Professional Documents
Culture Documents
10 Radnóti Miklós Eclogái
10 Radnóti Miklós Eclogái
TÉTEL
RADNÓTI MIKLÓS ECLOGÁI
Radnóti Miklós (1909 – 1944) a Nyugat harmadik generációjához tartozott. Költő, műfordító prózaíró volt.
Életművével ma már a magyar irodalom klasszikusai között foglal helyet. Radnóti fiatalon kezdett verseket írni, s
„zsengéin” még érződik a nagy elődök, Ady és Babits hatása. Később azonban kezdett elszakadni az irodalmi
örökségtől, amit elsősorban a Nyugat s általában a szimbolista-impresszionista hagyomány jelentett számára. Az új
formák keresésében támogatták az avantgárd irányzatai: legerőteljesebb mértékben az expresszionizmus s kevésbé
a szürrealizmus.
Az eléggé bő verstermésből a pályájának kezdeti szakaszát jelző első három kötetébe meglehetősen kevés
költeményt válogatott. Ezek mind az avantgárd vonzásában születtek: a hagyományos ritmust, strófákat és a rímet
elvető szabadversek: ezek a formai kötetlenséget merész, kihívó, olykor mesterkélt képek zsúfolt halmozásával
kapcsolta össze.
Theokritosz (kre. 3.sz) szicíliai görög költő hagyatékában maradt ránk 31, hexameterekben írt rövid költemény;
ezeket eidüillonnak („képecske”) nevezték el. Ebből származik az idill szó. Theokritosz költeményeinek
legeredetibb darabjai a bukolikák: párbeszédes pásztori költemények. A görög költő bukolikáit a fiatal Vergilius
(Kre. 70-19) honosította meg a római költészetben. Ezekből tíz válogatott költeményt adott közre Eclogae
(„szemelvények”, „válogatások”) címmel. Vergilius óta az utókor az ekloga szót (is) használja bukolika helyett
műfaji megnevezésként.
Vergilius kora annyiban párhuzamos Radnótiéval, hogy igen zaklatott. A triumvirátus korabeli polgárháborúval teli
korszak idején a pásztori költemények a nyugalmat, idillt jelenítették meg a külső világgal szemben. 1938-ban jelent
meg Pásztori Magyar Vergilius címmel a latin költő tíz eclogája. E kötet számára fordította le Radnóti a IX. eclogát.
A polgárháborúk alatt született latin vers világában saját helyzetére, életének veszélyeztetettségére ismert rá, és
ekkor fogant meg benne további eclogák írásának szándéka. Az ő eclogái afféle „háborús idill”-ek. : a háború
borzalmai között őrzik a békés élet szépségét. Az emberi méltóságot megsemmisíteni akaró barbársággal szegül
szembe bennük a megsemmisíthetetlen: a művészet és a szellem ereje.
Első ecloga
Ez közelíti meg legjobban a vergiliusi mintát: párbeszédes hexameteres költemény. A költő és a pásztor
folytat párbeszédet a versben, ám valójában a költő két énje kérdez és válaszol.
Bukolikus idillként indul a költemény. Radnótinál igen gyakori kép a tavasz, és itt is ez jelenik meg
először, ám az idillt hamar követi a rettegés, a fenyegetettség képe: a tavasz csalóka, bolond április ez.
„Még szomorú se vagyok…” – innen a költő életérzését tükrözi a vers: megcsömörlöttséget érez. Egész
Európa várta már a háborút, és most, hogy itt van, undorodik és rosszul van tőle.
A szomorúságnak, a világtól való undorodásnak az okait a pásztor kezdi érteni. A spanyol polgárháborúra
utaló sorok a vérengzés iszonyatát idézik fel. Még az állatok is menekülnek, a természet lerombolása is a
háború, ám ugyanakkor az egyén sorsa is borzasztó -> Federíco Garcia Lorca mártírhalála a költők és a
művészetek pusztulásának a jelképe, ugyanakkor Radnóti halálának is előképe. Nem is gyászolta meg őt
Európa, pedig neves költő volt. Még a halál tudatánál is kegyetlenebb az a sejtelem, hogy velük együtt
pusztul művük is, és a kíváncsi utódokra nem marad semmi.
A spanyol költő halálához kapcsolódik „a drága Attila” halála. József Attila menekült ugyan, de nem tudott
hova menekülni. (ám ez nem tulajdonítható a magyar társadalmi rendnek, JA bárhol él, meghalt volna.) Őt
sem siratjuk….
Az utolsó versszak a helytállás fontosságát írja le: a Költő úgy él, mint egy fa, amelyik meg van jelölve: ez
lehet látnoki kép, hogy meg fogják őt is jelölni. Ugyanakkor leírja azt is, hogy a halálraítéltség tudatában is
a halál pillanatáig új levelet hajtó, erős tölgyként kell élnie, és a tölgy új levelei a jövőnek szolnak, tehát
nem csak magának ír.
A végső következtetés levonása után a csendes megbékélés idilli hangulatával telíti a vers lezárását. Az
utolsó sor szépségét a hexameter mellett az alliteráció adja.
Negyedik ecloga
Ez a második munkaszolgálata alatt készült. Az első 1940 nyarán, a második 1942-43-ban volt, aztán
otthon volt. (Az utolsó és egyben halálos munkatáborra 1944 tavaszán vitték el.)
Első megszólalásában születésének körülményeit írja le, és hogy nem akart erre a világra születni.
Felnőttként: feje kemény, tüdeje nagyobb: a halál képe -> víz és ár: a betegség sok helyen ilyen : Babitsnál
pl
Az Óda József Attilától hasonló: szív, máj, tüdő… „sületlen” -> szabály nélküli. Azok között a határok
között haladt, amelyeket az élet szabott neki.
Természet és a szerelem szépségei jelennek meg.
Semmit sem kér/követel -> embereknek járó szabadságot akar, ami minden embernek jár.
Panteisztikus kép: „És megszületni…” – ez az embert is magában hordozza, nem úgy, mint Tóth Árpád.
A fejlődés és pozitivitás: érés ált., de itt = a halállal. Emel, leejt, a szerencse hullámzik…az élet hullámai
ezek.
„Elrepedtek..” – a háború okozta pusztulás: emberi halál képe ez.
Az utolsó két sor a helytállás: erőteljes szembefordulás valamivel.
Hetedik ecloga
Radnóti valószínűleg – Vergilius nyomán – tíz eclogából álló versciklust tervezett, ezt azonban korai halála
lehetetlenné tette. – A hét eclogából öt hexameteres, kettő rímes-időmértékes. Az antik görögséget szabadon
használó eclogáival, és előhangjukkal (Száll a tavasz) új és egyéni műfajt teremtett. Különösképp akkor, amikor az
antikvitástól már eltávolodott 20.sz.-i ember individualitását, bonyolult érzékenységét, sőt tragédiáját jeleníti meg.
Felesége, otthona gondolata és a kultúra, az alkotás azonban erőt ad neki, hogy szembenézzen a
megpróbáltatásokkal, és soha ne adja fel.