta egyik szemöldökét.

– Van valami különös oka annak, hogy kijelented a nyilvánvalót? – érdeklődött.

Harry arra az ajtóra pillantott, amelyik a bájitallaborba vezető folyosót rejtette.

– Vissza kell vinnünk az összeset? – nyafogta.

– Ah – vágta rá Perselus immár mindent értve, és önelégülten mosolyogva élvezetében. – Nem, nem szükséges mindent visszaszállítani
a Roxfortba – tette hozzá. – A múltban egyszerűen csak ez volt az egyetlen olyan hely számomra, ami tökéletesen biztonságos volt.

– Jó – sóhajtotta Harry megkönnyebbülten.

– Mindazonáltal – folytatta Perselus –, rengeteg olyan anyag van, amit azért muszáj lesz eljuttatni oda, hogy könnyen hozzáférhető
legyen Lucius és a magam számára is.

– Rendben – morogta Harry –, de most Draco is segíteni fog.

– Nekem miért kell segítenem? – tiltakozott Draco.

– Mert legutóbb csak heverésztél az ágyban, míg én végeztem minden munkát – vágta rá Harry.

– Megsérültem és véreztem, te hülye – vágott vissza Draco. – És honnan tudhattam volna, hogy annyi ember közül épp Perselusszal
settenkedtél el egy találkozóra?

– Nem érdekel! – ellenkezett Harry. – Tudod te, hány könyve van Perselusnak? Rengeteg. És ha csak a felét kell visszajuttatni a
Roxfortba, akkor is órákig fog tartani, amíg mindet becsomagoljuk, aztán meg újra kicsomagoljuk.

– Harry, észrevetted egyáltalán, hogy Perselus nem is kérte a segítségedet? – firtatta Draco.

Harry pislogni kezdett.

– Na, igen, de valakinek segítenie kell neki – morogta. – Legalább most nem az éjszaka közepe van, és nem kell belopóznunk sehová.

– Te belopóztál Pitonnal a Roxfortba?! – szaladt ki Hermione száján.

– Öö… igen – ismerte be Harry. – Meg kellett szereznünk a hozzávalókat, hogy megfőzhesse valahogy a bájitalokat, nem?

– Persze – nyögte Hermione gyengén.

– Minden nap egyre jobban és jobban csodállak, Harry – jelentette ki Fred büszkén, miközben George egyetértően bólogatott.

Harry idegesen méregette Perselust.

– Épp most kevertem magunkat bajba? – kérdezte.

– Bajba? Nem! – felelte fanyarul Perselus. – A nyár folyamán már tájékoztattam Minervát a roxforti kirándulásunkról. De hogy
szeretném-e, ha társítanának a nevedhez fűződő kalamajkákkal? A válaszom arra szintén nem.

– Bocsánat – suttogta szégyenlősen Harry.

– Azzal fogsz vezekelni az önfejű beszédedért, hogy segítesz nekem elszállítani azokat a dolgokat, amiket vissza kell vinnünk a
Roxfortba – jelentette ki Perselus elegánsan.

– Látod? – fordult oda Harry Dracóhoz. – Tudtam, hogy segítenem kell.

679
– De nem kellett volna, ha te… – Draco elhallgatott, majd lemondóan megrázta a fejét. – Rendben, segítek – sóhajtotta.

Harry önelégülten vigyorgott.

– Tudtam! – vágta rá.

– Néha baromi idegesítő vagy, tudod? – jegyezte meg Draco ingerülten.

– De attól még szeretsz – susogta Harry.

– Szerencsédre – vetette oda Draco, miközben felemelte az iskolaelső jelvényét. – A könyvek pakolgatása nem az ünneplésre
vonatkozó elképzelésem.

– Én is segíthetnék – ajánlotta fel Hermione tétován. – Szeretnék beszélni előbb a szüleimmel, de az nem fog sokáig tartani.

– Aha, köszi – motyogta Draco, de nem igazán hangzott megkönnyebbültnek. Azzal volt elfoglalva, hogy mérgesen bámulja Harryt, aki
belevitte őt ebbe az egészbe. – A többiek is mind tudnának segíteni. Akkor sokkal gyorsabban haladnánk.

– Óóóó, mennyire édes – turbékolta Fred. – Látod ezt, George? Máris együttműködnek és utasítgatnak.

Draco, amint felfogta, hogy mit mondott Fred, jól megnézte magának Hermionét. A lány a fejét rázta Draco viselkedése és Fred
megjegyzése miatt, de ennek ellenére mosolygott.

– Legalább jó lesz olyasvalakivel dolgozni, aki ennyire motivált – mondta Hermione.

Draco önelégülten vigyorgott rá.

– Azt hiszem, képesek leszünk rá – értett egyet vele, aztán Perselushoz fordult. – Szóval, hol is kezdjük?

Harry megpróbálta visszafojtani a feltörő kuncogást Perselus arckifejezése láttán. Most az egyszer úgy tűnt, elképesztette a férfit az az
együttműködés, aminek épp szemtanúja volt.

– Azt hiszem, le kell vonnunk a tanulságot ebből – szólalt meg Lucius vontatott hangon. – Amikor valamit el akarunk végeztetni, Harry
közvetítésével kell tennünk.

– Valóban – értett egyet Perselus.

Harry már nem tudta tovább visszatartani a kuncogást.

– Csoda, hogy egyáltalán meglepődöm mindazok után, amiknek szemtanúja voltam a nyár folyamán – tette hozzá Perselus, aztán felállt
az asztaltól. – Bárki, aki segít, jöjjön velem – vezényelt. – Ha összedolgoznak, még a délelőtt folyamán befejezhetik, és a nap hátralévő
részére szabadidőt kapnak.

– Nekem is segítenem kell? – suttogta Ron.

– Igen – felelte Harry és Hermione egyszerre.

– De én nem is ajánlkoztam önkéntesnek! – tiltakozott Ron, de azért felállt az asztaltól.

– Harryn kívül senki más sem – vágott vissza Draco. – Ő a te barátod, meg kellett volna állítanod.

Ron hitetlenkedve bámulta Dracót.

– Te képes vagy megállítani Harryt, amikor valamit a fejébe vesz? – érdeklődött. – Mert én már hat éve vagyok a barátja, és mostanra
megtanultam, hogy még csak meg se próbáljam.

– Lehet, hogy ott a pont, Weasley – ismerte be Draco.

– Épp egyetértettél velem? – hörögte Ron.

– Ne szokj hozzá! – vetette oda gúnyolódóan Draco.

Harry elvigyorodott. Draco ugyanezt a mondatot mondta neki is, mielőtt barátkozni kezdtek volna. Talán van még remény arra, hogy
végül Draco és Ron is barátokká válnak.

– Tudom, mire gondolsz, Harry – szólalt meg Draco összehúzott szemmel –, és ki van zárva, hogy az megtörténjen. Ő Weasley!

680
Harry közelebb hajolt, hogy belesuttoghasson Draco fülébe.

– Az is lehetetlen volt, hogy ellenségekből szeretőkké váljunk – emlékeztette őt, érezve közben Draco borzongását, aztán önelégülten
vigyorogva, széles jókedvvel indult a bájitallabor felé. – Perselus nem szereti, ha megvárakoztatják – vetette oda gőgösen a válla felett.

*****

Délre megtudták, milyen haszonnal járt, hogy egész délelőtt segítettek a professzoroknak. Egy fényűző, házimanók által készített ebéd
után megengedték nekik, hogy a nap hátralévő részét a roxforti kviddics-pályán töltsék el. Hermionét nem nyűgözte le a jutalom, de
Perselus engedélyezte számára, hogy néhány könyvet kölcsönvegyen, és az már megörvendeztette, hogy ülhet a lelátók árnyékában a
pázsiton, olvashat és közben figyelheti Victoriát.

Harry számára szinte mámorító volt ismét a levegőben lenni, ezen a nyáron első alkalommal. Egy darabig nézte, ahogy Draco elvitte
Victoriát a kislány első repülőútjára, és alacsonyan szálltak a pálya fölött. Draco és Victoria nagyon élvezték. Hermione szinte egész
végig pánikolt, amíg a pici a levegőben volt, amint azonban Victoria ismét biztonságosan a földre került Hermione mellé, a többiek
belefogtak egy kviddics-meccsbe. Egyenlőtlen volt a csapatfelállás, mivel Hermione nem játszott, de ez senkit sem érdekelt
különösebben.

A következő néhány nap is nagyjából így telt. Délelőtt segítettek a tanároknak, ezzel pedig kiérdemelték a délutáni szabadidőt a Roxfort
területén. Ami Harryt illeti, nem is kívánhatott volna jobb szünetet. A barátaival tölthette az időt, kviddicsezhetett, a nap nagy részében
odakint volt, és sok időt töltött Dracóval és Victoriával. Még a délelőtti munka sem volt rossz, habár biztos volt benne, hogy ezzel a
többiek nem értenének egyet. Ám ő nem volt biztos benne, hogy tudná, mit kezdjen magával, ha hirtelen nem lenne semmi
kötelezettsége.

Csütörtökön az árnyékban ücsörgött Hermionével, figyelte a többieket a levegőben, miközben átöltöztette, megetette és elrendezte
Victoriát a délutáni szundítás előtt. Épp lefektette a kislányt, amikor Hermione megszólalt.

– Tudod, nagyon meg vagyok lepve – kezdte a lány elgondolkodva. – Lucius Malfoy tényleg teljesen elfogadta, hogy Harry Potter és a
fia együtt vannak?

– Ja, de kell legyen egy gyerekem – felelte Harry szórakozottan.

– Mit mondtál? – kérdezett vissza Hermione.

– Kell legyen egy gyerekem – ismételte Harry, még mindig a többiekre koncentrálva, és készen állva rá, hogy visszatérjen hozzájuk a
levegőbe. – Vagyis inkább Dracónak.

Nem vette észre, hogy Hermione bezárja a szemét, miközben türelemért és megértésért fohászkodik. Azt viszont észrevette, hogy nem
kapta meg őket.

A lány egy suttogással némító bűbájt vont Victoria köré, majd kiabálni kezdett.

– Harry James Potter! Mi a fenéről beszélsz?!

Harry csodálkozva meredt rá, míg agya fel nem fogta, hogy mit kérdeznek tőle. Csodálkozása akkor lemondásra váltott. Ez nem az a
beszélgetés volt, amelyet mostanában akart megejteni Hermionével. Vagy inkább valaha egyáltalán.

– Dracónak kell egy örökös, aki továbbviheti a Malfoy vérvonalat – ismerte be.

– Ott van Victoria – mormolta Hermione a szemöldökét ráncolva, kevés helytelenítéssel a hangjában. És ez ennél csak rosszabb lesz.

– Ő lány – magyarázta Harry. Elismerését kellett kifejeznie Hermione iránt, hiszen ő sokkal gyorsabban kapcsolt, mint Harry annak
idején. Neki még csak nem is kellett hosszasan magyarázni a dolgot.

Hagyta, hadd dühöngjön és tomboljon a lány, ő tovább figyelte a többieket, és közben néha-néha jóváhagyóan vagy helytelenítően
hümmögött, amikor megfelelőnek látszott. Úgy tűnt, Hermione nem veszi észre, úgyhogy nem volt benne biztos, hogy találóan
alkalmazta-e vagy sem. Végül aztán kiadta magából a gőzt, legalábbis annyira, hogy észrevegye, Harry hümmögése nem hangzott
valódinak, és még csak nem is a megfelelő időben hangzott fel.

– Harry, miért mentél bele ilyesmibe? – kérdezte Hermione, még mindig dühösen bámulva őt.

Ez egy egyenes kérdés volt, úgyhogy Harry úgy gondolta, talán itt az ideje újra a beszélgetésükre koncentrálnia. Ráadásul ez még
könnyű kérdés is volt.

– Mert szeretem Dracót – felelte.

– Ez nem mentség a diszkriminációra – csattant fel Hermione. – Winkyt illetően rád hagytam a dolgot, de ez… ez már túl sok, Harry.

681
És kezdte elölről. Harry végül is tudta még egy darabig nézni a játékosokat.

Harry elég mulatságosnak találta a kviddics-meccs végét. A csapattagok vetettek egy pillantást Hermionére, és egyhangúan úgy
döntöttek, hogy játszanak még egy meccset – Harryvel vagy nélküle.

Gyávák, gondolta szórakozottan.

– Téged miért nem izgat ez egyáltalán? – kérdezte Hermione végül. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt sírva fakad. Hogy ezt a viselkedést
a csalódottság vagy az őszinte aggodalom szülte, azt Harry nem tudta biztosan megítélni.

– Izgat – vonta meg a vállát. – Már megvívtam a csatámat Dracóval ebben a témában.

– Oh – lehelte Hermione, miközben bagolyszerűen pislogott rá a még mindig túl fényes szemével.

– Hermione, én nem igazán értek egyet ebben Dracóval. Ez meglehetősen hátrányos megkülönböztetés a lányokkal szemben – ismerte
be. – Ennek ellenére tisztelem azt a tényt, hogy nagyon nagy becsben tartja a nevét. Ezt mindig is tudtam róla. – Most jött a nehezebb
rész. – Így vagy úgy, találok majd rá módot, hogy fiú örökössel ajándékozzam meg Dracót – folytatta. – Ez fontos számára.

– Harry! – kezdte megint mérgesen Hermione. – Mi van azzal, ami a te számodra fontos?

– Számomra az a fontos, hogy legyen egy családom – jelentette ki csendesen Harry. – Ez nem feltétlenül kizárólagosan fiú örököst
jelent.

Hermione homloka mélyen ráncolódott, ahogy végiggondolta ezt a választ.

– Mi van Victoriával? – firtatta. – Neki nincsenek jogai?

– Neki is ugyanolyan jogai lesznek, mint a jövőbeli testvérének – állította Harry. – Jogosult lesz ugyanazokra a kiváltságokra,
hozzáférése lesz ugyanahhoz a pénzhez és bármihez, amit akar az életben. Beleértve a jogot, hogy felvegye a férje nevét, amikor férjhez
megy. Az egyetlen dolog, amit nem kaphat meg az a „Malfoy örökös” titulus.

– Sokat gondolkodhattál ezen – ismerte be Hermione. Hangsúlya nem mutatta, hogy megenyhült volna, de elismerte, hogy Harry nem
vakon sétált bele ebbe a helyzetbe.

Harry halványan elmosolyodott.

– Így van – bólintott. – Tudtam, hogy valamikor majd mesélnem kell erről neked.

Hermione halk nevetésben tört ki, habár még mindig egy kicsit kétségbeesettnek hangzott.

– Harry, még csak nem is lehet gyereked – mutatott rá.

Harry összevonta a szemöldökét. Ami őt illette, ez volt számára a probléma gyökere.

– Lucius azt mondta, elég találékony vagyok, és elő fogok állni valamiféle megoldással – jelentette ki.

Hermione elfintorodott.

– Nem mintha most azonnal szükségem lenne egy válaszra – nyugtatta meg Harry. – Úgy értem, még csak tizenhét évesek vagyunk, és
még egy év hátra van az iskolából.

– És már van egy gyereketek – mutatott rá a lány élesen.

Harry elmosolyodott.

– Igen, van – mondta lágyan. Lenézett Victoriára, és elsimított egy hajtincset, amelyet a könnyű szellő a kislány szeme elé fújt.

Hermione arckifejezésében hirtelen megváltozott valami. Harry nem tudott volna rámutatni, hogy pontosan mi, de egyértelműen látta.

– Mi van? – firtatta.

– Épp most döbbentem rá valamire – ismerte be Hermione. – Veled és Malfoyjal a szüleiként, ez a kicsi lány semmiben nem fog hiányt
szenvedni az életben. Legyen az anyagi, érzelmi, vagy értelmi dolog. Szeretet, gyengédség, és család. Meg fog kapni mindent. Ti ketten
túl makacsak vagytok, hogy ennél alább adjátok.

Harry egyetértően bólintott. Ajka kis mosolyra húzódott.

682
– De rájöttem még valami másra is – folytatta a lány csendesen. – Meglehetősen ostoba dolog volt tőlem a hátrányos
megkülönböztetésről szónokolni pont neked. Nos, Malfoy biztosan hasznosíthatna néhány dolgot, amit elmagyarázhatnék neki. De te
nem.

– Felfogtad már, ugye? – kérdezte Harry, de nem rosszindulatúan.

Hermione szomorkásan bólintott.

– Te egyenesen megtagadtad, hogy toleráld a diszkriminációt négy halálfaló esetében – motyogta. – Nem fogod elviselni a saját
lányoddal szemben.

Számítóan méregette a barátját.

– Úgy vélem, Victoria úgy fog felnőni, hogy megtanulja a toleranciát – mormolta. – Ugyanúgy, ahogy a jövőbeni testvére is. Azt
hiszem, meglehetősen egyformán fognak felnőni. Még odáig is elmennék, hogy azt mondjam, mire elég idősek lesznek, hogy jogot
formáljanak a rangra, az már közel sem lesz olyan nagy szám.

– Cssss! – csitította Harry egy csintalan mosollyal. – Draco még nem tudja.

Hermione nyíltan felnevetett.

– Oh, Harry, örülök, hogy saját családot szereztél magadnak – mondta.

– Én is – értett egyet vele Harry lágyan.

– Szóval – vágott bele a lány élénken, és viselkedése hirtelen megváltozott. – Hogy fogunk örököst szerezni neked a Malfoy névhez?

Harry riadtan nézett rá, azon gondolkodott, ez vajon ugyanaz a lány volt-e, aki az imént megtámadta őt ugyanezért a témáért.

– Erre van szükséged, nem? – kérdezte a lány vidáman. – Egy pici fiúcskára, aki teljessé teszi a családodat?

– Khm, hát, igen – nyögte Harry kábultan.

– Nos, nyilvánvalóan egyikőtök sem képes teherbe esni – magyarázta a lány, majd elgondolkodva szünetet tartott. – Ámbár, mivel a
varázsvilágban élünk, azt hiszem, bármi lehetséges lehet.

– Én fiú vagyok! – kiáltott fel Harry, miközben vészjelzője hihetetlen pánikra késztette.

– Igen, tisztában vagyok vele – jegyezte meg Hermione fanyarul. – És azzal is, hogy a feminin divathóbortja ellenére, Malfoy is fiú.

Harry halkan felnevetett, a hangulatváltozás pedig enyhítette a pánikját is.

– De hogy könnyítsek a nyilvánvaló aggodalmadon, kétlem, hogy lenne mód a férfiaknak teherbe esni, még mágiával sem – folytatta a
lány.

Harry tényleg megkönnyebbült, amíg a lány újra meg nem szólalt.

– Azon gondolkodom, vajon nem lenne-e lehetséges teherbe esni, amíg egy fiút Százfűlé-főzettel lánnyá változtatunk? – tűnődött
elgondolkodva.

Harryt ismét páni félelem járta át.

– Nem vagyok lány! – kiabálta Harry. – Már Dracónak is megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó lecserélni a testrészeimet valami
sokkal megfelelőbbre, hogy produkáljak neki egy nyamvadt örököst!

Hermione szeme elkerekedett.

– Igen, nos… nektek kettőtöknek volt néhány érdekes beszélgetésetek, nem?

Harry dühösen meredt rá.

A lány megköszörülte a torkát.

– Nos, nyilvánvalóan nem lenne gyakorlatias fenntartani egy terhességet Százfűlé-főzetet szedve – mormolta. – Még ha tudnánk is,
hogy valakit lehet-e hónapokon át adagolni a bájitallal.

– Gondolod? – firtatta Harry gúnyosan.

683
Most Hermionén volt a sor, hogy dühösen nézzen, de ő majdnem azonnal átváltott probléma-megoldó üzemmódra.

– Még mindig ott van az örökbefogadás, mint lehetőség – merengett, aztán arcán undorodó fintor futott át. – Habár utálom még csak
megkockáztatni is a találgatást, hogy mennyi idődbe telne erre rábeszélned Malfoyt, figyelembe véve a vértisztaság kérdését.

Ezzel sajnos Harrynek is egyet kellett értenie. Úgy gondolta, talán egyszer a jövőben Draco esetleg beleegyezne néhány gyerek
örökbefogadásába, de nem hitte, hogy elfogadná őket örökösének. Hálás volt, hogy Hermione nem időzött tovább a témán.

– Talán az lenne a nyilvánvaló megoldás, hogy Draco megtermékenyít egy másik lányt – folytatta tovább a lány, gyakorlatias hangon. –
Victoria is így lett.

Harry összeszorította az állkapcsát.

Hermione mindentudóan nézte őt.

– Vannak olyan módszerek, amikkel meg lehet termékenyíteni a lányokat anélkül, hogy ténylegesen szexelni kellene velük – tájékoztatta
őt.

Harry pislogni kezdett.

– Tényleg?

Erre aztán a barátnője nekifogott, hogy elmagyarázza neki a béranyákat és a mesterséges megtermékenyítést. Harry úgy gondolta, hogy
ezzel ki tudna békülni. Habár, hogy hol találnának olyan lányt, aki hajlandó lenne erre, arról fogalma sem volt. És szerencsére nem is
kellett most rögtön találniuk egyet.

Ha nem számította volna azt a tényt, hogy szeretett volna megfelelni, és Lucius elé tárni egyfajta megoldást, akkor Harry nem is
aggódott volna most amiatt, hogy hogyan legyen még egy gyerekük. Úgy vélte, van még legalább egy évük, amíg iskolába járnak, hogy
előálljon valamivel. Mielőtt Lucius úgy döntene, hogy előjön valami saját ötlettel. Mivel Victoria volt Lucius legutóbbi remek ötletének
gyümölcse, ezért Harry nem lelkesedett azért, hogy bármiféle mozgásteret engedjen neki ebben a témában.

Úgy tűnt, Hermione eltökélte magát, hogy annyi lehetőséget tárjon fel előtte, amennyit csak bír, ráadásul azonnal. Harry nem akart
tiltakozni. És Draco nagyon értékelte, ha voltak rendelkezésre álló választási lehetőségei.

– Azon gondolkodom, vajon lehetséges-e mágikusan összekeverni a ti DNS-eteket – mormolta Hermione.

Értetlenül bámulta a lányt.

Mire ő elmagyarázta, hogy ebben az esetben a baba a szó szoros értelmében Harryé és Dracóé lenne, és semmi sem lenne benne a
béranya tulajdonságaiból.

– Ő vér szerint Potter és Malfoy is lenne egyben – tette hozzá a lány finoman.

– Az enyém is lenne? – kérdezte Harry csodálkozva.

– Nem gondoltam volna, hogy érdekelne egy saját örökös – mondta Hermione.

– Nem is – vágta rá Harry. Ebbe még csak bele sem gondolt, habár, mivel ő a Potter vérvonal utolsó sarja, ezért talán mégiscsak
számításba kellett volna vennie ezt is. Ennek ellenére jelen pillanatban nem ez foglalkoztatta.

– Nekem és Dracónak lehetne egy olyan gyerekünk, ami mi kettőnkből jött létre? – érdeklődött.

– Oh, Harry – sóhajtotta szomorúan Hermione. – Nem akartam reményt kelteni benned. Nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e.
Láttam, hogyan érzel Victoria iránt, és nem gondoltam volna, hogy ez ilyen sokat jelentene neked.

– Nem is az számít – tiltakozott. – Engem nem érdekel, hogy Victoria vér szerint nem az enyém.

– Nem. Miután a Dursleyéknél nőttél fel, biztos vagyok benne, hogy neked nem ez számít – értett egyet vele a lány. – Sosem hagynád
hogy ez a kislány a különlegesen kívül bármi másnak érezze magát. De ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnél egy kisfiút, akinek fényes
zöld szeme és ezüstszőke haja lenne.

Harry saját fényes zöld szeme elkerekedett, és csodálattal telt meg.

– Nektek kettőtöknek gyönyörű gyereketek születne – folytatta a lány lágyan. – De, Harry, nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne a
mugli világban. Vagy legalábbis még nem. Azt sem tudom, hogy a mágikus világban lehetséges-e.

– Nos, ez valami olyasmi, aminek utána tudok nézni – mormolta Harry. – Talán van erre egy bájital vagy valami.

684
Hermione a fejét rázta.

– Mióta próbálsz te bájitalokkal megoldani mindent? – kérdezte szárazon.

– Próbálj meg együtt élni Dracóval, Perselusszal és Luciussal, és nézd meg, nem kezdesz-e egyre gyakrabban gondolni a bájitalokra –
vágott vissza.

– Ööö… nem, köszönöm – fintorgott a lány.

Harry halkan felnevetett.

– Nem annyira rossz – jelentette ki –, és Remus meg Narcissa segítenek egyensúlyban tartani a dolgokat.

– Harry, én biztos vagyok benne, hogy a tiéd a legabnormálisabban működő család, akit csak ismerek – jelentette ki a lány, de azért
közben mosolygott.

– Ebben biztos vagyok – értett egyet vele Harry, de elgondolkodott. Felnézett a levegőbe. A többiek még mindig boldogan
kviddicseztek.

Felállt és megkaparintotta a seprűjét.

– Hamarosan visszajövök – jegyezte meg, aztán elrepült a kastély felé, mielőtt Hermione reagálhatott volna. Tudta, hogy kérdéseket
tenne fel neki, és nem tudta a válaszokat.

A riporterek még mindig a kapu előtt táboroztak, de Harry egy nagyobb körben el tudott repülni mellettük a Szellemszállásra, ahol
letette a seprűjét, mielőtt elhoppanált volna.

A Privet Drive közelébe érkezett meg, azon töprengve, mi az ördögöt is csinál ő itt. Lassan sétálva megközelítette a házat, amelyben oly
sok éven át lakott. Ez volt az ő abnormális családja.

Férj, feleség, gyerek. Egy tipikus, társadalmilag elfogadott elrendezés. Vérségi kötelékben. Jogilag ez az ő családja.

Jóllehet sohasem érezte őket a családjának.

A felhajtón állva a házat bámulta. Ez soha nem volt otthon. Ironikus módon akkor állt legközelebb az otthon fogalmához, amikor
Victoria, Draco és Narcissa itt éltek vele. Hat napig maradtak, és a tizenhat év alatt ezek voltak azok a napok, amikor egyáltalán az
otthon érzésének a közelébe jutott.

Megerősítve elhatározását a bejárati ajtóhoz lépett. Egyenesen nevetségesnek érezte magát a kopogásért, de nem volt joga ahhoz, hogy
egyszerűen besétáljon, ha egyáltalán valaha volt is joga ehhez.

– Hello, Petunia néni – szólalt meg halkan, amikor a nagynénje kinyitotta az ajtót.

Az asszony néhány másodpercig csodálkozva meredt rá, majd dühösen összeszorította az ajkát.

– Mit keresel itt? – követelte. – Azt mondtad, soha nem jössz vissza.

– Nem azért jöttem, hogy itt maradjak – jelentette ki Harry. – Én… Arra gondoltam, tudnod kellene, hogy Voldemort meghalt.
Tudom, hogy senki más nem fog erről tájékoztatni benneteket. A háborúnak vége. És… a testvéred halálát megbosszultuk.

Petunia lehunyta a szemét, majd egy másodperccel később ismét kinyitotta. Futólag végigmérte az előtte álló fiút.

– Túlélted – jelentette ki. – Mi van a… barátoddal?

Harry meglepetten pislogott.

– Draco is él. Tulajdonképpen megmentette az életemet – ismerte be.

Az asszony élesen bólintott, majd arckifejezése egészen kicsikét megenyhült.

– Vigyázol magadra? – kérdezte.

Harry lenyelte a keserű visszavágást, ami már a nyelve hegyére kívánkozott, és bólintott.

– Köszönöm – mondta a nénikéjének, és most az asszonyon volt a meglepett pislogás sora. – Tudom, hogy egyikünknek sem volt soha
kellemes, de legalább megvédtél engem. De különösen ezt a nyarat köszönöm, és a dolgaimat.

Az asszony hosszú másodpercekig bámulta őt.

685
– Viszlát, Harry – mormolta végül, majd visszalépett a házba.

– Viszlát, Petunia néni – suttogta Harry lágyan a csukott ajtónak.

*****

Harry a sírkövek között sétálva azon töprengett, vajon miért is jött ide. Lehet, hogy nem tudta pontosan, mit akart mondani a
nénikéjének, de legalább tisztában volt vele, hogy oda készült. Viszont a temetőbe nem állt szándékában kimenni. Ám amikor eljött a
hoppanálás ideje, ezt a célt választotta.

Odaért a szülei és Sirius sírkövéhez, és egyszerűen csak bámulta őket. James és Lily Potter. Sirius Black. A családja.

Hiányoztak neki.

– Voldemortnak vége – szólalt meg halkan. – Talán Remus volt is már itt, hogy elmondja nektek. Nem tudom.

Megesküdött, hogy megbosszulja a halálukat, és meg is tette. Az anyja áldozata nem volt hiábavaló. Apja és Sirius is feláldozták az
életüket, miközben megpróbálták megvédeni őt.

– Sajnálom – suttogta. – Sajnálom, hogy meg kellett halnotok, de azt hiszem, megértem.

Nagyon dühös volt Siriusra, amiért odament a Minisztériumba. Amiért annyira bolond volt, és kockára tette az életét. De rájött, hogy ő
is ugyanezt tenné Victoriáért. Tulajdonképpen még jó pár másik emberért. Sőt meg is tette Siriusért. Egyszerűen csak szerencséje volt
és nem kellett az életével fizetnie érte.

– Nagyjából biztos vagyok benne, hogy nem örülnétek néhány döntésemnek – beszélt tovább. – Viszont most már élhetem az életem,
és azt hiszem, ennek örülnétek. Ezért haltatok meg, nem? Hogy én élhessek?

Meg fog próbálni nem csalódást okozni nekik.

– Köszönöm – susogta.

*****

A kastély bejárati ajtaja előtt szállt le. Kézbe fogta a seprűjét, és azon tanakodott, vissza kellene-e mennie a kviddics-pályára vagy sem.
Biztos, hogy a többiek már megvitatták, vajon mit csinálhat éppen, de figyelembe véve, hogy Draco még nem küldött neki üzenetet a
karkötőjén át, valószínűleg nem aggódott érte túlzottan. Viszont Draco nem is tudja, hogy elhagyta a Roxfort területét. Elképzelhető,
hogy azt hiszik, Harry a professzorokkal beszél, és senki nem akarja, hogy még több munkát sózzanak a nyakába.

Odabent végigkutatta a kastélyt Remus után. Aztán elgondolkodott egy pillanatra, majd megfordult és a pince felé indult. Bekopogott
Perselus irodájának ajtaján.

Nem kellett túl sokáig várnia, míg Perselus kinyitotta az ajtót. Összehúzott szemmel mérte végig Harryt.

– Valami baj van? – kérdezte.

– Nem, semmi baj – nyugtatta meg Harry. Valójában már megint azon töprengett, mi az ördögöt is csinál itt. – Khm. Remus itt van?

Perselus szélesebbre tárta az ajtót, csendesen beljebb tessékelve Harryt. A fekete hajú fiú követte őt a helyiségen át, és beléptek Perselus
magánlakosztályába. Aztán hirtelen lecövekelt a küszöbön.

– Megzavarok valamit? – érdeklődött.

– Épp a közelgő tanévről beszéltünk – szólalt meg Remus. – Gyere csak be.

Minden olyan… lakályosnak látszott. Perselus továbbment, elfoglalta a helyét Remus mellett a kandalló előtt álló kanapén, és intett
Harrynek, hogy üljön le az egyik oldalsó karosszékbe.

– Kérsz teát? – kérdezte Remus.

Harry megrázta a fejét. Leült, de még mindig olyan érzése volt, hogy megzavart valamit.

– Boldogok vagytok együtt? – bökte ki, aztán elfintorodott. – Bocsánat. Ez egyáltalán nem tartozik rám, nem igaz?

– Nem, ez nem tartozik rád – értett egyet vele Perselus.

Harry bólintott ugyan, de megmagyarázhatatlanul csalódottnak érezte magát.

686
– Van annak valami különös oka, amiért nem mondhatjuk el Harrynek, hogy elégedettek vagyunk a kapcsolatunkkal? – kérdezte csak
úgy odavetve Remus, majd kortyolt egyet a teájából.

Perselus tétovázni látszott.

– Talán ez egy automatikus reakció volt – ismerte el.

– Tehát boldogok vagytok? – kockáztatta meg a kérdést újra Harry.

– Habár mi nem fitogtatjuk úgy a kapcsolatunkat, mint te, de azért mi is… boldogok vagyunk – mutatta undorát gúnyolódva Perselus a
kihangsúlyozott szóval.

Remus megpróbálta elrejteni a mosolyát a csészéje mögé, míg Harry elvigyorodott, figyelmen kívül hagyva Perselus gúnyolódását.
Gyanította, hogy kapcsolatának majdnem bármilyen mások előtti mutogatása hivalkodásnak tekinthető, mármint Perselus véleménye
szerint.

Perselus csúnyán nézett mindkettejükre, de nem tiltakozott, amikor Remus a kézfejére tette a kezét. Ehelyett Perselus hosszú ujjai
átfogták Remus kezét, nyugtázásképpen. Harry kiváltságosnak érezte magát, amiért szemtanúja lehetett ennek.

– Miért vagy itt, Harry? – tette fel a kérdést Perselus. – Nem kellene odakint bohóckodnod a többiekkel?

– Öö… – Harry elakadt. Nem tudta, miért van itt. Csak látni akarta Remust a temetőbe tett kirándulása után. Lényegében lezárta
életének két fejezetét is egy délután alatt, és az a kijelentés, hogy sebezhető volt, még csak meg sem közelítette azt, amit jelenleg érzett.
Ám ezt nem különösebben akarta bevallani.

Együtt látni Remust és Perselust azonban meglehetősen megnyugtató volt. Már minden egyes személyt, akire szülőként tekintett,
elvesztett, a rosszakat és a jókat is, de Remus és Perselus… ők ketten annyi mindent túléltek az elmúlt évek során. Csak remélni merte,
hogy ez azt jelenti, egyiküket sem fogja a közeljövőben elveszteni.

– Lejöhetek majd ide látogatóba, miután az iskola elkezdődik? – kérdezte.

Perselus felvonta a szemöldökét.

– Miből gondolod, hogy Remus itt fog maradni?

Harry pislogni kezdett.

– Nem fog?

– De igen – jelentette ki határozottan Remus, figyelmen kívül hagyva Perselust. – És természetesen lejöhetsz hozzánk látogatóba.
Valójában számítok is rád. Bevallom, hiányozni fog a Grimmauld tér, különösen étkezési időben.

– Igen, nekem is – értett egyet vele Harry lágyan. – Nem igazán várom, hogy ti ketten újra a professzoraim legyetek. Kedveltem úgy a
dolgokat, ahogy a nyáron voltak.

– Harry – szólalt meg Perselus –, a Roxfort sokkal több formalitást fog igényelni, mint amihez a nyáron hozzászoktál. Az
osztályteremben ugyan a professzorod leszek, de Remusnak igaza van, mindig szívesen látunk itt – fanyar pillantást vetett Remusra – a
mi lakosztályunkban.

Harry elvigyorodott, miközben Remus ártatlanul mosolygott Perselusra. Fogalma sem volt, hogyan tudta Remus áttörni Perselus
védfalainak egy részét, de örült, hogy a dolgok jól alakulnak közöttük.

– Átkozott griffendélesek – motyogta Perselus, lemondóan rázva a fejét. – Lerohanják az életem.

– És szeretsz minket ezért – vetette oda könnyedén Remus.

Harrynek elkerekedett a szeme, amikor Perselus csak jóváhagyóan biccentett erre.

Remus halkan nevetgélt, szórakoztatta Harry meglepetése, de őszintén beszélt.

– Mindig itt leszünk, ha szükséged lesz ránk – jelentette ki.

Harry arca lassan mosolyra húzódott.

– Köszönöm – suttogta.

Perselus halkan megköszörülte a torkát, majd témát változtatott. Nyilvánvalóan már elég hosszan időzött a szentimentális terepen.

687
– Mivel itt vagy – kezdte –, szeretnélek tájékoztatni róla, hogy holnap az Abszol útra látogatunk. Remélem felkészültél rá.

– Annyira rossz lesz? – firtatta Harry.

– Az Abszol út rendkívül zsúfolt, mivel az emberek véleménye szerint újra biztonságos – vette át a szót Remus. – Sok diák is ott lesz, a
felszerelésüket vásárolják meg.

– És mindannyian érdeklődést tanúsítanak majd a Megmentő iránt – figyelmeztette Perselus.

– Pompás! – motyogta Harry.

– Csakugyan – értett egyet vele Perselus. – Kis szerencsével el fogja rettenteni őket a társaság, amivel érkezel.

– Ezért ragaszkodtál hozzá, hogy velünk gyere? – kérdezte Harry. Nem várt azonban válaszra. – A goromba mardekárosok
barátságának váratlan haszna – szellemeskedett.

Nevetni kezdett, amikor Perselus erre mogorván nézett, és pontosan a vázolt goromba mardekárosnak tűnt.

– Hacsak nincs még valami gond, amit meg szeretnél velünk beszélni, akkor azt hiszem, rosszcsont kölyök, vissza kellene térned a
barátaidhoz – jelentette ki gúnyosan Perselus.

– Aha, persze – értett egyet vele Harry, melegséget és boldogságot érezve.

Elindult vissza a kviddics-pályára, és amint kilépett a kastély bejárati ajtaján felugrott a seprűjére. Körberepülte Dracót, mielőtt beállt
volna melléje.

– Hol voltál? – firtatta Draco, gyanakvóan méregetve őt.

Ahogy lassan sodródtak a levegőben, Harry elmondta, hogy mit csinált. Nem lepte meg, hogy Draco mérges volt rá, amiért nélküle
kiment a kastélyból, de elég hamar napirendre tért efölött. Mindent átbeszéltek, miközben Draco könnyedén kihúzta belőle a
részleteket.

– Miért nem mondtad el Lupinnak, hogy hol voltál? – érdeklődött Draco.

Harry vállat vont.

– A szüleimről beszélni Perselus előtt nem túl kellemes – felelte. – Hogy őszinte legyek, abban sem vagyok biztos, hogy neked miért
beszélek róluk.

– Mert el kell mondanod valakinek – vágta rá Draco egyszerűen.

– Gondolom – bólintott Harry bánatosan mosolyogva.

– Szóval, miről beszélgettetek Grangerrel? – kérdezte Draco, megváltoztatva a témát, amikor körüljárták a kapukat.

– Hm. A gyermekáldásról beszéltünk – felelte Harry.

Draco a szeme sarkából nézett rá, kérdően felvonva a szemöldökét.

Halkan felnevetve Draco reakcióját látva, Harry elmagyarázta a Hermionével folytatott beszélgetés főbb pontjait. Mire végzett Draco
ámultan bámulta őt.

– Te tényleg komolyan gondolod – állította Draco.

– Nos, nem tudom, hogy tényleg lehetséges-e kombinálni a DNS-ünket, vagy egyáltalán működik-e, de igen, Hermione azt mondta,
hogy ez a… – Harry széles karlendítéssel gesztikulált – béranyaság dolog meglehetősen gyakori.

– Nem, én nem erre gondoltam – ellenkezett Draco. – Te komolyan eltökélted, hogy gyerekünk legyen, csak azért, hogy az apámat
boldoggá tedd.

Harry elfintorodott.

– Oh, nem – tiltakozott. – Komolyan gondolom, de határozottan nem azért csinálom, hogy az apádat boldoggá tegyem. Azért
csinálom, hogy téged boldoggá tegyelek. Csak azért foglalkozom Lucius jóváhagyásával, mert téged érdekel.

Megkönnyebbülés és hála vívott küzdelmet Draco arckifejezésének uralásáért.

688
– Aggódtál emiatt, nem igaz? – kérdezte Harry. – Az örökös-dolog miatt.

– Harry, te fiú vagy – kezdte Draco.

– Ez tény – szólt közbe Harry. – Megbizonyosodtam arról, hogy ennek a ténynek Hermione is tudatában van.

Draco furcsa tekintettel mérte végig, mielőtt folytatta volna.

– Te fiú vagy – ismételte meg –, és én őszintén nem hittem volna, hogy lenne bármi is, amit tehetnénk. Nem vártam, hogy szexelésre
kényszerítsenek valami lánnyal, és te elhagyj engem emiatt – ismerte be csendesen.

– Tényleg megtetted volna? – kérdezte Harry.

Draco lesütötte a szemét, és nem válaszolt.

– Értem – mormolta Harry. – Jó tudni, hogy egy örökös sokkal fontosabb nálam.

– Harry, ez nem tisztességes – tiltakozott Draco. – Nem sokkal fontosabb, mint te, de… Azt hittem, ezek után a felvetések után, hogy
megértetted, mennyire fontos ez nekem.

– Igen, megértettem – sóhajtott fel Harry. – És, ha őszinte akarok lenni, tudtam, hogy az is egy lehetőség, hogy elmész odáig, és
lefekszel egy lánnyal. Nem különösebben vagyok büszke erre a beismerésre, és ha el mered mondani Hermionének, megöllek érte, de
elnéztem volna neked.

– Elnézted volna – jelentette ki Draco színtelenül – és nem hagytál volna el.

– Nem örültem volna neki – jegyezte meg Harry ingerülten –, de Victoria is így született, nem? A lányokkal megejtett szexből lesznek a
gyerekek. Akarok még gyereket. Neked örökösre van szükséged. Következésképpen az egyenlet oda vezet, hogy valaki mással kell
lefeküdnöd. Ezt én is épp olyan jól tudom, mint te.

– De haragszol rám, amiért én elfogadtam ezt az egyenletet, míg te nem – állította Draco megértve a helyzetet.

– Azt hittem, legalább megpróbálunk találni valami más megoldást – motyogta Harry.

– Harry, sajnálom – mormolta Draco. – Bíznom kellett volna abban, hogy te majd előállsz valami módszerrel, amivel véghezvihetjük a
lehetetlent.

Harry vállat vont, de még mindig csalódottnak érezte magát.

– Nem vagyok biztos benne, miért is vitatkozunk ezen – mondta. – Arról beszélgetünk, hogy több gyereket szeretnénk, amikor még
azzal az eggyel sem törődünk, aki már megvan.

– Ez nem igaz! – kiáltott fel Draco.

– Draco, ki gondoskodik Victoriáról? – követelte a választ Harry.

– Mi – vágta rá azonnal Draco.

– És Winky, az anyukád, Remus – sorolta Harry, majd célzatosan a föld felé tekintve hozzátette – és a barátaim. A nyár eleje óta már
nem igazán voltam felelős Victoriáért. Miután magamhoz kötöttem Winkyt, csak akkor gondoskodom a kicsiről, amikor nekem
kényelmes.

Dracónak sikerült átnyújtóznia a seprűk közötti távolságon, és tarkón csapta a barátját.

– Mi volt ez? – mérgelődött Harry.

– Kétlem, hogy tudnál mondani egyetlen alkalmat, amikor kényelmességből figyeltél Victoriára – jelentette ki Draco. – Volt egy
aprócska problémád: a Sötét Nagyúr lefoglalta az időd jelentős részét – jegyezte meg gúnyosan.

Harry mogorván nézett rá.

– Mégsem normális egy kisgyerek számára, hogy ennyire sok különböző ember között hányódjon – morogta. – Állandóan nekünk
kellene gondoskodnunk róla.

– Ezt ki mondja? – firtatta Draco, és most igazán zavarodottnak hangzott. – Úgy értem, megértem, hogy nem szeretnéd, ha
egyfolytában Winky vigyázna rá. Emberi kapcsolatok meg minden. De nem jó dolog, hogy Victoria más emberekkel is időzik, akik
szeretik őt?

689
– Jó, igen, de nem töltünk vele elég időt – tiltakozott Harry. – Csak az élvezetes dolgokat tesszük vele, nem igazán gondoskodunk róla.
Mikor cserélted ki utoljára a pelenkáját?

– Huh, már elég rég – ismerte be Draco. – Elég undorító!

Harry összehúzta a szemét.

– Igen, de hozzátartozik a csecsemők gondozásához. Winky vigyáz rá éjjel, és reggel ő kel fel vele. Általában édesanyád készíti fel őt az
éjszakára. Nem kellene ennek megváltoznia, most, hogy a helyzet lenyugodott?

Draco hitetlenkedve bámulta őt.

– Lenyugodott? Harry, négy nyomorult napja tértél magadhoz, miután meggyilkoltad a Sötét Nagyurat – vágott bele. – Ennyi, hacsak
nem számolod a múlt pénteket, amikor ugyan elég sokat fent voltál, de kissé lefoglalt, hogy megments engem az Azkabantól. Hétfőn
pedig egy új krízishelyzettel foglalkoztál. Maradt az elmúlt három nap. Ez alatt a három nap alatt sokaknak volt szüksége pihenésre –
folytatta –, te azonban ragaszkodtál hozzá, hogy segítesz a tantermek előkészítésében, és más dolgokkal is foglalkoztál. És Victoria
velünk volt a nap nagy részében. Kicserélted a pelenkáját, mi fürdettük őt és dugtuk ágyba esténként. Velünk együtt evett, és átaludta az
éjszakákat. A rohadt életbe, Harry! – kiáltott fel. – Nem látok problémát abban, hogy ezek közül a feladatok közül legalább néhányat
más lásson el körülötte. Gondoskodnak róla, és nem aggódom miatta. Te vagy az, akiért aggódom.

– De én jól vagyok! – tiltakozott Harry.

– Nem, nem vagy jól – jelentette ki kereken Draco. – Lassítanod kellene. Victoriával, a professzorok segítésével és a folyamatos
mozgással. Le kellene állnod. Még most is mozgunk.

– De ez repülés – vitatkozott Harry.

Draco egy félmosolyt villantott rá.

– Igen, a repülés más kategóriába esik, nem igaz? – mondta. – Csak szeretném, ha kis időre abbahagynád az aggodalmaskodást
mindenki másért, és csak arra összpontosítanál, hogy neked mire van szükséged.

– És mire van szükségem? – kérdezett vissza Harry.

– Egy kis időre mindenféle átkozott felelősség nélkül – vágta rá Draco. – Talán akkor eszedbe jutna, hogy te is éppolyan kamasz fiú
vagy, mint mi. A pokolba is, ráadásul annyira kihajtod magad a lazító tevékenységeid közepette, hogy estére fájósan és elcsigázottan
zuhansz ágyba. Szeretem a repülést és a kviddicset, de te már túlzásba viszed.

– Gyere akkor – sóhajtott Harry, majd a föld felé irányította a seprűjét. A pálya közepén landolt, és elterült a fűben. Draco közvetlenül
mellé telepedett.

– Harry, mi folyik itt? – kérdezte lágyan.

– Tényleg jól vagyok – állította Harry –, de ha nem maradok elfoglalt… nos, attól tartok visszatérnek a rémálmaim. A nyár legnagyobb
részében nem kellett megküzdenem velük.

Draco felhorkant.

– Mert napközben küzdöttél velük – mormolta.

– Ja – bólintott Harry. – Amikor kimerült vagyok, jobban alszom. Amikor nem foglalom le magam… szörnyűségesek, Draco. Ébren
voltam, amikor először felbukkantál Dursleyéknél, mert akkor is volt egy rohadt rémálmom, és nem tudtam aludni. És mit csináltam
ezen a nyáron? Csak még több tápanyagot adtam a rémálmaimnak.

– Ismerem a rémálmokat – mondta Draco csendesen –, de te távol tartod őket. Amikor a Minisztériumban tartottak, nem igazán
aludtam jól.

– Úgy gondolod, hogy az együtt alvás segít? – kérdezte Harry meglepetten. – Azt hittem, csak azért nem volt annyi rémálmom, mert
szinte állandóan kimerült voltam.

– Gyanítom, hogy az is segített, de az elmúlt héten teszteltem az elméletet – jelentette ki Draco. – Nem alszom külön szobában ebben
az évben.

– Sajnálom, hogy nem voltam ott – suttogta Harry.

– Aha. Nos, oda akartam menni hozzád, de nem engedték meg – dünnyögte Draco keserűen. Megrázta a fejét, elkergette ezeket a
gondolatokat.

690
Kinyújtózott Harry mellett a füvön, fejét Harry hasára fektette.

– Nem vagy hozzászokva, hogy legyen valakid, akiben megbízhatsz, ugye? – kérdezte.

– Nem – felelte Harry. Délután meglátogatta Petunia nénit, és erősen emlékeztették őt erre a tényre.

Ujjai utat találtak Draco hajába, szórakozottan simogatta a selymes fürtöket. Megnyugtatónak tűnt; egyféle fizikai emlékeztető, hogy
Draco ott volt vele. Túlélte a háborút és ők ketten együtt vannak. Felpillantott az égre, és azon töprengett, vajon Draco is ezért
játszott-e annyit az ő hajával, különösen az elmúlt néhány nap folyamán.

– Bennem igen, ugye tudod? – szólalt meg Draco. – Megbízhatsz bennem. Ha van valami, amiben én nem tudok segíteni neked, akkor
is sok erőforráshoz férünk hozzá. Mint például az alvásprobléma. Ismerjük a legjobb bájitalmestert és Madam Pomfrey is segítene
neked bármiben. Teljesen rendben van lazítani, Harry – tette hozzá lágyan.

– Megpróbáltam – vallotta be Harry. – Az elmúlt néhány nap nem volt annyira rossz, nem?

– Nem, nem volt – ismerte be Draco. – És nem hiszem, hogy a többiek észrevettek volna bármit is. Ám én vagyok az, aki nézi, ahogy
kimerülten ágyba zuhansz esténként. Nem különbözik attól, mint amilyen a nyár korábbi része volt, pedig másként kellene lennie.

– Tudod, hogy ezt most rosszkor hoztad fel? – érdeklődött Harry. – Holnap az Abszol útra megyünk, szombaton pedig az ünnepség
lesz – emlékeztette őt.

Draco felsóhajtott.

– Rendben – morogta –, de jövő héten pihenni fogsz.

691
 Ötvenkilencedik fejezet

Az Abszol út egy merő káosz volt. Harry még sosem látta ennyire zsúfoltnak az utcát. Bármerre is nézett, emberek nyüzsögtek; a
kereskedők ismét megnyitották az üzleteiket. Hallotta, hogy Ollivander is kinyitott, de azt nem tudta, ki árulja most a pálcákat, hiszen
magát Mr. Ollivandert nem találták meg. Fortescue Fagylaltszalonja nyitva volt, és a folyton a külső asztaloknál üldögélő vendégek
körül sürgölődő férfi megjelenéséből ítélve egészen biztosan Florean Fortescue rokona működtette az üzletet.

Az egész újra egy fejlődő, gyarapodó terület lett.

– Át kell vágnunk ezen a tömegen? – motyogta Harry hitetlenkedve, miközben az Abszol úti bejárat közelében álldogált a Foltozott
Üst mögött. A kocsma belsejéből kiszűrődő zajszintből ítélve az üzlet ott is beindult. Inkább nem mentek be, mert Perselus úgy
döntött, közvetlenül egy kis sikátorba fognak hoppanálni.

Draco felvetette az állát, a gőgösen gúnyos vigyor a helyére került az arcán.

– Utat kell, hogy nyissanak nekünk – jelentette ki.

Harry felsóhajtott. Nem tudta, melyik a rosszabb: ha közutálatnak vagy ha közimádatnak örvend az ember. Abban viszont biztos volt,
hogy nem bírná egész nap elviselni Dracónak ezt a fajta hozzáállását.

– Ha te ma egy arisztokratikus seggfej leszel, akkor nem vásárolok veled – vetette oda.

Draco mogorván nézett rá.

– Ha nem mutatom meg nekik, hogy nem félek tőlük, akkor gyengének fognak gondolni – felelte.

– Mióta jelenti a „nem félünk” kimutatása azt, hogy megpróbálod bebizonyítani, mennyire utálatos kis halálfaló voltál? – követelte
Harry. – Mert ha ez a szándékod, akkor átkozottul jó munkát végzel.

Draco átnézett Harry válla felett a szüleire. Harry hátrafordította a fejét, követte a párja tekintetét, és felsóhajtott. Lucius arckifejezése
hátborzongatóan hasonlított Dracóéra, és Narcissa láthatóan nem kedvelte az Abszol úti szagokat.

– Nem – jelentette ki kereken Harry –, nem megyek veletek vásárolni!

– Azt hittem, támogatsz minket! – csattant fel Draco.

– Igen, támogatom az igazi Malfoyokat – vágott vissza Harry. – Fogalmam sincs, kik vagytok. De abban pokolian biztos vagyok, hogy
nem fogom elviselni ezt a „mindenkinél jobb vagyok” hozzáállást. És ha megpróbálod bemesélni nekem, hogy ti tényleg jobbak vagytok
mindenki másnál, akkor kupán váglak!

Draco szorosan összezárta a száját, hogy ne tudjon kiszökni a küszöbönálló sértés.

– Kösz a semmit, Potter! – gúnyolódott.

– Jaj már! – mérgelődött Harry bosszankodva, majd amikor meglátta a megbántottságot Draco szemében, engedett. – Gyerünk akkor!
Talán sikerül megvennünk a tanszereinket, amíg rettegésben tartjátok a tömeget.

Sarkon perdült, és beviharzott az Abszol útra. Draco felzárkózott mellé, míg Blaise a másik oldalán lépdelt, Crak és Monstro pedig két
oldalról fogták közre őket. A négy felnőtt hátul sétált, vigyáztak rájuk, és gyanús jeleket kerestek.

Harry egy félpillantást vetett Dracóra. A párja elhagyta a gőgösen gúnyos vigyort, és nem nézett ki úgy, mintha szándékában állna bárkit
letarolni mentében. A hűvös arrogancia, amelyet jelenleg fitogtatott, sem volt az az oldala, amit Harry a legtöbbre értékelt, de ezzel
együtt tudott élni. Valójában csodálta azt a nyugodt magabiztosságot, amit a párja bemutatott, habár abban biztos volt, hogy Draco
közel sem érzett akkora nyugalmat, ahogy az kívülről látszott.

– Meglehetősen szexi vagy így – mormolta.

Draco meglepetten felvonta a szemöldökét, majd ajka laza mosolyra görbült. Igen, állapította meg Harry, határozottan szexi.

Egy hirtelen sikításra felkapta a fejét, és körülnézett, hogy felfedezze annak forrását. Gyorsan rájött, hogy ők voltak a veszélyforrások.
Vagyis inkább Draco és a többiek voltak veszélyben. Saját neve izgatott sikítással áramlott a tömegen keresztül, amint észrevették, hogy
Harry Potter közöttük van.

– Ne állj meg! – mormolta Draco.

692
Ahogy nagy léptekkel haladtak egyre beljebb az Abszol úton, a hír megelőzte őket. Korábban idegesítette Draco hozzáállása, most
pedig megrázta, amikor az emberek tényleg utat nyitottak nekik. Könnyebb, de azért zavaró.

– Harry! Draco! – kiáltotta Fred hangosan a nevüket.

Harry meglepetten felvonta a szemöldökét. Úgy tűnt a körülmények megkövetelték a keresztnév használatát. Még több vörös hajú
ember és Hermione özönlött ki az ikrek boltjából.

– Hallottuk, hogy jöttök – jelentette ki vidáman George, ahogy közelebb értek.

– Tekintve, hogy előre szóltunk, hogy itt találkozunk mindenkivel, nem hinném, hogy ez akkora meglepetés lenne – vetette oda Harry
szárazon.

– Ti aztán meglehetősen veszélyesnek látszotok – jegyezte meg Ginny, miközben csatlakozott Blaise-hez.

– Harry engedélyezte, hogy rettegésben tartsam a tömeget – felelte Draco gúnyos vontatottsággal.

– És milyen jó munkát végzel! – kiáltott fel Fred.

– Kétlem, hogy lenne akár egyetlen ember is, aki megkísérel autogramot kérni Harrytől – helyeselt George.

Harry végigjáratta tekintetét az őket körülvevő tömegen. Tényleg sokan néztek ki úgy, mintha meg szerették volna közelíteni
autogramért, de nem merték megtenni.

– Tudja egyáltalán valaki, hogy nem egyedül nyertem meg a háborút? – érdeklődött kíváncsian. A barátaihoz fordult. – Sokat zaklatnak
benneteket?

– Néhányan megpróbáltak beszédbe elegyedni velünk – ismerte be Ron grimaszolva.

– Csak azért zaklatott, mert egy apró öreg hölgy képen puszilta őt köszönete jeléül – árulkodott Ginny vigyorogva.

– Hát elég undorító is volt – motyogta Ron, aztán megdörgölte az arcát, mintha még mindig érezné. – Tessie nénikémre emlékeztetett.

Harry elvigyorodott, ahogy mind a négy Weasley egy emberként borzongott meg. Kicsit jobban érezte magát. Ron megérdemelte, hogy
egy kis ízelítőt kapjon abból, mit is jelent hírességnek lenni.

– A boltnak extra forgalma lett – szólalt meg George –, de nem voltunk itt túl sokat, mivel veled vakációztunk.

– Nem tudtam, hogy itt nagyobb szükség lenne rátok – mentegetőzött Harry. – Akkor miért vakációztatok velünk?

– Miért ne? – kérdezte Fred. – A mostani üzletmenet mellett megengedhetjük magunknak, hogy néhány hétre kisegítő személyzetet
alkalmazzunk.

– Ti hamarosan visszatértek a Roxfortba, mi pedig újra munkába állunk – tette hozzá George vállat vonva.

Harry rájött, hogy hiányozni fog a velük töltött idő.

– Megszervezhetjük majd, hogy találkozzunk a roxmortsi hétvégeken vagy ilyesmi – suttogta a fülébe Draco, megértve a gondolatait.

– Azt megtehetjük – suttogta Fred a másik fülébe, mire Harry felnyikkant, és hátraugrott Dracóhoz. Nem vette észre, hogy Fred
ennyire közel jött hozzá.

Mogorván nézett a vigyorgó Fredre, míg a többiek nevetésben törtek ki. Draco automatikusan átkarolta Harry derekát, és nem úgy
tűnt, mintha egyhamar el akarná engedni őt, inkább még jobban magához húzta a fekete hajú fiút.

– Nem kellene megvédened engem? – suttogta Harry.

– Mmmm – mormolta Draco, egyáltalán nem elkötelezve magát, míg állát Harry vállán pihentette.

Miután Harry átgondolta mi is történt, úgy vélte, tartozik egy szívességgel Frednek, amiért segített Dracót ellazítani. Fred
mindentudóan kacsintott, és Harry biztos volt benne, hogy ez az egész szándékos volt.

Látta, hogy Mr. és Mrs. Weasley közeledik hozzájuk.

– Úgy emlékszem, azt mondtam nektek, hogy maradjatok odabent – mondta a nő a gyerekeinek komolyan.

– Úgy gondoltuk, hogy talán Malfoyék, Piton és Lupin elegendő védelmet nyújtanak nekünk is – felelte Fred ártatlanul.

693
– Nem is említve Harryt, Dracót, Blaise-t, Crakot és Monstrót – tette hozzá George.

Mrs. Weasley izgatott lett.

– Hello, Harry drágám – dünnyögte. Láthatóan nem tudta, mit kezdjen a kezével, mivel nem akarta átölelni Harryt, amíg ő Draco karjai
között állt.

– Hello Mrs. Weasley – köszönt Harry is. – Csak nem a Gringott’s-ból jönnek?

– De igen, és szörnyű a káosz – jelentette ki a nő. – Úgy látszik, mindenki idekint van, és épp ma akar bevásárolni. Rettentő hosszú
sorok kígyóznak; az emberek úgy döntöttek, hogy ismét üzletelni kezdenek a bankkal.

Harry hálás volt, amiért neki nem kellett oda bemenni, mivel még mindig maradt elegendő galleonja a legutóbbi alkalomról.

– Na – szólalt meg Hermione. – Kinek hová kell mennie?

– Nekem muszáj elvonszolnom Harryt Madam Malkin talárszabászatába – jelentette ki Draco.

– Mi? – firtatta Harry, megpördülve Draco karjai között, hogy a szemébe nézhessen. Erről most először hallott. – Rengeteg talárunk
van.

– De nem iskolai talárok – jelentette ki Draco.

Biztos, hogy van valahol a szekrényükben iskolai talár. Ami jó rájuk. Ámbár Draco arckifejezése alapján nyilvánvalóan nem elegendő.

– Mi lenne, ha te elmennél Madam Malkin üzletébe a talárjainkért, én pedig megvenném a könyveinket? – javasolta Harry.

– De rád kellene igazítani őket – tiltakozott Draco.

– A többi taláromat is sikerült megvenned nélkülem – mutatott rá Harry. – Nem akarok a talárboltba menni.

– Mit szólnál, ha megvennéd a könyveinket, azután ott találkoznánk? – alkudozott Draco. – Kiválasztok mindent, neked már csak fel
kell próbálnod őket.

– Ez a legjobb ajánlat, amit kicsikarhatsz belőle – tájékoztatta Blaise mosolyogva Harryt.

– Rendben – morogta Harry.

Blaise és Ginny a Malfoyokkal tartottak, bár Mr. és Mrs. Weasley nem tűntek elégedettnek ezzel az elrendezéssel. A plusz felnőttek
felbukkanása miatt Perselus úgy határozott, hogy kihasználja az alkalmat, és felkeresi a Zsebpiszok közt a bájital hozzávalóiért. Az ikrek
úgy döntöttek, hogy a könyvesbolt helyett inkább az üzletükbe térnek vissza, a többiek pedig a Czikornyai és Patza felé vették az irányt.

Mielőtt szétszéledtek volna, Harry meglepetten tapasztalta, hogy Lucius egy zacskó pénzérmét csúsztatott a talárja zsebébe azzal az
utasítással, hogy vegyék meg a könyveket mind a négy mardekárosnak. Draco és Blaise átadták a tankönyvlistájukat, és bár Crak és
Monstro velük tartottak a könyvesboltba, Harry rádöbbent, hogy nekik természetesen nincs pénzük, ha egyszer kitagadta őket a
családjuk.

Akkor is nagyon meglepődött, amikor Hermione és Ron hátrébb léptek, hagyva, hogy Crak és Monstro sétáljanak mellette.

– Jobban védve vagy, ha egy mardekáros őriz téged – magyarázta Hermione, mielőtt rákérdezhetett volna.

– Aha, ki akarna kikezdeni Crakkal és Monstróval? – motyogta Ron, hüvelykujjával a két fiú felé bökve.

– Kicsinek érzem magam – mormolta Harry. Crak és Monstro levigyorogtak rá.

– Ez azért van, mert kicsi vagy, Potter – vetette oda Crak.

Hermione halkan felnevetett.

– Jó egy fejjel magasabbak nálad – észrevételezte.

– Mindig is alacsony voltam a koromhoz képest. Még amikor nőttem is, mindenki más látszólag kétszer olyan magasra nőtt –
morgolódott. – Nézd meg Ront. Olyan magas, mint Crak és Monstro, te pedig… nos, te akkora vagy, mint én – jött rá. – De ez így
rendben is van.

– Rendben vagyok? – kérdezte Hermione mulatva.

694
– Te lány vagy, szóval igen – vágta rá Harry.

Tovább fecsegett a magasságukról, megpróbálva figyelmen kívül hagyni azokat az embereket, akik merőn bámulták őket, ahogy
elmentek mellettük. Mivel már csak Crak, Monstro és néhány griffendéles vette őt körül, így a tömeg, úgy tűnt, egyre közelebb nyomul
hozzájuk.

– Szóval ezért vagy Malfoyjal? – firtatta Ron, miközben ártatlanul mosolygott Harryre. – Mert így nem számít, hogy alacsonyabb vagy
nála?

– Hé! – tiltakozott Harry.

– Most meg kellene vernem őt neked? – érdeklődött Monstro, de vigyorgott közben. Még mindig összeszokóban volt a társaság, de
még Ron is rájött, hogy ez alkalommal ez egy vicc akart lenni. Habár egy apró kétely végigszaladt az arcán.

– Ha megütsz, megátkozlak – vágott vissza.

– Kihívásnak hangzik – állította Monstro, és arcán teljesen kiszélesedett a vigyor.

– Harry, állítsd le a vérebeid! – morogta Ron mogorván.

Harry összehúzta a szemöldökét.

– Ők nem vérebek – tiltakozott. – Ők diákok, épp úgy, mint mi.

– Nana, mi vérebek vagyunk – ellenkezett Crak. – És mindenkit, aki bajt okoz, apró cafatokra fogunk széttépni. – Megropogtatta az
ujjízületeit, mire a tömeg ismét hátrált egy-két lépésnyit.

– Huh, nem tudnánk az erőszakot minimálisra korlátozni? – kérte Harry.

– Ha ragaszkodsz hozzá – vonta meg a vállát Monstro.

– Ragaszkodom hozzá – jelentette ki Harry határozottan, még akkor is a fejét rázva, amikor beléptek az üzletbe.

Rengeteg diák nyüzsgött a boltban, és mindannyian megálltak, amikor észrevették a csoportot a bejárati ajtóban. Senki nem mozdult,
amíg egy fiatal lány előre nem lépett. Harry meghökkent, amikor a lány kérdő pillantást vetett Crakra, aki bólintott neki válaszul.

A lány kihúzta magát, majd Harry szemébe nézett.

– Köszönetet szeretnék mondani neked – mondta.

– Ö… szívesen – felelte Harry.

– Ha van bármi, amit tehetek érted, akkor csak szólj – tette hozzá a lány.

Harry meglepetten vonta fel a szemöldökét. A lány halványan rámosolygott, majd bólintott, és továbbment.

– Mardekáros politika – mormolta Monstro annyira lehajolva, hogy csak ő hallhassa, mielőtt Harry kifaggathatta volna. – Később majd
elmagyarázzuk.

Jól is teszitek, gondolta Harry. Nem készült fel arra, hogy a mardekárosok politikájával foglalkozzon, de nem lehetett annyira rossz, ha a
lány köszönetet mondott neki, nem igaz? Úgy tűnt, Hermione felismerte a lányt, és elmélkedően bámult abba az irányba, amerre eltűnt.

Azonban ő is elutasítóan rázta meg a fejét.

– Vegyük meg a könyveinket, jó? – noszogatta őket, majd fürgén beljebb lépett a boltba. Ron a vállát vonva követte a barátnőjét. Mrs.
Weasley már el is indult, hogy összeszedje Ginny könyveit.

– Azt hiszem, az lesz a legjobb – motyogta Harry.

Valahogy öt könyvlista is került a kezébe. Ahogy kiválasztotta a megfelelő könyveket a polcokról, azok Crak vagy Monstro kezébe
kerültek. Három bájitaltan könyv. Öt az átváltoztatástanból, bűbájtanból és kivédésből. Kettő aritmetika. Egy rúnatan. Vetett egy
oldalpillantást Crakra, ahogy hozzátett két jóslástan szöveget is a nála lévő halomra.

– Nem nehéz – mondta Crak, egy olyan vállrándítással, amitől majdnem leborult a rengeteg könyv.

Harry egyszerűen csak bólintott, és továbblépett. Sok suttogást hallott, de senki nem jött közelebb hozzájuk, úgyhogy Harry a tőle
telhető legjobban megpróbálta őket figyelmen kívül hagyni. Amint megvolt az összes könyvük és Harry kifizette őket, távoztak, maguk
mögött hagyva a spekuláló mormolást.

695
– Nos, ez jó buli volt – jelentette ki Harry szarkasztikusan. – Hol van Ron és Hermione? – kérdezte Remust és Mr. Weasleyt, akik a
bolt előtt őrködtek.

– Még mindig odabent – felelte Remus. – Úgy vélem, elragadták őt a könyvek.

– Aha, valószínűleg – értett egyet vele Harry. Sietett, hogy amint lehet, kiszabadulhasson onnan, de úgy gondolta, a könyvimádó
Hermione még így is gyorsabban végezhetett volna. Végül is ő öt ember helyett vásárolt.

Érdeklődve nézett a nehéz szatyrokra, amiket Crak és Monstro fogtak. Elvették őket a boltostól, és nem voltak hajlandóak
megengedni, hogy Harry legalább a sajátját elkérje tőlük. Remus felvetette, hogy lekicsinyíti őket, és gyorsan el is végezte a feladatot,
míg Monstrónál már csak egy szatyor maradt, benne az összes könyvvel. Harry tudta, hogy ez még mindig nehéz lehet, de Monstro
nem panaszkodott.

Mr. Weasley és Remus megbeszélték, hogy mindenki a Fagylaltszalonban találkozzon egy óra múlva, majd Remus elindult Harryvel és a
két mardekárossal Madam Malkin talárszabászata felé.

*****

Úgy tűnt, hogy még több ember lett az Abszol úton. Természetesen Harry egyre több és több diákot vett észre most, mint korábban.
Többnyire nagy ívben elkerülték őt, de néhányan üdvözlően integettek.

– Szia, Harry – kiáltott oda neki mosolyogva Padma és Parvati kórusban, ahogy az ellenkező irányba tartottak. Még Craknak és
Monstrónak is odabólintottak, a mardekárosok óriási meglepetésére. Harry elvigyorodott, örült, hogy nem mindenki akarja elkerülni őt.
És, látszólag, nem mindenki fogja kerülni a mardekárosokat sem.

– Hé, Harry! – kiabált Seamus üdvözlően.

Harry megállt, és idegesen megfordult.

Dean a fejét rázta, ahogy közeledtek feléjük.

– Valahogy nincs ez rendjén – mondta, de közben mosolygott.

– Ron és Hermione határozottan megváltoztak – értett egyet vele Seamus, bárgyú vigyorral az arcán.

Harry összehúzta a szemét, de azért megkönnyebbült.

– Ők még mindig a Czikornyai és Patzában vannak – mondta. – Nekem pedig találkozóm van Dracóval Madam Malkinnál.

– Tehát lenyúltad az őreit? – érdeklődött Dean kíváncsian. Valószínűleg ő volt az egyetlen az iskolában, aki magasabb volt náluk, ezért
határozottan nem félemlítették meg őt.

– Dracóval ott van Blaise és Ginny – felelte Harry, kényelmetlenül vállat vonva. Ginny nem volt a legkönnyebb téma, amit fel lehetett
hozni Dean előtt.

Dean a szemöldökét ráncolta.

– Jól kijön Zambinivel? – kérdezte.

– Ja, nem rossz a pasas – bólintott Harry.

Dean elfogadóan bólintott.

– Szuper! – kiáltott fel Seamus. – Legjobb lesz, ha megyünk! A Roxfortban találkozunk, Harry! – Szünetet tartott, szemügyre vette
Crakot és Monstrót. – Azt hiszem, titeket is látni fogunk – tette hozzá derűsen.

– Tartsátok szemmel Harryt – jegyezte meg Dean szárazon.

Harry a fejét rázva nézte, ahogy a testőrei komolyan bólintanak. Dean és Seamus nevetve sétáltak el. Harry azon gondolkodott, vajon
Seamus nem állt-e egy felvidító bűbáj hatása alatt. Gondolatban sok szerencsét kívánt Deannek, hogy megpróbálja megszelídíteni a
lelkesedését.

– Harry! – sürgette Remus csendesen.

– Jövök már! – morogta Harry. Nem különösebben sietett, hogy talárokat próbálgasson. Na, de az sem különösebben érdekelte, ahogy
a tömeg körülvette, és mohón bámulta őt.

696
Talán nem a legokosabb ötletük volt, hogy elváljanak a többiektől, gondolta, miközben összenézett a láthatóan ideges Remusszal.
Eddig még mindenki távol tartotta magát tőlük, de két testes mardekáros és egy vérfarkas látszólag nem volt elég védelem.

– Harry Potter! Annyira hálás vagyok neked!

Harry meredten nézte azt a boszorkányt, aki hirtelen előtte termett. Senki más nem volt elég bátor, hogy kitörjön a tömegből és
megközelítse őt. A nő azonban tovább hálálkodott, mígnem Remus finoman arra nem ösztönözte őt, hogy lépjen odébb.

Sajnos ezzel beindította a lavinát. Mivel semmi rossz sem történt a hölggyel, így a többiek is összeszedték a bátorságukat, hogy
beszéljenek Harryvel, mert személyesen akartak köszönetet mondani neki, amiért megszabadította a Varázsvilágot Voldemorttól.

Csodával határos módon senki nem vette észre, hogy ő egyetlen szót sem szólt. Csak fecsegetek, és elismerésükről biztosították. Harry
nem különösebben akart durva lenni, de a bosszúság kezdett riadalomba hajlani, amikor közelebb nyomultak hozzá.

– Elég! – kiáltotta el magát Monstro, amivel felhívta magára a figyelmet, ahogy ő és Crak elhúzták az emberek orra elől Harryt.

– Vissza! – morogta Crak.

A tömeg óvatosan hátrálni kezdett.

Remus lépett előre.

– Kérem, mutassanak egy kis tiszteletet – mondta. – Habár Harry értékeli a hálájukat és a jókívánságokat, szeretné folytatni a vásárlást
is.

Harry pislogva vette észre, hogy Remus eközben a pálcáját kezdte lóbálni, habár a karja nyugodtan lógott az oldala mellett.

– Csak fel szeretnénk tenni neki néhány kérdést – jegyezte meg valaki, ahogy egy új csoportosulás kezdett előtérbe tolulni. Egyetlen
másodpercbe tellett felmérni, hogy riporterekről van szó, akik valószínűleg azóta követték őt, hogy betette a lábát az Abszol útra.

– Harry ma nem válaszol a kérdéseikre – jelentette ki Remus, aztán tovább beszélgetett velük, megkísérelve megzavarni őket.

Az újságírók nem örültek, hogy el akarják téríteni őket a zsákmányuktól, és kezdték odakiáltozni a kérdéseiket.

– Menjünk tovább, Potter! – nógatta Crak, még mindig lazán fogva Harry karját.

– Aha, persze – mormolta Harry, és szórakozottan hagyta, hogy Crak és Monstro maguk után húzzák, hogy mozgásra bírják, de néhány
kérdés megragadta a figyelmét.

– Mr. Potter! Mit mondana azoknak a szülőknek, akik nem akarják idén visszaküldeni gyerekeiket a Roxfortba? Hogyan kommentálná
azt a tényt, hogy most maga az, aki halálfalókat visz az iskolába?

Harry lerázta magáról Crak és Monstro kezét, és visszapördült a riporterek és bámészkodók felé. Előre lépett, dühös tekintetet vetve az
összegyűlt tömegre.

– Harry! – figyelmeztette őt Remus.

– Én a hősök társaságában megyek vissza a Roxfortba – jelentette ki. – Draco Malfoyjal, aki megmentette az életemet. Lucius és
Narcissa Malfoyjal, akik hátat fordítottak a félelem világának, amit Voldemort alkotott. Perselus Pitonnal, aki folyamatosan az életét
kockáztatta mindannyiunkért. Büszke vagyok arra, hogy velük térek vissza a Roxfortba!

Tekintetét végigjáratta a csoportosuláson, kihívóan a szemükbe nézve.

– Mit mondanék a szülőknek? Azt mondom, hogy mégis Voldemort fog győzni, ha hagyják, hogy félelem és előítéletek vezéreljék
cselekedeteiket. Ha távol tartják gyerekeiket az iskolától, akkor a gyerekeik fognak veszíteni.

– De a Roxfort biztonságos? – firtatta kitartóan az egyik újságíró.

Harry tekintete veszélyesen villant, mire a riporter hátrált egy lépést.

– Ebben az évben sokkal biztonságosabb lesz a Roxfort, mint eddig bármikor, amióta oda járok – állította. – Nem térnék vissza, ha
másként gondolnám. McGalagony igazgatónő sem nyitná meg az iskolát, ha ő másként érezné.

– Akarnak hallani Voldemortról? – kérdezte hirtelen. A csoport tagjai megdöbbentek, de lelkesen bólogattak válaszul. A pennákat már
készenlétbe helyezték, hogy leírhassanak minden egyes szót, amit kiejtett.

Rájött, hogy arra számítanak, részleteket hallhatnak a végső csatáról, de ő nem erről szándékozott beszélni. Nem mintha ezt az egészet
egyáltalán megtervezte volna.

697
– Voldemort félvér varázsló volt, aki születésekor árvaságra jutott – vágott bele. Az első szavakból ítélve, meglepte őket. – A neve Tom
Denem volt, és zsenge korától csak a gyűlöletet tanulta.

Röviden körvonalazta nekik Voldemort életét. A közönség elbűvölve hallgatta. Még Voldemort valódi nevének sem voltak tudatában,
hát még a részleteknek, amiket Harry felfedett előttük.

Tekintetét ismét végigjártatta az elcsendesült csoportosuláson.

– Mit mondanék a szülőknek és mindenki másnak? Ne táplálják a gyűlöletet és azokat az előítéleteket, amelyek meg akartak bennünket
semmisíteni. Voldemort félelemmel és kegyetlenséggel uralkodott, és elég jól ment neki. Én pedig ez ellen küzdöttem. Nem fogom
tolerálni többé az előítéleteket senkitől – jelentette ki, alig palástolt figyelmeztetéssel. – Ez az év a varázsló közösség újraépítésének éve
lesz, és remélem, hogy olyan hellyé válik, amelyre büszke lehetek, amelyben büszkén élhetek és nevelhetem fel a gyermekeimet. Egy
hely, ahol az emberek tisztelettel kezelik egymást.

Sarkon fordult, és otthagyta őket. Az emberek utat nyitottak neki maguk között. Ám kiderült, hogy épp csak sikerült maga mögött
hagynia a konfrontációt az újságírókkal, hogy szembenézhessen egy másikkal.

– Senkit nem érdekel, amit mondasz, Potter.

Harry gyorsan fordult, pálcáját máris lendítve, ahogy felismerte Pansy hangját. Idegenekkel szemben óvatosabb lett volna, de tudta,
hogy Pansy fenyegetést jelent. Különösen, amikor rájött, hogy a lány mellett Millicent állt és egy még nagyobb fenyegetés: Nott.

– Mit csináltok vele? – gúnyolódott Nott, a kérdést Craknak és Monstrónak címezve.

– Jobb társaságot találtunk – vonta meg széles vállát Crak.

Harry halkan felnevetett, miközben figyelte, ahogy a három mardekáros arca egy abszolút nem szép vörös árnyalatra váltott.

– Árulók! – sziszegte dühösen Nott.

– Húzz el, Nott! – vetette oda fitymálóan Harry. – Nem az ő problémájuk, hogy nem vagy olyan okos, mint ők.

Millicent mérgesen fújtatott.

– Okosak? Ők?

– Nem vetted észre, hogy úgy döntöttek, a győztes oldalra állnak? – érdeklődött Harry gunyorosan. Önelégülten bámulta Pansyt. –
Mindent megnyertem, nem igaz, Pansy?

– Mit műveltél Dracóval? – sikoltotta hangosan.

– Nem tettem vele semmit – vágott vissza Harry. – Talán Draco egyszerűen nem talált semmi vonzót egy megkeseredett hárpiában.

Pansy pálcája a ruhája ujjából a tenyerébe csúszott, és máris Harryre célzott. A fiú ugyan nem ismerte fel az átkot, amit a lány szórt rá,
de blokkolta, mielőtt esélye lett volna teljesen kialakulni.

Nott visszarántotta Pansy pálcás karját.

– Ne itt! – sziszegte, de közben gyanakvóan méregette Harryt, Crakot és Monstrót. Észrevette, hogy Pansy átka nem öltött teljesen
alakot. Ismerte Crak és Monstro képességeit, de azt is észrevette, hogy nem léptek előrébb, hogy védjék Harryt.

– Nem próbálkoznék még egyszer – morogta Harry vészterhesen.

– Vigyázz magadra, Potter – gúnyolódott Nott –, nem akarnánk, hogy a Megmentőt hátba támadják. – Egy utolsó, lenéző pillantást
vetett Crakra és Monstróra, majd visszavonulót fújt, maga után húzva Pansyt és Millicentet.

– Nem fogunk téged hátba szúrni – morogta Monstro.

Harry vállat vont, visszatette a pálcáját a zsebébe, és közben figyelte, ahogy Notték távolodtak.

– Tudom, hogy nem tennétek – nyugtatta meg őket. – Valószínűleg azt gondolják, hogy Draco ezt tervezi. Nem értik, miért van velem.

– Draco vár téged – mondta halkan Remus.

Harry megfordult, meglepve látta ott a férfit. A többiekkel történt összetűzés alatt elfelejtkezett róla. Körülnézett, megfontoltan
szemrevételezte, hogy ismét egy csoportnyi ember között állt, ám ez alkalommal mindenki megtartotta a tisztes távolságot tőle,
óvatosan vizslatva őt.

698
Felsóhajtott, és elindult. Ezúttal már nem lepődött meg, amikor utat nyitottak neki. Teljesen elege lett az Abszol útból és már csak haza
akart menni. Becammogott Madam Malkin szalonjába, remélve, hogy Draco is készen állt a távozásra.

*****

– Hol a francban voltál? – támadta le Draco.

– Lefoglalt annak a megerősítése, hogy még mindig vannak szövetségeseim, ellenségeim és ingatag nyilvánosságom – felelte Harry
szarkasztikusan. – Most pedig hazamegyek.

– Miről beszélsz? – firtatta Draco. – És még nem mehetsz haza – tette hozzá.

– Mi történt, Harry? – érdeklődött Narcissa, miközben finoman az üzlet hátuljába vezette őt, hogy ráigazítsák a talárokat.

Harry lemondóan felsóhajtott. Ha Narcissa is belekeveredett, akkor semmi esélye, hogy eltűnjön onnan, amíg nem teszi meg először,
amit a nő eltervezett.

– Isten hozta, Mr. Potter! – üdvözölte őt Madam Malkin mosolyogva, majd utasította, hogy álljon fel az egyik székre.

Bánatosan elmosolyodott, remélve, hogy a Malfoyokkal való találkozója itt az üzletben jobban fog alakulni, mint a legutóbbi
alkalommal. Ők voltak az egyetlen vevők jelenleg, de ez nem is volt különösebben meglepő, mivel senki nem volt elég bátor ahhoz,
hogy belépjen oda, amíg ők ott vannak.

Crak és Monstro csatlakoztak Blaise-hez és Ginnyhez az oldalfal mentén. Lucius látta és hallotta őket, de maradt a bejárat közelében, és
figyelte az odakint tébláboló tömeget az ablakon keresztül, Remus pedig odaállt mellé. Narcissa Madam Malkinnel tanácskozott, amíg a
varrónő Harryre igazította a talárokat.

Draco megállt Harry előtt, keresztbe font karral a mellkasa előtt, és türelmetlenül várta Harry magyarázatát. De Harry akart először
magyarázatot kapni.

– Ki volt az? – kérdezte Crakot és Monstrót.

Ők azonnal megértették, kiről beszél.

– Emma Dobbs – felelte Crak, mire Draco és Blaise meglepetten felvonták a szemöldöküket. – Negyedikes lesz most.

– Mi van vele? – érdeklődött Draco.

– Kijelentette a hűségét Potter iránt – válaszolt Monstro. – A Czikornyai és Patza kellős közepén, mindenki füle hallatára.

– Ezt meg mikor csinálta? – követelőzött Harry.

– Amikor azt mondta, hogy ha bármit tehet érted, akkor csak szólj – magyarázta Monstro, csakhogy ez egyáltalán nem volt magyarázat
Harry számára; hallotta ugyan a szavakat, de nem értette a fordítást.

Draco és Blaise összenéztek.

– Ezzel tehát az alsóévesek egy jelentős részét megnyerted – mondta Dracónak Blaise.

Draco elgondolkozva bólintott.

Harry feltartotta a karjait a méréshez, ahogy utasították.

– Draco – szólt oda. – Megmagyaráznád ezt egy ostoba Griffendélesnek is? Dobbsnak hatalma van a fiatalabbak között, vagy valami
ilyesmi?

– Ő egy természetes vezető – jelentette ki Draco. – Nem kedveltem őt túlzottan az elmúlt években…

Blaise, Crak és Monstro hitetlenkedve horkantak fel.

– Oké, szóval utáltam a kis cafkát – ismerte be Draco.

– Draco! – szólalt meg figyelmeztetően Narcissa.

Harry meglepetten pillantott rá.

– Nem sértegetheted a szövetségeseidet – jegyezte meg Narcissa nyugodtan.

699
– Természetesen – motyogta Harry. – Valószínűleg elkerülte a figyelmemet az illemtankönyvben.

A helyiségben nevetés morajlott fel.

– Harry, őszintén kétlem, hogy láttál már egyáltalán illemtankönyvet, nem még hogy olvastad volna – jelentette ki Draco vontatott
hangon.

– Amúgy is, nagy valószínűséggel még csak meg sem közelítené a Malfoyok illemkódexét – vágott vissza Harry.

– Igaz – ismerte be Draco.

– Szóval, magyarázd meg a kis – Harry odapillantott Narcissára – édes mardekárost – fejezte be hamis mosollyal. – Egyébként tényleg
nagyon helyes volt – ismerte be.

Draco összevonta a szemöldökét.

– Úgy érted, helyes, mint egy imádnivaló háziállat – állította.

Harry hitetlenül bámult rá.

– Tizennégy éves, Draco, és lány – mondta.

– Én is lány vagyok – mutatott rá Ginny ártatlanul.

– Nem segítesz – vetette oda Harry, miközben fordult, ahogy Madam Malkin parancsolta. – Nem tudnánk egyszerűen visszatérni oda,
hogy miért fontos neked? – kérdezte Dracót nyomatékosan.

Draco biccentett egyetértése jeléül.

– Sok problémát okozott nekem tavaly – vágott bele. – Nagy hatása van az alsóbb évesekre és utált engem. Valószínűleg még mindig
utál – ismerte be –, de ha kijelentette a hűségét irántad, akkor tudni fogja, hogy ezzel újra elfogadja a tekintélyemet a Ház fölött. Ami
azt jelenti, hogy már csak a felsőbb évesekkel kell foglalkoznunk – folytatta. – Néhányan valószínűleg megpróbálnak majd bajt keverni,
mert nem örülnek nekem, az árulónak, és sosem kedveltek téged. Néhányan igazán veszélyesek lehetnek.

Harry feszülten összenézett Crakkal és Monstróval, ami nem kerülte el a jelenlévők figyelmét.

– Huh, na igen, ha már itt tartunk – kezdett bele –, meglehetősen biztos vagyok, hogy én vagyok Nott áldozati listáján az egyes számú
jelölt. És Pansyén is.

– Láttad őket? – kérdezte Draco.

– Igen, de tulajdonképpen nem sok minden történt – jelentette ki Harry. – Túl sok ember volt körülöttünk. Pansy azért így is
megpróbált megátkozni, de Nott elvonszolta onnan. Ámbár az a „ne itt!” eléggé elárulta, hogy később ki fognak próbálni valamit –
fejezte be összehúzott szemmel.

Ezektől a hírektől Draco nem tűnt boldognak, és elkezdett fel-alá járkálni, miközben Harry néhány újabb talárt próbált fel, hogy
Madam Malkin beállíthassa rajtuk a megfelelő hosszúságot.

– Utálom ezt mondani neked, de nem ez az a rész, ami miatt igazán aggódom – szólalt meg Harry.

Draco felemelte a fejét, és megállt Harry előtt.

– Van még más is? – firtatta veszélyesen halk hangon.

– Ö… nem vagyok benne teljesen biztos – mormolta Harry –, de Nott búcsúzóul mondott valamit arról, hogy vigyázzak a hátamra, és
Pansy láthatóan még mindig azt hiszi, hogy szerelmi bájitallal tömtelek tele, vagy mi. Azt hiszem, az a tévképzetük támadt, hogy te
mindvégig csak a túlélésedre használtál, és most majd megsemmisítesz engem.

– Te nem hiszed ezt, ugye? – kérdezte Draco felvont szemöldökkel.

– Persze, hogy nem – vágott vissza Harry. – És talán még ők sem – ismerte be. – Csak valahogy ez volt a benyomásom róluk.

– És ti? – faggatózott Draco. – Ti jobban ismeritek őket, mint Harry. A ti benyomásotok is ez volt?

– Aha – bólintott Crak. – Millicent is ott volt. De az volt az első, amit Nott kérdezett, hogy miért voltunk Potterrel. Mintha
megpróbálta volna kideríteni, hogy tényleg vele vagyunk-e.

700
Harry halkan nevetgélt.

– Crak, jól szerepeltél – szúrta közbe.

Crak és Monstro elvigyorodtak.

– Jobb társaságot találtunk – mondta Crak.

– Még Draco is jobb társaság most – tette hozzá Monstro.

Harry nevetése hangosan kibuggyant Draco felháborodott pillantása láttán, és örült, amiért sem Crak sem Monstro nem tűnt
bűntudatosnak. Ez volt az igazság.

– Úgy gondolom, engem épp most sértettek meg – motyogta Draco.

– Talán igen – értett egyet vele Harry, gyorsan kijózanodva –, de akiket tényleg megsértettek az Nott, Pansy és Millicent volt. Nem
fogadták túl jól.

– Harry – szólalt meg Lucius, aki most odalépett, hogy csatlakozzon hozzájuk. – Miért aggódsz emiatt?

– Mert úgy gondolom, hogy problémát okozhatnak Dracónak, ha állandóan azt fújják, hogy csak azért van velem, hogy eltüntessen
engem – felelte Harry. – Úgy értem, valószínűleg sokan mások is így gondolkodnak, de Nott és Pansy… Valahogy nem érzem
nyugodtnak magam attól, amit esetleg tenni fognak. Bosszút akarnak állni rajtam, de ebben nincs semmi új – legyintett lekicsinylően,
mire a többiek felvonták a szemöldöküket. – Viszont azt hiszem, jobb szeretnék Dracót visszaállítani a saját oldalukra.

– Nekik nincs oldaluk – mormolta Draco.

Harry vállat vont.

– Dehogy nincs – tiltakozott. – A Mardekár gonosz, undok, kegyetlen oldala szemben áll a Mardekár fortélyos, manipulatív, bosszantó
oldalával.

Hallotta Ginny nevetését maga mögött, és rámosolygott Dracóra.

– Nem ez lesz a Mardekár Ház felállása ebben az évben? – kérdezte.

– Valószínűleg ez lesz – értett egyet végül Draco a fejét rázva.

– Nagyon oda kell rájuk figyelnünk majd – szólalt meg Lucius. – Sajnos fognak majd támogatókat találni. – Figyelmeztetően meredt
Harryre. – Vigyáznod kell a hátadra.

Harry ismét vállat vont.

– Hát, ez nem fog különbözni az elmúlt évektől, igaz? – jegyezte meg, hallható keserűséggel a hangjában. – Nem, várj! Már csak a fél
Mardekár ellenében kell figyelnem a hátamra ebben az évben, szóval ez most jobb lesz.

Úgy tűnt, sem Lucius, sem Draco nem tudja, hogyan lehet erre válaszolni.

– Nézzétek, tudom, hogy nem lesz könnyű ez az év – mondta Harry –, de elég ironikus módon, most sokkal több mardekáros
támogató nevét tudom felsorolni, mint bármilyen más házból valóét. Nem tudom, hogy az iskola többi része hogyan fog erre reagálni,
de, bár nem vagyok oda érte, azért hozzá vagyok szokva.

– Vagyis azt reméled, hogy ebben az évben jobb lesz, mivel a Sötét Nagyúr nincs többé – mormolta Draco megértően.

Harry egyszerűen csak bólintott.

– Leléphet onnan, Mr. Potter – mondta halkan Madam Malkin.

– Kész vagyok? – kérdezte meglepetten.

A hölgy melegen mosolygott rá.

– Igen, szabadon távozhat – mondta. – A bevásárlást Mrs. Malfoy már rendezte.

– Oh – lehelte Harry. Még mindig nem ugrott le, ezért Draco a kezét ajánlotta neki. Harry automatikusan elfogadta, mire Draco
beszélni kezdett.

– Leszállhatsz a talapzatodról, Harry – jegyezte meg vontatott hangon.

701
– Hülye – vetette oda Harry mogorván.

– Hamarosan találkoznunk kell a többiekkel – szólalt meg most Remus, mutatva az időt.

– Nem akarok menni – nyafogta Harry, nem hagyva el a mogorva tekintetét.

Természetesen ettől függetlenül elindult Draco oldalán, aki az egész Fortescue-ig tartó úton a tömeg miatt morgolódott.

*****

Ron és Hermione már ott várták őket Freddel és George-al, akik valahogy felváltották Mr. és Mrs. Weasleyt. Harry lerogyott egy székre
velük szemben, míg Draco mellette foglalt helyet.

– Gondoljátok, távol tudtok maradni egy darabig a bajtól? – érdeklődött Lucius gunyorosan. – Ha igen, akkor mi elmegyünk, és
beszerezzük a felszereléseiteket.

– Nem az én hibám volt – mormolta Harry.

Lucius felvonta a szemöldökét.

– Rendben, meg fogom próbálni – morogta Harry. – Felkérem a velem lévő gonosz mardekárosaimat, hogy riasszanak el mindenkit.

– Hamarosan visszatérünk, és arra számítok, hogy itt talállak benneteket – figyelmeztette őket Lucius, mielőtt eltűnt volna Narcissával
és Remussal. Harry utánuk bámultában rájött, milyen furcsa kis csoportosulás fog együtt vásárolni, de aztán elismerte, hogy
valószínűleg felosztják az üzleteket. Úgy gondolta, inkább rá kellene hagyniuk Narcissára a feladatot, és akkor valahogy varázsütésre,
húsz perc alatt is végeznek.

– Nem tudom, miért ragaszkodik hozzá mindenki, hogy itt maradjak – mormolta kedvetlenül.

– Mert ezt egy kimenőnap – csattant fel Draco. – Most együtt vagyunk a hülye barátaiddal, szóval csak lazíts, jó?

Harry hitetlenkedve bámulta.

– Lazítsak! Hát persze – motyogta, és a homlokára csapott. – Miért is nem gondoltam erre?

– Mi történt? – kockáztatta meg Hermione a közbeszólást, óvatosan figyelve őket.

– Oh, épp csak megrohantak, megfenyegettek, és talárokat szabtak rám – felelte Harry indulatosan. – Kellemes napunk van, nemdebár?

Ron és Fred majd’ megfulladtak a fagylalttól.

– Nagyon kellemes nap, pajtikám – értett egyet vele George vigyorogva. – Fagylaltot?

– Mi majd hozzuk őket – felelte Ginny, és maga után húzta Blaise-t az üzletbe. Crak és Monstro leültek az asztal végében álló székekre.

– Oh, Harry – sóhajtotta szomorúan Hermione. – Tényleg lerohant téged ez a tömeg?

– Igen, de bármit is akarsz mondani, azt már biztosan hallottam Dracótól – vágta el Harry. – Figyelmeztess, ha megpróbálja elővenni a
pálcáját.

– Nem átkoztam meg senkit – vágott vissza Draco.

– Nem is mondtam – csattant Harry. – De fenyegetőztél vele.

– Hogy tudod védelmedbe venni őket? – követelte Draco.

– Mert valójában nem csináltak semmi rosszat! – kiáltott fel Harry.

– Lerohantak téged, Harry – préselte ki magából Draco.

– De nem támadtak meg – tiltakozott Harry. – Még a kezemet sem rázta meg senki, mert Crak és Monstro nem hagyták. Túl sokan
voltak, túl közel jöttek, de tulajdonképpen nem csináltak semmi rosszat.

Rendkívül idegesítette, hogy kénytelen volt olyan embereket védelmezni, akiket tulajdonképpen nem akart megvédeni.

– Csak nem szeretem ezt az átkozott figyelmet – magyarázta. – Biztos vagyok benne, hogy képek is lesznek rólam és rólad, és holnap
tele lesz vele a Reggeli Próféta.

702
– Igen, és te egy nagy, nyilvános bálványozást kapsz ott – jegyezte meg Draco gúnyolódóan.

Harry úgy döntött, bölcsebb lesz nem megemlíteni, hogy Draco is elvesztette a hűvös összeszedettségét, és nem pontosan azt a
nyilvános képet viselte, amit remélt, amikor a mai reggel kezdődött. Harry nem különösebben próbált bálvány lenni. Egyszerűen csak
megkísérelt bevásárolni.

Hangos koppanással ejtette a fejét az asztalra. Meglehetősen biztos volt benne, hogy mire a Próféta részletesen beszámol a mai
napjáról, a nyilvánosság dühöngő őrültnek fogja őt látni.

Nem számított, hogy valójában semmivel sem viselkedett másként, mint bármelyik másik diák az ő korában vásárlás közben az Abszol
úton. Ugratás és gúnyolódás, viccek és jelentéktelen viták, összetűzések ex-barátnőkkel és látszólag az iskola új zsarnokaival, találkozás
barátokkal, ölelések a barátjával. Természetesen Harry hozzátehetett olyan tényezőket, mint a mardekáros politika, vagy a rajongó
nyilvánosság és a tény, hogy a barátját legalább annyira utálta ugyanaz a nyilvánosság.

Úgy viselkedett, mint egy tinédzser, amikor a legtöbb ember azt szerette volna, ha hősként cselekszik. Nem tudta megtenni,
bármennyire is ezt várták tőle. El nem tudta képzelni, hogy akár távolról is hasonlítson Lockhartra, és ellássa a rajongói klubját.
Valójában, míg a tőle telhető legjobban próbálta figyelmen kívül hagyni a tüzetes vizsgálatokat, csak alig-alig tudta ezt elviselni.

Egy látogatás az Abszol úton, alig két héttel a Sötét Nagyúr megölése után? A legnagyobb hiba, amit valaha elkövetett, ebben biztos
volt. Elképedt azon a figyelmen, amit évekkel Voldemort első eltűnése után kapott. Őszintén ennyire naív volt, hogy azt higgye, az
emberek tisztelnék a magánéletét alig napokkal Voldemort végső veresége után?

Draco ujjai utat találtak a hajába, és nem óhajtott megmozdulni, de Blaise és Ginny visszatértek a fagylaltokkal, ezekért viszont megérte
felegyenesedni.

– Hogy szereztétek meg ilyen gyorsan? – kérdezte, ahogy a hatalmas kelyheket szétosztotta önmaga, Draco, Crak és Monstro előtt is.

Erősen koncentrált ugyan, hogy sikerüljön figyelmen kívül hagynia, de az üzlet rendkívül forgalmas volt, hosszú sorok kígyóztak benne.

– Háborús hősök vagyunk, és Harry Potter barátai – felelte Blaise szárazon, miközben leült Ginny mellé a saját fagylaltjával.

– Őszintén nem tudom, melyik miatt volt izgatottabb a kiszolgáló – vette át a szót Ginny. – Ragaszkodott hozzá, hogy minket
szolgáljon ki először, de valamilyen oknál fogva az apjától hallott történetekről csacsogott a középkori boszorkányságról.

– Akkor Florean az apja volt – mormolta Harry, miközben szemügyre vette a férfit, aki az üzlet közepén tüsténkedett. – Észrevettem,
hogy hasonlítanak egymásra.

– Azt akarod mondani, hogy bár nem hallottad őt, mégis érted az agybaját? – érdeklődött Draco hitetlenkedve felvont szemöldökkel.

Miközben egy nagy adag fagylaltot lapátolt a szájába, Harry vállat vont.

– Ez nem agybaj – felelte. – Sok időt töltöttem itt a harmadik évem előtt, és a nyári házi feladatomon dolgoztam. Az apja ingyen fagyit
adott, és történeteket mesélt nekem a középkori boszorkányságról, amivel segített nekem az egyik esszémben. Gondolom, hogy a fia
tudhatott erről.

– Megtalálták őt valaha? – kérdezte Ron, kikapirgálva az utolsó forró karamellát a csészéje aljáról.

Nem Harry volt az egyetlen, aki észrevette, hogy minden tekintet Dracóra irányul, de a szőke hajú fiú nem mondott semmit, csak a
kanalára koncentrált. Ez nem az a téma volt, ami korábban felmerült volna közöttük, de Harry gyanította, hogy Draco valószínűleg tud
valamit. Egyszerűen csak túl késő volt már bármit is tenni az áldozatokért.

– Egyetlen eltűntet sem találtak meg – felelte Hermione néhány kínos csendben töltött pillanat után. – Azt hiszem, a Minisztérium
reméli, hogy a halálfaló perek során erről is információk jutnak majd a birtokukba.

– Mikor fogják kezdeni őket? – kérdezte Harry összehúzott szemöldökkel. Perselus vagy a Malfoyok egyike vajon fog tanúskodni?

– Már elkezdték – válaszolt Hermione.

Harry meglepetten pislogott rá.

– Mikor? – kérdezte. Nem hallott erről semmit, de, mint általában, a lány rengeteg információ birtokosa volt.

Draco furcsán nézett rá.

– Múlt pénteken – jelentette ki vontatottan. – Te voltál a koronatanú.

– Nem rád gondoltam – vágott vissza Harry –, én a valódi halálfalók perére gondoltam.

703
– Harry, Malfoynak igaza van – szólalt meg Hermione. – Egészen biztosan ez volt a legnagyobb a halálfaló perek közül. De hogy a
kérdésedre válaszoljak, a Minisztériumnak most sok dologgal kell foglalkoznia. Úgy gondolom, hogy a többiek pere majd csak néhány
hét múlva fog kezdődni.

– A legtöbbnél valószínűleg Piton lesz a fő tanú – folytatta a lány, mielőbb Harry megszólalhatott volna. – És Lupin fogja őt
helyettesíteni, amíg a Minisztériumban kell lennie. Úgy gondolom, mindketten elég sok időt fognak tölteni Shacklebolttal a következő
hetek folyamán a perek előkészítése miatt.

Harrynek fogalma sem volt róla, a lány honnan tudhat ilyeneket, amikor ő nem. Nyilvánvalóan nem Perselustól szerezte az
információit.

– Neked is kell tanúskodnod? – kérdezte Dracótól.

– Nem – vágta rá Draco kereken. – Azt hiszem, a szüleim elmennek néhányra, de én még csak meg sem fogok jelenni. Ha soha többé
nem látom egyiküket sem, az is túl hamar lesz.

Miközben aggódva ráncolta a szemöldökét, Harry remélte, hogy egy nap talán Draco majd elmeséli neki, mi történt azon a nyáron,
amikor megjelölték őt. És pontosan mi is történt, miután visszatért Voldemorthoz Dumbledore meggyilkolása után. Csak annyit tudott,
hogy Draco az idő legnagyobb részében a szobájában bujkált a rákövetkező hónapban, hogy elkerülje a halálfalókat.

Nehéz idő lehetett ez Draco számára, és Harry nem akarta erőltetni, hogy erről beszéljen. Megvoltak a maga témái, amikről fájdalmas
volt beszélnie, és nagyon is jól megértette a vonakodást. Lehet, hogy ő és Draco sok mindenbe belekeveredtek, de most itt volt a
gyógyulás ideje. Eljutottak idáig, innen már bármin túljutnak. Még egy fagylaltszalonba tett látogatáson is, ahol száznyi szempár kíséri
minden lépésüket.

– Nos, az jó, hogy nem kell belekeveredned – jegyezte meg könnyedén Harry. – Megígérted, hogy lazíthatunk.

– Megígértem, nem? – firtatta Draco, és önelégült mosoly tűnt fel az arcán.

– Mit fogunk csinálni a jövő héten? – vágott közbe Ron kíváncsian.

– Harry és én szexelni fogunk, kviddicsezünk, még többet szexelünk és alszunk – felelte vontatott hangon Draco. – Szükséges
folytatnom, vagy felismered a sémát?

Hermione elpirult, Ron enyhén zavartnak tűnt, a többiek pedig nevettek.

– Akkor végeztünk a professzorok kisegítésével? – érdeklődött Ginny reménykedve.

– Igen – vágta rá határozottan Draco, és figyelmeztetően lengette a kanalát Harry felé. – Harry visszafogja magát.

– Nem volt rossz segíteni nekik – mutatott rá Harry.

– Nem, nem volt az – értett egyet Hermione. – Azt hiszem, különösen Pitonnak volt szüksége az extra segítségre, mert a következő
hetekben nem lesz sok ideje felkészülni az új tanévre.

– Hol van Piton egyébként? – firtatta Ginny. – Nem kellett volna mostanra visszajönnie?

– Az utca túloldaláról figyel minket – vetette oda Draco mellékesen, mire a többiek azonnal odafordultak megnézni.

Harry úgy találta, hogy nincs meglepve. Perselus valószínűleg egész idő alatt az árnyékból figyelte őket.

– Ez egy kicsit hátborzongató – morogta Ron megborzongva.

– Miért? – kérdezte Harry. – Mindig kapunk kíséretet, és emberek ügyelnek ránk, amikor én is ott vagyok.

– De az eddig nem Piton volt – mutatott rá Ron. – Miért nem kaphatjuk Tonksot vagy bárki mást?

– Szerintem ő is itt van valahol – vágta rá Harry, majd megszemlélte a többi vásárlót. – Perselus aggódott amiatt, hogyan zajlanak a
dolgok ma, és nem hinném, hogy csak magára és a Malfoyokra számított volna, ha az emberek úgy döntenek, hogy galibát okoznak
azért, mert ők itt vannak. Korábban azt gondoltam, hogy túlzottan paranoiás, de már látom, hogy nyilvánvalóan nem az.

– Jó, hogy nem hoztad magaddal Victoriát – jegyezte meg Hermione.

– Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire őrület lesz, de még én is tudtam, hogy ez a rengeteg figyelem elsöprő lenne az ő számára –
ismerte be Harry.

704
Összehúzott szemmel nézett egy vékony, szőke boszorkányt, néhány asztallal arrébb, aki bólintott felé, és az orrát ráncolta rá.
Olyasvalaki mellett ült, akit Harry nem ismert fel, de akár Százfűlé-főzet is szóba jöhetett.

– Szerintem az ott Tonks – mondta, mire a boszorkány válaszul szélesen rávigyorgott.

– A rohadt életbe! – motyogta Ron. – És én még azt hittem, hogy anya és apa tényleg megbíznak bennünk, de nyilvánvalóan egész idő
alatt ügyelt ránk valaki.

– Az elmúlt év után még hibáztatod őket? – kérdezte Harry.

– De nem tudták, hogy eltűntünk – tiltakozott Ron.

– Édesapád tudta – felelte Harry vállat vonva. – Elmondtam neki, de akkor már amúgy is tudta.

– Elmondtad neki?! – kiáltott fel Ron.

Harry odapillantott Dracóra, aki érdeklődve hallgatta őket.

– Ö… igen – ismerte be. – Azt akartam, hogy nézzen utána, mit csinál Draco, de nem hitt nekem ő sem jobban, mint te és Hermione.

Ron mélyet sóhajtott.

– Épp ezért bízom benned most, és valahogy szemben ülök az Átkozott Draco Malfoyjal – mondta.

– Részemről sem jobb bízni Harryben – gúnyolódott Draco. – Én pedig veled ülök szemben. Azon gondolkodom, megéri-e egyáltalán.

Harry hirtelen közelebb húzta magához Dracót és megcsókolta őt. Szájuk hideg volt a jégkrémtől, de gyorsan felmelegedett. Harry
végighúzta nyelvét Draco száján, megízlelte a karamellát, ami összekeveredett a forró karamellel abból a fagylaltból, amit ő evett.
Gyorsan eldöntötte, hogy ez egy jó kombináció volt.

– Ez nem éri meg? – kérdezte kifulladva, amikor szétváltak.

Draco kipislogta a vágy homályát a tekintetéből.

– Azt hiszem, túl fogom élni Weasley jelenlétét – határozta el.

Önelégülten vigyorogva Harry belemártotta a kanalát Draco fagylaltjába.

– Karamellára vágyom – jelentette ki Draco felvont szemöldökére válaszolva.

A többiek nevetésben törtek ki, beleértve Ront is.

– Ti ketten javíthatatlanok vagytok – jegyezte meg Hermione, miközben a fejét rázta az elkeseredés és a szórakozás keverékével.

– És? – firtatta Draco, miközben elcsent egy darabot Harry jeges édességéből.

– Tudjátok, ugye, hogy valószínűleg megjelenik holnap kettőtökről egy csókolózós kép a Prófétában? – kérdezte.

Harry pislogni kezdett.

– Nos, szerintem lehetnének ennél rosszabb képek is – felelte, miközben arra gondolt, hogy örült, amiért nem figyelt oda túlzottan a
publikációkra.

– Ha lesz, akkor be kell majd kereteznem – jelentette ki Draco –, és mindenki más egyszerűen féltékenykedhet, mert Harry az enyém.

– Bekeretezed? – tiltakozott lármásan Harry.

– Miért ne? – érdeklődött Draco. – Jól nézünk ki együtt.

– Nos, Harry – szólalt meg Ron –, legalább olyan valakit választottál, aki nem fél a nyilvánosságtól.

705
 Hatvanadik fejezet
A Roxforthoz hoppanálva Harry meglehetősen gyanakvó lett. Hihetetlen módon egyetlen riporter sem tartózkodott a kapunál. Néhány
auror volt ott csupán, akik udvariasan bólintottak, de egyetlen szót sem szóltak.

Még délelőtt tíz óra sem volt, és ő úgy tudta, hogy az ünnepség és tiszteletadás estig nem kezdődik. Azt sem értette, miért kellett
dísztalárba öltöznie. Rájött, hogy ezt is tegnap délután szabták rá, amíg azt hitte, hogy az iskolai talárokat igazítják hozzá, ámbár néhány
új egyenruhát is kapott azért.

Dracónak csak azzal sikerült rábeszélnie őt az új talár viselésére, hogy megígérte, a délután folyamán ő fog mugli farmert hordani majd.
Ezért aztán Harry hajlandó volt kompromisszumot kötni, de nem akarta hagyni, hogy Draco megszegje az adott szavát. Most azonban
úgy néztek ki, mint két előkelő, jól öltözött varázsló, ahogy nagy léptekkel haladtak át a roxforti földeken a kastély felé.

– Már majdnem ott vagyunk – szólalt meg Harry. – Nem gondolod, hogy most már elmondhatnád, mit fogunk itt csinálni?

Draco elgondolkodva billentette félre a fejét.

– Nem, nem hinném – felelte.

Harry mogorván meredt rá. Dísztalárt visel. Bármi is folyik itt, az biztosan nem lesz kellemes a számára. Különösen, mivel senki nem
hajlandó elmondani, mi történik. És Draco épp megerősítette, hogy ő viszont tudja.

– Lazíts, Harry! – mormolta Draco, és megnyugtatóan megszorította a kezét.

– Tudod, kezdem megutálni ezt a szót – jegyezte meg Harry. – Nem tudom, hogyan gondolhatod a lazítást, miközben egy ismeretlen
helyzet felé sétálunk.

– Az én hibám – mondta vontatott hangon Draco –, azt hittem, hogy az ismeretlenbe való keringőzés a védjegyed.

Harry rosszalló pillantást vetett rá, mire Draco egyszerűen csak felnevetett.

Beléptek a nagyterembe, és a küszöbön alig átlépve megtorpantak, míg Harry megpróbált rájönni, hogy mi folyik odabent. Esküvő?
Temetés?

A hosszú ház-asztalokat a terem szélére mozgatták, a székek pedig katonás sorokban álltak. Mindenki ott volt, aki részt vett a végső
csatában, legjobb ruhájukba öltöztek, és az első sorokban ültek. Volt még rengeteg ember, akik, ha Harry helyesen gondolta, akkor az
érintettek rokonai voltak. Felismert néhány embert itt-ott, beleértve Neville nagymamáját és Hermione szüleit.

Csend hullott a helyiségre, ahogy őket észrevették, mire Draco odavezette őt az első sorba, a helyükre. Szörnyűségesen sok ember
bámulta őt rettentő jól szórakozva a helyzeten.

– Most már elmondhatod, mi folyik itt? – sziszegte Harry Draco fülébe.

Dracónak nem volt lehetősége a válaszadásra, mivel McGalagony felállt, és megszólalt. Láthatóan csak rá és Dracóra vártak.

– Üdvözlök mindenkit a Roxfortban – mondta. – Óriási megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és kifejezhetjük elismerésünket
azoknak, akik lehetővé tették számunkra, hogy ma itt összegyűlhessünk.

Harry automatikusan emelkedni kezdett, ahogy végül ráébredt, mi történik körülötte. Nem akart ezen részt venni. Sajnálatos módon
Draco, és mindenki más is, számított erre a reakcióra. Sok helyről csapott fel nevetés, ahogy a szőke hajú fiú visszahúzta párját a székre.

– Draco – sziszegte. – Miért hoztál el erre?

– Mert megérdemled az elismerést – felelte Draco –, ahogy még sokan mások is – tette hozzá hangsúlyosan. – Nem akarod megtagadni
tőlük, ugye?

Harry mérgesen meredt rá.

– Nem, persze, hogy nem – motyogta. Draco természetesen tudta, hogyan kell játszania a bűntudat húrjain.

– Akkor maradj nyugton és tanúsíts tiszteletet – vágta rá Draco.

– Kelletlen hősünk egyetértett a maradással, Mr. Malfoy? – érdeklődött McGalagony.

Draco határozottan bólintott, Harry pedig legszívesebben elpárolgott volna onnan. Mivel ez nem volt lehetséges, ezért zavarában
szörnyűségesen elvörösödött, amikor egy újabb nevetéshullám csapott fel a Nagyteremben.

706
Mind benne voltak az összeesküvésben, hogy beszervezzenek ide! – gondolta kedvetlenül. Habár mélységesen tiszteletben tartotta, hogy a többiek
megérdemlik az elismerést, ő maga nem vágyott rá, hogy még több méltatást kapjon. Valójában, boldogan megjelent volna, ha nem
kellett volna hallania a saját heroikus hőstetteiről. És, természetesen, épp most hallgatta, ahogy McGalagony dicsőíti a teljesítményét.

Harry engedelmesen próbált a tőle telhető legjobban figyelni. Megkönnyebbült, amikor a tanárnő áttért a többi emberre, akik szintén
érintettek voltak. Elmélyedt figyelemmel hallgatta, ahogy McGalagony Perselus háború alatti erőfeszítéseit méltatta. Perselus messze
jobban megérdemelte ezt, mint ő. És hallani, ahogy a férfi teljesítményét nyilvánosan is elismerik, egy nagyon is jó változás volt.

A Rend, az aurorok, a DS, a mardekárosok, a Malfoyok, Ron és Hermione. Mindenkinek felsorolták az érdemeit.

– Harry Potter és Perselus Piton, kérem, lépjenek előre! – szólította őket ünnepélyes komolysággal McGalagony.

Harry nem akart oda felmenni. Esedezve nézte Dracót, mintha meg tudná őt menteni ettől, de Draco büszkén bámulta őt, és sürgette,
hogy lépjen előre. Büszkén? Mióta nézett rá Draco büszkén valami ilyesmi miatt? Dracót általában épp annyira bosszantotta ez a
rettentő mennyiségű nyilvános hírverés, mint őt.

Harry beletörődve indult, hogy odaálljon Perselus mellé. Kingsley is odalépett, és megállt McGalagony mellett. Harry érdeklődve nézett
fel Perselusra, de a férfi egykedvűen állt. Egyetlen csepp érzelmet sem lehetett látni rajta.

– Mágiaügyi Miniszterként nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Arany Fokozatú Merlin-díjat adományozhatom mindkettőtöknek –
jelentette ki Kingsley, és mély hangja megfelelő ünnepélyességgel rezonált.

Harry üres tekintettel bámulta, ahogy Kingsley a talárjára tűzte az érmet, mielőtt ugyanazt tette volna Perselussal is. Alig vette észre a
vakuvillogást. Merlin-díjat kapott? Rápillantott Perselusra, és végre megérezte a büszkeség hihetetlen rohamát. Megtette, amire
rendeltetett, de nem Perselus segítsége nélkül. Büszke volt rá, hogy Perselus mellett állhat, aki végül megkapta azt a díjat, amit olyan
régóta megérdemelt már.

Szerencsére nem kérték fel őket, hogy tartsanak beszédet. Több díjat is kiosztottak. Merlin-díjakat – ezüst vagy bronz fokozatút –
ítéltek mindenkinek, aki érintett volt a végső csatában. Dracót, Remust, Ront és Hermionét, Ginnyt és Blaise-t, Fredet és George-ot,
Luciust és Narcissát – mindenkit, aki a csata közepében volt Harryvel és Perselussal, az Ezüst Fokozatú Merlin-díjjal jutalmaztak.

Harry úgy gondolta, ezzel igazából kisebbítették az érdemeiket, ám mindannyian elég boldognak tűntek. Habár a boldog az egy
őrületesen enyhe kifejezés volt. Ron úgy nézett ki, mintha seprű nélkül tudna repülni. Hermione és Ginny szinte a levegőben jártak.
Ezzel ellentétben Fred és George most először tűntek földhözragadtnak, és ünnepélyesen fogadták a maguk érdemrendjét.

Remus egyfolytában Perselust bámulta, szinte túlcsordult a büszkeségtől és gyengédségtől, amit nem tudott teljesen elrejteni. Dracónak,
Blaise-nek, Luciusnak és Narcissának sikerült a díjat kecsesen átvenniük, habár Draco később kábultnak tűnt.

Tonks megbotlott a lépcsőn, amikor ment a díjért, mindenki nagy derültségére. Harry büszkén figyelte, ahogy az összes DS tag,
valamint az összes semleges mardekáros megkapta az elismerést. Nem is lehetett volna büszkébb Neville-re, Crakra és Monstróra.

Kingsleyn volt a sor, hogy beszédet tartson, amikor az összes érdemrend kiosztásra került, és kifejezte az elismerését mindannyiuk felé.

– Van még egy díj – jelentette ki, épp, amikor Harry úgy gondolta, hogy a szertartásnak vége.

Meg volt döbbenve, amikor Kingsley elővett egy pergament és felolvasott több sort Pettigrew vallomásából, amelyben részletezte a
bűneit Sirius és Potterék tekintetében. Harrynek fogalma sem volt, Perselus mikor adhatta azt oda Kingsleynek. Ha őszinte akart lenni,
akkor el kellett ismernie, el is felejtette már azt a megbűvölt pergament, amelyre Pettigrew leírta a vallomását. Kingsley tájékoztatta
feszülten figyelő közönségét, hogy Sirius Black nevét tisztázták minden vád alól, és posztumusz odaítélték neki a Merlin-díjat.

Harry nem tudta, hogyan érez erről, de elfogadta a díjat, amikor Kingsley őt szólította és átadta neki. Bántotta, hogy Sirius neve nem
lett tisztázva még életében. A férfinek itt kellett volna lennie, és neki kellene átvennie a díját. De végső soron hálás volt, hogy Sirius
neve végül makulátlan lett a nyilvánosság szemében. Az igazság végre kiderült.

McGalagony kért szót ismét, és felsorolta azok nevét, akik életüket vesztették a háborúban. Mire végzett, Harry tiszta ideggörcs volt.
Gondolt a szüleire és Siriusra, Perselusra és Remusra, és bár mind-mind különállóak voltak, de mégis összetartoztak. Cedric és –
természetesen – Dumbledore. Számtalan mély lélegzettel próbálta lecsendesíteni száguldó gondolatait, és lenyugtatni magát.

Mindent egybevetve megkönnyebbült, amikor ez az egész véget ért. Elég könny folyt a teremben, amivel az egész kastélyt el lehetett
volna árasztani. Nyomott Draco ajkára egy gratuláló csókot, de a szőke fiú a szüleihez lépett, Harryt pedig barátai sodorták arrébb.
Öleléseket kapott, vállon veregetéseket, gratulációkat az emberek csoportjaitól. Mrs. Weasley megkísérelte megfojtani őt. Bizonytalan
volt abban, hogy Hagrid összetörni akarta vagy megfojtani.

Amikor csak lehetett, sokkal biztonságosabbnak tartotta, hogy ő legyen a gratuláló fél. Ismét összefutott Hermionével, aki izgatottan
bemutatta neki a szüleit. Ironikusnak találta, hogy Ron és Hermione még csak nem is emlékeztek a fő okára annak, amiért
megérdemelték a díjat. Ámbár nem tűntek úgy, mintha nagyon érdekelné őket, mivel sokkal többet segítettek neki a Horcruxok
keresésénél.

707
Luna megszakítás nélkül csacsogott az apjával, de szünetet tartott, hogy melegen megölelje Harryt.

– Köszönöm, Harry – mondta.

– De én nem csináltam semmit! – tiltakozott. – Én tartozom köszönettel neked és apukádnak.

A lány félrebillentette a fejét.

– Nem, nem csináltál – értett egyet vele. – Te csak úgy a barátom vagy. És ettől vagy te sokkal különlegesebb.

Ott hagyták Harryt zavartan bámészkodni, miközben a lány és az apja elsétáltak. A fejét rázva úgy határozott, hogy mennie kellene, és
keresni néhány épeszű embert – olyan embereket, akik nem hagyják, hogy ez az egész hűhó a fejükbe szálljon.

Miközben odalépett Perselus és Remus mellé, megpróbálta eldönteni, mit is kellene mondania. Gratulálok. Köszönöm. Szavak, amik
egyszerűen nem mutatták annak a mélységét, amit érzett. Remus szeme vöröslött, de azért száraz volt. Perselus épp olyan merev volt,
mint mindig, szorosan elrejtve bármiféle érzelmet, ami talán átfutott rajta.

– Harry, jól vagy? – kérdezte Remus, mire Harry rájött, hogy még mindig nem mondott semmit.

Fellendítette a karjait, és szorosan megölelte Remust. Nem, nem volt jól. Egy érzelmi roncs volt, de nem különösebben akarta ezt a
tényt minden jelenlévőnek felfedni. Habár azok, akik ismerték őt, már úgyis rájöttek arra, hogy pillanatnyilag az érzelmei káoszosak
voltak.

Egy tétova érintésre a vállán Harry kikukucskált Remus talárjából, hogy szembenézzen Perselussal.

– Büszke vagyok rád, Harry – mormolta Perselus.

Harry bőszen pislogott.

– Én is – suttogta Remus. Megpuszilta Harry feje tetejét, majd finoman Perselus felé tolta őt.

Harry képtelen volt megszólalni, még ha tudta volna is, hogy mit kellene mondania, ezért inkább megölelte Perselust. Nem volt semmi
hagyományos, törvényes vagy hivatalos az adoptált szüleiben, de mindennek ellenére hozzá tartoztak. Igényt tartott rájuk, és nem volt
hajlandó elengedni őket.

És – oh, Merlin – milyen csodálatos érzés is volt, hogy vannak szülei, akik büszkék rá. A Nagytermet elárasztották a diákok, akinek
gratuláltak és akiket ölelgettek a szüleik, és Harry végre megértette, mit éreznek. Most már tudta, miért ment oda Draco a szüleihez.

Végre igazán megértette, miért erőlködött mindig annyira erősen a szőke fiú, hogy kedvükre tegyen. Ha ez az érzelemáradat fogta el,
amikor sikerrel járt, nem csoda, hogy Draco olyan keményen dolgozott érte.

– Potter, összegyűröd a taláromat – morogta Perselus néhány perc után, kissé érdes hangon.

Harry halkan felnevetett, és közben megpróbálta összeszedni magát.

– Úgy beszélsz, mint egy Malfoy – felelte.

– Narcissa ragaszkodott ehhez a francos talárhoz – dünnyögte Perselus kedvetlenül.

Szóval nem Harry volt az egyetlen, akit olyan ruhába erőltettek, amit nem akart felvenni. Hátralépett, lesimította Perselus puha
bársonytalárjának ráncait. Ez is fekete volt, de a bársonyos anyag valahogy lágyított a színén. A mélyezüst szegély és hímzés a
kabátujjon és a galléron olyan eleganciát kölcsönzött neki, ami határozottan hiányzott Perselus szokásos öltözékéből.

Harry érdeklődve billentette félre a fejét, és végigmérte Perselust. Még mindig túl vékony volt, de egészségesebbnek tűnt, mint
korábban. A haja ugyan még mindig eltakarta arcát, de az alkalom tiszteletére frissen mosott és láthatóan lágy és fényes volt. Valójában
Perselus egészen jól nézett ki.

– Narcissa jól választott. Nagyon jól festesz! – jelentette ki Harry.

– Jól, ugye? – kérdezte Remus. Kicsit önelégültnek és nagyon elégedettnek hangzott.

Harrynek elkerekedett a szeme. Perselus elpirult? Figyelte, ahogy Remus súgott valamit Perselus fülébe. A férfi határozottan elpirult.
Nem tehetett róla, de csak arra tudott gondolni, hogy Remus később határozottan meg fog fizetni azért a valamiért, amit épp az imént
mondott. A tovább időző pír ellenére Perselus meglehetősen ragadozó légkört árasztott. Remus azonban egyszerűen csak még
elégedettebbnek tűnt.

Harry vigyorogva hátrálni kezdett.

708
– Azt hiszem, én… khm… megkeresem Dracót – mondta. – Magatokra hagylak benneteket.

Perselus tekintete vészesen összeszűkült, de Remus csak nevetett, ahogy Harry megfordult és elsétált. Harry örült, hogy kiérezte Remus
hangjából a boldogságot, és sokkal könnyebbnek érezte magát.

Harry kutatni kezdett Draco után, de elsőként Neville-el és a nagymamájával futott össze.

– Mindig mondtam, hogy büszkévé fogsz tenni minket, Harry Potter – szólalt meg a hölgy. – Több gerinc szorult beléd, mint a
minisztériumi hivatalnokokba együttvéve.

Harry bólintott nyugtázásképpen.

– Reménykedem benne, hogy büszke Neville-re asszonyom – kezdte. – Én határozottan büszke vagyok arra, amit tett, és
megtiszteltetés számomra, hogy a barátaim között tudhatom.

– Kritizálsz engem, fiú? – követelte a hölgy.

– Nem, asszonyom – felelte. – Csak kijelentem az igazságot.

– Pfff! Először Minerva, most pedig te – jegyezte meg. – Tudatom mindkettőtökkel, hogy nagyon is büszke vagyok az unokámra.

Az a pillantás, ahogyan Neville-re tekintett, igazolta szavait. Neville elpirult, de szélesen elvigyorodott. Harry őszintén remélte, hogy
Neville-nek nem kell tovább az ő árnyékában élnie, már ami a nagymamáját illeti.

Beszélgetett velük néhány percig, mielőtt továbbment volna.

– A helyedben nem mennék arra – figyelmeztette Fred, miközben mellélopódzott. George megjelent a másik oldalán.

– Ez rettenetes – értett egyet vele George.

– Mi a rettenetes? – kérdezte Harry zavartan. Mindenki meglehetősen boldognak látszott, dacára a könnyeknek, amik még mindig
folytak a teremben.

– Percy – jelentették ki az ikrek egybehangzóan, egyforma undorral köpve a nevet.

– Percy? – érdeklődött Harry. Látta őt oldalt állni korábban, de feltette, hogy Percy valamiféle hivatalos minőségben volt ott. A
díjátadót végül is a minisztérium rendezte.

Végül aztán meglátta a vöröshajúakból álló csoportot, és meglepve látta, hogy Mrs. Weasley szorosan ölelte Percyt. Még onnan, ahol ő
állt, onnan is lehetett látni, hogy az asszony boldogan áradozott. Mr. Weasley mosolygott. Viszont mindenki más hátrébb lépett. Bill és
Charlie arckifejezése gyanúsan üresnek látszott. Ron és Ginny pedig szinte egyáltalán nem tudták elrejteni az undorukat.

– Mi történt? – firtatta Harry.

Fred drámaian felsóhajtott.

– A mi drága Percynk felfedezte az általa választott ösvény hibáját – felelte –, és a család megbocsátásáért kuncsorog.

– Végre rájött, hogy ő a szégyenfolt a család nevén – tette hozzá George.

– Ő az egyetlen közöttünk, aki nem kapott Merlin-díjat – folytatta Fred.

– Valószínűleg azért mászott vissza, hogy hozzásegíthessük őt egy jobb álláshoz a minisztériumban – állította George.

– Gondoljátok, hogy még mindig kiegyensúlyozatlan és erőszakos vagyok, vagy szerintetek Percy most már úgy gondolja, hogy Ronnak
megfelelő velem barátkoznia? – tűnődött Harry kíváncsian.

Draco karjai csúsztak hátulról a dereka köré. Harry egy pillanatra megrettent, de aztán ellazult párja karjában.

– Oh, te határozottan kiegyensúlyozatlan és erőszakos vagy – jelentette ki Draco vontatott hangon. – És nem kellene megengedni
neked, hogy azzal a Weasleyvel barátkozz.

– És mi van ezzel a két Weasleyvel? – érdeklődött Harry kuncogva. Fred és George térdre hullottak, és csendesen, kölyökkutya-
szemekkel könyörögtek Dracónak. – Megtarthatom őket?

– Ha ragaszkodsz hozzá – vetette oda Draco, tekintetét a mennyezet felé fordítva.

A két vöröshajú újra lábra pattant, és szélesen vigyorgott.

709
– Most már díjnyertesek vagyunk – suttogta Fred színpadiasan. – Malfoy büszke lehet ránk.

– Vagy az, vagy van valami furcsa vágyam, hogy csupa kiegyensúlyozatlannal álljak kapcsolatban – jegyezte meg Draco fanyarul, mire
mindannyian elnevették magukat.

– Hol van a kiegyensúlyozatlan csoportunk többi része? – érdeklődött Harry. Eléggé meglepte, hogy az ikrek és Draco képesek voltak
őt megtalálni ebben a nyüzsgő tömegben.

Draco kicsit oldalra fordította Harryt a karjában, hogy a szemébe tudjon nézni.

– Tényleg azt akarod mondani nekem, hogy nem vetted észre Crakot és Monstrót, akik eddig végig követtek téged tíz lépés
távolságból?

Harry megpróbált átnézni Draco válla fölött, végül észrevette őket, és integetett nekik.

Draco megrázta a fejét.

– Harry, ez veszélyes – jelentette ki. – Még csak észre sem veszed, amikor követnek téged.

– Engem mindig követ valaki – tiltakozott Harry. – Mit szeretnél, mit tegyek ellene?

Nem tetszett neki az a gonosz szikra, ami Draco tekintetében villant.

– Nem, nem kezdjük megátkozni az embereket – jelentette ki.

Draco morcosan meredt rá.

– Jó dolog, hogy Crak és Monstro védik a hátad – állította.

Harrynek feltűnt, hogy Draco nem egyezett bele, hogy nem átkoz meg senkit, és összevonta a szemöldökét.

– Történetesen észrevetted esetleg, hogy itt ma este mindenki barátságos? – firtatta.

– Nem, nem azok – mondta Draco határozottan –, de már észrevettem, hogy te túlságosan bízol mindenkiben.

Harry teljesen megfordult, hogy szembenézzen Dracóval, és könnyedén megcsókolta.

– Váratlanul nagyszerű jutalommal találom magam szemben, amikor megbízom az emberekben – suttogta.

Örült, amikor szavait egy lusta mosoly és egy egyetértő bólintás jutalmazta.

– Most szolgálják fel az ebédet – szólalt meg Monstro.

Harry a homlokát Draco vállára ejtette, és felnevetett. Griffendélesek, mardekárosok, nem számít. Mindig van valaki, aki gondoskodik
róla, hogy nehogy elfelejtkezz az ebédidőről.

Ők is kifelé vették az irányt, mint mindenki más. A házimanók a különleges alkalom tiszteletére piknikasztalokat állítottak össze. Harry
már sokszor evett odakint, de sosem ennyire hivatalosan. Ez most más volt; vidám mulatság.

Épp olyan volt, amit Dumbledore is nagyra értékelt volna. Harry gyanakvóan pillantott McGalagony felé, azon gondolkodott, vajon
miért határozott úgy, hogy a díjátadás és az étkezés fordított helyszínen legyenek. Gyorsan kiűzte elméjéből a gondolatot, és élvezte az
ebédet.

Többnyire mindenki a családjával ült, és Harry sem különbözött tőlük. Az ő családja egyszerűen csak egy kicsit eklektikusabb volt, mint
az átlag, és úgy tűnt, immár beletartozik Crak és Monstro is. Victoria abszolút imádnivaló volt a rózsaszín fodros ruhácskájában és apró
fehér cipőjében.

A kicsi határozottan nem szenvedett hiányt a figyelemből, elrabolta mindenkinek a szívét, akivel csak találkozott. Velük ebédelt, de
mielőtt leültek volna, Mrs. Weasley felajánlotta, hogy vigyáz rá a délután folyamán. Harryt viszont az a tény döbbentette meg, hogy
Draco azonnal beleegyezett. Nem is csak beleegyezett, hanem még meg is alkudott Mrs. Weasleyvel, hogy másnapig magánál tartja a
lánykát.

Habár ez pontosan nem is volt alkudozás. Dracónak csak úgy mellékesen fel kellett vetnie, hogy Harrynek szüksége volna egy
szabadnapra bármiféle felelősség nélkül, és az asszony önként ajánlkozott.

– Ezt miért csináltad? – kérdezte Harry.

710
– Mert most az egyszer felelőtlen kamaszok leszünk – felelte Draco.

– Öö… rendben – mormolta Harry. – De miért Mrs. Weasleyvel? Úgy értem, nincs nekem ezzel semmi bajom – tette hozzá gyorsan –,
csak nem hittem, hogy te ezt szeretnéd.

– Mert nem fogsz aggódni, ha Victoria vele van – ismerte be Draco. Figyelmeztetően villantotta tekintetét Harryre Victoria feje fölött.
– Ma semmi miatt sem fogsz aggódni. Nincs felelősség, nincs aggodalom, nincs küzdelem.

Harry latolgatta egy percig a dolgot.

– Szóval, mit is fogok kezdeni akkor az időmmel? – érdeklődött pimaszul vigyorogva.

Draco nevetve felhorkant.

– Egy kis változatosság jót fog neked tenni – értett egyet vele.

*****

Ebéd után meglepően sok ember vándorolt a kviddics-pálya felé. Senki nem akart különösebben visszamenni a kastélyba a kellemes
nyári időben. Harry nem volt benne biztos, hogy Remus odaerőltette-e Perselust a lelátóra, vagy a férfi magától döntött úgy, hogy a
szabadban tölti az időt, de itt volt. Néhányan, mint Hermione szülei, még sosem voltak kviddics meccsen, és ez most új tapasztalat volt
számukra.

Határozottan elég játékos állt rendelkezésükre, hogy összeállítsanak két csapatot. Tulajdonképpen – egy gyors átöltözéssel a kviddics-
talárokba – Harry régi csapata gyorsan összeállt, és Fred meg George középre húzták őt, ezzel jelezve, hogy igényt tartanak rá. Katie,
Alicia és Angelina ismét együtt voltak, mint hajtók, Ron, mint őrző, és rövid idő alatt ugyanaz a csapatuk volt, mint a múltban. Ron
kivételével számtalan órát gyakoroltak együtt.

Fred és George fogadást ajánlottak, hogy senki nem lesz képes legyőzni őket. És igazuk is lett. Bizonyos fokig. Először sportszerű
játékot játszottak, amiben könnyedén győztek az ellenük felálló csapatokkal szemben.

Aztán ez egy vicces, korlátozás nélküli játékká vált, ahol mindenki beállhatott a griffendéles csapat ellen. Harry hirtelen három fogóval
találta szembe magát: Draco, Charlie és Cho. Ginny, Dean és Zacharias voltak a hajtók a házak csapatában, de berángatták Blaise-t,
Seamust és mindenki mást is, akit csak rá tudtak beszélni a játékra. Crak és Monstro voltak a terelők a szembenálló csapatban, de nekik
meg két őrző jutott, mivel Bill és Fleur vállalták a kapuk őrzésének feladatát.

Ez volt a legvadabb, legmókásabb kviddics-meccs, amit Harry valaha látott; akár játékosként, akár nézőként. McGalagony ismét Lunára
bízta a kommentátori kötelezettséget, akinek a stílusa tökéletesen illett a játékhoz. Végül már mindenki szakadt a röhögéstől – a
játékosokat is beleértve.

A levegőben töltötték a délután legnagyobb részét, majd McGalagony leállította a játékot, bejelentette, hogy az esti ünnepség
hamarosan kezdődik, és javasolta, hogy mindannyian ragadják meg az alkalmat a felfrissülésre.

*****

Gyors zuhany után visszabújtak a dísztalárokba, és a jókedvű csoport visszatért a kastélyba. Nevetve özönlöttek befelé a nagyterembe,
de azonnal megálltak, egymásba ütközve. A küszöbön torlódva bámulták a helyiséget.

A kviddics izgalmában Harry elfelejtette, hogy ez az ünnepség Bill és Fleur esküvői fogadása is egyben.

– Oh, ez gyönyörű – lehelte Hermione.

A nagyterem elegáns, arany és fehér díszítést kapott, egy cseppnyi nyári virágmotívummal. A terem emlékeztetett a karácsonyi bál
tündöklésére. Kis asztalok álltak elszórtan a helyiségben, csodálatos fehér abroszkölteményekbe öltöztetve. A helyiség elülső részében,
feltűnő helyen állt a legnagyobb és leggyönyörűbben díszített torta, amit Harry valaha is látott.

– Öö… tánc is lesz később? – firtatta Harry, miközben a tekintete ide-oda járt, hogy minden látványt befogadhasson.

– Természetesen – felelte Draco vontatott hangon. A csoport kuncogni kezdett Harry kételkedő tekintete láttán.

– És senkinek nem jutott eszébe, hogy szóljon nekem erről? – kérdezte.

– Eljöttél volna, ha szólunk? – kérte számon Draco. – Pont erről van szó – vágta rá, Harry habozása láttán.

– Eljöttem volna – tiltakozott Harry, de már túl későn. – Nem mintha táncolnék vagy valami.

– Oh, pedig fogsz – állította Draco.

711
– A saját érdekedben, Harry – jelentette ki Hermione komolyan, de úgy nézett ki, mint aki próbál nem nevetni. Miközben Harry
körülnézett, rájött, hogy mindannyian megkísérlik elfojtani a nevetést. Ron volt az egyetlen, aki megértéssel és együttérzéssel nézte őt.

– Bocs, pajtás – szólt –, azt mondták, nekem is táncolnom kell.

– Miért nem figyelmeztettél legalább te engem? – firtatta Harry.

Ron idegesen pillantott előbb Hermionére, majd Dracóra.

– Hát… Mert történetesen szeretem a testrészeimet ott, ahol vannak – jelentette ki.

Hermione elégedettnek, Draco pedig önelégültnek tűnt. A nevetés végül kirobbant. Harry lemondóan felsóhajtott. Ron a válla köré
tette a karját, és sétára ösztönözte Harryt.

– Menjünk és együnk, jó?

– Persze, Ron – bólintott Harry szárazon. – Az étel majd mindent megold.

– Jobb is, mint üres gyomorral táncolni – magyarázta Ron ésszerűen.

– Hogy találtad ezt ki? – kérdezte Harry hitetlenkedve. Tovább tárgyalták az étkezés és táncolás szempontjait, miközben találtak egy
asztalt és elfoglalták a helyüket, de a kviddics gyorsan a beszélgetés fő témája lett megint. Meglepő módon, Hermione volt az, aki
felvetette a témát.

– Malfoy! – szólította meg a szőke fiút. – Iskolaelsőként nem gondolod úgy, hogy ennek a diákok számára sokkal mókásabb
tevékenységnek kellene lennie?

– Nem tudom, hogy egyezik-e a véleményünk a móka definíciójával kapcsolatosan – jelentette ki Draco, de teljes figyelmét a lányra
fordította.

Harry és Ron olyan pillantást vetettek egymásra, aminek láttán Hermione epés mogorvasággal meredt hármójukra.

– Csak mert általában engem nem érdekel a kviddics, ez nem azt jelenti, hogy nem tudom, hogyan kell szórakozni – csattant fel. – Még
a kviddicsben is találok mókát, ha akarok. Én voltam Harry partnere az előző nyáron, nem?

Most Ginny is bekapcsolódott abba a pillantásba, amit Harry és Ron megosztottak.

– Jaj, ne már! – mérgelődött Hermione. – Tudom, hogy nem járultam hozzá semmivel magához a játékhoz, de csak azért, mert Harry
elég jó, hogy kettőtök ellen egyedül is tudjon játszani. A lényeg az, hogy jól éreztük magunkat. Mint ma.

– Mi a javaslatod, Hermione? – kérdezte Harry kíváncsian.

– Hogy csináljuk ezt megint – felelte a lány úgy, mintha ez a válasz nyilvánvaló lenne. – Nem tudom, csak küldjünk ki oda mindenkit,
talán havonta egyszer. Házi tagozódások nélkül. Valódi versengés nélkül. Ma még csak nem is ültem seprűn, és mégis jó szórakozás
volt.

– Szóval, mit gondolsz, Malfoy? – kérdezte Hermione. – Gondolod, hogy megrendezhetnénk valami ilyesmit az egész iskola számára?

Harry tökéletesen jól tudta, hogy a barátnője egyedül is el tudta volna rendezni a dolgot, és hálás volt, amiért a lány bevonta Dracót is
az első igazi döntésbe, amit iskolaelsőként hoztak. Megfogadta, hogy tesz valami különlegeset majd a legjobb barátjáért, mert tisztában
volt vele, hogy a lány miatta fáradozott ennyit. Nem is kérhetne jobb barátokat.

– Úgy gondolom, hogy ez nagyszerű ötlet – ismerte be Draco. – A mai nap után McGalagony biztosan helyeselni fogja, és talán jó
lehetőség lenne ez arra is, hogy a mardekárosokat összehozzuk az iskola többi részével.

Hermione sugárzóan mosolygott, Draco pedig felsóhajtott.

– Soha nem hittem, hogy eljön majd az a nap, amikor Malfoy valamiben is egyetért Hermionével – jegyezte meg Ron. – Különösen a
kviddicsben.

– Én sem – motyogta Draco.

– Oh, mindketten lépjetek át ezen – szidta őket vidáman Hermione. – Most pedig szükségünk van egy tervre.

Lelkes megbeszélés következett, miközben a vacsorájukat ették. Mindenkinek volt ötlete, amit meg szeretett volna osztani. Kicsit
meglepődtek, amikor rájöttek, hogy a tányérjaik kiürültek, ám ekkor McGalagony kért szót. Felköszöntötték Billt és Fleurt, felszolgálták
a tortát, majd semmi idő alatt elpakoltak, egy nagy táncteret hozva létre.

712
Harry rendkívül megkönnyebbült, hogy Bill és Fleur járták az első táncot. Bill megpörgette a feleségét; sugárzóan boldogok voltak.
Harry odapillantott Hermionére és Ginnyre.

– Tudjátok, jól néznek ki együtt – kockáztatta meg az észrevételt.

A lányok egyformán felsóhajtottak.

– Tudjuk – mondták, majdnem egyszerre.

Hermione félrebillentette a fejét, úgy tanulmányozta Harryt és Dracót.

– Egy évvel ezelőtt még azt mondtam volna kettőtökre is, hogy rettenetes párosítás lennétek – jelentette ki –, de jók vagytok együtt.

Harry mosolygott, de nem sokáig.

– És épp olyan jól fogunk kinézni együtt a táncparketten – jegyezte meg Draco vontatott hangon. – Felkérhetlek egy táncra, Harry? –
kérdezte hivatalosan.

– Nem – felelte Harry, őrjöngően rázva a fejét. – Draco, tudod, hogy nem tudok táncolni.

– Vezetlek majd – mondta Draco. – Könnyű lesz.

– Hányszor kell még elmondanom, hogy nem vagyok egy nyavalyás lány – morgott Harry.

Draco előre nyújtotta a kezét.

– Bízz bennem – kérte.

– Oh, a pokolba! – motyogta Harry. Draco nem tudta, hogyan kell tisztességesen játszani. Harrynek fogalma sem volt, miért kell ahhoz
táncolnia Dracóval, hogy bebizonyítsa, bízik benne, de azért mégis megfogta Draco kezét, aki kivezette őt a parkettre.

– Csak egy keringő, Harry – suttogta Draco. – Semmi különleges.

– Draco – esedezett Harry – én tényleg nem akarom ezt csinálni. Miattam mind a ketten hülyén fogunk kinézni.

– Nem, ez nem igaz – felelte Draco. – Nem fogom hagyni. Most tedd a kezed a vállamra.

Harry vonakodva úgy is tett, és miközben a kezét Draco vállára csúsztatta, hüvelykujjával végigsimított a puha bőrön a gallér szélénél.
Draco válaszul kicsit megszorította a kezét Harry derekán, mire ő felvonta a szemöldökét. Talán ez mégsem lesz annyira rossz.

– Miért ragaszkodsz ahhoz, hogy táncoljunk? – kérdezte kíváncsian.

– Mert szeretek táncolni – felelte Draco. – És mert így a karomban tarthatlak.

– Idióta, manipulatív mardekáros – mormolta Harry, ahogy mozogni kezdtek. Draco félmosolyra húzta az ajkát, és nem tagadta a
vádat.

Draco tudta, mit kell mondani, hogy feloldja az ellenállását, és nyilvánvalóan tudta, hogyan kell táncolni. Harry hamarosan rájött, hogy
Dracónak igaza volt, és meglehetősen könnyű volt egyszerűen követni őt. Elég simán mozogtak a parketten, amíg Draco nem
komplikálta a dolgokat, és Harry úgy gondolta, hogy talán túléli a tapasztalatot.

– Lazíts, Harry – mormolta Draco. – Még mindig merev vagy, és nem élvezed. Rám nézz, ne a lábadra.

– Oh – lehelte Harry, miközben felpillantott, hogy Draco szemébe nézzen. – Te élvezed ezt!

Draco egy kicsit közelebb húzta Harryt.

– Igen – felelte. – Mondtam neked, hogy így tarthatlak téged. Megérinthetlek. Mozoghatok veled.

Ha Draco továbbra is így beszél – ezen a halk, csábító hangon –, akkor Harry hagyni fogja, hogy bármit tegyen, amit csak akar. Ahogy
tovább mozogtak körbe-körbe a parketten, Draco további ígéreteket sorolt, anélkül, hogy egyetlen szót is kiejtett volna.

– Bekapcsolódhatunk? – szólalt meg Bill.

Harry pislogni kezdett. Elveszett egy másik világban Dracóval.

– Öö, én… – Még jobban megzavarodott, amikor Fleur eltáncolt Dracóval, és ott hagyta Harryt Billel.

713
– Megengeded? – kérdezte Bill, felé nyújtva a kezét.

– Öö… nem lesz ez egy kicsit esetlen? – érdeklődött Harry, de ezért beigazodott a tánchelyzetbe.

– Egy pillanattal ezelőtt még nem tartottad esetlennek a táncot egy pasassal – mutatott rá Bill szórakozottan. – Hacsak nem egyszerűen
velem érzed kényelmetlenül magad.

– Egyáltalán nem szeretek táncolni – vágott vissza Harry.

– Mégis úgy tűnt, élvezted a dolgot – mutatott rá Bill. – Tény, hogy ti ketten csodálatosan mutattok. Sok embert megráztál, és vannak
még néhányan, akik nem helyeslik a dolgot, de nem hinném, hogy van valaki itt, aki kételkedne abban, hogy őszintén törődtök
egymással.

– Nem vettem észre, hogy látványosság voltunk – mormolta Harry.

Körbepillantott, és rájött, hogy sokan figyelik őt, amint a vőlegénnyel táncolt. Azért halványan elmosolyodott, amikor megpillantotta
Dracót és Fleurt. Egyértelműen jól érezték magukat.

– Te épp olyan pocsék táncos vagy, mint én, nem igaz? – kérdezte Harry. Bill és Fleur félig olyan komplikált mozdulatokat sem tettek,
mint amit Draco és Fleur műveltek.

Bill nevetve bólintott.

– Igen, de úgy tűnik, ezt Fleur sem bánja jobban, mint a te fiúd – jegyezte meg.

Harry felnézett rá.

– Örülök, hogy a dolgok jól alakultak nektek – mondta, és kicsit kényelmetlenül érezte magát. – Khm. Tudom, hogy nem igazán
helyeselte mindenki, de… nos, én örülök, hogy ti ketten boldogok vagytok.

– Azt hiszem, felfedezted, amit én – felelte Bill. – Azt, hogy ha szeretsz valakit, akkor nem igazán számít, mit gondol akárki más.

Átnézve Dracóra és Fleurre, Harry egyetértett vele. Nem lesz mindig könnyű a dolog, de nem szándékozott feladni Dracót bárki
kedvéért is.

– Harry, tudom, hogy nem érdekel téged a teljesítményed elismerése, de Fleur és én nagyon sokat köszönhetünk neked – jelentette ki
Bill.

Harry morcosan nézett rá, és sikerült magukat kibillenteni a ritmusból, amitől megbotlottak egy kissé. Bill egyszerűen csak vigyorgott
rá. Harry tétován elmosolyodott.

– Ahogy már mondtam – vágott bele Bill –, tudom, hogy nem érdekel az elismerés, de próbáltam kitalálni valamit, amit tehetnék érted.

– Nem akarok semmit! – tiltakozott Harry.

– Végül úgy döntöttem, hogy bulit rendezek neked és a barátaidnak – folytatta tovább Bill, figyelmen kívül hagyva őt.

– Öö… Egy igazi bulit? – kérdezte Harry, és mindennek ellenére kíváncsi volt.

Bill elvigyorodott.

– Igen, egy olyat, ahol nem lesznek felnőttek, ihattok és hülyülhettek – mondta. – Hangos zene, alkohol, csínyek és játékok. Állítólag ez
az, amit a kamaszoknak tenniük kell. – Körülnézett a teremben. – Úgy gondoltam, jobban értékelnéd, mint egy unalmas, ósdi bált.

Harry ezt nem igazán tagadhatta. Élvezte a táncot Dracóval, de a bál akkor sem volt a legjobb elképzelése a jól eltöltött időről.

– Elrendeztem mindent McGalagonnyal – folytatta Bill. – A kviddics-pálya a tiétek ma éjszakára. Bármit is akartok csinálni. A zenéhez
ott a varázsló rádió. Az alkohol biztonságba van helyezve a seprűtárolóban. Azt hiszem a házimanók már teleraktak néhány asztalt
olyan csemegékkel, amikre csak vágyhattok.

Miközben hitetlenkedve bámulta Billt, Harry hirtelen megállt. Sajnos Bill még mindig mozgott, így mindketten a padlón kötöttek ki.
Csodálkozva pislogtak egymásra.

– Utálom a táncot – határozott Harry.

– És azt hiszem, tetszeni fog az ajánlatom – mondta Bill, és nevetni kezdett.

714
 Hatvanegyedik fejezet
– Na, ez már igen! – sóhajtott fel Ron.

A füvön terpeszkedve a barátja mellett, Harrynek egyet kellett értenie. A csapat fiatalabb része kiköltözött a kviddics-pályára, habár
zömük még most is táncolt. Csak most már nem keringőztek.

Tény, hogy az eseményben már nem volt semmi hivatalos a továbbiakban. A dísztalárokat leváltották kényelmesebb ruházatra, és a
lányok többsége még a cipőitől is megszabadult. Megkönnyebbültnek látszottak, hogy lekerültek róluk az eddig viselt magas sarkak.

Harry fekete farmert húzott, és Draco kérésére azt a fekete átlátszó inget, amit a születésnapi partiján is hordott. Dracóra is
ráparancsoltak, hogy neki is farmerbe kell öltöznie, de mivel még mindig nem jelent meg, Harry azon gondolkodott, vajon sikerült-e
valahogyan kibújni korábban tett ígérete alól.

Fred és George megszerezték a biztonságba helyezett alkoholt, és vidáman készítettek több tálnyi puncsot – Hermione hatalmas
helytelenítésére. De még a lány is megalkudott, és ígéretet tett, hogy nem fog nekik előadást tartani, ha legalább az egyik tálat
alkoholmentesen hagyják. Azonnal elfogadták, majd Fred felkérte őt egy táncra. Egy Ronra vetett lemondó arckifejezéssel Hermione
beleegyezett.

– Nem ellenzed, hogy táncoljanak? – kérdezte Harry.

Ron vállat vont.

– Nem. Még csak nem is igazán kedveli Fredet, csak táncolni szeretne, és én tényleg nagyon pocsék vagyok benne – mondta, majd
lehajtott egy kis puncsot.

– Igyál tovább, és valószínűleg nem fogsz emlékezni arra, hogy nem szeretsz táncolni – buzdította Harry.

– Lehet – hagyta rá Ron.

Harry odapillantott Crakra és Monstróra, akik a másik oldalán ültek.

– Ti sem szerettek táncolni? – érdeklődött.

– Crak igen – felelte Monstro –, de senki nem táncol vele.

– Táncolhatsz Hermionével – ajánlotta fel Ron nagylelkűen, közben a poharával a táncosok felé intve.

Harry gyanakvóan nézte a barátját, és azon gondolkodott, vajon nem ivott-e már eleget. Talán az ikreknek sikerült már a nagyteremben
is alkoholt csempészniük a puncsos tálakba.

– Nem akarok bajt okozni – ellenkezett Crak.

Harry és Ron hitetlenkedve néztek rá.

– Legalábbis ma este nem – tisztázta Crak vigyorogva.

– Nem tervezed, hogy ellopod a barátnőmet, ugye? – háborgott Ron.

Crak fintorogva rázta a fejét.

– Akkor jó – bólintott Ron újra ellazulva. – Akkor táncolj. Szórakozz jól. Bulizz. Állj kézen.

– Mi?! – kiáltott fel nevetve Harry. – Miért akarnál kézen állni?

Ron megvonta a vállát.

– Jól hangzik – vetette oda. – Egy kicsit ma minden tótágast állt. Ha kézen állunk, talán újra minden normálisnak fog látszani.

– Tudod, ez akkora ökörség, hogy már majdnem van értelme is – jelentette ki Harry. – Teszteljük az elméletedet?

Anélkül, hogy választ várt volna felállt és kézállásba lendült. Néhány másodpercig megtartotta magát, majd eldőlt.

– Nem segít – jelentette be. – Még mindig úgy tűnik, hogy mindenki elvesztette a józan eszét és jól kijön a többiekkel.

– Hogy csináltad? – követelte Ron. Felállt, ő is megpróbálta. És rögtön össze is rogyott.

715
Harry, Crak és Monstro nevetésben törtek ki. Ron újra próbálkozott. És látványosan megbukott.

– Mutasd meg újra – parancsolta Ron.

Miközben megpróbálta megfékezni a nevetést, Harry ismét kézállásba lendült, megtett néhány „lépést”, mielőtt elesett volna.

– Mit csinálsz? – érdeklődött Draco vontatott hangon.

Harry, a hátán kinyújtózva, felbámult rá.

– Oh, édes Merlin – lehelte. Draco farmert húzott, és szűk fekete pólót. Semmi különleges talár. Semmi drága nadrág és selyeming.
Utcai ruha, ami mégis szexisebb volt a maga egyszerűségében.

– Úgy látom, tetszik – jelentette ki Draco szárazon.

Harry belenézett Draco szemébe, és rájött, hogy a barátja bizonytalan, és teljesen kiesett a komfortzónájából.

– Oh, határozottan tetszik – állította Harry, és közben végigsimított a farmeren, amely Draco lábát takarta. Elég boldogan kihámozta
volna a farmerből, de nem is különösebben akarta elvesztegetni a látványt. Ki tudja, hogy képes lesz-e valaha újra rábeszélni őt, hogy
vegye fel megint.

– Szóval… huh… szeretnél csatlakozni hozzánk? – kérdezte.

Draco szkeptikusan meredt rá.

– Mihez csatlakozzak?

– Öö… nos, csak beszélgettünk – felelte Harry.

– Nekem úgy tűnt, mintha megkíséreltél volna a kezeiden járni – mondta Draco.

Harry határozottan idiótának érezte magát, és nem válaszolt. Leesett állal bámulta, ahogy Draco fellendítette a lábát a levegőbe, „sétált”
néhány lépést, majd hagyta, hogy a lába leessen, és újra felállt.

– Gyanítom, ez egy olyan képesség, amit azok tanulnak meg, akik unatkoznak, és túl sok időt töltenek egyedül a szobájukban – jegyezte
meg Draco fanyarul. – Ez elárulja nekem, hogy unatkozol, miközben itt ücsörögsz hármójukkal, a sziporkázó beszélgetőpartnerek
mintapéldányaival.

– Hé! – tiltakozott Ron, de nem tűnt biztosnak abban, hogy most megsértették-e vagy sem.

– Nem unatkoztam. Csak lazítottam – mutatott rá Harry.

– Tök mindegy – bólintott Draco. – Gyere. Táncolni fogunk.

– Oh, nem – ellenkezett Harry. – Végeztem a tánccal.

– Ezt most jobban fogod élvezni – mormolta Draco ígérettel a hangjában.

– Draco – nyafogta Harry. – Te élvezed, ha bolondot csinálhatsz belőlem?

Ron, Crak és Monstro köhécselni kezdtek, mire Harry újra átgondolta, mit is mondott. Draco mérgesen meredt rájuk, világosan
megsértődött.

– Csak táncolni akartam, hülye barmok – csattant fel, majd sarkon pördült, és otthagyta őket.

– Ah, a pokolba! – motyogta Harry, és felugrott. – Draco, várj!

Draco megállt, de nem fordult meg. Harry odalépett elé.

– Sajnálom, rendben? – ajánlotta.

– Nem, egyáltalán nincs rendben – vágta oda Draco jegesen. – Nem kell mindenben jónak lenned, Harry!

Harry összerezzent.

– Azt hittem, ennél azért jobban ismersz – suttogta.

716
Draco csak morcosan nézte őt, majd durván meglökte, és elment mellette. Harry némán állt ott tovább, és a legcsekélyebb fogalma sem
volt róla, mivel idegesítette fel a párját. Nézte, ahogy Draco táncba húzta George-ot. A vörös hajú fiú kérdő pillantást vetett Harryre,
de elég készségesen ment táncolni a szőkével.

Tényleg a tánc miatt vitáztak? Valahogy Harry nem hitte, hogy így lenne, de elképzelése sem volt, akkor mégis miről szólt a küzdelem.
Talán Harry társasága miatt? Vagy hogy meggondolatlanul azzal vádolta Dracót, élvezi, ha bolondot csinálhat belőle? Harry vonakodása
miatt, hogy azt tegyék, amit Draco akart?

Felsóhajtott. Ennyit arról, hogy nincs vitatkozás. Ha őszinte akart lenni, akkor hihetetlenül megbántódott, amiért Draco azt gondolta,
jobb akar lenni mindenki másnál. A kviddicsben jó is volt. Minden más azonban csak az a rohadt Kiválasztottság reklámfogása volt.
Őszintén hitte, hogy Draco nem vette be ezt az egészet. A pokolba is! Tudta, hogy nem.

De nyilvánvalóan elcseszte valahogy, ezért lett Draco ennyire mérges rá. Gyűlölte, amikor Draco ilyen fagyossá vált.

– Szia, Harry! – szólította meg Cho, aki hirtelen megjelent előtte.

– Hello, Cho – üdvözölte közömbösen. – Jól szórakozol?

– Jobban szórakoznék, ha táncolnál velem – búgta a lány.

– Nem – vágta rá Harry élesen, mire a lány csodálkozva pislogott rá. Csalódottan beletúrt a hajába. – Sajnálom, de nem akarok táncolni.

A lány meglehetősen ronda pillantást vetett rá, majd elfordult. Harry gúnyosan nézte a hátát. Fogalma sem volt, miért vesződött
egyáltalán Cho. Hülye lányok. Sosem értette őket. Felhorkant. Hülye Malfoyok. Őket sem fogja megérteni soha.

A lerészegedés egyre jobb ötletnek tűnt, ezért a pálya szélén álló asztalok felé vette az irányt. Töltött magának egy pohár puncsot, de
nem itta meg. Meredten bámulta a piros folyadékot, és már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a részegség tényleg jó ötlet lenne.
Tiszta fejre lesz szüksége, ha rá akar jönni, mit tett, amitől Draco bepöccent. Csábította, hogy elhajítsa a poharat, de inkább óvatosan
visszaállította az asztalra.

Visszasétált, hogy újra együtt üldögéljen Ronnal, Crakkal és Monstróval. Kesernyés szórakozottsággal felhorkant, amikor rájött, hogy
Crak lelépett. Lehuppant a fűre, a hasára feküdt, és a karjára fektette a fejét.

– Mi történt, pajtás? – firtatta Ron. Meglepően együttérzőnek hangzott, figyelembe véve, hogy még mindig ki nem állhatta Dracót.

– Nem t’om – motyogta Harry nehézkesen. – Nyilvánvalóan szar vagyok a kapcsolat-dolgokban, mert azt hittem, minden rendben .

– Draco megijedt – szólalt meg Monstro.

– Mitől?! – kiáltott fel Ron. – Harrytől?

– Hogy elveszíti Harryt – pontosított halkan Monstro.

– Nos, nagyon jó módját választja annak, hogy megmutassa, meg akarja tartani Harryt – csattant fel Ron. – Nézz csak rá. Jól érzi magát,
táncol a testvéremmel, és nem úgy néz ki, mintha ideges lenne, amiért ő és Harry vitáztak.

Harry nem volt hajlandó odanézni. Inkább szerette volna azt képzelni, hogy Draco feldúlt. Ráadásul úgy tűnt, hogy forrongás kezdődik
közvetlenül előtte is, és közelebbre kell figyelnie. Monstro és Ron máris dühösen meredtek egymásra, felkészültek egy küzdelemre.

– Ez csak egy szerep – gúnyolódott Monstro. – Megpróbálja bebizonyítani, hogy összhangba tud kerülni ezzel a sok hülyével.

– Ez ökörség – köpte Ron. – Mi adja neked a jogot, hogy bárkit is hülyének hívj?

– Nézd, Menyétke, többet tudok arról, hogy mi folyik itt, mint te – jelentette ki Monstro.

Harry felnyögött. A helyzet a rosszról még rosszabbra fordult.

– Akkor mondd el – vágta rá kihívóan Ron.

– Miért kellene elmondanom neked? – legyintett Monstro.

– Mert én tudni szeretném – szólt közbe Harry csendesen. – Tudod, hogy mit csináltam rosszul?

Mindkét fiú megdöbbent, amikor meghallották a hangját, mintha elfelejtették volna, hogy ő is ott van. Egy utolsó mogorva tekintetet
vetve egymásra, láthatóan erőfeszítéseket tettek, hogy lenyugodjanak.

– Nem csináltál semmi rosszat – ismerte be Monstro egy vállrándítással. – Ez a gond.

717
– Hogy lehetne ez gond? – kiáltott fel Ron.

– Fogd be, Weasley – mondta Monstro majdnem tréfás hangon, és ettől az egész sokkal vészterhesebbnek hangzott. – Azt hiszem,
Potter hallani akarja ezt, még ha te nem is.

Ron rápillantott Harryre, és befogta a száját.

Monstro várt egy percet, mielőtt folytatta volna.

– Dracónak végig kell hallgatnia, hogy egész nap azt ecsetelgetik, mennyire tökéletes is vagy – magyarázta. – Tudom, hogy jó néhány
alkalommal figyelmeztették, tartsa távol magát tőled.

– Ki figyelmeztette erre? – követelte Harry, egyszerre dühösen és zavarodottan. – Itt mindenki a szövetségesünk.

– A te szövetségesed, nem Dracóé – mutatott rá Monstro. – Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, de azt hiszem, végül elérte a
tűrőképessége határát.

– És akkor mi van? Harry bizonyította az igazukat, amikor nem volt hajlandó táncolni? – érdeklődött Ron.

Monstro vállat vont.

– Azt hiszem – mormolta.

Harry a karjába temette az arcát. Belebetegedett már abba a rengeteg emberbe, akik még mindig szajkózzák azokat a nagy dolgokat,
amiket ő állítólag cselekedett. Valamiféle istenséggé emelték őt, és lassan elhidegítik tőle Dracót. Először a rivallók, most meg ez.
Távolról sem volt tökéletes, és szerette volna, ha az emberek egyszerűen befogják a szájukat. Vagy legalábbis távol tartják magukat a
párjától.

– Csak idő kérdése, mikor fog Draco elhagyni, nem igaz? – motyogta.

– Miért hagyna el? – harsant fel Ron. – Te vagy a nyavalyás Megmentő, akit mindenki akar, és te hozzá tartozol!

– Mert ő tudja, hogy én nem vagyok a nyavalyás Megmentő – jelentette ki kereken Harry, és az öklére támasztotta az állát, hogy láthassa
a beszélgetőpartnereit. – Én csak Harry Potter vagyok, túl sok problémával. Nem érek annyit, hogy megpróbáljon megküzdeni az egész
varázsvilággal.

Monstro felhorkant.

– Nem hagyod, hogy ez az egész a fejedbe szálljon, ugye? – kérdezte.

– Most a varázsvilág legnagyobb része magasztalja a teljesítményemet, mondogatják, hogy mennyire nagyszerű is vagyok én –
magyarázta Harry. – De én ezt egyáltalán nem találom könnyűnek. Még mindig megpróbálom feldolgozni azt a tényt, hogy gyilkos
vagyok. Tizenhét évesen szülő lettem. Az én… adoptált családom, vagy hogyan is hívjam őket… Még mindig arra próbálok rájönni,
hogyan is illek én be közéjük. Az életem egy marha nagy összevisszaság. Szóval, mondjátok csak el, mit is tudok én felajánlani
Dracónak? – fejezte be keserűen.

– Szeret téged – szólalt meg halkan Monstro. – Nagyon keményen dolgozik azon, hogy kijöjjön ezzel a sok emberrel. Érted.

– És mit kap érte cserébe? – csapott le rá Harry. – Rengeteg fenyegetést. Egy barátot, aki még csak táncolni sem akar vele. –
Elhallgatott. – Oh, a pokolba! Valószínűleg azt hiszi, hogy szégyellem őt, nem igaz?

Ron és Monstro egy gyors pillantást vetettek egymásra, de nem fűztek hozzá megjegyzést, mire Harry ismét a karjára ejtette a fejét.
Néhanapján igazán utálta az életét. Utált híres lenni. Utálta, hogy mindenki megpróbálta helyette eldönteni, hogy mi lenne a legjobb
számára. Utálta, hogy nem tudja megkönnyíteni Draco helyzetét. Utálta a tényt, hogy utált táncolni.

– Szóval, mivel tehetném jobbá a dolgokat? – firtatta lemondóan. – Nem vagyok biztos benne, hogy kárpótolni tudnám azok miatt az
emberek miatt, akik figyelmeztették őt, de azt hiszem, megpróbálhatnám.

– Ettől a kettőtől kérsz tanácsot? – gúnyolódott Draco megvetően.

Harry felkapta a fejét.

– Tudod, neked utánam kellett volna jönnöd – folytatta Draco vontatott hangon, miközben leült, és elhelyezkedett Harry mellett.

– Öö… tényleg? – kérdezte Harry. – De még csak azt sem tudtam, mi a bajod, amíg Monstro el nem mondta. Tulajdonképpen nem is a
tánc miatt vitáztunk, ugye?

Draco elkeseredetten rázta a fejét.

718
– Harry, te reménytelen vagy – sóhajtotta.

– Sajnálom – motyogta Harry gyámoltalanul. – Nem tudtam, hogy többen még mindig szarul bánnak veled. Én vagyok a nyavalyás
Megmentő, ezért aztán soha nem mondanak el nekem semmit. Te miért nem mondtad el nekem, mi történt?

– Mit mondtam volna el, Harry? – követelte Draco. – Hogy ki nem állhatják a gondolatot, hogy együtt vagyok a tökéletes hősükkel?
Hogy azzal, hogy veled vagyok, bolondot csinálok belőled?

Harry összerezzent. Nem csoda, hogy a meggondolatlan megjegyzése kiakasztotta Dracót.

– Ez az első alkalom, amikor más emberekkel is találkozunk társadalmi összejövetelen – folytatta Draco. – Vakon hitted, hogy minden
tökéletes lesz. Hogy mindenki elfogad engem.

Újra megrázta a fejét.

– Nem tudom, hogy megsértődjek-e vagy sem. Mert bár nem látod, ami a szemed előtt folyik, azért te elfogadtál engem. Nem kezelsz
engem másként, mint általában.

– Miért kezelnélek másként? – kérdezte Harry zavartan.

Draco hosszú másodpercekig tanulmányozta őt, majd tekintetét Harry hátára fordította. Végighúzta ujját barátja gerince mentén, majd
rendszertelen mintákat kezdett rajzolgatni rá. Harry azonban gyorsan rájött, hogy ez egyáltalán nem volt rendszertelen. Meglehetősen
biztos volt benne, hogy Draco a hátára tetovált kígyó körvonalait követi.

– Megkértelek, hogy ezt az inget viseld ma este, de tulajdonképpen nem gondoltam, hogy meg is teszed – jegyezte meg Draco.

– Ez igazából arra emlékeztet engem, hogy lánynak voltam öltöztetve – morogta szárazon Harry.

– Én nem ezért kértelek rá, hogy vedd fel – felelte Draco, habár halványan elmosolyodott az emlék hatására. – Azt hittem, talán
szégyelled megmutatni a tetoválásodat mindenkinek.

– Miért kellene szégyenkeznem miatta? – firtatta Harry. – Aha! Biztos, hogy néhányan úgy gondolják, hogy furcsa vagyok, de én
kedvelem. – Elhallgatott, amikor végre felfogta, hogy mit is mondott Draco. – Próbára tettél.

A szőke fiú ujjai nem álltak meg a simogatással, de nyugtalanul megmoccant.

– Átmentem? – kérdezett rá Harry egyenesen.

– Csont nélkül – ismerte be Draco csendesen. – Valószínűleg nem kellett volna ezt tennem veled, de…

– De nehéz velem lenni, amikor mindenki úgy kezel téged ezért, mint valami undorító csúszómászót – fejezte be a mondatot Harry
sóhajtva.

Draco hanyagul vállat vont beismerésül.

– Felidegesítettem magam miattad, mert elfelejtettem, hogy te nem a mások által felállított szabályok szerint játszol. Elfelejtettem, hogy
szart sem adsz a rólad festett képre. Csak marhára belefáradtam, hogy állandóan az arcomba vágták, mennyire értéktelen vagyok
hozzád képest.

– Én sem vagyok érdemes a hírnevemre – motyogta Harry. – És nekem jobban az arcomba vágták ezt, mint neked.

Körülbelül tíz másodpercig feszült csönd árasztotta el őket, majd Draco, Monstro és Ron nevetni kezdtek.

Harry csak bámulta őket, mert nem volt biztos benne, mi is lehetett ennyire vicces.

– Ez is egy módja annak, hogy más szemszögből nézzük – jelentette ki Draco a fejét rázva.

– Te magad vagy a saját magad legnagyobb ellensége, Harry – állította Ron. – Még te sem tudsz a hírneved szerint élni.

– Valójában nem is akarok a hírnevem szerint élni – vágott vissza Harry.

– Örülök neki – mormolta Draco.

– Rendben vagyunk? – kérdezte reménykedve Harry.

Draco bólintott, de bosszúsnak tűnt.

719
– Nem kellett volna hagynom, hogy hatással legyenek rám – nyögte.

– Ki volt az? – firtatta Harry.

– Nem olyan, aki számít – ismerte be Draco. – Nekem vagy neked.

Harry összevonta a szemöldökét, de nem nyomult tovább. Draco komoly erőfeszítéseket tett, hogy túllépjen ezen, ezért ő is ezt fogja
tenni. Nem akart tovább veszekedni. Megkönnyebbült, hogy a feszültség drasztikusan csökkent. Draco keze könnyedén simogatta a
hátát. Semmi tudatos, sokkal inkább enyhítő mozdulat volt ez.

Néhány percig csend volt, majd Ron szólalt meg.

– Hogyan tudtok ti ketten ennyire gyorsan túllépni egy vitán? – kérdezte. – Hermione napokig, vagy hetekig is kitart, mielőtt újra
beszélni kezd hozzám egy veszekedésünk után.

– Egyikünk sem lány? – vettette fel Harry, és vigyorogni kezdett Ron zavart reakciója láttán.

– Vagy mert Harry nem ugyanazok szerint a szabályok szerint játszik, mint mindenki más – jegyezte meg Draco vontatottan.
Elgondolkodva elhallgatott. – Meg kell írnunk a te saját illemkódexedet.

Harry félrebillentette a fejét, és egy oldalpillantást vetett Dracóra.

– Miért? – kérdezte, elnyújtva a szót.

– Hol vannak az egyformák? – érdeklődött Draco. – Tudnak segíteni. Granger is. Fogadni mernék, hogy nála még egy buliban is van
penna és tinta. Monstro, hívd ide őket – rendelkezett.

– Draco! – kiáltott fel Harry. – Monstro nem a házimanód, és egyébként is, miről locsogsz itt? –Általában lépést tudott tartani a
barátja változékony hangulataival, de a mostani témaváltásnál elvesztette a fonalat.

Draco másként helyezkedett, hogy le tudjon hajolni, és adhasson Harrynek egy gyors csókot, mielőtt felállt.

– Mindjárt jövök – mondta.

Harry bámulta Draco távolodó hátát, és megpróbált rájönni, mi is történt éppen. Mivel már nem vitatkoztak, gondolatai más irányba
kalandoztak el. Nem inkább békülős szexszel kellene éppen elfoglalva lenniük? Az a kis, zavarodott csókocska nem volt különösebben
kielégítő.

– Merlin, Harry, úgy nézed, mintha bármelyik pillanatban felfalnád őt – jegyezte meg Ron, és hangjába enyhe undor vegyült.

– Ühüm, jó ötlet – bólogatott Harry, majd felkecmergett.

Figyelmen kívül hagyta Ron hörgését és Monstro kuncogását. Tekintetét Dracóra szegezte, aki meglehetősen vágykeltően festett.
Szándékában állt bármit megtenni, hogy Dracót a jövőben minél gyakrabban sikerüljön mugli farmerbe bújtatnia.

Befúrta magát Draco és George közé, és kezét Draco farzsebébe süllyesztette, így összepréselve testüket.

– Bocsi, George – vetette oda a válla fölött. – Nem tudom, mik voltak Draco tervei, de én megváltoztatom őket.

Önelégülten vigyorgott Dracóra.

– Hacsak nincs valami problémád ezzel – búgta.

– Semmi gond – mormolta Draco, és közben a vágy szikrái gyúltak a szemében.

Harry, épp ahogy ügyet sem vetett Ronra és Monstróra, úgy hagyta figyelmen kívül George vihogását, és magával húzta Dracót.
Vonakodva kihúzta a kezét Draco farzsebéből, hogy megfoghassa a kezét.

– Harry, valami konkrét célra gondolsz? – érdeklődött Draco kíváncsian.

– Azt hiszem, a Mardekár lelátója megteszi – felelte Harry. – Kétlem, hogy bárki is oda menne most, de ha valaki megpróbálna
zavarni minket, majd bemutatok néhányat a jó kis átkok közül, amiket az apád tanított nekem.

Draco halkan nevetgélt.

– Nem mintha bánnám, de mi bújt beléd?

720
– Remélem te – vetette oda Harry – , vagy fordítva is jó lesz. Nem vagyok válogatós. Csak épp volt egy veszekedésünk, szóval most
szexelnünk kell.

– Egyes számú szabály Harry illemkódexében – gúnyolódott Draco. – Kibékülős szex egy veszekedés után.

– Nálam működni fog – morogta Harry, miközben besurrant a Mardekár lelátó alatti sötétségbe.

Draco nekidőlt az egyik tartógerendának, amíg Harry időt szakított arra, hogy néhány magánéletet biztosító védővarázslatot szórjon,
legfőként egy némító bűbájt. Lehajította a pálcáját a földre, amikor végzett, és egyszerűen csak bámulta Dracót.

– Tetszik, ugye? – firtatta Draco, és végigmutatott a ruháin.

Harry nagyot nyelve bólintott. Nagyon vonzotta őt ez a lezser, ellazult Draco, ami épp annyira megnyerő volt – sőt sokkal megnyerőbb
– , mint maga a szoros farmernadrág.

Közelebb lépett, kezével végigsimított a farmerbe bújtatott combokon. Kezei folytatták a megkezdett útjukat párja testén, míg bele
nem akadtak Draco hajába, majd lehúzta őt egy csókra.

Azonnal elmélyítette a csókot, belenyomta nyelvét Draco szájába, és összepréselte a testüket. Szeretett a párjával csókolózni, és egész
nap boldogan csinálta volna ezt. Nyelvek lassú siklása. Ajkak mozgása a másikén.

Harry ajkai az egész délutáni repüléstől kicserepesedtek, de Draco ajkai lágyak voltak. És oh, annyira hajlékonyak. Hagyta, hogy Harry
uralja a csókot. Néha a szőke fiú jobban szeretett irányítani, de láthatóan ez most nem az az alkalom volt.

Harry nem volt biztos benne, hogy Dracónak valamiféle megnyugtatásra van szüksége, vagy egyszerűen csak olyan hangulatban volt,
hogy hagyta Harryt uralkodni. Bárhogy is, Harry tökéletesen boldog volt. Szeretett örömöt okozni Dracónak.

Folytatták a csókot, de Harry figyelme megoszlott. Ujjai köré csavarta a selymes hajtincseket, könnyedén meghúzta, és ezzel kicsikart
egy nyögést. Épp csak elkezdett rájönni, hogy Draco épp annyira szerette, ha Harry a hajával játszott, mint ahogy Harry is kedvelte,
amikor Draco ezt csinálta. Érzéki volt és valahogy meghitt. Draco ezt sosem engedné meg senki másnak.

Figyelembe véve, mennyi fontosságot tulajdonított Draco a megjelenésének, sosem panaszkodott, amikor Harry összekuszálta a haját.
Később majd nyugodtan lesimítja, és egyetlen szót sem szól érte.

Olyan sok mindent kellett még egymásról megtanulniuk, és Harry már előre várt minden tapasztalatot. Figyelmét most Draco nyakára
irányította, már ismerve a legérzékenyebb területet, amitől Draco többet fog követelni.

Nem is csalódott.

– Harry! – nyögött fel Draco, egyik kezét Harry tarkójára téve, és könnyedén egy helyben tartva őt.

– Az enyém – mormolta Harry, mielőtt erősebben megszívta Draco nyakának kényes bőrét. Ott hagyta a saját jelzését Dracón, és
bárki, akinek ez nem tetszik, megbaszhatja.

Draco önkéntelenül is megszorította Harry fejét.

– Birtokos kis seggfej vagy, nem?

Harry finoman puszilgatta a kivörösödött bőrt, majd hátrahúzódott, hogy megcsodálja alkotását.

– Szereted, ha birtokos vagyok – jelentette ki, és épp ahogy kimondta a szavakat rájött, mennyire is igazak azok. Különösen most,
hogy annyi ember van ellene a kapcsolatuknak, Dracónak muszáj tudnia, hogy ő Harryé. Tovább csókolta Dracót éhesen, kétséget sem
hagyva afelől, hogy akarja őt.

Kezét ismét becsúsztatta Draco farzsebébe, és párja kicsit előrébb tolta csípőjét a gerendától, hogy megtehesse. A mozdulattól ruhába
bújtatott erekciójuk nagyobb súrlódással csúszott végig egymáson.

– Basszus! – szisszent fel Harry, elszakítva száját Dracóétól.

A farmer szép és jó meg minden, de most kényelmetlenül szorossá vált, és le akarta vetni azt az átkozott dolgot. Még egyszer utoljára
megszorította Draco seggét, elhagyta az újonnan felfedezett farzsebeket az első kapcsok kibontásának javára. Draco már gyorsan
megszabadította Harry farkát a fogságából.

Harry felnyögött, ahogy Draco ujjai körülfogták. Még elégedettebb lett, amikor egy pillanattal később neki is sikerült egy ugyanolyan
nyögést kicsikarnia a párjából.

– Tervezed, hogy megbaszol? – kérdezte Draco, lassan pumpálva Harry farkát.

721
– Nem, ha ezt tovább folytatod – vágott vissza Harry.

Draco önelégülten elvigyorodott, és elengedte őt.

Harry összehúzta a szemét, és figyelte Dracót, miközben hüvelykujjával végigsimított Draco merevedésének végén, és könnyedén
megszorította a tövét. A szempillák megrebbentek, mielőtt leereszkedtek a szürke szemek elé. Nem tudta biztosan, hogy miért, de úgy
tűnt, Draco a vágynak egy még magasabb szintjén volt, mint ő. Szerette így látni Dracót.

– Felizgat téged, hogy a mardekáros területen csináljuk ezt? – érdeklődött kíváncsian.

Egy halk nyögés volt az egyetlen válasz.

– Felizgat, igen – állapította meg, és közben még többet szeretett volna tudni erről a kis felfedezéséről. – Tetszik az ötlet, hogy itt
keféljünk. Fogadni mernék, hogy számtalan fantáziád szól erről. Ott ültél fent a lelátón, és arról ábrándoztál, milyen lenne
idesettenkedni egy mérkőzés alatt, hogy valaki leszopjon téged?

Draco farka megugrott Harry kezében, és a szeme hirtelen felpattant. Harry tudatosan megnyalta az ajkát, és figyelte, ahogy Draco
tekintete követi a mozdulatot.

– Szóval ezt akarod – mormolta. – Azt szeretnéd, ha leszopnálak, Draco?

– Kérlek – nyöszörögte a szőke fiú.

Harryt meglepte, hogy könyörögni hallja Dracót, de több mint hajlandó volt megadni neki, amit akart, ezért térdre ereszkedett előtte.
Draco durván letolta a farmert és alsót a csípőjén, majd a combján is, és ott állt teljesen védtelenül, mielőtt megragadta volna maga
mögött a gerendát.

– A büdös kurva életbe – lehelte Harry. Nem számított ilyen reakcióra Dracótól. Ez hihetetlenül szexi volt, tiltott és izgató.

– Légyszi, Harry! – könyörgött szégyentelenül Draco.

Harry nem szándékozott megtagadni tőle semmit. Megragadta Draco erekciójának tövét, végighúzta nyelvét a makkon, megízlelte a sós
előváladékot. A szempilláin át felnézett a párjára, látni akarta a hatást. A szőke fiú arca eltorzult az örömtől, félig nyitott szemmel
bámulta Harryt. Most épp úgy koldult a tekintetével, ahogy korábban a szájával.

Elhatározva, hogy nem ingerelheti tovább, most nem, Harry a szájába vette Draco farkát, és kapzsin megszívta. Imádta az ízét, a
tapintását és a súlyát a nyelvén.

Tekintetét még mindig párjára szegezte és összerezzent egy kissé, amikor Draco hátravetette a fejét, és az bevágódott a gerendába.
Dracót azonban nem látszott zavarni ez, csípője előre lendült, még többet kérve.

Harry mindent megtett, hogy megadja ezt neki, összeszorította ajkait, és a nyelvét is fantáziadúsan kezdte használni. Nem tudta teljesen
végig a szájába engedni a párját, mint ahogy Draco tudta neki, de a kezét használta, hogy pótolja a különbséget.

Másik kezében Draco golyóit tartotta. Elvette száját barátja farkáról, a golyókat vette szájába, és nyelvével finoman görgette őket.

– Oh, bassza meg! – nyögdécselte Draco. – Aaaannnnyira jóóóó! Ne hagyd abba!

Harry nem hagyta abba. Újra Draco erekcióját vette a szájába, szívni kezdte, de előbb benyálazta két ujját.

– Igen, kérlek – sziszegte Draco, és megpróbálta széjjelebb tenni a lábait a jobb hozzáférés érdekében. Nehéz feladat volt, tekintve,
hogy majdnem teljesen fel volt öltözve, és a lábait a farmer még mindig csapdában tartotta.

Harry felnézett, és észrevette, hogy Draco ismét őt nézi. Finoman körözve Draco lyukánál, betolta az egyik ujját. Draco beharapta a
száját, keményen, és Harry tudta, hogy közel jár már. Végigsimította nyelvét az érzékeny véna mentén Draco farkának alsó részén, és
erősebben szívott, miközben mélyebbre tolta ujját Draco fenekébe.

Draco összeszorította a szemét, amikor egy hangos nyögés tört fel a torkából, és élvezetének bizonyossága elárasztotta Harry száját.
Harry még nyelt, amikor egyik kezét a saját farkára tette. Figyelte Dracót, miközben saját magát simogatta.

Draco szeme kinyílt és találkozott az ő tekintetével.

– Élvezel nekem, Harry? – kérdezte levegő után kapkodva. Harrynek ennél több nem is kellett, azonnal elment.

Még mindig a meglepő erejű élvezettől remegve Harry hátraesett, és a hátán fekve kötött ki. Töprengve bámult fel Dracóra, ahogy a
lélegzés egyenletesebbé vált. Draco totál szét volt esve. Habár borzasztó elégedettnek látszott.

722
– Azt hiszem szeretnék többet is hallani a fantáziáid közül – jegyezte meg Harry. – A Mardekár lelátó alatti szex meglehetősen szolid,
de fogadni mernék, hogy van néhány elég vad agyszülemény, amit az elmúlt néhány év során kitaláltál.

Dracónak sikerült eltolnia magát a gerendától, és miután megtisztította magát, öltözködni kezdett.

– Nem fogod szolidnak gondolni, amikor majd egy valódi mérkőzés alatt csináljuk – jelentette ki vontatottan.

Harry felvonta a szemöldökét.

– Mikor?

– Nem szeretném, ha az életed unalmassá válna – vetette oda Draco, és egy önelégült mosollyal nézett le rá. – Felkelsz vagy ott
szándékozol maradni?

Morogva, amiért mozgásra kényszerítették, Harry lábra kászálódott, és újra összeszedte magát. Felkapta a pálcáját, és a hátsó zsebébe
gyömöszölte, mielőtt kiléptek volna a búvóhelyükről.

*****

A távollétük alatt valaki létrehozott egy mágikus tábortüzet a pálya közepén. A zene még mindig üvöltött, de most mindenki a tábortűz
kürül csoportosult a növekvő sötétségben.

A többiekhez sétáltak, útközben Draco egy palack Lángnyelv-whiskyt emelt le az egyik asztalról, amely mellett elhaladtak.

– Le akarsz részegedni? – érdeklődött Harry.

– Miért ne? – kérdezte Draco. – A mai terv az, hogy felelőtlenül viselkedjünk, és mi más lenne ennek a legjobb módja?

Harry tétován meredt az üvegre.

– Emlékszem az utolsó alkalomra, amikor ittam – jegyezte meg.

– Én is – felelte Draco vontatott hangon. – Briliánsat szexeltünk. Már alig várom, hogy később megbasszanak.

Harry nevetve megbökte.

– Tudod, hogy túl alacsony vagyok ahhoz, hogy megkeféljelek a falnál állva, még ha lenne is egy falunk kéznél.

– Hát majd csinálunk – vágta rá Draco. – Valószínűleg amúgy sem működne, ha mindketten berúgunk.

– Átgondoltad már, nem? – firtatta Harry.

– Van más is, amire gondolnom kellene a szexen kívül? – érdeklődött Draco felvont szemöldökkel.

Harry elmosolyodott, és kezébe fogta Draco kezét.

– Nincs – jelentette ki –, egyáltalán nincs.

*****

– Elégedettnek látszotok – jegyezte meg Blaise szárazon, amikor felbukkantak, és lecsüccsentek ő és Ginny mellé.

– Hát persze! – vágta rá Draco, majd kinyitotta a Lángnyelv-whiskyt és inni kezdett egyenest a palackból. Hogy hogyan sikerült
eközben pléhpofát tartania, arról Harrynek fogalma sem volt. Amikor Draco átadta neki az üveget, ő határozottan képtelen volt
ellenállni a grimasznak a tüzes égés miatt.

– Hol vannak az egyformák? – érdeklődött Draco, körülnézve a kis csoportnál, akik körülvették a tüzet.

Ginny a fejét rázta.

– Azt hiszem az egyformák Angelinával és Aliciával vannak valahol – felelte.

– Lányokkal? – firtatta undorral Draco. – Nagyot csalódtam bennük. – Szándékosan figyelmen kívül hagyta Blaise és Ginny
helytelenítő pillantását, és kortyolt még egyet a whiskyből. – Biztos voltam benne, hogy tudnak majd segíteni, de Granger is megteszi.

Harry kuncogott, és kinyújtózott a füvön, fejét Draco ölébe fektetve. Megdöbbent, amikor Draco hirtelen kiabálni kezdett.

– Granger!

723
– Mit akarsz, Malfoy? – kiabált vissza Ron, rendkívül elégedetlenül.

– Pergamenre és tintára van szükségem – ordította Draco.

– Miből gondolod, hogy Hermionénél van? – követelte Ron.

Nevetés futott végig a csoporton. Egy elvörösödő Hermione jelent meg Harry látómezejében néhány másodpercen belül.

– Miért van nálad táska, Hermione? – nyafogta Ron. – Ez egy buli.

– Kapóra jött, nem? – kérdezett vissza Hermione, majd leült Harry lába mellé. – Szia, Harry.

Harry rámosolygott, és a térdével megbökte a lányt.

– Nem, nem igaz – tiltakozott Ron, lezuttyanva mellé. – Csak Malfoy akar belőle.

– De miért akarja? – érdeklődött Ginny.

Mindannyian kíváncsian fordultak Draco felé.

– Meg kell írnom Harry illemkódexét – magyarázta erre ő, mintha ez tökéletesen érthető lenne.

– Még mindig ezen lovagolsz? – nyögött Harry.

– Természetesen – jelentette ki Draco. – Egy briliáns felláció nem törli el a briliáns terveimet.

Harry a karját az arcára fektette, és úgy döntött, bölcsebb lesz befogni a száját. A nevetést felülharsogva Hermione meg merte kérdezni,
hogy Draco mit is ért illemkódexen.

– Harry csak a saját szabályait követi – felelte Draco. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy leírjuk azokat.

Ron hangosan felhorkant.

– Mi lenne a lényege? – kérdezte. – Harry első számú szabálya, hogy hagyd figyelmen kívül a szabályokat!

Harry most a feje alá tette a karját, feltámasztotta magát és Ronra vigyorgott. Még Hermione is nevetett.

– Ki hitte volna, hogy Weasley vicces is tud lenni? – nevetgélt Blaise.

– Vannak jó pillanatai – vágta rá Ginny, és pimasz vigyort eresztett meg a bátyja felé. Követte Harry példáját, és kinyújtózott,
miközben fejét Blaise ölébe fektette, így kényelembe helyezkedve.

Draco benyakalt egy adag Lángnyelv-whiskyt.

– Attól félek, Weasleyé a pont – mutatott rá. – Kibékülős-szex egy veszekedés után a kettes számú szabály.

Harry nem tudta biztosan, hogy Ron hitetlenkedő tekintete a szexre való utalás miatt volt, vagy azért, mert Draco igazat adott neki, de
akárhogy is, elég vicces volt.

Intett Craknak és Monstrónak, amikor azok csatlakoztak a csoporthoz.

– Hármas számú szabály – folytatta Draco – , gyűjtsd össze a kóbor állatokat.

– És mit csinálsz velük? – követelte a választ Ron.

– Amit bármi elkóborolttal teszel, természetesen – sikerült Hermionének pléhpofával rávágnia. – Otthont keresel nekik.

– Oh – nyögte Ron, mire Harry, Ginny és Blaise hisztérikus röhögésben tört ki. Crak és Monstro zavarodottak voltak azzal
kapcsolatban miről is beszélnek a többiek, Draco és Hermione pedig tudományosan tárgyalták a témát. Valójában Hermione
pergament, tintát és pennát vett elő, hogy feljegyezze a szabályokat.

– Tényleg le is írjátok ezeket? – firtatta Harry.

– Hát persze! – vetette oda Draco. – Te talán nem szentelsz ennek figyelmet, de nekünk többieknek szükségünk van a Potter
Illemkódexre, hogy ahhoz tudjuk tartani magunkat. Néha elfelejtjük a szabályokat.

– A nyár kezdetén is jól jött volna – motyogta Ron.

724
– Pontosan – vágta rá Draco –, de még mindig hasznos lesz. Csak mert megölte a Sötét Nagyurat, ez nem jelenti azt, hogy nem találja
meg a bajt.

– És ez a négyes számú szabály – szólalt meg Hermione. – Bajt keresni a legvalószínűtlenebb helyeken.

– De hát én nem is keresem! – kiáltott fel Harry. – Most nyáron Draco csak úgy felbukkant Dursleyéknél, és én nem is mondtam neki,
hogy jöjjön oda!

– Azt akarod mondani, hogy Draco neve maga a baj? – vetette fel Blaise ártatlanul.

– Ez a második keresztneve – felelte Harry megjátszott komolysággal.

– Nos, ez már magyarázat arra, miért kedveled őt – állította Ron, mire újabb nevetéshullám tört föl.

– Kösz, Harry – mormolta Draco kajánul.

– Szívesen – morogta Harry önelégülten vigyorogva. – Tudod, hogy szeretlek.

– Igen, nagyon meggyőző vagy – jegyezte meg Draco fanyarul, de ujjai megtalálták útjukat Harry hajába, átfésülve a vastag tincseket.

– A Malfoy Illemkódex szerint soha ne sértegesd a szövetségeseidet – szólalt meg ismét Blaise. – A Potter Illemkódex ezek szerint:
Sértegess egyformán mindenkit!

– Perselustól tanulta – jelentette ki Draco.

– Ez az egyetlen módja a túlélésnek a mi házunkban – tiltakozott Harry.

– Lényegtelen – legyintett elutasítóan Draco.

– Jaj, tudok még egyet – sikkantott Hermione. – Ha valami lehetetlen, találj utat, hogy lehetségessé váljon.

– Ennek benne kell lennie a top tízben – értett egyet vele Draco. – És még egy a top tízbe: Ha nem tetszik, amit az emberek
mondanak, hagyd őket figyelmen kívül.

– Ezek nem is szabályok – mutatott rá Harry.

– Ezek szerint a szabályok szerint élsz, tehát ez is megteszi – hessentette el Draco. – Most maradj csendben, és hagyj minket dolgozni.

Harry kirántotta Draco kezéből a whiskyt és nagyot kortyolt, mert úgy döntött, nem elég részeg ehhez a beszélgetéshez. Rendkívül
elégedettnek érezve magát egyszerűen visszafeküdt, és hallgatta, ahogy a barátai tovább szórakoztatták magukat azzal, hogy –
véleménye szerint – egy önkényes szabálylistát hozzanak létre.

A többiek is fokozatosan csatlakoztak a csoportjukhoz. Neville és Luna, Dean és Seamus, Daphne Lavenderrel és a Patil ikrekkel. Egy
nagy csoportosulás közepén találták magukat, mire az első tűzijátékok felrobbantak a levegőben.

Hermione gyorsan eloltotta a tábortüzet és a fáklyákat, amelyek a fényt szolgáltatták a kviddics-pálya körül.

– Azt hiszem, már tudjuk, hol vannak és mit csinálnak az egyformák – jegyezte meg csípősen Draco.

Harry nem teljesen volt biztos benne, hogy hol vannak, de az ikrek határozottan dolgoztak. Az ünneplő emberek többi része a
kastélybejárat előtti pázsiton gyülekezett, az ikrek pedig feltehetően valahol a kviddics-pálya és a pázsitos rész között lehettek, ahol
felállították a Weasley-féle Futótűz-fantáziát. Harry sokat nem ismert fel a tűzijátékok közül, így feltételezte, hogy azok új kreációk
voltak.

Igazán látványos bemutató volt. Hatalmas robbanásai a fénynek, hangnak és színeknek. Tűzkerék pörgött a levegőben. Világító rakéták
zúgtak fel az égbe, mielőtt felrobbantak volna. Kaleidoszkópok, színpompás, tömör golyók hirtelen szétszóródtak, majd új formába
húzódtak össze újra és újra.

– Ez csodálatos – lehelte Harry ámultan.

– Felülmúlták önmagukat – értett egyet vele Ron.

Voltak olyan fajtájú és alakú tűzijátékok, amelyek emlékeztették Harryt a mugli világ neonreklámjaira. Griffmadarak, sárkányok, kígyók.
Hangos jókedv fogadta a felbukkanó hatalmas kanárikat, és rózsaszín mókusokat.

A nevetés elhalkult, és a többség figyelmét megragadta, amikor a tűzijátékok kezdtek szavakat formálni. Először a komoly dolgok
jöttek, amelyek rengeteg óóóóóóóó-t és áááááááá-t csaltak elő a lányokból, valószínűleg azért, mert szikrázó virágok kísérték őket.

725
 SZABADSÁG. ÜNNEPLÉS. ÉLET, SZERELEM & NEVETÉS.

Harry azonban növekvő rémülettel bámulta, amikor az üzenetek változtak.

HARRY POTTER

Megölte a Sötét Nagyurat, bosszút állt

Köszönjük meg hát a hősiességét
Rémülten hallgatja a hálálkodást:
„Nem egyedül csináltam!” – nyögte ma
És hozzá gondolta: „Húzzatok haza!”
Rajong a szürke színért
És tudjuk, kinyújtja kezét a tévelygőkért
A haja gyakran oly kusza
De azért mi még szeretjük őt
És élve az alkalommal bejelentenénk:
Kiérdemelte a játék idejét.

Tűzijátékok fényes zuhataga hangsúlyozta a borzalmas verset, és rögtön ezután:

HARRY SZERETI DRACÓT

Élénkpiros betűkkel, szikrázó szívecskékkel körbevéve.

A sértést sértéssel tetézve, miközben Harry kikászálódott Draco öléből, Draco majd megpukkadt a nevetéstől. Mivel mindenki
röhögött körülötte, Harry hasra fordult, és arcát a karja hajlatába rejtette. Hosszú-hosszú időbe telik majd, mire ezt képes lesz túlélni.

Legalább néhány percen át különféle ötleteket forgatott a fejében az ikrek elleni bosszúra, mielőtt bárki is tudomást vett volna róla.

– Harry? Jól vagy? – kérdezte Hermione.

Kuncogott, amikor Harry felemelte a fejét, és mérgesen meredt rá, de a lány hatalmas erőfeszítést tett, hogy megregulázza az
arcvonásait. Nem járt sikerrel, ezért szótlanul nyújtotta felé a Lángnyelv-whiskys üveget.

Felnyögött. Ha Hermione alkoholt ajánl fel neki, akkor tényleg annyira rossz a helyzet, mint gondolta, és nem valami szörnyű
rémálomból ébredt.

– Ez rosszabb, mint az a rohadt varangy Valentin – motyogta, majd felült, és elfogadta az üveget. Azonnal megbánta a szavait, amikor
előadták neki azt a verset. Ginny kezdte, de hamarosan a többiek is bekapcsolódtak, és az utolsó sort már mindenki képes volt idézni.

Mint friss főtt varangy, a szeme oly zöld

Haja meg akár a fekete föld.
Szívem már rég csak őérte ég.
A hősért, ki Nagyurat ölt!

Harry hatalmasat húzott az üvegből, amikor mindenki hisztérikus röhögésben tört ki.

– Utállak benneteket – jelentette ki, mire válaszul széles vigyorgást és még több nevetést kapott.

– De engem szeretsz – szólalt meg Draco, akinek az arcán könnyek csorogtak a nevetéstől. – Oda van felírva, ni! – tette hozzá
felmutatva.

Harry arrafelé fordult. És igaz, a szavak még mindig fényesen villóztak a sötét égen. Dracóra nézett, és gyanakvóan összehúzta a
szemöldökét.

– Neked semmi közöd ehhez, ugye? – firtatta.

– Nincs, de szerintem vicces – felelte Draco mosolyogva.

– Gondoltam – vetette oda szárazon Harry, lemondóan rázva a fejét. – Mindig élvezted a megaláztatásomat.

Draco elvette tőle az üveget, ivott, aztán félretette. Visszafektette Harryt, majd a csípőjére ült, aztán gyakorlatilag ráfeküdt, könyökén
pihentetve testsúlya nagy részét. Lassan megcsókolta Harryt, majd hátrahúzódott.

– Akarsz tudni valamit? – kérdezte.

726
– Mit? – érdeklődött Harry óvatosan.

– A piros szín és a szívecskék nélkül tudtam volna élni, de azt hiszem, meglehetősen csodálatos, ahogy ez bejelentette mindenkinek,
hogy szeretsz engem – mondta. – Történetesen én is szeretlek téged, szóval ez jól jött ki.

– Draco, részeg vagy? – kérdezte Harry.

– Nem, természetesen nem – vetette oda méltatlankodva Draco. Elhallgatott, homlokát ráncolva gondolkodott. – Talán egy kicsit
spicces – ismerte be.

Harry hihetetlenül jól mulatva elmosolyodott. Draco valószínűleg elég részeg, ha beismerte hogy tulajdonképpen szereti azt a
nevetségesen szirupos közleményt ott az égen. Ez egy kis muníciót biztosított Harrynek azokra az alkalmakra, amikor Draco egészen
biztosan fel fogja hozni azt az átkozottul bárgyú versikét.

– Szóval, mit is csinálunk most, pajtás?

Harry összehúzott szemmel bámult fel Fredre és George-ra.

– Bújócskát játszunk – vágta rá. – Akárhol is bújtok el, megtalállak benneteket, amikor a legkevésbé számítotok rá.

Az ikrek levigyorogtak rá, egyértelműen nem aggasztva magukat.

– Élveztétek a bemutatót? – kérdezte ártatlanul Fred.

Draco legurult Harry mellé a földre, és meglehetősen vidáman mosolygott rájuk.

– Nem hinném, hogy Harry értékelte volna, de nekem tetszett – nyilatkozta.

– Úgy gondolom, meglehetősen csodálatos volt – ismerte be Harry –, csupán néhány olyan dolog volt benne, amit bizonyos oknál
fogva nem értékeltem – tette hozzá szárazon.

– Meg kellett tennünk – morogta George dacosan. – És a végét? Ez nagyszerű módja annak, hogy hirdethessük a legújabb tűzijáték
termékünket.

– Rengeteg ember keres valami látványos módot arra, hogy bemutassák szeretetüket azoknak, akikkel törődnek – tette hozzá Fred. –
Gondolj csak azokra az emberekre, akik valami különlegességet keresnek a lánykéréshez.

Harry összehúzta a szemét, és rájött, hogy számítania kellett volna tőlük valami ilyesmire, hiszen egész nap visszafogták a csínyeiket. És
ez határozottan nem az első alkalom volt, amikor kihasználták a lehetőséget, hogy hirdessék a termékeiket.

Mindenki gratulált az ikreknek a tűzijáték bemutatóért, majd a beszélgetés fokozatosan más témák felé terelődött. Harry egyszerűen
csak megkönnyebbült, amikor már nem ő volt terítéken. Átkozottul nem érdekelte, hogy ő volt a díszvendége ennek az eseménynek.

Ez egy buli volt, és úgy is viselkedtek. Még jó néhány órát eltöltöttek a pályán a kora hajnali órákig. Zene és nevetés. Barátok és móka.
A nap folyamán voltak durva pillanatok, de ez egy olyan nap volt, amelyre Harry élete végéig emlékezni fog.

727
 Hatvankettedik fejezet
– Victoria! – kiáltott fel Harry elkeseredetten.

A kislány rá se hederített, boldogan fröcskölte a vizet tovább.

Harry lemondóan ült a sarkára. Legalább sikerült Victoriát előbb megmosdatni, és még a haját is megmosta. Lenézett magára. Lehet,
hogy ő nem lett tiszta, de határozottan elég nedves.

– Úgy nézel ki, mintha te is a kádban lettél volna – szólalt meg Draco vontatott hangon.

Harry a válla fölött vetett párjára egy csúfondáros mosolyt, aki most lezserült az ajtófélfának támaszkodott.

– Tudtad, hogy ez lesz – vágott vissza. – Te vagy az, aki hozta neki ezt az új… – kezét széles ívben lendítve mutatott a kád felé –
…akármi is ez a nyavalyás dolog, ami mindenfelé permetezi a vizet.

– Bálnának hívják – magyarázta Draco segítőkészen.

– Tudom, hogy ez egy bálna – morogta Harry, és közben azt kívánta, bárcsak közelebb állna Draco, hogy meg tudja ütni. – De nagyon
nehezemre esik ezt a dolgot játéknak hívni. A játékok nem ennyire igaziak. Nem tudnak véletlenszerűen vizet fröcskölni, mert a
felszínre jönnek lélegezni!

– Nem az én hibám, hogy ennyire rosszul értesült vagy a mágikus játékok terén – állította Draco.

– Victoria, azt hiszem, az apunak közelebb kellene jönnie, hogy ki tudjuk őt oktatni a bálnák témájában – szólt Harry társalgó
hangnemben.

– Hal! – kiáltott fel Victoria büszkén, és kiemelte a játékot a vízből, épp akkor, amikor az még több vizet árasztott Harryre. A fekete
hajú fiú köpködött, Victoria kuncogott, Draco pedig kétrét görnyedt a röhögéstől az ajtónyílás biztonságában.

– Rendben, készen vagy – jelentette ki Harry. – A hallal és a fürdéssel is.

Kiemelte a kislányt a kádból, bebugyolálta egy bolyhos törülközőbe, majd Draco karjába pottyantotta.

– Te majd felöltözteted. Én végeztem.

Végig hallotta Draco kuncogását, amíg felfelé ment a lépcsőn. Megszárítkozott, pizsama nadrágot húzott, majd visszatért a
gyerekszobába, ahol most ő támaszkodott az ajtófélfának. Draco ringatta a lányát, amíg olvasott neki. A kicsi már majdnem aludt, és
nem sokkal később apja le is fektette őt a kiságyába.

– Ma este különösen gyorsan elaludt – állapította meg Harry.

Draco megvonta a vállát.

– Mozgalmas napja volt – felelte, miközben betakargatta őt. – Azt hiszem, nagyon jó születésnapja volt, még akkor is, ha egy nappal
korábban tartottuk.

Harry halkan felhorkant.

– Határozottan elég új játékot és ruhát kapott, hogy kitartson egy egész évig – jegyezte meg.

– És úgy látszik, tetszenek neki az új fürdőjátékok – tette hozzá Draco ártatlanul.

– Meg fogod tanítani nekem a bűbájt, amivel ki lehet kapcsolni azt az átkozott holmit – vágott vissza Harry –, biztos vagyok benne,
hogy tudod.

– Talán – mormolta Draco önelégülten vigyorogva. Ez Harry számára nyílt beismerés volt, de most mellékvágányra tolta egy másik
gondolat.

– Gondolod, hogy nehézséget fog okozni neki az alkalmazkodás a Roxfortban? – vetette fel, miközben a békésen alvó kislányt nézte. –
Végül is ez az utolsó itt töltött éjszakánk.

– Én úgy gondolom, jól meglesz – felelte Draco. – Elég jól alkalmazkodott akkor is, amikor a rokonaid házából ide költöztünk, nem?

Harry pislogva próbált emlékezni. Olyan érzése volt, mintha egy teljes élet telt volna már el azóta, és annyira elfoglalt volt, hogy az
egész homályba veszett.

728
– Minden rendben lesz vele, Harry – nyugtatta meg Draco, amikor nem kapott választ. – Mi leszünk azok, akiknek gondot okoz majd
az alkalmazkodás – tette hozzá bánatosan.

Harry sóhajtott egyetértése jeléül.

– Semmi depresszív gondolat! – rendelkezett Draco. – Szinte hallom, ahogy máris formálódnak a fejedben.

– Te hallod őket? – firtatta Harry a szemöldökét felvonva.

– Igen, hallom – jelentette ki gőgösen a szőke fiú. – Ráadásul eléggé járatossá váltam abban, hogy felismerjem az arckifejezésedet,
amikor a „depresszív gondolatok” alakulnak benned.

Harry elkeseredetten rázta a fejét, de valójában örült, hogy Draco ennyire jól ismerte őt. Nyomasztó gondolatok mostanában eléggé
gyakran alakultak az elméjében, és nem volt biztos benne, hol is lenne Draco nélkül. Draco ugyanis nem hagyta, hogy túl sokáig búsuljon.

– Gyere – hívta Draco, majd megfogta a kezét, és megnyugtatóan megszorította. – Menjünk, és nézzük meg mit csinálnak a többiek.

*****

– Miért vagy máris pizsamában? – kérdezte Remus kíváncsian Harrytől, amikor beléptek a társalgóba. – Vagy inkább ne is kérdezzem?
– tette hozzá tétován, ahogy Harry mogorván meredt Dracóra, aki újra nevetni kezdett.

– Át kellett öltöznöm, és mivel hamarosan aludni megyünk, úgy gondoltam, van értelme rögtön pizsamába bújni – magyarázkodott
Harry.

– Milyen jó mardekáros lett belőle – jegyezte meg Lucius, lassú élvezettel ejtve a szavakat. – Észrevettétek, hogy ugyan választ adott a
kérdésre, mégis kényelmesen kikerülte az okot, miért is kellett átöltöznie?

Harry összehúzta a szemét, lehuppant a kanapéra, és lábát feltette a dohányzóasztalra. Draco leült mellé, és elmagyarázta a bálnás
zűrzavart.

– Örülök, hogy tetszenek neki az ajándékai – szólalt meg Narcissa.

– Ügyelnünk kell rá, hogy a bálnát is becsomagoljuk – helyeselt Draco, amivel kiérdemelt egy könnyed ütést a combjára Harrytől.

– Mindenki összepakolt már? – érdeklődött Perselus, olyan figyelmeztetéssel a hangjában, ami jelezte, hogy saját jól felfogott
érdekükben igenlő választ adjanak.

Crak és Monstro bólintott. Blaise nem volt ott, mivel a tanév kezdete előtti néhány napot otthon szerette volna tölteni az édesanyjával.
Harry viszont nem különösebben akart válaszolni.

Draco odapillantott rá, mielőtt felelt volna a kérdésre.

– Igen, mindketten becsomagoltunk – bólintott. – Már csak néhány dolog van, amit reggelig nem tudok még elrakni.

Harry meglepetten fordult felé.

– Én is becsomagoltam?

– Igen, te is – helyeselt Draco. – Amíg a bálnával küzdöttél, addig én mindent berámoltam a ládáinkba.

– Oh. Köszönöm! – súgta Harry. – Utálok pakolni.

– Észrevettem – jegyezte meg Draco fanyarul.

– Reggel majd elvisszük a Roxfortba a holmijaitokat – mondta Narcissa. – Tudom, hogy szeretnétek a vonaton menni az utolsó
tanévre, de nincs értelme a poggyászaitoknak is kirándulniuk.

– Amúgy is túl sok ládánk van ahhoz, hogy a vonaton vigyük – tette hozzá Draco.

– Tényleg? – kérdezte hökkenten Harry.

– Az egyikben vannak a ruháink, egy másikban a könyvek és egyéb iskolai cuccok, a harmadik ládában pedig minden más – magyarázta
Draco. – Csak az állataid felszerelései elfoglalják ennek a felét.

– Nem foglalhatnak annyi helyet! – tiltakozott Harry.

729
– Tulajdonképpen nem tudom őket elcsomagolni reggelig, de Fawkes ülőrúdja, még lekicsinyítve is, sok helyet foglal – taglalta Draco. –
Ahogy a kígyók terráriuma is. Nem visszük magunkkal az egész nyavalyás holmit, szóval csak a kígyókat kell majd magunkon viselnünk.
A terráriumi tartozékok, és a madarak csemegéi viszont már el vannak téve.

– Jó, hogy minden meg van szervezve – jelentette ki Harry fintorogva.

Draco felhorkant.

– Tudom – bólintott. – Ha mindent rád hagynék egyáltalán nem érnénk oda időben az állomásra.

– Örülök, hogy úgy döntöttetek, a vonattal mentek – szólt közbe Remus –, ez valahogy szerves része a Roxfortba való eljutásnak.

– Nem tűnne helyesnek egyszerűen odahoppanálni, vagy a kandallón érkezni – ismerte be Harry. – Ráadásul Dracónak amúgy is a
vonaton kell utaznia, mivel ő az Iskolaelső.

– Azon gondolkodtam, vajon hány elsőst tudok halálra rémíteni idén – merengett Draco.

Harry összevonta a szemöldökét.

– Az elsősöknél többeket is megrémítesz majd pusztán azzal, hogy ott vagy a vonaton – jegyezte meg. – Ámbár, ha Victoria is veled
van, akkor talán kevésbé vagy ijesztő.

– Akkor jó, hogy ő nem lesz ott velünk, nem? – firtatta Draco vontatott hangon, önelégülten vigyorogva.

Harry nevetve nézett Crakra és Monstróra.

– Nem akarom látni, hogy ti ketten segítitek őt a rémisztgetésben – mondta, közben ujjával fenyegetve őket.

– Sok dolgunk lesz azzal, hogy téged őrizzünk – ellenkezett Crak vigyorogva.

Harry lemondóan lendítette fel a kezét a levegőbe, de mosolygott, mert élvezte a nevetés hangját a szobában.

– Megkönnyebbültem, hogy Victoria nem lesz ott veletek holnap – jelentette ki Narcissa a fejét rázva.

– Aha, én is – ismerte be Harry. – Amúgy is kétlem, hogy felengedték volna őt oda, de mivel fogalmunk sincs, mire számíthatunk, így
nem is akarnám, hogy ott legyen.

– Sokkal nagyobb biztonságban lesz velem a Roxfortban – értett egyet vele Narcissa. – Winky már előkészítette a gyerekszobát, és ott
majd kényelemben lesz. Elég izgalom lesz számára, hogy holnap este részt vesz veled az évnyitó banketten.

– Velem lesz? – firtatta Harry, és közben Dracóra nézett. – A Griffendél asztalánál?

– Igen – bólintott Draco grimaszolva. – Nem mintha örülnék neki, hogy ott fog ülni, de nem tudhatom, hogy biztonságos lenne-e neki
a Mardekár asztalánál.

– Furcsa lesz, hogy szerteszét szóródunk a nagyteremben – merengett Harry.

Draco vállat vont, de ő sem látszott ettől boldognak.

– A dolgok elég hamar új rutinná válnak, és egyre könnyebb lesz majd – mondta Remus megnyugtatóan.

A beszélgetés a közelgő tanévre terelődött, de Harry mégis az elmúlt hétre gondolt. Mindent egybevetve csodálatos volt. Kissé
elmosolyodott, amikor eszébe jutott Draco ígérete a szexről, a kviddicsről és az alvásról. Teljesítették. Az alvásrész valahogy vitatéma
lett, mivel Draco kikényszerített egy beszélgetést Perselusszal, ami viszont egy Madam Pomfreyvel való találkozáshoz vezetett.

Az alvását megregulázták, és a rémálmait most gondosan felügyelték, mielőtt nagyobb problémát jelenthetnének. Perselus nem volt
elragadtatva, amikor Madam Pomfrey őt is ugyanilyen felügyelet alá vonta. A boszorkány azonban elég okos volt, és kikerülte
kettejüket, az utasításokat Dracónak és Remusnak adva. Ők ketten aztán biztosították a hölgyet, hogy ha bármilyen probléma felmerül,
akkor azonnal értesíteni fogják őt.

Nem játszottak már annyi kviddicset a hét második felében, mert mindenki egy kicsit több időt szeretett volna tölteni a családjával az
iskolakezdés előtt. Mivel Harry és Draco magukkal viszik a családjukat is, így őket ez annyira nem érintette, de Harry élvezte a hosszú
órákat, amikor egyszerűen csak játszottak Victoriával, vagy beszélgettek a többiekkel.

Főként azonban a Dracóval együtt töltött időt élvezte. A szex csodálatos volt, és határozottan szakítottak időt erre a tevékenységre, de
azért számtalan órát töltöttek csupán beszélgetéssel. Mindenről. A horcruxok kivételével semmi tabu téma nem volt közöttük, és bár
néhány témakörről még mindig nehéz volt beszélniük, azért azokat sem kerülték el.

730
Harry sokkal magabiztosabbá vált a kapcsolatukban, és biztos volt benne, hogy Draco is így érzett. A közelgő tanév nem lesz könnyű,
de mindketten felkészültek rá, hogy szembenézzenek vele.

Draco a vállára tette a karját és közelebb húzta magához.

– Jól vagy? – kérdezte halkan.

– Aha, jól vagyok – bólintott Harry, és rájött, hogy komolyan is gondolta.

*****

– Boldog születésnapot, Victoria!

– Fújd el a gyertyát! – bátorította Harry.

Együtt dolgoztak rajta, és a kislánynak már volt gyakorlata az előző napi parti után. Felfújta arcocskáját levegővel, majd egy kis levegőt
eresztett a gyertya felé. Harry nem tudta biztosan, ki tehette, de valaki kiszórt egy varázslatot, hogy eloltsa a lángokat neki. Együtt
tapsolt a kicsivel, ahogy a lányka örült a sikerének.

Narcissa felszolgált egy szeletet Victoriának a rózsaszín szülinapi tortából, mielőtt a többieknek is adott volna. Furcsának tűnt
közvetlenül reggeli után süteményt enni, de azért működött.

– Nem volt már egy parti rendezve neki tegnap? – mormolta Perselus.

– Ma van a tényleges születésnapja, Perselus – rótta meg őt könnyedén Narcissa –, ahogy azt te is nagyon jól tudod. Csak egy kis
süteményt eszünk, és Draco odaadja neki az utolsó ajándékát. Aztán befejezhetjük az előkészületeket, és indulunk a Roxfortba.

Harry meglepetten nézett Dracóra. Ezek újdonságok voltak számára. Észrevette a mogorva tekintetet Perselus arcán. Bármi is volt az, a
férfi nyilvánvalóan tudott róla.

– Nem adtuk neki oda az összes ajándékát tegnap? – érdeklődött Harry.

– A többségét igen – bólintott Draco –, de kell kapnia valamit a valódi születésnapján is.

– Mi az? – kérdezte Harry kíváncsian.

– Meg fogod látni – felelte Draco, és nem volt hajlandó többet mondani, de a száján önelégült mosoly játszott.

Harry rájött, hogy Draco nem fog többet mondani, ezért engedelmesen ette a sütijét, legalább annyira élvezve, mint Victoria az övét, de
azért ő a szájába tette. A kislány csupa maszat volt, mindenütt rózsaszín cukormáz fedte.

Draco eltűnt odafent, míg Harry megtisztogatta a kicsit néhány bűbáj megfontolt használatával. Most nincs idejük megfürdetni őt. A
lányka az ölében ült, és boldogan tapsikolt, amikor Draco visszatért.

Harry csak meredt rá. Pislogott. Aztán még egy kicsit bámult, míg Draco nevetni nem kezdett a reakcióján.

– Egy kiscicát dédelgetsz? – firtatta Harry hitetlenkedve.

– Igen, pedig te biztosan nem hitted, hogy tudom, mi is az – jegyezte meg Draco vontatottan.

Harry vetett egy pillantást Crakra és Monstróra, mert emlékezett a beszélgetésükre a kölyökkutyákról és kiscicákról. Visszanézett
Dracóra. Sokkal nagyobb döbbenetet érzett, hogy Dracót látja kiscicát dédelgetni, mint megtudni, hogy kiskutyákat rugdosott.

Draco odahozta a cicát, és leguggolt Harry és Victoria elé. A kislány izgatottan sikongatott, Harry pedig automatikusan figyelmeztette
őt, hogy legyen óvatos, ahogy Draco a cicát a kicsi ölébe tette. Harry ölébe.

Lebámult a fehér bolyhos kupacra, amelynek világító zöld szeme és rózsaszín orra volt.

– Ez a szülinapi ajándéka? – kérdezte.

Draco bólintott és rámosolygott Victoriára.

– Tetszik neki – jelentette ki.

– Hát persze – vágta rá Harry. – Ez egy aranyos, imádni való, bolyhos kis állat. De legutóbbi értesüléseim szerint, te nem szeretted az
aranyos, imádni való, bolyhos kis állatkákat.

– Igaz – ismerte be Draco –, de te igen, így majd segíthetsz neki gondoskodni róla.

731
– Draco! – kiáltott fel Harry. – Mi van, ha én nem akarok gondoskodni egy macskáról?

– Nem is kell – felelte Draco nyugodtan. – Vissza is vihetem.

Harrynek nem tetszett ez a hang.

– Hová visszavinni? – firtatta gyanakvóan,

– Oh, az egyformák találták néhány héttel ezelőtt a Zsebpiszok közben – magyarázta Draco elutasítóan. – Valószínűleg elfutott
valahonnan, ahol bájital hozzávalónak szándékoztak felhasználni.

– Nem mondod komolyan?! – kiáltott fel Harry elborzadva.

Draco mereven bámult vissza. Harry lenézett a szőrgombócra. Nem volt benne egészen biztos, hogy nem Draco találta ki a történetet,
de az eredmény ugyanaz volt, akár hazudott, akár igazat mondott. Most már volt egy macskájuk.

– Azt akarod mondani, hogy a barátaim most kóbor állatokat szednek össze nekem? – kérdezte lemondóan.

– Sajnos, igen – bólogatott Draco vontatott hangon, élvezettel –, de be kell ismernem ezért az egyért nem vagyok annyira feldúlt, mint
gondolnád. Még mindig nem rajongok azért, hogy Victoria mérgeskígyóval játszik.

– Victoria így is játszani fog Lissával – figyelmeztette Harry. – Gyakorlatilag ő a legjobb barátja.

– Tudom – ismerte be Draco összevont szemmel. – De játszhat egy bolyhos kiscicával is, amikor nem vagy ott.

Harry hajlandó volt ezt elismerni. Elmosolyodott, ahogy Victoriára nézett. A cica elégedettnek látszott azzal, hogy egyszerűen csak
fekszik ott és simogatják. Victoria még csak egy éves volt, de máris nagyon jó volt az állatokkal, határozottan sokkal jobb, mint az apja.
Habár Draco is elismerést érdemelt, mert bátorította őt az élőlények szeretetére.

– Szóval, Victoria – mormolta Harry, hogy magára vonja a kislány figyelmét –, mi lesz a neve a cicának?

– Épp amire szükségünk van – morogta Perselus becsmérlően. – Egy feneette macska.

– Fene! – visította Victoria.

Harry egy másodpercig Victoriára bámult, majd Perselusra meredt, mielőtt összenézett volna Dracóval. Aztán nevetésben törtek ki.

– Azt hiszem, megkaptad a választ – szólt Remus, és halkan nevetgélt Perselus meglepett arckifejezése láttán.

Narcissa is mulatva nézte őket, de egyben figyelmeztette is a fiúkat.

– Azt hiszem, ez is jelzi, hogy itt az ideje jobban ügyelni a nyelvetekre, fiúk!

Bólintottak nyugtázásképpen, de még mindig nevettek.

– Szóval, Perselus és Victoria mit is döntöttek el pontosan? – firtatta Harry. – Fene?

– Fene! – kiabálta megint Victoria.

– Úgy látszik – mormolta Draco.

– Úgy gondolom, ez elég közelinek hangzik a fürdetéshez – jegyezte meg Harry –, és ezért kapott rá rögtön.

– Für? – kérdezte Victoria és reménykedve nézett fel rá a szürke szemeivel.

Draco ismét nevetni kezdett.

– Nem, most nem fürödhetsz – mondta Harry a kislánynak sajnálkozva.

– Ez viszont emlékeztetett engem, hogy még be kell raknom a bálnát is a csomagba – állapította meg Draco, és önelégülten vigyorgott
Harryre, ahogy felállt.

– Sietnetek kell, fiúk, és be kell fejeznetek a csomagolást – szólalt meg Lucius. – Nem maradt már sok időnk az indulásig.

– És nem jöhettek vissza, ha itt felejtetek valamit – figyelmeztette őket Perselus.

– A bálnát leszámítva mindent becsomagoltunk, Harry bűvös állatseregletét kivéve – jelentette Draco.

732
Harry a cicára pillantott.

– Ő nem mágikus, ugye? – kérdezte.

– Nem hinném – felelte Draco –, de akkor is az állatseregleted része.

– Ő Victoria születésnapi ajándéka – tiltakozott Harry –, és nekem semmi közöm hozzá.

– Később majd vitázhattok ezen – állította le őket Narcissa, és kivette Victoriát Harry karjából. – Róla majd én gondoskodom, ti ketten
szedjétek össze az állatokat, és készüljetek fel az indulásra.

Harry a mellkasához szorította a cicát, simogatta a puha bundáját, és hallgatta a dorombolás moraját.

– Mit csináljak vele? – firtatta.

Felnézett, és látta, hogy Draco mindentudóan bámulja őt, miközben egy halvány mosoly játszott az ajkán.

– Tudtam, hogy épp annyira szeretni fogod, mint Victoria – mondta.

Harry arra gondolt, hogy tiltakozni kezd, de úgy döntött az csak időpocsékolás lenne.

– Mit csináljak vele? – tette fel a kérdést újra.

– Odafent van egy kosara – felelte Draco. – Velünk jön a vonaton, mert anya nem hajlandó egyik állatunkkal sem foglalkozni, Winky
pedig túl elfoglalt, hogy minden más mellett még egy új cicáról is gondoskodjon. Előre kell küldened Fawkes-ot a Roxfortba, hogy
össze tudjam szedni az ülőrúdját. Nem tudom, hogy Hedvig odarepül-e. Általában veled utazik a vonaton, nem?

– Igen, de úgy gondolom, repülhet ő is, ha akar – mormolta Harry. Fintorogva lenézett a kismacskára. – Nem vagyok benne biztos,
mennyire fogja megkedvelni Fenét.

– Bemutattam már őket egymásnak, de felhúzta a csőrét – ismerte be Draco.

– Macskák, kígyók és madarak – sorolta Harry. – Nem ősellenségek ezek?

– Még az ellenségek is megtanulhatnak boldogulni egymással – jelentette ki Draco. Lehajolt és megcsókolta Harryt. – Néhányan még
többet is tudnak, mint csak tolerálni egymást.

*****

– Harry! – kiáltott fel Draco.

– Jövök! – kiabált vissza Harry, és lerohant a lépcsőn. Belecsöppent egy rá várakozó csoportba az előszoba közepén.

– Csak el kellett küldenem Hedviget – magyarázta.

– Azt hittem, azon már húsz perce túl vagy – morogta Draco.

Harry vállat vont, és nem különösebben volt hajlandó beismerni, hogy majdnem a teljes húsz percet azzal töltötte, hogy beszélgetett
Hedviggel. Még most sem volt biztos benne, hogy teljesen megbocsátott neki, de a bagoly most már boldogabb volt mint korábban.
Azért még mindig úgy döntött, hogy inkább repülni fog a Roxfortba, semmint vele menjen a vonaton, és Harry nem is hibáztatta őt.

Draco mindentudó tekintettel meredt rá, és kitartotta a karját, hogy két kígyó átkúszhasson Harryre. Már korábban megbeszélték, és
Lissa meg Griff csak rá vártak. Örömmel siklottak fel a talár ujján, és a felkarjára tekeredtek. Mard és Holló ottmaradtak Dracónál.

– Legalább a talárodat felvetted – mondta Draco.

Miközben lenézett magára, Harry viccesnek tartotta, hogy otthon iskolai talár van rajta. Ám mivel nem viszik magukkal a ládájukat,
ezért még a távozás előtt fel kellett venniük. Draco büszkének látszott, hogy viselheti, de valószínűleg többet nyomott a latban a
rátűzött csillogó Iskolaelső jelvény, mint bármi más.

– Nem lesz meglehetősen furcsa, hogy talárban sétálunk? – érdeklődött Harry.

– Hoppanálni fogsz, nem sétálni – tájékoztatta Perselus.

– Várj! – kiáltott fel Harry, csodálkozva bámulva őket. – Azt akarjátok mondani, hogy egyszerűen csak odahoppanálhatunk a King’s
Crossra?

733
– Hát persze! – felelte Draco, és összehúzta a szemét Harry ostobaságára. – Közvetlenül a kilenc és háromnyegyedik vágányra
hoppanálunk.

– Akkor miért nem vitt oda eddig senki engem társas hoppanálással? – firtatta Harry. – Miért kellettek a testőrök, a minisztériumi
autók, és… kockáztatni Sirius életét azzal, hogy az állomáson sétálunk – tette hozzá csendesen.

Remus és Perselus összenéztek.

– Miért kellett az a nagy hűhó? – kérdezte Harry.

– Albus Dumbledore hozott néhány döntést, amit talán soha egyikünk sem fog megérteni – válaszolta végül Perselus. – Gyere, ideje
indulnunk.

– Velünk jössz? – kérdezte Harry, aki ismét csak meglepődött. Még jobban összezavarodott Remus arckifejezése láttán, aki
egyértelműen egy széles mosolyt próbált elfojtani. Perselus arca közömbös maradt, semmit nem árult el.

– Nem kell velünk jönnöd, nem? – kérdezgetett tovább Harry. – Nem, ha tudunk hoppanálni.

– Szokás a szülőknek kikísérniük a gyereküket a peronra – szólalt meg Lucius.

Harry meredten bámulta őt.

– Szülők? – tátogta, mert képtelen volt kiadni egyetlen hangot is.

– És Potternek is szokás kíséretet biztosítani, hogy ne keverje magát bajba – lépett közbe Perselus simán. – És mivel nincs jelen több
Rend-tag, ezért ez a feladat most rám és Remusra hárul.

Harry lassan pislogva bámulta a férfit. Ez a beszélgetés, ami éppen most zajlott, Perselus állítását nyilvánvalóan érvénytelenítette.
Harryt mindig csak az állomásra kísérték le, sosem magára a peronra. A közvetlen hoppanálás lehetősége pedig szükségtelenné tette a
kíséretet.

Draco karja a derekára csúszott, és Harry felé fordította a fejét.

– Készen állsz? – kérdezte Draco nyugodtan.

Lassan formálódó vigyorgással Harry bólintott. Vannak szülei, akik az idén gondoskodnak róla. Lényegtelen volt, hogy nem hivatalosan
a szülei, és az út végén úgyis találkoznak majd.

*****

Odahoppanálni az állomásra nevetségesen könnyű volt, és Harry ismét eltöprengett azon, miért kellett az a nagy hűhó a múltban. De
hát ebben az évben csak egy kosarat tartott, benne egy cicával, és nem kellett aggódnia a ládái miatt. Ez volt az egyetlen magyarázat,
amivel elő tudott állni, és aminek egyáltalán volt valami értelme.

Teljesen elfeledkezett az egész témáról, ahogy kilépett a hoppanálási területről a fő peronra. Narcissa a Grimmauld téren tartotta
Victoriát, mert nem voltak benne biztosak, milyen fogadtatásban részesülnek majd itt, de Crak és Monstro ott álltak Harry és Draco két
oldalán, míg Perselus, Remus és Lucius közvetlenül mögöttük.

– Nos, ez most más – morogta Draco gunyorosan.

Harry körülnézett a peronon. Emberek bámulták őt félelemmel, haraggal és áhítattal. És Draco Malfoy tekintete fenyegetően villogott.

– Nekem átlagosnak tűnik – jegyezte meg fanyarul.

– Az emberek gyakran állnak le a jelenlétedben, ugye? – kérdezte Draco.

– Ismerős történet, de nem hinném, hogy ez valaha ezelőtt megtörtént volna – ismerte be Harry.

– Ti aztán tudjátok, hogyan kell feltűnést kelteni – szólalt meg a közeledő Blaise.

– Még csak próbálnom sem kellett – vetette oda Harry vállat vonva.

Draco és Blaise hirtelen felvonták a szemöldöküket.

– Ezt is csak te tudod ilyen lazán odavetni, Harry – jelentette ki Draco.

– Igaz – bólintott Harry. – Mert nem is arról van szó, hogy ténylegesen akarnék feltűnést kelteni. Ez csak úgy megtörténik.

734
Megváltoztatta a témát.

– Weasleyék még nem érkeztek meg? – kérdezte Blaise-t.

– Nem láttam őket – felelte Blaise –, de időben jöttem, hogy lássam a reakciókat kettőtök érkezésére.

Harry széles ívben meglendítette a karját.

– Sokk, helytelenítés, áhítat, félelem. Melyik reakciót akartad a leginkább látni? – firtatta gúnyosan. – Válogathatsz.

Összehúzta a szemét, ahogy meglátta Nottot és Pansyt.

– Ja, a gyűlöletet is hozzáadhatod a listához – tette hozzá.

– Már megpróbáltak információt kiszedni belőlem – ismerte be Blaise, a fekete hajú fiú tekintetét követve. – Egyet kell értenem a te
benyomásoddal, hogy láthatóan úgy gondolják, Draco egyszerűen csak szerepet játszik.

– Mondtak valami konkrétumot? – firtatta élesen Draco.

– Természetesen, nem – felelte Blaise. – Pansy egy ostoba liba, de Nott túl okos, hogy mondjon bármit is, amivel felfedi a kártyáit.

– Nem elég okos – mormolta Harry.

– Egy homályos benyomás nem ad a kezünkbe semmit – hárította el Blaise –, és Nott tudja ezt.

– Szigorúan figyelni fogjuk – szólt közbe Perselus. – Most azonban itt az ideje felszállni a vonatra.

Harry megfordult, és tudta, hogy egy hülye vigyor fénylik az arcán, de nem tehetett róla. Később majd aggódik Nott és Pansy miatt,
most viszont ott vannak a szülei, akik iskolába indítják őt.

Szorosan megölelte Remust, megkönnyebbülten, hogy tulajdonképpen nem is kell elköszönniük. Örült, hogy végre lehetősége volt
több időt tölteni vele, és nem akarta annyira hamar újra feladni ezt.

– A Roxfortban találkozunk, Harry – biztosította őt Remus, és Harry vonakodva elengedte őt.

Nem volt mersze megpróbálni megölelni Perselust a többi diák előtt. Nem különösebben akart büntetőmunkát kapni még azelőtt, hogy
megérkeztek volna az iskolába, vagy inkább további büntetőmunkákat, mivel már így is neki kell majd főznie a bájitalokat a
gyengélkedő számára.

– Mi van? – kérdezte óvatosan, amikor észrevette, hogy Draco várakozóan bámulja őt.

– Csak vártam, hogy láthassam, ténylegesen van-e halálvágyad vagy sem – felelte Draco vontatott hangon.

Harry nyugtalanul vállat vont.

– Nem, különösebben nincs – ismerte be.

– Szükséges rámutatnom, hogy itt én nem a professzorod vagyok? – érdeklődött Perselus.

Ez azt jelentette, hogy átölelheti őt? Piton professzort határozottan nem. De még Perselus is rendkívül kényes volt az ilyesfajta
dolgokkal kapcsolatban. A tanári talárjában és a közömbös arckifejezésével jelenleg nem tűnt túl barátságosnak.

Perselus felvonta a szemöldökét, mire Harry elmosolyodott, előre lépett, és gyorsan megölelte a férfit.

– Köszönöm – suttogta.

– Én köszönöm neked, Harry – mormolta Perselus.

Talán Perselus is akarta a kapcsolatuk megerősítését.

Elakadó lélegzeteket hallhattak végig a peronon. Harry odafordult, aztán élvezettel teli, önelégült pillantást váltottak Dracóval, Blaise-
zel, Crakkal és Monstróval a diákok és szülők meglepett tekintete láttán.

– Ez már inkább az a fajta reakció volt, amit vártam – állapította meg Blaise.

– Hoznunk kellett volna egy kis pattogatott kukoricát – jelentette ki Draco.

Harry hangosan felnevetett, sokkal könnyedebbnek érezve magát, mint ahogy arra számított az iskolába való visszatérés előtt.

735
– Elpuhultál, Perselus – jegyezte meg Lucius.

– Mérlegeltem a kockázatot, és nem hinném, hogy ez kompromittálni fogja a hírnevemet – felelte Perselus szárazon.

Harry a válla fölött rámosolygott a férfire.

– Biztos, hogy még mindig mindenki aljas gazembernek tart – értett egyet vele.

– Hát mert az is – vágta rá Draco, de közben messzebb lépett Perselustól.

– Harry!

Meglátta a barátait.

– Vissza fogok jönni – kiáltotta a családjának.

Draco bólintott, és kihasználta az alkalmat, hogy apjával beszélgethessen.

Harry odasietett, hogy találkozzon a barátaival, és Hermione kapta el elsőként egy hatalmas ölelésre. Félrebillentett fejjel tanulmányozta
a fiút.

– Hihetetlenül boldognak látszol – állapította meg.

– Az is vagyok – sikerült kipréselnie magából, mielőtt belesöpörték a Weasley-féle ölelések körébe.

– Mi az? – kérdezte Ron.

Harry lenézett a kosárra, amit azóta tartogatott, amióta megérkeztek az állomásra.

– Öö… nos, hát Fene – ismerte be vonakodva.

– Mi az a fene? – kérdezte Ron kíváncsian.

– Fene a neve – magyarázta Harry, miközben felemelte a kosár fedelét, hogy felfedje azt az apró szőrgombolyagot, amelyik odabent
kényelmesen elfészkelte magát.

– Egy cica?! – kiáltott fel hangosan Ron.

– Oh, de édes! – turbékolt Ginny, hogy megsimogathassa a kis állatot. – Nagyon férfias, Harry.

Harry morcosan nézett a lányra, és visszacsapta a kosár fedelét, rá a karjára. A vörös hajú lány azonban csak dacosan vigyorgott rá.

– Azt hiszem, Blaise téged keres – jelentette ki Harry.

– Ezzel nem tudsz tőlem megszabadulni, ugye tudod? – érdeklődött a lány. – Velünk fogsz ülni, mivel Malfoynak nem lesz rád ideje az
iskolaelsői kötelezettségek miatt.

– Miért van most egy cicád? – szólt közbe Hermione, és belekukucskált a kosárba.

– Draco adta Victoriának a születésnapjára – felelte Harry.

Hitetlenkedve bámulták őt a többiek, ő pedig megrázta a fejét.

– Később majd elmagyarázom.

A vonat hangos figyelmeztetést fütyült.

– Az idén mindannyian maradjatok távol a bajtól – figyelmeztette őket Mrs. Weasley komolyan.

– Úgy lesz! – vágták rá kórusban, mire az asszony csak lemondóan felsóhajtott. – Csak tegyétek a tőletek telhető legjobbat, drágáim –
mondta végül. – A vonat hamarosan indul.

– Később találkozunk – vetette oda Harry Ronnak és Hermionének, mert tudta, hogy prefektusi és iskolaelsői teendőik vannak. El
akarta kapni Dracót, mielőtt ugyanezekkel a kötelességekkel távozik tőle.

– Gyere, Ginny – szólalt meg, és megragadta a lány ládájának egyik végét –, Blaise Dracóval van.

736
Megfordult, és belerohant Monstróba. Meglepetten felpislogott rá és Crakra, majd körülnézett. Valószínűleg ők voltak az okai, hogy
senki más nem közeledett hozzá. A két fiú nagyon komolyan vette az önként vállalt kötelezettséget.

– Majd én viszem a ládát – szólalt meg Monstro, és nem várt válaszra, hanem megragadta Ginny csomagját Harry keze mellett.

– Öö… – nyögte Harry zavartan.

– Köszönöm, Monstro – szólalt meg Ginny kedvesen. – Siessünk, Harry.

Lerázva a döbbenetét, Harry serényen átvágott a szülők és fiatalabb testvérek tömegén keresztül, és rájött, hogy a diákok többsége már
a vonaton van. Hirtelen lefékezett Draco előtt.

– Szokás szerint késel – gúnyolódott Perselus.

– Itt vagyok, nem? – tiltakozott Harry. – Egyébként még mindig van körülbelül két percünk, mielőtt a vonat elindul.

– És ezt te tényleg tudod is? – kiáltott fel Draco. – Mindig ennyire későn érsz ide?

– Öö… általában igen – ismerte be Harry, és máris hallotta maga mögül Ginny kuncogását. Csúnya pillantást vetett rá a válla fölött.
Ginny és Blaise már a vonaton álltak, közvetlenül mögöttük pedig ott tornyosult Crak és Monstro.

– Menjünk! – vezényelt Draco, és megindult a vonat felé.

– Vigyázzatok magatokra! – figyelmeztette őket Perselus.

Harry bólintott, integetett Remusnak, és önelégülten vigyorgott Luciusra.

– Harry! Le fogjuk késni azt az átkozott vonatot, ha nem sietsz! – sürgette Draco.

– Jövök már! – kiáltott fel Harry. – Tudod, még nem ment el a vonat.

Utolérte Dracót, megragadta a kezét, és gyors csókot nyomott a szájára.

– Most már itt vagyok – mondta.

Tekintettel arra, hogy Draco eddig mennyire sietett, most egyszerűen csak ott álltak egymás mellett néhány másodpercig és nézték a
vonatot.

– Nem tudom elhinni, hogy tényleg visszamegyek – suttogta Draco.

– Minden rendben lesz – nyugtatta lágyan Harry, mert tudta, hogy Draco rendkívül ideges volt, és ő sem segített azzal, hogy majdnem
lekésték a vonatot.

Draco vetett rá egy oldalpillantást, és fél-mosolyra húzta a száját.

– Ez egyszerűen csak egy új kaland kezdete, ugye? – kérdezte.

– Legyőztük a Sötét Nagyurat – jelentette ki Harry vállat vonva –, biztos sikerül meghódítanunk a Roxfortot is.

A vonat egy utolsót fütyült figyelmeztetésül, és a kerekek lassan mozogni kezdtek.

Összevigyorogtak, és rohanni kezdtek a fellépő felé. Draco felugrott, majd elvette a kosarat Harrytől, hogy ő is felugorhasson. Ahogy a
vonat gyorsulni kezdett, ők még visszanéztek Perselusra, Remusra és Luciusra, akik még mindig a peronon álltak és a fejüket csóválták.

Harry integetett nekik.

– A Roxfortban találkozunk!

737